126
1 Szent István Egyetem Gazdasági Kar Békéscsaba ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI A szakért felelős oktató: Dr. Szakács Attila főiskolai tanár / college professor (Alkalmazott Természettudományi Intézet) Elérhetőség: 126. iroda, tel.: 66/524-700/1027; e-mail: [email protected] ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK: Az Óra- és vizsgatervben szereplő tantárgyak leírásában – a számonkérés módját (zárást) illetően –egységesen szerepelnek az alábbi jelölések: kollokvium K; gyakorlati jegy GY; beszámoló – B. A Tantárgyi program elején szereplő táblázat a tantárgy főbb jellemzőit (megnevezés, tanórák száma, kód, intézethez tartozás, jelleg, zárás módja és kreditértéke, felelőse és oktatói nevét ill. beosztását) tartalmazza. A tantárgy jellegén annak kötelező vagy kötelezően választható tantárgyként való besorolását kell érteni. Egy adott tantárgyra vonatkozó előtanulmányi kötelezettség alatt értendő az, hogy a tantárgy felvételének előfeltételeként szükséges a kreditek előzetes (korábbi) megszerzése valamely más tárgy(ak)ból. A tantárgyak oktatási nyelve az Idegen nyelvi kommunikáció kivételével – magyar.

ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

1

Szent István Egyetem

Gazdasági Kar

Békéscsaba

ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK

TANTÁRGYI PROGRAMJAI

A szakért felelős oktató:

Dr. Szakács Attila főiskolai tanár / college professor (Alkalmazott

Természettudományi Intézet)

Elérhetőség: 126. iroda, tel.: 66/524-700/1027; e-mail: [email protected]

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:

Az Óra- és vizsgatervben szereplő tantárgyak leírásában – a számonkérés módját (zárást)

illetően –egységesen szerepelnek az alábbi jelölések:

kollokvium – K; gyakorlati jegy – GY; beszámoló – B.

A Tantárgyi program elején szereplő táblázat a tantárgy főbb jellemzőit (megnevezés,

tanórák száma, kód, intézethez tartozás, jelleg, zárás módja és kreditértéke, felelőse és oktatói

nevét ill. beosztását) tartalmazza.

A tantárgy jellegén annak kötelező vagy kötelezően választható tantárgyként való

besorolását kell érteni.

Egy adott tantárgyra vonatkozó előtanulmányi kötelezettség alatt értendő az, hogy a tantárgy

felvételének előfeltételeként szükséges a kreditek előzetes (korábbi) megszerzése valamely

más tárgy(ak)ból.

A tantárgyak oktatási nyelve – az Idegen nyelvi kommunikáció kivételével – magyar.

Page 2: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

2

Tantárgy:

Biológia

Biology

Kódja:

GM_BIO3GATN

GM_BIO3GATL

Intézet: Rendszertechnikai és Menedzsment

Műszaki Gazdaságtani Tanszék

Tantárgyfelelős:

Dr. Szentpétery Zsolt Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Dr. Soós István Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+1 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 10 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a biológia tudományának

szemléletmódját és a biológiai rendszerek alapvető tulajdonságait. Ismertetésre kerül a

földrajzi burok ökológiai szemléletű értelmezése, a bioszféra kialakulása, az evolúció

alapfogalmai, az anyag- és energia-ciklusok. A hallgatók megismerkednek a

környezetvédelem legfontosabb problémáival, (túlnépesedés, globális

éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség pusztulása stb.) illetve azok megoldási

lehetőségeivel.

A hallgatók megismerkedjenek a biológia alapvető képzéseivel, a növényi és állati

sejtek alapvető elméleti és gyakorlati tudnivalóival, valamint a mikroorganizmusok

jelentőségeivel.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tananyag fő témakörei:

- a biológia tárgyköre, szemléletmódja és fontosabb tudományterületei

- az anyag élő állapotának jellemzői

- az élő rendszerek kialakulásának feltételei

- a bioszféra kialakulása

- a földrajzi burok ökológiai szemléletű értelmezése

- a törzsfejlődés és evolúció alapfogalmai

- az élőlények anyagcseretípusai

- az anyag- és energiaciklusok

- környezetvédelmi problémák: túlnépesedés, globális éghajlatváltozás, vízszennyezés,

levegőszennyezés, hulladékkezelés, a biológiai sokféleség pusztulása, biológiai

invázió.

A hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az elméleti előadások alapján a

tananyag elmélyítését pedig szemináriumi és labor gyakorlatok alkalmával gyakorlati

feladatok megoldása alapján tehetik meg. A tantárgyhoz önállóan elkészítendő házi

feladatok tartoznak, amit a hallgatók félévente személy szerint kapnak meg.

Page 3: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

3

4. Évközi tanulmányi követelmények:

3 db zárthelyi dolgozat a haladási tervben rögzített időben való megírása, a

szemináriumokra való felkészülés ellenőrzése röpdolgozaton keresztül, valamint a

kiadott házi feladat elkészítése és határidőre történő beadása.

A zárthelyi dolgozatok 50 %-os megírása, a röpdolgozatok átlagának 50 %-os elérése,

illetve levelező hallgatóknak a házi feladat elfogadható módon történő benyújtása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy előadásainak és gyakorlatainak látogatása, illetve a szemináriumi és

laborgyakorlatokra történő felkészülés. Szakirodalom tanulmányozása, önálló

feldolgozása. Egyéni tanulás zárthelyi és röpdolgozatokra való felkészülés.

A tantárgy érdemjegyei: jeles (5) 80 % felett

jó (4) 70-79 %

közepes (3) 60-69 %

elégséges (2) 50-59 %

elégtelen (1) 50 % alatt

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Kerényi Attila (2005): Általános környezetvédelem. – Mozaik Oktatási Stúdió,

Szeged

2. Moser Miklós - Pálmai György (2006): A környezetvédelem alapjai. - Tankönyv-

kiadó, Budapest.

Ajánlott:

1. Kovács Margit (ed.) (1975): A környezetvédelem biológiai alapjai. -

Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

2. Lányi György (1998): Ökológia tényről-tényre. - Környezet és Fejlődés Kiadó,

Budapest.

Page 4: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

4

Tantárgy neve:

Fizika I.

Physics I.

Kódja:

GM_FI14GATN

GM_FI14GATL

Intézet:

Környezetipari Rendszerek Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Hegyi Károly Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi adjunktus / senior lecturer

Oktató neve:

Dr. Gombos Béla Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+2 60 GY 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség: nincs

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a műszaki számítások követelményeivel és menetével, az

anyagi pont jellemző mozgásformáival, a merev testre ható erőkkel, a munka, az energia,

és a teljesítmény fogalmával. Ismerjék meg az energiaátalakítás elméleti és gyakorlati

kérdéseit, hogyan lehet hőenergiából mechanikai munkát előállítani és viszont.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei:

Műszaki számítások menete, az anyagi pont kinematikája. Egyenletes és

egyenletesen változó egyenesvonalú és körmozgás. Foronómiai görbék. A merev test

kinematikája (haladó, forgó és összetett mozgás). Az anyagi pont és a merev test

kinetikáján belül hajítások, lengőmozgások, impulzus, perdület, munka teljesítmény,

energia.

A termodinamikai rendszer állapota, állapotjelzők. Az ideális gázok, a gáztörvények,

a termikus állapotegyenlet. A gázkeverékek, Dalton törvénye, a gázkeverékek

látszólagos molekulatömege, gázállandója, molhője, fajhője.

A termodinamika I. főtétele, energiafüggvények, a térfogatváltozási és a technikai

munka. Az ideális gázok állapotváltozásai. A körfolyamatok (Carnot, Otto,

klasszikus Diesel, gyorsjárású Diesel, a kétütemű- és feltöltős motorok körfolyamata.

A termodinamika II. főtétele, az állapotváltozások és körfolyamatok T-s diagramban.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

Az anyagi pont mozgása, sebessége, gyorsulása számítása.

Egyenesvonalú mozgások paramétereinek számítása.

Körmozgások paramétereinek számítása.

Foronómiai görbék szerkesztése.

A sebesség, gyorsulás, erőhatások mérése.

Newton törvényei, az erő és a tömeg mérése.

A mozgások dinamikai értelmezéséhez kötődő számítások.

A termodinamikai állapotjelzők számítása a gáztörvények alapján.

A gázkeverékek fizikai jellemzőinek számítása.

A fajhő és hőkapacitás meghatározása méréssel.

A hőenergia mechanikai munkává történő átalakításának számítása és ábrázolása

p-v diagramban.

A körfolyamatok jellemzőinek (állapotjelzők, hőcsere, mechanikai munka,

termikus hatásfok) számítása.

Page 5: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

5

A termodinamika II. főtétele alapján az állapotváltozások és körfolyamatok

szerkesztése T-s diagramban.

A termikus hatásfok növelésének lehetőségei.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amit röpdolgozat formájában ellenőrzünk.

A félévi pontszámok:

1. ZH 40 pont

2. ZH 40 pont

Röpdolgozatok 20 pont

Összesen: 100 pont

A félév elismerésének feltétele: Legalább 40%-os eredmény elérése a felsorolt

számonkérések mindegyikében. A gyakorlatokon a hiányzások száma maximum 3

alkalom.

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik.

Jeles (5) 80-100

Jó (4) 70-79

Közepes (3) 60-69

Elégséges (2) 50-59

Elégtelen (1) 0-49

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon, gyakorlatokon (szeminárium+labor), valamint egyéni

tanulás során sajátítható el. A tanuláshoz felhasználható szakirodalom:

Kötelező:

Gulyás L.: Fizika. Kari jegyzet, TSF MVK, Szarvas, 2007.

Ajánlott:

Holics L.: Fizika I-II., Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992.

Page 6: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

6

Tantárgy neve:

Fizika II.

Physics II.

Kódja:

GM_FI24KATN

GM_FI24KATN

Intézet:

Környezetipari Rendszerek Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Hegyi Károly Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi adjunktus / senior lecturer

Oktató neve:

Dr. Gombos Béla

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Fizika I.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek az égés, a hőközlés, a gőzök, a vízelvonás, hűtés és

klimatizálás elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Munkájuk során felismerjék a témakörrel

kapcsolatos problémákat, és képesek legyenek azok gyakorlati megoldására.

Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai alapfogalmaival, hogy

azok birtokában képesek legyenek más villamos jelenségeken alapuló gépek, szerkezetek

működésének megértésére.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

3.1 A tantárgy fő témakörei Hőtermelés tüzelőanyagok égetésével, gőzképzés, gőzök állapotváltozásai,

hőközlés, hőcserélők, a levegő fizikai jellemzőinek meghatározása, a

nedvességtartalom és az entalpia megváltoztatásának lehetőségei, hűtőgépek,

hőszivattyúk, klímaberendezések.

Az elektrosztatika alapjai, egyenáramú körök elemei, áramforrások, ellenállások,

kondenzátorok. Egyenáramú hálózatok törvényei: Ohm törvénye, Kirchhoff

törvények.

A feszültség és az áramerősség mérése. A villamos munka és teljesítmény.

Mágneses alapfogalmak, állandó mágnes, a mágneses indukció és fluxus, vezetékek

mágneses tere, gerjesztés, a mágneses térerősség, a mágneses permeabilitás, erőhatás

mágneses térben. Mágneses körök törvényei: Ohm törvény, Kirchhoff törvények,

elektromágneses indukciók.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

Égésstatikai számítások, égéshő, fűtőérték meghatározása.

A gőzök állapotjelzőinek meghatározása, az állapotváltozások paramétereinek

számítása és ábrázolása p-v, T-s és i-s diagramokban.

A hővezetéssel, hőszállítással és hősugárzással közölt hőmennyiség

meghatározása, a hőátszármaztatás a gyakorlatban.

A hőcserélők kiválasztása, a szükséges hőcserélő felületének kiszámítása.

A levegő fizikai jellemzőinek (tsz,; i; ; tn; pg; x) meghatározása számítással.

A levegő fizikai jellemzőinek ábrázolása i-x diagramban, vízelvonással és

klimatizálással kapcsolatos feladatok megoldása.

A hőszivattyúk alkalmazásának gyakorlati kérdései.

Áramforrások kapcsolása, üzemi állapotainak számítása.

Ellenállások, kondenzátorok kapcsolása, az eredi kiszámítása.

Page 7: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

7

Egyenáramú körök összeállítása, mérések.

A feszültség és az áramerősség mérése, a mérőműszer méréshatárának

kiterjesztése.

A mágneses jelenségek szemléltetése.

Számítások mágneses körökben, a mágneses Ohm és Kirchhoff törvények

alkalmazása.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amit röpdolgozat formájában ellenőrzünk.

A félévi pontszámok:

1. ZH 40 pont

2. ZH 40 pont

Röpdolgozatok 20 pont

Összesen: 100 pont

A félév elismerésének feltétele: Legalább 40%-os eredmény elérése a felsorolt

számonkérések mindegyikében. A gyakorlatokon a hiányzások száma maximum 3

alkalom.

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy vizsgával zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi összteljesítmény és a

vizsgán nyújtott teljesítmény alapján történik. A vizsgán szerezhető pontszám: 100

Jeles (5) 160-200

Jó (4) 140-159

Közepes (3) 120-139

Elégséges (2) 100-119

Elégtelen (1) 0-99

6. Irodalom:

A tananyag előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom.

Kötelező:

Gulyás L.: Fizika. Kari jegyzet, TSF MVK, Szarvas, 2007.

Ajánlott:

Holics L.: Fizika I-II., Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1992.

Page 8: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

8

Tantárgy:

Informatika I

Informatics I

Kódja:

GM_IF13GATN

GM_IF13GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Szakács Attila Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja: A hallgatók felkészítése az informatika mai és közeljövőbeli szintjén a számítógépek

és a számítógép-hálózatok biztonságos gyakorlati alkalmazására, olyan bevezető

áttekintő ismereteket kell nyújtani a vállalati informatikai alkalmazások

infrastruktúrájának megismeréséhez, amelyek elősegítik az információs

társadalomba történő beilleszkedést. Az ismeretanyag alapjául szolgál a

továbbiakban elsajátítandó műszaki, pénzügyi- és gazdasági-informatikai

alkalmazásoknak.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Az információ fogalma és jelentősége. A számítógép fogalma. A számítógép

általános felépítése.

Az operációs rendszer fogalma, osztályozása, működése, funkciói. Állományok

keresése, állományok tömörítése, lemezkarbantartás, vírusterápia.

Információs hálózatok. Számítógép-hálózati alapismeretek. A Novell NetWare.

Internet hálózat, csatlakozási lehetőségek. Intranet. Információkereső rendszerek.

Internet alkalmazások: levelezés, ftp, www, telnet.

Multimédia alapjai. Prezentáció tervezése és készítése. Adatbázis-kezelési alapok. A

táblázatkezelés funkciói. Az EXCEL táblázatkezelő.

A szövegszerkesztők funkciói, kategorizálásuk, típusaik. A WORD

szövegszerkesztő használata.

Egy operációs rendszer alapszintű kezelése, az irodai alkalmazások és az Internet

felhasználó-szintű alkalmazása.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató ismeri az egyéni üzleti-menedzseri

tudásmunkához szükséges fogalomkört, ill. eljárásokat, az infó-kommunikációs

eszközöket hatékonyan és biztonságosan tudja használni. Képesek komplex szöveg-

numerikus dokumentumok készítésére, ismerik az adattárolási és -kezelési

technikákat, a prezentációs technikákat használni tudják a hálózati eszközöket

valamint az Internetben rejlő által nyújtott lehetőségeket.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak, az elvégzett munkáról

a hallgató írásban és elektronikus úton (folyamatosan) számolhat be. Az

elfogadhatóan kivitelezett munkát az oktató értékeli, és pontokkal jutalmazza. Az

Page 9: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

9

így szerzett pontok száma (maximálisan elérhető: 10) az egyik összetevője a hallgató

félévközi teljesítményének. A teljesítmény másik összetevője a zárthelyi

dolgozatokon elért pontszám (maximum: 90). A zárthelyi dolgozatok elméleti és

gyakorlati részből állhatnak, amelyeket számítógép alkalmazásával kell végrehajtani

és mindkét részből külön-külön legalább 50%-os teljesítményt kell elérni. Az első

dolgozat a szorgalmi időszak nyolcadik hetére, a második az utolsó előtti hétre

tervezett.

5. Értékelés módszere:

Elégtelen gyakorlati jegyet kap az a hallgató, aki nem számolt be a személyre szóló

feladatáról vagy a zárthelyi dolgozatokon nem ért el az elméleti és a gyakorlati

részből is külön-külön 50%-os teljesítményt. Ez esetben a vizsgaidőszak első

hetében pótlási lehetőség van.

A személyre szóló feladatok teljesítésével szerzett pontok (maximum 10) és a

zárthelyi dolgozatokon elért pontszám (maximum 90) összegének függvényében a

gyakorlati jegy megállapítása az alábbiak szerint történik:

51 – 62: elégséges

63 – 75: közepes

76 – 87: jó

88 – 100: jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Rádi György (szerk.). Számítástechnika. PSZF-SALGÓ Kft, Salgótarján, 2007.

2. Makó Zsolt, Rádi György (szerk.). Számítástechnikai mintafeladatok. PSzF-

SALGÓ Kft., Salgótarján, 2004.

3. Steve Johnson: Microsoft Office 2007., Perfect-Pro Kiadó 2008.

Ajánlott:

1. Gavin Ambrose, Paul Harris: Layout-Kiadványtervezés. Kossuth Kiadó, 2010.

2. Bártfai Barnabás: Makróhasználat Excelben. BBS-INFO Kiadó, 2010.

3. Horváth László, Pirkó József (szerk.). Informatikai tudástár. Bp.: Kiskapu, 2001.

4. Garr Reynolds: Prezentáció. HVG Kiadó, 2009.

Page 10: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

10

Tantárgy:

Matematika I

Mathematics I

Kódja:

MA16KATN

MA16KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Szakács Attila Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók: Dr. Szakács Attila

Molnár István

Oktatók beosztása: főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

Műszaki menedzser, nappali kötelező 3+3 90 kollokvium 6 Műszaki menedzser, levelező kötelező 28 kollokvium 6

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók ismerkedjenek meg a matematikai analízis azon témaköreivel, amelyek

szükségesek az alapvető műszaki ismeretek elsajátításához valamint a gazdasági élet

összefüggéseinek és törvényszerűségeinek megértéséhez, és elősegítik a gazdasági-

pénzügyi döntések meghozatalát. Az oktatás fontos célja a tiszta fogalmi rendszer

kialakítása, a hallgatók logikus gondolkodási készségének és probléma-megoldási

képességének fejlesztése, a gyakorlati alkalmazásokba való betekintés.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák: Logikai és halmazelméleti alapismeretek. A valós függvények fogalma és

tulajdonságai.

A számsorozat fogalma és tulajdonságai. Pénzügyi és gazdasági számítások.

Függvények határértéke. Folytonos függvények. A differenciálhányados fogalma és

geometriai jelentése. Differenciálható függvények vizsgálata: a monotonitás és a

derivált kapcsolata. Konvex és konkáv függvények. Teljes függvényvizsgálat. Két- és

többváltozós függvények.

Határozatlan integrál. Integrálási szabályok. Integrálási módszerek. Határozott integrál

fogalma és tulajdonságai. Improprius integrál. Kettős integrál.

Fizikai alkalmazások: sebességvektor, szögsebesség, pálya-menti, centripetális és

szöggyorsulás, huzal és lemez tömege, elsőrendű nyomaték, tehetetlenségi nyomaték.

Mátrixok, a lineáris algebra és geometria elemei.

A hallgatók megismerkednek a határérték-számítás, a differenciálszámítás és az

integrálszámítás elemeivel. A megszerzett ismereteket alkalmazni tudják a

gyakorlatban, műszaki jellegű döntések előkészítésében.

4. Évközi tanulmányi követelmények

A gyakorlati foglakozások látogatása kötelező, a megengedett hiányzások száma

három. Hiányzásait a hallgató az oktatóval egyeztetett időpontban pótolhatja.

Beszámoló személyre szóló feladatokról és zárthelyi dolgozaton nyújtott legalább

30%-os teljesítmény. A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak és

egy zárthelyi dolgozatot írnak. Az elvégzett munkáról a hallgató írásban

(folyamatosan) számolhat be. Az elfogadhatóan kivitelezett munkát az oktató értékeli,

és pontokkal jutalmazza. Az így szerzett pontok száma (maximálisan elérhető: 12) az

egyik összetevője a hallgató félévközi teljesítményének. A teljesítmény másik

összetevője a zárthelyin elért pontszám (maximum: 30).

Page 11: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

11

5. Értékelés módszere: A kollokvium – írásbeli vizsga. E vizsgán a hallgató ún. „hozott pontokkal” indul,

melyeket félévközi munkájának, ill. zárthelyin elért teljesítményének függvényében

szerzett. A hozott pontokat a félévközi teljesítmény szerinti pontszám egy-

nyolcadának egészre kerekített értéke (max. 5 pont) képezi.

Az írásbeli vizsgán (időtartama 100 perc) feladatok megoldására kerül sor; egy-egy

feladat kapcsán azonban felvetődhet elméleti jellegű (fogalmi szintű) kérdés is.

A vizsgadolgozat értékelése:

Elégtelen vizsgajegyet kap az a hallgató, aki dolgozata által a maximálisan elérhető

pontszám (40) felénél kevesebbet szerez. Ha dolgozata által a hallgató legalább 20

pontot szerez, akkor elért összteljesítménye (dolgozat általi pontok + „hozott pontok”)

alapján az alábbi minősítési skála szerinti vizsgajegyet kapja:

20 – 24: elégséges 25 – 29: közepes 30 – 34: jó 35 – 40: jeles

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Szakács Attila: Gazdasági matematika 1 (Analízis). Segédlet önálló munkához.

SZIE GK, Békéscsaba 2009.

2. A „Matematika a közgazdasági alapképzés számára” c. sorozatból: Analízis. szerk. Dr.

Csernyák László, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2007.

3. Szentelekiné Páles Ilona: Analízis feladatgyűjtemény. Nemzeti Tankönyvkiadó,

Budapest, 2006.

4. Kósa András: Útban a felsőbb matematikához, LSI Oktatóközpont, Budapest, 1995.

5. Kósa András: Kezdeti lépések a felsőbb matematikában. 1. Differenciálszámítás LSI

Kiadó, Budapest, 2000.

6. Kósa András: Matematika VI., jegyzet, GATE 1991.

Ajánlott:

1. Sydsaeter K., Hammond P. Matematika közgazdászoknak. Aula, Bp., 1998.

2. Dr. Obádovics J. Gyula: Gazdaságmatematikai alapok, Perfekt, Bp, 1998.

3. Dr. Obádovics J. Gyula, Szarka Zoltán: Felsőbb matematika, Scolar Kiadó, 2002.

4. Obádovics J. Gyula Felsőbb matematikai feladatgyűjtemény, Scolar Kiadó, 2002.

Page 12: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

12

Tantárgy:

Matematika II

Mathematics II

Kódja:

GM_MA26KATN

GM_MA26KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Patay Zoltán Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók: Dr. Szakács Attila

Dr. Patay Zoltán

Molnár István

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+3 75 K 6

műszaki menedzser, levelező kötelező 24 K 6

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Kreditpont megszerzése Matematika I. tantárgyból.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók ismerkedjenek meg a komplex számok, differenciálegyenletek és

valószínűség számítás azon témaköreivel, amelyek szükségesek az alapvető műszaki

ismeretek elsajátításához valamint a gazdasági élet számtalan területén megtalálható

véletlen tömegjelenségek megértéséhez és elősegítik a piacgazdaságban végbemenő

gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalát. Az oktatás fontos célja a tiszta fogalmi

rendszer kialakítása, a hallgatók logikus gondolkodási készségének és probléma-

megoldási képességének fejlesztése, a gyakorlati alkalmazásokba való betekintés.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák: Komplex számok, műveletek komplex számokkal.

Közönséges differenciálegyenletek. Speciális elsőrendű differenciálegyenletek.

Az n-edrendű lineáris és az állandó együtthatójú differenciálegyenlet.

Skalár-vektor függvények parciális deriváltjai szélsőértéke. Első és másodrendű

lineáris egyenletek.

A véletlen kísérlet és a valószínűség fogalma. Klasszikus valószínűség. Visszatevéses

és visszatevés nélküli mintavétel. A teljes valószínűség tétele, Bayes-tétel. Események

és kísérletek függetlensége.

Valószínűségi változó (diszkrét és folytonos). Az eloszlásfüggvény és a

sűrűségfüggvény fogalma és tulajdonságai. A valószínűségi változó jellemzői.

Várható érték és szórás.

Nevezetes diszkrét és nevezetes folytonos eloszlások. A hipergeometrikus, a

binomiális és a Poisson eloszlás. Az egyenletes, az exponenciális eloszlás és a

normális eloszlás.

Két valószínűségi változó együttes eloszlása. Kovariancia, korrelációs együttható.

Valószínűségi változók függetlensége.

Becslő formulák a valószínűség számításban, a nagy számok törvénye.

A hallgatók megismerkednek a komplex számkörrel, a differenciálegyenletek speciális

témaköreivel és az integrálszámítás, valamint a valószínűség számítás fontosabb

összefüggéseivel, különös tekintettel differenciálegyenletekre és a valószínűségi

változóra. A megszerzett matematikai ismereteket alkalmazni tudják a gyakorlatban, a

műszaki és a gazdasági döntések előkészítésében.

Page 13: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

13

4. Évközi tanulmányi követelmények

A gyakorlati foglakozások látogatása kötelező.

Beszámoló személyre szóló feladatokról és zárthelyi dolgozaton nyújtott legalább

30%-os teljesítmény. A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak és

egy zárthelyi dolgozatot írnak. Az elvégzett munkáról a hallgató írásban

(folyamatosan) számolhat be. Az elfogadhatóan kivitelezett munkát az oktató értékeli,

és pontokkal jutalmazza. Az így szerzett pontok száma (maximálisan elérhető: 12) az

egyik összetevője a hallgató félévközi teljesítményének. A teljesítmény másik

összetevője a zárthelyin elért pontszám (maximum: 30).

5. Értékelés módszere: A kollokvium – írásbeli vizsga. E vizsgán a hallgató ún. „hozott pontokkal” indul,

melyeket félévközi munkájának, ill. zárthelyin elért teljesítményének függvényében

szerzett. A hozott pontokat a félévközi teljesítmény szerinti pontszám egy-

nyolcadának egészre kerekített értéke (max. 5 pont) képezi.

Az írásbeli vizsgán (időtartama 100 perc) feladatok megoldására kerül sor; egy-egy

feladat kapcsán azonban felvetődhet elméleti jellegű (fogalmi szintű) kérdés is.

A vizsgadolgozat értékelése:

Elégtelen vizsgajegyet kap az a hallgató, aki dolgozata által a maximálisan elérhető

pontszám (40) felénél kevesebbet szerez. Ha dolgozata által a hallgató legalább 20

pontot szerez, akkor elért összteljesítménye (dolgozat általi pontok + „hozott pontok”)

alapján az alábbi minősítési skála szerinti vizsgajegyet kapja:

20 – 24: elégséges

25 – 29: közepes

30 – 34: jó

35 – 40: jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. A „Matematika közgazdászoknak” c. sorozatból: Valószínűségszámítás, szerk.

Dr. Csernyák László, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2007.

2. Valószínűségszámítás példatár, szerk. Csécs Miklós BGF, Bp. 2000.

3. Lengyel Imre, Szakács Attila: Gazdaságmatematikai és statisztikai szakszótár,

Líceum Kiadó, Eger, 2000.

Ajánlott:

1. Sydsaeter K., Hammond P. Matematika közgazdászoknak. Aula, Bp.,

1998.

2. Dr. Obádovics J. Gyula: Gazdaságmatematikai alapok, Perfekt, Bp, 1998.

3. Dr. Obádovics J. Gyula, Szarka Zoltán: Felsőbb matematika, Scolar Kiadó,

2002.

4. Obádovics J. Gyula Valószínűségszámítás és matematikai statisztika.

Scolar Kiadó, 2002.

5. Obádovics J. Gyula Felsőbb matematikai feladatgyűjtemény, Scolar Kiadó,

2002.

6. Matematika II. Jegyzet és feladatgyűjtemény (Segédlet belső használatra).

Összeállította: dr. Patay Zoltán TSF GFK, 2008.

Page 14: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

14

Tantárgy:

Mechanika I.

Mechanics I.

Kódja:

GM_ME15GATN

GM_ME15GATL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet Mechanika és

Műszaki Ábrázolás Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Gelencsér Endre Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Dr. Leszkó Róbert Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 GY 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Fizika I-II.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a statika alapfogalmaival, az egyensúlyi erőrendszerekkel,

valamint a síkbeli szerkezetek elméleti és gyakorlati kérdéseivel, valamint legyenek

jártasak a súrlódással kapcsolatos elméleti és gyakorlati feladatok megoldásában. A

hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az elméleti előadások alapján, a

tananyag elmélyítését pedig szemináriumi és labor gyakorlatok alkalmával számpéldák és

mérések alapján tehetik meg.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei:

Statika. Alapfogalmak.

Szerkezetek terhelései: erő, erőpár, nyomaték fogalma, jellemzői.

Síkbeli erőrendszerek.

Műveletek síkbeli erőrendszerekkel.

Merev testek statikája.

Egyensúlyi erőrendszerek. Megtámasztások.

Egyszerű tartók. Egyensúlyi feltételek.

Támasztó erők meghatározása.

Síkbeli összetett szerkezetek egyensúlya.

Rudak igénybevétele.

A rudakban ébredő erők és megoszlásuk.

Igénybevételek fajtái, jellemzői. Igénybevételi ábrák.

Súrlódás. A súrlódás alaptörvénye.

Súrlódás sík felületek között.

Csapsúrlódás.

Gördülő testek gördülési ellenállása.

Kötélsúrlódás.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

- Eredő erők meghatározása szerkesztéssel és számítással.

- Erők mérési módszerei, eszközei. Mérési gyakorlat.

- Egyszerű tartókkal kapcsolatos számítások.

- Tartók egyensúlyával kapcsolatos mérési gyakorlat.

- Igénybevétellel kapcsolatos számítások tartóknál és rudaknál.

- Igénybevételek vizsgálata méréssel. Deformációs kísérletek tartókkal.

- A Hooke-törvény szemléltetése. Rugalmassági modulus mérése.

Page 15: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

15

- Rugó állandó felvétele méréssel.

-A Coulomb-törvény szemléltetése. Nyugalmi és csúszósurlódási tényező

meghatározása méréssel különböző anyagpárokra.

-Gördülési ellenállás szemléltetése. Mérési gyakorlat gördülési ellenállás

meghatározására.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amelyet röpdolgozat formájában ellenőrizünk.

2 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása, határidőre történő beadása.

A félév elismerésének feltétele az átlagosan 50 %-os teljesítmény elérése.

A teljesítmény mérésének módszere:

%4

%2F%1F%2ZH%1ZHT

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik:

Jeles (5) T > 80 %

Jó (4) T = 70-79 %

Közepes (3) T = 60-69 %

Elégséges (2) T = 50-59 %

Elégtelen (1) T < 50 %

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező:

1. Agárdy Gyula – Lublóy László: Mechanika I. Statika. Jegyzet egyetemi

mérnökképzésben résztvevő hallgatók számára. Széchenyi István Egyetem Győr,

2006. Készült a HEFOP 3.3.1 – P. – 2004 – 09 – 01- 02/1.0 pályázat támogatásával.

2. Égert János – Pere Balázs: Mechanika. Statika. Jegyzet egyetemi mérnökképzésben

résztvevő hallgatók számára. Széchenyi István Egyetem Győr, 2006. Készült a

HEFOP 3.3.1 – P. – 2004 – 09 – 01- 02/1.0 pályázat támogatásával.

Ajánlott:

1. Csizmadia B.-Nándori E.: Mechanika mérnököknek. Statika. Nemzeti

Tankönyvkiadó, Bp. 2008.

1. Steiger-Sieghart-Glauningen: Műszaki mechanika. I-II. kötet. B+V Műszaki

Könyvkiadó, Bp. 1993.

2. S. Falk: Műszaki mechanika I-III. Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1971.

Page 16: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

16

Tantárgy neve:

Mechanika II.

Mechanics II.

Kódja:

GM_ME26KATN

GM_ME26KATL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet Mechanika és

Műszaki Ábrázolás Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Gelencsér Endre Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktató neve:

Dr. Leszkó Róbert Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+2 60 K 4 műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Mechanika I.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a szilárdságtan, a kinetika és kinematika alapfogalmaival, a

szilárdságtani méretezés alapelveivel, legyenek alapszinten jártasak gyakorlati feladatok

megoldásában. A hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az elméleti előadások

alapján, a tananyag elmélyítését pedig szemináriumi és labor gyakorlatok alkalmával

számpéldák és mérések alapján tehetik meg.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

3.1 A tantárgy fő témakörei:

Szilárdságtan

Alapfogalmak

Húzó és nyomó igénybevétel

Alakváltozási munka

Szakítószilárdság

Hőtágulás – termikus feszültségek

Hajlító igénybevétel

Csúsztató igénybevétel – nyírás

Csavaró igénybevétel

Összetett igénybevételek

Kinematika

Mozgásmódok

Mozgásformák, mozgásjellemzők

A mozgásfüggvények

Kinetika

A dinamika alaptörvénye

Forgó testek kinetikája

Munka és energia

Teljesítmény és hatásfok

Impulzus és perdület

Ütközés

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

Egyszerű igénybevételek számítása

Deformációs számítások

Szakítódiagram felvétele, szakítószilárdság meghatározása

Hőtágulással kapcsolatos számítások

Összetett igénybevételek számítása

Page 17: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

17

Egyszerű alkatrészek méretezése

Számolás mozgásjellemzőkkel

Mozgásfüggvények analízise

Munka és teljesítmény számítása

Hatásfok számítása

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amelyet röpdolgozat formájában ellenőrizünk.

2 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása, határidőre történő beadása.

A félév elismerésének feltétele az átlagosan 50 %-os teljesítmény elérése.

A teljesítmény mérésének módszere:

%4

%2F%1F%2ZH%1ZHT

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik:

Jeles (5) T > 80 %

Jó (4) T = 70-79 %

Közepes (3) T = 60-69 %

Elégséges (2) T = 50-59 %

Elégtelen (1) T < 50 %

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező:

1. Égert János – Jezsó Károly: Mechanika. Szilárdságtan. Jegyzet egyetemi

mérnökképzésben résztvevő hallgatók számára. Széchenyi István Egyetem Győr,

2006. Készült a HEFOP 3.3.1 – P. – 2004 – 09 – 01- 02/1.0 pályázat támogatásával.

Ajánlott:

1. Csizmadia B. - Nándori E.: Mechanika mérnököknek. Szilárdságtan. Nemzeti

Tankönyvkiadó, Bp. 2008.

2. Steger-Sieghart-Glauningen: Műszaki mechanika. I-II. kötet. B+V Kiadó - Műszaki

Könyvkiadó, Bp. 1993.

3. S.Falk: Műszaki mechanika I-III. Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1971.

Page 18: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

18

Tantárgy:

Műszaki alapismeretek

Kódja:

GM_MUA5GMVN

GM_MUA5GMVL

Intézet:

Folyamatmérnöki Intézet Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Kiss Péter Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

- Fizika I.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának célkitűzése, hogy a hallgatók a műszaki gyakorlatban használt fémes és

nem fémes szerkezeti anyagok előállítását, fontosabb tulajdonságait, felhasználását megismerjék, a

gépek és műszaki berendezések szerkezeti felépítését alkotó különböző gépelemek működési elvét

megértsék és előállításukhoz használt anyagok tulajdonságainak ismeretében a méretezési elveket,

módszereket elsajátítsák.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy főbb témakörei: Anyagismeret: Anyagok felosztása, csoportosítása. Anyagjellemzők. Fémes szerkezeti

anyagok. Anyagvizsgálati módszerek. Nyersvas előállítása. Acélok felosztása, jellemzői

acélgyártás alapjai. Acélok hőkezelése. Egyéb fémek és ötvözetek. Nemfémes szerkezeti

anyagok. Műanyagok jellemzői és felhasználása. Gépészeti üzemanyagok. Benzin, gázolaj,

kenőanyagok jellemzői.

Gépelemek: Gépelemek csoportosítása. Kötőgépeleme, szegecs és csavarkötések kialakítása,

alkalmazási területei. Sikló és golyóscsapágyak szerkezeti kialakítása, alkalmazása. Alak és

erőzáró tengelykötések felépítése, működése és alkalmazása. Forgást közvetítő gépelemek,

tengelykapcsolók kialakítása működése és alkalmazása. Fogaskerekek kialakítása, típusai

jellemzői és alkalmazásuk. Szíjhajtások és lánchajtások jellemzői, kialakítása és alkalmazása.

Rugók, csövek, csőkötések, szerelvények kialakítása és alkalmazása.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei: - Fémes szerkezeti anyagok bemutatása.

- Anyagjellemzők vizsgálati módszereinek bemutatása, végrehajtása.

- Nemfémes szerkezeti anyagok bemutatása, alkalmazási példák megismerése.

- Gépészeti üzemanyagok tulajdonságainak vizsgálata, lobbanáspont-, viszkozitás- és egyéb

mérések bemutatása, végrehajtása.

- Kötőgépelemek bemutatása, szegecskötés végrehajtása.

- Számpéldák a kötőgépelemek témaköréből.

- Csapágyak, alak és erőzáró kötések bemutatása, méretezési számpéldák.

- Tengelykapcsolók bemutatása, méretezési számpéldák.

- Fogaskerekek típusainak bemutatása, méretezési számpéldák.

- Szíj- és lánchajtások bemutatása, méretezése.

- Rugók, csövek és szerelvények bemutatása, méretezése.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A szorgalmi időszakban két darab zárthelyi dolgozat eredményes megírása a 6-7. héten és a 12-13.

héten. Szemináriumi és laborgyakorlatokra az elméleti anyagrészből történő felkészülés, amit az

aktivitás alapján pontokkal értékelünk. A félév során két évfolyamfeladat elkészítése és határidőre

történő beadása. A félév aláírás feltétele a megszerezhető pontszámok legalább 50%-os teljesítése.

Page 19: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

19

Szorgalmi időszakban:

I. Zárthelyi dolgozat 25 pont

II. Zárthelyi dolgozat 25 pont

I. Feladat 10 pont

II. Feladat 10 pont

Órai munka 10 pont

összesen 80 pont

Hiányzás igazolt max. 3 alkalommal

Zárthelyik együttes pontértéke min. 25 pont

Feladatok határidőre történő beadása

Feladatok egyenkénti pontszáma min. 6 pont

Szorgalmi időszak min. pontszáma 41 pont

5. Az értékelés módszere:

Vizsgaidőszakban, kollokviumon:

1. Számpélda megoldás 10 pont

2. Elméleti kérdések (15 db) 30 pont

3. Írásbeli tételkérdés 40 pont

4. Szóbeli tételkérdés 40 pont

összesen 120 pont

A számpélda (1) és az elméleti összefüggés (2) kérdéskört legalább 30 pontra kell teljesíteni a

további kérdések húzásához.

Összesen elérhető pontszám 200 pont

Az összpontszámból elérhető érdemjegy

jeles 176 – 200 pont

jó 151 – 175 pont

közepes 126 –150 pont

elégséges 101 – 125 pont

elégtelen 0 – 100 pont

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor+bemutatóterem)

sajátítható el. A tanuláshoz felhasznált irodalom:

Kötelező:

1. Pék L.: Anyagszerkezettan és anyagismeret. Dinasztia Kiadó, Bp. 2000. 400p.

2. Zsáry Á.: Gépelemek II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

3. Zsáry Á.: Gépelemek I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.

Ajánlott:

1. Márton T.-Plósz A.-Vincze I.: Anyag- és gyártásismeret. Képzőművészeti Kiadó,

Bp. 2005.

2. Gillemot L. (szerk.): Fémek technológiája. Műszaki Kiadó, Budapest, 1992.

3. Zarkóczky B.: Metallográfia és anyagvizsgálat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.

Page 20: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

20

Tantárgy:

Műszaki kémia Kódja:

GM_KEM3KATN

GM_KEM3KATL

Intézet:

Egészségtudományi és Környezetegészségügyi

Intézet, Gyula

Tantárgyfelelős:

Dr. Lányi Katalin Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor Oktatók neve:

Dr. Lányi Katalin

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali Kötelező 2+0 30 K 2

műszaki menedzser, levelező Kötelező 12 K 2

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Nincs

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismertetése az anyagok felépítésével, a gázok, a folyadékok és szilárd

anyagok jellemző tulajdonságaival, a kristályrácsok típusaival, a kolloidok és a műanyagok

szerkezetével. Ismerkedjenek meg az oldatok fontosabb jellemzőivel, az oldatokkal

kapcsolatos törvényekkel. Ismerjék meg az anyagi változások típusait, a kémiai reakciók

jellemzőit. Az elektrokémia, a termokémia és a kémiai egyensúlyokra vonatkozó

összefüggéseket ismerjék meg. Ismerkedjenek meg a kémia és a műszaki tudományok

összefüggéseivel, a diszciplínák határterületeivel. A hallgatók az elméleti anyag

elsajátítása mellett legyenek képesek az oldatokkal, gáztörvényekkel, pH-val és az

elektrokémiai folyamatokkal kapcsolatos egyszerűbb számításokra.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei:

Anyagszerkezet

Halmazállapotok: A halmazállapot jellemzői. Kristályos szerkezet típusai, polimorfia

jelensége.

Oldatok: Oldatok koncentrációja. Az oldhatóság, az oldódás folyamata, a hidratáció.

Híg oldatok tulajdonságai, az ozmózis.

Kolloid rendszerek tulajdonságai. Keletkezésük, felosztásuk, fizikai-, kémiai

tulajdonságuk, stabilitásuk, szol-gél átalakulások.

Műanyagok szerkezete, felépítése, előállításuk.

Kémiai reakciók

A reakciók általános jellemzői: Anyagi változások típusai, a reakciók csoportosítása.

A reakciósebesség és függése. A katalízis. A kémiai reakciók osztályozása kinetikai

szempontból.

Kémiai egyensúly. A kémiai egyensúly feltétele, dinamikus jellege. A tömeghatás

törvénye. Le Chatelier-Braun elv és alkalmazása.

Protolitikus reakciók: Az elektrolitos disszociáció. Sav-bázis fogalmak. A víz ionszorzata,

a pH. A sók hidrolízise és oldhatósági szorzata. Az indikátorok működése. Puffer oldatok.

Elektrokémia. Redox-rendszerek, redoxpotenciál. Elektrolitok, szilárd anyagok

vezetőképessége. Elektrolit-egyensúlyok vizes oldatokban. Kémiai energia és az

elektromos energia kölcsönhatása. Elektródpotenciál kialakulása. Galvánelemek

felépítése. A gyakorlatban alkalmazott elektrokémiai áramforrások. Az elektrolízis és a

Faraday törvények.

Page 21: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

21

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A tantárgy rendszeres követése a SZIE e-learning rendszerében (http://elearning.szie.hu).

A félév során 3 db zárthelyi dolgozat megírása a SZIE e-learning rendszerében.

A félév elismerésének feltétele: a zárthelyi dolgozatok mindegyikének legalább 40 %-ra

megírása.

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy kollokviummal zárul. Az érdemjegy 30 %-át az év közbeni zárthelyi dolgozatok

eredménye adja, 70 %-át pedig a szóbeli vizsgán nyújtott teljesítmény.

6. Irodalom:

Kötelező: http://elearning.szie.hu/course/view.php?id=601

Ajánlott:

1. Simándi P. (2002): Alkalmazott kémia. TSF MVKFK, Szarvas, Kari jegyzet

2. Ráczné-Simándi P. (2002): Alkalmazott kémiai gyakorlatok. TSF MVKFK, Szarvas,

Kari jegyzet

Page 22: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

22

Tantárgy: Operációkutatási alapok

Fundamentals of

Operational Research

Kódja: GM_OPA4KATN

GM_OPA4KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Patay Zoltán Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Patay Zoltán

Molnár István

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 20 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

Ismertetni a menedzsment fontos döntéseit segítő modellek felállítását, megoldását és

értékelését: a gazdasági folyamatok tervezésében felmerülő problémák kezelésére

alkalmas lineáris programozási módszert, elemzések elvégzéséhez használatos olyan

eljárásokat, amelyek széleskörűen alkalmazhatóak lineáris és más modellekre

visszavezethető optimalizálási jellegű feladatok megoldásában. Tudást értékelő

hallgatói magatartást formálni és képességeket a szerzett ismeretek alkotó módon

történő felhasználására, ill. igényt azok további bővítésére.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Mátrixaritmetikai és lineáris algebrai bevezető. Lineáris programozási feladatok

csoportosítása. Duál feladatpár. Dualitási tételek. A normál LP feladat vizsgálata

szimplex módszerrel. Variánsszámítás és érzékenységi vizsgálat. Hiperbolikus

programozási feladatok vizsgálata. Szállítási feladat és annak vizsgálata.

Kiemelten fontos kérdések: A termékszerkezet optimalizálása. A dualitás és az

árnyékárak közgazdasági értelmezése. A feladatok vizsgálatának számítógépes

lehetősége: az Excel feladatmegoldó (Solver) programcsomagjának alkalmazása. A

feladatok egészértékű megoldásainak száma.

A tananyag elsajátítása révén megszerezhető kompetenciák, képességek a szerzett

ismeretek alkotó módon történő felhasználására: gazdasági tartalmú szöveges

feltételes szélsőérték-feladatok felismerésében és modellezésében; lineáris

programozási feladat duál párjának modell szerinti megfogalmazásában és

értelmezésében; szimplex algoritmus alkalmazásában lineáris programozási feladatok

vizsgálatához; az eredmény megállapításában szimplex tábla és felismerő

tesztjelenségek alapján; szállítási feladatok vizsgálatában és a megoldások

értelmezésében; kétváltozós LP és HP feladatok grafikus vizsgálatában.

Évközi tanulmányi követelmények:

A félév érvényességének feltétele: beszámoló személyre szóló feladatokról és zárthelyi

dolgozaton nyújtott legalább 30%-os teljesítmény.

A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak, és egy zárthelyi

dolgozatot írnak.

Aláírás megtagadása esetén a vizsgaidőszak első hetében pótlási lehetőség van.

Page 23: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

23

4. Értékelés módszere:

A kreditpontok megszerzésének feltétele a félévvégi aláírás és legalább „elégséges”

kollokviumi érdemjegy.

Az elvégzett házi munkáról a hallgató írásban (folyamatosan) számolhat be. A

beszámoló által szerzett pontok száma (maximálisan elérhető: 14) az egyik összetevője

a hallgató félévközi teljesítményének. A teljesítmény másik összetevője a zárthelyin

elért pontszám (maximum: 30).

A kollokvium – írásbeli vizsga. E vizsgán a hallgató ún. „hozott pontokkal” indul,

melyeket félévközi munkájának, ill. zárthelyin elért teljesítményének függvényében

szerzett. A hozott pontokat a félévközi teljesítmény szerinti pontszám egy-hetedének

az egész része képezi.

Elégtelen vizsgajegyet kap az a hallgató, aki dolgozata által a maximálisan elérhető

pontszám (50) felénél kevesebbet szerez. Ha dolgozata által a hallgató legalább 25

pontot szerez, akkor elért összteljesítménye (dolgozat általi pontok + „hozott pontok”)

alapján az alábbi minősítési skála szerint adódó vizsgajegyet kapja:

25 – 31: elégséges

32 – 38: közepes

39 – 45: jó

46 – 50: jeles.

5. Irodalom:

Kötelező:

1. Winston W. L. Operációkutatás. Módszerek és alkalmazások. Aula, 2003.

2. Dr. Patay Zoltán. Operációkutatás. Feladattár és mellékletei. TSF GFK, 2003.

3. Hornung Tamás – Dr. Csernyák László: A gazdasági optimalizálás módszerei I. /

Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó 2004.

4. Dr. Csernyák László – Dr. Jánosa András: A gazdasági optimalizálás módszerei II. /

Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó 2004.

Ajánlott

1. Bánhalmi Árpád – Fejes Ferenc – Fenyves Ferenc - Horváth Gézáné: Kvantitatív

módszerek II. (Fejezetek az operációkutatásból.). BGF, Perfekt Zrt. 2005. 222 old.

2. Komlósi Sándor. Az optimalizálás-elmélet alapjai. Dialóg Campus, Bp.-Pécs, 2001.

Az oktató által készített segédletek.

4. Danyi Pál, Varró Zoltán. Operációkutatás üzleti döntések megalapozásához. JPTE,

Pécs, 1997.

3. Hiller F.S., Lieberman G.J. Bevezetés az operációkutatásba. LSI , Bp., 1994.

4. Sydsaeter K., Hammond P. Matematika közgazdászoknak. Aula, Bp., 1998.

Page 24: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

24

Tantárgy:

Statisztika I.

- Általános statisztika

Kódja:

GM_ST14GGTN GM_ST14GGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős: Dr. Hrabovszki Katalin

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók: Dr. Hrabovszki Katalin

Krajcsóné Kraszkó Ilona

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 GY 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 18 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgató elsajátítsa a gazdaságról és a társadalomról

rendelkezésre álló statisztikai adatok, mutatószámok szakszerű használatához

szükséges módszertani ismereteket, illetve szert tegyen az adatfeldolgozást és

értékelést lehetővé tévő statisztikai elemzési készségre.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A statisztika fogalma, a statisztikai adat. Adatok csoportosítása és összehasonlítása.

Viszonyszámok, átlagok. Egy ismérv és több ismérv szerinti elemzés. Idősorok

elemzése. Mennyiségi sorok elemzése. Kapcsolatvizsgálat. Összetett intenzitási

viszonyszámok összehasonlítása standardizálással. Érték, ár és volumenindex.

A kompetenciák összességében olyan ismeretek, készségek, amelyek lehetővé teszik a

hallgató számára teljes körű adatok szakszerű gyűjtését, feldolgozását, statisztikai

mutatók számítását és következtetések levonását a gyakorlati munka során. A tárgy

biztosítja azon készségek, ismeretek megszerzését, amelyek a statisztika II. tantárgy

előfeltételei.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton két zárthelyi dolgozat megírása. A TVSZ értelmében a gyakorlati

órák 30%-át meghaladó hiányzás esetén a félév érvényességét igazoló aláírás nem

adható meg. A pótlás lehetőségét a tantárgyfelelős határozza meg. A pótlás

elmulasztása esetén a tantárgyfelelős aláírás megvonásban részesíti a hallgatót.

Levelező tagozaton nincs évközi követelmény.

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton: a kreditpontok megszerzésének feltétele legalább elégséges

gyakorlati jegy elérése. Ennek alapja két 90 perces zárthelyi dolgozat, a félév során

feldolgozott anyagból, illetve a kötelező jegyzetből. A zárthelyi dolgozatban

tesztkérdések (50%) és feladat megoldás (50%) szerepelnek. A két zárthelyi dolgozat

megírására várhatóan a 7-8. illetve a 12-13. héten kerül sor. Az értékelés a két

zárthelyi dolgozat során elért összpontszám alapján történik. Aláírás megtagadása

esetén a vizsgaidőszak első hetében van lehetőség az aláírás megszerzésére.

Levelező tagozaton: a kreditpontok megszerzésének feltétele legalább elégséges

gyakorlati jegy megszerzése. Ennek alapja egy 90 perces zárthelyi dolgozat a félév

során feldolgozott anyagból, illetve a kötelező jegyzetből. A zárthelyi dolgozatban

Page 25: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

25

tesztkérdések (50%) és feladatmegoldás (50%) szerepelnek. A zárthelyi dolgozat

megírására a szorgalmi időszak végén kerül sor.

Nappali és levelező tagozaton elégtelen gyakorlati jegy esetén szintén a vizsgaidőszak

első hetében van lehetőség javításra.

Értékelés nappali és levelező tagozaton:

100-90% jeles,

89-80% jó,

79-65% közepes,

64-50% elégséges,

49-0% elégtelen.

6. Irodalom:

Kötelező:

1) Hunyadi László – Vita László: Statisztika I. Aula, Budapest 2008.

2) Molnár Máténé - Tóth Mártonné: Általános statisztika példatár I.

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.

Ajánlott:

1) Általános statisztika I. (szerk. Korpás Attiláné) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

1996.

Page 26: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

26

Tantárgy neve:

Közgazdaságtan 1.

(Makroökonómia)

Kódja:

GG_KG16KGTN

GG_KG16KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi

Tantárgyfelelős neve: Dr. Nagy Rózsa

Oktatók neve: Dr. Nagy Rózsa, Gödör Zsuzsanna, Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Szak megnevezése Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali Kötelező 2+2 60 K 6

műszaki menedzser, levelező Kötelező 24 K 6

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első félév

1. Előtanulmányi kötelezettség:

A makroökonómia tantárgy előképzettséget nem igényel, a kapcsolódó szakmai

(gazdaságtörténeti, pénzügyi, gazdaságmatematikai) alapismereteket a hallgatók a tantárgy

oktatásával egyidőben szerzik meg.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék a nemzetgazdasági szinten

érvényesülő folyamatokat, kölcsönhatásokat, a csak nemzetgazdasági szinten értelmezhető

kategóriákat, mint pénz, infláció, munkanélküliség, gazdaság, monetáris, költségvetési

foglalkoztatáspolitikai folyamatok, az állam gazdasági szerepvállalása. A hallgatókat segítse

abban, hogy napjaink fontos gazdasági kérdéseiben eligazodjanak. A tárgynak keretet és

bázist kell biztosítani a funkcionális gazdaságtanok oktatásához.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Makroszinten vizsgáljuk az áru-, pénz-, és munkapiac egyensúllyal összefüggő kérdéseit.

Minden piacon levezetjük a keresletet, a kínálatot és az egyensúlyt meghatározó tényezőket,

majd a három piac együttes egyensúlyát különböző munkapiaci viszonyok között.

Bemutatjuk, hogyan hat az állam a költségvetésen keresztül az egyensúlyra, illetve vizsgáljuk,

hogyan működik a konjunktúraciklus a gazdaságban. Kitérünk a gazdasági folyamatokat

kitevő jelenségek mechanizmusának és okainak bemutatására, mint pl. az infláció

vizsgálatára.

A hallgatók a közgazdasági ismeretek elsajátításával megismerik a nemzetgazdaság állapotát

jellemző fő mutatókat és a nemzetgazdaság szereplőit, a gazdasági szektorokat és a közöttük

lévő alapvető kapcsolatokat, illetve a nemzetgazdasági jövedelmek körforgását. Képesek a

magánszektor helyét és szerepét értelmezni a termelés, az elosztás, a beruházások és a

megtakarítások makroszintű rendszerében. Ismerik az állami szerepet a nemzetgazdaságban, a

pénz- és bankrendszert, a monetáris politikát, valamint a munkapiacot. Képesek a nyitott

gazdaság alapösszefüggéseinek megfogalmazására. Ismerik az aggregált keresletet és

kínálatot rövid és hosszú távon, valamint a növekedés és konjunktúra kapcsolatát. Felismerik

a gazdaságpolitika eszközeit és a gazdaságra gyakorolt hatásukat.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a gyakorlatok rendszeres látogatása, legfeljebb a TVSZ szerinti hiányzás

lehetséges. A félévi aláírás egyik feltétele a szorgalmi időszakban két zárthelyi dolgozat

megírása, a minimum szint: 40% (20 pont). Ennek hiányában az aláírást megtagadjuk.

Az aláírás pótlására a vizsgaidőszak 1. hetében van lehetőség, a félév teljes gyakorlati

anyagából.

Levelező tagozaton nincs külön évközi követelmény.

Page 27: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

27

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton:

2 zh. dolgozat 50 %

Kollokvium 50 %

100 %

A kreditpont megszerzéséhez legalább elégséges kollokviumi jegy szükséges.

A mikroökonómia egy féléves tantárgy, amely kollokviummal zár. A kollokvium időtartama

nappali tagozaton 60 perc. A kollokvium formája írásbeli, amely három-négy esszé kérdésből

áll.

Amennyiben nappali tagozaton a hallgató nem teljesíti a kreditet és passzív tantárgyfelvevő

lesz, az ismételt kollokvium esetén a korábbi szerzett pontok nem számítanak, a

vizsgafeltételek a levelező tagozatra vonatkozó számonkéréssel azonosak

Levelező tagozaton Nincs külön feltétele az aláírásnak. A kollokviumon 3-4 esszé kérdés, 2-3 számításos feladat

szerepel. A kollokvium időtartama: 120 perc.

A kollokviumi érdemjegy ponthatárai mindkét tagozaton az alábbiak:

jeles 100-88

jó 87-76

közepes 75-64

elégséges 63-51

elégtelen 0 -50

6. Irodalom:

Kötelező:

1. N. Gregory Mankiw: Makroökonómia, Osiris Kiadó Budapest, 2003.

2. Makroökonómia feladatok (letölthető anyag)

3. Előadások, szemináriumok anyaga

Ajánlott:

1. Simon A: Útmutató a Makroökonómiához, Osiris, Budapest, 2002. 1-4. fejezet

2. Misz József – Palotai Dániel: Makroökonómiai feladatgyűjtemény, Panem, Budapest,

2004.

3. Roger T. Kaufman: Makroökonómiai munkafüzet és feladatgyűjtemény N. Gregory

Mankiw Makroökonómia című tankönyvéhez, Osiris Kiadó Budapest, 2002.

4. Meyer Deitmar – Solt Katalin: Makroökonómia, Aula Könyvkiadó Budapest, 2002.

5. Pete Péter: Bevezetés a monetáris makroökonómiába, Osiris Kiadó Budapest, 1996.

6. Erdős Tibor: Fenntartható gazdasági növekedés, Akadémiai Kiadó Budapest, 2003.

Első rész

7. P.A. Samuelson – W.D. Nordhaus: Közgazdaságtan, KJK-KERSZÖV, Budapest,

2002.

8. Mátyás Antal: A modern közgazdaságtan története, Aula Könyvkiadó, 1999.

Page 28: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

28

Tantárgy neve:

Közgazdaságtan 2.

(Mikroökonómia)

Kódja:

GG_KG26KGTN

GG_KG26KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi

Tantárgyfelelős neve: Dr. Nagy Rózsa

Oktatók neve: Dr. Nagy Rózsa, Gödör Zsuzsanna, Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat megnevezése Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali Kötelező 2+2 60 K 6

műszaki menedzser levelező Kötelező 24 K 6

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második félév

1. Előtanulmányi kötelezettség:

A mikroökonómia tantárgy gazdaságmatematikai előképzettséget igényel, a kapcsolódó szakmai

alapismereteket a hallgatók a tantárgy oktatásával párhuzamosan szerzik meg.

2. A tantárgy célja:

A mikroökonómia a hallgatókat azzal a tudásanyaggal ismerteti meg, amely az általános közgazdasági

látásmód része. A tárgy elsősorban olyan gondolati technikákat mutat be, amik a korlátozott

mennyiségű, alternatív felhasználási lehetőséggel rendelkező gazdasági tényezők befektetésénél a

döntések egyik alapmotívumát képezik.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

1. Miről szól a közgazdaságtan? Melyek az alapelvei? Gazdasági rendszerek elemei. Elemzési

eszközök. Egyensúly és optimalizálás. Adók hatása (mennyiségi és értékadók). Árplafon és

árminimum.

2. Preferenciák, fogyasztás és kereslet. Hasznosság és preferenciák. Kardinális és ordinális

hasznosság. Közömbösségi görbék tulajdonságai. Hasznos és káros jószágok, egymást

helyettesítő és kiegészítő termékek közömbösségi görbéi. Fogyasztás és kereslet. Fogyasztói

optimum kardinális és ordinális hasznosság mellett.

3. Fogyasztás és kereslet. Jövedelem-fogyasztási görbe. Engel görbe. Ár-fogyasztási görbe.

Keresleti görbe. Az árváltozás jövedelmi és helyettesítési hatása. Hicks féle felbontás.

4. A keresletelmélet alkalmazásai és kiterjesztései. Az Engel görbe és a kereslet

jövedelemrugalmassága. Pontrugalmasság. Ívrugalmasság. Keresleti görbe és a kereslet

árrugalmassága. Keresztrugalmasság. A kereslet árérzékenységét meghatározó tényezők.

5. A vállalat. Termelési függvény. Isoqant, isocost. Optimális választás. Vállalati optimum tiszta

verseny esetén. Üzembezárási döntés. Költségfüggvények. Termelési költségek típusai.

Időtávok. Rövid és hosszú távú költségfüggvények.

6. Termékpiaci egyensúly versenyzői ágazatban. Kínálati függvény. Ágazati kínálati görbe.

Ráfordítás-árak hatása. Kínálatrugalmasság. Belső és külső hatások az iparágak kínálatára.

Vállalatok túlélése és a nulla profit tétele. A csere haszna - a fogyasztói és termelői többlet.

Csereügyletek megadóztatása. Kínálati kvóták Import kvóták. Árplafon és "hiány".

7. Monopóliumok, kartellek és hálózatok. A monopólium profitmaximalizáló kibocsátása. A

monopólium és a gazdasági hatékonyság. A monopólium szabályozása. Monopolisztikus

árdiszkrimináció.

8. Verseny kevés résztvevővel. Oligopólium és stratégiai viselkedés. Stratégiai viselkedés

elemzése - játékelmélet. Duopólium - azonos termékek. Duopólium - különböző termékek.

Oligopólium, összejátszás és a vállalatok száma.

9. Tényezőpiacok és jövedelem elosztás. Erőforrások kínálata és a tényezőpiaci egyensúly.

Tényezőpiaci egyensúly. Monopóliumok és kartellek a tényezők kínálatában. A jövedelem

funkcionális elosztása. A gazdasági járadék.

10. Közgazdaságtan és idő. Fogyasztási döntések az időben. Termelés és fogyasztás az időben -

megtakarítás és beruházás. Beruházási döntések és projekt elemzés. Reálkamat, nominális

kamat. A beruházásokat, a megtakarításokat és a kamatokat meghatározó alapvető tényezők.

11. Jóléti gazdaságtan. A piac és az állam. A gazdaságpolitika céljai. A láthatatlan kéz tétele - az

árak szerepe. A piac kudarcai. Közjavak. A tulajdonlással kapcsolatos tevékenységek és

járadékvadászat. A hallgatók képesek a mikrogazdaság szereplői cselekedeteinek, motivációinak elemzésére. Ismerik a kereslet és a termelés elméletét,

képesek az egyes alapfogalmakat értelmezni és a köztük lévő összefüggéseket feltárni. Átlátják a tényezőpiacok rendszerét, valamint a piaci

Page 29: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

29

szerkezetek és piaci formák típusait. A hallgatók a közgazdász szemléletmód kialakulásához szükséges egyéb, elsősorban vállalatgazdaságtani, gazdaságmatematikai és pénzügyi alapismereteket a tárggyal párhuzamosan szerzik meg.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a gyakorlatok rendszeres látogatása, legfeljebb a TVSZ szerinti hiányzás

lehetséges. A félévi aláírás egyik feltétele a szorgalmi időszakban két zárthelyi dolgozat megírása, a

minimum szint: 40% (20 pont). Ennek hiányában az aláírást megtagadjuk.

Az aláírás pótlására a vizsgaidőszak 1. hetében van lehetőség, a félév teljes gyakorlati anyagából.

Levelező tagozaton nincs külön évközi követelmény.

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton:

2 zh. dolgozat 50 %

Kollokvium 50 %

100 %

A kreditpont megszerzéséhez legalább elégséges kollokviumi jegy szükséges.

A mikroökonómia egy féléves tantárgy, amely kollokviummal zár. A kollokvium időtartama nappali

tagozaton 60 perc. A kollokvium formája írásbeli, amely három-négy esszé kérdésből áll.

Amennyiben nappali tagozaton a hallgató nem teljesíti a kreditet és passzív tantárgyfelvevő lesz, az

ismételt kollokvium esetén a korábbi szerzett pontok nem számítanak, a vizsgafeltételek a levelező

tagozatra vonatkozó számonkéréssel azonosak.

Levelező tagozaton Nincs külön feltétele az aláírásnak. A kollokviumon 3-4 esszé kérdés, 2-3 számításos feladat szerepel.

A kollokvium időtartama: 120 perc.

A kollokviumi érdemjegy ponthatárai mindkét tagozaton az alábbiak:

jeles 100-88

jó 87-76

közepes 75-64

elégséges 63-51

elégtelen 0 -50

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Jack Hirshleifer – Amihai Glazer – David Hirshleifer: Mikroökonómia Árelmélet és

alkalmazásai – Döntések, piacok és információ Osiris, Budapest 2009.

2. Előadások, szemináriumok anyaga

3. Mikroökonómia feladatok (letölthető anyag)

Ajánlott:

1. Koppányi Mihály: Mikroökonómia, KJK 2004.

2. Berde Éva (szerk.). 2009 : Mikroökonómiai és piacelméleti feladatgyűjtemény,

TOKK, Budapest

3. P. A. Samuelson – W. D. Nordhaus: KözgazdaságtanKJK-KERSZÖV, Budapest, 2002.

4. Kornai János: Régi és új ellentmondások és dilemmák, Magvető, 1989. 7-37. oldal

5. Bod Péter Ákos: A vállalkozó állam a mai tőkés gazdaságban, KJK. 1987. 93-113. o.

6. Daruka M.-Simanovszky Z.:Mikroökonómia feladatgyűjtemény,

TRI-MESTER Bt. Tatabánya, 2003.

7. George J. Stigler: Piac és állami szabályozás, KJK. 313-353. o., 376-400. o.

8. Tőzsdei kézikönyv, KJK. 1991. 39-59. ol

9. Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek, Bp. 1992. 11-49. o.

10. James M. Buchanan: Pénz, állam, alkotmányosság, KJK Bp. 1992. 11-166. o.

11. Oroszi Sándor: Extern hatások a munkapiacon,

Közgazdasági Szemle 1996./K 1104-1114.

12. Mátyás Antal: A modern közgazdaságtan története, Aula 1999. 5-225. o.

13. Hámori Balázs: Indulatgazdaságtan-preferenciák kiterjesztése és a kölcsönösen összefüggő

hasznosságok. Közgazdasági Szemle 1994/6. 510-528. o.

14. D. W. Carlton – J. M. Perloff: Modern piacelmélet.

Panem, Budapest 2003. 5. és 6. fejezet

Page 30: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

30

Tantárgy:

Számvitel I

(Számvitel alapjai)

Kódja:

GM_SV16KGTN

GM_SV16KGTL

Intézet: Gazdaságtudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Borzán Anita

Tantárgyfelelős beosztása: egyetemi docens / university associate professor

Oktatók:

Dr. Borzán Anita

Szabóné Bohus Márta

Győri Erika

Oktatók beosztása:

egyetemi docens / university associate professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+2 60 K 6

műszaki menedzser, levelező kötelező 24 K 6

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Vállalati gazdaságtan tárgy aláírásának a megléte.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatása során tudatosítani kívánjuk, hogy a gazdasági élet résztvevői a

számvitelt ne önálló tevékenységnek tekintsék, hanem a piac szereplőit, valamint a

vezetés különböző szintjeit hatékonyan kiszolgáló információs rendszernek. Az

oktatás során kiemelt fontosságúnak tartjuk a számvitel elméleti megalapozását,

szabályozottságának, elveinek megismertetését, a gyakorlati alkalmazás kereteinek

bemutatását, a vállalkozások önállóságának hangsúlyozását és a választási lehetőségek

ismertetését. Fontosnak tartjuk az egységes fogalomrendszer megalapozását, a

differenciált előképzettséggel rendelkező hallgatók ismereteinek azonos szintre

hozását, amelyek megteremtik az egységes szakmai alapot a későbbi tartalmi

elmélyüléshez is. Az oktatás során nagy figyelmet fordítunk a gyakorlati kérdésekre.

Példamegoldásokkal segítjük a különböző módszerek készségszintű elsajátítását.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Számviteli alapfogalmak, a vállalkozások beszámolási kötelezettsége, a beszámoló

részei, fajtái, a mérleg, az eredmény-kimutatás. A könyvvezetés formái. A kettős

könyvvitel rendszere, a gazdasági események elszámolása a kettős könyvvezetés

rendszerében. A főkönyvi kivonat. Az eszközök és források értékelésének néhány

kérdése. A számviteli alapelvek.

A hallgatók a tárgy hallgatását követően megismerik a számviteli információs

rendszer alapelemeit. Ismerik és képesek alkalmazni a számviteli alapfogalmakat, a

beszámoló készítési kötelezettséget, a könyvvezetés lehetséges formáit. Képesek

egyszerű gazdasági eseményeket elemezni, valamint a kettős könyvvitel rendszerében

elkönyvelni.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Nappali tagozaton az előadások látogatása nem kötelező, gyakorlatokról a TVSZ

szerinti hiányzás lehetséges. Nappali tagozaton a félév folyamán két zárthelyi dolgozat

megírására kerül sor. Levelező tagozaton nincs évközi követelmény.

Page 31: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

31

5. Értékelés módszere: Nappali tagozaton az aláírás feltétele a két zárthelyi dolgozatból 40%-os

összteljesítmény elérése. Aláírás megtagadás esetén a vizsgaidőszak első hetében van

lehetőség az aláírás megszerzésére. A zárthelyi dolgozatok összpontszámának 5%-a

(max. 7 pont) plusz vizsgapontként érvényesíthető. Levelező tagozaton az aláírásnak

nincs külön előfeltétele. A kreditpont megszerzésének feltétele legalább elégséges

kollokviumi osztályzat. A kollokviumi dolgozat tartalma: elméleti kérdések,

tesztfeladatok, esettanulmányok, könyvelési, értékelési feladatok. Az elméleti

kérdések és a tesztkérdések, illetve esettanulmányok a dolgozatban 35-40%-os arányt

képviselnek. Az elégséges szint eléréséhez a kollokviumban 60%-os teljesítményt kell

elérni. További értékelés: 60-69% elégséges, 70-79% közepes, 80-89% jó, 90% -jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Borgula I. – Borzán A. (2011): Feladatgyűjtemény a számvitel alapjai

tantárgyhoz, Szent István Egyetem, Gazdasági Kar, Békéscsaba

2. Borgula I. - Borzán A. (2011): Vázlatok a számvitel alapjai tantárgyhoz, Szent

István Egyetem, Gazdasági Kar, Békéscsaba

3. Számviteli törvény

4. Számlatükör

Ajánlott:

1. Baricz R. (2003): Mérlegtan, 7-26. pp. AULA Kiadó, Bp.

2. Sztanó I. (2006): Számvitel alapjai, Saldo, Bp.

Page 32: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

32

Tantárgy:

Vállalati gazdaságtan

Kódja:

GM_VGA4KGTN

GM_VGA4KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Hrabovszki Katalin

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók:

Dr. Hrabovszki Katalin

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 18 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgató átfogó képet kapjon a piacgazdaság

központi szereplőjéről; a vállalatról, elsajátítsa a vállalkozások működésével

kapcsolatos alapvető ismereteket, megismerje a vállalati működés sajátosságait, a

vállalat és külső környezete viszonyát, képessé váljon a vállalati sikertényezők

beazonosítására, a válságjelek felismerésére, felismerje a vállalati gazdaságtan és a

társtudományok kapcsolatát.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A mikroökonómia alapkategóriái. Az üzleti vállalkozás fogalma, alapvető célja és

küldetése. A vállalati működés érintettjei. Vállalkozások alapítása, vállalkozási

formák. A termelési folyamat és a vállalat erőforrásai. A vállalati célok rendszere.

Vállalatok átalakulása. Vállalati válság, vállalatok megszűnése (csődeljárás,

felszámolási eljárás, végelszámolás). Vállalati stratégia, stratégiaalkotás. Üzleti terv. A

gazdasági döntések meghozatalának alapelvei, mutatói. Emberi erőforrás-

menedzsment. A vállalat eszközei és forrásai, az éves beszámoló.

A hallgató olyan ismeretekre, készségekre tesz szert, amelyek lehetővé teszik számára

a vállalati működés megértését. Képessé válik a vállalati folyamatok komplex

szemléletére, a környezet vállalatra gyakorolt hatásának megértésére. A döntések és

azok következményei ok-okozati összefüggéseinek feltárására.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton egy zárthelyi dolgozat megírására kerül sor a félév végén az

előadások, valamint a gyakorlatok anyagából és a kötelező jegyzetből. Az előadások

látogatása nem kötelező. A TVSZ értelmében a gyakorlati órák 30%-át meghaladó

igazolt és igazolatlan hiányzás esetén a félév érvényességét igazoló aláírás nem adható

meg. A pótlás lehetőségét a tantárgyfelelős határozza meg. A pótlás elmulasztása

esetén a tantárgyfelelős aláírás megvonásban részesíti a hallgatót. A zárthelyi dolgozat

nem teljesítése is aláírás-megvonással jár. Ha a zárthelyi megírására nem kerül sor a

szorgalmi időszakban, akkor a vizsgaidőszak első hetében pótolható. Levelező

tagozaton nincs külön évközi követelmény.

Page 33: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

33

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton a zárthelyi dolgozat megírásával elért pontszám 20%-a hozzáadódik

a vizsgadolgozat megírása során elért pontszámhoz. A zárthelyi dolgozat és a

vizsgadolgozat együttes pontszáma az értékelés alapja. A kreditpontok

megszerzésének feltétele legalább elégséges vizsgajegy elérése. Ennek alapja egy 90

perces vizsgadolgozat, a félév során feldolgozott anyagból, illetve a kötelező

jegyzetből. A vizsgadolgozat maximális pontszáma 80 pont, ehhez hozzáadódik a

zárthelyi megírásával elért pontszám (max. 20 pont). Az együttesen elért pontszám így

max. 100 pont, ez képezi az értékelés alapját. Levelező tagozaton a kreditpont

megszerzésének feltétele legalább elégséges vizsgajegy megszerzése. Ennek alapja

egy 90 perces vizsgadolgozat a félév során feldolgozott anyagból, illetve a kötelező

jegyzetből. Értékelés nappali és levelező tagozaton 100-90% jeles, 89-80% jó, 79-65%

közepes, 64-50% elégséges, 49-0% elégtelen.

6. Irodalom

Kötelező:

Az előadások anyaga

1. Chikán: Vállalatgazdaságtan. Aula, Budapest, 2003.

Ajánlott:

1. Helmut Schmalen: Általános üzleti gazdaságtan. Axel - Springer Budapest Kiadó,

2002.

2. Dr. Varga- Dr. Bedő- Dr. Lőrinczi : Vállalkozások gazdaságtana. (Perfekt 1997.)

Page 34: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

34

Tantárgy:

Európai Uniós ismeretek Kódja:

GM_EUI2KGTN

GM_EUI2KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Gurzó Imre

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Gurzó Imre

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelezően

választható 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelezően

választható 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának legfontosabb célja, hogy a hallgató ismerje meg és megfelelő

mélységben sajátítsa el az Európai Unióval, a szervezet kialakulásával, intézményeivel,

működésével és legfontosabb gazdaságföldrajzi jellemzőivel kapcsolatos általános

ismereteket.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A kurzus során bemutatásra kerül az Európai Unió kialakulásának története, a közösség

szervezeti rendszere, a döntéshozatali folyamat és a jogalkotási eljárás, az Unió három

pillére, a gazdasági és a monetáris unió, a közösségi jog (a "négy alapszabadság"

biztosítása és a versenyjog), a közös költségvetés jellegzetességei, a legfontosabb közös

politikák és tevékenységek (pl. a közös agrárpolitika, a közös regionális politika stb.), az

Unió külkapcsolatai, világgazdasági szerepe és kereskedelempolitikája, a közösség keleti

kibővítésének problematikája, valamint a Közösség regionális földrajzi vázlata.

A hallgatók mindenek előtt új ismereteket szereznek az Európai Unió intézményeiről,

gazdaságáról és társadalmáról. Képesek lesznek megmagyarázni miért ez a szervezet a

világ legerősebben intézményesült innovációs pólusa. Érteni fogják a szervezet

működési mechanizmusát. Átlátják majd a tagországok különbözőségét, érteni fogják

az Unió előtt álló problémákat és kihívásokat. Képesek lesznek annak

meghatározására, hogy hol van ebben a rendszerben Magyarország helye. Általában

véve fejlődik szemléletük, elemző, összefüggésekben való gondolkodási és

szintetizálási képességük.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a hallgatók rendszeres részvétele az előadásokon. Levelező

tagozaton nincs.

5. Értékelés módszere:

Az aláírásnak nincs külön követelménye, előfeltétele. A kreditpont megszerzésének

feltétele a tantervi követelmények sikeres teljesítése. Ehhez a hallgatónak egy, a

vizsgaidőszakban megírandó dolgozat legalább 50 %-os teljesítésével bizonyítania kell

az elsajátítandó tananyag (összefüggések és folyamatok) megfelelő mélységű ismeretét

(elméleti kérdések, tesztfeladatok, relációs feladatok, rövid esszé megírása teljesítésével)

és - a fontosabb adatok, információk, tények valamint a vonatkozó topográfiai névanyag

Page 35: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

35

elsajátítását. Az elégséges szint eléréséhez 50%-os teljesítményt kell elérni. További

értékelés: 62,5-74,9% közepes, 75,0-87,4% jó, 87,5-100,0% jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

Horváth Z. 2007: Kézikönyv az Európai Unióról (hetedik átdolgozott, bővített kiadás)

– hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp. 2007. p. 658

Ajánlott:

1. Bouchert, F. - Echkenazi, J. 1999: A 15-ök Európájának kézikönyve -

Második, átdolgozott kiadás. Ford. Csikós M. Átdolgozta és a magyar kiadást

szerkesztette: Szemlér T. CO-NEX Könyvkiadó Kft. Bp. 1999. p. 162.

2. Czuczai J. - Ficzere L. (szerk) 1997: Európa A-tól Z-ig, az Európai Integráció

kézikönyve - ELTE Állam és Jogtudományi Kar. 1997. p. 311. (Szerzők:

Werner Weidenfeld és Wolfgang Wessels, Institut für Europaische Politik)

3. Farkas B. - Várnay E. 1997: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába -

JATEPress, Szeged. 1997. p. 145.

4. Kengyel Á.: Az Európai Unió regionális politikája - Aula Kiadó Kft. Bp. 1999. p.

203.

5. Leonard, D. 2002: Európai Unió, történet, szervezet, működés – Geomédia

Szakkönyvek, Budapest. 2002. p. 334.

6. Nagle, G. - Spencer, K. 1999: Az Európai Unió földrajza Regionális és

Gazdasági megközelítésben - Holnap Kiadó, Bp. 1999. p. 156.

7. Palánkai T. 1996: Az európai integráció gazdaságtana - Aula Kiadó 2. kiadás.

Bp. 1996.

8. Práger L. 2000: Európából a bővülő Európába - Aula Kiadó Kft. Bp. 2000.

9. Weidenfeld, W. - Wessels, W. 1997: Európa A-tól Z-ig. Az Európai Integráció

kézikönyve - (a magyar nyelvű változat szerkesztői: Czuczai J. és Ficzere L.)

Institut für Europaische Politik kiadványa. Luxembourg. 1997. p. 311.

10. Európai Unió, A szerződések egységes szerkezetbe foglalt változata, Alapjogi

Charta – Az EU Kiadóhivatala Luxembourg. 2010. p. 403

11. Horváth Z. – Ódor B. 2008: Az Európai Unió szerződéses reformja, az Unió

Lisszabon után - hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp. 2008. p. 763

12. Kaposi Z. 2007: Európai Uniós alapismeretek – PTE Közgazdaságtudományi

Kar. 2007. p. 249

13. Kengyel Á. (szerk.) 2010: Az Európai Unió közös politikái – Akadémiai

Kiadó, Bp. 2010. p. 555

Page 36: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

36

Tantárgy:

Kommunikációelmélet Kódja:

GM_KOM2KTVN

GM_KOM2KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet

Ferencz Rezsőné

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelezően

választható 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelezően

választható 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

Az igényes közéleti és hivatalos megnyilatkozások kommunikációelméleti

megalapozása. A közlésmód megfelelő megválasztásával a társadalmi kommunikáció

színterén történő érdekérvényesítő, kooperatív kommunikációs, attitűdök szerepének a

megismerése. A nyelvi viselkedés elvárt, sikeres és hatékony formáinak a szituációhoz

és a kommunikációs célokhoz alkalmazkodó elsajátítása: a kommunikációs

kompetenciák kognitív alapjainak a megteremtése.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

1. A kommunikációról általában

1.1 Az emberi kommunikáció fejlődésének szakaszai

1.2 Az interakció és kommunikáció kapcsolata

1.3 A kommunikáció fogalma, szintjei

1.4 A kommunikáció információelméleti folyamat-modellje

1.5 A kommunikáció dinamikai alapelvei

1.6 A kommunikáció típusai

2. A kommunikációs csatornák működése és kapcsolatuk jellegzetességei

2.1 A verbális kommunikáció

2.2 A nem verbális kommunikáció

2.2.1 Típusai

2.2.2 Funkciói

2.3 A metakommunikáció

3. A meggyőző közlés (a befolyásolás)

3.1 A kommunikáció forrása

3.2 A kommunikáció természete

3.3 A kommunikáció befogadójának jellegzetességei

4. A kommunikáció tranzakció analitikus megközelítése

5. A kommunikáció hatékonyságának zavarai

6. A szervezeti kommunikáció

Megszerzendő kompetenciák: A kommunikáció elmélet tantárgy megismerteti a

hallgatókkal az interdiszciplináris tudomány történetét, elméleti anyagának

feldolgozásával felkészíti a hallgatókat a mindennapi és a hivatalos/hivatásos

kommunikációs feladatokra.

Page 37: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

37

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat: A tananyag elsajátítási szintjének mérése a kimeneti rendszerű

ellenőrzésre épül. Ezért az évközi ellenőrzés az előadáson történő direkt konzultációra

és kérdésfelvetésre szűkíthető.

Levelező tagozat: Nincs.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

Kollokvium: 100 pont

Összesen: 100 pont

Levelező tagozat:

Kollokviumi 100 pont

Összesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező

Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei, Animula Kiadó,

Budapest, 2003.

Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája, Kairosz Kiadó, Budapest,

1998.

Fercsik Erzsébet – Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban, Kossuth Kiadó,

Budapest, 1997.

Ajánlott

Galambos Katalin: A kommunikáció elmélete és gyakorlata II/1., JPTE FEEFI,

Pécs, 1998.

Kiss Tamás: A szemtől-szembeni formációk kommunikációs viszonyai, Pécs,

1998. JPTE FEEFI

Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon, Kossuth Kiadó, Budapest, 2001.

E. Berne: Emberi játszmák, Háttér Kiadó, Budapest, 2002.

Page 38: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

38

Tantárgy:

Általános szociológia Kódja:

GM_ASO2KTVN

GM_ASO2KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Velkey Gábor Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Oktatók:

Dr. Velkey Gábor Oktatók beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelezően

választható 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelezően

választható 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja: A szociológia fogalmának, tárgyának, kialakulásának megismertetése, a társadalom

szerkezetének és rétegződésének bemutatása. A társadalmi mobilitás, a vándorlás, a

településtípusok, az életmód, a család, házasság, élettársi kapcsolatok, a kultúra és a

szubkultúra elemzése.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák: A szociológia fogalma, tárgya, kialakulása, szemlélete és emberképe, kapcsolata más

társadalomtudományokkal, főbb kutatási területei és alkalmazásának lehetőségei.

Különbségek és egyenlőtlenségek a társadalomban és az ezekhez kapcsolódó előítéletesség,

diszkrimináció; az egyenlőtlenség dimenziók, szegénység, depriváció, a jóléti állam, a jóléti

ellátórendszerek működése, a lakosság jövedelmei.

A társadalom szerkezete és rétegződése, státusz és szerep, a modern társadalmak rétegződése,

a magyar társadalom szerkezetének alakulása a rendszerváltozás utáni, hatalomelméletek az

elit.

A társadalmi mobilitás típusai, irányai, nyitott és zárt társadalom, a társadalmi rendszerek és a

strukturális tényezők hatása a mobilitásra, mobilitás vizsgálatok Magyarországon.

A Föld népesedésének alakulása, a népességváltozás dinamikája, a termékenység és

halandóság alakulása, demográfiai és termékenységi elméletek a magyarországi reprodukciós mutatók alakulásának okai, az elöregedés.

Az egészség és betegség társadalmi meghatározottsága, az ország egészségi állapotát

befolyásoló tényezők, a természeti és társadalmi környezet szerepe a betegségek

kialakulásában.

A vándorlás; a belső és nemzetközi vándorlás okai, az országot érintő migrációs hullámok

irányai a vándorlási egyenleg; az ingázás, állandó és lakónépesség, a gazdasági folyamatok és

a vándorlás kölcsönhatásai.

Településtípusok, tanya, község, város, urbanizáció, szuburbanizáció, szegregáció,

slumasodás, a falusi és városi életkörülmények jellemzői, a lakóhelyi környezet, a magyar

településhálózat fejlődése, urbanizációs elméletek, városökológia.

Az életmód és vizsgálata, az időmérleg fogyasztás és életstílus, a szabadidő felhasználása, a

különböző társadalmi csoportok életmódja; életstílus csoportok, életvilág, a fogyasztási

társadalom, a művelődés.

Page 39: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

39

A család, házasság, élettársi kapcsolatok, válás, a család funkciói és a funkciók változásai az

elmúlt évtizedekben, a családi életciklusok jellemzői, szerelem és szexualitás, külső hatások és

szerepek a családon belül.

Kultúra, szubkultúra, kulturális sokszínűség, a modern kor társadalmai, a kisebbségek

helyzete, tolerancia, a szocializáció, normák, értékek és ezek változásai, értékvizsgálatok, a

szabadság, mint érték, az életminőség.

Konformitás és deviancia, a normaszegő viselkedések értelmezése, devianciaelméletek, az

anómia, módszerek a devianciák mérésére, az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a bűnözés

tendenciái, a mentális betegségek és az öngyilkosság okai, a megelőzés és konekció

lehetőségei.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Nappali tagozat: A tananyag elsajátítási szintjének mérése a kimeneti rendszerű ellenőrzésre

épül. Ezért az évközi ellenőrzés az előadáson történő direkt konzultációra és kérdésfelvetésre

szűkíthető.

Levelező tagozat: Nincs.

5. Értékelés módszere: A tantárgy osztályzatai (5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat: Kollokvium 100 pont

Levelező tagozat: Kollokvium 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező: 1. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Bp. 1997.

2. Anthony Giddens: Szociológia, Osiris Kiadó, 1995.

Ajánlott:

1. Andorka Rudolf: Gyermek, család, történelem, Bp. Századvég, 2001.

2. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében, Bp.

Osiris, 2001.

3. Lengyel György – Szántó Zoltán: A gazdasági élet szociológiája, Bp. Aula 2001.

4. Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek, Bp. Hilscher Szocpol. Egyesület, 2000.

5. Surányi Sándor: Források, népesedés a globális gazdaságban, Bp. Aula Kiadó, 2001.

6. Farkas Péter: Település- és környezetszociológia, Bp. Pázmány Péter Egyetem, 1999.

7. Ferge Zsuzsa – Lévai Katalin (szerk.): A jóléti állam, Bp. T-Twins Kiadó, 1991.

8. Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné – Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások, Bp.

TÁRKI, 2001.

9. Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György: Társadalmi riport 2000., Bp.

TÁRKI 2000.

10. Kolosi Tamás: Tagolt társadalom, Bp. Gondolat, 1984.

11. Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák – Diagnózisok, Bp. Gondolat 1987.

12. Szelényi Iván: Városi társadalmi egyenlőtlenségek, Bp. Akadémiai Kiadó, 1990.

13. A Szociológiai Szemle, a Valóság, az Esély, a Társadalomkutatás című folyóiratok

Page 40: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

40

Tantárgy:

Szociálpszichológia Kódja:

GM_SPS2GTVN

GM_SPS2GTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Ferencz Rezsőné Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Ferencz Rezsőné Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelezően

választható 2+0 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelezően

választható 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy keretében a hallgatók megismerkednek az egyén és a társas környezet

kölcsönhatásaival. Elméleti modelleket ismernek meg és „jártasságot” szereznek a

társas történések értelmezéséhez. Cél a kapcsolatokat meghatározó belső

(intrapszichés) és külső, társas (interperszonális) jelenségek törvényszerűségeinek

bemutatása.

Hangsúlyosan szerepelnek a leendő munkájukhoz segítséget nyújtó témakörök, mint

például a csoportképzés, csoporttörténések, csoportok elemzését szolgáló módszerek

vagy a hatékony társas befolyásolás elemei.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

1. A szociálpszichológia tárgya, történeti fejlődése

2. A szociális megismerés alapjelenségei: a személypercepció. A pontosság kérdése a

személyészlelésben. A benyomás (összkép) kialakulásának modelljei.

3. A szociális megismerés alapjelenségei: az attribúció. Az attribúcióra vonatkozó

elméletek. Torzító tényezők az attribúciós folyamatban.

4. Az attitűd, mint szociális meghatározottságú egyéni tényező: az attitűd összetevői,

funkciói, megváltoztatásának lehetőségei, mérése.

5. A szerep, mint szociális meghatározottságú egyéni jellemző: fogalma, típusai,

szerepkonfliktusok és megoldásai

6. A szociális interakció lényege, a társas kapcsolatok keletkezése, fejlődése, típusai

7. Szociális befolyásolás, a meggyőzés folyamata

8. A csoport

8.1 Csoportlélektani irányzatok (tömeglélektan, E.Mayo, J. Morenó, K. Lewin)

történeti kialakulása

8.2 A csoport fogalma, jellemzői, típusai

8.3 A csoport fejlődésének és működésének alapmechanizmusai

8.4 A szerep, szereptípusok, szerepkonfliktusok és megoldásaik

8.5 Interakció a csoportban

8.6 A csoport norma- és értékteremtő funkciója. Konformizmus és deviancia

9. Társas kölcsönhatás: együttműködés, szociális facilitáció és csoportteljesítmény,

versengés és konfliktus

Page 41: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

41

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat:

A félév 12. hetének végére házi dolgozat megírása tetszés szerint az előadások

témáiból, 2000-nél nem régebben megjelent szakkönyv vagy szakcikk alapján

(kivételt képeznek a tantárgyi tematikában megjelölt kötelező és ajánlott

olvasmányok). 45 perces témazáró zárthelyi megírása, melynek témakörei 3. pont alatt

leírtak.

Levelező tagozat:

A félév végén egy zárthelyi dolgozat megírása, melynek témakörei a 3. pontban

leírtak.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

Házi dolgozat minősége 25 pont

Zárthelyi dolgozat 75 pont

Mindösszesen: 100 pont

Levelező tagozat:

Zárthelyi dolgozat 100 pont

Összesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező

1. Atkinson, R.L. – Atkinson, R.C. – Smith, E.E. – Bem, D.J.: Pszichológia.

Osiris – Századvég, Budapest, 1995.

2. Forgács J.: A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz Kiadó, 1997.

Ajánlott

1. Smith, E.R. – Mackie, D.M.: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest,

2001.

2. Csepeli György: A szociálpszichológia vázlata. Múzsák Kiadó, Budapest,

1989.

3. Csepeli György: Szociálpszichológia . Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

4. Hewstone – Stroebe – Codol – Stephenson: Szociálpszichológia. Közgazdasági

és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995.

Page 42: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

42

Tantárgy neve:

Bevezetés a marketingbe Kódja:

GM_BMA4KTVN

GM_BMA4KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Horváth Ágnes Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók neve:

Árpási Zoltán Oktatók beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Közgazdaságtan I.-II.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának célja a főiskolai tantárgy struktúrán belül a vállalkozásokkal és

intézményekkel kapcsolatos komplex marketingtevékenység elméleti és gyakorlati

bemutatása. Főbb ismeretkörök: a marketing fogalma, fejlődése, a marketing

környezet elemzése, fogyasztói magatartás, üzleti piacok, szegmentáció,

versenyelemzés, termékpolitika, árképzés, árpolitika, marketingkommunikáció,

promóciós-mix, értékesítési csatorna választás, marketingterv kialakítása, marketing

kutatás, marketing szervezet.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A marketing fogalma, fejlődése, Marketing környezet elemzése, Fogyasztói

magatartás, Üzleti piacok, Szegmentáció, Versenyelemzés, Termékpolitika, Árképzés,

árpolitika, Marketingkommunikáció, promóciós-mix, Értékesítési csatorna választás,

Marketingterv kialakítása , Marketing kutatás, Marketing szervezet

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat:

A félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk

Íratásának időpontja a 8. oktatási hét szemináriumi órája, időtartama: 60 perc.

Az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév során elkészítendő

házi dolgozat, amelynek beadási határideje a 9. oktatási hét. A házi dolgozat egy, a

vállalkozások valamely marketing mozzanatához kapcsolódó, összetettebb feladat

esettanulmány formájában történő kidolgozása és prezentálása a szorgalmi időszak 10-

15. hetének szemináriumain.

Levelező tagozat: nincs évközi követelmény.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

1 témazáró dolgozatra: 1 x 40 = 40 pont

1 házi feladatra 1 x 10 = 10 pont

Page 43: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

43

Szorgalmi időszak összesen: 50 pont

Kollokvium (írásbeli): 50 pont

Mindösszesen: 100 pont

Levelező tagozat:

Kollokvium (írásbeli): 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Horváth Ágnes: Marketing. Egyetemi jegyzet SZIE Gödöllő 2008.

Ajánlott:

1. Philip Kotler: Marketing menedzsment, Műszaki könyvkiadó, 2011.

2. Józsa László: Marketing, Veszprém 2000.

Page 44: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

44

Tantárgy:

Bevezetés a menedzsmentbe

Kódja:

GM_BME4KTVN

GM_BME4KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Lakatos Vilmos

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Lakatos Vilmos

Cseh Katalin

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

mestertanár / master

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy célja megismertetni a hallgatókkal szervezetek, emberek vezetésének legfontosabb

területeit, kérdéseit. A klasszikus és modern vezetési elméletek megismerésével, az egyes

vezetői feladatok gyakorlati példákkal tűzdelt bemutatásával lehetőséget kínálunk ahhoz,

hogy végzés után képesek legyenek tudatosan kialakítani saját vezetési stílusukat, hatékony

vezetőkké váljanak. Az elméleti ismeretek elsajátítása mellett a szemináriumokon a fontosabb

vezetői képességek erősítésére koncentrálunk.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Képzési célok:

- megismertetni a hallgatókat a fontosabb vezetési elméletekkel, modellekkel,

- képessé tenni a hallgatókat arra, hogy a döntéshozatal, problémamegoldás során

alkalmazzák a technikai és tudományos ismereteket,

- szervezetek struktúrájának kialakításakor, változtatásakor mérlegelni tudják az egyes

szervezeti formák előnyeit, hátrányait,

- fel tudják ismerni az emberi erőforrás jelentőségét a menedzsmentben,

- ismerjék a motiváció eszköztárát, az egyes módszerek, stratégiák alkalmazásának

előnyeit, hátrányait,

- ismerjék a stratégiaalkotás szükségességét, főbb mozzanatait és módszereit,

- megértsék, munkájuk során hatékonyan alkalmazzák, hogy a vezető sikeressége, a

teljesítmény növelése a vezetettek magatartásának befolyásolásán múlik.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a félév aláírásának feltétele: A félév során két zárthelyi dolgozat legalább

50%-ra történő megírása. Egy házi dolgozat elkészítése és prezentálása.

Levelező tagozaton nincs az aláírásnak feltétele.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy kollokviummal zárul. A kollokvium írásbeli dolgozat.

A Nappali tagozaton a félévi teljesítés alapján megajánlott jegyet szerezhetnek a hallgatók

az alábbiak szerint:

pontszám részletezése:

Zárthelyi dolgozat: 35 - 35 pont

Házi dolgozat: 20 pont

Page 45: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

45

Prezentáció: 10 pont

Mindösszesen: 100 pont

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 83 - 100

(4) jó 73 - 82

(3) közepes 63 - 72

(2) elégséges 53 - 62

(1) elégtelen 0 - 52

Levelező tagozaton és azon nappali tagozatos hallgatóknak, akik a megajánlott jegyet nem

fogadják el vizsgadolgozat 50 pontos. Értékelés a következők szerint történik:

(5) jeles 43 - 50

(4) jó 37 - 42

(3) közepes 31 - 36

(2) elégséges 26 - 30

(1) elégtelen 0 - 25

6. Irodalom:

Kötelező:

Dr. Roóz József: A menedzsment alapjai, Perfekt, Budapest, 2006.

Az előadáson elhangzottak.

Ajánlott:

Grove, Andrew S.: Csúcsteljesítményű vezetés, Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest,

1998.

Angyal Ádám: A vezetés mesterfogásai, Kossuth Kiadó, Budapest, 1999.

Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Budapest, 1998.

Goleman, D. – Boyatzis, R. – McKee, A: Természetes vezető, Vince Kiadó Budapest,

1998.

Dobák Miklós: Szervezeti formák és vezetés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Budapest, 1997.

Harvey Mackay: Cápák közt sértetlen avagy a kapitalizmus iskolája, Park

Könyvkiadó, Budapest, 1991.

Marosán György: Stratégiai menedzsment, Calibra Kiadó, Budapest

Weiss, Donald H.: Problémamegoldás alkotó módon, Park Kiadó, Budapest, 1991.

Page 46: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

46

Tantárgy neve:

Elektrotechnika

Electrotechnics

Kódja:

GM_ELT5KMVN

GM_ELT5KMVL

Intézet:

Gépészmérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézet

Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Sembery Péter Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktató neve:

Végh Sándor Tantárgyfelelős beosztása:

adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Fizika II.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a váltakozó áramkörök és villamos gépek, az ipari

elektronika elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Munkájuk során felismerjék a témakörrel

kapcsolatos problémákat, és képesek legyenek azok gyakorlati megoldására. Legyenek

jártasak az érintésvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseivel, ismerjék a villamos

baleset-elhárítással kapcsolatos teendőket.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

3.1 A tantárgy fő témakörei:

Váltakozó áramú körök. Egy- és háromfázisú áramkörök számítása. Villamos gépek,

transzformátorok, egyenáramú, szinkron és aszinkron gépek működése, szerkezeti

felépítése, hatásfoka. Villamos baleset-elhárítás. Érintésvédelem és módja. Ipari

elektrotechnikai elemek alkalmazása. Egyenirányító kapcsolások. Tápegységek, és a

feszültségszabályozás elve. Digitális áramköri alapismeretek. Logikai alapáramkörök.

Tároló, késleltető, jelformáló, jelgeneráló áramkörök és alkalmazásuk. Szekvenciális

hálózatok. Funkcionális áramkörök.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

Egy- és háromfázisú áramkörökhöz kapcsolódó számítások.

Mérések háromfázisú áramkörökben.

A fázisjavítás.

Az ipari elektronika elemei, diódák, tranzisztorok felépítése.

Tranzisztoros alapkapcsolások.

Integrált áramkörök,

Az irányítástechnikai rendszer analóg áramkörei.

Egyen- és váltakozó áramú gépek, azok méretezése.

Baleset-elhárítás, érintésvédelem.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amit röpdolgozat formájában ellenőrzünk. Egy

személyre szólóan kiadott feladat határidőre és elfogadható minőségben történő beadása.

A félévi pontszámok:

Page 47: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

47

2 db ZH 2x30 = 60 pont

Röpdolgozatok 20 pont

Házi feladat 20 pont

Összesen: 100 pont

A félév elismerésének feltétele: Az ellenőrzési formánkénti 50 % feletti teljesítmény

elérése.

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy vizsgával zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi összteljesítmény és a

vizsgán nyújtott teljesítmény alapján történik. A vizsgán szerezhető pontszám: 100

Jeles (5) 200-161

Jó (4) 160-140

Közepes (3) 139-120

Elégséges (2) 119-101

Elégtelen (1) 100-0

6. Irodalom:

A tananyag előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező

1. Kerékgyártó László: Elektrotechnika. Tankönyvmester Kiadó 2006.

2. Zombori Béla: Az elektronika alapjai. Tankönyvmester Kiadó 2006.

Ajánlott

1. Klaus Beuth - Olaf Beuth: Elektronika alapjai. 1. kötet Villamosságtan.

Műszaki KvK. Budapest, 1990.

2. Klaus Beuth - Olaf Beuth: Elektronika alapjai. 2. kötet Félvezetők. Műszaki

KvK. Budapest, 1990.

3. Klaus Beuth - Olaf Beuth: Elektronika alapjai 3. kötet Digitális áramkörök.

Műszaki KvK. Budapest, 1990.

Page 48: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

48

Tantárgy:

Fogyasztóvédelem Kódja:

GM_FOV2BTVN

GM_FOV2BTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Árpási Zoltán Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Oktatók:

Árpási Zoltán

Oktatók beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 B 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 B 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Jog1, Jog 2.

2. A tantárgy célja:

A "Fogyasztóvédelem" című tantárgy oktatásának célja, hogy megismertesse a

hallgatókat a fogyasztói alapjogok, különösen a fogyasztók egészségének és

biztonságának, vagyoni érdekeinek védelmével, a hatékony és gyors jogorvoslat

lehetőségével, valamint figyelemfelhívás a megfelelő tájékoztatás és információ

hozzáférhetőségére.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A fogyasztóvédelem története és fejlődése, A minőségügyi szabályozás gyakorlata,

Megfelelőség tanúsítás, Fogyasztóvédelem és piacfelügyelet szabályozórendszere,

Műszaki termékek fogyasztóvédelme, A fogyasztóvédelmi vizsgálatok célja

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat:

A félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk.

Íratásának időpontja a 8. oktatási hét előadásának órája, időtartama: 60 perc.

Az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév során elkészítendő

házi dolgozat, amelynek beadási határideje a 9. oktatási hét. A házi dolgozat egy, a

vállalkozások valamely fogyasztóvédelmi mozzanatához kapcsolódó, összetettebb

feladat esettanulmány formájában történő kidolgozása és prezentálása a szorgalmi

időszak 10-15. hetének előadásain.

Levelező tagozat:

A félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk.

Íratásának időpontja az utolsó konzultáció, időtartama: 60 perc.

Az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév során elkészítendő

házi dolgozat, amelynek beadási határideje a 9. oktatási hét. A házi dolgozat egy, a

vállalkozások valamely fogyasztóvédelmi mozzanatához kapcsolódó, összetettebb

feladat esettanulmány formájában történő kidolgozása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

kiválóan megfelelt (5) 70 % felett

megfelelt (3) 50-69 %

nem felelt meg (1) 50 % alatt

Page 49: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

49

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

1 témazáró dolgozatra: 1 x 80 = 80 pont

1 házi feladatra 1 x 20 = 20 pont

Szorgalmi időszak összesen: 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

Levelező tagozat:

1 témazáró dolgozatra: 1 x 80 = 80 pont

1 házi feladatra 1 x 20 = 20 pont

Szorgalmi időszak összesen: 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

1. A magyar fogyasztóvédelmi jog / Sándor István. - Budapest : Unió, 2005.

2. Új szavatossági és jótállási szabályok : fogyasztóvédelmi jogharmonizáció a

polgári jogban és a polgári eljárásjogban / Bártfai Judit [et al.] ; [szerk. Sáriné

Simkó Ágnes]. - Budapest : HVG-ORAC, 2004.

Ajánlott:

1. Fogyasztóvédelmi szemle kiadványai

2. Fogyasztóvédelmi kézikönyv / Boldizs József. - [!Budapest] : Aula, 1998.

3. E-kereskedelem / szerk. Zsuffa Ákos ; [írta Akácz Zoltán et al.].. - [!Budapest]

: Századvég, 2002.

4. Minőség - menedzsment / Barta Tamás, Tóth Tihamér ; [közread. a]

Szókratész Külgazdasági Akadémia. - Budapest : Szókratész Külgazd. Akad.,

2001.

Page 50: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

50

Tantárgy:

Gépszerkezetek I.

Kódja:

GM_GS15KMVN

GM_GS15KMVL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet

Gépszerkezettan Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Kátai László Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Varga Róbert Oktatók beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Mechanika I.

Műszaki ábrázolás

Fizika I.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a különböző mechanizmusok, a belső égésű motorok

működési elveivel és gyakorlati alkalmazásaival, jártasságot szerezzenek a villamos gépek,

valamint áramlástechnikai gépek és eszközök szerkezeti felépítéséről és gyakorlati

felhasználási lehetőségeikről. A hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az

elméleti előadások alapján, a tananyag elmélyítését pedig szemináriumi és labor

gyakorlatok alkalmával számpéldák és mérések alapján tehetik meg.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei:

Mechanizmusok.

Alapfogalmak.

Forgattyús mechanizmus. Kulisszás mechanizmusok.

Többcsuklós mechanizmusok.

Hőerőgépek. Elméleti alapismeretek.

Belső égésű hőerőgépek.

Löketdugattyús belső égésű motorok.

Gázturbinák.

Villamos gépek.

Forgó gépek: villanymotorok, generátorok.

Transzformátorok.

Villamos működtetésű szabályozó szerkezetek.

Vízgépek, áramlástechnikai eszközök.

Szivattyúk. Térfogat kiszorítás elvén működő szivattyúk, örvényszivattyúk.

Csővezetékek, szerelvények.

Vízkormányzó szerkezetek.

Page 51: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

51

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amelyet röpdolgozat formájában ellenőrizünk.

2 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása, határidőre történő beadása.

A félév elismerésének feltétele az átlagosan 50 %-os teljesítmény elérése.

A teljesítmény mérésének módszere:

%4

%2F%1F%2ZH%1ZHT

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik:

Jeles (5) T > 80 %

Jó (4) T = 70-79 %

Közepes (3) T = 60-69 %

Elégséges (2) T = 50-59 %

Elégtelen (1) T < 50 %

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező:

1. Szendrő P. szerk. (2003.) Géptan Mezőgazdasági Kiadó Bp.

2. Terplán Z.: Gépelemek II. Tankönyvkiadó, Bp. 1988.

3. Drobni J.: Gépelemek III. Tankönyvkiadó, Bp. 1983.

4. Döbröczöni Á.: Gépszerkezettan I. Miskolci Egyetemi Kiadó, 1999.

5. Nagy G. (szerk.): Gépszerkesztési Atlasz, GTE, Bp. 1991.

6. Szaller L.: Gépjárművek dinamikája és szerkezettana. Tankönyvmester Kiadó,

Bp., 2006.

7. Zinner Gy.: Gépjárművek erőátviteli berendezései. Tankönyvmester Kiadó, Bp.,

2006.

8. Zomotor Á.: Gépjármű menetdinamika. IbB Mérnöki Szakértői Iroda, Bp., 2003.

Ajánlott:

1. Magyar Elektronikus Könyvtár anyaga http://mek.oszk.hu

2. Nagy, G. Gépszerkesztési atlasz, GTE, Bp. 1991.

Page 52: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

52

Tantárgy neve:

Gépszerkezetek II.

Kódja:

GM_GS25KMVN

GM_GS25KMVL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet

Gépszerkezettan Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Kátai László Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktató neve:

Varga Róbert Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Gépszerkezetek I.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a vízgépek alapvető szerkezeti megoldásaival, a

gépjárművek erőátviteli rendszerével, kormányzásával, fékszerkezeteivel és futóműveivel,

alapvető jártasságot szerezzenek az épületgépészeti berendezések elméleti ismeteteiben és

gyakorlati felhasználásában. A hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az

elméleti előadások alapján, a tananyag elmélyítését pedig szemináriumi és labor

gyakorlatok alkalmával számpéldák és mérések alapján tehetik meg.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

3.1 A tantárgy fő témakörei:

Vízgépek, áramlástechnikai eszközök.

Szivattyúk. Térfogat kiszorítás elvén működő szivattyúk, örvényszivattyúk.

Csővezetékek, szerelvények.

Vízkormányzó szerkezetek.

Gépjármű szerkezetek

Tengelykapcsolók gépjárművekhez

Sebességváltó művek

Differenciálmű és véglehajtás

Hidrosztatikus hajtások

Villamos hajtások

Fékszerkezetek

Futóművek, gumiabroncsok

Gépjárművek felépítményei

Épületgépészeti szerkezetek

Vízellátó rendszerek. Csatornázás

Épület klimatizálás: fűtő és hűtő rendszerek

Mesterséges világítás.

A napenergia aktív és passzív alkalmazása épületekben.

A tantárgyhoz kötődő gyakorlatok témakörei:

- Szivattyúk üzemi jellemzői. Hatásfok.

- Vízgépészeti gyakorlat I. Szivattyúk.

- Vízgépészeti gyakorlat II. Csővezeték jelleggörbéjének felvétele.

- Hidraulikus rendszerek vezérlése, szabályozása.

- Hajtásáttételek számítása

- Gépjármű diagnosztika

- Futóművek ellenőrzése

Page 53: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

53

- Fűtő berendezések energetikai jellemzői

- Termikus napkollektorok energetikai jellemzői

- PV kollektorok karakterisztikájának felvétele

- Világító testek összehasonlító vizsgálata

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat megírása a haladási tervben rögzített időben, a szemináriumi és

laborgyakorlatokra való felkészülés, amelyet röpdolgozat formájában ellenőrizünk.

2 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása, határidőre történő beadása.

A félév elismerésének feltétele az átlagosan 50 %-os teljesítmény elérése.

A teljesítmény mérésének módszere:

%4

%2F%1F%2ZH%1ZHT

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik:

Jeles (5) T > 80 %

Jó (4) T = 70-79 %

Közepes (3) T = 60-69 %

Elégséges (2) T = 50-59 %

Elégtelen (1) T < 50 %

6. Irodalom:

A tananyag az előadásokon és a gyakorlatokon (szeminárium+labor) sajátítható el. A

tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező:

1. Szendrő P. szerk. (2003.) Géptan Mezőgazdasági Kiadó Bp.

2. Terplán Z.: Gépelemek II. Tankönyvkiadó, Bp. 1988.

3. Drobni J.: Gépelemek III. Tankönyvkiadó, Bp. 1983.

4. Döbröczöni Á.: Gépszerkezettan I. Miskolci Egyetemi Kiadó, 1999.

5. Nagy G. (szerk.): Gépszerkesztési Atlasz, GTE, Bp. 1991.

6. Szaller L.: Gépjárművek dinamikája és szerkezettana. Tankönyvmester Kiadó,

Bp., 2006.

7. Zinner Gy.: Gépjárművek erőátviteli berendezései. Tankönyvmester Kiadó, Bp.,

2006.

8. Zomotor Á.: Gépjármű menetdinamika. IbB Mérnöki Szakértői Iroda, Bp., 2003.

Ajánlott:

1. Magyar Elektronikus Könyvtár anyaga http://mek.oszk.hu

2. Nagy, G. Gépszerkesztési atlasz, GTE, Bp. 1991.

Page 54: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

54

Tantárgy:

Gyártástechnológia Manufacturing technologies

Kódja: GM_GYT5GMVN

GM_GYT5GMVL

Intézet:

Gépipari Technológiai Intézet Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Pálinkás István Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Együd Imre Oktatók beosztása:

óraadó tanár / visiting lecturer

Szak, tagozat megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+2 60 GY 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Műszaki alapismeretek

Műszaki ábrázolás

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a legfontosabb forgácsolási eljárásokkal, a hideg- és

melegalakítási technológiákkal. Megismerjék a gyártástervezés dokumentációs

rendszerét, a szerszámgépek vezérlését, az NC és CNC vezérlés elvét. Gyakorlatot

szerezzenek a legfontosabb mérőeszközök használatában.

3. A tananyag rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Gyártástechnológia alapjai, alapfogalmak.

Megmunkálási hibák, gazdaságossági követelmények.

Művelettervezés, előgyártmányok.

Forgácsolási alapfogalmak, forgács leválasztás mechanizmusa.

Forgácsolás erő- és hőviszonyai.

Forgácsolószerszámok anyaga, szerkezete, kopása és éltartalma.

Legfontosabb forgácsoló eljárások.

CNC technika, szerszámgépek.

Rugalmas gyártórendszerek.

Folyékony alakítás módszerei, porkohászat.

Képlékeny, alakítás melegen.

Forgácsnélküli hidegalakítási technológiák.

Metrológia, műszaki mérések.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

1 db zárthelyi dolgozat haladási terv szerinti megírása, valamint a kiadott házi feladat

elkészítése határidőre.

A zárthelyi dolgozat és a házi feladat elfogadása 50 %-os teljesítménytől.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy előadásainak és gyakorlatainak látogatása, illetve a szemináriumi és

laborgyakorlatokra történő felkészülés.

Szakirodalom tanulmányozása, önálló feldolgozása.

Egyéni tanulás, zárthelyi dolgozatra való felkészülés.

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul.

A tantárgy érdemjegyei: jeles (5) 80 % felett

jó (4) 70-79 %

közepes (3) 60-69 %

elégséges (2) 50-59 %

elégtelen (1) 50 % alatt

Page 55: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

55

3. Irodalom:

Kötelező:

1. Dudás Illés: Gépgyártástechnológia I., Gépgyártástechnológia alapjai, Miskolci

Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2000.,

2. Dudás I.: Gépgyártástechnológia II., Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés

alapjai. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2001.,

Ajánlott:

1. Nagy, G. Gépszerkesztési atlasz, GTE, Bp. 1991.

Page 56: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

56

Tantárgy neve:

Hidraulika és pneumatika

Hydraulics and pneumatics

Kódja: GM_HID5GMVN

GM_HID5GMVL

Intézet:

Gépipari Technológiai Intézet

Mechatronikai Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Jánosi László

Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Együd Imre Oktatók beosztása:

óraadó tanár / visiting lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 GY 4 műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmány kötelezettség:

Fizika II.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a hidrosztatikus és hidrodinamikus és pneumatikus

teljesítmény átvitel elméleti és gyakorlati alkalmazásával és a hidraulikus és

pneumatikus szabályozások lehetőségeivel.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei

Hidraulikus alapismeretek; alapfogalmak; folyadékok mechanikája; hidraulikus

berendezések működésének alapjai (hidrosztatika, hidrodinamika); hidraulikus

berendezések munkafolyadékai, tömítései; hidraulikus elemek jelképes ábrázolása;

hidraulikus elemek, szivattyúk; hidraulikus motorok; nyomástárolók; irányító

készülékek; kiegészítő szerelvények; hidraulikus szabályozó berendezés; hidraulikus

kormányok; hidraulikus berendezések javítása.

Pneumatikus energiaátvitel; a pneumatikus berendezések működésének alapjai; a

pneumatikus elemek; motorok; nyomástárolók; irányító készülékek; kiegészítő

szerelvények; pneumatikus szabályozó berendezések.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat a haladási tervben rögzített időben való megírása, a

szemináriumokra való felkészülés ellenőrzése röpdolgozaton keresztül, valamint a

kiadott házi feladat elkészítése és határidőre történő beadása.

A félévi pontszámok:

2 db ZH 2x30 = 60 pont

Röpdolgozatok 20 pont

Házi feladat 20 pont

Összesen: 100 pont

A félév elismerésének feltétele: az ellenőrzési formánkénti 50 % feletti teljesítmény

elérése.

Page 57: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

57

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik.

Jeles (5) 100-81

Jó (4) 80-70

Közepes (3) 69-60

Elégséges (2) 59-51

Elégtelen (1) 50-0

6. Irodalom:

Az elsajátítandó ismeret alapját az előadásokon és gyakorlatokon ismertetett anyag

képezi, ami a kötelező és ajánlott irodalom tanulmányozásával egészül ki.

Kötelező:

1. Dr. Kröell Dulay Imre: Hidrosztatikus hajtás és rendszertechnika – didaktikus

példatár, Szocio Produkt Kft, 2001.

2. Bosch Rexroth AG.: A hidraulika gyakorlata 1. kötet, A fluidtechnika-hidraulika

alapjai és elemei, 2004. (Mechatronikai Intézet: Bosch laboratóriumok oktatási

segédletei)

3. Bosch Rexroth AG.: A pneumatika gyakorlata 1. kötet (Mechatronikai Intézet: Bosch

laboratóriumok oktatási segédletei) 2004.

4. Csernyánszky Imre: Pneumatikus irányítástechnika. Alapkapcsolások. GAMF,

Kecskemét, 1990.

5. Dr. Kröell Dulay Imre: Szerszámgépek automatizálása I. (Hidraulikus hajtás és

irányítástechnika alapjai ), Tankönyvkiadó, 1986.

Ajánlott:

1. Nagy, G. Gépszerkesztési atlasz, GTE, Bp. 1991.

Page 58: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

58

Tantárgy neve:

Humánmenedzsment Kódja:

GM_BHM2KTVN

GM_BHM2KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi Intézet

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Lakatos Vilmos

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár

Oktatók neve:

Cseh Katalin Oktatók beosztása:

mestertanár / master

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Bevezetés a menedzsmentbe

2. A tantárgy célja:

A tárgy keretében a hallgatók megismerhetik az emberi erőforrások felértékelődésének

folyamatát és hatását a szervezet eredményességére. Megértik és megfelelően tudják

szakmailag értékelni a változásokhoz igazodni tudó szakember gárda kialakításához

szükséges emberi erőforrás menedzsment tevékenységek módszertani megoldását.

Átlátják a humán és gazdasági szakterület összefüggését, együttműködésük

fontosságát.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A témakörrel kapcsolatosan megismerik az emberi erőforrások felértékelődésének

folyamatát. A személyügyi feladatok fejlődését. A személyügyi tevékenységeket:

szervezeti stratégia-humán stratégia kapcsolata, munkakörelemzés, munkaköri leírás,

munkakör értékelés, teljesítmény-értékelés-menedzselés, kompetenciamenedzsment,

kompenzáció- és javadalmazási rendszerek, személyzetbiztosítás, toborzás-

kiválasztás, személyzetfejlesztés (képzés, karriermenedzsment), munkaügyi

kapcsolatok.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat: Egy zárthelyi dolgozat megírása legalább 50%-ra.

Levelező tagozat: nincs

5. Értékelés módszere:

A tantárgy kollokviummal zárul.

A kollokvium jellege: írásbeli dolgozat

A tantárgy osztályzatai:

jeles 44-50

jó 38-43

közepes 32-37

elégséges 25-31

elégtelen 0 – 25

6. Irodalom:

Kötelező

1. Dr. Roóz József: Az emberi erőforrás-menedzsment alapjai (2.2; 2.3; 3.1; 3.2; 3.3;

3.4; 3.5; 3.6; 3.7; 3.3.10; alfejezetek) Perfekt, 2006.

2. Az előadáson elhangzottak, az órán letölthető oktatási segédanyag

Page 59: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

59

Ajánlott

1. Bokor A. – Szőts-Kovács K. – Csillag S. – Bácsi K. – Szilas R.: Emberi erőforrás

menedzsment, Aula Kiadó, Budapest, 2007.

2. Lévai Z. –Bauer J.: A személyügyi tevékenység gyakorlata. Szokratész Kiadó,

Budapest 2003.

3. Vekerdy Ida: Emberi erőforrás gazdálkodás I-II., Szent István Egyetem, Gödöllő,

2004.

4. Lővey Imre – Manohar S. Nadkarni: Az örömteli szervezet. HVG Kiadói Rt.,

Budapest, 2004.

5. Marc Effron – Robert Gandossy – Marshall Goldsmith: HR a 21. században. HVG

Kiadói Rt., Budapest, 2004.

6. Szathmáriné Balogh K.: Személyügyi ABC. Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft.

Budapest, 2001.

Page 60: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

60

Tantárgy:

Informatika II.

Informatics II

Kódja:

GM_IF23GATN

GM_IF23GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Szakács Attila Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Informatika I.

2. A tantárgy célja: A tantárgy oktatásának célja olyan alapvető ismeretek közvetítése, amelyek elősegítik

az információs társadalomba történő beilleszkedést. Az ismeretanyag alapjául szolgál

a továbbiakban elsajátítandó informatikai jellegű tantárgyaknak is.

3. A tantárgy rövid tartalma:

A számítógép-alapú információs rendszer.

Az információ-feldolgozás hardver eszközei.

Adatszerkezetek, adat- és fájl-szervezés.

Adatbázis és adatbázis-kezelő rendszerek. A relációs adatbázis-kezelő rendszerek

jellemzői.

Adatbázis-kezelés MS Access környezetben (lekérdezések, űrlap, jelentések, adatbázis

karbantartása, védelme, többszörözése).

Egy desktop relációs adatbázis-kezelő rendszer felhasználói szintű alkalmazása. A

hallgató kész adatmodell alapján tudjon adatbázist létrehozni, adatokkal feltölteni,

lekérdezéseket és adatmanipulációs műveleteket végezni vele.

4. Évközi tanulmányi követelmények: A gyakorlati foglakozások látogatása kötelező.

A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak, az elvégzett munkáról a

hallgató írásban és elektronikus úton (folyamatosan) számolhat be. Az elfogadhatóan

kivitelezett munkát az oktató értékeli, és pontokkal jutalmazza. Az így szerzett pontok

száma (maximálisan elérhető: 10) az egyik összetevője a hallgató félévközi

teljesítményének.

A teljesítmény másik összetevője a zárthelyi dolgozatokon elért pontszám (maximum:

90). A zárthelyi dolgozatok elméleti és gyakorlati részből állhatnak, amelyeket

számítógép alkalmazásával kell végrehajtani és mindkét részből külön-külön legalább

50%-os teljesítményt kell elérni. Az első dolgozat a szorgalmi időszak nyolcadik hetére, a

második az utolsó előtti hétre tervezett.

Page 61: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

61

5. Értékelés módszere:

Elégtelen gyakorlati jegyet kap az a hallgató, aki nem számolt be a személyre szóló

feladatáról vagy a zárthelyi dolgozatokon nem ért el az elméleti és a gyakorlati részből

is külön-külön 50%-os teljesítményt. Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási

lehetőség van.

A személyre szóló feladatok teljesítésével szerzett pontok (maximum 10) és a

zárthelyi dolgozatokon elért pontszám (maximum 90) összegének függvényében a

gyakorlati jegy megállapítása az alábbiak szerint történik:

51 – 62: elégséges

63 – 75: közepes

76 – 87: jó

88 – 100: jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Rádi György (szerk.). Számítástechnika. PSZF-SALGÓ Kft, Salgótarján, 2008.

2. Makó Zsolt, Rádi György (szerk.). Számítástechnikai mintafeladatok. PSzF-

SALGÓ Kft., Salgótarján, 2004.

3. Tímár Lajos: Építsünk könnyen és lassan adatmodellt. Veszprémi Egyetem,

Veszprém, 1997.

4. Szelezsán János: Adatbázisok. LSI Oktatóközpont, Budapest, 2004.

5. Az Access adatbázis-kezelő programmal foglalkozó könyvek:

http://www.akonyv.hu/access.htm

Ajánlott: 1. dr. Czenky Márta: Adatmodellezés példatár. Computer Books Kiadó, 2010.

2. Tímár Lajos. Építsünk könnyen és lassan adatmodellt. Veszprémi Egyetem,

Veszprém, 1997.

2. Jeffrey D. Ullman – Jennifer Widom. Adatbázisrendszerek, Panem

Könyvkiadó, Budapest, 2008.

Page 62: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

62

Tantárgy neve:

Jog I. Kódja:

GM_JG13KTVN

GM_JG13KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi Intézet

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Kovács Mihály Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók neve:

Dr. Kovács Mihály Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy célkitűzése kettős; egyrészről a hallgatót olyan általános jogi ismeretekkel

kell felvértezni, amely lehetővé teszi, hogy az őt foglalkoztató szervezeten belül a

tevékenységét érintő egyszerű vonatkozású jogi feladatokat maga is meg tudja oldani,

a speciális jogi szakértelmet igénylő ügyekben pedig a szervezet jogi képviselőjével

érdemi módon tudjon kommunikálni, s vele a problémamegoldásban együttműködni.

Másrészről a tantárgy a későbbi jogi szaktárgyak speciális jogi fogalomrendszerének

megalapozásául kell, hogy szolgáljon.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Maga a tantárgy egy alapozó és egy tartalmi részből áll. Az alapozó részben a

hallgatók megismerik a jogfilozófia alapjait, a jog szerkezetét és rétegeit, majd a

történeti fejlődés tükrében kerülnek bemutatásra az egyes jogi alapfogalmak.

A tartalmi részben ismerkednek meg a hallgatók a modern állam és jog, a jogi norma

és a jogforrás fogalmával, valamint a jogi normák szerkezetével. A jogrendszer

bemutatásán keresztül tekintenek be a jogágak világába, megismerkednek a

jogviszony elemeivel, a jogi tényekkel, a jogalkalmazással, valamint a jogi felelősség

témakörével. Bemutatásra kerülnek továbbá azok az emberi magatartások és egyéb

körülmények, amelyek a jogviszonyok tekintetében relevánsak lehetnek.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat: A tananyag elsajátítási szintjének mérése a kimeneti rendszerű

ellenőrzésre épül. Ezért az évközi ellenőrzés az előadáson történő direkt konzultációra

és kérdésfelvetésre szűkíthető.

Levelező tagozat: Nincs.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

Page 63: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

63

Kollokvium 100 pont

Összesen: 100 pont

Levelező tagozat:

Kollokvium 100 pont

Összesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Balásházi Mária: Jogi alaptan, Aula, Bp., 2004.

2. Moór Gyula: Jogfilozófia, Püski Kiadó, 1994.

3. Pokol Béla: A jog szerkezete, Gondolat Kiadó, 1991.

4. Scheirich Gyula: Előadásvázlatok, házi előadásvázlat, 1999.

Ajánlott:

Tudományegyetemek jogtörténeti tárgyú tankönyvei

Page 64: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

64

Tantárgy:

Jog II. Kódja:

GM_JG23KTVN

GM_JG23KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Kovács Mihály Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók:

Dr. Kovács Mihály Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Jog I.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának általános célja, olyan gazdasági jogi szakismeretek

elsajátításának biztosítása, amely a szakma mindennapi munkavégzése során a

gyakorlatban jól hasznosítható, és a szervezet gazdasági-pénzügyi tevékenységének

jogi vonatkozásai tekintetében nélkülözhetetlen.

A tantárgy specifikus célkitűzése kettős:

Egyrészről a közgazdászt olyan szintű társadalombiztosítási szakismerettel kell

felvértezni, amely lehetővé teszi, hogy az őt foglalkozató szervezeten belül a

tevékenységét érintő alapvető jogi feladatokat maga is meg tudja oldani, másrészről a

speciális jogi szakértelmet (beadványok készítése, peres képviselet stb.) igénylő

ügyekben a szervezet jogi képviselőjével érdemi módon tudjon kommunikálni, s vele

a problémamegoldásban együttműködni.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Az általános rész tárgyalása során a hallgatók a történeti fejlődés tükrében ismerik

meg az üzleti jog előzményeit, az alapfogalmakat. Bemutatásra kerül a szervezeti

formák rendszere, a gazdasági élet egyes szereplőinak alapvető bemutatása és

csoportosításuk. Különös tekintettel a gazdasági társaságokra és a non-profit

szervezetekre, beleértve a költségvetési szféra intézményeit is. Ismertetésre kerülnek a

cégjogi szabályozás általános rendelkezései, és az alapelvek, és cégeljárás fontosabb

szabályai.

Kiemelésre kerülnek a csőd, felszámolási, végelszámolási szabályok és a gazdálkodó

szervezetek átalakulásának kérdései. Külön fejezet foglakozik a versenyjogi

szabályozás kérdéskörével (versenykorlátozás, tisztességtelen verseny, fúziók), és az

alapvető fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat:

A tananyag elsajátítási szintjének mérése a kimeneti rendszerű ellenőrzésre épül. Ezért

az évközi ellenőrzés az előadáson történő direkt konzultációra és kérdésfelvetésre

szűkíthető.

Levelező tagozat:

Nincs.

Page 65: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

65

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

Kollokvium (írásbeli): 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

Levelező tagozat:

Kollokvium (írásbeli): 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező

1. Szalay László: Gazdasági jog. Rejtjel, 2003.

Ajánlott

Tudományegyetemek gazdasági jog tárgyú tankönyvei.

Page 66: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

66

Tantárgy:

Környezetmenedzsment Kódja:

GM_KME3KVTN

GM_KME3KVTL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Simon Sándor Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Dr. Simon Sándor Oktatók beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Bevezetés a menedzsmentbe.

2. A tantárgy célja:

Az adott általános- és környezeti gazdaságpolitika keretein belül a gazdasági

tevékenységek környezeti hatásai jelentős részben a vállalatok környezeti

tudatosságán, környezeti magatartásán múlnak. A környezettel való jobb összhang

megteremtése, a szigorodó környezetvédelmi előírásokhoz és társadalmi elvárásokhoz

való alkalmazkodás szükségessé teszi, hogy a vállalatok önálló menedzsment

funkcióként kezdjék a környezetmenedzsmentet. Ennek feladataival, kiépítésének és

fejlesztésének elvi, módszertani és szervezési kérdéseivel foglalkozik a tárgy.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Képesek technológiai megoldásokat kidolgozni a hulladékok újrahasznosítására, a

veszélyes hulladékok ártalmatlanítására, általános ismeretekkel rendelkeznek a

természet- és tájvédelem, a környezetpolitika területén, továbbá képesek mérnöki

képzettségük és egy világnyelv ismerete birtokában hazai és külföldi szakemberekkel

való kommunikációra és csapatmunkára. az iparban és a szolgáltatási tevékenységek

során jelentkező környezetterhelés, környezetszennyezés megelőzésének,

csökkentésének, megszüntetésének lehetőségeivel, módszereivel, eszközeivel

foglalkoznak. Az oktatás kiterjed a különféle ipari technológiákra és az ehhez

kapcsolódó környezeti hatásokra (zaj, vibráció, sugárzások stb.), ezek vizsgálatára,

hatáselemzésére.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A félév során szerzett ismeretek ellenőrzésére kollokvium keretében kerül sor.

Nappali tagozaton az aláírás megszerzésének feltétele a házi feladatok legalább 50%-

ban eredményes elkészítése.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

Page 67: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

67

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Kósi Kálmán - Valkó László: Környezetmenedzsment. Typotex, 2006. (kijelölt

részek)

Ajánlott:

1. Kerekes - Kindler: Környezetmenedzsment, AULA, 2005.

2. Az Európai Unió környezeti menedzsment rendszere : EMAS I, EMAS II /

Nádudvari Zoltán. - Budapest : BME OMIKK, 2002.

3. A környezetbarát vállalatirányítás eszközei / Csutora Mária, Kerekes Sándor. -

Budapest : KJK-Kerszöv, 2004.

4. Környezettervezés / Konkolyné Gyuró Éva ; [... közrem. Gergely Erzsébet et

al.]. - Budapest : Mezőgazda, 2003.

5. Medvéné dr. Szabad Katalin (szerk.) : A környezet-gazdaságtan alapjai.

Perfekt Budapest, 2004.

6. Farkas Péter : A globalizáció és fenyegetései Aula Budapest, 2002.

7. Simai Mihály : Zöldebb lesz-e a világ? A fenntartható fejlődés szerkezeti

problémái a XXI. század elején Akadémiai Kiadó Budapest, 2001.

8. Antal László : Fenntartható-e a fenntartható növekedés? Közgazdasági Szemle

Alapítvány Budapest, 2004.

9. Náray-Szabó Gábor : Fenntartható a fejlődés? Akadémiai Kiadó Budapest,

2003.

10. Donella Meadows – Jorgen Randers – Dennis Meadows : A növekedés határai

Kossuth Kiadó Budapest, 2005.

11. Norman Myers – Julian L. Simon : Mi a helyes válasz, ha a Föld a tét?

Typotex Budapest, 2004.

12. Cséfalvay Zoltán: Globalizáció 1.0 Nemzeti tankönyvkiadó Budapest, 2004.

Page 68: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

68

Tantárgy:

Minőségirányítási

rendszerek

Kódja:

GM_MIR2BTVN

GM_MIR2BTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Lakatos Vilmos Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Lakatos Vilmos

Cseh Katalin

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

mestertanár / master

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 B 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 B 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

Napjainkban nagyon fontos elvárás, hogy a vevő, az ügyfél igényeinek megfelelő

terméket az ügyfél elvárásainak megfelelő minőségben állítsanak elő úgy, hogy a

vonatkozó törvényi és egyéb elvárásoknak is megfeleljen. Ma már több olyan

minőségirányítási rendszer létezik, amely profiltól függetlenül és/vagy egyes

szakterületeken kötelező erejűen, vagy a piaci verseny igényeinek megfelelően

„önkéntes” alapon működtethető. A tárgy célja a legelterjedtebb rendszerek

megismerése, hiszen a gyakorlatban ezek alkalmazása ma már a cégek nagyságától,

vállalkozási formájától függetlenül elengedhetetlen, diplomásainknak pedig

ismerniük, használniuk kell munkájuk során.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A hallgatók

- ismerjék a minőség fogalmakat, a minőség jelentőségét, fejlődését,

- ismerjék a TQM-et, annak filozófiáját alkalmazni is tudják a gyakorlatban,

- ismerjék az ISO 9000, ISO 14000 szabványok lényegét, alkalmazásuk okait,

kiépítésük mozzanatait és a folyamatirányítás szükségességét,

- ismerjék és képesek legyenek a HACCP alkalmazásához segítséget nyújtani,

- legyenek nyitottak a minőségirányítás területén megjelenő új módszerek, modellek

befogadására, alkalmazására.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat: Egy zárthelyi dolgozat megírása legalább 50%-ra és egy házi

dolgozat készítése és határidőre leadása.

Levelező tagozat: Egy zárthelyi dolgozat megírása és egy házi dolgozat elkészítése,

leadása határidőre.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy beszámolóval zárul.

Zárthelyi 25 pont

Házi dolgozat 25 pont

Osztályzatok kialakítása:

(5) jeles 44 – 50

(4) jó 38 – 43

(3) közepes 32 - 37

Page 69: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

69

(2) elégséges 26 – 31

(1) elégtelen 0 – 25

6. Irodalom:

Kötelező:

Az előadások anyaga, mely a belső hálózatról levehető, de csak ennek

megtanulása – mivel csak vázlat – nem elegendő a záró dolgozat sikeres

megírásához.

Arthur R. Tenner – Irving J.DeToro: Teljes körű minőségmenedzsment, Műszaki

Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Ajánlott:

Bálint J. Minőség: tanuljuk, tanítsuk és valósítsuk meg, TERC Kereskedelmi és

Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága, Budapest, 2001.

ISO 9000:2000 Szabvány és ezeket segítő szabványok

Dr. Róth András: ISO 9000:2000 Minőségügyi rendszer, Verlag Dashöfer

Szakkiadó Kft., Budapest.

Az internet ide vonatkozó honlapjai

Page 70: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

70

Tantárgy:

Munkavédelem Kódja:

GM_MUV2BMVN

GM_MUV2BMVL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Walz Géza Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Együd Imre Oktatók beosztása:

óraadó tanár / visiting lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 B 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 B 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a munkavédelem alapvető kérdéseivel, a jogi szabályozással

és különféle biztonságtechnikai előírásokkal.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A munkavédelem elméleti alapjai. Jogi szabályozás.

Munkaélettan, munkalélektan, munkaegészségtan. Ergonómiai ismeretek. Létesítmények

biztonságtechnikai előírásai.

Munkahelyek kialakításának biztonsági szempontjai.

Anyagmozgatás, karbantartás és javítás biztonságtechnikája. Tűzvédelem. Kockázatelemzés

Az elsajátítandó ismeret alapját az előadásokon és gyakorlatokon ismertetett anyag képezi,

ami a kötelező és ajánlott irodalom tanulmányozásával egészül ki.

A hallgatók az elméleti anyag elsajátítását elsősorban az elméleti előadások alapján a tananyag

elmélyítését pedig egyéni tanulással tehetik meg.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

1 db zárthelyi dolgozat a haladási tervben rögzített időben való megírása.

A zárthelyi dolgozat 50 %-os megírása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy előadásainak látogatása. Szakirodalom tanulmányozása, önálló feldolgozása.

Egyéni tanulás zárthelyire való felkészülés.

A tantárgy beszámolóval zárul.

A tantárgy érdemjegyei: jól megfelelt (5) 70 % felett

megfelelt (3) 50-69 %

nem felelt meg (1) 50 % alatt

6. Irodalom:

Kötelező

1. Bujnóczki Tibor - Lukácsné Lelik Zsuzsanna: Munkavédelem a gépész szakmacsoport

számára. Műszaki Kiadó MK - 6068 – 0 ISBN: 9789631660685

Ajánlott

1. Molnár J.-Ungváry Gy.: Munkavédelem. Verlág-Dashöfer, Budapest, 2002.

2. Búzás A.-né: Munkavédelem. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1995.

3. Munkavédelmi TV 1993. XCIII.

4. Tűzvédelmi TV 1996. XXXI.

Page 71: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

71

Tantárgy:

Műszaki ábrázolás

Kódja:

GM_MAB5GMVN

GM_MAB5GMVL

Intézet:

Mechanikai és Géptani Intézet

Mechanika és Műszaki ábrázolás Tanszék

Gödöllő

Tantárgyfelelős:

Dr. Gyürk István Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+3 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 14 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a legfontosabb rajztechnikai elemekkel, a sík- és

térmértani alapfogalmakkal és az ábrázolási szabályokkal. Elsajátítsák a gépelemek,

gépészeti szerkezetek ábrázolásának módjait, a nézeti és metszeti ábrázolás szabályait.

Jártasságot szerezzenek az elektronikus műszaki dokumentációk kezelésében, elméleti

és gyakorlati ismereteket szerezzenek az AUTOCAD programról és az alkalmazási

lehetőségeiről.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgy fő témakörei:

Műszaki ábrázolási alapismeretek

Rajztechnikai alapfogalmak, szabványismeretek, szabványírás. Méretmegadás.

Síkmértani szerkesztések. Párhuzamos és merőleges vonalak szerkesztése. Sík

geometriai szerkesztések. Egyenes vonalú síkidomok, érintők és műszaki

görbék szerkesztése.

Vetületi ábrázolás. Vetítési módok, merőleges vetítés. Síklapú- és forgástestek

vetületi ábrázolása.

Síklapú testek síkmetszése és áthatása.

Forgástestek síkmetszése és áthatása.

Metszeti ábrázolás. Metszet létrehozása és ábrázolása. Metszetek fajtái és a

metszeti ábrázolás szabályai.

Felületminőség, mérettűrés és illesztés fogalma, megadása műszaki rajzokon.

AUTOCAD alapismeretek

Alapfogalmak állapotsor.

Rajzoló parancsok.

Módosítások.

Megjelenítések, mentés, megnyitás.

Segédeszközök.

Méretstílusok, Méretek megadása.

Blokkok használata, Attribútumok.

Design Center, Rajzok nyomtatása.

Térbeli modellek, Szilárdtestek létrehozása. Valósághű képek készítése.

Page 72: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

72

4. Évközi tanulmányi követelmények:

4 db szerkesztési, ill. tervezési feladat elkészítése és határidőre történő beadása.

A beadott feladatok minősítésének 50%-os teljesítése.

5. Az értékelés módszere:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Az érdemjegy meghatározása az évközi

összteljesítmény alapján történik:

Jeles (5) 80 % felett

Jó (4) 70-79 %

Közepes (3) 60-69 %

Elégséges (2) 50-59 %

Elégtelen (1) 50 % alatt

6. Irodalom:

A tananyag a gyakorlatokon (szeminárium+ labor) sajátítható el. Az AUTOCAD

ismeretek tananyag oktatása 10 fős tanulói csoportokkal történik a számítógépes

laboratóriumban. A tanuláshoz felhasználható irodalom:

Kötelező:

1. Fenyvessy Tibor: Műszaki rajz alapjai.Géprajzi alapismeretek.

Villamos rajzi alapismeretek. Tankönyvmester Kiadó 2006.

2. Molnár Ervin: Műszaki rajz feladatok. Tankönyvmester Kiadó 2006.

Ajánlott:

1. Pintér M.: AutoCAD felhasználói ismeretek. ComputerBooks, 2004.

2. Bertha M.: Térbeli ábrázolás. Műszaki Könyvkiadó. Budapest, 1999.

Page 73: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

73

Tantárgy:

Műszaki fejlesztés és iparjog Kódja:

GM_MFI3KTVN

GM_MFI3KTVL

Intézet: Rendszertechnikai és Menedzsment Intézet

Műszaki Gazdaságtani Tanszék Gödöllő

Tantárgyfelelős: Dr. Husti István

Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi tanár /professor

Oktatók neve:

Dr. Scheirich Gyula Tantárgyfelelős beosztása: c. főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tárgy a mérnöki munka szerteágazó területein előforduló szellemi tulajdonnal

kapcsolatos elvi és gyakorlati ismereteket foglalja össze. A munka során mind

alkotóként, mind felhasználóként kapcsolatba kerülhetünk a szellemi tulajdon

különféle formáival. Találmányainkra szabadalmat engedélyezhetnek, saját cégünknek

érdemes védjegyet készíteni, más esetben különféle mintaoltalmi formák adnak

effektív védelmet szellemi termékeinknek. Termelőként, szervizmérnökként,

értékesítőként a termékfelelősség kérdésköre igen jelentősen befolyásolja

eredményességünket.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Az iparjogvédelem fogalma, kialakulása. Műszaki megoldások iparjogvédelmi státusa,

közkincs. Titokvédelem.

A szabadalmaztathatóság feltételei. Újdonság, újdonságrontás. A feltaláló

személyiségi jogai. Szabadalmi oltalom keletkezése, hatálya, időtartama, terjedelme,

korlátjai.

Szolgálati jogviszonyban létrehozott szellemi alkotások kérdései. Hasznosítási

szerződés. A szabadalmi kényszerengedély. Bitorlás. Nemleges megállapítás.

Szabadalmi oltalom megszűnése. A szabadalmi bejelentés kellékei, egysége,

elsőbbsége. A szabadalmi bejelentés alaki, érdemi, teljes és halasztott vizsgálata.

Bírósági eljárás szabadalmi ügyekben. Díjazási kérdések a szabadalom fennállása

során.

A használati minta. Az ipari minta. Kereskedelmi név, földrajzi árujelzők.

Szoftverek oltalmi kérdései, hazai és EU gyakorlat. A Párizsi Uniós Egyezmény.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete. A Szabadalmi Együttműködési Szerződés. EU

Szabadalmi Együttműködés. Védjegyjog. A know-how. Szerzői jog. Szomszédos

jogok. A szabadalmi ügyvivő. Magyar Szabadalmi Hivatal. Újdonságkutatás.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozat:

A félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk.

Íratásának időpontja a 8. oktatási hét előadásának órája, időtartama: 60 perc.

Az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév során elkészítendő

házi dolgozat, amelynek beadási határideje a 9. oktatási hét. A házi dolgozat egy, a

vállalkozások valamely műszaki fejlesztési iparjogi mozzanatához kapcsolódó,

összetettebb feladat esettanulmány formájában történő kidolgozása és prezentálása a

szorgalmi időszak 10-15. hetének előadásain.

Page 74: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

74

Levelező tagozat:

A félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk.

Íratásának időpontja az utolsó konzultáció, időtartama: 60 perc.

Az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév során elkészítendő

házi dolgozat, amelynek beadási határideje a 9. oktatási hét. A házi dolgozat egy, a

vállalkozások valamely műszaki fejlesztési iparjogi mozzanatához kapcsolódó,

összetettebb feladat esettanulmány formájában történő kidolgozása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 – 100

(4) jó 76 – 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 – 60

(1) elégtelen 0 – 50

A pontszám részletezése:

1 témazáró dolgozatra 1 x 80 = 80 pont

1 házi feladatra 1 x 20 = 20 pont

Szorgalmi időszak összesen: 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

Levelező tagozat:

A pontszám részletezése:

1 témazáró dolgozatra 1 x 80 = 80 pont

1 házi feladatra 1 x 20 = 20 pont

Szorgalmi időszak összesen: 100 pont

Mindösszesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Vonatkozó jogszabályok

2. Innovációs folyamatok menedzsmentje / Iványi Attila Szilárd, Hoffer Ilona. -

Budapest : Aula, 2004.

3. Iparfejlesztés - műszaki fejlesztés / Szekér Gyula. - [!Budapest] : Kossuth, 1982.

4. Találmányok, szabadalmak : Műszaki alkotások jogvédelme és értékesítése / Gazda

István ifj., Kövesdi Dezső, Vida Sándor. - Budapest : Közgazd. és Jogi Kvk., 1985. -

370 p.

5. Iparjogvédelmi kézikönyv / [főszerk. Pusztai Gyula] ; [szerk. VinczeAttila] ; [...

szerzői Bendzsel Miklós et al.]az Országos Találmányi Hivatal kiadványa. - Budapest

: Közgazd. és Jogi Kvk., 1986.

6. Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén / Lontai Endre. – Bp.: Akad.

K., 1988.

Page 75: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

75

Tantárgy:

Pénzügyek alapjai Kódja:

GM_PUA4KGTN

GM_PUA4KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Kovács Mihály Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók:

Nyári Csaba

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+1 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerjék a pénz szerepét, a pénzzel kapcsolatos

közgazdasági koncepciók fejlődését, a pénzügyi rendszer fogalmát, elemeit,

intézményeit. Ennek keretében sor kerül az alapvető monetáris politikai és fiskális

politikai fogalmak és összefüggések megismertetésére, a pénzügyi piacok

működésének bemutatására. Célunk, hogy a hallgatók megismerkedjenek a

pénzteremtés, a monetáris szabályozás, az infláció, a fizetési mérleg, az árfolyam- és

kamatpolitika, valamint a nemzetközi makrogazdasági pénzügyek (EMU) és a

jelenlegi magyar pénzügyi politika alapvető jellemzőivel és összefüggéseivel.

Célkitűzés, hogy mindezek alkalmazásával a hallgató áttekintést kapjon a pénzügyi

rendszer egészéről, annak működéséről, intézményeiről, beleértve azok cél- és

eszközrendszerét.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A pénz kialakulása, fogalma, lényege, funkciói arany- és a mai pénzügyi rendszerben.

Pénzhelyettesek az arany- és a mai pénzügyi rendszerben. Nemzetközi pénzügyi

eszközök: deviza, valuta. Aranyvaluta és aranydeviza rendszer. Paritás elméletek, az

árfolyam kezelés módjai napjainkban. SDR, ECU, EURO. Az értékpapírok fogalma,

fajtái. Váltó, csekk, részvény, kincstárjegy, egyéb értékpapírok. Pénzügyi rendszer

fogalma, a pénzügyi politika. A monetáris politika jellemzői. Költségvetési politika

jellemzői, az államháztartás. Devizapolitika, a hazai devizapiac jellemzői.

Bankrendszer. A MNB feladatai. Üzleti bankok. Bankügyletek. A tőzsde jellemzői,

tőzsdei ügyletek. Nemzetközi kereskedelmi forgalomban alkalmazott fizetési

eszközök és módok. Nemzetközi pénzügyi intézmények.

Összességében a kurzus elvégzése után a hallgatók ismerik a pénz történetét, a mai

pénz és pénzhelyettesítők szerepét és jelentőségét, valamint a pénzintézeti rendszer

felépítését, az egyes pénzintézeti típusok sajátosságait, átlátják a pénzügyi

intézmények helyét és szerepét a gazdaságban, és felismerik a pénzügyi folyamatok

célkitűzéseit és eszközrendszerét. A hallgatók képesek alapvető pénzügyi számítások

elvégzése után egyszerű pénzügyi döntések meghozatalára.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton az előadások látogatása nem kötelező, gyakorlatokról a TVSZ

szerinti hiányzás lehetséges. A nappali tagozaton 1 zárthelyi dolgozat megírására kerül

sor. Levelező tagozaton nincs évközi követelmény.

Page 76: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

76

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton az aláírás feltétele egy zárthelyi dolgozatból 50%-nál magasabb

szintű teljesítmény elérése. Aláírás megtagadás esetén a vizsgaidőszak első hetében

van lehetőség az aláírás megszerzésére. Levelező tagozaton az aláírásnak nincs külön

előfeltétele. A kreditpont megszerzésének feltétele legalább elégséges kollokviumi

osztályzat. A kollokviumi dolgozatok tartalma: elméleti esszékérdések; tesztkérdések,

illetve pénzügyi számítási feladatok. Az elégséges szint eléréséhez az 50 pontos

kollokviumban 26 pontot kell elérni. További értékelés: 32-38 pont közepes, 39-44

pont jó, 45 ponttól jeles.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Magyar G. (2004): Pénzügyi navigátor, Invent Kiadó

2. Barta Á. (2005): Válogatott fejezetek pénzügyekből (1-2. fejezet), Tessedik

Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kar, Békéscsaba

Ajánlott:

1. Madár P. – Schepp Z. –. Szabó Z. – Szebellédi I. - Zeller Gy. (2003): Pénzügyek

alapjai, Unió

2. Kohn, Meir: Bank– és pénzügyek, pénzügyi piacok, Osiris, Budapest, 2003.

3. Stiglitz, Joseph E. (2000): A kormányzati szektor gazdaságtana, KJK–Kerszöv,

Budapest

4. Stiglitz, Joseph E.: Economics of the Public Sector, W. W. Norton & Company

Inc., New York

5. Musgrave, R.A.–Musgrave, P.B.–Kulmer, L. (1994): Die öffentliche Finanzen in

Theorie und Praxis, 6. kiadás, Mohr Tübingen

6. Samuelson, P.A.–Nordhaus, W.D. (1987): Közgazdaságtan. Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, Budapest

7. Bodie, Z.–Kane, A.–Marcus, A. (1996): Befektetések. Tanszék Kft, Irwin,

Budapest

8. Powers, M.–Vogel, D. (1989): A határidős deviza és hiteltőzsdék működése.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Page 77: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

77

Tantárgy:

Alkalmazott

operációkutatás

Kódja:

GMLOPK3GATN

GMLOPK3GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Patay Zoltán

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Patay Zoltán

Molnár István

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Operációkutatási alapok.

2. A tantárgy célja:

Az Operációkutatási alapok célkitűzéseivel összhangban ismerteti a menedzsment fontos

döntéseit segítő speciális olyan modellek felállítását, megoldását és értékelését, amelyek

széleskörűen alkalmazhatóak optimalizálási jellegű tervezési-szervezési feladatok

megoldásában.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Hálótervezési technikák a munkaszervezésben és munkaütemezésben. Determinisztikus és

sztochasztikus időtervezési módszerek: kritikus út és időtartalékok meghatározása.

Hálózatok elemzése és a magyar módszer alkalmazásai: disztribúciós problémák,

hozzárendelési feladatok, hátizsák probléma, az utazó ügynök problémája.

Vállalati döntések meghozatalát segítő többcélú programozás: a szekvenciális optimalizálás

módszere, a többcélúság helyettesítése ill. közelítése egy célfüggvénnyel.

Kiemelten fontosnak tartjuk a hálózatelemzési módszerek megismerését. A tananyag

elsajátítása révén a hallgató – lényegesen bővült tudásbázisa alapján – képes

menedzsmentszintű optimalizálási (nyereségmaximalizáló ill. költségminimalizáló) tervezési

feladatok széles körének megoldására, a legelterjedtebb hálózat elemzési módszerek

felhasználásával is.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Beszámoló személyre szóló feladatokról. Ezúton 50 pont szerezhető.

A félév végén egy zárthelyi dolgozatot kell megírni. Ezáltal szintén 50 pont szerezhető.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a kijelölt feladatairól nem számol be, vagy a

zárthelyi dolgozatot nem írja meg. Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlásra van

lehetőség.

A kreditpontok megszerzésének szükséges feltétele a beszámoló által és zárthelyin nyújtott

60%-os teljesítmény. Ennek figyelembe vételével az „elégséges” érdemjegy alsó határa 60

pont, a további osztályzatoké megfelelően 70, 80 és 90 pont.

6. Irodalom:

1. Hornung Tamás – Dr. Csernyák László: A gazdasági optimalizálás módszerei

I. / Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó 2004.

2. Dr. Csernyák László – Dr. Jánosa András: A gazdasági optimalizálás

módszerei II. / Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó

2004. 3. Ferenczi Zoltán, Nagy Zoltán, Raffai Mária. Döntéselőkészítés. Esettanulmányok,

példatár. NOVADAT Bt., 1997.

4. Döntéselőkészítés: operációkutatási módszerek. Novadat Kiadó, 2000. 5. Bánhalmi Árpád és mások: Kvantitatív módszerek II. (Fejezetek az

operációkutatásból.). BGF, Perfekt Zrt. 2005. 222 old.

Page 78: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

78

Tantárgy neve:

Controlling I. Kódja:

GMLCO15KTVN

GMLCO15KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Simon Sándor Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók neve:

Dr. Simon Sándor

Dr. Lakatos Vilmos

Oktatók beosztása:

egyetemi docens / associate professor

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának célja a főiskola tantárgystruktúráján belül egy olyan

ismerethalmaz elkülönítése, melynek segítségével a vállalkozások gazdasági és

pénzügyi folyamatait a hallgatók szintetikus egységben tudják kezelni. A hallgatók

megismerkednek a controlling rendszer alapvető elemeinek kiépítésével és

működtetésével. Gyakorlati példákon keresztül jártasak lesznek az egyes controlling

módszerek használatában és megismerkednek az alkalmazásuk korlátaival is.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A controlling, mint fogalom értelmezése, a controlling és a menedzsment kapcsolata, a

controlling általános működési modellje, a controlling kapcsolatai, feladatai, a

controlling koncepció, a controller jövőkép, a controlling szabályzókör, a controlling

alapelvei, a controller szerepe, controlling rendszerek, controlling szervezetek,

(stratégiai, management, feladat-controlling), a controlling rendszer befolyásoló

tényezői, a vállalkozási funkcióknak megfelelő controlling rendszerek bemutatása,

teljesítmény controlling, költség-eredmény controlling), elemzési módszerek a

controlling eszköztárában, fedezet számítás, eltérés elemzés, tevékenység alapú

költségszámítás.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton az aláírás megszerzésének feltétele az órai és a házi feladatok

legalább 50%-ban eredményes elkészítése.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Hágen István Zsombor – Kondorosi Ferencné: Controlling kezdőknek és haladóknak.

Debrecen, Controll 2003 Kft. 2003.

Page 79: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

79

Ajánlott:

1. Simon Sándor: Üzleti tervezés Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kar

Békéscsaba 2004.

2. Horváth & Partner: Controlling Út egy hatékony controlling-rendszerhez KJK,

Budapest 1997.

3. Szerk.: Maczó K.: Controlling a gyakorlatban. Sikeres vezetők kézikönyve. Verlag

Dashöfer Kiadó, Budapest 1999.

4. Boda György - Szlávik Péter: Kontrolling rendszerek tervezése Közgazdasági és Jogi

Kiadó Budapest 2002.

5. Csikós – Juhász – Kertész: Operatív controlling I. Novorg Budapest 1993.

6. Csikós – Juhász – Papp: Operatív controlling II. Novorg Budapest 1995.

7. Csikós – Juhász: Operatív controlling III. Novorg Budapest 1997.

8. Kresalek Péter: Tervezés a vállalkozások gyakorlatában (314/2003) Perfekt Budapest

2003.

9. Barakonyi Károly: Stratégiai tervezés Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1999.

10. Horváth & Partner: Controlling Közgazdasági és Jogi Kiadó Budapest 2002.

Page 80: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

80

Tantárgy:

Controlling II. Kódja:

GMLCO24GTVN

GMLCO24GTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Simon Sándor Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Dr. Simon Sándor

Dr. Lakatos Vilmos

Oktatók beosztása:

egyetemi docens / associate professor

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Controlling 1.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának célja, hogy a controlling rendszerek működtetésének,

gyakorlati feladatainak (a vezetés felé történő információszolgáltatás szervezése, belső

beszámolórendszer kiépítése, stratégiai üzleti egységek és ezeken belüli

termékstruktúra kialakítása) megoldásában szerezzenek megfelelő jártasságot, illetve

készséget a hallgatók. A tantárgy keretében kiemelt jelentőséget kap a vezetői

számvitel vállalat-specifikus kialakítása, valamint összehangolása működési

folyamatokkal és a szervezeti struktúrával. A tantárgy keretében modellvállalatokat

alkotunk szoftveres támogatás (Microsoft Dynamics ERP) segítségével, kiemelten

kezeljük a költségnem, költséghely és költségviselői struktúra kialakítását,

kimutatások, elemzések készítését.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A tantárgyban megjelenő gyakorlati feladatok alapja a hallgatónként egy-egy

személyre szabott, elképzelt vállalat működésének számszaki modellezése. E feladat

elkészítése során kiemelt jelentőséget kap a technológiai kalkulációkon, a fedezeti

összeg számításon alapuló stratégiai üzletági egységek kialakítása, a pénzmozgás-,

bevétel-, költség- és eredménytervezés. A feladat elkészítése a költséghelyek és

költségviselők modellvállalatbeli elhatárolása során jártasságot biztosít a gazdasági

szimulációban, a vállalati költség és profitközpontok szintjén történő

hatékonyságvizsgálatokban és sajátos mutatószámokra alapozott belső beszámolók

elkészítésében.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton az ismeretek alkalmazásszintű számonkérését szolgálja a félév

során elkészítendő házi feladatok, illetve a kiemelt jelentőségű félévzáró házi feladat

bemutatása. A feladatok a Microsoft Dynamics vállalatirányítási (ERP) célszoftver

alkalmazásával módszertanilag egymásra épülő, elektronikus bizonylatok, analitikák

és jelentések elkészítését jelentik.

A félév során szerzett ismeretek ellenőrzésére a szorgalmi időszakot záró beszámoló

keretében kerül sor. Az összevont értékelés egy ötfokozatú érdemjegy lesz.

Nappali tagozaton az aláírás megszerzésének feltétele az órai és a házi feladatok

legalább 50%-ban eredményes elkészítése.

Page 81: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

81

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Hanyecz Lajos: A controlling rendszere Saldo Kiadó Budapest, 2006. (kijelölt

részletek)

Ajánlott:

1. Simon Sándor: Üzleti tervezés. Főiskolai jegyzet Békéscsaba, 2004.

2. Horváth & Partner: Controlling, Út egy hatékony controlling-rendszerhez KJK,

Budapest 1997.

3. Szerk.: Maczó K.: Controlling a gyakorlatban. Sikeres vezetők kézikönyve. Verlag

Dashöfer Kiadó, Budapest 1999.

4. Boda György - Szlávik Péter: Kontrolling rendszerek tervezése Közgazdasági és

Jogi Kiadó Budapest, 2002.

5. Adorján – Bába – Lukács – Mikáczó – Róth: Üzemgazdasági számvitel Saldo

Budapest, 2002.

6. Mann, R. – Mayer, E..: Controlling kezdők számára Saldo Budapest, 1993.

7. Kaplan, R.S. – Norton, D.P.: Balanced Scorecard Közgazdasági és Jogi Kiadó

Budapest, 2000.

8. Horváth & Partner: Controlling Közgazdasági és Jogi Kiadó Budapest, 2002.

Page 82: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

82

Tantárgy:

Gazdaságföldrajz

Kódja:

GMLGFO2KGTN

GMLGFO2KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Gurzó Imre

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Gurzó Imre

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja: A tantárgy oktatásának elsődleges célja, hogy a hallgatók ismerjék meg és megfelelő

mélységben sajátítsák el az alapvető általános gazdaság- és társadalom földrajzi

ismereteket, világos képük legyen a földrajzi környezet, a társadalom és a gazdaság

bonyolult kölcsönkapcsolatának főbb elemeiről. A képzés további célkitűzése a

szemléletformálás. El kell érni, hogy a hallgatóknak a társadalomról és a gazdasági

folyamatokról alkotott szemléletmódja szerves részévé váljon a térbeliség, a társadalmi-

gazdasági folyamatok térbeni megjelenése.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A hallgatók megismerkednek a mai modern világgazdaság kialakulásával, szerkezetével,

működésével, tanulnak a globalizáció kihívásairól, a népesség- és településföldrajzi

folyamatokról, a legfontosabb mezőgazdaság- és iparföldrajzi jelenségekről, az

infrastruktúra szerepéről, valamint a világkereskedelemre és a turizmusra vonatkozó

alapismeretekről.

A megszerzendő kompetenciákat tekintve a hallgatók mindenek előtt új ismereteket

szereznek a gazdaságról és a társadalomról. Képesek lesznek a gazdaság térbeli

folyamatai törvényszerűségeinek felismerésére, a jelenségek magyarázására. Képesek

lesznek a világban végbe menő területi differenciálódás értékelésére és általában a

gazdasági és társadalmi folyamatok összekapcsolására. Fejlődik elemző,

összefüggésekben való gondolkodási és szintetizálási képességük.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a hallgatók rendszeres részvétele az előadásokon. Levelező

tagozaton nincs.

5. Értékelés módszere:

Az aláírásnak nincs külön követelménye, előfeltétele. A kreditpont megszerzésének

feltétele a tantervi követelmények sikeres teljesítése. Ehhez a hallgatónak egy, a

vizsgaidőszakban megírandó dolgozat legalább 50 %-os teljesítésével bizonyítania kell -

az elsajátítandó tananyag (összefüggések és folyamatok) megfelelő mélységű ismeretét

(elméleti kérdések, tesztfeladatok, relációs feladatok, rövid esszé megírása teljesítésével)

és - a fontosabb adatok, információk, tények valamint a vonatkozó topográfiai névanyag

elsajátítását. Az elégséges szint eléréséhez 50%-os teljesítményt kell elérni. További

értékelés: 62,5-74,9% közepes, 75,0-87,4% jó, 87,5-100,0% jeles.

Page 83: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

83

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Tóth J. - Vuics T. (szerk.): Általános társadalomföldrajz I. - Dialóg Campus

kiadó. Budapest-Pécs. 1998. p. 448.

2. Tóth J. (Szerk.) 2002: Általános társadalomföldrajz II. - Dialóg Campus kiadó.

Budapest-Pécs. 2002. p. 304.

3. Simai M. - Gál P. 2000: Új trendek és stratégiák a világgazdaságban (vállalatok,

államok, nemzetközi szervezetek) - Akadémiai Kiadó, Bp. 2000. p. 402.

4. Cséfalvay Z.: Helyünk a nap alatt... Magyarország és Budapest a globalizáció

korában - Kairosz Kiadó/Növekedéskutató, Bp. 1999. p. 228.

Ajánlott:

1. Abonyiné Palotás J.: Infrastruktúra - Dialóg Campus kiadó. Budapest-Pécs. 2003.

p. 174.

2. Abonyiné Palotás J. – Mocsy F. – Szalai A.: Társadalmi és gazdasági erőforrások

– Távoktatási Universitas Alalpítvány kiadványa Budapest, p. 189.

3. Berend T. I.: A modern gazdasági rendszerek „laboratóriuma” – História,

2004.8. pp. 3-9.

4. Cameron, R.: A világgazdaság története a kőkorszaktól napjainkig - Maecenas

Kiadó, Bp. 1994. p. 518.

5. Perczel Gy. - Tóth J. (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza -

egyetemi jegyzet. Készült az ELTE Általános Gazdaságföldrajzi, a JPTE

Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai, valamint Regionális

Társadalomföldrajzi, a JATE Gazdaságföldrajzi és a KLTE Társadalomföldrajzi

Tanszéke közreműködésével, Budapest. 1994. p. 461.

6. Probáld F. (szerk): Európa regionális földrajza - egyetemi és főiskolai tankönyv,

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 1994. p. 497.

7. Szemlér T. (szerk.) 1998: Külgazdasági ismeretek II. - a Külkereskedelmi

Oktatási és Továbbképző Kft. kiadványa. p. 163.

Page 84: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

84

Tantárgy:

Informatikai alkalmazások

Applied Informatics

Kódja:

GMLIFA4GATN

GMLIFA4GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Molnár Sándor

Tantárgyfelelős beosztása: Informatika Tanszék Matematikai és Informatikai Intézet Gödöllő

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve.

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Informatika II.

2. A tantárgy célja:

A multimédia céljainak, eszközeinek az elsajátítása. Az információ hordozó anyagok

digitális feldolgozása. A digitálisan rögzített anyagok készítése, digitálisan készített

információk szintézise.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerezhető kompetenciák:

A logisztikai információs rendszer. A logisztikai működés informatikai támogatása.

A logisztikai rendszerek információs kapcsolatai. A logisztikai irányítás feladatai, az

információs rendszer felépítése, főbb elemei. Adatfajták. Integrált vállalatirányítási

rendszerek. Logisztikai adatok kezelése. Adatgyűjtés, feldolgozás, átvitel. A

logisztikai informatikai rendszerek szoftver és hardver igényei. Termék- és

rakományazonosító rendszerek, járműkövető rendszerek, járattervezés. Elektronikus

adatcsere és kereskedelem. Szimuláció alkalmazása a logisztikai rendszerek

vizsgálatában és tervezésében.

A beszerzés, gyártás, értékesítés támogatása információs rendszerekkel. A teljes

ellátáslánc menedzsment (SCM) informatikai támogatása. Számítógépes

diagnosztizáló módszerek. Számítógépes helymeghatározó módszerek. Azonosítási,

kódolási módszerek.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A gyakorlati foglakozások látogatása kötelező.

A félév során a hallgatók személyre szóló feladatokat kapnak, az elvégzett munkáról

a hallgató írásban és elektronikus úton (folyamatosan) számolhat be. Az

elfogadhatóan kivitelezett munkát az oktató értékeli, és pontokkal jutalmazza. Az

így szerzett pontok száma (maximálisan elérhető: 20) az egyik összetevője a hallgató

félévközi teljesítményének.

A teljesítmény másik összetevője a zárthelyi dolgozatokon elért pontszám

(maximum: 80). A zárthelyi dolgozatok elméleti és gyakorlati részből állhatnak,

amelyeket számítógép alkalmazásával kell végrehajtani és mindkét részből külön-

külön legalább 50%-os teljesítményt kell elérni. Az első dolgozat a szorgalmi időszak

nyolcadik hetére, a második az utolsó előtti hétre tervezett.

Page 85: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

85

5. Értékelés módszere:

Elégtelen gyakorlati jegyet kap az a hallgató, aki nem számolt be a személyre szóló

feladatáról vagy a zárthelyi dolgozatokon nem ért el az elméleti és a gyakorlati részből

is külön-külön 50%-os teljesítményt. Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási

lehetőség van.

A személyre szóló feladatok teljesítésével szerzett pontok (maximum 10) és a

zárthelyi dolgozatokon elért pontszám (maximum 90) összegének függvényében a

gyakorlati jegy megállapítása az alábbiak szerint történik:

51 – 62: elégséges

63 – 75: közepes

76 – 87: jó

88 – 100: jeles.

6. Kötelező irodalom:

1. Benkőné dr. Deák Ibolya, Dr. Bodnár Pál, Dr. Gyurkó György: A gazdasági

informatika alapjai, BGF, perfekt, Budapest, 2008., 2. ill. 4. fejezetek

2. Dr. Lőrincz Péter, A logisztika informatikai támogatása (In. Dr. Körmendi Lajos

(szerk.), Gyakorlati logisztikai tanácsadó, Dashöfer Verlag, 2005, 13. fejezet.

3. Dr. Tokodi Jenő, Korszerű alkalmazott informatikai technológiák a logisztikai

folyamatok irányításában és szervezésében, Logisztikai Híradó, 2008. október

4. Gelei Andrea, Nagy Judit: Logisztikai folyamatok informatikai támogatottsága

Magyarországon - Fókuszban a disztribúciós logisztika, Budapesti Corvinus Egyetem,

Műhelytanulmány (2010)

Page 86: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

86

Tantárgy:

Logisztika I Kódja:

GMLLO13KTVN

GMLLO13KTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Benkő János

Tantárgyfelelős beosztása:

Logisztika Tanszék

Környezetipari Rendszerek Intézet Gödöllő

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Krajcsóné Kraszkó Ilona Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: 2007/2008. tanévtől minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a logisztika alapfogalmaival, céljával, feladatrendszerével.

Elsajátítsák a beszerzés, a termelés, értékesítés és a raktározás logisztikai sajátosságait,

jellemzőit.

3. A tananyag rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A logisztika fogalma, kialakulása, feladata, sajátosságai. Logisztikai szolgáltatók, logisztikai

létesítmények.

A beszerzési logisztika feladata, beszerzési stratégiák. A beszerzés folyamata, beszerzési

döntések. Szállítóértékelési módszerek. Közbeszerzés. A termelési folyamat logisztikai

jellemzői, típusai. A termelő rendszerek kialakítása, szükséglet tervezési rendszerek.

Az értékesítés logisztikai jellemzői. A rendelések feldolgozása és előkészítése. Disztribúciós

rendszerek, hatékony megvalósításuk. Logisztikai szolgáltató központok.

A készletezés logisztikai folyamata. Készletezés rendszerek, a készletezés mechanizmusa.

4. Évközi tanulmányi követelmények (csak nappali tagozaton):

1 db zárthelyi dolgozat a haladási tervben rögzített időben való megírása.

A zárthelyi dolgozatok 50 %-os megírása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy kollokviummal zárul, ez egy szóbeli vizsga a kiadott témakörökből.

6. Irodalom:

Kötelező

1) Dr. Benkő János: Logisztika I. (SZIE, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő, 2009.)

2) Dr. Körmendy L. – Dr. Purcsek: A logisztika elmélete és gyakorlata (Bologna

könyvsorozat – Saldo – 2009.)

Ajánlott

1) Prezenszki J. (szerk.): Logisztika I. BME, Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1995.

2) Prezenszki J. (szerk.): Logisztika II. BME, Logisztikai Fejlesztési Központ, Budapest,

1999.

3) Oktatási segédanyag (Krajcsóné Kraszkó Ilona) átdolgozva 2009.

Page 87: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

87

Tantárgy:

Logisztika II Kódja:

GMLLO25GTVN

GMLLO25GTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Benkő János

Tantárgyfelelős beosztása: Logisztika Tanszék

Környezetipari Rendszerek Intézet Gödöllő

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Krajcsóné Kraszkó Ilona

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: 2008/2009. tanévtől minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Logisztika I.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a készletezés a csomagolási, az egységrakomány

képzési és a szállítási logisztika alapvető kategóriáival, sajátos eszközrendszerével és

folyamataival. Készség szinten elsajátítsák a logisztikai problémák számításos

feladatait.

A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A raktározás alapfogalmai, logisztikai folyamatai. Raktározási rendszerek.

Anyagmozgatás és komissiózás a raktárakban. Rakt. tervezése. Az egységrakomány

képzés jelentősége, folyamata, eszközei. A csomagolás célja, funkciói, megjelenési

formái. A csomagolási módok. Az áruszállítás általános jellemzői. Hagyományos,

kombinált és nemzetközi áruszállítási rendszerek. Az egyes anyagrészekhez

feladatmegoldás kapcsolódik.

3. Évközi tanulmányi követelmények (csak nappali tagozaton):

2 db zárthelyi dolgozat haladási tervben rögzített időben való megírása. A gyakorlati

foglalkozások látogatása.

4. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton:

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. Ennek megszerzése érdekében 2 db zárhelyi

dolgozat megírására kerül sor a szorgalmi időszakban. 50 % feletti teljesítmény

szükséges az elégséges érdemjegy megszerzéséhez, 90 % feletti teljesítmény jeles

érdemjegyet eredményez. A dolgozat tartalma 50 % elméleti ismeret, 50 %

feladatmegoldás.

Levelező tagozaton:

1 db zárthelyi dolgozat megírása a szorgalmi időszak végén.

Irodalom:

Kötelező Dr. Benkő János: Logisztika I. (SZIE, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő, 2009)

Dr. Körmendi Lajos – dr. Pucsek József: Logisztika példatár (Bologna – könyvsorozat, Saldó)

Néman Zoltán – Vörösmarty Gyöngyi: Logisztikai feladatgyűjtemény (Folyamatok az ellátási

láncban)

Ajánlott

Prezenszki J. (szerk.): Logisztika I. BME, Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 2000.

Prezenszki J. (szerk.): Logisztika II. BME, Logisztikai Fejlesztési Központ, Budapest, 2005.

Oktatási segédlet (Krajcsóné Kraszkó Ilona) átdolgozva 2010.

Page 88: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

88

Tantárgy:

Logisztika III Kódja:

GMLLO34GTVN

GMLLO34GTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Benkő János

Tantárgyfelelős beosztása:Logisztika Tanszék

Környezetipari Rendszerek Intézet Gödöllő

egyetemi tanár/professor

Oktatók:

Krajcsóné Kraszkó Ilona

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: 2008/2009. tanévtől minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Logisztika II.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók megismerkedjenek a logisztikai menedzsment elméleti alapjaival és azok

gyakorlatban történő alkalmazásával.

Elsajátítsák a logisztikai tervezés jellemzőit. Betekintést nyerjenek a logisztika

jövőjébe. Elsajátítsák a szállítmányozás sajátosságait.

3. A tananyag rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A szállítmányozás logisztikai jellemzői, kialakulása. A szállítmányozó feladatai és

kötelessége. A szállítmányozás sajátosságai a különféle szállítási formáknál.

Információ a logisztikában, információs rendszerek, a logisztikai információs

rendszer.

A logisztikai tervezés területei, tartalma.

A logisztika jövője. Változások a nemzetközi kereskedelmi és termelési

kapcsolatokban.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

1 db zárthelyi dolgozat a haladási tervben rögzített időben való megírása, 2 db házi

feladat határidőre történő teljesítése.

A zárthelyi dolgozatok 50 %-os megírása és a házi feladat elfogadható minőségben

való beadása.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy előadásainak és gyakorlatainak látogatása, illetve a szemináriumi és

laborgyakorlatokra történő felkészülés.

Szakirodalom tanulmányozása, önálló feldolgozása.

Egyéni tanulás zárthelyi és röpdolgozatokra való felkészülés.

A tantárgy gyakorlati jeggyel zárul. A vizsgán szerezhető érdemjegyet a félévi munka

és a vizsgán történő szereplés pontszámaiból határozzuk meg.

A tantárgy érdemjegyei: jeles (5) 80 % felett

jó (4) 70-79 %

közepes (3) 60-69 %

elégséges (2) 50-59 %

elégtelen (1) 50 % alatt

Page 89: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

89

6. Irodalom:

Kötelező 1. Dr. Benkő János: Logisztika I. (SZIE, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő, 2009.)

2. Dr. Körmendy L. – Dr. Purcsek: A logisztika elmélete és gyakorlata (Bologna könyvsorozat

– Saldo – 2009.)

3. Szegedi Z.: Logisztika menedzsereknek. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1998.

4. Knoll I.: Logisztika a XXI. században. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1999.

5. Benkő J.: Logisztikai tervezés. Dinasztia Kiadó, Budapest, 2000.

Ajánlott

1. Prezenszki J. (szerk.): Logisztika I. BME, Mérnöktovábbképző Intézet,

Budapest, 1995.

2. Prezenszki J. (szerk.): Logisztika II. BME, Logisztikai Fejlesztési Központ,

Budapest, 1999.

3. Oktatási segédlet (Krajcsóné Kraszkó Ilona) 2011.

Page 90: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

90

Tantárgy:

Statisztika II

- Általános statisztika

Kódja:

GMLST25KGTN

GMLST25KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi Intézet

Tantárgyfelelős:

Dr. Hrabovszki Katalin

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók:

Dr. Hrabovszki Katalin

Krajcsóné Kraszkó Ilona

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 18 K 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Statisztika 1.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgató elsajátítsa a gazdaságról és a társadalomról

mintavétel alapján rendelkezésre álló statisztikai adatok, mutatószámok szakszerű

használatához szükséges módszertani ismereteket, ill. szert tegyen az adatfeldolgozást

és értékelést lehetővé tévő statisztikai elemzési készségre.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Mintavétel, mintavétel alapfogalmai, mintavételi eljárások. Statisztikai becslés.

Paraméteres és nem paraméteres hipotézisvizsgálat. Két- és sokváltozós korreláció- és

regresszió-számítás. Idősorok elemzése, az idősorok összetevői.

Az elsajátított kompetenciák olyan ismeretek, készségek, amelyek lehetővé teszik a

hallgató számára a gyakorlatban mintavételből származó adatok gyűjtését,

feldolgozását, statisztikai mutatók számítását és következtetések levonását. A hallgató

olyan ismeretekre tesz szert, amely megalapozza a szaktárgyak tanulásában előforduló

ismeretek alkalmazását, a különböző módszerek közötti választást.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton két zárthelyi dolgozat megírása kötelező, várhatóan a 7-8. illetve a

12-13. héten. A TVSZ értelmében az előadások látogatása nem kötelező, de a

gyakorlati órák 30%-át meghaladó igazolt és igazolatlan hiányzás esetén a félév

érvényességét igazoló aláírás nem adható meg. A pótlás lehetőségét a tantárgyfelelős

határozza meg. A pótlás elmulasztása esetén a tantárgyfelelős aláírás megvonásban

részesíti a hallgatót. Levelező tagozaton nincs évközi követelmény.

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton egy-egy zárthelyi dolgozat megírásával max. 50 pontot lehet elérni.

Az itt elért pontszám 20%-a hozzáadódik a kollokviumi dolgozat pontszámához. A

zárthelyi dolgozat tesztkérdésekből és feladatmegoldásokból áll (50-50%). Így alakul

ki a hallgató módosított összpontszáma, amelynek maximális értéke 100 pont lehet. A

zárthelyi dolgozatok pontszáma minden vizsgán hozzáadódik a kollokviumi dolgozat

pontszámához. Azok a hallgatók, akik a két zárthelyi dolgozatban 90% feletti

teljesítményt érnek el, mentesülnek a kollokvium alól, jeles vizsgajeggyel. Azok a

hallgatók, akik a két zárthelyi dolgozatban 80% feletti teljesítményt érnek el jó

osztályzatot kaphatnak. A kreditpont megszerzésének feltétele legalább elégséges

kollokviumi osztályzat elérése. Ennek alapja egy 90 perces dolgozat, a félév során

Page 91: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

91

feldolgozott anyagból illetve a kötelező jegyzetből. A kollokviumi dolgozatban

tesztkérdések (50 %) és feladat megoldás (50%) szerepelnek. A kollokviumi dolgozat

elérhető maximális pontszáma 80 pont. A kollokviumi dolgozat eredményét

módosítják a félév során írt zárthelyi dolgozatok eredményei (max. 20 pont). Levelező

tagozaton a kreditpont megszerzésének feltétele legalább elégséges kollokviumi jegy

megszerzése. Ennek alapja egy 90 perces dolgozat a félév során feldolgozott anyagból,

illetve a kötelező jegyzetből. A kollokviumi dolgozatban tesztkérdések (50%) és

feladatmegoldás (50%) szerepelnek. Értékelés nappali és levelező tagozaton: 100-90%

jeles, 89-80% jó, 79-65% közepes, 64-50% elégséges, 49-0% elégtelen.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Hunyadi László – Vita László: Statisztika II. Aula, Budapest 2008.

2. Molnár Máténé - Tóth Mártonné: Általános statisztika példatár II.

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.

Ajánlott:

1. Általános statisztika II. (szerk. Korpás Attiláné) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

1997.

Page 92: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

92

Tantárgy:

Statisztika III

(Gazdaságstatisztika)

Kódja:

GMLST35KGTN

GMLST35KGTL

Intézet:

Gazdaságtudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Hrabovszki Katalin

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Oktatók:

Krajcsóné Kraszkó Ilona

Oktatók beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

Műszaki menedzser, nappali Kötelező 1+2 45 K 5

Műszaki menedzser, levelező Kötelező 16 K 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatókat megismertesse a gazdaságstatisztika

körében széles körűen, rendszeresen felhasznált mutatókkal, azok tartalmával,

számítási módjával, a rendszerezés alapjául szolgáló adatok forrásával, a mutatók

között fennálló összefüggésekkel, valamint a tárgyalt mutatók időbeli és területi

összehasonlításának módszertani kérdéseivel. A kurzust teljesítő hallgató szert tesz az

adatfeldolgozást és értékelést lehetővé tevő statisztikai elemzési készségre.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A gazdaságstatisztika fogalomrendszere. Csoportosítások. A termelés statisztikai

számbavétele. A mérés sajátosságai. Ágazati statisztikai számbavételek (az ipari

termelés számbavétele, építőipari-statisztikai vizsgálatok, a mezőgazdaság-statisztikai

megfigyelése, a belkereskedelem statisztikai megfigyelése, az idegenforgalom

statisztikai rendszere, a külkereskedelem statisztikai megfigyelése). A munkaerő

számbavétele. A nemzeti számlák rendszere. A magyar gazdaság aktuális statisztikai

adatai.

A hallgató a követelmények teljesítésével szert tesz azokra a készségekre, ismeretekre,

amelyek képessé teszik a nemzetgazdasági mutatók, valamint azok időbeli

alakulásából és a területi eltéréseiből kibontakozó tendenciák átfogó elemzésére,

értékelésére, előrejelzések megfogalmazására, a mutatók összefüggéseinek

megértésére.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton egy zárthelyi dolgozat megírása. A TVSZ értelmében az előadások

látogatása nem kötelező, de a gyakorlati órák 30%-át meghaladó igazolt és igazolatlan

hiányzás esetén a félév érvényességét igazoló aláírás nem adható meg. A pótlás

lehetőségét a tantárgyfelelős határozza meg. A pótlás elmulasztása esetén a

tantárgyfelelős aláírás megvonásban részesíti a hallgatót. Levelező tagozaton nincs

évközi követelmény.

5. Értékelés módszere:

Nappali tagozaton a kreditpontok megszerzésének feltétele legalább elégséges

kollokviumi jegy megszerzése. Ennek alapja egy 90 perces dolgozat a félév során

feldolgozott anyagból, illetve a kötelező jegyzetből. A kollokviumi dolgozatban

elméleti kérdések (50%) és feladat megoldás (50%) szerepelnek. A kollokviumi

dolgozaton elérhető max. pontszám 80 pont. A kollokviumi dolgozat eredményét

Page 93: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

93

módosítja a félév során írt dolgozat eredménye. A zárthelyi dolgozat megírására

várhatóan a 10-11. héten kerül sor. Ezen max. 100 pontot lehet elérni, az itt elért

pontszám 20 %-a hozzáadódik a kollokviumi dolgozat pontszámához. Így alakul ki a

hallgató módosított összpontszáma, max. 100 pont lehet ennek értéke. A zárthelyi

dolgozat pontszáma minden vizsgán hozzáadódik a kollokviumi dolgozat

pontszámához. Levelező tagozaton a kreditpont megszerzésének feltétele legalább

elégséges kollokviumi jegy megszerzése. Alapja egy 90 perces dolgozat a félév során

feldolgozott anyagból illetve a kötelező jegyzetből. Értékelés nappali és levelező

tagozaton: 100-90% jeles, 89-80% jó, 79-65% közepes, 64-50% elégséges, 49-0%

elégtelen.

6. Irodalom:

Kötelező:

Az előadások anyaga.

1. Krajcsóné Kraszkó Ilona: Segédlet a gazdaságstatisztika tantárgyhoz. 2003.

2. Nyitrai Ferencné: Gazdaságstatisztika. (KSH) 1996.

Ajánlott:

1. Hütti Antónia – Vita László: Gazdaságstatisztika (egyetemi jegyzet) Bp., 2005.

Page 94: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

94

Tantárgy: Nemzetközi

fuvarozási és

szállítmányozási ügyletek

Kódja:

GMLNFS3KATN

GMLNFS3KATL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Simon Sándor Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Bácskai Vera Oktatók beosztása:

óraadó tanár / visiting lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

Műszaki menedzser, nappali Kötelező 2+1 45 GY 3

Műszaki menedzser, levelező Kötelező 18 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy célja a nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási ügyletek lebonyolítása

sajátosságainak elsajátítása. Az ehhez kapcsolódó, fuvareszközönkénti egyedi árukezelési

rendszerek és okmányok gyakorlati alkalmazásának megismerése.

3. A tananyag rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A szállítmányozás kialakulása, fogalma, helye és szerepe a logisztikai rendszerekben. A

szállítmányozó feladata és funkciói, a szállítmányozói megbízás létrejötte, tartalma és

végrehajtása. A szállítmányozási és fuvarozási szerződés jellemzői. A szállítmányozás jogi

keretei. A közúti fuvarozás eszközei és infrastruktúrája. A közúti fuvarozást befolyásoló nem

fuvarjogi egyezmények és szervezetek. TIR, tranzitegyezmény, ATP, AETR, veszélyes áru

fuvarozási szabályzat: ADR. Díjszabási irányelvek a közúti árufuvarozásban. A közúti fuvarozás

okmányai. Vámeljárások. A garancianyújtás szabályai. TIR, ATA, tranzitegyezmény. Származási

szabályok, a származás igazolása. Szállítmányozási megbízások. Szállítmányozási

felelősségbiztosítás. A szállítmányozói átvételi elismervény tartalma, felhasználása.

Gyűjtőforgalom szereplői, folyamata, szervezése, költségei, okmányai, kalkulációja.

Szállítmánybiztosítás. Módozatai, okmányai, költségei. Önrészesedés fogalma. A kártérítési

eljárás okmányai.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Nappali tagozaton a félév során a hallgatóknak egy témazáró dolgozatot kell megírniuk és egy házi

dolgozatot kell elkészíteniük. Levelező tagozaton egy házi dolgozat elkészítése a követelmény.

5. Értékelés módszere: A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 - 100

(4) jó 76 - 85

(3) közepes 61 - 75

(2) elégséges 51 - 60

(1) elégtelen 0 - 50

A pontszám részletezése:

Nappali tagozat:

1 témazáró dolgozatra: 1 x 40 = 40 pont

1 házi feladatra 1 x 10 = 10 pont

Szorgalmi időszak összesen: 50 pont

Kollokvium (írásbeli): 50 pont

Mindösszesen: 100 pont

Page 95: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

95

Levelező tagozat:

1 házi feladatra 1 x 30 = 30 pont

Szorgalmi időszak összesen: 30 pont

Kollokvium (írásbeli): 70 pont

Mindösszesen: 100 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Némon Zoltán – Sebestény László – Vörösmarty Gyöngyi : Logisztika. Folyamatok

az ellátási láncban. Tankönyv, feladatgyűjtemény, CD melléklettel. Kereskedelmi és

Idegenforgalmi Továbbképző Kft., 2007. 2. Szállítmányozási szakismeretek c. sorozat füzetei (1996, Magyar Szállítmányozók

Szövetsége).

Page 96: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

96

Tantárgy:

Adatbázisrendszerek

Database systems

Kódja:

GMIABR5KATN

GMIABR5KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Informatika 2.

2. A tantárgy célja: A hallgatók már meglévő adatbázis-kezelési ismereteinek elmélyítése, különös

tekintettel a relációs adatbázisok tervezésére. Ismerjék meg az adatbázisok

tervezéséhez és implementálásához szükséges fogalmakat, technikákat, szoftvereket.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Adatbázisrendszerek architektúrája, tervezési lépései (az ER adatmodell, konvertálása

relációs adatmodellre, módszerek a redundancia megszüntetésére, fizikai tervezés,

indexek). Konkrét példák megoldása CASE eszközök segítségével.

Relációs algebra műveletei.

Az SQL nyelv (az adatdefiníciós nyelv, adatmanipulációs nyelv, lekérdező nyelv, a

vezérlő nyelv, tranzakciók kezelése).

Relációs adatbázis-szerver menedzselése grafikus felületen keresztül: Adatbázis

létrehozása, táblák létrehozása. Adatmanipulációs műveletek. SQL scriptek futtatása.

Felhasználók és jogosultságok kezelése, biztonsági kérdések. Backup és restore

műveletek.

A hallgatók legyenek képesek egy KKV igényeinek megfelelő adatbázis önálló

megtervezésére és létrehozására megfelelő módszertan és korszerű CASE eszközök

segítségével. Tegyenek szert alapszintű jártasságra egy adatbázis-szerver kezelésében.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Egy, az oktató által kijelölt adatbázis-tervezési projekt végrehajtása (maximum 20

pont). A projekt során a hallgató elvégzi az adott probléma elemzését, megtervezi és

implementálja a szükséges adatbázist.

5. Értékelés módszere:

A kollokvium során a hallgató teszt segítségével ad számot elméleti tudásáról

(maximum 40 pont), és CASE eszközökkel el kell elkészítenie egy adatbázis tervét,

generálnia kell az adatbázist, majd ebben adatmanipulációs műveleteket kell végeznie

(maximum 40 pont). A projektre kapott pontszámmal együtt összesen 100 pont

szerezhető, az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90

pont. Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a projektet nem hajtja végre (nem ad le

semmit) Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási lehetőség van.

Page 97: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

97

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Kovács László: Adatbázisok tervezésének és kezelésének módszertana,

ComputerBooks, 2004.

2. Timár Lajos: Építsünk könnyen és lassan adatmodellt, Veszprémi Egyetemi

Kiadó, 1997.

3.

Ajánlott:

1. Dr. Halassy Béla: Adatmodellezés, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.

2. G. Rees, R.J. Yarger, T. King: A MySQL kezelése és használata, Kossuth

Könyvkiadó Rt., 2002.

Page 98: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

98

Tantárgy:

Alkalmazott

operációkutatás

Kódja:

GMIOPK3KATN

GMIOPK3GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Patay Zoltán

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Patay Zoltán

Molnár István

Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Operációkutatási alapok.

2. A tantárgy célja:

Az Operációkutatási alapok célkitűzéseivel összhangban ismerteti a menedzsment fontos

döntéseit segítő speciális olyan modellek felállítását, megoldását és értékelését, amelyek

széleskörűen alkalmazhatóak optimalizálási jellegű tervezési-szervezési feladatok

megoldásában.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Hálótervezési technikák a munkaszervezésben és munkaütemezésben. Determinisztikus és

sztochasztikus időtervezési módszerek: kritikus út és időtartalékok meghatározása.

Hálózatok elemzése és a magyar módszer alkalmazásai: disztribúciós problémák,

hozzárendelési feladatok, hátizsák probléma, az utazó ügynök problémája.

Vállalati döntések meghozatalát segítő többcélú programozás: a szekvenciális optimalizálás

módszere, a többcélúság helyettesítése ill. közelítése egy célfüggvénnyel.

Kiemelten fontosnak tartjuk az ide vonatkozó szoftverek alkalmazási lehetőségeinek

megismerését. A tananyag elsajátítása révén a hallgató – lényegesen bővült tudásbázisa

alapján – képes menedzsmentszintű optimalizálási (nyereségmaximalizáló ill.

költségminimalizáló) tervezési feladatok széles körének megoldására, hozzáférhető szoftverek

felhasználásával is.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Beszámoló személyre szóló feladatokról. Ezúton 50 pont szerezhető.

A félév végén egy zárthelyi dolgozatot kell megírni. Ezáltal szintén 50 pont szerezhető.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a kijelölt feladatairól nem számol be, vagy a

zárthelyi dolgozatot nem írja meg. Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlásra van

lehetőség.

A kreditpontok megszerzésének szükséges feltétele a beszámoló által és zárthelyin nyújtott

60%-os teljesítmény. Ennek figyelembe vételével az „elégséges” érdemjegy alsó határa 60

pont, a további osztályzatoké megfelelően 70, 80 és 90 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Hornung Tamás – Dr. Csernyák László: A gazdasági optimalizálás módszerei

I. / Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó 2004.

2. Dr. Csernyák László – Dr. Jánosa András: A gazdasági optimalizálás

módszerei II. / Operációkutatás közgazdászoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó

2004. 3. Ferenczi Zoltán, Nagy Zoltán, Raffai Mária. Döntéselőkészítés. Esettanulmányok,

példatár. NOVADAT Bt., 1997.

4. Döntéselőkészítés: Operációkutatási módszerek. Novadat Kiadó, 2000.

Page 99: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

99

Tantárgy:

Programozás I.

Programming I

Kódja:

GMIBPR5KATN

GMIBPR5KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Informatika 2.

2. A tantárgy célja: A tárgy keretében a hallgatók ismerkedjenek meg az algoritmikus

gondolkodásmóddal, az algoritmusok programozásának alapjaival. Ismerjék meg az

alapvető algoritmusokat, a programfejlesztés lépéseit és módszereit. Ismerjenek meg

egy integrált fejlesztői környezetet.

3. A tantárgy rövid tartalma:

Algoritmus fogalma, vezérlési szerkezetek. Algoritmus-leíró eszközök, folyamatábra,

struktogram.

Programozási nyelvek osztályozása. Egy magas szintű programozási nyelv alapjai,

kapcsolódó fogalmak. Szimbolikus nevek, konstansok, változók, típusok. A

főprogram szerkezete. Alprogramok, paraméterátadási módok. Változók hatásköre és

élettartama.

Integrált fejlesztői környezet használata. Fordítás és interpretálás.

Nevezetes algoritmusok, rendezési módszerek. Matematikai és egyéb problémák

megoldása (probléma megfogalmazása, az algoritmus leírása, kódolás, tesztelés,

felhasználói és programozói dokumentáció készítése).

A hallgató ismerje az alapvető algoritmusokat, tudjon egyszerűbb struktogramot és

folyamat-ábrát készíteni, ezek alapján a programot megírni, lefordítani, tesztelni.

Ismerje a programozáshoz kapcsolódó fontosabb fogalmakat és módszereket. Tudjon

használni egy integrált fejlesztői környezetet.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20

pont). A házi feladat algoritmizálásból és egyszerű algoritmusok kódolásából áll.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a házi feladatokkal érdemben nem

foglalkozik (nem ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási

lehetőség van. A kollokvium elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti részben a

hallgatók a tanult programozás-elméleti ismeretekről adnak számot (maximum 40

pont). A gyakorlati rész egyszerű programozási feladatok elvégzését jelenti (maximum

Page 100: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

100

40 pont). A házi feladatra kapott pontszámmal együtt maximálisan 100 pont érhető el,

az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1.. Benkő Tiborné, Poppe András: C - Együtt könnyebb a programozás. Computer

Books, 2004. október.

2. Csőke Lajos - Garamhegyi Gábor: A számítógép-programozás logikai alapjai.

Algoritmusok és elemi adatszerkezetek. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.

Ajánlott:

1. Benkő Tiborné, Benkő László. Programozási feladatok és algoritmusok Turbo C és

C++ nyelven. Computer Books Kiadói Szolgáltató és Kereskedő Kft., 2001.

Page 101: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

101

Tantárgy:

Hardver alapismeretek

Basic of hardwares

Kódja:

GMIHAA3KATN

GMIHAA3KATL

Intézet: Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Kötelezően nincs, de ajánlott a digitális technika előző félévi felvétele.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók ismerjék meg és legyenek jártasak a mikroelektronika eszközeiben.

Ismerjék meg az áramkörök elemeit, alkatrészeket, kiemelten a félvezetőket.

Legyenek tisztában a működésük alapelveivel, ismerjék meg mind az alkatrészek

gyártástechnológiáját és az ezekből készített informatikai eszközök

gyártástechnológiáját. Ismerjék meg az eszközök üzemeltetési és illesztési problémáit.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Elektronikai alapismeretek; - feszültség, áram, ellenállás, fajlagos ellenállás, stb.

A félvezetők fizikai tulajdonságai; - speciális félvezető tulajdonságok, elektron vezetés,

lyukvezetés, határréteg, germánium, szilícium, gallium arzenid.

Tranzisztor, mint kapcsoló; - p réteg, n réteg, kollektor áram, bázisáram,

alapkapcsolások, bipoláris tranzisztorok, térvezérlésű tranzisztorok.

Logikai áramkörök megvalósítása; - TTL logika, TTL IC család megismerése, TTL

kapurendszerek, TTL alapkapcsolások. CMOS technológia, CMOS logikai kapuk,

alapkapcsolások, TTL és CMOS szintek illesztési problémái.

A számítógépek logikai áramkörei; - processzor, co-processzor,

A számítógépek funkcionális áramkörei. – statikus memóriák, dinamikus memóriák,

ROM, EPROM, EEPROM, háttértárak, berendezés-orientált áramkörök

Sínszervezésű rendszerek, adatsín(busz) címsín(busz). Buszrendszerek kialakulása és

szükségessége.

Mikroprocesszorok típusai; - CMOS, NMOS és VLSI technológia, mikroprocesszor

belső felépítése. Egyszerűbb és összetettebb mikroprocesszorok. Mikrokontrollerek.

Számítógépes perifériák eszközei, ezek műszaki felépítése, illesztésük, üzemeltetésük.

A teljesítőképesség szabályozása. PC fejlesztés adott kereteken belül.

Félvezetőipar gyártástechnológiája.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20

pont). A házi feladat algoritmizálásból és egyszerű algoritmusok kódolásából áll.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a házi feladatokkal érdemben nem

foglalkozik (nem ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási

lehetőség van. A kollokvium elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti részben a

hallgatók a tanult programozás-elméleti ismeretekről adnak számot (maximum 40

pont). A gyakorlati rész egyszerű programozási feladatok elvégzését jelenti (maximum

Page 102: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

102

40 pont). A házi feladatra kapott pontszámmal együtt maximálisan 100 pont érhető el,

az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Zombori Béla: Digitális elektronika. Tankönyvkiadó 2003.

Ajánlott:

1. Ila László: A számítógépem – PC hardver. Panem Kiadó Kft. Bp. 2007.

2. Nyírcsákné Végh Ilona: Számítástechnika - Hardver. Pedellus Könyvkiadó 2002.

Page 103: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

103

Tantárgy:

Hálózatok I

Networks I

Kódja:

GMIHL13KATN

GMIHL13KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Informatika 2.

2. A tantárgy célja: A hálózatokkal kapcsolatos elméleti műszaki ismeretek elsajátítása. A hallgatók ismerjék meg

a hálózatok működésével kapcsolatos fizikai-elektronikai ismereteket, a megoldandó

problémákat, és a lehetséges megoldási módokat.

3. A tantárgy rövid tartalma:

A hálózatok célja, alkalmazása, alapfogalmak.

A fizikai átviteli jellemzők és módszerek.

Hálózati struktúrák, hálózati architektúrák.

Csillapítás, sávkorlátozás és a zaj hatása a jelek átvitelére.

Vonalak megosztása.

Vezetékes átviteli közegek, vezeték nélküli átviteli közegek.

Analóg átvitel, digitális átvitel.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató rendelkezik a számítógép-hálózatok működésének

fizikai-műszaki alapelveire vonatkozó ismeretekkel.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Egy esettanulmány elkészítése az oktató által megadott témában (maximum 20 pont).

5. Értékelés módszere:

A kollokvium során a hallgató teszt és kifejtős kérdések segítségével ad számot elméleti

tudásáról (maximum 80 pont). Az esettanulmányra kapott pontszámmal együtt összesen 100

pont szerezhető, az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont.

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató az esettanulmányt nem készíti el (nem ad le semmit)

Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlási lehetőség van.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Tanenbaum A.S. : Számítógép hálózatok Panem Prentice Hall, Budapest 2003.

Ajánlott:

1. Ila László- Sághi Balázs: PC műhely 1.-2.-3.-4.-5. Panem Kiadó Bp., 1999-2003.

2. Bálint Dezső – Varga Gábor: Hálózati ismeretek Talentum Kft. Bp. 1999.

Page 104: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

104

Tantárgy:

Hálózatok II

Networks II

Kódja:

GMIHL24GATN

GMIHL24GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+1 30 K 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Hálózatok I.

2. A tantárgy célja: A számítógép-hálózatok működési elveinek elsajátítása, a vonatkozó szabványok és

szokványok, valamint konkrét hálózatok megismerése. Ismerjék meg az Internet működésének

elveit, a főbb protokollokat, és szolgáltatásokat.

3. A tantárgy rövid tartalma:

Adatkapcsolati protokollok.

Hálózati réteg, forgalomirányítás.

Felsőbb rétegek.

Lokális hálózatok, IEEE 802-es szabványok, IEEE 802.3 szabvány és az Ethernet.

Lokális hálózati operációs rendszerek, Novell Netware, Windows alapú hálózatok.

A TCP/IP protokoll és az Internet.

Alkalmazási réteg: Az Internet szolgáltatások.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató képes a számítógép-hálózatok hozzáértő, haladó

szintű használatára, ideértve az Internet szolgáltatásainak használatát is. Képes továbbá helyi

hálózat kezelésére, logikai meghajtók létrehozására és megszüntetésére, a hálózati

jogosultságok kezelésére.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Egy esettanulmány elkészítése az oktató által megadott témában (maximum 20 pont).

5. Értékelés módszere: A félév végén egy zárthelyi dolgozat megírása. A zárthelyi során a hallgató teszt és kifejtős

kérdések segítségével ad számot elméleti tudásáról (maximum 40 pont), valamint a

hálózatokhoz kapcsolódó gyakorlati feladatokat kell elvégeznie (maximum 40 pont). Az

esettanulmányra kapott pontszámmal együtt összesen 100 pont szerezhető, az elégséges jegy

alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont. Az aláírás nem adható meg, ha a

hallgató az esettanulmányt nem készíti el (nem ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első

hetében pótlási lehetőség van.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Tanenbaum A.S. : Számítógép hálózatok Panem Prentice Hall, Bp., 2003.

Ajánlott:

1. Bálint Dezső – Varga Gábor: Hálózati ismeretek. Talentum Kft. Bp. 1999.

2. Szász Gábor– Kun István – Zsigmond Gyula: Kommunikációs rendszerek. LSI, Bp.1999.

Page 105: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

105

Tantárgy:

Operációs rendszerek

Operational systems

Kódja:

GMIOPR5KATN

GMIOPR5KATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Patay Zoltán

Tantárgyfelelős beosztása:

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 K 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 K 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség:Informatika 2.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók operációs rendszerekkel kapcsolatos ismereteinek elmélyítése. Ne csupán

használni tudják az operációs rendszereket, de legyenek tisztában az operációs rendszerek

feladataival, az alkalmazható megoldások módozataival és jelentőségével. Kapjanak átfogó

képet e fontos szoftverkategóriáról. Ismerjenek meg a Windows mellett egy Linux operációs

rendszert is.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Az operációs rendszer, mint kiterjesztett gép. Az operációs rendszer története.

Az operációs rendszerek fogalmai (processzek, fájlok, parancsértelmező), rendszerhívások.

Az operációs rendszer struktúrája. Processzek kommunikációja, versenyhelyzetek. I/O

műveletek, holt-pontok, holtpontok elkerülése.

Memóriagazdálkodás. Virtuális memória, lapozási technikák, szegmentálás.

Fájlrendszerek, könyvtárak és megvalósításaik.

Felhasználó azonosítása, védelmi mechanizmusok.

A fenti tényezők megvalósulása konkrét operációs rendszerek (Windows, Linux) esetében.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató képe Windows és Linux operációs rendszerek haladó

szintű használatára, szoftverek telepítésére. Rendelkezik felhasználó menedzsment

képességgel. Képes processzek és taszkok kezelésére, szolgáltatások kezelésére Windows

alatt.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20 pont). A

házi feladat a konkrét operációs rendszereken elvégzett gyakorlati feladatokból áll.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a házi feladatokkal érdemben nem foglalkozik (nem

ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlásra van lehetőség. A kollokvium

során az elméleti részben számot kell adni az előadáson tanultakról (maximum 40 pont), a

gyakorlati részben a Windows és Linux operációs rendszereken kell gyakorlati

tevékenységeket végezni (maximum 40 pont). A házi feladatra kapott pontszámmal együtt

maximálisan 100 pont érhető el, az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké

70, 80, 90 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Tanenbaum, Andrew S., Woodhull, Albert S Operációs rendszerek Panem Kft., 1999.

Ajánlott:

1. Galambos Gábor: Operációs rendszerek általános elmélete, Juhász Gyula Felsőoktatási

Kiadó, 2000.

2. Gorman, Mary S. ; Stubbs, S. Todd: Operációs rendszerek, Panem Kft. 2002.

Page 106: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

106

Tantárgy:

Programozás II

Programming II

Kódja:

GMIPR24GATN

GMIPR24GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Molnár Sándor

Tantárgyfelelős beosztása: Informatika Tanszék

Matematikai és Informatikai Intézet Gödöllő

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser levelező kötelező 14 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

Előtanulmányi kötelezettség: Programozás I.

A tantárgy célja: A hallgatók ismerjék meg a statikus és dinamikus weblapok fejlesztésének módjait. Sajátítsák

el az ehhez szükséges leíró-, illetve scriptnyelv alapjait. Ismerjék meg a korszerű

tartalomfejlesztési technikákat.

A tantárgy rövid tartalma, megszerezhető kompetencia:

A HTML nyelv jelentősége, fejlődése.

Az HTML4 szabvány megismerése. A legfontosabb elemek és attribútumaik: Karakter- és

bekezdésformázás, hivatkozások, képek, táblázatok kezelése. Weblapok fejlesztése ASCII

editorokkal.

A PHP nyelv jelentősége, kapcsolata a HTML-lel.

Alapvető PHP ismeretek: változók, konstansok, operátorok. Vezérlési szerkezetek

implementációja a PHP-ben.

Fontosabb függvénykönyvtárak.: Szöveg-, tömb-, és adatbázis-kezelő függvények

Dinamikus weblapok programozása, session-kezelés. Adatbázisok manipulációja a PHP

segítségével.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató képes megfelelő ASCII editor segítségével statikus és

dinamikus weboldalakat készíteni. Ismeri a HTML és a PHP nyelv alapjait. Tud adatbázisokat

elérni dinamikus oldalakon keresztül, képe az SQL-t beágyazott nyelvként használni.

Évközi tanulmányi követelmények: Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20 pont). A

házi feladat statikus és dinamikus oldalak kódolásából áll.

Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a házi feladatokkal érdemben nem foglalkozik (nem

ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlásra van lehetőség. A félév végén

egy zárthelyi dolgozatot kell megírni. A zárthelyi során egy statikus oldalt kell forrásnyelvi

szinten készíteni (maximum 40 pont), valamint egy PHP scriptet kell megírni (maximum 40

pont) áll. A házi feladatra kapott pontszámmal együtt maximálisan 100 pont érhető el, az

elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont.

Irodalom:

Kötelező:

1. Ed Tittel, - Natanya Pitts: HTML4, Kossuth Kiadó Rt, 2001.

2. Matt Zandstra, Tanuljuk meg a PHP 5 használatát 24 óra alatt, Kiskapu Kft, 2005.

Ajánlott:

1. R. Allen Wyke, Michael John Walker: PHP fejlesztők kézikönyve, Kossuth, 2002.

2. Sikos László: XHTML. A HTML megújulása XML alapokon, BBS-INFO

Számítástechnikai és Könyvkiadó Kft, 2004.

Page 107: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

107

Tantárgy:

Programozás III

Programming III

Kódja:

GMIPR35GATN

GMIPR35GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Molnár Sándor

Tantárgyfelelős beosztása: Informatika Tanszék

Matematikai és Informatikai Intézet Gödöllő

egyetemi tanár /professor

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+3 45 GY 5

műszaki menedzser, levelező kötelező 16 GY 5

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Programozás II.

2. A tantárgy célja:

A hallgatók ismerjék meg az objektumorientált programozási nyelvek filozófiáját, az

objektumorientált programozás előnyeit. Ismerjék meg napjaink fontos objektum-orientált

nyelveinek ide vágó részét.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Az objektum-orientált programozás alapjai (objektum, metódus, egységbezárás, öröklődés)

Objektum-orientált programnyelvek: Adatmező, metódus, kiemelt metódusok: constructor,

destructor.

Újrafelhasználhatóság, stílus újrafelhasználható program készítéséhez.

Az öröklődés használata, bővíthetőség „nagybani” programozás.

Objektum tervezési módszerek gyakorlati alkalmazása.

Adatbázis-kezeléssel kapcsolatos feladatok megoldása az OOP tükrében.

Windows-os alkalmazások készítése, adatelérés, adatmanipuláció megvalósítása.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató – az objektumorientált programozás főbb fogalmainak

ismeretében – képes osztály deklarációjára és objektumpéldány létrehozására, tisztában van az

eseményvezérelt programozás lényegével. A tanult „visual” fejlesztői rendszer segítségével

tud egyszerűbb problémákat programozni.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20 pont). A

házi feladat programozási feladatokból áll.

5. Értékelés módszere:

Az aláírás nem adható meg, ha a hallgató a házi feladatokkal érdemben nem foglalkozik (nem

ad le semmit). Ez esetben a vizsgaidőszak első hetében pótlásra van lehetőség. A félév végén

egy zárthelyi dolgozatot kell megírni. A zárthelyi során az elméleti részben számot kell adni

az objektumorientált nyelvekhez kapcsolódó főbb fogalmak ismeretéről (maximum 20 pont), a

gyakorlati részben egyszerű programokat kell írni a tanult objektumorientált nyelven

(maximum 60 pont). A házi feladatra kapott pontszámmal együtt maximálisan 100 pont érhető

el, az elégséges jegy alsó határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Benkő Tiborné, Benkő László, Poppe András: Objektum-orientált programozás C++

nyelven. ComputerBooks Kiadó, 2002.

2. Benkő Tiborné, Poppe András: Együtt könnyebb a programozás, ComputerBooks

Kiadó, 2006.

Ajánlott:

1. Dr. Kondorosi Károly, Dr. László Zoltán, Dr. Szirmai-Kalos László: Objektum-

orientált szoftverfejlesztés. ComputerBooks Kiadó, 1997.

Page 108: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

108

Tantárgy:

Statisztikai alkalmazások

Applications in statistics

Kódja:

GMISTA3GATN GMISTA3GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tóth János

Végh Sándor

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai adjunktus / college senior lecturer Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Informatika 2, Statisztika1.

2. A tantárgy célja: A statisztikai elemzéseket segítő szoftverek kezelésének elsajátítása. A hallgatók

munkájuk során önálló módon tudják ezen eszközöket döntéstámogatási és

adatelemzési célokra felhasználni.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Statisztikai adatfeldolgozás az Excelben:

Az Excel statisztikai függvényei (Az Informatika tantárgyban tanultakon túlmenően).

Gyakorisági tábla és hisztogram készítése, Lorentz-görbe.

Regresszió számítások: lineáris, exponenciális, polinomiális regresszió.

A táblázatkezelő használata konkrét statisztikai feladatok megoldására.

SPSS for Windows:

Az SPSS for Windows statisztikai programcsomag kezelésének alapjai: Adatfájl

szerkezetének kialakítása, adatok bevitele.

Az adatok előkészítése: Esetek kiválasztása logikai feltételekkel, véletlen

mintavételezés. Esetek rendezése. Új változók kiszámítása meglévő adatokból.

Statisztikai számítások: mutatószámok, gyakoriság, alapvető diagramtípusok

generálása. Kombinációs tábla készítése, aggregátumok számítása.

Korrelációszámítás, szóródási diagramok készítése. Egyéb diagramtípusok.

Lineáris regresszió, statisztikai próbák. Variancia-analízis, faktoranalízis alapjai.

A tananyag elsajátítása révén a hallgató képes az Excel statisztikai függvényeinek

alkalmazására, az SPSS használatára kérdőíves kutatások támogatásaként. Képes

továbbá kérdőív és a feldolgozásához szükséges SPSS adatfájl összehangolására,

elemzések és diagramok készítésére az SPSS segítségével. Rendelkezik olyan

ismeretekkel, amelynek birtokában a kapott eredményeket a weben és irodai

szoftverekben is fel tudja használni.

4. Évközi tanulmányi követelmények: Az oktató által kiadott, személyre szabott házi feladatok megoldása (maximum 20

pont).

5. Értékelés módszere:

Egy zárthelyi dolgozat megírása a félév végén (maximum 80 pont). A zárthelyi során

konkrét feladatokat kell megoldani a tanult szoftverek segítségével. A házi feladatra

kapott pontszámmal együtt összesen 100 pont szerezhető, az elégséges jegy alsó

határa 60 pont, a további osztályzatoké 70, 80, 90 pont. Az aláírás nem adható meg, ha

Page 109: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

109

a hallgató a házi feladatot nem oldja meg (nem ad le semmit) Ez esetben a

vizsgaidőszak első hetében pótlási lehetőség van.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Lévayné Lakner Mária: Excel táblázatkezelő a gyakorlatban, ComputerBooks,

2003.

2. Ketskeméty László, Izsó Lajos: Bevezetés az SPSS programrendszerbe, ELTE

Eötvös Kiadó, 2005.

Ajánlott:

1. Falus István – Ollé János: Statisztikai módszerek a pedagógusok számára, Okker

Kiadó, 2000.

2. Kovács Erzsébet: Pénzügyi adatok statisztikai elemzése, BKE Pénzügyi intézet,

2000.

Page 110: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

110

Tantárgy:

Műszaki informatika-

mechatronika alapok

Kódja:

GM_IMI3GATN

GM_IMI3GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Kátai László

Tantárgyfelelős beosztása:

Mechanikai és Géptani Intézet Gödöllő

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 1+2 45 GY 3

műszaki menedzser, levelező kötelező 18 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Elektronikai alapismeretek. Hidraulika. Pneumatika.

2. A tantárgy célja:

A cél az, hogy a tanulmányok kezdetén felvázoljuk azokat a műszaki tématerületeket és műszaki

megoldásokat, amelyek jellemzőek a mechatronikára. A mechatronika fejlődéstörténetének,

eszköztárának és más műszaki tudományterületekkel való kapcsolatrendszerének ismerete, különös

tekintettel a tanterv legfontosabb tárgycsoportjaira.

A mindennapi életben előforduló mechatronikai rendszerek felépítésének ismerete.

A gépészet, az elektronika és az intelligens számítógépes irányítás egymás hatását erősítő integrációja

a gyártmányok és folyamatok tervezésében és létrehozásában.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A mechatronika fogalma. A mechatronika, mint szintetizáló műszaki tudományterület létrejötte és

fejlődése. Elemző példák mechatronikai megoldásokra különböző műszaki területekről:

Számítástechnikai hardver eszközök. Elemző példák mechatronikai megoldásokra különböző műszaki

területekről: Számítástechnikai hardver eszközök. A mechatronikai rendszerek jellegzetes struktúrája

és építőelemei. Fizikai-technikai rendszerek jellemző mennyiségei, változói és kapcsolatrendszerük. A

jel fogalma, a jelek csoportosítása és jelek átvitele. Átviteli tagok fogalma, alapműveletek átviteli

tagokkal. Háztartási elektromechanikus berendezések. Mechatronikai megoldások kommersz

híradástechnikai eszközökben, gépjárművek esetében: Biztonságtechnika, állapot-felügyelet, kényelmi

berendezések. Gyártás-automatizálás a gépiparban, szerelő berendezések.

4. Évközi tanulmányi követelmények: A félév elismerése, a kreditpont megszerzésének feltétele:

Az órák látogatása, aláírás, ZH-k min. 61 % egyenkénti teljesítése, a projektum elkészítése és

megvédése.

5. Értékelés módszere:

Zárthelyi dolgozatok (2x40 pont).

Projektum (20 pont).

Aláírás, gyakorlati jegy.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Bencsik Attila – Felker Péter: Digitális technika. BMF BGK 3003 Budapest, 2007.

Ajánlott:

1. Ipsits I.: Villamos automatikaelemek. Műszaki Könyvkiadó 2002.

2. Juhász P.: Lineáris motorok. Miskolci Műszaki Egyete 2002.

3. Dr. Jakab Endre: Aktuátorok. Miskolci Egyetem RBMT internetes szabad jegyzet

Page 111: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

111

Tantárgy neve: Projektmenedzsment

(Szakszeminárium 1)

Kódja:

GM_ PMEK5GTVN

GM_ PMEK5GTVL

Intézet:

Társadalom- és Vezetéstudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Simon Sándor

Tantárgyfelelős beosztása:

egyetemi docens / associate professor

Oktatók:

Dr. Simon Sándor

Varga Róbert

Oktatók beosztása:

egyetemi docens / associate professor

főiskolai tanársegéd / college assistant lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit

óraszám óraszám módja -pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 2+0 30 GY 4

műszaki menedzser, levelező kötelező 12 GY 4

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első félévében

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja:

A tantárgy oktatásának célja megismertetni a hallgatókat a projektmenedzsment

alapfogalmaival, alapösszefüggéseivel, a hallgatók szerezzenek jártasságot a projektetek

tervezésének, lebonyolításának és utólagos értékelésének módszereiben. A Műszaki

menedzser szak jellegéhez igazodva esettanulmányok feldolgozása, és a műszaki-gazdasági

szimuláció jelenti majd a határozott szakmai kötődést, de kitekintést kapnak a hallgatók a mai

gazdasági életben egyre nagyobb jelentőséggel bíró pályázatmenedzselés sajátosságaira is.

3. A tantárgy rövid tartalma, illetve a megszerzendő kompetenciák:

Az oktatás során a következő fontosabb témakörök kerülnek napirendre: a projektek és a

gazdasági szervezeti struktúra, projekttípusok, projekt életciklusok, projekt szervezeti formák,

projektteljesítési stratégia, projektcél meghatározás, ajánlati felhívás, versenyeztetés,

szerződéskötés, a projekt terv, idő-, erőforrás-, költségoptimalizálás, projektmarketing,

kockázatkezelés, projektvezetés, projektzárás. A tantárgy keretében mintaprojekteket

alkotunk, kiemelten kezeljük a műszaki gazdasági folyamatok sajátosságait számszaki

elemzéseken keresztül is.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

A félév során szerzett ismeretek ellenőrzésére a szorgalmi időszakot záró beszámoló

keretében kerül sor. Az összevont értékelés egy ötfokozatú érdemjegy lesz.

Nappali tagozaton az aláírás megszerzésének feltétele a házi feladatok illetve a záró

beszámoló legalább 50%-ban eredményes teljesítése.

5. Értékelés módszere:

A tantárgy osztályzatai

(5) jeles 86 – 100 pont

(4) jó 76 - 85 pont

(3) közepes 61 - 75 pont

(2) elégséges 51 - 60 pont

(1) elégtelen 0 - 50 pont

6. Irodalom:

Kötelező:

A szemináriumok anyaga

1. Görög Mihály: A projektvezetés mestersége. Aula, 2003. (kijelölt részek)

Page 112: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

112

Ajánlott:

1. Yescombe, E. R: A projektfinanszírozás alapjai. Panem, Budapest, 2008.

2. Simon Sándor: Üzleti tervezés. TSF GFK, Békéscsaba, 2004.

3. Projektmenedzsment útmutató. Akadémiai kiadó, Budapest 2006.

4. Görög Mihály: Bevezetés a projektmenedzsmentbe. AULA Budapest, 1996.

5. Papp Ottó: Projekt menedzsment. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999.

6. Aggteleky Miklós – Bajna Miklós: Propjekttervezés, projektmenedzsment. KÖZDOK

Rt., Budapest, 1994.

7. Lock, Dennis: Projekt menedzsment. Panem, Budapest, 1998.

8. Gaál Zoltán – Szabó Lajos: Segédlet a projekt menedzsmenthez. Veszprémi Egyetemi

Kiadó, Veszprém, 2002.

Page 113: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

113

Tantárgy neve:

Idegen nyelvi

kommunikáció I.

Kódja:

GM_IN12GINN

GM_IN12GINL

Intézet:

Idegen Nyelvi Oktatási és Vizsgaközpont

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Kiss Csilla

Pappné Princzinger Valéria

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai docens / college associate professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Máthé Ilona

Boros Árpád

Dr. Kiss Csilla

Csefkó Mónika

Pappné Princzinger Valéria

Priskin Gyula

Oktatók beosztása: főiskolai docens / college associate professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai docens / college associate professor

nyelvtanár

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

nyelvtanár

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+4 60 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév

első féléve

Oktatás nyelve: angol, német, francia, orosz,

román, szlovák, olasz

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Nincs.

2. A tantárgy célja: A tantárgy felvételét azoknak a hallgatóknak ajánljuk, akik a képesítési

követelmények szerinti általános vagy szakmai középfokú nyelvvizsga írásbeli,

szóbeli illetve mindkét típusára kívánnak felkészülni, valamint azoknak is, akik már

letettek valamilyen nyelvvizsgát, de ez nem felel meg a diploma feltételeként

megszabottnak és szeretnék tudásukat, nyelvi készségeiket továbbfejleszteni. A

tantárgy célja a jó általános nyelvi alapok megszilárdítása, nyelvtani ismeretek és a

szókincsfejlesztés mellett a középfokú nyelvvizsga feladatainak gyakoroltatása

(szituációs párbeszéd, hallás utáni megértés, fordítás, fogalmazás, levélírás, olvasott

szöveg értése), azaz minden nyelvi készség egyenlő mértékű fejlesztése. Témáit a

középfokú nyelvvizsga követelményeinek megfelelő szituációkból meríti (család,

lakás, iskola, munkahely, szabadidős tevékenységek, sportolás, egészségügy,

gazdasági és társadalmi helyzet, kultúra, Magyarország, Európai Unió).

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A modul nem szak specifikus és a hallgatók tudásának megfelelő szintről indul, tehát

akár kezdő csoportként is. Alapvető nyelvtani szerkezetek. Mindennapi élet témáihoz

tartozó alapszókincs. Mindennapi életből vett szituációkban való beszéd. Alacsonyabb

nyelvi szintű szövegek hallás utáni értése. Alacsonyabb nyelvi szintű szövegek

olvasása. Alacsonyabb nehézségi fokú és egyszerűbb műfajú szövegek írása.

Nyelvvizsgára felkészítő feladatok.

A félév során párhuzamosan fejlesztjük az összes nyelvi kompetenciát, azaz a

beszédkészséget, a beszédértést, a hallásutáni megértést és a transzfer kompetenciákat

is (fordítási gyakorlatokkal), valamint a szövegalkotási készség is kiemelt fejlesztési

terület.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Óralátogatás a TVSZ szerint. Minimum elégséges zárthelyi dolgozatok.

Page 114: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

114

5. Értékelés módszere:

Legalább elégséges gyakorlati jegy.

50 – 62%= 2

63 – 76%= 3

77 – 89%= 4

90 – 100%= 5

Aláírás megtagadás esetén vizsgaidőszak első hetében pótlás.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Király Zsolt: Blackbird: Exam Pass. Akadémiai Kiadó Budapest, 1998.

2. Soars, J. & Soars, L. Headway. Oxford: OUP. 1987.

3. Murphy, R. English Grammar in Use. Cambridge: CUP. 1995.

4. Kurucz Zsuzsanna: Képben vagyunk. Oxford Hungária – Dinasztia, 2000.

5. Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise. Express Publishing, 2002.

6. Péntek – Békési: Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok. Lexika Székesfehérvár,

1999.

7. Erich Zettl-Jörg Hanssen-Heidrun Müller (1999): Aus moderner Technik und

Naturwissenschaft. Ein Lese- und Übungsbuch für Deutsch als Fremdsprache.

ISBN 3-19-001629-1

8. Tefner Zoltán (2002): Magyar-német/német-magyar műszaki kisszótár. Tinta

Könyvkiadó, Budapest ISBN 963 9372 32 3

9. Gál Péter (2007): Maschinen-bautechnik. Szakmai nyelvkönyv gépészek számára.

Képzőművészeti Kiadó, Budapest ISBN 978 963 336 937 1

Ajánlott: A különböző akkreditált nyelvvizsgarendszerek feladatgyűjteményei

Page 115: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

115

Tantárgy neve:

Idegen nyelvi

kommunikáció II.

Kódja:

GM_IN23GINN

GM_IN23GINL

Intézet:

Idegen Nyelvi Oktatási és Vizsgaközpont

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Kiss Csilla

Pappné Princzinger Valéria

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai docens / college associate professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Máthé Ilona

Boros Árpád

Dr. Kiss Csilla

Csefkó Mónika

Pappné Princzinger Valéria

Priskin Gyula

Oktatók beosztása: főiskolai docens / college associate professor

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

főiskolai docens / college associate professor

nyelvtanár

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

nyelvtanár

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti

óraszám

Összes

óraszám

Számonkérés

módja

Kredit-

pont

műszaki menedzser, nappali kötelező 0+3 45 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév

második féléve

Oktatás nyelve: angol, német, francia, orosz,

román, szlovák, olasz

1. Előtanulmányi kötelezettség:

Az Idegen nyelvi kommunikáció 1. modul teljesítése.

2. A tantárgy célja: A kurzus célja megismertetni a hallgatókkal az általános idegen nyelvi

kommunikációban és bevezetésként, a műszaki idegen nyelvben használatos

alapszókincset, szakkifejezéseket, fordulatokat, a műszaki idegen nyelv

legkülönbözőbb területeit (ergonómia, informatika, űrkutatás, autóipar, stb.) érintve. A

képzés során az alábbi témakörök kerülnek feldolgozásra: robottechnika,

automatizáció, környezetvédelmi kérdések, energiaipar, munkabiztonság, informatika,

biztonság-technológia, stb. Ezen tudás birtokában lehetőségük nyílik a későbbiekben

tudásuk elmélyítésére, illetve ez lehet az első lépés a szakmai anyaggal bővített

nyelvvizsga felé.

A tantárgy keretein belül lehetőség van mind a négy nyelvi készség (olvasás, írás,

beszéd, hallás) fejlesztésére is.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Alapvető nyelvtani szerkezetek

Mindennapi élet témáihoz tartozó alapszókincs

Mindennapi életből vett szituációkban való beszéd

Középszintű idegen nyelvi szövegek hallás utáni értése

Középszintű idegen nyelvi szövegek olvasása

Közepes nehézségi fokú és egyszerűbb műfajú szövegek írása

Nyelvvizsgára felkészítő feladatok

A félév során párhuzamosan fejlesztjük az összes nyelvi kompetenciát, azaz a

beszédkészséget, a beszédértést, a hallásutáni megértést és a transzfer kompetenciákat

is (fordítási gyakorlatokkal), valamint a szövegalkotási készség is kiemelt fejlesztési

terület.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Óralátogatás a TVSZ szerint. Minimum elégséges zárthelyi dolgozatok.

Page 116: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

116

5. Értékelés módszere:

Legalább elégséges gyakorlati jegy.

50 – 62%= 2

63 – 76%= 3

77 – 89%= 4

90 – 100%= 5

Aláírás megtagadás esetén vizsgaidőszak első hetében pótlás.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr Mauthnerné Fister Ilona – Sinkovits Péterné: Technical English BME Nyelvi

Intézet, 2004.

2. Hollet, V.: Tech Talk OUP, Elementary.

3. Angol – Magyar Műszaki és Tudományos Szótár, © Akadémiai Kiadó, 1993.

4. Erich Zettl-Jörg Hanssen-Heidrun Müller (1999): Aus moderner Technik und

Naturwissenschaft. Ein Lese- und Übungsbuch für Deutsch als Fremdsprache.

ISBN 3-19-001629-1

5. Tefner Zoltán (2002): Magyar-német/német-magyar műszaki kisszótár. Tinta

Könyvkiadó, Budapest ISBN 963 9372 32 3

6. Gál Péter (2007): Maschinen-bautechnik. Szakmai nyelvkönyv gépészek számára.

Képzőművészeti Kiadó, Budapest ISBN 978 963 336 937 1

Ajánlott: Folyóiratok:

New Scientist

Scientific American

The Economist Technological Quarterly

Page 117: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

117

Tantárgy:

Digitális technika

Digital technology

Kódja:

GM_DT32GATN

GM_DT32GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Végh Sándor

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon 0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező választható 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja: Alapismeretek közvetítése általános tervezési és üzemeltetési szintnek megfelelően, különös tekintettel

a műszaki menedzser, mint gazdálkodási mérnök gyakorlatára, illetve a szakmai digitalizálódás

dinamizmusára.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

A világ kétállapotú leírásmódja, számrendszerek, kombinációs- és szekvenciális hálózatok fogalma. A

háromállapotú rendszer értelmezése a gyakorlatban.

A BOOLE algebra bemutatása. Alapműveletek, a műveletek tulajdonságai, alapazonosságok. A

logikai műveletek leírásmódjai, rajzjelei, az igazságtábla és használata.

Digitális áramkörök, alapvető tervezési módszerek, felhasználási területek.

Áramköri reprezentánsok és azok kapcsolódásai, TTL, CMOS, és a PIC.

ANDOR; digitális komparátor; összeadó, kódoló, dekódoló hálózatok, szelektor áramkörök.

Alap-tároló-elemek, RS, D, T és JK.

Frekvenciaosztók, számlálók, shiftregiszterek, irányfüggő léptetés és számlálás, multiplexelés,

loadolás és reszetelés, szinkronság – aszinkronság – a master-slave tárolási elv és alkalmazásaik.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Rendszeres rövid időtartamú ellenőrző dolgozatok miatt a foglalkozásokon való részvétel kötelező.

Zárthelyi dolgozat megírása legalább 65% teljesítménnyel.

5. Értékelés módszere:

A zárthelyi dolgozat által 50 pont, az ellenőrző dolgozatok által összesen 30 pont szerezhető. A

maximálisan elérhető 80 pontból az „elégséges” jegy alsó határa 40 pont, a további osztályzatoké

megfelelően 50, 60 és 70 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Bencsik Attila – Felker Péter: Digitális technika. BMF BGK 3003 Budapest, 2007.

Ajánlott :

1. Benesóczky Zoltán – Selényi Endre: Digitális technika példatár. Műegyetemi Kiadó 2006.

2. Orgoványi József – Pszota József: Digitális technika. Tankönyvmester Kft. 2002.

Page 118: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

118

Tantárgy:

Ergonómia a munkakörnyezetben

Kódja:

GM_ER32GATN

GM_ER32GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Szakácsné Nagy Szilvia Oktatók beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon

választható

0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

Az általános bevezetőt (szemléleti alapokat, tudomány-, gyakorlat- és

alkalmazástörténetet) követően a hallgatók megismerjék az ergonómia ajánlásait és

előírásait munkakörnyezetben való alkalmazás céljából. Utóbbiakra irányulóan

legyenek képesek egyszerűbb mérések elvégzésére, munkakörnyezet megtervezésére,

szükség esetén tudjanak javaslatot tenni javító intézkedésekre.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Az ergonómia ismeretrendszere, alkalmazási céljai.

Ergonómia tudomány- és alkalmazástörténet, fejlődési trendek.

Az ergonómia és a munkavédelem határai, átfedései.

Az irodai munkakörnyezet ergonómiája (fizikai és szociológiai környezet).

Speciális felhasználói réteg ergonómiája.

Esettanulmány készítése tantermi, otthoni (lakás, tanuló sarok), menedzseri

munkakörnyezet (számítógépes munkahely, tárgyaló, labor, stb.) figyelembe vételével.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Zárthelyi dolgozat legalább 60% teljesítménnyel, elfogadhatóan kivitelezett

esettanulmány.

5. Értékelés módszere:

A zárthelyi dolgozat által elérhető pontszám 50, az esettanulmánnyal 30 pont

szerezhető. A maximálisan elérhető 80 pontból az „elégséges” jegy alsó határa 40

pont, a „közepes”, „jó” és „jeles” osztályzatoké megfelelően 50, 60 és 70 pont.

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Hercegfi Károly – Izsó Lajos (szerk.): Ergonómia. Typotex Kiadó Budapest, 2007.

Antalovits M.: Ergonómia. (In) Klein S. Munkapszichológia. (2. átdolgozott. kiadás).

SHL Hungary Kft. Budapest, 2006.

1. Dr.Agg Géza - Dr.Papp Ágoston: Munkavédelem és ergonómia, ZsKF. 2004.

Ajánlott:

1. Juhász Márta – Takács Ildikó szerkesztésében: Pszichológia, TYPOTEX, 2007.

2. Antalovits, M.(2006): Ergonómia. In: Bagdy E. – Klein S. (szerk.): Alkalmazott

pszichológia, Edge 2000 Kiadó, Budapest, pp. 113-129.

Page 119: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

119

Tantárgy neve: Mérnökgazdasági számítások

Kódja: GM_MGS3SGATN

GM_MGS3SGATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős neve:

Dr. Szakács Attila

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Oktatók:

Dr. Szakács Attila Oktatók beosztása:

főiskolai tanár / college professor

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

Műszaki menedzser, nappali szabadon

választható

0+2 30 GY 3

Műszaki menedzser, levelező 0+12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. A tantárgy felvételének előfeltételei: Matematika I.

2. A tantárgy célja: A beruházások előkészítésére és finanszírozására irányuló pénzügyi számítási

módszerek és döntési kritériumok áttekintése ill. az Excel beépített függvényeire alapozott

számítógépes megoldási lehetőségek ismertetése és az alkalmazhatóság gyakorlása.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

Kamatszámítási összefoglaló, hitelkonstrukciók. Az Excel idevonatkozó pénzügyi

függvényeinek alkalmazása. A kamatláb (THM-mutató) és törlesztő-részlet (ezen belül a tőke-

és a kamat-törlesztés részletének) meghatározása. Futamidő, rövid- és hosszúlejáratú

kölcsönök elemzése, az örökjáradék.

Költség- és beruházási számítások. Műszaki beruházási projektek. Beruházások pénzáramának

meghatározása, döntési problémák, döntési kritériumok (statikus és dinamikus szemléletű

tőkebefektetési számítások). Nettójelenérték-mutató, jövedelmezőségi index, belső

megtérülési ráta, (nominált és diszkontált) megtérülési idő. Az Excel idevonatkozó pénzügyi

függvényeinek alkalmazása. Grafikus módszerek a gazdasági elemzésben, költség-haszon

diagram. Egy műszaki projekt Cash flow-jának összeállítása, műszaki megoldások gazdasági

összevetése – javaslatok értékelése és rangsorolása.

Az újraeladási érték és a hitel figyelembevétele az elemzések során, adózás ás amortizáció.

Döntési modellek a műszaki tervezésben. A hálótervezés alapjai és alkalmazásai, optimumok

projekthálókon. A projekthálók nevezetes időértékeinek és kritikus útjának meghatározása.

Optimális beruházási portfolió kialakítása – az Excel (Solver) alkalmazása.

A megszerzett ismeretek alapján a hallgató képes gyakorlati tartalmú projektfeladatok

mérnökgazdasági jellegű részleteinek megvalósítására, az eltérő megoldások összevetésére és

optimális beruházási döntések meghozatalára.

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Félév közben két zárthelyi dolgozat megírása és egy személyre szóló – komplex feladathoz

kapcsolódó – gazdasági számítás-elemzés elvégzése.

5. Értékelés módszere:

A kreditpont megszerzésének feltétele: legalább „elégséges” gyakorlati jegy, amelyet a hallgató a

zárthelyi dolgozatok által elért (külön-külön) legalább 50%-os teljesítményével és a személyre szóló

feladat elvárt szintű megoldásával szerezhet meg. A gyakorlati jegy a zárthelyi dolgozatok által elért

eredmények átlagának alapján, az alábbi skála szerint kerül megállapításra. a minősítés az alábbi

szerint történik:

50–62 : elégséges 63–75 : közepes 76–88 : jó 89–100 : jeles

6. Irodalom:

1. Dr. Csernyák László, Dr. Jánosa András: A gazdasági optimalizálás módszerei II. Lineáris

programozás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2006.

2. Szakács Attila, Szakácsné Nagy Szilvia: Optimalizálási problémák megoldási módszerei

EXCEL segítségével (Módszertani segédlet).TSF GFK, Békéscsaba, 43 old. (2002)

3. Fiala Tibor: Pénzügyi modellezés Excellel, Kossuth Kiadó (1999.)

Page 120: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

120

Tantárgy:

Technikatörténet

Kódja:

GM_TT73GATN

GM_TT73GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Végh Sándor

Tantárgyfelelős beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Végh Sándor Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon 0+2 30 GY 2

műszaki menedzser, levelező választható 12 GY 2

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

Az emberiség életjobbítási, újítási törekvéseinek bemutatása a technikai eszközök

fejlesztéstörténetének segítségével. Rávilágítás arra a heroikus küzdelemre, amit a műszaki

ismeretek gyarapítása érdekében az emberiség az elmúlt évezredekben kifejtett. Különös

hangsúlyt fektetve Magyarország technikai múltjának megismerésére.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

1. A technika kezdetei. Az emberiség kialakulása és a technika kapcsolata.

A tűzhasználat jelentősége. Az őskori szerszámok mai szemmel.

2. A neolit korszak technikája. Az élet felgyorsulása a neolitban. Letelepedés,

mezőgazdaság, házépítés. Az agyagművesség és a kohászat kialakulása. Közlekedés

és építészet a neolitban.

3. A megalit, a Nagy Kövek korszak technikája. Megalitikus építménytípusok.

Zikkurátok és piramisok. Kultikus megalit építmények.

4. Megalit építési eljárások. Hogyan építették a piramisokat? Egyéb hatalmas egyiptomi

építmények.

5. Az antik görög-római világ technikája. Görög találmányok, Archimédész és Héron,

Ktészibiosz. A görög építészet.

6. Görög tudomány, római gyakorlatiasság. A római építészet. Minden út Rómába vezet.

Tengeri közlekedés. Római haditechnika. Római aratógép. Háztartások felszerelése.

Az ókori malomipar kialakulása.

7. A középkori Európa technikai fejlődése. Az ipari forradalom kialakulása. A középkor

gépe a malom. Vízimalom, szélmalom, fogatos malom. Bütykös tengely.

8. Középkori automaták. Kerekes óraszerkezetek. Az építészet új eredményei, a gótika.

középkori kézműves és földműves munka. Az európai középkor haditechnikája.

9. A gépi-nagyipari technika. Tudományos világfelfogás. Gyakorlati és elméleti tudás

viszonya. A tengerhajózás és a műszerek. A modern kohászat és előzményei.

A gőzgép.

10. A belsőégésű motorok és a gépi nagyipar. A vegyipar kialakulása. A műanyagipar

kialakulása.

11. A villamos ipar kialakulása. A gépesített munka és az ember. A robottechnika

kialakulása.

12. – 13. Magyarországi technikatörténet a honfoglalástól napjainkig. I.-II.

Page 121: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

121

4. Évközi tanulmányi követelmények:

Egy zárthelyi dolgozat 50 pont.

A hallgatói kiselőadás időpontja egyéni megállapodás alapján, terjedelme 10-15 perc,

értékelés 0-50 pont.

5. Értékelés módszere:

1. Az aláírás megszerzésének feltételei: - Eredményes zárthelyi dolgozat.

2. A különösen jól sikerült kiselőadásra lehet plusz jegyet kapni.

3. Gyakorlati jegy adása összpontszám alapján történik az alábbi skála szerint:

0-50: elégtelen 51-60: elégséges 61-75: közepes 76-85: jó 86-100: jeles

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Felix R. Paturi: A technika krónikája; Officina Nova kiadó 1991.

Ajánlott:

1. Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok I.-II. Móra Ferenc

Könyvkiadó 1986.

2. Endrei Walter: Műszaki mendemondák Műszaki Kiadó Bp. 1985.

Page 122: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

122

Tantárgy: A magyar

műszaki képzés története

Kódja: GM_MK73GATN

GM_MK73GATL Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Leszkó Róbert

Oktatók beosztása: főiskolai adjunktus / college senior lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon

választható

0+2 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A társadalmilag fontos termékek és szolgáltatások minőségét alapvetően a hozzáadott szellemi érték

határozza meg. Ezt elsődlegesen a természet- és műszaki tudományok biztosítják, de ezen ismereteket

szükséges kiegészíteni társadalomtudományi ismeretekkel, mivel a kettő együtt teremti meg a tudás

alapú gazdaságot. Ezért alapvető célkitűzése a tantárgy oktatásának az, hogy megfelelő

tudománytörténeti ismeretekkel gazdagítsa a hallgatókat. A kurzus során a magyarországi technikai

kultúra nagy korszakai, hazai és nemzetközi eredményei kerülnek bemutatásra. A kézműipartól a

nagyiparig elemezzük azt, hogy az iparfejlesztésben milyen szerepe volt az oktatásnak, a magyar

mérnököknek és a természettudósoknak. Kutatási eredményeink alapján bemutatjuk a magyarországi

mérnökképzés történetét, nemzetközi összefüggések feltárásával és bemutatásával.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

- ipari kultúrák a Kárpát-medencében (kezdetek)

- iskolakultúra kibontakozása Magyarországon

- az első magyarországi egyetemek és a természettudományos műveltség

- a műszaki képzés fejlődéstörténete

- mérnökportrék

A saját szakterületen szerzett ismeretek birtokában, illetve arra építve képesek legyenek a

tudománytörténet (a magyar műszaki képzés történetén keresztül) fejlődésének önálló követésére, és a

jelenkori folyamatainak, valamint az ezekkel kapcsolatos társadalmi tényezők hatásának vizsgálatára.

Állásfoglalásaik elméletileg és történetileg így megalapozottá válnak, így az egyes szakmapolitikai

kérdésekben hatékonyabbak lesznek.

4. Értékelés módszere:

Házi dolgozat követelménye (max. 15 ezer karakter):

I. fejezet: Műszaki felsőoktatás keresztmetszete.

II. fejezet: Érdekesnek tűnő kutató alkotómunkájáról esszé.

Forrás megjelölésével, mellékletekkel.

5. Irodalom:

Kötelező:

1. Németh József: A technika és mérnökség magyarországi története. Műegyetemi Kiadó 1999.

2. Szögi László : Régi magyar egyetemek emlékezete (Memoria universitatum et scholarum

maiorum regni hungarie). Kiadó: ELTE 2010. http://mek.oszk.hu/01800/01882/01882.htm

Ajánlott:

1. Német József: A Műegyetemtől a világhírig. Kiadó: Műegyetem Kiadó 2005.

2. Zelovich Kornél: A magyar kir. József Műegyetem és a hazai technikai felsőoktatás története.

Budapest, 1922.

Page 123: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

123

Tantárgy: Balesetelemzés és

járműkárok vizsgálata I.

Accident reconstruction and

vehicle damage investigation I.

Kódja:

GM_BJ33GATN

GM_BJ33GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus/ college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Leszkó Róbert

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus/ college senior

lecturer

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon

választható

1+1 30 GY 3

műszaki menedzser, levelező 12 GY 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév első féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Nincs.

2. A tantárgy célja:

A közlekedési hálózat növekedése és a motorizációs szint emelkedése a gazdasági fejlődés

mozgatórugója, de egyben újabb kihívások elé állítja az emberiséget. A bonyolult és komplex

feladatok megoldása érdekében, az ember, jármű és a környezet kölcsönhatásának

törvényszerűségeit mélyebben meg kell ismerni. A korszerű rendszerszemlélet kialakításához,

pedig folyamatos elemző munka szükséges, aminek sajátos módszertana van. Ebben a szoros

kölcsönhatásban lévő rendszerben ismertetjük meg a hallgatókat a baleseti folyamatok

elemzésével és a járműkárok vizsgálatával. A speciális multidiszciplína hatékonyan segíti a

műszaki menedzsert abban, hogy a logisztikai, műszaki és forgalomszervezéshez kapcsolódó

szakfeladatokat körültekintően és hatékonyan megoldja. Az elméleti képzéssel párhuzamosan

az alkalmazással és speciális számítási módszerekkel is megismerkednek a hallgatók a

gyakorlaton.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

- a közlekedés környezeti terhelése és a balesetekből származó nemzetgazdasági károk

(nemzetközi mutatók összehasonlítása)

- biztosítási ismeretek

- speciális pénzügyi- és jogi ismeretek

- közlekedési hálózatok és útpálya szerkezetek

- járműszerkezetek általános felépítése

- járművizsgálat és kárelemzés

- javítási kalkuláció - avultatás (AUDATEX)

- forgalmi értékbecslés – értékcsökkenés - maradványérték (EUROTAX)

A saját tudományágban szerzett ismeretek birtokában, illetve arra építve képesek legyenek

balesetelemzés és járműkárok vizsgálata szakterületen a folyamatok értékelésére. Ismerjék a

témához tartozó szakkifejezéseket és a fajlagos mérőszámokat. Legyenek tájékozottak a

mérési módszerekben, és képesek legyenek az eredményeket feldolgozni, valamint azokat

elemezni.

4. Értékelés módszere:

1 db zárthelyi dolgozat

A szorgalmi időszak utolsó hetében van lehetőség a ZH pótlására.

1 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása és határidőre történő beadása

Page 124: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

124

Az aláírás feltétele:

- zárthelyi dolgozat megírása

- feladat beadása

Az értékelés módszere:

A gyakorlati jegy meghatározása

0 – 60 % elégtelen (1)

61 - 70 % elégséges (2)

71 - 80 % közepes (3)

81 - 90 % jó (4)

91 - 100 % jeles (5)

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Melegh Gábor: Gépjárműszakértés. Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2004.

2. Dr. Jankó Domonkos - Dr. Kőfalvy Gyula (szerk.): Közúti közlekedésbiztonság.

Egyetemi tankönyv Novadat Bt. Győr, 1997.

Ajánlott:

3. Dr. Fülöp Ágnes – Dr. Major Róbert: A KRESZ értelmezése a joggyakorlatban HVG-

ORAC Kft. Budapest, 2011.

4. Heinz Burg-Andreas Moser (Hrsg.) Hanbuch Verkehrsunfallrekonstruktion. ATZ/MTZ-

Fachbuch, Wiesbaden, 2007.

5. Wolgang Hugemann (Hrsg.): Unfallrekonstruktion. Münster, 2007.

Page 125: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

125

Tantárgy: Balesetelemzés és

járműkárok vizsgálata II Accident reconstruction and

vehicle damage investigation II.

Kódja:

GM_BJ43GATN

GM_BJ43GATL

Intézet:

Alkalmazott Természettudományi

Tantárgyfelelős:

Dr. Leszkó Róbert

Tantárgyfelelős beosztása: főiskolai adjunktus/ college senior lecturer

Oktatók:

Dr. Leszkó Róbert

Oktatók beosztása:

főiskolai adjunktus

Szak, tagozat

megnevezése

Tantárgy

jellege

Heti Összes Számonkérés Kredit-

óraszám óraszám módja pont

műszaki menedzser, nappali szabadon

választható

1+1 30 K 3

műszaki menedzser, levelező 12 K 3

Meghirdetési gyakoriság: minden tanév második féléve

1. Előtanulmányi kötelezettség: Balesetelemzés és járműkárok vizsgálata I.

2. A tantárgy célja:

A közlekedési hálózat növekedése és a motorizációs szint emelkedése a gazdasági fejlődés

mozgatórugója, de egyben újabb kihívások elé állítja az emberiséget. A bonyolult és komplex

feladatok megoldása érdekében, az ember, jármű és a környezet kölcsönhatásának

törvényszerűségeit mélyebben meg kell ismerni. A korszerű rendszerszemlélet kialakításához,

pedig folyamatos elemző munka szükséges, aminek sajátos módszertana van. Ebben a szoros

kölcsönhatásban lévő rendszerben ismertetjük meg a hallgatókat a baleseti folyamatok

elemzésével és a számítógépes szimulációval.

A speciális multidiszciplína hatékonyan segíti a műszaki menedzsert abban, hogy a

logisztikai, műszaki és forgalomszervezéshez kapcsolódó szakfeladatokat körültekintően és

hatékonyan megoldja. Az elméleti képzéssel párhuzamosan az alkalmazással is

megismerkednek a hallgatók a gyakorlaton.

3. A tantárgy rövid tartalma, megszerzendő kompetenciák:

- baleseti helyszínelés és adatfeldolgozás

- helyszíni és laboratóriumi adatfeldolgozás

- sérülésanalízis és kárképelemzés

- balesetelemzés és szimulációs vizsgálatok (PC-CRASH)

- balesetelemzés és szimulációs vizsgálatok (VIRTUAL CRASH)

- balesetelemzés és szimulációs vizsgálatok (PC CARAT és ANALYZER PRO)

A saját tudományágban szerzett ismeretek birtokában, illetve arra építve képesek legyenek

balesetelemzés és járműkárok vizsgálata szakterületen a folyamatok értékelésére. Ismerjék a

témához tartozó szakkifejezéseket és a fajlagos mérőszámokat. Legyenek tájékozottak a

mérési és számítási módszerekben, valamint képesek legyenek az eredményeket feldolgozni,

illetve azokat elemezni.

5. Értékelés módszere:

1 db zárthelyi dolgozat

A szorgalmi időszak utolsó hetében van lehetőség a ZH pótlására.

1 db személyre szólóan kiadott feladat megoldása és határidőre történő beadása

Az aláírás feltétele:

- zárthelyi dolgozat megírása

- feladat beadása

Page 126: ALKALMAZOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET MŰSZAKI … · MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTÁRGYI PROGRAMJAI ... Ismerkedjenek meg a villamosságtan általános elektrosztatikai

126

Az értékelés módszere:

Értékelés:

0 – 60 % elégtelen (1)

61 - 70 % elégséges (2)

71 - 80 % közepes (3)

81 - 90 % jó (4)

91 - 100 % jeles (5)

61 %-tól javító zárthelyi írható a pót zárthelyi időpontjában!

81 %-tól megajánlott jegy adható!

6. Irodalom:

Kötelező:

1. Dr. Melegh Gábor: Gépjárműszakértés. Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2004.

2. Dr. Jankó Domonkos - Dr. Kőfalvy Gyula (szerk.): Közúti közlekedésbiztonság. Egyetemi

tankönyv Novadat Bt. Győr, 1997.

Ajánlott:

3. Dr. Fülöp Ágnes – Dr. Major Róbert: A KRESZ értelmezése a joggyakorlatban HVG-

ORAC Kft. Budapest, 2011.

4. Heinz Burg-Andreas Moser (Hrsg.) Hanbuch Verkehrsunfallrekonstruktion. ATZ/MTZ-

Fachbuch, Wiesbaden, 2007.

5. Wolgang Hugemann (Hrsg.): Unfallrekonstruktion. Műnster, 2007.