Hahner Péter

AmerikaiKonföderációs Államok

ames M. McPherson hasonlataegyáltalán nem túlzó. 1840-benDélen húzódott az amerikai

vasútvonalak 44%-a. Az 1850-es évek-ben megnégyszerezték az itteni vasút-vonalak hosszát – és 1860-ra a déliekaz Egyesült Államok vasúthálózatánakmégis csak 35%-ával rendelkezhettek.Ipari tőkeberuházásukat 77%-kal nö-velték – és 1860-ra részesedésük anemzeti iparból mégis 18%-ról 16%-racsökkent. A déliek az általuk megter-melt gyapotnak mindössze 10%-át tud-ták feldolgozni. A massachusettsi Lo-well városban több fonógép működött,mint a majdani Konföderáció tizenegydéli államában együttvéve. Nem csoda,hogy frusztráltak voltak, megalázott-nak érezték magukat, és aggódtak ajövő miatt. Az Egyesült Államok északiés nyugati régiói oly rohamos gyorsa-sággal fejlődtek, hogy mindenki szá-mára nyilvánvaló volt: a gazdasági ve-zető szerep után hamarosan a politikaivezetést is kisajátítják. Akkor pedigakár a rabszolgaságot is felszámolhat-ják. Erről viszont a déli társadalom hal-lani sem akart.

GyaPot király Hívei

Mivel a világpiacon emelkedett a rab-szolgamunkával megtermelt gyapot,dohány és cukor ára, a földbe és rab-szolgákba fektetett tőkének volt olyanhozama, mint a kereskedelmi és ipariberuházásoknak. A déli társadalomezért mélységesen meg volt győződveróla, hogy úriemberhez kizárólag az ül-tetvényes életmód illik. Az alabamaiSun című lap a következőket tetteközzé 1858-ban: „Kereskedelmünk ésiparunk az északiak kezén van, ez igaz,és mi így is akarjuk. A mi népünk me-zőgazdasági nép, és Isten adja, hogy ezígy is maradjon. Ez a legszabadabb, leg-boldogabb, legfüggetlenebb és a legha-talmasabb állapot a földön.” A legsze-gényebb déliek is úgy érezhették, hogybőrük színe miatt az „uralkodó fajhoz”tartoznak. Sőt, James Hammond sze-nátor egy világhatalom állampolgárai-nak nyilvánította őket 1858-ban: „Arabszolgatartó Dél most ellenőrzésealatt tartja a világot. A gyapot, a rizs,a dohány és a tengerészeti termékek pa-rancsolnak a világnak. A föld egyetlenhatalma sem mer hadat üzenni a gya-potnak. A gyapot – király!” Az efféle el-bizakodott kijelentéseknek az volt azalapjuk, hogy 1800 után a déli államok-ban a gyapottermés minden évtized-

ben megduplázódott, a világ innen fe-dezte gyapotszükségletének háromne-gyedét, és a déli államokból szárma-zott az Egyesült Államok exportjánakháromötöde.

A déli államok lakói ezért már nem„szükséges rossznak” tekintették a rab-szolgaságot, mint Washington és Jeffer-son nemzedéke, hanem kifejezettenhasznos és jó dolognak. Úgy érveltek,hogy a rabszolgaság „civilizálja az afri-kai vadembereket”, létbiztonságot nyújta számukra, s ugyanakkor emeli a fehé-rek munkájának értékét. Ráadásul lehe-tővé teszi az uralkodó rétegek számára,hogy kifinomult civilizációt hozzanaklétre, és a közszolgálati, politikai tevé-kenységnek szenteljék életüket.

Ha pedig a rabszolgaság ilyen nagyáldás, természetes dolog, hogy ki kellterjeszteni. A déliek felháborodva emle-gették, hogy egy 1787-es rendelet betil-totta a rabszolgaságot az Ohio, a Nagy-tavak és a Mississippi között, az 1820-as Missouri-kompromisszum pe dig Mis-souri déli határától északra. Amikor azészakiak azt javasolták, hogy az ameri-kai–mexikói háborúban (1846–1848) el-foglalt területeken ne engedélyezzék arabszolgaságot, a déliek az Unióbólvaló kiválással fenyegetőztek. 1850-benkompromisszumos törvénycsomaggalsikerült tíz évre rendezni a konfliktust.Ebben több engedményt tettek a déli-eknek, de Kaliforniát szabad államkéntfogadták be az Unióba. Ezért a Nash-ville-be összehívott déli konvenciórésztvevői kijelentették, hogy joguklenne a „szecesszióhoz”, vagyis az Uni-óból történő kiváláshoz, de egyelőrenem teszik meg. Dél-Karolina küldötteifel voltak háborodva, hogy csak ennyitörtént, s úgy döntöttek, a következőválság idején nem törődnek majd atöbbi déli állam véleményével.

Ha a déli államok 1850-ben elhagyjákaz Uniót, talán meg tudták volna védel-mezni függetlenségüket. A következőévtized folyamán azonban az északi ál-lamok rendkívül megerősödtek gazda-ságilag. Délen pedig többen is azt java-solták, nyilvánítsák legálissá a rabszol-gák Afrikából való behozatalát, amelyet1808-tól tiltottak. A georgiai Charles A.L. Lamar 1858-ban illegálisan ötszáz rab-szolgát hozott be Afrikából. Négyszáztúl is élte az utat, s „gazdájuk” nagy ha-szonnal adta el őket. A következő évbenegy kereskedelmi konvenció Vicksburg-ban felhívást tett közzé a rabszolga-ke-reskedelem helyreállítására.

Mások új országokban próbáltákmeghonosítani a rabszolgatartást. Nar-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 75

J

Az Amerikai Konföderációs Államoknagypecsétje (fent)4Thomas J. „Stonewall” Jacksona Bull Run-i csatában, 1861. augusztus 17. (balra)

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

James M. McPherson ameri-

kai történész találó hason-

lata szerint az Egyesült Álla-

mok déli tagállamai úgy jár-

tak, mint Lewis Carroll Alice

Csodaországban című mese-

regényének címszereplője.

Minél gyorsabban haladtak,

annál jobban távolodtak cél-

juktól, minél erőteljesebben

fejlesztették gazdaságukat,

annál távolabb kerültek a

felzárkózástól az északi tag-

államokhoz. Amikor pedig

az 1840-es években meg-

nyílt az út a Csendes-óceá-

nig való terjeszkedés előtt,

a Dél oly elszántan töreke-

dett a rabszolgaság új ter -

ritóriumokra történő kiter-

jesztésére, hogy ezzel szét-

robbantotta az Uniót.

ciso Lopez 1850-ben hatszáz önkéntes-sel New Orleansból Kubába hajózott,hogy elfoglalja. Bár a spanyol hadseregés flotta elől menekülésre kényszerül-tek, a Dél hősként ünnepelte őket.Lopez a következő évben újra kísérle-tet tett a sziget elfoglalására. Ötventársával együtt végezték ki Havannafőterén. William Walker 1855-benNicaragua felkelőinek megsegíté-sére indult, kétezer amerikai kö-vette őt, s egy New Orleans-i lapmár be is jelentette, hogy „egy bar-bár nép nem lehet civilizált a rab-szolgaság által biztosított jótékonyinasidőszak nélkül…” Walker Nicara-gua elnökévé nyilváníttatta magát, éstörvényesnek minősítette a rabszol-gaságot, de a közép-amerikai államokközös hadserege elől menekülni kény-szerült. Még háromszor tett kísérletetNicaragua elfoglalására, s végül Hondu-rasban kivégezték.

1860-ban egy missouri képviselőnyíltan hangoztatta a Kongresszusban,hogy „meg kell honosítani az amerikaiszabadságot déli intézményeinkkelegyütt az amerikai föld minden centi-méterén!” Vagyis be kell vezetni a rab-szolgaságot Kanadától Tűzföldig…

Kansasben a rabszolgaság hívei ésellenzői már 1856-ban megvívtak egykisebb polgárháborút. 1857-ben pedigRoger B. Taney, a déli származású fő-bíró bejelentette, hogy a rabszolganem válik szabaddá, ha átviszik egyszabad állam területére. A déliek bol-dogan ünnepelték a döntést, és azthangoztatták, hogy a rabszolgaságészakon megvalósított felszámolása va-lójában alkotmányellenes támadás a tu-lajdon ellen.

Az 1857-es gazdasági válságot a ke-vésbé iparosodott Dél sokkal könnyeb-ben vészelte át az északi államoknál. Adéliek szerint ez is civilizációjuk fel-sőbbrendűségét bizonyította. A virgi-niai George Fitzhugh így írt CannibalsAll! or Slaves Without Masters (Kanni-bálok mind! avagy Rabszolgák gazdáknélkül) című könyvében: „A rabszolga-tartás a társadalom természetes és nor-mális állapota. Észak helyzete abnor-mális és visszatetsző!” Az északiak a te-lepeseket és a vasútépítést támogatótörvényekkel, valamint az ipari vámokmegemelésével keresték a kiutat a vál-ságból, a déli képviselők és szenátorokazonban leszavazták a Kongresszus-ban ezeket a törvényjavaslatokat. Az el-lentétek olyannyira kiéleződtek, hogy1859 decemberétől két hónapon átnem tudták megválasztani a Képvise-

lőház elnökét, s mind a képviselők,mind a nézők felfegyverkezve jelentekmeg az üléseken. John Brown felkelésikísérlete (1859) után egy atlantai lapígy mennydörgött: „Minden embert Délellenségének tekintünk, aki nem valljanyíltan, hogy az afrikaiak rabszolga-sága társadalmi, erkölcsi és politikaiáldás!”

a szecesszió

Az 1860-as elnökválasztás idején tö-meghisztéria tombolt Délen. A lapoktele voltak a fegyvereket osztogató jen-kikről és az erőszakoskodó rabszolgák-ról szóló álhírekkel. Egy texasi meto-dista hetilap szerint „az abolicionistákcélja az, hogy vérbe és lángba borítsáka Délt, szőke leányait pedig a négerekkarjaiba taszítsák!” Még a mérsékeltdéliek is arra figyelmeztették az észa-kiakat, hogy a republikánus párti Lin-coln győzelme szecessziót fog kivál-tani. A Republikánus Párt programjaszerint ugyanis meg kell akadályozni arabszolgaság új területekre történő ki-terjesztését.

Az intézmény felszámolását nemtűzték ki célul, a délieknek azonbanennyi is elég volt. Lincoln választási győ-zelme után Dél-Karolina betartotta

1850-ben tett ígéretét, s 1860. decem-ber 20-án egy konvenció küldöttei egy-hangúlag megszavazták, hogy kilépnekaz Unióból. Katonazenekarok masíroz-tak végig Charleston utcáin, tűzijátékokdurrogtak, és mindenhol legyezőpál-más zászlók lobogtak. Csak néhányanmerték halkan megállapítani, hogy„Dél-Karolina köztársaságnak túlkicsi, elmegyógyintézetnek pedig túlnagy!”

A „Mély-Dél” államai követtékDél-Karolina példáját, s konven-cióik átlagosan 80%-os többséggelmegszavazták az Unió elhagyását.Mississippiben 1861. január 9-én,Floridában 10-én, Alabamában 11-én,

Georgiában 19-én, Louisianában 26-án, Texasban pedig február 1-jén ke-rült erre sor. Csak Texasban tartottaknépszavazást a kérdésről, ahol a szava-zati joggal rendelkezők kétharmada he-lyeselte az elszakadást. Mindenholzászlókat lengető, ünneplő tömeg fo-gadta a döntést, a politikusok pedigarról szónokoltak, hogy az északi „jen-kik” nem mernek majd fegyvert fogniellenük: „Egy hölgy gyűszűje elegendőlesz felfogni azt a vért, amit majd kion-tanak!” Georgiában azt hangoztatták,hogy ha az Unióban maradnának, „tízév sem kellene, és gyermekeink a nége-rek rabszolgáivá válnának!” Alabamá-ban azt állították, hogy az Unióban ma-radva „feleségeink és lányaink választ-hatnak a halál és a négerek pokoli kéj-vágyának kielégítése között!” Alegabszurdabb, szinte már orwellinektűnő jelszó így hangzott: „A szabadságnem lehetséges szolgaság nélkül!” Sza-badságon természetesen azt értették,hogy jogukban áll rabszolgákat tartani,és elvinni őket az ország bármely terü-letére.

Az északiak többsége nem fogadtael az Unió felbomlasztását. Egy cincin-nati lap így fogalmazott: „A szecesszióelve maga az anarchia. Ha bármely ki-sebbség felszámolhat egy kormányza-tot kénye-kedve szerint, mert az nemfelel meg neki, akkor vége van mindenkormányzatnak.” De az északi politiku-sok óvatosak maradtak, mert a „Felső-Dél” nyolc rabszolgatartó állama mégnem vált ki.

A „Mély-Dél” viszont nem veszte-gette az időt. 1860 februárjában az ala-bamai Montgomeryben küldötteik fel-vázoltak egy alkotmánytervezetet,amely garantálta az államok szuvereni-tását és a rabszolgaságot. Kétkamaráskongresszust, hat évre megválasztottelnököt és alelnököt állítottak az új ál-

76 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™Jefferson Davis, a Konföderációs

Államok elnöke

lamszövetség élére. Február 18-án be-iktatták Jefferson Davist az AmerikaiKonföderációs Államok ideiglenes el-nökévé, Alexander H. Stephenst ideig-lenes alelnökévé. A szertartáson az újállamszövetség nem hivatalos himnu-szát, a Dixie-t játszotta a zenekar. Az újhatóságok pedig azzal bizonyították el-szántságukat, hogy 1861. április 12-éntüzet nyitottak a Charleston közelébenfekvő Sumter-erődre, amely még azUnió ellenőrzése alatt állt.

A Konföderáció sorsa a „Felső-Dél”rabszolgatartó államainak döntésétőlfüggött. Egyelőre az Egyesült Államoknépességének 10%-ával, ipari kapacitá-sának pedig 5%-ával rendelkezett, tehátnem sok esélye volt a sikerre az Unióvalszemben. A „Felső-Dél” álla maiban élt arabszolgatartó államok lakosságánaktöbb mint fele, fehér lakosságának két-harmada, s e régió rendelkezett Délipari kapacitásának háromnegyedével,lovainak és öszvéreinek felével, haszon -

állatai és gabonája három ötödével.„Felső-Dél” lakosságának nagy része úgyérezte, hogy Abraham Lincoln volt azagresszor, aki a Sumter-erőd megtáma-dása után katonákat toborzott a Konfö-deráció ellen. Ezért Virginia április 17-én kilépett az Unióból, és csatlakozotta Konföderációhoz.

Ez nagy nyereség volt: Virginia iparikapacitása felért a Konföderáció addigiösszes államának kapacitásával. Virgi-niaiak voltak az Egyesült Államokolyan tekintélyes és tehetséges katona-tisztjei is, mint Thomas J. Jackson, Jo-seph E. Johnston, J. E. B. Stuart és Ro-bert E. Lee (valószínűleg ő volt a legna-gyobb nyereség a Konföderáció szá-mára). Virginia példáját hamarosankövette Arkansas (május 6-án), Észak-Karolina (május 20-án) és Tennessee(június 8-án).

Ha Maryland, Delaware, Kentuckyés Missouri is csatlakozik, 45%-kalmegnövelték volna a Konföderáció

fehér népességét és 80%-kal az iparikapacitását. Elszigetelhették volna a fő-várost az Uniótól, s az Ohio folyó köny-nyen védhető, természetes határt ké-pezett volna. Ebben az esetben a Kon-föderáció valószínűleg megvédhettevolna függetlenségét. Ha „Felső-Dél”egyetlen állama sem csatlakozik hozzá,a Konföderáció gyorsan vereséget szen-vedett volna. De mivel csak négy államcsatlakozott, elhúzódó és pusztító há-ború várt rá.

Delaware-ban ugyanis a rabszolga-ság kis híján megszűnt már, s a tagál-lam hű maradt az Unióhoz. Marylan-den oly sok északi hadsereg vonult átWashington felé, hogy a Déllel rokon-szenvező törvényhozóknak semmi re-ményük sem volt a csatlakozásra aKonföderációhoz. Az állam fehér férfia-inak kétharmada az Unió oldalán fo-gott fegyvert. Missouri nagy része azUnió kezén maradt, s a fehér férfiak há-romnegyede az Unió mellé állt. Ken-tuckyról Lincoln kijelentette: reméli,hogy Isten mellette áll, de Kentucky-nak feltétlen mellé kell állnia! Az elnökügyesen manőverezett, a lakosság sze-mében hamarosan a Konföderációtűnt az agresszornak, s Kentucky tör-vényhozása végül az Unió mellé állt.Virginiától pedig elszakadt az államnyugati része, ahol nagyon kevés rab-szolga volt, és Nyugat-Virginia névenönálló tagállamként csatlakozott azUnióhoz. Minél több volt egy régióbana rabszolga, annál lelkesebben támo-gatta lakossága a Konföderációt – amiarra utal, hogy bármennyit is fecsegteka déliek az államok szuverenitásáról,az önkormányzat „szent jogairól”, a sa-játos életmód védelméről, mégiscsak arabszolgaság védelmében robbantot-ták ki a háborút.

esélyek és remények

A háború kezdetén mindkét államszö-vetség kerülte a rabszolgaság emlege-tését. Észak a nemzeti egység helyreál-lításáért harcolt, Jefferson Davis, a Kon-föderáció elnöke pedig azt hangoztatta,hogy a déliek ugyanúgy az önkormány-zatért és a szabadságért fogtak fegy-vert, ahogy 1776-ban az észak-amerikaigyarmatok népe. A déliek nagy részeőszintén hitt abban, hogy otthonuk,családjuk, életmódjuk védelmében fog-tak fegyvert a mindenbe beavatkozó,agresszív jenkik ellen. Csakhogy rab-szolgaság nélkül nem lett volna meg-védelmezésre szoruló déli életmód.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 77

A konföderáció első zászlóján két vízszintes vörös sáv fogott közre egy fehérsávot, a bal felső sarokban pedig tizenhárom csillag helyezkedett el. Bár a kon-föderációnak csak tizenegy tagállama volt, lakói úgy vélték, hogy tulajdonkép-

pen „a jenkik megszállása alatt álló” Kentucky és Missouri is hozzájuk tartozik.Az 1776-os függetlenséget is tizenhárom gyarmat mondta ki, ezért ragaszkod-tak ehhez a számhoz. Az első csaták hevében azonban ezt a lobogót távolrólkönnyű volt összetéveszteni az unió zászlajával. Ezért 1863-ban áttértek a „csil-lagkeresztes” lobogó használatára: fehér alapon a bal felső sarokban lévő vörösnégyzet két kék átlójára helyeztek el tizenhárom csillagot. Ez viszont messzirőlúgy tűnt, mint a kapitulációt jelző fehér lobogó, ezért a katonák gyakran levág-ták a fehér részt, és csak a csillagkeresztes négyzetet hagyták meg. A harcokvégén, 1865 márciusában végül a fehér alapot a jobb oldalon vörös sávval egé-szítették ki, de ebből a zászlóból már nagyon kevés jutott el a katonákhoz.

A konföderációs lobogó

Délnek nem volt hadiflottája, s akormány magánvállalkozókkal szerző-dött, hogy a tengeren támadjanak ráaz Unió hajóira. Az efféle kalózkodástazonban gyorsan felszámolták, s a ten-gereken már a háború második évébenaz Unió lett az úr. A Konföderáció sok-kal nagyobb reményeket táplált a had-seregével kapcsolatban, s áprilisban felis fegyverzett hatvanezer önkéntest.Bár ipari kapacitása mindössze egyki-lencede volt az Unió kapacitásának, saz Egyesült Államok lőfegyvereinek97%-a és nyersvasának 93%-a északonkészült, a Konföderáció helyzete távol-ról sem volt reménytelen. Fegyvereketvásárolt Európából, fegyvergyárakat ésöntödéket létesített, salétromot bányá-szott, a harangokból ágyúkat öntöttek,a csatatereken összegyűjtötték azólmot, s még a déli asszonyokat is fel-kérték, hogy gyűjtsék az éjjeliedényektartalmát, hogy kivonhassák belőle anitrátot. A Johnny Reb – Rebellis Jani –néven emlegetett déli katonák sokmindent nélkülöztek, ám e rendkívülierőfeszítéseknek köszönhetően a hadi-anyagot csak ritkán.

Az Unió három és félszer annyi fel-nőtt, katonakorú fehér férfival rendel-kezhetett, mint a Konföderáció, de halevonjuk a távoli államok lakóinak, amegbízhatatlanoknak és a fontos iparimunkát végzőknek a számát, akkorÉszak előnye csupán két és félszeresvolt. Ez a létszámfölény pedig csak las-san érvényesült. A háború folyamánösszesen mintegy 850-900 ezer déliférfi fogott fegyvert a Konföderáció vé-delmében, és 2 100 000 katona és ten-gerész harcolt az Unió oldalán. Straté-giai szempontból Dél kedvezőbb hely-zetben volt. Az Uniónak ugyanis hábo-rús célja eléréséhez jókora áldozatokárán le kellett győznie a déliek hadse-regeit és meg kellett szállnia a Konfö-deráció hatalmas területét, amely két-szer akkora volt, mint az eredeti tizen-három gyarmaté 1776-ban. Délnek vi-szont háborús célja – a függetlenség –eléréshez elegendő volt visszavernie azészakiak támadásait, s addig kitartania,amíg az Unió társadalmának elege lesza háborús erőfeszítésekből.

Jefferson Davis és több tábornokatisztában volt azzal, hogy el kell kerül-niük a döntő, nagy csatákat, el kellnyújtaniuk a háborút, s ki kell meríte-niük az ellenfelet. A déli közvéleményazonban annyira bízott a győzelemben,

hogy azt követelte, azonnal vonuljanakWashington ellen. Az első ütközetben,a Bull Run-i csatában (1861. július 21.)az északiak vereséget szenvedtek, sezért a Konföderáció támogatói mégjobban elbízták magukat. Egy déli lapmár „a jenki faj bukását” hirdette. Acsata egyszerre ártott és használt Dél-nek. Egyrészt olyan büszkeséggel töl-tötte el politikusait és katonáit, amelykésőbb, a vereségek idején is összetar-totta őket, másrészt olyannyira meg-növelte önbizalmukat, hogy nyugod-tan ültek a babérjaikon, amíg Északösszeszedte magát. Az első háborús évvégén a déliek elégedettek voltak: BullRunnál a Virginiába nyomuló északi se-reget győzték le, a Wilson’s Creek-icsata (augusztus 10.) után pedig meg-szállhatták fél Missourit.

1862 áprilisára azonban Charlestonés Wilmington kivételével a Konföde-ráció elveszítette valamennyi fonto-sabb óceánparti kikötővárosát. A blo-kád bezárult, százötven északi hajó cir-kált állandóan a partok mentén. A dé-liek gyors, alacsony, szürkére festett,füst nélkül égő antracitot használó ha-jókkal próbáltak gyapotot kivinni,majd fegyvert, lőszert, lábbelit, gyógy-szereket, sót és teát behozni a karib-tengeri szigetekről. Minden hatodik

78 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4∞&£∞∞§ £ ™4∞&£∞∞§ £ ™Fort Sumter ostroma, 1861

„blokádtörő” hajót elfogták, de sikeresetén nagy haszonra tehettek szert.1863-ban Charleston kereskedelmi for-galma nagyobb volt, mint a háborúelőtt, s a déli politikusok sokat gúnyo-lódtak a blokád sikertelenségén. A la-kosság már kevésbé volt elégedett,mert az infláció egyre növekedett, s aNagy-Britanniából behozott árucikkekmennyisége 1862-re az 1860-as meny-nyiség 3%-ára csökkent.

1862 elején Ulysses S. Grant győzel-mei következtében 12-13 000 déli ka-tona adta meg magát, s egész Ken-tucky és Tennessee nagy része az észa-kiak kezére került. Február 22-én aKonföderáció fővárosában, Richmond-ban Jefferson Davis emiatt gyászruhá-ban vette át hat évre szóló elnöki meg-bízatását, s beiktatási beszédében elis-merte, hogy „a sikerek és győzelmek so-rozata után komoly szerencsétlenségeksújtottak bennünket”. De hozzátette,hogy „a végeredmény nem lehet kétsé-ges […] Talán a Gondviselés elrendelése,hogy szabadságunkat jobban értékel-jük a magas ár miatt, amit fizetünkérte.” A shilohi csata (1862. április 6–7.)és New Orleans elvesztése (április 25.)után azonban be kellett látni, hogy adéliek gyors győzelme lehetetlennévált, a háború még évekig fog tartani,s egyre több áldozatot szed.

növekvő neHézséGek

A Konföderáció 1862. április 16-án ve-zette be a sorozást. A 18 és 35 év kö-zötti fehér férfiakat három év szolgá-latra kötelezték, az egy évre beállt ön-kéntesek szolgálati idejét pedig kétévvel megnövelték. A főtisztviselők, bá-nyászok, vasutasok, kórházi dolgozók,papok, gyógyszerészek, tanárok felmen-tést kaptak, és 1863 végéig lehetett he-lyettest is állítani. A hadsereget így sike-rült 450 ezer főre felduzzasztani. Beve-zették a rendkívüli állapotot is, ami aztjelentette, hogy a bűnösök hadbíróságelé kerültek, a városokban betiltottákaz alkohol árusítását, az utazáshozpedig útlevélre volt szükség. Sok déli fel-háborodott ezen, és alkotmányellenes-nek nevezte az intézkedéseket.

Még nagyobb gondnak bizonyult aháború költségeinek fedezése. Az ame-rikaiak a világ legkevésbé megadózta-tott társadalmában éltek, ráadásul a dé-liek feleannyi adót fizettek, mint azészakiak – ha egyáltalán fizettek, mertnem volt hatékony adóbegyűjtő intéz-mény. A kormány előbb a vámokból

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 79

A Konföderáció hadseregénekRobert E. Lee mellett a leg-tehetségesebb és leghíre-sebb tábornoka. A pol-gárháború előtt, sokmás uniós és konföde-rációs tiszthez és fő-tiszthez hasonlóan aWest Point KatonaiAkadémián tanult,majd részt vett azamerikai–mexikóiháborúban (1846–1848). A „Stonewall”(„Kő fal”) becenevet azelső Bull Run-i (manas-sasi) csatában (1861. jú-lius 21.) kapta, amikor egytábornoktársa így buzdította a

meghátrálásra kész embereit:„Nézzék, úgy áll ott Jackson,

akár egy kőfal.” A valóság-ban Jackson nagyon is di-

namikus parancsnokvolt, aki kiváló straté-giai érzékkel támadtaaz uniós erőket ésazok gyenge pontjaita következő közel kétévben. 1863. május 2-án azonban a chancel-lorsville-i (Virginia)

csata során az ellensé-ges állásokat felderí-

teni kívánó portyájárólvisszatérve a saját em-

berei sebesítették halálra;május 10-én halt meg.

A Konföderáció leghíresebbtábornoka. 1829-ben vég-zett a West Point Kato-nai Akadémián, majdkülönböző beosztottparancsnoki poszto-kat töltött be. Orszá-gos ismertségre akkortett szert, amikor 1859decemberében ő állí-totta meg a csapataivalJohn Brown betörését Har-per’s Ferrynél. Az Unió kato-nai vezetője, Winfield Scott tá-bornok őt szerette volna utódjául a pol-gárháború kitörésekor, de Lee nem kí-vánt szembefordulni szülőföldjével,Virginiával, rokonaival és családjával, ígya Konföderáció elnökének, Jefferson Da-visnek a kinevezését fogadta el, aki ka-tonai tanácsadójává és – 1861 végén – akonföderációs csapatok főparancsno-kává tette.

Az általa és tábornoktársaiáltal vezetett déli csapatok

sikersorozata gyakorlati-lag 1862. szeptember-ben a marylandi Antie-tamnál vívott eldöntet-len csatával ért véget.Lee 1863 közepén akonföderációs hadsereg

utolsó nagyobb szabásúoffenzívája során megpró-

bált behatolni Pennsylvaniá -ba, de a július 2–4. között le-

zajlott gettsyburgi ütközetben,részben beosztott parancsnokainak hi-bájából, részben az Unió hadseregénekszámbeli fölénye miatt, nem tudott át-törést elérni, s ezt követően az 1865. áp-rilis 9-i tűzszünetig gyakorlatilag mind-végig védekezésre kényszerült. A hábo-rút követően a lexingtoni (Virginia) Wa -shington College (a mai Washington andLee University) elnöke lett.

A Konföderáció legkiválóbb tábornokai

roBert eDWarD lee 1807–1870

tHomas JonatHan(„stoneWall”) Jackson

1824–1863

próbált jövedelmet biztosítani, majd1861 augusztusában 0,5%-os(!) birtok -adót vezetett be. Ezt csak Dél-Karolinaszedte be állampolgáraitól, a többiállam kölcsönökből fizette be vagy el-kobozta az északiak déli tulajdonát.Majd kölcsönjegyzéshez folyamodtak,s így tettek szert 15 millió dollárra. Akötvények azonban egyre lassabban ta-láltak gazdára, hiszen 8%-os kamatotígértek, az infláció viszont havonta12%-os volt. Végül a Konföderáció kény-telen volt egyre több pénzt nyomtatni:

másfél milliárd dollár értékű papír-pénzt bocsátottak forgalomba, aztígérve, hogy a háború után nemes-fémre lehet majd váltani. A Konföderá-ció kormánya fennállása alatt kiadásai-nak 0,2%-át sem tudta adókból fedezni.A kiadások háromnegyedét papírpénz-zel, egynegyedét államkölcsönökkel biz-tosították. Az infláció hatására 1862-reaz árak 300%-kal emelkedtek, a bérekviszont csak 55%-kal.

A blokád, a háború és az inflációegyüttes hatása miatt a Dél kiegyensú-lyozatlan agrártársadalma egyre na-gyobb termelési problémákkal és tár-sadalmi ellentétekkel küszködött. So -kan hangoztatták, hogy „ez a gazdag

emberek háborúja, de a szegények har -ca”. A déli tábornokok azonban mégegy ideig képesek voltak jelentős győ-zelmeket aratni s reményt nyújtani avégső győzelemre. Thomas J. „Stone-wall” Jackson 1862 májusában és júniu -sában 17 ezer katonával a Shenandoah-folyó völgyében három ellenséges had-sereget tartóztatott fel, öt csatát nyertmeg, s megakadályozta a Tennesseeellen tervezett északi hadjáratot és kétészaki sereg egyesülését. Lee tábornokpedig ezalatt visszaverte a Richmondellen irányuló nagyszabású támadást.A déliek örvendeztek, pedig ha ezzel ahadjárattal az északiak győzelmet arat-nak, minimális rombolás árán számol-ták volna fel a Konföderációt, és a rab-szolgaságot sem tiltották volna be (leg-alábbis egy ideig).

Lee tábornok ki akarta használni ka-tonái optimista hangulatát, s megpró-bálta áthelyezni az Unió területére ahadműveleteket. Benyomult Mary-landbe, de az 1862. szeptember 17-i an-tietami csatában hadserege egyharma-dát elveszítette. E vereség hatására mon-dott le a brit kormány a Konföderációdiplomáciai elismeréséről, Lincoln pedigkiadta 1863. január 1-jén érvénybe lépőemancipációs nyilatkozatát, amellyel a„lázadók” területein élő rabszolgákat fel-szabadította. Ezután engedélyezte feke-tékből felállított katonai egységek létre-hozását is. Megvalósult Dél rémálma: a„fegyveres néger hadsereg”.

A nyilatkozatot hatalmas felhábo-rodás fogadta Délen. Pierre Gustave T.Beaure gard tábornok azt javasolta,hogy ezentúl minden elfogott északikatonát garrote-tal – vagyis megfojtás-sal – végezzenek ki. Davis azzal fenye-getőzött, hogy az Unió elfogott tiszt-jeit átadják az egyes déli államoknak,ahol úgy ítélik el őket, mint a rabszol-gafelkelés kirobbantóit. Végül a józan-ság felülkerekedett, s az efféle terve-ket nem hajtották végre, de az elfo-gott fekete katonák és tisztjeik közültöbb százat meggyilkoltak. Az északihadseregek azonban nagy vesztesége-ket szenvedtek el a fredericksburgi(1862. december 13.) és chancellors-ville-i csatákban (1863. május 2–4.).Sokan úgy érezték, hogy a Konföderá-ció ezzel ki is vívta függetlenségét, saz északi Chicago Tribune című lapközzétette, hogy „1863-ban minden-képpen fegyverszünetre kerül sor. A lá-zadókat nem lehet legyőzni jelenlegieszközeinkkel.” Több északi városbansorozásellenes és fajgyűlölő megmoz-dulások törtek ki.

80 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4∞&£∞∞§ £ ™4∞&£∞∞§ £ ™Konföderációs katona

A déli lakosságot 1862–63 telénéhínség sújtotta, 1863 tavaszán prog-resszív jövedelemadót vezettek be, s atermények 10%-át elkobozták a hadse-reg részére. A kormány megbízottjaihamarosan mindent elvettek a déli gaz-dáktól, amire a hadseregnek szükségevolt, s az általuk megszabott áron, ér-téktelen utalvánnyal „fizettek”. A társa-dalom egyre jobban elidegenedett akormánytól, az emberek azt beszélték,hogy „ennyi kárt a jenkik sem okozhat-nak”. A városokban éhséglázadásoktörtek ki. Richmondban április 2-ántöbb száz asszony vonult kenyeret kö-vetelve Virginia kormányzójának házaelé. A kirobbant fosztogatásnak a milí-cia fellépése vetett véget. JeffersonDavis zsebórával a kezében közölte atömeggel, hogy öt perc múlva tüzetnyitnak rá. A déli újságok elhallgattáka történteket, s arról írtak, milyen nagya nélkülözés Északon. Egyes régiókbancsak az mentette meg a lakosságot azéhezéstől, hogy a hatóságok szemethunytak a „jenkikkel” folytatott tiltottkereskedés felett. Már csak abban re-ménykedhettek, hogy ha az 1863-asévet kihúzzák, északon megbukik a re-publikánus kormányzat.

1863 nyarán azonban egymást követ-ték az Unió győzelmei. Lee vereségetszenvedett Gettysburgnél (július 1–3.),s ezzel végleg le kellett tennie arról a re-ményről, hogy az Unió területén folytat-hatja a háborút. Még a lemondását isfelajánlotta, de Davis nem fogadta el.Grant bevette Vicksburgöt (július 4.), sezzel a Mississippi mentén kettévágtaa Konföderáció területét, majd a chat-tanoogai csatában (november 23–25.)megnyitotta az utat Georgia felé.

felPerzselt fölD

1863 őszén a Konföderációban politi-kai választásokra került sor. A régi pár-tok felbomlottak, s mivel mindenki adéli egység fontosságát hangsúlyozta,új pártok nem jöttek létre. A pártfegye-lem ezért nem mérsékelhette az ál -lamok széthúzását. A déli kormányannak köszönhette támogatói szűktöbbségének megőrzését, hogy az észa-kiak által megszállt államokban nemrendezhettek rendes választásokat.Ezeknek az államoknak a korábbi kép-viselői megőrizhették mandátumukatvagy maroknyi menekült újraválasz-totta őket. E képviselők természetesena végsőkig vívott háború hívei voltak.Az adóemelést és a sorozás szigorítá-

sát is megszavazták, hiszen saját vá-lasztóikat ez már nem sújtotta. A Kon-föderáció ellenőrzése alatt álló államokviszont a kormány ellenzékére szavaz-tak. A 106 képviselő közül 26-ról 41-renőtt az ellenzékiek száma, s a 26 sze-nátor közül 12-en voltak ellenzékiek,akik bírálták a hadvezetést és panasz-kodtak az infláció miatt.

1864 februárjában a déli kongresz-szus megszavazta, hogy az elnök erő-szakkal is végrehajthassa a sorozást.Geor gia törvényhozása ezt alkotmány-ellenesnek nevezte és béketárgyaláso-kat követelt – természetesen a Konfö-deráció függetlensége megőrzésénekfeltételével. Észak-Karolinából dezertál-tak a legtöbben, s még egy békepártititkos társaságot is létrehoztak. Egye-sek már azt hangoztatták, hogy Jeffer-son Davis „zsarnoksága” az Uniónál isnagyobb veszedelem. A megszállt Ar-kansasban a megyék fele konvenciót hí-vott össze, amely új alkotmányt foga-dott el, megtagadva a szecessziót és arabszolgaságot. Hasonló fejleményekrekerült sor a megszállt Louisianában is.

A Konföderáció vezetői abban re-ménykedtek, hogy az őszi elnökválasz-táson Lincoln vereséget szenved. Ha azészakiak egy békepárti demokratát vá-

lasztanak elnökké, aki fegyverszünetetköt és tárgyalni kezd, a Dél máris el-érte háborús célját. Ezért új korhatártjelöltek ki a hadkötelesek számára:immár a 17 és 50 év közötti férfiakatsorozták be, s a leszerelés előtt állókattovábbi szolgálatra kötelezték.

Grant azonban makacsul nyomultelőre Virginiában, William TecumsehSherman pedig Georgiában. A déliekazzal vádolták Lincolnt, hogy a rabszol-gák felszabadítására és az Unió helyre-állítására vonatkozó követeléseivelmegakadályozza a béketárgyalásokat.Az elnök erre két újságírót küldöttRichmondba, hogy közöljék a békefel-tételeket: az Unióba való visszatérés ésa rabszolgaság felszámolása fejében adéliek amnesztiában részesülhetnek.Jefferson Davis válasza így hangzott:„Amnesztia, uram, a bűnözőknek jár![…] Maguk felelősek e háború vala-mennyi szenvedéséért és bűnéért! Mi afüggetlenségért harcolunk, és vagy meg-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 81

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™A konföderációs hadak parancsnoka,

Robert E. Lee tábornok segédtisztjeivel:fiával, George Washington Custis Leevel

és Walter H. Taylorral, 1866

szerezzük, vagy elpusztulunk!Mi fogjuk kormányozni magun-kat, még akkor is, ha minden déliültetvényt kirabolnak, és mindendéli város lángban áll!”

Atlanta már lángokban is állt,amikor szeptember 2-án azUnió katonái bevonultak. Eza siker biztosította Lincolngyőzelmét is az 1864-es el-nökválasztáson. Grant pedighat mérföldre megközelítetteRichmondot, ahol olyan pániktört ki, hogy minden 50 évalatti férfit – még két felhábo-rodott minisz tert is – besoroztakés a frontra irányítottak. Azészaki hadvezetés úgy döntött,hogy a délieket készleteik meg-semmisítésével kényszerítik meg-adásra, vagyis áttérnek a totális pusz-títás háborújára. Philip H. Sheridan tá-bornok megkapta Grant parancsát:„Változtassa olyan pusztasággá a She-nandoah-folyó völgyét, hogy a felette el-szálló varjak kénytelenek legyenek éle-lemkészleteket vinni magukkal!” Sheri-dan végrehajtotta a parancsot, kije-lentve, hogy „semmi sem marad azemberek számára, csak a két szemük,hogy megsirassák a háborút!” Sher-man hadseregei pedig átvonultakGeor gián a tengerpartig, és mindentfelégettek.

„a lázaDók úJraHonfitársaink…”

A Konföderáció már a saját katonáitsem tudta táplálni – ezért az északifoglyokat őrző táborokban rettenetesállapotok uralkodtak. A hírhedt ander-sonville-i táborban barakkok és sátraksem voltak, a foglyok a szabad ég alattsínylődtek. A 194 743 északi hadifogoly15,5%-a halt meg. Igaz, északon semvolt sokkal jobb a helyzet, itt a 214 865déli fogoly 12%-a vesztette életét.

Jefferson Davis és társai még 1865elején sem voltak hajlandóak elismernia vereséget, pedig már naponta százá-val dezertáltak a katonák. Egyesek ha-zaszöktek, mások az ellenséghez – oda,ahol élelmet reméltek. Lincoln nagy-lelkű amnesztiát ígért a hadseregek fel-oszlatása és az Unió helyreállítása fejé-ben, a felszabadított rabszolgákértpedig 400 millió dolláros kártérítést kí-nált fel. Davis ezt sem fogadta el, pedigSherman seregei már Dél-Karolinátpusztították, s porrá égették Columbiavárosát.

Az elkeseredett déliek a végső erő-forráshoz folyamodtak: rabszolgáik-hoz. Többen is felvetették, hogy ha el-veszíthetik földjeiket, birtokaikat, sza-badságukat, biztonságukat, büszkesé-güket, életüket és rabszolgáikat –akkor az utóbbiakat igazán feláldozhat-nák az előbbiek érdekében. Egyes ka-tonatisztek kijelentették, hogy be kellsorozni a hadseregbe a rabszolgákat,és aki hű marad, nyerje el szabadságát.A politikusok azonban ellenezték a ter-vet – hiszen így értelmét veszti azegész háború!

Davis megtiltotta a rabszolgák fel-fegyverzéséről folytatott vitát. Csak aztengedélyezte volna, hogy fegyver nél-küli szolgálatra mozgósítsák őket. Sza-badságot azonban az erre vállalkozók-nak sem ígérhettek, hiszen ezzelmaguk is elismerték volna, hogy a„néger” szívesebben él szabadon, mintrabszolgasorban. A kongresszus megsem vitatta a tervet. Sok déli inkább el-veszítette a háborút, mint hogy az al-sóbbrendűnek nyilvánított feketék se-gítségével nyerje meg. 1865. február18-án Lee tábornok levélben közölte aKongresszussal, hogy feltétlenül szük-ség van a déli feketék mozgósítására,és aki hűen szolgál, azt szabadítsák fel.A képviselők ugyan 40:37 aránybanmegszavazták az indítványt, a szená-

tus viszont egyetlen szavazattöbb-séggel elvetette.

Lincoln ezalatt ki-harcolta a XIII. alkot-mánykiegészítést ,

amellyel végleg felszá-molta a rabszolgaságot.

1865. áp rilis 9-én pedig Leetábornok letette a fegyvert Grant

előtt Appomattoxnál. A győztes na-piparancsa így hangzott: „A hábo-rúnak vége. A lázadók újra honfi-társaink, és a győzelem feletti örömlegjobb jele az lenne, ha tartóz -

kodnánk minden demonstrációtól.”A fegyverletételi szertartáson az észa-kiak tisztelgéssel fogadták Lee rongyos,sebesült katonáit, akik annyira megle-pődtek, hogy viszonozták…

A polgárháborúban 260 ezer déli és360 ezer északi katona esett el, több,mint az Egyesült Államok összes hábo-rújában együttvéve. A győzelemnekminden bizonnyal az volt a fő oka, hogyaz Unió hatékonyabban szervezte megamúgy is jelentősebb erőforrásainak fel-használását. Ugyanakkor a Konföderá-ciónak több alkalommal is volt esélye –ha nem is a katonai, de a politikai – győ-zelemre. Ha az európai nagyhatalmakelismerték volna az államszövetséget,és segítséget nyújtanak számára, vagyha az északiak a kritikusabb pillanatok-ban nem bíznak tovább a republikánusLincoln-kormányzatban, és felváltjákegy békepárti, demokrata kormányzat-tal, amely tárgyalásokat kezdeményez,a Konföderáció fennmaradhatott volna.Az efféle fordulatokat azonban a nagyáldozatok árán kivívott katonai győzel-mekkel sikerült elkerülni.

A háború végén a Dél romokban he-vert. A Konföderáció dollárjának vásár-lóértéke már 1864 végére névértéke 2%-a alá csökkent. Dél gazdaságának két-harmada megsemmisült, a katonakorú,fehér férfilakosság negyede el esett, azállatállomány 40%-a elpusztult. Hatal-mas arányú tulajdon-újraelosztás zaj-lott le: 1860 és 1870 között a déli ipariés mezőgazdasági tőke 46%-kal csök-kent, az északi viszont 50%-kal nőtt.1860-ban a nemzeti vagyon 30%-a volta déliek kezén – 1870-ben már csak12%-a. Négymillió rabszolga szabadultfel. A déli feketék elnyerték szabadsá-gukat, a teljes egyenjogúsításra azon-ban csak a 20. század polgárjogi küz-delmei következtében kerülhetett sor.A háború által felszított gyűlölködéspedig több nemzedék életét megkese-rítette. Valószínűleg csak az első világ-háború mosta el.

82 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Az Amerikai Egyesült Államokatjelképező sas széttépi a déliek zászlaját

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™