307

Clive Cussler - A Kán Kincse

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Clive Cussler - A Kán Kincse
Page 2: Clive Cussler - A Kán Kincse

CLIVE CUSSLER

A Kán Kincse

Made By Lassiter

Page 3: Clive Cussler - A Kán Kincse

A mű eredeti címe: Treasure of Khan © 2006 Sandecker, RLLLP

A fordítás a G. E Putnam's Sons 2006. évi kiadása alapján készült

Fordította: Nitkovszki Stanislaw Hungárián translation: © Nitkovszki Stanislaw, 2007

Borító: © Aquila 1. Kiadás

© AQUILA KÖNYVKIADÓ, 2007 Az Aquila Könyvkiadó hivatalos honlapja: www.aquila.hu

ISBN 978 963 679 668 6

F

Felelős szerkesztő: Jámbor Mariann Felelős kiadó: Labancz László ügyvezető Felelős

vezető: Kiss Ernő ügyvezető

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült, a 2007. évben Felelős vezető: Bördős János ügyvezető

igazgató

Page 4: Clive Cussler - A Kán Kincse

Kerrynek, szeretettel D.&C.

Page 5: Clive Cussler - A Kán Kincse

A VIHAR

Hakata-öböl, Japán i. sz. 1281. augusztus 10.

ARIK TIMUR KILESETT a sötét tengerre. Még mindig nem látott semmit,

de azt most már hallani lehetett, hogy a halk, óvatos evezőcsapások a

hajó felé közelednek. Amikor a láthatatlan bárka már csak néhány

lábnyira volt tőlük, Timur visszahúzódott az árnyékba, és lehajtotta a

fejét. A támadóknak ezúttal meleg fogadtatásban lesz részük, gondolta

zord elszántsággal.

A bárka egy halk koccanással a nagyobbik hajó farának ütődött. Az

éjféli hold csak egy vékonyka sarlónak mutatta magát, de felhőtlen

égbolt volt, és a halvány csillagfény pótolta sugarait. Timur

mozdulatlanul térdelt, és várta, hogy a sötét körvonalnak látszó japánok

átmásszanak a korláton. Majdnem egytucatnyian voltak, és

mindannyian élénk színű, suhogó selyemruhát viseltek rétegelt bőr-

páncéljuk alatt. Borotvaéles katanáik gyilkosan csillogtak a gyenge

éjszakai fényben.

Látva, hogy mindenki besétált a csapdába, a mongol parancsnok a

mellette kuporgó fiúra nézett, és bólintott. A fiú rögtön kolompolni

kezdett a bronzharanggal, amit eddig az ölében szorongatott. A

támadók kővé dermedtek a sokktól. Ez volt az a pillanat, amire a

harminc katona várt. Előugrottak rejtekhelyeikről, és vashegyű lán-

dzsáikkal nekirontottak az ellenségnek. A japánok fele rögtön

szörnyclhalt - volt, amelyiknek a bó'rpáncélját több lándzsa is átjárta -,

a többiek pétiig védekezni próbáltak, de a túlerővel szemben hamar

alulmaradtak. Alig telt bele néhány pillanat, és egy kivételével mind-

annyian holtak vagy haldokolva hevertek a fedélzeten.

Ennek az egynek, aki medvebőr csizmába bújtatott buggyos nadrágjával

és vörös selyemköntösével mindennek látszott, csak paraszt-kalonának

nem, eszébe sem jutott megadni magát. Fürgén, mint a villáin,

nekitámadt a magabiztos mongol katonáknak, és kardjával félrelökve a

lándzsákat, megközelített egy háromfős csoportot. Mire az emberek

Page 6: Clive Cussler - A Kán Kincse

észbe kaphattak volna, mindhármukat levágta, egyiket csaknem

kettészelve egy erőteljes kardcsapással.

Látva, hogy ez a forgószél túl veszélyes ellenfél az embereinek, Timur

felpattant, előhúzta a kardját, és támadásba lendült. A kardforgató

észrevette Timurt; ügyesen elhárított egy lándzsadöfést, és hátraperdült,

hogy a feléje robogó harcosba döfje a pengét. A mongol parancsnok,

aki eddigi pályafutása során több mint húsz ellenféllel végzett, halálos-

nyugalommal kitért előle, és egy határozott mozdulattal a támadó

bordái közé mélyesztette kardját. A japán megmerevedett, ahogy a

penge átjárta szívét, majd erőtlenül meghajolt a győztes előtt, és

összerogyott.

A katonák diadalittasan éljenezni kezdtek, így adva tudtul a flotta többi

hajóján tartózkodó bajtársaknak, hogy az orvtámadás ezúttal kudarcot

vallott.

Bátran harcoltatok - dicsérte meg Timur túlnyomórészt kínai katonáit. -

Dobjátok a japán tetemeket a vízbe, és mossuk le a vért a fedélzetről.

Ma éjjel büszkén és nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket.

Egy újabb éljenzés kíséretében lehajolt a halott szamuráj mellé, és

kifejtette kezéből a véres kardot. A hajó lámpásainak halvány fényében

gondosan megvizsgálta a japán fegyvert, megcsodálva a penge finom

kidolgozását, majd a saját kardhüvelyébe tolta, és elégedetten bólintott.

Miközben a katonák minden ceremónia nélkül átlökték az ellenség

halottait a korláton, a hajó kapitánya, egy Yon nevű koreai lépett Timur

mellé.

- Nagyon ügyes - mormogta szenvtelenül -, de hány támadást kell még

eltűrnöm a hajómon?

A szárazföldi támadás akkor fogja visszanyerni lendületét, ha a Dél-

Yangce flotta is megérkezik. Hamarosan eltapossuk az ellenséget, és

akkor megszűnnek ezek a rajtaütések. Addig is remélem, hogy ez a ma

éjjeli győzelem jobb belátásra fogja téríteni a japánokat. Yon kétkedően

morgott valamit, majd hozzátette:

- A hajómnak és a legénységemnek mostanra már otthon kellene

lennünk Puszanban. Az invázió kudarcot vallott.

- Bár jobban is összeegyeztethették volna a két flotta érkezését, a

végkifejletet illetően nincsenek kétségeim. A háborút mi fogjuk meg-

nyerni -jelentette ki ingerülten Timur.

Miután a kapitány faképnél hagyta, Timur bosszúsan elkáromkodta

magát. Kínai gyalogosok és koreai hajók. Olyan volt ez, mint hátra-

kötött kézzel harcolni. Egy mongol lovas hadosztályt kellett volna part-

ra tenni, és egy héten belül behódolt volna az egész ország.

De ez egyelőre csak álom maradt, és a kapitány szavaiban kétségkívül

sok igazság volt. Az invázió már eleve erőtlenül indult, és ha babonás

Page 7: Clive Cussler - A Kán Kincse

lett volna, akár azt is feltételezhette volna, hogy átok ül rajtuk. Amikor

Kubláj, Kína császára, a Mongol Birodalom kánjainak kánja

felszólította a japánokat, hogy hódoljanak be, és azok visszautasították,

egy hadiflottát küldött az engedetlenek megleckéztetésére. Az 1274-es

flotta azonban túl kicsinek bizonyult, ráadásul egy vihar is alaposan

megtizedelte.

Most, hét évvel később, Kubláj kán nem akarja elkövetni ugyanazt a

hibát. Hatalmas inváziós erőt készült bevetni Japán ellen: az egyesített

kelet-koreai flottát és a fő kínai haderőt, a Dél-Jangce flottát. Több mint

százötvenezer kínai és mongol katona rohanta volna le Kjúsú szigetét,

elseperve a japán hadurak szedett-vedett csapatait. A két flotta azonban

még nem egyesült. Elsőként a kelet-koreai érkezett meg, hogy

dicsőséget szomjazva csapatokat próbáljon partra tenni a Hakata-

öböltől északra. Az elszánt japán védők azonban hamar visszaverték

őket, és most kénytelenek voltak tétlenül várni, hogy megérkezzen a

másik flotta.

A magabiztossá vált japánok ellentámadásba lendültek: éjszakánként

vakmerő harcosaik fellopóztak az öbölben horgonyzó mongol hajókra,

és szörnyű mészárlásokat hajtottak végre. Áldozataikat lefejezték, és

fejüket magukkal vitték győzelmi jelként. Néhány ilyen támadás után az

inváziós flotta hajói közelebb húzódtak egymáshoz, hogy

megnehezítsék a japánok dolgát. Egyedül Timur hajója horgonyzott az

öböl szélén, arra csábítva a japánokat, hogy fedélzetére látogassanak. A

csapda működött, a támadók életükkel fizettek merészségükért.

Bár az éjszakai támadások stratégiai szempontból nem okoztak nagy

kárt, tovább rombolták a katonák már így is megtépázott harci kedvét.

Az emberek már majdnem három hónapja laktak a zsúfolt koreai

hajókon, azóta, hogy elhagyták Puszant. Az élelem fogytán volt, a hajók

rothadtak, és kolerajárványok tizedelték a flottát. Timur azonban biztos

volt benne, hogy ha a Dél-Jangce flotta megérkezik, változni fog a

helyzet. A tapasztalt és fegyelmezett kínai sereg könnyedén le fogja

győzni a gyengén szervezett szamuráj harcosokat. Csak jönnének már...

A reggeli égbolt ragyogóan tiszta volt, délről azonban állhatatos szél

fújt. Yon kapitány a mugun tatján állt, és az öbölbe összetorlódott

hajókat nézte. A koreai hajók - közel kilencszáz, a legkülönbözőbb

méretekben és formákban - alkotta flotta lenyűgöző látványt nyújtott. A

legtöbb hajó zömök, széles dzsunka volt, némelyik alig húsz láb hosszú,

de akadtak majdnem nyolcvan láb hosszúak is. Yon hajója ez utóbbiak

közé tartozott. Kevés kivétellel az invázió céljára épílelíék őket. De

bármilyen impozáns volt is a keleti flotta, Yon tudta, hogy csak

kistestvére a várva várt erősítésnek.

Page 8: Clive Cussler - A Kán Kincse

Délután fél háromkor kiabálni kezdett egy őrszem, és hamarosan az

egesz öböl izgatott kiáltásoktól és dobpergéstől visszhangzott. Kint, a

tengeren a déli inváziós flotta első pöttyei kúsztak fel a japán partok

irányába a láthatár mögül. Ahogy az órák teltek, a pöttyök szüntelenül

sokasodtak és híztak, mígnem a fekete fából készült hajótestek és a

vérvörös vitorlák az egész tengert eltakarták a szemlélő elől. A Koreai-

szoros felől érkező háromezer hajó százezer katonájával olyan

elképesztő inváziós erőt képviselt, amihez foghatót csak hét

évszázaddal később, a normandiai partraszállásnál vetettek be újra.

A kínai dzsunkák egész nap, egész éjjel, sőt még másnap délelőtt is

folyamatosan érkeztek a Hakata-öbölbe és a környező partok közelébe.

A zászlóshajóról, melynek fedélzetén mongol és kínai tábornokok

készítették elő az új offenzívát, zászlójelekkel koordinálták a

felvonulást.

A japánok elborzadva figyelték a hatalmas flottát kőből épült vé-

dőgátjaik mögül. A túlerő látványa egyeseket csak még elszántabbá lett,

másokat pedig kétségbeesett imádkozásra sarkallt. Még a legmerészebb

szamuráj is tudta, hogy ezt a támadást nem fogja túlélni.

Kétezer kilométerrel délebbre azonban egy másik erő is mozgolódott,

még félelmetesebb, mint Kubláj kán inváziós flottája. A szél, a tenger

és az eső szövetségéből születő tájfun, ahogy általában, a Fülöp-

szigetek közelében, a Csendes-óceán nyugati részének meleg vizei

felett alakult ki. Keletkezését egy elszigetelt zivatar indította el azzal,

hogy az őt körülölelő hidegfront levegőjébe meleg levegőt kevert. Az

óceán felszínéről meleg levegőt felszippantó légmozgás lassan

szélviharrá erősödött. A csaknem pontosan észak felé mozgó vihar

újabb és újabb energiákat szabadított fel, melyek tovább növelték erejét.

A felszín közelében a sebesség már az óránkénti kétszázötven

kilométert is meghaladta. A „szupertájfun", ahogy ma az ilyen erős

viharokat nevezik, valami oknál fogva irányt változtatott, és immár

északkelet felé haladt tovább, egyenesen a déli japán szigetek és a

mongol flotta irányába.

A Kjúsú mellett összegyűlt hajók legénységének a figyelmét teljesen

lekötötte a küszöbön álló támadás. Ügyet sem vetettek a közeledő

viharra.

- Azt a parancsot kaptuk, hogy csatlakozzunk a déli kötelékhez -

jelentette Yon kapitány, miután zászlójeleket váltott a hajóraj parancs-

nokával. - Az előőrs már partra szállt, hogy hídfőállást biztosítson a

csapatok számára. Követnünk kell a Jangce flotta egyik különítményét,

és fel kell készülnünk, hogy partra tegyük a katonáinkat erősítésnek.

- Megkönnyebbülés lesz újra szárazföldön tudni a katonáimat -felelte

Timur. Mint minden mongol, ő is lóhátról szeretett harcolni. Tengeren

Page 9: Clive Cussler - A Kán Kincse

utazni és hajóról partra szállni, ez új volt a mongolok számára, de

másképp nem hódíthatták volna meg Koreát és Dél-Kínát.

- Már nem kell sokáig várnia, és bőven lesz alkalma harcolni -jegyezte

meg Yon, miután kiadta a parancsot a kőhorgony bevonására.

Mire Yon hajója elhagyta az öblöt, hogy csatlakozzon a különít-

ményhez, a láthatár felett fekete volt az ég. Egyetlen felhőt lehetett csak

látni, de az egyre nagyobb és nagyobb lett, míg akkorára nem nőtt, hogy

az egész égboltot eltakarta. Ahogy a sötétség ráborult a tájra, a szél és a

tenger hullámzása felerősödött, s kövér esőcseppek kezdtek kopogni a

hajó palánkjain. A koreai kapitányok közül többen is úgy döntöttek,

hogy növelik a távolságot a part és a hajójuk között, a nyílt vízi

hajózásban kevésbé tapasztalt kínaiak azonban botor módon

partközeiben maradtak.

Mivel képtelen volt elaludni az ugráló kabinban, Timur feljött a

fedélzetre. Nyolc emberét is fent találta, a korlát mellett: őket a ten-

geribetegség hajtotta fel ide. Az éj sötétjében fénypontok tucatjai

láncoltak: gyertyalámpák, melyek mindegyike a flotta egy-egy hajóját

jelölte. A hajók egy része még mindig nyájakba volt tömörülve, így a

fénypontok egyszerre emelkedtek és süllyedtek a rohanó hullámok

tetején.

-Ilyen körülmények közt nem tudom partra tenni a katonákat -üvöltötte

túl a szelet Yon. - A vihar tovább fog erősödni. Távolabb kell mennünk

a parttól, különben a hullámok a szikláknak csapnak minket.

Timur egy bólintással jelezte, hogy megértette. Bár semmire sem

vágyott jobban, mint végre szilárd talajt érezni a talpa alatt, belátta,

hogy őrültség lenne ebben a hullámverésben a part közelébe merész-

kedni.

Yon felhuzatta a lugvitorlát az előárbocra, és nyugat felé irányította a

hajó orrát. A dzsunka nekiveselkedett a hullámoknak, és biztonságos

távolságba küzdötte magát a partvonaltól.

A kínai hajók egy része megpróbálta partra tenni a csapatait, többségük

azonban, inkább horgonyt vetett, míg egy részük - nagyobbrészt a keleti

flottából valók - Yon példáját követte. Arra azonban senki sem gondolt,

hogy megismétlődhet az 1274-es katasztrófa.

A közeledő szupertájfun tovább gyarapodott, és nem sokkal napkelte

után elérte csúcspontját. A szakadó eső csaknem vízszintesen

csapkodott, olyan erővel, hogy a hánykódó hajók vitorlái cafatokra

szakadtak. A partnak csapódó hullámok robaját kilométerekről hallani

lehetett. A 4-es osztályú hurrikánnál is erősebb tájfun visító szelei

lecsaptak Kjúsúra.

A japán védőknek egy háromméteres vízfallal kellett megküzdeniük,

amely átcsapott a védőgáton, elöntötte a házakat, a földeket, a

Page 10: Clive Cussler - A Kán Kincse

védőműveket, és százak életét követelte magának. A dühöngő szél óri-

ási fákat csavart ki tövestül, és olyan erővel dobálta az útjába kerülő

tárgyakat, mint egy unatkozó gyermek a játékait. Egyetlen óra leforgása

alatt harminc centiméternyi eső esett, áradásokat és földcsuszamlásokat

okozva mindenhol. Egész falvak és városok tűntek el a sár alatt, az

áldozatok számát megbecsülni is nehéz lett volna.

A tengeren, ha lehet, még ennél is rosszabb volt a helyzet. A csattogó

szélhez és az ostorozó esőhöz óriáshullámok társultak, valóságos

vízhegyek, melyek a hajók egy részét felborították, másik részét pedig

darabokra törték. Gerendák rogytak meg és palánkok reccsentek szét a

hullámok súlya alatt, hajók tucatjait hagyva alámerülni a háborgó

tengerbe. Azokkal a hajókkal, melyek nem távolodtak el egymástól, a

tájfunnak még ennél is könnyebb dolga volt. Elég volt egyet

felborítania, és a közelében lévők dominóként követték. A gyorsan

süllyedő hajókban rekedt matrózoknak és katonáknak esélyük sem volt

menekülni. Azok se jártak jobban, akik még időben a vízbe vetették

magukat: legfeljebb néhány perccel hosszabbíthatták meg életüket, mert

a toronymagas hullámokat még a legjobb úszó sem győzhette le.

A koreai mugun fedélzetén Timur és emberei kétségbeesetten ka-

paszkodtak, ki-ki abba, ami éppen kéznél volt. Yon nagy szakértelem-

mel kormányozta a hajót, mindig szembe a sápadtan csillogó hullá-

mokkal. Néha félresikerült a manőver, és ilyenkor a víz úgy oldalba

kapta a hajót, hogy Timur azt hitte, eljött a vég, de Yon csak állt a

kormányrúdnál, és elszántan vigyorogva folytatta a küzdelmet a ter-

mészet ellen. Csak akkor hervadt le arcáról a mosoly, amikor egy min-

den addiginál hatalmasabb, legalább tizenkét méter magas hullámmal

találta magát szembe.

A vízfal iszonyatos robajjal zuhant rájuk, vízzel és tajtékkal borítva el a

hajót. A koreai hajó néhány másodperc erejéig teljesen eltűnt a víz alatt.

A fedélközben tartózkodó emberek ebből annyit érzékeltek, hogy a

gyomruk a torkukba szalad, és a szél vonítása hirtelen elhallgat. Más

hajó kettétört volna egy ekkora ütéstől, de ez kitartott. Miután a hullám

elhaladt, a hajó előugrott a vízből, akár egy elengedett parafa dugó, és

visszanyerte egyensúlyát.

Timur, akit a hullám átdobott a fedélzet másik oldalára, egy létrába

kapaszkodva vészelte át a merülést. Amikor levegőért kapkodva a

felszínre került, döbbenten állapította meg, hogy a hajó árbocai letörtek,

de még ennél is nagyobb volt a rémülete, amikor hátrafordulva azt

kellett látnia, hogy Yont és öt koreai matrózt, néhány katonával együtt

leseperte a víz a fedélzetről. Egy pillanatig hallani vélte kiáltozásukat,

aztán a szél üvöltése minden egyéb zajt elnyomott. Nem képzelődött:

Yon és néhány ember a közelben kapálózott - és Timurnak ezt

Page 11: Clive Cussler - A Kán Kincse

tehetetlenül végig kellett néznie -, mígnem egy újabb hullám elsodorta

őket.

Az árboc és legénység nélkül maradt hajó most már végleg ki volt

szolgáltatva a vihar kényének-kedvének. Ezer alkalom is adódott volna,

hogy a vészesen bukdácsoló és dülöngélő dzsunka elsüllyedjen, de

egyszerű és mégis robusztus felépítése a felszínen tartotta, míg körös-

körül kínai hajók tucatjai tűntek el végleg a hullámok alatt.

Igy ment ez néhány óráig, aztán a szél lassan elült, és az eső is

elcsendesedett. Egy pillanatra még világosabb is lett - az égbolt közepe

kitisztult -, és Timur már-már kezdte azt hinni, hogy megúszta.

Valójában azonban csak az történt, hogy éppen a tájfun szeme haladt át

felettük, egy lélegzetvételnyi szünetet adva, mielőtt az elemek

tombolása folytatódott volna. Timur a fedélközben talált két koreai

matrózt, akiket a fedélzetre parancsolt. Amint a vihar visszatért,

egymást váltva a kormányrúdhoz kötözték magukat, és folytatták a

küzdelmet a gyilkos hullámok ellen.

Mivel fogalmuk sem volt, hol vannak, és merre kellene menniük, arra

összpontosítottak, hogy a felszínen tartsák a hajót. Anélkül, hogy ennek

tudatában lettek volna, az óramutató járásával ellentétesen forgó szél

észak felől fújó részében voltak, és nagy sebességgel dél felé tartottak.

A Kjúsú partjaival való találkozás kimerítette a tájfunt, és a szél ereje

valamennyit csillapodott, de a széllökések sebessége még így is

meghaladta az óránként száznegyven kilométert. A zuhogó esőben

Timur nem látott sokkal messzebbre a hajó orránál, de valami csoda

folytán így is sikerült kikerülnie az útjukba kerülő apró szigeteket és

zátonyokat - miközben emberei nem is sejtették, hogy minden egyes

manőverrel a halál torkából hozta vissza őket.

A tájfun egész nap és egész éjjel tombolt, aztán fokozatosan tovább

gyengült, és közepes erősségű szélviharrá szelídült. A koreai mtifiim,

megtépázva bár, makacsul a felszínen tartotta magát. Utasai örültek,

hogy élve megúszták, és várták, hogy a flotta hajói feltűnjenek a

láthatáron.

A mongol inváziós erő jelentős része azonban nem volt ilyen sze-

rencsés. Csaknem a teljes Jangce flotta megsemmisült: a hajók egy

részét a szikláknak csapták a hullámok, másokat pedig felborítottak és a

tenger mélyére küldtek. A partot tetemek és törött gerendák, palánkok

borították, ameddig a szem ellátott. A katonák közül sokan vaskos

bőrpáncélt viseltek, ami azonnal a mélybe rántotta őket, amint a vízbe

kerültek. Mások egy darabig elszántan küzdöttek a hullámokkal, de a

hatalmas erővel szemben esélytelenek voltak. Néhányan, a

„szerencsésebbek", elérték a partot, ahol a portyázó szamuráj csapatok

azonnal levágták őket. A tájfun után annyi megfeneklett hajó maradt

Page 12: Clive Cussler - A Kán Kincse

hátra, hogy állítólag az ember anélkül átkelhetett az Imari-öblön, hogy

vizes lett volna a lába.

A flotta maradványa megsemmisülten visszakullogott Kínába és

Koreába. A kudarc nagy csapás volt Kubláj kán számára: a mongo-

lok nem szenvedtek ekkora veszteségeket Dzsingisz kán óta, és az eset

bebizonyította a világ számára, hogy a hatalmas birodalom hadereje

sem legyőzhetetlen.

A japánok számára a gyilkos tájfun valóságos égi csoda volt. A

viharkárok, bár jelentősek voltak, eltörpültek azon tény mellett, hogy az

inváziós erő megsemmisült, és a sziget megmenekült a hódítóktól.

Sokan hitték úgy, hogy mindez a Napistennőnek köszönhető, akihez a

vég óráiban olyan buzgón imádkoztak az iszei szentélyben. Az égiek

közbeléptek, bebizonyítva, hogy Japán a védelmük alatt áll, és hogy

nem tűrnek meg betolakodókat a szigeteken. A Kami-Kaze, az „isteni

szél" iránti tisztelet a japán hitvilág meghatározó elemévé vált,

olyannyira, hogy hosszú évszázadokkal később, a második világhá-

borúban az öngyilkos japán pilótákat is ezzel a névvel illették.

Timur és túlélőtársai nem sejthették, mekkora veszteségeket szenvedett

a flotta. A nyílt tengerre kifújt hajó utasai azt feltételezték, hogy a vihar

után az inváziós erő újra fog szerveződni, és folytatja a támadást.

- Csatlakoznunk kell a flottához - mondta Timur az embereinek. A

császár eredményeket vár, és nekünk tennünk kell a kötelességünket.

ügyetlen gond volt csupán: három napja hánykódtak a tengeren, és

elképzelni sem tudták, hol lehetnek, merre kellene elindulniuk -ha lenne

még árbocuk és vitorlájuk. Az idő kitisztult, de egyetlen hajó sem tűnt

fel a láthatáron. Ami még rosszabb, egyikük sem érlelt a navigációhoz,

még a két életben maradt koreai matróz sem: egyikük szakács volt, a

másik pedig egy korosodó ács.

- A japánok földje tőlünk keletre lehet - mondta Timur az ácsnak. -

Készítsetek új árbocot és vitorlát, és a nap meg a csillagok segítségével

kelet felé fogunk hajózni, addig, míg el nem érjük a szigetet.

A vén hajóács ezt nem tartotta jó ötletnek.

- A hajó megsérült és léket kapott. Északnyugatnak kell mennünk, haza

Koreába, különben a tengerbe veszünk!

Timur azonban hallani sem akart róla. Az ideiglenes árboc elkészült, és

vitorla is került rá. A mongol katonából lett matróz elszántan keletnek

fordította a hajót, hogy csatlakozzon a hódítók seregéhez, és végre

belevethesse magát a csatába.

* * *

Page 13: Clive Cussler - A Kán Kincse

Eltelt két nap, de még mindig csak vizet és kék eget láttak. A japán

szárazföld sehogy sem akart felbukkanni a láthatár mögül. Timur már

azt fontolgatta, hogy irányt változtat, de végül egy újabb, ismét

délnyugat felől érkező vihar megakadályozta ebben. Ez jóval enyhébb

volt, mint az előző, viszont tovább tartott annál. A szél és a hullámok öt

napon keresztül dobálták őket, és úgy tűnt, a megviselt hajó már nem

fogja sokáig bírni. Az árbocot és a vitorlát megint elvesztették, és a

vízvonal alatti lékek folyamatos munkát adtak az ácsnak, de ami még

ennél is rosszabb volt, a kormányrúd letört, és magával vitte Timur két

katonáját is, akik az életük árán is kapaszkodtak bele.

Amikor már mindenki azt hitte, hogy ütött a vég, a vihar elcsendesült.

Megkönnyebbülésnek azonban nyoma sem volt az emberek arcán. Már

több mint egy hete nem láttak szárazföldet, és az élelmük fogytán volt.

Timur most már akkor se fordíthatta volna Kína irányába a hajót, ha

akarta volna: a vitorlák és a kormányrúd hiánya, valamint a széljárás

lehetetlenné tették. A magányos hajó és utasai lehetetlenül sodródtak az

óceánon, és várták, hogy sorsuk beteljesüljön.

A napok hetekké álltak össze, és ahogy az idő telt, úgy fogyott az

eleiem és az ivóvíz. Az emberek horgászni próbáltak és esővizet gyűj-

löllck. A szürke viharfelhők végül szétfoszlottak, átadva a helyet a kék

égboltnak és a ragyogó napsütésnek. Ezzel együtt a szél és a hullámok

is elcsendesültek, a hajó tétován ringott az óceán hátán. Hamarosan egy

újabb felhő ereszkedett a mugun fölé: a halál felhője. Nem mult el

reggel úgy, hogy ne fedeztek volna fel egy újabb halottat. Timur ennél

becstelenebb halált el sem tudott volna képzelni az emberei számára.

Ahelyett, hogy egy csatában hulltak volna el hősként, éhen haltak a

semmi közepén. Egy állat is méltóbb halált érdemelt volna.

Az egyik délután Timur a fedélzeten heverészett aléltan, amikor a hajó

bal oldalán zajos mozgolódás támadt. Egy sirály! - kiáltotta valaki. -

Kapjuk el!

Timur feltápászkodott, hogy megnézze, mi folyik odaát. Egy kövér,

sötét csőrű sirály ereszkedett a fedélzetre, ezt szerette volna most

levadászni három embere. Megpróbálták bekeríteni, és egyikük egy

lakalapáccsal feléje suhintott, de a madár ügyesen elugrott az ütés elöl,

és sértődött rikoltozással a levegőbe emelkedett. Miközben korgó

gyomrú emberei dühösen szitkozódtak, Timur a korlát mellé állt, és

tekintetével követte a repülő madarat. Ott, ahol az aprócska pontnak a

vízzel és a kék éggel kellett volna találkoznia, egy alig látható, zöld csík

húzódott. Timur izgatottan beleszippantott a levegőbe, és érezni vélte a

különbséget. A sós, nedves óceánszagba most valami egészen új

vegyült: egy édeskés, kellemes virágillat.

Page 14: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Szárazföld a láthatáron! - közölte embereivel jól leplezett izgalommal.

A sirály útvonalának irányába mutatott. - Szóljatok a többieknek is.

Mindenki, aki él és mozog, jöjjön a fedélzetre.

A kimerült, legyengült katonák új erőre kaptak a reményteli hír

hallatán. Előbb mindenki megnézte magának a távoli zöld csíkot, aztán

munkához láttak. Egy kifűrészelt fedélzettartó gerendából új kor-

mányrudat készítettek, és kötelekkel a tathoz rögzítették. Míg három

ember a gerendával birkózva kormányozni próbálta a hajót, a többiek

lapátolni kezdték a vizet. Seprűkkel, palánkokkal, szablyákkal estek

neki a víznek, kétségbeesetten küzdve azért, hogy közelebb vigyék a

hajót a szárazföldhöz.

A távoli pötty lassan növekedni kezdett, és egy smaragdzöld sziget lett

belőle. A part közelében kiderült, hogy a hullámok egy vízszintes

sziklafalat ostromolnak. Amikor már mindenki azt hitte, hogy a hajó is

a falnak csapódik, egy láthatatlan áramlat elkapta, és egy éles sziklákkal

szegélyezett öböl felé sodorta.

- Sziklák előttünk! - kiáltotta a hajó orrából az ács.

- Mindenki a hajó bal oldalára! - ordította Timur. A féltucatnyi ember

átrohant a jobb oldali korlát mellől, és lázasan evezni kezdett a

többiekkel együtt. Az utolsó pillanatban sikerült elkerülni az ütközést,

de a fekete sziklák így is súrolták a hajó oldalát. A mugun, recsegve és

csikorogva ugyan, de ezúttal is kitartott.

- Itt nincs hol partra szállni - jelentette ki az ács. - Vissza kell érnünk a

tengerre.

Az öregnek igaza van, állapította meg Timur. A lyukacsos fekete és

szürke sziklák magas, csipkézett falat alkottak körös-körül, amit csak

egy kis, ovális barlangbejárat szakított meg a hajóorrtól balra, a vízszint

közelében.

- Fordítsátok meg a hajót! Evezzetek!

Az emberek kanalazni kezdték a vizet, és lassan visszaterelték a hajót a

part menti áramlatba. Ahogy végigcsorogtak a sziget mellett, a part

lassan megszelídült, és az ács végre kimondhatta azt, amit a legénység

már annyira szeretett volna hallani:

-Itt partra szállhatunk - mutatott egy nagy, félhold alakú öbölre.

Timur jóváhagyta, és az emberek maradék erejükkel a part felé

irányították a hajót. Mire a kagylókkal benőtt hajótest végre megfe-

neklett a homokban, annyira kimerültek, hogy egyiküknek sem volt

kedve kirohanni a partra. Csak ültek a korlát mellett, nézték egymást, és

várták, hogy valaki tegyen valamit. Végül Timur fogta a kardját, maga

mellé rendelt öt embert, és leugrott a hajóról, hogy élelmet és ivóvizet

keressen a parton.

Page 15: Clive Cussler - A Kán Kincse

A vizet nem kellett sokáig keresniük: alighogy kiértek a partra,

vízcsobogás hangja ütötte meg a fülüket. Követték, utat vágtak a ma-

gasra nőtt páfrányok között, és egy vízesés táplálta lagúna mellett

találták magukat. Önfeledten belevetették magukat a friss édesvízbe, de

örömük nem tarthatott sokáig, mert a hajó fedélzetén valaki

elkeseredetten verni kezdte a jelződobot. Timur kipattant a vízből, és

kiparancsolta az embereit is.

-Vissza a hajóhoz! Gyerünk! - kiáltotta, és anélkül, hogy megvárta

volna őket, már rohant is vissza a hajóhoz. A páfrányok közül

előbukkanva rögtön észrevette a veszély forrását: egy kenu közeledett a

megfeneklett hajó felé. Már félúton volt az öböl bejárata és a inugitn

között. A keskeny csónakban féltucatnyi meztelen felsőtestű férfi ült,

akik ütemesen ásó alakú evezőiket rángatták. Bronzszínű bőrük volt,

figyelte meg Timur, és legtöbbjüknek göndör, fekete haja, jóval

rövidebbre vágva, mint az övé. Néhányan nyakéket viseltek, melyről

egy horog alakú csont lógott mellkasukra.

-Mit tegyünk, uram? - kérdezte a katona, aki eddig a dobot verte.

Jó kérdés volt. Jelen állapotukban egy harciasabb vénasszonnyal se

bírtak volna el.

-Hozzatok lándzsákat és helyezkedjetek védekező állásba mögöttem -

parancsolta higgadt hangon.

Az emberei leugráltak a hajóról, és a páfrányerdőből előügető társaikkal

együtt felsorakoztak mögötte. Ha harcra került volna sor, nem sokat

árthattak volna az ellenségnek, de legalább fegyverrel a kézben estek

volna el. Timur a szamurájtól zsákmányolt kard markolatára tette a

kezét. Lehet, tűnődött, hogy neki se fog szerencsét hozni, ahogyan

előző gazdájának sem?

A kenu egyenesen feléjük tartott. A part közelébe érve utasai könnye-

den kiszökelltek belőle, kivonszolták a partra, majd ünnepélyesen meg-

álllak mellette. A két csoport tagjai egy darabig csak tétován bámulták

egymást, aztán az egyik férfi ellépett a kenutól, és megállt Timur előtt.

Alacsony volt, alig másfél méter magas, és idősebb, mint a többiek.

Hófehér haját lófarokban viselte, egy faháncs csíkkal átkötve. Nyakából

cápafog füzér lógott, kezében görcsös fából faragott botot szorongatott.

Vidáman csillogó barna szemével a mongolra nézett, és elmosolyodott,

elővillantva szabálytalan, de hófehér fogait. Valamit mondott is egy

ismeretlen, dallamos nyelven, vélhetően köszöntötte a jövevényeket,

ezért Timur biccentett neki, a szemét azonban továbbra is a kenu mellett

álló fiatalabb férfiakon tartotta. Az öreg hosszasan magyarázott valamit,

aztán váratlanul visszament a kenuhoz, és lehajolt valamiért.

Timur a kard markolatára fonta az ujjait, és figyelmeztetően az

embereire pillantott, de mint kiderült, feleslegesen aggódott. Az öreg

Page 16: Clive Cussler - A Kán Kincse

egy hatalmas, legalább tizenöt kilós sárgaúszójú tonhalat emelt ki a

kenuból. A többi bennszülött, követve a vezető példáját, újabb halakat

és kagylókat, rákokat hordott vesszőkosarakban a jövevények lába elé.

A kiéhezett katonák kérdőn parancsnokukra néztek, s miután az

bólintott, mohón az ennivalóra vetették magukat, hálásan vendég-

látóikra mosolyogva. Az öreg egy disznóbőr tömlőből ivóvízzel kínálta

meg Timurt.

Most, hogy a bizalom immár kölcsönös volt, a bennszülöttek a dzsungel

felé mutattak, és intettek a hajótörötteknek, hogy kövessék őket. Timur

és az emberei nem szívesen hagyták ott a hajót, de azért követték őket.

Jó félórányi gyaloglás után egy tisztás bukkant eléjük néhány tucatnyi

nádfedeles kunyhóval és közepén egy karámmal, melyben

kisgyermekek játszottak egy csordányi disznó között. A falu főnöke, aki

Timur meglepetésére nem más volt, mint az ősz öregember, a tisztás

túloldalán lakott egy nagyobb kunyhóban.

A falu lakói szájtátva figyelték az idegeneket, miközben a tiszteletükre

rendezett ünnepség előkészületei folytak. A távolról jött, nagy tudásról

árulkodó hajót, ruhákat és fegyvereket használó és viselő harcosokat

mindenki örömmel fogadta, mert szövetségesként nagy előnyt

jelenthettek egy törzsi háború esetén. Ami a kínai harcosokat és a koreai

matrózokat illeti, ők egyszerűen örültek neki, hogy vége az éhezésnek,

és egyelőre felhőtlen örömmel élvezték a falu nőnemű lakóinak

kényeztetését. Egyedül Timur fogadta tartózkodással a bennszülöttek

vendégszeretetét. Miközben egy darab sült fülcsigát rágcsált a főnök

társaságában, és körülötte az emberei hetek óta először végre jól érezték

magukat, a mongol azon tűnődött, vajon viszontláthatja-e még valaha a

hazáját.

Az elkövetkező hetekben a mongol inváziós erők katonái beren-

dezkedtek a faluban, és szép lassan beolvadtak a közösségbe. Timur

eleinte nem akart beköltözni, hanem inkább a hajón aludt, de egy napon

a viharvert teknő megadta magát, és az öböl mélyére süllyedt. Nem volt

mit tenni, Timurnak is át kellett hurcolkodnia a faluba.

A feleségét és négy gyermekét nem tudta feledni, de most, hogy a hajó

végleg odalett, egyre ritkábban álmodozott a hazatérésről. Az emberei

tökéletesen elégedettek voltak új életükkel - a mongol seregben

szolgáló kínai katonák sivár életéhez képest ez maga volt a paradicsom.

Timur képtelen volt ennyire elengedni magát. Még mindig a kán hű

szolgájának tekintette magát, és eltökélte, hogy amint lehetősége adódik

rá, akként is fog viselkedni. Addig azonban nem sokat tehetett: élte a

hajótöröttek életét, és várta a lehetőséget.

Az évek teltek-múltak, és lassan feloldották az öreg harcos ellenül hisát.

Az idők során Timur és emberei megtanulták a helyiek dallamos

Page 17: Clive Cussler - A Kán Kincse

nyelvét, így a mongol parancsnok meg az ősz falufőnök megoszthatták

egymással kalandos történeteiket. Mahu, mert így hívták az öreget,

azzal dicsekedett, hogy ősei - alig néhány nemzedékkel korábban - óriás

vitorlás hajókkal érkeztek a szigetre egy mesébe illő tengeri utazás után.

A sziget, mesélte, mennydörgéssel és füstöt eregetve fogadta őket, ami

annak a jele volt, hogy az istenek szívesen látják az új lakókat. És

valóban, azóta is mosolyognak rájuk, s ellátják őket mindennel, amire

szükségük van: kellemes időjárással, bőséges élelemmel és vízzel.

Timur magában csak nevetett a történeten; elképzelhetetlennek tartotta,

hogy egy ilyen primitív népség, amely törékeny kenuival legfeljebb a

szomszédos szigetekig képes eljutni, tengereken keljen át.

-Szeretném, ha megmutatnád nekem az egyik óriás hajót - ugratta az

öreget.

-Meg is fogom - felelte sértett méltósággal Mahu. - A saját szemeddel is

látni fogod, ha az enyémnek nem hiszel.

Timur látta, hogy az öreg komolyan beszél, ezért elhatározta, hogy

szaván fogja. Két napig taposták a dzsungel ösvényeit, egészen addig,

míg az utolsó is el nem fogyott, homokos tengerparti sávvá szélesedve.

Timur megállt a föveny szélén, az öreg pedig némán előre mutatott.

A mongol először nem ismerte fel. Csak két, egymással párhuzamos

farönköt látott a homokból kiállni, a partszakasz egyébként kopár volt.

Másodszor is szemügyre vette a rönköket, ezúttal sokkal alaposabban,

és hirtelen belehasított a felismerés: ez két kivájt fatörzs, két kenu,

amikre egy hatalmas, eltemetett tutaj van ráépítve.

Odaszaladt, hogy megtapogassa, mert képtelen volt hinni a szemének.

Bár a tutaj hosszú évek, talán évtizedek óta itt hevert, még mindig egy

darabban volt. A félig a homokba temetett szerkezet majdnem olyan

hosszú volt, mint a mugun, de csak egyetlen árboccal látlak el, és az is

elrothadt. A palánkok is szétestek, a tartógerendák azonban ugyanolyan

masszívak voltak, mint új korukban. Immár nem volt kétséges, hogy ez

valóban egy óceánjáró alkalmatosság. Mahu fantasztikus meséje tehát

mégis igaz lehetett. És ha az ősei ide tudlak jönni vele, tűnődött Timur,

akkor el is lehet vele menni innen.

Haza kell vinned engem a császárhoz - motyogta a farönköknek.

A koreai hajóács irányítása alatt dolgozó bennszülöttek segítségével

felújították az öreg tutajt. Pótolták a fedélzet palánkjait, kó-kuszrostból

köteleket fontak, új árbocot állítottak, és nádból vitorlát szőttek. Alig

telt bele néhány röpke hét, és a tutaj újra készen állt, hogy meghódítsa

az óceánt.

Timur hazaparancsolhatta volna az embereit, de tudta, hogy a leg-

többjük félne nekivágni egy újabb tengeri utazásnak, és szinte mind-

egyiküknek felesége, gyermekei voltak a szigeten. Amikor

Page 18: Clive Cussler - A Kán Kincse

megkérdezte, ki vállalná önként az utat, mindössze hárman léptek előre,

és ebből az egyik Mahu volt. Timur szó nélkül elfogadta azok döntését,

akik maradni akartak.

Felhalmozták az utazáshoz szükséges készleteket, aztán várták, hogy

Mahu alkalmasnak nyilvánítsa az időpontot az indulásra.

-Hina istennő most szabad utat fog biztosítani nekünk nyugat felé -

jelentette ki az öreg egy héttel később, amikor a szél irányt váltott. -

Keljünk hát útra.

-Jelenteni fogom a császárnak, hogy egy új gyarmatot hoztunk letre

számára ezen a távoli földön! - kiáltotta a parton egybegyűlt

embereinek, miközben a tutaj dagadó vitorlával kiúszott a tengerre,

fedélzetén több hétre elegendő ivóvízzel, szárított hallal és gyümöl-

csökkel.

Miután a buja zöld sziget eltűnt a láthatár mögött, a két kínait el fogta a

bizonytalanság. Biztosan jól teszik, hogy nekivágtak az útnak? Mi van,

ha megismétlődik mindaz, amit jó egy évtizeddel ezelőtt épphogy

sikerült túlélniük?

Timur azonban magabiztos volt, és bízott Mahu tudásában. Az öreg

ugyan nem sokat hajózott, viszont jól tudott tájékozódni a nap és a

csillagok segítségével, ismerte az uralkodó széljárásokat, és tudta,

hogyan lehet tonhalat fogni egy zsineg, egy csontból készült horog és

egy csalinak használt repülőhal segítségével.

A félelmek ellenére meglepően kellemes útjuk volt. Az égbolt tiszta

volt, a tenger nyugodt, és a szél éppen arra vitte őket, amerre menni

akartak. Egyetlen kósza zivatarfelhő keresztezte útjukat, de a tutaj jól

vizsgázott, és legalább alkalmuk nyílt friss ivóvizet gyűjteni. Mahu

egész idő alatt bölcs nyugalommal navigálta őket a nap és a csillagok

segítségével. Néhány nappal később aztán egy különös felhőcsoportot

vett észre a láthatár délnyugati részén.

-Szárazföld délen, kétnapi útra innen - jelentette ki.

A legénység egyszerre volt megkönnyebbült és izgatott. Végre szá-

razföld! De vajon hol fognak kikötni és hogyan fogják fogadni őket?

Másnap reggel egy apró pont tűnt fel a láthatáron, és óráról órára nőtt,

de nem föld volt, hanem egy hajó. Ahogy közelebb ért, Timur látta,

hogy alacsony tatja van és háromszögű, fehér színű vitorlákkal fogja be

magának a szelet. Ez nem kínai hajó volt, inkább arab

kereskedőhajónak látszott. A két vízi jármű egymás mellé húzódott, és

bevonta vitorláit. A túloldali korlát mögül egy sötét bőrű, rikító köntöst

viselő férfi üdvözölte őket. Timur úgy ítélte meg, hogy nincsenek

közvetlen veszélyben, ezért átszállt.

A kereskedőhajó Zanzibár szigetéről jött, és Sanghajba tartott, hogy

elefántcsontból, fűszerből és aranyból álló rakományát kínai porcelánra

Page 19: Clive Cussler - A Kán Kincse

és selyemre cserélje. Kapitánya, egy kedélyes muzulmán szívesen

fogadta hajóján a tutaj utasait, és felajánlotta nekik, hogy vele

tarthatnak. Timurék átrakodtak a hajóra, és szomorúan búcsút vettek a

katamarántól, sorsára hagyva azt.

A kapitány titokban abban reménykedett, hogy a császári udvar hálás

lesz a mongol parancsnok megmentéséért, és nem kellett csalódnia. A

hír, hogy tizenhárom évvel a balsorsú japán invázió után katonák tértek

haza, futótűzként terjedt szét a városban. A kormányzat képviselői

felkeresték Timurékat és felterelték őket a tatui császári városba, hogy

személyesen tájékoztassák az uralkodót. Útközben Timur a háborúról és

a politikai helyzetről faggatta kísérőit.

A válasz csalódással és szomorúsággal töltötte el. A japán invázió

katasztrófába torkollt, a tájfun több mint kétezer hajót és közel százezer

embert pusztított el, köztük a parancsnokát és csaknem minden

bajtársát. Azt is kiábrándító volt hallani, hogy a japán szigeteket azóta

sem hódították meg. Kubláj kán ugyan egy harmadik inváziótól sem

riadt volna vissza, tanácsadói azonban lebeszélték róla.

A bő egy évtized alatt a birodalom sokat veszített erejéből. Az elmaradt

japán hódítás után a vietnami lázadók leverésére küldött expedíció is

kudarcot vallott, a Nagy Csatorna Csang-tuig való meg-

hosszabbításának költségei pedig kis híján padlóra küldték a gazda-

ságot. A császár megrendült egészségi állapota az utódlás kérdését is

felvetette; az emberek abban reménykedtek, hogy ha más nem is, ez

véget vethet a mongol Jüan-dinasztia uralmának. Kubláj kán bi-

rodalmának lassú hanyatlása valójában már 1279-ben elkezdődött,

miután legyőzte a Szung-dinasztiát, és uralma alatt egyesítette Kínát.

Tatuban rögtön a császár elé kísérték Timurt és három útitársát. A

mongol nem most látta először, és nem erre a látványra számított. A

díványon heverő, kövér, életunt ember mintha nem is az egykor

dicsőséges Kubláj kán lett volna. A kedvenc felesége és második fia

halála miatt búslakodó uralkodó az evésben és az ivásban keresett

vigaszt, ami egy nyolcvanéves ember számára nem volt egy életbizto-

sítás. Timur figyelmét nem kerülte el a felpolcolt köszvényes, dagadt

láb, ahogyan a kántól karnyújtásnyira elhelyezett, erjesztett kancatej

tarolására szolgáló korsó sem.

-Timur parancsnok, azt hallom, hogy jelentős távollét után tért vissza -

szólalt meg reszelős hangon a kán.

-Szolgálatára, felség - felelte mély meghajlással Timur.

-Meséljen az utazásairól, Timur, és arról a rejtélyes szigetről is, ahol

hajótörést szenvedett.

Faragott székeket hoztak nekik, és miután mindenki helyet foglalt, a

mongol parancsnok elmesélte a császárnak, hogyan élték túl a vad

Page 20: Clive Cussler - A Kán Kincse

tájfunt, és hogyan sodródtak heteken át tehetetlenül az óceánon.

Miközben kumisszal teli bögréket adogattak körbe, Timur leírta a partot

érésük történetét, a szívélyes fogadtatást, amiben részük voll, és

bemutatta Mahut, aki hozzáértésével majdnem egészen Kínáig vezette

őket a tutajon. A muzulmán kapitányról sem feledkezett meg, aki

felvette és idehozta őket hajóján.

-Figyelemre méltó történet - nevetett fel Kubláj. - És milyen volt a

távoli sziget földje? Gazdag és termékeny?

-Rendkívül. A talaj bőségesen terem, és a mérsékelt éghajlatnak,

valamint a bő csapadéknak köszönhetően a növényeknek igen gazdag

választéka telepedett meg a szigeten.

-Gratulálok, felség - mondta a dívány mellől egy ráncos, ősz szakállú

férfi, a császár konfuciánus tanácsadója. Szemmel láthatóan nem

nyűgözte le sem a történet, sem a mesélő személye. - Birodalma újabb

terulettel gyarapodott.

-Igaz, hogy hátrahagyott egy helyőrséget? - kérdezte Kubláj. - A terület

mongol fennhatóság alatt áll?

Timur nyelt egyet. Az emberei már rég elásták kardjaikat, hogy

helyettük békésebb eszközöket vegyenek a kezükbe. Ráadásul egyetlen

mongol sem volt közöttük, így semmi nem ösztönözte őket arra, hogy

feltétlen hívei maradjanak a kánnak.

-Igen - füllentette, mert tudta, hogy Kubláj ezt szeretné hallani, és a

tanácsadó egyenesen ezt várja el tőle. - Egy kis alakulat uralja a szigetet

felséged nevében. - Szégyenkezve sandított Mahura, az azonban

jóváhagyóan bólintott. Értelmes öregember volt, hamar átlátta a

helyzetet.

Kubláj italtól tompa tekintettel a hátuk mögötti falat nézte. Túl sokat

iszik, állapította meg lehangoltan Timur.

-Szeretném látni ezt a csodálatos helyet, birodalmam legkeletibb

pontját, ahol már javában tűz a nap, amikor itt még sötét éjszaka van

motyogta álmodozó hangon Kubláj.

-Valóban gyönyörű hely. Egy igazi földi paradicsom - erősítette meg

Timur. - Mint megannyi vidék felséged birodalmában. Visszatalálna

oda, Timur?

-En nem tudok eligazodni a tengeren, felség, de Mahu olvasni ludja a

napot és a csillagokat. Egy megfelelően felszerelt hajóval biz-losan

hazatalálna.

-Derekasan szolgálta a birodalmat, Timur. Hűségét méltón jutalmazni

fogom. - Kubláj utolsó szavai görcsös köhögésbe fulladtak. Valami a

selyemköntösére fröccsent.

- Köszönöm, felség - hajolt meg ismét Timur. Két őr közrefogta, és

embereivel együtt kivezette a kán lakosztályából.

Page 21: Clive Cussler - A Kán Kincse

A mongol parancsnok rossz szájízzel hagyta el a palotát. A nagy Kubláj

kán már csak árnyéka volt a vén harcosnak, aki korábban olyan biztos

kézzel tartotta egyben a történelem egyik leghatalmasabb birodalmát.

Kubláj nem csak egy vérszomjas hódító volt, mint nagyapja. Korábban

soha nem tapasztalt felvilágosultsággal igazgatta az uralma alá tartozó

területeket. Tárt kapukkal fogadta a távoli földek kereskedőit és

felfedezőit, szabad vallásgyakorlást biztosított, és támogatta a földrajzi,

csillagászati, orvosi kutatásokat. Timur attól tartott, hogy

ha Kubláj meghal - márpedig fel lábbal már a sírban állt -, a Mongol

Birodalom már soha nem lesz az, ami fénykorában volt.

Csak akkor vette észre, hogy Mahu nincs mellette, amikor már elhagyta

a palotakert területét. A főnök, döbbent rá, a császár mellett maradt.

Timur várta, hogy előbukkanjon, de néhány órával később feladta, és

elhagyta a fővárost: hazament a falujába, a családjához. Az öregembert,

aki visszavezette őt az övéi közé, soha nem látta viszont, de gyakran

gondolt rá, és emlékét hűen őrizte szívében.

Két hónappal később a hatalmas császár eltávozott az élők sorából.

Miután illő módon elbúcsúztatták Tatuban - később még oltárt ís

emeltek, ami még most is áll a ma Pekingnek nevezett városban -, egy

temetési menet kelt útra a koporsóval. A díszes halottaskocsit ezer ló és

katona követte, a méltóságteljes menet úti célja az északon fekvő

Mongólia volt, Kubláj szülőföldje. A Hentij-hegységben, egy titkos

sírhelyen temették el állatok és ágyasok alkotta kíséretével és a

birodalom különböző részeiről származó kincseivel együtt. Hogy a

túlvilági élet békéjét senki se háboríthassa meg, a sírhelyet lovakkal

tapostatták le, a sírásókat a helyszínen kivégezték, a katonai

parancsnokokat pedig, halálbüntetés terhe mellett, titoktartásra

kötelezték. Nem telt bele sok idő, és Kubláj kán életének és halálának

emléke kitörlődött az emberek fejéből. A zöldellő hegyoldalt látogató

szél pedig, bár mindent látott és hallott, hűségesen őrizte titkát.

Majdnem kétezer kilométerrel délebbre egy kínai dzsunka siklott ki

Sanghaj kikötőjéből a hajnali sötétség leple alatt. Csendesen lecsor-

dogált a Sárga-folyón, és kifutott a Csendes-óceán vizére. A császári

Holla maroknyi óceánjáró hajójának egyike közel hatvan méter hosszú

volt, és négy magas árbocán tucatnyi vitorlát hordozott. Mivel a Jüan

Birodalom még mindig gyászban állt, a hajón nem vonták fel a szo-

kásos állami zászlókat, de bármilyen egyéb, az azonosítását segítő

lobogót sem lehetett látni rajta.

Az a néhány ember, aki a partról látta, nem értette, hogy a hajónak

miért kellett alattomban távoznia, amikor más alkalmakkor mindig

Page 22: Clive Cussler - A Kán Kincse

olyan nagy csinnadrattával bocsátották útjára. Még ennél is kevesebben

figyeltek fel arra, hogy a hajó legénységének a lélekszáma

a megszokottnak mindössze fele, az pedig csak a legszemfülesebbek-

nck tűnt fel, hogy a kapitány helyett egy sötét bőrű, ősz szakállú férfi

irányítja a hajót. Hogy hová, azt csak ő maga tudta: egy rejtélyes, távoli

föld felé, valahol a zöld óceán és a kék ég között.

Page 23: Clive Cussler - A Kán Kincse

A MÚLT NYOMAI

Sangtu, Kína 1937. augusztus 4.

A TÁVOLI ÁGYÚLÖVÉSEK OLYAN gyors egymásutánban követték

egymást, mint egy dobpergés ütemei. Először mindig halk durranások

hallatszollak, amit néhány másodperccel később fülsértő robbanások

sorozata követett, majd egy rövid szünet - épp csak annyi, hogy az em-

berben megint feléledjen a remény: talán ez volt az utolsó. Aztán ujabb

zárótűz dördült el, és újabb robbanások rázták meg a tájat, és ujabb

szünet következett... és kezdődött az egész elölről.

Leigh Hunt felegyenesedett a frissen kiásott árokban, nyújtózott egyel,

és a közeli vályogfal tetejére tette kőműveskanalát. A British Miiseum

oxfordi végzettségű régésze olajzöld hosszúnadrágot és duplazsebes

inget viselt, amihez a klasszikus parafa sisak helyett egy ütött-kopott

puhakalapot választott. Ennek poros karimája alól nézett most aggódva

a kelet felől nyíló széles völgy irányába. A reggeli nap melegéi öl

remegő láthatáron apró füstpamacsok tűntek fel; ezeket eddig nem

lehetett látni.

-Ugy néz ki, hogy a tüzérség közelebb húzódott, Cöndön - mondta az

ároknak.

A gödörből egy alacsony férfi bújt elő. Vékony gyapjúinget viselt,

derekánál vörös kendővel átkötve. A háta mögött, az árokban kapirgálo

kínai munkásokkal ellentétben a kis termetű, de széles vállú fér-

finak kerekded szeme volt, kiálló arccsontja és napbarnított arca.

Ezekről a jellegzetességekről bármelyik helybeli rögtön megállapította

volna, hogy egy mongol arcvonásai.

- Már menekülnek az emberek - mutatott Cöndön a távoli földútra, ahol

púposra pakolt ökrös szekerek zörögtek egy hosszú porfelhőben. - Be

kell fejeznünk az ásatást, uram, mielőtt még ideérnek a japánok.

Hunt ösztönösen megtapogatta a csípőjére szíjazott 455-ös kaliberű

Webley Foster automata revolvert. Két nappal korábban kénytelen volt

rálőni egy tolvajbanda tagjaira, akik egy leletekkel teli ládát akartak

Page 24: Clive Cussler - A Kán Kincse

elemelni. A háború okozta zűrzavart kihasználva mindenfelé zsiványok

garázdálkodtak, de a bandák többsége fegyvertelen és szervezetlen volt.

Ők nem jelentettek komoly veszélyt, a japán császári hadsereg azonban

annál inkább.

Kína összeroppanóban volt a japán hadigépezet harapófogójában.

Azóta, hogy 1931-ben a renegát Kvantung japán hadsereg elfoglalta

Mandzsúriát, a japán katonai vezetők arra készültek, hogy Kínát is

ugyanúgy gyarmatosítsák, mint Koreát. Az elkövetkező hat év az ütés-

váltások és megrendezett incidensek jegyében telt, aztán jött 1937

nyara, és a japán birodalmi hadsereg, abbeli félelmében, hogy Csang

Kaj-sek nacionalista kormánya túlságosan megerősödhet, lerohanta

Kína északi részét.

A kínaiak létszámbeli fölényben voltak, mégsem vehették fel a versenyt

a jól felszerelt és kiképzett, fegyelmezett japán katonákkal szemben.

Csang Kaj-sek nappali ellentámadásokkal és éjszakai vissza-

vonulásokkal próbálta szétmorzsolni a japán erőket, de vesztésre állt.

A japán tüzérség közeledése azt jelentette, hogy Peking is elveszett. A

következő célpont Nancsing volt, a főváros, ami nemcsak Csang Kaj-

seket érintette kellemetlenül, hanem a két tűz közé szorult britet. Hunt a

karórájára pillantott, majd Cöndön felé fordult:

Délben a kulik letehetik az ásókat. Délután befejezzük a lelőhely

dokumentálását, összecsomagoljuk a leleteket, aztán csatlakoztok a

nyugat felé vonulókhoz. A földúton már kínai katonákat is lehetett látni

a menekülők között.

Ön holnap reggel fog Nancsingba repülni? - kérdezte Cöndön. Feltéve,

hogy értem jön a repülő. És nem Nancsingba megyek, mert nem

szeretnék ott ragadni. Ulánbátorba fogok repülni, és magammal viszem

a legfontosabb leleteket isr A többi, a felszereléssel es a készletekkel

együtt, magára és az öszvérekre marad. Bízom benne, hogy néhány hét

múlva Ulánbátorban lesz velük. Ott fogom megvárni, mielőtt felülnék a

transzszibériaira.

- Kár, hogy épp most kell elmennünk, amikor már majdnem végeztünk

a palota feltárásával - nézett végig Cöndön az első világháborús

lövészárokrendszert idéző gödörlabirintuson.

- Nagy kár - értett egyet vele Hunt. Míg a Kínában dolgozó régésztársak

többsége történelem előtti sírhelyek és bronzleletek után kutatott, Hunt

a jóval fiatalabb Jüan-dinasztiára összpontosított. Ez volt a harmadik

nyara Sangtuban, ahol az 1260-ban épült nyári palota feltárásán

dolgozott. A kopár domboldalt és a friss földhányásokat elnézve nehéz

volt ideképzelni a nyolcszáz évvel ezelőtt épült pompás pavilonokat és

kerteket.

Page 25: Clive Cussler - A Kán Kincse

A kínai történelmi feljegyzések kevés információval szolgálnak, de

Marco Polo, a XIII. századi velencei kalandor Utazások című köny-

vében nagyszerű leírást ad a fénykorát élő Sangturól. A császári palotát

egy fallal körülvett város közepére, egy hatalmas dombra építették. Egy

áttelepített erdő vette körül, amit lazuritkővel kirakott ösvények szeltek

keresztül-kasul, varázslatos kék színbe vonva a birtokot. A Ta-an Kót, a

„Nagy Harmónia Palotáját" pazar kertek és szökőkutak vették körül,

kormányépületekkel és hivatalnoki rezidenciákkal megtűzdelve. A zöld

márványból és kőből emelt épületet kívül arannyal, belül mázas

csempékkel burkolták be, és Kína legtehetségesebb művészeinek

festményeivel és szobraival díszítették. Az elsősorban nyári szállásként

használt Sangtu, ahová a császár a pekingi hőség elől menekült ki,

hamar a tudományos és kulturális élet fellegvárává vált. Az újonnan

épült orvostudományi központ és a csillagvizsgáló a legtávolabbi

országok tudósait is ide csábította, a Földközi-tengertől egészen

Koreáig terjedő birodalom középpontjába.

A leghíresebb mégis a császár szomszédos vadaskertje volt. Ez egy

nagyjából negyven négyzetkilométer területű park volt, tele fákkal,

patakokkal és dús fűvel, és vadászni való rőtvaddal, vaddisznóval és

egyéb állatokkal, melyek űzésében a császár és vendégei kedvüket

lelték. A területet behálózó ösvényeket megemelték, hogy a vadászok

lába száraz maradhasson. A fennmaradt faliszőnyegek kedvenc lován

ülve ábrázolják a császárt, oldalán egy idomított vadászgepárddal.

Ma már nyoma is alig volt mindennek. A palotát évszázadokon

keresztül senki sem lakta, és ha valaki idelátogatott, az is csak azért jön,

hogy kincsekre vadásszon. Mindent elhordták, amit érdemes volt

elhordani, csak a romok maradtak, azok is szétszórva, eltemetve. A buja

kertek, a csodálatos szökőkutak helyén most egy nagy, üres mező

ásítozott. Életnek nyoma sem volt, a város egykori dicsőségéről csak a

fűszálakkal játszó szél susogott. Sangtu, vagy Xanadu, ahogy Sámuel

Taylor Coleridge romantikus verse által ismertté vált, immár csak a

képzeletben létezett.

Hunt három évvel korábban kezdte el az ásatást a nacionalista kormány

jóváhagyásával. Fáradhatatlan, aprólékos munkával feltárta a Nagy

Harmónia Palotájának körvonalait, és megtalálta a nagy-lercm, a

konyha és az egyik ebédlő helyét. A földből kiemelt bronz és porcelán

tárgyi leletek érdekes dolgokat meséltek a palotában zajló mindennapi

életről, Hunt mégis csalódott volt. Sokkal jobban örült volna néhány

Ming-vázának vagy egy terrakotta seregnek, melyekkel nevet

szerezhetett volna magának. A feltárással már majdnem elkészültek,

már csak a császári hálószoba volt hátra. Kína keleti régióiból már

elmenekültek a kollégái, Hunt azonban szinte perverz nyugalommal

Page 26: Clive Cussler - A Kán Kincse

folytatta munkáját a megszállt Mandzsúriától nem is oly távoli

lelőhelyen. Tudta, hogy a formálódó történelem eseményeinek

sűrűjében van, és élvezte, hogy részese lehet. Persze az sem volt

mellékes, hogy a Kína északnyugati részéhez tartozó Belső-Mongólia

igazából nem érdekelte a japánokat. Most is csak azért jöttek erre,

ebben Hunt biztos volt, hogy kiszorítsák a Pekingnél elpáholt kínaiakai,

majd visszahúzódva kifújják magukat - és nem mellékesen kifosszák a

várost.

Hunt azt is tudta, hogy a British Museum bárminek örülni fog, ami

Xanaduból származik. A japán invázió okozta káosz még jól is jött

nekik: azon túl, hogy a háború növelte a leletek értékét, még a

kivitelüket is leegyszerűsítette. A helyi hatóságok már elmenekültek, a

régészeti felügyelet ellenőreit pedig hetek óta nem látta.

-Már így is sokáig volt távol a családjától, Cöndön. Kétlem, hogy az

oroszok hagyni fogják, hogy a japánok Mongóliába is betolják a

képüket. Otthon biztonságban lesz.

-A feleségem nagyon fog örülni - villantotta elő sárga, hegyes fogait a

mongol.

Repülőgépzúgás vetett véget a beszélgetésnek. Az égbolt déli részén

egy apró, szürke pötty jelent meg, de mielőtt még föléjük érhetett volna,

elkanyarodott keletre.

-Japán kémrepülő - dünnyögte Hunt. - Rossz jel, nagyon rossz jel, hogy

ilyen magabiztosan mozognak a légtérben. - Előhúzott egy

pakk Vörös Oroszlán füstszűrő nélküli cigarettát, és rágyújtott. Cöndön

aggódva nézett a repülőgép után.

- Minél hamarabb eltűnünk innen, annál jobb.

A hátuk mögötti árokban izgatott mozgolódás támadt. Egy maszatos

kínai arc bukkant elő egy földhányás mögül; a férfi zajosan hadarni

kezdett.

- Mi az? - tette le a teáját Hunt.

- Azt mondja, hogy egy lakkozott ládikát talált - tolmácsolta Cöndön.

Mindketten az árok széléhez léptek, és lenéztek. A csacsogó munkás a

lába elé mutatott kőműveskanalával, egy sárga, szögletes tárgyra. Még

csak a tetejéről volt letakarítva a föld.

- Vedd át tőle, Cöndön - utasította Hunt a mongolt, majd visszaküldte a

bámészkodókat dolgozni. Míg asszisztense leugrott az árokba, és

munkához látott, Hunt elővette a jegyzetfüzetét, és felvázolta a

lelőhelyet és környezetét. Később, miután Cöndön körbeásta és le-

sepregette róla a földet, Hunt a leletről is rajzot készített.

Ahogy a kínai munkás sejtette, valóban egy lakkozott ládikó volt,

akkora, hogy éppen ráfért volna egy átlagos méretű tálcára. Felületet

állatok és fák festett másai, valamint gyöngyház berakások díszítették.

Page 27: Clive Cussler - A Kán Kincse

A tetejére, érthetetlen okból egy elefántot festettek. Cöndön óvatosan

lekaparta a láda aljára tapadt földet, és az árok mellé, egy lapos kő

tetejére állította legújabb szerzeményüket.

A kínai munkások félbehagyták a munkát, és a díszes ládikó köré

gyűltek. Az eddigi leleteik nem voltak túl izgalmasak: többnyire por-

celándarabokat és nagy ritkán faragott jade-tárgyakat találtak. A ládikó

hároméves ténykedésük legértékesebb fogásának ígérkezett.

I kint alaposan megvizsgálta, majd felemelte, hogy megbecsülje a

súlyát. Valami volt benne, és ez a valami ide-oda csúszkált, ahogy a

ládái mozgatta. Az oldalára kérgesedett földtől nem lehetett látni, hogy

melyik részén nyitható, de néhány próbálkozás után megoldódót! a

rejtély. A nyolcszáz éve lezárt ládikó teteje még tiltakozott egy kicsit,

de végül megadta magát, és lassan felnyílt. Hunt visszatette a köre,

Cöndön és a munkások pedig kíváncsian föléje hajoltak és összeduglak

a fejüket, mintha egy nagy, boldog rögbicsapat lettek volna.

Kél tárgy volt a dobozba helyezve, és Hunt mindkettőt a magasba

emellé, hogy mindenki láthassa. Az egyik egy foltos állatbőr volt, va-

liis/inüleg gepárdbőr, feltekerve, akár egy pergamen, két végén bőr-

szijakkal. A másik egy patinás bronzcső volt, egyik végén leforraszt-

va, a másikon eltávolítható kupakkal. A kínai munkások várakozóan

elvigyorodtak a tárgyak láttán; azt nem tudták, hogy mit találtak, de

abban biztosak voltak, hogy valami fontosat.

Hunt letette a gepárdbőrt, és szemügyre vette a súlyos bronzcsövet.

Zöldes színűre öregedett, de ez csak még jobban kiemelte az oldalát

díszítő sárkány aprólékosan kidolgozott részleteit. A mesebeli állat

farka kötélként fonta körbe a kupakot.

- Gyerünk, uram, nyissa fel - mondta türelmetlenül Cöndön.

A kupak könnyen lejött. Hunt belenézett a csőbe, aztán a föld felé

fordította nyitott végét, kirázta a tartalmát.

Egy feltekert, halványkék selyemdarab hullt a tenyerébe. Cöndön

kirázta az egyik pokrócukat, s leterítette a földre. A régész megvárta,

hogy a por leülepedjen, aztán letérdelt a pokrócra, és óvatosan

kisimította a selyemtekercset. Majdnem másfél méter hosszú volt.

Cöndönnek feltűnt, hogy az egyébként magabiztos brit keze alig lát-

hatóan remeg, ahogy végigsimít a gyűrődéseken.

A selyemre egy csodálatos tájképet festettek - egy hegyet mély

völgyekkel, szakadékokkal és patakokkal -, olyan lélegzetelállító rész-

letességgel, hogy kétség nem férhetett hozzá: több egyszerű díszítésnél.

Bal szélére egy szöveget írtak fel ujgur írással - ez volt az első mongol

írás, amit még a füves pusztákon letelepedett törököktől vetlek át. Az

ellenkező oldalon kisebb képek sorakoztak; ezek ágyasokat, ló-, teve-

és állatcsordákat, valamint faládákat őrző katonákat ábrázoltak. A

Page 28: Clive Cussler - A Kán Kincse

tájképről hiányoztak a figurák, kivéve a kellős közepén álló baktriai

tevét. Az állat egy domb tetején állt, és túlméretezett könnyeivel öntözte

azt. Nyeregtakarójára két szót írtak.

Hunt szíve hevesen kalapálni kezdett a teve láttán. Olyan izgatottság

fogta el, hogy még levegőt is elfelejtett venni.

- Cöndön... - motyogta erőtlen hangon. - Ez ujgur írás, nem igaz? El

tudja olvasni?

A mongol asszisztens ugyanolyan delejezetten bámulta a selymet, mint

Hunt.

- A tájképtől balra - felelte a lelkesedéstől dadogva - a hegy leírása

szerepel. „Otthon, a Hentij-hegységben, a Burhan Haldun hegy tetején

alszik a mi császárunk. Az Ónon folyó oltja szomját a kárhozottak

völgyei között."

- És a tevén? - mutatott Hunt megilletődve a festmény közepére.

- Temüdzsin kagán - rebegte megilletődötten Cöndön.

- Temüdzsin - visszhangozta síri hangon Hunt.

A kínai munkások egy kukkot sem értettek az egészből, Hunt és

Cöndön azonban annál inkább tudatában voltak a felfedezés jelen-

tdségének - csak éppen képtelenek voltak elhinni, hogy ekkora sze-

rencse érte őket. Pedig a lelet eredete és tartalma nem hagyott kétséget

afelől, hogy ez valóban az, aminek mindketten vélték. A síró leve, a

felajánlott ajándékok, a leírás - minden stimmelt. Még a név is a teve

oldalán. Temüdzsin, így hívták minden idők legnagyobb hódítóját,

mielőtt felvette volna a Dzsingisz nevet. A kiterített selyem nem

lehetett más, mint a nagykán titkos sírhelyéhez vezető térkép.

Hunt olyan áhítattal meredt a selyemdarabra, mintha maga Dzsingisz

kán feküdt volna előtte kiterítve, az az ember, aki egyesítette az Ázsiai

puszták mongol törzseit, és azóta is példátlan lendülettel a fél világot

meghódította. I. sz. 1206 és 1223 között nomád hordáival egészen

Egyiptomig nyomult nyugat, és Litvániáig észak felé. 1227-ben hall

meg, hatalma csúcsán, és annyit lehetett tudni róla, hogy valahol a

mongóliai Hentij-hegységben volt a sírja, nem messze a szülőhelyétől.

A mongol hagyományok szerint titokban temették el negyven ágyassal

és mérhetetlen kinccsel, és a sírt gondosan elrejtették. A kísérethez

tartozó közkatonákat megölték, parancsnokaikat pétiig titoktartásra

eskették.

Az idő múlását még a nagykán halála sem állíthatta meg, és ezek tt

nemzedékek kihaltak, a titkuk pedig, amit az utolsó pillanatig hűen

oriztek, velük együtt sírba szállt. A legenda szerint egy teve egy évti-

zeddel később felfedte a sír helyét. A monda szerint a baktriai maliul

megérezte, hogy kölyke a lába alá van eltemetve - Dzsingisz kán melle ,

és könnyezni kezdett. A hajcsár megértette, hogy miért potyog

Page 29: Clive Cussler - A Kán Kincse

könnyeket a tevéje, de megtartotta a titkot, így Dzsingisz kán továbbra

is békében pihenhetett szülőföldje hegyei között.

Ez a legenda kelt most életre a selyemvásznon.

-Álmomban se mertem volna gondolni - suttogta Cöndön. - Ez a térkép

segíthet eljutni a nagykán sírjához. - Olyan tiszteletteljes félelem ült ki

az arcára, mintha máris szentségtörést követett volna el.

-Igen - mormogta Hunt. Már attól szédült, ha belegondolt, mekkora

hírnevet szerezhet magának, ha ő lesz az, aki megtalálja Dzsingisz, kán

sírját.

Oszetekerte a selymet, és a gepárdbőrrel együtt a ládikóba tette, amit

egy nagy bőrtáskába helyezett. Ezt egész nap maga mellett tartotta, mert

nem akart esélyt adni egyetlen alkalmi tolvajnak sem.

Miután a ládikó lelőhelye körül semmi mást nem találtak, Hunt

kelletlenül leállította az ásatást. A munkások feltették a szerszámaikat

egy szekérre, aztán sorba álltak, hogy átvegyék soványka bérüket. Noha

alig néhány pennyt adott nekik egy napra, az emberek még ezért is

hálásak voltak: a munka nagy kiváltságnak számított ezekben az

ínséges időkben.

Miután a leleteket is felrakták két másik szekérre, Hunt elbocsátotta a

munkásokat, és visszavonult a sátorba megírni szokásos beszámolóját.

Eddig egyszer sem érezte úgy, hogy bármitől is komolyan tartania

kellene, most azonban, hogy kezében volt ez a nagyszerű lelet, egészen

más színben látta a dolgokat. Sanhszi tartományban több

régészkollégáját is kifosztották, az egyiket pedig félholtra verték a

háromezer éves bronzleleteket kereső rablók. Aztán ott volt még a japán

hadsereg is. Lehet, hogy egy brit állampolgárt nem bántanának, de a

leleteket biztosan elvennék tőle. Megborzongott. Lehet, hogy a

Dzsingisz kán sírjához vezető térkép inkább fog átkot, mint áldást

jelenteni számára? Lehet, hogy úgy fog járni, mint Lord Carnarvon és

csapata Tutanhamon sírjával?

Este a táskát a tábori ágy alá helyezte, és aludni próbált. A fejében

kavargó gondolatok és a sátrat rázó szél nem sok esélyt adtak rá.

Hajnalban morcosan ébredt, de mindjárt jobb kedvre derült, amikor a

táskát a helyén, az ágya alatt találta, majd kilépve a sátor elé nyomát

sem látta japánoknak. Cöndön is talpon volt már, és két kínai fiúval -

két árvával, akiket maga mellé vett segítőnek - kecskehúst főzött a

tábortűz felett.

- Jó reggelt, uram. A tea már elkészült - jelentette ki mosolyogva a

mongol, és Hunt kezébe nyomott egy gőzölgő bögrét. - A felszerelést

elpakoltuk, az öszvéreket befogtuk. Csak a parancsát várjuk, és máris

indulhatunk.

Page 30: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Remek. Bontsák le a sátramat, és nagyon vigyázzanak arra a táskára

az ágy alatt. - Hunt leült egy faládára, és a napkeltében gyönyörködve a

teáját szürcsölte.

Egy órával később a tüzérség is munkához látott, de addigra a ré-

gészcsapat hátramaradt tagjai már az öszvérek vontatta szekerek tetején

ültek, és a lelőhelytől két kilométerre fekvő, Lancsi nevű városka

közelében jártak. Maguk mögött hagyták a poros kisvárost, és

csatlakoztak a nyugat felé menekülők áradatához. Dél tájban értek be

Duolun ódon városába, ahol egy útszéli kocsmánál álltak meg ebédelni.

Miután legyűrték az ízetlen tésztát és a döglött bogarakkal fűszerezett

zöldséges húslevest, kivonultak a város szélén található legelőre.

Hunt felállt a szekéren, és körbekémlelt. Mintegy végszóra, egy züm-

mögő repülőgép bújt elő a felhők mögül. Míg közeledett, Hunt bele-

szúrt a földbe egy botot, és rákötötte a zsebkendőjét szélzsáknak. A

'pilóta tett egy széles, alacsony kört, aztán ráfordult a rétre, és letette

Zajos gépét. Hunt megkönnyebbülten látta, hogy a repülő egy három-

motoros Fokker E Vllb, egy megbízható, nagy távolságok áthidalására

tervezett szerkezet. A pilótafülke ablaka alá a Blessed Betty nevet

festették.

A légcsavarok jóformán még le sem álltak, amikor kivágódott az ajtó,

és két bőrdzsekis férfi szökkent le a fűre.

- Hunt? Én Randy Schodt vagyok - üdvözölte őket a pilóta, egy jól

megtermett, barátságos amerikai. - Azért jöttünk az öcsémmel, Dave-

vel, hogy Nancsingba vigyük magát. Legalábbis a szerződésben

az áll - ütögette meg a zsebébe csúsztatott papírt.

- Mit keres a világnak ezen a részén két jenki? - tűnődött hangosan

Hunt.

- Azt, amit az otthoni hajógyár nem tud megadni - vigyorodott el Dave

Schodt, akinek jókedvért nem kellett a szomszédba mennie. Az otthon

alatt Erie-t értem Pennsylvaniában.

- A kínai vasutak minisztériumának repültünk, a Peking-Sanghaj-nal

meghosszabbításánál dolgoztunk. Aztán jöttek ezek a kellemetlen japán

népek, és leállt az egész - magyarázta minden indulat nélkül Randy.

- Változott a terv - tért rá az üzletre Hunt. - Ulánbátorba kell vinniük.

- Mongóliába? - Randy megvakargatta a fejét, aztán rábólintott. Nos,

amíg távolodunk a Nippon Hadseregtől, addig részemről nincs adály.

- Lemérem a távolságot, hogy belefér-e a hatósugarunkba - ment vissza

a géphez Dave. - Remélem, találunk egy benzinkutat, ha odaértünk -

tette hozzá nevetve.

Hunt a pilóta segítségével a fontosabb leleteket és eszközöket átpakolta

a repülőbe. Miután az utastér majdnem színültig megtelt , Hunt fogta a

lakkozott ladikot tartalmazó táskát, és az egyik ulésre helyezte.

Page 31: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ez kétszáznegyven kilométerrel kevesebb lesz, mint Nancsing -vélte

Randy -, de még vissza is kell jönnünk, és ezzel együtt már tobb, mint

amire a British Museummal szerződést kötöttünk. - A

pilóta a ládák tetejére terítette a térképet, és a csillaggal jelölt Ulán-

bátorra bökött. Mongólia fővárosa az ország észak-közép régiójában

terült el, bő hatszázötven kilométerre a kínai határtól.

- Akkor módosítom a szerződést - adott át Hunt egy kézzel írt

nyilatkozatot, melyben az útvonal módosítását kérte. - Biztosíthatom,

hogy a múzeum meg fogja téríteni a költségeket.

- Ebben biztos vagyok, hacsak nem akarják, hogy a leletei egy tokiói

múzeumban kössenek ki - nevetett fel Schodt. Zsebre vágta a papírt,

majd közölte: - Dave már ki is dolgozta az útvonalat, és azt mondja,

hogy meg tudjuk csinálni egyetlen ugrással. Kész szerencse, hogy a

Messed Betty tartalék üzemanyagtartályokkal van felszerelve, mert a

Góbi sivatag felett kell átrepülnünk. Mi készen állunk, ha maga is

készen áll.

Hunt visszament a szekerekhez, hogy elköszönjön az embereitől. A

mongol a vezérállat mellett állt, és a fülét simogatta.

- Nehéz, de eredményes nyarunk volt, Cöndön. Ugye tudja, hogy maga

nélkül nem jutottunk volna el idáig?

-Megtiszteltetés volt számomra, uram. Ön nagy szolgálatot tett a

hazámnak és a népemnek. Az utódaim hálásak lesznek önnek.

- Vigye a többi holmit Sicsiacsuangba, és szálljon fel vonatra. A British

Museum képviselője várni fogja Nancsingban, hogy átvegye a leleteket.

Én Ulánbátorban fogom várni, ahol majd együtt kielemezzük a

legutóbbi felfedezésünket.

- Türelmetlenül várom a következő feltárást - rázta meg Cöndön a

régész kezét.

- Isten önnel, barátom.

Hunt beszállt a Fokkerbe, és a repülőgép 220 lóerős Wright Whirlwind

csillagmotorjai feldübörögtek. A pilóta széllel szembe fordította a

gépet, és ütközésig nyomta a gázkart. A repülő fülsiketítő bőgcsscl

végiggurult a mezőn, pattogott néhányat, majd lassan a levegőbe

emelkedett. Randy Schodt leírt egy kecses félkört a mező felett, és

északnyugat felé, a mongol határ irányába fordította az emelkedő gép

orrát.

Cöndön mozdulatlanul állt; és nézte, hogy a repülőgép apró ponttá

zsugorodik a láthatáron. Csak amikor már teljesen eltűnt, és már a

zúgását sem lehetett hallani, nyúlt a kabátja belső zsebébe, hogy

megtapogassa szerzeményét. A selyem hűvös érintése elégedett mosolyt

csalt ajkára.

Page 32: Clive Cussler - A Kán Kincse

* * *

Már két órája a levegőben voltak, amikor Hunt a táskáért nyúlt, hogy

kivegye belőle a ladikot. Az unalom és a felfedezés izgalma együtt túl

sok volt ahhoz, hogy ellen tudjon állni a kísértésnek. Látni akarta a

térképet, és nemcsak látni akarta, hanem érezni is. A bronzcső most is

ide-oda gurult a láda belsejében, mint első alkalommal, de valahogy

mégsem volt ugyanaz. Felnyitotta a tetejét, és a gepárdbőrt ugyanott

találta, ahová tette, feltekerve az egyik oldalon; a tok le volt zárva, de

ahogy kiemelte, nehezebbnek érezte, mint amire emlékezett. Remegő

kézzel levette a kupakot. A tok belsejéből homok ömlött az ölébe; Hunt

megvárta, hogy az utolsó szem is kiperegjen, és belenézett a csőbe.

Üres volt.

Egy fél percig csak tátogni tudott, de aztán a düh és a kétségbeesés

legyőzte a sokkot, és Hunt teli torokból ráüvöltött a pilótákra:

- Forduljanak vissza! Azonnal vissza kell fordulnunk! Kanyarodjanak

vissza!

Követelése azonban süket fülekre talált. A pilótafülkében ülő testvérpár

most valami egészen mással volt elfoglalva.

A Mitsubishi G3M bombázó, vagy Nell, ahogy a nyugatiak ismerték,

ezúttal nem bombákat szórni jött. A kétezerhétszáz méter magasságban

utazó kétmotoros gép felderítőúton volt: az orosz légierőt tesztelte,

amely hírszerzési források szerint már megjelent Mongóliában.

Mandzsúria sikeres meghódítása és az észak-kínai előrenyomulás sikere

után a japánok a gazdag szibériai szénbányákra és a forgalmas tengeri

kikötőkre is szemet vetettek. A japánok szándékaitól tartó oroszok

felduzzasztottak szibériai erőik létszámát, és védelmi szerződést írtak

alá Mongóliával, amely lehetővé tette számukra, hogy csapatokat és

repülőgépeket állomásoztassanak a szomszédos ország területén. A

japánok már javában gyűjtötték az adatokat, és nem riadtak vissza a

védelmi vonalak tesztelésétől sem, de maga az offenzíva csak 1939

közepén indult meg Mandzsúria területéről.

A Nell Kelet-Mongóliából tartott haza, miután sem állomásozó orosz

csapatoknak, sem épülő kifutópályáknak nem látta nyomát. Egész idő

alatt nem láttak mást, csak a Góbi sivatag homokját és nagy ritkán

tevéket terelgető nomádokat. Ha az oroszok jelen is voltak Mon-

góliában, jóval északabbra kellett lenniük, vonta le a következtetést a

japán pilóta.

- Nincs itt semmi - ásított a Nell másodpilótája, a fiatal Mijabc hadnagy.

- Nem is értem, mire kell nekünk ez a vidék.

- Gondolom, ugródeszkának az északi területek felé - felelte Nobudzsi

Negisi kapitány. - Őszintén remélem, hogy ha elindul az északi invázió,

Page 33: Clive Cussler - A Kán Kincse

minket is bevetnek. A sanghaji és a pekingi mókáról már így is

lemaradtunk.

Miközben az alattuk elterülő tájat pásztázta tekintetével, Mijabe

hadnagy egy vakító villanást vett észre a szeme sarkából. Rögtön fel-

kapta a fejét.

- Egy repülőgép, uram - mutatott előre. - Arra, valamivel alattunk.

Negisi hamar megtalálta a repülőt. Északnyugat felé mozgott, Ulánbátor

irányába.

-Ez keresztezni fogja az utunkat! - állapította meg izgatott hangon. -

Végzetes hiba!

- De uram, ez nem harci repülő - tiltakozott Mijabe. - Még csak nem is

kínai - figyelte meg a Fokker jelzéseit, ahogy közelebb értek.

A parancs értelmében csak kínai repülőket támadhatunk meg.

- Repülni veszélyes - jelentette ki kárörvendően a kapitány. - Különben

is, legfőbb ideje egy kis lőgyakorlatot tartani. Nem gondolja, hadnagy?

Negisi tudta, hogy senki sem fogja megdorgálni, ha a kelleténél

agresszívebben viselkedik a kínai légtérben. Akkor meg miért ne tenné?

Egy bombázó pilótájának ritkán adódik alkalma befogni és leszedni

más repülőgépeket. Bolond lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget!

- Lőállásokat elfoglalni! - ugatott bele a hangosbeszélőbe. - Légi harcra

felkészülni!

Az ötfős személyzet zajos lelkesedéssel foglalta el pozícióit. Mindig is

erre vágytak: legalább egyszer az életben kipróbálni, hogy milyen érzés

célpont helyett vadásznak lenni. Negisi kapitány visszavett a gázból, és

megdöntötte a gépszárnyakat, hogy egy nagy bal kanyart leírva az

ezüstszínű hárommotoros mögé vigye a repülőt. Miután ez megtörtént,

ismét előretolta a gázkart. A Mitsubishi, óránként háromszázötven

kilométeres sebességével majdnem kétszer olyan gyors volt, mint a

Fokker. A két repülőgépet elválasztó távolság rohamosan csökkent.

-Elülső ágyút felkészíteni! - parancsolta Negisi, amint lőtávolba érlek.

De a hárommotoros pilótája sem várt tétlenül. Randy Schodt észrevette,

hogy a japán bombázó mögéjük kanyarodik ahelyett, hogy egyszerűen

elrepülne mellettük, és ez csak egy dolgot jelenthetett. Mivel lehagyni

nem tudta a Fokkernéi jóval gyorsabb repülőt, azt tette, amit ebben a

helyzetben tennie kellett: abban a pillanatban, hogy a lövegtoronyból

elindult az első 7,7 mm-es géppuskasorozat, Schodt balra döntötte a

gépet, és látszólag megállította a levegőben. A golyók ártalmatlanul

elsüvítettek a törzs alatt, és a bombázó is elhúzott mellettük.

Negisi szitkozódva irányt változtatott, hogy újra befogja a másik

repülőt. Egy másik lövész is tüzet nyitott, de a váratlan manőver miatt

ez is mellément.

Page 34: Clive Cussler - A Kán Kincse

A Fokker utasterében ülő Hunt mindebből egyelőre csak annyit látott,

hogy a gép hirtelen oldalra dőlt, és a ládák egymásnak verődtek. Az

egyik, belsejében értékes porcelánokkal, egy hangos reccsenéssel

keltényílt. A brit már nyitotta a száját, hogy elmondja a véleményét a

pilóták vezetési stílusáról, amikor Schodt visszakapta a gépet, és a japán

bombázó felbukkant az egyik oldalablakban. Huntnak torkán akadt a

szó.

Schodt kipróbált minden trükköt, ami a könyvben meg van írva, és

remélte, hogy a bombázó pilótája előbb vagy utóbb feladja, de a japánt

annyira feldühítette a kudarc, hogy most már csak azért is folytatta.

Schodt újra és újra lerázta, a Negisi pedig ugyanannyiszor megfordult

és célba vette a Fokkert. így ment volna ez a végtelenségig - vagy

legalábbis addig, míg az üzemanyag engedte volna -, ha az egyik lövész

végül célba nem talál.

Először a Fokker hátsó vezérsíkja szállt el. Negisi elégedetten meg-

nyalta a szája szélét: a hárommotoros most már se jobbra, se balra nem

tudott elfordulni. Vérszomjas vigyorral közelebb vitte a bombázót a

másik repülőhöz, és felkészült, hogy megadja a kegyelemdöfést. De

hiába nyitottak tüzet az emberei, a Fokker oldalra perdült, és a Nell

megint elhúzott mellette.

Dave Schodt a szárnymotorokkal trükközve pótolta a kiesett vezérsíkot,

így Randy továbbra is ki tudott térni a nála gyorsabb repülőgép elől.

Egy újabb sorozat ugyan eltalálta a törzset, de azon túl, hogy egy

második láda is szétesett, nem okozott komolyabb kárt.

Látva, hogy ezzel a taktikával nem sokra megy a Fokker ellen, Negisi a

következő fordulásnál nem kanyarodott a célpont mögé, hanem oldalról

repült rá. Ezúttal nem volt menekvés a golyók elől. A

Fokker jobb oldali motorjából füst csapott fel, de mielőtt még ki-

gyulladhatott volna, Randynek sikerült elzárnia az üzemanyag-veze-

téket. A két megmaradt motorral továbbra is a levegőben tartotta a

repülőt, de a benne ülők túlélési esélyei tovább csökkentek. Végül a

Mitsubishi felső géppuskatornya egy jól irányzott sorozattal elvágta a

Fokker magassági kormányát, és ezzel gyakorlatilag véget vetett a

Blcssed Betty útjának.

A magassági vezérlés nélkül maradt hárommotoros süllyedni kezdett, és

a két Schodt semmit sem tehetett. A szétnyílt szárny ellenére a

repülőgép egyensúlyban maradt, és enyhén előredőlve, szinte vitorlázva

közeledett a sivatag homokja felé. Randy elzárta a másik két motor

üzemanyag-vezetékét is, és felkészült a becsapódásra.

A kerekek megakadtak a homokban, a bal szárny hegye pedig ne-

kivágódott egy sziklának, és a Fokker esetlenül cigánykerekezni kez-

dett, de - hatalmas csalódást okozva a japán repülő legénységének -

Page 35: Clive Cussler - A Kán Kincse

nem robbant fel és nem gyulladt ki. Csak perdült kettőt, aztán fejjel

lefelé fordulva belecsúszott egy mélyedésbe.

Annak ellenére, hogy a fegyvertelen polgári gép lelövése ilyen nagy

kihívást jelentett számukra, a Mitsubishi fedélzetén ülők diadalittasan

felkiáltottak.

- Szép volt, emberek, de legközelebb ügyesebben kell csinálnunk -

mondta Negisi, majd megfordította a gépet, és visszaindult a man-

dzsúriai támaszpontra.

A Fokker belsejében nem volt ilyen vidám a hangulat. A Schodt fivérek

azonnal meghaltak, amikor a pilótafülke teteje beroskadt; Hunt még

életben volt, de eltört a gerince, és a bal lába félig leszakadt. Két napig

tűrt hősiesen, mielőtt feladta volna. Utolsó erejével még magához húzta

a lakkozott ladikot, és a mellkasához szorította. Úgy halt meg, hogy

nem is sejtette: a kán mesés kincséhez vezető kulcs még mindig a

kezében van.

Page 36: Clive Cussler - A Kán Kincse

I. RÉSZ

A SEICHE

1.

Bajkál-tó, Szibéria 2007. június 2.

A VILAG LEGMELYEBB TAVA olyan áttetszően kék, mint egy

csiszolt zafirkó. Ezt elsősorban a vizét tápláló hűs, hordalékban szegény

folyóknak köszönheti, de egy apró héjas állatka, a Baikal epishura is

kiveszi részét a folyamatból azzal, hogy féken tartja a tó vizében élő

algák és planktonok szaporodását. Ez a szerencsés kombináció olyan

tisztán tartja a Bajkál-tó vizét, hogy egy szélmentes napon harminc

meter mélységig is lelátni a felszínről.

Az északon hófedte hegycsúcsokkal, délen sűrű - nyírfa, vörösfenyő és

örökzöld - tajgákkal körülvett tó, a „szibériai igazgyöngy" a szépség és

a méltóság megtestesítőjeként nyúlik végig az egyébként barátságtalan

tájon. Az Alsó-Szibéria kellős közepén található, fél-Hold alakú

víztükör déli szarva a mongol határ közelében, míg az északi jóval

feljebb, ettől mintegy hatszáznegyven kilométerre van. Melysége néhol

az ezerkétszáz métert is meghaladja, víztömege a Föld

édesvízkészletének egyötödét teszi ki, ami több, mint az észak-amerikai

Nagy-tavak vize együtt. Partján csak néhány kisebb halász-falu

található, a hatalmas vízfelület maga a nyugalom tengere. Csak déli

csücske nyúlik sűrűbben lakott területek felé: nyugaton, hetven

kilométerre a parttól Irkutszk található a maga félmillió lakójával,

keleten pedig, jóval közelebb, Ulan-Ude.

Theresa Hollema lehajtotta a laptop tetejét, és a tavat szegélyező

hegyekre emelte tekintetét. A bíborszínben játszó hegycsúcsok feleli

Page 37: Clive Cussler - A Kán Kincse

pufók bárányfelhők legelésztek. A holland geofizikus szinte gyermeki

örömmel itta magába a látványt; Amszterdam környéki otthona felett

ritkán volt ilyen csodálatosan kék az ég. Theresa teleszippantotta magát

a friss levegővel, és hagyta, hogy minden érzéke ráhangolódjon a tájra.

- Szép napunk van ma, nem igaz? - jegyezte meg Tatjána Bordzsin. Az

angolt jellegzetesen orosz akcentussal beszélte, de valójában nem burját

volt, mint a helybeliek többsége, hanem egy bronzbarna, fekete hajú,

mandulaszemű mongol szépség, aki sötétbarna szemével talán

túlságosan is komolyan tekintett a világra.

- Nem gondoltam, hogy Szibéria ilyen gyönyörű - válaszolta Theresa. -

A tó egyenesen lélegzetelállító. Olyan nyugodt és békés.

- Most valóban az, de ez pillanatok alatt megváltozhat. A Szárma, a vad

északnyugati szél néha hurrikánként csap le a tóra. A tóparti temetők

tele vannak halászokkal, akik nem tanulták meg tisztelni a Bajkált.

Theresa hátán végigfutott a hideg. A helybeliek úgy beszéltek a tó

szelleméről, mintha az valóban egy létező személy lett volna. A

szibériaiak nemzeti kincsnek tekintették a Bajkál ősi vizét, de nemcsak

ők igyekeztek óvni a tavat az ipari szennyezés veszélyeitől, hanem a

nemzetközi környezetvédő szervezetek is árgus szemekkel figyeltek,

különösen azóta, hogy az ötvenes években a szovjet kormány úgy

döntött, cellulózgyárat telepít a tó déli partjára. Theresát az sem lepte

volna meg, ha egy Greenpeace csapat vette volna őket körbe

gumicsónakokkal, tiltakozásul a jelenlétük ellen.

Igaz, egyelőre szó sem volt fúrásokról vagy próbakutakról a tavon, és

Theresa nagyon remélte, hogy nem is lesz. Munkaadója, a Holland

Királyi Shell mindössze a tó egy meghatározott részén észlelt

szivárgások felkutatására kapott megbízást, amit többek között azért

vállalt, hogy elmélyítse a kapcsolatot egy új szibériai olajmező

tulajdonosaival.

Mielőtt idejött volna, Theresa még csak nem is hallott az Avarga

Olajkonzorciumról, de tudta, hogy az orosz piac hemzseg a kőolajipari

társaságoktól. A híradásokban többnyire csak a nagy állami cégekről, a

Jukoszról és a Gazpromról lehetett hallani, de ez távolról sem jelentette

azt, csak ezek ketten osztoztak az energiaipar „tortáján" amiből, az

eddig látottak alapján, az Avargának legfeljebb egy fél morzsa juthatott.

Az biztos, hogy nem a kutatásfejlesztésbe fektetik a nyereségűket

élcelődött Theresa, amikor két shelles kollégájával beszálltak a híreit

kutatóhajóba.

Milyen elmés, hogy lepukkant halászhajónak álcázták - jegyezte meg

vigyorogva Jim Wofford, a magas, bajuszos és mindig vidám arkansasi

geofizikus.

Page 38: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az emelt orrú, feketére festett halászhajó úgy nézett ki, mint egy

kiemelt és újra munkába állított roncs. A hajótestről hatalmas foltok-

ban hámlott a festék, és az egész fedélzet rothadástól és halszagtól

buzlött. Evtizedek múlhattak el azóta, hogy a krómozott felületek

fényezést láttak, a fedélzetet pedig legfeljebb az eső mosta fel. Az sem

volt valami biztató, hogy a fenékpumpa folyamatosan működik.

-Nincsenek saját hajóink - közölte faarccal Tatjána, egyetlen

kapcsolatuk az Avarga Olajkonzorciummal.

-Megnyugtat, hogy ez nem az Avarga tulajdona - felelte mosolyogva

Wofford.

-Azért remélem, tartanak rajta kaviárt - jegyezte meg bostoni

akcentussal Dave Roy, a szeizmológus. Roy úgy tudta, hogy a

Bajkálban hatalmas tokhalak élnek, melyek egyenként akár tíz kiló

kaviárt is elbírnak a hasukban.

Theresa segített a két férfinak a fedélzetre szállítani a mérőmű-

muszereiket, a kábeleket és az akusztikus szondát. Az eszközöket egy-

előre a kilenc méter hosszú halászhajó tatján helyezték el.

-Kaviár? A söröd mellé? - ugratta Theresa a mérnököt.

-Ami azt illeti, a kettő nagyszerűen kiegészíti egymást - felelte szinlelt

komolysággal Roy. - A kaviár nátriumtartalma szomjúságot okoz, amit

a malátaalapú főzet kiválóan csillapít.

-Más szóval jó ok, hogy még több sört igyál.

-Ki mondta, hogy a söriváshoz ok kell? - nézett körül Wofford.

-Feladom - nevetett Theresa. - Nem fogok egy alkoholistával vi-

tatkozni. Vagy kettővel.

Tatjána, akitől eddig egyetlen mosolyra sem futotta, bólintott a

kapitánynak. A mintás micisapkát viselő, savanyú ábrázatú férfi leg-

szembetűnőbb ismertetőjegye széles, hagyma alakú orra volt, amit a

kitartó vodkafogyasztás pulykavörösre színezett. A kapitány bebújt az

apró kormányosfülkébe, beindította a fekete füstöt okádó dízel-motort,

és eloldotta a köteleket. A délnyugati part, és vele együtt

Lisztvjanka, a kis halász- és turistafalu, távolodni kezdett. Tatjána

kiterített egy térképet, és egy pontra mutatott a falutól északra, jó

hatvan kilométerre.

- Itt fogjuk kezdeni, a Peszcsanaja-öbölben - mondta a geológusoknak. -

Több halász is jelentette, hogy olajfoltokat látott arrafelé, ami

szénhidrogén-szivárgásra utal.

- Ugye nem visz minket túl mély vízbe, Tatjána? - kérdezte Wofford.

- Tisztában vagyok a rendelkezésünkre álló eszközök korlátaival. Éppen

ezért nem a tó közepét vizsgáljuk, bár ott is észleltek foltokat. Összesen

négy helyen fogunk vizsgálatokat végezni. Mind a négy hely a tó déli

partjához közel található, remélhetően sekély vízben.

Page 39: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Hamarosan kiderül - dünnyögte Roy, miközben a közel egy méter

hosszú akusztikus szondára csatlakoztatott egy vízálló adatkábelt. Azon

túl, hogy képet generált a tófenékről, az oldalpásztázó hangradar a

relatív mélységet is kijelezte.

- Mindegyik a déli part nyugati oldalán található? - kérdezte Theresa.

- Csak a Peszcsanaja-öböl. A többi a keletin.

Az öreg halászhajó egy szárnyashajó mellett pöfögött el. A környék

ócska halászbárkáival éles kontrasztot alkotó modern, karcsú komphajó

Bajkál kikötőből, az Angara folyó torkolatától hozott utasokat.

A kikötőből kiérve a kapitány északnyugat felé fordította a hajó orrát. A

nyugati part tajgáktól és rétektől zöldellt, de a tél, amikor egy méternél

is vastagabb jég borította a tavat, állítólag nagyon zord tudott lenni.

Theresa örült, hogy most látogattak ide, amikor a napok a

leghosszabbak, de végül is nem ez volt a lényeg. A kőolajipari

mérnöknő imádott utazni, és szívesen megnézte volna a januári Szi-

bériát is. Okos volt és jó elemzőkészséggel áldotta meg az ég, de nem

ezért választotta ezt a hivatást, hanem az utazások miatt. A világ leg-

különbözőbb helyein megfordult már, és a hosszabb indonéziai, bra-

zíliai, venezuelai kiküldetéseit olyan rövidebb megbízatások fűsze-

rezték, mint például ez a kéthetes szibériai felderítőút. Az, hogy ezt a

szakmát többnyire férfiak művelték, nem jelentett gondot számára.

Életrevaló lány volt, és ha valakit nem a nőiességével ejtett rabul már az

első pillanatokban, azt remek humorérzékével hódította meg.

Hatvan kilométerrel később a kapitány egy homokos parttal körülvett

öbölbe irányította a hajót.

-A Peszcsanaja-öböl - közölte Tatjána.

A kapitány üresjáratba állította a motort, Roy és Wofford pedig

leengedte a szondát. Theresa ezalatt felszerelt egy GPS-antennát a

korlátra, és rákötötte egy számítógépre.

-Mélység harminc méter - olvasta le Tatjána a kormányosfülke

mélységmérőjéről.

-Tökéletes - felelte Theresa. A hajó megint mozgásba lendült és a

szonda, harminc méterre lemaradva tőle, követte. A számítógép

kijelzőjén hömpölyögni kezdett a tófenék akusztikai adatokból

kiszámolt képe.

-Otven méterig kaphatunk értékelhető adatokat - jegyezte meg Wofford.

- Ha ennél mélyebb lesz a tó, nagyobb hajóra és hosszabb kábelre lesz

szükségünk.

- Es még több kaviárra - tette hozzá korgó gyomorral Roy.

A kapitány magabiztos kézzel tekerte a kormányt, csaknem parttól

partig lefedve az öblöt. A négy látogató ezalatt a hangradar képernyőjét

figyelte. Minden szokatlan geológiai képződményt feljegyeztek, hogy

Page 40: Clive Cussler - A Kán Kincse

kiszűrjék azokat a pontokat, ahonnan szénhidrogén szivároghat és hogy

támpontot nyújtsanak egy későbbi fúrómag- és vizmintavizsgálathoz.

Az öböl északi szélénél jártak, az utolsó forduló következett. Theresa

felegyenesedett, és megelőlegezve magának a pihenést, jóízűen

nyújtózott egyet. Ahogy a nyílt víz irányába nézett, egy nagy,

piszkosszürke hajón akadt meg a tekintete. A hajó észak felé úszott,

fedélzetén egy felszállni készülő régimódi helikopterrel. A híd felett, az

árbocon, figyelte meg Theresa, az orosz zászló mellett egy

amerikai lobogót lengetett a szél. Egy nemzetközi kutatóhajó, mélázott

el a lány. Alaposan felkészült erre az útra, és tudta, hogy a világ

legkülönbözőbb részéről érkeznek kutatók a Bajkál-tó flóráját és fau-

náját tanulmányozni.

- Igy jó lesz! - kiáltott előre a kapitánynak Roy. Húsz perccel később

érték az öböl déli szélét, és ezzel végeztek a többsávos pásztával.

Theresa három olyan képződményt talált a tófenéken, amelyek

vizsgálatokat igényeltek.

-A mai nap első felvonása ezzel véget ért - állapította meg elégedetten

Wofford. - És most hova?

-Atkelünk a tavon ide - kopogtatta meg Tatjána a térképet formás

mutatóujjával. - Jelenlegi helyzetünktől harmincöt kilométer dél-

keletre.

- Akár benne is hagyhatjuk a szondát a vízben - mondta Thercsa. -

Idejövet se haladtunk sokkal gyorsabban. Legalább lesz némi el-

képzelésünk a tófenék szerkezetéről.

- Nem gond. - Wofford leült a fedélzetre, és a korlát tetejére tette a

lábát. Egy darabig unottan figyelte a kijelzőt, aztán hirtelen meg-

változott az arckifejezése. - Ez különös - motyogta.

Roy közelebb hajolt a kijelzőhöz. A tófenék radarképe ide-oda

szaladgáló vonalak kusza halmazára esett szét.

- A tófenéknek ütődött volna a szonda?

- Nem - jelentette ki Wofford, miután megnézte a mélységet. Negyven

méterrel fölötte van. - Néhány másodperccel később az

interferenciavonalak kisimultak, és a tófenék vég nélkül gördülő képe

visszatért a kijelzőre. - Egy tokhal ennivalónak nézhette, de a jelek

szerint nem ízlett neki - vigyorgott megkönnyebbülten Wofford.

Szavaira egy mély morajlás tett pontot. A hang olyan tompa volt,

mintha a föld mélyéből jött volna, és majdnem egy fél percen át höm-

pölygött a víz felett. Forrása valahol északon lehetett, de a hajó utasai

hiába meresztették a szemüket, semmi olyant nem láttak, ami

magyarázatot adhatott volna rá.

- Valahol robbantottak volna? - tűnődött Theresa. - Van bánya a

közelben?

Page 41: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ilyen közel nemigen - felelte Roy.

A kijelzőn egy rövid zavar futott végig, aztán a kép újra kitisztult.

- Nem tudom, hogy mi ez - fintorodott el Wofford -, de hogy a

műszereink nem szeretik, az biztos.

2.

TIZENHAT KILOMÉTERREL északabbra Rudi Gunn kilépett az orosz

Verescsagin kutatóhajó hídszárnyára, és felnézett az azúrkék égboltra.

- Mennydörgésnek hangzott, de egyetlen felhőt sem látok - motyogta

értetlenül. - Levette vastag, szarukeretes szemüvegét, megtörölte a

lencséjét, és megint felnézett. - A fene se érti.

Dr. Alekszandr Szargov jóízűen nevetni kezdett. Kerek pocakjával,

ébenfekete szemével és bozontos szakállával éppen úgy nézett ki, mint

egy nagy és veszélyes medve, de tekintetéből szelíd jóindulat sugárzott.

- Maguk nyugatiak olyan viccesek! - mondta erős akcentussal.

- Nézze el Rudinak, Alekszandr - válaszolta egy mély, barátságos hang

a hídról. - Még nem lakott földrengési zónában.

Dirk Pitt zöld szemében jókedv csillogott. A Nemzeti Víz Alatti

Tengeri Ügynökség igazgatója felállt a kijelzősor elől, és kinyújtoztatta

százkilencven centis testét - gyakorlatilag megtámasztotta magát a

padló és a híd mennyezete között. A bő két évtizednyi tenger alatti

kalandozás nem múlt el nyomtalanul, és a szarkalábak meg

ősz hajszálak is megszaporodtak a halántéka környékén, de az idő még

mindig nem bírt erőt venni rajta: ugyanolyan szálkás és fitt

volt, mint fiatal korában.

- Földrengés? - nézett rá tanácstalanul Gunn. A NUMA igazgató-

helyettese, aki Annapolisban szerzett diplomát és korábban a hadi-

tengerészetnél volt hajóparancsnok, tűnődve kinézett a vízre. - Már volt

részem egy-kettőben, de azt nem hallottam, hanem éreztem.

- A gyengébbek csak megrázzák a vitrint, de a nagyobb rengések olyan

zajosak tudnak lenni, mint egy robogó expresszvonat - világosittta fel

Pitt.

- A Bajkál-tó környéke nagyon aktív tektonikai szempontból -tette

hozzá Szargov. - A régióban gyakoriak a földrengések.

- Azért remélem, hogy annyira mégsem - ült vissza a kijelzők elé Gunn.

- Nagyon nem örülnék neki, ha valami bekavarna a méréssorozatba.

A csapat egy közös orosz-amerikai projekt keretében a Bajkál-tó

eddig még feltérképezetlen áramlatairól gyűjtött adatokat. Ahelyett,

Page 42: Clive Cussler - A Kán Kincse

hogy a washingtoni NUMA-központ kényelmét élvezte volna, az örök-

mozgó Pitt személyesen vezette a kormányzati ügynökség maroknyi

csapatát, amit az irkutszki Limnológiai Intézet munkatársai egészítettek

ki. Az oroszok adták a hajót és a legénységet, az amerikaiak pedig a tó

és az áramlatok háromdimenziós modelljének megalkotására alkalmas

ultramodern hangbójákat és mérőeszközöket. A Bajkál-tó rendkívüli

mélysége egészen egyedi és szeszélyes keringési mintázatot alakított ki.

Az óriás örvényekről és a hálóik által a mélybe rántott halászbárkákról

szóló történetek talán nem is nélkülöztek minden alapot.

A tudóscsapat a tó északi csücskénél kezdte a munkát. A különböző

mélységekben elhelyezett, az áramlatokkal együtt sodródó többtucatnyi

apró érzékelő folyamatosan szolgáltatta a hőmérsékleti, nyomás- és

pozícióadatokat a helyhez kötött víz alatti adatgyűjtőknek. A

Verescsagin fedélzetén a számítógépek feldolgozták az adatgyűjtőkről

beolvasott értékeket, és 3D képek alakjában megjelenítették az

eredményt. Gunn végignézett a kijelzőkön, aztán hagyta, hogy a

tekintete visszatérjen ahhoz, amelyik a tó közepét mutatta. A képernyőn

narancssárga labdák lebegtek egy tál hupikék fagylaltra emlékeztető

közegben. Az egymás felett elhelyezkedő gömbök hirtelen felugrottak a

képernyő tetejére.

- Azt a... Vagy eldőlt az egyik adatgyűjtőnk, vagy tényleg történik

valami a tófenéken - dünnyögte Gunn.

Most már Pitt és Szargov is a kijelzőt figyelte. A narancssárga labdák a

felszín felé száguldottak.

- Az áramlat drámai sebességgel emelkedik - vonta össze a szemöldökét

Szargov. - Nem hiszem, hogy egy földrengés képes lenne erre.

- Maga a földrengés nem is, de a következménye talán igen -mondta

Pitt. - Például egy víz alatti földcsuszamlás.

Pitt ráhibázott. Kétszáz kilométerrel északabbra, hatszáz méterrel a

felszín alatt pontosan ez történt. A morajlást egy Richter-skála szerinti

6,7-es erősségű földrengés keltette, melynek epicentruma a tó északi

partjának közelében volt. A szeizmológiai vizsgálatok megállapították,

hogy a tófenéken több tucat törésvonal fut végig, melyek egyike a

Bajkál közepén elterülő Olhon-szigetet is érinti. Ha egy geológus

megvizsgálta volna ezt a földrengés előtt és után, kevesebb mint három

milliméternyi eltérést mérhetett volna. És mégis, ez a szűk három

milliméternyi különbség, szaknyelven „vetődési magasság" elég volt

ahhoz, hogy egy víz alatti szakadék tetején meginduljon az üledék és

lavinává gyorsulva legyaluljon a szigetről egy húsz méter vastag

tömböt.

Néhány másodperc leforgása alatt egymillió köbméternyi iszap, homok

és kőzet zúdult a másfél kilométer mélyen lévő tófenékre. A víz alatti

Page 43: Clive Cussler - A Kán Kincse

robaj hangja hamar elült, a földcsuszamlás által felszabadított energia

azonban még csak most szabadult fel. A mozgó üledék egy masszív

vízfalat tolt maga előtt, ami a szakadék mélyén lévő, több tízmillió

liternyi víztömeget óhatatlanul a felszín felé lökte.

A víz alatti földcsuszamlás az Olhon-sziget déli oldalán történt, így a

hullám is - immár seiche, a tengeri cunami édesvízi testvére -déli

irányba indult. Eleinte csak egy három méter magas púp volt, ahogy a

tó mélysége csökkent, úgy gyorsult és nőtt, hatalmas vízfallá erősödve.

A Verescsagin fedélzetén aggódva figyelték a hullám terjedését. A

szigettől délre eső terület háromdimenziós modelljén nyolc kilométer

hosszan elszórt narancssárga gumilabdákként pattogtak. A terjedés

iránya egyértelműen észak-dél volt.

- Az érzékelők majdnem ötméternyit ugrottak, ahogy áthaladt rajtuk -

jelentette Gunn. Még egyszer ellenőrizte a méréseit, aztán komoran

bólintott.

- Egy földcsuszamlás valóban képes ekkora hullámot kelteni - ismerte

el az elektronikus képek láttán Szargov. Az orosz a falitérképre

mutatott. - A hullám át fog haladni a Szelenga folyó deltáján. Ott

remélhetően szétesik.

Pitt megrázta a fejét.

- Éppen ellenkezőleg. Ha sekélyebb vízbe ér, a felszíni ereje nőni fog.

Milyen gyorsan terjed, Rudi?

Gunn az egérrel vonalat húzott két szomszédos érzékelő közé, és

lemérte a távolságukat.

-Ha jól számolom, óránként kétszáz kilométeres sebességgel.

- Ami azt jelenti, hogy ötven perc múlva itt lesz - végzett gyors

számolást Pitt, miközben gondolatai máris ezerfelé cikáztak. A

Verescsagin erős és stabil hajó volt, ezért Pitt elsősorban nem is a saját

biztonságuk miatt aggódott, hanem azokért a kisebb hajókért és

bárkákért, amiket nem arra terveztek, hogy házmagasságú hullámokkal

küzdjenek meg. Aztán ott voltak a parton élők is, akik még nem is

sejthették, hogy az alacsonyabban fekvő területeket el fogja önteni a

víz.

-Dr. Szargov, azt javaslom, utasítsa a kapitányt, hogy adjon le azonnali

vészjelzést a tavon közlekedő vízi járműveknek. Mire látni fogják a

hullámot, már túl késő lesz ahhoz, hogy félrehúzódjanak az útjából. A

hatóságokat is értesíteni kell, hogy menekítsék ki a lakosságot az

árhullám elől. Nincs vesztegetni való időnk.

Szargov átügetett a rádióhoz, és maga adta le a vészjelzést. A rádio

egyiszeriben megtelt zsivajjal: mindenki egyszerre akart Szargovval

beszélni. Bár nem beszélt oroszul, Pitt annyit ki tudott venni a hang-

Page 44: Clive Cussler - A Kán Kincse

lejtésükből, hogy nem hisznek a tudósnak. Vigyorogva figyelte, hogy az

egyébként békés és vidám Szargov elvörösödik, és minden bizonnyal

obszcén szitkokat szór a mikrofonba.

- Idióta halászok! Bolondnak tituláltak!

A figyelmeztetésnek akkor lett foganatja, amikor egy halászhajó az Aja-

öbölből hisztérikus hangon jelentette, hogy a hullám széle elkapta, és

kis híján felborította a bárkáját. Pitt végigpásztázta a láthatárt egy

látcsővel; féltucatnyi halászhajót, egy kisebb teherhajót és egy

szárnyashajót látott a lisztvjankai kikötő felé iszkolni.

- Úgy tűnik, mégiscsak sikerült meggyőznie őket, Alex - jegyezte meg

Pitt.

- Igen - felelte megkönnyebbülten Szargov. - A lisztvjankai rendőrség

riasztotta a többi part menti őrsöt is, és nekilátott kiüríteni a

veszélyeztetett területeket. Mindent megtettünk, amit megtehettünk.

- Még nem. Elfelejtette utasítani a kapitányt, hogy vigyen minket teljes

sebességgel Lisztvjankába - emlékeztette mosolyogva Pitt.

Miközben a Verescsagin a nyugati part felé fordult és gyorsulni kezdett,

Gunn a térképet tanulmányozta.

-Ha a hullám tartja déli irányát, a part - mutatott a nyugati irányú

hajlatra - megvéd minket a javától.

- En is erre számítok - bólintott Pitt.

- Csak érjünk oda időben - nézett ki a híd ablakán Szargov. -Még

majdnem harminc kilométer. Ez húzós lesz.

Lisztvjankában vonítani kezdett egy ősrégi légvédelmi sziréna. A

bárkákat partra vontatták, a hajókat a dokkokhoz rögzítették. Az iskolát

kiürítették, a part közeli üzleteket bezárták. A lakosság tömegével

megindult a falu magasabb fekvésű pontjai felé, és várta, hogy a vízfal

lecsapjon.

- Az ír derbire emlékeztet - jegyezte meg komoran Szargov. A láthatárt

hajók pettyezték: mindegyik Lisztvjankába igyekezett, és mindegyik

teljes sebességgel, mintha egy láthatatlan mágnes húzta volna őket. Jan

Haritonov, a Verescsagin kapitánya magabiztos kézzel tartotta a

kormányt, de időnként azért ő is észak felé pillantott, ahonnan a

hullámot várták.

Pitt egy mozdulatlan objektumot vett észre a radar képernyőjén. Tizenöt

kilométerre lehetett tőlük, délkeleti irányban.

- Úgy látom, valaki még nem kapta meg a vészjelzést - intett Pitt a

képernyő felé.

- Az ostoba! Biztosan kikapcsolta a rádióját! - dugta ki Szargov a

látcsövét a bal oldali ablakon. Egy fekete foltot látott a távolban lassan

kelet felé úszni. - Egyenesen a hullám közepe felé tart! - Szargov a

Page 45: Clive Cussler - A Kán Kincse

mikrofonért nyúlt. Többször is megpróbálta elérni a hajót, de nem

kapott választ. - Az életével fog fizetni a nemtörődömségéért!

Zajos csörömpölés fojtotta bele a szót: egy helikopter közeledett,

egyenesen a Verescsagin hídja felé. Az utolsó pillanatban a szivart

rágcsáló pilóta felkapta a gépet, és átlendült a jobb oldali hídszárny

felett. A zajos kávédaráló egy Kamov KA-26-os volt, egy öreg szovjet

helikopter, amely még valamikor az 1960-as években élte fénykorát. A

fakó ezüstszínűre festett civil szállító jármű oldalán a Limnológiai

Intézet emblémája díszelgett.

- Leengedtem az összes gubót - recsegte Al Giordino mély hangja a

rádióból. - Kérek engedélyt letenni a madárkát.

- Az intézetünk igen nagy becsben tartja ezt a helikoptert - mondta

fejcsóválva Szargov.

- Felesleges aggódnia, Alekszandr - felelte derűsen Pitt. - Al remek

pilóta. Ha egy 747-est kellene letennie, ahhoz se kellene neki sokkal

több hely.

- Jobb lenne, ha a parton szállna le vele - szólalt meg Gunn. -Még a

végén kárt tesz benne a hullám.

- Igen, hogyne - motyogta Szargov. Sokkal nyugodtabb lett volna, ha ez

a gépmadár nem a hajón akar fészket rakni.

- Ha gondoljátok, elrepülhetek figyelmeztetni azt a kóbor halászhajót -

ajánlotta fel Pitt.

Szargov tűnődve az amerikaira nézett, aztán bólintott. Pitt felkapta a

mikrofont.

- Hogy állsz az üzemanyaggal, Al?

- Most tankoltam a bajkáli reptéren. Ha óvatosan adom a gázt, még

három és fél órát repülhetek. Feltéve, hogy addig nem nő tyúkszem a

hátsómra. Reggel óta lapítom.

- Szállj le, de hagyd járni a motort. Lesz egy kis mentőakciónk.

- Vettem - csikorogta a rádió. A helikopter a hajófar fölé repült, és

leereszkedett a tatfedélzetre épített rozoga leszállóhelyre.

- Figyelmeztetjük őket, aztán irány a part - tájékoztatta a többieket Pitt,

és már rohant is le a hídról. Útközben beugrott egy piros sporttáskáért a

kabinjába, aztán felkaptatott egy lépcsőn, végigment egy folyosón, és a

tatfedélzeten bukkant fel, ahol egy nagy, gömbölyded dekompressziós

kamra mellett kellett eloldalaznia. A forgószárnyak keltette szélnek

nekifeszülve megmászta a leszállóhelyre vezető lépcsőt, és még mindig

előregörnyedve a Kamov utasoldali ajtaja felé indult.

Az apró, mindössze négy méter hosszú helikopter egy megcsonkított

szitakötőre emlékeztette Pittet. A szűk pilótafülkét mintha ket-tévágták

volna a két ülés mögött: eredetileg egy eltávolítható utaskabin

illeszkedett hozzá, amit permetezőtartállyal, mentőkabinnal vagy - mint

Page 46: Clive Cussler - A Kán Kincse

ebben az esetben is - egy raklappal lehetett lecserélni. Erre került rá a

csövekkel teli rekesz, amiből Giordino a narancssárga gubókat a tó

vizébe szórta. A raklap fölött, kétoldalt helyezkedtek el a helikopter két

egymással szemben forgó rotorsíkját hajtó dugattyús csillagmotorok. A

cingár farok végén két függőleges vezérsík helyezkedett el, farokrotor

azonban egyiken sem volt. A Ka-26, vagy „Hoodlum", ahogy Nyugaton

ismerték, praktikus többcélú emelőrendszernek épült, és nagyszerűen el

is látta ezt a feladatát -még akkor is, ha egy hajó fedélzetére telepített

szűk leszállóhellyel kellett beérnie bázis gyanánt.

A pilótafülke jobb oldali ajtaja kinyílt, és egy ZZ Top feliratú ba-

seballsapkát viselő fiatal orosz technikus huppant le a fedélzetre. Intett

Pittnek, hogy foglalja el a helyét, a kezébe nyomta mikrofonos

fejhallgatóját, és már nyargalt is a lépcső felé. Pitt beült a barátja mellé,

a lába elé gyömöszölte a táskáját, és bevágta az ajtót.

A helikopterrel ellentétben Albert Giordino egyáltalán nem volt légies.

A zömök olasz jó harminc centivel alacsonyabb volt Pittnél, de olyan

vaskos karjai voltak, mint két légkalapács. Fején fekete, meg-

zabolázhatatlanul göndör haj tenyészett, zord arca - melynek már-már

szerves részét képezte az elmaradhatatlan szivar - hosszú napok óta nem

látott borotvát. Mahagónibarna szemében értelem és cinikus jókedv

csillogott, ami még a legnehezebb helyzetekben sem hagyta cserben. A

NUMA technológiai igazgatója, Pitt ősrégi barátja, sokkal

otthonosabban érezte magát egy tengeralattjáró vezetőülésében, de azért

a legtöbb repülőeszközzel is nagyszerűen elboldogult.

- Hallottam a vészjelzést. A hullám felett akarsz lenni, amikor lecsap

Lisztvjankára? - kérdezte Giordino a fejhallgatóból.

- Előtte még lesz egy kis társadalmi munkánk. Szállj fel, és irány

délkelet. Majd útközben elmondom, miről van szó.

Giordino felemelte a Kamovot a mozgó hajóról, és kelet felé ka-

nyarodott a tó felett. Míg Giordino beállt hatvan méter magasságra és

óránként százharmincra növelte a sebességet, Pitt tájékoztatta a seiche

paramétereiről és a gyanútlan halászhajóról. A fekete hajótest nem

sokkal később fel is bukkant a láthatáron. Giordino célba vette a

helikopterrel, Pitt pedig visszarádiózott a Verescsaginra.

- Hogy gurul a hullámunk, Rudi?

- Percről percre erősödik, Dirk - felelte aggódó hangon Gunn. -A

közepénél a magassága már elérte a kilenc métert, és a sebessége is

növekedett. Most épp a Szelenga deltájánál jár.

- Mennyi idő múlva ér el minket?

Gunn bepötyögött egy parancsot a számítógépbe.

Page 47: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Kábé harminchét perc múlva éri el a Verescsagint. Nem fogjuk elérni

Lisztvjankát. Mintegy nyolc kilométerre leszünk a parttól, amikor

lecsap ránk.

- Kösz, Rudi. Figyelmeztetjük a hajót, és máris megyünk. Addig is

zárjatok le minden nyílást a fedélzeten.

- Vettem - nyugtázta Gunn arra gondolva, hogy szívesen cserélne Pitt-

tel.

A hullám még hatvanöt kilométerre volt tőlük, és Lisztvjanka dombjait

már tisztán látni lehetett a fedélzetről. A hajónak még volt ideje

elkotródni a hullám közepének az útjából, de a fedezéket nyújtó part-

vonal mögé már nem juthatott be. Gunn sok jóra nem számított, de

elképzelni sem tudta, hogyan fog kinézni a festői tó környéke egy óra

múlva.

3.

- ÚGY TŰNIK, társaságot kaptunk - mutatott a láthatár felé a halászhajó

tatján álló Wofford. Theresa már korábban kiszúrta a helikoptert, de

most a többiek is felkapták a fejüket. A köpcös repülőszerkezet

az égbolt nyugati részén tűnt fel, és egyenesen feléjük tartott.

A halászhajó, orral a keleti partnak, még mindig a szondát vonszolta.

Utasai mit sem sejtettek a közelgő veszélyről. Az egyiküknek sem tűnt

fel, hogy egyetlen hajót vagy bárkát sem látni a tavon - igaz, a hatalmas

vízfelületen ez egyáltalán nem számított ritkaságnak.

A helikopter a hajó bal oldala mellé ereszkedett, és a fedélzeten állók

felé fordult. Az utasülésen ülő személy - egy ébenfekete hajú férfi -

meglengetett egy mikrofont, és a fejhallgatójára mutatott.

- Rádión próbálnak hívni minket - állapította meg Wofford. - Be van

kapcsolva, kapitány?

Tatjána tolmácsolta a szavait a kapitánynak, aki megrázta a fejét,

ingerülten mondott neki valamit, majd felemelte a mikrofont, a heli-

kopterben ülők felé emelte, és végighúzta a mutatóujját a torka előtt.

- A kapitány azt mondja, hogy már két éve nem működik a rádiója -

közölte Tatjána. - Azt állítja, hogy nincs is rá szüksége, mert így is

nagyszerűen tájékozódik.

- Vajon miért nem lepődök most meg? - forgatta meg a szemét Roy.

- Aligha volt kiscserkész - morogta Wofford.

Page 48: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Szerintem azt akarják, hogy forduljunk vissza - értelmezte a he-

likopterben ülő férfi mozdulatait Theresa. - Azt akarják, hogy menjünk

Lisztvjankába.

- A helikopter a Limnológiai Intézethez tartozik - jegyezte meg Tatjána.

- Nincs hatáskörük. Nem kell rájuk hallgatnunk.

- Valamire figyelmeztetni akarnak minket - tiltakozott Theresa. A pilóta

kétszer is megbillentette a helikoptert, az utas pedig továbbra is

sürgetően hadonászott.

- Ezek tényleg azt hiszik, hogy csak ők végezhetnek méréseket ezen a

területen - háborgott Tatjána. - Otoityi, otoityi - hessegette a helikoptert.

- El innen!

Giordino fülig érő szájjal figyelte őket. A mogorva kapitány szitkokat

szórt a helikopterre, a nő pedig el akarta hessegetni őket, mintha nem is

egy helikopterrel, hanem egy nagy és bosszantó madárral lett volna

dolga.

- Úgy látom, nem esett le nekik.

- A kapitányuk vagy teljesen elitta az eszét, vagy sohasem volt neki -

felelte fejcsóválva Pitt. - Nézd a vízvonalat.

A halászhajó jóval alacsonyabban ült a vízen, mint az normális lett

volna.

- Ez már most süllyed! - állapította meg a szivarja mögül Giordino.

- Esélye sincs a hullámmal szemben - mondta Pitt. - Le kell tenned a

fedélzetre.

Giordino túlságosan is jól ismerte a barátját ahhoz, hogy tiltakozni

próbáljon. Pitt önveszélyesen segítőkész volt, és ez ellen semmit sem

lehetett tenni. Giordino, magabiztos kézzel irányítva a helikoptert,

körberepülte a hajót, de egyetlen olyan pontot se talált rajta, amit

veszélytelenül megközelíthetett volna, hogy kitegye Pittet. A legfőbb

akadályt a magas árboc jelentette, amely úgy védte a hajót a Kamov

tizenhárom méter átmérőjű forgószárnyaitól, mint egy hatalmas tüske.

- Nem tudok elég közel kerülni a fedélzethez az árboc miatt. Két

választásod van: vagy odaúszol, vagy kipróbálod, le tudsz-e ugrani hat

méterről anélkül, hogy kitörnéd a bokádat.

Pittnek jobb ötlete volt:

- Nem hiszem, hogy a vízhőmérséklet kedvezne az úszásnak, de ha rá

tudsz tenni az árboc tetejére, én mindent elkövetek, hogy ne vallják

szégyent mint tűzoltó-imitátor.

Őrült ötlet, gondolta Giordino, de végül is működhet. Ha elég közel

tud kerülni az árbochoz, Pitt átkarolhatja és lecsúszhat rajta a fedélzetre.

A manőver a szárazföldön sem tartozott a „kispiskóta" kategóriába, egy

mozgó és bukdácsoló hajó esetében pedig különösképpen veszélyesnek

Page 49: Clive Cussler - A Kán Kincse

ígérkezett: az imbolygó árboc egy jól irányzott ütéssel könnyen

lefricskázhatta volna az égről a Kamovot.

Giordino feljebb emelte a helikoptert annyira, hogy kerekei három

méterrel az árboccsúcs szintje felett legyenek, aztán óvatosan föléje

vitte a Pitt felőli ajtót, és addig ügyeskedett a gázkarral, míg tökéletesen

hozzá nem igazította a sebességüket a hajó sebességéhez. Az

eredménnyel elégedetten csökkentette a magasságot, egy méterre

szűkítve a távolságot az árboc csúcsától.

- Jelezd, és lejjebb ereszkedek, hogy elkapd az árbocot - mondta

Giordino a fejhallgatón keresztül. - De biztosan vissza tudsz mászni,

hogy felvegyelek?

- Ez nincs tervbe véve - közölte vele Pitt. - Máris kész vagyok. Letette a

fejhallgatóját, majd ajtót nyitott a rotorok által csapott

szélnek, és egy hanyag mozdulattal kilökte a sporttáskát a helikop-

terből. Miután meggyőződött róla, hogy a táska ott landolt, ahol kellett -

a kormányosfülke tetején -, kilógatta a lábát az ajtón, és intett

Giordinónak, hogy tartsa a sebességet. Pitt ráhangolta magát a rit-

mikusan előre-hátra lengő árboc mozgására, és amikor az két hullám

között egy pillanatra megszűnt, intett a barátjának. Giordino egy

határozott mozdulattal lejjebb engedte a helikoptert, Pitt pedig egy

szemvillanás alatt eltűnt az ajtóból. Giordino azonnal felemelte a gépet,

és eltávolodott a halászhajótól. Mire megpillantotta az árbocot, Pitt már

félig lecsúszott rajta.

- Verescsagin a légi egységnek - reccsent Giordino fülébe egy ismerős

hang.

- Mi a helyzet, Rudi?

- Csak tájékoztatni akartalak a hullám állapotáról. Jelenleg két-

száztizenhat kilométer per órás sebességgel halad, csúcsmagassága tíz

méter. A Szelenga deltáját már elhagyta, így nem számítunk újabb

sebességnövekedésre.

- Gondolom, ez a része volt a jó hír. A becsült érkezési időpont?

- A ti pozíciótokon tizennyolc perc. A Verescsagin meg fog fordulni,

hogy szembehelyezkedjen a hullámmal. Javaslom, maradj a kö-

zelükben, és készülj a mentésre.

- Kérlek, erősítsd meg, Rudi. Tizennyolc perc múlva itt lesz?

- Pozitív.

Tizennyolc perc. Az ócska halászhajónak esélye sem volt révbe jutni

ennyi idő alatt. Az olasznak elég volt ránéznie az alacsonyan úszó

fekete hajótestre, hogy tudja, ennek befellegzett. Csak most nyilallt bele

a felismerés: azzal, hogy letette a barátját a fedélzetére, gyakorlatilag

jóváhagyta a halálos ítéletét.

Page 50: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt elsiklott egy ócska rádió és GPS-antennapár mellett, lefékezte

magát a lábával, és elegánsan lehuppant a táskája mellé. A kor-

mányosfülke tetejéről már jóval egyszerűbb volt lejutni: egy lépcsős

létra vezetett le róla a fedélzetre. Pitt fogta a táskáját, és lesétált a

döbbent társaság kellős közepébe.

- Privet. - Bocsánatkérően elvigyorodott. - Beszél valaki angolul?

- Mindannyian, kivéve a kapitányt - felelte meglepetten Theresa.

Akárcsak a többiek, ő is azt hitte, hogy a férfi orosz.

- Megtudhatnám, hogy mi ennek a váratlan és kéretlen látogatásnak az

oka? - kérdezte szigorú arccal Tatjána. Sötét szeme gyanakvóan kutatta

Pitt tekintetét. A háta mögött, a kormányosfülke ajtajában álló kapitány

újabb szitokáradatot zúdított a jövevényre.

- Elvtársnő, mondja meg a kapitánynak, hogy ha szeretne még vodkát

ízlelni életében, fordítsa máris ezt a teknőt Lisztvjanka felé, és

gyorsítson teljes sebességre - felelte parancsoló hangon Pitt.

- Valami baj van? - kérdezte ijedten Theresa.

- Egy víz alatti földcsuszamlás egy óriáshullámot indított el az Olhon-

sziget környékéről. Miközben beszélgetünk, egy tízméteres vízfal tart

felénk szédítő sebességgel. Figyelmeztető üzeneteket adtunk le mi is és

a hatóságok is rádión, de a maguk derék kapitánya vagy süket, vagy

elfelejtette bekapcsolni a készüléket.

Tatjána hamuszürke arccal a kapitány felé fordult, és valamit hadart

neki. A kapitány bólintott, majd anélkül, hogy egyetlen szót is szólt

volna, visszavonult a kormányosfülkébe. Egy másodperccel később az

öreg motor felvinnyogott, és a hajó orra beállt Lisztvjanka irányába.

Miközben a hajó teljes sebességre gyorsult, a tatfedélzeten Roy és

Wofford nekilátott elpakolni a műszereket.

Pitt felnézett, és bosszúsan látta, hogy a helikopter ezüstje már a

láthatár nyugati peremén csillog. Szólnia kellett volna Alnek, hogy

maradjon a hajó közelében... és lehetett volna annyi esze, hogy rádiót

hozzon magával. Most már egészen biztos volt benne, hogy nem tudnak

elmenekülni a hullám elől. Az egyetlen reményt Al és a helikopter

jelentette volna.

- Köszönöm, hogy figyelmeztetett minket - szorongatta meg a kezét a

minden ízében reszkető Theresa. - A frászt hozta rám ezzel a

mutatvánnyal.

Pitt máris eldöntötte, hogy kedveli ezt a nőt. Kedves őszintesége

Lorenre, a feleségére emlékeztette.

Page 51: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Igen, nagyon hálásak vagyunk - enyhült meg Tatjána. Röviden

bemutatta a társaságot, aztán megkérdezte: - Jól sejtem, hogy a

limnológiai kutatóhajóról jött?

- Igen. Ők már Lisztvjanka felé tartanak a többi környékbeli hajóval

együtt. Csak magukat nem tudtuk figyelmeztetni.

- Én megmondtam, hogy gáz ez a hajó - súgta oda Roy a kollégájának.

- Meg a kapitány is - tette hozzá Wofford.

- Nos, Mr. Pitt, úgy tűnik, hogy együtt fogjuk meglovagolni ezt a

hullámot. Mennyi időnk van még, míg ideér? - kérdezte Tatjána.

Pitt maga elé lendítette a karját, és a Doxa búvárkaróra narancssárga

számlapjára pillantott. Ha nem változtak a paraméterei, tizenöt perc

múlva itt lesz.

- Az túl kevés - állapította meg csendes beletörődéssel Tatjána.

- A tó déli vége kiszélesedik, így az energia itt nagyobb felületen fog

szétszóródni. Minél közelebb jutunk Lisztvjankához, annál kisebb

hullámmal kell majd megbirkóznunk.

Pitt egy percig sem hitte, hogy ez számítani fog a rozoga halászhajó

esetében, de legalább addig is reményt adott az embereknek. A vén

teknő percről percre egyre mélyebbre merült a vízbe, motorja

köhögött és fuldoklott, mintha minden pillanatban le akarna állni. A

hajótestnek nem volt olyan fából készült része, ami ne rothadt volna, és

ez még csak a fedélzet volt - mi lehetett a helyzet odalent?

- Számítsanak rá, hogy nem mindennapi élményben lesz részük.

Mindenki vegyen magára mentőmellényt. Mindent, amit nem akarnak

elveszíteni, rögzítsenek kötelekkel.

Roy és Wofford, Theresa segítségével, gyorsan lekötözte a műszereket.

Tatjána eltűnt a kormányosfülkében, és pár perccel később egy kazal

mentőmellénnyel tért vissza.

- Csak négy van belőlük - közölte. - A kapitány lemondott róla, de egy

még így is hiányzik - nézett Pittre, a kakukktojásra.

- Miattam nem kell aggódnia. Hoztam magammal - felelte Pitt. Míg a

tudóscsapat tagjai magukra öltötték a mellényeket, Pitt lerúgta a cipőjét,

alsóra vetkőzött, és belebújt a neoprén ruhába, amit a sporttáskában

hozott magával.

- Mi ez a hang? - nézett fel Theresa.

Egy alig hallható morajlás futott végig a víztükrön. A zaj egy távoli

alagútból előbukkanó tehervonat robogására emlékeztette Pittet. Egy

közeledő vonatra...

Oda sem kellett néznie, hogy tudja: a menekülésük véget ért. A

hullám tovább gyorsult - és ezzel együtt erősödött és hamarabb

megérkezett, mint arra Rudi számított.

- Ott van! - kiáltotta előremutató karral Roy.

Page 52: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ez hatalmas! - tátogta a látványtól sokkoltan Theresa.

A feléjük száguldó hullám nem az a tajtékos bukóhullámtípus volt,

amit a szörfözők annyira imádnak meglovagolni, hanem inkább egy

sima, parttól partig nyúló, fekvő félhenger. Mintegy harminc kilo-

méterre lehetett, de így is látták, hogy magassága meghaladja a tíz

métert. A mozgó, morajló vízfal szürreális látványa mindenkit letag-

lózott. Kivéve Pittet.

- Tatjána, mondja meg a kapitánynak, hogy fordítsa szembe a hajót a

hullámmal! - A kapitány, akkora szemekkel, mint egy-egy dísztárcsa,

gépiesen megpörgette a kormánykereket. Pitt nem sok esélyt adott az

öreg, fenékvízzel telt teknőnek, de nem akart tétlenül várni. A

legfontosabb az volt, hogy mindenkit a fedélzeten tartson. Ahogy

gyorsan végigpásztázta a fedélzetet, egy ócska, a jobb oldali habvető

mellé feltekert halászhálón akadt meg a tekintete.

- Segítene nekem, Jim? - nézett Woffordra.

Átvonszolták a hálót a kormányosfülke mögé, és szétterítették a

fedélzeten. Az egyik szélét Wofford a jobb oldali korláthoz rögzítette, a

másikat Pitt egy gerendához az ellenkező oldalon.

- Ez mire kell? - kérdezte Theresa.

- Ha közeledik a hullám, mindenki feküdjön le, és kézzel-lábbal ka-

paszkodjon bele jó erősen a hálóba. A háló csillapítani fogja az ütés ere-

jét, és remélhetően meg fogja akadályozni, hogy a víz elsodorja

magukat.

Mialatt a kapitány a hajó orrával célba vette a hullámot, a három férfi és

a két nő felsorakozott a háló előtt. Roy tapintatosan Pitt fülébe súgta:

- Derék próbálkozás, Mr. Pitt, de mindketten tudjuk, hogy ez a vén

mosóteknő nem fogja kibírni.

- Soha ne adja fel - felelte Pitt. Igyekezett magabiztosnak látszani, de

nem volt valami meggyőző.

Most, hogy az óriáshullám már kevesebb mint tíz kilométerre volt

tőlük, a morgás zajjá erősödött. Már csak néhány szűk perc volt hátra a

találkozásig. A hajó utasai felkészültek a legrosszabbra; voltak, akik

csendben imákat mormoltak, mások zord elszántsággal néztek szembe a

halállal. Az erősödő morajlás közepette egyiküknek sem tűnt fel, hogy a

helikopter visszatért. A Kamov alig száz méterre volt a bal széltől,

amikor Wofford felnézett.

- Mi a fene? - bukott ki belőle.

A tekintetek a hullámról a helikopterre siklottak, aztán vissza a

hullámra, majd megint a helikopterre, mintha nem tudták volna el-

dönteni, melyiket is nézzék. A Kamov alatt, egy hat méter hosszú kábel

végén, egy fehér, henger alakú tartály lógott, melynek súlya alaposan

próbára tette a helikoptert. A halászhajó utasai nem is értették, hogy mit

Page 53: Clive Cussler - A Kán Kincse

akar vele a pilóta, és miért éppen most jutott eszébe idecipelni nekik,

Pitt azonban rögtön felismerte benne a Verescsagin dekompressziós

kamráját. Giordino az utolsó pillanatban rájött, hogy tengeralattjáróként

is használható, és iderepítette nekik.

Pitt talpra szökkent, és intett a barátjának, hogy engedje le a kamrát a

tatra. Giordino lejjebb ereszkedett, megvárta, hogy a kamra lengése

csillapodjon, és minden ceremónia nélkül a fedélzetre pottyantotta a jó

egytonnás szerkezetet. A négyszemélyes túlnyomásos kamra az egész

hátsó fedélzetet elfoglalta, és jó arasznyival lejjebb nyomta a hajófart a

vízbe.

Pitt leakasztotta a kábelt, és intett, hogy rendben. Giordino rögtön

feljebb emelkedett, és odébb húzódott, de nem ment messzire, hogy

azonnal a segítségükre siethessen, amint a hullám lecsapott.

- Miért tette ezt le ide? - kérdezte Tatjána.

- Ez a csúnya, kövér bója fogja megmenteni magukat - felelte Pitt. -

Mindenki bújjon be, nincs vesztegetni való időnk.

A hullám már csak másfél-két kilométerre volt tőlük. Pitt gyorsan

kinyitotta a kerek, légmentesen záró ajtót, és beterelte az embereket.

Theresa volt az első, aztán Wofford és Roy következett. Tatjána

előkotort egy bőrtáskát a háló alól, aztán őt is elnyelte a kamra. A

toronymagas hullám láttán végül még a kapitány is otthagyta a kor-

mányosfülkét, és követte az utasokat.

- Maga nem jön? - kérdezte Tatjána, amikor Pitt kintről beleka-

paszkodott az ajtózár kerekébe.

- így is elég szűkösen lesznek, meg különben is, csak kintről lehet

lezárni - kacsintott rá bátorítóan Pitt. - Hátul találnak takarókat és

párnákat. Védjék velük a fejüket és a testüket. És kapaszkodjanak, mert

nagyot fog ütni.

Az ajtó egy baljós kongassál bezárult. Mély, félelemszagú csend

telepedett a kamra belsejére, de nem tartott tovább egy fél percnél.

Theresa a kerek ablak előtt ült, és az égből pottyant férfit figyelte.

Rejtélyes jótevőjük a sporttáskájába nyúlt, és egy apró légzőké-szüléket

meg egy búvármaszkot vett ki belőle. Még éppen annyi ideje volt, hogy

felvegye, rálépjen a korlátra, és elrúgja magát a hajótól - aztán jött a víz,

és mindent elmosott.

A bérelt halászhajó még huszonöt kilométerre volt Lisztvjankától,

amikor az óriáshullám eltalálta. A fedélzetén lévők nem tudhatták, hogy

a seiche frontjával ütköztek, egy akkora vízfallal, mint egy há-

romemeletes épület.

Giordino hatvan méter magasságból - biztonságos távolságból, de

őrülten tehetetlenül - nézte végig a hajó esélytelen küzdelmét a vízzel.

A motor még teljes gázzal járt, amikor a hullám eleje odaért, és a vén

Page 54: Clive Cussler - A Kán Kincse

teknő hősiesen megpróbált felkapaszkodni a csaknem függőleges

vízfelületre, de az gyorsabbnak és erősebbnek bizonyult korhadt desz-

káinál. A hajó eltűnt a gigantikus hullám alatt, szinte szétolvadt benne.

Giordino kétségbeesetten pásztázta a felszínt Pitt és a dekomp-ressziós

kamra után, de csak a hajó orr felőli része bukkant elő a hullám

nyomából. Az öreg halászhajó derékba tört, és a tatfedélzet a kamrával

együtt eltűnt. Az orr is csak egy pillanat erejéig maradt fent, aztán az

árboc suhogva átszelte az eget, a víznek csapódott, és a roncsdarabbal

együtt eltűnt a tó rideg mélyében.

4.

- KAPASZKODJATOK! - próbálta túlkiabálni a víz dübörgését Theresa.

Ahogy a víz ereje hátralökte a hajót, a kamra hirtelen megdőlt, majd

egyik pillanatról a másikra megállt, mintha falnak ütközött volna, és

katapultként a plafon felé lendítette a falakhoz hegesztett vaságyakat

markoló utasokat. Ez volt az a pillanat, amikor a hajó fel akart

emelkedni a hullám tetejére. Meddő kísérlet volt. A hajótest egy hangos

reccsenéssel derékba tört, s a könnyebb, úszóképesebb orr-részről

leszakadt tat visszazuhant, és eltűnt a hullám alatt.

Theresa mindebből csak a reccsenést és a zuhanást érzékelte. Kalimpáló

karok, lábak és testek repkedtek a kamrában fájdalmas jajszavak és

kiáltások közepette. Az a kevés fény, ami eddig beszűrődött a kerek

ablakon, hirtelen elhalványult, majd teljesen elenyészett, rémisztő

sötétséggel töltve meg a kamra belsejét.

Az áldozatok ezt nem láthatták, de a hullám a hátára fordította a hajó

tatrészét, és a tófenék felé nyomta a kamrát. A vízzel elöntött motorház,

a gép és a tengely együttes súlya bőven elég volt ahhoz, hogy legyőzze

a felhajtóerőt. A hullám már elhaladt felettük, de a roncs és az alája

szorult kamra tovább süllyedt a szibériai tó feneketlen mélye felé. A

mentőeszközből koporsó lett.

A vaskos acélszerkezetet úgy építették meg, hogy harminc atmoszféra

nyomást is kibírjon, ami tekintélyes háromszáz méter mélységnek felelt

meg. Csakhogy a hajótörés helyszínén a tó háromszor ilyen mély volt,

ami azt jelentette, hogy a falak be fognak roskadni, még mielőtt a kamra

elérné a tó fenekét. A saját - és az öt ember - súlya alatt a felszínen

lebegett volna, de a ránehezedő tat már sok volt neki.

Az, hogy a kamra süllyed - pedig úsznia kellett volna, különben Pitt

nem nevezte volna „bójának" -, már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor a

Page 55: Clive Cussler - A Kán Kincse

sötétség rájuk borult. Mivel szivárgást nem észlelt, Theresa arra

következtetett, hogy valamilyen más, külső erő kényszeríti őket a

tófenék felé.

- Mindenki jöjjön át erre az oldalra! - kiabált bele a sötétbe. - Át kell

helyeznünk a súlypontot!

A többiek kábán, de engedelmesen átvonszolták magukat. A súlyuk

önmagában kevés volt ahhoz, hogy elmozdítsa a kamrát, a süllyedés

pályáját azonban - ha csak egy parányit is - megváltoztatta, és ezzel

kibillentette a roncsot egyensúlyi helyzetéből. A hegesztett varrátok

már nyögdécseltek a fokozódó víznyomás alatt, amikor a szerkezet

végre megmozdult, és lassan csúszni kezdett a ráboruló tatfedélzeten. A

folyamat öngerjesztő volt: a mozgás még jobban megbillentette a

roncsot, amitől a kamra csúszása felgyorsult, ez pedig tovább billentette

a tatot, ami még nagyobb elmozdulást tett lehetővé a recsegő-ropogó

acélszerkezet számára, és így tovább, míg a dekomp-ressziós kamra ki

nem szabadult a hajó alól, hogy ágyúgolyóként kilőjön a vízből.

Giordinót, aki a levegőből kutatta a tó felszínét, a buborékok alól

kirobbanó gömb egy Ohio osztályú tengeralattjáróról indított Trident

rakétára emlékeztette. A kamra orral előre bukkant elő a vízből, teljesen

kiemelkedett belőle, majd zajosan visszaesett a víztükörre. Giordino

örömmel látta, hogy a hosszú merülés ellenére egyben van, és játszva

megüli a szelíden fodros hullámokat.

Theresa még soha nem örült ennyire a kék égbolt látványának. A

dekompressziós kamra - nézett ki az ablakon - a tó vizén ringott. Egy

árnyék suhant el a víztükör felett, majd néhány pillanattal később a

helikopter bukkant fel előttük. Theresa megkönnyebbülten a kamra

belseje felé fordult, hogy felmérje az állapotokat.

A rázós utazás kék-zöld nyomokat hagyott a társaság tagjain, de

csodával határos módon nem voltak komoly sérülések. A kapitány fején

felhasadt a bőr, Wofford pedig megrándította a hátát, de ettől eltekintve

mindannyian rendben voltak. Theresa bele se mert gondolni, mi történt

volna, ha nem bélelik ki a kamra belsejét a párnákkal és a takarókkal,

ahogyan Pitt tanácsolta. De vele mi lehet, jutott eszébe a megmentőjük.

O vajon túlélte a hullámot?

A NUMA igazgatója Newport Beachben nőtt fel, ahol szabad ideje

jelentős részét szörfözéssel töltötte - így tudta, hogy ha besiklik a

hullám alá, ott minimális energiával kell számolnia. Miután a kuta-

tócsapatot bezárta a dekompressziós kamrába, magára kapta a Dráger

újralélegzőt és a búvármaszkot, és leugrott a hajóról. A vízbe érve

Page 56: Clive Cussler - A Kán Kincse

igyekezett olyan messzire rúgni magát a hajótól és olyan mélyre a

hullám elől, amennyire csak lehetett, de néhány másodperccel elkésett.

Alig merült el, a seiche lecsapott rá, és körülvette. A hajóval el-

lentétben, ami a félhenger felszínére próbált felkapaszkodni, Pitt a víz

fogságába került, és gyakorlatilag a hullám részévé vált. A maszk-

nak és a készüléknek köszönhetően nem kellett a fulladástól tartania, de

a turbulencia miatt az orráig sem látott, és a dobhártyái valósággal

recsegtek a víz zúgásától. Egy darabig küzdeni próbált, de hamar

nyilvánvalóvá vált, hogy a víz erejével szemben tehetetlen. Inkább

ellazult, és hagyta, hogy a hullám felemelje. Olyan érzés volt, mintha

egy száguldó lift belsejében állt volna. Vízszintes irányú mozgást nem

észlelt, de sejtette, hogy a hullám pillanatok alatt több száz méterre vitte

a hajótörés helyszínétől.

Az emelkedés nem tarthatott a végtelenségig. A „lift" elérte a legfelső

szintet, és a habzó taréj elejére lökte utasát. Pitt látta, hogy a hullám

megtörni készül, és tudta, hogy ha eléje zuhan, a rázúduló víztömeg

agyon fogja nyomni. Átfordult, és elrúgta magát a hullám frontjától.

Azaz csak szerette volna, mert a víz nem akarta elengedni. Egy olimpiai

gyorsúszó elszántságával és erejével vagdalta a vizet, és végül

győzedelmeskedett.

A hullám még nem engedte el, de hátrébb lökte, és ugyanúgy, ahogy

felemelte, lassan lenyomta a habzó mélybe, majd átszáguldott felette.

Miközben a robaj eltávolodott tőle, Pitt a hámra rögzített mély-

ségmérőre pillantott: hat méterre volt a felszíntől.

Függőleges helyzetbe irányította magát, és felrugaszkodott a csillogó

víztükör fölé. Ahogy a távolodó seiche robaja elhalkult, úgy erősödött

Pitt fülében a helikopter forgószárnyainak a csattogása. A Kamov

egyenesen feléje közeledett. A halászhajónak egyelőre nyoma sem volt.

Giordino leereszkedett Pitt mellé, szinte ráült a helikopterrel a vízre, és

kinyitotta az utasülés felőli ajtót. Pitt odaúszott, belekapaszkodott az

ajtókeretbe, és felhúzta magát a fülkébe.

- Egyesek a fél karjukat odaadnák egy ilyen hullámért - emelkedett fel

megkönnyebbült vigyorral Giordino.

- Voltam már ennél jobb csőben is - zihálta Pitt. - A hajó? Giordino

megrázta a fejét.

- Nem bírta ki. Kettétört, mint egy száraz gally. Először azt hittem,

hogy a kólásdobozt is elvesztettük, de végül kilőtt a felszínre. Valakit

integetni láttam az ablakában, úgyhogy remélhetően mindenki jól van,

akit bezártál. A Verescsagin hamarosan itt lesz.

- Zseniális húzás volt idehozni a kamrát.

- Kivéve, hogy már nem maradt időm felvenni téged.

Page 57: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Hogy elrontsd a mókát? - nevetett Pitt. - Na és a Verescsagin hogy

vészelte át?

- Mire elérte Lisztvjankát, a hullám magassága négy méterre csökkent.

A hajó játszva meglovagolta. A napozószékek ugyan átrendeződtek, de

egyébként nincs gond. A parton viszont már kevésbé örömteli a helyzet.

Pitt lenézett a kék vízre, de nem találta a dekompressziós kamrát.

- Mennyire vagyunk a hajótörés helyszínétől? - fordult a barátja felé. A

mozdulattól felszisszent. Csak most tudatosult benne, hogy a hullám

alaposan helybenhagyta. Az egész teste sajgott.

- Majdnem öt kilométerre - felelte Giordino.

- Vagyis rekordot döntöttem - törölte le Pitt a vizet a szemöldökéről.

Giordino észak felé kanyarodott, és közelebb ereszkedett a tófel-

színhez. Öt kilométerrel később egy fehér tárgy öltött alakot a vízben.

Giordino lassított, és körözni kezdett a kamra körül.

- Gondolom, már alig várják, hogy friss levegőt szippanthassanak -

fintorodott el.

- Meglehet, de a szén-dioxid-mérgezés még odébb van. Mennyi idő,

míg a Verescsagin ideér?

- Kábé kilencven perc. Sajnos nem várhatjuk meg, különben mi is

melléjük pottyanunk - kopogtatta meg Giordino az üzemanyagtartály

kijelzőjét.

- Akkor te térj ügyesen vissza a fedélzetre, én pedig elmondom nekik,

hogy nem hagytuk őket magukra.

- Még nem volt elég a hideg vízből?

Giordino megmártotta a helikopter kerekeit a vízben, Pitt pedig

csobbant egyet, és a kamrához úszott. Míg az olasz a kutatóhajó irá-

nyába lendítette a helikoptert, Pitt belekapaszkodott az ablakkeretbe, és

felhúzta magát.

Theresa önkéntelenül felsikoltott, amikor felismerte a búvármaszk

mögé zárt zöld szempárt.

- Hát életben van! - suttogta megkönnyebbülten.

A többiek is az ablakhoz tódultak, és integetni kezdtek. Azt egyikük

sem tudhatta, hogy a hullám több kilométerre sodorta tőlük, és azt sem

láthatták, hogy Giordino hozta vissza a helikopterrel.

Pitt rájuk mutatott kesztyűs kezével, majd egy egyezményes O betűt

formált a hüvelyk- és mutatóujjából.

- Azt kérdezi, hogy jól vagyunk-e - fejtette meg Roy.

Tatjána bólintott, és leutánozta a mozdulatot. Pitt a karórájára mutatott,

és a hüvelykujját.

A nő jelezte, hogy megértette.

- Egy óra - mondta a többieknek. - A segítség úton van.

Page 58: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Akkor helyezzük magunkat kényelembe - javasolta immár derűsen

Wofford.

Pitt ezalatt körbeúszta a kamrát, és miután meggyőződött róla, hogy

sehol sem szivárog, felkapaszkodott a tetejére. A Verescsagint már látni

lehetett a távolban, de még csak egy apró pont volt.

Mire odaért - bő egy órával később -, Giordino már előkészítette a

darut. Pitt ráakasztotta a kábeleket a kampóra, és a kamra átlendült a

fedélzetre. Amint megállapodott, Pitt leugrott róla, és kinyitotta az

ajtaját. Közben Gunn is megjelent, hogy kisegítse a rázós utazástól

elkábult utasokat.

- Végre friss levegő! - szippantott mélyeket Wofford. - Isteni! Az orosz

kapitány a korláthoz botorkált, és kinézett a tóra. A hajóját kereste.

- Mondja meg neki, hogy elsüllyedt - lépett Pitt a mongol nő mellé. - A

hullám derékba törte.

Tatjána tolmácsolta a szavait. A kapitány szomorúan megrázta a fejét,

és zokogni kezdett.

- Nem hittem volna, hogy még viszontlátjuk, Mr. Pitt - jegyezte meg

elismerően Theresa. - Hogy csinálta?

- Néha egyszerűen csak szerencsés vagyok - felelte fülig érő szájjal Pitt,

majd sokatmondóan megpaskolta a felszerelését rejtő sporttáskát.

- Még egyszer köszönöm - mosolygott Theresa. A többiek kórusban

csatlakoztak hozzá.

~ Az érdem nem az enyém, hanem Al Giordino barátunké, aki

iderepítette a kamrát.

Giordino ellépett a daru kezelőpultjától, és színpadiasan meghajolt.

- Remélem, csak módjával törték össze magukat abban a konzerv-

dobozban.

- Ön megmentette az életünket, Mr. Giordino - szorongatta meg hálásan

a kezét Theresa.

- Hívjon Alnek - lágyult el a morcos olasz a csinos holland nő

pillantásától.

- Most legalább tudom, hogy érezheti magát a flippergolyó egy zajos

szombat este után - motyogta Roy.

- Nem akadna véletlenül egy kis vodka a fedélzeten? - tűnődött

hangosan Wofford. - Azt hiszem, jót tenne a hátfájásomnak.

- Volt már olyan Seattle-ben, hogy nem esett? - kérdezett vissza Gunn. -

Erre parancsoljanak, hölgyeim és uraim. A hajóorvos megvizsgálja

önöket, aztán félrevonulhatnak pihenni egy kabinba vagy átjöhetnek a

konyhára kortyolni valamit. Lisztvjankában elég nagy most a

fejetlenség, így valószínűleg csak holnap tudunk kikötni.

- Megtennéd, hogy te kíséred le őket a gyengélkedőbe, Al? - kérdezte

Pitt. - Váltanék néhány szót Rudival.

Page 59: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Készséggel - felelte Giordino. Felajánlotta a karját Theresának, és a

bal oldali folyosón keresztül a hajó apró orvosi rendelőjébe vezette a

vendégeket.

Rudi barátságosan megveregette Pitt vállát.

- Hallom, meglovagoltad a hullámot. Ha tudtam volna, hogy eggyé

válsz vele, a hátadra szerelek néhány érzékelőt...

- Szívesen megosztom veled az élményeimet egy pohár tequila felett, de

előbb tudni szeretném, hogy mennyire súlyos a helyzet a parton.

- A hájóról úgy láttuk, hogy egy darabban átvészelte. A dokkok

megrongálódtak, és néhány bárka a főutcán kötött ki, de jobbára csak a

part menti üzletek szenvedtek károkat. Áldozatokról nem hallottunk.

Úgy tűnik, sikerült időben figyelmeztetni a népet.

- Nagyon remélem, hogy nem lesznek utórengések, de azért nem árt

résen lennünk - mondta Pitt.

- Közvetlen műholdas kapcsolatban vagyok a coloradói Goldenben

működő Nemzeti Földrengési Információs Központtal. Ha utórengést

látnak, rögtön értesítenek.

Már alkonyodott, mire a hajó elérte a kikötő bejáratát. Az utasok

izgatottan felsorakoztak a korlátnál, hogy megnézzék a keletkezett

károkat. A hullám pörölyként csapott le a partra - fákat tört derékba, és

kilapított néhány kisebb épületet a víz közelében, de a kikötő és a város

nagyobbik része minimális veszteségekkel úszta meg az árt. A

kutatóhajó a szétvert, reflektorfényben fürdő dokkoktól jó másfél

kilométerre horgonyzott le, de a romokat takarító Belarusz traktorok

pöfögése még így is késő éjjelig ébren tartotta utasait.

A hajó konyháján Roy, Wofford és a halászhajó kapitánya Altáj vodkát

kortyolgatott egy orosz matrózzal, Pitt, Giordino és Szargov pedig sült

tokhalat vacsorázott a két nő társaságában. Miután az asztalt

letakarították, Szargov előkerített egy címke nélküli üveget, és töltött a

poharaikba.

- Egészségükre - emelte poharát a hölgyek felé Giordino.

- Amit nem csekély mértékben önnek köszönhetünk - mosolyodott el

Theresa, és gyanútlanul belekortyolt az italába. - Mi ez a szörnyűség? -

kérdezte elborzadva. - Olyan íze van, mint a fehérítőnek.

Szargov jóízűen felnevetett.

- Ez szamogon. Egy régi barátom falujából szereztem. Amerikában

„Moonshine"-nak2 hívnák.

A társaság derültségére Theresa ellökte magától a poharat.

- Azt hiszem, maradok inkább a vodkánál - nevetett ő is a többiekkel.

- Megkérdezhetem, mit keres két ilyen csinos hölgy a nagy, csúnya

Bajkál-tavon? - nézett rájuk Pitt, miután kiürítette a poharát.

Page 60: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Az Avarga Olajkonzorcium bányászati jogokkal rendelkezik a tótól

keletre eső területeken - tájékoztatta Tatjána.

- A Bajkál viszont a világörökség része, a környezetvédelem jelképe -

tette hozzá Szargov, aki már az olajfúró tornyok gondolatától is

elborzadt. - Mégis, hogy képzelik ezt az egészet? Tornyokat akarnak

telepíteni a tóra?

- Szó sincs róla - sietett megnyugtatni a tudóst Tatjána. - Tudatában

vagyunk a tó jelentőségének, és soha nem állt szándékunkban

fúrótornyokat telepíteni a vizére. Ha olajat találunk és az kitermel-

hetőnek bizonyul, a keleti partról fogunk lefúrni nagy szögben a tó alá.

- Megvalósítható - bólintott Giordino. - A Mexikói-öbölben is ferdén

fúrnak, sőt néha még vízszintesen is. Ez azonban még nem magyarázza

meg, hogy mit keres itt ez az elbűvölő rotterdami angyal - vigyorgott

Theresára.

- Amszterdami - helyesbített lángoló arccal Theresa. - Kapatos

kollégáimmal - mutatott hátra a disznó vicceken röhincsélő Royra és

Woffordra - a Shell Olajtársaságnak dolgozunk. Az Avarga Olaj-

társaság felkérésére jöttünk ide. Ők, nyilvánvaló okokból, nem ren-

delkeznek tengeri kutatásokhoz szükséges felszerelésekkel. A cégünk a

Baltikumban és a nyugat-szibériai Szamotlor olajmezőin is végzett

kutatásokat. Mivel kifejezetten keressük a helyi cégekkel való együtt-

működés lehetőségét, kézenfekvő volt, készséggel elvállaltuk a munkát.

- És találtak valamit, mielőtt a hullám elmosta volna magukat? -

kérdezte Pitt.

- A tavon észlelt olajszivárgások okait kerestük. Egyelőre nem találtunk

semmi említésre méltót.

- Olajszivárgások? - vonta fel a szemöldökét Szargov.

- Igen, ez egy meglehetősen elterjedt, sőt mondhatni, primitív módja a

kőolajkészletek felkutatásának. A kőolaj a tengerfenék repedésein

keresztül átszivárog, és a felszínre emelkedik. Amikor még nem voltak

olyan modern mérőműszerek, mint a hangradar meg a többi sze-

izmológiai eszköz, amik láthatóvá teszik az aljzatot, a szénhidrogén-

lelőhelyeket elsősorban az olajszivárgások alapján azonosították.

- A helyi halászok olajfoltokról számoltak be olyan helyeken, ahol

előzetesen nem volt hajóforgalom - vette át a szót Tatjána. - De még ha

találunk is készleteket, könnyen előfordulhat, hogy elenyésző

mennyiségű olajat tartalmaznak. Ezeket nem érdemes megfúrni, mert a

költségek nem térülnek meg.

- Márpedig a tó mélységét ismerve ez egy igen költséges vállalkozás

lenne - jegyezte meg Pitt.

Page 61: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Azt hiszem, én most már épp eleget beszéltem - mondta Tatjána. -

Most önökön a sor. Megkérdezhetem, Mr. Pitt, hogy mit keres ön és a

NUMA egy orosz kutatóhajó fedélzetén?

- Alekszandr és a Limnológiai Intézet vendégei vagyunk - billentette

Pitt a szamogonos poharát Szargov irányába. - Egy közös projekt

keretében a tó áramlatait és a helyi flórára, illetve faunára gyakorolt

hatásait vizsgáljuk.

- Ezért tudtak a seiche-ről már jóval annak megjelenése előtt?

- Igen, a több száz, a víz hőmérsékletét, nyomását és egyéb paramétereit

mérő érzékelőt helyeztünk el a tóban. Al kenyérmorzsaként szórta őket

a vízbe a helikopterről. Az Olhon-sziget környékén mértünk, amikor

Rudi a víz alatti földcsuszamlás jeleit és az ezt követő hullám

kialakulását érzékelte.

- Mindannyiunk szerencséjére - tette hozzá Tatjána.

- Úgy tűnik, vonzzuk a katasztrófákat - vigyorodott el Pitt.

- Szibériába jönni egy üveg Jack Daniel's nélkül, ez a katasztrófa! -

szürcsölt bele Giordino savanyú képpel a szamogonba.

- A mérésünknek ugyan lőttek, de legalább érdekes adataink vannak a

hullám kialakulásáról és terjedéséről - vigasztalta magát Szargov.

- Ezek az érzékelők azt is képesek kimutatni, hogy hol volt a föld-

rengés? - érdeklődött Tatjána.

- Ha a tó alatt történt, akkor igen - felelte Pitt.

- Rudi azt ígérte, holnap átnézi az adatsort, hátha ki tudja szűrni belőlük

a rengés pontos helyét. A szeizmológusok, akikkel beszélt, azt

mondják, hogy valahol a tó északnyugati csücske mellett lehetett az

epicentrum - közölte Giordino. - Az is lehet - nézett körbe a konyhában

-, hogy már most a számítógépeket feji.

Tatjána felhajtotta a szamogonját, és a karórájára nézett.

- Fárasztó napunk volt. Ha megbocsátanak, én most eltenném magam

holnapra.

- Egyetértek - nyomott el egy ásítást Pitt. - Megengedi, hogy elkísérjem

a kabinjáig? - kérdezte ártatlan képpel.

- Megtisztelne - bólintott a nő. Szargov is jó éjt kívánt mindenkinek.

- Ti még megvárjátok a desszertet? - mosolygott Pitt a barátjára és

Theresára.

- Hollandi mesékre várok nyitott füleimmel - vigyorgott Giordino a

nőre.

- Mélytengeri történetekért cserébe? - nevetett Theresa.

- Hogy valami nagyon mély itt, az nem kétséges - hagyta őket magukra

Pitt.

Elkísérte Tatjánát a hajófarban kialakított kabinba, majd visszatért a

hajóközépre, a saját kabinjába. A megpróbáltatások teljesen

Page 62: Clive Cussler - A Kán Kincse

lemerítették, és az ágy örvényként szippantotta magába, mégis nehezen

jött álom a szemére. Az agya újra és újra visszapörgette a nap

eseményeit, mígnem a képek fokozatosan elsötétültek, és a jótékony

álom magával ragadta.

5.

NÉGY ÓRÁVAL KÉSŐBB Pitt felriadt és ülő helyzetbe pattant az ágyában.

Bár minden csendes volt, az érzékei azt súgták, hogy valami nincs

ftndjén. Felkattintotta az olvasólámpát, átvetette a lábát az ágy szélén,

és felállt, hogy kis híján orra bukjon. Az ok nyilvánvaló volt: a

ajófar megsüllyedt, a fedélzet mintegy tízfokos szöget zárt be a víz-

Zintessel.

Pitt gyorsanfelöltözött, és felrohant a főfedélzetre. A folyosó csen-es

volt, odafent pedig sehol senki. Az egész hajót szokatlan csend

69

ülte meg; Pitt eleinte nem tudta, mit talál benne olyan különösnek, ele

nem kellett sokáig találgatnia. A hajó gépei leálltak, egyedül a

segédgenerátor zümmögött bele a késő éjszakába.

Felkaptatott egy újabb lépcsőn, átment egy ajtón, és körbenézett.

Bosszúságára a híd üres volt. Miközben azon tűnődött, vajon ő-e az

egyetlen ember a hajón, megkereste a műszerfalon a piros, TRE-VOGA

feliratú kapcsolót, és lenyomta. A hajó vészcsengői éktelen

csörömpölésbe kezdtek, és néhány másodperccel később a Verescsagin

szikár kapitánya csörtetett fel a lenti kabinból.

- Mi folyik itt? - dadogta, a megfelelő angol szavakat keresve az éj

közepén. - Hol van Anatolij, az őr?

- A hajó süllyed - felelte higgadtan Pitt. - Egy perccel ezelőtt jöttem be,

de őrt nem láttam.

A kapitány döbbent arckifejezéséből látni lehetett, hogy eddig fel sem

tűnt neki a fedélzet szokatlan dőlésszöge.

- Áramra van szükségünk! - kapott a gépterem telefonja után, de alig

markolta meg a kagylót, a hajó elsötétült. A műszerfal, az árbocfények,

a világítás - minden lekapcsolt, még a vészcsengők is elcsendesültek.

A kapitány szitkozódva kitapogatta a vészvilágítás kapcsolóját. Ahogy

a halvány fény szétömlött a hídon, a gépüzemvezető rontott be a hídra

levegőért kapkodva. A testes, gondosan nyírt szakállt viselő férfi

rémülten nézett rájuk égszínkék szemével.

Page 63: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Kapitány, a gépterem lejáratát leláncolták! Nem tudok bejutni. Attól

félek, hogy félig már elöntötte a víz.

- Valaki lezárta a géptermet? Mi a fene! És miért süllyedünk, amikor

horgonyon vagyunk? - háborgott a kapitány.

- A jelek szerint a hajófenék megtelt vízzel, és az alsó fedélzetre víz

tódul a tat felől - jelentette némileg összeszedettebben a géptiszt.

- Jobb lesz, ha felkészülünk a hajó elhagyására - javasolta Pitt. Szavai

tőrdöfésként hatottak a kapitányra. Kiadni a parancsot a

hajó elhagyására - ez olyan egy kapitánynak, mint egy apának le-

mondania gyermekéről. Nem elég, hogy felelnie kell a tulajdonosok, a

biztosítók és a hatóságok kérdéseire, hanem végig kell néznie azt is,

hogy a legénység rémülten csónakokba száll, és tétlenül végig kell

néznie azt is, hogy a szívének oly kedves acél- és fatömeg eltűnik a víz

alatt. Ahogyan a kedvenc autót is szinte családtagként kezeli az ember,

úgy a kapitány és a matrózok is személynek tekintik hajójukat, és

működésében, reakcióiban személyiségjegyeket vélnek felfe-

dezni. Nem egy kapitányt vádoltak meg már azzal, hogy szerelmes a

hajójába, és ez alól Haritonov sem volt kivétel.

A kapitány tisztában volt a helyzet súlyosságával, de képtelen volt

kimondani a szavakat. Csak egy komor bólintásra futotta a lelki ere-

jéből. A gépüzemvezető elsietett, hogy továbbadja a parancsot.

Pitt már kint volt a fedélzeten, és azon törte a fejét, mit tehetne azért,

hogy a hajó a felszínen maradjon. Először arra gondolt, hogy lemegy a

búvárfelszereléséért, de aztán eszébe jutott, hogy a gépterem le van

zárva. Meg különben is... ha be is jutna, mit tehetne? Ha a hajó léket

kapott, akkor a jó szándék nem segít.

Az ötlet épp abban a pillanatban született meg, amikor összefutott

Giordinóval és Gunn-nal a hirtelen túlzsúfolttá vált középfedélzeten.

- Úgy tűnik, össze fogjuk vizezni magunkat - jegyezte meg halálos

nyugalommal Giordino.

- A gépterem le van zárva és emelkedik benne a víz. A hajó hamarosan

elsüllyed - nézett végig Pitt a lejtős tatfedélzeten. - Mennyi idő, míg

bemelegszik a gépmadár?

- Vegyed úgy, hogy máris a levegőben van - felelte Giordino, és már

rohant is hátra.

- Rudi, te ellenőrizd, hogy a vendégeink feljöttek-e, és gondoskodj róla,

hogy szálljanak mentőcsónakokba. Aztán próbáld meg rávenni a

kapitányt, hogy engedje le a horgonykötelet - mondta Pitt a vékony

dzsekijében didergő Gunn-nak.

- Mire készülsz?

- Egy ügyes húzásra, legalábbis nagyon remélem - mormogta Pitt, és a

tat irányába indult.

Page 64: Clive Cussler - A Kán Kincse

A Kamov felemelkedett az éj sötétjébe, és megállt a felbolydult

kutatóhajó felett.

- Neked nem rémlik valami olyasmi, hogy „előbb a nők és a gyerekek"?

- kérdezte Giordino a pilótaülésből.

- Megkértem Rudit, hogy terelje fel a kőolajkutatókat - nyugtatta meg

Pitt a főként Theresáért aggódó olaszt. - Különben is visszatérünk, még

mielőtt bárki is benedvesíthetné a lábát.

Pitt őszintén remélte, hogy állni tudja a szavát. A víz már az alsó

fedélzetet nyaldosta, és nem kellett hozzá sok, hogy átcsapjon a nyitott

tatfedélzeten. Látva, hogy Pitt a süllyedő VerescsagimőX a Liszt-

vjanka kikötőjében ringó hajókra irányítja a tekintetét, Giordino a falu

felé fordította a helikoptert.

- Keresel valamit? - kérdezte a barátjától.

- Egy nagy teljesítményű vontatóhajót - felelte Pitt, bár tudta, hogy

ilyent akkor sem találna, ha az egész tavat átkutatná. A falu

hajóállománya szinte kizárólag kisebb halászhajókból állt, olyasfé-

lékből, mint amit az olajkutatók is kibéreltek. Több közülük felborult

vagy a partra vetette a seiche ereje.

- Ahhoz mit szólsz? - intett Giordino az öböl távolabbi végében izzó

fényfüzér felé.

- Tegnap este még nem volt itt. Nézzük meg!

Giordino megdöntötte a helikoptert, és rárepült a fénypontokra, melyek

mögött egy hajó öltött alakot. Ahogy közelebb kerültek, Pitt

megállapította, hogy egy durván hatvan méter hosszú teherhajóval van

dolguk. A feketére festett hajótesten hatalmas rozsdafoltok barnállottak,

és a hajóközépen elhelyezett, aranykard ábrával díszített kémény is

látott már jobb napokat. A vén hajó évtizedek óta járhatta a tavat, szenet

és farönköket szállítva Lisztvjankából a Bajkál északi partján található

távoli falvakba. Ahogy Giordino végigrepült a hajó jobb oldala mellett,

Pitt egy nagy, fekete darut vett észre a tatfedélzeten. Megint a kéményre

pillantott, aztán lemondóan megrázta a fejét.

- Erről lemondhatunk. Nem látok füstöt, úgyhogy a gépei valószínűleg

hidegek. Túl sokáig tartana életre kelteni. - Pitt a falu irányába intett a

fejével. - Úgy tűnik, erő helyett sebességre lesz szükségünk.

- Sebességre? - kérdezte Giordino, miközben Pitt tekintetét követve a

falu felé irányította a helikoptert.

- Sebességre - bólintott Pitt, és a távolban ringó színes fénypontokra

mutatott.

Gunn nem látta az olajkutató csapat tagjait, de mivel a Verescsagin két

mentőcsónakját már leengedték, feltételezte, hogy azokban ülhetnek. A

Page 65: Clive Cussler - A Kán Kincse

biztonság kedvéért azért lerohant a fedélközbe, és belegázolva az itt

csak bokáig érő, dermesztően hideg vízbe, bekopogott a két nő

kabinjába. Miután nem kapott választ, dörömbölt egy kicsit, aztán

benyitott. A kabin üres volt, csak a gyűrődött takarók jelezték, hogy

Theresa és Tatjána itt töltötték az éjszaka egy részét. Gunn kinyargalt a

folyosóra, és átment a két amerikai olajkutató kabinjához, ahol a víz

már a combjáig ért. Bekiabált, aztán a víz nyomásával dacolva

benyomta az ajtót. A vészvilágítás halvány fényében megállapította,

hogy itt is ugyanaz a helyzet, mint a lányoknál.

Tehát mind a négyen elhagyták a kabinjukat, állapította meg meg-

könnyebbülten.

A hideg víz miatt már alig érezte a lábát, ezért úgy döntött, hogy azt a

kabint, ahol az elsüllyedt halászhajó kapitányát szállásolták el, és ahol

már a mellkasáig ért volna a víz, inkább kihagyja. Bízott benne, hogy a

négy kutató nem hagyta sorsára a pórul járt oroszt.

Iván Popovics álmában a Léna partján ült, és műléggyel horgászott. Épp

kapása lett volna, amikor a pokoli zaj visszarántotta a valóságba. A

Vaksod szárnyashajó pirospozsgás kormányosa magára kanyarította

vastag szőrmekabátját, kótyagos fejjel kilépett a szűk kabin ajtaján, és

felkapaszkodott a komp tatfedélzetére, ahol egy vakító fényszórópárral

és egy láthatatlan erő keltette széllel találta magát szembe. A fények

lassan felemelkedtek a fedélzetről, egy pillanatra megálltak, aztán

elfordultak és eltűntek. Popovics megdörgölte a szemét, hogy eltüntesse

a szivárványhártyáján táncoló fényes foltokat. Amikor újra kinyitotta a

szemét, meglepetten látta, hogy egy férfi áll előtte. Magas volt, sötét

hajú, és barátságos, mosolygott hófehér fogaival.

- Jó estét - szólalt meg kellemes hangon az idegen. - Megengedné, hogy

kölcsönvegyem a hajóját?

A komphajó „talpra állt" szárnyain, és visítva átszelte az öblöt.

Popovics egyenesen a süllyedő Verescsagin orra elé kanyarodott, és

visszavéve a gázt úgy kanyarodott, hogy alig néhány méter válassza el a

Vaksod tatját a kutatóhajó orrától. Pitt a tatkorlát mellől figyelte a

manővert és a gyorsan süllyedő szürke hajót. A Verescsagin groteszkül

felágaskodott, orra húszfokos szögben meredt az égre. Pozíciója

veszélyesen labilisnak látszott: bármelyik pillanatban felborulhatott

vagy a felszín alá csúszhatott.

Page 66: Clive Cussler - A Kán Kincse

A kutatóhajó horgonylánca csörömpöléssel futott át a lebocsátónyílá-

son. Egy kötél és egy bója követte, hogy később kiemelhessék. A fe-

szültségtől és a lánc súlyától megszabadult hajóorr tovább emelkedett.

- Megy a vontatókötél! - hallotta fentről Pitt. Felnézett, és a barátját

pillantotta meg a hajóorrban Gunn társaságában. Egy másodperccel

később egy vastag kötél lendült át a korláton.

Popovics közelebb tolatott a víz felett himbálózó kötélhez, Pitt pedig

elkapta a végét, gyorsan a csörlőre csomózta, és intett a kormányosnak,

hogy mehet.

- A vontatókötél biztosítva. Indulhatunk, Iván!

Popovics sebességbe tette a dízelmotorokat, megfeszítette a kötelet, és

fokozatosan ütközésig nyomta a gázkart.

Az ikermotor felvinnyogott, és a csavarok fehér habbá köpülték a vizet,

de Pitt nem érezte, hogy elmozdultak volna. Olyan volt, mintha egy

szúnyog akart volna elvontatni egy elefántot - de nem egy akármilyen

szúnyog! A komphajó harminckét csomós sebességre volt képes, és

1000 lóerős motorjai elképesztő nyomatékkal dolgoztak.

Az első néhány araszt senki sem érezte, de végül arra lettek fi-

gyelmesek, hogy a Verescsagin mozgásban van. Giordino és Gunn a

kapitánnyal és néhány matrózzal a hídról figyelt lélegzet-visszafojt-va.

Popovics a partnak azt a részét vette célba, amelyik a legközelebb volt

hozzájuk, és egyenesen arra - Lisztvjanka központja felé -vitte a hajót.

A két hajó szűk egy kilométert tett meg együtt, amikor a Verescsagin

belsejéből keserves csikorgások és nyikorgások törtek fel. Az úszó orr

és a vízzel telt tat közti huzavona alaposan próbára tette a korosodó hajó

szerkezetét. Pitt feszülten figyelt a csörlő mellől, hogy ha a Verescsagin

lebukna a hullámok alá, rögtön kioldhassa a vontatókötelet, és ezzel

elejét vegye annak, hogy a hajó a kompot is magával rántsa.

A Verescsagin óráknak tűnő percek alatt megközelítette a partot, és

nagyokat rázkódva beúszott a part felől sugárzó sárga, barátságosan

meleg fénybe. Popovics a megtépázott kishajó-kikötő melletti apró,

sziklás strand felé irányította a sekély merülésű szárnyashajót. Azok

számára, akik a partról figyelték, olybá tűnt, mintha ki akarna szaladni

vele a szárazra, mégis mindenki azért imádkozott, hogy közelebb

kerüljön. Már csak néhány méter volt a strandig, amikor egy tompa

csikorgás jelezte, hogy a Verescsagin végre megfeneklett.

A szárnyashajó kormányosfülkéjéből Popovics inkább érezte, mint

hallotta ezt, de így is késedélem nélkül leállította hajója túlhevült

gépeit. Miután a motorok vijjogása elhalt, egy pillanatra mélységes

csend telepedett a két hajóra, aztán a parton állók - helybeliek és a

mentőcsónakok utasai - és a Verescsagin fedélzetén maradtak hangos

Page 67: Clive Cussler - A Kán Kincse

üdvrivalgásban és tapsban törtek ki, így méltatva Pitt és Popovics

hősies erőfeszítéseit. A kormányos válaszképpen megszólaltatta a

komphajó légkürtjét, majd hátrament a tatra, és átintegetett a

Verescsagin hídján álló férfiaknak.

- Elismerésem, kapitány. Elképesztő volt, amit a kormánnyal művelt.

Rahmanyinov lehetett ilyen a zongorája mögött - jegyezte meg Pitt.

- Mégse hagyhattam, hogy a régi hajóm a szemem láttára süllyedjen el -

nézett Popovics nosztalgiával a Verescsaginra. - Azon a bábuskán

súroltam először fedélzetet. Haritonov kapitány is régi barátom. Nem

szeretném, ha meggyűlne a baja az államiakkal.

- Magának köszönhetően a Verescsagin megint szelni fogja a Bajkál

vizét.

- Nagyon remélem. Haritonov azt mondta rádión, hogy szabotázs

történt. Lehet, hogy valamelyik környezetvédő csoport tette? Ugy

tesznek, mintha övék lenne a Bajkál.

Pittnek eddig ez eszébe sem jutott. Valóban szabotázsnak látszott, de ki

tehette és mi okból? Talán Szargov tudni fogja a választ. >

A kikötőben szinte forrt a levegő a nagy jövés-menéstől: a helybeliek a

késői időpont ellenére előbújtak, hogy segítsenek a pórul járt hajó

legénységének. Néhány kisebb halászhajó kompként ingázott a part és a

kutatóhajó között a matrózokkal, míg mások a megfeneklett hajó

rögzítésében segédkeztek. A közeli halüzemet, melynek padlója még

nedves volt a délutáni szökőártól, kinyitották, hogy a legénység és a

tudósok tető alatt tölthessék az éjszaka hátralevő részét. Az asszonyok

buzgón kávét és vodkát osztogattak, és hozzá friss füstölt omult

azoknak, akik enni bírtak az éj közepén.

Pittet és Popovicsot a halüzemben is tapsvihar fogadta. Haritonov

kapitány hálásan köszönetet mondott nekik, majd tőle szokatlan ér-

zékenységgel megropogtatta Popovics barátja vállát.

- Megmentetted a Verescsagint. Egy életre leköteleztél, elvtárs.

- Örülök, hogy segíthettem. A köszönet azonban Mr. Pittet illeti, mert ő

volt az, aki rávett, hogy használjam vontatóhajónak a kompot.

- Remélem, ez volt az utolsó alkalom, hogy magára kellett rontanom az

éjszaka közepén - nézett le mosolyogva Pitt a kormányos papucsba

bújtatott lábára. - Mindenki megvan? - fordult Haritonov kapitány felé.

A kapitány elkomorodott.

- A hídon őrt álló ember, Anatolij eltűnt, és dr. Szargov is hiányzik. Azt

reméltem, hogy önökkel van.

- Alekszandr? Nem, nincs velünk. Vacsora óta nem láttam.

- Nem volt egyik mentőcsónakban sem - közölte Haritonov. Giordino és

Gunn közeledett lógó orral.

Page 68: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem csak nekik veszett nyomuk - kapta el az utolsó mondatokat

Giordino. - Az egész olajkutató csapat eltűnt. Egyikük sem ült

mentőcsónakba, és a kabinjaik is üresek voltak.

- Mindegyiket ellenőriztem, kivéve a halászét - tette hozzá Gunn.

- Senki sem látta őket elhagyni a hajót? - kérdezte Pitt.

- Nem - rázta meg értetlenül a fejét Giordino. - Egyszerűen köddé

váltak. Mintha nem is léteztek volna.

6.

A VERESCSAGIN SIRALMAS állapota csak az első hajnali fényben tárult

eléjük teljes valójában. A gépterem, a tatfedélzet alatti fenékűr és az

alsó kabinok színültig megteltek, de a főfedélzet hátsó harmadán is állt

a víz. Hogy hány percig maradt volna még fent a hajó, ha nem vontatják

partra, azt legfeljebb találgatni lehetett, de egy dolog biztos volt: nem

sokáig.

Pitt egy letarolt szuvenírkioszk mellett állt Haritonov kapitánnyal, és a

megfeneklett kutatóhajót nézte. A tat mellett két fényes, fekete nerpa

bukkant elő a vízből. A szigeten lakó apró, őzikeszemű állatok lustán

átúsztak a korlát felett, aztán megint lebuktak, hogy élelmet keressenek.

Miközben arra várt, hogy újra felbukkanjanak, Pitt egy vörös

festékfoltot vett észre a hajóközép táján, a vízvonal felett. A hajó egy

dokkról vagy egy kisebb hajóról dörzsölhette le.

- A mentőcsapat leghamarabb holnap ér ide Irkutszkból - mondta

csüggedten a kapitány. - Addig bekapcsoltatom a legénységgel a

hordozható szivattyúkat, bár nem sok értelme van, amíg nem tudjuk,

hogy pontosan mi is okozta a kárt.

- Engem sokkal jobban aggaszt most Alekszandr és az olajkutatók

holléte - reagált Pitt. - Mivel a parton nincsenek, azt kell feltételeznem,

hogy nem jutottak ki élve. Át kell kutatni a hajó elöntött részeit a

maradványaikért.

A kapitány vonakodóan bólintott.

- Igen, meg kell keresnünk Alekszandr barátomat. Pontosabban meg

kell várnunk a rendőrségi búvárcsapatot.

- Lehet, hogy mégsem? - fordította el a tekintetét Pitt. Giordino

közeledett a part felől, vállán egy hatalmas erővágóval.

- Egy kiárusításon találtam a városban - engedte le a lába mellé. A

szerszám nyele a földtől a csípőjéig ért.

- Ez szerintem sok mindent meg fog oldani - állapította meg Pitt.

Page 69: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Maga akarja felmérni a kárt? - kérdezte aggodalmas képpel Haritonov.

- Tudnunk kell, hogy Alekszandr és a többiek a hajón vannak-e még -

jelentette ki elszántan Giordino.

- Bárki is próbálta elsüllyeszteni a hajóját, kapitány, valószínűleg

nekünk akart keresztbe tenni - tette hozzá Pitt. - Ha így van, tudni

szeretném, miért. A búvárfelszerelésünk az elülső raktérben van, így

nem lesz gond hozzájutni.

- Veszélyes lehet - figyelmeztette őket Haritonov.

- Az egyetlen gondot az jelentheti, hogy Al utál reggeli előtt merülni -

mondta Pitt, hogy elterelje a figyelmüket az előttük álló morbid

feladatról.

- Ami azt illeti, el tudnám képzelni magam egy svédasztal előtt -

bólogatott Giordino.

- Képzelni, azt lehet - vigyorodott el Pitt.

Gunn is velük tartott a kölcsönkért motorcsónakkal. A fedélzetre lépve

segített nekik beöltözni a fekete gumiruhákba, rájuk adta az ólomövet

és a légzőkészülék tartályát, aztán a híd felé indult a lejtős fedélzeten.

- Megnézem a számítógépeket, és lekérem a legfrissebb adatokat a

régió szeizmikus aktivitásáról. Apropó: ha sellőkbe botlanátok, fel-

tétlenül szóljatok!

- Na és mihez kezdenél velük ebben a jéghideg vízben? - morogta

Giordino.

A két férfi letrappolt a lépcsőn a hajó gyomrába, és belegázolt a vízbe.

Amikor a víz már a vállukig ért, Pitt felkattintotta a homlokára szíjazott

apró lámpát, és lebukott a felszín alá. A közelben, a jobtxpl-dalon egy

oldallépcsőt pillantott meg. Lassan, úgy imbolyogva a víz ellenében,

mint Frankenstein szörnyteremtménye, elindult feléje. Egy ide-oda

mozgó fénykéve jelezte, hogy Giordino a nyomában van.

Pitt leereszkedett a lépcsőn, maga mögött hagyta az alsó kabinszintet, és

folytatta útját a legalsó fedélzeten található gépterem felé.

A napfény ide már nem hatolt le, és az ajtók is zárva voltak, a víz

azonban olyan tiszta volt, mint egy úszómedencében, és a lámpa elemei

jól bírták a hideget. A negatív lebegőképesség miatt könnyebb volt

járni, mint úszni, így Pitt holdjáró űrhajósként ugrálva tette meg a jobb

oldali géptermi lejáratig hátralevő távot. Ahogyan azt a gépüzemvezető

is jelentette, a súlyos acélajtót lezárták. Egy régi, rozsdás láncot

tekertek a kilincs és a falból kiálló csövek köré, légmentesen lezárva a

lejáratot. Pittnek feltűnt, hogy a rézszínű lakat, amivel a láncot

rögzítették, vadonatúj.

Giordino odalépett az erővágóval, a csőrébe illesztette az egyik

láncszemet, és izmos karjaival összezárta a nyelet. A láncszem egyik

fele elpattant, majd néhány másodperccel később ugyanez történt a

Page 70: Clive Cussler - A Kán Kincse

másik felével is. Pitt letekerte a láncot, kinyitotta az ajtót, és belépett a

gépterembe.

Bár a Verescsagin harmincéves múlt, a makulátlanul tiszta és gondosan

karbantartott berendezés arról árulkodott, hogy a gépüzemvezető

szívvel-lélekkel végzi munkáját. A fülke nagy részét a közepén

elhelyezett hatalmas dízelgenerátor töltötte ki. Pitt körbejárt, és

aprólékosan végignézte a falakat, a padlót és a gépezetet, de nem találta

erőszak jelét. Egy rácsos padlólemezt azonban valaki elmozdított a

helyéről, és otthagyta, egy szerszámládának támasztva. Pitt letérdelt, és

benézett. A nyílás alatt, egy-másfél méter mélyen a hajófenék ívelt

vonala húzódott.

Pitt leereszkedett, és a lámpájával végigpásztázta a hajófenék belátható

részét. Itt sem talált sérülésre utaló jeleket. Ahogy megfordult, hogy

visszatérjen a gépterembe, Giordino dugta be a fejét a nyíláson. Pitt

csak egy pillanatra nézett fel, de ez is elég volt ahhoz, hogy nekihátrál-

jon egy szúrós fémtárgynak. Bosszúsan megfordult, és Giordino is oda-

irányította a fejlámpája fényét. A tárgy egy cső végét zárta le. Pitt kér-

dőn a barátjára nézett, mire az bólogatni kezdett. A szelepcsap mellé

egy apró, vörös táblát csavaroztak, amin vastag fehér betűkkel a

PREDUPREZSDENIJE! felirat állt, ami Pitt feltételezése szerint azt

jelenthette, hogy „Vigyázat!". Pitt belekapaszkodott kesztyűs kezével,

és megpróbált tekerni rajta. Az óramutató járásával ellentétes irányba

nem mozdult, az ellenkező irányba viszont minden ellenállás nélkül,

egészen koppanásig. Pitt megint az olaszra pillantott. A képlet egyszerű

volt: valaki kinyitotta a fenékszelepet, használhatatlanná tette a

szivattyúkat, majd lezárta a géptermet. Gyors, könnyű és csendes

módszer arra, hogy elsüllyessz egy hajót az éj közepén.

Pitt kiúszott a nyíláson, és átszelte a géptermet. A túloldalon egy

hasonló nyílást talált, ennek a fedelét azonban - mint hamarosan

kiderült - gondosan visszatették a helyére. Pitt felemelte, és leeresz-

kedett, hogy megnézze a bal oldali szelepet is. Ezt is kinyitották. El-

zárta, aztán Giordino segítségével visszatért a gépterem szintjére.

A feladat egyik felét teljesítették. Bejutottak a gépterembe, és ki-

derítették a szerencsétlenség okát. De ki tette? És hol voltak Szargov,

Anatolij meg az olajkutató csapat? Pitt a karórájára nézett. Még csak

húsz perce voltak lent és levegőjük is bőven maradt, de a hőszigetelő

szárazruha ellenére a víz hidege már a csontjait is átjárta. Régen ezt

észre sem vette volna, de az akkor volt. Azóta már eltelt jó néhány év.

Elhagyták a géptermet, és gyorsan végignézték a környező kabinokat.

Miután itt semmi érdekeset nem találtak, átmentek az alsó kabinszintre,

ahol Pitt a jobb oldali kabinokat vette sorra, Giordino pedig a folyosó

másik oldalán lévőket. Bár a víz színültig megtöltötte a szobákat, szinte

Page 71: Clive Cussler - A Kán Kincse

minden a helyén maradt, csak néhány újságpapírdarab lebegett tétován

a harsány lámpafényben. Szargov asztalán egy nyitott laptop hevert, a

viharkabát pedig, amit a tudós a vacsora előtt is viselt, gondosan a szék

támlájára volt terítve. Pitt a gardróbba is bekukkantott. Ingek és

nadrágok sorakoztak példás rendben a polcokon. Minden jel arra

mutatott, hogy a szoba lakójának nem állt szándékában egyik percről a

másikra elhagyni a hajót.

A következő kabinban még kevesebb látnivaló volt, ezekkel gyorsan

végzett. Már csak egy volt hátra: az, amelyikbe Gunn nem tudott

bejutni a magas víz miatt.

Miközben Giordino az utolsó bal oldali kabinban vizsgálódott, Pitt

lenyomta a kilincset, és a vállával benyomta az ajtót. Az előző kabi-

nokhoz hasonlóan itt sem talált felfordulást, valami mégsem stimmelt.

Az ágyon egy sötét kupac hevert, és hiába akarta azt hinni Pitt, hogy

csak egy nagyobb méretű sporttáskát vagy egy összegyűrt takarót vélt

emberi alaknak, a kupac valóban ember volt: egy sápadt és nagyon

halott ember.

Pitt megközelítette, és rávilágított a fejlámpával. A mogorva halász-

kapitány rezdületlen tekintettel nézett vissza rá, arcán örökkévalóságba

fagyott, csodálkozó kifejezéssel. Az öreg halász pólóra vetkőzve, deré-

kig betakarózva hevert az ágyon. A vastag pokróc akadályozta meg,

hogy ellebegjen, míg a levegő apránként ki nem szökött a tüdejéből. Pitt

nem látta rajta sérülés nyomait, de egy kisebb mélyedést tapintott ki

négyujjnyival a füle felett. A bőr nem hasadt fel, de nyilvánvaló volt,

hogy egy erős ütés beszakította a férfi koponyáját. Ez végzett vele, a

kérdés már csak az volt, hogy közvetlenül az ütésbe halt bele, vagy

elvesztette az eszméletét és megfulladt.

Miközben Giordino az ajtóban állva várta, hogy végezzen, Pitt leha-

jolt, és körbevizslatott a szőnyeggel burkolt padlón. Vizeskancsót, ha-

mutartót, vodkás üveget vagy más nehéz és kemény tárgyat keresett,

ami az ágy feletti polcról leesve fejen találhatta volna a férfit, de a

padló, ahogyan az egész kabin, üres volt: a kapitány egy használaton

kívül lévő kabint kapott, és hajótörött lévén egy szál ruhában érkezett.

Pitt egy utolsó pillantást vetett a halott öregemberre. Most már biztos

volt abban, amit az első pillanattól fogva sejtett: a kapitány nem baleset

áldozata lett. Megölték.

7.

Page 72: Clive Cussler - A Kán Kincse

- ODALETT - FRÖCSÖGTE a haragtól eltorzult arccal Gunn. - Valaki

kiszerelte az összes tárolóegységünket, és eltűnt az adatainkkal. Minden

odalett, amit az elmúlt két hétben gyűjtöttünk.

Gunn folytatta a füstölgést, de közben nem mulasztott el segíteni nekik

kibújni a búvárruhából.

- És a biztonsági másolatok, Rudi? - kérdezte Pitt.

- Úgy van. Tudjuk, hogy vérbeli kockafej vagy, és mindig készítesz

mentéseket, néha még duplán is - rúgta le Giordino a lábáról a

szárazruhát.

- Igen, csakhogy a DVD-ink is eltűntek - kiáltott fel Gunn. - Valaki

nagyon tudta, hogy mit kell elvinnie.

- Esetleg Szargov barátunk? - vetette fel Giordino.

- Nem hiszem - rázta meg a fejét Pitt. - A saját hajójáról?

- Nem értem. A kutatási adatok csak a tudományos közösség számára

érdekesek, és mi mindent megosztottunk orosz kollégáinkkal. Kinek

állhatott érdekében ellopni az adatokat? - merengett valamivel

higgadtabban Gunn.

- Mi van, ha nem felhasználni akarják a mérési eredményeket, hanem az

volt a céljuk, hogy mi se tehessük? - tűnődött Pitt.

- Nem kizárt - bólogatott Giordino. - Rudi, ez azt jelentheti, hogy a

merevlemezeid azóta a Bajkál fenekén csücsülnek.

- Te ezt most élvezed? - fakadt ki Gunn.

- Ne csüggedj. Még mindig jobban jártál, mint a vén halász.

- Ez igaz. Ő a hajóját vesztette el.

- Annál jóval többet veszített - jegyezte meg Pitt, és elmesélte neki, mit

láttak odalent.

- De miért kell megölni egy öregembert? - kérdezte elhűlve Gunn. - És

mi lett a többiekkel? Elrabolták őket? Vagy leléptek, miután megölték a

halászt és eltüntették az adatainkat?

Ugyanezek a kérdések foglalkoztatták Pittet is, de a választ ő sem tudta.

A délután közepére sikerült rákötni a hajót a falu elektromos hálózatára,

és a fenékszivattyúk, a tatfedélzeten elhelyezett segédpumpákkal

együtt, amiket egy vinnyogó generátor hajtott, dolgozni kezdtek. Az

elmerült tat lassan, de biztosan emelkedni kezdett.

A lisztvjankaiak közben folytatták a faluban keletkezett károk el-

hárítását. A híres szabadtéri halpiacon hamar rendet teremtettek, néhány

árus már ki is rakta frissen füstölt, jellegzetes aromát árasztó portékáját.

Az emléktárgyakat árusító bódék felől fűrészelés és kalapálás zaja

hallatszott - ezeket annyira megrongálta a hullám, hogy újjá kellett

építeni őket.

Ahogy az órák teltek, egyre többet lehetett tudni a földrengés és a

szökőár okozta károkról. Több környékbeli településről is jelentős

Page 73: Clive Cussler - A Kán Kincse

anyagi veszteségekről számoltak be, emberi áldozatokról azonban,

örvendetes módon, nem érkezett hír. A legnagyobb kárt a déli part

jelképének számító papírgyár szenvedte el: a törmelék eltakarítása

hetekig tartott, és ez idő alatt a termelést is szüneteltetni kellett. A tó

másik végében a földrengés megrongálta az északi partot övező Tajset-

Nakhodka olajvezetéket. A Limnológiai Intézet ökológusai már úton

voltak, hogy felmérjék, mekkora kárt okozhat a környezetben a kiömlő

kőolaj.

Nem sokkal ebéd után a lisztvjarikai rendőrfőnök - egy lompos,

ápolatlan egyenruhás - és két irkutszki nyomozó jelent meg a

Verescsagin fedélzetén. Haritonov a hídon fogadta őket, ahol Pitt és két

társa a számítógépek helyreállításával volt elfoglalva. A rendőrfőnök

élvezte a pozíciójából fakadó hatalmát, a munkájával járó kö-

telezettségekben azonban már jóval kevésbé lelte kedvét. Amikor

Haritonovtól megtudta, hogy egy halott van az egyik kabinban, a feje

ellilult a haragtól. Az eltűnéseket és az elöntött géptermet még el

lehetett volna adni mint balesetet, a hulla azonban megbonyolította a

dolgokat. Egy esetleges gyilkosság pluszpapírmunkát jelentett, meg azt

is, hogy a nagykutyák figyelemmel fogják követni az ügy alakulását.

Lisztvjankában eddig legfeljebb biciklilopásokkal és kocsmai ve-

rekedésekkel kellett foglalkoznia, és ez tökéletesen megfelelt neki.

- Badarság - jelentette ki érdes hangon. - Jól ismerem Belikovot.

Részeges vén halászember volt. Túl sok vodkát ivott, és kinyúlt a vén

kecske. Nem bírta a mája. Sajnálatos baleset! - vonta le a következ-

tetést.

- És mi van az eltűnt olajkutatókkal, akiket vele együtt mentettek ki,

meg a két emberemmel, és a lezárt gépteremmel? - veszítette el a

türelmét Haritonov.

- Na igen - bólogatott mindentudóan a rendőrfőnök. - A matrózok, akik

hanyagságból kinyitották a fenékszelepeket. Nyilván féltek a

következményektől, ezért vették fel a nyúlcipőt. Biztos vagyok benne,

hogy előbb-utóbb felbukkannak valamelyik helyi kocsmában. -Látva,

hogy nem sikerült meggyőznie az irkutszkiakat, gyorsan hozzátette: - A

legénységet és az utasokat természetesen azért ki fogjuk hallgatni, hogy

az előírásoknak mindenben megfelelő jelentés készülhessen az ügyről.

Pitt a két irkutszki nyomozóra irányította a tekintetét. A bűnügyi osztály

munkatársait szemmel láthatóan más fából faragták, mint a

nemtörődöm lisztvjankai rendőrfőnököt. Tapasztalt embereknek lát-

szottak, akik egyenruha helyett öltönyt viseltek, és fegyverüket diszk-

réten a zakójuk alá rejtették. Csendes magabiztosságuk azt sugallta,

hogy a szakma fortélyait nem egy gyorstalpaló rendőrképző iskolában

sajátították el. Amikor végre ők is szóhoz juthattak, Pittnek feltűnt,

Page 74: Clive Cussler - A Kán Kincse

hogy a két nyomozót sokkal inkább érdekli Szargov, mint az eltűnt

csapat vagy a halott halászkapitány.

- Akár egy Borisz Badunov3-epizód - motyogta Giordino, azután, hogy

őt is kihallgatták.

Miután mindenkire sor került, a törvény őrei visszatértek a hídra, ahol a

rendőrfőnök szigorúan megdorgálta a kapitányt a figyelmetlenségéért,

majd utasította, hogy hívjon vissza mindenkit a hajóra, és szigorúan

tartsa is ott, amíg a vizsgálat le nem zárult.

- Legalább egy sörre kiengedhetnének minket előtte - sóhajtozott

Giordino.

- Tudtam, hogy Washingtonban kellene maradnom - morgolódott Gunn.

- Most gyakorlatilag foglyok vagyunk. Szibériában...

- Washington nyáron egy pöcegödör - vont vállat Pitt. A híd ablakából

eléje táruló látkép viszont lenyűgözte.

Jó két kilométerre tőlük a fekete teherhajó dokkolt, amit előző éjszaka

láttak Allel a helikopterből. A rakpart legtávolabbi, épen maradt

részénél volt kikötve, és egy hatalmas parti daru vájkált a tat felőli

rakterében.

Az ablak mellett egy látcső lógott, és Pitt, miközben a hajót ta-

nulmányozta, önkéntelenül a szeme elé emelte. A lencséken keresztül

két hatalmas, platós és egy kisebb, zárt teherautót látott a hajó közelé-

ben parkolni. A daru ezekre emelte át az árut. Ez meglehetősen szokat-

lan volt, mivel Lisztvjanka elsősorban kimenő áruforgalmat bonyolított:

innen osztották szét a javakat a többi településnek. Az egyik teherautón

egy függőlegesen álló, ponyvával letakart tárgyat lehetett látni - ez is

eléggé furcsa volt.

- Kapitány! Az a fekete teherhajó... - mutatott az ablak felé. -Tud róla

valamit?

Haritonov közelebb lépett, és hunyorogva kinézett a kikötőre.

- A Primoszki. Régóta szeli már a Bajkál vizét. Hosszú éveken át

Lisztvjanka és Bajkalszkoje között ingázott. Acélt és szenet szállított a

vasútépítéshez. Tavaly, miután a munkálatok véget értek, hónapokig a

kikötőben rostokolt. Legutóbb azt hallottam, hogy egy olajtársaság

bérelte ki rövid távra. Saját legénységet hoztak magukkal, ami nagyon

felbőszítette a régi gárdát. Nem tudom, mire használják. Valószínűleg

kőolajvezetékhez való csöveket szállítanak rajta.

- Egy olajtársaság - mormogta Pitt. - Nem lehet, hogy az Avarga

Olajkonzorcium?

Haritonov elmerengett rajta pár pillanatig.

- Igen, most hogy mondja, tényleg ők voltak azok. Kérem, bocsássa

meg egy fáradt öregembernek, hogy nem jutott eszébe. Lehet, hogy

Page 75: Clive Cussler - A Kán Kincse

tudnak valamit az eltűnt kutatókról? És talán Alekszandrról meg

Anatolijról is - tette hozzá ingerült hangon.

A kapitány a rádióért nyúlt, és a teherhajót hívta, mely nevét a Bajkál-tó

nyugati partja mellett elnyúló hegységről kapta. Egy mogorva hang

válaszolt szinte azonnal, hogy rövid, szófukar feleleteket adjon a

kapitány kérdéseire. Míg a beszélgetés zajlott, Pitt az öreg teherhajót

nézte a látcsövön át. Különösen a tat érdekelte.

- Ezt nézd, Al.

Giordino odaballagott, átvette tőle a látcsövet, és hosszan megnézte

magának a hajót.

- Nagyon rejtélyesek - jegyezte meg a letakart rakomány láttán. -

Gondolom, hiába kérdeznénk meg, hogy mi van a ponyva alatt, úgyis

azt válaszolnák, hogy használt traktoralkatrészek.

- Nézd meg a tatfedélzetet - javasolta Pitt.

- Tegnap éjjel még volt rajta egy daru - állapította meg némi vizs-

gálódás után az olasz. - Eltűnt, akárcsak a barátaink.

- Pedig nem volt egy aprócska darab!

- Nem, de ezeknek mégsem okozott gondot széjjelkapni - mormogta

Giordino. - Ez mindenesetre érdekes.

- Amennyire ezt meg lehet állapítani innen, minimális legénység

üzemelteti a hajót.

A kapitány erélyes hangja szakította félbe a párbeszédet.

- Sajnálom, uraim. A Primoszki kapitánya azt állítja, hogy nem vett fel

utasokat, nem látott vagy hallott olajkutatókról, sőt nem is tud róla,

hogy a tavon ilyenek tevékenykednének.

- És lefogadom, azt se tudja, hogy kit temettek Grant sírjába4 -tette

hozzá Giordino.

- A rakományról mondott valamit? - kérdezte Pitt.

- El is felejtettem - bólintott Haritonov. - Mezőgazdasági gépeket és

traktoralkatrészeket szállítanak Irkutszkból Bajkalszkojéba.

8.

A VERESCSAGINT SZEMMEL tartó fiatal rendőr hamar elunta megbíza-

tását. Napnyugtakor még szorgosan fel-alá járkált a parton, de ahogy

múltak az órák, a figyelme lankadni kezdett. A közeli, dübögő zenétől

és zsivajtól hangos bár jóval érdekesebbnek bizonyult a kutatóhajónál.

A bejárat előtti nyüzsgés megragadta a rendőr érzékeit, és arra késztette,

Page 76: Clive Cussler - A Kán Kincse

hogy hátat fordítson a víznek. Abban reménykedett, hogy elcsíphet - ha

csak a tekintetével is - egy csinos turistanőt vagy irkutszki diáklányt.

Ez annyira lekötötte, hogy szinte esélye sem volt észrevenni a két

feketébe öltözött férfit, akik egy motorcsónakot engedtek le a

Verescsagin tatjáról, hogy aztán óvatosan ők is leereszkedjenek.

Ügyelve arra, hogy a hajó mindvégig takarja őket, távolodni kezdtek a

parttól.

- Két nagyszerű ivóhelyet is látok alig néhány evezőcsapásra innen, de

te horgászni viszel minket! - méltatlankodott Giordino.

- Az ilyen létesítményekben csak kiforgatják a turistákat a pénzükből,

langyos sörért és dohos perecért cserébe - kontrázott Pitt.

- A langyos sör is jobb, mint a semmilyen sör - felelte költőien

Giordino.

Az éjszaka hamar körülölelte őket, de Pitt a biztonság kedvéért még

evezett egy kilométert, mielőtt megrántotta volna a huszonöt lóerős

farmotor indítózsinórját. Pitt a parttal párhuzamos pályára állította a

motorcsónakot, de nem növelte a sebességet. Giordino közben felemelte

a csónak aljára helyezett akusztikus szondát, a vízbe engedte, és hagyta,

hogy a százméteres elektronikus vontatókábel csaknem teljesen

letekeredjen. Miután a kábelt rögzítette, felnyitotta a laptopját, és

elindította az oldalpásztázó hangradart ellenőrző szoftvert. Néhány

perccel később a tófenék sárgás képe gördült be a képernyő széléről.

- Kezdődik a film - jelentette be Giordino. - A főszerepben egy

hullámos homokos aljzat ötvenegy méter mélységben.

Pitt tartotta a parttal párhuzamos pályát, egészen addig, míg egy

vonalba nem értek a fekete teherhajóval. Ezután még ráhagyott egy fél

kilométert, majd megfordult, és néhány méterrel beljebb elindult

visszafelé.

- A Primoszki valahol itt horgonyzott az éjjel, amikor átrepültünk felette

- mutatott Pitt délkelet felé.

- Egyetértek - bólintott Giordino. - Szerintem helyben vagyunk. Pitt

kivett a zsebéből egy iránytűt, betájolta magukat, aztán letette

maga elé az ülőkére. Időnként rávillantva egy ceruzalámpával tartotta

az irányt majdnem egy kilométeren keresztül, aztán megint beljebb

kanyarodott, és az ellenkező irányban folytatta. Az elkövetkező egy

órában ezt ismételték, folyamatosan távolodva a parttól.

Pitt épp kanyarodni készült, amikor Giordino felemelte a kezét.

- Valamit találtam!

Pitt visszaállt az eredeti irányba, és előrehajolt, hogy a laptopra

pillantson. Egy hosszú, egyenes tárgy gurult végig a kijelzőn, majd egy

másik, vékonyabb követte, ami szöget zárt be vele. Apránként egy nagy

A betű öltött alakot, néhány pluszkeresztelemmel.

Page 77: Clive Cussler - A Kán Kincse

- A hossza nagyjából tizenkét méter, és nagyon hasonlít ahhoz a

szerkezethez, amit éjjel láttunk a Primoszki tatfedélzetén - közölte

Giordino. - Szégyellhetnék magukat, hogy így teleszemetelik a tavat.

- Megérdemelnének egy alapos dorgálást - értett vele egyet Pitt. - De

azért azt is megkérdezném tőlük, drága Watsonom, hogy „miért?"

Giordino már most tudta, hogy Pitt nem fog leállni, míg meg nem kapta

a választ. A barátja az első pillanattól fogva gyanúsnak találta a hajót,

és most, hogy már azt is tudták, hogy az Avarga Olajtársaság bérelte ki,

biztos volt benne: a Primoszki és Szargovék eltűnése között valamilyen

kapcsolatnak kell lennie. Giordino behúzta a szondát, becsukta a

laptopot, és az evezőért nyúlt.

A Primoszki csendben, sötétbe borulva ült a vízen a rakpart végében. A

teherautók még mindig ott voltak, platójukon a letakart rakománnyal. A

dokknak ezt a részét egy kifeszített lánc zárta el a kíváncsiskodók elől,

de két őr is posztolt egy bódéban. Az egyik mellett két férfi állt; egy

térképet tanulmányoztak, amit a jármű sárhányójára terítettek ki. Maga

a hajó elhagyatottnak tűnt.

A motorcsónak a tat felől közelített, a víz felett kiszélesedő hajófar

árnyékában. Pitt elkapta a vízre lelógó hátsó kikötőkötelet, és behúzta

magukat a dokk mellé. Míg Giordino kötelet csomózott egy

tartóoszlopra, Pitt kiszállt a csónakból, és fellopózott a fából ácsolt

dokkra.

A teherautók a hajó másik végén, az orr közelében parkoltak, de még

így is jól lehetett hallani a térkép felett tanácskozó férfiak hangját. Pitt

átsurrant két rozsdás olajhordó mellé, és behúzódott mögéjük. Néhány

másodperccel később Giordino is megjelent mögötte.

- Üres, mint a templom hétfő délelőtt - nézett fel az olasz a kísértetiesen

csendes hajóra.

- Igen, szerintem is túl békés.

Pitt kilesett a hordók mögül, és egy kikötőhidat szúrt ki a teherautók

vonalában. A híd az elülső raktérbe vezetett fel. A hajó korlátja, figyelte

meg ezt is, vagy két és fél méterrel volt magasabban a dokknál.

- A kikötőhíd túl rizikós lenne - súgta Giordinónak. - Szerintem ezekről

is fel tudunk mászni - intett az olajoshordók felé.

Óvatosan átgurított egyet a dokk széléhez, felmászott a tetejére, és

elrugaszkodott róla. A dokk és a hajó között jó egyméternyi víz

sötétlett, de Pitt kinyújtott keze és a korlát alsó része már majdnem egy

vonalban volt, így nem okozott gondot megkapaszkodnia. Néhány

másodpercig mozdulatlanul függött, aztán himbálózott néhányat, és

amikor már elég lendületet gyűjtött, gyorsan felhúzta magát. A nála

alacsonyabb Giordinónak már nem ment ilyen könnyen. Majdnem

Page 78: Clive Cussler - A Kán Kincse

elvétette a korlátot, és egy pillanatig fél kézzel kapaszkodva lógott, de

végül Pitt elkapta a másikat, és felrángatta a fedélzetre.

- Legközelebb a liftet választom - dünnyögte morcosan.

Behúzódtak az árnyékba, hogy kifújják magukat, és közben szemügyre

vették a környezetüket. A hajó mintegy hatvan méter hosszú volt,

klasszikus teherhajó-felépítésű, középen felépítménnyel, elöl és hátul

nyitott rakterekkel. A hajótest acélból készült, a fedélzet viszont

tíkfából, ami négy mozgalmas évtized szénhidrogén- és vegy-

szerfoltjainak átható szagorgiáját árasztotta magából. A tatfedélzeten

néhány fémkonténer sorakozott a raktér mellett. Az árnyékban maradva

megközelítették a legszélsőt, és lenéztek a nyitott raktérbe.

A hajóűr mindkét végében egymásra pakolt, kis átmérőjű vascsövek

voltak felhalmozva. A közepe üresen ásítozott, de még a sötétben is jól

lehetett látni a mély karcolásokat, amiket a rejtélyes szerkezet talpai

vájtak a padlózatba egy nagyjából két méter átmérőjű aknafedél körül.

- Úgy néz ki, mint egy északi-tengeri olajfúró hajó csővezető nyílása -

suttogta Pitt.

- És a hozzá való csövek - mondta Giordino. - Csakhogy ez nem

olajfúró hajó.

Ez nyilvánvaló volt. Egy olajfúró hajónak nemcsak fúrnia kell, hanem

össze is kell gyűjtenie a kőolajat, erre pedig a vén Primoszki nem lett

volna képes. Egyszerűen nem volt alkalmas rá.

Pitt nem állt le mélázni, hanem.a bal oldali folyosó felé vette az irányt.

A saroknál megállt, a falhoz lapult, és kilesett. A fedélzet még mindig

kihalt volt. Pitt előreindult. Most, hogy a felépítmény már eltakarta őket

a dokktól, felszabadultabban mozgott.

A felépítmény közepét keresztben kettészelő folyosónál megálltak. Egy

újabb kukkantás következett egy újabb sarok mögül. Az üres folyosót

egyetlen bánatos, narancssárgás fényt adó villanykörte világította meg.

Valahol távolabb egy generátor ciripelt. Pitt besétált az égő alá, lehúzta

a szvettere ujját a jobb kezére, és a „védőkesztyűvel" csavart egyet a

forró üvegkörtén. A folyosó sötétbe borult.

A hátuk mögött, valahol ott, ahol a két folyosó keresztezte egymást,

kinyílt egy ajtó. Mindketten gyorsan behúzódtak a sarok mögé, és

elindultak az ellenkező irányba. Balról egy gyéren megvilágított

helyiség nyílt. Pitt habozás nélkül belépett, és Giordino is ugyanezt

tette.

Miközben a csukott ajtó mögött a fülüket hegyezték, a tekintetükkel

felmérték a helyiséget. A hajó dísztermében álltak, ami szemmel

láthatóan tárgyalóként is szolgált. A terem éles kontrasztot alkotott a

rozoga teherhajó többi részével. A hatalmas, süppedős perzsaszőnyeg

tetején egy fényezett mahagóniasztal lebegett, amit elegáns, bőrtámlás

Page 79: Clive Cussler - A Kán Kincse

székek vettek körül. A vastag tapéta, a mennyiségükben is ízléses

műtárgyak és műnövények a Waldorf-Astoria halijához tették

hasonlatossá a termet, melynek túlsó végéből a konyhát lehetett

megközelíteni egy dupla ajtón keresztül. A Pitt mögötti falon óriás

kijelző képernyője sötétlett.

- Nehéz elképzelni, hogy itt halászlét és borscsot szoktak szürcsölni -

motyogta Giordino.

Pitt nem válaszolt. A figyelmét a falról lógó térképek kötötték le.

Számítógéppel generálták őket, és a Bajkál-tó egyes részeit ábrázolták.

A tó környékének egyes részeit kézzel rajzolt piros, koncentrikus

körökkel jelölték meg. A karikák a tó északi partján sűrűsödtek, egy

nyugatról keletre futó olajvezeték mentén.

- Fúrási célterületek? - gondolkodott hangosan Giordino.

- Valószínűleg. Az Earth First!5 szimpátiáját mindenesetre nem fogják

elnyerni.

Giordino megvárta, hogy a folyosón elhaljon a léptek zaja, aztán

megnyitotta az ajtót, és kilesett.

- Tiszta a levegő. Sehol egy lélek.

- A parti hajóra szeretnék egy pillantást vetni - jelentette ki Pitt.

Elhagyták a dísztermet, és visszatértek a bal oldali folyosóra, ahol

a hajóorr felé kanyarodtak. A segédhajót a bal korlát mellett, a két

rekeszre osztott elülső raktéren túl tartották, egy keretállványon. A

csörlő köteleit még nem szedték le róla, ami azt igazolta, hogy nem-

régen még a vízen ült.

- A hídról észrevehetnek - nézett fel Giordino a felépítményre. Az egyik

ablakban, hat méterrel felettük lámpafény világított.

- Ha erre néznek - felelte Pitt. - Gyors leszek.

Míg Giordino az árnyékban rejtőzködött, Pitt behúzta a nyakát, és a

korlát mellett maradva átsurrant a nyílt fedélzeten. A dokkról és a hídról

érkező fény sokat veszített erejéből a távolsággal, de azért egy éber

tekintetű őr így is könnyen észrevehette volna. Pitt a szeme sarkából

látta a teherautókat és a körülöttük sürgő-forgó embereket. Nekik

láthatatlan volt fekete nadrágjában és szvetterében, a híd azonban őt is

aggasztotta.

Vágtázva ért be a kishajó mögé. Kifulladva lebukott az állvány és a

korlát közé, és várta, hogy a hídról riadót fújjanak, de úgy tűnt, nem

vették észre. A felépítmény kivilágított ablaka mögött két férfi

beszélgetett egymással, de egyikük sem nézett a fedélzet felé.

Pitt elővette a ceruzalámpáját, és rávillantotta a parti hajó oldalára. Az

apró fénykör egy karmazsinvörösre festett fa hajótestet világított meg.

Pitt végighúzta a kezét a felszínén, és megnézte a tenyerére tapadt

festékpelyheket. Ugyanez kenődött a Verescsagin jobb oldalára.

Page 80: Clive Cussler - A Kán Kincse

Felegyenesedett, és vissza akart fordulni, amikor valami megragadta a

figyelmét a segédhajó belsejében. Benyúlt, és megint felkattintotta az

elemlámpát. A fedélzeten egy elnyűtt baseballsapka hevert, aminek az

elejére egy vágtázó vörös disznót hímeztek. Pitt rögtön felismerte az

állatban az Arkansasi Egyetem kabalafiguráját, és eszébe jutott, hogy

Jim Wofford sapkáján is ilyent látott. Most már a napnál is világosabb

volt, hogy azok, akik el akarták süllyeszteni a Verescsagint és

elrabolták a kutatókat, a Primoszkin tanyáznak.

Pitt elrakta a ceruzalámpát, és megint a híd felé fordult. A két figura

még mindig élénken tárgyalt valamiről, ügyet sem vetettek a fedélzetre.

Pitt elindult a felépítmény felé, majd hirtelen megtorpant. Valaki volt a

közelében. Nem látta, de érezte a jelenlétét. Hamarabb kellett volna.

Éles halogénfény vágott a szemébe, és egy rekedt hang ráordított:

- Usztanóvka!

9.

A FÉRFI IDEGESEN ELŐRE-HÁTRA hintázott a sarkán, a 9 mm-es Jarigin

PYa automata azonban, amit Pitt mellkasára szegezett, meg se rezdült a

kezében. Eddig valahol a csörlő mellett üldögélhetett az árnyékban, és

valószínűleg a kikötőhidat tartotta szemmel, de az elemlámpa fénye

nem kerülhette el a figyelmét. A hangjából ítélve fiatal lehetett,

legfeljebb huszonöt éves, és amit látni lehetett belőle - a pisztolyt tartó

gépzsíros keze -, azt sugallta, hogy nem az őrzés az elsődleges feladata.

Ennek ellenére magabiztosan markolta a pisztolyt, és nem volt kétséges,

hogy ha rákényszerítik, használni is fogja.

Pitt gyakorlatilag be volt szorítva a segédhajó és a korlát közé. Két

választása maradt: vagy ráveti magát az őrre, és ha nincs szerencséje,

lelöveti magát, vagy megkockáztat egy hideg fürdőt a tóban. Giordinóra

nem számíthatott, mert túl messze volt ahhoz, hogy észrevétlenül

megközelíthesse őket.

Az őr leengedte az elemlámpáját, és egy rádiót vett elő. Pitt egyelőre

nem mozdult. A szeme előtt sárga karikák táncoltak, pillanatnyilag

teljesen vak volt. Míg várt, azon tűnődött, vajon milyen büntetés járhat

Oroszországban azért, ha valaki alattomban lopakodik fel egy hajóra.

Ha szibériai száműzetés, akkor legalább nem kell utaznia, gondolta

savanyúan. Aztán eszébe jutott a halott halászkapitány, és a gulág már

nem is tűnt annyira visszataszítónak.

Page 81: Clive Cussler - A Kán Kincse

Mire az őr befejezte a mondandóját a rádión, Pitt készen állt. Még

megvárta, hogy a készülék visszarecsegje a választ - remélte, hogy ez

eltereli a fiatalember figyelmét -, és óvatosan a korlát felé nyújtotta a

bal kezét, a térdét pedig enyhén behajlította, hogy ugorjon. De csak

ennyire jutott.

A Jarigin eldördült, és egy baseball nagyságú tíkfadarab kiszakadt a

korlátból - a kezétől alig néhány centire -, majd hangos csobbanással a

vízbe csapódott.

Pitt nem próbálkozott újabb mozdulatokkal, noha a parton támadt

izgatott kiáltozás nem sok jót ígért. Két férfi rohant fel a kikötőhí-don,

mindkettő ugyanolyan pisztollyal a kezében, mint a társuk. Az egyikben

Pitt rögtön felismerte a Verescsaginról eltűnt kormányost, egy

humortalan, állítólag Anatolij nevű férfit. Egy harmadik férfi is feltűnt a

híd kabinlépcsője felől, és határozott léptekkel elindult feléjük. Hosszú,

ébenfekete haja volt, és barna szeme, ami a dokklámpák fényében

hidegen, érzéketlenül csillogott. Arca bal oldalán hosszú, kés okozta

heg húzódott végig.

- A segédhajó mögött találtam ezt az embert - jelentette az őr. A férfi

kurtán végigmérte Pittet, aztán a két másik felé fordult.

- Kutassátok át a fedélzetet a cinkosai után. És nincs több lövöldözés.

Nem akarok feltűnést.

Az emberei elrohantak, hogy eleget tegyenek az utasításnak. Pittet a

fedélzet közepére vezették, egy lámpa alá.

- Hol van Alekszandr? - kérdezte higgadtan Pitt. - Azt mondta, itt

találkozunk.

Nem számított rá, hogy a blöff beválik, de azért érdeklődve figyelte a

főnök reakcióját. Be kellett érnie egy apró szemöldökrándí-tással.

- Angol? - kérdezte egykedvűen a férfi. - Biztosan a Verescsaginról jött.

Milyen sajnálatos, hogy eltévedt.

- Legalább megtaláltam azokat, akik el akarták süllyeszteni - vetette oda

Pitt.

A férfi elvörösödött, de uralkodott magán, és várta, hogy Anatolij meg a

másik, miután csaptak egy kört a fedélzeten, jelentést tegyenek.

- Sehol senki? Akkor zárjátok a többiek mellé, és csendben engedjétek

le oda, ahol senki nem fogja keresni őket - sziszegte a férfi.

Az őr Pitt bordái közé nyomta a pisztoly csövét, és a bal oldali folyosó

felé taszította. Pitt morgolódva elindult arra, ahol Giordinót hagyta. A

két matróz követte őket, a sebhelyes arcú pedig visszatért a hídra.

A keresztfolyosóhoz érve arra számított, hogy Giordino előugrik az

árnyékból, de a társát mintha a föld nyelte volna el. A tatfedélzetre

kiérve a korlát mellett álló rozsdás konténerek egyikéhez irányították.

Békésen megvárta, hogy az egyik matróz kulcsot dugjon a konténer

Page 82: Clive Cussler - A Kán Kincse

ajtaját lezáró lakatba, aztán akcióba lendült: oldalra perdült, a bal

könyökével félreseperte a hátába nyomott pisztolyt, és mielőtt még az

őr felfoghatta volna, hogy mi történt, lendületből állkapcson öklözte a

jobb kezével. A fiatalember hátravágódott, és Anatolijnak zuhant. A

pisztoly egy hangos koppanással a fedélzetre esett.

A másik matróz még a lakatot markolta, ezért Pitt kockáztatott, és a

pisztoly után vetette magát. Amint padlót ért, kinyújtotta a kezét, de alig

ért hozzá a Jarigin polimermarkolatához, vagy hetven kiló landolt a

hátán. Az történt, hogy Anatolij nem sokat teketóriázott, és mint

kéretlen koloncot, visszalökte az ütéstől elkábult őrt a feladónak. Pitt

megpróbálta legurítani magáról, de mielőtt még megtehette volna, egy

hideg csőtorkolat nyomódott a nyakának. Mivel világos volt, hogy a

„nincs több lövöldözés" parancs csak idáig volt érvényben, gyorsan

eldobta az alighogy megkaparintott pisztolyt.

Pittnek térdelnie kellett, míg a lakatot leszedték és a konténer két-

szárnyú ajtaját kinyitották, aztán Anatolij felállította, és durván belökte.

Pitt előrevágódott, és nekiesett valami puhának. A halvány fényben egy

fekvő emberi alak öltött alakot előtte. A test megmozdult, egy könyök

megemelte a felsőtestet, és egy arc fordult feléje. \ - Dirk... Kedves

magától, hogy benézett - mondta erőtlen, reszelős hangon Alekszandr

Szargov.

Amikor Pittet elkapták az orrban, az árnyékban lapuló Giordino

csendben elátkozta óvatlanságáért. Fegyver nélkül korlátozottak voltak

a cselekvési lehetőségei. Fontolóra vette, hogy lerohanja hátulról a

fegyverest, de túl nagy nyílt tér választotta el őket. Aztán az őr leadott

egy figyelmeztető lövést Pittre, és ezzel végképp elvette a kedvét a

hősködéstől. Miután a másik két férfi is felrohant a hajóra, úgy döntött,

hogy visszavonul, és a keresztfolyosón át kimegy a jobb oldalra. Azt

remélte, hogy így a két férfi mögé kerülhet, és a takarásukban

megközelítheti a felfegyverzett őrt.

Nesztelenül végigosont a bal oldali folyosón, és befordult a ke-

resztfolyosóra. Ugyanebben a pillanatban egy feketébe öltözött alak is

ugyanezt tette a sarok mögül. Akár egy burleszk szereplői, lepattantak

egymásról, mint két gumilabda, és mindketten fenékre ültek. Giordino

egy szempillantás alatt kirázta fejéből az ütközés okozta bódultságot, és

harciasan rávetette magát az értetlenül pislogó férfira. Mielőtt az

egyáltalán felfoghatta volna, hogy mi történt, az olasz belekapaszkodott

a fejébe, és nekicsapta a válaszfalnak. Egy tompa koppanás hallatszott,

és a test Giordino ölébe hanyatlott.

Alighogy a férfi kinyúlt, léptek dobbantak a folyosó bejáratánál: Pitt és

kísérete vonult be. Giordino megragadta az ernyedt testet, és

bevonszolta a díszterembe, ahol az asztal tetejére fektette. A férfi

Page 83: Clive Cussler - A Kán Kincse

nagyjából olyan magas volt, mint ő, és ugyanolyan fekete kezeslábast

viselt, mint az őr, aki elkapta Pittet. Fegyvert nem talált nála. Giordino

lefejtette róla az overallt, és ráhúzta a nadrágjára, majd a férfi ellenzős

gyapjúsapkáját is felvette, és mélyen a szemébe húzta. Abban a

reményben, hogy a sötétben a legénység tagjának fogják nézni, kilépett

a folyosóra, és Pitt után eredt.

Szargov ruhája gyűrött volt, a haja csapzott, és a bal szeme körül éjkék

karika sötétlett, a tekintete azonban életerőt és tettrekészséget sugárzott,

amikor Pittre nézett.

- Milyen súlyos a sérülése, Alekszandr? - segítette ülő helyzetbe Pitt.

- Jól vagyok - felelte immár erélyesebb hangon a tudós. - Csak egy

kicsit kezelésbe vettek, miután leütöttem az egyik emberüket. -

Elégedett mosoly suhant át feldagadt arcán.

A konténer ajtaja bevágódott, túlvilági sötétségbe zárva a két férfit. Kint

zümmögni kezdett egy dízelgenerátor, és néhány pillanattal később

valami nagyot koppant a konténer tetején.

Pitt felkattintotta a ceruzalámpáját.

- El akarták süllyeszteni a Verescsagini - mondta az orosz. - Ezek

szerint nem sikerült nekik?

- Hajszálon múlt - felelte Pitt. - Sikerült partközeibe vontatnunk a hajót,

mielőtt még elsüllyedt volna. Az olajkutató csapatról tud valamit? Ők is

eltűntek.

- Egy darabig együtt voltunk, de aztán szétválasztottak minket, miután

felhoztak a fedélzetre. Zajt hallottam a folyosóról, és amikor kinéztem a

kabinomból, egy pisztolycsővel találtam magam szembe. Anatolij volt,

a fedélzeti tiszt. Ő és az a Tatjána nevű nő a hajó mellett várakozó

segédhajóhoz tereltek minket, aztán itt kötöttünk ki. Hogy miért tették,

az rejtély számomra - tette hozzá a fejét csóválva.

- Ennél sokkal fontosabb most az, hogy hogyan juthatunk ki innen - állt

fel Pitt. Körbevilágított a konténerben, de az, néhány rongydarabot

leszámítva, üres volt.

A fémfal túloldalán Anatolij fogott két kábelhurkot, és mindkettőt a

konténer köré csúsztatta. A társa, egy sovány, zsíros hajú ember, fel-

mászott a konténer tetejére, összehúzta a hurkokat, majd a daru kam-

pójára akasztotta őket. Az őr, akit Pitt kiütött, feltápászkodott, vissza-

szerezte a fegyverét, és biztonságos távolságba húzódott.

A zsíros hajú leugrott, és visszatért a daru vezérlőpultjához, egy sötét

zugba a konténerek között. Egy csuklómozdulattal felemelte a konténert

a levegőbe, aztán megállította, hogy kivigye a víz fölé. A művelet

annyira lekötötte, hogy nem vette észre a fedélzeten átoso-

nó alakot, ahogyan az ökölbe szorított kezet sem, ami egy jól megsózott

baseball-labda erejével vágódott a fültöve alá. Ha nem ájult volna el

Page 84: Clive Cussler - A Kán Kincse

rögtön a nyaki verőérre mért ütéstől, Al Giordinóval nézhetett volna

szembe, míg az elvonszolta a pult mellől, hogy a fedélzetre lökje, akár

egy zsák rothadt krumplit.

Giordinónak nem volt ideje a kezelőszerveket tanulmányozni, de jól

tippelt, és a megfelelő kart rántotta meg. A gém feljebb emelkedett

néhány arasszal, majd egy másik karnak engedelmeskedve kilendült

balra. Amint kiért a víz fölé, Anatolij és az őr a korlát mellé léptek,

hogy szemtanúi lehessenek a gyilkosságnak. Giordino pontosan erre

várt. Megállította a gémet, hagyta, hogy a konténer kilendüljön, majd

amikor az „inga" elérte legszélső pontját, hirtelen berántotta, és

ugyanabban a pillanatban lejjebb engedte. A kéttonnás acéltégla úgy

sepert végig a tatfedélzeten, mint egy golfütő a pálya pázsitján.

Az őr közelebb volt a széléhez, így sikerült hátraugrania, egy szűk

arasznyival elkerülve a konténert. Anatolij már nem volt ennyire sze-

rencsés. Ahelyett, hogy lebukott volna, megpróbált elugrani az ellen-

kező irányba, de elszámolta magát. Egy gurgulázó hörgést hallatott, és

élettelenül kalimpáló végtagokkal átrepült a fedélzeten.

A korlát mellett álló dühösen szidni kezdte a vezérlőpultnál álló férfit,

majd hirtelen elhallgatott - csak most döbbent rá, hogy a darut kezelő

személy egy idegen. Ahogy a pisztolya után kapott, Giordino rácsapott

a hosszirányú mozgást ellenőrző karra, és lebújt a pult alá, épp időben

ahhoz, hogy a Jarigin lövedékei ne lyukasszák ki a bőrét.

A konténer pályát változtatott, de az őr számított rá, és magabiztosan

lehajolt, hogy elkerülje az ütközést. Giordino egy utolsó, kétségbeesett

próbálkozással megrántotta a függőleges vezérlő karját. A gém

leereszkedett, és a konténer, közvetlenül az őr előtt, nekivágódott a

fedélzetnek. Ha itt megállt volna, a férfi megússza, de a lendület

átbillentette, és a konténer az oldalára fordult.

Az őr megpróbált elugrani előle, de kifogyott a szerencséjéből: a

konténer maga alá lapította a bal lábát. Giordino odaügetett a tor-

kaszakadtából üvöltő férfihoz, és a csuklójára lépve kifejtette a kezéből

a pisztolyt, aztán lekapta a kölcsönsapkát a fejéről, és az őr szájába

tömte.

- Óvakodj a repülő tárgyaktól! - morogta a fájdalomtól félőrült férfi

nak.

Célba vette a lakatot, leadott rá két lövést, és letépte a szétron-

csolódott szerkezetet az ajtóról. Mivel a konténer az oldalára fordult,

elég volt oldalra hajtania a rögzítőkart, és az egyik ajtó - ebben a

helyzetben az alsó - hangos döndüléssel a fedélzetre vágódott. Pitt és

Szargov úgy támolygott elő, mint két felrázott dobókocka.

- Csak azt ne mondd - tapogatta meg magát Pitt -, hogy előző életedben

hullámvasutat üzemeltettél a vidámparkban.

Page 85: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem, viszont a lengőteke nagyon bejön nekem. Ha készen álltok, fiúk,

javaslom, sürgősen lépjünk olajra.

A hajó elejéről, a kikötőhíd felől kiabálás és trappolás hallatszott. Pitt a

tatfedélzeten heverő testekre nézett, aztán Szargovra irányította a

tekintetét. Az elpáholt orosz nehezen mozgott, és nem úgy t nézett ki,

mint aki képes lenne bárki elől is elszaladni.

- Hozom a csónakot. Te addig vidd Alekszandrot a tatkötélhez -mondta

a barátjának.

Giordinónak csak annyi ideje volt, hogy bólintson, és Pitt már rohant is

a jobb oldali korlát felé. Átmászott rajta, és leugrott a dokkra. Majdnem

a vízben kötött ki, de az egyik lábát sikerült megvetnie a parton, és

labdává gömbölyödve hagyta, hogy a lendülete előrevigye.

A dokk felől rohanó lépések és villogó elemlámpák közeledtek. Pitt

felpattant, és visszavágtatott a motorcsónakhoz. Az égiek meg-

hallgathatták az imáit, mert elég volt egyetlen rándítás, és a motor életre

kelt. Pitt a tat felé irányította a csónakot, és meg sem állította, míg

vissza nem pattant a hajótestről.

Szargov jelent meg a feje felett. A kötélen próbált lecsúszni, de olyan

erőtlenül kapaszkodott, hogy egy expresszvonat sebességével érkezett

le. Fentről pisztolylövések hallatszottak, majd pár pillanattal később

Giordino is előbukkant, és egy gyakorlott kötélmászó ügyességével

leereszkedett a csónakba.

- Húzzunk innen!

Pitt felpörgette a motort, és a tat fedezékében kikanyarodott a bal

hajóközép alá, majd a nyílt víz felé fordította a csónakot. A könnyű

üvegszál alj felágaskodott, a vízvonal fölé emelve a légkamrákat, ami

tovább növelte a motorcsónak sebességét. Néhány másodpercig jól

láthatóak voltak a hajóról, ezért mindhárman behúzták a nyakukat,

hogy elkerüljék a golyókat.

A Primoszkiiol azonban nem nyitottak tüzet. Majdnem féltucatnyi

ember tódult a korláthoz, de csak álltak tétlenül, és nézték, hogy a

motorcsónakot elnyeli az éjszaka.

- Érdekes - mormogta Giordino. - Milyen pacifisták lettek hirtelen!

- Azok után, hogy leadtál rájuk fejenként legalább egy lövést, tényleg

különös - jegyezte meg vidáman Pitt.

Felesleges volt úgy tennie, mintha nem a Verescsaginra tartanának,

ezért nem is fárasztotta magát vele. Percekkel később zajosan beálltak a

kutatóhajó jobb oldaláról leengedett lépcső mellé, és Pitt leállította a

motort. A parton posztoló rendőr észrevette őket, és rájuk kiáltott, mire

Szargov felegyenesedett a csónakban, és visszakiabált neki. A fakabát

megszeppenve hátat fordított nekik, és elviharzott.

Page 86: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Azt mondtam neki, hogy ébressze fel a főnökét - magyarázta Szargov.

- Mielőbb át kell kutatnunk azt a hajót.

Rudi Gunn, aki a távollétükben idegesen fel-alá járkált a fedélzeten,

kezét-lábát törve rohan le hozzájuk a hídról.

- Dr. Szargov! Jól van? - kérdezte döbbenten a dagadt arc és a véres

ruha láttán.

- Remekül. Megtenné, hogy előkeríti nekem a kapitányt?

Pitt lekísérte Szargovot a Verescsagin gyengélkedőjébe, Gunn pedig

felverte a hajóorvost és a kapitányt. Giordino keresett egy üveg vodkát,

és töltött egy kört, míg az orvos Szargovot vizsgálta.

- Ez rázós volt - jelentette ki a tudós, miután az ereiben szétáradó vodka

visszaadta színét és életerejét. - Adósuk vagyok - emelte meg a második

pohárkát az amerikaiak felé.

- Egészségére - küldött le Pitt is egy újabb adagot.

- Vase zdorovie! - felelte Szargov, mielőtt a pohár fenekére nézett

volna.

- Nem sejti, hova vihették Theresát? - vonta össze sűrű szemöldökét

Giordino.

- Nem. Már a legelején szétválasztottak minket. Mivel engem meg

akartak ölni, azt kell feltételeznem, hogy a többiek élve kellettek nekik.

- Alekszandr! Hát előkerült? - dörögte a gyengélkedő ajtajából a

kapitány

- A csuklója kificamodott, és van néhány zúzódása - jelentette az orvos,

miközben kötést tett a Szargov arcán éktelenkedő vágásra.

- Semmiség - legyintett Szargov. - Ide figyeljen, Jan. Az Avarga

Olajkonzorcium teherhajója... Most már biztos, hogy el akarták

süllyeszteni a hajóját. Az egyik embere, Anatolij, nekik dolgozott, és

ugyanígy az a Tatjána nevű nő is.

- Anatolij? A projekt elején vettem fel, miután az első tiszt súlyos

ételmérgezést kapott. Ezek szerint nem véletlenül... Milyen gyalázat!

Máris jelentem a hatóságoknak. Nem hagyom, hogy azok a gazemberek

büntetlenül megússzák!

A hatóság - a rendőrfőnök, a járőr és az irkutszki nyomozók képében -

majdnem egy órával később érkezett meg. Ennyi idejébe telt a pofátlan

rendőrfőnöknek felöltözni, kényelmesen megreggelizni és kávézni,

majd átsétálni a kikötőbe. A két nyomozót útközben szedte fel az egyik

kocsmában.

Szargov nekik is előadta elrablásuk történetét, Pitt és Giordino pedig

beszámolt az eltűnt daruról és a teherhajó fedélzetén átélt kalandokról.

- Ha ez így van, érdemes lesz teljes létszámmal felvonulni - mondta

fontoskodóan a rendőrfőnök. - Szergej, kérem, riadóztassa Liszt-vjanka

Page 87: Clive Cussler - A Kán Kincse

tartalékos biztonsági erőit, és mondja meg nekik, hogy haladéktalanul

jelentkezzenek a parancsnokságon.

Csaknem egy újabb órába telt, mire a helyi biztonsági erők a teherhajó

alá masíroztak az önelégült rendőrfőnök vezetésével. Már hajnalodott, a

nap első fénysugarai sápadt derengésbe vonták a dokk felett lebegő

ködpamacsokat. Pitt, Giordino, Gunn és Szargov a menet végére

kényszerülve követték a rendőröket a dokk nyitott, immár őrizetlen

bejáratán át. Pittnek rossz előérzete volt, és mint hamarosan kiderült,

nem alaptalanul: a teherautók eltűntek, a hajó körül gyanús csend

honolt.

A basáskodó rendőrfőnök felcsörtetett a kikötőhídon, és hangosan a

kapitányt követelte, de csak a generátor zümmögése válaszolt. Pitt

követte az üres hajóhídra, ahonnan, mint ezek után várható volt, a

hajónapló, a térképek és minden egyéb dokumentum eltűnt. A rendőrök

módszeresen átkutatták a hajót, de ugyanígy nem találtak semmit. A

legapróbb nyom sem maradt, amiből következtetni lehetett volna a hajót

bérlők céljaira.

- Ezek aztán felszívódtak rendesen - motyogta bosszúsan Giordino. -

Még a kabinok is üresek. Mindent elvittek. Mindent.

- Túl gyorsan történt. Nem, ezek már befejezték azt, amit be akartak

fejezni, és épp távozni akartak, amikor megzavartuk őket. Azt sem

tartom kizártnak, hogy eleve nem hoztak magukkal személyes holmikat.

Ez a hirtelen eltűnés eleve bele volt kalkulálva.

- Az olajkutató csapat elrablásával együtt - tette hozzá komoran Theresa

épségéért aggódó Giordino. Hosszas tűnődés után visszatért a dokkra,

hogy még egyszer megnézze, nem maradt-e valami nyom a teherautók

után.

Pitt kiment a hídszárnyra, és a tatfedélzeten árválkodó üres kon-

ténerekre szegezte a tekintetét, mintha tőlük várta volna a választ: miért

akarták elsüllyeszteni a Verescsaginil Miért rabolták el a kutatókat, és

miért akarták megölni Szargovot? És miért kellett eltüntetni a darut? A

konténerek azonban hallgattak. Bármi is volt a legénység titka, az

emberekkel és a szállítmánnyal együtt köddé vált hajnalban.

Page 88: Clive Cussler - A Kán Kincse

II. RÉSZ

XANADU

10.

STEVE HOWARD KAPITÁNY hunyorogva belenézett a karcos látcsőbe, és

végigpásztázta a topázként szikrázó Perzsa-öböl előttük elterülő részét.

A vízi út általában zsúfolt volt, teherhajók, tankerek és hadihajók

versengtek a helyért - különösen a Hormuzi-szoros keskeny csatornája

körül, ezen a délutánon azonban alig lehetett hajót látni Katar

környékén. Szemből, az orrtól balra, egy nagy tartályhajó közeledett;

alacsonyan szelte a vizet, a hasa tele volt nyers kőolajjal. A tat felé

nézve egy jóval kisebb, fekete színű fúróhajót látott, egy-két mérfölddel

lemaradva. Miután megállapította, hogy a közelükben tartózkodó hajók

mindegyike tanker, a kapitány megkönnyebbülten az orrfedélzetre

irányította a látcsövét.

Szüksége volt rá, mert a vaskos hajóorr majdnem kétszázötven mesterre

volt tőle. A Marján fehérre mázolt fedélzete remegni látszott a forró

Page 89: Clive Cussler - A Kán Kincse

levegő mögött. A masszív szupertanker, besorolása szerint „nagyon

nagy kőolajszállító" kapacitása több mint kétmillió hordó olaj volt. A

Chrysler-felhőkarcolónál is nagyobb - és majdnem ennyire nehezen

manőverezhető - hajó üres tartályokkal érkezett, hogy teleszívja magát a

bőséges hozamú Ghawar olajmezők kőolajával. Ahogy beértek a

Hormuzi-szorosba, Howardot elfogta a nyugtalanság. Bár az amerikai

haditengerészet nagy erőkkel volt jelen az öbőlben, mégsem

felügyelhette a zsúfolt vízi út minden egyes mérföldjét. Irán közelsége

és az Arab-félsziget féltucatnyi országában rejtőzködő terroristák

komoly okot adtak a félelemre. Howard tudta, hogy csak akkor lesz

nyugodt, ha már feltankolták a kőolajat, és kiértek a nyílt tengerre.

Ahogy a tekintete elsiklott a hajóorr felett, valami átvillant a látcső

optikáján. Howard követte a mozgást, és ráfókuszált a bozontos, szőke

fiatalemberre, aki egy robogóval száguldott át a fedélzeten. A

fenegyerek csúcssebességgel szlalomozott a kígyózó csövek és szelepek

között, hogy végül elsuhanjon egy félmeztelen férfi mellett, aki egyik

kezében stopperrel egy nyugágyon döglődött.

- Úgy látom, az első tiszt megint rekordot akar dönteni - mosolyodott el

Howard.

Az öböl színezett navigációs térképe fölé görnyedő másodtiszt anélkül

bólintott, hogy felnézett volna.

- Biztos vagyok benne, hogy ma sem fogja lekörözni önt, uram. Howard

felnevetett. A harmincfős legénység tagjai mindig újabb és

újabb őrültségeket találtak ki, hogy elüssék az időt a hosszú

transzatlanti utakon és az olaj ki- vagy bepumpálása tétlen időszakában.

A viharvert robogó, amit egyébként a hatalmas fedélzet bejárásához

használtak, hirtelen versenymotorrá lépett elő. Egy ovális pályát

alakítottak ki ugratókkal és egy hajtűkanyarral, és egy nagyszabású

időmérő edzés, majd - ugyancsak időmérésen alapuló - versengés vette

kezdetét. A legénység bosszúságára a kapitány érte el a legjobb időket.

Azt persze nem tudták, hogy Howard, aki Dél-Karolinában nőtt fel,

kölyök-korában terepmotor-versenyző volt.

- Dhahran közeledik, uram - közölte a másodtiszt, egy barátságos

houstoni afroamerikai, aki a Jensen névre hallgatott. - Ras Tanura

huszonöt mérföld. Kikapcsoljam a robotpilótát?

- Igen, álljunk át kézi vezérlésre, és ha elértük a tíz mérföldet,

csökkentsük a sebességet. Értesítse a révkalauzt is, hogy körülbelül két

óra múlva fogadni tudjuk a vontatóhajókat.

A szupertanker irányítása nagy figyelmet igényelt, különösen akkor, ha

meg kellett állítani a behemótot. Most, hogy üresek voltak a tartályok, a

hajó magasabban ült a vízen, ezért valamivel hamarabb reagált, de a

hídon szolgálatot teljesítőknek így is az volt az érzésük, hogy egy

Page 90: Clive Cussler - A Kán Kincse

hegyet mozgatnak. Á nyugati partvonalon a sivatag barnája átadta a

helyét Dhahrannak, a Saudi Aramco olajkonglomerátum városának. A

tanker maga mögött hagyta a várost és a vele szomszédos kikötőt,

Dammamot, s egy keskeny, mélyen az öbölbe benyúló félsziget felé

fordult. Ezen a félszigeten terült el a gigantikus Ras Tanura-i

olajkomplexum.

Ras Tanura a szaúdi olajipar „központi pályaudvara". Az ország

exportált kőolajának több mint fele az állami tulajdonú komplexumon

folyik keresztül, amit vezetékek rengetege köt össze a mélyen bent a

sivatagban működő olajkutakkal. A félsziget csücskén tartályóriások

tucatjai sorakoznak, gyomrukban az értékes fekete folyadékkal, illetve

földgázzal és egyéb, ázsiai és nyugati exportra váró kőolajtermékekkel.

Feljebb, még mindig a parton, a világ legnagyobb kőolaj-finomítója

üzemel, Ras Tanura legérdekesebb része azonban rejtve van a szem

elől.

A Marján hídján álló kapitányt nem a tartályok és nem is a vezetékek

érdekelték, hanem a félsziget mellett, párosával sorakozó tartályhajók.

A fél tucat tanker egy Sziget nevű mólóhoz volt kikötve. A több mint

egy mérföld hosszan elnyúló terminál olyan volt, mint egy nagy itató,

csak itt nem tevék sorakoztak és nem vízzel töltötték meg az üres

gyomrokat, hanem kőolajjal, amit a parton sorakozó tartályokból

pumpáltak át a tengerfenékre épített csőrendszeren keresztül.

A vontatóhajók előbb a Sziget mellé húztak egy görög tartályhajót,

aztán a trió a Marján felé fordult. Howard navigátora átvette a

szupertanker irányítását, és beállította egy üres kikötőhely mellé a

terminál végén, a görög hajóval átellenben. Míg arra vártak, hogy a

vontatóhajók behúzzák őket, Howard a másik hét szupertanker lát-

ványában gyönyörködött. Mindegyik hosszabb volt háromszáz méternél

- hosszabb, mint a Titanic -, és mindegyik a hajóépítés egy-egy csodája.

Howard épp elég tankert látott már, és a Marján előtt több

szupertankeren is szolgált, a VLCC-k6 látványa azonban még mindig

áhítattal töltötte el.

Egy arab dhow piszkosfehér vitorlája ragadta meg a figyelmét. A

kishajó megkerülte a félsziget csúcsát, és észak felé suhant, maga

mögött hagyva a korábban már látott fekete fúróhajót, amely most a

part mellett horgonyzott.

- A vontatók a helyükön, uram - tájékoztatta a navigátor.

A vontatótrió beállította őket a terminál mellé, a vezetékek a helyükre

kerültek, és a kőolaj zubogni'kezdett a tartályokba, apránként lejjebb

nyomva a hajót. Most, hogy végre itt voltak, Howard egy kis lazítást

engedélyezhetett magának. Az elkövetkező néhány órában nem érhette

őket baj.

Page 91: Clive Cussler - A Kán Kincse

* * *

Howard nem sokkal éjfél előtt ébredt fel a szunyókálásból. Ki-

nyújtóztatta a tagjait, aztán egy rövid sétára indult az előfedélzeten. A

tartályok már majdnem megteltek, így nem volt akadálya a tervezett,

hajnali háromórás indulásnak. Valahonnan elölről kürtszó jelezte, hogy

egy másik tanker már végzett, és készen áll átadni helyét a soron

következő hajónak.

A kapitány a szaúdi partvonal hunyorgó fényeit nézte, amikor a hajó

váratlanul megbillent, és a Sziget szélére szerelt párnázott ütközők

tompán megkongatták a hajó oldalát. A hang azonban, döbbent rá

Howard, nemcsak a Marján alól jött, hanem végigfutott az egész

terminál mentén. A korláthoz lépett, és előrehajolva végignézett a

hosszú mólón.

A Sziget, ahogyan a tankerek is, éjszaka úgy ki volt világítva, mint egy

karácsonyfa. Ebben a ragyogó fényben Howardnak azt kellett látnia,

hogy maga a terminál az, ami ide-oda mozog a hajók mellett.

Lehetetlen, gondolta. A terminál a tengerfenékbe van ágyazva. Ha

valami mozoghatott, azok a hajók voltak. És mégis, ahogy végignézett a

terminálon, azt látta, hogy kígyóként vonaglik, hol egyik, hol másik

tanker oldalán zongorázva végig az ütközőkkel!

A dörömbölés szűnni nem akaró mennydörgéssé erősödött. Howard

falfehér arccal a korlátot markolta, és látta, de nem akarta elhinni, hogy

a négy töltőkar, egyik a másik után, leválik a hajóról, miközben a

vaskos, huszonnégy hüvelyk átmérőjű csövekből még mindig ömlik a

kőolaj. A hullámzó terminálon, vette észre elborzadva, egy helybeli

alkalmazott küzdött az életéért.

Ameddig ellátott, az acélszerkezet úgy rángatózott, mintha ki akarná

tépni magát az aljzatból. A hajók fedélzetén megszólaltak a vész-

csengők, valahol távolabb, a mólón, valakik kórusban segítségért kia-

báltak. A töltőkarok a többi hajóról is leváltak, a zubogó kőolaj fekete

foltokat festett a hajótestek oldalára. A terminál végén kialudtak a fé-

nyek, aztán újabb és újabb lámpák fénye hunyt ki. Most már Howard is

látta a riadalom okát: a mólón két sárga védősisakos férfi rohant az

ellenkező irányba. Látszólag a sötétség elől menekültek, de valójában,

állapította meg rémülten Howard, az életüket mentették: a Sziget

süllyedt.

A dörömbölés tovább erősödött, az ütközők faltörő kosokként ost-

romolták a Marján oldalát. Howard csak most figyelt fel a talpa alól

Page 92: Clive Cussler - A Kán Kincse

érkező fenyegető morajlásra. Ez is nőtt intenzitásában, de alighogy

bömböléssé erősödött, hirtelen elhallgatott, átadva a terepet a terminál

felől hallható kétségbeesett kiabálásnak.

A mesterséges sziget összerogyott, akár egy kártyavár, és eltűnt a

hullámok alatt. A vízbe esett emberek segélykérése hallatán Howard

végre magához tért az iszonyat bénultságából.

- Köteleket elvágni! - ordította a rádióba. A vészhelyzet olyan elemi

erővel töltötte fel, hogy sprintelve tette meg a kétszáz métert, ami a

parancsnoki hídtól elválasztotta. - Szóljanak... a gépüzemvezetőnek...

hogy azonnal... kapcsoljon... teljes sebességre - zihálta levegőért

kapkodva.

A legközelebbi lépcsőt választotta, mert a lift néhány folyosóval

messzebb volt, és úgy vette a lépcsőfordulókat, mintha szárnyak nőttek

volna a bokájára. Mire felért a nyolcadik szintre, ahol a parancsnoki híd

volt, már nemcsak a lába lüktetett, hanem a fedélzet is remegett a haj-

tóművektől. Howard levegőért az elülső ablakhoz támolygott, és kiné-

zett.

A legrosszabb félelme vált valóra. A Marján előtt négy-négy

szupertanker volt kikötve a süllyedő terminálhoz, amely most súlyával

rájuk nehezedve egymás felé húzta az egymással átellenben lévő

hajókat. Az éjféli sötétségben Howard csak annyit látott, hogy a két

legközelebbi tanker fényei egybeolvadtak, de a fémnek nekifeszülő fém

csikorgása nem hagyott kétséget a történtek felől.

- Vészhelyzet közvetlenül előttünk - vakkantotta a másodtisztnek. - Mi

van a köteleinkkel?

- A tatkötelek eloldva - felelte holtsápadtan Jensen. - Az orrkötelekről

még nem érkezett jelentés, de úgy tűnik, kettő még rögzítve van - tette

hozzá a látcső mögül.

- Az Ascona maga felé húz minket - intett a fejével jobbra a kormányos.

Howard követte a mozdulatot. A görög zászló alatt hajózó, a Marján

333 méteres hosszával vetekedő vörös-fekete szupertanker velük

átellenben volt kikötve, eredetileg tizennyolc méterre tőlük. A távolság

most folyamatosan csökkent, mintha egy láthatatlan mágnes vonzotta

volna egymás felé a hajókat.

A Marján hídján döbbent csend támadt, csak Howard súlyos léleg-

zetvételét lehetett hallani. Aztán az óriás propellerek végre marni kezd-

ték a vizet, és a tartályhajó lassan, őrjítőén lassan, hátrálni kezdett. A

lendület megtört egy pillanatra, amikor az orrkötelek megfeszültek, de

hamar elpattantak, és a hajó végre szabadon távolodhatott. Csakhogy az

Ascona kifarolt, és a koreai építésű hajó tatja gyorsabban közeledett a

Marjanhoz, mint ahogy ez távolodni próbált.

Page 93: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az ütközés kevésbé volt drámai, mint ahogy Howard számított. Szinte

nem is lehetett érzékelni, csak egy mély csikordulás jelezte, hogy a két

hajótest találkozott. A Marján orra benyomta a nála mintegy négy

méterrel alacsonyabban ülő Ascona korlátját egy jelentős távon, de fél

perc sem telt bele, és a két hajó elvált egymástól.

Howard leengedett két mentőcsónakot a vízbe esett dokkmunkásoknak,

aztán hátrált még vagy háromszáz métert a hajóval, és leállíttatta a

gépeket.

A „csatatér" szomorú látványt nyújtott. Mind a tíz szupertanker

megrongálódott. Kettő annyira összegabalyodott, hogy két napba telt,

mire a hegesztők szétvágták őket, három másiknak pedig átszakadt az

oldala - noha mindegyik kétrétegű volt - és a hajók lassan oldalra

dőltek, miközben a kőolaj sugárban ömlött belőlük a tengerbe. A

Marján azonban minimális károkat szenvedett, és Howard gyors re-

akciójának köszönhetően a tartályok érintetlenek maradtak. A kapitány

öröme azonban nem tartott sokáig: a part felől robbanások hallatszottak.

- A finomító, uram - nézett a nyugati partvonal felé a kormányos. A

láthatár olyan élénk narancssárga fényben izzott, hogy az ember azt

hihette, a napfelkeltét látja. A robbanások órákon keresztül tartottak, és

nem telt bele sok, az égő benzin szaga a hajót is elérte.

- Hogy történhetett? - csodálkozott a másodtiszt. - Hogyan juthattak be

a terroristák ennyi robbanóanyaggal a világ egyik legjobban őrzött

létesítményébe?

Howard némán megcsóválta a fejét. Jensennek igaza volt: a komp-

lexumot egy kisebb magánhadsereg őrizte. Ráadásul a terroristák a

Szigetre is feljutottak - legalábbis ezt kellett feltételeznie -, bár innen

nem hallott robbanásokat. A Marján és a legénység azonban, hála az

égnek, sérülések nélkül megúszta, és Howard eltökélte, hogy ez így is

fog maradni. Amint a túlélők utáni kutatás véget ért, néhány mérfölddel

kijjebb vitte a hajót, és pirkadatig lassan körbe-körbe járt vele.

Reggel szomorú látvány tárult a szemük elé. A Ras Tanura-i finomító,

az egyik legnagyobb a világon, egy füstölgő romhalmaz volt - a

tomboló tűz majdnem teljesen elpusztította. A mélyvízi terminált, ahol

egyszerre akár tizennyolc szupertankert is feltölthettek nyers kőolajjal,

az utolsó csavarig elnyelte az öböl vize. A közeli, mintegy

harmincmillió hordónyi kőolajipari terméket tároló tartályfarmot fekete

füstfelhő borította, a sivatag felé futó vezetékek pedig széttöredeztek, és

fekete kőolajjal itatták a homokot.

Szaúd-Arábia egyetlen éjszaka leforgása alatt elvesztette olajexpor-

táló kapacitásának egyharmadát, de nem voltak öngyilkos terroristák,

akiket hibáztatni lehetett volna érte. A szeizmológusok hamar rámutat-

Page 94: Clive Cussler - A Kán Kincse

tak a katasztrófa igazi okára: az ország keleti partját egy a Richter-skála

szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg. Az, hogy az epicentrum

mindössze három kilométerre volt Ras Tanurától, több volt, mint sajná-

latos véletlen, és ez hamarosan nyilvánvalóvá vált a világ számára.

11.

HANG ZSU MÉG SZÍVOTT egy slukkot az olcsó, szűrő nélküli cigarettá-

ból, majd átfricskázta a csikket a korláton. Lusta érdeklődéssel figyelte,

hogy a zsarátnok aláhull, szinte várta, hogy lángtengerbe borítsa a

koszos vizet. Amennyi kőolaj kiömlött itt, merengett el, miután a csikk

sisteregve kialudt egy háton lebegő makréla szomszédságában, az egy

egész kisváros áramellátására elég lenne.

Amint azt a döglött hal is igazolni tudta volna, a kínai Ningbo kikötőt

körülölelő sötét víz minden volt, csak tiszta nem. A szivárgó

konténerhajók, tankerek és szabadhajók által okozott szennyezéshez

most ráadásul a kereskedelmi negyedben folyó lázas építkezés is nagy-

ban hozzájárult. A Jangce folyó deltájában, Sanghajtól nem messze

található Ningbo rohamléptekkel nőtte ki magát Kína egyik legnagyobb

tengeri kikötőjévé. Ebben jelentős szerepet játszott mély vizű

csatornája, amely a gigantikus, háromszázezer tonnás szupertankerek

dokkolását is lehetővé tette.

- Zsu! - ugatta egy hang, melynek tulajdonosa egy túlsúlyos buldogra

emlékeztetett. Zsu főnöke, a 3-as számú konténerterminál igazgatója

szapora léptekkel közeledett a rakparton. Ez a Csinglin nevű hájfej egy

ellenszenves zsarnok volt, akit még senki nem látott mosolyogni. - Zsu

- állt meg a dokkmunkás előtt -, változott a terv. A Szingapúrból érkező

Akagisan Maru késik egy géphiba miatt, ezért a Jázmin Csillagot előbb

fogjuk beengedni a 3-A dokkba. Hét harminckor fut be. Addigra

legyetek készen a csapatoddal.

- Rendben - bólintott Zsu. - Értesítem a többieket.

A konténerterminálon éjjel-nappal folyt a rakodás. A Kelet-kínaitenger

partközeli vizeiből soha nem akartak elfogyni a teherhajók, és

mindegyik arra várt, hogy sorra kerüljön a dokkban. A kínai gyárak

bőségszarukként ontották magukból az olcsó elektronikai eszközöket,

játékokat és ruhaneműket, a fejlett országok piacai pedig kielégíthetet-

len étvággyal szippantották fel azokat. Ezt pedig, és ezzel együtt a kínai

gazdaság robbanásszerű növekedését az árukat szállító lomha konté-

nerhajók, a világkereskedelem modern öszvérei tették lehetővé.

Page 95: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ugy legyen. És ügyelj a rakodókra. Már megint panasz érkezett, hogy

lassan dolgoznak - morogta Csinglin. Leengedte az írótábláját, a jobb

füle fölé tűzte sárga ceruzáját, és hátat fordított Zsunak. De alig tett két

lépést, megállt, lassan megfordult, és elkerekedett szemmel Zsura

nézett. Legalábbis Zsu azt hitte, hogy őt nézi.

- Ez lángol! - motyogta.

Zsu végre felfogta, hogy a főnöke nem őt figyeli, hanem valamit a háta

mögött, ezért ő is megfordult, hogy megnézze, mi olyan érdekes.

A terminált körülölelő kikötőben tucatnyi hajó körözött, konténerhajók,

szupertankerek és kisebb teherhajók vegyesen. Ez utóbbiak egyike hívta

fel magára Csinglin figyelmét a fedélzetéről dőlő vastag fekete füsttel.

A hajó nagyon elhanyagolt állapotban volt, egy „hajótemető-szöke-

vény", ahogy Zsu megfogalmazta magában. Legalább negyvenévesnek

kellett lennie, réges-régen kékre festett testén hatalmas barna rozsda-

foltokkal. A füst az elülső raktérből ömlött, eltakarva csaknem az egész

felépítményt. A füst alatt sárga lángnyelvek táncoltak, időnként maga-

san felcsapva. Zsu a hajó orrára irányította a tekintetét.

- Nagy sebességgel közeledik - állapította meg a hajóorr körül fehérlő

tajték láttán. - Egyenesen a kereskedelmi terminál felé...

- Az ostobák! - dühödött fel Csinglin. - Ott nincs hol partra futni. -

Lehajította a jegyzettömbjét, és visszairamodott az irodába, hogy

átrádiózzon a bajba jutott hajóra.

A lángoló hajót közben más hajókról és part menti létesítményekből is

észrevették, és az éter megtelt segítséget ajánló hívásokkal, a füstbe

burkolózó hajóhídról azonban nem érkezett válasz.

Zsu a konténerdokk végében állva figyelt. A hajó átlavírozott egy bárka

és egy konténerhajó között; a manőver olyan hajmeresztőén precíz volt,

hogy Zsu nem is értette, miként hajthatták végre a sűrű füsttakaró

mögül. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a hajó a szomszédos

konténerterminálnak fog nekifutni, de hirtelen balra kanyarodott, és

egyenesen a Szezi-sziget, Ningbo legnagyobb olajcsapoló állomása felé

vette az irányt.

Az is furcsa volt, hogy nem lehetett a tűz ellen harcoló embereket

látni a fedélzeten, és a parancsnoki híd is teljesen kihaltnak tűnt, amikor

néhány másodpercre előbukkant a füstből. Zsu megborzongott.

Lehetséges lenne? Egy legénység nélkül maradt szellemhajó?

Ningbo kőolajcsapoló terminálját (amit nemrégen bővítettek ki, hogy

négy szupertankert is fogadni tudjon) két mélyvízi tanker fogta közre.

Az égő hajó a távolabbi tankert vette célba, egy fekete-fehér szaúdi

óriást, melynek rádión keresztül riasztott másodtisztje hosszú kürtszóval

próbálta figyelmeztetni a lángoló hajót. A teherhajó azonban tartotta az

útirányt. A másodtiszt, és most már vele együtt a kapitány és a

Page 96: Clive Cussler - A Kán Kincse

legénység is, a döbbenettől bénultan álltak a fedélzeten, és várták, hogy

a másik hajó beléjük rohanjon.

Az ütközésre azonban nem került sor. Az utolsó másodpercben az égő

hajó megint elkanyarodott, és a két tanker között a kétszáz méter

mélyen az öbölbe nyúló dokkoló terminálnak rohant. A hajó, melynek

immár teljes előfedélzete lángolt, nemhogy lassított volna, hanem

gyorsulni látszott; a rozsdás hajóorr úgy hasította ketté a mesterséges

szigetet, mint egy jól irányzott fejszecsapás a fahasábot. A csövek, a

szivattyúk, a fából ácsolt padlózat és a rajta tartózkodó munkások egy

pillanat alatt eltűntek a vízben, és a hajó könyörtelenül átgázolt rajtuk

pörgő csavarjaival.

A hajó már majdnem elérte a partot szegélyező kőolajtartályokat, mire

az orra előtt feltekeredett fémhalmaz megállította. Azok, akik szemtanúi

voltak a pusztításnak, megkönnyebbülten felsóhajtottak -azt hitték,

hogy a nagyobbik rosszat sikerült megúszni. Csalódniuk kellett. A hajó

mélyéről elfojtott robaj hallatszott, narancssárga tűzlabda csapott a

magasba, és az orr levált a hajótestről. A tűz belekapott a vezetékekből

kifolyt kőolajba, pillanatok alatt körbefogta a két tankhajót, majd

mohón a part felé rohant.

Zsu értetlenül figyelte az eseményeket az öböl túloldaláról. A lángoló

hajó, miután elemésztette saját belsejét, sisteregve az oldalára fordult,

és süllyedni kezdett. Lehangoló látványt nyújtott, de még ennél is

borzalmasabb volt látni a pusztítást, amit véghezvitt. Borzalmas és

felfoghatatlan.

Két kilométerre Zsu dokkjától egy fehér motorcsónak szelte a vizet a

Szezi-szigettel ellentétes irányban. Orrában, egy látszólag hanyagul

lehajított ponyva alatt, egy kávébarna bőrű férfi hasalt, kezében lézeres

teleszkóppal, amit egészen mostanáig a lángoló hajóra irányított. A

pusztítás láttán leengedte a távcsövet, elégedett vigyorral leszerelte róla

a lézerrel kiegészített rádiós távirányítót, amivel a „szellemhajó" na-

vigációs rendszerét irányította, és egy elegáns mozdulattal az öböl

iszaptól sárgálló vizébe pottyantotta.

- A kikötőbe - fordította sebhelyes arcát a motorcsónakot vezető társa

felé. - El kell érnem a repülőt.

A kikötői tűzoltóknak másfél napjukba telt megfékezni a tomboló tüzet.

A tankert a vontatóhajók gyors segítsége mentette meg: a lángoló vízen

át az öbölbe vontatták, ahol aztán a tűzoltók hamar eloltották a

fedélzetét emésztő tüzet.

A part menti létesítmények nem úszták meg ennyivel. A terminál eltűnt,

és tíz munkást is magával vitt a hullámsírba. A szupertankerről is eltűnt

húsz ember, ők feltehetően a vízbe vetették magukat a lángoló

fedélzetről és életüket vesztették.

Page 97: Clive Cussler - A Kán Kincse

Amikor a kikötői hatóságok végre feljutottak a tragédiáért felelős

hajóra, döbbenten állapították meg, hogy nincsenek holttestek. A szem-

tanúk beszámolója alátámasztást nyert: a hajó elhagyatott volt, és lát-

szólag saját magát irányította. A biztosítási nyomozók kiderítették,

hogy a helyi vizeken ismeretlen hajót egy malajziai hajóbróker

ócskavasnak adta el egy árverésen. A vásárló eltűnt, vállalkozása és

telefonszáma pedig fiktívnek bizonyult. A vizsgálat itt megtorpant.

A nyomozók jobb híján azt feltételezték, hogy egy elégedetlen le-

génység állhatott bosszút a kapitányon vagy a tulajdonoson: felgyúj-

tották a hajót és magára hagyták. Az, hogy „A rejtélyes ningbói tűzha-

jó" éppen a Szezi-szigeti terminálnak rohant neki, puszta véletlen le-

hetett. Hang Zsu ezt másképp gondolta: biztos volt benne, hogy valaki

szándékosan vezette a partnak a halálhajót.

12.

- JAN, TÍZ PERC MÚLVA kezdünk az arany teremben. Hozzak addig egy

kávét?

Jan Montague Clayton felnézett a kollégájára, és elfintorodott. 108

- Kösz, Harvey, de inkább ne. Olyan barnát pisilek, hogy beállhatnék

kávéautomatának, és annyi koffein van a véremben, hogy az még egy

elefántnak is halálos lenne. Egy perc, és ott leszek.

- Akkor ellenőrzöm a vetítőt - felelte leforrázva Harvey, és kivágtatott

az irodából.

Clayton már megszámolni se tudta, hány kávét ivott az utóbbi két

napban, de arra még emlékezett, hogy ennivaló helyett is ezt fogyasz-

totta. Amióta megérkeztek a Ras Tanura-i földrengést taglaló hírek - ez

előző nap történt -, szinte fel sem állt az íróasztal mellől: a gazdasági

következményeket igyekezett felmérni és információkat gyűjtött az

olajtársaságok reakcióiról. Féltő gonddal berendezett East Village-i

lakásába is csak egy rövid szundítás és egy ruhacsere idejére esett be.

A Goldman Sachs befektetési vállalat vezető árutőzsdei kutató-

elemzőjeként Clayton már régen hozzászokott a tizenkét órás mun-

kanapokhoz, de az, ami azután következett, hogy Ras Tanura kiesett a

termelésből, még neki is sok volt. Úgy tűnt, egyetlen olyan alapkezelő

sincs a cégnél, aki még nem hívta, hogy kétségbeesett hangon tanácsot

kérjen a rábízott betétek kezeléséhez. Végül kénytelen volt kikapcsolni

a telefonját és messziről elkerülni az e-mail postafiókját, hogy dolgozni

tudjon. Most viszont mennie kellett. Még egy utolsó pillantást vetett az

Page 98: Clive Cussler - A Kán Kincse

exportmutatókra, aztán felállt, lesimította bézs Kay Unger-kosztümjét,

és laptoppal a kézben az ajtó felé lendült, hogy az utolsó pillanatban

megtorpanjon, visszarobogjon az asztalához, és bűnbánó ábrázattal

felkapja félig kiivott kávéscsészéjét.

A tárgyalóterem tömve volt, a többnyire férfiak alkotta tömeg tü-

relmetlenül várta, hogy előadja a jelentését. Míg Harvey megnyitotta a

megbeszélést, röviden áttekintve a gazdaság helyzetét, Clayton a hall-

gatóságot tanulmányozta. Az üzlettársakat és a felső vezető kollégákat

könnyű volt kiszúrni - korán őszülő hajuk és pocakjuk messziről

hirdette, hogy életük javát az épület falai között töltötték. A paletta

másik végét a gátlástalanul törtető fiatal üzletkötők alkották, akiknek

egyetlen cél lebegett a szemük előtt: bekerülni a felső vezetők mennyei

köreibe, és minden év végén bekasszírozni a nekik járó hét számjegyű

prémiumot. Clayton tudta, hogy a túlfizetett és túlterhelt befektetési

tanácsadók felét a legkevésbé sem érdekli, mennyire megbízhatóak az

előrejelzései - csak legyen kire hárítani a felelősséget, ha bakot lőnének.

Azok viszont, akik figyeltek a szavaira, hamar rájöhettek, hogy Clayton

érti a dolgát. Rövid ideje volt a cégnél, de ez is elég volt ahhoz, hogy

elnyerje a munkatársak szakmai elismerését. Különösen a piaci trendek

előrejelzésében jeleskedett: hátborzongató érzékkel jósolta meg a

legváratlanabb változásokat is.

- Most pedig Jan áttekinti az olajpiac jelenlegi helyzetét - adta át a

terepet Harvey. Clayton rácsatlakoztatta a laptopot a vetítőre, és

megvárta, hogy a Power Pointtal összeállított bemutató megjelenjen a

képernyőn. Harvey a panorámaablakhoz lépett, és elfordította a redőnyt,

kirekesztve a Broad Street-i felhőkarcoló tárgyalóterméből Alsó-

Manhattan lenyűgöző látványát.

- Hölgyeim és uraim, ez Ras Tanura - szólalt meg lágy, de magabiztos

hangon Clayton. Egy Szaúd-Arábia-térkép ugrott a képernyőre, majd

egy olajfinomító és hatalmas tartályok fényképei követték. - Ras Tanura

Szaúd-Arábia legnagyobb kőolaj- és folyékonyföldgáz-exportáló

terminálja. Vagyis volt a tegnapi földrengésig. A kárfelmérés még tart,

de úgy tűnik, hogy a finomító kapacitásának csaknem hatvan százaléka

elpusztult a tűzben, a tárolótartályoknak pedig legalább a fele súlyosan

megrongálódott.

- Es hogyan érinti ez az olajexportot? - kérdezte egy fánkot majszoló,

Eli nevű férfi, akinek olyan füle volt, mint egy félresikerült bögrének.

- Elhanyagolható mértékben, mondhatni egyáltalán nem - vetette ki

Clayton a csalit.

- Akkor minek ez a nagy riadalom? - kérdezte morzsákat köpködve Eli.

- A finomító termékeinek a nagyobbik részét a szaúdiak maguk

használják fel. Ami az olajexportra hatással van, az a vezetékekben és a

Page 99: Clive Cussler - A Kán Kincse

töltőterminálban keletkezett kár. - Egy újabb kép jelent meg: a Sziget

nevű töltőterminál tucatnyi dokkoló szupertankerrel.

- Hogyan eshetett baja egy ilyen úszó terminálnak ilyen távol a

szárazföldtől? - kérdezte valaki a terem végéből.

- Ugy, hogy a földrengés epicentruma mindössze három kilométerre

volt tőle - felelte Clayton. - Továbbá ez nem úszó terminál volt: a

tengerfenékbe ágyazott oszlopok tartották. Az üledékrétegek mozgása

szétrázta ezeket, és a „Sziget" nevű terminált teljes egészében elnyelte a

tenger. A közeli rakpart is romba dőlt, és ezzel Ras Tanura

olajexportáló infrastruktúrájának mintegy kilencven százaléka meg-

sérült vagy elpusztult. Ezért a nagy riadalom - nézett Eli szemébe.

Gyászos csend ereszkedett a teremre. Eli begyűrte a maradék fánkot, a

többiekkel együtt hallgatott egy sort, aztán megkérdezte:

- Jan, mit jelent ez mennyiségben?

- Napi hatmillió hordóval kevesebbet.

- A világ napi kőolajigényének tíz százaléka? - kérdezte egy felső

vezető.

- Inkább hét, de jól érzékeli az arányokat. - Clayton előhívta a kö-

vetkező diát, ami a West Texas Intermediate Crude Oil hordónkénti árát

mutatta, ahogyan az a New York-i árutőzsdén alakult az elmúlt két nap

során. - A piac a szokásos hisztériával reagált, százhuszonöt dollár

magasságába repítve a kőolaj hordónkénti árát alig huszonnégy óra

leforgása alatt. Azok, akik a részvénytőzsdén ténykednek, láthatták az

ennek eredményeként bekövetkezett árfolyamesést a Dow-n.

Hallgatósága fájdalmas sóhajokkal és szomorú bólogatással reagált

szavaira.

- Na és mire számítsunk ezek után? - akarta tudni Eli.

- Nos, ez jó kérdés. Pillanatnyilag a jövőtől való félelem a mérvadó, és

mint mindannyian tudjuk, aki fél, az kiszámíthatatlan. -Clayton szünetet

tartott egy korty hideg kávé erejéig. A hallgatóság az ajkain csüggve

várta, hogy folytassa. Vonzó megjelenésével mindig is rabul ejtette az

emberek figyelmét, ez azonban nem a test, hanem a szellem órája volt,

és Clayton élt-halt ezekért a pillanatokért. - Jól jegyezzék meg, amit

mondok: a Ras Tanurában történtek gyilkos hatással lesznek az egész

világgazdaságra. Itthon rögtön érezni fogjuk a következményeket,

melyek még a 9/11-et követő visszaesésen is túl fognak tenni. Amikor

ebből a százhuszonöt dollár per hordóból jövő hétre hét dollár per

gallon benzinár lesz, Fogyasztó Joe a garázsba fogja állítani a tankját,

és buszbérletet vált. Mindennek emelkedni fog az ára, a pelenkától a

repülőjegyig, mégpedig olyan mértékben, hogy az óhatatlanul a

vásárlási kedv drasztikus csökkenését fogja magával vonni.

- Mit tehet ebben a helyzetben az elnök? - kérdezte Eli.

Page 100: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem sokat, bár van két dolog, amivel tompíthatja a sokkot. Először is,

ott van az ország stratégiai olajkészlete, amit az elnök bármikor

felszabadíthat, hogy enyhítse a kiesést, másodszor pedig az új kutak,

amiket az előző kormány engedélyével fúrtak az Arktiszi Vadvédelmi

Rezervátum területén, végre rácsatlakoztak a hálózatra, így az Alaszka

vezeték megint teljes kapacitáson üzemel. Ez jelentősen javítani fogja a

hazai termelési mutatókat, de így is számítani kell rá, hogy az ország

egyes területein üzemanyaghiány fog fellépni.

- Hosszú távon mire számíthatunk? - Ez még mindig Eli volt.

- A félelemnek a piacra gyakorolt hatását nem tudjuk megjósolni, a

kereslet-kínálat dinamikáját azonban meg lehet becsülni. A hirtelen

áremelkedés mérsékelni fogja a keresletet az elkövetkező néhány hó-

napban, ez pedig elkerülhetetlenül árcsökkenéssel fog járni. Továbbá, a

másik tíz OPEC-tagország mindent meg fog tenni, hogy pótolja Szaúd-

Arábia kiesett exportját, bár egyelőre nem világos, hogy az

infrastruktúrájuk meglesz-e hozzá.

És ha az OPEC száz dollár fölött akarja tartani az olaj árát? -

kíváncsiskodott Eli.

- Ezt akkor tehetné meg, ha a kereslet nem változna - felelte Clayton.

Ez azonban nem fog bekövetkezni, különben olyan gazdasági hanyatlás

következik, amilyent a Nagy Válság óta nem látott a világ.

- Gondolja, hogy ez elkerülhető?

- Igen. Az OPEC-nek sem érdeke, hogy összeomoljon a világgazdaság,

az ugyanis a kereslet drasztikus csökkenését vonná maga után. Ma tehát

a legnagyobb gondot az ellátás átszervezése jelenti.

- Mire számítson tehát a befektető? - kérdezte türelmetlenül Eli.

- Az előzetes becslések szerint a Ras Tanura-i terminál javítása, illetve

újjáépítése hat-kilenc hónapot fog igénybe venni. A javaslatom az, hogy

vállaljanak rövid pozíciókat a jelenlegi áron, azzal az elvárással, hogy

az kilenc-tizenkét hónapon belül mérséklődni fog.

- Biztos benne?

- Nem - vágta rá Clayton. - Lehet, hogy holnap meteor csapódik

Venezuelába, és az is lehet, hogy a jövő héten egy fasiszta diktátor

kerül hatalomra Nigériában. Ezer és egy politikai és környezeti tényező

van, ami egy szempillantás alatt megzavarhatja a piacot. Éppen ez a

gond. Még egy-két ilyen hír, és olyan recesszió szakadhat a nyakunkba,

hogy évekbe fog telni kilábalni belőle. Én azért bízom benne, hogy a

Ras Tanurával egy időre letudtuk a kőolajpiacot érintő katasztrófákat.

Van még kérdés? - lőtte le Clayton az utolsó diát.

Harvey beengedte a fényt, kollektív hunyorgásra késztetve a je-

lenlévőket.

Page 101: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Jan, én globális részvénykötésekkel foglalkozom - közölte egy bordó

blúzt viselő alacsony, szőke nő. - Meg tudná mondani nekem, hogy

mely országokat érinti a legérzékenyebben a szaúdi olajexportban

bekövetkezett visszaesés?

- Csak azt tudom megmondani neked, Sandra, hogy jelenleg hova

exportálnak. Mint te is tudod, 1930 óta az Egyesült Államok a legfőbb

partnerük. Washington régóta próbálja csökkenteni a Közel-Kelettől

való függésünket, de a kőolajimportunk tizenöt százaléka még így is

szaúdi kőolaj.

- Mi a helyzet az Európai Unióval?

- Nyugat-Európa túlnyomórészt az Északi-tengerről szerzi be a kőolaját,

de a szaúdi import is fontos tényező. Ugyanakkor egyéb szállítókra is

támaszkodhatnak, ezért ők igazán komoly válságra nem számíthatnak,

azt hiszem. Akiket a hiány a legkomolyabban fog érinteni, azok a távol-

keletiek. - Clayton felhörpintette az utolsó korty kávét, és közben

átfutott egy fájlt a számítógép kijelzőjén. Amikor felnézett belőle,

elégedetten állapíthatta meg, hogy a jelenlévők mozdulatlanul ülve

várják a szavait. - Japán például igen nehéz helyzetben fogja találni

magát. A szigetország a kőolajigénye száz százalékát importból fedezi,

és már így is problémái voltak a szibériai, szintén földrengésben

megrongálódott Tajset-Nakhodka olajvezeték leállása miatt. Bár ez nem

kapott nagy publicitást, a baleset három-négy dollárnyi emelkedést oko-

zott a hordónkénti árban - tette hozzá. - A japánok a kőolaj huszonkét

százalékát importálják Szaúd-Arábiából, így szigorú megszorításokra

kényszerülhetnek. Ugyanakkor, ha az oroszok kijavítják a vezetéket és

ideiglenesen növelik a kitermelést, az segíthet elviselni a kiesést.

- Es Kína? - kérdezte egy ismeretlen hang. - A Sanghaj melletti tűzeset?

Clayton felhozta az oldal alját, és összevonta a szemöldökét.

- A kínaiak hasonló sokkra számíthatnak. A kínai import kőolaj

csaknem húsz százaléka Szaúd-Arábiából származik, és ez a mennyiség

teljes egészében tartályhajón megy be az országba. A ningbói

terminálnál történtek hatását még nem becsültem fel, de úgy vélem,

hogy a Ras Tanura-i katasztrófával együtt igen fájdalmas következ-

ményeket fog okozni a kínaiaknak a közeljövőben.

- Milyen alternatív források állnak a kínaiak rendelkezésére? -hangzott

el a kérdés a terem végéből.

- Egyelőre semmilyen. Oroszország egyelőre szívesebben üzletel a

Nyugattal és Japánnal. Kazahsztán besegíthetne, de a Kínába irányuló

kőolajvezetékük már így is teljes kapacitással üzemel. Attól tartok, a

baleset drámaian vissza fogja fogni a már így is erőforráshiánnyal

küszködő kínai gazdaságot. - Clayton eltökélte, hogy amint visszatért az

irodájába, ráveti magát a témára.

Page 102: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Korábban belföldi üzemanyag-ellátási problémákat említett -szólalt

meg egy tésztaképű, lila nyakkendős férfi. - Mennyire lesznek súlyosak

ezek a problémák?

- Ha feltételezzük, hogy egyéb tényezők nem fogják befolyásolni a

piacot, akkor rövid távú ellátási problémákra számítok. A legnagyobb

gondot, mint már említettem, a félelem jelenti. Az újabb ellátási

zavaroktól való félelem az, ami valóban a mélybe ránthatja a gaz-

daságot.

A tájékoztató véget ért, az emberek visszatértek munkaállomásoknak

nevezett szürke dobozaikba. Clayton felmarkolta a laptopját, és az ajtó

felé indult. A folyosón Eli lépett melléje.

- Nagyszerű tájékoztató volt, Jan - vigyorgott rá az ápolatlanság

mintapéldája, nyakkendőjén egy hatalmas, zsírtól fénylő morzsával. -

Meghívhatom egy kávéra?

Clayton magára kényszerített egy fáradt mosolyt, és igent intett. Többre

nem futotta az erejéből.

13.

PEKING LAKÓIT HŐSÉG, szmog és pára fojtogatta. A túlnépesedett

város eldugult sugárútjain türelmetlen autóvezetők és verejtékező

kerékpárosok versengtek egymással a forgalmi sávokért. A

kisgyermekes anyukák a parkok hűvösében kerestek menedéket a

kánikula elől, átadva a járdát az élelmes - többnyire tizenéves - utcai

árusoknak, akik annyi jéghideg Coca-Colát adtak el ezen a napon, mint

talán még soha.

A Kínai Kommunista Párt székházának tanácstermében jóval hűvösebb

volt a levegő - és a hangulat. A történelmi Tiltott Város szom-

szédságában, egy felújított palota pincéjében kialakított terem be-

rendezését elegáns kárpitok, antik szőnyegek és olcsó, az 1960-as évek-

ből származó irodabútorok érdekes keveréke alkotta. Féltucatnyi hu-

mortalan férfi, a Politikai Iroda Állandó Bizottságának, a kínai kormány

legbefolyásosabb szervének az elitje ülte körül az ütött-kopott asztalt a

pártfőtitkár-államelnök Csian Fei társaságában.

A pártvezetők előtt, egy fiatal női asszisztens oldalán a gazdasági

miniszter, egy kopaszodó, gombszemű férfi álldogált tétován.

- Sinzse, novemberben fogadtuk el a következő ötéves tervet -mondta

neki dorgáló hangon Fei elnök. - Azt akarja mondani, hogy néhány

Page 103: Clive Cussler - A Kán Kincse

jelentéktelen „baleset" lehetetlenné teszi a nemzet elé kitűzött célok

teljesítését?

Sinzse megköszörülte a torkát, és alattomban beletörölte a nadrágjába

izzadt tenyerét.

- Főtitkár elvtárs, tisztelt bizottság - biccentett az egybegyűlt hiva-

talnokok felé -, Kína energiaszükséglete drámaian megnőtt az utóbbi

években. Gyors és dinamikus gazdasági növekedésünk hatalmas nyers-

anyagigényt támasztott. Alig néhány évvel ezelőtt hazánk még nettó

kőolaj-exportáló volt, ma azonban fogyasztásunk több mint felét import

kőolajból fedezzük. Ez roppant sajnálatos, ha gazdaságunk ter-

melőkapacitását tekintjük. Akár tetszik, akár nem, a kőolajpiacot uraló

idegen politikai és gazdasági erők túszai vagyunk, ahogyan az ameri-

kaiak is azok immár négy évtizede.

- Igen, mindannyian jól ismerjük a nyersanyagigényünket - jelentette ki

Fei. A nemrégen megválasztott pártvezető egy fiatalos, az ötvenes éveit

taposó férfi volt, aki egyszerre tudott megnyerő és ridegen távolságtartó

lenni. Hirtelen haragú ember hírében állt, de Sinzse azt is hallotta róla,

hogy mindennél többre tartja az igazságot.

- Mennyire súlyos a helyzet? - kérdezte egy másik pártvezető.

- Nagyon. Szaúd-Arábia a földrengés miatt lényegesen kevesebb

kőolajat fog exportálni nekünk az elkövetkező hónapok során, a ningbói

tűz pedig egy olyan létesítményt tett használhatatlanná, melyen az im-

portált kőolaj közel egyharmada folyik át. A hajón érkező kőolaj fo-

gadásához komoly infrastruktúrára van szükség, amit nem lehet egy-

könnyen pótolni. A helyzet az, hogy hamarosan súlyos hiánnyal fogunk

szembenézni, amit nem lesz könnyű ellentételezni.

- Úgy tudom, hogy akár egy évbe is beletelhet, mire kijavítják a károkat

- jegyezte meg egy őszülő politbürótag.

- Sajnos jól tudja - hajtotta le a fejét Sinzse.

A terem világítását adó neonok váratlanul kialudtak, s a zajos és

finoman fogalmazva nem túl hatékony légkondicionáló rendszer is

elnémult. Sűrű csend telepedett a társaságra, és nem is szűnt meg, míg a

hideg lámpafény új életre nem kelt, s a léghűtő rendszer kattogva be

nem indult. Ezekkel együtt az elnök haragja is feltámadt.

- Véget kell vetni ezeknek az áramkimaradásoknak! - fakadt ki

szitkozódva. - Fél Sanghajban nem volt áram öt napon keresztül. A gyá-

raink csökkentett teljesítménnyel termelnek, hogy energiát spóroljanak,

a munkásoknak pedig este nincs hol megfőzniük a vacsorát. Es erre

most azt akarja mondani, hogy ez még hosszú hónapokig így lesz, és

hogy az ötéves tervünket kidobhatjuk az ablakon? Hallani szeretném,

milyen ellenlépéseket fontolgat! - sziszegte fenyegetően.

Page 104: Clive Cussler - A Kán Kincse

Sinzse önkéntelenül behúzta a nyakát a kirohanás hallatán, és se-

gélykérően a többiekre nézett, de egyiknek sem volt bátorsága a pártját

fogni. így hát a miniszter vett egy mély lélegzetet, és csendes hangon

folytatta:

- Mint tudják, hamarosan újabb generátorokat üzemelünk be a Három

Szurdok vízerőműben, féltucatnyi új, szén- és gázüzemű erőmű pedig

az építkezés különböző fázisaiban van. Mivel az erőművek gázzal és

fűtőolajjal való ellátása már eddig is gondot okozott, kő-olajvállalataink

fokozták a kitermelést a Dél-kínai-tengeren, ezzel óhatatlanul kiváltva a

vietnami kormány nemtetszését, de a kőolajpiaci kapcsolataink bővítése

is folyamatban van. A külügyminiszter nemrégen zárt le egy sikeres

tárgyalássorozatot Iránnal, és arra is emlékeztetnem kell a tisztelt

bizottságot, hogy jelentős kőolajtartalékokkal rendelkező nyugati

olajtársaságok megszerzésén fáradozunk.

- Sinzse miniszternek igaza van - szólalt meg az eddig mélységesen

hallgató külügyminiszter, egy őszülő férfi. - Komolyan foglalkozunk az

energiaellátás jövőjével, és ezek a lépések hosszú távra megnyugtatóan

rendezhetik a helyzetet, ugyanakkor a pillanatnyi, szorult helyzetünkön

nem segítenek.

- Akkor megint megkérdezem, hogy mit tettek a rövid távú probléma

megoldására? - kérdezte egy oktávval magasabb hangon Fei.

- Irán mellett több közel-keleti ország képviselőivel is tanácskoztunk az

exportjuk növeléséről. Természetesen kedvezőbb ajánlatot kellett volna

tennünk, mint a nyugati országok, de lett volna esélyünk. A ningbói

katasztrófa azonban tovább csökkentette a tengeri úton behozható olaj

mennyiségét.

- Mi a helyzet az oroszokkal?

- Kéz a kézben járnak a japánokkal - mondta megvetően a kül-

ügyminiszter. - Szerettünk volna egy közös kőolajvezetéket építeni a

nyugat-szibériai olajmezők és Kína között, de az oroszok elutasították

az ajánlatunkat, és inkább a Csendes-óceán partjára vezették ki, hogy el

tudják látni a japánokat. Sürgős jelleggel legfeljebb vasúton tudunk

kőolajat hozatni Oroszországból, ami igen drága és nehézkes megoldás

lenne.

- Vagyis nincs igazi megoldás - morogta még mindig ingerülten Fei. - A

gazdasági növekedésünknek vége, ahogyan a Nyugathoz való

felzárkózás reményének is.

A teremre csend telepedett, az emberek még levegőt se mertek venni.

Csak a légkondicionáló bádogjának zörgését lehetett hallani, míg Sinzse

asszisztense, egy csinos, Ji nevű nő félénken meg nem köszörülte a

torkát.

Page 105: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Elnézést kérek, hogy eddig nem szóltam - hajtott fejet a két férfi

irányába -, de a minisztériumunk egy meglehetősen különös ajánlatot

kapott, éppen ma. A jelentősége csak most vált világossá számomra.

- Miről szól az ajánlat? - kérdezte Fei.

- Egy mongóliai vállalat kiváló minőségű kőolajat ajánlott fel...

- Mongólia? - szakította félbe Fei. - Hiszen Mongóliában nincs is

kőolaj!

- Az ajánlat napi egymillió hordóról szól - folytatta Ji. - Az első

szállítmány kilencven nap múlva érkezne.

- Ez felháborítóan nevetséges! - nézett Sinzse villámló tekintettel az

asszisztensére.

- Talán... - merengett el Fei. - De ki tudhatja? Mi áll még az ajánlatban?

- Csak az, hogy mit kérnek cserébe - felelte Ji, aki most már nagyon

bánta, hogy ki merte nyitni a száját. - A jelenlegi piaci áron adnák, amit

három évre rögzítenének. Továbbá kizárólagos használati jogot kérnek

a Csinhuangdao kikötőjében végződő északkeleti

i olajvezetékhez, és... - Jinek bátorságot kellett gyűjtenie, hogy ki merje

i mondani - .. .és azt kérik, hogy Kína adja vissza hazájuknak a Belső-i

Mongólia néven ismert területeket.

Ez már az eddig higgadtan üldögélő pártvezetőknek is sok volt. Hangos

méltatlankodással kérték ki maguknak a felháborító ajánlatot, és még

órákig zúgolódtak volna, ha Fei, néhány percnyi merengés után,

elszántan verni nem kezdi az asztalt egy hamutartóval.

- Csend! - kiáltott rá a többiekre, azok pedig azonnal elnémultak. Az

elnök elfintorodott, majd elszántan közölte: - Derítsék ki, valós-e az

ajánlat, és létezik-e egyáltalán az a kőolaj. Ha igen, ráérünk az

ellenszolgáltatásról tárgyalni.

- Ahogy óhajtja, főtitkár - hajtott feje Sinzse.

- Addig is áruljanak el nekem valamit. Ki az, aki ezt a pimasz ajánlatot

tette?

Sinzse tanácstalanul Jire nézett.

- Egy számunkra eddig ismeretlen vállalat - közölte a nő. - A neve:

Avarga Olajkonzorcium.

14.

REMÉNYTELENÜL ELTÉVEDTEK. Két héttel azután, hogy elhagyták Ulan-

Uclét - azzal az utasítással, hogy mérjék fel a Szelenga folyó felső

folyásának a völgyét -, az orosz Lukoil olajtársaság ötfős szeizmikus

Page 106: Clive Cussler - A Kán Kincse

mérőcsoportjának tagjai már azt sem tudták, merre járhatnak. A bajok

akkor kezdődtek, amikor valaki véletlenül ráöntötte a forró kávét a

GPS-készülékre (ami azonnal megadta magát), de ez még nem

akadályozta meg őket abban, hogy továbbhaladjanak délnek, és átlépve

a mongol határt, lemenjenek a Szibéria-térképről. Az a redősorozat

tartotta mozgásban őket, amit a séker mutatott ki, és ami szerkezeti

csapdákra, az üledékben létrejött természetes gyűjtőmedencékre

utalhatott, ahol gáz és kőolaj halmozódhatott fel. A mérőcsoport

délkelet felé kanyarodott, mert a redők is ezt tették, és közben szem elől

tévesztették a folyót.

- Nem kell mást tennünk, mint egyenesen északnak tartani, és

megkeresni a nyomainkat - mondta az alacsony, kopaszodó Dmitrij.

- Tudtam, hogy kenyérmorzsákat kellene leszórni magunk mögé -

vigyorodott el Vlad, a fiatal mérnökasszisztens.

- Nem hiszem, hogy elég lesz az üzemanyag Kjahtáig - figyelmeztette

őket a séker sofőrje. A teherautójához hasonlóan nagy és vaskos férfi

bemászott a nyitott vezetőfülkébe, és végignyúlt az ülésen, hogy

szundítson egyet. A harminctonnás jármű egy acéllemezt cipelt maga

alatt, amivel üzem közben a földet döngölte, szeizmikus hullámokat

küldve a föld mélyébe. A teherautótól meghatározott távolságra

érzékelőket helyeztek el, amik a felszín alatti rétegekről visszaverődő

jeleket vették. Ezeket aztán számítógéppel feldolgozták, és képekké,

illetve térképekké alakították.

Egy négykerék-meghajtású teherautó fékezett le a séker mellett. Két

utasa kiszállt, és csatlakozott a kupaktanácshoz.

- Nem volt engedélyünk átlépni a határt, most pedig azt sem tudjuk, hol

van - panaszkodott a szervizautó vezetője.

- Ha meglátják az eredményeinket, nem lesz fejmosás - vont vállat

Dmitrij. - A fúrási engedély megszerzése meg csak legyen a vállalat bü-

rokratáinak a dolga. Ami a határt illeti, az is valahol északra van tőlünk.

En inkább most azért aggódnék, honnan fogunk üzemanyagot szerezni.

A sofőr épp mondani akart valamit, de egy távoli dörej belefojtotta a

szót.

- Ott, fent a hegyen - mutatta Vlad.

A sziklás domb fölé, melynek tetején álltak, egy kisebb hegyvonulat

magasodott fenyőktől zöldellő szirtekkel, melyek egyikéről most

füstpa-macs emelkedett az égbolt felé. Miután a robbanás visszhangja

elenyészett a dombtetők között, nehézgépek dübörgése gördült alá a

lejtőn.

- Orosz Anyácska nevére, mi volt ez? - morogta az álmából felriadt

sofőr.

Page 107: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Valakik robbantottak a hegyen - tájékoztatta Dmitrij. - Valószínűleg

bányászok.

- Jó tudni, hogy nem mi vagyunk az egyedüli emberi lények ezen a

vidéken - motyogta a sofőr, és átfordult a másik oldalára.

- Hátha ők útba tudnak igazítani minket - reménykedett Vlad. Nem

kellett sokáig várniuk. A gépzaj felerősödött, és hamarosan

egy vadonatúj terepjáró jelent meg a távolban. Az autó megkerült egy

dombot, aztán felkapaszkodott arra, amelyiknek a tetején a kutatók

vesztegeltek. Lassítás nélkül közelítette meg őket, majd nagy porfelhőt

csapva hirtelen lefékezett. Két utasa néhány másodpercig mozdulatlanul

ült benne, aztán óvatosan kiszálltak.

Szűk szemükből, lapos orrukból és kiálló arccsontjukból nem volt

nehéz megállapítani, hogy mindketten mongolok. Az alacsonyabbik

előrelépett, és az oroszokra ugatott:

- Mit keresnek itt?

- Egy kicsit eltévedtünk - felelte a rendíthetetlen Dmitrij. - A völgyben

végeztünk méréseket, és valahogyan szem elől tévesztettük az utat. Át

kell jutnunk a határon, vissza Kjahtába, de nem tudjuk, hogy elég lesz-e

a benzin. Ki tudnának segíteni minket?

A mongol szeme még jobban összeszűkült a „mérések" szó hallatán.

- Olajkutatók? - kérdezte a séker láttán. A mérnök bólintott.

- Itt nincs olaj - jelentette ki a mongol, és a nyomaték kedvéért

körbemutatott. - Éjszakázzanak itt, és várjanak meg. Reggel hozok

üzemanyagot, és megmutatom, merre van Kjahta.

Azzal szó nélkül sarkon fordult, beült a terepjáróba, és visszatért a

hegyekbe.

- A probléma megoldódott - állapította meg elégedetten Dmitrij. -Nincs

más dolgunk, mint tábort verni, és várni, hogy a szánkba repüljön a sült

galamb. Na és persze - nézett a vezetőfülkében hortyogó sofőr felé -

megnézni, hagyott-e nekünk is egy kis vodkát ez a jóember.

A sötétség hamar rájuk ereszkedett, amint a nap eltűnt a hegyek

mögött, és a levegő is gyorsan lehűlt. A férfiak tüzet gyújtottak a sátor

előtt, és letelepedtek melegedni. Bekanalazták az ízetlen rizsespörkölt-

konzervet, aztán egy kártyapakli és vodkásüvegek kerültek elő, és

aprópénz, illetve cigaretta vándorolt a bankba.

- Három a lap - seperte be nevetve a bankot Dmitrij, aki már a sokadik

preferánszjátszmát nyerte meg. Jókedvű volt, de a nyelve már nehezen

forgott, és a szemhéja is kezdett elnehezülni. A munkatársai, akiknek a

nyereményével dicsekedett, hasonló állapotban voltak.

- Csak így tovább, és ha hazatérsz, vehetsz magadnak egy dácsát a

Fekete-tenger partján - jegyezte meg egyikük.

Page 108: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Vagy egy fekete dakszlit a Kaszpi-tengeren - mondta nevetve egy

másik.

- Ez a játék túl előkelő az én szerény személyemnek - sopánkodott

Vlad, miután megállapította, hogy csak ezen az estén száz rubelt

vesztett. - Inkább megyek, és bebújok a hálózsákomba, hogy ne lássam,

hogyan csal Dmitrij.

A fiatal mérnök, a többiek gúnyos megjegyzéseitől kísérve, feltá-

pászkodott és megkerülte a sékert, hogy könnyítsen magán, mielőtt

nyugovóra térne. Alkoholmámoros állapotában megbotlott, és beleesett

egy vízmosásba, ahol többméternyit csúszott, mielőtt egy szikla

megállította volna. Néhány perce fekhetett mozdulatlanul, kificamított

bokáját szorongatva, amikor patkódobogás vonta el a figyelmét

nyomorúságáról. A „klip-klop" a tábor felé közeledett. Vlad négy-

kézlábra fordult, és visszamászott a dombtetőre, hogy a teherautó alatt

átkukucskálva megnézze, kik a váratlan látogatók.

Zajos kollégái egyszeriben elnémultak, amint a lovasok látótávolságon

belülre értek. Vlad a szemét dörzsölgetve nézte őket, mert nem akarta

elhinni, hogy amit lát, az a valóság. Hat marcona férfi ülte meg a

lovakat, olyan rikító gúnyában, mintha most szálltak volna le egy kö-

zépkori falvédőről. Mindegyik térdig érő narancssárga selyemkabátot

viselt, buggyos fehér nadrágot és vastag csizmát, aminek a szárába a

nadrág szárát betűrték. Derekukról, kék selyemövre fűzve, szablya ló-

gott, vállukra vetve összetett íj és tpgez, tele nyilakkal. Fejüket kupa

formájú fémsapka fedte, csúcsán egy tincs lószőrrel. Megjelenésüket

vékony, a szájuk szélénél lefelé konyuló bajusz tette még

félelmetesebbé.

Dmitrij felállt, és kezében egy vodkásüveggel a lovasok üdvözlésére

indult.

- A nagyszerű lovaitokra, elvtársak! - emelte magasba az üveget.

A meghívást néma csend fogadta, a hat lovas rideg tartózkodással

nézett le a mérnökre. Aztán az egyik a tegezéhez nyúlt. Egy villám-

gyors mozdulattal, amit később Vlad ezerszer és ezerszer felidézett

magában, a lovas a mellkasára csapott egy nyilat, és hátrarántotta az íj

idegét. A következő pillanatban Dmitrij elhajította az üveget, és a

torkához kapott; egy nyílvessző szára állt ki az ujjai közül. Csak egy

elfúló segélykiáltásra futotta tőle, aztán elvágódott, és a saját vérében

fetrengve kiadta a lelkét.

A másik három kutató döbbenten felugrott a tábortűz mellől, de ennél

tovább nem juthattak. Suhogó nyílvesszők szelték át a levegőt -

legalább hatszor fél tucat néhány másodperc leforgása alatt - és mivel

közvetlen közelről lőtték ki őket, egyik sem tévesztett célt. Néhány

erőtlen kiáltást lehetett hallani, és azzal vége is volt.

Page 109: Clive Cussler - A Kán Kincse

Vlad az iszonyattól elkerekedett szemmel nézte végig a mészárlást, és

hajszálon múlt, hogy nem kiáltott fel, amikor az első nyílvesszők célba

találtak. A szíve vadul kalapálni kezdett, aztán elöntötte ereit az

adrenalin, és arra késztette, hogy felpattanjon, és szélsebesen futni

kezdjen. Hanyatt-homlok leereszkedett a vízmosáson, aztán rohant,

olyan gyorsan, mint eddig még sosem. A fájdalom eltűnt a bokájából,

ahogyan az alkohol is eltűnt a véréből, és csak az elemi félelem maradt,

ami olyan könyörtelenül hajtotta előre, hogy nem számított se akadály,

se sötétség. Többször is elesett, csúnyán felhasította a térdét és a

könyökét, de mindannyiszor felugrott, és rohant tovább. Közben fülelt,

de csak a szíve zakatolását és a tüdeje sípolását hallotta, patkódobogást

nem.

Két órán keresztül futott, botorkált és támolygott, míg el nem érte a

Szelenga folyó partját. Itt továbbvonszolta még magát egy darabon,

aztán, amikor már végleg kifulladt, behúzódott egy szűk hasadékba, és

hagyta, hogy az álom védelmező burkot vonjon elméje köré.

15.

ILYEN LEHETETT POSTAKOCSIVAL átzötykölődni a vadnyugaton az 1860-

as években, gondolta keserűen Theresa. A kátyúk olyan elszánt erővel

rázták a kéttonnás teherautó platóját, és rajta keresztül Theresa

csontjait, mintha az út nem is azért lett volna, hogy a járművek és az

emberek eljussanak rajta A-ból B-be, hanem éppen ellenkezőleg, hogy

megakadályozza őket benne. A kötelek, a kemény lóca és a felfegy-

verzett őrök sem javítottak a komfortérzésen. Egyedül Roy és Wofford

jelenléte jelentett némi vigaszt.

Hogy elterelje figyelmét a gyomrát marcangoló éhségről, Theresa a

Bajkál-tavon történtekre próbált logikus magyarázatot találni. Tatjána

nem sok mindent mondott, miután felébresztette a közös kabinban az

arcának nyomott hideg pisztolycsővel. Arra kényszerítette őt és a

többieket, hogy menjen fel a Verescsagin fedélzetére, és üljenek át egy

segédhajóba, amivel egy feketére mázolt teherhajóra szállították át őket.

Innen percekkel később levitték harmadmagával a partra, és

feltuszkolták a teherautóra. Majdnem két órát vártak a mozdulatlan

járműben, aztán volt egy kis lövöldözés és rohangálás a hajón, nem

sokkal ezután pedig útra keltek.

Az orosz tudóst, Szargovot még a teherhajó fedélzetén elválasztották

tőlük, és azóta semmit sem lehetett tudni róla. Nagyon keményen

Page 110: Clive Cussler - A Kán Kincse

bántak veje, Theresa komolyan aggódott miatta. És vajon mi történ-

hetett a Verescsaginnal? Amikor elrabolták őket, nagyon alacsonyan ült

a vízen. Al, Dirk és a legénység többi része is veszélyben lett volna?

És egyáltalán, miért rabolták el őket? Theresa féltette az életét, de elég

volt Royra és Woffordra néznie, és máris felülemelkedett az

önsajnálaton. A két férfi sokkal jobban szenvedett, mint ő. Wofford

lába csúnyán megsérült, valószínűleg eltört, amikor durván lelökték a

hajóhídon. Mereven maga elé nyújtva tartotta, és valahányszor a

teherautó ugrott egyet, felszisszent a fájdalomtól.

Theresa az alvó Royra pillantott. Ő sem volt jobb állapotban. Amikor

Wofford elesett, Roy segíteni akart neki, mire az egyik emberrabló

fejen ütötte a karabélyával. Akkor szerezte ezt a csúnya sebet a fején, és

ettől volt véres az inge is. Mivel elájult, a fegyveresek hajították - szó

szerint - fel a teherautóra.

Egy újabb kátyú zökkentette ki a gondolataiból, a jelen azonban

túlságosan nyomasztó volt ahhoz, hogy figyelni akarjon rá. Behunyta a

szemét, és aludni próbált. A teherautó még öt órán keresztül zötykö-

lődött; egy nagyvároson is áthaladt, legalábbis Theresa erre következ-

tetett a gyakori fékezésekből és a többi jármű hangjából. Aztán a for-

galom zaja elhalt, és a sofőr rátaposott a gázpedálra, órákon át poros

utakon kanyarogva a járművel. Végül lassítani kezdett, és a két fegy-

veres is kihúzta magát a lócák végében. Megérkeztek, állapította meg

Theresa.

- Amennyi időt a levegőben töltöttünk, azzal az erővel akár repülővel is

jöhettünk volna - fintorodott el Wofford, amikor egy újabb gödörrel

való találkozás mindhármukat lependerítette a lócáról.

Theresa hálásan elmosolyodott, de nem válaszolt. A zörgő dízelmotor

elhallgatott, és a teherautó hátsó ajtaja kinyílt, harsány napfényt

szabadítva a kocsiszekrény belsejében ülőkre. Az őrök intettek, Theresa

és Roy pedig lesegítette Woffordot, aztán mindhárman megálltak, és

körülnéztek.

Egy fallal körülvett udvar közepén álltak, melynek közepén két

különálló épület állt. Lágy szellő fújdogált - talán ezért nem lehetett

egyetlen felhőt sem látni az égbolton -, és jóval melegebb volt, mint a

Bajkál-tó környékén. Theresa beleszippantott a levegőbe; száraz, poros

illata volt. A falak alatt egy smaragdzöld völgy látszott, az épületek

mögött pedig egy zöld-szürke hegycsúcs tört az ég felé. Az udvar

gyakorlatilag bele volt vájva a hegy oldalába, amit, figyelte meg

Theresa, alacsony bozót és sűrűn nőtt, magas fenyők borítottak.

A baljukon, bokrok takarásában egy alacsony téglaépület húzódott, az a

fajta, ami minden modern gyártelepen előfordul. Ennek a végéhez,

meglehetősen stílustalanul, egy istálló volt hozzáépítve. Egy karámban

Page 111: Clive Cussler - A Kán Kincse

fél tucat ló téblábolt, és a porból kikandikáló fűcsonkokat rágcsálta. Az

épület másik végén egy tágas, fémszerkezetű garázs volt, tele

teherautókkal és gépekkel, melyek körül fekete kezeslábast viselő

munkások buzgólkodtak.

- Azt hittem, a Tádzs Mahal Indiában van - jegyezte meg Roy

- Nem kizárt, hogy ott vagyunk - felelte fájdalmas mosollyal Wofford.

Theresa a másik épület felé fordult. Egyet kellett értenie Royjal.

Valóban hasonlított India jelképére, de jóval kisebb volt annál. El-

lentétben a téglaépület funkcionális egyszerűségével, ezt hivalkodó, sőt

egyenesen drámai pompa jellemezte. Belsejébe egy fehér márványból

emelt, impozáns oszlopcsarnokon át lehetett bejutni, aminek a tetején

fehér hagymakupola díszelgett, arany csúcsdísszel megtoldva. Ez

valóban nem sokban különbözött a Tádzs Mahaltól, Theresát mégis

inkább egy nagy adag vaníliafagylaltra emlékeztette, amit az égből

pottyantottak alá.

Az udvar épület előtti része is hasonlóan fényűző volt. Két csatorna

Szelte át, amik egy nagy, csillogó medencét tápláltak. A vizet a

kerítésen túli, Theresa számára láthatatlan - de hallható - folyóból

vezethették ide. A csatornákat és a medencét körülölelő díszkert olyan

precízen gondozott volt, hogy az angol főnemesnek is becsületére vált

volna.

A gyepen túl Tatjána egy pisztolytáskát viselő férfival beszélgetett.

Pár perccel később a férfi odajött hozzájuk, biccentett, és erős

akcentussal odavetette:

- Erre jöjjenek.

A két őr mögéjük állt, hogy nyomatékot adjon a férfi szavainak.

Theresa és Roy közrefogta a fél lábon ugráló Woffordot, és követték a

férfit a pazar épület felé. Beléptek az oszlopok közé, ahol egy hatalmas,

faragott ajtó előtt két rezzenetlen arcú, hímzett narancssárga

selyemköntöst viselő férfi fogadta őket. Az, hogy nem portások voltak,

és hogy ez a hely nem a Savoy Hotel, hamar nyilvánvalóvá vált, a két

férfi ugyanis nem az ajtót tartotta, még csak nem is bőröndök fülét

markolta, hanem mindegyik egy-egy tűhegyes lándzsát szorongatott.

Az ajtó mögül a kupolával fedett előcsarnok tárult eléjük, majd egy

törpe termetű, alattomosan vigyorgó komornyikféleség bukkant elő

látszólag a semmiből. A férfi áttrappolt velük a fényesre polírozott

márványpadlón, és egy oldalfolyosóra vezette őket, ahol mindenki

külön szobát - vagy inkább cellát - kapott. Amint beléptek, az ajtók

bezárultak mögöttük, és csikorgó reteszek csúsztak a helyükre.

Theresa egy csésze gőzölgő levest és egy szelet kenyeret talált az ágya

melletti asztalkán. Gyorsan lemosta arcáról és kezéről az út porát, majd

leült, és mohón szürcsölni kezdte a levest. Mire végzett vele, annyira

Page 112: Clive Cussler - A Kán Kincse

hatalmába kerítette az álmosság, hogy képtelen volt ellenállni neki.

Leheveredett a puha ágyra, és szinte azonnal elaludt.

Három órával később egy határozott kopogás riasztotta fel mély

álmából.

- Erre, kérem - mérte végig kéjes tekintettel az apró komornyik. Roy és

Wofford a folyosón várta. Theresa meglepetten látta, hogy

Wofford kötését kicserélték, és egy sétabotot is kapott. Roy feje is be

volt pólyálva, és összevérezett inge helyett bő gyapjúpulóvert viselt.

- Csak nem az egészség mintapéldányához van szerencsém? - igye-

kezett felvidítani magát Theresa.

- Kivéve, hogy ez a mintapéldány egy töréstesztbábu - felelte keserűen

Roy

- A vendéglátás színvonala mintha javult volna, nem? - kopogtatta meg

Wofford a padlót a botjával.

A törpe a halion át - melynek falait kedélyesen legelésző lovak portréi

díszítették - egy fényűzően berendezett díszterembe vezette őket.

Kétoldalt bőrkötésű könyvektől roskadozó polcok szegélyez-ték a

falakat, a szoba távolabbi végét pedig egy kandalló és egy bárpult zárta.

A könyvespolcok tetejéről kitömött állatok - medvék, szarvasok,

vastagszarvú juhok, farkasok és rókák - vicsorogtak a látogatóra.

Tatjána a szoba közepén állt, egy férfi mellett, aki arckifejezésével

maga is felkerülhetett volna valamelyik polc tetejére.

A vigyor az oka, állapította meg Theresa. Ahogy mosolygott, és

elővillantotta vékony, hegyes fogait, mintha egy cápa méregette volna a

vacsoráját. Ettől eltekintve egy teljesen átlagos testalkatú férfi volt, aki

koromfekete haját lazán hátrafésülve hordta. Ha nem látja mosolyogni,

Theresa talán még jóképűnek is találja markáns arccsontjával és

mandulavágású, érdekes aranybarna árnyalatban játszó szemével.

Fiatalabb korában sok időt tölthetett a szabad ég alatt - erről árulkodtak

a nap és szél cserzette szarkalábak a szeme sarkában -, a divatos szürke

öltöny és a hozzá illő gesztusok azonban azt tanúsították, hogy azok a

napok már régen tovatűntek.

- Kedves önöktől, hogy csatlakoznak hozzánk - mondta fakó hangon

Tatjána. - Engedjék meg, hogy bemutassam Tolgoj Bordzsint, az

Avarga Olajkonzorcium elnökét.

Wofford odabicegett, és alaposan megropogtatta a férfi kezét.

- Örülök, hogy megismerhetem. Most pedig megtudhatnánk végre,

hogy hol vagyunk, és mi a fenéért kerültünk ide?

A geofizikus határozott fellépése meglepte a mongolt. Kifejtette a kezét

Wofford fenyegető szorításából, és barátságos mosolyt erőltetve magára

közölte:

- Önök az otthonom, és egyben a székházam vendégei.

Page 113: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Mongóliában vagyunk? - kérdezte Roy.

- Roppant sajnálatos, hogy ilyen hirtelen kellett távozniuk Szibériából -

folytatta Bordzsin, eleresztve a füle mellett a kérdést. - Tatjána most

meséli, hogy veszélyben voltak.

- Valóban? - nézett Theresa kihívóan a másik nőre.

- A határozott fellépést a közvetlen veszély tette szükségessé -utalt

Tatjána a Theresára szegezett pisztolyra. - A bajkáli radikális

környezetvédők nagyon agresszívek. Valahogyan beépültek a kuta-

tóintézet személyzetébe, és megpróbálták elsüllyeszteni a hajót. Sze-

rencsére sikerült felvennem a kapcsolatot egy a közelben tartózkodó

hajóval, melynek legénysége segített átmenekíteni önöket. Titokban

kellett távoznunk, hogy elkerüljük a további támadásokat.

- Még soha nem hallottam, hogy a Bajkál védői hajókat süllyesztettek

volna el - vetette ellen Theresa.

- Ez egy új, radikális csoport. A rendszerváltás átka, mondhatnánk. Az

államhatalom meggyengült, a nagyhangúak pedig megerősödtek és

elszemtelenedtek.

- És mi van a tudóssal, dr. Szargowal? Ő miért nincs itt?

- Mindenképpen vissza akart térni a hajóra, hogy figyelmeztesse a

többieket. Az ő biztonságát sajnos nem tudtuk tovább szavatolni.

- Értsem ezt úgy, hogy meghalt? És a hajó többi utasa?

- A biztonságunk érdekében kénytelenek voltunk elhagyni a térséget.

Dr. Szargovról és a kutatóhajóról nincs információnk.

Theresa elsápadt. Ha minden nem is volt világos számára, épp eleget

megtudott ahhoz, hogy sok jóra ne számítson.

- Szóval miért is hoztak ide minket? - követelte az igazságot Roy

- A Bajkál környékét biztonsági okokból el kellett hagynunk, de az

önök szakértelmére továbbra is szükségünk van. Hat hétre szerződtünk,

és ezt a hat hetet ki is fogják tölteni egy másik projekt keretein belül.

- A cégünket tájékoztatták? - kérdezte Theresa. Csak most jött rá, hogy

a mobiltelefonja a Verescsagin fedélzetén maradt. - Beszélnem kell a

feletteseimmel, hogy tájékoztassam őket.

- A mikrohullámú telefonvonalunk sajnos pillanatnyilag nem működik.

Gyakori probléma ilyen eldugott vidékeken. Amint a kapcsolat

helyreállt, természetesen annyit telefonálhat, amennyit csak akar.

- Miért zárták ránk a szobáink ajtaját?

- Több titkos kutatási projektünk is folyamatban van, így nem hagy-

hatjuk, hogy idegenek felügyelet nélkül kószáljanak az épületben. Al-

kalomadtán azonban, ígérem, körbevezetjük önöket.

- És ha nem akarunk itt maradni? Ha máris távozni szeretnénk? -

puhatolózott Theresa.

Page 114: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Egy sofőr Ulánbátorba viszi önöket, ahol repülőre szállhatnak -

villantotta elő hegyes fogait Bordzsin.

Theresa vette a lapot.

- Mi lenne az új feladat?

Egy alkalmazott dossziékat és laptopokat tolt be a szobába egy guruló

asztalon.

- Egy új földrajzi területre szeretnénk kiterjeszteni a fúrásokat. Önök

nagyszerű elemzők hírében állnak. Mondják meg nekünk, hol érdemes

fúrni. - Azzal hátat fordított nekik, és Tatjánával a nyomában elhagyta a

szobát.

- Ez egy rakás szar - motyogta Roy.

- Ami azt illeti, igen szakszerűen összeállított anyag - tenyerelt Wofford

egy isopach térkép fölé, amiről az üledékrétegek vastagságát lehetett

leolvasni.

- Nem az adatokra értettem - füstölgött Roy.

- Nyugi, haver - mormogta Wofford. A szoba egyik felső sarka felé

intett a fejével. - Kandi kamera.

Roy lopva odanézett. Woffordnak igaza volt: egy kamera hideg lencséje

figyelte őket egy kitömött rénszarszarvasfej mellől.

- Legalább tegyünk úgy, mintha az anyagot tanulmányoznánk -javasolta

Wofford.

Roy leült az asztalhoz, és maga elé húzta az egyik laptopot. A kijelző

eltakarta a kamera elől.

- Nem tetszik ez nekem. Ezek ketten abszolút flúgosak.

- Egyetértek - felelte suttogó hangon Theresa. - Az a sztori az életünkre

törő radikális környezetvédőkről kész röhej.

- Ha jól emlékszem, Tatjána azzal fenyegetőzött, hogy ellövi a bal

fülemet, ha nem szállok át abba a bárkába - merengett a fülcimpáját

masszírozgatva Wofford. - Nem úgy nézett ki, mint akit a biztonságom

aggaszt.

Theresa széthajtogatott egy hegyvonulatot ábrázoló topográfiai tér-

képet, és néha-néha valamelyik pontjára mutatva közölte:

- Én viszont komolyan aggódom Szargov miatt. Kényszerből vagy

tévedésből rabolhatták el. Attól félek, hogy megölték.

- Ezt nem tudhatjuk, de nincs kizárva - bólogatott Roy. - Ahogyan az

sem, hogy ránk is hasonló sors vár, ha elvégeztük a ránk bízott

feladatot.

- Ez őrület - sóhajtott Theresa. - Mielőbb el kell tűnnünk innen.

- Van egy garázs odaát, tele járművekkel - mondta Wofford. - Ha el

tudnánk kötni egy teherautót, talán eljuthatnánk Ulánbátorig.

- Van egy ötletem - nézett Roy a szoba másik végében álló íróasztalra.

Úgy tett, mintha keresne valamit a térképek alatt, majd bosszúsan

Page 115: Clive Cussler - A Kán Kincse

felállt, és átment az íróasztalhoz. Itt felkapott egy tollat, majd egy

pillanatra hátat fordított a kamerának, és felmarkolta a tolltartóban látott

papírvágó kést. Az ingujjába csúsztatta, és visszatért a helyére.

Miközben látszólag szorgalmasan jegyzetelt, kijelentette: - Ma este

Theresával felmérjük a terepet, és kidolgozzuk a szökés részleteit,

reggel pedig szépen elhúzzuk a csíkot. Ha jól viselkedsz -vigyorgott a

lesántult Woffordra -, téged is magunkkal viszünk.

- Kösz - motyogta a geofizikus. - A hálám örökké üldözni fog.

16.

HAJNALI KETTŐKOR ROY kibújt az ágyból, gyorsan felöltözött, aztán

fogta a matrac alá rejtett papírvágó kést, és a sötét szobán át óvatosan az

ajtóhoz lépdelt. Az ajtókeret oldalát végigtapogatva hamar megtalálta a

három zsanért. Egyenként kipiszkálta a peckeket, melyek alsó és felső

részeiket összekötötték, majd óvatosan lehúzta az ajtót a reteszről, és

beemelte a szobába. Miután megállapította, hogy a folyosó néptelen,

kilépett, és gondosan visszaemelte az ajtót a helyére.

Theresa szobája közvetlenül az övé mellett volt. Roy elhúzta a reteszt,

és belépett. A lány az ágyon ülve várt rá.

- Hát megcsináltad! - suttogta.

Roy rávillantott egy mosolyt a félhomályban, majd intett, hogy kövesse.

A hall felé indultak a gyéren megvilágított folyosón; Roy nesztelen

léptekkel haladt, akár egy kísértet, Theresa gumitalpú cipője azonban

akkorákat csikordult a fényes márványpadlón, hogy mindegyik egy-egy

vi-sításnak hangzott az éj csöndjében. A lány végül lekapta a cipőjét, és

harisnyás lábbal folytatta útját.

Az előtér vakító fényességben fürdött egy hatalmas kristálycsillár alatt,

de hogy mi lehetett a díszkivilágítás oka, az rejtély volt, mert egyetlen

lelket sem lehetett látni. A főbejáratig tehát gond nélkül eljutottak, itt

azonban megtorpantak, mert a két lándzsás ajtónálló sehogyan sem

akarta elunni a tétlen szobrozást.

A bejárat egy fejre állított T aljában volt, melynek bal szárnyában a

vendégszobák, a jobb oldaliban pedig feltehetően a lakószobák helyez-

kedtek el. A középsőn, a díszterembe vezető főfolyosón indultak el.

A házban még mindig csend volt, csak egy ódon óra ketyegett fenn-

hangon az előtérben. Maguk mögött hagyták a társalgó ajtaját, és

elhaladtak az ebédlő, valamint két kisebb tárgyaló előtt, melyek mind-

egyikét lenyűgöző, a Szung- és a Jin-dinasztiák korából származó an-

Page 116: Clive Cussler - A Kán Kincse

tikvitások díszítettek. Theresa végigfuttatta tekintetét a mennyezeten, de

nem látott kamerákat. Pár pillanattal később halk suttogásra lett

figyelmes, és rémülten belekapaszkodott Roy karjába, olyan erősen

belemélyesztve körmeit, hogy a férfi felszisszent a fájdalomtól.

Mindketten mozdulatlanná dermedtek, de hamar kiderült, hogy vak-

lárma volt: csak a szél susogott az ablak alatt.

A folyosó a három oldalról falmagasságú ablakokkal határolt dísz-

terembe torkollt. Bár az éj sötétjében nem sok mindent lehetett lát-

ni, a völgy fölé magasodó panorámaablakok nyújtotta kilátás még így is

lélegzetelállító volt. Közvetlenül a szoba előtt egy szőnyeggel burkolt

lépcső vezetett le egy alsóbb szintre. Roy arra kanyarodott, Theresa

pedig szó nélkül követte.

A lépcsőfordulóban egy régi harcos portréjával találták magukat

szembe. A magas lovon ülő, prémkabátot, narancssárga selyemövet és

klasszikus mongol sisakot viselő férfi diadalittasan nézett le rájuk

aranybarna szemével. Fölényes mosolya és hegyes fogai Bordzsinra

emlékeztették Theresát. A lány baljós előérzettől gyötörve hátat for-

dított az ősnek, és rálépett a következő lépcsősorra.

A lépcső aljából egy folyosó futott ki a házzal ellentétes irányba. Egyik

oldala üvegezett volt, innen egy hatalmas udvarra lehetett kilátni.

Theresa és Roy kilesett a legközelebbi ablakon; egy különálló épület

derengett a sötétben.

- Valahol lennie kell egy kijáratnak - suttogta Roy. - Ha kijutunk az

udvarra, megkerülhetjük a vendégszárnyat, és átosonhatunk a ga-

rázshoz.

- Elég nagy távolság lesz ez Jimnek, de legalább nincsenek őrök.

Keressük meg azt az ajtót!

A folyosó végén meg is találták. Theresa összegyűjtötte minden

bátorságát, és lenyomta a kilincset. Arra számított, hogy az ajtó zárva

lesz, vagy ha mégsem, akkor azért nem, mert riasztóval védik, de a

félelme alaptalannak bizonyult.

Az éjszakai levegő dermesztően fagyos volt, a foltokban megvilágított

talaj pedig olyan hideg, mint egy hűtőház padlója; Theresa gyorsan

visszavette a cipőjét, fázósan összehúzta magán a vékony ruhát, és Roy

után eredt az ösvényen, amely egy kerek, kápolnaszerű kő-épülethez

vezetett. Roy kikerülte a boltíves bejáratot, és az épület mögé

kanyarodott.

- Azt hiszem, egy autót láttam - súgta oda a sarkában loholó lánynak.

A kőépület mögött egy fedett kocsiszínt találtak, és benne fél tucat

ásókkal, csákányokkal, üres italos rekeszekkel megrakott szekeret, egy

ponyvával letakart poros motorbiciklit, a szín hátuljában pedig azt az

autót, amelyet Roy még az ösvényről vett észre. Hatalmas, antik jármű

Page 117: Clive Cussler - A Kán Kincse

volt, karosszériáján több évtized porával, alatta pedig legalább két lapos

kerékkel.

- Attól tartok, ezek nem fognak Ulánbátorba vinni minket - jegyezte

meg csalódottan Theresa.

- Akkor kénytelenek leszünk a túloldalon, a garázsban szerencsét... -

Roy hirtelen elhallgatott, és mozdulatlanná merevedett. Az udvar felől

lónyerítés hallatszott. - A szekér mögé! - intett Theresának.

Levetették magukat a földre, és bekúsztak a legközelebbi kocsi mögé. A

kerék küllői között átkukucskálva látták, hogy két lovas üget feléjük az

ösvényen, amit egy fél perccel ezelőtt még ők tapostak. A lovasok a

kőépület mögé kerültek, és lefékeztek. Theresának majdnem megállt a

szíve a rémülettől, amikor megpillantotta a férfiakat. Szinte

hajszálpontosan ugyanazt az öltözetet viselték, mint a festményen látott

harcos: narancssárga, a kerti lámpafényben aranyszínűnek ható

zubbonyt, buggyos nadrágot, vastag talpú csizmát és csúcsos sisakot,

aminek a tetejét lószőrtincs díszítette. A két férfi néhány percig tétován

a lovát táncoltatta a szín előtt, aztán egyikük vakkantott valamit, és a

lovak elvágtattak velük, bele az éjszakába.

- Az éjszakai őrjárat - porolta le magát Roy

- Remélem, nem térnek vissza egyhamar - állt fel remegve Theresa.

- Kétlem. Lóháton nem tart semeddig lecsapni egy kört. Nézzük meg,

meg tudjuk-e kerülni a házat. Mindenképpen szét kell néznünk a

garázsban.

- Oké, de siessünk. Nem szeretnék megint belefutni azokba a pa-

sasokba.

Előmerészkedtek a szekér mögül, és az épület vendégszárnya felé

indultak. Félúton lehettek, amikor valaki egy éles kiáltást hallatott, és

vágtázó lovak bukkantak elő a sötétből, alig néhány méterre tőlük. A

két lovas elrejtőzött a kőépület mögött, és megvárta, hogy a „vendégek"

önként előbújjanak.

Theresa és Roy megtorpant az udvar közepén. Egyikük sem tudta

eldönteni, mit tegyen: rohanjon vissza a házhoz, vagy próbálja meg

elérni a garázst. De egyiknek sem lett volna sok értelme, a lovakkal

nem kelhettek versenyre.

Az egyik lovas hátrarántotta a kantárszárat, arra kényszerítve loval,

hogy megálljon és fenyegetően két lábra ágaskodjon, a másik férfi

viszonl folytatta a vágtát, egyenesen Theresának és Roynak vezetve

hátasát.

- Mozdulj! - kiáltott rá Roy a rémülettől sóbálvánnyá dermedi lányra.

Az utolsó pillanatban sikerült ellöknie Theresát a fújtató pa ripa elől, ő

maga azonban épphogy elkerülte a súlyos patkókat, és a kengyel

eltalálta az oldalát, olyan erős ütést mérve a bordáira, hogy azt hitte,

Page 118: Clive Cussler - A Kán Kincse

kiugrik a szeme a fájdalomtól. Majdnem elvágódott, de pil lanatok alatt

visszanyerte az egyensúlyát, és azt tette, amit soha nem tudott volna

elképzelni magáról: ahelyett, hogy elmenekült volna, dühödten a lovas

után iramodott.

A gyanútlan lovas néhány méterrel távolabb lefékezett, és jobbra for-

dult, hogy újabb rohamot intézzen. Ahogy visszakanyarodott, döbben-

ten látta, hogy Roy ott áll előtte, és a kantárszár felé nyújtja a kezét.

- Elég volt a cirkuszból! - morogta Roy, és egy hirtelen mozdulattal

előrerántotta a kantárt.

A négylábú pedig dühösen fújtatva küzdött a szabadulásáért, de Roy

nem tágított.

- Neee! - hallotta Theresa velőtrázó ^sikolyát a háta mögül.

Roy hátranézett. A lány a földön feküdt, de nem volt közvetlen

veszélyben. Aztán meghallotta a surrogást, és mire feleszmélt, a fáj-

dalom beletenyerelt a mellkasába, és térdre kényszerítette.

A következő pillanatban már Theresa is ott térdelt mellette, és átkarolta

a vállát, hogy az ernyedő test súlyával küzdve a földre fektesse.

A borotvaéles nyílhegy, amit a másik lovas lőtt ki rá, elkerülte Roy

szívét, de olyan szerencsétlenül hatolt be a mellkasába, hogy éppen a fő

tüdőeret találta telibe. A hatás majdnem ugyanaz volt, az erős belső

vérzés azonnali szívelégtelenséghez vezetett.

Theresa magához ölelte Royt, és tehetetlenül nézte, hogy a férfi meghal

a kezei közt. Egy pillanatra az élet fénye csillant fel az elfá-tyolosodott

szempárban, azzal kecsegtetve Theresát, hogy talán mégis van remény,

de Roy csak mondani akart valamit utolsó erejével:

- Mentsétek magatokat - suttogta elfúló hangon. Aztán behunyta a

szemét, és már nem volt többé.

17.

Az AEROFLOT TU-154-ES utasszállítója lassan megdöntötte a szárnyait

Ulánbátor felett, majd ráfordult a szélre, és célba vette a Bujant Uha

reptér fő kifutóját. A felhőtlen égbolt felől érkező vándor számtalan

emelődarut láthat a házak fölé magasodni, mintha a mongol főváros így

akarná már rögtön az első pillanatban a tudomására hozni, hogy a

fejlődés rögös útjára lépett.

Ha az ember először jár Ulánbátorban, és van némi élménye az 1950-es

évek kelet-európai nagyvárosairól, joggal érezheti úgy, hogy térben és

időben oda csöppent vissza. Az 1,2 millió embernek otthont adó város

Page 119: Clive Cussler - A Kán Kincse

szovjet mintára épült, és ennek megfelelően szovje-tes egyhangúságot

és szürkeséget sugároz. A dobozokra emlékeztető emeletes lakóházak

tucatjával veszik körbe a belvárost, és nagyjából olyan otthonosnak

hatnak, mint egy-egy börtönblokk. A tudatos tervezés a hatalmas

kormányépületek esetében is legfeljebb utógondolat volt; a szovjet idők

azonban letűntek, és végre Mongólia is megízlelhette a demokratikus

államberendezkedés előnyeit, és megtapasztalhatta, mit jelent az, ha a

gazdaság valóban fellendül. A város, mintha hosszú álomból tért volna

magához, megtelt élettel. Vidám üzletek, elegáns éttermek és zajos

éjszakai bárok nyíltak, és a folyamat -a „modernizáció" - töretlen

lendülettel tart.

A város tehát a régi és az új kellemes keveréke. A peremkerületek meg

mindig tele vannak gerekkel, muffin alakú nemezsátrakkal, a nomád

pásztorok és családjaik hagyományos otthonával. A fehér és szürke

sátrak százával szoronganak az üres telkeken a főváros magja körül,

mely az egyetlen igazi metropolisa az országnak.

Az átlag nyugatinak két dolog jut eszébe, ha Mongóliáról kérdezik:

Dzsingisz kán és a tatár bifsztek, pedig a Kína és Oroszország közé

szorult ország mérete Alaszkáéval vetekszik. Északi és nyugati szélét

vad hegyek határolják, míg a déli területeken a Góbi sivatag uralkodik.

Dereka táján a nagy becsben álló sztyeppék húzódnak, zöldellő füves

területek, melyek egykor a világ legjobb lovasait adták. A mongol

hordák dicsősége azonban már csak távoli emlék. A szovjet uralom

évei, melyek alatt Mongólia az egyik legnagyobb kommunista országgá

vált, elfojtották a nemzeti identitástudatot, és gátat vetettek a

fejlődésnek. Ebben hozott lényeges változást az utóbbi néhány év.

Pitt az Ulánbátort övező hegyeket nézte, s közben azon töprengett, jó

ötlet volt-e egészen idáig követni a nyomokat. Végtére is a hajó, amit

majdnem elsüllyesztettek a Bajkál-tavon, az oroszoké volt, és az

emberei közül sem sérült meg senki. Az eltűnt olajkutatókért sem ő

felelt - viszont aggódott értük, és biztos volt benne, hogy az

elrablásuknak köze van a munkájukhoz. Valaki készült valamire, és

Fittnek rossz előérzete volt.

Amint a sugárhajtású repülőgép kerekei csikorogva földet értek, Pitt a

mellette ülő utas oldalába nyomta a könyökét. Al Giordino

másodpercekkel azután elaludt, hogy felszálltak Irkutszkban, és még

akkor sem ébredt fel, amikor a légi kísérő ráöntötte a lábára a forró

kávét. Most is csak nagy nehezen nyitotta fel ólomnehéz szemhéját,

hogy az ablak felé sandítson. Aztán meglátta a reptér aszfaltját, és

riadtan ülő helyzetbe pattant.

- Lemaradtam valamiről?

Page 120: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Csak a szokásos dolgokról. Végtelen tájakról, juhokról és lovakról,

meg néhány nudista kommunáról.

- Már megint hoztam a formámat - nézett Giordino gyanakvóan a

cipőjén barnálló foltra.

- Isten hozta Mongóliában, a Vörös Hős városában, vagy ha úgy tetszik,

Ulánbátorban - reccsent rá Szargov vidám hangja a túloldali üléssorból.

Egy apró ülésbe volt beleszorulva, arca ragtapaszokkal kitapétázva, de a

jókedve, Giordino számára teljességgel érthetetlen módon, nem hagyta

el. Aztán észrevette, hogy a tudós egy lapos vod-kásüveget csúsztat a

táskájába, és már meg is volt a válasz.

A trió átment a vámon - Pitt és Giordino a szokásosnál is alaposabb

vizsgálat után -, és begyűjtötte a táskáit. A reptér nemzetközi mércével

mérve kicsi volt, így Pitt hamar kiszúrta a szikár piros inges férfit, aki a

váróterem túlsó végéből figyelte őket. Aztán rájött, hogy mások is tátott

szájjal bámulják őket - a helybeliek ritkán láttak élőben százkilencven

centis nyugatiakat -, és úgy döntött, nem tulajdonít jelentőséget a

dolognak.

A reptér előtt leintettek egy rozoga taxit, és bevitették magukat a közeli

városba.

- Ulánbátor, sőt Mongólia egésze sokat változott az elmúlt néhány

évben - mondta Szargov.

- Az elmúlt néhány évszázadban viszont nemigen volt módja rá, amint

látom - jegyezte meg Giordino az út mellett sorakozó gerck láttán.

- Mongólia valahogy lemaradt a huszadik századról - bólintott Szargov

-, de annál jobban kapaszkodik a huszonegyedikbe. Ahogyan

Oroszországban, a rendőrállam már itt sem ellenőrzi a mindennapi

életet, és az emberek hamar megtanultak élni a szabadsággal. Lehet,

hogy maguk nyomasztónak fogják találni a várost, de higgyék el

nekem, sokkal élhetőbb, mint egy évtizeddel ezelőtt.

- Gyakran járt ide? - kérdezte Pitt.

- A Mongol Tudományos Akadémia felkérésére több projektben is részt

vettem a Khovsgol-tavon.

A taxi kikerült egy kráterméretű kátyút, és csikorgó kerekekkel megállt

a Continental Hotel előtt. Míg Szargov a papírmunkát intézte, Pitt

megcsodálta a hallban kiállított középkori műtárgy-reprodukciókat. Az

utcára néző ablakon kipillantva észrevette, hogy egy autó áll meg a

szálloda előtt, és egy vörös inget viselő férfi száll ki belőle. Ugyanaz a

férfi, akit már a reptéren is látott.

Pitt alaposan megnézte magának az autó mellett ácsorgó alakot.

Europid vonásai voltak, ami arra engedett következtetni, hogy nem

dolgozott se a mongol rendőrségnek, se a bevándorlási hivatalnak.

Ugyanakkor látszott rajta, hogy otthon érzi magát, amit csak meg-

Page 121: Clive Cussler - A Kán Kincse

erősített a fülig érő vigyor, ami időnként szétterült barátságos képén.

Ruganyos léptekkel, mégis kimérten lépdelt fel-alá, akár egy kerítés

tetején sétáló macska, vagy mint egy sztepptáncos, ötlött fel Pittben. De

nem volt az. A dereka mögötti diszkrét dudor arról árulkodott, hogy egy

pisztolytáska van a vidám piros ing alá rejtve.

- Megvagyunk - adta át Szargov a szobakulcsokat Pittnek és

Giordinónak. - A szobáink egymás mellett vannak a harmadik eme-

leten. A boyok felviszik a táskáinkat, úgyhogy akár máris célba ve-

hetjük a kávézót. Igazán ránk férne egy ebéd, és a stratégiát is meg

kellene beszélnünk.

- Ha hideg sör is van kilátásban, akkor részemről nincs akadálya -

felelte készségesen Giordino.

- Még mindig merevek az izmaim a sok üléstől - mondta Pitt. -Azt

hiszem, előbb sétálok egyet az épület körül. Pár perc, és ott vagyok.

Addig rendeljetek nekem egy tonhalas szendvicset.

Amint Pitt kilépett a szállodából, a piros inges férfi hátat fordított neki,

és az autójára támaszkodva úgy tett, mintha a karóráját nézné. Pitt

kikerült egy bejelentkezni igyekvő japán turistacsoportot, és az

ellenkező irányba kanyarodott. Fürgén lépdelt, gyors iramot diktálva

hosszú lábával, és rövid idő alatt két háztömbnyire távolodott a

szállodától. Mielőtt befordult volna a saroknál, a szeme sarkából

hátrapillantott. Ahogy várta, a piros inges - félutcányira lemaradva tőle

- követte.

Pitt befordult egy apró boltokkal szegélyezett utcácskába, és rohanni

kezdett az árukkal telezsúfolt járdán. Maga mögött hagyott vagy fél

tucat kereskedést, elhúzott egy újságosbódé mellett, és majdnem

feldöntött egy télikabátokkal telepakolt polcot. Ez az, gondolta elé-

gedetten. A tökéletes rejtekhely, ha valakit meg akarsz lepni. Behú-

zódott a falra merőlegesen elhelyezett polc mögé, és várta, hogy a piros

inges felbukkanjon.

Egy kötényt viselő ráncos öreganyó tipegett elő az üzletből, és a polcot

megkerülve kérdőn Pittre nézett.

- Pszt! - mosolygott rá Pitt, és kérőn a szája elé emelte mutatóuj-

ját. Az öregasszony rosszalló tekintettel végigmérte, aztán megfordult,

és fejcsóválva visszaballagott az üzletbe.

Néhány másodperccel később feltűnt az árnyéka. Bosszús képpel

közeledett, és minden egyes üzletbe benézett két iramodás között. Pitt

visszahúzódott a polc mögé, és várta, hogy elrobogjon mellette.

A férfi egy pillanatra benézett az öregasszonyhoz, aztán már rohant is

tovább, de nem jutott el a következő üzletig. Pitt mögéje lépett, és a

vállára tette nehéz tenyerét. Hátraránthatta vagy maga felé perdíthette

volna a nála csaknem harminc centivel alacsonyabb férfit, de nagy

Page 122: Clive Cussler - A Kán Kincse

tisztelője lévén a fizika törvényeinek, inkább felhasználta a

rendelkezésre álló lendületet, és egy elegáns mozdulattal nekilökte a

piros ingest egy kerekded kalapállványnak. A férfi felborította az

állványt, átbukott rajta, és egy halom baseballsapka közé zuhant. A

legtöbb embernek minden harci kedve elszállt volna egy ilyen esés

után, Pitt szikár üldözője viszont rögtön guggoló helyzetbe pattant, és

míg a baljával ütni készült, jobbját a háta mögé lendítette.

Pitt hátrébb lépett, és elvigyorodott:

- Csak nem ezt keresi? - szegezett a férfi mellkasára egy Szerd-jukov

SzPSz automata pisztolyt.

A piros inges megadóan széttárta a kezét, felegyenesedett, és szélesen

elmosolyodott.

- Nos, Mr. Pitt, ügy tűnik, kifogott rajtam - mondta a leghalványabb

orosz akcentussal.

- Ki nem állhatom, ha valaki rám akaszkodik.

A másik aggódva körbenézett, majd halkan közölte:

- Nem kell tartania tőlem, Mr. Pitt. A barátjuk vagyok.

- Nagyszerű. Akkor ebédeljen velem és a barátaimmal. Biztosan örülni

fognak a társaságának.

- Rendben, akkor irány a Continental. - A férfi mosolyogva levette a

tevemintás gyermeksapkát, ami valahogy a feje búbjára szorult estében,

óvatosan megkerülte Pittet, és elindult a szálloda irányába. Pitt zsebre

vágta a pisztolyt, és néhány lépéssel lemaradva követte.

Az orosz nem úgy nézett ki, mint aki szökni akar. Merészen be-

masírozott a szállodába, átvágott a hallon, és az étterembe lépve ha-

bozás nélkül odament a szeparéhoz, melyben Giordino és Szargov már

javában kortyolgatott.

- Alekszandr, te vén bakkecske! - üdvözölte vidáman Szargovot.

- Korzov! Azt hittem, már rég kitoloncoltak! - állt fel a tudós, hogy

megropogtassa a piros inges zörgő csontjait.

- Tudod, hogy nélkülözhetetlen vagyok - felelte büszkén Korzov, majd

hirtelen elkomorodott. - Hát veled mi történt? Úgy nézel ki, mint aki

most szökött meg a gulágról.

- Csak azok a neveletlen barmok voltak, akikről meséltem neked. De

hadd mutassalak be amerikai barátaimnak. Dirk, Al, ez az úriember

Iván Korzov, Oroszország különleges attaséja az ulánbátori

nagykövetségen. Ivánnal volt egy kis közös munkánk még évekkel

ezelőtt. Azt mondja, hajlandó segíteni nekünk az Avarga Olajkon-

zorcium utáni nyomozásban.

- A reptér óta követ minket - mondta kétkedően Pitt.

- Alekszandr szólt, hogy jönnek. Csak tudni akartam, hogy mások nem

követik-e magukat.

Page 123: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Lehet, hogy bocsánatkéréssel tartozom? - mosolyodott el Pitt. Az

asztal alatt visszacsúsztatta Korzovnak a pisztolyt, és kezet fogott vele.

- Semmi gond - felelte nagylelkűen a férfi. - Bár a feleségemnek aligha

fog tetszeni az új orrom - tapogatta meg gyengéden a lila púpot, ami a

kalapállvánnyal való találkozástól nőtt oda.

- Már az is rejtély számomra, hogyan békülhetett meg a régi orroddal -

nevetett Szargov.

Ebédet rendeltek, aztán a beszélgetés komolyra fordult.

- Alekszandr, beszéltél a hajó elleni szabotázsról és az olajkutatók

elrablásáról, de azt nem mondtad, hogy te is komolyan megsérültél -

pillantott Korzov a tudós csuklóján fehérlő vastag kötésre.

- A sérüléseim még ennél is komolyabbak lettek volna, ha a barátaim

nem lépnek közbe - emelte meg Szargov a poharát Pitt és Ciiordino

irányába.

- Csekélység - legyintett Giordino. - Ennyivel tartozunk nekik az

éjszakai fürdetésért.

- Miből gondolják, hogy a kutatókat Mongóliába hozták?

- Tudjuk, hogy a teherhajót az Avarga Olajkonzorcium bérelte, ahogyan

az olajkutatók is az ő megbízásukból dolgoztak a tavon. Mivel a rend-

őrség nem talált egyetlen olyan ingatlant sem Szibériában, ami a

vállalat nevén lenne, azt kellett feltételeznünk, hogy visszatértek

Mongóliába. A határőrség megerősítette, hogy a dokk melletti

teherautókról adott leírás ráillik egy konvojra, amely Nauskinál kelt át

Mongóliába.

- A mongol hatóságokkal felvették a kapcsolatot?

- Igen, megküldték a hivatalos felkérést a mongol rendőrségnek, és

alacsonyabb szinten is folyik az együttműködés, egy irkutszki rend

őrtiszt azonban arra figyelmeztetett, hogy az itteniek nehezen és sokára

fognak mozdulni.

- Ez így is van. Az orosz befolyás már nem a régi - ingatta meg a fejét

Korzov. - Ráadásul a közbiztonság is kívánnivalókat hagy maga után.

Amióta a demokratikus reformok beindultak és a gazdaság fejlődésnek

indult, egyesek hajlamosak azt hinni, hogy bármit megtehetnek.

- A szabadság ára, barátom - mondta Giordino.

- A reformoknak és az egyéni szabadságjogok kiterjesztésének

természetesen mi is örülünk, de ettől még tény, hogy néha nagyon meg

tudják nehezíteni a munkánkat.

- Ami pontosan mi is a követségen? - érdeklődött Pitt.

- Különleges attasé és hírszolgálati igazgatóhelyettes, állok szolgálatára.

A dolgom az, hogy a nagykövetség mindenről tudjon, ami az országban

történik.

Pitt és Giordino jelentőségteljesen összenéztek, de nem szóltak.

Page 124: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Már megint dicsekszel, Iván - mosolygott Szargov -, csakhogy mi nem

rád vagyunk kíváncsiak, hanem az Avargára.

Korzov hátradőlt a székben, megvárta, hogy a pincérnő felszolgálja a

következő kört, aztán bizalmas hangon közölte:

- Az Avarga Olajkonzorcium egy igen furcsa szerzemény.

- Milyen értelemben? - kérdezte Szargov.

- Nos, a magánvállalat fogalma viszonylag új dolog Mongóliában. A

kommunista uralom alatt nyilvánvalóan nem létezett, így csak az utóbbi

tizenöt évben jelent meg errefelé. Miközben az egyéni vállalkozások és

a nyilvánosan működő részvénytársaságok gombamód szaporodtak, az

első magánvállalatokat még állami résztulajdonnal vagy külföldi

magántőke bevonásával hozták létre. Ez különösen igaz a

bányatársaságokra, mivel a helyieknek nem volt elég indulótőkéjük és a

földeket az állam birtokolta. Az Avarga esetében azonban mégsem ez a

helyzet.

- Vagyis a mongol államnak nincs résztulajdona benne? - vonta le a

következtetést Pitt.

- Nincs. A nyilvántartás szerint az Avarga Olajkonzorcium száz

százalékig magántulajdonban van, noha az elsők közt hozták létre, a/

első demokratikusan megválasztott mongol kormány idején, az |W()-cs

évek elején. A nevét egyébként egy ősi városról kapta, amiről azt

tartják, hogy Mongólia első fővárosa volt.

Egy olajtársaság elindításához mindössze egy földbérletre van N/iikség

- mondta Giordino. - Lehet, hogy egy darab papírral és egy furgonnal

kezdték.

- Lehet. Azt nem tudom, hogy mivel kezdték, de azt igen, hogy jelenleg

jóval többet birtokolnak egy furgonnál.

- Mit sikerült megtudnod? - sürgette türelmetlenül Szargov.

- Északon, a szibériai határ mellett van egy minimális hozamú

olajmezőjük, továbbá van néhány kísérleti kútjuk a Góbi sivatagban is.

Ezentúl kitermelési jogokkal bírnak egy jelentős méretű sávban a

Bajkál-tó körül. Ulánbátorban egyetlen ingatlannal rendelkeznek: egy

iparteleppel a város déli részén, a vasúti raktár mellett. Ez évek óta

működik. Ja, és nemrégen jelentették be, hogy elkezdték a kitermelést

egy kisebb rézbányában a Karakorum mellett.

- Ebben még nincs semmi különös - jegyezte meg Pitt.

- Igen, de ezek csak a nyilvánosan elismert érdekeltségeik. Ennél

érdekesebb dolgokat tudtam meg viszont a mezőgazdasági és ipari

minisztériumtól. - Korzov egy kacsintással jelezte, hogy az informáci-

ókra a miniszter tudta nélkül tett szert. - Az Avarga Olajkonzorcium

kőolaj- és ásványkitermelési jogokat vásárolt hatalmas területeken szer-

te az országban. Ami még furcsább, tulajdonjoghoz is jutottak több ezer

Page 125: Clive Cussler - A Kán Kincse

holdnyi, korábban állami tulajdonban lévő területen. Ez rendkívül nagy

megtiszteltetésnek számít Mongóliában. Forrásaim szerint a vállalat

jelentős összegeket fizetett a kormánynak ezekért a területekért. A

kérdés csak az, hogy miből, mert nem úgy néznek ki, mint akiknek

megvannak rá a forrásaik.

- Mindig akad egy bank, amelyik hajlandó kölcsönt adni - hozta fel

ellenérvként Pitt. - Az is lehet, hogy külföldi bányatársaságok fektettek

be rajtuk keresztül.

- Igen, lehetséges, de bizonyítékot egyikre se találtam. A legviccesebb

nem is ez, hanem az, hogy a területek nagy része olyan helyen található,

ahol se olajról, se kibányászható ásványokról nem tudunk.

A pincérnő jelent meg az asztaluknál, hogy egy tányér báránysültet

tegyen Korzov elé. Az orosz befalt egy nagy adag húst, és teli szájjal

folytatta:

- Azt is érdekesnek találtam, hogy a cégtulajdonosnak nincsenek

politikai kapcsolatai, sőt alig ismeri valaki a mongol kormányhivatal-

nokok közül. A manőverek fő kenőanyaga tehát a pénz volt, aminek az

eredete rejtély számomra. Az illető egyébként visszavonultan él

Xanaduban.

- Xanaduban? - kapta fel a fejét Pitt.

- Ezt a nevet adták a vállalatvezető rezidenciájának, ami egyben a cég

székhelye is. Délkeletre van, innen kábé kétszázötven kilométerre. Még

nem jártam ott, de egy Jukosz-vezető, akit néhány évvel ezelőtt hívtak

meg valamilyen üzleti ügy miatt, mesélt róla. Egy nem túl nagy, de an-

nál fényűzőbb kastély, amit a tizenharmadik századi mongol uralkodó

nyári rezidenciájának a mintájára építettek. Tele van antikvitással. Állí-

tólag nincs hozzá fogható hely egész Mongóliában. Különös módon

még nem találkoztam olyan mongollal, aki belülről is látta volna.

- Újabb bizonyítéka a kétes eredetű vagyonnak - szólalt meg Szargov. -

A foglyokról tudsz valamit? Hova vihették őket? Az ipartelepre vagy

ebbe a Xanaduba?

- Jó kérdés. A telepen nagy a járműforgalom, így oda feltűnés nélkül

bevihettek őket. De egyébként is az van közelebb, úgyhogy nzt

javaslom, kezdjük ott. Előtte azonban áruljátok el nekem: miért rabolták

el őket?

- Ez is egy jó kérdés, amire, remélem, hamarosan meg fogjuk tála I ni a

választ - felelte Pitt. - Akkor kezdjük a telepen. Be tud juttatni minket?

- Hogyne - felelte sértődötten Korzov. - Már felderítettem a terepet.

Biztonsági őrök védik, de a vasútvonal felől könnyen bejuthatunk.

- Egy kis éjszakai séta senkinek sem árthat - jegyezte meg Giordino.

Page 126: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Jó, de semmi hősködés. Megnézzük, ott tartják-e őket fogva, és ha

igen, megkérjük szépen a mongol rendőrséget, hogy szabadítsák ki

őket. Különben ősz öregemberek leszünk, mire történik valami.

- A nőről, Tatjánáról megtudott valamit?

.....Sajnos nem. A bevándorlásiak szerint álnéven utazhatott Szibéria ba,

de ha az Avargának dolgozik, és itt van Mongóliában, akkor előbb-

utóbb a nyomára fogok bukkanni.

Korzov eltüntette az utolsó falat báránysültet is, és nekilátott a második

korsó kínai főzésű sörnek.

Ma éjfélkor. A szálloda mögött találkozunk. Kiviszem magukat H

telephez, de be nem mehetek, gondolom, ez érthető. - Széles lapát

fogait kivillantotta.

- Attól tartok, hogy nekem is ki kell maradnom az est kalandosabbik

részéből - lengette meg bekötözött csuklóját Szargov. - De lm

bármilyen más módon a segítségükre lehetek...

- Boldogulni fogunk - felelte Pitt. - Mi sem szeretnénk nemzetközi

incidenssé terebélyesíteni az ügyet. Ha elkapnak minket, majd

eljátsszuk nekik az eltévedt turistát.

Nem hiszem, hogy különösebben veszélyes lenne egy kis ártat-Inn

nézelődés - reménykedett Szargov.

Korzov elkomorodott.

- Sajnos egy rossz hírt is közölnöm kell. Két nappal ezelőtt néhány

mongol lovas csapdába csalta és megölte egy orosz Lukoil kőolajkutató

csapat tagjait. Innen északra történt, a hegyek között. Négy embert öltek

meg minden nyilvánvaló ok nélkül. Az ötödik szemtanúja volt a

gyilkosságnak, de sikerült észrevétlenül megszöknie. Egy pásztor talált

rá a kimerült és halálra rémült férfira egy Erő nevű falu közelében. Mire

visszatértek a helyszínre a rendőrséggel, minden eltűnt: a tetemek, az

autók, a felszerelés. A túlélőt az egyik emberünk kísérte haza

Szibériába, miután a Lukoil vezetősége megerősítette, hogy a csapat

többi tagja eltűnt.

- Lehet valami köze ennek az Avargához? - kérdezte Giordino.

- Bizonyítékok híján csak találgatni lehet, de hogy érdekes egybeesés,

az nem kétséges.

Az asztal körül egy pillanatra csend lett, aztán Pittnek eszébe jutott:

- Iván, még alig mondott valamit az Avarga tulajdonosairól. Ki áll a cég

mögött?

- Inkább kik - javította ki Korzov. - A cég egy Tolgoj Bordzsin nevű

férfi nevén van. Van egy húga és egy fivére is, de az ő nevüket nem

sikerült megtudnom. Nem kizárt, hogy a nő, Tatjána valójában a húga.

Még megpróbálok felhajtani róla valamit, de sokat nem ígérhetek. A

mongol levéltárak olyanok, amilyenek, a hatósági feljegyzésekből pedig

Page 127: Clive Cussler - A Kán Kincse

csak annyit lehet tudni, hogy Bordzsin egy állami kommunában nőtt fel

Hentij tartományban. Az anyját korán elvesztette, az apja munkás volt

és földmérő. Mint említettem, politikai kapcsolataik nincsenek, vagy

legalábbis jól titkolják azokat, és társasági életet sem élnek.

Ugyanakkor azt rebesgetik róluk, ismétlem, csak rebesgetik, hogy a

Bordzsinok az Arany Horda tagjainak tartják magukat.

- Ez valami maffiacsalád? - kérdezte Giordino. Korzov elnevette magát.

- Nem, az Arany Hordának semmi köze a maffiához. Ez a szár-

mazásukra utal.

- Ilyen névvel nem lehetett csóró a család.

- Azt meghiszem! Vagyon és földek. Rengeteg mindkettőből. Ami azt

illeti, csaknem egész Ázsia.

- Ugye nem azt akarja mondani... - fogta fel végre Pitt.

- De igen - bólintott Korzov. - A történelemkönyvek szerint az Arany

Hordát Csingisz közvetlen leszármazottjai alkották.

- Csingisz? - dünnyögte Giordino.

- Kiváló stratéga, hódító és talán a középkor legnagyobb uralkodója -

mondta elismerően Pitt. - Ismertebb nevén: Dzsingisz kán.

18.

PITT ÉS GIORDINO A KÉSŐI vacsora után sötét ruhát öltöttek, és lementek

a recepcióra, hogy nagy hanggal megkérdezzék, melyek a legjobb

éjszakai bárok a környéken. A külföldi turisták már nem számítottak

ritkaságnak Ulánbátorban, de Pitt nem akart gyanút kelteni. Ráérősen

megkerülték a tömböt, és beültek egy apró kávézóba a szálloda hátsó

bejáratával átellenben. A zsúfolt kávézó egyik sarkában telepedtek le,

és egy-egy pohár sört dédelgetve várták, hogy az óra elüsse az éjfélt. A

szomszéd asztalnál részeg üzletemberek gajdoltak; egy vörös hajú

bárpincérnő kísérte őket egy jatga nevű húros hangszeren. Pitt

derültségére a dallam végeérhetetlenül ismétlődött, mintha egy rossz

lemezről szólt volna, melyen folyton megakad a tű.

Korzov pontban éjfélkor jelent meg egy szürke Toyota szedánnal. Ke-

rülő úton vitte őket, útba ejtve a monumentális Szühebátor teret, ahol a

hasonló nevű forradalmár vezér, a kínaiak legyőzője 1921-ben kikiáltot-

ta Mongólia függetlenségét. A hős bizonyára csalódottan vette volna tu-

domásul, hogy a tér fő vonzerejét egy helybeli rockbanda jelenti, mely-

nek bömbölő zenéjére nyugati göncöket viselő tinédzserek rázzák a fe-

neküket.

Page 128: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az autó délnek fordult, és hamarosan elhagyta a belváros forgatagát.

Sötét mellékutcákon gurultak tovább.

- Van egy kis ajándék a maguk számára a hátsó szélvédő alatt - csil-

lantak meg a visszapillantó tükörben Korzov kiálló fogai. Giordino hát-

ranyúlt, és két kopott barna zakót meg két sárga védősisakot talált az

ablakban gondosan összehajtogatva. - Jól fog jönni az éjszaka hűvösé-

ben, és nem mellesleg úgy fognak kinézni benne, mint két munkás.

- Vagy két hobó - tette hozzá Giordino, miután belebújt az egyik

zakóba. Az elnyűtt kabátot több helyen is megrágták a molylepkék, és

annyira szűk volt, hogy szinte recsegett a varratok mentén.

- Nincs valahol a közelben egy nonstop szabóság? - emelte fel a karját

Pitt, hogy Korzov is láthassa: a zubbony ujja húsz centivel rövidebb a

kelleténél.

- Ha-ha, nagyon vicces - morogta Korzov. Egy borítékot és egy elem-

lámpát adott hátra Pittnek az anyósülésről. - Légi felvétel a telepről és

környékéről az építési és városfejlesztési minisztérium jóvoltából. Nem

túl részletes, de legalább némi támpontot ad.

- Nagyon szorgalmas fiú volt ma este, Iván - jegyezte meg Pitt.

- Inkább a munka, mint hazamenni egy házsártos asszonyhoz és öt

zsibongó kölyökhöz - nevetett Korzov.

A város déli határában Korzov nyugatnak fordult. A vasúttal pár-

huzamosan haladtak, míg el nem hagyták a vasútállomást. Nem sokkal

ezután Korzov lelassított, Pitt és Giordino pedig szemügyre vette a

fényképet az elemlámpa fényénél.

Az életlen fekete-fehér légi felvétel egy legalább tíz négyzetkilométeres

területet fogott át, de Korzov vörössel bekarikázta rajta az Avarga-

telepet. A négyszögletű telek mindkét végében egy-egy hatalmas raktár

állt, közöttük apróbb épületek szétszórva. Az elöl fallal, hátul és oldalt

dróthálóval elkerített udvar nagy részén csöveket és egyéb

felszereléseket tároltak a szabad ég alatt.

Korzov lekapcsolta a fényszórót, és beállt egy üres telekre, melynek

szélén egy tető nélküli, kormos falú épület, egy néhai sütöde árválko-

dott.

- A vágány a sütöde mögött van. Kövessék a kapuig, aztán vágják át

magukat a kerítésen - nyomott Pitt kezébe egy drótvágó ollót. -Én az

állomás mellett fogok várni háromig, és negyed négykor megállok itt

egy rövid időre. Ha késnek, a maguk baja.

- Kösz, Iván. Ne aggódjon, időben itt leszünk.

- Oké. És még valami - vigyorodott el Korzov. - Ha valami balul ütne

ki, az amerikai követséget hívják, ne a miénket.

Megvárták, hogy Korzov eltűnjön az autóval, aztán megkerülték az

épületet, és a töltés tövében a kivilágított telep felé indultak.

Page 129: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ugye tudod, hogy nem muszáj itt lennünk? - zsörtölődött Giordino a

jeges szélben. - Ott ülhetnénk abban a helyes kis kávézóban, és a helyi

vodkát kóstolgathatnánk.

- Igen, de nem tűnt fel, hogy a bárpincérnő férjnél van? Csak az idődet

vesztegetted volna.

- Eddig még egyszer sem találtam úgy, hogy egy bárban iszogatni

időpazarlás lenne. Éppen ellenkezőleg, arra jöttem rá, hogy olyankor

vagy lelassul, vagy megáll az idő.

- Míg eléd nem rakják a számlát. Tudod, mit? Keressük meg Theresát

és a fiúkat, és ha sikerült, az első Sztolit én fizetem.

- Áll az alku.

A kapu környékén rendesen el volt dolgozva a talaj, így nem lehetett

egyszerűen átbújni alatta. De éppen ezért hozta nekik Korzov a drótvá-

gót! Pitt belevágott vele a drótkerítésbe egy L betűt, Giordino pedig fél-

rehajtotta, hogy átbújhasson rajta, aztán ő maga is ugyanezt tette.

A kivilágított telepen akkora volt a nyüzsgés, mintha fényes nappal lett

volna. Pitt és Giordino az árnyékba lapulva megközelítették a keleti

épületet, egy nagy, előre gyártott elemekből épített csarnokot, és egy

nagy, nyitott ajtó közelében fedezékbe húzódtak.

Rejtekhelyükről kitűnő rálátás nyílt az egész létesítményre. Tőlük balra

tucatnyi férfi négy pőre kocsi körül serénykedett. Az első kocsira egy

daru segítségével 122 centiméter átmérőjű csöveket pakoltak, a

többiekre pedig sárga villás targoncákkal szűkebb fúró- és

béléscsöveket. Pitt megkönnyebbülten látta, hogy többen is ócska barna

zubbonyt és sárga védősisakot viselnek.

- Fúrócsövek kutaknak és vezetékek a kitermelt kőolaj továbbításához -

állapította meg Pitt. - Nincs ebben semmi szokatlan.

- Kivéve, hogy ennyi csővel akár a Föld közepéig is lefúrhatnának és a

Holdig vezethetnék az olajat - nézett körbe az udvaron Giordino.

Pitt követte a tekintetét, és egyetértően bólintott. Csak a vastagabb -

egyenként tizenkét méter hosszú - csövek több hektár területet foglaltak

el, szédítően magas piramisokba rendezve. Mintha egy egész acélerdőt

kivágtak és hatalmas máglyákba raktak volna. A kisebb átmérőjű fúró-

és béléscsöveket is hasonló mennyiségben tárolták.

Fantasztikus látvány volt, de nem ezért jöttek ide, emlékeztette magát

Pitt. A nyitott ajtó mellé osont, és belesett. A csarnok belseje fényárban

úszott, de egyetlen lelket sem lehetett látni. Csak az apró irodában

bömbölő táskarádió jelezte, hogy munkások tartózkodnak az épületben.

Pitt fürge léptekkel bevonult, és elbújt egy teherautó mögé. Giordino

ugyanezt tette.

A csarnok elejét fél tucat óriás platós teherautó foglalta el, két dömper

közé ékelve. Az egyik oldalfal mentén Hitachi márkájú ex-kavátorok és

Page 130: Clive Cussler - A Kán Kincse

buldózerek sorakoztak, míg az épület hátsó része műhelynek volt

elkülönítve. Pitt szemügyre vette a gyártás különböző fázisában lévő,

karokból és görgőkből álló gépeket. Középen egy majdnem kész,

túlméretezet fém hintalóra hasonlító példány állt.

- Olajkútszivattyúk - emlékezett vissza Pitt a bólogató szerkezetekre,

amiket még kölyökként látott a dél-kaliforniai olajmezőkön. Ezek

azonban, figyelte meg, rövidebbek és tömörebbek voltak, mint

a szivattyúk, melyekkel a kiöregedett, csökkent nyomású kutakból

pumpálták fel a kőolajat.

- Azt hittem, libikóka - vetette oda Giordino.

A csarnok egyik sarkában kialakított irodában egy férfi jelent meg az

üvegfal mögött. A telefonhoz lépett, felvette a kagylót, és hosszan

beszélgetni kezdett valakivel. Ebben sem volt semmi különös. Pitt már

épp indult volna vissza az udvarra, amikor két férfi bukkant fel az

ajtóban. Egyenesen az iroda felé tartottak, nem néztek se jobbra, se

balra. Amint eltűntek szem elől, Pitték elhagyták a csarnokot, és

behúzódtak egy halom üres raklap mögé.

- Ugyanilyen teherautók voltak a dokknál - suttogta Giordino. -De ez

legfeljebb nyom, nem bizonyíték.

- Még mindig ott van a másik csarnok - nézett Pitt a telep túlsó vége

felé. Az épület sötétbe burkolózott, és úgy tűnt, zárva van. A páros

errefelé vette az irányt az északi kerítés mellett sorakozó szerszá-

moskamrák takarásában. Félúton el kellett hagyniuk a fedezéküket,

hogy egy nagy félkört lecsapva kikerüljék a főbejárat melletti őrbódét,

de sikerült észrevétlenül végrehajtaniuk a manővert. Az utolsó kam-

ránál - ami voltaképpen egy miniatűr fészer volt, tele a legkülönfélébb

szerszámokkal - lefékeztek, és behúzódtak a tető árnyékába.

A csarnok ugyanakkora volt, mint az első, és a környéke teljesen kihalt.

A főkapu zárva volt, ahogyan az oldalsó bejárat is, a kettő között pedig

egy felfegyverzett járőr ingázott.

- Mit őrizhetnek ennyire? - tűnődött Giordino.

- Miért nem nézzük meg?

Pitt végignézte a fészer nyújtotta kínálatot.

- Tökéletes - vett kézbe egy kalapácsot.

Giordino egy üres szerszámláda mellett döntött, amibe egy fran-

ciakulcsot és egy vasvágó fűrészt tett.

- Menjünk, és javítsuk meg a vízcsapot - lendült utána Giordino.

Kiléptek az árnyékból, és céltudatos léptekkel a csarnok bejárata fele

indultak. Az őr eleinte nem foglalkozott velük; csak annyit látott, hogy

két munkás vág át a csarnok előtti téren. A barna kabátos, sárga sisakos

férfiak azonban egyenesen á lezárt ajtó felé tartottak, és még csak ügyet

sem vetettek rá. Ez nemcsak felháborító volt, hanem gyanús is.

Page 131: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Állj! - vakkantott rájuk. - Mégis, hová mentek?

Giordino megállt, de látszólag csak azért, hogy bekötözze a cipő

fűzőjét. Pitt rendületlenül ment előre, mintha az őr nem is létezed volna.

- Állj! - kiáltotta megint az őr, és a pisztolytáskáját tapogatva Pitt után

eredt.

Pitt nem állt meg, míg a kettejük közti távolság szűk fél méterre nem

csökkent. Ekkor lassan megfordult, és a mongolra mosolygott.

- Bocs, no habla mongoléze - vont vállat kedélyesen mosolyogva. Az

őrt meghökkentették az europid arcvonások és az érthetetlen

szavak. Aztán egy zöld szerszámláda tompábbik fele lendült elő a

semmiből. Az őr elájult, mielőtt még földet ért volna.

- Tönkretette a ládámat! - dohogott Giordino a fémláda végén

keletkezett horpadás láttán.

- Reméljük, van betegbiztosítása. Gyere, keressünk egy ennél al-

kalmasabb helyet az alvó szépségnek - kerülte meg Pitt a testet.

Az ajtóhoz lépett, és lenyomta a kilincset. Zárva volt, de egyetlen

kalapácsütés megoldotta a problémát. Pitt belökte az ajtót, és szélesre

tárta a cimborája előtt, hogy az bevonszolhassa az alélt őrt, és

lerakhassa a sötéten ásító csarnok egyik félreeső szegletébe. Amint ez

megtörtént, Pitt becsukta az ajtót, és felkattintotta a villanykapcsolókat,

fehér neonfénybe vonva a hodály közepén álló két teherautót. Ezektől

eltekintve a csarnok kongott az ürességtől. Az egyik teherautó platója

üres volt, a másikon egy hosszú, hasáb alakú tárgy hevert ponyvával

letakarva, az áramvonalas metrószerelvényre hasonlító szerkezet

azonban távolról sem hasonlított arra az álló tárgyra, amit a dokkban

láttak.

- Szerintem nem ezt kerestük - jegyezte meg Pitt.

- Én azért kicsomagolnám és megnézném, hogy mit rejt a papiros -

nyúlt Giordino a fűrészért. Felmászott a platóra, és nagy buzgalommal

nekiesett a ponyvát múmiapólyaként rögzítő kötélrengetegnek.

Amint a kötelek lehulltak, Pitt megfogta a ponyva szélét, és lerántotta a

földre. Egy cső alakú, csaknem tíz méter hosszú gépezet tárult eléjük,

melynek henger alakú orrából csövek bonyolult hálózata futott hátra a

farokhoz, egy feltehetően támasztékként is szolgáló kerethez. Pitt

előrement, hogy közelebbről is megnézze a szerkezet orrát.

- Ez egy alagútfúró - állapította meg a két és fél méter átmérőjű

fúrópajzs láttán. - Méghozzá egy agyonhasznált alagútfúró - tapogatott

meg egy elkopott marófejet.

- Korzov említette, hogy a cég bányászattal is foglalkozik. Azt hal-

lottam, Mongóliának gazdag réz- és széntartalékai vannak.

- Akkor is túl drága gépezet egy ilyen jelentéktelen olajvállalatnak.

Page 132: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az udvar felől éles sípszó hallatszott. Pitt és Giordino az ajtó felé

perdült; csukva volt, az őr azonban eltűnt.

- Nocsak. Valaki felébredt, és a szobaszervizt hívta anélkül, hogy

minket is megkérdezett volna - dünnyögte Pitt.

- És nálam még apró sincs, hogy borravalót adhassak.

- Azt hiszem, mindent láttunk, amit látni lehet. Javaslom, olvadjunk

bele a környezetünkbe.

Az ajtóhoz vágtattak. Pitt résnyire megnyitotta, és kilesett. Az udvar

túlsó feléről három felfegyverzett őr tartott a raktár felé egy dzsippel. A

hátsó ülésen, a fejét dörzsölgetve az a fickó ült, akit Giordino kiütött.

Pitt nem tétovázott. Feltépte az ajtót, és Giordinóval a nyomában

kirohant az épületből, és bevetette magát a csőlabirintusba.

- Remélem, nincsenek kutyáik - mondta lógó nyelvvel Giordino, amikor

megálltak, hogy kifújják magukat.

- Nem hallok ugatást - felelte Pitt, de azért ösztönösen megmarkolta a

kalapácsot. - Vissza kell jutnunk a vasúti vágányhoz. Ha sikerül

észrevétlenül megkerülnünk a rakodóállást, a vagonok fedezékében

kijuthatunk, míg ezek itt szaglásznak.

- Akkor menjünk - ajánlotta Giordino.

Megint felvették a nyúlcipőt, de a hangosodó kiabálásból ítélve az őrök

sem tétlenkedtek. Szerencsére a csőpiramisok közti tágíis utcákat a

tucatjával egymásra rakott raklapok szűk sikátorai váltották fel, és itt

már az üldözők voltak hátrányban.

Pitt igyekezett úgy kanyarogni, hogy a vasút felőli kapunál bukkanjanak

elő, de az utolsó raklapsor mögül kilesve kénytelen volt meg állapítani,

hogy nem sikerült. A sín alig néhány méterre volt tőlük, de ez már a

legvége volt, és mögötte egy legalább három és fél métc res téglafal

magaslott.

- Ezt nem fogjuk megmászni - mondta csalódottan Pitt. - A sín mellett

kell visszamennünk.

Átmentek a töltés túloldalára, és sietős léptekkel, de nem futva, hogy ne

hívják fel magukra a figyelmet, a rakodórámpa felé indul tak. A csövek

rakodása eközben zavartalanul folytatódott. A munk;i sok megálltak

egy pillanatra, amikor az őr riadót fújt, de látva, hogy a dzsip a csarnok

felé tart, megoldottnak tekintették az ügyet.

Pitt és Giordino már majdnem maga mögött hagyta a harmadik ko csit

is, amikor annak a végéről egy rakodómunkás huppant le eléjük. A férfi

elvesztette az egyensúlyát, és nekiesett Giordinónak, hogy azon mód

vissza is pattanjon róla, mintha betonfalnak ütközött volna.

- Elnézést - motyogta mongolul, aztán Giordino arcába nézett, és

csodálkozva megkérdezte: - Ki maga?

Page 133: Clive Cussler - A Kán Kincse

Giordino látta a tekintetén, hogy itt csak egy állcsúcsra helyezett

jobbhorog segíthet, és nem habozott megadni. A férfi összeesett, a

negyedik kocsi tetején pedig, mintegy végszóra, két munkás torka-

szakadtából ordítozni kezdett. Látták, hogy Giordino leüti a művezetőt,

és kedvelhették az illetőt, mert nem örültek neki. Ehelyett az udvar felé

fordultak, és ugrálni kezdtek, hogy felhívják magukra az őrök

figyelmét. Sikerült is nekik: a dzsip feléjük kanyarodott

- Veled aztán érdemes elindulni - jegyezte meg epésen Pitt.

- Esküszöm, hogy ő akarta - motyogta Giordino.

Pitt a kapura pillantott. Ha belehúznak, talán még odaérhetnek, mielőtt

a dzsip elvághatná előlük az utat, de az őrök úgyis a nyomukban

lennének.

- Egy kis elterelő manőverre lesz szükség - döntötte el Pitt. - Próbáld

meg elterelni a figyelmüket. Addig én előkészítem a terepet.

- Meglesz - bólintott készségesen Giordino.

A kocsi alá bújtak és átmásztak a túlsó széléhez. Pitt az árnyékban

maradt, Giordino azonban előugrott, és látványosan visszafutott a

csőpiramisokhoz. A rakodómunkások persze a nyomába eredtek, j port

és kavicsokat verve Pitt arcába, ahogy elrohantak mellette. A dzsip is

megfordult, és célba vette az olaszt a fényszóróival.

Most jött el Pitt ideje. Kibújt, és az első kocsihoz rohant, ahol egy villás

targonca éppen egy béléscsövekkel teli raklapot emelt a platóra. Pitt

felpattant a vezető mellé, és könyörtelenül a lábára csapott a

kalapáccsal. A sofőr tágra nyílt szemmel a támadóra nézett, de egy hang

se hagyta el az ajkait; Pitt majdnem másodszor is odasózott peki, mire a

törött lábujjak sugározta fájdalom végre eljutott a férfi tudatáig.

- Bocs, pajtás, de kell a cuccod - engedte le Pitt a kalapácsot szívből

jövő ordítás hallatán.

A kábult gépkezelő olyan fürgén távozott, mintha szárnyai nőttek volna.

Pitt bedobta a kalapácsot a vezetőfülkébe, elhelyezkedett az ülésen, és

gyorsan kihátrált a targoncával a raklapok alól. Utoljára évtizedekkel

ezelőtt vezetett villás targoncát, még középiskolás korában, egy

autóalkatrész-nagykereskedés részmunkaidős alkalmazottjaként, de

ahogy a biciklizést, ezt sem lehetett elfelejteni. Megfordult, a villa két

ága közé vette a menekülő Giordinót, és tövig nyomta a gázpedált.

Az olasz épp be akart fordulni a csövek közé, amikor egy biztonsági őr

bukkant elő a legközelebbi piramis mögül. Oldalról a dzsip közeledett

két fegyveressel, hátulról pedig a három rakodómunkás üldözte. Az

elterelő manőver, állapította meg Giordino, igen jól sikerült. Már csak

az volt a kérdés, hogyan fogja kiverekedni magát szorult helyzetéből. A

Page 134: Clive Cussler - A Kán Kincse

létszámbeli fölény ellenére úgy ítélte meg, hogy a fegyvertelen

munkások ellen indulhat a legjobb eséllyel. Csikorgó talpakkal

lefékezett, megfordult, és akár egy csörtető bika, belerohant a legelsőbe,

valósággal felöklelve vállával a meglepett férfit. A gyomorszájon talált

alak felhördült, és ájultan ráborult az olaszra, aki vitte magával, mint

egy batyut, hogy nekicsapja az alig néhány lépéssel lemaradt társának.

A három test egy gyomorforgató csattanással egymásnak ütközött, és

kezek-lábak kavalkádjában a földre zuhant - Giordinóval a tetején.

Giordino egy szempillantás alatt felpattant, hogy megküzdjön a har-

madik munkással is. Az azonban, egy inas, hosszú pofaszakállat viselő

férfi, már nem ott volt, ahol Giordino számított rá, hanem a háta mö-

gött, ahonnan üvöltve rávetette magát, és könyöke közé szorítva a be-

tolakodó nyakát, szorongatni kezdte azt. Közben megérkezett a dzsip,

sőt a gyalogos biztonsági őr is befutott. Ekkora túlerő már Giordinónak

is sok volt, ezért az olasz úgy döntött, elég volt a hadakozásból. Nem

így képzelte el az elterelő hadművelet végét, de nem rajta múlt.

Megadóan széttárta a karját, a dzsip utasa pedig, aki az őrség pa-

rancsnoka lehetett, kárörvendő képpel rávigyorgott a szélvédő mögül.

Ez az elégedett vigyor fagyott le az arcáról, amikor a sárga folt

elővillant a sötétből.

Pitt térdmagasságba állította a targonca villáját, és célba vette vele a

dzsip oldalát. Az autó utasa rémülten rákiabált a sofőrre, de mire az

elindította a motort, már késő volt. A villa két ága úgy hatolt át a ka-

rosszérián, egyik a vezetőülés előtt, a másik mögötte, mint olló a karto-

non. A targonca eleje nekivágódott a küszöbnek, és mivel nemcsak lö-

kött egy nagyot az autón, hanem rögtön meg is fogta azt, a benne ülök

úgy repültek ki belőle, mintha ágyúval lőtték volna ki őket. Pitt hátra-

menetbe kapcsolta a targoncát, és eltolatott a szétroncsolt autó mellől,

A váratlan támadás annyira meglepte Pofaszakállt, hogy egy pil«

lanatra lazított a szorításán. Giordino nem habozott élni a lehetőséggel.

A jobb kezével felnyomta a férfi csuklóját, és hátraperdülve a bordái

közé ütött a bal könyökével. A rakodómunkás megtántorodott, Giordino

pedig villámgyorsan kisiklott a szorításából. Pofaszakál hamar magához

tért, és látva, hogy zsákmánya szökni akar, egy otromba parasztlengővel

próbált tenni ellene; Giordino lebukott, és miután az ököl elzúgott

felette, keményen odasózott a mongol fültövébe. A férfi térdre rogyott,

kábán az olaszra nézett, aztán elvágódott.

A gyalogos őr azonban még talpon volt. Giordino a tőle alig néhány

lépésre álló férfi felé nézett, és megkönnyebbülten látta, hogy az már

nem őt tartja a legnagyobb veszélynek, hanem az egyenesen feléje

robogó targoncát. Az őr előkapta a pisztolyát, vaktában kilőtt két golyót

a vezetőfülkére, aztán oldalra vetette magát. Pitt behúzott nyakkal ült a

Page 135: Clive Cussler - A Kán Kincse

kormány mögött, így csak akkor látta, hogy a mongol félreugrott,

amikor már elhúzott mellette. Lassított, tekert egyet a kormányon, és a

sárga villám már megint az őr sarkában volt. A sebesen közeledő villák

elől menekülő férfi megbotlott, és arccal előreesett. Pitt leengedte a

villát, és az utolsó pillanatban a fékre taposott. Az őr a halált várta, de

ehelyett a villa egyik szárát kapta a zubbonya alá. Pitt rátenyerelt az

emelőszerkezet kapcsolókarjára, és felemelte a kapálózó őrt; a pisztoly

a földre koppant.

- Nem mondták neked, hogy a villás targonca nem játékszer? -

kapaszkodott meg a fülke fölé ívelő fémrúdban Giordino. - Az első a

biztonság, én is mindig ezt mondom - felelte Pitt. -Vagy a második?

Közben megfordult a targoncával, a sín mellé kanyarodott vele, és

sebességbe kapcsolt. Ahogy elhaladtak a rakodóállás mellett, néhány

munkás útjukat próbálta állni, de a villáról lógó, kétségbeesetten

segítségért ordító őr láttán rögtön meg is hátráltak. Pitt egy kupac

olajoshordót vett észre a közelben. Odairányította a targoncát.

-Végállomás! - jelentette ki.

Egyenesen nekivezette a targoncát a kupacnak, és csak az utolsó

métereken taposott a fékre. A jármű csikorgó kerekekkel megállt, a

biztonsági őr azonban még utazott egy kicsit - immár a levegőben -

majd eltűnt a hordók között, ahonnan fazékhangú szitkozódása jelezte,

hogy nem esett komolyabb baja.

Pitt visszatért a sín mellé, és lepadlózta a gázpedált. A megnyomorított

dzsip felől kiabálás hallatszott: a két őr összevakarta magát, és uldözőbe

vette őket. Lövések dördültek, és néhány golyó el is találta a targonca

fémburkolatát, de a lelkiismeretesen zümmögő villanymort nem tudták

megállítani. A távolság üldözők és üldözöttek között tovább nőtt.

Már majdnem a kapunál voltak, de Pitt még mindig nem lassított.

- Értem - morogta Giordino. Bepréselte magát Pitt mellé a fülkébe,

megkapaszkodott, és várta az ütközést.

Pitt a kapu bal sarkának vezette a targoncát. A villa bal oldali ága a

tartóoszlopot találta telibe, egyetlen nyisszantással leszakítva róla az

alsó zsanért, a jobb oldali pedig átszakította a kapu lemezét, aztán a

jármű orra is becsapódott, hogy elvégezze a maradék munkát.

A kapu elszállt, a targonca pedig felmászott a töltés oldalára, és tétován

billegni kezdett, Pitt azonban egy határozott kormánymozdulattal

rendreutasította. A háromkerekű jószág megkapaszkodott a sín mellett

futó ösvényen.

- Remélem, nem kell sokáig várnunk a taxira!

- Én is, Korzov érdekében - felelte Giordino. Hátuk mögött, a telep

kapujában fényszórók villantak.

Page 136: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt láthatatlan kátyúkkal és kavicsokkal hadakozott a csillagfényes

éjszakában: amint elhagyták a telepet, lekapcsolta a fényszórókat, hogy

ezzel is nehezítse az üldözőik dolgát. A sajátját mindenesetre sikerült.

Végre feltűntek a kiégett pékség körvonalai. Pitt lefékezett.

- Kiszállás!

Leugrott, és addig botorkált kétrét görnyedve a sötétben, míg egy lapos

követ nem talált. Visszafordította a targoncát a kapu felé, aztán rátette a

követ a gázpedálra, és nézte, hogy a csendesen zümmögő gépezet

eltűnik az éjszakában.

- Kár érte. Kezdtem megkedvelni - dünnyögte Giordino. Behúzódtak a

pékség mögé, és várták, hogy Korzov megérkezzen, mert természetesen

még nem volt ott. - Már a KGB se a régi - komorodott el még jobban az

olasz.

Jó fél kilométerrel odébb féklámpák vörös fénye villant hangos

fékcsikorgás kíséretében.

- Reméljük, hogy ez ő lesz.

A duó előbújt az épület mögül, és az autó után rohant. Egy szürke

Toyota volt.

- 'stét, uraim - bazsalygott rájuk Korzov. Lehelete vodkaszaggal töltötte

meg az autó belsejét. - Jól sejtettem, hogy bajban vannak?

- Igen, úgyhogy taposson a gázra, és húzzunk innen.

A töltés mellett egy pattogó autó fényszórói villogtak. Korzov gázt

adott, és lekanyarodott a főútról. Sötét mellékutcákon kanyargott jobb-

ra-balra, aztán egyszer csak megállt a szálloda hátsó bejárata előtt.

- Gondolom, most nincs kedvük mesélni. Akkor viszlát holnap reggel.

- Kösz, Iván - szállt ki az autóból Pitt. - És vezessen óvatosan.

- Hogyne.

Pitt belökte az ajtót, a Toyota pedig elviharzott, és visító kerekekkel

befordult a sarkon. Giordino a szálloda felé indult, aztán hirtelen

megtorpant, és az utca túloldala felé mutatott, a kis kávézóra, ahonnan

zeneszó és nevetés hangja szállt feléjük. Giordino fülig érő szájjal a

barátjára nézett:

- Ha jól emlékszem, még lógsz nekem egy eltereléssel.

19.

THERESA A DÍSZTEREMBEN ÜLT, és egy szeizmikus jelentést bámult

üveges tekintettel. Roy olyan volt, mintha a bátyja lett volna. Nehéz

volt elhinni, hogy nincs többé. És hogy még rosszabb legyen,

Page 137: Clive Cussler - A Kán Kincse

közvetlenül azután, hogy Roy... meghalt, Tatjána kijött az udvarra, és

villámló tekintettel odasziszegte neki: „Ha nem engedelmeskedsz,

ugyanez vár rád is!"

Ugyanaz az őr, aki Royt meggyilkolta, durván berángatta a szobájába,

és reggelig el sem mozdult az ajtaja elől. Wofforddal azóta is

folyamatos megfigyelés alatt álltak. Theresa az ajtó felé pillantott; két

őr nézett vissza rá rezzenetlen tekintettel. Elég viccesek voltak élénk

színű selyemdeljeikben - kabátjaikban -, de Theresa most már tudta,

hogy egyáltalán nem azok. Ezek az emberek nem viccelődtek, hanem

hidegvérrel gyilkoltak, ha arra utasították őket.

Theresa mellett Wofford üldögélt felpolcolt lábbal. Egy geológiai

beszámolót tanulmányozott elmélyülten. Roy halála őt is sokkolta, de

úgy tűnt, hamar összeszedte magát. Vagy inkább, merengett Theresa,

azért vetette bele magát a munkába, hogy addig se kelljen Royra

gondolnia.

- Jobb lesz, ha munkához látunk - mondta korábban Wofford. -Amíg

szükségük van ránk, addig életben hagynak minket.

Igaza van, gondolta lemondóan Theresa, és megpróbált a jelentésre

koncentrálni. A felmérés egy meg nem nevezett síkságon elhelyezkedő

medence geológiai paramétereit taglalta. A medencében található ho-

mok- és mészkőhasadékokat agyag és agyagpala fedte. Az elrendezés

arra utalt, hogy a felszín alatt kőolajtartalékok lehetnek.

- A geológia ígéretes, bárhol legyen is - jegyezte meg Theresa.

- Ezt nézd - tett eléje egy papírt Wofford. A számítógéppel feljavított

térkép, szaknyelven szeizmikus szelvény egy jól behatárolt terület

üledékrétegeit ábrázolta. A mesterségesen keltett, és a rétegek által

visszavert rezgések alapján készült térkép hihetetlenül jó minőségű volt,

olyannyira, hogy Theresa korábban még nem is találkozott ilyennel. A

legtöbb rétegprofil maszatos és életlen, mint egy Rorschach-tintapaca,

amit kint felejtettek az esőben, ez azonban tiszta volt és éles, az egyes

rétegek határozottan elkülönültek egymástól.

- Elképesztő - mondta elismerően Theresa. - A legújabb technológiát

használhatták. Még soha nem láttam ilyen részletes szelvényt.

- En sem, de most nem ez a lényeg, hanem az ott - mutatott a kép alján

látható, púp alakú képződményre. Theresa közelebb hajolt, és alaposan

megvizsgálta a szerkezetet.

- Ez egy klasszikus, ráadásul igen szép méretű antiklinális csapdának

tűnik - jelentette ki Theresa. Ezek az üledékdómok ideális helyet

biztosítottak a kőolaj felhalmozódására.

- Szép méretű - visszhangozta Wofford. Fogott egy köteg profilrajzot,

és kitapétázta vele az asztalt. - A hossza majdnem negyven kilométer,

de találtam hat kisebbet is ugyanabban a térségben.

Page 138: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Csak annyit tudok mondani, hogy minden körülmény adott volt egy

kőolajkészlet kialakulásához.

- A végső szó a próbafúrásé, de a szelvények alapján valóban ígéretes.

- És van ezenkívül még hat? Ez hatalmas készletet jelenthet.

- Legalább hat. Még nem rágtam át magam mindegyik jelentésen, de

már ez is elképesztő. Csak ez az egy csapda mintegy tízmilliárd hordó

olajat rejthet, és ez még csak egy mező. Ki tudja, hány van még belőlük

a régióban!

- Hihetetlen. Hol helyezkedik el?

- Épp ez benne a trükk. Valaki gondosan eltávolított minden olyan

adatot, amiből következtetni lehetne erre. Csak annyit tudok mon dani

róla, hogy a hely topográfiai értelemben lapos, alapzata pedig

túlnyomórészt homokkő. v

- Úgy érted, lehet, hogy a következő Északi-tengert látjuk, és neked

fogalmad sincs, hol található?

- Pontosan. Gőzöm sincs.

***

Szargov akkorákat nevetett, hogy tekintélyes pocakja valósággal

hullámzott.

- Menekülés villás targoncán egy zászlóként lobogó biztonsági őrrel -

nyihogott bele a teáscsészéjébe. - Maguknak, amerikaiaknak, aztán van

érzékük a drámához!

- Végeredményben ezt is le lehet szűrni belőle - felelte az asztal

túloldaláról Pitt -, az igazság azonban az, hogy nem így terveztük.

- Remélem, nem fogják összefüggésbe hozni az esetet a Primoszki

fedélzetén történtekkel. Végül is mondhatjuk azt, hogy feleslegesen tör-

tek be és randalíroztak egy mongol vállalkozás telephelyén, nem igaz?

- Nem egészen. Az igaz, hogy a barátainknak nem bukkantunk a

nyomára, viszont találtunk egy alagútfúrót, ugyanolyan ponyvával le-

takarva, mint a teherhajóról leszerelt gép.

- Lehet, hogy a gép lopott, és titokban hozták be az országba, ezért

rejtegetik és őrzik olyan elszántan.

- Nincs kizárva - hagyta rá Pitt -, de én azért tudni szeretném, hogy mi

volt az, amit a hajóról lehoztak.

Korzov lépett be a zsúfolt Szühebátor téri kávéház ajtaján.

- Reméljük, jó híreket hoz - mormogta Giordino egy vajas zsemle

mögül.

Az attasé odahúzott magának egy széket az asztalukhoz, kényelembe

vágta magát, és kaján vigyorral megjegyezte: -Látom, hosszú volt az

éjszaka.

Page 139: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Míg el nem fogyott a vodka, egészen gyorsan telt. - Pitt remekül

érezte magát, Giordino viszont enyhe másnapossággal küzdött.

- Nos, Iván, mi újság hivatalos fronton? - kérdezte Szargov. - Elindult

már a nyomozás?

- Nyet - felelte bosszúsan Korzov. - A nemzeti rendőrség még nem

kapta meg az ügyet, a kérésünket ugyanis még nem továbbította a

mongol igazságügyi minisztérium. Restellem, de nagyot tévedtem,

amikor azt mondtam, hogy az Avargának nincsenek támogatói a

kormányban. Napnál is világosabb, hogy vesztegetésről van szó.

- Theresáéknak viszont minden óra számít - morogta Giordino.

- A követség mindent megtesz, amit a hivatalos csatornákon keresztül

meg lehet tenni, és persze én is megmozgatok minden követ. Ne

aggódjanak, barátaim. Meg fogjuk találni őket!

Szargov felhajtotta a maradék teát, és letette a csészét az asztalra.

- Attól tartok, ennél többet nem kérhetünk Ivántól. A mongol hatóságok

saját időszámítás szerint dolgoznak, de ha a követség folyamatosan

bombázni fogja őket a kéréssel, előbb-utóbb lépni fognak, függetlenül

attól, hogy kit mennyire kentek meg odafent. A javaslatom az, hogy

húzódjunk a háttérbe, és várjunk, míg a bürokrácia állította akadályok

elhárulnak. Különben is vissza kell térnem Irkutszkba, hogy jelentést

tegyek a történtekről. Már meg is vettem a repülőjegyet

mindhármunknak ma délutánra. Pitt és Giordino cinkosán Korzovra

pillantott.

-Ami azt illeti, mi mást terveztünk, Alekszandr - közölte Pitt.

-Vissza akarnak térni az Egyesült Államokba? Azt hittem, velem jönnek

Szibériába, hogy felvegyék Rudi barátjukat.

-Nem, nem megyünk se az Egyesült Államokba, se Szibériába,

legalábbis egyelőre nem.

-Nem értem. Akkor mit szándékoznak tenni?

Pitt zöld szemében vidám fény csillant.

-Elmerülünk a legendák világában. Xanaduba látogatunk.

20.

KORZOV HÍRSZERZŐ HÁLÓZATA ezúttal is meghálálta a felépítésébe

fektetett munkát. Mongólia a Szovjetunió bukását követően a demok-

rácia útjára lépett, de azért így is akadt egy jelentős kommunista ki-

sebbség a kormányzatban, és ezeknek az embereknek a többsége erősen

Moszkva-párti maradt. Ezek egyike - egy alacsony rangú elemző a

külügyminisztériumból - volt az, aki felhívta Korzov figyelmét a

küszöbönálló állami látogatásra. A nagybetűs lehetőséget azonban Pitt

és Giordino látta meg az eseményben.

A kínai gazdasági miniszter jelentkezett be villámlátogatásra, hiva-

talosan azért, hogy megtekintse a főváros szélén nemrégen beüzemelt

Page 140: Clive Cussler - A Kán Kincse

naperőművet. A miniszter programjának jelentősebb részét azonban

nem ez tette ki, hanem egy magánlátogatás az Avarga Olajkonzorcium

vezetőjénél, annak Ulánbátortól délkeletre található rezidenciáján.

- Úgy néz ki, be tudom rakni magukat a kísérők közé - mondta Korzov.

- így simán bejuthatnak Bordzsin birtokára. A többi már magukon

múlik.

- Ez jól hangzik, már csak azt nem értem, hogy mitől fog bárki is

kínainak nézni minket - értetlenkedett Giordino.

- Erre nem lesz szükség, ugyanis a mongol delegációban lesznek.

Giordino ettől még nem lett okosabb, de Korzov végül eloszlatta

a homályt: a megérkezése napján a kínai minisztert tekintélyes mongol

fogadóbizottság fogja várni, de másnap, amikor kilátogat a

naperőműhöz, majd onnan továbbutazik az Avarga központjába, már

csak egy jóval kisebb mongol védőkíséret lesz mellette.

- Akkor a mongol titkosszolgálatnak fogunk dolgozni? - kérdezte

derűsen Pitt.

- Nem egészen, ugyanis a feladatot a nemzeti rendőrség tisztjei látják el.

Nem volt nehéz rávenni őket, hogy bevegyék magukat tartalékos

biztonságiaknak. A naperőműnél fognak cserélni két rendőrrel, mielőtt

a menet továbbmenne Xanaduba. Mint már ajánlottam, szívesebben

küldenem a saját embereimet.

- Nem - mondta határozottan Pitt. - Már így is túl sokat kockáztatott

értünk.

- Én? Hisz én semmit sem tettem magukért, és remélem, hogy maguk is

ezt fogják mondani, ha bárki kérdezné - vigyorgott Korzov.

- Úgy éljek!

- Nagyszerű. És semmi hősködés. Nézzék meg, hogy ott vannak-e az

elrabolt barátaik, és ha igen, a többit bízzák a mongol rendőrségre. Ha

bizonyítani tudjuk, hogy fogva tartják őket, akkor kénytelenek lesznek

azonnal lépni.

- Bárcsak már ott tartanánk! Mivel tartozunk a vesztegetésért?

- Ez olyan csúnya szó! - fintorodott el Korzov. - Én a hírszerző

szakmában dolgozom. Bármi, amit megoszthatnak velem az Avargáról,

Bordzsin úrról és a szándékairól, jóval többet fog érni számomra, mint

az a nevetséges összeg, amit a rendőrökre költöttem. Ami azt jelenti,

hogy holnap estére ide várom magukat egy borscsra.

- Ez aztán csábító - nyögött fel Giordino.

- És még valami - tette hozzá fülig érő szájjal Korzov. - Ha lehet, egy

darabban hozzák vissza a minisztert.

Taxival mentek ki a naperőműhöz, jó egy órával a kínai delegáció

érkezése előtt. Felvillantották az álmos szemű portásnak a Korzovtól

kapott hamis sajtóigazolványokat, és már bent is voltak a létesítmény

Page 141: Clive Cussler - A Kán Kincse

területén. A naperőmű voltaképpen egy tízholdas farm volt néhány tucat

lapos, fekete napelemtáblával, melyekkel a közeli széntüzelésű erőmű

termelte áramot egészítették ki. Az áramszolgáltató ahal kísérleti

állomásként létrehozott létesítmény teljesítménye arra sem volt

elegendő, hogy egy futballpálya kivilágítását fedezze. Évi több mint

kétszázhatvan verőfényes napjával Mongólia bővében volt a napenergia

előállításához szükséges erőforrásnak, az ehhez szükséges technológia

ára azonban jócskán meghaladta az ügyfelek fizetőképességét.

Pitték kikerülték a sebtében összetákolt emelvényt és a köréje sereglett,

lámpalázas társaságot, és behúzódtak egy nagy napelemtábla mögé. A

fekete barettben, kínai öltönyben és napszemüvegben távolról nézve

bárki biztonságiaknak nézhette őket.

A konvoj szerencsére előbb érkezett, így kevesebbet kellett várniuk,

mint amire felkészültek. Az autók befordultak a kapun, és az emelvény

elé gurultak.

Pitt mosolyogva nézte a tarka menetet, amely távolról sem hasonlított ;i

Washingtonban látható fekete limuzinkaravánokhoz. A kínai minisztert

ós kísérőit három makulátlan, de agyonhajtott Toyota Land Cruiser

szállította, amiket a mongol biztonsági erők egy sárga, négyajtós UAZ-

zal vezettek fel. A sort egy másik, horpadt lökhárítójú UAZ terepjáró

zárta. Az orosz gyártású UAZ, egy katonai terepjáró rokona azokra a

doboz alakú, négykerék-meghajtású autókra emlékeztette Pittet, amiket

az amerikai International Harvester gyártott az 1960-as évek végén.

- Az lesz a miénk - intett Pitt a hátsó UAZ-ra.

- Remélem, lesz benne műholdas rádió és navigációs rendszer -

válaszolta Giordino.

- Egyszer talán lesz. Ha előbb szét nem esik...

Megvárták, hogy a terepjáró két utasa kiszálljon, és besétáljon a

napelem közé. Miközben a delegáció figyelmét maximálisan lekötötte

az emelvényen pózoló miniszter, Pitt és Giordino észrevétlenül meg-

közelítette az autót, és elfoglalta a két mongol helyét.

- Nesze, a navigációs rendszered - vett ki Pitt egy térképet a kesztyű-

tartóból. Az autóban, állapította meg mosolyogva, még rádió sem volt.

Sinzse gazdasági miniszter nem rabolta sokáig a fogadóbizottság idejét.

Miután kezet rázott az erőmű vezetőségével, rögtön bevetette magát a

napelemek közé, körbejárt néhányat, feltett pár kérdést, aztán már indult

is vissza az autójához. Az egész látogatás nem tartott tovább tíz percnél.

- Ez alig várja, hogy elhúzhasson innen! - állapította meg csodálkozva

Giordino.

- Vagy hogy mielőbb Xanaduba érjen. Úgy tűnik, tényleg nem a

naperőmű a látogatása csúcspontja.

Page 142: Clive Cussler - A Kán Kincse

A barettjük tetejét mutatva a konvoj felé megvárták, hogy az autók

elhaladjanak előttük, aztán Pitt beindította a motort, és felzárkózott a

harmadik Toyota mögé.

A karaván keletnek haladt a Bajanzur Nuruu hegységgel párhuzamosan,

melynek legmagasabb része, a Bajanzur-hegy egyike a fővárost őrző

négy, szentként tisztelt hegycsúcsnak. A festői hegyvidék fokozatosan

átadta a helyet a végtelenül hömpölygő füves síkságnak, melyen

egyetlen fa sem nőtt, míg a szem ellátott. Ez volt a legendás ázsiai

sztyepp, a tengerként hullámzó, dús legelők földje, mely úgy ölelte át

Mongólia derekát, akár egy széles, smaragdzöld selyemöv.

A menet egy kanyargós, rosszul aszfaltozott úton haladt, ami egy idő

után földúttá degradálódott, míg végül nem maradt belőle egyéb, mint

két párhuzamos keréknyom a zöld fűben, na és persze rengeteg por,

amiből a legtöbbet a hátul kullogó UAZ utasai nyelték.

Egy idő után a karaván délkeletnek fordult, és három órán át

zötykölődött zöldellő dombok közt, majd ereszkedni kezdett. Egy leír-

hatatlan vaskapu után a delegáció ráfordult egy másik útra, amely már,

figyelte meg Pitt, szakszerűen karban volt tartva. Az út megint emelke-

dett néhány kilométeren át, aztán megkerült egy hegygerincet, és egy

gyors sodrású folyó közelébe kanyarodott, hogy az ebből kifutó,

cementágyas csatornát kövesse egy magas fallal körülvett birtok

bejáratáig. A csatorna a kőfal alatt jutott át, a boltíves kapu közelében,

amit élénk színű délbe öltözött férfiak őriztek. Míg felvonultak a kapu

elé, és várták, hogy beengedjék őket, Pitt a következő lépésüket

fontolgatta.

- Szerintem mi nem akarunk részt venni a nagy bevonulásban -szólalt

meg.

- Sose szeretted a tömeget - jegyezte meg Giordino. - Mit gondolsz, a

másik UAZ-ban tudják, hogy leváltottuk a társaikat?

- Nem tudom, és gyanítom, hogy jobban járunk, ha nem kérdezzük meg

tőlük.

Giordino elmélyülten hallgatott egy sort, aztán megkérdezte:

- Defekt?

- Egy lapos gumi nagyon látványos tud lenni.

- Vedd úgy, hogy el van intézve.

Giordino kisiklott az autóból, leguggolt a motorház mellé, és lecsavarta

a szelepsapkát a jobb első kerékről. Egy gyufával lenyomta a szelepet,

és türelmesen megvárta, hogy a levegő sziszegve távozzon. Alig telt

bele néhány másodperc, és a kerék olyan lapos volt, mintha sose látott

volna pumpát.

Alighogy visszaült az autóba, a kapu kinyílt, és az elülső UAZ be-

gurult a birtokra. Pitt követte a sort, de alighogy átértek, megállt, és a

Page 143: Clive Cussler - A Kán Kincse

szélvédőn keresztül jelezte az egyik őrnek, hogy gond van a kerékkel. A

férfi megnézte a lapos gumit, aztán vakkantott valamit mongolul, és

intett, hogy az elágazásnál kanyarodjanak jobbra.

Pittnek fogalma sem volt, hogy nézhetett ki az évszázadokkal ezelőtti

Xanadu, de azt el kellett ismernie, hogy a precízen nyírt kerten túl

látható palota a maga nemében egyedülálló. De nemcsak ez volt rend-

kívüli, hanem a fogadtatás is. A küldöttséget hófehér lovakon ügető,

kosztümös pojácák vezették fel a ház főbejárata elé, ahol kínai lobogó

csattogott egy zászlórúd tetején. Mellette egy kilenc faoszlopból álló

kompozíció, mindegyik oszlop csúcsán egy-egy rókafarokhoz hasonló

fehér prémdarabbal. Ahogy a menet közelebb ért a bejárathoz, Pitt a

házigazdát kereste a fogadóbizottság soraiban, de még mindig túl

messze voltak ahhoz, hogy az arcokat meg tudja különböztetni

egymástól.

- Nem látod közöttük Tatjánát? - kérdezte, miközben lekanyarodott a

belső úttól jobbra található garázs felé.

- Egy nőt látok, de hogy ő-e az vagy sem, azt nem tudom - meresztette a

szemét Giordino.

Pitt gondolkodás nélkül behajtott a garázs nyitott ajtaján. Az autó

csattogó gumival végiggurult a sima betonpadlón, és beállt egy üres

állásba. Nem telt bele egy másodperc, és egy zsíros baseballsapkát vi-

selő, felháborodott szerelő rohant elő valahonnan. Pitt barátságosan

rámosolygott a hangosan tiltakozó férfira, és a kerékre mutatott.

- Pffft - tájékoztatta tömören és velősen.

A szerelő előrement, megtekintette Giordino művét, majd a szélvédő

felé fordult, és kelletlenül bólintott. Míg a mongol átment a garázs

másik végébe emelőért, Pitt kiszállt, és kinyújtózott.

- Mi lenne, ha sétálnánk egyet?

Visszasétáltak a garázs bejáratához, és úgy tettek, mintha csak egy kis

levegőt akarnának szippantani, míg a kerékcserére várnak. A garázs

egyik felében, figyelték meg útközben, vadonatúj négykerék-meg-

hajtású autók álltak, a másik felét pedig hatalmas teherautók és kot-

rógépek töltötték meg. Giordino rátámaszkodott egy szerelőkocsira,

amit valaki a bejárat mellett hagyott, és alaposan megnézte magának a

közelben parkoló teherautók egyikét, egy barna, poros járművet.

- Az a zárt teherautó - mormogta. - Éppen olyan, mint az, amelyiket

Lisztvjankában láttunk.

- Tényleg olyan. Na és ahhoz a platóshoz mit szólsz?

Giordino az üres platóra pillantott. Egy ponyva hevert rajta és néhány

kötéldarab.

- Lehet, hogy helyben vagyunk?

Page 144: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Úgy tűnik. - Pitt kinézett az udvarra, és a szomszéd épület felé intett a

fejével. - Ha jól sejtem, pillanatnyilag sérthetetlenek vagyunk. Mi

lenne, ha megnéznék, mi van odaát?

Határozott léptekkel, mint akik tudják, hogy mit csinálnak, átmentek a

közeli téglaépülethez. Egy hosszú és üres rakodórámpa mellett kellett

elhaladniuk, melyen túl egy üvegajtó csillogott. Pitt arra számított, hogy

egy előteret fog találni mögötte, de az ajtó egy hatalmas csarnokra nyílt.

A hely munkaasztalokkal volt berendezve, mindegyik tele műszerekkel

és áramköri panelekkel. Az egyik asztalnál két férfi dolgozott fehér

antisztatikus laborköpenyben. Egyikük, egy szarukeretes szemüveget

viselő férfi felállt, és apró madárszemeivel gyanakvóan rájuk pislogott.

- Sztualét? - kérdezte tőle Pitt. A szó, a „toalett" orosz megfelelője, még

Szibériában ragadt rá.

A férfi végigmérte, aztán bólintott, és egy távoli ajtó felé mutatott.

- Jobbra - mondta oroszul, aztán visszaült a helyére, és folytatta a

pepecselést.

Pitték elmentek mellettük, és benyitottak az ajtón. Egy folyosó tárult

eléjük.

- Lenyűgöző a nyelvtudásod - jegyezte meg csendesen Giordino.

- Közel ötszavas orosz szókincsem egyik ékessége - dicsekedett Pitt. -

Csak eszembe jutott, hogy Korzov azt mondta, a legtöbb mongol ért

oroszul.

A folyosó legalább hat méter széles volt, ugyanilyen magas, és

csempepadlóját annyira összekarcolták, hogy lehetetlen volt nem ész-

revenni. Két oldalról üvegfalak határolták, melyek mögött apró, mé-

rőműszerekkel és gépekkel telezsúfolt laborokat lehetett látni, és el-

vétve egy-egy ürességtől kongó, spártai egyszerűséggel berendezett

irodát. Az egész épület hátborzongatóan rideg és csendes volt, részben

talán azért is, mert alig lehetett dolgozó technikusokat látni.

- Ez engem akkor is sokkal inkább emlékeztet egy Rádiókuckó

szerelőműhelyére, mint egy Exxon benzinkútra - mondta Giordino.

- Az a benyomásom, hogy ezek nem csak olajban utaznak. Ez sajnos azt

is jelentheti, hogy Theresát és a fiúkat nem ide hozták.

A folyosó végét egy masszív vasajtó zárta le, amihez egy rövid lépcső

vezetett fel. Pitt körülnézett, majd látva, hogy tiszta a levegő, fel-

szaladt, és óvatosan lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt, és egy ha-

talmas szobát tárt eléjük, melynek falait, mennyezetét, sőt padlóját is

kúp alakú tüskék borították. A helyiség azonban a látszat ellenére nem

középkori kínzókamra volt, hanem - tapogatta meg Pitt a habgumi

kúpokat - egy visszhangmentes szoba.

Page 145: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Rádióhullámok elnyelésére - tette hozzá Giordino. - Ezeket a

szépségeket általában a védelmi minisztérium beszállítói használják a

legújabb elektronikus kütyük tesztelésekor.

- Kütyüket mondtál? - mutatott Pitt a szoba közepére, ahol egy

emelvényen tucatnyi fémszekrény és néhány számítógépállvány volt

egymás mellé zsúfolva. Az emelvény közepén egy lyuk tátongott, ami-

be egy torpedó alakú eszközt lógattak bele a három emelet magasan

elhelyezkedő mennyezetről. Pitt és Giordino közelebb merészkedett a

futóhídon, ami az emelvényt az ajtóval összekötötte.

- Ennek semmi köze az olajkitermeléshez - állapította meg Pitt. Az

állványokon mintegy negyven számítógépház-méretű műszer

volt, amiket vastag fekete kábelek kötöttek össze. Mindegyik állványon

volt egy-egy apró LED kijelző is és több mérőműszer. A szélen egy

nagy készülék állt Erweiterung és Frequenz feliratú tárcsákkal, mellette

egy számítógép-kijelző és egy billentyűzet.

Pitt megnézte a készülék feliratait, és tűnődve felhúzta szemöldökét.

- A középiskolában felszedett nyelvi ismereteim ugyan megkoptak, de

átkozott legyek, ha ez nem németül van.

- Németül? Azt hittem, errefelé a kínai meg az orosz a menő.

- Ami azt illeti, a műszerek nagy része német gyártmány.

- És rengeteg kakaó szaladgálhat bennük - számolta meg Giordino a

sorba kötött műszereket. - Szerinted mire való?

- Csak tippelni tudok. A szekrények kereskedelmi rádióadóknak tűnnek,

az állványok pedig az adatok feldolgozását végezhetik. Aztán ott van

még az a lógó izé.

A mennyezetről lógó szerkezethez lépett. Az eszköz három hosszú

csőből állt, és nagyjából három méter hosszú volt. A csövek alsó vége

kiszélesedett, és valamilyen sűrű anyaggal egymáshoz voltak rögzítve.

Felső végükből vastag kábelkötegek bújtak elő, ezek a számító-

gépállványokhoz vezettek.

- Olyan, mint egy jelátalakító, de ekkorát még nem láttam. Talán egy

felturbózott szeizmikus képalkotó berendezés, kőolaj felkutatni sára.

- Ennyire bonyolult cuccot fúróknál még nem láttam.

Pitt átlapozta a billentyűzet mellett heverő kézikönyveket és füzete-

ket. Mindegyik német nyelven volt írva. Az egyikből, amelyik a leglé-

nyegesebbnek tűnt, kitépte az első néhány lapot, és a zsebébe gyűrte.

- Egy kis olvasnivaló a hazaútra? - kérdezte Giordino.

- Még van mit csiszolni a német igeragozásomon.

Pitt visszatette a könyvet a helyére, aztán mindketten átkeltek a

futóhídon, és elhagyták a helyiséget. Alig tettek néhány lépést, amikor a

műhelyben gyanús mozgolódás támadt.

- Az a fehér köpenyes patkány gyanút foghatott - morogta Giordino.

Page 146: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Attól tartok. - Pitt visszament, résnyire nyitotta a visszhangmentes

szoba ajtaját, aztán intett Giordinónak, hogy kövesse a legközelebbi

laborba. - Megvárjuk, míg elvonulnak mellettünk, aztán szépen

kislisszolunk.

Bevonultak, lekapcsolták a lámpákat, és a falnak lapultak egy-egy

szekrény fedezékében. Csak most, hogy mindketten mozdulatlanná

dermedtek, tűnt fel nekik az erős, átható vegyszerszag, és vették észre a

fal mellett sorakozó acélkádakat. Mellettük, egy asztalon kefék és

fogpiszkálók sorakoztak.

- Azt hiszem, bekapták a csalit - suttogta Giordino.

Pitt az üvegfal felé pillantott. Két selyemruhás őr sietett el mellettük;

egyenesen a nyitva hagyott ajtó felé tartottak.

- Keríts egy seprűt! - vetette oda Giordino, és kivágtatott a folyosóra, de

ahelyett, hogy a kijárat felé vette volna az irányt, a két mongolt

rohamozta meg egy lesből támadó linebacker7 lendületével. Egyszerre

találta el mindkettőt, de a hatás így is frenetikus volt. A nyitott ajtóban,

neki háttal álló őrök úgy szálltak be a szobába, mintha vasvillával

hányták volna be őket. Alighogy elterültek a párnázott padlón, Giordino

berántotta az ajtót, és megvárta, hogy Pitt odaérjen a vécé mellett talált

felmosófával. Giordino a kilincs alá rakta, és kiékelte az ajtófélfák

között.

- Ezzel ellesznek egy darabig - dörzsölte meg sajgó vállát.

Pitt elégedett mosollyal állapította meg, hogy a bent rekedtek kiabálását

erőtlen suttogássá halkította a hangszigetelő anyag. Giordino a kijárat

felé indult, de Pitt megállította a rejtekhelynek használt labornál.

- Csak kíváncsiságból - mondta, s felkapcsolta a villanyt.

- Emlékezz a macskára.

A kádak, nézte végig őket Pitt, egy színtelen, formalinszagú fo-

lyadékkal voltak megtöltve. Az egyik alján, egy tálcára helyezve, egy

fényes ezüsttárgy hevert. Pitt szerzett egy csipeszt, és kiemelte az ék-

szert a folyadékból.

Egy szépen kidolgozott, gyémánt alakú ezüstmedál volt, közepén vörös

kővel, amit a föléje vésett, kétfejű sas vagy sólyom őrzött. A kő alá egy

meglehetősen hosszú arab szöveget véstek. Régi lehetett, és igen

értékes, talán egy királyi család nőtagja viselhette egykor.

- Egy elektronikai műszergyárral kombinált műkincskonzerváló labor -

mormogta Pitt. - Érdekes párosítás.

- Lehet, hogy csak érméket gyűjt. Mit szólnál hozzá, ha lelépnénk,

mielőtt még eszükbe jut, hogy fegyver van náluk?

Pitt a zsebébe csúsztatta a medált, és követte Giordinót a kijárat fele. A

csarnokba érve hálásan integettek a meglepett fehér köpenyesnek, és

kislisszoltak a szabadba.

Page 147: Clive Cussler - A Kán Kincse

Kint időközben erőre kapott a szél, sűrű porfelhőt kergetve végig az

udvaron. Pitt és Giordino visszatért a garázsba, ahol a defektes kerék

még mindig a helyén volt, mert a szerelő nem bírt egy makacs

csavarral. Pitt az ajtóhoz lépett, és kinézett a főépületre. A két mongol

„kolléga" a felhajtón álldogálva beszélgetett, a bejárat két oldalán pedig

két őr cövekéit.

- Ha a zsarukat nem engedték be, mi sem fogunk simán besétálni -

jegyezte meg Pitt.

- Másik bejáratot kell találnunk. Ha Theresa és a többiek itt vannak,

akkor odabent kell lenniük. - Giordino körbekémlelt. - A gond csak az,

hogy nincs időnk körbejárni az épületet, mert a fiúk bármikor

kiszabadulhatnak a gumiszobából.

- Ki mondta, hogy járni kell? - intett Pitt a garázsban, közvetlenül a

kapu közelében álló kerti autó felé. Odament, megnézte, hogy benne

van-e a kulcs, aztán egy alkalmas pillanatban belekapaszkodott a

kormányába, és kitolta az udvarra. Amint takarásba kerültek,

felpattantak rá, és Pitt beindította a motort.

A valójában golfpályák karbantartására kifejlesztett kisautónak két

ülése volt, mögöttük egy apró, lapos platóval. Pitt rátaposott a

gázpedálra, és a kisautó mozgásba lendült. Tőlük jobbra, a műhely-

épület túlsó végéhez hozzáépített istállóból két lovas ügetett elő. Sze-

rencsére épp ekkor kapott új erőre a szél, és egy porfelleg kitakarta

őket. Pitt gyorsan rántott egyet a kormányon, és az ellenkező irányba

hajtott az autóval.

Az út a birtok főkapuja mellett vezetett el, de az őrök ügyet sem

vetettek a zöld karbantartó kocsira. Egy apró hídon kellett áthajtaniuk,

ami a kapu mellett beömlő csatorna felett ívelt át. Ez utóbbi táplálta a

birtokot keresztül-kasul szelő kisebb csatornákat és patakokat.

- Szép kis öntözőrendszer - jegyezte meg Giordino. A kaviccsal leszórt

út a híd után is párhuzamos maradt a fallal, azzal együtt kanyarodott a

lakóépület bal sarka mögé, ahol nem sokkal ezután a fal egy meredek,

sziklás lejtőben végződött. A föld alól egy vastag betoncső nyúlt ki,

melyen át a csatorna vizének egy része a mélyben kanyargó folyóba

zuhogott alá.

Pitt megállította a járgányt egy fa mögött, és a szakadék széléhez lépett.

Az épület hátsó fala gyakorlatilag egy vonalban volt a szirt meredeken

lejtő falával, egy szeszélyesen kanyargó ösvényen azonban le lehetett

jutni a palota alapját képező sziklapadra, onnan pedig vissza a túlsó

szárny mögé. A sziklapadtól a hegyoldal meredeken lejtett majdnem

egy kilométeren át, szükségtelenné téve egy hátsó védőfal megépítését.

- Jól sejtem, hogy gyalogolni fogunk? - kérdezte Giordino a szűk

ösvény láttán.

Page 148: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Vagy ez, és megtaláljuk azt a hátsó bejáratot, bárhol legyen is, vagy

visszamegyünk, és behajtunk a főbejáraton.

Az ösvény rövid volt, de meredek, tele patkók vájta buktatókkal. A

közeli vízesés felől jéghideg vízpermetet szórt rájuk a szél, majd -ahogy

eltávolodtak a zuhatagtól - porral hintette meg átnedvesedett kínai

öltönyüket.

- Csodás - dünnyögte bosszúsan Giordino. - Pont ezt hiányoltam. Az

épület másik szárnya alá érve felkaptattak az ösvényen, és egy

bokor mögött megbújva felmérték a terepet. A kert felőli bejáratot

rögtön kiszúrták - nem volt nehéz, két selyemruhás őr fogta közre.

- Rajtuk is kipróbálod a nyelvtudásodat? - kérdezte komolyan Giordino.

Pitt nem szerette volna beverekedni magát az épületbe, mert még

mindig nem volt bizonyítéka rá, hogy Theresáékat odabent tartják, de

azok után, ami a laborban történt, így is, úgy is kalandos távozás várt

rájuk.

- A sövény mögött eljuthatunk addig a kőépületig - mutatta Pitt -, onnan

pedig visszakanyarodhatunk a fal mellett, és hátulról meglephetjük

őket.

Giordinónak nem volt ellenvetése. Egy porfelhő leple alatt átosontak a

sövény mögé, és onnan pedig tovább a fura, kerekded kőépü-

léthez. Megkerülték, és a bejárat boltíve alá rejtőzve kilestek. Az őrök a

helyükön voltak, de a csípős szél elől behúzódtak az ajtó és a fal vonala

közötti mélyedésbe. Úgy tűnt, senki sem vette őket észre. Vagy talán

mégis?

21.

MIUTÁN NÉGY ÓRÁN KERESZTÜL zötykölődtek Közép-Mongólia hegyein

és sztyeppjein egy földútnak is csak jóindulattal nevezhető valamin,

Sinzse meg volt győződve róla, hogy felültették. Egyetlen kőolajkutat

sem látott az egész út alatt, aminthogy nyilván nem is voltak, mert a

rejtélyes mongol kőolajkészlet nem létezett. Persze az egész Fei elnök

hibája volt, mert ő akart szélmalomharcot vívni ahelyett, hogy elfogadta

volna a tényeket. A gond csak az volt, nem Fei öltötte magára a Don

Quijote-páncélt, hanem neki, a gazdasági miniszternek kellett

megtennie ezt.

Sinzse már várta, mikor állnak meg a következő ger előtt, hogy az

Avarga vezetője eléje bicegjen egy lerobbant póni hátán. Dühe és

csalódottsága azonban hamar szertefoszlott, amikor a poros karaván

Page 149: Clive Cussler - A Kán Kincse

átgurult az elegáns kovácsoltvas kapun. Az, hogy egy ilyen elegáns

palota nőtt ki a földből egy ennyire távoli és elhagyatott vidéken,

egészen más megvilágításba helyezte a dolgokat, és az is, ahogyan

Bordzsin - aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy birkapásztor

fogadta őket.

A kifogástalan európai öltönyt viselő házigazda mély főhajtással

fogadta az autóból kiszálló minisztert. Üdvözlő szavait az oldalán álló

tolmács fordította mandarin nyelvre.

- Isten hozta, Sinzse miniszter úr. Remélem, kellemesen utazott.

- Örömömre szolgált megismerkedni a gyönyörű mongol tájjal felelte

diplomatikusan Sinzse.

- Engedje meg, hogy bemutassam önnek a húgomat, Tatjánát, a

terepműveleti igazgatónkat.

Tatjána kecsesen fejet hajtott, de Sinzse figyelmét így sem kerülte el,

hogy a nő tekintetéből ugyanaz az önteltség sugárzik, mint a báty

jáéból. Sinzse barátságosan elmosolyodott, illedelmesen bemutatta a

kísérőit, aztán megszemlélte a felhajtó szélén felsorakozott lovasokai

- Sok jót hallottam a mongol lovakról - mondta a miniszter. - Ön is

tenyészt, Bordzsin úr?

- Csak egy kisebb ménesem van a biztonsági különítményünk számára.

Elvárom, hogy az őrség minden tagja jó lovas és kiváló íjász legyen.

- Érdekes tisztelgés az ősök előtt - jegyezte meg Sinzse.

- Es egyben hasznos is. Ezeken a tájakon egy mongol ló oda is eljut,

ahova autóval lehetetlen. Nem vagyok a modern technika ellen, de az is

tagadhatatlan, hogy az őseim lóháton, íjjal a kezükben hódították meg a

fél világot. Úgy vélem, mindkettő igen hatékony még ma is. De ne

álldogáljunk kint ebben a pokoli szélben - tessékelte Bordzsin a bejárat

felé a látogatókat. Átkelt velük a halion, és a díszterem felé terelte őket.

Sinzse, aki hozzáértő tekintettel csodálta a főfolyosó falai mentén

sorakozó antik műkincseket, megállt egy ágaskodó bronzló előtt. A

patinás mén hátterét egy színes, keretbe fogott fali mozaik alkotta.

- Fantasztikus - ismerte fel Sinzse a szoborban a kínai kéz nyomát. -

Jüan-dinasztia?

- Nem, egy kicsivel korábbi, a Szung-dinasztiából - felelte büszkén

Bordzsin. - A házban található műtárgyak többsége a korai ti-

zenharmadik századból való, a nagy mongol hódítások idejéből. A

mozaik Szamarkandból van, a faragott talapzat pedig Indiából, 1200

környékéről. Ön is műgyűjtő?

- Hivatalosan nem - mosolyodott el a miniszter. - Van néhány szerény

porcelánom a Jüan- és a Ming-dinasztiából, de ez minden. Az ön

gyűjteménye viszont lenyűgöző. Gondolom, nem volt könnyű

megszerezni ezeket a gyönyörűségeket.

Page 150: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Bizonyára, de ezt a hongkongi műkereskedőmtől kellene meg-

kérdeznünk - válaszolta rezzenéstelen arccal Bordzsin.

Beléptek a folyosó végéből nyíló díszterembe. A padlótól a mennye -

zetig érő ablakok máskor nagyszerű kilátást biztosítottak a völgyre,

most azonban a kertet is csak akkor lehetett látni, ha a port kergető szél

alábbhagyott egy pillanatra. A terem egyik felét néhány kanapé és egy

bárpult foglalta el, a másikat pedig egy hatalmas mahagóni

tárgyalóasztal. Bordzsin ide ültette le a küldöttséget.

O maga az asztal egyik végén foglalt helyet, háttal a középkori

lándzsákkal, kardokkal és visszacsapó íjakkal teleaggatott falnak. A

fegyverek alatt, polcokra kiállítva lószőrtinccsel ékesített sisakok és

ngyagból készült gömbölyded, primitív kézigránátokra emlékeztető

tnrgyak sorakoztak. A gyűjteményt egy kitömött, szárnyát baljósan

széttáró sólyom őrizte. A madár feje fel volt emelve, csőrét pedig

szétfeszítették, mintha épp utolsó jajkiáltását hallatná.

Sinzse a fegyverekről a sólyomra pillantott, a sólyomról pedig a

házigazdára, és megborzongott. Az igazgató tekintetéből ugyanaz a

könyörtelen vadság áradt, mint a kitömött ragadozó üvegszeméből. A

miniszternek nem kellett túlságosan megerőltetnie a fantáziáját, hogy

elképzelje a házigazdát, amint lekap egy lándzsát a falról, és habozás

nélkül átdöf vele egy embert. Míg letették eléje a gőzölgő teát, a

gazdasági miniszter megpróbált felülkerekedni a személyes érzésein, és

inkább a látogatása céljára összpontosítani.

-A kormányunk megkapta az ajánlatát, amiben jelentős mennyiségű

nyers kőolajat ajánl fel hazánknak. A pártvezetés engem hatalmazott

fel, hogy ellenőrizzem az ajánlat valós voltát, és tárgyaljak a

feltételekről.

Bordzsin hátradőlt a székében, és hahotázni kezdett.

- Hát hogyne! Végtére is gyanús, nem? Miért akarhat Mongólia, ezer

éven át Rhotan legádázabb ellensége, váratlanul segítő kezet nyújtani

nyugtalan déli szomszédjának? Hogyan léphet elő egy rongyos

parasztok és pásztorok lakta, csupa por és trágya ország egyik pilla

natról a másikra a természeti erőforrások gazdag tárházává? Megmon-

dom, hogyan. Úgy, hogy Kína és Oroszország évtizedekre rabságba

kényszerített minket a saját hazánkban. Elzártak minket a világ többi

részétől, egy elfeledett, időből és térből kiesett, elátkozott szigetet esi

náltak országunkból. Nos, Sinzse miniszter, attól tartok, hogy azok nak

az időknek vége. Tudja, Mongólia egy gazdag ország, csak önök nem

vették maguknak a fáradságot, hogy észrevegyék ezt, amíg alkal muk

lett volna rá. A nyugati vállalatok már felfedezték erdőinket cs

érckészleteinket, de az olajról ők lemaradtak, mert akkor, amikor meji

Page 151: Clive Cussler - A Kán Kincse

senki sem nézte ki ebből a földből, hogy kincset rejthet, mi nem kí-

méltük az időt és a pénzt, és most learatjuk a jutalmunkat.

Intett Tatjánának, hogy hozza oda az előkészített térképet, terítse a kínai

miniszter elé. A nő felkapott két faragott jade-követ az asztal ról, és

lenyomtatta velük a papírlepedő felfelé kunkorodó széleit.

A Mongóliát ábrázoló térkép egy részén, a délkeleti határ mellel! egy

vörös folt virított, alakját tekintve olyan, mint egy vörösborba pottyant

amőba. A folt közel nyolcvan kilométer hosszúra nyúlt, alsó széle a

kínai Belső-Mongólia északi határát súrolta.

- A Temüdzsin-olajmező. Egy természetes medence, melyhez vi-

szonyítva az önök öregedő Dacsing mezeje nem több egy pocsolyánál

- utalt Bordzsin Kína legnagyobb, kiürülőben lévő kőolajlelőhelyére.

- A próbafúrások szerint mintegy negyvenmilliárd hordónyi kőolajat és

ötventrillió köbméter gázt rejt a föld mélye. Az önöknek szánt napi

egymillió hordó csak egy apró töredéke lesz a termelésünknek.

- Miért nem kapott nyilvánosságot a felfedezés? - kérdezte kétkedéssel

a hangjában Sinzse. - Hallanom kellett volna róla, hogy ilyen jelentős

felfedezést tettek a határaink közelében.

Bordzsin hegyes fogai elégedett cápamosolyra villantak.

- Nem sok élő ember van ezen a szobán kívül, aki tud a felfedezésről -

közölte rejtélyesen. - A kormányunknak sincs tudomása a készletekről.

Különben, mit gondol, hogyan szerezhettem volna meg a terület

kitermelési jogait? Volt néhány kisebb, puhatolózó expedíció

Mongóliába, és találtak is némi kőolajat, de az aranybányát, képletesen

szólva, nem találták meg. Nekünk is csak igen különleges

berendezésekkel sikerült e természeti kincsek nyomára bukkannunk.

Ezek igen mélyen rejlő készletek, ami részben megmagyarázza, miért

maradtak eddig észrevétlenek. De nem akarom a részletekkel untatni

önöket. Elég annyi, hogy a próbafúrások megerősítették a mérések

eredményeit.

Sinzse érezte, hogy felkavarodik a gyomra. Egyelőre kénytelen volt

elfogadni, hogy a hatalmas olajmező valóban létezik, és abba is bele

kellett nyugodnia, hogy - így vagy úgy - üzletet kell kötnie az

Avargával, de azt senki nem akadályozhatta meg, hogy mélységes

undort érezzen felfuvalkodott, és nem mellesleg kétes erkölcsű

vendéglátója iránt.

- Az rendben, hogy a kőolaj ott van a földben, de hogyan fog kilencven

nap múlva a rendelkezésünkre állni? Ennyi idő alatt lehetetlen kiépíteni

a vezetéket.

- Nem lesz könnyű, de megoldható - felelte Bordzsin. Tatjána egy

másik, Mongóliát és Észak-Kínát ábrázoló térképet rakott eléjük. A tér-

kép kínai részét vörös vonalak szelték keresztül-kasul. - A jelenlegi kí-

Page 152: Clive Cussler - A Kán Kincse

nai kőolajvezetékek - magyarázta Bordzsin. - Ez itt a nemrégen befeje-

zett Dacsing-Peking vezeték, a csinhuangdaói kikötővel összekötve.

Sinzse egy apró X jelet vett észre a Belső-Mongólián átfutó vezeték

mellett.

- Ez a pont - világosította fel Bordzsin - harminc kilométerre van a

mongol határtól, és negyvenre a most épülő vezetékünktől. Önöknek

nem kell egyebet tenniük, mint meghosszabbítani a határig, és már

indulhat is az olaj.

- Negyven kilométernyi kőolajvezeték? Képtelenség megépíteni

kilencven nap alatt!

Bordzsin felállt, és megkerülte az asztalt.

- Ugyan, az amerikaiak naponta tizenhat kilométernyi sínt raktak le,

amikor a transzkontinentális vasútjukat építették az 1860-as években.

Vettem magamnak a bátorságot, és felmérettem a terepet, valamint a

csőelemeket is megrendeltem a gyártótól. Továbbá, ha szükség lenne rá,

földmunkagépeket is tudok kölcsönözni. Én biztos vagyok benne, hogy

annak az országnak, amelyik megépítette a Három Szurdok erőművet,

ez gyerekjáték lesz.

-Látom, alaposan felmérte a szükségleteinket - mondta jól leplezett

megvetéssel Sinzse.

-Ilyen a jó üzleti partner - mosolygott Bordzsin. - Most pedig térjünk rá

az ellenszolgáltatásra. Hordónként száznegyvenhatezer togrogot, azaz

százhuszonöt amerikai dollárt fognak fizetni nekem, átadják nekünk

Dél-Mongóliát, vagy ahogyan önök tévesen nevezik, Belső-Mongólia

Autonóm Régiót, valamint közvetlen és kizárólagos vezetéket

biztosítanak Csinhuangdao kikötőjébe, ahol lehetővé teszik, hogy egy

saját töltőállomásról szabadon exportálhassam kőolajfeleslegemet.

Miközben a tátott szájjal figyelő kínainak beszélt, Bordzsin az ab-

lakon túl kavargó porfelhők színorgiájában gyönyörködött. Ekkor fi-

gyelt fel az udvaron átsuhanó alakokra. Két fekete öltönyös férfi szaladt

át a szentélyhez; megkerülték, a bejáratánál előbukkantak, majd rögtön

el is tűntek a belsejében. Bordzsin érezte, hogy gombóc gyűl a torkába.

- Kérem, bocsásson meg egy pillanatra - fordult a miniszter felé. Sürgős

elintéznivalóm akadt.

Anélkül, hogy megvárta volna a választ, kiviharzott a szobából.

22.

Page 153: Clive Cussler - A Kán Kincse

A SZÉL IDEIGLENESEN ELCSENDESÜLT, arra kényszerítve Pittet és

Giordinót, hogy a boltív alatt maradjon. Ha már itt voltak, Pitt hátra-

fordult, és megcsodálta a kőépület belsejébe vezető alagút falát. Bár

maga az építmény ősréginek tűnt, nemrégen újíthatták fel, amint azt

a kövek közötti ép, sima habarcs is igazolta. Ráadásul, döbbent rá Pitt,

éppen az udvar közepén helyezkedett el, így a főépület gyakorlatilag

köréje volt építve.

- Mi lehet ez? - figyelt fel Giordino az alagút végén pislákoló gyer-

tyafényre. - Egy buddhista templom?

- Valószínűleg - felelte Pitt. - Végül is Mongóliában ez az uralkodó

vallás.

Mivel a szél még mindig nem akart a segítségükre lenni, és a kí-

váncsiság is hajtotta őket, csendben végigmentek a folyosón, és be-

léptek a főkamrába.

A fáklyák és gyertyák imbolygó fényében azonban nem egy templom

belseje tárult eléjük, mint arra számítottak, hanem egy mauzóleum. Bár

volt egy apró faoltár a terem egyik végében, kétoldalt egy-egy jókora

kőkoporsó foglalta el a helyet. Mindkettő fehér márványból készült, és

nem lehetett régebbi húsz-harminc évesnél. Pitt nem tudta elolvasni a

fedőlapokra vésett cirill betűket, de majdnem biztos volt benne, hogy

Bordzsin apjának és anyjának a tetemét rejtik.

Azt azonban, hogy a kripta közepén ki fekszik, megtippelni sem tudta.

A másik kettővel ellentétben a csiszolt márvány emelvényre helyezett

gránitkoporsó határozottan réginek látszott. A sírbolt falait és

mennyezetét lovak és vadállatok domborművei díszítették. Valaha szín-

pompásak lehettek, az idő vasfoga azonban csak mutatóban hagyott raj-

tuk festéket. A bejárat mellett kilenc oszlop állt, mindegyik egy-egy fe-

hér prémdarabbal a tetején, ahogyan azt a főépület előtt is láthatták.

- Valakit nagyon exkluzív végtisztességben részesítettek - jegyezte

mejg Giordino.

- Úgy tűnik, a derék Mr. Bordzsinnak kék vér csörgedezik az ereiben -

válaszolt Pitt.

Giordino valamit észrevett az oltár mellett.

- Attól tartok, szükség lesz még egy koporsóra - indult az oltár leié.

A kőkoporsó mögötti padon, vékony pokróccal letakarva, egy ember

volt kiterítve. Pitt felemelte arcáról a takarót, hogy döbbenetére Royt

ismerje fel a halottban. A szeizmikus mellkasából egy nyílvessző állt ki.

- Theresa és Wofford itt van - mondta erőtlen hangon Giordino.

- Reméljük, hogy ők sokkal szerencsésebbek voltak - takarta vissza Roy

arcát Pitt. Miközben azon rágódtak, hogy vajon nem jöttek-e túl későn,

csizmás lábak dobogása zavarta meg a kripta csendjét. Egy

másodperccel később a hátsó ajtónál látott két őr rontott be a kam-

Page 154: Clive Cussler - A Kán Kincse

rába. Ugyanúgy voltak öltözve, mint a kaput őrző fickók, de lőfegyver

helyett mindketten egy-egy hegyes lándzsát szorongattak. Derekukról

rövid kés lógott, hátukon tegez és íj volt átvetve. Egyik sem számított a

legmodernebb fegyvernek, de kis távolságból ugyanolyan halálosak

voltak, mint egy pisztoly vagy egy puska.

A kamrába érve az őrök lelassítottak, majd az oltárnál álló idegenek

láttán megint sebességbe kapcsoltak, és lándzsáikat előreszegezve

rohamot indítottak. Jobban jártak volna, ha eldobják őket, mert így csak

időt adtak a célpontjaiknak.

Giordino reagált elsőnek. Felkapott egy kisebb padot az oltár mellől, és

a két őr lábának dobta. Sikerült is sípcsonton találnia azt, amelyik

közelebb volt; a férfi megbotlott, és arccal előre elterült a padlón. A

lándzsa ártalmatlanul elgurult.

A másik őr egy gátfutó kecsességével átugrotta a padot, és Pitt felé

vette az irányt, aki tétlenül, látszólag dermedten várta, hogy közelebb

érjen. A mongol, a biztos győzelem mámorától megrészegülten

hátralendítette a könyökét, hogy Pittbe vágja a lándzsáját. Pitt pontosan

erre a pillanatra várt. Fürgén oldalra lépett, és bal kezével ellökte

magától a fegyver nyelét. A hoppon maradt harcos elcsörtetett mellette,

bamba képpel megállapította, hogy csak a levegőt sikerült átdöfnie,

majd dühösen oldalra suhintott. Helyzete folytán nem okozhatott

komoly sérülést, de azért így is jó alaposan rásózott Pitt vállára.

Mindketten elvesztették az egyensúlyukat, és a mongol az oltárra zu-

hant, Pitt pedig a kőkoporsónak.

Csaknem egyszerre pattantak fel, de a mongol most már sokkal

óvatosabb volt. Előbb alaposan felmérte az ellenfele helyzetét és moz-

gási lehetőségeit, csak ezután markolta meg a lándzsáját, hogy szemét

mindvégig Pitten tartva újra támadásba lendüljön.

Pitt tudta, hogy fegyvertelenül nem sok esélye van, és Giordinóra sem

számíthatott, mert annak is megvolt a maga baja a másik őrrel. Ekkor

jutottak eszébe a prémdarabokkal fellobogózott oszlopok.

Gyorsan nekihátrált a külön márványtalapzatokba ágyazott vaskos

rudaknak, és lopva megragadta azt, amelyik a háta mögött volt. Az őr

nem fogott gyanút; csak követte Pittet a lándzsa hegyével, és fokozta a/

iramot. Pitt megvárta, hogy a kettejük közötti távolság három méterre

csökkenjen, és hirtelen előredöntötte az oszlopot. A két és fél méter

hosszú rúd jóval túlnyúlt a mongol lándzsáján. A meglepett őr fékezni

próbált, de túl későn kapott észbe és túl nagy lendülettel érkezett, sza

bályszerűen felökleltetve magát az oszlop tompa végével. Térdre

rogyott és elejtette a lándzsáját, de kemény fából faragták: ahelyett,

hogy megadta volna magát, négykézlábra ereszkedett, és a lándzsája

után vetődött. Mielőtt még megkaparinthatta volna, Pitt megemelte az

Page 155: Clive Cussler - A Kán Kincse

oszlopot, és oldalra lendítette a súlyos márványtalpat. Az őr az utolsó

pillanatban felismerte a veszélyt, és megpróbált lebukni, de elszámolta

magát. Ahelyett, hogy elkerülte volna az ütközést, belefejelt a

márványkockába, és elájult.

- Te aztán nem kíméled a lakberendezést - dörögte Giordino, amikor a

márványtalp hangos robajjal a fényes kőpadlóra zuhant. Pitt odanézett,

és azt látta, hogy a barátja az öklét dörzsölgeti a másik, szintén ájultan

heverő őr mellett állva.

- Jól vagy?

- Sokkal jobban, mint ez a két fickó itt. De mi lenne, ha eltűnnénk

innen, mielőtt még újabb vitézek teszik tiszteletüket a dicső ősök

sírjánál?

- Az nagyon jó lenne.

Pitt felkapta az egyik lándzsát, és elhagyták a kriptát. A boltívhez érve

megálltak, és kidugták a fejüket a süvítő szélbe. A látvány, ami a

szemébe ötlött, minden volt, csak lelkesítő nem. A két gyalogos őr

helyét két selyemruhás lovas vette át a ház hátsó bejáratánál, egy har-

madik mongol pedig - szintén lóháton - a kertet kutatta a nyomaik után.

Pitt és Giordino kénytelen volt az ellenkező irányba távozni, de

hamarosan kiderült, hogy itt sem rózsásabb a helyzet. Alighogy meg-

kerülték a sírboltot, hat kosztümös fickó lovagolt elő az épület jobb

szárnya mögül. Egyenesen feléjük tartottak. Azokkal az őrökkel el-

lentétben, akiket eddig láttak, ezeknek puska lógott a vállukról.

- Megérkezett a lovasság is - morogta Giordino.

- Ami el is döntötte, hogy merre távozunk - kanyarodott Pitt a sírbolt

mögötti kocsiszín felé. Bevetette magát a ládák és szekerek közé, hogy

egy poros, a korai 1920-as évekből való Rolls-Royce-szal találja magát

szembe a szín hátuljában. Szívesen megnézte volna közelebbről is, de

most ennél fontosabb volt az, hogy eltűnjenek a balfenéken. Épp ki

akartak futni a szín mögé, amikor valami elsuhant Pitt füle mellett, és

zizegve beleállt egy láda oldalába.

- Becsapódás! - kiáltotta Pitt, és lebukott a második nyílvessző elől.

Giordino egy hordó mögött keresett menedéket.

- Még egy lovas - lesett ki a hordó teteje felett.

Pitt is kinézett az udvarra; a sövény mellett álló lovas már felajzot-ta az

íjat, és most, hogy a célpont előbújt, elengedte az ideget. Pittnek

épphogy sikerült visszabuknia a láda mögé, de amint a nyílvessző elsu-

hant felette, felpattant, és a mongol felé fordult. Most rajta volt a sor.

Miközben az őr hátranyúlt, hogy kivegyen egy nyilat a tegezből, Pitt

meglendítette a karját, és eldobta a kriptában zsákmányolt lándzsát.

A lovas majdnem tizenöt méterre volt tőle, de a dobás jól sikerült, és ha

a mongol nem fordul ösztönösen oldalra, a lándzsa minden bizonnyal

Page 156: Clive Cussler - A Kán Kincse

átüti a testét. így csak a jobb felkarját találta el, de ez is elég volt ahhoz,

hogy elejtse az íját, és bal kezével vérző sebéhez kapjon.

Pitt és Giordino azonban nem sokáig élvezhette a diadal mámorát. A

másik három lovas sem tétlenkedett: átvették sérült társuk helyét, és

folytatták az ostromot. Közben az őrjárat is megérkezett, és perceken

belül acélhegyű nyílvesszők zápora zúdult a ládákra és szekerekre. Az

íjászok nagyon értették a dolgukat, a halálos lövedékek mágnesként kö-

vették Pitt és Giordino minden mozdulatát. Ha nem lett volna a cudar

szél, hamar végeztek volna a két betolakodóval, de a por zavarta őket a

célzásban, és a kiszámíthatatlan légmozgás eltérítette a nyílveszőket.

Közben persze Pitt és Giordino sem tétlenkedett; bár fegyvertelenek

voltak, nem adták könnyen magukat: azzal védekeztek, amivel tudtak.

A szekerek tele voltak szerszámokkal, ezek repültek most vissza

alkalmi lövedékekként a támadókra. Giordino különösen a csákányok

dobálásában bizonyult tehetségesnek; az egyikkel egy mongol combját

sikerült felhasítania, egy másikkal pedig leütött egy őrt a lováról. A

röpködő csákányok és ásók egyelőre távol tartották a lovasokat, de az

egy percig sem volt kétséges, hogy ki áll nyerésre.

A szél eddig Pitt és Giordino szövetségese volt szűnni nem akaró

porviharával és szeszélyes lökéseivel, de úgy tűnt, az atmoszféra iste-

neinek is levegőt kell venniük időnként, mert hirtelen csend lett, és a

por ülepedni kezdett. Egy pillanat sem telt bele, és olyan nyílzápor

zúdult a színre, hogy az eddig hősiesen védekező páros kénytelen volt

bebújni egy szekér alá. Ráadásul, mintha nem lett volna már így is elég

nagy a baj, az őrjárat emberei elrakták íjaikat, és tüzet nyitottak. Úgy

tűnt, fogytán a türelmük.

- Van egy rossz érzésem - motyogta Giordino vérző arccal. Egy

visszacsapódó nyílvessző sebesítette meg. - Gondolod, hogy ráharap-

nának a fehér zsebkendőre?

~ Nem hiszem - felelte Pitt a mérnökre gondolva. Egy nyílvessző vá-

gódott a szekér küllői közé. Pitt ösztönösen odébb gurult. Egy vékony

bütykös tárgy nyomódott a hátába. Egy koszos ponyvával letakart jár

mű része volt.

- Én azt mondom, hogy a legközelebbi porfelhő leple alatt rohanjuk le

valamelyik lovast, szedjük le a lováról, és pattanjunk nyeregbe

javasolta Giordino. - Más kiutat nem látok.

- Kockázatos - mormogta Pitt. Megfogta a ponyva szélét, és lehúzta a

járműről. - Van egy jobb ötletem.

- Akkor ki vele, de mielőbb! - mondta Giordino anélkül, hogy

hátranézett volna.

- A nyereg rendben - felelte Pitt -, de nem az lesz alatta, amit gondoltál.

Page 157: Clive Cussler - A Kán Kincse

23.

A FALRA SZERELT RÁDIÓVEVŐ egy halk kattanással vételre állt. A szél

által keltett háttérzaj eltompította a hívó fél hangját, de a jel közelsége

miatt így is tökéletesen érteni lehetett minden egyes szót.

Körülvettük őket a szentély mögött. A kínai küldöttséggel érkeztek mint

állami biztonságiak, de az embereim szerint, akiket bezártak a

tesztkamrába, valójában oroszok.

- Tehát orosz kémek. A kormányuk küldhette őket, vagy ami még va-

lószínűbb, egy orosz olajtársaság - vonta le a következtetést Bordzsin. -

Tegyen róla, hogy ne hagyhassák el élve a birtokot, de amíg a

küldöttség itt van, ne nyissanak tüzet - parancsolta ingerült hangon. - És

részletes jelentést várok arról, hogy miért nem szűrték ki őket már a

kapunál!

Bordzsin a helyére tette a kézibeszélőt, becsukta a rádió adó-vevőt rejtő

cseresznyefa szekrényke ajtaját, és visszasietett a díszterembe. A kínai

miniszter az ablaknál állt, és ködös tekintettel a tomboló porvihart

nézte.

-Elnézését kérem, amiért megvárakoztattam - mondta zord mosollyal

Bordzsin. - Egy kis gond volt a kísérete két tagjával. Attól tnrtok, nem

mehetnek vissza önökkbl. Természetesen a rendelkezésére bocsátok

helyettük néhány biztonsági őrt, ha óhajtja.

Sinzse a szoba felé fordult. Ezért volt a lövöldözés?

- Nem, annak semmi köze ehhez. Az embereim lőgyakorlatot tar-toltak.

A miniszter komor léptekkel az asztalhoz ment, és leült a helyére.

- Az ajánlata felér egy zsarolással - közölte vontatott hangon. -A

követelései pedig felháborítóak és nevetségesek! - adott végre szabad

folyást az indulatának.

- A követeléseim nem képezik tárgyalás alapját, és talán nem is olyan

nevetségesek, ha arról van szó, hogy egy ország a gazdasági összeomlás

szélén van - sziszegte Bordzsin.

Sinzse megvetéssel nézett a vendéglátójára. Az első perctől fogva

ellenszenves volt neki ez az arrogáns, követelőző mágnás. Ugy tett,

mintha baráti jobbot nyújtana, de valójában egy alattomos kígyó volt,

akit nemhogy segíteni akart volna, hanem minél jobban ki akarta hasz-

nálni Kína szorult helyzetét. Sinzse már attól rosszul érezte magát, hogy

alkudoznia kell vele, de nem tehetett mást: a pártvezetés, és

különösképpen az elnök, olajat akart, mégpedig olyan elszánt két-

ségbeeséssel, hogy az sem volt kizárt, hogy elfogadják az ajánlatot.

Page 158: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Tekintsen úgy rá, Sinzse miniszter úr, mint egy mindenki számára

előnyös tranzakcióra - folytatta higgadtabban Bordzsin. - Kína meg-

kapja a gazdasága működtetéséhez elengedhetetlen kőolajat, én a

hosszú lávú elkötelezettséget mint fő beszállító, a Mongol Autonóm

Köztársaság pedig visszakapja jogos státusát, és Mongólia részévé

válik.

- A határok megváltoztatása komoly dolog - figyelmeztette Sinzse.

- Kínának nincs sok vesztenivalója. Mindketten tudjuk, hogy a régió

alig több egy poros katlannál, ahol többnyire mongol pásztorok élnek.

Mint láthatja, az újraegyesítésnek még számunkra is csak eszmei jelen-

tősége lenne. Gazdasági és hatalmi szempontból nem nyerne és nem

veszítene senki.

- Lehet, hogy az a terület nem képvisel nagy értéket, de akkor is furcsa,

hogy egy magánszemély területvitát kezdeményezzen.

- Ez igaz, annál is inkább, mert a mongol kormánynak egyelőn-sejtése

sincs minderről. Ha sor kerül rá, ajándék lesz nekik és a nem zctnek

egyaránt.

- Ön pedig busás jutalmat fog kapni érte, nem igaz?

- Mint közvetítő, igényt tartok a terület egy részére, de az elenyé sző

hányada lesz az egésznek - felelte ördögi mosollyal Bordzsin Egy

vastag, bőrbe kötött mappát adott át Sinzsének. - Már előkészi tettem a

szerződéstervezetet mindkét kormány számára. Nagyon ív mélem, hogy

Kína mielőbb jóváhagyja.

- Holnap délután beszámolok róla a főtitkárnak. A döntést nem fogjuk

halogatni, de figyelmeztetnem kell, hogy ha nem hajlandó egyezkedni,

az könnyen elutasítást eredményezhet részünkről.

- Akkor elutasítják, de a feltételeken nem változtatok. - Bordzsin felállt.

- Remélem, belátóak lesznek, és egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolatnak

nézünk elébe, Sinzse miniszter úr - hajolt meg színlelt alázattal.

Sinzse is felállt, mereven meghajolt, majd elhagyta a termet a kísé-

retével. Bordzsin és Tatjána követték őket a bejáratig, ahol megvárták,

hogy a porviharon átbotorkálva beszálljanak az autóikba. Amint a

helyzetjelző lámpáik eltűntek a kapu mögött, Bordzsin becsukta az

ajtót, és Tatjána felé fordult.

- Nyert ügyünk van - jelentette ki magabiztosan.

- Ugy legyen. Csak nehogy gyanút fogjanak.

- Badarság. Teljesen magától értetődő, hogy a nemzeti öntudatra ébredt

Mongólia vissza szeretné kapni történelmi területeit. Tökéletes

fedőtörténet. És milyen ironikus! Éppen azokat a területeket fogják

átadni nekünk, ahonnan azt az olajat fogjuk kitermelni, amivel fizetünk

nekik érte.

Page 159: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem fognak örülni, ha megtudják az igazságot. Érvényteleníteni

fogják a szerződést, vagy még rosszabb. És nem fognak a piaci árnál

magasabb összeget fizetni az olajért.

- Az utóbbi lényegtelen. Új technológiánkkal még hosszú éveken át

bizonytalanságban tarthatjuk a piacot, és gazdagon profitálhatunk. Már

a Perzsa-öböllel is alapos zűrzavart okoztunk, és a többi még hátravan.

Visszatértek a díszterembe, és megálltak a bárpult előtt. Bordzsin levett

a polcról egy üveg konyakot, és töltött két pohárral.

- Drága húgocskám, már nyertünk. Amint a kőolaj elindul a vezetékben,

a kínaiak a markunkban lesznek, és nem mernek visszatáncolni. Ha

mégis megtennék, akkor felgyorsítjuk a szibériai vezeték építését,

rácsatlakozunk a nakhodkai csomópontra, és Japánnak meg a világ

többi részének fogjuk árulni az olajunkat, a kínaiak pedig felköthetik

magukat.

- Az kétségtelen, hogy a ningbói tűz miatt igen szorult helyzetben

vannak.

- Temüdzse remek munkát végzett - dicsérte Bordzsin a fivérüket.

- Azért azt ne felejtsd el, hogy majdnem megölt a Bajkálon - em-

lékeztette a lány.

- Nem várt következmény volt, a hullám. De itt vagy, biztonságban, és

ez a lényeg - mondta atyáskodó hangon a férfi. - És el kell ismerned,

hogy nagyon hatásos volt. Előbb tönkretette a szibériai vezetéket, aztán

a Perzsa-öböl, és a tűz, ami igazán eredeti ötlet volt, miután nem

találtak megfelelő törésvonalába kínai kikötő környékén. Még

egy ilyen húzás a Közel-Keleten, és a kínaiak térden csúszva fognak

elénk járulni.

- Mikor kel át Temüdzse Észak-Amerikába, a végső csapásra?

- Már tengeren vannak. A bajkáli felszerelés két nappal ezelőtt érkezett

meg Szöulba, és nem sokkal később továbbindították. A hentiji

kutatócsapatot is Temüdzse mellé adtam, mivel az orosz kutatókkal

úgyis fel kellett függesztenünk a munkálatokat.

- Egyébként se volna értelme tovább dolgoztatni őket. A Csingisz

mellett talált üres kripta is azt bizonyítja, a másik sírt kirabolták, ha

egyáltalán volt benne valami. Ha igen, rejtély, hogy miért nem kerültek

napvilágra a kincsek.

- Most már ez sem számít. A kínaiaktól hamarosan dőlni fog a pénz.

Még várnunk kell egy-két hetet a következő olajsokkig - mondta

ábrándos mosollyal Bordzsin aztán bármire hajlandóak lesznek, hogy

üzletet kössünk velük.

Bordzsin a lépcső felé indult; a húga szorosan követte. A férfi a

fordulóban megállt a mongol harcos portréja előtt, és ünnepélyesen

megemelte a poharát.

Page 160: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Az első lépéseket megtettük. Jó úton járunk ahhoz, hogy vissza

állítsuk az Arany Horda régi dicsőségét és gazdagságát.

- Az apánk büszke lenne ránk - mondta Tatjána. - Ő tette lehetővé

mindezt.

- Apánkra és urunkra, Csingiszre! - kortyolt bele a konyakba Bordzsin.

- És a hódítás kezdetére!

24.

A KOCSISZÍNT KÖRÜLVEVŐ BIZTONSÁGIAK parancsnoka az övére akasz

totta a rádióját. A Batbold nevű, medvealkatú férfit most értesítei ték,

hogy a kínai küldöttség elhagyta a birtokot. Ha a két betolako dó még

életben lenne, gondolta bőszen, most ütött az órájuk.

A kavargó por miatt nem lehetett belátni a szín belsejébe, de a korábbi

nyíl- és ólomzápor súlyosan megsebesíthette a kémeket, meri már nem

dobáltak szerszámokat. Sőt nem is észleltek mozgást mai hosszú percek

óta. Biztosan feldobták a talpukat, vonta le a kővetkeztetést Batbold. A

biztonság kedvéért azért még engedélyezett három sortüzet, majd

tűzszünetet parancsolt.

Ezután leszállt a lováról, kivonta rövid kardját, és három emberével

gyalogosan megközelítette a színt, hogy megnézze a tetemeket. Három

méterre lehettek a nyitott épület szélétől, amikor bentről széttört faláda

reccsenése hallatszott. Ahogy Batbold és emberei mozdulatlanná

dermedtek, egy új hang hallatszott, egy fémes, halkuló berregés. A pa-

rancsnok tétován közelebb lépett, és most végre mozgást látott az egyik

szekér mögött. A berregés megint felhangzott, és megint elhalkult.

- Ott vannak! - mutatott a szekér felé. - Lőjétek le őket!

A három biztonsági őr lövésre emelte a karabélyát, de mielőtt még tüzet

nyithattak volna, valami előrobbant a ládák mögül, és hangos ber-

regéssel nekik rontott. Batbold tátott szájjal figyelte a feléjük robogó

oldalkocsis motorbiciklit. A fakópiros vasparipa nyergében a vezető he-

lyén egy láda ült, és ugyanígy mellette is, az oldalkocsiban. Batbold

csak akkor fogta fel, hogy ez csupán látszat, amikor félreugrott a jármű

útjából. Védekezően maga elé kapta a kardját, de elkésett.

Ahogy a motorbicikli elsuhant a mongol mellett, Giordino ugrott elő a

dobozból, akár egy vérszomjas paprikajancsi, hogy egy lapáttal

állkapcson sózza a biztonsági főnököt. Batbold bambán ránézett, és

elterült a porban.

Page 161: Clive Cussler - A Kán Kincse

A főnök mögött álló őrök ijedten szétrebbentek, anélkül hogy egyetlen

lövést is leadtak volna. Az egyik megbotlott a saját lábában, és az ol-

dalkocsi elé esett, de megúszta egy csúnya lábsérüléssel. A második

elfutott, a harmadiknak pedig Giordino mért ki egy nyaklevest a

lapáttal.

A doboz oldalába ütött résen át kikandikáló Pitt elkanyarodott a

puskával felfegyverzett lovasoktól, és az íjászok felé vette az irányt.

Célba vette azt a helyet, ahol a legnagyobb volt a távolság két ló között,

és teljes sebességre kapcsolt.

- Bújj vissza, mert forró lesz a levegő! - kiáltott hátra Giordino.

Még szinte ki sem mondta, nyílvesszők sorozata csapódott a sebtében

tákolt fapáncélzatnak. Pitt egy szúrást érzett a bal lábában, de ügyet sem

vetett rá: most mással volt elfoglalva.

A koros motorbicikli fekete füstöt okádva robogott a lovasok felé.

Amint azt Pitt remélte, a puskások nem nyitottak tüzet, mert attól

tartottak, hogy a társaikat is eltalálhatják. Az íjászoknak viszont nem

kellett visszafogniuk magukat, és nem is tették ezt.

Pitt úgy döntött, hasznosabb lenne ritkítani az ellenséges vonalakat,

ezért célba vette az egyik lovat. Az állat hátrahőkölt a pöfögő

fenevadtól, majd védekezően felágaskodott; lovasa a kantárszárba ka-

paszkodva himbálózott valahol az oldala és a hasa között. Egy lándzsa

villant el Pitt orra előtt, aztán már túl is jutottak a lovasok vonalán.

Giordino hátrafordult az oldalkocsiban, és kinézett a ládából. A lovasok

pillanatok alatt rendezték soraikat, és máris üldözőbe vették őket.

- Még mindig nem adták fel - jelentette Giordino. - Egy kicsit

eljátszadozok velük. Ha az ugratóhoz érkeztünk, szólj.

- Már közeledik - válaszolta Pitt.

Mielőtt befészkelte volna magát a ládába, Giordino egy patkókkal leli

zsákot talált a szekér oldalára akasztva. Bölcsen belökte az ülés mellé,

és most arra készült, hogy lövedéknek használja a patkókat. A ládából

előugorva dobálni kezdte velük a legközelebbi lovas fejét. Nem volt

könnyű jól dobni a görbe fémdarabokat, de Giordino hamar felismerte

aerodinamikai jellemzőiket, és kezdett célba találni velük. Hamarosan

ki is ütött velük két lovast, és megzavart a nyilazásban néhány másikat,

arra kényszerítve az üldözőket, hogy lemaradjanak tőlük.

Pitt a zuhatag irányába robogott a motorbiciklivel. Amikor a színben

nekigurult a csehszlovák járműnek, attól tartott, hogy egy halom

rozsdával van dolguk. Az 1950-es Jawa 500 OHC-nek még levegő is

volt a kerekeiben, néhány liter benzin a tankjában, s a kéthengeres

motor is már hét újraélesztési kísérlet után felköhögött és most ott volt a

birtok végében, ahol a falat a sziklás lejtő helyettesítette.

Page 162: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Öveket becsatolni, felszállunk - figyelmeztette Pitt egyetlen utasát.

Giordino visszabújt az oldalkocsiba, és fél kézzel megmarkolta a

fülke elején végigfutó csövet. A másik kezében egy patkót tartott -az

utolsót -, amit már nem volt ideje eldobni.

- Hátha szerencsét hoz - dugta be az ülés mellé.

Pitt tudta, hogy kész öngyilkosság, amire készülnek, de ez volt az

egyetlen kiút. A meredélyhez érve hagyta, hogy a motorbicikli

kiguruljon a semmibe. Tízméternyi zuhanás következett egy majdnem

függőleges sziklafal mellett, aztán a Jawa első kereke a lejtőnek

csapódott, majd a másik kettő is követte. A motorbicikli egy hatalmasat

rugózott, levetve magáról a faládákat, melyek bármilyen ormótlanok is

voltak, az utasok életét mentették meg, és észvesztő sebességgel gurulni

kezdett.

Az oldalkocsi miatt a járműnek elvileg fel kellett volna borulnia a földet

éréskor, de Pitt határozott kézzel tartotta a kormányt, és úgy fordította

az első kereket, hogy ellensúlyozza az aszimmetriát. Ösztönei makacsul

követelték, hogy kanyarodjon félre, de Pitt nem engedett nekik, hanem

egyenesen lefelé irányította a motorbiciklit, és hagyta, hogy szabadon

guruljon. A nyaktörő sebesség pedig lendületet jelentett, és a lendület

egyensúlyt. Ráadásul Giordino patkója is szerencsét hozott nekik:

egyetlen fa vagy nagyobb kő sem volt az útjukban. Az ellenszél

süvítése és a motorzaj elfedte a dörrenések hangját, csak a pattogó

kőszilánkok jelezték, hogy megint lőnek rájuk.

A terasz szélére érve néhány őr megállt, és tűz alá vette a menekülőket,

de a szél és a kerekek felkavarta por lehetetlenné tette a pontos célzást.

Féltucatnyian folytatták az üldözést: gyalogosan levezették a lovakat az

ösvényen, aztán ismét nyeregbe pattantak, és vágtára sarkallták az

állatokat.

Pitt és Giordino ezalatt összeszorított fogakkal kapaszkodott az órán-

ként százharminccal száguldó motorbiciklibe. A hullámvasút zuhanós

részével vetekedő szakasz nem tartott tovább néhány másodpercnél,

aztán a lejtő szelídülni kezdett. Még mindig szédítő sebességgel

száguldottak, de legalább a zuhanás érzése megszűnt. lejtőszög

csökkenése azonban egyben azt is jelentette, hogy egyre több kő és fa

került az útjukba, amiket ilyen sebesség mellett egyáltalán nem volt

könnyű kikerülni. Egy kiszögellő szikla akkorát repített rajtuk, hogy

mindketten kiemelkedtek az ülésből, de sikerült visszahuppanniuk még

a következő akadály előtt.

A kényszerűen gyors kormánymozdulatok óhatatlanul kibillentették

őket az egyensúlyi helyzetükből, amit Giordino azzal igyekezett

ellentételezni, hogy szükség szerint jobbra vagy balra csúszott az ol-

dalkocsiban. Minden igyekezete ellenére Pittnek nem sikerült minden

Page 163: Clive Cussler - A Kán Kincse

egyes akadályt kikerülnie; az oldalkocsi több kőnek is nekiütközött, ami

határozottan nem tett jót a karosszériájának.

A lejtő síksággá nyúlt szét, s a sziklák, fák és bokrok helyét száraz fű

foglalta el. Pitt kénytelen volt gázt adni, hogy tartani tudja eddigi

sebességüket. A szél ugyanolyan vad maradt, mint volt, és Pitt úgy

érezte, mintha egyenesen az arcába fújna. A por sűrűn és fáradha-

tatlanul kavargott, a látótávolság tíz méter alá csökkent.

- Még mindig a nyomunkban vannak? - kiáltotta át Pitt az oldalkocsiba.

Giordino jelezte, hogy igen. Folyamatosan figyelte a hegyoldalt, és

látta, hogy a lovasok leereszkedtek a sziklafalon. Messze voltak és

porfelhő vette körül őket is, de nyilvánvaló volt, hogy a hajsza még

csak most kezdődik el.

Pitt is tisztában volt ezzel, ahogyan arról sem feledkezhetett meg, hogy

idegen terepen vannak, és egy agg motorbiciklitől függ az életük.

A Jawára azonban egyelőre nem lehetett panaszuk. A cseh gyár -amely

a háború idején kézigránátokat és egyéb fegyvereket állított elő -

technikai újításairól, megbízható és könnyű, mégis bivalyerős

motorjairól volt híres, legalábbis amíg nem államosították. Annak

dacára, hogy alig kotyogott némi benzin a tartályban, vígan, egyetlen

köhintés nélkül vitte őket. A kérdés csak az volt, hogy meddig fogja ezt

tenni. Mivel ennek nem ő volt a megmondhatója, Pitt úgy döntött, hogy

addig fogja hajtani, amíg van mit. Elszántan megmarkolta a gázkart,

ütközésig fordította, és belerobogott a kavargó porba.

25.

A SÖTÉTSÉG HAMAR RÁTELEPEDETT a szélesen hömpölygő sztyeppre. A

sebesen száguldó felhők kitakarták a holdat és a csillagokat, sűrű

feketeségbe burkolva a füves tájat. Időnként ugyan előbukkant egy-egy

halvány fénysugár, de aztán gyorsan el is veszett a porfellegben, és csak

a négyütemű motor hibátlan pöfögése maradt.

A vén motorbicikli és oldalkocsija úgy pattogott a fűtengerben, mint

egy vitorlás a hullámok hátán. Pitt már alig érezte a kezét, de elszántan

tekerte a gázkart, készen rá, hogy az utolsó csepp benzinig a maximu-

mot hozza ki a gépből. A fű és a hepehupás terep ellenére óránként

nyolcvan kilométerrel repesztettek, folyamatosan növelve az őket és ül-

dözőiket elválasztó távot, de ez legfeljebb haladékot jelentett. A motor-

bicikli kerekei jól látható nyomokat hagytak a fűben, így egyetlen per-

cig sem volt kétséges: ha megállnak, a mongolok megtalálják őket.

Page 164: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt abban reménykedett, hogy előbb vagy utóbb ráhajtanak egy föld-

útra, de csak egy ösvényt találtak, ami túl keskeny volt ahhoz, hogy el-

fedje a keréknyomokat. Egy alkalommal Pitt fényt látott a távolban, és

rögtön arra kanyarodott, a fénypászma azonban eltűnt egy porfelhőben,

és utána már csak a vaksötét éjszaka maradt. Később Pitt arra lett

figyelmes, hogy a talaj kezd megváltozni előttük. A lankák kisimultak -

amit az is bizonyított, hogy Giordino ritkábban és kevésbé hevesen szit-

kozódott -, a fű pedig gyérebbé vált, majd fokozatosan eltűnt, és csak a

sziklás, kavicsos talaj maradt, amit itt-ott bokrok pettyeztek.

A Mongólia csaknem teljes déli harmadán terpeszkedő Góbi sivatag

északi peremére értek - egy régen kiszikkadt beltenger partjára.

Az aszályos, inkább köves síkságok, mint hullámzó homokdűnék

jellemezte tájon meglepően gazdag fauna él - gazellák, sólymok és

egyéb vadak -, de ebből most nem sok minden látszott. Pitt már annak

is örült, hogy követni tudja a gránitgyűrődéseket a vízmosások között.

A Jawa kerekei itt jobban tapadtak, és ezzel a sebesség is nőtt, de

ugyanígy nőtt a porfelhők vastagsága is. A háromkerekű még majdnem

egy órán keresztül pattogott és potyolódott a sziklák és bokrok közt, az-

tán a motor köhögni kezdett, és bő egy kilométerrel később, miután az

utolsó csepp benzint is megette, egy erőtlen hörgéssel megállt.

A sivatag csendje szinte tapinthatóan ölelte körül őket, csak a törpe

növésű bokrok ágai közt fütyülő szél és a futtukban összekoccanó

homokszemek sercegése tette próbára motorzajtól eltompult hallásukat.

Az ég kezdett kitisztulni, a csillagok egyik a másik után bukkantak elő a

felhők mögül, hogy apró fénymorzsákat szórjanak a kihaltnak látszó

sivatagra.

Pitt az oldalkocsi felé fordult, ahol egy békésen hortyogó homokku-

pac - ez volt Giordino! - ült, elszántan a korlátot szorongatva. A hirtelen

csend és a pattogás utáni mozdulatlanság azonban még őt is megza-

varta. Pislogva kinyitotta a szemét, és belenézett a sötétségbe.

- Mi ez? Beleestünk a Bajkál-tóba?

- Nem éppen - felelte Pitt. - És nem is a Holdon vagyunk. Ki kell

ábrándítsalak: ez még mindig Mongólia, és a lovasság még mindig a

nyomunkban van.

Amíg Giordino kimászott az oldalkocsiból, Pitt megvizsgálta a sebét. A

nyílvessző csak karcolta a lábszárát, mielőtt beékelődött volna két

hűtőborda közé a motoron. A seb már nem vérzett, a nadrágja szára

azonban átázott és kopogósra kérgesedett.

- Rendben van a lábad? - kérdezte Giordino a seb láttán.

- Szerencsém volt. Majdnem odaszegezett a motorhoz - húzta ki Pitt a

törött nyílvesszőt.

Giordino hátranézett.

Page 165: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Milyen messze lehetnek?

Pitt egy gyors fejszámolást végzett, majd közölte:

- A tempójuktól függ, de szerintem lehet közöttünk vagy harmincöt

kilométer. Nem hajszolhatják a lovaikat a végtelenségig.

-A jelek szerint nem vezet út ebbe az irányba, különben autókat küldtek

volna utánunk.

- Én attól tartottam, hogy helikoptert fognak ránk küldeni, dc a porvihar

ebben is a segítségünkre volt.

- Remélem, azóta feltörte a becses hátsójukat a nyereg, és bedobták a

törülközőt. Vagy legalább várni fognak reggelig, további haladékot

adva nekünk, hogy lestoppoljunk valakit.

- A gond csak az, hogy egyetlen kamiont se látok a közelben -felelte

Pitt. Megfogta a kormányt, és lassan körbetolta a motorbiciklit. A

fényszóró egy magas, sziklás dombot világított meg tőlük balra, a másik

három irányban azonban a sivatag olyan lapos és kopár volt, mint egy

biliárdasztal.

- Ha engem kérdezel - mondta Giordino -, ennyi kucorgás után

kifejezetten örülnék egy kis sétának. De nem lehetne, hogy ezúttal ne

széllel szembe?

- Majd eldöntjük, hogy merre, de előtte még vár ránk egy bűvész-trükk

- felelte Pitt.

- Miféle trükk?

- Azt hittem, kézenfekvő. El kell tüntetnünk egy motorbiciklit a

sivatagban.

A lovasok hamar belátták, hogy nem tudják tartani az iramot a mo-

torbiciklivel, ezért visszafogták a lovaikat. A mongol ló arra lett kite-

nyésztve, hogy ha kell, korgó gyomorral is hosszú órákon át trappoljon

a sztyepp porában. Alacsony, zömök, szépnek aligha nevezhető állat, de

állóképességében nincs párja a nyugati telivérek között.

Az őrjárat parancsnoka biztos volt benne, hogy az öreg motorbicikli

nem fogja sokáig bírni ezen a terepen. Az előttük elterülő sztyepp és a

sivatag nem sok rejtekhelyet kínált az elkövetkező százötven kilo-

méteren, a nyomok pedig, villantott maga elé az elemlámpájával, nap-

nál is világosabban mutatták az utat. Ha nem hajszolják túl a lovakat,

nem lesz szükség pihenőre, és reggelre utolérhetik a kémeket. Erősítést

- terepjárókat - nem akart hívni a birtokról. Az oroszok idegen terepen

mozogtak, nem jelenthettek komoly kihívást hat jól képzett mongol

harcos számára, akik - amint azt karikalábuk is bizonyította egyszerre

tanultak meg járni és lovagolni. Még néhány röpke óra, és azok, akik

megszégyenítették a társaikat, halottak lesznek.

A motorbicikli berregését egy darabig még hallani lehetett, ha a

megfelelő irányból fújt a szél, de egyre halkabban, mígnem teljesen

Page 166: Clive Cussler - A Kán Kincse

elenyészett, és a harcosok magukra maradtak a süvöltő széllel - és a

gondolataikkal. Öt órán keresztül lovagoltak szótlanul, és csak ak kor

álltak meg, amikor elérték a sivatag szélét.

A kemény, kavicsos felület miatt itt már jóval nehezebb volt követni a

keréknyomokat. Többször is elvesztették a sötétben, és ilyenkor vissza

kellett ügetniük egy darabon, hogy újra megkeressék az elemlámpáik

fényénél. Hajnal tájban a szél végre elült, és vele együtt a por is

leülepedett. A nappali fényben a nyomokat is jobban lehetett látni, így

lehetővé vált, hogy fokozzák a tempót.

A nyomok egy vízmosásban futottak, majd egy sziklafal tövében

elhaladva kikanyarodtak egy széles, homokos lapályra. Itt még követni

lehetett őket egy darabon, aztán hirtelen, minden átmenet nélkül

megszűntek.

- Menj, és keresd meg a folytatást - küldte ki a parancsnok az egyik

emberét.

Az őr előrevágtatott, egy pillanatra lefékezett, lecsapott egy kört, aztán

megfordult, és - immár jóval lassabban - visszaügetett.

- Eltűnt - jelentette értetlen képpel.

- Lehetetlen! - mordult rá a paranpsok. - Biztos, hogy jól megnézted? /

- Sehol semmi. A homok érintetlen.

- Ostobaság! - szólta le a felettese, és a lova véknyába vágta a sarkát,

hogy maga nézzen utána a dolognak. De hiába írt le egyre nagyobb kö-

röket, a motorbiciklit mintha a föld nyelte volna el. Visszajött, és immár

a nyeregből leszállva, gyalogosan követte a keréknyomokat egészen ,

addig, míg hirtelen véget nem értek. A sziklás talajt fedő homokréteg

vékony volt, de olyan finom por alkotta, hogy egy hangya is nyomot ha-

gyott volna benne. És mégis, bármerre nézett, a parancsnok csak patkó-

nyomokat látott, melyek közé a saját lábnyomai vegyültek.

A kémek nem hagyták el a motorbiciklit, következésképp nem is

tolhatták vissza, hogy elrejtsék valahol. A jármű köddé vált, és vele

együtt köddé váltak ők is.

26.

A „KÉMEK" EGY SASFÉSZEKBŐL figyelték őket, egy kényelmes szikla-

párkányról, húsz méterrel a sivatag fölött. Még sötét volt, amikor

felmásztak ide, és egészen mostanáig az igazak álmát aludták, míg a

lovasok érkezése meg nem zavarta őket. Most hason feküdtek a zu

Page 167: Clive Cussler - A Kán Kincse

hanytálca alakú mélyedésben, és elégedetten figyelték a lent tébláboló

mongolokat.

A nap éppen a hátuk mögött volt, így nem kellett attól tartaniuk, hogy

megláthatják őket. Üldözőik egy idő után szétváltak, és hatan háromfelé

mentek - ketten előre, ketten jobbra és ketten balra.

Giordino vigyorogva Pitt felé fordult:

- Úgy tűnik, bejött a tipped, Houdini. De ugye tudod, hogy most még

jobban utálnak minket?

- Nagyszerű! Minél dühösebbek, annál kevésbé fognak odafigyelni a

részletekre.

Egy órával később a kétfős csapatok visszatértek a keréknyom végéhez,

aztán a parancsnok vezetése alatt elindultak a vízmosás irányába. A

sziklánál ketten lemaradtak, és bekanyarodtak a fal tövébe.

- Ideje meghúzni magunkat - suttogta Pitt, ahogy a patkók kopogása

közelebb ért.

A párkány alatt az egyik mongol leszállt a nyeregből, és mászni kezdett.

Giordino megmarkolta a keze ügyébe helyezett követ, és felkészült a

legrosszabbra. Mielőtt felkapaszkodtak volna a sziklára, mindent

megtettek, hogy eltüntessék a nyomaikat, de sötét volt, bármi

elkerülhette a figyelmüket. Ráadásul volt még más is, ami szemet

szúrhatott az üldözőiknek.

A férfi nem volt jó hegymászó, de ha lassan is, egyre közelebb került a

párkányhoz. Giordino karja megfeszült, de Pitt türelemre intette.

- Semmi! - kiáltotta a mongol, akit legfeljebb másfél méter választhatott

el a párkány szélétől. A társa sürgető hangon visszakiáltott neki, ő pedig

engedelmesen ereszkedni kezdett. Pár perccel később lehuppant a

homokba, aztán a patkók megint kopogni kezdtek, és a vízmosás felé

távolodtak.

- Ez meleg helyzet volt - engedte el a követ Giordino.

- Ezért kell szót fogadni - felelte bölcs képpel Pitt.

- Na igen - morogta sértődötten Giordino. - Te már csak tudod. Most mi

legyen? - nézett a távolodó mongolok után. - Maradunk?

- Igen. A szimatom azt súgja, hogy még visszatérnek.

Pitt abból indult ki, amit a tizenharmadik század mongol hódítóiról

olvasott. Dzsingisz kedvelt trükkje volt, hogy visszavonulást színlelve

tőrbe csalta a diadalittas ellenség csapatait, és amikor azok a legkevésbé

számítottak erre, gyilkos ellentámadásba lendült. Pitt attól tartott, hogy

ha most gyalogosan nekivágnak a sivatagnak, könnyen úgy járhatnak,

mint annak idején a kán gyanútlan ellenségei. Éppen ezért úgy döntött,

nem mozdul, amíg teljesen biztos nem lehet benne, hogy a mongolok -

ha csak ideig-óráig is - feladták a keresést.

Page 168: Clive Cussler - A Kán Kincse

Maradt tehát a kőteknő, és maradt a várakozás. Egy órával később vad

lódobogás verte fel őket, és egy vaskos porfelhő teteje tűnt fel a sziklák

felett. Nem sokkal ezután hat ló vágtatott elő a vízmosásból; lovasaik

olyan elszántan hajtották őket, mintha a Santa Anita-i lóversenypálya

célegyenesét taposták volna. Csak a keréknyomok végénél lassítottak,

hogy megint szétváljanak, és átkutassák a területet minden irányban.

Közel egy órán át vizslatták előreszegett fejjel a port, aztán ugyanolyan

hirtelen, mint ahogy megjelentek, összeálltak, és elhagyták a környéket.

- Pedig nem is tapsoltuk vissza őket - mondta Giordino, miután eltűntek

a láthatár mögött.

- Szerintem nem lesz több ráadás - felelte Pitt. - Ideje nyakunkba venni

a lábunkat. Hátha találunk valahol egy útszéli hamburgeres bódét - tette

hozzá korgó gyomorral.

Leereszkedtek a sziklapárkányról, és ű keréknyomok felé indultak. Egy

sűrű tamariszkuszbokor mellett vezetett el az útjuk, melynek ágai - bár

ez csak az avatott szem számára volt felfedezhető -egy oldalkocsi

belsejéből nőttek ki. A karosszéria felső részét véletlenszerűen

elhelyezett sziklák takarták.

- Ahhoz képest, hogy éjszaka csináltuk, egészen pofás - mondta

büszkén Pitt.

- Azért a szerencsének is sokat köszönhetünk - paskolta meg Giordino a

zsebébe rejtett patkót.

Pitt trükkje egyszerű volt, de nagyszerű. Visszagyalogolt a vízmo-

sáshoz, keresett egy olyan szakaszt, ahol a kemény sziklaágy miatt nem

hagytak nyomot, és a két pont között eltüntette a keréknyomokat egy

vesszőnyalábbal. Ezután Giordinóval visszatolták a motorbiciklit a víz-

mosásig - időnként meg-megállva, hogy elseperjék a lábnyomaikat -,

majd a sziklaágyhoz érve lekanyarodtak vele eredeti pályájukról, és

továbbtolták, olyan távol a kijárattól, amennyire csak lehetett. Ezután a

szerszámkészlet segítségével, amit Giordino fedezett fel az ülése alatt,

leszerelték az oldalkocsit, hogy a motorbiciklit az oldalára fektessék, és

beássák a homokba egy lapáttal, amit Pitt az ülés támlájából barkácsolt.

Az oldalkocsit már jóval nehezebb volt eltüntetni a sziklaágyat fedő

arasznyi homokban. Miután a kereket leszerelték, a csónakot a tama-

riszkuszok közé cipelték. Az alsó részét beásták, a felső részét pedig

befedték egy tamariszkusszal, amit Pitt a belsejébe ültetett. Ezután

kerültek köréje a szikladarabok, hogy az se legyen szem előtt, amit az

ágak nem takarnak. Hogy jó munkát végeztek, azt mi sem bizonyította

jobban, mint a közelben látható patkónyomok.

Álltak a bágyasztó déli napsütésben, és az elhantolt motorbiciklit

nézték.

Page 169: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem hiszem, hogy hiányozni fog - szólalt meg Giordino. - A lelket is

kirázta belőlem.

- A választékot elnézve - mutatott Pitt körbe a kihalt, hátborzongatóan

csendes tájon - nem is volt olyan rossz.

Maga elé tartotta a karóráját, és úgy fordult, hogy a Doxa kismutatója -

ami most a kettesen állt - a nap felé mutasson. Régi túlélőfogás, hogy

ha nincs iránytűd, de van karórád és az északi féltekén állsz, akkor

délnek félúton a tizenkettes és a kismutató között kell lennie.

- Nyugatnak megyünk - fordult négy óra irányába Pitt. Előtte, a láthatár

szélén vöröses árnyalatú hegyek magaslottak. - Valahol ott lesz a

Transz-Mongólia vasútvonal. Pekingtől Ulánbátorig tart, úgyhogy csak

bele kell botlanunk.

- Vajon miért érzem úgy, hogy gőzöd sincs, mennyire vagyunk tőle? -

kérdezte Giordino.

- Azért, mert tényleg nincs - vont vállat Pitt, és határozott léptekkel

elindult a hegyek irányába.

27.

NEM SOK OLYAN HELY VAN a világban, ahol a hőmérséklet olyan

szélsőséges értékek között ingadozik, mint a Góbi sivatagban. Nyáron a

negyven Celsius-fok feletti hőség a jellemző, télen pedig nem ritkán

mínusz negyven fok alá esik a hőmérséklet, míg a napi ingadozás

mértéke elérheti a harmincöt fokot. A Góbi, mely a mongol „víz nélküli

hely" kifejezésből kapta nevét, az ötödik legnagyobb sivatag a bolygón.

A ma csontszáraz területeket egykor beltenger borította, a későbbi

korokban pedig mocsár volt, számtalan dinoszaurusz élőhelye.

Délkeleti tájait még ma is látogatják az őskori leletekre vadászó

paleontológusok.

A vidék kihalt volt és kopár, de a maga módján mégis szemet gyö-

nyörködtető. A hegyek vörös-rózsaszín homokkőfalai, a barna, szür-

ke és ébenfekete kavicsokkal teleszórt síkság és a makulátlanul vilá-

goskék égbolt látványa olyan megnyugtatóan hatott az idegekre, hogy

az ember könnyen elfelejthette: a halál völgyében jár.

A délutáni léghőmérséklet jócskán meghaladta a harminchét fokot, és

bár lágy szellő fújdogált, a nap perzselte kövek között elviselhetetlen

volt a lét. Jó lett volna legalább a nadrágszárat és az inguj-jakat

felhajtani, de mindketten tudták, hogy ennek keserves ára lenne: az

ibolyántúli sugárzás elleni védekezés sokkal fontosabb volt, mint a

komfort - vagy annak illúziója. A zakót levetették, de nem dobták el; a

Page 170: Clive Cussler - A Kán Kincse

derekukra csomózva várta, hogy szerepet kapjon, ha eljön az éj. Fejüket

a zakó béléséből készített selyemkendőkkel védték, amitől úgy néztek

ki, mint két botcsinálta kalóz.

A helyzet azonban távolról sem volt ilyen vicces. Már második napja

nem ettek és nem ittak; az éhségérzetük furcsa módon eltompult, a

szomjúság azonban könyörtelenül gyötörte őket, és egyelőre remélni

sem merték, hogy oltani tudják. Pitt tudta, hogy akár egy-két napig is

kihúzhatnák víz nélkül, ez azonban azt kívánta volna, hogy takarékosan

bánjanak maradék erejükkel, és idejük nagy részét árnyékban töltsék.

Ami, érvelt magának Pitt, egyet jelentett volna azzal, hogy feladják.

Márpedig ő nem feladni akarta, hanem életben maradni, ehhez pedig

mielőbb lakott területié kellett jutniuk.

A Góbi hatalmas és ritkán lakott sivatag, de nem lakatlan. Ott, ahol

kutat lehet ásni, apró falvak pettyezik a térképet, a csenevész füvekkel

benőtt területeken pedig nomád pásztorok legeltetnek. Ha nem

torpannak meg, biztatta magukat Pitt, törvényszerűen bele kell futniuk

valakibe. A kérdés csak az volt, hogy mikor fog sor kerülni rá. És hogy

megérik-e...

Következetesen nyugatnak tartottak, a karóra és a nap segítségével

tartva az irányt. Nem sokkal napnyugta előtt egy pár halvány kerék-

nyom keresztezte útjukat.

- Halleluja! Szenzáció! Értelmes élet jelére bukkantunk! - próbált

lelkesnek mutatkozni Giordino.

Pitt leguggolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a nyomokat. Néhol

alig lehetett kivenni őket a homoktól, és már azt sem lehetett

megállapítani róluk, hogy terepjáró vagy teherautó hagyta-e őket.

- Az biztos, hogy nem tegnap jártak itt - közölte Pitt.

- Vagyis nem éri meg a kitérőt?

- Ezek a nyomok lehetnek ötnaposak, de ugyanúgy lehetnek öt

hónaposak is - rázta meg a fejét Pitt.

Nagy volt a kísértés, de végül egyhangúan ügy döntöttek, hogy ma-

radnak az eredeti elképzelésüknél, és folytatják nyugat felé vezető út-

jukat. Bölcs döntés volt. Egész Mongóliához hasonlóan a sivatagban

sem voltak kijelölt útvonalak. Mindenki arra ment, amerre jónak látta,

és általában mindenki mást látott jónak. Ha valaki egy térképen

bejelölte volna az országot keresztül-kasul szelő keréknyomokat és csa-

pásokat, Mongólia egy tál spagetti képét öltötte volna magára.

Amint a nap eltűnt a láthatár mögött, a levegő hűlni kezdett. A hőség

után jólesett a hűsölés, és a két vándor új erőre kapva folytatta útját az

éjszakai iránypontnak kijelölt szikla felé. Éjfél tájban érték el. A

ragyogó félhold fényénél kerestek maguknak egy lapos ho-

mokkőtömböt, és leheveredtek a sziporkázó csillagok alá.

Page 171: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Az ott a Nagy Göncöl - mutatott Giordino a Nagy Medve csillagkép

könnyen azonosítható részére. - Közvetlenül felette pedig a Kis Göncöl

látható.

- Aminek a rúdján a Polárist, az Északi Sarkcsillagot találod. Pitt felállt,

arccal a Sarkcsillag felé fordult, majd oldalra nyújtotta bal kezét.

- Nyugat - mutatott egy sötétbe burkolózó hegygerincre néhány

kilométerrel odébb.

- Siessünk, mielőtt még bezár - állt fel zsémbesen Giordino. A patkó a

combjának ütődött, ő pedig önkéntelenül megtapogatta, és

mindentudóan elmosolyodott.

A hegygerincet nehéz lett volna szem elől téveszteni, de Pitt azért

ötpercenként az égboltra pillantott, hogy ellenőrizze, a Sarkcsillag ott

van, ahol lennie kell, tőlük jobbra. Az élelem és a víz hiánya kezdett

megmutatkozni rajtuk: a lépteik lassulni kezdtek, és egyre ritkábban

szóltak egymáshoz. Pitt sérült lába is egyre jobban lüktetett, mintha

minden egyes lépésnél egy nyílvesszőt forgattak volna meg a lábszárá-

ban. Az eleinte még kellemesen hűvös levegő most már csípősen hideg

volt, és bár a zakók és a mozgás egyelőre melegen tartották őket, utóbbi

rengeteg energiát elemésztett, amit nem volt honnan pótolni.

- Mali után azt ígérted, hogy nem lesz több sivatag - utalt Giordino arra

az esetre, amikor egy illegális radioaktív temető után kutatva majdnem

odavesztek a Szaharában.

- Én csak azt mondtam, hogy nem lesz több Szahara - védekezett Pitt. ^

- Na persze. Akkor legalább azt mondd meg, mikor várhatom, hogy

Rudi behívja a parti őrséget?

- Arra kértem, hogy szedje össze a felszerelést a Verescsaginon, és ha

sikerül szereznie egy teherautót, a hétvégére jöjjön Ulánbátorba.

- Az még három nap. Addigra mi is odaérünk.

Pitt elmosolyodott a bátor megjegyzésen. Egy percig sem kételkedett

benne, hogy ha lenne vizük, ez az elnyűhetetlen olasz emberke akkor is

elgyalogolna Ulánbátorig, ha a hátán kellene odacipelnie őt.

Ahogy a hőmérséklet tovább csökkent, észak felől csípős szél támadt

rájuk, gyorsabb tempóra ösztönözve őket, hogy melegen tartsák

magukat. Továbbra is a hegy volt a cél, de egy ideje úgy tűnt, mintha

nem akarna közelebb kerülni. Miután két órán át botladoztak egy

kavicsokkal teleszórt völgyben, a terep fokozatosan emelkedni kezdett.

Egy hosszú és fárasztó szakaszon dombok és völgyek váltogatták

egymást, aztán a talaj kisimult, és egyenesen nekifutott a hegy lábának.

Itt egy rövid pihenőt tartottak, aztán elindultak meghódítani a hegyet.

Eleinte egészen jól haladtak, de a kezdeti lendület hamar elfogyott, és

végül négykézláb, lógó nyelvvel értek fel a gerincre.

Page 172: Clive Cussler - A Kán Kincse

Egy lassan vánszorgó felhő takarta el a holdat hosszú percekre,

koromfekete sötétségbe burkolva a hegytetőt. Pitt lerogyott egy gomba

alakú kőre, Giordino pedig felállt, és kétrét görnyedve a levegőt kap-

kodta. Bár mindketten tartották a formájukat, már egyikük sem volt az a

virgonc csődör, mint tíz évvel ezelőtt/

- A királyságomat egy telefonért - zilálta Giordino.

- Én egy lóban is kiegyeznék - felelte Pitt.

A hold végre előbújt leple mögül, kék derengésbe vonva környezetüket.

Pitt nyújtózott egyet, aztán átsétált a hegytető túlsó széléhez, és lenézett

a mélybe. A hegyoldal felső része meredek volt, deréktól lefelé azonban

dombok és repedezett sziklák tarkították, amik egy teknő alakú völgyet

vettek körül. Pitt tekintete elidőzött a miniatűr medencén: alján

elszórtan fekvő, kerekded, sötét formákat vélt felfedezni.

- Al! Nézd meg, jól látom-e, vagy csak káprázat - mutatott lefelé. - Te is

azt látod, amit én?

- Ha két korsó sört és szendvicset látsz felénk kacsingatni, akkor a

válaszom: igen. - Giordino felegyenesedett, és odament Pitthez.

Hosszasan, ráérősen elnézelődött, végül közölte, hogy két tucat fekete

pöttyöt lát a völgy aljában. - Nem egy Manhattan, de lakott területnek

látszik.

- Azok a kerek foltok gerok lehetnek. Egy kisebb település, vagy egy

nomád pásztorhorda - találgatott Pitt.

- Ahhoz elég nagy, hogy akadjon egy kávéfőzőjük - dörzsölte össze a

tenyerét fázósan és egyben várakozóan Giordino.

- Maradjunk inkább a teafőzőnél.

- Ha jó forró, a tea is megteszi.

Pitt a karórájára pillantott. Három óra felé járt.

- Ha most elindulunk, napkeltére lent lehetünk.

- Épp időben, hogy ne maradjunk le a reggeliről.

A lejtő meredek részét megkerülték, aztán bevetették magukat a szik-

lákkal teleszórt dombok közé. A remény, hogy a nehezén már túl

vannak, és hogy lent a faluban enni- és innivalót kaphatnak, új erőt

adott nekik.

A sziklák néhol olyan meredeken emelkedtek föléjük, hogy újabb

kerülőket kellett tenniük. Aztán ezek is szép lassan elfogytak, és már

csak kisebb homokkő-kiszögellések maradtak, amiken már két meg-

fáradt vándor is át tudott kelni. Ezután egy kisebb fennsík következett,

aminek a szélén pihenőt tartottak; az árnyékokba burkolózó falu innen

már csak bő másfél kilométerre volt.

A nap első fénysugarai pírt vontak az égbolt keleti aljára, de még túl

korán volt ahhoz, hogy használható fényt adjanak. A sátrak körvonalai

azonban már kivehetőek voltak, ezekből - a sötétszürke körvonalakból a

Page 173: Clive Cussler - A Kán Kincse

sivatag szőkesége ellenében - Pitt huszonkettőt számolt meg. Ezek jóval

nagyobbaknak tűntek, mint amiket Ulánbátor környékén láttak. Lámpa

vagy tűz fényét egyikből sem látták kiszűrődni.

A sátrak körül háziállatok álldogáltak, de hogy tevék voltak-e vagy

lovak, azt egyelőre nem tudták megállapítani. Az állatok egy részét

karámba zárták, a többiek szabadon elkószálhattak volna.

- Ha jól emlékszem, lovat kértél - mondta Giordino.

- Reméljük, nem tevék.

Az út utolsó szakasza könnyen járható volt. Alig száz méterre lehettek a

falutól, amikor Pitt mozdulatlanná dermedt. Giordino nem tudta, mire

vélni a dolgot, de követte a példáját, aztán feszülten fülelt és kémlelt, de

semmi szokatlant nem tapasztalt. Tökéletes csentl volt, a szél zúgását

leszámítva egyetlen hangot sem lehetett hallani, ahogyan mozgást sem

észleltek.

- Mi az? - súgta végül Pitt fülébe.

- Az állatok - felelte csendesen Pitt. - Nem mozognak. Giordino még

egyszer szemügyre vette a közelben álldogáló teve

ket, három barna, bolyhos bundájú jószágot. Felemelve tartották ;i

fejüket, mintha szagot kaptak volna. Giordino legalább egy pera>,

bámulta őket, de meg se moccantak.

- Lehet, hogy alszanak - vont vállat.

- Nem - mondta határozottan Pitt. - Szaguk sincs.

Pitt épp elég farmot és tanyát látott már, hogy tudja, ha valahol jószág

van, ott trágya is akad. Közelebb araszolt, és kinyújtotta a kezét az

állatok felé. Azok meg se rezdültek, még akkor sem, amikor Pitt

beletúrt az egyiknek a bundájába. Giordino rémülten látta, hogy Pitt

megragadja a teve nyakát, és ellöki magától. Az állat nem tiltakozott;

mereven eldőlt, és egyetlen hang nélkül elterült a porban. Giordino

odarohant, és értetlenül az égre meredő lábakra nézett. Csakhogy azok

nem lábak voltak, hanem kétszer négyes lécek.

A feldöntött teve, akárcsak a falu teljes állatállománya, fából volt.

28.

- ELTŰNTEK? HOGY ÉRTITEK AZT, hogy eltűntek? - hördült fel Bordzsin.

Az ütőér úgy kidudorodott a nyakán, mint egy hosszú, kövér földigi-

liszta. - Az embereid a sivatagba is követték őket!

A zord biztonsági főnök olyan bűnbánó képpel állt Bordzsin előtt, mint

egy szűkölő kiskutya.

Page 174: Clive Cussler - A Kán Kincse

- A nyomokat mintha elvágták volna, upm. Rejtély, hogyan tűntek el a

motorbiciklivel együtt. Ha valaki felvette volna őket, annak nyoma

lenne. A legközelebbi falu ötven kilométerre van, a helyszíntől keletre,

ők azonban dél felé tartottak. A sivatagban a túlélési esélyük egyenlő a

nullával - mondta alázatosan Batbold.

Tatjána ellépett a bárpulttól, a fivére kezébe nyomott egy pohár vodka

martinit, majd belekortyolt a sajátjába, és megkérdezte:

- Kínai kémek voltak?

- Nem - felelte Batbold. - Nem hiszem. A kínaiak nem hiányolták őket.

Egyébként is a mongol kíséret egyik autójával jutottak be. Ami talán

még ennél is érdekesebb, tökéletesen rájuk illik annak a két férfinak a

személyleírása, akik két nappal ezelőtt betörtek az ulán-bátori

telephelyünkre.

- A kínaiak nem lettek volna ilyen bumfordiak - jegyezte meg Bordzsin.

- Ezek nem voltak kínaiak. Láttam őket. Oroszoknak tűntek, bár dr.

Gantömör, aki a laborban szót váltott az egyikkel, azt mondja, hogy

amerikai akcentussal beszélt.

Tatjána majdnem belefulladt a koktéljába.

- Amerikait mondtál? Hogy néztek ki?

- Amennyit én láttam az ablakból, az egyik magas volt és sovány, fekete

hajú, a másik pedig alacsony, zömök, a haja sötétbarna és göndör -

mondta Bordzsin.

Batbold bólintott.

- Ennél többet én se tudok mondani róluk. - Azt bölcsen elhallgatta,

milyen közel volt hozzájuk, amikor az ásóval leütötték.

- Ez úgy hangzik, mintha a NUMA emberei lettek volna - tátogott

Tatjána. - Dirk Pitt és Al Giordino. Ők mentettek ki minket arról a

halászhajóról a Bajkálon. És ők jöttek fel a Primoszki fedélzetére, hogy

kiszabadítsák az orosz tudóst.

- Hogy bukkanhattak a nyomodra? - kérdezte szigorú arccal Bordzsin.

- Nem tudom. Talán azokon keresztül, akiktől kibéreltük a Pri-moszkit.

- Olyasmibe ütötték az orrukat, amihez semmi közük. Merre jártak a

birtokon?

- Behajtottak lapos gumival a garázsba, aztán bementek a kuta-

tószárnyba. Dr. Gantömör rögtön telefonált nekünk, így az embereim

perceken belül ott voltak. A behatolók valahogy mégis kikerülték őket,

és valószínűleg a házba akartak bejutni, amikor ön meglátta őket a

szentélynél.

Bordzsin arca eltorzult a haragtól, a véna majd eldurrant a nyakán.

- Csak az olajkutatókat keresik - mondta Tatjána. - A munkánkról

semmit sem tudnak. Ne aggódj, testvérem.

- Nem lett volna szabad idehoznod őket - sziszegte a férfi.

Page 175: Clive Cussler - A Kán Kincse

- A te hibád - vágott vissza Tatjána. - Ha nem végeztél volna idő előtt a

németekkel, akkor most nem lenne szükség ezekre.

Bordzsin izzó tekintettel a húgára nézett.

- Velük is végezni fogunk. Tegyél róla, hogy mielőbb kész legyenek az

adatok kiértékelésével. Azt akarom, hogy a hétvégére halottak

legyenek!

- Ne aggódj. Az amerikaiak semmit sem tudnak, és különben sem

jutnak ki élve a sivatagból.

- Remélem, igazad van - csillapodott le Bordzsin. - Ezek a vízhez

vannak szokva, nem a sivataghoz. De azért a biztonság kedvéért küldd

le a szerzetest - mondta Batboldnak.

- Bölcs döntés, testvérem - helyeselt Tatjána.

- Lassú és gyötrelmes halálukra - emelte meg a poharát Bordzsin.

Tatjána is felhajtotta a maradék koktélt, de nem érzett se kárörömet, se

elégedettséget. Ahogy a két amerikait ismerte, még könnyen érhették

őket meglepetések.

Mintha egy hollywoodi westernfilm díszletei közt bolyongtak volna,

ahol a kellékes, valamilyen rejtélyes oknál fogva, tevékkel helyet-

tesítette a lovakat. Pitt azóta számolta a színpadi tevéket, hogy bele-

botlottak az első háromba, a századiknál azonban feladta.

- Az a texasi fickó jut eszembe erről, aki félig elásott Cadillaceket tart

az udvarában - jegyezte meg Giordino.

Odamentek a legközelebbi gerhez. Durván kétszer akkora volt, mint

egy átlagos mongol lakósátor: mintegy harminc méter átmérőjű és

majdnem négy méter magas. Pitt talált rajta egy fehérre festett ajtót;

amint azt a hagyományok megkívánták, az ajtónyílás dél felé nézett.

Pitt megkopogtatta a keretet. A vékony ajtókeret meg se rezdült a keze

alatt, és a hangja is furcsán tompa volt. Pitt rátette a tenyerét a

ponyvával fedett nemezlapra, és meglökte. Mintha falnak ütközött

volna.

- Azt hittem, már nem érhet meglepetés - hajtotta fel a ponyva szélét. A

nemezbélés a helyén maradt, de Pitt lehajolt, és feltépett belőle egy

darabot. A nemez alól egy fehérre festett fémfelület bukkant elő. - Egy

tartály.

- Víz? - csillant fel Giordino szeme.

- Vagy kőolaj - lépett hátra Pitt, hogy számba vegye a többi sátrat is.

- Lehet, hogy nomád sátornak nagyok, de kőolajtartálynak eléggé

törpék - reménykedett Giordino.

- Mert ez csak a jéghegy csúcsa. Fogadni mernék, hogy be vannak ásva

jó tíz-tizenöt méter mélyre, és mi csak a tetejüket látjuk.

Giordino kilazított egy követ a talajból, és nekivágta a tartálynak.

Visszhangzó kongás volt a válasz.

Page 176: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Üres. - Giordino tett néhány lépést, és nekidobta a követ egy másik

gémek. A kő lepattant róla, és az előbbihez hasonló hangot csalt elő

belőle. - Ez is.

- Ennyit a kávéfőződről - mondta Pitt.

- De miért akarhat valaki a semmi közepén falunak álcázni egy rakás

olajtartályt? - tűnődött Giordino.

- Nem lehetünk messze a kínai határtól. Lehet, hogy tőlük féltik a

kőolajukat. Gondolom, a célközönség a kémholdak és a légi fotókat

készítő repülők. Fentről egészen élethű lehet a díszlet.

Körbejárták a „műfalut", de hiába próbálkoztak a sátrakkal, mind-

egyikben ugyanazt találták, mint az elsőben: egy üres tartályt. Éle-

lemnek vagy bármi egyébnek, ami nem műteve vagy díszlet volt, nyo-

mát sem látták. Egyetlen ger volt, ami különbözött a többitől. Ennek az

ajtaja valóban ajtó volt, és egy szivattyúállomáshoz vezetett, hat

méterrel a felszín alatt. A padlóból kiálló 122 centiméteres fúrócsövet

vezetékek útvesztője kötötte össze a tartályokkal.

- Egy olajkút föld alatti kőolajvezetékekkel - állapította meg Pitt.

- Amiket alagútfúróval alakítottak ki - tette hozzá Giordino. -Hol is

láttunk ilyent legutóbb?

- Úgy tűnik, már megint az Avarga útjait kereszteztük. Lehet, hogy

köze van az üzlethez, amit a kínaiakkal készülnek megkötni? De mi

köze?

A csüggedtség, a szomjúság és a perzselő nap melege arra késztette

őket, hogy bent maradjanak a szivattyúház hűvösében. A kemény

sziklapárkány után úgy érezték magukat a filcdarabokból összedobott

matracon, mintha felhők tetején feküdnének. Nem is kellett hozzá sok,

hogy átlebegjenek az álmok világába.

Mire felébredtek, a nap már félig eltűnt a nyugati láthatár mögött, ők

pedig levertebbnek érezték magukat, mint valaha. Nehezen indultak

útnak, és hiába hajtották magukat, csigatempóban haladtak, mintha

mindketten legalább negyven évet öregedtek volna az elmúlt

negyvennyolc óra alatt. A szél megint feltámadt, neki-nekiló-dulva,

mintha abból akart volna ízelítőt adni, ami még rájuk vár. A tartályokról

letépett filcdarabok most is jó szolgálatot tettek, ezúttal ponchók és

fejfedők alakjában, melyek nélkül az északi hideg még keservesebbé

tette volna útjukat.

Továbbra is nyugatnak tartottak, eleinte Pitt karórájára hagyatkozva, a

sötétség beálltával pedig a Sarkcsillag alapján tájékozódva, míg a

felkavart por el nem rejtette előlük ezt is. Ezután már csak egyetlen

iránypontjuk maradt, egy S alakú hegygerinc, de erre is csak ideig-óráig

számíthattak.

Page 177: Clive Cussler - A Kán Kincse

A két férfi makacsul egymás oldalán haladt, egy tapodtat sem maradva

le a másiktól, mintha egy láthatatlan lánc kötötte volna őket össze.

Valószínűleg éppen ez a konok összetartás volt az, ami lehetővé tette,

hogy az agyukat eltompító köd ellenére is mozgásban tartsák lábaikat.

Pitt fejében, mintha egy karcos lemez pörgött volna a megfáradt

tekervények között, ugyanaz a három szó visszhangzott: menni vagy

meghalni. Taplószáraz, fájdalmasan bedagadt torka is figyelmet kért, a

vég nélkül ismétlődő mantra azonban nem hagyta szóhoz jutni.

Giordino - Pitt öntudatlanul észlelte ezt, oda sem pillantva, a szeme

sarkából - totális közönnyel meredt maga elé. Ahogyan Pittnek, neki is

minden idegszálával akarnia kellett, hogy képes legyen egyik lábát a

másik elé rakni.

Az idő elvesztette jelentését, s tudata valahol a lét és nemlét határán

lebegett. Egy időre teljesen kikapcsolt, de amikor magához tért, még

mindig menetelt, és Giordino is ott volt mellette. A gondolatai kezdtek

elkalandozni; a felesége jutott eszébe, a Kongresszusban dolgozó

Loren, akivel - bár régóta szerették egymást - nemrégen házasodtak

össze. Akkor azt hitte, hogy a világjáró korszaka végleg lezárult. Loren

maiakkor tudta, hogy a férje képtelen lesz sokáig egy helyben ülni,

amikor ő maga még szentül hitte, hogy ezentúl minden másként lesz.

Aztán, alig néhány hónappal azután, hogy kinevezték a NUMA

vezetőjévé, a washingtoni iroda kezdett szűk lenni számára. Loren, aki

jól ismerte őt, és tudta, hogy akkor a legboldogabb, ha első szerelme, a

tenger ölén ringhat, észrevette ezt, és arra biztatta, hogy menjen ki

terepre. Az egymástól távol töltött idő, állította, csak jót fog tenni a

kapcsolatuknak. Pitt nem volt benne biztos, hogy ezt komolyan is

gondolja, de mivel maga sem hitte, hogy egy rövidebb kiruccanás

veszélyt jelenthet a házasságukra, megfogadta a tanácsát. És tessék,

most jó úton haladt afelé, hogy időnap előtt özvegyet csináljon

Lorenből!

Egy, de az is lehet, hogy két órával később a szél irányt váltott, és vadul

rájuk rontott északnyugatról. A por vattasűrűségű függönyt vont

köréjük, eltakarta az útirányt mutató hegygerincet, az arcukat is meg-

csipkedte, és úgy telefújta a szemüket homokkal, hogy már a puszta

látás is fájdalmat okozott. Különben már minden mindegy volt. A

lábukat már nem is érezték; úgy vánszorogtak, mint két élőhalott, és

hogy elkerüljék a szembeszelet, öntudatlanul délnek kanyarodtak.

így bolyongtak egy ideig, és talán utolsó leheletükig ezt tették volna, ha

Giordino meg nem botlik néhány kőben. Az olasz előrebukott, Pitt

pedig megtorpant, és erőtlenül lehajolt, hogy felsegítse. Giordino fel-

emelte vaskos kezét, megmarkolta Pitt csuklóját, majd váratlanul rántott

egyet rajta. Pitt elvesztette az egyensúlyát, és átesett a barátján. Ahogy

Page 178: Clive Cussler - A Kán Kincse

ott feküdt a finom homokban, arra lett figyelmes, hogy a szél már nem

vágja a szemébe a port. A kövek, amelyekben Giordino megbotlott, egy

barlangszerű mélyedés száját védték a széltől; ha Giordino nem éppen a

kőrakás mögé esik be, soha nem veszik észre a hívogatóan tátongó

üreget. Maradék erejükkel bevonszolták magukat a mélyedésbe, beta-

karták a fejüket a filccel, és ájultan elterültek a puha homokágyban.

29.

GIORDINO ÁLMODOTT. Azt álmodta, hogy egy mozdulatlan tükrű tró-

pusi tóban lebeg. A meleg folyadék olyan sűrű volt, mint a szörp, és

lelassított, kínszenvedéssé tett minden mozdulatot. A víz váratlanul

nekiloccsant az arcának - apró, forró hullámok sorozatában. Giordino

elfordította a fejét, hogy elkerülje őket, de azok követték mozdulatait.

Csak most figyelt fel a szagra; kellemetlen volt, tömény bűz, és olyan

élénk, hogy az már gyanús volt egy álomtól. A visszataszító aroma

végül felverte álmából, és arra késztette, hogy felpattintsa elnehezült

szemhéját.

Ragyogó napfény vágott a szemébe, de annyit azért látott két pis-logás

között, hogy nem tóvíz csapkodja testét. Ehelyett egy vaskos, rózsaszín

tömlő ereszkedett le rá, hogy forró érintésével képen törölje. Ahogy

elfordította a fejét, a tömlő folytatását is meglátta: két sárga kerítés

fogta közre, aminek egy hatalmas, kilométer hosszú orr adott otthont.

Az ebből kitóduló leheletben rothadó hagyma, fokhagyma és limburger

sajt bűze keveredett.

Giordinónak végre sikerült kinyitnia mindkét szemét, és lerázva az

agyára telepedett pókhálót, a gigantikus orr mögötti, hosszú szem-

pillákkal árnyékolt csokoládébarna szempárba nézett. A teve érdek-

lődve visszapislogott rá, aztán bőgött egy hangosat, és hátrébb lépett,

hogy megkóstolja a homok alól kiálló filcdarabot.

Az olasz felült, és megállapította, hogy az álombeli szirup valójában

nap melegítette homok volt. Az éjszakai szélvihar alatt jó harminc

centiméternyi homok gyűlt be a mélyedésbe, két apró dombot emelve a

filcekbe burkolt alakokra. Giordino kiszabadította a kezét a „szörpből",

és megrázta a szomszédos homokbuckát. Az mozgolódni kezdett, aztán

a filctakaró félrelibbent, és Pitt gyűrött arca bukkant elő. Ajkai sebesek

voltak, bőrét vörösre égette a nap, de a puszta tény, hogy élve látja

viszont a barátját, mosolygó csillogást csalt beesett szemérc.

Page 179: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Egy új nap a paradicsomban - mondta recsegő hangon. A vihar

kitombolta magát az éjjel, a nap akadálytalanul perzselhette a kiszáradt

földet.

Giordino kifordult a homokból, megrázkódott, aztán a zsebébe nyúlt, és

elégedetten bólintott: a patkó a helyén volt.

- Nem vagyunk egyedül - sercegte olyan hangon, mintha acélfor gácsot

húzgált volna csiszolópapíron.

179

Pitt kimászott a homoktakaró alól, és felnézett a néhány lépéssel odébb

álldogáló négylábúra. Egy baktriai teve volt, amint azt oldalra lógó

dupla púpjáról látni lehetett. A bundája kellemes mokkabarna színű

volt, két oldalán sötétebb foltokkal. Az állat egy pillantás erejéig

viszonozta Pitt érdeklődését, aztán folytatta a barátkozást a filccel.

- A sivatag hajója - jegyezte meg Pitt.

- Nekem inkább bárkának tűnik - felelte Giordino. - De nem ez a

kérdés, hanem az, hogy mit tegyünk vele. Üljünk a hátára, vagy inkább

együk meg?

Pitt épp azon tűnődött, lenne-e erejük bármelyikre is, amikor egy éles

füttyentés hallatszott az egyik dűne mögül. Egy kisfiú bukkant fel a

domb tetején, egy pettyes sárga ló nyergében. Zöld deli viselt, rövidre

nyírt fekete haját kopott baseballsapka fedte. A fiú odalovagolt a

tevéhez, és a nevén szólította. Amikor az állat kérdőn felemelte a fejét,

a fiú egy bot végére rögzített hurkot vetett a nyakába, és szorosra húzta

rajta a kötelet. Csak ekkor pillantott le, és vette észre a homokban

heverő férfiakat. Tágra nyílt szemmel, riadtan nézte őket, mint aki

kísértetet látott.

- Hello! - mosolygott rá cserepes ajkaival Pitt. Álló helyzetbe küzdötte

magát; a homok miniatűr zuhatagokban ömlött a ruhájáról. -Tudnál

segíteni?

- Ti... angolul beszéltek - dadogta a fiú. \

- Igen. Beszéled a nyelvünket?

- Angolt tanulok a kolostorban - felelte büszkén a fiú.

- Eltévedtünk - közölte erőtlen hangon Giordino. - Van vized és

ennivalód?

A fiú lecsúszott a fanyeregből, és egy kecskebőr tömlőt varázsolt elő. A

két férfi megnedvesítette az ajkait, aztán beleszürcsöltek a vízbe, és

ittak néhány apró kortyot. A fiú ezalatt elővett egy összehajtogatott

kendőt, és egy darab szárított túrót csomagolt ki belőle. Apró darabokra

vágta, és megkínálta vele az idegeneket, akik hálásan elmajszolták az

ennivalót, és leöblítették néhány korty vízzel.

- A nevem Nojon - közölte a fiú. - És a tiétek?

- Én Dirk vagyok, ő pedig Al. Jó, hogy találkoztunk, Nojon.

Page 180: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Bolondok vagytok, Dirk és Al, hogy víz és hátas nélkül keltek útra a

sivatagban - mondta szigorú arccal a fiú. Aztán meglágyult, és

barátságosan hozzátette: - Hazajöttök velem az otthonomba, ahol

szívesen lát titeket a családom. Alig egy kilométer innen. Egy rövid

lovaglás nektek.

A fiú levette a nyerget a ló hátáról, és felsegítette őket. A mongol póni

alacsony volt, így Pitt könnyedén fel tudott kapaszkodni rá, aztán

Giordinót is felcibálta. Nojon megfogta a kantárszárat, és észak felé

indult. A megkötött teve engedelmesen követte őket.

Szűk tíz perccel később Nojon megkerült velük egy terebélyes ho-

mokkősziklát, és egy békésen bozótfüvet legelő tevecsorda látványa

tárult a szemük elé. A köves síkság közepén egy magányos ger állt;

koszos, fehér ponyvából készült, délnek néző ajtaját narancssárgára

színezték. A sátor mellett egy faoszlopokból és kötelekből összerótt

karámban néhány zömök barna ló legelészett. Egy szikár, simára bo-

rotvált férfi épp felszerszámozni készült az egyiket, amikor a háromfős

karaván befutott.

- Apám, ezek az emberek eltévedtek a sivatagban - mondta a fiú az

anyanyelvén. - Amerikaiak.

A férfinak elég volt egy pillantást vetnie a megviselt alakokra, hogy

tudja, Eriig kánnal, az alvilág urával incselkedtek. Gyorsan lesegítette

őket a lóról, és viszonozta erőtlen kézfogásukat.

- Gondoskodj a lóról - utasította a fiát, és bevezette a két idegent az

otthonába.

A ger belseje éles kontrasztban volt a viharvert külső résszel. Aljának

minden egyes négyzetméterét élénk színű szőnyegek borították, kelle-

mes összhangban a rácsos falakat fedő virágmintás szőttesekkel. A

szekrények és az asztalok vidám piros, narancssárga és kék színekben

pompáztak, a mennyezettartó gerenda pedig citromsárgára volt festve.

A sátor beosztása a hagyományokat követte. A bejárattól balra egy

szekrénnyel kombinált fogas volt a lószerszámoknak és egyéb hol-

miknak. Jobboldalt volt a „női" rész a főzéshez szükséges kellékekkel,

középen pedig a tűzhely és egy kályha, amiből a mennyezeten át egy

bádogkürtő vezetett ki a szabadba. Kétoldalt, a szélső falak mentén,

három alacsony ágyat helyeztek el, hátul pedig, a bejárattal ellentétes

oldalon a családi oltár kapott helyet.

Nojon apja a ger bal oldalára vezette őket, a tűzhely mellett álló

székekhez. Az asszony, egy kecses, hosszú hajú, kedvesen mosolygó

nő, letette a család kopott teáskannáját, és nedves törülközőket hozott,

hogy megtisztítsa kezüket és arcukat. Miután ezzel megvolt, odatett

főni néhány csík ürühúst, majd kicserélte a véres kötést Pitt lábán. A

vendégeket előbb híg fekete teával kínálta, majd büszkén eléjük tette a

Page 181: Clive Cussler - A Kán Kincse

főtt húst, és szárított sajtot szolgált fel melléje. Az étel ízetlen volt, de

annyi éhezés után Pitt és Giordino olyan lelkesen falta, mintha a legjobb

francia étterem konyháján készült volna. Miután az ürüt és a sajtot

elrágcsálták, az ember előhozott egy ajraggal - házi erjesztésű

kancatejjel - teli bőrzacskót, és teletöltött három csészét.

Közben Nojon is bejött, és leült melléjük, hogy a szüleinek tolmá-

csoljon, akik nem beszéltek angolul. Az apja mély, csendes hangon

beszélt, és egyenesen a vendégek szemébe nézett.

- Az apám, Cengel, és az anyám, Arjúna üdvözölnek titeket ott-

honunkban - mondta a fiú.

- Köszönjük a szívélyes fogadtatást. Az életünket mentették meg.

- Pitt megemelte a csészéjét, és belekóstolt az ajragba. Olyan íze volt,

mintha meleg sört kevertek volna össze íróval.

- Árulják el nekem, mit keresnek a Góbiban élelem és víz nélkül?

- kérdezte Cengel a fián keresztül.

- Egy turistacsoportról szakadtunk le - lódította Giordino. - Követtük a

nyomainkat, de az éjszakai vihar után elvesztettük őket.

- Szerencséjük, hogy a fiunk megtalálta önöket. Nem sok települést

találni a sivatagnak ezen a részén.

- Mennyire vagyunk a legközelebbi falutól? - kérdezte Pitt.

- Van egy apró település húsz kilométerre innen. De egyelőre elég a

kérdésekből - mondta Cengel a nyúzott arcok láttán. - Most pihenjenek.

Majd később még beszélünk.

Nojon megmutatta nekik az ágyaikat, aztán kiment az apjával, hogy

ellássa a csordát. Pitt hátradőlt a puha ágyon, és agádig gyönyörködött a

sárga gerendákban, míg el nem nyomta az álom.

Alkonyatkor ébredtek a főtt ürühús ismerős illatára. A ger körül, a

szabadon bóklászó, szelíd tevék között sétáltak, amikor Cengel és

Nojon vágtatott be a szikla mögül. Egész délután az elkóborolt állatokat

keresték.

- Most már sokkal jobban mutatnak - mondta a házigazda.

- És jobban is vagyunk - felelte Pitt. Az étel, az innivaló és a pihenés

megtette hatását, mindketten meglepően frissnek érezték magukat.

- A feleségem főztje az oka. Igazi elixír - vigyorgott a férfi. Kikötötte a

lovát, megmosakodott egy vödör szappanos vízben, aztán visszavezette

a vendégeit a sátorba. Megint ürü és szárított sajt volt a menü, de ezúttal

nudli is járt melléje. Pitt és Giordino most már jóval kevesebb

lelkesedéssel pusztította az ételt. Az aj rag már korábban előkerült, és

ezúttal apró kerámiabögrékből fogyasztották, amelyek sehogyan sem

akartak kiürülni.

- Szép csordája van - bókolt Giordino a vendéglátójuknak. - Hány állat

van?

Page 182: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Százharminc tevénk van és öt lovunk - válaszolta Cengel. - Nem

kevés, de csak negyede annak, amennyit régebben birtokoltunk a határ

túloldalán.

- Belső-Mongóliában?

- Igen, az úgynevezett autonóm régióban, ami gyakorlatilag egy a kínai

tartományok közül. - Cengel haragtól szikrázó szemmel nézte a lobogó

tüzet.

- Miért jöttek el?

Cengel az oltáron álló megfakult fekete-fehér fénykép felé intett a

fejével. A fotó egy lovon ülő fiút és egy öregembert ábrázolt, aki a

kantárszárat fogta. A fiú Cengel átható tekintetével nézett vissza rájuk a

fényképről.

- A családom legalább öt nemzedéke legeltetett a Góbi keleti síkságain.

Apámnak egykor több mint kétezer tevéje volt. Azok az idők azonban

elmúltak, mintha a szél fújta volna el őket. A kínai hivatalnokok

nincsenek tekintettel a természeti egyensúlyra. Fokozatosan ki-

szorítottak minket az ősi legelőkről, és arra kényszerítettek minket,

hogy a sivatag legkopárabb részeire tereljük a csordáinkat. Ők közben

kiszívták a vizet mindenhonnan, ahol csak találtak, mert az iparosítás

szent érdeke ezt kívánta. Ennek eredményeképp a füves területek az

orruk előtt pusztultak ki. A sivatag napról napra terjeszkedik, de ez már

egy halott sivatag. A bolondok nem foglalkoznak vele, míg el nem éri

Pekinget, de akkor már késő lesz. A családom miatt nem volt más

választásom, mint átlépni a határt. A legelők itt sem valami dúsak, de

errefelé legalább tisztelik a pásztort - mondta büszkén.

Pitt ivott még egy kortyot a keserű ajragból, és tűnődve a fényképre

nézett.

- Nagy bűn elvenni egy ember megélhetését.

A tekintete az oltár mögé helyezett, bekeretezett képre siklott. A rajzolt,

régiesen stilizált portré egy kerekded, kecskeszakállas férfit ábrázolt.

- Cengel, ki az a férfi az oltár mögött?

- A Jüan-császár, Kubláj. A világ leghatalmasabb ura, de egyben a

kisember jóindulatú barátja. - Cengel mindezt úgy mondta, mintha

Kubláj még ma is élne.

- Kubláj kán? - kérdezte Giordino. Cengel bólintott.

- Sokkal jobb volt, amikor még a mongolok uralták Kínát - siratta

vissza a múltat.

- Attól tartok, ma már egészen más világban élünk - jegyezte meg Pitt.

Az aj rag kezdett hatással lenni Cengelre. A tekintete fátyolos lett, és

ahogy a kancatej lefelé gördült a torkán, úgy törtek fel belőle az

érzelmek. Látva, hogy a geopolitika kényesen érinti a férfit, Pitt meg-

próbált témát váltani:

Page 183: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Cengel, érdekes látványba botlottunk, mielőtt a vihar lecsapott volna

ránk. Egy műfaluba, tele fából készült tevékkel. Ismered a helyet?

- Ah, igen, a Góbi leggazdagabb pásztora. Csakhogy a kancái egyetlen

csepp tejet sem adnak! - vihogott szívből jövően a férfi.

- Ki építette?

- Egy nagy csapat ember jelent meg a sivatagban gépekkel és csö-

vekkel. Alagutakat ástak a föld alá több kilométer hosszan. Nekem is

fizettek, hogy megmutassam a legközelebbi kutat a főnöknek. Azt

mondta, egy ulánbátori olajvállalatnak dolgoznak, de megeskették őket,

hogy senkinek sem beszélhetnek a munkájukról. Néhány emberük, aki

nem tartotta a száját, eltűnt, és a munkások nagyon idegesek voltak.

Gyorsan megépítették a gereknek látszó tartályokat, kirakták a

fatevéket, és elmentek. A tartályok azóta is üresen állnak, csak a port

gyűjtik. Ez több hónappal ezelőtt volt, és azóta se láttam senkit

visszatérni oda. Ugyanez van a többivel is. \

- Milyen többivel? - kérdezte Pitt.

- Van még három másik ilyen falu is a határ közelében. Mindegyik

üresen áll, kivéve a fatevéket.

- Vannak olajkutak vagy történtek próbafúrások a környéken? Cengel

ezen elgondolkodott, aztán megrázta a fejét.

- Nincsenek. Láttam olajkutakat még régen, Kínában, de ezen a vidéken

egyet sem.

- Szerinted miért álcázzák a tartályokat és veszik körül őket fából

készült állatokkal?

- Nem tudom. Van, aki azt mondja, hogy a tartályokat egy gazdag

pásztor építtette, hogy összegyűjtse az esőt, és visszahozza a füves

legelőket. Egy sámán szerint a faállatokat azért helyezték el, hogy így

engeszteljék ki a sivatagot, amiért megszentségtelenítették az ásással.

Mások úgy gondolják, hogy egy őrültekből összeverődött törzs műve.

De mindegyik téved. Ez egyszerűen a hatalmasok munkája, akik ki

akarják zsákmányolni a sivatag gazdagságát. Mi másért lepleznék

szándékaikat? Mi másért, ha nem azért, hogy leplezzék gonosz

szándékaikat!

Az ajrag alaposan elbánt Cengellel. A férfi kihörpintette a maradékot a

bögréjéből, aztán ingatagon felállt, jó éjszakát kívánt nekik is, a

családjának is, odabotorkált az egyik ágyhoz, és végigzuhant rajta. Egy

fél perccel később már hangosan horkolt. Pitték segítettek az

asszonynak és a fiúnak leszedni az asztalt, majd kimentek a sátor elé

egy kis friss levegőt szívni.

- Még mindig nem értem - nézett fel Giordino a csillagos égboltra. -

Miért tart valaki titokban üres tartályokat a sivatagban?

Page 184: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Lehet, hogy tulajdonképpen nem is a tartályokat akarja elrejteni,

hanem valami sokkal fontosabbat.

- Például?

- Mondjuk a kőolajat - felelte sokat sejtetően Pitt.

30.

CENGEL FÜLSÉRTŐ HORTYOGÁSA ellenére mindketten jól átaludtak az éj-

szakát. Napkeltekor ébredtek, megreggeliztek a családdal - a változa-

tosság kedvéért a menü ez alkalommal tea és nudli volt -, aztán elbú-

csúztak a házaspártól, és köszönetet mondtak a szívélyes vendéglátá-

sért.

- Nem tudom, hogyan hálálhatnánk meg - nyomott Pitt néhány poros

bankjegyet Arjúna kezébe.

~ Egy pásztor gerjének ajtaja mindig nyitva áll. Utazzanak jól, és néha

gondoljanak jó szívvel a Góbiban lakó barátokra.

A férfiak kezet ráztak, aztán Cengel kiment, hogy gondoskodjon a

csordáról. Pitt, Giordino és Nojon felkapaszkodott egy-egy zömök ló

hátára, és észak felé indult.

A fiúnak hetente háromszor be kellett lovagolnia a közeli faluba,

ahonnan az iskolabusz a többi helybeli gyerekkel együtt a kolostor

iskolájába szállította. A kolostorba Ulánbátorból szállították az el-

látmányt, ezt kellett bevárnia Pittnek és Giordinónak a szerzetesek

jóindulatában reménykedve. ^

- Az apád jó ember - mondta Pitt, miután Cengel eltűnt a láthatár

mögött.

- Igen, de nagyon szomorú, amiért olyan távol került a szülőföldjétől. Itt

jól élünk, de tudom, hogy a szíve Hulunburba vágyik. Az innen

délkeletre van.

- Ha itt elboldogul, akkor bárhol sikerülne neki - nézett Giordino körbe

a kopár tájon.

- Nem könnyű, de ha nagyobb leszek, még többet fogok segíteni neki.

Egyetemre fogok járni Ulánbátorban, és orvos lesz belőlem. Aztán

annyi tevét veszek neki, amennyit akar.

Átkeltek egy kavicsos mezőn, aztán éles sziklakiszögellések hosszú

sorát kellett kerülgetniük, mindez azonban még egy apró csuklómozdu-

latot sem kívánt tőlük, mert a lovak betéve tudták az utat. Az egyetlen

gondot a fanyereg jelentette - legalábbis Pittnek és Giordinónak -, az

ugyanis a hagyományos, fából készült mongol típus volt, amit nem a

Page 185: Clive Cussler - A Kán Kincse

kényelemhez szokott nyugati hátsóknak terveztek. A mongol sztyeppék

és a sivatag többi gyermekéhez hasonlóan Nojon hamarabb tanult meg

lovagolni, mint járni, így volt ideje hozzászokni a könyörtelenül

kemény ülőalkalmatossághoz, a két amerikai azonban kínok kínját élte

át.

- Biztos vagy benne, hogy nincs a közelben egy buszmegálló vagy egy

reptér? - kérdezte fintorogva Giordino.

Nojon eltűnődött a kérdésen.

- Busz nincs, csak a faluban, de repülő van. Nem messze innen.

Odaviszlek titeket.

Mielőtt még nemet mondhattak volna a kitérőre^Nojon a lova véknyába

nyomta a sarkát, és előreügetett egy tőlük keletre magasló hegygerinc

felé.

- Már csak ez hiányzott - sóhajtozott Pitt. - De mit számít egykét

repedéssel több a lépünkön?

- Mit siránkozol? Lehet, hogy egy Learjet vár ránk a hegy mögött -

motyogta Giordino.

Nojon nyomai után kanyarodtak, és gyorsabb iramra fogták a háta-

saikat. A lovak boldogan iramodtak a vezérállat után. Elvágtattak a

hegy lábáig, és hangosan kopogó patkókkal - itt sima homokkő lapokon

haladtak egy darabon - megkerülték az északi csücske felől. Ugyanezt

tették néhány nagyobb vándorkővel, aztán végre megpillantották

Nojont, aki egy karcsú orom árnyékában várta őket. Giordino bosszú-

ságára nyoma sem volt reptérnek, de még egy árva repülőgépnek sem,

ameddig a szem ellátott.

A fiú ártatlanul rájuk mosolygott, és a háta mögött magasló sziklatömb

felé intett. Pitt követte a tekintetét, és egy mélyedésben, félig a

vöröses árnyalatú homok alá temetve, néhány különös, ezüstös fényű

szikladarabot pillantott meg.

- Szép kis sziklakert - hümmögte csalódottan Giordino.

Pitt azonban közelebb lovagolt, mert feltűnt neki, hogy van két szikla,

amik mintha ikertestvérei lennének egymásnak. Ahogy közelebb ért,

hirtelen világossá vált: nem köveket lát, hanem két homokba fulladt

csillagmotort. Az egyik a fejjel lefelé fordult repülőgép orrához tarto-

zott, a másik egy szárnyhoz, melynek vége eltűnt a homok alatt.

Míg leszállt a nyeregből, hogy leseperje a homokot az egyik motor

burkolatáról, Nojon és Giordino is odalovagolt. Pitt felnézett a

barátjára, és fülig érő szájjal közölte:

- Tévedtél. Ez nem egy Learjet, hanem egy hárommotoros Fokker.

Page 186: Clive Cussler - A Kán Kincse

31.

A FOKKER F VIIB HETVEN ÉVE hevert háborítatlanul ugyanazon a he-

lyen. A hanyatt vágódott gépre tonnaszám gyűlt a homok; a jobb szár-

nyat már teljesen eltemette, és már a törzsből is alig lehetett látni

valamit. A bal szárny és hajtómű valamivel távolabb hevert, a szikla

mellett, amely a kényszerleszállás után leszakította a törzsről. A gép

orra harmonikává gyűrődött, a pilótafülke színültig megtelt homokkal.

A pilóta és a másodpilóta csontváza beszíjazva lógott az ülésről. Pitt

félreseperte a homokot a törzs pilóta alatti részéről. Egy megfakult

felirat tűnt elő: Blessed Betty.

- Kereshettek volna maguknak ennél alkalmasabb helyet is a leszállásra

- morogta Giordino. - De mintha azt mondtad volna, hogy ezek a régi

vasmadarak elpusztíthatatlanok.

- Majdnem. A hárommotoros Fokker, a szintén hárommotoros Fordhoz

hasonlóan, strapabíró repülőgép volt. Byrd admirális egy ilyennel

repülte át az Arktiszt és az Antarktiszt. Kingsford-Smith a maga Fokker

E VH-esével, a Southern Cross-szdX a Csendes-óceánt repülte át 1928-

ban. A Wright Whirlwind motorok hajtotta géppel a világ végéig is el

lehetett volna repülni. - Pitt jól ismerte a régi repülőt: washingtoni

oldsmobilgyűjteményében, amolyan kakukktojásként, egy hárommo-

toros Ford is helyet kapott.

- Egy homokvihar lehetett az oka - vélte Giordino.

Míg Nojon tisztelettudóan a távolból figyelte őket, Pitték a homokon

keresztül kitapogatták az oldalsó ajtó alsó részét, majd mindketten ásni

kezdtek a puszta kezükkel. Néhány percnyi lázas kanala-zással

elegendő homokot kivakartak ahhoz, hogy ki tudják nyitni az ajtót.

Most már világosan látni lehetett, hogy a törzs ajtó mögötti részét

golyók lyuggatták át.

- Mégse a vihar tehet róla - helyesbített Pitt. - Lelőtték őket.

- Na de vajon miért? - tette fel a kérdést Giordino.

Már nyúlt a kilincsért, amikor Nojon váratlanul feljajdult.

- Az öregek azt mondják, hogy holtak vannak odabent. A lámák szerint

nem szabad háborgatni őket. Ezért nem járt még senki a repülőgép

belsejében.

- Tiszteletben fogjuk tartani a halottakat - biztosította Pitt. - El fogjuk

temetni őket, hogy a lelkük békében nyugodhasson.

Giordino elfordította a kilincset, és óvatosan megrántotta az ajtót.

Lécdarabok, homok és porceláncserepek egyvelege ömlött a lába elé.

Pitt a kezébe vett egy törött Jüan-tányért, amelyen egy mázzal festett

zafírkék páva díszelgett.

Page 187: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ezt biztosan nem a nagyi vitrinjéből emelték el - ismerte fel benne a

régiséget. - Legalább ötszáz éves, ha nem tévedek. - Nem volt szakértő,

de búvárként éveken át dolgozott hajóroncsok körül, és sok minden

megragadt benne. Gyakran az egyetlen nyom, ami alapján

azonosíthatták a hajó korát és eredetét, az a néhány cserépdarab volt,

amit a ballaszt közt találtak.

- Ez esetben miénk a világ legrégebbi és egyben legnagyobb kira-

kójátéka - hátrált el Giordino az ajtótól, hogy Pitt is bekukkanthasson.

A repülőgép belseje egy romhalmaz volt. Ripityára tört faládák

hevertek az utastér minden négyzetcentiméterén, és rajtuk tartalmuk,

összekeveredett porceláncserepek, vastag kék-fehér szőnyeget alkotva.

Néhány láda azonban, amiket a farokrészbe ékeltek be, érintetlenül élte

túl a balszerencsés landolást.

Pitt bemászott a géptörzsbe, és hagyta, hogy a szeme hozzászokjon a

félhomályhoz. A vesszőből font, üresen tátongó utasülések alatt olyan

áporodott volt a levegő, mintha a pilóták az imént használták volna el

utolsó leheletükkel. Pitt behúzta a nyakát, és hátrament, hogy legelőször

is az épen maradt ládák tartalmát vegye szemügyre. A törött porcelánok

olyan panaszosan csikorogtak a talpa alatt, hogy önkéntelenül is

lelassított, és szinte lábujjhegyen ért a repülő végébe.

Öt érintetlen ládát talált stencilezett TÖRÉKENY és FIGYELEM:

BRITISH MUSEUM felirattal. Az egyiknek a teteje meglazult; Pitt

fogott egy lécet, és tovább feszítette. A belsejében egy jókora porce-

lántál rejtőzött rongyba csomagolva. Ez is lehetett vagy hétszáz éves;

fehér anyagát zöldeskék máz fedte, amit virágminták díszítettek. Pitt

megcsodálta, aztán visszatette a ládába. Amint a látható kép mutatta, a

repülőgép antik kerámiákat szállított, és - hála az égnek - nem volt

egyetlen utasa sem.

Pitt visszament az ajtóhoz.

- Sikerült kiderítened valamit a rakományról? - kérdezte tőle Giordino.

- Csak annyit, hogy a British Museumnak címezték. Hátul találtam

néhány ép ládát. Antik porcelán.

Pitt átbújt az első széksor alatt, és megállt az elülső válaszfalnál. A

becsapódáskor a ládák nagy része előrerepült, kisebb törmelékhegyet

hozva létre a fal tövében. Pitt átlépett egy öblös, törött edényt, és egy

poros bőrkabátot pillantott meg a cserepek között. Félrehúzta az útjában

álló törött ládát, és megtorpant. A bőrdzseki foglalt volt.

Leigh Hunt mumifikálódott holtteste ugyanott hevert, ahol évtizedekkel

korábban kilehelte a lelkét, miután törött gerinccel kivonszolta magát az

ülésből. Bal karjával egy sárga faládikát ölelt, míg csontos jobb keze

egy noteszen nyugodott. Arcvonásait és torz grimaszát jól megőrizte a

száraz sivatagi levegő és egy vékony homokréteg.

Page 188: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Szegény ördög. Túlélte a zuhanást, de sosem jutott ki innen -

mormogta sajnálkozóan Pitt.

- Az a doboz és a notesz fontos lehetett neki - mondta a háta mögül

Giordino.

Pitt gyengéden kiszabadította őket a múmia szorításából, átadta a

dobozt Giordinónak, majd a közelben talált puhakalappal letakarta a

halott arcát.

- A pilótáknak még ennyi esélyük sem volt - kukucskált be Pitt a

pilótafülkébe. A törött ablakokon át beömlő homok mindent elborított,

csak fent volt egy szűk rés, ahol be lehetett látni.

- Egy fél napba is beletelne kiásni ezt - nézett át a válla felett Giordino.

- Majd legközelebb.

Visszamentek az ajtóhoz, és kibújtak a vakító napfénybe. Nojon

idegesen fel-alá járkált a közelben, de amint megpillantotta őket, meg-

könnyebbülten felsóhajtott. Giordino megmutatta neki a sárga ladikot,

aztán óvatosan felnyitotta a tetejét. A belsejében ott volt a bronzcső és a

gepárdbőr, ugyanolyan kifogástalan állapotban, mint amikor Hunt

megtalálta.

- Nem éppen a koronaékszerek - nézte csalódottan a doboz tartalmát. A

nap felé tartotta a csövet, és megállapította, hogy üres.

- Ebből megtudhatunk egyet s mást - lapozta fel Pitt a noteszt. -

„Ásatások Sangtuban. Munka kezdete: 1937. május 15. Dr. Leigh Hunt

feltárásvezető naplója" - olvasta a címoldalról.

- Folytasd - biztatta Giordino. - Élek-halok, hogy megtudjam, minek

kellett a gepárdbőr dr. Huntnak: ülőpárnának a könyvtárszobájába vagy

párnahuzatnak a szeretője budoárjába.

- Barátaim, tovább kell indulnunk, ha el akarjuk érni a buszt -

figyelmeztette őket Nojon.

- A rejtélynek várnia kell - tárta szét a kezét Pitt. Az ingzsebébe

süllyesztette a füzetecskét, aztán visszament a Fokkerhez, és becsukta

az ajtaját.

- A barátainkkal mi lesz? - kérdezte Giordino.

- Majd felhívom dr. Szargovot, ha Ulánbátorba értünk. Ő majd tudni

fogja, kit kell értesíteni. Dr. Hunt igazán megérdemli, hogy rendesen

katalogizálják a leleteket, melyekért az életét adta.

- Es hogy a pilótákkal együtt tisztességesen eltemessék - tette hozzá

Giordino.

Pitt visszatolta a homok egy részét az ajtóra, hogy zárva maradjon,

Giordino pedig belegyömöszölte a ladikot egy bőr nyeregtáskába.

- Biztosan nem voltak párnák azokban az épen maradt ládákban? -

fintorodon el Giordino, miután visszaültek a kényelmetlen nyeregbe.

Page 189: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt szomorú mosollyal megingatta a fejét. Ahogy elügettek a falu

irányába, még vetett egy utolsó pillantást a repülőgép maradványaira, és

azon tűnődött, vajon miféle titkokat tartogathat számukra Hunt naplója.

Egy órával később már Szindzs „főterén" álltak. Az apró falu, ha

egyáltalán annak lehetett nevezni, alig volt több néhány gemél egy

itatóhely körül. A forrás egész évben működött, és még öntözésre is

futotta belőle, így a falubeli pásztoroknak nem kellett évente többször is

felkerekedniük, hogy új legelőt keressenek csordájukkal. Mint vidéken

általában, a faluban keringő tevék és kecskék száma jócskán

meghaladta a lakókét.

Nojon egy narancssárga zászlóval díszített gerhez vezette új barátait. A

közelben néhány kisgyerek kergetőzött; egy pillanatra lefékeztek, hogy

tátott szájjal megbámulják a jövevényeket, aztán folytatták a

fogócskázást. A nyeregből leszállva Giordino úgy imbolygott, mint egy

részeg tengerész.

- Legközelebb inkább vállalom a púpokat, és egy tevével próbálok

szerencsét - tapogatta meg sajgó ülepét.

Pitt alfele sem volt sokkal jobb állapotban, ő is örült, hogy végre a saját

lábán állhat.

- Elég lenne egy nyár a csorda mellett, és úgy lovagolnátok, mint két

arat - mondta Nojon a mongol lovasokra utalva.

- Egy nyár a csorda mellett, és szétesnék, mint egy rosszul összeszerelt

könyvespolc - morogta Giordino.

A falu egyik lakója, egy idős férfi észrevette őket, és odabicegett

hozzájuk, hogy valamit elhadarjon a fiúnak.

- O Otgonbajar - magyarázta Nojon. - Szeretné, ha meglátogatnátok őt a

gerjében, és innátok vele egy kupa aj ragot.

Egy nagy hengerűrtartalmú motor bőgése kanyarodott elő a dombok

mögül, és nem sokkal később egy fakózöld busz jelent meg a közeli

bukkanó tetején, sűrű porfelleggel a nyomában. Nojon a közeledő

járműre nézett, és megrázta a fejét.

- Sajnos nem lehet. Megjött a buszunk.

- Kérlek, mondd meg Otgonbajarnak, hogy nagyra értékeljük a

meghívását, de kénytelenek leszünk egy másik alkalomra halasztani a

látogatást - mondta Pitt. Kezet fogott az öreggel, az pedig megértően

bólintott, és rámosolygott fogatlan ínyével.

A busz fülsértő gumicsikorgással megállt, és a sofőr rátenyerelt a

dudára. A gyerekek félbehagyták a játékot, és libasorban beálltak a busz

elé, hogy egyenként beugráljanak a nyitott harmonikaajtón.

- Gyertek - indult előre Nojon is.

Az 1980-as években gyártott orosz buszt, egy KAvZ 3967-es modellt,

sok más lerobbant járműhöz hasonlóan, a szovjet hadsereg hagyta hátra.

Page 190: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pattogzó festésével, repedt ablakaival, simára kopott abroncsaival

egyetlen kilométert se tagadhatott le a végigfutott négyszázezerből, de

ahogy egy öreg bokszolót se lehet sutba állítani, ezt is kipofozták, és

visszaküldték az utakra egy újabb menetre.

Miután Nojon nyomában megmászta a busz lépcsőjét, Pitt meglepetten

látta, hogy a sofőr egy idősebb nyugati férfi. A férfi rájuk mosolygott

hófehér szakálla mögül, jégkék szemében vidám fény csillant.

- Udv, fiúk - üdvözölte a két felnőttet. - Nojon azt mondja, hogy az

Egyesült Államokból jöttek. Én úgyszintén. Üljenek le, és máris

indulunk.

A húszszemélyes busz szépen megtelt, miután már három szomszédos

településről is szálltak fel gyerekek. A sofőr mögötti ülésen egy fekete-

sárga tacskó aludt összegömbölyödve, de a két túloldali ülés üres volt;

Pitt ide csúszott be, Giordino pedig melléje tette le lüktető hátsóját. A

sofőr bezárta az ajtót, és kigurult a faluból. Kikerülte a közelben

legelésző csordát, aztán sebességet váltott,.és gázt adott. A motor

felbőgött, és majdnem óránként nyolcvanra gyorsította a kemény

sivatagi talajon pattogó vén autóbuszt.

- A Bulandzsin kolostor nem éppen egy üdülőközpont - nézett rájuk a

sofőr a napellenző fölé szerelt visszapillantó tükörből. - Egy olyan lovas

kalandtúrán vettek részt?

- Nagyjából - felelte Pitt -, és nagyon remélem, hogy a lovas részén már

túl vagyunk. Ulánbátorba szeretnénk visszajutni.

- Nem gond. Éppen holnap jön a teherautó UB-ből az élelemmel. Addig

megszállhatnak a kolostorban.

- Tökéletes - bólintott Pitt, és mosolyogva nézte, hogy egy nagyobb

zökkenésnél a tacskó a levegőbe emelkedik, m\ijd visszazuhan az ülésre

anélkül, hogy a szemhéja megrebbenne.

- Ha nem vagyok indiszkrét, mit keres a világnak ezen a részén? -

érdeklődött Giordino.

- Egy régészeti magánalapítványnak dolgozom, amely a buddhista

kolostorok újjáépítését támogatja. Az 1921-es kommunista hatalom-

átvétel előtt több mint hétszáz kolostor volt az országban. A 30-as évek-

ben majdnem mindegyiket kifosztották és felgyújtották a kormány

emberei. Szerzetesek ezreit végezték ki vagy küldték Szibériába kény-

szermunkára. Azokat, akiknek megkegyelmeztek, arra kényszerítették,

hogy adják fel vallásukat, de a hitüket nem vehették el.

- Nehéz lehet újrakezdeniük a kegytárgyaik és a szent szövegeik nélkül.

- Szerencsére a tisztogatás előtt sok könyvet és műkincset elástak a bajt

szimatoló szerzetesek. Most, hogy sorra nyílnak meg a régi kolostorok,

nincs nap, hogy ne kerülne elő egy-egy újabb, régen elveszettnek hitt

Page 191: Clive Cussler - A Kán Kincse

ereklye. Az emberek még csak most kezdik elhinni, hogy a terrornak

valóban vége.

- Na és hogyan került a vakolókanál mellől egy iskolabusz kormánya

mögé? - kérdezte Giordino.

- Az embernek sok mindenhez kell értenie egy ilyen isten háta mögötti

helyen - nevetett a sofőr. - Az alapítvány nem csak újjáépítéssel

foglalkozik. Az egyezség értelmében iskolákat is létrehozunk a helybeli

gyerekek számára. A nomádok gyerekeinek, mint gondolhatják, igen

kicsi az esélyük arra, hogy szervezett oktatásban részesüljenek. Ezen

próbálunk javítani. Olvasni, írni, számolni tanítjuk őket, és nyelveket is

tanulnak, hogy jobb eséllyel induljanak tovább. A maguk ifjú Nojon

barátja például három nyelvet beszél, és igazi matekzseni. Ha sikerül

tanulási lehetőséget biztosítanunk számára a továbbiakban is, és nem

pottyan az ölébe egy Playstation, akkor jó esélye lesz rá, hogy mérnök

vagy orvos legyen belőle. Ezért dolgozunk.

A busz felkapaszkodott egy hegytetőre, ahonnan egy keskeny völgybe

lehetett lelátni, melynek közepén, üdítő foltként a sivár pusztaságban,

kövér fű zöldellt bíborszínű bokrokkal pettyezve. A bokrok közt kisebb

kőépületek álltak, néhány genel körülvéve. A közelükben egy kisebb

teve- és kecskecsorda rágcsálta a füvet, az oázis túlsó végében pedig

terepjárók parkoltak.

- A Bulandzsin kolostor - jelentette be a sofőr. - Tizenkét szerzetes, egy

láma, tizenhét teve és egy-két alkalmi, de annál buzgóbb amerikai

önkéntes otthona. - Legurult egy zötyögős földúton a völgybe, és beállt

a busszal az egyik ger elé. - Az iskola - magyarázta Pittéknek, miköz-

ben a gyerekek leugráltak a busz lépcsőjéről. Nojon is elviharzott mel-

lettük, lentről integetett nekik, aztán a többiek után iramodott. - Nekem

most be kell mennem földrajzórát tartani - mondta szakállas hon-

fitársuk. - Maguk, fiúk, menjenek be abba az épületbe, amelyiknek az

ereszén egy sárkány szobrozik, és keressék meg Szantanaj lámát. Ő be-

szél angolul, és örömmel el fogja szállásolni magukat.

- Találkozunk még?

- Nem valószínű. Miután hazavittem a gyerkőcöket, még meg kell

állnom egy faluban, hogy előadást tartsak a nyugati demokráciák mű

ködéséről. De örülök, hogy megismerkedtünk. Erezzék jól magukat.

- Hálás köszönetünk a fuvarért és az infóért - válaszolta Pitt.

A sofőr felkapta az alvó tacskót, előhúzott egy földrajzkönyvet az ülés

alól, és bevonult órát adni agerbe.

- Szimpatikus fickó - jegyezte meg Giordino. Felállt, és ő is le szállt a

buszról. Pitt követte, és mielőtt befordult volna az ajtó ele, egy táblát

pillantott meg a szélvédő feletti napellenzőn. ÜDVÖZLÖM A

FEDÉLZETEN. AZ ÖN SOFŐRJE CLIVE CUSSLER.

Page 192: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Igen - bólintott. - Viszont úgy vezet, mint Mario Andretti.

A liget közepén három pagoda formájú épület állt felfelé kunkorodó

tetőkkel, amiket ódivatú, kék színű cserép fedett. A középső, és egyben

a legnagyobb épület volt a templom egy szentélycsarnokkal, illetve egy

raktárszárnnyal. Pitték felmentek a templom bejáratához vezető rövid

lépcsősoron, megcsodálták az ereszen ülő, farkukkal a meredeken

felfelé ívelő tetőt támasztó kősárkányokat, és szerényen beléptek az

óriási, tárva-nyitva álló ajtón a torokhangú kántálástól zengő csarnokba.

Miután a szemük hozzászokott a sötétséghez, két széles, a bejárattól a

hátsó falig érő padot pillantottak meg, amik egy apró oltárt fogtak

közre. Mindegyik padon fél tucat idős szerzetes kuporgott törökülésben,

sáfránysárga köntösben, kopaszra borotvált fejjel. A látogatók

hátratipegtek az oltár mellé, ahol üres volt mindkét pad, és illedelmesen

leültek, hogy megvárják a mantra végét.

Mongóliában a buddhizmusnak a tibeti lámaizmus formáját gyakorolják

már hosszú évszázadok óta. A kormányzat tisztogató akciója előtt a

férfilakosság csaknem egyharmada láma volt, aki az országban

szétszórt, puritán berendezésű kolostorok valamelyikében élte az

aszkéták egyszerű életét. A kommunisták uralma alatt a buddhizmus

csaknem teljesen megszűnt létezni az országban, és egy egész generáció

csak most kezdi megismerni az ősök szellemiségét.

A szertartás, figyelte meg Pitt, nem sokban különbözhetett a sok száz

évvel ezelőttitől. Az égő tömjén illata, a piros mennyezetről és a

falakról lógó, élénk karmazsinszínű zászlókról visszaverődő meleg

gyertyafény, a patinás, Buddhát az inkarnáció különböző alakjaiban

mutató szobrok és a szerzetesek bölcs ajkairól zengő hang szinte kéz-

zelfoghatóvá tették a misztériumot.

A szikár szerzetesek ugyanazt az egy sort ismételgették az előttük

heverő, nyitott imakönyvükből. A mantra egyre hangosabban és han-

gosabban zengett, mígnem egy vastag szemüveget viselő láma hirtelen

rá nem ütött egy kecskebőr dobra. A többiek válaszul rázni kezdték a

csengettyűjüket, néhányan pedig nagy, fehér csigakürtjüket fújták olyan

buzgalommal, hogy a falak is beleremegtek. Aztán, mintha egy látha-

tatlan kéz letekerte volna a hangerőt, a zaj lassan elhalkult, és tökéletes

csend lett. A szerzetesek egy pillanatig még magukba révedték, aztán

felkeltek a padokról.

A szemüveges öregember letette a dobot, és odament a jövevényekhez.

Nyolcvanöt éves volt, de olyan könnyen és frissen mozgott,

hogy néhány évtizedet nyugodtan letagadhatott volna a korából. Sö-

tétbarna szemében kedvesség és értelem csillogott.

Page 193: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Az amerikaiak, akik a sivatagban bóklásznak - mondta erős

akcentussal. - Szantanaj vagyok. Üdvözlöm önöket a templomunkban.

Úgy látom, az imánk meghallgatásra talált, és épségben megérkeztek.

- Remélem, nem zavartuk meg önöket - felelte Pitt, akit nyugta-

lansággal töltött el, hogy a láma tudott az érkezésükről.

- A megvilágosodás útja mindenki előtt nyitva áll - mosolygott a láma. -

Jöjjenek, és nézzenek szét az otthonunkban. - Az öregember

körbevezette őket a templomban, aztán kiment velük a ligetbe. -A régi

kolostor 1820-ban épült - magyarázta. - Lakói sokkal szerencsésebbek

voltak, mint a legtöbben a nagy tisztogatás alatt. A kormány ügynökei

lerombolták a szálláshelyeket és az élelemraktárakat, majd elhurcolták a

szerzeteseket. A templom azonban, ismeretlen okokból, érintetlen

maradt, és évtizedeken át üresen állt. A szent szövegeket és a

kegytárgyakat egy helybeli pásztor rejtette el a homokban. Miután a

kormány visszatalált a tolerancia útjára, megint megnyithattuk a

templomot, és ezzel elkezdődhetett a kolostor újjászületése.

- Egyáltalán nem látszik az épületeken, hogy olyan sokáig használaton

kívül voltak - jegyezte meg Giordino.

- A környékbeli pásztorok és a bujdosó szerzetesek nem hagyták tönk-

remenni őket az elnyomás évei alatt. Mivel a kolostor félreeső helyen

található, nem volt a legádázabb ateista hivatalnokok látóterében. Nem

kellett elölről kezdenünk, mint sokan mások, de még sokat kell dol-

goznunk, hogy minden a helyére kerüljön - mutatott az építőanyagra. -

Most gerekben lakunk, de egy nap állandó szálláshelyünk lesz.

- Jól tudom, hogy tizenkét tanítványa van?

- Jelenleg igen, plusz egy aspiráns, de azon vagyunk, hogy újabb tíz

fiatalembernek tudjunk szállást biztosítani a közeljövőben.

A láma a templom melletti épülethez vezette őket.

- A raktárban tudom elhelyezni önöket. A nyugati régészcsapat egy

közeli lelőhelyen dolgozik az elkövetkező hetekben, de itt hagytak

néhány ágyat. A holnap reggeli teherautóval szeretnének Ulánbátorba

jutni?

- Igen - felelte Pitt. - Fontos, hogy mielőbb visszatérjünk.

- Nem lesz gond. Most vissza kell térnem a templomba, de később még

találkozunk. Addig helyezzék magukat kényelembe. - Azzal a láma

sarkon fordult, és lobogó köntössel visszament a főépületbe.

A raktárépület belseje keskeny volt, magas és ablaktalan. Ajtajában

egy gigantikus vasharangot kellett megkerülniük, egy harangtoronyra

váró viharvert ereklyét. Beljebb lisztet, száraztésztát, teát és egyéb

élelmiszereket találtak az egyik fal mellett felhalmozva. A másik

oldalon pokrócokkal és bundákkal teli ládák álltak eltéve a hideg téli

Page 194: Clive Cussler - A Kán Kincse

hónapokra. Hátul, egy Szakjamunit, a lótuszvirág-trónon ülő Buddhát

ábrázoló festmény alatt megtalálták a kempingágyakat.

- Fura, hogy tudott az érkezésünkről - mondta Pitt.

- Ez egy kicsi sivatag - felelte Giordino. - Nézd a jó oldaláról. Nem kell

a földön aludnunk, és rengeteg időnk van kipihenni magunkat, mielőtt

továbbutaznánk. Ami engem illet, alig várom, hogy kipróbálhassam ezt

az ágyikót - nyúlt el az egyik kempingágyon.

- Nekem előtte még lesz egy kis olvasnivalóm. - Mire Pitt az ajtóhoz

ért, Giordino már javában horkolt.

Pitt leült a bejárathoz felvezető lépcső tetejére, egy darabig elnézegette

a régi templomot és a porlepte völgyet, aztán kinyitotta a hátizsák

száját, és olvasni kezdte dr. Leigh Hunt naplóját.

32.

- VISZLÁT, DIRK, ÉS VISZLÁT a barátodnak, Alnek is - szaladt fel a

lépcsőn Nojon, hogy meghajoljon előtte. Pitt felállt, és kezet fogott

vele. A tízéves fiú érett gondolkodása lenyűgözte.

- Viszlát, barátom. Remélem, még találkozunk.

- Igen. Következő alkalommal tevén fogtok lovagolni - vigyoro-dott el

a fiú, aztán eliramodott, mert a busz már indulni készült a kolostor

mellől. Az ajtó becsukódott mögötte, és az öreg jármű bőgve elindult a

hegytető felé, a lenyugvó nap irányába.

Giordino is felébredt a zajra. Kijött az ajtó elé, és nyújtózott egy

hatalmasat.

- Nojon és a többi kölyök? - nézett a busz után.

- Idejött elbúcsúzni, és hogy közölje, a legjobb tevéjük alig várja, hogy

a hátára kapjon téged.

- Na és a mi megkövült régészünk mit mondott neked? - kérdezte

Giordino a jegyzetfüzet láttán.

- Olyan dolgokat, hogy nem fogod elhinni.

Giordino látta rajta, hogy ezúttal nem ugratja, ezért leült melléje a

lépcsőre, és ő maga is komolyra fordította a szót:

- Mit találtál?

- Dr. Hunt és mongol asszisztense, meg egy csapat kínai földmunkás

egy Sangtu nevű város romjai után kutattak Kína északi felében.

- Sose hallottam róla.

- Pedig ismerős lesz, ha a romantikusabb nyugati nevét mondom:

Xanadu.

Page 195: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Még ilyet! - ingatta meg a fejét Giordino. - És megtalálták?

- A válasz határozott igen. Ez volt Kubláj kán nyári rezidenciája. Azért

építtette fel Pekingtől mintegy kétszáz kilométerre, hogy legyen hova

elmenekülnie a nyári hőség elől. Egy fallal körülvett vadászkert övezte

és egy város, ahol a legfényesebb időkben százezer ember lakott. Mire

Hunt rátalált, már csak egy halom kő és por maradt belőle egy üres

síkságon.

- A repülőn talált tárgyak ezek szerint Kubláj kán idejéből származnak?

Akkor egy kisebb vagyont érhetnek! Mármint az a néhány darab, ami

nem tört össze.

- Valószínűleg, bár Hunt elégedetlen volt a rakománnyal. Azt írja, hogy

semmi lényegeset nem talált egészen az utolsó napig, amikor a te sárga

ládikád meg az a gepárdbőr előkerült.

A láda ott volt mellette a lépcsőn, belsejében a bőrrel és a bronztokkal.

Pitt először a bőrt vette elő.

- Hunt nem sokat ír róla, de ezt nézd - fordította meg a bőrt. Az irha

felőli oldalon nyolc apró, keretbe foglalt festmény volt. Az elsőn egy

nagy kínai dzsunkát lehetett látni, amint egy folyón úszik lefelé két

kisebb hajótól kísérve. A következő festmények ugyanezt a hajót

mutatták a tenger hullámait szelni, majd egy öbölben horgonyozni. Az

utolsón a dzsunka még mindig az öbölben volt, de lángokban állt.

Előárbocán egy kék kutyát ábrázoló zászlót emésztett a tűz. A parton

ládák voltak felhalmozva, de ezek is égtek, ahogyan maga a sziget is az

öböl körül.

- Egy tengeri utazás, amely tűzviharba fulladt - sűrítette össze a

történteket Giordino. - Biztosan ujjat húztak valakivel, aki jól bánt a

görögtűzzel. Vagy túl közel horgonyoztak egy erdőtűzhöz, és a szikrák

átcsaptak a fedélzetre. A brit nem próbálta értelmezni?

- Nem, sőt abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán megnézted bőr

fonákját, mielőtt meghalt volna.

- A doboznak van valami jelentősége?

- Nem hiszem, a bronzcsőnek viszont annál inkább. Pontosabban annak

a selyemdarabnak, amit benne találtak. Egy mesés kincshez vezető út

térképe volt ráfestve.

- A tok üres volt, amikor megtaláltuk. Gondolod, hogy még mindig a

gépen van?

- Tessék, olvasd el Hunt utolsó bejegyzését - tette eléje Pitt a naplót. A

lapon három bejegyzés állt:

„1937. augusztus 5. Úton Ulánbátorba repülővel. Nehéz szívvel kell

beszámolnom egy szörnyű felfedezésről. Cöndön, az én hű asszisz-

tensem, társam és barátom elárult a legnehezebb órában. A selyem-

tekercs eltűnt, kilopták a tokból, amit oly gonddal őriztem megtalálása

Page 196: Clive Cussler - A Kán Kincse

óta. Cöndön volt az egyetlen, aki eltávolíthatta. Mire felfedeztem, hogy

nincs a helyén, a repülőgép már felszállt, és nem fordulhattunk vissza.

Most, hogy eltűnt a térkép, ami D. K. nyomára vezethetett volna,

kénytelen leszek emlékezetből lerajzolni, és ennek alapján

megszervezni az expedíciót Ulánbátorból. Nem sok esélyt látok rá,

hogy magunktól megtaláljuk, de hátha belebotlunk Cöndönbe a Burhan

Haldun lejtőin, és akkor amellett, hogy elégtételt vehetek..."

A bejegyzés a mondat közepén véget ért. A következőt remegő kézzel

írták, és a poros papíron megbarnult vérfoltokat lehetett látni.

„Dátum ismeretlen. Lezuhantunk a sivatagban, egy japán repülő lőtt le

minket. Mindkét pilóta meghalt. Attól félek, hogy a hátam és mindkét

lábam eltört. Mozdulni se tudok. Várom a segítséget. Imádkozom, hogy

mielőbb rám találjanak. A fájdalom elviselhetetlen."

Alatta, még ennél is kuszább betűkkel:

„Utolsó bejegyzés. Minden reményem elszállt. Őszinte sajnálatom

Leedsnek a British Museumnál. Emily, drága feleségem, szeretlek. Isten

irgalmazzon a lelkünknek."

- Szegény ördög - sóhajtott Giordino. - Ez megmagyarázza, miért

feküdt a törmelék tetején. Napokig szenvedhetett.

- Annál is inkább, mert tudta, hogy mit veszített el.

- Miért, mit veszített el? Mi az a mesés kincs, és ki az a D. K.?

- Hunt egy korábbi bejegyzésében részletesen beszámol a selyemről.

Meggyőződése volt, ahogyan az asszisztensének, Cöndönnek is, hogy a

tekercs egy elveszett sírhoz vezető térképet ábrázol. A helyszín, ami a

mongóliai Hentij-hegység, a felségjelek és a könnyező tevéről szóló

legenda jól passzolnak a történelmi feljegyzésekhez. A térkép Dzsingisz

kán végső nyughelyét ábrázolta.

Giordino halkan füttyentett, aztán gyorsan megrázta a fejét.

- Dzsingisz kán, mi? Akkor a térkép hamis volt, az öreg Dzsin-giszt

ugyanis még nem találták meg. A sírja még ma is a régészet egyik

legnagyobb rejtélye.

Pitt egy kavargó porfelleget nézett, de a gondolatai egészen máshol

jártak.

- Tévedsz - szólalt meg végül. - Megtalálták.

Giordino nem értette, de annál jobban ismerte a barátját, hogy kétségbe

vonja megállapítását. Pitt visszalapozott majdnem a legelső oldalig, és

Giordino elé tartotta a noteszt.

- Hunt mongol asszisztense, Cöndön. A vezetékneve Bordzsin.

- Ez nem lehet! Az apja?

- Ha nem tévedek, nem is oly régen éppen az ő sírjánál tettük

tiszteletünket.

Page 197: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ha abban a márványkoporsóban a néhai Cöndön fekszik, akkor a

szentély közepén álló szarkofágban...

- Ugy van - bólogatott mélabúsan Pitt. - A barátunk Dzsingisz kán sírját

rejtegeti a hátsó kertjében.

Napnyugtakor az egyik gerbe vonultak be vacsorázni a lámával és a

szerzetesekkel. Mint minden esti étkezésük, ez is könnyű volt: zöldség-

leves tésztával és éjfekete tea. A szerzetesek csendes áhítattal ettek, és

ha a láma nagy ritkán kérdezett valamit, mindössze egy-egy bólintással

feleltek rá. Pitt érdeklődve figyelte a megvilágosodott, sztoikusan ki-

mért férfiak arcát. A legtöbben hatvan fölött voltak, figyelő barna sze-

mük mély szarkalábakkal erezett arcból tekintett a világra. Mindannyi-

an kopaszra borotválták a fejüket, kivéve egy fiatal, köpcös férfit. Ő

gyorsan magába gyűrte az ennivalót, aztán oldalra fordult, és Pittet

bámulta vigyorogva, míg a többiek is be nem fejezték a vacsorát.

Étkezés után átvonultak a templomba egy esti imára, aztán mindenki

nyugovóra tért. A Hunt naplójában olvasottak nem hagyták nyugodni

Pittet; alig várta, hogy visszatérjenek Ulánbátorba.

- Mi az, már nem is tudsz tető alatt aludni? - szólt utána Giordino,

amikor Pitt a bejárat felé indult az egyik kempingággyal.

- Nem erről van szó. Nagyon aggaszt valami - felelte Pitt.

- Engem is, mégpedig az, hogy már egy hete nem ettem valami

normális kaját - bújt a takaró alá Giordino.

Pitt levett az egyik polcról egy dobozt, amiben tömjént, gyöngyöket és

egyéb, a buddhista szertartásokhoz szükséges holmikat tároltak. Buzgón

tett-vett egy darabig, aztán eloltotta a petróleumlámpát, és ő is

elvackolta magát a raktár végében.

Éjfél után érkezett, nesztelenül, akár egy árnyék. Csak annyira nyitotta

meg az ajtót, hogy átférjen rajta egy ezüstös holdsugárral együtt, és

miután átbújt a résen, megállt hozzászoktatni szemét a benti

sötétséghez. Ekkor vette észre a bejárat közelében felállított kem-

pingágyat. Elindult, de a lába már az első lépésnél hozzáért a padlón

felejtett csengettyűhöz. A lágy csilingelés végigfutott a szobán, és

visszaverődött a kopár falakról, arra késztetve a behatolót, hogy moz-

dulatlanná dermedjen. Hosszú másodpercekigie^zülten fülelt, s amikor

senki nem mozdult, letérdelt, óvatosan kitapogatta a csengettyűt, és

félretette az útjából. A kézfeje egy második csengettyűt is érintett; ezt is

félretolta, aztán az ágyhoz araszolt. A gyér holdfénynél csak annyit

látott, hogy valaki fekszik az ágyon; megállt mellette, a magasba emelt

egy csillogó kétélű kardot, és halálos erővel lecsapott. A borotvaéles

penge közvetlenül a párna alá vágott, oda, ahol az alvó nyakának kellett

lennie.

Page 198: Clive Cussler - A Kán Kincse

Vagyis kellett volna, mert nem érezte se a csontok ellenállását, se a

felfröccsenő vér melegét, és nem hallotta a haldokló áldozat hörgését

sem. A kard akadálytalanul ütközött neki a kempingágynak, mélyen

belevágva magát a fából készült keretbe. A merénylő egy pillanatig

csak állt döbbenten, aztán ráeszmélt, hogy ő volt az, akit átvágtak. De

ekkor már késő volt.

Az ajtónyíláson bevilágító holdfény körberajzolta a támadót, tökéletes

célpontot biztosítva Pitt számára, aki kezében egy - az építkezésről

kölcsönvett - ásóval nekirontott a raktár másik végéből. Az ágy közelé-

be érve meglendítette az ásót, és lesújtott vele az arctalan körvonalra.

A támadó - legjobb védekezés a támadás alapon - kirántotta a kardot az

ágykeretből, és vakon Pitt felé döfött, de azt az egy pillanat lemaradását

nem tudta behozni. Még mielőtt kinyújthatta volna a karját, a lapát

alakot öltött a sötétből. Recsegő ízületeknek ütköző fém koppanása

hallatszott, amit egy akkora jajkiáltás követett, hogy az egész liget

zengett tőle.

A kard kirepült a gyilkolni akaró kézből, és csörömpölve a keményfa

padlóra esett. Mivel esze ágában sem volt közelharcot vívni, a merénylő

a hóna alá csapta sérült kezét, és az ajtó felé hátrált. Pitt feléje lendítette

az ásót balról, de az ágy közöttük volt, és a férfi elhajolt az ütés elől.

Pitt kétségbeesésében utánahajította az ásót. Az alkalmi lándzsa a

merénylő lábát találta el, valahol a bokája felett. Nem okozott súlyos

sérülést, de ahhoz elég volt, hogy a férfi elveszítse az egyensúlyát, és

előrezuhanjon. Mivel még mindig sérült kezét szorongatta, és egyéb-

ként sem látta a harangot a sötétben, nem védte magát estében. Egy

reccsenés hallatszott, olyasmi, mint amikor egy baseballütő eltörik, amit

a padlónak csapódó emberi test tompa puffanása követett.

Giordino jelent meg Pitt oldalán; fürgén megkerülte az ágyat, és kirúgta

az ajtót. A betóduló holdfényben egy mozdulatlanul fekvő férfit láttak

természetellenesen kicsavarodott fejjel.

- Eltört a nyaka - állapította meg Giordino.

- Mi még ennél is csúnyábban végeztük volna, ha rajta múlik. -Pitt

nekitámasztotta az ásót a falnak, és lehajolt a kardért.

Kintről imbolygó lámpafény vetült a padlóra; a láma és két szerzetes

jelent meg az ajtóban, mindegyik egy-egy petróleumlámpával a

kezében.

- Kiáltást hallottunk - közölte a láma. Csak ekkor vette észre a földön

heverő férfit, akinek a köntöse úgy világított a lámpák alatt, mint egy

fényvisszaverő mellény Még Giordinót is meglepte, hogy a támadó a

közismerten szelíd buddhista szerzetesek öltözékét viseli. A láma

rögtön felismerte fekete hajáról.

- Zenui - mondta minden érzelem nélkül. - Halott.

Page 199: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Meg akart ölni minket - emelte fel Pitt a kardot és mutatta meg a

szétvágott takarót. - Lábon dobtam az ásóval, ő pedig nekiesett a

harangnak, és kitörte a nyakát. Erős a gyanúm, hogy további fegyve-

reket is fognak találni a testén.

A láma az egyik szerzeteshez fordult, és valamit mondott neki. A férfi

letérdelt, és megmotozta a halottat. A derekán, a sáfránysárga köntös

alatt egy övet talált, amiről egy tőr és egy automata pisztoly lógott. x

- Ez nem a dharma útja - mondta döbbenten a láma.

- Mióta van a kolostorban? - kérdezte Pitt.

- Tegnap érkezett. Azt mondta, hogy északról származik, Orhon

vidékéről, és a belső nyugalmat keresi a Góbiban.

- Hát megtalálta! - morogta bosszúsan Giordino.

" A láma magába mélyedt egy pillanatra, aztán kérdőn a két amerikaira

nézett.

- Két külföldiről érdeklődött, akik a sivatagot járják. Mondtam neki,

hogy nem tudunk magukról, de jó esély van rá, hogy felbukkannak

nálunk, mert a teherautó miatt mindenki ezt teszi a környéken, aki

Ulánbátorba szeretne eljutni. Miután ezt megtudta, közölte, hogy

szeretné meghosszabbítani itt-tartózkodását.

- Ez megmagyarázza, hogy honnan tudtak az érkezésünkről - bólintott

Pitt.

- De miért akart az életükre törni?

Pitt dióhéjban elmondta neki menekülésüket Bordzsin birtokáról, ahol

az eltűnt olajkutatókat keresték.

- Valószínűleg Bordzsin embere volt.

- Ezek szerint nem szerzetes?

- Nem éppen.

- Az igaz, hogy sok szokásunkat nem ismerte ^Merengett el a láma.

Homlokán mély redőkbe szaladt össze a bőr. - Egy emberölés a kolostor

területén... Attól félek, a hatóságok nem fogják jó szemmel nézni.

- A halála valójában baleset volt. Jelentse akként.

- Mi se bánnánk, ha nem lenne belőle nyomozás - motyogta Giordino.

- Ha valóban baleset történt, akkor úgy fogom bejelenteni - egyezett

bele a láma. - Miután távoztak. - A két szerzetessel beleteker-tette a

testet egy pokrócba, és átvitette a templomba. - Restellem, hogy

veszélybe kerültek, míg a kolostorunkban tartózkodtak - mondta az

öreg.

- Mi sajnáljuk, hogy bajt hoztunk a kolostorra - felelte Pitt.

- Remélem, a hátralevő időt békében tölthetik - mondta a láma, aztán ő

is átment a templomba, hogy egy rövid imádságot tartson az elhunytért.

- Szép munka - csukta be az ajtót Giordino. - Honnan tudtad, hogy

kakukktojás van a fészekben?

Page 200: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Gyanús volt a fickó. Hiányzott belőle a szerzetesek jámborsága, és

egész vacsora alatt úgy bámult minket, mintha tudná, hogy kik

vagyunk. Várható volt, hogy Bordzsin utánunk küld valakit, és miért ne

álcázhatta volna magát az illető szerzetesnek?

- Remélem, nem hozta magával a barátait - mondta Giordino. -

Gondolom, most jövök neked eggyel.

- Egy mivel?

- Egy lapátos-csengettyűs ügyelettel az éj hátralevő részére! - csúsztatta

Giordino az ágya alá a „fegyvert".

A teherautó késő reggel ért oda, éppen a raktárépület elé, ahová néhány

láda zöldséget és rövidárut hordtak be róla. Miután bepakoltak, a

szerzetesek átmentek a templomba meditálni. A láma lemaradt, és a

sofőrrel beszélgetett, míg az Pittékre várt.

- A sofőr örül, hogy nem kell egyedül lennie a visszaúton. Ulánbátor öt

órára van innen, azt mondja, halálra unná magát.

- Őszinte hálánk a szívélyes vendéglátásért - mondta Pitt. A templom

felé pillantott, melynek falai között a merénylő pokrócba csavart teste

feküdt. - A másik látogatójukat még nem keresték?

- Nem - rázta meg a fejét a láma. - Négy nap múlva elhamvasztjuk, de a

hamvai nem maradnak a kolostorban. Nem Szakjamunit szellemét

őrizte a szívében. - Az idős láma a vendégeire nézett. - A szívem azt

súgja, hogy önök derék emberek. A bölcsesség és a szellem ereje

vezérelje lépteiket, és akkor meglelik, amit keresnek.

A láma mélyen meghajolt; Pitt és Giordino pedig viszonozta a gesztust,

aztán mindketten felhúzták magukat a vezetőfülkébe. A sofőr, egy

foghíjas öreg mongol, fülig érő szájjal rájuk vigyorgott, aztán gázt

adott, és lassan kigurult a teherautóval a ligetből. A láma mozdulatlanul

állt, és nézte őket, míg el nem tűntek a szeme elől.

Pitték csendben üldögéltek a pattogó teherautóban, és a láma szavain

tűnődtek. Az öreg mintha tudta volna, hogy mit keresnek, szabad utat

adott nekik.

- Vissza kell mennünk - szólalt meg végül Pitt.

- Xanaduba? - kérdezte Giordino.

- Xanaduba.

Page 201: Clive Cussler - A Kán Kincse

III. RÉSZ

RENGÉSEK

33.

A KÉKFOLTOS SÜGÉR a feléje úszó alakot figyelte. A lény túl lassan

mozgott ahhoz, hogy cápa legyen, neonkék bőre pedig túl rikító ahhoz,

hogy delfin. Ráadásul olyan furcsán hajtotta magát azokkal a sárga

függelékeivel, amik a farkát helyettesítették! Miután megállapította,

hogy a lény nem ellenség és nem barát, a sügér elunta a nézelődést, és a

zátony egy másik részére ment élelmet keresni.

Summer Pitt ügyet sem vetett a kékségbe elillanó hatalmas halra; a

tengerfenéken kifeszített sárga nejlonkötelet követte, kecses mozdula-

tokkal hajtva magát előre a bütykös korallfejek felett, miközben egy di-

gitális videokamerával színpompás felvételeket készített a zátonyról.

A lány egy NUMA-projekt keretében a hawaii vizek korallzátonyait

dokumentálta későbbi kiértékelés céljából. Az ülepedés, a túlhalá-szat

és a környezetszennyezés, illetve a globális felmelegedés okozta

algásodás lassan, de állhatatosan pusztította a korallzátonyokat szerte a

világon. A Hawaii környékén élő telepek eddig szerencsések voltak

ebből a szempontból, de semmi sem garantálhatta, hogy nem ugyanaz a

sors vár rájuk - kifehéredés és magas mortalitás -, mint Ausztrália,

Okinava és Mikronézia környékén élő rokonaikra. Azzal, hogy a

korallzátonyok egészségi állapotát rendszeresen ellenőrizték, lehetővé

vált, hogy időben észleljék az emberi tevékenység káros hatásait és

meghozzák a megfelelő ellenlépéseket.

A módszer rendkívül egyszerű volt. A vizsgált zátonyról készült friss

képkockákat összehasonlították azokkal, amiket hónapokkal vagy

évekkel korábban készítettek ugyanazon a helyen, és a halak, valamint a

bentikus vagy „fenéki" élőlények számba vételével gyakorlatilag egy

pillanatfelvételt készítettek a telep relatív egészségéről. A NUMA-pro-

jekt keretében tucatnyi zátonyt figyeltek a szigetek körül, így átfogó

képük volt az egész térség vizeinek állapotáról.

Page 202: Clive Cussler - A Kán Kincse

Summer ráérősen rúgta előre magát, egészen a homokba leszúrt

rozsdamentes acélrúdig, ahol a zsinór véget ért. A rúdra, a zsinór fölé

egy műanyag kártyát erősítettek, az útvonal azonosítójával. Summer a

kamera felé fordította, és ezt is lefilmezte. Ahogy visszaengedte, valami

felkeltette a figyelmét. Rövid, ollózó lábmozdulatokkal egy közeli

sziklaképződményhez siklott. Egy apró polip bújt elő a kövek közül;

vizet szívott be a kopoltyúin, felduzzasztva magát, aztán majdhogynem

áttetszővé válva, kinyújtotta köpenyét, és ellőtte magát a zátony

irányába. Ott, ahol az imént még a nyolckarút lehetett látni, egy apró,

kerekded tárgy állt ki a homokból. A miniatűr arc mosolyogni látszott,

mintha örülne, hogy Summer felfedezte. A lány leseperte róla a

homokot, aztán óvatosan kiemelte, és a maszkja elé tartotta.

Az apró porcelánfigura egy hajadont formázott bő vörös köntösben,

kontyba csavart fekete hajjal. Pirospozsgás arca, keskeny szeme arra

utalt, hogy kínai termék lehet. Kidolgozása meglehetősen elnagyolt

volt, öltözéke és testtartása régies, és Summer hiába kereste talpán a

MADE IN HONGKONG pecsétet. A lány beleszántott ujjaival a

homokba, de nem talált újabb tárgyakat.

Néhány méterrel távolabb egy másik búvár eregetett ezüstös bu-

borékokat. Dirk - Summer bátyja, aki ugyanolyan magas és szálkás

volt, mint az apjuk, akivel a nevén osztozott - a korallzátony szélénél

térdelt, és üledékmintát gyűjtött. Summer odaúszott, és az élénkzöld

szempár elé tartotta a porcelánfigurát.

Dirk érdeklődve megnézte a tárgyat, aztán elrakta a mintát egy zsákba,

és intett a húgának, hogy mutassa meg, hol találta. Summer elvezette a

sziklákhoz, és a polip rejtekhelye előtti homokos területre mutatott,

ahonnan a leletet kiemelte. Dirk melléje úszott, és kettesben

körbeúszták a homokmezőt, amit a zátonnyal átellenben egy búbosra

dermedt lávafolyam, a parttól távolodva pedig egy meredek falú,

majdnem öt kilométer mély árok határolt. A mező közepén egy kisebb

koralltelep virított; odaúsztak. ^

A koralltelep egy egyenes, három méter hosszú sáv után eltűnt a homok

alatt, de a homok itt sötétebb volt egy tovább futó vonalban,

és ez a vonal egészen a lávafolyásig tartott. Summer egy gyanús halmot

vett észre a telep tövében. Odaúszott, aztán intett Dirknek is, hogy

kövesse. A halom egy homokkal belepett, közel két méter széles, négy-

szögletes kőnek bizonyult. Dirk végighúzta a kezét a lerakódásoktól

érdes éleken, és megkopogtatta a felszínét. A kőtömb közepe táján

kesztyűs keze egy tengerisünökkel teli üregbe süppedt. Summer be-

kapcsolta a videokamerát, és lefilmezte a tárgyat, aztán folytatták a

keresést.

Page 203: Clive Cussler - A Kán Kincse

Miután befejezték a kört, és nem találtak semmi egyebet, visszamentek

a csónakot rögzítő kötélhez, és fellökték magukat a tizennyolc méter

magasságban hullámzó felszínre.

A fejük egy zafírkék öblöcske vizéből bukkant elő a hawaii Nagy sziget

délnyugati partja mellett, a Keliuli-öböl közelében. Néhány száz

méterrel odébb a hullámok egy sziklás partfalnak ütköztek, mely fekete

lávakőszirtjeivel védelmezőén körbevettfexa kis öblöt, ideális

körülményeket teremtve a merüléshez. \

Dirk felkapaszkodott a gumicsónakra, lelökte magáról a tartályt, aztán

lenyúlt a vízbe, és felsegítette a húgát is. Summer kiköpte a regulatort,

és alig vett levegőt, már kérdezte is:

- Mit gondolsz arról a koralltelepről a homokmező közepén?

- Eléggé szabályos volt.

- Szerintem is. Szeretnék leásni egy részen, hogy megnézzem, van-e ott

még valami, amit a korall nem emésztett fel.

Kivette a porcelánfigurát a zsákból, és megvizsgálta a napfényben.

- Azt hiszed, hajóroncsra bukkantál, mi? - kérdezte incselkedően Dirk.

Behúzta a kötelet, és leengedte a külmotort.

- Valahonnan ide kellett kerülnie - billegtette meg a babát Summer. -

Szerinted hány éves lehet?

- Legfeljebb tizenhét - ugratta a bátyja. - Az a kőtömb viszont engem is

izgat - vallotta be.

- Van ötleted, mi lehet?

- Van, de addig nem nyilatkozom, míg nem néztem utána a hajó

kutatási adatbázisában.

Dirk beindította a motort, és a kis csónak pattogva szelni kezdte a

hullámokat. A NUMA kutatóhajója élénk türkizkékre volt festve, és

ahogy megközelítették a tat felől, a MARIANA EXPLORER feliratot

láthatták fekete betűkkel a keresztgerendára írva. Dirk a hajó bal

oldalához irányította a motorcsónakot, egy kisebb daru alá, amiről egy

köteg kábel lógott le. Miközben Dirk és Summer a gumicsónak daruzó

szemeibe akasztották a kampókat, egy férfi hajolt ki a korlát felett.

Acélos izmaival, sűrű bajszával, áthatóan kék tekintetével Wyatt Earp

reinkarnációja is lehetett volna - texasi akcentussal.

- Gatyamadzagot megmarkolni! - Jack Dahlgren kiemelte a csónakot a

vízből, és letette a hajó fedélzetére.

A fiatalok kiszálltak, és Dahlgren segítségével leöblítették a fel-

szerelést.

- Sikerült lekapni az utolsó telepet is? - kérdezte a férfi. - A kapitány

tudni szeretné, hogy felszedheti-e a horgonyt. A következő célpont a

Leleiwi-fok lenne a sziget keleti oldalán.

Page 204: Clive Cussler - A Kán Kincse

- A válasz igen és nem - felelte Summer. - Az adatgyűjtéssel meg-

vagyunk, de szeretnék még egyszer lemerülni.

Dirk elővette a porcelánfigurát.

- Summer úgy gondolja, hogy egy kincses hajóra bukkant.

- Mielőtt még bárki is azt hihetné, hogy megfertőzött az aranyláz,

közlöm: műkincsekkel is megelégednék - nevetett a lány.

- Mi más utalt még hajóroncsra? - kérdezte Dahlgren.

- Egy érdekes kő. Szögletes, mintha emberi kéz alkotása lenne -felelte

Dirk. - Nézzük meg a felvételt!

Lezuhanyoztak, aztán a kutatóhajó egyik laborjába siettek, ahol a férfi

már várta őket. Rákötötték a videokamerát a tévére, és Dirk a felvétel

utolsó perceihez tekert. Amikor a szögletes kő megjelent a képernyőn,

Dirk lenyomta a PAUSE gombot.

- Már láttam ilyent - ült le egy számítógép elé. - Egy víz alatti régészeti

konferencián. Egy Malajziában talált roncsról szóló előadá-son láttam.

Néhány másodpercnyi keresgélés után megtalálta a weboldalt az

előadás anyagával. Letöltötte, aztán addig görgette a fényképeket a

képernyőn, míg rá nem bukkant arra, amelyik a víz alatt heverő kő-

tömböt mutatta. Egy négyszögletesre faragott, egyik végén elkeske-

nyedő gránitkő volt, közepén két lyukkal.

- Elképesztő a hasonlóság - hasonlította össze Dahlgren a kel felvételt.

- Igen, és nemcsak az alakját tekintve, hanem méretben is - jegyezte

meg Dirk.

- Oké, feladom - sóhajtott Summer. - Mi ez?

- Egy horgony - világosította fel a húgát Dirk. - Pontosabban egy

kősúly, ami egy fából készült horgonyba illeszkedett. Az ólom és a vas

kora előtt a horgonyok fából és kőből készültek.

- Ez még a hajózás hőskorában volt - mondta Dahlgren.

- Éppen ez benne a zavaró - bólintott Dirk.

- Miért, miféle roncs volt az, amit Malajziában találtak? - türel-

metlenkedett Summer.

- Nem fogjátok elhinni - töltötte be Dirk a négyárbocos hajó szá-

mítógéppel készített modelljét. - Egy kínai dzsunka a tizenharmadik

századból.

34.

A KHARG-SZIGET FELETT barna köd lebegett. Már eltelt egy hét a Ras

Tanura-i tűzvész óta, de a füst még mindig nerhxakart eltakarodni a

Page 205: Clive Cussler - A Kán Kincse

Perzsa-öböl egéről. Még itt, ezen a kis mészkőkupacon az öböl iráni

felén, majdnem háromszáz kilométerre a szerencsétlenség helyszínétől,

elég volt egyet szippantanod a levegőből, hogy érezd a benzin zsíros

ízét a szájadban.

Az ég szennyezett vize méltó párja volt a földinek, amit a szigettől

keletre állandó olajréteg fedett. Ez a szennyeződés azonban helyi

eredetű volt: a kikötőből szivárgott a vízbe. A sziget keleti oldalán

kialakított hatalmas, T alakú mólónál egyszerre akár tíz tartályhajó is

kiköthetett. A nyugati parton túl, egy mesterséges szigeten több

ultranagy kőolajszállítóra való nyersolajat tároltak, amit a szintkü-

lönbséget kihasználva, a gravitáció erejével pumpáltak a kikötőben

várakozó hajók gyomrába. Bár területét tekintve jelentéktelen, a Kharg-

sziget Irán legnagyobb kőolajexportáló terminálja, és világvi-

szonylatban is a legjelentősebb kőolajszállító létesítmények közé tar-

tozik.

Már alkonyodott, amikor egy viharvert fekete fúróhajó pöfögött el a

keleti terminálnál sorakozó hajók mellett. A sziget északi csücskéhez

érve megközelítette a partot, és lehorgonyzott a sziklák közelében. Egy

iráni járőrhajóról látták az indiai zászló alatt utazó vén teknőt, de olyan

ócska és jelentéktelen volt, hogy nem törődtek vele.

Pedig nem ártott volna. Amint beállt a sötétség, a látszólag kihalt

fedélzet megelevenedett. A hajó egy darabig előre-hátra cirkált, végül

egy ponton megállapodott, sugárkormányaival egyenlítve ki a szél és az

áramlat hatását. Legénysége fekete kezeslábasba öltözve jöttment

gyéren megvilágított fedélzetén. A daruval egy rövid fúrókötelet

engedtek le a nyitott csővezető nyíláson át; a szerkezet végére azonban

nem az olajfúráshoz használt görgős kúp volt szerelve, hanem egy

különös, háromlábú szerkezet.

Miután ezt leengedték a tengerfenékre, a személyzet eltűnt a fedél-

zetről, és egy időre csend lett. Húsz perccel később tompa morajlás tört

fel a mélyből; a hangot még a fedélzeten is alig lehetett hallani, és mire

eljutott a közelben horgonyzó hajókra és a parton dolgozó munkások

fülébe, érdektelen éjszakai nesszé szelídült.

Tizenöt méterrel a hajó alatt azonban nagyon is érdekes dolgok

játszódtak le. Az aljzatba sugárzott nagy erejű hanghullámok ártal-

matlanul áthatoltak és megtörtek a Föld kérgén; ártalmatlanul, kivéve

azt a pontot, amelyre a három hosszúkás henger együttesen fókuszált -

egy törésvonalra, előre kijelölt mélységben.

A rövid hangrobbanást egy második követte, aztán egy harmadik. A

koncentrált szeizmikus hullámok addig bombázták a föld alatti vetőt,

míg abban visszafordíthatatlan károk nem keletkeztek. Mint amikor

Ella Fitzgerald repesztette szét a poharat a puszta hangjával, a lüktető

Page 206: Clive Cussler - A Kán Kincse

hullámok töréseket okoztak a nyolcszáz méter mélységben

elhelyezkedő vetőben.

A törés okozta elmozdulás heves földrengésként nyilvánult meg a

felszínen. Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata 7,2-es fokozatot

mért a Richter-skálán, ami minden szempontból gyilkos erejű föld-

rengésnek számít. Mivel a Perzsa-öböl vize túl sekély ahhoz, hogy

cunami keletkezzen, károk szinte kizárólag az öböl csücskének iráni

partvonalán keletkeztek. És a Kharg-szigeten.

A kis olajtöltő szigeten katasztrofális volt a helyzet. Az egész sziget úgy

rengett, mintha atombombát robbantottak volna alatta. Tucatnyi tartály

durrant szét lufiként, a kőolaj fekete patakokban ömlött alá a

domboldalakon, bele a tengerbe. A keleti parti terminál több darabra

szakadt, s a bukdácsoló elemek nekiverődtek a kikötött tartályhajóknak,

lyukakat ütve oldalukon. A nyugati terminál mellett várakozó

szupertanker úgy, ahogy volt, eltűnt.

A fekete fúróhajó nem várta meg a végkifejletet; már a kora reggeli

órákban dél felé indult, még azelőtt, hogy szemet szúrhatott volna a

szerencsétlenség helyszínére siető hajóknak és helikoptereknek.

Bármilyen jelentéktelennek is látszott, a vén teknő egymaga padlóra

küldte az iráni olajexportot, tovább mélyítette a globális kőolajvál

ságot, és a tönk szélére sodorta Kínát.

35.

A KHARG-SZIGET KATASZTRÓFÁJA bombaként hatott a bizonytalan kő-

olajpiacra. Míg a kontraktusokban a nyersolaj ára a hordónkénti száz-

ötven dollár sztratoszférai magasságába szárnyalt, a Wall Streeten a

Dow Jones az ellenkező irányba zuhant. A részvénykereskedést már

kora délután lezárták, miután a kereskedési görbe, akár egy kiolvadt

biztosíték, elejét vette a további masszív eladásoknak, de a zuhanás így

is elérte a napi kereskedés húsz százalékát.

Szerte az Egyesült Államokban autósok milliói kanyarodtak be a

legközelebbi benzinkúthoz, hogy csordultig töltsék az autójuk tankját az

áremelés előtt. A felvásárlási láz hamar kimerítette a készleteket, hiányt

idézve elő, ami tovább gyűrűzve pánikot, és egyes vidékeken

erőszakhullámot okozott.

A Fehér Ház kabinetszobájában a válságstáb tanácskozott. A montanai

származású, céltudatosan populista elnök türelmesen végighallgatta

Page 207: Clive Cussler - A Kán Kincse

vezető gazdasági tanácsadója beszámolóját az olajsokk

következményeiről.

- Az olajárak közel megkétszereződése szűk egy hónap leforgása alatt

példátlan inflációt fog gerjeszteni - állította a tanácsadó, egy kopasz

férfi vastag szemüveggel. - A nyilvánvalóan érintett szállítási szektor

mellett számtalan nehéz- és könnyűipari vállalat is erősen függ a

kőolajtól. A műanyagok, a különböző vegyszerek, a festékek, a texti-

lek... nehéz olyan terméket mondani, aminek az előállításához nincs

szükség kőolajra. A drámai költségemelkedést a gyártók kénytelenek

lesznek áthárítani a vásárlóra, aki már így is jelentős összegeket veszít a

benzinkútnál. A következmény: gyors recesszió. Attól félek, hogy egy

gyors és hosszú lefolyású globális válság előtt állunk.

- Nincs túllihegve ez a dolog? - kérdezte az elnök. - Végül is egyetlen

csepp kőolajat sem importálunk Irántól.

- A félelem valóban jelentős tényező, de az is tény, hogy a Kharg-

szigeti katasztrófa az egész kőolajpiacra hatással van, és így a mi ára-

inkat is befolyásolja, még akkor is, ha nem lesznek fennakadások a

behozatalban, amire én egyáltalán nem vennék mérget. Ráadásul a

bizonytalanságot tovább növeli, hogy egyes vélemények szerint a Per-

zsa-öbölben mindkét esetben terrorcselekmény történt.

- Van ennek valami alapja? - kérdezte az elnök a biztonsági ta-

nácsadójától, egy sovány, megfontolt embertől.

- Egyelőre nem tudunk ilyenről - felelte magabiztosan a férfi. -Langley

még vizsgálódik, de egyelőre minden jel arra mutat, hogy valóban

földrengés volt. Az, hogy a kettő ilyen közel történt egymáshoz, a

természet rossz ízű tréfája.

- Világos, de azért dolgozzanak az ügyön, hogy eloszlathassunk minden

kétséget. Nem szeretném, ha egyes honi fanatikusok meglovagolnák az

emberek félelmét. Dennis, arra kérem a Belbiztonsági Minisztériumot,

hogy emelje meg a terrorkészültséget a tengeri kikötőinkben, a

kőolajterminálokra pedig fordítsanak kiemelt figyelmet, különösen a

Mexikói-öböl mentén.

- Elnök úr, vegye úgy, hogy már meg is történt - felelte az elnökkel

szemben ülő belbiztonsági miniszter.

- Ugy gondolom, Garner, hogy a jelen helyzetben jót tenne a köz-

hangulatnak, ha a stratégiai kőolajkészletek egy részét felszabadítanánk

- szólalt meg James Sandecker alelnök nyugalmazott tengernagy,

korábban a NUMA igazgatója. Apró, de lendületes ember volt, parázsló

tekintettel és lángvörös kecskeszakállal. Régi barátok voltak az el-

nökkel, ezért igen ritkán fordult elő, hogy hivatalos címén szólította

volna meg főnökét. - Az olajpiac a kezdeti sokk után valamennyire le

fog higgadni, a készletek felszabadítása pedig szépen eloszlatja az

Page 208: Clive Cussler - A Kán Kincse

emberek üzemanyaghiánytól való félelmét, sőt még a piacnak is jót

tehet.

Az elnök helyeslően bólintott.

- írja meg az elnöki parancsot - utasította egyik asszisztensét.

- Az se ártana, ha tiszteletedet tennéd a pulpitusnál - mondta Sandecker,

látszólag a falon függő Teddy Roosevelt portréhoz intézve szavait.

- Megteszem, ami tőlem telik - bólintott az elnök. - Értesítsék a

tévéseket, és szervezzenek meg ma estére nekem egy sajtótájékoztatót.

Önkéntes takarékossági programot fogok hirdetni az elkövetkező

harminc napra. Ez remélhetően segíteni fog a finomítóknak, hogy

utolérjék önmagukat. Előbb lecsillapítjuk a közvéleményt, aztán meg-

próbálunk kiutat találni.

- En amondó vagyok, hogy fagyasszuk be az árakat, és vezessünk be

kötelező fejadagrendszert - javasolta a kabinetfőnök.

- Ez nem biztos, hogy célravezető lenne, de lehet, hogy az önkéntes

takarékoskodás mellé nem ártana egy-két konkrétabb intézkedés is a

háttérben - mondta Sandecker. - Például rávehetnénk külföldi

szállítóinkat, hogy fokozzák a kitermelést, sőt a hazaiakat is, bár ha jól

tudom, az alaszkai vezeték már így is teljes kapacitáson üzemel.

- Igen, az arktiszi fúrások megnövelték a termelést - erősítette meg a

gazdasági tanácsadó. - Másképp sokkal rosszabb lenne a helyzet.

Amiről az imént szó volt, azzal egyetértek, de úgy vélem, minimális

hatással lesznek a belföldi igényekre, a külföldi piacokat pedig aligha

fogják befolyásolni. Szaúd-Arábiának és Iránnak hónapokba fog telni,

mire pótolni tudják a kiesést, addig pedig hiába akarunk bármit is, nem

lesz, aki teljesítse.

Szavait gyászos csend követte. Végül az elnök megszólalt:

- Jól van, uraim, tegyünk meg mindent, amit megtehetünk, aztán majd

meglátjuk. Azt akarom, hogy mérjenek fel minden lehetőséget, és

nézzenek meg minden „legrosszabb eset" forgatókönyvet, mégpedig

gyorsan, mert van egy olyan érzésem, hogy nincs sok időnk. A jelenlegi

olajárak mellett pontosan mennyi időnk is van, mielőtt elvesztjük az

ellenőrzést a gazdaság felett? - fúrta a tekintetét a közgazdászba.

- Nehéz megmondani - felelte idegesen a tanácsadó. - Talán harminc

nap, mielőtt leállnak az első gyárak és elkezdődnek az első elbo-

csátások. Ha a piacok megemésztették ezt az első sokkot, az árnyomás

talán enyhülni fog, a súlyos recesszió elkerüléséhez azonban ennek el

kell érnie a legalább harminc-negyven dollár mértéket. Az érem másik

oldala az, hogy a piacok nagyon ingatagok. Elég egy újabb sokk, és

globális mértékű válsággal nézhetünk szembe.

- Egy újabb sokk - mormogta az elnök. - Az ég óvjon minket tőle.

Page 209: Clive Cussler - A Kán Kincse

36.

Az üres homokmező, ahonnan Summer porcelánfigurája előkerült, most

úgy nézett ki, mint egy víz alatti építőtelep, tele alumíniumrácsokkal,

sárga kötelekkel és narancssárga zászlócskákkal. A próbaásás hamar

teljes körű feltárássá terebélyesedett, amikor Dirk és Summer egy

vaskos hajógerendát talált fél méter mélyen a homokban. A további

próbaásások aztán megerősítették, hogy a porcelánfigurát és a

horgonykövet nem menet közben dobták ki egy hajóból, hanem egy

roncshoz tartoztak, amit az idő és a tenger a két korallzátony közé

temetett.

A gyönyörűen kidolgozott kék-fehér porcelánedények, valamint a jade-

ból faragott fogadalmi és dísztárgyak megerősítették a felté-

telezést, hogy kínai hajóról van szó, később pedig kiderült, hogy a váz

pontosan olyan, amilyennek egy nagyméretű kínai dzsunka vázának

kell lennie. Summer meglepetésére és bosszúságára a hír, hogy egy

középkori kínai hajó maradványaira bukkantak a hawaii vizekben,

szenzációt keltett. A világ minden részéről jöttek a média képviselői,

hogy keselyűkként lecsapjanak rá a sztoriért. Az interjúk után, ahol

ugyanazt kellett sokadszorra elmondania, dupla örömöt jelentett tartályt

és uszonyt ölteni, és lemerülni az üdítő kék ségbe.

Summer elúszott a cellarácsok felett, és maga mögött hagyta a két

búvárt, akik épp a homokot fújták el egy gerendáról, amit a fartőkének

véltek. Néhány méterrel odébb a szondák egy másik fadarabot is

kimutattak, ami a kormánylapát lehetett. Summer a lelőhely szélénél

lelógó kötélhez siklott, és a feje fölé tartva ökölbe szorítót ta kezét,

felrúgta magát a felszínre.

A lelőhely felett egy barna fémbárka horgonyzott; Summer néhány

karcsapással az oldallétrájához úszott, felhajította a lábuszonyait a fe-

délzetre, aztán ő maga is felmászott. A bárka egy meglehetősen szerény

alkotmány volt, egy egyszerű, a tatra épített bádogfedelű kunyhóval

amit úgy teleaggattak búvárfelszerelésekkel, akár egy karácsonyfát , és

az elengedhetetlen generátorral, vízpumpával és kompresszorokkal a

korlát mentén. A kunyhó tetején Dirk és Summer szörfdeszkája virított;

ezek a szabványfelszerelés részét képezték, valahányszor n csapat

Hawaiin dolgozott.

- Milyen a víz? - kérdezte a maga vontatott texasi beszédjével Jack

Dahlgren. Az egyik kompresszor mellett térdelt, csavarhúzóval a kc

zében.

Page 210: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ez Hawaii - mosolygott a lány. - Itt mindig élmény merülni. Kirázta a

hajából a vizet, és odament Dahlgrenhez. - Működni fog?

- Ha meghozták az üzemanyagot és a kellékeket a Marianáró\, akkor

nagyon remélem.

- Szintúgy. Már alig várom, hogy bevessük a mamutszivattyút ;i

lelőhelyen.

A szivattyú egy széles cső volt, aminek az aljába sűrített levegői

pumpáltak; a levegő a csőben felemelkedett, és ezzel szívóhatást ho zott

létre. Homok és laza törmelék eltakarítására használták.

- Mariana Explorer a Brown Bessnzk - recsegte a korlátra akasz tott

kézirádió. Dirk volt az.

- Itt a Bess - válaszolt Dahlgren. - Hol vagytok?

- Megvan az üzemanyag és a hot dog, Jack, és már csak tíz mérföldre

vagyunk tőletek. A kapitány azt mondja, hogy a szélmentes oldalon

fogunk beállni mellétek a rakodáshoz.

- Várunk titeket. - Dahlgren a láthatárt kutatta a tekintetével, és

hamarosan meg is pillantotta a feléjük igyekvő türkizkék pontot. Aztán

megint megreccsent a rádió.

- Es mondd meg Summernek, hogy egy újabb látogató szeretne beszélni

vele a roncsról. Explorer ki.

- Még egy riporter? Na ne! - nyögött fel Summer.

- Summer azt mondja, alig várja már, hogy nyilatkozhasson. Bess ki. -

Dahlgren a lányra nézett, és elnevette magát.

Egy óra se telt bele, és a hordó, ötvenöt gallon benzinnel a gyomrában,

átkerült a bárka fedélzetére. Míg Dahlgren az átrakodással volt

elfoglalva, Summer átszállt a Mariana Explorerre. Dirket az étkezőben

találta, ahol egy sötét bőrű, pantallót és tengerészpólót viselő ázsiai

férfival kávézott.

- Summer, hadd mutassam be neked dr. Alfréd Tongot - intette oda

Dirk.

Tong felállt és meghajolt, aztán megrázta Summer feléje nyújtott kezét.

- Örülök, hogy megismerhetem, Miss Pitt - nézett fel a nála jóval

magasabb lány szürke szemébe.

Erős marka van, állapította meg Summer, és a bőrét, akárcsak az övét,

sok napfény érte. Igyekezett nem megbámulni a férfi arcának bal

oldalán végighúzódó heget, inkább a vizslató, mogyoróbarna szempárra

és a koromfekete hajra koncentrált.

- Most már én is - mosolyodott el Summer. - Már azt hittem, egy újabb

tévériportert kell elviselnem.

- Dr. Tong a malajziai Nemzeti Múzeum konzervátora - magyarázta

Dirk.

Page 211: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Igen - bólintott Tong. - Épp egy szemináriumon vettem részt a Hawaii

Egyetemen, amikor tudomást szereztem a felfedezéséről. Az egyik

tanárkollégán keresztül vettem fel a kapcsolatot a NUMA helyi

képviselőjével. A kapitányuk és a bátyja voltak olyan kedvesek, és

meghívtak egy napra a hajójukra.

- Épp Hilóban voltunk a készletekért, és este vissza kell mennünk,

úgyhogy azt gondoltam, miért ne? - mesélte Dirk.

- Mi érdekli a roncsban? - kérdezte Summer.

- A múzeumunknak jelentős délkelet-ázsiai műkincsgyűjteménye van,

továbbá kiállítottuk egy tizennegyedik századi kínai hajó rakományát is,

amit a Malakka-szoros mélyéről emeltünk ki. Bár nem az én

szakterületem, azért tudok egyet s mást a Jüan- és a Ming-dinasz-tia

fazekasművészetéről. Érdekel, hogy mit találtak, és úgy hiszem,

segíthetnék meghatározni a hajó korát a rakománya révén. Ha valóban

egy tizenharmadik századi királyi dzsunka került elő itt, a Csendes-

óceán nyugati részében, az valóban szenzáció.

- A hajó korának a megállapítása valóban kulcsfontosságú - értett egyet

vele Summer -, de sajnos igen kevés kerámia került elő, és azoknak is

egy részét a Kaliforniai Egyetemre küldtük elemzésre. Azokat viszont,

amik itt maradtak, szívesen megmutatom.

- A kontextus nagyon sok mindent eldönthet. Meg tudnák mondani

nekem, hogy milyen a roncs állapota és elrendezése?

Dirk szétgurított az asztalon egy nagy papírlapot.

- Épp ezt akartam megmutatni, mielőtt Summer bejött.

A számítógéppel készült rajz a lelőhelyet ábrázolta felülnézetből. A

gerendarészletek és az a néhány, eddig előkerült lelet patkó alakban

hevert a lávafolyás mellett. Tongot meglepte a maradványok és a

leletek kis száma - a nagy hajókra nem ez volt jellemző.

- A Hawaii Egyetem régészeivel minden feltárható részt kiástunk, de

sajnos így is csak a hajó egy tizedét látjuk - magyarázta Dirk.

- A többi a korall alatt van? - kérdezte Tong.

- Nem, a hajó merőlegesen fekszik a két zátonyra, egy homokágy alatt,

orral a partnak - mutatta a rajzon Summer. - A homok megvédte a

leleteket a korallok pusztító hatásától. Úgy gondoljuk, hogy ez a

homokos rész egy természetes csatorna lehetett a korallmezők között,

amit a természet még akkor hozhatott létre, amikor a vízállás ennél

jóval alacsonyabb volt.

- Ha a korall nem nőtte be a hajót, akkor miért csak ennyit sikerült

feltárniuk belőle?

- Az ok: a láva. - Summer a patkó zárt végére mutatott, ahonnan egy

sziklapad nyúlt ki a part irányába. - Ha kinéz az ablakon, láthatja, hogy

Page 212: Clive Cussler - A Kán Kincse

ez a partszakasz voltaképpen egyetlen nagy lávamező. Szomorú, hogy

ezt kell mondanom, de a roncs többi részét betemette a láva.

- Figyelemre méltó - morogta tűnődve Tong. - A roncs és a rakomány

tehát ott van érintetlenül a lávakő alatt? ^

- A hajó többi része vagy ott van a lávakő alatt, vagy elpusztult tőle. Ha

a hajó azelőtt süllyedt el és temetődött be homokkal, hogy a lávafolyam

betakarta, akkor még mindig jó állapotban lehet a takaró alatt. A

lávamező mellett talált gerendák rendesen be voltak temetve, ami azt

sugallja, hogy a hajó többi részével is ez lehetett a helyzet.

- Ami jó hír - vette át a szót Dirk -, a láva segíthet nekünk a

kormeghatározásban. Egy helyi vulkanológus már rajta van az ügyön.

Annyit már tudunk, hogy az elmúlt kétszáz évben nem volt vulkáni

tevékenység a szigetnek ezen a részén, és valószínűleg jóval előtte sem.

Néhány nap múlva többet fogunk tudni.

- Pontosan mit is találtak meg a hajóból?

- Csak néhány darabot, vélhetően a tatból. A gerendák vastagok, ami

egy nagy, legalább hatvan méter hosszú hajóra utal. Aztán ott van a

horgonykő, ami félreismerhetetlenül/kínai jegyeket visel magán, és ami

szintén egy jelentős méretű hajóra utal.

- Egy ilyen nagy és régi hajó csakis 'kínai lehet - értett egyet velük

Tong.

- Igen, akkoriban az európai hajók feleekkorák voltak - válaszolta Dirk.

- Olvastam Zseng He tengernagy legendájáról, ami arról mesél, hogyan

hajózta körül a világot 1405-ben masszív „kincsflottá-jával". Ez

azonban nem egy határbocos, százötven méter hosszú behemót, ha

egyáltalán léteztek ilyenek.

- A történészek hajlamosak túlzásokba esni - mondta Tong. - De ha ez a

hajó valóban átkelt a fél világon száz évvel Zseng He előtt, az igencsak

elismerésre méltó teljesítmény.

- A kerámiák tanúsága szerint a hajó valóban annyi idős, és amennyire

ezt ennyi részletből meg lehet ítélni, a hajó kialakítása a tizenharmadik-

tizennegyedik századi kínai hajóépítőkre vall - tájékoztatta Summer. -

Ezt esetleg ön is megerősíthetné, ha vetne egy pillantást a kerámiákra.

- Alig várom, hogy láthassam, mit találtak.

Summer levezette egy fényesen kivilágított laborba. A hátsó válaszfal

melletti polcok tele voltak műanyag ládákkal, amikben a roncstól

felhozott leletek áztak édesvízben.

- A raktér és a legénységi szállás a lávakő alatt lehet, mivel igen kevés

személyes tárgyat találtunk - magyarázta Summer. - Előkerült viszont

néhány konyhai eszköz és egy nagy fazék- mutatott az egyik polcra -,

de ez, gondolom, sokkal jobban fogja érdekelni.

Page 213: Clive Cussler - A Kán Kincse

Levett két ládát, és egy rozsdamentes asztalra helyezte őket. A ládákban

tányérok voltak, egy tál és porcelándarabkák. Legtöbbjük cukorfehér

volt, a tál azonban fekete agyagból készült. Tong lelkesen felrakta az

olvasószemüvegét, hogy alaposabban is megnéz-ze őket.

- Csodálatos - dünnyögte elégedetten.

- Mi a véleménye? - kérdezte tőle Summer.

- A minták és az alapanyag arra utalnak, hogy egy jingdezscni vagy

jianjangi égetőben készültek. A minőségük gyengébb, mint a késői

Ming-dinasztiában készült termékeké. Ez a halembléma na gyon

ismerős - fordította fel az egyik tányért. - Már láttam ilyen 1 egy Jüan

korabeli tálon. Egyetértek a megállapításukkal, ezek a kei a miák a

Szung- és a Jüan-dinasztia idejében készült termékek jegyeil hordozzák

magukon, vagyis a tizenkettedik-tizenharmadik századból származnak.

Summer elmosolyodott, és elégedetten Dirkre kacsintott. Tong ki vette

az utolsó tárgyat is a ládából, egy nagy, kékeszöld-fehér tányért, amiből

egy tortaszeletnyi darab hiányzott. A tányér közepén egy páva feszített,

peremén pedig egy gepárd üldözött egy megriadt szarvas csordát. Tong

megújult érdeklődéssel tanulmányozta a tányért, űjr;i és újra

megcsodálva a díszítését.

- Az egyik konzervátor talált egy hasonló mintát az adatbázisban: a

Jüan uralkodói jelvények közé tartozott - közölte Dirk.

- Igen, valóban hasonlít - tette le a tányért Tong. - Ez azonban biztosan

nem az uralkodói családnak készült, inkább egy ügyes után zat, amit

kereskedelmi céllal gyártottak. Abban azonban egyet kell értenem, hogy

a Jüan-dinasztiából származik, ami, mint tudjuk, 1264-től 1368-ig

tartott. Ez jóval Zseng tengernagy előtt volt.

- Mi is erre következtettünk, bármilyen hihetetlen legyen is, hogy abban

a korban egy hajó idáig eljutott.

Bili Stenseth, a Mariana Explorer kapitánya jelent meg a labor ban. A

magas, homokszőke férfit mindenki tisztelte csendes intellr genciája és

jóindulatú, igazságos természete miatt.

- Dahlgren végzett a rakodással. Ha hajlandóak lennétek ti is ál pakolni

magatokat, indulnánk.

- Csak egy perc, kapitány - felelte Summer. - Összeszedjük a hol

minkat, és már itt se vagyunk.

- Még visszamennek a roncshoz? - kérdezte Tong.

- Van még egy gerenda, amit fel akarunk tárni, vélhetően a kor

mányiapát egyik alkotóeleme - tájékoztatta Summer. - Ha valóba annak

bizonyul, akkor pontosabb elképzeléseink lehetnek a hajó mr rétéiről. A

Mariana Explorernek folytatnia kell eredeti küldetésunket, a

korallzátonyok állapotának a felmérését, ezért átmegy a sziget

Page 214: Clive Cussler - A Kán Kincse

túloldalára. Dirk, Jack Dahlgren és én még itt maradunk néhány napig a

bárkán, és befejezzük az ásatást.

- Értem - bólintott Tong. - Nos, köszönöm, hogy megosztották yelem a

felfedezéseiket. Ha visszatértem Malajziába, átnézem a múzeumunk

feljegyzéseit, hátha találok valamit, ami segíthet a kerámiák azo-

nosításában.

- Mi is köszönjük, hogy időt szakított ránk, dr. Tong, és örülünk, hogy

megerősítette feltételezéseinket a hajó korát és eredetét illetően.

Dirk és Summer összepakolta a legfontosabb holmikat, és átugrottak a

bárkára. Dahlgren kioldotta a két hajót egymás mellett tartó köteleket,

és Stenseth kapitány egy hangos kürtszóval elkormányozta az Explorert

a bárkától. Nem telt bele sok, és már el is tűntek a sziklák mögött.

- Sikerült valami újat megtudnotok a lávahajónkról? - nyúlt bele

Dahlgren egy hűtőtáskába innivalóért.

- Dr. Tong is ugyanabba a korszakba helyezte a kerámiákat, mint mi,

ami azt jelenti, hogy a hajónk hét-nyolcszáz éves lehet - felelte

Summer.

- A jó doktort nagyon érdekelte a felségjelekkel díszített tányér, de

hirtelen nagyon szűkszavú lett - jegyezte meg Pitt.

- Szakmai féltékenység - vigyorgott Summer. - Szerintem akkor is egy

császári hajó. Tudom, és kész.

- Az király! - Dahlgren letelepedett egy napozószékre, és a korlátra

rakta a lábát. - De ez még annál is inkább - húzta meg a hideg sört.

37.

NYOLCEZER KILOMÉTERREL ODÉBB Pitt és Giordino úgy trappolt be az

ulánbátori Continental Hotel halijába, mint két elnyűtt nyeregtáska.

Gyűrött ruhájukat vastagon belepte a por, de a hajuk, a bőrük és a

cipőjük is tele volt vele. Arcukat bozontos szakáll fedte, és ahol még-

sem, ott azért nem, mert a nap égette hólyagok nem hagyták kinőni.

Csak egy zümmögő légyfelhő hiányzott a fejük fölül.

A recepciós leplezetlen fintorral nézett a pult elé kanyarodó férfiakra.

- Van üzenet a 4025-ös vagy a 4026-os szobának? - dünnyögte

kisebesedett ajkaival Pitt.

A recepciós, most, hogy felismerte őket, döbbenten eltűnt a szobájában.

Kisvártatva egy papírral és egy apró, EXPRESSZ címkével ellátott

dobozzal tért vissza.

- Egy üzenet és egy csomag, uram - adta át őket Pittnek.

Page 215: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt továbbadta a pakkot Giordinónak, és átfutotta az üzenetet.

- Korzovtól van - tájékoztatta a barátját.

- Na és mit ír kedvenc KGB-ügynökünk?

- Egy külügyi konferenciára kellett utaznia Irkutszkba. Üdvözletét

küldi, és reméli, hogy a küldetésünk sikerrel járt. Néhány nap múlva, ha

visszatért, keresni fog minket.

- Milyen kedves tőle - jegyezte meg keserű gúnnyal Giordino.

Bizonyára Theresa és Jim is meg fogja érteni, már ha megérik azt a

napot. - Feltépte a doboz tetejét, és egy régi, bőrbe kötött könyvel meg

egy nagy flakon vitamintablettát talált benne. Egy kártya is kiesett

belőle, amit felvett, és odaadott Pittnek.

- Az asszonytól?

Pitt bólintott, és némán elolvasta a kézzel írt üzenetet:

A kedvenc könyved és egy kis vitamin, hogy egészséges maradj. Kér lek,

ne szedj belőle túl sokat. A gyerekek üdvözletüket küldik Hawaii ról.

Meglehetősen szenzációsra sikeredett az útjuk: egy régi hajóroncsot

találtak. Washington merő unalom nélküled, úgyhogy siess haza.

Lorcn

- Egy könyv és vitaminok? Azt hittem, Mrs. Pitt ennél sokkal ro-

mantikusabb - ugratta Giordino.

- Tényleg ez a kedvencem. Mindig nagyot üt. - Pitt kivette a köny vet a

dobozból, és a barátja felé fordította a gerincét.

- Melville Moby Dickje. Igényes választás - bólogatott Giordino , bár

nekem Archie és Veronica kalandjai is megteszik.

Pitt kinyitotta a könyvet, és belelapozott. Az első néhány tuciil lap után

a könyv közepe ki volt vágva, és az így kialakított üregben egy 45-ös

Colt automata lapult.

- Látom, szigonyod is van hozzá, Ahab - füttyentett Giordino.

Pitt lepattintotta a vitaminos flakon tetejét; a drazsék alatt a Colthoz

való töltények rejtőztek.

- Mondd csak, nem rizikós egy kongresszusi hölgynek tűzfegyvereket

utaztatni körbe a világban? - kérdezte Giordino.

- Csak ha lebukik - zárta vissza Pitt a flakon tetejét.

- Most, hogy már olvasnivalónk is van, nincs értelme megvárni

Korzovot - mondta Giordino.

- Itt lebzselni pedig egyenesen ostobaság lenne - tette hozzá Pitt. -

Bordzsint nem ejtették a fejére, tudni fogja, hogy mi intéztük el az

emberét.

Giordino egyetértően bólintott.

- Akkor zuhanyozzunk le, aztán egy korsó hideg sör mellett meg-

beszéljük a továbbiakat.

Page 216: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Menj csak, nekem még van egy kis elintéznivalóm. - Pitt a hallból

nyíló másolószoba felé kanyarodott. Miután az apró, fülledt levegőjű

szoba ajtaja becsukódott mögötte, elővette a Bordzsin laborjából el-

emelt medált, és rátette a fénymásoló üveglapjára. írt néhány sort az

elkészült fénymásolatra, aztán beletette a papírt a faxkészülékbe, és

fejből tárcsázott egy otthoni számot. Amint az üzenet átment, beada-

golta a kézikönyvből kitépett lapokat is, és ezeket is átküldte, ezúttal

egy másik számra.

- Hadd dolgozzanak egy kicsit ők is - mormogta kifelé menet.

A georgetowni ház éppen olyan volt, mint a többi elegáns lakóépület

Washington DC egyik legelőkelőbb kerületében. Az ódon téglafalak

felett frissen voltak mázolva az ereszek, a tizenkilencedik századi

ablakok üvege ragyogott a tisztaságtól, a kis kert pedig olyan ápolt volt,

mint egy frissen manikűrözött női kéz. Az épület belseje azonban,

mintha ezt akarta volna ellensúlyozni, olyan volt, mint egy zsúfolt és

elhanyagolt könyvraktár. Szinte nem volt egy olyan fal a házban, amit

nem szegélyezett volna könyvespolc, rogyásig pakolva a hajózás és a

hajóépítés történetét taglaló könyvekkel. De a konyhaasztal és a

konyhaszekrény is tele volt könyvvel, s a padló legkülönbözőbb pont-

jain is stratégiai fontosságú könyvhalmok tornyosultak.

A ház hóbortos lakója, St. Julién Perimutter számára azonban éppen így

volt tökéletes. A nemzet egyik legkiválóbb történészének, aki olyan

referenciagyűjteményt hozott létre, amiről a könyvtárosok és a gyűjtők

még álmodni se mertek, a könyvek központi szerepet töltöttek be az

életében. A történész azonban nagylelkű ember volt, és mind tudását,

mind forrásait szívesen megosztotta azokkal, akik hozzá hasonlóan

rajongtak a tengerért.

Perimutter egy kényelmes bőrfotelben szunyókált - az álmosság a híres

szellemhajó, aMary Celeste hajónaplójának az olvasgatása közben tört

rá -, amikor a fax csipogni és zümmögni kezdett. A férfi kiszabadította

száznyolcvan kilós testét a fotelből, és a készülékhez lépett, kivette

belőle a papírt, és dús, szürke szakállát simogatva elolvasta a fedőlapra

írt rövid üzenetet:

„St. Julién!

Egy üveg friss ajrag a jutalma, ha azonosítja nekem ezt az ezüstmedált.

Pitt

-Ajrag? Ez zsarolás - motyogta fülig érő szájjal a férfi.

Perimutter, amint azt terjedelmes pocakja is tanúsította, nagy ínyenc

volt, és Pitt jól sejtette, hogy képtelen lesz ellenállni az erjesztett

kancatejből készült mongol ital jelentette csábításnak. Mohon

munkához is látott.

Page 217: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ugyan nem vagyok ékszerész, Dirk, de tudom, hogy kihez forduljak -

tette le a medál elő- és hátlapját ábrázoló papírt, hogy felkapja a

telefonkagylót, és egy számot tárcsázzon.

- Gordon? Itt St. Julién. Tudom, hogy csütörtökre már megbeszéltünk

egy ebédet, de szükség lenne a szakértelmedre. Nem találkozhatnánk

inkább ma? Jól van, jól van, majd én gondoskodom n foglalásról, és

viszlát délben.

Perimutter letette a telefont, és megint kézbe vette a faxol. Hosszan,

tűnődve nézte a medált, és arra gondolt, hogy Pitt, ismerve őt, biztosan

nem a helyi bolhapiacon vette. Bevert orrokat és sötcl rejtélyeket sejtett

mögötte. És veszélyt. Halálos veszélyt.

A Capitolium közelében található The Monocle-ban a szokásos

ebédidei tömeg zsibongott, amikor Perimutter belépett az ajtón. A

washingtoni politikusok körében nagy népszerűségnek örvendő cl terem

tele volt szenátorokkal, lobbistákkal és a Domb alkalmazol!

jaival. Perimutter hamar kiszúrta barátját, Gordon Eetent az egyik

szeparéban - nem volt nehéz, rajta kívül szinte mindenki kék öltönyt

viselt.

- St. Julién, barátom, de jó újra látni téged - üdvözölte Eeten. A

Perimutterhez hasonlóan nagydarab férfi remek humoráról és sas-

szeméről volt híres.

- Látom, van mit behoznom - vigyorodott el Perimutter a majdnem üres

martinis pohár láttán.

Kért a csapostól egy Sapphire Bombay Gibsont, aztán ebédet rendeltek.

Míg az ételre vártak, Perimutter megmutatta Eetennek a faxot.

- Előbb a munka, aztán az élvezet. Egy barátom belebotlott ebbe a

medálba Mongóliában, és tudni szeretné, mivel van dolga. Tudsz neki

mondani valamit?

Eeten pókerarccal tanulmányozta a fénymásolatot. A híres Sotheby's

aukciós ház becsüseként ezer és ezer történelmi ereklye ment már át a

kezén, mielőtt kalapács alá került volna. Perimutterrel gyerekkoruk óta

barátok voltak, és a becsüs ezt időnként azzal pecsételte meg, hogy

időben figyelmeztette a történészt, ha hajózással kapcsolatos tárgyak is

árverésre kerültek.

- Nehéz megállapítani a minőségét - bocsátotta előre Eeten. -Nagyon

nem szeretem az ilyen munkát. Fax alapján véleményt mondani...

- Ahogy a barátomat ismerem, nem az értéke érdekli, hanem a kora és a

történelmi jelentősége.

- Miért nem ezzel kezdted? - mondta szemmel láthatóan meg-

könnyebbülten Eeten.

- Vagyis tudod, hogy mi ez?

Page 218: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Azt hiszem, igen. Már láttam egy ehhez hasonló tárgyat egy gyűj-

teményben, amit néhány hónappal ezelőtt árvereztünk. Arról, hogy

eredeti-e, természetesen csak akkor nyilatkozhatok, ha a kezemben

tarthatom.

- Mi mást tudsz még mondani róla? - vett elő Perimutter egy apró

jegyzetfüzetet.

- Szeldzsuk eredetű lehet. A kétfejű sas, ami egy igen egyedi szim-

bólum, a dinasztia kedvelt jelképe volt.

- Ha az emlékezetem nem csal, a szeldzsukok egy muszlim török banda

volt, akik a régi Bizánc egy jókora darabját uralták rövid ideig - mondta

Perimutter.

- Úgy van. Krisztus után 1000-ben lerohanták Perzsiát, de a hatalmuk

csak két évszázaddal később teljesedett ki, mielőtt a rivális Horezmi

Birodalom Alá ad-Dín Muhammad vezetése alatt el nem seperte őket. A

szeldzsukok nagyszerű kézművesek voltak, különösen a kőfaragásban

jeleskedtek, de a fémekhez is jól értettek. Egy időben még ezüst- és

rézérméket is vertek.

- A medál tehát beleillik a profiljukba.

- Abszolút. Az aprólékosan kidolgozott szöveg is rájuk vall: kései

ötvösmunkáikon igen gyakoriak az iszlám imák vagy felajánlások. Van

a Columbián egy professzor, aki le tudná fordítani neked a szöveget,

ami valószínűleg kufiban íródott. Ha valóban ezüstből van, akkor nagy

a valószínűsége, hogy egy szultánnak szánták.

- Az anyaga miatt?

- Igen. A szeldzsukok ritkán használtak ezüstöt és aranyat. Ezeket az

anyagokat fényűzőnek tartották, alkalmazásuk tehát ütközött volna az

iszlám egyszerűségről alkotott ideáljával. A szabályok azonban nem

vonatkoztak szükségszerűen a szultánokra is, akik a cucc javát

összeharácsolták.

- Tehát szeldzsuk eredetű, valamikor 1100 és 1200 között készülhetett,

és valószínűleg egy szultán számára - rótta fel Perimutter a

könyvecskéjébe.

- Úgy néz ki. A tárgyak, amiket nemrégen vizsgáltunk be és árve-

reztünk el, Malik sah, egy 1092-ben elhunyt szeldzsuk szultán kin csei

közé tartoztak. Érdekes, hogy a barátod Mongóliában bukkant rá. Mint

említettem, a szeldzsukokat Alá ad-Dín Muhammad erői győzték le,

emezeket viszont Dzsingisz kán verte meg 1220 környé kén. A medál

tehát nagy valószínűséggel a kán seregei által hazahor dott zsákmány

részét képezhette.

A pincér megérkezett az ebédjükkel: Eetennek rib-eye steaket hozott,

Perimutternek borjúmájat, ahogy rendelték.

Page 219: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Gondolom, nem sok tizenkettedik-tizenharmadik századi ázsiai

műkincs kerül kalapács alá idehaza - mondta a történész, miután a

pincér magukra hagyta őket.

- Régen valóban így volt,'de nyolc-kilenc évvel ezelőtt megkeresel! egy

malajziai bróker, aki azóta is folyamatosan ellát minket. Nem túl zok,

ha azt mondom, hogy azóta eladtunk vagy százmillió dollárnyit be lőle,

és tudom, hogy a Christie's is hasonló mennyiséget árverezett^I.

- Szóhoz se jutok! És tudjátok, honnan származik az a rengeteg ereklye?

- Csak találgatni tudok - felelte a steaket rágcsálva Eeten. - A malajziai

bróker nagyon diszkrét fickó, aki a világért se árulná el a forrásait. Soha

nem volt alkalmam személyesen találkozni a tulajdonossal, de az is

tény, hogy soha nem próbáltak becsapni. Minden egyes megbízás

esetén azt kaptuk, amit ígértek.

- Fura, hogy éppen Malajziából érkeznek a tárgyak.

- Az lenne, ha az emberünk nem csupán közvetítő lenne. Ennél sokkal

érdekesebb azonban az úriember és a cég neve.

- Mert? Mi a neve? - nézett fel Perimutter a tányérról.

- Kapaszkodj meg: Burját Kereskedőház.

38.

THERESA SZINTE MEGKÖNNYEBBÜLT, amikor a szoba ajtaja kinyílt, és

egy őr intett neki, hogy lépjen ki a folyosóra. Ha meg akarják ölni,

akkor tegyék, gondolta. Még az is jobb lesz, mint ez a bezártság és a

bizonytalanság.

Két nappal ezelőtt zárták be minden magyarázat nélkül. Azóta senki

sem lépett kapcsolatba vele, csak a tálcát lökték be rendszeres

időközönként az élelemmel. A kínai küldöttségről nem tudott, de azt

hallotta, hogy egy autókaraván érkezett és távozott, s a ház mögött

leadott lövések hangja sem kerülte el a figyelmét. Akkor ki is nézett a

szoba apró ablakán, de csak a kavargó port látta. Másnap azonban

feltűnt, hogy a lovas őrjárat létszáma mintha megcsappant volna.

Most a folyosóra kilépve örömmel látta, hogy Wofford is ott van a

sétabotjával. A férfi biztatóan rámosolygott.

- A vakációnak vége - mondta Wofford. - Mehetünk vissza dolgozni.

Úgy tűnt, eltalálta, mert ezúttal is a díszterembe vezették őket. Bordzsin

már várt rájuk, egy vastag szivart pöfékelt. Nyugodtabbnak látszott,

mint előző alkalommal, és sokkal arrogánsabbnak.

Page 220: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Üljenek le, barátaim - intette őket oda az asztalához. - Remélem,

élvezték a pihenőt.

- Hogyne - felelte Wofford. - Roppant pihentető volt a négy falat

bámulni.

Bordzsin eleresztette a füle mellett a megjegyzést, és egy halom új

szeizmikus jelentésre mutatott.

- A megbízatásuk hamarosan véget ér, de előtte még ki kell jelölniük a

legalkalmasabb helyszíneket ebben a régióban. - Egy ötszáz

négyzetkilométeres területet lefedő topográfiai térképet hajtogatott szét.

Theresa és Wofford a jelzésekből látta, hogy a Góbi sivatag kínai, a

mongol határtól délkeletre eső részét ábrázolja. - Egyes részleteit már

volt alkalmuk elemezni, és el kell ismernem, remek munkát végeztek -

folytatta leereszkedő hangon. - Ezeket be is jelöltük a térképen. Most

arra kérem önöket, hogy vizsgálják meg őket az egész térséggel

összefüggésben, és rangsorolják a potenciális helyszíneket a várható

hozam szerint.

- Ezek nem Kínában vannak? - kérdezte nyomatékkal Wofford.

- De igen - válaszolta Bordzsin anélkül, hogy magyarázatot adott volna.

- Ugye tudja, hogy a tartalékok nagyon mélyen vannak? Valószínűleg

ezért nem fedezték fel őket már korábban.

- Igen, tudom, de megvannak a megfelelő eszközeink, hogy lefúrjunk a

megfelelő mélységig - felelte türelmetlenül Bordzsin. - Kétszáz magas

hozammal működő kútra van szükségem a hónap végére. Találják meg

őket.

Bordzsin pattogó stílusa már túl sok volt Woffordnak. Theresa látta az

arcát elöntő pírból, hogy oda akar mondani a mongolnak, ezért gyorsan

megelőzte:

- Meg tudjuk csinálni - állította. - Kell vagy három-négy nap, de

meglesz - próbált egyúttal időt nyerni.

- Holnapra legyen kész. A vezető mérnök délután meg fogja ke resni

önöket, hogy részletesen megbeszéljék az eredményeket.

- Ha végeztünk, szabadon visszatérhetünk Ulánbátorba? - kér dezte a

nő.

- Én magam fogok gondoskodni a szállítóeszközről holnapután

reggelre.

- Akkor jobb lesz, ha máris nekilátunk. - Theresa maga elé húzta a

legfelső dossziét, és szétterítette tartalmát az asztalon.

Bordzsin egy bizalmatlan grimaszt vágott, aztán felállt, és elhagy ta a

szobát. Miután eltűnt a folyosó végén, Wofford a kolléganőjére nézett,

és megcsóválta a fejét.

- Szép kis műsor volt. De ugye nem hiszed el, hogy tényleg elcn ged

minket?

Page 221: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Nem, de ezt nem kell tudnia - felelte a szája elé tartott borító mögül

Theresa. - Mellesleg nem akartam, hogy valami hülyeséget csinálj, és

mindkettőnket kinyírjanak.

Wofford savanyúan elmosolyodott; csak most döbbent rá, hogy mitől

gientette meg őket Theresa.

Még mindig tartva a biztonsági kamerától, Theresa maga elé húzta az

egyik térképet, és miközben úgy tett, mintha intenzíven tanulmányozná,

egy laza mozdulattal megfordította. „Ötletek a szökésre", írta fel

ceruzával az üres oldalra. Fel is jegyzett néhányat, aztán Wofford elé

csúsztatta a térképet. A férfi maga felé fordította, és tűnődve

végigfutotta a sorokat. Ahogy Wofford a szeme magasságába emelte a

lapot, Theresának feltűnt, hogy térképoldala a Perzsa-öblöt ábrázolja,

annak egyes részein vörös, fűrészfog alakú vonalakkal, két pontján

pedig, a vastag vonalak felett, ugyanilyen színű karikákkal. Az egyik

karika Ras Tanurát ölelte körbe, a másik pedig egy kis szigetet az iráni

partok mellett.

- Nézd a térképet, Jim! - fordította meg a lapot.

- Törésvonalak - állapította meg Wofford. - Egy a Perzsa-öblöt

hosszában kettészelő kéreglemez határát ábrázolja a fontosabb ve-

tőzónákkal.

Mivel elrablásuk óta teljesen el voltak szigetelve a külvilágtól, egyikük

sem tudhatott az öbölben pusztító földrengésekről. Míg Wofford a két

vörös karika jelentésén törte a fejét, Theresa átlapozta az aktát, és két

hasonló térképet is talált. Az elsőn a szibériai Bajkál-ta-vat lehetett

látni.

- Ezt nézd! - mutatott a kékre színezett tó északi csücskéhez rajzolt

fűrészfogakra és a vörös karikára. Egy újonnan épített, a parttól két-

három kilométer távolságban futó olajvezeték is be volt jelölve a

térképen. - Nem lehet, hogy ezek csináltak valamit a vető környékén, és

ez indította el a tavon a seiche-t?

- De hogyan? Atombombát robbantottak? - kérdezett vissza kétkedően

Wofford. - A másikon mi van?

Theresa a kupa tetejére tette a térképet. Az alaszkai partvonalat

ábrázolta Anchorage-től Brit Columbiáig. A Valdez kikötővárosától a

szárazföld belseje felé futó Alaszka kőolajvezetéket sárga vonal jelölte.

A 122 cm átmérőjű csövön naponta egymillió hordónyi olaj ömlött az

amerikai piacra a Prudhoe-öböl gazdag mezőiről.

Theresa növekvő aggodalommal mutatott a partvonal közelében

húzódó, vastag fűrészfogvonallal jelölt vetőre. A törésvonalon, köz-

vetlenül Valdez mellett, egy vörös karika virított.

Page 222: Clive Cussler - A Kán Kincse

39.

HIRAM YAEGER LEGYŰRT egy grillcsirkés szendvicset, megivott egy

zöld teát, aztán mentegetőzve felállt az asztal mellől, és a kijárat felé in-

dult. A NUMA számítástechnikai központjának a vezetője sosem vált

meg hosszú időre dédelgetett számítógépeitől; most is a barlangjába

sietett vissza, a washingtoni székház kilencedik emeletére. A kávézóból

kifelé menet az ötvenes férfi elégedett vigyorral vette tudomásul, hogy

két kék öltönyös vidéki politikus rosszallóan végigméri Rolling Stones-

pólója miatt.

A hórihorgas számítógépguru az öltözködésével adta a külvilág tudtára

nonkonformizmusát: farmert és cowboycsizmát hordott, és hosszú haját

lófarokba kötözte. Szaktudása bőven kárpótolt mindenkit, akinek stílusa

nem lett volna ínyére: masszív informatikai központja, amit a nulláról

épített fel és töltött meg adatokkal, a világ legnagyobb oceanográfiai

adatbázisa volt, és légköri, illetve tengeri megfigyelőállomások

százainak a mérési adatait dolgozta fel valós időben. A központ

hatalmas számolókapacitása persze ellenállhatatlan csáberőt jelentett a

NUMA kutatóinak, akik hajlamosak voltak a legapróbb projekt

szimulációját is ezen az erőművön futtatni. Yaeger azonban szelíden

tűrte ezt is: még soha egyetlen kollégát sem utasított vissza, ha

időkeretet kért tőle.

Yaeger kilépett a liftből és besétált a barlangra emlékeztető központba,

melynek elejét egy patkó alakú konzol foglalta el. Előtte, az egyik

forgószékben üldögélve egy zömök, kopaszodó férfi várta.

- Nem akarom elhinni - mosolyodott el a férfi. - Itt merted hagyni őket?

- Imádott gépeimmel ellentétben nekem ennem is kell - felelte Yaeger. -

Rég láttalak, Phil - nyújtott kezet. - Mi a helyzet odalent a

kavicsgödörben?

Dr. Phillip McCammon jót nevetett a poénon. A NUMA Tenger-

geológiai Osztályát irányító McCammonnak a tengeri üledék volt a

szakterülete, és birodalma történetesen a székház egyik pinceszintjén

volt berendezve.

- Homokozunk, mint mindig, és úgy egyébként jól elvagyunk, most

viszont szükségem lenne a számítógépes kapacitásodra.

- Állunk rendelkezésedre - mutatott körbe Yaeger.

- Igérem, nem fogom sokáig rabolni az időtöket. A helyzet tehát az,

hogy nem hivatalosan felkérést kaptunk Langleytől egy szeizmikus

adatsor kiértékelésére. A CIA-t az a két földrengés izgatja a Perzsa-

öbölben.

Page 223: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Érdekes egybeesés, hogy két nagy földrengés is időben és térben ilyen

közel egymáshoz, és mindkettő egy-egy olajipari komplexumot tett

padlóra. Még egy ilyen, és biciklivel vagy lóháton fogunk közlekedni.

- Amit ugye nem szeretnénk.

- Nem hát. Szóval, miben segíthetek?

- A Nemzeti Földrengésfigyelő Központ rendelkezésünkre bocsátotta az

utóbbi öt év szeizmikus aktivitásának teljes, globális szintű mérési

adatbázisát. - McCammon a konzolra tette a coloradói Goldenben

található intézmény elérhetőségét feltüntető cédulát. -Az egyik

elemzőm írt egy programot, amivel kielemezte a perzsa-öbölbeli

földrengések specifikus jellemzőit. Ezeket a paramétereket szeretnénk

összehasonlítani a globális szeizmikus adatbázissal, hogy kiderüljön,

vannak-e hasonlóságok a profillal.

- Valami stiklire gyanakszol?

- Nem, mivel el sem tudom képzelni, hogy stikliről lehetne szó, de

szeretnék segíteni a kémeknek a szomszédból, hogy egy sort kipi-

páljanak a listájukról.

- Rendben - bólintott Yaeger. - Max még ma délután letölti az adatokat.

Addig küldd fel azt a szoftvert, és reggelre meglesz a válasz.

- Kösz, Hiram. Máris küldöm a szoftvert.

Miután McCammont elnyelte a lift, Yaeger a billentyűzet felé fordult,

és pötyögni kezdett, de mielőtt még befejezhette volna, észrevette a

bejövő papírtálcán heverő többoldalas faxot. Látva, hogy az ulánbátori

Continental Szállóból küldték, felnyögött.

- Ha esik, akkor ömlik - motyogta, miután átnézte az üzenetet. Aztán

letette, és befejezte az utasítások bevitelét.

Egy pillanat se telt bele, és egy gyönyörű nő öltött alakot a konzol

túloldalán. Egyszerű fehér blúzt és*térdig érő rakott szoknyát viselt.

- Üdv, Hiram. Már azt hittem, magam leszek egész délután.

- Tudod, hogy nélküled fél ember vagyok, Max. - A nő valójában egy

holografikus kép volt, amit Yaeger hozott létre, hogy felhasználóbaráttá

tegye hálózatát. A felesége alapján modellezett, de örökké húszéves

Max szinte valós személyiséggé nőtte ki magát Yaeger és a mesterséges

intelligenciáját használó többi alkalmazott szemében.

- Egy bókért bármit - búgta szemérmesen a nő. - Miről lenne szó? Nagy

gond van? Vagy kisebb, de nem kevésbé fontos?

- Mindkettő. Ma éjjel nagyon elfoglalt leszel, Max.

- Tudod, hogy soha nem alszom. - A hologram feltűrte az inguj-ját. -

Hol kezdjük?

- Szerintem - húzta maga elé a faxot Yaeger - kezdjük a főnökkel.

Page 224: Clive Cussler - A Kán Kincse

40.

A TRÓPUSI NAP LASSAN felmászott a vulkáni dombok és a kókuszpál-

mák tetejére, és aranysárga fénybe vonta a horgonyon ringó bárkát. A

fedélzeten egy mélynyomóból hawaii steel gitár bömbölt, elnyomva a

hordozható generátor hangos zümmögését.

Summer, Dirk és Dahlgren már előbújtak a kunyhóból. Míg Dirk a

tartályokat töltötte két kompresszorral, Summer papaját és banánt

reggelizett, amit egy pohár guavával öblített le.

- Ki lesz az első? - nézett ki a bárka körül locsogó szelíd hullámokra.

- Szerintem Jack kapitány már elkészítette a munkabeosztást -intett

Dahlgren felé Dirk.

Az úszónadrágot, strandpapucsot és fakó hawaii inget viselő Dahlgren a

regulatorokat ellenőrizte két búvársisak fölé hajolva. A kapitányi cím

kék sapkájáról ragadt rá; klasszikus, egymást kereszté ző

aranyhorgonyokkal díszített fejfedő volt, az a fajta, amit a gazdag

jachttulajdonosok hordanak, azzal a kivétellel, hogy ez úgy nézett ki,

mintha kétszer is átment volna rajta egy M-l-es tank.

- Aye - recsegte Dahlgren. - Kilencvenperces turnusokban fogunk

dolgozni, egyszerre mindig ketten. Dick és én merülünk először, az tán

jössz te a bátyádat váltani, hogy ő is napozhasson egy kicsit.

- Jut eszembe, nem láttam bárszekrényt a fedélzeten - mondt;i

csalódottan Dirk.

- Minek, mikor az utolsó üveg rumot is elszopogattam az éjjel?

kacsintott rájuk Dahlgren. - Most pedig, kedves fiatalok, lássunk mim

kához. Ha tényleg olyan szerencsések vagyunk, mint reméljük, és ;?

kormánylapátot találtuk meg, akkor rengeteg ásnivalónk lesz. Ezen felül

szét kell még bontanunk a rácsot, és ha marad még egy kis időnk

a Mariana Explorer érkezése előtt, fel szeretnék mérni még néhány

további helyszínt is.

Dahlgren lehajította a sapkáját egy polcra a bódé oldalán, és öltözni

kezdett. Dirk levette a tartályokat a kompresszorról, és ő is belebújt egy

nedvesbúvárruhába. Légtömlővel merültek, amin keresztül az egyik

kompresszor szolgáltatta a levegőt. Az ormótlan palackok nélkül

könnyebb volt mozogni, és így a merülési idejük is jóval hosszabb

lehetett. Mivel a roncsnál mindössze tizenöt méter volt a vízmélység,

gyakorlatilag egész nap dolgozhattak anélkül, hogy a keszonbe-tegség

veszélye fennállt volna.

Page 225: Clive Cussler - A Kán Kincse

Summer a mamutszivattyú külső oldalára rögzített légtömlőnél fogva a

vízbe emelte a PVC-csövet, és leengedte az aljzatra. Dirk közben

felvette az uszonyait, és a karórájára nézett.

- Viszlát kilencven perc múlva - mondta Summernek. A fejére tette a

sisakot, és lelépett a bárkáról. Egy másodperccel később Dahlgren

követte.

Amint Dirk a felszín alá merült, a csend úgy ölelte körül, mint egy

türkizkék, hangszigetelt burok. Kiegyenlítette a nyomást a fülében,

aztán előrebukott, és leúszott a fenékre. Megkereste a mamutszivattyút,

és megragadva a végét, Dahlgren után úszott. Egy narancssárga

zászlócskapárnál álltak meg a homokos részen. Dirk a végére állította a

szivattyúcsövet, és megnyitotta a légtömlő csapját. A sűrített levegő be-

lerobbant a vízbe, aztán gurgulázva emelkedni kezdett a csőben, ho-

mokot és vizet rántva magával. Dirk előre-hátra lengette a cső végét a

tengerfenék felett, egy gödröt ásva a jelzések körül.

Dahlgren egy pillanatig figyelte, aztán hátrébb húzódott. A kezében egy

vékony, T alakú acélrudat tartott, amivel egymás után több helyen is

belefúrt a homokba. Bő fél méter mélységben a rúd vége valami

keménynek ütközött, mégpedig a rezgéséből ítélve fának. Kihúzta,

odébb ment egy lépést, és megismételte a folyamatot. Néhány további

próbafúrás után letette a vasat, és narancssárga zászlócskákkal

körbetűzdelte az eltemetett tárgyat.

A mamutszivattyúval létrehozott gödör lassan mélyült: a homok alatt

egy lapos, megkérgesedett üledékréteg bújt meg. Dirk egy félpercnyi

pihenő erejéig a zászlócskákkal körülvett területre pillantott, és

megállapította, hogy a lelet méretei elképesztőek. Ha valóban kor-

mánylapát, akkor a hajó nagyobb, mint sejtették.

A bárka fedélzetén Summer még egyszer ellenőrizte a kompresszo-

rokat, aztán leült az egyik napozószékre úgy, hogy a légtömlők szem

előtt legyenek. A part felől érkező reggeli szél hűvös volt, a nap azon-

ban már javában hevítette a fedélzet deszkáit.

A lány hagyta, hogy a táj festői szépsége - a göröngyös hawaii part, a

sziget belsejében tenyésző buja növényzet illata - elűzze unalmát. Az

ellenkező oldalon a Csendes-óceán vize hullámzott, szinte ragyogott a

titkokat rejtő kék mélység felett. A távolban egy fekete hajó úszott a

láthatár egyik sarkától a másik felé. Summer mindezt egyetlen

másodperc alatt felmérte, aztán vett egy mély lélegzetet, és hátradőlt a

székben.

Ha ez munka, gondolta elégedetten, akkor megtarthatják a fizetésemet.

Page 226: Clive Cussler - A Kán Kincse

41.

PITT MÁR TELJESEN FELÉBREDT, és fel is volt öltözve, amikor kopogtat-

tak. Aggódva nyitott ajtót, de megkönnyebbülésére Al Giordino állt a

folyosón.

- A hallban botlottam bele ebbe az elbitangolt jószágba - muta tott hátra

a válla felett. - Gondoltam, kezdeni kellene vele valamit.

Egy fáradt és csapzott Rudi Gunn kukucskált elő Giordino széles

karosszériája mögül.

- Nocsak, a mi régen elveszettnek hitt igazgatóhelyettesünk! - vi

gyorodott el Pitt. - Már azt hittük, hogy összeszűrted a levet valami

bábuskával, és kiköltöztél a tajgába.

- Na persze! Alig vártam, hogy elhúzzak Szibériából! Persze, ha tudtam

volna, hogy Mongólia kétszer olyan civilizálatlan, akkor inkább

maradtam volna - siránkozott Gunn. Bejött a szobába, és lerogyotl egy

fotelbe. - Csakhogy senki sem mondta, hogy egyetlen aszfaltozod út

sincs az egész országban. Egész éjjel vezettem egy valamin, amiről még

most sem tudom, hogy egyáltalán út volt-e. Úgy érzem magam, mintha

pogobottal ugráltam volna át New Yorkból Los Angelesbe.

Pitt feketét töltött neki a berendezéshez tartozó elektromos kávéfőzőből.

- Sikerült áthoznod a felszerelést is?

- Igen, mindent felpakoltam a teherautóra, amit az intézet volt kedves

kölcsönbe adni vagy eladni nekem, magam sem tudom, hogy

melyik. A maradék rubelemet kénytelen voltam az orosz határőrökre

hagyományozni, hogy beengedjenek Mongóliába. Szerintem még most

is azt hiszik, hogy a CIA-nak dolgozom.

- Én mondjuk nem nézném ki belőled - gonoszkodott Giordino.

- De azt hiszem, nem nekem lenne okom panaszra - folytatta Gunn. - Al

mesélt a kalandotokról a Góbi sivatagban. Az se volt egy piknik.

- Nem, de legalább megismerkedtünk a vidékkel - mosolygott Pitt.

- Ez az őrült... még mindig fogva tartja a barátainkat?

- Az már biztos, hogy Roy halott. Csak feltételezni tudjuk, hogy a

többiek még életben vannak.

Telefoncsörgés szakította félbe a beszélgetést. Pitt felvette, váltott pár

szót, aztán az ágyra tette a telefont, és kihangosította. Hiram Yaeger

hangja töltötte meg a szobát \

- Üdv Washingtonból, emberek. Épp ideje volt, hogy jelentkezzetek.

Már kezdtük azt hinni, hogy nincs is szükségetek ránk.

- Csak annyira elbűvölt minket Mongólia csodálatos vízi világa, hogy

sokáig szóhoz se jutottunk - felelte Pitt.

Page 227: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Gyanítottam. Ahogyan azt is gyanítom, hogy nyakig benne vagytok

abban, ami a legújabb szenzáció mögött van.

A három férfi bambán egymásra nézett.

- Meglehetősen elfoglaltak voltunk - szólalt meg Pitt. - Mi történt?

- Kína ma reggel bejelentette, hogy átadja Belső-Mongólia területeit

Mongóliának.

- Én láttam, hogy gyülekeznek az emberek a téren, de azt hittem,

valamilyen nemzeti ünnep miatt - jegyezte meg Gunn.

- Az is lesz belőle, ha megvalósul. Kína úgy adta elő, mint baráti

gesztus egy régi szomszéddal szemben. Az ENSZ és a nyugati kor-

mányok persze rögtön vállon veregették őket. Földalatti mozgalmak

már évek óta szeretnék elérni Belső-Mongólia függetlenségét vagy

Mongóliával való egyesítését, és a kínaiaknak már rengeteg kellemet-

lenségük volt emiatt. Az elemzők szerint azonban most sokkal inkább

van szó gazdaságról, mint politikáról. Egyesek egy kőolajvezetéket

emlegetnek, és egy kereskedelmi szerződést, amely elegendő olajat

biztosítana Kínának a fejlődés fenntartásához, bár azt senki sem tudja,

hogy Mongólia honnan kívánja előteremteni ezt.

- Éppen erről van szó. Al és én érdekes dolgokat láttunk a sivatagban -

mondta Pitt.

- Tudtam, hogy ti is beleütöttétek az orrotokat - nevetett fel Yaeger.

- Én inkább azt mondanám, hogy az Avarga Olajtársaság és Tolgoj

Bordzsin ütötte bele az orrát a miénkbe, de most nem ez a lényeg. A

fickó kőolajtartályokat telepített a határ mellé.

- Milyen érdekes, hogy így beletrafált, nem? - mondta Giordino.

Nagyon biztos lehetett a dolgában.

- Sikerült kiderítened valamit, Hiram? - kérdezte Pitt.

- Maxszel egész éjszaka dolgoztunk, és előástunk mindent, amit csak

lehetett. Ez a fickó és a vállalata kész rejtély. Biztos lábakon áll, de

szinte titokban működnek.

- Az itteni orosz kapcsolatunk is hasonló eredményekre jutott -jegyezte

meg Giordino. - Az olajtartalékaikról megtudtál valamit?

- Nincs nyoma, hogy az Avarga Olajtársaság kőolajat exportálna

Mongóliából, de hát másnak sincs igazán nyoma. Csak annyit tudni

róluk, hogy alig néhány aktív kutat üzemeltetnek.

- Tehát nem termelnek eleget ahhoz, hogy lényegesen kielégíthessék

Kína vagy bárki más igényeit?

- Nincs erre utaló bizonyíték, bár az elgondolkodtató, hogy két olajipari

berendezéseket gyártó nyugati cégtől is hatalmas mennyiségben

rendeltek. Most, hogy az olajár a hordónkénti százötven dollár fölé

szökött, a termelők lázas kapacitásnövelésbe és kutatásba kezdtek, így

hiány állt be az eszközpiacon. Az Avarga azonban mindenütt első a

Page 228: Clive Cussler - A Kán Kincse

sorban. Az elmúlt három évben iszonyú mennyiségű fúróeszközt és

vezetékcsövet vásároltak fel, és mindet Mongóliába szállíttatták.

- Egy részét meg is találtuk itt, Ulánbátorban.

- Az egyetlen, ami nem szerepelt a listán, az alagútfúró volt. Abból a

modellből csak egyet exportált a gyártó, és azt is Malajziába.

- Lehet, hogy az Avarga fedőcége? - tűnődött Pitt.

- Nem kizárt. Azt a típust, amit ti láttatok, sekélyen a föld alatt futó

vezetékrendszerek kialakítására tervezték, más szóval tökéletes, ha a

Góbi sivatag homokja alá akarnak csöveket telepíteni. Azt azonban,

hogy mindezt Bordzsin miből fedezte, nem sikerült kiderítenem

fejezte be a mondandóját Yaeger.

- Az öreg Dzsingisz kán szponzorálta őket - tájékoztatta Pitt.

- Nem vettem a poént.

- Pedig így igaz - állította Giordino is. - A fickó hátsó kertjében parkol.

Míg Giordino a szentélyről, a szarkofágról és Hunt naplójáról mesélt

Yaegernek, Pitt előszedte a Perimuttertől kapott tízoldalas faxol.

- Ezt St. Julién is megerősítette - vette át a sz^t Pitt. - Valaki az utóbbi

nyolc évben folyamatosan ellátta a Sotheby'st és a többi nagy aukciós

házat tizenkettedik és tizenharmadik századi ázsiai műkincsekkel és

tárgyi leletekkel.

Ez lett volna a Dzsingisszel eltemetett szajré? - kérdezte Gunn.

- Több mint százmillió dollár értékben. Perimutter megállapította, hogy

a tárgyak mindegyike a Dzsingisz uralma alatt álló területek

valamelyikéről származott. A szállító egy malajziai vállalat volt, a Bur-

ját Kereskedőház.

- Ugyanez a cég rendelte az alagútfúrót is - kiáltott fel Yaeger.

- Kicsi a világ, mi? Ha lenne még egy kis időd, Hiram, nem ártana a

körmükre néznetek Maxszel.

- Hogyne. Előtte azonban ejtsünk egypár szót arról a német rétesről is,

amit küldtél.

- Ja, a német nyelvű kézikönyv? Mire jutottatok Maxszel?

- Magával az anyaggal nem sokra. Ahogy te is írtad, egy kezelési

útmutató első néhány lapja. Pontosan hol is találtad?

- Egy számítógépekkel teli teremben, aminek a közepét egy háromlábú,

legalább három méter magas, csőszerű eszköz foglalta el. Nincs ötleted,

hogy mi lehet?

- Nem állt rendelkezésre elég adat, hogy következtetéseket vonjunk le a

működését illetően. A kezelőszervek alapján egy sze-izmoakusztikus

csoportról van szó.

- Nem lehetne úgy, hogy halandók is értsék? - kérte Giordino.

- Egyelőre kísérleti stádiumban lévő eszközök, de a jelek szerint von

Wachternek sikerült jelentős előrelépéseket elérnie.

Page 229: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ki ez a von Wachter? - kérdezte Pitt.

- Dr. Friedrich von Wachter. Egy kiváló villamosságtan-professzor a

Heidelbergi Egyetemről. Akusztikai és szeizmikus képalkotó be-

rendezéseiről ismert a szakmában. Max találta meg a kapcsolatot a

szeizmoakusztikus csoport és Wachter között. Utolsó értekezései egyi-

keben a paraméteres akusztikus csoport földfelszín alatti felvételek

készítésére való alkalmazásának az elméleti lehetőségét taglalta.

Gunn felállt, hogy töltsön még magának a kávéból, de a figyelme a

kimerültsége ellenére nem lankadt.

- Bár alátámasztani nem tudjuk, úgy tűnik, hogy dr. von Wachter

kifejlesztett egy működő modellt - magyarázta Yaeger. - Mint tudjátok,

az olajkutatók robbanótöltetekkel vagy mechanikus döngetők-kel,

úgynevezett sékerekkel hozzák létre a képalkotáshoz szükséges

szeizmikus hullámokat. A visszaverődő hullámokat felfogják, és szá-

mítógéppel látható térképpé alakítják.

- Világos. A mérőhajók légágyút használnak ugyanerre a célra -

bólogatott Giordino.

- Úgy tűnik, von Wachternek sikerült elektronikus úton előállítania a

méréshez szükséges lökéshullámot. Az akusztikus csoport, ha jól értem,

egy nagyfrekvenciájú lökést idéz elő, ami a felszín alatt szeizmikus

hullámokká alakul át.

- A hangradaros mérőeszközökkel az a tapasztalatunk, hogy a magas

frekvenciájú rezgések nem tudnak elég mélyre hatolni ahhoz, hogy jól

be lehessen látni a felszín alá - vetette ellen Giordino.

- Ez igaz. A legtöbb hullám a felszín közeléből visszaverődik. Von

Wachter koncentrált lökése azonban akkora erővel bombázza meg a

felszínt, hogy a hullámok egy jelentős százalékának mélyebbre kell

hatolnia. Azt mondtátok, hogy a készüléknek három lába volt. Való

színűleg ezek közvetítették a hanghullámokat.

- Lefogadom, hogy ezzel találták meg Dzsingiszt is - mondta Piti. - A

legenda szerint a hegyekben temették el, egy titkos helyen, ahogyan

Kubláj kánt és az uralkodóicsalád más tagjait is.

- És a kincsekért kapott pénzből olajat keresnek - tette hozzá Gunn.

- Értékes technológia, amiért az olajtársaságok tejelni fognak ke

ményen. Dr. Wachter gazdag ember lesz - mondta Giordino.

- Sajnos nem. Dr. Wachter halott. Német mérnökökből álló csa patával

együtt meghalt egy földcsuszamlásban bő egy évvel ezelőtt.

- Miért gondolok mindjárt rosszra? - mormogta Giordino.

- Gondolom, felesleges hozzátennem, hogy akkoriban éppen ;iz Avarga

Olajtársaságnak dolgoztak - folytatta Yaeger.

Page 230: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Tehát az ő haláluk is Bordzsin lelkén szárad. - Pitt már meg sc

lepődött. Az Avarga embereinek, és főnöküknek, Tolgoj Bordzsinnak a

kegyetlensége már nem volt újdonság számára.

- Ennek semmi értelme - bosszankodott Giordino. - Az egyik ku

tatócsapatot megölik, a másikat elrabolják. Üres tartályok a sivatag ban,

föld alatti vezetékek, amelyek nem vezetnek semmit, mert nincs is

honnan. Minek?

Egy pillanatra csend lett a szobában, szinte hallani lehetett, ahor.v a

kerekek csikorogva forognak az emberek fejében. Aztán Pitt arcán

hirtelen kigyulladt a megvilágosodás fénye.

Azért, mert eddig nem tudtak lefúrni oda, ahol az olaj van! jrlrnlcttc ki

diadalittasan.

- Bordzsin valószínűleg elég pénztárcát megtötnött ahhoz, hogy bárhol

fúrhasson Mongóliában - érvelt Giordino.

- Na és ha nem Mongóliában van az olaj?

- Hát persze! - csapott a homlokára Gunn. - Kínában találtak ^olajat,

pontosabban Belső-Mongóliában. Ezért vette rá őket, hogy

adják át a területet Mongóliának! Csak azt tudnám, hogyan.

- Úgy, hogy szorult helyzetben vannak - világosította fel Yaeger. -A

perzsa-öbölbeli földrengések és a legnagyobb kínai olajterminálnál

történt tűzeset miatt Kína olajimportja egyik napról a másikra a felére

csökkent, és nincs honnan pótolnia. Ezért aztán bármire hajlandóak a

gyors megoldás érdekében.

- Ez megmagyarázza a nagy tárolókat a határ mentén. Talán már

működik is néhány titkos kútjuk Belső-Mongóliában, ahonnan vala-

melyik másik ilyen falunak álcázott telepre pumpálják át a kőolajat

- találgatott Pitt. - A kínaiak így már Mongóliából fogják kapni az

olajat, és még csak nem is sejtik, hogy az a saját kertjükből származik.

- Nem szeretnék a Nagy Falnak ezen az oldalán lenni, amikor fény

derül a turpisságra - fintorgott Gunn.

- Az olajkutatókra is ezért volt szüksége Bordzsinnak - mondta

Giordino. - Tudni akarja, hogy kezdjen el fúrni, hogy minél nagyobb

legyen a hozam.

- De miért nem bérelte fel őket egyszerűen? - kérdezte Yaeger.

- Éppen azért, mert nem akarta, hogy fény derüljön a turpisságra.

- Hátha most, hogy már megkötötte az üzletet a kínaiakkal, elengedi

őket - reménykedett Giordino.

- Nem tartom valószínűnek - válaszolta Pitt. - Royt már megölték, és

velünk is végezni akartak. Attól tartok, rájuk is ugyanez a sors vár, t(a

Bordzsin megkapta tőlük, ami kell neki.

- Felvetted már a kapcsolatot a helyi amerikai nagykövetséggel?

- kérdezte Gunn.

Page 231: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt és Giordino egymásra néztek, és egyetértően bólintottak.

- A diplomácia itt nem fog működni, Rudi - mondta Giordino. -

Bordzsin túlságosan is jól bebiztosította magát. Orosz barátaink már

megjárták ezt az utat, és eredménytelenül, pedig ők jóval otthonosabban

mozognak a világnak ezen a fertályán, mint mi.

- De valamit csak tennünk kell! - fakadt ki Gunn.

- Fogunk is! - felelte Pitt. - Bemegyünk értük!

- Ezt nem teheted. Ha odaállítasz az Egyesült Államok kormánya

nevében, az súlyos nemzetközi incidenshez vezethet.

- Nem, ha az Egyesült Államok kormánya nem tud róla. Ja, és jut

eszembe, nem csak Al meg én fogunk odamenni, Rudi. Te is velünk

jössz!

Gunn érezte, hogy egy láthatatlan kéz marokra szorítja a gyomrát.

- Tudtam, hogy Szibériában kellett volna maradnom - nyögte sápadtan.

42.

DR. MCCAMMON AKKOR lépett be a NUMA informatikai központjába,

amikor Yaeger letette a telefonkagylót. A konzol túloldalán álló Max a

tengergeológus felé fordult, és elmosolyodott.

- Jó estét, dr. McCammon. Ilyen sokáig dolgozik ma?

- Izé, jó estét - felelte McCammon, aki mint mindig, most is zavarba

jött, ha a számítógép társalogni próbált vele. - Hello, Hiram -lépett

gyorsan oda Yaegerhez. - Hosszú műszak? - kérdezte, mert feltűnt neki,

hogy a férfi ugyanazt a farmert és pólót viseli, mint előző nap.

- Nagyon hosszú - nyomott el egy ásítást Yaeger. - Tegnap délután a

főnök megbízott egy sürgős feladattal, annak kellett utánajárnunk. Te

viszont késtél.

- Közbejött néhány váratlan megbeszélés, és ezzel el is ment a napom.

Megértem, ha még nem sikerült sort kerítenetek az én ügyemre.

- Badarság! - legyintett sértődötten Yaeger. - Max multitaszkban

verhetetlen.

- Valóban. És közben még arra is ügyelek, hogy a modorom kifo-

gástalan legyen - pirított rá Max.

- Este áttöltöttük az adatbázist - siklott át a megjegyzésen Yaeger -,

reggel pedig lefuttattuk a szoftvert, amit küldtél. Max - fordult a

feleségét megjelenítő hologram felé -, kérlek, nyomtasd ki az ered-

ményeket dr. McCammonnak, és amíg a nyomtató dolgozik, foglald

össze szóban is.

Page 232: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Hogyne. - A pult mellett az óriás lézernyomtató máris zümmögni

kezdett, Max pedig, gondosan megválogatva szavait, előadta: - A

Nemzeti Földrengési Információs Központtól kapqtt adatok az utóbbi öt

év globális szeizmikus tevékenységét tükrözték, beleértve a két nem-

régen történt perzsa-öbölbeli földrengést is. Lefuttattam a szoftverjüket,

amely elemezte a két földrengést, és a kapott eredmények legfontosabb

jellemzőit összevetettem az adatbázissal. Mint kiderült, a két földrengés

néhány igazán egyedi jellemzővel bírt. - Max rövid hatásszünetet

tartott, majd közelebb lépve a két férfihoz, folytatta: - Mindkét

eseményt rendkívül sekély földrengésként kategorizálták, mivel

hipocentrumuk kevesebb mint három kilométerre volt a felszíntől.

Megjegyzem, a legtöbb sekély földrengés esetében ez öt-tizenöt

kilométer.

- Ez jelentős különbség - állapította meg McCammon.

- Kevésbé jelentős, de mindkettő tektonikus rengés volt, és nem

vulkáni-eredetű. És, mint tudják, mindkettő erős rengés volt, több mint

7-es a Richter-skálán.

- Nem ritka az, hogy szinte egyszerre két ilyen erős rengés is legyen? -

kérdezte Yaeger.

- Szokatlan, de nem példa nélküli - felelte McCammon. - Egy ilyen

erősségű rengés Los Angelesben nagy figyelmet kapna, de ha egy

lakatlan vidéken vagy az óceán alatt mozdulna meg ugyanilyen erővel a

föld, arról nem sokan tudnának. A helyzet az, hogy havonta átlag egy 7-

esnél erősebb földrengés van a bolygónkon, csak éppen nem hallunk

róluk.

- Úgy van - mondta Max -, az viszont, hogy mind térben, mind időben,

mind erősségben ilyen közel legyenek egymáshoz, statisztikai

szempontból jelentős anomáliának számít.

- Egyéb hasonlóságok, Max? - kérdezte Yaeger.

- Vannak. Bár nehéz számszerűsíteni, úgy tűnik, hogy a földrengések

által okozott kár nincs arányban az erősségükkel. Mindkét helyszínről

olyan nagymértékű szerkezeti sérülésekről érkezett jelentés,

amelyek^jóval túlhaladják a hasonló erejű földrengésre jellemző nor-

mát. Ilyen mértékű rombolást általában 8-as erősségű földrengések

esetén tapasztaltak.

- A Richter nem a legpontosabb mérőskála, ha a földrengés pusztító

erejéről van szó - jegyezte meg McCammon. - Különösen nem, sekély

fókuszú események esetén. Ebben az esetben két sekély földrengésünk

volt, ezért lehetett nagyobb a pusztítás a felszínen, mintha azt a skála

szerinti erősségük indokolná.

Max egy pillanatra összeráncolta a homlokát - az adatbázisaiban

kutatott -, majd egyetértően bólintott.

Page 233: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Önnek tökéletesen igaza van, doktor. Az elsődleges szeizmikus

hullámok sokkal kisebbek voltak magnitúdóban, mint a felszíni hul-

lámok.

- Egyéb, Max? - találta meg végre a hangot a kivetüléssel McCam-mon.

- Igen, még egy utolsó észrevétel. Mindkét földrengés esetén alacsony

erősségű P-hullámokat érzékeltek a rengés keltette hullámok előtt.

- Előrengések, feltételezem. Nincs benne semmi szokatlan.

- Megmagyarázná valaki ezt a felszíni hullám, P-hullám dolgot? -

könyörgött Yaeger.

Max megcsóválta a fejét.

- Mindent nekem kell elmagyaráznom neked? Elemi szeizmológia. Egy

közönséges tektonikai földrengés háromféle szeizmikus

energiakibocsátást, ha úgy tetszik, sokkhullámot eredményez. Az elsőt

primer hullámnak vagy P-hullámnak hívják. Ez ugyanúgy longi-

tudinális, mint a hanghullámok, és képes áthatolni a kőzeten, de még a

Föld magján is. A szekunder vagy S-hullám terjedési sebessége kisebb,

de transzverzális, azaz nyíró hullám lévén képes a terjedési irányára

merőlegesen elmozdítani a kőzetet, és ezzel a talaj mind függőleges,

mind vízszintes irányú elmozdulását előidézni a felszínre érve. Mivel

mindkét hullám kijut a felszínre, a közeghatáron megtörnek, és

létrehozzák a felszíni hullámokat, melyek a rengés javál okozzák.

- Értem - bólintott Yaeger. - Tehát gyakorlatilag különböző frek^

venciájú hullámokról van szó, amiket a hipocentrum bocsát ki.

- Úgy van - hagyta jóvá McCammon.

- Van törésvonal ott, ahol a földrengések voltak?

- A Perzsa-öböl két kéreglemez, az Arab-félsziget és Eurázsia határán

terül el. Majdnem minden szeizmikus tevékenységre a lemez határokat

övező keskeny zónákban kerül sor. Ha a múlt nagy földren géseit, az

iránit, az afganisztánit vagy a pakisztánit nézzük, ebben ;i két rengésben

csak egy rendkívüli dolog volt: a közelségük.

- Attól tartok, hogy a barátod Langleyben nagyon csalódott lesz vonta le

a következtetést Yaeger.

- Nem tehetek róla - tárta szét a kezét McCammon. - De Maxnck

köszönhetően legalább lesz olvasnivalója.

Míg McCammon átment a nyomtatóhoz, hogy felmarkolja a jelentést,

Yaegernek eszébe jutott valami.

- Max, amikor lefuttattad Phil szűrőprogramját, összevetettél más

földrengéseket is ezekkel a paraméterekkel?

- Igen. Ha leszel szíves a kijelző felé fordulni, máris demonstrálom. A

Max háta mögé szerelt hatalmas képernyőn egy világtérkép tűnt

fel. Két vörös pötty villogott rajta, a két perzsa-öbölbeli földrengés

helyszíne. Egy másodperccel később vörös pöttyök egész garmadája

Page 234: Clive Cussler - A Kán Kincse

jelent meg néhány füzérbe koncentrálódva ugyanazon az északkelet-

ázsiai területen, egy pedig magányosan villogott a többiektől északra.

McCammon letette a papírokat a konzolra, és tétován megközelítette a

térképet.

- A Nemzeti Földrengési Információs Központ által rögzített rengések

között harmincnégy olyan eseményt találtam, amelyek jellemzőiket

tekintve hasonlóságot mutatnak a két perzsa-öbölbeli földrengéssel. A

legfrissebb alig egy héttel ezelőtt történTSzibériában - mutatott Max a

magányos pöttyre.

Yaeger döbbenten bámulta a térképet.

- És a többi?

- Főként Mongólia. Tizenöt a fővárostól, Ulánbátortól keletre található

hegyekben, tíz a dél-mongóliai Dornogov tartományban, kilenc pedig

kínai oldalon, a közös határ közvetlen közelében.

- Mongólia - motyogta fejcsóválva Yaeger. Felállt a székéből, meg-

dörzsölte fáradt szemét, és McCammonra nézett. - Phil - mondta színlelt

kárörömmel -, van egy olyan érzésem, hogy ezt az éjszakát te is idebent

fogod tölteni.

43.

SUMMER A LEGÚJABB Nils Lofgren CD-t hallgatta hordozható MP3-

lejátszóján, és szórakozottan dúdolgatva, a bárka oldalán átvetett lég-

tömlők feszülését figyelte. Már kezdte unni az édes semmittevést; alig

várta, hogy lemerülhessen, és a tömlő másik végén dolgozhasson.

Felállt, kinyújtózott, és ahogy a tenger felé pillantott, azt kellett látnia,

hogy a fekete hajó, amit már korábban észrevett, megkerülte a

Kahakahakea-fokot, és egyenesen feléjük tart.

- Na ne, nem akarok több riportert! - nyögött fel. A hajó azonban

egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy riportereket szállító séta-

hajó, és Summer hamarosan arra is rájött, hogy miért nem. Most, hogy

alaposabban is megnézte, nyilvánvaló volt, hogy ez egy fúróhajó.

Hetvenöt méteres hosszával nem tartozott a nagyobbak közé, és

legalább harmincéves lehetett. Lefolyónyílásait szétmarta a rozsda,

fedélzetét és felépítményét vastag kosz- és olajréteg fedte. De nem is

annyira a hajó megjelenése, mint a funkciója aggasztotta Summert. Mit

keresett egy fúróhajó a hawaii vizekben? A szigetek környékén nem

voltak kőolajkészletek, ráadásul az óceánfenék is meredeken lejtett,

Page 235: Clive Cussler - A Kán Kincse

nem kell messze távolodni a parttól, hogy meghaladja a három

kilométer mélységet, ami igencsak költségessé tette volna a fúrást.

A vén hajó nem akart irányt változtatni, fehér habokat vető orni

egyenesen a bárkára mutatott. Már csak alig egy mérföldre volt tőlük,

de még mindig nem lassított. Amikor a távolság ennek negyedere

csökkent, és a hajó még mindig tartotta sebességét, Summer riadtan a

fülke tetejére szerelt zászlórúdra pillantott. Egy fehér átlós csíkkal

áthúzott vörös búvárzászlót lobogtatott rajta a szél.

- Emberek vannak odalent, idióták! - kiabálta dühösen Summer. A hajó

most már elég közel volt ahhoz, hogy ki tudja venni a hídján álló két

férfit. Előrerohant az orrba, és egyik kezével vadul integetni kezdett, a

másikkal pedig a zászlót mutatta. A hajó végre lassított, de nem azért,

hogy megálljon. Nyilvánvaló volt, hogy be akar állni ;i bárka mellé.

Summer becsörtetett a bódéba, a 16-os VHF csatornára tekerte a rádió

tárcsáját, és beleordított a mikrofonba:

- Közeledő fúróhajó, ez a NUMA kutatói bárkája. Búvárok dolgoznak a

vízben, ismétlem, búvárok dolgoznak a vízben. Kérem, áll janak meg.

Vége.

Türelmetlenül várta a választ, de hiába. Megismételte a hívási, ezúttal

még nyomatékosabban, de nem több sikerrel.

A hajó közben még jobban megközelítette a bárkát, már csak n<S hány

tíz méter választotta el egymástól a két teknőt. Summer visszament a

korláthoz, és kiabálva a zászlóra mutogatott. A hajó fordulni kezdett, de

a szögből nyilvánvaló volt, csak azért teszi, hogy beállhas* son a bárka

mellé. Summer még mindig azt várta, hogy szenzációé he*

riporterekkel lesz tele a hajó, most azonban döbbenten meg kellett

állapítania, hogy jobb oldala és tatfedélzete kihalt. Baljós borzongna

futott végig a hátán.

A fúróhajó, könnyedén, akár egy csónak - ebben a kormányos ta-

pasztalata mellett a sugárkormánynak is volt némi szerepe -, a bárka

mellé siklóit, oldallétráját annak korlátja fölé nyomva.

Egy hosszú, rémisztő percig nem történt semmi, aztán egy kurta kiáltás

hallatszott a felépítmény belsejéből, és féltucatnyi férfi rontott elő az

egyik ajtó mögül. Látva, hogy a rossz arcú ázsiai martaló-cok le akarják

rohanni a bárkát, Summer megdermedt a félelemtől, de pillanatok alatt

összeszedte magát, és hátranyargalt a kunyhóhoz.

Annyi ideje volt, hogy lekapja a mikrofont a falról, és belekiabálja:

„Mayday, mayday, itt...", aztán két kérges tenyér nyúlt be az ajtón. A

rádió egy hangos reccsenéssel leszakadt a falról, a mikrofon kirepült

Summer kezéből. A férfi a vízbe hajította a készüléket, aztán perverz

vigyorral a képén Summerfetéiépett, de a sárga, ápolatlan fogakat

Page 236: Clive Cussler - A Kán Kincse

elővillantó mosoly hamar lefagyott az arcáról: a lány ahelyett, hogy

hátrálni kezdett volna, előrelendült, és minden dühével ágyékon rúgta.

- Mocskos disznó! - sziszegte Summer, és hogy elejét vegye a további

inzultusoknak, egy félköríves lábmozdulattal fejbe rúgta az előtte

térdelő támadót. A férfi eldőlt, és a fájdalomtól nyüszítve odébb gurult.

Két társa azonban már ott volt, és lefogta Summert. A lány nem hagyta

magát, de az egyik férfi kést rántott elő, és a torkához nyomta a pengét,

valamit a fülébe morogva pállott lehelettel. Társa kötelet kerített, és

gúzsba kötötte Summer erővel behajlított alkarját.

Summer tehetetlenül, de harciasan nézett szembe az ellenséggel. A

férfiak alacsonyak, de jó kötésűek voltak, kiálló pofacsonttal és

mandulavágású, de a kínainál kerekebb szemmel. Fekete póló és mun-

kásnadrág volt rajtuk, és olyan emberek benyomását keltették, akik

semmitől nem riadnak vissza. Summer indonéz kalózoknak nézte őket,

de arra, hogy mit akarhatnak kezdeni egy ócska bárkával, tippje sem

volt.

A tat felé pillantva görcsbe rándult a gyomra a félelemtől: két kalóz

szekercékkel a horgonyköteleket csapkodta. Elég volt néhány suhintás,

és a kötelek megadták magukat. Ezután mindkét férfi előrement az

orrba, és megismételte a műveletet. Egy harmadik, Summernek háttal

álló férfi felügyelte őket. Az arcéle ismerősnek tűnt, de Summer csak

akkor ismerte fel, amikor a férfi megfordult, feléje fordítva sebhelyes

arcát. Az állítólagos dr. Tong magabiztos léptekkel a kompresszorok

felé indult.

- Itt nincsenek műkincsek, Tong! - kiáltott rá izzó tekintettel Summer.

Tong azonban ügyet sem vetett rá; valamit vakkantott alaposan

helybenhagyott emberének - aki már feltápászkodott, és fel-alá bicegve,

furcsán előregörnyedve a görcsös fájdalmat próbálta lejárni -, az pedig

engedelmesen bevonszolta magát a kunyhóba, és ahogyan a rádióval is

tette, felkapta a hordozható generátort, és átdobta a korláton. A gép

gurgulázva elmerült, a férfi pedig átsántikált az egyik kompresszorhoz,

és leguggolt, hogy megkeresse a kapcsolót.

- Ne! - szakadt ki Summerből.

A férfi megtalálta a STOP gombot, és Summer felé fordulva, hogy a

lány lássa kárörvendő vigyorát, lenyomta. A kompresszor vinnyogva

leállt.

- Emberek vannak a légtömlők végén! - könyörgött Summer.

Tong hanyagul intett az emberének, hogy ne törődjön vele, csinálja

csak. A férfi átkacsázott a másik kompresszorhoz, és megint a lányra

vicsorítva, ezt is lekapcsolta. Miután a második kompresszor bugása is

elhalt, Tong a lányhoz lépett, és fenyegetően az arcához tolta a képét.

- Remélem, a bátyád jó úszó - fröcsögte.

Page 237: Clive Cussler - A Kán Kincse

A fortyogó gyűlölet elpárologtatta Summer minden félelmét, de a lány

nem szólt.

- Megöljem? - kérdezte a háta mögül egy számára érthetetlen nyelven a

kést tartó férfi.

Tong kéjsóváran végigmérte a lány izmos, bronzbarna testét.

- Ne - felelte. - Vigyétek a hajóra.

Most, hogy a kötelek el voltak vágva, a bárka szabadon sodródót I az

áramlattal a nyílt tenger felé. A hajó követte, de most, hogy mái nem

egy mozdulatlan ponthoz kellett igazodnia, a kormányosnak min den

igyekezete ellenére sem sikerült tökéletesen követnie a hullá^ mok

kényére-kedvére bízott bárka mozgását, így a két hajótest időn ként

tompa kongassál egymásnak verődött.

- Te! - intett a fejével az egyik szekercésnek Tong. - Gondoskodj a

csónakról. Mindenki más szálljon át a hajóra.

A bárka orrában egy apró gumicsónakot tartottak, ezzel jártak ki ;i

partra. A szekercés néhány csapással elvágta a csónakot rögzítő köte

leket, aztán kést húzott elő az övéből, és több helyen is kihasította a

gumit. Végül, a biztonság kedvéért, megemelte a csónakot, és bele lökte

a vízbe. A csónak körül egy darabig még buborékokat veteti a

víz, aztán a levegő kifogyott, s a hullámok átcsaptak felette, és maguk

alá gyűrték.

Summer ebből nem sok mindent látott, mert a késes fickó durván a

korlát felé lökdöste. A lány agyán ezernyi gondolat villant át. Próbáljon

meg ellenállni, miközben kést szorítanak a torkának? Hogyan

segíthetne Dirken és Jacken? Reménykedhet még bármiben is, ha

átlépett a hajó fedélzetére? Bárhogy törte is a fejét, csak egy esetben

látott némi halvány esélyt: ha sikerül élve a vízbe jutnia. Abban biztos

volt, hogy még így, megkötözött kézzel is jobban úszik, mint ezek a

patkányok, és pillanatok alatt átjuthat a bárka alatt a túloldalra. Ha nem

fontos nekik, akkor lehet, hogy sorsára hagyják, vagy ha mégsem, talán

segíthet Dirknekés Jacknek feljutni a bárkára, és együtt már

sikeresebben védekezhetnek ezek ellen. Feltéve, hogy a fiúk jól vannak.

Úgy tett, mintha beletörődött volna a sorsába, és engedelmesen követte

a kalózokat, akik közül néhányan már fel is másztak a létrán, és fentről,

a fúróhajó fedélzetéről figyelték őt. A késes a könyökénél fogva

felállította a bárka korlátjára, fentről pedig az egyik férfi lehajolt, hogy

felhúzza. Summer megadóan felemelte összekötözött karját, de mielőtt

még fentről belekapaszkodhattak volna a köteleibe, „véletlenül"

megcsúszott, és nekiesett a létrának. Ahogy előrehajolt, hogy

nekitámaszkodjon a létrafoknak, a jobb lába hátralőtt, és orron találta a

kést szorongató fickót. A reccsenésből hallotta, hogy sikerült eltörnie a

csontot, de bármennyire is szerette volna látni, hogy azt a szemétládát

Page 238: Clive Cussler - A Kán Kincse

elönti a vér, most erre nem volt ideje. Ehelyett oldalra lökte magát, és

beugrott a két teknő közötti szűk résbe.

Egy tizedmásodpercig súlytalanul zuhant, és már várta a csobba-nást,

de arra nem került sor.

Mintha a semmiből öltött volna testet, két kéz lőtt ki a korlát fölé, hogy

a gallérjába és a rövidnadrág korcába kapaszkodjon. Ahelyett, hogy

függőlegesen lefelé zuhant volna, azt érezte, hogy oldalra lendítik, és

átrepül a korlát felett. Aztán jött a zuhanás is, de ez rövidebb és jóval

kellemetlenebb volt, mint amire vágyott, és a bárka fedélzetén ért véget.

Alig nyekkent, ugyanaz a két kéz durván talpra rántotta.

- A hajóra fogsz menni! - mordult rá Tong, akihez a kezek tartoztak. Jó

harminc centivel alacsonyabb volt Summernél, de a lánynak el kellett

ismernie, hogy erő tekintetében nincs szégyellnivalója.

Mintha ezt akarta volna igazolni, Tong újabb ízelítőt adott nyers testi

erejéből. Az ütés balról jött, és Summer egy hajszállal lassabban

reagált, mint kellett volna. Tong ökle az állkapcsát találta el. Summer

térdre rogyott, és a szeme előtt csillagok táncoltak, de nem ájult el.

Kábult tehetetlenséggel hagyta, hogy felcipeljék a hajóhíd-ra, és

belökjék egy kamrába a kormányház mögött.

Egy darabig egy kötélcsomón feküdt, és az egész világ forgott kö-

rülötte, aztán a hányinger arra kényszerítette, hogy odamásszon a

sarokban álló rozsdás vödörhöz, és könnyítsen magán. Most, hogy már

valamivel jobban érezte magát, feltápászkodott, és a nyitott ka-

jütablakhoz lépett. Az ablakon beáramló friss levegőtől fokozatosan

kitisztult a feje, és a táncoló csillagok is eltűntek. A hajó, állapította

meg, az öbölnek ugyanazon a pontján állt, ahol korábban a bárka

horgonyzott.

A bárka! Addig pásztázta tekintetével a tengert, míg meg nem találta

rajta a ringó barna foltot. Már több mint egy mérföldre volt tőlük.

Hunyorogva, hogy élesítse homályos látását, Dirket és Jacket kereste a

fedélzetén. Nem látta őket.

A bárka gazdátlanul sodródott a nyílt tenger felé.

44.

DIRK ÚGY ÉREZTE, mintha szétfőtt spagetti lett volna a karja helyén. A

mamutszivattyút folyamatosan tolni kellett az áramlat ellenében, és

noha Dahlgren többször is átvette tőle, így is már több mint egy órája

birkózott a hatalmas csővel. A munkát tovább nehezítette az apály, ami

Page 239: Clive Cussler - A Kán Kincse

közel kétcsomós sebességgel húzta kifelé a felszín közeli vizet. Lent

már jóval gyengébb volt a hatása, a cső java azonban odafent volt, és

szinte lobogott a láthatatlanul mozgó vízben.

Dirk a karórájára pillantott, miközben feljebb emelte a csövet néhány

centiméterrel. Még tizenöt perc, gondolta, és egy időre megszabadul

ettől a monoton munkától. Jóval lassabban haladtak, mint remélte, de

azért így is sikerült megtisztítania egy durván két méter széles négyzet

területét. A megkérgesedett fa vastag volt, de lapos, amint azt el is várta

az ember egy kormánylapáttól. Egyedül a mérete nem stimmelt.

Dahlgren zászlócskái egy közel tizenkét méter hosszú tárgyat jelöltek

ki, ami egy kicsit sok volt egy vitorlás hajó kormánylapátjának.

A fekete hajó, követve tekintetével a felszín felp emelkedő légbu-

borékokat, még mindig ott volt a bárka mellett. Dahlgrennel hallották a

motorzajt, amikor a hajó megérkezett, és aggódva figyelték, ahogy a

sugárkormányokkal beáll a bárka mellé, mert attól tartottak, hogy a

következő pillanatban egy horgony fog a fejükre pottyanni. Egy újabb

dokumentumfilmes csapat, feltételezte Dirk. Gyertek csak, és fogjátok

helyettem a mamut ormányát, gondolta maró gúnnyal.

Bosszúsan vállat vont magának, és megpróbált megint a szivattyúra

koncentrálni. Odébb tolta a cső végét, és várta, hogy eltűnjön alóla a

domborulat, de a homok nem mozdult. Csak most vette észre, hogy a

rezgés megszűnt, ahogyan a sűrített levegő sistergése is. Vagy kifogyott

a benzin a kompresszorból, vagy Summer lezárta a szivattyút, hogy

menjenek fel. Egyelőre nem mozdult; úgy döntött, vár még egykét

percet, hátha Summer újraindítja a gépet.

Néhány méterrel odébb Dahlgren a homokot bökdöste a szondájával,

aztán egyik pillanatról a másikra váratlanul felemelkedett az aljzatról.

Dirk először azt hitte, hogy Summer miatt, de volt valami a

mozdulatban... A következő pillanatban Dahlgren a légvezetékhez

kapott, és tovasodródott, akár egy zsinóron rángatott marionett.

Mielőtt még Dirk bármit is tehetett volna érte, valami kitépte a csövet a

kezéből, és Dahlgren után vitte. Dirk felnézett, de csak annyit látott,

hogy az ő légtömlője is megfeszül, és már repült is Dahlgren után.

- Mi a... - bukott ki a száján, aztán hirtelen elnémult, mert levegőt vett

volna, de nem volt honnan. Ezt a kompresszort is lekapcsolták.

Miközben Dahlgrenhez hasonlóan a légvezeték végét markolta, nehogy

kiszakadjon a sisakból, utolérte a mamutszivattyút, az ide-oda csapkodó

béléscső pedig kíméletlenül püfölni kezdte.

A legtöbb embernek ennyi éppen elég lett volna ahhoz, hogy pánikba

essen - és a pániktól már csak egy lépés a fulladás -, Dirknek azonban

nem ez volt az első ilyen esete. Többször is előfordult már, hogy

Page 240: Clive Cussler - A Kán Kincse

szárazra szívott egy palackot, és tudta, hogy a túlélés kulcsa -nemcsak a

vízben, hanem bárhol - megőrizni a lélekjelenlétet.

Először is levegőre volt szüksége. Az ösztönei azt súgták, hogy rúgja

fel magát a felszínre, de erre nem volt szükség. Ha felszíni levegőellá-

tással dolgoznak, a búvárok mindig maguknál tartanak egy kisebb tar-

talék palackot. A „pónipalack", ahogyan ezt a nagyjából termoszméretű

kis tartályt nevezik, egyharmad köbméter, ebben a mélységben mintegy

tíz percre elegendő levegőt tartalmazott. Dirk elengedte a légtömlőt az

egyik kezével, és a bal karja alá nyúlt, ahol a palack az úszóképesség-

kiegyenlítő rendszerhez volt kötve. Elcsavarta a szelepet, és beszívta a

regulatoron átáramló levegőt. Néhány lélegzetvétel után érezte, hogy a

szívverése csillapodni kezd.

Dahlgren, jó tíz méterrel előtte, már túl volt mindezen, és most épp a

felszín felé húzta magát a légtömlő segítségével. Buzgalmában talán

észre sem vette, milyen vadul csapkod mögötte a kényszer hatása alatt

rugóként működő mamutszivattyú. A béléscső rugalmas felső része hol

megnyúlt a vízzel telt alsó szakasz súlya alatt, hol visszarántotta azt,

úgy csapkodva vele a vízben, mint egy hatalmas ostor. Dirk látta, hogy

a cső megfeszült Dahlgren mögött, és figyelmeztetni próbálta, de hiába

integetett, a férfi nem vette észre. Egy másodperccel később a cső

előrelendült, fejen találta a texasit - éppen a sisak alatt aztán már zúgott

is tovább, mintha semmi sem történt volna. Dahlgren ujjai lecsúsztak a

légtömlőről; egy darabig ernyedten lebegett, aztán a tömlő megfeszült,

és maga után rántotta.

Dirk érezte, hogy a pulzusa megint felugrik. A tengerfenék eltűnt

alóluk, és a bárka mintha felgyorsult volna, talán a part felől fújó szél

hajtotta. Dirk elképzelni sem tudta, miért sodródnak, ahogyan azt sem,

mit csinálhat odafent Summer, de most nem is ért rá ezzel foglalkozni.

Dahlgren fontosabb volt.

A tizenhat kilós ólomöv és a hidrodinamikai ellenállás nem könnyítette

meg a mászást, Dirket azonban semmi nem állíthatta meg mindaddig,

míg le nem gyűrte a barátja életét veszélyeztető „tengeri szörnyet". Az

övet egyelőre nem vehette le, mert még vissza kellett térnie

Dahlgrenért, és az ólomsúlyok nélkül a felhajtóerő megakadályozta

volna ebben.

Fogcsikorgatva küzdött meg minden egyes araszért, akár egy jéghegyet

ostromló hegymászó, de végül sikerült elég magasra jutnia ahhoz, hogy

ha átnyergel a mamutszivattyú béléscsövére, elérje a felső, gumis részt.

Megvárta, hogy a cső a közelébe érjen, és amikor már csak

karnyújtásnyira volt tőle, ellökte magát, és átkarolta. A vadul vágtató

cső hátán úgy érezhette magát, mint egy bikaháton pattogó rodeós, de

makacsul kapaszkodott, és a lábával is átkulcsolva a vaskos hengert,

Page 241: Clive Cussler - A Kán Kincse

addig kúszott, míg fel nem ért oda, ahol a kemény PVC a hajlékony

kivezető gumicsőbe csatlakozott. Itt előhúzta a lábára szíjazott apró

búvárkést, és elvágta vele a csövet. Amint a súlyos műanyag cső levált,

Dirk elengedte, és búcsúképpen belerúgott. A cső süllyedni kezdett, és

hamarosan eltűnt szem elől.

Most, hogy ez a veszély elmúlt, Dirk végre Dahlgrenne| foglalkozhatott.

Mivel még mindig volt közöttük vagy négy méter szintkülönbség, Dirk

belekapaszkodott a légtömlőjébe, kínnal-keservvel feljebb húzta magát,

s miután rögzítette a csövet a mellényén, hagyta, hogy a víz ellenállása

hátranyomja a barátja mellé. Amint egy vonalba ért vele, megmarkolta

Dahlgren BC-jének9 a pántját, és maga felé fordította a férfit.

Dahlgren nem volt öntudatánál, de lélegzett, amint azt a regulatorból

néhány másodperces időközönként előtörő buborékok mutatták. Dirk

fél kézzel lecsatolta az ólomövét, aztán rácsapott a gyorsfelfújó

gombjára. Az a kevés levegő, ami a pónipalackjában még megmaradt, a

mellényébe süvített. Csak felig tudta felfújni, de ez is bőven elég volt

ahhoz, hogy némi rásegítéssel Dirk részéről, felvigye őket.

Alighogy kiértek a felszínre, a légvezetékel^máris visszarántották őket

a víz alá, mint két elbukott vízisíelőt. Egy másodperccel később megint

kiemelkedtek, majd újra elmerültek. Miközben fel-alá kacsáztak, Dirk

lecsatolta Dahlgren ólomövét is, hogy tovább csökkentse a súlyukat, és

a saját sisakjától is megszabadult. Valahányszor felemelkedtek, nagyot

kortyolt a levegőből, hogy a víz alá merülve belefújja Dahlgren BC-

jébe az inflátoron keresztül. Néhány ciklus alatt sikerült teljesen

felfújnia a mellényt, ami tovább csökkentette a merüleseik időtartamát.

Attól tartva, hogy a légtömlő megrándíthatja Dahlgren nyakát, behúzott

belőle néhány arasznyit, átbújtatta egy szemen Dahlgren 1K1-jén, és

csomót kötött rá. A tömlő most már a texasit is a mellénynél fogva

vontatta.

Miután a cimborája már nagyjából biztonságban volt, Dirk elengedte, és

belekapaszkodott a saját légtömlőjébe, hogy odahuzza magát a

bárkához. Több mint tíz métert kellett megtennie, ami jelen állapotában

már-már áthidalhatatlan akadálynak tűnt szamara. Éppen csak annyi

ereje maradt, hogy centinként előrébb vonszolja magát. A fájdalom és a

kimerültség arra csábította, hogy adja lel, egyszerűen engedje el a

tömlőt, de valahányszor ez átvillant rajta, Dirk előrenyújtotta a karját,

és még eltökéltebben húzta magát közelebb a bárkához.

Közben Summert kereste a tekintetével, de a fedélzet néptelen volt.

Dirk tudta, hogy a húga sose hagyná a sorsára önszántából; valaminek

történnie kellett, miután az a fekete hajó beállt a bárka mellé, és hogy

annak a valaminek nagyon nem fog örülni, abban már most biztos volt.

Page 242: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az aggodalom és a harag új erőket táplált a karizmaiba, az utolsó

métereket már szinte megszállott fúriaként tette meg.

Végre-valahára elérte a bárka oldalát. Felkapaszkodott a korlátra, és

lerogyott a fedélzetre. Csak néhány másodpercnyi pihenőt en-

gedélyezett magának, aztán kibújt a felszerelésből, és még egyszer

végigpásztázta a bárkát, de hiába meresztette a szemét és kiabált, a lány

nem volt ott. Mivel ez ügyben egyelőre nem tehetett többet, a korláthoz

lépett, megmarkolta Dahlgren tömlőjét, és húzni kezdte maga felé. A

texasi, miután magára maradva többször is elmerült, váratlanul

magához tért, és úszni próbált, de olyan erőtlenül, hogy csak tovább

nehezítette Dirk dolgát a kapálózásával. Dirk valahogyan mégis

odavontatta a bárkához, kikötötte a légtömlőt a korláthoz, aztán lehajolt,

és maradék erejével felhúzta Dahlgrent a fedélzetre.

A férfi lomha mozdulatokkal ülő helyzetbe tolta magát, lehámozta a

fejéről a sisakot, és homályos tekintettel Dirkre nézett.

- Mi a franc történt? - szisszent fel, miután kitapogatta a tarkóján

dudorodó hatalmas púpot.

- A mamutszivattyú golflabdának nézte a fejedet - tájékoztatta Dirk.

- Szóval az kólintott fejbe. Emlékszem, hogy felemelkedtem az

aljzatról, aztán megszűnt a levegőellátás. Megnyitottam a pónipa-

lackot, és emelkedni kezdtem, aztán elsötétült a kép.

- Szerencséd, hogy megnyitottad a tartalék palackot, mert beletelt jó

néhány percbe, mire fel tudtalak hozni a felszínre.

- Kösz, hogy nem löktél vissza - mosolyodott él Dahlgren. Az érzékei

kezdtek visszatérni. - Summer hol van? És miért vagyunk húsz

mérföldre a parttól? - nézte a zsugorodó partvonalat.

- Nem tudom - felelte komoran Dirk.

Míg Dahlgren pihent, Dirk a húga távozásának körülményei után

kutatott a kunyhóban. Amikor visszatért, Dahlgren már az arckife-

jezéséből látta, hogy rossz hírei vannak.

- A rádió eltűnt, ahogyan a generátor és a csónak is, a horgonyköteleket

elvágták.

- Es Kína felé sodródunk. Na de hogy kerülnek kalózok Hawaiiba?

- A kincsvadászaink azt hihették, hogy egy arannyal Megrakott gályát

találtunk. - Dirk a távolodó sziget felé nézett. Az öblöt már nem látta,

de biztos volt benne, hogy az a fekete hajó még mindig ott van.

- A hajó, amelyik beállt mellénk? - kérdezte Dahlgren.

- Igen.

- Akkor Summernek a fedélzetén kell lennie.

Dirk némán bólintott. Ha a hajón van, gondolta, akkor jól van. Ez némi

reményre adott okot, csakhogy ez a remény ugyanolyan gyorsan

halványult, mint amilyen gyorsan a bárka távolodott a parttól. Ahhoz,

Page 243: Clive Cussler - A Kán Kincse

hogy Summert megmenthessék, előszörsaját magukon kellett segíte-

niük. A kérdés már csak az volt, hogyan.

45.

A LEGUTOLSÓ HELY, ahol Rudi Gunn lenni szeretett volna, az egy mon-

gol földúton pattogó orosz teherautó platója volt. Mégis itt találta

magát. A folyamatos zötyögéstől mindene fájt, még az állkapcsa is,

mert szorosan összezárva kellett tartania, hogy a fogai ne koccanjanak

össze minden kátyúnál.

- Ennek a vacaknak olyan a felfüggesztése, mintha de Sade márki

tervezte volna - dünnyögte a fogai közt, miután átzökkentek egy alat-

tomos púpon.

- És ez még az autópálya simábbik része - mondta Giordino kaján

vigyorral a kormány mögül.

Az „autópálya" két keréknyom volt a sztyepp magasra nőtt füvében.

Dél óta ugráltak rajta, úton Xanaduba, Bordzsin rezidenciájára. Jobb

híján kénytelenek voltak Pitt és Giordino kollektív memóriájára bízni

magukat, de valami hihetetlen szerencsénél fogva mindig éppen arra

hajtottak rá a dombok közt kanyargó millió ösvény közül, amelyikre

kellett. Hogy ez valóban így van, azt az ismerős domborzati formák

bizonyították, köztük az a kisebb hegyvonulat, amelyiknek az egyik

lejtőjével olyan közeli ismeretségbe kerültek egy Jawa motorbicikli

utasaiként.

- Már csak két óra, Rudi - becsülte meg a távolságot Pitt -, és a

szenvedéseid véget érnek.

Gunn csak a fejét csóválta, mint aki tudja, hogy a java még csak ezután

következik. Már elhagyták Ulánbátort, amikor Hiram Yaeger rájuk

telefonált, és az, amit tőle hallottak, csak tovább növelte aggodalmát.

-A kapcsolat egyelőre eléggé homályos, de ennyit tudunk - közölte

fáradt hangon Yaeger. - Több földrengés is megrázta Északközép-Mon-

gólia néhány területét, valamint számos különböző pontot a kínai-mon-

gol határtól délre. A földrengések eltérnek az átlagostól abban, hogy

hipocentrumuk relatíve közel van a felszínhez. Többségükben gyenge

földrengések voltak a Richter-skálán mérve, mégis igen erős felszíni

hullámokat keltettek, ami komoly romboló hatással jár. Dr. McCammon

felfedezte, hogy az előrengések minden esetben hasonló erejűek voltak,

ami roppant furcsa a földrengések számát tekintve.

Page 244: Clive Cussler - A Kán Kincse

-Úgy gondolod, hogy valaki szándékosan előidézte őket? - kérdezte

Pitt.

-Bármennyire valószínűtlenül hangzik is, a szeizmológiai mérések ezt

támasztják alá.

-Tudok róla, hogy az olajfúrások néha földrengéseket keltenek, és

egyesek ugyanezt állítják a föld alatti atomrobbantásokról is. Em-

lékszem, amikor a Rocky Flats-i fegyvergyár elkezdett szennyezett

vizet fecskendezni a föld mélyébe, földrengések egész sora rázta meg a

környéket. Nem lehet, hogy valahol intenzív olajfúrásokba kezdtek,

vagy Mongólia déli szomszédja atomkísérletet hajtott végre?

-Ha fúrások okozták volna őket, akkor az előrengések nem lennének

ennyire egyformák, ha pedig atomrobbantás, azt látnánk a profilokból.

-Akkor hadd tippeljek: nem marad más magyarázat, mint a néhai dr.

von Wachter.

-Nyalókát neki! - mondta elismerően Yaeger. - Mikor Max közölte,

hogy von Wachter meghalt egy földcsuszamlásban a Hentij-hegy-

ségben, Ulánbátortól keletre, minden a helyére került. Ez már túl sok

volt véletlen egybeesésnek. Arra jutottunk, hogy ez a szc-

izmoakusztikus készülék vagy annak modernebb megfelelője vala-

milyen kapcsolatban van a földrengésekkel.

-Ez lehetetlen - tiltakozott Gunn. - Ahhoz, hogy földrengést idézz elő,

hatalmas energiára lenne szükség.

-Az általános elképzelés szerint igen - válaszolta Yaeger. - Dr.

McCammonnak azonban van egy elmélete, amit Maxszel és néhány

szeizmológus kollégájával dolgozott ki. Beszéltünk von Wachter egyik

munkatársával, akinek a doktor beszélt a reflexiós képalkotásban elért

sikereiről. A nagy részletességű képalkotás titka az volt, hogy képes

volt csomagokba sűríteni a földbe bocsátott hanghullámokat. Normális

esetben a hanghullámok úgy viselkednek, mint a tófelszín, ha kavicsot

dobnak bele: szétgyűrűzik minden irányban. Von Wachternek sikerült

úgy csomagolnia a hullámokat, hogy egy keskeny sávban hatoljanak a

földfelszín alá. A visszavert hullámok segítségével így sokkal élesebb

és részletesebb képet lehet létrehozni, mint amire a jelenleg elterjedt

módszerek képesek. Legalábbis von Wachter kollégája ezt állította.

-De hogyan lesz a szeizmikus képbőljoldrengés? - kérdezte Gunn.

-Két lépésben. Először is, von Wachter berendezése lehetővé teszi az

aktív föld alatti vetők és törésvonalak azonosítását. Ebben nincs semmi

rendkívüli, a sekély vetőket már eddig is ki tudták mutatni.

-Oké, tehát von Wachter szeizmikus készüléke pontosan ki tudja szúrni

a föld alatti vetőket - hagyta jóvá Gunn - Ahhoz azonban, hogy törést és

ezzel földrengést idézzen elő, még rendesen meg kell piszkálni,

mondjuk fúrással vagy robbantással.

Page 245: Clive Cussler - A Kán Kincse

-Most következik a második lépés. Igazad van, a vetőt meg kell zavarni

ahhoz, hogy a földrengés bekövetkezzen. Ez azonban szeizmikus

hullám. A vetőt nem érdekli, hogy robbanószer idézte elő...

-…vagy egy hangforrás - fejezte be Yaeger mondatát Pitt. - Van benne

valami. Az a háromlábú lógó izé egy jelátalakító, ami a méretéből és a

hozzá tartozó erőforrásokból ítélve képes lehet akár egy hangrobbanás

előállítására is.

-Ami egy vetőre irányítva töréseket, és ezzel azonnal földrengést

okozhat. Ez csak egy elmélet, de McCammon és Max is azt mondja,

hogy működhet.

-És most ez a készülék Bordzsin kezében van - mondta komoran Pitt.

-A hatását személyesen is megtapasztalhattátok - folytatta Yaeger. - Az

egyik földrengés a Bajkál-tónál történt. A földcsuszamlás, ami a seiche-

t létrehozta, vélhetően csak egy előre nem látott baleset volt, de ettől

még kis híján végzett veletek. Az igazi célpontja egy olajvezeték

lehetett a tó északi csücskénél, ezt sikerült is megrongálniuk.

-Ez megmagyarázza, miért akarták elsüllyeszteni a Verescsagini és

tönkretenni a számítógépeinket. Tatjána, Bordzsin húga tudta, hogy

méréseket végzünk, és attól tarthatott, hogy rögzítettük a földrengést

megelőző mesterségesen keltett rezgéseket - mondta Giordino.

-Amelyek könnyen egy hajó, a Primoszki nyomára vezethettek volna

minket - tette hozzá Pitt.

-A technológiát tehát a pusztítás szolgálatába állították - összegezte

Gunn.

-A helyzet rosszabb, mint gondolnád. Azt nem tudjuk, hogy a mon-

góliai és kínai földrengésekkel mi volt a céljuk, de a jellemzők töké-

letesen ráillenek arra a két legutóbbi rengésre is a Perzsa-öbölben,

amelyek teljesen megbénították a régió olajexportját.

A szállodaszobában döbbent csend lett. Már az is épp elég riasztó volt,

hogy a technológia létezik, az azonban, hogy valaki már be is vetette, és

globális gazdasági összeomlást akar előidézni vele, egyenesen fel-

foghatatlan. Azt pedig, hogy ez a valaki nem más, mint Tolgoj

Bordzsin, már meg sem próbálták megemészteni. A szándéka azonban

eléggé nyilvánvaló volt: titkos belső-mongóliai olajtartalékaival Kelet-

Ázsia olajkirályává akart előlépni. Ha ugyan ez volt a végső célja, mert

Pitt erősen kételkedett benne, hogy a mongol itt meg fog állni.

-Feljebb lett továbbítva? - kérdezte Yaegertől.

-Sandecker alelnököt már tájékoztattam, és személyesen is találkozni

fogok vele. Az öreg szeretne valami kézzelfoghatót is látni, de azt ígéri,

hogy ha a tények azonnali beavatkozást igényelnek, késedelem nélkül

összehívja a Nemzetbiztonsági Bizottságot. Azt is közöltem vele, hogy

te is érintett vagy az ügyben, és arra kér téged, hogy szerezz

Page 246: Clive Cussler - A Kán Kincse

bizonyítékot Bordzsin bűnösségére.- James Sandecker nyugalmazott

tengernagy, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, a NUMA egykori

igazgatójaként még mindig jó kapcsolatot ápolt régi kollégáival a

tengeri ügynökségnél.

-A bizonyíték - mondta Pitt - a laborban található Bordzsin birtokán, bár

kétlem, hogy az lenne, amit a Bajkál mellett használtak.

-Azt valószínűleg a Perzsa-öbölbe vitték repülővel. Vagy legalább két

ilyen készülékük van - bizonytalanodott el Yaeger.

-A hajó lesz a kulcs - mondta Pitt. - Annak, amit a Bajkálon használtak,

egy daru és egy csővezető nyílás van a tatján. Ilyent keressetek a

Perzsa-öbölben.

-Ha arra gondolok, hogy bármikor földrengést idézhetnek elő bárhol a

világon, elönt a hideg veríték - jegyezte meg Yaeger. - Nem tudom,

hogy az alelnök mit tehet értetek Mongóliában, úgyhogy vigyázzatok

magatokra, fiúk.

-Kösz, Hiram. Te csak nyomozd le a hajót, mi pedig teszünk róla, hogy

Bordzsin hűvösre kerüljön.

Pitt nem várta meg, milyen eredményt hoz a Yaeger-Sandecker-

megbeszélés. Tudta, hogy rövid távon nem sokat tehetnek értük oda-

átról: bár Mongólia és az Egyesült Államok kapcsolata szépen fejlődött,

még napokba, ha nem hetekbe telt volna elérni, hogy a kormány

közbelépjen. Ráadásul Bordzsin ellen egyelőre csak közvetett bizo-

nyítékaik voltak.

Mivel Theresa és Wofford élete éppen ezen a néhány napon múlhatott,

Pitt kitervelte, hogyan juthatnak be Giordinóval és Gunn-nal, és

késlekedés nélkül útra is keltek. Bordzsin most mindenre számított,

csak arra nem, hogy visszamennek hozzá, így már csak egy kis

ügyesség és jó adag szerencse kellett, hogy kiszabadítsák a két

olajkutatót, és terhelt bizonyítékokkal a birtokukban meglépjenek.

A poros teherautó felhajtott egy kisebb domb tetejére, ahonnan egy

szembetűnően jó állapotú, gondo^o|t utat lehetett látni. Giordino

lassított.

- A keskeny út, amely a pokolba visz - mondta ünnepélyesen.

- Reméljük, ma gyér lesz a szemből jövő forgalom - fintorodott el Pitt.

Már alkonyodott, ezért Pitt bízott benne, hogy ha valakinek kedve vagy

oka lenne négy órát zötykölődni Ulánbátorig, az már csak reggel kel

útra. A birtok területén járőröző lovasok továbbra is veszélyt

jelentettek, de ez ellen nem sok mindent tudtak tenni.

Giordino rátért az útra, és követte kanyargó csíkját, fel a hegyvonulat

szívébe. A hegytetőt egy szokatlanul bő nyári eső verte el, hatalmasra

duzzasztva a vadul hömpölygő folyót. Azok után, hogy napok óta csak

Page 247: Clive Cussler - A Kán Kincse

port nyelt, Giordino nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a

sárosra áztatott utat.

- Ha az emlékezetem nem csal, a birtok durván három kilométerre van

attól a helytől, ahol a folyó először bukkan elő - szólalt meg Giordino.

- A csatornát figyeljétek - emlékeztette őket Pitt.

Lassan gurultak, hogy még véletlenül se kerülhesse el a figyelmüket a

vízvezeték, de az őrjáratok miatt is résen kellett lenniük. Pitt végre

megpillantotta a folyóból kiemelkedő vastag csövet, ami a betonnal

bélelt csatornát táplálta. Ezt keresték, mert úgy emlékeztek rá, hogy

innen már csak bő fél kilométer a birtok.

Giordino beállt a fenyők közé, és leállította a motort. A vastagon poros

és sáros jármű nagyszerűen beleolvadt környezetébe, szinte lát-

hatatlan volt az út felől. Gunn idegesen a karórájára pillantott; már

majdnem nyolc volt.

- És most? - kérdezte.

Pitt elővett egy termoszt, és kávét töltött három műanyag pohárba.

- Most lazítunk, és várjuk, hogy besötétedjen - szürcsölt bele a forró

főzetbe. - Aztán bemegyünk, és rákoppintunk Mr. Bordzsin körmére.

46.

A TRÓPUSI SZÉL SZŰNNI NEM AKARÓAN fütyült át a bárka felett. Dirk és

Dahlgren kibújtak a nedvesbúvárruhából, lerázták magukról a fáradt-

ságot, és kupaktanácsot tartottak.

- Ez a teknő túl ormótlan ahhoz, hogy vitorlást csináljunk belőle -

állapította meg Dahlgren.

- Amihez se árbocunk, se vitorlavásznunk - tette hozzá Dirk. -De ne

rohanjunk ennyire előre. Először lássuk, tudnánk-e valahogy lassítani a

sodródásunkon.

- Viharhorgony?

- Arra gondoltam - lépett az egyik kompresszor mellé Dirk.

- Egy kicsit drága horgonynak - jegyezte meg Dahlgren, de azért

nekilátott összegyűjteni a maradék kötelet.

Egy kilencméteres darab egyik végét a kompresszorra csomózták, a

másikat pedig egy kikötőbakra a taton. Együttes erővel átemelték a

kompresszort a korláton, és a vízbe lökték. A felszín alatt lebegő tartály

fékezőernyőként működött, részben semlegesítve a szél hajtóerejét.

- Ha megkóstolják, a cápáktól is megszabadulhatunk - derült valamivel

jobb kedvre Dahlgren.

Page 248: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ez a legkisebb problémánk. - Dirk a láthatárt fürkészte, de a hawaii

szigetlánc délnyugati vége körül kihalt volt a tenger. - Úgy tűnik,

magunkra vagyunk utalva.

A két férfi leltárt készített a hajó felszereléséről. Maradt még egy

kompresszoruk, egy vízszivattyújuk, rengeteg búvárfelszerelésük és

némi élelem meg ruházat.

Dahlgren megkopogtatta a kunyhó oldalát.

- Ebből építhetnénk egy tutajt. Szerszámaink vannak, és van rengeteg

kötelünk is.

Dirk nem volt ilyen lelkes.

- Legalább egy napba telne megépíteni, és a széllel meg az áramlattal

szemben nem sok esélyünk lenne. Inkább azt kellene kitalálnunk,

hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet, ha feltűnne egy hajó.

- Csak azt próbálom kitalálni, hogyan juthatunk vissza Summerhez.

Dirket is ez foglalkoztatta. Magukért nem aggódott: elegendő enni-

és innivalójuk volt, és tudta, hogy ha a Mariana Explorer visszatér az

öbölbe és nem találja ott őket, a keresésükre indul. Egy héten belül

megtalálják őket, ebben biztos volt. De mi lesz addig Summerrel?

Őrjöngeni tudott volna a tehetetlenségtől, de ezzel aligha segített volna

a húgán. Ahogy fel-alá járkált a fedélzeten, mint egy ketrecbe zárt

vadállat, Summer szörfdeszkáján akadt meg a tekintete. Az elárvult

deszka látványa csak még jobban elszbqiorította, néhány lépés után

azonban hirtelen fény gyúlt a fejében.

Visszament Dahlgrenhez, és megállt előtte.

- Nem tutajt építünk, Jack - közölte magabiztos mosollyal. - Ka-

tamaránt.

A fehér-szürke heringsirály felháborodott rikoltással rebbent félre a

veszély útjából. Egy darabig gyanakvóan körözött, aztán vissza-

ereszkedett, és leült a nyugalmát megzavaró jármű nyomdokvizébe.

Még soha nem látott ilyen vitorlást, de ezzel nem volt egyedül.

Dirk azt találta ki, hogy építsenek a két szörfdeszkából katamaránt, és

Dahlgrennel mindjárt neki is láttak az őrült ötlet megvalósításának. A jó

úszóképességű üvegszál deszkák remek alapot képeztek. Dahlgren

javaslatára az ágyaikat használták kereszttagoknak. Két vá-

szonbevonatától megfosztott alumíniumkeretet átfektettek az egymással

párhuzamosa^ elhelyezett szörfdeszkákon, és előbb kötelekkel, majd a

biztonság kedvéért ragasztószalaggal is rögzítették őket.

- Ha átfúrnánk őket, akkor átfűzhetnénk egy biztosítókötelet is, hogy ne

csússzanak szét már az első hullám hátán - mondta Dahlgren.

- Megőrültél? Ezek méregdrága Greg Noll deszkák! Summer megöl

minket, ha lyukasan visszük neki vissza.

Page 249: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az árboc a harmadik ágykeretből készült, amit kötelekkel feszítettek ki,

a vitorla pedig a három rikítóan kék vászonhuzatból. Két óra sem telt

bele, és már készen is voltak a miniatürizált katamaránnal.

- A Sydney-Hobart jachtversenyre ugyan nem vinném el, de azért máris

a szívemhez nőtt - csodálta meg Dirk.

- Bűn ronda - értett egyet Dahlgren - de ha visszavisz minket a Nagy

szigetre, akkor imádni fogom.

Visszavették a nedvesbúvárruhákat, rákötöttek egy étellel és vízzel

teletömött zsákot az árbocra, és belökték a katamaránt a vízbe.

Óvatosan átmásztak rá, majd miután meggyőződtek róla, hogy elég

stabil, Dahlgren eloldotta a kötelet, amivel a bárka vontatta őket.

Mindketten hasra feküdtek a deszkáikon, és addig eveztek a karjukkal,

míg a megfelelő irányba nem állították a katamaránt. Dirk ekkor

kifeszítette a vitorlát, és kikötötte a hátsó kereszttaghoz. A katamarán

majdnem kiugrott a vízből, ahogy a szél belekapott a kék négyszögbe.

Egy darabig hason fekve figyelték, hogy bírja a szerkezet a terhelést. A

rögzítés jól sikerült, a két deszka egyként támadta a hullámokat, s a

kereszttagok sem mozdultak el vészesen. Ülő helyzetbe tornázták

magukat, de még így is kaptak a nyakukba a hullámokból.

- Olyan, mintha egy napozószékkel vízisíelnék - vigyorgott Dahlgren.

A kis katamarán jól bírta a gyűrődést, és fürgén siklott arra, amerre a

szél és a Dirk által a hátsó kereszttagra szerelt kormánylapát siklani

engedte. A kormányzási lehetőség azonban eléggé korlátolt volt, így

még egy bő órán keresztül nem váltottak irányt. Dirk csak ezt követően

engedte le a vitorlát, hogy kilencven fokkal elfordítsák a katamarán

orrát, és a vitorla túlsó oldalába fogják be a szelet. Csak így, cirkálással

haladhattak széllel szembe.

- Jobb lenne, ha átgondolnád azt a Sydney-Hobart dolgot, pajtás. Úgy

siklik, mint az álom - mondta fülig érő szájjal Dahlgren.

- Ez igaz, de azt hiszem, száraz ruhát fogok pakolni a futamra.

Mindkettőjüket őszintén meglepte a primitív vízi jármű hatékonysága.

Nem sokkal azután, hogy a bárka eltűnt a láthatáron, a Nagy sziget tűnt

fel az ellenkező irányban. Miközben a part felé manőverezték a

katamaránt, Dirk gondolatai Summer körül forogtak. Iker^ testvérek

lévén olyan szoros kötelék fűzte össze őket, hogy azt egy egyszerű

testvérpár el sem tudná képzelni. Szinte érezte Summer jelenlétét, és

tudta, hogy a húga életben van. Ne félj, könyörgött neki, Már úton a

segítség.

* * *

Page 250: Clive Cussler - A Kán Kincse

A Mauna Loa sötét lávakőlejtői bíbor fényben csillogtak a lenyugvó

nap fényében. A sziklás partszakasz gyéren lakott volt; a lávaszirtek

lehetetlenné tették a kikötést, így a partvonalnak ezt a fekete homokkal

borított szakaszát gyakorlatilag csak napozásra és fürdőzésre lehetett

használni. Délen, egy-két mérföldre tőlük, egy sziklás földnyelv nyúlt

be ökölbe szorított kézként a tengerbe.

- Az nem a Humuhumu-fok? - kérdezte Dahlgren.

- Nagyon úgy néz ki - hunyorgott bele a gyérülő fénybe Dirk. -Ami azt

jelenti, hogy a Keliuli-öbölnek már egészen közel kell lennie a

túloldalon. Majdnem oda jutottunk vissza, ahonnan elindultunk.

- Navigációból jeles - mondta elégedetten Dahlgren. - Ha jól gondolom

- nézett az ellenkező irányba -, akkor a legközelebbi hely, ahol

értesíthetjük a hatóságokat, Milolii lesz.

- Ami innen durván hat mérföld.

- Egy egészséges séta. Hacsak nem akki^z inkább a másik irányba

fordulni, hogy meglátogassuk mókás kedvű barátainkat.

Dahlgrennek elég volt látnia a csillogást Dirk szemében, hogy tudja a

választ. Egyetlen szó nélkül délkeletnek fordították a katamaránt, és a

part mentén a Keliuli-öböl felé vették az irányt.

47.

Az APRÓ RAKTÁRFÜLKÉBEN ólomlábakon vánszorgott az idő. Miután

hiába kereste a szökés lehetőségét, Summernek nem maradt más vá-

lasztása, mint ülni és Dirk és Jack sorsán merengeni. Odahúzott ma-

gának egy magas ládát, rátette a feltekert kötelet ülőpárnának, és a

tetejére telepedve az ablakkeretre támasztotta az állát.

Alatta, a hajó tatfedélzetén a legénység lázas buzgalommal tevé-

kenykedett. Egy gumicsónakot eresztettek le a vízbe, és néhány búvár

lemerült a lelőhelyhez. Summér várt - mi mást tehetett volna? -és

elégedetten látta, hogy üres kézzel térnek vissza. Arra számított, hogy a

kalózok ezután felszedik a horgonyt, és elhagyják a szigetet, de nem ez

történt. Alkonyattájban ugyan odébb vitték a hajót, de megint

lehorgonyoztak, s a tatfedélzeten lévő daru működésbe lépett. Később

váratlanul bevágódott a raktár ajtaja, és egy idétlenül vigyorgó,

bikanyakú pasas rontott be rajta. A férfi kiterelte Summert a hídra, és a

térképasztalhoz vezette, ahol Tong egy diagramot tanulmányozott egy

Page 251: Clive Cussler - A Kán Kincse

olvasólámpa fényénél. Az ázsiai felnézett, és leeresz-kedően Summerre

mosolygott.

- Miss Pitt! A búváraim azt mondják, alapos munkát végeztek. És

igazuk volt, a hajó nagy részét valóban befedte a láva. Épp arra készü-

lünk, hogy feltérképezzük. - Választ várt, de csak egy hűvös pillantást

kapott, aztán Summer felemelte csuklónál még mindig összekötözött

kezét. - Ah, igen. Nos, gondolom, innen már úgyse tudna elszökni. -

Intett Bikanyaknak, az pedig előkapta a kését, és egyetlen mozdulattal

átvágta a kötelet. Summer az asztalra lökte a kötéldarabot, és meg-

masszírozta a csuklóját. Közben, mintha csak kíváncsiságból tenné,

körbenézett a hídon. Az elülső ablaknál egy magányos kormányos állt,

és a radarképernyőt bámulta. Hármójukon kívül más nem tartózkodott a

hídon. Tong intett neki, hogy üljön le melléje, amit Summer kelletlenül

meg is tett.

- Amint azt már hallhatta tőlünk - szólalt meg -, a hajóroncs feltárható

részeiből mindent felhoztunk. Azt a keveset, amit találtunk, a saját

szemével is láthatta a Mariana Explorer fedélzetén. A hajónk

egyébként, csak hogy tudják, bármelyik pillanatban itt lehet.

Tong elvigyorodott, aztán bizalmasan előrehajolt, és Summer térdére

tette a kezét. A lány legszívesebben felképelte volna, de kénytelen volt

beérni egy szúrós pillantással.

- Drágám, idefelé jövet elhaladtunk a Mariana Explorer mellett -

közölte gúnyos vigyorral a férfi. - Most valahol a Leleiwi-foknál lehet,

a sziget túloldalán - tette hozzá nevetve.

- Miért olyan fontos maguknak ez a roncs? - kérdezte Summer, hogy

elterelje magáról a férfi gondolatait.

- Tényleg nem tudja? - felelte kétkedően Tong. Levette a kezét Summer

lábáról, és az asztalon heverő papírra nézett. A lelőhelyet ábrázoló

hangradarfelvételen jól ki lehetett venni az egykori lávafolyást, aminek

a közepe tájára valaki egy X-et rajzolt. - Áttörték a lávakőréteget az

ásatás során?

- Természetesen nem. Nézze, dr. Tong, én nem értem, hogy mit akar. A

leleteket felhoztuk, a hajó többi részét pedig magába zárta a kőzetté

szilárdult láva. Itt már se maga, se más nem tehet semmit.

- Dehogynem, drágám. Dehogynem!

Summer aggodalommal vegyes kíváncsisággal nézett Tongra; érezte,

hogy a férfi nem blöfföl, de elképzelni se tudta, hogy mire készül.

Tong a bikanyakú felügyeletére bízta a foglyot, és a bal szárnyon át

elhagyta a hidat. Leereszkedett egy lépcsőn a hajó gyomrába, és egy

vízzáró ajtón keresztül belépett a tatfedélzet alatti hatalmas, nyitott

térbe. A raktér falai mellett számítógépek és egyéb elektronikai

eszközök sorakoztak hihetetlen mennyiségben. Az operátor egy színes

Page 252: Clive Cussler - A Kán Kincse

kijelzőkkel teli asztalnál ült, háta mögött egy alacsony, acélos tekintetű

felügyelővel. Utóbbi ugyanaz a személy volt, aki a meggyilkolt orosz

olajkutatók keresésére indított, és később eredmény híján lefújt

expedíciót vezette a Hentij-hegységben. A férfi Tongra nézett, és

bólintott.

- Sikerült azonosítanunk egy kisebb vetőt, és betápláltuk a koor-

dinátákat - közölte érdes hangon. -Blég közel van, de nem biztos, hogy

elég lesz a lávamező megrepesztéséhez. Attól tartok, hogy amit kér, az

lehetetlen. Én azt javaslom, hogy ne vesztegessük itt tovább az időnket,

hanem hajózzunk az alaszkai partokhoz, és hajtsuk végre azt, amivel a

bátyja megbízott minket.

Tong azonban nem az a fajta volt, aki könnyen feladja.

- Egy-két nap nem számít, és ha sikerül, és tényleg az uralkodói hajó,

akkor az alaszkai küldetés el fog törpülni mellette.

A férfi megadóan bólintott.

- Négy-öt növekvő erejű impulzust javaslok, aztán leküldjük a bú-

várokat, hogy nézzék meg az eredményt. Akkor majd kiderül, hogy

van-e esélyünk áttörni a lávakövet.

- Rendben, akkor lássanak neki. Egész éjszaka dolgozni fogunk, és ha

nem járunk sikerrel, reggel továbbindulunk Alaszkába.

Tong félreállt, és hagyta a technikusokat dolgozni. Mint a Pcrzs öböl

ben, itt is leeresztettek egy szeizmoakusztikus csoportot a csővezclö

nyíláson, és ráállították a lávamezőre. Célba vették a sekélyen

elhelyezkedő vetőt, és beélesítették a jelerősítőket. Fent, a vezérlőben

elég volt egyetlen kattintás a képernyőn, és a masszív elektromos

impulzus átrohant a háromjelátalakító csoporton. Egy pillanattal később

egy elfojtott „bumm" hallatszott, és a hajó alig érezhetően megremegett.

Tong a kettős siker ígéretétől megrészegülten hallgatta,

Két kilométerrel odébb a katamarán besiklott az öböl éjfekete vizébe.

Utasai lehasaltak a deszkákra, és addig evezlek n sziklás part mentén,

míg egy keskeny padkát nem találtak egy csaknem függőleges szirt

tövében. A vitorlát és az árbocot leszerellek, hogy még véletlenül se

láthassák meg őket a közelben horgonyzó, fényesen kivilágított hajóról,

aztán letelepedtek, hogy kifújják magukat.

A hajón tucatnyi férfi jött-ment egy daru körül a fényárban úszó

tatfedélzeten. Egy háromlábú szerkezetet készültek a vízbe engedni.

- At akarnák fúrni a lávamezőt, hogy hozzáférjenek a roncshoz?

- tűnődött fennhangon Dahlgren.

- Elképzelni sem tudom, mi értelme lenne. Elfogyasztották a maradék

ételt és vizet, aztán egy kis lazítás után,

némileg felfrissülve, épp nekiláttak volna kidolgozni a hajó elleni tá-

madás részleteit, amikor halk morajlásra lettek figyelmesek.

Page 253: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Ez meg mi a fene volt? - kapta fel a fejét Dahlgren.

- Víz alatti robbantás? - Dirk a reflektorfénybe vont vízre nézett, de

egyetlen buborékot sem látott felbukkanni a felszínén. - Fura, hogy nem

nyomta fel a vizet. A hajóból jöhetett.

- Akkor mi ez a nagy nyugalom? Ha a hajón történt volna robbanás, a

legénységnek menekülnie kellene. Ezeknek viszont eszük ágában sincs.

Jobb lesz, ha közelebbről is megnézzük - javasolta Dahlgren.

Mielőtt még visszatolhatták volna a katamaránt a vízbe, egy újabb dörej

törte meg a csendet. Az elsőhöz hasonlóan ez sem csapott fel vizet, csak

néhány apró fodrot lehetett látni a felszínen. De ezzel még nem volt

vége. Amikor már azt hitték, hogy vége, a föld felmo-rajlott a lábuk

alatt, és előbb remegni, majd rázkódni kezdett, olyan vad erővel, hogy

majdnem leverte őket a lábukról. A mozgás hatására a sziklafalról

kisebb kődarabok váltak le, aztán egy vándorkő is elszabadult,

megindult feléjük.

- Vigyázz! - kiáltotta Dirk, és az utolsó pillanatban elrántotta a barátját

a szikla útjából.

Néhány másodperc elteltével a rengés csillapodni kezdett, majd

megszűnt. A tenger felszínéről felkorbácsolt hullámok még nekicsa-

pódtak a partnak, aztán megint csend szakadt az öbölre.

- Azt hittem, az egész hegyoldal ránk borul - mondta megkönnyeb-

bülten Dahlgren.

- Még megteheti - sandított fel a föléjük tornyosuló lávafalra Dirk.

- Azt mondom, pucoljunk innen.

Dahlgren a hajóra nézett.

- Ők csinálták a földrengést - jelentette ki tényként. - A robbanások

indították el.

- Reméljük, véletlenül. Biztosan a lávamezőt akarják felnyitni, hogy

hozzáférjenek a roncshoz.

- Az övék lehet. Keressük meg Summert, és húzzunk innen, mielőtt

még a fejünkre rogyasztják az egész szigetet. '

Belökték a katamaránt a vízbe, átcsúsztak a deszkák tetejére, és a

karjukkal evezve csendben a hajóhoz manőverezték magukat. Dahlgren

észrevette, hogy Dirk szörfdeszkájának az orra - amin most ő feküdt -

palacsintává lapult a vándorkő súlya alatt.

Nem volt szíve közölni Dirkkel.

48.

Page 254: Clive Cussler - A Kán Kincse

SUMMER A TÉRKÉPASZTALNÁL ÜLT, és a szökésen törte a fejét, amikor

az első hangrobbanás megtörtént. A tompa dörej egyenesen a hajó alól

hallatszott, és a bátyjához hasonlóan először Summer is azt feltételezte,

hogy a kalózok robbanószert vetettek be a lávamező ellen.

Bikanyak, aki az asztal túloldaláról bámulta őt, kajánul kivillantotta

nikotintól sárga fogait a lány tanácstalan arckifejezése láttán, és ronda

vigyora csak még tovább szélesedett, amikor néhány perccel később a

második robbanás is bekövetkezett.

Bár Summer visszataszítónak találta fogva tartóit, ügyködésük egyre

kíváncsibbá tette. Az, hogy a gyilkosságtól és a lelőhely elpusztításától

sem riadtak vissza, azt jelentette, hogy nagy értéket sejtenek a hajó

gyomrában. Még nem felejtette el, milyen élénken érdeklődött Tong a

királyi felségjellel ellátott tányér iránt. Csakhogy nem porcelánok után

kutatott, különben nem bombával tette volna. Aranyat vagy ékszereket

kereshetnek, szögezte le magában Summer.

Miután a második robbanás keltette enyhe remegés lecsillapodott, |

Summer gondolatai visszakanyarodtak a szökésre. Ahhoz, hogy élet-;

ben maradjon, először is valahogyan le kellett jutnia a hajóról. Jó úszó í

lévén biztos volt benne, hogy ha sikerül a vízbe ugrania, a parton lesz,

mire ezek bármit is tehetnek, és akkor vagy elindul a szárazföld belseje

felé - ami a szirteken át nem lesz könnyű feladat -, vagy elbújik a I

sziklák közé, és megvárja, hogy a Mariana Explorer visszatérjen. Egyik

í sem lesz egy piknikezés, de bármelyik jobb, mint itt maradni és

meghalni, vagy hagyni, hogy ezek a tahók magukkal vigyék.

Addig kellett cselekednie, míg Tong vissza nem tér. A kormányos nem

jelentett fenyegetést: még szinte kisfiú volt, nyápic és alázatos,

és úgy bámulta a száznyolcvan centiméter magas Summert, mintha a

társai magát Aphroditét ejtették volna fogságba.

Az asztal túloldalán ülő Bikanyak viszont komoly kihívást jelentett. Az

odvas fogú vadállatról ordított, hogy élvezi, ha csinos nőket ütlegelhet.

Eddig bizonyára nem sok olyan nővel akadt dolga, akik vissza mertek

ütni, de sebaj: annál nagyobb lesz a meglepetés.

Összeszedve minden bátorságát, Summer lassan felállt az asztaltól, és

unott arccal az ablakhoz sétált. A férfi, néhány lépés távolságot tartva,

árnyékként követte. Summer nyújtózott egyet, megcsodálta a fedélzet

látványát, aztán hirtelen balra fordult, és hosszú gazellaszökellésekkel a

hídszárny nyitott ajtajához futott. Bikanyak késlekedés nélkül

utánavetette magát, és zsíros mancsával elkapta egyik vállát.

Summer, aki pontosan erre várt, mindkét kezével megmarkolta a férfi

csuklóját, és a háta mögé perdülve kicsavarta és felnyomta kinyújtott

karját, ezzel gyakorlatilag mozgásképtelenné téve ellenfelét. A

verőember a szabad kezével csapkodni próbált, de mivel csak magának

Page 255: Clive Cussler - A Kán Kincse

okozott vele fájdalmat, hamar feladta. Summer hálából csavart rajta

még egyet; a férfi fogcsikorgatva térdre rogyott a műszerpult előtt, és

csúnyán lefejelt egy kapcsolókart.

A hajó megrázkódott, és egy piros lámpa kezdett villogni a mű-

szerpulton. Ahogy Bikanyak nekiesett a pultnak, véletlenül kikapcsolta

az automata sugárkormányzást, a hajó pedig rögtön kibillent eddigi

stabil helyzetéből. A fiatal kormányos, aki valóságos sokként élte meg,

hogy Summer legyűrte a nála jóval erősebb férfit, elhátrált a

műszerpulttól, és izgatottan hebegve-habogva a maga nyelvén, a villogó

lámpára mutogatott.

A műszerek gyárilag mandarin nyelven voltak feliratozva, de valaki

angol nyelvű címkékkel is ellátta őket. A villogó lámpa alatt a

„Sugárkormány - kézi vezérlés" szavak álltak. Summernek támadt egy

ötlete.

- Változtatunk a terven - közölte a rémülten makogó fiúval. -

Hajókázunk egy kicsit.

Megkereste a pulton a „Bal első sugárkormány" és „Bal hátsó su-

gárkormány" feliratú tárcsákat, és fél kézzel elengedve a kábult férfi

csuklóját, mindkettőt nullára állította. Szinte ugyanabban a pillanatban

egy harmadik robaj hallatszott a mélyből. Ezt jól időzítették, gondolta

Summer: a zaj elnyomta a megváltoztatott sugárkormányzás hangját.

Egy kis szerencsével a legénység észre sem fogja venni a sö-

tétben, hogy a hajó oldalra sodródik. Néhány perc, reménykedett, és

nekiütközik az öblöt határoló szikláknak. És ha a fedélzetei! zűrzavar

támad, akkor már csak élnie kell a lehetőséggel...

- Hátrébb! - mordult rá a kormányosra, aki mintha közelebb araszolt

volna a műszerpulthoz. A fiatalember riadtan hátrébb ugrott.

A jobb oldali sugárkormány alig érzékelhetően, de növekvő sebességgel

tolta kifelé a fúróhajót. Summer egy halk, fémes kattanást vélt hallani a

vízvonal felől, de a hajó akadálytalanul tovább oldalazott a sötétben.

Még egy kicsi, biztatta magát Summer, és végre megválhatsz ettől a

verejtékező marhától. A keze már kezdett elzsibbadni.

Már a másodperceket számolta, várta, hogy a hajótest csikorogva

szétnyíljon az éles sziklákon, de ezúttal sem az történt, amire számított.

A hang nem lentről jött, hanem az ajtó felől, és - bár durvának elég

durva volt - nem csikorgott, hanem reccsent:

- Mi folyik itt?

Summer megszeppenve oldalra nézett. Tong állt az ajtóban, kezében

automata pisztollyal.

Page 256: Clive Cussler - A Kán Kincse

49.

A HAJÓTÓL MINTEGY SZÁZ méterre az orr bal oldala felé kanyarodtak,

hogy rejtve legyenek a tat vakítóan fényes reflektorai elől. Ahogy a

fedélzetet kutatták a tekintetükkel, Dahlgren hirtelen közelebb hajolt

Dirkhez, és izgatottan odasúgta: -A hidat figyeld!

Dirk a felépítményre nézett, és egy magas női alakot látott ellibbenni a

bal hídszárny nyitott ajtaja mögött. Hosszú, lobogó vörös hajával éppen

olyan volt, mint...

- Summer!

- Biztosan ő az - bólintott Dahlgren.

Dirk úgy érezte, mintha egy hatalmas horgonykövet emeltek volna le a

mellkasáról. Megújult életkedvvel lökte magukat a hajó felé.

- Menjünk fel, és nézzük meg, mi ez az egész.

Csakhogy mondani könnyebb volt, mint megtenni. A fedélzet bő

háromméternyire magasodott föléjük, s mivel a hajót a sugárkormá-

nyai tartották egy helyben, horgonykötelek sem voltak. Már csak abban

reménykedhettek, hogy valahol belebotlanak egy létrába.

Az orr alá érve a hajótest fedezékében a far irányába eveztek. A

hajóközép táján jártak, amikor a harmadik robbanás is bekövetkezett.

Egy apró remegést érzékeltek a hajó felől, és néhány fodor is megjelent

a felszínen, de a víz ezúttal sem akart felforrni. A reflektorok a

csővezető nyíláson át a hajófenék alá is bevilágítottak, láthatóvá téve az

aljzaton álló szerkezethez vezető kábeleket.

Néhány méternyit haladhattak, amikor Dirknek feltűnt, hogy a

sugárkormányok elhallgattak. Mielőtt még felfoghatta volna, hogy ez

mivel jár, a hajó oldala egy hangos kongassál nekiütközött a kata-

maránnak, aztán alátolt egy hullámot, és emelni kezdte.

- Fel fogunk borulni! - próbált egyszerre kiabálni és suttogni Dirk. Az

egyre gyorsabban sodródó hajó Dirk alatt megemelte a deszkát,

Dahlgrent pedig betolta a hullámvölgybe. - Ugorj!

Ő maga is erre készült, amikor egy kötelet pillantott meg a feje felett. A

közepéből lógott le egy darab a hajó oldalán, nem több egy ívben

meghajolt, kétméteres szakasznál, de így, hogy a hullám megemelte a

katamarán egyik felét, Dirknek egy kétségbeesett ugrással sikerült

elkapnia a közepét. A kötél lejjebb csúszott a súlya alatt, de végül

megfeszült, és stabilan megtartotta a víz felett.

Mire Dirk hátranézhetett, a katamarán már átborult, és kezdett

begyűrődni a hajó alá. Dahlgren valamivel távolabb volt, az átbukni

készülő hullám tetején, és úszott, mint egy őrült. Nyilvánvaló volt, hogy

ezzel a tempóval nem bírhatja sokáig.

Page 257: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Erre! - integetett neki Dirk a kötél végéről. Kiabálni nem mert, nehogy

felhívja magukra a figyelmet, de Dahlgren így is vette az üzenetet, és

hatalmas karcsapásokkal püfölni kezdte a hajótest körül kialakult

áramlatokat. Amikor már mindketten azt hitték, nem fog sikerülni, a víz

váratlanul beszippantotta a hajó tövébe. Dirk megmarkolta a

búvárruháját, és sikerült kiemelnie annyira a vízből, hogy Dahlgren is át

tudja karolni a kötelet fél kézzel. Egy darabig hangosan zihálva,

mozdulatlanul függött, azfán kijelentette:

- Huh, ez izgis volt!

- Nekem nem annyira - felelte Dirk. - Ma már másodszor rángatlak ki a

vízből. Ha ez így megy tovább, javasolni fogom, hogy kezdj el

fogyókúrázni.

- Fontolóra veszem - ígérte lógó nyelvvel Dahlgren.

Pihentek egy keveset, aztán mászni kezdtek a kötélen, egyik jobbra, a

másik balra. Egymástól néhány méterre bukkantak fkl a fedélzeten. Dirk

egy gyors pillantást vetett a sziklafalra; a magas, sötétlő tömeg vészesen

közeledett. Valaminek történnie kellett a parancsnoki hídon, mert a hajó

ütközési pályán volt, és senki sem próbált közbeavatkozni.

- Gyerünk - suttogta Dirk. - Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig

leszünk a fedélzeten.

Nyolcezer kilométerrel odébb a lift ajtaja kinyílt a NUMA székház

kilencedik emeletén, és Hiram Yaeger botorkált ki álmos szemmel,

hóna alatt egy termosz szumátrai keverékből főzött feketével. A konzol

előtt üldögélő dr. McCammon látványa azonban egy szempillantás alatt

kiverte az álmot a szeméből.

- Már megint megelőztél, Phil?

- Bocs, hogy ilyen korán zavarlak, de ez jött a Nemzeti Földren-gési

Információs Központtól. - Egy szeizmogramot terített szét az asztalon.

Yaeger leült melléje, és közelebb gurult az asztalhoz. - Pillanatokkal

ezelőtt egy erős földrengés rázta meg Hawaiit. A Richter-skála szerint 7

feletti. Ami sokkal lényegesebb: sekély földrengés volt. Az epicentrum

a parttól másfél kilométerre volt, a Keliuli-öböl-ben.

- És az előrengések?

- Nagyon hasonlóak az eddigiekhez - felelte aggódó arccal McCammon.

- Olyanok, mintha mesterségesen keltették volna őket. Az imént

töltöttem fel az adatokat Maxnek. Remélem, nem baj, hogy igénybe

vettem a tudását a távollétedben.

Max, aki eddig a konzol előtt állt, karba tett kézzel, mélyen el-

gondolkodva, most megfordult, és McCammonra mosolygott.

- Örömmel álltam rendelkezésére, dr. McCammon. Egy ilyen úri-

emberrel élvezet dolgozni - tette hozzá Yaegerre sandítva.

Page 258: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Neked is jó reggelt, Max - mondta Yaeger. - Végeztél az adatok

elemzésével?

- Igen - bólintott Max. - A földrengést két előrengés előzte meg.

Mindegyiknek hasonló szeizmikus lenyomata volt, a második azonban

intenzitásában nagyobb volt valamivel. Úgy tűnik, mindkét előrengés

fészke a felszín közelében volt.

- Összevetetted őket a perzsa-öbölbeli rengésekkel?

- Az előrengések jellemzői szinte azonosak azokkal, amelyek a Ras

Tanura-i és a Kharg-szigeti földrengéseket előzték meg.

Yaeger és McCammon némán egymásra néztek.

- Hawaii - szólalt meg végül Yaeger. - Miért Hawaii? - Tanácstalanul

megrázta a fejét, aztán hozzátette: - Azt hiszem, itt az ideje értesíteni a

Fehér Házat.

50.

SUMMER EGY GLOCK AUTOMATA torkolatával nézett farkasszemet, de

nem engedett a szorításon. Tong is mozdulatlanul állt az ajtóban. A háta

mögött hangos morajlás gurult végig a vízen, de a férfi ügyet sem vetett

rá. Summert nézte: nem győzött betelni a szörnyeteg felett

diadalmaskodó szépség látványával.

A híd túloldalán álló kormányos viszont magához tért rémületéből, és -

még mindig biztonságos távolságot tartva Summertől - izgatottan

magyarázni kezdett Tongnak:

- A bal oldali sugárkormányokat elzárták! Neki fogunk csapódni a

szikláknak! - mutatott a sötétségből előbontakozó szirtre.

Tong, felocsúdva a révületből, követte a tekintetével. Ahogy meg-

fordult, két izmos, fekete neoprén gumiba öltöztetett kar nyúlt ki a

sötétből; az egyik a nyakánál ragadta meg, a másik a nadrágszíjába

kapaszkodott bele, és egy pillanat alatt a magasba lendítették. A pisz-

toly elsült Tong kezében, de a golyó ártalmatlanul átfúrta a parancsnoki

híd mennyezetét, a következő pillanatban pedig már a mongol repült -

át a korlát felett, és le, rémült üvöltéssel, a mélybe.

Az excowboy megvárta a csobbanást, aztán az ajtó felé fordult, és

rákacsintott a kormány mellett álló lányra. Egy másodperccel később

Dirk loholt fel a hídra egy szigonnyal, amit a fedélzeten zsákmányolt.

- Ti éltek! - állapította meg döbbenten Summer.

- Elünk és virulunk - vigyorgott Dirk. - És vizesek vagyunk, mint két

tengeri uborka.

Page 259: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az örvendezésnek egy hatalmas csattanás vetett véget, ami mindenkit

padlóra küldött a fedélzeten. A fúróhajó négyezer tonnája és az öblöt

védő sziklák fülsértő csikorgás kíséretében kóstoltak egymásba. Az éles

vulkáni kőzet úgy szelte át a hajótestet, mint a kés a vajat, legalább

egytucatnyi pontot ütve át a vízvonal alatti részen. A tengervíz úgy

áramlott át ezeken, mint egy rosta lyukain, pillanatok alatt balra döntve

a hajót. Valahol lent, a hajó alatti sötét vízben Tong élettelen testét

lökdöstek ide-oda az áramlatok; a mongol a legrosszabb pillanatban,

közvetlenül az ütközést megelőzően zuhant a hajó és a sziklák közé.

Elsőként a fiatal kormányos szökkent talpra, hogy bekapcsolja a

vészcsengőt, és hanyatt-homlok kimeneküljön a jobb szárnyon át.

Summer végre elengedte Bikanyak csuklóját, a verőembernek azonban

esze ágában sem volt harcolni; sorsába beletörődve hagyta, hogy Dirk

kiterelje a szigonnyal a bal szárnyra.

- Miért érzem úgy, hogy közöd van ehhez? - nézett a húgára Dirk.

- Nem is tudom - mosolygott rá Summer.

- Társaságunk lesz - közölte a korlát mellől Dahlgren. Lentről

felfegyverzett férfiak ügettek a parancsnoki híd irányába.

- Bírsz úszni? - vezette át őket Dirk a túloldali hídszárnyra.

- Naná! - felelte Summer. - Épp csobbanni készültem, amikor

befutottatok.

Egy fél perccel később meg is tették. Leereszkedtek a riadt matrózok

kiabálásától hangos fedélzetre, és mielőtt még bárki is útjukat állhatta

volna, a vízbe vetették magukat.

A part felől hallatszó morajlás tovább erősödött, mígnem egy újabb,

még az előzőnél is erősebb földrengés rázta meg a szigetet. A

sziklafalról kövek zúdultak alá, vizet és habot csapva a magasba, mint

valami célt tévesztett ágyúgolyók, aztán egy hatalmas, instabil tömb is

megunta a tétova ingást, és iszonyatos tömegével rászakadt a ha-

jóközépre, a tatfedélzetbe döngölve a parancsnoki hidat, és szinte

derékba törve a hajót. A matrózok a vízbe menekültek, a hajóorrban

lógó egyetlen mentőcsónakot már nem volt idő vízre tenni.

A morajlás végül elhallgatott, és vele együtt a vizet bombázó szik-

ladarabok robaja is megszűnt. Az éjszaka csendjét már csak a vízben

kapálózó matrózok kiabálása és a süllyedő hajó szörcsögése zavarta

meg. Száz méterrel odébb Dirk, Summer és Dahlgren taposták a vizet,

és közben az öreg hajó utolsó perceiben gyönyörködtek.

- Szép zátony lesz belőle - jegyezte meg Dahlgren, ahogy a hajó még

lejjebb csúszott a vízbe. Néhány pillanattal később a fúróhajó az

oldalára feküdt, lassan lecsúszott a sziklákról, és alászállt a húszméteres

mélységbe. Csak magas daruja látszott ki a vízből, az is csupán azért,

mert leszakadt, és a sziklák közé szorult.

Page 260: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Mégis, mit kerestek? - kérdezte Dirk a húgától.

- Azt nem árulták el, de azt igen, hogy fel akarják repeszteni a

lávamezőt - felelte Summer.

- Földrengéseket keltve, mintha mi sem lenne természetesebb -morogta

Dahlgren. - Szeretném tudni, hogyan csinálták.

- En meg azt szeretném tudni, kik voltak - tette hozzá Summer.

Egy repülő zúgott be a part felől, és a szárnyát megdöntve körözni

kezdett az öböl felett. A parti őrség gépe volt, egy kivilágított tur-

bópropelleres HC-130 Hercules, amit néhány perccel később két ala-

csonyan szálló F-15-ös vadászgép követett. A NUMA fürdőző tagjai ezt

nem tudhatták, de munkatársuknak, Hiram Yaegernek köszönhették a

gyors segítséget: a számítógépguru volt az, aki rávette az alelnököt,

hogy vesse be a légierőt az újabb földrengés epicentrumában. A

vadászgépeket Oahuról, a Hickam légi támaszpontról küldték ki a

helyszínt biztosítani.

- Kedves látvány - mondta Summer a felettük köröző Hercules láttán. -

Nem tudom, miért vannak itt, de örülök nekik.

- Lefogadom, hogy a helikopterek és a parti őrség hajói is úton vannak -

jegyezte meg Dirk.

- Na de minek? - nevetett Dahlgren. - Van nekünk saját hajónk! A

közelükben lebegő tárgyhoz úszott, felhúzta rá magát, és odaevezett

rajta a társaihoz.

- A katamarán! Hát túlélte! - kiáltott fel döbbenten Dirk. Summer

megnézte a tárgyat, aztán haragosan összevont szemöldökkel

megállapította:

- A szörfdeszkám. Mit keres ez itt? És a tiéddel mi történt? -kérdezte az

összegyűrt alumíniumkeret másik felére kötözött deszka láttán. - Egy

elefánt ment át rajta?

- Majdnem, hugi - felelte rejtélyes mosollyal Dirk. - De ez egy hosszú

történet.

51.

Az ÓRA MUTATÓI MEGÁLLTAK, vagy legalábbis Theresának úgy tűnt. A

lány tudta, hogy minél sűrűbben pillant rájuk, annál lassabban fog telni

az idő, de az óra mágnesként vonzotta a tekintetét. Már máso-

dik napja dolgoztak a díszterembe bezárva, kora reggeltől késő éj-

szakáig. Csak annyi szünetet engedélyeztek nekik, amennyi^az étke-

zéshez és az egyéb szükségletekhez feltétlenül kellett. Fogva tartóik ezt

Page 261: Clive Cussler - A Kán Kincse

nem tudták, de Wofforddal már órákkal korábban befejezték a munkát.

Most csak az időt húzták abban a reményben, hogy az előző naphoz

hasonlóan ezen az éjszakán is csak egyetlen őr fogja felügyelni őket.

Vacsora után az ajtónál álló két őr közül az egyik fel is szívódott, valós

alapot adva szökési tervüknek.

Theresa a geofizikusra pillantott, aki szinte élvezettel tanulmányozta a

szeizmikus képalkotó berendezéssel készült felvételeket. A férfit

annyira lenyűgözte a soha nem látott részletesség, hogy még félni is

elfelejtett. Theresa őszintén irigyelte érte.

Az óra kilencet mutatott, amikor Tatjána jött be a szobába. Fekete

pantallót és vékony gyapjúpulóvert viselt, haját hátrafésülte, és egy káp-

rázatos aranyamulett lógott a nyakában. Látványból jeles, állapította

meg Wofford, de mit ér az egész, ha ami alatta van, az ocsmány és

ijesztő?

- Végeztek az elemzéssel? - kérdezte nyers hangon a nő.

- Még nem - felelte Wofford. - Ezek a legutóbbi profilok lényegesen

módosítják a korábbi eredményeket. További finomításokra van

szükség, ha azt akarják, hogy a fúrások optimálisak legyenek.

- Mennyi idő?

Wofford látványosan ásított egyet.

- Három-négy óra lehet, hogy elég lesz. Tatjána az órára pillantott.

- Reggel folytathatják, de elvárom, hogy délre legyen a bátyám asztalán

a komplett jelentés.

- És utána mehetünk Ulánbátorba? - kérdezte ártatlanul Theresa.

- Természetesen - felelte ravasz mosollyal Tatjána.

Hátat fordított nekik, mondott valamit az ajtónállónak, aztán eltűnt. A

két olajkutató nekilátott rendet rakni az asztalon; nem mintha a háziak

kedvében szerettek volna járni: azt várták, hogy Tatjána visszavonuljon,

mire akcióba lépnek.

Amikor már úgy gondolták, hogy épp eleget húzták az időt, felálltak az

asztaltól, és az ajtóhoz mentek. Wofford néhány dossziét is magával

akart vinni, de az őr visszafordította. Miután Wofford csalódottan az

asztalra lökte őket, az őr lekapcsolta a díszterem világítását, és intett

nekik, hogy indulhatnak.

Theresa vadul dobogó szívvel ment végig a hosszú folyosón. Wofford

mellette sántikált, eltúlozva a bicegést, hogy egy ártalmatlan nyomorék

benyomását keltse. A házban csend volt és félhomály amiből arra

következtettek, hogy Bordzsin és Tatjána már nyugovóra tért. Már

majdnem a halinál jártak, amikor az egyik szobából váratlanul a törpe

növésű komornyik bukkant elő, kezében egy üveg vodkával. Gőgösen

végigmérte a foglyokat, aztán elhúzott a lépcsőház felé, hogy

leereszkedjen a személyzeti szállásra.

Page 262: Clive Cussler - A Kán Kincse

A hallba kiérve egyetlen lelket sem láttak, és a mellékfolyosók is

kihaltnak látszottak. Az északi szárny folyosójára lépve Wofford meg-

várta, hogy közelebb érjenek a szobájukhoz, aztán a megbeszélt helyen

„véletlenül" a lány jobb lába elé koppintott a sétabot végével. Theresa

megbotlott a pálcában, és egy hollywoodi kaszkadőrt is megszégyenítő

mozdulattal hasra esett a kemény márványpadlón. Mivel estében

kiütötte a botot Wofford alól, a férfi térdre bukott, és felszisszent a

fájdalomtól.

Látva, hogy a lesántult geofizikus nem fog segíteni a békaként elterült

lányon, a mongolból előbújt az úriember. Fölényesen odalépett, és

Theresa hóna alá nyúlt, hogy talpra állítsa. Wofford csak erre várt.

Amint az őr lehajolt, Wofford megmarkolta a botot, és a hajlított vé-

gével, akár egy golfütővel, állcsúcson vágta a férfit. A bot törött vége

zörögve a padlóra hullt, a mongol pedig elhomályosult tekintettel

hátravágódott, és ájultan elnyúlt mellette.

Theresa és Wofford néhány másodpercig mozdulatlanul fülelt, de a

házban továbbra is csend volt, csak a szívük zakatolását hallották.

- Jól vagy? - segítette fel Wofford a lányt.

- Én remekül. És ő? Meghalt? - bökte meg félénken az őrt Theresa.

- Nem, csak pihen. - Wofford előhúzta a zsebéből a függönyzsinórt,

amit még a szobájából szerzett, és gyorsan megkötözte az őr kezét és

lábát. Bevonszolták a férfit Theresa szobájába, aztán betömték a száját

egy párnahuzattal, és kintről rázárták az ajtót.

- Készen állsz elnyerni a „piromániás" jelzőt? - kérdezte Wofford.

Theresa idegesen bólintott, és a hall felé indult. Wofford követte.

- Sok szerencsét - suttogta, és becsúszott egy oszlop mögé, hogy ott

várja meg a lányt.

Theresa mindenáron egymaga akart visszatérni a díszterembe. Sokkal

jobb lesz így, állította. Wofford túl lassan mozog, és zajt csap a

bicegésével, ezzel pedig könnyen veszélybe sodorhatja őket.

A falhoz tapadva végigosont a folyosón, olyan gyors léptekkel, ahogy

csak mert, és a nyitva hagyott ajtón át besurrant a sötét díszterembe.

Egy pillanatra megállt az íróasztal mögött, és vett egy mély lélegzetet.

Eddig sikerült, biztatta magát. Amíg csendben maradsz, addig

biztonságban leszel. Ide nem lát be senki.

Átlavírozott a bútorok között, és a legtávolabbi könyvespolc elé lépett.

Leemelt egy ölnyi könyvet, és a szőnyegre térdelve tépkedni kezdte a

lapjait. Amikor már elegendő lap összegyűlt, galacsinokká gyűrte őket,

a többi könyvet pedig szétnyitva, hogy a papír levegőt kapjon,

kártyavárszerűen egymásra rakta. Amikor ezzel megvolt, átment a

sarokba állított asztalkához, melynek tetején egy szivardoboz és egy

konyakkal teli kristályüveg állt. Fogta az üveget, és körbelocsolta vele a

Page 263: Clive Cussler - A Kán Kincse

szobát, aztán visszatért az asztalkához, és felnyitotta a tetejét. Addig

tapogatózott benne, míg meg nem találtajj^yufásdobozt, amit Wofford

fedezett fel benne; felmarkolta, és visszatipegett az ajtóhoz, hogy ki-

lessen. A főfolyosón még mindig csend és nyugalom uralkodott.

Visszaosont a könyvpiramishoz, meggyújtott egy gyufát, és rálökte a

konyakkal átitatott galacsinokra. A halvány, kékes tűz körbenyalta a

papírokat, aztán tétován végigimbolygott átitatott szőnyegen.

- Égj! - könyörgött Theresa a tűznek. - Kapj erőre, és égesd hamuvá ezt

az átkozott börtönt!

52.

A SÖTÉTSÉGBEN LEBEGŐ FEJEK megálltak a csatorna partján, és leeresz-

kedtek a fűbe. Az egyik fej mellett egy kéz öltött alakot, és egy pilla-

nattal később alámerült a csatorna vizébe. Ellentétben a néhány méterrel

odébb dühödten dübörgő folyóval, az áramlás itt egészen barátságos

volt. A fej elégedetten bólintott.

Napnyugta után egy órával az erdő borította hegytetőn már szu-

rokfekete sötétség volt. A holdkeltéig még legalább egy óra hátravolt,

így egyelőre biztonságban tudhatták magukat. A teherautó platójára

felkapaszkodva Pitt három gondosan elkülönített kupacban találta a

felszerelésüket.

- Milyen mély a csatorna? - kérdezte Gunn, miközben belebújt egy

fekete DUI neoprén szárazruhába.

- Legfeljebb két méter - felelte Pitt. - Valószínűleg pipával is el-

boldogulnánk, de a biztonság kedvéért inkább újralélegzőt viszünk

magunkkal.

A mindössze hatkilós Dráger újralélegző gáztisztító berendezése le-

hetővé tette, hogy ugyanazt a levegőt többször is belélegezze - így jóval

kisebb palackot kellett magával vinnie - ráadásul a látható gázbuboré-

kokat is csaknem teljesen eltüntette. Pitt belebújt a Dráger hevederébe,

aztán felcsatolt egy ólomövet, a derekára akasztott egy vízhatlan zacs-

kót, amiben a cipője, két kézirádió és 45-ös Coltja kapott helyet. Leug-

rott a teherautóról, körülnézett, aztán visszaszólt a többieknek:

- Készen állnak egy éjféli merülésre, uraim?

- En egy forró fürdőre és egy pohár bourbonre állok készen -felelte

Gunn.

- Máris, csak előbb még elteszem a betörőkészletemet. - Giordino egy

fémfűrészt, egy franciakulcsot, egy feszítővasat és egy búvárlámpát

Page 264: Clive Cussler - A Kán Kincse

halászott elő egy szerszámláda mélyéről. Elrakta őket, aztán ő is

leszökkent a platóról Pitt mellé. Gunn savanyú képpel követte.

Hónuk alatt egy-egy pár pehelykönnyű uszonnyal átosontak a csa-

tornához. A hold még mindig váratott magára, és a látótávolság nem

volt több tíz méternél, így a vízbe merülve láthatatlanná válhattak.

- Próbáljatok minél lassabban haladni. A híd alatt fogunk kibújni,

közvetlenül a fal mögött - mondta Pitt, miközben felvette az uszonyait.

Ellenőrizte a regulatort, aztán az arcára húzta a maszkját, és óvatosan

belefordult a V keresztmetszetű mederbe. Pár másodperccel később

Gunn is csobbant, végül Giordino következett mint hátvéd.

Egy védtelen embert a jéghideg víz pillanatok alatt megbénított volna, a

szárazbúvárruhán keresztül azonban csak egy kellemes hűsítő hatást

lehetett érezni, ami még jól is esett a rövid, ám a búvárruhában annál

izzasztóbb futás után.

A csatorna lejtése miatt a víz sodrása erősebb volt, mint amire

számítottak, ezért Pitt lábbal előre fordult, és a hátára feküdt, hogy az

uszonyaival fékezni tudja magát. Az algáktól síkos falú csatorna a

kanyargós úttal párhuzamosan haladt, így Pittnek és a barátainak

gyakorlatilag egy rendhagyó vízi csúszdázásban lehetett részük.

Eleinte még a kilátás is ehhez illő volt: sötét fenyőfák a sötét éjszakai

égbolt hátterében, aztán az erdő ritkulni kezdett, és a csatorna sík és

kopár terepen futott tovább, immár egyenesen a kivilágított fal felé.

A fényt két forrás szolgáltatta: a fal tetejére szerelt reflektor és az

őrbódéban égő lámpa. A bódéban két őr üldögélt egy nagy monitorfal

előtt, amit vagy tucatnyi éjjellátó kamera látott el képpel a fal

különböző szakaszairól. Az egyik éppen a csatorna fölé volt szerelve.

Az őrök nem szundikáltak és nem kártyáztak, ahogy azt kollégáik elő-

szeretettel teszik szerte a világon, mert túlságosan is jól tudták, hogy

Bordzsin nem tűri a hanyagságot. '

A közeledő fal láttán Pitt kiengedett egy adag levegőt a szárazruhából,

és hagyta, hogy az öv súlya a felszín alá húzza. Mielőtt elmerült volna,

hátrapillantott a néhány méterrel mögötte lebegő Gunnra. Remélte,

hogy a barátja vette a lapot, és ő is merülni fog.

Előbb az izzó lámpafény, aztán a csatornanyílás fölé emelkedő fal tűnt

fel, jelezve, hogy közel az átjáró. A hordalék és a hívatlan vendégek

távoltartására szolgáló rácsot ugyan nem látta, de lennie kellett. Volt is.

Alighogy elsuhant a csatorna jobb partján álló kivilágított őr-bódé

mellett, egy vasrács rúdjai vágódtak a talpának. Pitt félrerúgta magát,

letérdelt a rács betonágyazatár^és mielőtt még nekiütközhetett volna az

akadálynak, elkapta a feléje suhanó árnyékot. Néhány másodperccel

később Giordino is megérkezett.

Page 265: Clive Cussler - A Kán Kincse

Az őrbódé belsejében a két biztonsági mit sem sejtett arról, hogy három

behatoló is ott gubbaszt alig néhány méterre tőlük a fal tövében. Ha

folyamatosan figyelték volna a kijelzőn a csatorna vizét, láthatták volna

a tovasuhanó sötét foltokat, és ha kiléptek volna a kunyhóból, még egy

halk csikorgást is hallhattak volna. Az őrök azonban egyiket sem tették.

A rács jóval kisebb akadályt jelentett, mint gondolták. Egymással

párhuzamos, függőlegesen beágyazott rudak alkották, minden kereszt-

irányú erősítés nélkül, így Giordinónak elég volt kettőt átfűrészelnie

belőlük. A rozsdás rudaknak csak az alját vágta át néhány tucat fű-

részelő mozdulattal, aztán nekivetette izmos lábát a rácsnak, és egyen-

ként felhajlította őket.

Először Gunnt terelte át a résen, aztán Pittet, majd ő is átcsusszant. A

fal alatt egy sötét betoncső vitt át, ami néhány méter után megint egy

nyitott, a kintihez hasonló csatornába torkollt.

Pontosan ott bukkantak fel, ahol eredetileg is szerettek volna: a

csatornán átívelő gyaloghíd alatt.

- Megérkeztünk - állapította meg elégedetten Pitt.

A híd fedezékében kibújtak szárazruháikból, és a pallók alá rejtették

őket. A birtokon csend honolt, lovas járőröket nem láttak és nem is

hallottak a közelben.

Gunn kinyitotta a zsákját, kivette a szemüvegét és a cipőjét, és végül

egy digitális kamerát is előhúzott belőle. Pitt is elővette a 45-öst és a két

rádiót. Letekerte a hangerejüket, aztán az egyiket az övébe tűzte, a

másikat pedig Gunn kezébe nyomta.

- Fegyvert sajnos nem tudok adni. Ha gáz van, hívj.

- Nem lesz - remélte Gunn. - Bemegyek és kijövök, mielőtt még bárki is

pisloghatna egyet.

Gunn feladata volt bejutni a laborba, hogy lefényképezze a szeizmikus

eszközt, és magával hozzon annyi dokumentumot, amennyit csak tud.

Ha dolgozókat talál odabent, mondta neki Pitt, akkor ne hősködjön,

hanem azonnal forduljon vissza, és várjon rájuk a hídnál. Rá és

Giordinóra már jóval nehezebb küldetés várt: nekik a főépületbe kellett

behatolniuk, hogy megkeressék és kihozzák Theresát és Woffordot.

- Ha minden jól megy, itt találkozunk. Ha mégse, és gyorsan kellene

távozni, akkor a garázsba megyünk, és elkötünk egy autót.

- Fogd ezt, Rudi - adta oda Giordino a feszítővasat. - Még jól jöhet, ha

beragad egy ajtó... vagy utadat állja egy csúnya laborpatkány

Gunn valahogy nem tudott röhögni a viccen. Elvette a feszítővasat, és

eliszkolt a labor irányába. Nem örült neki, hogy Pitt és Giordino

idecípelte, de tudta, nem volt más választásuk. Egyszerre két feladatot

kellett végrehajtaniuk, ehhez pedig a három ember is kevés volt. Ide

egy jól felfegyverzett ejtőernyősszázad kellett volna. Titokban abban

Page 266: Clive Cussler - A Kán Kincse

reménykedett, hogy egyszer csak megjelennek akármelyik légierő

gépei, és marcona katonák pottyannak Bordzsin udvarába, de hiába

kémlelte az eget, csak néhány erőtlenül pislogó csillagot látott.

Egészen gyorsan haladt a bokrok fedezékében, csak az úthoz érve

kellett lassítania a léptei alatt csikorgó kavics miatt. Pitt iránymutatását

követve elment a kivilágított garázs mellett - a zajokból ítélve valaki

vagy valakik még ebben a késői órában is autót szereltek -, és

továbbhaladt a szomszédos labor irányába. Már majdnem a bejáratánál

volt, amikor egy váratlan nyihogás arra késztette, hogy megtorpanjon.

Mivel mozgást nem észlelt maga körül, végül arra a következtetésre

jutott, hogy a hang az épület végében lévő istállóból jöhetett. A labor

földszintjén félhomály uralkodott, csak az emeleten volt kivilágítva

néhány ablak, és valamelyik mögül halvány muzsikaszó hallatszott - itt

lehetett a laborban dolgozó tudósok szállása.

Egy pillanatra megint lefékezett, hogy ellenőrizze, nincsenek-e lovas

járőrök a környéken, aztán az üvegajtóhoz lopakodott, és óvatosan be

nyomta. Azt hitte, zárva találja, de az ajtó engedett. Gunn gyorsan be-

siklott az épületbe, és visszacsukta maga mögött. A csarnokot csak né-

hány asztali lámpa és tucatnyi vibráló oszcilloszkóp világította meg, de

egyébként kihalt volt. Az ajtó melletti fogason több fehér köpeny

is lógott; Gunn leakasztotta az egyiket, és a hátára kanyai Holla. így

mégsem volt annyira feltűnő, mint a sötét dzsekijében.

Egyenesen hátrament a folyosó ajtajához, és belesett. Néhány no dában

még égett a villany. Mivel nem szerette volna, ha valaki bele botlik a

csarnokban, csak egy másodpercig habozott, aztán beleped, és lobogó

köpennyel végigviharzott a folyosón. Ha valaki kinc/eli wt. irodája

üvegablakán, csak egy tovasuhanó fehér foltot láthatod egy kollégát,

aki minden bizonnyal a vécére sietett.

Pillanatok alatt ott volt a folyosó végét lezáró vastag ajtónál. Zihiil va,

zakatoló szívvel lenyomta a kilincset, és óvatosan meglökte a/ aj tót. A

masszív ajtó kinyílt, eléje tárva a tágas visszhangmentes s/obal, és a

helyiség közepén tornyosuló szeizmikus eszközt. A mennye/eh lámpák

fényében fürdő készülék éppen olyan volt, mint amilyennek Pitt és

Giordino leírása alapján elképzelte magának.

Látva, hogy a szoba néptelen, Gunn megkönnyebbülten bemé ni, és

rálépett a futóhídra.

- Félig már megvagyunk - motyogta, miközben elővette a lény ke

pezőgépet. A derekáról lógó rádió láttán Pitt és Giordino jutott esze be.

Remélte, hogy ők is sínen vannak.

Page 267: Clive Cussler - A Kán Kincse

53.

- HA EL TUDOD CSALNI ŐKET a faltól, akkor oldalról mögéjük kerülhetek

- suttogta Pitt a bejárat két oldalán posztoló őrök láttán.

- Segítségül hívom a francia kapcsolatot - paskolta meg Giordino az

övéről lógó piros csőfogót.

Pitt visszabújt a bokor mögé, és bebiztosította a Coltot. Az őröket

mindenképpen félre kellett állítaniuk, de a pisztolyt nem használhatták -

elég lett volna egyetlen lövés is, hogy Bordzsin teljes magánhadseregét

felverjék.

A hídtól az egyik kisebb csatorna mellett jutottak el az oszlopcsarnokot

félkörívben szegélyező rózsabokrokhoz. Az elefántcsontszínű

damaszkuszi rózsák mögül kitűnő kilátás nyílt a falat támasztó őrökre. ^

A két mongol szenvtelen képpel, rutinosan tűrte az éjszakai műszak

unalmát. Bordzsin és a húga este tíz után ritkán hagyták el a

házat, és ha ők nem jártak-keltek a birtokon, más sem tette. A főnök a

rend és a csend híve volt.

Pitt intett Giordinónak, hogy maradjon veszteg, és adjon neki öt percet,

mielőtt a tettek mezejére lépne. A bokrok takarásában elosont a lépcső

elé kanyarodó útig, Gunnhoz hasonlóan átaraszolt a kavicsos felületen -

még mindig a bokrok takarásában -, és egy nagyot kerülve, hogy

látótávolságon kívül legyen az út miatt fedetlen részen, a túloldalon

folytatódó bokrok mögé került. Az őrök, lesett ki a bejárathoz, még

mindig a helyükön voltak, alig húsz-harminc méterre tőle.

A bokrok vonalát követve belopakodott az oszlopcsarnok tövébe, aztán

letérdelt, és várta, hogy Giordino elkezdje a műsort.

Látva, hogy az őrök nem fogtak gyanút, Giordino adott még egy percet

Pittnek, aztán felállt, és a bokrokat megkerülve előbújt az osz-

lopcsarnok szélénél. Itt kinézett magának egy oszlopot, és úgy mo-

zogva, hogy az végig közte és az őrök között legyen, ráklépésben meg-

közelítette. Innen a bejárat már csak hat méterre volt, ami éppen ideális

volt arra, amire készült. Leakasztotta a csőfogót az övéről, célba vette

az egyik őrt, és hátralendítve a karját, eldobta a szerszámot, akár egy

tomahawkot.

Ahogy előlépett az oszlop mögül, mindkét őr azonnal meglátta, de már

ez is késő volt számukra. Tátott szájjal bámulták a feléjük repülő piros

tárgyat, aztán az egyik a mellkasához kapott, és bere-pesztett bordákkal,

levegőért tátogva térdre rogyott. A másik ösztönösen odalépett hozzá,

hogy megnézze, jól van-e, majd látva, hogy nem komoly a sérülés,

felegyenesedett, hogy a támadóra vesse magát, csakhogy az már nem

Page 268: Clive Cussler - A Kán Kincse

volt ott. Az őr az oszlop felé lendült, aztán hirtelen megállt, mert

lépteket hallott a háta mögül. Villámgyorsan hátraperdült, épp időben

ahhoz, hogy felismerje a halántékának vágódó pisztoly típusát.

Amint a világ elsötétült a mongol körül, Pitt a hóna alá nyúlt, és

bevonszolta a bokrok mögé. Közben Giordino is előbújt az oszlop

mögül, és diadalittasan Pittre vigyorgott. A következő pillanatban

azonban lefagyott az arcáról a mosoly. - Le! - mordult rá a barátjára.

Pitt lebukott, Giordino pedig lépett kettőt, és átvetette magát felette.

Célpontja ugyanaz az őr volt, akit egy fél perccel korábban megkínált a

csőfogóyal. A mongol összeszedte magát, és a kötelességtudattól hajtva

kést rántott, hogy pengéjét Pitt hátába mártsa. Giordino reptében

kiütötte a kést a bal kezével, a jobbjával pedig átkarolta a

férfit, és magával rántotta a földre, a repedt bordákon landolva te-

kintélyes testtömegével. A mongol felvinnyogott a fájdalorntól, de

Giordino egy jól irányzott ütéssel belefojtotta a panaszt.

- Ez meleg helyzet volt - vettette oda Pittnek.

- Még szerencse, hogy nem lógtál el a tornaórákról - vigyorgott rá Pitt.

Felállt, és körbenézett. A ház és a birtok csendes volt. Ha észrevette is

őket valaki, annak nem volt nyilvánvaló jele.

- Tüntessük el őket - vonszolta tovább az emberét Pitt. Giordino is

elkapta a másik gallérját, és behúzta a bokrok közé.

- Remélem, nem lesz egyhamarv^ltás - morogta Giordino. Pitt

felegyenesedett, és az olaszra kacsintott.

- Már megérkezett.

54.

Az APRÓCSKA LÁNGOK ELEMÉSZTETTÉK a galacsinokat, aztán - immár

nagyobbra és fényesebbre hízva - belekaptak a kinyitott könyvekbe is.

Amikor már biztos lehetett benne, hogy a tűz fenn tudja tartani

önmagát, Theresa az íróasztalhoz szaladt, és felkapta a dossziékat,

amiket Wofford korábban sikertelenül próbált kivinni. A szeizmikus

képalkotó berendezéssel készült felvételekből válogattak beléjük né-

hány mintát, de ide kerültek azok a térképek is - köztük egy Alaszka-

térkép -, amelyek a vörössel bekarikázott vetőket ábrázolták. Theresa

még egy utolsó pillantást vetett a szoba végében táncoló sárga lángokra,

aztán megfordult, és kiment.

Szélsebesen siklott végig a folyosón, szinte repült az ereibe zúduló

adrenalin hatása alatt. A terv egyszerű volt: felgyújtani a dísztermet,

Page 269: Clive Cussler - A Kán Kincse

elbújni a hallban, megvárni, hogy a bejáratnál álló őrök berohanjanak

tüzet oltani, és elkötni egy teherautót a garázsból. Most, hogy a szoba

égett, és ezzel megtették az els.ő lépést a szabadsághoz vezető úton,

Theresa joggal érezhette úgy, hogy oka van reménykedni.

A hallhoz érve lassított, és Wofford rejtekhelyére nézett. A férfi ott állt,

ahol hagyta, egy vastag, hornyolt oszlop mellett. Látva, hogy Theres^

közeledik, rémülten a lány szemébe nézett; Theresa biztatóan

elmosolyodott, és egy bólintással jelezte, hogy sikerrel járt. A

máskor jókedvű Wofford azonban, ahelyett hogy fülig érő szájjal nyug-

tázta volna a jó hírt, csak még savanyúbbnak látszott.

Theresa nem értette, hogy mi baja, aztán minden világossá vált. Tatjána

lépett elő a geofizikus háta mögül, kezében pisztoly, és ocsmány

ragadozómosollyal Theresára sziszegett:

- Egy kis esti séta, nem igaz?

Theresa érezte, hogy megállt benne az ütő, de Tatjána öntelt mosolya

láttán a dühe felülkerekedett a félelmén.

- Nem tudtam aludni - blöffölt. - Olyan közel járunk a végéhez, hogy

gondoltam, a szobámban folytatom. Rávettem az őrt, hogy engedjen

kihozni néhány dossziét - mutatta meg őket a nőnek.

Ügyes próbálkozás volt, de Tatjána nem vette be.

- Na és hol az őr?

- Most zárja be a dísztermet.

Ebben a pillanatban egy polc leszakadt a díszteremben, és a lángoló

könyvek a padlóra zuhantak. Tatjána elbizonytalanodva előrébb lépett,

és még mindig Woffordra irányítva a pisztolyt, benézett a folyosóra.

A geofizikus ekkora lopva Theresára pillantott, a lány pedig igent

pislogott.

Mintha előre begyakorolták volna, Theresa a másik nő arcába lökte a

dossziékat, Wofford pedig Tatjána jobb keze után kapott, hogy ki-

csavarja belőle a pisztolyt. Tatjána azonban mindkettőjüknél gyorsabb

volt. Egy elképesztően fürge, kígyózó mozdulattal oldalra táncolt, és

ugyanazzal a mozdulattal kilépett Wofford hatósugarából és hátat for-

dított a feléje repülő dossziéknak. Ezután egy újabb lépéssel Theresa

mellé került, és a lány arcába nyomta a pisztoly csövét.

- Ezért meg kellene öljelek - sziszegte a fülébe, miközben Wof-fordot

egyetlen kézmozdulattal hátrébb parancsolta. - Lássuk, milyen

trükkökkel készültetek még.

A kijárat felé lökdöste Theresát a pisztollyal, és kitárta az ajtót.

- Őrség! - kiáltott ki. - Segítsetek!

A mongol harcosnak öltözött férfiak, mélyen a szemükbe nyomott

bádogsisakkal a fejükön, berontottak a hallba, és egy pillanat alatt fel-

mérték a helyzetet. Az egyik Woffordhoz lépett, és előrántott egy pisz-

Page 270: Clive Cussler - A Kán Kincse

tolyt, amit a férfi oldalába nyomott, a társa pedig, egy alacsonyabb férfi,

Theresa mellé ugrott, és durván megragadta a lány karját.

- Vigyétek őket - vette el Theresa arcától a pisztolyát Tatjána. Az őr

engedelmesen elrángatta mellőle a foglyot.

Theresa érezte, hogy a kétségbeesés minden erejét elszívja. Re-

ményvesztetten Woffordra nézett, a férfi azonban, mintha ^zen az estén

mindent fordítva akart volna csinálni, megkönnyebbülten elmo-

solyodott. Ugyanekkor a kéz, amely eddig satuba szorította a karját,

elengedte, és egy hirtelen mozdulattal ráfonódott Tatjána csuklójára.

Elég volt egy csavarintás, és mielőtt még a nő felfoghatta volna, hogy

mi történt, a piszfoly csörömpölve a márványpadlóra zuhant. A férfi

ellökte magától, és felvette a fegyvert.

- Mi a fenét csinálsz? - förmedt rá Tatjána az alkalmazottjára. Csak

most tűnt fel neki, hogy a ruha, amit a férfi visel, két számmal nagyobb

a kelleténél, és arra is mpst döbbent rá, hogy valahonnan ismerős ez a

pofátlan vigyor. A rúasik őrre nézett; ez meg túl magas volt az

egyenruhájához, és a pisztolyát nem a foglyokra, hanem egyenesen rá

szegezte. Aztán az arcába nézett, és elakadt a lélegzete az áthatóan zöld

szempár láttán. A férfi morbid élvezettel nézett vissza rá. - Maga! -

nyögte ki az első sokk után a nő.

- Miért, kire számított? Donald kacsára? - kérdezte a hasára irányított

45-ös mögül Pitt.

- D-de maga meghalt a sivatagban - dadogta Tatjána.

- Az szerintem a maguk álszerzetes barátja volt - fogta rá a Makarovot

Giordino. A nő megborzongott a hír hallatán.

- Hát maga az, Al! - Theresa majdnem elsírta magát örömében.

Giordino gyengéden megszorította a kezét.

- Sajnálom, hogy olyan durvának kellett lennem - mondta az olasz.

Theresa megértően bólintott, és viszonozta a kézfogást.

- Örülünk, hogy viszontlátjuk önöket, Mr. Pitt - szólalt meg Wofford. -

Már azt hittük, nem jutunk ki innen élve.

- Láttuk, mit tettek Royjal - nézett Pitt fagyos tekintettel a mongol nőre.

- A segítségért viszont kösz. Legalább nem kell a barátaink után

kutatnunk ebben a hodályban.

- Szerintem le kellene lépnünk, mielőtt még ideér az igazi palotaőrség -

kísérte Giordino az ajtóhoz Theresát.

- Egy pillanat! A szeizmikus jelentések. Bizonyítékunk van rá, hogy

töréseket akarnak létrehozni a perzsa-öbölbeli és alaszkai vetőzónák

mentén.

- Ez abszurd - jelentette ki Tatjána.

- Magát senki sem kérdezte - intett neki a pisztolyával Giordino.

Page 271: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Pedig ez az igazság - hajolt le Wofford is a szétszóródott papírokért. -

A Bajkál-tavon létrejött seiche-t is ők okozták, amikor a tó északi

partja mellett futó kőolajvezetéket akarták megsemmisíteni. A Perzsa-

öbölben és az Alaszka vezeték mentén is hasonló akciókra készülnek.

- Az öbölben sajnos már megtették, és sikerrel jártak - tájékoztatta Pitt.

- Az adatok gyönyörűen passzolni fognak a fotókkal, amiket Rudi

ebben a pillanatban készít - jegyezte meg Giordino.

Pitt látta, hogy a két kőolajkutató nem érti a dolgot.

- Odaát, a laborban egy szeizmoakusztikus készüléket találtunk. Úgy

véljük, ezzel hozzák létre a földrengéseket, melyek felmérhetetlen

károkat okoztak a Perzsa-öbölben található olajlétesítményekben. Arról

viszont nem volt tudomásunk, hogy Alaszka is célpont.

Alighogy Theresáék felnyalábolták a dokumentumokat, fülsiketítő

vijjogás hasított bele a hall levegőjébe. Az égő könyvek füstje kijutott a

folyosóra, és bekapcsolt egy tűzjelző készüléket, ami most az egész

házat felverte.

- Felgyújtottam a dísztermet - magyarázta Theresa. - Azt reméltük

Jimmel, hogy a zűrzavarban megszökhetünk.

- Lehet, hogy még mindig megtehetjük - válaszolta Pitt. - Feltéve, hogy

nem várjuk meg a tűzoltókat.

Kitódultak az udvarra. Tatjána természetesen megpróbált lelépni a

tömegjelenetben, Giordino azonban mosolyogva utánalépett, és elkapta

a pulóverénél.

- Attól tartok, velünk kell jönnie, drágám. Sétálni vagy repülni

szeretne? - lökte előre a nőt. Tatjána hátrafordult, és rávicsorgott, de

nem mert tiltakozni.

Pitt kivezette a társaságot az oszlopcsarnok széléhez, és kinézett az

éjszakába. Amit hallott, az nagyon nem tetszett neki. A jobb kéz felől

hallható lódobogás arról tájékoztatta, hogy a birtok északi felében

járőröző lovasok meghallották a tűzriadót, és feléjük tartanak. Előttük

és tőlük balra, az istállónál és a biztonságiak szállásán is mozgolódás

támadt. Minden irányból lámpások és elemlámpák közeledtek, és ahogy

az ilyenkor elvárható volt, gyorsan közeledtek.

Úgy tűnt, a szerencse elpártolt tőlük. Ha csak egy perccel korábban

jönnek ki, a zűrzavar még jól is jöhetett volna. Most viszont az egész

őrség feléjük tartott, és ők csak két dolgot tehettek: lelapulni a fűbe, és

remélni, hogy elrohannak mellettük.

Pitt a rózsabokrok felé mutatott.

- Mindenki be a bokrok alá, és hasra! Megvárjuk, hogy bemenjenek,

aztán eltűzünk innen.

Page 272: Clive Cussler - A Kán Kincse

Giordino belökte Tatjánát egy bimbózó rózsabokor mögé, és a szájára

tapasztotta a tenyerét. A szabad kezével az ajkaihoz eíhelte a Makarov

csövét.

- Pszt! - sziszegett a nőre.

Pitt letérdelt, és/elővette a rádiót.

- Rudi, hallasz/

- Csupa fül vagyok - felelte egy diszkrét hang.

- Kijutottunk a házból, de a nyakunkon vannak. Röptében fogunk

találkozni, öt-tíz perc múlva.

- Felpakolok, és irány a garázs. Vége.

Pitt is hasra vágta magát, mert az istálló felől érkező trió már egészen

közel volt hozzájuk. A saját/lábukon érkező mongolok gyakorlatilag

mellette rohantak el, de aiinyira siettek, hogy még az sem tűnt fel nekik,

hogy az ajtónállók nincsenek a helyükön. A házban csak egy-két helyen

gyújtottak lámpát, így Pitt és a többiek továbbra is az

árnyékban/rejtőzhettek.

A lovas őrjárat még legalább ötven méterre volt tőlük. Pitt azt fon-

tolgatta, nem kellene-e még azelőtt kimenekülniük a sötétbe, hogy ezek

odaérnének, de egy gyors mérlegelés után letett róla. A lovas járőrök

nem számítanak arra, hogy behatolók fekszenek a fűben. Ha Theresa

tüze őket is becsalja a házba, akkor kisebb lesz a kockázat, mint így.

A nyolc lovast számláló őrjárat vágtázva közeledett a bejárathoz; az

úthoz érkezve azonban hirtelen lefékeztek, és legyező alakzatban

szétterültek a bokrok körül. A házban a riasztó elhallgatott, arra kész-

tetve az ellenkező irányból gyalogosan érkező négy másik őrt, hogy ők

is megálljanak az út szélén. Bekövetkezett az, amitől Pitt tartott: a tüzet

még idejében eloltották.

A következő pillanatban vakító, tejfehér fény öntötte el az udvart.

Egyetlen kattintásra tucatnyi halogénreflektor gyulladt ki az osz-

lopcsarnok homlokzatán, minden irányból megvilágítva a bokrokat és

az alattuk fekvő férfiakat és nőket.

Pitt maga elé húzta a 45-öst, és célba vette a legközelebbi lovast. A

gyalogos őrök távolabb voltak; és fegyvertelennek látszottak, lóháton

ülő társaik azonban az íj és a nyílvesszők mellett puskával is fel voltak

szerelve, így egyszerre nyolc puskacső meredt rájuk. Bár Giordino is

célba vette az egyiket a Tatjánától zsákmányolt pisztollyal, az esélyeik

igen elkeserítőek voltak.

Mintha mindez még nem lett volna elég, a házból is kirontott négy férfi:

a három narancssárga egyenruhás őr, akik az imént rohantak

be, most pedig egy-egy AK-74-es rohampuskával a kezükben buk-

kantak elő, és egy negyedik személy, aki úgy állt ki a lépcső tetejére,

mintha az egész világ a lábai előtt heverne. (Ami részben így is volt.)

Page 273: Clive Cussler - A Kán Kincse

Bordzsin kék selyemköntöse kellemes kontrasztot alkotott dühtől

céklavörös fejével. Villámló tekintettel a bokrok alatt heverő, levet-

kőztetett és még mindig öntudatlan őrökre nézett, aztán Pitt felé fordult,

és nyugalmat erőltetve magára, közölte:

- Ezért bűnhődni fognak.

55.

A KÉSZÜLÉK LÁTVÁNYA ANNYIRA felcsigázta Gunnt, hogy a férfi még

félni is elfelejtett. Már látott visszhangmentes tesztkamrát, de egyik sem

volt ennyire telepakolva csúcstechnikával. A tökéletes csend és az

emelvényre összezsúfolt elektronika egy pillanatra azt az érzést keltette

Gunnban, hogy egy Trident tengeralattjáró adatfeldolgozó központjába

tévedt. De még ennél is izgalmasabb volt az a különös szerkezet, amit a

mennyezetről lógattak le az emelvény közepén tátongó lyukba. Gunn

végignézett a három egymás felé közelítő, egyenként háromméteres

akusztikus jelátalakítón, és megborzongott. Ha Yaegernek igaza volt, ez

a szerkezet képes volt földrengéseket előidézni.

A szerkezet most is aktív volt, és valamilyen előre programozott tesztet

hajtott végre. Az elektronika által termelt hő legalább harmincnyolc

fokra melegítette a szoba levegőjét, pillanatok alatt elsimítva a lúdbőrt,

és kövér verejtékcseppeket csalva a helyükre. Gunn lehámozta magáról

a laborköpenyt és a vihardzsekit, aztán előkapta a fényképezőgépet, és

módszeresen lefotózta a berendezés minden egyes alkotóelemét. Mivel

még mindig bőségesen verejtékezett, visszament az ajtóhoz, és

megpattintotta, hogy egy kis friss levegőt engedjen be. Miután rájött,

hogy így a levegővel együtt a kinti neszek is bejuthattak a kamrába,

nyitva hagyta az ajtót, és visszament, hogy folytassa a fényképezést.

A vezérlőpulthoz érve leengedte a kamerát, és leült egy kényelmes

karosszékbe. Az élénk színekben pompázó lapos kijelzőn egy német

nyelvű TESZT FOLYAMATBAN felirat villogott. Miután több

hónapot is egy német kutatócsapattal töltött a második világhábo-

rús Wilhelm Gustloff óceánjáró feltárásánál, Gunn hamar megfejtette a

feliratokat, és mindjárt rá is kattintott a FÉLBEHAGY gombra.

Egy háromdimenziós kép ugrott a kijelzőre; üledékrétegeket ábrázolt,

mindegyik az aranysárga más-más árnyalatában. A kép oldalán látható

skála szerint a mélység ötszáz méter volt - a labor padlójától számítva.

Gunn i^íozdított egy aprót az egér görgőjén. A kijelzőn elmozdultak a

rétegek, a jelátalakító pedig hangos kattogással válaszolt. Néhány

Page 274: Clive Cussler - A Kán Kincse

másodperccel később a gép elhallgatott, és egy újabb kép rajzolódott ki

a kijelzőn. A mélység ezúttal ötszázötven méter volt.

Von Wachternek valóban sikerült a tökélyig fejlesztenie szeizmikus

képalkotó berendezését. Guím újabb mélységeket is kipróbált, a

készülék pedig engedelmes kattogással az új mélységnek megfelelő

szögbe állította a jelátalakítókat, és elkészítette a kristálytiszta felvételt.

Gunn olyan élvezettel tanulmányozta a birtok alatti mélységeket, hogy

teljesen megfeledkezett az időről.

Pitt híyása hozta vissza a felszínre. Miután kijelentkezett, eltette a

rádiót, és kilesett a folyosóra. Mivel még mindig nem volt mozgás,

visszasietett az emelvényre, és befejezte a fényképezést. Visszavette a

dzsekijét, és indulni készült, amikor észrevette a pulton heverő kézi-

könyvet. Egy rozsdamentes acélból készült írótáblára volt csíptetve, és

az első néhány lapja - ezeket téphette ki Pitt - hiányzott. Gunn a dzseki

mellső zsebébe gyömöszölte a táblával együtt, és az ajtó felé indult.

Épp ki akart lépni a folyosóra, amikor egy hang reccsent rá a rádióból.

Nem Pitt hangja volt. És amit mondott, az azt jelentette, hogy minden

elveszett.

56.

PITT LASSAN FELÁLLT, a combjához szorítva a Coltot, hogy jelezze, nem

akar tűzpárbajt. Giordino is talpra rángatta Tatjánát, és a bátyja felé

fordítva a nőt, a füléhez nyomta a Makarov torkolatát. Tatjána megpró-

bálta kitépni magát, de az olasz acélos szorításából nem volt menekvés.

- Engedj el, te disznó! Úgyis halottak vagytok!

Giordino mosolyogva félrehajtotta a haját, és még mélyebbre nyomta a

pisztolyt a nő fülébe. Tatjána felnyüszített a fájdalomtól, és feladta a

küzdelmet.

Miközben minden tekintet Tatjánára szegeződött, Pitt lassan felemelte a

Coltot, és Bordzsin törzsére célzott vele. Ugyanekkor a bal kezével

lopva megnyomta az ADÁS gombot, hogy Gunn is értesüljön a

legújabb fejleményekről.

A túszul ejtett Tatjána látványa a legkevésbé sem zavarta Bordzsint, Pitt

és Giordino jelenléte azonban annál inkább.

- Maguk ketten! - kiáltott rájuk. - Azért élték túl a sivatagot, hogy

visszatérjenek ide? Miért követtek el ekkora ostobaságot? Pusztán azért,

hogy megmentsék a barátaikat? - lövellt egy pillantást Theresa és

Wofford felé, akik igen bölcsen Tatjána mögött kerestek menedéket.

Page 275: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Azért jöttünk, hogy véget vessünk a földrengéseknek és az olaj-

válságnak - felelte Pitt. - És igen, a barátainkért jöttünk. Na meg

Dzsingiszért - tette hozzá gúnyos mosollyal.

A „földrengés" és az „olajválság" nem váltott ki látható reakciót

Bordzsinból, a „Dzsingisz" név hallatán azonban egész testében meg-

remegett, és olyan gyilkos indulattal nézett rá, hogy Pitt azt várta,

szavak helyett lángokat fog köpködni.

- Meghalni jöttek! - fröcsögte Bordzsin az őrök gyűrűjéből.

- Lehet. De maga és a húga követni fognak minket.

Bordzsin fölényesen elmosolyodott. Ez a szemtelen és vakmerő ame-

rikai ugyanolyan rettenthetetlen volt a csatamezőn, mint a bálványozott

Dzsingisz, de a nagykánnal ellentétben volt egy gyenge pontja.

- Az embereim egy pillanat alatt levágnák - mondta fenyegetően. - De

nem akarom végignézni a húgom halálát. Eressze el Tatjánát, és a

barátai szabadon távozhatnak.

- Nem! - lépett ki Theresa a nő háta mögül. - Vagy mindenkit elenged,

vagy senkit. Nem fogjuk itt hagyni azokat, akik az életüket kockáztatták

értünk!

- Nincs abban a helyzetben, hogy követelőzzön - vetette oda Bordzsin.

Töprengőn fel-alá kezdett járkálni, de nyilvánvaló volt, hogy csak a

tűzvonalból próbál kijutni. Néhány kör után be is lépett az egyik őr

mögé, Pitt pedig tehetetlenül nézte. Hogy ezután mi következett volna,

az már soha nem derült ki.

A „bumm"-nak olyan hangja volt, mintha egy gőzzel teli kuktát raktak

volna egy hidraulikus prés alá. Először mindenki azt hitte, hogy egy

fegyver sült el, a hang azonban jóval messzebbről, a labor irányából

jött. A robbanást döbbent csend követte, húsz másodperccel később

pedig egy újabb „bumm", ugyanolyan, mint az első. Tatjána volt az, aki

felismerte a hangot.

- Ez von Wachter gépe! - kiáltotta remegő hangon a bátyjának. -Valaki

bekapcsolta!

Szavaira egy harmadik robbanás tett pontot.

Gunn tudta, \ogy Pitt azt akarná, vigye a bizonyítékot, és értesítse a

hatóságokat, de nem volt képes sorsukra hagyni a barátait. Ugyanakkor

az is világos volt, hogy egy szál feszítővassal felszerelve nem sokat

tudna tenni értük, ha a felmentésükre rohanna. Ha viszont a gazdája

ellen fordítja Bordzsin démonját, akkor talán...

Visszalépett a visszhangmentes szobába, becsukta maga mögött az

ajtót, és a vezérlőpulthoz rohant. Most jól jött, hogy a rendszert

bekapcsolva hagyták, ahogyan azis, hogy az imént eljátszadozott vele.

Levetette magát az operátori székbe, rátenyerelt az egérre, és addig

forgatta a görgőt, amíg meg nem találta azt a felvételt, amire néhány

Page 276: Clive Cussler - A Kán Kincse

perccel korábban felfigyelt. A szeleten egy furcsa púpot lehetett látni,

amely felfelé domborodva két üledékréteget is kettéválasztott. Körülötte

tucatnyi kerekded folt látszott, amiket Gunn repedéseknek vélt. Hogy ez

a geológiai szerkezet vető-e vagy sem, azt nem tudta megállapítani,

ahogyan azt sem, hogy van-e felszabadítható feszültség, de ennél jobb

ötlete nem volt.

Rávitte a kurzort a púp tetejére, és rákattintott. A kurzor villogni

kezdett, és a szerkezet ráállt a kiválasztott mélységre. Gunn gyorsan

végigzongorázott az ablak tetejéről legördíthető menün. A menüelemek

német nyelvűek voltak, mivel maga von Wachter és csapata készítette a

szoftvert, de Gunn-nak sikerült annyi némettudást elővakarnia az

emlékezete mélyéről, hogy eligazodjon közöttük. Mivel Yaeger azt

mondta, hogy von Wachter nagyfrekvenciájú hullámcsomagokkal

dolgozott, a legmagasabb frekvenciát választotta ki. Az amplitúdónak

vélt WEITE-ből a legerősebb szintet választotta, az ismétlési ciklust

pedig húsz másodpercre állította be. Egy villogó vörös gomb ugrott a

képernyőre, közepén a vastag betűs AKTIVIEREN szóval. Gunn

gondolatban keresztbe fonta az ujjait, és rákattintott.

Eleinte semmi sem történt. Aztán egy hosszú szkriptsor futott végig a

kijelzőn, és az erősítők halk zümmögése hangos dongassa erősödött.

Gunn megtörölte gyöngyöző homlokát; lehet, hogy csak a felfokozott

állapot miatt volt, de úgy érezte, a szoba hőmérséklete legalább öt fokot

emelkedett az elmúlt néhány másodperc leforgása alatt. A háromlábú

szerkezet megint kattogni kezdett, csak ezúttal jóval szaporábban és

erőteljesebben, mint eddig, aztán a világítás egy pillanatra kialudt, és

egy hatalmas „bumm" hagyta el a szerkezet alját. Mintha egy villám

csapott volna le a közvetlen közelében. A légnyomás megrázta az

épületet, és majdnem kivágta Gunnt a székből. A férfi feltápászkodott,

és csengő füllel az ajtó felé menekült, de félúton megtorpant, és

csalódottan hátranézett.

Ez egy visszhangmentes szoba, villant át rajta. Arra tervezték, hogy

elnyelje a hanghullámokat. Bármilyen erős legyen is az akusztikus

csoport hanghatása, a padló szigetelőlemezei szétszórják a koncentrált

hullámot, akkor meg hiába az egész.

Leugrott a futóhídról az emelvény alá, és visszafutott az emelvényhez.

Tudta, hogy hamarosan be kell következnie egy újabb hang-

robbanásnak, ezért betapasztotta a fülét, és megvárta. A légnyomás

térdre lökte, de hamar magához tért, és bemászott az emelvény alá.

Miközben lázasan számolt, belemélyesztette az ujjait két habgumi

kocka közé. Szerencséje volt, mert nem voltak odaragasztva, és elég

nagy darabok voltak. A gumi alá rejtett padló úgy nézett ki, mintha

járólapokkal lett volna kirakva, de a tompán csillogó lapok nem ke-

Page 277: Clive Cussler - A Kán Kincse

rámiából készültek, hanem - további hangszigetelésként - ólomból.

Gunn tizenegynél tartott, amikor felugrott a vezérlőpulthoz, hogy fel-

kapja az ott felejtett feszítővasat. Visszabújt, két lap találkozásához

illesztette a szélét, felfeszítette az egyiket, és zihálva odébb lökte. A

belső számlálója már tizennyolcnál járt, de Gunn nem törődött vele.

Letérdelt, és felszedett még három lapot, ezzel egy szabályos négyzetet

hozva létre az akusztikus csoport alatt.

Szerencséjére túl gyorsan számolt, így még épp fel tudott egyenesedni a

harmadik hangrobbanás előtt. A fülére tapasztotta a tenyerét, és nézte,

hogy a hangforrás rálő a betonalapzatra.

- Ezzel már sajnos nem tudok mit kezdeni - motyogta a robbanás után,

és az ajtó felé indult.

Arra számított, hogy egy légiónyi állig felfegyverzett őrrel fogja

szembe találni magát a folyosón, de ehelyett néhány pizsamás tudós

látványa fogadta. A maroknyi csapat izgatottan egyenesen a tesztkamra

felé tartott. Eddig sem lehettek rózsás kedvükben, de most, hogy

meglátták Gunnt, az egyik dühösen felkiáltott, és a társaság rohamra

indult a betolakodó ellen.

Fegyvertelenek voltak, de Gunn nem szeretett volna a kezük közé

kerülni, ezért gyorsan bevetette magát a legközelebbi irodába. Az apró

helyiség berendezését mindössze egy fém íróasztal és egy elektronikus

kütyükkel telepakolt laborasztal alkotta, viszont hatalmas panorámaab-

lakkal dicsekedhetett. Gunn az ablakhoz lépett, és hálát^rebegve

Giordinónak a feszítővasért, kiverte az üveget. Alig ért földet a túlolda-

lon, egy negyedik és egyben utolsó hangrobbanás rázta meg az épületet.

A tudósok, n\iután rájöttek, hogy az ő dolguk a gépet és nem Gunnt

megfékezni, feladták lincselési terveiket, és izgatott kiabálással betó-

dultak a kamrába. Gunn tudta, hogy még a következő hangrobbanás

előtt le fogják kapcsolni a készüléket, de ez ellen már semmit sem

tehetett. Elbukott, és még csak nem is hibáztathatta magát.

57.

A MÁSODIK HANGROBBANÁS UTÁN Bordzsin átküldte két lovasát a la-

borhoz, aztán gúnyosan Pittre nézett.

- Barátokat is hoztak magukkal?

- Nem is egyet - blöffölt Pitt.

- Akkor ők is meghalnak magukkal együtt.

Page 278: Clive Cussler - A Kán Kincse

A távolodó lódobogást egy újabb robbanás nyomta el, amit nem sokkal

később üvegcsörömpölés követett, majd rögtön utána egy ne-, gyedik

dörej.

- Úgy tűnik, a barátai közelebbi ismeretséget kötöttek az őrséggel -

vigyorodott el Bordzsin.

Még javában hegyes fogait villogtatta, amikor egy mély morajlás rázta

meg a környező hegyeket. Az előzőekkel ellentétben ez nem halt el,

hanem rezonálni kezdett, és fenyegetően erősödni, mint egy közeledő

lavina. A birtok falain túlról gyászos farkasüvöltés hasított az

éjszakába. A lovak is nyugtalankodni kezdtek, vad toporzékolás-sal

jelezték, hogy közeledik valami, amit nem ismernek, de éreznek.

Ezer méterrel a felszín alatt az egyetlen pontba koncentrált hanghul-

lámok mozgásba hozták a redőt. Az első két lökés csak egy minimális

rezgést idézett elő, a harmadik azonban már teljes erővel hatott, és bár

az üledék igyekezett annyi energiát elnyelni, amennyit csak lehetett, a

negyedik lökéshullámmal már nem tudott megbirkózni, és a „púp"

eltört.

A vetővonal voltaképpen egy olyan törés a kőzetben, ami hajlamos

elmozdulni. A legtöbb földrengés a vetőzónában létrejött megcsúszás

közben felszabaduló energia eredménye. A tektonikai mozgások kö-

vetkeztében a vető mentén feszültség gyűl fel, amit aztán egy hirtelen

megcsúszás felszabadít. Ez a hatalmas energia különböző típusú hul-

lámok formájában jut fel a felszínre, ahol aztán létrehozzák a földrengés

pusztító felszíni hullámait.

A negyedik hanghullámsorozat atombombaként hatott a hegyoldal alatt

rejtőző redőre. A szeizmikus rezgések szétrázták a vetőt, vízszintes és

függőleges irányú megcsúszást is okozva. Az elmozdulás maga kicsi

volt, alig néhány centiméter, de mert olyan közel helyezkedett el a

felszínhez, drámai hatással járt.

A lökéshullámok egyszerre két irányba is rázták a földet, a Richter-

skála szerint 7,5-ös erejű rengést okozva, de a sekély fészek miatt a

felszínen a hatás tízszer ilyen erős volt.

Ahogy a dübörgés, akár egy láthatatlan tehervonat, felért a felszínre, a

föld megmozdult. Először előre-hátra mozgott, aztán minden irányba,

szinte pörgött alattuk, egyre kiszámíthatatlanabbul és egyre hevesebben.

Pitt látta, hogy az egyik őr hanyatt vágódik az oszlopcsarnok lépcsőjén,

egy másik pedig leguggol, hogy megtámassza magát. Látva, hogy a

többiek is hasonló helyzetben vannak, Pitt előrelendítette a két marokra

fogott 45-öst, és hasra vágta magát. Az apró és könnyű fegyver most

kifejezetten előnyt jelentett. Célba vette vele a legközelebbi, még

mindig két lábon egyensúlyozó mongolt, és meghúzta a ravaszt. A

kilengések ellenére eltalálta, és a férfi hanyatt vágódott. Pitt gyorsan a

Page 279: Clive Cussler - A Kán Kincse

következő célpontra, a guggoló alakra irányította a pisztolyt, és egymás

után háromszor is lőtt. Az őr is eleresztett egy sorozatot AK-74-esével,

de Pitt nyert 2:0 arányban.

A mongol olajmágnás ezalatt végigszaladt az oszlopcsarnokon, és mire

Pitt odafordította a fegyver csövét, már el is tűnt az ajtó mögött. Néhány

pillanattal később egy másik őr ugrott ki egy oszlop mögül, és követte

főnökét. Giordino - miután maga alá gyűrte Tatjánát - rálőtt, de célt

tévesztett. A földrengés most érte el a csúcspontját, ilyen körülmények

között lehetetlen volt pontosan célozni.

A lovasok miatt egyelőre nem kellett aggódniuk. A hátasok nem

értették, hogy miért ugrál alattuk a föld, és rémülten nyihogva össze-

vissza ugráltak. Három ló felágaskodott, hátralökve lovasát, egy ne-

gyedik pedig megvadult, és vágtatni kezdett a karám irányába.

A rázkódás majdnem egy percig tartott, azt az érzést keltve a földön

fekvő emberekben, hogy az ég felé dobálja őket. A ház belsejéből

ordítozás és üvegcsörömpölés hallatszott; a csillárok hintákként len-

gedeztek a szobák mennyezetén, a fény pislákolni kezdett; vaianui egy

magányos riasztó vinnyogott.

Aztán véget ért. A morajlás elhalt, a rázkódás fokozatosan megszűnt, és

baljós csend ereszkedett a birtokra. Az oszlopcsarnok körül kialudtak a

fények, jótékony sötétséget borítva Pittre és társaira.

A csata azonban még nem ért véget. Pitt végignézett a többieken.

Theresa és Wofford jól voltak, Giordino bal lábából azonban egy vörös

csík tartott a föld felé. Az olasz legyintett:

- Sajnálom, főnök. Géppuskás Kelly eltalált egy gellerrel. De nem ért

csontot, úgyhogy nincs gond.

Pitt a felhajtó felé pillantott. A lovak kezdtek megnyugodni, az őrjárat

újra veszélyt jelentett számukra.

- Bújjatok az oszlopok Közé. Gyorsan! - sürgette a társait. Alig mondta

ki, az egyik lovas rajuk lőtt a sötétből.

Giordino az egyik oszlop tövébe bicegett, Tatjánát is magával von-

szolva, Theresa és Wofford pedig eggyel arrébb húzták meg magukat.

Giordino vaktában leadott lövésekkel fedezte őket. Az oszlopok között

biztonságban voltak mind a házból, mind az út felől lövöldöző

mongoloktól, de várható volt, hogy ez nem marad így sokáig.

Miután az állatok lecsillapodtak, a lovasok tűz alá vették az oszlopokat.

De míg célpontjaik egyelőre rejtve voltak előlük, addig őket semmi sem

védte. Giordino megvárta a sortűz végét, aztán kihajolt, és leadott két

gyors lövést az egyikükre. A lábán és a vállán találta el a lovast; a

sebesült elejtette a puskáját, és a ló nyakára borulva visszavonult a

felhajtón túli bokrok mögé. Társai újabb tűzözönt zúdítottak a Giordinót

rejtő oszlopra; az olasz visszahúzódott, Pitt pedig, kihasználva azt, hogy

Page 280: Clive Cussler - A Kán Kincse

a barátja elvonta a tüzet, előbújt, és karon lőtte az egyik lovast. Az

őrjárat parancsnoka erre vakkantott valamit, és az egész csapat

hátraügetett a bokrok mögé.

- Fogadjunk egy dollárba, hogy leszállnak, és gyalog fognak támadni -

mondta Giordino az oszlop mögül.

- Be fognak keríteni minket - bólintott láthatatlanul Pitt. A rádiójáért

nyúlt, hogy megkérdezze Gunnt, hogyan boldogul, de nem találta a

készüléket. - Elhagytam a rádiót - közölte csalódottan Giordinóval.

- Kétlem, hogy Rudi segíteni tudna rajtunk - jött az oszlop mögül. - Már

csak öt töltényem maradt.

Pitt is fogytán volt a lőszernek. Elfutni nem tudtak Wofford és Giordino

sérülése miatt, de valószínűleg már az őrök is körbevették őket három

oldalról. Egyetlen lehetőség maradt: az épület. Az ajtó-

nál nem tapasztaltak mozgást. Lehet, hogy Giordino mégis eltalálta az

őrt, Bordzsin pedig magára maradva elbújt vagy kimenekült egy hátsó

kijáraton?

Fél térdre emelkedett, és arra készült, hogy az ajtóhoz terelje a

többieket, amikor az árnyék megmozdult az ajtóban, és egy fegyver

csöve bukkant elő a sötétből. Ugyanekkor a rózsabokrok felől is moz-

golódás hallatszott.

Csapdába estek.

Amikor már úgy tűnt, mindennek vége, egy mély morajlás hangja

verődött vissza a hegyoldalról. Hasonló volt ahhoz, ami a földrengést

megelőzte, és ugyanakkor valahogy mégis más. Pusztítást és reményt

hozott magával.

58.

A HANG EZÚTTAL NEM a mélyből jött, hanem a hegyoldal irányából, és

egyenesen a birtok kapuja felé tartott, olyan pokoli robajjal, mintha egy-

szerre legalább tíz 747-es Jumbo jet készült volna leszállni a ház elé.

A falakon túlról, az őrbódé irányából kétségbeesett kiáltások hallat-

szottak: a két őr a vaskapu felé menekült, hogy a kerítés mögött keres-

sen védelmet, de a sötétből előrobbanó áradat gyorsabb volt náluk.

Fél kilométerrel feljebb a földrengés egy hasadékot hozott létre a

mederre merőlegesen, és az esőtől megduzzadt folyó, a gravitációnak

engedelmeskedve, irányt váltott. A csatorna és az út alapját képező

töltés egyenesen a birtok bejárata felé terelte a zúgó vizet. A fal

közelében egy mélyedés volt, amire keresztben egy magas töltésutat

Page 281: Clive Cussler - A Kán Kincse

építettek a csatorna és a bekötőút közé. Ez állta most útját a

víztömegnek. A mélyedés hatalmas víztömeget tudott befogadni, a

töltést azonban nem gátnak tervezték, és a tetején átcsapó víz pillanatok

alatt megrepesztette a koronáját. A rés kitágult, és a meggyengült

földépítmény megnyílt a víz előtt.

A három méter magas, jéghideg víztömeg nekicsapta a két őrt a

kapunak, aztán beszakította azt a fal csatorna feletti részével együtt, és

egyesítve erejét a betonmederben folyó vízzel, elöntötte a birtokot. A

terep adottságai miatt itt már valamelyest szétterülhetett, de még így is

egy embermagasságú hullám hömpölygött a palota felé.

Pitt látta a feléjük rohanó vízfalat, és tudta, hogy esélyük sincs elfutni

előle, különösen a sérült Giordinónak és Woffordiíak nem. Egyetlen

dolgot tehettek a túlélés érdekében:

- Kapaszkodjatok az oszlopokba, és tartsatok ki! - kiáltotta a töb-

bieknek.

A dór márványoszlopok mély barázdái szerencsére jó fogást biz-

tosítottak. Theresa és Wofford teljesen átkaroltak egy oszlopot, és

kétoldalt megfogták egymás kezét; Giordino fél karral szorította ma-

gához az oszlopát, a másik kezében továbbra is a Makarovot tartva;

Tatjána, félretéve ellenszenvét, az olasz derekába kapaszkodott. Pittnek

épp csak annyi ideje maradt, hogy hasra feküdjön, megfogja az

oszlopot, és visszatartsa a lélegzetét, mielőtt elborítja az ár.

A rózsabokrok mögött rejtőző őröket váratlanul érte az özönvíz. A

morajlást ugyan hallották, de nem tudhatták, hogy ezúttal nem

földrengésről van szó, hanem áradásról, és ahelyett, hogy az irhájukat

mentették volna, támadni készültek. A hullám azonban gyorsabb volt

náluk; a víz elkapta őket, és egyiküket a ház falának csapta, né-háhy

másikat pedig magával ragadott.

A víz, eleget téve az energiaminimumra való törekvés követelmé-

nyének, a birtok északi részén folyt át; a labort és a garázst csak

érintette, a palotát azonban egy hatalmas csattanással telibe találta.

Ahogy Pitt remélte, a márványoszlopok felfogták az ütés legjavát, de a

sodrás így is felemelte a lábát a talajról, és az épület felé húzta. Aztán a

hullám elvonult, és a víz szívóereje gyengülni kezdett. A nehezén túl

voltak, a jeges víz okozta sokk azonban majdnem ugyanolyan veszé-

lyesnek bizonyult, mint a sodrás. A hideg kiszippantotta a levegőt a

tüdejéből, és úgy csípte a bőrét, mintha injekciós tűk ezreit döfték volna

bele. Még mindig az oszlopba kapaszkodva álló helyzetbe húzta magát;

a víz a combjáig ért. Giordino és Tatjána is felbukkant a víz alól, a nő

köhögve és prüszkölve, egy másodperccel később pedig a hidegtől

didergő Theresa és Wofford is a szomszédos oszlop mellől.

Page 282: Clive Cussler - A Kán Kincse

A víz egy része az ajtón, pontosabban a helyén tátongó lyukon át

próbált utat találni magának, afőtömeg azonban körülfolyta az épületet,

és a teraszt lezáró sziklafalról alázúdult a völgybe, magával rántva

azokat is, akik csak azért élték túl a becsapódást, hogy a zuhatag 'alatt

végezzék. Az alámosott alapzat nem bírta a terhelést, és a palota északi

szárnya hangos robajjal összeomlott.

- Száraz helyre kell mennünk - terelte egybe Pitt a társaságot. Theresa

üveges tekintettel nézett rá, és úgy reszketett, mint a nyár-

falevél. Még a sziklakemény Giordino is kábának tűnt, a lőtt seb és a

jeges fürdő túl sok volt a szervezetének. Pitt tudta, ha nem jutnak ki

mielőbb a hideg vízből, a kihűlés akár tragikus következményekkel is

járhat. - Erre - mutatott a labor felé, amely egy enyhe emelkedő tetején

állt. A lányt Wofford terelgette, Giordinót pedig Pitt. A mongol nő

engedelmesen követte őket, a jéghideg zuhany őt is alaposan

megviselte. De még így is jobban járt, mint az emberei, akiket Pitt a

felhajtó környékén látott mozdulatlanul lebegni.

Az eltérített folyó két főágra vált szét a birtok területén. Az első a

kaputól észak felé hömpölygött, és a lerombolt szárnyat érintve a

mélybe zuhogott, a második pedig a labor és a ház eleje között kialakult

tómederben locsogott előre-hátra.

Ez utóbbin kellett átgázolniuk. Pitt felvezette a csapatot az emelkedőre,

de a dermesztően hideg víz még itt így is bokáig ért. A labornál

fejvesztett kiabálás és rohangálás fogadta őket: a tudósok a kutatási

anyagot próbálták menteni, de az esélyeik percről percre csökkentek. A

garázsban valaki felordított, aztán valaki egy motort kezdett túráztatni.

A lovak kiszabadultak a karambol, és ijedten fel-alá vágtattak a

birtokon.

Bármennyire is sajnálta az állatokat, Pitt nem ért rá velük foglalkozni.

Látva, hogy Theresa térde összebicsaklik, Wofford segítségére sietett,

és együttes erővel talpra állították a lányt.

- Kezdi elveszíteni az öntudatát - mondta Wofford.

Pitt a lány szemébe nézett; Theresa üres tekintettel meredt vissza rá. A

reszketése nem akart csillapodni, a bőre lila volt és nyirkos. A kihűlés

veszélye fenyegette.

- Meleg és száraz helyre kell vinnünk. Azonnal!

Az egyetlen reményt a laborépület felső szintje jelentette. Célba is

vették, de alig tettek pár lépést, egy autó vágódott ki a garázsból. Térdig

érő vízen kellett átgázolnia, mégis úgy vágtatott előre benne, mint egy

tank. Pitt aggódva figyelte, hogy feléjük kanyarodik, és a vezetője gázt

ad. Ahogy a fényszóró rájuk vetült, és nyilvánvalóvá vált, hogy kik, a

sofőr tovább gyorsított, és most már nyílegyenesen feléjük robogott.

Page 283: Clive Cussler - A Kán Kincse

A didergő szökevények és megmentőik megtorpantak. A labor még

messze volt, és a bokájuk körül kavargó feketeség akkor is megaka-

dályozta volna őket a futásban, ha lett volna hova menekülniük. Piti

felmérte a helyzetüket, és Woffordra pillantott:

- Vigyázz Theresára egy percre - bújt ki a lány hóna alól. Felemelte a

45-ösét, és célba vette vele az autó szélvédőjét.

A^ sofőr, ügyet sem vetve a fenyegetésre, vészesen közeledett, egy

kövér hullámot gördítve maga előtt az autó lökhárítójával. Az utolsó

pillanatban azonban lágy ívben letért addigi pályájáról, és lassítani

kezdett. Pitt nem lőtt, de továbbra is a szélvédőre, majd az oldalablakra

tartva a pisztolyt, követte a mozgását. Amint a fekete Rangé Rover

lefékezett mellette, közelebb lépett, és intett a vezetőnek, hogy engedje

le az ablakot.

Egy pillanatig semmi nem történt, az autó csak állt mozdulatlanul,

sziszegő buborékokat eresztve a vízbe, aztán a fekete üveg hangtalanul

leereszkedett, és egy szpmüveges arc kukkantott elő a jármű mélyéből. í

- Ti rendeltetek taxit? - kérdezte fülig érő szájjal Rudi Gunn.

59.

THERESÁT ÉS TATJÁNÁT a hátsó ülésre ültették, aztán Giordino beült a

lány mellé, és megszabadította átázott cipőjétől és felsőruházatától.

Wofford, aki az anyósülésen foglalt helyet, egy határozott kéz-

mozdulattal maximumra állította a fűtést, mobil szaunává alakítva a

jármű utasterét. A meleg hamar magukhoz térítette őket, még Theresa is

felült, és miután túltette magát azon, hogy alsóban üldögél egy autó

hátsó ülésén, nekilátott bekötözni Giordino lábát.

- Te voltál az, aki istent játszott? - kérdezte az ablakkeretre tá-

maszkodva Pitt.

- Valójában nem én, hanem dr. Wachter. A szeizmikus berendezése

halálosan komoly szerkezet, és roppant felhasználóbarát. Volt rajta egy

AZONNALI FÖLDRENGÉS gomb, és gondoltam, kipróbálom.

- Azt észrevettük.

- Szép rengés volt, Rudi - dörmögte Giordino a hölgykoszorúból -, de

megtette volna jeges fürdő nélkül is.

- Sajnálom. Nem írta rajta, hogy tűz és víz a ráadás - felelte színlelt

alázattal Gunn.

Pitt csak most vette észre a labort körülölelő füstöt és az emeleti

ablakok mögött táncoló lángokat. Valahol az épületben eltört egy gáz-

Page 284: Clive Cussler - A Kán Kincse

vezeték, és a süvítő gáz belobbant; a tudósok nem mertek visszamenni

az épületbe, hogy kimentsék a kutatási anyagot, mert félő volt, hogy az

egész épület a levegőbe repül.

A meleg Tatjánát is helyrehozta, de a lány az életerejével együtt sajnos

a pökhendiségét is visszanyerte.

- Kifelé! - rivallt rájuk. - Ez a bátyám autója!

- Jó ízlése van - felelte kedélyesen Gunn -, de talán nem kellene az

autóban tartania a slusszkulcsot.

Gunn kinyitotta az ajtót, és ki akart szállni, hogy átadja a helyet Pittnek.

- Vezetsz te? Én hátraülök a vadmacska mellé.

- Nem - nézett Pitt a ház felé. - Még el kell kapnom Bordzsint.

- Menjen csak - mondta gúnyosan Tatjána. - Hadd ölje meg magát!

Giordinónak most már nagyon elege volt a nőből. Az olasz karja

meglendült, és a harcias némber szótlan ájultságba zuhant.

- Nem hagyott más választást - mentegetőzött Giordino. - Te viszont

nem mehetsz egyedül. Valakinek fedeznie kell a hátsódat.

- Ilyen virgáccsal? - intett Giordino bekötözött lábára Pitt. - Nem, neked

Rudit kell támogatnod abban, hogy kivigyen innen titeket.

- Nem fogod sokáig bírni ebben a hideg vízben - mondta Gunn a

didergő igazgatónak. - Legalább a kabátomat fogadd el - vette le

magáról a bélelt dzsekit. - Nem mintha el kellene takarni ezt a gyönyörű

jelmezt... - vigyorgott az átázott narancssárga délre.

Pitt lerángatta magáról a vizes egyenruhát, és hálásan belebújt Gunn

száraz dzsekijébe.

- Kösz, Rudi. Most pedig húzzatok el innen, mielőtt még az egész hely

lecsúszik a hegyről. Ha egy óra múlva nem érlek utol titeket, akkor

menjetek tovább Ulánbátorba nélkülem.

- Várni fogunk.

Gunn visszaült a kormány mögé, sebességbe kapcsolt, és a kapu felé

indult a vízben. Pitt megvárta, hogy a négykerék-meghajtású Rover

átmásszon a kidőlt fal helyén éktelenkedő romhalmazon, aztán hátat

fordított, és elindult az elöntött, sötétbe borult ház felé.

Fázott, és nagyon magányosnak érezte magát.

60.

BÁR AZ ÁRADAT JAVA MÁR ELFOLYT, még mindig lábszárközépig érő

víz áramlott keresztül az épületen. Pitt megállt a bejárat közelében, ahol

-egy bokor ágai közé akadva - egy tetem lebegett a vízben. A sérülései

Page 285: Clive Cussler - A Kán Kincse

alapján nem a Colt golyói végeztek vele, hanem a víz, de most nem ez

volt az érdekes, hanem a lándzsa, amit még most is görcsösen a kezében

tartott. Pitt lefejtette róla az ujjait, aztán letépte a narancssárga zubbonyt

is férfiról, és felfűzte a lándzsára, mint egy vállfára. Szánalmas,

gondolta, de ez volt minden, amivel megvezethette a házban bujkálókat.

Az ajtónál leguggolt, és hirtelen befordult, majd körbepásztázta a hallt a

45-ös csövével. Csend és üreskég fogadta, csak a víz csobogását lehetett

hallani, ahogy gi^gulázva lerohant egy távoli lépcsőn. Az elektromos

hálózat már rég lekapcsolt, de a vészvilágítás lámpái még működtek,

halvány karmazsinvörös foltokat vetve a vízre.

Pitt benézett az északi folyosóra. Ennek már csak a fele volt meg,

leomlott végénél a víz harsogva bukott alá a mélybe. Bordzsin erre

aligha menekülhetett, hacsak nem volt gyakorlott vadvízi kajakos, abból

is az öngyilkosságra hajlamos fajta. A főfolyosó, melynek végét

Theresa elmondása szerint a felgyújtott díszterem zárta le, már jóval

valószínűbb visszavonulási útvonalnak tűnt.

Pitt a hóna alá csapta a lándzsát, ezzel néhány lépéssel előre küldve a

csalit, és a falnak lapulva a díszterem felé araszolt. Lassan, korcsolyázó

léptekkel mozgott, hogy ne keltsen zajt, bár egyébként se ment volna

másképp, mert a lába annyira elzsibbadt a hidegtől, hogy már egyáltalán

nem érezte őket.

A szobákba nem ment be, de miután elhaladt egy ajtó előtt, percekig

várt, és akkor vette sorra a következőt, amikor már biztos volt benne,

hogy nem fognak a háta mögé lopakodni. Megkerült egy felborult

asztalkát és néhány széttöredezett szobrot, aztán megint rátapadt a falra,

és megközelítette a tálaló ajtaját.

A csali már majdnem a nyitott ajtó előtt volt, amikor Pitt egy alig

hallható neszre lett figyelmes. Megállt, és óvatosan betolta a zubbonyt

az ajtónyílásba.

Abban a pillanatban a tálalóban felugatott egy géppisztoly, és a zub-

bony cafatokra szakadva elszállt a lándzsáról. Pitt bedugta a Colt csövét

az ajtófélfa mellett, célba vette a torkolattüzet, és lőtt, egymás után

háromszor.

Miután a dörejek visszhangja elhalt, bentről egy hörgés hallatszott,

aztán éktelen edénycsörömpölés, és záróakkordként egy hangos csatta-

nás.

- Barszidzsár! - kiáltotta Bordzsin a folyosó végéből.

Nem kapott választ. Pitt maga elé képzelte a férfi rémült arcát, és

elmosolyodott. Volt egy olyan érzése, hogy ez a bizonyos Barszidzsár

volt az utolsó, akire Bordzsin számíthatott. Eldobta a lándzsát, és a fal-

nak támaszkodva, hogy egyensúlyban tartsa magát ólomlábain, a férfi

után eredt.

Page 286: Clive Cussler - A Kán Kincse

A víz közben tovább dolgozott, és az északi szárny egy újabb darabja

vált le és zuhant a szakadékba hatalmas robajjal. Most már az egész

épület recsegett-ropogott a gyors erózió hatásától, és azzal fenyegetett,

hogy úgy, ahogy van, lecsúszik a hegyről. Pitt tisztában volt a

veszéllyel, de nem törődött vele. Bordzsin itt volt a közelében, és végre

lehetősége nyílt rá, hogy élve elfogja.

Gyorsan maga mögött hagyta az utolsó néhány szobát, és egy lefelé

vezető lépcsőhöz ért, amin hangos zubogással egy alsóbb szint felé

áramlott a víz. Bordzsin akár erre is menekülhetett, de Pitt sokkal

valószínűbbnek tartotta, hogy a díszteremben keresett menedéket, ezért

úgy határozott, hogy előbb ezt fogja megnézni.

Óvatosan megközelítette a koromtól fekete ajtót, és benézett. A későn

kelő hold végre előbújt a láthatár mögül, ezüstszínű fénybe vonva a

dísztermet a magas ablakokon keresztül, de a mongol vagy nem itt

húzta meg magát, vagy nagyon ügyesen elrejtőzött. Pitt belépett, és

körbepásztázta a szobát a Colt csöve mögül.

Bordzsin időzítése tökéletes volt. Pitt tekintete még csak a bárpultnál

járt, amikor a férfi felpattant a tárgyalóasztal mögül. Mire Pitt felfigyelt

a mozgásra, és meghallotta a pengést, már késő volt. Odaperdült, és

gondolkodás nélkül lőtt, de fagyott lábával olyan bizonytalanul

mozgott, hogy esélye sem volt célba találni. Az egyik panorámaablak

csörömpölve kitört, Bordzsin azonban egyetlen karcolás nélkül

megúszta. A mongol lövése már jóval pontosabbnak bizonyult.

Pitt csak egy ütést érzett a mellkasán, a szíve alatt, aztán hátravágódott,

és egy nagy koppanással elterült a padlón. Bordzsin leeresztette a

számszeríjat, és jóllakott vigyorral elővillantotta hegyes ragadozó

fogait.

286.

MIUTÁN ÁTZÖTYÖGTEK A FAL maradványain, Gunn egy domb felé irá-

nyította az autót a birtok közelében, és felhajtott a tetejére. Ott meg-

fordult, és lekapcsolta a fényszórót. A tetőről tökéletes kilátás nyílt a

szétesőben lévő házra és környékére. A dühöngő hegyi áradat átvág-

tatott a lerombolt falon, és körbefolyta az épületet, míg az ellenkező

oldalon, a labor környékén egyre magasabbra csaptak a lángok.

- Nem bánnám, ha porig égne az egész kóceráj - nézte a pusztítást

érthető kárörömmel Wofford.

Page 287: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Tekintve, hogy legalább kétszáz kilométerre vagyunk a legközelebbi

tűzoltóállomástól, ennek igen nagy a valószínűsége - jegyezte meg

Gunn. A többiek számára áldást jelentő fűtéstől a gutaütés kerülgette,

ezért kiszállt az autóból, hogy friss levegőt szívjon. Giordino bicegve

követte. Lentről, a ház felől egy géppisztolysorozat hallatszott, aztán,

néhány perccel később, egyetlen pisztolylövés.

- Nem lett volna szabad egyedül visszaengednünk - dörmögte (giordino.

- Tudod, hogy milyen - sóhajtott Gunn. - Ha egyszer valamit a fejébe

vesz... Ne aggódj, minden rendben lesz.

A gyomrát marokra szorító érzés azonban mást mondott.

Bordzsin gondosan visszatette a középkori számszeríjat a fegyver-

gyűjteményébe, aztán a törött ablakhoz lépett, és aggódva kinézett az

udvarra. A ház mellett hatalmas tóba gyűlt a víz, mielőtt alázúdult volna

a szakadékba, és bár még nem ölelte át a szentélyt, egyre közelebb

araszolt az ősi kőépülethez. A kupola még ép volt, a bejáratot azonban

porig rombolta a földrengés.

Ügyet sem vetve a padlón heverő Pittre, a mongol sietve elhagyta a

dísztermet, és belegázolt a lépcsőn kavargó vízbe. A lefelé rohanó víz

olyan erővel nyomta a lábszárát, hogy csak szorosan a korlátba

kapaszkodva tudott talpon maradni. A fordulónál egy pillanatra megállt,

és áhítattal fejet hajtott a nagyszerű ős portréja előtt.

Az alsó szinten a víz majdnem derékig ért - míg ki nem nyitotta a hátsó

ajtót, az udvarra szabadítva a jeges áradatot. Tántorogva, mint egy

részeg matróz, átvágott az elöntött kerten, és megkerülve a törmeléket,

belépett a fáklyafénnyel megvilágított szentélybe.

Kimondhatatlan megkönnyebbülésére csak néhány centiméternyi víz

szivárgott be a kriptába, és a szarkofágok is épek voltak. A mennye- \

zetre pillantva azonban már egyáltalán nem látta ilyen rózsásnak a hely-

zetet. A kupolát repedések pókhálója szőtte át; a földrengés alaposan

meggyengítette szerkezetét. Bordzsin számára rögtön világossá vált,

hogy haladéktalanul ki kell mentenie legdrágább kincsét, de fogalma

sem volt, hogyan kezdjen hozzá. A töprengés annyira lekötötte, hogy

nem vette észre az egyik fáklya előtt átsuhanó árnyékot.

- A világa összeomlik maga körül, Bordzsin. És vele együtt maga is. A

mongol hátraperdült, aztán megdermedt, mint aki kísértetet lát.

A kripta túlsó végében álló Pitt földöntúli látványt nyújtott a mell-

kasából kiálló nyílvesszővel, a 45-ös Colt és a feltámadás misztikuma

azonban sehogy sem illettek egymáshoz.

Pitt az egyik márványkoporsó mellé lépett, és rámutatott a pisztoly

csövével.

- Derék dolog, hogy így ragaszkodik az őseihez. Az apja? Bordzsin

némán bólintott; még mindig nehezen találta a szavakat

Page 288: Clive Cussler - A Kán Kincse

a beszélő halott láttán.

- O volt az, aki ellopta a Dzsingisz kán sírját jelölő térképet a brit

régésztől - folytatta Pitt. - De a térkép mellett még valami másra is

szükség volt, nem igaz?

- Az apám csak nagy vonalakban tudta behatárolni a helyet - felelte

Bordzsin. - A sír felkutatása további segédeszközöket igényelt.

- Von Wachter szeizmoakusztikus készülékét.

- Igen. A prototípusa felfedte a betemetett sírhelyet... és egyéb érdekes

dolgokra is képesnek bizonyult, amint láthatta - tette hozzá gúnyosan

Bordzsin, miközben a menekülés esélyeit latolgatta.

Pitt a kripta közepére lépett, és az emelvényre helyezett gránittömbre

tette a szabad kezét.

- Dzsingisz kán - mondta őszinte tisztelettel a hangjában. - Van egy

olyan érzésem, hogy a mongol nép nem fogja jó néven venni, ha

megtudja, hogy a hátsó kertben őrizgette a maradványait.

- A mongol nép hálás lesz nekem, mert újra a felemelkedés útjára

vezetem őket! - jelentette ki hisztérikus hangon Bordzsin. -Temüdzsin

nevében harcot indítunk a világ ellen, és elfoglaljuk méltó helyünket a

világuralom panteonjában!

Alig fejezte be, egy mély morgás rázta meg a padlót, és az egész északi

szárny, vagyis az, ami megmaradt belőle, levált az alapról, és fittyet

hányva a világuralomról szőtt tervekre, leszánkózott a hegyoldalon.

A földindulás az egész birtokot megrázta, a házat és a szentélyt pedig

valósággal szétzilálta. A kupola egy éles csikorgássirirkettévált, és az

egyik fele beroskadt, kőzáport zúdítva a két férfi közé. Pitt, aki

ösztönösen a kán szarkofágjához lapult, a hátával érezte, hogy több kő

is eltalálja a gránittömböt, ő maga azonban horzsolás nélkül megúszta.

Várt néhány másodpercet, hogy a por leülepedjen, aztán fel-

egyenesedett, hogy felmérje a pusztítást. A szentély szemközti fala

eltűnt; a kőhalmazon túl a fészer sötétlett, és benne egy ismerős kör-

vonal, az öreg Rolls-Royce.

Pár pillanattal később Bordzsint is megtalálta a törmelék között. Csak a

feje és a törzse látszott ki egy halom kő alól. A szája sarkából vér

szivárgott, és a nyaka természetellenesen ki volt csavarodva. Ahogy Pitt

közelebb ment hozzá, a férfi kinyitotta a szemét, és izzó tekintettel

ránézett.

- Miért... miért nem halt meg?

A választ azonban már nem várta meg. Egy elfojtott hörgés tört fel

szétroncsolt mellkasából, és a szeméből kihunyt a fény. A saját

nagyravágyó tervei által eltiporva halt meg, a nagy Dzsingisz árnyé-

kában, ahonnan soha nem sikerült kitörnie.

Page 289: Clive Cussler - A Kán Kincse

Pitt leengedte a pisztolyt, aztán kicipzárazta a széldzseki mellső zsebét,

és hagyta, hogy a holdfény belevilágítson. A szeizmoakusztikus

készülék kézikönyve volt benne, egy rozsdamentes acél írótáblára csíp-

tetve. A nyílvessző teljesen átfúrta, sőt még a táblát is behorpasztot-ta;

ha Gunn nem felejti ott, Pitt már nem lett volna az élők sorában.

- Néha egyszerűen csak szerencsém van - válaszolt Pitt az élettelen

Bordzsin utolsó kérdésére.

Az északi szárny leomlása még több vizet engedett az udvarba. A folyó

most már a szentély közvetlen közelében rohant el, és félő volt, hogy a

roskatag emlékműbe betörve ezt is lemossa a teraszról, ezúttal tényleg

örökre eltemetve Dzsingisz kán maradványait.

Pitt a kijárat felé fordult, hogy kimeneküljön az építményből, amíg még

megteheti, de a fészerben árválkodó autó látványa megállásra késztette.

Visszafordult, megint a gránitkoporsóra nézett, és az jutott eszébe, hogy

nem lehet ő az utolsó, aki látja. És ekkor bevillant. Őrült ötlet volt,

annyira őrült, hogy Pitt, minden nyomorúsága ellenére, elvigyorodott.

- Jól van, öregfiú - motyogta a szarkofágnak. - Lássuk, maradt-e ^még

benned egy kicsi spiritusz.

62.

A ROLLS-ROYCE EGY 1921 -es Silver Ghost nyitott tetős túraváltozat

volt az angliai Park Ward műhelyből. Az évtizedek alatt rákérgesedett

olaj és por alatt padlizsánszínű fényezés rejtőzött, ami egykor tökéletes

összhangot alkotott az autó polírozott alumínium motorháztetőjével és

dísztárcsáival. Mivel előfordulási helye főként a londoni utca volt, Pitt

azon tűnődött, hogyan kerülhetett az isten háta mögötti mongóliai

hegyvidékre egy ilyen nagyszerű autó. Aztán eszébe jutott, hogy T. E.

Lawrence az 1914-es Silver Ghost alvázára épített páncélautókkal

harcolt a törökök ellen az arábiai sivatagban - lehet, hogy itt, a Góbi

sivatag szomszédságában is így vált népszerűvé a márka? Vagy inkább

az lehetett a magyarázat, hogy a kommunista hatóságok ennél

modernebb luxusjárműveket nem engedtek behozni az országba?

Nem mintha ez most nem lett volna teljesen mindegy. Csak az szá-

mított, hogy a Rolls orrából egy ezüstös kar állt ki. A korabeli elekt-

romos önindítók megbízhatatlansága miatt alkalmazott kurbli láttán Pitt

azt remélte, hogy a régen lemerült akkumulátor ellenére is életre tudja

kelteni a motort.

Page 290: Clive Cussler - A Kán Kincse

Kinyitotta a vezető felőli ajtót, üresbe váltott, aztán az autó elé került,

és mindkét kezével belekapaszkodott a kurbliba. A kar elsőre meg se

moccant, a második próbálkozás után azonban sikerült mozdítani rajta

egy parányit. Pitt pihent néhány másodpercet, aztán megint

nekiveselkedett; a kurbli elfordult, és a hat dugattyú mozgásba lendült a

hengerekben.

Pitt, aki washingtoni garázsában egy kisebb veteránautó-gyűjteményt

dédelgetett, nem először próbált életet lehelni egy antik járműbe. A

vezetői ülésbe telepedve beállította a fojtószelepet, a gyertyákat és a

nyomásszabályozót a kormányoszlopon található karokkal, aztán fel-

nyitotta a motorháztetőt, és megnyomta a befecskendezőpumpát a

bádogdobozon, remélve, hogy lötyög még benne egy kis benzin. Ezután

visszament a kurblihoz, és tekerni kezdte.

A motor nagyokat hördült, de nem akart berobbanni, és Pitt ereje

vészesen fogyatkozott. Már-már úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni, ami-

kor a tizedik rándításra a motor végre felköhögött. Ez már elég biztató

volt ahhoz, hogy Pitt megújult lendülettel essen neki a kurblinak. A

hideg ellenére csorgott a verejték a homlokáról, de fáradozása nem volt

hiábavaló. A kurbli váratlanul megperdült, a levegő és a benzingőz

begyulladt, és a motor mámorító pöfögéssel járni kezdett.

Pitt hagyta, hogy bemelegedjen, és hátrament a fészerbe, hogy egy

láncot keressen. Némi kotorászás után talált is egyet egy kisebb hordó

mélyére rejtve. A hátsó ülésre lökte, becsúszott a kormány mögé,

hátramenetbe kapcsolt, és felengedve a kuplungot zsibbadt bal lábával,

kigurult a Rollsszal a fészerből.

63.

- MÁR RÉGEN LETELT az egy óra - nézett Gunn komoran a karórájára.

Giordinóval még mindig a terepjáró mellett álltak, és az előttük zajló

pusztulást nézték. A laborépületben és a vele szomszédos garázsban

tombolt a tűz, a lángok az egész vidéket bevilágították. A palota északi

szárnya eltűnt, a mélybe zuhanó folyóvíz teljesen letakarította a

teraszról.

- Menjünk vissza érte - javasolta Giordino. - Lehet, hogy megsebesült,

és nem tud járni.

Gunn beleegyezően bólintott. Már majdnem egy órája volt annak, hogy

a lövéseket hallották. Pittnek régen itt kellett volna lennie.

Page 291: Clive Cussler - A Kán Kincse

Épp vissza akartak ülni az autóba, amikor egy halk robaj rázta meg a

levegőt. Megtorpantak, és lenéztek a völgybe. Onnan, ahol álltak, olyan

volt, mint egy összeomló kártyavár. A palota még álló északi falai is el-

dőltek, és átadva a lendületet szomszédjaiknak, sorra felborították egy-

mást. Az épület középső része összecsuklott a saját súlya alatt, és egy

fülsértő csikorgással eltűnt a víz alatt. A bejáratot díszítő hagymakupo-

la, mintha elolvadt volna, ezer darabra törve szétmosódott a sodrásban.

A romhalmaz a szakadék szélére csúszott, majd átbillent rajta, és né-

hány pillanattal később már sehol sem volt. Csak a déli szárny egy apró

része maradt a helyén, még dacolva a palota helyén kavargó folyóval.

A ház pusztulásával Gunn és Giordino minden reménye szertefoszlott.

Ha Pitt az épületben vagy annak közelében volt - márpedig valahol ott

kellett lennie, ha nem tudott kimenekülni -, akkor esélye sem volt a

zuhatag szívó hatásával szemben.

Egyikük sem szólt, de nem is mozdult. Csak álltak, és nézték ün-

nepélyesen a holdfényben csillogó víztömeget; képtelenek voltak el-

szakítani magukat a látványtól. Aztán Gunn fülét megütötte valami.

- Mi volt ez? - mutatott a labor előtti emelkedő irányába. A domb

mögül erőtlen vinnyogás hallatszott, és egy szempár bukkant fel.

A lángoló labor fényében az autó úgy nézett ki, mint egy hatalmas,

álmából felkeltett őskori rovar. A két kerek, halványan világító szemet

egy fényes, szögletes test követte, ezt pedig egy pörgő, sarat dobáló

hátsó láb. A bestia gőzt lélegzett, orrából fehér füst szállt az égnek.

A lény, keményen megdolgozva minden egyes centiméterért, fel-

kapaszkodott a dombtetőre. Egy hirtelen szélroham félrelibbentette a

füstöt, és a táncoló fényben most már tisztán látni lehetett, hogy a

rejtélyes jövevény nem egy túlméretezett rovar, hanem az a Rolls-

Royce, amit már Giordinónak is volt szerencséje látni a fészerben.

- Egyetlen embert ismerek, aki képes egy ilyen vén tragacs kormánya

mögé ülni egy özönvíz kellős közepén! - mondta lelkesen Giordino.

Bepattantak a Rangé Roverbe, és visszagurultak a lejtőn a birtokra.

Ahogy megközelítették a Rollsot, láthatóvá vált, hogy egy lánc van a

hátsó lökhárítóra kötve, és az autó, még mindig küszködve, valamit fel

akar vontatni a domb tetejére.

Pitt hálásan intett a terepjáró utasainak a Rolls szélvédője mögül, és

folytatta a küzdelmet a súrlódással és gravitációval. A hátsó kerekek

kapartak és pörögtek, de a puha gumik nem tudtak megkapaszkodni a

talajban. A motorháztető alatt a túlhajtott motor hangos koppanásokat

hallatott; az a kevés hűtővíz, ami még volt a blokkban és a radiátorban,

már majdnem teljesen elgőzölgött. Pitt tudta, pillanatok kérdése, és a

motor megadja magát.

Page 292: Clive Cussler - A Kán Kincse

A barátai azonban nem hagyták ennyiben a dolgot. Giordino a Rolls

mellé lépett, Pittre kacsintott, s az ajtó felső peremébeTkapaszkodva

megvetette bekötözött lábát a földön, és tolni kezdte az autót. Gunn,

Wofford és Theresa is megjelent; s minden erejükkel tolni kezdték.

Egyesült erejük éppen elég volt ahhoz, hogy átlendítsék a Rollsot a

holtponton. Az autó előrelendült, és tíz méterrel hátrébb egy hatalmas

gránittömb bukkant elő a lejtő mögül. Pitt biztonságba vontatta, aztán

gyorsan leállította a sziszegő motort.

Miután a gőzfelhő szétoszlott, tucatnyi tudós és technikus vette körül,

hogy szemtanúja lehessen az eseménynek. Pitt kiszállt a Rollsból, és

hátrament az autó mögé. Giordino és a többiek már ott voltak, hogy

megállapítsák, sikerült egy darabban felvontatnia a tárgyat.

Ahogy a tömeg szorosabbra vonta körülöttük a gyűrűt, Pitt a biz-

tonságukat féltve elővette a 45-ösét, de feleslegesen aggódott.

Azzal, hogy megmentette Dzsingisz kán szarkofágját a biztos pusz-

tulástól, majdnem ugyanakkora hőssé vált a mongolok szemében, mint

maga a nagy hódító.

Page 293: Clive Cussler - A Kán Kincse

DZSINGISZ KÁN SÍRJA

64.

Az AMERIKAI HADITENGERÉSZET Atizio nevű cirkálója északra fordult,

és a Hormuzi-szoros vpnalára merőlegesen távolodni kezdett az Arab

Emírségek partjaitól. A Ticonderoga osztályú Aegis cirkáló nem tar-

tozott a Perzsa-öböl legnagyobb hajói közé, de ahogy mondani szokták,

a méret nem minden. A kartondobozszerű felépítményben elhelyezett

fázisrács vezérlésű lokátorrendszer lehetővé tette, hogy a hajó kétszáz

mérföldes körzetben érzékeljen és célba vegyen bármely ellenséges

vízi, légi és szárazföldi járművet. Ha ez megtörtént, és ha a szükség úgy

hozta, a fedélzet alá telepített függőleges kilövőrendszer egyetlen

gombnyomásra útnak indította a százhuszonegy Tomahawk vagy

Standard rakéta egyikét, és másodpercek leforgása alatt

megsemmisítette a veszélyt jelentő célpontot.

Ezt az ultramodern arzenált a Harci Információs Központ irányította a

hajó gyomrából, egy kékes félhomályba burkolózó vezérlőteremből.

Róbert Buns kapitány a falra szerelt vetítőképernyők egyike előtt állt, és

a szoros környékének színkódolt térképét tanulmányozta, amin

különféle mértani alakok és jelképek mászkáltak. Mindegyik egy-egy

olyan hajót vagy repülőt jelölt, amit a lokátorrendszer befogott. Az

egyik, egy élénkpiros korong, a szoros felé közeledett, a hajó haladási

irányához viszonyítva bal oldalról.

- Még tizenkét mérföld az elfogásig, uram - jelentette az egyik matróz,

egy a munkaállomások előtt ülő elektronikai szakemberek közül.

- Tartja a sebességét - bólintott Buns. A megfontoltsága és jó hu-

morérzéke miatt méltán népszerű kapitány most igazán elemében

érezhette magát. Otthon egy feleség és két gyermek várta, és erről soha

nem feledkezett meg, de mint minden tengerész, szerette a kihívásokat,

Page 294: Clive Cussler - A Kán Kincse

a veszélyt pedig az élet savának-borsának tekintette. A Perzsa-öbölben

mindkettőt megkaphatta.

- Még három mérföld, és iráni vizekre érünk - figyelmeztette fiatal

taktikai műveleti tisztje. - Nyilvánvalóan azt remélik, hogy nem fogjuk

követni őket az iráni partokig.

- A Kharg-sziget után nem hiszem, hogy jobban járnak az irániakkal,

mint velünk - felelte Buns. - Azt hiszem, inkább a hídról fogom nézni a

műsort, Pat. Magáé a vezérlő.

- Aye, kapitány.

Buns elhagyta a sötét parancsnoki központot, és felment a napfényben

fürdő hídra. A kormány mellett egy fekete hajú tiszt állt; látcsövén át

egy fekete hajót tanulmányozott.

- A célpontunk, parancsnok? - kérdezte a kapitány.

- Igen, uram, a fúróhajó az - felelte Brad Knight, az Anzio hírszerző

parancsnoka. - A légi felderítés megerősítette, hogy a Bayan Star az

Kuala Lumpurból. Ugyanezt a hajót látták a műholdjaink Ras Tanuránál

és a Kharg-szigetnél a földrengéseket megelőzően. - Knight a cirkáló

előrészén, két gumicsónak körül gyülekező tengerészgyalogosokra

pillantott. - Úgy tűnik, a rohamcsapat átszállásra kész, uram.

- Akkor lássuk, hogy táncol a Bayan Star. \^

Buns a rádiós tiszt mellé lépett, és ellátta utasításokkal. A cirkáló hívni

kezdte a fúróhajót, előbb angolul, majd arab nyelven szólítva fel

legénységét, hogy álljon meg, és készüljön fel az ellenőrzésre. A

fúróhajó nem reagált.

- Még mindig tartja a sebességét - jelentette a lokátorkezelő.

- Nem akarom elhinni, hogy ennyire nem hatottak rá a darazsak -

jegyezte meg Knight. A Ronald Reagan anyahajóról felküldött két F/A-

18-as repülőgép már egy óra óta követte a hajót, időnként elhúzva

felette, hogy megállásra késztesse.

- Attól tartok, kénytelenét leszünk a régiek szerint eljárva átlőni az orrát

- jegyezte meg Buns. A cirkálónak volt is egy öthüvelykes ágyúpárja,

amivel megtehette volna, de volt még rajta kívül sok más mindene is.

A cirkáló két mérföldre volt a fúróhajótól, amikor a lokátor kezelője

közölte:

- Lassít, uram.

- Vigyen minket melléje - utasította Buns a kormányost. - A ro-

hamcsapat álljon készenlétben.

A karcsú cirkáló fél mérföldre megközelítette a fúróhajót, és azzal

párhuzamos pályára állt. A tengerészgyalogosokat leengedték a

gumicsónakokkal a vízbe. Alig indították el a külmotorokat, Knight

figyelmeztette a kapitányt:

Page 295: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Uram, két csónakot látok az ellenség tatjánál. Azt hiszem, a legénység

el akarja hagyni a hajót.

Buns felkapott egy látcsövet, és most már ő is láthatta, hogy két -fekete

kezeslábajst viselő - férfiakkal teli csónak távolodik a hajótól. A hajó

alsó szintjéről fehér füst szivárgott.

- Ezek el akarják süllyeszteni! - állapította meg. - Hívja azonnal vissza a

rohamosztagot!

A fúróhajó süllyedni kezdett, és alig telt bele néhány perc, a Perzsa-

öböl sós vize már a fedélzetet nyalogatta. Aztán az orr hirtelen

előrebukott, az égnek emelve a tatot, és az elárasztott hajó, egy hangos

loccsanással alásiklott a fnélybe.

Knight fejcsóválva nézte a hullámsírból felemelkedő buborékokat.

- A Pentagonnak nagyon nem fog tetszeni. Azt akarták, hogy érin-

tetlenül fogjuk el. Nagyon érdekelte volna őket valami a fedélzetén.

- Legalább a legénységét elkaptuk - intett Buns a feléjük tartó

mentőcsónakokra. - És a Pentagon még mindig megkaphatja a hajót, ha

annyira kell nekik. Alig háromszáz láb mélyen vannak az iráni vizek

alatt - tette hozzá széles vigyorral.

65.

A BURHAN HALDUN ALSÓ LEJTŐIN végigszáguldó csípős szél kék-vörös

mongol állami zászlók egész erdejét lengethette meg ezen a napon. A

legnagyobbik, egy tizenöt méter széles óriás lobogó, egy hatalmas grá-

nitmauzóleum tetején csattogott. Az üres emlékhelyet - aminek a hom-

lokzatával előző nap készültek el a helyi kőfaragók - közjogi méltósá-

gok, híres személyiségek és riporterek vették körül, akik csendesen

duruzsolva mind arra vártak, hogy az épület lakója megérkezzen.

A bakancsos lábak dobbanása hallatán izgatott suttogás futott végig a

tömegen, aztán síri csend lett. Egyszázadnyi mongol katona

masírozott elő a fenyők közül - ők vezették fel a hosszú katonai dísz-

menetet, amely Dzsingisz kán maradványait végső nyughelyére kísérte.

Dzsingisz az északnyugat-kínai Jincsüan melletti csatában esett le

lováról, és néhány nappal később belehalt sérüléseibe. Holttestét egy

titkos temetési menet hozta haza a mongóliai Burhan Haldun lejtőire

1227-ben, a szertartás részletei azonban nem ismertek. Mivel halálát

minél tovább titokban szerették volna tartani ellenségei előtt, továbbá

azt akarták, hogy senki se háborgathassa nyugalmát, harcostársai va-

lószínűleg egy álcázott karavánnal hozhatták ide koporsóját, hogy egy

Page 296: Clive Cussler - A Kán Kincse

jelöletlen sírhelyen temessék el. Most, majdnem nyolc évszázaddal ké-

sőbb, újratemetése minden titokzatosságot mellőzött.

A mongol harcos maradványai egy hétig Ulánbátorban voltak

felravatalozva, lehetővé téve, hogy több mint kétmillió ember, az ország

lakosságának több mint kétharmada leróhassa kegyeletét. Mongólia leg-

távolabbi, legeldugottabb vidékeiről is érkeztek zarándokok, hogy egy

pillantást vethessenek koporsójára. A Hentij-hegységbe, az új sírhely-

hez tartó háromnapos menet is hasonló tömegeket vonzott, az utat végig

zászlókat és az ősi vezetőt ábrázoló képeket lengető emberek szegé-

lyezték. A nők és a gyerekek úgy zokogtak, amikor a halottaskocsi

elgurult előttük, mintha egy frissen elhunyt kedves hozzátartozót

siratnának. A temetés napját nemzeti gyásznapnak, a későbbiekre

vonatkozóan pedig nemzeti ünnepnapnak nyilvánították. Ezen a napon

a karaván Burhan Haldun tövében, a legenda szerint a kán szülőhelyén

kialakított békés nyughelyhez kaptatott fel egy új földúton.

Pitt, Giordino és Gunn, Theresával és Wofforddal az oldalukon, a

közjogi méltóságoknak fenntartott első sorban ültek, alig néhány szék-

nyire a mongol elnöktől és a parlamenti vezetőktől. Ahogy a temetési

menet közelebb ért, Pitt hátrafordult, és rákacsintott a mögötte ülő

kisfiúra. Nojon és a szülei, Pitt vendégei, lélegzet-visszafojtva figyelték

a kán közeledő koporsóját.

Dzsingisz kán tetemét minden idők legnagyobb hódítójának kijáró

pompával szállították egy élénksárgára festett hatalmas kocsin, amit

nyolc hófehér, szinte egyszerre lépő mén húzott. A halottaskocsin az

árvíztől megmentett gránittömb feküdt friss lótuszvirágokkal teleszórva.

Élénkvörös köntöst és sárga kalapot viselő lámák csoportja vonult a sír

elé. Lent, a völgyben két szerzetes megfújta a radongját, egy hosszú,

teleszkópos kürtöt, melynek mély, bariton hümmögése kilométerekre

elhallatszott. Miután a lágy rezgés szertefoszlott a szélben, a lámák

hosszas imádkozásba kezdtek, ami dobok és tamburinok használatával

és tömjénégetéssel járt. A szertartás végén a lámák csendben

félrevonultak, és egy öreg sámán lépett "a helyükre. Az ősz, bozontos

szakállú, rénszarvasbőrt viselő férfi egy báránycsontokat égető tűz

körül táncolt és kántált, recsegős nyöszörgéssel áldást kérve a kán

maradványaira, és elszakítva a halottat a földtől, hogy az az égben

folytathassa tovább hódításait.

Ezután a gránitszarkofágot betolták a mauzóleumba, és a bejáratot

lezárták egy fényesre csiszolt, hattonnás kőtömbbel. A jelenlévők ké-

sőbb egyhangúan állították, hogy a sír lezárásának pillanatában egy tá-

voli mennydörgést hallottak, noha egyetlen felhő sem volt az égbolton.

Page 297: Clive Cussler - A Kán Kincse

Miután a töjnég gyérülni kezdett, Iván Korzov és Alekszandr Szargov

jött oda hozzájuk egy hátsó sorból, ahol az orosz nagykövet

társaságában ülték végig a ceremóniát.

- Úgy látom, nemcsak a tengervízben tudja kiszimatolni az ereklyéket -

nevetett Szargov, alaposan megropogtatva Pittet és Giordinót.

- Én csak annak akartam utánajárni, hogy ki és miért akarta el-

süllyeszteni a Verescsagint- szerénykedett Pitt.

- Ez igaz. Apropó, még van egy közös projektünk a Bajkálon, amit

szeretnék befejezni. A Verescsagint már javítják, és azt ígérik, hogy a

következő kutatási szezonra már működőképes lesz. Remélem, velünk

tart.

- Ott leszünk, Alekszandr.

- Feltéve, hogy nem lesz több óriáshullám - tette hozzá Giordino.

Korzov elővillantotta gyönyörű fogsorát.

- Fantasztikus munkát végeztek, uraim. Miért nem csatlakoznak az

Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz? Éppen ilyen tehetségekre

van szükségünk!

- Kétlem, hogy a főnököm díjazná az ötletet - nevetett Pitt.

A mongol államelnök közeledett feléjük szűk kíséretével. Szargov

gyorsan elbúcsúzott tőlük, Korzov pedig, figyelte meg Pitt, gyorsan

beleolvadt a távozó tömegbe. Az elnök, egy alacsony, negyvenöt körüli,

elegáns férfi szinte tökéletes oxfordi angollal szólt hozzájuk:

- Mr. Pitt, a mongol nép nevében szeretnék köszönetet mondani önnek

és a NUMA csapatának, hogy megmentették Dzsingiszt nekünk és az

utókornak.

- Egy történelmi óriás megérdemli az örök életet - biccentett a

mauzóleum felé Pitt. - Nagy kár azonban, hogy az egykori sírhely

gazdagsága odalett.

- Igen, nagy tragédia, hogy Dzsingisz kincsei külföldi gyűjtők kezébe

kerültek csupáncsak azért, hogy Bordzsin teletömhesse a zsebeit,

de bízunk benne, hogy új olajbevételeinknek köszönhetően képesek

leszünk legalább egy részüket visszaszerezni. Kész szerencse, hogy

Kubláj kán állítólag még ennél is gazdagabb sírhelyét nem sikerült

megtalálniuk. Neki is valahol itt kell nyugodnia a dombok alatt.

- Kubláj kán... - pillantott Pitt a mauzóleum gránithomlokzatát díszítő

kék farkasra.

- Igen, Mr. Pitt. A többi ezek szerint csak legenda volt - tárta szét a

kezét az elnök. - Ami a továbbiakat illeti, kötelességemnek érzem

tájékoztatni, hogy vizsgálatot indítottunk annak kiderítésére, ki vagy kik

segítették a Bordzsin családot a kormányunkon belülről. ígérem, ők is el

fogják nyerni méltó büntetésüket.

- Tatjána segítőkésznek bizonyult?

Page 298: Clive Cussler - A Kán Kincse

- De még mennyire - felelte egy apró mosollyal az elnök. - Az ő

együttműködésével, valamint a barátaink szakértelmére támaszkodva -

pillantott Theresára és Woffordra - a mongol nép javára fordíthatjuk az

újonnan felfedezett olajtartalékokat.

- Kína nem vonta vissza Belső-Mongólia átadását? - kérdezte Gunn.

- Politikailag túl veszélyes lett volna számukra mind nemzetközi

szempontból, mind Belső-Mongólia lakossága miatt, akik nagy több-

ségben támogatják a Kínától való elszakadást. Nem, a kínaiak örülnek,

hogy jutányos áron kőolajhoz juthatnak.

- Sok sikert kívánok, és bízom benne, a bevételeiket jó célokra fogják

fordítani - mondta diplomatikusan Pitt.

- Úgy lesz - ígérte az elnök. - Az alaszkai példához hasonlóan a bevétel

egy részét egyenlően elosztjuk hazánk minden egyes polgára között,

kortól és nemtől függetlenül, a többit pedigazTegészségügy, az oktatás

és az infrastruktúra fejlesztésére fordítjuk. Bordzsin példája arra int

minket, hogy nem jó, ha egy ilyen hatalmas forrás magánszemélyek

kezébe kerül. Erre nem is fog sor kerülni, efelől biztosíthatom.

- Megnyugtató ezt hallani. Elnök úr, kérnék öntől egy szívességet. Mint

bizonyára tudja, egy repülőgéproncsot is találtunk a sivatagban.

- A régészeti tanácsadóm már tájékoztatott róla. A Mongóliai Nemzeti

Egyetem kutatói kimennek a helyszínre, hogy feltárják a repülőgép és a

szállítmány maradványait. A tetemeket természetesen haza fogjuk

szállítani, hogy az őket megillető végtisztességben részesülhessenek.

- Köszönöm.

- Ez a legkevesebb, Mr. Pitt - válaszolta az elnök, miközben asszisz-

tense a kabátujját rángatta. - Illetve még valami. A mongol nép aján-

déka önnek. Úgy tudom, nagy becsben tartja ezeket a jószágokat.

A völgy felé mutatott, ahol a temetési menet végén egy teherautó állt,

platóján egy ponyvával letakart járművel A mozdulat láttán a teherautó

mellett álldogáló sofőr és segédje felpattant a platóra, és felhajtotta a

ponyva szélét.

- Úgy látom, lesz mit bütykölni a hétvégéken - jegyezte meg Wofford a

fényesre pucolt veterán autó láttán.

- Loren, a feleségem nagyon fog örülni - tette hozzá ördögi vigyorral

Pitt.

- Szívesen megismerkednék vele - szólalt meg Theresa.

- Ha Washingtonban jár, tárt ajtókkal várjuk. Bár úgy tudom, egy

darabig még Mojigóliában lesz.

- A cég három hét fizetett szabadsággal kárpótolt minket a vi-

szontagságokért. Szeretnénk hazamenni és feltöltődni egy kicsit, mielőtt

Jimmel visszatérnék ide.

Page 299: Clive Cussler - A Kán Kincse

A lány hangja, és az, ahogyan Giordinóra nézett, nyilvánvalóvá tette,

hogy a többes szám másik fele nem Woffordot jelenti.

- Nem gondolja, hogy egy beteg és vén tengeri medve ápolására kellene

pazarolnia a szabadságát? - kérdezte Pitt.

- Megfordult a fejemben - felelte szemérmesen Theresa. Giordino, aki

vastagon bekötözött lábbal, egy mankóra támaszkodva álldogált

mellettük, hálásan elvigyorodott.

- Kösz, főnök. Mindig is látni szerettem volna a Zuider Zeet.

Elbúcsúztak egymástól, aztán Pitt az öreg Rolls felé vette az irányt.

Gunn melléje csapódott.

- A mongol energiaügyi miniszter az előbb közölte, hogy a kőolaj ára

ma újabb tíz dollárt csökkent. A piacok végre kezdik elhinni, hogy az

Avarga Olajkonzorcium ügyködésének vége, és nem lesz több föld-

rengés. Az új belső-mongóliai kőolajtartalékok felfedezésének hírével

együtt ez a szakértők szerint azt jelenti, hogy a hordónkénti ár akár a

földrengések előtti szint alá is csökkenhet.

- Ezek szerint egy világgazdasági válságot is sikerült megakadá-

lyoznunk? Remélem, a nagyhatalmak tanulni fognak az esetből, és a

jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a megújuló energiaforrások ku-

tatására.

- Nem fogják megtenni - rázta meg a fejét Gunn. - Amíg végleg rá nem

kényszerülnek, addig nem. Jut eszembe, a Pentagon eléggé morcos,

amiért egyet sem sikerült megszereznie von Wachter három szeizmikus

készüléke közül.

- Ezért aligha okolható a NUMA.

- Még szerencse. Őrült szerencse, hogy Summer és Dirk belebotlott

Bordzsin fivérébe Hawaiin. Pontosabban hogy ő beléjük botlott. Ha

eljutott volna Valdezbe, és kinyírja az Alaszka vezetéket, ahogy

tervezték, akkor aztán tényleg elszabadult volna a pokol.

- Síjmmernek köszönhetjük és annak a kínai hajóroncsnak, amit a

korallzátony mellett talált - révedt a messzeségbe Pitt. Valami szeget

ütött a fejébe, de nem találta az összefüggést. Aztán a zöld szempár

hirtelen felcsillant.

Gunn mindebből semmit sem vett észre. Őt még mindig a történtek és a

közvetlen következményeik foglalkoztatták.

- Nemcsak a készülékek vesztek oda, hanem von Wachter összes

kutatási anyaga is. Bordzsin a laborban őrizte, de a kutatóknak nem

sikerült kimenteniük, és az egész a lángok martaléka lett.

- Es ez olyan nagy baj?

- Szerintem nem, bár nyugodtabb lennék, ha a technológia inkább a mi

kezünkben lenne, mint egy újabb Bordzsin-félének.

Page 300: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Maradjon köztünk, Rudi - mondta bizalmasan Pitt -, de tudom, hogy

hol van a kézikönyv, amit elemeltél a tesztkamrából.

- Megvan a kézikönyv? Remélem, nem került rossz kezekbe.

- Jó helyen van, és ami még fontosabb, végleges helyen.

- Biztos vagy benne? - kérdezte aggódva Gunn.

Pitt a Rolls mögé került, és intett neki, hogy kövesse. Miután mind-

ketten felmásztak a teherautóra, Pitt kinyitotta az autó poggyásztartójára

szerelt bőrládát, és az alján heverő, nyíllal átlőtt könyvre mutatott. ^

Gunn halkan füttyentett, aztán eltakarta a szemét, és elfordult.

- Nem is láttam.

Pitt visszazárta a dohos láda fedelét, aztán végigsimította a tekintetével

az autó többi részét is, és lehuppant Gunn mellé a fűre. A nyugati

láthatár felől sötétszürke felhők gördültek a táj fölé, az autók és buszok

felé terelve a tömeget.

- Jobb lesz, ha mi is megyünk - indult a bérelt dzsip felé Gunn. -Szóval

te is hazajössz Washingtonba?

Pitt megállt, hogy egy utolsó pillantást vessen Dzsingisz síremlékére,

aztán határozottan megrázta a fejét.

- Nem, Rudi. Egyedül fogsz repülni.

- Mongóliában maradsz?

- Nem - felelte megint a távolba révedve Pitt. - Farkasra fogok vadászni.

66.

A MARIANA EXPLORER MEGKERÜLTE a Kahakahakea-fokot, és rásik-lott a

Keliuli-öböl ismerős vizére. A kapitány, Bili Stenseth lassított, aztán

leállította a motorokat, és leengedte a horgonyt. A NUMA hajójától

balra egy vörös jelzőbója lebegett a felszínen. Huszonegy méterrel

alatta, részben lávakődarabok alá temetve, az Avarga Olajkonzorcium

szétroncsolódott hajója hevert.

- Keliuli-öböl - jelentette be hangosan.

Pitt a híd hátsó falához állított mahagóni térképasztalnál ült, és Hawaii

partvonalának térképét tanulmányozta egy nagyítóval. A térkép tetején

az a gepárdbőr feküdt kisimítva, amit Leigh Hunt lezuhant repülőjében

találtak a Góbi sivatagban. Dirk és Summer a háta mögött álltak, és a

válla fölé hajolva az apjuk ténykedését figyelték.

- Hát ez lenne a tetthely - állt fel és nézett ki az ablakon az idő-sebbik

Pitt. Kinyújtózott, és egy hatalmasat ásított. Az Ulánbátor-Honolulu

repülőút, Irkutsk és Tokió átszállással, alaposan kimerítette, a

Page 301: Clive Cussler - A Kán Kincse

kellemesen meleg trópusi nap azonban üdítően hatott rá, különösen a

késő nyári Mongólia csípős, havazásra álló levegője után.

Visszatérése Hawaiira egy melankolikus kitérővel kezdődött. Mivel

Honoluluban három órát kellett várnia a hilói járatra, autót bérelt, és a

Koolau-hegységen átkelve lement Oahu keleti partjára. Kailua Beach

közelében lehúzódott az út szélére, és besétált az óceánra néző

temetőbe. Apró, de gondozott zöld folt volt, buja lombozattal körül-

véve. Pitt módszeresen végigjárta, elolvasva a neveket az útjába eső

sírköveken, míg egy virágzó hawaii rózsabokor alatt rá nem talált

Summer Moran sírjára.

Első és legnagyobb szerelme, és a gyermekei anyja, Summer Moran

nemrégen hunyt el. Pitt úgy tudta, hogy már évtizedekkel korábban

meghalt, Summer azonban, bár arca eltorzult, túlélte a súlyos balesetet.

Amikor már Pitt azt hitte, végre sikerült túltennie magát az elvesztésén,

két felnőtt gyermeke kopogtatott a háza ajtaján. Az emlékek

visszatértek, és Pitt fájó szívvel elképzelte, milyen lehetett volna együtt

eltölteni azokat az elveszített éveket, és közösen felnevein az ikreket.

Dirket és a fiatalabbik Summert, ha késve is, visszakapta és a felesége,

Loren szerelme kitöltötte a szívében hagyott űrt, de a tudat, hogy

elvesztett valamit, amit már soha nem kaphat vissza, még mindig fájt,

és még ma is keserű haraggal töltötte el.

Fájó szívvel felmarkolt egy halom illatos rózsát, és gyengéden a sírra

szórta őket. Egy darabig magába roskadva állt a szeretett nő mellett,

aztán ellépett a sírtól, és visszatért az autóhoz. Nehéz volt elszakadni,

de az élet nem állhatott meg, és tudta, hogy várnak rá: várják a

gyerekei, és várja másik nagy szerelme, az óceán.

Most, a hídon állva szerető tekintettel a fiára és a lányára nézett, és

tudta, hogy Summer nem halt meg teljesen. Pitt kinézett az öbölre, és

megújult kedvvel megkérdezte:

- Melyik melyik?

- A piros bója jelöli azt a helyet, ahol Summer elsüllyesztette a

fúróhajót - felelte mosolyogva Dirk. - A másik pedig, ott az öböl kellős

közepén, a kínai hajóroncs.

- Az összes lelet tizenharmadik századinak bizonyult?

- Az összes - bólintott Summer. - A kerámiadarabkák a késői Szung-

vagy a korai Jüan-dinasztia idejéből valók. A famintákat az elemzés

szilfának mutatta ki, és a kormeghatározás szerint 1280 környékéről

származnak. A neves longjiangi hajógyárban többek között szilfát

használtak, ami újabb fontos bizonyíték.

- A geológiai adatok is stimmelnek - vette át a szót Dirk. - Mivel a

roncsot eltemette egy lávafolyam, utánanéztünk a Nagy sziget tűz-

hányókitöréseinek. Bár Kilauea a legismertebb és a legaktívabb,

Page 302: Clive Cussler - A Kán Kincse

Hualalai és Mauna Loa is eléggé aktív volt az utóbbi időkben. A hoz-

zánk legközelebb eső Mauna Loa harminchatszor tört ki az elmúlt

százötven évben, de az ezt megelőző évszázadokban is számtalanszor

megtette. A helyi geológusoknak sikerült meghatározniuk a lá-

vafolyások alatti faszén korát, és az egyik helyen^a szomszédos Pohue-

öbölben egy nyolcszáz évvel ezelőtt keletkezett telepet találtak. Azt

nem tudhatjuk biztosan, hogy az a lávafolyás, amelyik betakarta a

hajónkat, ugyanennek a kitörésnek az eredménye-e, de a szimatom azt

súgja, hogy igen. Ha valóban így van, akkor a hajónk nem kerülhetett

ide i. sz. 1300 után.

- Sikerült valami összefüggést találnod a rejtélyes gepárdbőröddel? -

kérdezte Summer.

- Ennek a korát nehéz lenne meghatározni, de az utazás, amit képekben

leír, érdekes hasonlóságokat mutat - közölte Pitt. - A vezérhajó egy

gigantikus négyárbocos dzsunka, ami a Dirk és Jack által talált

kormánylapát szerint jól illik a roncsotok méretéhez. Sajnos magyarázó

szöveg nincs, csak egy cím szerepel a bőrön, ami lefordítva így

hangzik: „Hosszú út a paradicsomba".

Pitt leült, és tovább tanulmányozta a bőrt díszítő rajzot. A képsorozat

egy négyárbocos dzsunkát ábrázolt, amit két kisebb hajó kísért. Néhány

ábra a hosszú óceáni utat érzékeltette, aminek a végén a hajók egy

szigetcsoportnál kötöttek ki. Bár a pontosság hagyott némi kívánnivalót

maga után, a szigetek egymáshoz viszonyított helyzete jól egyezett a

nyolc legnagyobb hawaii szigetével. A nagy dzsunka a legnagyobbik

szigeten vetett horgonyt, egy barlang mellett, egy magas szikla tövében.

A hajót és a partvonalat tűz és füst ölelte körül, és a főárbocon lobogó

zászló is lángolni látszott.

- A kitörés stimmel - szólalt meg. - A rajzon látható tűzcsóvát eleinte

bozóttűznek véltük, de éppen itt van a kutya elásva. Ezek nem lángok,

hanem egy vulkánkitörés.

- És a ládák? - merengett hangosan Summer. - Értékesek lehettek, ha ez

a Tong vagy Bordzsin annyira meg akarta szerezni őket. Ezért akarták

felnyitni a lávamezőt egy célzott földrengéssel.

- Tökéletesen feleslegesen - nevetett fel Dirk. - A kincs, vagy bármi volt

is az, nem volt a hajón. Ha a rajz nem hazudik, akkor a rakomány

kivitték a partra, és a lávafolyás elpusztította.

- De valóban elpusztította? - kérdezte kaján vigyorral Pitt.

- Hogyan maradhatott volna épen egy lávafolyásban? - kérdezett vissza

Summer. Felkapta a nagyítót, és megnézte az utolsó képet. Tűnődve

összevonta a szemöldökét: a ládák körül egyetlen lángot sem lehetett

látni. -Az ábra szerint nem lángolnak. Gondolod, hogy

megmaradhattak?

Page 303: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Én azt gondolom, hogy megér egy merülést. Csobbanjunk egyet, és

nézzük meg.

- De ha a láva betakarta... - tiltakozott Dirk.

- Nem bíznál egy kicsit az öregedben? - mosolyodott el Pitt, és már

indult is a tatfedélzet felé.

Summernek, és főleg Dirknek, még mindig voltak kétségei, de azért

követték az apjukat, és miután bedobálták a búvárfelszerelésüket a

gumicsónakba, hagyták, hogy Dahlgren leengedje őket.

- Az, aki felhozza az első Ming-vázát, egy tequilát kap tőlem jutalmul -

ugratta őket a texasi.

- Ne felejtsd el a sót és a citromot! - kiáltott fel Summer.

Pitt az öböl egyik sarkához irányította a Zodiacot, és a sziklafaltól

néhány méterre megállította a motort. Dirk ledobta a horgonyt, aztán

mindhárman búvárruhát öltöttek.

- A fallal párhuzamosan fogunk haladni, olyan közel, amennyire csak

lehet - mondta Pitt. - De csak óvatosan!

- Pontosan mit is keresünk? - kérdezte Dirk.

- A mennybe vezető lépcsőt - felelte rejtélyesen az apja, aztán az arcára

húzta a maszkot, és hátrabukott a vízbe. Dirk és Summer ugyanezt tette.

Az aljzat közelében, alig hat méter mélyen, bevárták egymást. A víz

sötét volt és zavaros a partfalnak csapódó hullámok miatt, egykét

méterre csökkentve a látótávolságot. Summer látta, hogy az apja bólint,

aztán megfordul, és beleveti magát a homályba. A lány intett Dirknek,

hogy kövesse, és késlekedés nélkül Pitt után lökte magát.

Az aljzat egy szirtes lávamező volt, ami a baljukon hirtelen emelkedni

kezdett. A hullámok még ebben a mélységben is oldalba kapták őket,

néha olyan erővel, hogy ha nem rúgják magukat az uszonyaikkal a

tenger felé, a szikláknak csapódnak.

Summer pontosan húsz perce követte az apja uszonyait és buborékjait,

amikor minden ellenkező irányú szándéka ellenére szem elől

tévesztette. Úgy tippelte, hogy valahol az öböl partvonalának a köze-

pénél lehetnek; még lent marad tíz percig, döntötte el, aztán felmegy, és

megnézi, hogy valójában hol jár.

Továbbra is a fal közelében maradva érezte, hogy egy hullám az

eddigieknél nagyobb erővel a part felé sodorja. A tenger felé fordult,

hogy kirúgja magát, de ekkor jött egy második hullám, és akkorát lökött

rajta, hogy háttal a szikláknak ütközött.

Nem sérült meg, és a tartálya is ép maradt, de nem mert mozdulni, míg

a hullám vissza nem vonul. Már épp el akarta lökni magát, amikor egy

sötét foltot vett észre a falon a feje felett. Mivel a rossz látási viszonyok

miatt lentről nem tudta megállapítani, hogy egy barlang bejárata-e, vagy

csak egy mélyebb üreg, fellökte^rgagát, és bevilágított az,

Page 304: Clive Cussler - A Kán Kincse

elemlámpával. A fénykéve ahelyett, hogy visszaverődött volna, szét-

foszlott a vízben. A nyílás több volt egy egyszerű bemélyedésnél.

A bejárat, amit az apja keresett, döbbent rá, és a szíve rögtön kalimpálni

kezdett. A falnak támaszkodva megvárta, hogy a következő hullám

elvonuljon, aztán hátranyúlt, és az elemlámpa végével megkocogtatta a

tartályt. A fémes kongásra Dirk szinte azonnal megjelent; a férfi előbb

kérdőn a húgára nézett, aztán tágra nyílt szemmel a nyílásra. Egy

perccel később az apjuk is odaúszott, hogy az alagút láttán elismerően

megpaskolja Summer fejét. Ő is felkattintotta az elemlámpáját, és az

ikrekkel a sarkában beúszott a kürtőbe.

Pitt már az első néhány méter után tudta, hogy egy lávabarlangban

vannak. A henger alakú fal szinte tökéletesen sima és kerek volt,

mintha műanyagból öntötték volna. A járatot valójában egy vulkál

kitörés hozta létre úgy, hogy az olvadt láva kifolyt jumegszilárdu felső

kéreg alól, egy üres csövet hagyva maga mögött. Találtak mi olyan

lávabarlangot is, ami tizenöt méter széles, és akadnak olyanc is,

amelyek több kilométer hosszúak.

A járat tíz méter után fokozatosan emelkedni kezdett, aztán hi telén

kiszélesedett, és egy mozdulatlan víztükör verte vissza Pitt lár pájának a

fényét. Pitt kidugta a fejét a vízből, és körbevilágított. H rom oldalról

meredek, fekete sziklafal vette körül, a negyedik old Ion azonban

hívogatóan kitágult a tér. Pitt megvárta, hogy az ikrek felérjenek, aztán

odaúszott a sziklapadhoz, és felhúzta magát.

- Elképesztő - köpte ki Summer a regulatort. - Egy víz alatti bz lang,

amit egy tenger alatti lávacső köt össze a külvilággal. Egy l légkondi

viszont nem ártana. - A barlang levegője olyan dohos vo hogy a lány azt

fontolgatta, visszatér a tartályhoz.

- Valaha tágasabb lehetett, de a hegyoldalon lefolyó láva lezárta mondta

Pitt. - Isteni szerencse, hogy a lávabarlang éppen a bejáratár jött létre.

Dirk levette a tartályt és az ólomövet, és bevilágított a sziklap mögötti

résbe.

- A hátad mögött, Summer!

A húga megfordult, és majdnem felkiáltott a tőle karnyújtásny álló

ember láttán.

- Egy agyagharcos? - tűnődött Dirk.

Summer odavillantott, és egy második szobrot is talált. Mindk tő

életnagyságú volt, festett egyenruhában és faragott kardd Summer

közelebb merészkedett, hogy szemügyre vegye a részié ket. Katonák

voltak, mindkettő haja varkocsba fonva, bajszuk vékc szemük

mandulavágású.

- Csian terrakotta katonái vagy csak egyszerű tizenharmadik száz

hamisítványok? - kuncogott Pitt. - Hamarosan megtudjuk a választ

Page 305: Clive Cussler - A Kán Kincse

lépett rá a két katona közé vágott ösvényre. A „járda" néhány hajtű nyar

után egy újabb, az előbbinél jóval szélesebb barlangba torkollt.

Pitt megállt a bejáratánál a fiával és a lányával az oldalán, és án va

körbevilágított az elemlámpájával. A hatalmas kamrát két ok ról

agyagkatonák szegélyezték, mintegy vastag arany nyaklánccal v

drágakövekkel kirakott amulettel a nyakában. A harcosok közötti ben

további agyagszobrok álltak, nagyobbrészt állatok méretarán másolatai.

Egy részüket jade-ból vagy kőből faragták, míg mások arannyal bevont

fából. A terem közepétől visszább két fehér kanca ágaskodott.

A szobrok közé lakkozott ladikok és asztalok tucatjait helyezték. Egy

nagyobb, selyemterítővel letakart tikfa asztalon tömör aranyból készült

teríték csillogott a lámpák fényében, mellette pedig, egy másik asztalon

ezüst és arany dísztárgyak álltak, némelyek arab, némelyek kínai

feliratokkal díszítve. Más asztalokat tükrökkel, dobozkákkal és

drágakövekkel kirakott dísztárgyakkal pakoltak tele. Summer odalépett

egy színes csatajelenetekkel ékesített szekrénykéhez, és kihúzott egy

fiókot. Egy zafírral és rubintokkal megpúpozott alabást-romtálca tárult

a szeme elé.

Pittet azonban nem a szobrok, és még csak nem is az ékszerek

érdekelték, hanem a terem közepén álló emelvény. A kőből faragott

asztal tetején egy hosszú, sárgára festett faláda feküdt, lapjain díszes

faragásokkal. Pitt közelebb ment, és rávilágított a tetejére. A láda

végéről egy kitömött gepárd vicsorított a behatolókra, egyik mellső

mancsát fenyegetően feléjük tartva, mintha figyelmeztetni akarná őket,

hogy jobb, ha távol tartják magukat tőle. Pitt a láda felső deszkájára

irányította a fénykévét, és elmosolyodott. A láda tetejét egy kék farkast

ábrázoló címer díszítette.

- Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a Jüan Birodalom

császárát, a néhai Kubláj kánt - fordult Pitt a gyermekei felé.

- Kubláj kán? - suttogta megilletődve Summer. - Az lehetetlen.

- Azt hittem, Dzsingisz mellé temették - jegyezte meg Dirk.

- A legenda szerint igen, de mint kiderült, ez valóban csak legenda volt.

Bordzsin megtalálta Dzsingisz sírját, de Kublájt hiába kereste. Mit

gondoltatok, miért bukkant fel ift^derék dr. Tong, megszakítva egy

olyan aljas, de számukra fontos küldetés, mint az Alaszka vezeték

megrongálása? Azért, mert azt vélte megtalálni itt, amiért csak egy

Bordzsin lehetett képes arra, amit veletek műveltek.

- Még mindig nem értem, hogy került ide - motyogta Summer. -

Ahogyan azt sem, hogy te hogy kerültél ide.

- A gepárdbőr, és ismét csak a gepárdbőr - válaszolta Pitt. - És a kék

farkas - világított rá megint a címerre. - Ők vezettek nyomra.

- Mi ez a kék farkas? - akarta tudni Summer.

Page 306: Clive Cussler - A Kán Kincse

- A kék farkas a császári kánok jelképe volt Dzsingisztől kezdve. Ha

figyelmesebben megnézted volna a gepárdbőrt, észrevehetted volna,

hogy az utolsó rajzon egy kék farkast ábrázoló zászló lobog a dzsunka

főárbocán. Ezt csak a kán jelenlétében húzhatták fel. A roncsod, ami

nagyon hasonlít a rajzokon Kínát elhagyó császári dmilikára, ötven

évvel fiatalabb volt Dzsingisznél. Ez, ahogyan a többi dátum is, Kubláj

uralkodásának az idejére esik. És a halála idejére. A gepárdbőr titka az,

hogy Kubláj kán utolsó utazását örökíti meg,

- De miért hozták éppen Hawaiira? - világított végig Summer i koporsó

oldalán. Egy görcsös bot volt a koporsó végének támasztva nyelén egy

cápafog füzérrel.

- Az utolsó éveiben nagyon beteg volt. Lehet, hogy csak vissza akar

vonulni a világtól, és erre Hawaii tökéletesen alkalmas volt akkoriban

Talán ez volt az oka, hogy elindult a „hosszú utazásra a paradicsomba"

- Honnan tudtad, hogy a sír túlélte a vulkánkitörést, és hogy mej fogjuk

találni a bejáratot? - kérdezte ezúttal Dirk.

- Bárki rajzolta is a képeket a gepárdbőrre, tudta, hogy a sírhel; és a

kincsek túlélték a lávafolyást, különben ezekre is lángokat fes tett

volna. Ami a bejáratot illeti, csak tippeltem. A tengerszint m<

magasabb, mint nyolcszáz évvel ezelőtt volt, ezért úgy gondoltam, hog;

a bejáratnak víz alatt kell lennie.

- Már a kincsek puszta mennyisége is elképesztő - nézett körb< Dirk. -

Arra gondolni sem merek, mennyi lehet mindennek az esz mej értéke.

- A mongol népet kijátszották Dzsingisz vagyonából, illő tehát, hog;

legalább Kubláj örökségét megkapják. Lefogadom, hogy a kán is sok

kai szívesebben töltené az örökkévalóságot a Burhan Haldun lejtői alatt

Egy pillanatig mindhárman úgy érezték, mintha egy időutazásoi vettek

volna részt, és nem a halott kán várt volna rájuk itt, a hegy gyom rába

temetve, hanem ők repültek volna vissza a rejtélyes, egyszern sötét és

csillogó középkorba, hogy találkozzanak vele. És erre az eg pillanatra a

fekete sziklafal az igazi Xanadu fölé boruló éjszakai ég bolttá változott,

hogy Sámuel Coleridge sorait juttassa eszébe:

- „A kéjpalota nézte / sok száz lenge tornyát a vizén / és egy zen volt a

forrás / és a barlang, egy ütem"10

- szavalta fennhangon.

Summer az apjához lépett, és megszorította a kezét.

- Anya szerint mindig is-romantikus voltál - mosolyodott el. Kéz a

kézben a kijárat felé indultak, és Dirk, miután még vetél

egy búcsúpillantást a koporsóra, utánuk sietett.

- Először megmentetted Dzsingisz kán szarkofágját, most pedig

megtaláltad Kubláj kánt és a birodalom kincseit - mondta csodálattal

vegyes tisztelettel az apjának. - Ez azért nem semmi!

Summer egyetértően bólintott.

Page 307: Clive Cussler - A Kán Kincse

- Apa, te néha egyszerűen fantasztikus vagy! Pitt megállt, hogy

mindkettőjüket átkarolhassa.

- Nem - felelte széles vigyorral. - Néha egyszerűen csak szerencsés

vagyok.

Made By Lassiter