34
Hat hónapos kor alatt csak gluténmentes cereália (rizs, kukorica, esetleg szója) javasolt. A tápszergyárak által készített tejpépek megbízhatóak, és tejérzékeny babáknak készült pépek is kaphatóak. Ezek íze viszont nem hasonlít a házi kásákéhoz. Ababákgyümölcsösrizse: 250 ml vízhez adunk 1 csapott teáskanál cukrot, 1 ek. félig kész fehér, hántolt rizst, 1 cikk almát, és 20 percig főzzük. Krumplitörővel vagy turmixgéppel pépesítjük, 3-4 mérce tápszert keverünk bele (a baba korának megfelelő, orvos által ajánlottat), és még egyszer felfőzzük. Aprított banánt, körtét vagy más idénygyümölcsöt forgatunk bele. Ízesíthetjük vaníliával, fahéjjal, narancs- vagy citromhéj-reszelékkel. Amikor a kicsi már zöldfőzelékeket, majd sajtot, túrót is eszik, akkor igen változatos sós és édes rizsételeket, süteményeket készíthetünk (recepteket a következő számokban találnak). Csecsemőnek hántolt rizst használunk. A rizs könnyen emészthető, a bél tisztítására is alkalmas gluténmentes gabonaféle. Babaprósza: Egy ek. kukoricadarát szűrőkanálra téve folyóvíz alatt átmosunk. Felöntjük 2 deci vízzel, 10 szem megmosott és 4-be vágott aranymazsola szemmel (magmentes), és állandóan kevergetve (vagy a mikrósütőben) 10 percig főzzük. Belekeverünk 4 mérce baba tápszert, esetleg friss gyümölcsöt is. Puliszka: Kukoricadara sós vízben főve - finom tejbe, levesbe, főzelékbe szaggatható egyszerű, ízletes, tápláló, és nem mindennapi betét, köret. Sajttal, tojással, hússal is ízletes babaétel készíthető belőle. Köleskása: Egy evőkanálnyi kölest (hántolt, biokölest) és rizst megmosva 1 kk. cukorral és 250 deci vízzel 20 percig főzzük, majd pépesítjük, és 4 mérce babatejporral elkeverve, felfőzzük. Csipetnyi ánizsőrleménnyel ízesíthetjük, és adhatunk hozzá gyümölcsöt is. A kölesből később, amikor már nagyobb a baba, igen finom levesbetét, töltelék készíthető, és a zöldséges raguk tápértékének kiegészítésére is ajánlható. A kölest újra felfedezte a reformkonyha. Teljes értékű fehérjéket, értékes zsírsavakat, vitamint és ásványi anyagokat tartalmazó, lúgos kémhatású gabonaféle. Könynyen emészthető, nem okoz rothadást, gázképződést. Hat hónapos kor után óvatosan bevezethetők a gluténtartalmú gabonaneműeket is. Ezek a búza, a zab, a rozs, az árpa és a hajdina. A gabonamagvakat vegyszerek, klórozott szénhidrogének és nehézfémek szennyezik - melyek veszélyes rákkeltő anyagok -, és a teljeőrlésű lisztbe, a korpás kenyérbe is bekerülnek. A magvak héja, a korpa emészthetetlen a kisbaba bélrendszerének, és a vasat is magával viszi. Ezért nyers gabonafélét, korpát, korpás péksüteményeket egyéves korig (még jobb 3 évig várni) nem ajánlott a babáknak adni. Babazabkása: A zabpelyhet átválogatjuk akár a rizst, kiszedjük a héjmaradványokat, majd szűrőkanálba téve leöblítjük. 1 ek. zabpehelyt, 1 kk. cukorral vagy mézzel és 250 ml vízzel 15 percig főzünk, mixelővel pépesítjük, 4 mérce babatejporral elkeverjük, még egyszer felfőzzük, és vaníliával, fahéjjal ízesítve, esetleg gyümölcsökkel dúsítva kínáljuk. A zabpelyhet a későbbiekben bármilyen levesbe betét helyett belefőzhetjük. A zab fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazó, frissítő, élénkítő, gyulladást gátló, könnyen emészthető gabonanemű. Durum darakása: A durum búzadarából készült kása puha, édes és ízletes babaétel. Az édes tejbegríz receptje szerint készül, csak nem kell pépesíteni. Sós változatban pirítsunk meg szárazon az 1-2 ek. darát, töltsük fel 250 ml. vízzel, szórjunk rá pici sót, Vega-mix zöldségport, és főzzük 10 percig. Bélhurutos betegnek gyógyszer, egészséges babáknak 1 mk. csíraolajjal dúsítva főzelékpótló.

Baba Receptek

Embed Size (px)

DESCRIPTION

bébiételek

Citation preview

  • Hat hnapos kor alatt csak glutnmentes cerelia (rizs, kukorica, esetleg szja) javasolt. A tpszergyrak ltal ksztett tejppek megbzhatak, s tejrzkeny babknak kszlt ppek is kaphatak. Ezek ze viszont nem hasonlt a hzi kskhoz.

    Ababkgymlcssrizse: 250 ml vzhez adunk 1 csapott teskanl cukrot, 1 ek. flig ksz fehr, hntolt rizst, 1 cikk almt, s 20 percig fzzk. Krumplitrvel vagy turmixgppel ppestjk, 3-4 mrce tpszert kevernk bele (a baba kornak megfelel, orvos ltal ajnlottat), s mg egyszer felfzzk. Aprtott bannt, krtt vagy ms idnygymlcst forgatunk bele. zesthetjk vanlival, fahjjal, narancs- vagy citromhj-reszelkkel. Amikor a kicsi mr zldfzelkeket, majd sajtot, trt is eszik, akkor igen vltozatos ss s des rizsteleket, stemnyeket kszthetnk (recepteket a kvetkez szmokban tallnak). Csecsemnek hntolt rizst hasznlunk. A rizs knnyen emszthet, a bl tiszttsra is alkalmas glutnmentes gabonafle. Babaprsza: Egy ek. kukoricadart szrkanlra tve folyvz alatt tmosunk. Felntjk 2 deci vzzel, 10 szem megmosott s 4-be vgott aranymazsola szemmel (magmentes), s llandan kevergetve (vagy a mikrstben) 10 percig fzzk. Belekevernk 4 mrce baba tpszert, esetleg friss gymlcst is. Puliszka: Kukoricadara ss vzben fve - finom tejbe, levesbe, fzelkbe szaggathat egyszer, zletes, tpll, s nem mindennapi bett, kret. Sajttal, tojssal, hssal is zletes babatel kszthet belle. Klesksa: Egy evkanlnyi klest (hntolt, bioklest) s rizst megmosva 1 kk. cukorral s 250 deci vzzel 20 percig fzzk, majd ppestjk, s 4 mrce babatejporral elkeverve, felfzzk. Csipetnyi nizsrlemnnyel zesthetjk, s adhatunk hozz gymlcst is. A klesbl ksbb, amikor mr nagyobb a baba, igen finom levesbett, tltelk kszthet, s a zldsges raguk tprtknek kiegsztsre is ajnlhat. A klest jra felfedezte a reformkonyha. Teljes rtk fehrjket, rtkes zsrsavakat, vitamint s svnyi anyagokat tartalmaz, lgos kmhats gabonafle. Knynyen emszthet, nem okoz rothadst, gzkpzdst.

    Hat hnapos kor utn vatosan bevezethetk a glutntartalm gabonanemeket is. Ezek a bza, a zab, a rozs, az rpa s a hajdina. A gabonamagvakat vegyszerek, klrozott sznhidrognek s nehzfmek szennyezik - melyek veszlyes rkkelt anyagok -, s a teljerls lisztbe, a korps kenyrbe is bekerlnek. A magvak hja, a korpa emszthetetlen a kisbaba blrendszernek, s a vasat is magval viszi. Ezrt nyers gabonaflt, korpt, korps pkstemnyeket egyves korig (mg jobb 3 vig vrni) nem ajnlott a babknak adni. Babazabksa: A zabpelyhet tvlogatjuk akr a rizst, kiszedjk a hjmaradvnyokat, majd szrkanlba tve lebltjk. 1 ek. zabpehelyt, 1 kk. cukorral vagy mzzel s 250 ml vzzel 15 percig fznk, mixelvel ppestjk, 4 mrce babatejporral elkeverjk, mg egyszer felfzzk, s vanlival, fahjjal zestve, esetleg gymlcskkel dstva knljuk. A zabpelyhet a ksbbiekben brmilyen levesbe bett helyett belefzhetjk. A zab fehrjket, vitaminokat, svnyi anyagokat tartalmaz, frisst, lnkt, gyulladst gtl, knnyen emszthet gabonanem. Durum daraksa: A durum bzadarbl kszlt ksa puha, des s zletes babatel. Az des tejbegrz receptje szerint kszl, csak nem kell ppesteni. Ss vltozatban pirtsunk meg szrazon az 1-2 ek. dart, tltsk fel 250 ml. vzzel, szrjunk r pici st, Vega-mix zldsgport, s fzzk 10 percig. Blhurutos betegnek gygyszer, egszsges babknak 1 mk. csraolajjal dstva fzelkptl.

  • A bzadarval minden gombc, galuska szellsebb tehet, jobban tf. A liszthez hozzadva knnyebben emszthet babatelek kszthetk a segtsgvel. Vegyes/ksa/pilf: 1-1 teskanl bzadara, zabpehely, kukoricadara, kles, hajdina, s bzacsra keverkt 4-5 deci vzzel, aranymazsolval, pici sval, 1 kanl mzzel 20 percig takarklngon vagy mikrstben puhra fzzk. Aprtott des naranccsal, krtvel - brmilyen gymlccsel - dstva knljuk. Kt adag lesz belle, de nem csak a testvrek, a felnttek is rmmel fogyasztjk a "maradkot".

  • APR FALATOK

    Sajtos brokkolikrm tsztval - 12 hnapos kortl

    Hozzvalk: 1 mark durumlisztbl kszlt tszta (pl.:csavart, vagy kagyl) vz 5 db kzepes brokkoli rzsa anyatej, vagy tejszin pici s, vaj 5-10 dkg reszelt sajt Elkszts: Enyhn ss vzben kifzm a tsztt, kzben kevs vajon, vagy margarinon megprolom a brokkolikat (lehet mikrban is, ott kb. 8 perc a prolsi id). A megprolt brokkolikat sszeturmixolom anyajtejjel, vagy tejsznnel. Elkeverem a tsztval, a tetejre reszelt sajtot szrok.

    Gndrvirsli 12 h

    Hozzvalk: virsli sajt olaj Elkszts: A virsliket hosszban elnegyedelem vagy elnyolcadolom - minl vkonyabb a virsli, annl jobb! Kevs olajon addig stm, mg begndrdik. A sts vgefel megszrom reszelt sajttal.

    Kukoricatorta 12 h

    Hozzvalk: 0,5 kg kukoricadara, 2 liter vz 1 citrom hja 1 tk. s felkarikzott gymlcsk (anansz, alma, meggy stb.) 1 cssze datolya 0,5 cssze vz 10 dkg di Elkszts: A kukoricadart belentm a vzbe, belereszelem a citrom hjt, megszom. Lass tzn, folyamatos kevergets mellett fzm, ameddig kb. a hromszorosra dagad. Magas fal forma (jnai tl, tortaforma) aljra rakom a felkarikzott gymlcsket s rsimtom a ftt kukoricadara felt. A datolyt krmesre turmixolom a fl cssze vzzel, s a kukoricadarra simtom. Rszrom a durvra vgott dit, s annak tetejre a kukoricadara msik felt rntm. Kihtm, s tlalskor a formbl kibortom a tortt.

  • Hzi sajtkrm 9 h

    Hozzvalk: 20 dkg sajt 5 dkg vajkrm / vaj fl dl kefr metlhagyma Elkszts: A sajtot lereszelem, sszekeverem a vajkrmmal s a kefrrel, majd a nagyon aprra vgott metlhagymt is beleteszem.

    Barna kenyrre kenem.

    Hsvti szendvicsrold 9 h

    Hozzvalk: 10 szelethez: 8 barna szendvicskenyr sajtkrm (natr, zldfszeres stb) 8 szelet sovny sonka Elkszts: A szendvicskenyrrl levgom a hjt s a szeleteket nedves konyharuhra, kt sorban, szorosan egyms mell pakolom - gy knnyebben feltekerhet. Megkenem a kenyereket sajtkrmmel, bebortom sonkval, s a konyharuha segtsgvel szorosan felcsavarom. Alufliba csomagolom s jszakra a htbe teszem. Msnap hidegen tlalom.

    Nagyobbaknak reszelt tormval sszekevert vajjal is meg lehet kenni a kenyeret, illetve a sonkt marhaslt is helyettestheti.

    Paradicsomos bruschetta 12 h

    Hozzvalk: 2-3 szem rett paradicsom (kb. 20 dkg) fl csokor bazsalikom 2 szelet barna kenyr 2 tk. olvaolaj frissen rlt fekete bors (esetleg tengeri s) Elkszts: A paradicsomot felkockzom, lehzom a brt (ha nem jn le, blansrozom eltte) Kimagozom, a hst durvra vgom s szrben lecsepegtetem. A bazsalikomot megmosom, lerzom, leveleit lecsipkedem, majd vkony cskokra vgom, vgl a paradicsomhoz keverem. A kenyrszeleteket flbevgom (nagyobbaknak meg is lehet pirtani, gy finomabb), s egy pici olajjal megcsepegtetem. A paradicsomot megfszerezem, s rsimtom a kenyrre.

  • Narancsos pirts mkos trval 18 h

    Hozzvalk: 1 tk. mk fl tk. vaj 5 dkg sovny tr 1 tk. mz csipetnyi fahj 1 narancs 2 szelet korps pirts kenyr 1 mentagacska Elkszts: A mkot a vajjal egy kis serpenyben kzepes lngon addig pirtom, amg elkezd illatozni, majd hagyom kihlni. A trt simra keverem a mzzel s a pirtott mkkal, fahjjal zestem. A narancsot meghmozom, a gymlcshst kivgom az elvlaszt hrtykbl, s egy szitban lecsepegtetem. A pirts kenyeret kenyrpirtban aranysrgra pirtom, elosztom rajtuk a mkos trt, s kiss lelaptva megrakom narancsfilvel. A mentt megmosom, lerzom, a leveleit lecsipkedem a szrrl, s rhelyezem dsztsknt a kenyrre.

    A mk helyett finomra rlt, pirtott mogyort vagy dit is lehet hasznlni, nyron pedig eperrel, szilvval, fonyval is helyettestheted a narancsot.

    Szirupos kefir 12 h

    Hozzvalk: 5 dkg kefir 1 tk. juharszirup 1 ek. bio zabpehely Elkszts: A juharszirupot s a zabpelyhet belekeverem a kefrbe. Megvrom, mg a zabpehely megpuhul, esetleg sszeturmixolom.

    Trs-gymlcss keksz 12 h

    Hozzvalk: korps keksz sovny tr srgabarack (lehet ms gymlcs is) Elkszts: A kekszre rkenem a trt, s rhelyezem a gymlcsszeletet. Nagyon j nasi - dessg helyett!

  • Kefres burgonyalepny 9 h

    Hozzvalk: 20 dkg burgonya 2,5 dl kefr 5 dkg teljes kirls bzaliszt s fokhagyma petrezselyem Elkszts: A megtiszttott burgonyt lereszelem, hozzkeverem a lisztet s a kefrt, majd zls szerint sval, fokhagymval s petrezselyemmel zestem. A masszt margarinnal kikent tzll tlba teszem, s a stben szp pirosra stm. Kockra vgva kretknt vagy nll telknt is tlalhatjuk.

    Kelkposzts krumplipogcsa - 18 h

    Hozzvalk: 20 dkg reszelt kelkposzta 20 dkg burgonya 1 szl jhagyma (vagy 1 fej lilahagyma) 2 friss tojs s, bors

    olaj (a stshez) Elkszts: A kposztt forrsban l vzbe dobom s 2-3 percig fzm, majd leszrm, s egy mly tlba teszem. A burgonyt hjban megfzm, ha kiss kihlt, meghmozom, villval sszetrm, s a kposzthoz teszem. Az jhagymt vkonyan felkarikzom, s a felvert tojsokkal egytt az elbbiekhez ntm. Megszom, megborsozom, s alaposan sszedolgozom. Serpenyben evkanlnyi mennyisgeket forr olajon, mindkt oldalukon 2-2 perc alatt aranysrgra stk. 8-10 darab lesz belle, tli vacsorra idelis, kretnek is nagyszer.

    Zldsges vagdalt 6 h

    Hozzvalk: 2 szl srgarpa, 1 szl petrezselyemgykr, 5 rzsa karfiol, 1 kis zellergum, zsiradk, s, fszerek, kukoricadara Elkszts: A megtiszttott zldsgeket a reszel durva fokn gyufaszl vkonysgra reszeljk. Kevs zsiradkon megpirtjuk, majd az elksztett kukoricaksval keverjk. Kis golykat formlunk a masszbl, forr zsiradkban kistjk.

  • Rntott zldsgek 6 h

    Hozzvalk: 50 dkg zldsg, 15 dkg glutnmentes morzsa, 20 dkg kukoricaliszt vagy rizsliszt, s, zsiradk a stshez Elkszts: Felhasznlhatunk burgonyt, srgarpt, kelkposztt, padlizsnt, patisszont, brokkolit, karfiolt

    A zldsgeket megtiszttjuk, megmossuk, s zls szerint daraboljuk. Enyhn ss vzben vagy csontlben megfzzk. A ftt zldsget kukoricalisztbe forgatjuk. Belemrtjuk a 2 dl vzbl s kukoricalisztbl kszlt masszba, majd a glutnmentes morzsba forgatjuk. B forr zsiradkban pirosra stjk.

    Kapormrts 3 h

    Hozzvalk: 10 dkg Liga margarin, 5 dkg kukorica- vagy rizsliszt, 3 dl csontl, 1 csom kapor, 5 dkg porcukor, 1 db citrom, s Elkszts: A rizslisztet serpenyben, szrazon felhevtjk s hozzadjuk a Liga margarint. Ha a margarin megolvadt, felengedjk a csontlvel. Legyen mrts srsg. Hozzkeverjk a finomra vgott kaprot, a st, s amikor lehlt, a citrom kifacsart levt

    Sltalma sni 12 h

    Hozzvalk: almaszeletek (tetszs szerint) fahjas citroml (nagyobbaknl mzes darlt di) levelestszta mandulaforgcs pr darab szegfszeg Elkszts: Flbevgott almaszeletek maghzt kivjjuk, a maghzak helyt meglocsoljuk fahjas citromlvel (nagyobbaknl mzes darlt dival is megtlthetjk). Az almkat levelestszta korongokra bortjuk (lehet mirelitbl) s vkony mandulaforgcsbl tskket, szegfszegbl szemet orrot ksztnk. Forr stben percek alatt elkszl. (A szegfszeget fogyaszts eltt dobjuk ki.)

    Burgonys keksz 9 h

    Hozzvalk: 10 dkg rizsliszt, 15 dkg burgonya, 1 evkanl zsiradk, 1 teskanl szdabikarbna, s Elkszts: A megmosott burgonyt hjban megfzzk, leszrjk, megtiszttjuk, forrn ttrjk. sszekeverjk a liszttel a szdabikarbnval, a sval, a zsiradkkal s annyi vzzel, hogy knnyen gyrhat massza legyen. Flujjnyi vastagra kinyjtjuk, s pogcsaszaggatval kiszaggatjuk. Zsiradkkal kikent stformba tesszk, s forr stben megstjk.

  • PPEK

    Alms krumplipr 6 h

    Hozzvalk: 1 szem burgonya 1 alma Elkszts: A krumplit megmosom, meghmozom, kockra vgom, s kevs vzben puhra prolom. Az almt lereszelem, s az ttrt krumplihoz keverem. A fzvizet is is hozzteszem, mert abban van a vitamin.

    Ha a baba hgabban szereti, anyatejet is tehetsz hozz.

    Srgarackos ksa 12 h

    Hozzvalk: 25 dkg srgabarack negyed tk. fahj 5 dl tej 1 tk vaj 7,5 dkg hajdinaksa vagy korpadara 2 dkg mazsola 1 ek. mz 1 tk. citroml Elkszts: A barackot forr vzbe mrtom, majd lebltem hideg vzzel. Meghmozom, flbevgom, kimagozom ket, majd - egy barack kivtelvel - sszeturmixolom. A prt fahjjal zestem. A tejet a vajjal felolvasztom, s felforralom. Hozzadom a hajdinakst/korpadart, valamint a mazsolt, s folyamatos kevers mellett gyenge tzn 15 percig duzzasztom. Belekeverem a mzet s a citromlevet. A barackprt s a kst sszekeverem, a flretett barackot gerezdekre vgom, s a ksa tetejre halmozom. szibarackkal s mangval is nagyon finom.

    Klesksa 3 h

    Hozzvalk: 1 teskanl hntolt kles

    2 dl babavz Elkszts: A klest kb. 20 percre beztatjuk, majd kb. 10 perc alatt megfzzk, a tzrl levve 1 mrkanl tpszert kevernk bele. Kisebbeknek meg lehet turmixolni.

  • Hajdina fzelk 3 h

    Hozzvalk: 1 teskanl hajdina 3 dl babavz Elkszts: A hajdint kb. 20 percre beztatjuk, majd jabb 20 perc alatt puhra fzzk, a tzrl levve 1 mrkanl tpszert kevernk bele. Kisebbeknek turmixoljuk, de 6 hnapos kortl turmizols nlkl is adhat.

    Tejbezabi 12 h

    Hozzvalk: 6 dl tej csipetnyi s 2 dl (8 dkg) zabkorpa 2-3 ek. mz bio szentjnoskenyr-mag rlemny (ze olyan, mint a kaka) Elkszts: A tejet a csipetnyi sval felforralom, a zabkorpt kevergetve beleszrom, s amikor jra forrni kezd, a trl lehzom. Lefedve 15 percig llni hagyom, hogy a korpa a tejet jl beszvhassa. Ha tl srre sikerl, kevs tejjel felhigtom. A mzzel destem s az rlemnnyel (kakaval) megszrom.

    Melegen, hidegen egyarnt tlalhat, ze olyan, mint a tejbegrz.

    Almaszsz 9 h

    Hozzvalk: 1 alma fl pohr natr joghurt 1 kvskanl liszt 2 kvskanl cukor 1 csipet rlt fahj Elkszts: Az almt meghmozom, kicsumzom, kis kockkra vgom, s annyi vzzel teszem fel fni, amennyi ppen ellepi (vigyzat, knnyen odag, ha elfeledkezel rla!), hozzadom a cukrot, a fahjat. Forrstl szmtva kb. 10 percig kzepes lngon fzm. Egy kis csszben a liszthez hozzkeverek egy kvskanlnyit a joghurtbl, hogy csommentes legyen, illetve a fzvzbl egy keveset, majd hozzntm a megftt almhoz, s miutn jl elkevertem, mehet a maradk joghurt is. Eleinte villval sszetrtem az almt, nagyobb babnak nem szksges. Nagyon finom, ha egy kis prolt, turmixolt csirkemellet keversz hozz.

    Srgarps krumplipr 6 h

    Hozzvalk: 2 db kis krumpli (kb. 15 dkg) 1 srgarpa (kb. 10 dkg) 1 dl tej vagy tpszer 1 kvskanl vaj (kb. 2 dkg) csipet s s cukor

  • Elkszts: A krumplikat s a srgarpt megtiszttjuk, aprra vgjuk s sval, cukorral zestett vzben (ami ppen ellepi) puhra proljuk. Mikor megftt (a levt szinte teljesen beszvta) felntjk a tejjel vagy tpszerrel s mg egyszer felforraljuk. Ezutn a vajjal elkeverjk majd krumplinyomn ttrjk vagy turmixoljuk.

    Sttkpr 6 h

    Hozzvalk: 1 szelet sttk, 1,5 dl tejszn, citroml Elkszts: Az aprra vgott tkt megfzzk, utna 1,5 dl tejsznnel (csecsemknek 1 dl tpszerrel) s pr csepp citromlvel sszeturmixoljuk.

    Bbipuding ktszersltbl 9 h

    Hozzvalk: 15 dkg darlt ktszerslt 0,5 liter tej 2 tojs 10 dkg porcukor 3 dkg vaj gymlcsszrp Elkszts: A finomra rlt ktszersltre rntjk a tejet, s ksv fzzk. A tojssrgjt, a porcukrot, a vajat j habosra keverjk, s lland kevers kzben hozzadjuk a kihlt ktszersltmasszt. A tojsfehrjbl vert kemny habot knnyedn belekeverjk. A pudingformt kikenjk, meghintjk zsemlemorzsval, belentjk a tsztt, s a fedvel lezrjuk. Forrsban lev vzben lassan kb.3/4 rt fzzk. Amikor kihlt, kibortjuk, lentjk gymlcsszrppel, s kompttal tlaljuk.

    Mzes gesztenyepp 12 h

    Hozzvalk: Igny szerinti adag gesztenyemassza, vagy frissen paszrozott gesztenye mz srbb llag elrshez ftt, paszrozott krumpli ha hgabbra szeretnnk, babatej Elkszts: Igny szerinti mennyisg gesztenyemasszt attl fggen hogy kanllal eszi a baba, vagy cumisvegbl kapja sszeturmixolok kevs mzzel, babatejjel. Tehetnk ttrt burgonyt is bele, gy laktatbb. Nagyobb gyerekeknl zls szerint, hogy mit szeret a kicsi csirkehst vagy mjat is keverhetnk bele, gy nagyon finom ebdet ksztettnk. Mindkt gyermekem nagyon szereti. Hasmenses babknl klnsen j, szkletfog hatsa miatt. Hamar ksz, rdemes megkstolni!

  • LEVESEK

    Sajtleves 12 h

    Hozzvalk: 15 dkg fstlt sonka 15 dkg kukorica 15 dkg gomba (ez akr ki is hagyhat) 3 dl tejszn 20-30 dkg reszelt sajt egy kevs friss vgott snidling, petrezselyem vaj Elkszts: A sonkt apr kockkra vgom. Vajon megpirtom a sonkt s a gombt, majd hozzadom a kukorict ( konzervbl is lehet, de ha lehet inkbb nyers - ezt kis vzzel felntve elzleg puhra prolva). Szni, borsozni nem szksges mert a fstlt sonka s a sajt elg ss. Felntm a tejsznnel, s annyi vzzel, amennyi levest akarok elkszteni. Felforralom, s belerakom a reszelt sajtot. Jl sszeforralom, ha kell a felntteknek kln utnaszom. A friss zldfszereket tlalskor kell belerakni. Lehet mg sajtos pirtssal is tlalni.

    Eperleves 18 h

    Hozzvalk: 25-30 dkg RETT eper ( vagy ms PUHA gymlcs) 1 teskanl porcukor 2x2 dl joghurt ( a legfinomabb lflrs natrjoghurttal, de lehet gymlcsyoghurt is ) pr csepp citroml egy csipet rlt fahj Elkszts: Az epert lecsumzom, alaposan megmosom. Az 1/3-t apr kockkra vgom, rszrom a porcukrot s a pr csepp citromlevet, sszekeverem, s tlban llni hagyom. Addig a tbbi epret sszeturmixolom egy kis yoghurttal, a csipet rlt fahjjal.Az eper-ppet rntm a tlban lv - s kis levet engedett - eper-kockkra, s sszekeverem.Hozzkeverem a tbbi yoghurtot, s egy kevs felforralt, de lehttt vizet.Ha srbben szeretik, kevesebbet,ha hgabban, tbbet. Jl elkeverem, s mr fogyaszthat is. nyencek tejsznhab-felhket is tehetnek r... Megjegyzs: minl rettebb az eper, annl kevesebb cukor kell. Amgy ez egy knny, dt, nem tl des, de finom nyri leves.Mivel nem kell fzni, a gymlcs megrzi vitamintartalmt.

    Sajtos brokkolikrmleves 12 h

    Hozzvalk: 50 dkg brokkoli 30 dkg burgonya 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evkanl napraforgolaj 1 hsleveskocka 2 dl tejszn

  • 15 dkg sajt (cheddar, edmi vagy gouda) s, rlt bors nhny kis brokkolilevl Elkszts: A brokkoli rzsit leszedem, a szrakat meghmozom, felszeletelem. A burgonyt apr kockkra vgom. A felaprtott hagymt s a sztnyomott fokhagymt olajban vegesre kell prolni. A brokkolit s a burgonyt hozzadom, s rvid ideig tzn kevergetem. Felntm fl liter vzzel, beledobom a leveskockt, a tejsznt hozzntm s lefedve 10-15 percig fzzm, amig a brokkoli s a burgonya meg nem puhul. A levest mixerrel ppestem, megszom, megborsozom, s a durvra reszelt sajtot hozzadom. Olvadni hagyom. Felntteknek elmelegtett tnyrokban tlalom, kis reszelt sajttal megszrom, brokkolilevelekkel dszttem.

    jhagyms-kukorics leves 12 h

    Hozzvalk: 1 csirkemell ( cskokra vgva) 4 dkg vaj 1 ppozott evkanl liszt 1 csomag jhagyma 1 doboz konzerv kukorica 6 dl meleg tej 2 dl vz 2 db tykhsleveskocka Elkszts: 1 dkg vajon megfonnyasztjuk az aprra vgott jhagymt, majd flretesszk. A maradk vajon megpezsgetjk a lisztet, felntjk a meleg tejjel s simra keverjk. Beletesszk a cskokra vgott csirkemellet, a hagymt s a kukorict, hozzntnk 2 dl vizet, belemorzsoljuk a leveskockkat s kszre fzzk.

    Tejszines karfiolleves 12 h

    Hozzvalk: 1 kisebb fej karfiol 1 nagyobb rpa 1 csirkemell, vagy 1 csirkecomb br nlkl 2 dl tejszn petrezselyem Elkszts: A csirkehst egy kis vegetban felfzzk, a kpzdtt habot leszedjk. Beletesszk a karfiolt, a rpt vajon elpiritjuk, majd az is beletesszk. Ha megfttek a zldsgek, akkor megszrjuk petrezselyemmel s belekeverjk a tejszint. Srthet turmixolt ftt krumplival, vagy nhny fej karfiol leturmixolsval.

    Csirkeraguleves 6 h

    Hozzvalk: Csirkemell,srgarpa,fehrrpa,zeller,burgonya,snidling,olivaolaj,pici s.

  • Elkszts: A snidlinget kevs olivaolajon megprolom,majd a cskokra vgott csirkemellet rteszem.Ezutn felntm vzzel,picit megszom.Az aprra vgott zldsgeket is beleteszem,s puhra fzm.

    Gyerekleves 9 h

    Hozzvalk: 1 nagy csirkemell, 3 db kicsi s.rpa, 2 db paradicsom, 1 db kicsi gykr, 1 cs. petrezselyem, pici s, kt mark crnametlt Elkszts: A crnametlt kivtelvel mindent egy lbosba teszek, annyi vzzel, hogy ellepje, 30 percet fzm, egy tykhsleves kockval /elhagyhat/ majd kiveszem a csirkemellet, s beleteszem a crnametltet, amikor az is megf, az egszet a hs felvel sszeturmixolom, langyosan, akr cumisvegbl /kis preparci utn/ fogyaszthat, a gyerekeim imdtk, de az apukjuknak is nagyon zlett .

    Trkonyos raguleves 12 h

    Hozzvalk: 40 dkg hs 2 szl rpa 1 szl gykr 25 dkg krumpli (lehet tbb is) 1 fej hagyma kb 2-3 dl tejfl trkony, s vagy vegeta citrom liszt Elkszts: A hagymt megdinszteljk, rdobjuk a hst, lepirtjuk, megszrjuk sval, trkonnyal, fed alatt proljuk kicsit. A karikra vgott zldsgeket is hozzadjuk, ezzel is proljuk egy kicsit a hst (lehet al alaplevet, vagy vizet nteni). Ha kicsit sszeproldott, felntjk alaplvel, karikra vgott citromot tesznk bele. sszeforaljuk, ha ksz, tejfllel behabarjuk.

    Gazdag borsleves 6 h

    Hozzvalk: 40 dkg bors 2-3 szl srgarpa 1 kisebb szl gykr 20 dkg csirke, vagy pulykamell egy kis fej hagyma petrezselyemzld s, bors, pirospaprika pici liszt

    galuskhoz 1 tojs 1 ek olaj, vagy vaj (margarin)

  • liszt petrezselyemzld s, bors Elkszts: Olajon megdinszteljk a hagymt, rdobjuk a kockra vgott hst, majd lepirtjuk. Fed alatt proljuk egy kicsit. A karikra vgott rpt, gykeret is beletesszk a lbosba, tpirtjuk, ha szksges, egy kis vizet tesznk al; fed alatt egy kicsit prolni hagyjuk, majd a borst is hozzntjk. zestjk, proljuk. Ha ms kicsit sszertek az zek rszrunk egy csapott kanl lisztet, pirtjuk, majd jhet a pirospaprika, s vegl flntjk vzzel A galuskhoz a hozzsvalkat sszekeverjk, s a forr levesbe beleszaggatjuk Ha ksz, frissen vgott petrezselyemmel meghinthetjk (tejfllel is finom)

    Mzlis meggyleves 12 h

    Hozzvalk: 1 mk. rlt fahj 3-4 darab szegfszeg 1 l vz 50 dkg kimagozott meggy (fagyasztott vagy beftt is j) 3-4 ek. cukor csipetnyi s fl citrom leve 1 dl tejfl 1 dl tejszn 1 ek. teljes kirls liszt

    8 ek. natr mzli Elkszts: A fahjat s a szegfszeget a vzbe szrom, 4-5 percig fzm. A meggyet hozzadom, cukorral megdestem, citromlvel meglocsolom, puhra fzm. A tejflt a tejsznnel s a liszttel simra keverem, ezzel srtem a levest. A mzlit beleszrom (megvrom, mg megpuhul), s hidegen tlalom.

    Narancsos rpaleves 9 h

    Hozzvalk: 50 dkg srgarpa 1 narancs leve s hja 1 fej kockra vgott hagyma 2 dkg vaj 1 l smentes csirkelevesalap 1 csokor friss koriander (vagy 1 kk. zzott, szrtott) Elkszts: A srgarpt alaposan megtiszttom s karikkra vgom. A vajat felolvasztom egy lbasban, a hagymt vegesre prolom rajta. Beleteszem a srgarpt s 2-3 percig pirtom. Kzben megmosom a narancsot, a kls srga hjbl les kssel nhny "cskot" lehntok, s a rphoz keverem.

  • Felntm a levesalappal, belefacsarom a narancs levt, s beledobom a koriandert. 25 perc alatt puhra fzm. Eltvoltom a koriander leveleket (ha frissett hasznltam), s a levest sszeturmixolom.

    Rps sttkleves 6 h

    Hozzvalk: 50 dkg sttk 25 dkg srgarpa 1 fej hagyma 2 dkg vaj 1 zldsgleveskocka 2 evkanl tiszttott tkmag 1 pohr tejfl Elkszts: A tkt megmossuk, gerezdekre vgjuk, magjait kikaparjuk, a tkhst nagyobb darabokra vgjuk. A rpt megmossuk, meghmozzuk, szintn nagyobb darabokra vgjuk. A hagymt meghmozzuk, felaprtjuk. Felforrstjuk a vajat egy lbosban, vegesre pirtjuk benne a hagymt. Hozzadjuk a tkt, a rpt, felntjk fl liter vzzel, felforraljuk, s belekeverjk a zldsgleveskockt. A levest kb. 10 percig fzzk, borssal zestjk. Botmixerrel ppp zzzuk (ha nincs, szitn tpasszrozzuk). A tkmagot zsiradk nlkl pr perc alatt vilgosra pirtjuk egy serpenyben. A levest tnyrokba szedjk, rszrjuk a tkmagot, s 1-2 evkanlnyi tejflt tesznk a tetejre.

    Daraleves 9 h

    Hozzvalk: 5 dkg teljes bzadara 3 dl tej 7 dl zldsgl s Elkszts: A dart egy lbosban vilgosra pirtjuk, felntjk a zldsges alaplvel, hozzkeverjk a tejet, sval zestjk s kiforraljuk. Daralevest hasonl mdon kszthetnk kukoricbl, hajdinbl vagy rizsbl is.

  • FZELKEK

    Kinai kelkposzta zldsgekkel 9 h

    Hozzvalk: 100 gramm knai kel v. kelkposzta 50 gramm burgonya 1 szl srgarpa 25 gramm zldbors 1 szl jhagyma v. 5 cm prhagyma 3-4 kmnymag 1 szl petrezselyemzld 1 kiskanl oliva olaj Elkszts: Az sszes alapanyagot megmossuk s sszevgjuk,majd kevs vzben a fszerekkel egytt megproljuk. Amikor ksz, hagyjuk kihlni a fzlben, hogy bepuhuljon, majd az egszet az olajjal sszeturmixoljuk. komplettlhatjuk egy kis "pipicicivel".

    Finom burgonyapr 6 h

    Hozzvalk: - 1 db (hzi) csirkeszrny - 2 db burgonya - 7 cm prhagyma - 2 ek zabpehely - 2 ek tpszer (vagy ennek megfelel anyatej) - csipetnyi s Elkszts: A csirkeszrnyat a ss vzben fni tesszk, amikor flig megf, hozzadjuk a megtiszttott, kockra vgott burgonyt, prhagymt s a zabpelyhet. Amikor megftt, a csirkeszrnyrl leszedegetjk a hst kevs brt is rajtahagyva s sszeturmixoljuk a tpszerrel (vagy anyatejjel).

    Spent 6 h

    Hozzvalk: 100 gramm tiszttott spentlevl 50 gramm burgonya 50 gramm bann 1 mokkskanl oliva olaj Elkszts: A burgonyt felkockzzuk s 15-20 percig proljuk, majd flretesszk. A megtiszttott spentot forr vzben 4-5 percig fzzk majd szrkanllal kiszedjk s hideg vzben lebltjk, hogy megmaradjon szp zld szne. A burgonyt s a spentot az olajjal sszeturmixoljuk. Hs-, mj- esetleg halprvel tlaljuk.

  • Karotts rizs 9 h

    Hozzvalk: 2-3 karotta vagy 1 db nagyobb srgarpa 2 mark rizs zld fszerkeverk Elkszts: A rpt apr szeletkkre vgom, majd kevs vizben prolom. mikor mr majdnem ksz hozzteszem a rizst s egytt fzm kszre. A vgn csipetnyi fszerkeverket adok hozz s villval sszenyomkodom. Csirkemellel is gazdagthat.

    Cukkni fzelk 9 h

    Hozzvalk: 1 kzepes cukkini vagy tk 2 kzepes krumpli fl fej hagyma oliva olaj Elkszts: A hagymat oliva olajon megdinsztelem majd a lereszelt cukkinit/tkt es az aprora vagott krumplit bele teszem. Keves vizzel kezdetben fedo alatt majd anelkul kb. 10-15 percig lassu tuzon fozom. Addigra megpuhul es elfo a felesleges le is rola. Villaval osszetorom vagy turmixban pepesitem. Adhato hozza aprora vagott fott csirkemell vagy egyeb hus, maj illetve kemeny fott tojas sargaja is. Egyszeru recept de izletes a fuszerek hianya ellenere is.

    Borss burgonya 6 h

    Hozzvalk: 1 db nagy burgonya 1 mark zldbors 1 kk olaj v. margarin Elkszts: A borst a kevs olajon vagy margarinon megprolom, majd amikor mr majdnem puha hozzteszem az apr kockra vgott burgonyt s annyi vzben, hogy ellepje egytt fzm kszre. Turmixgpben ppestem, gy a bors hja "eltnik". Gazdagthat srgarpval is.

    Vegyes fzelk 9 h

    Hozzvalk: 2 kzepes krumpli 2 rzsa karfiol 2 kzepes srgarpa 10-15 dkg spent 15-20dkg cukorbors 2 kzepes paradicsom fl fej hagyma kt evkanl olivaolaj Elkszts: A hozzvalkat (krumpli, karfiol,rpa,spent)megmosom,megtisztitom, aprtom s kis vzben kis lngon megfzm. A paradicsomot forr vzbe mrtom gy lejn a hja knnyedn majd

  • felvgom s a magjait is kiszedem. A tiszta hsat aprtom s kis vzben s nlkl mint a tbbi hozzvalt is megfzm. Kellemes zamatot ad sok ms telnek is. A hagymt aprra vgva az olivaolajon megvegestem s a turmixba teszem.A borst prols utn teaszrn tpaszrozom s gy teszem a turmixba. Vgl a megftt zldsgeket egytt a turmixban ppesitem. Kisebb adagokban fagyasztom s magban vagy csirkemellel illetve mjjal vagy ftt kemnytojs srgjaval dsitom.A recept kb 6-8 adagnak felel meg. Az ize kellemes , ugy gondolom taplalo is es nem utolso sorban a fiam imadja.

    Cklafzelk csirkehssal 9 h

    Hozzvalk: - 1 kzepes ckla - 1 kzepes burgonya - 20 g hzi csirkehs szelet - 1/2 mokkskanl kmnymag - 1 evkanl (olva)olaj - csipetnyi (tengeri)s Elkszts: A cklt s a burgonyt meghmozzuk, megmossuk s kockkra vgjuk; kis kockkra vgjuk a hst is s annyi vizzel, hogy ellepje fni tesszk. Hozzadjuk a kmnymagot s a st is. Amikor megftt, sajt levvel sszeturmixoljuk s hozzadjuk az olajat is.

    Bannos cukkini 6 h

    Hozzvalk: 1 db cukkini 2-3 evokanal feher/ desszert rizs 1 db banan Elkszts: A rizst megmossuk es feltesszuk foni kb. 10 percig.A cukkinit megmossuk, hamozzuk majd felkockazzuk kb. 1 cm. darabokra, hozzaadjauk a rizshez, es meg fozzuk kb. 5 percig. Lehutjuk es turmixolaskor 1 db banant adunk hozza. Lefagyasztahto es 2 honapig tarolhato.

    Mazsols cikria 6 h

    Hozzvalk: 1 db kisebb cikoria 1 db burgonya 1 db korte 1 evokanal mazsola Elkszts: A burgonyat meghamozzuk, megmossuk, felszeleteljuk es egy labosban annyi vizbe feltesszuk foni hogy ellepje. A cikoriat megmossuk a serult levelreszeket kivagjuk es a "szivet" is /ott egy kicsit keseru/ ,majd kb. 1cm darabokra felvagjuk. A kortet megmossuk, meghamozzuk es szinten feldaraboljuk. A mazsolat megmossuk es egy kicsit beaztatjuk. Ha a krumpli mar 7-8 perce fo hozzaadjuk a cikoriat, a korte es a mazsolat, es meg egy kis vizet ontunk hozza. Ezt fedo alatt lassu tuzon fozzuk kb. 7 percig. Ha kesz leszurjuk de a fozolevet nem ontjuk ki, lehutjuk es ugy turmixoljuk ossze, a konnyebb turmixolashoz a fozolebol adunk egy kicsit. Lefagyaszthato es 2 honapiga melyhutoben tarolhato.

  • Brokkolikrm 9 h

    Hozzvalk: 20-25 dkg brokkoli 1 db friss, ftt hzitojs srgja 5-6 evkanl kukoricadara csipetnyi s 1 evkanl napraforgolaj Elkszts: A megtiszttott s rzsira szedett brokkolit a csipetnyi sval lass tzn puhra fznk, majd sszeturmixoljuk a kemnyre ftt tojs srgjval s az evkanl napraforgolajjal. Ezt kveten visszatesszk a tzre s lass tzn, lland kevers mellett hozzadjuk a kukoricadart s addig fzzk, amg - a bab ltal kedvelt - ppes llagv vlik.

    Tkfzelk 6 h

    Hozzvalk: 50 dkg megtiszttott legyalult tk vagy cukkni, kevs vaj vagy margarin, kevs liszt, 1 doboz 150 g-os natr joghurt, pr szem s, husi amit mr evett. Elkszts: Forrsban lv vzbe tesszk az elre elksztett tkt/cukknit, pr szem st. Forrs utn lass tzn lefedve megfzm. Kzben a vajat/margarint megolvasztom, s lisztel rntst ksztek, zls szerint. Amikor megftt, szrn keresztl lentm a vizet rla (egy msik ednybe szksg lesz mg r). A szrben a tkt villval mg sszetrhetem, ha nagyon hosszak a szlak. A fzlbl hozzadok a mr kihlt rntshoz egy kicsit, csak hogy fellazuljon, belentm a tkt, a joghurtot s rottyantok rajta egyet. Ha sr akkor a fzlvel higthatom. A husit az ltalunk megszokott mdon rakom bele.

    Hagymafzelk 9 h

    Hozzvalk: 1 vrshagyma, olaj, 1 krumpli, s, vz, tej, citroml Elkszts: A vrshagymt lereszeljk, kis olajon vegesre dinszteljk. Hozzadjuk az aprra vgott krumplit, csipet st, kevs vizet s puhra fzzk. Tejjel (kicsiknek anyatejjel vagy tpszerrel, nagyobbaknak tejsznnel), pr csepp citromlvel ppestjk.

    Cklafzelk 6 h

    Hozzvalk: Ckla, krumpli, kmny, s, citroml, tej Elkszts: Az aprra vgott cklt 1 aprra vgott krumplival puhra fzzk. Csipetnyi kmnnyel s sval, nhny csepp citromlvel zestve, 1 dl tejjel (piciknek anyatejjel vagy tpszerrel) ppestjk.

    Brokkolifzelk 6 h

    Hozzvalk: 4-5 brokkolirzsa, 1 darab krumpli, kmny, s, cukor, tej, tejszn, citroml

  • Elkszts: A brokkolirzskat a krumplival, kmnnyel, csipet sval, cukorral zestve vzben puhra prolunk. Tejjel (piciknek anyatejjel vagy tpszerrel) tejsznnel, pr csepp citromlvel ppestjk.

    Gymlcss fzelk 6 h

    Hozzvalk: 1 kisebb gymlcs (pl. krte, alma) 1 nagyobb burgonya 1 kiskanl cukor (ha a gymlcs nem elg des) Elkszts: A burgonyt s a gymlcst alaposan megmossuk, megpucoljuk, darabokra vgjuk s vzbe tve a cukorral s zls szerint szegfszeggel fed alatt puhra fzzk. Vgl kevs fzlvel, a szegfszeg nlkl turmixoljuk. Ha a baba gy jobban szereti, anyatejet vagy tpszert is adhatunk hozz.

  • HSTELEK

    Kapros gombs hs 12 h

    Hozzvalk: 50 dkg csirkemellfil, 50 dkg csiperkegomba, egy kis fej hagyma, egy mark kapor (firss vagy szrtott), 3 dl tejszn, 1 ek. olivaolaj, 1 ek. barnaliszt, 3 ek. mz, zls szerint s, bors. Elkszts: A hagymt aprra vgom, vegesre prolom. Beleteszem a kis kockkra vgott hst, zsrjra stm. Hozzadom a vkony szeletekre vgott gombt, szom, borsozom s fed alatt puhra prolom. Rdobom az aprra vgott kaprot, picit prolom vele, majd rntm a tejsznt s a mzet. Felforralom de mr nem fzm tovbb. Rizzsel tlalom. A mz ze nagyon finoman egszti ki a tejsznes kapros zt s a picik is szvesen megeszik desks ze miatt.

    Prolt vagdallt 9 h

    Hozzvalk: 30 gr pulykacomb 2-3 tk zsemlemorzsa 1/2 tojssrgja 1 tk olaj metlhagyma petrezselyemzld Elkszts: A megmosott, ktszer darlt pulykacombot sszekeverjk a tojssrgjval, az aprra vgott fszerekkel s a zsemlemorzsval. Vizes kzzel kis pogcskat formzunk belle. A serpeny aljt egy teskanl olajjal kikenjk, felmelegtjk s a hspogcsk mindkt oldalt hirtelen tstjk, majd kevs vzzel, idnknt megforgatva, fed alatt prloljuk.

    Hsgombc 9 h

    Hozzvalk: 30 gr sovny sertshs 1 teskanl rizs 1/2 tojssrgja majornna petrezselyemzld Elkszts: A megtiszttott, megmosott rizst elfzzuk, ha flig megpuhult, sszekeverjk a ktszer darlt sertshssal, a fszereket a tojssrgjval. Vizes kzzel kis gombcokat formlunk s forrsban lv vzben 10-15 percig fzzk.

  • Tejfls-sajtos csirke 12 h

    Hozzvalk: kt csirkemellfil egy pohr tejfl kt gerezd fokhagyma 20dkg sajt /fstlttel finomabb/ Elkszts: A csirkemelleket ngybe vgom,hogy minl vkonyabb szeleteket kapjak.Egy vkonyan olajozott tepsiben lerakom ket egyms mell.Szom, rprselem a fokhagymkat fokhagyma nyomval, majd a tejflt rkenem egyel rszben,s a vgn rreszelem a sajtot. Flia alatt prolom 5 percig,leveszem a flit,majd aranybarnra stm. Krumpliprvel a legfinomabb.

    Csirkemj szilvamrtssal 9 h

    Hozzvalk: 60 dkg szilva (fagyasztott is lehet) 3 evkanl Haas/Oetker kemnyt v. liszt fahj rlt szegfszeg mz v. cukor 3 csirkemj fl hagyma olvaolaj kevs s Elkszts: A szilvt a fahjjal, szegfszeggel, felforraljuk, ssze is turmixolhatjuk, de egybknt knnyen fogyaszthat llagra sztf. Behabarjuk a kemnytvel/liszttel, hozzadjuk a mzet/cukort zls szerint. A hagymt aprra vgva megdinszteljk az olajon, rtesszk a mjakat, megproljuk. Ha ksz, zls szerint szzuk, de ez nem szksges, mivel babknak kszl. A mjat villval sztnyomkodjuk, vagy ssze is turmixolhatjuk, attl fgg, hogy milyen llagban szereti a baba. (Szkrekeds esetn a szilva laztja a szkletet.)

    Padlizsnos csirke 12 h

    Hozzvalk: 50-80g csirkemell 1 db padlizsan 3-4 evokanal feher/ desszert rizs 1-2 evokanal reszelt sajt Elkszts: A csirkehust megmossuk, tisztitjuk es kis csikokra vagjuk. A rizst megmossuk, es egyutt a csirkehussal feltesszuk foni kb. 12 percre. A padlizsant megmossuk, hamozzuk es felkockazzuk kb. 1 cm darabokra, majd a rizses csirkehez adjuk es fozzuk 7-8 percig. Lehutjuk es turmixolaskor a reszlet sajtot is hozzaadjuk.

  • Alms csirkecskok 9 h

    Hozzvalk: 2 filzett csirkemell 2 alma 2 ek. olaj 3 dkg vaj 1 tk. cukor (1 ves kor utn mzzel lehet helyettesteni) 1 ek. mustr 2 dl fztejszn s, bors Elkszts: A hst s az almt megtiszttom, elbbit cskokra, utbbit vkony gerezdekre vgom. A hst wokban vagy nagy serpenyben kevs felforrstott olajban megpirtom. Az almagerezdeket a cukorral egytt, az olaj s a vaj keverkben aranysznre pirtom, belekeverem a tejsznt, a mustrt, s sszefzm. Beleteszem a megpirtott hst, felforralom, sval, borssal fszerezem, s nhny percig fzm.

    Burgonyakrokettel isteni!

    Zldbabos-csirks krumpli 12 h

    Hozzvalk: 2 db burgonya 4-5 ek. zldbab 2-3 ek. darlt csirkehs 3 ek. reszelt sajt 1 tojs 1 tk. tejfl csipet s, szerecsendi margarin, zsemlemorzsa Elkszts: A burgonyt, a zldabot s a husit puhra prolom, majd a sajttal, a tojs srgjval, a sval s a szerecsendival sszeturmixolom. Hozzadom a tejflt, a felvert tojsfehrjt, margarinnal kikent, zsemlemorzsval megszrt tzll tlba ntm, s 150 fokon barnra stm.

    Csirks penne gombs szsszal 18 h

    Hozzvalk: 20 dkg penne (cs alak szraz tszta) 2 ek. olvaolaj 15 dkg gomba 1 zzott fokhagymagerezd 1 kicsontozott csirkemell 20 dkg Mascarpone (vagy ms natr krmsajt) 10 dkg kemny sajt (eidami, Pannnia) 1 dl vz 1 ek. liszt 1 kk. szrtott oregano 1 kk. telzest (legjobb a s nlkli bio) s, bors

  • Elkszts: A gombt s a csirkemellet falatnyi darabokra szeletelem. Az olajat serpenyben felforrstom, beledobom a fokhagymt s a csirkedarabkkat, s 5 percig stm. Mikor a hs fehrre-vilgosbarnra slt, beleteszem a gombt, s jabb 5 percig kzepes lngon prolom. belekeverem a lisztet, majd fl perc mlva a krmsajtot. vzzel felntm, s simra keverem. Megszrom telzestvel, s 10 percig fzm. Borssal, s oreganval fszerezem, ha szksges, megszom. tetszleges srsgre fzm, ha kell, tejjel higtom. A tsztt a csomagolsn feltntetett mdon ksztem el. Tlalskor a csirks szsz tetejt megszrom reszelt sajttal.

    Halgombcok 9 h

    Hozzvalk: 5 dkg szlkamentes (tonhal) halfilt ppestnk, sszedolgozzuk 1 kicsavart ztatott zsemlvel, 1 gerezd trt fokhagymval s 1 ek. reszelt vrshagymval. zestjk sval, borssal, citromlvel, petrezselyem zldjvel, s kis gombcokat formlunk. Elkszts: Kifzhetjk hslevesben vagy zsemlemorzsba forgatva kisthetjk, s mint pogcst vagy labdapecsenyt tlaljuk. Mutats, ha a flengedett fagyasztott vajastsztbl halformkat vgunk, az egyiket megszrjuk reszelt sajttal, erre halas tltelket tesznk, sajtot szrunk r, lefedjk a tsztahallal, s stben megstjk.

    Glutnmentes vagdalt 9 h

    Hozzvalk: 35 dkg serts- vagy csirkehs, 1 db kzepes burgonya, 10 dkg glutnmentes szraz kenyr, 10 dkg glutnmentes kenyrmorzsa, zsiradk, s, hagyma, paprika, fokhagyma, bors, petrezselyemzld Elkszts: A darlt hst sszedolgozzuk a megztatott, kinyomkodott kenyrrel, a ditban fogyaszthat fszerekkel, az aprra vgott vrshagymval s fokhagymval. Tojs helyett a megmosott, megtiszttott, lereszelt nyers burgonyt keverjk a vagdalthoz. Pogcskat formlunk a masszbl, kenyrmorzsba forgatjuk, b zsiradkba stjk.

    Tejsznes sonks burgonya 12 h

    Hozzvalk:

    2 db burgonya 5 dkg csirkemell sonka 1 dl tejszn 5 dkg tr 1 tojs s fehrbors Elkszts: A burgonykat hjban felteszem fni. Kzben aprra vgom a sonkt, elkeverem a tejsznnel, a trval s a nyers tojssal. zestem kevs sval fehrborssal. Ha megftt a burgonya, meghmozom, apr kockkra vgom s elkeverem a tejsznes sonkval. kb 20 percre forr stbe teszem.

  • DESSGEK

    Keksz 9 h

    Hozzvalk: 32dkg liszt 1 tesk. stpor 1 tesk. s

    22dkg rama 12dkg fehrcukor 15dkg barnacukor 2 egsz tojs 1 csomag van.cukor

    igny szerint vagy egy tbla csoki aprra trve vagy 20dkg di /aprra trve/ vagy egy fl csomag kkuszreszelk szval akrmivel lehet varilni. amilyen zt szeretnnk. n szoktam egyszerre dit is csokit is belekeverni,fele -fele arnyban. az elksztsi id az tz perc,de amg kisl a tbb tepsi is, az egy ra.

    Elkszts: a lisztet st,stport sszekeverem. egy msik tlban a rmt cukrot,van.cukrot s a tojst simra kikeverem,habvervel. majd a j krmesre kikevert vajas "cucchoz" hozzkeverem a lisztet. s a vgn a dit,vagy kkuszt,vagy csokidarabokat . a tepsibe ,stpaprra rakom a kupacokat. egy teskanlnl nagyobbat ne,mert sztterl. nem kell megijedni,hogy laposak lesznek,ez olyan. a tzhely nagysg tepsibe egy sorba 4db kupacot tegynk. 8-10perc alatt sl meg egy adag. utna jhet a kvetkez. kb. 5 tepsire val lesz belle. kb.80db keksz jn ki. dobozban elll sokig. a barna cukortl olyan lesz mintha kakas lenne. babapiskta helyett nagyon j.

    Gymlcss tr 9 h

    Hozzvalk:

    1 db bann, 1 db alma, 10 dkg tehntr, fl doboz natr joghurt. Elkszts: A trt villval jl sszetrm. Az almt lereszelem, a bannt felkarikzom s szintn ppesre trm. Majd ezeket jl sszekeverem s egy kis joghurttal folykonyabb teszem s gy tlalom uzsonnra a babnak.

  • Rcsos trs sti 12 h

    Hozzvalk: Tsztahoz: 50 dkg liszt 20 dkg margarin 15 dkg porcukor 4 tojs srgja 1 stpor 1 tejfl

    Trkrmhez: 3 dkg margarin 3 tojs srgja 25 dkg vanlis cukor (porcukor+ 1-2 zacsk vanliscukor) 1 kg tr 2 evkanl grzes liszt 1/2 dl tejfl 7 tojs habja mazsola izls szerint 1 citrom reszelt hja Elkszts: A tsztt sszegyrom, fl rt llni hagyom. Majd kettosztom. Felbl lesz az als lap, msik felbl majd a trkrmre rcsot formlok hossz hurkkbl. Az als lapot flig kell megstni, arra jn a trkrm amit az sszetevkbl kevernk ssze egy mixer segtsgvel, vagy akr kzzel is, majd erre tesszk a tsztarcsot s visszatesszk slni mg.

    Csszrmorzsa 12 h

    Hozzvalk: 30 dkg liszt, 12 dkg vaj, 4 tojs, 4 dl tej, 10 dkg cukor, s, 3 dkg mazsola, baracklekvr Elkszts: A tejet a liszttel, 4 tojs srgjval, 7 dkg megolvasztott vajjal, csipetnyi sval kikeverjk. A 4 tojsfehrjt cukorral, kemny habb verjk, hozzadjuk a sr palacsintatszthoz. Mazsolt szrunk bele. Forr stben - kb. 3 cm vastagon - stjk, hogy szp piros legyen, majd villval kis darabokra szaggatjuk, s lekvrral tlaljuk.

    Gymlcslepny tsztja 12 h

    Hozzvalk: Tszta:50 dkg liszt, kshegyni szdabikarbna, 10 dkg cukor, 30 dkg vaj, 2 tojssrgja, 2 evkanl tejfl Tltelk lehet meggy,vkonyra szeletelt alma fahjjal, tr, szilva fahjjal, barack... Elkszts: Tojssrgjt a vajjal s a cukorral habosra keverjk, majd belekeverjk aprnknk a tbbi hozzvalt is. Kt rszre szedjk s kb 3/4 jjnyi vastagra nyjtjuk. A kivajazott tepsibe belehelyezzk a sodrfa segtsgvel az als lapot. Erre kerl a tltelk.

  • Majd r a msik lap. Ha ksz tojssrgjval megkenem , megszurklom s kzepes lngon aranybarnra stm. (Tszta s stfgg de kb fl ra)

    Krmtr 12 h

    Hozzvalk: 0,5l 1,5%-os tej 40 g bzadara 3-4 kk cukor fl citrom leve 40-50 dkg tr gymlcs (elhagyhat) Elkszts: Elksztse: A tejet a bzadarval 3 percig lass tzn fznk, cukrot zls szerint tesznk hozz. Lehtjk, habosra verjk; a trt is habosra verjk (az n fiam darabosan szereti, gyhogy simn belekeverem), belekeverjk a citromlevet, s sszekeverjk. Gymlcslvel, gymlcsdarabokkal zesthetjk s sznezhetjk. Kb 5-6 adag lesz belle, berakhat a mlyhtbe bbiteles vegben aztn csak forrvzben ztatva ki kell engedni.

    Almasti 12 h

    Hozzvalk: 10 db alma, reszelve, 2 nagy tojs, 8 ek. zsemlemorzsa, 5ek. cukor, 1 cs. vanlis cukor, 1 citrom, 1 narancs kls hja, fl pohr mazsola, fl pohr mogyor, vagy di /durvra rlt/ 5 dkg vaj Elkszts: A reszelt almt alaposan kicsavarom, egy nagyobb ednyben az 5 dkg vajon tpirtom, majd egy mly ednyben hagyom hlni, belekeverem a kt tojst, a zsemlemorzst, a cukrot, a vanlis cukrot,a mazsolt, a mogyort, s a citrushjat, majd egy kivajazott,zsemlemorzsval kiszrt tepsibe teszem, kb 4 cm vastagon, 30 percig stm, kzpen, 200 fokon, 10 perc utn egy kis adag vajjal megkenem a tetejt, hogy ne legyen szraz, brmilyen maggal kszthet, a tojs elhagyhat, rzkenysg esetn, a vaj helyett j a margarin is.

    Zabsti 12 h

    Hozzvalk: 25 dkg zabpehely 12,5 dkg vaj 12,5 dkg cukor 2 tojs 2 evkanl liszt 1-2 mk. stpor Elkszts: A vajat felforralom, lehzom a tzrl. Hozzkeverem a zabpelyhet s az sszes tbbi hozzvalt, jl sszedolgozom. kivajazott, kilisztezett tepsibe, kb. 15-20 halomba osztom, 220 fokon 15-20 percig, aranybarnra stm.

  • Gymlcspr-kehely 18 h

    Hozzvalk: 4 szemlyre: 25 dkg piros gymlcs (eper, ribizli stb.) 0,5 l tej 3 ek. bzadara 3 ek. cukor (mzzel helyettesthet) 1 cs. vanlis cukor 4 ek. gabonapehely 3 dkg reszelt fehr csokold Elkszts: A gymlcsket megmosom, megtiszttom. A tejet felforralom, belekeverem a bzadart, s kevergetve, lass tzn 1 percig fzm. Cukorral (mzzel) s a vanlis cukorral zestem, majd flrehzom, kiss kihtm. Nhny szp gymlcst flreteszek a dsztshez, a tbbit pedig sszeturmixom. A kelyhekbe 1 rteg grzt tltk, megszrom gabonapehellyel, erre egy sor gymlcspr kvetkezik, majd grz, gabonapehely, gymlcspr, amg elfogynak. A tetejre egy-egy csepp gymlcspr kerljn. Megszrom a csokoldreszelkkel, s a flretett gymlcskkel dsztem.

    Mlns grz 12 h

    Hozzvalk: 4 szemlyre: 1 l tej 200 g bzadara 3 ek. mz 500 g mlna (mlyhttt is lehet) 3 narancs 1 tojs 2 ek. olaj Elkszts: A tejet felforralom, majd kevergets kzben beleszrom a dart. Kb. 5 percig fzm, s beleteszem a mzet. FONTOS: a kst mg melegen, 1 cm vastagon, hideg vzzel lebltett tlcra simtom, s hagyom kihlni. A (felengedett) mlnt prv trm s sr szitn tnyomom. Mzzel destem. A narancsot megtiszttom, eltvoltom a hrtykat, lecsepegtetem, s a mlnhoz keverem. A megdermedt grzbl 4 klnbz formt vgok, pl. szv, aut, hal, csillag stb., a felvert tojsba forgatom s forr olajban pirosra stm. A mlnaprt 4 tnyrra osztom, rfektetem a grzformt s megrakom maranccsal.

    Magvakbl, diflkbl, mazsolbl szemet, szjat rajzolhatsz.

  • Szezmos klespuding 12 h

    Hozzvalk: 200 g bio kles 4 dl tej 2 dl vz 1 citrom reszelt hja csipetnyi tengeri s 3 tojs 50 g szezmmag 150 g tejfl vanliard csipetnyi kikapart belseje 3 ek. mz vaj a kikenshez Elkszts: A klest szrbe teszem, s hideg vzzel alaposan lebltem. A tejet 2 dl vzzel felforralom, beleszrom a klest, a sval s a citromhjjal megzestem, majd 15 percig duzzasztom. A szezmmagot megpirtom, a tejfllel, a tojsok srgjval, a vanlival, s a mzzel a klesbe keverem. A tojsok fehrjt kemny habb verem, s szintn a klesbe forgatom. A masszt kivajazott pudingformba tltm, lezrom a tetejt, s forr vzfrdben kb. 60 percig fzm. A pudingot hagyom kihlni, majd tlra bortom.

    sszeturmixolt gymlccsel lentve, vagy a 'Vitaminbomba' saltval gyorsabban fogy!

    Szilvs-mzes zabpehelyfelfjt 12 h

    Hozzvalk: 1 l tej 5+2 dkg vaj 70 dkg szilva (beftt is lehet) 2 ek. citroml 7 ek. mz csipetnyi rlt gahj 3 tojs fahjas porcukor Elkszts: A tejet felforralom, a vajat hozzadom, majd a zabpelyhet beleszrva, 4-5 percig kevergetve fzm. A tzrl levve szorosan lefedem, s a pelyhet duzzadni-hlni hagyom. A szilvt megmosom, elnegyedelem, a magjt kiveszem, s sszekeverem 2 ek. mzzel, a citromlvel s a fahjjal. A maradk mzet a tojosk srgjval jl kikeverem, a kihlt tejes zabpehelyhez adom, majd a kemny habb vert tojsfehrjt is beleforgatom. Kivajazok egy kzepes tzll tlat s a massza felt belesimtom. A szilvt egyenletesen rhalmozom. majd a massza msik felt rsimtom. Elmelegtett stben, kzepes lngon (190C, lgkeversesben 170C) kb. 30 perc alatt megstm. Fahjas porcukorral tlalom.

  • Bannos-kkuszos keksz 18 h

    Hozzvalk: 12 dkg vaj 10 dkg cukor 1 zacsk vanilis cukor 1 tojs 20 dkg liszt (legjobb a teljes kirls) 1 bann 4 dkg kkuszreszelk tortadara vagy szrtott bannkarika (dsztsnek) Elkszts: A stt kzepes hfokra (180 C) elmelegtem. A szoba-hmrsklet vajat a cukorral s a vanilis cukorral simra keverem, majd hozzadom az egsz tojst, s alaposan sszedolgozom (fehredsig). Elkeverem benne a lisztet, beledolgozom a bannt s a kkuszerszelket. A sr masszbl evkanllal kis halmokat teszek egy kivajazott stlapra, a tetejt tortadarval, esetleg szrtott bannkarikval dsztem. A halmokat 3-4 cm-es tvolsgra teszem egymstl, mert sts kzben sztterlnek. 12-15 percig stm, vagy addig, amg vilgosbarna nem lesz a teteje. A stlapon hagyom kihlni. Kb. egy htig fmdobozban elll (br ktlem, hogy ne fogyna el rgtn).

    Adventi kuglf-koszor 18 h

    Hozzvalk: 20-20 dkg liszt, margarin s porcukor, 1 tojssrgja, 1 dkg leszt, 1 dl tej s reszelt citromhj felhasznlsval kalcstsztt dagasztunk. Elkszts: Kelni hagyjuk. Ha dupljra kelt, almnyit lecspnk belle, kinyjtjuk s beszrjuk cukros darlt dival, mkkal vagy gesztenyvel (amit a kicsi ismer s szeret), feltekerjk, s kikent kuglfformba fektetjk. A flretett tsztbl virg- s fenyformval 4 gyertyatartt s fenyfigurkat szrunk, s ezeket a koszorn szpen elrendezzk. Kelni hagyjuk, majd felvert tojssal megkenve, elmelegtett stben kb. 45 perc alatt megstjk. A fenyket mzzel megkenjk, s kkuszreszelkkel "behavazzuk", a gyertykat a helykre illesztjk.

    Zabpehely gombcok 12 h

    Hozzvalk: 20 dkg zabpehely, 20 dkg teljes kirls bzaliszt, 10 dkg mz, 10 dkg vaj 5 dkg almalbe ztatott mazsola Elkszts: A hozzvalkat jl sszekeverjk. Ha tl szraz lenne, adhatunk hozz egy kevs vizet is. Evkanllal stpapros tepsire szaggatjuk, gombc alakra formzzuk. Elmelegtett, kzepesen meleg stben vilgosbarnra stjk.

  • Citrom-narancs torta 12 h

    Hozzvalk: 15 dkg vaj (vagy margarin), 15 dkg cukor s 15 dkg liszt, 3 tojs, 2 evkanl citroml, 1 stpor, vanlis cukorpor, pici s. Elkszts: A citromkrm gy kszl: 10 dkg porcukrot 1 deci vzzel 5-6 percig kevergetve szirupp fznk. Ezutn habosra kevernk 10 dkg vajat, hozzadjuk 1 citrom (vagy narancs) lereszelt hjt, s 2 evkanlnyi tszrt levet, majd tovbb keverve belecsurgatjuk a kihlt szirupot. A kt lapra szelt torta als rszt megkenjk valamilyen aroms lekvrral (ribizli, meggy), erre tesszk a krmet. A tetejt is bevonjuk a krmmel, s reszelt citrom-narancshjjal dsztjk.

    Gymlcstorta 6 h

    Hozzvalk: 15 dkg vaj (vagy margarin), 15 dkg cukor s 15 dkg liszt, 3 tojs, 2 evkanl citroml, 1 stpor, vanlis cukorpor, pici s. 3-4 evkanlnyi mlna, eper vagy meggyszrp a citroml mell. Elkszts: A krmhez 10 dkg vajat habosra kevernk 10 dkg porcukorral, s lassan adagolva belekevernk 10-15 dkg ppestett aroms gymlcst (mlna, eper, meggy). A torta belsejnek kensre alkalmas lehet brmilyen gymlcslekvr is. Ez esetben a lekvrral azonos szrpt hasznljunk a tszthoz, s ebbl ksztsnk sznes bevonmzat a tetejre.Sznes mz: 20 dkg porcukrot, 2-2 evkanlnyi szrpt s vajat sszekevernk, majd gz fltt melegtve tovbb keverjk, amg a vaj s a cukor elolvad, a glazr sr s fnyes lesz. Ha elkszlt, mg melegen a torta tetejre csurgatjuk. Ha baracklekvrral kentk meg az elvgott tortt, nagyon illik hozz a csokolds trkrm bevonat. 20 dkg tehntrhoz 10 dkg porcukrot s 10 dkg puhtott tejcsokoldt adunk. Habosra kikeverjk, s reszelt citromhjjal, vanlis cukorporral zestjk.

    Vanlis karika 12 h

    Hozzvalk: 20 dkg coelipan stemnypor, 10 dkg Liga margarin, 10-15 dkg porcukor, 10 dkg ftt burgonya, 3 dkg leszt, 2 teskanl szdabikarbna, 2 dl langyos vz, s (4 dkg vanlis cukor, 1 citrom reszelt hja) Elkszts: Az lesztt a langyos, cukros vzben felfuttatjuk. A coelipan port a szdabikarbnval, majd a zsiradkkal, s a ftt, ttrt burgonyval, a felfutatott lesztvel s a ditban megengedett zestkkel alaposan sszedolgozzuk. Habzskba tltjk, a zsiradkkal kikent stlapra tetszs szerinti formkat ksztnk. 10 percig pihentetjk, mrskelt tznl vilgos rzsasznre stjk. Melegen (vanlis) porcukorba forgatjuk.

  • Kispalacsinta" 18 h

    Hozzvalk: 1 doboz kefr /2dl/, 1 nagy tojs, 1 ek. cukor, 3 ek. liszt, 1 csipet szdabikarbna, 1 vanlis cukor, 1 doboz tejfl /2dl/, minimlis olaj a stshez Elkszts: A kefrt sszekeverem a kristlycukorral, a liszttel, a szdabikarbnval,egy habver segtsgvel, az olajat felhevtem, majd a masszt egy nedves evkanl segtsgvel a forr olajra teszem, gy, hogy az olaj ne lepje el, majd egy perc mlva tforgatom a kis palacsintkat, forrn tlalom, a vanlis cukorral kikevert tejflbe "tunkolva" fogyaszthat

    Mzeskalcs 9 h

    Hozzvalk: 1 kg finomliszt, 30 dkg mz, 20 dkg cukor, 10 dkg margarin, 2 egsz tojs, 1-1 ek. szdabikarbna s mzesstemny-fszerkeverk - ennyi a mzeskalcs alapanyag ignye. Elkszts: Dsztsre cukorral felvert tojsfehrjt (rszben tortafestkkel sznezve), s reszelt sznes marcipnt hasznlhatunk.

    Vajas piskta 18 h

    Hozzvalk: 15 dkg vaj (vagy margarin), 15 dkg cukor s 15 dkg liszt, 3 tojs, 2 evkanl citroml, 1 stpor, vanlis cukorpor, pici s. Elkszts: Habosra keverjk a vajat a cukorral, majd a hozzadott tojsok srgjval. A stport a liszthez keverjk, tszitljuk, s a tojsos masszba keverjk a citromlvel egytt. Knnyen keverhet legyen. Ha tl kemny - az elektromos habver is nehezen viszi -, akkor 2-3 kanlnyi hideg tejet is keverhetnk bele (mert a massza srsgt a tojsok nagysga s a liszt minsge hatrozza meg). A tojsok fehrjt kemny habb verjk csipetnyi sval s a vanlis cukorral, majd villval a vajas masszba forgatjuk. Vajjal kikent, liszttel beszrt tortaformba ntjk, egyenletesen elsimtjuk, a tetejt beszrjuk cukros dival (ez el is maradhat) s elmelegtett stben, 200 fokon a pisktnl lert mdon, tprbig stjk. (Vajas tsztnl a stsi id kb. 40 perc.) Ez a stemny 3 napig is puha marad, mlyhtben lefagyaszthat, s zlsnk, fantzink szerint tltve szmtalan torta alapjul szolglhat.

  • EGYB

    Mzlikrm nagyobbaknak 18 h

    Hozzvalk: 8 szemlyre: 2 ek. zabpehely 6 dkg mogyor 2 tk. szezmmag 1 dkg csokold 25 dkg lgy vaj 1 csipet fahj 1 fonott kalcs Elkszts: A zabpelyhet a mogyorval ledarlom, sszekeverem a szezmmaggal, majd egy teflon serpenyben zsiradk nlkl megpirtom a magokat. Tnyrra bortom s kihtm. A vajat habosra keverem, beledolgozom a mzet, a magokat s a lereszelt csokoldt. Fahjjal zestem, kis tlkkban a kalcshoz knlom.

    Pehelypsttom 12 h

    Hozzvalk: 5 dl tej 20 dkg pehelymix keverk fl kk. s 1 mk. rlt fekete bors 1 csokor petrezseleym 1 csokor metlhagyma 1 kk. mustr 40 dkg natr krmsajt Elkszts: A tejet felforralom, a pelyhet beleszrom s kis lngon 5 percig fzm. Megszom, a tzrl lehzom, s szorosan lefedve duzzadni, hlni hagyom. Ha ksz, megborsozom, a felaprtott petrezselyemmel s metlhagymval fszerezem, mustrral zestem, majd sszekeverem a krmsajttal. Barna kenyrre halmozva fogyasztjuk.

    (Pehelymix helyett zab -, rpa -, bza - vagy roszpelyhet is lehet hasznlni.)

    Sznes nokedli 12 h

    Hozzvalk: 5 ek. teljes kirls finomliszt 1 tojs srgja csipet s vz 1 kk. olaj 1 ek. tej vagy tejszn 2 ek. prolt spent 2 ek prolt rpa Elkszts: Az 5 evkanl liszthez hozzadom a tojs srgjt, a csipet st, s folyamatos kevers mellett,

  • aprnknt annyi vizet, amennyitl lgy lesz a tszta. A masszt ktfel vlasztom, az egyik felbe belekeverem a tejjel/tejsznnel elkevert spentot, vagy spentprt, a msik felbe pedig az sszetrt srgarpt. Vizet forralok egy teskanl sval s egy kiskanl olajjal, ha forr, beleszaggatom a nokedliket, s ha feljnnek a vz teteje, leszrm.

    zls szerint tejfl adhat hozz, vagy reszelt sajttal a tetejn stben pr percig sthet.

    Slt alms trkrm 6 h

    Hozzvalk: 1 nagy alma 5 dkg tr 1 kk. mz fahj Elkszts: Az almt megmosom, tepsire lltom s elmelegtett stbe teszem. Addig stm, amg a hja meg nem reped, s habos levet nem enged. A stbl kivve megvrom, mg egy kicsit kihl, s megpuhult hst kikanalazom a hjbl. sszekeverem a trval s a mzzel. zls szerint fahjat keverek bele s langyosan, vagy htben lehtve tlalom.

    gy tudom, hogy a trban lv fehrjt a szervezet knnyebben bontja, ezrt bizonyos tejrzkenysggel kszkd vagy hasmenses babknak is adhat.

    Aszalt szilvs mzliszelet 18 h

    Hozzvalk: 8 dkg vaj 4 dkg mz fl ek. szdabikarbna 25 dkg tetszleges pehely (zabpehely, pehelymix) 2 dkg napraforgmag 2 bann

    3 dkg aszalt szilva (lehet vegyesen is, pl. mazsolval, ms aszalt gymlccsel) Elkszts: A stt alacsony hmrskletre (160 fokra) elmelegtem. A napraforgmagot ledarlom, az aszalt gymlcst kis darabkkra vgom, a bannt villval sszetrm. Egy lbasban a vajat s a mzet felolvasztom, beleszrom a szdabikarbnt, s jl sszekeverem. A tzrl levve belekeverem az sszes hozzvalt. Egy kilisztezett nagy tepsibe ntm, s msfl cm vastagon egyenletesen elsimtom. 20 percig stm, s amikor elkszlt, hlni hagyom, majd felszeletelem.