118
 E. R. BURROUGHS TARZAN ÉS AZ ARANYVÁROS  A dzsungel lordja lenézett rá, a királynőre, aki az ő lábához borult - és az iménti bűvölet tovaszállt. A szépséges külső mögött újra látta az eszelős némbert; látta azt a szörnyeteget, aki védtelen embereket vadállat oknak vet; aki nőket torzít el vagy ölet meg, csak mert szépek,  szebbek talán nála; és lényének minden igaz porcikája tiltakozott e kapcsolat ellen. Egy hördüléssel felemelkedett, és a királynő, támaszát vesztve, végigterült a földön. A mű eredeti címe: TARZAN AND THE CITY OF GOLD Fordította: Tandori Dezső és Tandori Ágnes © ISBN 963 423 059 8 Felelős kiadó: dr. Király G. István Felelős szerkesztő: Horváth Tibor Szerkesztette: Baller Judit Műszaki szerkesztő: Spolarich Miklós Megjelent 16,6 (A/5) ív terjedelemben, 1991-ben nyomta az Alföldi Nyomda, Debrecenben IFJÚSÁGI LAP– ÉS KÖNYVKIADÓ 1991 A borító grafikáját és az illusztrációkat készítette: Mathesz Antal ©1991 Edgar Rice Burroughs, Inc.

E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 1/118

E. R. BURROUGHS

TARZAN ÉS AZ ARANYVÁROS

 A dzsungel lordja lenézett rá, a királynőre, aki az ő lábához borult - és az iménti bűvölet 

tovaszállt. A szépséges külső mögött újra látta az eszelős némbert; látta azt a szörnyeteget,aki védtelen embereket vadállatoknak vet; aki nőket torzít el vagy ölet meg, csak mert szépek,

 szebbek talán nála; és lényének minden igaz porcikája tiltakozott e kapcsolat ellen. Egyhördüléssel felemelkedett, és a királynő, támaszát vesztve, végigterült a földön.

A mű eredeti címe: TARZAN AND THE CITY OF GOLD

Fordította: Tandori Dezső és Tandori Ágnes ©ISBN 963 423 059 8Felelős kiadó: dr. Király G. IstvánFelelős szerkesztő: Horváth Tibor 

Szerkesztette: Baller JuditMűszaki szerkesztő: Spolarich Miklós

Megjelent 16,6 (A/5) ív terjedelemben, 1991-ben nyomta az Alföldi Nyomda,Debrecenben

IFJÚSÁGI LAP– ÉS KÖNYVKIADÓ 1991A borító grafikáját és az illusztrációkat készítette: Mathesz Antal

©1991 Edgar Rice Burroughs, Inc.

Page 2: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 2/118

1.

Pusztító préda

Mintha maga Tigre és Amhara áradna Gojam, Shoa és Kaffa fölött, úgy zúdul le az eső június és szeptember közt Abesszíniából, tömérdek uszadékot sodorva Szudán keleti vidékéreés Egyiptomba. Sárral vert partok maradnak utána, és halál terül szét; aztán minden újra dúslesz Abesszíniában.

Az esőnek mind ez ajándékai közül csak a sáros csapások, a megduzzadt folyók s a halálérdekelte azt a kis csapatnyi shifta társaságot, mely a kopár Kaffa-hegység vidékén folytatta amaga bandita-életét. Kemény emberek voltak ezek a lovas martalócok, kegyetlen bűnözők, acivilizáció minden nyoma nélkül. Elszántságuk nem ismert határt, gyilkos ösztöneik száguldása nem tudta, mi a kegyelem. Kafichók és gallák voltak, törzseik torz, kitaszítottsarjai, sokuknak már vérdíj volt kitűzve a fejére.

Az eső most épp szünetet tartott; az évszak, mely hozta, lassan a vége felé közeledett,lévén hogy szeptember közepére járt. De a folyók medre még mindig csordultig volt, és atalajt is iszapossá tette a lezúdult víztömeg.

A shifták kis csapata e tájon át lovagolt most. Zsákmányt kerestek, kifosztható utazókat,karavánokat, falvakat. Ahogy haladtak, patkolatlan lovaik soká-mesélő nyomokat hagytak asárban, ám ők nem törődtek ezzel, hiszen senki sem járt a sarkukban, senki sem üldözte őket.Aki errefelé lakott, egyet akarhatott csak: minél messzebb kerülni a shiftáktól.

 Nem messze előttük épp egy vadállat cserkészte be leendő zsákmányát. A szél a lovasok felé fújt, így a „vadász" nem vette észre a közeledő csapatot. A puha talaj sem döngött úgy,

hogy finom hallása jeleket foghatott volna; csak a becserkészendő vaddal törődött.A vadász egyáltalán nem hasonlított egy olyan vadállatra, amilyet mi, emberek elképzelünk. Hanem azért ragadozó volt, hiszen egy dzsungelbéli lény kizárólag vadászattalcsillapítja éhét. Külseje sem éppen angol lordra emlékeztetett – pedig az volt ő, s most már kitalálja bárki, hogy Tarzan, a majomember kószált ott, a közeledő lovascsapat előtt.

Esőzések idején a vadak szabályszerűen kínlódnak, ha zsákmányra kívánnának szerttenni. így most Tarzanra is ínséges idők jártak. Két napig egyfolytában zuhogott, és adzsungel ura bizony jócskán megéhezett közben. Kis bak ivott a folyóparton, körötte alacsony

 bokrok, nádak, és Tarzan hason csúszva közelített felé, így akarta becserkészni, hogy aztán alegkedvezőbb pozícióból röppenthesse el nyílvesszejét. És semmi sem figyelmeztette, hogy aháta mögött lovasok sorakoznak fel, s mohón, de türelemmel figyelik őt.

Usa, a szél, aki a szagokat, hangokat és zajokat hordja, ma mindent a shifták felé vitt.Igaz, a majomember – természetfölötti érzékeivel s éberségével – még így is rádöbbenhetettvolna, hogy valami nincs rendben, de hogyan is szól a régi mondás: „Néha Homérosz isalszik."

Bármilyen magabiztos is egy állat, sorsa örök óvatosság az ellenségei miatt. A gyöngébbnövényevőknek állandóan vigyázniuk kell magukra, mert ott az oroszlán, mert ott a leopárd,mert ott az ember... s ez utóbbi fenyegeti még az elefántot, az orrszarvút és az oroszlánt is.Ugyanakkor az emberre mind állandó életveszélyt jelentenek az említett nagyvadak. Azóvatosság azonban nem gyávaság vagy félelem. Hiszen Tarzan, aki az óvatosság mintaképevolt, félelmet egyáltalán nem ismert, csak józan ösztönei miatt vigyázott, és mert fölmérte azt,hogy igen messzire távolodott otthoni mezőitől. Legalábbis erre kellett volna gondolnia. De...

...de az éhség az óvatosság rendszabályait is feledtette most vele. így tehát Tarzannak fogalma sem volt a kis csoportnyi gátlástalan banditáról, akik készen álltak, hogy

Page 3: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 3/118

meggyilkolják – ahogy bárki mással is ezt tették volna pár vacak fegyverért, netán éppsemmiért.

A körülmények, melyek Tarzant északra, Kaffa vidékére sodorták, nem tartoznak történetünkhöz. Talán nem is voltak igazán fontosak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy adzsungel ura szerette a háborítatlan ősvadont, és szívesen kószált emberkéztől meg nem

rontott vidékeken. A civilizálatlan Abesszínia, ez a háromszázötvenezer négyzetmérföldnyivad vidék ellenállhatatlanul vonzotta, sok etnológiai rejtélyével, titkával, mindazzal, amit ez aföld időtlen idők óta feltáratlanul őrzött.

Vándorok, kalandorok, száműzöttek görög falanxok és római légiók érkeztek Abesszíniaterületére a történelmi krónikák által megírt korokban, de sosem tértek vissza onnét. Mégolyan elgondolás is él, hogy Izrael eltűnt törzseinek titka is itt volna megfejthető. így könnyűelképzelni, milyen csodákat, kalandokat rejthet e táj egy-egy eldugott zuga!

E pillanatban, persze, Tarzan elméjét korántsem az ilyen csodák kötötték le. Nem istudta, milyen közel került az efféle kalandokhoz! Az ő figyelme teljesen az antilopraösszpontosult, mert pokolian mardosta már az éhség! Óvatosan kúszott előre. Még Sita, aleopárd sem lopózik oly nesztelenül, mint Tarzan.

A shifták egy kis emelkedőn álltak, onnét figyelték Tarzant teljes csöndben, hajításrakész dárdákkal, kovás puskájukat, muskétájukat szorongatva. Még sosem látlak ilyen furcsaemberszerű lényt; ám ha az agyukban kíváncsiság volt is, szívükben-lelkükben csak agyilkolás vágya élt.

Az antilop fölemelte a fejét, és óvatosan, gyanakvón körülnézett; s most, hogy így tett,Tarzan mozdulatlanná dermedt. Az állat pillantása hirtelen, egy másodperc töredékére, minthaodaszegeződött volna valamire, ami a majomember háta mögött volt. Mi ez? Tarzan isodakapta a fejét, mert tudta, hogy leendő zsákmányát valami megriasztotta, hisz Wappi nemtesz fölösleges mozdulatokat. A bak ekkor pördült egyet, s odébb szökkent. Tarzan biztos volt

 benne, hogy nem ő ijesztette el az antilopot. Kell lennie valaminek mögötte, amit Wappimeglátott. Gyorsan hátrapillantott, s ekkor vette észre, hogy vagy fél tucatnyi lovas közelítfeléje. Nyomban tudta, miről van szó – kikről van szó. Az, hogy a shifták rabolni és gyilkolniakarnak, nyilvánvaló volt; ezek kegyetlenebb ellenfelek Numánál.

Mikor a shifták látták, hogy Tarzan fölfedezte őket, vágtába kezdtek, fegyverüketlengették, üvöltöztek. Nem lőttek még, nyilvánvalóan megvetették primitív áldozatukat.Másképp akartak végezni vele: úgy gondolták, hogy majd lovaik patája tiporja őt a földbe.Talán az is eszükbe ötlött, hogy a „préda" esetleg futásban keres menedéket, de majd az iscsak nekik adja meg a vadászat gyönyörét.

De Tarzan nem fordult sarkon, nem futamodott meg, pedig jól látta a meneküléselképzelhető útvonalait. De azt is látta, hogy ezek az útvonalak a jelen helyzetben, lovasokkalszemben bizony nem járhatóak. Megalázó vagy sem, menekült volna ő; de minek? Ezért

inkább a szembenézést választotta – állt ott, harcra készen, és mintha arra tette volna fel azéletét, hogy épp a harc során adódhat valami menekülési lehetőség.Vállán átvetve a puzdra, csípőjén, tokban a vadászkés. A kés már a gyermek Tarzannak is

magabiztosságot sugallt, a vadak feletti fölényt, hiszen Bolganinak, a gorillának szívébe belemártotta már a pengefényű halált.

Ara, a villám, gyorsaságáról híres. És Tarzan méltó párja neki, így hírlett. S hogy joggal-e?! Abban a pillanatban, hogy a fenyegető veszélyt érzékelte, talpon volt, és a következőmásodpercben már az ideget érte a vessző, már feszült a húr, már röppent a nyíl, és...

Bár a majomember íja csekély méretű volt, ereje rettenetes. Hiszen a méret csak a könnyűhordozhatóságot szolgálta, a dzsungelbéli élet követelményei szerint, de ereje ugyanaz volt,mint a legnagyobbaké, a róla kiröppentett nyíl a leghatalmasabb testen is áthatolhatott,

egyenest a szívig. De hogy valaki meghúzza a húrját, ahhoz az átlagosnál sokkal nagyobb erőkellett. Olyan, mint Tarzané.

Page 4: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 4/118

Röppent a vessző, és átszúrta az élen haladó shifta szívét. Két kar röppent a magasba, egytest zuhant ki a nyeregből és közben a majomember tovább lőtt. Még egy shifta meghalt, éshárom további megsebesült.

Pár másodperc műve volt csak mindez. A négy életben maradt lovas, persze, addigraodaért Tarzanhoz. Ám a három sebesült inkább a saját testéből próbálta kiráncigálni a

nyílvesszőket s nem a majomemberrel foglalkozott. Az utolsó épen maradt azonban támadott:dárdáját a dzsungel urának széles, bronzbarna mellkasába szánta.Tarzan nem hátrálhatott, s hiába ugrott volna félre, úgyis csak egy újabb lovas útjába

került volna. A túlélésre egyetlen halvány reménye volt csupán, s ez arra a gyorsaságra,fürgeségre épült, amelytől Tarzan Tarzan volt. Mikor a majomember az utolsó nyílvesszőt iskilőtte, az íjat vállára csapta; már csak a kés maradt. Felugrott a támadó háta mögé a lóra, éstorkának szegezte a penge hegyét. Eközben acélszorítású ujjait ellenfele torkára fonta.Egyetlen üvöltés hallatszott, de akkor a penge már benn volt, mélyen a shifta testében alapocka mögött, és a test lezuhant a nyeregből. A rémült ló pedig nekivágott a vak világnak,minthogy kantár nem zabolázta. A többi shifta pedig, valamennyi sebesült már, boldog volt,hogy elfuthat. Bár egyikük valami ál-bátorságot összeszedett még, és vaktában Tarzan felé

lőtt, a nagy semmibe, aztán örült, hogy követheti társait. Csak el ettől a pusztító prédától!A folyó keskeny volt, de mély. Ahogy Tarzan az elszabadult lovat követte, látta, hogy a

sodró árban újabb végzetes ellenfele támad: Gimla, a krokodil. A ló is észrevette, és vadulmenekült volna az ár ellenében. Tarzan utánavetette magát, s máris a nyergében termett.Ekkor lőtt a partról a sebesült shifta, és Gimla a lövés zajára riadtan alábukott. Tarzannak szerencséje volt! A shifta megfutamodott, a ló kikászálódott a túlpartra, a krokodil pedighassal fölfelé vetődött föl a víz színére. Tehát őt érte a találat. Vége, állapította meg Tarzan a

 partról.Aztán már a szárazföld várta a váratlanul lovassá lett majomembert. Tarzan még egy

 búcsú-nyilat küldött a túlpartra, és a vessző combon találta az egyik amúgy is sebesült banditát. Ezzel a harcnak gyakorlatilag vége volt. A pusztító préda szabad lett, kiszabadult avégzetes csapdából, melyet tudta nélkül fontak köré azok, akik miatt egyáltalán préda lett – segyáltalán pusztítania kellett.

Pár lövés dördült még, aztán a majomember eltűnt a közeli vadonban. Sebesült shifták dühös pillantása kísérte.

2.

Fehér fogoly

Messze délen egy oroszlán emelkedett föl zsákmányáról, és felségesen elindult egy közelifolyó felé. Ügyet se vetett a sakálok és hiénák körére, mely azt várta, hogy ő eltávolodjék, samely most, hogy az oroszlán végre megindult, ijedten húzódott hátrébb. Mikor a királyi vadmár messzebb járt, ismét közelebb merészkedtek a tetem maradványaihoz.

A roppant vadállat méltósága felette állt az ilyen részleteknek; kifejezte ezt fejtartása,sűrű, lobogó sörénye. Ahogy eleget ivott, fölszegte fejedelmi fejét, aztán bömbölt egyet – oroszlánok szokása ez, ha éhüket csillapították, szomjuk oltották; és a dzsungel megremegetta rettentő hangtól.

Az oroszlántermészet szerint most vissza kellett volna vonulnia, hogy aludjon egyet...,hogy aztán éjszaka fölriadjon, s megint elinduljon vadászni. Ó is így tett volna máskor, de

Page 5: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 5/118

most nem. Most felszegett orrlikaival a levegőbe szimatolt, aztán a földet kezdte szagolgatni,mintha megint valami prédát űzne. Végül egészen halk hördülés tört fel a torkán és magasbaemelt fejjel elindult észak felé, a tetemnél leselkedő hiénák legnagyobb örömére. A sakálok alig várták, hogy a hiénák is végezzenek, s végre ők is előbbre jussanak a „listán". Ska, akeselyű a magasban körözött, és szerette volna, ha mind eltűnnek, és neki hagyják a terepet.

Körülbelül ezzel egyidőben, több napi járásra észak felé, sebesült shifták szemlélgették halott társaikat, és átkozták a sorsot, amiért ezzel a fehér óriással összehozta őket.

Aztán lehúzták a halottak ruháit, és ellovagoltak, harsányan bosszút kiáltva, fenyegetveaz ellenfelet – miközben ők remélték a legjobban, hogy soha többé nem látják egymást.

Tarzan elérte az erdőséget, föllendült egy lelógó ágra, és kénytelen-kelletlen hagyta, hogyzsákmánya kereket oldjon, s ezt az antilop meg is tette. A majomember dühös volt, mert ashifták elriasztották a lakomáját. Az, hogy őt is meg akarták ölni, kevésbé bosszantotta, minthogy vadászatában megzavarták. Elhatározta, hogy ha megtömi a hasát, a shifták dolgának isutánajár.

Tarzanban egy pillanatra felötlött, hogy mi lenne, ha a banditák lovát enné meg... Deaztán elhessegette magától a gondolatot. Régebben ugyan előfordult, hogy lóhúst evett, de

Page 6: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 6/118

most már nem alázkodott volna meg ennyire. így hát tovább vadászott, nem iseredménytelenül.

Mikor jóllakott, végighevert egy fa ágbogában, de nem tartott soká a pihenője. Agyalázasan járt: a shiftákon gondolkodott. Ha ez a banda ide-oda vándorol, akkor nem érdemesvelük foglalkozni; de ha letáborozik ezen a környéken, az megint más, mert Tarzan is itt akart

maradni egy darabig. És tudni akarta, miféle ellenségei lesznek, mekkora a létszámuk, merrekószálnak, honnét fenyegetnek. Meg aztán mégsem eresztheti szélnek őket csak úgy, minden pótlólagos büntetés nélkül, ha már ennyi kellemetlenséget okoztak neki.

Tarzan visszatért a folyóhoz, átkelt rajta, és követte a shifták nyomát. Átvágott egyalacsony dombvidéken és egy keskeny völgybe jutott, melyben ugyanaz a folyó futott,amelyiken nemrég átkelt. A völgy mélyét erdők borították, a víz a fák közt kanyargott. Ebbeaz erdőbe vezetett a nyom.

Csaknem sötét volt már, a kurta egyenlítői alkonyat sebesen fordult éjbe. Az erdő, ahegyvidék most ébredezett, s lentről, a völgy mélyülő árnyai közül egy vadászó oroszlánhördülései hallatszottak. Tarzan beszippantotta a meleg levegőt, mely a hegyek felé szállószéllel áradt, s ez a szél valami érdekes szagot is hozott: táborét, emberekét. A dzsungel ura

fölszegte fejét, mellkasából mély hörgés szabadult fel – rettentő erejű hang. A majmok Tarzanja most aztán istenigazából vadászott.

Ott állt a felgyülemlő árnyak sűrűjén: magányos alak az elhagyott dombvidék előterében.A csöndes éj hamar leszállt rá, körvonalai lassan egybeolvadtak a domb és a völgy, a folyó ésa vadon feketeségével. Tarzan türelmesen kivárta ezt a pillanatot, csak ekkor indult elnesztelenül a vadon felé. Most minden érzéke éber volt, nagymacskák indulnak portyára így.Orrcimpája beleremegett az éji illatokba, füle a legparányibb neszről sem maradt le.

Egyre erősebben érezte az emberszagot; lépteit most már ez vezérelte. Egy oroszlánmorgását is hallotta a közelből. De Numa nem jelentett Tarzan számára veszedelmet, mert aszéljárás nem a nagymacska felé vitte a majomember szagát.

Tarzan felmérte, mennyire lehet tőle az oroszlán, és úgy látta, ő maga előbb érheti el azerdő vonalát, mintsem hogy útjuk keresztezné egymást. Dehogy akart ő most Numáravadászni! Sőt, a vadak természetes ösztönével a találkozás leghalványabb lehetőségét isigyekezett elkerülni. Ő most embervadászatra indult: minden teremtett lények közül az ős-ellenséget kereste.

Tarzan nehezen hitte el most magáról, hogy ő ember. Persze általában így volt ezzel, mertlénye gyakrabban volt vadállat, mint ember. Túl büszke sem volt fajára. Persze tisztában voltaz ember intellektuális felsőbbrendűségével, de megvetést is érzett az ember iránt, mert tudta,ez a faj eljátszotta igaz örökségének java részét. Ahogy a teremtett lények nagy többségének,Tarzannak is az elégedettség volt a végső elérendő földi cél, és az egészség s a kultúra csak 

útvonal volt, melyen ez a végeredmény megközelíthető. A majomember dühödten nézte,hogyan akar az emberi fajnak szinte minden példánya a többi fölé kerülni az egyik, vagy amásik vonatkozásban, már ha nem mindkettőben. Látta, milyen alapvető fogyatékosságok rongálják az embert: a kapzsiság, az önösség, a gyávaság, a kegyetlenség. Ahogy az emberek hetvenkedését is észrevette, úgy érezte, hogy ez a veszedelmes faj messze alulmarad avadállatokkal szemben; jócskán elmarad az állítólag fejletlenebb fajták világa mögött,miközben öntelten lenézi azokat.

Az ellenséges emberszag egyre erősebb lett, már egész táborra utalt, lovakra is, megtábortűzre, ételre, főzésre. Ha mi lettünk volna Tarzan helyében, a dzsungel mélyén, ráadásulegy oroszlán közelében, igazán mindent éreztünk volna, csak elégedett megnyugvást nem. DeTarzan vadállatként reagált mindezekre, és ahogy izmai megfeszültek, torkán elégedett

morgás tört fel.

Page 7: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 7/118

Elérte az erdő szélét. Numa már csakugyan egészen közel járt hozzá, ezért a majomember föllendült a fákra, és így száguldott könnyed mozdulatokkal a shifták tábora felé. Numameghallotta ezt, és bődült egyet, mire a táborbéliek újabb fadarabokat dobtak a vadriasztótűzre.

Volt egy fa, melynek lombja sátorosan hajolt a táborra, Tarzan itt kötött ki végül. Alatta

látszott vagy húsz ember, és látszottak a lovaik, a felszerelésük, a fegyverzetük. Ágakból és bokrokból fonták a bomát, a kerítést a hevenyészett tábor köré, s ez nagyjából védelmet ígérta vadállatok ellen; de igazából csak a tűzben bízhattak, melyet alaposan megraktak, s amelyott lobogott a tábortér kellős közepén.

A majomember egyetlen gyors pillantással fölmérte a helyzetet, s akkor tekintetemegállapodott azon az egyetlen emberen, aki valóban fölkeltette érdeklődését. Fehér ember volt ez, és összekötözve hevert a tűztől tisztes távolságban.

Tarzan úgy általában sose törődött jobban egy fehér ember sorsával, mint egy feketéévelvagy bármi más teremtményével e világon, amelyikhez nem fűzte valódi kötelék. Egy ember élete a majmok Tarzanja számára semmiképp sem jelentett többet egy majoménál. De most,egy ilyen helyzetben másképp gondolkodott: a fogoly ürügy is volt neki, hogy bosszút álljon a

shiftákon, amiért alattomban rátámadtak. Másfelől pedig kíváncsiságot érzett, ki is ez afogoly, mert ilyesféle fehér embert még nem látott.

A férfi ruhája – ha lehet így mondani – két darabból állt: elefántcsont lapokból, melyek részben átfedték egymást. De igazán nem lehetett öltözéknek nevezni ezeket a bokát, csuklót,nyakat s fejet díszítő ékeket. Az alak karja-lába mindezeket leszámítva mezítelen volt. Feje aföldet érintette, úgy, hogy az arcát Tarzan nem láthatta, csak azt állapította meg, hogy sűrű ésfekete az üstöke.

A majomember a tábort figyelte, és azon tűnődött, hogyan is bosszanthatná a banditákat.Arra jutott, hogy méltó büntetésük lenne elvenni tőlük valamit, ami fontos nekik, amiképpenők elvették tőle a bakot. Nyilvánvalónak látszott, hogy a foglyot nagy becsben tartják, ezértkötözték össze ily alaposan; hát Tarzan úgy határozott, hogy ezt veszi el tőlük. Talán a már említett kíváncsiság is jócskán belejátszott ebbe a döntésbe, az, hogy a fogoly küllemévelfölkeltette a majomember érdeklődését.

Tervének megvalósításához meg kellett várnia, amíg a tábor elcsöndesedik, ki-ki aludnitér. Addig kényelembe helyezkedett egy ágvillában, s felkészült, hogy virrasztani fog; adzsungel vadjai szinte vég nélkül képesek erre, ha prédát lesnek. Ahogy figyelte a tábort,látta, hogy pár shifta beszélni próbál a rabbal. De az is nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nemértik egymást nyelvét.

Tarzan ismerte a kafichók és a gallák nyelvét, és azok a kérdések, melyekkel foglyukatostromolni próbálták, csak még jobban felcsigázták az érdeklődését. Egyetlen kérdésismétlődött különböző nyelvjárásban és olyan jelekkel, melyeket a fogoly nem értett, vagy

legalábbis úgy tett. Tarzan hajlott rá, hogy azt higgye: ez utóbbi a helyes megoldás. Hiszenezt a jelbeszédet nem lehetett igazából nem érteni, félremagyarázni. Mindegyre aztkérdezgették a fogolytól, hogy merre vezet az út egy bizonyos helyre, ahol sok elefántcsont ésarany van. Ám érdeklődésükre nem kaptak választ.

 – Ez a disznó nagyon is jól ért minket – hördült fel az egyik shifta. – Csak játssza itt ahülyét.

 – De ha nem mondja meg az utat, mi a nyavalyának etetjük? – kérdezte egy másik. – Mit bajlódunk vele... öljük meg.

Ezt az elképzelésüket is közölték a fogollyal, szavak és jelek segítségével. Aztán körbeültek, és jövőbeli terveikről kezdtek társalogni. Először is az „egyes számú közellenségéről,arról a nagy fehér emberről, aki három társukat legyilkolta, aztán egyik lovukon megszökött.

A három életben maradott rendre kifejtette a maga bátorságát, s mikor a dicsekvésből ésszitkozódásból is elegük lett, szépen elvonultak aludni. Elég vacak fészereket ütöttek össze

Page 8: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 8/118

maguknak, Tarzan úgy ítélte. Végül összesen egy őrre – valamint Tarzanra és Numára! –  bízták őrzésüket.

Az árnyak közé lapuló csendes alak, aki mindezt a magasból figyelte, megvárta, hogy atábor mély csöndbe merüljön. Terve egyszerű volt: elrabolja zsákmányukat a shiftáktól,

 bosszút állva így a korábban történtekért. Ahogy közeledett a végrehajtás ideje, ismerős szag

érkezett a dzsungel ura felé: Numáé. Tarzan úgy sejtette, hogy a vérszomjas ragadozó alovakra figyelt fel, ezért jön megvizsgálni kicsit a tábort. Nem tartotta valószínűnek, hogy beis merészkedik – ahhoz ez az egy szem őr is túl élénken lobogtatta az újra meg újra felszítotttüzet. Numának ehhez borzasztó éhesnek kellene lennie.

Végül a majomember úgy döntött, hogy elérkezett a idő. Az őrön kívül már mindenkimélyen aludt, s még ez az alak is el-elbóbiskolt a tűznél. Tarzan leereszkedett a fáról, s úgylopózott, hogy a vadriasztó tábortűz fénye rá ne lebbenjen.

Egy pillanatig csöndben, fülelve állt. A tűz fénykörén kívülről hallotta Numa mohó-ziháló lélegzését. Tudta, hogy az állatok királya közel van és hogy figyel. Tarzan a fa törzsemögül, melynél egyelőre lapult, látta, hogy az őr háttal ül neki. Csöndben kilopózott hát anyílt terepre, és nesztelenül elindult a bandita mögé. Látta, hogy a kovás puska ott van a

martalóc ölében, keresztben a térde mögött. A puskát ő is, mint megannyi erdei vad, tisztelte,félte.

De így is mind közelebb férkőzött áldozatához, a végén már ott kuporgott mögötte. Nemszabad zajt ütnie, és az őr sem kiálthat. Tarzan várt. A tűz körén kívül Numa ugyanezt tette.Látta ugyanis a nagy vad, hogy a tűz mintha egyre hunyna, berogyna. Ekkor előrelendült egy

 bronz kar, acélujjak fonódtak a torokra, az őr hátracsuklott, s a következő pillanatban már széthasította testét a hosszú penge, egészen a szívéig. A martalóc halott volt, anélkül, hogynyikkant volna, anélkül, hogy tudta volna, ez a vég; szinte meg sem érdemelten könyörületeshalál volt ez így.

A majomember kirántotta a kést az elernyedt testből, letörölgette az áldozat köpenyével,aztán lassan elindult a fogoly felé, aki a tisztáson hevert. Számára nem építettek még kalyibátsem. Közben Tarzan elhaladt két másik fészer mellett, de olyan nesztelenül lopakodott, hogysenki nem ébredt föl. Ahogy már majdnem odaért a fogolyhoz, látta, hogy a férfi szemenyitva van, és kérdőn nézi az idegent. Fénytelen volt a tekintete és mégis átható. Amajomember csöndet parancsolva az ajka elé emelte ujját. Odatérdelt a férfi mellé, elvagdostakötelékeit a csuklóján és a bokáján, majd talpra segítette. A béklyótól zsibbadtak voltak afogoly lábai, így a dzsungel urának kellett támogatnia őt.

Egy pillanatig némán álltak, miközben az imént még fogoly férfi a lábát próbálgatta,mozgatta, hogy helyreállítsa valahogy a vérkeringését. Tarzan intett neki, hogy kövessegyorsan. Minden rendben is lett volna, ha nincs Numa. E pillanatban ugyanis hirtelendührohamában a tűz miatt, vagy nagyon is szándékosan, hogy a lovakat ijessze, az oroszlán

egy iszonyút bődült.Annyira közel volt Numa, hogy erre az eget-földet reszkettető hangra minden élő felriadt.Tucatnyi kéz ragadta meg a kovás puskát, ki-ki előugrott a fészeréből. A tűz tűnő fényébennem látták az oroszlánt, látták viszont a megszabadított foglyot, és mellette a dzsungel urát.

A kunyhókból kirohanók közt ott volt az az ember is, akit Tarzan délután csak könnyebben sebesített meg. Ez természetesen fölismerte a bronztestű óriást, és harsányan aztüvöltötte társainak:

 – Ez az! Ő az! Ez az a fehér démon, aki ma megölte a társainkat. – Öljétek meg! – harsogott mindenünnen. – Öljük meg őt! – hangzottak a kiáltások.A shifták már körbe is fogták a két férfit. Nyomultak előre, de lőni nem mertek, nehogy

egymást találják el a végén. Tarzan sem nyilazhatott, mert fegyvereit a lasszó és a kés

Page 9: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 9/118

kivételével mind fönn hagyta a fán, rejtekhelyén, hogy mozgása könnyebb legyen, és a lehetőlegnagyobb csendben szabadíthassa ki a foglyot.

A banditák egyike, aki bátrabb volt – talán mert butább is – előrerontott. Muskétájának agyával akarta szétverni a majomember agyát. Tarzan minden izma megfeszült. Ahogy a férfia közelébe ért, ő támadott előbb. A muskéta már repült is, zúgva közeledett, de ő félrehajolt.

A következő pillanatban már nála volt a fegyver, mintha valami játékot csavart volna ki egygyermek kezéből.A fegyvert rögtön odalökte társa elé, ő maga pedig a vakmerő gallát ragadta meg.

Pördített egyet rajta – és máris volt egy élő pajzsa. Ennek ellenére a többi shifta mintha nemakarta volna feladni a küzdelmet. Két férfit láttak maguk előtt, akik gyakorlatilag védtelenek,hát úgy gondolták, egyszerű a dolguk: üvöltözve nyomultak közelebb.

Ketten hátulról rohantak a majomemberre, tőle féltek inkább. Látniuk kellett azonban,hogy korábbi foglyuk sem akármilyen harcos. A muskétát husángnak használva, az első

 banditát oldalról sújtotta fejbe vele, mire a shifta lerogyott. Társa meg, hogy ugyanezt a sorsotelkerülje, jobbnak látta meghátrálni.

Tarzan sebtében hátrapillantva látta, hogy társa jó szövetséges, de nem volt kétsége

afelől, hogy a túlerővel szemben nem tarthatnak ki sokáig. Egyedüli reménye az volt, hogyegy adott pillanatban gyorsan áttörhetnek az ostromgyűrűn. Ezt szerette volna közölniharcostársával is, de hiába próbálta angolul vagy bármi más, általa ismert európai nyelven,választ csak valami olyan nyelven kapott, amit meg ő nem hallott addig soha életében. Tarzankissé csüggedten látta, hogy nem tudja közölni tervét. Mit tegyen? Könnyed mozdulattalmegérintette társa vállát, hüvelykujjával pedig az irányt mutatta, hogy merre menjenek. Értő

 bólintás volt a válasz!De Tarzan hiába tartotta maga előtt a shiftát, a többiek úgy határoztak, hgy nem engedik 

szökni a két ellenfelet. Továbbra sem tüzeltek, de fegyvereikkel sűrű „kerítést" képeztek,körüket szorosra vonták, s így Tarzanék áttörésének igen kevés esélye maradt.

A majomember azonban nem adta fel. Foglyát cséphadarónak használva, elkezdtefenyegetni a vele szemközt állókat. Azok viszont sokan voltak, így még azt is elérték, hogy atársukat sikerült kitépniük a majomember karmai közül. Most aztán a két férfi sorsa láthatóanreménytelenre fordult, megpecsételődött. A shifták pedig oly őrjöngő dühre gerjedtek már,hogy nem lehetett kétséges: csak a két fehér ember halála elégítheti ki őket, de még ehhez islegalább ízekre fogják szaggatni őket. A muskéták használatát még mindig akadályozta, hogyTarzan és társa nagyon közel nyomult az ellenség vonalához, de a shifták közül némelyek éppezért célszerűen hátrálni kezdtek.

Az egyik martalóc különösen előnyös helyzetbe keveredett, ő valóban lőhetett ismindjárt, anélkül, hogy társai épségét veszélyeztetné. Vállához emelte a kovás puskát, ésgondosan megcélozta vele Tarzant.

3.

Macskák az éjben

Abban a pillanatban, hogy a martalóc a vállához emelte a puskát és célzott, eget-földetreszkettető üvöltés harsant megint, de ezúttal emberi torokból. Egyik társa figyelmeztette alövészt Numára, mert az oroszlán abban a pillanatban már ugrott is, átvetve magát a bomán,

 be a tábor kellős közepére.

A mester-orvlövész úgy megrémült, hogy eldobta a fegyvert, aztán a feléje közelítőoroszlán elől menekülve egyenesen Tarzan karjai közé szaladt.

Page 10: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 10/118

Az oroszlánt egy pillanatra megzavarta a tűz fénye, a sok hirtelen mozgás, kiáltozás, ígyhát megállt, lelapult, és fenyegetően nézett jobbra-balra. Tarzan azonnal elkapta a menekülőshiftát, a feje fölé emelte, és szó szerint Numa pofájába vágta. Az oroszlánnak több se kellett,rettentő tépőfogai már össze is zárultak a bandita nyaka és feje körül, aki szörnyű recsegéssel-ropogással, halálsikollyal fejezte be gonosz életét. A majomembernek és társának ez elegendő

szünet volt, azonnal arrafelé rohantak, amerről Numa áttört a bomán. Tarzan rohant elől, de ashifták iménti foglya is derekasan tartotta vele a lépést. És mire a martalócok felocsúdhattak volna, a két fehér embert már el is nyelték a dzsungeléj sűrű árnyai.

A táboron kívül kerülve Tarzan egy pillanatig magára hagyta védencét, ugyanisfelszökkent a fára, ahol fegyvereit hagyta. Aztán megint az élre állt, és mutatta az utat avölgyön fölfelé, a hegyekbe. A csöndes fehér ember ott ügetett közvetlenül mellette; állapotaegyáltalán nem árulkodott arról, hogy nemrég a kafichók és gallák kezén biztos halál várt rá.Sőt igen pompásan bírta a tempót.

Már a táborban végigküzdött kurta idő alatt is meglepve figyelte Tarzan az idegen férfierejét, aktivitását, éber bátorságát. Ez elismerését váltotta ki, ugyanakkor még kíváncsibbátette. Hiszen a jelek szerint itt volt egy olyan ember, aki Tarzan mértékeivel mérhető.

Csöndes, erős, rettenthetetlen harcos. Sugárzott belőle az a megnevezhetetlen erő, amitszemélyiségnek, egyéniségnek szokás nevezni. Még nagy hallgatásai is mindegyre a hűsége,megbízhatósága felől győzték meg a majomembert. S Tarzan, aki rendszerint alegszívesebben inkább egyedül volt, most nem bánta, szinte szívesen vette ennek azidegennek a társaságát.

A hold már csaknem kitelt, ott világított a sötét hegyek fölött keleten, és szelíd fénythintett dombra-völgyre mindenütt. A környéket mintha új világgá bűvölte volna, olyanná,amelyik merőben különbözik a nappal megszokottól, meg a holdtalan éjekétől is; ez aragyogás mintha önmagában is az éji vándor kincse lett volna, üzenet valami ismerősmessziségből.

A két férfi némán haladt fölfelé az emelkedőn, lassan elnyelte őket a magasabbankezdődő erdőöv, mely a kiszélesedő kanyon szakadékos terepét borította. Nesztelenül, de nemminden nyom nélkül mentek. Feltámadt Usa, a szél, illatukat meglengette erre-arra, s ígykapott szagot hamarosan a dzsungelbéli vadászok hercege is.

Sita, a párduc éhes volt. Pár napja eléggé nyomorúságos zsákmánya akadt csak. Orramost megérezte az emberfélék szagát, és azt is tudta, hogy ezek a valakik mindegyreközelednek hozzá. Megnyugtatta, hogy amit érzett, tiszta emberszag volt, nem keveredett beléannak a tűzköpő és füstfújó csőnek az illata, melytől annyira rettegett és ezért úgy gyűlölt is.A mohó Sita várta a találkozás nagy pillanatát.

A vadon sűrűjében Tarzan keresett és talált is egy nagy fát, amely éjszakai pihenőhelyül

szolgálhatott. A maga részéről már evett aznap, nem volt éhes. Nem érdekelte, hogy társa ekérdéssel hogyan áll. A dzsungel törvénye volt ez, s e közönyből egy szegény, elesett,nyomorultnak látszó lény kilendíthette volna Tarzant, de nem egy ilyen erőteljes, velecsaknem egyenrangú harcos. Ha ölt volna, persze, megosztja a húst az idegennel, deTarzannak most semmi oka nem volt ölni.

Meglelte a megfelelő ágakat is a törzs egyik szintjén. Vadászkésével ágakat vágott még,és így Y alakú fekvőhelyet alakított ki. Erre leveleket szórt, hadd legyen kényelmesebb adurva „priccs"; azzal végigdőlt, és máris aludni készült. A szomszédos fáról, amerre a szélfújt, Sita leste már. De leste a másik emberforma lényt is, ott lent a két fa között. A nagymacska nem moccant, mintha a lélegzetét is visszafogta volna. Hogy ott van a közelükben,még Tarzan sem sejtette. De valami sokadik érzéke megsúgott neki valamit, hogy ez az egész

dolog azért nincs annyira rendben, mint ők hiszik. Élesen fülelni kezdett, beleszagolgatott alevegőbe, de eredménytelenül.

Page 11: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 11/118

Lent társa épp elkészítette éji nyughelyét; az idegen a jelek szerint nem volt híve az újmegoldásoknak, s a fák magasához ő aligha szokhatott. Úgy döntött, hogy lepihen a földönmegvetett ágyra.

Sita várakozott. Hátsó lábainak, farának izmai lassan megfeszültek, az állat ugrásrakészen állt. Akkor megmoccant, hogy áthelyezze testsúlyát, ám közben egy ágat is

megzörrentett. Alig hallatszott, ám Tarzan fülének már ennyi elég volt.Hallotta, amit hallott, és ahogy éber-éles szeme is arrafelé fordult, meglátta a betolakodót.Sita már ugrott is, rávetette magát a földön gyanútlanul pihenő férfira, de Tarzan szinteegyszerre szökkent vele. Ugrása közben a majomember ordítást hallatott, ezzel akartafigyelmeztetni útitársát, és elriasztani Sitát. A földön fekvő férfi hirtelen oldalt vetette magát;sokkal inkább jó ösztönei vezérelték ebben, mint az elhatározás. A párduc teste elzúgottmellette, csak a földet érintette szörnyű mancsa, ám akkor a majomember is lent volt már. A

  párduc pedig inkább vele törődött, a szörnyű üvöltővel, nem az eredetileg kiszemeltáldozattal.

A férfi gyorsan felpattant, de csak nézte, hogyan terem Tarzan a nagy macska hátán.Hallotta a két üvöltés összekavarodását, és égnek állt a haja, mikor rádöbbent, hogy az egyik 

  bömbölés az ő társának torkán tör fel, s legalább annyira bestiális, mint a vérszomjasragadozóé.

Tarzan fogást keresett a párducnyakon, miközben á nagy macska igyekezett lerázni őt – méghozzá úgy, hogy hanyatt veti magát, „leradírozza", aztán szörnyű mancsaival darabokratépheti ellenfelét. De hempereghetett Sita, ahogy bírt; a hasára vasfogóként préselődő kétlábtól nem szabadult. Akkor talpra szökkent a vérengző vad megint, így kísérletezett pusztaerőből, de Tarzan ehhez túl erősen szorította bundás nyakát. Mintha a szuszt akarná kipréselni

 belőle.Őrjöngve hányta-vetette magát a párduc a holdsütésben, Tarzan társa pedig borzadva

figyelte ezt a küzdelmet. Kétszer is a majomember segítségére sietett volna, de ahogy aküzdők közelébe ért, a két vadul pörgő-forgó test ledöntötte a lábáról. Látott azonban valamiúj fejleményt: előkerült Tarzan kése. A penge megvillant, és belemerült a leopárdtestbe. Amacska fájdalmában és dühében felordított, minden erejét megfeszítve próbálta lerázni atámadót, de a kés újra lesújtott.

Sita most már remegő lábakon állt, és így kellett eltűrnie, hogy oldalában ismétmegmártsák a pengét. Nem üvöltött többé, rettentő hangja örökre elnémult, s ő maga a földrerogyott. A majomember leszökkent az elerőtlenedő, élettelen testről, megállt mellette, slenézett rá.

Page 12: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 12/118

A férfi, akinek életét megmentette, odalépett hozzá, és a vállára tette kezét. Mondott pár szót azon az ő fura idegen nyelvén, de Tarzan ezt ugyanúgy nem értette, ahogy az addigiakatsem. Nyilván a háláját fejezi ki, mit mondhatott egyebet.

Társa fejében olyan gondolatok forogtak, hogy ez a vadidegen – Tarzan – egészen rövididőn belül kétszer is megmentette az életét. Hogy miért? Ezt nyilván nem tudta volnamegmondani. Azt, hogy a barátság és a segítőkészség jelének tekintette-e az egészet, nemtudhatjuk, ehhez jobban kellene ismernünk őt. Hogy értékesnek vagy értéktelennek minősítsük lényét, nekünk magunknak semmi alapunk, rejtély ő egyelőre a számunkra.

A párduckaland miatt és tudva azt, hogy Numa valahol a közelben bolyonghat, Tarzancélszerűnek tartotta rávenni az idegent: tartson vele, másszon fel szintén a fára. Itt aztánsegített neki hálóhelyet eszkábálni, s az éj hátralévő részét csakugyan nyugalomban tölthették el.

A nap már egy órája elkezdte aznapi pályáját, mikor felébredtek. Nagyot nyújtózott amajomember, még a fáradalmak emlékével tagjaiban. Az idegen is felült mellette, skörülnézett. Tekintetük találkozott; az ismeretlen elmosolyodott, biccentett. A majomember először vehette szemügyre őt alaposabban. Éjszakára minden holmiját levetette a férfi,levelekkel takarózott, s most, hogy felállt, s nyújtózott ő is, egy szál ágyékkötő-zsineg födtecsak a testét – és ez a test remek felépítésű volt, izmos, ruganyos. A feje intelligenciát árult el,a szemeiben erős értelem csillogott. Arcvonásai erőteljesek voltak, harmonikusak, ám ez azarc, a profil inkább árulkodott erőről és férfiasságról, mintsem szépnek lehetett volna nevezni.

Page 13: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 13/118

A Tarzanban élő vadállat vizsgálódó, barna szempárja arról győzte meg acélfekete üstök alatt lakozó elméjét, hogy végre megbízható társra talált. És nem lehetett akárki ez azismeretlen – erről árulkodtak tartozékai: a hajpánt, közepén az elefántcsont dísszel; a rövidmellény, mely csupa ékesség volt, csupa drágaság; a szandálja, láthatóan becses elefántbőrbőlés az elefántcsont perecek a bokáján, csuklóján. Tarzan kíváncsiságát mindez egyre jobban

felpiszkálta.Olyan volt a fejdísz – a pánt közepén elhelyezett ékkel -, mint egy homorú felületűvakolókanál, melynek a hegye fölfelé mutat, ám még ezen túl is furcsán visszagörbül. A kar– és bokaperecek laposak voltak, szíjak tartották őket, a szandálok bőre láthatóan súlyos volt,masszív, s bokánál erőteljes szíjak szorították a lábfejre a jeles darabokat.

Mindkét karján, hónaljtól lejjebb, az idegen egy-egy elefántcsont tárcsát viselt s ezekbeminta volt vésve. Nyaklánca is apróbb elefántcsont-darabokból állt, és ilyen fonatok lógtak lezekéjéről is, ezek tartották vállnál; fejszalagjáról is egy-egy elefántcsont tárcsa lógott lekétfelől. Nagyok voltak, és mindegyiken volt még egy kiemelkedő, kisebb toldalék. Anagyobb tárcsák a fülét fedték. A mellény vállrészén pedig hegyes elefántcsont darabkák meredeztek az égnek.

Tarzan nem hitte, hogy e rengeteg holmi csak dísz lenne. Inkább mintha védelmi céltszolgált volna a sok elefántcsont, esetleg harci szekercék vagy kard sújtó ereje ellen. S mostmár csak azt szerette volna tudni Tarzan, hogy a szálfa termetű harcos, aki e díszeket vagyvédeszközöket viseli, a világnak mely tájáról származhat – mert az ő legjobb tudomása szerintsehol nem viseltek ilyesmit az emberek.

Törte a fejét, és ennek a töprengésnek az éhségérzet vetett véget. Eszébe jutott előző napejtett zsákmánya, s hogy hová is akasztotta ki. A folyó mellett, följebb egy kicsit, a vadonbanegy fára. Leszökkent hát leheletkönnyedén, és elindult a rejtekhely felé, közben élesen fülelt,nem hall-e veszélyes zajt.

A húst épségben lelte meg – hiába, jól rejtette el a sűrű levelek mögött! Vágott belőle pár csíkot, melyeket a harcosnak dobott le, aztán ő a maga adagjával felkúszott egy ágbogig, ottelhelyezkedett és enni kezdett. Társa döbbenten látta, hogy nyersen fogyasztja a húst. Nemkövette a példát, kis acéldarabbal és kovakővel szikrát csiholt, tüzet gyújtott, és megsütötte asaját adagját.

Tarzan evés közben mindenféle terveken tűnődött, hogyan is alakulhatna a jövő.Határozott céllal jött Abesszíniába, de a dolog nem volt nagyon sürgős, nem kellett veleokvetlenül most rögtön bajlódnia. Dzsungelélete során megtanulta, hogy az időtényező nemszámít igazán. A csupa-elefántcsont harcos kiléte sokkal jobban izgatta, mint azok a kérdések,melyek idáig hajtották az abesszin vidékre. S úgy is határozott, hogy a maga laza terveiegyelőre várhatnak, megoldania sokkal inkább ezt a rejtélyt kell: mi ez a két lábon járóanakronizmus, ez az ide nem illő jelenség.

Csak a jelbeszéd eszköze állt rendelkezésükre. Nem könnyű ügy. Mikor Tarzan jóllakott,lesiklott a földre, s azt tudakolta – ily módszerrel merre is óhajtana menni társa. Az meg igenhatározottan a hegyek felé mutatott, észak-keletnek. S amennyire jelekkel ilyesmit kifejezni

 bírt, meghívta Tarzant, tartson vele az ő földjére. A majomember az invitációt elfogadta, ésintett a másiknak: innen akkor hát vezessen most már ő.

 Napok következtek, amelyek heteknek tűntek, és a két férfi egyre beljebb hatolt a roppanthegyvidék szíve felé. Tarzan mindig lelkesen tanult, ha tehette, s ez most sem volt másképp.Megragadta a lehetőséget, hogy minél többet elsajátítson ebből a fura idegen nyelvből, s olyanremek tanítványnak bizonyult, hogy társával csakhamar beszélgetni is tudtak már.

Az első dolgok egyike, amit Tarzan megtudott az idegenről, hogy Valthor a neve. Őt meg

Tarzan fegyverei érdekelték főképp, a dárda, az íj, s a nyilak. Mivel ő maga fegyvertelen volt,örömmel vette, hogy a majomember készít neki pár ilyen nagyon egyszerű eszközt. Valthor a

Page 14: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 14/118

saját nyelvére tanította a dzsungel urát, ő meg az íj és a nyílvesszők használatára – mert adárda elve, mint kiderült, nem volt ismeretlen a fiatal harcos előtt.

 Napok és hetek múltak megint, és a páros mintha így sem jutott volna sokkal közelebbValthor hazájához, mint amennyire aznap voltak tőle, mikor a shifták táborából kitörtek selindultak. A hegyek közt Tarzan legalább jócskán lelt zsákmányul ejthető vadat, s így ő

gondoskodott a megélhetésükről. A táj roppant méretei, vad szépsége továbbra is lenyűgözte amajomember képzeletét, s érdeklődése egy pillanatra sem lankadt. Vadászott, élvezte agyönyörű látnivalókat, és egyáltalán nem törődött az idő múlásával.

Valthor kevésbé volt türelmes. Egy nap késő délután, mikor egy „vak kanyonra" bukkantak, vagyis kiderült, hogy a sziklavágat, melyben haladnak, közönséges zsákutca, azidegen beismerte vereségét is.

 – Eltévedtem. Fogalmam sincs, hova-merre. – Hát ezt, látod – közölte vele Tarzan -, egy jó pár napja megmondhattam volna.Valthor megdöbbent.

 – De hát honnét tudhattad te ezt – kérdezte csodálkozva -, mikor fogalmad sincs róla,merre van az én hazám?

 – Ezt én abból tudtam – mondta a majomember hogy az elmúlt hét során az iránytű minda négy pontja felé vezettél, valamennyi égtájnak, és ma ott tartunk, hogy öt mérföldnyire se

 jutottunk a kiindulópontunktól. A jobb kéz felől emelkedő hegyhát túlján, alig öt mérföldnyirevan innen az a kis folyó, ahol megöltem a vadkecskét, és az a göcsös-gacsos nagy fa is ott állmagasan, ahol hét napja aludtunk egy éjszaka.

Valthor zavartan vakarta a fejét erre, aztán elmosolyosodott. – Nem tudok én vitatkozni veled – ismerte el. – Alkalmasint igazad van, de mit tegyünk?Persze társalgásuk ennél jóval egyszerűbb szavakkal zajlott, ám ez volt a lényege.

 – Tudod-e egyáltalán, mely irányban terül el a hazád – kérdezte Tarzan ha azt a tábortvesszük kiindulópontnak, ahol reád leltem?

 – Thenar keletre van attól a ponttól – mondta Valthor -, ebben az egyben biztos vagyok. – Akkor onnét most egyenest dél-nyugatnak volnánk, barátom – magyarázta Tarzan. – 

Ugyanis jó darabot jöttünk délnek, mióta a magasabb hegyek vidékére értünk. Ha pedig a tehazád a hegyek közt van, hát nem lesz nehéz rálelni, csak mindig észak-keleti irányban kellhaladnunk.

 – Ez a nagy csomó hegy, a tekervényes kanyonokkal és hasadékokkal, semmi kétség,megzavart engem – panaszolta Valthor -, és most sem látok tisztán. Életemben nem jártammesszebb Thenartól, mint Onthar völgye, és ezeket a völgyeket olyan terep veszi körülmindenütt, hogy egyszerűen képtelen volnék ott eltévedni. Nem szorultam rá soha, hogy anap, a hold, a csillagok állását használjam irányjelzőmül. Ezért vagyok olyan tanácstalan,mióta csak Thenart keressük. Gondolod, hogy te képes leszel határozott észak-keleti irányt

tartani ebben a hegy-tömkelegben? Ha igen, hát jobb, ha mostantól te veszed át tőlem avezetést. – Miért ne tarthatnánk azt az irányt? – nyugtatta a majomember. – Csak hát a hazádat én

nem találom meg így sem, ha nem botlunk bele egyenest.  – Azt bízd már rám – enyhült meg Valthor -, mert ha úgy ötven-száz mérföldes

közelségébe érünk, ráismerek Xaratorra. Azt bármely magaslatról jól látjuk, és abból tudom,hogy jó felé haladunk, mert Xarator csaknem pontosan Athnétől nyugatra van.

 – És mi az a Xarator és mi Athne? – érdeklődött Tarzan. – Xarator nagy csúcs, melynek közepe tűzzel és olvadt sziklakőanyaggal van teli és

fortyog. Az Onthar-völgy északi végében emelkedik, és a cathneiek birtoka. Cathne, tudod, azaranyváros, Athne az elefántcsontváros. Onnét származom én. A cathneiek, Onthar völgyének 

lakói ellenségei az én népemnek.

Page 15: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 15/118

 – Hát akkor holnap szépen nekivágunk – mondta a majomember – hogy megkeressük Thenar völgyében Athne városát.

Miközben Tarzan és Valthor jót falatozott az előző napi vad húsából, sok-sok keservesmérföldnyire onnét délre egy fekete sörényű oroszlán csapkodott dühösen a farkával, ahogyott állt elejtett zsákmánya felett. Ez utóbbi egy bivalyborjú volt, egy kis buffaló. Az

oroszlánnak azonban valami mással kellett épp szembenéznie: egy nagy bivallyal, mely nemmessze tőle állt, és vadul gyúrta-rúgta patáival a port s a füvet, miközben bömbölt.Ritkán örül vadállat annak, ha Gorgóval, a bivallyal kell így találkoznia, mikor a roppant

állat szeme a dühtől vörös.Ám a nagy oroszlánnak semmi kedve sem volt elkullogni, otthagyni a jó prédát.

Fenyegető volt a veszély, de ő nem moccant. Az oroszlán hörgő bődülései és a bivaly bőgésefélelmetes hangzavarrá vált. Megzengett tőle az ég, és a súlyos paták alatt rengett a föld. Adzsungel kisebb lakói el is némultak mindezek hallatán.

Gorgo most már borzalmasan feldühödött, s vitte is magát egyre mélyebbre a haragörvényeibe. Mögötte, szintén fenyegető hangokat hallatva, ott állt a nőstény bivaly, a leölt

  bivalyborjú anyja. Talán ő bíztatta urát-parancsolóját: bosszulná meg a szégyenteljes

rémtettet. A csorda többi tagja a sűrű dzsungelben várakozott, hagyták, intézze el ez a kéttársuk az ügyet Numával, álljanak bosszút a rettentő szarvak.

És a bivaly, mintha csak meg akarná hazudtolni súlyát s tömegét, nagy erővel támadásbalendült. Hogy ily roppant vadállatok ennyire gyorsak tudnak lenni, szinte minden képzeletetfelülmúlt. Az oroszlán azonban nem hátrált, és amikor a bivaly csaknem rajta volt már,félreszökkent, s oldalba kapta a növényevőt. Roppant mancsával odasújtott a feje oldalára,úgy, hogy a bivaly félig megpördült tőle, egy kicsit el is bódult, bődülve roggyant meg, ésrettenetesen vérezni kezdett. Állkapcsa recsegve-ropogva tört szilánkokra. Numa most már végképp nem adta alább; mielőtt Gorgo talpra tápászkodott volna, az oroszlán már a hátántermett. Fogát belevájta a roppant nyak izmaiba, aztán egyik mancsával előrenyúlt, elkaptaGorgo orrát, s úgy hajtotta hátra a busa fejet, hogy abba a gerincnek bele kellett törnie.Ropogtak a csigolyák – s a böhöm állatnak vége volt.

Az oroszlán talpon állt megint, így nézett szembe a nősténnyel. De a bivalytehén nemakarta már fölvenni a harcot Numával; bődült csak egyet, majd elballagott, ott csörtetett adzsungel sűrűjén. Az állatok királya pedig egyedül maradt újabb zsákmányával.

Ezen az estén Numa degeszre ehette magát. De amikor ez megtörtént, nem feküdt lealudni, ahogy más oroszlán, vagy máskor ő maga is tette volna. Valami vonzotta őt, vittetovább azon a titokzatos csapáson, mely észak felé vezetett, s amelyet napok óta követett már.

4.

Vad sodrásban

Fenyegető felhőkkel köszöntött rájuk az új nap. Az esős évszaknak vége volt ugyan, demost mégis mintha valami megkésett vihar készülődött volna ama hatalmas csúcsok mögül,amerre Tarzan és Valthor a Thenar völgyét kereste. Az éj hidegét nem űzte el igazán a reggelinapfény, a két férfi borzongva ébredt a fa magasában.

 – Majd később eszünk – jelentette ki Tarzan. – Előbb kell egy kis mozgás, mászás éskapaszkodás, hogy a vérkeringésünk újra normális legyen.

 – Ha leszünk olyan szerencsések, és találunk valami elejteni valót – jegyezte meg

Valthor.

Page 16: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 16/118

 – Tarzan ritkán éhezik – felelte a majomember. – Tarzan ma sem akar éhesen vándorolni.Ha ő majd odáig jut, vadászni fog, és el fogja ejteni a megfelelő vadat.

A zárt kanyonban haladtak, míg végre Tarzan lelt egy alkalmas helyet, ahol a meredek sziklafalon fölmászhatnak. S így is tettek. Miközben kapaszkodtak a csaknem függőlegessziklafelszínen, Athne szülötte minden lábhelynyi előrejutást követően azt hitte, itt és most ér 

véget az élete, lezuhan a szakadékos mélybe. De szégyellte volna bevallani rettegését, hátinkább mászott. A majomember játszi könnyedséggel vette az akadályt. Végre mindkettenfent voltak a tetőn, ahonnét hatalmas csúcsok felé vezetett tovább az út.

Valthor szíve hevesen vert, s kapkodta csak a levegőt, de Tarzanon a fáradásnak semminyoma nem látszott. Rögtön folytatta is volna útját tovább a gerincen, de akkor társára

 pillantott, és tömören ennyit mondott: – Egy kis pihenőt akkor. – S Valthor boldogan pihent.Aztán egész nap északkelet felé haladtak tovább. Olykor eleredt egy kicsit az eső, és

mindig fenyegette őket valami alaposabb, bővebb felhőszakadás is. De a nagy vihar csak nemtört ki, pedig hosszú volt a nap. Tarzan nem várta meg vadászatával a delet, előbb ejtettzsákmányt, és ettek is; de utána nyomban továbbindultak megint. A hideg, nyirkos levegő, a

felhők mögött rejtőző nap igazán nem ösztönözte őket hosszabb elidőzésre sehol.Késő délután kijutottak egy jókora fennsíkra. Itt a közvetlen közelben nem emelkedtek 

hegyek, ám a távolban annál nagyobb csúcsok ködlöttek. Valthor hirtelen felkiáltott. – Az ott! Megvan! – Szavaiból öröm áradt. – Látod? Xarator!Tarzan is arrafelé nézett, és egy jókora, lapos tetejű hegyet látott a távolban, ami fölött

vörös felhők úsztak. – Hát ez Xarator! – jegyezte meg a majomember. – És akkor Thenar ettől egyenest

keletre van?  – Pontosan – válaszolta Valthor. – És következésképpen Onthar a mi fennsíkunk 

szegélyén túl van, lent, rögtön előttünk. Rajta, gyerünk!Sietve indultak el a sík, füves talajon, s mentek vagy két mérföldet. Akkor végre ott álltak 

a fennsík szélén, alattuk pedig tágas völgy terült el. – Csaknem a déli vége fölött vagyunk most – mondta Valthor. – Mármint Ontharnak.

Arra van Cathne, az arany város. Látod ott a folyó kanyarulatánál azt az erődöt? Cathnegazdag város, de lakói, mint már mondtam, az én népem ellenségei.

Esett az eső, és Tarzan a szürkeségen át valami várost látott arra, amit tényleg fal vettkörül, s az egyik oldalról még a vadon, a másikról a folyó határolta. A házak csaknem mindfehérek voltak, és sok kupola is látszott, tompa-sárga színű. A folyót, mely köztük s a városközt futott, ugyanilyen fakó-sárgás színű híd ívelte át – villogott egy kicsit a késő délutánivihar szürkéjében. Látta Tarzan, hogy a folyó végigfut a völgy teljes hosszán, úgy tizennégy-tizenöt mérföldön át. Vizét a hegyekből leszakadó kisebb folyók táplálták. És a völgyön

ugyanígy végigfutott valami, amit innen a magasból igen határozott vonalvezetésű útnak gondolhatott a szemlélő. A völgynek nagyjából a közepe táján elágazott ez az út: az egyik ága folyót követte, azzal együtt tűnt el aztán a völgy keleti végénél egy keskenyebb kanyonbatorkollva. Közvetlenül alattuk, Onthar északi széléig terjeszkedve, egy lapos sík volt, melyetfák tarkáztak; a folyó túlján, a távolabbi parttól erdőség kúszott fel arra a meredek hegyoldalra, amely Onthart kelet és délkelet felől határolta.

Tarzan tekintete visszavándorolt Cathne városára. – Miért mondod róla, hogy ez az arany város? – kérdezte Valthor. – Hát nem látod az aranykupolákat? – kérdezte társa. – Meg hogy a híd is aranyból van? – Arany festékkel vannak befestve? – kérdezte a majomember   – Tömör arannyal vannak borítva – hangzott Valthor válasza. – Az arany némelyik 

kupolán egy hüvelyk vastagságú, és a hidat, úgy hidd, ahogy mondom, tömör aranytömbökbőlépítették.

Page 17: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 17/118

Tarzannak fölszaladt a szemöldöke a csodálkozástól. Ahogy letekintett erre az olyelhagyatottnak és békésnek látszó völgyre, óhatatlanul azt gondolta: mi lenne, ha ennek amesés gazdagságnak híre menne a civilizált világban. Mennyien áradnának ide! Hogynyüzsögnének, hemzsegnének, odalenne a szép nyugalom. Zene, zaj, gyárak, forgalom lennehelyette. Az üzemek füstös kéményei bizarr ábrákat írnának az afrikai égre, Cathne

aranykupolái füstbe borulnának... – Honnan hozzák ezt a sok aranyat? – kérdezte. – A bányáik a várostól délre vannak, mindjárt a hegyekben – hangzott a válasz. – És hol van Thenar, a te országod? – Onthartól keletre, a hegyek túlján. Látod, ahol a folyó és az út átszeli az erdőt, úgy öt

mérföldnyire a város fölött? A vadon mögött tűnik el mindkettő a sziklák között. – Igen, látom – mondta Tarzan. – A folyó és az út a Harcosok Hágóján át vezet el Thenarba. Egy kicsit északkeletre a

völgy közepétől, ott van Athne, az elefántcsontváros, az én hazám. – Mennyire vagyunk Athnétól? – tudakolta Tarzan. – Úgy huszonöt mérföldnyire – felelte Valthor.

 – Tulajdonképpen indulhatnánk is – jegyezte meg a majomember. – Ebben az esőbenmég menetelni is jobb, mint itt ücsörögni hajnalig netán. A te városodban meg nyilván akadvalami száraz hely, ahol alhatik is az ember, nem igaz?

 – Persze – felelte magától értetődően Valthor. – De hát napvilágnál egy kicsit veszélyesám átvágni Ontharon. Biztos, hogy meglátnak minket Cathne városának kapuőrei. S mivelazok az én népem ellenségei, semmi kétség, ránk támadnak, és vagy megölnek minket, vagyfoglyul ejtenek. Éjszaka sem túl nagy öröm itt a vándorút az oroszlánok miatt. De nappalösszehasonlíthatatlanul rosszabb. Oroszlánok is akadhatnak utunkba, ráadásul az emberek isfenyegetnek minket.

  – De miféle oroszlánokról beszélsz? – kérdezte Tarzan. – Ennyire biztos, hogytalálkozunk velük?

 – Cathne lakosai oroszlánokat tenyésztenek, és sok oroszlán szabadon jár-kel a völgyben – magyarázta Valthor. – Ezt a nagy síkságot, melyet a folyónak ezen az oldalán látsz, úgy isnevezik: Oroszlánok Földje. Sokkal több az esélyünk, ha éjszaka szeljük át.

 – Ahogy óhajtod – felelte Tarzan és vállat vont. – Nekem aztán mindegy, éppenséggelindulhatunk is, meg várhatunk is sötétedésig.

 – Nem valami kellemes itt, persze. – Az athne-i megborzongva mondta ezt. – Hideg azeső.

 – Ismertem én már kellemetlen dolgokat régebben is – jelentette ki Tarzan. – Az eső meg, például, eddig még mindig elállt.

 – Lennénk csak végre Athnéban – sóhajtotta Valthor. – Ott kényelemben volnánk. Apám

házában sok tűzhely van, kandalló-féle. Most is nagy fahasábok égnek, lobog a lángjuk,gyönyörű a fény, és kellemes a meleg mindenütt. – A felhők túlján süt a nap – vágott vissza Tarzan. – De hát mi nem vagyunk a felhők 

túlján. Sajnos, mi itt vagyunk, és a nap itt nem süt, nem lobognak nagy lánggal a fahasábok,és nincs finom meleg. – Ajkán finom mosoly futott végig. – Engem nem melegít, ha tüzekrőlvagy napsütésről társalgunk.

 – Én már csak Athnéról ábrándozom – folytatta kitartóan Valthor. – Csudálatos város, ésThenar szépséges völgy. Thenarban kecskéket tenyésztünk, juhokat legeltetünk, elefántjaink vannak. Thenarban nincsenek is oroszlánok, legföljebb ha áttévednek Ontharból, de azokatmegöljük. A mi gazdálkodóink zöldféléket termesztenek, gyümölcskertjeik vannak, sok szénát kaszálnak, a kézműveseink bőrárukat készítenek. A ruháink kecskeszőrből, gyapjúból

is készülnek, faragómíveseink pedig remekül bánnak az elefántcsonttal és a fával.

Page 18: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 18/118

 – Kereskedünk a külvilággal – folytatta Valthor – és amit veszünk, azért elefántcsonttalés arannyal fizetünk. Ha nem volnának Cathne ellenséges lakói, boldog népnek mondhatnánk magunkat, békében élnénk.

 – Mit vásároltok, mondd csak, és kitől veszitek? – tudakolta Tarzan. – Veszünk például sót, mert az nálunk nincs. Veszünk acélt a fegyvereinkhez, fekete

rabszolgákat, és néha egy-egy fehér nőt is, ha fiatal és csinos. Ezeket a dolgokat egy bizonyosshifta bandától vásároljuk. Ugyanezzel a társasággal üzletelünk emberemlékezet óta. Shiftafőnökök és athnei királyok jöttek és tűntek, de a kapcsolat ezzel a bandával nem változottsoha. Épp őket kerestem, amikor eltévedtem, és egy másik banda kezére kerültem, mint már te is tudod.

 – Cathne népével sosem kereskedtek? – érdeklődött a majomember.  – Egyszer egy évben van egy hét afféle „isten békéje", olyankor nincs köztünk 

háborúság, csak kereskedelem. Adnak nekünk aranyat, élelmiszert és szénát, cserébe nőkért,sóért, acélért, mindama dolgokért, melyeket a shiftáktól szerzünk. Vesznek tőlünk ruhát is,

 bőrt, elefántcsontot, szóval sok mindent abból, amit magunk készítünk. – Cathne lakói – folytatta még – az aranybányászat mellett oroszlánokat nevelnek hadi

célokra és sportjátékokhoz, gyümölcsöt, zöldséget termesztenek. Sok a szénájuk, jók azaranymíveseik, bár kevésbé értenek az elefántcsonthoz. Nekünk az aranyuk és a szénájuk alegfontosabb, s a kettő közül a széna a becsesebb, mert anélkül az elefántcsordáink elpusztulnának.

 – Két nép, ha egyszer így egymásra van utalva, miért háborúzik örökké? – csodálkozottTarzan.

Valthor vállat vont. – Nem tudom. Talán csak megszokás már az egész. De hát, bár előfordul, hogy beszélünk 

a békéről, közben mégis az izgalmakra vágyunk, amiket csak a háború hozhat meg. – Szemefölragyogott. – Azok a rablóportyák! – kiáltotta. – Férfinak való sport az ilyesmi. A cathneiek 

  jönnek az oroszlánjaikkal, vadásznak a kecskéinkre, juhainkra, elefántjainkra és ránk is.Trófeának viszik el a fejeket. Az emberfejek jelentik számukra a legnagyobb értéket.Próbálják elvenni tőlünk a nőket is. És ha ilyesmi sikerül netán, és az adott család kellőképpen

 befolyásos, már áll is a háborúság. – Ha meg ránk jön a sportolhatnék, hát mi megyünk át Ontharba, csak hogy embert

öljünk, rabszolgákat szedjünk. Passzióból. Nőket eladni Cathnénak aranyért, aztán a nőketrablóportyával visszaszerezni, az a legjobb mulatság... Nem, én nem hiszem, hogy örülnénk az örök békének, és Cathne népe ugyanígy lehet ezzel.

Mikor Valthor ezt befejezte, a láthatatlan nap épp süllyedt egyet nyugaton; szállt lejjebbés lejjebb. A sötét, baljós felhők is mélyebbre ereszkedtek, betemették a nagy csúcsokat, és avölgy végét is teljes homályba borították.

 – Gondolom, nemsokára indulnunk kell – mondta a férfi. – Hamarosan leszáll a sötét.Vízmosáson haladtak lefelé, így egy darabig nem látták Cathne városát. A súlyosviharfelhők néha összecsaptak, villámok vágódtak ki sötétjükből, aztán következtek aziszonyú dördülések. A vihar a völgy felső végében tombolta ki magát. Vízözön zúdult azegekből, a hegyek se látszottak függönye mögül.

Mire leértek a völgybe, már őket is utolérte a vihar, és a vízmosás száguldó, mély folyóváváltozott. Hirtelen szállt le az éj is: egy pillanat, és ott álltak vaksötétben. Süketítő lett amennydörgések zaja, az eső pedig tömör, hullámzó üvegnek tűnt, egész óceánnak. A két férfitalán még soha életében nem élt át ilyen rettentő, pusztító vihart.

Egymás szavát se hallották. Valthor csak a villámok fényénél látta, merre is kellmenniük. A völgy füves alján keresztül az aranyváros felé tartottak, hogy ott elérjék az utat,

mely a Harcosok Hágójához viszi őket, Thenar völgytorkolatához.

Page 19: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 19/118

Egyszerre megpillantottak pár fényt, a város ablakait; aztán a villám kihunyt, s jöttmegint a sötétség. De legalább már elérték az utat, s indulhattak céljuk felé – teljes testtelnekifeszülve a szélnek. Tomboló vihar volt ez, elemi csapás, s ahogy egyre inkább aközéppontja felé haladtak, úgy erősödött. Eldöntetlen csatát vívtak a széllel, s néha mindenerejük megfeszítésével is csak egy helyben álltak benne.

Mérföldeken át kellett Herkulesként küzdeniük, a viharisten haragja mintha végképpellenük fordult volna. Dühös lehetett a két vacak kis halandóra – ezek mernek vele ilyenkitartóan dacolni...!? Egyszerre, mintha ez volna a döntő roham ellenük, iszonyatos villámvágott le a közelükbe, s a következő pillanatban akkora víztömeg söpört végig a villámnyomán a széllel, hogy Tarzan és Valthor a földre rogyott.

Ahogy talpra veszkődtek, magasan állt a lábuk körül a víz; szabályos vízáradat rohantkörülöttük a folyó felé. De a vihar ezzel mintha ki is adta volna utolsó erejét, az eső lassanelállt; a fekete felhők hasadékán át előbukkant egy kicsit a hold, s talán csodálkozva nézte akis híján vízbe fúló világot. És Valthor tovább vezette Tarzant a Harcosok Hágója felé. Végetért az esős évszak utolsó nagy vihara.

Az Aranyhídtól, mely Cathne városának bejárata, hét mérföldnyire van a gázló, melyen át

a thenari út a folyó túlfelére vezet. Tarzannak meg Valthornak három órájába telt, mígmegtette ezt a távot, de a végén csak ott álltak a folyó partján.

Kavargó vízár fogadta őket, száguldottak a habok Cathne városa felé. Valthor haboznilátszott.

 – Általában a víz itt alig mélyebb harminc centinél – közölte Tarzannal. – Most pedig egyméter is megvan, úgy nézem.

 – És nemsokára még mélyebb lesz – mondta Tarzan. – A hegyekből még nem értek lemind a kis csorgók vizei. Ezért ha át akarunk kelni egyáltalán, most kell megtennünk.

 – Persze – mondta Valthor – de azért csak keressük meg a legjobb helyet. Kövess, énismerem a járást erre.

Athne fia a vízbe ereszkedett, ám közben a felhők újra összezárultak fönn, és a holdmagára hagyta a világot, sötétbe fúlva. Tarzan követte társát, de a hátát alig látta; s mivelValthor, helyismeretének birtokában, gyorsan haladt, Tarzan nem tudta követni, és hamarosanlemaradt. Sebaj, gondolta, egy ilyen vízfolyáson ő egyedül is átér a túlpartra. Veszélyérzeteszinte teljesen elhagyta.

A víz sodra erős volt, fenyegető, de a majomember izomzatában méltó ellenfélre akadtak e habok. Viszont kiderült, hogy a méternyi mélynek becsült víz derékig ér. És ekkor Tarzanfélrelépett – a gázló vonaláról bele egy lukba. Elvesztette lába alól a talajt, és a víz abban a

 pillanatban sodorni kezdte, ellenállhatatlanul ragadta magával. A dzsungel ura minden erejétmegfeszítette, de hiába.

A sodrás ölelése erősebb volt, mint az ő karjának-lábának minden izma, és a túlpart

helyett a majomember lefelé kezdett sodródni. A vihar istene haragudott volna meg ilyképp?Hogy ha egyszer ő maga kénytelen lemondani mindenféle „továbbiakról", hát efféle gyöngeteremtmények se járjanak sikerrel útjukon? Ugyan ki ismeri igazából az isteneket! Furcsalények. Attól vesznek el, akinek úgysincs, és annak adnak, aki már eleve dúskál. Büntetik,akit szeretnek, és féltékenyek és bosszúállók; emlékeztetnek mindebben azokra, akik tulajdonképpen kitalálták, elméjükben megformázták őket.

Tarzan érezte, hogy a víz sodra ellenállhatatlan, s az ő erejénél messze hatalmasabb erők  játékszere lett ő – nem is próbálkozott már a túlsó parttal, hanem inkább csak a felszínenmaradást tekintette célnak. Ez sem volt könnyű. A száguldó víz gyakran átfordította,megcsavarta a saját tengelye körül, s feje is nem egyszer alámerült. Egyszer úgy úszott, mint a

 balta, fejjel bukva a mélybe, másszor lábbal előre vágtatott az örvények között. Hagyta, és

erejét arra tartalékolta, amikor majd a víz kisodorja az egyik vagy a másik partra. Akkor kellhelytállnia.

Page 20: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 20/118

Tudta, hogy pár mérfölddel Cathne alatt a folyó egy keskeny szurdokba szorul, ott zúgók,zuhatagok következnek, és harminc méteres mélységbe hull alá porzón a víz. Valthor ezt kellőszínekkel ecsetelte, s a szurdok bejáratát Tarzan odafentről maga is látta. Ebból nem kért. Deha odáig nem sikerül kievickélnie a folyóból, hát végzete megpecsételődik. Viszont az is igaz

 – és Tarzan ebben reménykedett -, hogy ezt a bizonyos végzetet sok minden hozta már felé,

egész közel ért a pusztuláshoz, de a legvégén valami mindig megmentette. Most miben bízhat? Ezt hánytorgatni nem lett volna értelme. Sodródott az árral.Azon persze eltűnődött, hogy vajon mi lett Valthorral. Talán az athne-i is itt sodródik 

valahol előtte vagy mögötte. A valóság azonban nem ez volt. Valthor szépen átért a túlpartra,és ott várakozni kezdett. Várta társát, megmentőjét, barátját. S hogy Tarzan nem jött, Valthor elkezdte kiáltozni a nevét. Semmi válasz, csak a zúgó vizek egyhangú moraja és üvöltésefelelgetett.

Valthor akkor úgy döntött, megvárja a hajnalhasadást. Akkor talán kiderül, mi történt.Úgy határozott, nem hagyja cserben barátját. Tarzan nem ismeri ezt a földet, neki kellkalauzolni őt. Nagy bátorság volt ez Valthortól. Hiszen ha Tarzant veszély fenyegeti Onthar földjén, akkor őt, az athneit, akinek Cathne város lakói ős-ellenségei, a biztos halál várja. Deazért csak maradt, várt.

Eltelt a hosszú éjszaka; virradt. És Valthor nyomát se látta Tarzannak – se a köveken, se a

túlparton. Él-e, hal-e? Csak annyi látszott biztosnak, hogy Tarzant elsodorta az ár. Valthor nagyot sóhajtott, végső reménye foszlott szét. Aztán nehéz szívvel bár, de feltápászkodott,

Page 21: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 21/118

hogy továbbinduljon a Harcosok Hágója felé, mely mögött ott várta őt a hazája, a szépségesThenar-völgy... De nem így szeretett volna megérkezni.

5.

Az aranyváros

Tarzan küzdött a vad árral, s közben végképp elvesztette minden időérzékét. Olyan voltez az élethalálharc, mintha egész életében itt küzdött volna. De most már fenyegetett a gyorsvég, s valahogy ezt kellett volna elodáznia – de hogyan? Ez elől kellett volna menekülnie – miképp? Merő ösztönös reakciói maradtak csak, gépies erőfeszítésekre volt lehetőségecsupán. A hideg víz kimarta az igazi életerőt mind a testéből, mind az agyából,, izmaibólcsakúgy, mint a gondolataiból, de a vereséget nem bírta volna beismerni. Öntudatlanul is ezellen küzdött. Ösztönei, végső tartalékai vezették. Hagyta. Ez volt a legtöbb, amit tehetett. Ezvolt még a legnagyobb életbölcsesség, ami megmaradt neki.

Sodorta őt a víz, néha egyik vagy másik partnak egészen a közelébe. Megtévesztően,mert ahogy kezét nyújtotta kapaszkodóért – ez ködképnek bizonyult, vagy azonnaltovaragadta a halálos ár. De nem adta fel. És egyszer csak... valami megmaradt a keze közt.Ág, gyökérvég? Ebbe már kapaszkodhatott végre, és erejének végső megfeszítésével kijjebb skijjebb vonszolta magát a part felé.

Egyszerre, akár ha csoda folytán, elkezdett visszatérni belé az élet. Az öntudat hozta mege fordulatot, az, hogy érezhette, nem gyenge mégsem a keze, ha van mit szorítania! Már kétkézzel fogta ezt a megmentő valamit, egy kúszónövény gyökérindáját, és húzta ki magát avízből, mely testét a halálba sodorta volna. Mászott kijjebb s kijjebb a partra. Végre a parton

volt, szárazon, még ha négykézláb is; de túl a vízáron, ezen az egy veszélyen.Megrázta magát, akár egy nagy oroszlán. Megpróbált körülnézni, lát-e valamit. Minthahalvány fények derengtek volna a bozóton át. Ahol fény van, ott emberek is vannak,következtetett Tarzan. Elhatározta, hogy óvatos földerítésbe kezd.

Tudta, hogy végül azért átkelt a folyón, és hogy nagyon messzire sodródott a gázlótól.Vajon Valthorral mi lehet, tűnődött megint. Elhatározta, hogy ha a fények eredetét kideríti,elindul visszafelé a folyó mentén, hátha társára akad. Bár leginkább attól félt, hogy az athne-itis elsodorta az ár.

Pár lépés után a majomember szó szerint falba ütközött, és a fény is eltűnt. Tarzanméregette a falat – magasabb volt annál, semhogy tetejét helyből elérhette volna a kezével. Dea falak nemcsak megálljt parancsolóak, hanem csábítóak is, hogy másszunk át rajtuk. És a

dzsungel ura ennél a falnál pontosan ezt érezte.Hátrált hát, aztán jól nekifutott, ugrott, és már el is kapta a fal felső szegélyét. Afelhúzódzkodás művelete nem okozott neki nagy gondot. Fent elhelyezkedett lovaglóülésben,és megpróbált körülnézni. Ez már nehezebbnek bizonyult, mert a sötétséget alig egy kisfényfolt törte meg, úgy tizenöt-húsz méternyire tőle. Ez volt minden; kevés egy kíváncsielmének. Hát csöndesen leereszkedett a fal túloldalán, és nesztelenül elindult az ismeretlentérben. Óvatosnak kellett lennie, mert meztelen talpa alatt kőlapokat érzett, és ebből tudhatta,hogy valami udvaron jár.

A fény forrásához igyekezett. Úgy félúton járhatott, mikor a búcsúzó vihar egy távolivilláma még egyszer– megvilágította a színteret, s így Tarzan kivehette az előtte álló alacsonyépület körvonalait. Egyetlen világos ablak... kapubemélyedés, melyben egy emberalak állt...

semmi kétség, a villámfényben ez az ember ugyanúgy észrevette Tarzant, ahogyan az őt.

Page 22: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 22/118

A csendet e pillanatban máris megtörte egy rézgong borzasztó hangja. Az ajtó hirtelenkipattant, és fáklyás férfiak rontottak ki az épületből. A majomember a vadak ösztönösreakciójával futásban keresett volna menedéket, de meglátta, hogy kétfelől, más ajtókon át isfegyveresek, fáklyások rontanak felé.

Megértette, hogy itt a harc is céltalan. Tarzan megállt, karját összefonta, és várta, hogy

minden oldalról körülvegyék őt. Talán a kíváncsisága is ezt súgta neki, hiszen most már látniszerette volna, miféle emberek földjére tévedt. Afelől nem volt kétsége, hogy ez azaranyváros. Képzelete máris lángokat vetett... És ha rátámadnak, majd harcol; ha fogságbavetik, majd megszökik. Tarzan, akinek magabiztos öntudata pontosan megfelelt testeméreteinek, mindig így gondolkodott, képtelen volt másképp.

A fáklyák fényénél annyit már látott, hogy ez tényleg egy kőlapos udvar. Négyszögalakú, három oldalról épületek övezik, a negyedik oldalt az a bizonyos fal zárta. Körülbelülötven ember állta körbe ezen az udvaron, valamennyiüknél dárda volt, s a dárdák gonoszhegye fenyegetően irányult feléje.

 – Ki vagy? – kérdezte harsányan az egyik harcos. A nyelvet Tarzan ismerte már: Valthor nyelve volt. íme, közös a beszéd is a két ellenséges város, Athne és Cathne között.

 – Idegen vagyok itt, és a messzi déli vidékről érkeztem – válaszolta a dzsungel ura.  – És mit keresel itt, azt mondd meg, Nemone palota– falai között? – A kérdés

fenyegetően hangzott, a hang vádló volt. Tarzan érzékelhette belőle, hogy itt idegennek lennimár önmagában is bűn. Ezért már bárkit megvádolhatnak – de mivel? Annál érdekesebb ahelyzet, gondolta Tarzan. Nem is szólva arról, hogy már a hallott név – Nemone! – isfelcsigázta érdeklődését.

 – A folyón akartam átkelni, sokkal feljebb – magyarázta -, de elsodort a vízár. Merővéletlen, hogy itt kötöttem ki. Azt se tudom, hol vagyok.

A férfi, aki eddig vallatta, megvonta a vállát. – Jó – mondta végül -, gyere. Nem az én dolgom, hogy megtudjam felőled az igazságot.

Mozgás! Esélyt kapsz, hogy egy tisztnek is elmondd a históriádat, de hogy el is hiszi-e aszavaidat, az kérdéses.

Ahogy a férfiak az egyik épület felé kísérték Tarzant, a majomembernek az volt a benyomása, hogy ezek az emberek inkább kíváncsiak, mint ellenségesek. Nyilvánvalónak látszott, hogy ezek közönséges harcosok csupán, felelősségük csak őrzés és küzdés dolgábanvan, komolyabb ügyekben dönteni a tisztjeik dolga. Akik aztán, Tarzan sejtette, vele ismásmilyenek lesznek.

Alacsony mennyezetű, nagy helyiségbe vezették a majomembert. Durván ácsolt lócákatés asztalokat látott. A falakon fegyverek lógtak, dárdák és kardok; és arannyal kivertelefántbőr-pajzsok is voltak ott. Ám e furcsa helyiségben más dolgok is felhívták magukra amajomember figyelmét: állatfejek, kecskék, birkák, elefántok és oroszlánok koponyái. És

ezek között, mintegy komor fenyegetésként, emberfejek is sorakoztak. A látványrólTarzannak eszébe jutott mindaz, amit Valthor mesélt neki Cathne városáról.Két férfi a helyiség egyik sarkába vezette Tarzant, miközben egy harmadikat máris

menesztettek, hogy értesítse a tisztjüket, mi történt. A többiek látható közönnyel kezdtek amaguk ügyeivel foglalkozni, fegyvereiket tisztogatták, halkan beszélgettek. Tarzan közbenalaposabban szemügyre vehette rabtartóit.

Jókötésű férfiak voltak, semmi kétség, némelyek még előnyös külsejűek is, ámintelligencia nem sugárzott az arcukról-szemükből, valamennyien inkább brutálisnak látszottak. Sisakjuk, zekéjük, kar-és bokaperecük elefántbőrből vagy aranyból volt, és mindrőloroszlánsörény fekete csimbókjai lógtak, sőt a fegyverekről, a pajzsokról is. Az elefántbőr zekék szabása, elefántcsont díszeik hasonlóak voltak Valthoréihoz. Mindegyik pajzs közepén

 jókora masszív aranylap ékeskedett. Minden közönséges harcos fegyverén egész vagyonnyikincs volt.

Page 23: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 23/118

Tarzan rezzenetlen, de mindenre kiterjedő figyelemmel szemlélte ezt, ám akkor kétharcos lépett be. Abban a pillanatban tökéletes csend támadt, mindenki moccanatlanfegyelemmel várta, mi következik. Tarzan jól láthatta, hogy ők tehát a tisztek, de atiszteletadás jelein kívül a jövevények ékesebb ruházata is elárulta neki ezt. Mert a sisakjuk,zekéjük, kar-és bokaperecük egy ízig arany volt és elefántcsont, s csakígy kurta, tőrszerű

kardjuk markolata, tokja, öve is. Tündökletes jelenségek voltak a komor szobafal előterében, smellettük a közkatonák díszes viselete is viszonylag puritánnak tűnt.A két tiszt egyike most valami parancsot adott ki, mire a közkatonák mind hátrahúzódtak.

Akkor a két jövevény letelepedett az asztalhoz, és úgy rendelkeztek, hogy őrei vigyék odaelébük a foglyot.

Ahogy ez megtörtént, a tisztek, immár közelebbről, alaposabban méregetni kezdték őt. – Mit keresel Ontharban? – hangzott az első kérdés. Nyilvánvalóan ez a tiszt volt a

magasabb rangú; továbbra is ő folytatta a faggatást.Tarzan válaszolgatott. Igazat mondott, de a két tiszten látszott, hogy nem nagyon hisznek 

neki. Úgy tűnt, hogy már van valami előzetes elképzelésük az ő felbukkanásáról, és ezen nemhajlandók változtatni.

 – Nem látszik Athne szülöttének – jegyezte meg akkor a fiatalabbik. – Az még nem jelent semmit – torkolta le a főnöke. – Egyik mezítelen ember olyan, mint

a másik. Ha úgy öltözik fel, ahogy te, hát akár azt hiheted róla, hogy az édes unokatestvéred. – Jó, talán igazad van, de akkor mit keres itt? Nincs olyan athnei, aki fogja magát, aztán

egyedül átjön Ontharba. Hacsak... – itt szünetet tartott -, ha nem azért küldték, hogymeggyilkolja a királynőt.

 – Gondoltam is erre – hagyta rá az idősebb. – Hiszen elképzelhető, hogy odaát nagyondühösek azért, ami a legutóbbi athnei foglyokkal történt, és olyannyira hibáztatják a királynőt,hogy még a megölését is megpróbálják.

 – Mi másért merészkedne be egy idegen így, egy szál egyedül, a palotakertbe? Tudniakell, hogy halálnak halálával lakol, ha elfogják.

 – Persze, és ez az ember kész is lett volna meghalni, csak előbb meg akarta ölni akirálynőt, mártírja akart lenni Athne ügyének.

Tarzant szinte már szórakoztatta ez a meghitt társalgás. Ahogy ezek ketten ilyenkönnyedén holtbiztosra veszik, hogy amit ők gondolnak, az az igazság. De ez épp elég bajvolt reá nézve; s Tarzan tudta, hogy ez az enyhén szólva egyoldalú megítélés – és azítélkezés! – végzetes lesz a számára. Másra nem számíthat: halálra csupán. így hát megszólalt.

 – Uraim, dehogy vagyok én athnei – mondta. – Messze délvidék fia vagyok én. Engemegy végzetes baleset sodort csak ide. Nem vagyok én ellenség. Dehogy akartam megölni akirálynőtöket. A mai napig azt se tudtam, hogy létezik a ti városotok.

Ez, Tarzan mércéjével mérve, komoly, hosszú szónoklat volt. Csak az volt a baj vele,

hogy maga is érezhette, rabtartóit egy szemernyit se tudja meggyőzni vele. Mégis, ha bármiben reménykedhetett, az csak a szó ereje volt. Mert hátha... igen, hátha csoda történik.Szerette volna megnyerni a bizalmukat, megismerni őket, aztán továbbállni szépen, szabadon,elevenen. Ha bebörtönzik, aligha fog mást látni, mint börtönfalakat belülről. És amikor majdszökik – hát kívülről. S neki ez kevés lett volna.

Furcsa szerzet az ember, s Tarzan ne tudta volna ezt? Hiszen csaknem annyi embertlátott, ahány vadállatot, s ő mindenkit gondosan tanulmányozott is, ha már egyszer látta. Mosta két vallatónak szólt minden figyelme. Az volt a benyomása, hogy az idősebb korlátlanuralkodáshoz szokott, parancsolgatáshoz, véleményével szemben nem élhetett megellenvélemény, s ezt az alakot Tarzan a vadállatokra jellemző ösztönnel máris utálta.

A fiatalabb viszont egészen másfélének látszott. Inkább intelligens volt, és nem

fondorlatos. Megjelenése is nyíltságról, őszinteségről tanúskodott. A majomember úgy vélte:ez a férfi bátor is, becsületes is. Persze amit az, idősebbik mondott, azzal ő jószerivel az

Page 24: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 24/118

utolsó szóig egyetértett – mert mi mást tehetett. De ott az a nagyon éles megfigyelése, hogyTarzan aligha lehet athnei. S nem elég ez? Felettesével úgysem ellenkezik nyílt színen.

Ő pedig hiába tudta jól, hogy a fiatalabb férfi a sokkal kisebb hatalom és tekintély, mégishozzá intézte szavait. Mert ebben a fiatalabb tisztben esetleges szövetségesét látta-remélte. Azidősebbtől azért nem remélt semmit, mert érezte: azt csak akkor befolyásolhatná, ha annak is

ez állna az érdekében. Tehát a fiatalabbhoz e kérdéssel fordult: – Azok az athneiek... ilyenek, mint én?A fiatalabb egy pillanatig tétovázott, aztán őszintén, kereken kimondta:

 – Nem, dehogy. Te egyáltalán nem hasonlítasz senki emberfiára, akit én eddig láttam. – A fegyvereik olyanok, mint az enyémek? – kérdezte a majomember.A helyiség sarkába mutatott, ahol a fegyverei voltak, tekintenék meg őket. Most még az

idősebb tiszt is érdeklődést mutatott. – Hozzátok ide a holmiját!Egy férfi odavitte mindet. A két tiszt vizsgálgatni kezdte az asztalra fektetett dárdát, íjat,

a nyilakat, a lasszót, a kést, egyenként, mély érdeklődéssel. – Nos, ezek olyanok, mint az athneiek dolgai? – kérdezte Tarzan nyomatékkal. Persze

tudta ő, hogy nem olyanok, de nem akarta elárulni, hogy neki a legcsekélyebb köze is voltmár az athneiekhez, az aranyvárosiak ellenségeihez.

 – Nem, hát nem olyanok – ismerte el a fiatalabb férfi. — Mit gondolsz, Tomos, ezmicsoda lehet? – kérdezte idősebb társát, és Tarzan íjára mutatott.

 – Valami csapda lehet, tőr, hurok-rendszer – vélekedett a rangosabb tiszt. – Nyilvánkisállatokat fog vele, vagy ilyesmit.

 – Ej, adjátok csak ide – javasolta Tarzan. – Majd én megmutatom... elmagyarázom, hogykell használni.

A fiatalabbik már nyújtotta is neki az íjat. – Vigyázz, Gemnon! – óvta a Tomosnak szólított idősebb tiszt. – Ez trükk lehet. Még a

végén így kerül olyan fegyver birtokába, amellyel megölhet minket. – Ezzel aligha – válaszolta az ifjabbik. – Nézzük inkább, hogyan használja. Rajta, mutasd

meg... hogy is hívnak, mit mondtál? – Tarzan – felelte a dzsungelbéli lord. – A dzsungel ura. – Rajta hát, Tarzan. De nehogy ellenünk fordítsd, azt mondom.A majmok Tarzanja bólintott, aztán hátrált egy kicsit. Előhúzott a puzdrából egy vesszőt,

a húrra illesztette, majd körülpillantott. A falon, a terem távolabbi végében volt egy tátott  pofájú oroszlánfej. A majomember célzott, kezének villámgyors mozdulatával már röppentette is nyilát...

Minden szempár reá szegeződött a helyiségben. A harcosok, a tisztek ámulva nézték,hogy a vessző már ott áll, rezegve mered a tátott oroszlánpofában. Akaratlanul is kiáltás tört

fel valamennyi torokból, a meglepetés és tetszés hangja.  – Vedd el tőle ezt a micsodát, Gemnon – rendelkezett az. idősebb tiszt. – Nem biztonságos, ha ellenség kezében ilyen fegyver van itt.

Tarzan akkor már vissza is lökte az asztalra az íjat, s mellé a tegezt. – Nos hát – kérdezte -, Athne lakóinak van ilyen fegyvere?  – Be kell vallanom – mondta Gemnon -, senki emberfiánál nem láttam még ilyen

fegyvert, és a dolog elvét sem ismertem. – Akkor már ez is bizonyítja, hogy nem vagyok athnei – szögezte le Tarzan, most

Tomoshoz intézve szavait. – Mindegy, hová való vagy – jelentette ki a rangosabb tiszt. – Ellenség vagy, ennyi elég.A majomember vállat vont, aztán semmit se szólt. Elérte mindazt, amit elérhetett. Biztos

volt benne, hogy már mindketten tudják: nem athnei ő és hogy Gemnon, a fiatalabbik valami

Page 25: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 25/118

rokonszenvet is érez iránta. Ebből talán még lehet valami haszna, de hogy mi lesz az, ő magasem tudta.

Gemnon most odahajolt Tomoshoz, aztán suttogni kezdett a fülébe. Nyilvánvalóan javasolt valamit. De az idősebb férfi, aki végig eléggé türelmetlenül hallgatta, csak tiltakozotta végén.

 – Nem és nem – mondta egyértelműen. – Ilyesmit nem engedhetek meg. A királynő életetúl drága ahhoz. Efféle fickók nem sétálgathatnak szabadon a mi városunkban. Bezárjuk őtéjszakára, ennyit tehetünk. Aztán majd holnap határozunk sorsa felől. – Akkor az egyik harcoshoz fordult. – Vidd ezt az embert az erős házba – parancsolta -, és gondod legyen rá,hogy meg ne szökhessen.

Azzal fölállt, elindult kifelé, és a fiatalabb férfi máris ment utána. Ahogy eltávoztak, azaltiszt, akire Tarzant rábízták, kíváncsian lépett oda az íjhoz, és vizsgálgatni kezdte.

 – Minek nevezed ezt a dolgot? – kérdezte aztán. – Ez íj – mondta a majomember. – Azaz nyíl... – folytatta, mert a következő kérdés is

megformálódott már a katona száján. – A nyilak ezek a vesszők, és ez az íj. – És ez az íj... gyilkos szerszám? A nyilakkal meg lehet ölni egy embert?

 – Nyílvesszőkkel én már embert is, oroszlánt is, de még elefántot és bivalyt is öltem – közölte a dzsungel ura.

Az altiszt csak nézett, és a többiek is mind ámultak. – Meg akarod tanulni a használatát? – kérdezte akkor Tarzan.Talán, gondolta, egy kis kedvesség, előzékenység nem árt. E pillanatban nem gondolt

szökésre. Ezek az emberek túlságosan is érdekelték, az aranyváros nagyon is vonzotta afantáziáját. Mindent a maga idejében.

A férfi megérintette a szerszámot, de még habozott. Tarzan sejtette, hogy leghőbb vágyaegy kis próba, ugyanakkor fél a tiszttől, aki egyáltalán nem ilyesmit parancsolt neki. Tarzanúgy gondolta, segít neki, elkérte hát tőle a fegyvert.

 – Egy pillanat az egész – magyarázta a majomember.Csak megmutatom, hogyan kell...Az őrök főnöke tétovázva adta be a derekát.

 – Na, látod – mondta Tarzan. – Megfogod... így ni. És ide helyezed a nyílvesszőt. – Mutatta. – Kérlek, küldd arrébb az embereidet. Lőhetsz egyet. Az oroszlán lejére célozz.Tessék. A húrt megfeszíted, ahogy csak bírod. Hátrahúzod, és...

Azzal átadta a szerszámot az erőteljes, csupa izom férfinak, és segítette a kezét.ígéretesnek indult a dolog. Az altiszt megfeszítette a húrt, lőtt... és a vessző pár lépésnyire aföldre hullt előttük.

 – Gyakorlat teszi a mestert – mondta a majomember szerényen. – Biztos van valami trükkje – makacskodott az altiszt. – Azt mutasd meg, akkor majd

nekem is biztos jobban sikerül.A többiek már sutyorogni kezdtek. Megvolt a véleményük. Egyikük ki is mondta: – Rettentő erősnek kell lenni ehhez a fegyverhez, én úgy látom. – Althides épp elég erős – védte az altisztet egy másik. – Erős, de ehhez nem elég erős.Althides, az altiszt feszült figyelemmel követte Tarzan minden mozdulatát. Láthatta,

milyen könnyedén feszíti ki a húrt a majomember, s a nyílvessző is mennyire leheletszerűtermészetességgel röppen, s köt ki az oroszlán pofájában, az előző nyíl mellett.

Csak bámult, s a többiek is csodálattal nézték Tarzant. Ezúttal a lelkesedés, az elismerésegyértelmű kiáltása harsant az összes torokból. íme, ha nincsenek jelen a följebbvalóik, azemberek képesek valóban embernek lenni.

Althides csak vakarta a fejét.

Page 26: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 26/118

 – Eddig rendben, de most be kell hogy zárjalak, sajnos. Különben az öreg Tomos fejemetveszi. De az biztos, hogy gyakorolni fogok ezzel az íjjal, és remélem, látni fogod azeredményt. Ugye, biztos, hogy nincs benne semmi trükk?

  – Semmi – mondta mosolyogva Tarzan. – Készíts magadnak egy könnyebb íjat,meglátod, azzal remekül fog menni a dolog. Vagy hát... ha kedved tartja, hozz nekem

alapanyagot, én majd gyártok neked egyet. – Rendben, elfogadom – vágta rá Althides. – De most gyere.Tarzant az őr átkísérte az udvaron a másik épületbe. Itt kapott egy „szobát", amelyben,

mint az őr fáklyájának fényénél láthatta, már volt valaki. Az őr rájuk zárta a súlyos ajtót, s ottmaradtak a vaksötétben. Tarzan hallotta, ahogy a léptek elhalnak kinn a folyosón.

Társát nem láthatta, de hallotta a lélegzést. Kíváncsi lett, vajon kivel záratta össze a sorsezen a különös helyen, az aranyváros tömlöcében.

6.

A férfi, aki istenre taposott

A fáklya nélkül tényleg szuroksötét lett a cellában. Tarzan mégsem vesztegetett egyetlen pillanatot sem, hogy a teret töviről-hegyire megvizsgálja. Eljutott így az ajtóig. Ez szilárd,vastag deszkákból volt összeácsolva, s szemmagasságban volt rajta egy kis kémlelőnyílás.Zárai, kulcslyukat belülről nem érzett rajta, és Tarzannak sejtelme sem volt arról, vajonkívülről hogyan zárják, rögzítik az ajtót.

Akkor aztán a falak mentén indult el. Azt már tudta, hogy lakótársa egy lócán ücsörög azegyik távolabbi sarokban; végig hallotta a lélegzetvételét. S a cella vizsgálata során egyre

közelebb jutott ehhez a fogolyhoz.Tarzan egy ablakot is fölfedezett magasan a hátsó falba vágva. Apró ablak volt, s nemlehetett tudni, hová nyílik, belső udvarra, netán az épület más zárt terébe. De hát menekülniezen az ablakon át már azért sem lehetett volna, mert ember rajta át nem férhetett.

Tarzan az ablakszemle során meghallotta, hogy az idegen végre mocorog a szemköztisarokban. A lélegzetvétele is hevesebb lett, mintha ideges lenne az illető. Végre megszólaltegy hang is az éjsötéten át:

 – Mit csinálsz? – Körülnézek a cellában – mondta a majomember. – Minek? Menekülni ne is próbálj – folytatta a hang. – Innen te majd akkor jutsz ki, ha

visznek. És ugyanez vár rám is.

Tarzan erre nem felelt. Mit mondhatott volna, s különben sosem volt kenyere a sok  beszéd, ő most ezt a teret akarta körbevizsgálni. A negyedik, egyben utolsó falnál tartott.Semmi használható eredmény. Kicsiny, négyszögletes cella volt ez, akár a többi hasonló.Egyetlen falóca, egyetlen zárt ajtó, egyetlen ablakocska.

Tarzan is odament a lócához, leült. Fázott, éhes is volt jócskán, félni azonban nem félt.Még így se. Végiggondolta, mi minden történt napszállta óta. A gázló, a folyó sodró árja, afal, az őrök, a kihallgatás, az íj históriája, és most ez a cella. Talán azt az egyet egy kicsit

 bánta már, hogy nem próbált megszökni, mielőtt ide bezárták volna. Mert – amúgy vadállatmódra – nem bírta a fogságot. S a szabadulás reménye ebből a zárkából valóban csekélynek látszott. De hát ez volt a tényállás: itt van ő, bezárva, és nem tehet mást, csak amitkörülményei engednek, azt viszont muszáj megtennie. A körülményekből mindent ki kell

hozni, ki kell kényszeríteni a végsőket. Egyszer majd csak kiengedik, legalábbis az ajtótrányitják. S akkor dől el minden. Ha barátsággal közelítenek hozzá, elfogadják, mint jövevény

Page 27: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 27/118

utast, az a legjobb, a legszebb. Ha nem, hát akkor el fog szökni. Legalábbis meg fogja próbálni. De csak akkor.

A sarokban ücsörgő ember hirtelen megkérdezte tőle: – Ki vagy te, mondd? Ahogy behoztak, a fáklyafényben láttam, nem vagy se cathnei, se

athnei. – A hang érdes volt, tulajdonképpen nyers, bárdolatlan, és inkább követelőző, mint

kíváncsi. S ez nem is tetszett Tarzannak. – Hé, mi baj van? – dörmögte a fogolytársa. – Süket vagy, pajtás, vagy mi van veled? – És hallatszott, hogy már dühös, ahogy ezt mondja.

  – Nem vagyok süket – felelte higgadtan a majomember. – Épp ezért nem kellüvöltöznöd... — és hozzátette: – pajtás.

A másik egy pillanatra elnémult ettől. Aztán más hangnemben folytatta már. – Hosszú ideig osztozunk ezen a zárkán – mondta -, miért haragudnánk egymásra rögtön

az elején. Legyünk barátok, egy a fizetség. – Ahogy akarod; ahogy mondod – közölte Tarzan –, úgy legyen. A cellában vaksötét

volt, ő azonban önkéntelenül is vállat vont; ezen aztán csaknem el is mosolyodott. – Nevem Phobeg – hangzott a sarokból. – Hát te ki vagy?

 – Tarzan – felelte a majomember. – De nem Cathnéból? Nem Athnéból? – Nem. Én egy délvidéki ország fia vagyok, – Legjobb lett volna, ha maradsz is akkor délen – felelte Phobeg. – Vesztedre jöttél csak 

ide... tényleg, hogyan is keveredtél te Cathnéba?  – Eltévedtem – ismerte be a majomember. Ezzel körülbelül igazat is mondott.

Részletesebben nem akart beszámolni az életéről, saját magáról. S ha voltak ilyenek, aszándékairól sem. – Elfogtak a folyó közelében. Elragadott az ár, kimásztam, aztán ha már annyira benne voltam, a kerítésen is átkapaszkodtam, és kiderült, hogy ez itt a királynő

 palotabirtoka. Hát ennyi történt. – Szóval azt hiszik akkor, hogy Nemonét jöttél meggyilkolni! Szép kis dolog vár rád.

Mert megnyugtatlak: teljesen mindegy, azért jöttél-e vagy sem, ha egyszer ezek itt hiszik rólad.

Tarzan ugyan nem nyugtalankodott, mégis megkérdezte: – Ezt meg hogy érted? – Egyszerűen. Meg fognak ölni. Ha nem így, hát amúgy – magyarázta Phobeg. – Már 

ahogy Nemone úrnői szeszélyének épp megfelel. – Nemone... ő itt a királynő, ugye? – kérdezte a majomember. – Az isten szent sörényére, hát persze, de ha még csak annyi lenne! Ő itt minden! – 

kiáltotta Phobeg. – Ilyen királynője nem volt még Ontharnak vagy Thenarnak, és nem is lesz,az idők végezetéig. A nagy vadállat szent fogaira! Hát neki ugrál itt mindenki, pap, katona,

tanácsnok. – De hát miért akarna ő elpusztítani engem, az ártatlan idegent, a gyanútlan jövevényt? – faggatta a lócán ülőt Tarzan.

 – Mi nem őrizgetünk fehér foglyokat, csak feketék kellenek ide, rabszolgák. Mármost,  persze, ha nő lennél, nem ölnének meg, és ha csinos, szép testű nő volnál, akkor mégluxuséletre is számíthatnál, pajtás. Feltéve, hogy nem lennél túlontúl szép és gyönyörűséges – tette hozzá. – De csak férfi vagy. Hát meg kell halnod. És meg is fogsz, hogy kéjesencsiklandozd a kínhaláloddal a királynő unatkozó kedélyét és szeszélyét.

 – Jó, de mi lenne egy túlontúl szép és gyönyörűséges nő sorsa itt, és főleg miért? – tudakolta a majomember.

 – Hát elég lenne, ha Nemone egy pillantást vetne arra a nőre, és máris meg volna

 pecsételve a sorsa. A királynő árulásnak tartja, ha bárki akár csak gyaníthatóan is szebb vagy

Page 28: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 28/118

szebb lehetne nála. Ej, hát a férfiak a szép lányaikat, szép feleségüket mind rejtegetik előle.Idegen foglyot rejtegetni azonban... hidd el, senkinek se lenne kedve s bátorsága itt.

 – Különös dolgok történnek itt – folytatta Phobeg. – Egy férfinak például olyan rút afelesége, hogy napvilágnál ki sem engedi az utcára... és azt állítja, hogy azért, mert Nemoneféltékeny lehet rá. De egy másik férfi, akit ismerek, tényleg azért vigyázott ilyen nagyon, mert

szép volt a felesége, igazi szépség. Ennek ellenére a királynő egy nap meglátta az asszonyt. Éselrendelte, vágják le az orrát és a két fülét. Hát inkább vagyok randa férfi, mint szép nőCathne városában.

  – A királynő tényleg olyan szép? – kérdezte Tarzan. – Ej, a magasztos istenállatkarmaira, esküszöm, hogy gyönyörű. A legszebb nő a világon.

 – Ismervén szokásait és eljárásmódját – mondta erre a majomember -, nincs kétségemfelőle, hogy ebben a ti országotokban tényleg ő a legszebb nő. És nyilván az is marad, amígkirálynőként ül a trónon.

 – Vigyázz, félre ne értsd, amit mondtam – intette Phobeg -, mert Nemone valóbangyönyörű nő. Csak épp – lette hozzá suttogóra fogott hangon -, tudod, ez egy nőstény sátán.Ez a dög még azokat is elintézi a végén, akik híven szolgálták, bizony. De el ám.

 – És te miért kerültél ide? – kérdezte most már a majomember. – Tudod, véletlenül ráléptem istenre – adta meg a magyarázatot a rab.A férfi sok fura mondása felkeltette Tarzan figyelmét, s azokat a káromkodásokat is

furcsállotta, melyekkel rabtársa a mondókáját fűszerezte néha. De ez az utalás, az „istenre"vonatkozó, ez már valóban elképesztette... volna, ha a dzsungel ura nem szokta volna megéletének megannyi tarka színhelyén, hogy a legbizarrabb dolgokat is legföljebb érdeklődésselkell fogadni, sosem megütközéssel; izgulni meg aztán végképp nem kell. Most is, bár tulajdonképpen egy szót sem értett, készségesen azt kérdezte:

 – Igen, és akkor ezért büntetnek most így?  – Hát, hogy mivel büntetnek, azt még nem döntötték el – hangzott a válasz. – 

Megtörténhet, hogy Nemone kielégül más szórakozásokkal, akkor egyszerűen szabadonengednek. Vagy a tárgyalásomon vétlennek minősítenek, és mehetek, Cathnéban, amerrelátok. Ám az sokkal valószínűbb, hogy „próbatétel" vár majd rám. Ez véres mulatság, de hát

 Nemone többnyire telhetetlen, ha ilyesmiről van szó, s e dolgokra kéjesen készül.  – Elképzelhető – folytatta Phobeg -, hogy ártatlanságom bizonyítására párviadal

következik. Esetleg egy másik harcossal. Akkor nyilvánvalóan ő fog bűnösnek bizonyulni, azellenfél, mert nálam különb kardvívó és dárdavető nem akad e hazában. Sokkal rosszabbak azesélyeim, ha oroszlánt szabadítanak rám. De ennél is reménytelenebb, ha valaki Xarator tűzokádó torkával kerül szembe. Ott csak a hegy lehet az ártatlan, és az ember a vétkes.

Bár Valthor alaposan megtanította Tarzant az itteni nyelv rejtelmeire, s lényegében igenegyszerű szókinccsel fejezte ki gondolatait a helybéli, a majomember számára az egész dolog,

úgy, ahogy volt, „kínai" maradt. El nem képzelhette volna normális ésszel, hogyan függ összea királynő kéjérzete vagy mulatsága az igazságszolgáltatás ilyen vagy amolyan útjával-módjával; azaz hogy derengett agyában valami nem is oly ködös elképzelés, ezt azonban adzsungel nemes lordja szerette volna inkább amúgy visszakézből rögtön elutasítani. Egy„hölggyel" ne járjon együtt ily képzet... Csak hát másképp hogyan érthette volna? Ezért voltaz inkább, hogy „nem értette".

Egyre töprengett, mi lehet az egész mögött, és elképzelte az örökké tüzet okádó Xaratort  – amikor elnyomta az álom. A fizikai megpróbáltatás még a dzsungel urának erejét iskikezdte; s ahogy végigdőlt a lócán, már aludt is... És messze délen egy másik dzsungelbélivadállat is nyugovóra tért. Ott ugyanúgy tombolt a vihar, de egy sziklás menedék védelmetnyújtott ellene. S másnap hajnalra a fekete felhők, már ahogy szokásuk, a semmiségbe

vesztek, helyettük nap ragyogott az égen. A fekete sörényű, aranyszőrű oroszlán büszkénmegrázta magát, lejét felszegte, és királyként üdvözölte a világosság új beköszöntét.

Page 29: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 29/118

Beszippantotta a friss hajnali levegőt, és farkával elégedetten rajzolt egy kört. Felmérte,mily határtalan is az ő birodalma; mert az állatok királya számára már csak saját birodalomvolt minden táj, minden földi zúg vagy szeglet, ahol épp lenni méltóztatott; éppen ezért voltkirály, ezért volt abszolút uralkodó a maga világában.

A kis magaslatról, melyen állt, szépséges zöldellő tájat pásztázhatott a tekintetével. És

mennyi állat nyüzsgött lent, mennyi lehetséges zsákmány: zebrák, zsiráfok, kudu-antilopok,hús-és növényevők sokasága, tucatnyi változata! A király éhes volt, a tegnapi esőmegakadályozta a vadászatot. Sárgászöld szemével fejedelmien pillantgatott a napsugarakba,aztán ugyanilyen méltósággal megindult lefelé: célja a síkság volt, mágnese a leendő reggeli...Szinte ugyanekkor egy fekete rabszolga, két őr kíséretében egy másik dzsungelfejedelemnek vitt reggelit Cathne városában egy börtöncellába.

Hogy lépéseket hallott közeledni zárkája felé, Tarzan felébredt. Hirtelen felszökkent, ésakkor döbbent rá, hol is van: álmában leesett a kőpadlóra. Phobeg a lóca sarkán ült, az ajtótfigyelte. Ő is fülelt.

 – Élelem vagy halál – mondta. – E kettő közül az egyiket hozzák. Sose tudni, melyiket.

A majomember nem felelt, várakozva állt. Nyílt az ajtó, és belépett a rabszolga. Ételt

hozott durva agyagtálban, mázas korsóban vizet. Tarzan nézte a feketét, nézte a két harcost, ésnézte mögöttük a napsütötte udvart. Vajon mi játszódott le vad agyában? Ha a két harcos

Page 30: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 30/118

tudja, feszengeni, félni kezd. De a majomember nem mozdult. A kíváncsiság ugyanúgy ide„kötözte", ahogy a fegyveres őrök s a zárt ajtó sem engedte volna el. Egyelőre csak nézte aszabadság világát, a zöld színeket, a fényt. A két harcos előző nap nem volt szolgálatban, hátnem látták, ki is a fogoly. Hallani azonban hallottak róla, és ez is elég volt. A különösfegyver, s ahogy bánni tud vele, máris legendát szőtt alakja köré az aranyvárosban.

 – Ó, hát ez az a vadember? – kiáltott fel az egyik katona, hogy Tarzant ő is alaposanszemügyre vette.Tarzan lassan a beszélő felé fordult, aki még folytatta:

 – Phobeg, jobb, ha vigyázol. Igazán nem örülnék, ha egy vademberrel volnék összezárva. – Aztán, mint akinek rettentően tetszik a saját vicce, bevágta az ajtót, távozott. A rabszolga isa két őrrel tartott.

Phobeg új szemmel nézte Tarzant; meztelensége új fényben láttatta vele most már amajomembert. Tehát ez egy vad lény, gondolhatta. Azt látta, hogy a válla széles, mellkasahatalmas, csípője keskeny, de az elegánsan hosszúkás, orsós izmok roppant erejét alábecsülte.Gyorsan végigpillantott a saját csomós, duzzadó izomkötegein, s fölényt érzett. Ennek megfelelően formálta a mondókáját is.

 – Hé, szóval te afféle szalasztott vadember vagy, pajtás! Mennyire vad, elárulnád?Tarzan lassan felé fordította tekintetét. Érzett valami enyhe gúnyt Phobeg hangjában.

Először vette szemügyre úgy alaposabban a cellatársat. Pár centivel alacsonyabb férfit látott,iszonyúan izmosat, és magánál – így, alacsonyabb mivoltában is – vagy huszonöt kilóvalsúlyosabbat. Erőteljes állkapocs, bár ez enyhe kifejezés volt Phobegre, torz homlok, aprószemek. Tarzan csak nézte a férfit, aki istenre lépett.

 – Miért nem válaszolsz? – faggatózott tovább erőszakosan Cathne fia. – Ne hülyéskedj – próbált kedélyes maradni Tarzan. – Tegnap mintha te mondtad volna,

hogy ha már úgyis össze vagyunk zárva, legyünk jóbarátok. Mi a fenét érünk vele, ha nemvagyunk azok? Jóbarátok viszont nem piszkálják egymást így, hallod? Itt az étel. Együnk inkább, ránk fér.

Phobeg csak hördült egyet, aztán egyik nagy mancsával belemászott az edénybe, melyet arabszolga hozott az imént a koszttal. Kés, villa, kanál nem lévén, Tarzan sem tehetett mást,követte a példáját. így ettek: húst szaggattak tíz ujjal-körömmel. Tarzan csak azt bánta, hogynem nyers – mert amilyen mócsingos volt, félig főtt, ocsmányabb volt, mint a friss vértőlgőzölgő falat, melyről épp hogy lenyúzták csak a bőrt.

Cathne fia falt, böfögött, csámcsogott. Egészen addig, míg pár falat megakadt a torkán. – A fenébe – káromkodott -, ez egy öreg oroszlán. Tudom, tegnap felfordult egy. Hát azt

etetik meg velünk ma. – Ha az elfogyasztott hús úgy hat ránk, ahogy ezt sokan vallják – jelentette ki Tarzan -,

vagyis hogy a tulajdonságai belénk költöznek, csakhamar vénen fogunk elpusztulni.

 – Tegnap – mondta Phobeg, aki egyáltalán nem értette meg a viccet – valami thenarikecske húsát lökték ide nekem. Rágós volt, nem is valami ízletes, de ennél azért többet ért.Magam jó koszthoz szoktam világéletemben. A szentélyben a papok ugyanolyan jól élnek,mint a nemes urak a palotáikban, hát a templomszolga a papok maradékaiból remekülmegvan. És én a templomőrség tagja voltam. Én voltam köztük a legerősebb. Cathnelegerősebb embere vagyok, tudod? Valahányszor Thenar rablóbandái jönnek, vagy mimegyünk oda portyázni, a nemesek csak ámulnak-bámulnak, miket művelek. Nem lelek senkitől. Puszta kézzel öltem már embert, nemegyszer. Ha valakit megfacsarok, a bele iskitüremlik. Láttál már hozzám hasonló embert?

 – Hát nem – ismerte el a majomember. – Igen – mondta Phobeg -, az úgy előnyös, hogy mi jóbarátok legyünk... neked úgy

előnyös. Velem mindenki jóban akar lenni, mert megtanulták, hogy különben kifacsarom a

Page 31: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 31/118

 belüket, s a nyakcsigolyájukat a torkukon böketem ki. Nézd, ehhez például csak annyi kell,hogy... – És hatalmas mancsaival eljátszotta, mit is csinálna ellenfelével.

 – Na, milyen vagyok? Krakk! Nyekk! Reccsen és szakad, és kiáll a torkán... mit szólszhozzá? A saját csontja!

 – Félelmetes – mondta Tarzan. – Gondolom, az ellenségeid nem szívesen találkoztak...

találkoznának veled. – Nem szívesen? Pajtás, összecsinálták magukat, ha csak megláttak! – Hát legalább ezen túlvannak – jegyezte meg a majomember. – Mi az, hogy! A föld alatt. Ezen túl már nincs nekik semmi. – Nem lep meg. – Mi nem lep meg, pajtás? – kötekedett tovább Phobeg. – Hogy a föld alatt vannak, vagy

hogy ezen túl már nincs nekik semmi?! – Engem már semmi sem lep meg – felelte filozofikusan a dzsungel ura.Phobeg alacsony homloka alatt még szűkebbre húzódott az apró szemrés; Cathne

legerősebb fia így mondta, fejét vakarva: – A fenébe is, miről beszélünk mi itt...?

 – Azt próbáljuk eldönteni, mi lehet rémesebb – magyarázta Tarzan nagy türelemmel -, havalaki a barátod vagy ha az ellenséged.

Phobeg csak bámult rá. Szinte látni lehetett, ahogy vastag koponyájában kétségbeesettenmozogni próbál az agytekervényekben valami, amit „ész" névvel sértegetni aligha lehetett.Aztán csak ennyit mondott:

 – Nem, pajtásom, mi nem erről beszéltünk, az valami más volt. Csak elfelejtettem...Tény, hogy ilyen hülyét se láttam még, mint te vagy. Nem vadembernek kellett volna neveznitéged, hanem őrült embernek. Az ám. Szakasztott őrült vagy. És akkor én itt ülhetek veled, a

 jóég tudja, meddig. – Meg is szabadulhatsz tőlem, ha kedved tartja – mondta szerényen Tarzan. – Hogy a fenébe szabadulhatnék meg tőled? – csattant föl Cathne legerősebb fia. – Csak így – mutatta Tarzan, utánozva a nyakcsigolyatörő mutatványt. – Hát nem? – De – mondta Phobeg, és egy pillanatra elégedettnek látszott. – Fenébe is, meg bírnám

tenni. Akármelyik minutában. – Na, látod. – Mit látok? Amikor nem teszem meg! – De miért nem teszed? – Mert akkor tényleg megölnének, na. – Phobeg továbbra is elégedett volt. – Hát életben

hagylak. – Kösz – mondta Tarzan. – Örülök, hogy legalább ennyiben élni segítelek. – Mit beszélsz? – kérdezte gyanakvón Cathne erős embere. — Na, hát ha neked az olyan

nagy öröm, hogy velem vagy bezárva...A tapasztalat azt tanította Tarzannak, hogy minél ostobább és tudatlanabb valaki, annálönérzetesebb is. De a klasszikus hülyeségnek ezzel az iskolapéldájával, amilyen Phobeg volt,még ő sem találkozott. Ennyi egoizmus, ily végtelen taplófejűség – sok volt neki. Hogy ő egyilyen agya-nincs hústömeggel legyen összezárva, ráadásul tényleg életre-halálra...!? Csak hát,ha összevesznek, az még elviselhetetlenebbé tette volna a dolgokat, így aztán Tarzan

 belenyugodott az egyelőre változtathatatlanba. A lelkieket kellett csak elviselnie, azt pedigegy idő múlva akár le is tagadhatja az ember, ha fizikailag átvészeli a kínos időszakot.

A szabadság elvesztése persze, a kínok kínja maradt Tarzannak így is; érzékeny szelleműemberek mindig így vannak ezzel. Ennek ellenére valami sztoikus, rendíthetetlen nyugalmaterőltetett magára, hogy a legkisebb panasz se hangozzék, még lelkének legcsöndesebb

zugában sem... Sőt! Míg teste itt senyvedett e rémalak társaságában egy idegen város

Page 32: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 32/118

tömlöcének mélyén, gondolatban újra a régi szeretett színhelyeken járt, mint ha napfényesdélelőtt a fák középső ágteraszán lendülne tova könnyű szívvel.

És gyerekkorának napjait is felidézte. Amikor az erőteljes, heves vérmérsékletű Kalaszoptatta őt, védelmezte – a bozontos anya! És ő majomnak, a törzs tagjának hitte magát.Micsoda türelemmel, igazi nemes szívvel – ezt így érezte ma is! -, gyengédséggel bánt vele a

nagy majomasszony. Vele, aki pedig mintha a szégyene lett volna, mert mikor a többi kis balumár vígan ugrált ágról ágra, őt karban kellett cipelnie, hordoznia mindenhová. És harcolniakellett érte az ellenséggel, mert egy ilyen poronty még kikezdhetőbbé tette a kegyetlendzsungel-világban.

Ezek voltak Tarzan életének első igazi benyomásai. Talán kétéves koráig ment ez így,akkor tudott végre önállóan megkapaszkodni az ágakba, kis távolságokon keresztülszökkenni.De akkor aztán gyors fejlődés indult meg nála, s az esze miatt gyorsabb, mint a majmoknál; éssokkal gyorsabb, mint az elkényeztetett embergyerekeknél, lévén hogy neki az élete múlt egy-egy kis mozdulat ügyességén vagy ügyetlenségén.

Enyhe mosollyal idézte föl magában a vén Tublat, nem oly könnyű természetűnevelőapja haragját. De dühös volt, amikor a kis Tarzan bosszantani kezdte, néha

szándékosan is! A vén „törött orrú" mindig utálta a kicsi majomember-porontyot, mert olyantehetetlen, annyira más... és mert hosszan elhúzódó gyerekkora miatt Kalának sokáig nemlehettek újabb utódai. Tublat a majmok egyszerű nyelvén egyre azt fejtegette, hogy Tarzanéletképtelen, meg kéne ölni. Sose lesz elég ügyes, hogy a törzs méltó tagja lehessen, mindigcsak szégyent fog hozni rájuk. Ezért uszította az öreg Kercsakot, a törzs királyát: végezzen afura poronttyal. Tarzan már elég nagy volt akkor, hogy ezt értse is, hát kellőképpen megutáltaérte Tublatot, és így történt aztán, hogy amikor csak tehette, bosszantotta.

Azok az idők! Végső soron csak derűs emlékei voltak róluk. Egyetlen dologra nemgondolhatott: Kala halála... arra nem. Igaz, ez már később történt, akkor ő már csaknemfelnőtt ember volt. A majomanya, bár nevelője volt csak, úgy védte őt, mint saját kölykét, ésezt egészen addig óvta, míg meg nem győződött róla, hogy az apró „idegen" valóban meg tudállni a maga lábán, meg tud élni a dzsungel kemény körülményei között. De Tarzan nem is azerős karokat, nem azokat a fenyegető tépőfogakat hiányolta maga mellől a későbbiekben,nem. Valami szeretet volt az, anyai szeretet, ami az öreg majomasszonyból feléje sugárzott, sennek híján lett oly nehéz az élet, ezért volt oly nehéz néha a szíve tája. Egy vad szív mélyvonzódását veszítette el – egy világ volt neki Kala, s ez a világ rég a messzi múltba merült.

Barátai képét is felidézte. Sokan voltak ilyenek; eleinte a nagy majmok között, későbbTantor, az elefánt; aztán ott volt Jad-bal-ja, az aranyszőrű oroszlán; ott a kis Nkima. Ó, aszegény kicsi Nkima! Mennyire vele tartott volna ő most is, hogy ebbe az északi országbaindult... de épp az elutazás előtt fázott meg a nagy esőkben, s mert tartania kellett tőle, hogyitt is esős-vizes évszak köszönt rájuk, arra kérte a majmocskát, egészsége érdekében ez

alkalommal talán mégis inkább maradjon otthon.Azt már bánta Tarzan, hogy Jad-bal-ját nem hozta magával. Mert igaz ugyan, hogyembertársaság híján hosszan és jól megvolt, de vadállat barátait szívből és fájón hiányolta, hanélkülük kellett bolyongania, és semmi esélye nem volt a közeli viszontlátásnak. Hát persze,hogy az aranyszőrű oroszlán néha zavarbaejtő társ volt – különösen mikor emberekkeltalálkoztak -, de a hűsége, közvetlensége pótolhatatlan volt. És milyen diszkrét volt akapcsolatunk! Szinte sosem kellett, például, beszélgetni...

Tarzan visszagondolt arra a napra, mikor örökbe fogadta a parányi kölyköt, s ahogy Za, aszuka megtanulta tőle, miként szoptassa. Micsoda kis vasgyúró gombóc volt az a hajdani Jad-

 bal-ja! Nem csoda, hogy összenőttek. De az első pillanattól fogva vérbeli oroszlán is volt az akölyök. Tarzan felsóhajtott, ahogy visszagondolt a kis aranyszőrű oroszlánnal töltőt első szép

napokra, hetekre. Aztán arra, ahogy később együtt vadásztak, együtt harcoltak; de sokszor!Arany idők voltak azok, gondolta a tömlöc fekete mélyén.

Page 33: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 33/118

7.

Nemone

Tarzan ellenkezés nélkül beleegyezett, hogy Cathne tömlöcébe zárják. De csak azért,mert úgy gondolta: másnap reggel rögtön ki is hallgatják, elmondhat mindent, aztán szabadonengedik, ismerkedhet a várossal, vagy legalább annyi történik, hogy a cellából hol kiviszik,hol vissza. Persze, ehhez a „visszához", gondolta Tarzan, neki is lesz majd pár szava, lévénhogy dzsungelbéli szíve, idegei, izmai végképp nem bírták elviselni a rabéletet.

Hanem hogy napra nap teljen, és megint napra nap, ez egészen más volt, mint elképzelt„titkos alkuja" a sorssal. Sebaj, gondolta mindig, majd holnap. És várt.

Méghogy az idő nem számít a dzsungelbéli vadnak! A rabság minden napja fokoztaTarzan keserűségét, és egyre ingerültebb pillanatai voltak Phobeg miatt is. Ez a végtelenülostoba kis kolosszus halálra gyötörte a puszta létével. Bugris, korlátolt alak, ráadásulkötekedő; mi kell több? Persze a majomember szerette volna megőrizni a békét, tűrt tehát.Phobeg viszont ebben az egy kérdésben mégsem volt egészen érzéketlen, és érezte ezt a nagytoleranciát. Cellatársa fél tőle, ezzel magyarázta, hát még arrogánsabb lett, még többetengedett meg magának – és közben nem is sejtette, hogy végső soron ő az, aki az életével

 játszik.Phobeg régebb óta senyvedett a tömlöcben, s így ő volt az ingerlékenyebb, mogorvább.

Durcássága odáig terjedt, hogy néha csak úgy letelepedett a földre, vagy kört körre járt a falak mentén, motyogott, dörmögött, makogott, hosszú „beszélgetéseket" folytatott – sejthetőenmagvasakat! – nemlétező személyekkel, és a vége mindig az lett, hogy iszonyúan fölhergelte

magát. Ilyenkor a rosszkedvét Tarzanon akarta levezetni. Az csak növelte a haragját, hogy amajomember mindig nyugodt maradt, igaz, épp ez akadályozta meg a komolyabbösszecsapást kettejük közt. Mert mélységesen igaz az a mondás, hogy a veszekedéshezmindig ketten kellenek – de ebben a zárkában ilyesmihez csak egy ember volt: Phobeg. Deami késik, nem múlik; túlfeszíteni sem lehet a húrt – ezek a mondások ugyancsak igazak.

  – Nemone nem sok örömét fogja lelni benned, lefogadom – hangzott egy kötekedőmegjegyzés, mikor a többi „petárda" már hiába puffant egy reggelen.

 – Sebaj, majd te kárpótolod érte – nyugtatta cellatársát Tarzan. – Téged érdemesebb leszkínozni, te vagy az erősebb.

 – Az is vagyok – mondta Phobeg. – Minden pillanatom élvezet, haha! Akár nekem, akár másnak. Nem adom olcsón magam, legyen ember vagy állat az ellenfelem, nem én, én aztán

nem! De veled mi van? Téged nem állíthat ki a királynő... legföljebb egy serdülőkamaszgyerekkel... ha egyáltalán küzdelmet akar látni, pajtás! Mi vagy te? Hol vagy te? Ki sefogsz látszani ott a földből! Bátorságért nem két kanállal álltál, azt hiszem. Víz folyik a teereidben, nem vér, cimborám. Ha van esze Nemonénak, hát a Xaratorba dobat. Ott legalábbkeményre pörkölődsz, egy kis darabka salak marad belőled, de legalább leszel valami. Mertkülönben sose voltál. Te egy patkány vagy, az ám. Az istenre mondom! Bár már látnám, hogyodalöknek. Fogadjunk, úgy fogsz üvölteni, hogy Athne beleborzad, mondom!

A majomember meg csak nézett kifelé a parányi ablaknégyszögön át látszó égre.Csendben kivárta, hogy Phobeg végezzen az ostoba szónoklatával, és úgy tett, mintha nem ishallaná, mintha cellatársa egyáltalán nem is létezne. Erre Cathne erős embere, persze,

 bedühödött. leugrott a padról, üvölteni kezdett.

Page 34: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 34/118

 – Gyáva! – hörögte. – Miért nem válaszolgatsz te nekem itten, hallod-e? Thoos fogaira!Majd beléd verek egy kis jómodort, édes én pajtásom, megvárj! De nem soká vársz, azt ismondom! – Azzal elindult a majomember felé.

Akkor Tarzan is odapillantott már. Sőt, Phobeg felé fordult. És a tekintetében, atartásában volt valami, amit talán még Cathne erős embere is értett. Legalábbis egy pillanatra

tétova lett, elbizonytalanodott. Tarzan nyitott könyv volt most, és az ellenfél nem sok jótolvashatott ki belőle.Ki tudja, mi történik még, ha abban a pillanatban nem érkezik sietve négy harcos.

Csikordult az ajtó és már harsant is az utasítás. – Gyerünk, mozgás! – mondta a kis csapat megbízottja. – Mind a ketten. Hamar! Nem

érünk rá.Phobeg komoran, Tarzan nemes méltósággal és közönnyel tett eleget a felszólításnak.

Mintha Numa vonulna, úgy ment a dzsungel ura végig a folyosón, aztán be egy nagy terembe.Ott, egy hosszú asztal túlján, hét harcos ült. Tarzan fölismerte köztük azt a kettőt, akivel azelső nap szerencséje volt megismerkedni: Tomos és az ifjabb Gemnon.

 – Ezek a nemes urak – suttogta Tarzannak Phobeg. – Az ott, középütt, a vén Tomos. A

királynő kancellárja. Szeretné feleségül venni a királynőt, de azt hiszem, arról már lekésett, túlöreg. Az ott jobbra Erat. Egykor közönséges harcos volt, akár én, de Nemone szeszélybőlmegkedvelte, és most ő a királynő kegyence valameddig. Házasság nem lesz a dologból, mertErat nem született nemes. A fiatal kölyök Tomos balján Gemnon. Régi nemesi család sarja.Ismerek harcosokat, akik alatta szolgáltak, és azt mondják, rendes fickó.

Miközben Phobeg így pletykált, bent álltak már a szobában, és várták, hogy a tanácsmaga elé rendelje őket. Tarzannak volt ideje felmérni a helyiséget. A mennyezet alacsonyvolt, néhány, szabályos közökben elhelyezkedő pillér támasztotta. Az asztal mögött, ahol anemesek ültek, üvegezetlen ablakok sorakoztak. Három ajtó volt: az egyiken Tarzant ésPhobeget vezették be, ez szemközt volt az ablakokkal; és volt két ajtó a helyiség két oldalánis. Mindegyik gyönyörűen faragott, sok arannyal, elefántcsonttal és apró színes kövecskékkel

 borítva.A kövezett padló lapjai különböző alakúak és méretűek voltak. A szőnyegek 

oroszlánbőrből vagy súlyos gyapjúból készültek. Ez utóbbiak gyönyörű tarka mintázataihasonlítottak azokra, amilyeneket a navajók kedvelnek vagy bizonyos primitív amerikainépek.

A falakat festmények borították. Mind harci jelenetet ábrázolt, melyekben elefántok ésoroszlánok épp vereséget szenvednek, és az elefántos katonák meg az oroszlánnal küzdők 

 buzgón vagdossák le az elesettek fejét. E falfestmények fölött élethű fejek is függtek. Akoponyák hasonlítottak azokhoz, amelyeket Tarzan első nap látott abban a bizonyoskihallgató helyiségben. A különbség csak az volt, hogy ezek mintha rangosabbak lettek volna,

és a kiállításuk is ennek megfelelő. Talán ide a „nagyobb fejeket" rakták, az előkelőbbellenségét – már akinek a balsors a tisztességnek ezt a lehetőségét megadta.De Tarzannak itt abba kellett hagynia a néprajzi tanulmányokat, mert a termet egyszerre

csak Tomos hangja töltötte be. Zengőn szólította az őröket. – Hozzátok ide a foglyokat, jelenjenek meg színünk előtt.Erre az altiszt és emberei odakísérték őket. Ahogy megálltak a nemes urak asztalával

szemközt, Tomos máris Tarzan társára bökött. – Ez kicsoda? – A neve Phobeg – mondta az altiszt, j – És mi a vád ellene? – Megszentségtelenítette Thoost. – Ki hozta föl ellene ezt a vádat? – Főpap urunk.

  – Véletlen volt! – tiltakozott Phobeg. – Tiszta véletlen. Dehogy volt bennemszentségtelen szándék!

Page 35: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 35/118

 – Csendet! – csapott le rá Tomos. – Hát ez? – mutatott most Tarzanra. – Ez meg kicsoda? – Ez az, aki magát Tarzannak mondja – magyarázta Gemnon. – Biztosan emlékszel rá:

együtt hallgattuk ki, még fogságba esésének éjszakáján. – Na, igen, igen – mondta Tomos. – Arra emlékszem, persze. Valami fura fegyver is volt

a dologban.

 – Netán erről az emberről mondtad nekem, uram – kérdezte most Erat hogy Athnéből jöttazzal a szándékkal, hogy megölje a királynőt? – Ez pontosan az – felelte Tomos. – Annak a nagy viharnak az éjszakáján jött, és sötétben

lopakodott be a palota kertjébe, úgy, hogy átmászott a falon. Éber őreink fölfedezték gonoszszándékát, őt magát pedig őrizetbe vették.

 – Hát külsőre nem nagyon olyan, mint Athne fiai – jegyezte meg Erat. – Nem is vagyok athnei – jelentette ki Tarzan. – Csendet! – harsogta Tomos. – Miért lennék csendben? – tiltakozott Tarzan. – Ki szólna az érdekemben, ha nem én

magam? Nem vagyok népetek ellensége. Nem vagyok ellenségetek. És népem sem érezirántatok semmi rosszat. Tehát követelem szabadságom.

 – Szabadságát követeli – utánozta gúnyosan Erat. Nagyon nevetett hozzá, mint aki régenhallott már ilyen jó viccet. – Ez a rabszolga az ő szabadságát... követeli. Haha.

Tomos egy kicsit fölemelkedett ültéből, arca vörös volt a haragtól. Dühösen mutatottTarzanra.

 – Te akkor beszélj, ha kérdeznek, rabszolga! És jól figyelmezz szavamra. Ha Tomos, akancellár neked azt parancsolja, hogy hallgass, hát akkor hallgass!

 – Beszéltem – jelentette ki Tarzan. – És ha újra úgy döntök, hogy mondanivalóm van,újra beszélni fogok.

 – Vannak rá módszereink, hogy egy rühes rabszolgát hallgatni tanítsunk, kutya – hördültfel Erat.

 – Nyilvánvaló, hogy ez egy igen távoli országból idevetődött ember – szólt közbeGemnon. – Fogalma sincs arról, mi hogyan van itt. Szokásaink idegenek neki. De talán mi ishallhatunk tőle érdekes dolgokat. Figyeljünk a szavára. Ha nem athnei, ha nem ellenség, miértelme, hogy börtönbe vessük?

 – Éjnek idején átmászott a palota falán – tiltakozott Tomos. – Ez az ember csakisegyetlen céllal érkezhetett: hogy királynőnket megölje. Ezért meg kell most halnia. Hogymely halálnemben lesz része, ez a mi drága, egyetlen úrnőnktől, a magasztos Nemonétól függcsak. Ahogy az ő leggyönyörűségesebb kedve kívánja majd, úgy végzi halálok halálával azéletét ez az ember, hogy ha két élete lenne is, borzadva fetrengjen odatúl is kínjainak emlékeiközött.

 – Ugyan, ugyan – mondta erre Gemnon. – Elmondta nekünk, hogy a folyó gyors áradása

sodorta el. Amúgy sosem akart volna Cathnéba jönni. A végén keservesen vergődött partra itt.És hová mehetett volna éj idején? Látta a palota külső épületeit, emberi védelmet keresve errevette útját.

 – Csinos történet – mondta Erat de hát ki hiszi el? – Miért ne hihetnénk el? – csattant fel minden mértéktartása ellenére Gemnon. – Nagyon

is elhihetjük! Tudjuk, hogy senki emberfia az áradó folyót át nem úszhatja. Pláne éjszaka! Sez az ember át akart kelni a folyón. A víz elsodorta, végül pedig kivetette ide a mi partunkra.

  Nem jöhetett át a hídon. Katonáink az aranyhidat gonddal őrzik. Senkit-semmit nem jelentettek. Akkor meg? Át nem úszhatta, hídon át nem szelhette a folyót. Mi marad? A vak véletlen, mely partra sodorta. Aztán nekivágott a vak világnak. Hiszek a történetében, mert ezaz egyetlen logikus magyarázat. Valami távoli királyság becsületes harcosának tekintem őt,

akit a balsors ebbe a kényelmetlen helyzetbe hozott. A segítségünkre van szüksége, s

Page 36: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 36/118

tartozunk ezzel a magunk becsületének is. Amíg más bizonyítékunk nincs, nem iscselekedhetünk másképpen.

 – Fütyülök az ilyen szőrszálhasogatásra, mikor itt áll előttünk egy ember, aki éj idejénmégiscsak belopózott nagy úrnőnk palotájába, hogy királynőgyilkos megbízatásának elegettegyen – rikácsolta Erat.

 – Elég ebből! – vágott közbe Tomos. – Vitának helye nincs. Ennek az embernek el kell  pusztulnia, a kérdés már csak az, nagy úrnőnk, Nemone miként határoz, kegyével melyhalálnemet részesíti előnyben önmaga dicsőségére és legbensőbb gyönyörére.

Ekkor parányi zaj támadt, morajlás. Kinyílt a terem egyik oldalajtaja, s behoztak valakit.Arany és elefántcsont ékekkel rogyásig rakva, egy előkelőnek látszó személy bukkant fel aküszöbön, s nagy horderejű bejelentések hangnemében közölte:

 – A királynő! – Azzal máris oldalt lépett.Minden szem odafordult, és a nemesek máris talpon voltak, aztán térden, és a következő

 pillanatban már mindenki térdelt a teremben, Tarzan és Phobeg őrei is csak Tarzan, adzsungel ura állt szép egyenes tartásban továbbra is, valami igazi nemességgel, ekképpenvárta királynőt.

 – Térdre, nyomorult! – sziszegte valaki, mindhiába. Akkor, a hirtelen támadt haláloscsendben belépett az ajtón egy nő. Fenséges tartással, az ajtó kerete által is méltósággal

övezve. Tekintete elébb csak királynői, majd ingerülten női lett, mert azonnal észrevetteTarzan szálas alakját, de nem annyira termetét, mint álló helyzetét. Szemöldöke egy

Page 37: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 37/118

másodpercre megrezzent, de ő sem törte meg egyelőre a némaságot, rezzenetlenül vonulttovább, be a térdelő férfiak sokadalmába.

Mögötte vagy féltucat gazdagon dekorált nemes úr lépkedett. Fénylő arany éselefántcsont ékekkel díszesen jöttek, ám Tarzan nem figyelt rájuk. A királynő fenséges alakjaminden figyelmét magára vonta és lekötötte. A nagy úrnő enyhén szólva is sokkal

egyszerűbben volt öltözve, mint kísérői, és ezt az egyszerűséget – egyszerűbben éppenmeztelenkedésnek is lehetett volna nevezni. Ami nő mivoltát illette, sokkal tündökletesebbvolt, mint ahogy Phobeg vázolta; még annál is fantasztikusabb.

Szemöldöke fölött keskeny pánt ékeskedett, mindenféle diadémmal. Fülében tárcsa-forma függők, fején rubintos ék, arany keretben ágaskodva. Nyakán egyszerű aranykötő

 brossal, kis lecsüngő elefántcsont dísszel. Mindkét karján pánt, rajtuk arany háromszögecske,maga a karkötő elefántcsont, ragyogó faragvány. A király nő mellét széles aranypánt fedte,ezen is ékkövek villogtak, mintegy jelezve a nem látható két bűvöletes pontot. A melltartónak is pompázatos díszei voltak elefántcsontból s áttört aranyból. A rubinok villogása vakította és

 bódítóan vonzotta a férfiak tekintetét.A hölgy ágyékát keskeny, díszes bugyi takarta, mely egyben amazonos-harcias

köteléknek is látszhatott: gazdag verettel, kövekkel kirakva, lépteinek ruganyosságáthangsúlyozva. A fekete majomszőröcskékből szőtt kurta szoknya is inkább combja bőrének fehérét emelte ki, mintsem hogy fedte volna e pompás, izmos végtagokat.

Csuklóján ragyogó karperecek díszelegtek, bokájánál pedig olyan elefántcsont díszek,melyek sípcsontvédőnek is megtették volna sokfelé – de neki még inkább hangsúlyozták gyönyörű vádliját, az izmok pompás játékát a lábszárcsont mellett, a karcsú boka felett. Bőr a

 bőrre: ez az erotikus hatás sem maradt el. Akár Valthoron, akár a cathnei férfiakon, a királynőlábán is súlyos elefántcsont pántok hangsúlyozták a test formáit. Az egész jelenség, szandáltólköldökön át a villogó szempárig s a dús hajékig, Tarzan számára az érzéki csábításnak és avilágmegvető gőgnek a magasiskolája volt.

Minden mérték felett gyönyörű volt ez a nő, bármely ország bármi mércéje szerintmegállta volna a helyét a legelsők között, vagy még azon is felül. Ahogy egyre közelebb jött amajomemberhez, a fogoly még valamin eltűnődött: vajon a szín jóság vagy a szín gonoszságfoglalata-e ez a hibátlan bőrű, tökéletes izmú test, s benne a lélek, ha van? Mert hogyszemélyében alku nem létezhetett, efelől Tarzannak semmi kétsége nem volt. Vagy– vagy.Ilyen volt ez a királynő.

Ahogy pedig áthaladt a termen, a térdeplők sorfala közt, szeme egyre Tarzanon volt,hírnökén kívül az egyetlen álló alakon. És a majomember bátran állta a pillantást. Nem volt aző tekintete sem kihívó, sem megvető, sem szemtelen – a dzsungel ura egyszerűen úgy nézteezt a félmeztelenül bevonuló gyönyörű némbert, mint a vadon nagy ragadozói, akik senkitőlés semmitől nem félnek, és ezzel a saját méltóságuknak tartoznak elsősorban; nem többel, de

ennyivel mindenkor. Nemone kérdő tekintete, emelkedő szemöldöke – és keble! – hamarosan átvonult Tarzanszemhatárán. A királynő nézése nem okvetlen haragról árulkodott. Inkább kíváncsiság volt

 benne, csodálkozás. Mintha mulatott volna az egészen, ilyesmihez ő nem szokhatott hozzá. Ésnyilván tetszett neki, hogy egyhangú királynői napjait most egy kis sóval-borssal fűszereziegy ilyen fura, bárdolatlan idegen révén.

A királynő megállt, és szemét végigjáratta a térdeplő nemeseken, és azt parancsolta: – Fel! – És ebben az egyetlen kurta szóban rengeteg minden volt. Már maga a hang is, ez

a mély, vibráló, érzéki hang... mintha korbácsként vágott volna, végig a majomember érzékein. Még az övén is! Aztán a királynő így folytatta:

 – Ki ez az ember, aki nem veti térdre magát Nemone előtt ? Halljam! – Követelés volt

most a hangjában, és tekintete is visszarebbent a bronz színű alakra, ahogy majdnemmeztelenül, izmosan állt ott, és rezzenetlen tekintettel nézte őt.

Page 38: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 38/118

Míg térdeltek, a nemes urak nem is nagyon tudták, mi zajlik; csak néhány őr volttisztában a rettentő felségsértés tényével. De most, hogy megint fölemelkedhettek, csaknem

 borzadva néztek arrafelé, ahol a bronztestű óriás állt. Haraggal, tüzelő arccal, feszülten, szinteugrásra készen várták, mi is lenne nagy úrnőjük parancsa. Talán tépjék szét itt nyomban aszörnyeteget? A teremben megint teljes, halálos csend támadt.

Tomost csaknem szétvetette a bíbor düh.  – Ez egy tudatlan, műveletlen vadember, királynőm – mondta sziszegve, hogyordíthatnékját visszafogja. – De mivel úgyis meg kell halnia, rettentő viselkedése majd csak akínjait teheti még rettentőbbé. Azokat állja ilyen egyenes derékkal, azokat!

 – Miért kell meghalnia? – kérdezte Nemone. – Miért kéne? És miféle kínok közepette? – Meg kell halnia kínoknak kínjával – magyarázta a pulykavörös Tomos -, mert éjnek 

idején arcátlanul ide merészkedett, keresztül merészelt mászni nagy úrnőnk falán...  palotájának falán, úgy értem... és szándéka egyértelmű volt: kezét gyilkos szándékkalkirálynői fenségedre akarta emelni.

 – Kezét reám emelni – ismételte tűnődve a királynő.Aztán megint csend lett. Nemone szeme ott szánkázott Tarzan roppant izmain, a sima

 bronz bőrön. Felmérte a nemes arcot, az értelmes szürke szemeket. Majd így szólt, csak ennyit mondott:

 – Felelj, miért nem térdeltél le, hallod-e? – Miért térdelnék eléd le, kiről azt mondták embereid, hogy gyilkosom leszel? – felelte

kérdőn a majomember. – Miért térdelnék neked, szép nő, mikor királyi úrnőm nékem te nemvagy? Én, Tarzan, a dzsungel ura, ki senkinek nem térdepel, miért térdelnék neked, ki szinténnem térdeltél még nekem?

 – Csend legyen! – bömbölte Tomos. – Ez a pimaszság nem ismer határt, ez az eb itt... – Hangja elfúlt. – Nyomorult szolga! – folytatta aztán, életveszélyesen elvörösödve. – Nemérted meg, hogy e világok úrnőjével állsz szemközt? Nemone, a királynő szólott hozzád!

Tarzan erre nem is válaszolt, Tomos felé se nézett. Ő csak Nemonét bámulta. Lenyűgözteez a nő, ez a nőstény, de hogy teste-lelke csodáival-e, vagy csupán a tündökletes bőr, hús,izomzat, szem érzéki gyönyörével hatott-e rá, ezt a majomember nem tudta volnamegmondani. Ez izgatta, és ezt szerette volna tudni. E pillanatban csak azzal volt tisztában,hogy rá még kevés nő hatott így, talán csak La, Opar főpapnője, a Lángoló Isten gyönyörű,törékeny kis csodalénye.

Tomos most az ügyeletes altiszthez fordult, aki Tarzant és Phobeget a terembe kísérteembereivel.

 – Elvezetni! – rikácsolta. – El, vissza a cellájába, míg nem döntünk, mily módon zúzzuk és tépjük ízekre őt!

 – Várjatok – mondta Nemone. – Én erről a férfiról valamivel többet szeretnék tudni. – 

Azzal Tarzanhoz fordult. – Szóval te azért jöttél, hogy megölj engem. – Nemone hangja simavolt, szinte simogató, becéző; mintha saját testén siklottak volna karcsú ujjai, hadd élvezze aférfi. De Tarzannak ez a hang valami mást idézett, nem kéjnőt, inkább macskát, ahogy

 játszani kezd az áldozatával. Baljós beszéd volt ez, tudnia kellett. – Hát ezért jöttél – folytatta a királynő. – Talán nagyon is jól választottak téged, te erős

karú hím, hiszen te minden fegyver forgatására jó lehetsz... te jól forgathatsz mindent, jólehetsz, te aztán jó.

És ezzel mintha a jelen lévő férfiak vérének bujaságát akarta volna ellene zúdítani,lázítani. Tarzan érezte ezt, hát így válaszolt:

 – Karom bármi fegyvert forgasson is, sosem alkalmas rá, hogy nőket bántson vagy öljön. Nem azért jöttem ide, hogy megöljelek. Jöttem, de létezésedről se tudtam.

 – Ó, létezésemről se? – vonta fel szemöldökét, szinte vetkőző mozdulattal Cathnekirálynője. – Akkor miért tetted lábad Onthar földjére, ember?

Page 39: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 39/118

Hangja most is selymes volt. Nem kihívó, nem sértett.  – Már kétszer is elmagyaráztam ennek a vörösképű úriembernek – felelte Tarzan. – 

Kérdezd meg őt, talán képes lesz elismételni szavaimat. Én fáradt vagyok már, hogy annyitmagyarázzak olyan embereknek, akik engem eleve csak megölni akarnak.

Tomos már reszketett dühében, és félig a kardját is kivonta.

 – Ne engedd, hogy én magam semmisítsem meg itt nyomban e gonosz ellenségedet, nagyúrnőm, ne engedd! – kérte színpadiasan, mégis tragikus őszinteséggel. – Hadd érje el atörvényszabta, jogos ítélet és büntetés, hadd ne szennyezzem kezem gonosz vérével.

 Nemone az imént már-már szintén dühbe jött Tarzan szavaitól – hogy a férfi neki, nekinem akar válaszolni! -, de most elterelte a figyelmét Tomos hirtelen jött rohama.

 – Tedd el kardodat, nemes úr – kérte keményen. – Nemone pontosan tud dönteni élet éshalál kérdésében, tudja, mi az igazság, mely lépéseket kell megtennie. Ez az alak valóbanszemtelen, minden határon túl az. De ha megsértett valakit, az az érzésem, jelenleg az nem akirálynő volt, nem én voltam, hanem Tomos. Vele fordult csak szembe. Persze, büntetlenülakkor sem úszhatja meg. És ki ez a másik itt?

 – Ez egy templomi őr, Phobeg nevezetű – magyarázta Erat. – Megszentségtelenítette

Thoost. – Haha – mondta Nemone – megvan! Gyönyörűségünkre volna, ha láthatnánk, hogyan

küzd meg egymással ez a két ember az Oroszlánok Földjén. Küzdjenek, de fegyverük annyilegyen csak, amennyit az isten, Thoos adott nekik. A győztes díja: szabadság! – kiáltotta éles,érzéki hangon. – Korlátlan szabadság. Most el velük!

8.

Az Oroszlánok Földjén

Tarzan és Phobeg visszakerült a szűk cellába. A majomember nem szökhetett megútközben, mert az őrséget megkettőzték, s mindegyikük még fokozottabban figyelt. Erat volt afelügyelőjük, s a dzsungel ura testének két dárda hegye szegeződött a cellába menet.

Phobeg rosszkedvű volt, gondolataiba merült. Ahogy leendő ellenfele a királynő színeelőtt viselkedett, ahogy a nemes urakkal szembeszállt – ez, és még sok minden, minthamegváltoztatta volna eddigi véleményét. Úgy érezte most már, hogy az ő cellatársa vagyemberfölöttien bátor, vagy nagyon bolond; ha így, ha úgy, veszélyes. Phobeg már csak abban

 bízott, hogy remélhetőleg az utóbbi az igaz. Hiszen neki ezzel az alakkal életre halálra ki kellállni az Oroszlánok Földjén!

Korlátolt lény volt Phobeg, de élete eddigi tapasztalatai ellátták néhány ismerettel az élet-halál párviadalok lélektanát illetően. Tudta, hogy ha valaki úgy megy csatába, hogy fél aszembenállótól, az már fél vereség. Hát úgy határozott, hogy nem fog félni Tarzantól. Nem is

 bírt volna félni; túl korlátolt és ostoba volt ahhoz, hogy bármit előre érezzen, megsejtsen, amiéletében még eztán várja. Vereség és halál... viszont a győzelem díja szabadság. Hogyan ismondta a királynő? Korlátlan. Mi mindent jelent ez? Inkább erre gondolt, és a félelemnek még a lehetőségét is elaltatta önmagában – belemerült az álomképek, a vágyak bódulatába.

Tarzan merőben más alkat volt, másféle vérmérséklet. És ha ő nem ismert félelmet, annak egyáltalán nem ilyesmi volt az oka. Intelligens volt, roppant képzelőerővel áldotta meg a sorsés életének alakulása, és így szinte árnyalatnyi pontossággal látta, mik a lehetőségei, mifenyegetheti. Azért nem félt ő mégsem, mert a halál nem rettentette – ennyiben állat volt; ésmegtanulta, hogyan kell akár rendkívüli fizikai kínokat is elviselni, anélkül, hogyszelleméhez, lelkéhez hozzáérhetnének ezek a dolgok. Ha gondolt is egyáltalán a közelgő

Page 40: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 40/118

küzdelemre, , nem volt sem elbizakodott, sem szerény, sem vakmerő, sem ideges, és ha belelátott volna leendő ellenfelének lelkébe, hát jót mulatott volna rajta.

 – Nem kétséges, holnap rendezik – mondta komoran a cellatárs. – Mit rendeznek holnap? — kérdezte a majomember. – A harcot, a csatát, melyben megöllek téged – felelte erre már-már ingerülten Phobeg.

 – Vagy úgy, szóval meg akarsz ölni engem, Phobeg. Meg vagyok lepve! Azt hittem, jó barátom vagy. – Tarzan hangja komoly volt, ám ha értelmesebb emberrel áll szemközt, mintPhobeg, az észrevette volna, hogy ugratják. De Cathne erős embere nem ismerte az ilyentréfát, ezért azt hitte, hogy Tarzan így próbál valami „fondorlatos" módon kegyelemértkönyörögni.

 – Hamar megleszünk – nyugtatta Phobeg. – ígérem neked, nem fogsz sokáig szenvedni.Jó?

 – Gondolom, majd kicsavarod a nyakam, reccs és nyekk, így! – mutatta Tarzan. – És acsigolyáim kijönnek elöl a gigámnál.

 – Hm, hát talán – tűnődött titokzatosan Phobeg. – Ki tudja azt. De a látványosságkedvéért előtte egy kicsit földhöz csaplak. Hadd rázzuk szét a csontjaidat úgy, ahogy a

mamád se álmodhatta, he? Meg fog felelni? – Hát ha gyorsan túl leszek rajta, meg, persze! – sóhajtotta Tarzan. Most már alig bírta

visszafogni nevetését. – De, mondjuk, ha nem bírsz földhöz csapni? Ha én váglak földhöztéged úgy, hogy még azt is visszakívánod, ahogy sose voltál... úgy összerázom mindencsontod a bőrödben, he? Akkor mi van, „pajtás"? Nemone örülne annak?

Phobeg nevetett. – Már most mulatok ezen az elképzelésen – mondta. – Még hogy te! Gondolom, nincs ép

elméjű ember, aki elhinné neked, hogy te majd földhöz vágod Phobeget. Maradjunk annyiban,hogy Cathne és Onthar legerősebb embere vagyok.

 – Ó, hát persze – mondta sietve Tarzan. — Maradjunk egyelőre ennyiben. Hogy isfelejthettem el.

 – Majd most megjegyzed – mondta Phobeg. – De nem sokat kell terhelned vele azagyvelődet, holnap úgyis kiloccsantom.

 – És Nemone élvezni fogja! – mondta Tarzan. – Hát igen. Szomorú, hogy mi vár rám. Demaradhatnánk annyiban, hogy ha te megígéred: könnyen végzel velem, nem szenvedek, énazzal viszonzom ezt, hogy látványossá teszem a dolgot, hadd szórakozzanak a bemutatónkon.Maradjunk emlékezetesek. Ilyesmi sincs minden nap, nem igaz?

  – Ez nem rossz ötlet – felelte Phobeg. – Még jól is járok akkor. Nemone haddszórakozzon, így van... és akkor győzelmem jutalmául, nemcsak a korlátlan szabadságomkapom meg, de esetleg valami kis javadalomban is részesít, ház, birtok, efféle várhat rám.

 – Thoos hasára! – tette hozzá még, felkiáltva. – Tényleg igazad van. – Most már a

combját csapkodta, úgy tetszett neki az elképzelés. — Csinálunk egy szép hosszú harcot.Csak hogy ne fájjon, persze. Van egy javaslatom! Az elején úgy fogok tenni, mintha nekedlenne esélyed. Ledobsz engem egy kicsit, jó, hát megpörgetsz. Hm? Aztán fordítva. Hol énkészülök ki, persze, csak színleg, hol te. Akkor jelt adok neked, ha már ezt megelégelhették,és erre te beijedsz... elkezdesz menekülni előlem. Futsz, én utánad, kergetlek az arénában, de

 jót fognak röhögni... és hirtelen elkaplak, épp Nemone díszpáholya előtt, hadd élvezze, ésmegreccsentem a nyakad, lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé fájjon, na, és akkor a csigolyádkijön a gigádon, és véged.

 – Ez rettentő rendes lenne tőled – mondta Tarzan. – És nekem se kéne szégyenkeznem. – Hát nem. Mit szólsz? – kérdezte Phobeg. – Tényleg tetszik a tervem, pajtás? – Tetszik – mondta Tarzan -, igen, és ami a lényeg, ez a közönségnek is tetszésére lenne.

Az biztos. Ha beválik. – Remek. És miért ne válna be? – Phobeg egy pillanatra megtorpant. – Hallod, miért ne?

Page 41: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 41/118

 – Mert mi van akkor, ha épp fordítva történik, és én öllek meg téged? – érdeklődöttszerényen a dzsungel ura.

 – Megint itt tartunk! – kiáltotta Phobeg. – Azt hittem, már mindent értesz, erre te jössz ittezekkel a dolgokkal újra! Rosszul jársz, hidd el. Még örülhetnél is, hogy velem kerültélszembe. Más nem ismeri így a tréfát, mint a jó öreg Phobeg. De hát te tudod!

 – Remélem, a tréfacsináló kedved holnap is megőrzöd majd – bátorította Tarzan.Másnap, alighogy pitymallott, rabszolgák jöttek, s börtönéletük legremekebb reggelijéthozták.

 – Egyetek, hadd legyetek jó erőben a nagy küzdelemhez – mondták nem minden tiszteletnélkül. – A királynő jól akar mulatni, neki kell gyönyörére lennetek. Hát egy morzsát sehagyjatok, mert hátha egyikőtök ma evett itt utoljára.

 – Ez itt – mutatott Tarzanra Phobeg – biztos, hogy utoljára eszik életében. – A fogadások erre utalnak – jegyezte meg egy szolga -, de hát azért sport a sport, hogy

sose lehessen tudni. Minden megtörténhet. Az idegen jó nagy darab ember, erősnek is látszik. – Senki sem olyan erős Ontharban, mint Phobeg – büszkélkedett a csomós izomzatú férfi.A harcos megrántotta a vállát.

 – Talán – mondta. – De én semmiképp sem tenném a pénzemet egyikőtökre sem.  – Húsz drahmát tíz ellenében, hogy ez itt még futni fog előlem, gyalázatosan és

szégyenteljesen, mielőtt a küzdelem véget érne – jelentette ki Phobeg. – És ha megöl téged, ki a fene fizeti ki helyetted a nyereségem? – nevetett a harcos, és a

szolgák is bekapcsolódtak az általános derültségbe. – Na, ebből elég – mondta a kis csoport vezetője. – Gyerünk. – Azzal elindult, a szolgák 

is kimentek,, s a harcos behúzta maguk mögött az ajtót.Egy óra múlva harcosok kis csapata érkezett Tarzanért és Phobegért. Elvitték őket a

cellából. Végigvezették a párost a palota kertjén, majd egy hosszú fasor következett.Szépséges allé, vén fákkal. Mögötte a nemes urak fehér-arany házai, villák, emeletes, kétemeletes kis paloták, rajtuk színarany kupolák.

Mindenütt kíváncsi tömeg és persze harcosok, a rend őrzői. Érdekes látvány volt Tarzanszámára e mozgalmas képsor. Kiéhezett rá a sok komor börtönnap után. Megfigyelte, milyena polgárok öltözete, milyen a házak stílusa; hogy például afféle tunikában álldogálnak a civillakosok, s ezek a ruhadarabok igencsak hasonlítanak a harcosok tárcsás zekéire, csak könnyebb az anyaguk, nem elefántcsont, elefántbőr. A nők kurta szoknyát viseltek, aszoknyák anyaga állati szőr volt vagy könnyű vászon; lengedeztek a szép lábakon e majdnemledér ruhadarabok. A felsőtestet szinte csupaszon hagyó mellkötők szintén a strandok világátidézték – persze minden darab arannyal volt díszítve.

Tarzan, Phobeg és kísérőik nyugatnak haladtak tovább a sugárúton. Hangos kiabáláskísérte őket útjukon, mert Phobeget sokan ismerték, bátorították; mások viszont haragudtak 

rá, ezek aztán sértegették, mindenféle névvel illették. Kiderült, hogy Tarzan ellenfele ugyanerős, de nem mindenütt népszerű. Tarzan esélyeit nyíltan, de rosszindulat nélkül latolgatta anép. Érdekesnek találták, és komoly találgatások indultak – hátha mégis van esélye anagyerejű templomi őr ellenében. A majomember hallotta, miféle fogadásokat kötnek rá vagyellenfelére. Azért az nyilvánvalónak látszott, hogy a favorit Phobeg.

Az út végén Tarzan aranyhidat pillantott meg. Hát akkor, gondolta, ez az a híres, csupadrága tömbből épült ív a folyón. A város felőli oldalán két, hősies pózban feszítő aranyoroszlán őrizte, és ahogy átértek a túloldalra, a majomember Numa két pontos mását ott isviszontláthatta.

Kiérve erre a nyugati síkságra, melynek Oroszlánok Földje volt a neve, láthatta Tarzan,hogy az emberek sűrű sorokban mind ugyanoda igyekeznek. Hát persze! Mintegy másfél

kilométerre a várostól ott várta őket egy jókora aréna. Ovális volt az alakja, és vagy hét-nyolcméter mélyre ásták bele a földbe. Természetes, hogy kőből készült ülések övezték jó

Page 42: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 42/118

magasan. Az aréna keleti felén volt a rámpa, a levezető út. Fölötte könnyed ívelésű építményékeskedett, a nemes urak páholyai, és innen nézhette a küzdelmeket kegyesen a királynő is.

Tarzan, mikor lementek a rámpán, és elhaladtak az íves épületféle alatt, fölpillantott, éslátta, hogy az ülőhelyeknek körülbelül a fele már foglalt. Az emberek ettek-ittak, nagy volt a

 jókedv, mint a civilizált országok sportmérkőzésein. Gála napja! Meg is kérdezte Phobeget,

mindig így van-e ez. – Rendszeresen így – felelte Cathne erős embere. – Ez tulajdonképpen az esős évszak végének ünnepe. Persze, úgy általában havonta rendeznek valamit, ha mód van rá, mégtöbbször is. Nem csak mi vagyunk a programon, így legalább módod lesz végignézni egycathnei ünnepet, mielőtt megöllek. Mert az nyilvánvaló, hogy a mi mérkőzésünk lesz afénypont, a befejezés.

A harcosok most az aréna túlsó végébe vezették a két leendő küzdőfelet, ahol egy kisterasz tere várta őket. Fa létrán kapaszkodhattak fel, s ott újabb harcosok őrizetébe kerültek. Aszervezők semmit sem bíztak a véletlenre.

Egyszerre trombitaszó, dobpergés hallatszott a város felől. Tarzan kíváncsian nézettellenfelére.

 – Itt jönnek – kiáltotta lelkesülten Phobeg. – De kik?  – Hát az arszlánok és velük a királynő – hangzott a válasz. – A nemesek, na. Az

oroszlánemberek – magyarázta, mert Tarzan kicsit értetlenül nézett vissza rá. – Vagy úgy!  – No, hát tulajdonképpen csak az örökletes nemesség számít arszlánnak, de

oroszlánembernek nevezünk ma már általában minden nemest. Erat is nemes, mert Nemonemaga mellé emelte, de nem igazi oroszlánember, sohasem is lesz az, mert nem születettnemesnek. Érted?

 – Persze! – mondta Tarzan.Egy őr közbevágott:

 – Mit nem adna érte, ha annak született volna. De arról már lekésett, arról le. Hahaha! – Bizony, pedig a fél szeme világát odaadná érte, tudom én – kontrázott Phobeg.Egy harcos fölnevetett.

 – Azt állítja, hogy nemes úr nemzette – mondta -, de az édesmamája is tagadja ezt. – Nemes fia! – csúfondároskodott a társa. – Ismerem én az öreg Tibdost, Erat anyjának a

férjét. Jól ismerem, ő az oroszlánok ketrecpucolója. És Erat a megszólalásig hasonlít rá. Méghogy nemes sarj!

 – Egy nőstény sakál fia – hördült fel elégtétellel Phobeg. – Bár vele kéne mérkőznöm ma,nem ezzel a szegény szerencsétlen fickóval itt.

 – Csak nem sajnálod? – csodálkozott az egyik harcos.

 – Sajnos bizony – ismerte el Phobeg– – Nem olyan rossz gyerek ez a pajtásunk, és igazánsemmi más bajom nincs vele, mint az, hogy olyan buta szegény. Nem érti meg alegegyszerűbb dolgokat sem. Hogy például én vagyok Cathne városában a legerősebb, éshogy megölöm őt ma délután, hahaha. Már ha nem vesznek minket előbbre, vagy a műsor nem pereg nagyon gyorsan... mert akkor az is lehet, hogy már délelőtt.

 – Honnan tudod, hogy ő nem érti meg ezeket a dolgokat, he? – kérdezte az egyik harcos. – Mert semmi jelét nem adja annak, hogy félne tőlem – panaszolta gőgösen Phobeg. – Talán nem hiszi, hogy megölöd őt, talán van valami jobb elképzelése – nevetett egy

másik őr. – Hát ez az! Akkor aztán végképp hülye, nem? De hát oly mindegy, hülye vagy sem,

megölöm és kész. Megcsavarintom a nyakát, hogy a gigáján jön ki a csigolyája, haha! Alig

várom, hogy rátehessem a kezem. Komolyan mondom, nincs még egy élvezete a világnak,amit ilyen sokra becsülnék, mint ezt: megölni egy embert...! Csak alkalmam legyen rá!

Page 43: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 43/118

Tarzan csak nézte némán a nagy darab embert, ahogy ott fecsegett mellette, s csak ennyitmondott:

 – A franciának van erre egy jó kifejezése. – Nem tudom, miről beszélsz, pajtás – közölte erre Phobeg. – Nem is csodálom – mondta Tarzan.

 – Tessék, megint itt tartunk! – kiáltotta Cathne erős legénye. – Vartyog, de semmiértelme. Hát nem hülye?A trombiták és a dobok hangja most már fülsiketítővé vált. Tarzan látta, ahogy a

csinnadrattás zenészek kis csapata levonul a túlféli rámpán. A nézőtérre pedig újabb ezrek gyűltek. Csaknem szétrepedésig megtöltötték már az aréna kősorait.

A muzsikások mögött harcosok jöttek. Mindegyik dárda hegyén kis háromszög-zászlócska lengedezett. Kavargó, színes látvány volt az egész, de semmiség ahhoz, ami utánakövetkezett még.

Pár méternyire e harcosok mögött ugyanis aranykocsi gördült be, melyet négynagysörényű oroszlán húzott, és a kocsin, félig ülő, félig fekvő tartásban feltűnt Nemone, akirálynő. Tizenhat fekete rabszolga tartotta szíjon az oroszlánokat, és a kocsi mellett kétfelől

hat-hat nemes úr haladt, arany-elefántcsont díszben. Hátul egy nagy darab feketebőrű jött, és piros napernyőt emelt félmeztelen úrnője fölé, akit a kocsin két kicsiny szerecsen legyezgetetttollakkal.

A kocsi és a királyi személy láttán a nézők elébb felálltak, aztán hódolattal térdreereszkedtek. Lassan körbehaladt a menet az arénában, s a taps hullámozva követte. Akirálynői hintót harcosok kísérték délcegen.

 Nemone szép szekerét további kocsik követték még. Egyik pompázatosabb volt, mint amásik, és mindet két-két oroszlán húzta, ezeket egy-egy nemes úr hajtotta. Végül gyalogosnemesek kis hada következett, a harcosok harmadik csoportja.

Ahogy a királynői kocsi körbement, Nemone a páholyánál szépen kiszállt. A kocsik rendre elvonultak, a nemesek követték a királynő példáját, és a díszpáholyok is benépesültek.A királyi gárda őrséget alkotott a bejáratnál, s azok a nemesek, akiknek nem volt szerepe azünnepség lebonyolításában, rendre elfoglalták helyüket a nézőtéren.

Most már gyorsan követték egymás az események: tőrdobó vetélkedők, dárda-célbadobások, az erő és az ügyesség különféle próbái, futóversenyek. A nép végig fogadhatotta játékok szereplőire, és volt nagy taps, nevetés, ordibálás, volt evés-ivás.

  Nemone és a nemesek páholyaiban hatalmas összegek cseréltek gazdát. A királynőköztudottan szenvedélyes szerencsejátékos volt, nevetve nyert, de ugyancsak nevetve veszítettóriási pénzeket, akár egyetlen karcsú tőr vak véletlenén is. Mondják, azok, akiktől nagyotnyert, abban az évben a királyi megrendelések s nagy üzletek haszonélvezői lettek, azok viszont, akik Nemone pénzét nyerték el, sokszor nyomtalanul eltűntek aztán.

Hogy a csekélyebb sportesemények így véget értek, kezdődhettek a kocsiversenyek, sekkor aztán a fogadási láz szinte már az őrületbe csapott át. Férfiak, nők magukból kifordulvaágáltak kedvencük mellett, bíztatták a favoritnak vélt menőt. A győztest megtapsolták, a

 balszerencsés vesztesnek még tanácsokat is adtak.Minden futamnak két résztvevője volt, a győztes kis lobogót kapott a királynőtől, a

vesztest meg, ahogy a rámpán fel– s az arénából elkocsizott, a pénzüket rajta– vesztők fújozása kísérte. Hogy ezek az előfutamok lezajlottak, a győzteseiket megintösszepárosították, megint egy-egy hajtó jutott tovább, ezeknek a száma tovább fogyott, míg avégén mindössze ketten maradtak, ők küzdöttek meg a Nap Bajnoka címért. A győztesmegkapta a királynőtől a díjat, az aranysisakot, és még azok is éljenezték akkor, akik azellenfelére fogadtak. Még a korábbi futamokét is felülmúlta a zaj.

Végül a bajnok eltűnt kocsijával a rámpán át a királynői és főnemesi páholyok épületívealatt, és az arénában nagy csend támadt.

Page 44: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 44/118

 – Most aztán, pajtás – mondta Phobeg -, az emberek olyasmit látnak, ami megéri a pénzüket. Mert ez ám az, amire tulajdonképpen mindvégig vártak itt ma. Ne csalódjanak! Havan istened, pajtás, hát imádkozzál hozzá, mert te most itt meghalsz.

 – Nem engednéd meg, hogy én rohanjak egyet körbe az arénában, mielőtt üldöznikezdenél? – kérdezte Tarzan.

9.

„Halál! Halál!"

Rabszolgák csapata takarította fel az arénát az oroszlános fogatok versenye után. A nézők felálltak, tagjaikat nyújtóztatták, a nemesek páholyról páholyra vándoroltak, látogatták ismerőseiket, férfiak és nők a lezajlott fogadások dolgait intézték, tárgyalták, újat kötöttek. A

sok hang, megannyi részlet egyetlen nagy hangzavarrá állt össze. Nem volt ez harmónia,amiképp diszharmóniának se mondhatta volna az ember – egyszerűen csak efféle események szokásos kísérőjelensége.

De Tarzan bosszankodott. A tömeg mindig idegesítette. Viszolygott egyszerre ennyiemberi hangtól. Hiszen már egészen kevés is több volt neki, mint elég. Összehúzott szemmelnézte a jeleneteket, mint mikor vadállat néz lesből ellenségére.

Phobeg egyre kérkedett. S tette ezt olyannyira fennhangon, hogy a gladiátorok tartózkodási helye fölötti ülések népe is jól hallhatta. A templomi őr modora aztán végképpnem nyugtatta a lord idegeit, ám úgy tett, mintha nem is hallaná, s megelégedett azzal az elsőés egyetlen megjegyzéssel. Phobeg neki ilyen szempontból nem létezett.

Már nagyban zajlott a fogadás a napnak erre az utolsó eseményére, bár a nép közül csak 

kevesen látták a küzdőket alaposabban. Igaz, Phobeget megelőzte a hírneve, s ő volt a favorit;tíz az egyhez, így állt Tarzan ellenében.Királynői páholyában Nemone kéjesen dőlt hátra a nagy széken, mely félig trónus volt,

félig heverő. Erős vesztő szériában volt ma, de a rosszkedvnek semmiféle jelét nem lehetettleolvasni róla. Ennek ellenére a körülötte lévő nemesek feszengtek, és remélték, hogy agyönyörű nő legalább az utolsó esemény során valami nagyot nyer. Ennek érdekébenvalamennyien eltökélték, hogy a vademberre fogadnak, mert Nemone nyilván az erősPhobegre tesz. Ismerték ezt a szokását: a királynő megannyiszor a favoritokat szokta előnybenrészesíteni.

Eratnak különösen fontos lett volna, hogy Nemone visszanyerje tőle, amit elvesztett.Mert a szép fiú olykor mintha azt érezte volna, kijjebb csúszik bizonyos kegyekből, pozíciója

nem a régi, nem oly szilárd már, mint volt. Eddigi életének tapasztalataiból azt is tudta, hogy Nemonétól nagyot nyerni jó pár koporsószög lehet, ha a balsors úgy kívánja. S maga Eratilyesmit bizony nem kívánt!

Ezért Erat és a többi nemes úr, aki a királynőtől nyert, elhatározta: hagyják nyerni Nemonét Phobeggel, de titkon kiküldték szolgáikat, és maguk is megtették Phobeget úgy,hogy a végén ne legyen veszteségük. Mert bár a királynővel szemben elúszik a pénzük, aközemberi fogadók drahmáiból térüljön vissza nekik bőséggel, amit emígy vesztenének.

Hogy hirtelen ilyen nagy mennyiségű pénz került a tömeg közé Phobeget favorizálva,egyre kevesebben fogadtak Tarzanra. A nemeseknek ez azt jelentette, hogy leendőveszteségeiket nem tudják visszanyerni. Persze az egész dolog még csak feltételezésekreépült, lévén hogy a királyi páholy egyelőre nem fogadott. Mindegy, a dolgok természetesmenete szerint „odakünn" az ügyek úgy alakultak, hogy Phobeg Tarzannal szemben száz azegyhez állt.

Page 45: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 45/118

Megszólalt viszont a trombitajel, és őrzőik, a harcosok beparancsolták Tarzant ésPhobeget a küzdőtérre. Körbevezették őket, hadd gyönyörködhessen bennük a nagyérdemű,ki-ki választhassa ki magának a néki tetszőt. Amint a királyi páholy elé értek, Nemoneelőrehajolt, felmérte őket, a zömök izomgubancot és a szálas szép óriást.

Erat, a királynő kegyence, figyelte úrnőjét. Aztán elrikkantotta magát: – Ezer drahma az

idegenre! – Én is az idegenre fogadok – szólalt meg sietősen , egy nemes úr. – És persze én is – hangzott Nemone szép szava.Erat és a többi nemes döbbenten nézett össze; ez fenekestül fölforgatta terveiket. Persze,

többet nyernek majd így, de ennek mi értelme? Nemonéval szemben ők veszíteni akartak volna. Akkor most mi lesz...?

 – El fogod veszíteni a pénzed – figyelmeztette Erat. – Akkor te miért raktad a magadét az idegenre? – hangzott a királynői kérdés, eléggé

logikusan. – Olyan vonzó az oddsz, elcsábított – védekezett zavartan a férfi. – Hogy állnak ők most? – kérdezte Nemone. – Mennyibe lehet megtenni az idegent?

Közben amúgy szórakozottan játszadozott a tőrével. – Száz az egyhez, Nemone, így állnak. Szóval őrültség, szeszély, tudod...  – Szeszélyes hangulatban vagyok ma – kényeskedett a kecses testű úrnő. – Teszek 

százezer drahmát az idegenre. Ki állja a tétet? Erat, te mennyit akarsz elnyerni belőle? „ – Phobeg Cathne legerősebb embere, úrnőm. Ez képtelenség így.Ám Nemone hajthatatlan maradt. A nemes urak eleinte szabódtak, aztán elkapta őket a

hév. Ráemlékezett mind, milyen szép összegek ígérkeznek már amúgy is, és akkor itt mostez... A pénz varázsa feledtette velük épp azt, amitől féltek, nem gondoltak a vesztő Nemoneharagjára, bosszújára. Pár perc múlva a teljes fogadási összeg „elkelt".

 – Csak nézd meg azért Phobeget, csupa izomköteg – mondta Erat mindegyre. – Azidegen hozzá képest...

 – Az idegen magasabb – mondta Nemone -, és gyönyörű testi felépítésű. Ezt csak bízdrám.

 – Már rebesgetik is, hogy Phobeg a gerincét fogja eltörni neki, és a csigolyái a gigáján jönnek ki – folytatta a kegyenc.

 – Majd meglátjuk – mondta kurtán a királynő.Erat arra gondolt, hogy nem szeretne Phobeg bőrében lenni, még akkor sem, ha ő öli meg

az idegent. Mert Nemone biztos megleli a módját, hogy végezzen vele, hiszen százezer drahmát emel ki a kincsestárából!

Most, hogy a két férfi felállt az arénában, nem messze egymástól, közel a királyi páholyhoz, a stadion kapitánya eligazította őket, ismertette velük a versenyszabályokat: végig

az arénán belül kell maradniuk, és csak a puszta kezüket használhatják egymás megölésére,illetve segédeszköz lehet láb, könyék, fog, fej, mindenféle testrész. Több szabály aztán nem isvolt. A győztes visszanyeri szabadságát, ám ezt végül még mindig Nemonénak kellkimondania.

 – Ha megszólal a trombitajel, kezdhetitek – mondta a stadionparancsnok. – És Thooslegyen véletek.

Tarzan s Phobeg most felállt egymástól tíz lépésnyire. Várakoztak; egyelőre csend volt.Phobeg kidüllesztette és megöklözte mellkasát, izmait megfeszítette, karján hatalmas csomók,labdák voltak a bicepszek. Akkor bemelegítésül szökdelni kezdett. Magára vonta a nézők figyelmét, s ez láthatóan tetszett is neki.

Tarzan nyugodtan állt, összefont karral, izmait ellazítva. Most mintha nem is érzékelte

volna a nagy tömeget, Phobeg pedig a jelek szerint egy csöppet sem izgatta. Ennek ellenére

Page 46: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 46/118

 pontosan tudta ő, mi történik körötte! Szűkre húzott szemrésén át minden részletre vadállatiéberséggel figyelt. S akkor meghallotta a trombitajel első hangját, és máris harcra kész volt.

A majomember mit sem törődött az ostoba emberfélékkel, akik összegyűltek itt alátványosságra, és most morogták-hörögtek, ordibáltak, szurkoltak, s tették mindössze azért,mert két alak, aki őket sosem bántotta, s akik eddig egymást sem, kénytelen ölre menni, egy-

mást meg is gyilkolni. Nem bánta, mit gondol felőle ez a horda; neki a nézők mindegyikekevesebbet jelentett, mint a rabszolgák által az imént összetakarított oroszlán-potyadék. Nem akarta ő megölni Phobeget, de arra sem vágyott, hogy Cathne primitív, szörnyetege

végezzen vele. Annyit akart, hogy ez a rémalak megbűnhődjék az elképzelhetetlenönteltségéért, önösségéért. Persze tudta, hogy ellenfele roppant erejű férfi, s nem lesz könnyűez a büntetés, sőt hogy ő maga is csúnyán bűnhődni fog közben, de ez nem izgatta – a fő az,hogy meg ne nyomorodjék, és persze itt ne pusztuljon. Tekintete a királynői páholyra tévedt,aztán ott is maradt egy pillanatra. Mit láthatott! Micsoda szempárt! Kész gyönyörűség volt...azok a felszín alatt mélyen bujkáló, megfejthetetlen tüzek, azok a finom, emésztő lángok...titkok!

De a trombitarecsegés – az volt itt most a valóság. Tarzannak Phobegre kellett figyelnie.

Az amfiteátrumra fura, halál előtti csend hullt. A két férfi elindult egymás felé, Phobeg durva,erőszakos, mindent elsöpörni kész mozgással, Tarzan fölényes és óvatos biztonsággal,kecsesen. Akár egy izmos, lopakodó oroszlán.

  – Imádkozzál, pajtás! – rikoltotta a templomi őr. – Meg foglak ölni, a szentélyreesküszöm. De még előbb eljátszom veled, hadd mulattassuk méltón Nemonét.

Page 47: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 47/118

Phobeg közelített. Elérte Tarzant. A majomember hagyta, hogy megragadja a vállát.Akkor hirtelen, két megfeszített tenyérrel alulról fölfelé az álla alá vágott szinte belereccsent a

 busa fej, és Cathne erős embere nemcsak megtántorodott, de támolyogva botorkált hátra, míga végén lecsüccsent az aréna porába.

A nézők döbbenten morajlottak fel. Akik Tarzanra fogadtak, máris örültek, csak féltek,

nehogy túl korán. Phobeg talpra tápászkodott, arcát eltorzította a düh. Vad üvöltéssel vetettemagát a majomemberre. – Nem játszadozunk – bömbölte. – Most foglak megölni. itt és most! – Öld meg, öld meg! – harsogták a Phobeg-hívek. – Halál! Halál! – Nem akarsz párszor odacsapdosni a földhöz? – kérdezte Tarzan csak úgy mellesleg,

halkan, ahogy könnyed mozdulattal félreszökkent a zömök alak támadásának irányából, – Nem! – üvöltötte Phobeg. – Otrombán fordult egyet, aztán így támadott volna megint. – 

Most megöllek, érted, megöllek én, megöllek, meg én, meg! Meeeeg...!Tarzan akkor elkapta a két vad kezet, jól szétlökte őket; s akkor egy bronzbarna kar 

csapott le villámként, megragadta Phobeg tömzsi nyakát, s az acélos ujjak szorítása ettőlfogva nem engedett. Felemelte a szentélyőrt a helyéből, a magasba lendítette, ő maga közben

előrehajolt. A fején keresztül dobta hátra a rettentő izomzatú férfit – aki nyekkenve érkezettmeg az aréna porába.

 Nemone kihajolt a páholyból, szeme tündökölt, keble zihált. Erat pedig csak egy volt asok nemes úr közül, akik mind holtsápadtság és rákvörösség közt váltották színüket. Nemonea kegyencéhez fordult:

 – Nem tennél még egy kicsit Cathne erős emberére, Erat?A férfi kényszeredetten mosolygott:

 – A csata most kezdődik csak igazán. Bemelegítés ez. – A csata most kezdődött – mondta királynő – de már annyi, mintha véget is ért volna.Phobeg ezúttal lassabban tápászkodott fel, és nem is lendült támadásba utána, hanem

inkább várt, védekezésre rendezkedett be, és titkon abban bízott, hogy a majomembert jóközel engedi magához, s akkor meglesz a megfelelő fogás. És ha fogás van, rettentő izmaivalegyszerűen összeroppantja, agyonszorítja ezt a gyűlöletes idegent. Hát csak hadd jöjjön,támadjon most ő.

A majomember talán megérezte, mi játszódik le az ellenfél szűk homloka mögött, ám azis lehet, hogy csak a véletlen hozta így: mindenesetre a bal csuklója egy kicsit védtelennek tűnve előbukkant, és ez óhatatlanul elcsábította Phobeget. A cathnei azt remélte, hogycsuklójánál fogva magához rántja Tarzant, s akkor meglesz a vágyva vágyott fogás – és jön avég, elérkezik az ő nagy pillanata. De Tarzan gyorsabb volt nála. Amikor Phobeg magáhozrántotta volna őt a csuklójánál fogva, a majomember még sebesebben ugrott közel hozzá, ésegy rettenetes erejű jobb csapottat vitt be a fejére, az arcába, megrendítve ezzel a cathneit, aki

a csuklóját is elengedte. Ekkor ő ragadta meg Phobeg karját, s a válla fölött hátrahajította atehetetlen izomkolosszust, aki most már hason terült el, a port falva az aréna közepén.Ezúttal Phobegnek már a fölállás is problémát okozott, nagyon lassan tért magához.

Akkorra a majomember már ott tornyosult fölötte. A vér megfagyott Cathne erős fiának ereiben, ahogy azt a vadállati hörgést meghallotta, mely gyilkos fenyegetéssel tört elő azellenfél torkán.

Tarzan hirtelen lehajolt, megragadta Phobeget, a feje fölé emelte. – Hát fussak egyet, Phobeg, mit gondolsz? – kérdezte. – Vagy túl fáradt vagy már, hogy

utána üldözőbe vegyél? – Ezt a kérdést is vadállati hörgéssel kísérte.Akkor még egyszer lecsapta az ellenfelet a porba, közelebb immár a királyi páholyhoz,

ahol Nemone csillogó szemmel, hullámzó keblekkel várta a fejleményeket. Szinte izzott a

teste.

Page 48: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 48/118

Tarzan oroszlánként megragadta áldozatát, és elkezdett vele játszani. Felkapta, megintodakente, mint aki azt akarja, hogy a tehetetlen testnek megannyiszor más és más porcikájarecsegjen-ropogjon. Az ellenfél már igyekezetet sem tett, hogy felkeljen. És Tarzan egyreközelebb vitte őt így a páholyhoz. Még egyszer felkapta, megint odacsapta Phobeget, Cathnelegerősebb emberét! Öld meg, öld! – ezt üvöltötte egy emberként már a tömeg. Phobeg jár 

így, a nagy nyakcsigolyatörő, a kegyetlen verekedő, a gyilkos! Hever az aréna porában!Tarzan megint a magasba emelte áldozatát, de ezúttal nem a porondra csapta le. Hanemegy kis lendületet vett, és a díszpáholyok melletti közönség soraiba hajította.

 – Legyen a tiétek! – kiáltotta nekik. – Hát itt van a ti erős emberetek, tessék!Azzal büszkén hátat fordított, s elvonult, valamivel távolabb. Megállt a rámpa közelében,

mint aki azt várja, hogy akkor hát kapja vissza a szabadságát, amit megígértek, ami ezzelmost már jár neki.

Ám közben olyan üvöltést, rikácsolást hallhatott a tömeg torkából, ami a vadállatok legszörnyűségesebbikét, a hiénát idézte föl benne.

 – Öld meg! Öld meg! Ölj! – Ezt követelte a tömeg. És visszadobták Phobeget az arénába. Nemone is kihajolt megint a páholyából.

 – Öld meg őt, Tarzan! – sikoltotta.Tarzan vállat vont, aztán elfordult.

 – Öld meg, rabszolga! – kiáltotta most már egy nemes úr is. – Dehogy ölöm meg – felelte Tarzan. – Miért tenném? Nemone felállt. Vérvörösen izzott az arca, egész teste izgalomtól remegett. – Tarzan! – sikoltotta, és amikor a majomember erre a hangra már ösztönösen is felkapta

a fejét, a gyönyörű úrnő azt kérdezte: – Mondd, mondd nekem, miért nem ölöd meg, miért? – Miért nem ölöm meg? – kérdezte nagy természetességgel Tarzan. – Azért, mert már 

nem árthat nekem, én pedig csak önvédelemből ölök, vagy ha zsákmányra, húsra vanszükségem. Itt egyikről sincs szó.

Phobeg zúzottan, verten, szédelegve állt föl végre, mint aki részeg. Hallotta a könyörtelencsőcselék hangját, ahogy halálát követeli minden torok. Látta, hogy ellenfele ott áll tőle távol,a rámpánál, és nem is törődik vele. Valami ködön át az is eljutott a tudatáig, hogy az ellenfélnem akarja megölni őt. De ezt nem is értette már igazán. Várta, hogy a végén csak megölik majd, hiszen ez volt a szabály, ez volt az aréna törvénye. Ő meg akarta volna ölni ezt az:embert; ő nem ismert volna kegyelmet, ezt most is tudta. Hát nem bírta felfogni, mi ez aközöny, vagy ajándék Tarzantól? Miért kapja tőle ezt? Semmivel meg nem szolgálta.

Phobeg véraláfutásos szeme tehetetlenül pásztázta az arénát, nem mintha bárkit iskeresett volna; rokonszenvre vagy könyörületre ott nem találhatott, a barátság, ha volt is,megszűnt, mert a vesztes ilyesmire ne számítson soha. A tömeg vérszomja ugyanakkor szintelenyűgözte. Pár perccel ezelőtt még ugyanezek az emberek éltették, tapsolták és most ezek 

ítélik halálra. Aztán a királyi páholy felé nézett. Látta, Erat messze áthajol a korláton, ésüvöltözik Tarzan felé: – Öld meg őt, hallod? – kiáltotta. – Szolga! Ez királynőd parancsa.Phobeg szeme most a majomemberre siklott. És közben megpróbálta összeszedni

kevéske maradék erejét, hogy legalább halogathassa az elkerülhetetlent. Tudta, hogy hatalmasellenféllel hozta össze a balsors, olyannal, aki erősebb nála. Ám az önfenntartás ösztöne isroppant parancs, és Phobeg ennek értelmében készült valami utolsó ellenállásra, vagyis épparra, hogy ez a harc mégse legyen számára az utolsó.

Eközben a majomember a királynő kegyencének válaszolt: – Tarzan azt öli meg csak, akit akar. – Halkan mondta ezt, de a királynő is meghallhatta.

 – Tarzan nem öli meg Phobeget.

Page 49: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 49/118

 – Te ostoba – rikácsolta Erat. – Hát nem bírod felfogni, hogy ez a királynő óhaja, parancsa? Meg nem szegheti senki halandó az ő rendelkezését, különben életével fizet. Mégezt sem tudtad, te senkiházi?

 – Ha a királynő azt akarja, hogy Phobeget megöljék, hát miért nem küld le ide téged,akkor te végrehajthatnád parancsát és rendelését. Különben is, a te királynőd, nem az enyém – 

mondta.Erat borzadva nézett vissza rá, aztán a királynőre pillantott. – Szóljak az őrségnek, hogy semmisítsék meg ezt a lázadót? – kérdezte Nemonét.A nő a fejét rázta. Külszínre rezzenetlen volt most is, de a szemében valami különös fény

égett. – Mindketten megkapják az életüket – rendelkezett akkor Nemone királynő. – Phobeget

eresszétek szélnek, a másikat hozzátok a palotámba. – Azzal fölállt, kezével intett, amely jeladás volt, hogy az ünnepi játékok véget értek.

Ugyanekkor, az Oroszlánok Földjétől sok-sok mérföldnyire délnek, messze Onthar völgyétől egy oroszlán jött, jött rendületlenül a sűrű vadonon át, rejtekről rejtekre érve, sehol

meg nem állva. Mindenütt nyugtalanul szimatolt; orra néhol szinte túrta a földet, ha valamiszagnyomot érzett, de csalódottan kellett továbbállnia megint. A levegőt is szaglászta,egészen a lombszintekig kutatott, és nyilvánvaló volt, hogy valakit-valamit keres. Egyszer csak fölszegte a fejét, de nagyon hosszasan, és akkor rettentő ordítást hallatott, úgy, hogy

 beleremegtek a fák, bele a föld, és Manu, a kicsi majom csaknem kipottyant az ágak köztirejtekéből, úgyhogy inalt is minél messzebb a magasban. A távolból hím elefánt trombitálásahallatszott még válaszul, és akkor ismét csend borult a dzsungelre, látszólag teljes nyugalom.

10.

A királynő palotája

Közkatonák kis csapata kísérte egy szál altiszt vezetésével a stadionba Tarzant, ahonnét aváros nemeseinek társaságban távozhatott. Némelyek már-már dörgölőztek volna hozzá,olyasmit sejtve a királynő gesztusából, hogy Tarzan csakhamar a legnagyobb uralkodóikegyek birtokosa és haszonélvezője lesz.

Eszerint gratuláltak neki a győzelemhez, dicsérték erejét, érdeklődtek mindenféle részletiránt, s így ez diadalmenet lett a végén. Akkor a rámpa tetején egy ismerős arc bukkant fel:Gemnon volt az, és Tarzant várta.

 – A királynő engem rendelt kísérődül. Most a városba viszlek, és amiben szükséges,gondod viselem, jó úr – mondta a fiatal tiszt. – Ma este kell megjelennünk a palotában, előtteazonban fürdő vár rád és finom koszt. A börtönidők megviselhettek téged, rád fér valamikellemesebb is. Meg hát pihenned kell, ennyi minden után.

 – A fürdő és a finom koszt – felelte Tarzan kis mosollyal – csakugyan öröm lesz. Demiért kellene pihennem? Hosszú ideje egyebet se teszek...! Csak épp nem egy olyan helyetválasztottam volna pihenőül, mint az ott lent.

 – De hát fárasztó lehetett a küzdelem, minden – kiáltotta Gemnon. – Rettenetes harcotvívtál, ne is tagadd! Szükséged van pihenésre.

 – Pihenjen inkább Phobeg – nevetett a majomember én a magam részéről nem vagyok fáradt. Nézd meg őt...!

Page 50: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 50/118

 – Phobeget senki sem akarja látni most. Örülhet, hogy él egyáltalán – felelte ugyanilyenderűvel Gemnon. – De hát, kedves úr, ezt te tudod a legjobban; ha nem vagy fáradt, annál

 jobb. Ellenfeled meg majd elboldogul valahogy.És mentek a város felé. A többi nemes lassan elmaradozott mellőlük, ment ki-ki a maga

társaságával. Magukban maradtak, már ha mondható ez ekkora tömeg közepette, mint

amekkora a stadion körül tolongott. Lassan haladtak, de Tarzan legalább még jobbankörülnézhetett. S akik a közelükben mentek, mind ejtettek valami megjegyzést a majomember csatájával kapcsolatosan. Dicsérték erejét, bámulták, hogy ez a viszonylag karcsú, atletikusalkat micsoda izmokat rejt, milyen titáni erőt – senki meg nem mondaná! A dzsungelvilágának dicsérete volt ez, így fogta fel a majomember, és valami a szíve körül minthafölmelegedett volna lassan.

 – Népszerű vagy, jó úr – mondta Gemnon.  – Ej, hát pár perce még Phobeg volt népszerű – nevetett fanyarul Tarzan. – Engem

akartak volna megöletni azzal az erős fiúval. – Jó, hát én is csodálom valamelyest, hogy ilyen szívélyesek veled – jegyezte meg a fiatal

nemes -, amikor, ugye, megfosztottad őket egy halál élvezetes látványától. Amikor a

stadionba mennek, a szívük mélyén azt az óhajt dédelgetik, hogy halált lássanak, s ha lehet,minél cifrább dolgokat élvezhessenek végig a küzdelem során. Meg aztán a többség Phobegrefogadott, így még a pénzük is elúszott. Igaz, akik rád tettek, nagyon szeretni fognak, mertgazdagok lettek általad. Iszonyú összegeket lehetett nyerni így, ha nem tudnád.

 – És hát persze a nemesek között lelheted azokat, akik a legdurcásabbak a győzelmedmiatt – folytatta derűvel Gemnon. – Ugyanis egész vagyonok úsztak el... ahogy némelyek jól

 jártak, mások most átkozódnak. Nemone környezete általában követi az úrnőt. És mert szentmeggyőződésük lehetett, hogy a királynő Phobegre tesz, ők még előbb megtették azizompacsirtát, és akkor kiderült, hogy Nemone mást gondolt, Nemone rád fogadott, nem isakármennyivel. Százezer drahmát tett rád, úgy bizony... és száz az egyhez állt az oddsz.Szóval föltettek ott, mert mit tehettek mást, tízmillió drahmát még külön is, Nemone százezreellenében. Vagyis azokban a páholyokban elúszott legalább húszmillió, úgy vélem.

 – Nemone tisztán tízmillió drahmát nyert? – csodálkozott Tarzan. – Hát persze – erősítette meg Gemnon. – Ami egy ok a sok közül, hogy most nagyon jól

állsz nála. Ezért is hagyott életben. – De hát miért ne hagyott volna? Megnyertem a meccset! – Meg, meg, de közben képtelen dolgokat műveltél. Ellene szegültél a legfőbb úrnőnek.

Észre se vetted? Méghozzá tanúk jelenlétében tetted ezt, hallod-e! Mondom, a tízmilliódrahma csak egy ok a sok közül, mert kizárólag pénzért nem lenne ilyen kegyes azirányodban ő. Nem, dehogy. Valamit tervezhet. Valami különlegeset. Olyan halálra szán,hogy minden pici porcikája kéjesen remegjen a láttán. Vagy mit tudom én, miket tud

kigondolni, és mit miért tesz. De vigyázz! Én figyelmeztettelek. Nemone nem lenne Nemone,ha megbocsátana, és ha nem használná ki a helyzetet, hogy még gyönyörűbb legyen akár csak egy pillanata is... a te véred árán, vagy akármi áron. Nem fog életben hagyni, erről

 biztosíthatlak. – Phobeg is meg akart ölni engem már egyszer – emlékeztette az ifjú nemest Tarzan,

mintegy tréfásan. – Jó, de Nemone nem Phobeg – felelte komoran a tiszt. – Ő a királynő, ráadásul.., – Tehát? – kérdezte Tarzan. – Ráadásul mi...?Gemnon megvonta a vállát.

 – Nézd, csak úgy hangosan gondolkodtam, ami rossz szokás, ha közben élni is szeret... ésmég szeretne az ember. Semmi kétség, élhetsz még egy darabig úgy, hogy a hölgyet jobban

megismerd vagy hogy is mondjam... de vigyázz, meg ne rémülj tőle akkor nagyon. Erre

Page 51: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 51/118

gondoltam... ezt talán nem is kellett volna hangosan mondanom, mert nekem is kedves azéletem.

Tarzan élvezte a fiatal nemes szellemes lényét. Megkérdezte hát, kicsit aggódva: – Mondd, kedves úr, sokat vesztettél rajtam? Hogy nem Phobeg nyert?Gemnon mosolygott.

 – Egy drahmát se, sőt, nyertem! Tarzan úr, én rád fogadtam ám, hallod-e! TalálkoztamErat egyik szolgájával, pénzt vitt, hogy titkon Phobegre fogadjon. Hát én álltam a tétet, látod,

ezt máris megnyertem akkor. És így tovább. Tudod, én többet láttam belőled, mint a legtöbbnemes itt, és nekem ez elég volt, garancia. Hittem az esélyedben. De inkább azintelligenciádban bíztam, a taktikádban, a cseleidben. Azt nem is álmodtam volna, hogy mégerősnek is erősebb vagy ennél az alaknál.

 – És csábító volt az oddsz!  – Túlságosan is – nevetett Gemnon. – Egészséges játékos-szív nem tud ilyenkor 

ellenállni. De hagyjuk ezt. Amit nem értek, az Nemone. Nagy fogadó, ám nem igaziszerencsejátékos, nem vezeti jó érzék, úgy általában. Többnyire a favoritra tesz, aztán Thooslegyen irgalmas az illetőhöz, ha veszít.

 – Igazi női ösztönvilág – jegyezte meg Tarzan. – Még csak az se, mert nem hinném, hogy egy ilyen nő, mint Nemone, pusztán az

ösztöneire hallgatna. Lesz valami más oka is. Hogy mi az, rajta kívül senki sem tudhatja.

Page 52: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 52/118

Ugyanez a titokzatos motiváció óvta meg az életedet is, vagy hát, hogy is mondjam, ezhosszabbította meg egy időre.

 – Ma este találkozom vele – mondta Tarzan és nyilván ugyanaz történik: összecsapunk,ahogy az eddigi két alkalommal is megszikrázott köztünk a levegő.

 – Ne feledd, hogy az első sértésért gyakorlatilag halálra ítélt, s az ítéletet ma hajtották 

volna végre – intette Gemnon. – Megúsztad, jó. De ő biztosra vette, hogy Phobegnek áll azászló. Kérlek, ha lehet, ne ingereld őt tovább, jó úr.Így érték el a belvárost. Gemnon a palotában a maga lakosztályába vezette Tarzant. Ez

egy hálószobából és fürdőszobából állt, s volt még egy nappali, melyen Gemnon egy másik tiszttel osztozott. És voltak itt is fegyverek, állat-és emberfejek; a szokásos dekorációt láthattaTarzan: elefántcsont és arany, ha szerényen is, bőr és faragványok. Viszont nem látott ittkönyveket, nem voltak írószerszámok sem. Szeretett volna rákérdezni Gemnon-nál efféledolgokra, ám kiderült, hogy a fiatalember még csak hírét sem hallotta az írásnak.

A fürdő fölkeltette a majomember érdeklődését. A kád égetett agyagból készült, s acsapok alapanyaga ón és ólom helyett színarany volt vagy valami efféle ötvözet. Gemnonelmesélte neki, hogy a víz agyagcsöveken jön a várostól keletre emelkedő hegységből. Ezek a

csövek jó vastagok, nyomásállók, és megvannak Cathnéban a megfelelő szerkezetek, melyek  pumpálják, s így elosztják a fontos folyadékot.

Gemnon behívott egy rabszolgát, hogy készítse el a fürdőt a vendégnek, s a nappaliban pedig már várta őket a lakomának beillő étek. Evés közben elbeszélgettek Gemnonnal, sakkor belépett egy ifjú nemes úr. Feltűnően keskeny volt az arca, a szeme inkább kellemetlen.És amikor Gemnon bemutatta őt Tarzannak, kiderült, a modora sem éppen szívélyes.

 – Ezt a lakosztályt Xerstle barátommal osztom meg – magyarázta Gemnon. – Parancsot kaptam, hogy költözzem ki – közölte epésen a Xerstle nevű ifjú. – Jaj, hát miért? – tudakolta Gemnon. – Hogy a te becses barátodnak helye legyen itt – felelte Xerstle savanyúan, s máris

 bement a szobájába, és rabszolgákról meg vademberekről mormogott valamit dühödten, bár halkan.

 – Mintha nem örülne – jegyezte meg Tarzan. – De én örülök – mondta Gemnon. – Xerstle meg én – folytatta még halkabban – tudod,

nem jöttünk ki jól egymással. Nem volt semmi köztünk, ami... hát ami közös lenne. Ő Eratkegyence, és így szó szerint a semmiből emelkedett fel, mikor Nemone maga mellé vetteEratot. Egy bányamester fia. Ha az apját emelték volna ki onnan, az a nemesség becsületéreválna, mert az a bányamester remek ember. De a fia, ez a Xerstle... ez egy patkány, tudod.Akár a barátja, Erat.

 – Hallottam valamit a ti nemességetekről – mondta Tarzan. – Szóval, ha jól értem, kétréteg van itt, ezeket osztálynak is nevezhetem, s az egyik osztály lenézi a másikat, még akkor 

is, ha ennek a másik osztálynak a tagjai pillanatnyilag például magasabb rangokat,tisztségeket, címeket viselnek, mint a rátartibb rétegbeliek, akik megvetik őket. – Nem vetjük meg őket, nem nézzük le egyiküket sem – felelte Gemnon – ha tényleg

értékes, rendes emberek. A régi nemesség, az arszlánság... vagy az oroszlánemberség, tudod,örökletes itt nálunk, apáról fiúra száll. A másik az csupán időleges, egyetlen életre szól, egyember életére, aki a tróntól ily kegyben részesül. És az ilyesmi esetleg még többet is jelenthet,mint az örökletes arszlánság. Legalább tényleg az illető érdemeire épülhet. Feltételesenmondom ezt, de előfordul. Nekem örökletes jogom van az arszlánsághoz, ez merő véletlen. Éslehet, látod, hogy ha nem születek nemesnek, semmi érdemem, semmi ügyességem révén nemis váltam volna azzá. Oroszlánember vagyok, mert az apám is az volt már. Lehetnek oroszlánjaim, mert talán az emberemlékezet előtti időkben, ki tudja, mikor, valami ősöm

oroszlánokkal ment a csatába. – Erat mivel nyerte el ezt a magas nemesi rangot? – tudakolta a majomember.

Page 53: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 53/118

Gemnon vágott egy fintort. – Hát bármivel is, az nem közérdekű ügy volt, hanem felettébb... hogy úgy mondjam,

személyes. Ha nemesi rangját megnevezhetném, hát azt mondanám: a talpnyalók királya, ahízelgők főhercege és még sok egyéb.

  – A királynőtök azonban sokkal értelmesebb nőnek látszik annál, mintsem hogy

közönséges hízelgéssel vagy talpnyalással ilyen sikereket lehessen elérni nála. – Senki sem olyan intelligens mindig. És nemcsak talp van a világon...  – Ó! – Most az angol lord tartott egy kis szünetet. – Khm... hát a vadállatok közt

mindenesetre nincsenek talpnyalók és hízelgők. – Ezt hogy érted? – mondta Gemnon. – Mikor Erat csaknem vadállat. – Ne sértsd meg a vadállatokat. Ne becsüld le így őket. Mondd, láttál már oroszlánt az

ellenfelénél kegyeket könyörögni? – Jó, hát állat és állat közt is van különbség.  – Igen, de az állatok minden szégyenletes és kicsinyes hitványságot az embereknek 

hagynak meg. – Nem vagy túl nagy véleménnyel az emberi fajról.

 – Senki sincs, ha az állatokkal hasonlítja össze az emberi fajt. – De hát mi már csak vagyunk, aminek megszülettünk szögezte le Gemnon. – És az

állatok is azok, aminek születtek. Ki ember, ki állat... és némely ember állat módjáraviselkedik.

 – De nincs állat, aki ember módjára viselkedne – vágott vissza mosolyogva Tarzan.Xerstle szakította félbe a beszélgetést. Kijött a szobájából.

 – Összecsomagoltam – mondta. – Mindjárt átküldők egy rabszolgát a holmimért. – Eztkurtán, büszkén közölte, csaknem ellenségesen.

Gemnon szórakozottan bólintott, s Xerstle eltávozott. – Nem valami boldog – mondta a majomember. – Nyelné el Xarator! – kiáltott fel az ifjú. – Persze, akkor már inkább az oroszlánjaimmal

etetném meg őt... Már ha megennék. – Vannak oroszlánjaid? – érdeklődött Tarzan.  – Hogyne – felelte Gemnon. – Oroszlánember vagyok, hát persze hogy vannak 

oroszlánjaim. Ez afféle kötelezettség is, tudod. Minden arszlánnak kötelessége tartanioroszlánokat, melyek a királynő érdekében harcolhatnak is aztán. Nekem öt darab van

 belőlük. Békeidőkben vadászatra és kocsiversenyekhez használom őket. Csak a királyi ház ésaz arszlánság tarthat oroszlánokat itt nálunk.

A nap lassan alászállt a hegység mögött, mely az Oroszlánok Földjét nyugat felőlszegélyezte, mikor egy rabszolga érkezett, és egy lámpást hozott, melyet a mennyezetikampóra akasztott föl az asztalukhoz.

 – Közeleg a vacsora ideje – szólt Gemnon, és felállt. – De hát én már jóllaktam – tiltakozott Tarzan.  – Azért csak gyere. Talán érdekes lehet neked a nemesség néhány tagja, akikkel

találkozhatsz a palotában – ajánlotta a fiatal nemes. – Ó, hát hogyne, az egészen más – mondta Tarzan, és követte házigazdáját.A palota alapszintjén, a nagyteremben mintegy negyven nemes úr ült az asztalok mellett,

mikor Gemnon és Tarzan belépett. Jelen volt Tomos, Erat, Xerstle és még néhányan, akiketTarzan már látott az aréna nemesi páholyaiban. Ahogy beléptek, hirtelen nagy csend támadt,mintha megzavartak volna valami társalgást, vagy akár ha Tarzanról vagy Gemnonról lettvolna épp szó.

 – Bemutatom Tarzant – mondta a társaságnak Gemnon, aztán az asztalhoz vezette a

majomembert.

Page 54: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 54/118

Tomos, aki az asztalfőn ült, nem látszott különösebben boldognak. Erat egyenesenrosszkedvű volt, mégis ő szólalt meg elsőnek. Igaz, ezt mondta:

 – Ez nemes urak asztala. Nem rabszolgák alkalmi vacsorázó helye. – Saját erejének érdeméből és királynő úrnőnk kegye folytán ez az ember az én úri

vendégem – felelte Gemnon szikrázó szemmel, de nyugodt hangon. – Ha pedig nemes társaim

közül bárki ellenvéleménnyel kíván élni, kardjával tegye meg, állok elébe a magaméval. – Akkor Tarzanhoz fordult: – Ez az ember itt ül velem azonos rangú nemesek közt,  jöttmentként, és még ő akar megsérteni oly természeti nemességet, amilyen a tiéd. Engeddmeg, hogy magam kérjek elnézést tőled... Remélem, nem sértett meg mindazonáltal.

 – Megsértheti-e a sakál az oroszlánt? – hangzott a majomember válasza.A vacsora nem volt túl sikeres. Erat és Xerstle mindegyre sutyorgott, Tomos nem szólt,

de szinte feltűnően, tüntetően az étellel foglalkozott csak. Gemnon barátai közül többen istársalgást kezdeményeztek Tarzannal, és a dzsungel ura úgy találta, hogy két-három igenkedves fickó akad köztük. De a többség még itt is inkább atyáskodó próbált lenni, akaratlanulis fölényesség áradt a magatartásukból. Talán meglepődtek volna, ha kiderül – és ha megértik egyáltalán hogy egy angol lord ül az asztaluknál. Igen, ez volt a baj: ha megértik. Hiszen azt

sem tudják, mi az, hogy Anglia. Persze Tarzannak esze ágában sem volt felvilágosítani őket.Bánta is ő, mit gondolnak róla! így hát a csendes vacsora a továbbiakban kínos közjátékok nélkül zajlott le.

Amikor Tomos fölemelkedett, jeladás volt ez másoknak is: aki úgy akarta, mehetett.Gemnon visszavezette Tarzant a lakosztályukba, hogy mielőtt a királynő színe előttmegjelennek, méltóbb zekét, sisakot vegyen fel, egyáltalán, ékesebb felszerelésseltündökölhessen.

 – Jó úr – mondta a majomembernek az ifjú nemes -, kérlek, el ne felejts letérdelni, mikor  Nemone elé járulunk. És ne mukkanj, amíg meg nem szólít.

Egy nemes úr fogadta őket a kis előszobában, aztán ment bejelenteni jöttüket akirálynőnek. Míg várakoztak, Gemnon végigmérte szálfa termetű társát. Valamit láthatóannem értett.

 – Neked egyáltalán nincsenek idegeid? – kérdezte végre. – Tessék? Hogy mit mondasz? – Csak azt, hogy láttam már a legderekabb harcosokat is így előszobázni itt, és mind

remegett egy kicsit, hogy Nemone elé kell járulnia – magyarázta Gemnon. – Én még sose remegtem – mondta Tarzan. – Hogyan kell remegni? – Jaj, kedves úr... – Gemnon széttárta a karját; mit mondhatott ilyesmire. – Majd talán

 Nemone megtanít rá, de nem kívánom neked. – Talán, de hát miért remegnék én, mikor egy sakál se remeg, egyszerűen bemegy, és

kész.

 – Nem egészen értem, mit mondasz – csodálkozott most Gemnon. – Hát csak azt, hogy Erat is bent van.Gemnon elvigyorodott.

 – De honnét tudod te azt? – kérdezte mégis.  – Tudom, elég annyi – mondta Tarzan. Minek magyarázta volna, hogy abban a

  pillanatban, mikor a nemes úr kinyitotta résre a terem ajtaját, ismerős szag csapta megrendkívül érzékeny orrát: Erat szaga.

 – Remélem, tévedsz – mondta Gemnon aztán. – Mert ha ott van, akkor ez nagyon csúnyacsapda is lehet, amelyből esetleg nem is kerülsz ki élve.

 – A királynőtől félhet az ember, igen – mondta Tarzan. – De sakáloktól soha. – Én is a királynőre gondoltam, őt tartom veszélyesnek.

Jött vissza a nemes úr. Tarzan felé biccentett.

Page 55: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 55/118

 – Felséges úrnőnk fogad. – Aztán Gemnonnak azt mondta:– Te elmehetsz. Jelenlétedrenincs szükség. – Majd Tarzannak: – Mikor kinyitom az ajtót, belépsz. Meglátod úrnőnket,letérdelsz. Térdelsz, míg felállnod nem parancsolja, és nem szólsz, míg meg nem szólít.Hallottad szavaimat?

 – Hallottam – mondta Tarzan. – Csak nyisd már ki azt az ajtót.

Gemnon még kifelé menet hallotta mindezt, és elmosolyodott. A nemes úr komor maradt;a bronzóriás parancsolni merészelt – neki! És ilyen hangnemben! De hát mit felelhetett volnaő maga erre? Inkább kinyitotta az ajtót. Megfogadta viszont, hogy ezért bosszút áll – már hatud, gondolta hozzá magában.

 – Rabszolgád, úrnőnk, Tarzan! – jelentette be a jövevényt fennszóval.A dzsungel lordja belépett. Átvágott a termen, megállt büszkén Nemonéval szemben. És

nem térdelt le. Erat ott állt a királynő heverője mellett. Az úrnő ernyedten könyökölt aduzzadó párnákon. Szép teste meg se rezzent, gyönyörű szemével hidegen mérte végig a

 jövevény férfit. Erat azonban elvesztette a türelmét. – Térdelsz le rögtön, te hitvány! – rikoltotta. – Csend – parancsolt rá Nemone. – Itt én mondom meg, ki mit csináljon.

Erat elvörösödött, keze már-már ott volt kardjának arany markolatán. Tarzan nem szólt,nem moccant, szemét nem vette le Nemonéról – egyenest a királynő szemébe nézett. Bár eddig is látta, hogy gyönyörű nő, most tapasztalnia kellett, hogy hihetetlenül szépséges, olyan,hogy nem is hitte volna, van ekkora csoda a világon: női testben, arcban, erotikában.

 – Nem lesz szükségem rád ma már, Erat – közölte a férfival a nagy úrnő. – Tessék,távozhatsz.

Erat erre elsápadt, aztán pulykavörös lett az arca. Habogott volna valamit, de jobbnak látta, ha néma marad; kihátrált, keservesen véghezvitte a meghajlás térdmozdulatát, aztán már nem is volt sehol.

Tarzan figyelő szeme azonnal felmért mindent a helyiségben. Elég volt ehhez éppen csak átlépnie a küszöböt. A szoba nem volt nagy, annál felségesebb volt a berendezése, megannyidísze. Tömör aranyoszlopok támasztották a mennyezetet, a falakat elefántcsont borította, a

 padló a legékesebb mozaikmintákból állt, és szőnyegek is borították jócskán. Állatbőröketlátott a falakon és állatfej koszorút. De ami igazán lenyűgözte, csaknem megdöbbentette, azegy ember bőre volt, egy teljes emberből, cserzett-barna, és a fej is ott volt, részeként azörökkévalóságos kompozíciónak.

A festmények java része nyers, kegyetlen, durva jeleneteket ábrázolt, hasonlóan„művészi" felfogásban. Két dór stílusú aranyoszlop közt oroszlán tanyázott, aranylánconodakötve. Igen nagy méretű állat volt, és fekete sörénye közepén volt egy fehér szőrcsimbók is. Attól a pillanattól fogva, hogy Tarzan belépett, az állat szemébe ellenséges fény szökött. Éshogy Erat kiment, az oroszlán bődült egy rémségeset, aztán máris Tarzanra vetette volna

magát, csak a láncok tartották vissza. Akkor visszaheveredett a helyére, de megint mordult-hördült egy fenyegetőt. – Belthar nem szeret téged – mondta Nemone. Moccanatlan maradt ő is, míg a vadállat

szökkent. És azt is látta, hogy Tarzan se rezzen; a majomember mintha észre se vette volna azoroszlánt vagy hogy az állat bármi jelét adta nemtetszésének, támadó kedvének. Nemone eztmegint elégedetten nyugtázta.

 – Az oroszlán azt fejezi ki, amit egész Cathne érez irányomban – hangzott Tarzanválasza.

 – Ez nem így igaz – tiltakozott Nemone. – Nem?  – Én kedvellek. – A királynő hangja halk volt, kedveskedő, becéző. – Te engem

megszégyenítettél embereimnek jelenlétében, ott a stadion porondjáról, és én mégsemrendeltem el a likvidálásodat. Gondolod, megengedtem volna neked ilyesmit, ha nem

Page 56: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 56/118

kedvelnélek, hm? Nem térdeltél le előttem. Emberfia a világon meg nem tenne ilyet velem,nem merészelné! Életemben nem láttam még ilyen férfit, mint te. Nem is értelek egészen.Kezdem azt hinni, hogy önmagamat nem értem hát. A leopárd nem változik birkává holtáigsem, és én mégis úgy érzem, változni kezdek, amióta csak megláttalak téged. Ám ennek nemegyszerűen az az oka, hogy kedvellek. Van valami titokzatos sugárzás, ami belőled árad... és

ez az, ami nekem életre-halálra rejtély. Szeretném megérteni, fel nem foghatom mégse.Szóval, fölpiszkáltad a kíváncsiságomat. – És ha kielégült a kíváncsiságod, akkor esetleg meg is ölsz, nem? – kérdezte Tarzan, s

ajka furcsa mosolyra fordult.  – Esetleg – ismerte el Nemone, és halkan fölnevetett. – Gyere ide, ülj le mellém!

Szeretnék veled beszélni, szeretnék beszélgetésünk során minél többet megtudni rólad. – Gondom lesz rá, hogy ne tudj meg túl sokat – biztosította Tarzan, ahogy odament, aztán

leült vele szemközt a kerevetre. A vad Belthar közben dühödötten morgott és hörgött. – A magad hazájában nyilván nem vagy rabszolga – kezdte Nemone. – De hát ezt

 bizonyítottad is minden gesztusoddal. Talán király vagy?Tarzan a fejét rázta.

 – Én Tarzan vagyok – mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna olyasképp,hogy íme, neki már királynak sem kell lennie akkor.

 – Oroszlánember vagy? Te csakis arszlán lehetsz! – hangzott a követelő kérdés.  – Nem teszi az se jobbá, se rosszabbá a dolgokat, hogy mi a nevük – felelte a

majomember. – Mert tedd királlyá Eratot, hát jó, király lesz, de közben egyre csak Erat lesz ő. Nemone arcán hirtelen felhő suhant át. – Ezt meg hogy érted? – És hangjában bosszúság rezgett. – Úgy, hogy a nemesi cím, a magas rang még nem tesz senkit se nemessé – felelte a

dzsungel ura. – Sakálból oroszlánt nem varázsolsz elő, a sakál az mindig sakál marad. – Nem tudod, hogy én, mint hírlik, gyengéd érzelmekkel viseltetem Erat iránt? – kérdezte

feszülten a királynő. – Vagy hogy ezzel a végsőkig próbára teszed a türelmemet?Tarzan vállat vont.

 – Gyengéd érzelmeid e tárgyban csak furcsa ízlésedről vallhatnak. Nemone felült, mintha kígyó csípte volna meg. A szeme szikrát szórt. – Miért is nem ölettelek meg!Tarzan erre nem szólt semmit, csak rászegezte tekintetét a nőre. És Nemone meg nem

mondhatta volna, mi van ennek a nézésnek a mélyén. Nevetne rajta a férfi? Végülvisszahanyatlott párnáira, és lemondó kézmozdulatot tett.

 – Mi haszna lenne? – sóhajtott. – Talán nem is okozna élvezetet nekem, hogy meghalsz.És addigra rég hozzászokom, hogy velem így kötekedsz.

 – Amihez te nem vagy hozzászokva, az annyi csak, hogy az igazságot hallod. Tőled

mindenki fél. Én azért érdekellek, mert én nem félek tőled. Lehet, hogy még jót is tesz neked,ha az igazságot egy kicsit többet hallhatod. – Például? – Nem vállalok olyan hálátlan feladatot, mint amilyen a királyi vér... felfrissítése,

megújítása – mondta nevetve Tarzan. – Még ha csak szellemiekben kell is tennem. – Jó, ne civódjunk. Nemone megbocsát neked. – Nem civódtam. Csak a gyengék civódnak, és azok, akik hitvány lelkek. – Figyelj most inkább a kérdésemre. Te a magad hazájában oroszlánember vagy? – Nemes vagyok – mondta a majomember – de ez a szó is oly keveset mond. Egy sártúró

akárki úgynevezett nemes emberré lehet, ha elég szavazatot szed össze hozzá, vagy egysörfőző nagy hatalmasság, ha a pénzéből sokat öl egy politikai pártba. Hogy is

magyarázzam...?! – És te melyik vagy? Sártúró akárki, vagy sörfőző? – kérdezte a királynő.

Page 57: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 57/118

 – Egyik sem – nevetett Tarzan. – Akkor miért és mitől vagy nemes? – tudakolta Cathne nagy úrnője. – Sokkal csekélyebb okból, mint efféle urak bármelyike – biztosította a majomember. – 

Semmi személyes érdemem nincs e tárgyban, ezt egyszerűen a születésem hozta magával. Acsaládom sok-sok nemzedék óta nemes már.

  – Ó! – kiáltott fel Nemone. – Pontosan úgy van hát, ahogy gondoltam. Te igenisoroszlánember vagy, született arszlán. – És akkor az mit jelent most? – kérdezte Tarzan. – Nagyon leegyszerűsíti a dolgokat – jelentette ki a királynő. Magyarázatot azonban nem

fűzött ehhez, és Tarzan még csak nem is sejthette, mi lapul e megállapítás mélyén. Tény, persze, hogy nem is nagyon érdekelte az ügy.

 Nemone kinyújtotta egyik kezét, aztán Tarzan kezére tette. Sima, hajlékony, meleg, egykicsit remegő kéz érintette a férfi bőrét.

 – Visszaadom a szabadságodat – közölte a nő de csak egy feltétellel. – És mi lenne az? – tudakolta a majomember. – Hogy itt maradsz, és nem próbálsz elszökni Onthar-ból... vagy tőlem, mondjuk így. – A

hangja mohó volt, kicsit rekedt is, mintha erős érzelmek befolyásolnák közben.Tarzan néma maradt. Ilyen ígéretet ő nem tehetett, hát inkább nem szólt semmit. Persze

nagyon jól tudta, hogy igen könnyen itt maradhatna ő, sőt, talán marad is egy darabig. Mert Nemone roppant hatású nő volt: finoman hálózta be a testet, a lelket, volt benne valamititokzatosság. Hipnózis áradt a lényéből, de ezzel együtt sem akart a dzsungel ura semmiféleígéretet tenni.

 – Téged én – suttogta Nemone – Cathne főnemesévé teszlek. – Most már felült, és testeegészen közel nyomult Tarzanéhoz. A női varázs elárasztotta melegével a férfit. A kecses kézhirtelen a karjára kapcsolódott, de úgy, hogy az már fájt. – Tarzan! – suttogta a királynő. – Alegszebb aranysisakokat csináltatom meg neked, senkinek nem volt még olyan elefántcsontzekéje, amilyeneket te kapsz tőlem. Lesz ötven oroszlánod, lesz száz. Te leszel aleggazdagabb, a leghatalmasabb nemes ember, aki valaha is élt Cathne városában.

A dzsungel ura most már úgy érezte, gyengül. Ezek a mágikus szemek megtették amagukét. És egyáltalán az egész nő maga volt a bűvölet, az érzékiség. Azt felelte:

 – Én ilyen dolgokra nem vágyom.A nő puha karja most már a férfi nyakára fonódott. Nemone szemében olyan fény gyúlt,

amit ez a szempár nem mutatott még soha, az ajkak úgy suttogtak egy nevet, ahogy még hangnem hagyta el őket. És ez a név ennyi volt, ez az egy szó volt:

 – Tarzan...!És akkor a terem távolabbi végében kinyílt egy ajtó, és belépett egy néger nő. Valaha

igen magas lehetett, sudár termetű, de már öreg volt, hajlott hátú. Gyapjas, fehér haja volt,

kusza. Cserepes ajkai megfeszültek, aztán eltorzultak; ez vigyor is lehetett, netán vicsor,elnéző megvetés, tiltakozás és tiltás. De nem szólt egy szót sem, csak állt ott az ajtóban, és botjára támaszkodott. Megcsóválta a fejét, mint valami vénséges, hű és erőszakos állat.

 Nemone összerezzent a váratlan fordulatra. Odanézett, s akkor arcáról lehervadt az iméntiérzéki varázs, helyét merevség, harag foglalta el. Nem lehetett volna megmondani, miféle dühez, de annál baljósabb volt és fenyegetőbb.

A vén állat-asszony megkocogtatta a padlót a bottal. Állandó bólogatása már-már groteszk volt, ajka torz vigyora-vicsora elviselhetetlen. Tarzan látta, hogy ez nem vigyor, ezfenyegetés, intés. És kiszakadt valami kurta kiáltás, makogás is a torkán, és ez így hangzott:

 – Gyere... te! Gyere, te! Gyere, te! Nemone talpra szökkent, és szembenézett a vénséggel. – M'duze! – rikácsolta. – Meg

tudnálak ölni! Darabokra tépnélek! Mit zavarsz? Eriggy innen!De az öregasszony csak ütötte a bottal a ritmust: – Gyere, te! Gyere, te!

Page 58: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 58/118

És akkor Nemone lassan közelíteni kezdett hozzá. Mintha láthatatlan erő húzná, mágnesvonzaná. Odaért a vénséghez, az félrehúzódott, s a királynő áthaladt az ajtónyíláson, eltűnt afolyosó sötétjén. Akkor a vénasszony Tarzanra nézett, vicsorgott megint egyet, majd követte

 Nemonét. Zajtalanul becsukódott mögöttük az ajtó.Tarzan is talpon volt, amikor Nemone fölállt. Egy pillanatig tétovázott, követni akarta

volna ő is a furcsa párost, de akkor újabb ajtó nyílt, ezúttal a háta mögött, és megszólalt egyismert hang: – Visszatérhetsz Gemnon lakosztályába – mondta a nemes úr, aki fogadta, mikor ide

érkezett.Tarzan megrázta magát, akár egy hatalmas oroszlán. Tenyerét végighúzta két szemén,

mint aki el akar űzni egy látomást. Aztán sóhajtott egy nagyot, és elindult a nemes úr felé,kiment a tárt ajtón, az ő ajtaján. De hogy a sóhaja a megkönnyebbülésé volt-e, avagy netán asajnálkozásé, ki tudta volna megmondani.

Hogy a dzsungel lordja elhagyta a helyiséget, Belthar nagyot hördült, meglódult, és addigszökkent, amíg lánca engedte. Ott vicsorogva, kényszerűen megállt.

11

Cathne oroszlánjai

Gemnon belépett a lakosztály nappalijába. Reggel volt, Tarzan királynői audienciájáravirradóan, és látta, hogy a majomember tűnődve áll az ablaknál.

 – Boldog vagyok, hogy itt és ma, kedves úr, viszontlátlak – mondta a cathnei. – És talán egy kicsit meg is lepődtél ezen – vélekedett a dzsungel ura.

 – Hát nem lepett volna meg, ha sosem térsz vissza, megvallom – felelte Gemnon. – Hogyan fogadott? És Erat? Gondolom, ez az alak még örült is, hogy ott vagy. – Ha örült is, nagyon jól titkolta. – Tarzan mosolygott. – De hát a királynő szinte azon

nyomban elküldte. – És kettesben maradtatok? Úgy telt az egész este? – kérdezte ámulva Gemnon. – Hármasban. Mert Belthar is jelen volt – mondta Tarzan és az a bájos oroszlán mintha

ugyanúgy nem kedvelne engem, ahogy Erat sem. – Igen, hát Belthar ott szokott lenni. A királynő ott tartja láncon, a keze ügyében. De

hogy az oroszlán nem kedvel téged, ezen ne sértődj meg, mert Belthar nem kedvel senkit sem.Talán úgy kéne mondanom, hogy senkit, aki él. A halottakkal másképp van már ő. MertBelthar, tudod, emberevő. De vissza a tárgyra: Nemone hogyan bánt veled?

 – Kegyes volt – felelte a majomember. – Méghozzá annak ellenére, hogy, mondanomsem kell, rögtön az elején megsértettem ő királynői felségét.

 – Mégpedig hogyan? – érdeklődött Gemnon. – Mégpedig úgy, hogy nem térdeltem le – közölte gyermeki örömmel Tarzan. – Ej, hát muszáj? Megmondtam neked – csóválta a fejét Gemnon. – A nemes úr az ajtóban, légy nyugodt, az is megmondta! – És mégis elfelejtetted. – Felejtettem a csudát. – Hát akkor? Nem voltál hajlandó? Erre ő... nem rendelte el a kiirtásodat. Hihetetlen! – De igaz, mert itt állok kiirtatlanul. Viszont felajánlotta, hogy Cathne nemesi kasztjába

emel, és száz oroszlánt ajándékoz nekem, egész kis farmot.Gemnon most csóválta csak igazán a fejét.

Page 59: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 59/118

  – Mivel bűvölted el így, azt mondd meg? Ez az egész egyáltalán nem jellemző akirálynőre.

  – Dehogy bűvöltem el, inkább ő bűvölgetett engem, méghozzá jócskán, és nem iseredménytelenül. Azért meséltem el neked ezeket a dolgokat, mert egy szót sem értek. És tevagy Cathnéban az egyetlen barátom. Szeretnék magyarázatot kapni egy csomó titokzatos

dologra, mert a tegnap esti látogatásom során bőven adódtak ilyenek. És én egy szót semértettem az egészből. Ez a nő a másodperc tört része alatt változik át acélkeményrőlvajpuhává, lesz kegyetlenből elomló. Az egyik pillanatban ő a fejedelmek fejedelme, amásikban megadó rabszolga, méghozzá egy vén rabszolganőé. Mi ez, mondd csak?

 – Vagy úgy! – kiáltott fel Gemnon. – Hát M'duze is feltűnt a láthatáron. Lefogadom,hogy nem volt valami szívélyes.

 – Nem ám – ismerte el a majomember. – Ami azt illeti, rám nem sokat hederített, neki Nemone kellett, a királynőt parancsolta ki a teremből egy oldalajtón át. A furcsa az egészbenaz, hogy Nemone dühös volt rá, egyáltalán nem akart volna menni, és mégis mennie kellett.

  – Leng pár legenda M'duze körül – magyarázta Gemnon. – Ezek közül az egyiketkülönösen gyakran hallani. Attól azért még, hidd el, ez is csak legenda, ráadásul csupán a

 bizalmas barátok körében jár szájról szájra. – M'duze – folytatta a fiatal nemes – a királyi család rabnője volt Nemone nagyapja ideje

óta. Akkoriban gyerek volt még, kicsi lány, alig valamivel idősebb, mint a király fia, Nemoneapja. A vének az sutyorogják, hogy a szépséges néger nőbe a királyfiú beleszeretett... követ-kezésképpen Nemone a vén M'duze leánya.

 – Körülbelül egy évvel Nemone születése után, apja uralkodásának tizedik évében akirályné különös és gyanús körülmények között elhalálozott, épp mielőtt szült volna. Élvevették ki belőle a gyermekét, egy fiúcskát, aki az Alextar nevet kapta, és aki ma is él.

 – Hát akkor miért nem ő a király? – érdeklődött Tarzan.  – Hosszú sora van annak, eléggé rejtélyes történet, sok intrika, udvari cselszövés

kapcsolódik hozzá, vannak benne gyilkosságok, egyebek, és az egész dolgot talán ha kettentudják ma élők úgy istenigazából; az egyik Nemone, de nagy kérdés, ő is jól tudja-e, vagycsak találgat, mindenesetre nem beszél róla.

  – Mindjárt a királynő halála után – mesélte tovább Gemnon – M'duze hatalma és befolyása szemmel láthatóan megnőtt. Az ő kegyence Tomos volt, akkoriban jelentéktelenuracska. De attól fogva Tomos is egyre hatalmasabb és befolyásosabb lett. Akkor aztán, akirálynő halálára egy évvel, meghalt a király is! Egészen nyilvánvaló volt, hogymegmérgezték, és várható volt a nemesek lázadása, ám Tomos lecsillapította a kedélyeket.Egy rabnőre fogták a dolgot, és ezt a szerencsétlent ki is végezték. Egyébként féltékeny voltrá M'duze.

 – Tíz éven át Tomos kormányozta az országot, mint a kis királyfi gyámja. De hát mi lett

ebből? A kegyenc kialakította pártját, párthíveivel töltötte be a fontos méltóságokat, a kisAlextart félkegyelműnek nyilvánították, aztán a szentélybe zárták. Nemonét pedig, aki akkor tizenkét éves volt, Cathne királynőjévé koronázták szépen.

 – Erat M'duze és Tomos kreatúrája, és ez önmagában nevetséges lenne, ha nem volnaugyanakkor szomorú és tragikus is. Tomos mindenáron szeretné elvenni Nemonét, de eztM'duze nem engedi. Ráadásul igaza van, joggal tiltakozik. Mert bizonyos legendák szerint

 Nemone apja nem is az öreg király, szóval, a hajdani uralkodó, hanem Tomos. M'duzeszeretné, ha Nemone Eratnak mondana boldogító igent, csakhogy Erat nem oroszlánember. Akirálynő pedig nem hajlandó szakítani a régi szokással, a szent hagyománnyal, miszerint azuralkodó élete párja legyen mindig Cathne nemesi sarja, így ment ez itt emberemlékezet óta.

 – M'duze azért akarná annyira ezt a házasságot, mert Erat teljességgel a hatalmában van;

és ez a vénasszony az, aki tönkretesz minden más kapcsolatot, lehetetlenné teszi, hogy

Page 60: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 60/118

 Nemone Eraton kívül más férfiak iránt is érdeklődjék. Hát ezért szakította félbe a te kislégyottodat is, ha szabad így mondanom.

 – Biztosra veheted, hogy M'duze az ellenséged, és azt se feledném a helyedben, hogy akieddig ennek a vén disznónak az útjában állt, mind erőszakos halállal távozott e föld szépszínéről. Óvakodjál M'duzétól, Tomostól és Erattól. És ha egy jó barát szavára hallgatni

kívánsz, óvlak Nemonétól is. Vigyázz, azt mondom. De hát felejtsük el most ezt a sok cathneirémtörténetet, járjunk egyet inkább, hiszen ez egy szép város amúgy, és megígértem neked,hogy ma megmutatom neked, teljes gazdagságában, polgári ékességeivel.

Szépséges fasorokon haladtak végig, amelyeket a nemesek fehér és arany házaiszegélyeztek a sűrű lombok és szálas törzsek túlján. Itt-ott dúsan ékesített vasrácsok, kapuk tündököltek, mögöttük jókora birtokok. Mérföldnyi hosszan mentek a kőlapokkal borítottúton. Az arra haladó nemesek köszöntötték Gemnont, és többen a jövevénynek isodabiccentettek. Kézművesek, kereskedő-emberek, szolgák álltak meg, bámulták a nevezetes

 bronzóriást, aki csúffá tette Cathne legerősebb emberét.Aztán elérkeztek egy masszív falhoz, mely mintha elszigetelte volna a városnak ezt a

részét a következőtől. Erőteljes kapuk nyíltak itt, harcosok álltak őrt – s jött a városnak az a

szektora, melyben gazdag kézművesek, polgárok és kereskedők laktak. Szerényebb negyedvolt ez, mint az előbbi, de még mindig igen jómódú világ.

Ezen túl már átlagosabb környék következett. De itt is minden takaros volt és tiszta, éssemmi jele nem volt a szegénységnek. Az emberek és otthonaik mind valami megbízható

  jómódot árultak el. Akár a többi utcában, itt is láttak egy-egy szelíd oroszlánt, ahogykutyaként bóklászott vagy kertkapu előtt hevert ásítozva.

A majomember figyelmét hirtelen valami szokatlan látvány hívta fel: egy oroszlán, nemis olyan messze tőlük, egy ember tetemén hevert, mi több, falatozott a halottból.

 – Hát a ti utcáitok nem valami biztonságosak, ahogy látom – mondta Tarzan megütközve. – Ez azért túlzás, nem?

Gemnon nevetett. – A látszat csal. Nézd, észrevehetted, hogy a járókelők nem sokat hederítenek erre a

 jelenetre. Szóval az egész mögött az van, hogy oroszlánok Cathnéban ritkán falnak fel embertaz utcán. Itt ez egy halott, ugye, akit kilökték az utcára... de már holtában, hadd egyék meg azoroszlánok.

Tarzan csak ámult. – Igen, igen. Nem az oroszlán ölte meg. Csak nem volt, aki a temetési költségeket állja.

Mivel a halott nem szenvedett fertőző betegségben, az oroszlánnak adhatták. A fertőző betegségben elhalálozottakat – ha nincs, aki eltemesse őket – a Xarator-vulkán kráterébevetik. Persze néha azért azok is oroszlánok étkei lesznek. Nálunk, tudod, annyira nagy

 becsben tartják az oroszlánokat... megvallom, én is, hogy nem szégyen, ha valaki oroszlánok 

étke lesz aztán; Látod, az istenünk is oroszlán. – És az oroszlánok csak emberhúst esznek nálatok? – érdeklődött a majomember. – Ó, dehogy, birka, kecske, elefánt húsát is. Thenarban vadászunk ilyesmire, ha nincs épp

elég emberhús. Az oroszlánokat épp azért kell jól táplálnunk, hogy ne váljanak emberevővé. – És soha nem is ölnek embert, hogy húsra tegyenek szert? – kérdezte a dzsungel ura. – Hát azért néha ez is előfordul. De ha egy oroszlán rendszeresen ezt tenné, akkor 

megölnék. Meg aztán, tudod, pár öreg kedvencen kívül a többi nem kószál szabadon az utcán.A városban összesen úgy ötszáz oroszlán él. És csaknem mindet szigorúan őrzi a gazdája. Alegkiválóbb vadász-és kocsihúzó oroszlánokat istállókban tartják, versenyistállókban.

  – A királynőnek – folytatta Gemnon – háromszáz hím oroszlánja van. Ezek jólmegtermett harci oroszlánok. Közülük néhány példányt vadászatra tanítottak be, másokat a

kocsisportban használnak. És most, hogy az esős évszak véget ért, Nemone vadászoroszlánjaihamarosan kint lesznek a szabadban.

Page 61: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 61/118

 – Honnét szerzitek ezt a sok oroszlánt? – érdeklődött a majomember.  – Oroszlántenyésztők vagyunk, tudod. A városon kívül van egy farm, vagy minek 

nevezzem, ott élnek a nőstények. Nemone a gondozója a telepnek, és minden oroszlánember,akinek nőstény oroszlánja van, befizet bizonyos összeget, ebből tartják fenn az állatokat. Sok oroszlánt nevelünk, mert sok el is pusztul, például vadászatok során vagy portyákon, egyéb

módokon. Háborúk során, például. Elefántokra is vadászunk velük, és ez igen veszélyes, sok oroszlánunk életébe kerül a dolog. Athne lakói is sokat elpusztítanak közülük. Mikor  portyázni vagy vadászni megyünk át Thenarba, kevés oroszlánunk ússza meg azt élve, sok  pedig elszabadul ilyenkor és elvadul. Mások a hegyekből jönnek le, kószálnak aztán avölgyben. Ezek rettentő veszélyesek.

Ahogy így beszélgettek, továbbhaladtak a város centruma felé. Elérkeztek egy nagy térre,melyet minden oldalról üzletek szegélyeztek. Itt rengeteg ember nyüzsgött. A boltok előttminden társadalmi osztály fiai, lányai láthatóak voltak, nemesektől rabszolgákig. Ez utóbbiak közül sokan oroszlánokat is tartottak pórázon – eladni hozták az állatokat. A tulajdonosok tárgyaltak más nemesekkel, az oroszlánok leendő gazdáival, az esetleges vevőkkel.

Az oroszlánpiactól nem messze kezdődött a rabszolgapiac. Ellentétben az oroszlántartás

szabályaival, rabszolgája bárkinek lehetett a cathnei törvények szerint. A bemutatóemelvényen épp egy szálas-izmos galla parádézott, teljesen mezítelenül. Közönyös arccaltűrte, hogy vizsgálgassák, értékeljék, fel-és lebecsüljék; néha vetett csak egy-egy ingerült

 pillantást a tulajdonosára, ha az valami neki végképp nem tetsző módon dicsérte erényeit. – Nem veszi nagyon szívére a dolgot – állapította meg a galláról Tarzan. – Nyilván

mindennapos dolog az életében, hogy így árulják, mint egy darab húst vagy egy speciálisállatot.

 – Mindennapos? Ez azért túlzás – mondta Gemnon. – De nem újdonság az életében, azigaz. Ismerem ezt a rabszolgát. Nekem is dolgozott már.

  – Hát nézzétek! – rikácsolta az árus. – Micsoda izmok! Micsoda kar– és lábizmok!Micsoda erős hát! Elefánttal vetekszik, olyan teherbíró, és a küllemének sincs hibája.Egészséges, mint az oroszlán foga. Életében nem volt még beteg. És ha tudnátok, milyenszelíd. Egy gyerek elkormányozhatja! Jóravaló, szorgalmas és engedelmes.

 – Olyan makacs és kötekedő, hogy ember nem bír bánni vele – suttogta Gemnon. – Ezértadtam túl rajta én is, persze ugyanilyen szöveggel. Hát ezért van az, hogy gyakran megfordula piacon.

 – De mintha mégis sokan érdeklődnének iránta – állapította meg Tarzan. – Látod azt a rabszolgát vörös tunikában? – mutatott valakire Gemnon. – Az Xerstle

embere. O is alkuszik a gallára. Ismeri, tudja, mire számíthat; mégis meg akarja venni. Ilyen piac ez itt.

 – Meg akarja venni? Ha ismeri a rossz tulajdonságait?

  – Nézd, rabszolgát nemcsak munkára lehet használni. Vannak egyéb dolgok is. Mittudom én... Xerstle például oroszlánokat tenyészt. Esetleg eledelnek kell a rabszolga. Mégmindig olcsóbb így a hús, mint másképp.

Végül Xerstle szolgája vette meg a gallát. Tarzan és Gemnon ezután az üzleteket vettesorra, megszemlélték az árukínálatot. Sok bőrholmi volt; fa-és elefántcsonttárgyak, aranydolgok; tőrök és kardok, dárdák, pajzsok, zekék, sisakok, szandálok. Az egyik üzletben csak női csecsebecséket, ékességeket lehetett vásárolni, de voltak ékszerüzletek, gyümölcs-észöldségkereskedések, húsboltok. Ez utóbbiakban szárított húst árultak, halat, kecskét, birkát.Az üzleteket rácsok védték, nehogy betörjenek az oroszlánok.

Tarzan bárhol jelent meg, feltűnést keltett. Kis embercsoport követte, mert felismerték.Fiúk, lányok méregették, csodálták, és férfiak meg nők, akik kint voltak előző nap a

stadionban; suttogva sandítottak rá – íme, a csodás óriás, a meglepetések embere, akiPhobeget a közönség sorai közé vágta! Nem volt ez mindennapi esemény.

Page 62: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 62/118

 – Ej, gyerünk innen – kérte kalauzát a majomember. – Nem szívelem a nagy tömeget, acsődületet.

  – Mi lenne, ha elmennénk a palotába, és megtekintenénk a királynő oroszlánjait? –  javasolta Gemnon.

 – Szívesebben nézegetek oroszlánokat, mint embereket – nyugtatta meg Tarzan.

Cathne harci oroszlánjait a királyi birtokon őrizték, a palotától bizonyos távolságra. Azépületben minden oroszlánnak külön ketrece volt, és látványosságnak számított maga amasszív fallal körülvett istállósor is. Kőből épült, fehérre festették, a falak tetején végigdárda-szerű hegyes vasak meredeztek. Befelé hajlott minden fal és minden dárda, hogy azoroszlánok véletlenül se szabadulhassanak ki. Itt bent gyakorlatoztak az oroszlánok – illetveitt tanították be őket szakavatott emberek, idomárok, persze nemes urak felügyelete mellett. Aversenyoroszlánok itt szoktak hozzá a „lószerszámhoz", a vadászpéldányok itt tanulták meg anyomkövetést, a vad elejtését, az engedelmesség alapszabályait, vastörvényét.

Tarzan belépett az aréna-félébe, és nyomban ismerős szag csapta meg az orrát. – Belthar itt van – mondta. – Lehet, hogy éppenséggel itt van – ismerte el Gemnon -, csak azt nem értem, honnan a

csudából tudod ezt?Ahogy továbbmentek és a ketrecekbe zárt oroszlánokat nézegették, Gemnon csak 

visszatért a témára. – Mi ez nálad? Hogy csinálod? – kérdezte. – Tegnap előre megmondtad, hogy bent van

Erat. Pedig nem láthattad, és senki sem tájékoztatott. Most meg hogy Belthar itt van... és itt isvan!

Tarzan is odaérkezett, ahol Gemnon állt, s abban a pillanatban Belthar észrevette őt. Nekirontott a rácsnak, ki akart volna törni a ketrecből, hogy a majomemberre vesse magát.

Dühödt bömbölése az őröket is odacsődítette, futva érkeztek. Azt hitték, valami baj van.Gemnon megnyugtatta őket, hogy csak Belthar dühösködik, azért volt az üvöltés.

 – Nem nagyon szeret engem – magyarázta Tarzan. – Ha elkap valamikor, biztos hamar elintéz – mondta az őrök egyike. — Én vigyáznék.  – Te meg nagyon örülnél, ha mégse – mondta a majomember. – Mármint ha nem

vigyáznék annyira. – Ez gonosz állat, emberölő és -evő – mondta akkor Gemnon. – De Nemone hallani sem

akar róla, hogy elpusztítsák. Olykor elereszti a palota arénájában, ahol valaki ott van még: egyszerencsétlen, aki kivívta Nemone haragját. A királynő olyankor gyönyörködik az áldozatszenvedésében.

Az őrök ezt a beszámolót már nem hallották, mert közben távoztak. Gemnon folytatta: – Régebben ez volt a legkiválóbb vadászoroszlán. De legutolsó alkalommal megölt négy

embert, mégis megúszta. Megevett már három őrt, akik bemerészkedtek vele az arénába. És

ha nem szabadulhatunk meg tőle, újabbakat is meg fog még enni. Nemone azonban minthavalami babonaságnak hódolna itt. Azzal, hogy az ő élete meg az oroszlán élete titokzatosmódon összekapcsolódik. Természetfölötti erők játszanak közre itt, szerinte. Persze ez

 badarság. De ő azt állítja, hogy ha az oroszlán meghal, meghal ő is. Az adott körülmények között nem volna sem taktikus, sem biztonságos, ha azt követelné tőle bárki: pusztíttassa elezt a vén dögöt. Fura viszont, hogy az oroszlán ennyire nem kedvel téged, jó úr.

 – Találkoztam én már oroszlánokkal, amelyek nem kedveltek – vonta meg a vállátTarzan.

 – Hát ezzel, ha lehet, a szabadban majd ne találkozz – intette Gemnon.

Page 63: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 63/118

12

Férfi az oroszlánveremben

Tarzan és Gemnon épp elfordult Belthar ketrecétől, mikor hírnök érkezett, amajomemberhez lépett, s a következőket közölte vele:

  – Nemone királynő azonnal hívat. Jelenj meg az elefántcsont-teremben. Gemnon azelőszobában fog várni, ez Nemone királynő parancsa.

 – Miért rögtön, miért most? – kérdezte Tarzan, ahogy a királyi kerten át a palota felélépkedtek.

 – Senki ember nem tudta azt még, ha audienciára hívta őt a királynő, hogy miért – felelteGemnon. – Ahhoz előbb ott kell lenni. Szeszélyes az úrnő. Örökké unatkozik, és ezt az érzésétakarja elűzni. Egész furcsa utakat és módokat talál erre. Az ember eltűnődhet, vajon a kiselméjében nincs-e valami... de hallgass, szám! Ilyen eszméket jó barátok se suttognak 

egymásnak.Tarzant azonnal bevezették. Az elefántcsont-teremben ott volt már Nemone és Erat, ésmindketten ugyanolyanok voltak, mint előző este. Nemone széles mosollyal üdvözölte őt,szinte túlzottan is hangsúlyos volt ez a gesztus; annál komorabb volt Erat, aki rá se nézett.

 Nem leplezte gyűlöletét. – Lesz egy kis mulatságunk ma reggel – mondta Nemone. – És szeretnénk, ha te és

Gemnon együtt élveznétek velünk a dolgot. Egy Thenarban portyázó különítményünk elkapott egy athnei nemest. Kis sporteseményt rendezünk vele, érdemes lesz megtekinteni.

Tarzan bólintott. Fogalma sem volt, miről beszél a királynő, de nem is nagyon érdekelte.M'duzén járt az ő esze, meg az előző nap történteken, az esti rejtélyen, és azon, hogy vajonmit is rejt ennek a titokzatos-szép nőnek a szíve, az esze.

 Nemone akkor Erathoz fordult. – Menj, közöld velük, hogy készen állunk – utasította és győződj meg róla, hogy minden

rendben van-e.Erat elvörösödött, aztán kihátrált az ajtón.

  – És ne siess vissza nagyon – figyelmeztette a királynő – és nekik se kell sietniük.Ráérünk, addig nagyon jól megleszünk itt.

 – Királynőm szava parancs – mondta Erat, és csaknem szétvetette a féltékenység és a pulykaméreg.

Miután az ajtó becsukódott mögötte, Nemone maga mellé intette Tarzant a heverő-trónra. – Félek, Erat téged nem kedvel – mondta. – Dühös, hogy nem térdelsz le nekem, és hogy

én téged nem is kényszerítelek erre. Tényleg, magam se tudom, miért nem, de hát van egy

sejtésem. Neked nincs? Te nem ugyanazt gondolod, mondd csak? – Két oka is lehet, és mindkettő reális — mondta erre a dzsungel ura. – Jaj, nagyon szeretném hallani. Vajon te hogyan érzed ezeket a dolgokat? – Hát lehet, hogy tiszteled az idegen másféle szokásait, és lehet, hogy udvarias vagy a

vendégeddel. – Bizony, milyen igaz lehetne mindkettő. Csak nekem – suttogta a szép félmeztelen nő -,

nekem van egy olyan érzésem, hogy egyikről sincs épp szó. Nemone udvarát nem jellemzi azilyesmi. Meg aztán a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz. Halljuk a másikat. Mert kettőről

 beszéltél. – Igen – mondta Tarzan -, ez így igaz. És az lehet a nyomósabb, én úgy látom. – Jaj, de izgalmas. Mondd már, Tarzan...! – Hát az, hogy te engem egyszerűen nem is volnál képes térdre kényszeríteni.

Page 64: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 64/118

A királynő tekintete megkeményedett. Mert ő aztán itt most végképp nem erre a válaszravárt. Tarzan nem vette le róla a tekintetét; pillantásuk összeakadt, és Nemone gyanította, hogya férfi titkon még mulat is rajta.

 – Ó, hogy én miért tűröm mindezt! – kiáltotta végül.Vagy te, igen, te miért teszed ilyen nehézzé nekem, hogy kedves legyek hozzád!? – A

hangja szinte könyörgő volt már. – Miért nem jössz elébem, hogy félúton találkoznánk? Miértnem vagy kedves hozzám, Tarzan?  – Én kedves szeretnék lenni hozzád, Nemone – magyarázta a férfi. – Csak az

önbecsülésemet nem adom föl ezért. Ráadásul nem is ez az igazi oka, hogy nem térdelek leelőtted... már ha annyira tudni akarod.

 – Tudni akarom – követelte a nő. – Hallani akarom végre az igazi okot. – Az igazi ok az, hogy én azt szeretném, ha te engem kedvelnél, de úgy igazán, és te

engem nem tudnál úgy igazán kedvelni, ha én előtted csak úgy letérdelgetnék. – Talán igazad van – tűnődött el a nő. – Hát igen. Mindenki csúszik-mászik, már a

látvány is undorít, viszont az meg dühít, ha valaki nem térdel le. Most mondd meg, miért vanez?

 – Megsértődnél, ha megmondanám, hogy miért van – jelentette ki Tarzan. – Az elmúlt két nap során igazán megszokhattam már a sértéseket – ismerte el a királynő.

 – Hát mi történik, ha most ezt is megmondod? – Arcán kis grimasz futott át. – Dühös vagy, ha nem csúsznak-másznak, mert nem vagy igazán biztos magadban. Külső

 bizonyítékokra van szükséged örökké, hogy magad előtt is bizonyíthasd: te vagy Cathnenagy-nagy úrnője.

 – Ki mondana olyat, hogy én nem vagyok Cathne nagy-nagy úrnője? – A hangja újrakihívó lett. – Ki mond ilyet? Hamar rájön majd az ilyen ember, hogy élet-halál felől döntök ehazában. Ha úgy tartja kedvem, elpusztíthatlak téged is, öt percen belül.

 – Nem hatnak rám e szavaid – válaszolta a majomember. – Mert én nem mondtam olyat,hogy te nem volnál Cathne úrnője, a királynő... csak épp a viselkedésed, a modorod gyakranolyasmiről árulkodik, hogy mintha te magad nem lennél ebben olyan biztos. A királynőlegyen öntudatosabb, legyen kész mindenkor az elnézésre és a kegyelemre. A nagy-nagy úrnőigenis tudja magáról, hogy ő mindenképpen az marad, aki.

Egy darabig Nemone most csöndben ült, nyilván Tarzan szavain tűnődött. Aztánmegkockáztatta:

  – Nem értenék meg... ha kegyelmet kezdenék gyakorolni. A gyengeségem jelének tekintenék. És ki akarnák használni, vissza akarnának élni vele csupán. És a vége az lenne,hogy engem pusztítanának el kegyetlenül. De te más vagy, ezért nem is ismered őketigazából. És mert más vagy, veled kegyes lehetek, ugyanis tudom, hogy te sosem fogszvisszaélni az én kegyeimmel.

 – Ó, Tarzan – folytatta, mély sóhaj kíséretében -, bár megígérhetnéd nekem, hogyCathnéban maradsz! Ha úgy kívánod, hát nincs, amit Nemone meg ne adna neked. Építtetek neked palotát, amelynél különb akkor már csak az enyém lesz. És nagyon jó lennék hozzád...Tarzan...! Mi itt, ketten... borzasztóan boldogok lehetnénk.

A majomember megrázta a fejét. – Tarzan csak a dzsungelben lehet boldog. Nemone előrehajolt, megragadta a férfi meztelen vállát, és szorította... forrón és hevesen. – Tarzan! Kérlek, hagyd, hogy boldogok legyünk... és nem a dzsungelben, de itt! Engedd

meg, hogy bebizonyítsam neked, mi az... hogy eljöjjön az az idő, amikor itt akarsz maradni,csak ezt az egyet akarod... és csak énértem!

  – Erat és M'duze és Tomos másképp vélekedik erről a dologról – jelentette ki a

majomember.

Page 65: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 65/118

 – De hát én őket gyűlölöm! Őket én gyűlölöm! – kiáltotta Nemone. – Ha ezúttal isközbeavatkoznak, hát megölöm őket! Most az egyszer a magam útját akarom járni, és ez ígyis lesz... most az a némber nem fog megfosztani a boldogságomtól, nem fog! De hát, nagyonkérlek, többé őt ne is említsd, a neve el ne hangozzék kettőnk közt eztán. Ami meg Eratotilleti – és mutatta lábával -, eltaposom, mint szandálom talpával a férget. Senkinek se fog

hiányozni Erat, a legkevésbé nekem. Rég meguntam, elegem van belőle. Ostoba, önző barom,csak hát a semminél ő is jobb volt, tudod?!Akkor hirtelen nyílt az ajtó, és – ördög a falon! – megjelent a kegyenc. Letérdelt. De

most már Erat térdeplése is inkább jelzésszerű gesztus volt, nem kivitelezett művelet. Nemoneel is vörösödött, tekintete dühbe borult.

  – Mielőtt színem előtt megjelennél – kiáltotta – talán gondod lenne rá, hogy illően bejelentkezz, nem? Mit töröd ránk az ajtót?! És ha nem alkalmas, hogy bejöjj?

 – De hát felség – dadogta Erat ez köztünk így volt szokás, hogy én...  – Rossz szokásaid alakultak ki – csattant fel a királynő. – Hát szokj le róluk. A

mulatságot előkészítették? – Minden készen áll, nagy úrnőm – mondta alázattal a kegyenc.

 – Akkor hát gyerünk! – kiáltotta Nemone. És intett Tarzannak is, kövesse.Gemnont kint találták az előszobában, és Nemone kegyesen a társaságba invitálta őt is.

Előttük-mögöttük fegyveres őrök haladtak, így vonultak végig folyosók, termek hosszú soránát. Aztán lépcső következett, emelet, s ott végül egy kecses kis erkély, ahonnét a palotaudvarára lehetett lelátni. Apró udvar volt ez, s az emeleti ablakokon mindenütt rács. Az erkélykorlátján védelmező, hegyes vasrudak sorakoztak, melyek egyértelműen afféle kis vadállat-arénává változtatták az udvart.

Tarzan letekintett. Csak találgatni tudta, mi is lesz itt az a bizonyos mulatság. Akkor azonban már nyílt is lent egy súlyos vasajtó, és kijött az arénácskába egy fiatal oroszlán.Hunyorogva állt meg a napfényben, apró szemével körbetekintett. Mikor megpillantotta azerkélyen ülő társaságot, hördült egyet.

 – Remek oroszlán lesz belőle, ha megnő – közölte Nemone. – Már kölyök kora óta magaa pokoli vadság, bizony.

 – És most mit fog itt csinálni? – érdeklődött Tarzan. – Szórakoztat majd minket – felelte Nemone. – Mindjárt beeresztenek ebbe a verembe

egy foglyot. Athnei nemes, neki kell megküzdenie az oroszlánnal. – És abban az esetben, ha győz, visszanyeri tőled a szabadságát, igaz? – kérdezte Tarzan,

nem minden él nélkül. – No, persze, ezt megígérem neki – nevetett Nemone is. – Csak hát nem ő fog itt győzni. – Miért nem? – kérdezte Tarzan. – Győztek már emberek oroszlánok ellen. – Puszta kézzel? – kérdezte Nemone.

 – Csak nem azt akarod mondani, hogy azt az embert fegyvertelenül lökitek oda? – kérdezte hihetetlenkedve Tarzan. – Miért, hogyan másképp? – csodálkozott a királynő. – Csak nem adunk a kezébe valami

szerszámot, hogy a végén még megsebesítsen egy ilyen pompás fiatal oroszlánt?! – Hát akkor semmi esélye! Akkor ez nem sport, hanem közönséges gyilkosság! – Talán te majd lemégy hozzá, aztán megsegíted – mondta gunyorosan Erat. – A királynő

visszaadja a fickó szabadságát, ha adódik egy bajnok, aki megöli helyette az oroszlánt,hahaha! Ez itt a szokás, ugye, vagy mi lenne más?

 – Ilyen szokás nálunk ugyan sosem volt! – csattant fel a királynő. – Persze, az arénaszabályai szerint ez megengedett dolog, csak hát amióta én ülök a trónon, még nem volt rá

 példa.

Csend támadt. Odalent az oroszlán keresztülvágott az udvaron, megállt az erkély alatt,felnézett rájuk izzó szemmel. Ragyogó példány volt, fajtájának valódi ékessége.

Page 66: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 66/118

 – Kellemetlen ellenfél, akárkinek – jegyezte meg halkan Gemnon. – Vagy ha ma mégnem, de hamar az lesz.

  – Már most is az – közölte vele Nemone. – Én ebből az állatból versenyoroszlántszerettem volna csinálni, de rögtön azzal kezdte, hogy megölt pár betanítót... hát gondoltam,

  jobb lesz vadászoroszlánnak. De már jön is az athnei. – És szép kezével lemutatott az

udvarba. – Ej, derék férfi. Pompás alakja van.Tarzan is követte szemével a királynő mozdulatát. Látta azt a szálfa termetű férfit, látta atárcsás elefántcsont zekét. Látta, ahogy az oroszlán észreveszi, aztán már fordul is a váratlan

 préda felé. És Tarzan villámszerűen cselekedett. Erat övéből kirántotta a kurta, erős tőrt, aztánfent termett az erkély mellvéd-rúdjain, onnét beugrott a kis arénába.

Mindez egy másodperc töredéke alatt játszódott le, s a balkonon ülők csak avégeredményre ocsúdtak: a bronztest az oroszlánon kapaszkodik! Gemnon ámulva kiáltott fel,Erat elégedetten dörzsölte a kezét, Nemone pedig a legőszintébb rémülettel sikoltott, amellvédnél termett, nézte, mi lesz. Az oroszlán már nem a rabbal törődött, hanem a hátáncsimpaszkodó vaddal. Tarzan két izmos karja erősen markolta a fekete sörényt, egyik keze

közben a tőrt szorította, lába átfogta az oroszlán derekát, és nem engedett a fogásból. Kerestea kellő helyet, várta a megfelelő pillanatot, hogy Erat fegyverét az állat szívébe mártsa. Az

Page 67: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 67/118

athnei hallotta az oroszlán borzalmas bődüléseit, de a férfi ordítása, hörgése sem volt kevésbérettentő. Ő maga szökellve megindult a küzdők felé, Tarzan megsegítésére.

 – Thoosra! – sikoltotta most Nemone. — Ha ez megöli Tarzant, darabokra tépetem,ízenként szaggattatom ki a végtagjait! Erat, ugorj, mentsd meg, vagy talán gyáva vagy?Hallod, Erat? Hallod, Gemnon, te is!!

Gemnon nem is habozott, már mászott is át a rudakon, és lehuppant az udvar köveire.Erat hátrált. – Hadd intézzék el maguk között.De Nemone most nem ismert tréfát. Intett a rettentő erejű testőrnek.

 – Hajítsd be ezt közéjük! – parancsolta. – Ha már maga nem megy...Erat nem várta meg ezt a fordulatot. Mászott át máris a mellvéden, ugrott az

oroszlánverembe, ahol persze nem sietett beavatkozni a küzdelembe. Ám sem neki, semAthne fiának, sem a derék Gemnonnak nem is jutott volna már igazi feladat ott.

Tarzant nem kellett megmenteni. A kellő hely meglett, a jó pillanat eljött, és Erat kardjaTarzan kezéből az állat testébe vágódott, s a szívig hatolt. Végső hördüléssel zuhant le a

 bestia, és Tarzan már le is pördült róla. Az oroszlán élettelenül hevert a kis aréna kövein.

A majomember akkor talpon termett. Egy pillanatra mindent elfelejtett. Hogy ő angollord... hogy ő ember... nem, most ő a dzsungel vadja volt, aki győzött, aki ölt. És lábát rátettea kimúlt tetemre, és torkán valami iszonyatos ordítás tört föl, a diadalmas hím majmok kiáltása. Beleremegtek a falak, de a palota távolabbi lakói is riadtan kapták fel a fejüket, ésfélni kezdtek.

Erat és Gemnon riadtan rándultak össze, Nemone azonnal visszahúzódott rémületében amellvédtől, de Athne fia rezzenéstelen maradt. Hallotta ő már ezt a kiáltást. .. Mert Valthor volt az, akit a kis arénában ilyképp halálra szántak itt. És most Tarzan, aki ember lett megint,feléje fordult, sőt, oda is lépett hozzá, vállát megragadva szólt:

 – Hát akkor újra találkoztunk, jó barátom! – És te megint megmentetted az életem, hű és nemes úr! – kiáltotta megindultan Athne

rangos sarja.A két férfi halkan beszélgetni kezdett, és sem Nemone, sem a másik két jelenlévő nem

hallhatta, nem érthette, mit közölnek egymással. Erat ráadásul még attól is félt, hogy azoroszlán esetleg nem múlt ki mégsem, rohant az udvar másik végébe, s ott elbújt egy oszlopmögött. Gemnon jelenléte már nem izgatta Tarzant, benne megbízott. Amazoknak viszontnem kell tudniuk, hogy ő ezt a fiatal „ellenséget" régebbről ismeri. Különben előkerülne ismétaz a boldogtalan föltevés, hogy Tarzan Athnéból jött ide, a királynő megölésére.

Keze mindegyre Valthor vállán, a majomember gyorsan azt suttogta:  – Ne tudják meg, hogy ismerjük egymást. Keresnek valami ürügyet, hogy

megölhessenek. Ez épp jó lenne. Ami téged illet, még ürügy se kellett volna nekik.

 Nemone magához tért, és rendelkezett: – Eresszétek ki a nemes Tarzant az arénából! Gemnonnal együtt küldjétek fel őt hozzám.Erat mehet, ahová akar, felőlem haza is, és sose lássam. Az athneit vigyétek cellájába. Későbbrendelkezem majd felőle... hogyan kell őt elpusztítani.

Abszolút uralkodónőként mondta mindezt, megfellebbezhetetlen tekintélyének régihagyománya szerint; éspedig úgy, hogy az arénában álló férfiak is jól hallhatták. Erat szívébe

  jéghideg iszony költözött azonnal; megértette, hogy az ő korszaka véget ért. És azonnalfelidéződtek benne azok a történetek, melyeket a bukott kegyencek sorsáról korábbanhallhatott. Ám ravasz agyában nyomban egymást érték a menekülési tervek is, ám egybenmind közös volt: mind az óriás-idegen kiirtásával végződött volna. Igen, ezt az embert kelllikvidálni, ez állt közé s a királynő közé. Neki pedig Tomoshoz és M'duzéhoz kell szöknie;

ezek egyike sem tűrheti, hogy ezután netán ilyen rejtélyes és kiszámíthatatlan erő mozgassa Nemonét, a trón háta mögül sugallva ellenséges dolgokat.

Page 68: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 68/118

Tarzan meglepetten hallotta a nagy úrnő szavait, és nem minden tetszett neki, amithallott. Fel is kiáltott az erkélyre:

 – Ez az ember a te szavad által szabad, királynő! – emlékeztette Nemonét. – Ha visszakell térnie zárkájába, hát vele tartok én is, hiszen épp most közöltem vele, hogy szavadértelmében ő újra szabad ember.

 – Jaj, hát csinálj vele, amit akarsz, mit bánom én — kiáltotta Nemone. – A tiéd! Csak tegyere föl már, gyere ide hozzám, édes Tarzan. Annyira féltettelek, azt hittem, véged, ésminden őrültség megfordult már a fejemben, és így mondtam mindenféle badar dolgot, hiddel!

Erat és Gemnon is hallotta ezt jól, és mindketten merőben mást éreztek közben. Tudták,hogy most aztán végképp Cathne új korszaka köszöntött rájuk. Gemnon örömmel vette afordulatot: ezentúl jobb befolyás alatt áll majd Nemone, semmi kétség. Erat látta, hogy az őtündöklését a bukás követi most, s még rosszabb is, ha nem vigyáz. De mindkettőjüketmegdöbbentette ez a merőben új Nemone királynő. Ugyanis nagyon jól tudták, hogy a nagyúrnő csak M'duze szavát fogadja parancsként, fenntartások nélkül.

Gemnon és Valthor társaságában Tarzan visszatért szépen az erkélyre, ahol a királynő

ismét méltósággal ült, nemes fensőbbséggel fogadta őket, ahogy ez rangjához illett. Egy pillanatra mintha eláradtak volna rajta az érzelmek: Tarzan közelsége nyomán azt élte át,hogy a férfi rettentő veszélyben volt az imént, és szinte a nyakába borult volna... de akkor,egy pillanat múltán, ismét Cathne királynője volt ő, s így kérdezte meg az idegent, gőggel, denem minden érdeklődés nélkül:

 – Athne fia, mi a neved? – Valthor – felelte amaz éspedig a Xanthus-ház sarja- – Ismerjük a házat – mondta fensőbbségesen a királynő. – Feje királyi kancellár, és maga

a ház rendkívül rangos, királyi vérhez közeli ág. – Apám maga a Xanthus-ház feje – közölte Valthor. – Koponyád nemes dísz lenne falaink egyikén – jelentette ki Nemone mivel azonban

szavunkat adtuk, íme, szabadságod legyen ismét a tiéd. – Fejem hát a legnagyobb megtiszteltetésben részesülne, ha jól értem – felelte Valthor,

enyhe gúnnyal -, de kénytelen lesz a sors kegyesebb pillanatára várni. – Kénytelenek leszünk magunk is várakozni e pillanatra – helyeselte kegyesen Nemone.

 – Egyelőre megszervezzük visszatértedet Athnéba, ám ez nem jelenti azt, hogy ne áhítanánk alegközelebbi alkalmat, mely feltett szándékunkhoz talán csakugyan hívebb lesz. Készülj,addig is, hogy holnap kora reggel útra kelsz.

 – Joggal illethet köszönetem ezért, fenséges úrnő – mondta Valthor. – Készen állok holnap kora reggel, és mikoron távozom, magammal viszem legeslegszebb emlékedet, melyelhagyni engem, bízom benne, hosszú életem során sosem fog, Nemone úrnő.

 – Nemes Gemnonunk lesz házigazdád addig is – közölte a királynő. – Gemnon, vidd őtmost lakosztályodba. Tudasd mindenkivel, hogy ő Nemone vendége, és semmi bántódás nemérheti most.

Tarzan szeretett volna két barátjához csatlakozni, de Nemone álljt intett neki.  – Reád most lakosztályomban lesz szükség – mondta -, kérlek tehát, jöjj velem.

Beszédünk lesz egymással.Ahogy haladtak át a palotán, folyosóról folyosóra és teremről teremre, a királynő nem a

vendég előtt haladt, ahogy az etikett kívánta volna, de még csak nem is mögötte, ahogy netánaz óvatosság, hanem ott ment mellette, és ahogy beszélt hozzá, mindegyre felnézett a férfire,tekintetét kereste.

 – Féltem, Tarzan, úgy féltem – vallotta be – és ez ritkaság, hogy Nemone így megijedjen.

De amikor beugrattál az oroszlánverembe, azt hittem, a szívem áll meg, tudod? Miért tettedezt, Tarzan, mondd, muszáj volt?!

Page 69: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 69/118

 – Émelyített, amit látnom kellett – közölte kurtán a majomember. – Ilyet én nem tűrhetek. – Mitől lett volna émelyed, mit nem tűrhettél volna? – A hatalom gyávaságát. Hogy egy védtelen embert ilyen körülmények között szolgáltat

ki egy vadállatnak. – Tudhatod – mondta Nemone elvörösödve -, hogy a hatalom, melyet emlegetsz, én

vagyok, csak én. – Na persze, hogy tudom. De ettől a dolog csak még rémesebb – mondta. – Mit beszélsz? – csattant föl Nemone. Csak nem akarsz minden határon túlmenni már, és

a végsőkig visszaélni a türelmemmel? Ha jobban ismernél, tudhatnád, hogy ez nem okosviselkedés. Már eddig is a megaláztatások végfokát viseltem el tőled, de kérlek ne feszítsdtovább a húrt!

 – Én nem élek vissza a türelmeddel, és a húrt sem feszítem tovább – közölte Tarzan -,nem érdekel ugyanis, hogyan élsz erőtartalékaiddal, mit engedsz meg magadnak, mit nem. Dehát, már megbocsáss, az felháborított, hogy egy ilyen gyönyörű nő ennyire szívtelen ésembertelen legyen. Ez nem méltó hozzád, Nemone. Ha egy kicsit emberibbnek bizonyulnál,hidd el, egyszerűen ellenállhatatlan lennél, ezt én mondom neked.

 Nemone arcáról eltűnt a harag pírja és tekintete is megenyhült. Szólni azonban egy szótse szólt, mintha gondolataiba merült volna el. Csak amikor már az előszobába értek, akkor álltmeg, megállítva a majomembert is, és karjára tette könnyedén a kezét.

 – Tudod – mondta – én azt hiszem, te nagyon bátor ember vagy, nagyon bátor. Ki másugrott volna le így az arénába, az oroszlán vermébe... csak nagyon bátor ember képes erre.Hogy megmentsen egy vadidegent! Ám hogy Nemonéval így merj beszélni, ahhoz már többkell, mint bátorság. Azt már, hát nem is tudom, minek nevezzem. Mert ha az oroszlán öl meg,az kegyes halál, az simogatás és élvezet bárkinek, ahhoz képest, amit az érez, akit Nemoneítél halálra, és akinek ő jelöli ki pusztulása módját. Persze, talán azért mertél ígyszembeszállni velem, Tarzan, mert tudtad, hogy úgyis megbocsátok. Ó, Tarzan, miféle

 bűvölettel hatottál te rám, hogy mindez így lett? – Kézenfogta, s vonta már a férfit a magaszobája felé. – Itt bent majd, kérlek, tanítsd Nemonét, hogyan legyen emberibb, jó?

Ahogy az ajtó kinyílt, szelídebb fény fogadta Tarzant, mint addig a palotában bárhol.Szépséges lakosztály tárult elé e világosságban. Ám ekkor ez a fény, ez a világosság eltűnt,oda volt máris – és a helyén kegyetlenül, könyörtelenül és visszataszítóan ott állt velük szemközt a lakosztály közepén M'duze.

Ott állt, undorító rútságának teljében, és görnyedten előrehajolva, némán ütögette botjával a padlót. Egy szót se szólt azután sem, csak nézte őket baljós szemmel. S mint akitellenállhatatlan erő tart a hatalmában, Nemone teljesen átalakult, s elindult a vénséges-ráncosszipirtyó felé, és Tarzant otthagyta a küszöbön. Lassan, csöndesen becsukódott amajomember orra előtt az ajtó. És odaátról a dzsungel ura a jellegzetes zajt hallotta: kop-kop;

a kőlapokon a bot, mint a végzet, ütötte a kérlelhetetlen ritmust gonoszul, egyhangúközönnyel.

13.

Gyilkos az éjben

Kaffa déli határán csöndesen átsurrant egy hatalmas oroszlán. Nyomot követett volna?Ha igen, hát azt akkor már rég elmosták, szétoszlatták az évszak súlyos, sűrű esői. Azoroszlán mégis valami végső magabiztossággal haladt, kétségnek semmi jelét nem mutatta azirány helyességét illetően.

Page 70: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 70/118

Miért járt erre? Miféle erő vonzotta, siettette? Miért adta föl fajtájának szokásait, ilyrendkívüli útra vállalkozván? Numa különben sosem csinált ilyesmit. Mi volt az ok, a cél?Kit, mit keresett? Ezt csak ő tudta, az állatok királya maga.

A palotában, lakosztálya csendjén és magányán Erat nyugtalanul járt fel s alá. A lócán,

ugyanitt, szétvetve lábát, Xerstle ült, meredt maga elé. A két férfi így együtt is rettentőmagányos volt hirtelen. Ha Erat kihull a királynő kegyeiből, hát Xerstle vele bukik – és ezt avesztő pozíciót érezték, élték át mindketten most. Ez ellen kellett volna tenniük valamit; ígyérezték. De mit?

 – Valamit csak próbálhatunk?! – kiáltott fel hirtelen Xerstle. – Beszéltem Tomosszal és M'duzéval is – mondta óvatosan Erat. – Ők azt ígérik, hogy

segítenek. Nekik ez ugyanolyan fontos, mint nekem. De hát Nemone belebolondult ebbe azidegenbe. Még M'duze, aki egész életében ismerte, ő is azt mondja, sose látta ilyenszenvedélyesnek. S még fél is, hogy egyszer aztán hátha nem tudja akaratába törni Nemonét,ha túl messzire jut a dolog ezzel a meztelen barbárral!

 – Senki nem ismeri jobban Nemonét, én mondom neked, Xerstle – folytatta Erat és ez a

vén szipirtyó és disznó is begyulladt most, az a M'duze. Nemone utálja őt, persze, már azértis, mert a vénasszony el akarja rontani ezt az új ügyét. M'duze nem olyan biztos a sikerben.Egyelőre eredményesen zaklatja a királynőt, de ez minden. No, hogy az öreg Tomos mennyirefél, azt képzelheted. Nemone azért tűri csak, mert M'duze támogatja. De ha a barbár idegenlesz az úr a királynő szívén, Tomos is repül.

 – Valami megoldásnak csak kell lennie – makacskodott tanácstalanul Xerstle. – Addig nincs megoldás, míg ez a Tarzan nevű alak itt teszi-veszi magát, és rossz irányba

 befolyásolja Nemonét – szögezte le Erat. – Hiszen le se térdel a királynőnek ez a...! És úgy  beszél vele, mint valami mocskos kis rabnővel! Thoos sörényére! Kezdem azt hinni, ha belerúgna, az a nő még akkor is elomlana a gyönyörűségtől.

  – De hát biztos van valami megoldás – makacskodott tovább Xerstle, és hirtelensuttogóra fogta: – Figyelj!

S akkor Xerstle nekilátott, és vázolta a tervét. Erat figyelmesen hallgatta, és az arca élénk érdeklődést tükrözött. Kijött egy rabszolgalány Xerstle szobájából, átvágott a nappalin, éseltűnt, de ők ketten úgy belemerültek a maguk dolgába, hogy észre se vették.

Gemnon és Tarzan a lakosztályukban vacsoráztak, mert nem volt bennük különösebbvágy, hogy megint a nemes urak közös asztalánál költsék el a nap utolsó étkét. Valthor, akitkimerítettek az utóbbi idők eseményei, a hálószobában aludta az igazak álmát – megkérteőket, reggelig már föl se ébresszék.

 – Ha végképp kiütöd a nyeregből Eratot – magyarázta Gemnon –, számíthatsz rá, hogy

nagy ember leszel. Mindenki neked hízeleg majd, lesik minden szavad, kegyeidértfolyamodnak, szemed egyetlen rebbenése parancs lesz. – Ugyan, ugyan – mondta a majomember. – Az egészben csak ott a bökkenő, hogy ez

sosem lesz így. – Miért nem? – kérdezte csodálkozva az ifjú nemes. – Nemone teljesen beléd bolondult,

de tényleg, tisztára! Hát akkor? Mindent megtenne a kedvedért. Ember, Cathne ura lehetsz, haakarod!

 – De én nem akarom – ismerte be Tarzan. – Nemone lehet tiszta őrült, akármi, énazonban eszemnél vagyok, és ha történetesen őrült lennék, hát akkor se fogadnék el olyanhelyet és rangot itt, amelyet egykor egy Erat is magáénak mondhatott. Nem, nem, és már agondolattól elborzadok. Beszéljünk valami kellemesebb dologról.

 – Jó, ahogy akarod – hagyta rá mosolyogva Gemnon.

Page 71: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 71/118

 – Talán épp most tartalak őrültnek, jó úr, de azt sem tagadom, hogy a bátorságod és azőszinteséged láttán végtelen csodálatot érzek... No de akkor – fejezte be kis szónoklatát – tényleg nézzünk valami kellemesebb témát. Ma este, kedves úr, megint elviszlek valamiérdekes helyre. Megmutatom neked Cathne legszebb leányát.

 – Azt hittem, itt nálatok nem létezhet szebb nő, mint a királynő – csodálkozott Tarzan.

 – Nem létezne, ha a királynő tudna róla – mosolygott Gemnon cinkosán -, de szerencsérenem tud. Sose látta ő ezt a lányt, és Thoos úgy segéljen, nem is szabad soha megpillantania. – Ej, de nagyon érdekel téged az illető – csodálkozott Tarzan. – Szerelmes vagyok belé – vallotta be Gemnon nem elég az? – És Nemone a lányt még sosem látta? Ejha, nem lehet könnyű dolog hosszú távon

elrejteni. Cathne nem olyan nagy hely, ahogy elnézem. És ha a lány veled azonos osztályszülötte, vagyis nemes vér, hát biztos híre megy némely körökben a szépségének. De hogy eztsenki ne mondja vissza, ne árulja el akaratlanul is... hihetetlen!

 – Pedig így van – erősítette meg korábbi szavait Gemnon. – Ezt a lányt igen hűséges jó barátok veszik körül. A neve Doria, s ő Thudos lánya. Apja igen befolyásos nemes, főleg amúltban volt az, lévén hogy ő Alextar egyik első embere, egyik vezetője annak a tábornak,

amely a trónörököst akarja visszahozni jogos helyére. Életét annak köszönheti, hogy Nemoneis tisztában van roppant befolyásával, s nem mer ujjat húzni vele. Ráadásul Thudos és övéiritkán fordulnak meg az udvarban. Elvonultan élnek, így Doria nagy szépsége is könnyebbentitkolható Nemone elől.

A két férfi távozott a palotából, és odakint csakhamar Xerstle jött szembe velük. Meglepőmódon az egykor lakosztálytárs túláradó lelkesedéssel üdvözölte őket.

 – Gratulálok, Tarzan! – kiáltotta, megállítva a két jó barátot. – Hát ez tényleg remek munka volt, ott az oroszlánok vermében. Bátor cselekedet! A palotában mindenki tégedemleget, jó úr, s joggal. Hadd legyek ugyanakkor az elsők egyike, aki jókívánságait fejezi ki,szép sikeredért őszintén szurkoló híved... gondolok itt Nemonéra, és arra, hogy nemsokáramilyen magas helyen fogsz állni szép városunk hierarchiájában. Erőd, merészséged ésnagylelkűséged jutalma ez.

A majomember megköszönte a szép szavakat, aztán máris indult volna továbbGemnonnal, ám Xerstle nem hagyta.

 – Többet kellene találkoznunk – folytatta -, én például nagyszabású vadászatot rendezek csakhamar, hát nagyon megtisztelnél, jó úr, ha vendégem lennél ez alkalomból. Nem leszünk sokan, igazán válogatott társaságra számíthatsz, és biztosíthatlak, hogy remek sportértéke lesza dolognak. Ha megvagyunk minden előkészülettel már, tudatom veled a napot. Hát most jóéjt, viszontlátásra!

 – Engem aztán nem érdekel sem ez az alak, sem a nagy vadászata – közölte Tarzan,ahogy Gemnonnal kettesben folytathatták útjukat Doriáék háza felé.

 – Talán okosabb elfogadni azért a meghívást – vélekedett Gemnon. – Ezt a fickót és a barátait jobb, ha nem tévesztjük szem elől, és minél többet vagy együtt velük, annál inkábbmegfigyelheted őket.

Tarzan vállat vont. – Ha még itt vagyok akkor, hát rendben van... de csak mert te így gondolod jónak. – Ha még itt vagy!? – kiáltott Gemnon. – Arról ne is álmodj, hogy Cathne városából

valaha is elszabadulsz, jó úr! – Ugyan, hát mi másról álmodnék – mondta Tarzan magától értetődően. – Elmehetek 

egyébként bármely nap vagy bármely éjjel, igazán mi tartana vissza? Nem adtam a szavam,hogy itt maradok, és nem szököm meg, ha kedvem úgy tartja.

Gemnon egy kicsit fanyarul elmosolyodott, de ezt Tarzan a félhomályban nem láthatta. A

sugárút, melyen haladtak, nagyjából már árnyakba burkolózott, és csak itt-ott égtek fáklyák.

Page 72: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 72/118

 – Hát ez igazán érdekes dolog lesz – mondta az ifjú nemes -, ez a te szökési terved.Megnézném magamnak.

 – De miért? – csodálkozott a dzsungel ura. – Mert Nemone rám bízott téged. Nekem kell vigyáznom rád. Ha szökni merészelsz,

engem teszel tönkre. Akkor engem itt elintéznek.

A majomember szemöldöke felszaladt, tekintete aggodalmat és némi haragot tükrözött. – Hát ezt... én nem is tudtam, jó, hogy mondod! – kiáltotta fojtott hangon. – No, sebaj.Majd megvárom, míg elveszik tőled ezt a feladatot. – Hirtelen mosoly futott végig az ajkán. – Meg is fogom kérni Nemonét, bízza az őrizetemet Xerstle barátunkra, ha már a vadászatára ismeghívott... igaz?!

Gemnon kuncogott. – Csuda ötlet! Hát! Az lesz csak a remek mulatság. Bár sikerülne.Mentek a sugárúton, a hébe-hóba fellobogó fáklyafények gyér világításában, és Thudos

házához igyekeztek. Az egyik keskeny keresztutcánál, egy nagy tölgy terebélyes ágbogai alattegy árny várakozott. A dzsungel lordja azonnal észrevette, méghozzá úgy, hogy nem kerültek még veszélyközelbe. Tarzan kész volt bármi „válaszra", ha akcióra kerülne sor, jóllehet

igazán nem tételezte föl, hogy az árnyalak jelenléte ily határozottan vele függ össze. De hát ittő ugyanúgy, sőt, még inkább ellenséges terepen járt, mint a dzsungelben is; a játékszabályok nem változtak, s velük a majomember ébersége is a régi maradt.

Ahogy az alakkal egy vonalba értek, Tarzan meghallotta, hogy valaki rekedten az ő nevétmondja. Megtorpant.

 – Óvakodj Erattól! – suttogta a rekedt hang. – Ma éjszaka! – Azzal az árny már el is tűnta keresztutcában, a még sötétebb árnyékok közt. Ám az, amit Tarzan látott belőle, épp elégvolt: a zömök nagy test, a hang... mind felidézett valakit, méghozzá egész határozottan.

 – Hé, ki volt ez? – kiáltott Gemnon. – Utána! Kapjuk el, aztán... – De Tarzan visszafogta.Társának vállára tette a kezét, így mondta:

 – Nem szükséges. Ismerem én ezt az illetőt. Jót akart nekem, ennyi az egész. És ha nemóhajtotta nyíltan fölfedni kilétét, hát maradjon ez az ő „titka". Hidd el, így lesz jó.

 – Igazad van – ismerte el Gemnon. – Ráadásul semmit se tudhatnánk meg tőle most már, semmi egyebet. Megismertem a

hangját, az alakját, az orrom a szagát is azonosította. Egy mérföldről megismerném; erősembernek és állatnak a szaga is mindig erős, tudod.

 – Miért félt tőled, ha inteni akart? – Nem tőlem félt, hanem tőled, mert te nemes vagy. – Nem kellett volna. A barátod vagyok. Nem árultam volna el az illetőt. – Igen, ezt én tudom, de ő honnét tudná? Nemes vagy, hát Erat barátja is lehetsz éppen.

Én, látod, meg is mondom neked, ki volt az. Tudom ugyanis, hogy nem árulod el őt, hát

 persze, dehogy árulod el. Ez az ember Phobeg volt. – Nem lehet! Hát miért akarna baráti szívességet tenni neked egy ember, akit csaknemmegöltél... akit megölhettél volna?!

 – Látod, épp ez az. Mert nem öltem meg! Phobeg egyszerű lelkű fickó, de nem az a típus,aki megfeledkezik a hála érzéséről. Ő éppen az az ember, aki kutyahűséggel ragaszkodik hozzád, mert amit a legtöbbre becsül a világon, az a fizikai erő.

Thudosnál a két férfit egy rabszolga vezette be a házba, miután túljutottak a kapuőrön,aki Gemnont azonnal megismerte. Odabent fáklyák fényénél várták a lány jöttét. Egy szolga

  bevitte Doriának Gemnon gyűrűjét, bizonyságul, hogy nem kell félnie, mutatkozhat. Ahelyiség berendezése alig maradt el a Nemone-palotában látottaktól, Tarzannak legalábbisúgy tűnt.

A falakon itt is túlsúlyban voltak a mindenféle vadásztrófeák. A főbejárat felett pedig ottékeskedett egy emberfej: üres szemmel nézett – a semmiből a semmibe. Bár zsugorítva volt,

Page 73: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 73/118

 bár cserzett bőr borította, igen élethűnek látszott, s bizonyos méltóságot is sugárzott, nemestekintélyt. Tarzan elnézte ezt a fejet, és arra gondolt, ugyan miféle gondolatok kergetőztek 

 benne egykor, mely tervek ébredtek, fájdalmak támadtak, csalódások és örömek...? Ha ez a fejmesélni tudna! Ha elmondhatná, ki és mi volt ő, míg eljutott e nagy „tisztességbe". Ha ezek aszikkadt ajkak mesélni tudnának, akár csak az élet utolsó óráiról, perceiről is... vagy ki tudja!

De hát így is, igen, így is mesélt valamit a fej; hogy mit, Tarzan nem tudta volna közelebbrőlmeghatározni. – Látom, nézed a fejet – mondta Gemnon. – Értékes darab, de még mennyire. Egész

Cathne városában a legbecsesebb fej-trófea. Tudod, egykor egy athnei királyé volt. Thudosmaga ölte meg ezt a hajdani uralkodót a csatában. Ő maga ifjú harcos volt akkor még.

 – Nem is ellenszenves nekem ez az egész – jegyezte meg tűnődve Tarzan. – Hiszenabban a világban, melynek én a fia vagyok, az emberek olyan trófeákat raknak ki a falaikra,olyan lények fejét, bundáját, amelyek nem lennének az ellenségeik, ha az ember barátkoznitudna ilyen lényekkel. Hát itt legalább az ellenségek feje a legbecsesebb trófea, és tiszta a

 játék, mert ez a bizonyos ellenség, ha úgy hozza a sors, a ti fejeteket ugyanígy őrizhetné amaga falán. Való igaz! Tetszik nekem ez, becsületes dolognak tartom.

Akkor könnyű, szandálos léptek közeledése jelezte, hogy nemsokára színről színreláthatják majd a ház úrnőjét. Mindketten egy ajtó felé fordultak, mely a kis nyitott kertbevezetett – innen közeledett a lány. Tarzan rendkívüli szépséget pillanthatott meg máris; dehogy Doria szebb volt-e, mint Nemone, meg nem mondhatta volna. Annyi apró részlet tesziaz abszolút szépséget is, hogy nehéz itt a rangsorolás egy határon túl. Tény, hogy Thudosokosan tette, amikor lányát titkolta Nemone királynő elől. Nem is tehetett volna jobbat ennél.

A lány mint régi barátot, meghitten köszöntötte Gemnont, majd mikor Tarzan  bemutatására került sor, szívélyes és érzelemmentes volt minden gesztusa. A méltóságazonban végig úgy vette körül, hogy le sem tagadhatta volna: ő a jeles Thudos gyermeke.

 – Láttalak a stadionban, jó úr – mondta Doria. – Sok drahmát vesztettem miattad. – Sajnálom – mondta Tarzan. – Talán ha idejében gondolok erre, még hagyom is, hogy

Phoberg megöljön. – Remek ötlet – nevetett Doria, aki értette a tréfát. – Ha legközelebb mérkőzöl az

arénában, majd megmondom neked, kire tettem föl a pénzem, és akkor biztos lehetek benne,hogy nyerni fogok.

  – Hát akkor nekem csak az marad, hogy becsülésed kivívjam, és véletlenül se azellenfelemre fogadj.

 – Ahogy elbírálhatom e dolgokat, Tarzan mindig biztos tipp lesz... az arénában – mondtaGemnon.

 – Ezt hogy érted, barátom? – kérdezte a lány. – Ó, hát csak azt akartam mondani, hogy az arénában igen, de egyébként nem adnék érte

sokat, hogy jól végzi... a budoárban – jelentette ki nem is oly tréfásan az ifjú nemes, bár nevetett közben. – Hallottuk hírét, hogy Tarzan több, mint sikeres ember így is – mondta a leány, és

hangjában lehetetlen volt nem gyanítani valami enyhe megvetést. – Ne ítélj elhamarkodottan és szívtelenül – kérte Gemnon. – Ő maga is mindent megtesz

annak érdekében, hogy elpusztítsák. – Hát az nem olyan nehéz a királynői palotában – vélekedett Doria. – Bár a történetek 

arról szólnak, hogy Tarzan nem térdelt le a királynő előtt, és íme, mégis él. Aki ilyen dolgok után még szabad és eleven, mint látjuk, sok szerencsére számíthat a hölgynél a jövőben is.

 – A ti úrnőtök jól érti már, miért nem térdeltem le – magyarázta a majomember. – Nemszemtelenségből, nem is hetvenkedésből... Talán ha nem kellett volna letérdelnem, akkor 

letérdelek. Azt hiszem, bajosan tudnám megmagyarázni viselkedésem lélektanát úgy, hogy

Page 74: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 74/118

mások számára is magától értetődő legyen a dolog. De a lényeg az, hogy én magam pontosantudom, mit kell tennem: sosem szabad elvtelenül meghunyászkodnom a hatalmasságok előtt.

Kellemes társalgással töltötték hát az estét. A hangulat még fel is oldódott, és mikor Gemnon s Tarzan már-már távozni készült, váratlanul egy középkorú férfi lépett a szobába.Maga Thudos volt az, Doria apja. Szívélyesen üdvözölte Gemnont, és láthatóan örült annak is,

hogy megismerkedhet Tarzannal. Tőle azonnal az Ontharon és Thenaron kívüli világ dolgaifelől érdeklődött.Thudos megkapóan jóképű férfi volt: erőteljes arcvonások, atléta termet. A szeme

komoly, átható pillantású, rezzenéstelen, s mégis, a szemsarkakban a ráncok sok nevetésről isárulkodtak. Megbízható lény volt ő, arca is ezt árulta el, független akarat sugárzott belőle,hűség, bátorság, egyenesség; legalábbis a dzsungelbéli lord valahogy így értékelte az első

 pillanatok után.Mikor a két vendég már valóban indult volna, Thudos így búcsúzott Tarzantól:

  – Pompás, hogy megismerhettelek, kedves úr, s köszönöm neked, Gemnon, hogyelhoztad ide jó vendégünket. Mármost, hogy Gemnon elhozott ide, ez önmagában ismeggyőzne engem kiválóságodról, idegen. Hiszen a mi házunk nem áll éppen a kegyek 

legközepén az udvarnál, s így valóban csak válogatott jó barátokat fogadhatunk. – Pontosan értelek, jeles-nagy úr – mondta Tarzan, és szavaiban az elismerés őszinte

viszonzása vibrált. Mást nem is mondott, ám Thudos s Doria biztos lehetett benne, hogyéletre-halálra hűséges embert ismerhettek meg házukban ezen az estén.

Hogy a két férfi megint kilépett a sugárút félhomályába, vendéglátójuk palotájávalszemközt egy árnyalak surrant tova a még sűrűbb árnyak közé, pár lépésnyire tőlük. Ámegyikük sem vette észre. Jó hangulatban, ráérős kedvvel indultak hazafelé. A nemesThudosról és páratlan szépségű lányáról társalogtak.

 – Mármost egy dolgot hadd kérdezzek – mondta Tarzan egy kicsit tanácstalanul. – Hogymerészelt a szépséges és kedves Doria megjelenni a stadionban? Hiszen ott mindenkiláthatja... azt is, hogy különb nő a királynőnél!

 – Bárhová megy ő, mindig álöltözetben teszi – felelte Gemnon. – És a smink is sokatsegít. Pár ügyes festékfolt azonnal beesetté varázsolja az arcot, a homlokra ráncok kerülnek, avonások jelentéktelenebbekké válnak, szépségük fogyatkozik... ilyen egyszerű ez. A világlegszebb nője átlagossá koptatható így. Nemonénak eszébe se jutna a féltékenység, ha azt aDoriát látná. De így is mindig vigyázunk, hogy a fölösleges találkozást elkerüljük. Persze a

 besúgóktól kell amúgy igazán félnünk. Thudos sosem bocsát áruba rabszolgát, aki színrőlszínre látta Doriát csak egy pillanatra is. Valahányszor új rabszolga kerül a Thudos-palotába,ügyelnek rá, hogy túl hamar el ne távozhassék onnan, előbb sok év hűséges szolgálatával kell

 bizonyítania. És így tovább. Se szeri, se száma a biztonsági rendszabályoknak. – És annak, hogy biztosak megannyiszor a jó szerencsében. Nem is szólva arról, hogy

Doria számára egy kicsit monoton lehet ez az élet. Tévednék? Nem tehet mást, csak reménykedhet, hogy Nemone egy szép nap elhagyja majd ezt az árnyékvilágot, és Alextar kerül a trónra.

Mikor a majomember visszaérkezett a hálószobájába, heverőjén Valthor aludt. Athne fianem sokat pihent, mióta elfogták, ráadásul meg is sebesült, bár a sebe nem volt veszélyes.Tarzan óvatosan, csöndben mozgott, nem akarta felzavarni, s megelégedett azzal, hogy aszobát csak a hold fénye világítja meg. Leterített pár bőrt a földre az ablakkal szemközti faltövébe, ott heveredett végig, és csaknem nyomban el is aludt.

Eközben a fölöttük lévő lakásban két ember kuporgott az ablaknál a sötétben – és várt.Sokáig kuporogtak ott így csöndben. Az egyikük nagy darab, erőteljes férfi volt, a másik 

kisebb. Kerek egy óra telt el, mire moccantak, és kényelmükkel sem törődtek addig. Most a

Page 75: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 75/118

kisebbik férfi fölállt. Derekára egy erős kötél volt kötve, a hóna alatt tartotta őt. Jobbjábankarcsú tőrt szorított.

Óvatosan, nesztelenül osont az ablakhoz. Kinézett. Gondos tekintete felmért mindenlehetőséget. Csend volt, némaság. Akkor a párkányon termett, kilógatta a lábát. A nagy darabember két kézre fogta a kötél szabad végét, és hozzálátott, hogy kisebb társát leeressze. Két

kézzel szorította a kötelet, és kézfejnyit engedett rajta mindig. A kisebb férfi feje eltűnt a párkány alatt.A kisebb ember zajtalanul ereszkedett. Végre elérte a lába Tarzan hálószobaablakának 

 párkányát. Benyúlt, megragadta az ablakfát. A kötélen kettőt rántott, ez volt a jel: a nagydarab férfi tudhatta, közel már a célhoz, s neki nem kell tovább eresztenie őt. A fenti férfilazán kijjebb s kijjebb engedte a kötelet, ahogy kisebb társa Tarzan szobájában előbbre haladt.

A férfi könnyedén beugrott a szobába, aztán elindult egyenest az ágy felé. Felemelte afegyvert, de nem sietett. A legfontosabb az volt, hogy zajt ne üssön. Nyilvánvalóan félt volnafelébreszteni az alvót. Még ahogy megállt ott az ágynál, akkor is várt, nem mintha tétova lettvolna, de a legcélszerűbben akarta végrehajtani a dolgot, hogy egyetlen döfés halálos legyen.A gyilkos tudta, hogy a másik hálószobában ott alszik Gemnon, s amit nem tudott, az annyi

volt csak, hogy az ágyban Valthor pihen.

Ebben a pillanatban a majmok Tarzanja felnyitotta a szemét. A behatoló valóban semmi

zajt nem ütött, ám talán a testéből áradt valami olyan erő, ami felébresztette a dzsungel éber 

Page 76: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 76/118

fiát. Lehet, hogy orrcimpáját birizgálta álmában is az idegen szag. És a „hír" eljutott rögtön azagyba.

Mondják, az alvó kutya úgy riad föl, ha kocsikerék ér hozzá, hogy még el tud ugrani, akerék nem roppantja agyon. Nem biztos, hogy ez a föltevés igaz, de az tagadhatatlan, hogy azállatok, ha fölébrednek, azonnal birtokában vannak minden képességüknek. Nem zsibbadozva

riadnak, mint az ember – ők nyomban éberek, tetterősek. Tarzan ilyen szempontból igazivadállat volt.S abban a pillanatban, hogy felébredt, látta az idegent, és máris értett mindent. Lendült a

fegyver, épp lesújtott volna, de akkor Tarzan már repült a szoba légterén át. A gyanútlangyilkost elrántotta áldozata mellől; a két test jókora robajjal, összefonódva zuhant a földre.

Erre a lármára már felriadt Valthor is. Ugrott volna oda, hogy segítsen Tarzannak, ámakkorra a gyilkosjelölt férfi holtan hevert a padlón. A majomember felpattant, lábát rátette ahalottra, és ajkán már-már ott remegtek a hím majmok diadalordításának kezdőhangjai. Deakkor visszafogta magát, és az egészből csak hörgés lett. Jobb volt ez így, nem vitás. Ezt ő istudta.

Valthor látta, hogy mi történhetett. A hörgő hangot régről ismerte már, nem ijedt meg, és

meg sem lepődött. A fenti szobában a kötelet tartó férfi hallotta a zajt. Az ablakhoz lépett,kikémlelt. Nem látott semmit, de nem is értette egészen a dolgot. Hát még éberebb lelt,gyanakodva és várakozva állt. Mi lesz vajon?

A lenti szobában a dzsungel ura befejezte az akciót. Felnyalábolta a férfit, aki az őmeggyilkolására érkezett volna, aztán keresetlen egyszerűséggel kihajította az ablakon. Afenti ember ezt már értette. Nem volt mit tennie: kisurrant a szobából, és eltűnt a palota sötétfolyosórengetegében.

14

A nagy vadászat

Alighogy megvirradt, Tarzan és Valthor fölkelt, mert Valthornak indulnia kellett visszaAthnéba, és ez jókora út volt. Előző este egy rabszolga parancsot kapott, hogy hajnalok hajnalán tálalja a reggelijüket, és most már hallották is, ahogy a szomszédos szobában azasztalra kerülnek a dolgok.

 – Találkoztunk megint, elválunk megint – jegyezte meg Valthor, ahogy szandálját azelefántcsont bokaperecéhez szíjazta. – Bár velem jöhetnél Athnéba, jó barátom.

  – Mennék én, de akkor Gemnon barátunk élete kerülne veszélybe – felelte a

majomember. – Őt bízták meg őrizetemmel, és életre-halálra felelős értem. Ám afelől biztoslehetsz, hogy egy szép napon csak felbukkanok a te szeretett városodban.

 – Sose gondoltam volna, hogy élve viszontlátlak még – mondta Valthor – miután a folyóárja elsodort. És amikor rád ismertem abban az oroszlánveremben, hát nem akartam hinni aszememnek. Legalább négyszer mentetted meg az életem, Tarzan. Hát biztos lehetsz benne,hogy Athne és atyai házam a legszívélyesebben vár, és meleg fogadtatásban részesít tégedmajd népünk apraja-nagyja. Csak egyre nagyon kérlek és lehetőleg mielőbb.

 – Ha úgy érzed, hogy bármivel is tartozol, hát tévedsz. Törlesztettél az éjszaka, barátom – közölte Tarzan. – Most te mentetted meg az én életemet, bizony.

 – Már ne tréfálj! – tiltakozott Valthor. – Épp ellenkezőleg... De hogy érted a dolgot?Kíváncsivá tettél.

 – Egyszerű. Te aludtál az ágyamban – közölte a dzsungel ura.Valthor nevetett.

Page 77: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 77/118

 – Bátor tett, hősies kiállás volt a részemről – mondta mélyen értő öngúnnyal. – Ezzel együtt, mégiscsak megmentetted az életemet – ismételte a majomember nagy

komolyan. – Hogy ki mentette meg az életét kinek? – kérdezte akkor egy hang.  – Jó reggelt, Gemnon! – köszöntötte társukat Tarzan.– Fogadd elismerésem és

gratulációm. – Mi a csudához gratulálnál te, jó úr? – Az alvókádhoz. Hogy ilyen egészségesen húzod a lóbőrt, ahogy mifelénk mondják. Fel

nem ébresztenek téged a halottak se, ha az égből potyognak az udvarra – világosította fel amajomember.

 – Egy szót sem értek ebből! – tiltakozott Gemnon. – Miféle halottak? Hol potyognak? – Átaludtál az éjszaka egy sikertelen gyilkossági kísérletet, a gyilkos halálát, ablak-

röptéjét. Látod, Phobeg célzása nem volt üres fontoskodás. – Ezt úgy értsem, hogy az éjszaka valaki bemászott ide, és...?! – Ezt úgy bizony! És helyettem majdnem a jó Valthort ölte meg. – Azzal Tarzan röviden

vázolta az éjszaka drámai eseményeit.

 – És azt az embert láttad már valaha? – kérdezte Gemnon. – Felismerted? – Nem nagyon figyeltem a személyazonosságára – ismerte be Tarzan. – Kihajítottam az

ablakon, de akkor se néztem, ki volt az. De nem, azt nem hiszem, hogy láttam volna már. – Nemes volt? – Nem, közönséges harcos csupán. Lehet, hogy te fölismered majd, ha meglátod. – Vetek rá egy pillantást, aztán jelentem a dolgot – közölte velük Gemnon. – Az biztos,

hogy Nemone rettentően dühös lesz.  – Lehet, hogy ő kezdeményezte az egészet – tűnődött Tarzan -, amilyen őrült egy

némber! – Pszt! – csitította Gemnon. – Ilyet még suttogni is tilos és életveszélyes. Nem, nem

hinném, hogy ez Nemone műve lett volna. Gyanakszom viszont Eratra és M'duzére. NetánTomosra. Az már valószínűbb. De most mennem kell, és ha nem érnék vissza az indulásodig,Valthor, hát tudd, nagyon örülök az ismeretségnek, s hogy vendégem voltál. Kár, hogy amúgyellenségek vagyunk, vagy mi a csuda, és kár lenne, ha legközelebb találkoznánk, egymás fejétakarnánk megszerezni majd trófeának.

 – Szerencsétlen és ostoba dolog – ismerte el Valthor is. – De hát ez a szokás – mondta Gemnon. – Mi nem változtathatjuk meg. – Hát akkor bár ne találkoznánk soha többé, mert én nem akarom fejed venni – mondta

Valthor. – Úgy legyen! – rikoltotta Gemnon, s jobbját úgy lendítette, mintha kupát tartana. – Arra,

hogy a sors jóvoltából többé sose lássuk egymást.

Tarzan és Valthor alig végzett a reggelivel, mikor egy nemes úr jelent meg, és közölte,hogy az athnei kísérete indulásra kész. Akkor, kurta búcsúzás után, a Xanthus-ház fia útnak indult.

A majomember őszintén megkedvelte Valthort, s ezért határozta el, hogy ténylegfölkeresi majd Thenar völgyét, ahol egyébként az elefántcsontváros is vonzotta. Ám ez nemtartozik már a mostani történetünkhöz – így csak annyit mondhatunk, hogy Valthor ezzel itt elis tűnt láthatárunkról...

 Nemone úgy rendelkezett, hogy a majomember visszakapja fegyvereit; hát épp ezeknek az ellenőrzésével foglalatoskodott – nyílvesszőket vizsgált, íjhúrt igazgatott -, mikor Gemnonvisszatért. A cathnei érthetően dühös volt, s nem is kevéssé izgatott. Ritkaság volt, hogyTarzan az ő „személyi felelősét" komornak látta, idegesnek. A fiatal nemes máskülönben

mindig mosolygott, vagy legalábbis komoly derűvel nézett az események elébe.

Page 78: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 78/118

 – Gyötrelmes félórám volt a királynővel – mondta rögtön. – És még örülhetek is, hogyélve megúsztam.

Őrjöng a merénylet miatt, s még engem is hibáztat, hogy miért nem tudtam jobbanvigyázni rád. Mit tehettem volna? Talán üljek minden éjszaka majd hajnalig az ablakban?

Tarzan nevetett.

 – Kínos meglepetések okozója vagyok – mondta aztán -, igazán sajnálom. De mit tehetek róla? Baleset volt, szerencsétlen véletlen, hogy ide sodródtam hozzátok, és most egy rém az,ami itt tart; egy elrontott, rossz nőszemélynek a perverzitása.

 – Ugyan már, ilyeneket még akkor se mondj, ha magad vagy, mert rá fog járni a szád – intette ismét Gemnon.

 – Még a hölgynek is megmondhatom ezt a véleményem – nevetett Tarzan. – Sajnos, nemtudtam elsajátítani a mai napig sem azt az emberi fortélyt, amit diplomáciának neveznek.

 – Azért küldött most, hogy közöljem veled: hívat. És nagyon kérlek, ha előtte állsz, egykicsit fékezd magad. Olyan ő most, mint egy dühös oroszlán, és aki tovább ingerli, hát az...számítson rá, hogy felfalják.

 – De hát mit akar tőlem? – kérdezte Tarzan kelletlenül. – Itt kéne élnem, szerinte, ebben a

házban, mint egy ölebnek, s egy nő mögött kéne kullognom? – Ejnye, most csak arról van szó, hogy ki akarja vizsgálni ő ezt az ügyet, és másokat is

odacsődített kihallgatásra – nyugtatta Gemnon.A fiatal nemes akkor elvezette Tarzant a fogadóterembe, ahol már összegyülekezve

várták őket a nemesek egy nagy trónszék előterében; a trónuson ott ült a királynő, és szépszemöldöke különös haragot árult el. Hogy Gemnon és Tarzan belépett, Nemone fölpillantott;de nem mosolygott. Nemes úr vezette a két jövevényt a trón közelébe, ott kellett leülniük.

Tarzan körülnézett. Látta, ott van Tomos, Erat és Xerstle. Erat idegesnek tűnt, ide-odamocorgott padján, malmozott az ujjaival, vagy a kardja markolatát fogdosta, és hébe-hóbafeltekintett Nemonéra, de a nő mintha észre se vette volna, hogy egykori kegyence ott van,legalábbis nem adta semmi jelét.

 – Vártunk már titeket – mondta a királynő, ahogy Tarzanék megérkeztek. – Mintha nemsiettél volna túlságosan, hogy hívásomnak eleget tegyél.

  – Ellenkezőleg, felség – mondta Tarzan mosolyogva -, Gemnonnal azonnal jöttünk,mihelyt hírét vette, hogy magadhoz kéretsz. – Tisztelettel ejtette mind e szavakat.

 – Kérettünk titeket, hogy meghalljuk, mi is történt mára virradó éjszaka. Mik voltak azok az események, melyeknek következtében lakosztályotokban meghalt egy harcos. – A nő akkor az egyik nemes úrhoz fordult, aki ott állt mellette, súgott pár szót a fülébe, mire a férfitávozott a teremből. – Csak folytasd – szólította föl Nemone Tarzant.

 – Túl sokat nem mondhatok – felelte a majomember, és udvariasan felállt. – Behatolt aszobámba egy ember, hogy megöljön,, ám a végén én öltem meg őt.

 – Hogyan hatolt be a szobádba? Hol volt Gemnon? – kérdezte ingerülten Nemone. – Őengedte volna be? – Ó, dehogy – mondta a majomember. – Gemnon mélyen aludt a saját szobájában. Az én

gyilkosjelöltem az ablakon át érkezett, méghozzá a fölöttünk lévő lakosztályból. Hosszú kötélvolt a teste köré tekerve.

 – Honnan tudod, hogy meg akart volna ölni? Rád támadott, mondd csak? – Valthor, az athnei aludt az ágyamban; én a földön szunnyadtam. A férfi engem nem is

vett észre, mert a szobában sötét volt. Felriadtam, s megláttam, hogy Valthor fölé hajolva áll,a kezében tőr, és le akar sújtani a fegyverrel az alvóra. Akkor megöltem, és testét kihajítottamaz ablakon.

 – És felismerted? Egyáltalán, ismerted azt az embert? – kérdezte a királynő.

 – Nem ismertem fel, és aligha ismertem.

Page 79: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 79/118

Zaj hallatszott odakintről. Erre már Nemone is érdeklődéssel pillantott fel. Négyrabszolga hozott egy hordágy-félét. Ezen egy ember holtteste feküdt.

 – Ez támadott rátok az éjszaka? – kérdezte akkor a királynő. – Ez az ember volt az – mondta a majomember.A királynő Erathoz fordult.

 – Láttad már ezt az embert valaha is? – kérdezte haragosan, és némi gúnnyal.Erat felállt. Fehér volt, s egy kicsit remegett. – De hát, felség, ez csak egy közkatona. Annyit látok belőlük, hogy ha történetesen

láttam volna ezt valaha is, ahogy mondod, rég elfelejthettem volna. – Hát te? – kérdezte a királynő most a fiatal nemest, aki a közelében állt. – Mondd csak,

te ismerted ezt a közönséges harcost? – Hogyne. – Gyakran láttad?  – Ó, úrnőm, de mennyire – felelte a nemes. – A palotaőrség tagja volt, az én

századomban szolgált. – Mennyi ideje őrizte a palotát?

 – Még egy hónapja se, felség. – És előtte? Ki volt, mi volt? Hol szolgált? Tudsz róla bármit is? – Hogyne, felség. Egy nemes úr szolgálatában állt – hangzott a kicsit habozó válasz. – És ki az a nemes úr? – követelte Nemone. – Erat.A királynő hosszú, fürkésző pillantást vetett egykori kegyencére.

 – De rövid az emlékezeted – mondta neki, és most már csúfondáros volt a hangja. – Vagytalán oly sok katonád van már, hogy észre se veszed, ha az egyik egy hónapja már nem rádvigyáz?

Erat sápadt lett; ez megrendítő ütés volt. Csak nézte a halott arcát, mielőtt bármit mondottvolna.

 – Igen, felség, most már, hogy jobban megnézem, látom: ez az én emberem volt. Csak így holtában... talán más se ismerne rá. A halál az oka, hogy első pillantásra idegen voltnekem.

 – Hazudsz! – csapott le Nemone. – Vannak mozzanatok ebben az ügyben, melyeket nemértek. Mi részed lehetett a dologban, fogalmam sincs. De hogy valami volt, azt biztosraveszem, és ne félj, ki is fogom deríteni. Mások is benne lehettek ebben – és Tomosra nézett -,de most még nem mondhatok semmit. Téged száműzlek a palotámból, és akiről kiderül, hogyrésze volt a dologban, az oroszlános veremben végzi.

Azzal felállt, leszállt a trónról, és mindenki térdre borult, kivéve Tarzant. Ahogy akirálynő elhaladt a férfi mellett, hosszan nézett a szemébe, majd így suttogott:

 – Kérlek, vigyázz! Veszélyben az életed. Egy darabig nem láthatlak, mert valaki eztolyan kétségbeesetten ellenzi, hogy még én sem védhetnélek meg, ha lakosztályombanfeltűnnél. Mondd meg Gemnonnak, költözzön el veled onnét, ahol most laktok, vigyen tégedatyjának házába. Ott biztonságban leszel, bár csak viszonylag. Állandó fenyegetés vesz mostkörül. Pár napomba telik, míg az akadályokat elhárítom, addig, Tarzan, ég veled!

Meghajolt a majomember, a királynő távozott. A nemesek felálltak, mind elhúzódtak Erattól, és Tarzan köré gyűltek volna. A dzsungel ura undorral húzta félre Gemnont, s aztmondta neki:

 – Kedves barátom, vigyél el innen, jó?Xerstle állta útjukat.

 – Minden kész a nagy vadászatra – közölte és lelkesen dörzsölgette a tenyerét. – Ez a

keserves nyaggatás itt, már-már azt hittem, lehetetlenné teszi, hogy még ma nekivágjunk. De

Page 80: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 80/118

látom, korán van, semmi akadálya. Az oroszlánok, de a préda is, ott van már minden azerdőszélen. Hozzátok a fegyvereiteket, aztán találkozunk a sugárút végén, jó?

Gemnon tétovázni látszott. – Ki vesz részt még a vadászaton? – Csak mi leszünk, Tarzan és te, meg rajtam kívül Pindes – magyarázta Xerstle. – 

Válogatott kis társaság. Jó vadászatra számíthattok. – Megyünk – egyezett bele a majomember.Visszatértek lakosztályukba. Gemnon aggályosnak látszott.

 – Nem biztos, hogy jó ötlet ez így... talán mégsem kéne mennünk. – De miért? – csodálkozott Tarzan. – Lehet, hogy ez is csapda – magyarázta Gemnon.A majomember vállat vont.

 – Elképzelhető, de nem bujkálhatok örök életemben. Kíváncsi vagyok rá, milyen is egynagy vadászat. Annyit hallottam már ezt a kifejezést, mióta Cathnéban vagyok. Nagyvadászat... Meglátjuk. Ki az a Pindes?

 – Egykor testőrtiszt volt, de ahogy Erat a királynő kegyence lett, ő elbocsátotta. Nem

rossz fiú, csak gyenge, könnyen befolyásolható. Igaz, Eratot biztos gyűlöli, hát tőle aligha kelltartanunk, ne félj.

  – Én sosem szoktam félni – közölte Tarzan. – Teljesen mindegy nekem ilyenszempontból, ki lesz ott és ki nem.

 – Talán mindegy, mégsem ártana, ha vigyáznál. – Én mindig vigyázok; ha nem azt tenném, rég nem is élnék már. – Túl nagy az önbizalmad – jelentette ki Gemnon. – Ez így nem vezethet jóra. Csak 

vigyázz!Tarzan nevetett.

 – Nem becsülöm alá a veszélyt, és nem becsülöm túl a magam képességeit, azt viszontsosem fogom hagyni, hogy a félelem megfosszon a szabadságomtól, az életem örömeitől. Afélelem borzalmasabb, mint a halál. Te félsz, Erat fél, Nemone fél, és mind boldogtalanok vagytok, igaz? Ha félnék, legföljebb én is boldogtalanabb lennék, de az még nem jelentene aszámomra biztonságot. Egyszerűen óvatos leszek, ennyi az egész. Mellesleg, ha már azóvatosságnál tartunk, Nemone azt kéri tőled, vigyél el innen engem, és költöztess át apádházába. Azt mondja, ez a hely itt nem biztonságos nekem. Azt hiszem, végső soron M'duzeaz, aki az életemre tör.

 – M'duze, Erat és Tomos – egészítette ki Gemnon. – Ez rettentő triumvirátus. Mohó,kapzsi banda, mind csupa rosszindulat, kétszínűség. Nem örülnék, ha ilyen ellenségeimlennének.

Lakosztályához érve Gemnon utasította a szolgákat, csomagolják össze Tarzan holmiját,

és vigyenek mindent az ő apjának házába; ők meg nekivágtak – legyen hát vadászat. A fasor végén Xerstle és Pindes már várta őket. Az egykori testőrtiszt harminc körüli férfi volt,meglehetősen jóképű, csak az arca valahogy mégsem volt erőteljes vonású, a szeme nem álltaa másik ember pillantását. Tarzant igen szívélyesen fogadta, s a négy férfi együtt indult megaz úton a város keleti kapuja felé.

 – Sosem vettél részt eddig még nagy vadászaton? – Még soha, és nem is tudom, mit jelent ez a fogalom – felelte a majomember. – Hát akkor nem áruljuk el neked, hadd élvezd annál jobban, mikor meglátod, miről van

szó. Gondolom, odahaza sokat vadásztál. – Én csak akkor vadászom, ha ennivalóra van szükségem – mondta a majomember -, és

hát, persze, az ellenségeimre is.

 – Szórakozásból nem vadászol sosem? – érdeklődött Pindes. – Nem szórakoztat az öldöklés.

Page 81: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 81/118

 – Nos, ma nem is kell ölnöd – nyugtatta Pindes. – Elvégzik helyettünk azt az oroszlánok.Élvezni fogod a dolgot. Az lesz az izgalmak csúcspontja, igen, mikor az oroszlánok nekilátnak.

A keleti kapun túl nyitott, parkszerű térség fogadta őket. Nem volt túl messze az erdőszél.A kapuhoz közel négy szálas termetű rabszolga tartott két oroszlánt rabszíjon, míg egy ötödik 

fekete, csaknem meztelenül, egy szál mocskos ágyékkötővel a testén, valamivel odébbkuporgott.Hogy a négytagú társaság a helyszínre érkezett, Xerstle elmagyarázta Tarzannak: ezek a

vadászoroszlánok, ezek a rabszolgák, mind az ő tulajdonai. Tarzan felmérte az öt feketét, sráismert a kuporgóban arra az emberre, akit a rabszolgapiacon „parádézni" látott. Xerstle oda-ment most ehhez az emberhez, és valami utasítás-félét adott neki. Hogy ez megvolt, a feketefölállt, aztán amúgy ügetve megindult az erdőszél felé.

  – Mit rohangál ez? – kérdezte csodálkozva Tarzan. – El fogja riasztani nekünk azsákmányt.

 – Ő a zsákmány – mondta Pindes, és jót nevetett. – Hogy micsoda...? – Tarzan megrándult, szemöldöke fölszaladt.

 – Ez jelenti azt, hogy „nagy vadászat" – magyarázta Xerstle. – Mert van-e nagyobbvadászat, mint az embervadászat? – rikkantotta.

A majomember most már nem leplezte érzéseit. – Vagy úgy – mondta megvetőleg. – Hát ti kannibálok vagytok, emberhúst esztek!Gemnon elfordult, hogy mosolyát leplezze.

 – Nem! – kiáltotta szinte egyszerre Pindes és Xerstle. – Szó sincs róla, már miket beszélsz!

 – Akkor viszont mit vadásztok rá, ha nem akarjátok megenni? – Élvezetből – közölte Xerstle. – Vagy úgy, ezt el is felejtettem. És mi van akkor, ha nem éritek utol? Akkor ez a

rabszolga szabad? – Nem mondhatnám. Túl sokba kerül egy ilyen feketebőrű, nem hajigálózhatunk velük 

csak úgy, tudod – magyarázta Xerstle.  – Mondanátok még valamit a nagy vadászatról? – kérdezte Tarzan. – Remélem,

számomra életemnek ez az egyetlen ilyen vadászata is emlékezetes marad. Hát halljam. – Reméljük is, hogy az marad – mondta Xerstle. – És halld: mikor a menekülő préda eléri

az erdő szélét, akkor eresztjük el az oroszlánokat. Akkor kezdődik a sport. – Ha a fickó beveszi magát a fák közé, s netán felmászik valamelyikre – magyarázta

Pindes -, hát kövekkel, lándzsákkal, dárdákkal lekergetjük, előzavarjuk. Az oroszlánokatközben megkötik a szolgák, s amikor a zsákmánynak megint egy kis egérútja van, akkor száguld utána a két vad. Hamarosan utol is érik. A vadásznak pedig az a célja, hogy jelen

legyen, mikor a menekülőt megölik az oroszlánok. El nem mondhatom neked, micsodagyönyörűség az a látvány, ahogy két oroszlán szétszaggat egy embert. Azok a sikolyok, az aharsogás, recsegés-ropogás...

Mikor a feketebőrű elérte az erdőt, Xerstle mondott valamit a négyoroszlánfelvigyázónak, s azok eleresztették a két bestiát. Látszott, hogy mind értik amesterségüket. Az oroszlánok már akkor nekivágtak volna, mikor a fekete futni kezdett. Azőrök csak dárdákkal, fenyegetéssel tudták visszatartani a két vadállatot – különbenvégigvonszolta volna őket is a síkon. Hogy az üldözés megkezdődött, végre vadak ésvadászok is egyaránt elégedettek voltak; a szerencsétlen galla most pár óra idegborzolómulatságot biztosít nekik fürge, majd egyre lassuló mozgásával, végül testének harsogásával,recsegésével-ropogásával, sikolyaival.

Ez volt a „nagy vadászat".

Page 82: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 82/118

Félúton az erdő felé az oroszlánok kis pihenőt tartottak, s a vadászok így szépen be isérhették őket. Xerstle és Pindes lángolt az izgalomtól, jóllehet az eddigi események ilyesmirenem sok okot adtak még. Gemnon inkább csöndes volt, eltöprengő. Tarzan émelyedett – ésunta is a dolgot. De mielőtt elérték volna az erdőt, kedélye földerült, ugyanis valami tervkezdett formálódni agyában, olyasmi, amivel tényleg emlékezetesség lehetne tenni ezt a jeles

„sportnapot".Szépséges kis erdő volt ez itt, kész élvezet a sétálónak. De ők most két felbőszültoroszlán nyomában léptek be fái közé, s a társaság többi tagja nyilván nem is gyönyörködöttúgy a fákban, az emberi telepítés és gondozás remekművében, mint ahogy Tarzan. A törzsek távolsága, az, hogy holt ágak alig látszottak bárhol is, hogy a talaj is a legpompásabb rendbenvolt – mind azt mutatta, hogy itt kitűnő erdészek tevékenykednek. Park volt ez a javából,állapíthatta meg a majomember, és mikor ezt Gemnonnak is megemlítette, azt a választ kapta,hogy igen, a Harcosok Hágójáig vezető erdős utat az aranyváros lakói a kezdetektől fogvagondozzák, és az értékes faállományt nagy becsben tartják.

Hatalmas liánok lógtak némely fákról, akár a kötelek, és Tarzan tündökletes trópusivirágokat látott a magasban mindenfelé; majmok szökelltek a koronák sűrűjén, és madarak 

repdestek rikácsolva. A látvány, a környezet hihetetlen szabadságérzettel töltötte el amajomembert, ez az ő számára maga az élet volt. Hirtelen azt is elfelejtette, hogy Gemnonsorsa az ő fegyelmezettségétől függ, s ha ő megszökik, a fiatal nemest a királynő alegkegyetlenebbül felelősségre vonja.

A vadon-parkban így Tarzan szép lassan lemaradt a társaság mögött, mintha utóvédlenne. S akkor, hogy épp senki se látta, felszökkent az egyik fára, az alsó ágszintre.Orrcimpája megremegett, mert érezte a menekülő préda szagát. A majomember talán még azoroszlánoknál is jobban tudta, merre halad reménytelen útján az a szerencsétlen feketebőrű.

Könnyedén lengett ágról ágra, fáról fára, lerövidítve útját a magasban. Már a középsőágteraszon száguldott, és orra elárulta, hogy egyre közelebb ér a zsákmányhoz. A dzsungellordja egyszerre úr lett megint, független és szabad lélek, igazi nagyvad.

 Nemcsak ő közeledett a szag forrásához mind jobban, de azt is tudta, hogy mögötte azoroszlánok és a vadászok is vészesen közel jutottak már a menekülőhöz, ezért neki gyorsankell cselekednie. Szürke szemében komor derű jelent meg; tetszett neki a sötét tréfa, melyet a„nagy vadászat" lelkes híveivel űz ő most mindjárt.

Egyszerre csak megpillantotta a futó feketét. Pontosan ott trappolt alatta a fák közt.Görnyedt, rogyadozó lábbal haladt, s olykor hátrasandított. Ragyogó felépítésű test volt agalláé, tökéletes. Látszott rajta, hogy mindent megtesz, amire csak erejéből futja, jóllehet sejti,hogy a nagy játszmát, amelyben az élete a tét, szükségképpen el kell majd veszítenie.Menekülésében nem volt se rettegés, se pánik, egyszerűen csak eltökéltség, hogy rajta aztánnem múlhat... és hogy a végső tragédia előtt egyetlen másodpercig sem adja fel a reményt,

nem hódol meg végzetének.Tarzan szépen föléje lopózott a magasban, s leszól; neki: – Mássz föl a fára, gyorsan!A benszülött fölnézett rá, de nem állt meg.

 – Ki vagy te? – kérdezte csupán. – Gazdád ellensége – hangzott a válasz. – Aki segíteni akar neked, meg akar menteni,

hallod? – Nincs itt menekvés. Ha felmászom a fára, kővel meghajigálnak, és le kell újra jönnöm. – Nem fognak megtalálni, gondom lesz rá. – Miért segítenél te rajtam? – hitetlenkedett a fekete ember. De azért megállt, felnézett a

magasba, s már kutatta azt az illetőt, aki így beszél vele, az ő nyelvén, s akiben ezért ő mintha

ösztönösen is bízni szeretne. – Mondtam neked, a gazdád ellensége vagyok.

Page 83: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 83/118

Most a fekete megpillantotta a bronz óriást fenn. – De hát te fehér ember vagy – kiáltotta. – Csak valami trükk ez... Miért segítene rajtam

fehér ember? – Siess! – bíztatta Tarzan. – Vagy reménytelenül késő lesz, és akkor az isten se tud már 

segíteni rajtad.

Az afrikai még égy pillanatig tétovázott, aztán felszökkent egy lelógó ágra, majd mégföljebb, s Tarzan lejött eléje, hogy félúton találkozzanak. – Mindjárt itt lesznek, aztán lehajigálnak minket – mondta a fekete. Hangjában nem volt

remény, de félelem se, csak eltompult közöny.Füstbe ment tervA fák magasában Tarzan kelet felé száguldott a galla rabszolgával, aki Xerstle nagy

vadászatának áldozata lett volna. A férfi először tiltakozni akart, de ahogy a vadászoroszlánok hördülései mind erősebben, egyre közelebbről hallatszottak, úgy döntött, hogy a két rosszközű a kisebbiknek ígérkezőt választja, és követte Tarzant

Sebesen szelték az ágsűrűt, s céljuk – mármint a majomemberé – az a hegyvonulat volt, avadon túlján, mely Onthart szegélyezi. Vagy egy mérföldön át vitte védencét az ágteraszon,

aztán könnyed mozdulattal a földre szökkent. – Ha az oroszlánok egyáltalán ki is szagolják a nyomod, addigra mindenképpen eléred

azokat a hegyeket ott – mondta a dzsungel ura. – Csak ne késlekedj. Most menj, siess!Ekkor a fekete térdre hullt. Megragadta megmentője kezét.

 – Hafim vagyok – mondta. – Szolgálnálak életre-halálra. Mindenem neked adnám. Kivagy te?

 – Én a majmok Tarzanja vagyok. De most inalj, gyorsan. El innen. – Még egy kegyet, könyörgök. – Halljam. – Van egy fivérem. Őt is velem fogták el. Rabszolga az aranybányákban. Neve Niaka. Ha

Cathne bányáiban megfordulsz netán, keresd meg őt, kérlek, mondd neki, hogy Hafimmegszabadult. Ez majd erőt ad lelkének a keservek közt.

 – Meglesz, Hafim, ha egy mód van rá. De most menj.Az afrikai nesztelenül el is tűnt a sűrű bozótban. Tarzan pedig visszaszökkent az ágakra,

aztán sebesen megindult vissza, a vadászó társasághoz. El is érte őket annak a fának aközelében, ahol Hafim eltűnt.

 – Hát te hol jártál, jó úr? – kérdezte Xerstle. – Már azt hittük, eltévedtél valahogy.  – Lemaradtam egy kicsit, megnéztem magamnak az erdőt – felelte a majomember 

könnyedén. – De hol a préda, a zsákmány? Azt hittem, az oroszlánok rég lecsaptak rá ésszétszaggatták.

 – Hát ez az, hol van? – kérdezte Xerstle. – Fel nem foghatjuk, hová tűnt. Az oroszlánok 

itt lecövekeltek, de nem hörögtek, szóval nem látták és nem érezték azt az embert fönn a fán.Akkor szíjra fűztük őket megint, embereink felmásztak, de semmi eredmény. – Kész rejtély! – kiáltott fel Pindes is. – De mennyire – vélekedett egyetértően Tarzan. – Legalábbis annak, aki nem tudja a

nyitját. – Miért, ki tudja azt? – csattant fel Xerstle. – Hát maga a fekete ember, gondolom, aki meglépett tőletek.  – Előlem ugyan nem menekül – fogadkozott Xerstle. – Felhajtom én... és annál

izgalmasabb lesz a vadászat. – Még érdekesebb lenne, ha fogadnánk is rá! – kiáltotta Tarzan. – Mert én nem hiszem,

hogy az oroszlánok napszálltáig meglelnék az eltűnt préda nyomát.

 – Ezer drahmát rá, hogy meglelik! – rikkantotta Xerstle.

Page 84: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 84/118

 – Hát én csaknem meztelenül érkeztem a tisztelt urak szép földjére – mondta Tarzan kismosollyal honnét is lenne akár egy árva drahmám. De Gemnon talán állni fogja helyettem afogadást. Ugye, jó barátom? – Azzal a fiatal nemesre nézett, és cinkosan kacsintott, hogy amásik kettő ne vegye észre.

 – Állom! – kiáltotta Xerstlének Gemnon.

 – Kívánságom csak az, hogy a vadászatot úgy bonyolítsuk le a továbbiakban, ahogy énmagam jónak tartom – mondta Xerstle. – Semmi akadálya – mondta Gemnon, aztán Pindes felé fordult, és most ő kacsintott.Kis csend támadt.

 – Szétválunk tehát – mondta Xerstle -, és mert ti ketten ugyanarra fogadtatok, egyikőtök velem tart majd, a másik Pindesszel. így ellenőrizhető, hogy a tiszta játék elveit mindkét fél

 betartja-e. – Remek – mondta Tarzan. – Én azonban felelősséggel tartozom a királynőnek, hogy Tarzan épségben hazaér – 

tiltakozott Gemnon. – Nem szeretném akár egy percre is szem elől téveszteni őt. Az iméntieltűnése épp elég volt nekem mára.

 – Ígérem, hogy nem próbálkozom szökéssel – közölte a majomember. – Nem csupán ilyesmire gondoltam – mondta erre Gemnon szárazon. – Afelől meglehetősen nyugodt lehetsz, hogy tudok vigyázni magamra – mondta Tarzan

könnyedén. Ahogy már megbeszéltük. – Gyerünk, ne töltsük hiábavalóan az időt – türelmetlenkedett Xerstle. – Én megyek 

Gemnonnal, Pindes tart Tarzannal, megfelel? Mindkét páros egy-egy oroszlánt visz magával.Ez is elfogadható?

Gemnon vonakodva ment bele a dologba, de aztán csak szétvált a két páros. Xerstle ésGemnon északnyugatnak tartott, míg Pindes és Tarzan egyenest keletnek. Tarzanék nem sokathaladtak még, mikor Pindes azt javasolta, ők is váljanak szét, a terep alaposabb átfésüléseérdekében.

 – Te menj kelet felé – mondta Tarzannak. – Embereink az oroszlánnal északkeletnek indulnak, én meg észak felé folytatom utam. Ha bárki rálel a nyomra, átkiabál a többieknek. Sha egy óra alatt sem találunk valamit, egyezzünk meg most abban: mind visszafelényomulunk, a hegység felé. Jó?

A majomember bólintott, aztán könnyű szívvel indult el a kapott irányban. De azoroszlános emberek, Pindes vezetésével, ott maradtak helyben. S a szolgák különös utasításkaptak; Pindes is csak elsuttogni merte a dolgot. A két fekete kérdően nézett rá, őszinténcsodálkoztak és megdöbbentek.

 – Ugyan, hát máskor is történtek ilyen balesetek – nyugtatta őket Pindes.Tarzan kitartóan haladt keletnek. Tudta, hogy nem fogja megtalálni a négert, hát nem is

kereste. Az erdő érdekelte őt, a kirándulás, ám azért éberen figyelt minden egyébre is. így lettfigyelmes a közeledő zajra. Tudta, mi lehet az: egy oroszlán jön a nyomában! Egy oroszlán,Cathne vadászoroszlánjainak szerszámával a nyakán! Ugyanaz az állat, amelyik az imént mégvelük volt, csak akkor szíjon, két őrrel.

A majomember azonnal felfogta, miről van szó. Szemében komor fény villant. Nem aharagé, csak az undoré. Vad mosoly volt ez, kegyetlen megvetés. Messze tőle Pindes fülelt, ésegészen másképp mosolygott.

 – Gyerünk most – utasította az őröket. – Menjünk kicsit távolabbra. Nem kell olyanhamar megtalálni a... maradványokat. Az feltűnő lenne. – Hármasban indultak lassan észak felé.

Bizonyos távolságból Gemnon és Xerstle is hallott valami erőteljes zajt: vadászó oroszlán

 bődülését.

Page 85: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 85/118

 – Talán nyomra bukkantak – vélekedett Gemnon. – Nem lenne jobb, ha csatlakoznánk hozzájuk?

 – Ne még – mondta Xerstle. – Hátha vaklárma az egész, hamis nyom csak. Az az állat,amelyik velük van, nem olyan kiváló vadász, mint a miénk, a kiképzése nem sikerült olyan

 jól. Várjuk meg, míg a vadászok kiáltanak. – De Gemnonnak már nem volt nyugta.

Tarzan pedig állt és várt. Felszökkenhetett volna a fákra, hogy elmeneküljön, ezzelmegoldotta volna a helyzetet. De valami vakmerőség arra bíztatta: maradjon, intézze elalaposan ezt a dolgot. Gyűlölte az árulást, és élvezettel leplezett le minden effélét. Cathneidárda volt vele, és övében, persze, ott volt a vadászkés. íját és nyilait most nem hoztamagával.

Az oroszlán közeledett, egy kicsit zavartnak látszott, talán nem értette, miért áll egyhelyben a préda, miért nem rohan már, miért nem menekül előle. Farka megremegett, fejétlesunyta, és lassan osont Tarzan felé, szeme gonoszul csillogott.

A majomember várt. Jobbjában ott lengett ide-oda lassan a súlyos cathnei dárda. Baljábana vadászkés fénylett, apjáé, akit sosem ismerhetett. Méregette a távolságot, aztán mikor azállat támadott, hátrahajlította dárdás karját; a roppant fegyver repült, és célt ért egyenesen a

 bal váll alatt.

A vadállat szívét találta a dárda, ám az oroszlán nem rogyott a földre, még vadabbulrontott ellenfelére és két lábra állva, iszonyú mancsával próbálta lecsapni a majomember fejét.

Page 86: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 86/118

De Tarzan gyors volt, mint Ara, a villám, és félreszökkent. Máris ott volt az oroszlán hátamögött, és vadállati gyorsasággal a szörnyeteg hátán termett.

Az állat borzalmas bőgéssel pördült meg, és így próbálta lerázni ellenfelét, vagy legalábbszörnyű erejű farokcsapásokkal ártalmatlanná tenni. De a bronz test szorítása nem lanyhult, ésmost már dolgozni kezdett a kés is: a penge újra meg újra az állat húsába hatolt.

Elképesztő az oroszlánok életereje, de még ez a hihetetlenül ellenálló szervezet sem bír kiennyi vér-és erőveszteséget. A ragadozó egyszerre megrogyott, aztán lent volt már a földön,és a majomember abbahagyta a küzdelmet. Egyik lábát a legyőzött áldozatra téve Tarzan, adzsungel ura itt, Cathne eredejében a nagy majmok diadalkiáltását hallatta. Beleremegtek ebbe a legtávolabbi zugok is.

Pindes és két társa egy kicsit döbbenten nézett össze: mi ez? Ösztönösen is kardjukhozkaptak.

 – Thoosra! Nem értem! – kiáltotta az egykori gárdatiszt egyik szolgája. – Thoosra! Ilyen hangot én még életemben nem hallottam! – mondta a másik. – Csend! – parancsolta Pindes. – A végén még ránktör az a vadállat, és meg se halljuk,

csak mert ti itt gágogtok összevissza!

  – De mi volt az, nagy úr, mi volt? – tudakolta most már suttogva az egyik oroszlánfelvigyázó.

 – Lehet, hogy az idegen halálordítása – vélekedett Pindes; azt mondta, amit szívbőláhított volna.

 – De hát ez nem úgy hangzott, mintha halálordítás lenne, gazdám! – makacskodott aszolga. – Ebben volt valami különös zene, inkább diadalmasnak mondanám!

 – Pofa be, senkiházi! – kiáltotta Pindes.Valamivel odébb, az erdő mélyén, Gemnon és Xerstle is hallotta a különös ordítást.

 – Mi lehet ez? – kérdezte a vadászat szervezője. – Ha tudnám... – Gemnon csóválta a fejét. – No, de induljunk, derítsük fel. Nem tetszik 

nekem ez a hang, egyáltalán nem.Xerstle idegesnek látszott.

 – Nem, hát talán nem is volt ez semmi... csak a szél a fák közt! – mondta sietve. – Gyerünk, folytassuk a magunk vadászatát.

 – Nincs is szél – válaszolta hidegen Gemnon. – Én utánanézek ennek. Felelős vagyok azidegen épségéért, de ami még ennél is több, kedvelem őt.

 – Ó, hát még én mennyire! – kiáltotta Xerstle lelkesen. – De hát mi baj érhette volna? Otta mi hű Pindes barátunk, aki vigyáz rá helyetted is.

 – Nos, pontosan erről a hű barátról van szó – vágott vissza élesen Gemnon. – Ugye úgy gondolod, hogy mellette semmi baj nem érheti? – erősködött tovább Xerstle. – Úgy gondolom, épp így érheti baj!

Xerstle gyors, gyanakvó pillantást vetett a társára. De Gemnon ilyen apróságokkal már nem törődött. Nekivágott sebesen, és igyekezett vissza arrafelé, ahol Tarzanékat hagyták.Xerstle alig bírta követni.

Közben Pindes türelme is elfogyott. Mi lehetett az a kiáltás? Két szolgájával elindult hátarra. Nagyon idegesek voltak, tele rossz sejtelmekkel. Az erdő baljós csendje különösennyomasztó volt most – jót nem ígért. És akkor elérkeztek oda, ahol Pindes, aki elöl haladt,

 borzadva kiáltott fel: – Mi ez? – És a földön heverő állati tetemre mutatott.Most már a két őr is látta, amit ő: a földön a legyilkolt oroszlánjuk hevert.

 – Thoos sörényére! – kiáltotta egyikük. – Ez a mi állatunk!Lassan, óvatosan közelítették meg a nagy testet, de már nem volt ok az óvatoskodásra.

 – Ez kimúlt! – kiáltotta Pindes.A három férfi megvizsgálta az elpusztult oroszlán tetemét. Meg is fordították közben.

Page 87: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 87/118

 – Leszúrták, ez okozta a halálát – jelentette ki egyik őre. – A galla rabszolga fegyvertelen volt – csodálkozott Pindes. – Az idegennél volt kés – emlékeztette az egyik oroszlánfelvigyázó. – Bárki ölte is meg az oroszlánt, itt kézitusa folyt – tűnődött Pindes. – Akkor az, aki végzett vele, nyilván meg is sebesült, itt kell lennie a közelben. Nézzük 

meg. – Rajta! – helyeselt Pindes. – Az idegen arra is képes volt, hogy Phobeget fölkapja, és körbevigye az arénában... meg

is ölhette volna puszta kézzel – vélekedett az egyik őr. – Nagyon erős. Minden kitelik tőle. – De hogy jön ez ide? – kérdezte Pindes ingerülten. – Csak úgy mondom. Mit tudom én, elgondolkodtam rajta.  – Nem azt mondtam, hogy gondolkodjatok – parancsolta Pindes. – Hanem hogy

keressétek meg, hol lehet az, aki az oroszlánt megölte.Míg keresték, Xerstle és Gemnon közelebb ért hozzájuk. A Tarzan őrizetével megbízott

ifjú nemes különösen aggódott. Mert nem bízott a most már se Xerstlében, se Pindesben. Azvolt a gyanúja, hogy Tarzant szándékosan különítették el, és valami sötét szándék lapul meg

az egész mögött. Egy kicsit lemaradt Xerstle, az őrök és az oroszlán mögött, s ahogy ígylépkedett, egyszerre csak egy kéz nehezült a vállára. De nem ellenségesen. Megfordult és ottállt Tarzan.

 – Honnan a csudából pottyantál ide? – kérdezte Gemnon. – Elváltunk egymástól, Pindes és én, hogy még eredményesebben keressük a gallát – 

magyarázta Tarzan. Xerstle feléfordult, s döbbenten nézte a majomembert. – Hallottad te is az imént az a rettentő kiáltást? – tudakolta Xerstle. – Már azt hittük,

hogy közületek sebesült meg valaki. Ezért indultunk el, kideríteni, mégis mi van. – Volt ilyen kiáltás? – kérdezte csodálkozva Tarzan. – Az csak Pindes lehetett. Talán

megsebesült, vagy micsoda. Hiszen nekem semmi bajom.Csakhamar összefutottak Pindesszel és a két oroszlánfelvigyázóval. Ezek is nagyban

kutatták a terepet. Pindes épp csak megpillantotta Tarzant – és majdnem hanyatt esett. – Mi történt itt? – kérdezte Xerstle. – Mit kerestek annyira? Hova lett az oroszlán?  – Kimúlt – közölte Pindes. – Valaki vagy valami halálra döfködte. – Nem nézett

Tarzanra; mint aki még ettől is fél. – Kerestük azt az embert, aki tehette. Gondoltuk,sebesülten hever itt valahol, de...

 – De? – kérdezte Tarzan. – Végképp semmi nyoma? – Semmi nyoma. – Segítsek keresni netán? Több szem többet lát – ajánlkozott a majomember. – Mondjuk,

Pindes és én, ketten nekilátunk.Egy pillanatra Pindes mintha a föld alá akart volna süllyedni menekülhetnékjében. De

aztán látta, nem fenyegeti veszély, s így csak annyit mondott: – Nem, ennek... most már... nem sok értelme lenne. Hiszen vérnyomot sem leltünk, ha pedig megsebesült volna, akkor, ugye...

 – Ugye...?! – mondta Tarzan, mint akit őszinte segítenivágyás vezérel. – És nem találtátok meg a préda nyomát se? – kérdezte Xerstle. – Nem – felelte Pindes. – Elszökött a bitang. Vissza kell térnünk a városba, mást nem

tehetünk. Elegem van mára a vadászatból.Xerstle bosszúsan dörmögött valamit. De hát későre járt, elveszett a rabszolga, a préda,

egy oroszlán; nem volt sikeres nap ez. Jobb elfelejteni! – Szóval, így fest egy „nagy vadászat"? – kérdezte Tarzan tűnődve. – Talán nem volt a

legizgalmasabb, de én élveztem, komolyan. Ami azt illet, Gemnon az egyetlen

haszonélvezője, mert nyert ezer drahmát.

Page 88: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 88/118

Xerstle tovább durcáskodott, de hát vissza kellett térni a városba. Ahogy a társaság búcsúzkodott Gemnon apjának háza előtt, Tarzan odahúzódott Xerstle mellé, és halkan afülébe súgta:

 – Üdvözlöm Eratot. Reméljük, legközelebb sikeresebb tervet eszel ki!

16

Thoos szentélyében

Tarzan épp vacsoránál ült Gemnon apjának házában – Gemnonnal, apjával, anyjával -,mikor egy rabszolga jött, és követet jelentett be, aki Thudos házából érkezett, Doriáéktóltehát. Gemnonnak hozott fontos üzenetet.

 – Hívjuk be! – javasolta az ifjú nemes, és mindenki egyetértett. Mire csakhamar egy

szálas termetű ifjú fekete lépett be. – Ó, Gemba! – kiáltott fel Gemnon kedvesen. – Hát mi hírt hozol nekem? – Uram... – mondta a néger -, ez nagyon... bizalmas természetű. És fontos. – Ugyan, a jelenlévők előtt bátran beszélhetsz, Gemba – utasította Gemnon. – Halljuk 

hát! – Doria, Thudos leánya, gazdámé... ő küldött ide üzenettel – mondta a hírnök. – Azt

üzeni, hogy a nemes Erat bejutott apjának házába, és beszéltek ma, Doria és Erat. Hogy Eratmit mondott neki, az nem lényeges, üzeni az úrnő, csak az a tény, hogy színe elé került anemes Erat, ennyi a lényeg.

 – A sakál! – kiáltott Gemnon apja.Gemnon elsápadt.

 – És ez minden? – kérdezte. – Ennyi, uram – felelte Gemba.Gemnon elővette erszényét, aztán egy aranyat adott a szolgának.

 – Derék dolog, Gemba. Köszönöm. Térj vissza úrnődhöz, és mondd meg neki, holnapátmegyek, és beszélek atyjával.

Hogy a szolga eltávozott, Gemnon csüggedten fordult apjához: – Mit tehetek? – kérdezte. – Mit tehetek Thudos? Mit tehet bárki itt? Mindenki tehetetlen. – Talán én mégis tehetek valamit – szólt közbe Tarzan. – Pillanatnyilag mintha élvezném

a királynő bizalmát. Ha találkozom vele, megkérdezhetem... és ha szükséges, közbenjárok Doria érdekében.

Gemnon szeme fölragyogott.

 – Ez csodálatos lenne! – kiáltotta. – A királynő hallgatni fog rád, jó úr. Csak ez menthetimeg Doriát! De el ne feledd: Nemone meg nem láthatja őt színről színre, mert akkor... akkor tényleg elveszett. Vagy eltorzíttatja, vagy megöleti.

Másnap kora reggel hírnök érkezett a palotából, hogy a királynő várja Tarzan látogatását.Délben jelenjék meg! Persze Gemnonnak is mennie kellett vele, s erős kíséretet biztosítani,hogy baj ne érje a vendéget. A királynő ugyanis most már akármiféle árulást elképzelhetőnek tartott.

  – Igazán nagy hatalmú ellenségek lehetnek azok, akik Nemone akaratával dacolnimerészelnek – jegyezte meg Gemnon apja.

 – Csak egy valaki van egész Cathnéban, aki ilyet kockáztat – mondta az ifjú nemes. – Hát persze! Gyalázat a városunkra, hogy titkon egy ilyen alávaló uralkodhat rajta – 

szólt az apa.

Page 89: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 89/118

  – Láttam, hogy Nemone mintha meg akarta volna ölni a tekintetével – mondta amajomember.

 – Igen, csak épp sosem merné megölni – mondta Gemnon apja látnoki hangon. – A vén boszorka és Tomos... mintha ezek ketten valami titkos bűvöletet árasztanának magukból, ésez béklyózza meg a királynőt, nem mer ellenük szegülni. Pedig biztos vagyok benne, hogy

mindkettőt utálja, és Nemone ritkán hagy élve olyan embert, akit gyűlöl. – Állítólag ezek ketten ismerik Nemone születésének titkát, s ez oly rejtély, melynek kiderülte tönkretehetné a királynőt – mondta magyarázólag Gemnon. – De hát gyerünk, areggel a miénk. Én addig nem látogatom meg Thudost, míg te nem beszéltél a királynővel. Demit csináljunk addig?

 – Nekem kedvem volna felkeresni Cathne bányáit – mondta a majomember – Ráérünk arra?

 – Hát hogyne – mondta Gemnon. – A Kelő Nap bányája nincs is messze. És mivel ottaztán tényleg nincs annyi látnivaló, hamar vissza is fogunk érni.

Elhagyták Cathnét, s a közeli bánya felé igyekezve Gemnon megmutatta a birtokot, ahola város harci és vadászati oroszlántelepe volt; azonban nem álltak meg, hanem egyenest

folytatták útjukat a Kelő Nap aranybányája felé.Gemnonnak igaza volt, csakugyan kevés látnivaló akadt ott, és erre Tarzan is hamar 

rájött. A fejtés jószerivel külszíni volt, és olyan dúsnak látszott a lelőhely, hogy arabszolgáknak szinte egyebet sem kellett tenniük, csak a csákányaikkal kilazítaniuk amajdnem teljes rúdnyi aranydarabokat a talajból. Tarzant azonban nem a gazdagság és nem isa munkavégzés mikéntje érdekelte, ő egy bizonyos illetőt keresett itt, Niaka nevűt; ezért jöttcsak ide.

Ahogy ballagott a rabszolgák között, látszólag a fejtési munkálatokat figyelve, sikerültvégül megszabadulnia Gemnontól meg a harcosoktól, és az egyik munkást megkérdezte, holtalálja Niakát. Galla nyelven tette föl a kérdést. A fekete ember elcsodálkozott, alaposanvégigmérte őt, majd így felelt:

  – Az ott Niaka, tőlem jobbra, az a nagy darab ember. Művezető. Láthatja, nem isdolgozik.

Tarzan elindult a jelzett irányba. Nem sokat kellett mennie. Ahogy odaért a nagy darabférfihoz, a fülébe súgta:

  – Niaka, a fivéred üzent. Hafim megkért, mondjam meg, hogy kiszabadult. Én csak tudom; jelen voltam.

 – Hogyan történt? – suttogta Niaka. – Nézd... – És Tarzan elmagyarázta a dolgot. – Te voltál, aki megszabadítottad?A majomember bólintott.

 – Magam csak szegény szolga vagyok – mondta Niaka. – Te nemes úr vagy. Mit tehetek én érted? Mégis, ha úgy hozza sorod, hogy bármi dolgodban segítségedre lehetek, itt vagyok.Tudhatod, hogy az életemet is érted adom. Itt az ásások felett a kis kunyhók egyike az enyém.Ott élek az asszonyommal. Megtalálsz könnyen a bányatelepen.

 – Jól van, Niaka – mondta Tarzan, – Nem ellenszolgáltatásért tettem. De megjegyzem,amit mondtál. Az ember sosem tudhatja, mit hoz az élet.

Aztán visszament Gemnonhoz, s együtt tértek meg a városba.

Közben a palota folyosóin Tomos haladt végig, majd benyitott a királynőhöz. Nemonemeglepődött.

 – Mi az, nemes? Annyira sürgős a dolog, hogy meg kell zavarnod öltözködésemben?

 – Fontos az ügy, felség – közölte az öreg nemes. – És kérlek, küldd el szolgálónőidet is.Amit mondani akarok, csak a te fülednek szánom.

Page 90: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 90/118

 Négy néger rableány manikűrözte és pedikűrözte Nemonét. Egy fehér lány pedig a hajátfésülte, bodorította. Ennek mondta most a királynő':

 – Szólj a társnőidnek, Maluma. Térjenek vissza lakosztályotokba, te pedig várj itt engemaz előszobában. – S így fordult a kancellárhoz, aki már felállt közben: – Rajta, mi van?

 – Felséged régóta aggódott Thudos hűsége felől – mondta a nemes úr. – Mármost

felséged és a trón érdeke, hogy tudj a dolgokról, mik is történnek. Magam mindig éberenfigyelem az ország lehetséges ellenségeit. A derék Erat, buzgalmának és szerelmének eredményeképpen fontos dolgot fedezett fel. Ezt a hírt én hozom ugyan, de az ő szerzeménye.

 Nemone türelmetlenül toppantott szandálos kis lábával. – A bevezetőt és az ajánlgatást nyugodtan elhagyhatod, Tomos. Mondd, miről van szó – 

förmedt rá egészen nyíltan. Tomosszal szemben igazán nem akarta leplezni ellenérzéseit. – Röviden, akkor hát, erről van szó: Gemnon összeesküvést sző Thudosszal, remélve,

hogy szolgálatainak díja Thudos szép leánya lesz. – Az a beesett arcú kis szuka! – kiáltotta Nemone. – Ki mondaná arról, hogy szép? – Erat mondja, hogy Gemnon is, Thudos is ezt a lányt tartja a legszebb nőnek a világon

 — közölte Thomos.

 – Képtelenség! Erat látta színről színre? – Igen, felség. Látta. – És mit mond Erat? – kérdezte feszülten Nemone. – Azt mondja, hogy a lány tényleg szép – közölte Tomos. – És mások is hasonlóan

vélekednek. – Kik azok a mások? – Például valaki, akit Gemnon és Thudos összeesküvésébe éppen Doria szépsége vont be.  – Miket beszélsz? Hogy mibe?! Beszélj. Tudom, hogy valami kellemetlenség

kívánkoznék ki belőled, és sejted is, hogy engem az boldogtalanná tesz majd. De ne kímélj! – Jaj, felséges úrnőm! – kiáltotta Tomos. – Hogyan is gondolnék ilyet én! Ami nekem a

legfontosabb, az az én úrnőm, Nemone boldogsága volt mindig! – Hazugság árad a szavaidból – mondta grimasszal arcán a királynő. – De térj a tárgyra,

nincs időm, hogy egész nap veled foglalkozzam. – Nincs merszem kimondani a nevet — mondta Tomos. – Fenséges úrnőmet nem akarom

megbántani, vérig sérteni netán.– Mégis... ha kényszerít rá, kimondom a nevet: Tarzan. Nemone most megmerevedve ült. Aztán csak igen lassan talált szavakat. – Hogy... mit mondtál? Mit sütöttetek ki itt M'duze és te? Két hazug! – Jaj, nem hazugság ez, úrnőm. Tarzan és Gemnon kijött Thudos házából késő este...

éjszaka... és ezt Erat maga látta, mert követte őket oda. És ahogy távoztak, szinte összekaptak valamin. Vitatkoztak, ez így igaz. És Doria volt a vita tárgya. És Gemnon olyan féltékeny lett,hogy a legszívesebben Tarzan vérét ontotta volna, ott helyben.

 Nemone szeme szikrát szórt. Felült újra a heverőjén, de csak annyit mondott sápadtan: – Ezért valaki az életével fizet. – Aztán hozzátette, lángpírban égő arccal: – És mosttakarodj.

Tomos kihátrált. Buzgón próbálta kutatni az úrnő szavainak mélyebb értelmét, és akkor oda jutott, hogy ez a halálra szánt illető csakis Tarzan lehet. S ez jó is lett volna így. Ámahogy első lelkesedése elillant, valami másféle fölismerés hasított belé. Borzalommalgondolta, hogy az, akinek meg kell halnia majd, más is lehet, nem csak Tarzan. Megdermedt.

 Nos akkor... mi legyen?!Csaknem dél volt, mire Tarzan és Gemnon visszaért a városba. A fiatal nemesnek oda

kellett vezetnie a vendéget Nemone elébe, mert a kihallgatás ideje közelgett. Harcosok kísérték őket, s a palotában Tarzant azonnal bebocsátották a nagy úrnő színe elé.

 – Hol jártál ilyen sokáig? – kérdezte Nemone sürgetőn.Tarzan meglepetten nézett rá, aztán el is mosolyodott rögtön.

Page 91: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 91/118

 – Megtekintettem a Kelő Nap aranybányáját. – És tegnap éjszaka? Hol voltál, azt mondd meg? – Gemnon házában – felelte Tarzan. – Doriánál? – hangzott vádlón Nemone szava. – Dehogy – mondta a majomember -, az előző este volt.

Meglepte a vád, és az is, hogy a királynő' ilyen jólértesült. Persze nem árulta el acsodálkozását. Nem magára gondolt most már, hanem Doriára és Gemnonra, hogyan isvédhetné, segíthetné meg őket. Az nyilvánvaló volt, hogy ellenséges informátor dolgozik itt.

 Nemone máris tud a látogatásról! Hát csak fokozná gyanakvását, ha ő tagadni kezdene. Hanem rejteget semmit, talán még jót is tesz vele barátainak. És íme, ez a készséges beismerésmintha elképesztette, tanácstalanná tette volna Nemonét.

 – Miért mentél Thudos házába? – kérdezte a királynő, ám a hangja már nem volt vádló. – Tudod, Gemnon nem mer egyedül hagyni engem. Fél, hogy megszököm közben, vagy

valami baj ér. Hát kénytelen vinni engem, ahová csak megy. Kemény föladat ez neki,  Nemone. Talán jó lenne, ha tehermentesítenéd őt lassan, és valaki mást bíznál meg afölvigyázásommal... legalább részben.

 – Erről még beszélünk később – intette le a királynő. – De Gemnon miért jár Thudosházába? – kérdezte, és szeme gyanakvóan szűkült össze.

A majomember mosolygott. – Micsoda szamár kérdés! Egy nő ilyet nem tud? – kiáltotta. – Hát Gemnon szerelmes

Doriába. Gondoltam, egész Cathne tudja ezt. A szegény fiú épp elég szorgosan terjeszti adolog hírét.

 – Biztos az, hogy nem téged cipel oda? Hogy nem te vagy szerelmes abba a lányba? – kérdezte sürgetően Nemone.

Tarzan undorral nézett rá, nem is rejtegetve érzelmeit. – Tudod, sose szerettem az ostobán viselkedő nőket – mondta. – Te is csak idegesítesz

ezzel. Hát nagyon kérlek...!A királynő álla leesett. Vele még csak megközelítőleg se beszélt így soha életében senki.

Egy pillanatig nem talált szavakat. Aztán rájött, hogy neki most inkább meg kellkönnyebbülnie, mert mindez egyértelműen azt jelenti, hogy Tarzan nem szereti Doriát. Nem,dehogy szereti! És azt sem tagadhatta, hogy a férfi csak nőtt a szemében, mivel az ő haragjátígy semmibe veszi, ilyen őszinte vele, ennyire nem meghunyászkodó, nem fél a hatalmától.Embernek tekinti őt. Még kívánatosabbá tette ez Tarzant. Sosem ismert ő ilyen férfitkorábban. Senkinek nem volt ily hatalma fölötte. És Tarzannak lehet... ha akarja. Csak az volta baj, hogy a férfi mintha nem akarta volna mégsem ezt – nem akarta elég erősen; nemtörődött vele úgy igazán, ahogy ő várta volna.

Hogy újra megszólalt, sikerült összeszednie magát.

  – Tudod, nekem azt mondták, hogy te beleszerettél abba a lányba – közölte amajomemberrel. – Persze nem hittem, egy pillanatig sem. Mondd, nagyon szép az a Doria?Hallottam, hogy sokan Cathne legszebb nőjének tartják.

 – Talán Gemnon egy szál maga így gondolja – mondta Tarzan, és nevetett a dolgon. – Dea szerelem vak, és a fiatalok olyan elfogultak, annyira keveset látnak közben a világból...!

 – Te mit gondolsz róla? – kérdezte akkor a királynő.A majomember vállat vont.

 – Megjárja, nem csúnya, de... – Van olyan szép ő, mint Nemone?  – Ahogy a távoli, fakó csillagfény elhalványul a nap ragyogása mellett, olyan ő

 Nemonéhoz képest.

Ez a válasz láthatóan tetszett Cathne nagy úrnőjének. Felállt, közelebb lépett Tarzanhoz. – Engem te szépnek találsz, mondd csak? – kérdezte csábítóan.

Page 92: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 92/118

 – Te nagyon szép vagy, Nemone, nagyon szép – hangzott a férfi válasza.A királynő hozzásimult, puha, meleg kezével simogatni kezdte erős, meztelen vállát.

 – Szeress engem, Tarzan, szeressél engem – suttogta, és a hangja rekedt volt a vágytól.Abban a pillanatban lánccsörgés hallatszott a terem túlsó végéből: Belthar termett talpon,

s a következő pillanatban már hallatszott az üvöltése is. Nemone riadtan elhúzódott, egész

teste megborzongott. Arcán riadalom és bosszúság futott át. – Mindig van valami – mondta ingerülten aztán -, sosem lehetünk meg békén, ketten.Tudod, Belthar féltékeny – magyarázta. – Van valami furcsa összefüggés az oroszlán élete ésaz én létem közt. Nem tudom, mi az, bár kideríthetném! – És most különös fény, szinteőrültség villogott a szemében. – Igen, bárcsak tudnám! Olykor azt gondolom, ez az oroszlánlenne az a társ, akit Tomos szánt nekem. Máskor meg hogy Belthar én vagyok, más alakban.Az viszont bizonyos, hogy ha Belthar meghal, meghalok én is!

És igen szomorúan nézett föl Tarzanra; kedélyállapota merőben más lett, mint az iméntvolt.

 – Gyerünk, barátom – mondta. – Menjünk együtt a szentélybe, és talán Thoos választ adarra a kérdésre, mely Nemone szívében mindennél elevenebben él.

Megütött egy bronztárcsát, afféle gongot, mely a mennyezetről lógott le. A fémes hangvégigvisszhangzott a termen, kinyílt egy ajtó, s a küszöbön egy nemes űr hajolt meg nagyúrnőjének.

 – Az őrjáratot! – parancsolta a királynő. – Meglátogatjuk szentélyében Thoos istent.Elindultak. Igazi kis látványosság volt ez, felvonulás, díszmenet, mivel a királynő

személyes védelmére rendelt őrszemélyzet kísérte párosukat. A dárdák hegyén kiszászlócskák lengedeztek, az őrjárat tagjainak öltözete pompás volt: ékes, fényes. A királynőaranykocsiban ült, melyet oroszlánok húztak. A kocsi mellett még Tomos is ott haladt. És avele ellentétes oldalon, Erat egykori helyén most Tarzan baktatott.

A majomember feszengett. Erdők vad oroszlánja volt ő hirtelen a sok szájtátó, bámuló  polgár közt, ahogy így haladtak ünnepélyesen; csúfság volt ez neki, lealacsonyítómegtiszteltetés. Tudta, hogy Gemnon a közelből figyeli, de hát akár figyelte, akár nem,Tarzannak eszébe sem juthatott a szökés, míg jóbarátjának élete volt a tét. Efféle gondolatok 

 jártak a fejében, így fordult a királynőhöz újra. – A palotában – emlékeztette – említettem neked, hogy Gemnonnak igen fárasztó most

már az a feladat, hogy engem őrizzen, és mint látod, félreértésekre is alkalmat ad. – Gemnon alkalmasnak bizonyult a feladatra – felelte Nemone –, semmi okát nem látom,

miért kellene leváltanom őt. – Akkor csak egy időre könnyítsd a dolgát – javasolta Tarzan. – Vegye át a helyét Erat. Nemone döbbenten nézett rá. – De hiszen Erat gyűlöl téged! – kiáltotta.

 – Annál biztosabb, hogy jól fog figyelni rám – jelentette ki a majomember. – Még meg is akarhat ölni. – Nem merészelne ilyet tenni, tudhatja ugyanis, hogy az életével fizetne érte – utalt rá

Tarzan. – Szereted Gemnont, ugye? – kérdezte a királynő. – Nagyon is – vallotta meg a majomember. – Hát akkor erre a feladatra ő a legalkalmasabb – hangzott az úrnői válasz. – Nem

kísérelhetsz meg szökést, mert akkor az ő életét veszélyezteted.A nő nem buta, gondolta Tarzan, és magában csöndesen mosolygott. Valami más tervet

kellett hát kieszelnie a szökést illetően. Tényleg nem veszélyeztethette barátja életét.Közeledtek a szentélyhez, és Tarzan figyelmét papok kis csoportja vonta magára, amint

egy lányt vezettek rabláncon. Nemone kocsijához vitték, s közben valami fura nyelvenkántáltak. Tarzan egy szavukat sem értette. Később megtudta, hogy más sem ért ebből

Page 93: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 93/118

semmit, még maguk a papok se tudják, mit hajtogatnak. S arra sem kapott választ senkitől,hogy miért teszik.

Gemnon úgy vélekedett, hogy hajdanán ezek a szavak jelentetek valamit, de annyitmondták, mondták őket, hogy a végén elhomályosult az értelmük. Le is koptak, főleg ez hoztaa változást, megrövidültek, s így már nem jelentenek semmit. S akik tudták eredeti

értelmüket, réges rég nem élnek, talán már az emlékezetük se.Hogy a gajdolás befejeződött, a papok a lányt a kocsihoz kötötték, s a menet elindult, aszentély emberei zárták a sort.

A szentély bejáratánál ismét Phobeg állt őrt. Akkor egy leány érkezett, az istenimádására. Megismerte a harcost, üdvözölte is rögtön, s megállt, hogy elcsevegjen vele egykicsit. A királyi társaság még valamivel odébb járt.

 – Rég nem láttalak, Phobeg, rég nem beszéltünk egymással – mondta. – Boldog vagyok,hogy visszakerültél megint ide.

 – Hála a Tarzan nevű idegennek – jelentette ki az őr. – Neki köszönhetem, hogy élek. – Gondolom, inkább gyűlölöd őt a történtekért – csodálkozott a lány. – Nem én! – rikkantotta Phobeg. – Jobb embereket én látásból felismerek. És ez jobb

ember, sőt! A legjobb fajta. A tömeg, emlékszel, a halálomért üvöltött. És épp ez az! Ő nemölt meg. Na, látod.

 – Igaz – mondta a lány. – És most neki van szüksége igaz jóbarátra. Aki segít. – Miket beszélsz, Maluma? – csodálkozott a harcos. – Hát nézd, ott voltam a szomszédos szobában, mikor Tomos ma reggel meglátogatta a

királynőt. Akaratlanul is kihallgattam őket. Tomos azt fejtegette, hogy Thudos, Gemnon ésTarzan összeesküvést sző ellene, mármint az úrnő ellen, és hogy Tarzan szerelmes Doriába,Thudos lányába.

 – Honnét tudna Tomos ilyesmiket? – kérdezte Phobeg. – És mi bizonyítéka lehet? – Azt állítja, hogy Erat megleste őket. Gemnon és Tarzan ellátogatott Thudos házába.

Tomos azt is közölte úrnőnkkel – folytatta Maluma -, hogy Erat látta Doriát, és hogy Thudosleánya gyönyörűséges.

Phobeg füttyentett. – Ejha, akkor Thudos szegény lányának vége – mondta. – Az idegennek is vége – jósolta Maluma. – És azt én nagyon sajnálnám, mert rettentően

megszerettem. Nem olyan, mint az a sakál Erat, akit mindenki utál. – Itt jön a királynő! – kiáltotta Phobeg. A menet éle elérte a szentély előtti teret. – Most

szaladj, keress magadnak valami jó helyet, mert biztos lesz látványosság. Mindig van, ha akirálynő így imádásra érkezik.

A szentély előtt Nemone kiszállt kocsijából, és felment a széles lépcsőfokon a díszes bejárathoz. Mögötte haladtak a papok a rableánnyal. Riadt kis lány volt, arcán könnyek 

 patakzottak. Szeme máris valami borzadálytól tágra meredve tekintett a világba, melyet talánnem is látott már igazából.A szentély nagy, háromszintes épület volt, jókora központi kupolával, és a két felső

szinten galériákkal. Színes mozaikkirakások díszítették mindenfelé, intarziák. A főbejárattalszemközt egy emelvény magasodott, azon volt egy nagy ketrec valami kis falifülke-félében,és a ketrectől jobbra-balra egy-egy oltár ékeskedett, mindegyiken egy-egy aranyból formázottoroszlán. Az emelvényt korlát választotta el a szentély központi részétől, kőkerítés; ez is

 bezárt egy kis teret, ahol trónus állt, s mellette kőlócák, amelyek szembenéztek a ketreccel ésa falifülkével.

 Nemone előrement, s a trónra telepedett, s a nemesek a lócákon foglaltak helyet. Akirálynő roppant idegesnek, izgatottnak látszott. Arckifejezése is megváltozott: feszült lett és

mohó. Szemében akárha őrület fényei vibráltak volna. Tarzan már máskor is látta ezt, de nemilyen mértékben. Ez a vallási fanatizmus jól azonosítható jele volt.

Page 94: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 94/118

Tarzan látta, hogy a papok a lányt az emelvényre vezetik. És akkor mögöttük azt is láttamár, hogy a kalitkában valami megemelkedik: fölkel egy vénséges, ronda oroszlán. A főpap

 belekezdett megint valami monoton, kántáló szövegbe, ismét érthetetlen szavak szóltak, s atöbbiek olykor-olykor válaszoltak neki. Nemone mohón hajolt előre, tekintete a vénoroszlánra szegeződött. Szinte falta a szemével a bestiát. Keble emelkedett és süllyedt – ecsaknem mezítelen keblek...!

A kántálás hirtelen véget ért, s a királynő ugyanígy, szinte belevonagló testtel talpontermett.

 – Ó, Thoos! – kiáltotta átszellemülten, két gyönyörű karját a rusnya állat felé terjesztve ki –, lásd, Nemone köszönt téged, s hozza áldozatát méltó mód. Fogadd el tőle, s áldd meg őtérte és vele. Adj neki életet és egészséget, adj neki boldogságot, mert amiért Nemone igazánimádkozik, az a boldogság. Add meg neki, hogy barátainak körében élhessen, add, hogyminden ellensége elpusztulhasson. És adj meg neki, Ó, Thoos, egyetlen dolgot, amire őannyira vágyna, add meg neki a szerelmet, ó, szerelmet adj neki, szerelmet adj, annak azegyetlen férfinak a szerelmét, akit Nemone egész életében egyedüliként szeretett, akitszerelemmel bírt szeretni minden férfiak közül végre a világon.

Az oroszlán e fennkölt szavakra csak gonoszul és rosszindulatúan, sötét lángú szemmelnézett ki a rácson.

A nő mintha transzban beszélt volna, úgy, mint ha semmi nem létezne a számára avilágon, csak vágya tárgya és a megszólított istenség. Annyi megindultság és tragédia volt a

Page 95: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 95/118

hangjában, a szó választásában, minden gondolatában, hogy a majomember őszinte sajnálatotérzett e szegény királynő iránt, aki nem ismerte még sosem a szerelmet, és aki nem is fogjasoha megismerni, mert torz kis elméjében az uralkodni vágyás összekeveredik avonzalommal, a nyers kéjről pedig szíve azt hiheti, hogy igazi, mély érzés.

Ahogy szinte reszketve visszaült a kőpadok közti arany trónra, a papok már vitték is a

lányt. Vitték egy ajtón át a ketrec egyik oldalához, és ahogy a lány elhaladt ott, az oroszlánmáris megvadult. Szörnyűséges mancsaival megrázta a rácsot, és a tehetetlen rablány szép,csaknem pőre teste beleremegett. A bődülés végig visszhangzott a szentélyen, iszonyattaltöltötte el a teret. Az arany kupola nem hasadt meg tőle, állt ott a maga hazug, közönyös

 pompájában, az előre látható tragédia bevezető szertartása fölé magasodva. Nemone csendben, mereven ült a helyén, és tekintete mindegyre az oroszlánketrecre

szegeződött. A papok és a sok nemes úr is ezt tette, s csak halk mormolás hallatszott: imájuk,fohászuk. Tarzannak nem volt kétsége felőle, hogy az oroszlánhoz imádkoznak, és mostvilágosodott meg számára sok minden, amit első cathnei napjai során nem is egészen értett.Phobeg furcsa esküdözései, fohászos káromkodásai; s hogy a szentély őre is akkor hát erre azistenre, az oroszlánra lépett, ezzel gyalázta meg.

Hirtelen valami fénynyaláb hullt a kalitkába – sugarak odafentről. A bestia-isten aranylónragyogott föl e fényben. Az oroszlán, mely eddig nyugtalanul járkált csak ide-oda, feltekintett,és a pofáján nyál csordult végig. A jelenlévők egyhangú, monoton, érthetetlen dalolászásbakezdtek. Ekkor Tarzan már majdnem biztos volt benne, mi fog történni, s fel is állt a helyéről,elindult előre.

De akármi volt is a szándéka, semmit nem tudott ezúttal megvalósítani belőle. A tragédia  pillanatok alatt bekövetkezett. Épp, amikor felállt, akkor hajították be a rablányt, azélettelennek látszó testet az oroszlán karmai közé. Egyetlen velőtrázó, pőre sikoly hallatszott,ám máris belevegyült az emberevő vad bömbölése. S a száj, mely az előbb sikoltott, már csak egy halott szája volt.

Tarzan gyomra felfordult, ő maga sebes léptekkel kifelé indult. El innen, ki a szabadlevegőre, a napfényre! S akkor valami történt. A nevét hallotta, elsuttogva. A kapuőr! És ahang azt is jelezte titkon, hogy ne vegye észre. Persze, tudta, ki az: Phobeg volt. Tarzanengedelmeskedett, épp csak közelebb húzódott.

Megfordult, mintha a szentélybe akarna visszanézni. Gondja volt arra is, hogy háttalálljon Phobegnek. De olyan közel húzódott, hogy dárdaszorító kezével az őr akár meg isérinthette volna. Egyikük sem árulta el egy arcrándulással sem, hogy bármi köze lenne amásikhoz. Egy szentélyőr... egy várakozó-bámuldozó... szokásos jelenet ily helyeken.

Ami elhangzott, már nem volt az. Halkan, suttogásnál is leheletnyibb hangon csak, aztmondta Phobeg:

 – Beszélnem kell veled! Gyere oda a szentély mögé két órával napszállta után. Most ne

válaszolj, de amennyiben értetted szavaim, fejedet fordíts jobbra.Ahogy Tarzan válaszolt e jellel, már jött is a szentélyből a királyi menet. A majomember  beállt a sorba, aztán vonult ő is szép csöndesen Nemone mögött. A királynő nyugodt volt,kicsit rosszkedvű, már ahogy ez lenni szokott vele, ha a szentélyben kínzást és vért látott, sígy kielégíthette vallásos tébolyát. Gyengének látszott, s mintha nem is egészen ebben avilágban lépkedett volna ő most. A palotánál kegyesen elbocsátotta kísérőit, köztük Tarzantis, és lakosztályának magányába vonult vissza.

Page 96: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 96/118

17

A szentély titka

Miután a királyi menet elhagyta a szentélyt, Maluma is kijött, majd megállt pletykálniegy kicsit Phobeggel. Egy darabig elbeszélgettek így, majd a lány visszafelé indult a palotába.Sok mindenről társalogtak – szóba került az az ember ott a súlyos arany börtönrácsok mögötta szentély alatti tikos kazamatában, aztán Erat és Tomos, Nemone és Tarzan, Gemnon ésDoria, és saját magukat sem felejtették ki. S mert emberi lények voltak, hát persze, hogy sajátmagukról beszéltek a legtöbbet. Soká időzött el Maluma a szentély előtt; későre járt, mikor alány elbúcsúzott Phobegtől.

Apjának házában Gemnon ide-oda járt az előtér kőlapjain, várta a vacsorajelzést. Tarzanegy kőlócán ücsörgött, kicsit hátradőlve pihent. Látta, hogy barátja aggódik, és ez őt isnyugtalansággal töltötte el, mert sejtette, hogy ennek az aggodalomnak komoly alapja lehet.

Már abban sem volt biztos, hogy elháríthatja a veszélyt.Legalább el akarta terelni barátja figyelmét a nyomasztó gondokról, hát csevegni kezdett,s miről beszélhetett volna most, mint a szentélybeli eseményekről.

 – Maga az épület gyönyörű – mondta. – Ellentétben azzal a rémséggel, ami ott malezajlott.

 – Ez csak egy kis rabnő volt – vélekedett Gemnon. – És az istennek is szüksége vaneledelre. Hogy Thoosnak áldozunk, abban még semmi rosszat nem látok. Van azonban aszentélyben valami, ami tényleg rossz. Ami nagy-nagy baj. Mert valahol ott rejtegetik Alextart, Nemone fivérét. És míg ő szegény ott rohad, elmebajosnak kikiáltva, a korruptTomos és a velejéig kegyetlen M'duze a valóban őrült Nemone révén igazgatja az országot.

 – Sokan vannak – folytatta az ifjú nemes -, akik változást szeretnének, igen, akik Alextart

látnák szívesebben a trónon, sőt, csak őt! De félnek a rettegett hatalmasoktól. Hát csak  beszélünk, és semmire se jutunk. Egymás után esnek áldozatul a rendes emberek, és azsarnokok aratnak. Félelem és hazugság övezi a trónt, áthatolhatatlanul sűrűn.

  – Kevés manapság a reményünk, Tarzan. És semmivé foszlik az is, ha a királynővégrehajtja tervét, ha megsemmisíti Alextart. Vannak okok, melyek miatt neki ez így lenneelőnyös; mert ha a rab trónörökös kiszabadul, s a palotába bejut, kinyilvánítja jogait,trónralépési szándékát.

 – Ha Nemone meghalna, Alextar király lenne máris. A lakosság követelné, foglalja el jogos helyét. Ezért szeretné Tomos és M'duze oly nagyon, hogy Alextar pusztuljon végre.  Nemonét dicséri, hogy ellenállt törekvéseiknek. Makacsul visszautasítja javaslataikat,követelőzéseiket. Ám ha a fiatalember komolyan fenyegetné királynői jogait, máris el volna

veszve, akkor Nemone már nem ismerne kegyelmet. És bizonyos híresztelések, melyek szerint Alextar visszahozatalára készülődnek bizonyos csoportok, mintha márismegpecsételték volna a szegény rab sorsát.

Vacsoráztak, s közben Tarzan azon tűnődött, mi is legyen ezzel az esti látogatással.Phobeggel természetesen találkoznia kell. De ha közli tervét Gemnonnal, s megkéri, netartson vele, kellemetlen helyzetbe hozza a fiatal nemest. Viszont ha ketten mennek, Phobegriad meg, lehet, hogy nem szól egy szót se, köddé válik – és egyáltalán, akkor az informátor 

 biztonsága kerülhet eleve komoly veszélybe. Tarzan úgy határozott végül, hogy maga megy,de titkon.

Egy darabig türelmesen társalgott hát Gemnonnal és szüleivel, így telt el a napszálltautáni két óra. Akkor hirtelen fáradtságra panaszkodott, kijelentette, hogy elvonul lepihenni.

Bement a számára kijelölt szobába, de ott nem időzött szinte egy percig sem, hanemahogy az ajtón bement, az ablakon gyorsan ki is szökkent a szabadba. Átvágott az előkerten, s

Page 97: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 97/118

a következő pillanatban már indult is a szentély felé. Ám nem a szépen kövezett utcákon,tereken, az nem lett volna biztonságos. A nemesek lakónegyedének kertjeiben gyönyörű,terebélyes fák álltak sűrűn telepítve, s ezeknek ágszintjeit használta Tarzan – máris olyanotthonosan mozgott, mint szeretett dzsungelében.

El is jutott Thoos szentélyéhez, s ott egy nagy fa ágai közt várakozott; és akkor 

megpillantott egy alakot alant. Phobeg volt az, sűrű árnyak közt. A majomember hangtalanullecsusszant a fáról, és egyszerre ott állt a hökkent harcos előtt. – Thoos tépőfogaira! – kiáltotta fojtott hangon Phobeg. – De rám ijesztettél. – Vártál vagy nem? – kérdezte Tarzan. – Vártalak, de nem az egekből – magyarázta Phobeg. – Mindegy, fő, hogy itt vagy.

Sokkal több közlendőm van máris, mint volt akkor, mikor megszólítottalak. Hallottam azóta pár dolgot.

 – Figyelek – mondta Tarzan.  – A királynő egyik szolgálólánya kihallgatott egy beszélgetést. Nemone és Tomos

tárgyalt – magyarázta Phobeg. – És a nemes úr azt közölte a királynővel, hogy ti Gemnonnalés Thudosszal összeesküvést szőtök ellene. Erat kikémlelt benneteket, és tud hosszú

látogatástokról ott Thudos házában pár éjszakával ezelőtt. És a következő este valamiürüggyel ő maga is bejutott a házba, s ott szemtől szembe találkozott Doriával. Tomoselmondta Nemonénak, hogy Doria gyönyörű. Hogy azt mondják róla, Cathne legszebb lánya.És hogy te beleszerettél.

 – Nemone még nincs meggyőződve róla – folytatta Phobeg hogy te valóban szeretedDoriát. Ám elhatározás született: Tomosnak el kell rabolnia a lányt, akkor majd a szentélybeviszik, ott őrzik, míg Nemone dönt a sorsa felől. Az eredmény az lehet, hogy kivégezteti,vagy legalábbis elcsúfítja örökre.

 – Ám még ezt is tudnod kell: ha Nemone a legparányibb gyanút érzi, hogy te csakugyanösszeesküvő vagy, és az életére törsz, hát nincs kegyelem. Ha elhiszi ezeket a vádakat,megölet téged is. Annyit tehettem, hogy figyelmeztettelek ezekre a dolgokra.

 – Te voltál az, ugye, aki egy éjszaka is megtett már valami hasonlót, nem igaz, Phobeg? – kérdezte a majomember. – Amikor Thudos házához igyekeztünk.

 – Igen, én voltam – felelte a szentély őre. – Miért kockáztatsz ilyen nagyot, ilyen sokszor? – Mert neked köszönhetem az életemet – felelte a harcos. – Mert tudom, ráadásul, első

látásra, ki ember és ki nem. Ha pedig egy ember olyan ember, hogy Phobeget csak úgyfelkapja, aztán körbeszalad vele, mint egy kisbabával, hát Phobeg annak egy életen át lenneörömest a szolgája.

 – Én tartozom neked hálával, Phobeg, mindazért – mondta Tarzan -, amit közöltél velem.Mondd csak, ha Doriát a szentélybe viszik, ott szigorúan be is fogják börtönözni?

 – Nehéz ezt megmondani előre. Alextart a föld alatti kazamatákban őrzik, de vannak helyiségek a galériákon, fenn az emeleteken tehát, ahol ugyancsak biztosan elzárható bárki. – Tudnál értesíteni engem, ha elfogják esetleg? – kérdezte a majomember. – Megpróbálhatom – vállalta Phobeg. – Jó! Valami egyéb van még? – Nincs.  – Hát akkor visszatérek Gemnonhoz, és figyelmeztetem. Talán tud majd valami

megoldást, hogy lecsillapítsam Nemonét, esetleg túljárjunk az eszén.  – Kötve hiszem – mondta Phobeg. – Nem olyan nő az. De azért fel a fejjel, és jó

szerencsét.Tarzan föllendült máris a fára, aztán eltűnt. Árnyak közt árny az éjben. Phobeg újra csak 

a fejét csóválta, ez megint fölfoghatatlan csoda volt neki. Visszatért hát szentélybeliőrszobájába.

Page 98: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 98/118

A majomember ugyanúgy jutott vissza a szobájába, ahogy onnét távozott. Aztán sietvement a nappaliba, ahol esténként a család szokott időzni. Ám most csak az apát és az anyátlelte ott, Gemnon nem volt sehol.

 – Nem bírsz aludni? – érdeklődött Gemnon anyja. – Nem – válaszolta a majomember. – De hol van Gemnon barátom?

 – A palotába kérették, nem sokkal azután, hogy te a szobádba mentél – magyarázta afiatal nemes apja.Tarzan akkor úgy döntött, hogy megvárja inkább. Ott maradt a nappaliban, és

  beszélgettek. A majomembernek egy kicsit gyanús volt a dolog; ilyen időpontban miérthívatnak valakit a palotába? Az, amit Phobegtől hallott, aggodalommal töltötte el, de aszülőket semmiképp sem akarta volna ijesztgetni.

 Nem telt el egy óra sem, mikor a külső kapu felől valami zajt hallottak, s akkor már jött isegy rabszolga, jelentve, hogy egy harcos szeretne beszélni Tarzannal igen sürgős és fontosdologban.

A majomember talpra szökkent. – Kimegyek, megnézem – mondta a szülőknek.

 – Csak vigyázz – intette Gemnon apja. – Gonosz ellenségeid vannak, mindenre elszánt,kegyetlen emberek.

 – Ne félj, óvatos leszek – nyugtatta meg a dzsungel ura. És ment a rabszolga után.A kapun kívül a házhoz tartozó két harcos közrefogott egy jól megtermett, ám Tarzannál

alacsonyabb, erős férfit. A majomember azonnal ráismert: Phobeg volt az megint. – Beszélnem kell veled, de most rögtön – közölte a szentély őre. – Ezt az embert ismerem – közölte a majomember a két harcossal. – Beengedhetitek. A

kertben beszélek vele.Hogy az őrök pár lépésnyit távolodtak, Tarzan megállt, látogatójának arcába nézett.

 – Mi van, hallod? – kérdezte. – Csak nem valami rossz hírt hozol?  – Nagyon rosszat – erősítette meg Phobeg. – Gemnont, Thudost és sok barátjukat

őrizetbe vették. Máris a palota kazamatáiba zárták őket. Doriát is elvitték, őt a szentélybentartják fogva. Kellemes meglepetés nekem, hogy te szabad vagy, de hát örülj a szerencsédnek.

 Nemone kegyeinek köszönheted ezt most még. De ne bízd el magad! Ha egy mód van rá,szökj el Cathnéból. Bármelyik pillanatban változhat az úrnő szeszélye. Őrült elme, bolondabb,mint a fejre ejtett majom.

 – Köszönöm, Phobeg – mondta a majomember, és akaratlanul is elmosolyodott a különöshasonlaton. – Mindenesetre térj vissza a szolgálati helyedre, mielőtt te is lebuknál ittmiattunk.

 – És megfogadod a tanácsom, ugye? – kérdezte a szentély őre. – Elszöksz, ugye? – Gemnont mégsem hagyhatom itt így – mondta Tarzan. – Tartozom neki, nem is

kevéssel. A barátságát nem viszonozhatom közönnyel. Maradnom kell, míg nem segíthetek rajta valahogy. – Senki sem segíthet már neki – közölte Phobeg. – Csak annyit érhetsz el, hogy magad is

 bajba keveredsz. – Valami esélyem csak adódik, majd kiderül. És most jó éjt, barátom. Mielőtt azonban

távoznál, azt mondd meg, hol van bebörtönözve Doria.  – A szentély második emeletén, az épület hátsó felében, pontosan arra, ahol este

találkoztunk.Tarzan kikísérte Phobeget. A szentély őrét megdöbbentette, hogy nem csak odáig, de a

sugárúton is tovább haladt mellette. – Hová akarsz menni, Tarzan úr? – kérdezte Phobeg. – Maradj békén, odahaza.

  – Nem, nem – mondta a majomember. – Sejtheted, hogy a palotába kell mennem,méghozzá most rögtön.

Page 99: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 99/118

 – Megőrültél? – nyögött fel a szentély őre. – Öngyilkos gondolat!De a majomember akkor már faképnél is hagyta, és gyors léptekkel folytatta útját az

elkerülhetetlen cél felé. Késő éjszaka volt már, de hát a majomembert jól ismerték a palotaőrök, és mikor közölte velük, hogy a királynő hívatja, rögtön beengedték. Odabenn semütközött akadályba, így jutott el Nemone előszobájáig. A nemes úr, az őrparancsnok 

tiltakozott ugyan, hogy késő van, de Tarzan keresztülvitte akaratát. – Mindenképpen beszélnem kell a nagy úrnővel – közölte. – Mondd neki, Tarzan van itt. – De most már tényleg nem zavarhatjuk őt, éj idején! – tiltakozott egyre idegesebben a

nemes. Félt Nemone haragjától, de az Erat helyét elfoglaló új kegyencétől nemkülönben. – Én zavarhatom, mert én őt sosem zavarom – mondta erre hetykén a majomember.

Azzal már tolta félre a nemes őrt, lépett az ajtóhoz, hogy önhatalmúlag benyisson, de zárvatalálta. Bentről reteszelték be. Ez meglepte, ám nyomban feltalálta magát, dörömbölnikezdett, s máris jött bentről a válasz – Belthar vad hörgéseinek formájában.

Aztán egy női hang következett, riadtan tiltakozva: – A nagy úrnő már alszik. Ki az?  – Menj, és ébreszd föl – bömbölte Tarzan a csukott ajtón át, mintha Beltharral

versenyezne. – Közöld vele, hogy Tarzan van itt. Látni akarja őt, de nyomban. – Félek – felelte a lány. – A királynő dühös lesz. Menj el, kérlek, és gyere vissza reggel.Az ajtó túljáról Tarzan akkor egy másik hangot is meghallott már. Valamivel halkabban

szólt ez az ismerős hang, s azt kérdezte: – Ki merészeli Nemone ajtaját döngetni ily kései órán? – A nemes Tarzan az – felelte riadtan a lány. – Húzd el a reteszt, és bocsásd be – parancsolta Nemone.Akkor az ajtó már lendült is, és Tarzan beléphetett a számára oly ismerős elefántcsont-

szobába.A királynő a lakosztály közepe táján állt, épp vele szemközt. A haja zilált volt, arcát

enyhe pír borította. Nyilván ágyából riadt fel, s a szomszédos hálószobából elősietve, éppcsak egy könnyű kendőt dobott magára, abba burkolózott. Gyönyörű volt. A szemében mohó,kérdő fény lángolt. Utasította rabnőjét, tolja rá a reteszt megint, és hagyja el a szobát. Akkor aheverőhöz indult, és Tarzannak is intett, kövesse. Lezöttyent a párnákra, kecsesenelhelyezkedett, s a férfit maga mellé vonta.

  – Boldog vagyok, hogy jössz, Tarzan – mondta. – Nem bírtam aludni. Egyre rádgondoltam. De mondd csak! Hogy van az, hogy te ilyen váratlanul beállítasz? Gondoltál rám?Te is, mint reád én?

 – Gondoltam rád, Nemone, bizony, hogy gondoltam rád – mondta a majomember. – Éspedig azt gondoltam, hogy te majd talán segíthetsz. Biztos vagyok benne, most már biztos.

 – Kérésed – mondta a királynő -, bármi furcsa is, parancs. Bizony, nem kérhetsz olyat

tőlem, hogy ne teljesítsem.Egyetlen fali fáklya világított a teremben. Távolabbi végében Belthar nyugtalanulmocorgott, és sárgászöld szeme fenyegetően villogott Tarzanra; akár a pokol két aprólámpása. A ragadozó jellegzetes oroszlánszaga összevegyült a tömjén illattal, mely bódítóanlengett, és a nő teste a legravaszabb illatszerek csábító varázsát árasztotta. Meleg leheletesimogatta Tarzan arcát, mintha ingerelné, őrjítené máris.

 – Hát legalább – suttogta így a szép nő -, ugye, eljöttél egyszer csak úgy, a magadkedvéből. Jaj, Thoos! Hogy áhítottam én ezt a pillanatot már!

És pucér karjainak érzéki-lágy bőre selymesen fonódott a majomember nyaka köré. – Tarzan, én édes Tarzanom! – mondta, nyögte halkan. És abban a pillanatban a terem

túlvégének ajtaján át valaki megjelent, és fémhegyű bot kemény kopogása hallatszott.

Félmeztelen fél-ölelkezésük megsemmisítő tanújaként ott állt velük szemközt a vénségesM'duze.

Page 100: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 100/118

 – Te ostoba! – rikácsolta a vénség elcsukló hangon. – Zavard el ezt a férfit! Különben itta szemed láttára fog meghalni, ezt én mondom. Zavard el, te kis állat!

 Nemone talpra szökkent. Szembenézett a szipirtyóval, és egész teste reszketett a dühtől. – Túl messzire mentél most, M'duze! – És hangjában a megzavart gyönyör zűrzavara

kavargott. – Térj vissza szobádba – tette hozzá most már hidegen, megvetően. – Emlékezzél,

ki vagyok. Királynőd előtt állsz. – Hihí! Hihí! Hát ő... még hogy királynő! Hihihi! Hát még hogy ő! – vijjogta a banya.Most már az ő sovány teste is remegett a haragtól. – Zavard el a szeretődet, mondom neked!Különben... – Csend lett; – Megmondom neki, hogy ki vagy te valójában. Vigyázz, Nemone!Megtudják mások is!

 Nemone akkor már ott volt mellette. A vénasszony felsikoltott, el akart ugrani, de akirálynő megragadta a hajánál fogva. M'duze fölemelte botját, a királynő felé sújtott, de ezzelcsak felszította az amúgy is őrjöngő nő haragját.

 – Nesze! – rikoltotta Nemone. – Nesze, ez a tiéd... ez a rohadt védencedé, Tomosé... atiétek, akik minden boldogságom elrontói vagytok. De te többé nem leszel! – visította. Pengevillant, és a kés markolatig hatolt a vénasszony fonnyadt keblébe. – Nesze! – üvöltötte

 Nemone. És a kés újra lesújtott. – Nesze! — És újra. Őrjöngve szúrdalta a szikkatag testet,melynek vére is alig ömlött már. – Nesze!

Akkor M'duze abbahagyta a sikoltozást, rikácsolást, és némán zuhant a földre. Valakidörömbölni kezdett az előszobából Riadt nemesek és őrök követelték, bocsássák be őket.Sarkában Belthar haragosan rázta láncát, nyugtalanul járt fel s alá. Nemone lángoló szemmel,megvonagló ajakkal nézte M'duze haláltusáját.

 – Átok a rohad lelkedre! De szívós vagy! – rikoltotta. Aztán az ajtóhoz indult. – Ti,odakint! Halljátok hangomat? Ez az üvöltés egy nyomorult szolga hangja volt, akit rendreutasítottam, és mindörökre a helyére tettem. Eriggyetek békével, térjetek nyugovóra, úrnőtök 

 jól van.Az ajtó túljáról csoszogás hallatszott, távolodó léptek zaja. Nemone akkor Tarzanhoz

fordult. Egyszerre elnyűttnek és iszonyúan fáradtnak látszott. – Azt a dolgot – mondta amit kérni akartál... a szívességet... kérd majd máskor. Most nem

vagyok magamnál. Nem vagyok. – Kénytelen leszek most kérni tőled mégis azt a dolgot – mondta erre Tarzan. – Holnap

talán túl késő lenne már. – Jó – nyögte fáradtan a nő. Sóhajnyi alig volt a hangja. – Halljam. Mi az? – Van egy nemes úr az udvarodban, aki igen kedves volt hozzám, amióta csak Cathnéba

érkeztem – közölte Tarzan. – Már most ő bajba került, s azt szeretném kérni tőled, hogy segítsmegmenteni ezt az embert.

 – Kiről van szó? – kérdezte elboruló szemmel Nemone.

 – Gemnonról – felelte kertelés nélkül Tarzan. – Őrizetbe vették őt Thudosszal és Thudoslányával együtt, s velük fogtak el még számos cathneit, az ő barátaikat. Ez csak az éntönkretételemre irányuló cselszövés.

 – Mit merészelsz! Hozzám jössz, hogy az árulók ügyében kérlelj? – kiáltotta a királynő,és szemében megint ott lángolt az eszelős harag. – Tudom én, mi ennek az igazi oka! Az,hogy szerelmes vagy Doriába.

  – Sosem voltam és nem is leszek szerelmes abba a lányba. Egyszer láttam csak életemben. Ő Gemnon kedvese. Hagyd őket, éljenek boldogan, Nemone.

 – Én magam sem vagyok boldog – hangzott a válasz. – Miért legyenek akkor boldogok ők? Ne legyenek!

Page 101: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 101/118

Vagy mondd nekem, hogy szerelemmel szeretsz engem, Tarzan, akkor boldog leszek, ésakkor talán az lehet majd más is. – Hangjában kétségbeesett követelés remegett. Egy

 pillanatra csak nő volt, nem királynő. – Virág nem virul, míg mag csupán a növény – mondta Tarzan. – S a magnak előbb jó

talajba kell hullania, idő kell, hogy kihajtson. Az a valami, ami oly hirtelen támad, épp csak széthasad, az nem szerelem, Nemone. Az csak szenvedély, csak vágy. Nem ismerlek még eléghosszú ideje, Nemone; ez a válaszom.

A nő elfordult, arcát két kezébe temette. Végigzuhant a kereveten, vállát zokogás rázta. Aférfi magához húzta, vigasztalni próbálta, de semeddig se jutott. A nő felpattant, lángolószemmel állt meg előtte, úgy rikácsolta:

 – Az a kis bestia, az a Doria, meghal! Tarzan, hallod, mit mondok? Halálnak halálávalhal! Xanator nyeli el holnap, égjen salakká! Ne hosszú időre: örök időkre!

Tarzan szomorúan rázta a fejét. – Azt kérted, szeresselek szerelemmel. Hát mit gondolsz, van erre bármi remény, ha a

 barátaimat elpusztítod? – Ha megkímélem az életüket, fogsz szeretni engem? – kérdezte Nemone. – Olyan kérdés ez, hogy e pillanatban nem tudok rá választ adni, hogyan is tudnék. A

legtöbb, amit mondhatok, hogy akkor tisztelni és becsülni foglak, nagy leszel a szememben.

Viszont ha elpusztítod őket, örökre vége annak a lehetőségnek, hogy szerelmes lehessek  beléd.

Page 102: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 102/118

A nő most tompa, érzéketlen tekintettel meredt rá. – Mi a különbség, akkor? – kérdezte csaknem hörögve.– Senki se szeret engem, látod.

Tomos király akart lenni, Eratnak a gazdagság és a hatalom kellett volna csak, és M'duzeolyan méltóságot akart betölteni általam, melyhez neki magának sosem lett volna joga. Ésmég mindig: ha bármelyikük is érzett valamit irántam, az a leginkább M'duze volt. És látod,

őt most megöltem. – Szünetet tartott, némán lángoltak szemében a már-már őrült fények. – Gyűlölöm őket! – rikácsolta. – Gyűlölöm mindet! Meg fogom őket ölni! Meg fogomölni őket egytől egyig. Meg foglak ölni téged is! Mindenkit meg fogok ölni! – Akkor hirtelenhangulatváltás következett nála. – Ó, jaj, miket is beszélek?! – kiáltotta emberibb hangon. – Jaj! A fejem! – Két keze közé fogta koponyáját. – Fáj, szétreped, összeroppan!

 – És a barátaimmal – kérdezte makacsul Tarzan -, velük mi lesz? Nem bántod őket? – Talán nem – hangzott a válasz. – Ki tudja. – Közönyös volt ez a hang. Aztán ismét

felcsapott: – Az a lány meghal! Be a Xaratorba vele, égjen örök salakká! Ha még egyszer közbe mersz avatkozni az érdekében, csak a kínjait növelem... iszonyatos halálra szánomakkor! Xarator kegyes... sokkal kegyesebb, mint Nemone!

 – És mikor fog meghalni? – tudakolta Tarzan.

 – Még ma éjszaka bevarrják őt a bőrökbe, és úgy viszik a Xaratorra. Csatlakozol hozzámés végignézed. Értetted, mit mondtam?

A majomember bólintott. – És a többi barátom? – Kíméletlenül kitartott; nem hagyta nyugodni a nőt. – Nekik nem

esik bántódásuk?  – Holnap éjszaka eljössz hozzám – közölte Nemone. – A hálószobámba. És majd

meglátjuk, hogy bánsz velem, mit érzel irántam. Attól függ majd, lesz-e bántódása a barátaidnak vagy sem. Megértetted?

18.Lángoló Xarator

Doria csuklójánál és bokájánál összekötözve, ott hevert egy halom állatbőrön Thoostemplomának felső emeletén. Az egy szál kis ablakon át ködös holdfény derengett,megvilágítva valamelyest Thudos leányának celláját. Ahogy lehunyta szemét a sötétben,Doria képzeletben még egyszer látta, mint ragadják meg s vonszolják el apját. S magáról istudhatta, hogy oly kegyetlen valakinek a fogságába került, aki vagy megöleti, vagyelcsúfíttatja borzalmasan egy egész életre, mindörökre. Kegyelem nem várhatta itt, mégsem

sírt. De ennek a jellemerőnek forrása főleg a nemes vér volt, mely ereiben csörgedezett; mostsem feledte, hogy Thudos-lány, és őseinek bátorsága volt vele, emberemlékezet-előtti időkrevisszatekintő nagyszerű családjáé – egyszerűen nem is tudott volna másképp viselkedni.

Bár ahogy Gemnonra gondolt, máris csaknem összeomlott, és alig tudta visszafojtanikönnyeit. A kedves ifjút siratta volna, azt a bánatot, amit Gemnon érez majd, ha az ő rettentősorsáról értesül. Nem is sejtette, hogy szerelmese már szintén az ellenség karmai közt van.

Hirtelen közelgő lépteket hallott a folyosón. A lépések elhallgattak cellájának ajtaja előtt.Akkor hirtelen fény támadt, az ajtó szélesre tárult, és fáklyával a kezében belépett egy férfi,akit a lány azonnal megismert. Erat volt az.

A férfi a fáklyát egy fali tartóba helyezte, s most a cella minden zugát fény árasztotta el.  – Ó, a szépséges Doria! – kiáltott fel Erat. – De hát mi történt, hogy itt kell újra

találkoznunk?! – A nemes Erat erre a kérdésre mindenkinél jobban tudhatja a választ – mondta Doria.

Page 103: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 103/118

 – Igen, azt hiszem, most igazat mondtál, szépségem. Hát tudd meg, én hozattalak ide, éntettem róla, hogy most közös cellában üljön Thudos és Gemnon.

 – Gemnon fogoly?! – kiáltotta a lány. – Bizony, és elkaptunk még jó pár összeesküvőt, a kezünkben vannak mindazok, akik a

  jogos uralkodó életére törtek. Ezek Erat háta mögött örökké gúnyolódtak, vigyorogtak,

csúfolták őt, mert nem oroszlánember. Hát nem vigyorognak soká, azt megmondhatom. Eratmost majd bebizonyítja nekik, hogy ő hatalmasabb, és az is marad. – És velem mi lesz?.– kérdezte Doria. – Nemone téged Xaratorra ítélt – mondta a férfi. – A bőrök, melyeken fekszel most,

látod, ezekbe leszel bevarrva majd. Holnap, szépségem, holnap ezekben fogsz megégni. Jó barátom, Tomos kancellár engem küldött, hogy téged bevarrjalak, haha! De addig, ha már úgyis ez az utolsó éjszakád, miért ne élveznénk közösen az életet? Légy kedves hozzám, ésakkor talán sikerül lebeszélnem a királynőt, hogy apádat és Gemnont is kivégeztesse. Az

 persze biztos, hogy téged túlélnek. Gondja lesz rá, hogy végignézzék, mint vetnek téged atűzkráterbe. Hadd szenvedjenek! Most mondd, micsoda pokol-macskája ez a nő, ez a

 Nemone, igaz? – Nevetett. – Hogy ott égne az örök romlás tüzén egy nap ő maga is!

 – Hát nincs benned semmi hála, semmi nemesség, valóban? – mondta megvetően Doria. – A királynő elkényeztetett téged, roppant hatalmat adott a kezedbe! Hihetetlen, hogy ígygondolkozz felőle, ily gonoszul gyűlöld még a jótevődet is!

Erat továbbra is csak nevetett. – Holnap te már halott leszel – mondta. – Hát akkor? Mit számít az nekem, hogy te mit

gondolsz rólam? Attól még nekem adhatod a szerelmedet, vagy akármid, ma éjszaka! Hagyűlölsz, akkor is. Csak ez a kettő létezik a világon: szerelem és gyűlölet. A nagy Thoos ekettőt adományozta nékünk. Hát élvezzük mindkettőt!

Azzal már ott is termett a lány mellett, letérdelt mellé, a karjába kapta. Arcát, ajkaitcsókokkal árasztotta el. A lány hiába védekezett, a kötelékektől végképp nem bírt semmit setenni a férfi ellen. Erat zihált a vágytól, s most hozzálátott, hogy Doria bokáiról leoldja aszíjakat.

 – Te még szebb vagy, kis gyönyörűm, mint Nemone – mondta elfúló hangon. Magáhozrántotta a karcsú testet, és...

Abban a pillanatban az ablak felől valami tompa hördülés hallatszott. Erat felpillantott, ésattól, amit látott, elállt a szívverése. Kétségbeesetten, néma borzalommal menekült volna azajtó felé. Saját lábában csaknem fel-bukott, a torka elszorult a halálfélelemtől.

Másnap kora reggel összeállt a cortége, melynek az elítélt Doriát kellett Xarator-hegymagasára szállítania és kísérnie. Jó tizenhat mérföldnyire volt a hegy Cathne városától, azOnthar-völgy távolabbi végében. A menet nem haladhatott gyorsabban amaz oroszlánoknál,

melyek a királynő kocsiját húzták. S ezeket az állatokat soha nem lehetett különösebbsebességi rekordkísérletekkel „gyanúsítani". Nemzedékek óta erre a feladatra tanították be afajtájukat, s ezek az oroszlánok sokkal kitartóbbak voltak, mint vadonban felnőtt társaik,rokonaik, de nem valami fürgék. Több száz fáklyavivő rabszolga is haladt a menetben, az ődolguk volt, hogy a hazafelé utat, talán jócskán éjszaka már, megvilágítsák majd.

 Nemone felszállt a kocsira. Gyapjú kendőkbe és állatbőrökbe burkolózott most a máskor oly kéjjel meztelenkedő szép hölgy; a hajnal ugyanis csípős volt és hideg. Tomos idegesen,

 borús hangulatban állt a díszszekér mellett. Tudta, hogy M'duze halott, de nem tudhatta, őrámikor kerül vajon sor. Nem volt többé védelmezője, aki Nemone hirtelen támadódührohamait elhárítsa a feje fölül.

 – Tarzan hol van? – kérdezte a királynő.

 – Nem tudom, felség – felelte Tomos. – Nem is láttam.A nő éles pillantást vetett rá.

Page 104: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 104/118

 – Ne hazudozz! – csattant fel. – Tudod te azt jól, hol van! És ha bármi baj érte, hát azoroszlános veremben végzed.

 – Felség! – Tomos elsápadt. – Valóban semmit se tudok róla. Tegnap a szentélybenláttam utoljára.

 – Kerítsd elő – parancsolta Nemone komoran. – Későre jár, és Nemone nem szokta meg,

hogy megvárakoztassák. – Felség, mindazonáltal én... – kezdte volna Tomos megint. De a nagy úrnő nem tűrtellenvetést.

 – Kerítsd elő! – kiáltotta. – De... – Előkeríteni! – rikácsolta a királynő. Aztán elnémult. – Jaj, ott jön már – ujjongott

megkönnyebbülten.Tomos fellélegzése egyszerűen határtalan volt, ahogy Tarzant megpillantotta. Életét

hozta a majomember, úgy érezhette. Nem szerette az idegen óriást, mégsem okozhatott volnaneki most senki embefia nagyobb örömet a világon, mint épp ez a bronzszínű idegen.

 – Elkéstél! – tette meg a szemrehányást Nemone. A dzsungel ura némán lépett oda az

aranyszekérhez, és továbbra sem szólt semmit. – Nem szoktunk hozzá, hogy megvárakoztassanak minket – folytatta uralkodói többesben

a nő. – Talán ha Eratra bíznál, minden jobban menne, hiszen kértem is tőled ezt – mondta

akkor Tarzan. Nemone úgy tett, mint aki ezt nem is hallja. Aztán Tomoshoz fordult: – Készen vagyunk, mehetünk.A kancellár kiadta a jelszót, mire máris megszólalt egy trombita, és a hosszú menet lassan

meglódult. Kígyózva haladtak állatok és emberek az Aranyhíd felé. Polgárok álltak az utak mentén, férfiak, nők és gyerekek, hogy majd ők is csatlakozzanak a sor végéhez. A nők s agyerekek elemózsiás csomagokkal álltak ott, a férfiak fegyveresen. Ezek voltak a kirándulók.Megannyiszor nagy mulatság volt egy ilyen út Xarator-hegyére, s ezt sokan nem akarták kihagyni. A fegyverekre az Onthar-völgy oroszlánjai vagy az esetleges athnei portyázok ellenvolt mindig szükség, különösen mivel éjszaka tértek haza. Az efféle emberégetések pogánymulatságnak, katonai gyakorlatozásnak és családi rendezvénynek számítottak egyszerre.

A királynő kocsija mögött ott haladt egy másik szekér, amelyen egy oroszlánbőr csomagvolt, s a bőrök össze voltak varrva. A második szekérhez láncolva baktatott Gemnon ésThudos. Aztán vagy száz kocsi következett, nemes uraké, arany és elefántcsont

 járműköltemények. Gyalogos nemesek sűrű rajban vették körül a királynő kocsiját.A menet élén harcosok haladtak szép számban, s a sort a királyi harci oroszlánok zárták,

Cathne ékességei. Aranyláncokon, ékes szíjakon megkötve vezették őket őreik. Mellettük is

gazdagon díszített ruházatú férfiak haladtak, a város oroszlánemberei, az arszlánok színe-java.Még a majomemberre is nagy hatást tett a jelenet barbár pompája. Persze ennek nem adta  jelét, közönyös arccal bandukolt Nemone kocsija mellett. Nyolc nagy oroszlán húzta akirálynő szekerét, aranyozott szerszámban, huszonnégy bíbor-arany tunikás őr vigyázott avadállatokra.

Hallotta a majomember a tömeg megjegyzéseit is, ahogy haladtak a bámészkodók sorfalai között északnak, át a hídon, az Oroszlánok Földje felé. Ilyen megjegyzések röppentek:

 – Ott az idegen, aki Phobeget körbecipelte! – Igen, ő foglalta el Erat helyét, sikeres ember! – A tanácsban ő a vezérszónok, a királynőnek a kegyence!

 – De hol van Erat? – Remélem, nem él már, csak úgy lenne az jó.

Page 105: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 105/118

 – Igen, ez akkor már messze jobb nála. – Hamarosan ugyanolyan rossz lesz ez is, mert a gazdagok és a hatalmasok milyenek 

legyenek? – Hallottátok, hogy a vén szipirtyó M'duze felfordult? – Bizony, ez így igaz! Az unokatestvérem férje palotaőr, és ő mondta.

 – Hogy mi van? Ki fordult fel? – A vén banya, a M'duze. – Thoos legyen érte áldva! – Hallottátok?És futótűzként terjedt: M'duze halott! Megdöglött a vén banya! Ahogy a menet haladt,

mintha ez hullámzott volna kétfelől, ez az örömhír: Halott a vén banya! Éljen! Nemone azonban mintha nem is hallotta volna mindezt; őt más gondolatok kötötték le, ez

látszott rajta, ahogy maga elé meredt. De hogy arcának szép maszkja mögött mi játszódott leéppen? A mögötte haladó kocsihoz volt láncolva két ellensége, a többiek börtönben; egy lány,aki az ő szépségével merészelt vetekedni, bőrökbe varrva, talán eszméletlenül hever a kocsin;a királynő szekerének pora lengi körül azt a díszkordét, melyen halálba viszik most! S a férfi,

akit szeret, itt megy a kocsija mellett – Nemone boldog lehetne. Mégsem az.A nap lassan elindult égi útján, s kezdte sugározni hőjét. Szolgák tartottak napernyőt a

nagy úrnő feje fölé. Mások oroszlánfarkas legyezőkkel hűsítgették, űzték el mellőle a bogarakat, rovarokat. A menetoszlop porát nyugat felé sodorta a könnyű szellő.

 Nemone sóhajtott, s végre Tarzanhoz fordult e szavakkal: – Miért késtél? – Csodálnád, ha azt mondanám, elaludtam egy kicsit? Későn távoztam a palotából, és

nem volt, aki ébresszen. Amióta a jó Gemnon távol van. – Ha annyira vágytál volna rám, mint én, ha úgy akartad volna a viszontlátást, mint én

magam, még így sem késtél volna el, Tarzan. – Ugyanúgy vágytam rá, hogy itt most jelen legyek, ahogy te is – válaszolta a férfi. – Még sosem láttad közelebbről Xaratort? – kérdezte Cathne úrnője. – Nem. – Szent hegy, tudod. Thoos alkotása. Cathne királyai és királynői itt pusztítják el sok 

ellenségüket. Nincs párja ennek a tüzes hegynek a világon. – Alig várom, hogy közelebbről lássam – mondta a majomember. – Ez jó alkalom lesz.Közeledtek egy útelágazáshoz.

 – Látod, ez a másik út vezet a Harcosok Hágóján át Thenar völgyébe. Egy nap majd – folytatta a királynő – portyázó csapat élén küldelek a Thenar-völgybe, és akkor elhozodnekem Athne legnagyobb harcosának fejét, hadd ékesítse falam.

Tarzan Valthorra gondolt, és azon tűnődött, vajon barátja elérte-e épségben Athnét.Visszanézett Thudosra és Gemnonra – miattuk nem szökött meg. Igazán semmiség lett volnaaz most már. De amíg a végére nem jár, hogy valóban képtelen rajtuk segíteni, addig itt fogmaradni, ezt tudta jól. Reménytelen volt az ügy, persze, Tarzan mégsem hagyott fel mindenreménnyel.

Délben megálltak ebédelni. Szétoszlott a tömeg a fák alatt, igazi piknikhangulaturalkodott. A legjobb helyeket a királynő foglalta el nemeseivel, s az oroszlánok is árnyékban

  pihenhettek. Harcosok állták körül az alkalmi tábort, éberen figyeltek, nem fenyeget-evalahonnét veszély. Az Oroszlánok Földjén ilyesmivel mindig számolni kellett.

 Nem időztek sokáig. Fél óra mulatság után nagy némaságban folytatódott a menetelés, akocsikázás; a hőség és a por szinte mindenkibe beléfojtotta a szót. Észak felé egyre

közeledtek a hegyekhez, s csakhamar be is értek közéjük. Kanyonvidéken folytatták az utat,tekergő hegyi út vezetett föl a magasba.

Page 106: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 106/118

A majomember finom szaglása nemsokára valami kénszagot érzékelt. Most egy nagyvulkáni sziklamasszívum oldalán haladt a menet egyre följebb, és csakhamar elérkeztek aroppant kráter pereméhez. Messze lent fortyogott a föld mélye. Olvadt kőzetek fényeremegett, lángok csaptak ki néha, gejzírek működtek, szállt a gőz, és jött a kénkő szaga.Valóban lenyűgöző volt a jelenet, a kép. Cathne? Róma? Athén? Babilon? Egyiptom?

Bármelyik város semmiség volt ehhez a csak a maga törvényei szerint működő földmélyirendszerhez képest. Xarator fenséges magányban emelkedett az ég felé, a kisebb csúcsok fölé.Hatalmas üstje mellett még a királynő és a nemesi osztály is oly parányinak tűnt, szinteszánalmasak voltak. Tarzan ott állt keresztbefont karral, nézett a mélybe, ahogy bírt, és akkor,a pokol tombolása közepette egy könnyű kéz érintette meg a vállát, szinte érzékien,simogatón, s Nemone hangja szólt:

 – Hogy tetszik a Xarator-hegy, mondd, Tarzan?Megrázta a fejét.

 – Vannak olyan érzések – felelte –, amelyekre nincs szó. Ez is olyasmi. – Ezt a hegyet Thoos alkotta, Cathne uralkodói számára – közölte a királynő büszkén. – 

Ez az én hegyem is.

Tarzan nem felelt; talán arra gondolt, hogy itt most megint hiányzik a kellő kifejezés.Mert mit is lehetne mondani erre az úrnői vélekedésre? Hogyan volna minősíthető?

A királyi társaság kétfelől közelített a kráterperemhez. Nem akart senki semmirőllemaradni. A gyerekek nevetgéltek, játszadoztak, vagy anyjukat nyaggatták, adjon nekik enni,de az elemózsiát már mindenki a visszaútra tartalékolta, a késő estére, éjszakára.

Tarzan látta Thudost és Gemnont. Ott álltak a kocsi mellett, amelyen az áldozat hevert a bőrökben. Hogy mi zajlik a szívükben, sejteni lehetett csak: egyikük büszkesége sem engedte,hogy arcuk bármi érzést is eláruljon. Tarzan tisztában volt vele, micsoda lelki gyötrelmeketélnek át. Ma egyikükkel sem válthatott még szót, s eddig nem is akart, mert kénytelen lettvolna mások jelenlétében beszélni. Mit mondhatott volna így?! Nem adta fel a reményt,segíteni akart szegényeken, de ezt végképp nem árulhatta el. Nemonét provokálta volna csak,ügyüket nehezítve ezzel. Nem akarta éberebbé tenni az ellenséget.

Gemnon és Thudos arca azt sem árulta el, mit gondolnak Tarzanról és viselkedéséről. Nem törődtek a majomemberrel többet, mint a kocsihúzó oroszlánokkal. Befelé fordultak.Minden gondolatuk a szerencsétlen teremtés körül forgott, akit örökre elveszítenek, aki otthever a bőrökbe varrva a kocsin. Viszi a zötykölődő szekér, rázza őt a biztos halál felé, törigyenge testét; szinte megváltás lesz neki a halál. Nem! Valami sikoltott bennük a gondolatrais, tiltakozás támadt minden porcikájukban. S a lány egyszer sem moccant, egy árva hangotnem adott ki. Bíztak benne, hogy vagy ájult, vagy halott már, s ha ez utóbbi, akkor megfosztaná Nemonét a végső cseppig ízlelhető diadalától.

A xaratori szertartás, bár igazságszolgáltatási formája volt, lényegében vallási ceremónia

 jegyeit viselte magán: papok aktív részvétele kellett hozzá. Ketten leemelték a bőrzsákot aszekérről, s a kráter szélére rakták a királynő lába elé.Köréjük gyűltek a papok, sokuknál zeneszerszám is volt. Énekelgettek, fújták 

hangszereiket, s az egész mintha elveszett lelkek panaszdalát szólaltatta volna meg, idézve a poklok fenyegetését. Közelebb vitték a leendő tragédia színhelyéhez Thudost és Gemnont is.Ám hogy egyik férfi sem árulta el rettentő fájdalmát, hiányérzetet keltett a királynőben. Úgyérezte, így lemarad valamiről: hogy apa a lányáért, szerelmes a kedveséért jajongjon. Éppenezért támadt egy ötlete.

Ahogy a két pap fölemelte a földről a zsákba varrt testet, s azon voltak már, hogy akráterbe vetik, Nemone fölemelte a kezét, s hirtelen így kiáltott:

 – Várjatok! Hadd lássuk még egyszer Doriának, Thudos leányának nagy szépségét. Hadd

vethessen rá apja és szerelmese is még egy búcsúpillantást. Láthassák halálos rémületét,összehasonlíthassák a magukéval, aztán döntsék el, mi a rettenetesebb: így meghalni, vagy ezt

Page 107: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 107/118

túlélni? Nézzék meg a gyönyörű vonásokat, mielőtt salakká, semmivé égnek szét, és mindenkiláthassa ugyanakkor: így jár az, aki összeesküvést sző Nemone ellen. Vágjátok fel a zsákot!Mutassátok meg mindenkinek a szent-áldozati testet!

A tekintetek a két papra szegeződtek. Egyikük elővonta tőrét, és felhasította a zsákot alaza varrás mentén. Thudos és Gemnon szeme is a bőrök alatt moccanatlanul heverő alakra

tapadt. Tudták, most utoljára látják élve Doriát. Arcukat elöntötte a halálveríték, állkapcsuk remegett, öklük tehetetlenül morzsolódott.Közben Tarzan mindegyre a királynőt figyelte, nem a papokat. Arca végtelenül komoly

volt, várakozó.Most az egyik pap megragadta a feltépett zsák egyik csücskét, aztán kigördítette belőle a

testet a földre, ahol mindenki jól láthatta. És a döbbenettől minden lélegzet elakadt. Nemoneőrjöngő dühvel rikoltott fel hirtelen – mert a zsákból nem Doria teste gurult elő, hanem ahalott Eraté.

19

Királynői nagy vadászat

A meglepetés, a harag első hangjainak elcsitulása után halálos csend borult a barbár színre. Minden szempár a királynőre szegeződött. Nemone szépségét eltorzította a düh. Az azegyetlen kiáltás – és utána szinte fulladásig a némaság. De végre ismét meglelte a hangját, sakkor nyomban Tomoshoz fordult.

 – Mit jelentsen ez? – kérdezte most már higgadtan, hidegen, oly metsző élesen, akár a penge.

Tomos ugyanolyan döbbent volt, mint Nemone, s így csak dadogni bírt valamit, s azt semtudta, melyik elefántszandálos lábára álljon. – Árulók vannak még Thoos templomában is! – kiáltotta végül Tomos. – Eratot jelöltem

ki, készítse fel a lányt, készítse elő Xarator ölelésére. Biztos voltam Erat hűségében, tudtam,hogy királynőnkért ő tökéletesen elvégzi ez a munkát. Hát honnét sejtettem volna, ó, drága ésnagy úrnő, hogy ily rettentő bűntény következik majd, hogy Erat holttestét cipeljük ide avégén! De ki csempészhette be őt Thudos leányának helyére? Ki ölhette meg?

A királynő undorral intett a papoknak, lökjék akkor hát Eratot a kráterbe, s ez meg istörtént. A tüzes mélység elnyelte őt örökre. Akkor Nemone parancsot adott, hogy a társaságazonnal induljon vissza Cathnéba.

Komor visszatérés volt ez; a királynőnek szinte szavát sem lehetett venni, míg a

szerpentin utakon az Oroszlánok Földjére le nem értek. A bronzóriás ott haladt mellette végig,és várta, mi lesz.

A nő törte meg a csendet. – Két ellenséged halott hát – mondta. – Egyiküket én pusztítottam el, de mit gondolsz, ki

lehetett a másikuk gyilkosa? – Lehetek akár én is – mondta a majomember, és mosolygott. – Gondoltam erre a lehetőségre – közölte vele a királynő, mosolytalanul. – Bárki tette, Cathnéval jót tett. – Talán – egyezett bele vonakodva a nő. – De engem nem is Erat halála dúl fel. Hanem az

a hihetetlen arcátlanság, hogy valaki Nemone terveit keresztezni merészeli ekképp vagymásképp, bármiképp. Akárki tette, nekem egy boldog napomat tette tönkre. És Thudosnak sGemnonnak sem használt. A lánynak végképp nem, mert úgyis megtalálom, és az a halál,amit akkor kell halnia, maga lesz az iszony, ahhoz képest Xarator krátere maga lett volna a

Page 108: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 108/118

kegyelem. És ugyanez vonatkozik a két férfira is. Jaj nekik, amiért királynőjükkel valamicinkosuk dacolni merészelt.

Tarzan csak megvonta széles vállát, s néma maradt. – Miért nem beszélsz? – sürgette a királynő'. – Mit mondhatnék – hangzott a válasz. – Nem értek veled egyet, de hát meggyőzni sem

tudlak. Még jobban megharagíthatnálak csupán. Nem találok örömet abban, ha másokatdühítek, boldogtalanítok... már ha nem valami igazi jó cél érdekében történik a dolog. – És szerinted... én élvezem az ilyesmit? – Nyilvánvalóan.A nő dühösen rázta meg a fejét.

 – Minek ragaszkodom én hozzád! – Aztán elnémult. – Talán olyan izgatószer vagyok neked, melynek segítségével megfeledkezhetsz mélyebb

gondjaidról – vélekedett a férfi. – Egy nap el fogom veszíteni a türelmemet, és akkor az oroszlánoknak vettetlek – mondta

a királynő. – Ahhoz mit szólsz majd? – Megölöm az oroszlánt – felelte nemes egyszerűséggel a majomember.

 – Nem ölöd te meg azt az oroszlánt, akit rád küldök akkor – biztosította Nemone.Aztán ennek a gyötrelmes útnak is vége lett, s megérkeztek Cathnéba. A királynői

cortége áthaladt az Aranyhídon. A nagy úrnő nyomban elrendelte Doria keresését életre-halálra.

Thudos és Gemnon boldog volt, de teljesen érthetetlennek látták a dolgot. Sejtették, hogycsak újabb rémségek várhatnak rájuk, ha a királynő kedve úgy hozza, hogy megint szórakozniakar. Nemone megparancsolta a majomembernek, menjen vele a palotába, Tomost kegynélkül elbocsátotta, azzal, hogy kerítse elő Doriát, vagy búcsúzzon el az életétől.

Tarzan és a királynő kettesben, csöndben vacsorázott egy kis szobában, ahol csak egy-egy rabszolga volt jelen. Mikor az evéssel végeztek, Nemone beinvitálta a majomembert aszámára most már otthonosan ismerős elefántcsont-terembe. Itt Belthar dühös morgása-hörgése fogadta őket.

 – Erat és M'duze halott – mondta a királynő -, Tomost pedig elküldtem. Senki semzavarhat meg minket ma éjszaka. – A hangja ismét lágy volt, viselkedése kedves. Amajomember csak nézte, tanulmányozta. Hihetetlennek tűnt most a számára, hogy ez aszerelemre termett testű, szépséges nő – igen, ez Cathne nagy úrnője, a kegyetlen, a zsarnok királynő. Arcának minden vonása szerelmet ígért, gyengédséget és nőiességet; a csodálatosszemekben valami hipnotikus tűz égett, és ez rá is lenyűgöző hatást tett: mintha szépenelnyelte volna a jótékony feledés homálya mind azt a sok rémséget.

A nő egészen közel hajolt hozzá. – Érints meg, Tarzan – suttogta lágyan.

És a dzsungel urát minden emberi szándéknál erősebb vonzás kerítette hatalmába, éskezét rátette Nemone kezére. A nő mélyet, elégedetten sóhajtott, és arcát a férfi melléhezszorította. Meleg lehelete becézte Tarzan meztelen bőrét; a parfüm és selymes hajának illataott remegett orrcimpáinál. A nagy úrnő most csak egy fantasztikusan kívánatos nő volt, akihalkan mondott valamit, hogy ő meg sem értette.

 – Mit mondtál? – kérdezte akkor. – Végy a karodba – mondta újra Nemone, hevesen dobogó szívvel.Tarzan végighúzta a szemén a kezét, mintha ködöt akarna tovaűzni, és a nő ezt a

 pillanatot használta ki, két karjával a nyakába csimpaszkodott, és arcát, ajkát forró csókokkalárasztotta el.

 – Szeress, Tarzan! – kiáltotta szenvedélyesen. – Szeress engem! – rebegte halkan,

rekedten. – Szeress! Szeress! – Lecsusszant a földre, és Tarzan lábához hullt. – Ó, Thoos, teisten! – mondta elfúlva. – Hogy én téged mennyire szeretlek, szerelmem!

Page 109: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 109/118

A dzsungel lordja lenézett rá, a királynőre, aki az ő lábához borult – és az iménti bűvölettovaszállt. A szépséges külső mögött újra látta az eszelős némbert; látta azt a szörnyeteget, akivédtelen embereket vadállatoknak vet; aki nőket torzít el vagy ölet meg, csak mert szépek,szebbek talán nála; és lényének minden igaz porcikája tiltakozott e kapcsolat ellen.

Egy hördüléssel felemelkedett, és a királynő, támaszát vesztve, végigterült a földön. Ott

hevert némán, mozdulatlanul. A férfi az ajtó felé indult, de mielőtt kiment volna, visszasietett,fölemelte a nőt a földről, és az ágyra fektette. Eközben Belthar fenyegetően morgott.

 Nemone kinyitotta a szemét, és egy pillanatig kérdőn, döbbenten nézte az idegent. Akkor értette meg, mi is történt, és szemében az őrület fényei gyúltak hirtelen. Talpon termett, ésreszketve állt meg a férfival szemközt.

 – Te el merted utasítani az én szerelmem! – visította. – Te el merted lökni magadtól akirálynőt? Thoosra! Engem merészeltél megvetni, aki a lábad elé térdepeltem?

  – A fémgonghoz ugrott, mely a mennyezetről lógott alá, és párszor megütötte. Adöndülés visszhangzott a termeken, s az oroszlán vad bömbölése kísérte.

Tarzan csak állt, figyelte a nőt. Nemone teljesen beszámíthatatlannak, őrültnek látszott;fölösleges lett volna vitázni vele. A majomember lassan az ajtó felé indult, de mielőtt odaértvolna, fegyveresek rontottak be két nemes úr vezetésével.

 – Elfogni ezt az embert! – rendelkezett Nemone. – Rajta, vessétek börtönbe! Kerüljönoda a királynő többi ellensége közé!

Page 110: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 110/118

Tarzan fegyvertelen volt. Egy szál kardját is letette, mikor belépett az elefántcsont-terembe, s az most is ott hevert az ajtó közelében. Húsz dárda hegye meredt rá, ezek a dárdák sűrűn, áthatolhatatlanul vették körül. Vállat vont, megadta magát. Csak ezt választhatta – vagy a halált. Majd a börtönben megkeresi a szökés módját, s ha nem adódik ilyen, akkor isviszontláthatja legalább Gemnont. Volt valami, amit úgyis nagyon meg akart mondani

Gemnonnak és Thudosnak.Ahogy a katonák elvitték a teremből a férfit, Nemone a kerevetre roskadt, arcát a párnák közé temette, és testét keservesen rázni kezdte a zokogás. A nagy oroszlán ott morgott,

 prüszkölt a terem sötét sarkában. Nemone hirtelen felült, és lángoló szemét a sörényes állatégő szempárjába fúrta. Egy pillanatig így ült ott, aztán felállt, és valami mániákus nevetőgörcsfogta el. Csak nevetett, nevetett, közben gyorsan átment a szobán, és megállt az ajtónál, melyhálófülkéjébe nyílt.

Gemnon és Thudos a cellájában ült. Mindketten hallották a trappolást, és tudták, hogyezek a hangok az ő börtönüket közelítik.

 – Hát akkor... Nemone a jelek szerint nem vár holnapig – állapította meg Thudos. – Gondolod, hogy máris értünk küld? – kérdezte hitetlenkedve Gemnon.

 – Mi másról lehetne szó? – kérdezte Thudos. – Az oroszlánvermet ki is világíthatják.Ahogy vártak és füleltek, a léptek zaja épp a cellájuk előtt halt el. Akkor nyílt az ajtó,

 belépett egy ember. A harcosokkal nem voltak fáklyák, hát Thudos és Gemnon nem tudtamegállapítani, ki a jövevény. Azt mindenesetre látták a kis ablakon és az ajtó alatt beszűrődőfényben, hogy jól megtermett ember.

Egyikük sem szólt, míg az őr hallótávolságon kívül nem került. – Köszöntelek titeket, Thudos és Gemnon – kiáltotta akkor egy számukra oly ismerős

hang. – Tarzan! – tört fel Gemnonból. – Ki lenne más? – kérdezte a majomember.  – És minek köszönhetjük a látogatást? – Thudos hangja kicsit epés volt, minden

csodálkozás mellett is. – Hogy minek? Hát húsz harcosnak és egy őrült női agynak — mondta erre Tarzan. – Hát kihulltál a kegyekből – kiáltotta Gemnon. – Ó, nagyon, nagyon sajnálom. – Elkerülhetetlen volt – szögezte le Tarzan. – És mi lesz a bűnhődésed? – Nem tudom, de nyilván nem kevés, amit az úrnő szán nekem. Persze, ezen most ne

töprengjünk, ráérünk vele, ha majd tényleg ott tartunk, mert hátha nem is ott fogunk tartani avégén.

 – Nemone börtönében optimizmusra soha semmi ok – „nyugtatta" Thudos. Komoranfelnevetett.

 – Talán igazad van – hagyta rá a majomember. – De azért én majd eltűnődöm még ezen.Látjátok, Doria is reménytelennek hihette a helyzetet ott tegnap éjjel a szentély-cellában, ésmégis elkerülte Xaratort.

 – Kész csoda! Mostanáig sem fogtam fel, miként történt – mondta Gemnon. – Pedig olyan egyszerű az egész – magyarázta Tarzan. – Egy hű barát, akinek a kilétét

sejthetitek, eljött hozzám, és közölte, egyelőre a szentélyben őrzik a lányodat, Thudos. Hátodamentem, de nyomban, hogy megnézzem, mit tehetek. Szerencsére Cathnéban szépnagyok, terebélyesek a fák. Az egyik úgy nőtt épp, hogy a szentély hátsó falához közelhajlanak ágai. Csaknem súrolják azt a falat, melyen Doria cellájának ablaka volt. Felmásztam,s ahogy az ablakhoz értem, azt láttam pont, hogy Erat zaklatja Doriát. És ott volt a zsák anyaga is, a zsáké, melybe a kedvesedet varrták volna, Gemnon. Mi sem volt egyszerűbb

tehát: Eratot varrtam be a zsákba.

Page 111: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 111/118

 – Hát te voltál a megmentője!? És hol van most a leányom? – kiáltotta Thudos. Ez voltérzelmeinek első látható kitörése, amióta csak Doria balsorsának hírét vette.

 – Csak halkabban egy kicsit – intette Tarzan. – A falaknak is lehet füle, tudod. – Aztánhogy a két férfi közelebb hajolt, így folytatta: – Emlékszel rá, Gemnon, hogy mikor azaranybányában jártunk, beszéltem egy rabszolgával ott?

 – Gondolom, igen... persze, észrevettem – ismerte el Gemnon. – Csak hát azt hittem, atermelés körülményei felől érdeklődsz. – Annak az embernek én a fivére üdvözletét vittem. És annyira boldog lett a jó hírre,

hogy szinte ő kérlelt hadd segíthetne, ha úgy hozza az alkalom. Ki hitte, hogy ez a bizonyosalkalom ilyen hamar elérkezik! Szóval, mikor Doria számára megfelelő búvóhelyet kellettkeresnem, eszembe jutott ez a bizonyos Niaka, a bányász– művezető és a háza, melynek helyét pontosan megjelölte akkor nekem.

 – Ezért aztán oda is vittem a lányt, kedves barátaim. Az a férfi és családja védelmeznifogja, rejtegeti, amíg csak szükséges. Megígérte: ha fél holdhónap idejéig nem hall felőlem,az azt jelenti, hogy hármunk közül senki sem mehet a lányért, és akkor értesíti valahogyThudos házának hű szolgáit. Ez nem lesz könnyű, ám nem is lehetetlen. Ebben maradtunk.

 – Doria biztonságban...! – suttogta Gemnon. – Thudosszal mi ketten akkor már boldoganhalunk meg.

Thudos kinyújtotta kezét a sötétben, a majomember vállára tette, majd így szólt: – Nincs mód, hogy ezért valaha is hálám nyilvánítsam, Tarzan. De tudd... – Elakadt a

hangja.Csend volt egy ideig. Gemnon törte meg.

 – Hogy lehet az, hogy te egy rabszolga fivérét ilyen jól ismered, Tarzan? Észre se vettemsemmi ilyen kapcsolatodat...

 – Emlékszel – kérdezte nevetve Tarzan -, Gemnon, arra a bizonyos nagy vadászatraXerstlével?

 – Persze, de mi köze annak ehhez? – kérdezte a fiatal nemes. – Emlékszel a prédára, akinek futnia kellett, arra a feketére, akit a piacon is láttunk? – Igen. De... – Ő Niaka fivére – közölte Tarzan. – De hát neked még csak szót váltani sem volt vele alkalmad – tiltakozott Gemnon. – Ó, hogyne volt! Amikor szökni segítettem. Hát nem is sejtetted, hogy én voltam az?

Ezért olyan hálás a fivére. – Még mindig nem értem. – Sok minden van ezzel a vadászattal kapcsolatban, amit te nem értesz, úgy látom – 

szögezte le Tarzan. – Először is, a dolog célja főként az volt, hogy engem elpusztítsanak. Nemannyira a préda ellen ment ott a hajsza. Talán Xerstle és Erat főzte ki a tervet. Aztán nem

tudtam egyetérteni a jó „vadászerkölcs" elveivel, hogy a préda teljességgel esélytelen. Aszegény ördög csak futott, futott, de minek? Hát én a fák ágain kicsit előresiettem, leszóltamneki, aztán fölszedtem, vittem vagy egy mérföldön át a magasban, hogy az oroszlánok elveszítsék a nyomát. Azt, hogy a tervem sikerült, már tudjátok.

 – Hogy visszatértem, aztán fogadtunk, ez jó ürügy volt megint Xerstlének és Pindesnek.De hát estig úgyis találtak volna valami megoldást, ha nem ezt, hát mást. Ezért aztánkettéváltunk, emlékszel? És Pindes vett kezelésbe engem, javasolta, mi is váljunk kétfelé. ígytudta rám küldeni oroszlánját.

 – Szóval... azt az oroszlánt te ölted meg? – Szívesebben öltem volna meg Pindest és Xerstlét, de hát az idő arra még nem érett meg.

Tévedtem volna? Sajnos úgy fest a dolog, hogy most már esetleg sosem lesz alkalmam

megadni nekik, ami járna – tűnődött bánatosan a majomember. – Kétszeresen sajnálom így, hogy meg kell halnom – mondta Gemnon.

Page 112: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 112/118

 – Miért kétszeresen? Mi történt? – Hát csak azért, mert ez a nagy vadászat igazán pompás történet, és hogyan mondhatnám

el most aztán már bárkinek is? – Vagy úgy!Szépséges hajnal hasadt rájuk. Mintha semmi bánat nem volna, semmi kegyetlenség nem

tombolna a világon. De hát mit változtatott a dolgokon mindez? Annyit legföljebb, hogy ahárom férfi cellájában szinte elviselhetetlenné fokozódott a hőség.  Nem sokkal dél múltával egy őr jött Tarzanért. Kint egész kis különítmény várta a

foglyot. Az őrcsapat parancsnokát mindhárman jól ismerték; kedvesen beszélt velük, de mittehetett?

 – Visszajön? — kérdezte Thudos, és Tarzan felé bökött a fejével. – Nem, nem – mondta a tiszt. – A királynőnek ma van a nagy vadászata.Thudos és Gemnon megszorította a majomember vállát. Egy szó el nem hangzott, de hát

a némaság őszintébb érzelmeket fejezett ki itt, mint bármi ékes beszéd. Nézték, ahogytávolodik; ahogy az ajtó becsukódik mögötte; aztán már el is tűnt, a léptek zaja is elnémult.

A börtönbeli őrszobára vitték Tarzant. Itt lánc került a nyakára, és erről még két lánc

vezetett egy-egy őrhöz, akiknek e láncok végét kellett fogniuk. – Miért ez a nagy óvatosság? – kérdezte a majomember. – Ez a szokás – magyarázta a tiszt. – A királynő nagy vadászatára mindig így vezetjük fel

a prédát. Az Oroszlánok Földjére, tudod.És a majmok Tarzanja ott baktatott megint a királynői díszkocsi közvetlen közelében,

csak most nem mellette, hanem mögötte. Két szálas termetű őr kísérte őt láncon, és körülöttük is katonák hemzsegtek. Áthaladtak megint az Aranyhídon, közeledtek az Oroszlánok Földjefelé.

A menet nem vonult el messzire a várostól; az Onthar-völgyben hamar megálltak. Nemone az egész várost kicsődítette: lássák, hogyan hal meg az a férfi, aki az ő szerelmétvisszautasította, milyen megaláztatásban lesz része válaszul. Látszott rajta, hogy

 bosszúszomját kielégíti ugyan megint, de egyáltalán nem boldog. Szemöldökét ráncolva ültkocsijának magasán; innen méregette a terepet is, kijelölve végül azt a helyet, amelyet avadászathoz a legalkalmasabbnak tartott. És közben egyetlen egyszer sem fordult hátra, hogya láncon vezetett férfit lássa. Talán tudta, hogy nem okozna neki örömet a látvány, mert avonásokon nem lenne félelem; másrészt önmagától is tartott, hogy ha látná a férfit, akitannyira szeretett, a végén még elgyöngülne, meginogna az elhatározásában.

Most azonban ideje volt már, hogy összeszedje magát, le kellett győznie ezeket a kuszaérzelmeket – így kiadta a parancsot az őrök vezetőjének, hogy a foglyot vezesse a színe elé.

  Nemone egyelőre egyenesen maga elé nézett, a semmibe, és tudta, hogy nemsokáramegjelenik előtte az, aki nemrégiben még a Nagy Ő volt.

Tarzan megállt a kocsi kerekénél. – Küldj arrébb mindenkit – rendelkezett Nemone az őrparancsnokhoz fordulva –, csak akét láncvivő maradhat itt.

 – Őket is nyugodtan elküldheted – nyugtatta Tarzan szavamra fogadom, hogy nem foglak  bántani, és nem kísérelek meg szökést.

A királynő egyre a semmit bámulta, aztán így szólt: – Mind elmehettek. Négyszemközt akarok beszélni a fogollyal.Hogy az őrség jó pár lépésnyire eltávolodott, a királynő Tarzanra nézett. Látta, hogy a

férfi rámosolyog. – Most akkor nagyon boldog leszel majd, Nemone – mondta a majomember. – Igaz? – Hogy érted ezt? – kérdezett vissza a nő. – Mitől lennék olyan boldog?

 – Látni fogod, ahogy meghalok, vagyis csak akkor, ha az oroszlán elkap... – nevetett -, éste szereted látni, hogyan halnak meg az emberek.

Page 113: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 113/118

 – Gondolod, hogy nekem ez élvezet? Persze, ilyesmit én magam is gondoltam, de ma már erősen kétlem. Sosem kapom meg azt a gyönyört a halál látványától, amit remélek tőle, ésegyáltalán, soha semmitől nem kapom meg azt az életben, amire vágyom, amit remélnék.

 – Talán nem azt reméled, amit kellene, és nem arra vágysz – tűnődött Tarzan. – Mondd,gondoltál-e már valaha is olyasmire, hogy másnak mi lenne jó? Hogy mi lenne a dolgod, hogy

mások boldogok lehessenek? Saját magadon kívül, mondd, gondoltál-e másra is? – Mások boldogságára? Miért gondolnék? – felelte a királynő. – A magaméval törődömcsak, törődjenek mások is a magukéval. Egyre a boldogságra törekszem, és...

 – És sosem éred el, hát igen – mondta a majomember együttérzőn. – Talán még ennyit se érnék el, ha mások boldogságával foglalkoznék – jegyezte meg a

nagy úrnő. – Nem biztos – mondta Tarzan. – De hát csak csináld. Ne törődj másokkal, csak aztán

viseld el, hogy te sem vagy boldog... és jól együtt van a világ, a te világod. – Az én világomat én ismerem jobban – mondta a királynő, és egy kis sértettség volt a

hangjában. – Talán bízd rám, hogyan rendezem be az életem. – Dehogy akartam én abba beleszólni – biztosította sietve Tarzan. – És ha meg akarsz

ölni, mert neked ez hozza meg a boldogságot és a gyönyört, én lennék az utolsó a világon, akierről le akarna beszélni, például kegyelemért könyörögve.

 – Untatsz, nincs érzékem ilyen iróniához – mondta gőgösen Nemone. – Remélem, tudod,hogy emberek kevesebbért is meghaltak már!

De a dzsungel ura erre csak az arcába nevetett, nyíltan, irónia nélkül. – Mégpedig hányszor? – kérdezte Tarzan, ahogy a nevetést abbahagyta. – Egy pillanattal ezelőtt még talán ott tartottam – mondta Nemone csüggedten –, hogy ha

  bocsánatot kérsz, megkövetsz, akkor kegyelmet adok, visszafogadlak, újra kegyeimbenállhatsz... csak próbáltál volna tényleg kiengesztelni, elég lett volna annyi. De hát nem! Te ittengem továbbra is provokálsz, sértegetsz, kinevetsz. Mit kezdjek veled? – És a hangja egyreélesebb lett.

Tarzan ismerte már ezt a jelenséget, tudta, hogy ez a hölgy elmeállapotának pontos tükre,fordulata.

 – Nemone – mondta akkor a majomember – bármilyen furcsa, de én mindezek ellenérevonzódom hozzád. Mindenképpen kívánatos vagy a szememben, bár az elveidet megvetem, amódszereidet nem értem, a szenvedélyeidből sok mindent végképp nem követhetek. Fura,nem?

A nő bólintott. – Igen, fura. – mondta tűnődve. – Sosem szerettem még senkit ilyen szerelemmel, mint

téged. És most meg foglak ölni, annak ellenére, hogy most is, továbbra is szerelemmelszeretlek.

 – És így fogod ölni, öldösni egyre az embereket – mondta szomorúan Tarzan -, míg rádnem kerül sor. Amikor majd téged ölnek meg. Nemone megborzongott. – Megölnek?! – mondta halkan, alig kérdőn. – Igen, ez történt velük mind, mind Cathne

királyaival és királynőivel. Mindet megölték. De rám még nem kerülhet a sor, nem. Belthar él,és az ő élete Nemone élete. – Egy kis szünetet tartott, majd azt mondta: – És te is élhetnél,Tarzan, élhetsz, még mindig van esély. Tegnap éjszaka én letérdeltem eléd. Hát viszonozdmost ezt, térdelj le elém mindenki színe előtt, úgy kérd bocsánatomat! Megkapod, és élhetsz.Velem.

  – Jöjjön inkább az oroszlánod – mondta Tarzan. – Tőle elfogadhatóbb nekem akegyelem, mint Nemonétól

 – Visszautasítasz? – csattant fel a nő dühösen.

Page 114: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 114/118

 – Te úgyis megölnél – mondta a majomember. – Akkor az oroszlánnál már több azesélyem. Ő talán nem öl meg.

 – Semmi esélyed! Meg fog ölni. Láttad azt az oroszlánt? – Nem én.A királynő akkor harsányan parancsot adott:

 – Hozzátok ide a vadászoroszlánt. Hadd vehessen szagot a prédáról.Mögöttük nyüzsgés támadt, és nemesek, katonák húzódtak félre, hogy a vadászoroszlántaz őrzők fölvezethessék. Tarzan messziről egy igen nagy oroszlánt pillantott meg, melyetaranyláncokon nyolc ember hozott. Vagyis inkább az oroszlán hozta őket, alig bírták visszafogni. Közben egyre nekik akart volna támadni, vagy a sorfalat álló nemesek ésharcosok közül kapott volna el valakit. Mindkétfelől négy-négy jól megtermett dárdás harcostudta csak úgy-ahogy megakadályozni ebben.

Lángoló szemű ördög volt ez az állat, mely most Nemone díszkocsija felé közeledett. Sakkor Tarzan meglátta az ismerős fehér csíkot a fekete sörényben – és tudta, ki ez. Belthar avadászoroszlán!

 Nemone úgy nézte a kocsija mellett álló férfit, ahogy a macska figyelheti az egeret. De

mikor az oroszlán csaknem ott volt, akkor sem látott Tarzan arcán egy rezdülést sem. – Nem ismered meg? – kérdezte. – Persze hogy megismerem – felelte a dzsungel ura. – És nem félsz? – Mitől? – Tarzan csodálkozva nézett a királynőre.A nő dühödten toppantott, s arra gondolt, hogy íme, ez az idegen a maga rémséges

módján még attól az elégtételtől is meg akarja fosztani őt, hogy rettegni láthassa. Mert honnétsejthette volna, hogy a majomember valóban nem ismeri azt a fogalmat, azt az érzést, hogyfélelem.

  – Felkészülni a nagy vadászathoz! – adta ki rendelkezését Nemone. A nemesek továbbadták az utasítást, s az őrök, harcosok, kisegítők mind sürgölődni kezdtek.

A két őr máris rohant Tarzanhoz, megragadták az aranyláncokat, melyek a nyakörvhözvoltak erősítve. Az őrség felállt a királynő kocsija körül, a majomembert pedig távolabbvezették onnét. A nyolc fekete, Belthar őrző-különítménye kicsit közelebb engedte a leendőzsákmányhoz az oroszlánt, s akkor a borzalmas haragú bestia valami olyan elemi, őrjöngődühvel kezdte méregetni, próbálta volna támadni máris Tarzant, hogy a nyolc őr kis híjánkevésnek bizonyult megfékezésére.

A harcosok most hosszú sorfalat alkottak, dárdákkal felszerelkezve, hogy ha az oroszlánesetleg jobbra vagy balra ki akarna törni, megakadályozzák. A védő őrség mögül a cathneinép leste ágaskodva, mit láthat; nehogy egyetlen apró részletről lemaradjon.

Tarzanhoz most egy nemes úr közeledett. Phordos volt ő, Gemnon apja, Cathne

uralkodóinak nagyvadászmestere. Egészen közel hajolt a majomemberhez, s azt suttogta afülébe óvatosan: – Rettentően sajnálom, hogy ebben nekem részt kell vennem, de hát, tudod, ez együtt jár 

a tisztemmel. – Akkor fennhangon ezt közölte az egybegyűltekkel: – Csendet, ez a királynő parancsa!

Ismertetem Cathne királyi nagy vadászatának szabályait. A zsákmány száz lépést fut afelsorakozott harcosok sorfala közt. Akkor elengedjük az oroszlánt. Senki meg neakadályozza Belthart a préda követésében, különben halálnak halálával lakol. Mikor azoroszlán megölte áldozatát, elfogyasztja húsát, aztán engedjétek, hogy a harcosok védelmealatt odavonuló őrök ismét láncra fogják őt. – Most Tarzanhoz fordult. – Egyenesen északnak futsz. Amíg Belthar utol nem ér.

 – De mi van, ha kicselezem, ha nem ér utol? – érdeklődött Tarzan. – Akkor visszakapoma szabadságomat?

Page 115: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 115/118

Phordos szomorúan rázta a fejét. – Ez elől te nem tudsz se csellel, se lábbal elmenekülni. – Majd a királynőhöz fordult,

letérdelve. – Minden készen áll, nagy úrnőm. Kezdődhet a nagy vadászat? Nemone gyorsan körbepillantott. Látta az őrséget, meggyőződött róla, hogy őt akkor se

fenyegeti veszedelem, ha az oroszlán netán nekitámad a jelenlévőknek; a szolgák óriási

hálókkal álltak készenlétben erre az esetre, és arra, hogy a vadászat után Belthart befogják.Ezek a rabszolgák tisztában lehettek vele, hogy nem mindegyikük fogja élve viszontlátniCathnét. Ez így szokott történni ilyen alkalmakkor; a nap izgalmaihoz, a véreslátványossághoz a befogó szolgák halála is hozzátartozott. Minél több, annál jobb, bár túl sok se legyen... A királynő megmoccantotta fejét, s a biccentés azt jelezte Phordosnak: mindenrendben.

 – Kezdődjék a nagy vadászat – mondta Nemone -, miután Belthar még egyszer szagotvett a prédáról.

Belthart megint egy kicsit közelebb engedték őrei a prédához, de most már tucatnyi különsegítőre is szükség volt, hogy a felbőszült vad ott helyben rá ne rontson a majomemberre.

 Nemone mohó tekintettel hajolt előre; nézte a ragadozót, az ő oroszlánistállójának fő-fő

 büszkeségét; szemében nyílt lánggal lobogott már a téboly. – Elég! — sikoltotta. – Belthar éppen eléggé ismeri. És nem fog letérni a nyomról, űzni

fogja, míg utol nem éri, és rettenetesen szét nem szaggatja ízekre! Recsegni fog a csontja a prédának, vére vörösre festi Belthar pofáját. És hasát megtölti a szörnyűséges üvöltések utánelnémult test darabjaival, mert ő Cathne legjobb vadászoroszlánja, Belthar! Belthar...

Hangja elfúlt. A dárdahegyeken kicsi zászlók lengedeztek, megannyi tarka szín, élénkítveaz elkövetkező tragédia színhelyét. Ezek a dárdák egyenlő távolságban voltak ledöfve, sköztük kellett rohannia áldozatnak és űzőnek. Az emberek – királynő, nemesek, harcosok,köznép – fogadásokat kötöttek, vajon milyen színű lobogócska közelében következik be anagy szétszaggattatás. Phordos lecsatolta Tarzan nyakáról a gallért.

 Nem messze, a Cathne mellett futó folyó közelében, egy nagy oroszlán aludt a sűrű bozótban – sárga szőrű, fekete sörényű. Különös hangok ütötték meg a fülét, amelyek bosszúshördülésekre ingerelték; de még így is csak mintha félig lett volna ébren. Szeme zárva volt, deez a félálom-állapot valójában csak látszat volt. Mert Numa mindent érzékelt, és álmosságacsak vágyait fejezte ki, hogy még aludni szeretett volna, és mérges lett az emberfélékre, hogyígy fölzavarják. Nem voltak még túl közel, de tudta, ha fogy a távolság, neki hozzá kell látniaegy kis földerítéshez, és ez volt az, aminek nem örült, mert az édes semmittevést élveztevolna most ő igazán.

Kint a szabad mezőn ott haladt Tarzan a dárdákkal kijelölt pályán. Számolta lépteit;tudta, hogy a századiknál nyomába eresztik Belthart. A majomembernek megvolt a magaterve; a folyó túlján, keletnek, ott volt az az erdő, amelyikben Xerstle, Pindes és Gemnon

társaságában vadásztak. Ha odáig elér, megmenekült. Oroszlán vagy ember le nem szedi őt afákról, mert olyan gyorsan még a mohó álmok sem száguldanak koponyákban, amilyensebesen a majomember az ágszintek világát szelni bírta. Bár ott lenne már.

Bár ott lehetne, egyáltalán. Mert vajon elérheti-e ő azt a vadont Belthar előtt? Tarzangyors volt, ám tudnia kellett, hogy Numánál alig akad gyorsabb vadállat, ha ő támadni akar,ha vadászik. Száz lépés előny... Ennyi elegendő lett volna a majomembernek ezen az adotttávon valami közönséges oroszlán ellenében. De Belthar nem volt közönséges oroszlán.

 Nemzedékek során tenyésztették ki – erre a célra. Erő, kitartás, gyorsaság egyesült benne;vadon élő oroszlánok meg sem közelítették teljesítőképességét. Cathne városának nemvéletlenül volt Belthar a büszkesége.

A századik lépés után Tarzan nekilódult. Hallotta maga mögött az üvöltést, a láncokról

elszabaduló oroszlánét, és vele a tömegét.

Page 116: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 116/118

Sima mozgással, a földhöz lapulva száguldott Belthar. A vadászoroszlán nem hazudtoltameg hírnevét, a távolság préda és üldözője közt máris veszedelmesen fogyott. Az állat nemnézett se jobbra, se balra. Szemének lobogása a menekülőre összpontosult, emésztőmohósággal.

S ahogy a távolságot emésztette Belthar, mögötte ott száguldott már a királynő kocsija. A

hajtók igyekeztek minél szaporább trappra fogni a húzóoroszlánokat, le ne maradjon Nemoneaz érzékborzoló drámai pillanatról, az ölésérői. De Beltharral nem bírtak lépést tartani. Akirálynő izgalmában már talpra is szökkent a kocsin, és sikoltva, hörögve bíztatta oroszlánját.Szeme alig égett normálisabb lánggal, mint az üldöző vadászállaté; keble emelkedett-süllyedt,szíve együtt rohant az előtte száguldó halállal. Cathne királynője felemésztődött máris agyűlöletbe fordult szerelem érzésében.

A nemesek, a harcosok, a polgárok pedig áradtak, tódultak, zúdultak a királynő fogataután. Belthar csaknem életveszélyes közelségbe ért már a menekülőkhöz, mikor Tarzan – mivel a dárdák sorfala véget ért – keletnek fordult, a folyó felé. A tömeg felhördült.

 Nemone ajkát is kiáltás hagyta el: megértette a préda szándékát. Elkomorult sok tekintet,nem is hitték volna, hogy a prédának még esélye lehet itt: a folyó és a vadon. Persze, ők még

így sem hitték, hogy megmenekül, Belthar úgyis átússza a folyót. Csak akkor a gyilkolás avadon sötétjében zajlik majd, így attól féltek, hogy lemaradnak a leghátborzongatóbb

 jelenetről.De félelmük alaptalannak bizonyult. Belthar oly gyorsan emésztette fel a maradék 

távolságot, hogy nyilvánvaló lett, a menekülőnek többé semmi esélye nem lehet. A folyópartelőtt földre rántják még a szörnyű mancsok, és szíjakat hasítanak húsából, csontjaivalmegfűszerezik, saját nyársdarabjaira szúrják fel a nemrég kegyencként parádézó idegent.

Tarzan is hátrapillantott sebtében, és látta ugyanezeket az esélyeket. Föl kellett készülniea végére. A folyó még mindig csaknem kétszáz méter; s az oroszlán és közte már csak ötvenméter, ha volt.

A majomember akkor megpördült. Leállt. Várt. Két karja az oldala mellett lógott lazán.De egész tartása maga volt a készenlét, az éberség. Azt pontosan tudta, mit fog csinálniBelthar. Tanítás mit sem módosíthatott ennek az oroszlánnak az ősi ösztönvilágán; tehát aztteszi, amit bármely oroszlán tenne. Megáll vele szemközt, felágaskodik a két hátsó lábára,aztán egyik rettentő mancsával lesújt. A fejét fogja eltalálni, vagy a nyakát hasítja fel, vagytaglózva sújt le a vállára, és a bronzbőrt el fogja árasztani a vér, cafrangokban szakad ki a hús,és a csontok hirtelen elővillannak a napfényben. Akkor ő már nem fog élni, és tetemének darabjai recsegve-ropogva fognak eltűnni az oroszlánbendőben.

De Tarzan azt is tudta, hogyan lehet ilyenkor ellenállni. Küzdött ő már oroszlánokkal,csak akkor mindig vele volt a kése! Puszta kézzel azonban – semmi esélye. Semmi, és ezt jóltudta. Egyet határozhatott el csupán: hogy nem adja olcsón az életét. Belthar már él is kezdte:

lelapult, ugrásra készen nézte példáját, és rettentő hördülést hallatott. Erre a másik dzsungelbéli vad, a majmok Tarzanja hasonló hördülése és ordítása volt a válasz.Hirtelen valami új hangszínt hallott ki a tömeg üvöltéséből, zajából. Nem értette, meg is

hökkent. Belthar már csaknem rajta volt, amikor valami történt: egy homokszínű, izmos testlendült előre Tarzan mögül, még a lábát is súrolta a majomembernek, és ahogy Belthar hatalmas mancsa lendült, egy másik oroszlánnal ütközött össze – két Numa találkozottrettentő lendülettel és erővel. Aranyszőr, borzalmas mancsok, kés-éles karmok, villogótépőfogak várták Cathne büszkeségét, és elmondhatatlan pusztításvágy, harag.

A két vadállat hörögve, bömbölve zuhant a földre. Tépázták egymást rettenetesmancsaikkal, fogaikkal, és az elképedt majomember csak nézte őket, meg a királynő kocsiját,ahogy közeledett – amely hát nem ilyen jelenethez igyekezett. A tömeg pisszenés nélkül,

lélegzetvisszafojtva nyomult lassan előbbre, egy bizonyos határig.

Page 117: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 117/118

A jövevény oroszlán erősebb, nagyobb és fiatalabb is volt, mint Belthar, kicsattanó,robbanékony dinamit, ráadásul a harci szellemét mintha maguk a pokolbéliek szították volna.Belthar csak egyetlen óvatlan mozdulatot tett, csak egyetlen rést hagyott – és a borzalmas áll-kapcsok máris belévágódtak a nyakába, fekete sörényébe, a húsba, egészen az ütőérig.Szökőkútként lövellt a vér; ugyanakkor az aranyszőrű oroszlán már fel is ragadta a gyengülő

testet, és úgy csapta oda a földhöz, mint a macska az egeret.Eltörte Belthar nyakcsigolyáit, s végül már holttestet ejtett csak a földre.Ördögien vicsorgó arccal fordult a győztes a cathnei-ek felé, aztán elindult visszafelé,

farkcsóválva a majomember mögé. Ott megállt, leheveredett, és Tarzan simogatni kezdte afekete sörényt. Jad-bal-ja, az aranyszőrű oroszlán, régi társa ott volt vele, együtt voltak ők ketten megint.

Hosszú pillanatokig tartott a dermedt csend. Nézte a páros az iménti ellenségek csoportját, s ezek valami földöntúli tisztelettel és áhítattal meredtek vissza reájuk. Ekkor egyiszonyú női sikoly hangzott fel; sosem hallott, velőig ható. Nemone volt az. Lassan leszállt akocsiról, és a szentélyi csendben elindult a kimúlt Belthar földi maradványai felé. Népemoccanatlan figyelte, mindenki döbbenten várta, mi lesz.

Page 118: E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

7/10/2019 E.R. Burroughs - (Tarzan 16) - Tarzan és az aranyváros

http://slidepdf.com/reader/full/er-burroughs-tarzan-16-tarzan-es-az-aranyvaros 118/118

A kecses, szandálos lábak megálltak a kiszenvedett oroszlán teteme mellett. Csak bámulta nő, nézte az állatot. Akkor fejét fölszegte hirtelen, körülnézett. Szemében vad fény gyúlt, ésarca sápadtabb lett, mint öltözékén az elefántcsont fehére.

 – Belthar halott! – kiáltotta, és egy szemvillanás alatt előrántotta tőrét a tokjából, s ahegyes penge a testébe hatolt, a szív felett. Hangtalanul rogyott le

oroszlánja mellé a nő; térdre elébb, aztán elterült a földön, félig Belthar testére dőlve.

Mikor feljött a hold, Tarzan épp az utolsó követ rakta arra agödörre, amelyik az imént még a folyó partján tátongott. A gödörbenvalami feküdt – ő rakta oda ezt a valamit.

A harcosok és a nemesek rég nem voltak már ott. Phordos vezette vissza őket a városba,hogy a kazamatákban raboskodókat kiszabadítsák. Nemone uralma véget ért, így Alextar, aleendő nagy király útjában nem állt már senki. A halott királynőt az Oroszlánok Földjénhagyták, Belthar mellett. De a majomember nem hagyhatta ezt. Ha emberei meg is tagadták a

végtisztességet Nemonétól, ő akkor is kötelességének érezte, hogy eltemesse a nőt.És az afrikai holdfényben, a kőfödte sír mellett ott állt Tarzan. Sóhajtott, és visszagondolt

egy királynőre, egy nőre, aki végre most már egészen bizonyosan nem boldogtalan.