Embed Size (px)
Citation preview
Irodalmi fogalmak
A
Abszurd:
Lat::ab+surdus=teljesen süket, együgyű. Képtelen, rossz hangzású, össze nem illő, a túlzásnak és a torzításnak az a fantasztikumon is túllépő, szélsőséges formája, mely nem tartja meg a mindennapi gondolkodás rendjét. Ellentétes elemekből építkezik, ezért a hétköznapi szóhasználatban gyakran cserélik fel a groteszk fogalmával.
Adoniszi sor:
A szapphói versszak negyedik sora. Egy daktilusból és egy trocheusból illetve spondeusból áll. Képlete: (-ÈÈ,--) vagy (¾ÈÈ, ¾È)
Aforzima:
Gör.: körülhatárolás, meghatározás. Tömören és határozottan megfogalmazott, leggyakrabban egyetlen mondatból álló kijelentés, amely valamely bölcs mondást, tanítást, filozófiai mélységű felismerést tartalmaz. Jellemzője a rövidség. (Montaigne, Pascal, La Rochefoucauld).
Akció :
A színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese.
Akrosztikon:
Gör.: szélső verssor. Olyan költemény, amelyben az egymás után következő verssorok, versszakok első betűi (szótagjai, szavai) összeolvasva értelmes szöveget alkotnak. Ez lehet a szerző v. a címzett neve, lehet ajánlás, ima stb.
Aktivizmus:
Kassák Lajosnak és körének mozgalma a 20.sz. tízes éveiben, amely a művészetet tettként fogta föl, s arra törekedett, hogy a művészt a köznapi embertől elválasztó falat lebontsa, az alkotást a technikához közelítve.
Alba:
A trubadúr- és a középkori líra műfaja "hajnali dal" ® téma: a szerelmes lovagot a torony őre vagy őrködő barátja esetleg egy madár dallal figyelmeztette, hogy közeledik a hajnal, a szerelmes órák vége.
Alexandrinus:
A francia eredetű alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után felező sormetszettel. A XII. századi francia Nagy Sándor regényről (Roman d`Alexandre) nevezték el. A magyar fordítások rendszerint időmértékes, jambikus lejtésű, 12-13 szótagos sorokban adják vissza.
Alkaioszi - strófa:
Alkaiosz ókori görög költőről elnevezett sorfaj, melynek első három sora emelkedő, a pedig negyedik ereszkedő.
Állandó (eposzi) jelzô:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme (kelléke). A szerzô a mű folyamán ugyanazt a szereplôt csak ugyanazokkal a jelzôkkel illeti. Például Odüsszeusz jellemzôi : bátor, leleményes
Államregény:
Az ideálisnak tekintett társadalmi-állami berendezkedést ábrázoló mű. Főként a 17-18.sz.-ban volt gyakori. Előzménye Platon Állam c. alkotása, valamint a reneszánsz utópiák (T. Morus: Utópia, Campanella). A megfogalmazott célokat az államregény a távoli múltban, a jövőben v. egy elképzelt országban mutatja be, így gyakran az utazási regény formáját ölti magára. Máskor a fejedelmet nevelő pedagógiai mű. Az elképzelt országok alkalmasak arra is, hogy az író a létező valóság szatirikus képét rajzolja meg bennük ( Gulliver, Candide, Tariménes utazásai).
Állatmese:
Olyan tanító mese, amelynek a szereplői beszélő, cselekvő, emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. Erkölcsi tanulságot hordoznak. Állatai rendszerint saját természetüknek megfelelôen viselkednek, de egyben emberi tulajdonságokat, magatartásokat testesítenek meg. Állatmese szerzôk : Aesopus, Phaedra, La Fontaine.
Allegória:
Költői képben - képsorozatban megjelenő gondolatalakzat. Lényege, hogy mást mond ki, mint amit gondol, tehát kettős jelentése van: egy közvetlen és egy áttételes. A klasszikus retorika szerint az egész művön vagy annak egy részén végigvitt metafora v. megszemélyesítés.
Alliteráció - betűrím:
Rendszerint a szókezdô hangok ismétlôdése. A versek egyik zenei eszköze.
Almanach:
Olyan időszakos, ált. évente megjelenő kiadvány, mely tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi írásokat egyaránt tartalmaz. Nálunk a reformkor a fénykora. A leghíresebb Kisfaludy Aurórája (1822-1837).
Álnév:
A valódi helyett felvett és használt írói név. Használatának számos oka lehet: pl. politikai, társadalmi, divat, jobb hangzás stb. (Pl. Moliére, Stendhal, Mark Twain, Vas Gereben, Ignotus, Csokonai Lili, Sárbogárdi Jolán).
Ambróziánus himnusz:
Szent Ambrusról kapta nevét, aki a maga himnuszait antik metrikus formába öntötte, rímtelen négyes jambusi sorokba. Négy sor egy strófa, s egy himnusz nyolc versszakból áll. Ez a forma az ôshimnuszok kedvelt versformája lett.
Anafora:
Ismétlésen alapuló gondolatalakzat. Ugyanazzal a szóval v. szócsoporttal kezdődnek az egymást követő mondatok, verssorok stb.
Anakreoni költészet:
Az európai rokokó dalköltészet egyik típusa. Mintája elsősorban Anakreon (ill. Horatius és a perzsa Hafiz). Fő témái a szerelem, a bor, a kellemesség, a bájosság. Az idill felfedezésére törekszik, a természetet, a vidám baráti társaságot, a párkapcsolatot állítva a középpontba. (Csokonai: Anakreoni dalok).
Anakreoni verssor:
Ált. 7-8 szótagos jambikus lejtésűek.
Anakronizmus:
Időszerűtlenség. Egyes történelmi korok tényanyagának (pl. nyelv, cselekvés, tárgy) nem valósághű átvitele más tört. korban játszódó műbe.
Analógia:
Hasonlóságon alapuló egyezés - ill. ennek feltételezésén alapuló gondolkodási művelet.
Anapesztus:
Két rövid és egy hosszú szótagból álló versláb. Képlete : (ÈȾ)
Annales:
A latin és a középkori történetírás műfaja, amelyben az eseményeket krónikásként, évről évre haladva jegyzik fel.
Antik dráma jellemzô vonásai:
Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekrôl pl. az ôr, illetve a hírnökök elbeszéléseibôl értesülünk. A tragédia idôtartama csupán néhány óra. Témája a kor jellegzetes erkölcsi-emberi konfliktusai. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelô részeket választotta el egymástól.
Antikizáló hangsúlyos verselés:
Középkori latin költészet verssorai úgy utánozzák a klasszikus verselés egy-egy verslábát, hogy a hosszú szótag helyén hangsúlyos, a rövid szótag helyén pedig hangsúlytalan szótag áll. Ezt nevezzük antikizáló hangsúlyos verselésnek. (Verselési mód)
Antológia:
Irodalmi műveket v. ezek részleteit valamilyen szempont szerint összeválogató gyűjteménye. (Pl. Hét évszázad magyar versei)
Anyegin-strófa:
14 soros, jambikus lejtésű, 8-9 szótagos strófa. 3x4 soros és 1x2 soros egységre tagolódik. Rímképlete: abab, ccdd, effe, gg.
Apokalipszis:
Külön irodalmi műfaj az i.e.II. évszázadban. A végítélet látomása. Az apokalipszis szerzôje a kinyilatkoztatást látomás formájában kapja és azután írja le, misztikus jóslatokat tartalmaz a világ végéről. A műfajban minden jelképpé válik. (Pl.: Jelenések könyve, a Bibliában)
Apokrif:
Azoknak a műveknek a neve, amelyek az ókorban keletkeztek a zsidó v. a keresztény vallás szolgálatában, de nem kerültek be a Biblia kanonizált szövegei közé.
Apológia:
Védőbeszéd. Főként a görög-római és a keresztény irodalom műfaja. Célja filozófiai, vallási v. egyéb támadások kivédése. (Pl. Platon: Szókratész védőbeszéde).
Apoteózis:
Istenné emelés. Színművek, irod. művek záróképe, amelyben a főhős megdicsőül, felmagasztosul, gyakran zenével kísért jelenetben. (Pl. Szigeti veszedelem)
Arany középút (aurea mediocritas):
Életfilozófia, magatartásmód, amely a szélsőségek között egyensúlyoz. Híres képviselője Horatius.
Ars poetica:
Azon művek elnevezése, amelyek a költészet céljaival, eszközeivel, a költő és a világ kapcsolatával, a költői alkotás lehetséges céljaival foglalkozik.
Arszisz:
versláb, a nyomatékosító elem, jele: '
Aszklépiadészi verssorok, versszak:
Hatütemű, ereszkedő jellegű sorok - és az ezekből álló strófa. Nálunk a legelterjedtebb: 3 db aszklepiadészi és egy glükoni sorból áll:
3 -szor: - -, - ÈÈ, - // -ÈÈ, - ÈÈ, - È, È 1-szer: --, -ÈÈ, -È, -
Asszociáció:
Képzettársítás.
Asszonánc:
Rímfajta, ahol a tiszta rímmel ellentétben nem teljes, csak részleges a hangok egyezése, megfelelése.
Avantgárd:
Radikálisan új formákat teremtő és új művészeti hitvallást hirdető XX.sz.-i művészeti irányzatok mozgalmának összefoglaló elnevezése.
B
Balassi-strófa:
1 vsz = 3 sor; 1 sor =3 egység - 6-6-7 szótag; (a belsô rímek által) A hármas szerkesztési elv valósul meg. Dante Isteni színjátékában is megtalálható ez az elv. Rímképlete: aabccbddb.....
Ballade - ballada:
Ballade: Villon idején = táncdal. A 13. sz.-tól csak formai jelentése van:
egyszerű ballada: 4 vsz. (összefoglaló, ajánlás) - Villon
kettôs ballada: 6 strófa
a versszakok 3 rímet váltogatnak, és refrénnel végzôdnek.
Ballada: drámai feszültségű, szaggatott menetű, általában tragikus tárgyú verses kisepikai műfaj párbeszédes, lírai elemekkel (Arany János ).
Barokk:
Az ellenreformáció szellemi áradatát kifejezô, az érzelmeket az ész fölé rendelô túldíszített, Itáliában keletkezett művészeti és irodalmi stílus. Nélkülözhetetlen eszköze a meghökkentés, a gyönyörködtetés. Kedveli a virtuóz rímtechnikát, a körmondatokat, költôi képek bôségét, a patetikus hangnemet.
Barokk eposz:
A barokk korban keletkezett új műfaj. A hagyományos műformáknál lazább keretű. Új kompozíciós formákat tartalmaz: sok részletbôl, epizódból felépülô, poklot, földet, mennyet egybeölelô monumentális szerkezet. A korábbi műfajoknál emberibb mivolta, sajátos szerkesztési módja van: Azt is igazzá teszi, ami nem az ( például a magyarok erkölcsi gyôzelme a Szigeti veszedelemben).
Barokk körmondat:
A barokk korra jellemzô, sokszorosan összetett, grammatikailag bonyolult, de ennek ellenére érthetô mondat. Pázmány Péterre nagyon jellemzô.
Belsô rím:
Egy-egy sor közepe és vége is rímel egymással (Pl. Balassi-strófa, leoninus)
Bevezetés (expozíció):
A drámai művek bevezetô része, amelyben az író megismertet az elôzményekkel és bemutatja a kiinduló helyzetet.
Bibliai história:
A XVI.század elsô évtizedeiben protestáns prédikátorok új irodalmi műfajok megteremtésével hirdették eszméiket. Ilyen volt a bibliai história is, amely a zsoltárfordítással együtt pótolta a még le nem fordított Bibliát, elsôsorban az Újszövetséget.
Bizalmas:
Szerepkör a francia klasszicista drámában: a főszereplők előtte tárják fel gondjaikat.
Blank vers:
Az angol drámák versformája - 10-11 szótagos drámai jambus.Shakespeare-re jellemzô. Drámáit új versformában, a tíz szótagos, idômértékes (jambikus lejtésű), rímtelen "blank vers"-ben írta, s ez az Erzsébet kori drámák általánosan használt sorfaja. (® Bánk bán is)
Bokorrím:
Bokorrímnek nevezzük, ha a egy strófán belül végig ugyanolyan szótagok rímelnek, tehát a rímképlet : aaa...
Bonyodalom:
A bonyodalom a drámai műveknek az a része, melyben megindul és kibontakozik az alapszituációból következô eseménysor. Ha a cselekmény összeütközésre, konfliktusra épül, egyre kiélezettebbé válik a drámai harc, a két egymással szembenálló törekvés egymás elleni küzdelme. Az események sorában bontakozik ki a szereplôk jelleme és kapcsolatrendszere.
Bordal:
Ősi lírai műfaj. Eredetileg olyan dal, amelyet ivás közben énekeltek, s amely a bort, annak fogyasztását magasztalta.
Az antik görög líra legrégibb alkotásai közé tartoznak (Anakreon, Alkaiosz). A középkorból is számos bordal maradt fenn (Carmina Burana). A legismertebb magyar bordalok: Balassi: Borivóknak való, Csokonai: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Vörösmarty: Keserű pohár, Juhász Ferenc: Rezi bordal.
Bosszúdráma:
Shakespeare idejében igen népszerű műfaj (a Hamlet, dán királyfi is ilyen). Az alapvetô konfliktusmotívum a bosszúállás.
Búcsúvers:
Gyakori lírai műfaj. Témája a szeretett személyektől, környezettől, tárgyaktól stb. való elválás. (J.P.: Búcsú Váradtól, Balassi: Búcsúja hazájától)
Bujdosóének:
A kései kuruc költészet jellegzetes műfaja. Keletkezésük a Rákóczi - szabadságharc bukása utáni időkre tehetô. Bennük a reményvesztettség és a forradalom bukása iránti fájdalom jelenik meg.
Bukolika, bukolikus költészet:
A görög bukolosz ('marhapásztor') szó alapján nevezzük a pásztorköltészetet bukolikus költészetnek, bukolikának. Késôbb a vergiliusi cím (Eclogae) nyomán ezt a műfajt ekloga névvel is illették.
C
Carmen:
A carmen, más néven óda a modern irodalomban fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény; tartalmi köre sokkal szűkebb, mint a görög ódáé. (Horatius)
carpe diem:
"Élj a mának!" - Horatius életfilozófiája, mely a jelen által felkínált örömök leszakítását tűzi ki célul (Leukonoéhoz).
Cezúra:
Verstani fogalom. A sort két v. több ritmikai egységre bontó metszet, melynek két alapvető típusa van: a cezúra: az ütemet ill. verslábat kettévágja; a dierézis: a verslábat, ütemet érintetlenül hagyja.
Choriambus:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (-UU-)
Ciklus:
Azonos v. rokon tárgyú. hangulatú művek csoportja.
Clown-jelenet:
A középkori tragédia komor fenségét közbeékelt, ún. clown-jelenetek (clown=bohóc) oldották : a korabeli közönség nemcsak rémüldözni akart a véres események láttán, hanem megkívánta a felszabadult nevetés lehetôségét is.
Couleur locale:
(Fr.: helyi színezet) Az irodalmi-művészi megjelenítésben a térbeli és időbeli, társadalmi és természeti jellegzetességek, egyedi vonások hangsúlyozott figyelembevétele a hitelesség növelése érdekében. Az elvet a romantika hirdette meg, programszerűen V. Hugo fogalmazta meg.
Commedia dell'arte:
Az olasz eredetű commedia dell'arte legfôbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, csak a cselekmény vázlatát, mely csupán a játék lényeges fordulópontjait rögzítette. A részleteket, a párbeszédeket a színészeknek
kellett rögtönözniük. Erre adott lehetôséget, hogy a műfaj állandó típusokkal, hagyományos jellemekkel dolgozott, s egy-egy színész rendszerint ugyanazt a típust személyesítette meg. Ez a műfaj Moliere-re is hatással volt.
Curriculum vitae:
Életrajz.
Csodás elemek:
A klasszikus eposznak egyik állandó eleme, ún. eposzi kelléke. Ennek lényege, hogy természetfeletti lények beavatkoznak a szereplôk életébe.
D
Daktilus:
Egy hosszú és két rövid szótagból álló versláb (-ÈÈ)
Dal:
A legegyszerűbb lírai műfaj. Témája valamely egyszerűbb tárgy közvetlen szemléletéből fakad. Terjedelme rövid, hangulata egységes.
Detektívregény, krimi:
Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítô szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. A művek végén mindig ott van utólagosan a megfejtés is. Hiányzik belôlük a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró törekvés, a célkitűzés. (Megteremtője: Poe.)
Deus ex machina:
(görög: isten a gépezetben) Csodás elem: istenek beavatkozása a cselekménybe, a hősök sorsába.
Deizmus:
Olyan vallási felfogás, amely feltételezi Isten létezését, de szerepét a világ teremtésére korlátozza; ha Isten megteremtette a világot, annak működéséhez már nincs szükség további beavatkozásra.
Dialógus:
Párbeszéd a szereplôk között.
Dikció:
A színész beszéde, a helyzetnek és a megformált alaknak megfelelôen elmondott drámai szöveg.
Dithürambosz:
Ókori görög lírai műfaj. Eredetileg Dionüszosz isten csodás tetteiről, szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról szóló himnikus mű, amelyet fenséges hangulat, stílus és dallam jellemez.
Disztichon:
A legelsô strófaszerkezet, hexameter és pentameter sorok váltakozása.
Dokumentum:
Hiteles tárgyi bizonyíték, illetve hivatalos írás, okirat.
Dokumentumirodalom:
Igazi történeteket leíró irodalmi műfaj Pl.: emlékirat, napló, levél, publicisztika).
Dolce stil nuovo:
Édes új stílus. Itáliai költőiskola a 13.sz. második felében. Lényege a modern költészet megteremtése azáltal, hogy a reneszánsz előfutáraként természetessé teszi a költői műveket, érvényre juttatja a személyiség által diktált mondandót, közvetlen, spontán érzelemkifejezést. Szakít a latin nyelvűséggel, megteremti az olasz irodalmi nyelvet. Legnagyobb mestere Dante.
Dráma:
Irodalmi műnem. Az ide tartozó műfajok: tragédia, komédia, színmű. A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplôk jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeibôl (dialógus), magánbeszédeibôl (monológ) és tetteibôl ismerjük meg. A drámai cselekmény jelen idôben elôttünk bontakozik ki az alapszituációból, amely a szereplôk egymáshoz való viszonyát, törekvéseiket, magatartásukat meghatározza. Ez a drámai szituáció a hôst vagy hôsöket akcióra, drámai harcra készteti. A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mű, cselekménye - a terjedelem miatt- sűrített, gyakran a szemben álló erôk, egymástól eltérô emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában. A drámai művek nyelve tömörebb, erôteljesebb, mint a többi műnemé. A dráma szerkezeti részei: bevezetés (expozíció), bonyodalom, cselekmény kibontakozása, tetôpont, megoldás. Színpadra szánt alkotás.
Drámai expozíció:
A drámai műnek azon része, melyben az író megismertet az elôzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet, szereplôket.
Drámai harc:
Két ellentétes akarat egymás elleni tettsorozata. Pl.:Antigoné-Kreón.
Drámai költemény:
A klasszikus tragédiával rokon, filozófiai eszméket a középpontba állító drámai mű, amely általában nem előadásra, hanem olvasásra készült. (Pl. Byron: Manfred, Shelley: A megszabadított Prométheusz, Goethe: Faust, Vörösmarty: Csongor és Tünde, Madách: Az ember tragédiája)
Drámai szituáció:
Akkor keletkezik, amikor az ellenfél megakadályozza a fôszereplô által képviselt elvek érvényesülését.
E
Egyperces novellák:
Általában feltűnően rövidek, mert kevés szóval szeretnének sokat mondani. Az egyik oldalon az író részérôl a közlés minimuma, az olvasó részérôl pedig a képzelet maximuma áll, így az ember a fantáziája révén aktív szereplôvé válik. (Örkény István)
Ekhós vers:
Olyan vers, amely valamely verssor utolsó szavát visszhangszerűen megismétli. (Pl. Csokonai: A tihanyi ekhóhoz)
Ekloga:
Lásd bukolikus költészet! Radnótinál (Vergilius fordítások) fontos műfaj.
Elbeszélés:
Az epika műnemébe tartozó műfaj. Az epikai közlési formák között az alapvetô forma a közvetlen szerzôi elbeszélés. A novellától abban különbözik, hogy ráérôsebb, részletezôbb, több szereplôvel dolgozik, akiket sokféle módon, részletezôbben jellemezhet terjedelme változó. A novella a szereplôk életének egy fordulópontját mutatja be, röviden kevés szereplôvel, akiket tömören jellemez.
Elefántcsonttorony:
A 19.sz.-i francia művészetben a társadalmi életből kivonuló, a tiszta szépségnek hódoló művészi magatartást jelképező fogalom. A l’art pour l’art hívei használták jelszóként.
Elégia:
A görögök minden disztichonban írt költeményt elégiának neveztek. A mai elnevezésű elégia a reneszánsz korban alakult ki. Az újkori európai irodalomban csak olyan költeményre alkalmazták az elnevezést, amely csendes szomorúságot, bánatot, fájdalmat fejezett ki. Ez a mai elégikus hangulat a görög gyászdalokra vezethetô vissza.
Életkép:
Zsánerkép. Kisebb prózai v. verses mű. A mindennapi élet valamely jellemző, tipikus alakját, helyzetét, eseményét örökíti meg. (Arany, Petőfi)
Életrajz:
Biográfia. Tudományos, ismeretterjesztő és irodalmi műfaj: egy ember életét, munkásságát v. annak 1-1 szakaszát írja le. Szerzője lehet a mű főszereplője ( önéletrajz, vallomás, emlékirat) v. más személy is.
Ellenutópia:
Elképzelt végletesen rossz társadalmi berendezkedés bemutatása ( Ld. még ® utópia)
Emelkedô verslábak:
Elöl álló theszisz és azt követô arszisz esetében emelkedô verslábról beszélünk. Ilyen verslábak: jambus (U-), anapesztus (UU-).
Emlékirat:
Memoár. Prózai epikus műfaj, amelyben a szerző az általa is átélt történelmi értékű eseményekről számol be, vállalva a szubjektív szemléletet. Így az emlékirat nem történetírás, és nem is önéletrajz, mert a közélet eseményeire koncentrál, de nem is napló, mert annyira nem intim és személyes. (Pl. Bethlen Miklós, Bethlen Kata, II. Rákóczi, Kossuth)
Empirizmus:
Ismeretelméleti irányzat, mely szerint ismereteink egyedüli forrása az érzéki tapasztalat. (Erre alapoz a szentimentalizmus is.)
Énekvers:
Olyan lírai alkotás, amelyet hangszeres kísérettel adnak elô. Nagyon fontos a dallam. Magyarországon a 16-17. században volt jellemzô. Tinódi Lantos Sebestyén művei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók).
Enjambement:
Áthajlás. Verstani jelenség. A verssor vége mondattani szempontból szokatlan helyen választ el szorosabban összetartozó szavakat, szókapcsolatokat, tagmondatokat.
Enumeráció:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi kelléke, de az újabb kori eposzokban is elôfordul. Seregszemlét jelent, a szemben álló hôsök és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.
Epeiszodion:
Az epeiszodion a tragédiának az a párbeszédes része, amely a két teljes kardal között foglal helyet (a modern drámák jelenetnek nevezett részével rokon).
Epifora:
Ugyanaz a szó v. szócsoport többször fordul elő az egymásra következő verssorok végén. Ellentéte az anafora.
Epigon:
Valamely jelentős alkotó v. irányzat eredetiség nélküli követője, önálló mondanivaló, formakincs nélkül.
Epigramma:
Az epigrammát az elégiával közös származás és forma (disztichon), sôt tartalom jellemzi. Eredetileg sírkövekre, műemlékekre, isteneknek szánt tárgyakra, épületre vésték (epigramma=felirat), s ezért tartalmában igen tömör és terjedelmében rövid volt. Késôbb mint könyvepigramma veszített tömörségébôl, rövidségébôl is. Ma bölcs gondolatot, szellemes gúnyt, fontos igazságot tömören összefoglaló, gyakran csattanóval végzôdô, viszonylag rövid versek neve, a disztichonforma már nem feltétlen követelmény.
Epika:
Az egyik műnem, legjellemzôbb sajátossága, hogy bennük a külvilág áll az ábrázolás középpontjában, s nem a lélek belsô világa. Alapvetôen monologikus formájúak, tehát egy "elbeszélô" mondja el a történetet. Az elbeszélô művekben is lehetnek dialógusok, ezek azonban "idézetek"-nek tekintendôk. Az alkotó csak közvetítô a valóság és az ábrázolt világ között, saját értékelését, állásfoglalását a történet megformálásába építi bele.
Epikai közlésformák:
Az alapvetô közlési forma a közvetlen szerzôi elbeszélés; emellett a cselekmény színterét és az egyéb tárgyi mozzanatokat a leírás, a szereplôk szóbeli megnyilatkozásait általában a dialógus közvetíti. Ez utóbbi esetben a szereplôk mondatait az elbeszélô szó szerint "idézi": ezt a közlési formát egyenes beszédnek is szokás nevezni. Elôfordul, hogy az író valamelyik hôse szavait csupán tartalmilag "idézi", egyes szám harmadik személyben: ennek függô beszéd a hagyományos elnevezése. A szereplôk ki nem mondott gondolatait, érzelmeit az újabb epikai művek vagy a belsô monológ, vagy a szabad függô beszéd (átélt beszéd, átképzeléses stílus) technikájával jelenítik meg. A szabad függô beszéd közben az író gyakran a saját gondolatait is belecsempészi a szövegbe. Ezeknek a formáknak az elôfordulása, gyakorisága írónként különbözô, kifejezô szerepük is lehet.
Epikus hasonlat:
A klasszikus eposzok egyik állandó eleme, kelléke, amely nagy terjedelmű, részletezô, szinte önálló életet élô hasonlat.
Epikusság:
Az epikára jellemzô sajátosságok esetleges (nem meghatározó) alkalmazását jelenti a másik két műnemhez tartozó alkotásokban.
Epilógus:
Utószó. Epikai és drámai műveket lezáró, a műtől némileg elkülönülő szerkezeti egység, amelyben a szerző gyakran közvetlenül kommentálja, ill. felvázolja a hősök további sorsát, esetleg értelmezi a művet.
Episztola:
Valóságos, néven nevezett személyhez írott verses levél. (Kazinczy, Berzsenyi, Petőfi, Arany)
Epizód:
A nagyepikai művekben gyakran, a drámában ritkán elôfordulnak mellékesemények. Az ilyen önmagukban lezárt, némelykor életképszerűen megrajzolt részleteket, melyek nem viszik ugyan elôre a cselekményt, de az írói szándéknak megfelelôen fontos szerepük van (pl. Új vonásokkal gazdagítják a szereplôket) epizódoknak nevezzük.
Eposz:
Az eposz az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű elbeszélô költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkezô hôse istenektôl is támogatva nagy, egész közösség számára jelentôs tetteket visz véghez.
Eposzi kellékek:
A klasszikus eposzok állandó elemei:
invokáció - valamely istenség segítségül hívása
propozíció - témamegjelölés
in medias res - a dolgok közepébe vágó kezdés
enumeráció - seregszemle
csodás elemek (deux et machina) - istenek beavatkozása
állandó jelzôk és ismétlôdések
epikus hasonlatok
Ereszkedô versláb:
Elöl álló arszisz és az azt követô theszisz esetében ereszkedô verslábról beszélünk. Ilyen például a spondeus (--), trocheusz (-U), daktilus (-UU), pirrikhiusz (UU), choriambus (-UU-).
Értekezés:
= tanulmány.
Értékszembesítő vers:
Olyan költői művek, amelyek különböző értékszintű állapotokat (társadalmi, természeti, egyéni lét) szembesítenek. A leghatásosabb az értéktelített - értékhiányos állapotok szembeállítása, gyakori a különböző időszakok, történeti korok, személyes létállapotok eltérő értékszintjének szembesítése. Ez esetben időszembesítésről is szó van.
Esszé:
A tudományos értekezés és a szépirodalom közötti átmeneti műfaj. Olyan értekezés, amely szépirodalmi eszközökkel is él.
Esztétikai minôségek:
A mű összhatását meghatározó legfontosabb értékszerkezeteket nevezzük
esztétikai minôségeknek. Pl.:
szép fenséges kellemes tragikus komikus
kellemetlen groteszk rút
Evangélium:
Görög szó latinosított formája, "jó hírt", "örömhírt" jelent - Jézus eljövetelének örömhíre. Jézus élettörténetét nevezik evangéliumnak. Négy evangélium van : Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma.
Exodikon:
A tragédiát lezáró, a mű tanulságait összefoglaló, életbölcsességet megfogalmazó rövid kardal, amit a kórus elvonulás közben énekelt.
Exodosz:
Végkifejlet, befejezés. Az utolsó kardalt lezáró dialogikus rész.
Expozíció:
A drámai műnek azon része, melyben az író megismertet az elôzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet.
Evokáció:
Felidézés, emlékezetbe idézés.
F
Fabula:
Tanító mese, többnyire állatmese, amely tanulságot tartalmaz. (Aiszoposz, Phaedrus, La Fontaine, Fáy András, Heltai)
Fantasztikum:
A realitáson messze túlmenô (pld. álomban) ábrázolt, szó szerint véve képtelen eseménysorozat megjelenítése a fantasztikum. Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájában is megtalálható.
Farce:
Francia vígjáték, bohózat. (14-15.sz.) Komikus, trágár, gyakran durva műfaj, rövid, csattanóra épül. Alakjai nem rokonszenvesek, általános tulajdonságokat testesítenek meg: pl. házasságtörés, képmutatás, ravaszság, kapzsiság stb. Kb. 150 db maradt fenn, szerzőjük ismeretlen.
Fejlődésregény:
Regénytípus. Tárgya a hős fejlődésének útja, a személyiség formálódása, kialakulása, lélektani hitelességgel bemutatva és a társadalmi környezet rajzát is megadva. (Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei, Copperfield Dávid)
Ellentéte a karrierregény, mert az a személyiség pozitív irányú kibomlását ábrázolja, ez pedig azt, amint a hős társadalmi érvényesülése érdekében személyiségét, erkölcsiségét feladja.
Félrím:
Félrím esetében csak minden második sor rímel. Képlete : xaxa
Fenség:
Az eposzban a legfontosabb esztétikai minôség a fenség: a szokatlan, már-már emberfeletti nagyságú és intenzitású érték, amely félelmes fenyegetô hatású is lehet.
Figura etymologica:
A figura etymologica a szó tövének ismétlôdésével elôállt stílusalakzat. Ez figyelhetô meg a Halotti beszédben : "halálnak halálával halsz".
Fiktív levél:
Ld. ® Levél
Filozófiai párbeszéd:
Platón görög filozófus teremtette meg ezt a műfajt. Műveinek szereplői párbeszédes formában vitatják meg a filozófus tanításait.
Fohász:
Ima, ill. imaszerű lírai költemény, amely hálát, könyörgést, vallomást tartalmazhat. A fohász az ima más típusaihoz képest személyesebb jellegű, kevésbé kötődik a liturgiához.
G
Gesta:
Latin nyelvű, középkori történeti műfaj, amellyel az udvari történetírás él. Hitelességigénye kevesebb, a valóságot és a költészetet tudatosan vegyíti, így sokkal irodalmibb. (Anonymus, Kézai)
Giccs:
A külsô formájában az irodalmi művekhez hasonló írást, amely az igazi művészet látszatát kelti, szélsôségesen torz, otrombán hamis, hazug módon eszményített ábrázolásban tükrözi korát giccsnek nevezzük.
Gondolatritmus:
A gondolatritmus a mondat tagjainak párhuzamosságát, a gondolatok szabályozott ismétlôdését jelenti.
Görög drámai verseny:
Az ókori görögöknél minden évben tavasszal (március-április) rendezték meg a nagy Dionüszosz-ünnepet, melynek fénypontja a drámai verseny volt. Ezen i.e. 534-tôl tragédiaköltôk, i.e.486-tól komédiaköltôk is részt vettek. A versenyeket irányító arkhón (állami tisztviselô) három tragédiaköltônek és öt komédiaszerzônek adott játszási engedélyt. (Késôbb ez is háromra csökkent.) A tragédiaírók rendszerint tetralógiával (három tragédia és egy hozzákapcsolódó szatírjáték), a komédiaköltôk egyes darabokkal pályáztak. A versenyen tíz, elôre megválasztott bíró mindegyike felírta az általa megállapított rangsort egy táblára, s ezt bedobta egy urnába. Ebbôl az arkhón kihúzott ötöt és ezek alapján döntöttek (a másik ötöt figyelmen kívül hagyták). A gyôztes híres és tisztelt költô lett, a harmadik hely azonban a bukással volt egyenlô.
Görög tragédia szerkezete:
Ezek az egységek az i.e.V.század közepén alakultak ki:
Prologosz: az elôadás a fôhôs monológjával, vagy egy dialógussal indult
Parodosz: a kar bevonulása, az orkhésztrán való elhelyezkedése közben énekelt dal
Sztaszimon: minden késôbbi kardal neve
Epeiszodion: a tragédiának a két teljes kardal között levô párbeszédes része
Exodosz: a végsô sztaszimont követô dialogikus rész (végkifejlet)
Exodikon: a kar elvonulása közben énekelt tanulságos tartalmú dal
Kommosz: a szereplônek a karral folytatott lírai dialógusa
Groteszk:
Ol.: grotta=barlang. Esztétikai minőség, a komikum egy fajtája; a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, ami nevetséges és borzongató hatást kelt. Gyakran társítja a tragikumot és a komikumot.
H
Haláltánc:
Irodalmi és képzőművészeti műfaj. A XIV. századtól templomok, temetôk falára festett képek, fametszetek, lírai alkotások figyelmeztették az élôket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére. Központi motívuma: a halál válogatás nélkül mindenkit elragad egyszer - korra, nemre, rangra való tekintet nélkül. (Villon: Haláltánc ballada, Madách: Az ember tragédiája - Londoni szín zárójelenete; Arany: Hídavatás)
Hármas egység:
Arisztotelész Poetika című műve alapján a hely (egy színhely), az idô (24-36 óra), és a cselekmény (egy szálon futó) egysége. A racionalizmus idôszakában Boileau mereven megkövetelte a hármas egységet Arisztotelészre hivatkozva.
Hármas színpad:
Shakespeare színházában volt jelen elôször.
elôszínpad (benyúlt a közönség közé) -> "tömegjelenetek a szabadban"
hátsó színpad -> épületek szobáiban történt események bemutatására
felsô színpad -> magasban történő cselekmény (erkélyjelenet)
Helyzetdal:
A dal azon formája, amelyben a költő magát egy másik személy helyzetébe képzeli, v. saját érzelmeit egy másik személy nevében adja elő.
Helyzetkomikum:
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzetet, melyben a fôhôs csapdába kerül helyzetkomikumnak nevezzük.
Hét szabad művészet:
grammatika, retorika, logika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia
Hexameter:
Az eposzok daktilusokból és spondeusokból felépülô, hat verslábból álló hagyományos verssora. Az 5. láb kötelezően daktilus, a hatodik spondeus, esetleg trocheus.
Himnusz:
Gör.: dicséret, magasztalás. Költői és liturgikus műfaj. Tárgya és alkalma valamely istenség, esetleg elvont eszme, természeti erő v. isteni tulajdonságokkal felruházott ember dicsérete.
Hierarchia:
A görög főpap szóból. Rangsor, alá-fölérendeltség.
Hiperbola:
Stílusalakzat. A beszélő nagyobb, erősebb jelentésű szavakat és mondatokat használ, mint ami tulajdonképpeni, szó szerinti kifejezésének megfelelne. (Pl. már ezerszer megmondtam)
Históriás ének:
Az énekvershez hasonlóan legfôbb tulajdonsága a dallamosság. Hangszeres kísérettel adták elô. Témája harcokról való "tudósítások”, példamutatás. (Tinódi Lantos Sebestyén)
Hitvitázó dráma:
A protestáns prédikátorok hitvitázó drámákban vitatták az egyház hittételeit a reformáció keretében. Két szereplôje van egy ilyen műnek: egy református és egy katolikus személy vitatkozik az elveikrôl. Maga a műfaj a XVI.század elején alakult ki. Bornemissza Péter és Sztáray Mihály voltak a fô művelôi.
Humanizmus:
A reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti.
Humor:
Hangnem, esztétikai minőség. A komikum egyik válfaja, az emberi gyengeségek, gyarlóságok együttérző, de nevettető bemutatása. Sok árnyalata van - az elégikusságtól kezdve a fekete humoron át a kétségbeesést nevetésbe fojtó humorig.
Humoreszk:
Prózai, kisepikai műfaj. Fő vonásai: a karcolatszerű, rövid terjedelem és ennek megfelelően fő vonásokra redukált kidolgozás, valamint könnyed, derűs hangulat. (Csehov, Mark Twain, Jókai, Mikszáth, Karinthy)
Hübrisz:
Gör.: elbizakodottság, gőg. A hatalom, gazdagság, képességek, szerencse és az ezekből fakadó önhittség mindig kihívja maga ellen az istenek haragját, akik ilyenkor egyébként a vétlen embert is lesújtják.
I
Iambosz:
Iambosznak nevezték a gúnyos, csipkelôdô verseket, melyek kíméletlenül támadtak minden bűnt, hibát, fogyatékosságot. (Jambikus, trocheikus versek.) Bár a gúnyos vers a modern lírából sem hiányzik, az elnevezést már nem használják. A műfaj megteremtôje Arkhilokhosz (i.e.VII.század) volt.
Idill:
A szicíliai születésű, görög Theokritosz (i.e.III.század) idillnek (görögül eidüllion=képecske, életkép) nevezett költeményeiben, eklogáiban, pásztorokat szerepeltet. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természet meghitt közelségében élnek. Eszményített világ ez : a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg itt.
Idômértékes verselés:
Az idômértékes verselésű művek (pld. Iliász, Odüsszeia) soraiban a szöveg kötöttségét, ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása, ismétlôdô visszatérése állítja elô. Rövid a szótag, ha a benne elôforduló magánhangzó rövid és legfeljebb egy mássalhangzó követi. Hosszú a szótag, ha magánhangzója hosszú, vagy a rövid magánhangzó után két vagy több mássalhangzó következik.
In medias res:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, a dolgok közepébe vágó kezdést jelent.
Inverzió:
Lat.: megfordítás. Stilisztikai fogalom. A megszokott szórendtől való eltérést jelent.
Invokáció:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, amely valamely istenség, esetleg múzsa segítségül hívását jelenti.
Irányregény:
A regény egyik típusa. Erősen didaktikus jellegű mű. A választott értékrendet, célt úgy fogalmazza mag, hogy a mű esztétikuma, tartalma, idő- és értékállósága hiányt szenved. (Pl. Tamás bátya kunyhója, Gorkij: Az anya)
Irodalmi barokk:
A barokk hatás az irodalomban mindenekelôtt a művek stílusán és szerkezetén figyelhetô meg. A barokk számára nélkülözhetetlen meghökkentés, lenyűgözô hatás, leginkább formai külsôségekkel érhetô el. A barokk költészet kedvelte a virtuóz rímtechnikát, a merész gondolattársításokon alapuló, újszerű költôi képek bôségét (fôleg metaforákat), a meglepô ellentétektôl feszülô hasonlatokat s ezek eredményeképpen az ünnepélyességet kifejezô patetikus stílust. Különösen kedvelte a bonyolult összetételű, de áttekinthetô körmondatokat, a rokon értelmű mondatok, szavak halmozását, az erôs érzelmi tartalmú kifejezéseket, olykor a drasztikusabb népiességet is a légies könnyedség, a kecses finomság társaságában. Nagymértékben továbbfejlesztette az irodalom nyelvi lehetôségeit. A barokk új műfajokat hozott létre pld.: barokk eposz. Barokk írók : Cervantes, Lope de Vega, Gongóra, Calderon, Tasso, Marino, Milton, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós
Ionicus a maiore:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (--ÈÈ).
Ionicus a minore:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (ÈÈ---).
J
Játékos rímek:
* kínrím: a rímelő szavak betűi azonosak, értelmük azonban különbözik (Városunkban lakó dalmát / most tartja a lakodalmát);
* kecskerím: a rímelő szavak első mássalhangzói felcserélődnek (Állatkertbe ment a csajom / tőle csókot csnet a majom);
* kancsalrím: a rímelő szavak mássalhangzói megegyeznek, magánhangzói cserélődnek ki általában magas-mély párokra ( Musztafa az első albán / kapitány az Alsó-Elbán).
Jambus:
Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb. Képlete (U-).
Jellemkomikum:
A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplô jellemébôl következik jellemkomikumnak nevezzük. Ilyen Moliere Tartuffe-je is.
Jeremiád:
A bibliai Jeremiás próféta nevéből: panaszos, siránkozó hangvételű műfaj.
K
Kalandregény:
A szórakoztató irodalom egyik fajtája, központjában az érdekesség van. A krimi rokonműfaja.
Kanonizálás:
A szellemi-kulturális élet fejlôdésének egy pontján megindult a múlt irodalmi emlékeinek tudós vizsgálata, válogatása, a végleges szövegek kialakítása. Ezt a folyamatot nevezzük kanonizálásnak.
Karcolat:
Rövid, szellemes, egyetlen problémát felvillantó és a tanulságot világosan megfogalmazó szépirodalmi műfaj. Általában valóságosan megtörtént eseményekből ragad ki 1-1 epizódot, s azt inkább értelmezi, mintsem megjeleníti. Szemlélete ironikus, szándékában kritizáló. (Pl. Csehov, Mark Twain, Mikszáth)
Kardal (dithürambosz):
A kar által énekelt dal, melyben fuvolakíséretre táncolva kísérték és magyarázták a dráma cselekményét. Egyik változata a dithürambosz, melyeket a Dionüszosz-ünnepeken adtak elő.
Katarzis, katharzisz:
Arisztotelész nyomán, a művészetnek a testet-lelket formáló, megrendítô hatását nevezzük katarzisnak.
Kisepika:
A valóság egy-egy szűkebb részletét ragadja meg, sűrített, tömör ábrázolásra törekszik, kevés szereplôt mozgat. Pl.: novella, elbeszélés, kisregény.
Kiáltvány - manifesztum:
Inkább közéleti, mint irodalmi műfaj. Közérdekű, a nyilvánossághoz intézett közlés, nyilatkozat, felhívás, amely valamely csoport, irányzat művészeti, politikai, közéleti stb. álláspontját, programját fogalmazza meg. Közvetlen hatásra tör, agitatív
stílus jellemzi. Funkcióját tekintve szorosan kapcsolódik a pamflethez és a vitairathoz. (Pl. Petőfi: Nemzeti dal, Marinetti: Futurista kiáltvány.
Királydráma:
Színpadi mű, amelynek cselekménye fejedelmi személy körül forog, többnyire a címet is róla kapja. (Pl. Szophoklész: Oidipusz király, Shakespeare királydrámái, Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak.)
Klasszicista dráma:
A görög-római irodalomból vezették le. XVII.században, Franciaországban fejlôdött ki igazán. Teljesen a józan észen alapszik. A műveket már felvonásokra tagolták, és az új racionalista felfogás szerint elképzelhetetlen, hogy a szünet alatt hosszabb idô teljen el. Arisztotelész Poetika c. művet félreértelmezve Nicolas Boileau kötelezôvé tette benne a hármas egységet. A szereplôk jelleme az idô múlásával nem változik, az elôzményekre dialógusok vagy monológok utalnak vissza, mivel a mű csak a konfliktus kirobbanását mutatja be. Kötelezô szabály a mértéktartás, a durva dolgokat száműzték, és éppen ezért a nôi szerepeket már nôk is játszhatták.
Klasszicizmus:
Az antik görög és római művészetet tekintette példaképének, s céljának e műalkotások utánzását tartotta. A klasszicisták racionalisták voltak, hitték, hogy az antik remekművek elemzése nyomán képesek elvonni a tökéletes műalkotások létrehozásának szabályait. A klasszicizmus művészetelmélete ezért dogmákat alkotott (Pld.: hármas egység). Horatius figyelmeztetése nyomán célul tűzték ki, hogy a műveknek gyönyörködtetni és tanítani kell.
Kocsi-színpad:
A forgószínpad egyik ôse, az ülô nézôközönség elôtt gördültek el a kocsikra szerelt színhelyek.
Kolofon:
Kolophon ókori görög város nevéből. A középkori kéziratoknak, nyomtatványoknak a szerző v. a másoló nevét, a mű címét, a másolásra, nyomtatásra vonatkozó adatait közlő záró sorai.
Komédia:
A dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minôsége a komikum. A komédia hôsei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok, szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságuknak vagy nincsenek tudatában vagy pozitívumként tüntetik fel. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, karikírozás eszközeit. A cselekményben sok a valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű. A komédia során az értéktelenség leleplezôdik, illetve az értékvesztés nyilvánvalóvá válik. Komikus konfliktusra épül a darab, ha a kisszerű hôsök ütköznek össze és ebbe belebuknak. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg : a hamis látszat alól elôtűnik a valódi lényeg.
Komikum:
Olyan értékszerkezet, amelyben értékhiány leplezôdik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.
Kommosz:
A görög tragédia eleme. A szereplônek vagy szereplôknek a karral folytatott lírai dialógusát jelenti.
Konfliktus:
A dráma egyik legfontosabb eleme. A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mű, cselekménye - terjedelem miatt- sűrített, gyakran a szemben álló erôk, egymástól eltérô emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában.
Kórus (kar):
A kórus (kar), mely énekkel (kardal), esetleg dallal, fuvolakíséretre lejtett tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusnak a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jeleneteknek, felvonásoknak megfelelô részeket választotta el egymástól.
Középkori himnusz:
Az egyházi lírai költészet csúcspontja. A középkori himnuszok istentiszteletek alkalmából énekelt, a hívôk áhítatos érzelmeit kifejezô, Istent magasztaló és a szenteket dicsôítô, emelkedett hangulatú költemények voltak a XII.században. Az egyik legkiválóbb költôje a műfajnak Pierre Abélard, például a Szombatesti himnusz című műve.
Középkori vallásos irodalom műfajai:
Pl. imádság, prédikáció, passió, példa, látomás és a két legnépszerűbb a himnusz, legenda.
Krimi:
Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítô szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. Hiányzik belôlük a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró törekvés, a célkitűzés.
Krónika:
Történelmi eseményeket időrendben lejegyző írásmű, a történeti irodalmi műfaja.
Kuruc táncdal:
A XVII.század elsô évtizedében alakult ki. A kezdeti kuruc lelkesedés, gyôzelmek, remény teremtette meg ezt a műfajt, melyre hangszeres kíséretnél táncolni lehetett. Ilyen dal a Csínom Palkó.
L
L'art pour l'art:
Fr.: művészet a művészetért. A művészetnek olyan felfogására utaló jelszó, amely tagadja a művészet mindenféle hasznos és használó, tanító v. nevelő szerepét. Az öncélúság, az önmagába zártság, az önmagára vonatkoztatottság értelmében fogja fel a szépséget.
Legenda:
A középkori legenda Krisztus, Szűz Mária vagy valamely szent életének, a velük kapcsolatos csodás történeteknek prózai vagy verses elbeszélése.
Levél:
A levél műfaj igen kedvelt volt a XVIII.századi francia irodalomban, s a leveleknek évtizedeken át való írogatása lehetett Mikes Kelemen legfôbb idôtöltése és vigasztalója a bujdosásban. Ennek a műfajnak nincsenek merev szabályai, a tartalmat tekintve rendkívül rugalmas: korlátozás nélkül szólhat mindenrôl.
Misszilis levél: írójának szándéka, hogy elküldje a címzettnek.
Fiktív levél: a címzettje kitalált, v. már elhunyt személy.
Leoninus:
Versforma. Disztichonokból áll, melynek soraiban a középmetszet előtti szó belső rímként a sorvégi szóval rímel.
Levélregény:
A regénynek olyan formája, amelyben a történet a szereplők egymáshoz írt leveleiből bontakozik ki. (Az első jelentős alkotás e műfajban Montesquieu Perzsa levelek c. regénye (1721), kiemelkedik Goethe Wertherje, Kármán Fanni hagyományai.)
Líra:
Az egyik műnem. Az idetartozó irodalmi alkotások legfôbb sajátossága, hogy elsôdleges témájuk az egyén, az én világa, a belsô lelki világ: az én válasza a valóság bizonyos kihívására. A lírikus nem a világot jeleníti meg művében, hanem önmagát, amint találkozik a valóság dolgaival, s kifejezi mindazokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyek e találkozás során lelkében keletkeztek. A lírai költemény legtöbbször verses monológ. A lírai formák általában a rövid műfajok körébe tartoznak (novella, elbeszélés). A hagyományos lírai műfajok (pld. elégia, óda, himnusz, dal) az irodalom története során rengeteget változtak. A modern lírai alkotások zöme e hagyományos műfajok körébe nem sorolható, bár tematikai, hangnembeli vagy formai sajátságaik sokszor hasonlóságot mutatnak e műfaji elôzményekkel.
Liturgikus drámák:
A templomokban bemutatott párbeszédes jeletek, a liturgikus drámák a XI.századtól kezdve játszottak egyre nagyobb szerepet (Húsvétkor, Karácsonykor Krisztus életét dramatizálták). Lassanként egyre több világi, komikus, sôt trágár mozzanat szűrôdött be az egyházi színjátszásba, s ezért nem maradhatott meg a templom falai között, ki kellett vinni a templom elôtti térre, a piacra. Bizonyos egyházi ünnepeken a város óriási színházzá alakult és az emberek alkalmi színészekké lettek. Késôbb már céhek gondoskodtak a színészekrôl.
Lovagi epika (lovageposz, lovagregény):
A középkorban, a keresztes háborúk idején a lovagi kultúra teremtette meg a lovageposzt és a lovagregényt. Elsôsorban francia és német nyelvű művek maradtak ránk a középkorból. A lovagi epika feltámasztotta és felújította a korábbi évszázadokból származó hôsmondákat. Ezekben a művekben az emberideál a lovag volt, aki már ezen a világon kereste a boldogságát. A lovag kötelessége volt a keresztény hit védelme, a hűbérúr feltétlen szolgálata, az elesettek és a nôk védelme illetve az utóbbi iránti feltétel nélküli tisztelet.
Lovagi líra:
A középkori nemzeti nyelvű kultúra fontos ága . Világi tematikájú: mindenekelőtt a szerelmet énekli meg, de lehet hősi, katonai tárgyköre is, amely főképp a keresztes hadjáratokhoz kapcsolódik. (A trubadurok és minnesangerek művelik.)
M
Mária-himnusz / planctus - Mária-siralom:
A XII.század végén és a XII.század elején szembetűnô a Mária-kultusz kialakulása nemcsak a kolostorokban, hanem a városi értelmiség körében is. Ennek a kultusznak a kedvelt műfaja a Mária-himnusz, amelynek egyik fajtája a Mária-siralom. A Mária-siralmakban valóságos földi érzések, evilági gondok, emberi fájdalmak, megrendülések is kifejezésre jutottak. Mária, az Isten anyja a kereszt alatt meg-megújuló kitörésekben panaszolja el bánatát, s földi asszonyként éli át a legnagyobb emberi szenvedést, egyetlen fiának megszégyenítô kínhalálát. Az egyik legnagyszerűbb ilyen mű Jacopo da Todi olasz ferences szerzetes Stabat mater című alkotása; ÓMS.
Melankolikus:
Mélabús, levert, nyomott hangulatú.
Melodráma:
Eredetileg zenekísérettel előadott költemény v. drámai mű; a 18.sz.-tól érzelmes, hatásvadász dráma, jelenet.
Metafora:
Szókép, vagy más néven stilisztikai kép: két fogalom, jel, jelentés azonosítása valamilyen közös jegy vagy érintkezés alapján.
Metonimia:
Szókép, amelyben a megnevezett és a valóban jelölt élőlény, tárgy, dolog között érintkezésen alapuló kapcsolat áll fenn. (Pl. ok-okozat, személy és műve, tárgy és anyaga, hely és az ott lakók, konkrét dolog és eszme.)
Mesterszonett:
A szonettkoszorú utolsó darabja. A 15 szonettből álló sorazat utolsó szonettje az előző 14 kezdősorból áll össze. A szonettek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy minden szonett első sora azonos az előtte álló utolsó sorával. (Pl. József Attila: A kozmosz éneke)
Minnesang:
A német lovagi költészet neve.
Mirákulum:
A szentek életét, csodáit, szenvedéseit, vértanúhalálát színre vivô középkori drámák.
Misztériumdrámák:
Az egész bibliai történet, lehetôleg minél teljesebben, dramatizált formában való elôadása. Több száz szereplô is játszhatott egy ilyen elôadáson, ami több napig is tarthatott.
Mitológia:
A mítoszok összessége és a mítoszokkal foglalkozó tudományág.
Mítosz:
(Görög müthosz: monda, mese) A társadalmi fejlôdés kezdeteire jellemzô naiv társadalmi tudatforma: az ember számára érthetetlen éppen ezért félelmetes a természeti és társadalmi erôk fantasztikus tükrözôdése és művészi feldolgozása a nép képzeletében. Hősei istenek vagy isteni tulajdonságokkal felruházott hősök.
Monda:
Az epikai műnem műfaja. Közvetlenül kapcsolódik helyi v. időbeli mozzanatokhoz. Tartalma kiterjed hiedelmekre, ezekhez kapcsolódó szokásokra, helyi eseményekre, természeti és társadalmi jelenségekre - ezeket magyarázza.
Monológ:
A drámai művekben gyakran elôforduló magánbeszéd, melybôl a szereplô gondolatait, érzéseit, a többi szereplôhöz való viszonyát ismerjük meg
Mora:
Az idômértékes verselés idôegysége (jegy rövid szótag kiejtésével egyenlô idô).
Moralitás:
Középkori drámai műfaj. A moralitás történeteiben a megszemélyesített jellemvonások, erények és bűnök viaskodnak az emberi lélekért.
Műfajok:
A műnemeken belüli különbözô alosztályok, amiket szinte koronként máshogy határozhatunk meg, hiszen állandóan változnak. (Pl. műfajok a XVI.században: bibliai história, zsoltárfordítás, hitvitázó dráma, fabula, prózai dialógus, prédikációgyűjtemény, históriás ének, széphistória )
Műnemek:
epika, líra, dráma
Művészi-esztétikai nyelv:
A művészi-esztikai nyelv a praktikus közlô funkción túl bonyolult és összetettebb élmények kifejezésére is alkalmas nyelvhasználat.
N
Nagyepika:
A nagyepika olyan műfaj, mely az életet, az énen kívüli valóságot rendszerint bonyolult összefüggéseiben, térben, idôben kiterjedt történettel, sokoldalúan jellemzett fô- és mellékszereplôkkel ábrázolja (pl. regény) szemben a kisepikai jellemvonásokkal.
Napló:
Akárcsak a levél v. az emlékirat, eredetileg a mindennapi életbe tartozó gyakorlati funkciójú, de adott esetben művészivé váló írott közlés. Elsődleges címzettje maga a szerző: naplót mindenekelőtt azért ír az ember, hogy saját magát emlékeztesse a vele megtörtént eseményekre. Lényeges vonása a rendszeresség, az időrend fonalán a napok egymásutánjában halad. Tömörség, tényszerűség jellemzi.
Naplóregény:
Niebelungizált alexandrin:
Azt a sorfajt, amely 7/6 osztású, jambikus lejtésű tizenhármas, melyben a harmadik versláb után egy csonka láb áll, s a sor közepén így erôs cezúra (metszet és szünet) keletkezik nem egészen megalapozottan niebelungizált alexandrinnak nevezik. (Pl. Vogelweide: Ó jaj, hogy eltűntminden; Radnóti: Nem tudhatom, Erőltetett menet)
Novella:
A novella olyan kisepikai műfaj, mely rendszerint egyetlen, rövidre fogott, de nagyon jellemzô eseményt mond el, rövidebb időt ölel fel, kevesebb szereplőt mozgat. A történet gyakran hoz sorsfordulatot a kevés és csak egy-két lényeges vonással jellemzett hôs számára. A műfaj fontos eleme a vezérmotívum. A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, mely terjedelmében szabadabb, több és alaposabban jellemzett szereplôkkel dolgozik és tempója lassabb, tartalma oldottabb. Boccaccio idejében (XIV.század) az olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt, különös történetet.
Nyugat-európai verselés:
Azoknak a rímes-időmértékes versformáknak elnevezése, amelyeknek a klasszikus görög-római verselésben nincsenek megfelelőjük.
O - Ó
Óda:
Az óda fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény; a modern óda tartalmi köre sokkal szűkebb, mint a görög ódáé vagy a latin carmené. Ez utóbbiakat nagymértékű eszmei, tartalmi, hangnembeli, formai változatosság jellemzi. Szerkezetük triádikus: megszólítás; kérés-indoklás; megszólítás.
Ókeresztény irodalmi műfajok:
A II.századtól a VIII.századig éltek ezek a műfajok, eleinte görög, majd nyugaton latin nyelven. Fôbb művelôi : Szent Iraeneus, Szent Jeromos (A híres férfiakról), Szent Ágoston. A műfaj fajtái : (tanító jellegű) bibliai szövegmagyarázatok, prédikációk, katekizmusok; (az eretnekeket cáfoló) vitairatok; mártírakták; legendák; apokrif (nem hiteles) szent iratok; szerzetesi regulációk (szabályzatok); egyháztörténetek és a lírai himnuszok.
Oktáva:
A nyolcsoros, nyolcszótagos strófát oktávának nevezzük. Például Villon: A nagy- és kistestamentum című alkotása is oktávákból áll.
Oximoron:
Stílusalakzat, mely egymásnak ellentmondó jelentésű szavakat v. mondatokat kapcsol össze: pl. ádáz szerele, látható sötétség, gyűlölök és szeretek.
Önéletrajz:
Olyan epikus mű, amelyben a szerző saját életét írja le. Mindig nagy szerepet kap benne a gyermek - és ifjúkor. Az emlékirattól (memoártól) abban különbözik, hogy ez inkább a tényeket, történelmi értelemben is fontos eseményeket jegyez le, az önéletrajz célja pedig a személyiség bemutatása. Az önéletrajz forrása a vallomás, a confessio: az első jelentős Szt. Ágoston műve, a Vallomások; ez lett a címe Rousseau művének is. Kimagasló még Goethe, Tolsztoj, Gorkij, II. Rákóczi, Márai, Kassák műve is.
Önmegszólító verstípus:
A gondolati költészetnek a XX. sz,-ban elterjedt típusa. A költői én saját magát szólítja meg, vagyis az egyoldalúnak látszó dialógus közben az egyik magatartás kifejtése közben a másikat, az ellentéteset is megfogalmazza.
P
Pamflet:
Gúnyirat, olykor személyes, alantas támadás.
Panegirikusz:
Az antikvitásban kialakult műfaj: nagyobb terjedelmű dicsôítô költemények.
(Janus Pannoniusnál találkozhatunk ezzel a műfajjal, aki megverselte a szelek, a hónapok versenyét, s kipróbálta költôi erejét, írói becsvágyát Guarino és Mátyás király dicséretével.)
Parodosz:
Az ókori görög dráma része, ami a kar bevonulása, az orkhésztrán való elhelyezkedése közben elhangzott elsô kardalt jelentette.
Paradoxon:
Olyan állítás, amely képtelenségnek látszik, de alaposabb meggondolás után igaznak bizonyul. Az oximorontól az választja el, hogy ellentmondása csak látszólagos. Pl. Akinek sok barátja van, annak egy barátja sincsen. /Arisztotelész/
Parafrázis:
Valamely mű részletezőbb újrafogalmazása elsősorban azzal a céllal, hogy a nehezebben megközelíthető alapszöveget egy meghatározott közönség számára érthetőbbé tegyék. Rokon a szinonímával, csakhogy ez nem a szó, hanem a mondat szintjén érvényesül.
Parainézis:
Gör.:intés. Erkölcsi célzatú - meghatározott személyhez intézett - szónoki beszéd, levél, végrendelet formájában buzdítást, intelmet, oktatást, szellemi hagyatékot tartalmazó mű. Legközelebbi rokona az intelem-irodalom.
Pl. Szókratész erkölcsi intelmei, Szt. István intelmei Imre hercegnek,Kölcsey Parainesis.
Paródia:
Valamely jól ismert mű, műfaj v. stílus gunyoros, komikus hatású utánzása.
Páros rím:
A sorok páronként rímelnek. Képlete : aabbcc
Passió:
Jézus szenvedéstörténetét elbeszélô műveket passiónak nevezzük a latin passio (=szenvedés) szó alapján.
Pastiche: (pasztis)
Egymástól eltérő stílusrétegek, elemek keveredése a műben, parodisztikus céllal. Külömböző szerzők, korszakok, irányzatok jellegzetességeinek "összeragasztására" utal, ebben különbözik az egységes paródiától. (Pl. James Joyce: Ulysses, Márai: Szindbád hazamegy)
Pásztori költészet:
Bukolika, bukolikus költészet. Szűkebb értelemben az antik görög-római irodalom meghatározott témájú és hangvételű műfaja: idillje, amelyet Vergilius nyomán eklogának neveznek. A műfajt Theokritosz alkotta meg (ie. 3.sz.): dialogikus formában, hexameteres ritmusban írott idilljei az aranykori bőséget és békét felidéző, az után áhítozó művek. Nálunk képviselői: pl. Balassi, Zrínyi, Csokonai, Radnóti)
Pátosz:
Esztétikai minőség, mely az emberi konfliktusokkal, mély vágyakkal, fölemelő törekvésekkel és fájdalmas kudarcokkal való együttérzésből fakad. Erőteljes, szélsőséges jelentésű szavakkal, éles ellentétekkel, kitartó halmozással, nagyarányú fokozással érzékelteti a szerző v. a szereplő személyes elkötelezettségét tárgya iránt.
Példa, példázat, példabeszéd, parabola:
A legendákkal rokon műfaj a középkorban annyira kedvelt példa: erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, olykor anekdotikus történet. A középkori lelkipásztorok szívesen szôttek a prédikációikba példákat. Az elsô három evangélium is nagy számban tartalmazza Jézus beszédeit, aki tanításának lényegét, erkölcsi tanulságát egy-egy érdekes történet, példabeszéd érzékletes képeivel világítja meg.
Pentameter:
A pentameter is hat verslábból álló daktilikus sorfaj, s csak annyiban tér el a hexametertôl, hogy a harmadik és a hatodik versláb csonka, egyetlen szótag : az így keletkezett szünet, erôteljes sormetszet két rövidebb, zengôbb félsorra töri a hosszabb hexametert. A pentameter önálló sorfajként sohasem szerepel, mindig hexameterrel váltakozva fordul elô.
Petrarkizmus:
A reneszánsz szerelmi költés minden poétára kötelezô kánonja a petrarkizmus. Balassi Bálint Anna-verseiben is megfigyelhetô.
Pikareszk:
A regény egyik jelentős válfaja: kalandregény, amelyben a kalandok sora nem alkot szerves egységet, egymással könnyedén felcserélhetők, mivel a hős jelleme nem fejlődik az átélt események következtében. ( Pl. Candide)
Plágium:
Más szerző alkotásának sajátként való feltüntetése. (Pl. Kölcsey és Vályi Nagy Iliász-pöre)
Planctus (siratóének, siralom):
A Mária-himnuszok egyik fajtája. Ez kezdetben lírai sequentia volt (a versszakok két, egymásnak formailag pontosan megfelelô részbôl állnak), és mint ilyen, a nagypénteki istentisztelet részét képezte.
Poeta doctus:
Lat.: tudós költő. Olyan költő, aki született tehetségén kívül gazdag elméleti, mesterségbeli tudással felvértezve, nagy műgonddal alkot hasonló képzettségű, műveltségű, művelt közönség számára. (Pl. Arany, Babits)
Polgári dráma:
Szomorújáték (Schiller: Ármány és szerelem).
Pozitivizmus:
A 19. sz. derekán uralkodó filozófiai irányzat, amely a társadalom életében isa természeti meghatározottságot tekintette érvényesnek, és elutasította a hagyományos metafizikai kérdésfeltevést.
Processziós színpad:
Az egyes jelenetek színpadai egy utca hosszában álltak, és a közönség vándorolt az egyiktôl a másikig. Ennek ellentéte a kocsi-színpad.
Prédikációgyűjtemény:
A XVI.század elsô évtizedeiben a reformáció hatása alatt a protestáns prédikátorok hatalmas prédikációgyűjteményekben dörögtek a részegség, az új arisztokrácia kegyetlen népnyúzása és kicsapongásai ellen, "tudós" tanulmányokban bizonyították, hogy a török hódoltság Isten büntetése az ország romlottsága miatt, s megjövendölték a közeli világvégét. Pázmány Péter Prédikációk című kötete is ilyen.
Prologosz:
Az ókori görög dráma része, amely az elôadást kezdô fôhôs monológját vagy két színész dialógusát jelentette.
Propozíció:
A klasszikus eposz állandó kelléke, a téma megjelölését jelenti.
Prózai dialógus:
A XVI.század elsô évtizedeiben a reformáció hatása alatt a protestáns prédikátorok hatalmas prózai dialógusokban dörögtek a részegség, az új arisztokrácia kegyetlen népnyúzása és kicsapongásai ellen, "tudós" tanulmányokban bizonyították, hogy a török hódoltság Isten büntetése az ország romlottsága miatt, s megjövendölték a közeli világvégét.
Pürrikhiusz:
Az ókori görög költészetben megjelent új versláb. Képlete : (UU)
R
Rapszódia:
Eredetileg a rapszodosz (görög énekesek) által a homéroszi eposzokból előadott dal. A 19.sz.-tól kezdve lírai műfaj; szenvedélyes hangú, csapongó, alkalmas felfokozott lelki tartalmak kifejezésére.Töredezett gondolatiság, kötetlen szerkezet jellemzi, amelynek részei a képzelet síkján kapcsolódnak egymáshoz. (Pl. Petőfi: Egy gondolat bánt engemet)
Rákóczi-kesergô:
A késôi kuruc költészet egyik jellegzetes műfaja. A Rákóczi szabadságharc bukása után keletkeztek, bennük a vereség, a kiábrándulás hangja szólal meg. A Rákóczi-nóta is idetartozik.
Regény:
Nyelvújításkori szó: a regélni szóból ered. Az epika egyik fő műfaja. Formája: próza, bár a 19.sz.-ban születtek verses formájú regények is (pl. Anyegin, Bolond Istók).Nagyobb terjedelmű, hosszabb időtartamot felölelő, szerteágazó cselekménnyel, fő- és mellékszereplőkkel. A történetszövés mellett fontos szerepet kap a szereplők érzés- és gondolatvilága, a cselekmény folyamán kibontakozó jellemfejlődés, bemutatja azoknak tetteit, motivációit. Pl.
Alaptípusai az ókorban alakultak ki.
A középkori hagiográfiai regény keretes mű, önálló történetekből, mesékből, parabolákból, epizódokból áll. (Pl. Barlaám és Jozafát története)
A 12-13.sz.-i lovagi regények a lovageposzok prózai átfordításából keletkeztek.
A 16.sz.-ban keletkezett a pásztorregény és a pikareszk.
A 17.sz.-ban jelent meg a francia heroikus regény: távoli v. ókori birodalmak uralkodóinak kalandos szerelmi történeteit beszéli el.
A francia barokk terméke a lélektani regény: középpontjában az emberi benső feltérképezése; a keretét szerelmi történet adja.
A 18.sz.-ban születik meg a szentimentális regény. A legbensőbb érzések részletes ecsetelésére törekszik.
A fejlődési regény a lelki fejlődést mutatja be, amely során a ifjúkori tévelygések után a főhős a polgári társadalom hasznos tagjává érik.
Az államregény keretét fantasztikus utazások adják. (Utópia, Tariménes utazásai)
Kedvelt forma a levélregény, naplóregény, önéletrajzi regény. (Az ifjú Werther, Fanni hagyományai)
A történelmi regényt Walter Scott teremti meg: hiteles történelmi hátteret nyújt, hőseinek tulajdonságai és cselekdetei történelmi sajátosságokból fakadnak. (Wawerley, Ivanhoe)
Az életrajzi regény középpontjában egy jelentős történelmi személy jelenik meg az olvasó előtt. (Mikszáth: Jókai Mór élete és kora)
A realista regény tárgyilagos, objektív hangvételű. A maga teljességében ábrázol egy adott történelmi korszakot. (Stendhal, Balzac, Tolsztoj, Dosztojevszkij)
A naturalista regény hőseinek tudatalatti rétegeit elemzi, mintegy elhelyezkedik azok belső világában (Zola).
A családregény a 20. sz.-ban jelenik meg: a polgári életformához kötődik, az egyén helyzetét társadalmilag és lélektanilag is közvetlenül meghatározó, egyazon család különböző tagjainak v. több nemzedékének életútja révén társadalmi körképet ad (Th. Mann: Buddenbrook ház).
A montázsregény a 30-as években jelenik meg. Az időt és a cselekményt felbontja, az író korlátlanul mozog térben és időban, állandó az eseményváltás (Dos Passos: Manhattan).
Az újregény (Robbe-Grillet, Butor) a 2.vh. után jelenik meg: az egzisztencializmus (Sartre, Camus) az irodalmat erkölcsi kérdésnek tekinti.
A dokumentumregény, riportregény - 50-es évek - elutasítja a fikciót, eszménye a hitelesség, a dokumentarista tényeken alapuló történetszövés.
Reneszánsz:
Korstílus, művelődéstörténeti korszak. Renaissance - újjászületés. Olaszországból indult ki. A XV.század közepétôl a XVI.század közepéig élte virágkorát. Az ókori görög kultúra értékeinek felújításával teremtettek egy emberibb kultúrát. A reneszánsz a korában egyetemes stílusirányzat volt. Szerves része a humanizmus, ami a reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti. Mivel ez szorosan összefüggött az ókori irodalom értékeinek kultuszával, ezért a humanizmus bizonyos klasszikus műveltséget, tudós magatartást is jelent. Híres alakjai: Giotto (festô), Dante, Petrarca, Boccaccio, Villon, Balassi Bálint, Janus Pannonius.
Reneszánsz dráma jellegzetességei:
Elsôsorban Angliában jelentôs. A középkori drámákból megôrizte a tér és az idô szabad kezelését, a hangulati ellentétességet, a hangnemek kevertségét. Tehát az idô kötetlen és akár több színen is játszódhat a cselekmény. Azért, hogy ezáltal unalmassá ne váljon, közbeékelték a clown-jeleneteket. Ez a dráma nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályhoz, kialakította a saját dramaturgiáját. A szerkezete tudatosan összefogott, sűrített, a figyelmet mindig ében tartó, gyorsan pergô, mozgalmas cselekmény nyomult a színpadra, s megjelent a valódi drámai küzdelem és a sokoldalú, árnyalt jellemrajz.
Reneszánsz szerelmi komédia:
A reneszánsz dráma keretei közt íródott komédia, melynek központi témája a szerelmi kapcsolatok, sok-sok pikantériával fűszerezve.
Retardáció:
Epikai és drámai művek cselekménymenetében előforduló késleltetés, gátló tényezők.
Rezonôr:
Elsősorban a drámai művek fontos szereplôje, feladata, szerepe, hogy az eseményeket, a szereplôk magatartását tárgyilagosan megítélje. (Pl. Cléante a Tartuffe-ban)
Rím:
A vers ritmustényezőinek egyike: a szavak, szóvégek hangzásbeli egyezése, összecsengése a verssorok végén, ritkábban a sorokon belül. Több fajtája létezik pld. bokorrím (aaa), páros rím (aabb) stb.
Ritmus:
Egy vers ritmusát a szótagok hangtani szempontú szabályos váltakozása, a rím illetve a szavak zenei hangzása, betűk soron belüli összecsengése adja meg.
Robinzonád:
Defoe Robinson Crusoe c. regénye nyomán nevezik így a kalandregény egyik válfaját. Sémája szerint egy magányos ember valamilyen okból egy lakatlan szigetre vetődik. Életben maradása érdekében saját erejéből, a természet adta lehetőségeket kihasználva és megmaradt tárgyainak leleményes felhasználásával rendezi be önmaga számára miniatür világát. (A mai napig kedvelt műfaj: pl. Golding: A legyek ura)
Rondó:
Eredetileg fr. körtánc. A 15.sz.-ban kialakult refrénes versszerkezet: visszatérő sorral épített versforma. 8-12-15 soros, az első sor első szava, olykor az egész sor a vers közepén és végén megismétlődik.
Röpirat:
Elsősorban publicisztikai műfaj. Néhány oldaltól 40-50 oldalnyi terjedelmű. Valamely aktuális kérdésben, leggyakrabban egy nyilvánosan folyó vitában foglal állást, célja, hogy másokat is meggyőzzőn igazáról. (Swift, Bessenyei)
Rút:
Esztétikai minőség, a szépség ellentéte.
S
Segélykérés (invokáció):
A klasszikus eposz állandó része, kelléke, ami valamely istenség vagy múzsa segítségül hívását jelenti.
Sequentia:
A Mária-himnnusz egyik fajtája. A lírai műben a versszakok két, egymásnak formailag pontosan megfelelô részbôl állnak.
Seregszemle (enumeráció):
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi kelléke. A szemben álló hôsök és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.
Shakespeare-i színpad:
Az 1599-ben épült Globe színházban jelent meg elôször. A színpad jellegzetes hármas beosztása lehetôvé tette a színterek gyors váltását és a térbeli, idôbeli távolságok merész áthidalását. A színpad részei: elô-, hátsó-, felsô-színpad vagy erkély. (Ezek pontos szerepét lásd a hármas színpadnál!) A shakespeare-i színpadon nem voltak díszletek. A helyet és az idôt a színészek párbeszédeibôl lehetett megtudni, ezáltal a művek megmozgatták a nézôk fantáziáját. A drámák még nem felvonásokra, hanem színekre tagolódtak. Nôi szereplôk nem voltak.
Short story:
Rövid történet, elbeszélés. Főként angol nyelvterületen elterjedt - rövid, általában csattanós elbeszélés, amely lényegében a novella kisepikai műfaját fedi. Pl. Poe, Dickens, Capote, Hemingway.
Siralom, sirám:
A gyászköltészet alműfaja. Lehet egy város, egy ország, egy nép pusztulását v. veszedelmét panaszoló dal (jeremiád).
A siratódalban a költő valakinek az elvesztése fölötti személyes fájdalmát panaszolja el. Hangnemére a szomorúság jellemző, a tragikum v. az elégikusság uralkodik.
Sajátos válfaja az önsirató, amelyben a költő saját öregsége, betegsége, közelgő halála felett kesereg.
Sormetszet (cezúra):
Az egy szótagból álló versláb megtöri a sor folyamatosságát, szünet keletkezik. A cezúra hozta létre a pentametert a hexameterbôl.
Spondeus:
Versláb, két hosszú szótag (jele: --).
Stanza:
Olasz eredetű versforma: 8 soros, jambikus forma. Rímképlete: abababcc.
Sz
Szabadvers:
Költemény, melynek írásképe versszerűen tördelt, prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza. Gyakran megtartja a gondolatritmust.
Szatíra:
Művészeti-irodalmi ábrázoló módszer; a komikus ábrázolás válfaja, amely megsemmisítő gúnnyal,kárörvendve v. haragos dühvel mutatja be az ábrázolt jelenséget.
Szapphói sor:
Szappho görög írónôrôl elnevezett ereszkedő lejtésű sorfajta: a harmadik versláb daktilus, a többi trocheus.
Szapphói versszak:
Három szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló strófaszerkezet
Szatírdráma:
Alig tudunk róla valamit, valószínűleg Dionüszosz dicsôítésérôl szóltak és a három tragédiát követôen kerültek színre. Az egyetlen teljes épségben ránk maradt szatírdráma Euripidész Küklopsz című alkotása nem a bor és a vidámság istenérôl szól. A kar tagjai a szatüroszok pedig Dionüszosz kecskelábú, lófarkú, lófülű kísérôi.
Széphistória:
Szerelmi történetet elbeszélő verses nagyepikai műfaj. A szerelmesek vágyódását, megpróbáltatásait és egymásratalálásárt mutatja be.
A reneszánsz novellairodalom jellegzetes műfaja. Pl. Gergei Albert: História egy Árgirus nevű királyfiról, Ilosvai Selymes: Az híres-neves Tholdi Miklós...
Szépirodalom:
Az autonóm művészeti ágak egyike. Anyaga a nyelv, műveit tehát a nyelv segítségével kell rögzítenie, ezért is szokták a szó művészetének, nyelvművészetnek is nevezni.
Szimultán:
Verstani fogalom: olyan versritmus, amelyben az időmértékes verselés és az ütemhangsúlyos verselés egyidejűleg valósul meg.
Szimultán színpad:
A keresztény dráma, színjátszás örökös helyszínváltozásai alakították ki. Kb. 40-50 méternyire elnyúló 6-8 méter széles emelvény volt. Egymás alatt, fölött, mellett helyezték el a poklot, a földi tereket, a mennyországot, illetve a paradicsomot valóságos állatokkal, fákkal.
Szinesztézia:
Szókép: különböző érzékterületekhez tartozó dolgok összekapcsolásával keletkezik.
Színjátszás:
A drámai művek megjelenítésében a legfontosabb eszköz. Akció és dikció összességébôl tevôdik össze.
Szociográfia - irodalmi szociográfia:
Egy-egy település, tájegység, társadalmi réteg életének dokumentumszerű, ugyanakkor művészi igényű bemutatása; a 20. sz. műfaja. (Pl. Illyés: A puszták népe)
Szójáték:
Azonos vagy hasonló hangzású, de különbözô értelmű szavak váratlan összekapcsolása.
Szókép:
Két fogalom, jelenség összekapcsolása valamilyen közös vonás alapján.
Szonett:
14 sorból álló, 4 szakaszos vers: az elsô két versszak 4-4, a harmadik és a negyedik 3-3 soros. Az elsô két versszak és a második két strófa is egy-egy rímrendszert alkot. Rímképlete: abba-abba-cdc-dcd. Késôbb ettôl eltérô változatok is kialakultak. A rímrendszerhez hasonlóan a szonett formailag is kettôs: a két rész általában ellentéteket tartalmaz. Petrarcánál az utolsó versszak állt szemben az elsô hárommal. Shakespeare szonettje másként épül fel: 12+2 soros. Az utolsó két sor a szonett tartalmi összefoglalását adja. Rímképlete változatos.
Szóvers:
Olyan költemények, amelyek a dallamtól függetlenül önmagukban is gyönyörködtetô alkotások. A nyelvi ritmus tökéletessége fölöslegessé teszi az énekkíséretet. Balassi Célia-versei is ilyenek.
Sztaszimon:
A parodoszon és az exodikonon kívüli összes kardal (álló dal) .
T
Tájköltészet:
A leíró költészet egyik műfajcsoportja. Témája túlnyomórészt a táj, de olykor a nem az önmagában vett természet, hanem a társadalmi- emberi mondanivaló a lényeg.
Tanköltemény:
Tudományos, filozófiai, biológiai, vallási, földművelés, hajózás stb. ismereteit verses formában összefoglaló költemény, amely az esztétikai értéket alárendeli a tanító célzatnak.
Tanmese:
Tanító, példázatos mese. Példajelleggel világít meg életbölcsességet, erkölcsi tanulságot, életszabályt.
Tanulmány:
A cikknél nagyobb, a mongráfiánál kisebb terjedelmű, részproblémákat elemző, összefüggéseket feltáró szakmunka, értekezés, dolgozat.
Tárca:
Kis terjedelmű publicisztikai műfaj: rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű. Változata a karcolat.
Tárcanovella:
Rövid elbeszélés, 1-1 rövid epizódot, jellemképet tartalmaz. Terjedeleménél fogva nem engedheti meg a bővebb cselekményt, jellemzést.
Tárcaregény:
Folytatásokban közölt regény. A 19.sz.-ban született. Az volt a funkciója, hogy előfizetőket szerezzen a lapoknak. Ezért lényege a cselekményesség, fordulatosság, könnyed hangnem. Főként a késleltetés eszközével él, a befejezetlenségével várakozást, feszültséget kelt. (Pl. Dumas, Jókai, Mikszáth, Krúdy, Karinthy)
Tartalom és forma egysége:
A műalkotásokban fontos, hogy az író mit és hogyan ír le, mivel a tartalom és a forma egymástól elválaszthatatlan, szerves egységet alkot.
Témamegjelölés (propozíció):
A klasszikus eposz kelléke, a mű tárgyát megjelölô, tömören leíró rész.
Tercina:
Háromsoros strófaforma. A versszakok középsô sora rímel a következô versszak elsô és harmadik sorával:(aba, bcb, cdc) Dante: Isteni színjáték.
Tetôpont (krízis):
Drámai művekben az ellentétek legvégsô kiélezôdése, kirobbanása. Utána következik a végkifejlet.
Theszisz:
Nyomaték nélküli idôtartam, az arszisz ellentéte.
Toposz:
Görög szó - jellemző, közismert kép, fordulat, motívum.
Tragédia:
A dráma egyik műfaja, uralkodó esztétikai minôsége pedig a tragikum. A tragédia fôszereplôje a tragikus hôs.
Tragikum:
Olyan értékszerkezet, amelyben hirtelen nagy, visszafordíthatatlan értékveszteség, értékpusztulás következik be. A cselekmény szintjén ez a kiemelkedô hôsök halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg.
Tragikus hôs:
A tragikus hôs átlagon felüli, de nem tökéletes. Többnyire a korszakban általánosan elismert, pozitív erkölcsi értékeket képviseli, céljaiért vállalja a harcot, s az ellenerôkkel való küzdelemben bukik el. Bukása a félelem és együttérzés érzelmeit váltja ki a nézôbôl, olvasóból, s megerôsíti a hôs által képviselt érdekek tiszteletét.
Travesztia:
A paródiával rokon komikus műfaj. A kigúnyolt eredeti témát v. művet torz formában, szándékosan rossz stílussal, rontott verseléssel stb. adja elő, s így a tartalom és forma disszonanciája nevetséges hatást kelt.
Trocheus:
Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb. Képlete (-U).
Trubadúrének, trubadúrlíra:
A középkori zenének az elsô világi megnyilvánulása. Az eszményített udvari szerelem és a lovagi életmód állt középpontjában.
Tudományos-fantasztikus irodalom:
A szórakoztató irodalom egyik fajtája, uralkodó esztétikai minôség a fantasztikum. A krimi rokonműfaja.
U / Ü
Utánzás (művészi utánzás) - mimézisz:
Arisztotelész szerint a világ valóságának lemásolása, azaz maga a művészet. Ezt az "utánzó" szerepet azonban nem mechanikus, hanem szolgai másolásnak fogja fel.
Útleírás:
Az utazási irodalom egyik fő műfaja. Beszámoló valamely utazás élményeiről. Az útleírás tapasztalatok objektív, tudományos igényeknek is megfelelő bemutatására törekszik. Az útirajz inkább a szerző élményeit, erkölcsi, művészetelméleti, politikai, lélektani fejtegetéseit, szubjektív reflexióit állítja előtrébe.
Ide kapcsolódó műfaj még az útilevél (pl. Petőfi), valamint a napi bejegyzésekre tagolt útinapló (Illyés, Márai).
Utópia:
Az adott korszakban megvalósíthatatlannak látszó, eszményi társadalmi berendezkedést rögzít. A kifejezés Morus Tamás Utópia (1516) c. művének címéből származik; de előzményei már az ókorban megtalálhatók Platon Az állam c. művében. Az eszményi állapotok leírását pozitív utópiának, az adott korban irreálisan rossznak, embertelennek mutatkozó társadalomképet pedig negatív utópiának (ellenutópiának) nevezik.
A leggyakoribb formája az államregény. (Campanella: A Napváros, Bacon: Új Atlantisz). Ellenutópiák: Swift: Gulliver,
Huxley: Szép új világ, Orwell: 1984, Állatfarm, Merle: Malevil, Déry Tibor: G.A. úr X-ben.
Ütem:
Az ütemhangsúlyos verselés alapegysége, egy hangsúlyos és néhány hangsúlytalan szótag kapcsolata.
Ütemhangsúlyos verselés:
A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos változása adja a ritmust. (Mivel a magyar népdalra ez jellemző, ezért magyaros verselésnek is nevezik.)
V
Vágánsköltészet:
A világi lírának az egyik harsányabb hangú ága, a művelt vándordiákok művészete. Virágkorát a 12-13. században élte. Legfôbb téma az életöröm hirdetése, de ostorozzák bennük a feudális társadalom mindhárom rétegét is. (Carmina Burana)
Vallomás:
Lat.: confessio. Epikus műfaj, a legszubjektívebb az önéletrajz, a szerző lelkivilágának, törekvéseinek, világfelfogásának leplezetlen ábrázolása. A műfaj klasszikusa Szt. Ágoston Vallomások c. műve, melyben egyesülnek az antik életrajz, az ima, a meditáció. a hitvita és a filozófiai elmélkedés elemei.
Vásári bohózat:
Komikus színdarab, melyeket a középkorban vásárokban adtak elô. Moliere műveiben továbbélnek ennek a műfajnak a hagyományai.
Vátesz:
Látnok, jós, igehirdető: a költészetben a prófétai ihletettségű költő megjelölése.
Végkifejlet (katasztrófa):
A drámai művek befejezô része, a konfliktus megoldása.
Verses regény:
Minden olyan nagyobb terjedelmű epikus költemény, amely regényszerűen tematikai és szerkezeti vonásai révén nem sorolható az eposzok közé. A romantika és a realizmus közötti időszak jellemző műfaja. Pl. Anyagin, Bolond Istók, A délibábok hőse.
Versfô (akrosztikon):
A versszakok kezdôbetűinek, első szavainak összeolvasása értelmes szöveget - nevet ad.
Pl. Balassi Bálint a Kiben bűne bocsánatért könyörög versében a versfôket összeolvasva a költô nevét kapjuk.
Verslábak:
A szótagok kiejtési idôtartamán alapuló verselés ritmikai alapegysége. Lehet: jambus, trocheus, spondeus, anapesztus, daktilus, choriambus, ionicus a minore, ionicus a maiore, pürrikhiusz.
Világkép:
A világról, az életrôl, a társadalmi jelenségekrôl vallott nézetek összessége, összefüggô rendszere s ennek jelentkezése valamely irodalmi műben.
Virágének:
A régebbi magyar költészet szerelmi témájú dalai. Elenevezését szimbolikájáról kapta (violám, rózsám, virágom stb.).
Visszatükrözés (művészi visszatükrözés):
A művész a saját szubjektumát, lelki vitáját tükrözi vissza műveiben.
Vitairat:
Írásos állásfoglalás tudományos, vallási, politikai, társadalmi és egyéb kérdésekben. (Jelentős vitairatok születtek a reformáció térhódítása idején - hitvitázó irodalom, ill. a magyar nyelvújítás harcaiban.)
X
xénia:
Görög szó: eredetileg vendégnek szánt ajándék, ill. ennek a felirata. Irodalmi vonatkozású epigramma.
Zs
Zsoltár:
Istentiszteletkor használt ritmikus énekek, verses szövegek. Pl.: Zsoltárok Könyve
Zsoltárfordítás:
A 16. század elsô évtizedeiben a reformáció hatása alatt a protestáns prédikátorok zsoltárfordításokkal pótolták a még le nem fordított Bibliát. ( Pl. Szenczi-Molnár, Heltai, Komjáthy)
