23
50 sikeres kis- és középvállalkozás

50 sikeres kkv

  • Upload
    lytuong

  • View
    262

  • Download
    7

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 50 sikeres kkv

2016 3

50 sikeres kis- és középvállalkozás

Page 2: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás2 2016 3

Jót s jól - A teljesítmény elismerése

Vitathatatlan tény, hogy a mikro, kis- és középvállalkozások működése alapvetően befolyásolja a gazda-ság egészének teljesítményét, éppen ezért a kormány kiemelt helyen kezeli a kkv-k sikeres működésének elősegítését és versenyképességük javítását. A szektor jelentőségét mutatja, hogy a hazai cégek döntő többsége ebbe a körbe tartozik.

A tavalyi év kiemelkedő teljesítménye igazolta, hogy helyes utat választott a magyar kormány, mikor 2010-ben nemzeti adottságaiknak és értékeinek a szem előtt tartásával döntött a gazdaságpolitika iránya-iról. A csökkenő adósság, a kisebb deficit, a gazdaság teljesítményének a folyamatos és tartós növekedése ma már elvitathatatlan eredményei Magyarországnak. A növekedés egyre kiterjedtebb, az autóipar, a fel-dolgozóipar különböző területei már sokkal nagyobb szerepet játszanak benne, és a beruházások is jelen-tős mértékben bővültek az elmúlt években. Gazdasági növekedésünk mára stabil és kiegyensúlyozott, így hosszabb távon is számolhatunk a 3 százalék körüli bővüléssel. Ehhez a növekedéshez a magyar kis- és középvállalkozások teljesítménye is érdemben járult hozzá.

Éppen e teljesítmény megbecsülése ösztönzött, mikor 2013 augusztusában útjára indítottam a Díj a si-keres vállalkozásokért elismerést. A díjak átadásával minden hónapban igyekszem ráirányítani a figyelmet azokra az induló cégekre, kis- és középvállalkozásokra, illetve nagyvállalatokra, amelyek jelentős szerepet vállalnak hazánk gazdaságának előrejutásában, tevékenységük példaértékű más vállalkozások számára, képviselik azt az újító, innovatív szerepet, amely Magyarország erőssége. Az egyik legnagyobb sikere a díjnak talán az – amelyről számos korábbi díjazott beszámolt –, hogy az elismerések átvételét követő saj-tóvisszhangnak újabb megrendeléseket, piacokat is köszönhettek.

Közismert, hogy – szemben a 2010-es kormányváltást követő időszakkal – ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem a gazdasági visszaeséssel vagy az államcsőd lehetőségével kell szembenéz-nünk, hanem a növekedés fenntartásáért dolgozhatunk. Ezzel összhangban előrelépést kívánunk elérni az uniós támogatások igénybevételének felgyorsítása terén is. A 2020-ig tartó időszakban a hazai társfi-nanszírozással együtt összesen 12 ezer milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra. A kormány elkötelezte magát, hogy az uniós fejlesztési források 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítja. A korábbi időszakban ez az arány 17 százalék volt.

Az elmúlt években a munkahelyteremtő támogatásra felhasználható forrásokat hat és félszeresére: 2 milliárd forintról 13 milliárd forintra növelte a kormány. A plusz forrás 1200 vállalkozásnál 6500 új munka-hely megteremtését teszi lehetővé, továbbá mintegy 12 ezer már meglévő munkahely megőrzését segíti elő. 2010 óta a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott pályázaton 2105 kis- és középvállalkozás több mint 25 milliárd vissza nem térítendő támogatásban részesült 13 500 új munkahelyet teremtve, to-vábbi 24 ezret pedig megőrizve – elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben és településeken.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

MÁR VÁLLALKOZÁSÁNAK IS LEHET SAJÁT MOL BUBI GYŰJTŐÁLLOMÁSA.ÉRKEZZENEK ÜGYFELEI, KOLLÉGÁI KÉT KERÉKEN!

molbubi.bkk.hu

KÉRJEN AJÁNLATOT A [email protected] CÍMEN!

Page 3: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 54

1. Prolan Zrt.2. ChocoMe Kft. 3. Evopro Kft.4. Bervina Kft.5. Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és

Kereskedelmi Kft.6. Weinberg ’93 Kft.7. Master Good8. Borecet Kft.9. Digiterm Kft10. RATI Kft.11. Mirelite Mirsa Zrt.12. Kürt Zrt.13. Hantech Gépgyártó és Forgalmazó Zrt.14. Járműszerelvényt Gyártó Zrt.15. „Kis” Szerelő és Kereskedő Kft.16. Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft.17. Meditop Gyógyszeripari Kft.18. Rábalux Kft.19. UniTrade M&M Kft.20. Galvanplastik Kft.21. Aka Kft.22. Confector Mérnök Iroda Kft.23. Szent Donát Birtok és Márga Bisztró24. Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft.25. Fertilia Kft.26. Vasbeta Kft.27. Teva Gyógyszergyár Zrt.28. ZF Lenksysteme Hungária Kft.29. Continental Automotive Hungary Kft.30. Hankook Tire Magyarország Kft.31. Infineon Technologies Cegléd Kft.32. Takata cégcsoport33. EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.34. LEGO Manufacturing Kft.35. Czigle-Flamingó Hotel Kft.36. Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt.37. Poppe+Portthoff Hungária Gépgyártó Kft.38. Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.39. Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.40. Jász Plasztik Kft.41. B. Braun Medical42. Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft.43. Csaba Metál Zrt.44. Mizsetáp Kft.45. Demjén Termál Fürdő Kft.46. Phoenix Mecano47. FAG Magyarország Ipari Kft.48. Linamar Hungary Zrt.49. Magyar Cukor Zrt.50. Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.

50 sikeres kis- és középvállalkozás · A Rising Star és a Magyar Hírlap különkiadványa · Kiadja: a Rising Star Kft. 1145 Budapest, Törökőr utca 78. · Felelős kiadó: a Rising Star ügyvezető igazgatói · Felelős szerkesztő: Szajlai Csaba · Szakújsáríró: Bódy Géza · Fotók: cégarchívumok · Az összeállítás elkészítéséhez a Nemzetgazdasági Minisztérium véleményét kértük ki · Key account manager: Reif Ágnes (06-20-965-8000, [email protected]), Babracsán Csaba (06-70-328-3662, [email protected]) · Tervezte: Beke Krisztina · Nyomtatás: Comorn Lapmanager Kft. · A hirdetések tartalmáért a lap felelősséget nem vállal · A kiadvány önállóan kereskedelmi forgalomba nem kerül

tartalom

7. oldal

A szerkesztőtől

Egy ország gazdaságát a vállalkozások éltetik, a kis- és közepes méretű vállalkozások (kkv-k) pedig különösen fontos szerepet töltenek be a termelésben, a foglalkoztatás-ban, de még az innovációban is - derül ki kiadványunkból. Vagyis a gazdasági verseny-képességének erősítése elképzelhetetlen nagy számú, stabil hátterű, növekedés-orien-tált és innovatív kkv nélkül. Ráadásul a kis- és közepes cégek adják a magyarországi vállalkozások döntő részét is.

Olyan kis- és közepes méretű vállalkozásokat mutatunk be a Magyar Hírlap szakmai összefoglalójában, amelyek már bizonyítottak: éltek lehetőségeikkel, bővítettek, fejlesz-tettek, s most is dinamikájuk javításán fáradoznak. Sikersztorik ezek - a mögöttünk ha-gyott hét szűk gazdasági esztendő ellenére.

Szinte minden nemzetgazdasági szektor és alágazat képviselői reprezentálják magu-kat: a cégekről készített riportokból pedig kicseng, hogy a jövőben még több figyelmet kell fordítani az exportképesség segítésére. Hiszen az európai gazdasági tér részei va-gyunk.

Noha a világgazdaságban a hírek nagy része a nagyvállalatokról szól, addig Magyar-országon a dolgozók

többségét a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják. Kétségkívül fontosak a sike-resen működő nagy nemzetközi cégek is, ám tudnunk kell, hogy egy ország csak akkor tud a saját lábán állni, amennyiben kis- és középvállalkozói erősek.

Ha pedig Európában szétnézünk, akkor azt látjuk, hogy ahol sikeres a gazdaság (pél-dául Ausztriában, Németországban, Olaszországban, vagy éppen Svájcban), ott annak gerincét a kis- és közepes vállalatok adják.

A magyar gazdaság fenntartható fejlődése kizárólag azon múlik, hogy a kis- és köze-pes méretű vállalkozásokat sikerül-e feltőkésíteni, ellátni bankhitelekkel az előttünk álló pár évben. Hogy termeljenek, bővítsenek és foglalkoztassanak.

Mert ne feledjük, hogy előbb-utóbb az európai uniós források is kifutnak, a nagy multik gigaberuházásai szép lassan lecsengnek, beépülnek a bázisba, s a gazdasági nö-vekedés, a felzárkózás letéteményesei egyedül mi magunk leszünk.

Akarom mondani: a kis- és közepes vállalkozások.

Szajlai Csaba, a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetője

14. oldal

21. oldal

24. oldal

35. oldal

Page 4: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 76

1. Prolan Zrt.A Prolan Kft.-t 1990-ben alapította tizenkét fejlesztő-mérnök, mégpedig azért, hogy világpiaci színvonalú, sa-ját fejlesztésű termékekkel érjenek el üzleti sikereket. A kezdeti cég jogutódja, a Prolan Zrt. és leányvállalatai ma több mint 220 főt foglalkoztató, dinamikusan fejlődő vál-lalatcsoport. „Büszkék vagyunk eredményeinkre, sikeres projektjeinkre, folyamatosan megújuló termékeinkre” - mondják a dolgozói.

Fő szakterületük a közműhálózatok és a vasúti rend-szerek automatizálása. Saját fejlesztésű és gyártású ter-mékeiket maguk telepítik és karbantartják. Úgy vélik, a sikeres működéshez magas műszaki színvonalú, folya-matosan fejlesztett termékskála, megbízható, jó minősé-gű szolgáltatások, elégedett vevők és motivált, hatékony munkatársak szükségesek. A cégcsoportot a Prolan Irá-nyítástechnikai Zrt. és leányvállalatai alkotják. Többségi

tulajdonrészben: a Prolan Elektronikai Gyár Kft., Prolan Smart Energy Rendszerház Kft. és a Prolan Africa Ltd. Ki-sebbségi tulajdonosok a Thales Rail Signalling Solutions Kft. és a Vasútvill Kft.

A vállalat értékrendjének egyik oszlopa a munkatársak személyes megbecsülése. A cég ezért törekszik a színvo-nalas alkotó munkához elengedhetetlen nyitott, rugalmas és harmonikus munkakörnyezet megteremtésére. Ezt az emberközpontú vállalatirányítást 2015-ben Családbarát Munkahely címmel ismerte el az Emberi Erőforrások Mi-nisztériuma. A Prolan ezen kívül számos más, magas ran-gú elismerésben részesült.

„ A színvonalas alkotó munkához elengedhetet-len nyitott, rugalmas és harmonikus munkakör-nyezet megteremtésére.”

Prolan Irányítástechnikai Zrt.2011 Budakalász, Szentendrei út 1-3.Telefon: +36-20/9-543-100, fax: +36-26/540-420www.prolan.hu

2. ChocoMe Kft.A ChocoMe százszázalékos tulajdonosa Mészáros Gábor, aki a vállalkozás chocolatier-jeként (csokoládémestere-ként) egy személyben felelõs a gyártásért, a logisztikáért, a marketingtevékenységekért és az üzletfejlesztésért.

A gasztronómiához lelkes amatőr szinten értő vállalko-zó hat évvel ezelőtt határozta el, hogy a Magyarországon még gyerekcipőben járó csokoládékészítő szakma egyik meghatározó szereplője szeretne lenni.

Az elhatározást tett követte, majd rengeteg név elvetése után végül a chocoMe elnevezést választotta cégének, amely röviden és kifejezően fejezi ki azt, amiről ez a vállal-kozás szól: egyedi csokoládé, ahogyan én szeretem. Fel-kereste hát a belgiumi Callebaut csokoládégyártó világ-hírű csokoládéakadémiáját, ahol igazi szaktekintélyektől tanulhatta meg a csokoládékészítés mesterségét. A vál-lalkozás indulásakor összesen 76 feltét volt elérhető, ám ez folyamatosan bővül. A feltétek nagy részét Németor-szágból, Franciaországból és Olaszországból importálják, egyrészt a magas minőségi elvárások, másrészt a liofilizált

(fagyasztva szárított) gyümölcsök, a kandírozott virágok, a 23 karátos ehető arany magyarországi nehéz beszerezhe-tősége miatt.

„A vállalat célja a tökéletes csokoládé elkészítése. Mivel ez minden egyes csokoládé kedvelőnek mást jelent, ezért a vállalkozás több mint hatvanmillió különböző, egyedi igények szerint létrehozható táblás csokoládévariáció lét-rehozására ad lehetőséget. A csokoládék készítése során a kompromisszum mentesség jegyében csak a legkiválóbb minőségű alapanyagokat használjuk és a nagyüzemi gyár-tási folyamatokat mellőzve minden egyes tábla csokoládét kézzel készítünk és csomagolunk.” - állítja a tulajdonos. Termékeik tucatnyi országban elérhetők, tevékenységü-ket sokféle díjjal jutalmazták. Elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat, illetve a Magyar Termék Nagydíj - Innovációért Nívódíjat is, valamint a Magyar Brands címet. Két termékü-ket is csillagokkal díjazták a világ legnagyobb és legszigo-rúbb ételkóstoló versenyén, az 1994-ben alapított, londoni székhelyű 2013. évi „Great Taste Awards-on.

ChocoMe Kft.1135 Budapest, Kisgömb utca 23.Telefon: +36 30 450 1061, +36 1-789 [email protected], www.chocome.hu

„Cél a tökéletes csokoládé elkészítése. Mivel ez min-den egyes csokoládé ked-velőnek mást jelent, ezért a vállalkozás több mint hatvanmillió különböző, egyedi igények szerint lét-rehozható táblás csokolá-dévariáció létrehozására ad lehetőséget.”

Page 5: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016

4. Bervina Kft.Ez az egyik legrégebbi magyar magánvállalkozás a rend-szerváltás óta. A cég 1982 óta gyárt hajtástechnikai eleme-ket saját szabadalom alapján. A magas minőséget az 1995 óta működő ISO minőségbiztosítási rendszer garantálja. A cég nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre: saját Zöldprogramjának köszönhetően világszínvonalú környe-zetkímélő termékek és eljárások jellemzik. Valamennyi termékét saját technológiával gyártja a legmodernebb CNC megmunkáló központok segítségével. A Bervina Kft. innováció melletti elkötelezettségét jól jelzi, hogy kis mé-rete ellenére pár tucat főt foglalkoztat, négy szabadalom-mal is rendelkezik.

A vállalat folyamatos fejlesztési törekvése megjelenik továbbá a stratégiaalkotásban, az értékesítésben, a PR és marketing tevékenységben, az új technológiák alkalmazá-sában és azok tökéletesítésében. A cég jelentős innovációs tevékenységet végez a különböző hajtószíjak terén is. Ter-

mékeinek világviszonylatban való versenyképességét mu-tatja, hogy produktumainak 93 százalékát exportálja több mint ötven országba, főleg Németországba és az USA-ba, de jelen vannak Thaiföldön, Tunéziában, Guatemalában, Brazíliában, valamint Ausztráliában is. „Versenyképessé-günk a következő előnyökben rejlik: megbízható minőség, a konkurenciánál egy kicsivel alacsonyabb ár, személyes kiszolgálás, az értékesítő kollégák megértése valamennyi kultúra iránt” - állítják a cég szakemberei, hozzátéve: a kis-méretű cég gyorsan reagál a vevők speciális igényeire. A vállalkozás egyszerű felépítése miatt gyorsan válaszolunk az igényekre.

Bervina Kft.1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 41/Bwww.bervina.com

5. Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft.

A vállalkozás - amelyet 1992-ben alapítot-tak négy magyar magánszemély részvételé-vel - jelenleg is magyar tulajdonban van. A cég alapítói jelentős szakmai múlttal, de ke-vés tőkével indították el a vállalkozásukat. A kezdeti években szerszámacél és szer-számelem kereskedelemmel foglalkoztak, export és importügyleteket bonyolítottak. Az ebből keletkező jövedelmet visszafor-gatva 1995-ben saját telephelyet vásárol-tak és kezdték meg a termelő tevékenysé-get. A vállalkozás mára több mint kétszáz dolgozóval, Budapesti telephellyel és több-milliárdos árbevétellel rendelkezik. A gyár területe meghaladja hatezer négyzetmé-tert és szerszámgépeinek száma a száz darabot. A cég fejlődését pályázati úton elnyert támogatások is segítették. Árbevé-telének exportaránya meghaladja a hatvan százalékot. Fő exportpiaca Németország, Ausztria. Termékeinek hozzáadott értéke folyamatosan nő, jelenleg közel hatvan szá-zalék. A vállalkozás termékeire nagy igény mutatkozik a járműipar, csomagolóipar,

orvostechnika, háztartási gép, szerszám-gépipar, valamint az energetika területén. Versenyképességüket folyamatos termelő-eszköz-, termékportfólió-fejlesztéssel, illet-ve több mint tíz éve a duális szakképzéssel biztosítják. Nagy figyelmet fordítanak a mi-nőségre és a környezet védelmére, ehhez kapcsolódóan megfelelő tanúsításokkal is rendelkeznek.

A vállalkozásnál a legnagyobb sikereként tartják számon, hogy beszállítói státuszt értek el vezető autógyáraknál, illetve ezek szerszámgyárainál Magyarországon és Né-metországon egyaránt.

Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft.7500 Nagyatád, Taranyi u. IpartelepTel: 06-82-553-970, 06-82-553-971Fax: 06-82-553-981, 06-82-553-982Email: [email protected]@buttner.huwww.buttner.hu

3. Evopro Kft.

A magyar tulajdonú, nemzetközi szintű szakmai elismertségnek örvendő evopro Informatikai és Automatizálási Kft. az ipari automatizálás, az informatika és az innová-ció területén világszerte kínál megoldásokat ügyfelei számára.

A mérnökiroda ipari létesítmények irányí-tástechnikai rendszereinek fejlesztését és üzembe helyezését végzi. Az infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó részleg szakemberei létesítmények, berendezések gépészeti és villamos tervezését és kivitelezését, ener-gia- és épületautomatizálásával foglalkozik. Az evopro szoftver- és hardverrendszerek bértesztelését végzi, külön kiemelve az ipari automatizálás, hajtástechnika, energetikai rendszerek területét. Ezen ágazat másik fő tevékenysége a virtuális gyárautomatizálás, mellyel a beruházási projektek idő- és költ-ségigénye csökkenthető.

A vállalat fókuszágazataiban (autóipar, lo-gisztika és közlekedéstechnika, energiaipar, gumi- és műanyagipar, gépgyártás, élelmi-szeripar) elért referenciái lefedik az ipari és szolgáltatói szektorok döntő részét. A projektek sikeres megvalósításához a mér-nökcsapat jelentős nemzetközi tapasztala-tokkal rendelkezik. Ezt bizonyítja, hogy az alapítás óta közel negyven országban több tucat multinacionális nagyvállalat adott

megbízást a mérnökirodának. A cég mérnö-kei közreműködtek a kecskeméti és brémai Mercedes, továbbá Audi és BMW autógyá-rak gyártósorai, a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér és számos nagyváros repülőterén (Miami, London, Madrid, München, Dubai, Peking) üzemelő csomagszállító rendszerek megvalósításában, és az újonnan épülő Ül-lői úti stadion villamos rendszereinek terve-zésében is. A vállalat szakmai elismertségét számos minősítés és partneri együttmű-ködés igazolja – többek között a Siemens, Microsoft, Cisco, National Instruments által jegyzett rendszerintegrátori partneri minő-sítések révén.

Az evopro Kft. elismerten vonzó munka-hely, ezt erősítik a cég által az évek során elnyert díjak is: Legjobb női munkahely, Kerékpáros-barát munkahely, Családbarát munkahely, CSR Hungary díj KKV kategóriá-ban, Superbrands Díj. A mérnökiroda a Figye-lő legsikeresebb feltörekvő cégek TOP200-as rangsorában a 8. helyezést érte el.

Evopro Kft.1116 Budapest, Hauszmann Alajos u. 2.Telefon: +36 1 279 3970Fax: +36 1 279 3971www.evopro.hu

Page 6: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 1110

6. Weinberg ’93 Kft.A Weinberg ’93 Építő Kft. főként könnyűszerkezetes acél- és vasbeton vázas csarnokokat épít és acélszerkezeteket gyárt. A vállalat kiemelkedően magas színvonalon végzi épületek teljes körű kivitelezését, amely magába foglalhat-ja többek között a mélyépítési munkákat, az épületgépé-szetet, az épületvillamosságot, vagy akár a tetőfedést is.

A vállalat húsz éve alakult Sárospatakon. Az észak-ma-gyarországi telephely gyártó-, szakképző-, és raktár- köz-pont, míg a budapesti iroda feladata a hazai és nemzetkö-zi piaci kapcsolatok építése. A vállalat éves forgalma több mint húszmillió euró. A Weinberg 2004-ben Kassán alapí-tott leányvállalatot, amely szintén növekvő teljesítményt mutat: éves forgalma meghaladja az ötmillió eurót.

Alkatrészeiket 8500 négyzetméteresre bővített gyártófe-lületen, modern technológiával készítik ISO minőségbizto-sítási rendszer szerint. Az anyagok megmunkálása, az al-katrészek gyártása modern CNC gépsoron történik, amely lehetővé teszi a magasabb igényszintű munkák megvalósí-tását is. A társaság az elmúlt 18 évben Magyarország egyik jelentős építőipari vállalkozásává nőtte ki magát: több tész referencia-épületet hozott létre a hazai és külföldi megrendelők megelégedésére. „Megtanultuk, hogy nincs lehetetlen. Nincsenek vesztett helyzetek, és már számta-lanszor bebizonyosodott, hogy ha közösen hisszük a célt

a lehetetlennek látszó feladat is megvalósítható. Ennek az alapja, hogy a munkának értéke van. A jó munkát végző lakatos segédmunkás ugyanabban a megbecsülésben és figyelemben részesül, mint a legjobb fejlesztőmérnökünk. A cég lojális az alkalmazottaihoz és viszont. Ha valaki bajba jut, az élet bármely területén tudja, hogy számíthat az őt körülvevő kollégákra” - olvasható üzletfilozófiájukban.

Weinberg ’93 Építő Kft.3950 Sárospatak, Malomkőgyár u. 7.tel.: +36 47 511 040, fax: +36 47 313 807www.weinberg93.hu, [email protected]

7. Master GoodA cégcsoportot tulajdonló Bárány család már csaknem száz éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik ba-romfitenyésztéssel, így Magyarország legrégebbi baromfi-tenyésztő családja. A hagyományokat teremtő első gene-ráció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt, az innen örökölt szakmai tudás és elkötelezettség alapozta meg a cégcsoport jelenlegi sikereit is. A Master Good integ-rált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, -kel-tetéssel, brojlerhízlalással és -feldolgozással foglalkozik.

Az Észak-kelet Magyarország területén működő vállal-kozás 1994-ben indult, kezdetben mindösszesen öt fővel. 1998-ban már jelentős léptékű és értékű beruházásokkal intenzív fejlődés vette kezdetét: ebben az időben indult el a saját mezőgazdasági növénytermesztés, és épült meg több baromfitenyész- és brojlertelep, takarmánykeve-rő üzem is. A fokozódó versenyre és a folyamatos piaci kihívásokra válaszul a cég bővítette tevékenységi körét: egy teljes körű baromfi integrációt teremtett meg, amely-nek eredményeként a termék előállítását - a szántóföld-től egészen a fogyasztó asztaláig - a Master Good végzi és irányítja. A kisvárdai üzem Közép-Európa legnagyobb

kapacitású csirkevágó üzeme, amely a hazai termelés kö-zel harminc százalékát adja. Az üzem látja el a hazai és külföldi üzletláncok mellett a cseh, a szlovák és az angol Tesco üzleteit is. A válallat jelentős beszállítója az Euró-pai McDonald’s ellátási láncának. Az elmúlt néhány évben a Master Good jelentősen növelte exporttevékenységét. A cég komoly kivitelt mutathat fel többek között Svájc, Németország, Ausztria, Anglia, Románia, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Hollandia, és Bulgária irányába, emellett ma már exportál Dél-Koreába, Kínába, és Dél-Afrikába. A heti 280 000 csirkéről több mint hatszázezer darabra növelték a Master Good üzemeiben a termelést, közel 1200 embert foglalkoztatva, emellett további 350 gabonatermelő és több mint 40 állattenyésztő család megélhetéséhez járul hozzá.

Master Good központ4600 Kisvárda, Ipari út 9.Telefon: +36 45 501-100, fax: +36 45 [email protected], www.mastergood.hu

8. Borecet Kft.A vállalat célkitűzése, hogy újjáélessze hazánkban a mi-nőségi borecetfogyasztás kultúráját, megismertesse az emberekkel az értékes összetevőket tartalmazó borecet jótékony élettani hatásait és gasztronómiai felhasználá-si lehetőségeit. E cél megvalósítása érdekében a Borecet Kft. - az országban egyedülálló módon - minőségi bor-ecetgyártásba kezdett. A családi vállalkozás 2009-ben kezdte meg működését a Tokaj-Hegyalján található Bodrogkeresztúron.

A cég alapításakor egy kis manufaktúra szolgált a gyár-tás helyszínéül, amelynek termelési kapacitása évi 10 000 liter volt. Napjainkban a termelés már egy nagyobb és korszerűbb üzemben történik, ahol több mint 400 000 liter prémium minőségű Tokaji Borecetet képesek előál-lítani évente.

Az itt termelt borecetek a borok esetében ismert bioló-giai erjesztéssel készülnek, tölgyfahordóban érlelődnek, megőrizve az eredeti borok jellegzetességeit. Az így előál-lított termékbe a borok átörökítik az egészségre jótékony hatású összetevőket, a finom aromákat és ízeket.

A cég folyamatosan megújuló kínálatában furmintból és muskotályból készült alapborecetek, fűszeres és akác-mézes furmint borecetek, gyümölcsös balzsamecetek, tokaji aszú balzsamecetek is találhatók. Termékei jelen vannak a hazai borszaküzletek, delikáteszek kínálatában, valamint a legkiválóbb magyar éttermek konyhájában. Borecet Kft. emellett büszke arra, hogy termékei már a svéd, svájci, román és szerb piacon is megtalálhatók.

Több rangos díjjal rendelkeznek, mint például a Kiváló Magyar Élelmiszer és a Magyar Termék védjegyek viselési joga, vagy az Innovációs díj, vagy a 2013. év élelmiszeripa-ri vállalkozása.

Borecet Kft.3916 Bodrogkeresztúr, Tarcali u. 22.Telefon: +36 21 200 [email protected], www.borecet.hu

9. Digiterm Kft.A vállalat az elmúlt húsz év során saját fejlesztésű és gyár-tású dialízis székeivel az európai dialízispiac egyik jelentős szereplője lett. A cég orvosi berendezés fejlesztésének, gyártásának és értékesítésének komplex technológiai in-novációit valósítja meg. A magyar tulajdonú vállalkozás több tucat munkahelyet ad, éves árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot, termékeit a világ több mint negyve országba exportálja.

A vállalkozást a Rolitron (ma Synergon) fejlesztőmérnö-kei 1991-ben alapították, elsősorban elektronikus bankin-formációs kijelző táblák fejlesztésére és gyártására. A nem-zetközi tapasztalatok alapján 2000-re minden szempontból versenyképes termékcsaládot sikerült kifejleszteni.

A Digiterm piaci részesedése a dialízis szék gyártásban, Európában tíz százalék feletti, de évente növekvő mérték-ben van jelen az orosz, arab, dél-amerikai és afrikai piaco-kon is. Az évente bővülő exportértékesítés infrastruktu-rális és technikai feltételeinek megteremtésére pályázati támogatással a vállalkozás ötvenszázalékos gyártási ka-pacitásbővítést hajtott végre.

A vállalat cégfilozófiájának középpontjában a termékfej-lesztés, vevőik és partnereik igényeinek megbízható és színvonalas kiszolgálása áll. A Digiterm medikai kezelő-székeit elsősorban járóbeteg hemodialízishez, kemoterá-piás kezelésekhez, kisebb sebészeti beavatkozásokhoz, fizikoterápiás kezelésekhez, rehabilitációhoz alkalmazzák. A Digiterm Kft. a világ különböző pontjain található kórhá-zakban és magánklinikákon több mint 15.000 darab medi-kai kezelőszék üzemeltetését és 48 órán belüli szervizelését biztosítja. Minőségi céljainak elérése érdekében ISO-9001 és ISO-13485 rendszert működtetnek, a környezeti szem-pontok érvényesítését pedig ISO-14001 biztosítja.

Digiterm Kft. Gyöngyös 3200, Ipar utca 7.Telefon: (37) 311 990www.digiterm.hu

„ A vállalat cégfilozófiá-jának középpontjában a termékfejlesztés, vevőik és partnereik igényeinek megbízható és színvona-las kiszolgálása áll. ”

Page 7: 50 sikeres kkv

2016

10. RATI Kft.

A vállalkozást 1986-ban id. Rajnai Attila alapította, azért hogy tárolási és kényelmi igényeket megoldó, saját fej-lesztésű műanyag, autó felszerelési termékek gyártását és értékesítését valósítsa meg Magyarországon. Az az-óta eltelt három évtizedben a cég dinamikus fejlődésen ment keresztül. 1998-ban a Magyar Suzuki Kft. ajtóbur-kolat beszállítója lett, 2005-ben Armster néven a kar-támasz termékcsalád első generációját dobta a piacra, majd 2006-tól beszállítások helyett saját termékcsalád fejlesztésébe kezdett.

A vállalkozás innovációs filozófiája az, hogy a jóból még tökéletesebbet alkossanak, illetve képesek legye-nek valami újat létrehozni. Ennek jegyében fejlesztik az autó felszereléseiket, az ötlettől a megvalósításig, amely egyaránt vonzó az autógyártók és a magán vásárlók számára is. Az ötlet, az innováció, a dizájn és a funkció kulcsszavak mentén halad az egyedi termék és márka építése. Négy éve adták át a RATI eddigi legnagyobb be-ruházását, a megújuló energiaforrások felhasználásán alapuló új termelőüzemet. Az innovatív és környezet-barát üzem, ahol nullenergiás épületben nap- és geo-termikus energiafelhasználás valósul meg, jól jellemzi a cég filozófiáját. A megújuló energiafelhasználáshoz természetes szellőztetés légáramlat szabályozás páro-sul, miközben nem használnak fel vezetékes gázt, illetve nincsenek klímaberendezések sem. A RATI - mint ter-mékfejlesztő cég - a részegység gyártáshoz magyar be-szállítókat vesz igénybe, majd házon belül szerelik össze a termékeket. Értékesítésük exportorientált, termékeik 98 százaléka külföldön talál gazdára, a világ 29 orszá-gában. Legnagyobb piacuk Németország, Oroszország, Románia és a Benelux államok. A RATI éves árbevétele 1,5 milliárd forint. A Rati termékeit sok autógyár, köztük

RATI Kft.7300 Komló, Nagyrét u. 2.Tel.: +36 72 / 582 420,fax: +36 72 / 582 [email protected] , www.rati.hu

11. Mirelite Mirsa Zrt.

A cég családi vállalkozásként működik, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával és magyar munkaerő alkalmazásával állít elő kiváló minőségű gyorsfagyasztott termékeket. A vállalkozás 1984-ben kezdte meg működését Albertirsán. 1992-től a nürn-bergi székhelyű Schöller vállalatcsoport, majd 2001-től a Nestlé csoport leányvállalataként működött, mígnem 2003-tól százszázalékos magyar tulajdonba került. A cég ezt követően bővíteni kezdett, és újabb hűtőházat vásárolt Domoszlón, majd Miskolcon.

A Mirelite Mirsa Zrt. a különféle gyorsfagyasztott zöldségek, gyümölcsök, valamint tésztafélék gyártá-sához szükséges nyers-anyag teljes egészét a környékbeli termelőktől vásárolja. Az alapanyag-ok termelését a vetéstől egészen a betakarításig figyelemmel kísérik, a fel-dolgozást és csomagolást korszerű technológiával végzik. Dolgozóik célki-tűzése: „Bízunk benne, hogy jelenlegi és jövőbe-ni partnereink megbízha-tó, rugalmas, a vevői igényeket és kívánságokat min-denkor szem előtt tartó, kiváló minőségű árut szállító partnerként ismerik el a vállalatot”.

A cég innováció és minőség melletti elkötelezettsé-gét mutatja, hogy érzékszervi, analitikai és mikrobio-lógiai vizsgálatokhoz jól felszerelt laboratóriumot mű-ködtetnek, élelmiszerbiztonságot biztosító rendszert üzemeltetnek, továbbá minőségbiztosítási tanúsítvány és nemzetközi szabvány szerint végzik tevékenységü-ket. Éves termelésük közel felét exportpiacokon érté-kesítik, főként az Európai Unió országaiba, de jelentős mennyiséget exportálnak a Közel- és Távol- Keletre, valamint Észak- és Dél-Amerikába.

Megalakulásuk óta számos hazai és nemzetközi dí-jat nyertek el, többek között: Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy, az Év Magyar Beszállítója, Magyar Termék nagydíj és Foodapest kategória győztesek lettek.

Mirelite Mirsa Zrt.2730 Albertirsa, Baross u. 78.Telefon: +36-53-570-123, fax: +36-53-570-113www.mirsa.hu

12. Kürt Zrt.

A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. 27 éve van jelen az informatikai piacon. Az informatikai katasztrófák következményeinek felszámolására; a katasztrófák, visszaélések, rendszerproblémák megelőzésére kínálnak in-novatív megoldásokat.

Adatmentés üzletáguk a világ egyik vezető szak-laborja elismert adatmentési technológiával, évi több mint négyezer adatmentést végez. Informá-ciómenedzsment üzletáguk a hazai piac megha-tározó játékosa, több száz sikeresen végrehajtott információbiztonsági projekt tapasztalatával.

Biztonsági szakértő gárdája egyedülálló tu-dással és saját fejlesztésű megoldásokkal ren-delkezik az etikus hackelés, logelemzés és há-lózati nyomozás területén. Professzionális, saját tulajdonú IT infrastruktúrán nyújtott, nagy biztonságú felhő szolgáltatásuk, a KÜRTCloud 2014-ben indult el, egyedülálló alternatívát és

speciális szolgáltatásokat kínálva. Több mint két évtized alatt felhalmozott szakmai és üzleti me-nedzsment ismereteiket dedikált oktatási intéz-ményük, a KÜRT Akadémia különleges képzési portfoliójának segítségével teszik elérhetővé a szélesebb közönség számára. Portfóliói világ-

szerte sikerrel állja meg a helyét, aminek egyik fő letéteményese a cég innováció iránti elkötelezettsége.

Adatmentés know-how-jukat megvá-sárolta a vietnámi és egyiptomi állam, in-formációbiztonsági szolgáltatásaikat az EU tagállamoktól a Közel-Keletig veszik igénybe ügyfeleik. Évente több százmillió forintot költenek kutatás-fejlesztésre, je-lenleg is hat, nagy volumenű, világszínvo-nalú projekten dolgoznak szakembereik.

A cég megalakulása óta nyereségesen működő vállalkozás, tulajdonosai magyar magánszemé-lyek. Szakmai munkáikat számos elismeréssel díjazta a szakma itthon és külföldön. Ilyen pél-dául a KÜRT Adatmentés Hungarikum, Magyar Brands, Széchenyi és GáborDénes díj, vagy az év kis-és középvállalkozása.

1118 Budapest, Rétköz u. 5. BudaWest IrodaházTelefon: +36 1 424 6666, fax: +36 1 228 [email protected], www.kurt.hu

„Portfólióink világszerte sikerrel állják meg a helyü-ket, aminek egyik fő leté-teményese a cég innováció iránti elkötelezettsége.”

Page 8: 50 sikeres kkv

13. Hantech Gépgyártó és Forgalmazó Zrt.

A Csornán működő vállalkozást 1999-ben vették tulaj-donba magyar befektetők, és az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseivel elérték, hogy a vállalat termékével is piac-vezető a világon. A Rába-közi térség legnagyobb gazda-sági társasága több száz dolgozónak ad munkát. A céget már eddig is több vezető mezőgazdaságigép-gyártó vál-lalatnak - így például a Kubotának és a Kuhnnak - szállí-tott részegységeket, de a John Deere (Deere & Company) szerződéssel a világ mezőgazdaságigép-gyártóinak elitjé-be került. A Hantech, amely csornai és tamási gyáraiban közel háromszáz dolgozót foglalkoztat, a megnövekedett gyártási igények kielégítése érdekében bővítette szakkép-zési bázisát is.

A csornai szakiskolában jelenleg 80 szakmunkást ké-peznek - ezzel az Audi után a Hantech lett Győr-Moson-Sopron megye második legjelentősebb szakképzési központja. A tanulólétszám idei növekedése eléri a 15 százalékot. A cég szakiskolájában a lakatos és forgácsoló szakma mellett érettségi bizonyítványt is kapnak a tanu-lók. A csornai iskolában hamarosan beindítják a techniku-si képzést is. A társaság a magyar gépgyártás egyik legje-lentősebb exportját bonyolítja minden évben. A 2014-es üzleti évben elért közel 4 milliárd forintos árbevétel 85 százaléka a kivitelből származik.

Az amerikai partner Deere & Company Oroszországtól Brazíliáig rendelkezik gyártó- és összeszerelő üzemekkel. A cég a 2012-es üzleti évben „állította fel” eddigi rekordját: 36 milliárd dolláros árbevétel mellett 3,1 milliárd dollár profi-tot könyvelhettek el. A Magyarországról szállított részegy-ségeket az amerikai multi európai gyáraiba szállítják, majd innen a világ szinte minden országába eljutnak. Több díjat nyertek, mint például a hónap kis- és középvállalkozása.

Hantech Gépgyártó és Forgalmazó Zrt.Csorna, Eszperantó út, 9300Telefon: (96) 261 433www.hantech.hu

14. Járműszerelvényt Gyártó Zrt.A vállalat vasúti személykocsik és autóbusz szerelvények előállításával foglalkozik 1916 óta. Az elmúlt tíz évben a cég teljesen megújult, közel 170 embernek ad munkát. Középtávú céljuk a tiszavasvári gyár létszámának további bővítése. A cégnél alkalmazott főbb gyártási technológi-ák: gépi forgácsolás, forgács nélküli hidegalakítás (hajlí-tás, kivágás, mélyhúzás stb.), hegesztés (tompa-, illetve védőgázas hegesztés), csiszolás, felületkezelés, szerelés. A vállalat termékeinek csaknem 99 százalékát külföldön értékesíti, 2011-ben a Siemens AG a 36 000 beszállító-jának értékelése során a társaságot a legjobb beszállító címmel tüntette ki innováció kategóriában.

Gyártmányainkkal találkozhatunk Európában: Magyar-országon, Németországban, Ausztriában, Romániában, Lengyelországban, Oroszországban, Csehországban, Szlo-vákiában és Spanyolországban. Ázsiában: Kínában, Irán-ban és Szíriában. Afrikában: Egyiptomban, Tunéziában és Ghánában, továbbá Új-Zélandon. A mai kor színvonalát, a korszerű gyártmány- és gyártási-szerkezetet a vállalat

széleskörű kooperációs tevékenysége és fiatal fejlesztő-gárdája is garantálja. A vezetés a vállalatot úgy irányítja és működteti, hogy annak neve garanciát jelentsen azok számára, akiknek az Zrt. beszállítója, akik termékeinek vá-sárlói, felhasználói, üzemeltetői.

Céljuk annak tudatosítása, hogy minden alkalmazott is-merje és hajtsa végre a minőségre vonatkozó előírásokat, és a munkafolyamatok a szabályozások szerint történje-nek. Tudatosodjon a dolgozókban a minőség fontossága a kitűzött vállalatai célok elérése érdekében. A Járműszerel-vényt Gyártó Zrt. tevékenységének meghatározó tényező-je, a minőség amely a megrendelők megnyerésének, a piac megszerzésének, megtartásának és bővítésének a legcél-ravezetőbb és leghatásosabb eszköze

Járműszerelvényt Gyártó Zrt.1151 Budapest, Fő út 63.Telefon: (1) 271 3100www.jarmurt.hu

15. „Kis” Szerelő és Kereskedő Kft.

A Sajóbábonyban működő „Kis” Szerelő és Kereskedő Kft.,1990-ben hat dolgozóval alakult technológiai szere-lések és karbantartások végzésére. Tevékenységük fo-lyamatosan bővült fővállalkozói tevékenységgé, jelenleg pedig már saját technológiák fejlesztésével is foglalkoz-

nak. A társaság több tucat mérnöknek és több mint száz fizikai dolgozónak nyújt megélhetést a borsodi régióban. Fő profiljuk a technológiai szerelés és generál kivitele-zés, környezetvédelmi, vegyipari, élelmiszeripari, gyógy-szeripari területen. Szolgáltatásaik építő-, gépész- és vil-lamosmérnöki szakterületeket átfogóan tartalmazzák. Tevékenységi körüket mára két évtizedes tapasztalatuk felhasználásával komplett technológiák kifejlesztésével

bővítették a környezetvédelem és vegyipari területén. Számos külföldi projektben vesznek részt. Kutatás-fej-lesztési együttműködést írtak alá például a kínai JDL Shenzhen Környezetvédelmi Kft.-vel kompakt szennyvíz-tisztító fejlesztésére. Közreműködtek, forgódobos égetési technológia fejlesztésében, építésében, de részt vettek növényolaj ipari technológiák fejlesztésében és az ehhez kapcsolódó komplett gyárépítésben, csakúgy mint égeté-si technológiák továbbfejlesztésében is.

Több rangos díjal büszkélkedhetnek, mint péládul a Prima díjal, vagy a hónap kis- és középvállalkozása elis-meréssel. Fő startégiájuk a piaci részesedés növelése, saját szakemberképzés bővítése és intenzív részvétel K+F projektekben, illetve a meglévő saját technológiák to-vábbfejlesztése.

„KIS” Szerelő és Kereskedő Kft.3792 Sajóbábony, GyártelepTel.: +36-46/549-010, fax: +36-46/[email protected], www.kiskft.hu

„ 60 karakter”

50 sikeres kis- és középvállalkozás14 2016 15

Page 9: 50 sikeres kkv

16. Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft.

Az ivóvízkezelés, a technológiai vízkezelés és az ipari szennyvízkezelés területén folytatja tevé-kenységét a vállalat immár 25 éve. Fővállalko-zóként vagy az egyes részegységek beszállítója-ként egyaránt törekszik a megrendelői igények szakszerű és gyors kiszolgálásra. Széleskörű technológiai hátterének innovatív felhasználá-sával magas színvonalú megoldásokat kínál a legváltozatosabb vízkezelési feladatokra. A cég az ipar, a szolgáltatási szektor, a mezőgazdaság számára tervez, épít, szervizel és üzemeltet víz-kezelő rendszereket. Ilyen például ivóvíz, vagy technológiai víz előállítása felszíni vízből, felszín-alatti vízből, tengervízből, vagy brack vízből fix vagy konténerbe épített mobil berendezésekkel, vagy technológiai- és termékvíz kezelés üdítő-, szesz- és élelmiszeripar számára. De foglalkoz-nak vízkezeléssel erőművek, kazánok, hűtőkörök számára, vízvisszaforgatással, illetve öntözővíz és termálvízkezeléssel.

A vállalat nemrég kapta meg a hónap kis- és középvállalkozása kategóriában az innovatív

technológiával elért magas minőségért az el-ismerést. A vállalkozás jelenleg már Közép-Eu-rópa egyik legnagyobb vízkezeléssel foglalkozó cége. Büszkék arra, hogy a duális képzésben is szerepet vállal: ezért pár hete részt vettek a Pannon Egyetem nagykanizsai telephelyén megrendezett Duális képzésről szóló előadá-sokon, ahol több száz felvételiző tekinthette meg a cég standját. Megismerhették a vállalat történetét, illetve betekinthettek a SolidEdge és Eplan szoftverekkel végzett tervezői munkála-tokba. Láthatták cégünk Sri Lankai munkájáról készült bemutató filmjét. Az érdeklődők megis-merhették a történetüket, illetve láthatták a Sri Lankai munkájáról készült bemutató filmet.

Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft.8800 Nagykanizsa, Magyar utca 191.Főkapu: 8800 Nagykanizsa, Üllő út 3.www.hidrofilt.hu

17. Meditop Gyógyszeripari Kft.A vállalat a rendszerváltás után elsőként bejegyzett, nap-jainkban az egyik legdinamikusabban fejlődő, közepes méretű, hazai gyógyszergyára. Az etikus magatartás és az egészségvédelem elkötelezett híve. A cég 1991-ben ala-kult így elsőként szerezte meg a gyógyszergyártási enge-délyt. A szilárd gyógyszerek gyártásán kívül a vállalkozás korszerű létesítményeiben mára már bármilyen csoma-golási feladatot is el tudnak látni. 1995-ben létrehozta saját kutató-fejlesztő részlegét, továbbá számos hazai kutató intézettel és klinikával közösen kutatás-fejlesztési tevékenységeket folytatnak annak érdekében, hogy a le-hető legbiztonságosabb és leghatásosabb gyógyszereket állítsák elő. Vezetőinek ars poeticája: „Célunk, hogy a leg-szigorúbb szakmai igényességgel előállított, saját fejlesz-tésű termékeink forgalomba hozatalával, verseny-képes-ségünket megőrizve és növelve folyamatosan erősítsük szerepünket a hazai és a nemzetközi gyógyszerpiacon.” Miután egy erős pozíciót és jó hírnevet a hazai piacon si-

került elérniük, céljuk hogy jelentős regionális szereppel bíró európai gyógyszeripari cégé váljanak.

A Meditop minden gyógyszerfejlesztési projektjét egy minden részletre kiterjedő fejlesztési tervvel indítja. Part-nereik nagyfokú rugalmasságot várnak el, ennek érdeké-ben gyorsan alkalmazkodó szervezet fenntartására tö-rekszenek. A megszerzett bizalom mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jogi- a hatósági előírások, valamint az etikus üzleti magatartás betartására valamennyi tevékenysé-gükben. Több tucat gyógyszeripari szabadalmi be-jegy-zést tett a cég a megalakulása óta, töretlen lendülettel folytatják kutatás-fejlesztési tevékenységüket, számos hazai kutató intézettel és klinikával karöltve.

Meditop Gyógyszeripari Kft.Pilisborosjenő, Ady Endre u. 1, 2097Telefon:(26) 336 400, web: www.meditop.hu

2016 17

Page 10: 50 sikeres kkv

2016 3

18. Rábalux Kft.A húszéves cég piacvezető Magyarországon, a világítás-technikai piacon, és Kelet-Közép-Európában is meghatá-rozó szerepet játszik leányvállalatain keresztül. A Rábalux kiemelten foglalkozik a minőségbiztosítással és a társadal-mi felelősségvállalással is. Családi vállalkozásból fejlődött olyan céggé, amely a legnagyobb világítástechnikai alkatré-szek előállításával foglalkozó cégekkel teremt kapcsolatot, lámpatestek összeszerelését és nagykereskedelmi értéke-sítését vállalva fel.

A vállalat 2000-ben hozta létre a győri ipari övezetben kor-szerű összeszerelő műhellyel rendelkező telephelyét. 2007-ben létrehozták a Rábalux Logisztikai Kft.-t, ami teljes körű világítástechnikai logisztikai szolgáltatást nyújt. Ezzel olyan értékű beruházás indul el, amire eddig nem volt példa a cég életében. Még 2010-ben megvásároltak egy több mint 18 ezer négyzetméteres területet a Győri Ipari Parkban, ide egy logisztikai központot terveztek. A beruházás megvalósításá-ra a társaság 250 millió forint vissza nem térítendő támo-gatást nyert uniós pályázaton. A cég törekvése, hogy Győr 1000 kilométeres körzetét lefedve piacvezető pozíciót érjen el a világítástechnikai logisztikai szolgáltatások terén.

Napjainkban a vállalkozás 10.000 raklap kapacitással ren-delkező raktárbázisából szolgálja ki egyre bővülő partnerhá-lózatát. A közel 20 millió euró konszolidált éves árujú cég-csoport dinamikus fejlődése folyamatos, a 8 saját tulajdonú leányvállalat működtetése mellett a vállalkozás további 9 országba exportálja termékeit.

Rábalux Kft.9028 Győr, Serfőző utcaTelefon: (96) 526 717, web: www.rabalux.hu

„A cég törekvése, hogy Győr 1000 kilométeres kör-zetét lefedve piacvezető pozíciót érjen el a világítás-technikai logisztikai szol-gáltatások terén.”

19. UniTrade M&M Kft.

Az 1996-ban, Kunszentmártonban, családi vállkozás-ként indult UniTrade M&M mára több mint 140 mun-kavállalót foglalkoztat. A gépi forgácsolással foglal-kozó cégcsoport értékesítési árbevétele 1,5 milliárd forint volt, ami 20 százalékos növekedés a korábbihoz képest. Az UniTrade-nek saját kutatás-fejlesztési köz-pontja van, valamint gyakorlati képzési lehetőséget is biztosítanak a szakmát tanulóknak és csatlakozott a kecskeméti Mercedes gyár által kezdeményezett du-ális szakképzés programhoz. A vállalat telephelyét és gépparkját folyamatosan fejleszti, így az alkatrészek több mint 17000 négyzetméteren készülnek.

Üzleti partnereik ismert multinacionális nagyvál-lalatok (pl. Bosch and Siemens, Phoenix Mecano, Hilti, Legrand, PrecCast stb.). Valamennyi partne-rük egyformán fontos, azonban legkiemelkedőbb eredményük talán a Bosch and Siemensszel és a Phoenix Mecanóval kialakított együttműködés. Ez nem csupán beszállítói területen mutatkozik meg, de a jelenleg zajló kutatásfejlesztés projektekben is együttműködnek. A jövőben szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot azokkal az osztrák és skandináv cégekkel, amelyekkel már tárgyalásokat folytatnak. Az elmúlt három évben az ingatlanfejlesztés mel-lett a technológiai innovációra is komoly összegeket fordítottak. A beruházásnak meglett az eredménye: multinacionális vevőik évről évre több lehetőséget biztosítanak, a megrendelések volumene jelentősen megnőtt. A bővülés azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változást is jelent. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően olyan precíziós meg-munkálási potenciállal rendelkezik a cég, melynek eredményeként az általuk kiszolgált piacon jelentős

UniTrade M&M Kft.5440 Kunszentmárton, Vég utca 25.Telefon:(56) 462 365, web: www.unitrade.hu

20. Galvanplastik Kft.A cég Közép-Európa legnagyobb galvanizáló üze-mével rendelkezik, termékeiket olyan autómár-kákba építik be, mint az Opel, Maserati, Rolls Roys, Mercedes, Audi, Suzuki, BMW. A 130 főt foglalkoz-tatnak Kft. évek óta nyereséges, bevétele évente kb. 25%-kal emelkedik.

Cégük fő profilként kezdetben kereskedelemmel foglalkozott, majd tevékenységük műanyag fröccs-öntéssel és műanyag galvanizálással bővült. A gyár székhelye és telephelye Székesfehérváron, Buda-pesttől 60 km-re található. Vállalkozásuk egyedi ab-ban a tekintetben, hogy a fröccsöntés és galvanizá-lás fizikailag is egymás mellett lévő két, egyenként 1500 m2 alapterületű üzemben folyik. A jelenlegi

fekvést úgy tervezték, hogy a galvanizálás szükség-letek kielégítéséhez könnyen bővíthető legyen. Az elmúlt három évben az MFB Invest segítségével je-lentős fejlesztéseket végeztek és idén várhatóan az 1.4 milliárdot is meghaladja a cég árbevétele.

Fiatal és képzett, tapasztalt gárda végzi a gyártást. Az üzemegységekben a galvanizálás és fröccsöntés munkaterületén jelenleg több mint 130 munkatárs dolgozik 3 műszakos munkarendben. Összesen 18 darab 30 és 500 tonna közötti záró erejű fröccsön-tő géppel rendelkezik a társaság, így széles skálán meg tudnak felelni a vevői elvárásoknak. Az egysze-rű gombformáktól kezdve a bonyolult szabadfelüle-tű ún.gombbokrokon át a készülékházak és egyéb, összetett készülékelemekig gyártanak termékeket.

Az elmúlt években mintegy egymilliárd forintot fordítottak fejlesztésre. Nem elégednek meg a je-lenlegi helyzetükkel, hanem további fejlesztéseket és egy újabb galvanizáló sor telepítését tűzték ki célul, mert a piac részéről óriási igény mutatkozik galvanizált műanyag termékekre. Ezzel a kft. több mint 50 százalékkal tudja növelni termelését, és kö-zel 30 új munkahelyet hoz létre.

8000 Székesfehérvár Seregélyesi út 120.Fröccsöntő üzem: Tel.: +36 22 514-270Galvanizáló üzem: Tel./fax: +36 22 503-202www.galvanplastik.hu

„ Nem elégednek meg a jelenlegi helyzetük-kel, hanem további fejlesztéseket és egy újabb galvanizáló sor telepítését tűzték ki célul”

Page 11: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás2 2016 21

21 .Aka Kft.Az AKA Kereskedelmi Kft., vagyis Gere Attila pincészete hét generáció óta a szőlőművelés és a borkészítés hagyományait átörökítő csalá-di vállalkozás. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett, számos más területen is sikereket ért el.

A vállalkozás az utóbbi években sikeresen pá-lyázott uniós forrásokra: így a bortermelés mel-léktermékét feldolgozó szőlőmag-üzem létesí-tésére mintegy 65 millió forintos támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bővítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.

1994-ben Gere Attilát munkája elismerése-ként az “Év borásza” megtisztelő címmel tűntet-ték ki. Három évvel később, az 1997-es évjárat-tal egy nagy álom vált valóra: palackba került a KOPÁR Cuvée első évjárata. Ekkorra fordultak

termőre a pincészet kiváló területein lévő új te-lepítések, melyek lehetővé tették egy nagy bor megalkotását. 2002-ben elkészült a GERE pin-cészet új érlelő pincéje és feldolgozó épülete, melynek technológiai felszereltsége megfelel a legmodernebb követelményeknek. 2008. ok-tóberében CROCUS GERE BOR HOTEL**** né-ven megnyitott a négycsillagos családi bor-, és wellness szálloda, mellyel sikerült a Gere borok minőségéhez igazítanunk a vendéglátás szín-vonalát.

„Célunk, hogy régi magyar mintára újra meg-valósuljon a generációkon átívelő, felmenőkről utódokra szálló szőlőművelés és borászkodás.” – állítja a tulajdonos. A szállodában található a’la carte étterem a Mandula Étterem és Bor-Bár a borvidék alapanyagaira épülő vidéki gourmet konyhát kínál a gasztronómia lelkes rajongói-nak. CROCUS Wine Spa wellness központunk-ban szőlő és bor alapokra épülő vinoterápiás kezelések várják a kedves vendégeket. 2010-ben Gere Attila és Schubert Vilmos megalakí-totta a villányi Csillagvölgy pincészetet, mely legfőként könnyed reduktív fehér és rosé bo-rok készítésére hivatott és önálló márkanévvel, arculattal forgalmazza borait.

Aka Kft.7773 Villány, Erkel Ferenc u. 2.Telefon: (72) 492 839, web: www.gere.hu

„ Célunk, hogy régi magyar mintára újra megvalósuljon a ge-nerációkon átívelő, felmenőkről utódok-ra szálló szőlőműve-lés és borászkodás.”

22. Confector Mérnök Iroda Kft.

A cég 1990-es alapítása óta az építőipari generálkivitelezői piac meghatározó szereplőjévé vált, 2014-ben több mint 3 milliárdos árbevételt ért el. Az építőipari cég szakmai el-ismerést elsősorban műemlék-felújításaival szerzett ma-gának. Az ő munkájukat dicséri a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely, illetve a budapesti Piarista Központ teljes körű rekonstrukciója, a váci piarista gimnázium felújítása, az esztergomi Prímás pince felújítása és bőví-tése, a II. kerületi Áldás utcai iskola felújítása Budai Vár várfalszakaszának felújítása, a drégelyi és a tátika várrom állagmegőrző munkálatai, valamint a monostori erőd Du-na-kikötőjének kialakítása.

A Confector Kft. 2011-ben új, a XXI. század műszaki kö-vetelményeinek megfelelő irodaházba költözött a már meglévő telephelyre, mely építési anyagaiban, műszaki megoldásaiban élő példája az alternatív energiát hasz-náló hűtés-fűtésnek, a korszerű fal- és tetőszerkezetek többféle megvalósulásának, valamint a legmodernebb nyílászáró rendszerek többféle típusának. Az új épületben nyílászáró bemutatóterem, nagyobb irodatér és új nyílás-záró-gyártóműhely kapott helyet. Jelenleg több energia-hatékonysági beruházásban is vesz részt generálkivitele-zőként, és folyamatosan dolgozik újabb lehetőségeken.

A társadalmi felelősségvállalást is különösen fontosnak tartja a cég, ezért számos alapítványt és civil szervezetet támogat, ilyenek például: Érző Lélek Alapítvány, Széll Kál-mán Alapítvány, SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapít-ványa, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Kármen-tő Alap.

Confector Mérnök Iroda Kft.1037 Budapest, Pomázi út 11.Telefon: (30) 280 8488www.confector.hu

23. Szent Donát Birtok

és Márga BisztróA pince alapkövét 2001-ben rakták le, de a család sző-lőhöz és borhoz való kötődése jóval korábbi eredetű. A család apai ága közel kétszáz éve csopaki, míg az anyai ág káli-medencei. Mindkét vonal hozta magával a szőlő és bor szeretét, valamint a borkészítés hagyományát.

A mai birtok alapját a 90-es évek elején kárpótlásként visszakapott parányi családi szőlő jelentette. Az évek alatt folyamatosan bővítették a birtokot, növelték a pincét és a gasztronómiai kontextus erősítéseként megnyitottuk re-gionális gourmet konyhát vivő éttermünket is.

Jelenleg bő 10 hektáros birtokméretnél tartanak, Cso-pak mellett Tihanyban valamint a Káli-medencében, a Fekete-hegyen vannak területeik. Csak saját szőlőt dol-goznak fel, a borkészítés minden mozzanata a csopaki birtokon történik. Évente 25-30 ezer palack bort

töltenek le.A szőlőben és a pincében egyaránt cél, hogy a borvidék

legnemesebb hagyományaira alapozva és a nagyvilágról méretet véve készítsenek egyedi, izgalmas, a termőhely karakterét hűen tükröző borokat.

A bisztró filozófiája: „tradíció és modern technológia, gondos, profi vendéglátás, gyönyörű, mégis laza környe-zetben. Bisztró, borkert és rendezvényhelyszín a Balaton északi partján. A márga valójában egy kőzet, ami a csopa-ki talajban található bőven, így adta magát, hogy

valami olyan nevet választanak, ami kicsit átvitt érte-lemben összefüggésben van a borral. Mert hasonlóan a vérhez, itt a bor sem válik vízzé: a borlapon továbbra is a Szent Donát birtok borai is szerepelnek. Ez a cég is büsz-kélkedhet a hónap kis-és középvállalkozása címmel.

Szent Donát Birtok és Márga Bisztró8229 Csopak, Szitahegyi u. 28.Telefon: (20) 928 1181www.szentdonat.hu

Page 12: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 2322

Az MKB szerint sikeres a növekedési hitelprogramFiniséhez közeledik a Magyar Nemzeti Bank által 2013-ban indított növekedési hitelprogram, amely a kkv-szektor hitelezésének fellendítéséről szól. A program tapasztalatairól Bakonyi Andrással, az MKB Bank vállalati üzletágának ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Milyen potenciált lát az MKB a kkv-szektor finanszírozásá-ban?

– Nem véletlenül tekintenek erre kitörési pontként a ke-reskedelmi bankok, és különösen nagy hangsúlyt helyez rá az MKB Bank is. Nem előzményektől mentesen, hiszen hagyományainknál fogva erősek vagyunk a vállalati szek-torban. A válság előtti időszakban ez inkább a nagyválla-lati területre volt érvényes, az utóbbi években azonban a másik legfontosabb célcsoportunk a kkv-szektor lett.

– A növekedési hitelprogram különböző szakaszai milyen lehetőséget teremtettek a kkv-szektor hitelezése terén?

– A program harmadik szakasza még tart, az első kettőn viszont túl vagyunk, és ezek erőteljesen segítették a kkv-hitelezést. Ezért már most, a levezető fázisban kijelenthe-tő: a jegybank programja elérte célját. A 2013 közepén, 750 milliárdos keretösszeggel indult első fázis alapvetően beruházások finanszírozásáról, forgóeszközigények kielé-gítéséről, illetve az uniós támogatások előfinanszírozásá-ról szólt. De ebben az időszakban gyakori volt azt is, hogy a vállalatok forinthitelre cserélték devizahiteleiket. Az első szakaszban az MKB Bank közel nyolcszázalékos piacrészt ért el, ami nagyjából megfelel a vállalati piacon elfoglalt pozíciónak. A második szakasz tavaly év végén zárult le. Ez volt a legnagyobb keretösszegű a maga 1000 milliárd forintjával. Itt többféle hitelcélt ki lehetett szolgálni, a cé-gek és a bankok mozgástere egyaránt nőtt. Igen aktívak voltunk ebben a szakaszban is, 10,9 százalékos piacrészt tudtunk elérni, messze a saját természetes piaci részese-désünk fölött teljesítettünk. A nemrég indult harmadik szakasz egyfajta kivezetése a programnak, ahogyan azt a jegybank is kommunikálja, hiszen így nem hirtelen ér vé-get a kezdeményezés. Az év végére lezárni tervezett utol-só fázis keretösszege 600 milliárd forint, újdonsága pedig a korábbiakhoz képest a devizahitelek olcsó igénybevétel-ének lehetősége.

Összességében a hitelprogram egyértelműen pozitív hatást gyakorol a kkv-szektorra, hiszen hosszú távon ezek az alacsony forrásköltségű hitelek beépülnek a cégek éle-tébe. Mivel ezeket maximum tíz, a tapasztalataink szerint hét-tíz évre veszik igénybe a vállalkozások, így az említett jótékony hatást hosszabb távon is kifejti.

– A növekedési hitelprogram idén kivezetésre kerül. Hogyan látják, az új jegybanki program képes lesz betölteni az űrt?

– Nem érzékelek űrt. A program révén mind a kkv-szektor, mind a bankszektor segítséget kapott, hogy az elmúlt évek hitelezési passzivitását megfordítsa. A kkv-szegmensben ezt sikerült is megtenni. Évek óta csökkenő trendről volt szó a teljes vállalati hitelpiacon, ami alapve-tően a válság előtti nagy projekthitel amortizációjára ve-zethető vissza. A korábban tapasztalt negatív tendencia után a gyártó, kereskedő és szolgáltató cégek hiteligé-nye növekszik: megtörtént tehát a trendforduló a kkv-szektorban az elmúlt években. Ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy fokozatosan visszaálljunk a piaci, saját forrású hitelekre. Másrészt továbbra is vannak más támogatott hitelformák a piacon, ahogyan állami garanciaprogramok is. A jegybanknál pedig új ösztönzőket vezetnek be, ame-lyek már közvetett módon hatnak, serkentve a bankok kkv-szektor felé mutatott aktivitását.

– A tőzsde is nyitna a kkv-szegmens felé. Ön szerint kiala-kulhat-e egészséges verseny pénz- és tőkepiaci szempontból?

– A bankszakma és egyben a kkv-szektor egészének jó hír, hogy a Budapesti Értéktőzsde új stratégiát készül megvalósítani. A tőzsdei forrásbevonás a banki hitelezés ideális kiegészítője. A friss tőke bevonása több cégnél is érdekes lehet, ahol esetleg generációváltás van folyamat-ban, új tevékenység irányába indulnak el, vagy terjeszke-dést terveznek, hiszen ezek általában tőkeigényes lépé-sek. Az elmúlt években nem volt igazán vonzó a magyar tőzsde a kkv-k számára. Most arra utaló jeleket látunk, hogy ez a következő években megváltozik.

– Változott-e az üzleti modelljük amiatt, hogy állami tulaj-donba kerültek?

– Az üzleti modellünk nem, a piachoz való hozzáállá-sunk viszont gyökeresen megváltozott. A korábbi, bajor tulajdonosnak deklarált célja volt az MKB értékesítése, ennek megfelelően passzívabb piaci magatartást folyta-

tott. Az állami tulajdonos ezzel szemben egyértelműen erős piaci affinitást vár el a banktól, egészséges kockáza-ti hitelpolitika mellett. Ami szintén fontos változás, hogy egyre inkább csoportszinten gondolkodunk, ami az ügy-felek felé univerzális megoldásokban mutatkozik meg leginkább. Százszázalékos részesedésre tettünk szert az MKB-Euroleasingben, amely az autófinanszírozás mellett immár gépek, mezőgazdasági eszközök és teherautók finanszírozásával is foglalkozik. Ugyancsak az ügyféligé-nyek hívták életre tanácsadó cégünket: ez nem csupán abban segít, hogy az ügyfeleink megtalálják a számukra legjobb megoldást jelentő uniós támogatásokat, hanem a pályázatírásban is támogatást nyújt.

– Idén milyen fejlesztéseket terveznek a bankon belül?– A piaci igények folyamatos változásaira reagálva újabb

és jobb termékekkel, szolgáltatásokkal és megoldásokkal állunk elő, köztük olyanokkal is, amelyek kicsit megelőzik a korukat, ideális esetben akár még piaci igényeket is ge-nerálnak. Másrészt elindítottunk egy átfogó projektet, a banki alaprendszer cseréjét, amelynek eredményeképp további hatékonyságjavulást érünk el a működésben.

Megtörtént a trendforduló a kkv-szektorban

Bakonyi András, az MKB Bank vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója

Page 13: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás2 2016 25

24. Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft.Az 1991-ben alapított Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft. nyúlhús feldolgozásával foglalkozik a legmodernebb ál-lattartási technológiát alkalmazva. A cég termékeinek túl-nyomó részét exportra értékesíti, mely a teljes árbevétel-ének mintegy 90-95%-át teszi ki. Komoly, több mint egy évtizedre visszanyúló partneri kapcsolatot ápol a Kapos-vári Egyetemmel. Együttműködésük sikerét számos hazai és uniós forrásból megvalósított pályázat is bizonyítja. Ilyen volt például az 270 millió forint összértékű beruhá-zás, amely a 113 millió forint vissza nem térítendő támo-gatás lehívásával valósult meg, melynek 85 százaléka az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 százaléka pedig Magyarország központi költségvetéséből származott. A beruházás révén az Olívia Kft. lajosmizsei

telephelyein bevezetett tartási és takarmányozási techno-lógia minden szempontból megfelel az Európában a legszi-gorúbbak közé számító svájci állatvédelmi rendeletnek.

Az új technológia révén a társaság a meg tudták őriz-ni jelenlegi piaci pozíciójukat Svájcban. Az Olívia évente 2 millió nyulat tenyészt és vág le saját vágóhídján, 2011-ben megközelítőleg 4 milliárd forint bruttó árbevételt ért el.

A társaság Lajosmizse mellett a Pest megyei Dabason és Ócsán is rendelkezik egy-egy telephellyel, a három helyszínen több száz dolgozónak adnak munkát.

Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft.6050 Lajosmizse, Mizsei u. 94.Telefon:(76) 556 610

25. Fertilia Kft.A teljes mértékben magyar tulajdonban lévő enyingi vállalat közel negyedszázados fennállása során az egyedi műtrágyák piac-vezető gyártójaként vált ismertté, innova-tív, korszerű technológiai megoldásainak köszönhetően pedig méltán elismertté.

Az idei évtől bevezetett Rizotec NPK egyaránt tartalmazza a növény számára szükséges makroelemeket, a zavartalan fejlődéshez elengedhetetlen mezo- és mikroelemeket, valamint a szerves anya-gokkal dúsított, egyedülálló fejlesztést, a Rizodyne talajaktivátort. A növények tápanyagfelvételét a gyökerek közvetlen közelében - az ún. rizoszférában, mintegy 0,4-0,6 mm széles sávban - jelen lévő mik-roorganizmusok segítik, a kijuttatott táp-anyagokat alakítva át a növény számára felvehető formává.A termelőket eddig is személyre szabott szaktanácsadással látták el a Magyaror-szágon termesztett növénykultúrákra vonatkozó talajtípus, talajvizsgálati ered-mények, termésszint és egyéb tényezők figyelembe vételével. Ez azonban nem ér véget azzal, hogy milyen területre milyen tápanyag kell, ezt eddig is meg tudták tes-tesíteni egy-egy termékkel.

Újdonság, hogy mindezt továbbfejlesz-tették, és ma már gazdaságossági számí-tással is segíteni tudjuk a termelők mun-

káját. Meg tudják határozni, hogy az adott területen, a meglévő tápanyagszinttel, a termény értékesítési árának ismeretében mekkora nyereség várható.

Ennek segítségével a termelő el tudja dönteni, hogy milyen termelési szintet kíván elérni, és ott milyen jövedelmezősé-get tud ezzel a műtrágya felhasználással realizálni.

A legjelentősebb agrárexpó, az AGROmashEXPO hölgy újságírókból álló független zsűrije a kiállítás Legszebb Stand díját a kis stand kategóriában a Fertilia te-rületének ítélte oda, de a cég büszkélked-het a hónap magyarországi kis-és közép-vállalkozás díjával is.

Fertilia Kft. 8130 Enying, Kossuth majorTelefon: (22) 572 059web: www.fertilia.hu

26. Vasbeta Kft.Kezdetben kizárólag acélkereskedelemmel foglalkoztak, azonban a piac igényeit, valamint a társaság által meg-vásárolt ingatlanok lehetőségeit kihasználva bővítettük profilukat. Jelenleg több mint 15000 m2-es telephelyün-kön gazdálkodnak és kiskereskedelmi egységet is nyitot-tak. Tevékenységük kiterjed acéláruk, fenyő-fűrészáru és bádogosipari termékek és munkák forgalmazására, laka-tosipari és asztalosipari munkák elvégzésére.

Cégük szlovák, ukrán és román importból származó luc -, illetve borovi fenyő - fűrészárut forgalmaz, első osztályú építő minőségben, főleg tetőkhöz szükséges faanyagot: gerenda, palló, deszka, léc, lambéria, burkoló deszka, va-lamint az ácsmunkákhoz szükséges kiegészítő anyagokat. A vállalkozás haszonvas kereskedelemben melegen hen-gerelt termékeket is kínál.

Az árucikkek, termékek eredetiségének akár mobil-telefonos ellenőrzése vált lehetővé azzal az eljárással, amit alkalmaznak. A miskolci telephellyel rendelkező cég mindezt egy ma még nem túl népszerű technológiával va-lósította meg, a Magyar Gazdaságfejlesztő Központ pályá-zatán elnyert több mint egymilliárd forintos támogatási összeg segítségével.

A munkatársaiknak kommunikációs tréning segített megnövelni a kommunikációt irányító és kontrolláló képességét, így a cégen belüli folyamatokban, illetve az ügyfelekkel és partnerekkel folytatott mindennapi kap-csolattartásban is képesek elérni az eddiginél nagyobb hatékonyságot. Forgalmuk mára elérte a több milliárd forintot.

Vasbeta Kft. 3527 Miskolc, Besenyői útTelefon: (46) 505 797, web: www.vasbeta.hu

27. Teva Gyógyszergyár Zrt.A vállalat 1993 óta van jelen Magyarországon, hazai jelen-léte óta 300 milliárd forintot fordított beruházásra és ku-tatás-fejlesztésre. Beruházásainak és folyamatos fejleszté-seinek eredményeként világszínvonalú gyártó központokat hozott létre Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban.

A cég 3500 embernek ad közvetlenül munkát, hazai be-szállítóin keresztül pedig 10.000 ember megélhetését biz-tosítja. A nemzetgazdaság működéséhez 2012-ben mint-egy 7.5 milliárd forint adó és járulék befizetésével, valamint 173 milliárd forint értékű exporttal járult hozzá. A vállalat a nemzetgazdaság mellett a magyar betegek stratégiai partnere is, minden hetedik beteg Teva készítmény segít-ségével gyógyul Magyarországon és szinte minden terápi-ás területen elérhetőek világszínvonalú, megfizethető árú készítményei.

„A Teva hisz abban, hogy egy vállalatnak kötelessége a beruházásokon, foglalkoztatáson túl is hozzájárulni az or-szág sikeréhez, ezért támogatja a magyar oktatást, kultúrát és sportot.” - áll a cég filozófiájában.

A TEVA 361 millió forintot meghaladó vissza nem téríten-dő támogatást nyert a „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázaton az Új Széche-nyi Terv keretében. A beruházás célja, hogy a vállalat a je-lenlegi kapacitásra építve úgynevezett flexibilis gyártási fel-tételeket valósítson meg. Így a termékek gyártási idejének csökkentésével még gyorsabban tud majd reagálni a piac igényeire. Ehhez a vállalat szakemberei a gyártási folyamat minden egyes fázisát megvizsgálták és keresték azokat a lehetőséget, ahol a termék előállítási idején csökkenteni tudnak. Így az 1,8 milliárd forintos beruházás keretében

TEVA Gyógyszergyár Zrt.Váci út 29 .Telefon: (1) 288 6400, web: www.teva.hu

Page 14: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 2726

28. ZF Lenksysteme Hungária Kft.A ZF Lenksysteme Hungária Kft. a ZF Lenksysteme GmbH százszázalékos tulajdonát képező leányvállalata. A német anyavállalat, a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG 50-50 százalékos közös vállalkozása, specialistának és műszaki téren éllovasnak számít a kormányzástechnoló-giában. A vállalat a világ nyolc országában 18 telephelyen mintegy 12700 dolgozót alkalmaz. A konszern 2012-es éves forgalma mintegy 4 milliárd eurót tett ki. A ZF Lenksysteme Hungária Kft 10 éve van jelen Egerben, 2003. június 1-jén

alapították a vállalatot. A ZF Lenksysteme Hungária az el-múlt 10 esztendőben folyamatosan bővült. A kezdeti 35 fős létszám ez idő alatt 600 fölé nőtt, követve a piaci igényeket és az egyre emelkedő rendelésállományt. 2013-ban a ZF Lenksysteme csoporton belül a magyarországi vállalat kap-ta meg a lehetőséget az EPSapa elektromos kormánymű gyártására és összeszerelésére. Az EPSapa felső kategóriás autókba gyártott minőségi kormányművet jelent. Az új be-ruházás több lépcsőben valósítja meg a ZF Lenksysteme Hungária növekedési tervét: a 2014-es átadást 2016-ra – szükség és igény esetén – újabb 7000 négyzetméteres bő-vülés követheti.

Az új beruházás célja, hogy kielégítse az EPSapa kor-mányművek iránt mutatkozó növekvő vásárlói igényt, és stratégiai fontosságú közeledést jelent azon európai vevők irányába, akik magyarországi gyártóhelyekkel rendelkez-nek. A termelő kapacitások növekedésével összhangban

ZF Lenksysteme Hungária Kft. 3300 Eger, Kistályai út 2.Telefon:(36) 510 930

29. Continental Automotive Hungary Kft.A Continental vezető és innovatív szerepet tölt be a hazai és nemzetközi autóiparban. Csak a Continental Automotive Hungary Kft tizenöt milliárd forint értékben hajtott végre az utóbbi években beruházási és munkahely-teremtési prog-ramot az utóbbi években. A bővítésekhez kétmilliárd fo-rintnyi támogatást vett igénybe európai uniós és kormány-zati forrásból és két telephelyén – Budapesten, valamint Veszprémben - 477 új munkahely megteremtését vállalta. A budapesti gyáregység a folyamatos beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően high-tech gyártóközponttá vált, állandó bővítései révén pedig a Continental az autó-ipar egyik legnagyobb befektetőjének számít Magyaror-szágon. Pár éve a gyártócsarnok 820 m2-rel, a Fejlesztési Központ 1100 m2-nyi irodával bővült, valamint megépült a 490 m2 alapterületű magasraktár. 2013-ban átadták az 536 m2 alapterületű Szenzorfejlesztési Központot, amely újabb 50 fejlesztőmérnök foglalkoztatását teszi lehetővé. A konszern az elmúlt hét évben 334 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat Magyarországon.

A Continental AG nemcsak gyártási tevékenységet végez hazánkban, hanem jelentős technológiai és termékfejlesz-tési tevékenységet is folytat. Évekkel ezelőtt megnyitotta kapuit a veszprémi Fejlesztési Központ. A központ része-ként 2009 őszén egy – az országban egyedülálló – teszt-

pálya is létesült, ahol a világ legnevesebb autómárkáihoz készülő szoftverek működését tesztelik a gyár mérnökei. 2012 óta már több mint 350 kutató és fejlesztőmérnök te-vékenykedik Veszprémben.

A konszern számára kiemelten fontosak a friss, szakkép-zett pályakezdők és járműrendszer-technikai mesterkép-zés is elindult.

Continental Automotive Hungary Kft. 1106 Budapest, Napmátka u. 6. Telefon: (1) 432 2500www.continental-corporation.com

30. Hankook Tire Magyarország Kft.A Hankook Tire a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gumiabroncsgyártója. A vállalat Magyarországot válasz-totta első Ázsián kívüli gyárának helyszínéül. Az 550 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson épült fel a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára. Az üzem 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg már több mint 2600 alkalmazottat foglalkoztat és évente 12 millió-nál is több gumiabroncsot gyárt személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára.

A 2013-as év fontos mérföldkő volt a cég magyarországi történetében: a vállalat vezetősége május 29-én jelentet-te be, hogy egy további 313 millió eurós beruházást indít a rácalmási gyáregységében, amivel kezdetét vette a gyár harmadik építési üteme. Ezzel a Hankook magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja majd a 880 millió eurót. A 313 millió euró értékű új gyártóüzem közvetlenül 950 új munkahelyet teremt és tovább növeli a jelenlegi 36.000 darabos napi termelési kapacitást, így éves össze-sítésben eléri a 17 millió abroncs/év kibocsátást. A bővítés eredményeként a 2012-es 162 milliárd forintos árbevétel körülbelül 250 milliárdra növekszik majd.

A vállalat gazdasági jelentőségét elismerendő, és hosz-szú távú magyarországi terveit megpecsételendő, a Hankook Tire 2012. november 27-én stratégiai együttmű-ködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal. 2013-ban a Hankookot eredeti gyári gumiabroncs beszállítónak

választotta a Daimler AG az új Mercedes-Benz S- és E-osz-tály számára. E modellhez a gumiabroncsokat kizárólag a magyar üzem állítja elő. 2013 augusztusától az új BMW 5-ös sorozat modelljeit is a Hankook nagy teljesítményű Ventus S1 evo2 típusú abroncsaival szerelik fel, 2013 no-vembere óta pedig az új X5-ös széria is Hankook gumikon hagyja el a gyártósorokat.

Hankook Tire Magyarország Kft. 2459 Rácalmás, Hankook térTelefon: (+36-25) 556-091, 556-096 Fax : (+36-25) 556-352www.hankooktire.com/hu/

31. Infineon Technologies Cegléd Kft.A vállalatcsoport az ipari alkalmazású félvezetők fejleszté-sében és gyártásában több területen vezető szerepet tölt be. Leányvállalatain keresztül világszerte több mint 27 600 munkatársat foglalkoztat, árbevétele pedig a 2013-ban le-zárult üzleti évben elérte a 3,9 milliárd eurót. Technológiai portfólióját több mint 18 000 szabadalom és szabadalmi bejelentés alkotja. A magyar társaság egyedüli tulajdono-sa a holland Infineon Technologies Holding B.V.

A vállalatcsoporton belül teljesítmény-félvezető esz-közöket kizárólag az Infineon Technologies AG warsteini telephelye és ceglédi leányvállalata gyárt. A két telephely együttesen egyike a félvezetőipar legnagyobb teljesít-ményelektronikai félvezető eszköz gyártóinak.

Az 1989-ben még 37 főt foglalkoztató üzem ma a város és vonzáskörzetének meghatározó, 700 főt foglalkoztató, dinamikusan növekvő vállalata. A folyamatos fejlesztést jól példázza a 2002 és 2013 között elnyert öt állami támogatás, amelyek - illeszkedve a hosszú távú stratégiákhoz - önálló

projektekként is megállták a helyüket. A gyártás teljes fel-futásával a cég 1050 főre bővíti a foglalkoztatottak számát 2018-ig, amely munkaerő-kapacitás Cegléden és térségé-ben rendelkezésre áll. Az elmúlt időszakban megvalósított jelentős gyártókapacitás bővítéseknek köszönhetően mára a magyarországi leányvállalat megerősítette pozícióját az Infineon csoporton belül, így a teljesítmény-félvezető sze-relés és mérés jelentős része hazánkban, Cegléden folyik.

Az Infineon fő értéke az ügyfélközpontúság. A vevőkkel együtt fejleszti azokat a testreszabott félvezető megol-dásokat. Teszi mindezt három olyan területen, amelyek a modern társadalom fő fejlődési irányaira adják meg a választ: Energiahatékonyság, Mobilitás és Biztonság.

Infineon Technologies Cegléd Kft.2700 Cegléd, Ipartelepi út 3.Telefon: (53) 510 710, Web: www.infineon.com

Page 15: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 2928

32. Takata cégcsoportA Takata Üzletcsoport egyike a világ vezető járműbiz-tonsági rendszereket gyártó vállalatainak, amely szinte valamennyi nagy autógyártónak szállítja termékeit. Ter-mékpalettáján megtalálhatók biztonsági övek, légzsákok, kormányművek, gyermekülések és olyan elektronikus szerkezetek, mint például a műholdas érzékelők és elekt-romos irányító egységek.

A cég mint textilüzem kezdte tevékenységét 1933-ban a Japánban fekvő Shiga Prefektúrában. A Takata 2013 no-vemberében Takata Safety Systems Hungary Kft. néven egy magyar leányvállalatot hozott létre. A fejlett techno-lógiát képviselő, csaknem 50 000 négyzetméter alapterü-letű miskolci gyártóüzemben légzsák-összeszereléssel és pumpák gyártásával foglalkoznak majd, továbbá ez a lé-tesítmény fog helyet adni a logisztikai központnak és egy házon belüli tesztcsarnoknak is. Az Észak-magyarországi régióban megvalósult több mint 20 milliárd forintos be-

ruházással csaknem ezer új munkahelyet hoznak létre. Az új üzem a cég számára az Európán belüli beszállítói rend-szer további megerősítését is jelenti.

A Takata nevéhez kötődik többek között az, hogy 1980-ban sikerült létrehoznia a világ első ipari méretekben elő-állított légzsákját, hogy 2006-ban első ipari gyártója lett a motorkerékpár-légzsáknak és hogy 2010-ben a cég a vilá-gon elsőként hozta forgalomba az Airbelt nevű terméket. Ez egy olyan biztonsági öv, amely a légzsákhoz hasonlóan ütődés hatására felfúvódik.

Takata cégcsoport3516 Miskolc, Takata út 1.Telefon: +36 46/407-900 Kapcsolatfelvétel: [email protected]

33. EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.A nyugat-magyarországi autóipar egyik meghatározó sze-replője, az EPCOS 20 éves történetének egyik legnagyobb beruházását jelentette be a közelmúltban. Az elektroni-kai alkatrészgyártó vállalat 10,5 milliárd forint összértékű beruházása eredményeként autóipari fejlesztő- és gyár-tóközpontot hozott létre Szombathelyen. Ezzel párhu-zamosan 220 új munkatárs, köztük villamosmérnökök, gépészmérnökök, gépbeállítók, gépkezelők, karbantartók felvételét tervezi a nyugat-magyarországi városban.

A beruházás eredményeként a vállalat tevékenységén belül az autóipar részaránya a jelenlegi 30-ról várható-an 55 százalékra nő, és Szombathelyen a legkorszerűbb gyártástechnológiai és infrastrukturális feltételrendszert építette ki. Ezzel együtt új autóipari termékcsaládok gyár-tása indul el Szombathelyen, köztük az automatikus távol-sági fényvezérlő, optikai parkolást segítő, sávelhagyásra figyelmeztető, ráfutás megelőző rendszerek, különféle táblafelismerők, elektromos kormányszervó, start-stop, automata sebességváltó-vezérlési rendszerek.

Az EPCOS elmúlt húszéves története Szombathely egyik kiemelkedő sikersztorija: a társaság átfogó beruházásai révén nem csupán Szombathely egyik legnagyobb mun-kaadójává és leggyorsabban fejlődő, innovatív vállalattá nőtte ki magát, de a tulajdonos TDK-konszern nemzet-közi kutatás-fejlesztési hálózatának egyik kompetencia-központjává vált. Az EPCOS stratégiája komoly hangsúlyt helyez az oktatási, képzési intézményekkel való szoros, gyakorlat-orientált szakmai együttműködésre.

A 10,5 milliárd forintos telephely-fejlesztési és munka-helyteremtő nagyberuházás részeként az EPCOS bővíti kutatás-fejlesztési részlegének dolgozói létszámát is. Már jelenleg is mintegy 100 munkatárs dolgozik a K+F terü-leten, ez a szám a beruházásnak köszönhetően szintén jelentősen bővül.

EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.9700 Szombathely, Csaba utca 30.Telefon: (94) 522 101

35. Czigle-Flamingó Hotel Kft.

34. LEGO Manufacturing Kft.A LEGO Manufacturing Kft. 2008 decemberében jött létre, és kezdte meg a LEGO termékek gyártását Nyír-egyházán. Azóta Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye egyik legnagyobb és legstabilabb munkaadója, a régió egyik legvonzóbb munkahelye, amely több mint 1 500 család-nak nyújt megélhetést. A mai napig családi tulajdonban lévő LEGO Csoport világszinten jelentős sikereket ért el az utóbbi időszakban, 9 egymást követő évben kétszám-jegyű értékesítés-növekedést realizált. A vállalatcsoport a piacok megfelelő kiszolgálása érdekében jelentős ka-pacitás-bővítés mellett döntött, aminek köszönhetően Nyíregyházán is új, saját gyártóbázis megépítéséről ha-tározott. A szerkezetépítési munkák 2013 áprilisában kezdődtek, és alig egy évvel később, 2014. március 25-én át is adták az új nyíregyházi LEGO gyárat.

A zöldmezős beruházás a LEGO Csoport eddigi legna-gyobb, egyhuzamban megvalósított beruházása, amely ötvözi mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a játék-gyártó vállalat több mint 80 éves működése során fel-halmozott. A legmodernebb technológiával felszerelt gyártócsarnokokban az eddigi kapacitásnak mintegy kétszeresét fogja termelni a nyíregyházi gyár, amely ezentúl már nemcsak a világ összes DUPLO elemét, ha-

nem LEGO késztermékeket is gyárt. Az értékesítést te-kintve a LEGO Csoport a világ 2. legnagyobb játékgyártó vállalata. Alkalmazottak száma 2013-ban: 13 869. Az új nyíregyházi LEGO gyár: 122.000 m2 gyárterület, 250 új munkavállalóval, 16csomagoló sorral, 662 fröccsöntő géppel. A beruházás mértéke 60 milliárd Ft, amit a LEGO Csoport saját erőből finanszírozott.

LEGO Manufacturing Kft.4400 Nyíregyháza, Lego u. 15. Telefon: (42) 505 000, web: www.lego.com

A hónap beruházója a „Hotel Füred” projekttel a Czigle-Flamingó Hotel Kft. lett. A cég tipikus családi vállalko-zásból nőtte ki magát, teljes egészében hazai, családi tulajdonban van. A Flamingó Hotel sikerére alapozva tavaly megvásárolták a korábbi Füred Hotel üresen álló épületét. A létesítmény csaknem négymilliárd forintból újult meg, emellett 2,5 milliárd forintos beruházással két apartmanházat építettek. Az új szálloda megvalósítását a kormány is támogatja 1,6 milliárd forinttal. A beruházás-nak köszönhetően több száz új munkahely létesült.

A Füred Hotel évtizedeken keresztül a város egyik leg-forgalmasabb szállója volt, közel hat éve állt teljesen ki-használatlanul. A korábbi tulajdonos, évekkel ezelőtt az Új Széchenyi-terv keretében 450 millió forint támogatást nyert az épület rehabilitációjára, de a munkálatok el sem kezdődtek, a pályázati forrás pedig így elveszett.

Hasznosítják a földalatti gyógyvizeket. Különböző te-rápiákat nyújtó gyógyszállóban gondolkodtak, ezzel az északi parton teljesen egyedülálló szolgáltatást ad a ho-tel. Kétezer négyzetméteres wellness részleget, kültéri és

beltéri élményfürdő és egy több, mint ezerfős konferencia központ is várja a vendégeket. A hotel mellett két, együt-tesen negyven apartmanból álló, saját wellness részleg-gel rendelkező épületet is terveztek. A belföldi turizmusra építenek, a Flamingóban is azt látták, hogy jelentős igény van a minőségi szolgáltatásokra, itt az éves bevétel 75 százalékát a hazai turisták hozzák.

Czigle-Flamingó Hotel Kft. 8230 Balatonfüred, Széchenyi út 16.Telefon:(87) 688 100, web: www.flamingohotel.hu

Page 16: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás30

36. Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt

A vállalat a világ egyik vezető cégének számít az aminosav-előállításban, a modern állati takarmányozásban felhasz-nált négy legfontosabb esszenciális aminosavat gyártja és forgalmazza. A 2013-ban megkezdett több mint 3 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően világszínvonalú üze-met hozott létre Kabán, amely több mint 100 dolgozó fog-lalkoztatásával évi 30 ezer tonna aminosav előállítására képes, termékeit az egész világra exportálja.

Világszinten folyamatosan növekszik a húsfogyasz-tás, így az állattenyésztés és az állati takarmányozásban használatos aminosavak piaci kilátásai is növekvő trendet mutatnak. A különböző élő szervezetek 8-10 úgynevezett esszenciális aminosavat nem, vagy az adott szervezet szá-mára nem megfelelő mennyiségben tudnak szintetizálni, így ezeket napi szinten tápanyagokkal kell bevinni.

Az Evonik Agroferm Zrt. alapterméke, az L-Threonine az 1990-es évek közepén vált a korszerű takarmányozás részévé, ekkor a világ összes felhasználása ötezer tonna

volt. Ez az ezredfordulóra, 2000-re 30 ezer tonnára nőtt, míg 2010-ben a világpiac mérete már 200 ezer tonnát is meghaladta, a gazdasági válságok hatása egyetlen évben sem érzékelhető, a növekedés folyamatos.

2004. július 1-jén a német Degussa AG megvásárolta a társaság részvényeit. Ekkortól új fejezet kezdődött a válla-lat életében. A Degussa, később Evonik Degussa Csoport, hat üzletággal, több tízezer alkalmazottal a világ több mint 100 országában van jelen. Stratégiai céljai között szerepel, hogy élenjáró lesz a világ aminosav gyártásában.

A vállalat 2014-ben több mint 14 milliárd forgalom ár-bevételt ért el, szemben a 2013-as 12 milliárddal.

Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt4183 Kaba, Nádudvari útfélTelefon, +36 54 520-100, fax, +36 54 520-150www.agroferm.hu

37. Poppe+Portthoff Hungária Gépgyártó Kft.

Az Ajkán működő cég az autóiparnak szállít saját fejleszté-sű, közös nyomócsöves alrendszereket és magas nyomású dízel befecskendezési szerelvénycsöveket. A vállalat neves autógyártók beszállítója, a növekvő piaci igények miatt in-dították el az összesen 6 milliárd forintos ajkai beruházást, amellyel bővítették a gyártókapacitást és a termékválasz-tékot, valamint 50 új munkahelyet teremtettek. A gyár 420 dolgozót foglalkoztat.

A Poppe + Potthoff csoport magyarországi üzemében lelkes munkatársak kiemelkedő minőségű common rail rendszereket és magas nyomású vezetékeket készítenek.

A termelés az ajkai üzemben 2003 óta zajlik – igényes szinten. A gyártás biztonságos folyamatú és automatizált lépései során érzékeny mérési, tesztelő- és vezérlőmecha-nizmusok biztosítják műszaki szakemberek felügyelete mellett a magas nyomású railek és vezetékek nagy fokú precizitását. A gyártás sikere szempontjából ezen felül dön-tő minden gyártási folyamat környezetorientált jellege.

Az a gondolat, hogy a minőség nem más, mint az ügy-felek műszaki igényeinek precíz és megbízható teljesítése, már a Poppe + Potthoff működésének korai szakaszaiban megmutatkozott. Ezt az elvet ma termékek széles kínálatá-nak esetében még mindig használjuk a common rail össze-

tevőktől a rendkívül precíz forgóalkatrészeken át az eredeti precíziós acélcsövekig. Ezen igény csak a legjobb és leglel-kesebb munkatársak közreműködésével valósítható meg. A családi vállalat hagyománya modern értelmezésben ezért ma is fontos sikereink szempontjából. Ezen felfogás ugyanis hosszú távú orientációt jelent.

Poppe+Portthoff Hungária Gépgyártó Kft8400 Ajka, Új Atlantisz Ipari Park hrsz, 5701/2., Telefon: (88) 521 300www.poppe-potthoff.com

38. Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.

A vállalat csúcstechnológiájú alumínium hengerfejek és motorblokkok gyártásával, fejlesztésével foglalko-zik. A vállalat az elmúlt években mintegy 6 milliárd forintos beruházást hajtott végre, és 200 új munkahe-lyet teremtett. A fejlesztéshez a kormány 406 milliós egyedi támogatást biztosított.

A hőkezelő csarnok berendezését és gépek beszer-zését tartalmazó beruházás eredményeként 2016 végére 898-ra bővül a társaság munkavállalóinak szá-ma. A Nemak-csoport a világ legnagyobb független, azaz nem autógyártó vállalathoz tartozó hengerfej- és motorblokk-gyártó kapacitásával rendelkezik, amely 34 üzeméből 48 járműgyárral áll üzleti kapcsolatban, ezek közé tartozik az Audi, a BMW, az Opel és a Re-nault is.

A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 150 millió eu-rós árbevétele tíz százaléknál is magasabb bővülés az elmúlt évekhez képest, ami visszatérés a 2008-ban ki-tört válságot megelőző egy évtized emelkedéséhez, az idei célkitűzés pedig a 165 millió euró elérése.

Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.9027 Győr, Nyírfa sor 1.Telefon:(96) 520 100, web: www.nemak.com

Élhetőbb városi környezet, a fűtési idényben is tisztább le-vegő, biztonságosabb otthonok – néhány a távfűtés széles-körű használatának előnyei közül. Csak Budapesten min-den 10-10 ezer, gáz- vagy fafűtésről távhőre váltó háztartás és közület évi mintegy 47 tonnával csökkentené a fűtési eredetű károsanyag-kibocsátást, nem beszélve az évi 8000 tonna üvegházhatásért részben felelős széndioxidról.

A FŐTÁV Zrt. modellszámításából kiderül, hogy a minden-napokban is érzékelhető javulást hozna Budapest életében, ha az összes fővárosi lakást és középületet a távhőrendszerre kap-csolnának. A számok apján, ha 10-10 ezer fogyasztó felváltaná az egyedi gáz- és a fafűtést a környezetbarát távhővel, érdem-ben nőne annak az esélye, hogy fűtési szezonban se alakuljon ki szmogriadóra okot adó légszennyezettségi állapot a fővá-rosban. Minden tízezer lakás vagy közület átállásával összesen évi 13 tonna por kibocsátásától mentesülne Budapest.

Az egyedi fűtési rendszerek fajlagosan magasabb káros-anyag-kibocsátása miatt az elmúlt évek adatai alapján jól kimutatható a légköri károsanyag-koncentráció növekedése a fűtési idényben. Csak Budapesten minden 10 ezer, a kör-nyezetbarát távhőre átálló lakás évente mintegy 27 tonnával csökkentené a nitrogénoxid-, illetve 3 tonnával a kéndioxid-szennyezést.

Nem véletlen, hogy Európa és a világ számos országában reneszánszát éli a távhő. A jellemzően a második világhábo-rú után kiépített rendszerek folyamatos fejlesztésével mára globálisan is az egyik legfontosabb környezetbarát, hatékony

energiaellátási technológiaként tekintenek a távfűtésre. Eu-rópában Németországon, Skandinávián és Kelet-Európán kívül Nagy-Britanniában, ezen túl az Egyesült Államokban és Ázsia fejlett nagyvárosaiban is egyre népszerűbb a városi életminőséget javító technológia használata. Az Európai Uniós távhőlefedettségének megkétszerezése évi 2100 petajoule-lal, azaz Svédország teljes vagy Magyarország több mint kétsze-res felhasználásával csökkentené a primerenergia-igényeket. Az importfüggőséget csökkentené ebben az esetben a teljes energiafelhasználás 5,5 százalékos csökkenése (mintha Len-gyelország kiesne az európai fogyasztásból), illetve az EU ál-tal a Kiotói jegyzőkönyvben vállaltnál is nagyobb mértékben, 400 millió tonnával esne vissza a kontinens széndioxid-kibo-csátása.

A modern nagyvárosokban egyre inkább a távhő határozza meg a környezetbarát jövőt, a világ metropoliszaiban számos fejlesztési irány indult el az elmúlt időszakban. Párizsban a geotermia, Oslóban a fjordok hőenergiája, Londonban a met-róhálózat állandó hőmérsékletű levegője, Törökországban a pisztáciahéj, máshol pedig a szennyvíz felhasználásával fej-lesztik az olcsó, megbízható és a városi életminőséget javító technológiát.

Távhővel jelentősen csökkenthető a szmog Budapesten

2016 31

Page 17: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 332

39. Robert Bosch Energy and Body

Systems Kft.A 2003 nyarán alakult miskolci autóipari gyár első számú beszállítója számos autógyárnak. A magyarországi Bosch csoport 2011. szeptember 22-én nyitotta meg az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású hazai Bosch beruházásá-nak számító, új autóipari gyártócsarnokát Miskolcon. Az új gyárépület egy év alatt, közel 6,5 milliárd forint értékű be-ruházással valósult meg, amellyel összesen 1000 új mun-kahelyet teremtett a munkanélküliségtől erőteljesen súj-tott észak-magyarországi régióban. A Miskolcon készített ablaktörlő-rendszereket, klímaberendezések elektromos meghajtását, indítómotorokat és generátorokat a Bosch a világ vezető autóipari cégei számára állítja elő.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2012-es üzleti évben a hazánkban 10 leányvállalattal rendelkező cég teljes forgal-ma 594 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott ke-reskedelmi tevékenységek – 133 milliárd forint volt. A ma-gyarországi Bosch csoport 2013 elején 8500 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez kiterjedt kereskedő és szervizhálózat a teljes országot lefedi.

A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 50 országban működő mintegy 360 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Érté-kesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen.

Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.3526 Miskolc, Robert Bosch parkwww.bosch.hu

40. Jász Plasztik Kft.

A vállalatot 1990-ben alapították. Ekkor a fő tevékenységi kör a műanyag feldolgozásra és a szerszámkészítésre ter-jedt ki, ám hamarosan, mintegy 4 év után, a tevékenységi kör kibővült az akkumulátorgyártással, majd pedig egyéb termelő és kereskedelmi ágazatokkal is.

Dolgozóik száma a kezdeti 20 főről mára 3000-re nö-vekedett, mely növekvő tendencia hűen tükrözi a cég fejlődését. Ennek oka egyrészt termékeik kiváló minősé-ge, másrészt pedig az, hogy minden esetben megpróbál rugalmasan alkalmazkodni a változó piaci igényekhez, s ezért folyamatos fejlesztéseket hajt végre.

Tevékenységi körük később kibővült az egyebek mellett akkumulátor gyártással is, amelyben ágazati piacvezetők Magyarországon. A vállalat fontos járműipari alkatrész beszállító, de szállít az elektronikai iparnak és a háztartási készülékgyártóknak is.

A vállalat nettó árbevétele 2014 első felében 39,5 milli-árd forint volt, amelynek 23 százaléka származott export-ból. A Jász-Plasztik Kft. hulladékhasznosító innovációs bázisának tesztüzemi berendezésekkel történő bővítését a vállalkozás az „Innovációs és technológiai parkok, va-lamint fejlesztési központok támogatása” című pályázati kiíráson elnyert 1,190 milliárd forint uniós vissza nem té-rítendő támogatás igénybevételével valósította meg.

A támogatás segítségével összességében 2,388 milliárd forint összköltségvetésű beruházás valósulhatott meg, melyből a kutatás-fejlesztési bázis tesztüzemi technoló-giája bővülhetett. A beruházásnak köszönhetően a Kft. 63 db új munkahelyet teremtett, és ezen belül 12 fővel növelte a K+F kutató bázisa szakembereinek számát.

Jász Plasztik Kft.5100 Jászberény, Necső telep 1. Telefon: (57) 413 413, web: www.jp.hu

41. B. Braun MedicalA 175 éves múltra visszatekintő vállalat a magyar egészségipar egyik legnagyobb szereplője, 1991-es alapítása óta mintegy 60 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon és közel 2000 mun-kavállalót foglalkoztat. Hitvallásuk: „a B. Bra-un világszerte megosztja ügyfeleivel szak-értelmét, így segít a kezelésmódok, orvosi gyakorlatok és kórházi munkafolyamatok fejlesztésében, valamint a betegek, nővérek és orvosok biztonságának javításában”.

A cégcsoport gyöngyösi orvosieszköz-gyára a térség második legnagyobb munkaadója, Budapesten nemzetközi orvosiszoftver-fej-lesztési központot működtet. A gyöngyösi gyárból évente több mint 50 millió egyszer használatos orvosi eszköz – infúziós és transzfúziós szerelék, cyto-szett, katéter, vérvonal, műtéti elszívó berendezés – és a

legmagasabb minőségi színvonalat képvise-lő, egyedi megrendelésre készülő, speciális orvosi terápiáknál felhasznált eszköz kerül ki. Ezeknek 98 százaléka kerül exportra. A B. Braun Avitum Hungary Zrt. több mint 20 éve nyújt vesebetegek számára életben tartó dialíziskezelést. Ma a B. Braun Avitum Hungary Zrt. 18 dialízisközpontjában or-szágszerte több mint 700 munkatárssal és a legkorszerűbb orvostechnikával nyújt nap mint nap több mint 2500 vesebeteg számá-ra magas színvonalú vesepótló kezelést. Ez a magyar vesebetegek 40%-a számára jelent életminőséget javító szolgáltatást.

A vállalat együttműködik a Budapesti Mű-szaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel a hallgatók kép-zésében, az orvosi készülékek gyártmányfej-lesztése tantárgy oktatásán keresztül.

B. Braun Medical1023 Budapest, Felhévízi u. 5.Telefon: (1) 346 9701www.bbraun.hu

„A B. Braun világ-szerte megosztja ügyfeleivel szak-értelmét, így segít a kezelésmódok, orvosi gyakorlatok és kórházi munka-folyamatok fejlesz-tésében. ”

Page 18: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 334

42. Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft.

A tizenegy éve Magyarországon működő vállalat mára a higiéniai, egészségügyi, és orvostechnikai termékek gyár-tójaként a hazai ipar és kereskedelem meghatározó sze-replőjévé vált.

A vállalat jelenleg 530 embernek ad munkát, amelyből 32 megváltozott munkaképességű, ezzel a Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb munkaadójának számít. Nolato Ma-gyarország Kft. eredményeivel napjainkra Magyarország 300 legnagyobb cége közé emelkedett. A vállalat a hosz-szú távú és kiszámítható üzleti kapcsolatokra épít, és így

kínál stabil, biztonságos és emberközpontú munkahelyet a Mosonmagyaróváron és környékén élő munkavállalók-nak, biztos megélhetést nyújtva munkatársainknak és családjaiknak.

A Nolato Magyarország Kft. elődjét 1994-ben alapí-tották ProTec Kft. néven, konzumelektrotechnikai mű-anyag-alkatrészek gyártására. 2000-ben a vállalat a svéd érdekeltségű Nolato csoport tagjává vált, és a piac növe-kedésének reményében a gyártóterületet a háromszoro-sára növelték. 2002-ben a cégcsoport az újjászervezés, új piacok keresése mellett döntött, fejlődésük azóta is töretlen. A társaság óriási beruházásokat hajtott végre, melyeknek köszönhetően a legújabb, világszínvonalú technológiákkal dolgoznak. A közelmúltban bővítették raktárkapacitásunkat és 2014 sz 2011-ben Romániában is leányvállalatot nyitottak. A hosszú távú és kiszámítható üzleti kapcsolatokra építenek, és így kínálnak stabil, biz-tonságos és emberközpontú munkahelyet.

Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft.9200 Mosonmagyaróvár, Jánossomorjai út 3, Telefon: (96) 578 770, web: www.nolato.com

43. Csaba Metál Zrt.A Csaba Metál közvetlen beszállítója a Volkswagennek, és tavaly ősz óta a BMW legújabb prémium autójához is gyárt alkatrészeket. A cég a Trelleborg, a Delphi, a Conti, a Hella, a ZF csopor-ton keresztül közvetett beszállítója a nyugat-európai autógyáraknak.

A legfrissebb nagyberuházásának eredményeként új üzemcsarnokot és kibővített raktárhelyiséget avattak 2015. februárban. A fejlesztés összkölt-sége több mint egymilliárd forint volt, amelynek fele hazai és uniós támoga-tást is tartalmazott. Az üzem közel 3800 négyzetméterrel bővült a beruházás eredményeképp. A Csaba Metál Zrt. 2007 óta csaknem 3,5 milliárd forintot fordított beruházásokra.

A cég 1993-ban alakult, és az öntöde folyamatos fejlesztése révén mostanra a foglalkoztattak száma eléri az 1200-at. A vállalat 2010–2013 között közel négymilliárd forint értékű fejlesztést valósított meg. A társaság felújította a régi üzemcsarnokot, épített egy 4100 négyzetméteres új csarnokot, nagy ka-pacitású, 2200 és 2500 tonna záróerejű

öntőgépeket vásárolt, korszerű meg-munkáló technológiákat vezetett be. A fejlesztési programok az Új Széchenyi Terv keretéből 30-50 százalékos támo-gatásban részesültek. 2014-es árbevé-telük 10,5 milliárd forint volt, tavalyról pedig 13-14 milliárd forint árbevétellel számolnak.

Csaba Metál Zrt.1025 Budapest, Felhévízi u. 31.Telefon: (66) 430 881www.csabametal.hu

„A vállalat a hosszú távú és kiszámítható üzleti kap-csolatokra épít, és így kí-nál stabil, biztonságos és emberközpontú munka-helyet.”

Page 19: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 3736

44. Mizsetáp Kft.A cég Lajosmizse mizsei külterületén található telephe-lyén modernizációs és kapacitásbővítő beruházást hajtott végre mintegy 1,55 Mrd Ft értékben. A cég a magyar ba-romfi-, illetve takarmánygyártó ágazat elismert vállalko-zása. A Bács-Kiskun megyei Lajosmizse és a Pest megyei Csemő külterületén 4 nagyüzemi baromfitelepük és 2 to-jáscsomagoló központjuk van. Jelenlegi baromfitermelé-sük brojlercsirke hízlalásra, árutojás-termelésre, valamint árutojó-jércenevelésre terjed ki.

A Mizsetáp Kft-t 1995-ben alapították. A menedzsment tulajdoni hányada mindvégig meghatározó volt. 2009 ta-vaszától a Kft. kizárólagos tulajdonosa Kollár Csaba, aki egyben a cég alapítója és ügyvezető igazgatója is. A vál-lalat oszlopos tagja a Magyar Termék Védjegy használók

egyre szélesedő körének, amely segítségével a növekvő nemzetközi versenyben is kiemelt szerepet biztosít a ha-zai értékeknek.

A Karol Wojtyla Barátság Központon keresztül rendsze-resen adományokkal járulnak hozzá a társadalom lesza-kadó rétegeinek segítéséhez és felzárkóztatásához.

A cég csomagolóanyagait csak olyan gyártóktól szerzi be, mely vállalja és tanúsítja, hogy termékeik alapanyagai 100 százalékban felelős erdőgazdaságból és egyéb ellen-őrzött forrásból származik.

Mizsetáp Kft.6050 Lajosmizse, Mizse tanya 91.Telefon: (76) 556 100, web: www.mizsetap.hu

„A Karol Wojtyla Barát-ság Központon keresztül rendszeresen adomá-nyokkal járulnak hozzá a társadalom leszakadó rétegeinek segítéséhez és felzárkóztatásához ”

45. Demjén Termál Fürdő Kft.A nemrég megnyílt 760 méter hosszú barlangrendszer 1500 négyzetméter vízfelületével, 24 méter átmérőjű és 25 méter mély, hegybe süllyesztett csúszdatornyával, 550 méter csúszófelületével Közép-Európa legnagyobb barlangfürdőjének számít a Demjén Termál Fürdő az üze-meltető szerint.

A Gyógyvizek Völgyében fekvő Demjénben három év alatt mintegy kétmilliárd forintos fejlesztés valósult meg: 2012-ben egy négycsillagos gyógy- és wellness hotel épült kilencszázmillió forintból, a most felavatott barlangfürdő uniós támogatással, egymilliárd forintból készült el.

Csakúgy, mint a Gyógyfürdőben, a Cascade Hotel wellness részlegében, a Barlangfürdőben is saját kútból,

mindennap frissen töltött gyógyvizes medencékkel is vár-ják majd a látogatókat.

Eddig a fedett wellness medence, három gyógyme-dence, a csúszdákból érkezők medencéje, úszó, ugró és további két meleg vizes medence szolgálta ki a fürdőven-dégeket a főszezonban 800 négyzetméteres vízfelülettel. A barlangfürdővel ez további több mint 1500 négyzetmé-terrel növekedett.

„A Gyógyvizek Völgyében fekvő Demjénben három év alatt mintegy kétmilli-árd forintos fejlesztés va-lósult meg.”

Demjén Termál Fürdő Kft.3395 Demjén, 083/30 hrsz.Telefon: (30) 853 7419www.demjengyogytermal.hu

Page 20: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 338

46. Phoenix MecanoA Phoenix Mecano svájci központú vállalatcsoport a kór-házi ágyak emelőszerkezeteinek gyártása területén világ-viszonylatban az első három között található. Magyaror-szági leányvállalatát, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft-t 1993-ban alapították, ahol mechanikai és elektronikai rendszereket gyártanak, illetve fejlesztenek.

A magyarországi gyár az elmúlt két évtizedben elért eredményei alapján a vállalatcsoport legjelentősebb ter-melőegysége lett. Az ezer embernek munkát adó ma-

gyarországi leányvállalatnál mechanikai és elektronikai rendszereket gyártanak és fejlesztenek.

A vállalat fejlődését mutatja: 1993-ban 44 alkalmazottal 7 millió euró árbevételt értek el, 2014-ben pedig több mint 130 millió eurót. A nemzetközi társaság összárbevétel-ének mintegy egynegyedét a cég állítja elő. Az elmúlt húsz év alatt termelőterület nagysága 40.000 négyzetméterre, összterület 116.000 négyzetméterre növekedett. Eddigi beruházásaik összértéke közel 77 millió euró. A gyártási folyamatok optimalizálása és a hatékonyság növelése ér-dekében az egész vállalat tevékenységére kiterjesztették a Lean filozófiát, amely elsődlegesnek tartja az ember tisz-teletét, a veszteségek eltávolítását a folyamatokból. A ha-tékonyságnövelő intézkedések maradandóságát és fenn-tarthatóságát a Shop Floor Managementtel biztosítják. Az eredményesség növelése, a veszteség csökkentése érde-kében a Kaizen módszert alkalmazzák, a rendezettséget, tisztaságot pedig a 6S módszert követve valósítják meg.

Phoenix Mecano6000 Kecskemét, Szent István krt. 24.Telefon: (76) 515 500www.phoenix-mecano.hu

„A gyártási folyamatok optimalizálása és a haté-konyság növelése érde-kében az egész vállalat tevékenységére kiterjesz-tették a Lean filozófiát, amely elsődlegesnek tart-ja az ember tiszteletét.”

47. FAG Magyarország Ipari Kft.A FAG Magyarország Ipari Kft. a Schaeffler Csoport deb-receni leányvállalataként elsősorban az autóipar számára gyárt csapágyakat. A közel 1.400 főt foglalkoztató vállalat az utóbbi néhány évben a 120 milliméter alatti kúpgörgős csapágyak gyártásának európai központjává nőtte ki ma-gát. Termékeink beépülnek többek között a Volkswagen, AUDI vagy OPEL gépkocsikba, de a MAYBACH luxusautó-ba is a Schaeffler debreceni gyára állítja elő a csapágyat. A vállalat. A cég a régió egyik legfontosabb munkaadója, jelenleg 1352 főt alkalmaznak.

Együttvéve olyan széles a termékpalettájuk, hogy a gör-dülőcsapágyak területén a legnagyobbak közé tartozik. A mintegy 40.000 sorozatban gyártott katalógustermékek-kel kereken 60 iparágban és az autóipar számos területén mindenféle alkalmazási igényt ki tudnak elégíteni.

Emellett az ügyfelekkel közösen számos olyan speciális megoldást is kifejlesztettek, amelyek segítségével az össze-tettebb csapágyazástechnikai feladatok nagyobb üzembiz-tonsággal és gazdaságosabban végezhetők el. Így csak az ipar területén közel 225.000 féle termékkel vannak jelen.

A Schaeffler Csoport korábban mintegy 12,1 milliárd

eurós forgalmat ért el. A körülbelül 84000 alkalmazottat foglalkoztató Schaeffler a világ egyik legnagyobb családi tu-lajdonban lévő konszernje. Ötven országban megtalálható mintegy 170 székhelye révén gyárak, kutatási és fejlesztési létesítmények, valamint értékesítő vállalatok globális háló-zatával rendelkezik.

FAG Magyarország Ipari Kft.4031 Debrecen, Határ út 1/D Telefon: (52) 581 500, web: www.schaeffler.hu

48. Linamar Hungary Zrt.A kanadai többségi tulajdonú Linamar Hungary Zrt. 7,6 milliárd forintot fordított pár évvel ezelőtt az orosházi és békéscsa-bai, autóipari alkatrészeket megmunkáló és részegységeket gyártó divízió bővíté-sére. Orosházán a korszerű csarnok öt-ezer négyzetméteres. Az új csarnokokba precíziós autó alkatrész-gyártó kapacitá-sokat telepítenek, modern fémmegmun-káló gépeket, informatikai rendszereket, korszerű szereléstechnikai modulokat és mérőműszereket. Az új kapacitások le-kötése száz százalékos, mivel a 2008-as válság óta bővülnek a nemzetközi autó-ipari beszállítók megrendelései a fém alkatrészek precíziós megmunkálása és a részegységgyártás területén. A projekt kivitelezési munkálatai 2010. augusztus-ban kezdődtek, és 2012. augusztus else-jén fejeződnek be. A társaság a beruházá-si programmal sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Európai Regionális Fejlesztési Alapnál, a brüsszeli forrásra azok a vállalkozások pályázhatnak, akik az elmaradott térsé-gekben újabb kapacitásbővítő beruhá-zásokat hajtanak végre, és további mun-

kahelyeket teremtenek. A Linamar nagy projektje összesen 1,5 milliárd forint visz-sza nem térítendő támogatásban része-sült, ebből a bérkompenzáció 700 millió forint volt 250 új orosházi és békéscsabai munkahely létrehozásáért.

Tavaly megkapták ők is a hónap beru-házója elismerést, mert a cég orosházi és békéscsabai telephelyén 5,3 milliárd fo-rintos fejlesztés során magas technológi-ai színvonalú CNC-megmunkáló gépeket és egyéb berendezéseket szerzett be.

Linamar Hungary Zrt.5900 Orosháza, Csorvási út 27. Telefon: (68) 514 600www.linamar.hu

Page 21: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás 2016 4140

49. Magyar Cukor Zrt.Hazánk egyetlen cukorgyárát – a kaposvárit – üzemeltető Magyar Cukor Zrt. is elnyerte a hónap beruházója címet. Az elmúlt évtizedek egyértelműen rossz döntéseinek kö-vetkeztében – gondolva az elhibázott privatizációra és a magyar érdekeket nem megfelelően képviselő uniós tárgyalásokra – hosszú évekig hanyatlott ez az ágazat. Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően már van esély arra, hogy a kaposvári cukorgyár megőrizze hazai vezető pozícióját a 2017-es kvótaeltörlés után várhatóan kiéleződő piaci versenyben. Mindezek mellett az a tény, hogy a cukorgyár mindig is egyértelműen támogatta az áfavisszaélések

elleni fellépésünket, megmutatja, hogy ezekkel valóban a becsületesen működő vállalkozások érdekeit védi a ma-gyar kormány. A Magyar Cukor Zrt. 1995. július 1-jén jött létre öt cukoripari részvénytársaság (Ács, Ercsi, Mezőhe-gyes, Sarkad, Sárvár) egyesülésével. 1996 őszén az oszt-rák AGRANA csoport többséget szerzett a társaságban, és ezzel a lépéssel a cég megindult az európai fejlődés útján. A vállalat Magyarországon, évi 105.000 tonnás kvótával rendelkezik.

Ezen kívül 2007. novemberében Európában egyedülálló biogáztermelő üzem kezdte meg működését a gyár mel-lett a környezetvédelem nevében. A keletkező gázmeny-nyiség a kampányidőszakban csaknem teljes egészében

kiváltja a cukorgyár tulajdonában lévő erőmű alternatív tüzelésű kazánjainak földgázfelhasználását, az azon kívül megtermelt 6,6 millió köbméter biogázt a cukorgyár me-laszszárító-állomása és központi fűtési rendszere, vala-mint a kaposvári városi fürdő használja fel.

A gyártás során évente keletkező több mint 200 ezer tonna, melléktermékként keletkező répaszeletet biogáz előállításához használják fel.

Magyar Cukor Zrt.Kaposvár, Pécsi u. 10. Telefon: (82) 505 300, web: www.agrana.hu 50. Budapest Gyógyfürdői

és Hévízei Zrt.A vállalat folyamatos és saját erőből megvalósított fejlesz-téseivel évek óta emeli Budapest turisztikai vonzerejét. A vállalat 8 gyógyfürdőt és 4 strandfürdőt üzemeltet, alapí-tása 1696-ra tehető.

Jogutódjainak tevékenysége folyamatosan bővült, je-lenleg a Budapesti Városigazgatóság Zrt. tagja. Az egyes részeiben a török hódoltság korában épült Rudas Fürdő 1696. december 1-én városi tulajdonba került, majd bér-lők üzemeltették egészen 1866. április 19-ig, amikor Buda

városa saját kezelésbe vette, így lényegében ezen idő-pontokra tehető vállalat alapításának kezdete.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jelenleg három jelentős fürdőfejlesztést hajt végre, mintegy ötmilliárd fo-rint értékben. A margitszigeti Palatinus Strandfürdő mű-emléki rekonstrukcióját, felújítását és átalakítását 2017. márciusra fejezik be, amely 2,2 milliárd forintból valósul meg. Emellett a Paskál fürdőt bővítik termál épülettel, amely a tervek szerint idén június 30-ra készül el.

A beruházás értéke egymilliárd forint. A harmadik a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda gépészeti korszerűsíté-se mintegy 1,7 milliárd forintból, amely szintén 2017-re készül el. A vállalat saját erőből, állami és fővárosi támo-gatás nélkül érte el, hogy árbevétele 5 év alatt 5,6-ról 10,2 milliárd forintra nőtt, 690 millió forintos veszteség után 2,1 milliárd forint eredményt ért el és 1 millióval, 3,9 milli-óra növelte a vendégszámot.

11328 Budapest, Népfürdő u. 38.Telefon: (1) 452 4500www.budapestgyogyfurdoi.hu

Page 22: 50 sikeres kkv

Habár egyelőre kisebbségben vannak, a hazai kis- és középvál-lalatok körében is egyre nagyobb számban tűnnek fel olyan cégek, amelyek fogékonyak a legújabb információtechnológiai trendek-re. Miként élik meg a piac átalaku-lását az infokommunikációs szol-gáltatók, hogyan alkalmazkodnak a változáshoz, és milyen trendek-re kell feltétlenül figyelmet fordí-taniuk? A fenti kérdésekkel kap-csolatban osztja meg gondolatait Kováts Péter, az Invitel vállalati üzletágának középvállalatokért felelős vezetője.

– A telekommunikáció és az infor-matika összeolvadásával létrejött infokommunikációs piac a szemünk előtt változik, mind ügyfél, mind szolgáltatói oldal tekintetében. Az üzletmenetet és fejlődést elősegítő megoldások hosszú távon lényeges szerepet kapnak a vállalatok straté-giájában, ezért a szolgáltatóknak tö-rekedniük kell arra, hogy az újonnan felmerült igényeknek a lehető legtö-kéletesebben feleljenek meg. Társa-ságunk ezért tavaly nyáron gyökeres szervezeti megújítást hajtott végre a vállalati területen belül, az üzletágat a három fő ügyfélszegmensre összpon-tosítva alakítottuk át. Változtatásaink fő célja az ügyfélfókusz növelése volt. Ennek kapcsán megfordítottuk a ko-rábbi logikát, vagyis nem az a felada-tunk, hogy a meglévő termékeinkre beszéljük rá az ügyfelet, hanem hogy előbb megtudjuk, milyen folyamatai-ban van szüksége informatikai segít-ségre, majd célzottan arra szóló meg-oldásokat kínáljunk neki” – mondta el Kováts Péter.

A szakember tapasztalatai szerint az infokommunikációs trendek kö-zött egyértelműen vezető szerephez jutnak a felhőalapú megoldások.

– Kiemelt figyelmet fordítunk a szol-gáltatás tökéletesítésére, amit társa-ságunk saját tulajdonú, fejlett infra-struktúrája és a négy adatközpont által támogatott háttere is elősegít. A cloud-ról sokan azt gondolják, hogy technológia, pedig lényegét tekintve nem más, mint üzleti modell: a „pay as you go” a jól tervezhető havidíjas, beruházás nélküli költségmodell, va-gyis a cégek annyit fizetnek, amennyit használnak belőle.

A középvállalatok IT-korszerűsíté-sének másik fő iránya a szakember szerint az egységes kommuniká-ció (Unified Communications – UC), amely egyszerre növeli a hatékonysá-got, és csökkenti a költségeket.

– Ennek alapjait fektettük le IP Cen-ter szolgáltatásunkkal, azaz a virtuá-lis, felhőben működtetett alközponti megoldással, amely akár 30 százalék-kal csökkentheti a telekommunikáci-ós kiadásokat. A rövid idő alatt kiépít-hető, havidíjas formában elérhető megoldással számítógépünkről kö-vethetjük hívásainkat, átirányíthatjuk azokat kollégáink mobiljára, digitális faxot küldhetünk, vagy akár automa-ta telefonos menüt is összeállítha-tunk az ügyfelek gyors informálása érdekében. A rugalmasan alakítható, okos funkcióban gazdag IP Center ideális megoldás a távmunkát támo-gató vállalatok számára – zárta a be-szélgetést Kováts Péter .

Új szelek fújnak az infokommunikációs piacon

50 sikeres kis- és középvállalkozás42

Kováts Péter, középvállalati igazgató, Invitel Zrt.w

Page 23: 50 sikeres kkv

50 sikeres kis- és középvállalkozás2