A „ŰARŰAROSSA" MEGJELENIK. Nem a második világháborúban találkozunk el ször hadműveletek, vállalkozások, s t diplomáciai tanácskozások leplezésére szolgáló fed nevekkel, de ez a háború volt az, amelyben a hírszerzés tökéletesedése, a külföldi lehallgató- és hírközlési berendezések fejl dése szükségessé tette ezeknek a kódként alkalmazott megnevezéseknek a széleskörű elterjedését. Az már a történelem iróniája, hogy a kódokat kitaláló személyek nem tudtak szabadulni az általuk felidézend események szellemét l, és számos esetben olyan fed nevet választottak, amelyek félreérthetetlenül árulkodtak az álcázni kívánt esemény természetér l. Ha csak futó pillantást is vetünk a Harmadik Birodalom legfontosabb intézkedéseire, mindjárt az els jelent s fed név, az „Ottó" utal az osztrák legitimista törekvésekre, és elárulja az Anschluss bekövetkeztét. A „Weserübung"-ból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az Északi-tenger térségét érint hadműveletr l van szó. A „Sarlóvágás", a „Sichelschnitt" egy Franciaország elleni támadó hadműveletet „takart", amely valóban egy sarló alakját öltötte magára. A „Seelöwe", a „Tengeri oroszlán", és a „Sonnenblume", a „Napraforgó" fed nevekb l nem nehéz a tengeri és a déli napfényes eseményekre következtetni; az angliai partraszállásra és az Afrika Korps kiküldetésére. Tulajdonképpen ilyen volt a szárnyas lábú istennek, Merkúrnak fed névként való alkalmazása is a krétai ejt erny s akció során. A Führer f hadiszállásán 19Ő0. december 18-án kilenc példányban készített 21. sz. Hadműveleti Utasítás a „Barbarossa" fed nevet viselte. „Barbarossa" Frigyes a legnépszerűbb volt az összes német császár közül, a nép évszázadokon át keresztül rizte emlékét. Itáliában kapta a „Barba-rossa", azaz „R tszakállú" melléknevet. A Hohenstauf családból származó I. Frigyes egyike volt a legtehetségesebb uralkodóknak. Tekin-télyt és tiszteletet parancsoló külsejű férfiú minden ízében királynak termett. Nem fáradt el, amikor ellenséges területeken, úttalan utakon lovagolnia kellett, tűrte az éjszaka hidegét csakúgy, mint a tűz napfényt, egyaránt jól elviselte az éhséget, a szomjúságot, csatában egy lépést sem hátrált, nap mint nap ereje teljes bedobására volt képes, s példamutatása páratlan volt. Túltette magát korának szabályain a hadviselésben, felhasználta a kiéheztetést, foglyoknak él pajzsként való felhasználását, gyilkolási kedvben és könyörtelenségben élenjáró zsoldosokat alkalmazott. Vonásait sem a fájdalom nem tette komorrá, sem a harag nem torzította el, még az öröm sem tudta meglágyítani. Stratégiai tudása, jártassága a diplomáciában, cselszövésekben, jogi ismeretei és tekintélye gyors eredményeket biztosított a számára, s végül már aggastyánként a keleti „pogányság" elleni keresztes hadjáratban vesztette életét. Hitler sok tekintetben a német egységet megvalósító és a pápai hatalommal szembeszálló „Barbarossát" példaképének tekintette, a népszerű vezér által a keleti pogányság elleni „igazságos" keresztes hadjárat eszménye, az úttalan utak leküzdése, a hideg, az éhség és szomjúság elviselése, a hadjárat könyörtelensége, gyors eredmények után bekövetkez váratlan halál szinte végzetszerűen kicövekelték a Harmadik Birodalom útját. „Barbarossa" nem csak fed név lett, de baljóslatú ómen is. Akkor most nézzük meg, mit is tartalmazott pontosan, szó szerint ez a híres utasítás?1

„A német Wehrmachtnak fel kell készülnie arra, hogy még az Anglia elleni háború befejezése el tt Szovjet-Oroszországot gyors hadjáratban leverje.

H. R. Trevor-Roper: Hitler's war directives. London. 1978. 128-134. o.

Fall Barbarossa. A hadseregnek ehhez minden rendelkezésre álló kötelékét be kell majd vetnie azzal a korlátozással, hogy a megszállt területek biztosítva legyenek minden meglepetés ellen. A légier a keleti hadjárathoz a hadsereg támogatására annyi er t tegyen szabaddá, hogy számolni lehessen a földi hadműveletek gyors lefolyásával, és hogy a kelet-német területek az ellenséges légi támadásoktól, a lehet legkisebb kárt szenvedjék. A súlypont e keletre történ áthelyezésére határt szab az a követelmény, hogy a hatalmunkban lév repül terek és felszerelési körzetek ellenséges légitámadások ellen kell képpen megóvassanak, az Anglia elleni támadások, különösen pedig az ezekhez szükséges utánpótlás meg se szűnjön. A haditengerészet szempontjából egy keleti hadjárat esetén is egyértelműen Angliára helyezend a f súly. A Szovjet-Oroszország elleni felvonulást, adott esetben 8 héttel a tervezett hadműveletek megindulása el tt fogom elrendelni. A hosszabb id re történ el készületeket - amennyiben ezek még nem történtek meg -, már most meg kell kezdeni és 1941. május 11-ig be kell fejezni. Dönt jelent séget kell tulajdonítani annak, hogy a támadásra utaló szándék titokban maradjon. A f parancsnokságok el készületei a következ szempontok alapján hajtandók végre: I. Általános cél: Az orosz hadsereg Nyugat-Oroszországban álló tömege merész hadműveletben, messze el retör páncélos ékek által megsemmisítend , harcképes részeknek az orosz térség végtelenségében való visszavonulása megakadályozandó. Gyors üldözésben el kell érni azt a vonalat, ahonnan az orosz légier a német birodalmi területeket többé nem érheti el. A hadmüveletek általános végcélja az ázsiai Oroszország elreteszelése, nagy általánosságban a Volga-Archangelsk vonalon. Szükség esetén így Oroszországnak az Uraiban megmaradó utolsó ipari területe légier nk által kikapcsolhatóvá válik. E hadmüveletek folyamán az orosz Keleti-tengeri Flotta hamar elveszti támaszpontjait, és ezáltal harcképtelenné válik. Az orosz légier hatékony beavatkozását már a támadás kezdetén er teljes csapásokkal meg kell akadályozni. II. El re látható szövetségesek, és ezek feladatai: 1./ A Szovjet-Oroszország elleni háborúban támadó szárnyainkon Románia és Finnország aktív részvételével számolhatunk. Hogy a két ország beavatkozó haderejét milyen formában helyezzük majd német parancsnokság alá, azt a Wehrmacht f parancsnoksága fogja idejében megszervezni és lefektetni. 2./ Románia feladata az lesz, hogy az ott felvonuló német hadseregcsoporttal együtt, a szemben álló ellenfelet lekösse, és a mögöttes területeken segédszolgálatot teljesítsen. 3./ Finnország a Norvégiából leváltott és onnan jöv Északi Hadseregcsoport (21. hads. csop. rész) felvonulását fedezi, és ezzel együttesen fog támadni. Emellett Finnországra hárul Hangö kikapcsolása. 4./ Számolni lehet azzal a lehet séggel, hogy a svéd vasút- és útvonalak legkés bb a hadmüveletek megkezdésekor a német Északi Hadseregcsoport rendelkezésére fognak állni.

III. Hadsereg (a hozzám benyújtott terveknek megfelel en). A:/ Hadsereg: A hadműveletek térségében, amelyet a Pripjet-mocsarak egy északi és egy déli szakaszokra osztanak, a támadás f súlya az északi szakaszban fog kibontakozni. Itt két hadseregcsoport kerül alkalmazásra. Ezen két hadseregcsoport közül a délebbre fekv (az egész front közepén) azt a feladatot kapja, hogy hatalmas páncélos és gépesített alakulatokkal Varsó és Varsó-észak térségéb l nyomuljon el re, és verje szét a Fehér-Oroszországban álló ellenséges er ket. Ezáltal lehet vé válik er s, gyorsan mozgó er k el nyomulása északi irányba, és együttműködve a Kelet-Poroszországból Leningrád általános irányban tevékenyked Észak Hadseregcsoporttal, zúzza szét a Balti-térségben tevékenyked ellenséges er ket. Csak ezen els lényeges feladat végrehajtása után, amely magába foglalja Leningrád és Kronstadt bevételét, folytatható a támadás, amelynek célja Moszkva, ezen fontos közlekedési és fegyveripari központ elfoglalása. Csak az orosz ellenállás meglep en gyors összeomlása jogosítana fel a kett s cél egyidejű követésére. A 21. csoport legfontosabb feladata ezen keleti hadjárat alatt is Norvégia megvédelmezése marad. Ezen feladat végrehajtása után a felhasználható er k északon (hegyi hadtestben), els dlegesen Petsamo térségét védelmezik a vasbányáival, továbbá az arktikus országutat. Majd a finn er kkel együtt a Murmanszk vasútvonal felé nyomulnak el re, és ezáltal megakadályozzák a Murmanszkba irányuló szárazföldi szállítások áthaladását. Az a kérdés, hogy ilyen jellegű hadmüveletekre Rovaniemi térségében és attól délre nagyobb német er k alkalmazhatók-e (két-három német hadosztály), azon svéd magatartás függvénye, hogy átengedik-e vasútvonalaikat csapatok szállítására. A finn hadsereg f feladata, hogy kapcsolatban a német északi szárny el nyomulásával, a lehet legnagyobb orosz er knek nyugati irányú, vagy a Ladoga-tó két oldalán történ támadását kösse le, és foglalja el Hangot. A Pripjet-mocsaraktól délre tevékenyked hadseregcsoport jelent s er kkel a két szárnyán koncentrikus hadművelettel arra fog törekedni, hogy az Ukrajnában a Dnyepert l nyugatra lév valamennyi orosz er t szétzúzza. A f támadás Lublin térségéb l Kijev általános iránnyal történik. A román er k széles ívű bekerít hadműveletet hajtanak végre az Alsó-Pruth mentén, a román hadseregre hárul a feladat a közbüls helyen álló orosz er k lekötése. Amikor a csaták a Pripjet-mocsaraktól északra és délre befejez dtek, az ellenség üldözése a következ célpontok irányába történik: Délen a hadiipara miatti Donyec-medence mihamarabbi elfoglalása. Északon gyors el nyomulás Moszkva felé. Ezen város bevétele dönt gazdasági és politikai sikert jelent, és magával vonja egyben a legfontosabb vasúti összeköttetések birtokba vételét. B./ Légier . A légier feladata lesz, hogy amennyire csak lehetséges, bénítsa meg és küszöbölje ki az orosz légier tevékenységét. Támogatni fogja továbbá a hadsereg f hadműveleteit, azaz a Középs Hadseregcsoportot és a Dél Hadseregcsoport életbevágó szárnyait. Az orosz vasútvonalakat vagy el kell pusztítani, vagy a hadművelet szükségletei szerint legfontosabb pont jait (folyami átkel helyek) el kell foglalni ejt erny s és légigyalogos csapatok alkalmazása útján. Valamennyi er nknek koncentrálása az ellenséges légier ellen a további szárazföldi hadműveletek közvetlen támogatása következtében az orosz fegyverkezési ipar ellen indítunk támadást a f hadműveletek ideje alatt. A támadásra, csak a mozgó háború befejezése után kerül sor, els sorban az Urai-térségére koncentrálva.

C.l Hadiflotta A hadiflotta feladata Szovjet-Oroszország elleni támadás alatt partjainknak védelmezése, és annak megakadályozása, hogy ellenséges tengeri egységek kitörjenek a Baltikumból. Leningrád elestével az orosz Balti Flotta el fogja veszíteni utolsó támaszpontját, és reménytelen helyzetbe kerül. Amíg ez be nem következik, nagyobb tengeri vállalkozások kerülend k. Az orosz flotta kikapcsolása után flottánk feladata, hogy védelmezze a teljes tengeri forgalmat a Balti-térségben, és az északi szárnyra irányuló tengeri utánpótlás szállítását. IV. A f parancsnokság által ezen direktíva által teend valamennyi lépés azon félreérthetetlen feltételezésen alapul, hogy csak abban az esetben végrehajtandó el vigyázatossági intézkedésekr l van szó, amennyiben Oroszország megváltoztatja jelenlegi magatartását irányunkban. Ezen el vigyázatossági intézkedésekben beavatott tisztek száma a lehet legkevesebb legyen, további törzsek lesznek a legkés bbi id pontban kijelölve, addig a mértékig, amíg az érintett személyek hivatala megköveteli. Ellenkez esetben fennáll a veszélye annak, hogy az el készületeink, amelyek id zítését még nem lehet megállapítani, id el tt kiderülnek, és legsúlyosabb politikai és katonai hátrányokat vonhatnak maguk után. V. Ezen direktíva alapján várom el a f parancsnok tervezetét. A fegyveres er k valamennyi ága által készített el készületeket a határid kkel együtt a fegyveres er k f parancsnokának útján kell számomra eljuttatni.

„Adolf Hitler”

Tény, hogy a „Barbarossa-hadművelet" tervezési szakában, amint az a német katonapolitikai és hadászati dokumentumokban megfigyelhet , a nemzetiszocialista ideológia alig játszott szerepet. Kivételt ez alól csupán az ún. „komisszár parancs" jelentett, de ennek végrehajtását már 1942 tavaszán felfüggesztették. A hadjárat megindulása után viszont kétségtelen felbukkantak a nemzetiszocialista ideológia fogalmak, úgymint „keleti élettér", „világnézeti háború", „antikommunista keresztes hadjárat", „fajilag alacsonyabb rendű embercsoportok" stb. Ezek gyakorlati megvalósítása jelent sen hozzájárult ahhoz, hogy a keleti hadszíntéren minden eddiginél kegyetlenebb küzdelem vegye kezdetét.2

Egész könyvtárra való irodalom foglalkozik azzal, mi késztette Hitlert a végzetes orosz hadjárat megindítására. Jelen sorok írója - els sorban az idevonatkozó tények teljes feltárásának hiányában - másokkal ellentétben nem érzi magát jogosultnak, hogy „ex katedra" kinyilatkoztassa az általa valósnak vélt „igazságot", csupán arra szorítkozik, hogy néhány napvilágra került mozaikszemcsét összeillesztve, képet próbáljon alkotni, ami esetleg megkérd jelezheti azt az egyoldalú, esetenként vulgáris történelemszemléletet, amely az elmúlt fél évszázadot e kérdésben uralta, és nálunk is dominált, illetve még ma is „szentségtörésnek" számít akár csak megkérd jelezése is. A szovjet hadtörténelmi irodalom, els sorban az akadémikusok által összeállított Nagy Honvéd Háború Története, vagy a II. Világháború Története, és a legtöbb akkori szovjet katonai vezet - Zsukov, Rokosszovszkij, Styemenko stb. - visszaemlékezései enyhén szólva igen csak egyoldalú képet vázolnak fel a békés épít munkában szorgoskodó, ártatlan és gyanútlan Szovjetunióról, amelyet „hitszeg módon az állig felfegyverzett fasiszta hordák lerohantak, és amely katonailag felkészületlen volt, ráadásul Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt."

2Péter--Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 19411943. Puedlo Kiadó, Budapest, 2003. 8. o.

Meg kell jegyezni, hogy ezek az állítások - szándékosan nem használtam a történelernhamisítás szót - nem objektív, sokoldalú történelmi kutatásokból leszűrt, megdönthetetlen tényekkel alátámasztott következtetések eredményei, hanem részben jogos, de történészekt l mégsem elfogadható gyűlölet és indulat által indukált és az egyoldalúság stigmáját hordozó megnyilvánulások. Erre utal egyrészt hangnemük („hitleristák", „fasiszta dögkeselyük", „náci hordák") , másrészt bizonyítandó tények helyett az ellentmondást nem tűr kinyilatkoztatások. Ezen utóbbiak közül megemlítend az orosz származású, ma Izraelben él Gábriel Gorodetzsky azon kijelentése, miszerint: „...képtelenség azt állítani, hogy Sztálin Németország ellen támadást szándékozott volna indítani.. ."3 „Képtelenség!" Ez egy új történelmi kategória, a vulgármarxista történetírás egyedülálló gyöngyszeme. Azt természetesen elismerik, hogy a Szovjetunió készült a háborúra, de a készülés a védelmet szolgálta, mert tudtak a várható német támadásról. Ennek némileg ellentmond, hogy ugyanezen történészek szerint Sztálin nem hitt benne, de hát ilyen feloldhatatlan ellentmondások nem egyedüliek a marxista történetírásban. Még ennél is szomorúbb, hogy vannak olyan, az úgynevezett „hagyományos" iskolához tartozó történészek, akik szerint az a feltevés, hogy a német támadás preventív megel z csapás volt, akkor ez a nagyhatalmak antifasiszta szövetsége helyességének megkérd jelezéséhez vezet, tehát egyértelműen politikai célt szolgál. Magára valamit is adó történész részér l elfogadhatatlan, hogy egyes vitatott kérdéseket morális síkra tereljen, hogy abból igazolást vezessen le saját álláspontjára. Így degradálódhat az Alkotmányban rögzített tudományos kutatás, és eltér vélemény kinyilvánításának szabadsága politikai kirakatperekké, s ha ez megvalósul, akkor ett l kezdve a bíróságok fognak dönteni egyes szakmai kérdésekben. Ezeknek a történészeknek bátorkodom figyelmébe ajánlani, hogy a naptár 2003-at és nem 1953-at mutat, és nem a Varsói Szerz dés, hanem az Európai Unió tagjai vagyunk. A sztálini Szovjetunióról belénk sulykolt kép, amely egy békés, az emberiség szebb jöv jét, a kommunizmust épít ország idealista világát festette le, amelyt l távol állt miden hódító szándék és agresszió, az utóbbi években napvilágra került írásoktól - és tegyük hozzá többek között szovjet-orosz szerz k tollából - ugyancsak megkérd jelez dni látszik. A Szovjetunió széthullása után a szovjet és orosz levéltárakból eddig ha kis mértékben is, de nyilvánosságra hozott, bizonyító erejű források' amelyekre a történészek nemzedékei várakoztak, ismertté váltak. A szerz k - történészek és volt tábornokok - ma még óvakodnak összeállítani a „nagy sztálini mű" eltört cserepeit, csak felmutatnak ezekb l a cserepekb l egyet-egyet. A „megvilágosodás" azzal kezd dött, hogy Vlagyimir Karpov ezredes az egyik szovjet csapatfolyóiratban 1990 tavaszán el ször ismerte el azokat az okmányokat, amelyek a Zsukov - akkor még hadseregtábornok -vezette korabeli vezérkar által kidolgozott támadási tervvel foglalkoztak A terv alapja egy megel z támadás gondolata volt Németország és Dél-Európa ellen. Megjegyzend , hogy Németország és Középkelet-Európa elleni támadás gondolata nem Zsukov agyából pattant ki. Oroszország külpolitikáját Nagy Péter óta az imperialista hódítás primátusa határozta meg amelyet a szovjet külpolitika gátlástalanul átvett és követett. A Szovjetunió fennállása óta világuralomra tört. Ezt ugyan lehet tagadni, csak akkor meg kell magyarázni, mit is jelent a „Világ proletárjai egyesüljetek'" jelszó, ami több mint holmi szlogen,

3 Borús József: 1941. június 22. - Megelőző támadás? Hadtörténeti Közleménye

cél volt. Lenin 1918-ban azzal, hogy megkötötte a breszti békét; meg akarta várni, amíg Németország a nyugati fronton teljesen kimerül, hogy azután kommunista forradalmat robbantson ki, aminek hatására internacionalista segítségnyújtás címén a Vörös Hadsereget küldte volna Németországba, hogy ott szocialista társadalmi rendszert hozzon létre. Németországot, és egyáltalán egész Kelet-Európát az mentette meg, hogy a lengyelek a szovjet-lengyel háborúban súlyos vereséget mértek a szovjetekre.4

Buharin, a „párt esze", Lenin kedvence és korai teoretikusa írta, hogy a Lenin zászlaja alatt végrehajtandó világforradalom gy zelméhez Berlin Párizs és London meghódítása elkerülhetetlenül szükséges.5

És a 20-as, 30-as évek legnagyobb szovjet katonai teoretikusa, Tuhacsevszkij is elengedhetetlennek tartotta a Németország elleni támadást, és az erre vonatkozó terveket el is készítette.6

Mindezt még akkor, amikor Adolf Hitler, mint nyomorult éhenkórász fest , képeslapokról másolt mázolmányait árulgatta München f terén. A Szovj etunió világuralmi törekvéseit el segítend nagyvonalú diplomáciai játszmába kezdett, amely a Molotov-Ribbentrop paktumnak nevezett szerz désben csúcsosodott ki. Kevesen tudják, hogy e szerz dés titkos záradéka, vagyis Lengyelország feldarabolása szovjet kezdeményezésre jött létre. Tehát Sztálint nem békés, hanem területszerz és imperialista szándékok vezették a szerz dés megkötésénél. Jól jellemzi ezt, hogy Sztálin a paktum megkötése után a Politbüró ülésén elégedetten állapította meg: „Becsaptuk Hitlert!"9

Sztálin azonban nem elégedett meg az 1939-ben megkötött szovjetnémet megnemtámadási szerz désben foglaltakkal. Lengyelország felének elfoglalása után a Vörös Hadsereg csapatai 1940. júliusában megszállták Litvániát, Észtországot és Lettországot, amely Balti-államokban „gy zött a szocialista forradalom." Aztán a szovjetek délen is kiterjesztették befolyási övezetüket, amikor a Romániához intézett ultimátum után egyszerűen bevonultak Besszarábiába és Észak-Bukovinába. A finn kaland nem egészen úgy sikerült, ahogy azt Sztálin és Kuusinen elvtársak elképzelték, de lényegében a Szovjetunió ott is fontos területek birtokába jutott. A szovjet imperializmus a politikában most elfoglalt „mérleg nyelve" helyzetével visszaélve folyamatosan újabb és újabb területi követelésekkel állt el . 19Ő0. augusztus l-jén Molotov egy beszédben kijelentette, hogy az eddigi eredményekkel a Szovjetunió nem elégedhet meg és hogy „további sikerekre van szükség!" Hogy mik lettek volna ezek a sikerek? Mindezt az 1940. novemberi berlini találkozón Molotov pókerarccal tárta az elképedt Hitler elé. Szovjet támaszpontok a Dardanellákon, a szovjet érdekszféra kiterjesztése Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Görögország és Magyarország területére, valamint a Perzsa-öböl, és a Szahalin szigetek irányába.10

Hitler korábban politikai és gazdasági okokból félretette a „Mein Kampfban" megfogalmazott ködös ideológiáját a szerinte zsidók által támogatott bolsevizmus megsemmisítésér l, de ezeket a geostratégiai követeléseket már nem tudta elfogadni. Molotov berlini fiaskója után Sztálin veszélyben érezte korábban kiharcolt pozícióit, és elhatározta, amint Hitler inváziót kísérel meg Anglia vonatkozásában, támadásba lendül Németország és Kelet-Európa ellen. Hogy ez mennyire nem fikció, az alábbiak bizonyítják. A

5 Vlagyimir Karpov: Kommunyiszt Vooruzsonnih szil 1990 5 sz

5 Journal of Historical Review. 2003. 02. 21.

Ny. Buharin: Töprengések a szocializmusról. Kossuth K, Budapest. 1988.

már említett Zsukov-féle támadási terv el irányozta 1ő2 szovjet hadosztály támadó hadműveletét, amelyben a f er ket a Pripjet folyó és a Kárpátok északi lejt je között tervezték alkalmazni a Dél-Lengyelországban állomásozó német er k ellen, hogy azokat még az els mozzanatban a Visztulától keletre bekerítsék és felmorzsolják. A hadmüveletek második etapjában a támadó szovjet hadak a bialysztoki ívben el renyomult jelent s er k támogatásával északra és északkeletre fordultak volna, hogy a Kelet- és Nyugat-Poroszországban diszlokáló, még érintetlen német er kre megsemmisít csapást mérjenek. A megel z háborúnak ezt a tervét Sztálin elé terjesztették, aki azzal egyetértett, az id pontot azonban még korainak tartva türelemre intette vezérkarát. Ezzel majdnem egybevágó hadműveleti tervet hozott napvilágra 1991-ben Jurij Kirsin. Ez a koncepció, amely az elérend célban a hadműveleti kivitelezésben hasonló volt a „Zsukov-terv"-hez, a szovjet Nyugati és Délnyugati Frontnál irányozta el az er k összpontosítását (186 hadosztállyal az „els hadászati lépcs "-ben és összesen 237 hadosztály-lyal az európai Oroszországban), amikor is a Vörös Hadsereg összesen 303 hadosztállyal, 23 000 harckocsival és körülbelül 20 000 harcirepül géppel rendelkezett. A 303 hadosztály nagyon id tállónak bizonyult, mert a többi között Klaus Reinhardt német történész7 is ezt a számot említette 1972-ben, és Valerij Danyilov erre vonatkozó publikációja is erre hivatkozik.8

Valerij Danyilov ezredes fent emiitett cikkében meger síti a Karpov és Kirsin által kidolgozott támadási tervet, ezen felül megemlítjük még Carl Gustav Ströhm „Már 19Ő1 elején hadijáték Königsberg és Budapest elfoglalására"9 című dolgozatát, amely szintén fontos betekintés a szovjet vezérkar 1940/41. évi támadási terveibe. Ez a kiemelt jelent ségű törzsvezetési gyakorlat 19Ő1. január elején zajlott, amelyek a fenti városok birtokbavételét szimulálták. 1941 tavaszán a balkáni események rávilágítottak, hogy végleg véget értek a Molotov-Ribbentrop paktum „mézeshetei". Miután 19Ő0 novemberében az olasz inváziót megállítandó brit csapatok érkeznek Görögországba és Krétára, kísérletet tettek, hogy Jugoszláviát is a maguk oldalára állítsák. Andrej Visinszkij - akkor külügyi népbiztos helyettes - 1941. február 13-án kijelenti, mely szerint „a Szovjetunió azonnal belépne a Németország elleni háborúba, amint angol csapatok szállnának partra a Balkánon."'10 Aztán a Szovjetunió, mint a Német Birodalom állítólagos szövetségese, kölcsönös „véd és dacszövetséget" köt Jugoszláviával, és ma már tudjuk, hogy az NKVD-nek milyen dönt szerepe volt a németellenes katonai puccs kirobbantásában.11

A szovjet politikai és katonai vezetés azonban többet is tesz, mint terveket készít és hadijátékokat tart. El ször is elképeszt módon fegyverkezik. 1927 az az év, amikor Sztálin véglegesen meger sítette pozícióját, és elfoglalta helyét a hatalom legfels csúcsán. Ekkor kezd dött az els Ötéves Terv. Ennek kezdetekor a Vörös Hadsereg 92 harckocsival rendelkezett, 19Ő1-ben a német támadás kitörésének pillanatában az 1. hadászati lépcs ben a nyugati határon 1Ő 200 darabbal.12

1933-ban egy német ezredes, Heinz Guderian meglátogatott egy szovjet g zmozdonyépít üzemet Harkovban. Guderian meggy z dik arról, hogy az üzem a g zmozdonyok mellett melléktermékeket is kibocsát - nevezetesen harckocsikat. A kibocsátott tankok mennyisége

7 K. Reinhardt: Fordulat Moszkva előtt. Hitler stratégiájának kudarca 1941/42 telén. Stuttgart, 1972. 24. o. 8 V. Danyilov: Készített-e a Vörös Hadsereg vezérkara megelőző csapást Németország ellen? OMZ. 1993. 9 Carl Gustav Ströhm: Die Welt. 1993. 06. 30. 8. o. 10 Ungváry Krisztián, uo. HK. 11 P&O. Sudoplatov: Special tasks. New York, 1995. 132. o.

Szabó-Számvéber: uo. 13. o.

naponta; 22 darab! Ahhoz, hogy értékelni tudjuk egy szovjet üzem „melléktermékét" békeid ben(!), emlékezni kell arra, hogy 1933-ban Németország egyáltalán nem gyártott páncélosokat. Amikor Hitler 19Ő1 júniusában megkezdte a „Barbarossa-hadmüve-letet", a Wehrmacht 3648 páncélossal rendelkezett, 13 azaz kevesebbel, mint amit a Harkovi G zmozdonyüzem „melléktermékként" békeid ben félév alatt kibocsátott. A tankok min ségér l nem is beszélve, hiszen tudjuk, hogy az 1941-ben már a csapatoknál lév T-34-esek és KV-1 és KV-2-esek méltó német ellenfelei, csak az 1943-ban megjelen Panzer V „Párducok", és Panzer VI „Tigrisek" lesznek.Ugyanezt elmondhatjuk a szovjet repül gépgyártásról is, természetesen itt is a mennyiség dominált, a két Ötéves Terv alatt 2Ő 708 repül gépet állítottak el . És még egy figyelemreméltó tényez . A szovjet repül gépek kétharmada bombázó, vagyis támadó feladatot végrehajtó géptípus volt. Tegyük azt is hozzá, hogy a szovjet pilótákat els sorban nem a légiharcra tanították meg - ez is hozzájárult a jelent s veszteségekhez -, és f leg a földi célok elleni bevetésre oktatták. A szovjet elméleti aviátorok nem valami általános ellenséget jelöltek meg, hanem nagyon is konkrét célpontokat pl.: a lipcsei vasúti csomópontot, a berlini Friedrich strassén lév központi pályaudvart, a Saar- és a Ruhr-vidék üzemeit és a romániai Ploesti olajfinomítókat stb. És mindezt 1939-ben, amikor még a szovjet-német kapcsolatok vígan prosperálnak. Természetesen mindennek igen magas ára volt; Sztálin a külföldi piacon eladott mindent, amit Oroszország évszázadok alatt felhalmozott. Végigrabolta a templomokat, a cári kincstárat, múzeumokat. Sztálin 5 millió tonna gabonát exportált, miközben 10-15 millió ember halt éhen az „épül kommunizmus nagy országában", ahol több helyen is dívott a kannibalizmus. 1939. szeptember 1-jén ült össze a Szovjetunió Legfels bb Tanácsának rendkívüli kongresszusa, ahol is elfogadták az általános hadkötelezettségr l szóló törvényt. Egészen eddig ilyen a Szovjetunió történetében nem volt. De nem volt egyetlen országban sem olyan légideszant er , mint amit a szovjet hadsereg vezetése létrehozott. A légideszant csapatok rendeltetése a támadás. A II. világháború kezdetekor a Szovjetuniónak több mint egymillió kiválóan kiképzett ejt erny s katonája volt. Minden gyakorlaton részt vettek, és a Tuhacsevszkij által kidolgozott „mély hadmüvelet" elvét hajtották végre gyakorlatban. A Szovjetunió nyugati körzeteiben állomásozó 10 légideszant hadtest várta a bevetési parancsot, a külön erre a célra létrehozott Légideszant Csapatok F nökségét l. Még azért egy dolgot megemlítenénk, amir l általában ezek az elvtársak nagyvonalúan el szoktak feledkezni. Precízen és gondosan számba veszik a német hagyományos hader mellett a Waffen-SS alakulatokat, a Vörös Hadsereggel együtt operáló NKVD elit hadosztályokról azonban sohasem esik szó. Pedig 1941. június 22-én, amikor a Wehrmacht átlépi a német-szovjet határt, csak az NKVD motorizált lövészhadosztályaiból 29 állt harcra készen 300 ezer emberrel. Az 1939-es év februárja dönt az NKVD története szempontjából. Ekkor már Jezsov halott, Berija a belügyi népbiztos. A határ r, bels elhárítás, és kémelhárítás mellett új osztályok szervez dnek, többek között a Konvojkísér -csapatok F osztálya. Felmerül a kérdés, hogy a biztonsági szerveknek a „Jezsovcsina" elmúltával miért van szükségük konvojkísér csapatokra? S ha nem a „bels ellenséget" kísérik ezek a zászlóaljak a Gulag táborokba, akkor kiket? Nyilvánvaló, hogy az NKVD szovjet-német határon állomásozó konvoj egységeinek a németeket kell majd a gyűjt táborokba, vagy a ki végz helyekre kísérniük, ugyanúgy, mint

Szabó-Számvéber: uo. 13. o.

Lengyelország vagy a Balti-államok megszállása után. Nemcsak Katyn létezett, Lengyelország lerohanása után az NKVD még két helyen végzett ki katyni méretekben lengyel katonatiszteket. A Balti-államok bekebelezése után papokat, arisztokratákat, katonatiszteket kísértek az NKVD konvoj egységei a ki végz helyekre és a táborokra. Az is rejtélyesnek tűnik, hogy miért volt szükség az NKVD-n belül a szintén újonnan alakult Ellátási F osztályra. Ám ez a „rejtély" azonnal megoldódik, ha arra gondolunk, hogy 1939-t l az NKVD lövész- és egyéb hadosztályait villámgyorsan újra motorizálják, de már nem csak páncélautókkal, hanem tüzérségi lövegekkel, harckocsikkal, s t még repül gépekkel is ellátják ket. Ezek az NKVD-egységek ott vannak minden fronton, kiválóan harcolnak, de könyörtelenül

lekaszabolják a meghátráló saját bajtársaikat is (zárócsapatok). Kevesen tudják, de ma már bizonyított tény, hogy a sztálingrádi csata során megközelít leg 13 ő00 szovjet, tehát saját katonát végeztek ki a helyszínen, „árulásért" és más katonai fegyelemsértésért.14

Aztán szólni kell az ún. „fekete hadosztályokról", amelyeket Berija szerveztetett, és amelyek Gulag-foglyokból álltak, az elnevezést a táborban viselt fekete rabruha alapján kapták. 1940-4l-ben ezen szerencsétlenek között elkezdték szervezni a bevethet , els sorban halálraszánt, vagyis golyófogó egységeket, amelyeket aztán majd sok esetben kíméletlenül, fegyver nélkül is bevetnek, a „magasabbrendü szovjet hadműveleti művészet" kiemelked gyöngyszemeként. A táborokban tömegével teng dtek volt katonák, köztük tisztek és tábornokok is, akik már komoly harctapasztalatokkal rendelkeztek a spanyol, a finn, vagy a mandzsúriai háború kapcsán. Innen emelték ki Rokosszovszkijt, a „lengyel kémet", a Szovjetunió kés bbi marsallját, aztán Gorbatov tábornokot, a kés bbi berlini városparancsnokot, Rakovszkij tábornokot, aki majd a „fekete hadosztályokat" vezeti, Petrovszkij altábornagyot, ezt a h s tisztet, aki, amikor csapatai katlanba kerülnek, az érte küldött repül gépen a sebesülteket szállítatja el, maga pedig katonáival együtt h si halált hal. A németek katonai díszpompával temetik el, sírjára keresztet állítanak, felirattal: Petrovszkij altábornagy, a fekete hadtest parancsnoka."15

1941. június 13-án a szovjetek a határ teljes hosszában nemcsak hogy megkezdték a polgári lakosság sokszor er szakos kitelepítését, de olykor 100 kilométeres szakaszokon felszedték a szögesdrótokat és hatástalanították az aknazárakat. Öt napra rá a határ rség egységei visszavonultak, s átadták helyüket a hadseregnek. Aligha hihet hát, hogy a németeknek nyitottak utat maguknak, sokkal inkább az oroszok egy esetleges offenzívának. Aztán itt van az ún. „Sztálin-vonal" kérdése. A 30-as évek elején a Szovjetunió nyugati határai mentén létrehoztak egy 100-180 km hosszúságú, és 30-ő0 km mélységű védelmi vonalat, beton- és földbunkerekkel, amelyekbe lövegek ezreit zsúfolták bele, a mélységben folyosók kötötték össze a harcálláspontokat, raktárakat és kórházakat. Eléje aknamez t telepítettek. A „Sztálin-vonal" építése nem volt publikus, mint a Maginot-vonalé, ez az államtitok sötétjében épült, és az épít „rabszolgák" örökre eltűntek. Volt még egy nem elhanyagolható különbség a Maginot-vonal és a „Sztálin-vonal" között; ez utóbbi nem volt megkerülhet . És ezt az „áttörhetetlen" védelmi rendszert Sztálin 19Ő1 tavaszán felszámolta, a katonákat és a lövegeket kivonták bel le, a betonbunkereket felrobbantották. Egy fenyegetett és védelemre készül ország vajon miért tesz ilyet? A Finnország elleni agresszió els etapja véresen összeomlott a sokkal gyengébb „Mannerheim-vonalon". Vajon ebb l milyen tapasztalatokat vont le Mereckov tábornok, a

14

Christopher Andrew-Vaszilij Mitrohin: A Mitrohin Archívum. Talentum K.,

Budapest, 2000. 129. o.

finnországi hadjárat szenved „h se"? Hogyan hasznosította az ottani tapasztalatokat, amikor kinevezték vezérkari f nöknek? Mereckov megparancsolta: a korábban létrehozott védelmi övezetet nyugaton meg kell semmisíteni, az aknamez ket hatástalanítani, és az ország mélyéb l a Vörös Hadsereg stratégiai tartalékait a határra koncentrálni akkor, amikor ott még egy árva német hadosztály sem állt, hiszen Hitlert az Anglia elleni invázió el készületei kötötték le. Ezen kívül a szovjet páncélos és gépesített csapatokat közvetlenül a határhoz, annak legexponáltabb, kiugró szögleteibe csoportosították, a hátsó védelmi vonalakat és parancsnokságokat leépítették, a légier t és az els stratégiai lépcs hadosztályait közvetlenül a nyugati határra, a második lépcs alakulatait pedig a határ mögé telepítették, a raktárakkal és ellátóintézetekkel együtt, valamint lázas ütemben új utakat, hidakat, laktanyákat építettek. Mindebb l egyértelmű, hogy a Szovjetuniónak (is) offenzív szándékai voltak. Ebb l a felvonulásból csak azonnali támadás volt végrehajtható, a védekezésre teljesen alkalmatlan volt, ezt még Zsukov is kénytelen elismerni.16

Március végén elrendelték plusz félmillió tartalékosnak a behívását, amelyet néhány nappal kés bb további 300 ezer f követett. Egy Konyev vezette hadsereget a Kaukázusból - köztük hegyi csapatokkal, tekintettel a Kárpátok vonalára - dobtak át Ukrajnába, más egységeket a Bajkál-tó vidékér l indítottak el a nyugati határ felé. A nyugati határon felsorakozó, összesen 16 hadsereg irdatlan mennyiségű l szert és üzem-, valamint egyéb hadtápanyagot halmozott fel. Tyimosenko hadügyi népbiztos és törzse éjjel-nappal dolgozott. Zsukov, a vezérkar f nöke és stábja a határon állomásozó csapatokat járta. A „vörös Szuvorovnak" is nevezett, sokak által a második világháború legjobb hadvezérének tartott Zsukov nem tudta volna a csapatokat hatékony védelemre felkészíteni, mint tette ezt Moszkva, Leningrád vagy éppen Kurszk vonatkozásában? Nincs itt valami ellentmondás? Aztán itt van a Dunai Flotta kérdése. Az eredetileg Dnyeper védelmet er sít jelent s hajóegységeket Besszarábia elfoglalása utána Dunára vezényelték, ahol azok halálos fenyegetést jelentettek Románia számára. Hogy ez mennyire így volt, azt alátámasztja Sztálin 1941. június 7-én kelt távirata a Déli Katonai Körzet akkori parancsnokának, I. V. Tjulenyev-nek: „.. .szem el tt tartsa, hogy nekünk Besszarábiai terület úgy kell, mint egy felvonulási terület egy támadás el készítéséhez."17

A szovjet felvonulásról van hiteles magyar adatunk is. Kozma Miklós, Kárpátalja miniszteri biztosa nyilatkozta a távirati irodának 1941. április 9-én. „A magyar határ felé az orosz csapatoknak lassú, de folyamatos mozgása tapasztalható. Stryj-Lavocsne vasútvonal valamennyi szakaszán március 30. óta éjszakánként csapatszállítás és kirakás folyik. Ezek az egységek a kirakás után azonnal, még az éjszaka folyamán eltűnnek. Háromszáz km-es sávon túl mi történik, azért biztonságos felel sséget vállalni nem tudunk."2j

Mindezen tények függvényében kétségtelenül dogmatikus magyarázkodásnak látszik, hogy a szovjet hadvezetés nem rendelkezett támadó tervekkel, és a szovjet katonai doktrína alapelve a védelmen nyugodott. Ennek pont az ellenkez je igaz! Az, hogy védekezési terv nem létezett, bizonyított tény. Valamilyen tervnek viszont kellett lennie és ez csakis támadási terv lehetett. Ez derül ki Zsukov visszaemlékezéseib l is: a szovjet vezérkar június 22-én nem megállítani, hanem megsemmisíteni akarta a támadó németeket, ami csak azonnali ellenoffenzívával lehetséges Az ellentámadásra való parancsot már 22-én a hajnali órákban kiadták.

16 G. K. Zsukov: Emlékek, gondolatok. Moszkva, 1969. 272. o. 17 V. Szuvorov: uo. 152. 0 .

„A vezetés háborút el készít politikája teljesen nyilvánvaló volt szamunkra (...) amit védelmi intézkedéseknek állítottak be, az a valóságban régóta el készített és gondosan álcázott támadási tervnek bizonyult" - írja Meandrov vezér rnagy, igaz már a háború után.25

A Vörös Hadsereg, amely magát „minden hadseregek legoffenzívabb-janak" tartotta, csak egy doktrínát ismert: „az ellenséget a saját területén kell szétzúzni." Mindezt alátámasztja Sztálin 1941. május 5-én elhangzott azon kijelentése, miszerint: „Aki nem ismeri el az offenzív magatartás szükségességét, az nyárspolgár és bolond."26

De mondott mást is a népek nagy tanítója, és a tévedhetetlen genera-hsszimusz. Volkogonov szovjet történész így idézi fel Sztálin sokat emlegetett híres beszédét, amelyet 1941. május 5-én a Frunze Katonai Akadémia végz s hallgatói el tt mondott, és amelyben a Németországgal való háborút elkerülhetetlennek nevezte: „...most, hogy átszerveztük hadseregünket, elláttuk a korszerű harchoz szükséges technikával, át kell térnünk a védelemr l a támadásra. Hazánk védelmének végrehajtásában benne foglaltatik a kötelesség, hogy támadás formájában cselekedjünk A háborút az ellenség területén kell megvívnunk."27

De vannak más figyelemre méltó tények is. Sztálin 1941. május 6-án a szovjet állam élére állt. El ször került hivatalosan egy kézbe a legfels bb párt és állami hatalom. Vajon miért? Mindez arra utal, hogy Sztálin, ellentétben a korábbi id húzó taktikájával, mar alapjában véve id szerűnek tartotta a Zsukov-féle támadási tervet. Mindezt alátámasztják az ezt követ intézkedések. (Mozgósítás átcsoportosítások, felvonulások stb.) A háború els heteiben a német csapatok több szovjet tábornokot fogságba ejtettek, és a náluk lév utasítások, térképek, majd vallomások messzemen en alátámasztották azt a tényt, hogy a német hader egy majdnem befejezett, támadásra felvonult szovjet csoportosításba ütközött. De így vallottak a német tábornokok is. Halder vezérezredes az OKH vezérkan f nöke 19Ő8-ban Nürnbergben kijelentette, hogy az 1941 évi szovjet felvonulásnak tisztán támadó jellege volt.28

Halderhez hasonlóan vallott el z leg 19Ő6-ban a nürnbergi bíróság el tt Hoth vezérezredes, a 3. páncéloscsoport akkori parancsnoka, és Jodl vezérezredes is, az OKW hadműveleti f nöke. „Nem azért támadtuk meg Oroszországot, mert teret akartunk szerezni, hanem azért, mert az oroszok felvonulása napról napra er teljesen folytatódott és végül elvezetett az utolsó következményekhez."18

Az orosz történészek egy része, a már említett Volkoganov, vagy Jurij Poljakov akadémikus, Edvard Radzinszkij, Sztálin egyik leghitelesebb életrajzírója sem utasítja el ma már egyértelműen azt a feltevést, hogy a német támadás egy szovjet támadó felvonulásba csapott bele, és részben ezzel is magyarázhatók a kezdeti váratlan nagy sikerek.19

Kuznyecov admirális, a Szovjetunió hadiflottájának népbiztosa részér l, az „El estén" c. emlékiratban: „El ttem egy dolog vitathatatlan: Sztálin nemcsak, hogy nem zárta ki egy Németországgal vívandó háború lehet ségét, hanem éppen, hogy elkerülhetetlennek tartotta ezt a háborút. Sztálin el készítette ezt a háborút - el készületei mindent átfogóak és sokoldalúak voltak -, s eközben a maga által megszabott határid b l indult ki. Hitler szétzúzta ezeket a számításokat." De hát mikor akart Sztálin támadni? Err l a kérdésr l még azok között is élénk viták folynak, akik tényként kezelik a szovjet támadási szándékot. Még ha a tervezett szovjet támadás határideje nem is tisztázott, a szovjet felvonulás és mozgósítás részletei akkor is világosan beszélnek. Mindenekel tt megemlítend az a lázas igyekezet, amely az egész felvonulást jellemezte, az az óriási megterhelés, amelynek a szervezet, a logisztika, a szállítás, a kiképzés és elhelyezés ki volt téve, a harckészültség 18 Adreas Hillgruber: Két út Moszkvához. Frankfurt. 117. o. 19 Vida László: Megtámadott támadó? H VG. 1997. június 21.

fenntartásával szembeni követelmény és nem utolsósorban azok a hiányos feltételek, amelyek a csapatok óriási tömegének az elviselhet áttételezéséhez rendelkezésre álltak a négy nyugati katonai körzetben. Ehhez még hozzá kell számítani annak a veszélyét, hogy német részr l a szovjet felvonulást annál pontosabban és sikeresebben felderíthetik, minél több id áll ren-delkezésre. Mindezek a körülmények arra engednek következtetni, hogy a támadás határideje valamikor 19Ő1. második felében id szerű lehetett. Aztán újabb „mozaikszemcse"; mint ma már tudjuk hatalmas tervek készültek a „felszabadított területek" (értsd Románia, Magyarország és természetesen Németország) gazdaságának beillesztésére a szovjet népgazdaságba, e területek „szovjetizálására." Hogy ez mit jelent, majd megtapasztaljuk 1945 tavaszán. Aztán mire véljük, hogy a szovjet harckocsik közül a könnyű BT-7-eseket úgy gyártják, hogy a lánctalp eltávolítható legyen és helyére gumírozott futógörg ket lehessen feltenni, amelyek így használhatatlanok az orosz utaknak nevezett min síthetetlen terepen, de 60-80 km-es sebességgel haladhatnak a kitűn német országutakon.20

Sztálin, a ravasz grúz tökéletesen megtévesztette a német követség tagjait, köztük az idealista nagykövetet, Schulenburg grófot, és Kostring katonai attasét. Ez utóbbit még át is ölelte egy fogadáson, mondván neki, „csak a mi országaink tartsanak össze." 19Ő1. áprilisát írták ekkor. Nem véletlen, hogy mindkét megtévesztett diplomata Sztálin békés szándékairól tájékoztatta a Wilhelmstrassét. Természetesen Sztálin pontosan tudta a német csapat átcsoportosításokat a szovjet határra, megkapta a hírszerz jelentéseket, és meg volt gy z dve arról, hogy a német támadás belátható id n belül nagy valószínűséggel fenyeget. Sztálin környezetében azonban bizonytalanság uralkodott a német támadás el relátható id pontja fel l, ezért Sztálin maga is id t akart nyerni. Ezzel magyarázhatók gyakori figyelmeztetései arra, hogy ne provokálják ki id el tt a német támadást. „Sztálin végül úgy járt, mint a csak saját cselére összpontosítani képes sakkjátékos, aki emiatt nem képes felfedezni az ellenfél által vetett csapdát."21

Ha csupán a rideg tényekre szorítkozunk, akkor ez a korántsem teljes felsorolás is egyértelműen igazolja, hogy a német támadás 19Ő1. június 22-én jórészt már befejezett szovjet támadó felvonulásba ütközött. Az ezt követ események annyira meggy z ek, hogy a Vörös Hadsereg állítólagos védelmi irányultságát nyugodtan a legendák birodalmába sorolhatjuk. Es mi a helyzet a német támadással? Az a tény, hogy a németek megel zték a szovjeteket a támadásban, nem szolgálhat alapul ahhoz, hogy igazolja a német támadás jogosságát. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Hitler - a Mein Kampfban lefektetett elveknek megfelel en - el bb vagy utóbb megtámadta volna a Szovjetuniót. Hitlert, amikor meghozta elhatározását a „Barbarossa-hadművelet-re", a közvetlen katonai fenyegetés elhárítása mellett, els sorban geopolitikai és gazdaságstratégiai kérdések vezették, sokkal inkább, mintsem rasszista, ideológiai megsemmisít háborúnak a megvívása, mint ezt ortodox szovjet történészek, és egyes magyarországi követ ik állítják. Ezért amikor a keleti hadjárat „történelmi helyét" a motívumok együttesének keretében megítéljük, kézenfekv , hogy Németország számára 19Ő0 szét l egyre kedvez tlenebbül alakuló helyzetét és ebb l származó fenyegetéseket vegyük figyelembe.

Poór István szerk.: Harckocsik és páncélozott járművek típuskönyve. Zrínyi K., Budapest, 1980. 276. o. 21 Vida László: HVG. uo.

Ennek egyik legmarkánsabb példája a „Seelöwe" hadmüvelet elhalasztása. Általánosan elfogadott történelmi tényként kezelik az angliai légi csatával kapcsolatban, hogy annak elvesztése kényszerítette Hitlert az Anglia elleni inváziós tervének, a „Tengeri Oroszlán" hadműveletnek a feladására, és mintegy dolgavégezetlenül fordult emiatt kelet felé, hogy megtámadja a Szovjetuniót. Ennek az állításnak a helytállóságát er sen megkérd jelezi, ha nem általánosságokról beszélünk, hanem megvizsgáljuk a konkrétumokat. Feltétlenül szükséges annak a pontos meghatározása, hogy mi volt az ún. angliai légi csata konkrét célja. A dokumentumok szerint szó sincs arról, hogy a németek csak egy általános és teljes légi fölény birtokában kísérelték volna meg az inváziót. A Luftwaffe f parancsnoka által július 11-én kiadott parancs, „Intézkedés az Anglia elleni fokozott légi hadviselésre" szerint a Luftwaffe célja a Dél-Anglia fölötti légi uralom kivívása lett volna.22 Azért ebben a térségben, mert az OKH ott akarta végrehajtani az inváziót. Ebb l következik, hogy a Luftwaffe és a RAF párviadalát Dél-Angliára és a Csatornára vonatkozóan kell vizsgálni, 1940. augusztus 25. és szeptember 6. között szoros összefüggésben a „Seelöwe" hadmüvelettel. Minden olyan ködös megfogalmazás, ami arról szól, hogy „Hitler a Luftwaffe segítségével akarta térdre kényszeríteni Angliát", vagy hogy „a totális légi fölény kivívása nélkül nem kezdhették meg az inváziót" ellentmond a dokumentumoknak, de a józan észnek is. Itt csak a kijelölt szakasz fölötti harcokról kell és lehet beszélnünk, amely során a RAF vadászereje az összeomlás küszöbére sodródott. Ennek oka nemcsak a gépek nagyarányú vesztesége, hanem a hajózó állomány felhígulása és a végletekig hajszolt emberek teljes kifáradása volt.23

Az augusztus 24-ével kezd d két hét alatt Ő60 angol vadászrepül t semmisítettek, illetve rongáltak meg, a RAF megközelít leg 1000 pilótája közül 231 elesett, megsebesült, vagy eltűnt. A hét övezeti repül tér közül hatot súlyosan megrongáltak a német bombatámadások, és ugyancsak nagy károkat szenvedett öt el retolt repül tér.24 A szeptember 13-ával végz d héten esett a RAF repül tartaléka a mélypontra. Mindössze 80 Hurricane-je és 47 (!) Spitfire-je volt. (A Luftwaffe veszteségeinek zöme az ezt követ szakaszban következett be, London és más nagyvárosok támadása következtében, amelynek már semmi köze nem volt a „Seelöwéhez", csupán részben Hitler vak dühét, részben a szovjet vezetés megtévesztését volt hivatva szolgálni.) A Luftwaffe ezzel teljesítette feladatát, amellyel megbízták. Az invázió kitűzött id pontjára, szeptember els hetére a légi fölényt a müvelet végrehajtásához szükséges térségben gyakorlatilag kivívták. Ezt egyes kevésbé elfogult angol történészek is elismerik. Ezen túlmen en Hitlernek megvolt a tengeri ereje - nagy hadihajók és tengeralattjárók -, hogy végrehajtson egy sikeres inváziót a csatornán keresztül, és ismerve az akkori honi brit er ket, nem lehet kétségünk afel l, hogy ezt a hadjáratot is sikeresen befejezze. „Pound admirális, a brit flotta vezérkari f nökének véleménye szerint minden brit tengeri fölény ellenére sem volt elképzelhetetlen, hogy a németek partra tegyenek 100 ezer katonát a 3 ezer kilométernél hosszabb partvonal valamelyik szakaszán."25

Egy szintén angol szerz hasonlóképpen nem sok jót jósolt volna a szárazföldi küzdelem kimenetelével kapcsolatban. „Ami Kent védelmét illeti - ahol az els napon a németek négy hadosztályt szándékoztak partra tenni vízi és légi úton - mindössze egyetlen gyengén felszerelt, tapasztalatlan hadosztály rizte a partot, akik azt a parancsot kapták, hogy vonuljanak vissza a szárazföld belsejébe, az ún. GHQ vonalig, amely Londont védte, amint az ellenség megvetette lábát - ahogy azt meg is tehették volna."26

22 Dr. Szabó Miklós: Az angliai légi csata. Utószó a Len Deighton: Vadászrepülők c. könyvhöz. Zrínyi K., Budapest, 1983. 284. o. 23 Len Deighton: Vadászrepülők. Zrínyi K., Budapest, 1983. 210. o. 24 Len Deighton: uo. 222. o. 25 Dr. Szabó M.: uo. 283. o. 7 Kenneth Macksey: A II. világháború katonai tévedései. Alexandra K Pécs 2002. 43. o.

Es akkor ejtsünk egy szót a német légideszant er kr l, amelyeket nagymértékben kívántak alkalmazni a „Seelöwe" során. A német invázi-ós tervek egyik f jellemz jére, a légi úton szállított csapatok és felszerelések gyors kirakására, majd az új szállítmányokért a gépek visszatérésére nagy el készületek folytak a belga és holland repül tereken. Az volt a vélemény, hogy ilyen berepüléseknek Anglia nem tud ellenállni.27

Ejt erny vel nemcsak él er t, hanem teherkonténert is dobtak, a harc megvívásához szükséges mindenféle eszközzel. Ugyanakkor a németek rendelkeztek nagyméretű szállító vitorlázógépekkel, mint a Gotha 424, vagy a Me-321, amelyek nemcsak katonákat, de lövegeket, és egy-egy Panzer II-es, vagy Panzer Ill-as harckocsi deszantolására is alkalmasak voltak. Ezek a vitorlázógépek nem igényeltek repül teret, bármely sík terepszakaszra képesek voltak leszállni. A Nyugat-Európában és Balkánon is gy zelmet gy zelemre halmozó német légideszant fegyvernem fegyverzetét, felszerelését, ül. a rendelkezésre álló szállító kapacitását tekintve elmondható, sikerrel hajthatott volna végre hadműveletet,28 amely csakúgy, mint egy sokkal korlátozottabb er vel és körülmények között alkalmazott akció keretében is, diadalra vezetett Kréta esetében a brit er k fölött. És mégis, a német légi gy zelem ellenére, miért nem vette komolyan a német inváziós fenyegetést Churchill, aki 1940 nyarán harckocsikat küldött Egyiptomba?29 Vajon mit tudhatott Churchill, ami ilyen magabiztossá tette? Valószínűleg ugyanazt, amit Hitler, amikor mindenki legnagyobb döbbenetére, teljesen váratlanul lefújta az inváziót, és otthagyva a biztos zsákmányt, a Csatorna partjától kelet felé indította a „Seelöwe" hadművelet végrehajtásához szükséges páncélos és gyalogos hadosztályokat. Mi történt? Nem kevesebb, mint hogy a Szovjetunió megszállta Bukovinát és Besszarábiát, így veszedelmesen közel került Ploestihez. Szeptember elejére eld lt: Németország nem mehet bele egy Anglia elleni hadműveletbe, er i egészét keletre kell átcsoportosítania, méghozzá sür-g sen. A „Tengeri oroszlán" hadmüvelet ett l a pillanattól kezdve kiüresedett, és a további légi tevékenység mindössze a hadműveleti megtévesztés célját szolgálta. 1

Hitler felismerte, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy teljesen megbízhatatlan szövetségessel a hátában partra szálljon Angliában. Sztálin életében nem sok hibát követett el, de 1940-ben Besszarábia elfoglalása az volt, mert akkor tovább kellett volna mennie Ploesti-ig, ami a német hadiipar egyik Achilles-sarka volt. Hitler azonnal felfigyelt a veszélyre. Nem véletlenül mondta Hitler ingerülten Guderiannak: „- Ön támadni akar olaj nélkül? Jó, meglátjuk, mi lesz bel le." „Hitler (...) még legbizalmasabb környezete el tt sem tett soha említést semmiféle szovjet támadás veszélyr l", állítják többen is. Ez nem igaz! Szovjet támadás veszélyr l Hitler már 1940. szeptember 10-én említést tett még Sztójay akkori berlini magyar követnek is, és e megjegyzésekb l a „Hitler hatvannyolc tárgyalása" c. mű alapján még több példát is sorolhatnánk.30

Ennek ellenére tény, hogy Hitler nem volt felkészülve egy a Szovjetunió elleni háborúra. Úgy tűnik a német vezérkar nem tudta, hogy Oroszországban tél is szokott lenni, és nincsenek európai mércével mérhet utak. A fiatal Hitler már bécsi tanulmányai alatt meglehet s széleskörű ismereteket szerzett Franciaországról és Angliáról, ezen államok történelmér l és kultúrájáról, de nincs arra semmi adat, hogy bármilyen kapcsolatba került volna az orosz történelemmel és kultúrával. Számára Oroszország egy hatalmas terület volt a civilizáció határán kívül, melyet tudatlan parasztok laknak és az vad elnyomó bolsevik uraik. 27 F. W. Winterbotham: Az Ultra titka. OMIK. Budapest, 1990. 75. o.

Hegedűs Ernő: Az angliai légi csata megvívásának és az „Oroszlánfóka" hadmüvelet elhalasztásának összefüggése a Szovjetunió elleni

támadással. (Kézirat) 29 L. Deighton: uo. 37. o.

Un gváry Krisztián: HK. uo.

Megjegyzend , hogy Hitlernek az els világháborús élményei is csak a nyugati frontra korlátozódtak, ott ismerte meg a brit katonák szívósságát, de az oroszokról csak annyit tudott, hogy szinte minden csatájukat elveszítették a németekkel szemben, és most sem várt t lük nagyobb ellenállást. Mindazonáltal a keleti hadjárat eseményei nagy fényer vel világítják meg, hogy id - és kapacitáshiány miatt nem sikerült a német szárazföldi csapatokat és légier t úgy fölszerelni, ahogyan azt a megszabott feladat végrehajtása megkövetelte volna. Az eddig elmondottakkal semmi esetre sem akartam tagadni annak német - náci - részr l az ideológiai küzdelemnek, az „élettér" meghódításának, a Szovjetunió feldarabolásának, gazdasági kizsákmányolásának és az olcsó munkaer megszerzésének ugyancsak közrejátszó motívumát és szándékát. Azt azonban igen, hogy megkérd jelezzem a „népek nagy barátja és védelmez je, a mindenáron békére törekv , ártatlan Szovjetunió" illúziójáról azt a hamis képet, aminek érdekében még ma is elkeseredett utó-védharc folyik, és amelynek egyetlen „meggy z érve": az „elképzelhetetlen..." Bár az újonnan feltárt források lehet vé teszik az 19Ő1. évi német-szovjet háború jobb megértését, azonban a végleges válaszra még várni kell. Addig is be kell érnünk azzal a kétségtelen ténnyel, hogy 1941. június 22-én a „Barbarossa" fed nevű hadművelet megindult. Ez pedig kétségtelenül német támadás volt.

I. STÁCIÓ - SZMOLENSZK 1. TÁMADÁS 3,15-kor.

A német 17. páncéloshadosztály 39. ezredének 3. osztálya már két napja, páncélosaikkal és járműveikkel egy sötét feny erd ben táborozott, Ő km-re a Vuk-tól, a határfolyótól, szinte szemben a hatalmas, si Breszt-Litowsk er ddel, amely Lengyelország felosztása után, 1939 szét l az oroszok kezére került. 19Ő1. június 20-án éjszaka, lesötétített fényszórókkal

érkeztek erre a helyre, és másnap néma csöndben várakoztak, és a legkisebb zajért is már az altisztek elmarasztalása járt. Csak a sötétség beálltakor mehettek le kis csoportokban a folyóhoz mosdani. Minden páncéloson hámi a torony mögött teli benzineskannák voltak elhelyezve, és ezen kívül még egy utánfutó három hordó benzinnel. Inkább egy hosz-szú menetre jelentett ez el készületet és nem egy gyors támadásra. Teli benzines tankkal nem mennek a páncélosok csatába, nyugtatgatták a veteránok az ideges fiatal újoncokat. Ez argomentum és érv is volt azok ellen, akik állandóan az oroszok elleni háborúról beszéltek. Ez inkább csak megtévesztés, amivel az angolokat kívánják félrevezetni, Nagy-Britannia invázióját lehet majd ezzel a felvonulással leplezni. Mások szintén biztos értesüléseik alapján arról beszéltek, hogy megegyeztek Sztálinnal, aki bérbe adta Ukrajnát Hitlernek, és mint megszálló csapatok fognak bevonulni. Valahányszor azonban feletteseikhez fordultak, azt a választ kapták: türelem, este mindent meg fognak tudni. Berlinben a Wilhelmstrassén, a régi birodalmi elnöki palotában szintén beszélgetés folyt, itt azonban már a legkevésbé sem voltak sejtelmesek a szavak. Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter feltárta a nagy titkot; legszűkebb munkatársait arról tájékoztatta, hogy holnap hajnalban megindul a Wehrmacht Oroszország ellen. A beavatottak szótlanul meredtek maguk elé. Titokban abban reménykedtek, hogy csak terv marad az egész, de most a kocka el lett vetve. Egyesek agyán átvillant, maradhat-e a helyén von Ribbentrop, hiszen a tradíciók ilyen tévedés után azt követelnék, hogy önként lemondjon. Huszonegy hónappal ezel tt, amikor visszatért Moszkvából a németszovjet barátsági szerz dés aláírásáról, azt közölte: „Sztálinnal való megállapodás biztosítja a hátunkat, és megvéd bennünket egy kétfrontos háborútól, amelyben egyszer Németország már tönkrement.

Ezt az egyezményt úgy tekintem, mint külpolitikám megkoronázását."31

Ribbentrop mintha maga is érezte volna a föl nem tett kérdést, az ablakhoz lépett-és kinézett a parkba, ahol egykor Bismarck herceg, a „Vaskancellár" sétált, az az ember, aki egy német-orosz szerz dést szintén a maga politikája csúcspontjának tekintett. Vajon gondolt-e erre? Aztán hirtelen sarkon fordult, és szilárdan, nyomatékosan bejelentette: „A Führer rendelkezik olyan adatokkal, hogy Sztálin ellenünk készül, fölvonult és kell id pontban meg akar támadni bennünket. És a Führernek eddig mindig igaza volt! Biztosított arról, hogy a Wehrmacht Szovjet-Oroszországot 8 héten belül legy zi, és akkor már nem leszünk kiszolgáltatva Sztálin jóindulatának, vagy rosszakaratának." Nyolc hét! És ha tovább tart? Nem tarthat tovább, a Führernek eddig mindig igaza volt. Nyolc héten keresztül lehet harcolni még két fronton is. A sűrű erd ben a feny k alatt már lenyugvóban volt a nap, gyantaillat keveredett a benzin szagával. 21 óra 10-kor megkapták a parancsot, századonként felvonulni. A századok a sűrű erd ben a sötétségben szinte arctalanul sorakoztak fel. Negyedik század! - mondta a századosuk -, felolvasom a Führer parancsát. Az amúgy is halálos csönd, ha lehet, tovább mélyült a Breszt-Litowsk-i erd ben. A százados felkattintotta a zseblámpáját, amelynek kísérteties fényében fehéren csillogott a kezében lév papír. Aztán a feszültségt l rekedten olvasni kezdett: „Keleti front katonái!" - keleti frontról beszél, tehát mégis? Folytatta: „Súlyos gondoktól gyötörve, hónapokon keresztül hallgatásra ítélve eljött az óra, amikor hozzátok, katonáimhoz nyíltan beszélhetek. Kereken 170 orosz hadosztály áll a mi határaink mentén. Hetek óta folyamatosan megsértik határainkat, nemcsak nálunk, hanem a magas északon is éppúgy, mint a románoknál." Aztán arról hallanak, hogy orosz jár rök törtek be német birodalmi területekre és csak jelent sebb tűzharc után lehetett ket visszaverni. Aztán hallják a következtetéseket: „Keleti front katonái! Ebben a pillanatban egy olyan felvonulás folyik, amely terjedelmében és nagyságában a legnagyobb, amelyet a világ valaha is látott. Szövetségben a finn divíziókkal ott állnak bajtársaink a narviki gy ztessel az Északi Jeges-tengeren. A keleti fronton ott álltok. Romániában a Pruth mentén a Dunánál egészen a Fekete-tenger partjáig német és román katonák állnak Antonescu államf parancsnoksága alatt. Ha ez a világtörténelem folyamán létrejött legnagyobb front megindul, ez azért történik, hogy nemcsak az érintett országokat, de az egész európai kultúrát és civilizációt megvédje. Német katonák! Kemény és felel sségteljes harcba fogtok szállni, Európa és a Német Birodalom sorsa, népünknek jöv je egyedül a ti kezetekben van letéve."32

A százados elhallgat, aztán halkan mondja, mintha saját szavai lennének és nem a napiparancs végs mondatai; „segítsen bennünket ebben a harcban az Úristen!" Vezényszó: lelépni! Valamennyien a páncélosokhoz szaladnak, ott kapják a parancsot; harckocsinként sorakozó, vételezés. Nagy ládák nyílnak ki, csupa értékes dologgal, snapsz, cigaretta, csokoládé. Aztán lebontják a sátrakat, menetkészek a páncélosok. Dohányoznak és várnak, a tapasztalt veteránok közül nem egy elalszik. Ugyanez történik az arcvonal egész hosszában, a Keleti-tengert l a Fekete-tengerig, 1600 km hosszúságban, ahol 3 millió katona áll az erd kben, a réteken, a gabonamez kben elrejtve, az éjszaka véd köpenye alatt várakozva.

31

P. Carell: Unternehem Barbarossa. Frankfurt, 1980. 17. o. 32 Trevor-Roper: uo. 128. o.

A német keleti hadsereg hét hadseregben, négy páncélos csoportban és három légiflottában, kereken 3 millió emberb l, 600 ezer járműb l, 7ő0 ezer lóból, 3910 páncélosból, 718Ő lövegb l és 2ő98 repül gépb l állott. Szovjet részr l a határ mentén tíz hadsereg állott, Ő,Ő millió emberrel, 1Ő 200 harckocsival és 9200 repül géppel. A német támadó er három részb l tev dött össze. Az Északi Hadseregcsoport (Heeresgruppe Nord) lovag von Leeb tábornagy parancsnoksága vezetetésével, két hadsereggel és egy páncélos csoporttal Kelet-Poroszországból indult a Memelen keresztül, célja a baltikumi szovjet er k megsemmisítése, és Leningrád elfoglalása. Az élen álló Ő. páncéloscsoport parancsnoka Hoepner vezérezredes, míg a támogató 1. légiflotta Keller vezérezredes parancsnoksága alatt állott. A Középs Hadseregcsoportot (Heeresgruppe Mitte) von Bock tábornagy vezényli, egészen Breszt-Litowsk térségéig, Ő00 km hosszan. Ez a leger sebb a három hadseregcsoport közül, két hadseregb l és két páncélos csoportból áll. A 2. páncéloscsoport Guderian, a 3. páncéloscsoport Hoth vezérezredesek alatt. Kesselring tábornagy 2. légiflottája számos Stuka-egységgel adja a támogatást. Cél a szovjet er k megsemmisítése, amelyek Breszt-Vilna-Szmolenszk háromszögben állnak, szintén ugrásra készen. Szmolenszk elfoglalása után d l el, hogy északnak fordulnak majd, vagy Moszkva irányába. A Pripjet-mocsarak és a Kárpátok között áll a Déli Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd), von Rundstedt tábornagy parancsnoksága alatt, három hadsereggel és egy páncélos csoporttal, szemben a Galíciában és a Nyugat-Ukrajnában csoportosított orosz csapatokkal, amelyeket a Dnyeper el tt meg kell semmisíteni. Biztosítani a Dnyeper átkel helyeket, és végül elfoglalni Kijevet. A légi támogatást itt Löhr vezérezredes 4. légiflottája biztosítja. A szövetséges románok és a német 11. hadsereg - szintén von Rundstedt alárendeltségében - egyel re lábhoz tett fegyverrel biztosítási feladatokat látnak el, északon pedig a finn szövetségesek várják a Leningrád irányába induló támadási parancsot. A súlypontot a Középs Hadseregcsoport képezte, ugyanakkor a szovjet er k súlypontja délen van, von Rundstedt hadsereg csoportjával szemben. Itt Sztálin, Kirponosz vezérezredes Kijevi Különleges Katonai Körzetében (Délnyugati Front) négy összfegyvernemi hadsereget, 24 lövészhadosztályt, 12 harckocsihadosztályt, 6 gépkocsizó lövészhadosztályt, 2 lovashadosztályt, 3 légideszant-dandárt és 6 repül hadosztályt koncentrált, de ide kell még számítani a Tjulenyev hadseregtábornok Odesszai Katonai Körzetének (Déli Front) 9. összfegyvernemi hadseregét 13 lövészhadosztályyal, 4 harckocsihadosztállyal, 2 gépkocsizó lövészhadosztállyal, 3 lovashadosztállal és 3 repül hadosztállyal, míg középen a Pavlov hadseregtábornok Nyugati Különleges Katonai Körzetében (Nyugati Front) csak 24 lövészhadosztályt, 12 harckocsihadosztályt 6 gépkocsizó lövészhadosztályt, 2 lovashadosztályt, 3 légideszant-dandárt és 6 repül hadosztályt állomásoztatott, északon Kuznyecov vezérezredes Balti Különleges Katonai Körzetben (Északnyugati Front) három össz-fegyvernemi hadsereg kötelékében 19 lövészhadosztályt, 4 harckocsihadosztályt 2 gépkocsizó lövészhadosztályt, 3 légideszant-dandárt és ő repül hadosztályt, továbbá Popov tábornok Leningrádi Katonai Körzetében (Északi Front) pedig három összefegyvernemi hadsereget, 15 lövészhadosztállyal, 4 harckocsihadosztállyal, 2 gépkocsizó lövészhadosztály-lyal, 1 önálló lövészdandárral és 8 repül hadosztállyal vont össze.33

Ebb l is látszott, hogy a szovjet f parancsnokság terve szerint a f -csapást délen tervezték mérni.

33 Mindkét haderő teljes hadrendjét a függelék tartalmazza. 30

Az összevont páncélos er k - támadó fegyver lévén - lehet séget nyújtanak a szovjet offenzíva Románia, a németek számára életfontosságú olajvidékei ellen. A szovjetekkel Hitler ugyanúgy kívánt elbánni, mint a franciákkal; váratlan helyen támadni minden er vel, a frontot fölszakítani, áttörni, az ellenséget megsemmisít én megverni, és az életfontosságú centrumokat -Moszkva, Leningrád, Rosztov - az els lendülettel birtokba venni. A második hullám majd elhatol a kijelölt Asztrahány-Archangelsk vonalig. így mutatkozik a hadműveleti térképen a „Fall Barbarossa". Hajnali 3 óra van, még teljes a sötétség. A nyári éjszaka fekete köpenye még eltakarja a Bug partját, néma csönd van, csak a békák brekegnek és egy-egy gázálarc fémtokja ütközik a derékszíj csatjához, amelyen ott a felirat: „Gott mit uns" (Isten velünk van). Azok közül, akik azon az éjszakán, 1941. június 22-én egy rohamcsoporttal, vagy mint el rsök támadásának élén haladtak, sohasem fogják elfelejteni ezt a „hangversenyt". A folyótól 15 kilométerrel hátrább van a 158-as magaslat egy erd cskében, a 2. páncéloscsoport el retolt parancsnoki harcálláspontja, itt van Guderian páncélos hadseregének vezérkara. A fehér „G" amely a jármüvekre van festve taktikai jele Guderiannak, ezt vette át t le Kleist is, így az jármüvein fehér „K" betűk díszelegnek. 20-áról - 21-ére virradó éjszaka érkeztek meg a legnagyobb titokban, a vezérkari tisztek a sátraikban és a páncélozott gépkocsikban ülnek a térképek fölé hajolva a zseblámpa tompított fényénél. Teljes rádiótilalom van, távbeszél t is csak a legfontosabb ügyben lehet használni. Guderian személyes törzse, két rádiós autó, egy Kübelwagen (terepjáró személygépkocsi), és néhány motorkerékpáros jelent ott van jól álcázva a sátrak mögött. Most érkezik meg a parancsnoki gépkocsi, amelyb l Guderian ugrik ki. „- Jó reggelt uraim!" 3 óra 10 perc. Guderian vezérkari f nökével és parancs rtisztjével fölmegy a magaslaton álló, álcázott figyel toronyba. Lassan vánszorognak az óra mutatók. 3 óra 11 perc. A hadműveleti törzs sátrában megcsörren a telefon: az els hadműveleti tiszt, Bayerlein alezredes emeli fel. A XXIV. páncélos hadtest hadműveleti tisztje jelenti: „A Kodener híd elfoglalva!" A Kodener híd, ez volt a páncélosok gyors el retörésének kulcsa a Búgon keresztül. A 3. páncéloshadosztály egy rohamcsoportja kapta azt a feladatot, hogy a támadás megkezdése el tt néhány perccel rajtaütéssel semmisítse meg az orosz híd rséget, és egyúttal hatástalanítsa a robbanótölteteket. A jelentés szerint mindez sikerrel járt. Ugyanakkor el készületek történtek hadhidak verésére a Bug több pontján is. 3 óra 12 perc. Mindenki az óráját nézi. Különleges érzés feszíti ket, a szívverésüket egészen a gallérukig érzik. Elviselhetetlen a csend. 3 óra 13 perc. Még mindent helyre lehet hozni, még semmi sem visszavonhatatlan... Bayerlein 1939 szeptemberére gondol. Akkor is itt volt Guderiannal Bresztben. Egy napja és 21 hónapja már ennek. 1939 szeptemberében az oroszok és a németek itt találkoztak, még mint szövetségesek. Az oroszokat Krivosen tábornok vezette. Meghúzták a határvonalat, amely a Bug lett. Közös parádét rendeztek, zászlókat cseréltek, pohárköszönt ket mondtak, mert vodka és pohárköszönt nélkül egyetlen szerz dést sem lehet az oroszokkal kötni. Krivosen tábornok el vette iskolás németségét, és tört szavakkal mondta a köszönt t. Azonban hiányos nyelvtudásából ered en véletlenül azt találta mondani: „emelem poharam a két nép örökös

ellenségeskedésére." „freundschaft" helyett, „feindschaftot" mondott, de nyomban kijavította. Ezen valamennyien jót nevetve, vidáman emelték poharukat. Ez már a múlté, de Krivosen tévedése valósággá vált. Véget ért a barátság, és kezd dik a háború. 3 óra 14 perc. Lassan kezd derengeni a láthatáron. Még mindig halálos csend. Alszanak az erd k, alszanak a rétek. Észreveszik túloldalt, hogy valami készül? Ugrásra készen áll hadosztály hadosztály mellett az egész végtelen határ hosszában. Aztán az óra mutatók 3 óra 15 percre ugranak. Abban a pillanatban egy gigantikus villám világítja meg az éjszakát, valamennyi kaliberű német löveg megszólal, a Fiakoknak világító gránátjai röpülnek a látóhatár felé, amíg a szem ellát, villog a front, a torkolattüzek villáma. Aztán lehet hallani a mennydörgést, mintha földrengés lenne. A ködvet ütegek üvöltése összekeveredik az ágyúk mennydörgésével. A Bug túlsó oldalán tűz és füst csap a magasba. A háború megkezd dött. A breszti citadellával szemben a Schlieper vezér rnagy parancsnoksága alatt álló 45. gyaloghadosztály - a valamikori osztrák 4. divízió - két gyalogezrede, a 130. és a 135. mérik az els csapást a hidak és a citadella ellen. Sötétségben kúsztak el re az egységek egészen a folyóig. Sötéten és kísértetiesen emelkedik a folyó fölött a vasúti híd. 2 órakor dübörögve, fényes lámpákkal orosz oldalról egy vonat közeledik, ez volt az utolsó gabonaszállítmány, amelyet Sztálin szövetségesének, Hitlernek küldött. Az orosz szállítmányok meghaladták a német ellentételezést, június 22-én éjszaka 2 órakor, amikor az utolsó tehervonat átkelt a Búgon, Hitler 239 millió márkával adós volt Sztálinnak. Két német vámhivatalnok ott áll még a rend kedvéért, felszállnak a vonatra, köszöntik az orosz mozdonyvezet t. A másik oldalról, ha gyanúsan is kísérik figyelemmel a szerelvény útját, semmi rendhagyót nem tudnak megállapítani. Lassan átdübörög a vonat a német oldalon lév állomáshoz. Aztán itt is 3 óra 1ő percre ugranak az óramutatók. Tűz! És megindul itt is a pokoli tánc, megremeg a föld. A Ő. ködvet ezred kilenc nehézüteggel külön szerepet játszik ebben az infernóban, szörnyűségesen üvöltve egy félóra alatt 2888 gránátot l nek ki a Bug fölött a városra és az er dítményre. Nehéz 60 cm-es és 21 cm-es lövegek, amelyek a 98. tüzérezredhez tartoznak gránátjaikat zúdítják át a folyón, az er dítmény falaiba és az el retolt szovjet ütegállásokra. Maradhat-e túloldalt k kövön? Maradhat, és ez még komoly meglepetésekkel fog szolgálni. A 13ő. gyalogezred, 3. százada a tüzérség els sortüzére kiugrott az árkokból a vasúti töltés mellett; Rajta! kiáltják az emberek; Rajta! A mez életre kel, rohamsisakok ezrei emelkednek fel, és mintegy 100 méteres sprinteléssel nyargalnak a katonák a hídra, a tisztek elöl. Elszáguldanak az üres német vámház mellett, jobbra és balra oszolva, görnyedten rohannak át a túloldalra. Mindig az jár a fejükben, vajon a leveg be repül-e a híd, vagy nem? Egyetlenegy fegyver dördül el a túloldalon egy puskából, aztán az is elhallgat. Mint az árnyék száguldanak a 81. utászszázadnak a katonái is, jobbra-balra levetik magukat a vasúti sínek mellett, mögöttük géppuska fedezi az el nyomulást, kitépik a híd pilléreire elhelyezett gyúj-tózsinórokat, majd zseblámpával keresik meg a rejtett robbanótölteteket. Som dobálják ket a folyóba, nincs már egy sem, és az els felderít páncélozott jármű már keresztül is haladhat rajta. A 17. és a 18. páncéloshadosztályok számára nincsen híd a Búgon. Az el rsök rohamcsónakokon kelnek át a folyón, könnyű páncélelhárító lövegeket, géppuskákat, valamint motorkerékpárokat is visznek magukkal.

Az orosz tábori rsök könnyű géppuskákkal és puskákkal védekeznek, de hamar leküzdötték ket és a motorkerékpáros zászlóalj lövész-századai beássák magukat, utána mindent ebbe a

hídf be pumpálnak, amit a folyón csak át lehet vinni, és az utászok megkezdik a pontonhidak verését. A 18. páncéloshadosztály szakaszán 50 üteg nyitja meg a tüzet, és biztosítja az újonnan bevetett „csodafegyver", a merül páncélosoknak az útját a túlsó partra. Nehring vezér rnagy a hadosztály akkori parancsnoka úgy vélekedik, hogy a tüzérségi el készítés látványos tűzijáték volt, azonban teljesen felesleges, mivel az oroszok okosan hátrább csoportosították csapataikat és nem közvetlenül a Bug partján állottak.34

Ezel tt még a „Seelöwe" céljára felvetették a vízalatti merül -páncélosok alkalmazását, úgy tervezték, hogy az angol partok el tt mintegy 8 km távolságra a tengerfenékre bebocsátják ket és a víz alatt közelítik meg a lapos partokat. 19Ő0 júliusában négy merül -páncélos részle-

get hoztak létre, és a Keleti-tenger partján tartottak velük gyakorlatokat, Panzer III-asokat és Panzer-IV-eseket alakítva át. Ezeknél alkalmazták el ször azt az elvet, amelyet kés bb „Schnorkel" - légiperiszkóp - néven az U-Bootoknál bevezettek. Ezeket nem Anglia ellen, hanem most vetik be. 4 óra 45 perckor ereszkedet be Breszt-t l északra a Bug vizébe az els ilyen páncélos, összecsapott fölötte a víz. Aztán páncélos-páncélos után ereszkedik a folyóba, mintegy 80 darab, von Stratwitz rnagy a „páncélos gróf parancsnoksága alatt, hogy rövidesen felkapaszkodjanak a túloldalon, és támadásra induljanak. Breszt-t l délre Kodennél - mint már említettük - sikerült a hídnak meglepetésszerű elfoglalása, a XXIV. páncéloshadtest Geyr von Schweppenburg altábornagy parancsnoksága alatt menetrend szerint nyomul el re, az el rs részlegét, a 3. páncéloshadosztályt Model altá-bornagy vezeti, a fekete egyenruhás parancsnokok a toronyban állnak, lerohanják a szovjet el védeket, és legázolják az els lövegeket, hátrafelé zavarják az els rémült hadifoglyokat és nyomulnak el re a napi célpontjuk felé. Bresztt l északra egy utász zászlóalj hidat ver a 292. gyaloghadosztály részére, a meger sített 507. és 508. gyalogezredek a tüzérség védelme alatt rohamcsónakokkal kelnek át a vízen. Egy félóra alatt már leküzdötték a meglepett szovjet állásokat, és hídf t alkottak. Az oroszok mintegy negyedórát védekeznek a túlsó parton géppuskákkal, puskákkal, aztán elhallgatnak a fegyverek. 9 órakor már készen áll a híd, a 4. hadsereg sávjában az els híd és a nehézfegyverek átdübörögnek rajta. Von Rundstedt tábornagy június 22-én, balszárnyán a 17. és a 6. hadsereggel indul el a Kárpátoktól északra. Ett l délre a 11. hadsereg és a románok vannak védelemben. A 6. hadseregnek sikerült - a 62. gyaloghadosztály sávjában fellép nehézségek ellenére - hidat verni, és az els csatanapon jól haladt el re. Az ő6. gyaloghadosztály az els rohamhullámban kelt át a folyón, és mivel sehol sem ütközött kiépített védelembe (!), szinte nem is szenvedett veszteséget. Már a délel tti órákban a 112. ezred sávjában készen volt a pontonhíd, és a tüzérség is átkelt rajta. Délen Stülpnagel gyalogsági tábornok 17. hadserege nehezebben boldogult. A folyó partja a Sannál, Przemysl-t l északra olyan lapos, mint az ember tenyere, nincsenek erd k, nincsenek szakadékok, nem lehet elrejteni még egy ezredet sem. Csak 22-én éjszaka virradóra sikerült a berlini 257. gyalogezred rohamzászlóaljának a készenléti helyeket elfoglalni.

34 P. Carell: uo. 52. o.

A fegyvereket pokrócba csavarták, a szuronyokat, gázálarctokokat bebugyolálták. „Isten áldja meg a békákat" - suttogta a vezet hadnagy, mert azoknak a brekegése túlharsogott minden zajt, amelyet a katonák akaratlanul is keltettek. 3 óra 15 perckor felpattannak a rohamcsapatok, sikerül elfoglalni a vasúti hidat, a túloldali vámháznál azonban az oroszok elkeseredett ellenállást fejtenek ki, itt esik el a rohamot vezet német hadnagy, a hadosztály els h si halottja. Az els a hosszú sorban... A vámház mellé fektetik le az emberei, mellette dübörögnek át a nehéz páncélosok a hídon. Itt meglep gyorsan és precízen működött a szovjet riasztási rendszer, csak az els tábori rsöket sikerült meglepni. A 457. gyalogezred egész nap másfél kilométerre a folyótól, egy altiszti iskolának a növendékeivel kell küszködjön, 250 kadet ügyes és elszánt ellenállást tanúsít, amelyet csak a délutáni órákban lehet tüzérséggel megtömi. A 466. gyalogezrednek még nehezebb dolga volt, alig jutott át a folyón, amikor a szovjet 199. rohamhadosztály oldalba támadta ket. Közelharc kezd dött, kézigránátok, géppisztolyok és gyalogsági ásók voltak itt pokoli fegyverei a napnak, magas rozsföldön álltak szemt lszembe, minden azon múlott, ki l el ször, ki tudja el bb ütésre lendíteni az ásóját, csak estére sikerült az oroszokat kiszorítani a rozsföldr l. Már lebukott a nap, de még sokáig lehetett hallani a kiabálást: szanitéc, szanitéc... Az egészségügyiek ott rohangáltak a gabonatáblában, hogy összegyűjtsék a véres aratást, egyetlen napnak az aratását, amely egy egész ezredet vágott le. Az Északi Hadseregcsoportnál csak kevés helyen volt rövid tüzérségi el készítés, hangtalanul emelkedtek fel az oroszok által megszállt litván határ mentén 3 óra után a rohamegységek, és kísértetiesen törtek el re az erd b l a páncélosok. A schleiswig-holsteini 30. gyaloghadosztály a Memelt l délre indult, az els nap nem volt vízi akadály, amelyet le kellett volna küzdeni, nem voltak egyéb akadályok sem. A katonák így csak átrohantak a határon és az ott táborozó oroszok megdöbbenve emelték magasba a kezüket. Hátrább a magaslatokról aztán megszólaltak az orosz tűzfegyverek, de a jól álcázott német tábori tarackok tüze rövidesen el hallgatatta ket. El re törnek a rohamlövegek is, az oroszok teljesen meg vannak zavarodva, legtöbben még aludtak, az útépít k azonnal megadják magukat, de hátrább, ahol a harcitechnika és a vezetési pontok vannak, keményen és fanatikusan védekeznek. A németek hamar felfogják, hogy ezzel az ellenséggel nem lehet könnyen elbánni, ezek nem csak fanatikusak, de tele vannak harci cselekkel is. Az orosz katona mestere az álcázásnak, a csapdaállításnak, kitűn lövész, és legnagyobb művésze a lesb l való lövöldözésnek. Lerohant orosz tábori rsök várakoznak, míg a német hullám áthalad fölöttük, aztán újból fölveszik a harcot. Mesterlövészek rejt znek távcsöves puskákkal a fák lombkoronájában és várnak áldozatukra, a tisztekre, a jelz motorosokra, és az utánpótlást szállító sof rökre. A 30. gyaloghadosztály mellett harcoló Rajna-Westfáliai 126. gyaloghadosztálynak is keserű tapasztalatai vannak az orosz el retolt csapatokkal, a 422. ezred II. zászlóalja komoly veszteségeket szenvedett, mert egy vörös géppuskás rs, amely elrejt zött és átengedte az els támadási hullámot, valósággal lemészárolta ket. Egy egész századnak 3 órájába került, amíg a 9 oroszt kézigránátokkal meg tudták semmisíteni a jól álcázott fedezékükben, amelyb l mindhalálig tüzeltek. Az északi szárnyon, közvetlen a Keleti-tenger partján a mazuri 291. gyaloghadosztály támadott, meglepte az orosz csapatokat, és egész nap üldözte ket, már a támadási nap estéjén elérik a lett-litván határt és a következ reggelen már 70 km mélységben állnak, amelyet 34 óra alatt tettek meg. Manstein gyalogsági tábornok LVI. páncéloshadteste a Memelt l északra lév erd s területen várakozott, nincs sok helye a messze nyúló operációkra, feladata az els nap 80 km-es el retörés az ellenséges területen, bármire való tekintet nélkül, hogy épségben el tudja foglalni a hatalmas országúti viaduktot. Ha ez nem sikerül, akkor a hadtest állva marad egy mélyen

bevágott folyóvölgybe, az ellenségnek ideje lesz, hogy a védelmet megszervezze és szó sem lehet a tervezett rajtaütésekr l, amelyek a fontos Dvina-hídakat akarja elfoglalni. Itt az élen haladó 290. gyaloghadosztálynak súlyos veszteségei vannak, mindenek el tt a tisztek között. Föltartani azonban nem tudják a támadást, hiszen itt sincs kiépített védelem, hiányoznak a drótakadályok, aknamez k, bunkerek; az oroszok a falvakban táboroznak, a nehéztechnika, harckocsik, lövegek a közeli erd kben. Mire odarohannak, hogy beindítsák ket, vagy a lövegeket tüzel állásokba vonszolják, a németek már lerohanták ket.

Közben a német rohamutászok elfoglalták a Mituva folyócskán lév hidat, és ott biztosították az átkelést. És máris közeledik a 8. pácéloshadosztály Brandenberger vezér rnagy vezetésével; Manstein a saját féllánctalpas nyitott páncélkocsijában ott halad a hadosztály közepén és hajszolja embereit. Nem érdekli az oldalvéd, nem érdekli a biztosítás, a viaduktot és a Dvina-hídakat el kell foglalni. A bátor, de ugyanakkor hűvösen gondolkodó stratéga Manstein tudja, hogy ez a vabanque háború, amelyet „Barbarossa-hadmüveletnek" neveznek, csak akkor lehet eredményes, ha sikerül az oroszokat a támadás els hetében a nyeregb l kiütni. Tudja, hogy mit mondott már Clausewitz: „Ezt az óriási országot nem lehet meghódítani, és megszállni. Csak vakmer , meglepetésszerű hadmüveletekkel, hatalmas és gyors csapásokkal lehet megdönteni, amelyet a katonai és politikai szíve felé irányítanak, felvezet nélkül teszik, és ezáltal ezt az óriási katonai potenciált meg tudják bénítani." Csak ha ez sikerül, van remény a gy zelemre, vagy pedig a háborút már ebben az évben elvesztik. Ha azonban nem akarják 1941-ben elveszíteni a háborút, gyorsan el kell foglalni Leningrádot, el kell foglalni Moszkvát és az orosz fegyveres er k hatalmas tömegeit a Baltikumban és Fehér-Oroszországban szét kell verni. És, hogy ezt elérjék, a páncélos hadtesteknek száguldani kell, tekintet nélkül mindenre, és a csapásaikat könyörtelenül a nagy idegközpontok ellen kell irányítani. Hogy azonban Leningrád elérhet legyen, át kell kelni a Dvinán, méghozzá Manstein LVI. páncéloshadtestének és balra t le a XXXXI. páncéloshadtestnek. Hogy gyorsan és id veszteség nélkül le tudják küzdeni ezt a hatalmas folyót, el kell foglalni a daugavpilsi és a jakobstadti hidakat. Ezek a hidak azonban 350 km-re vannak a határtól, ez önmagában megmond mindent. 19 órakor jelentik a 8. páncéloshadosztály törzsének, hogy az Ario-Gallai viaduktot elfoglalták. Manstein a hírre csak így reagál: - Tovább! A páncélosok dübörögnek az izzó porfelh ben egyre csak el re. Manstein olyan páncélos el retörést hajt végre, amelyet egyetlen harcászati tankönyv, vagy tanár sem tartott volna lehetségesnek. Vajon eléri-e a hadtestével Daugavpilst? Megteszi-e a 350 kilométert az ellenség által megszállt területen és épségben kézre tudja-e keríteni az ottani hidakat? Az, hogy ez a harc a Baltikumban nem egy villámháborús kaland egy alárendelt ellenséggel szemben, az már 48 óra alatt nyilvánvalóvá válik, mert az oroszok is rendelkeznek harckocsikkal és ezt a XXXXI. páncéloshadtest balszárnyán hamar megtapasztalják. Június 24-én 13 óra 30-kor jelentik az 1. páncéloshadosztálynak, hogy a mellette lév 6. pán-céloshadosztály, a Dvina-felé vezet útján felvonulóban lév er s ellenséges harckocsi alakulatokba ütközött, és nehéz harcot vív. Több mint 400, köztük 100 darab legnehezebb típusú szovjet harckocsi halad keletr l a páncélos hadtest irányába, és beleütközött a 6. páncéloshadosztályba. Raseinia - senki nem tudja, hogy ennek a nyomorúságos porfészeknek a neve majd bekerül a hadtörténelembe - az els nagy krízise a német északi frontnak, a már messze elöl haladó Manstein-féle páncélos hadtest háta mögött. Az 1. páncélosok harcba lépnek, hogy tehermentesítsék a 6-osokat, de nehezen haladnak el re a mély homok- és mocsárvidéken. A nehéz szovjet harckocsi-kolosszusok lerohanják a 113. gyalogezred II. zászlóalját, sem a páncéltör lövegek, sem a páncélvadászok nem tudják leküzdeni ezeknek az ellenséges harckocsiknak a rohamát, a tüzérség vonul fel nyílt tüzel állásba, és közvetlen irányítással megállítja az ellenséges támadást. A német páncélosok

nagyobb sebességük és mozgékonyságuk miatt felveszik a harcot, és a jó tüzfegyelem és rádióösszekötettés következtében sikerül az ellenség visszaverése. A thüringiai 1. páncéloshadosztály története az alábbiakban számol be ezekr l a harcokról, amelyet a KV-l-es és KV-2-es, 43 és 52 tonnás szovjet monstrumokkal vívtak. „A KV-1 és a KV-2 nehéz feladat volt. 800 méterr l nyitotta meg a század a tüzet, amely azonban teljesen hatástalan volt. Mind közelebb és közelebb gördült az ellenség, már 100 méterre közelített meg bennünket. A páncélosok dübörögtek el re és páncélelhárító gránátjaink lepattantak róluk. Áttörték már a páncélosezred vonalát, hogy lövészeinket felgön-gyölítsék, akkor a páncélosezredünk megfordult és együtt haladt a KV-1 és KV-2-esekkel, eközben sikerült ket hátulról és oldalról, 30 és ő0 méter távolságból különleges gránátokkal kil ni. Napokig tombolt ez a harc, amelybe az elit 3. gépesített hadtestet vetette be Kuznyecov vezérezredes az 1. és 2. harckocsihadosztállyal. A KV típusú szovjet harckocsinak a páncélvastagsága 80 mm volt, a homlokpáncélzat pedig 120 mm. 7,62-es, vagy 15,5-ös lövegekkel rendelkeztek és négy géppuskával. Találtuk olyan kil tt KV-2-est, amelyen 70 találat volt, de egy sem ütötte át a vastag páncélját. Ilyenkor a páncélosok hernyótalpát próbáltuk megrongálni, hogy ezáltal megálljanak, és azután sikerült 8,8 cm-es légvédelmi lövegekkel leküzdeni, vagy pedig személyes vállalkozás során, robbanó töltetekkel megsemmisíteni. 26-a volt a dönt napja ennek a csatának, tüzérségünk a páncélosok között vonult fel, és közvetlen irányzékkal tüzelt a támadókra, majd páncélosaink ellenlökést hajtottak végre, és reggel 8 óra 38-kor az 1. és a 6. páncéloshadosztályok élei találkoztak, és a katlanban a szovjet 3. gépesített hadtest megsemmisült. 200 harckocsit pusztítottunk el, ebb l 29 KV-1 és KV-2-es maradt kiégve a harcmez n."35

A tengerparton el nyomuló 291. gyaloghadosztály 2Ő-én este már megközelítette Libaut és másnap rajtaütéssel megkísérelte, hogy birtokba vegye a várost és kiköt jét, de ez nem járt eredménnyel. A szovjet hely rség, amelynek jelent s része tengerész alegységekb l állott, még kitöréseket és ellentámadásokat is végrehajtott, és ez veszélyes kríziseket okozott a német arcvonalon, és a fölszakított részeket csak nehezen lehetett betömni. 48 órán keresztül folyt az utcai harc, ravaszul elrejtett orosz géppuska-fészkek voltak a házakban elhelyezve, és ezeket csak tarackokkal, vagy mozsarakkal lehetett leküzdeni. A védelmet nagyszerűen szer-vezték meg, minden egyes orosz katona jól kiképzett volt, és fanatikus bátorságról tett tanúbizonyságot. Ezek a csapatok teljesen természetesnek vették, hogy ket most feláldozzák, tekintet nélkül mindenre, hogy nagyobb alakulatokat ezáltal megmenthessenek. Libau is ilyen módon ennek a stratégiának fontos láncszeme és bizonyítéka volt. Ez a metódus jelent s ember- és id veszteséget okozott a német támadóknak. Végre június 29-én ezt a tengeri támaszpontot sikerült elfoglalni, a német 18. hadsereg gyalogsága kivívta els jelent s gy zelmét, de keserű tapasztalatokat is szerzett; Libaunál mutatkozott meg el ször, hogy mire is képes a vörös gárdista, ha befészkeli magát védelembe, és jól vezetik. Ezzel teljesen ellentétes volt az a pánikszerű orosz menekülés, amely Daugavpils irányában történt, igaz itt nem is volt sehol kiépített védelem, hanem a csapatok támadásra gyülekeztek. Június 26-án a lausitzi 8. páncéloshadosztály éle dübörg motorokkal már negyedik napja menetben volt, dombokon, a mocsaras völgyeken átgázolva haladtak erd kön, helységeken és oroszokon keresztül. Kuznyecov három hadserege között 300 kilométert haladtak el re. Még 8 km Daugavpils, még 6, a páncélosok élén „szovjet" gépkocsik haladnak, a vörös hadsereg egyenruhájában öltözött

35 F. Kurowski: Der Penzerkrieg. München, 1980. 190. o.

alakok ülnek rajtuk, ezek az Abwehr különleges kommandós egységei, a Brandenburgiak; feladatuk, hogy mint „visszavonulók" szállják meg a Dvina hidakat, és akadályozzák meg azok felrobbantását, és tartsanak ki, míg a 8. páncéloshadosztály oda nem ér a hídhoz. A forgalom Daugavpilsben úgy folyik, mint egy megszokott békés munkanapon, a vasúti hídon éppen egy szerelvény halad át, a tehergépkocsik átzötyögnek a min síthetetlen utakon, a katonák tréfásan kiabálnak le a járdán bámészkodó embereknek - úgy lettek kiválogatva, hogy mind jól beszél oroszul -, az utcán villamosok csilingelnek, rajtuk fürtökben lógnak a rosszul öltözött civilek, és egyszerre csak ott van el ttük a folyón átível nagy híd. Amikor az rség megállítja ket, és a menetlevelet kéri, géppisztolysorozat a válasz, az emberek leugrálnak a gépkocsikról, egy műszaki részleg már vágja is el a robbanótöltetek zsinórját. Brandenberg vezér rnagy amint hírt kap az akció sikerér l, kiadja a parancsot: Indulás! A német páncélosok bedübörögnek a k vé dermedt városba, és Manstein 8 órakor megkapja a jelentést: a híd a miénk! A rövid tűzharcban, amit a híd rséggel folytattak a brandenburgiak, ő embert vesztettek, köztük van Knaak f hadnagy, az osztag parancsnoka.36

A fogságba esett szovjet városparancsnok, mint elmondta, még álmában sem merte hinni, hogy a németek már itt vannak, de parancs nélkül egyébként sem robbantotta volna fel a hidat. Már itt megmutatkozott a szovjet parancsnokság legnagyobb gyengéje; a híradás teljes cs dje, másrészt az önállótlan, parancsorientált vezetés. Ugyanakkor az egész „Barbarossa-hadjárat" a bátorságra és a vállalkozó szellemre épült fel, egyetlen rohammal akarta ezt az óriási birodalmat bevenni. Az volt a feladat, hogy az ellenség nehogy magához tudjon térni, nehogy mérhetetlen erejét teljes egészében ki tudja bontakoztatni. Ezt mutatták a háború els napjai is, ahol sikerült a szovjet vezetést rajtaütéssel megbénítani, ott biztos volt a gy zelem. Ahol azonban lehet sége volt, hogy harcoljon, ott úgy küzdött, mint az ördög. Guderian adta ki a páncélos fegyvernemnek azt az alapelvét, hogy „nicht kleren klottsen" - nem szétaprózni -, Manstein ehhez most a gyakorlatban további elvet fűzött: a páncélos egység biztonsága az ellenséges terület mélységében attól függ, hogy szakadatlan mozgásban legyen. Busch vezérezredes 16. hadserege még 100 km-rel volt mögöttük elmaradva, az ellenség nem volt érzékeny az el retör páncélos ékekkel szemben, és éppen ezt kellett volna most kihasználni. A német legfels bb vezetés azonban nem ismerte fel a teend ket. Hitler megijedt saját bátorságától. Az az ember, aki a tervezésnél rajtaütésre, bátorságra, szerencsére, rámen sségre számított, és ezt bele is kalkulálta a tervezésbe, amikor gyakorlati kivitelre került sor, volt az els , aki a helyzetet mutató térképen aggódva szemlélte az el nyomuló ékeket, a csapatok védtelen szárnyát emlegetve, és nem bízott tábornokai operatív vezetésében. Ebben Hitlerrel kivételesen egyetértett a metodikus hadvezetés nagymestere, Halder vezérezredes, a szárazföldi csapatok vezérkari f nöke is, és ezért parancs ment ki Mansteinhez, hogy meg kell állni, és a daugavpilsi hídf t védelmezni addig, amíg a 16. hadsereg felzárkózik. Hitler maga még abban is bizonytalan volt, hogy az els támadást Leningrád, vagy Moszkva ellen kell er ltetni, és ez a bizonytalanság volt az oka, hogy elrendelte a megállást, és ezzel a paranccsal els ízben mentette meg Leningrádot. Hat napig várakozott Manstein páncélos hadteste, Kuznyecov közben össze tudta kaparni minden tartalékát, Moszkvától Minszkig, és még ahonnan tudta, és mindezt most rázúdította Manstein el revetett egységére. Mikor az LVI. páncéloshadtest végre július 2-án ismét zöld fényt kapott, hogy elindulhasson, már soha többé be nem behozható id veszett el. Megkezd dött az Északi Hadseregcsoport számára a második menet.

36 E. v. Manstein: Verlorene Siege. Koblnz, 1983. 182-183. o.

Akkor most vessünk egy pillantást délre, hogy ott hogyan alakult a hadműveleti helyzet. Von Rundstedt tábornagynak és a Kleist vezette 1. páncéloscsoportnak volt a legnehezebb feladata az egész hadjárat során. Az orosz Déli Front - amely Közép-Európa lerohanására készült - volt a leger sebb szovjet csoportosítás. Kirponosz vezérezredes, a Kijevi Különleges Katonai Körzet parancsnoka négy hadseregét két csoportba osztotta, és éppen a mélységb l zárkóztatta fel ket, menetben voltak teljes harckészültségben, itt szó sem lehetett semmiféle meglepetésr l. Már az els kilométereken találkozó harc bontakozott ki, és a németeknek minden méterért, amit kelet felé tettek, vérrel kellett fizetni. Stülpnagel tábornok 17. hadseregének úgy kellett átküzdenie magát Lemberg és Przemysl között, Reichenau 6. hadserege pedig hatalmas harcban tudta csak kikényszeríteni a Styren az átkelést. Minduntalan szembe találkoztak a bevetett és csapásmér szovjet harckocsi-csoportokkal, amelyek között már ott voltak a mozgékony T-34-esek és a KV-1-2 nehéz páncélosok. A német 16. páncéloshadosztály lövész dandárát támadták meg els alkalommal, noha a 3,7 cm-es páncéltör lövegek nyomban tüzel állást foglaltak, és 100 méteres távolságból nyitották meg a tüzet, de az „Iván csak jött!" Tűz, találat! Újabb találat és újabb találat. A tüzérek számolják 22-23-szor robbannak a 3,7 cm-es gránátok az olajzöldre mázolt páncélosokon, de a lövedékek lepattannak róluk, az irányzó tüzérek üvöltenek dühükben, végül a tornyok korongját veszik célba és mintegy 20 méterr l találják telibe. De ez is csak arra jó, hogy nem tudnak a tornyok forogni és az acélkolosszusok tüzet okádva hátrálnak. A tüzérek fellélegeznek, nem sok hiányzott, hogy a földbe tapossák ket. Ett l kezdve a korábban jól bevált PAK-ot (Panzerabwehrfeschüzte), csak „kopogtató eszköznek" nevezték. Hűbe vezér rnagy, a 16. páncéloshadosztály parancsnoka az els napok után az alábbiakban foglalta össze véleményét: „Lassan, de biztosan haladunk el re." De éppen arról volt szó, hogy a „lassan és biztosan" nem felelt meg a „Barbarossa" el írásainak, gyorsan és megsemmisít katlancsatákkal kellene Kirponosz csapatait Ukrajnában megverni. Mivel a Dél Hadseregcsoport északi szárnyán elhúzódnak a hadműveletek, ezért Schobert tábornok 11. hadserege is vámi kényszerül egészen július l-ig, amikor aztán a 198. gyaloghadosztály megindul a hídf jéb l, de Schobert nem tudja a hátráló ellenséget bekatlanozni, a makacsul védekez oroszokat csak maga el tt tolja hátra. Nem sikerült tehát az operatív áttörés Rundstedt hadseregcsoportja számára, az id táblázata eltolódott, és az volt a kérdés, be lehet-e hozni ezt a veszteséget? A Középs Hadseregcsoport sávjában aztán megvalósult a „Barbarossa" elképzelés. Guderian és Hoth páncélos csoportjai megindulnak az els nagy harapófogó bezárására, mint annak idején a „Blitz" során, az a hangulat uralkodik a páncélos hadosztályoknál. A gyalogság azonban itt is más tapasztalatokat szerzett. Erre legjobb példa volt Breszt-Litowsk er djének ostroma. A német 45. gyalohadosztály június 22-én nem is sejtette, hogy menynyi vérbe fog kerülni ennek az öreg, régi határer dítménynek az elfoglalása. A kiválasztott csapatok már a terepasztalon mindent megtanultak, provizórikus modelleket építettek ki a légi felvételek alapján, és azon ismeretek szerint, amikor még a lengyel hadjárat során Breszt német kézen volt, és csak kés bb adták át az oroszoknak. Guderian és vezérkari tisztjei el tt nyilvánvaló volt, hogy a citadellát a gyalogságnak kell elfoglalnia, mert páncélosokkal ott nem tudnak mozogni. Négy négyzetkilométer volt a rondella, tele árkokkal és csatornákkal, kazamaták, rejtett lövészállások, páncélkupolák, légvédelmi és lövész tornyok, lövegekkel megtömve, mindez bokrok és fák takarásában.

Bresztben június 22-én öt szovjet gyalogezred képezte a hely rséget, plusz két vártüzérezred, és egy légvédelmi tüzérosztály. Június 22-én 3 óra 1ő perckor az er dre is rázúdult a német lövegek tüze, hogy a citadellát rohaméretté verje. Ő percenként haladt 100 méterrel el rébb a tűzhenger. Az els 4 perc eltelte után indultak meg az els rohamcsapatok a folyón át, 3 óra 23-kor a második hullám. Mikor azonban odaértek az er dítményhez, kiderült, hogy még a 60 cm-es mozsarak sem tudták megrendíteni a citadella hatalmas falazatát, így bár behatoltak, a 135. és 136. gyalogezred zászlóaljai az er d belsejébe, de a rájuk zúduló orosz tüzorkán megállította az el nyomulást. Tüzérséget már nem lehetett bevetni, mivel a saját csapatok közelharcot vívtak az ellenséggel. A bevetett rohamlöveg osztály 7,5 cm-es lövegei hiába l tték közvetlen irányzással a betonbunkereket. Estére 21 tiszt és 290 altiszt illetve közlegény esett el, köztük egy zászlóaljparancsnok. Végül ki kellett vonni a harccsoportokat és újból be kellett vetni a tüzérséget és a légier t. 29-én Kesselring Stukákat vetett be a keleti er d ellen, az ő00 kg-os bombák azonban hatástalanok maradtak, csak amikor 1800 kg-os bombákat dobtak le, roppant meg a védelem, és a maradék 400 orosz megadta magát. Június 30-án jelentette a 45. hadosztály, hogy az er d elesett. Breszt védelme megmutatta, mire lett volna képes az orosz katona, ha kiépített védelmi rendszer mögött várja a német támadást. A háború után szovjet részr l néma csönd uralkodott a breszti er d védelmér l, csak Sztálin halálát követ en, 1956-ban kezdték rehabilitálni az er d véd rségét és elismerni h sies, önfeláldozó harcukat. Míg Sztálin azt mondta az er d elestekor, hogy a véd k „legyenek átkozottak" - Guderian annak a véleményének adott hangot, hogy csak tisztelegni lehet a szovjet katona el tt...

2. AZ ELS KATLANűSATÁK.

Az orosz hadjáratban a problémát kevésbé jelentette a stratégia és a taktika, sokkal inkább a tér, a logisztika és a technika. Mint korábban Hitler egyéb támadásainál, minden a páncélos csapatokon múlott. A rendelkezésre álló 19 páncélos hadosztály azonban mindössze egyötödét tette ki a bevetett német és csatlós hadosztályoknak. A hatalmas maradékból csak 14 volt a gépesített hadosztály, amelyek olyan helyzetben voltak, hogy lépést tudtak tartani a páncélosokkal. Mindösszesen a Wehrmachtaak 1941 nyarán 21 páncélos hadosztálya volt, 1940-ben csak 10. Azonban a látszólagos duplázódás csak illúzió, lényegében csak fölhígítással érték el. A nyugati hadjárat során egy páncélos hadosztálynak volt két ezredb l álló páncélos dandára, minden egyes ezred 100 harckocsival rendelkezett, azonban az oroszországi invázió el tt, minden hadosztálytól elvettek egy páncélosezredet, és ebb l az egységb l egy új hadosztályt állítottak fel. Ezzel a divíziónak a harcértékét lényegesen meggyengítették, 17 ezer emberb l tulajdonképpen csak 2600 volt páncélos legénység. Az kétségtelen tény, hogy most minden hadosztály kétharmada közepes páncélosból állott, ezek nehéz lövegekkel és kétszer olyan vastag páncéllemezekkel rendelkeztek, míg a nyugati hadjáratban a kétharmada könnyű páncélos volt. Másrészr l azonban figyelembe kell vennünk, hogy Hitler, aki mindig nagy érdekl déssel kísérte a technikai kérdéseket, elrendelte, hogy a Panzer III típusra hosszú csövű L-60-as, 50 cm-es lövegeket kell szerelni, a rövidcsövű L-42-es lövegekkel szemben. Azonban a német Hadfelszerelési Hivatal rosszul értelmezett függetlenségét l indítattva nem hajtotta végre ezt a parancsot, és a rövidebb ágyú mellett

döntött. Ez a határozat, mint von Mellenthin tábornok megjegyzi, hozzájárult a háborúnak az elvesztéséhez is.37

A „Barbarossa" megindítása el tt néhány héttel, egy fölvonulás során vett róla Hitler csak tudomást, hogy parancsát nem teljesítették, rettenetesen dühbe gurult, Guderian, aki jelen volt ezen alkalommal, följegyzi, hogy Hitler még évek múltán is erre utalt, valahányszor szóba került a hadfelszerelés kérdése. így a hadsereg Panzer III típusú harckocsijai közül 131 darab rendelkezett még a régi típusú 3,7 cm-es löveggel, 1893 darab L-42-es típusú rövidcsövű ő cm-es löveggel és csak 44 darabnak volt hosszú L-60 típusú 5 cm-es ágyúja, amikor elindultak a keleti hadjáratba. A páncélos hadosztályok nagy része páncélozatlan gépkocsikkal rendelkezett, és mérsékelt terepjáró képessége volt, a páncélosok egyik ereje pedig abban rejlett, hogy alkalmasak az utakról függetlenül is tevékenykedni, ugyanakkor a normális kerekes járművek csak meggyorsítják a menettempót, és a vasút el nyeit ismétlik meg, talán kicsit elasztikusabb formában, ezzel szemben a páncélosok a hemyótalpaik révén magát a mozgást forradalmasították. Az újjászervezett páncélos hadosztályokban 1941-ben mintegy 300 hernyótalpas jármű volt, és kb. 3000 kerekes jármű, amelyek legtöbbje az úthoz volt kötve. A keleti hadjáratban, ahol igazi utakról alig beszélhetünk, a kerekes járművek szemmel láthatóan fékezték az el nyomulást. A Moszkva elleni el nyomulás tengelye a Moszkvát Minszkkel ösz-szeköt aszfaltos út, az egyetlen jónak nevezhet út ezen a területen, az utak nagy része es esetén sártengerré változik és akadályozza az el nyomulást, majd hamar fölszárad és ismét folytatható rajta a mozgás. Míg Rundstedt szakaszán, mint a fentiekben láttuk, csak folyamatos és lassú el nyomulásról beszélhetünk, a Középs Hadseregcsoport sokkal gyorsabb sikerrel indította meg útját a keleti sztyeppék irányába. Bialystok térségében három orosz lövészhadosztály, a 12., a 89. és a 103. csak minimális ellenállást tanúsított, a politikai komisszárokat, akik fegyverrel a kézben akarták a csapatokat harcba kényszeríteni, egyszerűen agyonl tték és utána feloszlottak. A legtöbben megadták magukat, míg mások tömegével rohantak hátra. Mondani sem kell, hogy jóllehet ez a Nyugati Különleges Katonai Körzet volt a legközelebb a német határhoz, semmiféle védelemre nem készült fel, nem voltak bunkerek, tankcsapdák, szögesdrótok, aknamez k, lövészárkok és páncélelhárító eszközök állásban. A katonák gondtalanul táboroztak várva a támadási parancsot. A német támadás második napján a jobbszámyon lév páncélosok 6ő km-re Breszt-Litowsk mögött, Kobrinnál álltak, míg a balszárny elfoglalta Grodno er dítményét. Június 27-én a 2. páncéloscsoport XXXXVII. gépkocsizó hadteste elérte Minszk déli szélét, és felvette a kapcsolatot a 3. páncéloscsoport észak fel l érkez LVII. gépkocsizó hadtestével. Ezzel a szovjet Nyugati Front 3., 4. és 10. hadseregének részei a várostól nyugatra bekerítésbe kerültek. Minszk 28-án került német kézre. A Bialystok-Minszk kett s katlancsata során a németek 341 ezer hadifoglyot ejtettek, a halottak száma 73 ezer volt, 4799 harckocsit, 9427 löveget és aknavet t, valamint 1777 repül gépet semmisítettek meg, vagy zsákmányoltak. A katlanban rekedt szovjet csapatok egy része kétségbeesett, bár nagy veszteségekkel járó és többségében eredménytelen kitörési kísérleteket hajtott végre. Ezek jellemzésére álljon itt a német 29. gépesített hadosztály szakaszán történt ilyen kísérlet. A hadosztály a katlan déli szakaszán foglalt védelmi állást a Zelva nevű városka két oldalán. A hadosztály két gyalogezrede, a kasseli 1ő. és az erfurti 71. szakadatlan harcban állt a kitör

37 F. W. v. Mellenthin: Panzer battles. 1939-1945. London. 53. o.

szovjet csapatokkal. A német gyalogság részére elképzelhetetlen látványt nyújtottak, amint végeláthatatlan sürü sorokban, gyalogosan rohantak a német állások felé. - „Meg vannak ezek rülve?" - kérdezték érthetetlenül, amint a földbarna egyenruhában, szorosan egymás mellett,

hosszú puskáikra feltűzött szuronnyal, szakadatlan „hurrá! hurrá! kiáltással közeledtek. „Ez öngyilkosság" - jegyezte meg az I. zászlóalj parancsnoka, de türelemre intette katonáit, várni még, várni. Az oroszok már ott voltak ő0 méterre t lük; „hurrá! hurrá!" Aztán elhangzott a vezényszó: Tüz! Megszólaltak a gépfegyverek, golyószórók, géppisztolyok és a gigantikus roham megtorpant, mintha óriási kaszával vágnák halomra a kalászokat, hullottak az emberek. Barna egyenruhák fedik be az egész mez t. A II. zászlóalj állásait lovasság támadja, ket egy páncélvonat, ez a jellegzetes orosz fegyver támogatja. A páncélozott lokomotív, egy páncélkocsit és egy p revagont vontat, az els nek forgatható tornyából ágyú kandikál ki, a másodikon homokzsákok vannak, amelyek védelmében Maxim-géppuskák lapulnak. Kidübörög ez a szörnyeteg, amely talán megállta a helyét valamikor a polgárháborúban; egyik oldalán lovasság, a másikon T-26-os harckocsik. Egy 3,7 cm-es páncéltör löveg kilövi a páncél vagont, miközben a német utászok felrobbantják a síneket, és a szörnyeteg lerohanva róla felborul. De a lovasság rendületlenül rohamoz, a kardok villognak a kezükben. Ami most következik, még a legedzettebb veteránokat is megrázza. A golyózápor végigsöpör a lovasrohamon, cafatokra szaggatott dögl d , rjöng lovak nyerítése tölti be a leveg t, amint elbuknak, szemük fehérje az égre fordul, van amelyik szétroncsolt hátsófelére rogy, és mells patáival szinte könyörögve kapál: l jetek már, legyen vége. A német katonák befogják fülüket, van, aki eltakarja a szemét, de a százados tudja, véget kell vetni ennek a szörnyű szenvedésnek. Szinte suttogja, hogy tűz, mégis mindenki meghallja. A páncélelhárítóknak könnyebb a dolga, a T-26-osok személytelenek, és nem ordítanak, amint egymás után gyúlnak ki a PAK-ok jól irányzott tüzében. Egy sem jut át közülük.38

Miközben Minszkbe behajtanak az els német motorkerékpáros felderít zászlóaljak, a Moszkva melletti repül téren egy bombázógép landol. Alacsony termetű tábornok száll ki bel le és sietve a rá várakozó gépkocsiba ül. Egyenesen a Kremlbe hajtat, ahol Tyimosenko marsall, hadügyi népbiztoshoz vezetik, aki „már nagyon vártunk Önre" szavakkal fogadja. A. I. Jeremenko Habarovszkból érkezett, ahol az 1. Távol-Keleti Hadseregnek volt a parancsnoka. Az a hír járta róla, hogy kemény csapatparancsnok, aki nem csak személyes bátorsággal rendelkezik, de ragyogó taktikus is, ezenkívül - és ez sem elhanyagolható ezen nehéz órákban -teljesen megbízható a Párt számára. Jeremenko veterán parancsnoknak számított, még a régi gárdából, aki végigküzdötte szinte az egész polgárháborút. Most azonban tanácstalan, nem tudja, hogy Sztálin miért t, az egyszerű altábornagyot választotta ki a nagynevű marsallok közül, hogy megállítsa a német támadást. Nem tudta, hogy a frontra kiküldött „legendás" marsallok, Vorosilov, Saposnyikov, Kulik és Bugyonnij már sorban cs döt mondtak, és most Sztálinnak olyan emberre volt szüksége, akit az improvizáció mesterének tartottak. Tyimosenko azonnal a tárgyra tért, szépítés nélkül közölte a hadműveleti helyzetet, különösen a Nyugati Front gyors összeomlása aggasztotta -igaz a többi fronton sem volt valami bíztató a helyzet -, ahol Pavlov hadseregei szinte szétestek, és az ellenség páncélosai Szmolenszk felé törnek el re. „Ezt az el retörést meg kell állítani, és ellencsapással szétzúzni a fasisztákat. Ezért a Párt és a Kormány Önt nevezte ki a Nyugati Front parancsnokának." „És Pavlov?" - kérdezte Jeremenko.

38

P. Carell: uo. 78. o.

„Pavlovról nem tudunk semmit, lehet hogy fogságba esett, vagy meghalt. Ön Vorosilovnál jelentkezik, induljon máris." Jeremenko tiszteleg és távozik.'39

„Megállítani és ellencsapást mérni!" Ez helyes katonai elv, és ezen múlott most a Szovj etunió sorsa. Felvet dik a kérdés, hogy egy ilyen sorsdönt megbeszélésen miért nem voltjelen Sztálin?De nem csak Jeremenko volt az egyetlen, aki ezekben a napokban nem tudott semmit a vörös cárról. Zsukov emlékiratai szerint, maga ébresztette Sztálint hajnali 4 órakor a német támadás hírével, majd beszámol arról, hogy 4 óra 30 perckor a Politikai Iroda valamennyi tagja már együtt volt a Kremlben.Amikor Molotov meghozta a hivatalos német hadüzenetet, hosszú csend után Zsukov azt javasolta, hogy ellencsapással állítsák meg a betört ellenséget. „Nem megállítani, hanem megsemmisíteni!" - helyesbített Tyimosenko. Sztálin, aki eddig halott sápadtan és némán ült íróasztalánál csak eny-nyit mondott: „- Adják ki a direktívát." Ezt követ en - legalábbis Zsukov szerint - Sztálin megkezdte a sorozatos ellenintézkedések megtételét. Enyhén szólva ez az állítás nem más, mint egyike Zsukov történeti tényállás hamisításai közül is a legnagyobbaknak.12

A német támadást követ napokban és hetekben Sztálin ugyanis semmilyen ellenintézkedéseket nem tett, hanem egyszerűen eltűnt. Nemcsak az t gyűlöl Hruscsov, de olyan, a diktátor halála után is hűséges vazallus, mint Mikojan leírja, hogy a nagy vezér egyszerűen összeroppant. Egyesek szerint kuncevói dácsájába, a többség szerint viszont a Fekete-tenger melletti Gagrán lév nyaralójába zárkózott be, és amikor legf bb politikusai végre június 30-án felkeresték, akkor is eszméletlen részeg állapotban találtak rá, és napokig tartott, amíg lelket vertek belé.13

A háború kitörését sem közölte a szovjet néppel, helyette Molotov olvasta fel szenvtelen hangon a rádióban a pártzsargontól hemzseg szöveget, amely honvéd háborúra szólított fel. És nem fogadta Sztálin azt a magas rangú brit katonai delegációt sem, amely június 27-én érkezett Moszkvába, hogy katonai együttműködésr l és segély ügyében tárgyaljanak. Amikor végre július 3-án megszólalt a rádióban, el ször és utoljára „fivéreimnek és n véreimnek" szólítva népét, még akkor is Gagrán tartózkodott. Egyesek szerint, még a híres november 7-i díszszemlén, amelyen a csapatok a Vörös térr l egyenesen a frontra mentek, sem állt a Lenin mauzóleum emelvényén, hanem egyik dubl re. Ezt a tény látszik igazolni az akkori fénykép, amelyen egy 20 évvel fiatalabb Sztálin tekint bizakodó képpel a fényképez gép lencséjébe. Lehet, hogy ez csak egy megszokott retusált fotó, de ami tény, hogy az egész háború alatt, még a legnagyobb gy zelmek idején sem látogatott ki soha a frontra „fivéreihez és n véreihez" - de még elvtársaihoz sem. Ellentétben Churchillel, De Gaulle-lal, vagy éppen Mussolinivei, Hitlerr l nem is beszélve. Az olasz külügyminiszter, Ciano gróf természetesnek vette, hogy a háború kitörésekor bevonuljon repül alakulatához, és bevetéseken vegyen részt, míg Magyarország kormányzó-helyettese, Horthy István a fronton halt h si halált. A tolószékhez kötött Roosevelt esetében a távolmaradás még érthet , de Sztálinnál csak már a polgárháborúban megmutatkozó mérhetetlen gyávasággal - amiért Trockij halálra akarta ítélni, s amit csak kegyetlensége múlt felül - magyarázható. Ma már több szovjet történész, köztük a legnevesebb Medvegyev is azt állítja, nem igaz, hogy Moszkva védelmének kritikus napjaiban Sztálin a f városban maradt, már október 16-án, a pánik kitörésekor volt az els , aki elmenekült, és távolléte egészen 19Ő2 februárjáig tartott.

46

Id közben a német menetoszlopok szakadatlanul dübörögtek kelet felé, forró, poros és rossz utakon, mindenféle ösvényeken. Az orosz utak voltak a háború üt erei, mert a „Blitzkrieg" els sorban nemcsak a harci értéknek és morálnak volt a kérdése, hanem a közlekedésé is. Az út jelzi és határozza meg a háború tempóját, és ez a tempó dönt a páncélos hadtestek csatái felett. A Bug átkel helyt l viszonylag két normálisnak nevezhet út vezetett Bresztt l Bobrujszkba, és Bresztb l Minszkbe. Ezen a két úton kellett elhaladjon a Középs Hadseregcsoport páncélos hadtesteinek 27 ezer jármüve, és 80 ezer jármüve a nyomon követ gyalogságnak. Hogy a káoszt szabályozni lehessen, Guderian sürg sségi fokozatokba sorolta be a jánnűveket. Az I. fokozat volt, amely mindenképpen el nyt élvezett, és amelynek számára az utat szabaddá kell tenni, a II. fokozat csak az I. után sorolhatott be, és aztán jöttek a vegyes járművek, amelyek III. kategóriába kerültek. Természetesen ez indulatos hatásköri összetűzésekhez vezetett, pl. beosztva a hadseregcsoportba a Hermann Göring Luftwaffe híradóezred, amely csak a III. fokozatot kapta meg, mert pillanatnyilag nem volt egyéb feladata, mint távírópóznák szállítása és felállítása. Göring a III. kategórián bedühödve az ezredparancsnokot utasította, hogy követelje Guderiantól az I. fokozatot. A tábornok meghallgatta az el terjesztést, aztán megkérdezte, hogy „a távírópóznákkal lehet-e l ni?" „Természetesen nem, vezérezredes úr" - válaszolta az alezredes. Guderian: „Látja, ezért kapták meg Önök a III. fokozatot." Ezzel a dolog elintéz dött, legalább is a Szolgálati Szabályzat szerint, de emberileg tragikus véget ért, mert az ezredparancsnok nem merte jelenteni a kudarcot Berlinbe a Reichmarsallnak, hanem agyonl tte magát.40

Volt továbbá árnyoldala is a páncélosok gyors el nyomulásának, a szétvert orosz kötelékek behúzódtak az erd kbe, hagyták átmenni a német élcsapatokat, aztán váratlanul megtámadták az utánpótlást szállító jármüveket, vagy a gyalogos ezredeket. Minszkt l 680 km-re volt Moszkva, 490 km-re Mogiljov, ahol a szovjet Nyugati Front f parancsnoka, D. G. Pavlov hadseregtábornok a f hadiszállását berendezte. Ide érkezett meg Jeremenko repül gépe, de csak Vorosilov marsall különvonatát találta meg, a várostól keletre, jól álcázva egy alagútban. Rosszkor érkezett, mert Vorosilovot igen csak felpaprikázott hangulatban találta, amint éppen egy szakáccsal ordított, a kevésbé sikeredett vacsora miatt. A szalonkocsi ágyán egy másik marsall, nevezetesen Saposnyikov feküdt, szeme nyitva volt, de nem vett tudomást Jeremenko jelentkezésér l. Szemmel láthatóan sokkos állapotban volt, de legalább a front helyzete és nem a vacsora miatt. Mikor Vorosilov végre lecsillapodott, közölte Jeremenkóval, hogy semmit sem tud Pavlovról és törzsér l, és utasította t, hogy keresse meg. Az altábornagy tehát beszállt egy terepjáróba és fél napos bolyongás után rátalált a Nyugati Front „f hadiszállására." Ez Mogiljovtól szintén keletre egy erd ben volt, de inkább hasonlított egy cigánytáborra, mint katonai állásra. Sehol egy rádió, egy asztal térképekkel, vezérkari tisztekkel, gépkocsikkal. Néhány katona a földön feküdt, Klimovszkih, a törzs f nöke egy parázsló tűzrakás fölött melegedett, mint a kártyában a makk ász, míg maga Pavlov egy fa alatt ült és legénységi csajkából kását eszegetett. Jeremenko, bár régi cimborák voltak, alig ismerte meg. Pavlov arca szürke volt, egyenruhája sáros és szakadt, szeme a semmibe meredt. Talán meg sem ismerte Jeremenkót, de neki is nehéz volt felismernie az egykori nagydarab, mindig vidám fickót, a spanyol és a finn háború veteránját, aki els k között kapta meg a Szovjetunió H se Aranycsillagot, és Sztálin kedvence volt. Most bambán meredt a

40

H. Guderian: Erinnerungen eines soldaten. Stuttgart, 1994. 94. o.

semmibe, és a kérdésekre, hogy hol vannak a hadseregei, a páncélosai, és hol vannak a németek, csak annyit tudott motyogni, hogy „nem tudom."41

Jeremenko magával vitte ezt a szerencsétlen embert és törzsf nökét Vorosilovhoz, aki jobb híján letartóztatta ket. Nem sokkal kés bb Moszkvába, rögtönítél bíróság, majd ki végz osztag elé kerültek, és még ma sem rehabilitálták ket. Pavlov csak annyit tudott felhozni védelmére, hogy senki sem figyelmeztette t a német támadás veszélyére, és amikor az váratlanul bekövetkezett, k teljesen gyanútlanok voltak. Valóban, az oroszok annyira gyanútlanok voltak és mit sem tudtak a készül német támadásról? Kétségtelen tény, hogy a taktikai meglepetés az egész orosz határon június 22-én hajnalban tökéletesen sikerült. Mi magyarázza ezt a hihetetlen slamposságot, ami a szovjet csapatok körében uralkodott a határon? Tyimosenko marsall hadügyi népbiztos még 1941. február 24-én a következ utasítást adta ki: „A Vörös Hadsereg minden alakulata, dacára Pártunk és Kormányunk semlegességi politikájának, állandó készenlétben kell hogy legyen egy ellenséges támadás veszélye, vagy egy saját támadás végrehajtása céljából!" Április 10-én a szovjet f parancsnokság a nyugati határon lév összes katonai körzet részére egy úgynevezett titkos magasabb harckészültséget rendelt el, és ez érvényben volt még a német támadás pillanatáig. 19Ő1 januárjától a német támadásról szóló hírek folyamatosan futottak be a kitűn en organizált szovjet titkosszolgálattól Moszkvába. Párizs és Berlin között állandóan úton volt Leopold Trepper, ez a mesterkém, akit csak „Nagyf nökként" emlegettek, és közvetlen Hitler környezetéb l szerezte be információit, amelyet aztán a berlini szovjet nagykövetség továbbított Moszkvába. A szovjet hírszerzés rnagya, Viktor Szokolov, alias „Kent" Brüsszelben, a „Rote Kapelle" (Vörös Zenekar) útján szerezte be megbízható információit. Svájcban dolgozott a legrafináltabb hírszerz , az antifasiszta Rudolf Röessler, alias „Lucy", és összeköt je volt ugyancsak Svájcban a szovjet f ágens, Radó. Megemlíthetjük még legjobb emberét a szovjet katonai hírszerzésnek, a Tokióban tevékenyked Sorge doktort, aki Sztálint biztosította arról, hogy Japán nem fog Mandzsúriában támadni a Szovjetunió ellen. A szovjet er k zömét ilyenformán át lehetett dobni Szibériából nyugatra. Minden adat a közelg német támadásról szólt, és a hiányzó részeket az angol és az amerikai hírszerzés átadott információi egészítették ki. A német katonai attasé 1941. április 25-én jelentette, hogy Moszkvában folyamatosan szaporodnak a hírek a közelg háborúról, amely a brit katonai attasé szerint június 22-én német támadással fog kezd dni. Kés bbiekben a német 221. biztosító hadosztály Lomzában egy ottmaradt páncélszekrényben megtalálta az 1. kozák hadosztály hadműveleti térképét, amelyen pontosan fel voltak tüntetve a német támadó csoportok és a támadási irányok. A német rádiólehallgató szolgálat Kelet-Poroszországban a háború megkezdése óta folyamatosan fogta, az állandóan helyüket változtató -tehát bemérhetetlen - számtalan ellenséges rádióállomás kódolt adását, amelyek mind a németek által megszállt területeken üzemeltek. Végre 19Ő2 szén sikerült az Abwehrnek a rejtjelkulcsot megszerezni, amikor „Kent" Marseilleben lebukott, - szeret jét mentend - német szolgálatba lépett és elárulta az egész kódrenszert. Radó jelentései 1941 tavaszán fontos forrásra hivatkozva közölték a német elképzeléseket, minden német tervr l 2 napon belül értesült. Azóta is keresik ezt a titkos hírforrást, amelyet az egész háború folyamán sem az Abwehr, sem a Gestapo nem tudott felszámolni.

41 W. J. Spahr: Sztálin hadvezérei. Aquila K., Budapest, 2000. 336. o. 50

Liddel Hart a német hadseregr l írott könyvében a német vezérkar legmagasabb köreiben dolgozó informátorra utal, Gehlen szerint, Hitler személyi titkára, a kancellária vezet je, Martin Bormann volt a szovjet kém, aki 1945-ben Berlin ostrománál tűnt el, és akit 19ő0-ben Gehlen egyik ügynöke véletlenül a moszkvai utcán felismert.42

És hogyan állt a német hírszerzés a Szovj etunióval szemben? Mit tudtak a németek az oroszok terveir l? Két szóval lehet rá válaszolni: nagyon keveset. Nemcsak azért, mert a Canaris vezette Abwehrnek, vagy Schellenberg SD Auslandjának nem lettek volna beszervezett ügynökei, hanem azért, mert egy olyan centralizált országban, amelynek állampolgárai az idegenekben állandóan ellenséget látó, és a KGB-t l retteg polgárai voltak, majdnem lehetetlen volt a kémkedés. Az ott él németeket Sztálin még idejekorán deportáltatta, mindenki figyelt mindenkit, szomszéd a szomszédot, barát a barátot, fiú az apát és feleség a férjét. így aztán a németeknek kevés fogalmuk volt a szovjetek valódi erejér l, például a Vörös Hadsereget 200 hadosztályra becsülték, csak hat héttel a háború megkezdése után derült ki, hogy ez a szám 360. Mit sem tudtak a T-34-es és a KV harckocsikról és a reaktív sorozatvet kr l. Fontos szerepet játszott a Vörös Hadsereg alábecsülésében a finn-orosz hábo-rúban nyújtott szánalmas teljesítmény, f leg a vezetés szintjén. A német vezetés, hogy végül is ebb l a teljes tudatlanságból ki tudjon lábalni, olyan eszközhöz nyúlt, amely még 20 évvel kés bb is fontos szerepet játszott a hírszerzésben; méghozzá nagy magasságból végzett fényképezést alkalmazott. 19Ő0 októberében kapta meg Rowehl akkori alezredes Hitlert l a személyes és titkos utasítást, hogy állítson fel egy távolfelderít repül egységet, amely az orosz térséget le tudja fényképezni. De a repülést nagy magasságban kell végrehajtani, hogy a szovjet azt ne vegye észre. Ennek következtében lázas munka kezd dött, az 1. Staffel Kelet-Poroszországból felderítette a fehér-orosz térséget, Heinkel 11 l-es gépekkel, speciális magasságra rendszeresített motorokkal. A 2. Staffel ugyancsak Kelet-Poroszországból Insterburgból, a Balti-államokat fényképezte le, egészen az Ilmeny-tóig, itt Domier 215/b-2 típusú gépek repültek. A bukaresti reptérr l indultak a 3. Staffel gépei a Fekete-tenger térségébe, itt mind a két típust alkalmazták. Krakkóból pedig Minszk és Kijev között derítettek fel, itt Junkers 88/b és Junkers 86/P típusú gépeket használtak, amelyek 10, illetve 12 ezer méter magasságban tudtak repülni, szenzációs teljesítmény abban az id ben. Minden ilyen felderítés a nagy teljesítményű Zeiss-optikával kitűn en sikerült, az oroszok nem vettek észre semmit. Ez a távolfelderítés nagy eredményeket hozott; Nyugat-Oroszország vonatkozásában valamennyi repül teret, és a rajtuk lév gépek tömegét, még a jól álcázott bombázókat is lefényképezték a határok közelében, és a speciális filmek kinagyítva mindent hűen visszaadtak. Ez tette lehet vé a Luftwaffe megsemmisít csapását a vörös légier ellen. Napokon keresztül értékelte a képanyagot a Luftwaffe vezérkara, és adta át a csapásmér légiflották parancsnokságának. A légi csapás megszervezése ennek ellenére nem is volt olyan egyszerű, hiszen a támadás id pontjában - 3 óra 15 perckor - még sötétség borult a tájra, és mivel még hiányoztak az éjszakai bombázást lehet vé tev műszerek, a problémát Kesselring javaslatára úgy oldották meg, hogy még a sötétségben, nagy magasságban, észrevétlenül közelítették meg a reptereket, és amint kezdett kivilágosodni, csaptak le a Stukák. Az ellenséges légier zöme, bombázók, zuhanóbombázók és vadászok ezrei gyulladtak ki a földön, és másfél óra alatt, a szovjet légier a nyugati fronton romokban hevert, anélkül, hogy egyetlen gépe is fel tudott volna szállni. De lángoltak a hangárok, az üzemanyagtartályok és sorra robbantak fel a bombaraktárak, valóságos Pearl Harbor volt ez.

42 R. Gehlen: Der Dienst. Bonn, 1964. 5. o.

Ezt követ en a Luftwaffe a „Barbarossa" id szakában a moszkvai csatáig uralta a légteret és mindennemű támogatásban részesítette a szárazföldi csapatokat. Jeremenko az egész katasztrófáért 1956-ban megjelent emlékirataiban Sztálint tette felel ssé, aki nem hitt a német támadás lehet ségében, és elmulasztotta a védelmi rendszer kiépítését.43

A szovjet csapatok els napokban kialakult helyzetét jól jellemzi Potaturcsev vezér rnagy vallomása, amelyet 1941 nyarán német hadifogságban tett. A tábornok a szovjet 4. harckocsihadosztálynak volt a parancsnoka, akkor 34 éves, megbízható és jól kiképzett páncélos tiszt. Magasabbegysége Bialystok térségében állomásozott. Elmondta, hogy június 22-én reggel 6 órakor - amikor a német támadás már több mint három órája folyt - kapta a parancsot az elöljáró 6. hadtestt l, hogy tépje fel azt a „Szigorúan Titkos!" borítékot, amely éles harchelyzetben végrehajtandó tevékenységre való utasítást tartalmazta. Ebben az állt, hogy harckocsi divíziójával azonnal induljon meg, keljen át a Narewen és törjön el re Varsó irányába. És itt adjuk át a szót Potaturcsevnek. „Az azonnal azonban három óráig tartott, amíg a harckocsikat feltöltöttük üzemanyaggal és l szerrel. Alig indultunk el, amikor rádión jött a parancs, hogy osszam meg hadosztályomat, a gépesített lövészezredet és a tüzérséget vezényeljem a Narew átkel k védelmére, a harckocsikkal pedig támadjak a Grodno felé haladó német gyorscsapatok ellen. Ez már mindkett védelmi harc volt, szó sem lehetett többé az eredeti támadási elképzelésr l. De a védelem is kudarccal végz dött. Páncélosaimat el ször egy Stuka támadás tizedelte meg, majd a német páncélosokkal vívott harcban szenvedtünk súlyos veszteségeket. Június 29-én már csak roncsai voltak az egykor oly büszke, Frunze nevét visel harckocsi divíziómnak. Az összekötetés a fels bb vezetéssel megszűnt, ezért kiadtam az utasítást, mentse mindenki magát, ahogy tudja. Miután a maradék harckocsikat felrobbantottuk, megkezd dött a visszavonulás, amely minden tervszerűséget nélkülözött, csakhamar páni-szerűvé vált. Az emberek kettesével-hármasával, legfeljebb szakasz er ben menekültek, napközben többnyire az erd kben rejt zködtünk, és éjszaka meneteltünk abban a reményben, hogy saját csapatokat találunk, vagy elérjük Minszket. De már mindenhol németekbe ütköztünk és megadtuk magunkat" - fejezte be vallomását Potaturcsev tábornok.44

HADM VELETI űÉLPONT: SZMOLENSZK

Potaturcsev tábornok vallomásaiból hadosztályának felszerelése meglehet sen nagy meglepetést jelentett a németek számára. Mert a szovjet 4. harckocsihadosztály 355 harckocsival, ezek között 21 db T-34-es közepes, 10 db KV-2-es nehéz, valamint 30 db páncélozott felderít jánnűvel rendelkezett. Szervezetébe volt még rendszeresítve egy gépvontatású tüzérezred, 24 db 12,2 és 15,2 cm-es löveggel, továbbá egy utász zászlóalj, amely 60 méteres hídra való pontonrészlegekkel rendelkezett, amelyen 60 tonnás páncélosok is áthaladhattak. Egyetlen német páncélos hadosztály sem volt 1941 nyarán anyagilag ilyen jól felszerelve. Guderian egész harccsoportja, öt páncélos és három motorizált hadosztály mindössze 850 páncélossal rendelkezett. Az is igaz viszont, hogy egyetlen német páncélos hadosztályt sem vezettek olyan rosszul, és olyan oktalanul bevetve, mint Potaturcsevét. Ezeknek utolsó részlegével a németek a bialovicsi erd kben találkoztak. „Átkozott ez az erd " - morogtak a német katonák, és a hadijelentésekb l egész Németország megismerte ezt a szörnyűséges srengeteget, az egyetlent, amely még Európában létezett. Bajorok, osztrákok, hesseniek, rajna-vidékiek, thüringiaiak és pomeránok harcoltak ebben a zöld pokolban. Maga a 43 A. I. Jeremenko: uo. 42. o. 44 P. Carell: uo. 92. o.

bialovicsi erd , úgy ahogy volt, egy hatalmas csapdát képezett, egy természeti er döt a front hátában és szárnyain. Helységek is meglapultak benne, mint Berezov falu, vagy Mohnaka. Ezekb l orosz kozák szotnyák - századok - törtek ki, villámgyorsan lecsaptak aztán visszanyargalva eltűntek a rengetegben. Legázolták a német ő08. gyalogezred biztosítását, dübörögtek a paták, villogtak a kardok, és harsogott a félelmetes „hurrá! hurrá!" kiáltás. Mivel az erd ben páncélosok nem mozoghattak, a németek tüzérséget és gyalogságot vetettek be leküzdésükre. A 292. tüzérezred két ütege repeszgránáttal l tte a felderít k által bemért falvakat, amelyet aztán a nürnbergi 78. rohamdivízió katonái rohantak meg. Az oroszok mesterei voltak az erdei harcnak, a német katonák ezzel szemben a keleti hadjárat els heteiben nagyon kevés tapasztalattal rendelkeztek ebben a rendkívül nehéz harcmodorban. Az erdei harc egyébként is mostoha gyermeke volt a német katonai kiképzésnek, mert a németországi erd -mintagazdaságok nem engedték be területükre gyakorlatozni a mindent tönkretev katonaságot. A vörös katona viszont úgy mozgott az erd ben, mint az indián, és az álcázásban felülmúlhatatlan volt. A németeknek ennek a harcmodornak az elsajátításáért nagy árat kellett fizetniük. Június 29-én három oszlopban indult meg az erd ség megtisztítására a 78. rohamhadosztály. A mocsarak között megbúvó popielevói helységb l kapták az els tüzet, ahol a szétugrasztott szovjet egységekb l összeszedett és újjászervezett alakulatok voltak védelemben a kitűn Jasin ezredes parancsnoksága alatt. Még tüzérséggel is rendelkeztek. A német gránátosok kúszva közelítették meg a falut, aztán ember-ember elleni küzdelmet kellett vívni kézigránátokkal, bajonettel, gyalogsági ásóval. A tüzérség egyik oldalról sem l hetett, mert a harcvonal annyira összekeveredett, hogy senki sem tudta, hol áll az ellenség, és hol a barát. Véres délután volt, amikor a német 215. gyalogezred III. zászlóaljának sikerült oldalba és hátba támadni az oroszokat, akik miután Jasin ezredes elesett, feladták a falut, és szanaszét szaladva örökre eltűntek a bialovicsi erd rengetegében. A következ éjjel a németek tüzérséggel l tték végig az erd séget, miel tt tovább indultak volna az átfésül egységek. Két nap kellett hozzá, mire a 78. rohamhadosztály átküzdötte magát az erd n, folyamatosan harcolva orosz orvlövész egységekkel. Az oroszok 600 halottat hagytak az erd ségben, és a németek 11Ő0 foglyot tereltek össze. A 78-asok ebben a két napos harcban 114 halottat és 125 sebesültet veszítettek.19

Eközben a német 29. gyaloghadosztály és a Grossdeutschland motorizált gyalogezred, amelyek a bekerít zsák száját Bialystok és Minszk térségében az erd ségt l keletre biztosította, elkeseredett harcokban verte vissza a folyamatos orosz kitörési kísérleteket, várva, hogy a 4. és a 9. hadseregek gyalogos hadosztályai végre beérkezve tehermentesítsék ket. A gyalogságot, amely verítékben fürödve, óriási porfelh ben er ltetett menetben haladt

a nyomorúságos utakon, azonban nemcsak k várták, hanem Hoth páncélostábornok is, aki már tovább akart haladni a nagy cél, Szmolenszk irányába, de addig nem tudott mozdulni, amíg a gyalogság fel nem számolta a katlanba zárt orosz er ket. De mivel a gyalogság csak lassan jött, Hoth úgy döntött, hogy saját er vel számolja fel az orosz bázist, ahonnan a hátába törhetnek. A 29. gépesített hadosztály parancsnoka, Boltenstem vezér rnagy kapta a feladatot, hogy visszafelé haladva semmisítse meg a katlanba szorult orosz er ket. Maga a hadosztály-parancsnok is részt vett az akcióban, és személyesen is megtapasztalhatta, hogy milyen kiváló az orosz katona a védelemben. A korábban szétvert szovjet 4. hadsereg jelent s maradványai gyülekeztek itt Zelwianka község központtal. Rádión tartották a kapcsolatot a Nyugati Fronttal, ahonnan utasítást kaptak, hogy törjenek át a Berezináig, és tagoljanak be a Jeremenko által ott létrehozandó új védelmi vonalba. A katlanban lév er k

jelent s létszámfölényben voltak a most támadásra indult német 29. hadosztállyal szemben, és fanatikusan harcoltak elszánt tisztek és komisszárok parancsnoksága alatt, akik már magukhoz tértek az els napok pánikjából. így aztán míg a kisebb rész felvette a küzdelmet a Thomas ezredes vezette harccsoporttal, a zöm ügyesen megkerülte, és már majdnem eljutottak a menekülést jelent Zelwa folyón átível vasúti hídig, amikor a 29. hadosztály minden tartalékát mozgósítva - még a vezérkari tisztek is géppisztollyal a kezükben feküdtek a lövész vonalban - megtorpantotta ezt a kitörési kísérletet, és végül beérkeztek a várva várt gyalogos hadosztályok. Ezzel az oroszok sorsa itt megpecsétel dött, és Hoth elindulhatott új, dönt csaták megvívására. A Berezina jobboldali mellékfolyója a Dnyepernek, és történelmi nimbusza van Oroszországban, hiszen 1812 telén, a Moszkvából való visszavonulás során e folyón átkelve hagyta el Napóleon Szent Oroszországot, seregének roncsaival. Kétségtelen, hogy Jeremenko is ennek a történelmi példának a nyomán akart eljárni, amikor 1941. június 29-én kiadta az els parancsot, átvéve a szovjet Nyugati Front parancsnokságát. „A Berezina átjáróit minden körülmények között tartani kell, és a fasiszta hordákat a folyónál meg kell állítani!"20

Jeremenko, amikor ezt az ambiciózus parancsot kiadta, még nem volt tisztában azzal, hogy milyen kataszttófa érte csapatait, olyan harcoló alakulatokkal számolt, amelyek már nem léteztek, támaszpontokban reménykedett, amelyeket már föladtak, és hogyan akarta a Berezinát tartani, amikor Guderian páncélos tisztjei már a Dnyeper felé tekintettek? Olyan egységekbe vetette reményét, amelyek már hosszú sorokban meneteltek a németországi hadifogolytáborok felé, így többek között Potaturcsev tank divíziója is. A német 18. páncéloshadosztály június 30-án indult el Nehring vezér rnagy parancsnoksága alatt, viszonylag jónak nevezhet úton, a tiszteknek csak úgy ragyogott az öröm az arcán, de az orosz véd állások szívós kitartással föltartóztatták a hadosztályt. Makacsul és jól védekeztek az oroszok, Jeremenko nyilvánvalóan nem hagyott nekik más választást: „kitartani, vagy meghalni!" volt a parancsa. Id t akart nyerni, hogy valamiféle védelmi vonalat tudjon kiépíteni, Nehring pedig elhatározta, hogy fogja megnyerni ezt a versenyfutást. Amíg hadosztálya nagy része harcban állt, kikülönített egy harccsoportot és azzal tört el re. Július l-jén ez a csoport - páncélosok, motorkerékpárosok, féllánctalpasokon szállított gyalogság, rohamlövegek - már Boriszov el tt állott; az oroszok meglep dtek, de h siesen kitartottak. Kadetekb l és a páncélos iskola altisztképz ib l állott a boriszovi garnizon, elit katonák, akik tisztában vannak azzal, hogy mit jelent a boriszovi híd a Berezinán. Bíznak magukban, és a Jeremenko által ígért segítségben, ezért nem is robbantják fel a hidat. De a felment sereg helyett a német páncélos hadosztály zöme érkezik be, áttörik a szovjet védelmi állásokat, és a páncélosok átdübörögnek a Berezina hídján. Végül megjönnek a Jeremenko által összekapart harckocsik, de a folyó partján tüzel állásba ment 88-as lövegek biztosan semmisítik meg a kibontakozni kezd szovjet harckocsi-támadást. Napóleon visszavonulása óta nem volt itt ilyen csata, de most fordított a helyzet, az ellenség el tt szabad az út a Dnyeper felé. 130 kilométerrel délebbre, Bobrujszknál Modelnek a 3. páncéloshadosztálya, még délebbre Freiherr Geyer von Schweppenburg 4-es páncélosai már áthatoltak a folyón, és nyomulnak el re Mogiljov felé. Jeremenko elvesztette a „partyt" a Berezinánál. Következ nap Tyimosenko marsall - abban a hitben, hogy majd rendet teremt - veszi át a Nyugati Front ugyancsak megtépázott er i fölött a f parancsnokságot. Jeremenkónak még szerencséje is van, hogy nem került Pavlov sorsára, Tyimosenko helyetteseként tevékenykedik tovább.

Ezen az éjszakán - július 3-ára virradóra - a németek Bobrujszk és Boriszov között is átlépik a Berezinát, a 69. és a 86. lövészezredek, a 10. páncéloshadosztálytól, még az esti órákban hídf t alkotnak és azt meg is, védik, noha a hátak mögött épített fahíd már lángolva pusztul el. Ugyanezen a napon - július 3-án - a keleti hadjárat tizenkettedik napján a német szárazföldi er vezérkari f nöke, Halder vezérezredes bejegyzi az OKH hadműveleti naplójába: „Biztosra vehet , hogy az ellenség a bialystoki ívben megsemmisült. Az Északi Hadseregcsoport frontja el tt 12-15 orosz hadosztály is teljesen felmorzsoltalak tekinthet , és az ellenség a Déli Hadseregcsoport el tt is nagy részben vereséget szenvedett... Azt hiszem, nem mondunk túl sokat, ha azt állítom, hogy az Oroszország elleni hadjáratot 14 nap alatt megnyertük."45

Jegyezzük meg, hogy nem a voluntarista Hitler, hanem a hűvösen számoló, mindig visszafogott és óvatos Halder írta le ezeket a szavakat. t is hatása alá vonta a viharos eredmény, a Vörös Hadsereg csillagászati számú vesztesége. De ezen ne csodálkozzunk. Ezek a számok egy tiszt számára, aki közép-európai méretekben gondolkodott, nem jelentetett mást, mint az ellenség teljes összeomlását. Hát nem volt valóban kábító, amit von Bock tábornagy, a Középs Hadseregcsoport parancsnoka július 8-án papírra vetett? „A kett s katlancsatát a bialystokit és a minszkit lezártuk, a hadseregcsoport négy orosz hadsereggel állt harcban, amelynek ereje 32 lövész hadosztály, 8 páncélos hadosztály, 6 gépesített dandár és 3 lovas hadosztály. Ebb l megsemmisítettünk 22 lövész, 7 páncélos és 3 lovas hadosztályt, és 6 gépesített dandárt. A többi egység, amelynek sikerült a bekerítésb l kimenekülni, harcértékét tekintve meggyengült. Az ellenség vesztesége így emberben és harctechnikában rendkívül magas." Sztálin és marsalljai azonban úgy számoltak, hogy 300 ezer ember elvesztése nem a világ; Oroszország 46-szor nagyobb területet bír, mint Németország, és 190 millió ember lakja. Szükség esetén 16 millió hadköteles embert lehet mobilizálni, és az Ural mögött egy óriási fegyverkezési ipart építettek ki. Minden nehézség nélkül, még Fehér-Oroszország elvesztése után is 10 millió katonát lehet a zászló alá küldeni, ha csak egy kis idejük is marad erre. A szovjet legfels bb parancsnokság 19Ő1 júniusában-júliusában, miután nagyszabású támadási tervei összeomlottak, az id nyerésért küzdött, hogy valamiféle védelmet létrehozva a kelet felé zúduló német páncélosokat meg tudja állítani. Tyimosenko pontosan látta, hogy ha a németeket nem lehet a Berezinánál, a Dnyepernél és az Alsó-Dvinánál megállítani, akkor Boriszovból, Vityebszk és Moszkva irányba törnek, és ha Szmolenszk, elesik, akkor Moszkva már csak 375 kilométerre van a fronttól. Ha pedig Moszkva elvész, akkor egyáltalán tudnak-e még tovább ellenállni, engedelmeskednek-e még a központnak? Minden a f város kapuja el tt d l el, a szerint kell cselekedni. A német 18. páncéloshadosztály parancsnokságán elképedt arcokat vágtak, amikor július 3-án a légi felderítés tájékoztatást adott, hogy er s ellenséges harckocsi-oszlop, legalább 100 db nehéz harckocsival Boriszov-Orsa-Szmolenszk térségében felvonulóban van, mögötte pedig jelent s számban eddig nem ismert páncélos típusok (valószínű T-34-esekr l volt szó, F.P.). Honnan kerültek ezek el ? - rázta Nehring tábornok a fejét. „Ez az orosz kelj fel Jancsi?" Ez az 1. moszkvai motorizált lövészhadosztály volt, Kreizer vezér rnagy parancsnoksága alatt, ezt vetette be Jeremenko Guderian páncélos éke ellen. Elit egység volt, a vörös f parancsnokság büszkesége. A T-34-es megjelent már a középs fronton is, ez a „csodafegyver", amely a déli szakaszon már a háború els Ő8 órájában bemutatkozott, meglepetést és félelmet keltve. Lipki falucskánál, Boriszovtól 10 km-re keletre találkoznak Nehring és Kreizer páncélosai. A chemnitzi 18. páncéloshadosztály ütközik bele az oroszokba. El ször nagy sokkot okoz a németeknek, amikor az els T-34-es el gördül, 30 méterre mellette egy még hatalmasabb

45 Halder Naplója. II. kötet. 89. o.

páncélos, egy 52 tonnás KV-2-es. A könnyű T-26-osok, amelyek környezik ket hamar a német páncélvadászok áldozatai lesznek, de a két „szörnyetegre" hiába l nek a Panzer Ill-sok 5 cm-es ágyúi, az els Panzer III-as kigyullad, telitalálatot kap, a többiek kitérnek, és a szovjet monstrumok tovább gördülnek el re. Három rövidcsövű Panzer IV-es közeledik. 7,5 cm-es ágyújával, ezek 3 tonnával könnyebbek, mint a T-34-esek és sokkal kisebb a l távolságuk is. A Német parancsnokok hamar észreveszik, hogy a T-34-es vezet i bizonytalanok, nagyon lassan követik az eseményeket, megállnak, amikor tüzelnek, így bekerítik a harckocsit, kitérnek gránátjai el l, harapófogóba veszik, szétlövik a hernyótalpát, és amikor a legénység menekülni akar, akkor az egyik Panzer III-as géppuskája lekaszabolja ket. A KV-2-es is lassú, az is megáll, ha tüzelni akar, de a német gránátok lepattognak róla, aztán hirtelen megáll, valószínű motorhibája van. Ez a jelenet is bizonyítja az oroszok korai taktikai hibáját, hogy ezeket a kiváló harckocsikat nem egységesen, hanem egyenként, a könnyű páncélosok és a gyalogosok között vetették be. Ez a taktika az els világháborús harcvezetésnek felelt meg, így a túler ben lév szovjet harckocsikat a németek egymás után l tték ki, ily módon akadt el Kreizernek végrehaj-tott ellencsapása is. Nehring katonái csodálkozva szemlélik a kil tt szovjet páncélos óriásokat, a tábornok maga is felkapaszkodik az egyik KV-2-esre és 11 találatot számol össze, de egy sem ütötte át a páncélzatát. Guderian is els ízben látja ezeket a monstrumokat, és csodálatát fejezte ki a T-34-es célszerű alakja miatt, és elismer leg nyilatkozott a KV-2-es nagyerejű ágyújáról. Azonnal felismerte azonban a hibákat is, egyikben sem volt rádió, a parancsnok egyben a tölt kezel is volt, így vak Küklopszként rohantak a csatába és harcoltak. Az 1. moszkvai gépesített lövészhadosztály minden erejével támadott a német 18. páncéloshadosztály ellen, változatlanul a T-34-esek és a KV-2-esek maradtak a legveszélyesebb fegyverek. A német gránátosok most az els dönt próba elé kerülnek a keleti háborúban, a 101. lövészezred hadi naplója a II. zászlóalj harcairól írja: „Július ő. Orosz páncélos támadás. Egyik orosz páncélos elakad az erd szélen, az ő. és a 6. század emberei közelharceszközökkel semmisítik meg. A front el tt az autóbahnon 10 db T-26-os. A páncélvadász század hadnagya 5 cm-es páncéltör vel zárja el az utat. Az oroszok nagy térközben közelednek. A hadnagy nagy hidegvérrel engedi ket mind közelebb, aztán tüzet vezényel. Az els T-26-os ég, a második befordul az út menti árokba, a harmadik céltáblaként áll, szétl tt lánctalppal az út közepén. Tüzelésünk most folyamatos, további öt orosz páncélos marad fekve. A kilencediket 30 méter távolságból a torony alatt találják el, úgy ég, mint a fáklya, a tizedik aztán megfordul, és vad cikk-cakkban menekül. Július 7. Újabb orosz támadás. Az els PAK lövegünk találatot kap, a személyzet megsemmisül. Egy 52 tonnás orosz óriás (KV-2, F.P.) áttöri a páncélelhárító zárat, elakad, de tovább lövi nehéz ágyújával a századunk állásait. Az ezredparancsnokság közvetlen szakasza egy hadnagy parancsnoksága alatt egy tucat emberrel megközelíti a kolosszust. Az orosz páncélos géppuskája megszólal, de már kés n, embereink elérik a holtteret, Wéber altiszt felugrik a toronyra, és kézigránátokat dobál be villámgyorsan az ágyúcs be. Hatalmas robbanás, a páncélos csövének eleje szétnyílik, mint a rózsa. Hirtelen kivágódik a torony teteje, nyilvánvaló a személyzet ki akar ugrani, de nincs idejük, mert a platón álló embereink egymás után szórják be a nyitott fedélen a kézigránátokat. Sikoltások és vér, de hát ez a háború.. ,"46

Július 8-án a német 17. páncéloshadosztály északabbra Szjenno térségében a Dvina és a Dnyeper között ütközött meg a T-34-esekkel. Jeremenko a szovjet 20. hadsereget vezényelte erre a fontos földszorosra, Orsa és Vityebszk között, hogy elreteszelje a Szmolenszk felé vezet utat. A kora hajnali órákban, út nem lévén, a búzamez kön át törtek el re a német páncélosok.

A. I. Jeremenko: uo. 78. o.

Az oroszok kitűn en álcázták magukat, és közvetlen közelr l nyitották meg a tüzet. Az élen haladó 39. páncélosezred valamennyi egysége azonnal szétnyílt, széles alakzatot vett fel és a szárnyak védelmére páncéltör k nyomultak el re. Olyan csata kezd dött, amely bekerült a hadtörténelembe, a szjennói csata. Délel tt 11-t l egészen a sötétedésig a legnagyobb elkeseredéssel harcolt mindkét fél, az ég harckocsik füstje mellett németek és oroszok álltak egymással szemben, harcban összekeveredve. Sokan haltak meg mindkét oldalon, olyanok, akik pár napja még bizakodva indultak a csatába. Lángolt az egész búzamez , szinte nappali fényt árasztva, és a németeknek már fogytán volt a l szere, amikor a „csoda" megtörtént, a szovjet harckocsik megkezdték a visszavonulást. Itt is az történt, hogy a T-34-eseket szétaprózva vetették be, és azok is lassan és körülményesen harcoltak. Megálltak, hogy célt keressenek, és amíg egyet l ttek, addig a Panzerek már menetb l tüzelve három lövést is leadtak, és sokkal jobban man vereztek. Mindezek ellenére a T-34-es veszélyes ellenfél volt, és legnagyobb erénye, hogy sok volt bel le. Az összefogottan támadó német páncélosok félelmetes látványt nyújtottak, Jeremenko is elismeri, hogy a szovjet katonákon gyakran lett úrrá a harckocsi-pánik; „amint meglátták a német harckocsik sziluettjét, gyalogságunk elhagyva állásait rohant hátrafelé védelmet keresve a páncéltör tüzérség mögött, gyakran akadályozva annak még tüzelését is" - írja a tábornok.47

Na de Jeremenkot nem hiába tartották az improvizáció nagymesterének. Emlékezett rá, hogy annak idején a finnek hogyan semmisítették meg a szovjet harckocsikat ún. „Molotov-coctai"-lal. Ezért a gomeli raktárból ezrével hozatta el re a foszfor-benzin keveréket, amellyel a háború el tt kísérletezett a Vörös Hadsereg azért, hogy fontos építményeket fel lehessen gyújtani. Jeremenko utasítására minden gyalogost elláttak, két-három ilyen palackkal. A katonák ezt követ en meglapultak lövészgödreikbe, megvárták, míg a páncélos átdübörgött fölöttük, aztán kibújva a rókalyukból, rádobálták a palackokat a harckocsik hátsó, forró motorjára. A folyadék a leveg vel érintkezve azonnal robbant, az ég folyadék pedig behatolt a réseken, és nyomban lángra lobbantotta a harckocsikban lév ken olajat, benzint, s t, még a felhalmozott l szert is felrobbantotta. Ennek következében el is pusztult néhány páncélos, de benzines palackokkal nem lehetett feltartóztatni egy páncélos hadosztályt, újabb harckocsikra, tüzérségre és repül kre volt szükség. A Szovjet legfels bb F parancsnokság (a továbbiakban SZTAVKA) ezért Dél-Oroszországból Vityebszk térségébe dobta át a 19. hadsereg egységeit, amelyeket menetb l vetettek harcba Hoth páncélosai ellen. Jeremenko tudta, hogy ennek a hat lövész hadosztálynak és egy motorizált lövész hadtestnek egységeit ily módon feláldozza, de nem tehetett mást, reménykedett abban, hogy a német páncélos éleket fel tudja tartóztatni és ezáltal újabb id t, nyer. Reményei azonban itt nem váltak valóra, mert a 7. páncéloshadosztály felderít i elfogtak egy orosz törzstisztet, akinél egy július 8-i keltezésű parancsot találtak, amely elárulta Jeremenko elképzeléseit: a 19. hadsereget Vityebszkt l északra rakják ki és bevetik majd ezen a földszoroson. Hoth nyomban megtette az ellenintézkedéseket. A 20. páncéloshadosztályt Vityebszk ellen küldte, és a Dvina földszoroson a 7. és a 12. páncéloshadosztályok lekötötték Jeremenko erejét, a 20-as páncélosok pedig nyomukban a gépesített gránátosokkal hátába törtek az éppen kirakodó szovjet egységeknek. Július 10-e hajnalán szintén drámai események következtek be. Még a német „blitz" irányította az eseményeket, északon elesett már a Pejpusz-tótól délre Pleszkau, a XXXXI. páncéloshadtest Reinhardt alatt áttörte a „Sztálin-vonalat" és július 14-én kemény csaták után elfoglalta Ostrovot.

F. Kurowski: uo. 154-158. o.

A gyors sikerek következtében fontos támpontot kapott Hoepner vezérezredes 4. páncéloscsoportja a Leningrád felé való el retörésre. Hoepner ki is adta a támadási parancsot északkelet felé, Leningrád irányába való el nyomulásra. Elképzelhet nek látszott, hogy Leningrád el bb elesik, mint Szmolenszk. Ha ez megtörténik, akkor összeomlik a szovjet hatalom a Baltikumban és a Keleti-tenger térségében, és északról szabad lesz a szárny Moszkva irányába. Megkezd dött a versenyfutás, hogy ki fog el ször befutni a Kreml udvarára; Hoepner, Guderian, vagy Hoth. Nagy volt erre a remény. Talán megismétli Hoepner a varsói diadalt, amikor a háború kitörése után 8 nappal már a lengyel f város el tt állt páncélosaival. 320 kilométerrel Pleszkautól délre volt Vityebszk, a legfontosabb ösz-szeköt központ a Fels -Dvina mellett, Szmolenszknek a kapuja. És Vityebszk is elesett; július 10-én rohammal vette be a 20. páncéloshadosztály. A Lenini Komszomol fanatikus ifjú gárdistái védték, majd felgyújtották, de Hoth páncélosainak nem volt szükségük éjjeli szállásra, elhaladtak az éjszakában kísérteties fénnyel lángoló város mellett, tovább-tovább keletnek, Szmolenszk hátába. Guderian hadosztályai Bobrujszknál és Boriszovnál már átkeltek a Berezinán, és most a Dnyeper felé törtek el re, és ekkor történt az egyik legérdekesebb eseménye a „Barbarossa-hadműveletnek". „Mi a véleménye Liebenstein? - kérdezte el z este Guderian vezérkari f nökét, amikor visszatért a páncélosékt l a harcálláspontjára. - Törjünk-e el re a Dnyeperen keresztül minden páncélos er vel, vagy szükséges-e, hogy bevárjuk a gyalogságot?" Ez volt az a kérdés, amit nap-nap után meg kellett vitatni a 2. páncéloscsoport törzsének. A gyalogság kétségtelenül alkalmasabb egy er szakos folyamátkelésre, ahol nincsenek hidak, de 14 napba kerül, amíg felzárkóznak a Dnyeper vonalra. És mit csinál az orosz, ha a páncélosok 14 napig várakoznak a Berezina és a Dnyeper között? Bayerlein alezredes a térképeket és az I/c-nek, a hírszerz tisztnek a jelentéseit tanulmányozva egyértelműen kimutatta; ellenséges gépesített csapatok vannak felvonulóban a Dnyeper felé, új orosz er csoportosítás alakul Gomelt l északkeletre. Az a kincstári optimizmus, amelyet a német legfels bb hadvezetés -mint ezt július 3-án Haldernál is tapasztalható volt - táplált, az új és újabb orosz er k megjelenése következtében, ingadozni kezdett. Guderian és törzse azonos álláspontra jutott: ha nem akarják bevárni, hogy az orosz er s folyamvédelmet építsen ki a Dnyepernél, akkor gyorsan kellett cselekedni. Itt ütközött össze Guderian véleménye a magasabb parancsnokságokkal. Jól tudjuk Jeremenko emlékirataiból és az orosz szakirodalomból, hogy milyen jogos volt Guderian félelme, hogy kialakulóban volt itt egy orosz véd vonal, amelybe Tyimosenko az egyik hadosztályt a másik után vonultatta fel. Július 11-én a frontja már 31 lövész-, 7 harckocsi- és 4 gépesített hadosztályból állott, ehhez járult még a 4. hadseregnek a minszki katlanból kimenekült része, és a 16-osoknak egy töredéke, amelyet délr l irányítottak a középs frontra. Ilyenformán összesen Ő2 orosz hadosztály vonult fel a Dnyeper fels folyása mellett.48

A francia hadjáratból már ismerjük az ilyen viták lényegét, már a támadás el készítése során nem akarták elfogadni Guderian álláspontját, hogy a páncélosok sikerét gyors és könyörtelen támadással kell végigvinni, mélyen beékel dve az ellenséges frontba. „Odaajándékozzuk a gy zelmet!" - kiáltotta Guderian 1941 július elején is minduntalan a telefonba, amikor von Kluge tábornagy felszólította, hogy várja be a gyalogságot a Dnyepernél. Július 9-én von Kluge személyesen is megjelent Guderian harcálláspontján Tolocsinóban. Forró és heves összeütközésre került sor a „Kluge Hans", az „Okos János", ahogy a vezérkar emberei

A. I. Jeremenko: uo. 92. o.

Kluge nevére utaltak, és a „Schnelle Heinz", a „Siet s Heinz", ahogy a bakák nevezték Guderiant között. Guderian mindenképpen át akart kelni a Dnyeperen, de Kluge nemet mondott. Guderian szenvedélyesen kardoskodott a terve mellett, Kluge - mint mindig - hűvös maradt, míg Guderian végül cselhez folyamodott. Azt állította, hogy a páncélosai már támadásra készen össze vannak zsúfolva a kiinduló állásokba a Dnyeper partján. Ez olyan helyzet, amelyet veszély el idézése nélkül nem lehet sokáig fenntartani. „Ezen kívül meg vagyok gy z dve a hadmüvelet sikerér l - er sködött Guderian -, és ha gyorsan Moszkva felé törünk, akkor még ez évben elérhetjük a döntést!" Ennyi magabiztosság és szenvedélyesség megingatta von Kluge amúgy is habozó természetét, és végül engedélyezte az indulást.49

A vezérezredes intett tisztjeinek: „Rajta uraim!" A szerencse a bátrakat segíti, ez történt Guderian esetében is, a harc lebonyolódása t igazolta. Felderít i már megállapították, hogy az oroszok a fontos Dnyeper-átkel ket, Rogicsevet, Mogiljovot és Orsát meg szállták, és ott er s védelmet építettek ki. Ha itt kísérlik meg a páncélosok az átkelést, az minden bizonnyal véres kudarcba fulladt volna. De a felderít k megállapították a gyenge pontokat is az er s támpontok között Sztari Bihovnál, Sklovnál és Kopisznál. Sztari Bihov a déli részén volt a XXIV. páncéloshadtestnek, a XXXXVI. páncéloshadtest szemben volt Sklowal, és egészen fent a XXXXVII. hadtest térségében volt Kopisz. Nyomorult kis porfészkek, hidak nélkül, egyetlen ember sem halott róluk korábban, és az oroszok álmukban sem gondolták, hogy ezeken a helyeken német támadás következhet be, de a háborúban a siker mindig azon múlik, hogy az ellenségre ott csapjunk le, ahol a leggyengébb. Július 10-én és 11-én aztán a német páncélosok a Dnyepert minden különösebb nehézségek nélkül leküzdötték. A meger sített városokat -Rogicsev, Mogiljov, Orsa - maguk mögött hagyva Guderian divíziói egyszerűen tovább gördültek Szmolenszk felé keletnek. Legf bb ideje volt, mert Tyimosenko délen, Gomel térségében egy er s csoportosítást hozott létre 20 hadosztályból, és megkísérelte, hogy oldalba támadja Guderian egységeit, és ily módon mentse meg Szmolenszket. Nehéz elhárító harcok utaltak a helyzet komolyságára, de Tyimosenko terve kudarcot vallott, és ez els sorban a német 1. lovashadosztálynak volt köszönhet , amely a támadás útját állta együttműködve a 10. gépesített hadosztállyal és a 4. páncéloshadosztály részeivel, fedezve a 2. páncéloscsoport oldalát. Külön ki kell emelni az 1. lovashadosztály dönt bevetését, amely a járhatatlan Pripjet-mocsarak leküzdése után alakított ki védelmet. Az orosz ellencsapás összeomlása után már úgy ment minden, mint a karikacsapás. Július 15-én északabbra a 3. páncéloscsoport Hoth vezetése alatt, a 7. páncéloshadosztállyal elhaladt Szmolenszkt l északra és elvágta a Szmolenszk-Moszkva vasútvonalat. A város ezáltal el lett vágva az utánpótlástól és az er sítésekt l, és egy új katlan keletkezett; 1ő szovjet hadosztály körül zárult be a gyűrű. A SZTAVKA mindenáron meg akarta a várost tartani, olyan volt ez számára, mint kés bb Sztálingrád, és az erkölcsi értéken túlmen en Moszkvának a biztonsági zára is egyben. Szmolenszk az orosz történelem megszentelt helye, itt rizték a Kazáni Szent Szűz csodatev képmását, és egyike volt a legrégebbi orosz településnek. Elképzelhetetlen volt tehát, hogy csak úgy feladják. Nem is tették. Hihetetlen elkeseredéssel és h siességgel védték, mint ezt a német 29. gépesített hadosztály katonái meg is tapasztalták. A 71. és a 15. lövész, és a 29. tüzérezred, a motorkerékpáros zászlóalj, az utászok, de mindenek el tt a felderít század Hentz hadnagy vezetésével, akik hat napig védelmezték a meglepetésszerűen elfoglalt városhidat a Dnyepert l keletre, sohasem fogják ezt a harcot elfelejteni.

49 F. Kurowskkuo. 178. 0 .

Jeremenko parancsban adta, hogy a várost az utolsó emberig védeni kell. így a helység minden épülete, a műtárgyak ellenállási fészekké lettek kiépítve. A katonák a rend rség és a városi milícia alakulatai mellett fölfegyverezték a munkásokat, a tisztvisel ket, s t még a n ket is. Fel-adatuk volt a saját házcsoportjuk megvédelmezése mindhalálig. Szmolenszk mégis gyorsan elesett. A védelem nem tudott ellenállni a thüringiai 71. gránátosok bátor és leleményes támadásainak. Július 15-én reggel 7 órakor indult a támadás, Thomas ezredes csapataival megkerülte az ellenséges er dítményeket egy gyalogösvényen, 1ő km-re a várostól és délr l támadott. 11 órakor a II. rohamzászlóalj rajtaütéssel elfoglalta az orosz ütegeket a város el tti magaslaton, és a foglyok vallomásaiból kiderült, hogy a város déli kijáratait er sen védelmezik, Thomas ekkor irányt változtatott és délkeletr l hatolt be. Mire a véd k észrevették a német ékeket, már kés volt, mire leszállt az est, a 7l-esek rohamcsapatai már bent voltak a városban. Másnap reggel 4 órakor kezd dött a f támadás, együttműködve a 1ő. gyalogezreddel. Nehéztüzérség, Stukatámadások, ködvet k, rohamlövegek és lángszórók kövezték ki a gránátosok útját. Északon a gyámegyed tartotta magát a legkeményebben, itt NKVD-csapatok és munkásmilíciák harcoltak elkeseredetten. Utcáról utcára, házról házra kellett géppisztollyal és kézigránáttal utat tömi, és 20 órára a gyámegyed elcsendesült -Szmolenszk elesett. A német Középs Hadseregcsoport arcvonalán már csak Mogiljov tartott ki, Fehér-Oroszországnak ez a hatalmas vasúti csomópontja, 100 ezer lakossal. Itt Geraszimenko altábornagy 13. hadserege védekezett keményen, a várost körülvev német VII. hadtest négy hadosztályával szemben. A támadást a Berlin-brandenburgi 23. gyaloghadosztály indította meg két ezreddel, közülük a 9. a potsdami a régi Nagy Frigyes féle tradíciók hordozója volt, és ennek megfelel en is harcolt. Kier szakolta az átkelést a Dnyeperen, és hídf t tudott létrehozni. A 68. gyalogezred más helyen nem tudta áttömi a szovjet védelmet, és ez a 67-eseknek sem sikerült a másnap újra indított támadásnál. A helyzetet végül a kitűn 9-esek oldották meg, kitörtek a hídf b l és kemény éjszakai harcban kivetették az ellenséget a város peremén létrehozott véd állásokból. Míg ez a csata tombolt, a 67. gyalogezred 10. százada a folyóparton észrevétlen eljutott a nagy hídig, és az orosz jármüvek között átrohanva teremtették meg az összeköttetést a 9. gyalogezreddel. Amint az oroszok kiszorultak az els véd vonalból, a hidat felrobbantották, függetlenül attól, hogy az zsúfolva volt saját visszavonuló egységeikkel. De hiába, mert a német utászok már két pontonhidat is vertek, és a többi hadosztály a tüzérség hathatós tűz-csapásainak fedezete alatt megkezdte az átkelést. Július 27-én a védelem megtört, 12 ezer orosz ment fogságba, de kevés volt köztük a tiszt, mert a legtöbbjük h si halált halt. A hadjárat 3ő. napján a németek tehát elérték a „Barbarossa" els operatív célkitűzését; a gyorscsapatok a front közepén Jalzevo-Szmolenszk-Jelnya-Roszlavl térségében álltak, 700 kilométert hagytak maguk után és még 350 kilométert kellett megtenni Moszkváig, Ezekben az oroszok számára oly vészterhes napokban Sztálin ismét hallatott magáról, de csupán a rá jellemz módon. Kiadta a hírhedt 270. számú parancsát a „gyávák és dezert rök" ellen. Ennek els pontja az alábbiakat tartalmazta: „1. Azok, akik a harc közben rangjelzéseiket letépik és megadják magukat, aljas árulóknak tekintend k, családjuk pedig, mint a hazaáruló és esküszeg családja, letartóztatandó. Az ilyen dezert -röket a helyszínen végezzék ki."26

A „dezert rök és hazaárulók" többsége ott feküdt holtan, kezében fegyverrel a véres orosz mez kön és füstölg városok romjai alatt, és a németek és Moszkva között csak ez a gyalázatos sztálini parancs állott.

II. STÁCIÓ - KIJEV MOSZKVA VAGY KIJEV?

A német hadseregben egyetlen tábornok, egyetlen tiszt, egyetlen katona az orosz fronton nem kételkedett abban, hogy Szmolenszk elfoglalása után mi történik, hogy merre kell tovább vonulni, és mi lesz a cél. Természetesen csak Moszkváról lehetett szó. Moszkva a szovjet birodalomnak a feje és a szíve. Aki a Szovjetunió térképre nézett, meger sítette azt az álláspontot: minden út Moszkvába vezet. Ez volt a szellemi és politikai központja, az összeköttetések centruma, a vörös birodalom szíve, hogy ha valaki ezt keresztüldöfi, akkor közel van már a vég, és összeomlik a kommunizmus. így gondolkodott a német hadsereg f parancsnoka, von Brauchitsch tábornagy, így kalkulált a vezérkar f nöke, Halder vezérezredes, így következtettek Bock, Guderian, Hoth és valamennyi magasabb német parancsnok a keleti fronton. Valamennyien Clausewitzet idézték, a háború filozófusát, a modern stratégia atyját, aki Napóleonnak Moszkva elleni menetét ésszerűnek és szükségszerűnek tartotta, a kudarc ellenére. ,A- háború célpontja az ellenséges ország, a f város és a politikai hatalom. Azonban - mondja Clausewitz - az óriási Orosz Birodalom nem ország, amelyet meg lehet hódítani, vagy megszállni. Az állam szívét célba vev támadás a legfontosabb, Bonaparte is ezért foglalta el Moszkvát. De nem számolt a térrel és az id vel, és ez okozta kudarcát, nem az orosz hadsereg." A német tábornokok jól értelmezték Clausewitzet. 1941 nyarán az események éppen úgy alakultak, mint ahogyan Clausewitz receptje el írta, és más volt a helyzet, mint 1812 nyarán. Az orosz hadsereg nem rizte meg félelmetes üt erejét Borogyinóig, hanem harcba szállt, és minden fronton hatalmas vereségeket szenvedett. Az orosz nép most nem lépett fel egységesen az idegen hódító ellen, mert gyűlölte a bolsevik rendszert, és a német csapatokat a legtöbb helyen felszabadítóként köszöntötték. Tragikomikus, de igaz, a szmolenszki f rabbi kenyérrel és sóval fogadta a városba bevonuló német f parancsnokot. Mi mehetne itt vakvágányra, vagy zsákutcába? Semmi! Tehát el re Moszkvának! Mint említettük volt, minden német katona így gondolta ezt, kivéve egyet: Hitler káplárt.

távol állt attól, hogy Moszkva elfoglalását, mint a további hadműveletek operatív célpontját bejelentse. Hitler meghökkent Sztálin f városától, hogy hadserege esetleg Napóleon sorsára jut, gyanakodott-e a tradicionális alapelvekre, vagy nem ismerte fel Moszkva stratégiai jelent ségét? Mindezekre a kérdésekre rövidesen választ kapunk. Szmolenszk elfoglalását követ harmadik napon, július 19-én Hitler kiadta 33. hadműveleti utasítását, amelyben azon szándékát jutatta kifejezésre, miszerint Moszkva irányában csupán a gyaloghadosztályok folytassák a támadást. A Középs Hadseregcsoport két páncéloscsoportját ennek megfelel en a szárnyakon harcoló két hadseregcsoport meger sítésére vezényelték volna. Hitler az 1. és 2. páncéloscsoportot, valamint a gyalog- és hegyihadosztályok egy részét a harkovi ipartelepek elfoglalására, majd a Donon átkelve a Kaukázus ellen akarta megindítani, mivel a német hadigazdaságnak a bakui olajmez kre elengedhetetlenül szüksége volt. Ezalatt a 3. páncéloscsoportot az Észak Hadseregcsoportnak kellett volna alárendelni, hogy az nagyobb páncélos-támogatással Leningrád felé törjön el re.' Von Brauchitsch nem értett egyet ezzel az elgondolással, és éles vita robbant ki közöttük. Hitler ragaszkodott saját stratégiai elképzeléséhez; mint láttuk, elrendelte, hogy a Középs Hadseregcsoport, ha csak ideiglenesen is, de maradjon védelemben, és az Észak Hadseregcsoportot meger sítette, hogy a finnekkel egyesülve Leningrádot körbezárja. Hangsúlyozta továbbá, hogy még a tél beállta el tt birtokba kell venni a Krímet -ahonnan az orosz légier veszélyeztetheti a romániai olajmez ket -, a Donyec ipari és szénterületeit,

továbbá elvágni az oroszt a kaukázusi olajmez kt l. „Ha mindez megvalósul - mondta Hitler - akkor Moszkva magától az ölünkbe hull." 1941. augusztus 22-én éjféltájt csöngött a telefon a 2. páncéloscsoport parancsnokságán, Prutkiban. Guderiant keresték Boriszovból, a hadseregcsoport parancsnoka, von Bock tábornagy személyesen volt a készüléknél. „Guderian, kérem jöjjön holnap reggel ide hozzám, látogatónk érkezik Mauerwaldból" - Guderiannak átfutott az agyán a gondolat: magas látogató Mauerwaldból. Végre a kocka el van vetve, indulhatunk Moszkva ellen. Örömét csak a Bock hangjából kiérzett kedvetlenség tompította. „Hány órára parancsolja tábornagy úr?" - kérdezi ezért röviden. „Legyen tíz óra" - válaszol Bock, és leteszi a kagylót. Látogató Mauerwaldból. Fönt Kelet-Poroszországban a Führer f hadiszállása közelében van a hadseregparancsnokság és a vezérkar. Vagy maga Hitler jön? Guderian megkérdezi, hogy vezérkari f nöke és az I/a ébren van-e? Nem sokkal kés bb már együtt ül Liebensteinnel és Bayerleinnel a parancsnoki harcálláspontnak kinevezett Tanácsháza termében. A petróleumlámpák hunyorgó fényénél nézik a kiterített nagy térképet, amelyen fel vannak rajzolva az elmúlt hetek nagy csatái, fekete és vörös nyilakkal, zászlócskákkal, számokkal, áthúzva és kimeszelve, ívek és bizarr front-vonalak, katlancsaták határai. A száraz adatok mögött vér van, félelem és halál. Ezt azonban a térképen nem látni. Csak azt, hogy pl. az egyik nyíl odamutat Kruglovka falura, ahol nagyon sok embernek meg kellett halnia. Négy hete vesztegel Guderian a törzsével Pmtkiban, Pocsinótól nyugatra. Július közepén fog-lalták el a német divíziók a híres gyesznai ívet Jelnya városával, azóta egy jár csak a fejükben: Moszkva. Elérték már a kiinduló állomást, az igaz, hogy kilógó nyelvvel és ösz-szezsugorodott páncélosezredekkel és megtizedelt utánpótlással. De mégis elérték, a meghatározott terv szerint. Még egy kis pihen kell, felépíteni az új kiinduló bázist, aztán indulni az utolsó csapásra Szovjet-Oroszország szíve ellen. Erre a parancsra várnak azóta is. Augusztus 4-én Guderian és Hoth már találkozott Hitlerrel, akkor is von Bocknál, és jelentették, hogy augusztus 15-re, esetleg 20-ra a páncélos hadosztályok teljesen készen állnak Moszkva ellen. És Guderian hozzáfűzte: „Vezérem, be fogjuk venni!" De Hitler meglep en tartózkodó maradt. Nem hagyott semmi kétséget aziránt, hogy gondolatai máshol járnak; Leningrádnál és Ukrajnában. A tábornokok csodálkozva hallgatták, majd elképedten rázták a fejüket, aztán jeges lett a hangulat. Hitler érezte az ellenállást ezért nem döntött véglegesen. Nyitva hagyta a kérdést, húzta az id t. A frontgenerálisok abban bizakodtak, végül mégis meghozza a döntést; támadás Moszkva ellen. Ezért tudatosan folytatták az offenzíva el készületeit. Augusztus eleje óta készenlétben állt a LX. hadtest gyalogsága, a 137. és a 263. hadosztályok, 18-ról 19-re virradó éjjel a frontszakaszokon leváltották a páncélos és gépesített csapatokat, tehát indulás... A várakozás és a védekezés csak veszteségekkel jár. „Milyen messze vannak a 292-seknek az els állásai Moszkvától?" -kérdezi Guderian. Bayerlein alezredesnek nem kell utána számolnia, 298 kilométer a város pereméig. 298 kilométer. Guderian ránéz a térképre, amelyen mint egy ugródeszka mered ki a Jelnya-ív a frontból. Egészen az élén van a „temet orr". Hetek óta elkeseredett harc folyt itt, olyan harc, amilyen még nem volt a keleti fronton sem, ezt bizonyítják a XXXXVI. Pácéloshadtest-parancsnokság jelentései: Ebb l részletek:

„Az északkeleti fronton a Jelnya-ívben, súlyos védelmi harcok során a 2. „Das Reich" SS-motorizált hadosztály Langemarck motorkerékpáros zászlóaljának els százada, a Förster-csoport azt a feladatot kapta, hogy védelmezze egységének balszámyát. A következ ket találtuk a helyszínen: A csoportvezet unterscharführer Förster kezében tartotta még a kioldózsinórját az utolsó kézigránátnak, fejlövés. Egyes lövészének géppuskája a vállához támasztva, még egy lövés a cs ben, fejlövés. A kettes és a hármas lövésze holtak feküdtek a lövészgödrökben lövésre kész puskákkal. A jelent holtan feküdt a motorkerékpár mellett, keze még a kormányon, elesett abban a pillanatban, amikor az utolsó jelentést akarta átadni. Az ellenségb l is csupa halottat lehetett látni, amelyek félkörben feküdtek, csupán kézigránátdobás távolságra a csoport állása körül. Ez a példa, hogy mit jelent a védelem."' Ez volt Jelnya, egy reménytelenül szétl tt kis fészek a Gyeszna mellett, 75 kilométerre Szmolenszkt l keletre. Egy öthetes csatában adta egy egész frontszakasznak a nevét. A szovjet védelem Jelnya körül nem volt véletlen, mert a Szmolenszk elleni német támadás egyik célja a jelnyai magaslatok voltak. Miért? Mert ez volt annak a stratégiai pontnak az utolsó uralgó magaslata, amelyet birtokolnia kellett annak, aki Moszkva felé törekszik, és aki Moszkvát védelmezi. Ezt tudták mindkét oldalon. Ezért Tyimosenko könyörtelenül kényszerítette a polgári lakosságot, hogy éjjel-nappal megfeszített munkával a Gyeszna-szakaszon, Jelnyától délre egy er s páncélosakadályt építsenek ki. Mindazt, amit a SZTAVKA össze tudott gyűjteni, azt Jelnya térségébe irányította. Ez lett most egy új és er s akadály a németek el tt. A német légi felderítés rögzítette ezeket a munkálatokat, gyorsan kellett tehát támadni, miel tt az orosz védelem kiépül. A 10. páncéloshadosztály és Hausser gruppenführernek SS-hadosztálya a „Das Reich" kapta a feladatot, hogy Jelnyát és a mögöttes területeket elfoglalják. El kell foglalni! Ez egyszerűen hangzott, de nem volt olyan egyszerű a dolog. Guderian páncélos hadosztályai már kereken 1000 kilométert tettek meg hatalmas porfelh ben, úttalan utakon és folyókon átgázolva. A tüzérségnek a tűzereje is nagyon meggyengült, sok nehéz és közepes üteg kiesésével. Friss er kkel, új páncélosokkal és tüzérséggel a jelnyai magaslat nem jelentett volna akadályt. Most azonban már azt jelentett. A 10. páncéloshadosztály akkori parancsnoka, Schaal altábornagy írta az akkori hadműveletekr l: „Az orosz nem állt ki a Dnyeper mögött nyílt harcra, azt a taktikát választotta, amely kés bb a nagy partizánegységeknek volt harcmodora." Egy példát is megnevez a tábornok. „Golodiscse és Gorki között a hadosztály el rse hajnalban egy erd sávon haladt keresztül. Ugyanitt követte t délben a zöm. Mindez zavaró körülmény nélkül. Este jött a tüzérség, amelyet azonban váratlanul két oldalról is er s partizántámadás ért. Gránátvet kkel is rendelkeztek, megrohanták a vontatott lövegeket, ember-ember ellen harcolt. Szerencsére a nagy csetepatét hallotta a „Das Reich" egy a közelben tartózkodó motoros zászlóalja, amely a tüzérség segítségére sietett, a partizánokat megölték, az a kevés, ami megmaradt bel lük, eltűnt az erd ben. Rosszabb volt azonban minden ilyen csetepaténál a páncélos járművek el-használódása. A nyomorult utak, a h ség, a por olyan ellenség volt, mint a Vörös Hadsereg. Vastag porfelh borította a páncélosokat, a homokszemcsék behatoltak a motorokba és szinte elvásták azokat, a szűr k állandóan eltöm dtek, az óriási üzemanyag-fogyasztást nem tudta pótolni a trén, a motorok forróra futottak és a tengelyek berágódtak. Ilyen módon a 10. páncéloshadosztály Jelnyáig elvesztette a Panzer IV-es páncélosai zömét. Nem az orosz, a porfelh gy zte le ket. A karbantartók és a mérnök tisztek úgy dolgoztak, mint a lovak, de hiányoztak a pótalkatrészek. Túl nagy volt a távolság a gyártó cégt l a hadseregig, és annak is a fele a partizánok zsákmánya lett. De nem csak a gépek, az emberek is túl voltak feszítve. El fordult, hogy egy-egy pihen után az oszlop nem tudott továbbvonulni, mert az emberek halálmély álomba merültek" És nemcsak a 10. páncéloshadosztálynál volt így, hanem a Középs Hadseregcsoport egész szakaszán, Guderiannál éppúgy, mint Hornnál.

Bocknak jelenti Hoth ezekben a napokban: „A páncélos kiesés az el írt állománynak eléri a 60-70 százalékát, és mégis végrehajtottuk a feladatot." A 10. páncéloshadosztály július 19-én bevette Jelnyát. A széles páncélelhárító árkot, amelyet az orosz lakosság szakadatlan munkával emelt a város körül, a 69. lövészezred csapatai a gyilkos ellenséges tüz ellenére leküzdötték. Súlyos veszteségeket szenvedett, de méterr l méterre küzdötte magát el re. Mire a lövészek elérték Jelnyát és beásták magukat, Rokosszovszkij tábornok gyorsan összekapart tartalékait egyenként vetette be a német állás ellen, de a 10-es páncélosok tartották a frontot. Július 20-án beérkezett mellé a „Das Reich" SS-hadosztály és állást foglalt a magaslatokon, így a védelem meger södött. A Jelnya-ív messze el renyúlt a keleti-front arcvonalán, ez volt a legmesszebb el retolt ékje a német hader nek. Délen messze visszakanyarodott Kijevig, északon Szmolenszknél húzódott, és egy nagy félkörben haladt Leningrád felé. Ha a térképre nézünk, nyilvánvalóvá válik, hogy a jelnyai-ív hídf volt, stratégiailag fontos kiinduló bázis egy Moszkva elleni offenzívához. Ezt a szovjet hadvezetés is világosan látta, és ez azt jelentette, hogy a jelnyai-ívet mindenáron fel kell számolni. Július végét l szeptember elejéig itt az els nagy védelmi harcát vívta a német Középs Hadseregcsoport. Kilenc német hadosztály került folyamatosan bevetésre ezekben a hetekben a jelnyai vérfürd be, köztük az elit Grossdeutschland. Az alábbi idézet ennek a magasabbegységnek a történetéb l való: „Beásott zászlóaljunk el tt egy vasúti átjáró van, amely Kruglovka és Jelnya között húzódik. Az orosz tüzérség 3 órája szakadatlanul tüzel, a telefonvonalakat már szétl tték, egyetlen ember sem tud kimozdulni a lövészárokból. Aztán hirtelen szinte fájó lesz a csend. De csak pár percig tart, aztán ezer és ezer torokból harsan fel a félelmetes hurrá kiáltás. A Ő. század parancsnoka, Heinert f hadnagy ollós távcsövével kitekint a lövészárokból, és hatalmas bama tömeget lát hömpölyögni állásaink felé. Mintha maga a föld mozdult volna meg. Az orosz századok szorosan felzárkózva rohannak, közöttük tisztek, akik lóhátról vezénylik a rohamot. Most kellene tábori tüzérségünknek beavatkozni, de csak nagyon ritkán tüzelnek, mert a háború kezdete óta el ször érezni a munícióhiányt. A hurrá egyre közelebbr l hallatszik, most már a század katonái is kipillantanak, és látják a rohamozó oroszokat. Már csak 600 méterre vannak. Mért nem tüzelünk már? - kérdezik az emberek izgatottan altisztjüket. Nyilván megvan az oka - morogja az altiszt, a f hadnagy tudja mit csinál. Most már az oroszoknak kivehet az arca, de még mindig nincs tűzparancs. Heinert f hadnagy tudja, biztosra kell menni, minden lövésnek találni kell, különben elsöpri ket ez a fóldbarna áradat. Ezt a lavinát csak úgy lehet megállítani, ha lemészárolják az utolsó emberig, mert az oroszt nem érdekli a veszteség. Sokszor eltűn dtek, mi lehet ennek az oka? Hazaszeretet, a párthoz való hűség, vagy a vodkától fűtött esztelenség? Aztán egy fogoly orosz tiszt megadta erre a választ. Minden parancsnok személyében felel a támadás sikeréért, ha kudarcot vall, nem csak t, családját is kivégzik, jobb esetben internálják. Azon túlmen en minden roham mögött ott vannak a NKVD géppuskás osztagai, és a hát-rálókat, megtorpanókat lekaszabolják. Nincs hát más választás, mint el re, mert így legalább van valami esély a túlélésre. Az orosz katona egyébként is a közelharcra törekszik, erre kapott kiképzést, és ezt nagyszerűen csinálja, mesterien bánik a szuronnyal, puskatussal, vagy éppen a gyalogsági ásóval, és roham közben tüzel. A szabályzat is azt rögzíti, hogy a támadást a legvadabb elszánással kell végrehajtani, és az ellenséget közelharcban megsemmisíteni. Ez a gy zelem útja. Ezúttal azonban nem kerül sor közelharcra, mert amikor az oroszok már csak 100 méterre vannak, a f hadnagy végre kiadja a tűzparancsot. Megszólalnak a villámgéppuskák, és az els orosz hullám a földre rogy. De rajtuk keresztül már tör el re a második sor. A géppuskák szünet nélkül tüzelnek, és az oroszok úgy hullanak, mint a legyek. Tíz percig tart ez az öldöklés, egy sem jutott el az állásainkig. De a mi veszteségeink is jelent sek, elesett a felderít század

parancsnoka, Orschler százados, aki az egész Wehrmachtban els ként kapta meg a Német Aranykeresztet."50

De másnap újabb ezrek jönnek, és ez a mészárlás öt napig tart. Augusztus 18-án kivonják a megtizedelt Grossdeutschlandot, és helyüket a 263. gyaloghadosztály foglalja el. A következ napokban három orosz hadosztály támadja ezeket az állásokat, de a német védelem szilárd és a támadók elvéreznek. Augusztus 22-én éjjel ott ül a primitív orosz tanácsháza nagytermében Guderian és a térképre mered, amelyen az emberi tragédiák nincsenek fölrajzolva. Ott csak három- és négyszögű zászlócskák voltak, amelyek a saját és az ellenséges csapatok helyzetét jelezték. De Guderian nem csak a harcállásponton üldögélt, járta a védelmet az els vonalakban, és tudta, mit jelent egy-egy ilyen zászlócska el re- vagy hátrahelyezése, vagy végleges kitörlése. „Csomagolják össze a térképet - mondta vezérkari tisztjeinek - holnap magammal viszem Boriszovba. Jó éjszakát Uraim!" De mi volt ebben az id ben a helyzet a Középs Hadseregcsoport másik páncélos egységénél, a Hoth-féle 3-ásóknál, akik Szmolenszkt l északkeletre tevékenykedtek? Jeremenko memoárjában olvashatjuk a rövid megállapítást: „Szmolenszk visszafoglalása lehetetlennek bizonyult. Ezért július végén a f parancsnokság úgy döntött, hogy a 20. és 16. hadseregeket, amelyeket Hoth er i Szmolenszkt l északra bekerítettek, meg kell próbálni kitöréssel megmenteni."51

De ezeknek a hadseregeknek divíziói már csak 2000 emberb l állottak, az egész 20. hadseregnek mindösszesen csak ő6 harckocsija és 9 repül gépe volt. Ez Hornnak volt a gy zelme. Ahogy Guderian a Szmolenszk-Moszkva műúttól délre, úgy Hoth északra nyomult el re, és július 25-ig a Sztálin-vonalat teljes hosszában áttörte. Aztán motorizált és az oda igyekv gyalogos egységeivel bezárta a gyűrűt Jeremenko 1ő hadosztálya körül. Jeremenko kétségbeesetten védekezett, utánpótlás nélkül kellett harcoljon, ott, ahol állt. A SZTAVKA vasparancsa odaszögezte ahhoz a helyhez, és azok a parancsnokok, akik meghátráltak, hadbíróság és kivégz osztag elé kerültek. A SZTAVKA minden körülmények között vissza akarta foglalni Szmolenszket, hogy megállítsa a német rohamot. Hogy Moszkva erre mennyire dönt en elhatározta magát, mutatja a tény, hogy Sztálin személyes parancsára az egyik még szigorúan titkos fegyverüket is bevetették, noha még nem került tömegtermelésre, és így nem játszhatott dönt szerepet. Jeremenko írja: „Július közepén a f hadiszállástól telefonon tájékoztatást kaptam, hogy nálam vetik be el ször a fasiszták ellen az „EREZA"-t. Egy üteget kaptam bel le azzal, hogy próbáljam ki, és jelentsem a véleményem. Az „EREZA" volt az els BM-8 típusú rakéta-sorozatvet fe-d neve. Rudnyánál próbáltuk ki az új fegyvert, amely annyira titkos volt, hogy csak válogatott NKVD katonák kezelték, és szigorú parancsba volt adva, hogy semmilyen körülmények között nem kerülhet az ellenség kezébe. A rakéták szörnyűséges visítással száguldottak a leveg ben, vörös csíkot húzva maguk után és nagy robajjal explodáltak. A hatása, amikor 320 rakéta 26 mp alatt a legkisebb összeszorított térségben robbant, meghaladott minden el zetes várakozást. A németek páni félelemmel szaladtak meg, de a mieink is megdöbbentek."52

Ez a meglepetés a német 12. páncéloshadosztály egy részét érte, valójában azonban a lélektani hatása nagyobb volt, mint a fizikai, a gyenge repeszhatás miatt. A németek ezt követ en gyűlölettel „Sztálinorgonának", az orosz bakák becézgetve „Katyusának" nevezték el. Mivel kevés volt még bel le, nem ért el különösebb sikert, de létrehozása bizonyította a szovjet mérnökök találékonyságát. (Kevésbé ismert, hogy a németeknek is volt hasonló rakéta-sorozatvet jük, a 1ő-32 cm-ig terjed Nebelwerfer. F.P.) 50 H. Speter: Panzerkorps Grossdeutschland. Friedberg, 1984. 22. o.

A. I. Jeremenko: uo. 105. o. 52

A. I. Jeremenko: uo. 108. o.

Augusztus 23-án, kevéssel 10 óra el tt Guderian leszállt Storch repül gépével a boriszovi szükségrepül téren, majd a hadseregcsoport parancsnokságra hajtatott. Ott voltak már a 4., a 9. és a 2. hadseregek parancsnokai, Kluge tábornagy, Strauss és Freiherr von Weichs vezérez-redesek, és vártak még valakit Mauerwaldból, Halder vezérezredest, az OKH vezérkari f nökét. 11 óra tájban érkezett meg, rosszul nézett ki és levert volt. Rövidesen ki is derült, hogy miért. Közölte: a Führer elhatározta, hogy sem a Leningrád elleni hadmüveietet nem indítja meg, amelyet korábban szándékozott, sem a hadseregf parancsnokság és a vezérkar által javasolt offenzívát Moszkva ellen, hanem el ször elindul Ukrajna és a Krím meghódítására. Mindenkit mintha fejbe veitek volna, az impulzív Guderian tért el ször magához, de is csak annyit mondott: „Ez nem lehet igaz!" Halder rezignáltán nézett rá, és azt mondta: „- De igaz. Brauchitsch és én öt héten keresztül harcoltunk, hogy elérjük a Moszkva elleni támadást, 18-án támadási tervet készítettünk el és benyújtottuk a Führernek. Itt van rá a válasz." És el vette Hitler újabb parancsát, a 34. számú hadműveleti utasítást, amely a teljes Középs Hadseregcsoportot védelemre rendelte, és a f hadműveleti célt Ukrajnában jelölte meg.53

Err l a hitleri döntésr l még ma is folynak a viták, pro és kontra. Szerénységem meghagyja a tévedhetetlenség és „elképzelhetetlenséghez" hasonló kijelentések jogát a marxista hadtörténészeknek, csupán két szerény megjegyzésre szorítkozom, magyarázatot keresve Hitler és a tábornokok érveire. 1./ Hitler álláspontját befolyásolható tényez k: A nyári csaták többek között megmutatták a páncélosok és a gyalogság közötti menetsebességkülönbséget, amely két lépcs re osztotta a német támadó er ket. Nemcsak egymástól elválva meneteltek, de egymástól elválva ütöttek is. Ez volt a nagy gyengéjük, amit az ellenség ki tudott használni, mihelyt felismerte ezt a német operatív eljárást. A hatalmas földrajzi térségnek az er t elemészt hatása és a gépesített egységek nagy elhasználódása további magyarázattal szolgált. Erihez járult még az Észak és a Dél Hadseregcsoportok lassúbb el nyomulása, így a Középs Hadseregcsoport szárnyai fedetlenek maradtak. Lépéseket kellett tenni, hogy ezeket a szárnyakat biztosítsák. A katlancsaták lefolyása is azt bizonyította, hogy a szovjet er ket be lehetett ugyan keríteni páncélos egységekkel, de a felszámoláshoz a gyalogság nélkülözhetetlen. Hitler azt is tudta - amit tábornokai nem -, hogy az orosz még milyen mérhetetlen tartalékokkal rendelkezik, így óvatossága érthet . (A gazdasági meggondolásokról - Ukrajna búzája, a Donyec szene és a Kaukázus olaja - most nem is beszélve.) 2.1 Azonban, és ez az azonban a dönt , egy ilyen el vigyázatos stratégiáról augusztus közepén a német hadsereg már lekésett. Túl messze állt a Középs Hadseregcsoport az orosz térségben, hogyha pedig a „Blitzkrieget" feladják a Szovjetunió központja felé, és id t engednek az ellenségnek, akkor a hadjárat és ezzel együtt a háború is elveszett. Ebben a fényben jogosnak tűnik Halder keserűsége, Bock döbbenete, és Guderian dühös tiltakozása. „- Mit tehetünk ez ellen a határozat ellen?" - kérdezte Bock. Halder csak a fejét rázta: „- Ez már megváltozhatatlan." „- Ezt fel kell borítanunk - vélte továbbra is Guderian - ha mi most Kijev ellen megyünk, akkor kétségtelen, hogy egy téli hadjáratba fogunk torkolni, még miel tt Moszkvát elérnénk. Az utak és az ellátási nehézségek következménye ki sem számítható. Azt én kétségbe vonom, hogy páncélosaink ezeket az igénybevételeket ki fogják bírni." Bock egyetértett vele. Hosszasan tanácskoztak, végül úgy döntöttek, Guderian elkíséri Haldert a Führer f hadiszállására, jelentést tesz, és megkísérli Hitlert meggy zni. A repül gép kés délután indult el Rastenburgba. Mikor Guderian elbúcsúzott Bocktól, a tábornagy azt a legendás mondatot idézte, amelyet a wormsi püspöki palota rtisztje 1ő21. április 17-én Luther Mártonnak mondott, mikor az elindult, hogy megvédelmezze elveit a császár el tt: „- Kis szerzetes, terád most hálátlan és nehéz feladat vár."

53 Trevor-Roper: uo. 145. o.

A Junkers 88-as végtelen learatatlan gabonafóldek fölött repült, de Guderian nem töprengett rajta, hogy vajon az éhez német hátország miért nem végezte el az ölébe hullott aratást, a térképet tanulmányozta és feljegyzéseket készített. Már alkonyodni kezdett, amikor leszálltak a lützeni repül téren Kelet-Poroszországban. Onnan átkocsiztak a „Farkasverembe", ahol betonbarakkok sorakoznak a fák között, itt tanyázott Hitler. Itt senki nem kérdezi senkit l, hová megy. Az érkez elé lép válogatott örök fekete kabátujj án ezüst paszománnyal kivarrva a felirat: „SS-Leibstandarte Adolf Hitler." Az út, amely színes festékcsíkokkal van kijelölve, alacsony tölgyesben ér véget. A sorompónál „Halt!" figyelmeztet tábla. Innen minden teremtmény gyalog megy az él istenséghez. Kivétel nélkül, bárhonnan is érkezett. Az utat szögesdrót akadálysor jelzi. Mindkét oldalán harckocsicsapdák. A bozótokból légelhárító 88-asok szürke ágai merednek ki, készen arra, hogy tüzükkel bármikor a napot is elfedjék. A félmillió akna sárkányveteménye semmi reménnyel nem kecsegteti azt, aki vakmer en a kerti ágyra merne lépni. Az alvilági kert, augusztusban is komor. Az újkori Walhalla a golyóálló öntvényb l készült tornyok mögött helyezkedik el. A kapunak sok zára van, és nem mindenki számára nyílik meg. Kulcslyukak helyett nagykaliberü géppuskanyílások. A „kulcsárok" fekete sapkáján ezüst halálfej. Az örök ridegsége, még a vezérezredesi rangjelzések el tt sem enged fel. Beidegz dött mozdulat az iratok iránt. A jobbkar gépies kinyújtása. Felhúzható figurák üdvözlete a zord panoptikum bejáratánál. A Mazuri-tavak mocsarába süllyesztett kísérteties méretű vasbetonkoponya a Harmadik Birodalom hadi- és államgépezetének agyát védi. Siegfried láthatatlan sisakja, amely ugyan modem formájú, de si pán-germán mítoszt rejteget. A kiválasztott teutonok terveit a világ leigázás-ára. A szavak, amelyek azonban ma itt elhangzanak, nem marad a „farkasodú" titka. Halder és Guderian elhaladtak a teaház mellett, majd betértek a f parancsnok, von Brauchitsch barakkjába. A tábornagy sápadt volt és kedvetlen, enerváltan fogott kezet Guderiannal és csak annyit mondott: „-Moszkva nevét ki ne ejtse a száján!" Itt tudta meg Gudaerian azt is, hogy Halder nem kíséri tovább, Dánielként egyedül kell bemennie az oroszlánbarlangba, ahová Hitler segédtisztje kalauzolta el. A „barlang" semmiben sem különbözött a többit l, sötét volt, spártai, egyszerű tölgyfa bútorokkal. Itt élt , itt töltötte el az éjszakákat és a nappalokat térképek, fotók és jelentések fölött töprengve. Két órával érkezése után Guderian már ott volt a Führer-barak térképszobájában és beszámolt páncélosai állapotáról. Hitlerrel nem közölték el zetesen, hogy mi Guderian szándéka, és csupán azért fogadta, mert módfelett becsülte a „páncélosok atyját." Guderian el adta, hogy páncélosai le vannak harcolva, beszélt az utánpótlás nehézségeir l, anélkül, hogy kimondta volna, hogy nem bírnak ki egy újabb nagy lélegzetű utat délnek. Nem festett túl komor képet, megmaradt a realitás talaján. Hitler végighallgatta, majd rákérdezett: „- Mindennek ellenére képesnek tartja-e páncélosait egy nagy er feszítésre?" A teremben lév OKW tisztek Guderianra meredtek. A vezérezredes rendületlenül folytatta: „- Ha a csapatok egy nagy, ismétlem egy nagy, lelkesít célt lámák maguk el tt, akkor igen." Hitler kimondta a bűvös nevet: „- Moszkvára gondol?" Guderian. „- Igen vezérem! Megengedi, hogy indokaimat elmondjam?" Hitler: „- Kérem, Guderian, mondja el, ami a szívét nyomja." Guderian: „- Moszkvát nem lehet Párizshoz és Varsóhoz hasonlítani. Moszkva nemcsak a feje és a szíve az Orosz Birodalomnak.

Ez központja mindennek, a közigazgatásnak, a közlekedésnek, a híradásnak, politikai jelkép is egyben, és eleste eldöntheti a háborút." Hitler némán hallgatta. Guderian folytatta: , - Ezt Sztálin is tudja. Moszkva eleste a végs vereségétjelenti, ezért Moszkva el tt fogja egész katonai erejét összevonni. El fogja vezényelni csapatait, ha kell Leningrádtól és Ukrajnából is, hogy Moszkvát megvédje. De most még egy gyors támadással megel zhetjük." Guderian egészen tűzbe jött. A teremben néma csend volt. Keitel el-mélyedten meredt a térképre, Jodl kibámult az ablakon, Warlimont pedig buzgón jegyzetelt. Nyitva volt az ablak és esti hűvösség volt már érezhet a helységben. Sűrű zöld háló tartotta vissza a szúnyogokat, amelyeket Hitler gyűlölt. Ezek óriási tömegekben keltek ki a környez mocsarakból, kiirtásukra már utászokat is bevetettek, akik petróleumot locsoltak a területre. Napokon keresztül minden bűzlött, de a szúnyogok túlélték ezt a támadást, és k voltak az els k, akik legy zték Hitlert. Guderian odalépett a térképhez és a Jelnya-ívre mutatott. „- Führe-rem, kezemben tartom ezt a hídf t, amely Moszkva kulcsa. Készen vannak a felvonulási tervek, az útmutatók, a csapatok ugrásra készen, teljes harckészültségben várakoznak. Ha Ön parancsot ad, még ma éjszaka elindul a páncélos csoportom és áttör. Csak egy jelszót kell kiadjak telefonon a törzsemnek.

Engedje meg, hogy kiadjam ezt a jelszót! A porosz és a német hadsereg története egyetlen ilyen, ehhez hasonló fellépést sem ismer egy tábornok és a legf bb hadúr között, amely olyan drámai jelent ségű volt, mint ez a beszélgetés. Ez volt valójában az utolsó alkalom, amikor Hitler ilyen hosszan és türelmesen végighallgatott egy tábornokot, akinek más volt a véleménye mint az övé. Ránézett Guderianra, aztán fölkelt, gyorsan odament a térképhez és tenyerét ráhelyezte Ukrajnára. Kissé éles hangon kezdett beszélni: ,A tábornokaim ismerik Clausewitzet, de mit sem értenek a háborús gazdasághoz. Én is ismerem Clausewitzet; el ször az ellenség haderejét kell szétzúzni, aztán elfoglalni f városát. De most nem err l van szó. Az ukrán gabonára szükségünk van. A Donyec-iparvidékének számunkra kell termelnie és nem Sztálinnak. Az oroszoktól el kell venni a kaukázusi olajat, és nem tudják folytatni a háborút. Mindenek el tt a Krímet kell kezünkbe venni, amely egy veszélyes repül gép-anyahajó a román olajmez k ellen." Guderiannak vörösödni kezdett a füle. A hadigazdaság az nem stratégia. A háború pedig azt jelenti, hogy az ellenség katonai erejét kell megsemmisíteni. Nem véletlenül kereste Napóleon is állandóan a dönt ütközetet, és Borogyino után nyitva állt el tte Moszkva. Hitler meg gabonáról, vajról, tojásról, szénr l meg olajról beszél. Ez egy kolonizátornak, egy gyarmatosítónak a gondolatmenete, és semmi köze Clausewitzhez. De Guderian hallgatott. Mit tudna még mondani, azon kívül, amit el adott? Éjfélkor ért véget ez a történelmi jelent ségű találkozó. Guderian ezt követ en felkereste Haldert, aki virrasztva várta és jelentette a történteket. „- Miért nem vágta lába elé a parancsnokságát? - ordította bevörösödve Halder. Guderian hasonló hevességgel válaszolt: , - Miért nem tette meg Ön ezt?" „Mert nálam már semmi értelme nem lett volna - mondta Halder -, mert csak arra vár, hogy okot adjak rá, hogy megszabaduljon t lem! Azt hiszi, jobb lenne Önöknek ott a fronton a hülye Keitellel és a szervilis Jodl-lal?"54

Éjjel 1 órakor megcsörrent a telefon Prutkiban a 2. páncéloscoport parancsnokságán. Az I/a ott volt virrasztva és azonnal jelentkezett. Guderian hangja fáradtan hangzott: „- Bayerlein, mindaz, amit el készítettünk, abból nem lesz semmi. A másikra kerül sor, arra lefelé Megértette?"

54 H. Guderian: uo. 179. o.

„- Igenis, vezérezredes úr!" Bayerlein azonnal megértette parancsnokát, hiszen már ezen a napon megkapta a Középs Hadseregcsoport utasítását, amelyb l egy új terv bontakozott ki; a páncélos csoport támadása dél felé, Ukrajnába. A telefonbeszélgetés után nyomban fölkeltette a vezérkari f nököt, Liebenstein ezredest, és összehívták a vezérkari tiszteket. Jól ismerték Guderiant, mire megérkezik Rastenburgból, elvárja, hogy az új tervnek meglegyenek a körvonalai. Mindenki deprimálva látott munkához; Moszkva helyett Kijev. Clausewitz megfordult sírjában.

2. ÚTBAN KIJEV FELÉ A Moszkvától való elfordulás abban az órában, amikor már elérhet közelségben volt, alig 300 km-re Guderian és Hoth felújított páncélos er it l és emberi számítás szerint bevehet volt, nemsokára mint súlyos hadászati hiba jelentkezett. Az új vállalkozásra az utasítások egyértelműek voltak, Guderian páncélos csoportjának feladata volt, el retörés a szovjet ő. hadsereg hátába, amely f erejét képezte Kirponosz vezérezredes Délnyugati Frontjának, és Kijev két oldalán védelmezte a Dnyepernél Ukrajnát. Guderian els célja a nagy vasúti csomópont, Konotop elfoglalása volt, lent délen a Kijev-Moszkva vasútvonal mellett, aztán majd a további feladat annak függvényében adódik, hogy hogyan alakul a helyzet a Déli Hadseregcsoportnál. Mikor Guderian augusztus 24-én megjelent a moszkvai út mellett egy kis faluban, ahol Liebenstein berendezte már a páncélos csoport harcálláspontját, már tele volt újra aktivitással. Köszöntötte a vezérkari f nökét és Bayerleint, majd a vezérkar többi tagját, és máris kérte a hadműveleti térképet, de mivel leolvasta arcukról a csalódást, szólt néhány szót. ,,- Tudom, mire gondolnak. De higyjék el, nem tehettem semmit. Egyedül voltam az érveimmel, mert sem a f parancsnok, von Brauchitsch, sem a vezérkar f nöke, Halder nem kísért el. Az OKW szent háromsága (Keitel, Jodl, Warlimont, F.P.) pedig egységes frontként állt a Führer mellett, és minden szavára csak bólogattak. Nyilvánvaló volt, hogy a döntés már visszavonhatatlanul megszületett. Err l ennyit. De hát katonák vagyunk, parancsot teljesítünk. Lássam az új terveket."55

Liebenstein kiterítette a térképet, amelyen már be voltak rajzolva az új nyilak, amelyek a Gyesznán át Konotop felé mutattak. „A kiinduló pont, amelyet Moszkva ellen akartunk felhasználni Roszlavlnál, Gomelnél és Klincinél, ez lesz most az ugrópont Kijev felé." - Liebenstein cemzával mutatta az irányokat. Guderian bólintott. Azok a harcok, amelyeket a 2. páncéloscsoport Roszlavlnál és Klincinél folytatott dönt jelent ségű volt az új operációhoz. Ezért térjünk most vissza három héttel korábbra, ezekhez a hadműveletekhez. Augusztus 1-jén indult Guderian Roszlavl ellen, a terv tipikus bekerít man ver volt, Guderian-féle recept szerint. Két gyalogos és egy páncélos hadtest tevékenykedett. A gyalogság zöme az ellenséget frontálisan támadta meg, a 292. gyaloghadosztály, mint a IX. hadtest rohamhadosztálya, eros tüzérségi támogatással nyomult el re déli irányba Délnyugati szárnyról indultak ki a 3. és a 4. páncéloshadosztályok, mélyen tagozva gyors csapással, el ször keletre, majd északra a Roszlavl-Moszkva-i úton' és megteremtették a 292. gyalogsággal az összeköttetést. A terv sikerrel járt, Roszlavl egy kicsi, de valódi bekerít csatának bizonyult 52 ezer orosz vonult a hadifogságba. Ez így egyszerűen hangzik, de az orosz itt is hihetetlen szívóssággal harcolt, nyoma sincs már a háború els heteiben tapasztalt pániknak Minden német támadást ellencsapás követ, a

55H. Guderian: uo. 182. 0 .

helységek többször cserélnek gazdát, és amikor az ő07. gyalogezred elakad Roszlavl el tt, maga Guderian megy az els vonalba, hogy meggy z djön mi a probléma. „- A gyors Heinz, mint gyalogos" - nevetnek a bakák. „- Mi van, miért álltak meg?" - kérdezi Guderian ingerülten az ezredparancsnokot. „- Er s páncélos egység kapaszkodik fel az útra" - válaszol az alezredes. Guderian távcsövet emel a szeméhez. „- L je ki a fehér rakétát" - adja parancsba. Felröppen a rakéta és millió fehér tüzrózsára robban szét. Egy perc múlva jön a válasz a páncélosoktól - szintén fehér. , - A mieink!" - nevet Guderian, és valóban a 4. páncéloshadosztály 35. ezrede vonul már el ttük az úton és 10 óra Őő-kor nyomában a gyalogsággal, amelynek élén most Guderian autózik, be is vonul Roszlavlba. Augusztus 4-én még egy er s szovjet ellencsapás Klincinél, véres harc a helységért, amelyet a szovjetek bevesznek, de aztán a gránátosok Stuka-tamogatassal ismét visszafoglalnak. A gyűrű bezárult, és a kétségbeesett es h sies szovjet kitörések véresen összeomlanak. Augusztus 8-án mindennek vége volt; Kocsalov tábornok 28. hadserege megsemmisült 38 ezer foglyot számoltak meg, 200 harckocsit, számos löveget és jármüvet zsákmányoltak. Brjanszk irányába és délre 40 km-es mélységben nem volt egyetlen ellenséges katona sem, Guderian páncélosai egy óriási kaput szakítottak maguknak, hogy Moszkva felé el nyomulhassanak. Guderian azonban biztosra akart menni, ezért fel kellett számolnia a jobbszámyán Knvecsnel lév beöblösödést is. Geyr von Schweppenburg, a XXIV páncéloshadtest okos és határozott parancsnoka, aki részt vett divízióival a roszlavli csapda bezárásában, nyomban megfordította páncélosait, és egy merész vállalkozással megtámadta Tyimosenko csapatait, és bekerítette ket. Augusztus 1Ő-én német gy zelemmel fejez dtek be ezek a harcok. Három orosz hadosztályt veitek szét, 16 ezer fogoly és nagy zsákmány volt mindenféle felszerelésben. Mintegy vaskalapáccsal verte szét Guderian Tyimosenko reteszét a moszkvai kapun.9

Guderian sikerei a f hadiszállást is fellelkesítették, már a következ nap utasítást adtak ki, támadja meg Tyimosenko gomeli csoportosítását, hogy tehermentesítsék Weisch báró 2. hadseregét, amely Bobrujszkból tört el re ugyancsak Gomel felé. Egy páncélos hadosztályt kellett volna Guderiannak átadnia, de azt válaszolta, „ha egyáltalán err l szó lehet, akkor egy egész hadtestet kell bevetni, egy magányos divízióval nem lehet ilyen távolságból hadmüveleteket végrehajtani." Anélkül, hogy tovább tárgyalt volna, ezen recept szerint járt el, és ilyenformán oktatta ki az OKW-t harcászatból. Augusztus 15-én újból a XXIV. páncéloshadtest, a 3. és a 4. páncéloshadosztályokkal az els vonalban, a 10. gépesített gyalogsággal mögöttük délnek fordultak és sikeres áttörés után jobbszárny divíziójával haladt el re Gomelnek, egy hadosztállyal, ahogyan azt megparancsolták. Ügyesen tudta megmagyarázni a parancsot, amikor önálló cselekvésre volt szükség. Augusztus 16-án és 17-én a német csapatok elvágták a Gomel-Brjanszk-Moszkva vasútvonalat, 21-én a fenti két páncélos hadosztály elfoglalta a fontos kiinduló állásásokat Sztara Dubot és Pocsevet, és minden el készült már ezzel egy Moszkva elleni el retörésre. De ezen a napon fújta le Hitler a Moszkva elleni terveket, és parancsolta meg a menetelést Ukrajnába. A drámai eseményeknek ez csak az egyik oldala, de nézzük meg a másik oldalát is, mi történt ebben az id ben a Kremlben? Mivel Sztálin nem bírt a német tábornokokkal, így régi jó szokása szerint sajátjai ellen fordult. Már július közepén leváltotta az Északnyugati Front parancsnokát, F. I. Kuznyecov vezérezredest, aki - sok más frontparancsnokkal együtt - képtelen volt a német támadást felfogni. Pavlov-val ellentétben azonban nem állították hadbíróság elé, hanem kinevezték az

újonnan szervezett Központi Front parancsnokává. Az új front Gomel és Bobrujszk védelmét kapta feladatul, de mint láttuk, Guderian mindkét helységet elfoglalta. Ekkor a SZTAVKA az amúgy is szétvert frontot feloszlatta, és egységeit beolvasztották a Brjanszki Frontba. Szeptember végén Kuznyecovot a Krímbe küldték, ahol átvette az 54. önálló hadsereg parancsnokságát. Nem volt ilyen szerencsés K. A. Mereckov, a „finn gy z "(?), aki nem tudta feltartóztatni a német Északi Hadseregcsoport Leningrád felé el retör egységeit, visszarendelték Moszkvába, és „árulás" vádjával letartóztatták. Nem volt egyedül, Berija börtönben már ott raboskodott a fegyverkezési népbiztos, B. L. Vannyikov, a légier vezérkari f nökének helyettese, J. V. Szmuskevics, aki nemrég még Zsukov légi fedezetét biztosította Halhin-Golnál, a légvédelmi f csoportf nökség vezet je, G. M. Stern, a spanyol veterán, a légier parancsnoka, P. V. Rigacsov, a Balti Különleges Katonai Körzet parancsnoka, A. D. Loktyionov, a tüzérségi f csoportf nökség f nökének helyettese, G. K. Szavcsenko és a hírszerzési f csoportf nökség vezet je, I. J. Proszkurov. Mindezek a tábornokok 19Ő1. tragikus nyarán kerültek letartóztatásra, és amikor ez év októberében a németek közeledtek Moszkvához, Vannyikov és Mereckov kivételével az el bbiekben felsoroltakat bírósági tárgyalás nélkül, a Ljubjanka pincéiben egyszerűen tarkón l tték, családtagjaikat internálták.10

De megkondult a vészharang más, nevesebb elvtársak fölött is. Vorosilov, Bugyonnij és Kulik marsallok teljesítményére majd a maga idején rátérünk, most augusztus közepén maga a hadügyi népbiztos, Tyimosenko elvtárs került sorra. Július végén Sztálin személyes parancsa ment ki hozzá, hogy hagyja ott a harcban álló Nyugati Frontot, és azonnal jelentkezzen Moszkvában. Itt adjuk át a szót Zsukovnak, mint szem- és fultanúnak. Amikor Tyimosenko meglehet sen rossz állapotban, kialvatlan vörös szemekkel, egykor daliás testén lötyög , gyűrött egyenruhában megjelent Sztálin kuncevói dácsájában, ahol a Politikai Iroda majdnem minden tagja jelen volt, Sztálin nem fogott vele kezet, csak kialudt pipáját szorongatta, ami nála annak a jele volt, hogy rossz hangulatban van. Azonnal a tárgyra tért, közölte, hogy a Politikai Iroda megtárgyalta Tyimosenkónak a Nyugati Front parancsnoki beosztásában nyújtott teljesítményét, és úgy döntött, hogy felmenti beosztásából. „- Van valakinek más véleménye?" - tette fel a költ i kérdést Sztálin: A Politikai Iroda tagjai „bölcs megfontolással" bólogattak, amikor Zsukov szót kért. - Nocsak - vonta össze szemöldökét Sztálin. „- Sztálin elvtárs - így Zsukov -, a frontparancsnokok gyakori váltogatása súlyosan kihat a hadműveletekre. A parancsnokok kénytelenek súlyos ütközeteket vezetni anélkül, hogy kell en tájékozódhattak volna a dolgokról. Tyimosenko marsall alig négy hete frontparancsnok. A szmolenszki ütközet során jól megismerte a csapatokat, látta, mire képesek. Mindent megtett, amit-e beosztásban megtehetett, és majdnem egy hónapon át feltartóztatta a hitleristákat Szmolenszk környékén. Úgy hiszem senki más nem tehetett volna többet. A csapatok bíznak Tyimosenkóban és ez a f . Azt hiszem, hogy most nem helyes és nem célszerű felmenteni t a frontparancsnoki beosztás alól." Sztálin komótosan pipára gyújtott: „- Lehet, hogy igaza van Zsukovnak?" - mondta. Ránézett a Politbüró tagjaira, akik az el bb még Tyimosenko elcsapásával értettek egyet, most lelkesen bólogattak. M. L Kalinyin szólalt meg: „- Sztálin elvtársnak mindig igaza van." Sztálin elégedetten bólintott, majd fenyeget hangon fordult Tyimosenkóhoz: „- Kap még egy lehet séget!"' A német hadisikereknek azonban csak nem akart vége szakadni, így nemsokára magára Zsukovra is sor került. Zsukov, mint a vezérkar f nöke, a „Vörös Zenekar"-tól megkapta a jelentést, miszerint a német Középs Hadseregcsoportot az OKH Brjanszkon keresztül Moszkva felé akarja elindítani.

(Brauchitsch-Halder féle változat). Zsukov tisztán és egyébként helyesen látta, hogy a készül támadás kiinduló kulcspontja a jelnyai-kiszögellés, ezért ezt mindenképpen fel akarta számolni. Ehhez azonban nem állt rendelkezésre megfelel er . Ezért Sztálin jóváhagyását kérte, hogy a kijevi térségben nehéz harcokat vívó Délnyugati Fronttól vonjanak el er ket, és ezekkel mérjenek ellencsapást a jelnyai-hídf felszámolására. Sztálin ekkor rákérdezett, ha er ket vonnak el a Dnyeper jobb partjáról, akkor mi lesz Kijev védelmével? Zsukov erre azt válaszolta, hogy a várost így is, úgy is fel kell adni, és most Moszkva fontosabb. Sztálin éktelen dühre gerjedt. „- Mi ez az ostobaság ('csepuha'), hogy Kijevet fel kell adni? Észnél van maga?" Erre fel Zsukov sért dött meg, és állítólag - emlékiratai szerint - azt válaszolta: „- Ha Ön úgy véli, hogy a vezérkar f nöke csak ostobaságok fecsegésére képes, akkor neki itt nincs keresnivalója. Kérem, mentsenek fel a vezérkari f nöki beosztásomból."56

Sztálin nem sokat habozott, nyomban felmentette Zsukovot, és kinevezte a Tartalék Front parancsnokává, azzal, hogy ezzel er sítse meg a Központi Frontot, és ha van ereje, mérjen ellencsapást Jelnya irányába. Régi ismer sünk, Jeremenko sem úszta meg szárazon a vereségeket, rövidesen neki is meg kellett jelenni a generealisszimusz (Sztálin ezt a rendfokozatot ajándékozta magának, F.P.) el tt. „Éjszaka érkeztem a Kremlbe - írja Jeremenko - és nyomban Sztálin elé vezettek, ahol jelen volt a vezérkar új f nöke, Saposnyikov marsall is. vázolta rövidesen a nagy stratégiai helyzetet, miszerint a felderítés és egyéb információk (lásd „Vörös Zenekar") szerint a középs arcvonalszakaszon Mogiljov-Gomel térségében várható, Brjanszkon át Moszkva irányába a nagy német támadás. Ezután Sztálin vette át a szót, a falon lév nagy térképhez lépett, és Brjanszkra mutatva közölte; itt kell megállítani a hitleristákat. De ezt követ en a Krímre mutatott, azzal, hogy ott is válságos helyzet alakult ki. Ezután rám kérdezett, hogy hol kívánom megállítani a fasisztákat? Azt válaszoltam oda megyek, ahová Ön küld engem. Sztálin arcán ingerültség látszott, aztán emelt éles hangon újra rákérdezett: 'Akkor hova?' Tudtam, hogy most d l el a sorsom, ezért gyorsan válaszoltam: 'Ahol a legrosszabb a helyzet, ahol a németek páncélosokkal támadnak, mert már kiismertem a taktikájukat.' Sztálin bólintott. 'Akkor induljon azonnal és kezdje meg a Brjanszki Front kiépítését.' Az a magabiztosság, amellyel Sztálin a német Középs Hadseregcsoport támadási tervét és irányát meghatározta, elképesztett."57

Ehhez csak annyit: a kémjelentésekkel együtt sem kellett különösen nagy stratégiai lángésznek lenni ahhoz, hogy valaki megállapítsa, a mélyen el retört német Középs Hadseregcsoportnak csak egyetlen célja lehet: Moszkva! Ez a természetszerüség késztette pont Guderiant, hogy ne Brjanszk felé törjön, hanem más megoldást válasszon. Roszlavl irányából akart támadni, és egyenesen lecsapni Moszkvára. Halder operatív terve, amelyet augusztus 18-án Hitler elé terjesztett, magában foglalta Brjanszk térségét, és pontosan megfelelt annak, amit Sztálin Jeremenkóval közölt. Sztálin még akkor is hitt ebben a hadműveletben, amikor Hitler már elvetette az OKH tervét, és Guderian páncélos csoportja megkapta a parancsot, hogy forduljon dél felé. Hogy milyen merev volt az orosz vezetés, és mennyiben ragaszkodott az egyszer hozott határozathoz, hogy Moszkva a f cél, bizonyítja az a tény, hogy sem a német foglyoktól szerzett értesülések, sem a légi felderítés adatai nem tántorították el makacs szellemét saját elképzeléseit l. Jeremenko írja: „Augusztus végén német foglyokat ejtettünk, akik azt vallották, hogy a német 3. páncéloshadosztály, amely Sztara Dubot elfoglalta, azt a feladatot kapta, hogy egyesüljön a dél fel l közeled Kleist féle páncélos csoporttal. A 4. páncéloshadosztálynak - vallották a 56 Zsukov: uo. 227. o. 57 A. I. Jeremenko: uo. 150. o.

foglyok - t lük jobbra kell el nyomulnia. Ezeket a vallomásokat alátámasztották augusztus 25-én a légi felderítéseink, amelyek hatalmas ellenséges gépesített er k délre történ mozgásáról számoltak be."14

És valóban, augusztus 25-én Guderian a 3. és 4. páncéloshadosztályokkal, valamint a 10. gépesített gyaloghadosztállyal elindult, hogy átkelve a Gyesznán Novgorod-Szeverszkij térségében, tovább haladjon Korop irányába. A 17. páncéloshadosztály és a 29. gépesített gyaloghadosztály ennél a man vernél az oldalbiztosítást látta el. A szovjet f parancsnokság változatlanul ragaszkodott a Moszkva elleni támadás koncepciójához, és Guderian délre való mozdulatát egy széles ívű harapófogó déli szárnyának vélték. Jeremenko feljegyzi: „Az ellenség ezen mozdulatából az a következtetés adódott, hogy egy hatalmas el retolt csoporttal, er s páncélos kísérettel egy nagy man vert hajt végre, amelynek célja egy csapás a Brjanszki Front balszárnyára." Ez nagy tévedés volt. Hiába dicsekedett Jeremenko Sztálinnak, hogy már kiismerte Guderian harcmodorát. A német páncélos tábornok nem csinált volna ilyen felesleges man vert, f leg nem f er ivel. Azok a csapatok - a 17. páncéloshadosztály és a 29. gépesített gyaloghadosztály -, amelyek Jeremenko csapataival harcban álltak, nem Brjanszk bekerítését tekintették céljuknak, k csupán Guderian el nyomulásának keleti-balszárnyát fedezték, hogy a zöm zavartalanul törhessen délre, és majd bezárja Kijev mögött a katlant. Ennek ellenére az oldalbiztosítás véres harcokat eredményezett, és nagy áldozatokkal járt a németek részére. A 176. gyalogezred is megtapasztalta ezt, amely itt kemény elhárító harcokat vívott, a 331. gyalogezred egyetlen nap alatt egész 3. századát elveszítette. Guderian délre tör er i élén a 3-as páncélosok haladtak, a berlini „Medve hadosztály", mégpedig viharos gyorsasággal, ami nem is csoda, hiszen a rámen s Model volt a parancsnokuk. A sietség a Gyeszna fels folyása felé jogos volt, mert Tyimosenko itt lázasan, a lakosság kíméletlen bevetésével akadályokat építtetett. A szovjet legfels bb f parancsnokság azonban továbbra is vak volt. Sztálin elvtárs - akinek Kalinyin szavai szerint „mindig igaza volt" csapatait most nemcsak helytelen irányban küldte, hanem még rosszabbat tett; feloszlatta a szovjet Középs Frontot, és annak két hadseregét, a 21-est és a 3-ast betagolta Jeremenko Brjanszki Frontjába, hogy védelmezzék Moszkvát. Pedig ez a két hadsereg volt, amely a reteszt képezte Észak-Ukrajna irányába. Jeremenko - igaz már a háború után - keserűen jegyezte meg: „A f parancsnokság még azt sem tudatta velünk, hogy Guderian csapása nem a Brjanszki Front ellen irányul, s t, augusztus 24-én Saposnyikov felhívott és arra figyelmeztetett, hogy a támadás már holnap, vagy hol-napután bekövetkezhet. Az ellenség azonban dél felé támadott és csak súrolta a mi frontunk szárnyát. A f parancsnokságnak és a vezérkarnak ezt a súlyos tévedését délen, egy rendkívül komoly helyzet el állásával fizettük meg."58

Látni lehetett most, hogy Hitler és Sztálin egymással versengtek abban, hogy melyikük tud tévesebb döntést hozni, és ezáltal saját tábornokaikat hátba döfni. Pillanatnyilag Sztálin volt az, aki a súlyosabb hibát elkövette. Augusztus 2ő. A h ség szinte elviselhetetlen a kietlen pusztán. A katonák teste verítékben fürdik, a löszpor, ez a hűséges kísér hatalmas felh kben borítja a menetoszlopokat, rátapad az arcokra, bebújik az egyenruha alá egészen a b rig, beborítja a páncélosokat, a rohamlövegeket, a teherautókat centiméter vastagon. Szörnyűséges ez a por; finom, mint a liszt és mindenem áthatol. Öt óra hosszat dübörög a német 3. páncéloshadosztály a Sztara

58 A.I. Jeremenko: uo. 162. o.

Jeremenko azt vallja, hogy az általa kiépített védelmen soha át nem törtek volna a németek, s kényszerűségből fordultak délnek. Adós marad azonban a válasszal, hogy akkor a brjanszk-vjazmai csatában hogyan szenvedett katasztrofális vereséget, és hogyan jutottak el

mégis a támadók Moszkva alá.

Dubtól induló, útnak alig nevezhet széles csapáson dél felé. Parancsnoka, Walter Model altábornagy Kübelwagenja az élen halad, el tte egy páncélfelderít , két oldalán motorkerékpárosok, közvetlen a nyomában híradós kocsi. A bakák átkozódnak, amikor elszáguld mellettük ez az oszlop, a por még áthatolhatatlanabb felh kben száll fel. Model elöl ül a gépkocsiban és rámutat egy szélmalomra, amely groteszk magányosságban áll az elhagyott sztyeppén. A kocsi odahajt, és örömmel fedezik fel a kis patak lassan csordogáló vizét. A gépkocsivezet megmeríti a vödröt a patak kristálytiszta vizében, a tábornok megmos-sa arcát és megtisztítja monokliját, amely újra ott csillog a szemén. Azonnal kiterít egy térképet és a mögötte ül hadműveleti tiszttel máris tanulmányozni kezdik. A híradókocsi kitolja antennáját és el rerendeli a 6. páncélosezred parancsnokát, Lewinski alezredest. Model kesztyűs keze végigült a zsákmányolt 1:ő0 000 léptékű orosz térképen, hol van a patak és a szélmalom? Megtalálják. „- Mennyi még innen Novgorod-Szever-szkij?" Az I/a leméri körz vel. „-35 kilométer, tábornok úr." A rádiós jelenti, hogy az el rs kemény orosz ellenállásba ütközött a város el tt, és az ellenség er s hídf t tart a Gyeszna nyugati partján. Model bosszúsan az ajkába harap, az orosz megel zte volna? Pedig itt a Gyesznán átível hidak megszerzése létfontosságú. A légi felderítés utolsó adatai szerint az oroszok még nem robbantották fel ket, de er s csapatokkal védelmezik. „- Az egyik hidat épségben kell megszereznünk, különben napokig eltarthat, míg kier szakoljuk az átkelést a folyón" - mondja Model. Lewinski bólint. „- Megkíséreljük tábornok úr!" Model intézkedik, minden csapat lehúzódik az útról és a 3-as páncélosok szabad utat kapva máris dübörögnek a város felé. Csak idejében odaérjenek. Model nemsokára csatlakozik hozzájuk, és egy félóra múlva már hallja a harci lármát. A páncélosok beleütköztek a kiépített orosz védelembe. Model parancsára el rejön a nehéztüzérség, és azonnal állást foglal az út két oldalán. maga egy páncélkocsi tetején áll és távcsövével pásztázza a folyó innens oldalát. Látja az ellenséges védelmi vonalat, a házakat, és a híres kolostort, aztán majdnem felkiált örömében, amikor felfedezi a két hidat. Mindkett épségben van, és lustán ível át a folyón. A német nehézütegek csapása a város el tti orosz védelmi állásokra zúdul, de máris jön az orosz válasz. Jól l nek. A tüzérség kedvenc fegyvere a szovjeteknek, az volt a cároknak is. „A tüzérség a háború istene" -mondja Sztálin egyik kés bbi napiparancsa. Az orosz tüzesapás az utat veri, Model egy szilánktól megsebesül a kezén, de helyén marad. Mögötte szétbontakoznak a páncélosok, és újabb német tüzérütegek foglalnak tüzel állást. A tűzpárbajban a 7ő. tüzérezred parancsnoka, Riesl ezredes egy repeszt l halálos sebet kap. A baj nem jár egyedül, orosz csatarepül k tűnnek fel mélyrepülésben és géppuskázzák végig a szétbontakozó német csapatokat. A négycsövű légvédelmi lövegek rjöngve tüzelnek, és nagy az ujjongás, amikor két vörös csillagos repül gép is kigyullad, majd iszonyú robbanással a földbe csapódik. A 6. páncélosezred és a III. motorkerékpáros rohamzászlóalj még az esti szürkületben támadásra indul, de a Tyimosenko által ásatott mély árok megállítja ket. Model öt perc múlva ott van, nyomában az utászok, akik mit sem tör dve az ellenséges tűzzel, máris készítik az átjárókat. Model kötése átvérzik, segédtisztje el rehívja az egészségügyieket, de az altábornagy türelmetlenül leinti: „Erre most nincs id ." Amint a páncélosok átkelnek az árkon a csata eld lni látszik. A tüzérség és a rohamozó harckocsik állandóan tüzelnek, az els orosz állások elesnek, a mozgó páncélosok közül hirtelen kitör két lövészpáncélkocsi, rajta Störk hadnagy rohamutászai. Tüzet okádva robognak a nagyobbik híd felé, mert a kisebb fahíd már lángokban áll. A rohamutászok rázúdulnak az ép hídra, el ttük és mögöttük menekül oroszok, a sötétségben már nem látni, ki a bajtárs és ki az ellenség. Az utászokat azonban nem is ez érdekli. Leugrálva a csapatszállítókról a híd két oldalán a korláthoz rohannak, vágják és tépik le a vezetékeket, a robbanó testek nagy csobba-

nással esnek a sötét folyóba. Störk tovább rohan el re, mögötte a híd két oldalán az emberei, a robbanó testek pedig egyre fogynak, csak a híd nem akar véget érni. Nem csoda, hiszen 700 méter hosszú. A vad zűrzavarban végre elérik a végét, ott vannak a keleti parton és a híd rség felteszi a kezét. Mivel a híd nem robbant fel, nincs értelme a további harcnak. Störk kil egy zöld rakétát, szabad a híd a páncélosok számára. Az orosz tüzérség azonban tovább l , most áthelyezi tüzét a hídra, de már kés , mert az els Panzer IV-esek áthaladtak rajta. Model is ott van már a keleti hídf ben, gratulál Störknek és csillogó szemmel nézi, amint páncélos-páncélos után gördül át a hídon. Aztán el rejön a híradós kocsi és Model röviden jelent Guderiannak: „- Ukrajna kapuja nyitva!" Ezután engedi csak ellátni sebét.16

Novgorod-Szeverszkij elfoglalása biztosította a lehet séget, hogy északról gyorsan és mélyen Kirponosz Délnyugati Frontjának a hátába kerüljenek. Aztán Kleist 1. páncéloscsoportja majd áttör az Alsó-Dnyeperen és így von Rundstedt Déli Hadseregcsoportja létre fogja hozni a legnagyobb katlant, amelyet Hannibál cannaei gy zelme óta nem látott a világ.

3. A KIJEVI CSATA Hol volt azonban Kleist vezérezredes? Mi volt a helyzet Rundstedt tábornagynál? Hol voltak a „K" jelzésű páncélosok és járművei, a Déli Hadseregcsoport öklei? Mi történt a déli fronton, miközben a Középs Hadseregcsoport megvívta a maga nagy katlancsatáját Bialystoknál, Minszknél, Szmolenszk-nél, Roszlavlnál és Gomelnél? Amit Szmolenszk a Középs Hadseregcsoport számára jelentett, azt jelentette Kijev a Déli Hadseregcsoportnak. Ez volt Ukrajna f városa, a 600 méter széles Dnyeper folyó jobbpartján, és már messzir l világítottak csodálatos fehér templomainak arany hagymakupolái. Ezt kellett von Rundstedt csapatainak az orosz er k megsemmisítése után elfoglalni. A Déli Hadseregcsoportnál azonban nem volt olyan zavartalan lefolyása a harcnak, mint a Középs Hadseregcsoport sávjában. Mint említettük volt, Közép-Európa és Németország lerohanására készül Voros Hadsereg ezen a frontszakaszon vonta össze er i zömét. Két frontja folott az akkor még nagytekintélyű, de még nagyobb bajuszú Bugyonnij marsall, mint irányparancsnok rendelkezett. A német er k felvonulásánál a Ő00 kilométer hosszú „román" Kárpátok térségét politikai okokból kímélni kellett, ezért a támadás súlypontját a balszárnyra, tehát a hadseregcsoport északi szárnyára kellett elhelyezni. Itt kellett Karl-Heinrich von Stülpnagel gyalogsági tábornok 17. es Walter von Reichenau tábornagy 6. hadseregének áttömi az orosz csapatokon, messze délkeletre nyomulni az ellenséges er k mögé, aztán együtt az Ewald von Kleist vezérezredes vezette 1. páncéloscsoporttal délnek befordulni, és a szovjet er ket bekatlanozni. De csak egy „karral". Von Rundstedtnek ugyanis a Középs Hadseregcsoporttal szemben csak egy páncélos csoportja volt. A második rövidebb kart, tehát a délen allo román er kkel, az Eugen Ritter von Schobert vezérezredes által vezényelt 11 hadseregnek kellett képeznie. Neki kellett a Pruthon és a Dnyeszteren átkelnie és Kleist páncélosaival közösen egy hatalmas katlanba bezárni a szovjet Délnyugati Front 5., 6., 26., 12. 18., és 9. hadseregének, mintegy egymillió katonáját. A tervezés jó volt, de az ellenség, amelyben Rundstedt csapatai ütköztek, a legjobb szovjet hadseregek voltak, ráadásul négyszer olyan er sek, mint a Déli Hadseregcsoport. A szovjet felkészülést mi sem bizonyítja jobban, hogy mar a nemet támadás másnapján összevont er kkel (22., 9., 19., 1ő. és 8. gépesített hadtestekkel) Luck, Brodi és Rovno körzetében ellencsapást mert a támadó német 1. páncéloscsoportra. Kleist 794 páncélosát 2400 szovjet harckocsi támadta. A németek itt mindjárt megismerkedtek a T-34-es es harckocsikkal, amelyekb l a Délnyugati Front összesen 761 darabbal rendelkezett. így mindjárt

a háború másnapján sor került a keleti hadszíntér els nagyobb páncélos ütközetére. A németek szerencséjére a Luftwaffe is beavatkozott, és már a felvonulás során hevesen támadta a szovjet harckocsi-csoportosítást, súlyos veszteségeket okozva neki. De a német Panzer Ill-asok és FV-esek is kitettek magukért, a 14. páncéloshadosztály egyedül 156 szovjet harckocsi kilövését jelentette, am maga is jelent s veszteségeket szenvedett.17

Noha a németek június 22-én a front déli szektorában is eredmenyesén tevékenykedtek, a tervezett gyors el nyomulásból nem lett semmi. Egyetlen páncélos csoport, mint üt er , áttörése egy ilyen irdatlan csapatossz-pontosításon, ez téves koncepció volt. . A Középs Hadseregcsoportnál az eredmények egy forradalmi hadműveletnek voltak a produktumai. A két merészen támadó páncélos csoport olyan helyzetben volt, hogy a védelemre felkészületlen szovjet er ket körbe fogta, és mattot adott nekik. Délen azonban - csakúgy, mint majd látni fogjuk északon is -, hiányzott ez a kétkarú páncélos fogó, és ez lehetetlenné tette a kitűzött célok elérését. Messzire nyúló, gyors hadmüveletekre a keleti fronton, mint ahogy azt Hitler elképzelte, nem volt elég páncélos kötelék. Ezért a gyors siker elmaradása nem a hadvezérnek művészetén múlott (hiszen Rundstedt fényévékkel állott Kirponosz és Bugyonnij fölött), és még kevésbe a csapatok megfelel teljesít képességén, hogy nem tudták elemi delén id ben a kitűzött célokat, hanem azon múlott, hogy kevés páncélos egysegük volt abból a fegyvernemb l, amely a „Barbarossa" elképzelései szerint a hadműveleti akaratot akarta kikényszeríteni. Csak nyolcnapi kemény harc után, június 30-án sikerült megingatni a szovjet frontot. Rundstedt északi szárnya el retört, ekkor egy uj szakasz jelentkezett, az eddig ismeretlen Sztálin-vonal, a következ megállóhely. Közben súlyos es zések feláztatták az „utakat", a páncélosok sárban dagasztottak es a gránátosok szalmabálákat hoztak a környez falvakból beledobni az iszaptengerbe, hogy a harckocsik tovább haladhassanak. A gyalogság meg inkább elakadt a maga jármüveivel, és csak lépésr l lépésre tudott el rehaladni. Július 7-én sikerült Kleist páncélos csoportjának betömi a Sztálin-vonalba; Cruwell vezér rnagy 11. páncéloshadosztálya teljes mélységben áttörte a védelmi berendezéseket, és vakmer el retöréssel elfoglalta Bergyicsevet. A szovjetek ellencsapással reagáltak, és bár nagy veszteségeket szenvedtek, de harcra kényszerítették, és ezzel megállították Kempf altábornagy XXXXVIII. gépesített hadtestét, és ennek következtében a szovjet 6., 26., es 12. hadseregek visszavonulhattak a Bergyicsev-Hmelnvik vonalra. 3

Hűbe vezér rnagy 16. páncéloshadosztálya Sztaro Konstantinovnál szinten kemény ellenállásba ütközött. Még l szere is elfogyott szállító gépek dobták le kis magasságból ejt erny vel a muníciót. Ezt követ en a páncélos hadosztály, Höffer-harccsoportja tovább tört el re keletnek és egazolta a visszavonuló szovjet tüzér ezredeket. A német 64. lövészezred 1. loveszzaszlóalja a legvéresebb harcát vívta Sztara Bajzininél, két óra leforgása alatt mindhárom századparancsnoka elesett. Végül július 9-én sikerült a 10. páncéloshadosztálynak a legkeményebb harcok után 21 cm-es mozsarak bevetésével Ljubamál végleg áttömi a Sztálin-vonalat Hűbe tábornok fellélegzett; már csak 200 kilométer a Dnyeperig. De Hűbe és a többi német tábornok korán örült. Az orosz összeszedte minden erejét, a német csapatok egyre több és egyre er sebb ellencsapásokba ütköztek. Húsz napja folyt már a harc, és még mindig nem volt donto eredmény. A Führer és az OKW türelmetlenkedni kezdett Hitler-nek mindez túl sokáig tartott. Ezért kiötölte, hogy lemond a nagy bekerít hadműveletr l, és kis katlanokat hoz létre, ezért azt követelte hogy a Panzergruppe Kleist három egymástól elkülönített harccsoportként tevékenykedjen, es ily módon kisebb katlanokat hozzon létre. Az egyik páncélos harccsoport a délen álló 11. hadsereggel Vinnyicánál egy katla-nocskat" hozzon létre, egy másodiknak meg kell akadályoznia, hógy az ellenség vissza tudjon vonulni Vinnyica

térségéb l, a harmadik harccsoportnak pedig a 6. hadsereggel Kijev felé kell el retörnie, és hídf t szerezni a Dnyeper keleti partján. Von Rundstedt tábornagy minden tekintélyét bevetve, élesen tiltakozott az rült terv ellen, amely egyetlen páncélos csoportjának szétdarabolását eredményezte volna, és amely szöges ellentétben állt a páncélos stratégia szellemével. „A különböz széttagolt bevetések egyetlen helyen sem fognak eredményre vezetni" - mondta a telefonba, és Hitler ezúttal még meghátrált, így aztán az 1. páncéloscsoport meg rizve üt képességét Kijevt l délkeletre tört el re, hogy létrehozza a tervezett nagy katlan egyik szárát Umanynál. Az Umany felé forduló XXXXVIII. gépesített hadtest elakadt a nyári zrvatar által felázott „utakon", és egy hétbe telt, mire elérte Belaja Cerkovot. A nyomában felzárkózni igyekv 6. hadsereg egységeit azonban a Pnpjett l délre Potapov altábornagy 5. hadserege oldalba támadta Itt is nehéz, és minkét fél számára krízisekben gazdag harcok folytak amelyben végül a szovjet 5. hadsereg vereséget szenvedett, és maradványai Kijev felé vonultak vissza. Közben az 1. páncéloscsoport folytatta el nyomulását, az es elállt, a talaj felszáradt, és Kleist augusztus l-jén elérte Novo Archangelsket 'és nyomban délre, Pervomajszk felé fordult. Id közben a német 17. hadsereg is támadást indított a Zbrucson keresztül, júlrus 15-ig Bar környékén áttörte a Sztálin-vonal felé es részét, és július 18-án Vinnyicánál hídf k képezett a Bugon. A német 11. hadsereg északi szárnya, nyomában a román 3. hadsereggel, tovább nyomult el re déli irányban Mogiljeven keresztül Balta irányába. A hadsereg déli szárnya és a román 4. hadsereg Kisinyovon és Baltán keresztül a Dnyeszter irányába nyomult el re. Az egész hadseregcsoport támadásban volt. A kitűzött cél, er s ellenséges egységeknek a Dnyeszter mögé való visszavonulásának elvágása kezdett kirajzolódni. Ezt a törekvést igyekezett az orosz minden er vel megakadályozni. A térségben Kirponosz vezérezredes Délnyugati Frontjának három hadserege, úgymint a 6., a 12. és a 26. foglalt védelmi állást Ezek a hadseregek hadtest erejű harckocsi-csapatokkal voltak meger sítve, amelyeket Rokosszovszkij és Malinovszkij altábornagyok vezettek és a térségben volt még a 4. gépkocsizó-lövészhadtest is, amelyriek parancsnoka a kés bb oly kétes hímévre szert tett Vlaszov tábornok volt Amikor július 27-én a német 17. hadsereg balszámya kijutott az 1 páncéloscsoport által lekötött szovjet er k hátába, az umanyi katlan körvonalai már kitapinthatóak voltak. A szovjetek ennek megakadályozására a Deli Front körzetéb l Umanyhoz irányították a 2. gépesített hadtestet (358 harckocsi és 168 páncélkocsi), de az összefügg arcvonalat ezen seregtestnek sem sikerült helyreállítania. A szovjetek délkelet felé próbáltak visszavonulni, de augusztus 2-án a 17. hadsereg déli szárnya és az 1 panceloscsoport Pervomajszktól északra egyesült. Ezzel Umanynál a halálos katlan bezárult, és megkezd dött az összeszorított orosz er k megsemmisítése. A 103 ezer hadifogoly között ott menetelt a 6. hadsereg (Muzicsenko altábornagy) és a 12. hadsereg (Ponyegyelin altábornagy) parancsnoka is. A németek 317 harckocsit és 858 löveget semmisítettek meg, vagy zsákmányoltak. A 26. hadsereg részeinek veszteségteljes harcokban sikerült a kitörés, jóllehet az 1. és 4. hegyi hadosztályok és a 257. berlini gyaloghadosztály minduntalan befoltozták a réseket. A kitörési harcok hevességre jellemz egyetlen szám: a német 94. hegyi tüzérezrednek 9. ütege - négy löveg - az umanyi csata négy napja alatt 1150 gránátot l tt ki. Ez több volt, mint amit az üteg az egész franciaországi hadjárat során felhasznált. Mindenesetre Hitler végre megnyugodhatott, a Dél Hadseregcsoport is megszerezte els jelent s gy zelmét. Az umanyi csata után az út kelet felé, a szovjet ércvidékekre Krivoj Rogra, a fekete-tengeri kiköt k, Ogyessza és Nyikolajev felé megnyílt. Mindenek el tt Kleist páncéloscsoportja most el tudott nyomulni az Alsó-Dnyeper mentén a folyam nyugati partján, és Cserkaszitól-Zaporozsecig elérte a folyót. Ezzel kialakult egy újabb nagy katlancsata

lehet sége, ezúttal Kijev térségében. Egy olyan nagy lehet ség, amely Hitlert annyira elbűvölte, hogy megállította a Középs Hadseregcsoport támadását Moszkva ellen, és Guderian páncélosait elindította dél felé, a nagy menetelésre Kijev irányába, hogy most itt a két páncélos harapófogóval egy új gigantikus bekerít csatát vívjon a szovjet Délnyugati Front 1 millió embere ellen. Augusztus 29-én Guderian Storch repül gépe Novgorod-Szeverszkij-b l szemtelenül átrepülte az orosz frontot, alacsony repülésben zúg el Jerjomenko meglepett csapatai fölött, átrepüli a Gyesznát, aztán landol a 3. és a 4. páncéloshadosztályoknál, amelyek megkísérlik a hídf kib vítését, és folytatai akarják a támadásukat déli irányban. De a csapatok elakadtak, ez történt a XXXXVII. hadtestnél is, amelynek 10. gépesített gyalogsága és a 17. és 18. páncéloshadosztályai heves oldaltámadásokat kaptak az oroszok részér l, és helyzetük egyáltalán nem volt rózsásnak nevezhet . A csapatokat már túlfeszítették, kevés a páncélos, és kevés a pihen . Guderian mellett ül Bayerlein alezredes, térképpel a térdén. A térképre berajzolva vastag vörös nyilak jelzik a jelent s orosz er ket, melyeket a német támadások éle ellen oldalról Jerjomenko bevet, hogy a hídf t benyomja. „- Ha ez sikerül neki, és továbbra is fel tud bennünket tartóztatni - mondja Guderian -, a szovjet f parancsnokság felismeri, hogy mit tervezünk Kirponosz frontja ellen, akkor az egész szép tervünk a vízbe való ütés lesz." Bayerlein alátámasztja parancsnoka gondjait: „-Tegnap beszéltem a 2. hadsereggel, és Weisch bárót is ugyanezek az aggodalmak gyötrik; Feyerabend alezredes, az I/a-ja arra mutatott rá, hogy távolfelderít jelentések szennt az oroszok általános visszavonulást kezdtek meg a Dnyeper fronton, és egyidejűleg állásépítés kezd dik a Donyec-térségében. „- Na itt van - mondja Guderian - Kirponosz tanult már Umanyból, kihúzza fejét a hurokból, és most minden azon múlik, ki lesz a gyorsabb."18

De Guderian és Weisch gondjai alaptalanok voltak. Noha Kirponosz valóban felismerte a veszélyt, hogy a Dnyeper-ívben, Kijev központtal nyugatra kitüremked frontja északról és délr l is elvágható, és jelezte is visszavonulási szándékát, de err l Sztálin hallani sem akart, és ebben támogatta t a vezérkar f nöke, Saposnyikov marsall is. Sztálin távbeszél n személyesen hívta fel Kirponoszt és rákérdezett, meg tudja-e védeni Kijevet. A vezérezredes el tt ott lebegett frontparancsnok társának, Pavlovnak a sorsa, és határozott igennel válaszolt. Akit l támogatást kaphatott volna, az a Délnyugati és a Déli Frontok „irányparancsnoka", Bugyonnij lehetett volna, de a nagybajuszú marsall elérhetetlen volt. Bugyonnij nak ugyanis fontosabb teend i voltak, mint a frontok irányítása - igaz, ehhez nem is értett -, így hát n i a segédszemélyzettel, horgászással és vadászatokkal mulatta az id t, jó távol a fronttól. Így aztán a megkezdett szovjet visszavonulások azonnal befejez dtek, és megkezdték a védelemre való berendezkedést. Jelent s er k voltak itt, amelyek állandóan növekedtek, a SZTAVKA nem kevesebb mint 28 friss hadosztály irányított ide, és ezen felül minden fegyverzet, amely elhagyta a harkovi nagy fegyvergyárat, ide került. F leg harckocsik, nehéztüzérség, és most már jelent s számban „Katyusák" is. „Egyetlen lépést nem hátrálhatnak, szükség esetén meg kell halni!" -hangzott Sztálin kérlelhetetlen parancsa, a Kreml bombabiztos óvóhelyér l. És Kirponosz csapatai engedelmeskedtek. Ezt érezték meg Rundstedt hadosztályai az északi szárnyon. A harcedzett szudétanémet 98. gyaloghadosztály ezekben a harcokban Koreszteny körül 11 nap alatt 78 tisztet, 2300 altisztet és közembert veszített. Nyolc napig tombolt a harc a Gyeszna térségében is, Guderian és Jerjomenko hadosztályai között. Szörnyűséges küzdelem méterr l méterre, „véres boxharc", ahogy Guderian nevezte. De aztán, amikor ütött az óra és a bátorság párosodott a szerencsével, a kockák az oroszok ellen estek.

Mert szeptember 3-án délután a XXIV. páncéloshadtest I/c-je (felderít tiszt) átadott parancsnokának, Geyr von Schweppenburg tábornoknak egy félig elszenesedett zsákmány papírköteget, amely egy lel tt orosz futárgépnek a csomagjából származott. Ezekb l a papírokból kiderült, hogy a szovjet 13. és 21. hadseregek csatlakozásánál egy gyenge pont található, ezért nyomban elindította erre a hézagra a 3. páncéloshadosztályt, és távbeszél n jelentett Guderiannak. A következ nap délel ttjén már ott volt a vezérezredes Geyrnél, 4 és fél órát autózott a felázott orosz utakon, azonban a hírek, amelyek itt várták, rendkívül örvendetesek voltak. Model 3. páncéloshadosztálya betört a felderített résbe, fólszakították a két szovjet hadsereg szárnyát, és mint egy gátszakadásnál, özönlöttek a lövész- és tüzérezredek dél felé. Guderian onnan Modelhez hajtatott; „— Itt van a lehet ség!" De ezt nem kellett Modelnek mondani. A tábornok egységei már vad száguldásban söpörtek Konotop felé, és 3 nappal kés bb, szeptember 7-én sikerült a páncélos el rs részlegének, Frank rnagy vezetésével átkelni a Szejmen, és hídf t alkotni. Szeptember 9-én aztán a 4-es páncélosok is átkeltek a folyón, Stukák törtek utat a 35. páncélos-, a 12. és a 33. lövészezredeknek, a hídf felszámolására bevetett szovjet 40. hadsereg ellen. Az oroszok meghátráltak, id közben Model 6. páncélosezrede már Konotop elé ért, a Kelet-Poroszországban lév „Wolfschanzén" éppúgy, mint Bocknak szmolenszki f hadiszállásán csupa izgalommal figyelték Guderian man verét, ezen múlott most, hogy Kleist vezérezredes páncélosait kell id ben indítsák a halálos harapófogó bezárására, amelynek ezúttal nem kisebb célpontja volt, mint maga Kijev. Frank rnagy jelentette, hogy elhaladt Konotop mellett, így Guderian páncéloscsoportja parancsot kapott: a támadás iránya Romni. Romni térségében fog bezárulni a katlan Kirponosz csapatai mögött, itt kell találkoznia Guderian és Kleist páncélosainak. Romninál 1708 decemberében XII. Károly svéd király az orosz hadjárat alatt itt ütötte fel f hadiszállását, és 1ő0 kilométerre volt ide Poltava, ahol aztán Nagy Péter cártól dönt vereséget szenvedett. Az északi svéd birodalom ezzel halálos döfést kapott, és Oroszország lépett a helyére nagyhatalomként a történelemben. Vajon változik-e most Romninak a szerepe, vagy ismét visszanyeri történelmi j elent ségét? Minden óramű pontossággal játszódott le; sikerült a dönt áttörés Konotopnál, és a gy zelem feltüzelte az embereket. Hol van Kleist? Hol van a másik ága a nagy harapófogónak? De von Rundstedt tábornagy még okosan visszatartotta ket, nehogy az orosz túl hamar rájöjjön, mir l van szó. Szeptember 10-én este indult a XXXXVIII. páncéloshadtest, Kleistnek a csapatrésze Kempf tábornok parancsnoksága alatt' Ki-emancsugból a Dnyeper nyugati partjáról, ahol a 17. hadsereg egy kis hídf t tartott. Itt is vad nyárvégi vihar és öml es , úttalan utak, nyári sár és iszap. Ennek ellenére 11-én délre készen van a hadihíd. A 16. páncéloshadosztály egységei átgördülnek rajta, egész éjjel menetelnek és masíroznak a rajna-westfaliai hadosztály katonái, koromsötétben át a túlsó partra. Másnap reggel Hűbe páncélosai támadásra indulnak, 70 kilométert tesz meg a hadosztály a keményen kitartó ellenséggel szemben, úttalan utakon át, mögötte halad Hubicki tábornok bécsi 9. páncéloshadosztálya. Szeptember 13-án a 16-os páncélosok megrohanják Lubnit; ezt a várost Flak-ütegek, NKVD-egységek és a munkásmilícia tartják. A XVI. utász zászlóalj 3. százada rajtaütéssel elfoglalja a Sulán átvezet hidat, üvölt ködgránátokat l nek ki, ezáltal megvakítják és megzavarják az oroszokat, és vakmer rohammal elfoglalják az el várost is. Mögöttük a II. zászlóalj a 6Ő-es lövészekt l véres utcai harcban nyomul a városka központja felé. A szovjet parancsnok az egész lakosságot fegyverbe szólította, a tet kr l és a pinceablakokból tüzelnek, barikádok mögött harccsoportok várakoznak Molotov-koktélokkal, amelyeket a páncélosokra dobnak. Egész nap tart ez a szörnyűséges rémálom, 1Ő-én vasárnap beavatkozik a 79 lövészezred is, és Lubni elesett. Estére a hadosztály felderít egysége még 100 kilométerre van a 3. páncéloshadosztálytól.

Az orosz hadvezetés most már felismerte a fenyeget veszélyt, a 2. és a Ő. Luftflotta felderít i jelentik, hogy er s ellenséges oszlopok, mindenféle fegyverzettel a Dnyeper-frontról vonulnak a Guderian és Kleist páncélosai között még meglév nyitott rés felé. Kirponosz végre megtalálta távbeszél n Bugyonnijt, és kérte, vesse be tekintélyét a f hadiszállásnál, hogy a Kijevnél harcoló orosz csapatokat a Pszjol folyó vonalához vonják vissza. Bugyonnij ennek értelmében beszélt is Saposnyikowal, aki pánikból ered nek nevezte ezt a javaslatot, és a végrehajtását megtiltotta. Bugyonnij tehát visszahívta Kirponoszt és a moszkvai instrukcióknak megfelel en leteremtette, hogy ne pánikoljon, a csapatok meg maradnak ott, ahol vannak. ' Eközben északról Guderian egységei elfoglalták Romnit és Prilukit, egyik ezreddel Model úttalan utakon Lokvicáig kínlódott el re, a hadosztály többi része hátra maradt leragadva az iszapban. A hadosztály I/a tisztje, Pontow rnagy már a haját tépi, még ő0 kilométerre van egymástól a két páncélos csoport, 50 kilométer van még nyitva. Orosz felderít repül gépek húznak el, azt kutatják, hol van még nyitva a rés, hogy segítsék a kitör csapatokat. Összeszedett orosz harckocsi-falkák haladnak az élen, hogy utat törjenek, és egy ilyen harccsoport támadia meg Geyr von Schweppenburg el retolt harcálláspontját is. A parancsnokság sündisznó-állást foglal el, és rádión kér segítséget a 6. páncélosezredt l, de ez még 20 kilométerre van. Az utolsó pillanatban érkezik be Hoppels f hadnagy 2. százada, hogy megmentse a vezényl tábornokot és vezérkarát a pusztulástól. Tovább halad a támadás déli irányba. Az egyik eliszaposodott lokvicai utca szegélyén kapja Wartmann f hadnagy az utasítást, hogy páncélos századával törjön el re az ellenségen keresztül és teremtse meg az összeköttetést Kleist páncélos csoportjának az el rseivel. 13 órakor áthalad a kis harccsoport a lokvicai német biztosító állásokon, egy darabig Stukák biztosítják felülr l az el nyomulást. A nap tűz a felh tlen égbolton mesz-sze elterül a hullámzó táj, itt-ott egy-egy sötétebb erd sáv lathato Kereszteznek egy visszaözönl orosz oszlopot, amely az útjukba esik, hadtáp es műszaki csapatok, lovas egységek, panye fogatok, rajtuk olajjal es benzinnel teli hordók. A német páncélosok azonnal tüzet nyitottak, mint a fáklyák égtek a benzines hordók, a lovak megbokrosodtak, az oroszok berohantak a közeli erd kbe, teljes lett a káosz. A német páncélosok tovább haladnak, nem az a feladat, hogy harcoljanak, hanem fogjanak kezet Kleist páncélos el rseivel. A rádió az egyetlen láthatatlan fonal, amely összeköti ket a hadosztályparancsnoksággal. A páncéloshadosztály harcálláspontján Pontow rnagy tartja a kapcsolatot Wartmann csoportjával. A radiós szorgalmasan veszi a jelentéseket: er söd ellenséges ellenállás, aztán minden elnémul. Miért? Mi történt? Wartmann nem tud tovább haladni, mert az egyetlen ut tele van panye fogatokkal, és amikor a páncéljármüvek megtorpannak, a napraforgó mez k fel l páncéltör és géppuska füzet kapnak. Wartmann látcsövével végigpásztázza a terepet, és egy magaslaton felfedez egy szélmalmot, amelynek egyik ablakában megcsillan valami. Egy latcso lencséje. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy az oroszok onnan irányítják a támadás . Egy Panzer III-as tornya a szélmalom felé fordul és az 5 cm-es gránátok tüzében a szélmalom mint a kártyavár omlik össze. Messze Pontow rnagy megkönnyebbül, mert Wartmann újra jelentkezik- - Itt vagyunk a Sula folyónál és egy ép hídon áthaladunk rajta. Wartmann már ő0 kilométert haladt el re, a nap már lenyugvóban van, amikor ismét elvész a rádióösszeköttetés. Délen látni az esti égbolton egy város sziluettjét, ez biztosan Lubm Kleist 16. páncéloshadosztályának térsége. Harci zajt is hallani. Tehát már ott lehetnek közvetlenül a harcoló déli frontnál. Mi a helyzet az ellenséggel? Találkoznak-e vele, vagy csak a hátát fogjak latm? El vigyázatosan haladnak el re, egy óriási gabonamez n, amikor váratlanul meg

jelenik felettük egy repül gép. Wartmann felkiált: „- Hiszen ez egy német Storch!" Máris lövik fel a fehér jelz rakétát, mire a Storch lejjebb ereszkedik, leír egy kört, majd könnyedén leszáll. Nagy ujjongás fogadja, a pilóták nevetve köszöntik ket. 10 kilométerre állnak Kleist páncélosai. Wartmann azonnal indít, a Storch alacsony repülésben el ttük mutatja az utat. Aztán csukaszürke egyenruhás katonák rohannak le a dombon, a páncélosok is kiugrálnak járműveikb l, rjöngve kiabálnak, aztán összeölelkeznek. Ezzel 200 kilométerre Kijev mögött, ha csak szimbolikusan is, de bezámlt a csapda. Model törzsénél megszólal a rádió. „- Ismét van összeköttetés!" -üvölti a rádiós. Pontow rnagy pedig máris írja a hadműveleti naplóba: „Szeptember 11-én 18 óra 20-kor az 1. és a 2. páncéloscsoport találkozott." És valóban, most ott állnak egymás mellett a Panzer III-as és Panzer IV-es páncélosok, rajtuk a nagy fehér G és K betű. A tüzérség még l , ez az utolsó aktusa a történelem legnagyobb bekerít hadműveletének. Következ nap a 9. páncéloshadosztály 33. páncélosezrede, amely Milgorod elfoglalása után a Sulától keletre lév úton haladt északnak, a Semcsai híd el tt találkozott a 3. páncéloshadosztály élegységeivel. A katlan most már végleg bezámlt és 50 orosz hadosztály szorult csapdába. Azonban a katlanba bezárt szovjet hadseregekkel még elkeseredett harcokra került sor, amelyek ezúttal nem tették le a fegyvert, hanem h sies er feszítéseket tettek, hogy kitörjenek ebb l a halálos harapófogóból. Ez drámai kríziseket eredményezett, els sorban Guderian hosszú keleti arcvonalán. Szeptember 18-án 4 orosz hadosztály támadta oldalba a 10. gépkocsizó hadosztályt, és már 800 méterre voltak Guderian harcállásponti ától, amikor megállították ket. Putivilnél a harkovi kadetiskolások énekelve rohanták meg a 17. páncéloshadosztály és a Grossdeutschland motorizált gyalogezred állásait, utolsó emberig h si halált is haltak. Novgorog-Sevelszkijnél 6 szovjet hadosztály támadott harckocsikkal is támogatva a német 29. gépesített gyaloghadosztály ellen. Mindez azonban nem használt semmit. Az orosz támadások nem képeztek súlypontot, így csak kríziseket okoztak, de fordulatot nem tudtak elérni. Az oroszoknak nem sikerült Guderian 250 kilométeres záróvonalát egyetlen helyen sem fölszakítani. Szeptember 19-én von Obstfelder gyalogsági tábornok XXIX. hadteste bevette Kijevet. Szeptember 26-án véget ért a nagy csata; 5 szovjet hadsereg teljesen, 2 pedig jórészt megsemmisült. Közel 1 millió ember esett el, sebesült meg, vagy került fogságba. A Délnyugati Front parancsnoka, Kirponosz vezérezredes és törzsf nöke, Tupikov altábornagy a kitörési kísérlet során fegyverrel a kézben estek el. (Egyes források szerint öngyilkosok lettek.) Sztálin dühe még a h si halottat sem kímélte, Kirponosz nevét „gyávaság és árulás" (?) miatt törölték a Vörös Hadsereg soraiból, családját pedig internálták. (1956-ban a XX. kongresszust követ en rehabilitálták.) Bugyonnij marsall viszont, Sztálin régi cimborája és bűntársa, engedélyt kapott, hogy kirepüljön a katlanból. Ilyen hatalmas gy zelmet eddig nem ismert a történelem. Fölényes vezetéssel, vakmer mozgékonysággal és szívós kitartással a német csapatok kivívták ezt a gy zelmet. Pedig bátorságban, h sies kitartásban a másik oldalon sem volt hiány, annál inkább a vezetésben. Amikor Model páncélvadászai által elfogott tábornokát a szovjet 5. hadseregnek, a 40 éves Potapovot Guderian kihallgatta, megkérdezte t le, hogy miért nem ürítették ki id ben a Dnyeper-ívet? A válasz egyszerű volt: Sztálin nem engedélyezte. Ez is egyike volt a diktátor hírhedt „állni és meghalni" parancsainak. „Állni és meghalni!", milyen könnyű ezt kimondani, csak éppen 1 millió ember életébe került, és egész Ukrajnáéba. Mert ezzel a német gy zelemmel megnyílt az út a Krím felé, és a „szovjet Ruhr-vidék" a

Donyec-medence is nyitva állt Hitler el tt. Sztálin tévedése és önfejüsége szörnyűséges eredményekkel járt, hajszál híján halálos eredménnyel. Ahogy Pavlov és Tyimosenko leszerepeltek a nyugati arcvonalon, úgy itt délen Kirponosz és Bugyonnij mondott teljes cs döt. Míg Kirponosz inkább szerencsétlen volt, addig Szemjon Mihajlovics Bugyonnij marsall nagy eséllyel pályázhatna arra, hogy a II. világháború legtehetségtelenebb parancsnoka „megtisztel " címét elnyerje. Képességeihez mérten olyan magasra emelkedett a ranglétrán, hogy bizonyára már oxigénhiánya volt. Saját tisztjei szerint is: „csak a bajusza volt nagy, de az agyveleje kicsi." Azért emelkedett tüneményes gyorsasággal a cári hadsereg rmesteréb l szovjet marsallá, mert semmi tehetsége nem volt, és így nem jelentett semmi veszélyt Sztálinra nézve. A diktátor ugyanis meggyilkoltatott minden magasrangú tisztet, akikben bármilyen vetélytársat látott. Jóllehet Bugyonnij - mint irányparancsnok - négyszeres túler vel rendelkezett, képtelen volt ezt az er t okosan felhasználni, és ostobasággal párosult tehetetlensége 1 millió orosz katona életébe, és Ukrajna elvesztésébe került. Ennek ellenére újabb magas parancsnokságba helyezték. A Kijevért vívott harcok német szempontból jelent s harcászati-hadműveleti sikert hoztak, de hadászati szempontból er ket vontak el a moszkvai irányból. Hitler most már Moszkva felé fordult, de amikor október elején kiadta a parancsot a „Tájfun-hadműveletre" a kijevi gy zelem ragyogását a közelg télnek az árnyékai már elhomályosították.

III. STÁCIÓ - KRÍM ÉS ROSZTOV

A DÉL-OROSZ SZTYEPPÉKEN

1941. szeptember 12-én, amikor a német 36. gépesített gyaloghadosztály és az 1. páncéloshadosztály ragyogó kés nyári napsütésben már a dudenhoffeni magaslatokat rohamozta meg, az Ilmeny-tó térségében szakadt az es . Az LVI. páncéloshadtest parancsnoksága egy leégett majorban tanyázott Demjanszktól délnyugatra. Manstein tábornok és segédtisztjei egy átázott sátorban bridge-partival ütötték agyon az id t, várva az esti jelentéseket és az id jobbrafordulását. Játék közben csengett a tábori távbeszél , Spech százados vette fel. - Tábornok úr, a hadsereg-parancsnokság! Manstein bosszúsan tette le lapjait, megszokta már, hogy a hadseregparancsnokság közlései nem sok jót jelentenek. Ezúttal azonban kedvez hírt kapott. Maga a 16. hadsereg parancsnoka, Busch vezérezredes volt a vonalban, aki gratulált Mansteinnek. - De hát mihez? Busch egy kis hatásszünetet tartott, majd felolvasta a f parancsnokság rádiógrammját. - Manstein tábornok azonnal átveszi a 11. hadsereg parancsnokságát! A 1 1 . hadsereg? Ez valahol lent volt a Déli Hadseregcsoport legszéls jobbszárnyán. Egy pár órával ezel tt a hadsereg parancsnoka, lovag von Schobert vezérezredes az éppen elfoglalt Kijev külvárosában elesett. Storch típusú repül gépével aknamez n landolt és alig érték a gép kerekei a füvet, már robbant is az akna, s és pilótája eltűnt a hirtelen robbanás vörös virágcsokrában. Manstein vegyes érzelmekkel fogadta ezt a kinevezést. Kétségtelen, a tiszti pálya csúcspontja egy hadseregparancsnoki beosztás, de ezzel le kellett mondjon a személyes aktív csapatvezetésr l. Pedig Manstein tes-test l-lelkest l csapatvezet volt, igaz, hogy egyben kiváló stratéga is. Ez utóbbit bebizonyította, a nyugati hadjáratban, ahol mint Rundstedt vezér-kari f nöke tevékenykedett, és az egész sikeres hadjárat terve t le származott.

Sajnálta a búcsúzást a LVI. páncéloshadtestt l, amelyet egészen Leningrád kapujáig vezetett, és amellyel veszélyes kríziseken is úrrá lett, szovjet seregeket vert meg és csapataival az északi front hadjáratainak dönt helyein lett bevetve. Mint tehetséges stratéga felismerte a legfels bb hadvezetés hibáit északon és középen, amikor tanúja volt a kötélhúzásnak Hitler és az OKH között, hogy mik is tulajdonképpen az operatív döntések céljai. Éppen nem régen, szeptember 12-én írta megjelentését hadteste jelent s sikereir l a hatalmas szovjet túler vel szemben az Ilmeny-tótól délre, amikor hadinaplójába beírta, „hogy még sincs kell örömöm ezeknek az eredményeknek a birtokában." És miért nem? Mert látta, hogy a magas vezetésben nincs elképzelés, hogy milyen célt kell követni, mit szolgálnak ezek az oly nagy áldozatokat követ harcok. Az OKH direktívája szerint Bock Moszkva, Leeb pedig Leningrád felé törekedett, de Hitlernek egyik város elfoglalása sem volt ínyére. O hadigazdasági és nem hadműveleti célokat követett: gabonát, olajat, ércet, méghozzá Ukrajnában és a Kaukázusban. Éppen ezért nem volt véletlen, hogy amikor a Leningrádért vívott harc a csúcspontjához ért el, legjobb tábornokát, von Mansteint északról délre irányította. ' Délen von Rundstedt tábornagy szeptember közepén, lassúbb és nehézkesebb hadműveletek után, éppen a kijevi katlancsata lezárásával foglalkozott, Guderian páncélos csoportjával meger sítve Rundstedt csapatai megsemmisítették a szovjet Déli Front hadseregeinek zömét. A német 11. hadsereg, amely Románia irányából támadott, nem vett részt ebben a csatában, kezdetben két román hadsereggel Besszarábiát foglalta vissza, melyet a szovjetek 1940-ben szálltak meg. Ennek visszafoglalása Hitler részér l ajándék volt, hogy Románia részt vesz a keleti hadjáratban. Besszarábia felszabadítása után a 11. hadseregnek a hatalmas Dnyeper folyó déli folyását kellett leküzdeni, amely mindkét német hadseregcsoport el tt jelent s akadályt képezett. A folyón való átkelés egy kett s feladatnak volt a bevezetése, amely szerint a 11. hadsereg részeivel elfoglalja a Krím-félszigetet, míg zömével az Azovi-tenger partján Rosztov irányába tör el re. A Krím és Rosztov kétségtelenül két nagyon fontos célpont; a Don menti Rosztov négy hatalmas vasúti vonal összefutásával, és számos útkeresztez désekkel, mind a négy világtáj irányából a Kaukázus kapuja. És akié a Krím, azé a Fekete-tenger, és akkor nyomást tud gyakorolni a szomszédos államokra, Perzsiára és Törökországra. Hitler elképzeléseinek egyik középpontja Törökország volt, szívesen kötött volna vele szövétséget, ezzel hidat verve a Földközi-tenger és az olajmez k irányába az arab világ felé, és akkor Rommel Afrika Hadserege és a keleti front köny-nyen kapcsolatot teremthetett volna egymással. A Krím megszállása egy rendkívüli veszélyt is kikapcsolt volna, ami gyakran megjelent Hitler rémálmaiban, ezért mondogatta, hogy a „félsziget egy szovjet repül gép-anyahajó, amely végzetes veszélyt jelent a Ploestinél lév román olajmez kre". A l i . hadsereg tehát a Krím meghódításával és Rosztov bevételével megteremti azt a bázist, amelyb l aztán Rundstedt a szovjet Ruhr-vidékre, a Donyec-medencébe tud eljutni. Sztálingrád a Volga mellett, és Asztrahány további távlati célok voltak, amelyek Hitler szeme el tt lebegtek. Ez lett volna a déli pontja az A-A (Archangelsk-Asztrahány) vonalnak. Gigantikus elképzelés a Szovjetunió törzsén keresztül a Jegestengert l a Dvinán és a Volga mentén 2000 kilométer hosszan. Elég azonban kézbe venni a térképet, hogy szembetűn legyen milyen fantasztikus célokat kergetett Hitler. Egyedül a 11. hadsereg elé tűzött feladatok is kényszerűen vezettek az er k megosztására. A hűvösen és józanul gondolkodó Manstein nyomban felismerte, hogy a 11. hadsereget ezzel túlterhelik, noha kitűn csapat volt, de tudta, még a legjobb és a legáldozatkészebb hadosztályokat sem lehet azzal megterhelni, hogy olyan feladatokat hajtsanak végre, amelyek messze meghaladják a rendelkezésre álló er ket. A l i . hadsereg többször bebizonyította már magas harcértékét, elég utalnunk a Dnyeperen való er szakos átkelésére. Augusztus 2Ő-én a hadsereg 22. hadosztályának élcsapatai,

amelyek gépesített felderít egységb l, páncélvadászokból és Flak-csoportokból álltak, Boriszlávnál érték el a folyót. Másnap hajnalban indult a támadás a szovjetek által er sen védelmezett város ellen. A 16. gyalogezred, amelyet egy utász zászlóalj és egy tüzérüteg is támogatott, a tehergépkocsikról egyenesen ugrott bele a már folyamatban lév utcai harcba. Augusztus 26-án estére Boriszláv szilárdan német kézben van. Most ütött az utászok órája. A Dnyeper, amely az európai Oroszország második legnagyobb folyama, itt 700 méter széles. A túlsó oldalt tartja a szovjet és tudja, hogy a németek er szakos folyamátkelésre készülnek. A 690. utászezred parancsnoka, Heigl ezredes vezeti az akció els menetét, az átkelést. A 22. és a 46. hadosztályokhoz tartozó utász zászlóaljak, valamint a hadsereg közvetlen gépesített utász zászlóalja és a 903. rohamkommandó vezetik a támadást az er s ellenséges tűzben a folyón keresztül. Augusztus 30. Még sötét van. A hannoveri és oldenburgi gyalogosok már elfoglalták kiindulási pontjaikat a folyam nyugati partján. A 16. gyalogezred rohamzászlóalja, egy az idegenek számára járhatatlan folyami szigeten vetette meg a lábát, amelyre a bejáratot egy ukrán halász fedte fel el ttük. A 7. gyalogezred katonái közvetlenül a folyam partján, a földhöz lapulva várják a támadási parancsot. A szovjet védelem er s ágyútűzzel árasztja el a nyugati partot, majd mélyrepülésben „Sturmovik" csatarepül gépek tűnnek fel, géppuskatűzzel elárasztva a támadásra csoportosuló er ket. Nagy szerencséje a németeknek, hogy a hajnali derengésben sűrű köd árasztja el a terepet. Ő óra 27-kor felb gnek a rohamcsónakok motorjai, és megszólal a német tüzérség, a gyalogság nehézfegyverei tűzfüggönyt vonnak a folyam fölé, a szovjet védelmet lefogják, és a rohamcsónakok között megindulnak a kisebb és nagyobb gumicsónakok. A túloldalról felszállnak a fehér világító rakéták, jelezve, hogy az els hullám partot ért. A tüzérség hátrább helyezi a zárótüzet, ropognak a gépfegyverek, dörögnek a karabélyok és a Ő. légiflotta „Stukái" vijjogva dobják le halálhozó terhüket a túloldalon lév szovjet állásokra. Visszatérnek a rohamcsónakok, új gyalogság száll beléjük, és ismét nekiindulnak a túlsó partnak. A víz szinte fortyog az ellenséges lövedékek becsapódásaitól, itt-ott egy-egy csónak a leveg be repül, de az orosznak nincs már tüzérségi megfigyel je a folyam partján, így tűzvezetése pontatlan, szétszóródott. A német gyalogság els hulláma visszavetette a szovjet folyambiztosító er ket, és hídf t alkottak a keleti parton. A rohamcsónakok most gyalogsági nehézfegyvereket szállítanak át a folyón, a gyalogság kitágítja a hídf t, amely egy nappal kés bb már Ő kilométer mély. Most jön a csata második etapja, a hadosztály zöme és a XXX. hadtest részére a hídverés. Zimmer ezredes a 260. hegyi utászezred parancsnoka irányítja a műveletet, és egy 8 tonnás hidat vernek 116 pontonnal. Két német és egy román utász zászlóalj kerül bevetésre, 2500 ember dolgozik megállás nélkül. Hét kilométerrel feljebb jól álcázva horgonyoznak a pontonok, kettesével egy tutajt alkotnak, és több tutajból lesz majd a hídnak egy alkotó eleme. Terv szerint leúsztatják és összekapcsolják az alkatrészeket, így n a híd a folyamon, míg a közepénél össze nem ér. Augusztus 21-én 16 órakor kezd dik a munka és éjjel 1 órakor már átdübörög a 22. hadosztály els fogatolt tüzérosztálya. Hajnalra azonban vihar tör ki, a híd több helyen megrongálódik, és ebben a kritikus pillanatban jelennek meg a szovjet bombázók, és alacsony támadást hajtanak végre. Két telitalálatot is elérnek, a híd kettészakad, 16 halott és sebesült van az utászok között. Két és fél órát vesz igénybe, amíg a hibát kijavítják, és ismét megindul a forgalom, de a szovjet bombázók újra megjelennek, és halálpontosan dobják terhüket, a keskeny hídon nincs kitérési lehet ség, a folyó itt 17 méter mély, nincs más hátra, mint el re. Újabb bombák csapnak be és újabb négy ponton szakad le a hídról. Az utászok csuromvizesek, a kezük csupa vér, végtagjaikat már a fáradságtól alig tudják mozgatni, de dolgoznak megállás nélkül. És ekkor végre feltűnik az égen Mölders ezredes ő1. Jadgeschwaderje, és a Messerschmittek megtisztítják az égboltot. Két nap alatt, míg az átkelés tart, Mölders vadászai 77 szovjet bombázót l nek le, és a Luftwaffe két Flak-egysége további 13 vörös csillagos bombázóval végez. A szovjetek azonban nem adják fel, újabb és újabb bombázók tűnnek fel, és halált megvet bátorsággal támadják a hidat. Az átkel német csapatok sok vérrel fizetnek a beriszlavi hadihídért. Ez volt a legkeményebb küzdelembe kerül

pontonhídja a világháborúnak, a híd, amelyen keresztül most a 11. hadseregnek dönt támadást kell indítania a Kaukázus ellen, megnyílott. A Krím félszigetet az orosz szárazföldt l a Szivas választja el. Ez egy holt tenger, vagy inkább sós mocsár, amelyen gyalogság nem tud átgázolni, de rohamcsónakokkal is járhatatlan. A félszigetnek a mocsáron keresztül három bejárata van, nyugaton a Perekopi-fóldszoros, ez 7 kilométer széles, a középs szakaszon van a vasúti átkel Salkovónál, és keleten pedig egy pár száz méteres folyosó Genicseszknél. Szeptember 12-én, azon a napon, amikor Schobert vezérezredes elesett, a XXX. hadtest, éppúgy, mint a XXXXLX. hegyi hadtest, keletnek tört el re Antonovka két oldalán, és a délen el rehaladó LIV. hadtest felderít i már versenyben voltak az SS-motorkerékpáros el véddel, amelyek a „Leibstandarte Adolf Hitler" egységéhez tartoztak, és amelyeket a legendás „Panzermeyer" vezetett a Perekopi-fóldszoros irányába. Schobert utolsó parancsa volt: meg kell kísérelni a fóldszorost rajtaütéssel elfoglalni, és a Krímnek nyugati kapuját feltömi. 4 óra 30 van, a Dnyeper és a Fekete-tenger között izzik a Nagaj-sivatag a felkel napban. Fantasztikus színjáték, virágzik a sztyeppe, de egyetlen fát, egyetlen dombot sem lát az ember. Végtelenségben vész el a tekintet, csak az angol-iráni távíró vonalnak oszlopai, amelyeket a századfordulón még a Siemens cég épített, jelzik útmutatóként a haladás irányát. Egy csepp víz sincs itt a nyár derekán, a patakok kiszáradtak. A Leibstandarte motorkerékpárosai haladnak az élen, nyomukban a 73. gyaloghadosztály élcsoportja. „Panzermeyer" távcsövével végigpásztázza a láthatárt, és távolban, a kel nap fényében lovasokat fedez fel. Egykoron Attila hunjai, majd Girej kán mongol lovasai portyáztak itt, most szovjet kozák el rsök, akik figyelik a „teuton lovagok" el retörését. Aztán a lovasok amilyen hirtelen felbukkannak, olyan gyorsan eltűnnek. A motorkerékpárosok laza formációban haladnak el re, nyomasztó a nyugalom. Reggel 6 óra van, amikor az SS-Oberstunnführer Westfal vezette el véd rátér a Preobrasenszko nevű községbe vezet útra. Egy birkanyáj közeledik az úton, a motorosok kénytelenek megállni. Westfal kézzel-lábbal magyarázza a juhásznak, hogy hajtsa le a birkáit az útról, de a tatár nem érti. Vagy nem akarja érteni... Westfal türelmetlen, felb geti a motorját és a juhok közé hajt. A nyáj szanaszét szalad, és egy pillanat múlva robbanások sorozata rázza meg a leveg t, és a villanásokban látni amint a juhok a leveg be repülnek szétdarabolva. Az út mindkét oldala alá volt aknázva, a pásztor szerepe az volt, hogy a németeket az akname-z re terelje. A motorosok most már a szabaddá vált úton robognak a helység felé, amelynek szélén eddig takarásban lév páncélvonat vesztegel, amely most megnyitja a tüzet. A németek ebben a tűzes ben robognak be a faluba, miközben a motorok mögött haladó páncélgépkocsi felveszi a harcot a vonattal. A helységben a motorosok leugrálnak jármüveikr l, és kúszva megközelítik a monstrumot, kézigránátokat dobnak rá, amely aztán találatot is kap, és sivítva elhúz dél felé. SS-Sturmbannführer Meyer és emberei most házról házra mennek, de a falu kihalt. Az utolsó ház után viszont rálátás nyílik a Perekopi-fóldszoros bejáratára. Meyer mélyen tagozott védelmet lát, drótakadályok és betonbunkerek rendszerét, és a falu után egy mély árkot. nem tudja, hogy ez úgynevezett „Tatárárok", amely még a XV. században épült, 15 méter mély és végighúzódik az egész földszoroson, megkerülhetetlen. Azt viszont rögtön átlátja, hogy a Krímnek ezt a kapuját nem lehet váratlan rajtaütéssel bevenni. Annyit tehet, hogy felrobbantja a vasúti sínt, nehogy a páncélvonat visszatérjen, és jelenti a tapasztaltakat. Egy órával kés bb a 73. gyaloghadosztály parancsnoka már olvassa Meyer rádióüzenetét, és megérti, hogy a Krímbe vezet „ajtó" be van reteszelve. A szeptember 17-én Nyikolajevbe érkez új hadsereg parancsnok, Manstein vezérezredes viszont azt látja, hogy a 11. hadsereg er i nem elégségesek, hogy egyidejűleg a Krím és Rosztov ellen támadjanak. Az egyik célt el kell hanyagolni. De melyiket? Manstein nem sokat habozott. A Krím az állandó veszélyt jelent a támadó egész keleti front jobbszárnyára, mivel a szovjet két tengeren keresztül is er ket tud a félszigetre átdobni. Ki kell csavarni Sztálin kezéb l

ezt a „repül gép-anyahaj ót", mert ahogy Hitler kifejtette, veszélyezteti a román olajmez ket. Ezért Manstein a krími hadjáratot részesíti el nyben, Rosztov irányában csak felderít vállalkozásokat tervez, hogy az ellenséggel az állandó harcérintkezést fenntartsa. Miután maga is szemügyre vette a „bezárt kaput", úgy döntött, hogy azt Hansen tábornok LIV. hadteste frontális rohammal fogja feltömi. Ehhez a nehéz feladathoz alárendelte a hadsereg egész tüzérségét, minden utász alakulatot és a Flak-ütegeket. A hadtest saját két hadosztályához (a 73. és a Ő6.) hozzácsatol még egy harmadikat is, a hátrább fekv ő0.-et. Mindez elég jelent s er egy 7 kilométeres védelmi vonal áttöréséhez, jóllehet a Perekopi-fóldszoros egy húsdarálóhoz hasonlított. De ez még csak a kezdet. A tábornok tisztában volt vele, hogy a 26 000 négyzetkilométeres Krím, amely tele van er dökkel és támaszpontokkal, a végs kig fog védekezni. Manstein terve szerint az akció második szakasza során a XXXXLX. hegyi hadtest Kübler tábornok, és az 1. „Leibstandarte Adolf Hitler" meger sített SS-motorizált hadosztály SS-Obergmppenführer Dietrich parancsnoksága alatt kikerül a Dnyeper-ívb l, és a már betört kapun keresztül legyez szerűen szétterülve fogja meghódítani a Krímet. Abban bízott, hogy a nagyszerűen felszerelt, teljesen gépesített és rohamlövegekkel is ellátott Leibstandarténak lehet sége lesz, hogy a hátráló ellenséget párhuzamos üldözés során elvágja Szevasztopoltól, és ezt a fontos tengeri er dítményt a félsziget csúcsán elfoglalja, miel tt az berendezkedhet védelemre. A hegyi hadtestnek pedig az 1ő00 méter magasságot elér Jaila hegységet kell megszállnia, majd utána birtokba venni a Kercs-félszigetet és onnan a kés bbiek során majd a Kubán-vidékre és a Kaukázusba betörni. Ez a terv nem volt illuzórikus, Manstein reálisnak tartotta, ha az ellenség nem hajt végre meglepetésszerű akciót a Nogaj Sztyeppén. Mert ebben rejlett az egész hadmüve let rizikója. Manstein meg kellett gyengítse a frontot a Leibstandarténak és a hegyi hadtestnek a kivonásával, hogy er s súlypontot képezzen a Krím meghódítására. Von Salmuth gyalogsági tábornok XXX. hadteste, amely a 22. és a 72. gyalog hadosztályokból állott, a román 3. hadsereg támogatásával kell tartsa a Nogaj Sztyeppén egyedül a frontot. 1941. szeptember 24-én kegyetlenül sütött a forró nap a Perekopi-földszorosra és izzott a mocsárvidék. A mélyen tagozott védelmi terepen volt beásva a szovjet 156. lövészhadosztály, a középs bejáratnál pedig a 276-os. Mind a kett a szovjet ő1. hadsereghez tartozott, amelyet Kuznyecov vezérezredes vezényelt. Parancsa az volt: egyetlen lépést sem szabad hátrálni! De ez a parancs csak addig érvényes, amíg a katonái élnek. A három napos csata során a német Ő6. és 73. gyalog hadosztályok áttörtek a földszoroson, leküzdötték a „Tatárárkot" és elfoglalták az er sen kiépített Armijanszk helységet, ezzel kijutottak a szabad terepre. Kuznyecov bevetette most a 40. és a 42. lovas hadosztályát, valamint a 217. és a 106. lövész hadosztályokat is az Isuny-szorosnál. Manstein most már tervének végs szakaszához jutott, a hegyi hadtestnek és a Leibstandarténak betömi és lerohanni a félszigetet. A gy zelem már elérhet közelségben volt, azonban a szovjet f parancsnokság ezt egy merész támadási tervvel keresztülhúzta. Fenn a Nogaj Sztyeppén a Timosevkai páncélároknál szeptember 24-én virradó éjszaka óvatos, de nagyszabású mozgás történt, az 1. és a 4. hegyivadász hadosztályokat leváltották, hogy bevethessék ket a Krímben, és a román hegyi alakulatoknak az 1., 2. és 4. brigádja vette át az szakaszukat. A német alakulatok tehát nekiindultak és er ltetett menetben vonultak a Krím

felé. Már csak a 13. hegyivadász ezrednek egy zászlóalja, és egy tüzérütege volt állásban, de k is már pakoltak, hogy kövessék a hadtestet. Ekkor a hajnali órákban váratlanul román

katonák ezrei özönlöttek visszafelé;, jaj-jaj jön az orosz, itt az orosz..." - kiabálták, és máris futottak tovább. Legtöbbjüknél még puska sincs. Aztán a németek is hallják már az egyre közeled orosz hurrát, lovak ezreinek dübörgését. A szovjetek nyilván felderítették a váltást, és most beletámadtak az állásaikat éppen elfoglalni készül román er kbe. Az egész román Ő. dandárt megfutamították és ezzel 1ő kilométeres rés

támadt a fronton. Ennek láttára Mansteinnek nem volt más választása, mint a hegyi hadtest visszarendelése, hogy elreteszelje az áttörést. Hogy teljes legyen a zűrzavar, a szovjet támadás még áttörte Salmuth XXX. Hadtestének déli szárnyát is, a román 5. lovasbrigád szakaszán. Itt von Choltitz vezér rnagy harccsoportja felfogta a támadást, és megállította az áttörést. Ezt követte egy újabb szovjet támadás, a román 6. lovasbrigád szakaszán, amely retirált, és ennek a krízisnek a megállítására be kellett vetni a német hegyi hadtest 170. vadászhadosztályát és a Leibstandartét is. Ily módon az oroszok keresztezték Masteinnek azt a tervét, hogy gyorsan áttörve a Krímen, rajtaütéssel foglalja el Szevasztopolt. E helyett még az a veszély fenyegetett, hogy az egész 11. hadsereget elvágják a Krímt l, és utána beszorítják a Dnyeper és a fekete-tengeri szakaszra, és ott megsemmisítik. Azonban a két szovjet hadsereg, a 18. és a 9., amely olyan viharosan nyomult el re a román er k és Manstein hadosztályai ellen, elmulasztotta a kell oldal- és hátbiztosítást, és ez megpecsételte a sorsukat, mert t lük északra ott volt Kleist 1. páncéloscsoportja, amely szeptember végére már befejezte a maga hatalmas feladatát, a kijevi katlancsatát, és új hadműveletekre volt készen. Dnyepropetrovszknál állt a von Mackensen páncélostábomok vezette III. páncéloshadtest, amely kemény harcokban hídf t szerzett a Dnyepernél, és ezt meg is tartotta. Most ebb l a hídf b l, Zaporozsec térségéb l tört Kleist a szovjet Dnyeper-védelmen keresztül, délnek fordult az Azovi-tenger irányába és hátba támadta a két szovjet hadsereget. Miel tt a szovjet parancsnokság felocsúdott volna, ereje, melyekkel az imént Manstein hadosztályait akarta megsemmisíteni, már csapdába került. Vadászokból lettek az üldözöttek, és az offenzíva átváltozott meneküléssé. Az azovi katlancsata október 5 és 10 között tombolt Csernyigovka térségében a Nogaj Sztyeppén. Az eredmény elkeserít volt a szovjet számára; a 18. hadsereget szétverték, Mariupol és Berdijavszk között, a hadsereg parancsnoka, Szmimov altábornagy október 6-án elesett, a csatatéren találták meg holtestét, és 65 ezer fogoly menetelt nyugat felé, 212 harckocsi és 672 ágyú esett a németek kezébe.59

Gy zelem volt, de ebben a három hétben a 11. hadsereg sorsa egy vékony fonálon függött. A német magasabb vezetés számára ez figyelmeztetés kellett volna, hogy legyen, hogy széttagolt er kkel az egymástól függ hadmüveletekkel nem lehet biztosan a gy zelemre számítani. így végre Manstein megkapta azt a hadműveleti szabadságot, hogy a 11. hadseregével a Krím ostromával foglalkozzék, és Rosztov elfoglalását átengedték a Kleist páncélos csoportnak (melyet október 5-én 1. páncéloshadsereggé neveztek át60) , amelynek azonban Manstein kénytelen volt átadni a hegyi hadtestet és kés bb a Leibstandartét is. Ez a döntés azonban három héttel kés bb született. Ha ezt az ésszerű döntést korábban meghozták volna és a 11. hadseregnek olyan feladatot adnak, amely megfelel er viszonyainak, akkor valószínűleg elesett volna a Krím és Szevasztopol, amint azt Manstein merész terve tartalmazta, és rajtaütéssel került volna nehéz ostrom helyett a németek kezébe. Három hét nagy id egy háborúban, és a szovjet f parancsnokságnak mindig is nagy er ssége volt, hogy az id t ügyesen ki tudja használni. így Manstein seregével most hosszú és véres csatára kellett, hogy felkészüljön.

2. HARCOK A KRÍMÉRT A 3Ő0 ezer f s román Ő. hadsereg az augusztus eleje óta ostromolt Odesszát csak október 16-án, 70 napos harc után foglalta el. A rendkívül meger dített kiköt város védelemében nagy szerepet játszott az a mintegy nyolcezer f nyi szovjet tengerészgyalogos, aki a 3ő ő00 f nyi 59 Szabó-Számváber: uo. 19. o. 60 Szabó-Számvéber: uo. 19. o.

véd több mint negyedét jelentették. A szovjetek tüzérségi tűzrendszerüket a partvédelmi lövegeken kívül a hajótüzérséggel is kiegészítették. Az Odesszai Védelmi Körlet a tenger fel l utánpótlást kaphatott, majd október elején a kiürítést is a Fekete-tengeren át hajtották végre. A kisebb német alakulatokkal megtámogatott románok több mint 90 ezer f s veszteséget szenvedtek, melynek egyharmadát elesettként tartották nyilván. A szovjet veszteség ezzel szemben 16 ő78 halott és eltűnt volt.3

Október 17-én lenyugodott a nap a Szivas, a sós mocsár fölött, amely elválasztotta a Krímet az orosz szárazföldt l. Kísérteties csöndben terült el a Perekop-átjáró, és Isuny házai a kés szi lemen nap bágyadt fényében dideregtek. Csend honolt a tájon, amely a béke illúzióját keltette. De ez valóban csak illúzió volt. Az egyik oldalon Hansen tábornok LIV. hadtestének katonái várakoztak feszülten a „Sturm!" jelszóra, a másik oldalon pedig Kuznyecov emberei lapultak, készen arra, hogy minden támadást visszaverjenek. Elöl egy német tüzérségi megfigyel szakasz egész éjjel fedezékek kiépítésével foglalkozott, az ásók halkan csörrentek. Az emberek bizakodók voltak, hiszen eddig csak gy ztes csatákban vettek részt, és az orosz, akivel találkoztak, nem volt félelmetes. Igaz, ezek hadifoglyok voltak, egy szerencsétlen, szürke, arcnélküli embermassza, egyformán kopaszra nyírt fejjel, ócska, szakadt egyenruhában, nem egynek a lábán háncspapucs. Földre szegezett szemmel közömbösen vánszorogtak sorsuk felé. Egy szovjet felderít gép repült át az állások felett, de a németek szerencséjére már leszállt az este. Hol vannak a mieink? - morgott az egyik katona. Valóban, már napok óta egy Messerschmittet sem láttak a 77. „Kör ász" Jagdstaffelb l, amely a légifedezetüket adta. így hát. csak kipróbált tüzérségükben bíztak, mert tudták, hogy az orosz nagyszerű védelmet épített ki, és kitűn en álcázott aknamez k, és betonbunkerek sokaságával várj a a támadót. És meger södött Szevasztopol is. Petrov vezér rnagy 1. Tengermelle-ki hadseregét sikeresen evakuálták Odesszából, és most ez kitűn csapat igyekezett a Krím belseje felé, hogy felvegye a harcot a betolakodókkal. Az evakuálás bravúros teljesítmény volt, talán egyedálló siker a szovjet haditengerészet történetében. Nagy szállítóhajók sokaságával, amelyek összesen 191 és félezer bruttóregisztertonnát tettek ki, egy sereg nagy es kis tengeri egység kíséretében, lényegében egyetlen éjszaka, mintegy 7080 ezer embert, a német Luftwaffe el l rejtve sikerült behajózni és átszállítani a tengeren. Csak a katonákat tudták megmenteni, a nehézfegyvereket és a lovakat hátrahagyták, a tüzérséget a kiköt ben süllyesztették el, mert nem volt megfelel emel daru berendezés, így a szovjet ő7. tüzérdandárból egyetlen egy löveg sem tudott feljutni a hajókra. Manstein a Krím kapujában három hadosztályt vont össze az LIV. hadtestt l több egységet nem tudott ezen a 7 kilométeres keskeny folyosón összezsúfolni. Balról jobbra álltak a 22., a 73. és a 46. gyaloghadosztályok Mögöttük csoportosult a XXX. hadtest a 72., az 50. és a 170. hadosztály valamint felvonulóban volt a XXXXII. hadtest két hadosztálya, amely kés bb fogja a 11. hadsereget követni. A Führer f hadiszállása ezt a hadtestet azzal a követelménnyel bocsátotta rendelkezésre, hogy ennek hadosztályait (24. és 132.) a Kercsen keresztül a legrövidebb idon belül vessék be a Kubán-vidékre. Manstein hat hadosztályával szemben a szovjet 51. hadsereg nyolc tábori hadosztállyal rendelkezett, ehhez jött még 4 lovas hadosztály, valamint az er dcsapatok és a tengerész brigádok Szevasztopolban, es meg hozzá kell számítanunk az Odesszából éppen partra szállt Petrov-fele 1 Tengermelléki hadsereget. Ez az éjszaka úgy látszik nem akart véget érni, az el retolt nemet megfigyel k már kiépített állásaikban ott kuporogtak ollós távcsöveik mögött, a lövészek dideregve zsugorodtak össze a lövészgödrokben, mögöttük hallgattak jól álcázva a közepes méretű tábori tarackok, és a kod-vet k, amelyeket els ízben vetettek most be itt a 11. hadsereg szakaszán. Mögöttük hátrább volt a nehéztüzérség a 15 cm-es és a 21 cm-es lövegekkel, az álcahálók alatt.

Hajnali 5 órakor hatalmas mennydörgés ébresztette az esetleg alvókat. Megkezd dött a küzdelem a Krímért. A 11. hadsereg minden lövege okádta a tüzet, dübörgés, tűzvillám, a leveg be emelked egész szök kutak fűst és tűz. A ködvet k üvöltése, rakétáik pokoli sávot húzva maguk után csapódtak be az ellenséges állásokba, és a védelmet beborítják a tűz és acél áradatával. Öt óra harminc. Ez a pokol 100 méterre van a német rohamcsapatok állásai el tt, most egy pillanatra elhallgat a tüzérség, aztán újra megszólal, de már hátrább helyezve a tüzét, és itt az ideje a gyalogság támadásának. Az emberek kiugrálnak lövészgödreikb l és a géppus-kák tűzoltalma alatt indulnak rohamra. De a német tüzérségi el készítés nem tudta megsemmisíteni a régóta gondosan kiépített orosz védelmi állásokat. Megszólalnak a véd k tűzfegyverei is, és az orosz tüzérség jól fekv tüze ismét és ismét földre kényszeríti a támadókat. Csak méterenként jutnak el re a rohamozó gyalogosok. Balszárnyon a 22. alsó-szászországi gyaloghadosztály 65. gyalogezrede betör az ellenséges állásokba és elfoglalja azt a meger sített dombsort, amely elzárja a bejáratot. Ott azonban az er s ellenséges tűz arca kényszeríti ket, hogy beássák magukat. A testvérezrednél a Ő7. gyalogosoknál kevésbé jó a helyzet, a rohamcsapatok elakadnak egy hatalmas drótakadály el tt, és a gyilkos orosz tűzben arat a halál. A hadosztály harmadik ezrede, a 16. siet segítségükre, megkerüli és felgöngyölíti a 47-esek el tt orosz véd állásokat. Most itt is el bbre lehet jutni, az uralgó magaslatot beveszik, de az oroszok a korábbi gyakorlattól eltér en nem adják meg magukat, harcolnak az utolsó emberig. A 73. gyaloghadosztály, amely a 22.-t l jobbra harcol, szintén csak lassan nyert tért, és a Ő6. is csak nagy vérveszteséggel tud beékel dni az er sen védett és mélyen tagolt szovjet védelmi rendszerbe. Úgy látszik ez a rendszer nem is akar soha véget érni; drótakadály után drótakadály, aztán sűrű aknamez , fából készült aknákkal, amelyeket nem érzékelnek áz utászok műszerei, beépített és távolról irányított lángszórók, beásott harckocsik, és még elektromos gyújtású tengeri aknák is, valóságos ördög kertjét alkotják, és mindezt a halált megvet bátorsággal dolgozó utászoknak kell felszámolni. Egyik tábori er dítményt a másik után kell a német gyalogságnak véres veszteségek mellett elfoglalni. A bevetett rohamlövegek segítenek, és vágnak rést a századoknak a drótakadályokon és a bunkervonalakon keresztül gázolva és tüzet okádva, egyben védelmet is nyújtva a mögöttük futó gyalogosoknak. Nyolc napig tartott ez a harc, nyolcszor 24 órán keresztül, míg végül több ponton sikerült betömi a Krím-félszigetre. Ezt még a közben el revetett Petrov-féle Tengermelléki hadsereg harcedzett csapatai sem tudták megakadályozni. Zilin ezredes, Petrov törzsf nöke szerint az utolsó három nap alatt a hadsereg legjobb katonáit és teljes harcfelszerelését elveszítette. Zilin ezeket a súlyos veszteségeket a német páncélostámadásokra vezeti vissza, de téved. - Össze kell fogni a hadosztályok motorkerékpáros és felderít jármüveit, a rohamlövegeket és a páncélvadászokat és bel lük egy gyors harccsoportot alakítani. A javaslattal Busse is egyetért. - Rendben van - dönt Manstein. - Busse, intézkedjen egy ilyen harccsoport felállítására, Ziegler ezredes vezeti majd ket, els célpont Szimferopol, a f városa és közlekedési csomópontja a félszigetnek. Onnan vezet tovább az út Szevasztopolba, és a déli partra, ezt kell most elzárni.61

Manstein egy színes ceruzával gyors mozdulatokkal felvázolja a térképre hadműveleti elképzeléseit. A XXX. hadtest a 22. és a 72. gyaloghadosztályaival Ziegler gyorscsoportja után Szinferopolon keresztül Bah-csiszerájon át Szevasztopol és Jalta felé tör el re. Az újonnan beérkezett XXXXII. hadtest a 46., a 73. és a 170. gyalog hadosztályok Feodosziját és a Parpacsi-fóldszorost kapják célpontoknak, az LIV. hadtest az 50. és a 132. gyalog hadosztályokkal délnek tör el re egyenesen Szevaszto-polnak; talán sikerül az er döt meglepetésszerű támadással elfoglalni. Ez Manstein! Bátran, gyorsan határoz, és biztos áttekintése van az általános helyzetre. Terve keresztezi az ellenség számítását, mert Kuznyecov az 51. hadsereggel a parancsnak

61 E. v. Manstein: uo. 218. o.

megfelel en délkeletnek hátrál, Feodoszija felé és a Keresnek, hogy ott vesse meg a lábát. Petrovnak a hadserege teljesen szétzilálódott, nincs már összeköttetése a f parancsnoksággal és parancsot sem kapott. Tanácskozást folytat törzsével, amelybe bevonja a hadosztályparancsnokokat és a komisszárokat is. Izgatott vitára kerül sor, mindenki fél a felel sségre vonástól. Végül döntenek: visszavonulnak Szevasztopolba. Ugyanígy képzelte el Manstein a szovjet reakciót, amikor haditervét felvázolta. - További kérdések uraim? - Nincs tábornok úr! - Rendben van, akkor intézkedjen, Busse. Én most elmegyek a XXX. hadtesthez. Csattognak a csizmák sarkai, kint a kolhozudvaron felb g a parancsnoki Horch motorja. Elöl megy két motoros, és egy híradókocsi zárja a sort. Amikor Manstein megérkezett a hadtesthez, éppen befutott a jelentés, amelyet Molff vezér rnagy a 22. gyaloghadosztály parancsnoka kapott, hogy el rsei már Taganacson keresztül egészen a dzsankói út- és vasúti csomópontig törtek el re. November l-jén a Ziegler harccsoport elfoglalja Szimferopolt. Ott találkozik a 22. gyaloghadosztály felderít egységével és a hegyeken keresztül Jaltának törnek el re a déli part felé, s elvágják a Szevasztopol fele hátráló Petrov-féle hadsereg egy jelent s részét. A Krím keleti részen a 46 gyaloghadosztály elérte és lezárta a Parpacsi-fóldszorost, meg miel tt a visszavonuló szovjet csapatok odaértek volna. November 3-an a 170. gyaloghadosztály egységei elfoglalták Feodoszija városát és kiköt jét, es harcban állnak a Parpacsi-fóldszoroson. De veszteségeik súlyosak, az itteni drótakadályok és bunkerek el tt esik el a Ő01. gyalogezred parancsnoka Thilo alezredes és parancs rtisztje. A századok mar 20, legfeljebb 30 emberb l állnak, de a gy zelem tökéletes. Csak a szovjet hadsereg törzsének és a szétvert alakulatoknak a nehézfegyverzet hátrahagyásával sikerül Kercsen keresztül eljutnia a szárazföldre. November 15-en a nemetek elfoglalják az er sen védett Kereset. . , „ , . , ( A 22 gyaloghadosztály el rsei menetrendszerűen végzik feladatukat, el retörnek Szimferopolt elhagyva a tagolt Jaila hegységbe. A hegyi harcokhoz nem szokott gyalogság meglep en jó teljesítményt nyújt, együtt harcolva a 124. gyalogezreddel, amely a 72. hadosztályhoz tartozik, es bekerítenek egy szovjet lovas hadosztályt. Jalta a híres üdül hely, a szovjet Monté Carlo, Sztálin kedvenc pihen helye'most német kézen van. Müller alezredes a 105. gyalogezreddel nyugatra fordul Szevasztopol irányába, és merész rajtaütéssel elfoglalja Balaklavát,62 az er dítmény déli bástyáját. Úgy tűnt, hogy minden a terveknek megfelel en alakul. Az LIV. hadtest 50. és a 132. gyalog hadosztályai északról nyomultak Szevasztopol el terébe de ekkor váratlanul meger södik az ellenállás. A szovjet tengerészgyalogság és az er dtüzérség teljesen ép elit alakulatok köztük a novoroszíjszki tiszti iskola növendékeib l felállított brigád és keményen tartják magukat. Most már nyilvánvaló lesz, hogy Szevasztopolt nem lehet a rendelkezésre álló és leharcolt nemet er kkel rajtaütésszerűén elfoglalni. így Manstein krími gy zelmének megkoronázása elmarad De ha nem is sikerült a 11. hadseregnek az uldozes során Szevasztopol er djét elfoglalnia, a Krímet véd két szovjet hadsereget lényegében megsemmisítette, és a veszélyes „repül gép-anyahajót - elsüllyesztette" . November 16-án a 11. hadseregnek már csak az a feladata, hogy az utolsó ellenséges bástyát a Krím-félszigeten, a világ egyik leger sebb tengeri er dítményét, Szevasztopolt szárazföldi támadással elfoglalja. Szevasztopolt így is, úgy is el kell foglalni! Nem lehetett arra szorítkozni, hogy ezt az óriási er dítményt a maga hatalmas kiköt jével csak úgy maguk mögött hagyják. Akkor Sztálin ebbe a hatalmas er dítménybe a tenger fel l folyamatosan er ket pumpálhat, amelyek onnan kitörve veszélyeztetik az egész krími hódítást. Nem volt más választás, mint tervszerű ostrommal bevenni az er dítményt.

62 Itt hajtotta végre az 1854-es krími háborúban híres halálrohamát az orosz ütegek ellen az angol könnyűlovasság.

Manstein felvonultatta teljes rendelkezésre álló tüzérségét, bevetette négy hadosztályát és légi támogatást kért Richthofen tábornok Stuka-Geschwaderjét l. Közben Mansteinnek vállalnia kellett a rizikót, hogy a Kercsi-félsziget exponált átjáróját egyetlen nélkülözhet magasabbegységére, a 46. gyaloghadosztályra bízza. A hadosztály parancsnoka, gróf von Sponeck altábornagy az 50 kilométeres hosszú partvonalat így csak meger sített tábori rsökkel tudta biztosítani.

December 17-én a 11. hadsereg rendelkezésre álló ütegei tűzcsapást mértek az er dre, és ledobták bombáikat Ricthofen stukái is. Szevasztopol ostroma megkezd dött. A város hamarosan lángokban állt, észak fel l indult a támadás, amelynek súlypontját a 22. gyaloghadosztály képezte. A 16. gránátosezred harcosai a Baalbek völgyben törtek el re, és mélyen behatoltak a szovjet állásokba. Az egyik zászlóalj elfoglalta az er d fölött uralgó 192. sz. magaslatot, ahová rövidesen tüzérséget telepítettek, amely tüzével végigseperte az egész er dítményt. Eközben a 132. gyaloghadosztály betört az els védelmi zónába. A rohamutászok, akiket ködvet k is támogattak, az els nap csak 6 km jutottak el re, mert a véd k bátran és szívósan ellenálltak. Jobbra t lük a magas gerincen a már jeges téli szélben harcoltak a 65. gyalogezred zászlóaljai, amelyek csak lépésr l lépésre tudtak áttömi a bunkerek és drótakadályok sokaságán. December 21-én a 41. gyalogezred betört az orosz állásokba, borzalmas kézitusa kezd dött, kézigránát, bajonett, gyalogsági ásó dolgozik: vagy te, vágyén... A 16. gyalogezred gránátosai december 23-án elérik az er dbe vezet déli utat. Ezzel sikerült áttömi az els védelmi gyűrűt. Az er d azonban megingathatatlan. A nehéz páncélkupolákban elhelyezett forgó lövegek megállás nélkül ontják a tüzet, nem kímélve a közelharcban keveredett sajátjaikat sem. Ebben a pokolban köszönt be a szent este, de nincsen karácsonyfa, nem égnek a gyertyák, nem jön levél és csomag hazulról, és nem szól halkan a „Stiele die nacht" sem. Lám, mit tesz a háború, két rült diktátor hatalomvágya miatt hunynak ki itt és máshol jobb sorsra érdemes fiatal életek ezrei mindkét oldalon. A 24. és a 132. hadosztálynál csak méterr l méterre lehet el re jutni. A Maxim Gorkij nevü hatalmas er dítmény lövegei uralják az utakat, azokon el re jutni szinte lehetetlen. Csak a 22-esek tudnak még némi tért nyerni. December 28-án az utolsó rohamra indulnak ennek a két hadosztálynak kimerült emberei, „mindent bevetni!" - hangzik a parancs. Még ez évben el kell foglalni az er döt. Azt írják, aki ott volt és életben maradt, mindkét oldalról iszonyodva emlékezik vissza ezekre a harcokra. December 28-án a német rohamcsapatok már elérik a Sztálin er döt, amely Szevasztopol kulcsa, ha ezt beveszik, kezükben a kiköt és a tenger. Aki pedig a kiköt t elfoglalja, azé Szevasztopol. Ebben a pillanatban, december 29-én délel tt csap be a bombaként a hír Manstein f hadiszállására: er s szovjet inváziós er k szálltak partra Feodosziájánál, leküzdötték a gyenge német biztosító er ket és elfoglalták a várost. Ugyanekkor a Kercsen keresztül is támadásba lendül egy szovjet hadsereg. Kozlov vezérezredes újonnan alakult Krími Frontja ez, amely három hadseregb l áll. Masnstein f hadiszállásán, egy öreg parasztházban gondterhelten hajol a térkép fölé. Mi legyen most? Hagyjanak fel Szevasztopol ostromával, amikor már szinte a kezükben van? Vagy folytassák, de akkor a friss szovjet er k nemcsak visszafoglalják az egész Krímet, de halálos csapdába szorítják az egész 11. hadsereget. Ismét jelentkezett a német magasabb parancsnokság vétkes eljárása, amely semmibe vette a háború törvényeit. Most hiányoztak a 11. hadseregnél a páncélos és a motorizált egységek, mint bevethet tartalékok. Egyetlen lehet ség maradt: felhagyni Szevasztopol ostromával és az orosz elé vonulni. De hát mi történt a Kercsnél véd Ő6. hadosztállyal? Parancsnoka, gróf Gerhard von Sponeck altábornagy63 két lehet ség között választhatott. '

63 Nem azonos az Afrika Korps 90. könnyű-hadosztályát vezénylő gróf Fheodor

Vagy kitart jelenlegi állásában és akkor, anélkül hogy az oroszt fel tudná tartani, hadosztálya elpusztul, vagy, igaz, parancs nélkül, de visszavonul. Sponeck volt az els parancsnok a keleti fronton, akinek önállóan kellett döntenie, és úgy döntött, hogy megmenti embereit a biztos pusztulástól. Nem a hitleri, hanem a clausewitzi elveket követte. Harminc fokos hidegben, jeges hóviharban indult el a 46. gyaloghadosztály a Krím belseje felé, 120 kilométeren át 50 órát masíroztak, sokan megfagytak útközben, a lovak kid ltek és a nehézfegyverzet a jeges utakon maradt, de a hadosztály megmenekült és csatlakozott Manstein Karaszubazamál kialakított védelméhez. Eközben a Führer f hadiszállásán felháborodottan tárgyalták Sponeck példanélküli tettét, és a Göring vezetésével összeült hadbíróság példát kívánt statuálni, hogy a jöv ben ilyesmi ne fordulhasson el . Az ítélet olyan kegyetlen volt, mint amilyen igazságtalan. Sponecket lefokozták, kitüntetéseit l megfosztották és végül „gyávaságért" halálra ítélték. Manstein közbenjárására a halálos ítéletet azonban Hitler várbörtönre változtatta. 1944. július 20-a után azonban a grófot a börtönben, mint „kékvérű árulót", Himmler utasítására minden ítélet nélkül agyonl tték.64

A 46. hadosztályt Hitler becstelennek bélyegezte, és elrendelte, hogy tagjai semmilyen kitüntetésben, el léptetésben nem részesülhetnek. Ezt az esztelen parancsot aztán Manstein amint tábornagy és hadseregcsoport parancsnok lett eltörölte, és a hadosztály becsületét visszaadta. A szovjet Krími Frontot azzal a feladattal szervezték meg, hogy foglalja vissza a Krímet, és szabadítsa fel az ostromlott Szevasztopolt. A három hadseregb l álló front február 27. és április 13. között háromszor kísérelte meg a német hadállások áttörését Karaszubazamál, de nem járt eredménnyel. Május 8-án a németek ellentámadásba mentek át, és visszafoglalták Kercset. Ezek a vereségek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Szevasztopol végül hosszú és kitartó védelem dacára 1942. július 4-én mégis elesett."

3. ROSZTOV: A VÉSZHARANG MEGKONDUL

Amíg Manstein betört a Krímbe, t le északra a Dél Hadseregcsoport egységei a Dnyeper és a Donyec között törtek el re kelet felé. A Kleist-féle 1. páncéloshadsereg az ellenséget üldözve Rosztov felé haladt. Október 15 és 17 között heves harcok után elesett Taganrog is az Azovi-tengernél. Hogy a németek mindezt milyen áldozatok árán érték el, erre elég egyetlen példa; a Leibstandarte 3. százada ezekben a harcokban 7 f re olvadt, a többiek elestek. De leküzdötték a Miusz vonalát is, és október 20-án a német 1. hegyivadász hadosztály elfoglalta a szovjet 12. hadsereg által a végs kig védett Sztalinót, ezzel birtokba vették a Donyec medence leger sebb fegyverkezés! központját. Hitler már arról beszélt, hogy ennek az ipari centrumnak az elestével Sztálin veresege elkerulhetetlen. Október 28-án Kleist vezérezredes a Miusznál állt, a 16.. hadsereg Stülpnagel gyalogsági tábornok vezetése alatt a Donyecnél. Négy nappal korábban Reichenau tábornagy 6. hadserege az északi szárnyon elfoglalta a másik nagy ipari központot, Harkovot. Olybá tűnt, a németeket semmi sem állíthatja meg. De mégis... Az eg csatornái megnyíltak és három héten át szakadt az es . Az utaknak amúgy sem nevezhet portenger most iszaptengerré változott, az emberek térdig, a lovak csüdig, a gépjármüvek pedig tengelyig valósaggal beleragadtak a sárba. Megállt minden mozgás, és csak amikor november 17-en beállt a fagy, folytatódhattak a hadmüveletek. A szovjet nagyszerűen használta ki ezt az id szakot, a Kaukázusból Timosenko újabb hadtesteket és hadosztályokat teremtett el és a Délnyugati Front haditanácsának egy akkor

von Sponeck tábornokkal, annak unokatestvére.

még ismeretlen pártkáderja fáradhatatlanul járta a frontot, agitált, buzdított és hadbírósággal fenyeget zött. Ezt az alacsony, kövérkés, kopasz komisszárt Nyikita Szergejevics Hruscsovnak hívták. Amíg a Vörös Hadsereg új egységekkel tudott meger södni, a nemet oldalon mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Wehrmacht „takarója rövidre sikeredett." Sehol sem álltak tartalékok rendelkezésre, ha az orosz valahol betört, akkor a front másik szakaszáról kellett er ket elvonni, hogy betömjék a réseket.

November 17-én von Mackensen tábornok III. panceloshadteste, a 13. és 14 páncéloshadosztályokkal, a 60. gépesített gyaloghadosztállyal es a meger sített Leibstandarte gépkocsizó SS-ezreddel elindult a Kaukázus kapujának, Rosztovnak a bevételére. A mínusz 30 fokos hidegben megindult támadás a Remiszov tábornok vezette szovjet 56. hadsereg jól ki-épített, mélységben tagolt védelmébe ütközött. Kegyetlen harc utan a ke német páncélos hadosztály benyomult a városba, és egyetlen lendülettel eljutott a Donig A Leibstandarte I. zászlóalja átrobogott a rosztovi vasúti hídon és azt sértetlenül birtokba kerítette. A 60. gépesített gyaloghadosztály közben fedezte ezt az egészen keletre és délkeletre sikeresen el retört támadást, és bevette Akszaszkaját. Rosztov a szovjet olajparadicsom bejárata. Dönt gy zelem volt ez, mert a rosztovi hidak többet jelentettek, mint egyszerű folyami atkel helyek. Ezek olyan hidak voltak, amelyek a Kaukázusba es Perzsiába vezettek Nem hiába szállta meg Anglia és Szovjet-Oroszország 1941 augusztusában Perzsiát és épített ki egy utánpótlási útvonalat egeszén Tebnzig, majd az orosz Kaukázus határáig. Ezzel megvolt a szovjet részére az egyetlen szárazföldi kapcsolat a gazdag nyugati szövetségeseivel. A régi grúz hadiút, amelyet a XLX. század közepén építettek a Kaukázuson keresztül egészen Tifliszig, ismét nagy jelent ségűvé vált. Rosztov ilyenformán összeköt centrum volt a Szovjetunió és Nagy-Britannia között, a Perzsa-öböl területén keresztül. Nagyon érthet , hogy a Vörös Hadsereg parancsnoksága mindent megkísérelt, hogy Rosztovot visszavegye a németekt l, és elállja Kleist páncéloshadseregének útját. Lopatin és Karitonov tábornokok vezette szovjet 37. és 9. hadseregek indultak harcba Tyimosenko irányításával. Mackensen amikor délre fordult, a német 17. hadsereg és az 1. páncéloshadsereg között egy rés támadt, amelyet er hiányában a németek nem tudtak lezárni. Ezt a lehet séget használta ki Tyimosenko; benyomult ebbe a résbe, és ezzel a német III. páncéloshadtest hátába került. A németek számára ezzel veszélyes helyzet alakult ki. Hogy ezt a veszélyt felszámolják, Mackensen el ször a 13., majd a 1Ő. páncéloshadosztályt is ki kellett vonja az arcvonalból és a veszélyeztetett Tuslov szakaszon bevetni. Alig sikerült ezt a krízishelyzetet a hadtest hátában kiküszöbölni, akkor Tyimosenko megtámadta a Donon keresztül a Rosztovban lév , magára hagyott 60. gépesített gyaloghadosztályt és a Leibstandartét. November 25-én a Leibstandarte egy felderít egysége Rosztovtól délre egy 8 km-es szakaszt tartott a Don partján. De ez a hatalmas folyó most már nem képezett akadályt, mert a könyörtelen hidegben befagyott, és a német katonák téli ruházat híján alig tudtak védekezni a metsz szél ellen. Öt óra 20-kor riadó volt, szovjet alakulatok, a 343. és a 31. lövész hadosztály ezredei, valamint a 70. lovashadosztály megindultak Rosztov felé. A Leibstandarte szakasza ellen a szovjet 343. lövészhadosztály lendült támadásba. A német el véd 300 gránátosból állott, SS-Oberstunnführer Olboter parancsnoksága alatt. Amint kitekintett ollóstávcsövén, a lélegzete is elállt. A reggeli szürkületben szovjet katonák ezrei, énekelve, egymásba kapaszkodva hömpölyögtek állása felé. A feltűzött szuronyok erdeje tüskeként meredt el ebb l az eleven falból. Es ez az eleven fal rádübörgött a Don jegére. Olboter úgy vélte a folyam jege nem bírhatja el ezt a súlyt, és reménykedve várta, hogy beszakad. De semmi ilyesmi nem

történt, az oroszok rendületlenül közeledtek. Olboter nyugalomra inti embereit: - Még várunk, hadd jöjjenek közelebb! A jégen felrobbannak az els aknák, amit a német utászok rejtettek a hó alá és réseket vágnak a rohamozók sorába. De a tömeg tovább dübörög el re. Olboter int: - Tűz! A -villámgéppuskák megszólalnak. Mintha egy óriási sarló kaszálná végig az orosz sorokat, úgy rogynak a földre az els rohamozó sorok, aztán a második hullámot is lekaszabolják, aki tudni akarja, hogy hogyan rohamoz és hogyan tud meghalni az orosz gyalogság, annak ott kellett volna lennie a rosztovi Don-parton. Halottakon és sebesülteken keresztül hömpölyög a következ hullám, és mind-egyik közelebb kerül, miel tt elvágódna a jégen. Remeg kézzel fűzi be a géppuskába a hevedert egy 17 éves újonc, szemei iszonyodva merednek el re az el tte hever hullahalomra, a géppuska csöve már vörösre izzott. Egyik veterán ráordít: - Cseréld ki a csövet..., de már kés . A szovjet katonák betörnek az állásba és legázolják a géppuskásokat. Olbotemek már csak 30 embere marad a 300-ból, amikor megérkezik a segítség. A Leibstandarte 1. zászlóalja rohamlövegek bevetésével két órás harc után visszavonulásra késztetik az oroszokat. A Don-vonal déli szakasza egyel re német kézen marad. Ez a helyi siker azonban nem sokat ér. Az orosz támadások folytatódtak A szovjet Déli Front parancsnoka, Cserevicsenko vezérezredes november 17-t l három hadseregével ellencsapást hajtott végre, és a német XXXXLX. hadtestet, a Wiking gépesített SS-hadosztályt és a 16. páncéloshadosztályt 60 kilométerre vetette vissza. A szovjet er k most Rosztov ellen fordultak. A kulcsfontosságú varost, amelyért a németek oly sok vért áldoztak, most három végs kig kimerült hadosztály védelmezte, amelyek alakulatai legfeljebb egyharmadát alkották a névértéküknek. A szovjet Déli Front csapásmér csopor-tosítása - 15 lövész és lovas hadosztály, valamint 5 harckocsi dandár -szünet nélkül támadta a várost, és mivel északon a német er ket visszavetették, megteremt dött a Rosztovba harcoló német er k bekerítésének lehet sége, Von Rundstedt felismerte ezt, és telefonált a Führer f hadiszállására, hogy engedélyt kérjen Rosztov kiürítésére, és a Miusz vonalára való visszavonulásra. Hitler, akit egyébként is dühített a szovjet ellentámadás sikere, azonban hallani sem akart a visszavonulásról, keménységet követelt ott, ahol csak ésszel lehetett volna segíteni. így megkapta Rundstedt a parancsot, hogy maradjon ott, ahol áll. Azonban Hitler ezúttal melléfogott. A tábornagy kategorikusan megtagadta ezt az esztelen parancsot. Hitler nyomban felmentette t beosztásából, és helyére von Reichenau tábornagyot nevezte ki, aki egyben megtartotta a 6. hadsereg parancsnokságát is. Von Reichenau személyében a hadseregcsoport más típusú parancsnokot kapott, mint az okos, óvatos és nagy stratéga Rundstedt. Reichenau a gyors elhatározások embere volt, nagyvonalú, a felel sséget és a döntést bármikor szívesen vállaló parancsnok. F képpen keménységével, hajthatatlan akaratával és merészségével tűnt ki. Hitlerhez még a hatalomátvétel el tti id kb l közeli szálak fűzték, de nem volt a Führer bábja. A tényeken azonban Reichenau sem változtathatott. Huszonnégy órával azután, hogy átvette a hadseregcsoport parancsnokságát és áttekintette a helyzetet, november 28-án felhívta Hitlert és jelentette, ha nem akarjuk, hogy a 6. hadsereg csapatai bekerítésbe kerüljenek, akkor vissza kell ket vonni a Miusz mögé. Hitler válasza határozott „nem!" volt. Ekkor azonban meg-mutatkozott Reichenau jelleme; ingerülten kérdezte meg Hitlert l, hogy akkor most ki a 6. hadsereg parancsnoka, „Ön, vagy én?" És letette a telefont. A meglepett Hitler dühösen Poltavába repült, mivel saját maga akarta kideríteni, hogy miért nem teljesítették parancsait. Az odarendelt Reichenau, Kleist és „Sepp" Dietrich, a

Leibstandarte parancsnoka azonban meggy zték, hogy nem volt más választás, egyben megnyugtatták, hogy ezek a visszavonulások csak ideiglenesek.65

Ezt megel z en, november 29-én a szovjet csapatok bevonultak a Reichenau parancsára kiürített Rosztovba, amelyet a Leibstandarte hagyott el utoljára. Ez volt az els komoly német vereség a világháború során, noha még nem volt katasztrofális, mert az ügyesen végrehajtott visszavonulás során a Donyec-medence nagy része a németek kezén maradt. Amikor Guderian december 1-jén Jasznaja Poljanában, harcálláspontján tudomást szerzett Rosztovnak az oroszok által történt visszavételér l, az alábbi baljós kijelentést tette: „Ez már a vészharang els megkondulása." Nem is sejtette, hogy hat nappal kés bb, már neki is „harangozni fognak". De nem csak neki, hanem az egész „Barbarossa-hadmüveletnek".

IV. STÁCIÓ - LENINGRÁD 1. HAJSZA A BALTIKUMON KERESZTÜL

Egy régi finn közmondás úgy szól: „szerencsés ember, akinek nem kell a tegnapel tt elmondott szavait visszavonni." Aki német létére 1941 nyarán Finnországba tartózkodott, gyakran hallotta ezt a közmondást emlegetni. A „tegnapel tt" a német magatartásra utalt a finn-orosz háború során és azokra a kétértelmű nyilatkozatokra, amelyeket a német politikusok és diplomaták tettek az orosz agresszió megtörténtekor. Gyakorlatilag Hitler jóakaratú semlegességet tanúsított akkor a Szovjetunióval szemben. 1941. június 22-én azonban Hitler proklamációjában, amelyet valamennyi rádió sugárzott, és óriási betűkkel volt olvasható az újságokban, továbbá felolvasták a csapatok el tt is a Fekete-tenger és a Jeges-tenger között, az állt, hogy „a német katonák szövetségben a finn divíziókkal védelmezik Finnországot." Carl Gustav von Mannerheim marsall nem akart háborút, de választania kellett a két rossz, a német és az orosz között. Úgy gondolta, és ebben a finn közvélemény támogatta, ha a németek oldalán belép a háborúba, akkor visszaszerezhetik azokat a finn területeket - köztük az oly kedves Viipurit is -, amelyeket a szovjet az 1939/40-es téli háborúban elragadott t lük. Mannerheim ki is használt minden lehet séget annak hangoztatására, hogy Finnország nem szövetségese a Német Birodalomnak, csupán „útitársa" a háborúban. „Mi nem akamnk semmit sem meghódítani -ismételte még Leningrádot sem." Kétségtelen, hogy ez az öreg és bölcs arisztokrata, akinek orosz hercegn volt a felesége és cári gárdatisztként szolgált Pétervárott, nem volt barátja a németeknek. Csak a szovjet fenyegetés késztette, hogy harcoljon Hitler oldalán a közös ellenség ellen. A finnek joggal tartottak Moszkva bosszújától, és úgy gondolták, hogy a téli háború hódításai csak els lépései voltak Sztálinnak, ezért szívesen fogadták a német segítséget, amit annyira hiányoltak 1939/40 telén. Félelmük jogos volt, mert kiderült, hogy Molotov Berlinben beje-lentette a Szovjetunió igényét egész Finnországra, és hálával gondoltak Hitlerre, aki határozott nemet mondott. Ezeket a körülményeket ismerni kell ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni azt a finn magatartást, amelyet mint „útitárs" a magas északon, a háború folyamán tanúsított. Amikor a német Észak Hadseregcsoport, Wilhelm Ritter von Leeb tábornagy parancsnoksága alatt, 1941. június 22-én Suvalki és a Memel között átlépte a német-szovjet határt, megvolt a világos operatív célja: Leningrád.

65 C. Messenger: Az utolsó porosz. Hajja&Fiai, Debrecen, 1998. 164. o.

A „Barbarossa" Hadműveleti Tervben az állt, hogy Fehér-Oroszország szétzúzása után a Középs Hadseregcsoport páncélos és gépesített részei észak felé fognak befordulni, hogy együttműködve az Észak Hadseregcsoporttal a Baltikumban lév ellenséges er ket megsemmisítsék, és feladatok elvégzése után következik Leningrád elfoglalása. Ezt követi majd aztán a Moszkva elleni támadás. Nagyon fontos ezt a sorrendet az események megértése szempontjából a szemünk el tt tartani. Ugyanis ennek a helyesen meghatározott sorrendnek a be nem tartása volt az egyik oka a Moszkva el tt bekövetkezett német katasztrófának. Leningrád (Szentpétervár) gyöngye volt az európai Oroszországnak. Mint Puskin írta: Novgorod az atya, Kijev az anya, Moszkva a szív, és Pétervár a feje az Orosz Birodalomnak. Mióta Szentpétervárból Leningrád lett, a Néva torkolatában fekv gyönyörű város nem volt már többé a feje Oroszországnak, de mégis a lelkiismerete, és a forradalom atyjának nevét viselte, hiszen itt tört ki. Az itteni gyárak és üzemek proletariátusából n tt ki a bolsevikok tömegbázisa, amelyek élén aztán Lenin megkezdhette a maga harcát. Gondolnunk kell továbbá a stratégiai szerepére is, amelyet ez a hatalmas város játszott a Finn-öbölben, és támaszpontja volt a keleti-tengeri Vörös Flottának. Mindezek alapján nyilvánvaló volt, hogy fontos katonai, politikai és ipari cél volt, amit képviselt. Ennek meghódítása Hitler számára jelent s gy zelmet biztosított volna, és megrendíthette a bolsevik rendszert, amelynek Leningrád egyik tartóoszlopa volt. Knaak f hadnagy nem érte meg az eredményét annak a bevetésnek, amikor Daugavpilsnél elfoglalta a közúti hidat. Géppuskasorozat találat következtében a híd jobboldali feljárójánál feküdt nyitott szemmel, mintha még halálában is figyelné és vigyázná embereit, akik a vadul rohamozó oroszok ellenében megvédték a hídf t. Ha Lovagkereszt méltó jutalom volt egy jelent s haditettért, akkor ez volt az, amit Knaak posztumusz megkapott. Mert ez a csata Leningrád felé vezet úton dönt jelent ségű volt a Dvina hidak gyors elfoglalása következtében. Az Észak Hadseregcsoport 63ő páncélossal rendelkez Ő. páncélos-csoportjának el retörése a Dvinán keresztül a Küchler-féle 18. hadsereg jobboldalát fedezte, amely most el re törhetett a Baltikum felé. Asch ezredes, a Ő3. gyalogezred parancsnoka el revetette gyors csapatait, az L hadtestb l motorkerékpárosokat, páncélos felderít ket, és rohamlövegeket, és mintegy 100 kilométeren keresztül a pánikban lév ellenség között Bauskon keresztül egészen Rigáig, hogy ott elzárja az átkel helyeket a visszaözönl szovjet hadosztályok el tt. így aztán a Kurlandból hátráló szovjet csapatok nem tudtak átkelni a Dvinán, hanem Riga el tt pusztulásba kerültek. A 18. hadsereg június 29-én elfoglalta Rigát. Amíg Küchler vezérezredes 18. hadserege a lett-észt térségben nyomult el re, Hoepner vezérezredes 4. páncéloscsoportja, a régi orosz-észt határt lépte át a Pejpusz-tótól délre, és feltűnt el ttük a Sztálin-vonal északi vonulata. Kuznyecov vezérezredes az északnyugati Front parancsnoka megkísérelte, hogy a már lebontott, de mégis némi védelmet nyújtó er dítményrendszerbe csapatokat helyezzen el, mindenek el tt Osztrovot, a közlekedési gócpontot igyekezett megvédeni. A Luftwaffe felderít i azonban felfedezték az erre irányuló szovjet csapatmozdulatokat, ezért Hoepner arra törekedett, hogy még az oroszok el tt elfoglalja Osztrovot. Ezzel megindult a Reinhardt páncélos tábornok vezette nagy páncélos hajsza a város irányába. Korábban Manstein rohamánál, amely a Dvináig vitte el re a 8. páncéloshadosztály alkotta éket, most Reinhardt XXXXI. páncéloshadtesténél ez a szerep az 1. páncéloshadosztálynak jutott. Kirchner altábornagy parancsnoksága alatt az 1. páncéloshadosztály megkezdte a versenyfutást a jakobstadti Dvina hídf b l egészen Észtország déli részéig, Osztrovig. Az 1. lövészdandár Krüger vezér rnagy parancsnoksága alatt, az 1. páncélosezred részeivel, melyeket a 113. meger sített lövészezred kísért, július Ő-én elérte a város déli szegélyét. Az I. motorkerékpáros zászlóalj délnyugatról közeledett, és elfoglalták a Velikaján átível közúti hidakat. A légi felderítés által jelentett orosz er sítések nehéz páncélos egységei 24 órával elkéstek, így aztán védelem helyett a KV-l-es és KV-2-es harckocsik Osztrovnál támadásba

mentek át. A közben már befészkelt németek azonban 8,8 cm-es légvédelmi lövegekkel megsemmisítették ket. Eközben az 1. páncéloshadosztály élei július 5-én Pszkovnál er s, harckocsikkal is támogatott szovjet ellencsapásba ütköztek. A panzerkeil 3,5 és 5 cm-es páncéltör lövegei teljesen hatástalannak bizonyultak a KV-1 és KV-2 harckocsi monstrumokkal szemben. Egyszerűen legázolták a német tüzérséget, és úgy tűnt, hogy ezeket a páncélos slényeket semmi és senki nem tudja megállítani. Ez volt az órája Söth rnagynak, aki az ő3. tüzérezred 3. osztályát vezényelte, és a két ütegnyi tábori tarackjait villámgyorsan tüzel állásba helyezte az út mentén. A cs be „betongránátot" helyeztetett, amelyet nehézbunkerek leküzdésére szoktak használni. Egészen közel engedték az orosz óriásokat, aztán az els löveg tüzet nyitott. Telitalálat! A „birodalmi lépeget " megtorpant, majd egy óriási robbanás után oldalára d lt. A többi löveg is tüzet nyitott és még 12 óriás páncélos vált harcképtelenné. Nemsokára Krüger vezér rnagy jelenthette: az el nyomulást tovább folytatjuk. Két nappal kés bb, július 7-én az 1. páncélosezred, élén a Westhoven harccsoporttal a szovjet maradványok ellen indult. Lépcs zve követte ket a 36. gépesített gyaloghadosztály. Estére 18 szovjet harckocsi füstölög kil ve a Westhoven harcsoport el tt, ezzel visszaverték a szovjet ellencsapást és szabad volt az út Pszkov felé. A harccsoport a repül térig küzdi el re magát, ahol az utolsó pillanatban szállnak fel magasrangú szovjet tisztek, otthagyva a térképeket az asztalon, amelyek fontos részleteket árulnak el a szovjet parancsnokság elképzeléseir l. Magát az ég várost július 9-én foglalja el a 36. gépesített gyaloghadosztály. Id közben a 6. páncéloshadosztály áttörte 30 kilométerre délkeletre a Sztálin-vonal ottani szakaszát, és ezzel Hoepner páncéloscsoportja elérte els nagy célját; az orosz zárat széttörte a Pejpusz-tótól délre, elvágva ezzel az ellenség útját a Baltikumból, és megteremtette a kiinduló pozíciókat egy Leningrád elleni támadáshoz. A szovjet Északnyugati Front július 9-ig 7ő 202 halottat és eltűntet, 2ő23 harckocsit, 3ő61 löveget ás aknavet t, valamint 990 repül gépet veszített.66

Az általános parancs alapján a 4. páncéloscsoport, Reinhardt páncéloshadtestével Pszkov-Luga-Leningrád útvonalon, és az ett l keletre tevékenyked Manstein-féle páncéloshadtest egy másik úton, Opocskán és Novgorodon keresztül akart el retömi Leningrád felé. Csak ez a két nagy út vezetett a kiterjedt mocsárvidéken keresztül, amely Leningrádot délr l és délnyugatról védelmezte. Július 10-én a páncéloscsoport az egész front hosszában támadásra indult; az LVI. hadtest a 3. „Totenkopf' SS-hadosztállyal már július 6-án áttörte a „Sztálin-vonal" vele szemben álló szakaszát és kemény harc után elfoglalta Opocskát a Velikaja mentén. A hadtest következ célja Csudovo volt, hogy elérje, és átvágja azt a nagy keresztutat, amely Leningrád és Moszkva között húzódik. A 8. páncéloshadosztály haladt az élen, nehéz, átszegdelt terepen kellett magát el reküzdje. A XXXXI. páncéloshadtest a viszonylag járható lugai úton haladt. Az ellenség itt kitért a nagyobb szabású összecsapások el l, és csak utóvéd-harcokat folytatott. Elvesztették volna az oroszok már most az északi játszmát? Szó sincs róla. A térségben Vorosilov marsall képviselte F parancsnokság F hadiszállását, azzal a paranccsal, hogy mindenáron meg kell védenie Leningrádot és a Finn-öblöt. Az más kérdés, hogy ez a feladat messze meghaladta ennek a marsaili rendfokozatot visel , tehetségtelen lovas altisztnek a képességeit. A gyors német el retörés azonban megakadt, igaz hogy nem a szovjet ellenállás, hanem a terep nehézségei miatt. Reinhardt páncélosai elmocsa-rasodott terepen küzdötték magukat el re. A tábornok ugyanis klasszikus megkerül man vert tervezett, amikor a Westhoven harccsoporttal és Krüger páncéloshadosztályával balra és jobbra letért a lugai útról, de hamar

66 Szabó-Számvéber: uo. 16. o.

kiderült, hogy a terep mindkét helyen alkalmatlan a páncélosok számára. A 6. páncéloshadosztály nyomorúságos mellékutakon libasorban kellett, hogy visszahátráljon a f útvonalra. Ilyen módon minden megkerül man ver lehetetlenné vált. Mindezek ellenére a hadtest július 12-én kijutott a Luga folyó vonalára. Itt azonban újabb nehézség várta ket, az oroszok újonnan kialakított védelmi vonala, amely az Ilmeny-tótól a Luga mentén egészen a Narváig húzódott. Ennek a védelmi vonalnak maga Luga városa volt a magja, amelyet az oroszok rendkívüli módon meger sítettek. A Luftwaffe felderít gépei azonban felfedezték, hogy van ennek a vonalnak egy gyenge pontja, a Luga alsó folyásánál; az orosz itt a járhatatlannak tartott útvonalon nem számolt támadással. Hoepner vezérezredes most a rá jellemz merészséggel, figyelmen kívül hagyva von Leeb tábornagy utasítását, miszerint arctámadással vegye be Lugát, a páncélosok egy részét a felfedezett gyenge pont felé irányította. A terep valóban borzalmas volt, az utászok megfeszített munkával éjjel-nappal építették a dorong utakat, hogy a páncélosok el ne süllyedjenek a mocsárban, miközben a moszkitók milliárdjai támadták ket. A rendkívüli nehézségekkel járó vállalkozást végül siker koronázta; a 6. páncéloshadosztály július 14-én kijutva a mocsárból elfoglalta Porecsnyét. Az ellenség annyira nem számított itt támadásra, hogy a Lugán átvezet két híd épen került a németek kezébe. Az orosz hadvezetés észlelve a veszélyt, most csapatokat csoportosított át, de már elkéstek. A Lugán átkelt német er k a Pejpusz-tó mellett, Gdivinál szétverték ket. Ezzel a németek kedvez ugródeszkát teremtettek a végs cél, a 11ő kilométer távolságra lév Leningrád irányába. Két kiterjedt hídf volt most Reinhardt hadtestének páncélosai számára, készen a rohamra. A szovjetet teljesen meglepte ez a gyors el retörés, és a térségben nem volt megfelel ereje ennek feltartóztatására. Gyorsan összeszedett egységekkel, köztük a leningrádi tiszti iskolásokkal, hiába próbálták meg a német hídf ket felszámolni. E harcok során a németek további hídf ket szereztek, és ugrásra készen várták, hogy folytathassák a támadást. Le-ningrád kétnapi járóföldre állt el ttük, szinte védtelenül. Vorosilov képtelen volt megszervezni Leningrád védelmét. Mindenek el tt kiadott egy utasítást, amely a népfelkel egységeknél megengedte a zászlóaljparancsnokok választását. Ezt az utasítást a SZTAVKA külön direktívában érvénytelenítette. Létrehozta a Leningrád Védelmi Katonai tanácsot, de maga nem lépett be abba. A SZTAVKA ezt a döntését is hatályon kívül helyezte, mint tisztességtelen és káros intézkedést, mivel távolmaradását Leningrád dolgozói arra valló jelnek értelmezhették, hogy a marsall nem bízik a város védelmében. Vorosilov továbbá egész figyelmét a vadászpuskával, dárdával és t rrel felfegyverzett munkászászlóaljak felállítására fordította, viszont nem tör dött a város tüzérségi védelmének a megszervezésével, amelynek pedig különösen el ny s lehet ségei álltak fenn. Válságos helyzetekben Vorosilov még mindig a polgárháború partizancsina szellemében gondolkodott.67

Ha Vorosilov nem is, de Hitler megmentette Leningrádot. Itt északon is megismétl dött az, ami a Középs Hadseregcsoportnál Szmolenszk elfoglalása után. Az OKW három hétig tartóztatta fel Hoepner páncélosait a Luga-hídfóben. Három hosszú hétig. Miért? Miután úgy a 18., mint a 16. hadsereg gyalogos egységei messze lemaradtak a páncélosok mögött, Hitler aggódni kezdett, és úgy döntött, hogy a páncélosoknak be kell várniuk a két hadsereg gyalogságát. De ez a két hadsereg még nehezen haladt el re. A 18. Észtországban elkeseredett harcokat vívott a szovjet 8. hadsereggel, amely elszánt ellenállást tanúsított. A 16. hadsereg ugyancsak nehéz harcokban Sztaraja Russza felé tört el re, ahol a Lovaty mentén harcoló X. hadtestét a szovjet 34. hadsereg oldalba támadta, és visszaszorította.

67 W. J. Spahr: uo. 345. o.

Hoepner sürget leg fordult a hadseregcsoport-parancsnoksághoz, hogy használják ki a lehet séget, és Reinhardt hadteste azonnal indítsa meg a támadást. Von Leeb azonban közölte, a Führer úgy ítéli meg, hogy Reinhardt ereje túl gyenge ahhoz, hogy egyedül támadjon Leningrádra. Hoepner erre azt javasolta, hogy Manstein hadtestét dobják át a balszárnyra és a két páncélos hadtest ereje elég lesz Leningrád bevételéhez. Valószínű, amennyiben az Északi Hadseregcsoport parancsnokát úgy hívják, hogy von Bock, vagy von Reichenau, akkor Führer parancs ide,vagy oda - Hoepner megindulhatott volna Leningrád ellen es a város elesik. De az óvatos von Leeb, aki els sorban a védelem szakért je volt (ebb l a témából írta nagyhatású tanulmányát, az „Abwebrf) nem rendelkezett sem Bock, sem Reichenau rámen s bátorságával. Mivel azonban elvben igazat adott Hoepnernek, felhívta az OKW-t, es magával Hitlerrel beszélt, aki ragaszkodott a gyaloghadosztályok bevárásához, a Manstein féle átdobási változat felvetésére pedig közölte, az LVI. hadtestnek megvan a maga feladata; nevezetesen Novgorod es Csudovo elfoglalása. Mindehhez von Leebnek csak egyetlen hozzászólása volt: „Jawohl mein Führer..." , Míg ez a huzavona tartott az Északi Hadsesergcsoport es az OKW között az orosz hadvezetés minden er t, amit össze tudott szedni, a lugai hídf vel szemben csoportosított, Reinhardt hadtestével szemben. Megjelent még egy proletár hadosztály is a fronton, továbbá két lövész hadosztály a 11 l-es és a 125-ös. Ezek vasúti szállítmánnyal érkeztek, csakúgy mint a nehéz KV-1 és KV-2-es harckocsik. Ezek vadonatúj páncélosok voltak a gyártóüzemek polgári személyzetével érkeztek. Vorosilov felállított egy n kb l álló dandárt is, amelynek egyik zászlóaljat a enmgradi egyetem hallgatói képezték. A németek kés bb a kil tt harckocsikban iíen sok fiatal n holtestét találták meg. Az er söd ellenséges ellenállás a hídf körül megmutatkozott a szovjet légier tevékenységében is nem voltak a helyszínen sem vadászok, sem Stukák, azok a ket gyaloghadsereg el renyomulását támogatták. A szovjeteknek így nemet segítséggel Leningrád leggyengébb pontját sikerült a leger sebbé tenni Azt a leheto-séget hogy a varostegy gyors, merész rohammal elfoglalják, a legfels bb német vefetés a kntikfs fárom hét alatt eljátszotta. Mint Reinhardt tábornok írta naplójába, amikor már két hete várakozott és regen készen altt a támadásra: „Újabb haladékok. Szörnyűség! Támadási javaslatuk megint elutasítva, az orosz pedig egyre er sebb lesz." Hogy mennyire igaza volt, azt az események fényesen igazolták. Manstein LVI. hadteste tehát a parancs szerint megindult Novgorod es Csudovo irányába. Csak két hadosztály állt rendelkezésére, mert a 290. gyaloghadosztályt visszairányították, hogy segítséget nyújtson a 16. hadsereg X. hadtestének. , A támadást így a 8. páncéloshadosztály vezette, amely egeszén Szolcng tört el re, t le balra a 3. gépesített hadosztály haladt, ^ biztosította a 8-asok oldalát. Az ellenséges ellenállás mindinkább er södött, es a mocsárvidék itt is rendkívül megnehezítette a mozgást. ^ A XXXXI páncéloshadtest kényszerű passzivitása Luganal jelentós szovjet er ket'szabadított fel, és ezeknek Manstein hadosztálya, váratlanul célpontjai lettek. A szovjet 146. lövészhadosztalynak sikerült a két német hadosztály közé beékel dni, és elvágni az utánpótlási vonalukat. Manstein nyomban reagált, visszavonta a 8. páncéloshadosztályt, és sündisznóállást vett fel. A következ három nap tele volt krízisekkel. A szovjet 11. hadsereg parancsnoka, a kitűn Morozov altábornagy minden erejét bevetette, hogy a körbezárt két német hadosztályt fölszámolja. Hat gyalog-, 2 harckocsihadosztály, er s tüzérség és légier támadta Manstein állásait. Manstein fölényes rugalmas hadvezetése, és a német csapatok hihetetlen harckészsége azonban megakadályozta a katasztrófát. Hogy milyen elkeseredetten folyt a küzdelem, ezt jól jellemzi a 3. gépesített gyaloghadosztálynak harctéri jelentése, mely szerint egy nap 17 ellenséges támadást vertek vissza.

A krízisen végül is úgy sikerült úrrá lenni, hogy beérkezett a „Totenkopf' SS-hadosztály, amely felszabadította nemcsak az utánpótlási vonalakat, de Manstein hadosztályait is. A nehézségek most arra bírták az OKW-t, hogy mégiscsak átirányítsák Manstein hadtestét a Luga hídf be, hogy Hoepner a teljes Ő. páncéloscsoporttal tudjon csapást mérni Leningrád irányába. Míg Manstein er ltetett menetben közeledett, Reinhardt augusztus 8-án zuhogó es ben megindította a támadást, a rossz id járás miatt azonban nem volt légi támogatása. Két páncélos hadosztályának és a 36. gépesített gyaloghadosztályának gyors csapással kellett volna elérni a Narva-Kingiszepp-Leningrád vasútvonalat, hogy annak mentén törjenek el re a város felé. Aztán akarták a beérkez Manstein-féle er ket utánuk küldeni, hogy egyesülve támadják meg a várost. Végül érvényesült Hoepner javaslata, de ahol 3 héttel ezel tt csak szórványos tábori rsök álltak, most ott szovjet hadosztályok foglaltak védelmi állást jól kiépített tábori er dítményekben, er s tüzérséggel megtámogatva. Vorosilov kihajtott minden épkézláb embert árkot ásni; n k, gyermekek és öregek tízezrei dolgoztak éjjel-nappal, hogy elkészüljön az akadály. Amikor aztán a német támadás megindult, most megmutatta az orosz katona, hogy mire képes jól kiépített védelemben. Már az els nap veszteségei után azt mérlegelte Reinhardt, hogy addig leállítja a támadást, amíg Manstein csapatai be nem érkeznek. De a Wietersheim alezredes által vezetett harccsoport a jobbszárnyon beékel dött a védelembe, és ezt a harcászati sikert az 1. páncéloshadosztály kihasználta, áttörve az ellenséges vonalon. Mindez lehet vé tette, hogy a 6. páncélosok is kitörjenek a hídf b l. A csata végül is augusztus 14-én már a németek javára billent, és Reinhardt hadtestének el rsei elérték Leningrád küls védelmi vonalát. Augusztus 15-én von Leeb tábornagy megjelent Hoepner vezérezredes harcálláspontján és heves vita után belegyezett, hogy beérkezése után megindulhat a roham Leningrád ellen .Nagy volt az öröm, úgy vélték küszöbön all a gy zelem.

2. ÁTTÖRÉS A LUGA-FRONTON

Vérvörös tüzágyba hanyatlott a nap éppen felberregett Manstein parancsnoki kocsijában a telefon. A vonalban Hoepner vezérezredes volt.- Rossz hírem van Manstein - mondotta -, a 16. hadseregnél az Ilmeny tónnál súlyos krízis alakult ki, és ön kell játssza a tűzoltószerepet. A leningrádi brigádok és a szovjet 11. hadsereg részei elkeseredett ellenállást tanúsítottak. A németek puskatussal, szuronnyal és lángszórókkal tudták csak méterr l méterre el reküzdeni magukat. Beásott szovjet harckocsik, nehéztüzérségi tűz végül is megakadályozták az el reju-tást. Csúnya meglepetést okoztak az itt els ízben alkalmazott fából készült aknák, amelyeket az elektromos aknakeres k nem túdtak felfedezni. Egy-egy helyen az utászok 1500 ilyen veszélyes „sárkánytojást" kellett, hogy összeszedjenek. Több szerencséje volt a 126. gyaloghadosztálynak a támadási sáv északi szakaszán, a Sminszk-Sztaraja Russza útvonalon. Ezredei három napos kemény harc során áttörték az orosz véd állást. Egy orosz ellentámadás, amelyet harckocsik is támogattak összeomlott itt, miután a német gyalogság gránátkötegekkel tette harcképtelenné a T-34-eseket. A 426. gyalogezred III. zászlóalja, élén Bunsel rnaggyal rohanta meg augusztus 6-án a déli órákban Sztaraja Russza nyugati részét. Ez olyan meglepetésszerű támadás volt, hogy még a szovjet 11. hadsereg els vezérkari tisztje is sebesülten a kezükbe került. Miután a Stukák lecsaptak a városra, ahol minden ház er ddé volt kiképezve, az ezredek a keleti peremig vereked-ték magukat el re. Az orosz azonban h siesen ellenállt, nemcsak kitartott a végs kig, de ellentámadásokkal is kísérletezett, és az ég házak lángtengerében elkeseredett közelharc tombolt. Utána négy napos csatát kellett vívni a szívósan kitartó szovjet er kkel, míg a német gyalogosok kijutottak a Lovaty folyóhoz. Ezzel úgy tünt, hogy a hadseregcsoport jobbszárnyát biztosították egy Leningrád elleni támadásra.

De ekkor érkezett be augusztus 12-én az intakt és kitűn en felszerelt szovjet 3Ő. hadsereg, amely menetb l lépett az ütközetbe. A szovjetek az Ilmeny és a Szelinger-tó között csaptak le Demjanszknál, az Északi és a Középs Hadseregcsoportok csatlakozási részén. A 8 lövész hadosztály-lyal, 1 lovas és 1 harckocsi hadtesttel felszerelt 34. hadsereg rávetette magát a 16. hadsereg jobbszélén álló német X. hadtest 3 hadosztályára és azt megsemmisítéssel fenyegette. Amennyiben ez sikerrel jár, a szovjetek nyugat felé el retörve megverhetik a 16. hadsereget, és ezzel veszélyeztethetik az egész leningrádi hadmüveietet. Pokoli helyzet kezdett kialakulni a német Észak Hadseregcsoport számára. Ezért küldték ide Mansteint, és úrrá is lett fölötte. Amíg Hansen a X. hadtesttel hátát az Ilmeny-tónak vetve délre alkotott frontot, és nehéz elhárító harcokat vívott, Manstein két gyors hadosztályát merész menetekben az ellenség által észrevétlenül a szovjet 34. hadsereg oldalába és hátába vezette. Augusztus 19-én mint a vihar csapott le az oroszokra a 3. gépesített gyalogos és a „Totenkopf' SS-hadosztály. Felgöngyölítették a hadsereg szárnyát és szétverték a mögöttes összeköttetéseit. Az LVI. hadtest élén haladt a „Totenkopf messze el redobott élegysége és visszaszorította az ellenséget a Lovatyig. A rohamcsoport vezet je SS-Sturmbannführer Bestmann, ennek a bátor részlegnek a parancsnoka mint a Totenkopf els katonája kapta meg a Lovagkeresztet. " Amikor az orosz vezetést megbénította a meglepetés, indultak ellenlökésre a X hadtest hadosztályai, és ezzel bekövetkezett a katasztrófa; a szovjet 34. hadsereget teljesen szétverték, 240 löveget zsákmányoltak, köztük volt egy teljesen ép rakétaüteg, a félelmetes „Sztálin-orgona';. A német 16. hadseregnek ezzel a sikerével elhárult a veszély az Északi Hadseregcsoport jobbszámyáról, de arra nem volt mód, hogy Manstein hadteste visszatérjen Hoepner Leningrád ellen támadó páncélos csoportjához mert a szovjet vezetés nem adta fel. Három újabb hadsereget vezényelt oda, hogy az Ilmeny és a Pejpusz-tó közötti területet mégis lezárja. Itt is lehetett látni, hogy micsoda végtelen tömegek álltak az oroszok rendelkezésére, micsoda feneketlen zsákból tudtak meríteni; egy hadseregüket megsemmisítették és máris három új jelent meg, amelyek teljesen feltöltöttek voltak. És mi történt id közben fenn északnyugaton, ahol Novgorodot es Csudovót kellett volna elfoglalni. Mivel Manstein két hadtestét kivontak a térségb l, a feladat így von Both I. hadtestére hámlt. Különösen Csudovo bevétele volt fontos, hiszen ide kapcsolódott a Murmanszk-vasút a Jeges-tenger fel l az ún. „Október-vonalba". Ezen a vonalon keresztül érkezett a nyugati hatalmaknak a segélyszállítmánya Mur-manszkba, a jeges-tengeri kiköt be, ahonnan aztán eljutottak az angol, de els sorban a „semleges" amerikai szállítmányok; páncélosok, tehergépkocsik, l szerek, üzemanyag, élelmiszer és repül gépek. Csillagfényes nyári éjszaka volt, amikor a kelet-porosz I. hadtest katonái augusztus 9-én némán elfoglalták a készenléti állásokat a széles, mocsaras Saga folyó mentén az offenzívára. Ezúttal sarkából akarták kifordítani a leningrádi védelmet. Sponheimer vezér rnagy a 21. gyaloghadosztályara hárult a feladat, hogy az er sen védelmezett országutat érje el, és azon törjön aztán el re Novgorodig. A terep még gyalogosok számára is nehéz volt, mocsár, aljnövényzet, sűrű cserjés, sok patak és folyóág nehezítette a mozgást. Az orosz ezen kívül az egész területet er dszerűen építette ki; bunkerek, aknamez k, géppuskafészkek zárták el azt a néhány utat és ösvényt, amely ebben a mocsárvilágban járható volt. Mikor világosodni kezdett, megjelentek a Luftwaffe Stukái és lecsaptak a Saga túlsó partjára. Üvöltve húztak el a célpontok felett, amelyeket aztán robbanások tömege rázkódtatott meg, és a véd k - már aki életben maradt - alig lélegeztek fel, máris megszólalt a német tüzérség es 200 különböz kaliberű löveg szórta rájuk a halált. Ez valóban a régi iskola szerinti támadás volt. 4 óra 30-kor aztán megindult a gyalogság is, az emberek maguk után vontatták a

gumicsónakokat és a tüzérség védelmez tűzfüggönye alatt átkeltek a túlpartra. A gyalogosokkal együtt haladtak az utászok, akik az aknamez kön utakat nyitottak az ket követ rohamcsapatok számára. El ször minden egyszerűen ment, úgy tűnt, hogy a légi- és a tüzérségi csapás kikapcsolta az ellenséget, mert nehéztüzérsége és egyéb fegyverei is hallgattak. Összegörnyedve futottak most a rohamcsapatok a fehér sávok között, amelyek az utászok által megtisztított utakat jelölték. Biztosították a hídf állást, és a délre elkészült pontonhídon már átdübörögtek a nehézfegyverek. Az ellenség lassan tért magához a sokkból, kezdett meger södni az ellenállás, de kés délutánra a 2Ő. gyalogezred elfoglalta magát Saga helységet. Estére a szovjet védelmi rendszer, amely a novgorodi utat biztosította, 8 kilométer mélységben át volt törve. A kö-vetkez nap elesett Simszk, aztán augusztus 12-én frontális támadással leküzdötték az Usnica folyót. Az orosz mindenhol keményen védekezett, els sorban a vasúti töltés mellett vitatott el minden métert a támadótól. A szovjet katonákat egyenként kellett leküzdeni, akik még sebesülten is harcoltak. A volinovói út árkában feküdt a német 45. gyalogezred törzse, meglehet sen nyomott hangulatban, mert a veszteségek jelent sek voltak. A parancsnoknál, Chili ezredesnél ekkor jelentkezett egy futár az els vonalból, aki átadott egy térképet, amelyet egy elesett szovjet rnagynál találtak. Chili a térképre tekintett, aztán elképedve felkiáltott: „- Katona! Ezért

megkapja az utolsó el tti szivaromat." A baka elvigyorodott: „- Ezredes úr, mivel nem dohányzom, beváltanám valami másra..."68 Általános a derültség, ami jogos, hiszen a térkép egyedülálló zsákmánynak számított. Fel volt rajta tüntetve a szemben álló szovjet 8. hadsereg egész védelmi rendszere, minden támaszponttal, tüzérségi állásokkal, aknamez kkel és a csapatok elhelyezkedésével. Hogy a 8. hadsereg állásait másnap sikerült a német hadtestnek áttörnie, az nem utolsósorban ennek a térképnek volt köszönhet . Néha a vakszerencse közrejátszik a csaták kimenetelénél. Ezért mondta Nagy Frigyes porosz király, nem elég, hogy a tábornokok rátermettek legyenek, a sikerhez szerencse is kell. És most Sponheimer tábornok nem panaszkodhatott Novgorod el tt Fortuna istenasszonyra. A zsákmányolt térkép után a szerencse ismét rámosolygott, egy karéliai finn tiszt személyében, aki besorozott szovjet műszaki tiszt volt, és a visszavonulás során megszökött, és jelentkezett a németeknél. Mint kiderült, mint a tenyerét, úgy ismerte a novgorodi védelmi rendszert, tekintve, hogy részt vett annak kialakításában. Nemsokára ott volt Sponheimer harcálláspontján és már jelölte is be az orosz védelmi állásokat és aknamez ket a nagy hadműveleti térképen. Ezt követ en nem volt nehéz áttörni az orosz védelmi rendszeren, és nagyobb áldozat nélkül eljutni a Novgorodba vezet f útra. Augusztus 2-án reggel a kel nap fényében a 3. gyalogezred katonái maguk el tt látták a híres arany várost. Novgorod egyike volt a legrégebbi orosz településeknek, a IX. században alapították a Rurik testvérek Rusz törzséb l, akik sei voltak Oroszországnak. Többször elpusztult pestis és kolera révén, de mindig feltámadt hamvaiból és aranynak nevezték jelent s só és prémkereskedé-se révén, amelyet a német Hanza-városokkal folytatott. Büszke volt, soha meg nem hódította ellenség, csak saját cárjai, III. és IV. Iván a „Rettenetes" fosztották ki. Negyvenhét temploma volt, régi csodálatos freskókkal, amelyek aranyos hagymakupolái kevélyen nézegették magukat a Volhov folyó vizében. Volt is mire büszkének lennie. Most azonban ennek az arany városnak is elérkezett a sorsfordulója. Sponheimer el ször arra gondolt, megkímélend ezt a történelmi csodát, felszólítja a város véd it a megadásra, de augusztus 1ő-én a 21. keletporosz hadosztály rádiósai elfogtak egy Moszkvából küldött rádió utasítást, miszerint Novgorodot az utolsó emberig tartani kell.

68

P. Carell: uo. 402 o.

A véletlen akarta, hogy Novgorodot a szovjet 21. harckocsihadosztály védelmezte a német 21. gyaloghadosztály ellen, és az utolsó emberig kellett volna megvédenie. Augusztus 15-én, 17 óra 30 perckor a Luftwaffe VIII. légihadtestének csapása rázúdult a város falai el tti orosz állásokra. Három gyalogezred indult rohamra, az srégi széles város el tti állásban ropogtak a géppuskák, mennydörögtek a lövegek és ugattak a gránátvet k. Kitartani! Kitartani, az utolsó emberig! - ismételgették a komisszárok és lövésre kész pisztollyal álltak a katonák mögött, amíg a halál föl nem mentette ket ezen parancs alól. Augusztus 16-án a hajnali derengésben a német rohamzászlóaljak már bent voltak az ég városban, a 424. gyalogezred I. zászlóalja vonta fel 7 órakor a novgorodi Kremlre a birodalmi hadilobogót. De nem volt id most gy zelmi ünnepségre, a csudovói „Október" vasútállomás a következ cél. El re! Augusztus 26-án délben a 45. gyalogezred eléri, és rajtaütéssel elfoglalja a közúti hidat, aztán maga a város következik és a véget nem ér szerencsesorozat következtében elérik a Volhovon átível hatalmas vasúti hidat is, a szovjet utánpótlás üt ere el van vágva. A németeké a Volhov folyó mindkét partja, amely nemsokára az Észak Hadseregcsoport sorsának Styx folyója lesz. Clausewitz a háború porosz filozófusa azt tanította, hogy csak rendkívüli körülmények között téljenek el egy jól el készített stratégiai tervt l. Ha azonban erre szükség van, akkor radikálisan, habozás nélkül és dönt mértékben. Lugánál, ahol július közepe óta szinte áttörhetetlen szovjet védelem zárta el az egyetlen használható utat, amely Dáugavpilst l Le-ningrádig vezet, a német f parancsnokság figyelmen kívül hagyta Clausewitz tanítását. A Hoepner-féle 4. páncéloscsoport nem ezen az úton támadott. Reinhardt páncélos hadteste a Narva felé fordult, Manstein páncélos hadtestét pedig visszavonták Sztaraja Russzához. Luga városáért azóta csak a 269. gyalog és a 4. SS-rend r hadosztályok harcoltak. A frontális támadása ennek a két hadosztálynak Luga ellen, amelyet öt szovjet hadosztály védelmezett, a súlyos veszteségek ellenére sem járt eredménnyel. Az SS-rend rhadosztálynak már 2000 f s vesztesége volt halottakban és sebesültekben. Noha a Luga-állás tartását Novgorod és Csudovo eleste megkérd jelezte, az orosz mégis kitartott itt, tekintett nélkül reménytelen stratégiai helyzetére. A német vezetésnek viszont mindenképpen szüksége volt erre a nagyvárosra, hogy megjavítsa az északi szakasz utánpótlásának a menetét. A 16. hadseregnek ezért meg kellett próbálni a meger sített Lugát taktikai bekerítéssel elfoglalni. Ennek a feladatnak a végrehajtását a XXVIII. hadtestesre bízták, amelyet Wiktorin gyalogsági tábornok vezetett. A hadtest augusztus 13-án a várostól keletre indult támadásra a Luga folyón keresztül. Az oroszok jól álcázott üregekben húzódtak meg, és csak akkor nyitottak tüzet, ha a németek már elhaladtak mellettük. Nehezen vonszolták a német gyalogosok a páncéltör ágyúkat, az aknavet ket és a l szeres ládákat, mert a gépjánnűvek elsüllyedtek volna ezen a talajon. Amint kiverg dtek a mocsárból, szovjet harckocsik állták el az útjukat, a németek szerencséjére csak T-26-os páncélosok, amelyek ellen hatásos a 3,5 cm-es PAK is. Gyilkos harc kezd dik, mindkét gyalogság elszántan küzd, Csepino, Volok községek, a hírhedt vasúti töltés, a szétl tt szeszf zde és az egykori cári vadászkastély az erd közepén a véres harcok színhelye, és emlékezetes marad mindkét fél számára. Hét napon keresztül dolgozták magukat el re ebben a mocsárvilágban a német 122. gyaloghadosztály emberei, amíg elérték az offenzíva utolsó természetes akadályát, az Oriedes folyót, amely néhány helyen az 500 méter szélességet is elérte. Ezen kell átkelni, és akkor szabad az út, hogy Luga mögé kerüljenek. A támadás els hullámát a Ő09. gyalogezred I. zászlóalja hajtotta végre. A cél átkelni a folyón, és elfoglalni Panikovo községet, amely annak a védelmi rendszemek volt a központja, amely a műutat fedezte.A gránátosok az esti szürkületben láthatatlanul szivárognak le a folyóhoz, odaát nem mozdul semmi. Egy éles fütty és máris vízen vannak a rohamcsónakok, amelyek b g motorral szelik a habokat. A katonák a csónakok alján lapulnak, csak a rohamsisakok tetején csillog a holdfény. Az els csónakok partot érnek, az orosz még mindig hallgat. A zászlóalj már túl van a folyón, már a felderít szakasz ellen rzi mélységben a terepet és jön

rádión a jelentés: az ellenség sehol! A németek megkönnyebbülnek; irány Panikovo. De nem érik el a helységet, mert a környez erd kb l hirtelen tüzet okádva szovjet harckocsik kúsznak el . Ez a legrosszabb, amit a gyalogság megérhet. De mégsem, mert a hátuk mögött életre kell a mocsár, amelyb l orosz gyalogság özönlik el egetver hurrával és vadul tüzelve. A csapda bezámlt. A németek sündisznó-állást vesznek fel, de az ellenállás egyre gyengül. Ekkor a hátuk mögül er s tűz hallatszik, és az egyik veterán felkiált: - Ezek 75-ös lövegek! És már el is kúsznak az aljnövényzetb l a Stug-III-as rohamlövegek. Az egyik szovjet harckocsi a leveg be repül, a többiek kísértetként tűnnek el. A zászlóalj maradványai máris csatlakoznak a rohamlövegekhez és a déli órákban Panikovo német kézben van. Az út szabad a szovjet Lugánál húzódó védelmi vonalai felé. Az SS-rend rhadosztály, és a 269. gyaloghadosztály már dolgozták is magukat el re, egészen Lugáig. Jobbra és balra átkaroló mozdulattal indulnak el a város ellen, az SS-katonák északról törnek be a városba, a szemb l támadó 96. gyaloghadosztály támadása szintén jól halad, augusztus 11-én átlépték a Saga-szakaszt és áttörték a szovjet állások balszámyát. A további el nyomulás során egy német harccsoportnak sikerült elvágnia a Lugánál harcoló szovjetek hátsó összeköttetéseit. Itt a szovjet Luga hadsereg törzsf nöke sebesülten német hadifogságba esett. A szovjet Ő1. hadtestnek öt hadosztálya számára kritikussá válik most a helyzet, a 96. és a 122. gyalog hadosztályok rendületlenül támadnak, oldalukban ott van a magát a mocsáron átküzd 123. gyaloghadosztály, és hátuk mögött az SS-rend r- és a 269. gyaloghadosztályok, már bent a városban. A szovjet parancsnok az egyetlen helyes megoldást választja; kis harccsoportokat alakítva megpróbál áttörni Leningrád felé. Ezen szovjet csoportosítások zömét azonban beszorítják a műúttól keletre a mocsarakba, és kés bb a 96. hadosztály csapatai az ún. „Luga-katlanban" felszámolják ezeket. A zsákmány jelent s: 21 ezer hadifogoly, 316 harckocsi és 600 löveg. Ennél is fontosabb, hogy az egyetlen műút Leningrád felé - és az utánpótlás számára - most szabad. De mi történt ezalatt Hoepner 4. páncéloscsoportjával, amelynek most ezen az úton kellene gördülnie Leningrád felé? Ez a kérdés a tulajdonképpeni németek tragédiája a Leningrádért vívott csatának, olyan tragédia, amely tele volt tévedésekkel és hibákkal, amely majd a háború összkimenetelére is sorsdönt jelent séggel bírnak. Miután a LVI. páncéloshadtest augusztus közepén a Sztaraja Russza-i krízis miatt elkerült a 4. páncéloscsoprttól, Hoepner vezérezredes arra kényszerült, hogy eredményesen induló támadását újra lefékezze. A szárnyai túl elnyúltak, különösen az északi szárny, amely a Narván és a Kingiszeppen keresztül visszaözönl ellenséget kellett, hogy felfogja. Ezért Reinhardt tábornok kénytelen volt összes motorizált erejét az oldalbiztosításra bevetni. A 6. meger sített dandár, Rauss ezredes vezetése alatt, majd utána Ottenbacher 36. gépesített gyaloghadosztálya, a balszárnyat kellett, hogy fedezze. A többieket követ 8. páncéloshadosztályt is délkelet felé bekanyarították, aztán majd délnek, hogy részt vegyen a lugai katlan bezárásában. Ily módon a tulajdonképpen Leningrád elleni támadásra a meger sített 1. páncéloshadosztály maradt. Ezzel az er vel egy többmilliós várost elfoglalni elképeszt voluntarizmusra és az ellenség lebecsülésére utalt, annál is inkább, mert az 1. páncéloshadosztály rohamcsoportja, csak 18 darab Panzer Il-es, 20 darab Panzer III-as és 6 darab Panzer IV-es páncélossal rendelkezett. Itt nem használt semmiféle példamutató támadási lendület. Nem segített a VIII. légihadtest Stukáinak beavatkozása sem. Hiába közelítette meg ezekkel az er kkel Hoepner Ő0 kilométerre Leningrádot, ezzel az er vel nem lehetett bevenni a várost. El ször sürgette, hogy két páncéloshadtestét kapja vissza, aztán a lemaradásban lév Küchler-féle 18. hadsereg gyorsított ütemben zárkózzon fel a támadáshoz.

Von Leeb tábornagy azonban nem sietett. Úgy vélte, Leningrád már a kezében van, egy-két hét ide vagy oda nem számít, addig is sikert akart biztosítani barátjának, von Küchler vezérezredesnek, ezért engedélyezte, hogy Küchler id t rabló és teljesen fölösleges, ám kétségtelenül gy ztes csatákban felszámolja a Finn-öböl déli partján lév szovjet er dítményrendszert. Ezek a csaták, amellett, hogy stratégiai szempontból teljesen feleslegesek voltak, felfalták az id t, amib l a németeknek a legkevesebb volt. Helyesen írta a Ő. páncéloscsoport vezérkari f nöke, Chales de Beaulieu ezredes a hadműveleti naplóba: „És mindezt akkor, amikor minden egyes emberre szükség lett volna Leningrád el tt.' Ha a 18. hadsereget kell id ben a Ő. páncéloscsoport rendelkezésére bocsátották volna, akkor Hoepnemek lehet sége nyílik, hogy gyorscsapataival augusztus második felében Leningrádot rajtaütésszerűén bevegye. Hoepner vezérezredes egyike volt a Wehrmacht legkiemelked bb páncélos tábornokainak. Kiváló eredményességgel vezette a XVI. páncélos hadtestet Lengyelországban és a francia hadjárat során éppúgy, mint ahogy el retört egy elképzelhetetlen nehéz terepen Leningrád kapujáig. Igazi katona volt, gyűlölte Hitlert és a nácizmust, oszlopos tagja volt az ellenük való összeesküvésnek, és ezért majd 1944. július 20-a után bitófán végzi. Egyel re azonban itt áll tehetetlen dühvel Leningrád kapujában, és várja, hogy a lassan közeled 18. hadsereg csatlakozzon hozzá. Minden nap, amíg a német csapatok ott vesztegeltek Krasznogvar-gyeszk térségében, Sztálin er sebbé tette Leningrádot. A SZTAVKA most a birodalom mélységéb l összeszedett tartalékokat a leningrádi záróállásokba vezényelte, és a Baltikumból a Luga mögé visszaözönl alakulatokat Oranienbaum térségében újraformálta, és ezáltal továbbra is fenyegette a németek északi szárnyát. Minden nap lefaragott abból az el nyb l, amelyet Hoepner szerzett merész és gyors el retörésével, amikor menetb l átkelt a Dvinán, áttörte a Sztálin-vonalat és kitört a Luga-hídfób l. Mindinkább csökkent annak a lehet sége, hogy a Keleti-tenger mellett lév nagyvárost meglepetésszerű támadással el lehessen foglalni. Végül szeptember elején megindulhatott a Néva-parti metropolis ellen a támadás. Meddig vártak erre Hoepner hadosztályai? Leningrád volt a célja az északi hadjáratnak, amely minden katona számára megfogható volt, és harci lelkesedéssel töltötte el. Szeptember 8-án dördült el a „startpisztoly" a támadásra, súlypontként Reinhardt tábornok XXXXI. páncéloshadtestét vetették be. Kétségtelen, hogy Leningrád komisszárja, Zsdanov kihasználta az id t, amelyet a német vezetés számára biztosított. Augusztus közepén a város lakosságának hangulata érthet mélypontot ért el, a német sikerek következtében nem bíztak abban, hogy a várost meg lehet védeni. Úgy vélték, hogy Szentpétervár, Oroszország anyácskának ez a legszebb éke, idegen hódítók karmába kerül. Csodálatosan adja vissza ezt a letargiát Sosztakovics VII. Leningrádi Szimfóniája. Vorosilov tehetetlenkedése következtében, akinek már a város gyárainak leszerelése és a kiürítés járt a fejében, Zsdanov, a város vörös cárja ragadta magához az intézkedés fonalát. Ez az egyébként semmirevaló alkoholista apparatcsik ezúttal felülmúlta önmagát, és h ssé magasztosult. Hihetetlen energiával és propagandával táplálta bele a lelkét vesztett lakosságba az ellenállás szellemét. Leningrád mintegy 300 ezer munkását 10 milíciába fogta össze. Ezek az emberek továbbra is dolgoztak a hadifelszerelést el állító üzemekben, egyidejűleg azonban katonák is voltak, akik bármely pillanatban készen álltak a bevetésre. Az esztergapad mellett ott volt a puska és az acélsisak. Az öregek, az asszonyok és a gyermekek, éjjel-nappali munkában két mély védelmi vonalat ástak a város körül, az els Ő0 kilométerre volt a centrumtól és Péterhoftól-Krazsnogvargyejszken át húzódott a Néváig.

A bels védelmi gyürü egy félkörben, mélyen tagozott árokrendszerb l állott, 2ő kilométerre a város centrumtól, központja volt a Dudenhoff magaslat. Az ipari el várost, Kolpinot, és a régi Cárszkoje Szel t véd pillérként használták. A német légi felderítés egy sereg tábori er dítményt állapított meg, köztük óriási páncélos árkokat, melyeket bunkerek százai egészítettek ki, beépített lövegekkel. Es szeptember 10-én Sztálin írásos felhatalmazásával Leningrádba érkezett Zsukov hadseregtábornok, hogy leváltsa a teljesen cs döt mondott Vorosilovot. Leningrádból, ha képletesen is, de újra Szentpétervár lett, és mint ilyen, készen állt arra, hogy útját állja, mint viharos történelme során annyiszor, a hódítónak.

3. „LENINGRÁDI SZIMFÓNIA"

Zsukov szeptember 10-én akkor érkezett meg Leningrádi Front f hadiszállására, amikor éppen folyt a front katonai tanácsának ülése. A haditanácsot el zetesen nem értesítették Zsukov érkezésér l, amely éppen arról tárgyalt, hogy a város mely közmüveit és épületeit kell lerombolni, nehogy az ellenség kezébe kerüljenek. Zsukov bosszankodva hallgatta, hogy az egyik téma, amit éppen mérlegeltek, az volt, hogy milyen sorrendben hajtsanak végre önsüllyesztést a Balti Flotta hajói. Zsukov azonnal kiadta a parancsot, hogy a hajókról szereljék le a robbanótölteteket, és csoportosítsák át ket olyan városhoz közeli horgonyzóhelyekre, ahonnan nehézágyúikkal támogatni tudják a város védelmét. Zsukov 1950-ben azt mondta Szimonovnak, hogy rendre utasította azokat, akik a hajók megsemmisítését tervezték. „Hogyan képesek azokat a hajókat el készíteni a megsemmisítésre? Valóban lehetséges, hogy majd megsemmisülnek, de ha ez meg is történik, akkor is csak ütközetben, harcolva szabad elpusztulniuk."69Ezt követ en Zsukov közölte Vorosilowal, hogy fel van mentve és jelentkezzen Moszkvában. A marsall szemmel láthatóan megkönnyebbülten nagy sietve szállt be a repül gépbe. Zsukov azonnal hozzákezdett a város védelrm rendszerének megeros -téséhez- légvédelmi lövegeket a harckocsi-veszélyes irányokban helyezettéel 'Aknamez kkel és elektromos drótakadályokkal mélyen lépcs zött rnűszakitár rendszert építetett ki, a Balti Flotta tengerészeib l, katonaiskolás és a belügyi (NKVD) csapatokból pedig önálló lövészdandárokat szerveztetett. Éppen az utolsó pillanatban, mert a német támadás mar lendületben volt Reinhardt XXXXI. páncéloshadteste mérte a f csapást a Dudenhoffi-magaslatok irányába a leningrádi vonalak ellen. A 36 gépeitett gyaloghadosztály volt a lándzsa hegye, mögötte az 1. páncéloshadosztály; jobbra álltak a M — osztály ezredei, és a lugai úton az SS-rend rhadosztály es a 269 gyalog-hadosztály, balszárnyon éldivíziók voltak a 18. hadseregt l az 1 az 58. és291 gyaloghadosztályok. Jobbszámyon az Isoránál csapásmér er ként sorakoztakfel a 16. hadsereg 121., 96. és 122. gyalog hadosztályai, a XXVIII. hadtest kommandója alatt. A legszéls keleti szárnyon, a Soga tó legdélibb partján volt a XXXDC. páncéloshadtest, a 8§0 gépesített gyaloghadosztállyal, a „Ham" Hoppé es a gro Schwenn harcsoportokkal, hogy az Annenskojei és a Lobanovi hídf ket felSmolják Távolabbi céljuk volt Schlüsselburg városának es tersége elfoglalása. A Dudenhoffi-magaslaton volt valamikor a cárok kilato Itt ahonnan a város el tt gyakorlatozó pétervári ezredeket megtekintették. A gárda és a cár már régen tovatűnt, de tapasztalataik megéltek a Vörös Hadseregben, így legpontosabban, erd cskét, minden patakfolyást. A tüzérség be volt l ve a legfontosabb tamponokra Dudenhoffi-magaslatok körül lövészbunkerekben, páncélárkokban és géppuska-fészkekben vetette be Zsukov es Zsdanov az elit egyedeket, az ifjú komszomolistákat, és a leningrádi

69 W. J. Spahr: uo. 344. o.

munkasmilíciákat ,36. gépesített hadosztály 1,8 gyalogezred el retörésével indult, de a fent említett védelem kiválósága miatt csak tudták el reküzdem magukat. Az egész hadtest tüzérsége valammt az 1. páncéloshadosztály 73. tüzérezrede szakadatlanul tuz alatt tartotta a szovjet állásokat, de ezeket a bunkereket nemcsak jol álcáztak, hanem szilárdan meg is építették. Stukákra van szükség! - jelentette rádión az ezredparancsnok, és egy félórával kés bb Richthofen repül hadtestének Ju-87-ese elszáguldottak a támadók felett, hogy aztán szinte mer legesen zuhanjanak a mélybe idegtép én üvöltve, szinte a föld színéig, és bombáikkal elárasztották a szovjet védelmi rendszert. Villámlás és tűz csapott föl, hatalmas füst és porfelh k gomolyogtak. Ez volt a kell pillanat a rohamra. A gránátosok fölugráltak és rohantak el re, gránátkötegeket dobtak a bunkerekbe, máshol lángszórók tüznyelve kúszott be a lövésznyílásokon. Bunkert bunker után foglaltak el, így törtek be a 118. gyalogezred rohamcsoportjai az els leningrádi véd vonalba, és elfoglalták Arapokasit. A harc az esti órákig tartott. A német gránátosok most maguk el tt látták magasodni a dudenhoffi „bástyát". Ez volt a második véd állás legfontosabb része. Igazi bástya volt, telítve betonbunkerekkel, lövegekkel, oldalazó géppuskafészkekkel és egy sokszorosan tagolt árokrendszerrel, amelynek földalatti összeköttetései voltak. Itt aztán csak méterr l méterre lehetet el rejutni. A 6. páncéloshadosztálynál, amely a 36-osoktól jobbra támadott még veszélyes krízis is keletkezett. A szomszédos 4. SS-rend rhadosztály elakadt egy er s bunkervonal el tt, a 6. páncéloshadosztály támadását ugyanakkor Landgraf vezér rnagy tovább vitte. Az orosz fölismerte a helyzetet, és a két hadosztály közé ékel dött. Néhány óra alatt a kitűn páncélosdivíziónak négy különböz beosztású alparancsnoka esett el. Reinhardt felismerte a veszélyt és azonnal bevetette az l-es páncélosokat. A 36. gépesített hadosztály parancsnoka, Ottenbacher altábornagy egész vezérkarával az els vonalban tartózkodott, rohamzászlóaljait a földhöz szögezte az oroszok súlyos elhárító tüze. Miután az 1. páncélosok visszaverték a szovjet ellencsapást, Ottenbacher még egyszer beveti az összefogott hadosztályát, és a 73. ezred tüzérségét és súlyos tűzcsapást mérnek a Dudenhoffi-magaslat északi gerincére. 20 óra 45-kor hallgat el a német tüzérség, a századparancsnokok most kiugranak a lövészgödrökb l, és a gránátosok nekiindulnak az izzó, füstölg pokolnak, ahonnan folyamatosan áramlanak a nyomjelz lövedékek fénysávjai. A gránátosok botladoznak, lihegnek, elvágódnak, majd újra nekilódulnak. Húsz perccel kés bb a 4. század eléri a magaslat északi gerincét, és ott nyomban tüzel állást foglal; egyik kulcspontja ezzel a leningrádi védelemnek elesett.7

Szeptember 11. ragyogó szi napsütéssel indul, a fény szinte vakít, és mégis mennyi német és orosz fiatalember szemére borul majd örök sötétség. Westhoven ezredes, az 1. rohamcsoport parancsnoka embereivel most a magaslat másik fó védelmi állása ellen indul. Az élt Eckinger rnagy lövészpáncélosai alkotják. A rohamutászok gerendákkal hidalják át a lövészárkokat,

amelyeken aztán a lövészpáncélosok áthaladnak. Rajtuk nagy birodalmi hadilobogó kiterítve, hogy a Stuka pilóták lássák; saját er k haladnak itt. A bombák így is 200-300 méterrel robbannak el ttük. Dudenhoff falut, amelybe az oroszok ismét benyomultak a német élcsa-patok áthaladása után, újra el kellett foglalni. Eckinger harccsoportja most megrohanja a második, f védelmi vonalat. Az alacsony erd séggel borított kúp okádja a tüzet, de a gyors lövészpáncélosok a szovjet nehéztüzérség holtterébe jutnak, a rohamutászok pedig ezek védelmében megközelítik a bunker tüzérséget, és lángszórókkal végleg elhallgattatják azokat. 11 óra 30 perckor Westhoven ezredes rádióüzenetet kap; Eckinger rnagy jelenti: „- Látom Pétervárt és a tengert..." A Dudenhoffi-citadella elesett, és a németek lába el tt ott nyújtózik a délel tti napfényben a világ legszebb városának panorámája.

Látni a nyüzsg forgalmat a városban, a Néva ragyogott, az el város gyárainak kéményei okádták a füstöt, mert Leningrád lázasán dolgozott. A jobbszélen lehetett látni az el nyomuló német csapatokat Péterhof és Oranienbaum felé, ezt volt a 291. gyaloghadosztály, a „Jávorszarvas" magasabbegység, Herzog altábornagy vezetésével, amely átküzdötte magát Kopsánál a meger sített bunker-vonalakon. Most remény volt arra, hogy Péterhof eleste után katlanba záiják az Oranienbaumba szorult szovjet er ket. A német 1. gyaloghadosztály szeptember 20-án Strelnánál érte el a tengerpartot a Finn-öbölnél. Dudenhofftól egészen Kronstadtig lehetett látni, a kiköt t és az ott lév hatalmas szovjet csatahajót, a „MARAT"-ot, amely nehézlövegeivel beleavatkozott a szárazföldi küzdelembe. A 30 és feles gránátok becsapódása, hatalmas füst és földoszlopokat vágtak, min-denekel tt az ő8. gyaloghadosztály térségében, amely rohamosan közelítette meg a partot, hogy bezárja a gyűrűt Leningrád körül. Ennek a magasabbegységnek az ezredei Krasznoje Szelonál törtek át a bunker vonalon, és a leningrádi házakat Urick el városánál érték el, amely már a metropolis közigazgatási része volt. Szeptember 15-én 20 órakor Sierts f hadnagy egy szakasz élén eljutott az uricki villamosmegállóhoz. Civilek jöttek nagy csomagokkal, és munkásn k, akik a gyárakba igyekeztek az éjszakai műszakba. Csilingelve fut be a piros villamos, az utasok megrohanják, ekkor Sierts és emberei a villamos elé állnak. Egy oroszul tudó altiszt közli az elképedt uta-sokkal, „kérem kiszállni, végállomás!" Még 10 kilométerre volt a város központ, de Sierts és emberei csak egy megállót utaztak, 20 emberrel mégsem kísérelhette meg a város elfoglalását Szeptember 14-én Zsukov harckocsik bevetésével próbálta az els védelmi vonalat visszavenni, de a 88-as Flakok tüzében ez a kísérlet összeomlott. Szeptember 16-án aztán a német 96. gyaloghadosztály, és a hozzá csatlakozó 121-esek behatoltak a híres Slucki-kertekbe; ez egy szélesen elterül gyönyörű park volt, amelynek egyik elegáns pavilonjában talán éppen gróf Vronszki kapitány vallott szerelmet Anna Kareninának. A háború tüzes vihara azonban most végigszáguldott ezen a csodán is, és csak üszkös romok maradtak az egykori romantika helyén. Már csak Kolpino állt a németek el tt, a maga hatalmas gyámegyedével és a Pulkovói-magaslatok, amelyeknél 1919-ben is elakadtak a fehér gárdisták a péterhofí munkásmilíciák fegyvereinek tüzében. A németek Pulkovót szeptember 17-én, Kolpint 29-én érték el. A harc most Schlüsselburgért folyt. A város, amint neve is mutatja, „Kulcsvár". Aki ezt birtokolja, az bokád alá tudja venni Leningrádot a Keleti-tó és a Ladoga-tó között, és ezáltal ellen rzi a Fehér-tengerre vezet csatornarendszert, azaz az Északi Jeges-tengerhez vezet vízi útvonalat. De Schlüsselburg Leningrád szíve is volt, amely az itt épült hatalmas er művek révén pumpálták a városba a „vért", vagyis a villamosenergiát, az élelmet és most a fegyvert, l szert. Az egykor elegáns, villanegyedeir l híres Schlüsselburg, most szürke, ám annál hasznosabb proletárvárossá változott. Hatalmas üzemek sorakoztak, és a munkások számára primitív lakások tömege valóságos betondzsungelt képezett. Történelmi sarka volt ez a városnak, és 23ő évvel ezel tt Nagy Péter itt állította meg a svéd hódítókat. Most egy másik hódító készült arra, hogy elvegye az oroszoktól a Keleti-tenger kulcsát, nevezetesen „Harri" Hoppé ezredes rohamcsoportja. Hoppé ezredes híres volt rámen sségér l és emberei vakon bíztak benne. Most is minden jól indult, sikerült leküzdeni Kelkovot, amely Schlüselburg el városának számított, de magában a betonrengetegben szörnyű utcai harc várt a németekre. Házról házra folyt a gyilkos küzdelem, 16 órakor elesik Sinjavino kerület, ahonnan már látni lehet a Ladoga-tó óriási víztükrét, amelyet a friss szél borzol, és jelent s hajóforgalom zajlik rajta. De nincs id most megcsodálni a természet szépségét, Hoppé tovább viszi embereit, a rohamcsoportot egy Stuka Kampfgeschwader (Bombázóezred) támogatja. Sorban esnek el a poselovói ipari körzetek, és elérték Schlüsselburg idegközpontját. Eközben besötétedett, mégis nappali fény világítja meg a várost, egy Stuka bomba telibe talált egy l szerraktárat, az óriási robbanások fénye mint

fantasztikus tűzijáték csap az égre. Hoppé és emberei kimerülten megállnak, a további támadás csak hajnalban indul. Hét órakor elfoglalják a gyengén védett maradék városrészt, és el retörnek az 1000 méter széles Neva kifolyásig. 7 óra 30-kor felvonják a birodalmi hadilobogót Schlüsselburg legmagasabb templomtornyára. Éppen az utolsó percben mert a város felett újfent Stukák jelennek meg, a parancsnok észleli a zászlót es a saját jelzésű fehér rakétákat, és a zuhanóbombázók a Ladoga-tóba dobják halálos terhüket.70

Hoppé és emberei megkönnyebbülten lélegeznek fel. Korai volt A szovjet vezetést megdöbbentette Schlüsselburg eleste, és minden eszközzel megkísérelték a város visszavételét. A Ladoga-tavon keresztül egy egész dandár száguldott rohamcsónakokon a város felé, míg a szárazföldön Lipki irányából indult egy szovjet ellencsapás. Schlüsselburg sorsa meg korántsem d lt el. Es Leningrád elfoglalása is illúzió maradt. Miért? Mert Hitler és az.OKW úgy döntöttek, hogy Leningrádot nem fogják elfoglalni, hanem körülzárják, és kiéheztetik. Hitler most a krími és a kijevi sikerek után úgy döntött, hogy mégis enged a Középs Hadseregcsoport sürgetésének, és megindul Moszkva ellen. Ahogy délr l visszairányította Guderian páncélosait ehhez a támadáshoz, úgy elrendelte hogy az Észak Hadseregcsoport is haladéktalanul adja át von Bocknak Hoepner 4. páncéloscsoportját. így hát Hitler, a „zseniális hadvezér" ismét elkövetett egy sorsdönt hibát, csakúgy, mint Dünkirchennél és Szmolenszknél. Ismét megállította a páncélosokat, abban a pillanatban, amikor a gy zelem már kézzelfogható volt. A leningrádi védelem Zsukov és Zsdanov er feszítései ellenére mar összeomlóban volt, a németek birtokolták az összes kulcspozíciókat a Dudenhoffi-magaslatokat, Schlüsselburgot, Urickot és a lakosságon már kitört a pánik, amikor a „Wolfschanzéból" megérkezett az Állj'" utasítás. Reinhardt páncélos tábornok erre így emlékezik vissza: „Ebben a jogos gy zelmi örömben mint hideg zuhany ért bennünket a páncéloscsoport értesítése, hogy nem megyünk Leningrád ellen, és hadtestemet mas irányú feladatra fogják kivonni. Mindez felfoghatatlan volt számomra. Az utolsó pillanatban a gy zelmet, amiért mindent bevetettünk elvették t lünk." A déli szárnyon, az Ilmeny-tótól délkeletre súlyos szovjet támadásokat voltak kénytelenek visszaverni. A tótól északra Schlüsselburg körzetét védték, hogy fenntartsák Leningrád szárazföldi elszigetelését délkelet felé. Szeptember 18-án a magára maradt 18. hadsereg megpróbálta áttömi a három hadseregb l álló Leningrádi Front védelmét, de egyhetes harc után er i elégtelennek bizonyultak. A finn Karéliai Hadsereg szeptember 4-én er s támadást indított a Szvír folyónál, és a szovjet 7. önálló hadsereggel szemben három nap múlva elérte Logyejnoje Poljét, arra várva, hogy a németekkel egyesülhessenek. Ennek elérése céljából az Észak Hadseregcsoport elindította a Tyihvin-hadműveletet. A XXXIX. páncéloshadtest négy hadosztálya, Rudolf Schmidt páncélos tábornok parancsnoksága alatt nekiindult, hogy gyors el retörést hajtson végre az orosz tajgában, amelyet a katonaföldrajzi leírások felfedezetlen területként jelöltek meg. Október 15-én indult meg a hadtest, a 12. és a 8. páncélos, valamint a 18. és a 20. gépesített hadosztályokkal, a Volhov-hídf b l. Az els célpont Tyihvin volt. Itt kellett az utolsó vasúti összeköttetést Vologdától Leningrádba megszakítani, és tovább törve a Szvírt elérni, hogy a finnekkel sikerüljön a kapcsolatot felvenni. Ezzel a kézfogással Leningrád bekatlanozása, ide értve a Ladoga-tavat is, sikerült volna. November 8-án este a 12. páncélos és a 18. gépesített hadosztály csapatai kemény és véres harcok után benyomultak Tyihvinbe. A sikeren felbuzdulva, az OKW voluntaristái felvetették,

70

P. Carell: uo. 307. o.

hogy lendületb l még Ő00 kilométer kellene el re nyomulni Vologdáig. Ő00 kilométert télen, mintha ellenség nem is létezett volna. De létezett! És már november 25-én reggel megindult a szovjet ellencsapás, amelyet a 4. önálló hadsereg hatalmas „Katyusa" tüzorkánnal vezetett be, és vadonatúj T-34-esekkel mért. A szovjet hadosztályok egész nap rohamozták a német frontot, amíg teljesen el nem véreztek. Már az els nap ő0 darab kil tt T-34-es füstölgött a város el tt. Zsukov ekkor bevetette a mélységb l el hozott szibériai 52. hadsereget is, és a magányosan harcoló német hadtest ezt az exponált állást nem tudta megtartani. December 7-én kiürítették Tyihvint, az egykor virágzó város helyén már csak füstölg romok voltak. Most a németek számára egy borzalmas visszavonulás kezd dött, amely Napóleon 1812-es menekülését idézte fel, csak a Berezinát most Volhov folyónak hívták. Amikor a XXXEK. páncéloshadtest kiégett maradványai 1941. december 29-én mínusz 52 fok hidegben a Volhov mögé visszajutottak, egy szörnyű kaland volt a hátuk mögött. A veszteségekre jellemz , hogy a sziléziai 18. gépesített hadosztály 9 ezer emberét vesztette el, és amikor beérkezett a folyó mögé, harcértéke 7Ő1 emberb l állott. A Tyihvin-akció, amely Leningrád bezárását volt hivatva biztosítani, kudarcot vallott. A nagy vizek - a Néva és a Ladoga-tó -, amelyek nyáron a németek szövetségesei voltak, most hogy beköszöntött a kegyetlen orosz tél, befagytak és nagyszerű közlekedési utakká váltak a szovjet számára. Óriási rések az ostromgyürűben, amelyeken keresztül szakadatlanul áramlott az utánpótlás a városba. Ez volt a legendás „élet útja". Leningrád csata nélkül szabadult ki a német ostromgyűrűb l, „Fagy tábornok" segítségével. A városra és lakosaira azonban még iszonyú szenvedések vártak, de kitartottak, és a Sztálin által gyűlölt és üldözött csodálatos orosz zeneszerz , Dmitrij Sosztakovics „Leningrádi szimfóniájában" most már a levertséget a gy zelem mámorának diadalmas akkordjai váltották fel. Leningrád - ma már újra Szentpétervár - valóban kiérdemelte a „h s város" címet.

V. STÁCIÓ - LAPPFÖLD HARCOK A MAGAS ÉSZAKON

A „Barbarossa-hadműveletnek" már a legels terveiben is megemlítettek egy célpontot: Murmanszkot. Ez az alig ismert város ugyanolyan kiemelt szerepet kapott, mint Leningrád, Moszkva, Kijev, vagy a Krím. Valóban olyan fontos volt ez a hely? És ha igen, miért? Munnanszk kiköt volt és vasútállomás is egyben, f nt az Északi Jeges-tengeren, északra a sarkkört l ugyanazon a szélességi fokon, mint Grönland gleccserei, 1000 kilométerre minden civilizációtól távol. 1941 nyarán 100 ezer ember élt a városban. Az évnek ebben a három hónapjában elviselhet itt a klíma, de kilenc hónapon keresztül viszont dermeszt a tél és a sarkvidéki éjszaka. Köröskörül vigasztalan tundra, egy-egy halott erd vel, befagyott tóval, vagy folyóval. Miért volt ez az istent l is elhagyatott kietlen város, a nagy célok mellett a „Barbarossa-hadműveletben" felsorakoztatva? Miért sorolták fel azon célok mellett, amelyek ellen egész páncélos hadseregeket és légiflottákat indítottak el, hogy a véres katlancsatákat megvívják. Miért? A Munnanszk-vasút minden talpfája alatt egy német fekszik eltemetve. Mint minden legendát ezt sem szabad szó szerint érteni, de ha az igazságot kezdjük vizsgálni, azért ebben van valami. 1915-t l 1917-ig 70 ezer német és osztrák-magyar hadifoglyot vetettek be az serd kben, mocsarakban, és az arktikus tundrákon Pétervár és Munnanszk között azon vasútvonal létrehozására, amelyet 1914-ben még elitéltekkel kezdtek el építtetni. Elképzelhetetlen, hogy

mit kellett itt a hadifoglyoknak kibírni. A rövid nyár alatt a tífusz kaszabolta le ket, a téli id szakban pedig a fagy és az éhség. Két év alatt 25 ezer ember halt meg. Minden kilométere az 1400 kilométeres vasútvonalnak tehát 17 emberéletbe került. Amikor 1941. április 21-én Hitler a berlini Birodalmi Kancellária épületében fogadta a hegyivadászok tábornokát, Eduárd Dietlt, nem a halott német katonákat említette neki, hanem azokat az él oroszokat és fegyverzetet, valamint egyéb hadfelszerelést sorolta fel, amelyek ezen a vasútvonalon közlekednek a Jeges-tenger és Moszkva között. Dietl Narvik h se volt, a hegyivadász hadtest parancsnoka Norvégiában, és tudott a „Barbarossa-terv" létezésér l. Mint a legtöbb tábornok, is megdöbbent, amikor el ször olvasta ezt az iratot, de mint engedelmes katona habozás nélkül hozzáfogott annak a feladatnak az el készítéséhez, amit a „Barbarossa" rá rótt. Ebben meghatározták számára, hogy legel bb a Petsamo-vidéknek és az ércbányáknak, valamint a jeges-tengeri út biztosítását kell ellássa, majd az „X"-napon a finn er kkel együtt a Mur-manszk-vasút ellen kell el retörnie, hogy szárazföldi úton megakadá-lyozza a Munnanszk-térségéb l induló utánpótlás célba juttatását. Dietl és vezérkari tisztjei alaposan áttanulmányozták ezt a tervet, de fogalmuk sem volt róla, hogy milyen jelent sége lesz még ennek a vasútvonalnak a szovjet hadigazdaság szempontjából. Nem is sejtette, hogy a háború kitörése után angol és amerikai hajókaravánok sora fut majd be a kiköt be, hogy a Szovjetuniót ellássák mindennel, ami egy háború meg-vívásához szükséges. Hitler sem tudta ezt, és nem ezért szerepeltette Murmanszkot a „Barbarossában", számára ez egyel re csak egy sínpár volt, amelyen a szovjet veszélyeztethette az életfontosságú petsamói és narviki nikkel- és ércbányákat. Ez a lázálom Hitlert az egész háború folyamán gyötörte. Pedig egy egészen más, és a háború sorsát eldönt veszély leselkedett Murmanszk térségében, amelyet a hadjárat kezdetén nem ismert fel, jóllehet és stratégái eme logikusan számíthattak volna. A cár az els világháborúban nem azért építette ezt a vasútvonalat, hogy Norvégiát meghódítsa, hanem hogy kihasználja az egyetlen jégmentes kiköt jét birodalmának, amelyen keresztül Oroszország kijuthat a világtengerekre. Murmanszk az egyetlen jégmentes kiköt je az óriási birodalomnak, ahonnan akadálytalanul ki lehet jutni az Atlanti-óceánra. Archangelskben is van a Fehér-tengeren egy kiköt , amely lehet vé tette ezt az utat, de az az év három hónapjában jéggel van borítva, noha délebbre fekszik, mint Murmanszk. Vlagyivosztok, Kelet ura - mint neve is mondja -, 100 napon keresztül szintén jegesedésnek van kitéve. Azon kívül ez a hátsó bejárata Oroszországnak, és még 7 ezer kilométert kell vonaton megtenni, amíg valaki eljut Európába. A fekete-tengeri kiköt ket a török a Boszpomsznál tartja blokád alatt, a Kattegatt és a Skagenak szorosait pedig a tengerszorosok Dánia és Svédország között. Oroszországnak tehát egyetlen blokád alá nem es kapuja a világ felé Murmanszk. Ez a magányos város jelent ségét egy természeti csodának köszönheti, amit Golf-áramlatnak neveznek. Meleg vizeinek egyik elágazása révén 200 kilométer széles út van Grönland és Norvégia között, amelyen kapcsolódik a Jeges-tenger az Atlanti-óceánhoz. A Golf-áramlat meleg vize megakadályozza a norvég fjordoknak a befagyását, és az utolsó erejével ennek a „fűt testnek", amely a nap által átizzott Mexicói-öbölb l indul s meg eleg meleg ahhoz, hogy miel tt a Jeges-tengerben kihűlne a Kola-felszigetet a hideg téli sarkvidéki éjszakákon, amelyek mínusz 40-50 fokot is elérnek, ne engedje befagyni. Ezért építette ki a vasútvonalat a cár Pétervártól a murmanszki halászfaluig. 1917-ben, amikor az Egyesült Államok az oroszok helyett belépett a háborúba Németország ellen, a legfontosabb összeköttetése lett a Mur-manszki-vasút, ez az egész éven keresztül használható utánpótlási vonal.

A Birodalmi Kancellária térképszobájába besütött az április nap a kertre néz nagy ablakok nyitva voltak. Itt már a régi Európa nagyjai is nézték az si platánokat, mert Hitler térképterme a régi Birodalmi Kancelláriában volt, amelyben még 1878-ban Bismarck berlini kongresszusa ülésezett, amikor megakadályozta az orosz hatalom kialakulását a Balkánon. Mikor Dietl tábornok április 21-én ebbe a terembe belépett, Hitlernek éppen Jodl tábornok számolt be a Wehrmacht helyzetér l. Hitler feltette régimódi aranyozott szemüvegét, és itt-ott belejavítgatott. Gy zelmek mindenütt gy zelmek! Görögországban a német hadosztályok már elérték Lansszat és tovább haladnak délnek, a hegyivadászok a Pindosz-hegysegben másszák meg a magaslatokat és kergetik ki az angolokat Észak-Afrikában Rommel Afrika Korpsa elhaladt a tobruki er d mellett es mar a Halfaya-hágónál harcolnak, félúton Kairó felé. Három nappal el bb tette le a fegyvert Jugoszlávia. Tizenegy nap alatt gy zték le a félelmetes hírű szerb hadsereget. Görögországnak is már csak néhány napja van hátra. A német katona el tt nincsen lehetetlen. Hitler levette szemüvegét és köszöntötte a tábornokot. Szerette ezt a szikár hegyivadász katonát, a népszerű narviki gy z t. Az adjutáns, Engel omagy kiterítette a finn-norvég területr l az 1:1 000 000 léptékű térképet „- Mennyire haladt az el készületekkel? - kérdezte Hitler, de meg sem várva a választ, már folytatta is: - Már nem sok id nk van hátra - és szemüvegét ismét feltéve a térkép fölé hajolt. - Murmanszk fontos hely! - szögezte le. - A század elején nyomorúságos halászfalu volt 2000 lakossal, ma 100 ezren lakják. A legifelderítésünk óriási vasúti berendezéseket, mólókat, dokkokat, gyárakat, autóutakat jelez, tehát egy modem er dítmény, rendkívül veszélyes darázsfészek. - Hitler egésze tűzbe jött. Jobb kezét Murmanszkra tette a balt Petsamóra. - Csupán 100 kilométer a nikkel bányákig - mondta aztán egy másik pontra mutatott: -, és további 50 kilométer a Kirkenes-i Varanger Fjordig. Ha az oroszok eljutnak erre a területre, az katasztrófát jelentene. Nemcsak elveszítenénk az acélgyártáshoz - nélkülözhetetlen nikkel ércet, stratégiailag is súlyos csapás lenne a keleti hadjáratra. Az orosz ott állna a jeges-tengeri útvonalakon Észak-Finnország üt erénél, mélyen bejutna a finn front hátába és a hátsó ajtón Svédországba. Ha az orosz a Varanger Fjordnál van, az azt jelenti, hogy komolyan fenyegeti az észak-norvégiai kiköt inket." Aztán felegyenesedett, levette szemüvegét és ismét Dietlre pillantott. „- Ez az Ön hegyi hadtestén áll vagy bukik, Dietl. Ezt a veszedelmet még a keleti hadjárat elején ki kell küszöbölni, nem várhatunk, hanem támadni fogunk. Ezt a nevetséges 100 kilométert Petsamótól Murmansz-kig a hegyi vadászaival le kell küzdj e, hogy véget vessen ennek a kísértetnek." Nevetséges 100 kilométer - mondja Hitler újra. És valóban ki gondolhatta volna, hogy ez akadályt jelenthet a német katonának az iménti jelentések alapján? Eduárd Dietl tábornok elcsodálkozott azon, hogy az egykori káplár mennyire ismeri a nagy stratégiai összefüggéseket és megmagyarázhatja az operatív összefüggéseket. De valami nem stimmelt neki ebben az egész dologban, nem találta olyan nevetségesnek azt a 100 kilométert Petsamo és Murmanszk között. És ezt nyíltan, szintén meg is mondta. Hitler közben szórakozottan lapozgatott vezérkari tisztjeinek tanulmányaiban az asztalon. „- Führerem - mondta Dietl -, fönn tundra van, és ez olyan, mint amilyen a világ megteremtése óta lehetett, nincs egyetlen fa, egyetlen bokor, egyetlen emberi település. Nincsenek utak, nincsenek ösvények, csak sziklák, közöttük számtalan tó, és sebes folyású hegyi patak, örvényekkel és vízesésekkel. Nyáron ez mocsár, télen jégmez , Ő0-50 fokos hideg. Jeges viharok üvöltenek 8 hónapon keresztül tartó sarki éjszakában, ami egyenl a nappallal. Egyetlen összefügg tundra v ez a 100 kilométer, amely véd pajzsként húzódik Murmanszk

körül. Még soha nem viseltek ebben a tundrában háborút, mert az úttalan jégmez járhatatlan a csapatok számára. Lehet, hogy tajga-utat építhetünk, és öszvérekkel, rénszarvasokkal megoldjuk a szállítást, de hogyha ezt saját er mb l kell megoldanom, akkor ez a harcoló csapatok kárára van. Két hegyi hadosztályom felszereltsége egyébként sem er s. Nincs elég vontató jármüvünk, nincs elég vontató állatunk, mozgékony tüzérségünk, és mindkét hadosztályomnak csak két ezrede van." Hitler mindenki mástól megonolt volna ilyen beszédért, de Dietl ezt megtehette. Józanul argumentált, minden pátosz nélkül, nyers, egyenes katona stílusban. Egyetértett azzal, hogy a murmanszki vasútvonalat meg kell szakítani, de valahol délebbre, alkalmasabb terepszakaszon kell a támadást végrehajtani. „- Lehetséges, hogy az orosz támad - folytatta Dietl, és rámutatott a Murmanszk-Petsamo között húzódó területre -, minden támadás köny-nyebb számára, mint a mi részünkre. Utánpótlási bázisa közvetlen a frontja mögött van, a vasútvonal gyakorlatilag egészen a harctérig húzódik, míg nekünk minden egyes gránátot, vekni kenyeret, marok szénát a Kele-ti-tengeren át, Kirkenesb l kell szállítanunk szánokkal, vagy szekerekkel úttalan utakon. Ha azonban délebbre sikerülne a vasútvonalat elvágni, akkor az orosz ugyanolyan nehéz helyzetbe kerülne, mint amilyenben mi vagyunk." Hitlerre nagy hatással volt Dietl fejtegetése, fölismerte, hogy Murmanszk kikapcsolása nem követel meg egy közvetlen kikényszerít támadást. Ennek az er dnek az utánpótlását, az életterét kell elvágni, egy más ponton az 1400 kilométer hosszú vasútvonal mentén. Akkor magától elhal ez a végállomás. Akkor nem ér semmit a kitűn , jégmentes tengerekre nyíló kiköt . „- Hagyja itt ezeket a mellékleteket - mondta elgondolkozva Hitler -átgondolom az egész dolgot." Ezzel az eredménnyel búcsúzott Dietl hegyivadász tábornok, és ezt a véleményt reményteljesen közölte törzsével.71

Három héttel kés bb, május 7-én Falkenhorst vezérezredes, a német norvégiai f parancsnok fútára hozta a döntést; ami a lehet legrosszabb kompromisszum volt. Hitler megparancsolta a norvégiai hadseregnek, amelyre rábízta az észak-finnországi hadmüveleteket, hogy három helyen kell támadást intézniük a Murmanszk-vasút ellen. Dietl hegyivadász hadteste Petsamóból indulva Murmanszk városa és kiköt je ellen; a XXXVI. hadtest egyidejűleg két gyalog hadosztályával délebbre 350 kilométerrel, Sallán keresztül Kandalaksára, hogy ott megszakítsa a vasútvonalat. Végül további 150 kilométerrel délre a finn III. hadtest szintén két hadosztállyal Stinkin keresztül Louhi-ig haladjon el re, és ott vegye birtokába a vasútvonalat. Hat hadosztály, három különböz , egymástól távol es ponton. A súlypontot Dietl osztrák hegyivadászai, a 2. és a 3. hegyivadász hadosztályok képezték. A hadjáratnak a kezd napján a norvég Kirkenesb l át kellett lépjék a finn határt, hogy a Petsamo vidékét megszállják. Hét nappal kés bb volt az „X" nap a „Platina Róka" fed nevet visel hadműveletre, amelynek célja: támadás a tundrán át Murmanszk városa és kiköt je ellen. Nem ismeretes, ki volt az, aki Hitlernél „eláztatta" Dietl érvelését, mindenesetre annyi eredménye volt az el terjesztésének, hogy a Birodalmi Munkaszolgálat (Todt Szervezet) két részlegét, a K-363-ast és a 376-ost, Welser f munkavezet parancsnoksága alatt átvezényelték a hadtestéhez. Azzal a paranccsal, amelyet a futár május 7-én Dietlnek-hozott, térképek is voltak mellékelve és ezeken nem is nézett ki minden olyan tragikusan. A támadási sávban csak egy kis rész volt feltüntetve, mint ember nem járta terület, mögötte viszont már utak és útvonalak voltak berajzolva. A határfolyón a Tyitovkán és a mögöttes Lizán

71 Carell Paul: uo. 403. o.

hidak ívelnek át, és ett l délre Motovszkij irányába a Csapr-tóhoz még egy út is vezetett, és valamennyinek kapcsolata volt a Murmanszkból kiágazó országutakhoz. Június 22-én éjjel 2 órakor a nap még fönn állt, mint egy ólomszínü labda és árasztotta szürke fényét, a szárazföldön. A Keleti-tenger és a Földközi-tenger közötti 2000 kilométeres szakaszon 3 millió katona várt feszülten a nagy háború megindítására. Itt fönn északon Murmanszk el tt a nap halvány fényében le kellett mondani a meglepetés effektusáról, a német csapatok kiindulási pontja és az orosz csapatok között finn felségterület volt, és Petsamóban ott ült az orosz konzul. Nyilván észrevett volna valamit június 22-e el tt, és riasztja Murmanszkot, ezáltal az egész „Bamarossa-hadművelet" megindulását veszélyeztetné. Ily módon a finnek engedélyével csak egy utász század érkezett polgári mhában 21-ére virradó éjjel, és el készítette az átkelést a Petsamo folyón. A finnek itt is pontosan tartották magukat az el írásokhoz, a finn határ rök bürokratikus pontossággal végezték munkájukat, és nagy nyugalommal várták, amíg helyi id szerint az óra 2.31 percet mutatott. Most! A háború egy perccel korábban megkezd dött. Felemelték a sorompókat, és a tiroli, salzburgi és steyermarki harcosok elindultak „kalandjukra" a sarkvidéken. Június 24-én felderítették a területet egészen a szovjet határig, lapp vadászok vezették a német felderít ket sziklagörgetegek, zúgó vízesések és mocsarak között. Az els nagyobb akadály Tyitovka volt, egy jéghideg folyó. A torkolatánál a keleti parton volt egy azonos nevű városka, ahol a szovjetek egy katonai tábort készítettek NKVD határ rezred részére, és egy repül tér is üzemelt a térségben. Külön problémát okozott a balszárnyon elhelyezked Ribacsi-félsziget, nem tudták, mennyire van megszállva, ezért Schlemmer vezér rnagy 2. hegyivadász hadosztálya csapatainak gyorsan el kellett szigetelnie, hogy biztosítsa hadtestének oldalát a meglepetésekkel szemben. Egyidejűleg a 136. hegyivadász ezrednek el kellett foglalnia a Tyitovkán átível hidat. Minden jól is indult, a 2. hadosztály elreteszelte a félsziget bejáratát, elfoglalta a hidat, és a szovjet katonai tábor, illetve a repül tér elhagyatott volt. A 137. hegyvadász ezred azonban kiépített szovjet bunkervonalba ütközött, de a ködben a hegyi vadászoknak sikerült átszivárogniuk közöttük. A bunkerek ott maradtak sértetlenül, és kés bb Stukákkal pusztították el ket, csakúgy, mint a murmanszki repül téren gyanútlanul „parkoló" szovjet repül gép-állományt. Június 30-án a 2. hegyivadász hadosztály már a Liza folyónál volt. Kreys vezér rnagy 3. hadosztályának csapatai a Csapr-tó mocsaras vidékén küzdötték magukat el re, keresték azt a térképen feltüntetett utat, amely Motovszkijba vezet. Ha minden stimmel egy páncélos egységgel fognak ott találkozni, amely Murmanszk felé tör el re. Azonban az út csak az OKW térképszobájában létezett, a valóságban nyoma sem volt. Rövidesen a 2. hegyivadász hadosztály útvonalán is kiderült, hogy a térképre berajzolt utak a fantázia világába tartoznak. Jegyezzük meg, ez nem szándékos félrevezetés volt. A német térképészek az OKW-nál tartották magukat a Kelet-Európában szokásos jelzésekhez, és az orosz térképeken jelzett kett s vonalat útként értelmezték. Valójában csak távíró vezetékekr l volt szó. Ezzel kútba esett a 3. hegyivadász hadosztály eredetileg tervezett bevetése, út nélkül itt egyszerűen nem lehetett el re jutni. Tíz-tizenöt kilométert még meg lehetett tenni az úttalan területen, és harcolni, de hosszabb ideig kitartani, vagy el re jutni, ahol még ösvények sem voltak, akkor, amikor a legszükségesebb utánpótlást sem lehet elintézni, egyszerűen lehetetlen volt. Tehát át kellett csoportosítani. Id közben a fiatal munkások elszántan dolgoztak, hogy legalább a málhás állatok részére egy taligautat létre tudjanak hozni. Június 30-án a 137. ezred I. zászlóalja elérte a halászfalucskát, Sapodnaja Lizát, a Lizafolyó nyugati partján közvetlen a torkolat el tt. Fölfujt gumicsónakokon keltek át a hegyivadászok a folyón, és egy elhagyott orosz táborra találtak, amelyet sietve üríthettek ki, mert zsákokban még ott volt a komiszkenyér, mahorka és köleskása, de aminek

legjobban megörültek, az néhány teherautó volt. Ezek ugyan üzemképtelenek voltak, de árulkodtak; ahol autó van, ott útnak is kell lenni. És valóban találtak is egy agyonhasznált földutat, amely Murmanszk felé vezetett. Amikor nagy keservesen beérkezett az öszvér vontatta taligákon a l szerutánpótlás, az ezred azonnal meg is indult az úton. Ez azonban nem volt olyan elhagyatott, mint gondolták. Az orosz jelenlétét el ször alacsonyan támadó csatarepül k jelezték, és a Luftwaffe nem volt sehol. Az V. légiflottát ugyanis elvonták, és 500 kilométerrel délebbre, Sallánál vetették be. A 138. ezred el tt elérhet közelségben látszott már a Murmanszkba vezet út, de ekkor masszívan kiépített szovjet védelembe ütköztek. Az ott lév szibériai és mongol csapatok ellenállása megmutatta a németeknek, hogy mire számíthatnak a jöv ben. Ezek a vad harcosok nem hátrálták egy tapodtat sem, harcoltak amíg le nem l tték, agyonverték vagy lángszóróval elégették ket. Fogságba is csak a súlyos sebesültek estek. Mivel a német hegyivadászoknak csak könnyű kézifegyverei és köny-nyü hegyi tarackjai voltak, az itt kiépített szovjet védelmi rendszert nem tudták áttömi. A terep gy zött, a két hegyivadász üteg számára mindössze 40 gránát állt rendelkezésre, két zászlóalj az utánpótlást vonszolta el re, és csak egy harcolt. Ugyanakkor a Murmanszkból vezet úton az orosz szakadatlanul küldte az utánpótlást, egyik zászlóaljat a másik után, és rövidesen megszólaltak a „Katyusák" is. Dietl azonnal útba akarta indítani er sítésül a másik hadosztályát is, amikor hírül kapta, hogy az oroszok tengeri deszantot raktak ki a háta mögött a Liza öbölben. így hát a 2. hadosztályt kétfelé osztotta. Egyik ezredét visszafordította, hogy fogja fel az orosz tengerészgyalogságot, a másikkal pedig folytatta az el renyomulást. A terv jónak ígérkezett, de végzetes baleset történt. A parancsot viv német motoros futár eltévedt, és sebesülten orosz fogságba esett. A terv így leleplez dött. Július 13-án a 2. hadosztály rohamozó ezredének sikerült beékel dnie a szovjet védelembe, de miután az oroszok számítottak a támadásra, azt úgy meger sítették, hogy egy könnyűfegyverzetű ezreddel azt nem lehetett áttömi. Az oroszok makacsul tartották magukat a 300 méter magas uralkodó hegygerincen, amely mögött pedig ott volt elérhet közelségben Murmanszk. A munkaszolgálat emberei nem tudtak ide utat építeni, tevékenységük a sebesültek hátraszállításában merült ki. A növekv veszteségek hatására Dietl július 27-én nehéz szívvel úgy döntött, hogy leállítja a támadást, és átmegy védelembe. Ha Hitler megfogadja Dietl tanácsát, akkor összefogott er kkel egy helyen áttörhettek volna, és már murmanszki úton haladnának a Luftwaffe fedezete alatt. Eközben Feige tábornok XXXVI. hadteste, amely a 169. gyaloghadosztályt és a 6. „Norge" SS-hegyivadász hadosztályt foglalta magába, július l-jén Ő00 kilométerre délre Dietlt l elindult, hogy Kandalaksánál elérje a Munnanszk-vasutat. A támadás Sallán keresztül egészen Atakurtig jutott, ezzel 36 kilométene közelítették meg a célpontot, aztán az úttalan „utakon" az er ik is kimerültek. Siilasuo tábornok finn III. hadteste, amely a 3. és a 6. hadosztályból állott, 70 kilométenel a vasútvonal el tt szintén elakadt. Teljes egészében beigazolódott tehát a clausewitzi elv, az összefogott er kkel és dönt ponton való támadás figyelmen kívül hagyásának kudarca. Ha Dietl megkapja a három hadtestet, annak 9 hadosztályával és a Luftwaffe térségben operáló osztatlan er it, minden bizonnyal eléri a Murmanszkba vezet vasúti, vagy országutat, és akkor a kiköt város elesik. De az OKW-t áthatotta Hitler voluntarizmusa a „nevetséges 100 kilométerr l", nem ismerték a terep nehézségeit és az ottani id járást sem, Dietl figyelmezetéseit pedig túlságosan aggodalmaskodónak találták. Ugyan melyik tábornok nem szeretne minél több er sítést kicsikarni? A kezdeti kudarcokból sem okultak Berlinben, és újabb parancs érkezett, hogy a támadást ugyanazon a helyen és ugyanazon er kkel még egyszer meg kell kísérelni.

Szeptember 8-án, azon a napon, amikor Hoepner páncélosai elindultak, hogy Leningrádot térdre kényszerítsék, Guderian páncélosai pedig a kijevi katlancsata felé igyekeztek, Dietl hegyivadászai még egyszer megmarkolták puskáikat, vezették öszvéreiket és a hegyi ágyúk mögé kuporodva tüzet nyitottak, hogy leküzdjék a tundrát és az oroszokat, és elfoglalják Murmanszkot. Pedig addigra már az er viszonyok még inkább eltolódtak az oroszok javára. A SZTAVKA szeptember l-jén megalakította a Karéliai Frontot, és az eddig ott harcoló 14. hadsereget kiegészítette a 7. hadsereggel. A front parancsnoka V. A. Frolov altábornagy lett, aki korábban a 14. hadsereg élén állt. 72 A szovjet vezetés ugyanis pontosan felmérte Murmanszk jelent ségét. Ugyanakkor Dietl hegyivadász hadteste csupán két gyalog ezredet - a 9. és a 388. - kapott, és egyiknek sem volt semmi tapasztalata az arktikus terepviszonyok között megvívandó harchoz. Az következett be, amire számítani lehetett. Az újabb támadás az orosz számszerű fölény következtében, a mocsaraknak és a tavaknak zűrzavaros szövevényében elakadt. A 3. hegyivadász hadosztály egyes részei ugyan elérték a Murmanszkba vezet utat is, a balszámyon pedig a 2. hegyivadász hadosztály kivetette a szovjeteket védelmi állásaikból, de aztán megindult a szovjet 52. hadtest ellentámadása. Ez a szibériaiakból álló elit egység halált megvet bátorsággal támadott, tömegével estek el a németek tüzében, de mindig újak jöttek helyettük. November 19-én Dietl visszavette hegyivadászait a Liza mögé, amely az arktikus tundrának a Styx folyója lett. A harmadik kísérlet sem járt eredménnyel; 2211 halott, 78őŐ sebesült és Ő2ő eltűnt73, amit ennek a folyónak Charonja eddig megkövetelt. ^ Míg Kijevben és a kijevi katlancsata fölött forrón sütött a nap, és végtelen menetoszlopokban terelték az ottani szovjet hadifoglyokat, Mur-manszknál már szeptember 23-án lesett az els hó. Megkezd dött a téli napéjegyenl ség, a sötétséggel és a jéggel való harc, már csak „nevetséges 50 kilométer" hiányzott a városig, ez azonban elérhetetlen örökkévalóság maradt az arktikus téli éjszakában. Murmanszk aztán megmutatta valódi szerepét, kiköt iben csak úgy dübörögtek a hajókról kirakodó és hadianyagtól roskadozó jármüvek, tele volt a fjord angol-amerikai hajókkal, amikor nyugati segélyszállítmányok megindultak. Végtelen sorokban, és soha meg nem szakadva özönlött az utánpótlás, amelyet aztán vasúton és gépkocsikon szállítottak a frontokra, és amely eldöntötte az orosz-német háború sorsát. Err l jelen sorok írója egy külön könyvben számol be. Fontos eseménye volt ennek a hadszíntérnek, amikor október 8-án, a német utánpótlás legfontosabb tagja, a Petsamojoki folyón átível 90 méter hosszú „Prinz Eugen" hadihíd egyszerűen lavina következtében eltűnt. A folyó túlpartján, Munnanszk el tt a német hegyivadászok az ő0 fokos hidegben, már 10 napja várták az utánpótlást, l szert, élelmet, némi dohányt, és egy-egy üveg snapszot. Már megkezd dtek a sarkvidéki viharok, a jeges szél üvöltve száguldott havat hordva a kietlen tundrán. De az utánpótlás nem jött, mert a híd és út egyszerűen eltűnt. A jelzett napon néhány szovjet bombázó tűnt fel, hogy a hadihidat lebombázza, de a Fiakok elűzték ket, így vaktában dobták le bombáikat. És az egyik bombarobbanás véletlenül elindított egy iszonyú lavinát, olyant, amilyent a legedzettebb alpinisták sem láttak. Növekv dübörgéssel hömpölygött alá, a távíróoszlopokat gyufaszálként törte ketté, a híd ezer darabra szakadt bele a bombák által amúgy is felszaggatott folyó jegébe, és betemette a hetek óta keservesen készített dongautat is. Ami még rosszabb, megszakadt minden kapcsolat a folyón túl lév csapatokkal. Az élet ere nem a szovjeteknél, hanem a németeknél szakadt meg. Ez a hatalmas földcsuszamlás két hadosztályt, mintegy 15 ezer embert, 7 ezer lovat és öszvért egy csapásra elvágott a mögöttes összeköttetést l. Schörner vezér rnagy 6. hegyivadász hadosztályának minden beérkez 72 Szabó-Számvéber: uo. 18. o. 73P. Carelbuo. 417. 0 .

egységét bevetette ennek a természeti katasztrófának a leküzdésére, vagyis, hogy délre, lejjebb 12 kilométenel új hidat és dongautakat építsenek. A szükséges faanyagot 200 kilométeres távolságból, egy fürésztelepr l kellett szánokon szállítani, hatalmas hóviharok közepette. Közben a 2. és 3. hegyivadász hadosztályok megfogyatkozott állománya kell utánpótlás nélkül tartotta a frontot. A június óta megállás nélkül menetel és harcoló zászlóaljak már teljesen le voltak küzdve, kivérezve és fizikailag és lelkileg erejük végére jutottakDietl megalkuvást nem tűr követelésére az OKW végre beleegyezett, hogy ezeket a csapatokat visszavonja, és helyüket Schörner Görögországban felszabadult hegyi csapataival tölti fel. Schörner tábornok innsbmcki 6. hegyivadász hadosztálya harcedzett csapatokból állott; a görög hadjáratban k törték át a Metaxas-vonalat, az Olimposz-hegység reteszét, és együttműködve a bécsi 2. páncéloshadosztállyal foglalták el Larisszát, eljutottak Athénig, de részt vettek Kréta szigetének elfoglalásában is. Ezeket az embereket a ragyogó mediterrán napfény alól dobták át most a Liza-vonal kietlen jégmez ibe. Az új híd elkészült és megindult az utánpótlás. De ez nem volt egy díszmenet. Út nem volt, jeges hóviharok temették be a gépjármüveket, amiket aztán csak órákon át történ csákányolással és lapátolással lehetett kiszabadítani, egy-egy ilyen jeges hóvihar alatt még a rénszarvasokat sem lehetett rábírni a továbbhaladásra. Az elmaradt utánpótlás szörnyűséges helyzetet jelentett, a l szer fogytán volt, a csapatok éheztek, megfagytak, a sebesülteket nem tudták ellátni. A lovak és az öszvérek az utolsó szálig elhullottak. Schörner csapatainak fogalma sem volt az itteni id járásról, terepviszonyokról és harcmodorról. Kis görög öszvéreiket már ez els héten megtizedelte az id járás. Mire Schörner ezredei átverg dtek a tundrán a Liza-állásig, ott nyomorúságos állásokat s embereknek alig nevezhet roncsokat találtak. Szemléletes leírást ad err l Curzio Malaparte olasz kapitány, nagyszerű író, aki különböz frontokat látogatva írta meg halhatatlan háborús könyvét, a „Kaputt"-ot. A lapp tájról így ír: „A nagy ablakok üvegén keresztül kinéztem a Kemi és az Ounas völgyének szomorú, elhagyatott, örömtelen tájaira, az erd k, vizek, egek csodálatosan áttetsz és mély távlataira. Észak hófehér, er szakos és tiszta fényében izzó, végtelen láthatár nyílt meg a mesz-sze távolban, ahol tuntirutok hullámoztak, erd fedte magaslatok, amelyek mocsarakat, tavakat, erd ket, nagy sarkvidéki folyókat rejtenek lágy hajlataikban. Csodálva néztem az üres, végtelenül magas eget, a zord fényszakadékot, amely ott tátongott a lombok és vizek hideg káprázata felett. Az égboltban volt a kísérteties táj titkos és sejtelmes értelme, az égbolt színében, a tüneményes, fagyos pusztaságban, amelyet csodálatosan fehér fény perzselt, jéghidegen és holtan ragyogó, mint a gipsz. Ez alatt az égbolt alatt (amelyen olyan volt az éjszakai nap sápadt korongi a, mintha sima fehér korongra volna festve) különös lágy és nyúlós anyag csorgott a fákra, kövekre, füvekre, vizekre, az a gipszes fény, Észak vakító, kísérteties fénye. Az emberi arc néma és vak gipszálarcnak látszik ebben a szilárd és tiszta ragyogásban. Nincs szeme, nincs ajka, nincs orra, torz és sima gipszálarc csupán... Észak fénye felégeti az élet minden jelét, az emberi lét minden tüneményét. A halál jegyét perzseli az emberbe." Aztán találkozott Dietl tábornokkal. „Jól megnéztem az el ttünk álló férfi rendkívüli küllemét: magas volt, sovány - nem is., sovány, inkább száraz -, régi fadarab, amelyet egy öreg bajor ács úgy-ahogy meggyalult. Gótikus arca volt, az egykori német mesterek faszobrain látni ilyet. Arca végtelen sok finom ráncra repedezett: így hasadozik meg a jól kiszárított régi fa. Volt valami démodé aszott arcélében, gúnyos s szomorú mosolyában. A halál árnya, ez a könnyed pókhálószerü árnyék már ott sötétlett rajta: és minden bizonnyal érezte is a könnyed árnyékot a homlokán, bizonyosan tudta, hogy el fog esni." Aztán ír a német katonákkal való találkozásról is: „... a fiatal tiroli és bajor Alpenjagereken - akik ott kóboroltak szerte Lappföld vad rengetegében, az északi sarkvidék mocsaras, tundrás

vidékén, végig a mérhetetlen fronton, amely Petsamótól és a Halász-félszigett l a Liza partja mentén húzódik le egész Alakurtiig, Salláig -, érz dött az az aggastyáni oszlás, amelyt l kihull a haj, elrohad a fog, mély ráncok vés dnek az arcra... Még a kegyetlenség, még a német kegyetlenség is kialudt ezekben az arcokban. Mind fiatal ember, de mindegyikük sárga és ráncos arcán ott láthatóak az öregség, a bomlás, a halál jelei. Mindegyikük szeme olyan reményvesztett, mint a rénszarvasé, a vadállatoknak a halottak szemeit idéz titokzatos pillantása. És hirtelen eszembe jut az, amit Lappföldre érkezésem óta állandóan hallok, amir l csak suttogva beszélnek, mint valami titokzatos dologról, amir l tilos szólni, eszembe jut mindaz, amit Lappföldre érkezésem óta állandóan hallok ezekr l a fiatal német katonákról, Dietl tábornok Alpenjagerjeir l, akik az erd sűrűjében felakasztják magukat a fákra, vagy hosszú napokon át ott ülnek valamelyik tó partján, a látóhatárra merednek, aztán golyót eresztenek a halántékukba, vagy valami bámulatos rültségt l, szinte szerelmes ábrándtól hajtva erdei vadakhoz hasonlóan bolyonganak a rengetegben, és belevetik magukat a tavak mozdulatlan vizébe, vagy a szélben zúgó feny k alatt elnyúlnak a zuzmópázsiton, és váiják a halált, a vadon elvont, jéghideg magányában lágyan átadják magukat az elmúlásnak."74

A leváltott egységekb l csak a meger sített 139. hegyivadász ezred maradt a fronton, mint Schörner 6. hadosztályának tartaléka. A többiek szörnyűséges menetet - inkább vánszorgást - hajtottak végre, hogy elérjék a vasútállomást Petsamónál. Ezen az ember nem lakta északi Via Dolorosán halott, jéggé fagyott szovjet katonák, mint jelz oszlopok álltak, teljes felszerelésben, kezükben tábla és rajta a német felirat, ami a célhoz vezet kilométerek távolságát jelezte. Ez akkor jó tréfának tűnt. Mostanra kiderült; nem volt az. A csonttá soványodott, rongyokba burkolt német hegyivadászok elhaladtak az utolsó ilyen „él " jelz tábla mellett, a szovjet katona kezében ott volt a tábla: Murmanszk 100 kilométer. És mintha vigyorgott volna. Ennyi maradt Adolf Hitler „nevetséges 100 kilométeréb l" fönn a magas északon.

VI. STÁCIÓ - MOSZKVA 1. FED NEVE: „TÁJFUN"

2.

1941. szeptember 30-án von Bock tábornagy Középs Hadseregcsoportja megindult, hogy Moszkvát elfoglalja. A moszkvaiak ebb l nem gyanítottak semmit, miután a német „villámháború" július közepén Szmolenszk eleste és a Jelnya-ívben Zsukov ellencsapása után megállt, hozzászoktak ahhoz, hogy az ellenség még 300 kilométer távolságban van. Ez a távolság jelent snek tűnt, annál is inkább mivel a Pravda háborút megfordító eseményként kommentálta Zsukov jelnyai gy zelmét (egy egyébként jelentéktelen harcászati sikert, F.P.) és azt a jelentést, miszerint az elmúlt hat nap alatt ő60 (?) német repül gépet semmisítettek meg. A moszkvaiak fellélegeztek. Igaz, hírek jöttek innen-onnan, hogy Kijev környékén történhetett valami, de a Pravda ezzel kapcsolatban is megnyugtató kommentárt közölt: miszerint „csapataink Kijevnél is feltartóztatják a hitlerista fenevadat." Gy zelem tehát a földön és a leveg ben. Miközben a moszkvaiak elégedetten olvasták a Pravda gy zelmeket sugárzó cikkeit, Észak-Ukrajnában, egy a térképen fel sem tüntetett Glukov nevű helységben, a német 1. sz. lövész század parancsnoka páncélozottjárművében állva parancsot adott felderít inek: „Mars!"75

És éppúgy, mint Glukovnál, ahol elindult a páncélozott él Moszkva felé, ugyanúgy indult el mellette a 4. páncéloshadosztály, a 10. gépesített gyaloghadosztály, és az egész XXIV.

^ Curzio Malaparte: Kaputt. Európa Kiadó, Budapest, 1966. 374-387. o.

'P. Carelf.uo. 301. o.

páncéloshadtest, balra t lük Lemelsen tábornok XXXXVII. páncéloshadteste, a 10. és a 18. páncélos és a 29. gépesített hadosztályokkal. Mögöttük volt a XXXXVIII. páncéloshadtest Kempf páncélos tábornok parancsnoksága alatt, továbbá két gyalogos hadtest, 6 hadosztállyal és 1 lovas hadosztállyal a kés bbi szárnybiztosítás céljaira. így dübörgött Guderian 2. páncéloshadserege egy hatalmas ékben észak felé. Megkezd dött a „Tájfun-hadművelet", az év utolsó nagy csatája, Moszkva bevételére - mint azt Hitler bejelentette.A „Tájfun" célja, hogy Sztálin er it Moszkva alatt megsemmisítse, és a szovjet f várost bevegye. Két tervezett fázisa volt ennek a hadműveletnek; az els ben áttörés a szovjet nyugati fronton, a 9. és a 4. tábori hadseregek sávjában a Szmolenszk-Moszkvai úttól északra és délre. Bevetése két páncélos hadseregnek a 3. északon és a Ő. délen. Ezekkel az er kkel bekatlanozni a hadseregcsoport el tt álló ellenséges er ket a Vjazma térségében. Egyidejűleg támad Guderian páncélos hadserege délnyugatról a Glukov és Orel térségéb l, betör Jeremenko hátába, befordul Brjanszk irányába és bekat-lanoz három szovjet hadsereget. A második fázis: a szétvert ellenséges er k üldözése széles fronton, a három páncélos hadsereggel pedig el retörve bevenni Moszkvát. Jelent s hader volt, amelyet Bock tábornagy ebbe a nagy csatába bevethetett. Három gyalog hadsereg; a 9., a Ő. és a 2., a Középs Hadseregcsoport két régi páncélos hadseregei, Guderian 2-esei és Hoth 3-asai, és hozzájött még Hoepner 4. páncéloshadserege, amelyet a leningrádi frontról dobtak át, és aki átvette a Szmolenszk-Moszkva úttól jobbra lév harapófogó szárát, míg a LVI. páncéloshadtest Hoth páncéloshadseregének balszámyát alkotta. Ilyen módon 14 páncélos, 8 gépesített, valamint 56 gyalogos hadosztály indulhatott el, és az offenzívát Kesselring tábornagy 2., és Löhr vezérezredes 4. légiflottája támogatta.76

Mindent német vezérkari precizitással megterveztek, még talán Moltke sem talált volna benne kifogásolni valót; egy dolgot kivéve. Az id járást nem lehetett betervezni, és befolyásolni. Megjósolni azonban igen. Mert mit is mondott Moltke, még 1864-ben? „Az id járásra nem lehet hadműveletet építeni, de az évszakra igen." A kedvez évszak, amire építeni lehetett volna, már tovatűnt, fenyegetett a tél, Hitler mégis megpróbálta. Szeptember 30-án eldördültek az ágyúk, ezzel beköszöntött a Vjazma-Brjanszki kett s csata, a második világháború tervezett Cannea-ja. Az élen haladó német páncélosokat ekkor váratlan meglepetés éri. Az orosz új „fegyvert" vet be: kutyákat! A már idézett olasz kapitány, Malaparte személyesen élt végig egy ilyen támadást: „A harckocsik, nyomukban a rohamcsapatokkal, mélyen behatoltak már a síkságba, mélységes csend bomlt a tarlók tarkította térségre, úgy tűnt, mintha az oroszok elhagyták volna a harcmez t, amikor hirtelen az egyik távoli erd b l néhány kis fekete pont bukkant ki, majd egyre több és több, gyorsan mozogtak, el-eltüntek a bozótosokban, mind közelebb-közelebb tünedeztek fel, gyorsan futottak a német Panzer-ek felé. - Die Hunde! Die Hunde! A kutyák! A kutyák! - kiabáltak körülöttünk a német katonák. A kutyák váratlan támadása láttán a németek elkezdtek vadul lövöldözni, halk tiszta géppuskaropogás hallatszott... a falka ugatása belemart a motorok mérges morgásába, s egyszerre csak robbanás tompa döreje ért hozzánk, majd egymás után több, és láttuk, hogy két, három, öt Panzer a leveg be repül, s acéllemezek villognak a fölcsapó föld-szök kutakban. 'Páncélos-elhárító kutyák' voltak, amelyeket arra idomítottak be az oroszok, hogy a páncélkocsik hasa alatt keressék élelmüket. S mikor támadást vártak, egy-két napig éheztették ket, s alighogy a német Panzerek kibukkantak az erd kb l és legyez szerűen szétnyitódtak a

76 P. Carell: uo. 305. o. 4 Szabó-Számvéber: uo. 20. o.

^ Dr. Páva István: A „Barbarossa" elindul. (Kézirat)

síkságon, 'posol! posol!' - eredj! eredj! - kiáltottak az orosz katonák, s ráengedték a kiéhezett falkát a páncélosokra; s a kutyák - hátukon kis zsákban nagy erejű robbanóanyag, rajta az érintkezést szolgáló acélantenna, akár valami kis rádióantenna - falánkan és gyorsan nekiszaladtak a harckocsiknak, élelmet keresni bebújtak a hasuk alá, s a leveg be röpítették ket. Hát ezért lettek napról napra vadabbak a német katonák, ezért vadásztak könyörtelen

dühvel a kutyákra, a vén kozákok meg nevettek, s a térdüket csapkodták. 'Ah, bednije szobakü' - Ó, szegény kutyák! És én egy reggel ezt mondtam a melitopoli Sonderführernek. - Ha már mindet kiirtották, és Oroszországban egyetlen kutya sem lesz, akkor az orosz fiúk vetik majd magukat a harckocsijaik hasa alá. - Egyre megy - felelte -, ez is, az is kutyafaj zat. - És mély megvetésénekjeléül, nagyot köpött."77

Hát imigyen zajlott a német-orosz háború. A szovjet irodalom nem említi ezt a pokoli fegyvert, de kétségtelen tény, hogy alkalmazták; a náci szimpátiával egyáltalán nem vádolható Malaparte mellett, szerepelnek ezek az események több német páncélos hadosztály hadműveleti naplójában is. Természetesen nem a kutyák képezték a Vörös Hadsereg védelmét a moszkvai irányban. Moszkva védelmére szeptember végén három front készült fel. A Nyugati Front, a Tartalék Front és Brjanszki Front együttes ereje 1 millió 2ő0 ezer f t, és egyebek mellett 9900 (ebb l 167 nehéz és közepes, 823 könnyű) harckocsit tett ki. A szovjet csapatok 8Ő lövészhadosztályt, 9 lovashadosztályt, 2 gépkocsizó lövészhadosztályt, 13 harckocsidandárt, 1 lövészdandárt és 2 meger dített körletet vonultattak fel. A védelmi hadmüvelet 67 napja alatt a veszélyeztetett arcvonalszakaszok mögé további 34 hadosztályt és Ő0 dandárt vontak el re, els sorban Szibériából és a Távol-Keletr l. Mikor Guderian augusztusban Ukrajnába tört el re, Brjanszk fenyeget en, mint egy szfinx, ottmaradt az oldalában. Kés bb foglyoktól megtudták, hogy ott tanyázott Jeremenko tábornok egész törzskarával. Innen indítottak minduntalan támadást a 2. páncéloshadsereg elnyújtott oldala ellen. De most eljött az igazság pillanata, amikor Guderian megindult Szmolenszk és Roszlavl térségéb l a dönt csapásra Moszkva ellen, ezzel a várossal és a körülötte lév hadseregekkel meg kellett mérk znie. Ennek a „tömbnek" a kiemelése éppúgy el feltétele volt a Moszkva elleni támadásnak, mint a Vjazma térségében lév er s fedez er knek a meg-semmisítése. Ez volt az értelme a Brjansz-Vjazma-i kett s csatának. Guderian támadása Jeremenko állásai ellen, annak ellenére, hogy a szovjet tábornok magabiztosan nyugtatta meg a SZTAVKA-t, miszerint jól ismeri Guderiant és annak harcmodorát, és ezért nála nem lesz áttörés, általános meglepetésre a német támadás már az els nap átüt eredményt hozott. Az áttörés a szovjet 13. hadsereg szakaszán következett be. Az élen a XXXXIV. páncéloshadtest 4. páncéloshadosztálya haladt von Langennann páncélos tábornok vezetésével, és 130 kilométert törtek el re harcolva, teljesen szétverve a 13. hadsereget, és amit Jeremenko legvadabb rémálmában sem tudott elképzelni, elfoglalták Orel városát, 200 kilométerrel a Brjanszki Front háta mögött. A város körül felállított tábori rsök annyira meg voltak lepve, hogy egyetlen lövést sem tudtak leadni. Az els jármű, amivel az agresszív Eberbacht ezredes vezette el véd találkozott, egy zsúfolt villamos volt, az utasok el ször úgy vélték, hogy szovjet csapatok érkeztek a városba és lelkesen integettek. A XXXXVII. páncéloshadtestnek 17. és 18. páncéloshadosztályai Karacsevnak fordultak, átvágták a Brjanszkból Orelba vezet utat, Jeremenko f hadiszállása mögött. Október ő-én a 18. páncéloshadosztály elfoglalta Karacsevet. Az egérfogó bezámlt. Jeremenko már látta a

77 Malaparte: uo. 262-263. o.

végzetet, felhívta a Kremlt és engedélyt kért a kitörésre. Saposnyikov marsall vezérkari f nök azonban nem jámlt ehhez hozzá, és kitartásra buzdította. Jeremenko tehát várt, de Guderian nem. Grábl rnagy a 37. páncélosezred el rsével ő0 méterrel haladt el Jeremenko harcálláspontja mögött Brjanszk irányába, és október 6-án von Amim páncélos tábornok 17. páncéloshadosztálya megtette, amit senki sem tartott könnyű feladatnak; rajtaütésszerűén elfoglalta Brjanszkot és a Gyeszna-hidat. A csapatokkal, nehéztüzérséggel és NKVD-alakulatokkal teli város egyszerűen elesett. Hiába tároltak mintegy 100 ezer Molotov-koktélt a raktárakban, és hiába adták ki a szigorú parancsot, hogy egyetlen házat sem lehet harc nélkül feladni, az európai Oroszország egyik legfontosabb vasúti csomópontja német kézre került. Helyreállították az összeköttetést Guderian 2. páncéloshadserege, és báró von Weisch vezérezredes 2. tábori hadserege között, amely nyugat fel l közeledett. Karacsevt l északra a 18. páncéloshadosztály biztosított, az alárendelt Grossdeutschland gépesített ezreddel, délr l Dobrik két oldalán a 29. gyaloghadosztály fedezte a hadtest oldalát, és így a szovjet 3., 13., és az 50. hadseregek mögött október 6-án bezámlt a gyűrű. Október 6-ról 7-re virradóan lesett az els hó. Mint a 3. páncéloshadosztály története leírja, ez a nap jelent s volt a német hadsereg és az egész keleti front számára. Kora reggelt l egész nap alacsonyan szálló felh ket sodort magával az er s nyugati szél, jeges es t és hópelyheket hozva magával. A német hadsereg már korábban is megismerte az orosz es k következményeit, de ami október 6-án és az azt követ napokban történt, az már szinte monszun-szerű felh szakadás volt, végét jelentette a nyári periódusnak és a száraz utaknak. Ezek az es zések mind mélyebb és mélyebb sarat hoztak létre, s az es mögött megjelentek a hóviharok, és a télnek a jege. Nyilvánvaló volt a káoszból, amelyet az es zés és az els hó okozott, hogy a német jármüvek, els sorban a kerekes járművek, olyan nehéz talajviszonyokkal fognak találkozni, hogy lehetetlen lesz a kitűzött id pontok elérése. Az els hó csak pár órára borította be fehér köpennyel az egész terepet, reggelre elolvadt. Az utak azonban járhatatlan mocsárrá változtak, az egyetlen műút pedig korcsolyapályává. „Iszap tábornok" vette át az uralmat, de sem tudta megmenteni Sztálin seregeit Vjazma-Brjanszk térségében. A németek egész gyaloghadosztályokat vetettek be az utak használhatóvá tételére, eszel sen dolgoztak, hogy az el nyomulás menetét fenntartsák, és az el nyomulás, ha lassabban is, de folytatódott. Mint délen Guderiánnál, úgy északon a Szmolenszk-Moszkva műút mentén is eredményesen haladt el re a támadás. Hoepner Ő. páncéloshadserege három hadtesttel az autóbahntól délre haladt. Roszlavlnál aztán legyez szerüen szétbontakozott, és október 6-án az élen haladó 10. páncéloshadosztály már csak 8 kilométerre volt Vjazmától délkeletre. Az ezt követ rövid id szak tele volt kétségbeesett, ám annál h siesebb szovjet kitörési kísérletekkel. A 2. páncéloshadosztály hadműveleti naplója rögzít egy ilyen attakot. Október 7-én a hajnali szürkületben egy orosz lovasezred próbált kitömi a bekerítésb l, egy erd b l vágtattak ki villogó kardokkal, mögöttük teherautók, tömve n i vörösgárdistákkal. A német gránátosok tüzet nyitottak, és borzalmas jelenet volt, amikor a lovak a gépfegyverek tüzében szörnyűségesen nyerítve halomra buktak, és mögöttük a gépkocsik kigyulladtak. Ugyanez nap délel tt Fischer tábornok 10. páncéloshadosztálya behatolt Vjazmába és kés délután az ég város a németek birtokában volt. Hoth vezérezredes két páncélos és egy gépesített hadteste a műúttól északra a legkeményebb ellenállásba ütközött, át kellett törniük azon a hihetetlenül meger sített dombvonulaton, amely Cholmtól nyugatra húzódott, és több jól elsáncolt orosz lövész hadosztály mellett egy beásott orosz páncélos dandár is segítette a védelmet. Hoth a klasszikus iskola szerint összefogta er it, és egyetlen ponton er szakolta ki az áttörést, amelynek eredményeként a domb mögött

sértetlenül érte el a Dnyeper hidakat Cholmnál, és is elindult Vjazma irányába. A visszavonuló szovjet er k útját a 7. páncélosok, Rommel egykori „szellem hadosztálya" állta el. Amikor Hoth páncélosai találkoztak Vjazmában Stumme tábornok XXXX. páncéloshadtestével, bezámlt a katlan 6 szovjet hadsereg 55 hadosztálya mögött. A vjazmai áttörésnél von Mantauffel ezredes vezette harccsoport vakmer el retöréssel elérte a Moszkvába vezet autóutat, és lezárta. Ezért a teljesítményért a hadsereg f parancsnoka, von Brauchitsch tábornagy külön táviratban fejezte ki elismerését a harccsoportnak. Itt most szabad legyen az eseményekt l eltérve egy pár szót ejteni err l a bizonyos harccsoport-elméletr l, a „kampfgruppékról", amely a német hadsereg egyik lényeges alkotó eleme volt, illetve az általa használt harceljárásnál igen fontos szerepet játszott. A harccsoportot úgy lehetne meghatározni, mint különböz katonai egységeket, amelyeket bi-zonyos helyi cél érdekében fognak össze. Amint a bevetés véget ért, a harccsoportot feloszlatták, és összetev i visszakerültek az anyaalakulathoz. Taktikai szempontból ezek a harccsoportok lényeges elemei voltak a német sfratégiának. Ez a harceljárás magába foglalta Moltkénak és Seecknek az elméletét a mozgékonyságról és a rugalmasságról. A harccsoportok parancsnokainak rátermettsége, önállósága a feladat végrehajtásában minden körülmények között eredményre vezetett. Nem csoda, hogy ugyanazon tisztek, akik a harccsoportokat vezették a háború els id szakában, kés bb hadsereg-, vagy éppen hadseregcsoport-parancsno-kok lettek. Elhatározóképesség, vakmer ség és a váratlan megoldások alkalmazása, és annak az adománya, hogy megérezték, „mi történik a domb túlsó oldalán", biztosították a harcászati, esetenként a hadműveleti sikert is. Az a hadsereg, amely ilyen megoldásokat alkalmazott, el nyel bírt minden ellenfelével szemben, amelynek a katonai gondolkodása még konvencionális, lineáris hadmüveletekre korlátozódott. Jeremenko Brjanszki Frontjának 26 hadosztályt kitev 3 hadseregét egy északi és egy déli katlanba zárták és megkezd dött a legkeményebb harc, amelyben a német gyaloghadosztályok az oroszok állandó kitörési kísérleteivel szálltak szembe. A katlanokat aztán feldarabolták és végül az ezredenként kapituláló szovjet katonákat fogságba ejtették. Október 17-ig húzódtak el ezek a harcok. Természetesen sikerült a katlanból több orosz egységnek kitömi, így menekült meg maga Jeremenko is, akit sebesülten egy repül gép vitt ki a katlanból. A Vjazma-Brjanszki ütközettel lezárult a „Tájfun-hadmüvelet" els szakasza. A németek 663 ezer foglyot ejtettek, 1242 harckocsit és 5412 löveget zsákmányoltak vagy pusztítottak el. Moszkva elvesztette kardját és pajzsát. Széles rés támadt védelmi vonalában, és a német Középs Hadseregcsoport csapatai visszanyerték hadműveleti szabadságukat. Sztálin f városának irányába megkezd dhetett a „Tájfun-hadmüvelef' második szakasza: az ellenség üldözése, és találkozó a Vörös téren.

3. MOSZKVA VÉGVESZÉLYBEN

Október 5-én Sztálin személyesen hívta fel Zsukovot Leningrádban, és utasította, hogy a kialakult súlyos helyzetre való tekintettel azonnal repüljön Moszkvába. Zsukov október 7-én jelentkezett Sztálinnál, aki közölte, vele hogy a Moszkvát véd három front helyzete kritikus, úgy néz ki, hogy a Brjanszki Frontot kettévágták németek, a Nyugati és a Tartalék Front helyzetér l pedig a SZTAVKA nem tud semmit, mert az összeköttetés megszakadt velük. Parancsot adott, hogy Zsukov személyesen menjen a frontra tisztázni a helyzetet, és jelentsen.

Zsukov még aznap éjjel elindult, de Jerjomenkohoz már nem jutott el, mert addigra a Brjanszki Front bekerítésbe került. A Nyugati Front parancsnokságát, Konyev vezérezredes parancsnokot, Szokolovszkij altábornagy törzsf nököt és Bulganyin politikai megbízottat a Protva folyó mögött egy erd ben megtalálta, és megállapította, hogy a Front csapatainak jelent s részét a németek Vjazmánál bekerítették. A Konyev által elrendelt ellencsapás összeomlott. Zsukov ezt követ en elindult, hogy megkeresse a Tartalék Front törzsét. Obnyinszkoje faluban talált rájuk, de ott csak Anyiszov vezér rnagyot, a front törzsf nökét és hírhedt politikai komisszárt, Mehliszt találta. Ez utóbbi éppen agyonlövéssel fenyegette meg telefonon valamelyik tábornokot; a f parancsnok Bugyonnij marsall hollétér l azonban semmit sem tudtak. Zsukov csak hosszú bolyongás után, szinte véletlenül talált rá a marsallra, jóval a front mögött lév Malojaroszlavec községben, amint „elgondolkodva hajolt egy térkép fölé", és panaszkodva el adta, hogy Juhnovnál kis híján maga is az ellenség kezébe került. Ezt a találkozást e sorok írójának a moszkvai katonai akadémián, fehér asztal mellett egy szovjet ezredes, aki akkor még fiatal f hadnagyként Zsukov segédtisztje volt, egészen másként adta el . A „felel s" frontparancsnok, miközben hadseregeit bekerítés és megsemmisítés fenyegette, jóval a front mögött egy alkalmilag összetákolt szaunában egy szál bajuszban, n i segéder kkel szórakozott, akik szintén meztelenül visítva püfölték t nyírfaágakkal. A híres marsall bajusza aztán ugyancsak lekókadt, amikor megtudta, hogy hadseregeit bekerítették a németek. Akárhogyan is történt, azt még Zsukov is kénytelen elismerni, hogy a híres, hízelg i által csak „vörös Muratként" nevezett marsallnak fogalma sem volt, sem az ellenség, de még saját csapatai helyzetér l sem. Hogyan is lett volna a félig analfabéta, egykori lovas altisztnek, aki a marsall csillagot Sztálinhoz fűz d cinkos barátságnak, és nem tehetségének köszönhette... Miután Zsukov telefonon jelentett Sztálinnak, a f hadvezér elrendelte, hogy mind Konyevet, mind Bugyonnijt azonnal váltsa le, és jelentkezzenek nála Moszkvában.78

Sztálin elhatározott szándéka volt, hogy Konyevet agyonlöveti, de err l a szándékáról Zsukovnak sikerült t lebeszélnie, mondván, hogy Pavlov kivégzése is tragikus hangulatot idézett el a csapatoknál és a tábornoki karban egyaránt. így Konyev megmenekült, és október 11-én kinevezték az újonnan megalakult Kalinyini Front élére, Bugyonnij viszont nem kapott újabb parancsnoki beosztást.79

Amit Zsukov jelenteni tudott Sztálinak, az nem volt bíztató. A Brjanszki Frontot bekerítették, a Nyugati és a Tartalék Front arcvonala széles ívben nyúlt el Volokalamszktól Kalugáig, Mozsaj szkon és Malojaroszlaveczen át. A széthullott hadseregeket Zsukov és stábja vaskézzel újjászervezte. Az els lépcs véd i mögött műszaki zárakat kezdtek építeni minden Moszkvába vezet , harckocsival járható útvonalon. A vjazmai és a brjanszki katlanba szorult csapatok folytatták a harcot a gyűrűb l való kijutásért. Akiknek ez sikerült, azokat összegyűjtötték és kivallatták. Sokakat letartóztattak, másokat büntet egységekbe rendeltek, és visszahelyezték ket a frontvonalba lövészgyalogosnak. Kitüntetést senki sem kapott.

Minderr l szemléletes és hitelest leírást ad K. Szimonov nagyszerű könyve, az „Él k és holtak". Zsukov már itt megmutatta azt a tulajdonságát, ami ugyan gy zelmet eredményezett, de egyben kiváltotta tábornoktársai gyűlöletét, beosztottai rettegését és megvetését. Az emberi élet nem jelentett számára semmit. Százezreket volt képes akár presztízsb l is feláldozni. Ismeretes, hogy hadosztályokat hajszolt rá aknamez kre, saját katonái közül ezreket vé-geztetett ki. Tábornoktársaival durva, goromba volt. Egy-egy nyomorúságos falu elvesztéséb l hadbírósági ügyeket csinált, utasításai alapján nem egy ezredes került közlegényként az els vonalba, és akkor még szerencsésnek mondhatták magukat. Amikor már a Vörös Hadsereg idegen területeken járt, Zsukov „zabráló különítményeket" hozott létre, akik számára 78 Zsukov: uo. 526. o. 79 W. J. Spahr: uo. 354. o.

végigrabolták Európa összes kastélyát és múzeumát, úgy, hogy „mügyűjteményéhez" képest a Göring által összelopkodott remekmüvek mennyiségileg és min ségileg is csupán egy kisstílű amat r bazár képét mutatták. Háború után aztán, miután mindenki ellene fordult, kegyvesztett lett, és csak Sztálin halála után rehabilitálta Hruscsov, hogy aztán is elcsapja, miután rájött, hogy hatalomra tör. Ez is hozzátartozik a híres marsall portréjához. Bármit is tett Zsukov és a nyomában járó NKVD kivégz osztagok, a német támadást nem k, hanem a beköszöntött „raszputyica" állította meg. A „rossz utak id szaka" kétszer jön el Oroszországban: tavasszal és sszel, amikor a korai hó és az es , illetve az olvadó hó változtatja sárfolyamokká az orosz földutakat. Ezalatt a németek túrták az iszapot, egész századok húzták az elakadt gépjármüveket, az útnak nevezett mocsárban. A 18. páncéloshadosztály műszaki f nöke, Voght rnagy kétségbeesetten kérdezte, mit csinálnak az oroszok, hiszen minden évben találkoznak ezzel az átkozott iszappal, és mégis közlekedniük kell? A válasz egyszerű volt; az oroszok kicsiny szívós panye lovakkal és a hozzájuk alakított szekerekkel közlekedtek. A német járművek - köztük a páncélosok is - a szó szoros értelmében beleragadtak a sárba, miáltal lehetetlenné vált minden mozgás. Már I. Miklós cár is kijelentette, Oroszország két legjobb tábornoka a sár és a fagy.A ,Tájfun-hadművelet" során zömében úgynevezett másod- és harmadosztályú „utakon" kellett haladni, amelyek alig voltak mások, mint falusi szekereknek való keréknyomok. Ezeken az „utakon" lév sártengerbe fúrták bele magukat a német páncélosok és járművek, amely bi-lincsként tartotta ket fogva, akkor, amikor a mozgékonyság és a gyorsaság a leglényegesebb faktor volt a német haditerv szempontjából. Az egyre dagadó iszaptenger, a hurrikánszerű hóviharok, amelyek belepték a járműveket, megtalálhatók a német hadinaplókban. A Dmitrovszk és Cromi közötti útszakaszon a 3. páncéloshadseregnek 2000 járműve maradt mozdulatlan. Mivel ezek zöme utánpótlást szállított, nem kell részletezni, mit jelentett ez a harcoló csapatoknak, akik a sáros keskeny árkokban feküdtek éhesen, átázva és fázva; várták az élelmiszert, amely nem jutott el hozzájuk. Minden hadosztály szükséglete naponta 900 tonna volt, de a Luftwaffe bevetésével is csak naponta 20 tonnát tudtak a csapatokhoz eljuttatni. A lassan araszoló német csapatok október 13-án elérték és bevették Kalugát, 14-én pedig az 1. páncéloshadosztály el rsei elfoglalták a Moszkvától 1ő0 kilométerre lév Kalinyint, és ezzel átvágták a Leningrád-Moszkva között húzódó vasútvonalat, és sértetlenül kerítették kézre a Volga-hidat. Egy kisebb hídf t alkottak a folyó keleti partján, amelyet az 1. páncéloshadosztály, 900. gépesített tan-dandára biztosított. Ezzel sikerült a 300 kilométer hosszú moszkvai védelmi vonalnak egyik sarokpillérét kiemelni, a f támaszpontjai azonban 100 kilométerre voltak Moszkva el tt, Borogyino és Mozsajszk között. Október 11-én a 2. „Das Reich" SS-gépesített hadosztály Borogyinó-nál állt, 100 kilométerre Moszkvától. Történelmi helyszínen, hiszen 1812-ben az orosz hadsereg itt villantotta fel oroszlánkörmeit Napóleon ellen. Ezt az „oroszlánkörmöt" most egy elit alakulat, Poloszuhin vezér rnagy vlagyivosztoki 32. lövészhadosztálya képviselte, 3 ezreddel és két új harckocsi dandárral, amelyek T-34-es és KV harckocsikkal voltak felszerelve. Sztálin ekkor kezdte meg Távol-Keletr l átdobni csapatait Moszkva alá. Ezt kockázat nélkül megtehette, hiszen tudta már, hogy Japán nem fogja hátba támadni, hanem Amerikával szemben lép fel. Ezzel kapcsolatban megbízható hírszerz i információi voltak, amelyeket Dr. Sorge, a Tokióban ügyköd mesterkém továbbított Moszkvába. A „Das Reich" meger sítve a 10. páncéloshadosztály 7. páncélosezredével, és tábori tüzérséggel ütközött meg a szibériákokkal Borogyinónál. Ezek hatalmas termetű, er s fickók voltak, prém köpenyekben és sapkában, lábukon kényelmes és meleg halina csizmával. B ségesen el voltak látva páncéltör ágyúkkal, és mindenekel tt „raccs-bumm"-al, a veszélyes

7,62-es lövegekkel. Konokok voltak, nem ismerték a pánikot és a félelmet. Ezen a csatamez n els ízben jelentek meg a T-34-esek zárt egységekben, és mivel a németeknek kevés 88-as lövegük volt, a gránátosok tapadó aknákkal semmisítették meg ket. A csata iszonyú volt, a „Das Reich" veszteségei annyira megdöbbent en magasak voltak, hogy a 3. ezredet fel kellett oszlatni, és maradványait beosztani a másik két ezred, a „Deutschland" és a „Der Führer" között. A Weidling ezredes által mesterien irányított német tüzérség rést vágott a halált megvet rohamot végrehajtó SS-gránátosok számára, és közben az orosz harckocsik ellentámadását is elhárította. A leveg ben „Sturmovikok" húztak el mélyrepülésben tüzet okádva, de „pünkösdi királyságuk" csak addig tartott, amíg a borús égb l el nem bukkantak a Me-109-es vadászok. Borogyino ismét iszonyú csata színhelye lett. A kötöz helyeken sorban feküdtek a fekete egyenruhás páncélosok, és terepszínű zubbonyban az SS-katonák, köztük a hadosztály parancsnoka, SS-Gmppenführer Hausser, a másik oldalon ugyanígy a prémruhás szibériákok. A düh vörös köddel borította be mindkét oldalon az agyakat, nem adtak és nem kértek kegyelmet. És aztán fölszakadtak a szibériákok vonalai, az SS-gránátosok betörtek az állásokba, ahol kézigránáttal, bajonettel és gyalogsági ásóval folyt a közelharc, elérték a szovjet lövegeket, amelyeket az orosz tüzérek - csakúgy, mint 129 évvel azel tt - halálukig védelmeztek. És amikor az SS elfoglalta a szívósan védett, történelmi jelent ségű Szemonovszkojei sáncot, a csata eld lt. A 32. szibériai hadosztály h si halált halt a borogyinói mez n, méltóan a régi gárda emlékéhez. Ezt a heroikus küzdelmet jellemz módon említi meg Zsukov, elismerve, hogy „a 32. lövészhadosztály harcosai nem hoztak szégyent e borogyinói csatatér nemzeti szentélyére"80

Ami igaz is, csak azt felejtette el éppen megjegyezni, hogy a csata az oroszok számára éppúgy, mint majdnem 130 évvel ezel tt, ezúttal is elveszett. Ezt követ en a „Das Reich" és a nyomunkban beérkez 10. páncéloshadosztály a behavazott Moszkvába vezet úton haladt a f város felé, és október 18-án a 4. páncéloshadsereg csapásai alatt elesett Mozsajszk, Moszkva kapuja. „Mozsajszk elesett" - futott végig a hír a moszkvai utcákon. „Mozsajk elesettjönnek a germanszkik..." A Kreml kéményei ontották a füstöt, amint a titkos archívumok anyagait égették, és megkezdték Lenin múmiájának becsomagolását, hogy ne kerüljön a németek kezére. A moszkvaiak el voltak képedve, hiszen 14 nappal ezel tt a Pravda még hatalmas vezércikkben számolt be arról, „hogy a hitlerista fenevad halálos sebet kapott." Molotov a Kremlben fogadta a diplomáciai testületek vezet it, és közölte velük, hogy a szovjet kormány elhagyja Moszkvát, és a diplomáciai testületek is Kujbisevbe lesznek evakuálva. Pár héttel ezel tt ugyanitt, a Kreml György termében írta alá Molotov, és Churchill megbízottja, Sir W. M. Beaverbrook, valamint Roosevelt embere, W. A. Harriman azt a jegyz könyvet, amely az angol-amerikai fegyverszállítmányokról szólt - jóllehet az Egyesült Államok még „semleges" volt - és 3000 repül gép, Ő000 harckocsi és 30 ezer gépjármű leszállításáról szólt. Csak megjegyzésképpen: a Luftwaffénak a keleti fronton ebben az id szakban 1000 bevethet repül gépe, és kb. 1200 bevethet páncélosa volt. Amikor a moszkvaiak tudomást szereztek a kormány megszökésér l, és látták, amint a pártkorifeusok mint iszkolnak el menekül patkányok módjára luxusautóikon a f városból, kitört a botrány és a pánik. Az ezt követ Moszkvában lejátszódó eseményekr l „elfelejtettek" beszámolni a szovjet és a csatlós hadtörténeti munkák, jóllehet még Alexander Werth német

x Zsukov: uo. 265. o.

emigráns kommunista is ír róla az „Oroszország Nagy Háborúja" című meglehet sen elfogult művében, igaz ugyan, hogy ez a rész a magyar kiadásból „valahogyan" kimaradt. A Szovjetunió Bolsevik Pártjának hivatalos krónikása, Szamszanov elvtárs azonban, ha sajátos néz pontból is, de szóvá teszi az események egy részét. A kenyérért félnapokat sorban álló asszonyok között er södött a háború elleni hangulat, aztán „bizonyos lumpen elemek" feltörték a Szadováján az els élelmiszer-raktárakat, és ez követ en megkezd dött a szabad rablás. Ott lappangott már a felkelés a nedves utcákon, a fűtetlen lakásokban és az éhez emberek asztalánál. Sztálinnak megingott a hatalma, képeit sok helyen eltávolították, a minden családnál kötelez en meglév „összes müveivel" (egyiket sem írta, F.P.) befűtötték, széttépték az els párttagsági könyveket, rémhíreket terjeszt röpcédulák jelentek meg városszerte. Moszkva anyácska ingadozóban volt. Egyre többen igyekeztek a várost elhagyni. „Árulók is akadtak - így Szamszonov - akik arra vetemedtek, hogy a szocialista vagyont megkárosítsák, üzleteket törtek fel, kirabolták az elhagyott házakat." A hatalom azonban közbelépett, október 20-án rendkívüli állapotot vezettek be, ami rögtönítél bíróságok felállítását vonta maga után, „minden kémet, provokátort és rémhírterjeszt t agyonl ttek." A Moszkvai Városi Tanács elrendelte munkásmilíciák felállítását, és 25 zászlóaljat állítottak fegyverbe. Ezeket a szerencsétleneket csak puskával szerelték fel, és pár órás kiképzés után civil ruhában a Moszkva-Volga Csatorna térségében vetették be, ahol nyomorultul elpusztultak. Meger sítették az NKVD-egységeket, amelyek azonban nem harcoltak, hanem rendfenntartó er ként tevékenykedtek a városban. Minden n , aggastyán és 12 éven felüli gyermek be lett vonva a hadigépezetbe, ki sáncot épített, ki a gyárakban dolgozott 3 műszakban. Kiemeltek 98 kilométer hosszú páncélelhárító árkot, kihúztak 284 kilométer drótakadályt és 8063 kilométer hosszú lövészárkot ástak Moszkva körül. Zsukov minderr l másként emlékezik meg. „A szovjet f város bátran szembenézett a veszéllyel. A Központi Bizottság és a Moszkvai Pártbizottság lángoló felhívásait, amelyek arra szólították fel a lakosságot, hogy védje meg a szovjet f várost és irtsa az ellenséget, minden moszkvai, valamennyi szovjet ember megértette. E felhívások mély visszhangra találtak a szívekben. A moszkvaiak a f várost és a hozzá vezet utakat megközelíthetetlen er ddé változtatták. A moszkvai dolgozók százával alakították és fegyverezték fel az osztagokat, munkáscsapatokat és harckocsivadász csoportokat arra az esetre, ha az ellenség a f városig töme el re. Anélkül, hogy a termelést l elszakadt volna, mintegy 100 ezer lakos részesült harckiképzésben. A moszkvai csata idején ezek csa-patkötelékekben harcoltak. H skölteménybe ill volt a moszkvai és a moszkva-területi kommunisták sokoldalú tevékenysége, akik a dolgozókat arra lelkesítették, hogy egy emberként védelmezzék f városukat a dühödt ellenséggel szemben. A moszkvaiak százezrei éjjel-nappal építették a várost övez védelmi terepszakaszt."10

Zsukovnak ez a sztereotip, kommunista közhelyekt l nyüzsg , állandóan ismétl d , elkoptatott és hitelét vesztett szövegével csak az a baj, hogy nem igaz. A szovjet f város „megközelíthetetlen volt" az ellenség számára, mint ezt a marsall állítja, akkor miért iszkolt el a kormány lázas sietséggel? És velük együtt a pártkorifeusok, akik a „dolgozókat arra lelkesítették, hogy egy emberként védelmezzék f városukat a dühödt ellenséggel szemben." De hát Zsukov emlékirataiban nem ez az egyetlen feloldhatatlan ellentmondás... És mit tettek ezalatt a németek? Wagner alezredes kiterítette egy kézigránátos ládára a térképét, a XIX. utász zászlóalj tisztjei ott álltak a parancsnok körül: „- Itt! - mutatott Wagner egy pontra -, itt van Malojaroszlavec, 9 kilométer még t lünk, eddig el kell jussanak páncélosaink. Itt van Podolsk, 34 kilométerre Moszkvától, ez a következ célpont. Ezért át kell tömünk az el tt az átkozott bunkerrendszeren,

amely el ttünk áll, és föl kell nyissuk az utat. A páncélosok nem mehetnek a mocsaras földeken, és az úttól délre álló gyalogos egységeknek is sürg sen utánpótlásra van szükségük." Október 16-a volt, Illinskoje el tt. A moszkvai 1. védelmi állásnak egyik súlypontja volt, amelyet a podolski tisztiiskola kadetjei védelmeztek. A német 19. páncéloshadosztály elakadt el tte. A bunkerekben fiatal tisztjelöltek fanatikusan védekeztek, és 12 páncélost l ttek ki. Sem a Stukáknak, sem a tüzérségnek nem sikerült a bunkereket elpusztítani. így aztán Wagner utászainak kellett utat törniük, és ezt meg is tették. Egy rohamcsapat két lángszóróval és üreges robbanótöltetekkel el re szivárgott; a bombatölcsérek jó fedezéket nyújtottak nekik el rekúszás közben. A tüzérség zárótüzet helyezett a bunkerekre és ennek oltalmában egészen a betontömbökig dolgozták el re magukat az utászok. A német tüzérség egy rakétajelre elhallgatott, és az utászok megrohamozták a bunkereket. A l réseken át spriccelt be a lángszórók tüznyelve, repültek be az üreges robbanótöltetek, és a bunkerek elhallgatnak. A fiatal kadetek maradványai töltik meg ket, akikb l csak néhány vörös vállpánt marad meg. Az illinskojei zár fölpattant." A 19. páncéloshadosztály 27. ezrede indul a szabad átjárón Malorajoszlavec felé. A Protva folyócskán hamar áttörnek, tovább el re! Irány Verabi, az Isztra folyónál. A híd áll. Dühöngve védelmezi egy beásott szovjet páncélelhárító osztály az átkelést. Ezek tüzében száguldanak át a páncélosok, bár több harckocsi kigyullad. A szovjet tüzérek végs kig kitartanak lövegeik mellett, de hiába. Thomal alezredes ezredparancsok mindent átnyom a hídon, 40 kilométerrel el zi meg most a hadosztályát az Isztra hídf nél, amelyet tartania kell. Tartják is, amíg Knobelsdorff altábornagy 19. páncéloshadosztálya be nem érkezik, és tovább nyomulnak el re, az új cél, Nara felé. A Nara folyócska feltehet en az utolsó moszkvai véd állás. Esik, hideg van, az utak mindinkább eliszaposodnak, a páncélosok beledolgozzák magukat az iszapba, és mind gyakrabban hallani a kiáltást: „Orosz páncélosok!" A T-34-esek a maguk széles lánctalpfelfekvésével ezen a talajon is gyorsan tudnak mozogni. A harckocsik összecsapnak, a német 19. páncéloshadosztály, ha megfogyatkozva is, de eléri a Narát. A müútnál át is kelnek rajta, mivel a műszakiak az éjszaka leple alatt hadihidat vertek. Ezzel rést vágtak az utolsó moszkvai véd állásba. Sikeriil-e ezt gátszakadássá fejleszteni? Most már „csak" el kell érni a műutat Gorki és Nikolszkoje között. Akkor aztán már szabad lesz az út a Kremlig. A 98. gyaloghadosztály is er ltetett menetben közeledik, dacára az úttalan utaknak, átharcolta magát a Decsinónál rafináltan elhelyezett orosz tábori er dítményeken, és mélyen tagozott bunkervonalon. Mongolok és szibériákok voltak itt védelemben, nem lehetett közülük foglyokat ejteni; öt napig tartott az elkeseredett küzdelem, a legtöbb német zászlóaljparancsnok eleseit. De a nagy cél, Moszkva hajtotta a németeket. A kemény harchoz hozzájárult még a zuhogó es és a hideg, amely a bunkerban kuporgó oroszt nem sújtja. A „mindentudó" Führer és az OKH nem számított téli háborúra, a Wehrmacht legénység még a könnyű nyári ruhában harcol. De a cél még egyszer megacélozza ket, és bevetik utolsó erejüket. A Moszkva elleni támadás tulajdonképpen az utakért való küzdelem volt. Már nyáron is legfontosabb erei voltak az el rehaladásnak és az utánpótlásnak. És most is mindez az utak állapotától függ. Ami a támadónak súlyos hátrányt jelentett, az most a véd nek el ny. A meger sített utak nem voltak megkerülhet ek, frontálisan kellett áttömi rajtuk, és ezt tették a németek minden útkeresztez désnél a Moszkva körüli harcokban. Volokalamszk a híres postaút, Szvenigvord-Dmitrov-Tula és Kalinyin voltak a súlypontjai a félkörnek Sztálin f városa körül. Ezek voltak a szovjet védelem gócpontjai a 2. védelmi állásban, központban Moszkvával, amely úgy uralta ket, mint a pók a hálója közepét.

Hatvan német hadosztály vett rész a véres harcban Moszkva ostrománál. Jelen könyv terjedelme nem teszi lehet vé, hogy végigkísérjük ket ezen a szörnyűséges úton, amely tele volt emberi és katonai drámákkal. Csak néhányukról szólunk, amelyek már oly közel jutottak a célhoz, hogy látták a Kreml tornyait, eljutottak Moszkva el városaiba, ahol már a tro-libuszok jártak. A német alakulatok 20-tól, 50 km-ig tartó félsugarú körben álltak a Vörös tért l. Ott meneteltek a gyalogosok a kátyúkkal és bombatölcsérekkel tarkított úton, amely Vjazmából Moszkvába vezet. Esett az es , aztán havazni kezdett, az embereknek korgott a gyomra, a tábori konyhák valahol hátul elmaradtak. Az uniformisok át voltak ázva és megkeményedtek a piszoktól. Ez nem a diadalmas tért nyer el nyomulás volt a nyári forró napokban. Mikor volt az? Már nem is tudják... Az utakat, amelyeken a gyalogság vonszolja magát el re, jármüvek torlaszolják el. Gzsack és Mozsajszk közötti útszakaszon mintegy 2ő00 jármű van elakadva. A menetgyorsaság, amely kezdetben napi 45 kilométer volt, most 5 kilométerre csökken. Testileg és lelkileg összetörve, mocskosan, éhesen, tetvesen és fáradtan ülnek este a német katonák a nyomorúságos parasztkunyhók kemencéi körül, szárítgatva csuromvizes ruháikat. A lovak a házak el tt húzódnak össze, hogy melegítsék egymást, és rágják az id tlen id óta elmohosodott szalmát az alacsony tet r l. Másnap reggel tovább indul a menet, követve a motorizált er ket. Tovább, mindig tovább a sokak számára „már nem is létez Moszkva" irányába. Október második felében az 1. moszkvai véd állást mindenütt áttörték Kalu ga és Kalinyin között. Három nagy ívben: Molojaroszlavec— Moszkva, Mozsajszk-Moszkva és Nara-Fominszk-Moszkva között törnek el re a német divíziók a 2. és egyben utolsó moszkvai véd állás ellen. Ez a véd állás nem egy vonal volt, hanem egy mélyen tagozott védelmi rendszer, nyugat felé minden útkeresztez dés és vasútállomás er sen el volt készítve védelemre, egészen Moszkva belvárosáig nyúltak a barikádok, útzárak, páncélos csapdák és beásott harckocsik. Október végén úgy tűnt ütött Moszkva utolsó órája. Október 16-án északon Hoth 3. páncéloshadseregének 1. páncéloshadosztályának sikerült ezen a szovjet védelmen áttörve eljutni a „moszkvai tengerhez", a f várostól 110 kilométerre fekv nagy víztározóhoz. A német támadás súlypontja azonban a Moszkvába vezet autóúton volt, itt Stumme harckocsizói a XXXX. páncéloshadtestt l harcoltak. A 10. páncéloshadosztály foglalta el az er sen védett útkeresztez dést, Selkovkát és jutott egészen Russza északi térségébe. Ennek a hadtestnek a „Das Reich"-el és a 10. páncéloshadosztállyal kellett Moszkvát északról megragadnia. A Borogyinónál gy ztes „Das Reich" SS-hadosztály tisztjei már arról álmodoztak, hogy csakúgy, mint Belgrádot, k foglalják el els nek Moszkvát. Nem az orosz, hanem a sár állította meg ket. Az út két oldalán „feküdtek" a páncélosok, a lövegek, a lövé-szek, az utászok a páncélvadászok, ahogy jármüveik a sárba beragadtak. Az amúgy is gyér utánpótlás teljesen leállt, nem így a meg-megismétl d orosz ellencsapások, a sarat jól taposó T-34-esekkel. A 10. páncéloshadosztály kitartott, de mozgásképtelen lévén elvérzett a sárban Prokovszkoje és Kirminovo között. Aki életben maradt, annak még unokái is átokkal emlegeti ennek a két sárfészeknek a nevét. Mikor a hadosztályparancsnok. Fischer vezér rnagy jelenti a harcértéket, Stumme elszörnyed: „- Úristen! Hiszen ez csak egy meger sített felderít egység." A Moszkva szíve ellen irányuló német lándzsa hegye törötten hevert a sárban...

Sztálin parancsára Konyev Kalinyini Frontja október 17-én minden erejét összefogva, ellencsapást mért, hogy a várost visszafoglalják. Vesztükre a várost a XXXXI. német páncéloshadtest védte, amelynek parancsnoka Model altábornagy volt. A Wehrmacht egyik legkarizmatikusabb parancsnoka, a védelem mestere, határtalan önbizalommal és ennek megfelel hozzáértéssel nyúlt hozzá a csatatér minden problémájához. Személyének olyan hatása volt az embereire, ami a legreménytelenebb helyzetekben is csodát müveit. A Kalinyini

Front támadása véresen összeomlott, a támadást vezet szovjet 30. hadsereg parancsnokát, Homenko vezér rnagyot Sztálin elcsapta. Az autóbahntól - értsd jobb min ségű k út - délre von Kluge tábornagy 4. hadserege eleinte gyorsan haladt el re, a 7. és a 292. gyaloghadosztályok el reküzdötték magukat Krujokovo térségéig, és a 2. moszkvai védelmi vonalig jutottak, amikor „Iszap tábornok" megállította ket. Azaz nem teljesen. A 479. gyalogezred október 22-én valahogy elérte és bevette

Nara-Fominszkot. Ezzel sikerült betömi a második véd állásba. Itt 1700 foglyot ejtettek, valamennyien munkásmilicisták, katona voltukat csak puskájuk jelzi. Ezt most eldobják, és megmutatják a németeknek a komisszárokat, akik jelzésüket, a vörös karszalagot eldobva el akartak tűnni a foglyok tömegében. A 98. gyaloghadosztály és a 19. páncéloshadosztály eléri Gorkit, itt van Lenin egykori luxuskastélya, amely ma múzeum, és amelyben a „puritán" proletárvezér uralkodókat meghazudtoló pompában élt. Nara-Fominszk és Gorki bevételével felszakadt az utolsó véd fal Moszkvától délnyugatra. Félmillió asszony, aggastyán és gyermek könnyével, verítékével és vérével épített gát, amely meg akarta állítani a német áradatot, most átszakadni látszik. Ekkor már nem volt Moszkva és a német páncélosok között, csak kiképzetlen és lompos munkásmilíciák, de az „id járás isten" ismét mérlegbe dobta kardját; újabb felh szakadás, és az iszap most már végleg lehetetlenné tesz minden mozgást. Von Bock tábornagy át kell adja a mocsárnak a gy zelmet, és kiadja az „Állj!" parancsot. Meg kell várni a fagyot, hogy újra megindulhassanak. De hol van Guderian, a Középs Hadseregcsoport páncélos ásza? Hol vannak az harcedzett divíziói? Megvannak. A 2. páncéloshadsereg ott áll a Középs Hadseregcsoport déli szárnyán, és Tulára kell, hogy el retörjön, és Moszkvát délr l elreteszelje. A f parancsnokság most is Guderian hadművészetére, „blitzakcióira" számít, és el ször olybá tűnt, hogy reményeiben nem is fog csalódni. Szeptember 30-án indult el a XXIV. páncéloshadtest a 3. és a 4 pan-céloshadosztályokkal az élen, hogy el nyomuljon északkelet fele. Mar a következ nap elérték Sevszk városát. Ezekben a napokban a tamadó ékek nem kevesebb, mint 130 kilométert nyomultak naponta el re. Október 3-án a Ő páncéloshadosztály rajtaütésszerű támadása során elesett Orel és 5 -én kib vítették az Okánál lév hídf t reit l északra. Noha Orel bevétele bravúros fegyvertény volt, de sem a 4. páncéloshadosztály, sem a fölötte álló alakulat, a XXIV. páncéloshadtest ügyei nem voltak teljesen rendben. Geyr von Schweppenburg a hadtest parancsnoka kétségbeesetten kérte az üzemanyagot, mivel az vészesen fogyóban volt. Orel repül tere aztán megadta a lehet seget, hogy legi uton utánpótlás érkezzen, és Guderian azonnal intézkedett is hogy 100 ezer gallont tehát közel 500 ezer litert szállítsanak le a lehet leggyorsabban. De nem csak ezekre volt szükség. Geyr emberei ott dideregtek nyan egyenruhájukban, amelyben júniusban átlépték az orosz határt A felso-és alsóruházat, de f leg a lábbelik szörnyű állapotban voltak, de az utak nem tették lehet vé, hogy megfelel szállítást végezzenek rajtuk. A fo ut Serkszt l reiig, mint Guderian mondja, másból sem állott, mint bombatölcsérekb l, amelyek egymást érték, így szinte semmi hasznát nem vették 81

Az el nyomuló Ő. páncéloshadosztály közben beleütközött Katukov altábornagy ugyancsak 4-es számot visel harckocsihadosztályába amely olyan kemény ellenállást tanúsított a maga T-34-es harckocsijaival hogy Langermannak Panzer III-asai közül több mint harminc maradt kil ve Orel és Tula között. Guderian, amikor három nappal kesobb megszemlélte az összecsapás helyét, és összeszámlálta a veszteségeket, megdöbbenve tapasztalta, hogy a

81 H. Guderian: uo. 203. o.

kilövések aránya 3:1 volt a szovjetek javara. Sötéten tette hozzá: „Az oroszok kezdenek tanulni!" Mi meg tegyük hozzá, hogy Katukov tábornok a II. világháború kimagaslóan legjobb szovjet harckocsizó parancsnoka volt, aki maja-Moszkva alól Berlinig vezeti gy zelemr l gy zelemre páncélosait. Nem sokkal kés bb még súlyosabb veszteségeket szenvedett Langermann, aki pedig az „oreli gy z " büszke címet viselte, es Lovagkeresztjéhez megkapta a tölgylombokat is. Kénytelen volt segítséget kérni a testvér 3. páncéloshadosztálytól, amelynek uj parancsnoka, Breith altábornagy egy mozgékony harccsoportot bocsátott rendel kezesére. Ezek aztán megtámasztva a 4. páncéloshadosztályt, Zsenszknel atgazotak a 40 méter széles Susa folyón, és hídf t biztosítottak a keleti parton. De aztán meg kellett állniuk. Ezúttal nem az orosz, hanem a feneketlen sár volt az ellenség A Tulához vezet egyetlen út használhatatlan, az oroszok ezzel id t nyernek, hogy felrobbanthassák a hidakat, az út két oldalára pedig aknamez t telepítsenek. . , . Guderian tudja, és az orosz is tudja, hogy Tula kulcskérdés, Moszkva déli védelmének kapuja. Ezért ennek bevételével a vezérezredes egy különleges harccsoportot hoz létre, a rámen s Eberbach ezredes páncélosaiból és a Grossdeutschland elit ezred gránátosaiból. Az utászok hatalmas munkával valamiféle dorongutat hoznak létre, amelyen megindulhat az Eberbach-harccsoport, a gránátosok a páncélosokon kapaszkodnak, es elérik Poloszkot, innen már csak 10 kilométer Tula. A tulai harcok leírásánál ismét találkozhatunk Zsukov csúsztatásaival, miszerint a kulcsfontosságú várost az 50. hadsereg megalakuló hadtapm-tézményein kívül, csupán megtépázott lövészhadosztályok na es természetesen a párt hívó szavára fegyverbe lép munkásezredek védelmezték15

' Ezzel szemben a várost a teljesen intakt szovjet 6. lövész-, és 41. lovashadosztályok védelmezték, és mindezek gerincét Katukov 4. harckocsihadosztálya képezte. Zsukov itt is kisebbítem akarta Katukov érdemeit, akit gyűlölt, mert sikereire féltékeny volt, és terjedelmes, de csak fenntartásokkal fogadható emlékirataiban meg sem említi ezt a kimagasló szovjet páncélos tábornokot. Október 30-án hajnalban megindul a támadás Tula ellen. A Grossdeutschland I. zászlóaljának parancsnoka, Oppen hadnagy meghúzza rohamsisakjának szíját, ott van el tte a város sziluettje a teli hajnali derengésben. Aztán oldalra néz, keresi barátját, Hanert f hadnagyot. De nem láthatja, hiszen maga temette el október 17-én egy kis erdei patak mellett Karacsevnél. Hanert 27 éves volt, az els Lovagkeresztese a Grossdeutschlandnak. Példakép volt a katonáinak, a Jelnya-ívben zászlóaljával 6 napon át tartotta állásait Zsukov két hadosztályával szemben, noha háromszor is megsebesült. Mikor híre ment, hogy elesett, meg a halált közömbösen visel veteránok is megsiratták. Oppen így most egyedül kénytelen nekivágni, de nem habozik. Gránátosaival házról házra küzdi magát el re, de Eberbach páncélosai nem tudják segíteni, mert a város peremén halálos párbajt vívnak Katukov harckocsijaival. Oppen 800 emberéb l már csak 170 van, amikor az éj-szaka leple alatt kivonja ket. Be kell látni, hogy a Tula elleni támadás nem járt sikerrel.16Guderian nem tud segítséget küldeni, hiszen a 3. páncéloshadosztály parancsnoka, Breith jelenti, hogy 150 páncélosából már csak 40 darab van. A XXXXIII. gyaloghadtest parancsnoka, Heinrici gyalogsági tábornok szerint emberei már 8 napja nem kaptak kenyeret, és tüzérség már alig rendelkezik l szerrel. Amellett, hogy kisebbíteni kívánnánk Tula véd inek h siességét, leszögezhetjük, a város sikeres védelméhez hozzájárult a német utánpótlás teljes összeomlása. Fuller, egyike a legjelent sebb angol hadtörténészeknek, alátámasztja mindezt, amikor a II. világháborúról szóló könyvében írja: „Minden valószínűség szerint nem az orosz ellenállás, akármilyen nagy is volt az, vagy az id járás befolyásolása a Luftwaffére, mint sokkal inkább a német utánpótlás jánnüveinek elsüllyedése az iszapban volt az, amely Tulát megmentette."17

19Ő1. november elején az egész Középs Hadseregcsoport egész frontján az a helyzet, mint Tulánál. A csapatok a sárba ragadva fekszenek, és várják, jöjjön a fagy. És november 7-én megjött. A német vezényl tábornokoktól az utolsó bakáig mindenki fellélegzett. Nem volt ugyan téli ruhájuk, de befutottak az els élelmiszer-, cigaretta- és postai küldemények, megérkezett az üzemanyag és a l szer. A páncélosok motorjai felb gtek és lassan, de újra megmozdult az egész hadigépezet keringése, és vele a remény, hogy Moszkva mégis elfoglalható.

4. A „ŰARŰAROSSA-HADM VELET" VÉGET ÉRT 5.

A hagyományos „Nagy Októberi Szocialista Forradalom" 2Ő. évfordulója, amely a Gergely naptár szerint november 7-re esik, Moszkvában a német támadástól való rettegés jegyében zajlott le. A szovjet f város nemcsak félt, de éhezett és fázott is, fosztogató bandák járták az utcákat és a rögtönítél bíróságok éjjel-nappal üléseztek. Az ünnepet ezúttal munkával ünnepelték, csak rövid 10 perces megemlékezésre álltak le az éjjel-nappal termel üzemek. A dolgozók tradicionális felvonulása helyett a behavazott Vörös téren ezúttal katonák és harcjármüvek vonultak egyenesen a frontra, és Sztálin - vagy valamelyik dubl re - integetett nekik a Lenin mauzóleum erkélyér l.82

„Ennek az eseménynek óriási szerepe volt a hadsereg, a szovjet nép erkölcsi szellemének er sítésében, és ezen kívül nagy nemzetközi jelent sége is volt. Sztálin szavaiból kicsendült a pártnak és a kormánynak az a meggy z dése, hogy a hódítókat elkerülhetetlenül szétzúzzuk" - így ír err l Zsukov.83

De lássuk, hogyan vélekedett egy egyszerű szovjet katona. Egy a milliókból. A németek megtalálták egy szovjet hadnagy feljegyzéseit, aki elesett november 12-én Tula térségében. Október 31-r l a következ ket írja: „31-én virradóra átléptünk a Tula-Orel országúton, Gorbacsev-Plavszk térségében és eljutottunk Feodovszka faluba. A dezertálások száma hihetetlen méretű. Az ezredparancsnok segédtisztje és több századparancsnok lóra ültek, köztük az enyémet is elkötötték, és egyszerűen eltűntek. És ezek tisztek? A századom, amely eredetileg 210 f b l állt, jelenleg Ő2 embert számlál, és még egyetlen ütközeten sem estünk át. Jön Guderian! hallatszik mindenhonnan, és az emberek szöknek, eltűnnek a falvakban, rabolnak, er szakoskodnak, ledobják az uniformist és a parasztok gúnyáiba öltöznek. A parancsnok és komisszár elvtársak ma is 8 embert lövettek agyon nyilvánosan, de ez sem használ. A szökések folytatódnak.. ."84

Ez a feljegyzés, de a harchelyzet alakulása is jelzi, hogy a legtöbb szovjet soralakulatnak nem volt olyan spártai harci morálja - eltekintve a szibériai hadosztályoktól, néhány harckocsizó és lovassági alakulattól -, mint ahogyan azt a szovjet hadtörténelem igyekszik bemutatni. November els hetében a hadműveleti helyzet az alábbi volt Moszkva el tt: A német 3. páncéloshadsereg, miután visszautasította a Kalnyini Front ellencsapását, most részeivel északnyugat fel l Klin ellen indított támadást. A 4 páncélos és a 4. tábori hadseregek, már átkelve a Narán, nyugat fel l arctámadásra készültek Krasznaja Poljana és Krjukovo körzetében, hogy elérjék a Moszkva-Volga Csatornát. A Középs Hadseregcsoport déli szárnyát a 2., északi szárnyát a 9. hadseregek fedezték. Guderian 2. páncéloshadserege Tula el tt állott. Míg a németeket megállította „Iszap tábornok", Moszkva körül mélyen lépcs zött páncélelhárítás épült ki, páncélelhárító támpontok és körletek létesültek. A SZTAVKA 82 Lehet, hogy mégis Sztálin állt ott és akkor, de a korabeli fényképek és filmhíradók egy fiatalos embert mutatnak. Ha mégis ő volt személyesen, akkor a képet durván retusálták, illetve az egész jelenetet később újrafilmezték. Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin. PolgART K, Budapest, 2002. 346. o. 83 Zsukov: uo. 266. o. 2UP. Carell: uo. 365. o.

utasítására a csapatokat feltöltötték személyi állománnyal, fegyverrel, l szerrel, híradó-, valamint műszaki és anyagi eszközökkel, amelyeket az ország bocsátott Moszkva véd inek rendelkezésére. A f hadiszállás átadta tartalékából a frontnak az ország belsejében felállított lövész és harckocsi tartalék-magasabbegységeket, amelyeket a front legveszélyesebb irányokban összpontosított. A csapatok nagy része a volokalamszk-klini és isztrai irányban összpontosult. Tula-Szerpuhov körzetébe is tartalékokat irányítottak. A Nyugati Front november 1-t l 1ő-ig feltöltésként 100000 harcost és tisztet, 300 harckocsit és 2000 löveget kapott.85

Zsukov adatai megint kozmetikázottak. Más autentikus források szerint Moszkva védelmére 1 millió 250 ezer katonát, 990 harckocsit vettettek be. A német támadás kezdetén a szovjet csapatok 84 lövészhadosztályt, 9 lovashadosztályt, 2 gépkocsizó lövészhadosztályt, 1 harckocsihadosztályt, 13 harckocsidandárt, 1 lövészdandárt vonultattak fel. A védelmi hadmüveletek alatt a veszélyeztetett arcvonalszakaszok mögé további 34 hadosztályt és 40 dandárt vontak el re, els sorban Szibériából és a Távol-Keletr l. 86 És ekkor még nem számoltuk bele a felfegyverzett munkásmilíciák százezreit. Ugyanakkor megjegyzend , hogy a német er k ekkor már leharcolt állapotban voltak. A zászlóaljak létszáma 200 f körül mozgott, a páncélos hadosztályok állományuk 40 %-át elveszítették. A szovjet f parancsnokságnak nagy el nye volt még^hogy csapatait a bels hadműveleti vonalon mozgathatta. A SZTAVKA a gyárakból naponta kiöml harckocsikat és a folyamatosan érkez szibériai hadosztályokat oda tudta irányítani, ahol azokra éppen a legnagyobb szükség volt. Mindig a dönt pontokra, a csaták krízisének leküzdésére. így minden német támadás túlerejű szovjet csapatokba ütközött. November 12-én a h mér mínusz 20 fokot mutatott, amikor az orsai repül téren nagy forgalom zajlott. Rastenburgból megérkezett a szárazföldi csapatok vezérkari f nöke, Halder vezérezredes, majd sorban érkeztek a hadseregparancsnokok vezérkari f nökei. A konferencia témája az volt: mi a teend ? Ássák be magukat téli védelemre és várják meg a tavaszt, vagy folytassák az offenzívát Moszkva ellen? Az orsai megbeszélésnek rendkívül fontos hadtörténelmi jelent sége volt, ez adja a kulcsot a még ma is oly szenvedélyesen vitatott kérdéshez, ki adott utasítást a szerencsétlen téli offenzíva folytatására? Kit terhel a felel sség? Hitlert, vagy a vezérkart, esetleg von Bockot, „akinek a szeme el tt csak az oly közeli Moszkva lebegett?" Az orsai konferenciáról megbízható beszámolóink vannak, ezek egyike Blumentritt vezér rnagytól származik, aki akkor von Kluge Ő. hadseregének vezérkari f nöke volt. Eszerint Halder tájékoztatást adott az általános hadműveleti helyzetr l, a Lappföldt l egészen a Fekete-tengerig. A tájékoztatás végén feltette a kérdést, folytassák-e a támadást Moszkva ellen, vagy menjenek át a csapatok téli védelembe? Sodenstem altábornagy a Déli Hadseregcsoport vezérkari f nöke a támadás leállítása, és s csapatok pihentetése és feltöltése mellett foglalt állást. Kétségtelen, hogy a Déli Hadseregcsoport messze a Don mellett, Rosztov el tt 2ő0 kilométerrel messzebb állt keleten, mint a Középs Hadseregcsoport. Von Leeb tábornagy vezérkari f nöke, Brennecke altábornagy nem kellett, hogy túlságosan er lködjék annak bizonyítására, hogy az Északi Hadseregcsoport összes páncélos egységégének elvonásával olyan gyenge volt, hogy az offenzíváról ott már szó sem lehet, egyébként is k már régen átmentek védelembe. Más volt a helyzet a Középs Hadseregcsoportnál. Von Bock tábornagy mindenképpen folytatni akarta a Moszkva elleni támadást, és vezérkari f nöke Greiffenberg vezér rnagy tábornagyának a véleményét osztotta; katonailag és pszichológiailag is szükséges Moszkva ' Zsukov: uo. 266. o.

~ Szabó-Számvéber: uo. 20. o.

bevétele.Nincs ugyanis annál rosszabb - érvelt -, mint ő0 kilométerrel a cél el tt fekve maradni a hóban és a hidegben.2^ Bock argomentümai megegyeztek az OKH véleményével is, mert a führeri f hadiszálláson abban a hitben voltak, hogy az orosz eljutott erejének végére, és már csak egy utolsó er feszítésre van szükség, hogy kiüssék. Bock és vezérkara - Greiffenberg vezérkari f nök, és az I/a von Tresckow alezredes - nem osztották ezt az optimizmust, mert tisztában voltak csapataik kiégett helyzetével, az ember, a téli mházat, a fegyverzet és a l szer hiánnyal, de mégis jobb megoldásnak látták a támadást, mint a telelést a hósivatagban, és azt a lehet séget, hogy eközben Sztálin folyamatosan er sítse Moszkva védelmét. Halder éppen úgy, mint a hadsereg f parancsnoka, von Brauchitsch tábornagy, a támadás újrafelvétele mellett voltak, és ebben látták az egyetlen lehet séget, hogy gy zelmesen fejezzék be a hadjáratot. Haldemak már ott voltak a bevetési parancsok a táskájában, amelyeket nyomban ezt követ en ismertetett. Nagyvonalúan tűzték ki a célokat. Guderian 2. páncéloshadserege Tula bevétele után, amelynek kiépített reptere van Moszkvától délkeletre, Kolomnán át a régi Nizsni-Novgorodig (akkor Gorkij) kell el re törnie, a Volga mentén Ő00 kilométerre Moszkva mögött. Északon a 9. hadsereg és a 3. páncéloshadsereg a Moszkva-Volga csatomán áttörve bekanyarodik keletre, mint Moszkvát bekerít er . Középen pedig jobbról a 4. tábori, balról a 4. páncélos hadsereg támad frontálisan. A támadás id pontját nem határozták meg, Bock azonnal indulni akart, de az utánpótlás kritikus helyzete néhány nap haladékot követelt meg. Az orsai konferencia hiteles kútf i cáfolják Zsukovnak azt az állítását, miszerint a Moszkva elleni támadás Hitler követelésére indult meg. Hitler sohasem tartotta fontosnak Moszkvát, gyakran emlegette, hogy Napóleon elfoglalta, és ezzel mégsem tudta megtömi az oroszokat. Bock tábornagy volt a dönt momentuma ennek az új offenzívának. Ennek az egyébként ragyogó képességű stratégának, aki büszkén viselte a „flandriai gy z " nevet, az orosz hadjárat alatt a célja mindig is Moszkva bevétele volt, és ez a törekvése megegyezett az OKH törekvésével. Álláspontjuk ebben a helyzetben érthet és logikus volt. Maradjon-e beásva a szélesre húzódott 1000 kilométeres arcvonalszakaszon a Középs Hadseregcsoport, egyetlen gyaloghadosztály tartalékával, a partizánoktól nyüzsg hátországgal? Nézzék tétlenül, hogy Sztálin kihasználja az ideális elosztó állomást, Moszkvát, amíg roppant birodalma minden részéb l összegyűjti erejét és bevetheti a vékony és fagyoskodó német arcvonal ellen? Rossz megoldás lett volna. De még más fontos tényez is szerepet játszott. Brauchitsch, Halder, Bock és Guderian voltak azok, akik a szmolenszki katlancsata óta folyamatosan ostromolták Hitlert, hogy adjon végre zöld lámpát egy Moszkva elleni támadásra. Most teljesedett a kívánság. Akkor most jelentsék a Führernek, hogy mégsem mennek Moszkva ellen, hanem a város el tt beássuk magunkat. Nem! Folytatni akarták a támadást, el akarták foglalni Moszkvát, és hittek abban, hogy el is tudják foglalni. A támadás kezd terminusa november 19-re lett kijelölve. A német csapatok mindent megtettek, amire lehet ségük volt, hogy el készüljenek erre az utolsó kemény er próbára. Be kellett vetni még egyszer az elszántságot, amelyet jól tükröz a 4. páncéloshadsereg kiadott hadparancsa: „A Ő. Panzerarmee Parancsnokainak! Elmúlt a várakozás ideje. Újból támadhatunk. Szétvertük az utolsó védelmi vonalát az orosznak Moszkva el tt. Meg kell állítanunk a bolsevista uralom szívét, hogy megmentsük t le Európát. A mi páncéloshadseregünknekjutott az a megtisztel feladat, hogy mi mérhetjük a dönt csapást. Minden er nket, harci szellemünket és akaratunkat össze kell szedni az ellenség megsemmisítésére."87

A Harmadik Birodalom Hadviselése. Hajjá & Fiai, Debrecen, 1997. 200. o. 186

Ezeket a szavakat nem egy elvakult náci írta le, hanem egy személyében kimagasló stratéga és igazi katona, Hoepner vezérezredes, a Hitlerellenes összeesküvés egyik kulcsfigurája, aki ezért bitófán végezte, és csak azért idéztük parancsát, hogy is, mint minden német katona, meg volt arról gy z dve, hogy Moszkvát el kell foglalni. A Ő. páncéloshadsereg területén volt Selkovka és Dorohovo között az egyik legdönt bb gócpontja a moszkvai csatának. Itt keresztezte egymást a régi Moszkvába vezet postaút, amelyen még Napóleon menetelt, az új autóút és a Szmolenszk-Moszkva vasútvonal, a nagy északi Kalinyin-Tula tengellyel. Aki Selkovkát és Dorohovot kezében tartja a magaslataival, az uralja, ezt az egész dönt közlekedési hálózatot. A 10. páncéloshadosztály október végén foglalta el Selkovkát, de az orosz még tartotta a magaslatokat. Az orosz vezetés természetesen mindent megtett, hogy Selkovkát visszafoglalja, és a 82. lövészhadosztályt, amely éppen akkor érkezett be Küls -Mongóliából, vetette harcba, meger sítve egy T-34-esekb l álló harckocsidandárral, tábori és rakétatüzérséggel. A magaslatot a 10-es páncélosoktól éppen akkor vette át a 7. gyaloghadosztály, és az orosz támadás a váltásba robbant bele. Mivel a német gyalogságnak kevés volt a 8,8 cm-es FLAK-ja, a 3,7 cm-es PAK pedig hatástalan volt a T34-esekkel szemben, így a 7. gyaloghadosztály jelent s vesztségek mellett fel kellett adja az útkeresztez dést. A Seikovka-Dorohovo ismét szovjet ellen rzés alá került. A Russza térségében lév német csapatok számára ezzel megszakadt az utánpótlási vonal. A Pokrovszkoje és Kirminovo között súlyosan vérz 10. páncéloshadosztály, amely egy dorongúton üzemanyaghiány miatt vesztegelt, most nem jutott hozzá sem benzinhez, sem l szerhez, és sebesültjeit sem tudta ellátni. November elején Fannbacher tábornok VII. hadtestének támadása kivetette az oroszokat a kulcsfontosságú magaslatokról, és ismét járhatóvá tették az útkeresztez dést az elkövetkezend offenzívához. Ezt a támadást a sziléziai 5. páncéloshadosztály hajtotta végre; gyors el retöréssel göngyölítette fel a mongolok állásait, de a sztyeppe fiai nem hátráltak, és Molotov-koktélokkal támadtak a páncélosokra, így a harckocsik mögött futó gránátosoknak támaszpontról támaszpontra kellett a terepet megtisztítania. Mindkét oldalon nagyok voltak a veszteségek, de a két napos harc után a selkovkai országúton újra megindulhatott a német utánpótlás. November 1ő és 19 között a Középs Hadseregcsoport csapatai mindenhol felvették a támadási pozíciókat. November 18-án a 4. páncéloshadsereg a Kalinyin-Klin úton indult el, balra t le a 3. páncéloshadsereg nyomul el re, amelyet most a megbetegedett Hoth vezérezredes helyett Georg-Hans Reinhardt páncélos tábornok vezet. Klint l délnyugatra, Moszinónál hajnalodik. A nap azonban csak 9 órakor kel fel, mint egy narancsszínű labda lebeg az égen, és csak nehezen szívja magába a ködöt. A magaslaton ott van a 3. páncéloshadsereg 106. tüzérezredének rejtett megfigyel állása. A vékony hóval borított mez látványát csak a mintegy 3 kilométernyire lév erd szakítja meg. Hideg van és feszült csend. 10 óra tájban azonban megbolydul a néma táj, az erd peremén orosz lovasság sziluettje jelenik meg a német tisztek el remered távcsövében. Az erd ontani kezdi a lovasokat, amelyek szabályos vonalba sorakozva el bb lassú ügetésben, majd egyre gyorsuló vágtában közelednek. Jellegzetes széles vállú köpenyük, kucsmájuk elárulja, hogy kozákok. A reggeli napfényben villognak a kivont kardok. A német tisztek elismer en csettintenek, gyönyörű halálroham, talán Balaklavánál lovagolt ilyent az angol könnyűlovasság. A tüzérségi megfigyel k leküzdve csodálatukat, rádión elkezdik adni a l elemeket. Már csak 1000 méterre vannak a „szellemlovasok", amikor a német lövegek tüzet nyitnak. Csattanva vágódnak ki a lövedékek a csövekb l, és a rohamozó kozák szotnyák között robbannak. A fenséges lovasroham megtorpan, a lovak fájdalmas nyerítéssel elzuhannak, villámlás, tűz, sár és földkupacok szök kútként csapnak a magasba, vegyítve emberi és lómaradványokkal. A megtizedelt lovasság azonban vasfegyelemmel tovább támad. A német tüzérség most

repeszgránátokkal tüzel, szörnyűséges a hatása, a lovasokat letépi a nyeregb l,., a lovakat pedig lekaszálja. Es még nincs vége a szörnyűséges színjátéknak, az erd b l egy újabb lovasezred bontakozik ki. A kozák tisztek láthatták a testvérezred tragédiáját, de rezzenéstelen arccal, el renyújtott kardokkal most k is a halálba lovagolnak. A bel tt német ütegek még gyorsabban verik szét a második lépcs t, csak egy kis csoport, mintegy 30 lovas tud áthatolni a halál falán, az ezerb l, harminc. A megfigyel ket biztosító villámgéppuska tüzében teszik meg az utolsó ugrásokat. A nagyszerű ŐŐ. kozákdandár, Tarasz Bulba utódai ott fekszenek a véres havon, csak néhány sebesült ló bolyong a halálmez n. Az emberek hallgatnak, csak a haldokló lovak szörnyű nyerítése hallatszik. A német géppuskás megnézi a kezét, nem véres-e?88

Ennek a támadásnak semmi értelme nem volt, egyszerűen feláldozták ket, hogy miért, erre talán senki nem tudja a válasz. Vagy mégis? Adjuk át a szót Zsukovnak. „November 16-án felhívott Sztálin. - Hogy viselkedik az ellenség? - kérdezte. - Most fejezi be csapásmér csoportosításainak összpontosítását, és úgy látszik, hamarosan megindítja a támadást - feleltem. - No és hol várják a f csapást? - Er sebb csapást várunk Volokalamszk körzetéb l. Guderian hadserege Tulát megkerülve valószínűleg Kasirára mér csapást. - Saposnyikovval együtt úgy véljük, hogy megel z ellencsapásainkkal meg kell hiúsítanunk az ellenség támadását. Az egyik ellencsapást Volokalamszk, a másikat Szerpuhov körzetéb l kell mérni a Ő. német hadsereg szárnyára. Úgy látszik, ott nagyobb er k összpontosulnak, hogy lesújtsanak Moszkvára. - Miféle er kkel fogjuk mérni ezeket az ellencsapásokat? A Nyugati Frontnak nincsenek szabad er i. Nekünk csak a védelemre vannak er ink. - Volokalamszk körzetében használják fel Rokosszovszkij hadseregének jobbszámy-magasabbegységeit, egy harckocsihadosztályt és Dovator lovashadtestét. Szerpuhov körzetében alkalmazzák Belov lovashadtestét, Getman harckocsihadosztályát és a Ő9. hadsereg er inek egy részét. - Ez most lehetetlenség. Nem vethetjük be kétes sikerű ellencsapásokba a front utolsó tartalékait. Akkor semmivel nem tudjuk meger síteni a hadseregek védelmét, amikor az ellenség majd támadásba megy át egy csapásmér csoportosítással. - Az ön frontjának hat hadserege van. Ez talán kevés?" Zsukov - aki nem vádolható azzal, hogy valaha is kímélte katonái vérét - végül kénytelen volt elrendelni a Sztálin által követelt ellencsapásokat, amelyek, mint maga is árnyalt fogalmazással elismeri: „nem jártak olyan eredménnyel, mint amilyent a legfels bb f parancsnok várt t -lük."26

Ennek a sztálini - és tegyük hozzá zsukovi - „magasabbrendü hadműveleti művészetnek" volt az eredménye, hogy a Vörös Hadseregnek csupán 1941-ben (tehát fél év alatt) 2 millió katonája esett el, 3 millióan fogságba estek, miközben a másik fél vesztesége „mindössze" 200 ezer f volt. A muszinói véres lovas attak, és a többi hasonló eredménnyel járó szovjet megel z csapás volt a nyitánya, a németek Moszkva ellen meginduló támadásának. November 19-én hajnalban megindultak Hoepner páncélosai, hogy Krjukovo és Gyedovszk között kikényszerítsék a behatolást Sztálin f városába. Az élen Veil altábornagy 2. páncéloshadosztálya tört el re, lendületesen leküzdötték az orosz ellenállást a Lama folyócska mentén, délr l elhaladtak Klin mellett, míg északnyugat fel l a 3. páncéloshadsereg LVI. hadtestének magasabbegységei nyomultak el re.

F. Kurowski: 259. o.

A 3. páncéloshadsereg november 21-én a szovjet 30. hadsereggel vívott véres helységharcban elfoglalta Kiint, és Jahroma felé tört el re.27

November 25-én Rouff tábornok V. hadteste elfoglalta Peskit, a németek itt találkoztak el ször kil tt angol harckocsikkal, amelyeket Churchill küldött Sztálinnak. Csodálkoztak gyenge páncélzatán, hiszen a 3,7 cm-es PAK-ok végeztek velük. December l-jén a hadtest elfoglalta Poljanát, és el rsei behatoltak Moszkva el városába, Kimkibe. A Ő. páncéloshadsereg 7. hadosztályának el rsei elérik Jahromát, amelyet az oroszok sietve feladnak. Itt történt a nevezetes eset, hogy az el rsöt vezényl német parancsnok, von Luck százados, még ott találta az orosz városparancsnok sebtében otthagyott reggelijét, amit jóízűen elfogyasztott.28

A bevált VLI. páncéloshadtest el védje november 2ő-én átkelt a Volga-Moszkva csatomán. Merész rajtaütést Hasso von Manteuffel ezredes vezette, szétl tték a térségben rköd szovjet páncélvonatot, és birtokba vették a Moszkva villamos ellátását biztosító hatalmas centrálét. A villany kikapcsolását maga Manteuffel hajtotta végre, és Sztálin f városára sötétség borult, tovább növelve a pánikot. Ekkor történt, hogy Sztálin ismét felhívta távbeszél n Zsukovot, és rákérdezett: „Biztos benne, hogy tartani tudjuk Moszkvát?" Zsukov igennel válaszolt, de további er sítéseket kért.89

Politikusok és történészek is bírálták - természetesen már az 1956-os XX. Pártkongresszust követ en - Sztálint amiatt, hogy gyakran még taktikai kérdésekbe is beavatkozott. Ez igaz, ugyanakkor nem vitathatjuk el, hogy Sztálin tekintélye olyan döntéseket kényszerített ki, amelyeket egyébként marsalljai és tábornokai nem hoztak volna meg. Most is azonnal utasította Zsukovot, hogy a német hídf t, az er ket nem kímélve azonnal számolja fel, és az ellenséget vesse vissza a Volga-Moszkva csatomán túlra. Zsukov ellencsapását az id járás is támogatta. A h mérséklet november 27-re drámai módon megváltozott, a h mér higanyszála mínusz Ő0 fokra süllyedt. Manteuffel emberei nyári tábori sapkával, és szűk csizmával voltak ellátva. Nem rendelkeztek téli köpenyekkel, sz rmeholmikkal és meleg kesztyűkkel. Ez is mindennél jobban mutatja', hogy Hitler mennyire nem készült fel egy a Szovjetunió elleni háborúra! A finn bajtársak döbbenten szemlélték, hogy a német katonák vasalt, szöges talpú bakancsban szaladgálnak a hó- és jégmez kön. Ezek a megvasalt csizmák ugyanis kiválóan vezették a hideget. Zsukov marsall, amikor a háború végén el adást tartott a Moszkvai Tiszti Klubban, elmondta, hogy tisztelete a német vezérkarral szemben akkor ingott meg, amikor meglátta az els német hadifoglyokat a moszkvai csata során. A tisztek és katonák nyári egyenruhában, passzentos csizmában dideregtek, legtöbbjük súlyos fagysérülést l szenvedett. Hát igen. Az orosz hadsereg már a 18. századtól két számmal nagyobb csizmával látta el katonáit, amelyet szalmával kibélelhettek, illetve most 1941 telén újságpapírral. Ez melegen tartotta a lábat, megakadályozta a fagyást, és legalább a Pravdának is vették valami hasznát. De nemcsak az emberekre, a német haditechnikára is katasztrofális hatással volt a rendkívüli hideg. A precíz fegyverek cs döt mondtak, a nagy hideg használhatatlanná tette az optikai műszereket, és károsan befolyásolta a rádiók működését is. Az oroszoknál más volt a helyzet, a „laza" orosz fegyvereknek nem ártott a hideg, téli olajat használtak, a katonák meleg vattaruhával - pu-fajka - és füles sz rmesapkával, prémkesztyűvel és amerikai konzervvel b ven ellátva, átvészelték a rettenetes id járást, amely ráadásul a szibériai hadosztályok részére szinte természetes volt.j0

így nem csoda, hogy a Manteuffel a jahromai hídf t elkeseredett ellenállás után sem tudta megtartani, amikor a szovjet 1. csapásmér hadsereg harckocsijai és lövészei rázúdultak ezrederejü harccsoportjára.

89 Zsukov: uo. 268. o.

A T-34-esek mint a farkasok ólálkodtak a német páncélosok körül, és le-lecsaptak, alágördülve széles lánctalpaikon a domboldalakról, jelent s veszteségeket okozva a Skoda 38-asoknak, és a Panzer III-asoknak, hogy aztán amilyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan el is tűnjenek a félhomályban. A nagyszerű Gyenisz Davidov harcolt így 1812-ben, és ezzel a taktikával gy zött Napóleon ellen, miközben a totyakos és az alkoholista Kutuzov végigaludta az egész hadjáratot. November 29-én Mantuffel fel kellett adja a hídf t. Vége volt annak a lehet ségnek, hogy Moszkvát észak fel l meglepetésszerűen lerohanják. Ezzel szemben Jahromától délre, az oroszok számára drámai helyzet alakult ki. A német XXXXI. páncéloshadtest a 3. páncéloshadsereg jobbszárnyán Rogacsevonál támadásban volt, és elkeseredett harcot vívott a csatornán való átkelésért. Itt a német el rsök elérték már a moszkvai villamos-végállomás remizét, és parancsnokukat, Decker alezredest az alábbi tréfás megjegyzéssel fogadták: „- Tessék beszállni, mindjárt indul a villamos, a végállomás a Vörös tér." Ez volt az a nap, amikor a Pravda vezércikke halálos ítéletek végrehajtásáról számolt be, amelyet dezert rökön és fosztogatókon hajtottak végre. Moszkva frontterület lett. A város utcáin, terein tankakadályokat állítottak fel, a múzeumokat, és középületeket, els sorban a Leninmauzóleumot homokzsákokkal vették körbe, a városon keresztül dübörögtek a harckocsik és a munkásmilíciákat frontra szállító teherautók. Nem kellett messze menniük. November 26. Ködös, fagyos id , a h mérséklet 20 fok a fagypont alatt. A német 10. páncéloshadosztály támadja északról Isztra városát. Kemény harc után sikerül az ott véd mandzsúriai egységeket kiszorítani. A támadás élén a „Das Reich" halad és Volokalamksznál sikerül nekik áttörni, amelyet a jeles 78. szibériai hadosztály védelmezett. Ez a hadosztály arról volt ismeretes, hogy nem lehetett közülük elfogni senkit, de k sem ejtettek foglyokat. A kiépített bunkereket az SS-gránátosok közelharcban foglalják el, de hatalmas árat fizetnek érte. Sztálin elit csapatai semmit sem adtak ingyen. Végül a szibériákok elvéreztek és a Waffen-SS bevette Isztrát, a moszkvai véd állás magját. November 27-én elesett Polevo, ugyanaznap a szovjet légier folyamatosan támadta Isztrát, nem akartak egyetlen ép épületet sem a németek kezén hagyni. Összeroskadtak a hagymakupolás templomok, házak, és valóban nem maradt épen egyetlen épület sem. November 18-án a „Das Reich" elfoglalja Visokovot, és továbbhalad Moszkva felé. 30 kilométeres körzetben vannak már a német rohamcsapatok a Kreml körül. A h mér higanyszála mínusz 32 fokra süllyed, az emberek az éjszaka a szabadban táboroznak, mindent magukra húznak, amilyük csak van, de ez nem elegend . Elfagynak a lábak, és a kezek. Ezeknek a szörnyű napoknak a keserűségében egyetlen fénypont van, a feszültségekkel és fagyhalállal teli éjszakákban, amikor az egész terület jéghideg csillogó gyémántmez , és az éjszakai égboltot csak a „Katyusák" lövedékeinek fénycsíkjai világítják meg, akkor a német bakák elfagyott kezei megkeresik a rádión a belgrádi német katonai adót, amely 22 órakor Lala Andersen dalával zárja műsorát: „Vor der Kaserne vor dem grossen Tor...", és mindegyikük könnyes szemmel a maga Lili Marleenjére gondol. De így van ez a másik oldalon is, ahol kézr l kézre adják egy fiatal költ , Szimonov versét, a „Zsgyimen Ja"-t - a „Várj reám"-ot, és ott is könnybe lábadnak a szemek. December 2-án a „Das Reich" „Der Führer" ezredének élei Leninónál állnak, amikor SS-Untersturmführer Wéber anyjának ezt írja Hamburgba: „.. .ezek az oroszok kimeríthetetlen emberanyaggal rendelkeznek, naponta friss csapatokkal találkozunk, szibériaiakkal. Hiába foglalunk el a helységet, másnap már visszaveszik. így sohasem jutunk el Moszkvába." És valóban a többi német alakulat számára is egyre elérhetetlenebbnek tűnik a „meseváros", ahol enni, melegedni, és még talán aludni is lehet. De ez egyel re csak álomnak tűnik, ismét bebizonyosodott a régi katonaigazság: az utolsó zászlóalj hozza meg a gy zelmet. És az utolsó zászlóalj Sztáliné volt.

December l-jén von Kluge tábornagy a Ő. hadsereg parancsnoka az els vonalakba megy, megpróbálja személyesen rávenni katonáit egy utolsó er feszítésre, hiszen Moszkva már ott van a távcsövek célkeresztjében. És Matema altábornagy XX. hadtestének ez az utolsó kétség-beesett támadása majdnem meghozza a várt sikert. P. A. Zsilin szovjet történész így ír err l: „December elején az ellenség egy utolsó kísérletet tett, hogy nyugatról betörjön a f városba, és a hitleristáknak sikerült is Fominszk térségébe védelmi rendszerünkbe betömi."31

A XX. hadtest támadása valóban sikeres volt, a jeges szélben december 3-án 29. gyalogezred bevette Naro-Fominszket, aztán következett a következ helység, Burovo. Nyomorúságos kis falu volt 30 szalmatet s házzal, de most Kánaánnak tűnt a német bakáknak. Ám egy orosz ellentámadás hamar kivetette ket a „paradicsomból", és nem volt tovább. Von Kluge kiadta a parancsot, a támadást leállítani és visszahúzódni a Nara mögé. És ez a parancs nemcsak a XX. hadtestek, hanem az egész 4. hadseregnek szólt. December 5-én a 3. és a Ő. páncéloshadseregek egységei a Középs Hadseregcsoport baloldalán nagy félkörben álltak Moszkva körül, a Moszkva-Volga Csatornánál a 7. páncéloshadosztály tartotta reteszt Jahromától északra. Gorkiban, Katyuskiban, és Krasznaja Poljanában -amelyek mintegy 16 kilométerre voltak Moszkvától - álltak a bécsi 2. páncéloshadosztály emberei. A katyuski temet templomának tornyából a hadosztályparancsnok, Veil altábornagy látcsövén megfigyelhette a forgalmat a moszkvai utcákon, szinte mindez kézzel foghatónak tűnt, de hogy megfogják, ahhoz már nem volt er . Minden befagyott. Az emberek sírtak a hidegt l és mérgükben, hogy itt voltak a cél el tt és nem tudtak el rejutni. December 6-án minden vezényl tábornok megkapta a Középs Hadseregcsoport parancsnokának, von Bock tábornagynak a parancsát; a támadást le kell állítani! Bock el tt is világossá vált, hogy katonái nem képesek továbbjutni. December l-jén ezt írta Haldemak: ,Az az elképzelés, hogy a hadseregcsoporttal szemben egy összeomlás szélén álló ellenség áll, amint azt az elmúlt két hét harcai mutatják, hiú reménynek bizonyult. Ha Moszkva kapui el tt maradunk, kemény harcokat kell vívnunk egy olyan ellenséggel, amely vasutakon és utakon szabadon kaphat er sítést egész Kelet-Oroszországból, és amely ezért óriási számbeli fölényben van. További támadótevékenység ezért értelmetlennek és céltalannak tűnik, különösen, hogy közelít az id , amikor a katonák fizikai ereje teljesen kimerül."90

Ezzel egy id ben, december 6-ra virradó éjjel Guderian vezérezredes is el kellett határozza, hogy leállítja a Tula elleni támadást, és a kétoldalt messze el renyúló részeit a 2. páncéloshadseregnek visszavonja védelembe a Fels -Don, az Upa és a Sat vonalra. Ebben a háborúban els ízben fordult el , hogy Guderian visszavonulást határozzon el.91

Kezdetben nála is jól indult az offenzíva, a hadsereg 17. páncéloshadosztálya november 26-án megközelítette a Moszkvától 100 kilométerre fekv Kasirát és az Oka folyó hídjait, de Bolgyin altábornagy, Belov vezér rnagy 1. lovashadtestével meger sített ő0. hadserege megállította a támadást. És Tula is szilárdan tartotta magát. A 2. és a 3. páncéloshadosztályok még december 2-án elérték a Tula-Moszkva vasútvonalat, és a 4. páncéloshadosztály december 4-én elfoglalta a Kaluga mentén Alekszint, de tovább nem jutott. Guderian Jasznaja Poljanában Lev Tolsztoj birtokán a parkban sétálva megállt a nagy orosz író hóval borított sírjánál, és „A Háború és Béke" című müvére, Napóleon bukására gondolt. A moszkvai csata történetéhez tartozik még egy figyelemre méltó epizód. December 3-án a Tahirovói erd ben a német felderít k foglyul ejtettek egy id sebb sebesült orosz ezredest, az elpusztult 222. lövészhadosztály parancsnokát. 90 A Harmadik Birodalom Hadviselése. 201. o. 91 Guderian: uo. 235. o.

Kihallgatása során elmondta, hogy pár héttel ezel tt még egy láger foglya volt, onnan hozták ki t és még több magas rangú tisztet, és rangjukat visszaadva állították ket egy-egy magasabbegység élére. Ezek a magasabbegységek különösen eredményesen harcoltak, és nemcsak kitartásukkal, de man verez képességükkel is kitűntek. Arra a kérdésre, hogy miért került lágerbe, csak annyit mondott: „Mert a nagy Tuhacsevszkij tanítványa voltam." És halkan, mintha attól félne, hogy vallomása eljut a GPU fülébe, hozzátette: „Mi, akik most újra lehet séget kaptunk, be akarjuk bizonyítani, hogy nem voltunk árulók, hanem hazafiak, méltóak Tuhacsev-szkijhez..." Amikor ez a kihallgatási jelentés eljutott von Klugéhoz, vezérkarában elhangzott ez a félelemmel és babonával teli mondat: „Tuhacsevszkij védi Moszkvát..." * * * November végén Zsukov jelentette Sztálinnak, hogy a moszkvai csata védelmi szakasza véget ért, s eljött az id egy dönt és hatalmas ellencsapásra. December 6-án az el revont tartalék hadseregekkel meger sített három szovjet front friss és kitűn en felszerelt er i rázúdultak a kivérzett és megfagyott német Középs Hadseregcsoport csapataira.

A „Űarbarossa-hadm velet" véget ért.

A „ŰARŰAROSSA" HOSSZÚ SZAKÁLLA

19Ő1 december 6. el tt 7ő1 esztend vel, a keresztes hadjáratot vezet Barbarossa" Frigyes császár - miután szaracén földön seregével túljutott a Kilikiai-hegységen, és már csak karnyújtásnyira volt az áhított celtol, Örményországtól - június 10-én elérkezvén a Szalef határfolyóhoz, belelovagolt a vízbe. A folyó árja azonban villámgyorsan elragadta, es lovagjai már csak a holttestét tudták megmenteni. „Barbarossa" halálával veget ért a keresztes hadjárat.92 . , Pontosan tudjuk tehát, hogy a „Barbarossa" melleknevet visel I. bn-gyes császár hogyan és miért halt meg. De miért „halt meg" a „Barbarossa" nevet visel hadművelet Moszkva alatt? A vélt valós választ sokan megadták már, szovjet es nemet, vagy éppen semleges történészek, szovjet és német tábornokok, akik részesei voltak az eseményeknek - ki-ki politikai hitvallása, vagy éppen saját cselekedetei igazolása, vagy felnagyítása érdekében. 1945 áprilisában az oroszok Oranienburgnál, Potsdamban es Henningsdorfnál álltak. Berlin sorsa már eld lt. A németek 19Ő1-ben ugyanolyan közel álltak Moszkvához, és mégis vereséget szenvedtek Mi az oka ennek a vereségnek, amely a háború további menetere dönt jelent ségű volt. A Moszkva elleni támadás a II. világháború nemet hadműveleteinek csúcspontját jelentették. Bár látványos támadások revén 1942-ben eljutottak Sztálingrádig és a Kaukázusig, de olyan eredményt nem érhettek volna el, mint amit Moszkva elfoglalása jelentett volna. De hibát követünk el, ha a „Barbarossa-hadmüvelef' halálát leszűkítjük a moszkvai csatára, hiszen a hadjáratnak nemcsak Sztálin f varosa volt a célja, és a „Barbarossa" nem érte el a többi kitűzött célt sem, nevezetesen északon Murmanszkot és Leningrádot, vagy délen Rosztovot. A Barbarossa" halálának stratégiai, gazdasági és politikai okai voltak. Próbáljuk, ha csak f bb kontúrjaiban is, de felvillantani ezeket az alapvet okokat, és akkor talán választ kapunk a „miértre". Stratégiai vonatkozásban, mindjárt az elején szögezzük le, a Szovjetunió lerohanása 1941 júniusában minden id k legnagyobb katonai vallalkozásai közé tartozott, és a háború során csak a nyugati szövetségesek partraszállása 1944-ben Normandiában, az „Overlord" hadművelet során volt hozzá hasonlítható. Sem Hitler, és ebb l ered en a német vezérkar sem, fogalmazta meg egyértelműen a hadjárat átfogó stratégiai célját, illetve azt szinte ad hoc jelleggel változtatták. Leningrádot el bb elfoglalni akarták, majd bekerítve kiéheztetni, a támadás tengelyét, amikor Moszkva szinte védtelen volt, délre a Krím és a Donyec-medence ellen fordították, miközben a Középs Hadsereg er i ott rostokoltak Szmolenszknél. Hitler és az OKW nem ismerte fel Murmanszk hadászati jelent ségét sem, bár más okokból szükségesnek tartották bevételét, a megfelel er t nem biztosították hozzá. Hitler elképzeléseinek bizonytalansága rányomta a bélyegét az egész hadvezetésre. Ennek volt köszönhet , hogy az egyébként is túlfeszített német páncélos alakulatokat fölöslegesen ide-oda vonulásokra kényszerítette, ezáltal egy dönt helyen sohasem volt elég er s, ezen túl id t és lehet séget adott az ellenségnek, hogy mindhárom hadműveleti irányban megfelel védelmet építsen ki. Stratégiai hiba volt, hogy a moszkvai csata dönt fázisában Hitler kivonta a térségb l Kesselring 2. légiflottáját, és az angolok afrikai ellentámadása miatt („Cmsader-hadmüvelet") Szicíliába irányította. Október 25-én intézték az utolsó légitámadást Moszkva ellen, 8 (!) repül géppel, ezt december 6-ig követ en csak zavaró repülések követték. Ez azt jelentette, hogy a harc legdönt bb fázisában, az orosz ellenállás központja a leveg b l sértetlen maradt,

92 Fischer-Fabian: A német cézárok. Európa K., Budapest, 1985. 331. o.

és a Luftwaffe kísérletet sem tett arra, hogy a Távol-Keletr l özönl szovjet utánpótlást támadja. Liddel Hart a jeles angol hadtörténész a német vereség f okát abban látja, hogy a német hadvezetés nem követte a közvetett út stratégiáját, nevezetesen nem dolgozott ki alternatív célokat, így a támadások iránya egyértelmű volt, ami az oroszok számára megkönnyítette a hatékony védelem megszervezését.93

A stratégia kérdéséhez tartozik még, hogy Hitler és az OKU is jelent sen lebecsülte a Vörös Hadsereg katonai erejét, hadászati tartalékán, a totalitárius rendszer szervez képességét, és a szovjet hadiipar teljesít képességét is. De nem számoltak a tér és az id fogalmával sem. A mennyiségi különbség veszélyére már 2000 évvel ezelötl rámutatott Szent Lukács, aki azt írja: „balga az a király, aki háborúba indulván más király ellen, el bb meg nem fontolja, hogy vajon képes é a tízezerrel szembe szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene..."Ez a második világháború nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy képes volt-e a 90 milliós Németország szembeszállni a bibliai kétszeres túler nél jóval nagyobb, 200 milliós Szovjetunióval szemben, amelynek területe irdatlan és ismeretlen, éghajlati viszonyai széls ségesek? Olybá tűnik, Hitler és a német vezérkar mit sem tudott a szovjet úthálózat min ségér l, a „raszputyicáról" és a mínusz 30-Ő0, esetenként ő0 fokos hidegr l sem. Nem a német katona harckészsége, hanem a logisztikai rendszer omlott össze a fentiek következtében. Télen téli mha, fagyálló folyadékok nélkül nem lehet harcolni, és akkor még nem szóltunk a fegyver- és l szerhiány állandósult problémájáról, továbbá az élelmezés valamint az egészségügyi ellátás teljes cs djér l. Természetesen az utánpótlás kérdéséhez tartozik az emberanyag is. Az öt hónapos szakadatlan harci bevetések a hadosztályok létszámát 1/3-ra csökkentették, vagy még az alá. A maradékkal meg végzett a fagy. Moszkva alatt a fagy okozta veszteségek meghaladták a véres veszteségeket. A Középs Hadseregcsoport 1941 novemberében egyetlen új hadosztályt sem kapott, míg a szovjet f parancsnokság ezzel szemben 30 lövészhadosztályt, 39 dandárt, 33 harckocsihadosztályt és 3 lovashadosztályt vetett be frissen a moszkvai fronton. Megfigyelhet , hogy bár az egész „Barbarossa-hadművelet" folyamán a szovjet hadseregek mindig az összeomlás szélén álltak, egész alakulatok bomlottak fel és menekültek, a németek demoralizált katonák százezreit ej tették fogságba a hatalmas katlanokban, mégis a Vörös Hadsereg valahogy mindig elkerülte a teljes összeomlást, és egyre újabb és újabb egységek érkeztek, hogy megpróbálják betömni a német páncélosok által a védelmi vonalakon ütött réseket. Bár az orosz katonák rosszul voltak kiképezve és felszerelve, és igencsak gyenge képességű parancsnokok vezették ket, már a hadjárat elejét l megmutatkoztak azok a tulajdonságok, amelyek az orosz katonát a korábbi háborúkban is jellemezték: konok elszántság, hatalmas ellenállóképesség, valamint az, hogy élelmezés és szállás terén a minimummal is beérték. A hadjárat elején szörnyű katasztrófák érték ket, nagyrészt a gyenge hadvezetés következtében, de a harc során kitermel dtek a hozzáért parancsnokok, mint Zsukov, Konyev, Rokosszovszkij, Csernyahovszkij, Csujkov, vagy Katukov. A szovjetek nagy er ssége azonban az ország méreteiben, a kimeríthetetlen er forrásokban - amelyekhez fokozatosan járultak hozzá a nyugati szövetségesek szállítmányai - rejlett. Jóllehet a támadáshoz csoportosult Vörös Hadsereg nagyobb része nyugaton állomásozott, Moszkva mögött és Szibériában még mindig hatalmas tartalékok voltak. A központosított államhatalom azt jelentette, hogy az élet minden területét alá lehetett rendelni a háborús er feszítéseknek. Ez, és a közkatonák elszánt ellenállása mentette meg az orosz földet. És akkor ejtsünk egy szót a hadigazdasági kérdésekr l is. Míg a Szovjetunió minden erejével a frontra termelt, és hatalmas ségítséget kapott Angliától és az akkor még „semleges" Egyesült

93 Liddel Hart: Stratégia. Zrínyi K., Budapest, 2003.

Államoktól, Németország békés viszonyok között termelt, és Göbbels majd csak 1945 elején hirdeti meg a „totális háborút." Egy szemléletes példa: amíg a szovjet üzemek 19Ő1-ben, mintegy 3000 T-34-es harckocsit gyártottak, a német gyárak 159 darab új Panzer III-as harckocsit küldtek a frontra. A T-34-es sokak szerint - többek között Liddel Hart szerint is - a háborút eldönt fegyver. Ha ez nem is igaz, kétségtelen kiváló harckocsi volt, amire a németek majd csak 1943 közepén tudnak válaszolni a Panzer V-tel (Párduc) és a Panzer Vl-tal (Tigris). És akkor egy szót a politikáról. A „Barbarossa-hadművelet" akkor is bekövetkezett volna, ha Hitler nem preventív célból támad. A Szovjetunió megtámadása logikusan következett Hitler faji, politikai és gazdasági elgondolásaiból. A Szovjetuniót fel kell darabolni, hogy az „alacso-nyabb rendű" szlávok az uralkodó fajért dolgozó szolgasorba kerüljenek; és hogy a Német Birodalom birtokba vehesse a szükséges keleti Lebensraumot, hatalmas élelmiszer- és nyersanyag-tartalékaival, illetve olajával együtt. Hitlernél a politikát az jelentette, hogy kikapcsolja ezt a hátában lappangó veszélyt. Ostoba módon azonban nem megnyerni, hanem megsemmisíteni akarta az oroszokat. A brutális megszálló politika, az Einsatzgruppék megjelenése, a hadifoglyokkal való bánásmód, a lakosság tömegeiben kezdetben meglév szimpátiát jogos gyűlöletté változtatta. A német hadsereg harcedzett katonái, magas szintű kiképzése, kiváló tiszti és altiszti kara fényes taktikai sikereket tudott kivívni, de ereje arra nem volt elegend , hogy egyetlen „blitzkrieg"-szerü csapással fel tudja számolni ezt a vörös keleti veszedelmet. A szovjet történészek, egykori marsallok és tábornokok egyszerű választ adnak a fenti kérdésekre. „Azért gy ztünk, mert a bolsevizmus jobb és er sebb minden más rendszeméi."94

Zsukov már árnyaltabban fogalmaz, de is kiemeli a Kommunista Párt mozgósító, összetartó, és végül gy zhetetlen erejét, mint a gy zelem zálogát. Ezekre a hazug szlogenekre, nem egy marsall, és nem egy hadtörténész, hanem egy egyszerű szovjet tiszt adja meg a cáfolatot. Alekszandr Bek: „A volokalamszki országút" című könyvének f h se, Momis-Uli f hadnagy. A könyv egy jelenetében az ütközet el tt a komisszár papírból felolvasott egy semmitmondó, közhelyekt l hemzseg propagandaanyagot, hogy a forrón szeretett Kommunista Párt mit vár el a katonáktól. A tiszt végignézett a közömbösen hallgató katonákon, aztán átvette a szót. Nem a pártról beszélt, meg a kommunizmusról, „csak" a hazáról, a szül földr l, az anyáról, a feleségr l, a kedves tájról, amit most meg kell védeni. És az elbóbiskoló katonák felébredtek, szívükben tüz gyúlt, és megnyerték az ütközetet, csakúgy, mint a háborút. Nem a pártért és nem egy ideológiáért, hanem a HAZÁÉRT. Hitler és a német vezérkar az id és a tér fogalma mellett ezzel sem számolt. Es ezért lett hosszú a „Barbarossa" szakálla.

94 A. M. Szamszonov: uo. 158. o.

FÜGGELÉK

WEHRMACHT TÁMADÓ HADRENDJE 1941. JÚNIUS 22-ÉN OKW (Oberkommado des Wehrmacht - a Führer személyes törzse) Parancsnok: Keitel vezértábomagy Hadműveleti Osztályvezet : Jodl tüzérségi tábornok Vezet i Hivatal Parancsnoka: Warlimont vezér rnagy A Führer adjutánsa: Schmundt ezredes OKH (Oberkommando des Heeres - Szárazföldi Hader F paracsnoksága) Hadsereg F parancsnok: von Brauchitsch vezértábornagy Vezérkar F nöke: Halder vezérezredes Hadműveleti Osztályvezet : Hausinger ezredes F szállásmester: Paulus altábornagy ÉSZAKI HADSEREGCSOPORT Parancsnok: lovag von Leeb vezértábomagy Vezérkari f nök: Brennecke altábornagy Hadműveleti f nök (I/a): Hemiann alezredes 4. PÁNCÉLOSCSOPORT Parancsnok: Hoepner vezérezredes Vezérkari f nök: Chales de Beaulieu ezredes LVI. HADTEST Parancsnok: von Manstein gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: báró von Elverfeldt alezredes 3. gépesített gyaloghadosztály: Jahn altábornagy 8. páncéloshadosztály: Brandenberger vezér rnagy 290. gyaloghadosztály: báró von Wrede altábornagy XXXXI. HADTEST Parancsnok: Reinhardt páncélos tábornok Vezérkari f nök: Röttiger ezredes 1. páncéloshadosztály: Kirchner altábornagy 6. páncéloshadosztály: Landgraf vezér rnagy 30. gépesített gyaloghadosztály: Ottenbacher altábornagy 269. gyaloghadosztály: von Leyser vezér rnagy 3. „Totenkopf SS-hadosztály: Eicke SS-Gruppenffihrer 16. HADSEREG Parancsnok: Busch vezérezredes Vezérkari f nök: Withmann ezredes XXVIII. HADTEST Parancsnok: Wiktorin gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: von Vormann ezredes 122. gyaloghadosztály: Macholz vezér rnagy 123. gyaloghadosztály: Lichel altábornagy X. HADTEST Parancsnok: Hansen tüzérségi tábornok Vezérkari f nök: von Horn ezredes 30. gyaloghadosztály: von Tipplskirch altábornagy 126. gyaloghadosztály: Laux altábornagy 11. HADTEST Parancsnok: gróf von Brockdorff-Ahlefeidt gyalogsági tábornok Vezérkan f nök: Koch ezredes 12. gyaloghadosztály: von Seydlitz-Kurzbach vezér rnagy 32. gyaloghadosztály: Bohnstedt vezér rnagy 121. gyaloghadosztály: Lancelle vezér rnagy 2ő3. gyaloghadosztály: Schellert altábornagy 18. HADSEREG Parancsnok: von Küchler vezérezredes Vezérkari f nök: Hasse ezredes XXVI. HADTEST Parancsnok: Wodrig tüzérségi tábornok Vezérkari f nök: von Reuss ezredes 125 61. gyaloghadosztály: Haenicke altábornagy 217. gyaloghadosztály: Baltzer altábornagy I. HADTEST Parancsnok: von Both gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: von Kriess ezredes 1. gyaloghadosztály: Kleffel altábornagy

11. gyaloghadosztály: von Böckmann altábornagy 21. gyaloghadosztály: Sponheimer vezér rnagy XXXVIII. HADTEST Parancsnok: von Chappius gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Siewert alezredes 58. gyaloghadosztály: Haunert altábornagy 291. gyaloghadosztály: Herzog altábornagy XXI. HEGYIVADÁSZ HADTEST Parancsnok: Dietl hegyivadász tábornok 2. hegyivadász hadosztály: Schlemmer vezér rnagy 3. hegyivadász hadosztály: Kreys vezér rnagy LUFTWAFFE 1. LÉGIFLOTTA Parancsnok: Keller vezérezredes 24 bombázó század 11 vadász század 3 tengerészeti repül század 2 távolfelderít század 1 meteorológiai század KÖZÉPS HADSEREGűSO P( >RT Parancsnok: von Bock vezértábomagy Vezérkari f nök: von Greiffenberg vezér rnagy Hadműveleti tiszt (l/a): von Tresckow alezredes 2. PÁNCÉLOSCSOPORT Parancsnok: Guderian vezérezredes Vezérkari f nök: báró von Liebenstein ezredes XXXXVI. HADTEST Parancsnok: von Vietinghoff páncélos tábornok Vezérkari f nök: von Burg alezredes 2. „Das Reich" SS-hadosztály: Hausser SS-Gruppenführer 10. páncéloshadosztály: Schaal altábornagy „Grossdeutschland" gépesített gyalogezred : von Stockhausen ezredes XXXXV I [. HADTEST Parancsnok: Lemelsen páncélos tábornok Vezérkari f nök: Bamler ezredes 17. páncéloshadosztály: von Arnim altábornagy 18. páncéloshadosztály: Nehring altábornagy 29. páncéloshadosztály: von Boltestern vezér rnagy 167. gyaloghadosztály: Schönharl altábornagy XII. HADTEST Parancsnok: Schroth gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: von Waldenburg alezredes 31. gyaloghadosztály: Kalmukoff vezér rnagy 3Ő. gyaloghadosztály: Behlendorf altábornagy Őő. gyaloghadosztály: Schlieper vezér rnagy XXIV. HADTEST Parancsnok: báró Geyr von Schweppenburg lovassági tábornok Vezérkari f nök: Schilling ezredes 1. lovashadosztály: Feldt vezér rnagy 2. páncéloshadosztály: Model altábornagy 3. páncéloshadosztály: báró von Langennann vezér rnagy 10. gránátoshadosztály: von Loeper altábornagy 255. gyaloghadosztály: Wetzel altábornagy 4. HADSEREG Parancsnok: von Kluge vezértábornagy Vezérkari f nök: Blumetritt ezredes XIII. HADTEST Parancsnok: Felber gyalogsági tábornok 17. gyaloghadosztály: Loch altábornagy 78. gyaloghadosztály: Gallenkamp altábornagy VH. HADTEST

Parancsnok: Fanribacher tüzérségi tábornok Vezérkari f nök: Rrebs ezredes 7. gyaloghadosztály: báró von Gablenz altábornagy 23. gyaloghadosztály: Hellmich vezér rnagy 221. könnyűŐiadosztály: Pflugbeil altábornagy 2ő8. gyaloghadosztály: Heinrici vezér rnagy 268. gyaloghadosztály: Straube altábornagy IX. HADTEST Parancsnok: Geyer gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: von Linstow alezredes 137. gyaloghadosztály: Bergmann altábornagy 263. gyaloghadosztály: Haeckel vezér rnagy 192. gyaloghadosztály: Dehmel altábornagy XXXXHI. HADTEST Parancsnok: Heinrici gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Schulz ezredes 131. gyaloghadosztály: Meyer-Bürdorf vezér rnagy 13Ő. gyaloghadosztály: von Cochenhausen altábornagy 252. gyaloghadosztály: von Boehm-Bezing altábornagy 286. könnyü4iadosztály: Müller altábornagy 9. HADSEREG Parancsnok: Strauss vezérezredes Vezérkari f nök: Weckmann ezredes VIII. HADTEST Parancsnok: Heitz tüzérségi tábornok Vezérkari f nök: Steinmetz ezredes 8. gyaloghadosztály: Höhne vezér rnagy 28. gyaloghadosztály: Sinnhuber altábornagy 161. gyaloghadosztály: Wilck vezér rnagy XX. HADTEST Parancsnok: Matema gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Vogel ezredes 162. gyaloghadosztály: Franké altábornagy 256. gyaloghadosztály: Kauffmann altábornagy XXXXII. HADTEST Parancsnok: Kuntze gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Ziegler ezredes 87. gyaloghadosztály: von Studnitz altábornagy 102. gyaloghadosztály: Ansat vezér rnagy 129. gyaloghadosztály: Rittau vezér rnagy Ő03. könnyű-hadosztály: von Ditfarth vezér rnagy 3. PÁNCÉLOSCSOPORT Parancsnok: Hoth vezérezredes Vezérkari f nök: von Hünesdorf alezredes VT. HADTEST Parancsnok: Förster gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Degen alezredes 6. gyaloghadosztály: Aulab altábornagy 26. gyaloghadosztály: Weiss vezér rnagy XXXIX. HADTEST Parancsnok: Schmidt páncélos tábornok Vezérkari f nök: Hildebrandt ezredes 7. páncéloshadosztály: báró Funck vezér rnagy 20. páncéloshadosztály: Stumpff altábornagy 14. gránátos-hadosztály: Fürst vezér rnagy 20. gránátos-hadosztály: Zom vezér rnagy V. HADTEST Parancsnok: Rouff gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Schmidt ezredes ő. gyaloghadosztály: Allmendinger vezér rnagy 3ő. gyaloghadosztály: von Weikertshall vezér rnagy LVH. HADTEST Parancsnok: Kuntzen páncélos tábornok Vezérkari f nök: Fangahr alezredes 12. páncéloshadosztály: Harpe vezér rnagy 19. pácéloshadosztály: von KnobelsdorfTaltábornagy 18. gránátos-hadosztály: Herrlein vezér rnagy 127 LUFTWAFFE 2. LÉGIFLOTTA Parancsnok: Kesselring vezértábomagy 2Ő bombázó század 27 vadász század 12 zuhanóbombázó század Ő csatarepül század 6 romboló század 3 távolfelderít század

Ő tengerészeti repül század 1 meteorológiai század DÉLI HADSEREGCSOPORT Parancsnok: von Rundstedt vezértábomagy Vezérkari f nök: von Sodenstemt gyalogsági tábornok Hadműveleti f nök (I/a): Winter alezredes 11. HADSEREG Parancsnok: lovag von Schobert vezérezredes Vezérkari f nök: Wöhler ezredes XI. HADTEST Parancsnok: von Kortzfleisch gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Baessler ezredes 76. gyaloghadosztály: Angelis altábornagy 239. gyaloghadosztály: Neuling altábornagy XXX. HADTEST Parancsnok: von Salmuth gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Botsch alezredes 198. gyaloghadosztály: Röttig altábornagy 22. gyaloghadosztály: gróf von Sponeck altábornagy 72. gyaloghadosztály: Mattenklott altábornagy LIV. HADTEST Parancsnok: Hansen lovassági tábornok Vezérkari f nök: Speth ezredes 50. gyaloghadosztály: Hollidt altábornagy 170. gyaloghadosztály: Wittke vezér rnagy 17. HADSEREG Parancsnok: von Stülpnagel gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Müller alezredes IV. HADTEST Parancsnok: von Schwendler gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Beutler ezredes 24. gyaloghadosztály: von Tettau vezér rnagy 71. gyaloghadosztály: von Hartmann vezér rnagy 262. gyaloghadosztály: Theisen altábornagy 29ő. gyaloghadosztály: Geintner vezér rnagy 296. gyaloghadosztály: Stemmennann vezér rnagy XXXXIX. HADTEST Parancsnok: Kübler gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Jodl ezredes 1. hegyivadász hadosztály: Lanz vezér rnagy 68. gyaloghadosztály: Braun vezér rnagy 2ő7. gyaloghadosztály: Sachs altábornagy LII. HADTEST Parancsnok: von Briesen gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Doerr alzredes 101. könnyű-hadosztály: Marcks altábornagy 444. gyaloghadosztály: Russwurm altábornagy 454. gyaloghadosztály: Krantz altábornagy 6. HADSEREG Parancsnok: von Reicheinau vezértábornagy Vezérkari f nök: Heim ezredes XVII. HADTEST Parancsnok: Kienitz gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: von Thadden alezredes ő6. gyaloghadosztály: von Oven vezér rnagy 62. gyaloghadosztály: Keiner altábornagy 97. könnyű-hadosztály: Fretter-Pico vezér rnagy 128 XXXXIV. HADTEST Parancsnok: Koch gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Sixt ezredes 9. gyaloghadosztály: báró von Schleinitz vezér rnagy 297. gyaloghadosztály: Pfeffer altábornagy 100. könnyű-hadosztály: Sanne vezér rnagy LV. HADTEST Parancsnok: Vierow gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Wagner alezredes 168. gyaloghadosztály: Mundt altábornagy 213. gyaloghadosztály: del'Homme de Courbiére altábornagy 1. PÁNCÉLOSCSOPORT Parancsnok: von Kleist vezérezredes Vezérkari f nök. Zeitzler ezredes Hl. HADTEST

Parancsnok: von Mackensen páncélos tábornok Vezérkari f nök: Fackenstedt ezredes 1Ő. páncéloshadosztály: Kühn vezér rnagy ŐŐ. gyaloghadosztály: Siebert altábornagy 298. gyaloghadosztály: Graesser vezér rnagy XXIX. HADTEST Parancsnok: von Obstfelder gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Müller ezredes 111. gyaloghadosztály: Stapf altábornagy 299. gyaloghadosztály. Moser vezér rnagy XXXXVUI. HADTEST Parancsnok: Kempf páncélos tábornok Vezérkari f nök: Friebe ezredes 11. páncéloshadosztály: Crüwell altábornagy 57. gyaloghadosztály: Blümm altábornagy 75. gyaloghadosztály: Hammer altábornagy XTV. HADTEST Parancsnok: von Wietersheim gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: Blümke alezredes 13. páncéloshadosztály: von Rotkirch und Panthen altábornagy 25. gránátos-hadosztály: Clössner altábornagy 9. páncéloshadosztály: Hubicki altábornagy 16. páncéloshadosztály: Hűbe vezér rnagy 1. „Leibstandarte Adolf Hitler" SS-gépesített hadosztály: Dietrich SS-Obergruppenführer 5. „Wiking" SS-gépesítet hadosztály: Steiner SS-Gruppenführer LUFTWAFFE LÉGIFLOTTA Parancsnok: Löhr vezérezredes 36 bombázó század 21 vadász század 3 távolfelderít század 1 meteorológiai század OKH TARTALÉK 2. HADSEREG Parancsnok: báró von Weichs vezérezredes Vezérkari f nök: von Witzleben ezredes XXXX. HADTEST Parancsnok: Stumme páncélos tábornok Vezérkari f nök: von Kurowski ezredes 2. páncéloshadosztály: Veiel altábornagy 60. gránátos-hadosztály: Eberhardt altábornagy XXXIII. HADTEST Parancsnok: Schubert gyalogsági tábornok Vezérkari f nök: báró von Bechtelsheim ezredes 206. gyaloghadosztály: Höfl vezér rnagy 2ő1. gyaloghadosztály: Kratzert altábornagy 254. gyaloghadosztály: Behschnitt altábornagy Forrás: Dr. Kálmán Dániel úr szíves közlése, a Bundesarchiv alapján.

A VÖRÖS HADSEREG TÁMADÓ HADRENDJE 1941. június 22-én

SZOVJET FEGYVERES ER K F PARANűSNOKSÁGA Népbiztosok Tanácsa Hadügyi Bizottságának Elnöke: K..I Vorosilov marsall Hadügyi Népbiztos: Sz.K. Tyimosenko marsall Helyettese: Sz.M. Bugyonnij marsall Vezérkar f nöke: G. K. Zsukov hadseregtábornok Helyettese: Ny. F. Vatutyin altábornagy Hadműveleti f nök: A.M. Vaszilevszkij altábornagy Tüzérségi f csoportf nök: G.I. Kulik marsall M szaki f csoportf nök: B.M. Saposnyikov marsall Harckiképzési csoportf nök: K.A. Mereckov hadseregtábornok Légier f csoportf nök: P.V. Rigacsov hadseregtábornok Politikai f csoportf nök: A.I. Zaporozsec I. oszt. hadseregkomisszúr SZOVJET KATONAI KÖRZETEK EURÓPÁBAN (1941. június 25-IÓI Frontok) ÉSZAKI FRONT Parancsnok: M.M. Popov hadseregtábornok Törzsf nök: D.N. Nyikisev vezér rnagy 14. HADSEREG Parancsnok: V.A. Frolov altábornagy

42. LÖVÉSZ HADTEST 104. lövészhadosztály 122. lövészhadosztály 14. lövészhadosztály 52. lövészhadosztály (Tartalékban) 1. harckocsihadosztály Rí. Panyin vezér rnagy Sz.I. Morozov vezér rnagy P.Sz.Secsenko vezér rnagy A.A. Surba vezér rnagy Ny.Ny. Nyikisin vezér rnagy V.I. Baranov vezér rnagy Jóllehet Sztálin ekkor még hivatalosan semmi katonai funkciót nem töltött be, és nem ajándékozta magának a „generalisszimusz" rendfokozatot, hozzájárulása nélkül egyetlen intézkedés sem születhetett. 7. HADSEREG Parancsnok: F.D. Gorolenko altábornagy Hadtesttörzs nélkül 54. lövészhadosztály 71. lövészhadosztály 168. lövészhadosztály 237. lövészhadosztály I. V. Panyin vezér rnagy V.N. Fedorov ezredes 7 D.F. Popov vezér rnagy 23. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: P. Sz. Psenyikov altábornagy 19. LÖVÉSZ HADTEST 115. lövészhadosztály 142. lövészhadosztály 70. lövészhadosztály 50. LÖVÉSZ HADTEST 43. lövészhadosztály 123. lövészhadosztály 10. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 21. harckocsihadosztály 24. harckocsihadosztály 198. gépesített lövészhadosztály 1. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 3. harckocsihadosztály 163. gépesített lövészhadosztály M.N. Geraszimov altábornagy V. I. Scserbakov vezér rnagy B.A. Panyicskin ezreds LG. Lazarov vezér rnagy L.V. Bunin ezredes M.I. Csesznyokov ezredes V.V. Kriyukov vezér rnagy M.L. Csernyakovszki vezér rnagy K.Y. Andrejev ezredes N.M. Kuznyecov vezér rnagy 28. HADSEREG Parancsnok: V.J. Kacsalov altábornagy 30. LÖVÉSZ HADTEST 242. lövészhadosztály 252. lövészhadosztály 254. lövészhadosztály 256. lövészhadosztály 33. LÖVÉSZ HADTEST 145. lövészhadosztály 149. lövészhadosztály I.V. Szelivanov altábornagy ? A.A. Zabalujev vezér rnagy P.N. Pokaznyikov vezér rnagy Sz.A. Ivanov vezér rnagy A.A. Volkin vezér rnagy F.D. Zaharov vezér rnagy A Front csapatait nyolc repül hadosztály (1270 repül gép) támogatta. 130 ÉSZAKNYUGATI FRONT Parancsnok: F.I. Kuznyecov vezérezredes Törzsf nök: P.Sz. Klenov vezér rnagy 8. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: P.P. Sobenyikov vezér rnagy 10. LOVESZ HADTEST

10. lövészhadosztály 90. lövészhadosztály 11. LÖVÉSZ HADTEST 48. lövészhadosztály 125. lövészhadosztály 128. lövészhadosztály 12. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 23. harckocsihadosztály 28. harckocsihadosztály 11. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: V.I. Marosov altábornagy 16. LOVESZ HADTEST 5. lövészhadosztály 33. lövészhadosztály 188. lövészhadosztály 29. LÖVÉSZ HADTEST 23. lövészhadosztály 126. lövészhadosztály 3. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 2. harckocsihadosztály 5. harckocsihadosztály 84. gépesített lövészhadosztály M.M. Ivanov ezredes 27. HADSEREG Parancsnok: K. I. Kakutyin vezér rnagy 22. LÖVÉSZ HADTEST A.Sz. Kszcnofoffln 180. lövészhadosztály 182. lövészliadosztály ? 14. LÖVÉSZ HADTEST 181. lövészhadosztály 183. lövészhadosztály 41. LÖVÉSZ HADTEST 90. lövészhadosztály 111. lövészhadosztály 235. lövészhadosztály 65. LÖVÉSZ HADTEST 125. lövészhadosztály 202. gépesített lövészhadosztály I.I. Kljavincs vezér rnagy P.V. Boriszov ezredes A.Ny. Nezcsajev ezredes A.Ny. Asztanyin vezér rnagy M.I. Golubjev ezredes I.M. Ivanov ezredes T.V. Lebegyev vezér rnagy K.V. Komisszarov vezér rnagy P.P. Bogajcsuk vezér rnagy V. K. Gorbacsev ezredes egy lövészdandár, és öt repül hadosz-taly (1211 repül gép) tartozott. NYUGATI FRONT Parancsnok: D.G. Pavlov hadseregtábornok Törzsf nök: V.J. Klimovszkili vezér rnagy 3. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: V.I. Kuznyecov altábornagy 24. lövészhadosztály (hadsereg közvetlen) K.Ny. Galickij vezér rnagy 3. LÖVÉSZ HADTEST 4. lövészhadosztály 9. hegyi lövészhadosztály 47. lövészhadosztály 4. LÖVÉSZ HADTEST 27. lövészhadosztály 56. lövészhadosztály 85. lövészhadosztály 21. LÖVÉSZ HADTEST 17. lövészhadosztály 37. lövészhadosztály 11. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 29. harckocsihadosztály 33. harckocsihadosztály 204. gépesített lövészhadosztály Sz.I. Csernyák altábornagy I.P. Roszlüj vezér rnagy V.Ty. Maszlov ezredes F.N. Matyjkin vezér rnagy J.A. Jegorov vezér rnagy A.M. Sztyepanov vezér rnagy Sz.P. Szahnov vezér rnagy A.V. Bondovszkij vezér rnagy V.B. Boriszov vezér rnagy T.K. Baranov vezér rnagy ? D.K. Mostovenko vezér rnagy N.P. Studnyev ezredes M.N. Panov ezredes A.M. Pirogov ezredes 131 4. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG

Parancsnok: A.A. Korobkov vezér rnagy 28. LÖVÉSZ HADTEST 6. lövészhadosztály 42. lövészhadosztály 75. lövészhadosztály 47. LÖVÉSZ HADTEST 55. lövészhadosztály 121. lövészhadosztály 143. lövészhadosztály 14. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 22. harckocsihadosztály 30. harckocsihadosztály 205. gépesített lövészhadosztály V.Sz. Popov vezér rnagy F.A. Osztasenko ezredes I. Sz. Lazarenko vezér rnagy Pivovarov ezredes Sz.I. Povetykin vezér rnagy D.I. Ivánjuk ezredes P.M. Zükov vezér rnagy D.P. Szafanov vezér rnagy S.I. Oborin vezér rnagy V.P. Puganov vezér rnagy S.I. Bogdanov ezredes F.F. Kudirov ezredes 10. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: K.D. Golubjov vezér rnagy 1. LOVESZ HADTEST 2. lövészhadosztály 8. lövészhadosztály 5. LÖVÉSZ HADTEST 13. lövészhadosztály 86. lövészhadosztály 113. lövészhadosztály 6. LOVAS HADTEST 6. lovashadosztály 26. lovashadosztály 6. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 4. harckocsihadosztály 7. harckocsihadosztály 29. gépesített lövészhadosztály 13. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 25. harckocsihadosztály 31. harckocsihadosztály 208. gépesített lövészhadosztály F.D. Rubcov vezér rnagy M.D. Grisin ezredes Ny. J. Fomin ezredes I. A. Garnov vezér rnagy A.Z. Naumov vezér rnagy M.A. Zavisalov ezredes K.Ny. Alaverdov vezér rnagy I.Sz. Nyikityin vezér rnagy M.P. Konstantyinov vezér rnagy S.P. Zübin dandáiparancsnok M.G. Kaskilevic vezér rnagy A.G. Potaturcsev vezér rnagy SV. Borzilov vezér rnagy I.P. Bikoljanov vezér rnagy P.N. Akhustan vezér rnagy N.M. Nikoforov ezredes S.A. Kalikovics ezredes V.I. Nicskiporovics ezredes 13. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: P.M. Filatov altábornagy 2. LÖVÉSZ HADTEST 50. lövészhadosztály 100. lövészhadosztály 161. lövészhadosztály ANy. Jermakov vezér rnagy V.P. Jevdokimov vezér rnagy I.Ny. Russszijanov vezér rnagy A. J. Mihajlov ezredes 21. LÖVÉSZ HADTEST 17. lövészhadosztály 24. lövészhadosztály 37. lövészhadosztály 44. LÖVÉSZ HADTEST 64. lövészhadosztály 108. lövészhadosztály V.A. Juskevics vezér rnagy Sz.I. Jovlev ezredes Korolkov ezredes 45. LÖVÉSZ HADTEST 137. lövészhadosztály 148. lövészhadosztály 187. lövészhadosztály Sz.I. Jeremin vezér rnagy I. T. Grisin ezredes F.M. Cserokmanov ezredes II. Ivanov ezredes 17. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST

27. harckocsihadosztály 36. harckocsihadosztály 209. gépesített lövészhadosztály M.P. Petrov vezér rnagy A.O. Akhmanov ezredes S.Z. Mirosnyikov ezredes A.I. Murajev ezredes 20. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 26. harckocsihadosztály 38. harckocsihadosztály 210. gépesített lövészhadosztály A.G. Nyikitin vezér rnagy V.T. Obukov vezér rnagy S. I. Kapustin ezredes F.A. Parkhomenko vezér rnagy 19. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: l.SZ. Konyev altábornagy 34. LÖVÉSZ HADTEST R.P. Hmelnyickij altábornagy 127 lövészhadosztály Ty.G. Kornyejev vezér rnagy 28. hegyi lövészhadosztály K.I. Novrk ezredes 171. lövészhadosztály A. J. Budüko vezér rnagy 25 LÖVÉSZ HADTEST Sz.M. Csesztovalov vezér rnagy 162. lövészhadosztály ? 190. lövészhadosztály G.A. Zverev ezredes 216 Felvonulóban a 2. hadászati lépcs ben: - 20. hadsereg -21. hadsereg - 22. hadsereg - 24. hadsereg A Front ezen túlmen en három légideszant-dandárral és hat repül hadosztállyal (1789 repül gép) rendelkezett. DÉLNYUGATI FRONT Parancsnok: M.P. Kirponosz vezérezredes Törzsf nök: M.A. Purkajev altábornagy 5. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: M.I. Potapov vezér rnagy 15. LÖVÉSZ HADTEST 45. lövészhadosztály 62. lövészhadosztály 200. lövészhadosztály 27. LÖVÉSZ HADTEST 87. lövészhadosztály 124. lövészhadosztály 135. lövészhadosztály 31. LÖVÉSZ HADTEST 193. lövészhadosztály 195. lövészhadosztály 228. lövészhadosztály 9. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 20. harckocsihadosztály 35. harckocsihadosztály 131. gépesített lövészhadosztály 22. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 19. harckocsihadosztály 41. harckocsihadosztály 215. gépesített lövészhadosztály IX Fedunyinszkij ezredes G.I. Sersztyjuk vezér rnagy M.P.Tyimosenko ezredes IX Ljudnyikov ezredes P.D. Artyemenko vezér rnagy F.F. Aljabusev vezér rnagy F.G. Szuscsij vezér rnagy F.Ny. Szmekotvorov vezér rnagy I.Sz. Koszobuckij vezér rnagy A.K. Beresztov ezredes V.Ny. Neszmelov vezér rnagy A.M. Iljin ezredes K.K. Rokosszovszkij vezér rnagy M.E. Katukov ezredes N.A. Novikov vezér rnagy NV. Kalinyin ezredes S.M. Kondrusev vezér rnagy K.A. Semencsenko vezér rnagy P.P. Pavlov vezér rnagy P.A. Barabanov ezredes 6. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: I.N. Muzicsenko altábornagy 6. LÖVÉSZ HADTEST 41. lövészhadosztály 97. lövészhadosztály 159. lövészhadosztály

7. LÖVÉSZ HADTEST 147. lövészhadosztály 196. lövészhadosztály 206. lövészhadosztály 36. LÖVÉSZ HADTEST 140. lövészhadosztály 146. lövészhadosztály 228. lövészhadosztály 37. LÖVÉSZ HADTEST 80. lövészhadosztály 139. lövészhadosztály 141. lövészhadosztály 49. LÖVÉSZ HADTEST 197. lövészhadosztály 199. lövészhadosztály 5. LOVAS HADTEST 3. lovashadosztály 14. lovashadosztály 4. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 8. harckocsihadosztály 32. harckocsihadosztály 81. gépesített lövészhadosztály 15. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 10. harckocsihadosztály 37. harckocsihadosztály 212. gépesített lövészhadosztály I.I. Alkszejev vezér rnagy G.Ny. Mikusjev vezér rnagy N.M. Zaharov ezredes I. A. Mascsenko ezredes K.L. Dobroszerdov vezér rnagy ? K.J. Kulikov vezér rnagy Sz.I. Gorskov ezredes P.V. Szüszojev vezér rnagy L.G. Baszenjec ezredes I.M. Geraszimov vezér rnagy A.M. Iljin ezredes V.I. Prohorov vezér rnagy N.L. Loginov ezredes J.I. Tongonokov vzér rnagy I.A. Komyilov vezér rnagy D. A. Averin dandárparancsnok F.V. Kamkov vezér rnagy M.F. Malajev vezér rnagy V.D. Krucsenkin vezér rnagy A.A. Vlaszov vezér rnagy P.S. Fotcsenkov ezredes E. E. Puskin ezredes P.M. Varipajev ezredes I.I. Karpezo vezér rnagy S.J. Ogarcsov vezér rnagy F. G. Anyikuskin ezredes S.V. Baranov vezér rnagy 134 26. ÖSSZFEGYWERNEMI HADSEREG Parancsnok: F.J. Kosztyenko altábornagy 8. LOVESZ HADTEST 99. lövészhadosztály 173. lövészhadosztály 8. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 12. harckocsihadosztály 34. harckocsihadosztály 7. gépesített lövészhadosztály 19. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 40. harckocsihadosztály 43. harckocsihadosztály 213. gépesített lövészhadosztály 24. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 45. harckocsihadosztály 49. harckocsihadosztály 216. gépesített lövészhadosztály M.G. Sznegov vezér rnagy Ny.V. Dementyev ezredes Sz.V. Verzin vezér rnagy D.I. Ribisev altábornagy T.A. Mishanyin vezécr magy I.V. Vasziljev ezredes A.G. Geraszimov ezredes N.V. Feklenko vezér rnagy M.V. Csirobokov ezredes I.G. Csibin ezredes V.M. Osminski ezredes V.I. Csisztyakov vezér rnagy M.D. Solomatin ezredes K.F. Svetov ezredes A. Sarkisjan ezredes 12. HADSEREG Parancsnok: P.G. Pogyegyelnik vezér rnagy

13. LÖVÉSZ HADTEST Ny. K. Kirillov vezér rnagy ŐŐ. hegyi lövészhadosztály Sz.A. Tkacsenko vezér rnagy 192. hegyi lövészhadosztály Sz.D. Gubin ezredes (Feltöltés alatt) 16. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: M.F. Lukin altábornagy 32. LOVESZ HADTEST 46. lövészhadosztály 152. lövészhadosztály 16. GÉPESÍTETT HADTEST 15. harckocsihadosztály 39. harckocsihadosztály 240. gépesített lövészhadtest ? V.G. Golovkin ezredes P.Ny. Csemyisev ezredes A.D. Szokolov vezér rnagy V.I. Polozkov ezredes N.V. Starkov ezredes I.V. Gorbenko ezredes 18. HADSEREG Parancsnok: A.K. Szmimov altábornagy 17. LÖVÉSZ HADTEST 58. hegyi lövészhadosztály 60. hegyi lövészhadosztály 96. hegyi lövészhadosztály 164. hegyi lövészhadosztály 55. LÖVÉSZ HADTEST 130. lövészhadosztály 169. lövészhadosztály 189. lövészhadosztály I.V. Galanyin vezér rnagy Ny.I. Proskin vezér rnagy M.B. Salihov vezér rnagy LM. Sepetov vezér rnagy A.Ny. Cserbinszkij ezredes K.A. Korotyejev vezér rnagy V.A. Vizsilin vezér rnagy I. J. Turunov vezér rnagy A. Sz. Csicskanov ezredes 4. LOVAS HADTEST (Front-tartalék) Ty.Ty. Sapkin altábornagy 20. lovashadosztály A. V. Sztavenkov ezredes 61. lovashadosztály ? 81. lovashadosztály ? A Front tevékenységét még három légideszant-dandár és 10 repül hadosztály (1913 repül -gép) támogatta. DELI FRONT Parancsnok: I.V. Tjulenyev vezérezredes Törzsf nök: M.V. Zaharov vezér rnagy 9. ÖSSZFEGYVERNEMI HADSEREG Parancsnok: J. T. Cserevicsenko altábornagy 116. lövészhadosztály (hadsereg közvetlen) J.F. Jeremenko ezredes 14. LÖVÉSZ HADTEST D.G. Jegorov vezér rnagy 25. lövészhadosztály A.SZ. Zaharcsenko ezredes 51. lövészhadosztály p.Q. Cirulnyikov vezér rnagy 1ő0. lövészhadosztály J.I. Honin vezér rnagy 35. LÖVÉSZ HADTEST ? 35. lövészhadosztály F.Z. Boriszov ezredes 30. hegyi lövészhadosztály Sz.G. Galaktyionov vezér rnagy 95. lövészhadosztály A.I. Pasztrevics ezredes 220 48. LOVESZ HADTEST 74. lövészhadosztály 176. lövészhadosztály 9. LÖVÉSZ HADTEST 106. lövészhadosztály 156. lövészhadosztály 32. lovashadosztály R.J. Malinovszkij vezér rnagy F. J. Severdin vezér rnagy V.Ny. Marcinkevics vezér rnagy P.I. Batov vezér rnagy M.Sz. JTcacsev dandárparancsnok P.V. Csemajev vezér rnagy A.I. Backalevics ezredes 2. LOVAS HADTEST

5. lovashadosztály 9. lovashadosztály 2. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 11. harckocsihadosztály 16. harckocsihadosztály 15. gépesített lövészhadosztály 18. GÉPESÍTETT LÖVÉSZHADTEST 44. harckocsihadosztály 47. harckocsihadosztály 218. gépesített lövészhadosztály PA. Belov vezér rnagy V.K. Baranov vezér rnagy A.F. Bücskovszkij vezér rnagy Yu.V. Novoselski altábornagy G.I. Kuzmin ezeredes M.I. Mindro ezredes N.N. Belov vezér rnagy P.V. Volokh vezér rnagy V.P. Krimov ezredes G.S. Rodin ezredes F.N. Shilov vezér rnagy A Front tevékenységét három repül hadosztály (9ő0 repül gép) támogatta. MEGJEGYZÉS: A fent felsorolt hadilétszámra feltöltött és támadási fonnációra szétbonta-kozott szovjet alakulatok a német támadás pillanatában az ELS HADÁSZATI LÉPCS BEN állomásoztak. A MÁSODIK HADÁSZATI LÉPCS 66 hadosztálya 19Ő1. június 22-én még vasúti szállítás alatt állt. Forrás: Kurth Mehner-Jaroslav Stanek: Aemee unterdem R ten Stem. Osnabrück. 1999.

FELHASZNÁLT IRODALOM

C. Barnett: Hitler's generals. New York, 1989. A. Bek: A volokolomszki országút. Budapest, 1997. Borús József: 1941. június 22.-Megel z támadás? HK 2001/Ő sz G. Buchheit: Hitler als Feldherr. Rastatt, 1958. P. Carell: Untemehmen Barbarossa. Frankfúrt, 1980. L. Deighton: Vadászrepül k. Budapest, 1983.' Fischer-Fabian: A német cézárok. Budapest, 1985. Gosztonyi Péter: A Vörös hadsereg. Budapest, 1993. H. Guderian: Erinnerungen eines soldaten. Stuttgart, 1994. F. Halder: Háborús napló. Stuttgart, 1963. A Harmadik Birodalom hadviselése. Debrecen, 1997. Heged s Em : Az angliai légi csata megvívásának és az „Oroszlánfoka hadmüvelet elhalasztásának összefüggése a Szovjetunió elleni támadással. (Kézirat) A. I. Jeremenko: A nyugati irányban. Moszkva, 1959. V. Karpov: Új ismeretek a Barbarossa vállalkozásról. Bécs, 1991 J. Kirsin: A szovjet fegyveres er k a nagy honvéd háború el estéjén München, 1991. F. Kurowski: Der Panzerkrieg. München, 1980. Liddel Hart: Geshichte des zweiten weltkrieges. Wiesbaden, 1985. The other side of the hill. London, 1999 Stratégia. Budapest, 2002. J. Lucas: Battle Group! London, 1993. H. Magenheimer: Zum Deutsch-Szowjetischen krieg neue quellen und erkenntnisee. Bécs, 1994. C. Malaparte: Kaputt. Budapest, 1966. E. v. Manstein: Verlorene Siege. Koblenz, 1983. G. Mann: Németország története. 1919-1945. Budapest, 1997 W. Maser: A diktátorok terve szerint. Bonn, 1991. K. A. Mereckov: A nép szolgálatában. Budapest, 1985 A N. Mercalov: 1941. június 22. Egy történész megjegyzései München, 1991. D. Orgill: T-34. London, 1970. Dr. Páva István: A „Barbarossa" elindul. (Kézirat) J. Piekalkiewicz: Der zweite weltkrieg. Düsseldorf-Wien, 1986. K. Reinhardt: Fordulat Moszkva el tt. Stuttgart, 1972. J. O. Stoessinger: Why nations go to war? New York, 1990.

P. & O. Sudoplatov: Special tasks. New York, 1995. W. J. Spahr: Sztálin hadvezérei. Budapest, 1997. Dr. Szabó Miklós: Az angliai légi csata. Budapest, 1983. (Utószó L. Deighton könyvéhez) Szabó Péter-Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország. 1941-1943. Budapest, 2002. S. Szmirnov: Breszt er djének h sei nyomában. Moszkva, 19ő6. A. M. Szamszanov: A nagy csata Moszkva el tt. Moszkva, 19ő6. V. Szuvorov: Ice breaker. London, 1990. H. R. Trevor-Roper: Hitler's war directives. London, 1978. Topitsch: Sztálin háborúja. München, 1986. Ungváry Krisztián: Sztálin és a háború. HK., Budapest, 1966/2. sz. Vida László: Megtámadott támadó? HVG, Budapest, 1997. D. Volkogonov: Sztálin, diadal és tragédia. Düsseldorf, 1993. G. K. Zsukov: Emlékek/Gondolatok. Budapest, 1970.

TARTALOM A „Űarbarossa" megjelenik.......................................................................5 I. STÁCIÓ - SZMOLENSZK 1. Támadás 3,15-kor..............................................................................27 2. Az els katlancsaták..........................................................................Ő3 3. Hadműveleti célpont: Szmolenszk...................................................őŐ II. STÁCIÓ-KIJEV 1. Moszkva vagy Kijev?........................................................................67 2. Útban Kijev felé.................................................................................80 3. Kijevi csata.........................................................................................90 III. STÁCIÓ - KRÍM ÉS ROSZTOV 1. A dél-orosz sztyepéken...................................................................102 2. Harcok a Krímért.............................................................................111 3. Rosztov: A vészharang megkondul................................................119 IV. STÁCIÓ - LENINGRÁD 1. Hajsza a Baltikumon keresztül.......................................................124 2. Áttörés a Luga-fronton....................................................................132 3. „Leningrádi szimfónia"...................................................................1Ő1 V. STÁCIÓ - LAPP-FÖLD Harcok a északon.....................................................................150 VI. STÁCIÓ - MOSZKVA 1. Fed neve: „Tájfun"..........................................................................163 2. Moszkva végveszélyben..................................................................169 3. A „Barbarossa-hadművelet" vége..................................................18Ő A „Űarbarossa" hosszú szakálla...........................................................196 FÜGGELÉK: A Wehrmacht támadó hadrendje 1941. június 22-én................................................................................201 A Vörös Hadsereg támadó hadrendje 1941. június 22-én................................................................................211 Felhasznált irodalom...............................................................................222 138