„Csak kézfogás van, ölelés nincs”: a kínai–szovjet ... · „Csak kkézfogás van, ölelés nincs”: a kínai–szovjet kapcsolatok normalizálása a nyolcvanas években

312 Külügyi Szemle

„Csak kézfogás van, ölelés nincs”:a kínai–szovjet kapcsolatok normalizálásaa nyolcvanas évekbenVámos Péter

A kínai–szovjet kapcsolatok nemzetközi politikai keretei

Ahidegháború utolsó évtizedében1 a Kínai Népköztársaság (KNK) „virtuális nagy-hatalom” volt.2 Politikai és üzleti körök világszerte globális nagyhatalomként tar-to�ák számon, valódi stratégiai súlya azonban meg sem közelíte�e a két szuper-

hatalomét. A nyolcvanas években Kína a haditechnika és technológia terén messze elma-radt mind az Egyesült Államoktól, mind a Szovjetuniótól, és gazdasága sem volt globális jelentőségű. A korszakban az Egyesült Államok és a Szovjetunió az ázsiai–csendes-óceánitérségben regionális érdekekkel bíró globális nagyhatalomként jellemezhető, míg Kínáraa globális befolyással rendelkező regionális hatalom megnevezés illik a legjobban.3

A nemzetközi politika központjában továbbra is az Egyesült Államok és a Szovjet-unió állt, megmaradt a nemzetközi rendszer laza kétpólusú jellege. A két szuperhatalomviszonyában Kína csupán „zavaró tényező” volt,4 mégis a Szovjetunió mozgástere bizo-nyult a legszűkösebbnek a stratégiai háromszög másik két tagjához képest. A hetvenesévekben a Szovjetunió arra törekede�, hogy fegyveres erővel hozzon létre és tartson fönt afrikai, közép-amerikai és közel-keleti rezsimeket, s ez a politika károsan hato� azEgyesült Államokkal fenntarto� viszonyára és az enyhülés lehetőségére. A fegyverkezési verseny és a túlméreteze� birodalmi periféria kimeríte�e a Szovjetunió gazdasági tarta-lékait. Kambodzsa vietnami megszállásának szovjet támogatása és Afganisztán szovjet megszállása mia� Moszkva Ázsiában diplomáciailag elszigetelődö�.

Az ázsiai–csendes-óceáni térség fő konfliktusa Kína és a Szovjetunió közö� alakultki, logikus volt, hogy erre reagálva megváltozo� az Egyesült Államok Kína-politikájaáés Peking nemzetközi politikai szerepe. Amerika addig Kína politikai eszközökkel tör-ténő (meg)fékezésére törekede�. A kínai–amerikai közeledés folyamán kvázi szövetségformálódo�, és ez új elemet hozo� a nemzetkú özi viszonyokba.5 A kétoldalú kapcsola-tok a hetvenes évtized végén közel kerültek egy de facto szövetségesi viszonyhoz.6

„Csak kék zfogéé ás van, ölelés nincs”: a kéé ínai–szovjet kapcsolatok normalizíí álása a nyolcvanas évekbenéé

3132007. tél

Teng Hsziao-ping reformjainak külpolitikaikövetkezményei ééA kínai belpolitikában is alapvető változások zajlo�ak. 1978 decemberében a maoista radikalizmust Teng Hsziao-ping visszafogo� pragmatizmusa válto�a fel, a politika he-lye� a gazdaság kapta a főszerepet. Thomas Robinson szavaival: „Minden, ami jónak tűnt Kína belső gazdasági fejlődése szempontjából, Peking külpolitikájá ává vált.”7 A kül-politikai nyitás értelme a nemzetközi piaci rendszerbe történő integráció volt. A KNK-nak az Egyesült Államokkal való viszony volt a legfontosabb. Teng Hsziao-ping Tajvan kérdésében hajlandóságot mutato� a kompromisszumra. Ez is közrehato� az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság közö�i diplomácia kapcsolat felvételében (1979. ja-nuár 1.). Washington és szövetségesei (köztük Japán és az EGK tagállamai) Pekingneka fejle� technológia és a külföldről érkező tőke forrásai voltak, az Egyesült Államokkatonai jelenléte pedig stabilizálta a térséget.

Az Egyesült Ápp

llamokkal való viszony normalizálása után, a békés nemzetközi környezet biztosítása érdekében Teng a Szovjetunióval is javítani kívánta a viszonyt.A szovjet–kínai szembenállás destabilizáló tényező volt Kína számára. A határok rendezetlensége, valamint a Szibériában és Mongóliában állomásozó szovjet katonai alakulatok mia� Peking a Szovjetuniót tarto�a a legnagyobb fenyegetésnek az ország biztonságára. A két gazdaság közö�i funkcionális függőség és regionális komplemen-taritás mia� azonban mindkét fél érdekelt volt a kapcsolatok normalizálásában.8

Peking az első jelzést 1979 áprilisában küldte Moszkvának, alig egy hónappal a kínaicsapatok vietnami területről történő visszavonása után. A KNK először bejelente�e,hogy nem szándékozik az 1950-ben kötö�, harminc évre szóló szovjet–kínai barátsági és kölcsönös segítségnyújtú ási szerződést meghosszabbítani, majd Huang Hua külügy-miniszter hangsúlyozta Kína „következetes kiállását” a „normális államközi kapcsola-tok fenntartása és fejlesztése” melle�, és „a legfontosabb kérdések megtárgyalására ésa két ország közö�i viszony javítására” szólíto� fel.9

Moszkva pozitívan reagált a kezdeményezésre, de a feszültség nehezen oldódo�.A felek 1979 szeptemberében Moszkvában tárgyalni kezdtek, de már a napirendben sem tudtak megegyezni. A Szovjetunió a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdésekről kívánt tárgyalni, Kína a Szovjetunió harmadik országokat (Vietnamot, Mongóliát, 1980elejétől Afganisztánt) érintő politikájá át helyezte előtérbe. November végén a párbeszédfolytatását a következő év tavaszára halaszto�ák.

A pekingi magyar nagykövet, Ribánszki Róbert 1980 elején azt jelente�e, hogy a tár-gyalások célját, mélységét és ütemét tekintve a kínai vezetésen belül ellentétek van-nak. A magyar nagykövetség értékelése szerint a kínai javaslat megtételében jelentősmértékben játszo�ak közre propagandamegfontolások, és a kínai fél nem kívánta a tárgyalások megszakítását, de nem törekede� gyors, érdemi előrehaladásra sem. Úgy


VáVV mos Péter

vélték: a tárgyalások ténye jelentős manőverezési lehetőséget kínál a Nyuga�al szem-ben, nyomást gyakorol Vietnamra, s főleg: o�hon megnyugtathatja a „moszkovitákat”.(Csen Jün, a KB elnökhelye�ese, aki 1978 decemberében, a KB 3. plénumán visszatért a hatalomba, a vezetés azon csoportját képviselte, amely szükségesnek tarto�a a Szovjet-unióval fenntarto� kapcsolatok normalizálását.)

1980. január 19-én, három hé�el Afganisztán szovjet katonai megszállása után, Pe-king bejelente�e, hogy nem folytatja a tárgyalásokat, mivel azok az új kú örülmények közö� nem helyénvalók. Jonathan Pollack amerikai Kína-szakértő szerint a késlekedésoka az lehete�, hogy néhány pekingi vezető a megszállást a gyengeség és elkeserede�-ség jeleként értékelte, a többség azonban a Szovjetunióval szemben tanúsíto� rugal-masságot jelzésértékűnek tarto�a mind Washington, mind Moszkva felé.10 Az afga-nisztáni szovjet akció egy sor politikai és stratégiai következménnyel járt. Carter elnökgabonaembargót hirdete� a Szovjetunió ellen, visszavonta a SALT–II megállapodást a szenátusból, bejelente�e, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt a moszkvai olim-pián. Számunkra különösen az a döntés érdekes, hogy a Kínával fenntarto� szorosabbkapcsolatok kiépítése melle� határozo�, sőt a katonai együ�működéstől sem zárkózo�el.11 A „kezdődő amerikai–kínai katonai kapcsolatok” kialakítására te� Carter-javaslatnyomán Teng úgy érezhe�e, hogy az Egyesült Államok politikája neki kedvezá ő irányba mozdult el.12 Megmaradt ugyan a hivatalos kapcsolatok útjában álló „három akadály”(Washington Tajvannal fenntarto� diplomáciai kapcsolata; az 1954-es amerikai–tajvanikölcsönös védelmi szerződés és az amerikai csapatok tajvani jelenléte), de Afganisz-tán szovjet megszállása után Moszkvától is „három fő akadály” elhárítását követelte. Az afganisztáni visszavonulás melle� a másik két kínai követelés a közös határ menténállomásozó szovjet csapatok visszavonása, illetve Vietnam Kambodzsa-politikájá ától a szovjet támogatás megvonása volt.

Mongólia és Kína 1962-ben határmegállapodást kötö�, 1964-re a határok kĳelölése is befejeződö�. A határincidensek számának növekedése mia� a Szovjetunió új vú édelmi megállapodás írt alá Mongóliával, amelynek értelmében szovjet erők állomásozha�ak és támaszpontokat tartha�ak fenn Mongóliában. Ez felboríto�a a szemben álló felek köztikatonai egyensúlyt. A nyolcvanas évek elején a szovjet szárazföldi csapatok negyede, alégierő harmada a szovjet–kínai határ mentén vagy annak közelében állomásozo�.

1978 decemberében, alig néhány nappal a kínai–amerikai kapcsolatok felvételének bejelentése elő� Vietnam (jelentős szovjet támogatással) megszállta Kambodzsát, és a kínaiak által támogato� Pol Pot-rezsim helyére Heng Samrin vezetésével új kormú ányt helyeze�. Teng Hsziao-ping 1979 februárjában, az Egyesült Államokban és Japánban te� sikeres látogatását követően, „nevelő célzatú” fegyveres támadást intéze� Vietnamellen. Szigorúan katonai szempontból a kínai hadjárat kudarccal végződö�, ugyanis avietnami erőket nem sikerült kiszorítani Kambodzsából. Michael Yahuda brit politoló-gus azonban megjegyzi, hogy a kínaiak valójában geopolitikai leckét adtak a vietnami-


3152007. tél

aknak: vegyék tudomásul, hogy a szomszéd erősebb, és folyamatosan jelen van, nem úgy, mint Vietnam korábbi ellenfelei (Franciaország vagy az Egyesült Államok), illetveakkori szövetségese (a Szovjetunió).13 A következő évtizedben a Szovjetuniótól függö�,hogy Vietnam fenn tudja-e tartani domináns helyzetét Kambodzsában. Vietnam geo-politikai fontossága nyilvánvaló volt mind a Szovjetunió, mind Kína számára. A szovjet haditengerészet Vietnamban hozzáférhete� az egykori amerikai támaszpontokhoz, éstíz éven át nem is volt hajlandó elhagyni azokat, mivel ha megteszi, délkelet-ázsiai po-zíciói jelentősen meggyengültek volna. Kína meg azt nem akarta, hogy Vietnam támo-gatása ürügyén a szovjet bekerítse. Az állások megmerevedtek, és pa�helyzet alakultki, ami csak a nyolcvanas évek végén tört meg azzal, hogy a Szovjetunió nem volt képestovább ellátni Vietnamot a háború folytatásához és gazdasága támogatásához szüksé-ges hadianyagokkal és forrásokkal.14

Fokozatos enyhülés (1979–1982)

Afganisztán szovjet megszállása kezdetben fenyegetőnek tűnt Kína biztonságára néz-ve. Kiderült azonban, hogy egy sor olyan politikai-stratégiai következménnyel járt, amelyek a szuperhatalmak közti erőegyensúly felborulásához veze�ek, és csökkentet-ték a háborús konfliktus kirobbanásának lehetőségét. Ez részben a Kína és az Egyesült Államok közö�i hallgatólagos stratégiai partnerségnek volt köszönhető, amit eufe-misztikusan a „párhuzamos lépések” politikájá ának neveztek.15

Washington a Szovjetunió ellen a „csillagháborús” programként16 ismer�é vált gyors ütemű fegyverkezésbe kezde�, lehetővé te�e viszont, hogy Kína „nem halálos”hadifelszereléseket kapjon, és amerikai elektronikus adatgyűjtű ő állomásokat telepí-te�ek át Iránból Nyugat-Kínába, hogy onnan folytassák a szovjet rakétakísérletek éskatonai tevékenység figyelését.17 Annak ellenére, hogy 1981-ig Kína a szovjet terjesz-kedés („expanzionizmus”) elleni egységfront létrehozásán serénykede�, az afgán el-lenállóknak nyújto� amerikai tú ámogatás, Moszkva harmadik világbeli elszigetelődéseés a Szovjetunió növekvő gazdasági gondjai arról győzték meg Tenget, hogy a szovjettámadás közvetlen veszélye csökkent.18 A kínaiak, a reálpolitika talán legtehetségesebb művelői, 1982-re készen álltak az Egyesült Államoktól való eltávolodásra és a Moszkvafelé történő nyitásra. A folyamathoz hozzájá árultak a kínai reform és nyitás politikájá ávalpárhuzamosan zajló ideológiai változások, amelyek a maoista osztályharcos szemlélet elvetését, valamint a kínai politikai prioritások és nemzeti érdekek újbú óli meghatározá-sát is jelente�ék. A szovjet–kínai normalizálás első szakaszában, 1979–82 közö� jelentőselőrelépésre nem került sor. Mindkét fél csupán „kis lépéseket” te� a kapcsolatok bő-vítése érdekében. A kínai vezetés fokozatosan leértékelte a szovjet fenyegetést, és arraa következtetésre juto�, hogy a szovjetekkel való konfliktus lehetősége kisebb, mint


VáVV mos Péter

ahogy azt korábban gondolta. Ez két fontos külpolitikai következménnyel járt: egyrésztPeking kevésbé hangsúlyozta az Egyesült Államokkal fenntarto� stratégiai kapcsolat szükségességét, másrészt fokozatosan visszafordult a Szovjetunió felé, legalább annyi-ra, hogy kitapogassa a szovjet–kínai enyhülés vagy akár a közeledés lehetőségét is.19

A propaganda szintjén a két ország egymásról való vélekedése mindennek voltmondható, csak pozitívnak nem. A Kínai TáTT rsadalomtudományi Akadémia Szovjet-unióval foglalkozó intézetének folyóirata 1981-ben megjelent első számában megálla-píto�a: „Nyilvánvaló, hogy a Kína elleni szovjet katonai fenyegetés és hegemonista po-litika az alapvető akadálya a kínai–szovjet határkérdés rendezésének és a kínai–szovjet államközi kapcsolatok rendezésének.”20 Ugyanakkor szovjet megítélés szerint a kínaikülpolitika célja az volt, hogy szovjetellenes erőkből álló szövetséget hozzon létre, be-leértve az Egyesült Államokat és nyugat-európai szövetségeseit, Japánt, az ASEAN tag-országait, valamint néhány iszlám államot (például Szaúd-Arábiát), mivel „mindezenországok együ�működése képes lenne visszatartani a szovjet hegemonizmust az újúvilágháború kirobbantásától.”21

Az évtized folyamán Peking elvi síkon hajthatatlannak tűnt a Moszkvával való kap-csolatok normalizálásának előfeltételei tekintetében, de a gyakorlati előnyök érdeké-ben, hajlékonynak mutatkozo� a kapcsolatok lassú enyhülésének elindításában. Ennek eredményeként a szovjet–kínai kapcsolatok két, egymástól jól elkülöníthető szintenfejlődtek. Á

yllamközi szinten gyorsan bővültek a gazdasági, tudományos és kulturális

kapcsolatok, miközben a stratégiai együ�működés és a pártközi kapcsolatok terén tör-ténő előrelépéshez a kínaiak a Szovjetuniótól várták az előrelépést legalább a „háromfő akadály” egyikében.22 A folyamat jól megkomponált forgatókönyv szerint zajlo�.A három akadály nem gátolta a kétoldalú kapcsolatok különböző szinteken és terüle-teken történő fejlesztését, miközben jelezte az amerikaiaknak, hogy kínai részről nem fenyeget a Szovjetunióval való újbú óli szövetség létrehozása.

A társadalmi kapcsolatok formalizált csatornáinak kialakulásával párhuzamosan a kétoldalú kereskedelem az 1982-es 223 millió rubelről 1985-re 1,6 milliárd rubelre nő�.23 1982 és 1989 közö� a kétoldalú kereskedelem növekedése több mint tízszeres volt, ami messze túlte� Kína összes kereskedelmi forgalmának növekedési ütemén,illetve bármely más országgal folytato� kereskedelmének növekedésén.24 Ezzel együ�Kína elsősorban a nyugati országokkal kereskede�, a Szovjetunió csak másodlagos partnere volt, amint a Szovjetunió is inkább az európai szocialista országokkal ke-reskede�.25 Mindkét fél óvakodo� jelentős politikai lépések megtételétől. Ennek kétfő oka volt. Egyrészt az Egyesült Államokkal való kapcsolatok 1979-es normalizálásaután Kínának nem volt sürgős a Szovjetunióval való megbékélés. Másrészt Moszkva világossá te�e, hogy a Szovjetunió nem hajlandó engedményeket tenni a kínaiaknak, noha Peking a tárgyalások felújú ítását az akadályok elhárítása érdekében te� konkrétszovjet lépésekhez kötö�e.26 A szovjet fenyegetés ellen az Egyesült Államok mint újú


3172007. tél

kvázi szövetséges – ha megfelelő védelmet nem is biztosíto� – legalább pszichológiai szempontból sokat jelente�. Ráadásul az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei, il-letve Japán a fejle� technológia forrásai voltak – arra pedig Kínának nagy szüksége volt modernizációs céljai eléréséhez – a szovjet technológia megszerzése viszont nem voltlétfontosságú. Kereskedelmi hitel és technológiai nyomás szovjet viszonylatban nemmutatkozo�. A szovjet külügyminisztérium 1. sz. TáTT vol-keleti Főosztályának vezetője,az egyik vezető szovjet Kína-szakértő, M. Sz. Kapica 1981 tavaszán azt mondta, hogy Kína „a nyugati országok technikai segítségével és hiteleivel szeretné modernizálni gazdaságát, ugyanakkor a szovjetellenességen kívül nincs semmiféle tőkéje, amellyelezért a segítségért fizethetne.”27

Az állandó katonai nyomásgyakorlás szintén a játszma része volt. O. B. Rahmanyin, az SZKP KB Nemzetközi Osztály vezetőjének első helye�ese 1980 augusztusában amagyar nagykövet elő� úgy beszélt, hogy habár „a szovjet fél nem érdekelt a helyzetkiélezésében, de az újabb hú áború megakadályozása érdekében a kínaiaknak meg kell érteniük, hogy mire képes a Szovjetunió.28 Kapica szintén egyértelműen fogalmazo�:„Elhatározásunk, hogy erős csendes-óceáni hatalommá váljunk, ezt senki sem akadá-lyozhatja meg. Miért maradjon a Csendes-óceán amerikai tenger?”29 A hagyományostűzerő és atomfegyverek tekintetében abszolút fölényben levő szovjetek megindíto�ák a távol-keleti fegyverkezés második szakaszát, amely elsősorban a légierő és a haditen-gerészet fejlesztésére összpontosíto�. Ilyen há�érrel a szovjetek is te�ek kis lépéseket: javasolták a határ menti kereskedelem fejlesztését, a tudományos-technológiai együ�-működés és a határtárgyalások felújú ítását, sőt egy kínai pingpongcsapatot is meghív-tak. A kínaiak többnyire hajlandók voltak az előrelépésre, de Teng mereven elzárkózo�a szovjet–kínai kapcsolatok tartós fejlesztésétől, ha Moszkva nem enged a három aka-dály kérdésében. Ez a ke�ős megközelítés az évtized folyamán jellegzetes elem maradtmind Peking, mind Moszkva taktikájá ában.

Az amerikaiak elhatározása, hogy ellensúlyozzák a szovjet katonai fölényt, lehető-vé te�e Kínának, hogy külpolitikájá át a gazdaság fejlesztésére összpontosítsa. Pekingfolyamatosan hangsúlyozta a Nyuga�al fenntarto� gazdasági kapcsolatainak fontos-ságát, a békés környezethez és a mindkét szuperhatalommal fenntarto� gazdasági kapcsolatokhoz fűződő kínai érdek a szovjet–kínai kapcsolatok további szélesítését is eredményezte. Teng felismerte ugyan a szovjet gazdasági nehézségeket, de továbbra is gyanakvó maradt Moszkva szándékait illetően, és rendszeresen hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió jelenti a legnagyobb veszélyt Kína biztonságára. Ennek ellenére nagyobbrugalmasságot és türelmet tanúsíto� annak érdekében, hogy a kapcsolatokat az intéz-ményesítés felé irányítsa, a politikai kapcsolatok szintjét pedig emelje.


VáVV mos Péter

A politikai konzultációk megkezdése, eléé őrelőő épéé és gyakorlati éékérdéé ésekben (1982éé –1985)Az első nagy lépést a tárgyalások felújú ítása érdekében a szovjetek te�ék meg. L. I. Brezs-nyev 1982. márciusi taskenti beszédében Kínát szocialista országnak nevezte; támoga�aPeking álláspontját a Tajvan-kérdésben; hajlandóságot mutato� a Kínával fenntarto�kapcsolatok fejlesztésére; és a politikai kapcsolatok normalizálását célzó tárgyalásokmegkezdését javasolta. Teng Hsziao-ping arra utasíto�a a külügyminisztériumot, hogy azonnal reagáljon a beszédre. Csien Csi-csen, a TáTT já ékoztatási Osztály akkori vezetőjemárcius 26-ra megszervezte a pekingi külügyminisztérium történetének első sajtótájá é-koztatóját. A kínai reakció három tőmondatból állt: „Figyelemmel kísértük Brezsnyev elnök március 24-i taskenti beszédének kínai–szovjet viszonyra vonatkozó részeit.Határozo�an elutasítjuk a megjegyzésekben található Kína elleni támadásokat. A kí-nai–szovjet viszonyban és a nemzetközi kapcsolatokban a Szovjetunió valódi te�einektulajdonítunk fontosságot.” A bejelentést a résztvevők állva üdvözölték, hiszen ülőhe-lyek hiányában a vendégek körülállták Csien Csi-csent és tolmácsát, Li Csao-hszinget. A szöveg két fontos kifejezése a „figyelemmel kísértük” és a „fontosságot tulajdoní-tunk” volt, mivel mindke�ő a kínaiak pozitív hozzáállását jelezte. A hír jelentőségétkihangsúlyozandó, a három mondat a másnapi Zsenmin Zsipao címoldalának közepénjelent meg.30

A nyár folyamán Jü Hung-liang, a külügyminisztérium Szovjetunió–Kelet-EurópaOsztályának vezetője Moszkvő ába és Varsóba utazo�, hivatalosan az o�ani kínai nagykö-vetségek ellenőrzése céljából. Az első állomás Moszkva volt, ahol Jü augusztus 10-én akínai nagykövetség épületében találkozo� partnerével, M. Sz. Kapica főosztályvezetővel (aki szabadságát megszakítva tért vissza Moszkvába a találkozóra) és Leonyid F. Iljicsov külügyminiszter-helye�essel. Jü szóban ismerte�e Peking üzenetét. Jegyzetek nélkülbeszélt. A szöveget, amelynek minden szava különös hangsúlyt kapo�, szó szerint adtatovább. A „szóbeli jegyzék” íro� változatát Csien Csi-csen közli memoárjában:

„Kína és a Szovjetunió közö� hosszú évek óta rendezetlen viszonyok uralkodnak. A két népéénem kívíí ánja e helyzet további fennmaradását. I� az idő, hogy tegyőő ünk valamit a kínai–szovjet–kapcsolatok javításáért. A problémák természetesen nem oldhatók meg egyik napról a másikra, dea kínai féff l úgy véli, hogy a legfontosabb a kapcsolatok javítására vonatkozó valódi akarat megléte.Teljességgel lehetsé éges egy igazsé ágos és ésszerű megoldás tárgyalásos úton való megtalálása.A kínai féff l kiindulópontként azt javasolja, hogy a Szovjetunió győzze meg Vietnamot, hogyőővonja vissza csapatait Kambodzsából. Az is lehetséges, hogy mé ás, olyan problémákkal kezdjük,amelyek befolyással vannak országaink kapcsolatára. Ilyen például a határtérségben té örténő had-erőcsőő ökkentés. Ezzel egy időben mindkőő ét féff lnek dolgoznia kell azon, hogy kölcsönösen elfogad-ható megoldást találjanak a szovjet csapatok Mongóliából való kivonásának kérdésére. A kínaiféff l azt is reméli, hogy elfogadható megoldást lehet találni az afgán kérdésre. Összegezve: csak


3192007. tél

akkor nyitható új szakasz a kú étoldalú kapcsolatokban, ha mindkét féff l távlatokban gondolkodik, és megvan bennünk az akarat a jószomszédi kapcsolatok felújú ítására és egy-két fontos kérdés megoldására. Az eszmecsere formájá áról a két féff l tárgyalásokat folytathat.”

A kínaiak látszólag rugalmasságot tanúsíto�ak a normalizálás három akadályát illetően. Nem szólíto�ák fel a szovjeteket azonnali lépések megtételére mindháromkérdésben, és jelezték, hogy nem várják bármely akadály azonnali elhárítását. Nekik azvolt a fontos, hogy a szovjetek konstruktív hozzáállásukról tegyenek tanúbizonyságot. Kambodzsa hangsúlyozásával Jü arra utalt, hogy a kínaiak számára a legfontosabb kér-dés a hagyományosan kínai befolyási övezetként számon tarto� Délkelet-Ázsia ügye.

A találkozó után Jü Varsóba utazo�, hogy időt adjon a szovjeteknek álláspontjuk kialakítására. Augusztus 18-án, egy nappal a kínai–amerikai közös nyilatkozat31 alá-írását követően, hazafelé még egyszer megállt Moszkvában, és másodszor is találko-zo� Iljicsovval. A szovjet diplomata azt közölte vele, hogy a hivatalos válasz készül. Augusztus 20-án Malcev, a külügyminiszter első helye�ese magához kére�e MaHszü-seng kínai ügyvivőt, és arról tájá ékozta�a, hogy a Szovjetunió kész tárgyalásokfolytatására bárhol, bármikor, bármilyen szinten, hogy „elhárítsák az akadályokat a kapcsolatok normalizálása elől”. Az „akadályok elhárítása” kifejezés a szovjetek pozi-tív hozzáállását jelezte. Miután Teng megkapta a szovjet választ, beleegyeze� az 1979decemberében megszakadt tárgyalások felújú ításába. A felek még a 12. pártkongresszusszeptember 1-ji megnyitása elő� megegyeztek a külügyminiszter-helye�esi szintű po-litikai konzultációk folytatásában.32

1982-ben, a nemzetközi stratégiai környezet átfogó átértékelése után a pekingi ve-zetés kezde� nagyobb távolságot tartani Washingtontól. Azt hangozta�a, hogy azEgyesült Államok és a Szovjetunió stratégiai szempontból azonos szintet ért el, a két szuperhatalom egyforma hegemonista fenyegetést jelent a világra, és hogy ilyen kö-rülmények közö� Kína független külpolitikát kíván folytatni. A pártkongresszusonHu Jao-pang főtitkár arról beszélt, hogy Kína ezentúl „nem fog csatlakozni egyetlen nagyhatalomhoz vagy hatalmi csoporthoz sem”. 1982-t követően, a „független külpoli-tika” időszakában Kína kerülte a konfrontációt vagy a szövetséget mindkét szuperha-talommal, fenntarto�a magának a jogot, hogy kritizálja mindkét ország politikájá ának bizonyos elemeit, miközben elfogadta azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel egyet-érte�. Ugyanakkor a „független külpolitika” által deklarált azonos távolság, amelyetKína igyekeze� mindkét szuperhatalomtól megtartani, inkább hipotetikus volt, mintvalós.33 A kínai propaganda továbbra is hangozta�a, hogy Szovjetunió támadólag lép fel, és közvetlenül fenyegeti Kína biztonságát. Eközben Kína – a Washington Tajvan-politikájá ával és a kereskedelmi szankciókkal szembeni növekvő aggodalma ellenére – stratégiai kérdésekben, többek közö� Kambodzsa és Afganisztán ügyében, erősenaz Egyesült Államok felé húzo�. A szilárd kínai–amerikai viszony, amelynek egyikmegnyilvánulása az 1982. augusztus 17-i közös nyilatkozat kiadása volt, megerősíte�e


VáVV mos Péter

Kína magabiztosságát Moszkvával szemben. Az új politikai vonal, amely jelentú ősenmegnövelte Kína önálló manőverezési lehetőségét, alapot biztosíto� a Szovjetunióvalfenntarto� viszony fokozatos javításához is. A „szociálimperializmus” és „modernrevizionizmus” kifejezések elhagyása az 1982-es alkotmányból legalább annyira voltMoszkvának szánt gesztus, mint annak jelzése, hogy a reform és nyitás politikájá ánakmeghirdetése óta jelentős ideológiai változások következtek be Kínában.

A külügyminiszter-helye�esi konzultációk első fordulójára 1982. október 5–21. kö-zö� került sor Pekingben. A „konzultáció” kifejezést a kínaiak javasolták. A szovjetek ezt egyértelmű tekintélymentő manővernek minősíte�ék, mivel korábban a kínai félazt hangozta�a, hogy csak akkor hajlandó tárgyalásokat kezdeni, ha a szovjetek telje-sítik az előfeltételeket.34

1982 és 1988 közö� összesen tizenkét külügyminiszter-helye�esi szintű politikai kon-zultációt tarto�ak. A kínaiak javaslatára a felek évente kétszer, tavasszal Moszkvában, ősszel Pekingben találkoztak. A fordulók eleinte hat, majd öt, később négy tárgyalásbólálltak, amelyeket a külügyminiszterrel történő találkozó, majd a fogadó országban te�közös, nem hivatalos kirándulás követe�. Az elvi kérdésekben fennálló véleménykü-lönbségek ellenére a felek kezde�ől egyetérte�ek a gazdasági, kereskedelmi, kulturá-lis, sport, tudományos és műszaki kapcsolatok továbbfejlesztésének szükségességében.Mivel az ado� tárgyalási fordulót megelőzően mindkét fél jó előre nyilvánosságra hoz-ta álláspontját, az első két forduló inkább monológok sorozatára emlékeztete�, mint-sem valódi párbeszédre. Az évtized közepére a légkör barátságosabbá vált, a bizalom hídjai lassan kiépültek. A politikai és különösen az ideológiai előadások fokozatosan eltűntek, és a helyüket tárgyszerűbb megbeszélések ve�ék át.

Az évtized folyamán Teng rendszeresen hangozta�a, hogy a „három fő akadály”elhárítása nélkül nem lehetséges a Szovjetunióval való kapcsolatok javítása, valaminthogy a Szovjetunióval kapcsolatait Kína nem a Nyuga�al fenntarto� kapcsolatai elle-nében kívánja javítani. A kínaiak kezde�ől ragaszkodtak ahhoz, hogy a békés egymásmelle� élés öt elve szolgáljon a szovjet–kínai kapcsolatok alapjául. A pancsa sílát, a bé-kés egymás melle� élés öt elvét a kínai és az indiai miniszterelnök 1954-ben eredetileg a különböző társadalmi rendszerű államok közö�i viszony ajánlo� szabályaként fogal-mazta meg. A szocialista országok közö�i kapcsolatokra Kína először 1956. november1-jén, a szovjet kormánynak a magyarországi események kapcsán kiado� október 30-i nyilatkozatára ado� válaszában említe�e. Amikor a szovjetek még a tárgyalások elsőfordulója elő� arról érdeklődtek, hogy a kínaiak miért akarják az öt elvet a szocialista országok közö�i kapcsolatokra is kiterjeszteni, a kínai válasz az volt, hogy „a szocia-lista országok közö� is vannak ellentétek, sőt éles konfliktusok is”, és a példa Vietnam Kambodzsa elleni támadása és az ország megszállása volt.35

1983-ban és 1984-ben politikai kérdésekben nem történt ugyan előrelépés, a kapcso-latok mégis tovább bővültek. Az évtized közepére a kínai sajtó hangneme is megválto-


3212007. tél

zo�: az ellentétek hangsúlyozása helye� a közös pontokat helyezte előtérbe. Számos, a szovjet gazdasággal foglalkozó kínai cikk kiemelte, hogy „nem kevés olyan dolog van, amelyet Kína átvehet a szovjet reformok tapasztalataiból”.36 1984-ben, hosszú évek utánelőször, az ENSZ New York-i székhelyén találkozo� a két külügyminiszter. December-ben, két halasztást követően Ivan V. Arhipov, a minisztertanács első helye�ese Kíná-ba látogato�.37 Az ötvenes években Kínában tevékenykedő szovjet tanácsadó testület egykori vezetője ő „Kína régi barátjaként” meleg fogadtatásban részesült. (Koszigin 1969 szeptemberében a pekingi repülőtéren Csu En-lajjal folytato� tárgyalásai óta ez volt alegmagasabb szintű szovjet látogatás Kínában.) Minden bizonnyal Marjai József minisz-terelnök-helye�es 1984. augusztusi kínai útjára utalva egy kínai diplomata Pekingbenmegjegyezte, hogy Arhipov látogatása „megszünte�e azt a látszatot, hogy egyes szocia-lista országok »előre szaladtak« a kapcsolatépítésben a Szovjetunióhoz képest”.38

Peking „temetési diplomáciájaá ” keretében Li Peng 1985 márciusában39 Gorbacsov-val történt találkozóján újabb gesztust te�, amikor arrú ól beszélt, hogy „mi két szom-szédos nagy szocialista ország vagyunk. Ha nem lehetünk barátok és szövetségesek, legalább legyünk jó szomszédok”. Li hangsúlyozta azt is, hogy Kína nem törekszik stratégiai együ�működés kialakítására az Egyesült Államokkal. VáVV laszában Gorbacsovazt mondta, hogy a Szovjetunió normalizálni kívánja politikai kapcsolatait Kínával, folytatni kívánja a párbeszédet, és emelni szeretné a tárgyalások szintjét.40

Közben a kapcsolatok újabb csatornú ái nyíltak meg a két ország közö�. 1983 szep-temberében a külügyminiszter-helye�esek közö�i párbeszéd újabb fú órumán nemzet-közi kérdésekben is megindult a konzultáció. A harmadik csatorna Arhipov 1984. de-cemberi kínai látogatásával nyílt meg, a negyedik pedig a Szovjet–Kínai Gazdasági, Kereskedelmi, Tudományos és Technológiai Együ�működési Bizo�ság felállításával 1985-ben. Fontos új fejlemú ény volt a két külügyminisztérium közö�i viszonyban, hogy1985 folyamán a szovjetek tíz alkalommal tájá ékozta�ák Pekinget bizalmas politikaieseményekről. Eleinte a kínaiak gyanakvással fogadták az információkat, de későbbérdeklődést muta�ak Gorbacsov és Reagan genfi találkozója iránt. Az év folyamán a kínaiak is öt esetben tájá ékozta�ák a szovjet nagykövetet Pekingben.41 A nyolcvanas évek közepére a felek a kapcsolatok egész hálózatát teremte�ék meg, amelynek többekközö� része volt a diplomácia, a tudomány, a kultúra, a sport és az egészségügy.

Gorbacsov 1985. márciusi hatalomra kerülésének idejére nyilvánvalóvá vált, hogy a nosztalgikus emlékeket is ápoló szocialista szomszédok súlyos nézeteltéréseik megol-dásán dolgoznak.42 A politikai normalizálás folyamatának lassúsága ellenére a legtöbb Szovjetunióval kapcsolatos kínai írásban alig volt nyoma olyanfajta ellenségeskedés-nek, amely egy-két évvel korábban még a kínai sajtó általános jellemzője volt.43

Gorbacsov a hivatalba lépését követő első évben nem mutato� semmiféle szándé-kot a három akadály kérdésében történő előrelépésre. Scserbakov pekingi nagykövet, szabadságáról visszatérve tájá ékozta�a a baráti nagykövetek szűk körét a Gorbacsov-


VáVV mos Péter

val és Sevardnadzéval folytato� megbeszéléseiről. Elmondta, hogy a szovjet–kínai vi-szonyban nem alakult ki elvileg új helyzet. Moszkva a hatvanasú évek vitáit felidézvetovábbra is hangsúlyozta, hogy a két ország közö�i legnagyobb ellentétek nem állam-köziek, hanem ideológiai és pártközi jellegűek, és hogy szovjet részről a cél az, hogy aSZU–USA–KNK háromszögben Kína a szocializmus tartaléka legyen.44

Á�örés a kéé étoldaléé ú kapcsolatokban (1986–1989)

A Szovjetunió gazdasági stagnálása már Brezsnyev halála elő� is nyilvánvalóvá vált, de a nyolcvanas évek közepére olyan szintet ért el, amikor a konszolidáció esélye mármeglehetősen csekély volt az egyébként is kevéssé hatékony szocialista gazdaságirendszerben.45 Az SZKP 1986 februárjában megtarto� 27. kongresszusán Gorbacsov radikális gazdasági reformokat sürgete�, miközben nagyra értékelte a kínai reformot,és elégede�ségének ado� hangot a kapcsolatok javulása mia�. E�ől kezdve a Szovjet-unió iránti kínai érdeklődés a főtitkár törekvéseire összpontosult, különös tekinte�el agazdaságirányítási rendszer reformja iránti elköteleze�ségére.

Gorbacsov belá�a, hogy a Szovjetunió kritikus gazdasági helyzetének külpolitikai vonatkozásai is vannak, és igyekeze� visszafordítani vagy legalábbis megállítani a ka-tonai erőre való túlzo� támaszkodás folyamatát. Az 1986-os SZKP PB-ülések jegyző-könyveinek tanúsága szerint Gorbacsov elismerte, hogy a Kreml súlyos hibákat köve-te� el Afganisztánnal kapcsolatban, és eltökéltnek mutatkozo� a háború befejezéséreés a szovjet csapatok kivonására.46

A szovjet Kína-politikában az első á�örésre 1986 júliusában került sor, amikor a főtit-kár vlagyivosztoki beszédében egy sor egyoldalú engedményt te� Kínának. A „háromakadály” közül ke�őt érinte�: a szovjet csapatok Mongóliából és az orosz TáTT vol-Kelet-ről történő kivonását, valamint az afganisztáni csapatkivonást. Emelle� gyakorlatilagelfogadta a határkérdésben elfoglalt kínai álláspontot, amikor elismerte, hogy a határ-vonalnak a két határfolyó, az Usszuri és az Amur fő hajózási útvonalánál, a hajózás-ra alkalmatlan folyóknál pedig a fő sodorvonalnál kell húzódnia, nem pedig a folyókkínai partja mentén, ahogy azt korábban a szovjetek állíto�ák. Az év folyamán Kapicáteltávolíto�ák a kelet-ázsiai ügyeként felelős külügyminiszter-helye�esi posztról, he-lyére Igor Rogacsov került, aki 1986-tól a politikai konzultációkon is átve�e a szovjetfőtárgyaló szerepét.47

Mindezen fejlemények elősegíte�ék a közeledési folyamat további gyorsulását. 1986-ban kínai konzulátus nyílt Leningrádban, a szovjetek pedig Sanghajban nyitha�ak kon-zulátust. Az év májusá ában a két ország két évre szóló kulturális egyezményt kötö�,amelyben a tudományos, oktatási, kulturális, művészeti, film, kiadói, újsú ágírók közö�i,rádiós, televíziós, sport és egyéb együ�működés szélesítését tűzték ki. Júniusban a két


3232007. tél

akadémia tudományos együ�működési megállapodást kötö�. Júliusban a KNK har-minchárom év szünet után megtarto�a első nagyszabású ipari és kereskedelmi kiállítá-sát Moszkvában, amelyet decemberben szovjet kiállítás követe� Pekingben. Megindultaz újsú ágíró- és tudóscsere.48 A kínaiak beleegyeztek a határtárgyalások 1987-es felújú ítá-sába. Ugyanakkor Peking, korábbi álláspontjához híven, a gyakorlati lépések kikénysze-rítéséért Moszkvára gyakorolt nyomás fenntartása, és ha lehet, további fokozása érde-kében elutasíto� egy kölcsönös meg nem támadási szerződés megkötésére vonatkozóminden szovjet javaslatot, sőt újraú és újra arra figyelmezte�e partnerú ét, hogy a politikainormalizálás nélkül továbbra is fennáll a kapcsolatok romlásának lehetősége.

A szovjetek eleinte csupán óvatos lépéseket te�ek a Gorbacsov által te� ígéretek tel-jesítésére. Békés Csaba megállapítása szerint a reformok iránt elköteleze� új vezetú ésnem mérte fel helyesen a közeledő válság súlyosságát, és emia� 1988 nyaráig a fegy-verzetcsökkentés terén elzárkózo� minden egyoldalú lépés megtételétől, miközben a reformok nem javíto�ák jelentősen sem a politikai helyzetet, sem a gazdaság hatékony-ságát.49 Eduard Sevardnadze külügyminiszter csupán a Varsói Szerződés Politikai Ta-nácskozó Testületének 1988. július 15–16-i ülésén lezajlo� zárt külügyminiszteri talál-kozón ismerte be a helyzet kritikus voltát, és hogy a Szovjetunió nem engedheti megmagának a Nyuga�al folytato� fegyverkezési versenyt, mivel az „minden területen felülmúlja a szocialista tábort”.50 Hangsúlyozta, hogy a fegyverkezési verseny megál-lításának abszolút prioritást kell adni, és hogy minden lehetőséget meg kell ragadni amegállapodások elérésére.51

A szovjet „új politikai gondolkodú ás” a békét ismerte el a legfőbb értéknek, megelőz-ve az osztály, a társadalompolitika és az ideológia értékrendjeit. Az új szovjet vezetú ésa szovjet diplomácia feladatát abban lá�a, hogy a nemzetközi jog és a törvényesség jegyében segítse elő a választás szabadságát, és elismerte, hogy minden nép joga meg-határozni a saját sorsát, saját fejlődésének útjait, megvédenie vívmányait. A pekingiLiaovang (Kitekintés) című folyóirat egy 1988. januári számában megjelent interjújú ában Gorbacsov az új szovjet politikai gondolkodú ás külpolitikai vonatkozásairól beszélveelmondta, hogy az a távlatokban gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, és a különbözőnemzeti érdekek közö�i egyensúlyt és a regionális konfliktusok békés megoldását he-lyezi előtérbe.52 Ez az új hozzú áállás jelentős módosulást eredményeze� a Szovjetunió-nak az ázsiai és csendes-óceáni térségben követe� külpolitikai vonalában, beleértve a kambodzsai kérdést is.53

A ma rendelkezésre álló forrásokból az látszik, hogy 1988 közepe elő� a szovjetmagatartás a Kínával való megállapodás kérdésében nem változo�. A következő nagy lépést Gorbacsov az 1988. szeptemberi, Krasznojarszkban elmondo� beszédével te�emeg, amelyben megerősíte�e hajlandóságát a bizalomerősítő intézkedések megtételé-re, valamint a területi és katonai kérdésekről szóló tárgyalások megkezdésére Kínával. A krasznojarszki beszéd azt a felismerést tükrözi, hogy a Szovjetunió csak úgy adhat


VáVV mos Péter

súlyt kezdeményezéseinek, ha hatékonyan csatlakozik a térség gazdasági rendszeréhez,ahhoz pedig jelentős gazdaságfejlesztésre és technológia színvonalának emelésére van szükség. A beszéd egyik üzenete az volt, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államokkalegyenlő partnerként kíván részt venni az ázsiai ügyekben, valamint hogy a Szovjetunióázsiai hatalom is, ezért nélküle vagy ellenére a térség problémáinak megoldása nem lehetséges. Ennek érdekében Gorbacsov egyoldalú engedményekre is hajlandó volt.

Az egyoldalú leszerelésre vonatkozó bejelentést Gorbacsov az ENSZ közgyűlésénte�e meg, 1988. december 7-én.54 1988-ban Gorbacsov hajlandóságot mutato� arra is,hogy teljesítse a Vietnamnak nyújto� szovjet tú ámogatás felfüggesztésére és a Kambo-dzsából történő kivonulás érdekében Hanoira gyakorolt nyomásra vonatkozó kínaiköveteléseket.

A Szovjetunió és az Egyesült Államok közö�i megbékélési folyamat fontos előfel-tétele volt Kína békés fejlődést célzó törekvéseinek. Peking üdvözölte a két szuper-hatalom közeledését, annak ellenére is, hogy a folyamat a globális kérdésekben Kínamarginalizálódásához vezete�.55 Csien Csi-csen egy 1987. augusztusi interjújú ában a kínai és a szovjet vezetés közös érdekeit hangsúlyozta: „Kína úgy véli, hogy Gorbacsov komolyan gondolja a szovjet rendszer reformját, ami jó hír a kétoldalú kapcsolatokjavítása szempontjából, mivel az ilyen mértékű reformokhoz, a kínai modernizációserőfeszítésekhez hasonlóan, hosszú, békés időszakra van szükség a világban”56

A kínaiak képesek voltak megfelelő nyomást fenntartani a gyengülő Szovjetunióraa további engedmények érdekében, mind a külpolitikában – elsősorban a kínaiaknak a legtöbb aggodalmat jelentő kambodzsai kérdésben –, mind elm– életi és ideológiai téren.Moszkva végül felhagyo� azzal, hogy Kínát megpróbálja visszatéríteni a szocialista or-szágok nagy családjába, és beleegyeze�, hogy Pekinggel a békés egymás melle� élés ötelve és a kölcsönös előnyök alapján alakítsa kapcsolatait. Csien Csi-csen külügyminisz-terként a Szovjetunióban te� 1988. decemberi látogatásán, amelyet 1989 februárjában Sevardnadze kínai útja viszonzo�, a felek egyrészt a kambodzsai kérdésről tárgyaltak,másrészt megállapodtak Gorbacsov kínai látogatásának időpontjában. Gorbacsov ésTeng Hsziao-ping találkozóját a felek a kapcsolatok normalizálásának szimbolikus ak-tusaként értékelték.

Előkészületek a csúcstalálkozóra

Mivel a szovjetek úgy döntö�ek, hogy megteszik a régóta várt első gyakorlati lépése-ket, 1988 utolsó hónapjaiban a kínai tárgyalási taktikában, beleértve a csúcstalálkozóvalkapcsolatos kínai véleményt is, gyökeres változás következe� be. Közölték, hogy a pár-huzamos rendezést is elképzelhetőnek tartják, vagyis az afgán kérdésben a rendezésmegkezdésére te�ék a hangsúlyt, jelezték, hogy látják a határtérségben bekövetkező


3252007. tél

enyhülést, gesztusnak minősítik egyes szovjet csapatok Mongóliából való kivonásá-nak bejelentését, a kambodzsai kérdésben pedig inkább csak annak hangsúlyozására szorítkoztak, hogy a Szovjetuniónak hatást gyakorolva Vietnamra, elő kell mozdítania a térségbeli rendezést. Eközben Peking minden lehetőséget megragadva igyekeze� el-oszlatni azon nyugati aggodalmakat, hogy a szovjet–kínai kapcsolatok gyors norma-lizálása, amelyet csak megerősíte� Li Peng miniszterelnöki kinevezése, kedvezőtlen hatást gyakorolhat a nyugati államoknak a Kínával fenntarto� gazdasági és politikaikapcsolataira. Minden Kínába látogató magas szintű delegáció elő� kifejte�ék, hogy a kínai–szovjet viszonyban nem lehet szó az ötvenes években követe� gyakorlat helyre-állításáról; a szocialista országok közö�i viszonyt is a békés egymás melle� élés öt elveszabályozza; Kína változatlanul érdekelt a fejle� ipari államokból származó technoló-gia és gépi berendezések átvételében; valamint hogy az Egyesült Államokkal, Japánnalés Nyugat-Európával kiépíte� stabil kapcsolatrendszer nem konjunkturális tényező, hanem a KNK külpolitikai irányvonalának megingathatatlan alkotóeleme.57

A szovjet magatartás megváltozásának következtében a kínaiak is változta�akhozzáállásukon. Míg korábban a külügyminiszterek találkozójó ára te� szovjet javaslato-kat elutasíto�ák,58 1988. december 1–3. közö� sor kerülhete� Csien Csi-csen külügymi-niszter hivatalos moszkvai látogatására. Közös vélemény szerint a találkozó, valamintSevardnadze 1989. februári viszontlátogatása minőségileg új szakaszt nyito� a kú ét or-szág közö�i kapcsolatok normalizálásában. Azt is megállapíto�ák, hogy az addigi kül-ügyminiszter-helye�esi találkozók gyakorlata kimeríte�e a bennük rejlő lehetőségeket,ezért a folyamatot le kell zárni, és a normális diplomáciai csatornákkal kell felváltani.59

A két politikus kinyilváníto�a, hogy egyik ország sem jelent veszélyt a másik biztonsá-gára. Csien körvonalazta a Teng Hsziao-ping által előterjeszte�, új nemzetkú özi rendről szóló elméletet. Mivel az új koncepciú ó a nemzetközi kapcsolatok alapelveként az együ�-működést határozta meg, moszkvai vélemény szerint tartalmát tekintve sok mindenbenazonos volt az új kú ülpolitikai gondolkodás szovjet megközelítésével. A szovjet vezetők azt is megállapíto�ák, hogy habár a kínai külpolitikában a fordulatok eddig mindig új úkoncepció kidolgozásához veze�ek, az ötvenes évek óta egyetlen korábbi kínai dokt-rínába sem fért bele a Szovjetunióval fenntarto� kapcsolatok normalizálása.60 Szovjetforrások kiemelték, hogy kínai részről a kétoldalú kapcsolatok alapelveit illetően is tör-tént változás, amennyiben Csien Csi-csen az 1956. október 30-i szovjet és a november 1-jei kínai kormánynyilatkozatra utalva hangsúlyozta, hogy két szomszédos szocialistaország közö�i kapcsolatokról van szó, amelyek magukban foglalják a barátságot és ajószomszédi viszonyt, vagyis a korábbi kínai álláspon�ól eltérően nem ragaszkodo� abékés egymás melle� élés öt elvének szűk értelmezéséhez.61

Sevardnadze külügyminiszter 1989. február 2–4. k–– özö� lezajlo� kínai látogatásának legfontosabb eredménye az volt, hogy a felek megállapodtak Gorbacsov kínai látogatá-sának dátumáról és menetrendjéről. Bár Gorbacsovot hivatalosan Jang Sang-kun kínai


VáVV mos Péter

államelnök hívta meg, az államközi kapcsolatok normalizálását szimbolizáló csúcstalál-kozón mindkét fél a „Kína politikájá ának fő építészeként” számon tarto� Teng Hsziao-pinggel történő találkozást érte�e. A pártkapcsolatok helyreállítása kapcsán a kínaiakmeglehetős óvatosságot tanúsíto�ak. Ú

ppgy fogalmaztak, hogy a Csao Ce-janggal való ta-

lálkozó automatikusan a pártközi kapcsolatok helyreállítását fogja jelenteni, hangsúlyoz-ták azonban, hogy erről külön dokumentum kiadására nincs szükség.62 A szovjet kül-ügyminiszter látogatását kommentálva a kínai politikusok nem győzték hangsúlyozni,hogy a normalizálás kiterjed ugyan a pártok közö�i kapcsolatokra is, nem lehet azonbanvisszatérés az SZKP dominanciájá ához, és a szovjet–kínai kapcsolatok egészét tekintve az lesz majd a jellemző, hogy a hangsúly az államközi viszonyra esik majd. Hangsúlyozták,hogy a KKP jövőbeni viszonya a nemzetközi kommunista mozgalomhoz és a munkás-mozgalom egészéhez alapos elméleti tisztázást igényel, mivel a mozgalomban régebben használatos elvek és szempontok már nem alkalmazhatók. Arról beszéltek, hogy a moz-galomban nem jöhet létre, és nem is kell, hogy létrejöjjö ön valamiféle központ vagy vezetőerő; a szocializmus egyes országokban való építésének nincs közös modellje. Az egészszocialista világot egy nagy laboratóriumnak tekinte�ék, amelyben minden párt önállóés füff ggetlen szerepet tölt be, s csak saját népének tartozik felelősséggel.63 A felek egyet-érte�ek abban, hogy a politikai együ�működés a békés egymás melle� élés, míg a gaz-dasági együ�működés az egyenlőség és a kölcsönös előnyök elvén alapul.64

A csúcstalálkozó (1989. május 15á –18.)

Teng Hsziao-ping és Mihail Sz. Gorbacsov történelmi jelentőségű találkozójára 1989. május 16-á án délelő� 10.00–12.30 közö� került sor a Nagy Népi Gyűlés Tienanmen tériépületében. A fogadásra vonatkozóan Teng utasítása az volt, hogy „csak kézfogás van, ölelés nincs”, ami a kétoldalú kapcsolatok szimbolikus jellemzéseként is felfogható.65

Teng a találkozón négy kérdésről fejte�e ki a véleményét. A kétoldalú kapcsolatoknormalizálása kapcsán annyit mondo�, hogy hosszú folyamatról van szó, amely Gor-bacsov vlagyivosztoki beszédével ve�e kezdetét. Másodszor, a történelmi á�ekintéssorán visszapillanto� arra, hogy az elmúlt másfél évszázad ala� az imperialista hatal-mak hogyan kezelték Kínát. Köztük a cári Oroszországról azt mondta, hogy „hatalmasterületeket rabolt el Kínától”, és kĳelente�e, hogy a Szovjetunió „szintén elve�e Kínaegy részét”. Kína szovjet kezelése kapcsán az egyenlőtlenséget nevezte meg alapprob-lémaként, valamint azt, hogy harminc éven át a Szovjetunió folyamatos fenyegetést je-lente� Kínára. Mindezek ellenére hozzáte�e, hogy Kínának nincsenek területi követe-lései a Szovjetunióval szemben. Teng az ideológiai viták időszakát felidézve elismerte,hogy neki sem volt mindig igaza. Gorbacsov is elismerte, hogy a Szovjetunió is kive�ea részét a „nem távoli múlt” hibáiból, és egyetérte� Teng javaslatával, hogy ne a múlt-


3272007. tél

tal foglalkozzanak, hanem tekintsenek előre. A szocialista építés korábbi gyakorlatát elemezve kifejte�e, hogy nem lehet dogmatikusan viszonyulni a marxizmus–leniniz-mushoz, és mivel a klasszikusok csak a szocializmus alapelveit fekte�ék le, tanításukat a mai nemzedéknek meg kell újú ítania. A kambodzsai kérdés kapcsán elmondta, nemhisz abban, hogy Vietnam őszintén ki akarja vonni csapatait. Kambodzsa jövőjével kap-csolatban nem születe� megállapodás. A kínaiak négyoldalú, Szihanuk veze�e koalíciómegteremtését szorgalmazták, míg a szovjetek úgy vélték, hogy a vezetés kérdésének eldöntése a kambodzsai felek belügye.66

Gorbacsov Csao Ce-janggal való találkozójával hivatalosan megtörtént a két párt kapcsolatainak helyreállítása is. Szovjet források Csao állásfoglalásai közül ke�őt emel-tek ki. Azt, hogy az ország legfőbb vezetője a KKP 13. kongresszusa után is Teng, s így előző hónapi visszavonulása a politikai ügyektől csak formális volt. A szovjetek ezt úgy értékelték, hogy Csao ezzel elhatárolta magát Tengtől, s a kialakult belpolitikai hely-zetért rá háríto�a a felelősséget. Csao a szocialista építés tapasztalatairól folytato� be-szélgetés során kĳelente�e, hogy Kínában „szakadék támadt a gazdasági és a politikaireform közö�”. Nagy nyomatékkal fejtege�e, hogy „előre kell vinni a politikai reformügyét”, és nagy tetszéssel fogadta Gorbacsov azon kĳelentését, hogy a Szovjetuniót ajogállamiság irányában kell fejleszteni.67

A kínaiak fő aggodalma a pártkapcsolatok helyreállítása volt. Kínai részről az aktustszigorúan kétoldalú ügynek tekinte�ék, és kĳelente�ék, hogy a KKP a jövőben semvesz részt többoldalú nemzetközi pártrendezvényen. A KKP és az SZKP információ- éstapasztalatcserét fog csupán folytatni, politikájuk á összehangolásáról nem lesz szó.68

A szovjetek megjegyezték, hogy a kínaiak elképzelései nem voltak világosak a pártkap-csolatok módját és fejlesztésének tempóját illetően, valamint hogy Peking a pártkapcso-latokat másodlagosnak tekinte�e az államközi kapcsolatok mögö�.

A Li Peng miniszterelnökkel – fő tárgyalópartnerével – folytato� tárgyalásokon a gaz-dasági együ�működés jövőbeni fejlődését vita�ák meg. A szovjetek az együ�működéskiemelt területei közö� az energetikát, a közlekedést, a kohászatot és a fogyasztásicikk-gyártást említe�ék, míg a kínaiak a kínai munkaerő szélesebb szibériai körű foglalkoz-tatását javasolták.69 Szintén megvita�ák a határkérdést és a határtérségben állomásozóhaderők csökkentésének lehetőségeit.

A kínai–szovjet kapcsolatoknak a békés egymás melle� élés öt elve alapján történőhelyreállítását a kínaiak szimbolikusnak, az „új tú ípusú” kapcsolatok modelljének tar-to�ák. Annál is inkább, mert korábban a Szovjetunió nem volt hajlandó ezen elveket a szocialista országokkal fenntarto� kapcsolataik alapelveként elfogadni. Ez a lépésegyenlő volt a Brezsnyev-doktrína elvetésével.70

Gorbacsov látogatásának időzítése a lehető legrosszabbra sikerült. A kínai fővárosbanmár hetek óta tarto�ak a diáktüntetések. Ennek ellenére egyik fél sem javasolta a láto-gatás elhalasztását.71 Gorbacsov nem próbált tőkét kovácsolni a kínai vezetés meggyen-


VáVV mos Péter

gült pozícióiból. Bár először fordult elő, hogy külföldi államférfi beszédét élő adásbanközvetíte�e a kínai televízió és rádió, Gorbacsov pontosan azt mondta, amit a kínaiak többsége hallani akart: hogy a szocializmusnak nincs mindenkire kötelező modellje, éshogy egyetlen pártnak sincs joga az egyedüli igazsághoz.72 A pekingi szovjet nagykö-vet következetesen elhatárolta magát a�ól, hogy a kialakult kínai belpolitikai helyzetGorbacsov látogatására gyakorolt hatása ügyében állást foglaljon.73 Ugyanakkor másszovjet forrásokból tudjuk, hogy a főtitkárt valósággal megrendíte�ék azok a tömeg-megmozdulások, amelyek a pekingi látogatása idején kulmináltak a kínai fővárosban,és nagyon tarto� a�ól, hogy a Szovjetunióban is hasonló eseményekre kerülhet sor.74

Összegzés

A történelem azt igazolta, hogy az idő Tengnek dolgozo�, aki a Szovjetunióval valókapcsolatokban a nyolcvanas években országa javuló nemzetközi helyzetére és erő-södő befolyására fekte�e a hangsúlyt. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének fő okamindkét ország esetében a belső gazdasági reformok elsődlegessége volt. A Szovjet-unió sok szempontból modellként szolgált Kínának, ugyanakkor a két országban el-lentétes folyamatok zajlo�ak: gazdasági növekedés és a termelés bővülése Kínában, gazdasági visszaesés és a belső gondok halmozódása a Szovjetunióban. VéVV gül a kínaitürelem győzö�, és a kínai–amerikai normalizáláshoz hasonlóan a partner engedni kényszerült a KNK-val fenntarto� kapcsolatok javítása érdekében. Teng önbizalma a kínai gazdaság erejére épült, amely az egész időszak ala� elsősorban a nyugati tőkebe-fektetésekből és technológiatranszferből profitált. A szovjeteknek, akik folyamatosanelvi álláspontjukat hangozta�ák, hét évre és négy főtitkárra volt szükségük, amíg felis-merték, hogy érdekük a szomszédjukkal fenntarto� politikai kapcsolatok rendezése, és hogy a Szovjetunió csak Kínával együ� lehet sikeres, Kína ellenére nem. A Tienanmentéri események és nemzetközi következményeik, valamint a Szovjetunió széthullásaazonban világos leckeként szolgáltak Kína vezetőinek annak felismerésében, hogy apolitikai reformok nélkül megvalósítani kívánt gazdasági reformok nem vezethetneksikerre.


3292007. tél

Jegyzetek1 A szerző köszönetet mond a tajvani Csiang Csing-kuo Alapítványnak (Chiang Ching-kuo Foundation

for International Scholarly Exchange) a magyar–kínai kapcsolatok dokumentumainak kutatásához nyújto� tú ámogatásáért. A tanulmányban a kínai nevek és szavak magyar akadémiai átírásban szere-pelnek.

2 Kay Möller a kifejezést a KNK 1990 utáni nemzetközi helyzetének jellemzésére alkalmazza. Lásd Möller, Kay: Die Aussenpolitik der Volksrepublic China 1949–2004.– Wiesbaden: VS Verlag für Sozialwissenscha�en, 2005. 113. o.

3 Michael Yahuda: The International Politics of the Asia-Pacific, 1945–1995. London and New York:Routledge, 1996. 186. o. Yahuda a Yufan Hao és Guocang Huan által szerkeszte� The Chinese view of the World (New York: Pantheon Books, 1989) című könyvből idéz, amely az Egyesült Államokban tanult kínai szerzők tanulmányait tartalmazza. Ebben a szerkesztők Kínát „globális stratégiai jelen-tőséggel és politikai befolyással bíró regionális hatalomként” írják le. xxix.

4 Lásd: Yahuda (1996) 77–78. o.5 Yahuda (1996) 202–203. o.6 David Shambaugh: „Pa�erns of Interaction in Sino-American Relations.” 198–199. o. In: Chinese

Foreign Policy. Theory and Practice. (szerk. Thomas W. Robinson–David Shambaugh) Oxford:Clarendon Press, 1994. 197–223. o. Az Egyesül Államok Kína-politikájá áról magyarul lásd VáVV mosPéter: „Együ�működő ellenfelek. Az Egyesült Államok Kína-politikája.á ” Külügyi Szemle, 2003. 4. sz. 88–116. o.

7 Thomas W. Robinson: „Chinese Foreign Policy from the 1940s to the 1990s.” 568. o. In: Robinson–Shambaugh (1994) 555–602. o.

8 A két gazdaság kapcsolatrendszeréről lásd Lowell Di�mer: Sino-Soviet Normalization and ItsInternational Implications, 1945-1990. Sea�le and London: University of Washington Press, 1992.80–88. o.

9 Beĳing Review, 1979. április 6, 3–4., idézi: Jonathan D. Pollack: „The opening to America„ ” 450. o. In:The Cambridge History of China. (General Editors: Denis Twitche� and John K. Fairbank. Vol. 15. ThePeople’s Republic, Part 2. Revolutions within the Chinese Revolution, 1966’ –1982. (szerk. Roderick MacFarquhar and John K. Fairbank.) Cambridge: Cambridge University Press, 1991. 402–472. o.

10 Pollack (1991) 454–455. o.11 Uo. 457. o.12 Uo. 452–453. o.13 Yahuda (1996) 206. o. A vietnamiak az 1969-es szovjet–kínai határincidensek idején, amikor a kínai–

vietnami határon is sor került kínai provokációkra, már megfogalmazták a kínaiakkal kapcsolatosfélelmeiket. A hanoi magyar ideiglenes ügyvivő jelentése szerint „maga Ho Si-minh mondo�a egy-szer a szovjet nagykövetnek: ha néha-néha elveszte�ék internacionalizmusukat, az mindig Kínával függö� össze”. A kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai tanácskozásával kapcsolatos ál-láspontjukat úgy fogalmazták meg: „Ha nem vesznek részt, az hiba, de ha részt vesznek, az óriásiveszélyt jelent. Ha a baráti pártok megneheztelnek, még mindig kisebb a veszély, mint a kínaiak haragja.” Hidvégi Ferenc ideiglenes ügyvivő jelentése: Kínai–szovjet és a kínai–vietnami viszonyok-ról. Hanoi, 1969. augusztus 25. MOL XIX-J-1-j-Kína-1-001539/15-1969, 57. d.

14 Yahuda (1996) 91. o.15 Yahuda (1996) 207. o.16 Angolul SDI: Strategic Defense Initiative – Stratégiai védelmi kezdeményezés néven.17 A szovjet csapatok 1979. decemberi afganisztáni bevonulására ado� meglepően határozo� ame-

rikai válasz oka az volt, hogy a Szovjetunió 1945 óta először szállt meg egy olyan országot, amelynem tartozo� a Nyugat által hallgatólagosan elfogado� szovjet érdekszférába. Az 1956-os és 1968-as kelet-európai válságok idején a Nyugat hallgatólagosan elismerte a Szovjetunió azon jogát, hogy birodalmán belül rendet teremtsen. Ezt a lépést azonban a szovjet érdekszféra egyoldalú, erőszakos


VáVV mos Péter

kiterjesztésének tekinte�ék. Nyugati értelmezések szerint Moszkva felrúgta a második világháborúvége óta jól működő status quo politikájá ára alapuló hallgatólagos megegyezést. Lásd Békés Csa-ba: „Miért nem le� második világháború Európában?” 265–266. o. In: Uő: Európából Európába.Magyarország konfliktusok keresz�üzében, 1945–1990. Budapest: Gondolat, 2004. 257–274. o. Máskérdés, hogy bár Hafizullah Amint a Szovjetunió szövetségesének tekinte�ék, Afganisztán nem volt a szovjet érdekszféra része, ezért az ország megszállása nem tekinthető a Brezsnyev-doktrína alkal-mazásának. Ezt a szovjet lépésre ado� visszafogo� magyar válasz is alátámasztja. A hivatalos ma-gyar álláspont szerint az „afganisztáni forradalmi erők szovjet támogatása” nem a Varsói Szerződés, hanem a Szovjetunió és Afganisztán belügye volt. Békés (2004) 260–261. o.

18 Michael Yahuda: “Deng Xiaoping: The Statesman.” 152–153. o. In: Deng Xiaoping. Portrait of a Chinese Statesman. (szerk. David Shambaugh) Oxford: Clarendon Press, 1995. 143–164. o.

19 Robinson (1994) 572–574. o.20 A kínai cikket idézi Gilbert Rozman: The Chinese Debate about Soviet Socialism, 1978-1985. Princeton:

Princeton University Press, 1987. 91–92. o.21 Szabó Ferenc főosztályvezető feljegyzése a Kokejev budapesti szovjet tanácsossal folytato� meg-

beszéléséről: Szovjet értékelés a kínai külpolitika „változásáról”. Budapest, 1981. február 11. MOL XIX-J-1-j-Kína-57-001088/1-1981, 84. d.

22 Rozman (1987) 139–140. o.23 Rajnai Sándor nagykövet jelentése (előadó: Dunajszki András): Beszámoló a szovjet–kínai gazdasá-

gi kapcsolatokról. Moszkva, 1985. május 14. MOL XIX-J-1-j-SZU-51-002842-1985, 140. d.á24 Di�mer (1992) 80–81. o.25 Összehasonlításként: amikor 1985-ben a szovjet–kínai kereskedelmi kapcsolatok 1986–1990 közöt-

ti előirányzata 3–3,5 milliárd rubel volt, a Szovjetunió és Magyarország ugyanarra az időszakra51 milliárdos megállapodást kötö�. Barity Miklós külügyminiszter-helye�es jelentése a VagyimPetrovics Loginov külügyminiszter-helye�essel a Szovjetunióban 1985. december 9–10-én folytato�konzultációjáról. Budapest, 1985. december 16. MOL XIX-J-1-j-SZU-144-005246/2-1985, 139. d.

26 Szűrös Mátyás nagykövet rejtjeltávirata: Rahmanyin et. a szovjet–kínai kapcsolatokról. Moszkva,1980. augusztus 5. No. 351. MOL XIX-J-1-j-Szu-10-002647/4-1980, 125. d.

27 Feljegyzés a dr. Házi Vencel elvtárssal folytato� beszélgetésről. 1981. április 24. MOL XIX-J-1-j-Szu-144t-002789/1/1981, 138. d.

28 Uo.29 A területi osztályon folytato� konzultáció jegyzőkönyve. Budapest, 1981. április 24. MOL XIX-J-1-j-

Szu-144-002789/1/1981, 138. d.30 Csien Csi-csen: Vajcsiao sicsi (Ten records on foreign relations) [TíTT z kíí ülügyi feljegyzés] (kínaiul). Peking:

Sicsie csesi csupansö, 2003. 4–6. o.31 A nyilatkozatban az amerikaiak vállalták, hogy korlátozzák fegyvereladásaikat Tajvannak mind

mértéküket, mind minőségüket tekintve, ezzel elhárítva a kínai–amerikai kapcsolatok fejlesztésé-nek legfőbb akadályát. Ugyanakkor a nyilatkozat a szovjetek felé is tartalmazo� gesztust, mivel csakközvetve utalt a közös stratégiai célokra, ellentétben a korábbi két közös nyilatkoza�al, amelyek ahegemonizmus elleni közös fellépést hangsúlyozták.

32 Csien (2003) 8–10. o.33 Pollack (1991) 467. o.34 Ribánszki Róbert nagykövet rejtjeltávirata: A pekingi szovjet nagykövet a szovjet–kínai konzultáci-

óról. Peking, 1982. december 1. No. 238. MOL XIX-J-1-j-Kína-10-005765/7-1982. 76. d.35 Ribánszki Róbert nagykövet rejtjeltávirata: Kínai hivatalos személyek a kínai–szovjet kapcsolatok-

ról. Peking, 1982. október 4. No. 181. MOL XIX-J-1-j-Szu-103-0024/13-1982, 76. d.36 Rozman (1987) 113. o.37 Arhipov látogatásának időpontjaként a szovjetek 1983. októberi kezdeményezése nyomán a kínaiak

1984 áprilisát javasolták. Reagan amerikai elnök látogatására való tekinte�el a szovjetek a látogatástelőször májusra halaszto�á ák, majd a kínai–vietnami határhelyzetet figyelembe véve újabb halasztú ást


3312007. tél

kértek. Kapica szerint a kínaiak pontosan érte�ék a halasztás üzenetét, és a látogatást megelőzően tartózkodtak mindentől, ami a látogatás megvalósulását meghiúsítha�a volna.

38 Jolsvai Sándor ideiglenes ügyvivő rejtjeltávirata: Arhipov kínai látogatása (A pekingi szovjet nagy-követ tájá ékoztatója). Peking, 1985. január 7. No. 1. MOL XIX-J-1-j-SZU-51-00156/1-1985, 140. d.

39 Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb TanácsaElnökségének elnöke 1985. március 10-én halt meg.

40 Iván László nagykövet jelentése (előadó: Jolsvai Sándor): Szovjet előzetes értékelés a szovjet–kínai kapcsolatok legújabb fejlemú ényeiről. Peking, 1985. március 28. MOL XIX-J-1-j-Kína-103-001677/3-1985, 87. d.

41 Barity Miklós külügyminiszter-helye�es jelentése a Vagyim Petrovics Loginov külügyminiszter-helye�essel a Szovjetunióban 1985. december 9–10-én folytato� konzultációjáról. Budapest, 1985.december 16. MOL XIX-J-1-j-SZU-144-005246/2-1985, 139. d.

42 Rozman (1987). 6. o.43 Uo. 133. o.44 Iván László nagykövet rejtjeltávirata: A pekingi szovjet nagykövet tájá ékoztatója a szovjet–kínai kap-

csolatokról. Peking, 1985. szeptember 25. No. 139. MOL XIX-J-1-j-Kína-103-001677/12-1985, 87. d.45 A részletekről lásd Békés Csaba: „Vissza Eur„ ópába. A magyarországi rendszerváltás nemzetközi

há�ere, 1988–1990.” In: Békés (2004) 275–330. o.46 Az 1986. június 26-i, július 24-i, november 13-i PB-ülések jegyzőkönyveinek angol fordítását közli:

“Gorbachev and Afghanistan” (szerk., jegyz. Christian F. Ostermann) Cold War International History Project Bulletin, Iss. 14/15, 143. o.

47 Rogacsov Kapicához hasonlóan jól ismerte az országot és kitűnően beszélt kínaiul, az ötvenes évek-ben a szovjet–kínai tárgyalások tolmácsa volt. Di�mer (1992) 59. o.

48 Di�mer (1992) 70–77. o.49 Békés (2004) 277–278. o.50 Jelentése a politikai bizo�ságnak és a minisztertanácsnak a Varsói Szerződés tagállamai Politikai

Tanácskozó Testületének varsói ülésszakáról, 1988. július 18. MOL 288. f. 11/4453 ő. e. Idézi Békés(2004) 278. o.

51 Békés (2004) 278. o.52 Liaovang, 1988. 2. sz.53 Kádár László főosztályvezető feljegyzése: Külképviseleteink feladatai a Szovjetunió Ázsia-politiká-

jának változásaival összefüggésben. Budapest, 1988. november 10. MOL XIX-J-1-j-Szu-10-003962/1-1988, 95. d.

54 Békés (2004) 279. o. Békés Csaba megjegyzi, hogy e döntés sem volt ellentmondásoktól mentes, mivel nem jelente�e a katonai kiadások jelentős csökkentését. Éppen ellenkezőleg: 1988 nyarán amoszkvai vezetés 43 százalékkal akarta növelni honvédelmi költségvetését, számításba véve az ál-lami tartalékok felhasználását is. Grósz Károly felszólalása az MSZMP PB 1988. július 12-i ülésén. MOL M-KS- 288. f. 5/1031. ő. e. Lásd: Békés (2004) 279. o. A szovjet leszerelési politika ambiva-lenciájá át jól illusztrálja a moszkvai mongol első beoszto� megjegyzése a Mongóliában állomásozószovjet csapatok részleges kivonásáról, aki elmondta, hogy tudomása szerint a csapatok kb. felének kivonásáról van szó, de fegyverzetüket továbbra is Mongóliában fogják raktározni, megmaradnakaz o�ani szovjet katonai bázisok és létesítmények is, „természetesen szovjet személyzet kezelésében és felügyelete ala�”. Rajnai Sándor nagykövet rejtjeltávirata. Moszkva, 1986. december 2. No. 295.MOL XIX-J-1-j- SZU-40-005630/1986, 138. d.

55 1987–1988-ban Kína nem ve� részt sem a közép és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsem-misítéséről kötö� INF megállapodást előkészítő tárgyalásokon, sem az Afganisztánból történő szov-jet kivonulást eredményező genfi megállapodásban, annak ellenére, hogy utóbbit a kínai–szovjetkapcsolatok normalizálásának egyik előfeltételeként tarto�ák számon.

56 The Economist, 1987. augusztus 15. 25–26. o., idézi Richard Walsh: Change, Continuity and Commitment. China’s Adaptive Foreign Policy. Lanham–London: University Press of America, 1988. 103. o.


VáVV mos Péter

57 Németh Iván nagykövet jelentése: Információk a kínai–szovjet viszony rendeződésével összefüggőkérdésekről. Peking, 1988. november 10. MOL XIX-J-1-j-Kína-10-003203/4-1988, 57. d.

58 A két külügyminiszter korábban többször találkozo� az ENSZ-közgyűlés ülésszakain.59 A szovjet tájá ékoztató anyag szerint „Csien Csi-csent láthatóan nem hatalmazták fel arra, hogy a párt-

közi kapcsolatok felújú ításáról tárgyaljon. Figyelembe véve azonban azt, ahogyan a legfelsőbb szintűtalálkozóról beszélt, feltételezhető, hogy a kínai fél ezt a kérdést a csúcstalálkozó napirendjére akarjatűzni.”

60 Őszi István külügyminiszter-helye�es feljegyzése: Csien Csi-csen Szovjetunióban te� látogatásáról.Budapest, 1988. december 7. MOL XIX-J-1-j-Kína-135-004674/1-1988, 57. d.

61 Rajnai Sándor nagykövet rejtjeltávirata: Szovjet KÜM-tájá ékoztatás a kínai külügyminiszter látogatá-sáról. Moszkva, 1988. december 5. MOL XIX-J-1-j-Kína-135-004674-1988, 57. d.

62 I. A. Rogacsov külügyminiszter-helye�es tájá ékoztatása alapján. Barabás János ideiglenes ügyvivőjelentése (előadó: Barabás János, Mózes Sándor): A szovjet külügyminiszter pekingi tárgyalásai.Moszkva, 1989. február 9. MOL XIX-J-1-j- SZU-135-001057/1989, 83. d.

63 Németh Iván nagykövet rejtjeltávirata: Kínai tájá ékoztatás a kínai–szovjet külügyminiszteri tárgyalá-sokról. Peking, 1989. február 14. No. 36. MOL XIX-J-1-j-SZU-135-001057/1-1989, 83. d.

64 Horn Gyula külügyi államtitkár feljegyzése: Szovjet tájá ékoztatás Sevardnadze külügyminiszter Kí-nában és Pakisztánban te� hivatalos látogatásáról. Budapest, 1989. február 14. 1989. MOL XIX-J-1-j-SZU-146-0037/1-1989, 84. d.

65 Csien (2003) 36. o.66 Ez azt jelente�e, hogy a Szovjetunió ellenezte a vörös khmerek szerepvállalását a kormányban.67 Németh Iván nagykövet rejtjeltávirata: A pekingi szovjet nagykövet Gorbacsov kínai látogatásá-

ról. Peking, 1989. május 22. No. 138. MOL XIX-J-1-j-Ká ína-13-002010/2-1989, 49. d. A június 4-i véresleszámolás után szovjet források arra emlékezte�ek, hogy Gorbacsov az árulónak minősíte� CsaoCe-janggal folyta�a a legszívélyesebb megbeszéléseket, s hogy a Csao elleni fő vád (miszerint állam-titkot ado� ki Gorbacsovnak, amikor arról tájá ékozta�a, hogy változatlanul Teng az ország vezetője)az egész szovjet–kínai kapcsolatrendszerre árnyékot vethet. Németh Iván nagykövet rejtjeltávirata: Szovjet és más szocialista nagykövetek állásfoglalása a pekingi eseményekről. Peking, 1989. június6. No. 160. MOL XIX-J-1-j-Kína-2-001433/8-1989, 49. d.

68 A felső szintű tárgyalásokkal párhuzamosan megbeszélés folyt a két központi bizo�ság külügyi osztályvezetői közö�. Megállapodtak abban, hogy létrehozzák a kölcsönös tájá ékoztatás rendszerét, együ�működnek elméleti kérdések kidolgozásában és a szocializmus építése során felhalmozódo�tapasztalatok cseréjében.

69 Hivatalos statisztikai adatok szerint 1989 első felében nyolcezer kínai állampolgár dolgozo� a Szov-jetunióban.

70 Békés Csaba véleménye szerint a Brezsnyev-doktrína lebegtetése 1988 közepétől a szovjet vezetésegyetlen „fegyvere” volt, amellyel befolyásolni tudta a Kelet-Európában zajló politikai folyamato-kat, mivel Gorbacsov ekkorra valójában már lemondo� a katonai beavatkozás lehetőségéről. Lásd:Békés (2004) 290–291. o.

71 Kapica azt írja, hogy levelet küldö� Gorbacsovnak, amelyben az út elhalasztását javasolta, de „Gor-bacsov akkor már nem hallgato� a jó tanácsra”. (Kapica (1996) 118. o.) Mivel a kínaiak nem kérték a későbbi időpontot, az út elhalasztására te� szovjet javaslatot Peking barátságtalan lépésként értel-mezhe�e volna. Hasonló helyzetben, a Gorbacsov elleni puccskísérlet idején, 1991. augusztus 19-énkínai pártdelegáció járt Moszkvában, amely szintén nem kérte az út elhalasztását. A kínai küldö�séga pekingi repülőtéren értesült az eseményekről, de mivel a szovjet fél nem kérte a látogatás későbbi időpontra halasztását, némi habozás után elindult Moszkvába. Lásd: China and Eastern Europe, 1960s-1980s. (szerk: Xiaoyuan Liu and Vojtech Mastny) Zürich: Forschungsstelle für Sicherheitspolitik, 2004. Jü Hung-csün megjegyzése, 203.

72 A bonni nagykövetség rejtjeltávirata: NSZK vélemények a kínai–szovjet csúcstalálkozóról. Bonn, 1989. május 24. No. 184. MOL XIX-J-1-j-Ká ína-13-002010/4-1989, 49. d.


3332007. tél

73 Németh Iván nagykövet rejtjeltávirata: A pekingi szovjet nagykövet Gorbacsov kínai látogatásáról.Peking, 1989. május 22. No. 138. MOL XIX-J-1-j-Ká ína-13-002010/2-1989, 49. d.

74 Barabás János ideiglenes ügyvivő rejtjeltávirata: A SZU-beli politikai feszültségekről. Moszkva,1989. június 8. No. 116. MOL XIX-J-1-j-SZU-20-001092/5-1989, 84. d.

Documents

„Csak kézfogás van, ölelés nincs”: a kínai–szovjet ... · „Csak kkézfogás van, ölelés nincs”: a kínai–szovjet kapcsolatok normalizálása a nyolcvanas években