59 másodperc

Az elme kerekei

•

MEGJELENT KÖTETEK

Csíkszentmihályi Mihály: Kreativitás M. Scott Peck: Hazug emberek: a gonoszság lélektana

Csíkszentmihályi Mihály: Flow - Az áramlat Oliver Sacks: Zenebolondok Mesék a zenéről és az agyról

Jerame Groopman: Hogyan gondolkodnak az orvosok? Oliver Sacks: Az elme szeme

ELÖKÉSZÜLETBEN

Martin Seligman: Amin változtathatsz ... és amin nem. Átfogó kalauz a sikeres önfejlesztéshez

Martin Seligman: FLOURISH - Élj boldogan! A boldogság és a jóllét radikálisan új értelmezése

Paul Bloom: Élvezetek titka. Miért szeretjük azt, amit szeretünk

Richard Wiseman

59 MÁSODPERC

Egy kis ésszel sokra mész

� �

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Richard Wiseman: 59 Seconds. Think a Little, Change a Lot. Macmillan, 2009

Fordította Nagy Mónika Zsuzsanna

ISBN 978 963 OS 9070 9

Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2011

© Richard Wiseman, 2009

Hungarian translation ©Nagy Mónika Zsuzsanna, 2011

©Akadémiai Kiadó, 2011

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

Printed in Hungary

Egy nagyon jó barátnak, változások idején

Tartalom

Köszönetnyilvánítás . . 9

Bevezetés ...... . ll

Terítéken az önsegítés, Sophie kérdése, illetve a gyors változás lehetősége

l. Boldogság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15

Miért fullad olyan gyakran kudarcba a pozitív gondolkodás, hogy kerül a

boldogsághoz vezető útra a ceruza, a tökéletes napló, az apró kedvességek

és a hálaállapot

2. Meggyőzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

Miért hatástalan a jutalom, hogyan nyújthatunk tökéleteset egy állásinterjún,

hogyan segíti elő társas kapcsolatainkat egy-egy hiba elkövetése, hogyan érjük

el, hogy soha többé ne vesszen el a tárcánk, és miként győzhetünk meg bárkit

bármiről egy házibéka bevetésével?

3. Motiváció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67

A vizualizáció árnyoldala, hogyan érjünk el gyakorlatilag bármit tökéletes terv

elkészítése révén, hogyan győzzük le a halogatást, valamint a "duplagondol"

bevetése

4. Kreativitás A brainstorming mítoszának eloszlatása, hogyan kerüljünk kapcsolatba

a bennünk rejlő Leonardóval pusztán modern művészet szemlélése vagy

heverészés révén, vagy azáltal, hogy egy növényt tartunk az íróasztalunkon

7

. . . 89

5. Vonzerő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109

Miért ne játsszuk azt, hogy nehéz bennünket megközelíteni, miként lesz része a kifinomult csábításnak egy egyszerű érintés, a hullámvasút és a műfenyő

6. Stressz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131

Miért nem érdemes rugdosni és kiabálni, hogyan oldható fel pár perc alatt a neheztelés, miként hasznosítsuk négylábú barátaink erejét, és hogyan csökkenthető gondolati úton a vérnyomás?

7. Kapcsolatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149

Az "aktív figyelem" veszélyei, hogyan segíthet a tépőzár abban, hogy egy pár együtt maradjon, miért hangosabb a szó, mint a tett, és miért változtathat meg

rnindent egyetlen fotó

8. Döntéshozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169

Miért nem jobb két fej, mint egy, hogyan érjük el, hogy soha többé ne bánjunk meg egyetlen döntésünket se, hogyan védekezzünk a leplezett rábeszéléssel szemben, és honnan tudhatjuk, ha valaki hazudik nekünk

9. Gyermeknevelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193

A Mozart-mítosz, hogyan válasszunk jó nevet a gyerekünknek, hogyan jósoljuk

meg három pillecukor segítségével gyermekünk jövőjét, és hogyan tudjuk hatékonyan értékelni az ifjúi elmét

.

10. Személyiség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 213

Miért ne bízzunk a grafológiában, hogyan szerezzünk ismereteket a csodával határos módon a másik személyiségéről kezének ujjai és hobbiállata alapján, valamint abból, hogy mikor tér nyugovóra

Összegzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233

Válasz Sophie-nak: tíz módszer 59 másodpercben

Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237

Köszönetnyilvánítás

Ennek a könyvnek a megjelenését sokak segítsége és támogatása tette le­hetövé. Először is ügynököm, Patrick Walsh, a szerkesztők, Richard MU­ner és John Butler, valamint a sajtóguru Dusty Miller nagyszerű tanácsai­ért és útmutatásáért szeretnék köszönetet mondani. Köszönet illeti még Clive Jefferst és Emma Greeninget, akiktől a könyv megírásának min­den stádiumában lényeglátó visszajelzéseket kaptam, Portia Smith-t, aki mindenben kulcsszerepet játszott, Jim Underdownt és Spencer Marksot, amiért annyi híresség kezét lernérte nekem, Roger Highfieldet, aki a ve­zetéknevek pszichológiájának feltárásában segített, Rachel Armstrongot a szívügyekkel kapcsolatos bölcs megjegyzéseiért, valamint Sam Murp­hyt, aki a vonzerő és a sport kapcsolatának vizsgálatában volt segítsé­gemre. És végül, mint mindig, külön köszönetet mondok a csodálatos Caroline Wattnak mindent felülmúló segítőkészségéért. Köszönöm.

9

Bevezetés

Terítéken az önsegítés, Sophie kérdése, illetve a gyors változás lehetősége

Ki ne szeretne javulást elérni élete valamely fontos területén? Van, aki

fogyna, más a tökéletes párt keresi, jobb állásról álmodik, vagy egysze­

rűen csak boldogabb szeretne lenni. Próbálkozzunk ezzel az egyszerű

gyakorlattal:

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el önmagunkat, tökéletesen megújulva! Képzeljük el, milyen jól fogunk kinézni abban a testhez álló, divatos farmer­ben, Brad Pitt vagy Angelina J olie oldalán, képzeljük el magunkat vezérigaz­gatóként, egy luxuskivitelű bőrfotelben ülve, vagy pifta coladát szürcsölve egy karibi üdülöhelyen, ahol a meleg tengervíz lágyan nyaldossa a lábunkat.1

A jó hír az, hogy efféle gyakorlatokat már évek óta ajánlgatnak az önsegí­

tő ipar képviselői. A rossz hír viszont az, hogy a számtalan kutatás ered­ménye szerint az ilyen gyakorlatok legjobb esetben is csak hatástalanok,

rosszabb esetben azonban kártékonyak. Igaz ugyan, hogy ha elképzeljük

a tökéletes énünket, attól egy ideig jobban érezzük magunkat, az effajta mentális eszképizmus azonban olyan szerencsétlen mellékhatásokkal is

járhat, hogy nem készülünk föl kellőképpen a sikerhez vezető rögös úton

elénk kerülő nehézségekre, miáltal megnövekszik annak az esélye, hogy az első akadályt kitartás híján nem tudjuk elhárítani, és belebukunk. Ha

a földi mennyországról ábrándozunk, talán mosoly ül az arcunkra, de

álmaink valóra váltásában ez vajmi keveset segít. Más kutatások megerősítik, hogy ugyanez igaz az élet egyéb területein

ajánlott önsegítő módszerekre is. Ha úgy akarjuk "boldognak gondolni

magunkat': hogy közben elnyomjuk negatív gondolatainkat, épp az vál-

ll

59 MÁSODPERC

hat a rögeszménkké, amitől boldogtalanokká váltunk. A csoportos brain­storming kevesebb és kevésbé eredeti ötleteket eredményez, mint ha az egyének magukban dolgoznak. A párna püfölése és a hangos kiáltozás ahelyett, hogy csökkentené, csak növeli a düh és a stressz rnértékét.

Aztán ott van a hírhedt "Yale Goal Study" ("Életcél-vizsgálat a Ya­le-en"). Egyes szerzők szerint 1953-ban egy kutatócsoport interjút készí­tett a Yale Egyetern végzős hallgatóival, és megkérdezték tőlük, hogy le­írták-e, rnilyen célokat szeretnének elérni az életben. Húsz évvel később aztán a kutatók megkeresték ezeket az embereket, és azzal szembesültek, hogy az a 3 százaléknyi egykori egyetemista, akinek annak idején volt meghatározott célja, nagyobb személyes vagyonnal rendelkezett, rnint az évfolyamtársak fennmaradó 97 százaléka. A történet fantasztikus, és az önsegítő könyvek és szernináriurnok nem győzik idézni a célkitűzés erejének illusztrálására. Az egésszel kapcsolatban csupán egy aprócska probléma rnerül föl - amennyire ez megállapítható, ezt a felmérést egy­általán nem végezték el. 2007-ben Lawrence Tabak, a Fast Company ma­gazin számára próbált utánajárni a vizsgálatnak, fölvette a kapcsolatot több olyan szerzővel, akik erre hivatkoznak, a Yale 1953-as végzőseinek évfolyarntitkárával, továbbá más kutatókkal, akik szintén ki akarták de­ríteni, hogy a vizsgálatot valóban elvégezték-e. 2 Senki nem tudott sem­miféle bizonyítékkal szolgálni, arniből Tabak arra következtetett, hogy az egész felmérés valószínűleg csak városi legenda. Az önsegítő guruk éveken át lelkesen idéztek egy vizsgálatot, anélkül, hogy az adatait ellen­őrizték volna.

Napjaink rnítoszaira a nagy nyilvánosság és az üzleti világ egyaránt vevő, és ezzel, meglehet, céljaik és ambícióik elérésének valószínűségét csökkentik. Ennél is rosszabb dolog azonban, hogy az ilyen kudarcok azt a képzetet keltik az emberekben, hogy nem tudják kézben tartani az életüket. Ez viszont azért is különösen sajnálatos, rnert a kontroll kis mértékű elvesztésének érzete is drámai hatással lehet az ernberek biz­tonságérzetére, boldogságára és élettartarnára. Ellen Langer, a Harvard Egyetern kutatója végezte azt a klasszikusnak számító kisérletet, amely­nek során egy idősotthon lakóinak szabájában egyforma növényeket he­lyeztek el, és a lakók felét úgy inforrnálták, hogy ők maguk gondozzák a növényeket, rníg a lakók másik felét úgy, hogy a személyzet 3 Fél évvel később azok a lakók, akiket életük e kicsiny területének ellenőrzésétől is

12

BEVEZETÉS

megfosztottak, sokkal kevésbé voltak boldogok, egészségesek és aktívak, mint a másik csoport tagjai. Ennél is elszomorítóbb azonban az, hogy a növényeket nem gondozó lakók 30 százaléka meghalt az eltelt idő alatt, míg a másik csoportnak 15 százaléka távozott az élők sorából. A kutatók számos más területen - oktatással, szakmai pályafutással, egészséggel, kapcsolatokkal és fogyókúrával összefüggésben - kaptak hasonló ered­ményeket. Az üzenet világos - aki nem érzi, hogy kézben tartja az életét, az kevésbé sikeres, testileg-lelkileg kevésbé egészséges, mint azok, akik érzik ezt a kontrollt.

Pár évvel ezelőtt együtt ebédeltem egyik barátnőmmel, az éles eszű, si­keres, harminc-egynéhány éves Sophie-val, aki egy vezetői tanácsadó cég magas beosztását töltötte be. Ebéd közben Sophie elmesélte, hogy nem sokkal korábban megvette egy közismert önsegítő guru könyvét, amely arról szól, hogyan lehetünk boldogabbak, és megkérdezte, mit gondolok erről az iparágróL Azt válaszoltam, hogy egyes módszerek tudományos hátterét illetően komoly fenntartásaim vannak, és elmondtam, hogy ha nem sikerül változtatni az életünkön, az milyen lelki károkat okozhat. Sophie aggodalmasan nézett rám, és azt kérdezte, vajon a tudós pszicho­lógusoknak léteznek-e tudományosan jobban alátámasztott módszereik arra nézvést, miként lehet jobbá tenni az emberek életét. Erre nekiálltam, hogy beszámoljak neki egynémely, a boldogságot a vizsgálata tárgyául választó és meglehetősen bonyolult kutatásról. Úgy negyed óra elteltével Sophie leállított. Udvariasan annyit mondott, hogy mindez igazán ér­dekes, de ő elfoglalt ember, és az érdekelné, hogy tudok-e neki ajánlani olyan hatékony módszert, amelybe nem kell ennyi időt fektetnie. Vissza­kérdeztem, hogy mennyi időt ad. Sophie az órájára pillantott, elmosolyo­dott, és ezt válaszolta: "Mondjuk egy percet?"

Sophie megjegyzése elgondolkodtatott. Sokakat érdekel az önfej­lesztés, mert életük különféle kérdéseire gyorsan elsajátítható és köny­nyű megoldást ajánlanak a módszerei. Sajnos a pszichológia tudománya e kérdésekkel vagy nem foglalkozik, vagy lényegesen időigényesebb és bonyolultabb válaszokat kínál (emlékezzünk csak Woody Allen Hétalvó

című ftlmjére, amelyben a Woody Allen által alakított figura arra ébred, hogy 200 évet átaludt, mire felsóhajt, és azt mondja, ha egész idő alatt terápiás kezelés alatt állt volna, akkor mostanra minden bizonnyal meg­gyógyul). Kívánesi lettem, vajon meglapulnak-e a tudományos folyóira-

13

59 MÁSODPERC

tok oldalain olyan gyorsan kivitelezhető tippek és módszerek, amelyeket

a tapasztalat igazolt.

Pár hónap leforgása alatt gondosan áttanulmányoztam a pszicholó­

gia számos területén végzett kísérletek leírását publikáló lapok végtelen sokaságát. Ahogy kutattam, ígéretes kép kezdett kibontakozni előttem,

mivel olyan, egymástól meglehetősen távol eső területeken dolgozó ku­

tatók munkáira bukkantam, akiknek a módszerei úgy segítik az embe­

reket céljaik és ambícióik megvalósításában, hogy az csak pár percet, és

nem több hónapot vesz igénybe. Több száz tanulmányt gyűjtöttem össze

a viselkedéstudomány különböző területeiről. A hangulattól a memóri­

áig, a meggyőzéstől a halogatásig, a rugalmasságtól a kapcsolatokig meg­annyi területet felölelő témáikkal egyetemben a gyors változás új "tudo­

mányát" képviselik.

Létezik egy régi történet, amelyet az idő kitöltése céljából gyakran

mesélnek tréningeken. A történet egy olyan emberről szól, aki meg akar­

ja javítani a bojlerét. Több hónapig próbálkozik, de minden erőfeszítése

hiábavalónak bizonyul. Végül feladja, és kihív egy szakembert. A szerelő

megérkezik, kicsit megkocogtatja a bojler egyik oldalát, majd hátralép,

és vár, amíg a szerkezet magához tér. Ezután a szerelő benyújtja embe­

rünknek a számlát, aki azt mondja, ő csak egy ennél szerényebb összeget

hajlandó fizetni, tekintettel arra, hogy a munka alig pár percig tartott. A

szerelő erre szelíden elmagyarázza, hogy nem azt az időt kell megftzetni,

amit a bojler megkocogtatásával töltött, hanem azt a sokévnyi tapaszta­

latot, amelynek folytán most tudja, hol kell kocogtatni. No, hát ahogy az

anekdota bojiert kocogtató szerel ő je, úgy a könyvemben leírt módszerek

is arról tanúskodnak, hogy a hatékony változás nem feltétlenül emészt fel

sok időt. Sőt talán még egy percbe sem telik, és gyakran csak azon múlik,

tudjuk-e, hol kell kocogtatni.

14

l. Boldogság

Miért fullad olyan gyakran kudarcba a pozitív gondolkodás, hogy kerül a boldogsághoz vezető útra a ceruza, a tökéletes napló, az apró

kedvességek és a hála-állapot

Miért olyan fontos, hogy boldogok legyünk? Értelemszerűen legalábbis azért, hogy jobban érezzük magunkat. De azért ennél többről van szó. A boldogság nem pusztán annyit tesz, hogy jobban élvezzük az életet, hanem arra is kihat, hogy a személyes és a szakmai életünkben mennyire vagyunk sikeresek.

Pár évvel ezelőtt a Kaliforniai Egyetemen kutató Sonja Lyubomirsky és munkatársai arra a gigászi feladatra vállalkoztak, hogy áttekintenek több száz olyan kísérletet, ahol a kiválasztott személyeket felvidították, majd az új keletű örömök további hatásait vizsgálták.4 A résztvevőket számtalan módon igyekeztek jókedvre deríteni, például úgy, hogy fris­sen vágott virágot szagoltattak vagy pozitív, megerősítő kijelentéseket olvastattak föl velük ("Igazán remek teremtés vagyok"), de voltak, akik csokitortát ettek, táncoltak vagy vicces filmet néztek. A kísérlet vezetői olykor trükkökhöz folyamodtak, például azt mondták a kísérletben részt vevőknek, hogy különösen eredményesek voltak egy intelligenciateszten, vagy elősegítették, hogy "véletlenül" pénzt találjanak az utcán. Függetle­nül attól, hogy melyik módszert alkalmazták, a végeredmény világosan kirajzolódott- a boldogság a sikernek nem csupán következménye, ha­nem oka is.

250 OOO kisérleti alany adatait áttanulmányozva Lyubomirsky arra a fölismerésre jutott, hogy a boldogság igen impozáns előnyökkel jár. A boldogságtól az emberek barátságosabbak és önzetlenebbek lesznek, jobban kezelik a konfliktusokat, és az immunrendszerük is megerősödik. A halmazati hatás pedig az, hogy kapcsolataik sikeresebbekké válnak,

15

59 MÁSODPERC

nagyobb megelégedésükre szolgálnak, az egyes egyének karrierjüket ki­

teljesedettnek tartják, valamint hosszabb életet élnek, jobb egészségben. A boldogság érzelmi és kézzelfogható előnyei láttán nem meglepő,

hogy mindenki szeretne magának egy szeletet a tortából. De vajon ho­gyan érhető el a leghatékonyabban, hogy ne hervadjon le az arcunkról a mosoly? Akárhány embert kérdezzünk is meg erről, a legvalószínűbb válasz két szóból áll: több pénzzel. Megannyi felmérés tanúsítja, hogy a

vastagabb pénztárca iránti igény a boldogsághoz szükséges tényezők lis­

táján előkelő helyen áll. 5 De vajon megvásárolható-e a boldogság? Vagy inkább a kétségbeesésbe visz a pénz utáni vágy?

A kérdést részben megválaszolja egy figyelemre méltó kísérlet, melyet Philip Brickman és munkatársai folytattak az 1970-es években a North­

western Egyetemen. 6 Brickman arra volt kiváncsi, mi történik az emberek

boldogságával, ha pénzügyi álmaik valóra válnak. Valóban örök mosolyt varázsol orcájukra a hatalmas fordulat, vagy a kezdeti izgalom gyorsan

tovatűnik és az újsütetű vagyon megszokottá válik? Brickman olyan em­

bereket keresett meg, akik nagyobb összegeket nyertek az illinois-i állami lottójátékon, köztük olyanokat is, akik megütötték az egymillió dolláros

főnyereményt. A kontrollcsoport tagjait véledenszerűen választotta ki az illinois-i telefonkönyvbőL A kutató arra kérte a résztvevőket, értékeljék, milyen boldogok az adott pillanatban, illetve hogy mire számítanak, a jö­

vőben milyen boldogok lesznek. Ezenkívül azt is megkérdezte tőlük, mi­lyen mértékben lelik örömüket az olyan mindennapi élvezetekben, mint

egy baráti beszélgetés, egy jó vicc vagy egy bók. Az eredmény boldogság és pénz meghökkentő kapcsolatára derít fényt.

A közkeletű hiedelemmel ellentétben a lottó nyertesei nem voltak

sem boldogabbak, sem kevésbé boldogok, mint a kontrollcsoport tagjai. A két csoport a jövőbeni boldogságukra vonatkozó elvárásaikat tekintve sem különbözött számottevően. Valójában egyeden eltérés mutatkozott

- a kontrollcsoport tagjai a lottónyertesekhez viszonyitva több örömöt találtak az élet egyszerű dolgaiban.

Mivel az korántsem bevett, hogy valaki lottón teremtse meg az anyagi biztonságát, pszichológusok olyan emberek esetében is megvizsgálták a jövedelem és a boldogság közötti kapcsolatot, akik megdolgoztak a va­gyonukért.

16

L BOLDOGSÁG

E vizsgálatok között találunk olyan, nagyszabású, nemzetközi felmé­

réseket is, melyek során a vizsgálati alanyok a saját boldogságukat ér­tékelték (rendszerint a szokásos tízpontos skála segítségével, amelynek

egyik végpontja a "nagyon boldogtalan'', míg a másik a "nagyon boldog"

érték), majd összehasonlították egy-egy ország átlagos boldogságértéke­

lését a nemzeti össztermékkel (GNP).7 Az eredményekből az derül ki,

hogy ugyan a nagyon szegény országok lakói nem olyan boldogok, mint

a gazdag országok polgárai, ez az összefüggés azonnal eltűnik, mihelyt

egy ország viszonylag szerény GNP-vel már rendelkezik. A fizetés és a boldogság lehetséges kapcsolatát vizsgáló kutatások is hasonló mintát

fedeztek föl. Ha az emberek az alapvető létfeltételeiket képesek megte­

remteni, az e fölötti bevétel növekedése már nem eredményez lényegesen

boldogabb életet.

Vajon mi lehet ennek az oka? Részint az a jelenség, hogy ahhoz,

amink van, igen gyorsan hozzászokunk. Egy új kocsi vagy nagyobb ház vásárlása rövid időre valóban megdobja a jó hangulatunkat, ám hamaro­

san megszokjuk, és örömszintünk visszasüllyed a vásárlás előtti időszak

szintjére. Ahogy David Myers pszichológus fogalmazott egy ízben: "Hála annak a képességünknek, hogy hozzá tudunk szokni az egyre nagyobb

hírnévhez és vagyonhoz, ami tegnap még luxus volt, mára szükségletté

válik, holnap pedig már relikvia lesz:'s De ha pénzen nem vásárolható meg a boldogság, vajon mivel lehet a legjobban hosszú távon mosolyt

varázsolni az arcunkra?

A rossz hír az, hogy a kutatások szerint a boldogságérzet összességé­ben 50 százalékig genetikailag meghatározott, és megváltoztathatatlan.9

Az már jobb hír, hogy van 10 százalék, amely általában a körűlmények

függvénye (iskolázottság, jövedelem, illetve hogy házas-e az adott egyén vagy egyedülálló stb.), bár e körülményeket nem könnyű megváltoztatni.

A legjobb hír pedig az, hogy a maradék 40 százalék a mi saját napi visel­kedésünkből adódik, valamint abból, ahogyan magunkról, illetve má­

sokról gondolkodunk. Kevés háttértudással ezt a nagy hányadot gyorsan

megváltoztathatjuk, miáltal pár másodperc leforgása alatt lényegesen

boldogabbakká válhatunk Az önsegítő könyvek egyike-másika által adott tanácsokkal az a baj,

hogy nemigen állnak összhangban a tudományos kutatások eredményei­vel. Vegyük például a pozitív gondolkodás hatalmát. Vajon valóban csu-

17

59 MÁSODPERC

pán attól függne a boldogságunk, hogy sikerül-e száműzni a fejünkből a negatív gondolatokat? Ami azt illeti, a kutatások azt támasztják alá, hogy a gondolatok ilyenfajta elnyomása inkább növeli, semmint csökkentené

a boldogtalanságot. Az 1980-as években Daniel Wegner, a Harvard pszichológusa rá­

akadt egy ködös, ám elgondolkodtató Dosztojevszkij-idézetre az író Téli

feljegyzések nyári élményekről című útirajzából: "Próbáljunk csak arra

a feladatra összpontosítani, hogy ne gondoljunk a jegesmedvére! Min­denki meglátja, hogy az az átkozott jószág minden percben az eszünkbe

jut majd:' Wegner elhatározta, hogy egy egyszerű kísérlet segítségével kideríti, vajon igaz-e az állítás. Egy együttműködő önkéntesekből álló csoport minden tagját arra kértek, hogy egymagukban üljenek be egy

szobába, és bármire gondolhatnak, csak Dosztojevszkij fehér macijára

NEM. Majd mindenkit arra kértek, csöngessenek, valahányszor a tiltott medve az eszükbe villan. Pillanatokon belül egész csengőkoncert jelezte, hogy Dosztojevszkijnek bizony igaza volt - egy meghatározott gondolat elnyomására tett kísérlet arra készteti az embert, hogy észveszejtve pon­tosan arra gondoljon, amire nem akar.

Egy másik kísérlet azt mutatja meg, hogy ez a hatás miként műkö­dik a való életben. A New York-i Hamilton College-ban Jennifer Borton és Elzabeth Casey vezetésével folytatott kísérlet drámai erővel példázza,

hogyan befolyásolja ez a jelenség az emberek hangulatát és önértékelé­sét.10 Borton és Casey arra kérte a kisérleti alanyokat, hogy írják le az ön­

magukra vonatkozó legelkeserítöbb gondolatukat, majd a csoport egyik felének azt a feladatot adták, hogy a következő tizenegy nap során pró­bálják meg száműzni ezt a gondolatot a fejükből. A többi résztvevőtől azt kérték, éljék tovább az életüket a megszakott módon. A résztvevők min­den este följegyezték, hogy aznap mennyi időt töltöttek azzal a bizonyos elkeserítő gondolattal, értékelték a hangulatukat, az önbecsülésüket és azt, hogy mennyire voltak idegesek. Az eredmények elvi síkon hasonlóan

alakultak, mint Wegner jegesmedvés kísérletében: az a csoport, amelyik aktívan törekedett a gondolatok elnyomására, valójában többet gondolt rájuk. Azzal a csoporttal összevetve, amelyik vitte tovább a megszakott

életét, a gondolat elnyomására kért csoport tagjai idegesebbeknek és le­hangoltabbaknak értékelték magukat, és az önbecsülésük szintje sem

érte el a másik csoportét Több mint húszévi kutatómunka azt mutatja,

18

1. BOLDOGSÁG

hogy ez a paradox jelenség a mindennapi élet számos területén előfordul, így például amikor a fogyókúrázókat arra kérik, hogy ne gondoljanak a csokoládéra, végül még többet fogyasztanak, amikor meg arra kérik a nagyérdeműt, hogy ne válasszanak meg futóbolondokat kormányzati pozícióba, csak arra buzdítják őket, hogy George Bushra szavazzanak 11

Ha tehát a gondolatok elnyomása nem megoldás, mit lehet tenni? Az egyik út a figyelmünk elterelése lehet: töltsük az időnket családi körben, menjünk el bulizni, ugorjunk fejest a munkánkba, keressünk valami új hobbit. Noha ez az eljárás rövid távon gyakorta hatékony lehet, nem eredményez hosszú távú megelégedést. E célra a kutatások szerint író­eszközre van szükség, valamint arra, hogy tisztában legyünk azzal, mik a tökéletes naplóvezetés ismérvei, hogyan kedveskedjünk másoknak, és hogyan alakítsuk ki a hála-állapotot

A tökéletes napló

Életünk során mindannyiunknak jutnak kellemetlen és traumatikus ese­mények: ilyen lehet egy szakítás egy hosszabb kapcsolat végén, szerette­ink halála, ha fölöslegessé válunk, netán egy igazán rossz napon a három egyszerre. A józan ész azt diktálja, és bizonyos pszichoterápiás irányza­tok is azt tartják, hogy a fájdalom megosztása a leginkább célravezető. A

"probléma megosztásával enyhül a probléma" elv képviselői úgy vélik, hogy az érzelmek kibeszélése katartikus élmény, és segít megszabadulni a negatív érzelmektől, illetve továbblépni. Az elképzelés szép, és vonzereje első pillantásra igen nagy. A vizsgálatok valóban azt mutatják, hogy az emberek 90 százaléka úgy hiszi, könnyít a fájdalmán, ha valakinek el­mondja traumatikus élményét. 12 De vajon valóban ez a helyzet?

Hogy erre fényt derítsen, Ernmanuelle Zech és Bernard Rime elgon­dolkodtató és fontos kísérletet hajtott végre a belga leuveni egyetemen. 13

Résztvevők egy csoportját arra kérték, idézzék fel egy negatív élményü­ket a múltjukból. Hogy a vizsgálat a lehető legvalószerűbb legyen, arra is megkérték a kisérleti alanyokat, hogy kerüljék az olyan triviális eseteket, amikor egy vonatot késtek le, vagy amikor nem találtak parkolóhelyet Ehelyett olyan emléket idézzenek föl, amely "érzelmileg életük legin­kább elkeserítő élménye volt, amely időnként még mindig eszükbe jut, és amelyről még mindig beszélniük kell". Haláleset, válás, betegség, zak-

19

59 MÁSODPERC

latás - csupa súlyos eset került terítékre. A résztvevők egy csoportja ezek

után hosszan elbeszélgetett az eseményről a kísérletben dolgozó egyik

kutatóval, míg a résztvevők egy másik csoportja sokkal könnyedebb té­

máról, egy átlagos napjáról társalgott. Egy héttel, majd két hónappal ké­

sőbb minden résztvevő visszatért a laborba, és egy, az érzelmi állapotát

felmérő kérdőívet töltött ki.

Akik a traumatikus eseményről beszélgettek, úgy gondolták, segítsé­gükre volt a társalgás. A kérdőívek azonban egészen másról tanúskod­

tak. A beszélgetésnek valójában semmiféle hatása nem volt. A résztvevők

ugyan úgy vélték, jótékony hatású volt, hogy megoszthatták valakivel a

negatív érzelmeiket, ha azonban azt nézzük, mennyiben befolyásolta ez a beszélgetés azt, hogy miként tudnak megbirkózni a negatív élménnyel,

akár egy átlagos napjukról is beszélgethettek volna.

Ha tehát puszta időpocsékolás egy együttérző, de laikus személlyel beszélgetni valamely rossz élményünkrőt vajon mi tehetünk, ha enyhí­

teni szeretnénk egy bennünket a múltban ért fájdalmunkon? Mint e feje­

zet elején láttuk, a negatív gondolatok elfojtása is épp ilyen rossz lehet.14

Helyette választhatjuk, mondjuk a "kifejező írást':

Több olyan kísérletet is elvégeztek, amelyek során arra buzdították a korábban valamilyen traumatikus élményt elszenvedő résztvevőket,

hogy mindennap töltsenek néhány percet azzal, hogy naplószerű feljegy­

zéseket készítenek az élménnyel kapcsolatos legbensőbb gondolataikról és érzéseikről.15 Példának okáért az egyik kísérlet résztvevőitől, akiket

akkor tájt bocsátottak el állásukból, arra kérték, hogy az állásuk elvesz­

tésével kapcsolatos gondolataikra és érzéseikre reflektáljanak, beleértve

azt is, hogy az esemény miként hatott magánéletükre és szakmai pálya­futásukra.16 Jóllehet ezek a feladatok nem időigényesek és egyszerűek is,

az eredmények arról tanúskodtak, hogy a résztvevők testi-lelki állapotuk

jelentős javulását élték meg, így csökkentek az egészségügyi problémáik, és nőtt az önbecsülésük, illetve boldogabbakká váltak. Az eredmények

komoly fejtörést okoztak a pszichológusoknak Vajon miért van az, hogy ha az emberek traumatikus élményükről beszélnek, az gyakorlatilag ha­

tástalan, míg ha írnak róla, az ilyen áldásos hatást fejt ki? Lélektani szempontból beszélni és írni két, egymástól igen eltérő fo­

lyamat. A beszéd gyakran strukturálatlan, szervezetlen, netán kaotikus

is. Az írás ezzel szemben arra késztet, hogy egy eseménysort alkossunk,

20

l. BOLDOGSÁG

amelyet úgy strukturálunk, hogy mások számára is értelme legyen an­nak, ami történt, továbbá egyfajta megoldás felé visz. Vagyis míg a be­széd a zavar érzetét növeli, az írás szisztematikusabb, megoldást célzó megközelítést tesz lehetövé.

Mindez nyilvánvalóan segít azoknak, akik sajnálatos módon valami­lyen traumát szenvedtek el az életükben. De vajon alkalmazható-e ez az elgondolás a mindennapi boldogságunk elősegítésére is? Három külön­féle, ám egymással összefüggő kutatás arra enged következtetni, hogy igen.

A hálaállapot

Vegyük először is a hála pszichológiáját. Ha valakit állandó hang-, kép­vagy szaghatásnak teszünk ki, egészen különös jelenséget tapasztalha­tunk. Az egyén fokozatosan hozzászokik a hatáshoz, amely végül telje­sen eltűnik a tudatábóL Ha például egy szobába lépve frissen sült kenyér illata csapja meg az orrunkat, azonnal feltűnik a kellemes érzés. Ám ha csak pár percet töltünk el a szobában, az illat mintha megszűnne. Sőt, ha újra akarjuk éleszteni az érzetet, ki kell mennünk a szobából, majd újra vissza kell térnünk. Pontosan ugyanez az elv érvényes életünk számos más területére, így a boldogságra is. Valami miatt mindenkinek van oka a boldogságra. Mondjuk, van szerető párja, jó egészsége, remek gyerme­kei, jó állása, szívbéli barátai, érdekes hobbija, gondoskodó szülei, tető a feje fölött, tiszta ivóvize, dedikált Billy Joel-albuma, vagy éppen van mit ennie. Az idő múltával azonban, ahogy mindehhez hozzászokunk, épp mint a friss kenyér illatához, e csodás tulajdonok kitörlödnek a fejünk­ből. Ahogy a régi mondás tartja, csak akkor tudjuk értékelni a dolgain­kat, amikor már nincsenek.

Két pszichológus, Robert Emmons és Michael McCullogh arra volt kiváncsi, mi történik az emberek boldogságérzetével, ha a kenyérillattal teli szoba elhagyásának, illetve az oda való visszatérés konceptuális meg­felelőjének végrehajtására kérik a kisérleti alanyokat. A kutatók azt vizs­gálták, milyen hatással van az emberekre, ha eszükbe juttatják azokat a jó dolgokat, amelyek állandóan jelen vannak az életük.ben.17 Három cso­portot kértek meg arra, hogy minden héten töltsenek pár percet írással. Az első csoport öt olyan dolgot jegyzett föl, amiért hálás volt, a második

21

59 MÁSODPERC

öt olyat, ami bosszantotta, míg a harmadik öt olyan eseményt, ami az

előző héten történt vele. A következőkről esett szó: a "hálás" csoport tag­jai a nyári naplementétől barátaik nagyvonalúságáig tartottak említésre

méltónak dolgokat; a "bosszús" csoport adókról szólt és a gyermekeik­kel folytatott vitákról; az "eseményes" csoport pedig reggeli készítéséről és munkába menetelről írt. Meghökkentő eredménnyel járt a kísérlet.

A "bosszús" és az "eseményes" csoporthoz képest azok, akík a hálájukat

fejezték kí, végső soron boldogabbak lettek, a jövőjüket illetően lényege­sen optimistábbak, egészségesebbek, sőt a teljesítményük is jelentősen

javult.

A tökéletes belső én

Amikor a boldogabb életre törekedve naplót írunk, a hála kifejezése csak a jéghegy csúcsa. Az is ránk vár, hogy kapcsolatba kerüljünk a tökéletes

belső énünkkel. A bevezetőben már említettem, hogy számos vizsgálat

azt mutatja, a csodás jövő vizualizálása nem nagy valószínűséggel növeli céljaink elérésének esélyét. Más kísérletek azonban arra engednek kö­

vetkeztetni, hogy az effajta gyakorlatok arra sokkal inkább alkalmasak,

hogy mosolyt varázsoljanak az arcunkra. A Déli Metodista Egyetemen Laura King vezetésével elvégzett klasszikus kísérletben a résztvevőket

arra kérték, hogy négy napon keresztül töltsenek mindennap pár percet

az ideális jövőjük elképzelésével. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy ne szakadjanak el a valóságtól, de mindent a lehető legjobb forgatókönyv

szerint képzeljenek el, és persze úgy, hogy céljaikat elérték. Egy másik

csoportot arra kértek, egy korábbi traumatikus élményüket idézzék föl, míg egy harmadik csoport feladata a napi terv rögzítése volt. Az ered­

mények azt mutatták, hogy a lehető legjobb jövőképet leírók lényegesen

boldogabbak voltak, mint a másik két csoport tagjai.18 Egy utánkövető vizsgálat során King és munkatársai megismételték a kísérletet, ezúttal

arra kérve a résztvevőket, hogy életük legnagyszerűbb élményeit írják

le. 19 Három hónappal később az értékelés azt az eredményt hozta, hogy a kontrollcsoportokhoz képest a nagyon boldog pillanatokat újraélők lé­nyegesen boldogabbak voltak.

22

1. BOLDOGSÁG

Szeretetteljes írás

Végül egy másik kutatás a "szeretetteljes írás" elgondolását vizsgálta. Az

talán nem meglepő, hogy szerető partnerkapcsolatban élni testi-lelki

egészségünknek egyaránt jót tesz. De vajon e jótékony hatások annak

köszönhetők-e, hogy szeretetet kapunk, annak-e, hogy szeretetet adunk vagy mindkettőnek? Ezt próbálta kideríteni munkatársaival az arizonai

állami egyetem kutatója, Kory Floyd, aki önkénteseket arra kért, gon­

doljanak egy szerettükre, és töltsenek 20 percet annak leírásával, hogy

miért jelent olyan sokat nekik ez az ember. A kontrollcsoport tagjait arra

kérték, írjanak valamiről, ami az előző héten történt velük. Ez az egysze­rű eljárás is drámai hatást váltott ki, azok esetében ugyanis, akik pusztán

pár percet töltöttek szeretetteljes írással, kimutatható volt a boldogság növekedése, a stressz csökkenése, sőt, még a koleszterinszintjük is alább

szállt. 20

Röviden, ha a mindennapi boldogság azonnali beállításáról van szó, bi­

zonyos írásfajták meglepően gyors és jelentős eredményt hoznak. A hála

kifejezése, a tökéletes jövő elképzelése, valamint a szeretetteljes írás mű­

ködése tudományosan igazolt, és mindehhez nem kell más, csak toll, egy

darab papír és pár perc az életünkből.

23

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Segíteni szeretnék abban, hogy az olvasó bevezethesse a hatékony írás­technikát az életébe, ezért összeállítottam egy meglehetősen rendhagyó naplót. A múlt lejegyzése helyett ez a napló inkább arra ösztönöz, hogy a boldogabb jövő megteremtésének témáját járjuk körül. A naplót a hét öt napján kellene vezetni, és minden bejegyzésre csak pár percet szánni. Vezessük egy hétig a naplót! Kutatások igazolják, hogy mind a hangulat, mind a boldogság mértéke gyorsan és észrevehetően változik, és e válto­zások hónapokig kitartanak. 21 Amikor pedig a hatás gyengülését érzékel­jük, egyszerűen ismételjük meg a feladatot!

Hétfő: hálaadás

Számos dologért lehetünk hálásak az életünkben. Ide tartozhat, hogy vannak jó barátaink, hogy szeretetteljes kapcsolatban élünk, támogató család tagja vagyunk, jó egészségnek örvendünk, fedél van a fejünk fölött, és mindig van mit ennünk. Vagy lehet olyan állásunk, amit nagyon szeretünk, szép emlé­keink a múltból, nemrég kellemes élményben lehetett részünk, mondjuk it­tunk egy egészen különleges kávét, ránk mosolygott egy idegen, örömmel

üdvözölt hazatértünkkor a kutyánk, valahol jót ettünk, vagy megálltunk, hogy megszagoljunk egy virágot. Gondoljunk vissza ez elmúlt hetekre, és so­roljunk fel három ilyen dolgot!

l .......................................................... .

2 .......................................................... .

3 .......................................................... .

Kedd: szép napok Elevenítsük fel életünk egyik legboldogabb korszakát! Egy olyan pillanatot,

amikor hirtelen elégedettnek éreztük magunkat, szerelmesek voltunk, vala­milyen magával ragadó zenét hallgattunk, láttunk egy kitűnő előadást, vagy jól éreztük magunkat a barátaink körében. Válasszunk ki egyetlen ilyen él­

ményt, és képzeljük el magunkat akkor! Töltsünk pár percet azzal, hogy le­írjuk magát az élményt, és azt, hogy éreztük magunkat! Ne foglalkozzunk a

helyesírással, központozással, se a nyelvtan nal! Csak írjuk le a gondolatainkat a papírra.

24

L BOLDOGSÁG

Szerda: a fantasztikus jövő Szenteljünk pár percet annak, hogy lejegyezzük a jövőbeli életünket! Képzel­jük el, hogy minden a lehető legjobban alakult. Ne szakadjunk el a valóságtól, hanem azt képzeljük el, hogy keményen megdolgozunk a céljainkért, és vé­gül mind elérjük. Képzeljük el, hogy azzá váltunk, akivé szerettünk volna, és hogy a magán- és szakmai életünket egyaránt álmaink valóra válásának érez­zük. Mindez a célok elérésében nem biztos, hogy segít, abban azonban igen, hogy jobban érezzük magunkat, és mosoly üljön ki az arcunkra.

Csütörtök: Kedves .... Gondoljunk valakire, aki fontos nekünk. Ez a valaki lehet a párunk, közeli barátunk vagy családtagunk. Képzeljük el, hogy egyetlen esélyünk van, ami­kor elmondhatjuk neki, mennyire fontos a számunkra. írjunk rövid levelet ennek a személynek, írjuk le, mennyire szeretjük őt, és milyen hatással van az életünkre!

Péntek: helyzetértékelés Gondoljunk vissza az előző hetünkre, és jegyezzünk le három olyan dolgot, ami igazán jól sikerűlt! Lehetnek ezek az események egészen banálisak, pél­dául, hogy sikerült parkolóhelyet találni, vagy nagyobb horderejű dolgok, mint például hogy új állást vagy lehetőséget ajánlottak nekünk.

A vásárlás hatalma

Bánatunkban eszünkbe ötlik két szó, az egyik a "vásárlás"

a másik a "te­rápia': És pár perc múlva már a legközelebbi cipőbolt vagy valamilyen kütyüs áruház felé baktatunk, abban a biztos hitben, hogy vásárlásunk boldogabb életet eredményez nekünk. De vajon tényleg ez a helyzet? Valóban jobban érezzük magunkat, ha vettünk egy pár cipőt vagy egy legújabb hi-tech lejátszót? És ha így van is, vajon meddig tart ki az új ke­letű örömünk? A közelmúlt kutatásai e kérdésekre világos és egyöntetű válasszal szolgáltak. De ami talán ennél is fontosabb, azt is fölfedezték, hogyan költhetjük el a legokosabban a pénzünket, hogy mosoly üljön az arc unkra.

Két pszichológus, Leaf Van Boven és Thomas G ilovich vezette azt a kutatást, amely azt vizsgálta, hogy ha boldogságat szeretnénk vásárol­ni, valamilyen árucikkre érdemesebb-e költeni (egy divatos ruhára vagy

25

59 MÁSODPERC

valamilyen impozáns okostelefonra), vagy inkább valamilyen élmény­

re (étteremben elköltött vacsorára, koncertjegyre vagy utazásra). Egyik

munkájában a pszichológuspáros országos felmérést végzett, melynek során arra kérték az embereket, gondoljanak egy tárgyra vagy egy él­

ményre, amelyet azzal a céllal vásároltak, hogy jobban érezzék magukat, majd azt kérték tőlük, értékeljék, milyen mértékben javított a vásárlás

a közérzetükön. Egy másik kísérletben a kutatók véletlenszerűen két

csoportra osztották a kísérlet résztvevőit, majd az egyik csoport tagjait

arra kérték, gondoljanak egy nemrégiben vásárolt tárgyra, míg a másik

csoport tagjait arra, írjanak le egy élményvásárlásukat (például egy nya­

ralást); majd az aktuális közérzetüket kellett értékelniük, méghozzá két

skálán, az egyiken -4 és +4 között "rossz" -tól "jó" -ig, a másikon szintén

-4 és +4 között "szomorú" -tól "boldog" -ig. Mindkét kísérlet eredménye

azt mutatta, hogy rövid és hosszú távú boldogság szempontjából egy­

aránt az élmény vásárlása a kifizetődőbb. 22

Hogy miért? Mert az élményeinkre vonatkozó ernlékeink idővel

könnyen módosulnak (a borzalmas repülőutat kiretusáljuk az ernléke­

zetünkből, és csak a vízparton, napsütésben töltött áldásosan pihentető

mozzanatok maradnak meg). Egy-egy árucikk azonban elveszti vonz­

erejét: régi, elnyűtt, idejétmúlt lesz. Az élmények ráadásul elősegítik az egyik leghatékonyabb boldogsággeneráló viselkedést, nevezetesen azt,

hogy időnket mások társaságában múlatjuk. A társasági lét lehet része

magának az élménynek, de jelentheti azt is, hogy utóbb elmeséljük vala­

kiknek. Ezzel szemben egy legkorszerűbb vagy legutóbbi divat szerinti,

méregdrága holmi akár el is szigetelhet bennünket a barátainktól és a családunktól, ha azok, mondjuk irigykednek a tulajdonunkra.

Az árucikkel szemben az élmény előnyben részesítése azonban nem

minden, amikor boldogságat akarunk vásárolni. Itt jött el az ideje egy rö­vid kérdő ívnek. 23 Szánjunk pár percet arra, hogy elolvassuk az alábbi tíz

állítást, és mindegyik esetben jelöljük, melyik értékelés írja le a legjobban a mi hozzáállásunkat. Ne gondolkozzunk túl hosszan egy-egy állításon,

válaszoljunk őszintén, és ne kacsintgassunk a válaszok felé.

26

1. BoLDOGSÁG

Értékelés

l = egyáltalán nem értek egyet 5 = teljesen egyetértek

l Imponálnak nekem azok az emberek, akik l 2 3 4 5

drága kocsival, lakással rendelkeznek.

2 Hajlamos vagyok a tulajdonom alapján l 2 3 4 5

megítélni azt, hogy hogyan boldogulok az életben.

3 Szeretek olyan holmikat vásárolni, melyekre l 2 3 4 5

valójában nincs szükségem.

4 Szeretem, ha drága holmik vesznek körül. l 2 3 4 5

5 úgy gondolom, jobb lenne az életem, ha több l 2 3 4 5

luxuscikkem lenne.

6 Olykor zavar, hogy bizonyos luxuscikkeket nem l 2 3 4 5

engedhetek meg magamnak.

7 Ha drága dolgokat veszek, elégedett vagyok l 2 3 4 5

magammal.

8 Mintha nagyobb hangsúlyt fektetnék az anyagi l 2 3 4 5

kérdésekre, mint a barátaim és a családtagjaim többsége.

9 Hajlandó vagyok márkás holmikra lényegesen l 2 3 4 5

magasabb összeget áldozni.

l O Szeretem, ha olyan dolgaim vannak, amelyeket l 2 3 4 5

mások csodálnak.

Most adjuk össze a pontj ainkat! l O és 20 között a pontjaink alacsony, 21 és 39 között közepes, 40 és 50 között magas pontszámok

De miről is van itt szó? Talán nem meglepő, hogy ez a kérdőív szán­déka szerint azt méri, mennyire vagyunk anyagiasak. Azok, akik magas pontszámot érnek el, nyilvánvalóan nagy jelentőséget tulajdonítanak a tulajdonszerzésnek, gyakran boldogságuk alapkövének tekintik, sikerü­ket és mások sikerét is a tulajdon alapján ítélik meg. Ezzel szemben azok, akik alacsony pontszámot érnek el, többre értékelik a tulajdonnál az él­ményeket és a kapcsolatokat. És, ahogy az lenni szokott, a középmezőny­re senki se figyel oda.

Sok időt töltöttek azzal kutatók, hogy az emberek effajta kérdőíveken elért pontszámai és a boldogság közt összefüggést találjanak. 24 Az ered­mény legalább annyira egybehangzó, mint amennyire aggasztó- a ma­gas pontszám a boldogtalanság és az élettel való elégedetlenség érzetével

27

59 MÁSODPERC

társul. Persze ez nem feltétlenül igaz minden anyagias emberre, úgyhogy ha az olvasó netán magas pontszámot ért volna el, attól még lehet épp a szerenesés és üdítő kivétel. (Ám mielőtt erre a következtetésre jutnánk, gondoljunk arra, hogy a kutatások szerint valahányszor negatív ered­ményt kapunk egy tesztben, rendkívül találékonyan tudjuk meggyőzni magunkat arról, hogy mi vagyunk a szabályt erősítő kivétel.)

Vajon mi magyarázza ezt az általános érvényű jelenséget? Azt hi­hetnénk, talán annak a vágyunknak az anyagi következményeiben kell keresnünk a választ, hogy folyton a legmodernebb holmikat akarjuk megszerezni. A probléma azonban nem magából a pénzköltésből ered. Hanem abból, hogy ki profitál a pénzből.

Az anyagias emberek általában énközpontúak. Egyes kísérletek sze­rint ők egy elképzelt, 20 OOO fontos összeget átlagosan háromszor inkább tárgyakra költik, mint másokra. De ha azt kérjük tőlük, hogy arra vonat­kozó állításokat értékeljenek, mennyire törődnek másokkal (,,Szívesen látok vendégeket az otthonomban''; "Gyakran kölcsönadok dolgokat a barátaimnak"), még inkább önző válaszokat kapunk. Mint az Elizabeth Dunn által a British Columbia Egyetemen elvégzett kutatás tanúsítja, ez még végzetesebb hatással van az emberi boldogságra.

Dunn és munkatársai több kutatásban vizsgálták a jövedelem, a köl­tekezés és a boldogság kapcsolatát. Egy országos fölmérésben a résztve­vőket arra kérték, értékeljék a boldogságuk mértékét, adják meg a jöve­delmüket, és részletesen írják le, mennyit költenek ajándékra a maguk, illetve mások számára, valamint jótékony célra. Egy másik fölmérésben Dunn alkalmazottak boldogságát és költekezési mintáját vizsgálták 3000

és 8000 dollár közötti nyereségrészesedés szétosztása előtt, majd utána. Újra meg újra ugyanazt az eredményt kapták. Akik nagyobb százalékban költöttek másokra, sokkal boldogabbak voltak azoknál, akik csak ma­gukra szántak pénztY

Jöhetnek persze a szkeptikus anyagiasak azzal, hogy a kutatók elvétet­ték az ok-okozati összefüggést, és nem a másokra való költés a boldogság oka, hanem a boldogság okozza, hogy másokra költünk Érdekes fölve­tés, és épp ezt vizsgálta Dunn és csapata egy szellemes kísérletben. Egy egyszerű, ám ötletes vizsgálatban 5 vagy 20 dollárt tartalmazó borítékot kaptak a résztvevők azzal a feladattal, hogy aznap délután ötig költsék el az összeget. A kisérleti alanyokat véletlenszerűen két csoportra osztották.

28

l. BOLDOGSÁG

Az egyik csoport tagjaitól azt kérték, költség magukra a pénzt (mond­juk, vegyenek maguknak valami kényeztető ajándékot), míg a másik tag­jaitól azt, hogy a "talált pénzt

" valaki másra költsék (vegyenek esetleg

valami ajándékot egy barátjuknak vagy családtagjuknak). A "boldogabb emberek többet költenek magukra

" elv híveinek jóslata megalapozatlan­

nak bizonyult. Épp ellenkezőleg, akik a barátaikra vagy a családtagjaikra költötték a pénzt, azok lényegesen boldogabbak lettek, mint azok, akik magukat lepték meg valami luxuscikkeL

De vajon miért van ez így? A válasz, úgy tűnik, mélyen az agyunkba ágyazódik. William Harbaugh neurokémikus és munkatársai, az Ore­goni Egyetem kutatói l 00 dollárt adtak a kisérlet résztvevőinek egy virtuális bankszámlán, akik ezután befeküdtek egy agyszkennerbe. A kísérleti alanyok először azt látták, hogy a pénzükből a kötelező adózás útján egy rászoruló kap, majd megkérték őket, döntsék el, vajon a fenn­maradó összeg egy további részét is jótékonyságra költik-e, vagy meg­tartják. A szkenner eredményei arról árulkodtak, hogy az agy evolúci­ós szempontból ősi részei - a caudate nucleus és a nucleus accumbens - aktiválódtak, amikor a kísérlet résztvevői azt látták, hogy a pénzük rászorulókhoz kerül, és különösen akkor "iparkodtak

" ezek a terüle­

tek, amikor a vizsgált személyek önként adományoztak. 26 Az agy e két területe aktiválódik akkor is, amikor a legalapvetőbb szükségleteinket elégítjük ki, például amikor valami ízleteset eszünk, vagy ha úgy érez­zük, mások értékelnek bennünket. Ez arra enged következtetni, hogy a másoknak nyújtott segítség és a boldogságérzet között közvetlen agyi kapcsolat áll fenn. Tudományosan fogalmazva, ha igazi vásárlási terá­piára vágyunk, úgy segítsünk magunkon, hogy másokon segítünk. Ez ugyanis közvetlenül hat az agyunkra, miáltal boldogabbnak érezzük magunkat.

Erre mondhatjuk azt, hogy nincs elég pénzünk, hogy másokon segít­sünk. A segítségnyújtás azonban akkor is "kéznél van': Pár évvel ezelőtt Sonja Lyubomirsky boldogságkutató és munkatársai egy csoport tagjai számára azt a feladatot adták, hogy hat héten keresztül hetente hajtsanak végre öt, nem pénzügyi természetű jótéteményt. Csupa egyszerű dolog­ról volt szó, mint egy köszönölevél megírása, véradás vagy baráti segít­ségnyújtás. Volt, aki egy nap egy jótéteményt végzett el, volt, aki megtette mind az ötöt egyetlen nap alatt. Akik naponta egy jótéteményt hajtottak

29

59 MÁSODPERC

végre, azok "boldogságszintje" csak kissé növekedett meg. Azoké azon­

ban, akik egy nap alatt vitték véghez mind az ötöt, hihetetlennek tűnő,

40 százalékos növekedést mutatott. 27

Az anyagiasság gyökerei

Mitöl válnak anyagiassá az emberek? Vajon a tulajdon szeretete a szemé­lyiségük, a gyermekkoruk vagy későbbi események következménye? Két pszichológus, Lan Nguyen Chaplin és Deborah Roedder John által végzett kutatás szerint az anyagiasság a korai gyermekkorban gyökerezik, és több­nyire alacsony önértékelés a mozgatója. 28

Egy kétrészes vizsgálatban a kutatók előbb arra kértek nyolc és tizen­nyolc év közötti gyerekeket, hogy töltsenek ki egy szokásos önértékelési tesztet (olyan állitásokat kellett értékelniük, mint "Elégedett vagyok azzal, ahogyan kinézek"). Ezután a gyerekeket egy állványhoz vezették, rajtuk rengeteg képpel, melyek a következő öt főbb témakört ölelték föl: hobbik - mint kempingezés vagy skateboardozás -, sportok - rögbi, kosárlabda stb. -, emberek- barátok, tanárok -, eredmények- egy jó jegy vagy zene­tanulás. A kutatók arra kérték a gyerekeket, hogy nézzék meg az állványon látható képeket, és szabadon válogatva közülük készítsenek egy kollázst "Ami engem boldoggá tesz

" címmel. Ez a szórakoztató feladat lehetövé

tette a kutatók számára, hogy az állványról elvett, anyagi természetű dol­gokat ábrázoló képek százalékos arányát kiszámolva fólmérjék, mennyi­re anyagiasak a gyerekek. Az eredmény szoros összefiiggést mutatott az önértékelés és az anyagiasság között: az alacsony önértékeléső gyerekek lényegesen anyagiasabbnak bizonyultak a társaiknál.

De vajon lehet-e, hogy épp fordított az ok-okozati viszony? Okozhatja-e az anyagiasság az alacsony önértékelést? E lehetőség feltárása érdekében a kutatók megkérték a gyerekeket, hogy írjanak egymásról kedves dolgokat egy papírtányérra, majd mindegyik gyerek megkapta a maga tányérravaló dicséretét és pozitív visszajelzését. Pusztán ez a "tányérnyi megerősítés

"

jelentösen növelte a gyerekek önértékelését, ám ennél is fontosabb azon­ban, hogy következésképpen fele annyi anyagias tárgyú képpel is beérték, amikor elkészítették az "Ami engem boldoggá tesz

" círnű kollázst, mint

előzetes megerősítés nélkül. Összességében ez meggyőzö bizonyíték arra, hogy az alacsony önértékelés anyagias hajlamokat vált ki, és hogy e hajla­mok kisgyermekkorra vezethetök vissza. A kísérlet arra is rámutat, hogy akárcsak a kisebb összeg másokra költése vagy néhány kedves tett, pár másodperc és egy papírtányér is elegendő, hogy az ember másképp gon­dolkodjon és viselkedjen.

30

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Élményeket vegyünk, ne cuccokat. Boldogságot akarunk venni? Akkor nehezen szerzett pénzünket élményekre költsük! Menjünk el vacsoráz­ni! Menjünk koncertre, moziba, színházba! Utazzunk el! Tanuljunk meg rúdtáncolni. Vagy paintballozni. Vagy fizessünk be bungee jumpingra. Mindenesetre csináljunk valami olyasmit, ami által lehetőségünk lesz másokkal együtt lenni, majd ezt meséljük el minél többeknek. Ha a bol­dogság a tét, jusson eszünkbe, hogy igazán az élmények érik meg a rájuk költött pénzt.

Jobb adni, mint kapni. A hosszú távú boldogság persze nem csak ab­ból áll, hogy egy rúdon vonaglunk valami tinglitangli zenére, vagy le­vetjük magunkat a magasból, és közben visongunk, akár egy csecsemő. Ha azt kérdezzük embertársainktól, vajon akkor boldogabbak-e, ha ma­gukra, vagy akkor, ha másokra költik a pénzüket, a döntő többség azzal fog egyetérteni, hogy akkor, ha magára. A tudományos kutatások azon­ban épp az ellenkezőjét támasztják alá - az emberek sokkal boldogab­bak azután, ha másnak vettek valamit, mint amikor maguknak. A jó hír azonban az, hogy nem kell túl nagy összeget jótékonyságra, barátokra, családtagokra vagy munkatársakra szánni a bevételünkbőL Valójában a legkisebb ajándék is meglepően nagy és hosszan tartó változást idéz elő a boldogságunkban. Már pár font is, amit másokra költünk, életünk egyik legjobb befektetése lehet. És ha igazán nem engedhetjük meg magunk­nak, hogy nehezen szerzett pénzünkből adakozzunk, jusson eszünkbe, hogy boldogságunkat egyetlen napra időzített öt, nem anyagi természetű kedvesség is jelentősen felturbózza.

A boldogsághoz csak egy ceruza kell

Bizonyos érzelmek és gondolatok átélésekor az emberek meglehetősen kiszámítható módon viselkednek Ha szomorúak, sírnak. Ha örülnek, mosolyognak. Egyetértésük jeleként bólintanak Ebben eddig semmi meglepő nincs, ám a "proprioceptív pszichológiának" nevezett kutatási terület szerint ugyanez a folyamat megfordítva is működik. Ha rávesz-

31

59 MÁSODPERC

szük embertársainkat valamilyen viselkedésre, azzal bizonyos érzelme­ket, gondolatokat váltunk ki bennük. Az elképzelést kezdetben sokat vi­tatták, ám szerencsére szám os meggyőző kutatás igazolta. 29

Egy mára klasszikussá vált kísérletben két csoport azt a feladatot kap­ta, hogy számokat adjon össze. Az egyik csoport tagjait arra kérték, hogy a feladat végrehajtása közben vonják össze a szemöldöküket (vagy, ahogy a kutatók mondják, húzzák össze a szemöldökráncoló izmot), míg a má­sik tagjait arra, hogy arcukon könnyű mosollyal dolgozzanak (húzzák szét a járomizmot). Pusztán arcizmok használata meghökkentő hatást gyakorolt arra, milyen nehézségűnek értékelték a résztvevők az össze­adásokat: a szemöldökráncolók meggyőződése szerint sokkal több erő­feszítést igényelt a feladat, mint a mosolygók szerint.

Egy másik kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy egy nagymére-__,

tű számítógépes képernyőn megjelenő különféle, összevissza mozgó ter-mékekre koncentráljanak, és jelezzék, melyik holmi tetszik nekik. Egyes dolgok függőlegesen mozogtak (miáltal a résztvevők bólintó mozdulatot tettek, míg figyelték), mások vízszintesen (ami a fej egyik oldalról a má­sikra való mozgatását eredményezte). A résztvevőknek jobban tetszettek a függőlegesen mozgó holmik, de nem voltak tudatában az "igen': illetve "nem'' jelentésű fejmozdulatnak, ami pedig kulcsszerepet játszott a dön­tésükben.30

Pontosan ugyanez érvényes a boldogságra is. Az emberek mosolyog­nak, amikor örülnek valaminek, de boldogabbak is lesznek pusztán attól, hogy mosolyognak. És ez mindenképpen működik, akár tudatában van annak valaki, hogy mosolyog, akár nincs. Az 1980-as években végzett kísérletükben Fritz Strack és munkatársai arra kértek két csoportot, érté­keljék, mennyire találják mulatságosnak Gary Larson Far Side karikatú­ráit, valamint azt, mennyire érzik boldognak magukat két meglehetősen bizarr helyzet egyikében. Az egyik csoport tagjai a feladat végrehajtása közben egy ceruzát tartottak a szájukban úgy, hogy a ceruza ne érjen az ajkukhoz. A másik csoport az ajkával tartotta a ceruzát, a fogával nem. A ceruzát foggal tartó kisérleti alanyok tudtukon kívül a mosoly moz­dulatát végezték, míg akik az ajkukkal tartották a ceruzát szintén tudtu­kon kívül - ráncolták a homlokukat. A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a résztvevők annak megfelelő élményt éltek meg, amit az arcki­fejezésük tükrözött. Akik mosolyogni voltak kénytelenek, boldogabbnak

32

1. BoLDOGSÁG

érezték magukat, és sokkal mulatságosabbnak találták a karikatúrákat, mint azok, akikre a homlokráncolást mérték.-'1 Más kísérletek azt is ki­mutatták, hogy a boldogságban ekképp bekövetkező pozitív változás nem szűnik abban a pillanatban, amikor az emberek abbahagyják a mo­

solygást. Tovább hat, és sokféle formában befolyásolja a viselkedést, így

a másokkal való kapcsolat is pozitívabb lesz, és az is valószínű, hogy az adott személynek inkább az élete boldog pillanatai jutnak eszébe. 32

Ezek a vizsgálatok meglehetősen egyszerű üzenetet közvetítenek ha

boldogok akarunk lenni, viselkedjünk úgy, mint aki boldog.

33

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Mosolyogjunk! Számos olyan boldogsággeneráló viselkedésforma léte­zik, amely könnyedén beépíthető a mindennapi életünkbe. Először is, mosolyogjunk többet! De ne csak olyan félmosolyt eresszünk el, amit meg se érzünk, és amely pislogásban végződik. A kutatások alapján arra törekedjünk, hogy 15-30 másodpercen át tartsuk fenn az arckifejezést. És hogy a mosolyunk meggyőző legyen, igyekezzünk elképzelni olyan helyzetet, amely valódi mosolyt csal az arcunkra! Meglehet, épp csak az imént találkoztunk egy jó barátunkkal, vagy hallottunk egy remek viccet, netán kiderült, hogy mégse látogat meg az anyósunk Érdemes kitalálni valami jelzést, amely eszünkbe juttatja, hogy rendszeresen mosolyog­junk. Állítsuk be az óránkat, a számítógépünket vagy a mobilunkat, hogy adott időpontban megszólaljon, de alkalmazhatunk véletlenszerű emlé­keztetőt is, ami lehet mondjuk az, ha épp megszólal a telefonunk.

Húzzuk ki magunkat! A testtartás is legalább ilyen fontos. Tomi-Ann Roberts vezette a Colorado College-ban azt a kísérletet, melynek során a résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztották, és az egyik cso­port tagjait arra kérték, három percen át üljenek egyenesen egy széken, míg a másikat arra, hogy hanyag tartással üljenek ugyanannyi ideig. Ez­után minden résztvevő matematikapéldákat oldott meg, illetve értékelte a hangulatát Az egyenesen ülők lényegesen boldogabbnak bizonyultak a punnyadóknál, és a matekpéldákat is jobban oldották meg. Érdekes mó­don azonban ez az eredmény sok női résztvevő esetében nem volt ér­vényes, amiből Roberts arra következtetett, hogy egyenesen ülve a nők kidüllesztették a mellüket, és ettől öntudatosnak érezhették magukat. 33

Viselkedjünk úgy, mint mikor boldogok vagyunk! A bielefeldi egyetem kutatója, Peter Barkenau, illetve más kutatók is megfigyelték, hogy a bol­dog emberek mozgása nagyban különbözik a nem boldog emberekétőL 34

Ezen információ birtokában növelhetjük a boldogságérzetünket azáltal, ha úgy cselekszünk, mint a boldog emberek. Igyekezzünk lazábban járni, lengessük kicsit jobban a karunkat, és legyenek ruganyosabbak lépteink Beszélgetés közben tegyünk szélesebb gesztusokat, bólogassunk, amikor mások beszélnek, hordjunk színesebb ruhákat, használjunk gyakrabban

34

1. BOLDOGSÁG

pozitív töltésű szavakat (főleg "szeressünk"

és "kedveljünk" minél töb­

bet), ne utaljunk annyit magunkra (vagyis legyen kevesebb a beszédünk­

ben az "engem", a "magam

" és az "én

"). Intonáljunk tágabb határok közt,

beszéljünk kícsit gyorsabban, és legyen határozott a kézfogásunk. E visel­

kedésmintákat a mindennapjainkba építve boldogabbak lehetünk.

Egy kis erőfeszítés

Két kutató, Kenneth Sheldon és Sonja Lyubomirsky szerint a boldogsá­got nem adják könnyen. 35 Tó bb kísérletet is végeztek olyan résztvevőkkel, akiknek életük friss élménye volt kéttípusú változás valamelyike. Az egyik típus a "körülmények megváltozása" címkét kapta, és olyasmik tartoztak ide, amik az adott személy körülményeiben általában jelentős módosulást hoztak, mint például egy költözés, fizetésemelés vagy egy új kocsi vásár­lása. A másik címke a "szándékolt változás': és ide olyasfajta változásokat soroltak, amelyekhez egy cél elérése vagy egy tevékenység kezdeményezé­se érdekében erőfeszítéseket kellett tenni, mint például egy új klubtagság megszerzése, új hobbi felvétele vagy pályamódosítás. Mindkét csoport tagjait arra kérték, hogy több héten át értékeljék, mennyire boldogok. Az eredmények egyöntetűen azt mutatták, hogy bár mindkét csoport tagjai boldogságérzetük azonnali fokozódását élték meg, ám akiknek az életében környezeti változás ment végbe, gyorsan visszatértek a korábbi boldogság­szintjükre, míg azok, akiknek az életében szándékolt változás történt, lé­nyegesen hosszabb időn át boldogok maradtak. Vajon miért?

Sheldon és Lyubomirsky szerint ez a "hedonista habituáció" néven is­mert jelenség következménye. Abban semmi meglepő sincs, hogy az em­bereknek sok örömük származik bármely pozitív tapasztalat egy új for­májábóL Ha azonban ugyanaz a csodás élmény ér valakit újra meg újra, gyorsan hozzászokik az új örömforráshoz, és már korántsem szerez neki akkora örömöt, mint eleinte. Sajnálatos módon a körülmények megvál­tozása gyakran eredményez hedonista habituációt. Jóllehet előszörre egy új ház, a fizetésemelés vagy egy új kocsi nagyon klassz, a változás okozta pozitív érzés ugyanolyan marad, ezért a kezdeti öröm idővel megkopik. A szándékolt változás ezzel szemben a folyton változó pszichés környezet megteremtésével mintha kivédené a hedonista habituációt Akár új hobbi­ba fogunk, vagy belépünk egy szervezetbe, kezdeményezünk valamit, új embereket ismerünk meg, esetleg megtanulunk valamit, az agy állandóan

35

59 MÁSODPERC

változó pozitiv élmények formájában olyan táplálékot kap, amely megaka­dályozza a megszokást és meghosszabbítja a boldogságot.

Annak érdekében tehát, hogy boldogságunkat maximalizáljuk, része­sítsük előnyben a szándékolt változást a körülmények változásával szem­ben. Tegyünk erőfeszítéseket, hogy új hobbink legyen, vágjunk bele vala­mi nagy horderejű dologba, vagy próbáljunk ki olyan sportokat, melyeket korábban soha. Olyan tevékenységeket válasszunk, amelyek megfelelnek személyiségünknek, értékeinknek és képességeinknek. Segíthet, ha végig­gondoljuk, rni az, amit szeretünk csinálni, próbáljuk megállapítani, mely elemei teszik élvezetessé számunkra e ténykedéseket, majd keressünk olyan más tevékenységeket, melyekben jelen vannak ezek a bizonyos ele­mek. Ha például szeretünk olajjal festeni, próbáljuk ki a vízfestéket Ha jól teniszezünk, kipróbáÍhatjuk a tollast vagy a squasht. Ha jól megy a sudo­ku, kísérletezhetünk keresztrejtvényekkeL De bánninek kezdjünk is neki, igyekezzünk elkerülni a hedonista habituációt azzal, hogy szándékosan megváltoztatjuk, amit csinálunk, méghozzá amikor mi akarjuk. Első hal­lásra mindez talán nem tűnik könnyűnek, a kutatások azonban azt igazol­ják, hogy a boldogság nagyon is megéri az erőfeszítéseket.

36

2. Meggyőzés

Miért hatástalan a jutalom, hogyan nyújthatunk tökéleteset egy állásinterjún, hogyan segíti elő társas kapcsolatainkat egy-egy hiba

elkövetése, hogyan érjük el, hogy soha többé ne vesszen el a tárcánk, és miként győzhetünk meg bárkit bármiről egy házibéka bevetésével?

Hogyan tudjuk rávenni csemeténket, hogy megírja a házi feladatát, egy alkalmazottat, hogy jobban teljesítsen a munkahelyén, az embereket pe­dig arra, hogy ügyeljenek jobban a környezetükre? Sokan úgy vélik, az a leghatékonyabb eljárás, ha a lehető legvonzóbb jutalmakat helyezzük kilátásba. De vajon kísérletek is alátámasztják-e, hogy a jutalom valódi

ösztönző vagy csupán egy mítosszal állunk szemben? Egy klasszikus vizsgálatban Mark Lepper stanfordi pszichológus és

munkatársai két csoport iskolást rajzoltattak 36 Mielőtt a gyerekek mun­kához láttak volna, az egyik csoportnak egy szép "jó játékos" érmet ígér­tek jutalmul, míg a másik csoport tagjainak semmit sem ajánlottak fel. A kutatók pár hét múlva visszatértek, ismét kiosztották a papírt és a ceru­zákat, és azt figyelték, mennyi ideig foglalkoznak velük a gyerekek. Meg­lepő módon azok, akik érmet kaptak az első alkalommal, most lényege­sen kevesebb időt töltöttek rajzolással, mint a társaik.

Vajon mi lehet ennek az oka? Lepper szerint azok a gyerekek, akik ju­talmat kaptak, valahogy így gondolkodhattak "Hogy is van ez? A fölnőt­tek általában jutalmat ígérnek, ha olyasmire akarnak rávenni, amit nem szeretek csinálni. Ha a rajzolásért jutalmat adnak, az azt jelenti, hogy nem kell, hogy szeressek rajzolni:' Ezt a hatást számtalanszor kimutatták, a következtetés pedig világos: ha a gyermeket általa kedvelt tevékenysé­gért jutalmazzuk, a jutalom csökkenti a tevékenység élvezeti értékét, és

elveszi a motivációt. A játékból pillanatok alatt munka lesz. Fölvetődik a kérdés, hogy ez csak az élvezetes tevékenységekre vonat­

kozik-e, és a nemszeretem feladatok esetében vajon a jutalom jelent-e

37

59 MÁSODPERC

valódi biztatást? Ezt az elméletet akartam próbára tenni pár éve, ami­kor két csoportot egy olyan kísérletben való részvételre kértem, melynek során a vállalkozók egy délutánt töltöttek szemétszedéssel egy londoni parkban. 3' Azt mondtuk nekik, azt vizsgáljuk, hogyan lehet a leghatéko­nyabban rávenni az embereket arra, hogy vigyázzanak a közparkra. Az egyik csoport tisztes fizetséget kapott a ránk szánt időért, míg a másik

csoport csak egy jelképes összeget. Nagyjából egy órát töltött mindenki

ezzel a derékfájdító és unalmas munkával, amikor is értékelniük kellett, hogy mennyire tetszik nekik a délutáni elfoglaltság. Előzetesen azt hi­hetnénk, azok, akik nagyobb összeget markoltak fel, pozitívabban ítél­ték meg a tevékenységet, mint azok, akik csak egy kis összegért áldozták ránk az idejüket.

Az eredmény azonban ennek épp az ellenkezője volt. A rendesen meg­

fizetett csoport tagjai csupán 2-re értékelték a tevékenység élvezet ét a tízes skálán, míg a szerényebben fizetett csoport tagjainak átlagos értékelése elérte a 8,5 pontot. Mintha azok, akiket jól megfizettek, így gondolkodtak volna: "Többnyire azért fizetnek meg, hogy elvégezzek olyan feladatokat, amelyeket nem szeretek Mivel sok pénzt kaptam, bizonyára nem is sze­

retek parkat takarítani:' Ezzel szemben, akik kevesebb pénzt kaptak, azt gondolhatták, hogy "Nem is kell annyira megfizetni azt, amit szívesen csinálok. Mivel nagyon keveset kaptam a szemétszedésért, bizonyára él­veztem a munkát:' E vizsgálat eredményei szerint a túlzott jutalmazás végzetes hatással van az embereknek a feladatukhoz való viszonyára.

További kísérletek során ez az eredmény újra meg újra megismétlő­

dött. Szinte függetlenül a jutalom és a feladat természetétől, azok, akik anyagilag jól jártak, többnyire gyöngébben teljesítettek, mint azok, akik nem várhattak semmit_38 Egyes vizsgálatok ugyan átmeneti javulást mu­tattak ki a teljesítményben, hosszabb távon azonban a jutalom inkább

rosszat tett pont annak a viselkedésformának, amelyet elősegíteni kíván­tak általa.

Mint láttuk, a jutalom ígérete éppenséggel nem motivál igazán. De va­jon mely ösztönző a legeredményesebb? Ha azt akarjuk elősegíteni, hogy az emberek több munkát végezzenek élvezettel, próbáljuk ki, hogy időn­ként apró meglepetésekkel jutalmazzuk őket, az elvégzett feladat után,

esetleg méltassuk munkájuk gyümölcsét. Ha valami olyasmit kell végre­hajtaniuk, ami nem élvezetes, hatékony lehet a reális, de semmiképpen

38

2. MEGGYŐZÉS

sem túlzott jutalom a feladat elkezdésekor, majd érdemes jóleső meg­jegyzésekkel bátorítani őket a folytatásra ("Bár mindenki ilyen nagysze­rű parktakarító polgár lenne!

").

Persze léteznek az azonnali rábeszélésre más lehetőségek is: mint a dicséret, a szerény jutalom és egy-egy kedves megjegyzés. A gyors és ha­tékony megoldások érdekében - legyen bár szó tárgyalásról vagy sürgős

segítségről, netán apróbb szívesség(ek)ről - olyanokban érdemes gon­dolkodni, mint hogy " betesszük lábunk az ajtórésbe': próbáljuk megérte­ni a csoportgondolkodást, vagy azt, hogy miért jobb adni, mint kapni.

A tökéletes állásinterjú

Egy régi vicc szerint ezt mondták a jelentkezőnek az állásinterjúján: "Erre a posztra olyasvalakit keresünk, aki vállalja a felelősséget:' Rövid gondolkodás után a férfi így válaszolt: "Akkor én vagyok az emberük.

Az előző munkahelyemen gyakran mentek rosszul a dolgok, és mindig azt mondták�ogy én vagyok a felelős:' Sajnálatos módon, a valódi állás­

interjúkan is gyakoriak a katasztrofális válaszok, ám ez esetben van se­gítség. Az elmúlt harminc évben sokat vizsgálták a pszichológusok, hogy

mely alapvető tényezők hatnak a munkáltatókra. A vizsgálat több olyan technikát tárt föl, amely gyorsan és hatékonyan növeli az esélyünket arra, hogy elnyerjük álmaink állását.

Ha megkérdezzük a munkáltatókat, vajon minek alapján választanak ki valakit másokkal szemben, azt fogják mondani, hogy az állás szem­

pontjából a legjobb képesítéssel és készségekkel rendelkező jelöltet ve­

szik föl. Hogy az eljárás minél racionálisabb és igazságosabb legyen, sokan listát készítenek a megfelelő jelölt esetén szükséges készségekről,

átnézik az önéletrajzokat, hogy kinél szerepeinek ezek, majd személyes beszélgetés során próbálnak még több információhoz jutni. Egy Chad Higgins (Washingtoni Egyetem) és Timothy Judge (Floridai Egyetem)

vezette kutatás azonban arra enged következtetni, hogy az állásinterjú készítői hajlamosak becsapni magukat abban a tekintetben, hogy miként

döntenek, valójában ugyanis tudat alatt rejtélyes és nagyhatalmú erők térítik el őket. 39

Higgins és Judge több mint száz hallgató pályafutását követte nyomon,

amikor az egyetem elvégzése után az első állásukat keresték. A vizsgálat

39

59 MÁSODPERC

kezdetén a kutatók minden egyes hallgató önéletrajzát áttanulmányozták,

és azt a két tényezőt mérlegelték, amelyről a munkáltatói részről az állásin­

terjút készítők egybehangzóan azt állítják, hogy kulcsszerepet játszik a pá­

lyázók sikerében, illetve sikertelenségében: nevezetesen a végzettséget és

a tapasztalatot A hallgatók minden egyes interjú után standard kérdőívet töltöttek ki a saját viselkedésükről, így olyasmikről, mint hogy sikerült -e

bemutatniuk erősségeik nagy részét, érdeklődtek-e a cég iránt, és megkér­

dezték-e, milyen személyiséget keres a cég. A kutatók az állásinterjúk ké­

szítőivel is kapcsolatban voltak, és arra kérték őket, adjanak visszajelzést

egyes tényezőkről, köztük a jelölt teljesítményéről, hogy mennyire illene a

szervezetbe, rendelkezik-e az álláshoz szükséges készségekkel, a legfonto­sabb kérdés pedig az volt, vajon felajánlják-e neki az állást.

Az adatok nagy tömegének elemzése után a kutatócsoport kénytelen

volt eloszlatni az azzal kapcsolatos mítoszokat, hogy milyen alapon vá­

lasztanak munkatársat az állásinterjú készítői, és igen meglepő dolog­

gal szembesültek. Vajon az állás felajánlása valóban a képesítéstől füg­

gött? Vagy a munkahelyi tapasztalattól? Az a helyzet, hogy egyiktől sem.

Egyetlen fontos tényező számított: hogy a jelölt eléggé megnyerő szemé­

lyiség-e. Akiknek sikerült megkedveltetniük magukat, azoknak jó esély­

lyel felajánlották az állást; a sikert pedig többféleképpen bűbájoskodták ki maguknak a jelöltek. Voltak, akik a munkától független, ám az interjú

készítőit érdeklő témákról csevegtek Mások abba fektettek külön energi­

át, hogy mosolyogjanak, és fenntartsák a szemkontaktust. Megint mások a céget méltatták. Ezek a pozitív tényezők kifizetődőek voltak, és meg­

győzték az interjúk készítőit arról, hogy a megnyerő és remek társasági készségekkel rendelkező jelölt jól beleillik majd a munkahelyi közösség­

be, és így fölajánlották neki az állást.

Higgins és Judge kisérlete világosan bizonyította, hogy ha szeretnénk

megkapni álmaink állását, fontosabb, hogy megnyerőnek mutatkozzunk,

mint az, hogy milyen képzettséggel és tapasztalattal rendelkezünk. (Igaz,

rögvest megismernénk a bájolgás korlátait, ha mondjuk tizenkétszeres

gyilkosként vagy kétszeres csalóként akarnánk kimagyarázni magun­

kat.) Ha ez a helyzet, vajon hogyan tudjuk legügyesebben kezelni önélet­

rajzunk árnyoldalait? Vajon inkább az interjú elején említsük a gyönge

pontjainkat? Vagy inkább keltsünk jó első benyomást, és hagyjuk a vége

felé a problémás dolgainkat?

40

2. MEGGYŐZÉS

Ezt a kérdést az 1970-es évek elején vizsgálta egy klasszikus kísérlet, melyet a Duke Egyetemen folytatott Edward Jones és Eric Gordon10• Kí­sérletükben magnófelvételről egy férfi (valójában egy beépített ember) beszélt az életéről, a résztvevőket pedig arra kérték, értékeljék, mennyire volt rokonszenves nekik a férfi. A beszélő többek között arról is beszá­molt, hogy egyszer nem fejezett be egy félévet, mert csalásan kapták, és kirúgták az iskolából. A kutatók kétféle szöveget szerkesztettek, és úgy intézték, hogy a kisérleti alanyok fele a szöveg elején, míg a másik fele a szöveg vége felé halljon a fiaskó ról. Ez a kis manipuláció igen jelentős ha­tást gyakorolt arra, milyen mértékben találták rokonszenvesnek a férfit: amikor a csalás már a felvétel elején elhangzott, sokkal rokonszenvesebb­nek találták őt, mint amikor csak a felvétel vége felé került szó a stiklirőL További, más közegben elvégzett munkák pontosan ugyanezt az ered­ményt hoztálc Például ügyvédek nagyobb hatást értek el, ha a per elején előadtak érvelésükben valamilyen gyöngébb, támadható érvet.41

Úgy tűnik, ha a kezdet kezdetén bevalljuk gyönge pontjainkat, azt a nyíltság jelének tekintik. Ezt a leckét sok politikusnak - köztük Bill Clin­tonnak - még meg kell tanulnia. Az interjú készítői ilyenkor úgy vélik, olyasvalakivel állnak {z;mben, aki elég erős jellem és kellően tisztességes ahhoz, hogy már az elején tisztázza az esetleges problémákat, míg aki nem így jár el, az félre akarja vezetni őket.

Vajon ugyanez érvényes-e önéletrajzunk pozitívabb vonásaira is? Hát nem. Ugyanennek a vizsgálatnak egy másik részében a résztvevők pozi­tív indokot hallottak arra nézvést, miért kellett egy félévet kihagynia a beszélőnek ("Egy rangos ösztöndíjjal körbejártam Európát"), ami azon­ban vagy a szöveg elején, vagy a végén hangzott el. Ezúttal a hatás épp ellenkezője volt, mint az előző kísérletben: akkor volt rokonszenvesebb a férfi, amikor a szöveg vége felé említette a díjat. Mintha a szerénység lényegesebb szempont volna a múltunk pozitívumainak megismerteté­sekor, mint a becsületesség. Ezek késleltetésével erősségeinket mintegy természetes módon engedjük megnyilatkozni, míg ha azonnal kijátsszuk a kártyáinkat, az dicsekvésnek hat.

Most, hogy kiokosodtunk elbájolástanból, hajlandóak vagyunk elő­re venni a gyönge pontjainkat, a legjobbakat pedig a végére hagyni, vajon készpénznek vehetjük-e a sikert? Sajnos nem. A legjobb szándé­kaink és a leggondosabb előkészület mellett is mindannyian hibázunk.

41

59 MÁSODPERC

Előfordulhat, hogy az ölünkbe borítunk egy pohár vizet, akaratlanul is

megsérthetjük az interjú készítőit, és az is megeshet, hogy elmotyogott

válaszunk igen kevéssé meggyőző. Az a helyzet, hogy képesnek kell len­

nünk egy-egy derült égből lecsapó katasztrófa elhárítására is. Segítséget

nyújthat ebben Thomas Gilovich, aki munkatársaival a Cornell Univer­

sityn végzett kísérletsorozatában Barry Manilow· fotójával díszített pólót

vetetett föl kísérleti alanyokkaL 42

Az egyik jellemző kísérlet során G ilovich úgy intézte, hogy öt résztve­

vő egyszerre érkezzen a laboratóriurnba. Mindenkit bevezettek a terem­

be, leültették őket egy asztal egyik oldalán, és rnindannyian nekiláttak ki­

tölteni egy kérdőívet. A csoport tagjai pipálgatták a kis négyzeteket, nem is sejtve, hogy öt perccel később újabb résztvevő érkezik majd. A későn

jövőt, rnielőtt belépett volna, arra kérték, húzzon magára· egy hatalmas

Barry Manilow-portréval dekorált pólót. Hogy rniért Manilowéval? Hát

rnert egy korábban elvégzett kísérletből - amely a zavar pszichológiáját

vizsgálta -, valarnint egy gondosan kontrollált előzetes tesztből az derült

ki, hogy a Cornell Egyetern hallgatói fővesztés terhe rnellett sem horda­

nának Barry Manilowos pólót. Miután a késve érkező szereplő magára

öltötte a pólót, ő is bement a terembe, és egy sor hallgatótársa kapta föl rá a fejét. Pár pillanat rnúltán az egyik rnunkytárs azt rnondta a későn jö­

vőnek, hogy mégis inkább kint kellene várakoznia egy ideig, és azonnal

kivezette a teremből.

Ezután két dolog következett. A terernben lévőket arról kérdezték,

feltűnt-e nekik a későn jövő pólójának rnintája. A későn jövőtől ugyan­

akkor azt kérdezték meg, rnit gondol, odabenn hány ernbernek tűnt fel a

kínos kép. Egy sor kísérlet elvégzése után az derült ki, hogy a terernben

ülőknek átlagosan 20 százaléka vette észre Barryt. Ezzel szemben a későn

érkezők arról voltak meggyőződve, hogy ennél sokkal feltűnőbbek, és a

csoport felének szernet szúrt a póló. Vagyis a későn érkezők jelentősen

túlbecsülték kínos megjelenésük hatását.

Ezt a téves ítéletet, a "spotlight effect"-nek nevezett hatást szám os más

körülmény közepette is tetten érték. Legyen szó akár egy olyan napról,

mikor bal lábbal kelünk fel, odáig, hogy rosszul szerepeltünk egy megbe­

szélésen, azok, akik kínosan érzik magukat, hibájukat lényegesen látvá-

• Amerikai énekes, tényleg vérciki (a szerk. megj.).

42

2. MEGGYŐZÉS

nyosabbnak tartják, mint amilyen az valójában. Hogy miért? úgy tűnik, mi magunk sokkal több figyelmet szentelünk a megjelenésünknek és a viselkedés ünknek, mint mások, és emiatt azok hatását is túlbecsülj ük. Ha tehát valami szarvashibát követtünk el egy állásinterjú során, csak gon­doljunk a Barry Manilow-pólós lúzerre, és jusson eszünkbe, hogy talán csak mi érezzük sokkal rosszabbnak a helyzetet, mint amilyen az valójá­ban volt.

43

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Három egyszerű lépéssei növelhetjük az esélyét annak, hogy remekül szerepeljünk az állásinterjún.

Először is, a szeretetreméltóság fontosabb, mint a tudományos eredmé­nyek és tapasztalat, tehát ...

• keressünk valamit, amit igazán tudunk szeretni a szervezetben, és ennek a véleményünknek adjunk hangot

• bátran mondjunk valódi bókokat az interjú készítőjének • csevegjünk olyan, a munkától független témákról, amelyek szá­

munkra és az interjú készítője számára egyaránt érdekesek • legyünk érdeklődőek - kérdezzünk rá, milyen típusú személyiséget

keresnek az állásra, és hogy a pozíció miként illeszkedik a szervezet egészébe

• legyünk lelkesek az állással és a céggel kapcsolatban • mosolyogjunk, és tartsuk fenn a szemkantaktust az interjú készí­

tőjéveL

Másodszor, ha vannak gyönge pontj aink, ne várjuk meg, hogy az interjú során egyszer csak kiderüljenek. Ehelyett - megalapozva ezzel hiteles­ségünket - már valamikor az interjú elején hozzuk őket szóba. És ne fe­ledjük, a pozitív vonások közül a szerénység alapvető, tehát a legerősebb ütőkártyánkat hagyjuk az interjú végére.

Végül pedig, ha úgy tűnne, hogy valami szarvashibát követtünk el, ne reagáljuk túl. Jó eséllyel nekünk magunknak sokkal inkább feltűnt, mint a többieknek, és a túlzott reakciónkkal vagy a bocsánatkérésünkkel csak ráirányítanánk a figyelmet. Nyugtázzuk a dolgot súlyának megfelelően, és lépjünk tovább, mintha mi sem történt volna.

44

2. MEGGYŐZÉS

4 kis tipp a meggyőzéshez

Válasszuk a középutat. Ha növelni akarjuk annak esélyét, hogy egy meg­beszélésen jó benyomást keltsünk, az asztal közepe táján foglaljunk he­lyet. Két pszichológus, Priya Raghubir és Ana Valenzuela A leggyengébb láncszem című kvízjáték epizódjait elemezteY A müsorban a versenyzök félkörben állnak, és egyet közülük minden kör végén kiszavaznak a játé­kostársak. A félkör közepén állók 42 százaléka jutott el a döntöig, és 45

százalékban nyert. A kintebb állók csak 17 százaléka jutott el a döntőig, és csak l O százalékban nyert. Egy másik kísérletben egy képet mutattak a résztvevőknek, amely üzleti gyakornoki posztra pályázó öt személyt ábrá­zolt. A kisérleti alanyoknak azt kellett eldönteniük, hogy melyik jelölt kap­ja meg az állást. A kép közepén elhelyezkedő jelölteket lényegesen gyak­rabban választották, mint a két szélen lévőket. A kutatók szerint, amikor ránézünk egy képre, azt az egyszerű tapasztalati szabályt alkalmazzuk, mi­szerint a fontos ember ül középen -a jelenséget pedig einevezték "színpad közepe"-hatásnak.

K.I.S.S. IC. S. Ó. K. Amikor egy új projekt, kampány vagy termék elneve­zésén törjük a fejünket, csak maradjunk egyszerűek. Adam Alter és Da­niel Oppenheimer, a Princeton University kutatói nyomon követték egyes cégek tőzsdepiaci szerencséjét, és azt találták, hogy az egyszerű, könnyen megjegyezhető nevek -mint a Flinks Inc. -többnyire jobban szerepélnek részvényeikkel, mint a rémes nevü cégek- mint a Sagxter Inc.44 További kutatások kimutatták, hogy a hatás nem annak tudható be, hogy a nagy cégek általában egyszerű nevet választanak, hanem annak, hogy az embe­rek természettől fogva jobban szívelik a könnyen megjegyezhető, egysze­rűbb szavakat.

Vigyázzunk a nyelvünkrel Kivel ne esett volna már meg, hogy egy jelen­tésbe vagy levélbe ritka és nagyon bonyolult szavakat csempészett, így akarván különösen intelligensnek és műveltnek tűnni? Daniel Oppen­heimer egy másik kísérletében arra jutott, hogy a lexikon iránti fölösle­ges rajongás épp az ellenkező hatást válthatja ki. 45 Öt vizsgálatból álló so­rozatában Oppenheimer szisztematikusan számba vette, hogy különféle szövegrészletek (álláspályázat, tudományos esszé, Descartes-fordítás) szó-: kincse mennyire bonyolult. Azután arra kérte a résztvevőket, olvassák el a szövegrészleteket, és értékeljék a szerző intelligenciáját. Az egyszerűbb

45

59 MÁSODPERC

nyelvezet szignifikánsabban magasabb intelligencia feltételezését váltotta ki, ami azt jelzi, hogy a fölöslegesen használt bonyolult nyelv rossz be­nyomást kelt. Megfigyeléseit a következő címmel tette közzé Oppenhei­mer: Az erudíciót irreleváns mértékben emfatikussá tevő nyelvhasználat konzekvenciái: a hosszú szavak fölösleges alkalmazásának problémái. Azt is kimutatta, hogy a nehezen olvasható betűtípus is rontotta a szerző intel­ligenciájára vonatkozó értékelést, mindebből az következik, hogy pusztán a kézírásunk javításával és egyszerűbb szóhasználattal okosabbnak tűnhe­tünk föl embertársaink előtt.

Szívességek, bukták, pletykák

A szeretetreméltóság sokat nyom a latban. A Gallup 1960 óta vizsgálja,

hogyan fogadja a közvélemény az amerikai elnökjelölteket, és ennek so­

rán az elnöki programok hatására, a pártpreferenciákra és rokonszenv­

re összpontosít. 46 E tényezők közill a rokonszenv volt az egyetlen, amely

minden esetben előre jelezte a győztest. Az emberi kapcsolatokat vizs­

gálva a Torontói Egyetem kutatója, Philip Noll azt mutatta ki, hogy a

rokonszenves embereknek nagyjából 50 százalékkal kisebb az esélye a

válásra. A szeretetreméltóság pedig akár életet is menthet: a rokonszen­

ves pácienseket ugyanis orvosaik többször rendelik vissza ellenőrzésre,

és tartják velük a kapcsolatot.

De vajon hogyan érhetjük el, hogy a legrokonszenvesebbek közé tar­

tozzunk? Az önsegítés egyik guruja, Dale Carnegie helyesen mutatott rá,

hogy népszerűségünket növelhetjük azzal, ha őszinte érdeklődést tanúsí­

tunk mások iránt. Carnegie lényegében azt állítja, hogy ha két hónapon

át őszinte érdeklődést tanúsítunk a körülöttünk élők iránt, több barátot

szerzünk, mint ha két éven át igyekszünk fölkelteni az érdeklődést ön­

magunk iránt. Mások további egyszerű és gyors megoldásokat javasol­

nak, köztük az őszinte bókot, hogy hangoljuk össze a testnyelvünket a

beszédstílus unkkal, mutatkozzunk szerénynek, és legyünk nagyvonalúak

az időnkkel, az energiáinkkal és a képességeinkkel. Ezek a józan megfon­

tolásan alapuló eljárások kétségkívül működnek. Kutatások azonban azt

igazolják, hogy a finomabb ötletek is segíthetnek abban, hogy barátokat

46

2. MEGGYŐZÉS

szerezzünk, illetve hatással legyünk embertársainkra. Mindez csak Ben­jamin Franklin egyszerű tanácsán múlik, továbbá azon, hogy olykor tud­junk botlani, és megértsük a pletyka hatalmát.

Benjamin Franklin, a 19. századi polihisztor és politikus egy ízben na­gyon szeretett volna együttműködni a pennsylvaniai törvényhozás egyik nehéz természetű, apatikus tagjával. Ahelyett azonban, hogy körbeud­varoita volna, vagy mindenáron a közelébe akart volna férkőzni, Frank­lio egészen máshoz folyamodott. Tudta ugyanis, hogy ennek a bizonyos embernek a magánkönyvtárában megvan egy igen ritka és különleges könyv, így hát megkérdezte, kölcsön kérhetné-e pár napra ezt a bizonyos

művet. A férfi hajlandó volt a rendelkezésére bocsátani a könyvet, és, Franklin szerint, "Amikor legközelebb találkoztunk a képviselőházban, beszélgetni kezdett velem (ami azelőtt sohasem történt meg), méghoz­zá igen kulturáltan; és a továbbiakban is mindig késznek mutatkozott, ha valamilyen szolgálatot kértem tőle:' Franklin egy igen egyszerű elv­nek tulajdonította a könyvkölcsönzős eljárás sikerét: "Aki egyszer már

tett nekünk valamilyen szívességet, nagyobb hajlandósággal teszi meg a következőt, mint az, akit mi magunk köteleztünk le:' Más szóval, ha

azt akarjuk, hogy valaki nagyobb eséllyel megkedveljen bennünket, kér­jünk tőle szívességet. Tolsztoj mintegy egy évszázaddal később, úgy tű­nik, egyetértett ezzel a felfogással: "Nem feltétlenül azok miatt a jóté­

temények miatt szeretjük embertársainkat, amelyeket ők tettek velünk, inkább azok miatt, amelyeket mi tettünk velük:'

Az 1960-as években két pszichológus, Jon Jecker és David Landy ne­kilátott, hogy megvizsgálja, vajon a 20. században is működik-e még ez a 200 éves technika:17 Egy kísérlet során úgy intézték a dolgokat, hogy a résztvevők bizonyos pénzösszeget nyerjenek. Majd nem sokkal azután, hogy a kisérleti alanyok távoztak a laboratóriumból, egy kutató néhány­nak utánament, és szívességet kért tőlük. Azt mondta, a kísérlethez a saját anyagi forrásait használta, de kifogyott a pénzből, és azt kérdezte, vajon visszakaphatná-e az összeget. A résztvevők másik csoportját egy másik kutató szólította le, a tanszéki titkár, és ugyanazt kérte, mint a kol­légája, csak ő azt mondta, hogy a tanszék fmanszírozta a kísérletet, és a tanszék anyagi helyzete ingatag. Ezután minden résztvevőtől megkérdez­ték, mennyire volt rokonszenves a kutató, aki megkereste őket. Ahogy

azt Franklin és Tolsztoj oly sok évvel korábban előre jelezte, azt a kutatót,

47

59 MÁSODPERC

aki személyes segítséget kért, lényegesen rokonszenvesebbnek találták a

résztvevők, mint azt, aki a tanszék képviseletében kért szívességet.

Talán furcsálljuk, de ez a különös jelenség, mely a Franklin-hatás ne­

vet kapta, elméletileg szilárd lábakon áll. Az emberek viselkedése több­nyire gondolataikból és érzéseikből fakad. Ha boldogok, mosolyognak,

és ha valakit vonzónak találnak, vágyakozón néznek a szemébe. De en­

nek fordítottja is működhet. Ha mosolyra bírunk valakit, máris boldo­

gabbnak érzi magát, és ha arra kérünk valakit, nézzen a másik szemébe,

máris rokonszenvesebbnek fogja találni az illetőt. Ugyanez érvényes a szívességekre. Ha azt akarjuk, hogy valaki megkedveljen bennünket, kér­jünk tőle szívességet.

***

A Franklin-hatás nem az egyetlen olyan mód, amellyel kivívhatjuk em­

bertársaink szeretetét, és amely ellentmond intuíciónknak Létezik töb­bek között az a technika is, amely az amerikai történelem egyik legnép­

szerűbb elnökének, John F. Kennedynek is segítségére volt.

1961-ben Kennedy kiadta a parancsot Kuba Disznó-öbölbeli leroha­

nására. A hadművelet teljes kudarcnak bizonyult, a történészek a mai

napig óriási katonai baklövésnek tartják. A fiaskó után végzett országos felmérés azonban azt mutatta, hogy a lakosság, a katasztrofális döntés

ellenére jobban rokonszenvezett Kennedyvel. E látszólag különös ered­mény két tényezőnek tudható be. Kennedy nem próbált mentséget ke­

resni, sem másra kenni a kudarcba fulladt hadműveletet, hanem azonnal vállalta a felelősséget. Egészen addig Kennedyt szuperhősnek tekintet­

ték - elbűvölő, jóképű nagyhatalmú férfinak látták, aki nem tud hibázni.

A Disznó-öböl kudarca emberszerűvé és szerethetővé tette.

A Kaliforniai Egyetemen Elliot Aronson és munkatársai kisérleti úton

közelítettek a kérdéshez, és arra keresték a választ, hogy egy-két hiba el­

követése valóban jót tesz-e a népszerűségünknek 48 A vizsgálat egyik ré­

szében a résztvevők két magnófelvétel egyikét hallgatták meg. Mindkét

felvétel egy diákról szólt, és egy műveltségi vetélkedőn való részvételét mesélte el, majd maga a diák beszélt a saját hátteréről. A diák igen jól

szerepelt a vetélkedőn, a kérdések 90 százalékára tudta a választ, és sze­

rényen életre szóló sikernek nevezte a szereplését. A két felvétel közül

azonban az egyiken az volt hallható, hogy a diák a vége felé magára bo-

48

2. MEGGYŐZÉS

rított egy csésze kávét, tönkretéve új öltönyét. A kísérlet résztvevőit arra kérték, értékeljék, mennyire volt nekik rokonszenves a diák. Annak elle­

nére, hogy a két felvétel egyetlen különbsége a kávé állítólagos kiborítása

volt, éppúgy, mint Kennedy esetében a Disznó-öbölbeli fiaskó után, a bé­názó diákot lényegesen rokonszenvesebbnek találták a kisérleti alanyok.

E különös jelenség - a "hasraesési effektus" - bejöhet elnökök ese­

tében, vagy ha magnófelvételt hallgatunk, de vajon más helyzetekben is működik? Ezt eldöntendő, nemrégiben elvégeztem Aronson kísérletének egy változatát, ezúttal azonban egy bevásárlóközpontban.''9

A vizsgálat egy olyan televíziós műsor része volt, amely a mindennapi

élet pszichológiájával foglalkozott. Kisebb tömeget toboroztunk, és el­

mondtuk, hogy két gyakorookot fogunk látni, akik egy újfajta gyümölcs­

centrifugával gyümölcslevet készítenek. Az első Sara volt, aki a "töké­letes" gyakornok szerepét játszotta kísérletünkben. Sara az előző estéjét azzal töltötte, hogy megismerkedett az eszközzel, és betanult egy meg­

győző szöveget. Gyümölcs a gépbe, rá a tető, gép dolgozik, és kijön a tökéletes ital. A tömeg megérdemelt tapssal jutalmazta a teljesítményt,

és áhítattal várta a másik bemutatót. Ekkor következett Emma, a "ke­

vésbé tökéletes" szereplőnk. Ezúttal is gyümölcs a gépbe, rá a tető, gép dolgozik, le a tető - és Emma úszik a gyümölcslében. Végül kitöltötte a

maradék levet a gépből, a tömeg pedig rokonszenvező tapssal kísérte a műveletet.

A vizsgálat első részét befejezve itt volt az ideje, hogy megvizsgáljuk

a rokonszenv kérdését. A közönség tagjait a két bemutatóról kérdeztük. Vajon melyik tetszett nekik jobban. Vajon az első vagy a második be­mutató láttán vásárolnák-e meg a gyümölcscentrifugát? A legfontosabb kérdés pedig az volt, vajon Sara vagy Emma volt-e számukra rokon­

szenvesebb. Jóllehet a közönség Sara bemutatóját tartotta profibbnak és meggyőzőbbnek, a rokonszenvkört Emma nyerte. Amikor a döntésük

magyarázatát firtattuk, az emberek azt mondták, nehezen azonosulnak

Sara makulátlan teljesítményével, Emma emberi esendősége viszont kö­zelebb áll hozzájuk. A kísérlet, noha korántsem tökéletes (például Emma

és Sara nem egypetéjű ikrek, vagyis a közönséget a külsejük különbsége is befolyásolhatta), megerősíti, hogy társas kapcsolatainknak jót tehet, ha olykor-olykor bakizunk

49

59 MÁSODPERC

A rokonszenv elnyerésének különös formái közill a harmadik, és egy­ben utolsó egy nagyon is emberi vonást érint - a pletyka iránti vágyat. Az emberek többsége szívesen ad tovább szaftos részleteket kollégáiról és barátairóL De vajon a pletykálkodónak mit hoz a konyhára a viselkedé­se? A newarki Ohio Egyetemen John Skoworski vizsgálta munkatársai­val a rosszindulatú pletykák terjesztésének árnyoldalait.50 A résztvevők olyan videófelvételeket néztek meg, amelyeken a szereplők egy harmadik személyről (barátjukról vagy ismerősükről) beszélgettek. Egyes megjegy­zések negatív tartalmat közvetítettek, mint például "Ki nem állja az álla­tokat. Ma is, boltba menet meglátott egy kiskutyát. Hát nem belerúgott, hogy ne legyen az útjában?!" A felvétel megtekintése után a résztvevőket arra kérték, értékelje a beszélő személyiségét. Érdekes módon, jóllehet a felvételen látott személy nyilvánvalóan valaki mást bírált, a kisérleti ala­nyok egyöntetűen a beszélőnek tulajdonították a negatív vonást. Ez a ha­tás - a "spontán tulajdonságátvitel" - a pletykálkodás színét és visszáját egyszerre mutatja meg. Amikor valaki másról pletykálunk, a hallgatók önkéntelenül bennünket társítanak az általunk leírt jellemvonásokhoz, végső soron pedig ránk aggatják őket. Tehát mondjunk szépeket bará­tainkról és munkatársainkról, és bennünket is kellemes személyiségnek látnak majd. Ezzel szemben, ha hibáik miatt folyton szapuljuk őket, em­bertársaink önkéntelenül nekünk tulajdonítják majd a negatív vonásokat és az illetéktelenséget.

so

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Az önsegítés fölkent apostolai azt állítják, hogy rokonszenvesebbek le­hetünk, ha együttérzőbbek, szerényebbek és nagyvonalúbbak vagyunk. Valószínűleg igazuk is van. Létezik azonban még további három olyan meghökkentő tényező, amely elősegíti népszerűségünket

A Franklin-hatás. Az emberek jobban fognak kedvelni bennünket, ha szívességet tettek nekünk. Ennek a hatásnak azonban megvannak a kor­látai, és inkább működik apróbb szívességek, mint nagyobb kérések ese­tén, amelyeket csak kelletlenül tesznek meg nekünk, vagy - ami még rosszabb - elutasítanak.

A hasraesési effektus. Ha időnként bakizunk, az növelheti az irántunk megnyilvánuló rokonszenvet. De tudnunk kell, hogy ez a hatás csak ak­kor működik, ha egyébként netán túl tökéletesnek tűnnénk. Aronson kí­sérletének második részében a kutatók két olyan magnófelvételt játszot­tak le, amelynek beszélője csak 30 százalékot teljesített a kvízműsorban, majd több közepes eredményről számolt be. Ilyen feltételek mellett az a mozzanat, hogy a beszélő az ölébe borította a kávét, a rokonszenvlista végére utasította őt, mivel immár abszolút lúzernek tekintették

Pletyka. Legyünk tudatában annak, hogy mások bármilyen vonásairól pletykáljunk is, az végső soron visszahullik ránk, és a mi személyiségünk jellemzőjeként értékeli majd a hallgatánk.

Tippek a gyors meggyőzéshez

Legyünk személyeseici 1987-ben 350 OOO fontot adtak össze az embe­rek, hogy segítsenek egy Texasban kútba esett kisbabán, 2002-ben pedig 24 OOQfont gyűlt össze egy csendes-óceáni hajótörés kutya áldozata szá­mára. Ugyanakkor különféle szervezetek folyamatosan nagy nehézségek árán tudnak csak gyűjteni arra, hogy évente úgy 15 millió embernek ne

51

59 MÁSODPERC

kelljen éhen halnia, vagy az Amerikában évente 10 OOO gyermek halálát okozó autóbalesetek megelőzésére. Vajon rniért? Egy nemrégiben folyta­tott vizsgálat során a kutatók fizettek a kísérlet résztvevőinek, majd fel­ajánlották nek.ík, hogy egy bizonyos összeggel adakozhatnak a Save the Children gyermekvédelmi szervezet javára. Mielőtt azonban adakozhattak volna, a résztvevők felének statisztikákat mutattak arról, hogy Zarobiában rnilliók éheznek, míg a másik felét egyetlen, hétesztendős afrikai kislány helyzetével ismertették meg.51 Akikkel a kislány történetét ismertették, dupla annyit adakoztak, mint azok, akik a statisztikákat látták. Tűnjön bármilyen irracionálisnak, az embereket sokkal inkább megindítja egyet­len egyén sorsa, mint a tömegeké.

Igen, igen, igen! Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embe­reket című könyvében Dale Carnegie azt állítja, hogy ha valakitől már kaptunk igenlő választ, nagy a valószínűsége, hogy a jövőben is egyetért velünk. Az alapvető mű megjelenése után ötven évvel végzett kutatás is megerősítette a pozitív kijelentések jelentőségét. 1980-ban a Déli Meto­dista Egyetem pszichológusa, Daniel Howard megszervezte; hogy mun­katársai véletlenszerűen fölhívott emberektől az iránt érdeklődtek, hogy fölkereshetnék-e őket az 1:.hezők Megsegítéséért nevű szervezet aktivistái, akik kekszet adnának el nek.ík, a befolyt összeget pedig jótékonysági cé­lokra fordítják. 52 A telefonálók fele olyan egyszerű kérdésekkel kezdte a beszélgetést, amelyekre föltehetően pozitiv választ kaptak (pl. "Hogy érzi magát ma este?

") Miként arra számítottak is, az emberek döntő többsége

pozitiv választ adott ("Remekül� "Köszönöm, jól"). Ami azonban igazán fontos, az az, hogy ez a mozzanat jelentős hatással volt arra, beengedik-e a kekszárust a lakásba. A "Hogy érzi magát

" csoportból 32 százalék fogadta

el az ajánlatot, míg a "nemleges válaszúak"

közill csak 18 százalék A kí­sérlet üzenete az, hogy embertársaink nagyobb valószínűséggel értenek velünk egyet, ha már adtak nekünk pozitív választ.

Ahhoz, hogy felszálihassunk a metróra, egy ötcentes kell, ahhoz viszont, hogy helyünk is legyen, fokhagyma. Egy Gregory Razran nevű pszicho­lógus az 1930-as években fölfedezte, hogy az emberek különösen meg­kedvelik azokat az embereket, akikkel étkezés közben ismerkednek meg. 53

Ez a hatás talán annak tudható be, hogy az ételtől az embereknek jobb kedvük lesz, és emiatt gyorsabban, inkább benyomásaik alapján dönte­nek. 54 Nemrégiben kutatók azt is kiderítették, hogy aki épp elfogyasztott

52

2. MEGGYŐZÉS

egy koffeintartalmú italt, azokat könnyebb érvekkel meggyőzni vitás kér­désekröP5 Egyszóval, ékes bizonyítékát kaptuk annak, hogy nincs ingyen ebéd, de még egy ártatlan kávé sincs.

Hogy gyorsabban vedd rá, hát rímben beszéld rá! Friedrich Nietzsche nagyhatású, A vidám tudomány cím ű könyvében azt állította, hogy a ríme­lő költészet eredetileg azért lehetett olyan vonzó a primitív elme számára, mert mágikus konnotációt hordozott, és az istenekkel való közvetlen be­szédet reprezentálta. Jóllehet ez a nézet nem vált általánosan elfogadottá, újabb kutatások igazolják, hogy a rímek meghökkentően hatékonyak. Két pszichológus, Matthew McGlone és Jessica Tofighbakhsh (na erre talál­jon valaki rimet!) a résztvevöknek közismert rímes szólásokat mutattak (mint "Ki korán kel, aranyat lel

" vagy "Aki tanul, halad, aki lusta, ma­

rad"

), illetve rímtelen megfelelőiket ("aranyat ér időben fólkelni': "tanu­lással előbbre jutunk, lustasággal nem

"), és arra kérték öket, rangsorolják

a mondatokat aszerint, melyík milyen pontosan írja le az emberi viselke­dést. 56 A rímelő változatokat sokkal pontosabbnak értékel ték, mint a nem rímelőket A szerzők szerint ennek az az oka, hogy a rímelő szöveg köny­nyebben megjegyezhető, jobban lehet szeretni és jól ismételhető. A rek­lámok gyakran kihasználják ezt a hatást ("Ne egye, vegye!� "Hat hét hit, és hat!"), de már a bírósági tárgyalóterembe is behatolt, amikor Johnnie Cochran ekképp védte O. J. Simpsont: "Ez a kesztyű nem jó méret, dukál a felmentő ítélet:'

Mint egyik tojás a másikra. A rábeszéléssel kapcsolatban a kutatók egy igen egyszerű tényezőre is folhívták a figyelmet, nevezetesen a hasonló­ságra. A Sam Houston Állami Egyetem kutatója, Randy Garner postai úton kiküldött fólmérést végzett. A tájékoztató kisérőlevelet az esetek egy részében a címzettel azonos, míg a többi esetben eltérő keresztnevü sze­mély jegyezte. 57 Vagyis az "azonos nevü

" változatban a Fred Smith részt­

vevő Fred Jones aláírással kapta a küldeményt, az "eltérő nevü"

verzióban pedig egy Julie Green nevü résztvevő mondjuk az Amanda White nevet találta a kísérőlevélen. Ez a pofonegyszerű manipuláció igen jelentős mér­tékben befolyásolta a válaszadási készséget: az "eltérő nevü

" csoport 30

százalékban küldte vissza a felmérést, míg azok, akik a magukéval azonos nevet olvastak a levélen, 56 százalékban. Más vizsgálatok is azt igazolják, hogy az emberek sokkal inkább hajlamosak támogatni azokat, és egyetér­teni azokkal, akik hozzájuk hasonlónak tűnnek. Egy vizsgálat során 6000

53

59 MÁSODPERC

amerikai szavazó értékelte a saját személyiségét, illetve azt, hogy milyen­nek látja John Kerryt és George W. Bush t. 58 A két oldal szavazói abban egyetértettek, hogy Kerry sokkal nyitottabb az új eszmék és elképzelések iránt, mint Bush, Bush viszont lojálisabb és őszintébb, mint Kerry. És a tu­

lajdonságoknak pontosan ugyanez a mintázata rajzolódott ki a szavazók körében is, vagyis Kerry szavazói nyitottabbnak tartották magukat Bush szavazóinál, míg a Bush-pártiak Kerry híveinél megbízhatóbbnak ítélték magukat. Mindegy, hogy a hasonlóság alapja ruházat, beszédmód, családi háttér, életkor, vallás, politikai nézet, italozási, dohányzási vagy étkezési szokások, vélemény, személyiség vagy testnyelv, azokat az embertársain­kat kedveljük, akik hasonlítanak ránk, és őket jóval meggyőzőbbeknek ta­láljuk másoknál.

Ejtsünk szót hobbiállatunkról! Amikor mások meggyőzése a tét, próbál­junk könnyedek lenni! Egy Karen O'Quinn és Joel Aronoff vezette kísér­letben arra kérték a résztvevőket, hogy egy mütárgy eladásáról aikurljanak az eladóvai.SQ Az alku vége felé az eladó kétféleképpen ajánlotta meg a vég­ső árat: az esetek felében azt mondta, elfogadja a 6000 dolláros árat, míg az esetek másik felében ugyanezt az ajánlatot némi humorral füszerezte (.,Az utolsó ajánlatom 6000 font, és megkapja a békámat is"). Az a pár humoros pillanat jelentős hatással járt: a résztvevők jóval kompromisszumkészebb­nek mutatkoztak, ha értesültek a békáról. A humor nőknél és férfiaknál egyaránt müködött, függetlenül attól, mennyivel kért többet végső árként az eladó annál, amit a kísérlet résztvevője megajánlott. úgy tünik, az apró, humoros mellékszál pillanatnyilag jobb kedvre derítette a vevőt, és ettől nagyvonalúbbá is vált. Ha tehát legközelebb el akarunk érni valamit, bát­ran említsük meg a házibékánkat!

Miért vész el sok bába köz t a gyermek, és mit tehetünk ez ellen?

1964. március 13-án egy Kitty Genavese nevű fiatal nő épp hazafelé tar­

tott New York City Queens városrészében lévő otthonába, amikor egy

véletlenszerű és aljas bűncselekmény áldozata lett. Noha lakása ajtajá­

tól csupán 300 méternyire parkolt le a kocsijával, a vadidegen férfi, aki

megtámadta, jóval erősebb volt nála, és e rövid gyalogút alatt többször

megszúrta késsel. A súlyos sérülések ellenére Genavesének maradt ereje

54

2. MEGGYŐZÉS

segítségért kiáltani, és elvonszolnia magát a lakása ajtajáig. Ám a támadó utánament, és a második késszúrássorozat már végzetesnek bizonyult.

Március 27 -én a The New York Times címlapon hozta a gyilkosságról szóló beszámolóját, amelyben arról is szó esett, hogy nagy számban akad­tak olyan "megbecsült és törvénytisztelő lakók" a környéken, akik vagy szemtanúi voltak a támadásnak, vagy hallották a za jait, és mégsem hívták a rendőrséget. A kirendelt nyomozó jelentésében leírta, hogy képtelen megérteni, a sok szemtanú miért nem tett semmit. A történetet gyorsan felkapta a tömegkommunikáció, és az újságírók többsége arra a követ­keztetésre jutott, hogy a szomszédok nem törődnek annyira egymással, hogy közbeavatkozzanak Az esetben a modern amerikai társadalom út­vesztésének szörnyű bizonyítékát látták. A tragikus eset megragadta a nagyközönség képzeletét, és azóta több könyv, film és dal sz ületett ennek alapján, és egy musical, a The Sereams of Kitty Genavese (Kitty Genovese kiáltása) alapjául is szolgált.60

Az eset két, akkoriban New Yorkban élő szociálpszichológus figyei­mét is fölkeltette. Bibb Latané és John Darley egyáltalán nem volt meg­győződve arról, hogy az általános apátia valóban az empátia hiányából fakad, és nekiláttak megvizsgálni néhány más olyan tényezőt, amely arra késztethette a szemtanúkat, hogy az eseményeknek hátat fordítva ne ra­gadjanak telefont. A két kutató úgy gondolkodott, hogy a szemtanúk nagy száma fontos tényező lehetett, és egy sor szellemes kísérletet végez­tek el, amelyeket az utóbbi harminc évben megjelent szociálpszicholó­giai tankönyvekben szinte kivétel nélkül megtalálunk 61

Első vizsgálatuk során egy hallgató epilepsziás rohamot színlelt New York utcáin, ők pedig azt figyelték meg, hogy az arra járók vajon meg­állnak-e segíteni. Mivel arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van a szemtanúk létszáma annak valószínűségére, hogy legalább egyvalaki se­gítséget nyújt, a kutatók különböző számú ember jelenlétében újra meg újra megismételték a rohamot. Az eredmény épp olyan világos volt, mint amennyire ellentmondott a várakozásoknak A szemtanúk számának növekedésével párhuzamosan egyre csökkent annak valószínűsége, hogy valaki segít. A korántsem magától értetődő hatás azt eredményezte, hogy míg egyetlen szemtanú esetén a diák 85 százalékban kapott segítséget, addig öt másik személy jelenlétében ez az arány már csak 30 százalék körül alakult.

55

59 MÁSODPERC

Egy másik vizsgálat során a kutatók bevonultak az utcáról, és azt vet­ték szemügyre, mi történik egy váróteremben ülők körében.62 Ezúttal azonban nem epilepsziás rohamot színleltek, hanem azzal idézték elő a vészhelyzetet, hogy a váróterem padlója egyszer csak füstölni kezdett, mintha tűz ütött volna ki az épületben. Ezúttal is az történt, hogy minél nagyobb volt a tömeg, annál kisebb lett az esélye, hogy valaki megnyom­ja a vészcsengőt. A magukban ülők 75 százaléka jelentette a füstszivár­gást, ezzel szemben csak 38 százalék, ha hárman ültek a váróteremben. További kisérletek pontosan ugyanilyen eredményt hoztak, függetlenül attól, hogy milyen mértékű segítségre volt szükség. Egy másik kisérlet­ben 145 beépített ember 1497 Iifimenetet tett meg, és minden alkalom­mal leejtettek egy pénzérmét vagy egy ceruzát. Összesen 4813 emberrel utaztak együtt. Ha csak egyvalaki volt rajtuk kívül a liftben, a kutatók érméit és ceruzáit az esetek 40 százalékában vették föl, míg amikor hat fővel lifteztek együtt, 20 százalékban kaptak segítségetY

Akár egy felbukott rootorosról volt szó, akár véradásról vagy egy bolti szarka bejelentésérőt akár egy segélyhívásról, pontosan ugyanaz a minta ismétlődött minden esetben. Úgy tűnik tehát, hogy a Kitty Genovese el­leni támadás nem a különös nemtörődömség vagy önzés példája - csak túl sokan voltak a szemtanúk

De vajon miért csökken a segítőkészség, ha többen tartózkodnak a teremben? Amikor valami szokatlan eseménnyel szembesülünk, mond­juk az utcán összeesik valaki, először is föl kell ismernünk, mi történik. Gyakran több magyarázat is adódik. Lehet, hogy valóban baj van, és az illető epilepsziás rohamot kapott, az is lehet, hogy csak megbotlott, és az sem kizárt, hogy egy szociálpszichológiai kísérlet beépített embereként csak eljátssza az összeesést, vagy hogy valahonnan egy rejtett show-mű­sor kamerája les ránk, de akár egy utcai pantomimes előadásának a nyi­tánya is lehet. A számos kínálkozó lehetőség közill gyorsan kell választa­nunk. De vajon hogyan döntünk? Mondjuk úgy, hogy körülnézünk, mit csinálnak körülöttünk mások. Vajon igyekeznek segíteni, vagy mennek tovább a dolgukra. Sietve mentőt hívnak, vagy ráérősen csevegnek to­vább? Sajnos az emberek többsége nem szeret kilógni a tömegből, ezért mindenki a másikban keresi a tájékozódási pontot, és a csoport végül úgy dönt, hogy " nincs itt semmi látnivaló, menjünk tovább". De még ha egészen nyilvánvalóan segítségre van is szükség, ott a felelősség kérdése.

56

2. MEGGYŐZÉS

A mindennapi helyzetek többségében nincs világos protokoll. Nekünk kellene segítenünk, vagy inkább hagyjuk arra a másik fickóra (nem, nem arra, hanem arra ott mögötte)? A csoport minden tagja hasonlóképpen gondolkodik, ami végső soron odavezethet, hogy senki sem segít.

Ha viszont magunk vagyunk, egészen más a helyzet. Abban a pillanat­ban minden felelősség a mi vállunkra szakad. Mi van akkor, ha az a pali, aki felbukott, tényleg segítségre szorul? Vagy ha tényleg ég a ház? Vagy ha annak a nőnek a liftben valóban nagy szüksége van arra a ceruzára, hogy a fogai közé vegye, mert valami különösen nyomasztó találkozó előtt áll? Tényleg hátat fordítanánk, és elsétálnánk? Ilyen körülmények között az emberek többsége jóval nagyobb valószínűséggel fog meggyőződni róla, hogy tényleg valami gond van-e, és szükség esetén segít is.

Latané és Darley tehát úttörő jelentőségű kísérleteit- melyek az utóbb segítségnyújtási hajlandóság néven ismertté vált jelenség vizsgálatára irányultak - annak a harmincnyolc szemtanúnak a viselkedése nyomán kezdte meg, akik végignézték Kitty Genovese meggyilkolását, de akik nem siettek a segítségére. Érdekes módon az újabb kutatások fölvetik annak lehetőségét is, hogy a korabeli sajtóbeszámolók talán még el is túlozták az apátia mértékét; az egyik megbízott ügyvéd szerint ugyanis csak mintegy tucatnyi szemtanút sikerült találni, azt pedig, hogy Geno­vesét megszúrják, közülük se látta senki, továbbá legalább egy személy azt állította, hogy még tartott az utcai támadás, amikor már értesítette a rendőrséget.64 Függetlenül azonban attól, hogy akkor éjjel mi történt, a sajtóbeszámolók nyomán megindult kísérletek elgondolkodtató ered­ményeket hoztak arra vonatkozóan, hogy szükség esetén miért is nem garantált a segítségnyújtás, ha számos idegen vesz is körbe bennünket.

57

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

A segítségnyújtási hajlandóság világos üzenetet hordoz: minél többen

vesznek körbe valakit, aki segítségre szorul, annál kisebb a valószínűsé­

ge, hogy valaki segít is.

Ha tehát abba a szerencsétlen helyzetbe kerülünk, hogy segítségre

szorulunk, vajon hogyan növelhetjük az esélyét annak, hogy azt a segít­

séget meg is kapjuk? Robert Cialdini, a rábeszélés szakértője azt ajánl­ja, hogy nézzünk ki magunknak egy rokonszenves arcot a tömegben, és

mondjuk el neki világosan, mi a helyzet, és mit kell tenni. Vagyis annyit

kell mondanunk, hogy úgy gondoljuk, szívrohamot kaptunk, és mentőt

kellene hívni, vagy cukorbetegek vagyunk, és mielőbb cukorhoz kell jut­

nunk. Vagyis olyasmit kell mondanunk, amivel megszüntetjük a felelős­

ség megoszlását, ami a probléma alapja, és az arctalan tömegbe olvadó

nézelődőből előhívjuk a cselekvő emberi lényt.

Ha tisztában vagyunk a felelősség megoszlásával, az más helyzetekben

is segíthet. Ha például e-mailen keresztül kérünk valakitől segítséget,

semmi esetre se küldjük el az üzenetet egyszerre egy egész csoportnak.

Ha a címzett azt látja, hogy ugyanazt az e-mailt rajta kívül egy csomóan

megkapták, ugyanaz a hatás lép fel, és mindenki azt gondolja, hogy majd

a másik válaszol. 65 Ha növeini akarjuk a segítségnyújtás esélyét, egyesével

küldjük el a címzetteknek az üzen etet.

Az aprópénz is számit

Növelhetjük-e a nemes célú adományok összegét egy tökéletes persellyel? Hogy ezt megtudjam, összefogtam a Borders könyvesboltokkal, és egy egész Nagy-Britanniára kiterjedő, egy héten át tartó vizsgálatot folytattam. A részt vevő könyvesboltok négy perselyt kaptak. A perselyek méretre és formára azonosak voltak, és mind ugyanazt a jótékonysági szervezetet hir­dette- a Nemzeti Olvasási Alapot. Mindegyik perselyen szerepelt a követ­kező négy, a pszichológusok által hatékonynak ítélt felirat egyike: "Kérjük, legyen nagyvonalú!': "Minden penny számít': "Minden font számít

", "Önön

is múlik': Az üzletvezetőket arra kértük, véletlenszerűen helyezzék el a per­selyeket a boltban, és figyeljék, melyikbe mekkora összeg gyűlik össze.

58

2. MEGGYŐZÉS

Mit gondol az olvasó, vajon volt különbség a különböző üzenetekkel ellátott perselyek bevétele között? Hát volt. A kísérlet végére a négyféle persely igen eltérő összegeket tartalmazott. A legjobban a ,.Minden penny számít" felirat teljesített, ezekben gyűlt össze a teljes adomány 62 százalé­ka, míg az összbevétel 17 százalékával a negyedik helyre szorult a ,.Min­den font számít" felirat. Ugyan mitől lesz ilyen apró különbségnek ekko­ra hatása? Robert Cialdini, az Arizonai Aliami Egyetem pszichológusa szerint sokan attól tartanak, ha túl kicsi összeget helyeznek a perselybe, zsugorinak tűnnek, ezért inkább egyáltalán nem adakoznak. 66 A ,.Minden penny számít" felirat legitimálja, és ezáltal elő is segíti a legkisebb össze­gű adományt bedobását. Ezzel szemben a ,.Minden font számít" pont az ellenkező hatást váltja ki: akik kisebb összeget adományoztak volna, egy­szerre úgy érzik, hogy az ciki és inkább nem dobnak be semmit.

A vizsgálat egy másik részében a perselyek színét változtattuk, és azt derítettük ki, hogy a piros messze a leghatékonyabb, talán mert a szük­ség benyomását kelti. Érdekes módon régiónként is nagy különbség mu­tatkozott az adományok összege között. Amikor az adatokat a vásárlók számának különbségével korrigáltuk, a londoniak bizonyultak a leggálán­sabbaknak, a hússzorasát dobták a perselybe annak, mint amit a legkisebb bevételt produkáló birminghamiek.

Mindent egybevetve, vizsgálatunk alapján megállapíthatjuk, hogy két­százszoros hatékonysággal számolhatunk, ha perselyünket pirosra festjük, a ,.Minden penny számít" felirattal látjuk el, és nagyjából bárhol lerakjuk - kivéve persze Birminghamet.

A hátvakarászás fontosságáról

A Biblia szerint jobb adni, mint kapni. Ezt az elgondolást a rábeszélést kutató pszichológusok is megerősíthetik, noha talán nem pont olyanfor­mán, ahogyan a szent könyv értette.

1970 decemberében két pszichológus, Phillip Kunz és Michael Wool­eott talán minden idők legegyszerűbb szociálpszichológiai kísérletét vé­gezte elY Pár héten keresztül karácsonyi üdvözlőlapokat küldöztek. Épp csak nem barátoknak, családtagoknak, ismerősöknek, hanem a helyi telefonkönyvből véletlenszerűen kiválasztott embereknek. A rettenthe­tetlen kutatókat a kölcsönösség pszichológiája izgatta, és arra voltak kí-

59

59 MÁSODPERC

váncsiak, vajon elég sokan rászánják-e magukat a válaszra attól, hogy egy vadidegentől üdvözlőlapot kaptak. A válasz határozott igen. Kunz és Wookott a teljesen ismeretlen emberek jegyzékéről véletlenszerűen ki­választott címzettek többségétől kapott viszontüdvözlőlapot.

A kölcsönösség elvét a rábeszélés tudományát kutatók tárták föl. Ta­lán az sem meglepő, hogy a kutatás középpontjában nem az állt, hogy vadidegent miként lehet rávenni karácsonyi válaszüdvözlőlap küldésére, hanem azt vizsgálták, vajon ugyanezzel a technikával befolyásolhatók-e az emberi viselkedés fontosabb tényezői.

Az 1970-es években egy Dennis Regan nevű pszichológus azzal kért fel a kísérletéhez résztvevőket, hogy annak célja az esztétika és a művé­szet megfejtése. Önkénteseket hívtak el egy kiállításra, egyszerre egyet, és azt mondták nekik, hogy érkezéskor egy másik résztvevővel fognak ta­lálkozni. Ezután az lesz a dolguk, hogy együtt értékeljék a kiállított fest­ményeket.68 Ha valaki szociálpszichológiai kísérlet résztvevője, és arra is kérik, hogy ismerkedjen meg egy másik résztvevővel, az bátran föltehet egy dollárt arra, hogy az újdonsült barát valójában a kísérletet végzők egyike. A papírformának megfelelőerr Regan esetében is ez volt a helyzet. A beépített ember alapos instrukciókat kapott. Ahogy járták körbe a ki­állítást a valódi résztvevővel, a beépített ember hirtelen megszomjazott, és megindult az ingyen italt osztogató asztal felé. Felfrissülve tért vissza, az esetek felében azonban üres kézzel, míg az esetek másik felében vitt egy üveg kólát a valódi résztvevőnek is.

Ha mármost pszichológiai kísérlet résztvevői vagyunk, és más "részt­vevők

" bármiféleképpen is segítenek nekünk, akkor maradék dollárjain­

kat nyugodtan föltehetjük arra, hogy pár perc múlva szívességet kér tő­lünk. No, hát Regan ebben sem ment szembe a papírformávaL Miután minden képet értékeltek, a beépített ember azzal fordult a valódi résztve­vőhöz, hogy sorsjegyeket árul, 25 centbe kerül egy, és már csak pár darab maradt, és ha sikerülne eladnia az összeset, 50 dollárt nyerne. Majd jött a kérés: "Bármennyit veszel, nekem segítség, de minél többet, annál jobb:' Jóllehet a kóla a beépített embernek egy vasába sem került, mégis nagy hatást gyakorolt a résztvevők viselkedésére: azok, akik a "hoztam neked is egy üveggel

" csoportban voltak, kétszer annyi sorsjegyet vettek, mint

azok, akik nem kaptak kólát.

60

2. MEGGYŐZÉS

Számos más kísérlet is igazolja, hogy a nyilvánvalóan spontán szíves­

ségek nagy erővel késztetnek bennünket arra, hogy viszonozzuk őket. Egy

különösen elegáns és frappáns kísérlet során egy David Strohmetz nevű

pszichológus a munkatársaival pincéreket kért arra, hogy amikor viszik a

számlát a vendégnek, hol mellékeljenek a számlához valami édességet, hol

pedig ne; ők maguk pedig az édesség borravalóra gyakorolt hatását vizs­

gálták 69 A kontrollcsoport vendégei mindig a rövidebbet húzták, esélyük

sem volt édességet kapni. A második csoport egyetlen édességet kapott.

A kontrollcsoporthoz képest itt 3 százalékkal magasabb borravaló ütötte

a pincér markát. A harmadik csoport esetében minden vendég két édes­

séget kapott, itt a borravaló már 14 százalékkal volt több. Ez azért nem

rossz. De a nagy ötlet csak itt következik. A negyedik, utolsó csoportban a

pincér mindenkinek egy-egy édességet mellékelt a szárnlához, ám ahogy

elfordult az asztaltól, a zsebébe nyúlt, és gyorsan mindenkinek átnyújtott

még egy szem édességet. Ami az édességek számát illeti, a vendégek épp

annyit kaptak, mint a harmadik csoportban, pszichológiai szempontból

azonban ez nagyon más helyzet volt. A pincér úgy kedveskedett, hogy az

nem lett volna szükségszerű, és emiatt a borravaló jelentősen megugrott,

a kontrollcsoporthoz képest 23 százalékkal volt magasabb.

Ugyan miért van ekkora hatásuk ilyen apró szívességeknek?

A szociológusok szerint egy társadalom jólétéhez csak pár elengedhe­

tetlen szabály szükséges. Ezek a szabályok szinte minden kultúrában je­

len vannak, és a közösség életének zökkenőmentességét szolgálják. Talán

a legjobban ismert ilyen szabály az, hogy "ne öld meg embertársad pusz­

tán szórakozásból", és rögtön ezt követi, hogy "ne akarj szexuális életet

élni közvetlen hozzátartozóiddal vagy azok szeretteivel': Noha léteznek

olyan emberek is, akiknek nehézséget okoz a betartásuk, elég világos, mi­

ért segít mindkét szabály a társadalom összetartásában. Akadnak azon­

ban olyan szabályok is, amelyek ugyan inkább tudat alatt működnek, a

csoport jóléte szempontjából azonban épp ilyen lényegesek A viszonos­

ság elve az egyik legfontosabb.

A társadalom egyben tartása érdekében az embereknek együtt kell

működniük, és segíteniük kell egymást. Egyesek azonban mindig többet

adnak, mint amennyit kapnak. Vajon honnan lehet tudni, kinek kell se­

gíteni, és kit kell figyelmen kívül hagyni? E bonyolult döntés meghozata­

lában alapvető szerepet játszik egy igen egyszerű gyakorlati szabály- aki

61

59 MÁSODPERC

segített nekünk, annak segítünk. Más szóval, én megvakaram a te háta­dat, te pedig az enyémet. Így aztán mindkettőnk háta meg lesz vakarva, és kerek lesz a világ. Ha minden viszonosság ilyen azonnali és egyenlő volna, nem sok tere maradna a kizsákmányolásnak, ami pedig úgy le­nyűgözi a rábeszélés pszichológiájának kutatóit. Szerencsére a kutatók szemszögéből a való életben a hátvakarászás ennél kicsit bonyolultabb. Ha én megvakaram a hátad, azzal azt üzenem, hogy kedvellek, megbí­zom benned, és olyan jó fej vagyok, hogy szükség esetén igazán megér­demlern a segítséget. Ezek a tényezők együttesen olyan erőt képviselnek, hogy az emberek gyakran lényegesen többet adnak, mint amennyit kap­nak. A képtárban végzett kisérlet esetében a kóla ingyen volt, mégis arra késztette a kisérletben részt vevőket, hogy a zsebükbe nyúljanak, és vásá­roljanak pár sorsjegyet A vendéglőben folytatott kísérletben az ajándék édesség valójában csak pár pennyt ért, mégis azt eredményezte, hogy a vendégek jelentősen több borravalót adtak.

Szeretjük azokat, akik segítenek nekünk, és akiket szeretünk, azok­nak segítünk. Ami viszont a szívességeket illeti, meghökkentően kevés elég ahhoz, hogy valakit megkedveljünk, és hogy milyen sokat képesek vagyunk adni azért a kevésért. Úgy tűnik, ha azt akarjuk, hogy valaki se­gítsen nekünk, előbb mi segítsünk neki.

62

59 VAGY MÉG KEVESEB B MÁSODPERCBEN

Szám os kutatás tanúskodik arról, hogy ha valakinek szívességet teszünk, gyakran lényegesen többet kapunk vissza. Vajon ez azt jelenti-e, hogy minden szívesség túlzottan adakozó és segítőkész magatartást vált ki? További kutatások azt derítették ki, hogy néhány finomabb tényező is befolyásolja, mikor a leghatásosabb egy szívesség.

Az a szívesség a leghatásosabb, amely két, egymást kevéssé ismerő személy között megy végbe, és ha a szívesség csak apró, de ötletes. Ha túl nagy erőfeszítést teszünk, hogy segítsünk, a másik felet többnyire nyo­masztja, hogy viszonoznia kell. Ha tehát túl nagy szívességgel indítunk, nehéz helyzetbe hozzuk a másik felet, mert a viszonosság törvénye ér­telmében túl kell szárnyalnia az eredeti szívességet. A motivációnk azért nagyon fontos, mivel akiknek szívességet teszünk, esetleg önbecsülésük­ben sérülnek, ha azt hiszik, azért kaptak segítséget, mert maguk nem boldogulnának/0 vagy ha mögöttes szándékot sejtenek. 71 Ha tehát a ma­ximumot akarjuk elérni mint rábeszélők, a szívességeinket idegeneknek tartogassuk, és ne feledjük, hogy az ötlet a fontos, és az, hogy úgy látsz­szan, a szívesség szívből jön.

A viszonosság mértékét részben kulturális tényezők befolyásolják. Michael Morris és munkatársai végezték azt a vizsgálatot, amelynek so­rán több országból érkezett embereket faggattak arról, milyen tényezők befolyásolják őket abban, hogy segítenek-e egy munkatársuknak, ha megkéri őket.72 Az amerikaiakat erősen befolyásolta a viszonosság elve ("Segített-e már nekem valaha ez a kolléga?"), a németeknek inkább az számított, hogy a ténykedésük összhangban van-e a cég szabályaival, a spanyolokat főleg a barátság és a rokonszenv alapvető tényezője vezérel­te, míg a kínaiakat a munkatárs pozíciója hatotta meg a leginkább.

Végül pedig, ha befektetésünk maximális megtérülése a cél, kérjünk mielőbb viszontszívességet. Francis Flynn, a S tanford Egyetem kutatója egy nagy amerikai légitársaság ügyfélszolgálati részlegének alkalmazot­tait vizsgálta, és arra jutott, hogy egy szívesség rögtön azután fejti ki a legnagyobb hatást, hogy azt megtettük 73 Úgy tűnik, ha sokáig várunk, az emberek vagy elfelejtik, mi történt, vagy meggyőzik magukat arról, hogy tulajdonképpen nem is szorultak segítségre.

63

59 MÁSODPERC

Hogy eztán ne hagyjuk el a tárcánk

Pár hete elhagytam a tárcámat. Először pánikba estem, aztán megnyugod­tam, újra végigmentem azokon a helyeken, ahol jártam, de nem találtam meg a tárcám, ekkor megint pánikba estem, aztán megint lehiggadtam, és nekiláttam letiltani a hitelkártyáim. Az eset hozadéka, hogy van szép

új tárcám, sokkal szebb, mint az a régi, viseltes. Az új tárcámhoz minden­

esetre nagyon ragaszkodom, meg nem is gyakran válok meg a dolgaim­tól, kívánesi lettem hát, mit kellene a tárcámba tenni ahhoz, hogy minél jobb legyen az esélyem arra, hogy visszakapj am, ha elhagynám.

Kiderült, nem én vagyok az első, aki elgondolkodik azon, mi készteti arra a megtalálót, hogy visszajuttassa az elveszett tárcát. Az 1960-as évek

végén, 1970-es évek elején a segítségnyújtás pszichológiája iránt érdek­

lődő kutatók több olyan vizsgálatot is végeztek, amelynek során nyüzsgő utcán tárcákat ejtettek el, és azt figyelték meg, mekkora arányban juttat­ják vissza őket. A tárcaelhagyók között a legtermékenyebb talán a Co­

lumbia Egyetem kutatója, Harvey Hornstein volt. Hornstein éveket töltött annak szisztematikus vizsgálatával, hogy

mely tényezők befolyásolják a tárca visszajuttatását. Az egyik kísérlet

során például azt vizsgálta, hogy nagyobb-e az esélye a tárca visszajut­tatásának, ha az pozitív érzéseket kelt, mint akkor, ha negatív érzéseket

gerjeszt. 74 Mint Hornstein annyi más kísérlete, ez is egy elég sajátos tör­ténetet foglalt magában, azt a benyomást keltve, mintha a tárcát nem is

egyszer, hanem kétszer veszítették volna el. A történet szerint a tulajdo­nos elvesztette a tárcát, ezt valaki megtalálta, és egy rövid üzenet kísé­

retében borítékba rakta, és a borítékot megcímezte a tulajdonos nevére. Postára menet azonban a jó szándékú megtaláló véletlenül elejtette a bo­rítékot, így a tárca újra elveszett. Akik tehát nem beavatottként vettek részt Hornstein kísérletében, egy leragasztatlan borítékra bukkantak, amelyben egy tárca volt, egy üzenetbe bugyolálva, és azt kellett mérlegel­niük, hogy feladják-e a borítékot az eredeti tulajdonosnak. Az üzenetek

fele pozitív hangvételű ("örülök, hogy segíthettem ... és igazán nem je­lentett gondot:'), míg a többi üzenet lényegesen negatívabb hangvételű

volt ("Meglehetősen felbosszantott, hogy vissza kell küldenem a tárcá­

ját, és remélem, értékeli, hogy ennyi energiát áldoztam magára"). A levél

megfogalmazása jelentős hatást gyakorolt a megtalálók viselkedésére: a

64

2. MEGGYŐZÉS

pozitív üzenettel elcsomagolt tárcák 40 százalékát postára adták, míg a

negatív üzenettel kísért tárcáknak csak 12 százalékát. Elismerve, hogy Hornstein igen érdekes eredményre jutott, valahogy

el nem tudnám képzelni, hogy folyton-folyvást egy vidám hangú üze­

netbe bugyolált tárcával járkáljak Sajnálatos módon ugyanez érvényes a tárcaelhagyás tudományos vizsgálatára is: elméletileg ugyan megala­pozott, de nem különösebben gyakorlatias. Nem zavartattam magam,

és az ismerőseim körében közvélemény-kutatást tartottam, hogy hasz­

nálhatóbb ötleteket kapjak arra nézve, mit tegyek a tárcámba. Számos

javaslatot gyűjtöttem be, volt, aki azt ajánlotta, tegyek bele fényképét egy kisbabáról, egy kutyáról vagy olyasvalamiről, ami arra utal, hogy igen

kedves ember vagyok. Hogy kipróbáljam, melyik a legjobb ötlet egy Hornstein-típus ú kísérlettel próbálkoztam.

Vettem 240 tárcát, és teletömtem őket ugyanazokkal a mindennapi belevalókkal, vagyis sorsjegyekkel, vásárlási kedvezményre jogosító ku­

ponokkal, és hamis tagsági kártyákkal. Ezután négyszer negyven tárcába

négy különböző képet helyeztem el. A fotók egyike egy mosolygós babát ábrázolt, egy másik egy helyes kiskutyát, a harmadik egy boldog családot,

míg a negyedik egy idősebb házaspárt. További negyven tárcában egy

olyan kártya is lapult, amely azt igazolta, hogy a tulajdonos nemrégiben jótékony célra adományozott, míg az utolsó negyven tárca lett a kontroll,

ezekben nem volt semmi plusz. Az egyedi tartalmak minden tárcában egy átlátszó rekeszbe kerültek, ahol azonnal látni lehetett őket, ha valaki

kinyitotta a tárcát. Ezután véletlenszerűen sorba raktuk a tárcákat, és pár

hét alatt észrevétlenül eldobtuk őket Edinburgh forgalmasabb utcáin, de távol postaládáktól, szemetesektől, hányástól és kutyaürüléktől.

Egy héten belül a tárcák 52 százaléka került vissza, méghozzá nyil­vánvaló rendszer szerint. A kontrollcsoportból csupán 6, a jótékonysági

kártyásból pedig 8 százalék talált vissza. Az idős pár, a helyes kiskutya és

a boldog család képét tartalmazó tárcák alig valamivel bizonyultak sike­resebbnek a maguk ll, 19 és 21 százalékos megkerülésével. A mezőny­

ben azok a tárcák hozták a legimpozánsabb eredményt, amelyekben egy

kisbaba mosolygott a képen, ezeket 35 százalékban juttatták vissza. Vajon mitől teljesített ilyen jól a kisbaba fotója? A válasz valahol az

evolúciós múlt mélyén szunnyad. Az Oxfordi Egyetem tudósai képalkotó

eljárásokkal vizsgálták kisérleti alanyaik agyát, és azt figyelték, mi törté-

65

59 MÁSODPERC

nik a fej ükben, ha kisbabákról, illetve ha felnőttekről készült fényképeket

mutatnak nekik.75 Noha mindegyik fotó tetszetős volt, a közvetlenül a

szem mögött elhelyezkedő agyi terület (hivatalos nevén a "mediális or­

bitofrontális kéreg") aktivitása a kisbabák fotójának megpillantása után egyheted másodperccel megugrott, míg a felnőttek képe láttán nem.

A válasz túl gyors volt ahhoz, hogy tudatosan kontrollálható legyen, az

érintett agyterület pedig összefüggésbe hozható azzal, amikor a kellemes

jutalomban részesülünk - például nagy tábla csokit kapunk vagy nye­

rünk a lottó n. Szám os tudós úgy véli, hogy ez a babafüggés az évezredek

során alakult ki, és a jövő nemzedékek túlélését szavatolja azzal, hogy az

emberekből kellemes érzést vált ki egy sebezhető és védtelen csecsemő

látványa. Más kutatások arra jutottak, hogy a gondoskodó attitűd nem­

csak a kisbabák körüli sertepertélésre terjed ki, de annak valószínűsé­

gét is növeli, hogy bárkinek segítünk, aki rászorul. Innen nézve azok a résztvevők, akiknek a kisbabás tárca jutott, nem tudták meggátolni, hogy

az agyuk automatikusan reagáljon a nagy szemek, a széles homlok és a

turcsi orr látványára. A másodperc tört része alatt a mélyen beágyazott

evolúciós mechanizmus arra késztette az embereket, hogy igen gyorsan

kapcsolatba kerüljenek a bennük rejlő szülővel, boldogabbak és gondos­

kodóbbak legyenek, így annak is megnőtt a valószínűsége, hogy vissza­

juttatják a tárcát.

Mindegy is azonban, hogy mi a magyarázat, a praktikus üzenet vi­

lágos: ha javítani akarjuk az esélyét annak, hogy visszajuttassák a tár­

cánkat, amennyiben elveszítjük, csak tegyük bele a lehető legbájosabb

és legboldogabb csecsemő képét, amit csak találunk, és gondoskodjunk

arról is, hogy a képet a tárcában jól látható helyen tartsuk.

66

3. Motiváció

A vizualizáció árnyoldala, hogyan érjünk el gyakorlatilag bármit tökéletes terv elkészítése révén, hogyan győzzük le a halogatást,

valamint a "duplagondol" bevetése

Az elmúlt negyven év alatt számos könyv, hangfelvétel és tréning ígért

segítséget abban, hogy az embereknek sikerüljön belátniuk az azonna­li örömszerzésben rejlő veszélyeket, és képesek legyenek elérni hosszú távú céljaikat. A vizualizációtól az önmegerősítésig, azt kapunk a pén­

zünkért, amit választunk. Csak egyetlen aprócska probléma van: nem

egy tudományos munka szerint e gyakorlatok nem érnek semmit. Ve­gyük például a könyvem elején leírt, egyszerű vizualizációs gyakorlatot. Talán még emlékszik rá az olvasó, hogy arra kértem, hunyja be a szemét, és képzelje el tökéletesen megújult önmagát. Azt, hogy milyen remekül érzi magát új, testhez álló farm erében, vagy hogy egy hatalmas irodában ül, egy vállalat vezetőjeként, vagy koktélt szürcsöl, míg lábujjai közt forró

karibi homokszemek peregnek. Az önsegítő ipar hosszú éveken át elő­szeretettel alkalmazta az efféle gyakorlatokat, azt állítva, hogy ez e tech­nika segít abban, hogy lefogyjunk, hogy leszokjunk a cigarettáról, meg­

találjuk a tökéletes párt, vagy hogy egyre nagyobb sikereink legyenek a pályánkon. A kutatók többsége mára sajnálatos módon inkább azon az

állásponton van, hogy ez a technika abban talán segít, hogy adott pilla­

natban jobban érezzük magunkat, de összességében a legjobb esetben is csak hatástalan.

A Kaliforniai Egyetem két kutatója, Lien Pham és Shelley Taylor ve­zette azt a vizsgálatot, melynek során arra kértek egyetemi hallgatókat, hogy a pár nap múlva esedékes évközi vizsgáig mindennap töltsenek né­

hány percet azzal, hogy jó jegyet vizualizálnak maguknak. 76 Az volt a fel­adatuk, hogy világos képet alkossanak lelki szemeik előtt, és elképzeljék,

67

59 MÁSODPERC

milyen jól éreznék magukat. A vizsgálatha egy kontrollcsoportot is be­vontak, az ő feladatuk az volt, hogy tegyék a dolgukat a megszakott rend szerint, és ne vizualizálják azt, hogy különösen jól szerepeinek a vizsgán. A kísérletet végzők mindkét csoport tagjaitól azt kérték, jegyezzék föl, naponta hány órát tanultak, majd megnézték az osztályzataikat Noha az álmodozás feladata csak pár percet vett igénybe, a hallgatók viselkedé­sére jelentős hatást gyakorolt, ugyanis kevesebbet tanultak, és gyengébb jegyeket szereztek a vizsgán. A gyakorlat következtében talán jobban érezték magukat, de ez céljaik elérésében nem segítette őket.

Egy másik vizsgálatban Gabride Oettingen és Thomas Wadden, a Pennsylvaniai Egyetem két kutatója olyan túlsúlyos nőket kísért figye­lemmel, akik súlycsökkentő programban vettek részt. 77 A vizsgálat során arra kérték a nőket, képzeljék el, hogy viselkednének, bizonyos, étellel kapcsolatos helyzetekben, például ha meghívja őket egy barátjuk, és ízle­tes pizzával kínálja őket.

A válaszokat kategorizálták, a nagyon pozitívtól (amely mondjuk va­lahogy így szólt: "Jól viselkedem, és messzire kerülöm a sütiket és a fa­gyit

"), egészen a nagyon negatívig ("Őszinte leszek, nemcsak a sajátomat,

a mások adagját is felfalnám''). Egy évig követték a nők testsúlyát, és az derült ki, hogy akik pozitív választ adtak, átlagosan 12 kilót fogytak, ke­vesebbet, mint a negatív választ adók.

Oettingen vizsgálata kimutatta, hogy számos más helyzetben is ha­sonló a hatás. Egy másik vizsgálatában a kutató olyan egyetemistákkal dolgozott együtt, akik bevallották, hogy titokban nagyon szerelmesek valamelyik évfolyamtársukba. A feladat az volt, képzeljék el, mi történ­ne, ha egyszer korán érkeznének a tanterembe, ott ülnének egyedül, majd nyílik az ajtó, és belép szívük választottja. A fantáziákat ezúttal is értékelték, ezúttal azonban az egyik szélső értéket azoknak a válasza je­lölte ki, akiknek a világa a Júlia-regények legedzettebb olvasóit is piru­lásra késztetné ("Találkozna a pillantásunk, és mindketten azonnal tisz­tában lennénk vele, hogy ilyen szerelern az életben csak egyszer adatik meg

"), míg a másik véglet egy negatívabb forgatókönyv ("Mindketten

szabadok és szinglik vagyunk. Odalép hozzám, mosolyog, és megkérdi, hogy vagyok. Mire én, magam sem tudom, miért, azt válaszolom, hogy van barátom''). Öt hónappal később az derült ki, hogy a pozitív fantázi­ákat táplálók kisebb valószínűséggel beszéltek vágyuk célpontjának ér-

68

3· MOTIVÁCIÓ

zelmeikről, de a közeledés bármely más formájára is kevesebbszer került

sor az ő esetükben!8 Ugyanez érvényes a szakmai sikerekre is. Oettingen arra kérte végzős

hallgatóit, jegyezzék le, milyen gyakran fantáziálnak arról, hogy az egye­

temről kikerülve megkapják álmaik állását. A kétéves követéses vizsgálat arra derített fényt, hogy akik gyakrabban álmodoztak a sikerről, azok

kevesebb állásra pályáztak, kevesebb állásajánlatot kaptak, és lényegesen

kisebb volt a fizetésük, mint a többi évfolyamtársuknak

Vajon miért tesz ilyen rosszat az álmodozás a céljaink elérésében? A kutatók úgy vélekednek, hogy akik csodás életről álmodoznak, talán

kevésbé vannak felkészülve azokra a buktatókra, amelyek a sikerhez

vezető rögös úton gyakran elébük kerülnek, vagy netán annyira élve­

zik az eszképizmus nyújtotta örömöket, hogy céljaik elérése érdeké­

ben nem teszik meg a szükséges erőfeszítéseket. Bármelyik magyará­

zat legyen is helytálló, a tökéletes világról való fantáziálástól meglehet,

jobban érezzük magunkat, de abban nem segít, hogy álmainkat valóra

válthas suk.

Szerencsére azonban a motiváció kutatói nem csupa borúlátó ered­

ménnyel szolgálnak. Számos vizsgálat jutott arra, hogy egyes technikák

segítenek az emberek életének hosszú távú, pozitív megváltoztatásában.

A fogyástól a dohányzásról való leszokásig, a pályamódosítástól a töké­

letes pár megtalálásáig léteznek gyorsan ható és fájdalommentes techni­

kák, amelyek valóban segítségünkre lehetnek. Minden csak a tökéletes

terven múlik, meg azon, hogy legyőzzük a halogatás kényszerét, illetve a

"duplagondol" egy különös formáján.

Hogyan készítsünk tökéletes tervet?

Idézzük fel azt, amikor legutóbb próbáltunk elérni valami fontos célt.

Mondjuk szerettünk volna fogyni, vagy meg akartunk szerezni egy új

állást, vizsgára vagy egy sorsdöntő interjúra készültünk. Milyen tech­

nikákat használtunk? Olvassuk el a következő állításokat, és pipáljuk ki

az "igen'' vagy "nem" mezőt, attól függően, hogy mely techniká(ka)t al­

kalmaztuk. Ne töprengjünk túl sokáig a válaszon, és igyekezzünk minél

őszintébbek lenni!

69

l

2

3

4

5

6

7

8

9

10

59 MÁSODPERC

Amikor életem egy fontos részét próbálom megváltoztatni, akkor többnyire:

lépésről lépésre tervet készítek

azzal motiválom magam, hogy egy általam kedvelt személyre összpontosítok (egy ismert személyre vagy nagy vezetőre)

mesélek másoknak a céljaimról

azokra a rossz élményekre gondolok, amelyek akkor érnek, ha nem érem el a célomat

azokra a jó dolgokra gondolok, amelyek akkor történnek velem, ha elérem a célomat

igyekszem einyornni a barátságtalan gondolatokat (például nem gondolok egészségtelen ételekre vagy a cigire)

megjutalmazom magam, ha tettem valamit céljaim elérése érdekében

az akaraterömre bízom magam

följegyzéseket készítek az előmenetelemről (naplót vezetek vagy táblázatot készítek)

arról fantáziálok, milyen jó lesz nekem, ha elérem a célomat

Igen Nem

Kétféle pontozással értékeljük a válaszainkat. Az A típusú pontozás

során l pontot adjunk magunknak az 1., 3., 5., 7. és 9. kérdésre adott

"igen" válaszért. A B típusú pontozás során l pontot adjunk magunknak

a 2., 4., 6., 8. és 10. kérdésre adott nemleges válaszért. A többi választ ne

vegyük figyelembe! Végül adjuk össze pontszámainkat, és így O és 10 kö­

zötti értéket fogunk kapni.

***

Pár éve két nagy mintán végzett tudományos vizsgálatot folytattam,

melynek a motiváció volt a tárgya. A programban a világ minden tájáról

több mint 5000 résztvevőt kísértünk figyelemmel, akik különféle célokat

akartak elérni, mint lefogyni, új képesítést szerezni, új kapcsolatra lép­

ni, leszokni a dohányzásról, új karriert kezdeni vagy környezetbarátabbá

válni. Az egyik csoportot fél évig követtük nyomon, a másikat egy évig. A

program kezdetén a résztvevők döntő többsége meg volt győződve róla,

hogy jól fog teljesíteni. A kiszabott idő végén mindenkit megkértünk

70

3· MOTIVÁCIÓ

arra, számoljon be, milyen technikákat használt, és milyen sikerrel. Vé­

gül mindössze 10 százalék érte el a célját. A fenti kérdőív a kísérletben részt vevők tíz leggyakrabban alkalma­

zott módszerét tartalmazza. Van köztük olyan, amely józan ésszel mér­

legelve értelmesnek tűnik, és olyan is, amely gyakran felbukkan önsegítő könyvekben, illetve tréningeken. Jóllehet a módszerek mindegyike hihe­

tőnek tűnik, adataink szerint csupán ezek fele növeli jelentősen a siker esélyét, míg a többi hatástalan. Már csak az a kérdés, melyik melyik?

Vizsgálatunkban azok a résztvevők, akik a kérdőíven páros számmal

szereplő technikákkal éltek, nemigen érték el a céljaikat. Ha tehát va­laki Elle Macpherson vagy Charles Bronson képével dekorálta ki a hű­tőszekrényét, nem nagyon jutott el az áhított ruhaméretig, és nem érte

el a vágyott üzleti sikert. Hasonlóképpen azok, akik az akaraterejükre hagyatkoztak, és arra törekedtek, hogy elnyomják a krémes süti vagy a csokifagyikehely képét, vagy azokra a rossz dolgokra gondoltak, amelyek

akkor történnek velük, ha nem érik el a céljaikat, esetleg álmodoztak, csak az idejüket pocsékolták E technikák még meghökkentöbb példák

azokra a motivációs mítoszokra, amelyek megakadályozzák az embere­

ket abban, hogy kézben tartsák az életüket.

Viszont egészen más kép rajzolódott, amikor azok adatait vettük szemügyre, akik a kérdőív páratlan számú állításait alkalmazták Ezen eszközök mindegyike jelentősen növelte a célok elérésében a siker esé­

lyét. Nézzük hát szép sorjában ezeket a technikákat!

Először is a vizsgálatunkban sikeresen szereplők mindegyikének volt terve. Zig Ziglar' egy nevezetes megjegyzése szerint olyan nincs, hogy

valaki céltalanul császkál, és egyszerre a Mount Everest tetején találja

magát. Ugyanígy, akik céltalanul csellengenek az életben, azok sem való­színű, hogy aztán majd hirtelen új vállalkozásba fognak, vagy ledobnak

egy csomó kilót magukról. A sikeres résztvevők végső céljukat számos

közbülső célra bontották, így lépésről lépésre kialakítottak egy olyan fo­lyamatot, és ezáltal megszabadultak azoktól a félelmektől és megingások­

tól, amelyeket a nagyobb célok váltanak ki belőlünk. E tervek különösen hatásosnak bizonyultak, amikor a közbülső célok konkrétak, mérhetőek

' Zig Ziglar (1926) a motiváció témájával foglalkozó üzletember és szakíró (a szerk. megj.).

71

59 MÁSODPERC

és időalapúak voltak. Ha mondjuk a sikeres és a sikertelen résztvevők egy új állás megszerzésében jelölték meg a céljukat, az lett sikeres kö­

zülük, aki gyorsan megfogalmazta, hogyan írja újra az önéletrajzát még

az első héten, majd az elkövetkező fél év során kéthetente megpályázott egy újabb állást. Ugyanígy többen azt a célt akarták elérni, hogy jobban

élvezzék az életüket, ám azok jártak sikerrel, akik azt is megfogalmazták,

hogy ezt úgy képzelik, az elkövetkezőkben heti két estét töltenek a bará­taikkal, és minden évben ellátogatnak egy új abb országba.

Aztán a sikeres résztvevők nagyobb valószínűséggel beszéltek a cél­

jaikról a barátaiknak, családtagjaiknak és a munkatársaiknak. A kudarc­

tól való félelmet ugyan enyhíti, ha céljainkat megtartjuk magunknak, ám úgy tűnik, azt is megkönnyíti, hogy mégse változtassunk az életünkön, és

visszatérjünk régi szakásainkhoz és rutinjainkhoz. Ez a megfigyelés egy­

bevág számos alapvető pszichológiai eredménnyel. Az emberek jobban

ragaszkodnak nézeteikhez és ígéreteikhez, ha nyilvánossá tették őket. Egy klasszikus vizsgálat során egyetemistákat kértek arra, hogy egy pa­

pírtömbre rajzolt vonalak hosszúságát becsüljék meg. Ezt vagy nyilváno­

san kellett véghezvinniük (egy papírra lejegyezve a becslésüket, majd a papírt aláírva beadni a kísérlet vezetőjének), vagy megtartották maguk­nak a véleményüket.79 Ha a résztvevőknek azt mondták, hogy a becslésük

nem helyes, azok, akik nyilvánosan közölték a véleményüket, sokkal job­ban ragaszkodtak hozzá, mint azok, akik nem mondták meg senkinek.

Más kísérletek is azt igazolják, hogy minél szélesebb nyilvánosság előtt

tesz valaki egy kijelentést, annál inkább motivált céljai elérésére. 8° Ha el­mondjuk másoknak a céljainkat, az segít azok elérésében, ugyanis ami­

kor a dolgok nem mennek simán, a barátok és a családtagok sok esetben

megadják az oly szükséges támogatást. Egyes kutatások tulajdonképpen arra engednek következtetni, hogy ha vannak mellettünk barátok, at­

tól könnyebbnek tűnik az élet. A Plymouth-i Egyetem kutatója, Simone

SchnaU végezte azt a kísérletet, amelyben a résztvevőket egy hegy lábá­hoz vitték, és az volt a feladatuk, becsüljék meg a hegy meredekségét,

illetve hogy milyen nehéz lehet feljutni a tetejére. 81 Ha a résztvevők egy

barátjukkal együtt jöttek, 15 százalékkal könnyebbnek ítélték a hegymá­

szást, mint ha egyedül voltak, vagyis pusztán az, hogy a barátjukra gon­

doltak, megmászhatóbbnak láttatta a hegyet.

72

3· MOTIVÁCIÓ

Aztán azok, akik folyton változtatták az életüket, gyakran az eszükbe idézték azokat az előnyöket, amellyel céljuk elérése járhat. Ekkor azon­ban nem a tökéletes önmagukat képzelték el, hanem egy többé-kevésbé objektív listát arról, hogyan válhat jobbá az életük, ha elérik a céljukat. Ezzel szemben a sikertelen résztvevők inkább azokra a negatívumokra összpontosítottak, amelyeket az életük megváltoztatására irányuló kí­sérlet kudarca esetén az adott helyzetükben továbbra is el kell viselniük Ha mondjuk azt kérték tőlük, sorolják fel az új állással járó előnyöket, a sikeres résztvevők egy kielégítőbb és jobban fizető munkáról beszéltek, míg a sikertelenek inkább arról, hogy a kudarc következtében csapdába kerülnek, és boldogtalanok lesznek. Ha pedig fogyás volt a tét, a sikeres résztvevők azt említették meg, milyen jól fognak mutatni az egy szám­mal kisebb ruhában, míg a sikertelen résztvevők inkább azt ecsetelték, hogy amennyiben nem sikerül fogyniuk, továbbra is elégedetlenek lesz­nek a külsejükkel. Míg az előbbi hozzáállás arra készteti a résztvevőket, hogy örömmel nézzenek a pozitívabb jövő elébe, addig az utóbbi attitűd elkedvetlenít azzal, hogy a nem Itielégítő eseményekhez és tapasztalatok­hoz pányváz.

A negyedik pont a jutalom kérdése. A sikeres résztvevők tervének ré­sze, hogy minden közbülső cél elérését valahogyan jutalmazták Ez több­nyire valami apróság volt, amely sohasem ütközött a végső céllal (tehát az egyheti egészséges étrend megtartásakor ez nem egy nagy tábla csokival történő ünneplést jelent), de mindenképpen olyasmi, ami örömet szerez, és ami az eredményesség érzetét kelti.

Végül pedig a sikeres résztvevők a terveiket, az előmenetelüket, az előnyöket és a jutalmakat többnyire a lehető legkonkrétabb formába ön­tötték azzal, hogy leírták őket. Sokan kézzel írt naplót vezettek, mások számítógépet használtak, de voltak páran, akik a hűtőszekrényt vagy egy üzenőtáblát aggattak tele grafikonokkal vagy képekkel. A forma mind­egy is, de az írás, a gépelés vagy a rajzolás maga jelentős mértékben hoz­zájárult a siker esélyéhez.

73

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, hogy törekvéseink sikeresek legyenek, négy alapvető technika nyújthat segítséget: ha van egy jó tervünk; ha be­szélünk róla a barátainknak és a családunknak; ha a várható előnyökre összpontosítunk; továbbá ha minden lépés után megjutalmazzuk ma­gunkat. Annak érdekében, hogy e technikákat életünk részévé tehessük, kialakítottam egy sajátos motivációs naplót, amelyet bármikor használ­hatunk, ha az életünkben valamin változtatni akarunk.

l. Mi a v égső cél?

A végső célom ...

2. Készítsünk lépésrőllépésre tervet

Bontsuk végső célunkat maximum öt lépésre! Minden lépéshez tartoz­zon konkrét, mérhető, reális és időben behatárolt céL Gondoljuk végig, hogyan érjük el az egyes célokat, és hogy milyen jutalomban részesítjük magunkat, ha teljesítettük őket. Bármi lehet a jutalom, amit szeretünk, akár édesség, új cipő vagy új ruha, egy legújabb hi-tech kütyü, egy könyv, éttermi vacsora vagy egy masszázs.

l.lépés

Az első közbülső célom: ... úgy gondolom, ezt a célt el tudom érni, mert ... Annak érdekében, hogy ezt elérj em, a következőket teszem: ... Ezt a célt a következő dátumig érem el: ... A cél eléréséért kitűzött jutalmam: ...

2. lépés

A második közbülső célom: ... Úgy gondolom, ezt a célt el tudom érni, mert. .. Annak érdekében, hogy ezt elérj em, a következőket teszem: ...

74

3· MOTIVÁCIÓ

Ezt a célt a következő dátumig érem el: ... A cél eléréséért kitűzött jutalmam: ...

3. lépés

A harmadik közbülső célom: ... Úgy gondolom, ezt a célt el tudom érni, mert ... Annak érdekében, hogy ezt elérjem, a következőket teszem: ... Ezt a célt a következő dátumig érem el: ... A cél eléréséért kitűzött jutalmam: ...

4. lépés

A negyedik közbülső célom: ... úgy gondolom, ezt a célt el tudom érni, mert ... Annak érdekében, hogy ezt elérj em, a következőket teszem: ... Ezt a célt a következő dátumig érem el: ... A cél eléréséért kitűzött jutalmam: ...

5. lépés

Az ötödik közbülső célom: ... Úgy gondolom, ezt a célt el tudom érni, mert ... Annak érdekében, hogy ezt elérj em, a következőket teszem: ... Ezt a célt a következő dátumig érem el: ... A cél eléréséért kitűzött jutalmam: ...

3. Milyen előnyökkel jár a végső célunk elérése?

Jegyezzünk föl három előnyt, arra összpontosítva, hogy miként lesz jobb az életünk, illetve a körülöttünk élők élete. Összpontosítsunk a vágyott jövőre vonatkozó előnyökkel, és ne azokra a negatívum okra, amelyeket a jelenlegi helyzetünkből szeretnénk kiiktatni.

l. sz. előny: ............................................... .

2. sz. előny: ................................................ .

3. sz. előny: ................................................ .

75

59 MÁSODPERC

4. Vállaljuk nyilvánosan!

Kinek beszélünk a célunkról és a közbülső céljainkról? Barátainknak,

családunknak vagy munkatársainknak? Netán blogolunk róla, vagy jól

látható helyre kiírjuk akár otthon, akár az irodánkban?

Így vállalom nyilvánosan: ................................... .

Halogatás és a Zeigarnik-hatás

Kutatók szerint az emberek 24 százaléka krónikus halogatónak tartja ma­gát. Ez a szám talán még alá is becsüli a probléma kiterjedtségét, tekintve, hogy ez csak awknak a véleményét tükrözi, akiknek sikerült időben kitöl­teniük a kérdő ívet. Függetlenül azonban a tényleges számoktól, nyilvánva­ló, hogy a halogatás valóban komoly probléma, és ettől sokan későn tizetik be a számláikat, nem fejezik be időre a projektjüket, és nem készülnek fól megfelelően egy fontos vizsgára vagy állásinterjúra. A halogatás meg­hökkentően összetett jelenség, és számos oka lehet, így a la,1darctól való félelem, a perfekcionizmus, a csekély önkontroll, az, hogy valaki a projekt egészét nézi, és nem bontja kisebb elemekre, az unalomra való hajlam, az az érzés, hogy az élet túl rövid, és nem érdemes látszólag lényegtelen feladatok miatt aggódni, vagy egyszerűen annak a képességnek a hiánya, hogy pontosan fólmérjük, mennyi időt vesz igénybe elvégezni valamit.

A probléma azonban legyőzhető, méghozzá egy olyan technikával, amelyre pincérek nem hivatalos megfigyelése során derült fény. A fáma szerint az 1920-as években történt, hogy a végzős fiatal orosz pszicholó­gushallgató, Bluma Zeigarnik egy bécsi kávézóban ült a témavezetőjével Lévén mindketten az emberi természet tanulmányozói, szemügyre vették, hogyan viselkednek a pincérek és a vendégek, és egy különös jelenségre lettek figyelmesek. Amikor a vendég a számlát kérte; a pincérek minden gond nélkül fól tudták idézni a fogyasztást. Ha awnban a vendég már fi­zetett, és pár perccel azután érdeklődtek náluk, hogy mit szolgáltak fól, a pincéreknek igencsak meg kellett erőltetniük a memóriájukat. Mintha a.

76

3· MOTIVÁCIÓ

fizetés ténye a pincérek agyában a záróakkord lett volna, és törölte volna az emlékezetükből a rendelést.

Zeigarnik kívánesi lett, és laboratóriumban vizsgálta az elképzelését. Egyszerű feladatok végrehajtására kérte a résztvevőket (mint például zse­tonok halmokba rakása vagy játékok belehélyezése egy dobozba), egyes esetekben azonban megállította őket, mielőtt végeztek volna a feladattal. Akárcsak a pincérek esetében, Zeigarnik itt is azt tapasztalta, hogy a be­fejezetlen feladatok jQbban megragadtak az emberek fejében, és sokkal könnyebben emlékeztek vissza. 82 Zeigarnik szerint egy új tevékenység el­kezdése egyfajta pszichés izgalmat vált ki. De ha a tevékenységet letudtuk, az agyunk öntudatlanul fellélegzik, és az egészet elfelejtjük. Ám ha meg­akadályoznak bennünket a feladat befejezésében, az izgatott agy csöndben mindaddig nyaggat bennünket, míg be nem fejezzük, amit elkezdtünk.

De mi köze ennek a halogatáshoz? A halogatók gyakran azért tolo­gatják a kezdés időpontját, mert túl nagynak látják az előttük álló felada­tot. Ha viszont sikerül rávenni őket, vagy ráveszik magukat arra, hogy csak

"pár percig" szagoljanak bele a feladatba, sokszor egyszerre készte­

tést éreznek arra, hogy be is fejezzék a teendőjüket. Kutatások szerint ez a "csak pár percig" trükk igen hatékony módszer a halogatás leküzdésére, és nagy segítség a legfáradságosabb feladatok végrehajtásában is. 83 Ugyan­akkor ez Zeigarnik megfigyelésének tökéletes alkalmazása is - pár perc­nyi tevékenység izgatóttá teszi az agyat, amely azután nem nyughat, míg a munkát el nem végeztük.

A befejezetlen tevékenységekkel kapcsolatos kutatás Zeigarnik nagy­szefú életművének csupán egyetlen példája. Egy másik alkalommal arra tett kísérletet, hogy helyreállítsa a hisztéria következtében megbénult be­tegek mozgását, méghozzá úgy, hogy egy beépített ember katonai egyen­ruhában lépett a terembe, és megparancsolta a betegnek, hogy álljon fól. Sajnos ennek a vizsgálatnak az eredményei az idő homályába vesztek, egy nemrégiben készült életrajz szerzője szerint pedig ezt a kísérletet ma már aligha lehetne megismételni, ugyanis manapság nem nagyon találni olyan embert Oroszországban, aki kellő tiszteletet tanúsítana a katonák vagy a politikusok iránt. 84

77

59 MÁSODPERC

Duplagondol

Ennek a fejezetnek az elején írtam arról, hogy a Pennsylvaniai Egyetem kutatója, Gabride Oettingen kimutatta, milyen negatív hatással van ránk a vizualizáció fontos céljaink elérésében. Más vizsgálatai azonban arra engednek következtetni, hogy nem sokba kerül ezeket a fantáziákat a ja­vunkra fordítani. Az egész pusztán az orwelli duplagondol kérdése.

George Orwell vezette be 1984 című regényében a duplagondol fogai­mát, olyan jelentéssel, miszerint valaki egyidejűleg észben tart két, egy­mással ellentétes vélekedést, és mindkettőt elfogadja. Orwell regényében a totalitárius kormány ezt a technikát arra használta, hogy folyton át­írja a történelmet, és így tartsa ellenőrzése alatt a lakosságot. Nemrégi­ben azonban kutatók kimutatták, hogy Orwell ötlete produktívabban is használható, és segíthet abban, hogy elérjük céljainkat, megvalósítsuk törekvéseinket. Oettingen úgy gondolkodott, hogy az a leghatékonyabb mentális állapot, ha optimistán állunk céljaink eléréséhez, ugyanakkor az esetlegesen fölmerülő problémák tekintetében realisták vagyunk. Hogy elképzelését próbára tegye, a kutató egy sajátos folyamatban arra biztat­ta vizsgálata résztvevőit, hogy tartsák észben mind a két gondolatkört, majd egy sor eljárással értékelte ennek hatékonyságát.

Az eljárás igen egyszerű volt. Arra kérte az embereket, gondoljanak valamire, amit el szeretnének érni - mondjuk fogyásra, valamilyen új készség elsajátítására, italozási szokások megváltoztatására. Aztán az volt a dolguk, hogy elképzeljék, milyen lesz az, ha elérik a céljukat, és jegyezzenek le két olyan előnyt, amely a teljesítményük eredménye lehet. Ezután még újabb pár percet kellett eitölteniük azzal, hogy belegondol­janak a törekvéseik megvalósítása közben adódó esetleges akadályokba és nehézségekbe, majd ezek közül is lejegyezték a két legfontosabbat. És itt jön a duplagondoL Arra kérték ugyanis a résztvevőket, hogy részle­tezzék, miként válna kellemesebbé az életük az első számú előny révén. Rögtön ezután a siker legfőbb akadályával kellett foglalkozniuk, arra összpontosítva, mit tennének, ha előállna ez a bizonyos probléma. Aztán az eljárást megismételték a második legpozitívabb előnnyel, valamint a második legnagyobb lehetséges nehézséggel.

Oettingen számos kísérlettel igazolta, hogy ez az eljárás a lehető leg­hatékonyabb. Amikor kisérleti alanyai meglévő, ám javítani vágyott

78

3. MOTIVÁCIÓ

partnerkapcsolataikra összpontosítottak, a duplagondollal operálók lé­

nyegesen sikeresebbnek bizonyultak, mint akik csupán fantáziáltak, vagy

a negatívumokra koncentráltak.85 Maradva a romantika témájánál, Oet­

tingen bevetette a duplagondolt olyan hallgatóknál is, akik titkos sze­

reimet tápláltak valaki iránt. Akik a fantázia-valóság technikáját alkal­

mazták, sikeresebbek lettek, mint azok, akik csak álmodoztak a tökéletes

párról, vagy akik a valódi érzéseik feltárásának nehézségein rágódtak.86

További kutatások azt mutatták, hogy a duplagondol a munkahelyen is

hatékony lehet, arra ösztönzi ugyanis az alkalmazottakat, hogy részt ve­

gyenek továbbképzéseken, hatékonyabban osszák meg a feladataikat, és

jobban kezeljék az idejüket. 87

A kutatások szerint tehát igenis lehet motivációs tényező a vizualizá­

ció. Az egész csak egyensúly kérdése, amelyet az eredménnyel járó elő­

nyök és a menet közben adódó problémák reális fölmérésével teremthe­

tünk meg. Magyarán a duplagondollal.

79

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

A következő gyakorlat a duplagondol technikáján alapul, és céljaink el­

érésére motivál, továbbá arra is, hogy a nehézségekkel szemben is állha­tatosak maradjunk.

l. Mi a célunk?

2. A lehetséges előnyök és nehézségek

a) Jegyezzünk le egy olyan szót, amely azt fejezi ki, hogyan lesz jobb az életünk, ha elérjük a célunkat!

b) Jegyezzünk le egy olyan szót, amely céljaink elérésének egyik fontos akadályát fejezi ki!

c) Jegyezzünk le még egy szót, amely azt fejezi ki, hogyan lesz jobb még valamiben az életünk, ha elérjük a célunkat!

d) Jegyezzünk le még egy szót, amely céljaink elérésének egy másik fon­

tos akadályát fejezi ki!

80

3· MOTIVÁCIÓ

3. Kidolgozás

Egy új lapon (dokumentumban) dolgozzuk ki a fentiekre adott vála­

szainkat!

• Dolgozzuk ki az a kérdésre adott válaszunkat!

Képzeljük el az összes előnyt, amely ebből az eredményből fakad!

• Dolgozzuk ki a b kérdésre adott válaszunkat!

Képzeljük el, hogyan gátol célunk elérésében ez az akadály, és írjuk le,

milyen lépéseket teszünk a leküzdésére!

• Dolgozzuk ki a c kérdésre adott válaszunkat! Képzeljük el az összes előnyt, amely ebből az eredményből fakad!

• Dolgozzuk ki a d kérdésre adott válaszunkat! Képzeljük el, hogyan gátol célunk elérésében ez az akadály, és írjuk le, milyen lépéseket teszünk a leküzdésére!

Evés-ivás

Felmérések kimutatták, hogy élete egy bizonyos szakaszában minden ember kísérletezik fogyókúrával vagy azzal, hogy kevesebbet igyon.

Ugyanezen felmérések azonban azt is kimutatták, hogy a döntő több­ség nem jár sikerrel, és általában a motiváció hiányát okolják a kudar­

cért. A problémát részben az okozza, hogy az emberek nem követik az

ösztöneiket, hogy mikor kezdjenek el valamit, és mikor álljanak le vele, ehelyett számos olyan tényező befolyásolja őket, amelyeknek nincsenek

tudatában. A Cornell Egyetem kutatója, Brian Wansink annak szentelte tudományos pályafutását, hogy megértse néhány különös tényező mű­

ködését, eredményei pedig azt igazolják, hogy az étkezőasztalt csupa ir­racionalitás lengi körül.

Egyik vizsgálatában Wansink abból indult ki a munkatársaival, hogy

az emberek azt a dilemmát, miszerint folytassák-e az evést vagy ne, tu-

81

59 MÁSODPERC

dat alatt meglepően egyszerű kérdések alapján döntik el, mint például: "Megettem az ételt?

"88 Ezért Wansink készített egy speciális aljú leveses­

tányért, amelyet egy rejtett cső segítségével titokban folyamatosan újra

tudott tölteni. A kísérlet résztvevői egy asztal körül ültek, és húsz percen át beszélgettek és eszegették a levest, majd véleményt mondtak a levesről

a kísérlet vezetőjének. Nem voltak tudatában annak, hogy a résztvevők

fele "feneketlen': míg a többi közönséges tányérból eszik. Figyelemre méltó, hogy akiknek a feneketlen tányér jutott, azok több

mint 75 százalékkal több levest fogyasztottak, mint a társaik. Ráadásul,

akik többet ettek, nem tudták, mekkora mennyiséget nyeltek le, és nem mondták magukat éhesebbnek a normál adagot fogyasztóknál.

Az azonban némi vigaszt nyújthat, hogy ha megértünk pár olyan rej­

tett tényezőt, amely a fogyasztást befolyásolja, gyors és hatékony techni­

kákat alakíthatunk ki annak érdekében, hogy csökkentsük étel- és ital­fogyasztásunkat

82

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

A lassúság hatalma. Egyes kutatások szerint, ha lassabban eszünk, az segít abban, hogy kevesebbet fogyasszunk, talán azért, mert ezzel lóvá tesszük az agyunkat, amely így azt hiszi, hogy többet ettünk, és több időt hagy az emésztésre. 89 Ezt az ötletet a Penningtoni Biomedikai Kutató­intézet (Pennington BioMedical Research Center) kutatója, Corby Mar­tin és munkatársai azzal spékelték meg, hogy túlsúlyos résztvevőket fi­gyeltek meg, akik ebédelésének gyorsasága volt eltérő: az egyik csoport résztvevői normál sebességgel ettek, a másik fele tempóban, a harmadik normál sebességgel kezdte, majd fele tempóra váltotU0 A fele tempó fér­fiak esetében azt eredményezte, hogy kevesebbet ettek, a nők esetében viszont nem. Abban a csoportban azonban, ahol normál tempóval kezd­tek enni, majd lelassultak, mind a nők, mind a férfiak kevesebbet ettek. A normál-lassú tempójú étkezés tehát hatékonyabb, mint a lassú étke­zés, ami arra enged következtetni, hogy a jóllakottság érzetének elérésé­hez normál sebességgel érdemes elkezdeni az étkezést, de aztán minden egyes falat ízét ki kell élvezni!

Legyen magas és karcsú! Brian Wansink és Koert van Ittersum, a Cor­nell Egyetem két kutatója arra kérte a diákjait, hogy töltsenek maguknak egy pohár whiskeyt.91 Akik alacsonyabb, de nagyobb átmérőjű pohárba töltöttek, azok 30 százalékkal több italt mértek ki maguknak, mint azok, akiknek magasabb és kisebb átmérőjű pohár jutott. Úgy tűnik, töltés­kor az italoszlop magassága jelezte a hallgatók számára a mennyiséget, és azzal nemigen foglalkoztak, hogy az egyik pohár lényegesen nagyobb átmérőjű, mint a másik. A kutatók ezután tapasztalt csaposokkal ismé­telték meg a kísérletet, és azt találták, hogy ők átlagosan 20 százalékkal töltöttek többet az alacsonyabb és nagyobb átmérőjű pohárba. Ha tehát csökkenteni kívánjuk az italfogyasztásunkat, tartózkodjunk a köpcös po­haraktól, és válasszuk a magas és karcsú poharakat!

Ha nem látom, nem kívánom. Kutatások igazolják, ha látóterünkből el­távolítjuk az ételt és az italt, vagy akár csak pár méterrel távolabb rakjuk, már ezzel nagy hatást gyakorolhatunk a fogyasztásunkra. Számos olyan kísérletet végeztek, amelynek során irodákban jól meghatározott straté-

83

59 MÁSODPERC

gia alapján helyeztek el csokisdobozokat, majd megfigyelték, mekkora

mennyiségek fogynak. 92 Az egyik vizsgálatban azt hasonlították össze,

mi történik, ha a csoki a kisérleti alany asztalán van, és mi akkor, ha két

méterrel arrébb. Egy másik vizsgálatban a csokitartó vagy átlátszó, vagy

opálos üvegből készült. Azok az irodisták, akiknek az asztalán volt a cso­

ki, átlagosan hattal több szeletet ettek, míg az átlátszó üvegből 46 szá­

zalékkal fogyott gyorsabban az édesség, mint az opálosbóL Hasonló elv

érvényes a háztartásban előforduló ételekre is. Egy másik vizsgálat során

(amelynek leírás a "Mikor fogy gyorsabban az ételkészlet? A vásárlást

követő fogyasztás eseteinek és mennyiségének kényelmi-láthatósági ke­

rete" frappáns című tanulmányban olvasható) a kutatók nagy vagy mér­

sékelt mennyiségű konyhakész ételt halmoztak föl a résztvevők otthoná­

ban, és azt tapasztalták, hogy ahol nagy mennyiségű étel volt raktáron,

ott kétszer gyorsabb volt a fogyás. 93 A bevitel csökkentése érdekében te­

hát helyezzük látókörön kívülre vagy nehezen elérhető helyre, mondjuk

a konyhaszekrény tetejére vagy a pincébe a csábító ételeket.

Figyelem, figyelem, figyelem. Az emberek általában sokkal többet esz­

nek, ha elvonják a figyelmüket étkezés közben, és így nem az ételre ma­

gára összpontosítanak Egy kísérlet során kiderült, hogy a mozilátogatók

esetében a ftlmnek szentelt figyelem összefüggött azzal, mennyi patto­

gatott kukoricát fogyasztottak a ftlm nézése közben. Akiket jobban le­

nyűgözött a film, lényegesen több kukoricát ettek.94 Egy másik kísérle­

ten pedig azok, akik evés alatt krimit néztek, 15 százalékkal ettek többet

azoknál, akik csöndben étkeztek 95 Ha evés közben elterelődik a figyel­

münk, mondjuk televíziózással, olvasással vagy beszélgetéssel, akkor

többet fogyasztunk.

Óvakodjunk a nagy tányéroktól! Vajon befolyásolja-e a tányér és a ka­

nál mérete azt, hogy mennyit eszünk? Pár évvel ezelőtt Brian Wansink

huliba hívta a barátait, és közben titokban egy kísérletet is elvégzett.96

A vendégek véletlenszerűen kaptak olyan tálkákat, amelyekbe 40 vagy

80 dekányi, illetve olyan kanalakat, amelyekbe öt- vagy hét és fél dekányi

étel fért egyszerre. A vendégek maguknak szedtek fagylaltot. Az első falat

elfogyasztása előtt azonban a kísérletet végzők elragadták a tálkákat, és

megmérték őket. Az eredmények azt mutatták, hogy akiknek a nagyobb

84

3· MOTIVÁCIÓ

kanál és tálka jutott, azok átlagosan 14, illetve 31 százalékkal szedtek több fagylaltot maguknak, mint a szerényebb méretű evőeszközökkel fölsze­relt vendégek. Andrew Geier, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója munka­társaival azt is kimutatta, hogy ez a hatás nem korlátozódik a fagylaltra és a bulikra.97 Az ő vizsgálatukban egy apartmanház folyosóján helyeztek el egy tál M&M édességet, benne kanállal. A tálkán ez állt: ,;vegye és egye: kérjük, az önkiszolgáláshoz használja a kanalat:' Egyes napokon evőkanál méretű merőkanál került a tál mellé, más napokon nagyobb. Az eredmények azt igazolták, hogy a nagyobb kanállal az emberek csak­nem kétszeres mennyiségű édességet szedtek ki maguknak. Tehát azzal megpróbálhatjuk csökkenteni a fogyasztásunkat, ha lecseréljük az evő­eszközeinket.

Vezessünk étkezési naplót! A Kaiser Permanente's Center for Health Research kutatása szerint segíthet a fogyásban, ha följegyezzük, meny­nyit ettünk. 98 Egy vizsgálat során azok a résztvevők, akik naplót vezettek, kétszer többet fogytak. Persze annak érdekében, hogy ilyen előnyöket élvezzünk, nem kell Samuel Pepysnek* lennünk: elég, ha egy fecnire le­körmöljük, mit ettünk, vagy küldünk róla egy e-mailt magunknak, azzal is ugyanazt a hatást érjük el. Emögött pedig az az elképzelés húzódik meg, hogy ha tudatában vagyunk a napi fogyasztásunknak, könnyebben szakítunk a régi szokásainkkal és sikerül kevesebbet ennünk.

Megbánás és tükörkép. Nem vagyunk elégedettek a testünkkel, de nem tudjuk rávenni magunkat, hogy elmenjünk a konditerembe? Próbáljuk meg hasznosítani a megbánás erejét és kerülni a tükröket. Charles Abra­ham és Paschal Sheeran vezetésével zajlottak azok a kísérletek, amelyek kimutatták, hogy ha csak pár percig belegondolunk, mennyire megbán­juk, ha nem megyünk el a kondiba, az már önmagában segíthet lekászá­lódni az ágyról és felkapaszkodni a szobabiciklire.99 És ha már a szoba­biciklin ülünk, igyekezzünk elkerülni a tükörfalat Egy másik vizsgálat során, melyet a McMaster Egyetemen végzett a munkatársaival Kathleen

• Samuel Pepys (1633-1703) angol politikus. Naplója fontos kortörténeti dokumentum. Pepys személyes életének mozzanatai mellett feljegyezte a kor jelentős eseményeit: meg­örökítette a második angol-holland háborút, a londoni pestisjárványt és a nagy londoni tűzvészt (a szerk. megj.).

85

59 MÁSODPERC

Martin Ginis, a résztvevők szobabicikliztek, de volt, aki tükörrel, és volt, aki csupasz fallal szemközt. Az eredmények azt mutatják, hogy akik fo­lyamatosan látták magukat, végül kimerültebbnek érezték magukat, mint azok, akik csupasz fal előtt tekertek A kutatók úgy vélik, a tükör arra készteti az embereket, hogy korántsem tökéletes testükre összpon­tosítsanak, így több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.100

Használjunk több energiát. Gondoljuk végig, hogyan égethetnénk több kalóriát pusztán azáltal, hogy apró változtatásokat vezetünk be minden­napi életünkbe. Olyan egyszerű dolgokról van szó, mint hogy a házi­munkák során a spray helyett vakszot használunk fényezéshez (a dör­zsölés lényegesen energiaigényesebb, mint a spray-vel történő befújás), lépcsőzzünk többet (ne használjunk liftet, vagy amikor házimunkát vég­zünk, járkáljunk többet az emeletek között), esetleg ütemes zenével se­gítsük elő az élénkebb mozdulatokat, ha sétálunk vagy füvet nyírunk

Tükröm, tükröm a konyha falán. Az Iowai Állami Egyetem két kuta­tója, Stacey Setyrz és Brad Bushman szerint a konyha falán elhelyezett tükör segíthet el tüntetni a fölösleges kilókat. 101 Szám os vizsgálatot vé­geztek, amelyek során a résztvevőknek lehetőségük volt egészséges és egészségtelen ételeket fogyasztani. Az egyik vizsgálat során egy bevá­sárló-csarnokban közell OOO vásárlónak kínálták föl a lehetőséget, hogy válasszon a magas zsírtartalmú és a zsírszegény margarin köz ül. Az ese­tek felében jól megfontolt módon a margarinok mögé tükröt helyeztek el, hogy a vevő láthassa magát. Az esetek másik felében ez a tükör nem volt ott. A tükör jelenléte mintegy 32 százalékkal csökkentette azok arányát, akik a zsíros margarint választották, ami jelentős különbség. A kutatók szerint, tehát ha látjuk magunkat, jobban tisztában vagyunk a saját testünkkel.

A fogyókúrás adagok csapdája. A szupermarketetek polcai sokszor tele vannak kis adag, "fogyókúrás" édességcsomagokkal és rágcsálnivalókkal, amelyek majd segítenek kordában tartani a mohóságunkat, és így keve­sebbet eszünk. De vajon tényleg segítenek ezek a csomagok abban, hogy kevesebbet együnk? A holland Tilburg Egyetem kutatói vizsgálták ezt a

86

3· MüTIVÁCIÓ

kérdést, és ennek érdekében a résztvevők két teljes, vagy kilenc fogyókú­rás csomagot kaptak, hogy tévézés közben eszegessék.102 Mielőtt azonban a nassolásnak nekiláthattak volna, minden résztvevőt tükör előtt meg­mértek, ezáltal alakítva ki a "fogyókúrás alapállást". Az eredmények azt mutatták, hogy akik diétás csomagot kaptak, azok kétszer annyit ettek, mint akik nagy csomagot. A kutatók úgy gondolják, hogy a diétás cso­

magot kapó résztvevők úgy vélhették, nincs szükségük különösebb ön­kontrollra, így végül is többet ettek, mint a társaik.

Milyen előnyökkel jár, ha önmagunkat magasztaljuk

Charles Dickes Karácsonyi ének dm ú regényében három szellem látogat­ja meg Ebenezer Scrooge-ot. Az első kettő, az elmúlt karácsonyok szelle­me, és a jelen karácsonyának szelleme azzal szembesíti őt, hogyan tette magányossá és szánalmassá Scrooge-ot saját önzése. Azt azonban csak a jövendő karácsonyok szelleme éri el, hogy Scrooge jelleme megváltozzék, és adakozóbb és együttérzöbb ember váljék belőle, mégpedig azzal, hogy megmutatja neki elhanyagolt és elfeledett sírját. Dickens azt vizsgálta, mi­ként hatnak ránk a hosszú távú kilátások, illetve a halál utáni élet elképze­lése. Számos pszichológus elvégzett hasonló kísérleteket, és eredményeik arra engednek következtetni, hogy a regénybeli Scrooge átalakulása a va­lóságban is megtörténhet.

Egy vizsgálatban az utcán megállított embereket arra kértek, tízpon­tos skálán értékeljék, milyennek találják a számukra legkedvesebb jóté­konysági cselekedetüket. ("Mennyire használtak vele a társadalomnak?", "Milyen mértékben van szüksége a társadalomnak erre a jótékonyságra?': valamint "Mennyire kívánatos [a megkérdezett személy számára] a jóté­konyság?

").103 Egyeseket temetkezési vállalkozások épülete előtt állítottak

meg, másokat kicsit távolabb, semleges épületek előtt. Amikor a temetke­zési vállalat előtt kérdezték meg az embereket, a kutatók úgy álltak meg, hogy a kérdezett bizonyosan meglássa a hatalmas feliratot "Howe Temet­kezési Vállalat': Az eredmények Scrooge esetével összhangban hatásról ta­núskodtak: akik a saját halálukkal néztek szembe, azok lényegesen jóindu­latúbbak voltak, mint azok, akiket semleges épület előtt állítottak meg.

87

59 MÁSODPERC

A Michigani Egyetem kutatója, Christopher Peterson úgy véti, ha az

emberek belegondolnak, hogy miként.szeretnének mások emlékezetében megmaradni a haláluk után, az igen jóféle motiváció lehet, így hosszú távú céljaikkal is jobban tudnak azonosulni, és képesek fölmérni, milyen mér­tékben haladtak előre azok megvalósitásában.104 Úgyhogy ne teketóriáz­zunk, hívjuk elő a saját jövendő karácsonyokért felelős szellemünket!

Képzeljük el, hogy egy közeli barátunk a sírunknál áll és méltat ben­nünket. Írjuk meg barátunk beszédét! Mit szeretnénk igazán hallani tőle? Nem kell szerénykedni, de legyünk reálisak! Milyen leírást szeretnénk a személyiségünkről, az eredményeinkről, személyes erényeinkről, családi életünkről, szakmai sikereinkről és a másokhoz való viszonyunktól? Ha végeztünk, olvassuk el önmagunk méltatását, és legyünk őszinték ma­gunkhoz: a jelenlegi életünk és viselkedésünk vajon alátámasztja a jellem­zést, vagy még jócskán van mit tennünk?

88

4. Kreativitás

A brainstorming mítoszának eloszlatása, hogyan kerüljünk kapcsolatba a bennünk rejlő Leonardóval pusztán modern művészet

szemlélése vagy heverészés révén, vagy azáltal, hogy egy növényt tartunk az íróasztalunkon

Az 1940-es években Alex Osborn hirdetési igazgató azt állította, hogy a

kreativitás növelhető azáltal, ha egy csoportra való ember összegyűlik egy szobában, és betartanak néhány egyszerű szabályt. Például hogy a lehető legtöbb gondolattal álljanak elő, ne hallgassák el a legelrugaszko­

dottabb ötleteiket se, és ne bírálják, ne értékeljék egymás ötleteit. Osborn azzal igyekezett eladni üzleti szemléletét, hogy azt állította, "egy átlagos

ember kétszer annyi ötletet termel, ha csoportban dolgozik, mint akkor, ha egyedül, és, talán ez sem meglepő, új szemlélete villámgyorsan meg­hódította a világot. 105 Az azóta eltelt évek során a világ szervezetei ilyen

típusú problémamegoldási szernléletre biztatták alkalmazottaikat A kutatóknak sok fejtörést okozott, hogyan tegyék próbára a brain­

storming hatékonyságát. Egy jellemző kísérletben a résztvevők egy cso­

portban érkeznek. Ezután a társaságnak véletlenszerűen kiválasztják a felét, ők egy terembe kerülnek, "csoportos munkát

" végezni. A szokásos

brainstorming-szabályok alkalmazása mellett egy bizonyos probléma megoldása a feladatuk (mondjuk, egy új reklámkampányt kell megter­vezniük, vagy állandósult közlekedési dugók oldására kell valamit kitalál­niuk). A résztvevők másik felét arra kérik, hogy külön teremben, egyedül

kezdjenek neki ugyanazoknak a feladatoknak, és álljanak elő megoldási javaslatokkal. Ezek után a kutatók a két különböző feltétel mellett szü­letett ötletek számát, egy szakértő pedig azok minőségét értékeli. Vajon ezek a vizsgálatok azt igazolják-e, hogy a brainstorming hatékonyabb az egyéni munkánál? Számos kutató erről koránt sincs meggyőződve.

A canterburyi Kent Egyetem kutatója, Brian Mullen húsz olyan vizsgá-

89

59 MÁSODPERC

latot elemzett a munkatársaival, amelyek a csoportos brainstorming ha­tékonyságát mérték, és legnagyobb meglepetésükre azt találták, hogy a kísérletek döntő többségében a magukban dolgozó résztvevők több és jobb ötletekkel álltak elő, mint a csoportok.106

Más kutatók szerint a brainstorming részben a "társas lógásnak" (social loafing) nevezett jelenség következtében bizonyul sikertelennek Az 1880-as évek végén egy francia mezőgazdasági mérnök, Max Ringel­mann nagy erőkkel igyekezett munkásait a lehető legnagyobb hatékony­ságra bírni.107 Több száz kísérlet után teljesen váratlanul botlott bele abba a hatás ba, amely azután egy egész évszázadra munkát adott a pszicholó­gusoknak. Egyik kísérletében Ringelmann arra kérte az embereit, hogy kötél segítségével egyre nagyobb tömegeket emeljenek meg. Talán nem egészen indokolatlanul Ringelmann azt várta, hogy akik csoportban végzik a munkát, azok keményebben dolgoznak. Az eredmény azonban azonban ennek épp az ellenkezőjét támasztotta alá. A munkások egye­dül nagyjából 85 kilót emeltek meg, míg csoportban csak 65-öt. További kutatások feltárták, hogy ez a jelenség -akárcsak a Meggyőzés című fe­jezetben leírt segítségnyújtási hajlandóság (54. oldal) -a felelősség meg­oszlásának következménye. 108 Amikor az emberek magukban dolgoznak, sikerük is, kudarcuk is teljes egészében a saját képességük és munkájuk következménye. Ha jól teljesítenek, övék a dicsőség. Ha elbuknak, övék a szégyen. Ha azonban további emberek is képbe kerülnek, egyszerre senki sem hajt majd annyira, hiszen mindenki pontosan tudja, ha a csoport jól teljesít, azért senkinek nem jár személyes dicséret, ha pedig rosszul telje­sít, azt mindig rá lehet kenni a többiekre.

Kutatók szerint ez a jelenség számos helyzetben felbukkan. Ha példá­ul lármázás a feladat, az emberek magukban jóval nagyobb zajt csapnak, mint csoportban. Ha számokat kell összeadni, minél több embert vo­nunk be, annál lassabban megy. Ha pedig ötletelni kell, távol a tömegtől jóval kreatívabbak az emberek. A jelenség annyira általános, hogy bárhol végezték is a vizsgálatot - Amerikában, Indiában, T haiföldön vagy Ja­pánban - mindig ugyanazt az eredményt kapták.

Egyszóval, az elmúlt több mint hetven év során végzett, számos kí­sérlet azt mutatja, hogy a brainstorming meghökkentő módon nemhogy ösztönözné, de inkább tompítja a résztvevők kreativitását. A közös mun-

90

4· KREATIVITÁS

ka nem rootivál arra, hogy a munkára rászánjuk a nagy ötletekhez szük­séges energiát és időt, és végül nem jut eszünkbe semmi átütő.

Ha tehát a kreativitás a tét, egyszerűen tartsuk távol magunkat a ban­dáktól? Ne. További vizsgálatok szerint több gyorsan ható és meglepően

eredményes technika is a rendelkezésünkre áll, ha valóban kapcsolatba

akarunk kerülni belső Leonardo da VincinkkeL Nem kell hozzá más, csak egy pillantás a megfelelő kortárs műalkotásra, leheveredni, henyél­

ni vagy virágot helyezni az íróasztal unkra.

A kreativitás próbája

A pszichológusok számos különös és nagyszerű módszert alakítottak ki a kreativitás tesztelésére. Például a kisérleti alanyok kapnak egy téglát és pár percet, hogy annyi alkalmazást találjanak ki, amennyit csak tudnak. Vagy egy ceruzát kapnak meg egy kockás lapot, azzal, hogy minden kockából más tárgyat rajzoljanak (mondjuk tévét, akváriumot, könyvet stb.). Végül mindkét esetben összeszámolják az ötleteket, és összevetik öket egymás­sal, ekképp állapítva meg, mennyire eredetiek. A kutatók gyakran hasz­nálnak laterális gondolkodást igénylő vizuális és verbális problémákat. Tegyük próbára a kreativitásunkat az alábbi feladatok segítségéve!!

l) Helyezzünk át egy gyufaszálat úgy, hogy az egyenlőség igaz legyen.

r-! r r r--

r r_! r rr:J-r

2) Két indián üldögél a patak partján, majd az egyik megszólal. - Uff, kicsi Réti Szellő, te vagy az én fiam! Erre a másik mondja: - Uff, Sebes Sólyom, viszont te nem vagy az én apám! Hogyan lehetséges ez?

91

59 MÁSODPERC

3) Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember kö­zött, hogy mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy. Hogyan lehetséges ez?

4) A nagyapám mesélte, hogy francia nagyanyja naplójában olvasta, hogy a nagyapám nagyanyja meg a nagyapám nagyapja egyszer szinházban voltak, és mivel nagyon unalmas volt a darab, a nagyapám nagyapja elaludt. :appen a francia forradalomról álmodott, és már a feje ott volt a guillotine alatt, amikor véget ért a darab, és a nagyapám nagyanyja - hogy felébressze - megbökte a nyakát, mire a nagyapám nagyapja szívrohamot kapott, és szörnyethalt. Vajon roennyire hihető a történet?

Válaszok

l)

2) Sebes Sólyom Réti Szellő anyja.

3) Az ötödik ember a kosárral együtt kapja meg az almát.

4) A történet ott sántít, hogyha az illető álmában szörnyethalt, akkor senki sem tudhatja, hogy mit álmodott.

92

4· KREATIVITÁS

Hallgassunk a halk szavúra!

A szürrealista Salvador Dalí időnként egészen különös módszerekkel hívta elő magából festményei ötleteit. Lefeküdt a heverőjére, és egy po­harat tett a padlóra, majd egy kanál egyik végét a pohár szélére helyezte, míg a másik végét lazán a kezében tartotta. Amikor elaludt volna, a keze természetes módon elernyedt, és elengedte a kanalat. A pohárba pottya­nó kanál zajára pedig Dalí felébredt, és azonmód leskiccelte azt a bizarr képet, amely épp kezdett megjelenni félig alvó, félig tudatos elméjében. Tekintettel arra, hogy számos ötlete nem különösebben praktikus (gon­doljunk csak a homár-telefonra), ezt a módszert nyilvánvalóan nem tud­ja mindenki alkalmazni, de azt se mondhatjuk, hogy a tudattalanunk ne lenne a kreatív gondolatok erőműve.

Sőt számos kutatás szerint, ha arról van szó, hogy innovatív módon nézzünk a világra, sokkal több minden megy végbe a tudattalan unkban, mint azzal tisztában vagyunk. Egy egyszerű kísérletben demonstrálta ezt Steven Smith a Texas A&M Egyetem kutatója, amikor is önkénteseknek olyan rejtvényeket mutatott, amelyeknek közkeletű kifejezések voltak a megoldásai, és az volt a feladat, hogy minél többet megoldj anak. 109 Töb­bek között olyan kifejezések felismerése lehetett a feladat, mint amilyen­re a következő szósor utal:

TE MARADJON ÉN

A megoldás "maradjon köztünk': Most, hogy világos a feladat, pró­bálkozzunk meg a következőkkel!

NANA

TALP VALÖ

z

p

A válaszok: "párna", "talpalávaló

" és "aprópénz

". Amikor Smith kí­

sérletében az önkéntes nem tudta megoldani a rejtvényt, 15 perc pihe-

93

59 MÁSODPERC

nőt kapott, majd újra próbálkozhatott. Második nekifutásra a rejtvények több mint harmadát megoldották. Míg pihentek, az önkéntesek tudato­san nem foglalkoztak a rejtvényekkeL Tudatalatti gondolataik azonban új és használható nézőpontokat alkottak a rejtvényekhez.

Újabb vizsgálatok azonban azt igazolják, hogy még 15 percnyi prob­lémamentesen töltött idő se szükséges, elég csak pár perc ugyanahhoz az eredményhez. Az Amszterdami Egyetem két pszichológusa, Ap Dijks­terhuis és Teun Meurs egy sor, a kreativitásra és a tudattalama irányuló rendkivüli és impozáns kísérletet hajtott végre. 110 A tudattalan termé­szetére vonatkozó elképzelésük könnyen érthető. Képzeljük el, hogy két ember tartózkodik egy szobában! Az egyik igen kreatív, ám szemérmes. A másik okos, nem annyira kreatív, és jóval dominánsabb. Most kép­zeljük el, hogy bemegyünk a szobába, és arra kérjük őket, adjanak öt­leteket egy újfajta csokoládé hirdetési kampányához. A beszélgetést - a papírformának megfelelően - a nem annyira kreatív figura fogja uralni. Nem hagyja szóhoz jutni a csendesebbet, és az elhangzó ötletek ugyan jók lesznek, de nem különösebben innovatívak.

Képzeljünk el ezek után egy némiképp másféle forgatókönyvet is! Ezúttal is belépünk a szobába, és karnpányötletet kérünk. Most azon­ban a nagyszájú ember figyeimét lekötjük egy filmmel. Ilyen feltételek mellett a halk szavú tudja hallatni a hangját, és így egy egészen más, jó­val kreatívabb ötletcsomaggal távozunk. Az elménk és a kreativitásunk kapcsolatát illetően sok szempontból helytálló az analógia. A halk szavú ember szimbolizálja a tudattalanunkat. Csodás ötletekre képes, ám oly­kor nehéz meghallani a hangját. A nagyhangú alak a tudatos elménket szimbolizálja - okos, nem annyira kreatív, és nehéz kiűzni a fejünkből.

Ap Dijksterhuis több kísérletet is végzett annak kiderítésére, hogy kreatívabbá válhatunk-e, ha elvonjuk tudatos elménk figyelmét. Talán a legismertebb vizsgálata során önkénteseket kért arra, hogy új, kreatív tésztaneveket eszeljenek ki. Segítségül öt új nevet ismertettek velük, ame­lyek mindegyike i-re végződött, vagyis tipikus tésztaféle nevének hatottak. Egyesek három perc gondolkodási időt kaptak. A "két ember egy szobába'' analógia szerint ezek az önkéntesek a nagy hangú, de nem annyira kreatív alak hangjára figyeltek a fej ükben. A résztvevők egy másik csoportja ezzel szemben 3 percre félretette a tészta problémáját, és mentális erőfeszítést igénylő feladatokat végzett, például nyomon kellett követniük egy képer-

94

4· KREATIVITÁS

nyőn mozgó pöttyöt, és megnyomniuk a szóköz billentyűt, valahányszor a pötty színt váltott. A szoba analógiája szerint ezt a feladatot úgy találták ki, hogy elvonják a nagy hangú figyelmét, és esélyt kapjon hangját hallatni a halk szavú. Ennek a csoportnak a tagjait csak akkor kérték fel ötletadásra, amikor túl voltak ezen a nehéz és figyelmet igénylő feladato n.

A kutatók egyszerű, értelmes és szellemes módszerrel döntötték el, hogy az önkéntesek által kitalált tésztanév kreatív vagy sem. Áttekintet­ték a javaslatokat, és gondosan számba vették, hány esetben végződik a név i-re, illetve ettől eltérő betűre. Mivel a kísérlet kezdetén megadott példák mind i-végűek voltak, úgy értékeltek, hogy az i-re végződő nevek azt igazolják, kitalálója pusztán a bevett mintákat követte, nem volt krea­tív, míg a más betűre végződő neveket innovatívabbnak minősítették.

Meghökkentő eredményt kaptak. Azok, akik tudatosan törték a fejüket a tésztanéve n, több i -végű ötlettel álltak elő, mint azok, akik a képernyőn futó pöttyöt tartották szemmel. Amikor pedig azt vizsgálták, hogy kik ajánlot­tak több különleges nevet, azt találták, hogy a pöttyhajhászok kétszer any­nyi ilyen nevet javasoltak, mint a másik csoport tagjai. Ezzel kisérleti úton igazolták, hogy ha sikerül elterelni a nagyhangút, a halk szavú kreatív is szóhoz jut. Épp ahogy azt a "két ember egy szobában'' elmélete megjósolta.

E meghökkentő eredmények figyelemre méltó betekintést engedtek a kreativitás és a tudattalan kapcsolatába. A "pöttykövetők" úgy érezték, hogy minden figyelmüket, szellemi erőfeszítésüket a számítógép képer­nyőjén bolyongó pöttynek szentelték. Tudattalanjuk azonban az előttük álló problémán dolgozott. De ami ennél is fontosabb, hogy nem pusztán reprodukálta azt, amit tudatos elméjük elvégzett volna, hanem egészen más módon gondolkodott. Innovatív volt. Új kapcsolatokat teremtett. Valóban eredeti ötleteket hozott létre.

A kreativitással foglalkozó, számos alapvető szöveg a kikapcsolás je­lentőségét hangsúlyozza. Azt ajánlják az embereknek, hogy ne görcsöl­jenek rá egy problémára, hanem szabaduljanak meg bátran a fejükben kavargó gondolatoktól. A holland kutatók ennek épp az ellenkezőjét ja­vasolják. Az eredeti kreativitás abból fakad, ha pár percig lefoglaljuk a tudatos elménket, így megakadályozzuk, hogy beavatkozzon a tudatta­lanunkban keringő fontos és innovatív gondolatok dolgába. Mindenki lehet kreatívabb. Csak le kell foglalni a fejünkben a nagy hangú t, és esélyt biztosítani a halk szavúnak, hogy szóhoz jusson.

95

59 VAGY MÉG K EV ESEBB MÁSODPERCBEN

Ha legközelebb kreatív megoldást akarunk egy problémára, próbálkoz­zunk a következő technikával, és meglátjuk, mi jut az eszünkbe. Persze ha nem vagyunk odáig az alább közölt szókereső rejtvényért, egy nehe­zebb keresztrejtvény, sudoku vagy más olyan feladat is megteszi, amely teljes egészében lefoglalja a tudatos elménket.

A Milyen problémát akarunk megoldani? B Keressük meg az alábbi tíz szót az alatta található rácsban. A sza­vak vízszintesen, függőlegesen és átlósan is elhelyezkedhetnek, és balról jobbra, illetve jobbról balra is futhatnak Az egyes szavak betűi átfedhetik egymást.

SIX TY SECONDS

CREATIVITY BOOST QUI CK RAPID TH INK

CHANG E NEW

FRESH

}1V I STN s HTY E1XI T! F R E S H E S,DI

1 \S IQ H D GIT lA _y_IE�R A N SiS F y l TIE A OQE T TI TiT H o C\0 X H o

A c B E E l c l N E H I Q s C H N l R ArPif D K EIK Al c S l T Q W T _II[]

96

4· KREATIVJTÁS

Megoldás:

C Most pedig minden különösebb teketória nélkül jegyezzük le azokat

a gondolatokat és lehetséges megoldásokat, amelyek a megoldandó prob­

lémára válaszként felötlenek bennünk.

Upjünk kapcsol;atba a belső gorillánkkal

Pár éve írtam egy könyvet Did You Spot the Gorilla? (Feltűnt a gorilla?) címmel. Négy olyan technikát írtam le benne, amely segít abban, hogy rugalmasabban és a szokásostól eltérően tudjunk viselkedni. Alább a négy technika összefoglalása található, olyan gyakorlatok leírásával együtt, amelyek segítenek megvalósításukban.

Előfeszítés (priming). Készítsük (feszítsük) elő az elménket oly módon, hogy intenzíven foglalkozunk egy problémával, de azután kapcsoljuk ki

magunkat valami gyökeresen más tevékenységgel. A kikapcsolódás alatt elménket új és másféle élményekkel tápláljuk, mondjuk menjünk el egy múzeumba vagy képtárba, lapozzunk át egy roagazint vagy újságot, üljünk vonatra vagy kocsiba, és utazzunk el, esetleg bogarásszuk ötletszerűen az internetet. Egyszerűen merüljünk el valamilyen új ötletben, tapasztalat­ban, és hagyjuk, hogy az elménk kapcsolatokat találjon, és látszólag várat­lan eseményeket idézzen elő.

97

59 MÁSODPERC

Nézőpont. A nézőpontváltás is segít újfajta megoldások kialakításában. Próbáljuk meg elképzelni, hogyan közelítené meg a problémát egy gyerek, egy félkegyelmű, egy barátunk, egy művész vagy egy könyvelő. Esetleg gondoljunk két analóg helyzetre, és alkalmazzuk az "olyan, mint" sza­bályt (pl. több embert megnyerni az üzletemnek olyan, mint amikor egy utcai művész próbál tömeget vonzani magához). Hogyan oldanák meg a problémát ezekben a helyzetekben, és az ötlet alkalmazható-e a mi prob­lémánkra? Végül gondoljuk el, hogy az eddig kialakított megoldásoknak épp az ellenkezőjét csináljuk.

Játék. Amikor túl komolyak vagyunk, az elménk korlátok közé szorul. Adjunk új lendületet a kreativitásunknak egy kis szórakozással. Tartsunk negyedórás szünetet, nézzünk meg egy vicces filmet, ha legközelebb meg­beszélésünk van, vagy telefonon tárgyalunk, szőjük bele mondatainkba a "csíz" vagy a "fánk" szavakat, esetleg digitálisan torzítsuk el egy kollégáok fényképét, minek folytán a kedves szaki mondjuk egy bagolyhoz válik ha­sonlatossá.

Érzékelés. Amikor a világ túlságosan ismerőssé válik, agyunk automata üzemmódra kapcsol, és a továbbiakban azt sem vesszük észre, ami kibő­ki a szemünket. A világ iránti kiváncsiság segítségével próbáljuk meg az agyunkat kézi vezérlésre átállítani. Minden héten tegyünk fól magunk­nak egy érdekes kérdést! Hogyan hidalja át az elefántok kommunikáció­ja a több száz kilométeres távolságot? Miért nevetnek az emberek? Miért sárga a banán? Hogy kpeés az anugyk mteérgnei ezt a mtodaont, nhoa a szvnaaakk csak az eslő és ulstoó bűjtee van a mfellgeeő hlyeen? Szánjunk némi időt és energiát a kérdések megválaszolására, ha csak a gondolkodás kedvéért is.

Szólít a természet

1948-ban George deMestral szülőhazájában, Svájcban vidéken kirándult. Hazatérve arra lett figyelmes, hogy a ruháját megannyi apró bogáncs bo­rítja. Nekilátott hát a bosszantó feladatnak, hogy egyesével eltávolítsa őket, ám közben elhatározta, arra is rájön, mitől tud a bogáncs úgy be­leakaszkodni a ruhába. Az alaposabb vizsgálat fényt derített arra, hogy

98

4· KREATJVITÁS

a bogáncs felszínén apró kampók helyezkednek el, amelyekkel könnyen beleakadnak a ruha szövetébe. Ez a pofonegyszerű ötlet indította de­Mestralt arra, hogy eltűnődjék, vajon ugyanezen elv alkalmas-e felületek összekapcsolására is. Ebből az elképzelésből született meg a tépőzár.

DeMestral történetét gyakorta idézik a kreativitás egyik legfontosabb alapelvének bizonyítékaként: ez annak felismerése, hogy egy ötlet vagy technika egyik helyzetből átvihető egy másikba. Ez az alapelv értelem­szerűen az átütő gondolatok számos példájában felbukkan. Így Frank Lloyd Wright esetében is, akit az imádkozó kéz formája ihletett temp­lomtető tervezésére. Persze ugyanakkor számos más, hasonlóan fontos, rejtett tényező is működhetett.

Megannyi kutatás vizsgálta már a természetes környezetnek az em­beri gondolkodásra és viselkedésre tett hatását. A vizsgálat szerint már a legkisebb rekettyés is meghökkentően sokat számít, ha az a tét, hogy a világ jobb hely legyen. A kórtermük ablakából fákra látó betegek lé­nyegesen jobban gyógyulnak, azok a rabok pedig, 111 akiknek cellaabla­ka termőterületre vagy erdőre néz, kevesebb egészségügyi problémával küzdenek, mint társaik.112 Ez a hatás azonban nem korlátozódik a bete­gekre és a rabokra, hanem minden élőlényre érvényes. Más felmérések a zöld környezet és a bűnözés kapcsolatát vizsgálták. Ezek közül talán a legszellemesebb az volt, amelynek során a kutatók egy nagy chicagói bérházberuházást állítottak figyelmük középpontjába.113 A fejlesztés két szempontból különösen is érdekes volt. Először is, a bérházak egy része olyan helyen épült, amelyet viszonylag kiterjedt ligetes, fás terület öve­zett, míg más részeket olyan környezetben húztak fel, amelyre a beton­dzsungel elnevezés illik leginkább. A másik érdekes szempont, hogy a lakóknak véletlenszerűen jelölték ki a lakásokat, tehát a kétféle közegben a bűnözés mértékében mutatkozó különbségeket nem lehetett betudni bevételnek, háttérnek vagy más tényezőknek. A vizsgálat impozáns ered­ménnyel zárult. A zöldövezetben álló bérházak lakói körében 48 száza­lékkal alacsonyabb volt a tulajdon elleni, és 52 százalékkal alacsonyabb az erőszakos bűncselekmények aránya, mint ott, ahol csak a beton nőtt ki a földből. A kutatók úgy okoskodtak, hogy a növények látványa segít­hetett az emberek jó hangulatának megőrzésében, és ezért nem követtek el annyi bűncselekményt

99

59 MÁSODPERC

Mindamellett, hogy a zöld növények látványa, úgy tűnik, csökkenti az antiszociális viselkedés veszélyét, még a kreativitást is elősegíti. Két japán pszichológus, Szeidzsi Sibata és Naoto Szuzuki egy kísérletsorozatban különféle kreatív feladatok elvégzésére kért embereket, gondosan ellen­őrzött irodai környezetben. Az egyik vizsgálatban az irodák egy részében a résztvevők elé vagy mellé cserepes növényeket helyeztek el, míg a többi irodában nem volt semmiféle zöld. Egy másik vizsgálatban azt vetették össze a kutatók, milyen hatással jár, ha a növényt hasonló méretű újság­tartóra cserélik. Újra meg újra az az eredmény született, hogy a cserepes növény növeli az emberi kreativitást. E kirnódolt vizsgálatok eredményé­vel, úgy fest, összhangban állnak a valósabb környezetben végzett kuta­tások megfigyelései. Egy munkahelyi kreativitást vizsgáló, nyolc hóna­pos felmérés - melynek vezetője a texasi A&M Egyetem kutatója, Robert Ulrich volt - azt mutatta, hogy a z irodákban elhelyezett virágok és zöld növények hatására a férfi alkalmazottak 15 százalékkal több ötlettel álltak elő, a nők pedig rugalmasabb megoldásokat javasoltak Egy másik vizs­gálat során a kutatók azt derítették ki, hogy ha a gyerekek zöld környezet­ben játszhatnak az udvaron, lényegesen kreatívabb elfoglaltságokat talál­nak maguknak, mint azok, akik kopárabb terepen vannak a szabadban. 114

Vajon mitől lehet egy talpalatnyi természet ilyen hatásos? Egyes elméleti szakemberek szerint a magyarázatért évezredekkel ez­

előttre kell visszanyúlnunk Az evolúciós pszichológusok azon az alapon igyekeznek magyarázni a viselkedésünket, hogy a nemzedékek során át mi segítbette elő a gyarapodást és a túlélést. Szerintük az egészséges fák és növények látványa a nyugalom ősi érzetét váltja ki, mert azt a képze­tet kelti, hogy a közelben bőségesen található ennivaló, ami csökkenti abbéli aggodalmunkat, hogy honnan szerezzük be a következő étkezés­hez szükséges ennivalót. Az ilyen kellemes érzések pedig segítőkészebbé, kedvesebbé és kreatívabbá teszik az embert.

Tehát a kreatív energiák áramlásához legalábbis egy hosszú vidéki sétára vagy egy jól elhelyezett cserepes növényre lenne szükség? And­rew Elliot a Rochesteri Egyetemen egy nem mindennapi kutatást végzett munkatársaival, amelynek során a kreativitás és a környezetünkben szin­te csak szubliminálisan jelen lévő színek kapcsolatát vizsgálta.115 A kuta­tók azt feltételezték, hogy mivel a piros színt általában a veszélyérzettel és a hibával társítjuk (gondoljunk csak a piros közlekedési lámpára vagy

100

4- KREATIVITÁS

a tanárok piros tollára), a zöldet pedig valami pozitívval, valami meg­nyugtatóval (gondoljunk a zöld közlekedési lámpára és a természetre), e színek puszta alkalmazása gátolhatja vagy elősegítheti a kreativitást. A résztvevők egy standard anagrammagyűjteményt kaptak, amelynek

minden oldalán ott szerepelt a sarokban a résztvevő kódja piros vagy zöld színnel. A résztvevőket arra kérték, hogy minden oldalon ellen­

őrizzék, rendben van-e a szám, aztán megkérték őket, menjenek végig az anagrammákon. Noha a számokat mindenki csak pár másodpercen át nézte, akiknek a száma piros tintával volt az oldalakra jegyezve, csak harmadannyi anagrammát oldottak meg, mint akik zöld tintával írt kó­

dokat láttak. Az eredmények tehát arra engednek következtetni, hogy ha a kreativitás a tét, jobb, ha a zöldet választjuk

101

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Kreatív gondolatok előmozdítása érdekében helyezzünk a szobánkba növényeket és virágokat, és ha lehet, gondoskodjunk róla, hogy az abla­kunk fákra, fűre, ne pedig betonra és vasra nézzen. Ne próbáljunk csalni! A vízesés képe nem segíti elő az ötletességet, de még a HD képernyőn fi­

gyelemmel kísért természetfilmek sem kapcsolják ki jobban az embert.116 Úgyhogy ha végképp nem tudunk egy kis természetet csempészni a kör­nyezetünkbe, menjünk ki a legközelebbi zöldbe! És ha a szabánkat deko­ráljuk, ha szeretnénk, hogy kreatív és innovatív gondolkodásra ösztökél­jen, kerüljük a pirosat, helyette használjunk zöldet.

Ugyanez érvényes akkor is, ha másokból szeretnénk előcsalni a krea­tív erőket: helyezzünk elébe zöld színt (zöld mappát, zöld széket vagy egyszerűen öltözzünk zöldbe).

Székfoglaló

A csoportdinamika és a kreativitás felfogásának két iskolája létezik. Az egyik arra esküszik, hogy egy csoport tagjait nem szabad változtatni, mert összeszokott csapatban otthonosabban érzik magukat az emberek, ezért szívesebben állnak elő - a kreativitás védjegyének is tekinthető - különös és nagyszerű ötletekkel. A másik iskola ezzel szemben úgy véti, hogy a ta­gok folyamatos cserélődése révén idézhetők elő új gondolkodási minták.

Annak eldöntésére, hogy melyik álláspont jobb, a Kaliforniai Egyetem két kutatója, Charlan Nemeth és Margaret Orrniston végzett megvilágo­sító erejű vizsgálatokat.117 A kísérlet első részében arra kérték a résztve­vők csoportjait, hogy valós problémákra - például a San Francisco-öböl turistaforgalmának föllendítésére - találjanak újszerű megoldásokat. Ez­után a csoportok felének tagságát megtartották, míg a másik felében cse­rélték az embereket, folyton új csoportokat hozva létre. Akik együtt ma­radtak, barátságosabbnak és kreatívabbnak ítélték a csoportjukat, mint azok, akik körbejártak Ami azonban a kreativitást illeti, az eredmények ennek ellentmondtak, vagyis a megújuló csoportok a résztvevőkből lé­nyegesen több ötletet hívtak elő, és ezek az ötletek később kreatívabbak­nak is bizonyultak.

102

4· KREATIVITÁS

Más kísérletek szerint akár egyetlen új személy megjelenése is nagy különbséget jelenthet. Egy Hoon-seok Choi és Leigh Thompson által ve­zetett vizsgálatban háromfős csoportokat arra kértek, hogy a papírdoboz alkalmazásának annyi módját eszeljék ki, amennyit csak tudnak.118 Ezután a kísérlet vezetői a csoportok felében állandónak hagyták a résztvevőket, a másik felükben pedig egy személyt változtattak. Újra megkérték a cso­portokat a papírdobozos feladat elvégzésére, és azok a csoportok, ahol egy embert kicseréltek, ezúttal is lényegesen kreatívabb megoldásokat öt! öt­tek ki. További elemzések azt mutatták, hogy az újonnan érkezett személy hozzájárult a két eredeti csoporttag kreativitásának növekedéséhez.

Ha tehát egy csoport kreativitása a tét, az üzenet világos: játsszunk szék­foglalót! Ha még oly jól dolgozott is korábban egy csoport, azzal maximál­hatjuk a lehetséges új és érdekes gondolatok számát, ha minél gyakrabban változtatjuk a csoportok összetételét.

A kis dolgok hatalma

Vajon apró kulcsok lehetnek-e meglepően nagy hatással az emberi gon­

dolkodásra? A holland Nijmegeni Egyetem két kutatója, Ap Dijksterhuis és Ad van Knippenberg egyik vizsgálatában a résztvevők pár mondatos

leírást kaptak egy tipikus futballhuligánról és egy tipikus professzorról.119

A kutatók azt a meghökkentő fölfedezést tették, hogy amikor a leírás el­olvasása után a résztvevőknek általános ismereteket igénylő kérdésekre kellett válaszolniuk, azok, akik a huligánról olvastak, 46, míg azok, akik

a professzorról, 60 százalékban adtak helyes választ. Más vizsgálatok azt mutatták ki, hogy sok más helyzetben is megjelenik az előfeszítés hatá­

sa. Ha olyan számítógép elé ültetünk embereket, amely képernyőjének háttere dollárjelekkel mintázott, önzőbben és barátságtalanabbul fognak viselkedni, kevesebb pénzt adnak jótékony célokra, és távolabb ülnek

másoktól. 120 Ha az interjúkészítők jegeskávét isznak, tudat alatt ridegebb­

nek és barátságtalanabbnak találják az interjúra behívott személyt.1�1 Ha épp csak érezhető a levegőben valamilyen tisztítószer szaga, az emberek

alaposabban rendbe szedik környezetüket.1n Ha egy tárgyalás során egy

103

59 MÁSODPERC

pénztárca kerül az asztalra, a tárgyaló felek versengőbbé válnak.123 Min­den jel szerint egy kicsi dolog is nagyon sokat számíthat.

Az előfeszítés is növelheti a kreativitást. A Brémai Nemzetközi Egye­tem pszichológusa, J ens Förster vezette azt a kutatást, amelyben a részt­vevöket arra kérték, írjanak le pár mondatot arról, hogyan viselkedik és hogy néz ki egy tipikus punk, illetve milyen az életstílusa (a kutatók magyarázata szerint azért választották épp a punkokat, mert ök "anar­chisták és radikálisak''). Más résztvevők feladata ugyanakkor egy tipikus mérnök leírása volt ("konzervatív és logikus

").124 Ezután minden részt­

vevő standard kreativitástesztet töltött ki. Az eredmények alapján azok, akik a punkok leírásával töltöttek pár percet, lényegesen kreatívabbnak bizonyultak, mint akik a tipikus mérnökön agyaltak. Anélkül, hogy ez tudatosult volna bennük, az emberek kreativitásra való képessége jelen­tős mértékben megváltozott pár egyszerű és gyors gondolat hatására. Érdekes módon ez a hatás csak olyan általános sztereotípiák esetében működik, mint a punkok vagy a mérnökök. Ha arra kérünk valakit, hogy pár percig foglalkozzon olyan híres alakokkal, mint Leonardo da Vin­ci, kreativitásuk forrása abban a pillanatban inkább elapad, mint nem. 125

úgy tűnik, ha túl magasra kerűl a léc, az emberek hajlarnosak tudat alatt a zseniéhez hasonlítani a maguk szerény tehetségét, amitől elbátortala­nodnak, és nem is próbálkoznak.

2005-ben Förster a kreativitás előfeszítésének egy újfajta kísérletét vezette be, amely az azonnali változásra nézve hozott új eredményeket. Abból indult ki, hogy egy modern műalkotás látványa, amelyet arra ter­veztek, hogy a hagyományok felrúgásának érzetét keltse, önmagában is kreativitásra készteti a szemlélöjét. Förster úgy tesztelte az ötletet, hogy kísérlete résztvevőit standard kreativitási feladatok elvégzésére kérte ("találja ki egy tégla felhasználásának minél több módját

"). A feladat

végrehajtása közben a résztvevők két, spedálisan tervezett műalkotás valamelyikének képe előtt foglaltak helyet. A két kép nagyjából egy­ruéteres volt, és csaknem azonos mintázatú: halványzöld háttér előtt tizenkét nagy kereszt volt látható rajtuk. Az egyik képen mindegyik ke­reszt sötétzöld, míg a másikon tizenegy sötétzöld, a tizenkettedik sárga. A kutatók úgy okoskodtak, hogy a résztvevők tudattalanja úgy érzékeli a sárga keresztet, mint amely elüt konzervatívabb és hagyományosabb zöld társaitól, és ez radikálisabb és kreatívabb gondolkodásra sarkall. Az

104

4· KREATIVITÁS

eredmény lélegzetelállító volt. Jóllehet a résztvevők tudatosan észre sem

vették a képeket, akik a "kreatív" alkotás előtt ültek, a tégla lényegesen több alkalmazását találták_ki. Egy szakértő csapat szerint ötleteik sokkal

kreatívabbak is voltak. Az üzenet világos - ha rövid idő alatt kreatívabb gondolkodásra akarunk serkenteni egy csoportot, használjuk ki a vizuá­lis előfeszítés hatalmát.

Más kisérletek viszont arról árulkodnak, hogy a kreativitás nem pusz­tán abból áll, hogy egy különös modern műalkotás képe előtt ülünk. Szo­ros kapcsolatban áll egymással a szorongás és a kreativitás. Ha valaki

aggodalmaskodik, erősen koncentrál az előtte álló feladatra, és kocká­zatkerülő lesz, a jól bevált szokásokra és eljárásokra támaszkodik, így

kevésbé kreatívan szemléH a világot. Ezzel szemben, aki egy helyzetben ellazult, jobb eséllyel fedez föl új, és nem bejáratott gondolkodásmódokat

és viselkedésformákat, szélesebb a horizontja, inkább vállal kockázatot,

továbbá kreatívabban gondolkodik és cselekszik. E kapcsolat ismeretében lehetségesnek kell lennie annak, hogy az em­

berek kreativitását a feszültség oldásával növeljük. Együttműködő önkén­

tesek bevonásával kutatók számos szorongásoldó eljárással kísérleteztek,

köztük hosszas relaxációs gyakorlattal, szórakoztató film megtekintésé­vet és Vivaldi Négy évszakának meghallgatásával. Az eredmények azt iga­

zolták, hogy az embernek kreatívabb és érdekesebb ötletei támadnak, ha otthonosan érzi magát egy közegben, jóllehet a hatás elérése érdekében bevetett technikák többnyire időigényesek Mivel az idő mindig fontos

tényező, két pszichológus, Ronaid Friedman és J ens Förster gyors és sza­katlan eljárást dolgozott a relaxált állapot elérése érdekében. A fölfedezés

jól megérdemelt mellékhatásaként eljárásuk a kreativitást is növeli.126 Ha tetszik nekünk egy tárgy, többnyire magunk felé húzzuk. Ha vi­

szont nem tetszik, inkább eltoljuk. Ezt az egyszerű húzó-toló mozdula­tot születésünktől fogva gyakoroljuk, méghozzá föltehetően napi szin­

ten. Ezért aztán agyunkba erősen belevésődött asszociációként a húzó

mozdulathoz pozitív, a toló mozdulathoz lényegesen negatívabb érzések

társulnak. Friedman és Förster arra volt kiváncsi, hogy ha emberek eze­ket a mozdulatokat végzik, az önmagában elegendő-e a hozzájuk társuló érzések kiváltására, és ekként befolyásolja-e a kreatív gondolkodást.

A kutatók arra kérték az önkénteseket, hogy egy asztal körül ülve standard kreativitásteszteket oldjanak meg, vagyis például egy tárgy mi-

105

59 MÁSODPERC

nél több lehetséges használatát sorolják föl, vagy oldjanak meg bizonyos, laterális gondolkodást igénylő rejtvényeket. Az önkéntesek felét arra kér­ték, hogy a feladat megoldása közben az asztalt, jobb kezüket alá helyez­ve húzzák enyhén maguk felé, ezzel azt a finom jelzést adva agyuknak, hogy tetszik nekik a közeg. Az önkéntesek másik felét arra kérték, hogy az asztalt, jobb kezüket a tetejére helyezve nyomják lefele, azt a tudatta­lan benyomást keltve ezzel agyukban, hogy fenyegetve érzik magukat. A húzás és tolás elég enyhe volt ahhoz, hogy az asztal ne mozduljon el, és hogy az önkéntesek ne is sejtsék, hogy a mozdulat befolyásolhatja a kreativitásukat. Míg egyik kézzel az asztalt nyomták vagy húzták az ön­kéntesek, a másikkal a feladatot oldották meg. Friedman és Förster arra jutott, hogy a mindennapi tárgyakra vonatkozó kreatív ötletek, illetve a fontos "aha" pillanatok előidézése tekintetében azok, akik húzták az asz­talt, lényegesen jobban teljesítettek, mint azok, akik tolták.

Íme, egy egyszerű, különös, de hatékony technika. És ez nem is az egyetlen kutatás, amely azt tárta fel, milyen különös hatással lehet a tes­tünk agyunk kreativitására. Egy másik kísérlet során- melyet Ron Fried­man és Andrew Elliot vezetett a Rochesteri Egyetemen - arra kérték a kisérleti alanyokat, hogy nehéz anagrammákat oldjanak meg, vagy ösz­szefont karral, vagy kezüket a combjukon pihentetve.127 Ahogy a húzás és a tolás mozdulata tudat alatt ahhoz kapcsolódik, hogy valamit kedvelünk vagy sem, úgy az összefont kar a makacssághoz és a kitartáshoz. Vajon ez az egyszerű mozdulat rábírja-e a résztvevőket, hogy tovább próbál­kozzanak az anagrammák megoldásával? Igen. A feladatot összefont kar­ral végző önkéntesek csaknem kétszer annyi ideig küzdöttek, mint azok, akiknek a karja a combján pihent. Ami ennél is fontosabb, hogy ezért aztán lényegesen több anagrammát oldottak meg.

Más vizsgálatok tudományosan igazolták a talán legnépszerűbb cse­lekvésformát - hogy munka közben érdemes lefeküdni. Darren Lipnicki és Don Byrne vezette azt a kísérletet, az Ausztrál Nemzeti Egyetemen, amelynek keretében a résztvevőket ötbetűs anagrammák megoldására kérték - és ezt vagy állva, vagy egy ma tracon fekve hajtották végre. m Az anagrammák változatosak voltak, akadt köztük viszonylag egyszerű, de nehezebb is. Érdekes módon a horizontális helyzetű résztvevők 10 szá­zalékkal gyorsabban oldották meg a rejtvényeket, így végső soron jobb eredményt értek el az adott idő alatt. Vajon mi okozhatta a különbséget?

106

4· KREATIVITÁS

Lipnicki és Byrne szerint a válasznak köze lehet az agy locus coeru­

leusnak nevezett területéhez (a latin elnevezés "kék foltot" jelent). Ami­kor aktiválódik, már egészen szerény szám ú gondolat noradrenalin nevű hormont termel, amely növeli a pulzusszámot, serkenti a véráramlást a szervezetben, és energiát szabadít fel. Amikor állunk, a gravitáció elvonja a vért a felsőtestünkből, aminek következtében növekszik a locus coe­

ruleus aktivitása, míg fekvő testhelyzetben csökken. Egyes kutatók úgy vélik, a noradrenalin gátolja az agynak bizonyos fajta gondolkodásra, így a kreativitásra való képességét, valamint az anagrammák megoldásá­hoz szükséges rugalmasságát is. Úgy tűnik, a fölegyenesedett tartás drá­mai módon befolyásolja a testünkben száguldozó kémiai anyagokat, és agyunkat egészen más típusú működésre készteti, például abban a tekin­tetben is, hogy képesek vagyunk-e áttörni az adott kereteken.

107

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Előfeszítés. Úgy készíthetjük elő agyunkat a kreatív gondolkodásra, ha pár percet eltöltünk a tipikus zenész vagy müvész elképzelésével. Vegyük sorra a viselkedését, az életstílusát és a külsejét. Esetleg kövessük Förs­tert, és kihasználva a minták és a kreativitás kapcsolatát, az alábbi ábrák valamelyikét hívjuk segítségül eredeti gondolatok ébresztéséhez. Akár modern müalkotássá is változtathatjuk őket, és tárgyalók, tanácstermek falát díszíthetjük velük. Vagy képernyő hátterének is megtehetjük, eset­leg finom mintaként alkalmazhatjuk olyan papírtömbökön, amelyekre ötleteket szokás följegyezni. Bármelyik megoldást választjuk is, ennél könnyebben és egyszerűbben nem idézhetünk elő kreativitást.

ttt

tlt

ttt

e ee ee e ee

Csapatmunka. Ha legközelebb kreatívak akarunk lenni egy megbeszélé­sen, enyhén előredőlve húzzuk magunk felé az asztalt. Amikor élesedik a helyzet, fonjuk össze a karunkat, hogy kitartóbban tudjunk szembeszáll­ni a bukással, és ha ez sem segít, feküdjünk le. Ha pedig bárki lustasággal vádolna bennünket, csöndesen magyarázzuk el a munkaadónak, hogy épp a locus coeruleusunkat vetjük be a merev gondolkodás ellen.

108

5- VONZERŐ

5. Vonzerő

Miért ne játsszuk azt, hogy nehéz bennünket megközelíteni, miként lesz része a kifinomult csábításnak egy egyszerű érintés,

a hullámvasút és a műfenyő

Képzeljük el, hogy kapunk egy üvegben tíz kekszet azzal, hogy vegyünk

ki egyet, és értékeljük a minőségét és az ízét. Most képzeljük el ugyanezt

a feladatot, csak úgy, hogy az üvegben csupán két keksz található. Joggal gondolhatjuk, hogy a kekszek száma nem befolyásolja az értékelésünket. Joggal gondolhatjuk ugyan, de tévedünk. A hilói Hawaii Egyetem pszi­

chológusa, Stephen Worchel vizsgálata szerint a csaknem üres üvegből

kínált keksz lényegesen jobban ízlett a résztvevőknek, mint ugyanaz a

keksz, amikor a teli üvegből kínálták.129 De vajon miért? Hogy mennyire vágyunk valamire, és mennyire tart­

juk értékesnek, az attól is függ, milyen könnyű megszerezni. A teli üveg

azt a képzetet kelti, hogy a tartalma bőséggel rendelkezésre áll. Ezzel szemben a csaknem üres üveg azt sugallja, hogy a keksz ritkaság, ezért kívánatosabb. Worchel kísérletében ez az egyszerű gondolat befolyásolta

a résztvevőket annak megítélésében, milyen könnyen szerezhető meg a keksz, és mennyire ízlik nekik.

Pontosan ugyanez a magyarázat arra is, hogy gyűjtők miért hajlandók

milliókat költeni egy-egy limitált kíadású bármire, hogy miért vonzó a tiltott könyv vagy film, és a kereskedők miért hangsúlyozzák, hogy va­lamiből már csak korlátozott mennyiség van raktáron. Vajon ugyanez

érvényes-e a randevúzásra? Amikor vonzónak akarunk feltűnni a lehet­séges partner szemében, érdemes-e aktívan tenni azért, hogy a vágyott randi létrejöjjön, vagy inkább arra kell törekednünk, hogy minél nehe­zebben legyünk elérhetők?

109

59 MÁSODPERC

Ez a kérdés a világ legnagyobb elméit is foglalkoztatja. Szókratész, a klasszikus görög filozófus, tanácsot adván egy Theodota nevű prostitu­áltnak, határozottan a "rúgj bele és hagyd könyörögni" elméletet kép­viselte, és ezt ajánlotta:

Akkor vagy a legkedvesebb, ha csak a vágyakozónak nyújtasz az ajándékaid­ból. Mert jól tudod, hogy a legfinomabb étel sem esik jól, ha előbb esszük meg, minthogy az étvágyunk megjött volna, sőt a jóllakottat egyenesen csö­mör fogja el tőle, de ha valaki korgó gyomorral lát neki az ételnek, akkor is élvezni fogja, ha kevésbé jóízű.·

Pár száz évvel később a nagy római költő, Ovidius is egyetértett vele:

Balga te, ha néked nem kell a menyecske, vigyázz rá s őrizd nekem, jobb szeretem magam úgy.

Nem tetszik, mi szabad; s mi tilos, vágyunk azután tör. ( ... ) Csenjen üres tengerpartról homokot, ki a balga

nőjét egyszer akár tudja szeretni ..

A randevúzást tárgyaló számos kortárs könyv visszhangozza Szókra­tész és Ovidius bölcs szavait. Újra meg újra azt javasolják az emberek­nek, hogy viselkedjenek ridegen potenciális szerelmükkel, és futtassák meg őket. De vajon tényleg bejön, ha azt játsszuk, hogy nehezen vagyunk megközelíthetőek?

A Hawaii Egyetem kutatója, Elaine Hartfield munkatársaival egy sor érdekes és olykor igencsak különös vizsgálatot végzett. 130 Az első kísér­let résztvevőinek tinédzser párok képét és életrajzát mutatták meg, és arra kérték őket, értékeljék, mennyire tartják vonzónak a pár tagjait. Az életrajzokat gondosan úgy alakították, hogy a tinédzserek egy részéről az derült ki, pár randi után szeretett bele a párjába ("könnyen megsze­rezhető"), míg másokról az, hogy ez több időt vett igénybe ("nehezen megszerezhető"). A kutatók várakozásaival ellentétben a hallgatók jóval többre értékelték azokat, akik röviddel partnerük megismerése után ki­nyilvánították nem múló szerelmüket, amiből a vizsgálatot végzők azt a

• Xenophón filozófiai és egyéb írásai, Budapest, Osiris, 2003, 199. p. (fordította Németh György).

"Publius Ovidius Naso: Szerelmek. Második könyv, 19. Túl könnyű szerelem. Budapest, Tertius Kiadó, 1998, 62., 63. p. (fordította Karinthy Gábor).

110

5. VONZERŐ

következtetést vonták le, hogy a szerelmest az egész világ szereti. A ren­

díthetetlen kutatók ezután egy másik, immár valóságközelibb vizsgála­tot végeztek.

Ezúttal egy kutatócsoport egy társkereső ügynökségnél regisztrált

nőket hívott segítségül. Azt kérték tőlük, hogy amikor egy férfi fölhív­ja őket, kétféle válasz közül az egyiket alkalmazzák Az esetek felében a

meghívásokra azonnal válaszoltak ("könnyen megszerezhető"), míg az

esetek másik felében 3 másodpercet vártak, mielőtt igent mondtak ("ne­

hezen megszerezhető"). A hívás után a férfiaknak azt mondták, hogy ők egy kisérlet résztvevői ("a nő csak szerepet játszott

"), majd ezután meg­

kérték, hogy értékeljék őt. A kutatócsoport azt találta, hogy a "nehezítés"

nem befolyásolta az értékeléseket Ezután arra lettek kíváncsiak, hogy a

három másodperces hezitálás vajon félreérthető-e, és ezért úgy döntöt­

tek, világosabbá teszik a helyzetet. Egy új abb vizsgálat során a társközve­

títőhöz bejelentkezett nők vagy azonnal elfogadták a randevúmeghívást ("könnyen megszerezhető"), vagy várakoztak, elmondták, hogy számos

ajánlatot kaptak, és vonakodva inkább csak egy kávémeghívást fogad­tak el ("nehezen megszerezhető"). Az eredmény ezúttal igazán árulkodó volt. .. ugyanis semmi hatás nem volt kimutatható.

Az elkeseredett kutatók ekkor azt tették, amit annyian, ha a randizás

kőkemény világában nehezen mennek a dolgaik - prostituáltakhoz for­

dultak. Egy figyelemre méltó, ám kevéssé ismert szociálpszichológiai kisérlet

során kutatók arra vettek rá prostituáltakat, hogy két típusú beszélgetés

közül hol az egyiket, hol a másikat folytassák klienseikkeL Az egyik vál­

tozatban mielőtt az üzletre tértek volna, míg italt töltöttek, egy szót sem szóltak ("könnyen megszerezhető

"), míg a másik változatban könnye­

dén azt mesélték, hogy hamarosan elkezdik főiskolai tanulmányaikat, és

csak azokkal a kliensekkel foglalkoznak, akik a legrokonszenvesebbek a

számukra ("nehezen megszerezhető"). A kutatók ezután figyelemmel ki­

sérték, hogy a kliens a következő egy hónapban hányszor lépett kapcso­

latba a prostituálttal, és ezúttal se találtak semmiféle kapcsolatot a "nehéz megszerezhetőség

" és visszatérések aránya között.

Hattleld és csapata arra akart rájönni, hogy ez a mítosz miért tartja

magát ilyen masszívan, és ezért férfiakat kérdeztek arról, vajon olyas­

valakivel randiznának-e szívesebben, aki odavan egy kapcsolatért, vagy

lll

59 MÁSODPERC

olyasvalakivel, aki megugráltatja őket. A férfiak többsége azt válaszolta, hogy mindkét változatnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A megkérdezettek szerint a "könnyű" nőkkel vidám és ellazult az együttlét, de nyilvánosság előtt zavarba ej tőek lehetnek. Ezzel szemben a nehezeb­ben megkapható nők jót tesznek az egónak, de sokszor barátságtalan ok, hidegek, és hajlamosak megalázni a párjukat a barátok előtt. Az inter­júk eredményeképpen a kutatók úgy gondolták, az a legjobb stratégia, ha azt a benyomást keltjük abban, akivel randevúzni fogunk, hogy általában nehezen vagyunk megszerezhetőek (vagyis ritkaságszámba megyünk és érdemes bennünket választani partnerként), ugyanakkor nagyon lel­kesedünk a másik félért. Az elképzelést nagyjából hasonló eljárásokkal tették próbára (bár ezúttal prostituáltak bevonása nélkül), és meggyőző bizonyítékokat kaptak.

Ahhoz azonban, hogy a másik fél számára vonzóak legyünk, nem elég a mágikus "válogatós vagyok, és téged választottalak" benyomást kelteni. A párkapcsolatok pszichológiáját kutatók szerint szám os más, hasonlóan gyorsan ható és eredményes módon válthatjuk ki másokból a kölcsönös érzelmeket. Nem kell hozzá más, csak egy könnyed érintés, egy délután egy kalandparkban, és magabiztos érdeklődés afelől, hogy kinek mi a kedvenc pizzafeltéte.

Az érintés hatalma

Nicolas Guéguen francia pszichológus egész pályafutását a mindennapi élet kevésbé mindennapi jellemzőinek kutatására tette föl, és talán nem is lehetne más olyan nem mindennapi, mint a mellet középpontj ába állí­tó, úttörő kutatása. A pszichológusokat mindig is lenyűgözte a női mell­nek a férfi agyra gyakorolt hatása, és számos olyan vizsgálatot végez­tek, amely tudományosan igazolta, hogy a férfiak a nagy mellű nőkhöz vonzódnak. Ennek a kutatásnak - noha érdekes és meglepő (ha nem is mindenestül) - van egy hátulütője. Jobbára a laboratórium mestersé­ges közegében végezték, és általában különböző kebelméretű nőket mu­tattak férfi résztvevőknek, akiket arra kértek, válasszák ki a számukra legvonzóbbat. Így aztán valahányszor ilyen kutatásokról egy-egy konfe­rencián beszámoltak, a többi tudós mindig ugyanazt a kérdést tette föl:

112

5· VONZERŐ

"Szép, szép, de vajon a férfiaknak a nagy mellű nők iránti vonzalma a való életben is létezik?"

Lássuk Nicolas Guéguent. Guéguen két olyan vizsgálatot folytatott, amely a mellméret és a fér­

fiak viselkedésének kapcsolatát valósághűbb közegben tanulmányozta. Ezek egyike - melyet azután A női mellméret és a férfiak udvarláskez­

deményezése című dolgozatában adott közre-úgy zajlott, hogy egy fia­tal nő, akinek a látható mellméretét módszeresen változtatták, beült egy bárba, és azt figyelték meg, hány férfi szólítja meg.131 A nőt a kisérleti jelentés szerint azért választották, mert A kosarú melltartót hordott, és a férfi hallgatók átlagosan vonzó külsejűnek találták. Az volt a felada­ta, hogy nagyjából egy órán át üljön egy éjszakai szórakozóhelyen, és

vágyakozó tekintettel nézze a táncparkettet. Eközben az álruhás kutató

gondosan számlálta, hány férfi hívta őt táncba. A tizenkét hetes kísérlet alatt a kutatók latexbetét segítségével változtatták a nő kebelnagyságát B és C méret között. A hatás épp annyira elementáris volt, mint amennyi­re kiszámítható. A latexbetét nélküli változatában egy este tizenhárom férfi ment oda a nőhöz. Amikor a kebelmérete B-re változott, ez a szám tizenkilenere nőtt, ám amikor C méretre váltott, a nőt megszólító férfiak

száma negyvennégyre ugrott. Persze erre könnyű rávágni, hogy a kutatók cinkelt lapokkal játszot­

tak. Elvégre egy bárba leginkább azért mennek a férfiak, hogy nőkkel találkozzanak, és van idejük több embert is megnézni, mielőtt valaki­hez odamennek. De mi történik akkor, ha ezeket a tényezőket eltávo­lítjuk? Ha szexuálisan kevésbé inspiráló a közeg, és a férfiaknak csupán pár másodpercük van arra, hogy elszánják magukat? Hogy ezt kiderítse,

Guéguen egy másik kísérletet is elvégzett: Kebelméret és stoppolás: terep­

tanulmány.132 Ezúttal a változtatható mellméretű nőt arra kérték, hogy

egy forgalmas út mentén stoppoljon. Közben az út túloldalán két kutató ült egy kocsiban, és számolta, hány férfi és nő hajt el, és közülük hányan állnak meg, hogy felajánlják a nőnek, hogy elviszik. 100 kocsi után a ki­sérleti stoppos fölvett vagy levett egy réteg latexet, megváltoztatva ezzel a kebelméretét. A 426 női sofőr esetében a keblek méretének semmiféle hatása nem volt arra, hogy megállnak-e: függetlenül attól, hogy a stoppos éppen A, B vagy C jelű melltartót viselt, az elhaladók nagyjából 9 száza­léka fékezett le. Ezzel szemben a 77 4 férfi sofőr esete látványosan más

113

59 MÁSODPERC

mintát adott ki. A latexbetét nélküli változatban 15 százalék állt meg a

stopposnak, B méret esetén 18 százalék, míg a C méret látványára 24 szá­

zalék A kutatók mindebből arra következtettek, hogy a férfiagy számára

a mellméret kevésbé buja közegben is feltűnik.

Guéguen egy másik kutatásában az érintés erejét vizsgálta.133 Számos

tanulmány kimutatta, hogy a felkar egy-két másodperces megérintése

meglepően nagy hatással van a megérintett fél segítségnyújtási készségé­

re. Egy kísérlet során amerikai kutatók az utcán odamentek a járókelők­

höz, és egy tízcentest kértek tőlük. Ha eközben könnyedén megérintették

a járókelők felkarj át, 20 százalékkel nőtt a valószínűsége annak, hogy meg

is kapják a kétcentest Hasonló vizsgálatok azt is igazolták, hogy ugyanez

a fmom érintés jelentősen növeli a valószínűségét egy petíció aláírásá­

nak, annak, hogy a pincér borravalót kapjon, hogy valaki kipróbáljon

egy terméket egy szupermarketben (amelyet azután nagyobb eséllyel vá­sárol meg), többet igyon a bárban vagy bekapcsolódjék valamely jóté­

konysági munkába. De vajon a sikeres udvarlás esélyét is megnöveli?

Ezt kiderítendő Guéguen egy húszéves fiatalembert kért meg arra,

hogy három héten keresztül egy éjszakai szórakozóhelyen szólítson meg

nőket, összesen 120-at. Az eseményeket gondosan kontrollálták, hogy a

körülmények mind a 120 nő esetében ugyanolyanok legyenek. Minden megszólítás lassú szám alatt történt, a fiatalember odament a kiszemelt

nőhöz, és ezt mondta: "Szia, Antoine vagyok. Jössz táncolni?" Az esetek

felében könnyedén megérintette a nő karját. Ha a nő elutasította, akkor

ezt válaszolta: "Kár. Esetleg később?" Ezután továbbállt, és egy másik

nőnél próbált szerencsét. Amennyiben a nő kötélnek állt, a fiatalember

bevallotta neki, hogy épp egy kísérletet folytat, és átadta neki a vizsgálat

részletes leírását. Még mondja valaki, hogy kiveszett a romantika!

Guéguen egy másik kísérletében három férfit vetett be, akik az ut­

cán mentek oda nőkhöz, és igyekeztek megszerezni a telefonszámukat.13"

Persze mindhárom férfinak vonzónak kellett lennie, mivel a vizsgálat le­

írása szerint "az előzetes felmérésekből az derült ki, hogy egy fiatal nőtől

nehéz megszerezni a telefonszámát az utcán" (ez most komolyan a tudo­

mányos kísérlet része?). A három férfi összesen 240 nőt szólított le az­

zal, hogy nagyon csinosnak találják, és javasolták, igyanak meg egy italt

valamikor a nap folyamán, majd elkérték a telefonszám ukat. Akárcsak az

előző kísérletben, a nők felét ezúttal is megérintették a karjukon, miköz-

114

5- VONZERŐ

ben beszéltek velük. Az utasítás szerint ezt követően a férfiak 10 másod­percet vártak, és mosolyogva nézték a megszólított nőt. Aki elutasította a

kérést, azt szó nélkül elengedték Aki elfogadta, annak a kutató sebtiben

elmagyarázta, hogy egy kísérlet résztvevője volt, átadott neki egy leírást, és így búcsúzott tőle: "Köszönöm, hogy részt vett a kísérletben, sajnál om,

hogy az idejét raboltam. Remélem, még találkozunk. Viszlát:'

A két kísérlet eredménye igen meggyőző. A szórakozóhelyen a nők

43 százaléka ment volna táncolni, ha nem érintették meg a karjukat, de

már a legfinomabb érintés esetében is 65 százalékuk. Az utcán a kutatók érintés bevetése nélkül a nők 10 százalékától szerezték meg a telefon­

számot, ha viszont érintés is volt, csaknem 20 százalékuktóL Vagyis egy könnyed érintés mindkét esetben drámaian növelte a siker esélyét.

Vajon miért van az érintésnek ekkora hatása a flörtölés során? Szá­

mos pszichológus úgy véli, a válasznak a szexhez és a státushoz lehet

köze. Megannyi kutatás igazolja, hogy a nők többre értékelik a magasabb státusú férfiakat, mint az alacsonyabban állókat. Evolúciós szempontból ugyanis a magasabb státusú férfiak minősülnek ideális társnak, mivel ők

szűkösebb időkben is képesek gondoskodni a párjukról és az utódokról. De ugyan hogy döntenek a nők egy idegen státusáról pár percnyi isme­

retség után?

A válasznak része az érintés. Számos bizonyíték létezik arra, hogy az érintést a magas státus jelének tekintik.135 Ha például egy képen egy em­

ber megérint egy másikat, a kép szemlélői következetesen az érintő sze­

mélyt ítélik a megérintettnél lényegesen magasabb státusúnak. Különö­sen igaz ez abban a rendkívüli jelentőségű helyzetben, amikor férfi érint

meg nőt. A nők többsége tudatosan nem is érzékeli az érintést, tudat alatt

azonban ettől többre értékelik lehetséges gavallérjukat A nők gyakran vádolják felszínességgel a férfiakat, akiket könnyen

befolyásol egy méretes kebelpár. Guéguen kalandja a stoppos Jánnyal és

a latexbetéttel kétségkívül alátámasztja ezt a vélekedést. A nők elcsábítá­

sának lélektanára irányuló további kutatómunkája azonban azt mutatja, hogy a nők romantikus döntéseire is hatással vannak fizikai tényezők,

feltéve, hogy azok a magas státus jelei. E kísérletek valódi üzenete talán

az, hogy lelkünk mélyén csöppet mindannyian sekélyesebbek vagyunk annál, mint amit szívesen bevallanánk

115

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Ha azt akarjuk, hogy valaki segítsen nekünk, próbálkozzunk egy köny­nyed érintéssel a felkarj án. Ugyanez a gesztus annak valószínűségét is nö­veli, hogy egy nő vonzónak talál egy férfit, feltéve, hogy az érintés rövid, a felkarra korlátozódik, és a bókkal vagy a kéréssel egyidejűleg történik. Érdemes azonban óvatosnak lenni, mert könnyen visszássá válhat ez a mozdulat. Az érintés erős szociális jel, és pár centin múlhat, hogy a meg­érintett személy ezután leül velünk egy kávéra vagy inkább rendőrt hív.

Mérjük fel, hogyan szeretünk

Több mint harminc év pszichológiai kutatása feltárta, hogy az emberek többsége lényegében néhány, egymástól nagyon eltérő módon viselkedik romantikus kapcsolataiban. Ez a stílus az egyén élete során nem válto­zik, és alapvetően meghatározza a kapcsolatait. Az alábbi kérdőív rávilágít, hogy a három legjellemzőbb szerelmi stílus közül melyikhez tartozunk. 136

Szánjunk pár percet az alábbi a következő kilenc kijelentésre, olvassuk el őket, és értékeljük, mennyire jellemző ránk. Egyes kijelentések adott kapcsolatra, mások általános vélekedésre irányulnak. Amikor csak le­hetséges, úgy válaszoljunk, hogy közben jelenlegi partnerünket tartjuk észben, vagy ha ilyen épp nincs, a legutóbbit. Akinek még nem volt pár­kapcsolata, az annak megfelelően válaszoljon, hogy mit gondol, hogyan gondolkodna vagy viselkedne. Ne sokat töprengjünk egy-egy válaszon, és igyekezzünk minél őszintébbek lenni.

�rtékelés l = egyáltalán nem értek egyet 5 = teljesen egyetértek

l. Találkozásunk pillanatában azonnal kötőrltem 2 3 4 5

a partneremhez.

2. Egy bizonyos típust tartok vonzónak, 2 3 4 5

és kapcsolataimban a partnerern megfelel ennek a képnek.

3. Partneremmel úgy érezzük, egymásnak 2 3 4 5

lettünk teremtve.

116

5· VONZERŐ

--

4. Az olyan szerelmi viszonyt értékelem igazán, l 2 3 4 5

amely mély barátságból alakul ki.

5. Nem tudom biztosan, mikor esem szerelembe; l 2 3 4 5

általában hosszabb időt vesz igénybe.

6. A szerelern egyáltalán nem rejtélyes érzés, l 2 3 4 5

inkább a szeretet és a barátság szélsőséges formája.

7. A partnerern nem örülne, ha bizonyos l 2 3 4 5

dolgaimról tudomást szerezne.

8. Nincs ellenemre, hogy egyidejűleg több l 2 3 4 5

partnerern is legyen.

9. Többnyire könnyen helyrerázódom egy l 2 3 4 5

félresikerült szerelern után.

Pontozás: A fenti kérdőív a három legjellemzőbb szerelmi stílust méri. Azon az elképzelésen alapul, amelyet Platón alakított ki, és ma pszichológusok magukért beszélő nevekkel utalnak rájuk, úgy is mint Eros (görögül "szere­lem"), Ludus ("játékosság") és Storge ("törődés"). Az egyes stílusok eredmé­nyeit a következő állítások pontszámainak összeadásával kapjuk meg:

1., 2. és 3. állítás = Eros

4., 5. és 6. állítás = Storge

7., 8. és 9. állítás= Ludus

Az a meghatározó szerelmi stílusunk, amelyiknél a legmagasabb pontszámot értük eL

Eros. Az ilyen szerelmesek gondolatait erősen lekötik partnerének azok a testi és lelki jellemzői, amelyek után vágyakozik. Ha ilyen típusú embe­rek találkoznak, abból sokszor első látásra szerelern lesz, és ha minden jól megy, intenzív érzelmi kapcsolatba kerülnek. Az ilyen viszonyok általá­ban pár évig tartanak, de gyakran ingataggá válnak, ahogy a felek az idő múltával változnak, és már nem felelnek meg párjuk szigorú elvárásainak. Amikor ez bekövetkezik, a szenvedélyes Eros szerető újra nekilát, hogy megkeresse tökéletes lelki társát. Ezek a szenvedélyes szerelmesek, lévén extrovertáltak és adakozóak, biztosak a kapcsolataikban, és hajlandóak közel kerülni a másik félhez. Bármely kapcsolat elején többnyire beleha­barodnak a másikba, és amíg a szenvedélyes szerelern fogva tartja őket, álmukban sem hűtlenkednek.

117

59 MÁSODPERC

Storge. Az ilyen szerelmesek többre tartják a bizalmat, mint a testi vágyat. Nem tökéletes partnert képzelnek el maguknak, hanem lassacskán építik ki baráti hálózatukat annak reményében, hogy a törődés idővel mély el­köteleződéssé és szerelemmé alakul. Ha egyszer elköteleződöttek, lojálisak és támogatóak, és életük során legföljebb egy-két hosszú távú romantikus kapcsolatot létesítenek. Rendkivüli módon altruisták és nagyon megbíz­nak a másikban. Az ilyen emberek gyakran nagy családban nevelkedtek, és nem áll távol tőlük, hogy mások támogatásától függjenek

Ludus. Az ilyen szeretőknek nincs ideáljuk, inkább lehetőség szerint be­játsszák az egész pályát. Keresik az újdonságot és az izgalmat, nem érzik jól magukat, ha el kell köteleződniük, és rövid távú kapcsolataikból gyor­san odébb állnak egy másikba. Nagyjából az tetszik nekik, aki épp kéz­nél van. Ezek a kóbor szerelmesek a vadászat izgaimát szeretik, és nem sok jeiét adják az elköteleződésnek és a lojalitásnak. Neurotikusabbak és öntudatosabbak más embertársaiknál, és nincs bennük túl sok empátia. Szívesen kockáztatnak, szerelmi stílusuknak sok esetben .meghatározó je­gye az elhagyatástól való félelem - ezt a helyzetet azzal előzik meg, hogy senkihez se kerülnek túl közel.

A kutatások szerint egy kapcsolatban a lelki hasonlóság jól előrejelzi a hosszú távú elégedettséget, vagyis ha egy pár mindkét tagja ugyanazt a szerelmi stílust képviseli, jobb eséllyel maradnak meg egymás mellett, mint két különböző stílusú szerető.

A villámrandi tudománya

A villámrandi egyáltalán nem bonyolult dolog. Egyetlen este alatt meg­

annyi vadidegennel találkozunk szemtől szembe. Minden egyes találkozás

csupán pár perc, és ez idő alatt kell eldönteni, hogy szeretnénk-e a másik

féllel újra találkozni. Az eljárás egy rabbitól származik, az 1990-es évekből,

aki így akart segíteni egyedülálló zsidóknak, hogy partnert találjanak. Az

ötlet gyorsan terjedt országról országra, és manapság az egyik leggyakoribb

módja annak, hogy emberek esetleges lelki társra találjanak. De vajon ho­

gyan lehet ezeket a sorsdöntő pillanatokat kihasználni, hogy jó benyomást

tegyünk akár életünk szerelmére, legföljebb három percben? Tegyünk egy

118

5· VONZERŐ

fmom utalást a Ferrarinkra? Tárjuk fel a lelkünk, és bízzunk a legjobbak­ban? A vonzalom rejtélyének utóbbi időkben végzett kutatásai szerint ér­demesebb pizzafeltétekről beszélni, visszatükrözni a másik fél gesztusait, illetve szerénynek lenni, és jobb, ha nem teszünk egyszerre több lóra.

Pár évvel ezelőtt az Edinburgh-i Nemzetközi Tudományos Fesztivál­ra két pszichológus kollégámmal, Jams Haurannal és Caroline Watt-tal egy olyan kísérletet folytattunk, amelynek során azt vizsgáltuk, melyek a legjobb gyorsrandiszövegek. Ötven-ötven egyedülálló férfit és nőt trom­bitáltunk össze, véletlenszerűen párba rendeztük őket, és háromperces beszélgetésre kértük őket. Ezután mindenkit arra kértünk, jegyezze le, milyen szövegekkel igyekeztek imponáini egymásnak, értékeljék, milyen vonzóak ezek a szövegek, majd próbálják ki egy újabb személyen. Hogy kiderítsük, melyek a legjobb szövegek, összevetettük, hogy a partnereik mely szövegeit értékelték különösen vonzónak a beszélgetések résztve­vői, és melyeket különösen ellenszenvesnek

Azoknak termett a legkevesebb babér, akik az olyan lerágott csontokkal jöttek, mint "Gyakran jársz ide?': vagy akik olyan megjegyzésekkel akar­tak imponálni, hogy "Nemrég doktoráltam informatikából:' A tehetsége­sebb csábítók a partnerüket beszéltették, méghozzá sajátos és szórakoztató módon, a legtöbbre értékelt férfiszöveg a következő volt: "Kit játszanál el a Sztárok szerintünk* -ben?

", míg ennek női párja: "Milyen pizzafeltét lennél

a legszívesebben?"

Az ilyen típus ú kérdések azért sikeresek egy villámran­di esetében, mert nem kelti azt az érzetet a résztvevőkben, hogy valami Idétlen időkig-típusú csapdába estek, és folyton ugyanannak a párbeszéd­nek a szereplői. Ha sikerül megnyitnunk a másik felet úgy, hogy kreatív, szórakoztató és szakatlan módon beszéljenek saját magukról, ezzel a kö­zelség benyomását alakítjuk ki kettőnk közt, és vonzónak hatunk.

Ráadásul létezik a " majmolás"

finom tényezője. Kutatások kimutat­ták, hogy tudattatanul hajlunk a másik utánzására. Anélkül, hogy tuda­tosulna bennünk, utánozzuk a beszélgetőtárs arckifejezését, testtartását és szóhasználatát. Számos pszichológus úgy véli, hogy az utánzás azzal támogatja meg a kommunikációt, hogy általa a másik félhez hasonlóan

• Stars in Their Eyes - a Granada televízió tehetségkutató szériája !990 és 2006 kö­zött, amelyben a versenyzők az üzleti élet közismert alakjait jelenítették meg (a szerk. megj.).

119

59 MÁSODPERC

tudunk gondolkodni és érezni. Ugyanakkor annak mértéke, amennyi­

re beszélgetőtársunk utánoz bennünket, meglepő módon befolyásolja a vele kapcsolatos érzéseinket.

Ennek a hatásnak az erejét szépen illusztrálja egy egyszerű, de nagy­

szerű vizsgálat, melyet egy holland pszichológus, Rick van Baaren vég­

zett munkatársaival a Nijmegeni Egyetemen.137 A kutatócsoport egy kis

étterembe szállt ki, és pincéreket hívott segítségül. Miután a vendégek

helyet foglaltak, a pincérek fölvették a rendelést, méghozzá kétféle eljá­

rás valamelyikével. Az esetek felében udvariasan figyeltek a vendégre és

végig pozitívan reagáltak: "Rendben': "Azonnal hozom'' stb. Az esetek

másik felében megismételték a vendég rendelését. Ez az utóbbi eljárás figyelemre méltó hatást gyakorolt a borravaló mértékére.

Akik a saját szavaikat hallották vissza a pincértől, 70 százalékkal ma­

gasabb borravalót adtak, mint akiket a "udvarias és pozitív"

pincér szol­

gált ki. További vizsgálatok azt mutatják, hogy az utánzásnak nem csak a

magasabb borravaló lehet áldásos következménye. Ugyanez a kutatócso­

port egy másik kísérletében kimutatta, hogy az utánzás annak mértékét

is befolyásolja, hogy mennyire találjuk vonzónak a másik felet. tJs Ebben

a kísérletben egyvalaki mint piackutató vett részt, az utcán állított meg embereket azzal, hogy részt vennének-e egy fölmérésben. Az esetek fe­

lében a kutató diszkréten utánozta a megállított személy testtartását és

mozdulatait, mialatt az a kérdésekre válaszolt, az esetek másik felében úgy viselkedett, ahogy szokott. Későbbi megkeresés során a megkérde­

zettek közül azok, akiknek gesztusait tükrözte a kutató, a másik csoport­

hoz képest a kutatóval közelebbi érzelmi kapcsolatról számoltak be, és fogalmuk sem volt róla, hogy a saját viselkedésüket látták viszont általuk.

Az üzenet pedig: ha arról akarunk meggyőzni valakit, hogy erős a vonzó­

dásunk hozzá, tükrözzük vissza a mozdulatait. Hajoljunk előre, ha előre

hajlik, tegyük keresztbe a lábunkat, amikor így tesz, és tartsuk úgy a ke­zünket, ahogyan ő. Ezeknek az apró, de fontos mozdulatoknak a segítsé­

géve!, anélkül, hogy ő erre rájönne, elérjük, hogy úgy érezze, osztozunk

vele abban, amit a francia így mond: je ne sais quo.·

Ezek szerint a sikeres villámrandi csupán pizzafeltét és visszatükrözés

kérdése volna? Nem. Más kutatások arra engednek következtetni, hogy

• Nem is tudom, mi (a szerk. megj.).

120

5· VONZERŐ

fontos tényező a szelekció képessége. Pár évvel ezelőtt Paul Eastwick, a Northwestern Egyetem kutatója munkatársaival több mint 150 hallgató bevonásával folytatott kísérletsorozatot a villámrandival kapcsolatban. Minden randi után megkérdezték a hallgatókat, mennyire találták von­zónak a másik felet. 139 Az eredmények azt mutatták, hogy aki a partnerek nagy hányadát találta vonzónak, azt a többiek többnyire nem találták von­zónak. Azt gondolhatnánk, ennek az eredménynek nyilván az lehet az oka, hogy a különösen csúnyák esélyeik növelése érdekében minden szembe­jövőt vonzónak találnak. De nem hiszem, hogy az olvasó ennyire előíté­letes lenne, másfelől meg tévedne is. A kutatók arra kértek egy csoportot, értékeljék az összes résztvevőt aszerint, hogy mennyire találják vonzónak. Ez esetben is ugyanaz a minta rajzolódott ki. Úgy tűnik, a villámrandik világában a résztvevők előtt pillanatok alatt lelepleződik az, aki egyszerre több lóra tesz, és nem is jár sikerrel. Általánosságban igaz, hogy minél több embert kedvelünk, annál többen kedvelnek bennünket. Ha azonban a sze­relern a tét, az eljövendő partner különlegesnek akarja érezni magát, és különös érzékkel szúrja ki azokat, akik az egész pályát be akarják játszani.

Végül egy figyelmeztetés a férfiaknak: óvatosnak kell lenniük, nehogy a "túl szép, hogy igaz legyen" csapdájába essenek. Simon Chu pszicholó­gus munkatársaival a Central Laneashire-i Egyetemen olyan vizsgálatot folytatott, melynek során nőket arra kértek, hogy hatvan férfiról fotók és rövid bemutatás alapján mondják meg, hogy egy tartós kapcsolatban mennyire tudják őket partnerükként elképzelni.1"'0 A bemutatásban a kuta­tók tervszerűen változtatták az állítólagos foglalkozást, szándékosan olyan foglalkozásokat jelölve meg, amelyek vagy nagy presztízst jelentenek (vál­lalatigazgató), vagy közepeset (utazási ügynök), vagy alacsonyat (pincér). Általánosságban a jóképű férfiakat vonzóbbaknak találták, mint a kevésbé jóképűeket. Hasonlóképpen a nagy presztízsű állások is többnyire tetszető­sebbnek hatottak a csekélyebben javadalmazóaknáL Ebben nincs is semmi meglepő. Fontos eredmény azonban, hogy a jóképű és jó állású férfiakat a tartós kapcsolatot tekintve viszonylag kevésbé találták vonzónak a nők. Ch u és munkatársai úgy vélik, a nők azért kerülik ezt a típust, mert jó eséllyel válnak hűtlenné, lévén sok nő számára vonzóak. Ebből pedig a villámrandi­ra nézvést az következik, hogy a jóképű és jó állássa!, kövér bankszámlával rendelkező, pazar életvitelü férfiak, ha tartós kapcsolatot szeretnének ki­alakítani, legalábbis egy-két vonzó vonásukat igyekezzenek véka alá rejteni.

121

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Egy villámrandi alatt pár percünk van, hogy jó benyomást alakítsunk

ki magunkról. Ha tehát a leghatékonyabban szeretnénk kihasználni a rendelkezésünkre álló időt, gondoljunk ki olyan szövegeket, amelyek­

kel a másik felet arra késztetjük, hogy kreatív, szórakoztató és szakatlan

módon beszélhessen magáról. Az utánozzuk (persze ésszerű határokon

belül) azt, ahogyan a másik fél ül, a kezét mozgatja, valamint a szóhasz­nálatát és arckifejezését. Ne tegyünk egyszerre több lóra! Ahelyett, hogy

a maximális számú partner megszerzése reményében egy csomó esetle­ges személynél beikszeljük az "igen, szeretnék veled újra találkozni

" sort,

koncentráljunk arra az egy vagy két főre, akiknél valóban megmozdult

bennünk valami. Végül pedig, ha rendkívül jóképű és sikeres fickó valaki,

ne feledje, hogy sok nő szempontjából úgy a "túl szép, hogy igaz legyen" kategóriájába kerül. Ha arról szó sem lehet, hogy egy-két műforradással

segítsen az ábrázatán, a sikerek egy részét érdemes kisebbíteni. A többi­

eknek meg jó kapaszkodót kínál az elmélet ahhoz, hogy megbirkózzanak az elutasítással: ha zsinórban kosarat kapnak, vigasztalhatják magukat

azzal, hogy a maguk örömére olyan átkozottul jóképűek és sikeresek.

Nemek és sportok

Amikor a férfiak imponáini akarnak egy nőnek, gyakran különösen ügyelnek arra, hogy rendkívül gondoskodónak és altruistának tűnjenek föl. A kutatók azonban úgy látják, hogy ezek a férfiak valószínűleg téved­nek.141 Ha arról kérdezik a nőket, hogy mely vonásokat részesítik előnyben barátok, futó, illetve tartós kapcsolatok esetében, a kedvesség mindig va­lahol a lista elején szerepel. A bátorság azonban minden esetben túlszár­nyalja. Ha a szerelern a tét, úgy tűnik, a nők többre tartják a bátorságot és a kockázatvállalási hajlandóságot, mint a kedvességet és az önzetlenséget. Vagyis a férfiak jobban teszik, ha nem fáradhatatlanul folytatott jótékony­sági cselekedeteikkel próbálják megnyerni maguknak szívük választottját, hanem inkább arról mesélnek neki, mennyire szeretnek ejtőernyőzni, mi­lyen fontosnak tartják, hogy kiálljanak amellett, amit helyesnek gondol­nak, és kövessék a szívüket, bárhová vezesse is őket.

122

5. VONZERŐ

Ez a jelenség egy online vizsgálatból derült ki, amelyet Sam Murphy fit­neszszakértővel folytattam, hogy fölmérjem a sport és a szexuális vonzerő kapcsolatát. Vajon jobban tetszenek a férfiaknak azok

-a nők, akik fociznak

és hegyet másznak? A nők vajon a testépítőkért és a jóga megszállottjaiért vannak oda? Több mint 6000 ember számolt be arról, hogy mely sportág művelése teszi számára vonzóbbá a másik nem képviselőit. Az eredmé­nyek szerint a nők 57 százaléka találta vonzónak a hegymászást, miáltal női szemszögböl ez lett a legszexibb sport. Közvetlenül ez után követ­keztek az extrém sportok {56 százalékkal), a futball {52 százalékkal) és a természetjárás. A sereghajtó a golf és az aerobic, 13, illetve 9 százalékkal. Ezzel szemben a férfiak számára az aerobikozó nők a legvonzóbbak {70

százalék), majd következnek a jógázók {65 százalékkal), és a konditerem­be járók {64 százalékkal). A sort a golf (18 százalék), a rögbi (6 százalék) és a testépítés (5 százalék) zárja.

A nők választása azokat a lelki minöségeket tükrözi, amelyeket egyéb­ként is vonzónak találnak - ilyen a bátorság és a kockázatvállalási hajlan­dóság-, míg a férfiak inkább a fitt nőket részesítik előnyben, akik azon­ban a túlzott erejükkel hosszú távon nem teszik próbára az ö egójukat. Mindenesetre úgy fest, a golfozókra egyik nem se bukik.

Hogyan szervezzük meg a tökéletes első randit?

1975-ben William Proxmire szenátor megalapította az Arany Gyapjú-dí­jat olyan esetek kipellengérezésére, amikor az amerikai kormány - a sze­nátor véleménye szerint - léhaságokra herdál el közpénzeket. Proxmire az első alkalommal a Nemzeti Tudomány Alapítványnak ítélte a díjat egy olyan kutatás támogatásáért, amely azt vizsgálta, miért lesz szerelmes az ember. Döntését így kommentálta: "úgy vélem, a 200 millió amerikai szeretné, ha az élet bizonyos dolgai megmaradnának rejtélynek, a listave­zető pedig azon dolgok között, amelyekről nem akarunk tudni, pontosan az, hogy miért szeret bele egy nő egy férfiba és fordítva:· Még szerencse, hogy a szenátor véleményét nem osztották túl sokan, és az időközben el­telt évek során a szerelern és a vonzerő számos összetevőjét vizsgálták a pszichológusok. A legérdekesebb vizsgálatok egy része a mindent eldöntő első találkozás mögött meghúzódó pszichológiai folyamatokra irányult.

123

59 MÁSODPERC

Az első randi mindig elég rázós. Mi lehet a legjobb helyszín egy ran­devúnak? Miről lehet beszélgetni? Vajon már az elejétől érdemes oda­adónak tűnni, vagy inkább a nehezen megszerezhetőt kell játszani? Csak nyugi, kéznél a segítség. Az elmúlt harminc évben épp eleget bíbelődtek pszichológusok ilyen kérdésekkel, és nem egy gyorsan ható és egyszerű technikát találtak ki, amellyel besegíthetünk Ámor nyilának, hogy célba találjon.

Vegyük az első fogós kérdést, hogy ugyanis hova vigyük a lehetséges partnert. Sokan úgy vélik, hogy egy csendes vendéglő vagy egy vidéki séta egyaránt beválhat. Két pszichológus, Donald Dutton és Arthur Aron kutatásai szerint azonban ezzel jó messzire járunk a valóságtól. Mielőtt nekifogtak volna a kutatásuknak, több kísérlet megerősítette azt, amit a költők már rég sejtenek: ha vonzó személlyel találkozunk, gyorsabban ver a szívünk. Dutton és Aron abból indult ki, hogy ennek a fordítottja is igaz lehet: vagyis akinek a szakottnál gyorsabban ver valamiért a szíve, annak könnyebben megtetszik valaki.142

Ezt a feltevést igazolandó két női kutató ment oda férfiakhoz a brit kolumbiai Capalino folyó két erősen különböző hídján. Az egyik bizony­talanul himbálózott 60 méter magasan egy sziklás fölött, míg a másik lényegesen alacsonyabb volt, és szilárdabb alapokon állt. Pár szokásos közvélemény-kutatói kérdés után a kutató megadta a telefonszámát a megkérdezett férfiaknak azzal, hogy bátran érdeklődjenek, ha a kutatás­sal kapcsolatban vannak kérdéseik. Azoknak, akik az ingatag hídon kel­tek át, erősebben vert a szívük, mint azoknak, akik a másikon. Amikor a nő odament hozzájuk, a férfiak nem a hídnak, hanem a nő vonzerejének tulajdonították a szaporább szívverést, és jóval nagyobb valószínűséggel tettek lépéseket azért, hogy utóbb feltárcsázzák őt.

No persze egy dolog, hogy ez a hatás idegenekkel a hídon működik, de vajon valósághűbb közegben, valódi párok között is ugyanez-e a hely­zet? Ennek pár éve Cindy Meston és Penny Frohlich, a Texasi Egyetem két pszichológusa járt utána. Két nagy texasi vidámparkba látogattak el, a hullámvasutak mellett várakoztak, és nem is nagyon volt náluk más, csak egy írótábla és egy átlagos kinézetű nő, illetve férfi képe. Szerel­mespárokat kérdeztek meg pár perccel azelőtt vagy azután, hogy halálra rémítették volna magukat a hullámvasúton. A kutatók arra kérték őket, hetes skálán értékeljék, milyen vonzónak tartják a párjukat, illetve a ké-

124

5· VONZERŐ

pen látható személyt. A kísérlet végző i azt várták, hogy akik a hullámvas­

utazás után vannak, azoknak szaporább a szívverése, mint azoknak, akik csak készülnek felülni, így a "szaporább szívverés = vonzóbbnak látom a másikat" elmélet értelmében vonzóbbnak találják a párjukat és a fotón szereplő személyt.

"Szerelem első látásra" című dolgozatukban a kutatók elismerték, hogy várakozásaik csak részben teljesültek.143 Akik túl voltak a hullám­

vasúton, lényegesen vonzóbbnak találták a fényképen mutatott személyt, mint azok, akik még a sorukra vártak. Amikor azonban a partnerüket kellett értékelni, ettől teljesen eltérő minta rajzolódott: a hullámvasutas kaland után ugyanis valamivel kevésbé tartották vonzónak, mint előtte. Amikor a kutatók ennek okairól töprengtek, arra voltak kíváncsiak, va­jon ezt az értékelést befolyásolhatta-e a partnerük abból adódó zavara,

hogy arra gondoltak, a vonzerejüket értékelve társuk éppen most adott nekik a vártnál alacsonyabb pontszámot ( "Egészen pontosan mit értesz azon, hogy egy pontot adsz?") Azt a lehetőséget is megfontolták, hogy a hullámvasútról leszállva az emberek kevésbé csinosak, mivel "izzadtak,

kócos a hajuk, és az arcukon még ott a szorongás nyoma". Ugyanakkor egy hasonló kutatás, amelyben azt vizsgálták, vajon fennáll-e ez a ha­

tás akkor is, ha egy pár valamilyen izgalmas filmet néz meg, nyilván­

való bizonyítékkal támasztotta alá az elméletet. A kutatók azt figyelték meg, hogy különböző műfajú filmek után, moziból kijövet hogyan visel­kednek a párok, és azt találták, hogy egy feszült thriller után különösen gyakran jöttek ki kézen fogva, vagy egymáshoz érve.144

Persze a tökéletes randi nem csak szapora szívverés kérdése. Annak is nagy a jelentősége, hogy mit mondunk, és mikor.

Pár évvel ezelőtt Arthur Aron (a két hídnál végzett kísérletből) és munkatársai azt vizsgálták, vajon felgyorsítható-e a két ember közöt­

ti vonzalom kialakulása bizonyos beszédtémák révén. 145 Természetesen minél jobban ismeri egymást két ember, annál valószínűbb, hogy sze­

mélyes dolgokról is beszélnek. Aron és csapata ennek a fordítottjára volt kiváncsi, vagyis hogy ha személyes információt osztunk meg valakivel, ettől közelebb érezzük-e magunkat ahhoz a bizonyos személyhez. A vizs­

gálatha olyan párokat vontak be, akik korábban nem ismerték egymást, és azt kérték tőlük, hogy egyre személyesebb kérdésekről beszéljenek. Egy sor előre meghatározott kérdés megbeszélésére 45 percet kaptak a

125

59 MÁSODPERC

párok ebben a "kitárulkozó" játékban. A sor elején olyan kérdések áll­

tak, amelyek egy vacsora melletti ismerkedés szokásos nyitó mondatai is lehetnek ("Ha ez lehetséges volna, melyik történeti személyiséggel talál­

koznál a legszívesebben?"), de aztán gyorsan haladt a társalgás a "jó ba­

ráttal egy kocsmában" terepe felé ("Mit gondolsz, hogyan és mikor fogsz

meghalni?"), majd elért a "fiatal pár bensőséges próbál lenni" mezejére

("Mikor sírtál utoljára mások előtt?").

Aron tisztában volt vele, hogy bármely téma hozzásegíthet a köze­

ledéshez, így fiatal párok egy másik csoportja kontrolltémákról beszél

("Mik a műfenyő előnyei és hátrányai?", "A digitális vagy az analóg órát

szereted jobban?"). A beszélgetések után mindegyik pár tagjaitól meg­

kérdezték, mennyire találták vonzónak beszélgetőtársukat. Talán nem

meglepő, hogy akik a műfenyőről és az órákról társalogtak, nem érezték,

annak a bizonyos végzetes vonzerőnek a kialakulását. Ezzel szemben, akik a kitárulkozás játékban vettek részt, olyan fokú bensőségességet

alakítottak ki, amely rendesen több hónapot vagy éveket vesz igénybe.

A kutatók egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy több résztvevő is

telefonszámot cserél a kísérlet után.

Ha tehát a mindent eldöntő első randira kerül sor, menjünk valami

ijesztő helyre, és bátran válasszunk személyes témákat a beszélgetés tár­

gyául. A józan ész azt diktálja, hogy a partnerünk kicsit hibbantnak talál

majd. A tudomány szerint viszont ellenállhatatlannak

126

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Csak szaporázd, csöndes szívem. Elősegíthetjük egy randi sikerét olyan tevékenységgel, amelytől valószínűleg szaporábban ver a szívünk. Tehát ne lassan hömpölygő klasszikus zenei koncerteket vagy nyugis vidéki sé­tát válasszunk. Inkább nézzünk meg egy olyan fUmet, amit jól végig lehet izgulni, menjünk el egy kalandparkba vagy biciklitúrára. Az az elmélet húzódik meg e mögött, hogy a partnerünk nekünk és nem a tevékeny­ségnek tulajdonítja majd a hevesebb pulzus t, s így meggyőzi magát, hogy különlegesek vagyunk.

Kitárulkozás játék. Ha kitárulkozás játékot játszunk, egyszerre csak egy lépést tegyünk. Feltéve, hogy minden újabb lépés megfelelő, a kutatások eredményei alapján érdemes megadni magunkról valamilyen személyes információt, majd arra bátorítani a párunkat, hogy ő is tegye ugyanezt, miáltal jóval hamarabb jutunk el az oly fontos bensőségességig. Alább tíz olyan kérdés olvasható, amely Aron kitárulkozás játékának fölvetésein alapul, és elősegíti ezt a folyamatot:

l. Képzeljük el, hogy egy tökéletes vacsora házigazdái vagyunk. Bárkit vendégül láthatunk, aki valaha élt a földön. Kit hívnánk meg?

2. Legutóbb mikor beszéltünk magunkban? 3. Mondjunk két dolgot, ami miatt szerenesésnek tartjuk magunkat! 4. Mondjunk valamit, amit mindig is ki akartunk próbálni, és mondjuk

el, miért nem próbáltuk ki! 5. Képzeljük el, hogy kigyullad a lakásunk, és csak egyvalamit mene­

kíthetünk ki. Mi lenne az? 6. Meséljük el életünk egyik legboldogabb napját! 7. Képzeljük el, hogy jó barátok leszünk azzal, akivel randizunk Mi a

legfontosabb, amit tudnia kell rólunk? 8. Említsünk meg két olyan dolgot a partnerünknek, amit kedvelünk

benne. 9. Meséljük el életünk egyik legkínosabb pillanatát!

10. Mondjuk el valamilyen személyes problémánkat, és kérjük a partne­rünk tanácsát abban, hogyan lehetne megoldani.

127

59 MÁSODPERC

Tuti tippek randi esetére

A mások fényében. Kutatások kimutatták, hogy a nők vonzóbbnak ér­tékelik azt a férfit, akire egy másik nő rámosolyog, vagy a társaságában jól érzi magát.146 Ha tehát egy férfi imponáini akar egy nőnek egy bárban vagy egy buliban, kérje meg egy jó barátnőjét, hogy menjen oda hozzá, látványosan nevessen nagyokat a viccein, majd lépjen le a színről. És per­sze esküdjön meg, hogy hallgat az összeesküvésről.

Nagyobb a szemünk, mint a szánk. Sok evolúciós pszichológus úgy véli, hogy az éhes férfiaknak jobban tetszenek a testesebb nők, mert a méret az ételhez való hozzáférést jelzi. Ezt az elképzelést igazolandó kutatók arra kértek ebédelni készülő hallgatÓkat egy egyetemi étkezdében, hogy egész alakos képek alapján értékeljék, mennyire vonzóak különféle testalkatú nők.147 Az éhes diákok számára a teltebb lányok vonzóbbak voltak. Ha te­hát egy "hagyományos felépítésü" nőnek megtetszik egy férfi, a mindent eldöntő italt étkezés előtt fogyassza el vele, ne pedig utána. Vagy pár órával étkezés előtt találkozzon vele, majd ragaszkodjon a salátamenühöz.

V ita, aztán egyetértés. Talán van, aki úgy véli, egy ember szívéhez a foly­tonos dicséret és bólogatás útján jutunk el. Egyes kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy ez talán nem is igaz, ugyanis úgy találták, embertársaik szemében vonzóbbak azok, akik eleinte langyosabbak, majd a randi vége felé egyre lelkesebbé válnak.14a Tehát jobb, ha nem vigyor­gunk ezerrel egész este, a randi kezdetétől, hanem az első órában kicsit ne­hezebben megnyerhetők vagyunk, majd a hazaindulási g egyre bájosabbra váltunk. Továbbá ahelyett, hogy rnindkettőnk által kedvelt témáról beszél­getnénk, beszéljünk nemszeretem dolgokról. A frappáns, Az interperszo­nális vonzerő megteremtése negativitás révén: a másokhoz való negatív hozzáállás megbeszélésével kialakuló kötődés címü tanulmányban közölt vizsgálat során kutatók arra derítettek fényt, hogy az embereket jobban összekovácsolja, ha valamit közösen nem szeretnek, mint az, ha valamit mindketten szeretnek.149

Valódi mosoly mímelése. Több mint egy évszázados az a felismerés, hogy bár a valódi és a mümosoly egyaránt a két szájzug felhúzásával jár, a szem körül csak valódi mosoly esetén jelennek meg ráncok. Ennél frissebbek azok a kutatások, amelyek a mosolygás finomszerkezetét vizsgálják, és

128

5. VONZERŐ

többek között azt próbálják kideríteni, mi alapján tekintünk egy mosolyt a flört jeiének. A kezdeti eredmények alapján az a mosoly, amely hosz­szabban (több mint fél percig) ül az emberek arcán, nagyon vonzónak hat, különösen, ha a mosolygás közben a fej kissé a másik fél felé hajlik.150

Szerelern vagy testi vágy. Gian Gonzaga munkatársaival az első randi­juk alkalmával készített vicleót párok beszélgetéséröl, majd arra kérte a résztvevőket, értékeljék, hogy a beszélgetés számukra a szerelemről vagy inkább a testi vágyról szólt.151Amikor a párok inkább szerelemnek érez­ték a történteket, a felvétel tanúsága szerint a két fél egymás felé hajolt, sokat bólogatott és mosolygott. Amikor azonban a testi vágyat találták döntőnek, a felek többet nyalogatták a szájuk szélét. Ha tehát meg akar­

juk tudni, mi jár a fejében annak, akivel randizunk, erre a két kulcsmo­tívumra figyeljünk. Míg a bólogatás és mosoly lehet a rokonszenv és egy esetleges szerelern előjele, addig a száj időnkénti nyalogatása egy forró éjszakát ígérhet.-

·

Korábbi partnerek. Ez mindig kényes pont egy randin. Már minden a legjobban alakul, aztán egyszer csak felüti csúf fejét a korábbi kapcsola­tok témája. Egyszerre megannyi kérdés tolul fel bennünk: vajon jobb-e, ha válogatósnak mutatkozunk, és azt állítjuk, hogy alig egy-két szexuális kapcsolatunk volt? Vagy az a kedvezőbb, ha a tapasztalt szerető színében runünk fel, és sokkal több partnerről adunk számot? Az Arizonai Állami Egyetem kutatója, Doug Kendrick vezette vizsgálat szerint az egyensúly a legfontosabb. 152Kendrick a felmérés résztvevőinek főiskolai hallgatók fényképét mutatta meg, a fotókhoz pedig más-más számú partnerről be­számoló profUt társított, majd arra kérte a kísérlet résztvevőit, értékeljék a képeken látható személyek vonzerejét. Az eredmények szerint a nők ese­tében a férfiak vonzereje nullától két korábbi partnerig nőtt, kettőnél több korábbi partner esetén azonban már nem volt vonzó a férfi. Ezzel szem­ben a férfiak számára egy nő vonzereje nullától négy korábbi partnerig egyre nőtt, négynél több korábbi partner azonban már sok volt.

129

6. Stressz

Miért nem érdemes rugdosni és kiabálni, hogyan oldható fel pár perc alatt a neheztelés, miként hasznosítsuk négylábú barátaink erejét,

és hogyan csökkenthető gondolati úton a vérnyomás?

Sigmund Freud, a híres pszichoanalitikus úgy gondolta, hogy a psziché­nek három fő alkotóeleme van: az id, az ego és a szuperego. Az id az elménk állatias része, impulzív és alapvető ösztönöktől vezérelt, a szuper­ego képviseli a dolgok morális oldalát, míg az ego igyekszik összebékíte­ni a két ellentétes erőt. A három rész többnyire egymással összhangban működik, és minden szép és kerek. Olyankor azonban, amikor nagyobb összeütközésbe kerülnek, annak oka, mint annyiszor az életben, szexua­litás vagy erőszak.

Hogy kellőképpen értékeljük Freud elméletét, képzeljük el, hogy egy szobába zárnak egy tinédzsert (id), egy papot (szuperego) és egy köny­velőt (ego), és ott van a szobában egy pornóújság. A lélek állati oldalát megtestesítő tinédzser rávetné magát az újságra, mire a pap megpróbál­ná kitépni az erkölcstelen ifjú markából a lapot, hogy megsemmisítse. A könyvelő nagy küzdelem elé néz, hogy megtalálja az előrevezető bé­kés utat. Végül mindhárman lehiggadnak, és talán úgy döntenek, leg­jobb lesz úgy tenni, mintha a lap nem is létezne. Így a tinédzser nem esik kisértésbe, hogy mocskos fotókat nézegessen, és a papnak sem kell folyton az erkölcs jelentőségéről prédikálnia. A kompromisszumban megnyugodva a három szereplő mondjuk a szőnyeg alá rejti az újságot, és igyekszik megfeledkezni róla. Ezt azonban könnyebb mondani, mint megtenni. A tinédzser újra meg újra bele akar kukkantani az újságba, de a pap minduntalan a kezére csap. Végül feszültté válik a helyzet, és min­denki egyre idegesebb lesz.

131

59 MÁSODPERC

Freud szerint sok esetben belső küzdelmeinket a belső tinédzser és a belső pap vitája okozza, az egyik azt mondja, amit tenni szeretnénk, a másik azt, amit tennünk kellene. A tinédzser házasságon kivüli kap­csolatra vágyik, a pap viszont a házasság fontosságát hangsúlyozza. A ti­nédzser be akar húzni egyet annak, aki elkeserítette, mire a pap jön a megbocsátássaL A tinédzser belemenne valami gyanús ügyletbe, a pap viszont amellett érvel, hogy törvénytisztelő polgárnak kell lenni. Az ese­tek többségében úgy teszünk, mintha a probléma nem létezne, igyek­szünk eltemetni jó mélyen a tudatalattiba. A mentális stressz miatt azon­ban, amelyet metaforánkban a szőnyeg alá rejtett pornóújság testesít meg, végül frusztráltak, idegesek és dühösek leszünk.

Nem egy pszichológus szerint a legjobb megoldás, ha biztonságos és társadalmilag elfogadható formában kiengedjük magunkból az elfojtott érzéseket. Öklözzünk meg egy párnát. Üvöltsünk és sikítozzunk. Topor­zékoljunk. Bármi megteszi, ami segít abban, hogy lehiggasszuk a tiné­dzsert, mielőtt belerúgna az ajtóba. Ez a katartikus dühkezelés széles kör­ben elfogadottá vált. De vajon igaza van-e Freudnak?

Pszichológusok éveken keresztül vizsgálták, hogy mi történik ak­kor, ha embereket stresszhelyzetnek tesznek ki, majd arra biztatják őket, hogy bátran üvöltözzenek és sikítazzanak Pár éve Brad Bushman az Io­wai Állami Egyetemen 600 hallgató bevonásával folytatott egy kísérletet, amelyben arra kérték a diákokat, írják le, mi a véleményük az abortusz­ról. 153 Aztán összegyűjtötték az esszéket, és a diákok tudomása szerint odaadták más hallgatóknak értékelésre. Az esszéket valójában maguk a

kísérlet végzői minősítették, és a diákok minden esetben rossz jegyet és negatív megjegyzéseket kaptak, a kézzel írt szöveg így szólt: "Ilyen vacak írást még életemben nem olvastam:' Talán nem meglepő, hogy a diáko­kat bosszantotta ez a fajta értékelés, és dühösek voltak arra, akitől ezt állítólag kapták.

Egyes hallgatók lehetőséget kaptak, hogy kiadják magukból agresz­szív érzéseiket. Bokszkesztyűt bocsátottak a rendelkezésükre, megmu­tatták az állítólagos értékelő fotóját, aztán azt mondták neki, hogy egy harminckilós homokzsákon kitölthetik a dühüket, ha akarják. A kísér­let végző i egy mikrofon segítségével hallgatták és számolták, ki hányszor üt bele a homokzsákba. A másik csoportba tartozó diákok nem kaptak

132

6. STRESSZ

bokszkesztyűt és homokzsákot, hanem arra kérték őket, hogy két percig üldögéljenek egy csöndes szobában.

Ezután mindenkinek ki kellett tölteni egy standard hangulatértékelő kérdőívet, amely többek között azt mérte, mennyire mérgesek, dühösek és frusztráltak. Végül a résztvevők párban játszottak, amelynek a végén a győztes akkorát ordíthatott a vesztes képébe, amekkorát akart. Azt a győztes dönthette el, mekkorát és meddig üvölt, de mindezt egy számító­gép rögzítette.

Vajon kevesebb volt-e az agresszivitás azokban, akik a homokzsákot püfölték, mint azokban, akik a csöndes szabában ücsörögtek? Vajon a "bokszolók" nagyobbat üvöltöttek-e?

Akik bokszkesztyűt kaptak és tetszésük szerint püfölték a homokzsá­kot, utána lényegesen agresszívabbaknak bizonyultak, és hosszabban és hangosabban üvöltöttek társaik arcába. Nagy különbségek mutatkoztak a két csoport hangulatában és az üvöltés mértékében is, az eredményt pe­dig többen is kimutatták. A düh kiadása nem oltja el a lángokat. Sőt, mint Brad Bushman tanulmányában megjegyzi, sokkal inkább olaj a tűzre.

De ha a püfölés és a kiáltozás nem segít a stressz és a frusztráció le­győzésében, akkor mi segít? S mit tehetünk, hogy az életünk nyugodtabb legyen? Vajon egy végeláthatatlan dühkezelő kurzus vagy sokórányi el­mélyült meditáció a válasz? Az a helyzet, hogy léteznek egyszerű és gyor­san ható megoldások, amelyeknek része az a képesség, hogy felismerjük a semmittevés áldásos hatásait, valamint négylábú barátaink erejének megzabolázása is közéjük tartozik.

Az előnyök keresése

Mindenkinek vannak negatív élményei. Elkapunk betegségeket, ki kell bírnunk egy hosszú távú kapcsolat megszakadását, rájövünk, hogy pá­runknak van egy másik kapcsolata, esetleg fülünkbe jut, hogy egy jó ba­rátunk sértő pletykákat terjeszt rólunk. Érthető módon az ilyen esetek az embereket frusztrálják, elszomorítják, és rossz napokat szereznek nekik. Sokan gondolnak úgy a múltjukra, hogy azt kívánják, bár másképp tör­téntek volna a dolgok. Ha valaki más a szenvedéseink oka, gondolataink hajlamosak a bosszú, a visszavágás felé terelődni. Az ilyen élmények gyakran haragot, keserűséget és agressziót váltanak ki belőlünk. De ha a

133

59 MÁSODPERC

homokzsák püfölése csak ront a helyzeten, vajon hogyan kezeljük ezeket az érzéseket?

Az egyik lehetőség, hogy viselkedjünk a dühvel összeegyeztethetetlen módon. Nézzünk meg egy vicces ftlmet, menjünk buliba, játsszunk egy kiskutyával, vagy fejtsünk meg egy nehezebb keresztrejtvényt. De elte­relhetjük a figyelmünket sporttal, műalkotás létrehozásával vagy azzal, hogy baráti, családi körben töltünk egy estét. Ez a viselkedés azonban, ha abban segít is, hogy a kisebb megrázkódtatások okozta stresszhatást csökkentsük, komolyabb, hosszú távú frusztráció esetén nem valószí­

nű, hogy tartós hatást eredményez. De a tartósabb hatás eléréséhez sincs szükség arra, hogy hosszú órákat töltsünk terapeutánál, akinél kibeszél­jük nyomasztó élményeinket. Csak pár percet vesz igénybe, és hatásosnak bizonyult már olyan emberek esetében, akiknek leégett a házuk, akiket kiraboltak, akik szívrohamot kaptak, katasztrófa áldozatai lettek, vagy akiknél reumás ízületi gyulladást állapítottak meg.154 Az eljárás neve "ke­ressük meg az előnyét"!

Ezt az eljárást illusztrálja a Michael McCullough és munkatársai által a Miami Egyetemen elvégzett kutatás. 155 300 egyetemi hallgatót először is

arra kértek, emlékezzenek vissza egy olyan élményükre, amely bántotta, sértette őket. Hűtlenség, sértés, elutasítás, feleslegessé válás, mind-mind szerepelt a megemlített események között, és a hallgatók csupa olyasmit idéztek föl, ami emésztette őket.

A résztvevők harmadát arra kérték, részletesen írják le az esetet, arra összpontosítva, mennyire voltak dühösek akkor, és hogy az élmény mi­

lyen negatív hatással volt az életükre. Egy másik csoport tagjai ugyanezt a feladatot kapták, azzal a különbséggel, hogy ők arra összpontosítottak, milyen előnyeik származtak az élményből, beleértve azt is, hogy erőseb­bek, bölcsebbek lettek. Végül a harmadik csoport tagjainak egyszerűen a

másnapi programjukat kellett lejegyezniük A vizsgálat végén minden résztvevőt megkértek arra, hogy töltsenek

ki egy kérdőívet, amely azt mérte, milyen gondolatokat és érzelmeket táplálnak az iránt, aki elszomorította vagy megbántotta őket. Az eredmé­nyek azt igazolták, hogy csupán pár perc is, amit azzal töltöttek a résztve­vők, hogy megpróbálták számba venni a látszólag bántó esemény pozitív hozadékait, segített legyőzni a helyzet okozta bánatot és dühöt. Lényege-

134

6. STRESSZ

sen megbocsátóbbak voltak azok iránt, akik vétettek ellenük, és kevésé akartak bosszút állni rajtuk, vagy kerülni őket.

A negatív élményekből származó előnyök keresése olyasminek hat,

mint a vágybeteljesítő gondolkodás. De bizonyított, hogy effajta előnyök léteznek. Például kutatások kimutatták, hogy a 200 l. szeptember ll-i terrortámadást követően Amerikában erősödtek az olyan karaktervoná­sok, mint a hálára való képesség, a remény, a kedvesség, a vezetői szerep

vállalása és a csapatmunka.156 Ráadásul további kutatások arról számol­

nak be, hogy számos testi betegség növelheti a bátorságot, a kíváncsisá­got, a korrektséget, a humor és a szépség értékelésére való képességet. '57

Ami a dühkezelést illeti, ha bokszkesztyűt húzunk, és egy homokzsák

püfölésébe kezdünk, vagy párnát pofozunk, ettől nem igazán fog csök­

kenni az agresszivitás unk, sőt inkább növekszik. Azzal viszont jelentősen csökkenthetök az ilyen érzések, ha a dühünket kiváltó, látszólag negatív

események áldásos velejáróira összpontosítunk

135

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Ha olyasmi ér bennünket, ami fel dühíthet, próbáljuk ki a következő gya­korlatot, hogy enyhítsük a fájdalmat, és könnyebb legyen továbblépni.

Szánjunk pár percet arra, hogy végiggondoljuk, milyen pozitív hatásai voltak annak az eseménynek, amelyet olyan bántónak találunk. Például, segítette-e abban, hogy

• erősebbé váljunk, vagy tudatosítsuk valamilyen erényünket, amellyel addig nem voltunk tisztában?

• jobban értékeljük az életünk bizonyos aspektusait, mint annak előtte? • bölcsebbé váljunk, vagy megerősítsünk egyik kapcsolatunkat? • jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, magabiztosabbak legyünk,

vagy véget vessünk egy rossz kapcsolatnak? • együttérzőbbé vagy megbocsátóbbá váljunk? • megerősítse a kapcsolatunkat egy olyan személlyel, aki megbántott

bennünket?

Írjuk le, milyen előnyünk származott a tapasztalatból, és miként vált jobbá az élet a történtek következtében. Ne tagadjunk el semmit, és le­gyünk minél őszinté bbek!

Négy negyedórás tipp a stressz leküzdéséte

Amikor veszélyt szimatolunk, a szervezetünk készenléti állapotba kerül,

hogy elmeneküljünk vagy helytálljunk. A modern élettel járó állandó stressz miatt azonban sajnálatos módon ez a rendszer szinte állandó im­pulzusokat kap. Akár azért, mert nincs parkolóhely, vagy mert sok a prob­léma a gyerekekkel, manapság az embereknek túlzottan is rutinszerüvé vált, hogy megnyomják a pánikgombot Csekély mértékü stressz ugyan még segíthet is abban, hogy egy adott feladatra koncentráljunk, ám a problémákkal való folytonos küzdelem megbosszulja magát, a stresszmé­rő végül kiakad, és a következmény magas vérnyomás, koncentrációzavar, állandó aggodalom, súlygyarapodás és az immunrendszer legyengülése.

136

6. STRESSZ

Létezik azonban a vérnyomás visszatérítésének néhány egyszerű és haté­kony módszere.

Imádkozzunk másokért, segítsünk magunkon. Neal Krause végezte a Michigani Egyetemen azt a kutatást, amely szerint jót tesz az egészsé­günknek, ha másokért imádkozunk. 158 Több mint ezer embert kérdeztek meg imáik természetéről, anyagi helyzetükről és egészségi állapotukról, és ennek alapján Krause arra jutott, hogy a másokért elmondott ima csök­kentette az imádkozó anyagi gondjait, és javította a közérzetét Érdekes módon azonban az anyagi dolgokért - mondjuk egy új kocsiért vagy jobb lakásért - elmorrnoh ima nem nyújtott ilyen védelmet.

Tanulmányozzuk a klasszikusokat! Sky Chafm, a Kaliforniai Egyetem kutatója munkatársaival azt vizsgálta, hogy stresszhelyzetet követően mely zenék csökkentik a vérnyomást.159 A kísérlet során azzal bosszantották föl a résztvevőket, hogy 2397-től tizenhármasával kellett hangosan vissza­számlálniuk, vagyis ekképp: 2397, 2384 ... Hogy a helyzet még vacakabb legyen, a kísérletvezető félpercenként valamilyen negatív megjegyzéssel ("rajta, igyekezzünk") noszogatta őket, hogy gyorsabban számoljanak Ezután egyes résztvevőket magukra hagyták, csendben, míg másoknak klasszikus zenét játszottak (Pachebel Kánonját, Vivaldi Négy évszakjának első, "Tavasz" dmű tételét), vagy dzsesszt (többek között Miles Davistől a Flamenco Sketchest), vagy popzenét (Sarah McLachlantól az Angelt, a Dave Matthews Band's-től a Crash Into Me-t). A vérnyomásmérés azt az eredményt hozta, hogy a popzene és a dzsessz hatása pont olyan mértékű a normális vérnyomás helyreállításában, mint a teljes csönd. Ezzel szem­ben akik Pachebelt és Vivairlit hallgattak, lényegesen gyorsabban megnyu­godtak, és sokkal hamarabb visszatért a vérnyomásuk a normális értékre.

Süss fel nap! Matthew Keller, a Virginiai Pszichiátriai és Viselkedésgeneti­kai Intézet kutatója munkatársaival a napsütés és az érzelmek kapcsolatát vizsgálta.1!i0 A kutatócsoport fölfedezte, hogy a magasabb légnyomással járó magasabb hőmérséklet jobb kedvre hangolja az embereket, javítja a memóriájukat, de dakis akkor, ha legalább fél órát töltenek szabadban. Aki ennél kevesebbet töltött kinn, annak még rosszabb lett a kedve, mint volt. A szerzők úgy vélik, talán azért, mert az emberek nem szeretnek be­zárva lenni, amikor jó az idő.

137

59 MÁSODPERC

Lépjünk kapcsolatba belső bohócunkkaU Nevess, és veled nevet a világ! Sírj, és nagyobb lesz az esélyed az infarktusra! Legalábbis ez a végkövet­keztetése egy olyan kutatásnak, amely a nevetés és az ellazulás kapcso­latát vizsgálta. Akik spontán módon humorral lesznek úrrá a stresszen, különösen egészséges immunrendszerrel rendelkeznek, és 40 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy infarktust vagy agyvérzést kapjanak, a fog­orvosnál kevésbé érzik a fájdalmat, és 4,5 évvel tovább élnek.161 2005-ben Michael Miller a Marylandi Egyetem kutatója munkatársaival olyan film­jeleneteket mutatott kísérlete résztvevőinek, amelyek várhatóan feszültté teszik őket (mint a Ryan közlegény megmentésének első harminc perce) vagy megnevettelik (mint a Harry és Sally "orgazmus" -jelenete). A részt­vevők véráramlása a stresszelő film nézésekor 35 százalékkal visszaesett, a vicces filin esetében 22 százalékkal nőtt. Ennek alapján a kutatók azt ajánlják, hogy naponta legalább 15 percet nevessünk.

Figyelemre méltó mancsok

Egy kutya sokféleképpen járulhat hozzá jobb közérzetünkhöz. Például

egy kiadós pörkölt alapanyaga is lehet. De vajon tényleg jobban érez­

nénk magunkat egy pörkölttől, vagy lelkiismeret-furdalás lenne az utóíz? A kérdést eidöntendő egy neves egyetem kutatói. .. Csak vicceltem. Is­

mereteim szerint a kutyapörkölt pszichológiai hatásának feltérképezése

még várat magára. Azt azonban már vizsgálták, rnilyen más áldásos ha­tással járhat egy négylábú barát.

Az egyik legismertebb kutatást Erika Friedrnann folytatta rnunka­

társaival a Marylandi Egyetemen, méghozzá a kutyatartás és a szív- és

érrendszeri funkciók lehetséges kapcsolatát vizsgálták.162 Gondosan kö­

vették szívinfarktuson átesett betegek felépülési arányát, és arra jutottak,

hogy kutyátlan ernbertársaikhoz képest a kutyagazdák csaknem kilenc­szer nagyobb valószínűséggel élték túl legalább egy évvel az infarktust.

Ez a figyelemre rnéltó eredmény arra ösztönzött több kutatót, hogy a ku­

tyatárs jelenlétének más lehetséges jótékony hatását is feltárja, így került

sor olyan vizsgálatokra, amelyek kimutatták, hogy a kutyatulajdonosok jobban tűrik a rnindennapi stresszhatásokat, az élet dolgaival kapcsolat-

138

6. STRESSZ

ban kiegyensúlyozottabbak, jobb az önbecsülésük, és ritkábban diag­nosztizálnak náluk depressziót.1"3

Nem szabad alábecsülni e jótékony hatások jelentőségét. Az egyik vizsgálat során az után mérték kutyatulajdonosok vérnyomását és pul­zusát, hogy végrehajtottak két, stresszt okozó feladatot (hármasával szá­moltak visszafelé, egy ezres nagyságrendű számtól indulva, illetve egy vödör hideg vízben tartották a kezüket) a kutyájuk vagy a házastársuk jelenlétében.104 Azoknál, akik a kutyájuk jelenlétében végezték a vissza­számlálást, lényegesen alacsonyabb pulzusszámot és vérnyomást mértek, és jóval kevesebb hibát is követtek el, mint azok, akik a partnerük társa­ságában voltak. Íme, a tudományos bizonyíték, ha szükséges egyáltalán, arra, hogy a kutyánk jobbat tesz az egészségünknek, mint egy férj/fele­ség.

Érdekes módon a macskákról nem mondható el ugyanez. Egyes ku­tatások ugyan kimutatták, hogy a macska enyhítheti a rosszkedvet, de az nem valószínű, hogy különösen jó kedvre hangolna,165 mások szerint pedig a macskatulajdonosok másoknál nagyobb valószínűséggel halnak meg a szívinfarktust követő egy év alatt.11;6

Bármilyen ígéretesek is az eredmények, egy nagy probléma mégiscsak van ezekkel a kutatásokkal. Jóllehet akinek kutyája van, kiegyensúlyozot­tabban látja a világot, és egészségesebb a szíve és az érrendszere is, ám nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindennek a kutyatartás az oka. Ugyan­is általában bizonyos típusú személyiségek tartanak kutyát, és meglehet, a személyiség maga a hosszabb és kevésbé stresszes élet magyarázata.

Az okozati viszony megállapítására törekedett Karen Allen, a buffa­lói New York-i Állami Egyetem kutatója, amikor hiánypótló vizsgálatát elvégezte.167 Magas vérnyomással küszködő városi tőzsdeügynököket hí­vott össze, és véletlenszerűen két csoportra osztotta őket. Az egyik cso­port tagjainak egy-egy kutyáról kellett gondoskodniuk. Mindkét csoport résztvevőinél fél éven át nyomon követték a vérnyomása alakulását. Az eredmények azt mutatták, hogy a kutyás brókerek lényegesen nyugod­tabbak voltak, mint a kontrollcsoport tagjai. Ami a mentális stressz csillapítását illeti, a kutyák hatékonyabbnak bizonyultak, mint az egyik leggyakrabban alkalmazott vérnyomásgyógyszer. Ennél is fontosabb észrevétel azonban, hogy a véletlenszerűen a "kutyás" és "kutya nélküli"

brókerek csoportjai között általánosságban a személyiségjegyek tekinte-

139

59 MÁSODPERC

tében semmiféle különbség nem volt, tehát az eredményt nem lehet en­nek betudni. Érdekes módon a mellett, hogy csökkent a stresszérzetük, a megrögzött városlakók érzelmileg is kötődni kezdtek a kutyájukhoz, oly annyira, hogy a kísérlet végeztével egyikük sem élt azzal a lehetőség­gel, hogy visszaszolgáltassa újsütetű pajtását.

Számos elmélet próbálta magyarázni, miért tesz nekünk jót a kutya. Egyik lehetőség, hogy az a testmozgás, amit a napi séta jelent, jó hatással van a testi-lelkí egészségünkre. Mások szerint a kutya játssza az ideá­lis, nem ítélkező barát szerepét, aki türelmesen odafigyel a legbensőbb gondolatainkra, és soha nem fecsegi kí a titkainkat Innen nézve a kutya az odaadó terapeuta, jóllehet, szőrös a füle, nedves az orra, és rövidek a lábai. Egy további elmélet szerint a kutya megérintése és simogatása ön­magában megnyugtató és jótékony hatású, amire az is bizonyíték, hogy ha egy beteg kezét a kezében tartja a nővér, pusztán ettől jelentősen csök­ken a beteg pulzusszáma. 168

Azt azonban a kutatók döntő többsége elismeri, hogy a kutyatartás egyik legfontosabb tényezője, hogy társasági velejárói igen jótékony ha­tásúak. Elég csak kís időt eitölteni egy olyan parkban, ahol szívesen sétál­tatják kutyájukat a gazdák, és azonnal szembeötlik, hogy az ember leg­jobb barátja miként késztet vadidegeneket is beszélgetésre ("Ö, milyen édes! És milyen fajta?",

"De helyes kutyus! Milyen idős?",

"Nahát, mibe

léptem bele! Ö csinálta?"). Azt számos kutatás igazolja, hogy a mások társaságában töltött idő a boldogság és egészség fontos forrása, és a ku­tyák egyáltalán nem szándékos, ám annál hatékonyabb képessége, hogy tudniillik összehozzanak embereket másokkal, minden valószínűség szerint jelentős mértékben hozzájárul a gazdik jó közérzetéhez.

De vajon mennyire jók a kutyák abban, hogy ilyen találkozásokat elősegítsenek, és mely fajok a legjobb hálózatépítők? A belfasti Queen's Egyetem kutatója, Deborah Wells erre kereste a választ abban a kísérle­tében, amelynek során rávett egy kutatót, hogy ebédidejét számos alka­lommal is azzal töltse, hogy különféle kutyák társaságában fel-alá sétál ugyanazon az útszakaszon.169 Minden séta addig tartott, míg a kutatóval 300 gyalogos nem jött szembe. Egy másik kutató pár lépés távolságból követte a kutyasétáltatót, és följegyezte, hogy a szembejövő rámosoly­gott-e a kutatóra, vagy megállt-e vele beszélgetni. A három séta alkal­mával előbb egy sárga labradorkölyköt sétáltatott a kutató, aztán egy fel-

140

6. STRESSZ

nőtt labradort, majd egy felnőtt rottweilert. A kontrollséta alkalmával

a kutató három másik napon egyedül sétált, vagy egy félméteres barna

plüssmackóval a kezében (a macit úgy választották ki, hogy megragadja

az emberek figyelmét: nagy barna szeme volt, rövid végtagjai és magas

homloka), vagy egy cserép yukkával. 1800 szembejövővel és 211 beszélgetéssei késöbb az eredmények azt

mutatták, hogy a plüssmaci és a yukka ugyan sok vizsla tekintetet von­

zott, de nem váltott ki mosolyt, sem társalgást. A rottweiler sem készte­

tett túl sokakat beszélgetésre, talán mert agresszív fajként él a köztudat­

ban, és az emberek jobban szeretik, ha a torkuk ép és teljes mértékben

működöképes. Ezzel szemben minden tizedik ember szóba elegyedett a

kutatóval, amikor a felnőtt vagy a kölyök labradort sétáltatta. Nem ez az egyetlen olyan vizsgálat, amely megerősíti azt az elképze­

lést, hogy az emberek szívesen leállnak beszélgetni az állattulajdonosok­

kal. Egy korábbi kísérlet kapcsán arról számoltak be, hogy egy női kutató

egy parkban padon ülve több figyelmet kapott a járókelöktöl, amikor egy

nyuszi vagy egy teknős volt mellette, mint akkor, amikor magában szap­

panbuborékokat fújt, vagy egy működö tévékészüléket tettek mellé.170

141

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

E kutatás két fontos üzenetet közvetít. Először is, a kutyatartás csökkenti a mindennapi stresszt és feszültséget, részint azáltal, hogy elősegíti a tár­sas kapcsolatokat. Másodszor pedig, ha maximalizálni kívánjuk az ilyen típusú találkozások esélyét, inkább labradort válasszunk, mint rottwei­lert, plüssmackót, yukkát, tévékészüléket vagy szappanbuborék-fúvókát.

Ha azonban az életvitelünk nem teszi lehetövé, hogy kutyát tartsunk, még mindig van két lehetőségünk szert tenni a négylábú barát nyújtotta előnyökre.

i-dog. Valódi kutya helyett beszerezhetünk robotkutyát. Marian Banks végzett nemrégiben egy kutatást munkatársaival a Saint Louis Orvosi Egyetemen, amelynek során azt vizsgálták, milyen hatással vannak a ro­bot- és valódi kutyák a hosszan tartó kezelésben részesített betegek ma­gányosságára.171 A kutatócsoport heti rendszerességgel vitte a betegekhez az élő kutyát vagy egy Sony AIBO-t, és minden alkalommal nagyjából fél órát töltöttek ott. Nyolc hét alatt a betegek mind a két típusú kutya iránt azonos erősségű érzelmi kötődést alakítottak ki, és a két típusú kutya azonos mértékben csökkentette a betegek magányosságérzetét

Kapcsoljunk a kutyatévére. Egy igen ötletes kísérletben Deborah Wells azt vizsgálta, vajon állatokról szóló videók puszta megtekintése is járhat -e ugyanolyan megnyugtató és egészség-helyreállító hatással, mint ha a társa­ságunkban él az állat?172 Wells három rövid vicleót készített (tíz hal úszkál egy növényekkel teli akváriumban, tíz törpepapagáj egy röpdében, illetve tíz majom üldögél fákon), és megmérte a résztvevők vérnyomását a fil­mek megtekintése előtt, illetve utána. Az egyik kontrollcsoport tagjai egy ismert szappanopera egyik epizódját nézték meg, a másik kontrollcsoport tagjai pedig az üres képernyőt bámul ták. A kísérlet két lényeges eredményt hozott. Az egyik, hogy fiziológiai értelemben a sorozat hatása csaknem azonos volt a csupasz képernyőéveL A másik, hogy a kontrollcsoportok­hoz képest mindhárom állatos videó megtekintése után a résztvevők jóval kisimultabbnak érezték magukat. Vagyis ha nem egészen egy perc alatt akarjuk csökkenteni a pulzusszámunkat és a vérnyomásunkat, menjünk fel az internetre, és nézzünk meg egy vicleót egy aranyos állatról!

142

6. STRESSZ

Csökkentsük a vérnyomásunk semmittevéssel

Pár évvel ezelőtt egy sajátos kísérletet végeztem az alkoholfogyasztás lé­lektani összefüggéseivel kapcsolatban. A vizsgálat egy televíziós műsor

része volt, és egyetemisták bevonásával készült, akik haveri körben egy estét töltöttek el egy bárban. Nem volt nehéz rávenni a őket a közremű­

ködésre, mivel az italt mi biztosítottuk, az alku egyetlen hátulütője az volt, hogy kisérleti nyulainknak az este folyamán rövid teszteken kellett átesniük. A kísérlet estéjén, rögtön azután, hogy mindenki megérkezett,

máris lezajlott a teszt első köre. Minden egyetemista kapott egy szám­sort, és az volt a dolguk, hogy amennyit csak tudnak, jegyezzenek meg belőle, aztán végig kellett sétálniuk egy vonal mentén, amelyet a padlón

jelöltünk ki, illetve alávetettük őket egy reakcióidő-próbának is, amely

többek között abból állt, hogy egy vonalzót fogtak a hüvelyk- és a muta­tóujjuk között, aztán elenged ték, és abban a pillanatban kellett elkapniuk, amikor megmozdulni látták.

Az első teszt végeztével neki is láttunk az est legvonzóbb részének, az italozásnak. A hallgatókat véletlenszerűen két csoportba, a "kékek''

vagy a "pirosak" csoportjába osztottuk, ennek megfelelő kitűzöt kaptak,

majd élhettek az ingyen pia lehetőségéveL Egyetlen szabályt kellett csak

betartaniuk, nevezetesen azt, hogy mindenkinek magának kellett kérnie italt a pultnál, és senki nem vihetett innivalót a barátainak. Azt est folya­

mán gyakran megszakítottuk a beszélgetést, és elvégeztük újra meg újra

ugyanazt a memória-, egyensúly- és reakcióidő-próbát, mint a legelején. Ahogy nőtt az erekben csörgedező alkohol mennyisége, úgy vált a

társaság mind lármásabbá, lényegesen vidámabbá és sokkal nagyobb

hajlandóságot mutatott a flörtre. A tesztek eredményei objektív módon kimutatták a változást, és az est végére a többség alig volt képes egynél

több számot felidézni a listáról, következetesen elvétették a padlóra raj­

zolt vonalat, és jó 60 másodperccel azután zárták össze az ujjaikat, hogy a vonalzó a padlón csattant. Elismerem, kicsit túloztam a hatás kedvéért,

de a tendencia világos. Annál meglepőbb azonban, hogy a kék és a piros

kitűzős csoport eredményei alig különböztek egymástól, ugyanis mind­két csoportot szándékosan átvertük

A kék csoport tagjai csupán azzal nem voltak tisztában, hogy nekik

az este folyamán egyetlen korty alkohol sem ment le a torkukon. A ki-

143

59 MÁSODPERC

sérlet kezdete előtt a bár fele készletét olyan italokkal töltöttük föl, ame­lyek ugyan kinézetre, ízre és illatra olyanok voltak, mint a valódi szeszes

italok, ám épp csak az alkoholtartalom hiányzott belőlük. A bárpulto­soknak szigorúan tekintettel kellett lenniük a kitűző színére, és annak

megfelelően a piros kitűzősöknek valódi, alkoholos italt felszolgálni, míg

a kék kitűzősöknek alkoholmentes hamisítványt. Annak ellenére, hogy

a kék kitűzősök egész este egyetlen csepp alkoholt sem fogyasztottak, mégis produkálták az összes olyan tünetet, amit azok szoktak, akik ala­

posan felöntöttek a garatra. Vajon csak színlelték a reakcióikat? Nem.

Meg voltak róla győződve, hogy sokat ittak, és a gondolat önmagában

elég meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy az agyuk és a testük "ittasként"

gondolkodjon és viselkedj en. Az est végén persze elárultuk a turpisságot.

Az érintettek jót nevettek, azonnal kijózanodtak, majd rendben, jóked­vűen távoztak.

Ez az egyszerű kísérlet jól mutatja a placebohatás erejét. A résztvevők

azt hitték, hogy alkoholt fogyasztanak, és ennek megfelelően gondolkod­

tak és viselkedtek. Pontosan ugyanezt a hatást tapasztalták egyes orvosi

kísérletekben, amikor is a résztvevők úgy tudták, mérges szömörce hatá­

sának tették ki őket, és ennek megfelelően ki ütések jelentek meg rajtuk, akik koffeinmentes kávét kaptak, éppúgy fölélénkültek, mint a valódi

kávétól, azok a betegek pedig, akiken áltérdműtétet hajtottak végre, ar­

ról számoltak be, hogy csökkent a "műtött"

ínszalag fájdalma. Amikor a

kutatók a valódi gyógyszerek és a cukorkák hatását hasonlították össze,

azt találták, hogy a gyógyszerek hatása valahol 60 és 90 százalék között a

placebohatás függvénye. 173

A testmozgás mindenképpen hatékony vérnyomáscsökkentő, kérdés,

hogy mennyiben dől el fejben ez az összefüggés. A Harvard Egyetem két

kutatója, Alia Crum és Ellen Langer úttörő jelentőségű és igen eredeti

vizsgálatot végzett hét szálloda több mint nyolcvan kisegítőjének bevo­násával.174 Azt eleve lehetett tudni, hogy a kisegítő személyzet jelentős

fizikai igénybevételnek van kitéve. Egy-egy ilyen alkalmazott naponta át­

lagosan tizenöt szobát takarított és szolgált ki. Egy-egy szoba rendbetéte­le 25 percet vett igénybe, és eközben állandóan emelgettek vagy cipeltek

valamit, kúsztak-másztak, olyannyira, hogy a legelszántabb konditerem­

lakót is ette volna a sárga irigység. Crum és Langer azonban úgy gon­

dolkodott, hogy kísérleti alanyaik nincsenek tisztában avval, hogy test-

144

6. STRESSZ

mozgás tekintetében milyen aktív életet élnek, és arra voltak kiváncsiak,

mi történik akkor, ha felvilágosítják őket a munkájukkal járó előnyökrőL Vajon azt gondolják-e majd ettől, hogy fittek, és ez a hit megmutatko­

zik-e a testsúlyukban és a vérnyomásukban is? A kutatócsoport szállodai kisegítőket véletlenszerűen két csoport­

ba osztotta. Az egyik csoportnak elmondták, milyen előnyökkel jár a munkájukból adódó testmozgás, és hogy mennyi kalóriát égetnek el egy

nap alatt. A kísérletet végzők gondosan kiszámolták, hogy egy 15 per­

ces ágyneműcsere 40 kalóriát emészt föl, a porszívózás ugyanennyi idő alatt 50 kalóriát éget el, míg egy negyedórás fürdőszoba-súrolás további 60 kalóriát vesz el. Hogy az információk kellőképpen megragadjanak a kisérleti alanyok emlékezetében, mindenki kapott egy kiadványt, amely a fontosabb tényeket és adatokat tartalmazta, továbbá a személyzeti pihe­

nőben egy posztert is kitettek az üzenőfalra, ugyanezekkel az informáci­

ókkal. A testmozgás előnyeire vonatkozó általános ismereteket a kontroll­csoport tagjaival is megosztották, őket azonban nem tájékoztatták arról, hogy az egyes mozgásformák mekkora kaláriafelhasználást jelentenek.

Ezután minden résztvevő kitöltött egy kérdőívet, amely azt firtatta, va­

jon munkaidőn kívül is végeznek-e valamilyen testmozgást, milyenek az étkezési, italozási, dohányzási szokásaik, továbbá több egészségügyi vizs­

gálatnak is alávetették őket.

A kutatók egy hónappal később újra megkeresték a kísérlet résztve­vőit. A szállodavezetés igazolta, hogy a "Nocsak, mennyi testmozgással

jár a munkám!" csoport és a kontrollcsoport terhelése azonos volt. Ez­után a kísérlet vezetői arra kérték a résztvevőket, hogy ismételten töltsék

ki ugyanazt a kérdő ívet, valamint elvégezték ugyanazokat a vizsgálatokat

is, mint egy hónappal korábban, végül elemezték az adatokat. A két cso­port tagjai nem kezdtek a munkájukon kivüli testmozgásba, és nem vál­

toztattak étkezési, dohányzási és italozási szokásaikon sem. Vagyis élet­módjukban nem következett be olyan változás, amely ahhoz vezethetett volna, hogy az egyik csoport fittebbé váljon, mint a másik.

A kutatók az egészségügyi vizsgálatokra összpontosítottak Azt a fi­gyelemre méltó jelenséget tapasztalták, hogy azok, akiknek elmondták, mennyi kalóriát égetnek el naponta, jelentősen lefogytak, csökkent a testtömegindexük és a derék-csípő arányuk, valamint a vérnyomásuk is.

A kontrollcsoport tagjainál nem történt hasonló javulás.

145

59 MÁSODPERC

Mi okozhatta hát az egészségi állapot ilyen látványos javulását a job­ban informált csoportban? C rum és Langer szerint az egész a placebo­hatásra vezethető vissza. Miután tudatosult a személyzetben, hogy napi szinten mennyi testmozgást végeznek, megváltozott az önmagukról alkotott képük, és a szervezetük úgy reagált, hogy valóra váltotta ezt a hitet. úgy tűnik hasonlatos ahhoz, ahogy az emberek beszéde egyre ká­sásabb lesz, ha azt hiszik, hogy ittak, vagy éppen kiütést kapnak, ha azt képzelik, hogy betegek, éppúgy a napi testmozgás puszta gondolata is egészségesebbé tehet.

Bármi legyen is a magyarázat erre a rejtélyes hatásra, ha az egészségi állapotunkat kedvezően befolyásolja, talán már ezzel megtesszük a meg­felelő erőfeszítést. Az egész csak megvalósulás kérdése.

146

6. STRESSZ

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Crum és Langer kutatása ugyan vitatható, ám ha igazuk van, az arra en­ged következtetni, hogy ha mindennap tudatosan végzünk energiaigé­nyes tevékenységeket, az jót tesz nekünk. Az alábbi táblázat azt adja meg, hogy egy átlagos testsúlyú ember hány kalóriát éget el egy-egy szokásos ténykedés során (a nagyobb vagy kisebb testsúlyú emberek arányosan több vagy kevesebb kalóriát használnak fel). A táblázat segítségével ki­számíthatjuk, hogy nagyjából hány kalóriát égetünk el egy nap.

Tartsuk kéznél a táblázatot, me rt erről eszünkbe jut, hogy milyen "lát­hatatlan" gyakorlatokat végzünk el nap mint nap, és - az elmélet szerint legalábbis- meg kell látnunk, hogyan csökken a stressz-szintünk a sem­mittevés révén.

A B c D Percenként Végzünk Ha igen, A teljes elége-elégetett ilyen tevé- körülbelül tett kalória-

Tevékenység kal ó ri a kenységet hány percet mennyiség egy átlagos töltünk ez- (A oszlop x

hétközna- zel hetente? C oszlop) pon?

Szokásos séta 3

Energikus séta 6

Kerékpározás 5

Könnyü házimunka 3

Vasalás 3

Mosás 3

Fünyírás 5,5

Kocsiillosás 5,5

Felmosás 5,5

Kertészkedés 5

Olvasás 1,5

Vásárlás 3

Íróasztalnál ülés 1,5

Tévénézés 1,5

147

59 MÁSODPERC

Szexuális együttlét 2

Vezetés 1,5

Alvás l

Telefonálás l

Étkezés 0,5

Zuhanyzás 5

Felállás 1,5

Lépcsőzés 8

Játék gyerekekkel 4

ÖSSZESEN:

148

7. Kapcsolatok

Az "aktív figyelem" veszélyei, hogyan segíthet a tépőzár abban, hogy egy pár együtt maradjon, miért hangosabb a szó, mint a tett,

és miért változtathat meg mindent egyetlen fotó

Egyes szakértők szerint a jó házasság egyik titka az a fajta interakció,

amelyet "aktív figyelemnek" hívunk. Ez a fajta kommunikáció azt jelen­

ti, hogy a felek újrafogalmazzák egymás mondanivalóját, majd beleélik

magukat a másik szerepébe. Képzeljünk el egy olyan tanácsadást, ahol a feleség elmondja, hogy mérges a férjére, amiért az rendszeresen része­

geskedik, alkoholtól bűzlik, amikor hazatér, és késő éjszakáig ott terpesz­

kedik a tévé előtt. Az aktív figyelem tana szerint a férj a maga szavaival

megfogalmazza a feleség panaszát, azután mindent megtesz, hogy meg­

értse, miért olyan mérges rá a felesége. Ez az első pillantásra tetszetős technika igen népszerű. De vajon az aktív figyelem tényleg a jó kapcsolat

lényeges eleme, vagy ez is csak mítosz? Az 1990-es években John Gottman pszichológus, a stabil házasság tit­

kának világhírű szakértője a Washingtoni Egyetemen épp ezt akarta ki­

deríteni munkatársaival, és ennek érdekében hosszas és alaposan átgon­dolt kísérlethe fogott.175 Több mint száz friss házast trombitáltak össze,

és arra kérték őket, hogy a kamerájuk előtt 15 percben beszéljenek meg

valamit, amiben akkor épp nem értettek egyet. Ezután a kutatócsoport

másodpercről másodpercre, tüzetesen szemügyre vette a filmet, minden egyes megjegyzést kielemeztek. Az elkövetkező hat évben folyamatosan

kapcsolatban maradtak a párokkal, és figyelemmel kísérték, hogy együtt

vannak-e még, és ha igen, mennyire boldog a kapcsolatuk. Az aktív figyelem hatékonyságát vizsgálandó, minden olyan pillanatot

külön is megnéztek, amikor az egyik fél valamilyen negatív érzelmet feje­

zett ki, vagy negatív megjegyzést tett, mint "Nem tetszik a viselkedésed"

149

59 MÁSODPERC

vagy "Ki nem állhatom azt, ahogy a sz üleiddel beszélsz': A kutatócsoport lejegyezte a másik fél válaszát, és azokat a jegyeket keresték, amelyek az "aktív figyelem

" kategóriájába sorolhatók, vagyis a megértésre utaló átfo­

galmazásokat és az együttérzést. Majd összevetették, hogy milyen gyak­ran fordultak elő ilyen típusú jegyek az együtt maradó pároknál, illetve

olyan pároknál, akik utóbb elváltak, továbbá boldog, illetve boldogtalan kapcsolatban élőknél, így tudományosan értékelhetövé vált az aktív fi­

gyelem ereje. Az eredmény meglepő és sokkoló volt Gottmanék számára. Alig for­

dult elő aktív figyelemre utaló jegy, és egyáltalán nem jelezte előre a kap­

csolatnak sem a tartósságát, sem a boldogságát. Eredményeik értelmé­ben az aktív figyelemnek semmi köze a boldog házassághoz.

Megfigyeléseiktől letaglózva a kutatók egy másik adag vicleót vettek

elő, egy új abb ötlet vizsgálatához. Egy korábbi kísérlet során a párok egy másik csoportját tizenhárom éven át követték figyelemmel, és ezeket a videókat is hasonló vizsgálatnak vetették alá. Az adatok hasonló mintát adtak ki, és még a legjobb, tartós és boldog kapcsolatokban is csak igen

ritkán volt felismerhető a párok viselkedésében valami, ami az aktív fi­gyelemre emlékeztet.

Gottman szerint túlságosan nehéz feladat azzal próbálkozni, hogy át­fogalmazzuk partnerünk mondanivalóját, és aztán együtt érezzünk vele,

amikor az bennünket kritizál. Ez a fajta viselkedés olyan "érzelmi tor­

nagyakorlatot"

igényel, amire csak kevesen képesek. Jóllehet a kutató­csoport eredményeit sokan vitatják - elsősorban azok a párkapcsolati tanácsadók, akik fölesküdtek az aktív figyelem módszerére -, más kuta­tásoknak sem sikerült igazolniuk, hogy az aktív figyelem a jó kapcsolat sarkalatos pontja lenne.176

Vajon mi visz előre egy kapcsolatot, ha az odafigyelés és a partnerünk megjegyzéseire adott válasz, úgy tűnik, nem? Gottman kutatásai arra en­gednek következtetni, hogy a tartós, boldog, heteroszexuális kapcsolatok konfliktus idején elég sajátos mintát mutatnak. A párból többnyire a nő

fölvet egy komoly problémát, elemzi, és mond egy lehetséges megoldást. Azok a férfiak, akik ebben a helyzetben képesek elfogadni legalább az ötletek egy részét, és így azt az érzetet keltik, hogy megosztják partne­rükkel a felelősséget, sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek képesek fenntartani a kapcsolatukat. Ezzel szemben azok a párok, amelyekben

150

7· KAPCSOLATOK

a férfiak csak az időt húzzák, esetleg lenézően viselkednek, előbb-utóbb nagy valószínűséggel szakítanak.

Jóllehet a párok megtaníthaták arra, hogy változtassanak azon, aho­

gyan zűrös időszakokban egymásra reagálnak, ez mindenképpen idő­

igényes és nehéz feladat. Létezik azonban néhány olyan technika, amely meglepően gyorsan elsajátítható, és segít abban, hogy azután a párok

boldogan éljenek. Csupán szerelmes levelet kell tudni írni, elhelyezni egy

fotót a kandalló fölött, és képesnek lenni arra, hogy az idő kerekét vissza­forgassuk az első randiig.

151

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Mérjük fel a kapcsolatunkat

A John Gottmao vezette kísérlet szerint az, hogy mennyire ismerjük part­nerünk életének triviális részleteit, jól előrejelzi egy kapcsolat tartósságát. Az alábbi kérdéssor segít abban, hogy felmérjük, mennyire ismerjük egy­mást a párunkkaL Az a feladat, hogy megpróbáljuk kitalálni a párunk válaszát. Aztán a párunk megmondja, mi a válasza valójában, és ennek alapján értékelhetjük magunkat, minden helyes válasz egy pontot ér. Az­tán szerepcsere, és megismételjük az eljárást. Végül adjuk össze a két fél által szerzett pontszámokat, így O és 20 között kapunk egy számot.

Kérdés

l. Milyen ftl.met néz legszívesebben a partnerünk? Horrort, vígjátékot, akcióftlmet vagy drámát?

2. Mi volt a partnerünk első állása? 3. Általában melyik sportot szereti nézni a tévében a párunk? Biliárdot,

rögbit, bokszot vagy atlétikát? 4. Hol született a párunk? 5. A következő klasszikusok közill melyiket olvasná a legszívesebben

a párunk? A Mester és Margarita; Vörös és fekete; Tíz kicsi néger; Jane Eyre.

6. Mi a partnerünk nyakmérete (férfi), ruhamérete (nő)? 7. Milyen típusú vakációt részesít előnyben a párunk? Tengerpartit, sí­

zést, túrázóst vagy városnézöst 8. Mi a partnerünk legjobb barátjának keresztneve (leszámítva önma­

gunkat)? 9. A következő történeti személyiségek köz ül kivel találkozna legszíve­

sebben a párunk? AdolfHitlerrel, J. F. Kennedyvel, Mahatma Gandhi­val vagy Winston Churchill-lel?

10. Milyen színű a párunk szeme?

152

7· KAPCSOLATOK

A kötődés jelentősége

1980 vége felé a massachusettsi ClarkEgyetem kutatója, James Laird a munkatársaival olyan embereket keresett, akik hajlandóak részt ven­ni egy meglehetősen különös, az érzékeken túli érzékelés lehetőségét vizsgáló kísérletben.177 úgy szervezték a vizsgálatot, hogy olyan férfiak és nők érkezzenek a laborba egy időben, akik korábban nem ismerték egymást, és egy elég különös eljáráson mentek keresztül. A kutatók el­mondták, hogy a telepátiateszt előtt a két résztvevőnek mindenképpen át kell esnie egy harmóniaépítő gyakorlaton, ezért arra kérték őket, néhány percig nézzenek egymás szemébe. Ezután külön-külön szobába vezették őket, és egyiküknek képeket mutattak, míg a másik megpróbálta kitalál­ni, milyen természetű képet néz a másik fél.

A kísérlet végén Laird végignézte az adatokat, és arra a fölismerés­re jutott, hogy nincs bizonyítéka a misztikus erőre. Kérdés, hogy csaló­dott -e? Egyáltalán nem. A kísérletnek ugyanis semmi köze nem volt az érzékeken túli érzékeléshez, az állítólagos telepátiateszt csak jól kifundált fedőtörténet volt, amely lehetövé tette a kutatók számára, hogy a szere­lern pszichológiájának egy úttörő kísérletét elvégezzék.

Sokan úgy vélik, hogy beleszeretni valakibe igen bonyolult dolog, és külső, személyiség, "kémia'' és szerencse kibogozhatatlan elegyének függ­vénye. Laird azonban más véleményen volt. Azt akarta kideríteni, hogy vajon ez a különös és rejtélyes érzés nem lehet-e lényegesen egyszerűbb annál, mint amilyennek első pillantásra tűnik, és hogy mesterségesen előállítható-e néhány gondosan megtervezett pillanat megteremtéséveL Igen egyszerű föltevésből indult ki. A mindennapi tapasztalatokból nyil­vánvaló volt számára, hogy a szerelmesek meglehetősen sok időt tölte­nek el azzal, hogy egymás szemébe néznek. Laird tehát kipróbálta, hogy a dolog fordítva is működik-e. Föl lehet-e lobbantani a szerelmet azáltal, hogy két idegent arra késztetünk, egy ideig nézzenek egymás szemébe?

Ha valaki idegeneket bámul, azt a legjobb esetben különösnek, a leg­rosszabb esetben pedig agresszív dolognak hat. Lairdnek mesterséges, ám mégis hihető okot kellett kieszelnie arra, hogy két idegen hosszú szerokontaktust tartson, így került képbe a telepátiateszt mint fedőtör­ténet. Anélkül, hogy ezt a résztvevők tudatosították volna magukban, az állítólagos érzékeken túli érzékelés-kísérletben egymás szemébe néztek a

153

59 MÁSODPERC

felek, és ezzel úgy viselkedtek, mintha vonzónak találnák egymást. Laird úgy gondolta, ennyi elég kezdőlökésnek a szerelern és a gyöngéd érzel­mek beindításához.

Az állítólagos telepátiakísérlet után a résztvevőknek föltették azt a kérdést, vajon táplálnak-e gyöngéd érzelmeket a kísérletben melléjük rendelt személy iránt. Az adatok Lairdet igazolták a résztvevők újsütetű lelki társuk iránti valódi érzelmekről és vonzalomról számoltak be.

A kísérlet a gyöngéd érzelmek értelmezésének új szemléletét képvise­li. Az emberi viselkedés e szemlélete szerint nemcsak a gondolataink és érzelmeink befolyásolják a cselekedeteinket, hanem a cselekedeteink is befolyásolják a gondolatainkat és érzelmeinket.

Laird nincs egyedül olyan eljárások fölfedezésében, amelyek e szem­lélet révén segítik hozzá a kutatókat a szívügyek jobb megértéséhez. Egy másik vizsgálat - melynek vezetője Arthur Aron volt, Stony Brookban, a New York-i Állami Egyetemen végezték el- arra a következtetésre ju­tott, hogy ez a szemlélet a már meglévő párok kapcsolatának szarosabbra fűzésében is segít.1'8 A szerelmi kapcsolatok eleinte általában nagy izga­lommal járnak, mindkét fél élvezi az élet újdonságát, amit az új partner jelent. Hipp-hopp elszáll húsz év, és a kép teljesen átalakul. A pár két tagja már alaposan ismeri egymást, az élet csupa megszokás. Ugyanazok­ba az éttermekbe járnak, ugyanoda mennek nyaralni, és ugyanazokat a beszélgetéseket folytatják. Ami ismerős, egyfelől megnyugtató, de unal­massá is válhat, és aligha valószínű, hogy megint úgy dobogjon a szív, mint hajdanán.

Aront az érdekelte, hogy hasonló módon, mint amikor vadidegenek egymás szemébe mélyedtek és ettől vonzalom ébredt bennük, vajon visz­sza is csempészhető egy kapcsolatba a szerelern olyan párok esetében, akik már átélték az udvarlás izgalmát. Pontosabban az, ha egy pár sza­kít a házasélet monotóniájával, és valami újat és szórakoztatót csinálnak együtt, vajon eredményezheti-e azt, hogy a két fél újra vonzónak találja egymást? Aron először is újsághirdetést adott fel, amelyben párokat ke­res egy olyan kísérlethez, melynek célja a "kapcsolatot befolyásoló ténye­zők" feltárása.

Amikor az önkéntesek megérkeztek a laboratóriumba, kitöltöttek egy, a kapcsolatukra vonatkozó kérdő ívet, majd a párokat véletlenszerűen két csoportba osztották. Ezután a kísérlet vezetői lerakták az asztalokat meg

154

7· KAPCSOLATOK

a székeket, leterítettek pár tornamatracot, és kezdetét vette a kísérlet má­sodik része.

A párok fele egy tekercs tépőzárat kapott azzal a magyarázattaL hogy

egy különös játék résztvevői lesznek, és ahhoz lesz rá szükségük. Ha a

párok szeme felcsillant, és jelentőségteljesen egymásra néztek, a kutatók azonnal elvették tőlük a tépőzárat, és megkérték őket, hogy menjenek el. A többi párt a kutatócsoport tagjai az egyik oldalukon csípőben, illetve

bokában egymáshoz rögzítették. A kutatók egy méter magas szivacsot helyeztek el a terem közepén, és

mindegyik pár kapott egy párnát. Az volt a feladatuk, hogy négykézláb másszanak el a szivacsig, másszanak föl rá, a másik oldalon le róla, mász­

szanak el a terem végéig, majd tegyék meg ugyanezt az utat visszafelé, a kiindulási helyükig. Hogy a dolog érdekesebb legyen, a párná t végig meg kellett tartaniuk a testükkel egymás között (a kezüket, karjukat, fogukat

nem használhatták), és l percük volt a feladat teljesítésére. Hogy senki ne legyen csalódott a végén, a kutatók mindenkitől elvették az órájukat ("nehogy már ilyesmi miatt sérüljenek"), és mindenkinek azt mondták,

hogy belefértek a kiszabott időbe. A másik csoportba sorolt párokat ennél hétköznapibb feladatra kér­

ték. Az egyik félnek négykézláb a terem közepén kijelölt pontig kellett görgetnie egy labdát. A másik fél a terem széléről nézte, majd amikor a labda célt ért, szerepet cseréltek, és ő visszajuttatta a labdát az eredeti helyére.

A kísérletet végzők azt feltételezték, hogy a párok döntő többsége ko­

rábban nem túl sok időt töltött azzal, hogy szivacsakadályt másszon meg, vagyis a tapasztalat újszerű, szórakoztató és viszonylag izgalmas lesz a számukra. Lehetőséget kaptak arra, hogy valamilyen közös célért együtt küzdjenek, és hogy egymást új és szakatlan szemszögből láthassák. Tu­lajdonképpen olyasfajta élményt élhettek át, mint annak idején, ami­

kor találkoztak, és az élet még sokkal izgalmasabb volt. Ezzel szemben a kontrollcsoport tagjai hétköznapibb feladatot hajtottak végre, és nem kellett közös erőfeszítést tenniük.

A kísérlet után minden pár több kérdőívet is kitöltött (köztük a ke­

véssé romantikus, "A romantikus szerelern tünetjegyzéke"

elnevezésüt is), és például olyasmiket kellett értékelniük, hogy mennyire "bizsergette

meg" és "töltötte el boldogsággal" a párja. Ahogy az várható volt, azok a

155

59 MÁSODPERC

párok, amelyek a szivacshegyet vették be, jóval nagyobb szerelmet érez­

tek egymás iránt, mint azok, akik a labdával bíbelődtek. Pár perces új­

szerű és izgalmas közös tevékenység szinte csodát tett.

Az első eredményektől föllelkesülve Aron és kutatócsoportja megis­

mételte a kísérletet, ám ezúttal a házastársi elégedettség más mércéjét

használták a kísérlet utáni kérdőívben. A kísérlet után ugyanis filmre

vették, hogy a párok megtervezik a következő nyaralásukat, vagy meg­

beszélik, hogyan korszerűsíthetnék az otthonukat. Kutatók egy másik

csoportja gondosan összeszámolta, hány ellenséges megnyilvánulást

mutatnak a felek a filineken. A tépőzáras társaság lényegesen pozitívabb

megjegyzéseket tett, mint a labdások. A ron eredményei ismét csak arra utalnak, hogy a viselkedésünk jelen­

tős hatással van a gondolkodásunkra és az érzéseinkre. Ahogyan kölcsö­nös vonzaimat ébreszt két vadidegen között, ha egymás szemébe néznek,

ha egy pár olyan tevékenységet folytat, amely valamilyen módon a kap­

csolatuk kezdetére emlékeztet, az segíthet fölidézni a régi szenvedélyt is.

E kísérlet tanulsága szerint a romantika életben tartásához nem kell

más, csak egy tépőzár, egy óriási szivacsakadály és nyitott szellem.

156

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Aron kísérlete arra enged következtetni, hogy a tartós kapcsolatban élő

párok jobban vonzódnak egymáshoz, ha rendszeresen folytatnak olyan

új és izgalmas közös tevékenységeket, amelyek során valamilyen közös

cél érdekében együtt kell működniük. Ezt az elképzelést alátámasztja több felmérés eredménye is. Ezek arra jutottak, hogy a boldog tartós kap­

csolatban élő párok nagyobb valószínűséggel választanak közösen olyan

szabadidős tevékenységeket, amelyek nem teljesen kiszámíthatóak, iz­

galmasak és inkább aktív, mint passzív részvételt igényelnek.

Mindegy, hogy ez a közös tevékenység valamilyen sport, amatőr szín­

játszás, sziklamászás, ismeretlen helyek fölfedezése, egy új tánc megta­

nulása vagy utazás valamilyen különleges helyre, a szivacsakadály elé ke­

rülő párok ragaszkodnak egymáshoz.

Egyszeriisitett románc

Nemrégiben folytattam egy széleskörű online felmérést, amely a roman­tikus gesztusokat vizsgálta. Rachel Armstrong· íróval olyan kérdőívet állf­tottunk össze, amely romantikus gesztusok sokaságát írta le, mint például »nyugtató fürdő készítése párunknak egy nehéz munkanap után': "kabát fólajánlása a párunknak, amikor fázi!(, vagy "párunk elcipelése valaho­vá egy izgalmas hétvégére': Tóbb mint 1500 brit és amerikai töltötte ki a kérdőívet, az eredmény pedig segített abban, hogy fóltárjuk a romantika mögött meghúzódó titkos lélektani rugókat A nők gyakran panaszkod­nak, hogy a férfiak egyáltalán nem romantikus lények. Kérdés, hogy meg­erősítette-e a fólmérés ezt a gyanút?

Arra kértűk a nőket, olvassák el a jegyzéket, és jelezzék, milyen gyakran fo_rdul elő, hogy a párjuk az egyes gesztusokat gyakorolja. Az eredmény meglehetősen lehangoló volt. A nők 55 százaléka mondta azt, hogy a pár­ja egy nehéz nap után még soha nem készített neki fürdőt, 45 százalé­kuknak nem ajánlotta fól a kabátját, amikor fázott, 53 százalékukat pedig soha nem vitte el egy izgalmas hétvégére. lme, az objektív bizonyíték az

• www.rachelarmstrong.me

157

59 MÁSODPERC

eredendő női panaszra. De vajon mi lehet az oka ennek a gyászos telje­sítménynek?

A fölmérés egy másik részében férfiakat kértünk meg arra, hogy olvas­sák el a romantikus gesztusok jegyzékét, és értékeljék tízpontos skálán, szeríntük mennyire tartaná romantikusnak egy nő a felsorolt gesztusokat. Ugyanakkor a női válaszadókat arra kértük, hogy szintén tízpontos skálán értékeljék, mennyire találnák romantikusnak, ha a párjuk gyakorolná az egyes gesztusokat. Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak igencsak alábecsülik még a legegyszerűbb cselekedet romantikus értékét is.

Példának okáért azt a kijelentést, hogy "nem ismerek nálad csodálato­sabb nőt" a férfiaknak míndössze ll, míg a nőknek a 25 százaléka értékel­te maximális ponttal. Aztán azt a gesztust, hogy

"fürdő készítése a párunk

számára egy nehéz nap után" a férfiak 8, a nők 22 százaléka értékelte l O

pontra. Színte a lista egésze ezt a míntát mutatta, ami arra enged követ­keztetni, hogy a férfiak nem puszta lustaságból nem gyakorolnak efféle romantikus gesztusokat, hanem azért, mert alábecsülik azt, hogy mennyi­re tartaná romantikusnak a nő az adott gesztust.

Végül pedig a fölmérés eredményei abban is segítenek azoknak a férfi­aknak, akik szeretnék meghódítani szívük hölgyét, hogy a nőls: mely gesz­tusokat tartják a legínkább és a legkevésbé romantikusnak. Alább látható azon l O gesztus listája, amely a nők szerínt a legínkább romantikus, és az is, hány százalékuk értékelte 10 pontra a "mennyire romantikus" skálán.

l. A férfi befogja a nő szemét, és egy kedves meglepetéshez vezeti öt -40 százalék.

2. A férfi elviszi valahová a nőt egy izgalmas hétvégére - 40 százalék.

3. A férfi egy dalt vagy verset ír a nőről - 28 százalék.

4. A férfi azt mondja a párjának, hogy nem ismer nála csodálatosabb nőt - 25 százalék.

5. A férfi fürdőt készít a párjának egy nehéz nap után - 22 százalék.

6. A férfi szerelmes e-mailt küld a nőnek, vagy üzenetet helyez el az ott-honukban - 22 százalék.

7. A férfi ágyba visz reggelit a nőnek- 22 százalék.

8. A férfi felajánlja a kabátját a nőnek, amikor az fázik - 18 százalék.

9. A férfi egy csokor virágot vagy egy doboz bonbont küld a nőnek a munkahelyére- 16 százalék.

10. A férfi válogatást készít a nőnek a kedvenc zenéiből- 12 százalék.

158

7· KAPCSOLATOK

Érdekes módon a lista elejére olyan gesztusok kerültek, amelyek esz­képizmust és meglepetést hordoznak magukban, aztán olyanok követ­keznek, amelyek mélyebb gondolkodást tükröznek, és a végén állnak az otromba, anyagias gesztusok. lme, a tudományos bizonyíték arra, hogy romantikus kérdésekben a gondolat számít igazán.

Öt az egyhez: amikor a szó hangosabb, mint a tett

Próbáljuk kiszúrni az alábbi ábrán a boldogtalan arcot!

Az emberek túlnyomó része meglepően könnyűnek találja ezt a fel­adatot, mintha kiválna a tömegből a boldogtalan arc. Kutatások kimu­tatták, hogy általában ugyanez a hatás befolyásolja mindennapjaink számos vonatkozását. Amikor arról van szó, hogyan gondolkodunk és viselkedünk, a negatív események és tapasztalatok sokkal feltűnő bbek, és nagyobb hatást fejtenek ki, mint pozitív párjaik.179 Az ember rossz han­gulatban azonnal a negatív élményeit idézi föl, például egy szakítást vagy azt, amikor fölöslegessé vált, ha azonban jókedvű, sokkal inkább ernlé­kezik az első csókra vagy egy szép nyaralásra. Egyetlen hazugság vagy

159

59 MÁSODPERC

tisztességtelen tett aránytalanul befolyásolhatja bárkinek a jó hírét, és könnyen tönkreteszi az évek nehéz munkájával kialakított pozitív képet.

Dale Carnegie Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az em­bereket című inspiratív könyve szerint ugyanez az elv érvényes azokra a megjegyzésekre is, amelyeket a barátainknak és partnereinknek teszünk. Carnegie úgy véli, hogy a legenyhébb kritika is rettenetesen káros hatás­sal lehet egy kapcsolatra, és arra biztatja olvasóit, hogy a hozzájuk közel­

állókat és szeretteiket dicséretekkel árasszák el. A könyv megjelenése óta eltelt évek során megannyi szerző visszhangozta Carnegie gondolatait, köztük Helen Rowland amerikai humorista is, aki egy ízben megjegyez­te: "A nő hízelgése akár még a férfi fejébe is szállhat, a bírálata azonban egyenesen szíven találja, és úgy megragadja, hogy soha többé nem érez annyi szeretetet a nő iránt, mint annak előtte:'

De vajon megerősítik-e ezeket az elképzeléseket a legújabb tudomá­nyos eredmények?

Korábban már említettem John Gottmant, aki pszichológusként har­minc éve foglalkozik azoknak a kulcsfontosságú tényezőknek a feltárásá­val, amelyek előrejelzik, hogy egy pár együtt marad-e, vagy különválik.180 Sokat vizsgálta azokat a megjegyzéseket, amelyeket a párok beszélgeté­sük során a kapcsolatukra vonatkozóan tettek. Az évek során különös érdeklődést tanúsított a pozitív megjegyzések (amelyek például egyet­értést, megértést vagy megbocsátást tükröztek), illetve a negatív (ellen­

séges, bíráló és lenéző) megjegyzések szerepe iránt. Gondosan rögzítette az ilyen megjegyzések gyakoriságát, majd nyomon követte, hogy a kap­csolat mennyire bizonyult sikeresnek vagy sikertelennek Eredményei igen érdekesek, és határozottan megtámogatják Carnegie gondolatait. A sikeres kapcsolat titka, hogy a pozitív megjegyzéseknek nagyjából öt az egy arányban felül kell múlniuk a negatívaka t. Más szóval öt egyetértő és támogató megjegyzés teheti jóvá az egyetlen bíráló megjegyzés okozta károka t.

Gottman a mellett, hogy bebizonyította a negatív hozzáállás erejét,

azt is vizsgálta, miért olyan romboló hatású az ellenségesség és a kritika. A pozitív és negatív megjegyzésekre adott reakciókat vizsgálva két eltérő

mintát fedezett föl. Ha valaki támogató megjegyzést tesz ("Jó a nyak­kendőd"), a másik fél általában szintén pozitív megjegyzéssel válaszol

(Kösz. Neked meg jó a ruhád"). Korántsem ilyen kiszámítható mintát

160

7. KAPCSOLATOK

követ a válasz, ha az eredeti kijelentés pozitív megjegyzések egész sorát

tartalmazza (Jó a nyakkendöd, meg tetszik a ruhád is, és milyen klassz a pulóvered"), sőt többnyire nem is díjazzák kedves viszontmegjegyzés­

sel ("

Mennyi is az idő?"). Ezzel szemben a negatív megjegyzésekre adott

válaszok jóval kiszámíthatóbbak, a legenyhébb bírálat is ("

Jól meggon­doltad azt a nyakkendöt?") könnyen negatív válaszok egész áradatát in­

dítja el ("

Nekem tetszik, ha neked nem is. Egyébként miért érdekelne, mit gondolsz a nyakkendömröl? Mintha te olyan jól öltözködnéL Abban,

ami most rajtad van, úgy nézel ki, mint egy életre kelt madárijesztő. Eb­

ből elég, megyek is"). Egy párkapcsolat akkor boldogul és marad fenn,

ha kölcsönös támogatás és egyetértés az alapja, és a legapróbb kesernyés

szájízzel járó megjegyzést is nagy-nagy szeretettel és odafigyeléssel kell

megédesíteni. Azt elérni, hogy a két fél ellenőrizze és megváltoztassa a nyelvhaszná­

latát, amikor egymással beszélnek, nehéz feladat, és viszonylag sok időt

és nagy erőfeszítést igényel. A kutatók azonban felismerték a szóhaszná­

latnak olyan módozatait, amelyek rövid idő alatt és hatékonyan javíthat­

nak egy kapcsolaton.

Vegyük például az austini Texasi Egyetem két pszichológusa, Richard

Slatcher és James Pennebaker vizsgálatát.J81 Slatcher és Pennebaker is­merték azt a korábbi kutatást, amely arra jutott, hogy ha valakit, aki na­

gyobb traumán esett át, rábírnak arra, hogy leírja az esettel kapcsola­tos érzéseit és gondolatait, ezzel megelőzhető a depresszió kialakulása,

ráadásul mindez imrnunrendszer-erösítő hatással is jár. A két kutató

arra volt kiváncsi, hogy a párkapcsolatok is javíthatók-e ugyanígy. Ezt

Itiderítendő több mint nyolcvan friss párt hívtak össze, és véletlensze­rűen két csoportba osztották öket. Az egyik csoport párjainak egyik tag­

ját arra kérték, hogy három egymást követő napon 20 percet töltsenek

azzal, hogy leírják, mit gondolnak az aktuális kapcsolatukról, és milyen

érzelmeket ébreszt bennük. A másik csoportba soroltaktól csak annyit

kértek, írják le, mi történt velük aznap. Három hónappal késöbb a ku­

tatók minden résztvevővel beszéltek, és azt is megkérdezték, tart-e még a kapcsolatuk. Figyelemre méltó, hogy pusztán annak, hogy a pár egyik

tagja leírta a partnerével kapcsolatos érzéseit, igen jelentős hatása volt. Azoknak, akik ebbe a

"kifejező" írással megbízott csoportba tartoztak, 77

161

59 MÁSODPERC

százalékuk három hónap múltán is együtt volt a párjával, míg akik a napi tevékenységüket jegyezték le, azoknak csak 52 százalékuk.

Hogy kiderítsék, mi lehet e drámai különbség hátterében, a kutatók

összegyűjtötték és elemezték azokat az SMS-eket, amelyeket a párok a

vizsgálat három hónapja alatt küldtek egymásnak. Gondosan számba vették az üzenetekben található pozitív és negatív töltetű szavakat, és arra

jutottak, hogy a kifejező írással megbízott csoport tagjainak SMS-ei lé­

nyegesen több pozitív értelmű szót tartalmaztak, mint a másik csoport üzenetei. Az eredmény arra példa, hogy egy látszólag jelentéktelen tevé­kenység milyen meglepően nagy hatású lehet. Pusztán az, hogy egy pár

egyik tagja három egymást követő napon 20 percen át írt a kapcsolatáról,

hosszú távú hatást gyakorolt mind arra a nyelvezetre, amelyet a pár tag­

jai egymás közt használtak, mind annak a valószínűségére, hogy együtt

maradnak. Egy másik kutatás arra jutott, hogy még napi 20 perc sem szükséges

egy kapcsolat egészségének helyreállításához. Vessünk egy pillantást az

alábbi ábrára!

•• • •

•

·0· ••

• • •

A bal oldali rajz középső köre nagyobbnak látszik, mint a jobb oldali.

Valójában a két kör azonos méretű, csak azért tűnnek különbözőeknek, mert az agyunk automatikusan a környezetéhez hasonlítja a köröket. A bal oldali fehér kört kis körök szegélyezik, így azokkal összevetve na­

gyobbnak hat. Ezzel szemben a jobb oldali kört nagyobb körök szegélye­zik, ezért azokhoz képest kisebb.

Bram Buunk, a Graningeni Egyetem kutatója munkatársaival arra volt kiváncsi, hogy vajon ugyanez a fajta "összehasonlítá gondolkodás" használható-e arra is, hogy általa a párok jobb véleménnyel legyenek a

162

7· KAPCSOLATOK

saját kapcsolatukról.1"2 Buunk ezt úgy vizsgálta meg, hogy tartós kap­csolatban élő párokat hívott a laboratóriumába, és arra kérte őket, hogy

bizonyos módon gondoljanak a párjukra. Az egyik csoport tagjaitól egy­

szerűen azt kérte, írjanak le pár szót, amelyek magyarázatot adnak arra,

miért tartják jónak a kapcsolatukat. A másik csoporttól viszont azt kér­ték, előbb gondoljanak egy olyan párra, amelyiknek szeriotük nem olyan

jó a kapcsolata, mint az övék, majd azt írják le, hogy az övék mitől jobb.

Elvi síkon a második csoport feladata megfelel a bal oldali rajznak. Mi­

ként az várható volt, pusztán attól, hogy a kapcsolatukat mentálisan kör­be vették kisebb körökkel, a résztvevők sokkal pozitívabban viszonyultak

a párjukhoz.

Végezetül essen szó két pszichológus, Sandra Murray és John Holmes

kísérletéről, amely arra enged következtetni, hogy egyetlen szó is sokat

jelenthet.183 Vizsgálatukban interjút készítettek a résztvevőkkel partne­

reik legjobb és legrosszabb tulajdonságairól. Ezután a kutatócsoport egy

éven át nyomon követte a résztvevőket, és azt figyelték, mely kapcsola­

tok maradtak fenn, és melyek bomlottak fel. Ekkor megvizsgálták, hogy

milyen nyelvezetet használtak az utóbb sikeresnek, illetve sikertelennek

bizonyuló párok az interjú alatt. Talán a legnagyobb különbséget egyet­

len szó jelentette, és ez a "de". Amikor a partnerük legnagyobb hibáiról

beszéltek, azok, akik utóbb sikeresnek bizonyultak kapcsolatukban, haj­

lamosak voltak enyhíteni a bírálatot. Az ilyen nő férje lusta, de jó a hu­

mora. Az ilyen férfi felesége rettenetesen főz, de így gyakran járnak ven­déglőbe. A férj introvertált, de számos más módon kifejezi a szeretetét.

A feleség olykor meggondolatlan, de azért, mert nehéz gyerekkora volt.

Ez az egyszerű kis szó képes csökkenteni a partner vélt hibáinak negatív

hatásait, és kiegyensúlyozni a kapcsolatot.

163

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

A következő, háromnapos gyakorlat hasonló ahhoz, amelyet abban a kí­

sérletben is alkalmaztak, amely arra derített fényt, hogy ha szánunk rá némi időt, és írunk a kapcsolatunkról, annak számos jótékony testi és lelkí következménye van, ráadásul a kapcsolat tartósságát is elősegíti.

ELSŐNAP

Szánjunk l O percet arra, hogy leírjuk aktuális szerelmünkkel kapcsolatos legmélyebb érzéseinket. Bátran tárjuk fel gondolatainkat és érzéseinket!

MÁSODIKNAP

Gondoljunk egy ismerősünkre, aki a miénknél valamilyen tekintetben rosszabb kapcsolatban él. írjunk le három okot, ami miatt a mi kapcso­latunk jobb

l. ............................................................ .

2 ............................................................. .

3 ............................................................. .

HARMADIK NAP

Nevezzük meg párunk egy fontos jó tulajdonságát, és írjuk le, miért je­lent nekünk sokat ez a tulajdonság.

Most nevezzük meg partnerünk egy olyan tulajdonságát, amelyet hibá­nak tartunk (valamit, ami a személyiségének része, szokása vagy viselke­désformája), majd említsünk meg egy olyan nézőpontot, ahonnan ez a hiba megbocsáthatónak vagy szerethetőnek tűnik.

164

7· KAPCSOLATOK

Szoba kulccsal

Képzeljük el, hogy egy vadidegen ember nappalijába léptünk. Semmit nem tudunk erről a bizonyos személyről, és csak pár percünk van arra, hogy körülnézzünk, és megértsünk valamit a személyiségéből. Vessünk egy pillantást a falon lévő reprodukciókra meg a kandalló fölötti fotókra. Vegyük észre, hogy hevernek szanaszét a könyvek meg a CD-k. Miről árulkodik mindez? Vajon extrovertált vagy introvertált a lakás lakója? Ideges természetű vagy lazább? Kapcsolatban él? És ha igen, boldog? Na jó, ideje lelépni. Mindjárt itt van a fiktív tulaj, és szörnyű haragra gerjed, ha itt talál.

Újabban komolyan kezdenek érdeklődni a pszichológusok az iránt, hogy lehet -e valakinek a személyiségére, kapcsolataira következtetni az otthona vagy az irodája alapján. Pár éve az austini Texasi Egyetem ku­tatója, Sam Gosling egy olyan vizsgálatot folytatott, amelynek során a résztvevők standard személyiségtesztet töltöttek ki, majd ezek után Gos­ling képzett megfigyelőket küldött ki, hogy számos szempont alapján ír­ják le a résztvevők munkahelyét és otthonát.184 Rendetlen-e a szobájuk, vagy rend van náluk? Milyen plakátok vannak a falon? Tart-e az illető növényeket, ha igen, mennyit? A kutatás például azt az eredményt hozta, hogy a kreatív emberek hálószobájában semmivel sincs több könyv vagy újság, mint másoknál, viszont a tematikájuk lényegesen tágabb spektru­mot fog át. Aztán a munkahelyen az extrovertált emberek irodája barát­ságosabb és hívogató bb, mint az introvertáltaké. Gosling arra jutott, hogy a környezet valóban tükrözi az emberek bizonyos személyiségjegyeit.

Mások meg azt vizsgálták, vajon lehet-e a környezet alapján egy em­ber kapcsolatára következtetni. Új abb gyakorlat ideje jött el. Ez azonban csak annál működik, aki épp kapcsolatban él, vagyis a szinglik ezt kény­telenek lesznek kihagyni. Bocs. Előnye viszont, hogy gyors, nem kell so­kat várakozni.

Először is, válasszuk ki, a lakásunk melyik helyiségében kivánunk vendéget fogadni. Most képzeljük el, hogy annak a helyiségnek a köze­pén ülünk, és nézzünk körül (persze aki pont ott ül, egyszerűen nézzen körül). Egy papírdarabra írjuk föl, mi ebben a helyiségben az öt kedvenc tárgyunk Ez lehet plakát, reprodukció, asztal, szék, szobor, növény, já­ték vagy bármilyen kütyii. Bármi, amit szeretünk. Most gondoljuk végig,

165

59 MÁSODPERC

hogyan jutottunk a listán szereplő tárgyakhoz. Ha a párunk vette, vagy közös szerzemény, pipáljuk ki. Végül a papíron szerepel majd öt tárgy, valamint nulla és öt közötti számú pipa.

Hogy mit árul el a kapcsolatunkról a pipák száma? A Clarernont Egye­tem pszichológusa, Andrew Lohmann és munkatársai úgy vélik, sok min­dent.185 Lohmann több mint száz párt vont be a vizsgálatába, megkérte őket, hogy végezzék el a fenti gyakorlatot, majd azt a kérdést is föltette, ki milyen közel érzi magát a párjához. Az eredmények arról árulkodtak, hogy a nagy szám ú pipa közelebbi és egészségesebb kapcsolathoz társult, ezek az emberek inkább tekintették hosszú távúnak a kapcsolatukat, és nagyobb hajlandóságot mutattak, hogy időt és energiát fektessenek be a kapcsolat jó működése érdekében. Ha tehát legközelebb a barátainknál járunk, és megkérdezzük, hogyan jutottak hozzá a helyiség legjelesebb darabjaihoz - meglehet, többet árulnak el nekünk a kapcsolatukról, mint gondolnák.

Olyan tárgyak jelenléte, amelyek a párunkat juttatják eszünkbe, fel­idézhetnek boldog emlékeket, és így jó érzéssel töltenek el. De különösen érzelemdús vagy vidám pillanatokat is előhívhatnak. Egyes újabb kutatá­sok szerint azonban ennél sokkal többre képesek. Igen eredeti, a szerelern hatalmát kutató vizsgálatot folytatott munkatársaival a Floridai Állami Egyetem kutatója, Jon Maner, melybe több mint száz, komoly kapcso­latban élő egyetemi hallgatót vont be, és arra kérte őket, hogy a másik nem képviselőit ábrázoló fotók közül válasszák a számukra legvonzóbb portréját.186 Ezután a résztvevők fele egy olyan időszakról írt esszét, ami­kor különösen erős szerelmet érzett a párja iránt, míg a kontrollcsoport tagjai arról írtak, amiről akartak.

Arra is megkérték a diákokat, hogy az esszéírásnál felejtsék el az előtte kiválasztott vonzó személy fotó ját. Viszont azt is kérték tőlük, hogy vala­hányszor mégis eszükbe jut a fotó, tegyenek egy pipát a margóra. Persze amikor arra kérik az embert, hogy ne gondoljon valamire, az rendsze­rint felhívás keringőre. És a kontrollcsoport esetében valóban ez is volt a helyzet, ennek tagjai átlagosan négy pipát helyeztek el esszéjük min­den oldalának margóján. Akik viszont a szerelmükről írtak, azok sokkal könnyebben űzték ki a fejükből a vonzó személy képét, az ő esszéikben átlagosan minden második oldalra jutott egy pipa.

166

7- KAPCSOLATOK

A kísérlet egy későbbi szakaszában aztán mindenkitől azt kérték,

idézze föl a kiválasztott fotót, amilyen részletesen csak tudja. A "szerel­

mes" csoport inkább az általános jellemzökre emlékezett, például a fotó n

szereplő személy ruhájának a színére, vagy a kép helyszínére, de a fizikai

vonzatrnat kiváltó vonásokat, a csábító szempárt vagy a csodás mosolyt

elfelejtette. A szerelmes hallgatók nagyjából harmadával kevesebb vonzó

vonásra emlékeztek, mint a kontrollcsoport.

Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy ha csak

pár percig is felidézzük a párunk iránt érzett szerelmünket, jelentősen

csökken a szemünkben a másik nem csábos képviselőjének vonzereje.

A kutatócsoport elképzelése szerint ez a mechanizmus évezredek so­

rán alakulhatott ki azért, hogy segítsen együtt tartani a párokat Ennél

praktikusabb az az üzenet, miszerint bármely olyan tárgynak, amely a

párunkat ránk emlékezteti, fontos lélektani hatása lehet. Egy fotótól a

karikagyűrűig, vagy egy nyakláncig, amelyet egy jól sikerült külföldi út­

ról hoztunk, mind abban segít, hogy a párunkat előnyben részesítsük a

versenytársaival szemben.

167

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Ha körülvesszük magunkat olyan tárgyakkal, amelyek a párunkat juttat­ják eszünkbe, azzal jót teszünk a kapcsolatunknak. Lehet az olyan tárgy, amelyet magunkon viselünk: egy gyűrű, egy medál vagy egy nyaklánc. De tarthatunk jól látható helyen a párunktól kapott ajándékot otthon is, és az irodánkban is. Vagy betehetünk egy kettőnkről készült képet a tár­cánkba. Bárhogyan járjunk is el, ne feledjük, hogy ezek a tárgyak nem pusztán a szerelern zálogai, hanem fontos lélektani szereppel is rendel­keznek. Nemcsak arra jók, hogy újra meg újra felidézzenek szép emléke­ket és pozitív gondolatokat, hanem arra is, hogy aktiválják azt a mélyen gyökerező evolúciós mechanizmust, amelynek segítségével a kísértés sem ér el olyan könnyen bennünket.

168

8. DÖNTÉSHOZÁS

Miért nem jobb két fej, mint egy, hogyan érjük el, hogy soha többé ne bánjunk meg egyetlen döntésünket se, hogyan védekezzünk

a leplezett rábeszéléssel szemben, és honnan tudhatjuk, ha valaki hazudik nekünk

Amikor az emberek fontos döntést hoznak a munkahelyükön, sok eset­

ben egy csapat tájékozott és megfontolt munkatárssal vitatják meg a kér­

dést. Ránézésre ez is tűnik ésszerűnek. Végtére is, nem nehéz elképzelni,

hogy amikor eldöntünk valamit, hogyan segíthetnek hozzá bennünket a különféle hátterű, tapasztalatú és szakértelmű emberek tanácsai egy át­

gondoltabb és kiegyensúlyozottabb nézőponthoz. De vajon tényleg töb­bet ér több fej, mint egy? E kérdésben több száz kísérletet végeztek már

pszichológusok, eredményeik pedig a csoportkonzultáció legelszántabb híveit is meglepték.

Az ilyen típusú kísérletek közill talán az a legismertebb, amelyet az

1960-as évek elején kezdett el a Massachusettsi Műszaki Egyetem (Mas­

sachusetts Institute of Technology) friss diplomása, James Stoner, aki a

kockázatvállalás kényes témáját vizsgálta. m Abban nincs semmi meg­lepő, hogy a kutatások szerint egyesek szívesen táncolnak borotvaélen,

mások inkább kerülik a kockázata kat. Staner azonban arra volt kiváncsi,

hogy az emberek csoportban inkább vagy kevésbé hajlamosak kockáza­

tos döntéseket hozni. E célból egy igen egyszerű, ám annál zseniálisabb

kísérletet eszelt ki. A felmérés első részében Staner arra kérte a résztvevőket, hogy játsz­

szák el egy életvezetési tanácsadó szerepét. Killönféle helyzeteket vázoltak

föl nekik, amelyekben valaki valamilyen dilemmával néz szembe, és az volt a feladatuk, hogy több lehetőség közill válasszák ki azt, amelyik sze­

rintük az illető számára a leginkább előremutató. Staner ügyelt arra, hogy a választható lehetőségek mindegyike eltérő mértékű kockázatot hordoz-

169

59 MÁSODPERC

zon magában. Az egyik helyzetben például egy Helen nevű írónak eszé­be jut egy regényötlet, ahhoz azonban, hogy ezt megírja, félre kell tennie

az olcsó thrillereket, ami viszont bevételkiesést jelent számára. A mérleg egyik serpenyőjében ott a lehetőség, hogy regény nagy áttörést hozhat, és ez sok pénzt jelenthet. A másik serpenyőben viszont ott az a lehetőség,

hogy a regény megbukik, és akkor hiába volt a rengeteg idő és energia. A résztvevőket arra kérték, médegeijék Helen dilemmáját, és határozzák meg, mennyire kell Helennek biztosnak lennie a regénye sikerében ahhoz, hogy felhagyjon a kevés, de rendszeres bevételt hozó thrillerek írásával.

A nagyon konzervatív résztvevők szerint Helennek csaknem 100 szá­zalékig biztosnak kell lennie a sikerben. A lényegesen kockázattűrőbbek már a siker l O százalékos valószínűségét is elfogadhatónak találták.

Ezután Stoner ötfős csoportokba osztotta a résztvevőket. Az volt a fel­adatuk, hogy vitassák meg a helyzetet, és jussanak közös nevezőre. Ered­

ményei arról tanúskodtak, hogy a csoportok lényegesen kockázatosabb döntéseket hoznak, mint az egyének. A csoportok menetrendszerűen azt

ajánlották volna Helennek, hogy adjon fel mindent, és álljon neki a re­

génynek, míg az egyéni ajánlások inkább a thrillerírás folytatására biztat­ták volna Helent. Több száz további vizsgálat kimutatta, hogy ez a hatás nem önmagában a kockázatosabb döntésről szól, hanem a polarizáció­ról. Staner klasszikus kísérletében különféle tényezők hatására hozta a

csoport a kockázatosabb döntést, más kísérletekben viszont a csoportban konzervatívabbá váltak a résztvevők, mint egyénileg. Röviden, a csoport mindig eltúlozza az egyéni döntéseket, ezért szélsőségesebb döntés szü­

letik, mint amilyet az egyes egyének magukban hoztak volna. Az egyé­nek eredeti hajlamaitól függően a csoport végső döntése vagy szélsősége­

sen kockázatos vagy szélsőségesen konzervatív lesz.

Ez a különös jelenség megannyi különféle helyzetben megjelenik, és

sokszor riasztó következményekkel járt. Ha faji előítéletes emberek egy csoportba kerülnek, együtt a legszélsőségesebb döntést hozzák faji kér­déssel terhelt ügyekben.188 Ha olyan üzletemberek kerülnek össze, akik

készek bukásra ítélt projektekbe fektetni, együtt sokkal nagyobb eséllyel hajítják ki a pénzt az ablakon.189 Ha agresszív tinédzserek verődnek ösz­

sze, csapatban még inkább agresszívvé válnak. Konok vallási vagy poli­tikai ideológiával rendelkező emberek együtt sok esetben szélsőségesebb és gyakran erőszakos álláspontot fognak képviselni. A hatás még az in-

170

8. DöNTÉSHOZÁS

terneten is felbukkan, akadnak ugyanis, akik a fórumok és beszélgetős oldalak vitáiba beszállva szélsőségesebb véleménynek és szemléletnek adnak hangot, mint amilyet egyébként képviselnén ek.

Vajon mi lehet az oka ennek a különös, ám következetesen érvénye­sülő jelenségnek? Ha olyan emberekkel kerülünk egy társaságba, akik­nek véleménye és szemlélete a miénkhez hasonló, akkor az a mi meglévő vélekedésünket több szempontból is megerősíti. Új érveket hallunk, és egyszerre nyíltan kifejtünk egy álláspontot, amelyről addig csak homá­lyos sejtésünk volt. Talán azért is lappangott a gondolat, mert különcnek, szélsőségeseknek vagy társadalmi szempontból elfogadhatatlannak talál­tuk. Ám ha a miénkhez hasonló felfogású emberek vesznek körül, ezek a titkos gondolatok felbugyognak, ami a többieket is megerősíti abban, hogy bátran álljanak elő szélsőséges érzéseikkeL

A polarizálódás nem az egyetlen olyan jelenség a csoportgondolko­dásban, amely befolyásolhatja az együtt lévő egyének eszét és szívét.19" Más kísérletek kimutatták, hogy az egyénekhez képest a csoportok álta­lában dogmatikusabbak, inkább képesek igazolni irracionális tetteiket, nagyobb valószínűséggel tekintik rendkívül erkölcsösnek a lépéseiket, és igencsak hajlamosak sztereotípiákat kialakítani a kívülállókróL Ráadásul egy-egy erős akaratú ember a megbeszélés élére állhat, nyomást gyako­rolhat a többiekre, hogy alkalmazkodjanak, illetve hogy alkalmazzanak öncenzúrát, és ezáltal megteremtheti az egység illúzióját

Két fej nem feltétlenül jobb, mint az egy. Több mint ötven év kutatási eredményei arról tanúskodnak, hogy csoportdöntések esetén megjelenik az irracionális gondolkodás, ami pedig a vélemények polarizálódásához, valamint a helyzet erősen előítéletes értékeléséhez vezethet.

De ha nem a csoport a megoldás, akkor hogyan tudjuk meghozni a legjobb döntést? Kutatások szerint a jó döntés annak függvénye, hogy elkerüljük a gondolkodásunkat gyakran beárnyékoló különféle hibákat és csapdákat. A nehézséget az okozza, hogy a racionális döntéshez szük­séges technikákhoz sok esetben a valószínűség és a logika mélyebb meg­értése szükséges. Egyik-másik ilyen technika azonban akár pár perc alatt elsajátítható. Vegyük például azt, miként védhetjük meg magunkat az el­adók leggyakoribb trükkje ellen, vagy hogyan dönthetjük el, hogy valaki hazudik-e nekünk, és hogyan érhetjük el, hogy soha de soha többé ne bánjuk meg egyetlen döntésünket sem.

171

59 MÁSODPERC

Ajtórésbe tett láb, orrunk előtt becsapott ajtó

Kezdjük egy gyors kérdéssel: képzeljük el, hogy két állásajánlatot kapunk. A munkaórák, felelősség, hely és karrierlehetőség szempontjából a két állás, A és B egymással teljesen azonos. Egyetlen eltérés azonban mégis van közöttük, mégpedig a nekünk ajánlott és jövőbeli munkatársak fize­tésének különbsége. A állás esetében a megajánlott éves bér 50 OOO font, a munkatársaké 30 OOO. B állás elfogadása esetén 60 OOO fontot keresnénk, míg munkatársaink bére 80 OOO font. Vajon az olvasó melyik állást fo­gadná el? Az A-t vagy a B-t? Kutatások igazolják, hogy az emberek több­sége az A állást választaná.191

Pusztán pénzügyi szempontból a döntés teljesen irracionális, hiszen a B állás éves szinten 10 OOO fonttal többet jövedelmez. Ám ha van valami, amiről az emberi természet tudományos tanulmányozása mond nekünk valamit, az éppen az, hogy korántsem vagyunk racionálisak. Viszont tár­sas lények vagyunk, és számtalan olyan tényező létezik, amely könnyen befolyásol bennünket, ilyen például, hogy hogyan érezzük magunkat, hogyan látjuk magunkat, és miként jelenünk meg mások előtt. Ha ob­jektívan nézzük, a B állás jobban fizet, mint az A, az A állásban viszont 20 OOO fonttal többet keresünk, mint a munkatársaink, és a felsőbbren­dűség érzése, amely a fizetések különbségéből adódik, bőven kompenzál a B állás biztosította többletkeresetért.

Ez a finom, és gyakran nem is tudatos hatás vásárlási szakásainkat is befolyásolja.

Még ma is emlékszem arra az árubemutatóra, amit életemben először láttam egy hatalmas áruházban. Nyolcéves voltam, és a szüleim elvittek Londonba. Ahogy beléptünk az áruházba, azonnal lenyűgözött egy férfi, aki lelkes bemutatót tartott a konyhakés-technológia legújab b, áttörő fej­lesztésébőL Ez a csodaszerszám mindenre képes volt, amit csak elvárhat­tunk tőle, és jó pár olyan dologra is, amit egyáltalán nem várunk el tőle. Például arra, hogy félbevágjon egy kólásdobozt. A műsor vége felé a férfi csöndesen tájékoztatta a nézőit arról, hogy a kés 10 fontba kerül.

Ezután azonban valami egészen különös dolog történt. Az előadó a szemünk láttára átalakult másvalakivé, aki képtelen ellenállni a kísér­tésnek, hogy nagyszerű üzletet ajánljon. A kés végül is csak 8 ... nem is, 5 fontba kerül. Sőt ilyen nagyszerű közönségnek akár 3 fontért is odaadja.

172

8. DÖNTÉSHOZÁS

És amikor már nem is hittünk a fülünknek, hogy ekkora szerencse ért bennünket, akár egy jól koreografált tűzijáték végén, előállt a görögtűz­zel. Ad még egy olyan kést, mint amilyet bemutatott, és nem kér érte plusz pénzt, majd előkapott öt kisebb kést, ami ingyen van, és beletette egy bőrtokba, amely önmagában is többet ér l O fontnáL Az egymást kö­vető nagyvonalú gesztusok ugyancsak meglepték és elbűvölték a közön­séget. De ami a legfontosabb, hogy többségüket - köztük az én szüleimet is - rábírta arra, hogy kést vegyenek, ami pedig eszük ágában sem volt, amikor az áruházba beléptek. De a feketeleves még hátra volt. Hazaér­kezve ugyanis azonnal kipróbáltam a kólásdobozszelő csodakést És az­zal a mozdulattal le is esett a nyele.

A szüleimet és engem is lóvá tett az a technika, amelyet a pszicholó­gusok ekként emlegetnek: "és ez még nem minden': Az eladó spontán módon egyre jobb ajánlatokat tesz, míg végül teljesen ellenállhatatlan­ná válik. A legkisebb árengedmény vagy a legapróbb ajándék is hatásos. Egy vizsgálat tanúsága szerint egy tartácskát és két kekszet 75 centért az emberek 40 százaléka vette volna meg, ám 73 százalék nyúlt a zsebébe, amikor a tartácskát hirdették 75 centért, a két keksz pedig "ajándékként

"

járt hozzá.192 A rábeszélés e gyakran alkalmazott elveinek vizsgálata mellett a

pszichológusok más, ezeknél szokatlanabb, mindazonáltal igen haté­kony technikákat is megvizsgáltak. Létezik például az úgynevezett "pisz­ka'' -technika, amelynek az a lényege, hogy egy kérés a különösségével kelti föl az emberek figyelmét, és növeli a kérés teljesítése iránti hajlan­dóságot. Michael Santos, a Kaliforniai Egyetem kutatója végezte mun­katársaival azt a vizsgálatot, amelynek során egy koldus (valójában egy kutató) egy negyeddollárost vagy 37 centet kért az utcán járókelőktől.193 Lényegesen többen adakoztak, amikor a szakatlanabb összeget kérte.

Ehhez kapcsolódik a "megszakítás és újrafogalmazás"

(dis­rupt-then-reframe, DTR) technikája, amelynek az a lényege, hogy egy pillanatra meglepjük a másik felet, miáltal kibillentjük a megszakott ke­rékvágásból, majd egy normális kéréssel fordulunk hozzá. Egy kísérlet­sorozatban a kutatók jegyzettömbökkel házaltak, amelynek bevételét jó­tékony célra fordították.194 Az egyik forgatókönyv szerint azt mondták, hogy "Csak 3 fontba kerül a jegyzettömb. Nagyon megéri:' A DTR-vál­tozatban így szólt a szövegük: "300 penny, vagyis 3 font. Nagyon meg-

173

59 MÁSODPERC

éri:' Ez a különös és meglepő változtatás csaknem megkétszerezte az

eladást. A gyors és hatékony technikákra irányuló kutatások nagy része két elv­

re összpontosít: az ajtórésbe tett lábra és az orrunk előtt becsapott ajtóra. Az 1960-as évek elején Jonathan Freedman és Scott Fraser, a Stanford

Egyetem pszichológusai a rábeszéléssel kapcsolatos, úttörő jelentőségű kísérletet végeztek195 A kutatócsoport először is véletlenszerűen fölhí­vott 150 nőt azzal, hogy a Kaliforniai Fogyasztói Csoporttól keresik őket.

A kutatók azt a kérdést tették föl, hogy vajon a hívott fél részt venne-e egy

különleges fölmérésben, amely a háztartási cikkek használatára irányul, és amelyet a The Guide kiadványban közölnének A versenytársakkal el­

lentétben a The Guide valóban a dolgok mélyére kíván nézni. Lehetséges

volna-e, hogy egy hatfős csoport kiszálljon a hívott fél otthonába, és egy pár órás vizsgálattal fölmérje, mit rejt a konyhaszekrénye. A kutatás igen

alapos lesz, mindent számba vesznek, ami csak felhalmozva áll a ház­

tartásban, a szappantól a mosogató- és tisztítószereken át az öblítökig

mindent megnéznek Talán nem meglepő, hogy a nők negyede sem kí­

vánta, hogy a háztartását effajta, törvényszéki jellegű vizsgálatnak vessék

alá. Ez azonban csak a kísérlet egyik momentuma volt. Nők egy másik

csoportját ugyanígy fölhívták, de nem azzal, hogy a kutatók a helyszí­nen mindenbe beleütnék az orrukat, hanem azzal a szöveggel, hogy részt

vennének-e egy gyors telefonos felmérésben, mely az általuk használt

háztartási cikkekre irányul. Szinte mindenkí kötélnek állt. Amikor azon­

ban három nappal később őket is fölhívták, hogy a hatfős csoport ki­szállna hozzájuk, ebből a csoportból a nők több mint fele egyezett bele a

vizsgálat ba. Egy utánkövetéses vizsgálatban ugyanez a kutatócsoport arra volt ki­

váncsi, rá tudnak-e venni embereket arra, hogy egy "Vezess óvatosan!"

feliratú óriásplakátot elhelyezzenek a kertjükben. Jóllehet a tábla nyil­

vánvalóan azt a célt is szolgálta volna, hogy a sofőrök ott helyben las­sabban menjenek, szinte senki nem állt kötélnek Ezután a kutatók egy

másik csoportot is megkerestek, és tőlük azt kérték, hogy egy lényegesen

kisebb, alig tízcentis, négyzet alakú táblát hadd tennének ki náluk. Ezút­

tal szinte mindenkí beleegyezett a tábla kírakásába. Két héttel később a kutatók visszatértek, és megkérdezték, nem bánnák-e a ház tulajdonosai,

174

8. DÖNTÉSHOZÁS

ha a kis táblát egy nagy plakátra cserélnék Csodálatos módon ezúttal 76 százalékuknak nem volt kifogása, és elfogadták az ajánlatot.

Ezek a kísérletek az "ajtórésbe tett láb" technikájának erejét jelzik. Az emberek sokkal inkább hajlamosak eleget tenni egy nagyobb kérésnek, ha korábban egy kisebb kérést már teljesítettek

Több mint negyven év kutatásai igazolják, hogy ez a technika igen sok helyzetben működik.196 Ha egyszer valakitől sikerült kapnunk egy szerényebb összeget jótékony célra, azt majd nagyobb összeg is követi. Ha az alkalmazottak egyszer elfogadták a munkakörülményeik kisebb mértékű megváltoztatását, a nagyobb változást is könnyebben lenyelik. Ha megszokják, hogy a normál izzó helyett energiatakarékosat használ­nak, nagyobb eséllyel állnak rá, hogy az energiatakarékosság érdekében komolyabb változtatásokat is véghez vigyenek az életstílusukban.

Végül pedig kutatók, ha éppen nem beteszik a lábukat az ajtórésbe, többnyire arra buzdítják az embereket, hogy vágják be az ajtót a mások orra előtt. Míg az előbbi technika úgy fest, hogy valami apróságból in­dul ki, és arra építkezik, az utóbbi egy olyan elképesztő kéréssel kezdő­dik, amelyre nyilvánvalóan határozott nem lesz a válasz, majd egy lénye­gesebb szerényebb kérést már nem utasítanak el az emberek. Az ilyen irányú kutatások közül talán az a legismertebb, amelyet Robert Cialdini folytatott a munkatársaival az Arizonai Állami Egyetemen.197 Klasszikus vizsgálatában a kutatócsoport tagjai a Megyei Ifjúsági Tanácsadó Prog­ram képviselőinek adták ki magukat, és egyetemi hallgatókat kérdeztek arról, vajon nem bánnák-e, ha egy csoport fiatalkorú bűnözőt kellene kísérni egy napon át az állatkertben. A kutatókat nem lepte meg, hogy az egyetemistáknak kevesebb, mint 20 százaléka élt a lehetőséggel, hogy egy napot vadállatok közt töltsön.

A kutatók azonban nem zavartatták magukat, és más taktikához folya­modtak. Ezúttal egy másik csoporttól kértek lényegesen nagyobb szíves­séget, azt tudniillik, hogy az elkövetkező két év során rászánnának-e heti két órát arra, hogy fiatalkorú bűnözőknek a társadalomba való vissza­illeszkedésében segítsenek. A kérés általános elutasításra talált. Miután azonban ezt a kérést nem akarták teljesíteni a megkérdezettek, a kísérlet végzői egy lényegesen szerényebb kéréssel álltak elő. Az olvasó már nyil­ván kitalálta, azzal, vajon hajlandóak lennének-e elkisérni a fiatalkorú

175

59 MÁSODPERC

bűnözőket az állatkertbe. Ilyen körülmények között az egyetemisták több mint fele hajlandónak mutatkozott a feladatra.

Francia kutatók szolgálnak egy másik példával. Az ő vizsgálatukban egy fiatal nő egy étteremben rájön, hogy nincs nála pénz, és egy má­sik vendéget kell megkérnie, hogy rendezze a számláját.198 Amikor csak pár frankot kért, a megkérdezettek l O százaléka volt hajlandó kisegíteni. Amikor azonban onnan indított, hogy kifizetnék-e az egész számláját, és innen jutott el a pár frankig, az emberek 75 százaléka nyúlt a zsebébe. Vagyis ez a technika igen sok helyzetben hasznosnak bizonyulhat. Tár­gyaljunk akár egy lakás áráról, akár munkaóráról, fizetésről vagy hitel­keretről, ha mi vagyunk az eladók, érdemes magasról indítani.

A rábeszélés nem más, mint hogy betesszük a lábunkat az ajtórésbe, becsapjuk az ajtót a másik orra előtt, meglepjük egy szokatlan kéréssel, és hogy remek vételi lehetőségek végtelen sorával árasztjuk el a kiszemelt vevőt. És ami nem mellékes, hogy a kutatások szerint ezek a technikák pontosan 47 másodperc alatt elsajátíthatók. De akár 30 alatt is. És abban már benne van az ajándék ötdarabos késkészlet

176

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Nem vagyunk azok a racionális lények, akiknek szeretjük gondolni ma­gunkat, és számos olyan gyorsan elsajátítható és hatékony technika léte­zik, amelynek segítségével könnyű valamire rábeszélni bennünket. Óva­kodjunk azoktól, akik az "ez még nem minden" elvét alkalmazzák, és spontán módon egyre nagyobb engedményeket és nagyszerű vételeket ajánlanak, hogy megnyissák a pénztárcánkat. Ugyanígy legyünk óvato­sak azokkal is, akik egy apró kéréssel kezdik, majd arra építenek nagyob­bakat, vagy épp ellenkezőleg, valami nagyon naggyal kezdik, és hirtelen átváltanak valami "elfogadható ra': Persze az is lehet, hogy mi használjuk ugyanezeket a technikákat a mások meggyőzésére. Ez rendben is van, csak jussanak eszünkbe Obi-Wan Kenobi híres szavai, miszerint újonnan fölfedezett erőnkkel nagy hatást gyakorolhatunk a gyöngébb elmékre, ezért legyünk óvatosak, és csak jó célra használjuk.

Hogy többé egyetlen döntést se bánjunk meg

Amikor kisebb horderejű döntést hozok, mindig jó kaland­nak találom számba venni az érveket és az ellenérveket.

Amikor azonban létkérdésekről van szó ... a döntésnek a tudatalattiból, valahonnan egészen belülről kell jönnie.

Sigmund Freud

Képzeljük el, hogy a főnökünk azt mondja, szerinte nagyon sivár az iro­dánk, és megkérdezi, vennénk-e egy drágának látszó modern reproduk­ciót, hogy feldobjuk a helyiséget. Vesszük a kabátunkat, elmegyünk a leg­közelebbi galériába, ahol kiderül, hogy csak négy reprodukciójuk van.

Hogy döntünk? Az egyik lehetőség, hogy végiggondoljuk minden egyes darab esetében az előnyöket és a hátrányokat, akként, hogy tekin­tetbe vesszük a főnökünk személyiségét, a cég imázsát, és a már meglévő irodai dekorációt. Vagy egyszerűen az ösztöneinkre hallgatunk, és azt választj uk, amit jónak "érzünk': Netán egy másik technikára bízzuk ma­gunkat, amely a legújab b kutatások szerint lényegesen jobb eséllyel vezet helyes döntéshez.

177

59 MÁSODPERC

Pár évvel ezelőtt két pszichológus, Ap Dijksterhuis és Zeger van Olden egy hasonló poszterválasztó eljárás révén figyelemre méltó kísérletet vég­

zett. '99 Vizsgálatukban arra kérték a laborjukba érkezőket, hogy tekintsenek meg öt posztert, és a három technika egyikének segítségével döntsék el, me­

lyik tetszik nekik a legjobban. Az egyik csoport tagjait arra kérték, másfél

percen keresztül mindegyik posztert tanulmányozzák, és sorolják fol a leg­fontosabb érveket, amiért az egyes darabok tetszenek nekik vagy sem. Gon­

dosan elemezzék a gondolataikat, majd hirdessenek eredményt! A második csoport tagjai megnézték az öt képet, és kiválasztották azt, amelyik a leg­

jobban tetszett nekik. A harmadik csoport tagjainak gyors egymásutánban

megmutatták a posztereket, majd öt percen keresztül nehéz anagrammákat oldattak meg velük, még egy második gyors pillantást vetettek a poszterek­

re, és ekkor arra kérték őket, hogy válasszanak. A döntés után a résztvevők az összes posztert értékelték aszerint, hogy mennyire tetszik nekik.

Miután mindenki meghozta a maga döntését és az értékeléssel is vég­

zett, a kutatók egy előre nem jelzett nagyvonalú gesztussal mindenki­nek nekiadták - úgymond a részvételért - az általa kiválasztott posztert Végül, amikor a kísérleti alanyok már indultak volna haza a laborató­

riumból, magukhoz vették a hengerbe tekert zsákmányukat, a kísérlet

vezetője mintegy mellékesen megjegyezte, jó lenne, ha meghagynák a telefonszámukat, ha netán valami probléma adódna a számítógépek me­

móriájával, és újra el kellene végezni a kísérletet.

Aki pszichológiai vizsgálatban vesz részt, és a kutatók a merevlemez

esetleges problémáira hivatkozva elkérik a telefonszámát, az biztosra ve­heti, hogy a kísérlet végzői valamire készülnek. Méghozzá az a legvaló­

színűbb, hogy a kísérletnek koránt sincs vége, valamikor a közeljövőben majd fölhívják a résztvevőt. Ez a hívás számos formát ölthet. Meglehet,

hogy az éjszaka közepén csöng a telefon, és egy piackutató érdeklődik,

hogy a hívott fél részt venne-e egy szappanokra vonatkozó felmérésben. De az is lehet, hogy egy állítólagos, rég nem látott barát jelentkezik, és ta­lálkozót kér. Netán- mint ebben az esetben - a kutatócsoport egyik tagja

az, köszön, és azt kérdezi, vajon elégedettek vagyunk-e a poszterrel.

Nagyjából egy hónappal a kísérlet után a kutatók minden résztvevőt

felhívtak, és megkérdezték, mennyire elégedettek a poszterrel, és hány

euróért adnák el. Amikor kiválasztották a posztert, azok, akik a laborban alaposan átgondolták a poszterek előnyeit és hátrányait, egészen biztosak

178

8. DÖNTÉSHOZÁS

voltak benne, hogy jól döntöttek. Lényegesen biztosabbak, mint azok,

akiknek csak pár percük volt a választásra, vagy akik anagrammával bí­

belődtek, mielőtt döntöttek volna. Négy héttel később azonban egészen

más kép bontakozott ki. Azok voltak a legelégedettebbek a döntésükkel,

akik anagrammák megfejtésével múlatták az időt, és utána választottak

posztert, és jóval többért váltak csak volna meg tőle, mint a többiek. Most lehet érvelni azzal, hogy az effajta vizsgálatok választásai aligha

foghatók azokhoz a bonyolult döntésekhez, amelyeket az emberek a való

életben kénytelenek hozni. Az a helyzet, hogy a kutatók minduntalan

szembesülnek ezzel a különös hatással. 200 Akár egy lakás ki bérléséről van

szó, akár egy autó megvásárlásáról, netán arról, hogy milyen részvénybe

kellene befektetni, azok az emberek, akiknek megmutatják a választási

lehetőségeket, majd komoly szellemi tevékenységet folytatnak, mindig

jobb döntést hoznak, mint a többiek.

De vajon mi lehet ennek az oka? Dijksterhuis és van Olden szerint a

dolog a tudattalan megzabolázásáról szól. Amikor két olyan lehetőség

közül kell választanunk, amelyek csak egy-két szempontból különböz­

nek egymástól, a tudatos elménk kitűnőerr képes arra, hogy racionálisan

és józanul szemügyre vegye a helyzetet, majd meghozza a lehető legjobb

döntést. Annyiban azonban korlátozott, hogy egyidejűleg csak kevés szá­

mú tény és adat figyelembe vételére képes, vagyis ha bonyolultabb dolog­

ról van szó, akkor már kevésbé megbízható. Ilyenkor ugyanis a tudatos elme nem a helyzet egészét nézi, hanem többnyire csak a legnyilvánva­

lóbb elemeket veszi tekintetbe, és így elvéti az összképet. Ezzel szemben a

tudattalan agy lényegesen jobb, ha bonyolult, az életünk több vonatkozá­

sát felölelő döntésre kerül sor. Dijksterhuis és van Olden úgy magyarázza

ezt a hatást - az úgynevezett tudattalan gondolat elméletével -, hogy a

bonyolult döntések meghozatalához feltételeznek egyfajta köztes terepet Ha egy kérdésről megfeszítetten gondolkodunk, az sok szempontból épp

olyan rossz, mintha azonnali döntést hozunk. Az a jó eljárás, ha tisztába

jövünk azzal, hogy miről kell döntenünk, majd eltereljük a figyelmünket, és hagyjuk, hadd dolgozzon a tudattalanunk De vajon hogyan vehetjük

rá a tudattalanunkat, hogy egy problémával foglalkozzék? Mint ahogy a

kreativitásról szóló fejezetben láttuk, az egyik ilyen technika az, hogy a

tudatos elme figyeimét valamilyen nehéz feladattal - anagrammák meg­

oldásával vagy hármasával való visszafelé számlálással - eltereljük

179

59 MÁSODPERC

Persze ha egy nehéz helyzetben olyan döntést akarunk hozni, ame­lyet utóbb nem bánunk meg, nem az az egyetlen módszer, hogy a döntés előtt nehéz anagrammák megoldásával foglaljuk el magunkat. A kutatók szerint ennél gyorsabban is biztosíthatjuk a legnagyobb valószínűségét annak, hogy utóbb -hogy a híres sanzonénekesnő szavával éljünk- nem bánunk meg semmit.

A Cornell Egyetem kutatója, Thomas G ilovich több mint egy évtizede tanulmányozza a megbánás pszichológiáját. Lenyűgöző eredményeket hozott nyilvánosságra. 2°1 Munkássága nagyrészt abból áll, hogy embere­ket arra kért, meséljék el, visszatekintve mit bánnak a legjobban az éle­tükben. A válaszadók körülbelül 75 százaléka általában olyasvalamit bán a leginkább, amit nem tett meg, ezen belül is a három "dobogós" bánat: a kellőképpen kemény tanulás elmulasztása az iskolában, valamilyen nagy lehetőség megragadásának elmulasztása, illetve a családokra és barátok­ra szánt nem elégséges idő. Az embereknek csak 25 százaléka bánt meg olyasvalamit, amit megtett, mint például egy karriert érintő rossz dön­tést, nem szerelemből kötött házasságot, az élet nem megfelelő pillanatá­ra időzített gyermekvállalást.

úgy tűnik, a probléma része az, hogy valaminek, ami megtörtént, viszonylag könnyen fölismerhetőek a negatív következményei. Ha hoz­tunk egy rossz döntést a karrierünk során, benne ragadhatunk egy olyan állásban, amelyhez nem fűlik a fogunk. Korán jöttek a gyerekek, így nem állt módunkban a barátainkkal együtt lógni. Rosszul házasodtunk, és folyton veszekszünk a partnerünkkeL A negatív következmények ismer­tek, és bár lehet épp elég okunk a megbánásra, az okok száma mégiscsak korlátozott. Egészen más azonban a helyzet azokkal a dolgokkal, ame­lyek nem történtek meg. Ez esetben a lehetséges pozitív következmények száma szinte végtelennek tűnik. Mi történhetett volna, ha azt a bizonyos állásajánlatot elfogadjuk, ha van bátorságunk életünk szerelmét rande­vúra hívni, vagy ha nem járunk annyit az iskola mellé? Ebben az esetben a lehetőségeknek csak a képzeletünk korlátai szabnak határt.

Gilovich nagyszerű kutatásai tudományosan is alátámasztják a

17. századi amerikai költő, John Greenleaf Whittier szavait: "Ajkunkat el nem hagyhatja, tollunk le nem írhat szomorúbb szavakat ezeknél: Le­hetett volna:'

180

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Anagrammák és a tudattalanunk. Amikor egyszerű döntést kell hoz­nunk, bízzuk a tudatos elménkre, hogy gondolja végig az előnyöket és a hátrányokat, és mérlegelje racionálisan és józanul a helyzetet. Bonyo­lultabb döntések esetén azonban inkább hagyjuk pihenni a tudatos el­ménket, és a tudattalant dolgoztassuk. Az alábbi feladat Dijskterhuis és van Olden kutatásán alapul, és a döntéshozás folyamatának elősegítése a célja.

A. A Miféle döntést kell hoznunk?

B. B 5 perc alatt oldjunk meg az alábbi anagrammák közül minél többet. Ha elakadunk, ne gyötrődjünk sokáig, ugorjunk a következőre. (Rövid és hosszú magánhangzók fölcserélhetőek.)

Anagramma l. Posta 2. Lámpa 3. Nappal 4. Madár 5. Nagy tipp 6. Hangya 7. Kozák sas 8. Haladó vita 9. A morc ideák

10. Hársmagárus ll. Piti akol 12. Gyapjas Ilona Rt. 13. Régi sebem

14. Lustaságom 15. Ösz testvér lop

Kulcs Lépked valamin Délszaki növény Takaró Színpadi mű Sárga virágú növény Nemtörődöm Szellemi sport Aliami pénzbegyűjtő Népuralom Atlétikai sportág Közügyek intézése Kortárs magyar író Az összes valaha élt nő, férfi és gyerek Vicces Sportág

181

Válasz ..... . . .........

. ...... . ........

. . . ...... . ......

. . ..... . ........

. .. . . ........ . ..

· · · · · · · · · · · · · · · ·

. ...............

· · · · · · · · · · · · · · · ·

. ...............

. ...............

.. . ...... . . . ....

. ... . . . .........

. .... . . . .... . ...

. ...............

. ..... . . .. . ... . .

59 MÁSODPERC

A. C Most pedig, rövid gondolkodás után írjuk le ide a döntés ünket:

Megoldások

l Tapos 2 Pálma 3 Paplan 4 Dráma 5 Pitypang 6 Hanyag 7 Sakkozás 8 Adóhivatal 9 Demokrácia 10 Hármasugrás ll Politika 12 Parti Nagy Lajos 13 Emberiség 14 Mulatságos IS Sportlövészet

A megbánás e/kerítése. Kutatások azt mutatják, hogy az emberek több­sége, amikor visszatekint az életére, inkább azon bánkódik, amit nem tett meg. Ám ha ezt sikerül tisztázni, léteznek olyan gyorsan elsajátítható és hatékony technikák, amelyek segítségével elkerülhetjük a megbánást.

Először is, ahhoz, hogy ne kelljen utóbb megbánnunk valamit, a lehe­tőségekhez úgy viszonyuljunk, hogy "megragadom': Ahogy Max Luca­do* ajánlotta: "Tegyünk erőfeszítéseket! Szánjuk rá az időt! Írjunk leve­let! Kérjünk bocsánatot! Utazzunk ellVegyünk ajándékot! Tegyük meg! Ragadjuk meg az öröm lehetőségét! Mert amit elmulasztunk, azt utóbb megbánjuk:' Aztán ha olyasmit bánunk, amit nem tettünk meg, gondol­juk át, tudunk-e segíteni a helyzeten. Írjuk meg azt a levelet, emeljük föl a telefont, töltsünk több időt a családunkkal, hozzuk helyre megszakadt kapcsolatainkat, menjünk vissza a főiskolára, és szerezzük meg azokat a jegyeket. Legyen a megbánás az ébresztő, és egyfajta motiváció. Végül, ha nincs mód helyrehozni a dolgokat, vegyük körbe afféle mentális kerítés­sel azokat a nagyszerű előnyöket, amelyek a képzeletbeli "mi lett volna ha" folyományai, és amelyek egyébként lefoglalják a gondolatainkat. Ahe­lyett, hogy azokon a pozitív dolgokon rágódunk, amik megtörténhettek volna, inkább jelen helyzetünk három pozitív vonásán gondolkodjunk el, és keressünk három negatívumot, amely akkor történt volna meg velünk, ha meghozzuk azt a döntést, amelynek elmulasztásán most bánkódunk.

*Max Lucado (1955) amerikai író, misszionárius (a szerk. megj.).

182

8. DöNTÉSHOZÁS

Maximalista vagy megelégedö?

Szánjunk pár percet arra, hogy elolvassuk az alábbi tíz állítást, és mind­egyik esetben jelöljük, melyik értékelés írja le a legjobban a mi hozzáál­lásunkat.202 Ne gondolkozzunk túl hosszan egy-egy állításon, és válaszol­junk őszintén.

Értékelés

l = egyáltalán nem értek egyet 5 = teljesen egyetértek

l. Amikor tévét nézek, inkább váltogatok a csatornák l 2 3 4 5 közt, és nem ragaszkodom egy programhoz.

2. Nem szeretek vásárolni, mert csak akkor veszek l 2 3 4 5 meg valamit, ha az pont olyan, mint amit elképzeltem.

3. Hosszasan válogatok a videotékában, mert sok film l 2 3 4 5 közill akarok választani.

4. Olykor eszembe jutnak életemnek azok a l 2 3 4 5 lehetöségei, amelyeket kihagytam.

5. Mielőtt döntést hozok, szeretem megfontolni az l 2 3 4 5 összes lehetőséget.

6. Nem szeretek megmásíthatatlan döntéseket hozni. l 2 3 4 5

7. Miután meghozok egy döntést, sokat töprengek l 2 3 4 5 azon, mi lett volna, ha egy másik lehetőséget választok.

8. Nehezemre esik a második legjobb megoldást l 2 3 4 5 választani.

9. Amikor internetezek, hajlamos vagyok szörfólni, l 2 3 4 5 ugrálni egyik oldalról a másikra.

10. Ritkán vagyok elégedett azzal, amim van, mert l 2 3 4 5 könnyen el tudom képzelni, hogyan lehetne valami még jobb.

Most adjuk össze a pontjainkat! 10 és 20 között a pontjaink alacsony, 21 és 39 között közepes, 40 és 50 között magas pontszámok

Kutatók szerint az emberek életük számtalan vonatkozását alapvetöen két stratégiával közelítik meg - maximalista vagy megelégedő módon. A szél-sőséges maximalizálók hajlamosak az összes szóba jöhető lehetőséget átgondolni, hogy bizonyosak legyenek benne, a legjobb változat mellett döntöttek. Ezzel szemben a szélsőséges megelégedők csak addig keresgél-

183

59 MÁSODPERC

nek, amíg nem találnak valamit, ami megfelel az igényeiknek. Ennek kö­vetkeztében a maximalizálók objektív mércével mérve többre jutnak, de tovább tart, míg megtalálják, amit akarnak, és többn}'ire azzal is kevésbé elégedettek, mert hajlamosak azon agyalni, hogy mi lehetett volna.

Egy vizsgálatban a kutatók tizenegy egyetem több mint 500 hallgató­járól eldöntötték, hogy maximalizálók vagy megelégedők, majd nyomon követték az álláskeresésüket 203 A maximalizálók átlagosan 20 százalékkal magasabb fizetéssel járó álláshoz jutottak, de kevésbé voltak elégedettek álláskeresésükkel, inkább előfordult velük, hogy döntésüket megbánták, valamint hajlamosabbak voltak pesszin1izmusra, idegeskedésre és dep­resszióra.

Aki maximalizáló, és túl sok időt tölt a tökéletes árucikk keresésével, annak segíthet, ha korlátozza ai egyes tevékenységekre fordítható erő­forrásokat (például harminc percet ad magának arra, hogy születésnapi üdvözlőlapot válasszon a barátjának), vagy ha megmásfthatatlanná tesz bizonyos döntéseket (mondjuk eldobja a blokkot).204

Egy régi közmondás szerint a boldogság titka, hogy azt kell akarni, amink van_. és nem azt megszerezni, amit akarunk. úgy tűnik. a 1llaxima­lizálók még akkor sem feltétlenül azt akarják, amit megszereznek, amikor sikerül megszerezniük, amit akarnak.

·

Hogyan dönthetjük el, hogy valaki a teljes igazságot

és csakis a teljes igazságot mondja nekünk

Mit gondol az olvasó, hogyan viselkedik az, aki épp hazudik neki? Ve­gyük az alábbi viselkedésjegyzéket, és minden állítás után pipáljuk ki,

hogy szerintünk "igaz"

vagy "hamis':

Amíkor az emberek hazudnak, általában ... Igaz Hamis elkerülik a szerokontaktust

sokatrnosolyognak

ha ülnek, izegnek-rnozognak, ha állnak, toporognak

izzad a kezük és az arcuk

kezükkel eltakarják a szájukat

184

8. DöNTÉSHOZÁS

hosszú és összefüggéstelen válaszokat adnak a kérdésekre válaszaik zavarosak és strukturálatlanok sokat bólogatnak sokat gesztikulálnak megnő az orruk

Az emberek gyakran kreatívan bánnak az igazsággal. A Daily Teleg­raph számára készített fölmérésemben a válaszadók negyede mondta azt, hogy az elmúlt 24 négy órában mondott valami hazugságot. További vizsgálatok szerint az emberek elképesztően magas, mintegy 90 százalé­ka hazudott randevún, és a népesség 40 százalékának nem okoz gondot, hogy hazudjon a barátainak. Komoly probléma, hogy a munkahelyük.ön is becsapják egymást az emberek, 80 százalékuk mondott már valami hazugságot állásinterjún, és az alkalmazottak csaknem 50 százalékával

fordult már elő, hogy fontos kérdésben hazudott valami vaskosat a fő­nökének. 205

A hazugság általános elterjedtségének ismeretében nem meglepő, hogy hány meg hány eljárást alakítottak már ki e turpisságok leleplezé­sére. Hajdanán létezett például az igen népszerű forrópiszkavas-próba. Az eljárás során - amelyet joggal nevezhetünk földi pokolnak- a vád­lottnak tűzön izzított piszkavasat kellett háromszor megnyalnia. Az volt az elképzelés, hogy az ártatlanoknak elég nyál gyűlik össze a szájukban ahhoz, hogy megakadályozza a nyelvük égési sérülését, a bűnösök nyelve azonban száraz marad, így a piszkavashoz ragad.

A történelemkönyvek tanúsága szerint a spanyol inkvizíció hasonló, bár talán kevésbé barbár eljárást alkalmazott. Egyik ilyen alkalommal a vádlottnak árpakenyeret kellett ennie sajttal, míg a körülállók Gábriel angyalhoz imádkoztak, hogy amennyiben az illető hazudott, ne hagyja, hogy rendesen le tudja nyelni az ételt. Tudomásom szerint a két eljárás egyikét sem vetették alá megfelelő tudományos próbának, gondolom, ré­szint azért sem, mert nehéz lenne elnyerni a résztvevők, valamint Gábriel angyal részéről a szükséges és a kellő tájékozottságon alapuló hozzájáru­lását. Ha azonban mégis sort kedtenének ilyen kísérletekre, az esetleges pozitív eredmények csupán a hazugságra vonatkozó, egyik legáltaláno­sabban képviselt elméletet támasztaná alá, nevezetesen az idegesség hi­potézisét (Anxiety Hypothesis).

185

59 MÁSODPERC

E szerint az emberek nagyon idegesek lesznek, amikor hazudnak, és számos, az idegességre jellemző tünetet produkálnak, például kiszárad a szájuk, amitől hozzáragad a nyelvük a forró piszkavashoz, illetve nem tudják lenyelni az árpakenyeret. Az elmélet ugyan ránézésre tetszetős, ám korántsem egyszerű megbízható bizonyítékokkal alátámasztani, egyes kutatások szerint ugyanis a hazugok semmivel sem idegesebbek, mint azok, akik igazat mondanak. Például Richard Gramzow, a Sout­hamptoni Egyetem kutatója munkatársaival nemrégiben folytatta azt a kísérletet, amelynek során a részt vevő hallgatókat először összekötötték egy géppel, amely a szívverésüket mérte, majd egy akkoriban letett vizs­gájukon mutatott teljesítményükről kérdezték őket206 Az interjú során többek között arra kérték a diákokat, hogy meséljék el, milyen jegyeket szereztek az elmúlt évek során, és hasonlítsák össze a saját képességeiket az évfolyamtársaik képességeivel. A diákok azt nem tudták, hogy ezek után a kutatók utánajártak a tényleges eredményeiknek, így megállapít­hatták, hogy ki mondott igazat, és ki esett túlzásokba. Érdekes módon az derült ki, hogy a hallgatóknak nagyjából a fele szépített az egyetemi elő­menetelén. Ennél is érdekesebb azonban, hogy akik az alkalom kedvéért javítottak a tényleges eredményeiken, semmivel se stresszeitek jobban, mint igazmondó évfolyamtársaik. Ha különböztek egyáltalán, akkor in­kább mintha ellazultabbak lettek volna.

Az idegesség mérésére szolgáló hi-tech eszközök bevetésével végzett vizsgálatok eredményei a legjobb esetben is vegyesek. Ennek ellenére a közvélemény továbbra is osztja azt a nézetet, miszerint azt emberek na­gyon idegessé válnak, amikor kreatívan bánnak az igazsággal. Meglehet, a számtalan ftlm és tévéprogram, ahol a hazugok izzadó tenyérrel jelen­nek meg, a szívük pedig szaporán ver, sokakra olyan hatással van, hogy a csalás biztos jelének tekintik az idegesség velejáróit.

Több kutatócsoport is hosszú órákat töltött azzal, hogy összevetett hazudozókról, illetve igazmondókról készült ftlmfelvételeket, képzett megfigyelők gondosan lejegyeztek minden egyes mosolyt, pislogást és gesztust. A felvételek egy-egy percét többórás elemzésnek vetették alá, az eredmények viszont lehetövé teszik a kutatók számára, hogy összeha­sonlítsák a hazudozáshoz, illetve az igazmondáshoz társuló viselkedést, és akár a legkisebb különbségre is fényt derítsenek Megállapításaik le­nyűgözőek. De tényleg.

186

8. DÖNTÉSHOZÁS

Tekintsük át az alfejezet elején közölt kérdőívet. Hány pipát tettünk azt "Igaz

" oszlopba? A kérőívben felsorolt viselkedésformák mindegyi­

ke olyasmi, amit az emberek idegességükben csinálnak: vagyis kerülik a

szemkontaktust, ültükben izegnek-mozognak, izzadnak, és összevissza beszélnek. Azon kutatók szerint, akik sok órát töltöttek azzal, hogy le­írják a hazudozók és az igazmondók viselkedését, a táblázatban felso­rolt jelenségek között egy sincs, amelyik megbízhatóan társítható lenne

a hazugsághoz, Sőt aki hazudik, jó eséllyel épp úgy a szemünkbe néz, mint aki igazat mond, nem matat idegesen a kezével, és nem fészkelő­

dik ültében. Az emberek, mivel többségük fenntartja ezeket a mítoszokat, ugyan­

csak rosszul ítélik meg, mikor hazudik nekik valaki. Ha videón olyan embereket mutatnak nekik, akik igazat mondanak, illetve olyanokat, akik hazudnak, és az a feladatuk, hogy jöjjenek rá, ki hazudik, találati

arányuk alig jobb, mintha véletlenszerűen böknének rá a hazudósokra. Ha gyerekről készült felvételeket mutatunk felnőtteknek, amelyeken a gyerekek felváltva mesélnek valóban megtörtént, illetve elképzelt esete­

ket, a felnőttek képtelenek lesznek eldönteni, melyik melyik. 207 Ha arra kérünk valakit, hogy párját, akivel tartós kapcsolatban él, győzze meg ar­ról, hogy egy fotón látható vonzó személy nem is vonzó, meghökkentően sikeresen teljesíti a feladatot. 208 Még jogászokbó l, rendőrökből, pszicho­lógusokból és szociális munkásokból álló csoportok is képtelenek voltak megbízhatóan tetten érni a hazugságot. 2°9

De hát akkor mi árulkodik ténylegesen a hazugokról? Jóllehet a ha­zugság nem teszi feszültté az embereket, az elméjüktől általában azért sápot szed. Ugyanis aki hazudik, kénytelen azon törni a fejét, hogy va­jon a másik fél mit tud már, mi az, ami megfogható, és ami összhangban áll a korábban elhangzottakkaL Ezért aki hazudik, hajlamos úgy visel­kedni, mint aki erősen gondolkodik egy problémán vagy egy kérdésen. Nem nagyon jár a kezük-lábuk, kevésbé gesztikulálnak, újra meg újra használják ugyanazokat a kifejezéseket, tovább tart, míg elkezdik a vá­laszukat, beszéd közben gyakrabban tartanak szünetet és többet haboz­nak. Ráadásul arra is van bizonyíték, hogy mintegy távolságot tartanak a hazugságuktóL ezért személytelenebbé válik a nyelvhasználatuk. Ennek következtében kevesebbszer használják az "én'', "engem

", "enyém

" szava­

kat, és az emberek neve helyett inkább személyes névmásokat - ő, övé

187

59 MÁSODPERC

-használnak. Végül pedig aki hazudik, inkább csak kerülgeti a forró ká­

sát, a kérdésekre nem ad kimerítő választ, témát vált, vagy éppenséggel kérdéssel válaszol.

Ha le akarjuk leplezni a hazugságot, ne a feszültség, az idegesség vagy

a szorongás jeleit keressük. Aki hazudik, inkább úgy néz ki, mint aki

erősen gondolkodik, de rosszban sántikál, furcsán személytelen stílusra

vált, és úgy kerüli az egyenes beszédet, hogy az egy politikust vagy egy

használtautó-kereskedőt is pirulásra késztetne.

188

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Testnyelv. Ahhoz, hogy tetten érhessük a hazugságot, meg kell szaba­dulnunk az idegesség hipotézisét övező mítoszoktól, el kell felejtenünk a mítoszok által sugallt viselkedésformáktól, és inkább azokra a jelekre kell figyelnünk, amelyek normális esetben a megfeszített gondolkodás­ra utalnak. Hagyjuk a csudába azt az elképzelést, miszerint aki hazudik, annak izzad a tenyere, fészkelődik, és kerüli a szemkontaktust. Ehelyett inkább azt figyeljük, hogy a másik fél nem mozog-e hirtelen kevesebbet, és nem fogja-e vissza a gesztusait. És tanuljunk meg figyelni! Vegyük ész­re, ha hirtelen kevesebb részletről hallunk, ha több lesz beszéd közben a szünet és a habozás, ha egyszerre kerülni kezdi a beszélő az egyes szám első személyt, és egyre több lesz az "ő". Ha a másik fél el-elkalandozik, ragaszkodjunk hozzá, hogy egyenes választ adjon. 210

Ha ki akarjuk szúrni az esetleges csúsztatásokat, próbáljuk megállapí­tani, hol húzódik az, amit a kutatók "őszinteségi alapvonalnak" neveznek. Mielőtt olyan kérdéseket tennénk föl, amelyekre esetleg kitérő választ kapunk, kérdezzünk olyanokat, amire a másik fél nagy valószínűséggel őszintén felel. Így a kezdeti válaszok alapján, a testnyelv és a szóhasználat megfigyelésével kialakithatunk egy képet arról, hogy beszélgetőtársunk hogyan viselkedik, amikor igazat mond. Aztán a kényesebb kérdéseknél arra figyeljünk, hogy változik-e a viselkedése.

És arról se feledkezzünk meg, hogy ha mindezeket a jeleket együtt lát­juk, még az sem utal felétlen ül hazugság jelenlétére. Ellentétben az adók­kal meg a halállal, a hazugság esetében semmi sem olyan biztos. Ezek a jelek inkább csak arra hívják fel a figyelmet, hogy meglehet, nem minden stimmel, és érdemes egy kicsit a dolgok mélyére nézni.

E-mailezz! Jeff Hancock, a Cornell Egyetem kommunikációs szakértő­je és munkatársai arra kértek egyetemi hallgatókat, hogy egy hétvégén készítsenek följegyzéseket minden fontosabb négyszemközti beszélgeté­sükről, telefonhívásukról, SMS-ükről és e-mailjükről, majd jelöljék meg, melyik tartalmazott hazugságot211 A kutatók azt az eredményt kapták, hogy az e-mailek 14, az SMS-ek 21, a négyszemközti beszélgetések 27 és a telefonhívások 37 százaléka tartalmazott hazugságot. Hancock szerint

189

59 MÁSODPERC

az emberek e-mailben azért nem nagyon hazudnak, mert annak nyoma van, vagyis a szavaik számon kérhetők. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a lehető legkevesebbet hazudjanak nekünk, kérjük azt a másik féltő!, hogy

e-mailezzen.

Meddig fog tartani?

Az időkezelésre irányuló szellemes vizsgálatában Roger Buehler, a Wilf­ried Laurier Egyetem kutatója arra kért egyetemi hallgatókat, mondják meg, szeriotük mikorra fejeznek be egy fontos házi dolgozatot. 212 A hall­gatók úgy gondolták, hogy átlagosan l O nappal a határidő lejárta előtt be­adják a munkát. Utóbb azonban túlzottan optimistának bizonyultak, és ténylegesen úgy egy nappal a határidő előtt fejezték be a dolgozatot. Ez a "tervezési torzítás" (planning fallacy) néven ismert jelenség nem csupán akkor lép föl, amikor egyetemisták próbálják megbecsülni, mennyi idő­re lesz szükségük egy dolgozat megírásához. Kutatások szerint az embe­rek nagyon is hajlamosak alábecsülni, hogy mennyi ideig fog tartani egy projekt, csoportok pedig különösen irreális elvárásokat képesek támaszta­nL213 Még amikor törekednek is arra, hogy reálisak legyenek, az emberek akkor is úgy képzelik, hogy minden terv szerint megy majd, és nem szá­molnak váratlan és elkerülhetetlen késleltető tényezőkkel, sem előre nem látható nehézségekkel.

Buehler kutatása azonban a probléma legyőzésének gyorsan elsajátít­ható és hatékony módszerét is ajánlja. Amikor ugyanis arra kérték a hall­gatókat, idézzék föl, korábban mennyi idejüket vette igénybe egy hasonló munka elvégzése, akkor a jövőbeli határidő betartását lényegesen ponto­sabban becsülték meg. Úgy tűnik, akkor tudjuk pontosan megbecsülni mennyi idő szükséges egy feladat elvégzéséhez, ha egyszer már végrehaj­tottunk hasonló feladatot, és azt figyelembe tudjuk venni.

Amennyiben ez nem válna be, még mindig próbálkozhatunk azzal a technikával, amelyet az urbana-champaign-i Illinois-i Egyetem két kuta­tója, Justin Kruger és Matt Evans vizsgált.214 Kutatásuk során a résztvevők megbecsülték, mennyi ideig fog nekik tartani egy viszonylag bonyolult te­vékenység, mint mondjuk az, hogy felkészüljenek egy randira. Az egyik csoport tagjait arra kérték, becsüljék meg, mennyi időre lesz szükségük, míg a másik csoport tagjai azt a feladatot kapták, hogy mielőtt mondanak

190

8. DöNTÉSHOZÁS

egy időtartamot, bontsák le a tevékenységet az összetevőire (zuhanyzás, öltözködés, pánikolás). Akik az elméleti lebontást elvégezték, lényegesen pontosabb becslést adtak meg, mint a többiek. Ha tehát arra vagyunk kí­

váncsiak, mennyi időbe telik elvégezni valamit, válasszuk külön az egyes lépéseket, és csak utána becsüljük meg, mennyi időbe telik majd mindez.

191

9. GYERMEKNEVELÉS

A Mozart-mítosz, hogyan válasszunk jó nevet a gyerekünknek, hogyan jósoljuk meg három pillecukor segítségével gyermekünk

jövőjét, és hogyan tudjuk hatékonyan értékelni az ifjúi elmét

Wolfgang Amadeus Mozart 1756-ban született, megalkotta a világ ko­rnolyzenei termésének legjavához tartozó rnűveit, majd 1791-ben, fölte­hetően akut reumás láz következtében meghalt. Zseni volt. Egyesek pedig azt képzelik a zenéj éről, hogy az agy olyan részeit képes elérni, amelyeket más zenészek alkotásai nem, és hogy intelligensebbé tehet bennünket. Ráadásul ezek az ernberek arról is meg vannak győződve, hogy ez a ha­tás különösen erősen érvényesül a fiatal, képlékeny agyak esetében, ezért azt ajánlják, hogy a lehető legjobb eredmény érdekében a csecsernőkkel naponta hallgattassanak a szüleik Mozartot. Üzenetük igen széles körben elterjedt. De vajon Mozart varázslatos zenéje valóban képes arra, hogy megnövelje a legifjabbak agyi kapacitását?

1993-ban a Kaliforniai Egyetern kutatója, Frances Rauscher rnun­katársaival megjelentetett egy tudományos írást, amely megváltoztatta a világot215 36 főiskolai hallgató bevonásával végzett vizsgálatukban a résztvevőket véletlenszerűen három csoportba osztották, és az egyes cso­portok tagjait három különböző, egyaránt 10-10 perces feladat elvégzé­sére kérték. Az első csoporttól azt kérték, Mozart két zongorára írt D-dúr szonátáját hallgassák meg, a második csoportnak egy standard relaxációs szalagat játszottak le, rníg a harmadik teljes csöndben ült. A feladat elvég­zése után rnindenki kitöltött egy standard tesztet, amely az intelligencia egy bizonyos aspektusát rnérte, mégpedig a térbeli információk rnentális kezelésének képességét (lásd az illusztrációt). Az eredmények azt mutat­ták, hogy akik Mazartot hallgattak, lényegesen jobban teljesítettek, mint

193

59 MÁSODPERC

akik relaxációs szalagot hallgattak, vagy csöndben ültek. A szerzők azt is megfigyelték, hogy a hatás átmeneti, mintegy l 0-15 percig tart.

Ilyen típusú feladatok szerepelhetnek a térbeli információk kezelésének képességét mérő tesztekben. A felső sorban egy papírdarab látható, amelyet félbe hajtottak, majd két darabot levágtak belőle. A résztvevőknek az volt a feladatuk, hogy az alsó sorban szereplő négy forma közill válasszák ki azt, amelyik megfelel a megvágott és szét­hajtogatott papírnak.

Két évvel később ugyanez a kutatócsoport folytatta a kísérleteit, ezút­tal több diák bevonásával, és több napon át.216 A diákokat ezúttal is vé­letlenszerűen három csoportba osztották. A kísérlet első részében az első csoport Mozartot hallgatott, a második csoport csendben ült, míg

a harmadik egy Philip Glass-felvételt hallgatott (a Music with Changing Parts címűt). Ismét erőteljes különbségek mutatkoztak: akik Mozartot

hallgattak, a másik két csoportnál jobban teljesítettek a mentális papír­hajtogatásban. Később a Philip Glass-zenét egy történet és transz zene felvételére cserélték le. Ezúttal a Mozartot hallgatók és a csendben ülők csaknem azonos teljesítményt nyújtottak, míg azok, akik történetet vagy

transz zenét hallgattak, a harmadik helyre szorultak. Ez arra utal, hogy

Mozart zenéje kis mértékű és rövid távú hatást gyakorol az intelligencia egy bizonyos aspektusára.

194

9. GYERMEKNEVELÉS

Újságírók hamarosan közzétették a kutatás eredményeit. A The New

York Times zenekritikusa, Alex Ross (nyilván nem kevés iróniával) je­gyezte meg, hogy immár tudományosan bizonyították, hogy Mozart jobb zeneszerző, mint Beethoven. Egyes szerzők azonban hamarosan igencsak eltúlozták az eredményeket, kijelentve, hogy pár perc Mozart az intelligencia lényeges és hosszú távú javulását váltja ki.

Az elképzelés futótűzként terjedt, mígnem az 1990-es évek máso­dik felében a történet újabb mutációja még tovább távolodott az eredeti kutatástól. Eladdig nem létezett olyan vizsgálat, amely Mozart zenéjé­nek a csecsemökre gyakorolt hatását vizsgálta volna. Egyes újságírók azonban, akiknek sehogyan sem volt ínyükre, hogy a tények útját állják egy jó szalagcímnek, arról számoltak be, hogy Mozart hallgatása után a csecsemők okosabbak lettek. És ezek a cikkek korántsem a trehány újságírás elszigetelt példái. Az 1990-es évek végén a médiában meg­jelent beszámolók nagyjából 40 százaléka említette meg ezt a csecse­mökre gyakorolt állítólagos jótékony hatást. 217 Az immár Mazart-hatás­ként aposztrofált jelenség folytonos jelenléte a közmédiumokban még a szadálpolitikára is befolyással volt. 1998-ban Georgiában állami tá­mogatásból ingyenes klasszikus zenei CD-ket osztogattak az újszülöttek édesanyjának, Florida állam pedig törvényt fogadott el olyan, államilag támogatott napköziközpontok felállításáról, ahol napi rendszerességgel játszanak klasszikus zenét.

Mozart állítólagos hatása tehát városi legendává nemesült, és a népes­ség egy igen jelentős hányada élt abban a hitqen, hogy Mozart zenéjétől az intelligencia minden aspektusa javul, hogy ez a hatás tartós, és hogy még a csecsemők esetében is fennáll. Amikor aztán az 1990-es évekből átléptünk a huszonegyedik századba, a dolgok kezdtek rosszul alakul­ni. Előbb Christopher Chabris, a Harvard Egyetem kutatója szedte össze az összes olyan kutatás eredményeit, amelyek Rauscher eredeti kísérletét kívánták megismételni, és arra jutott, hogy ha létezik egyáltalán a hatás, akkor az lényegesen kisebb, mint gondoltákm. Azután más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ha van egyáltalán valamiféle hatás, az nem a Mozart-szonáta különleges sajátosságainak tudható be, hanem sokkal inkább általában az ilyen típusú komolyzene által kiváltott örömérzet kö­vetkezménye. Egy kísérletben például a kutatók Mozart zenéjének hatá­sát egy jóval szomorúbb darabéval (Albinoni: G-moll Adagio orgonára

195

59 MÁSODPERC

és vonósokra) hasonlították össze, és ezúttal is az derült ki, hogy Mozart hatásosabb a másiknáP19 Amikor azonban a kutatócsoport kontroll­vizsgálatot végzett azzal kapcsolatban, hogy a zenétől mennyire érezték boldognak és feldobottnak magukat a résztvevők, akkor aMozart-hatás azonnal semmivé lett. Egy másik vizsgálat során pszichológusok Mozart hallgatásának hatását a Stephen King The Last Rungon Ladder (A létra utolsó foka) című novellájának hallgatása által kiváltott hatással hasonlí­tották össze. 22° Azok a résztvevők, akik jobban szerették Mozartot, mint Kinget, a mentális-manipulációs tesztet akkor teljesítették jobban, ha a zongoramuzsikát hallgatták. Akik viszont Kinget szeretik jobban, azok akkor teljesítettek jobban, amikor King novelláját hallgatták.

AMozart-hatással kapcsolatos közhiedelem tehát csak mítosz. Gya­korlatilag nincs olyan meggyőző, tudományos bizonyíték, amely szerint, ha csecsemőknek Mozart zongoramuzsikáját játsszuk, az hosszú távon kimutatható hatással lesz az intelligenciájukra. Akkor tehát elmondhat­juk, hogy a gyermekek intelligenciáját nem növelhetjük a zene révén? Hát nem. A zene jótékony hatására vonatkozó bizonyítékok ugyanis lé­teznek, ehhez azonban el kell hajítani a Mozart-lemezt, és gyakorlatia­sabb alapállást kell fölvennünk

Egyes kutatások szerint azok a gyerekek, akik zenélni tanulnak, oko­sabbak osztálytársaiknáL Persze ebben az esetben elég nehéz megkülön­böztetni a korrelációt az ok-okozati összefüggéstőL Lehetséges, hogy a zenetanulás elmésebbé tesz, de az is lehet, hogy az okosabb vagy jobb helyzetű gyerekek nagyobb eséllyel tanulnak zenélni. Pár évvel ezelőtt egy Glenn Schellenberg nevű pszichológus elhatározta, hogy megpró­bálja kibogozni a szálakat. 221

Schellenberg először is újsághirdetést adott föl a helyi lapban, amely­ben hatéves gyerekek számára ingyenes művészeti oktatást kínált. Több mint 140 gyermek szülei jelentkeztek. A növendékeket véletlenszerűen négy csoportba osztották. Három csoportot több mint egy hónapon át oktattak a torontói Királyi Konzervatóriumban, míg a negyedik csoport lett a kontrollcsoport, amelynek az oktatását a vizsgálat befejeztéig nem kezdték el. Akik jártak zeneórára, azoknak az egyharmada billentyűs hangszeren tanult, egyharmada énekelt, míg a harmadik harmada drá­maórákra járt. Órák előtt és után a gyerekek standard intelligenciatesztet töltöttek ki.

196

9. GYERMEKNEVELÉS

Az eredmények tanúsága szerint azoknak az intelligenciája, akiket bil­lentyűs hangszerekre vagy énekelni tanítottak, nyilvánvalóan javult, míg azok, akik drámaórára jártak, nem különböztek a kontrollcsoport tagjai­tól. Vajon mi lehet ennek az oka? Schellenberg véleménye szerint a zene­tanulás számos olyan alapvető készséget mozgósít, amelyek fejlesztik a gyermek önfegyelmét és gondolkodását, továbbá tartós és koncentrált figyelmet, gyakorlást és memorizálást igényel.

Bármi legyen is a magyarázat, ha utódaink elmeélét kell csiszolni, ve­gyük ki a lejátszóból azt a Mozart-CD-t, és kezdjen inkább a gyermek klimpírozni.

Játék a nevekkel

A szülők sokszor meglepően nehezen adnak nevet születendő gyerme­küknek, mert tisztában vannak vele, hogy a gyermek aztán egész életén át viseli döntésük következményeit. Kutatások támasztják alá, hogy iga­zuk lehet, mert számos vizsgálat eredménye szerint az emberekre külö­nös, olykor egészen súlyos hatást gyakorol a nevük.

Előző, Quirkology című könyvemben leírtam egy felmérést, amely­ből az derült ki, hogy ha az emberek lakóhelyet választanak, arányukhoz képest nagyobb számban költöznek Florence-ek Floridába, George-ok Georgiába, Kennethek Kentuckyba, és Virgilek Virginiába.222 Sőt a há­zastársak vezetéknevének kezdőbetűi is több pár esetében azonosak, mint a véletlen egybeesés indokolná. Még az is lehetséges, hogy bizo­nyos fokig az emberek politikai nézeteit is alakítja a nevük. A 2000-es amerikai elnökválasztás idejéből való az adat, miszerint a B betűs ve­zetéknevűek inkább Bush, míg a G betűsök inkább Gore karnpányához járultak hozzá.

Azóta jómagam elvégeztem egy másik kutatást, amelyből kiderült, hogy a vezetéknevünk más módokon is befolyásolják az életünket. Nem­régiben Roger Highfielddel, a Daily Telegraph tudományos szerkesztőjé­vel azt vizsgáltam, hogy vajon azok, akiknek a neve az ábécé elején ta­lálható betűvel kezdődik, sikeresebbek-e mint azok, akiknek a neve az ábécé vége felé lakó betűvel kezdődik. Vagyis, hogy az Abbotsoknak és Adamseknek nagyobb-e az esélyük, hogy többre viszik az életben, mint a Youngoknak és Yorkoknak.

197

59 MÁSODPERC

Okkal feltételeztem, hogy van ilyen összefüggés. 2006-ban ugyanis Liran Einav és Leat Yariv, két amerikai közgazdász vezetéknevük szerint elemezte az amerikai közgazdasági tanszékeken dolgozó tudósokat, és arra jutottak, hogy akik előrébb vannak az ábécében, nagyobb valószí­nűséggel jutnak be a legjobb tanszékekre, válnak az Ökonometriai Társa­ság (Econometric Society) tagjai vá, és kapnak Nobel-díjat.213 A Journal of

Economic Perspectíves című lapban közzétett eredményeik okait kutatva azzal érveltek, hogy az "alfabetikus diszkrimináció" akár arra is vissza­vezethető, hogy a tudományos lapokban a szerzők többnyire ábécésor­rendben jelennek meg, így azok, akik az ábécé elején vannak, jobb pozí­cióba kerülnek, mint azok a kollégáik, akiket az életben pusztán nevük kezdőbetűje is kihívások elé állít.

Érdekelt, vajon ez a hatás a közgazdaság világán kívül is érvényesül-e. Végtére is azok, akiknek a neve az ábécé első fertályába tartozó betűvel kezdődik, hozzászoknak, hogy az iskolában, az állásinterjúkan és a vizs­gákon mindig előbb kerülnek sorra. Ha valaki egy lista élén áll, pozíció­jához a győztes képzete társul, ha a végén, ahhoz a vesztesé. Vajon ezek az apróságok akkumulálódnak-e? Lesz-e hosszú távú hatásuk?

A kísérletben részt vevők elárulták a nemüket, korukat, vezetékne­vüket, és értékelték, mennyire tartják sikeresnek magukat az élet külön­böző területein. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik nevének kezdőbetűje az ábécé elejére esik, sikeresebbnek tartották magukat, mint azok, akiknek a neve később következő betűvel indul. A hatás különösen kifejezett a szakmai karrier sikerességét illetően, amiből az következik, hogy az alfabetikus diszkrimináció a munkahelyen is érvényesül.

Mi lehet ennek a különös jelenségnek az oka? Az adatokból kialaku­ló egyik minta ad kulcsot. A vezetéknévhatás az életkor előrehaladtával növekszik, ami arra enged következtetni, hogy a hatás nem gyermek­kori élmények következménye, hanem az évek során fokozatosan alakul ki. Mintha az, hogy valaki folyton egy lista elején vagy végén áll, lassan megváltoztatná azt is, hogy miként tekint önmagára. Ezen eredmények alapján vajon van-e okuk aggodalomra azoknak, akiknek a vezetékneve az ábécé végére esik? Lévén Wiseman a nevem, az ábécésorrendek végén töltött egész életem tapasztalatával mondhatom, számomra megnyugta­tó a tény, hogy bár a hatás elvileg meggyőző, esetemben a gyakorlatban kevéssé érvényesül.

198

9. GYERMEKNEVELÉS

Egyesek még akkor is nehezen boldogulnak a névadással, amikor már listát készítettek a lehetséges nevekről, és kikérték barátaik és családtag­jaik véleményét. Vajon mi a jobb? Ha hagyományos, vagy ha inkább mo­dern nevet adnak utódj uknak. Jó ötlet, ha egy híresség után kap nevet a

kicsi? Mi a fontosabb, hogy könnyen kimondható legyen a gyerek neve, vagy hogy kiváljon a tömegből? A pszichológia ennek eldöntésében is segíthet.

Korábbi kutatások igazolták, hogy azok az emberek, akiknek nevéhez pozitív gondolatok társulnak, jobban boldogulnak az életben. Például a tanárok is jobb jegyeket adnak a kedvesebb (például Rózsa) nevű diá­

koknak,224 míg főiskolások, akiknek a neve nem túl kellemes asszociáci­ókat ébreszt, igencsak elszigetelődnek. Akiknek a neve pedig kifejezetten negatív csengésű (Kicsi, Apró vagy Görbe*), azok különösen hajlamosak

kisebbrendűségi érzésre. 225

Az Edinburgh-i Nemzetközi Tudományos Fesztivál résztvevőinek bevonásával készítettem azt a felmérést, amely arra irányult, vajon a

huszonegyedik században mely neveket tartják különösen sikeresnek. Ebben a vizsgálatban 6000 ember vett részt, és adta meg online, hogy bizonyos, Nagy-Britanniában használatos, népszerű személynevek sze­riute sikeresek és vonzóak-e. Határozott trendek rajzolódtak ki. A királyi

családhoz kötődő, hagyományos neveket (mint a James vagy az Eliza­beth) igen sikeres és intelligens neveknek minősítették. Ezzel szemben a legvonzóbb női neveknek a lágy hangzású, "i" hangra végződő neveket találták (pl. Sophie, Lucy), a legszexisebb férfineveknek pedig a rövid, és gyakran karcos hangzású neveket választották (pl. Jack, Ryan). A skála

másik végén a legkevésbé sikeresnek a Lisa és a Brian név találtatott, a legkevésbé vonzónak pedig az Ann és a George.

Aztán ott van még a monogramok kérdése. Mint a Quirkology lapjain jeleztem, a Kaliforniai Egyetem Kutatója, Nicholas Christenfeld és mun­

katársai szerint a monogram élet-halál kérdése lehet. 226 Több millió kali­

forniai lakos halotti bizonyítványát tartalmazó adatbázis elemzése során arra jutottak, hogy a pozitív monogramú (ACE, HUG vagy JOY .. ) fér­

fiak az átlagosnál négy és fél évvel tovább, míg a negatív monogramúak

• Short, Little, Bent (a szerk. megj.). •• Jelentésük: "ász

" "ölelés': "öröm':

199

59 MÁSODPERC

(PIG, BUM vagy DIE•) három évvel rövidebb ideig éltek. A pozitív mo­nogramú nőknek három évvel hosszabb élet adatott meg, míg a negatív monogram nem volt káros hatással az élettartamukra.

200 7 -ben Leif Nelson és Joseph Simmons egy újabb vizsgálatot vég­zett el, és azt találták, hogy ez a hatás nem korlátozódik azokra, akík

nevének kezdőbetűi véletlenül pozitív vagy negatív jelentésű szót adnak ki. 227 Kutatásuk szerint a monogram által csupán sugallt pozitív vagy ne­gatív jelentés is jelentős hatást gyakorolhat az emberek életére.

Bizonyos helyzetekben akár egyetlen betű is összefüggésbe hozható sikerrel vagy kudarccal. Ennek leginkább közismert és sok tekintetben legfontosabb példája a vizsgaosztályzat. A tesztek egy jelentős részben azok, akik jól teljesítenek, A vagy B osztályzatot kapnak, míg a gyengéb­ben teljesítők C-t vagy D-t. Nelson és Simmons arra volt kiváncsi, hogy vajon azok, akiknek a neve a két legjobb osztályzat betűjével kezdődik, tudat alatt motiváltabbak-e a jobb vizsgateljesítményre, míg azok, akik­nek a neve C-vel vagy D-vel kezdődik, esetleg meg se próbálnak olyan jó osztályzatot elérni. E föltevés igazát kiderítendő, a kutatók egy nagy amerikai egyetem 15 évfolyamnyi hallgatójának átlagos eredményeit elemezték Igencsak figyelemre méltó eredményt kaptak, ugyanis azok a hallgatók, akiknek a vezeték- vagy a személyneve A-val vagy B-vel kez­dődött, lényegesen jobb átlagot értek el, mint azok, akiknek a neve C-vel vagy D-vel kezdődött.

A kezdeti sikereken felbuzdulva Nelson és Simmons vizsgálni kezd­ték, milyen befolyással lehet ez a hatás az emberek életére. úgy gondol­ták, hogy ha az A és B kezdőbetűs hallgatók a vizsgákon jobb eredményt értek el C-s és D-s társaiknál, akkor az első csoportba tartozók jobb fel­sőoktatási intézményekbe jutnak be, és ennélfogva az életben is sikere­sebbek lesznek. Ahhoz azonban, hogy ezt a föltevést ellenőrizzék, olyan adatbázisra volt szükségük, amelyben rákereshettek a hallgatók monog­ramjára, illetve arra, hogy melyik egyetemre járnak. Hosszas keresgélés után rá is találtak a megfelelő forrásra - az American Bar Association online adatbázisára. A kutatócsoport kifejlesztett egy olyan számítógé­pes programot, amely az online információk között rá tudott keresni a 170 jogi egyetem hallgatói között a kritikus monogramúakra. Miután a

• Jelentésük: "disznó", "senkiházi': "meghal

" (a szerk. megj.).

200

9. GYERMEKNEVELÉS

U.S. News and World Report adatai alapján rangsorolták az intézménye­ket, és ezt összevetették csaknem 400 OOO jogász adataival, a két kutató megkapta az eredményt. A jogi egyetemek minőségének csökkenésével egyenes arányban csökken az adott intézménybe iratkozó A és B kez­dőbetűs hallgatók aránya. Mint tanulmányuk végén megjegyzik: "úgy tűnik, az Adlai vagy Bill nevű emberek jobb jogi egyetemekre mennek, mint azok, akiket mondjuk Chesternek vagy Dwightnak hívnak:'

201

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Kutatások szerint azok az emberek, akiknek a neve az ábécé elején ta­lálható betűvel kezdődik, sikeresebbek az életben, mint azok, akiknek a neve a kezdőbetű alapján hátrébb sorolódik. A sikeres vezetéknév meg­választására persze korlátozottak a lehetőségeink, hacsak nem egyolda­lú szerződéssel megváltoztatjuk a nevünket, vagy aki nő, aszerint megy férjhez, hogy a jövendőbeli neve elöl van-e az ábécében. Amikor azonban gyermekünknek választunk keresztnevet, támpontot adhatnak további kutatások. A királyi családhoz köthető, hagyományos neveket különösen sikeresnek és intelligensnek tartják az emberek. Végül ne becsüljük alá a monogram erejét. Ne adjunk olyan nevet a gyermeknek, amelynek a kezdőbetűje a vezetéknévvel együtt negatív töltetű szót ad ki, és segítsük hozzá a jobb vizsgaeredményekhez azzal, hogy A-val vagy B-vel kezdődő nevet választunk neki, de kerüljük C-t és a D-t.

Dicsérjünk!

Szinte minden nevelési kézikönyv kiemeli a dicséret jelentőségét, egyes önsegítő guruk pedig egyenesen azt állítják, hogy gyermekünk önbe­csülésének kialakításáért az egyetlen dolog, amit tehetünk, a folyama­tos bókolás. Csodáljuk intelligenciáját, ha letesz egy vizsgát. Gratulál­junk művészi képességeikhez, ha egy szép rajzot készítenek. Ünnepeljük sporttehetségét, ha gólt lő, vagy megnyer egy versenyt. E szemlélet sze­rint a negatívumokat száműzni kell, és a hangsúlyt igen erőteljesen a -bármily kicsiny - sikerre kell helyezni.

Az elképzelés ránézésre igen tetszetős. Hajtagassuk azt a kicsinyünk­nek, hogy milyen csodálatos, és minden bizonnyal boldog és magabiz­tos felnőtté cseperedik. Ez eddig rendben is volna. Csakhogy az emberi psziché efféle, meglehetősen utópisztikus felfogásával van egy aprócska probléma. Hogy a kutatások szerint a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha azt sulykoljuk gyermekünknek, hogy milyen okos és tehetséges.

Az 1990-es évek végén a Columbia Egyetem két kutatója, Claudia Mueller és Carol Dweck nagyszabású vizsgálatban vette górcső alá a di­cséret pszichológiáját.228 Kísérleteikbe több mint 400, tíz és tizenkét év

202

9. GYERMEKNEVELÉS

közötti gyereket vontak be, akik eltérő etnikai és társadalmi-gazdasági

háttérrel rendelkeztek. Az egyik jellemző felmérésben a gyerekek olyan

intelligenciatesztet töltöttek ki, amelyben különféle formák álltak egymás

mellett egy sorban, bizonyos logikai rend szerint, és az volt a feladat, hogy

találják ki, melyik forma következik. Amikor végeztek, a kutatók beszed­

ték a munkafüzeteket, kiszámolták a pontokat, de a gyerekeknek nem az eredményeiknek megfelelő visszajelzést adtak. Azt mondták, mindenki

jól teljesített, és a feladatok 80 százalékát helyesen oldotta meg. A visszajelzés mellett a gyerekek egy csoportjának még azt is megje­

gyezték, hogy ennyi feladatot csak nagyon okos gyerekek képesek megol­

dani. A másik csoportnak dicséret helyett mély csend dukált. A dicséret

pozitív erejét hirdető önsegítő guruk szerint csupán pár percnyi dicséret drámai hatással lehet a gyermekek önbecsülésére. Az eredmények iga­

zolták őket, bár talán nem úgy, ahogy várható lett volna. A kísérlet következő szakaszában a kutatók azt ajánlották föl a gye­

rekeknek, hogy kétféle feladat közül választhatnak. Azt mondták, hogy

az egyik feladat meglehetősen nehéz, az is lehet, hogy nem tudják meg­

oldani, de nagy kihívás lehet a számukra, és akkor is tanulnak belőle, ha nem járnak sikerrel. A másik feladat viszont sokkal könnyebb, tehát

valószínűleg meg tudják oldani, de kevesebbet tanulnak belőle. Akiknek

azt mondták, hogy okosak, azoknak a 65 százaléka választotta a köny­

nyebb feladatot, ezzel szemben, akiket nem dicsértek, azoknak a 45 szá­

zaléka. Akiknek azt mondták, hogy okosak, sokkal jobban kerülték a

megpróbáltatással járó feladatot, és ragaszkodtak a könnyű sikerhez. Hát

ez nem valami jó hír a dicsérettel nevelés képviselőinek. De hátra volt

még a feketeleves. A kísérlet következő szakaszában a kutatók újabb rejtvényeket adtak

a gyerekeknek Ezúttal jóval nehezebbeket, mint az első feladatban, így

a gyerekek többsége nem teljesített különösebben jól. Ezután minden gyermeket megkértek, értékelje, mennyire élvezte a feladatokat, és hogy

otthon is szívesen csinálnának-e ilyeneket. A két csoport drámai különb­

séget mutatott. Akiknek csak egyetlen mondattal megdicsérték az intel­

ligenciáját, a nehéz fejtörőket sokkal kevésbé élvezték, mint a társaik, és

lényegesen kisebb valószínűséggel töltötték volna hasonló fejtörőkkel az

idejüket otthon is.

203

59 MÁSODPERC

A dicséret szószólói számára a kísérlet harmadik része további rossz hírekkel szolgál. A nehéz fejtörő után a kutatók még egy utolsó teszt ki­töltésére kérték a gyerekeket Ez az utolsó feladatgyűjtemény olyan ne­hézségű volt, mint az első. És bár a kísérlet elején a két csoport hasonló pontszámot ért el, az utolsó tesztnél adódott némi különbség. Méghozzá pont az ellenkező képlet szerint, mint ahogy azt az önsegítő guruk meg­jósolták volna. Azok a gyerekek, akiket biztosítottak róla, hogy milyen okosak, sokkal kevesebb pontot értek el, mint a másik csoport tagjai.

De vajon miért jár a dicséret épp ellenkező hatással, mint várnánk, és miért ilyen kontraproduktív? Mueller és Dweck szerint ennek több oka lehet. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy okos, attól jól érzi magát, de egyúttal a kudarctól is félni kezd, ezért kerüli a kihívást jelentő helyze­teket, mert rosszul venné ki magát, ha nem lenne sikere. Emiatt kevésbé lesz motivációja arra, hogy megfelelő erőfeszítéseket tegyen, és így még valószínűbb lesz a kudarc. Sajnos, ha ezek után rossz jegyet kap, a moti­váció még inkább szertefoszlik, és erőt vesz rajta a tehetetlenség. A rossz jegy ugyanis azt jelenti számára, hogy mégsem olyan okos, mint mond­ták neki, és ezzel nincs mit tenni. A rossz eredmények hatását sem sza­bad alábecsülni. Mueller és Simmons vizsgálata során egy ponton min­denkit megkértek, hogy mondják el a többieknek, hogyan boldogultak a tesztekkel, köztük a nehéz fejtörőkkeL Azoknak a gyerekeknek, akiket dicsértek, csaknem 40 százaléka lódított az eredményéről, míg a másik csoport tagjainak csak 10 százaléka.

Azt jelentené mindez, hogy mindenfajta dicséret káros? Eddig a Mu­eller és Dweck kísérletében két csoportról száltam csak. A mindenkire kiterjedő "szép volt, 80 százalékot teljesítettetek" értékelés után egy har­madik csoportnak egyetlen dicsérő mondatot mondtak. Ezúttal azonban a kutatók nem a képességet, hanem az erőfeszítést értékelték, megjegyez­ve, hogy bizonyára keményen dolgoztak, ha ilyen jó eredményt értek el. Ezek a gyerekek a másik két csoporttól gyökeresen eltérő viselkedést mutattak. Amikor a könnyű és a nehéz feladat között kellett választani, közülük csupán l O százalék választotta a könnyűt. Azokkal a gyerekekkel ellentétben, akiket megdicsértek, illetve akiknek semmit nem mondtak, ennek a csoportnak a tagjai élvezték a nehéz feladatokat, és szívesen vál­lalkoztak rá, hogy szabadidejükben is foglalkoznak velük. Végül pedig a

204

9. GYERMEKNEVELÉS

könnyű feladatokból a kísérlet végén ez a harmadik csoport lényegesen jobban teljesített, mint az első menetben.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy egészen más dolog a képessé­gei, mint az erőfeszítései miatt dicsérni valakit. Mueller és Dweck szerint az erőfeszítéseik dicséretével a gyerekeket arra ösztönözték, hogy neki­fussanak a nehéz feladatnak, tekintet nélkül az eredményre, és ne félje­nek a kudarctól. Ennek következtében a tanulás lehetősége fontosabbá vált számukra a rossz jegytől való félelemné!, és szívesebben vállalkoztak a nagyobb próbatételre, mint a könnyű feladatra. Értelemszerűen ezek a gyerekek motiváltabbak arra, hogy komoly erőfeszítéseket tegyenek egy jövőbeni vizsga érdekében, és a sikerre is nagyobb az esélyük. És még ha valamikor kudarcot vallanak is, a rossz jegyet majd inkább annak tulaj­donítják, hogy nem tettek meg mindent a jó eredmény érdekében, és így nem alakul ki bennük a tehetetlenség érzete, mint akkor, ha a rossz telje­sítményt a gondolkodásra való képtelenségnek tudják be.

Mueller és Dweck tíz-tizenkét évesekkel végezte a kísérletét, de más kutatások hasonló eredményt találtak kisebb gyerekek, illetve kamaszok körében is. 229 Abban mind egyetértenek, hogy a dicséretek nem egyfor­mák. Egyes dicséretek rettenetes hatással lehetnek a gyerekek motiváci­ójára, míg más típusú dicséretek nagyon is jót tehetnek. Ha megmond­juk egy gyermeknek, hogy bizonyos képességgel rendelkezik, mondjuk okos vagy tehetséges, az a lelki egészségének nem tesz jót, mert a kihí­vást jelentő helyzetek elkerülésére ösztönzi őt, nem tesz komolyabb erő­feszítéseket, és könnyen eikedvetlen edik, ha valami nem megy könnyen. Ezzel szemben az erőfeszítés dicsérete arra ösztönzi az embereket, hogy odategye magát, keményen és állhatatosan dolgozzon, ha nehézségek adódnak.

205

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Túl könnyű abba a csapdába esni, hogy a gyermekünkben kellemes ér­zéseket keltsünk képességeik és tehetségük dicsérete révén. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az effajta dicséret romboló hatású, és hogy sokkal jobban tesszük, ha az erőfeszítést, a koncentrációt és a szerve­zettséget emeljük ki. Így például ha lányunk jó jegyet hoz haza, azt kell látnunk, milyen keményen megdolgozott érte, és milyen jól beosztotta az ismétlésre szánt időt, illetve hogy milyen jól teljesít, ha nagyobb nyo­másnak van kitéve. Ha pedig a fiunk első helyezést ér el a focicsapattaL dicsérjük a sok munkát, amit az edzésekbe fektetett, és azt, hogy milyen jó csapatjátékos. Az ilyen dicséret további erőfeszítésekre, kitartásra és állhatatosságra ösztönöz a kudarcok ellenében. Hogy elősegítsük a to­vábbi koncentrációt, kérdezgessük a csapat által alkalmazott technikák­ról, stratégiákról ("Mit szerettél az egészből a legjobban?': Hogyan oldot­tad meg a fölmerülő problémákat?"), a dicsérettel pedig legyünk minél konkrétabbak ("Ma nagyon jól játszottál", és ne azt mondjuk, hogy "Jó focista vagy"). 2>0

Az önfegyelem titkos tudománya

Kezdjük egy rövid gondolatkísérlettel! Képzeljük el, hogy egy órára be­ülünk egy előkelő cukrászdába. A pultban megannyi csábító torta és süti kínálja magát. Az adagok kicsik, ám hihetetlenül finomak. Fussunk végig lelki szemeinkkel a választékon, és kérjük a kedvencünket - egy szelet parfétortát, csokitortát vagy valami különlegességet. Majd képzeljük el, hogy miután a rendelést leadtuk, a pincér megjelenik a kedvencünkkel, egy apró, de igen gusztusos adaggal. Képzeljük el az édességet, immár magunk előtt, ahogy ellenállhatatlanul és ínycsiklandón várja, hogy el­fogyasszuk. Aztán mikor épp nekilátnánk, megszálai a pincér, hogy a cukrászda különleges ajánlatát tolmácsolja. Választhatunk, hogy most azonnal elfogyasztjuk a csemegét, vagy várunk fél órát, és akkor dupla adagot kapunk. No, ki mit tenne? Vajon várnánk, vagy meg se várva a pincér mondókájának végét, rávetnénk magunkat a nyalánkságra?

206

9. GYERMEKNEVELÉS

Az 1960-as évek végén a Stanfordi Egyetem pszichológusa, Walter

Mischel a fenti forgatókönyvből impozáns kísérletet végzett el, valós

keretek között.231 Mischel kutatócsoportja egy zsák pillecukorral és egy

csengettyűvel fölszerelkezve betért egy közeli óvodába, és négyéveseket

állított a fenti dilemma elé. A kísérlet vezetője egyesével egy terembe

hívta a gyerekeket, ahol is egy asztalra egy szem pillecukor volt kitéve,

egy csengettyű, valamint két további pillecukorka társaságában. Minden

gyereknek azt mondta, hogy most neki ki kell mennie pár percre, de ha

az alatt a gyermek képes megállni, hogy hozzányúljon az asztalon talál­

ható finomsághoz, akkor megeheti a két pillecukorkát. Még azt is meg­

hagyta a kísérletvezető, hogy bármikor visszatér, ha a gyermek csönget,

de ebben az esetben csak egy pillecukrot ehet meg.

A gyermekek tehát kevésbé kecsegtető választás elé kerültek, mint az

imént fölvázolt cukrászdai jelenet. Csengethetsz, és akkor csak egy cu­

korkát kapsz, vagy vársz egy darabig, és dupla jutalmat kapsz. Ez a meg­

tévesztően egyszerű teszt pontosan méri, hogy hol állnak a gyermekek

önfegyelem dolgában. Nagyjából harmaduk azonnal felkapta a pillecuk­

rot, egy másik harmaduk kicsit várt, majd megnyomta a csengettyűt, és

végül egy harmaduk kivárta a kísérletvezető visszatértét, majd megette a

jól megérdemelt két pillecukrot

Mischelt azonban nem csak az érdekelte, hogy a gyerekek hány száza­

léka képes ellenállni a kísértésnek. Hanem - csakúgy, mint azok a gyere­

kek, akik kivárták, hogy két pillecukorkájuk legyen- hosszú távon gon­

dolkodott, és egy igazán impozáns vizsgálatot eszelt ki. Tíz évvel később

ugyanis Mischel újra fölvette a kapcsolatot a szülőkkel, legalábbis azok­

kal, akikkel sikerült. Kikérdezte őket a gyermekekről, akik addigra már

kamaszkorúak lettek. Hogy boldogulnak az életben? Terveznek-e előre?

Hajlamosak-e föladni valamit, ami nem megy könnyen? Az a pár perc,

amit évekkel korábban három szem pillecukor és egy csengettyű társa­

ságában töltöttek, meghökkentően jó előrejelzőnek bizonyult. Akik ki­

várták a kísérletvezető visszatértét, hogy megkapják a két cukorkát, azok

kamaszkorukra remekül tudták magukat motiválni, jól szervezett volt a

személyiségük, meg tudtak küzdeni a fölmerülő nehézségekkel, és állha­

tatosak maradtak kudarcok idején. Ezzel szemben azokat, akik azonnal

rávetették magukat az egy szem cukorkára, könnyű volt kizökkenteni,

kevésbé voltak rootiváltak és igen szervezetlen volt a személyiségük.

207

59 MÁSODPERC

A fontos célok és ambíciók elérésében alapvetően fontos az a képes­ség, hogy késleltetni tudjuk az azonnali jutalmazás iránti vágyunkat, és képesek legyünk a távolabbi sikerre összpontosítani. Kutatások kimutat­ták, hogy az iskoláskorúak önfegyelmének foka jobban előrejelzi jövőbe­ni tudományos előmenetelüket, mint az intelligenciateszten elért ered­ményük.232 Az osztályterem falai közill kilépve, például a fogyókúrázók is hamarabb veszítenek a testsúlyukból, ha képesek ellenállni egy ínycsik­landó sütinek, jobban vizsgáznak azok az egyetemisták, akik kibírják az ismétlés megpróbáltatásait, azok a sportolók pedig, akik több órát haj­landók edzéssei tölteni, több érmet nyernek. Mischel eredményei szerint ez a képesség igen korán kialakul, és egészen felnőtt korig változatlan marad. Vizsgálata arra is enged következtetni, hogy a gyerekek nagyon nagy hányada szívesebben befalja az egy pillecukrot azonnal, mint vár­jon pár percet a kettőre, és megküzdjön azért, amit az élettől szeretne.

És ha egyszerre pillecukor után ácsingózó apróságok hada vesz kö­rül bennünket, vajon hogyan segíthetünk nekik abban, hogy legyőzzék a késztetésüket, és viselkedjenek? Az a jobb, ha jó zsarut játszunk ("Lennél olyan drága, hogy csak fél órát töltesz a számítógép előtt?

"), vagy ennél

fenyegetőbben lépjünk föl ("Ha nem szállsz le, de rögtön a számítógép­rőt mindjárt a te OSB-portodban köt ki az optikai egered"). Jonathan Freedman, a Stanfordi Egyetem kutatója az 1960-as években végzett és ezt a problémát vizsgáló kísérlete során meglepő eredményeket kapott. 233 Kísérletébe úgy negyven, hét és tíz év közötti fiút vont be, akik egy helyi iskolába jártak Kaliforniában. Egyszerre egy fiút hívott be a laborba, és mindegyiküktől azt kérte, hogy O (nagyon, nagyon vacak) és 100 (na­gyon, nagyon jó) között társítsan egy számot öt játékhoz aszerint, hogy mennyire tetszik neki. Az öt játék közill négy teljesen mindennapi volt: egy olcsó műanyag tengeralattjáró, egy gyerek-baseballkesztyű, egy játék traktor meg egy Dick Tracy-játékpuska. Az ötödik azonban sokkal drá­gább és izgalmasabb volt: a játékok játéka, egy elemes robot, az 1960-as évek technikai csodáinak képviselője.

Az értékelés végeztével a kutató azt mondta, hogy dolga van, ezért egyedül hagyja a gyermeket, aki az ő távollétében a négy játékkal nyu­godtan játszhat, de a robothoz nem szabad nyúlnia. A fiúk felét azzal hagyta magára a kutató, hogy rossz dolog történik, ha a fiú nem enge­delmeskedik neki ("Nagyon mérges leszek, ha játszol a robottal, és an-

208

9· GYERMEKNEVELÉS

nak következménye lesz"), míg a fiúk. másik fele "szelídebb

" szemléletű

utasítást kapott ("Ne játssz a robottal, mert az helytelen dolog"). Aztán a kutató kiment, és magára hagyta a fiút, aki vágyakozva pislogott a ro­botra, és villogó "gyere, játssz velem'' -tekintetű szemére. úgy öt perccel később a kísérletvezető visszatért, megköszönte a fiúnak a részvételt, és elenged te.

Vajon megadták magukat a kísértésnek a fiúk? Ennek kiderítésére a kutatók egy olyan kis eszközzel szerelték föl a robotot, amely jegyezte, hogy bekapcsolták-e a játékot. Az adatok szerint csak két fiúnak volt any­nyi önfegyelme, hogy békén hagyja a robotot. Az egyik abból a csoport­ból került ki, amelyiknek büntetést helyeztek kilátásba arra az esetre, ha hozzányúl, a másik abból, amelyiket szelídebben intettek. Vagyis a kutató távollétében a robottal való játék tiltását kifejező mindkét attitűd hatás­talannak bizonyult.

Freedman azonban rövid távon nem is várt lényeges különbséget, sokkal inkább az érdekelte, lehet -e a kétféle hozzáállásnak hosszú távú hatása. Nagyjából hat héttel később elküldte egy kolléganőjét az iskolá­ba, hogy egy - látszólag - másik vizsgálatot elvégezzen ugyanazokkal a fiúkkal. A kutató mindegyiküket behívta egy terembe, és azt kérte tő­lük, hogy rajzoljanak. A terem sarkában ott volt ugyanaz az öt játék, és amikor a gyerekek végeztek a rajzolással, akkor lehetőséget kaptak, hogy pár percet játsszanak bármelyik játékkal. Ezúttal egyik sem volt tiltott, bármelyikre lecsaphattak. Az eredeti felállás szerinti két csoport tagjai között óriási különbség mutatkozott. A "mérges leszek, és annak követ­kezménye lesz

" csoportból a fiúk. 77 százaléka játszott a robottal, míg a

szelídebben intett csoportból csak 33 százalék. Érdekes, hogy a kísérlet­vezető hetekkel korábbi instrukciójának egy apró különbsége utóbb ilyen jelentős hatással volt a fiúk viselkedésére, és a szelídebb megfogalmazás lényegesen nagyobb fokú engedelmességet eredményezett.

De miből adódik a különbség? Több lehetséges magyarázat is létezik. Egyes kutatók szerint az ember így viszonyul a fenyegetéshez. Normális esetben csak akkor kell valakit fenyegetni, ha valakik nem akarják, hogy valamit megtegyen, amit viszont ő meg akar tenni. És minél inkább akar valamit, annál nagyobb fenyegetés kell, hogy ebben megakadályozza. E nézet szerint azok a gyerekek, akik az erőteljesebb fenyegetést hallot­ták, öntudatlanul azt gondolhatták, hogy "Nahát, így csak akkor fenyege-

209

59 MÁSODPERC

tőznek az emberek, ha tényleg meg akarok csinálni valamit, amit ők nem szeretnének, úgyhogy bizonyára nagyon akarok játszani azzal a ro bottal:' Ugyanezen logika alapján amikor nyugodtan kérték meg a fiúkat, hogy ne játsszanak a ro bottal, az arról győzte meg őket, hogy valójában nem is nagyon akartak játszani vele.

Más kutatók azt áHítják, hogy a fenyegetés azonnal a tiltott gyümölcs státusát kölcsönözte a robotnak, és azt az ősi hajlamot piszkálta fel, hogy az ember, ha valami tilos, csak azért is meg akarja csinálni. Jóllehet arról folynak tudományos viták, hogy ezt a hajlamot kiváncsiság, bajkeresés, lázadó szellem váltja-e ki, abban mindenki egyetért, hogy a hatás jelentős és megbízhatóan létrejön, és magyarázatot kínál arra, miért üt vissza, ha tinédzsereknek tiltják a dohányzást, az alkoholizálást és a gyorshajtást234

Az önfegyelem titkos tudományában az az igazság, hogy egyes gye­rekekben szinte velük születetten ott van az önkontroll készsége, míg másoknak nehéz ellenállni az azonnali kielégülés vágyának. Annak ér­dekében pedig, hogy belecsepegtessük az önfegyelmet azokba, akik ahe­lyett, hogy kivárnák a két pillecukorkát, rögtön lecsapnak az egy szemre, a nagyobb hatás érdekében nyilvánvalóan inkább a kisebb fenyegetést kell alkalmazni.

210

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

A pillecukorteszt. A pillecukortesztet könnyű elvégezni a saját gyerme­künkkel és a barátainkkal. Válasszunk egy olyan étket, amelyet nagyon szeretnek, és ajánljuk föl, hogy megkapják azonnal a kis adagot, vagy várnak a nagyobb adagra 10 percet. És ha elvégezzük ezt a kevés időt igénylő és szórakoztató felmérést, gondoskodjunk róla, hogy kisérle­ti nyulacskáinknak a 10 perc alatt végig a látóterében legyen mindkét adag étel. Mischel kutatása arra enged következtetni, hogy a kísérlet ak­kor igazán sokatmondó, ha a kisérleti alanyokat végig kísérti a kedvenc étel látványa.

Fej és lábujj. Míg a pillecukorteszt az impulzivitást méri, más kutatók az önfegyelem azon formáit állították kutatásaik középpontjába, amelyek ahhoz szükségesek, hogy gyerekek hallgassanak az utasításokra, figyel­jenek, és azt csinálják, amit kérnek tőlük, ne pedig azt, ami épp eszükbe jut. Az egyik ilyen vizsgálatot Megan McClelland végezte munkatársaival az üregani Állami Egyetemen, és több száz, négy- és ötéves gyermek be­vonásával végezték, akiket a "Tetőtől talpig" nevű játékra kértek meg.235 A játék alatt a kutatók olyanokat mondtak a gyerekeknek, hogy "Érintsd meg a fejed!" vagy "Érintsd meg a lábujjad!" A gyerekeknek pedig az volt a dolguk, hogy megérintsék a lábujjukat, ha azt az utasítást hallják, hogy "Érintsd meg a fejed!", illetve hogy megérintsék a fejüket, ha azt az utasítást hallják, hogy "Érintsd meg a lábujjad!" Kutatók szerint a kis­gyerekeknek ebben a feladatban elért találatai jól előrejelzik az olvasási és matematikai képességeiket. Ha a saját gyerekünkkel akarjuk játszani a játékot, magyarázzuk el neki a szabályokat, és gyakoroltassuk pár kör erejéig. Aztán véletlenszerűen adjuk az egyik vagy a másik utasítást, és 2 pontot kapjon a gyermek, ha habozás nélkül jól teljesíti a feladatot, l-et, ha rosszul kezd, de korrigálja magát, és O-t, ha rosszul teljesít. Nézzük meg, 10 próbából hány pontot szed össze! A hároméves gyerekek átla­gosan 3 pontot érnek el, a négyévesek nagyjából 10-et, míg az ötévesek úgy 14-et. Ha gyermekünk nem éri el ezeket az értékeket, akkor sem kell kétségbe esni. Bizonyos keretek között teljesen normális a gyerekek teljesítménye, de a túl alacsony pontszám esetleg azt jelentheti, hogy a gyermeknek javára válhatnak az alábbiakban leírt játékok.

211

59 MÁSODPERC

Fókuszáljunk a fókuszral Kutatások szerint bizonyos játékok segíthet­nek a gyerekeknek a koncentrációban, az utasítások követésében és az önkontroll gyakorlásában. 236 A szaborjátékban a gyermekek zenére mo­zognak, majd ha leáll zene, abban a pillanatban megállnak. A játék első részében a gyerekek lassú zenére lassan mozognak, aztán gyors zenére gyorsan. Amikor azonban már ez jól megy nekik, az ellenkezője lesz a feladat. Hasonló játék a "Zenekarosdi': amelyben gyermekünknek adunk egy - bármilyen - zeneszerszámot, mi pedig fogunk valamit, ami meg­teszi karmesteri pálcának. A játék első felében a gyermeknek azt az uta­sítást adjuk, hogy amikor vezényel ünk, akkor játsszon valamit a hangsze­rén, ha letesszük a pálcát, ő is hagyja abba a zenélést. Ezután kérjük tőle azt, hogy annak megfelelően, hogy gyorsan vagy lassan vezénylünk, ő is játsszon gyorsan vagy lassan. Végül pedig az legyen a feladata, hogy min­dent ellenkezőleg csináljon. Ezek mellett még számos más módja is lé­tezik annak, hogyan segíthetünk a gyermekünknek megérteni, értékelni és kialakítani az önfegyelmet. Például megkérhetjük, hogy írja le a nevét a nem domináns kezével, sorolja föl a hónapokat vagy a hét napjait for­dított sorrendben, vagy egy bizonyos kategóriába tartozó dolgokból (pl. zöldségek, hobbiállatok, országok) fél perc alatt nevezzen meg, amennyit csak tud. Vagy ha azt látjuk, hogy gyermekünk erősen koncentrál vala­mire, bátorítsuk arra, hogy reflektáljon a viselkedésére, például kérdez­zük meg, mit gondol, mennyi ideje koncentrál (így felhívjuk a figyeimét arra, hogy amikor összpontosítunk, repül az idő), vagy milyen érzés volt, amikor megszakították (hívjuk föl a figyeimét arra, milyen fontos vissza­térni a feladathoz, ha valaki kizökkent).

Kerüljük a fenyegetőzést! Rövid távon ugyan hatékony a fenyegetés, hosszú távon azonban kontraproduktív lehet. Ha azt hangsúlyozzuk, mi­lyen szörnyű dolgok fognak történni, amennyiben valamit megtesz, csak annál vonzóbbá tesszük számára azt a bizonyos tevékenységet. Próbál­kozzunk inkább a robotos kísérletben alkalmazott szelídebb alapállás­sal. Közöljük a gyermekkel, hogy nem szeretnénk, ha valamit megtenne, majd hagyjuk magára. Ha mindenáron tudni szeretné, miért nem en­gedünk meg neki valamit, igyekezzünk vele kimondatni pár lehetséges indoko t.

212

10. SZEMÉLYISÉG

Miért ne bízzunk a grafológiában, hogyan szerezzünk ismereteket a csodával határos módon a másik személyiségéről kezének ujjai és

hobbiállata alapján, valamint abból, hogy mikor tér nyugovóra

2005-ben a világ vezetői nagyszabású gazdasági megbeszélésen vet­

tek részt Svájcban, ahol Földünk legsúlyosabb problémáiról esett szó.

A mélyszegénységtől a magánosításig, a kapitalizmustól a klímaválto­

zásig semmi sem kerülhette el e befolyásos elmék vizsla tekintetét. De

fajsúlyos kérdések ide vagy oda, a média azt az egyetlen papírlapot kap­ta fel, amelyet az egyik résztvevő hagyott ott véletlenül az asztalon egy

sajtótájékoztató után. Az újságnak sikerült megszereznie az oldalnyi irkafirkát, amelyet tör­

ténetesen Tony Blair jegyzett le az esemény során. Több grafológust is

felkértek, hogy a kézírása alapján adjanak pszichológiai értékelést a brit miniszterelnökről. A grafológusok pillanatok alatt felnőttek a feladathoz,

és kimutatták, hogy a megszakított betűvezetés, a jobbra lejtő sorok és a Ds különös kapcsolásának tanúsága szerint "Blair szeret dolgozni':

ugyanakkor küszködik, hogy a világot ellenőrzése alatt tartsa, álmodozó,

mindig a legjobbat reméli, nem képes befejezni a megkezdett feladato­kat, és tudat alatt politikai karrierje végét várja.

Akkoriban Blair számos politikai problémával és botránnyal próbált

megbirkózni, többek között választások előtt állt, és alig volt többsége, így a megfigyelők igencsak alapos betekintést nyerhettek a személyiségé­be. Pár nappal később azonban a helyzet már korántsem volt ilyen rózsás,

a Downing Street ugyanis bejelentette, hogy az az irkafirka a papírlapon nem Blairtől származik, hanem egy másik résztvevőtől, és a világ egyik

legsikeresebb üzletemberétől, a Microsoft alapítójától: Bill GatestőL

213

59 MÁSODPERC

A grafológia szószólói azt állítják, hogy Blair és Gates összetévesztése csak apró makula a bizonyítványukon, és általában egy kézírás lenyűgö­zően pontos képet ad a személyiségről, intelligenciáról, egészségi állapot­ról, de még a bűnös szándékokról is. 237 Ezeket az állításokat igen sok sze­mélyzeti osztályon komolyan veszik, amire bizonyság, hogy felmérések szerint állásfelvételek során a brit és az amerikai üzleti élet szereplőinek 5, illetve 10 százaléka rendszeresen alkalmaz grafológusokat az alkalmat­lan jelöltek kiszűrésére.

De vajon tényleg van benne valami, vagy a grafológia is csak mítosz? Geoffrey Dean igen sok időt szentelt a téma kutatásának, a grafológiáról szóló több száz tudományos munkát gyűjtött össze, hogy megvizsgál­ja, amit ennek az ősi szakterületnek a képviselői állítanak. Az eredmény hátborzongató.

Egyik elemzésében Dean a grafológiával foglalkozó tizenhat, a mun­kahelyi grafológia tárgykörében született tudományos írást vizsgált. Ösz­szevetette a grafológusok előrejelzéseit azokkal az értékelésekkel, ame­lyeket az alkalmazottak felettesei adtak a betanulási időszak sikeréről. Az eredmények a grafológusok előrejelzése és a munka sikeres végzése kö­zött igen kicsi összefüggést tártak fel. A grafológusok nagyjából annyira bizonyultak pontosnak, mint a kontrollcsoport, amelynek tagjai grafoló­giai tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező laikusok voltak.

Egy másik elemzésében Dean olyan vizsgálatokat nézett meg, amelyek grafológusok által készített karakterrajzokat hasonlított össze az adott személy tudományosan hiteles, standard személyiségteszten elért ered­ményeivel. Dean összegyűjtötte az újságcikkeket (ezúttal ötvenhármat), és elemezte az eredményeket. Nemcsak az derült ki, hogy a grafológu­sok gyakran mellélőttek, hanem az is, hogy a kontrollcsoport laikusai, akik semmiféle képesítéssel és háttérrel nem rendelkeztek a tekintetben, hogyan olvasható ki a kézírásból a személyiség, csaknem olyan találati arányt értek el, mint az úgynevezett szakértők.

Ha tehát a grafológia segítségével akarunk képet kapni a mások sze­mélyiségéről, borítékolható a kudarc. Blair és Gates összekeverése nem pillanatnyi zavar, hanem mindazon tudományos kutatások szimbóluma, amelyek tárgya a grafológia. A szószólók állításaival ellentétben a kuta­tások szerint a grafológia nem nyújt lenyűgözően pontos és megbízható

214

10. SzEMÉLnSÉG

képet a személyiségről, és nem lenne szabad erre támaszkodni, amikor egy alkalmazott jövőbeli teljesítményét kell megbecsülni.

De ha a kézírás alapján nem lehet képet kapni egy személyiségről, ak­kor hogyan lehet? A válasz része a "Big Five" -nak, vagyis "nagy ötösnek"

nevezett elképzelés, a híres, 18. századi nőcsábász, Giacomo Casanova, valamint minden matrica, melyet az emberek a kocsijukra ragasztanak.

A nagy ötös

A világ legjelentősebb gondolkodói próbálták már megérteni az emberi személyiség összetettségét. Freud úgy vélte, az embereket annak alapján lehet legjobban kategorizálni, hogy mely testnyílásuk okozza nekik a leg­nagyobb élvezetet, a maga útját járó viktoriánus tudós, Sir Francis Gal­ton a koponyadudorokat vizsgálta, Jung pedig arról volt meggyőződve, hogy a személyiséget az egyén születésekor aktuális csillagállás határozza meg.

Míg Freud, Galton és Jung azzal múlatták az idejüket, hogy az álmokat kutatták, a koponyát matatták, vagy az eget kérnlelték az inspirációért, más tudósokat ennél józanabb, és végső soron gyümölcsözőbb megfon­tolások vezéreltek238 E kutatók abból indultak ki, hogy az emberi psziché titkos szerkezete a nyelv mélyén szunnyad eltemetve. Úgy gondolkod­tak, hogy az emberek önmaguk és mások leírására azért használják épp azokat a szavakat, amelyeket használnak, mert azok pontosan tükrözik a személyiség alapvető dimenzióit. És úgy gondolták, hogy ha ez igaz, ak­kor ezt az alapvető struktúrát a személyiség leírására használt összes szó összegyűjtésével és egybevetésével föl lehet tárni.

A vállalkozást az 1930-as években kezdte el egy elszánt kutatócsoport: gondosan átfésülték egy teljes szótár minden egyes oldalát. Kiválogat­ták az összes olyan szót, amely alkalmas a személyiség jellemzésére. Az amusing ('szórakoztató') szótól az abhorrentig ('undorító'), a benigntól

('jóindulatú') a belligerentig ('békétlen') végül egy 18 OOO szóból álló lis­tát állítottak össze. Ezután végigmentek a gyűjteményen, és 4000 olyan szót találtak, amely viszonylag állandó és központi karaktervonásokat ír le. Az 1940-es években egy másik kutatócsoport folytatta a munkát, és ezt a rövidített listát a számítógépes analízis egy korai formájának se­gítségéve! 200 szára redukálták. Az elkövetkező, nagyjából negyven év

215

59 MÁSODPERC

során több ezer embert bevonásával készültek felmérések, melyek során a résztvevők az e jelzőkből kialakított különféle csoportok szerint érté­kelték önmagukat és másokat, és a kutatók egyre kifinomultabb statiszti­kai technikákkal elemezték az adatokat, miközben arra törekedtek, hogy megállapítsák, mely kulcstényezők mentén különböznek egymástól az emberek. A konszenzus az 1990-es évekre alakult ki, amikorra számos különböző kultúrájú országban elvégeztek hasonló, nagyszabású vizsgá­latokat, melyek eredménye megerősítette a személyiség öt alapvető di­menziójának meglétét. 239

Ez az öt faktor együttesen jelenti a személyiségkutatás szent kelyhét, összességükre pedig a "Big Five" ("A Nagy Ötös") elnevezéssel utalunk. Az öt dimenzió az évek során több elnevezést is kapott, de leggyakrabban a "nyitottság" (Openness), "lelkiismeretesség" (Conscientiousness), "extra­verzió" (Extraversion), "barátságosság" (Agreeableness) és a neuroticiz­mus (Neuroticism) szavakkal jelöljük őket (ami könnyen megjegyezhető az angol kifejezések kezdőbetűiből összeálló OCEAN vagy CAN OE be­tűszó alapján). Mindegyik dimenziót egy folytonos skálán kell elképzel­ni, amely magas értéktől alacsonyig tart, és mindenkit öt olyan pontszám segítségével írhatunk le, amelyek az adott személyt az egyes skálákon el­helyezi. További vizsgálatok kiderítették, hogy az egyes dimenziókat a gének és a gyermekkori tapasztalatok kombinációja határozza meg, éle­tünk során nagyjából változatlanok maradnak, és viselkedésünk minden vonatkozását befolyásolják, beleértve a kapcsolatainkat, a munkahelyi teljesítményünket, a szabadidős tevékenységeinket, fogyasztási szokása­inkat, politikai meggyőződésünket, kreativitásunkat, humorérzékünket és a halálunkat.

Mi lenne tehát ez a három dimenzió, és mit jelent az egyes skálákon elért magas és alacsony pontszám.

A "nyitottság" annak mértékét jelzi, hogy az adott személyiség meny­nyire keresi és értékeli az új, érdekes és szokatlan tapasztalatokat. A ma­gas pontszám kíváncsiságot és széles látókört jelez. Az ilyen emberek általában könnyen megunnak dolgokat, viszont kifejezetten jól tűrik az ambivalenciát, és különös tehetségük van ahhoz, hogy egy-egy problé­mát több különböző nézőpontból lássanak. Kreatívak, eredetiek, okosak, viccesek, jó a fantáziájuk és nem konvencionálisak. Gazdag belső életet élnek, szeretik az új elképzeléseket, gyakran emlékeznek az álmaikra, és

216

10. SzEMÉLnSÉG

a hipnotizálás jó alanyai. Ezzel szemben, aki alacsony pontszámot ér el, többnyire konvencionálisabb, földhöz ragadtabb, jobban tud koncent­rálni a dolgok praktikus oldalára. Jobban érzi magát ismerős terepen, szívesebben eszik megszakott ételeket, és a problémákat lépésről lépésre oldja meg.

A "lelkiismeretesség" a célok elérésében mutatott összeszedettség, kitartás és önfegyelem mértékét jelöli. Aki ebben magas pontszámot ér el, az nagyon összeszedett, megbízható, keményen dolgozik, állhatatos, és képes feladni a rövid távú sikereket a hosszú távú célok érdekében. A munkahelyén általában jól teljesít, megtartja az újévi fogadalmait, és rendkívül pontos. Általában lényegesen tovább is él az átlagnál, mivel nem kezd túl kockázatos dolgokba, tehát nem vezet ész nélkül, nagyobb valószínűséggel sportol, kiegyensúlyozottan táplálkozik, és rendszeresen eljár orvosi felülvizsgálatokra. Aki viszont alacsony értéket ér el, általá­ban kevésbé megbízható, könnyedebb és hedonistább. Az ilyen embert nehéz motiválni, viszont rugalmasabb, ha a környezetében valamilyen változás megy végbe.

Az "extraverzió" azt tükrözi, hogy milyen mértékben van szüksége az egyénnek stimulációra a külvilágtól és más emberektől. Aki ebben a di­menzióban magas pontszámot ér el, az szórakoztató társaság, impulzív, optimista, vidám, élvezi a mások társaságát, és kiterjedt baráti és ismeret­ségi körrel rendelkezik. Szívesebben vezetnek, mint követnek másokat, kedvelik az agresszív és szexuálisan szókimondó humort, többet isznak, ügyesek több feladat párhuzamos végzésében, azonnali Icielégülésre tö­rekszenek, több szexuális partnerük van, mint másoknak átlagosan és nagyobb valószínűséggel csalják meg párjukat. Aki viszont alacsony pontszámot ér el, az jóval megfontoltabb, fegyelmezettebb és visszafogot­tabb. Társasági élete viszonylag kisszámú, sz ük baráti körre korlátozódik, és este szívesebben olvas, mint hogy elmenne otthonról. Érzékenyebb a fájdalmakra, jól összpontosít egyetlen feladatra, jobban kedveli az intel­lektuális humort, például a szóvicceket, és szívesebben dolgozik irodájá­ba zárkózva, ahol nem nagyon háborgatják.

A "barátságosság" annak mértékét jelzi, mennyire vagyunk barátsá­gosak másokkal. A magas pontszám megbízható, altruista, kedves, törő­dö, és - talán mindenek felett - szerethető személyiséget jelez. Ök azok, akik kevésbé valószínű, hogy elválnak, akiket az állásinterjún előnyben

217

59 MÁSODPERC

részesítenek, és akiket nagyobb valószínűséggel léptetnek elő. Az alacso­nyabb pontszám agresszívabb, ellenségesebb és kevésbé együttműködő vonásokat takarhat. Olyan embereket, akik leginkább csak a saját szem­szögükből látják a dolgokat, akik többre értékelik, hogy igazuk van, mint azt, hogy törődjenek mások gondolataival és érzéseivel, jobban teljesíte­nek olyan helyzetekben, amelyekben az elszántság döntő tényező, és nem valószínű, hogy mások kihasználnák őket.

Az ötödik, és egyben utolsó dimenzió a " neuroticizmus", amely azt tükrözi, hogy az adott egyén mennyire stabil érzelmileg, és mennyire ké­pes megbirkózni egy nyomasztó helyzetteL Akik itt magas pontszámot érnek el, azok különösen hajlamosak arra, hogy aggodalmaskodjanak, alacsony az önértékelésük, irreális vágyakat kergetnek, és gyakran és sok­féle negatív érzést - például bánatot, ellenségességet és irigységet - élnek meg. A szeretet utáni erős vágy, párhuzamosan az alacsony önbecsüléssei olyan párkapcsolatba sodorhatja őket, amely túlságosan is birtokló jelle­gű függőségi viszony. Az alacsony pontszám nyugodtabb, kiegyensúlyo­zottabb, a kudarcok és az érzelmi biztonság tekintetében rugalmasabb személyiségre utal. Az ilyen embert a negatív történések nem zökkentik ki, képes humorral oldani a saját és a mások feszültségét, jól megbirkózik a szerencse forgandóságával, és olykor a stressz még ösztönzi is.

A pszichológusok többsége manapság úgy véli, hogy a személyiség összetettsége puszta illúzió. Az emberek csupán öt alapvető dimenzió variációit hordozzák magukban. Ha ezeket a dimenziókat megértjük, alapos képet nyerünk a viselkedésünkről és a gondolkodásunkróL És ha a körülöttünk élők személyiségét is gyorsan megértjük, könnyebb meg­értenünk a tetteiket és azt is, hogyan kommunikáljunk velük. A legújabb kutatások szerint Freud, Galton és Jung tévedett, és a személyiség meg­értése a nyelvünkbe és életünkbe mélyen beágyazádá az öt alapvető fak­tortól függ.

218

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Az öt nagy dimenzióval kapcsolatos válaszok gondos mérésére több kér­dőívet is összeállítottak már pszichológusok. Ezek azonban, sajnálatos módon, igen nagyszámú kérdést ölelnek föl, kitöltésük pedig meglehe­tősen sok időt vesz igénybe. Készült azonban egy gyorsan elvégezhető, könnyű változat is, amely legalábbis abban segít, hogy nagyjából elhe­lyezzük magunkat az öt nagy dimenzióban. 240 Persze ez a teszt nem nyújt tökéletes leírást, de hasznos útmutatót kapunk azzal kapcsolatban, hogy milyen alapvető erők alakítják személyiségünket.

A kérdőív kitöltéséhez az alább megadott skálát használjuk, bejelölve rajta, hogy mennyire illik ránk az adott állítás. Aszerint értékeljük ma­gunkat, amilyenek vagyunk, ne aszerint, amilyenek lenni szeretnénk a jövőben. Öszintén értékeljük magunkat, tekintettel arra, hogy a saját korosztályunk azonos nemű képviselőjéhez képest milyennek látjuk ma­gunkat. Most még ne vegyük figyelembe a négyzetek jobb felső sarkában található számokat.

219

N N o

Meglátásom szerint én ... Egyáltalán Inkább nem Valamennyire Egyik Kissé Többé-kevésbé Teljesen nem értek értek egyet nem értek sem egyetértek egyetértek egyetértek egyet egyet

l. a bulik lelke vagyok l 2 3 4 5 6 7

2. törődöm másokkal 7 6 5 4 3 2 l

3. mindig készen állok l 2 3 4 5 6 7

4. könnyen kizökkenthető vagyok l 2 3 4 5 6 7

5. remek ötletekkel állok elő l 2 3 4 5 6 7

6. nem beszélek sokat 7 6 5 4 3 2 l

7. érdeklődöm az emberek iránt l 2 3 4 5 6 7

8. gyakran elfelejtem visszatenni 7 6 5 4 3 2 l a dolgokat a helyükre

9. többnyire nyugodt vagyok 7 6 5 4 3 2 l

10. nehezen értek meg elvont 7 6 5 4 3 2 l gondolatokat

Pontozás

Nézzük meg, milyen szám szerepel az 5. és a 10. állítás ("remek ötletekkel állok elő': illetve "nehezen értek meg elvont gondolatokat

") esetében a kipipált négyzet jobb felső sarkában. Adjuk össze a két számot, és kijön

a pontszámunk a "nyitottság"

dimenzióra. Ha ennek értéke 10 alatt van, az alacsonynak számít, míg 10 fölött magasnak. Adjuk össze a szemközti oldalon találhatóak szerint a pontj ainkat, és annak megfelelően pipáljuk ki a "magas

" vagy "alacsony

" négyzeteket.

\J1 \O

s:: >· "' o o "' l"

�

10. SzEMÉLYISÉG

Nyitottság

Az 5. és a 10. állítás pontjainak összege: __

D Alacsony (10 pont és az alatt) D Magas (10 pont fölött)

Most ismételjük meg ugyanezt az eljárást a fennmaradó négy dimenzió

esetében:

Lelkiismeretesség

A 3. és a 8. állítás pontjainak összege: __

D Alacsony (ll pont és az alatt) D Magas (ll pont fölött)

Extraverzió

Az l. és a 6. állítás pontjainak összege: __

D Alacsony (9 pont és az alatt) D Magas (9 pont fölött)

Barátságosság

A 2. és a 7. állítás pontjainak összege: __

D Alacsony (10 pont és az alatt) D Magas (10 pont fölött)

Neuroticitás

A 4. és a 9. állítás pontjainak összege: __

D Alacsony (9 pont és az alatt) D Magas (9 pont fölött)

221

59 MÁSODPERC

Gyors elemzés és pár hasznos megjegyzés a találatok alapján

Nyitottság. Aki itt magas pontszámot ér el, az többnyire fantáziadús és

kreatív, de könnyen el unja magát, ezért folyton új gondolatok és tapaszta­

latok szerzésére törekszik. Az alacsony pontszám földhöz ragadtabb sze­

mélyiséget jelez, aki olyan helyzeteket keres, amelyekben már meglévő

ötleteket lehet megvalósítani, inkább kis lépéseket tesz, nem kezdemé­

nyez radikális változásokat, és követi a jól bevált mintákat, szabályokat.

Lelkiismeretesség. A magas pontszám módszeres, rendezett és köteles­

ségtudó személyiségre vall. Az ilyen emberek erősen strukturált és ki­

számítható közegben teljesítenek a legjobban, ahol mindennek megvan

a maga helye, és minden a helyén is van. Aki itt alacsony pontot ér el, az

lazább, nem esik nehezére az élet élvezete, ám elkél nála a segítő kéz, ha

önfegyelemre van szükség.

Extraverzió. Aki itt magas pontszámot ér el, azt a mások társasága élte­

ti, bagoly típus, és inkább jutalommal semmint büntetéssel motiválható.

Ezzel szemben, akinek itt alacsony a pontszáma, az szívesebben dolgozik

egyedül, csendes közegben, a kakasokkal kel, és inkább motiválja a bün­

tetéstől való félelem, mint a jutalom ígérete.

Barátságosság. Itt a magas pontszám megbízható, barátságos és együtt­

működő személyiséget jelez, akinek azonban kerülnie kell az olyan hely­

zeteket, amelyekben mások kihasználhatják túlságosan is adakozó ter­

mészetét Az alacsony pontszám agresszívebb és versengőbb karaktert

takar, aki alapos gondolkodást és egyenes beszédet igénylő helyzetekben

tud igazán kibontakozni.

Neuroticizmus. Aki itt magas pontszámot ér el, az hajlamos a bizonyta­

lanságra és a lehangoltságra, kerüli azokat a helyzeteket, amelyeket el­

keserítőnek talál, mert nehezen szabadul a negatív érzelmektőL Aki ke­

vés pontot gyűjt, az lazább, nem annyira érzelgős, kevésbé hajlamos a

lehangoltságra, és helytáll olyan helyzetekben, amelyek mások számára

nyomasztóak.

222

10. SzEMÉLYISÉG

Ami a "nagy ötös" mögött van

Kutatások arra engednek következtetni, hogy az agyműk.ödés és a nevelte­tés különbségei állhatnak a személyiség alapvető dimenzióiban mutatkozó különbségek mögött.

Az extraverzió és az agyi aktivitás között például létezik összefüggés. Ha felnyitnánk egy ember koponyáját, egy nagy, gyűrött szövetmasszát találnánk benne - az agykérget. Ez teszi ki az emberi agy tömegének 80 százalékát, és elképesztő mennyiségü, mintegy l 00 milliárd neuronból áll. Minden agykéreg arousal-alapbeállítása más és más, hasonlóan ah­hoz, ahogy a tévékészüléknek is megvan egy alap hangereje, amit aztán bekapcsolás után változtathatunk Agyszkennerrel kiderítették, hogy akik alacsony pontot értek el az extraverzió dimenziójában, azok alapjáraton magas arousalszinttel rendelkeznek. Ezért aztán kerülik az olyan helyzete­ket, amelyekben az amúgy is készenlétben lévő agyuk további stimuláció­nak lenne kitéve, vagyis jobban érzik magukat, ha nyugodt körülmények között, kiszámítható tevékenységet kell folytatniuk Az erősen extrovertált személyiségekre ennek épp az ellenkezője igaz. Az ő agyuk arousalszint­je alapvetően alacsony, ezért állandó stimulációra van szükségük. Emiatt kifejezetten élvezik a mások társasága, a kockázatvállalás és az impulzív viselkedés által biztosított állandó ösztönzést.

Más vizsgálatok a személyiség és a neveltetés kapcsolatára összpontosí­tottak. Például a Kaliforniai Egyetem pszichológusa, Frank Sulloway úgy véli, hogy a nyitottság szintjét legalábbis részben meghatározza, hogy az adott személy legnagyobb vagy legkisebb gyermek. 241 Sulloway elmélete szerint a kisebb testvérek, mivel nem alakitották ki magukban a nagyobb testvér képességeit és készségeit, új módozatait keresik annak, hogy elnyer­jék szüleik szeretetét és figyelmét, ennek mintegy mellékhatásaként pedig nyitottabb, kreativabb,. a hagyományostól inkább eltérő, kalandorszelle­mübb és lázadóbb emberek lesznek. Az elméletet ellenőrizendő Sulloway több mint 6000, különféle életpályát bejárt, közismert ember életrajzát ele­mezte, és azt állítja, hogy perdöntő bizonyítékokra bukkant. Megjegyzi pél­dául, hogy az amerikai elnökök túlnyomó többsége (köztük Jimmy Carter, George W Bush és Bill Clinton is) elsőszülött, mig a forradalmak vezér­alakjai, mint Jefferson, Marx vagy Castro kisebb testvérek. A tudomány terén is az jellemző, hogy az elsőszülöttek betagozódnak a tudományos életbe, és inkább a kisebb testvérek - miként Kopernikusz vagy Darwin - állnak elő a radikálisan új elméletekkel. Ha ez így van, meghökkentő bi­wnyíték lehet arra, hogy a gyermekkorban megélt igen finom különbségek milyen meghökkentő és drámai hatással lehetnek a személyiségre.

223

59 MÁSODPERC

A Casanova-effektus

Képzeljük el, hogy úgy döntünk, otthagyjuk a munkahelyünket, és profi tenyérjósként új hivatást választunk magunknak. Befektetünk a szüksé­ges lila köpenybe, és felállítunk egy bódét a legközelebbi tengerparti vá­ros egyik forgalmas sétányán, aztán szorongva várjuk az első kuncsaftot. Pár perc múlva be is lép egy férfi, leül, és pénzt nyom a tenyerünkbe. Gondosan szemügyre vesszük a kezét, és igyekszünk találni rajta vala­mit, amitől belelátunk az életébe. Puha bőre vajon irodai munkára utal? Talán azért rágta le a körmeit, mert nemrég elvesztette az állását? Kérges tenyere vajon arról árulkodik, hogy sokat jár tornaterembe, vagy arról, hogy nagy szüksége lenne egy barátnőre? Egyes pszichológusok szerint el lehet felejteni a puha bőrt, a lerágott körmöket meg a kérges tenye­ret, és leginkább a mutató- és a gyűrűsujj hosszának érdemes szentel­ni a figyelmünket. Érvelésük elég érdekes, és kapcsolatot teremt a híres tizennyolcadik századi nőcsábász, valamint a legnevesebb brit focisták között.

Színes életrajza szerint Casanova bejáratos volt számos európai ki­rályhoz, püspökhöz, költőhöz és művészhez.242 Valahol elbeszél egy tör­ténetet, amely akkor esett meg, amikor Anton Raphael Mengs német festővel múlatta az idejét. Egy idő után vitába keveredtek, Mengs azért kárhoztatta Casanovát, amiért az nem tartja be vallási kötelezettségeit, Casanova pedig azzal vádolta Mengset, hogy alkoholista, és veri a gyere­keket. Ahogy a helyzet egyre durvult, Casanova egyszer csak becsmérel­ni kezdte Mengs festményeit. Mint mondta, az egyik központi férfialak mutatóujja hosszabb a gyűrűsujjánál, ezért anatómiailag hibás, hiszen a férfiaknak a gyűrűsujjuk hosszabb a mutatóujjuknál. Mengs azzal védte a művét, hogy megmutatta, a saját mutatóujja bizony hosszabb a gyűrűsuj­jánál. Casanova csak ragaszkodott az érvéhez, és megmutatta, hogy neki

viszont a gyűrűsujja hosszabb, és azt állította, a legtöbb férfié ilyen, vagy­is az ő keze olyan, mint Ádám minden leszármazottjáé. A megalázott Mengs erre azt kérdezte, vajon "Akkor szerioted én kitől származarn ?", mire Casanova így felelt: "Fogalmam sincs. De egy biztos, te nem az én fajtámból való vagy': Ahogy szó szót követett, végül l 00 aranypénzben fogadtak, és hogy eldöntsék, kinek van igaza, magukhoz intették a festő szolgáját. Elég volt egy gyors pillantást vetni a szolga kezére, máris kide-

224

10. SzEMÉLYISÉG

rült, hogy Casanovának van igaza, Mengs pedig legföljebb abban lelhe­

tett vigaszt, hogy legalább valamiben különleges. John Manning evolúciós pszichológus, a Central Laneashire Egyetem

professzora tudományos pályafutásának tekintélyes részét éppen a gyű­rűsujj és a mutatóujj Casanova által leírt hosszkülönbségének szentelte,

és állítása szerint ez az apró eltérés izgalmas és fontos dolgokat árul el az emberi pszichéről.Z'3 Manning és munkatársai megmérik a mutatóujj és

a gyűrűsujj hosszát, majd az előbbi és az utóbbi hányadosa megadja a 20:40 (második ujj: negyedik ujj - second digit: fourth digit) arányt. Ha a két ujj azonos hosszúságú, ez az arány 1,00 lesz. Ha azonban a gyűrűsujj

hosszabb, mint a mutatóujj, az arányszám 1,00-nél kisebb, ellenkező eset­ben pedig, tehát ha a mutatóujj a hosszabb, akkor 1,00-nél nagyobb lesz.

A kutatások meggyőzően igazolják, hogy a Casanova által leírt ujj­

hosszmintázat lényegesen nagyobb százalékban jellemző a férfiakra, mint a nőkre. A férfiak átlagos 20:40 arányszáma 0,98, míg a nőké 1,00 körüli érték. Vagyis a férfiaknak általában a gyűrűsujjuk hosszabb, mint a mutatóujjuk, míg a nőknek ez a két ujja általában azonos hosszúságú.

Vajon mi lehet ennek az oka? Manning szerint a magyarázat az egyéni élet kezdetére visz vissza, és szoros kapcsolatban áll a magzati élet során

a méhben kialakuló tesztoszteronszinttel. A fogantatás után nagyjából

hat hét elteltével megváltozik a méhben a tesztoszteronszint, és azok a magzatok, amelyek nagyobb adag hormonnak vannak kitéve, több fér­

fias karaktervonást, míg azok, amelyek kevesebbnek, több női sajátsá­got fejlesztenek ki. Manning szerint a tesztoszteron az egyén mutatóujj­méretének meghatározásában is döntő szerepet játszik, méghozzá úgy, hogy nagyobb mennyisége viszonylag hosszabb gyűrűsujjat eredményez. Amennyiben Manningnek igaza van, a 20:40 arány arra utal, hogy az adott egyén milyen tesztoszteronszintnek volt kitéve az anyaméhben, és

jól előrejelzi, hogy testi és lelki tulajdonságai inkább maszkulin, vagy in­kább feminin jellegűek lesznek. Ezen elmélet szerint az alacsony 20:40

aránnyal rendelkező emberek inkább rendelkeznek maszkulin vonások­kal, mint embertársaik, míg a magas 20:40 aránnyal rendelkezőkben a

feminin vonások erősebbek. Az elképzelést sokan vitatják, és meglehetősen sok bírálat is érte.244

Szószólói azonban azt áHítják, hogy immár számtalan kutatás igazolja az elméletet, többek közt olyan is, amely a fizikai erőt és a sportteljesítményt

225

59 MÁSODPERC

vizsgálta. Az egyik ilyen kutatás során megmérték a férfiak ujjhosszát, majd arra kérték őket, hogy végezzenek el néhány erőpróbát, így váll­

nyomást, fej fölé, illetve fekve nyomást. 245 Az eredmények megfeleltek a

várakozásoknak Azok a férfiak, akiknek a 20:40 aránya alacsonyabb volt, nagyobb súlyt tudtak kinyomni, mint azok, akiknél ez az arány ma­

gasabb volt. A különbségek sok esetben egészen markánsak. A 0,91-es

20:40 arányszámú férfiak átlagosan ll kilóval nagyobb súlyt tudtak a

fejük fölé nyomni, mint azok, akik esetében ez az arány több mint 1,00. Egy másik, egyetemista futók körében végzett vizsgálat egyértelmű ösz­

szefüggésre derített fényt; 100, 800 és 1500 méteren egyaránt azok bizo­nyultak gyorsabbnak, akiknek a 20:40 aránya alacsonyabb volt.246 Man­

ning és munkatársai egy további, jelentős vizsgálatban szám os híres és jól

képzett brit focista ujjhosszát mérték meg.247 Ellátogattak arra a centená­riumi ünnepségre, amely a 100. angol kupaidényt zárta, és a kutatóknak

több mint 300 játékost sikerült rábeszélniük arra, hogy fénymásolatot

készítsenek a kezükről, majd az ujjhosszuk arányát összehasonlították

500 olyan férfiből álló kontrollcsoport adataival, akik nemigen merész­

kednek a focipályára. A 20:40 arány a focisták körében lényegesen ala­

csonyabb volt, mint a kontrollcsoportban. Nagy különbség mutatkozott

a különféle játékoscsoportok között is, például a legendás klubjátékosok (mint Kenny Oalglish, Trevor Francis és Paul Gascoigne), illetve azok

között, akik a nemzetközi mezőnyben játszottak - ez utóbbiakra ugyanis

különösen alacsony arány jellemző. Más vizsgálatok szerint a 20:40 hatás bizonyos lelki-szellemi voná­

sokra is kiterjeszthető. Nagy számú kutatás igazolja, hogy a férfiak ál­

talában jobban teljesítenek a nőknél olyan feladatokban, amelyekben

térbeli információkat kell mentálisan kezelniük (talán ez lehet a magya­

rázat arra az állítólagos jelenségre, hogy a nők következetesen fordítva

szeretik kézbe venni a térképet). Ezekkel az eredményekkel összhangban

Manning úgy gondolja, hogy az kisebb 20:40 aránnyal rendelkező (és így, elmélete szerint "maszkulinabb" agyú) férfiak az ilyen feladatokban

jobban teljesítenek társaiknál. 248 Olyan munkákat is idéz, amelyek szerint

azok a nők, akiknek kisebb a 20:40 aránya, olyan személyiségvonásokat

mutatnak, amelyeket a kutatók inkább férfiaknak tulajdonítanak, pél­

dául rámenősebbek és kockázatvállalóbbak.249

226

10. SzEMÉLYISÉG

Manning úgy véli, ez a hatás még a zenében is jelentkezik. Abból kiin­

dulva, hogy körülbelül tízszer annyi a férfi zenész, mint a női, Manning

azt állítja, hogy a zenei képesség inkább a férfi, mint a női agyhoz kö­

tődik, ezért a képzett előadóknak különösen alacsony 2D:4D aránnyal

kell rendelkezniük. Az ötlet tesztelése érdekében egy jól ismert brit szim­fonikus zenekar ötvennégy férfi tagjának az ujjhosszarányát ellenőrizte.

A zenekar egyes szekciói hierarchikus rendbe sorolódnak, és a kulcsfon­tosságú pozíciókat a képzettebb zenészek töltik be. Manning azt találta,

hogy a kulcsfontosságú pozícióban lévők 2D:4D aránya valóban alacso­nyabb, mint a többieké.250

Ha tehát betekintést kívánunk nyerni úgy a magunk, mint a mások

rejtett életébe, úgy tűnik, jobb, ha elfelejtjük a hagyományos tenyérjóso­

kat, és inkább a mutató- és a gyűrűsujj - ezek szerint - nagyon is jelentős, egymáshoz való arányára figyelünk.

227

59 VAGY MÉG KEVESEBB MÁSODPERCBEN

Egyes kutatók szerint a mutató- és a gyűrűsujj egymáshoz viszonyított hossza sokat elárul a lelki-szellemi és fizikai képességeinkrőL Hogy ma­gunkat fölmérjük, vegyük magunk elé a jobb kezünket, és nézzük meg a mutató- és a gyűrűsujjunkat. Az a kiindulási pont, ahol az ujjunk a te­nyerünkhöz csatlakozik. Több ránc is húzódik a mélyedésben. A vonalzó nulla pontját helyezzük a mutatóujjunk tövénél lévő ráncok közepébe, és mérjük meg, hány milliméter innen az ujjunk (és nem a körm ünk) hegyéig. Aztán ismételjük meg az eljárást a gyűrűsujjunkkal is. A 2D:4D arányt úgy kapjuk meg, ha a mutatóujjunk milliméterekben mért hosszát elosztjuk a gyűrűsujjunk hosszával.

Kutatások szerint az átlagos férfi érték 0,98, a 0,94 körüli érték pedig különösen férfiasnak tekinthető, míg az 1,00-es arány inkább feminin. A nők átlaga 1,00, a 0,98 körüli érték inkább maszkulin, míg az 1,02 ér­ték különösen nőies.

Celebujjak

Amikor először szembesültem olyan kutatásokkal, amelyek szerint a 2D:4D arány jól előrejelzi a sporttehetséget és a zenei kiválóságot, érdekel­ni kezdett, hogy vajon ugyanez a hatás érvényesül-e awk közt is, akik más területen szereztek maguknak nevet. Persze gazdag és híres emberek ujjait méricskélni, hát ez nem tűnt problémamentes vállalkozásnak, így ezt az

ötletemet begyömöszöltem a "jó eséllyel soha meg nem valósuló dolgok" mentális fiókjába. Aztán úgy évvel ezelőtt láttam a tévében egy ameri­kai autós körutazást bemutató filmet, és hirtelen támadt egy jó ötletem. A film egyik jelenetét ugyanis Los Angelesben vették fól, és többek között a Hollywood Boulevard-on sétáló emberekkel beszélgettek. A háttérben megláttam a híres, Grauman-féle Kínai Színházat, és leesett a tantusz.

Az 1920-as évek óta ez előtt a színház előtt öntik betonba világhíres­ségek kézjegyét, illetve kéz- és láblenyomatát. Az jutott eszembe, vajon le lehet-e pontosan mérni a betonba öntött kéznyomokat, és ezáltal kideríte­ni a show-biznisz számos ismert alakjának 2D:4D arányát. Azonnal meg-

228

10. SzEMÉLnSÉG

lódult az agyam. Mi lehet a helyzet a komikusokkal? Az ő sikerük sokkal inkább múlik a verbális készségeiken és a kreativitásukon, semmint azon, hogy mennyire jóképt1ek - vajon ez meglátszik a 2D:4D arányukon is?

Már csak egy nehézséget kellett leküzdeni - én ugyanis Londonban tar­tózkodtam, a betonöntvények viszont Los Angelesben találhatók. Persze pár ezer kilométer nem állhat a kutatás útjába, igy kapcsolatba léptem Jim Under�own l._(ollégámmal. Jim, az egykori, chicagói stand-up komikus ma a Center for Inquiry munkatársa - ez az amerlkai intézet a paranormális jélenségek szkeptikus és tudományos vizsgálatával fQglalkozik. Jim a Los Angeles-i szervezet. igazgatója, "és számos érdekes-kutatási programban v� részt, vizsgálta többek között az UFO-észleléseket.

frtam egy e-mailt Jimnek, és megkérdeztem, nem segítene-e. �észen pontosan azt kérdeztem meg, nem tudna-e beszerezni pár mérőeszközt az ujjmérésheZ, és megbízni egy kollégáját (aki nem ismeri a 2D:4D arány elméletét), hogy mérjen le minél több }cézlenyomatot Jim nem utasított el Pár héttel később irt, Qogy már meg is vették a mérőeszközöket, és össze.­fogott egy Inisik kutatóval, Spencer Marksszal, akivel együtt pár naP;át arra szánta, hogy a pocsólyákat és a biztonsági őröket kerülgetve össze­gyűjtse az első adatokat, amelyek harminchét jól ismert férfi színész és kilenc komikus ujjméreteit ölelték fel.

A világhírt1 szfneszek listája afféle filmipari Ki kicsoda, köztük volt Paul Newman, Bruce Willis, Johnny Depp, John Travolta, Warren Beatty és Jack Nichoison. Korábbi kutatásokból tudtuk, hogy a férfiak átlagos 2D:4D aránya 0,98. A neves színészek jobb és bal kezén ez az arány egyaránt 0,96, ami arra utal, hogy különösen tesztoszteron-üzemanyagú népek. A vizs­gált komikusoké nem kevésbé ragyogó társaság, köztük minden idők leg­viccesebb alakjaival, mint George Burns, Peter Sellers, Bob Hope vagy Ro­bin Williams. Az ő esetükben a jobb kéz 20:40 aránya meglepően magas, 1,01 átlagértéket adott ki.

Ez a kutatás még gyerekcipőben jár, az első eredmények azonban leg­alább olyan érdekesek, mint amilyen ígéretesek. Ha a jelenség· valóban ilyen meghatározó, akkor elég lesz egy ember kezére nézni ahhoz, hogy megtudjuk, rendelkezik-e azzal a bizonyos X-faktorral.

229

59 MÁSODPERC

Tippek ahhoz, hogyan lássunk bele mások személyiségébe 60 másodperc - vagy még rövidebb idő - alatt

Kérdezzük az embereket hobbiállataikróL Pár éve végeztem egy na­gyobb szabású online felmérést, melyben a hobbiállatok és gazdáik sze­mélyiségének lehetséges kapcsolatát vizsgáltam. Különböző szempontok szerint több mint 2000 állattulajdonos értékelte a maga és az állatkája személyiségét (pl. társaságkedvelés, érzelmi stabilitás, humorérzék). A felmérés résztvevői azt is megadták, hogy mióta van meg az állatuk A halgazdák bizonyultak a legboldogabbaknak, a kutyatulajdonosok a legszórakoztatóbb társaságnak, a macskások a leginkább függő és érzel­mileg sérülékeny, míg a hüllőtulajdonosok a leginkább független szemé­lyiségeknek. Különös módon az eredmények jelentős különbséget mu­tattak az állatok humorérzékének megítélésében. Tulajdonosaik szerint a kutyák 62 százalékának van humorérzéke, a halaknak ezzel szemben csak 57, macskáknak 48, a lovaknak 42, a madaraknak 38, míg a hüllők­nek O százaléka rendelkezik ezzel a képességgel.

Az eredmények komoly hasonlóságot mutattak a tulajdonosok és az állatok személyisége között. Érdekes módon ez a hasonlóság az évek elő­rehaladtával növekszik, ami arra enged következtetni, hogy az állatok lassan hasonulnak a tulajdonosukhoz - vagy fordítva. Az állattulajdo­nosok mindig is azt állították, hogy állatuk különleges személyiség - és a kutatásaim nemcsak arra utalnak, hogy igazuk lehet, de arra is fényt derítenek, hogy az állatok tükrözik gazdáikat. Ha tehát olyasvalakinek a személyiségéről szeretnénk percek alatt képet kapni, aki kutyát sétáltat, kérjük meg, hogy jellemezze négylábú barátját.

Matricák a lökháritón. William Szlemko munkatársaival arra gondolt, hogy mivel sokan úgy formálják a maguk képére a kocsijukat, hogy telera­gasztják a lökhárítót vagy a szélvédő t matricákkal, ez akár a territorialitás jele is lehet; és vajon ha a közutakon együtt kell közlekedniük másokkal, az vajon arra készteti-e ezeket a sofőröket, hogy autóversenyzésbe kezd­jenek?13' Ennek kiderítésére több száz főt kérdeztek meg arról, hogy hány matricájuk van a kocsijuk lökhárítóján, illetve szélvédőjén, majd arra is megkérték őket, hogy értékeljék önmagukat, mennyire agresszív sofőrök Az eredményekből az derült ki, hogy a többmatricás sofőrök agresszí-

230

10. SZEMÉLYISÉG

vabb vezetőnek tartják magukat, beleértve azt is, hogy jobban rámásznak az előttük menőkre, és gyakrabban koccannak. Ha tehát egy olyan kocsi mögött találjuk magunkat, amelynek a lökhárítóján és a szélvédőjén sok a matrica, jobban tesszük, ha kicsit nagyobb követési távolságot tartunk.

A hüvelykujjon múlik minden. Az agy általában kétféle üzemmódban működik. Az egyik (amelyet többnyire "jobb félteke dominanciájúnak'' neveznek) intuitívabb, vizuálisabb és kreatívabb. A másik (amelyet több­nyire "bal félteke dominanciájúnak

" neveznek) logikusabb, következe­

tesebb és nyelvalapúbb. A két agyfélteke egymás melletti létezése olyan, sok tekintetben olyan, mintha egy művész és egy könyvelő vitázna a fe­jünkben, mi meg a kettő közt cikázunk Mindannyian működünk mind­két alkalmazásban. De természettől fogva mindenki vagy az egyik vagy a másik felé hajlik inkább. A jobb kezesek kipróbálhatják a következő kis tesztet, hogy megállapítsák, inkább a jobb, vagy inkább a bal agyfélteké­jük a domináns. Ha összekulcsoljuk a két kezünket, felülre valamelyik hüvelykujjunk kerül. Ha a jobb kéz hüvelykujja kerül felülre, az azt jelen­ti, hogy a bal agyfélteke a domináns, az ilyen emberek verbálisabbak és analitikusabb szemléletűek.m Ha viszont bal kéz hüvelykujja kerül felül­re, az a jobb agyfélteke dominanciájára utal, az ilyen emberek vizualitást, kreativitást és intuíciót igénylő feladatok megoldásában jobbak.

Éjjeli bagoly vagy hajnali pacsirta? Ha a legjobb formánkat szeretnénk futni, és tetszésünk szerint kelhetünk fel, a napnak bármely szakában, vajon mikor kászálódnánk ki az ágyból? 7-kor, 8-kor, 9-kor vagy csak 10-kor? És mi a helyzet a nap végével? Ha szabadon dönthetnénk, mikor mennénk aludni? 10-kor, éjfélkor vagy csak l-kor? Az iménti két kér­désre adott válaszunkból kiderül, hogy inkább reggeli (korán fekvő és kelő) vagy esti (későn fekvő és kelő) típusok vagyunk. Újabb kutatások szerint ez a válasz sokat elárul a személyiségünkről és a gondolkodásmó­dunkról is.253 Egy 350 fővel elvégzett kérdőíves felmérés eredményei azt mutatják, hogy a reggeli típusúak inkább a konkrét információkat sze­retik, semmint az elvont gondolkodást, és szívesebben támaszkodnak a logikára, mint az intuíciójukra. Általában introvertáltak, fegyelmezettek, és mindenáron jó benyomás keltésére törekednek Ezzel szemben az esti típusúak jóval kreatívabban nézik a világot, szívesebben vállalnak kocká­zatokat, függetlenebbek, nem konformisták és kissé lobbanékonyak.

231

ÖSSZEGZÉS

Válasz Sophie-nak: tíz módszer 59 másodpercben

Könyvem elején arról írtam, hogy pár éve Sophie barátnőmmel ebédel­

ni mentem. Beszélgetés közben Sophie elmesélte, hogy vett egy köny­vet, amely arról szól, hogyan segíthetjük elő a boldogságunkat, én meg

erre az önsegítő iparral kapcsolatos szkepticizmusomnak adtam han­

got. Amikor aztán a boldogságról hosszas fejtegetésbe kezdtem, Sophie

udvariasan félbeszakított, és foltette azt a lényegre törő kérdését, mely

mintegy katalizátora lett ennek a könyvnek: léteznek-e olyan, tudomá­

nyosan alátámasztható módszerek, amelyektől az emberek boldogabbak

lehetnek, de amelyek nem vesznek igénybe egy percnél több időt. Sophie kérdése, amelyre nem tudtam válaszolni, fölpiszkálta a kíváncsiságomat.

Számtalan újságban megjelent több ezer tanulmány átbogarászása után

rájöttem, hogy a megannyi területen dolgozó viselkedéskutatók igenis

kidolgoztak ilyen módszereket.

Sophie, álljon itt az a tíz legérdekesebb vizsgálat, amelyet bár ismer­tem volna, mikor a kérdésed föltetted. Egy jobb napomon, azt hiszem,

akár mind a tízet elmagyarázarn nem egészen egy perc alatt.

Alakítsuk ki a hálaállapotoll Ha három olyan dolgot felsorolunk, amiért hálásak vagyunk az életnek,

vagy három olyan eseményt felidézünk az elmúlt hétről, amikor különö­

sen jól mentek a dolgaink, azzal vagy egy hónapig jelentős mértékben

boldogabbá tehetjük magunkat. Ráadásul optimistábban látjuk a jövőn­

ket, továbbá az általános egészségi állapotunk is javul tőle.

233

59 MÁSODPERC

Helyezzük egy kisbaba fotóját a tárcánkba! Ha egy mosolygós kisbaba képét helyezzük a tárcánkba, 30 százalékkal

növeljük annak az esélyét, hogy visszakapjuk a tárcát, ha netán elveszte­

nénk. A kisbaba hatalmas szeme és turcsi orra olyan mélyen szunnyadó

evolúciós mechanizmusokat indít be, amitől az emberek gondoskodóbbá válnak, és ez növeli a valószínűségét annak, hogy visszajuttatják a tárcát.

Tükröt a konyhába Ha tükröt teszünk az emberek elé, amikor különféle ételekkel kínál­

juk őket, meghökkentő módon 32 százalékkal kevesebbet fogyasztanak

egészségtelen ételekbőL Ha ugyanis látják a tükörképüket, jobban tisztá­

ban vannak a testükkel, és valószínűbb, hogy számukra hasznosabb éte­

leket esznek.

Neveljünk cserepes növényt az irodánkban l Cserepes növények jelenlétében 15 százalékkal több kreatív ötlettel áll­

nak elő a férfi alkalmazottak, a nők pedig eredetibb megoldást találnak a fölmerülő problémákra. A növények ugyanis oldják a stresszt, jókedvre

hangolnak, miáltal elősegítik a kreativitást.

Érintés a felkaron Ha valakit könnyedén megérintünk a felkarj án, az sokkal nagyobb esély­

lyd tesz eleget a kérésünknek, mert az érintést az emberek tudat alatt a magas pozíció jelének tekintik. Egy randihelyzetben végzett kísérlet so­

rán ez az érintés azt eredményezte, hogy 20 százalékkal többen fogad­

ták el a táncba hívás t egy éjszakai szórakozóhelyen, illetve l O százalékkal

többen adták meg a telefonszámukat vadidegennek a nyílt utcán.

Írjunk a kapcsolatunkról! Azok, akik csak heti pár percet eitöltenek azzal, hogy a kapcsolatukra

vonatkozó legmélyebb gondolataikat és érzéseiket papírra vetik, 20 szá­

zalékkal növelik annak esélyét, hogy ragaszkodni fognak egymáshoz. Ez

a fajta "kifejező írás" azt eredményezi, hogy a két fél pozitívabb hang­

nemben beszél egymással, és kapcsolatuk is egészségesebb lesz.

234

ÖSSZEGZÉS

A valószínű hazudozók ellen hunyjuk be a szemünket, és kérjünk tő­

lük e-mailt!

A legmegbízhatóbban úgy szűrhetjük ki, hogy valaki hazudik nekünk,

ha a szóhasználatát figyeljük. Aki hazudik, hajlamos átsiklani a részlete­ken, többször hagyja el a száját olyasmi, hogy "hm" meg "ah", kerüli az önmagára utalást (engem, enyém, én). Ráadásul a telefonáláshoz képest

20 százalékkal kisebb az esélye, hogy e-mailben hazudnak az emberek, mivel a lejegyzett szavak utóbb is kisértenek.

A gyerekeket az erőfeszítéseikért, és ne a képességeikért dicsérjük!

Ha a gyerekeket inkább az erőfeszítéseikért semmint a képességeikért di­

csérjük ("szép volt, megdolgoztál érte"), az arra ösztönzi öket, hogy pró­

bálkozzanak, tekintet nélkül a következményekre, így nem fognak félni a kudarctól. Ezáltal különösen jó eséllyel látnak neki a problémák megol­

dásának, több örömet lelnek benne, és igyekeznek időben a végére járni.

A cselekvést képzeljük el, ne az eredményt!

Akik a céljuk eléréséhez szükséges praktikus lépések megtétele közben

képzelik el magukat, azok sokkal nagyobb valószínűséggel érnek el si­

kereket, mint azok, akik álmuk valóra válásáról ábrándoznak. Egy kü­

lönösen hatékony módszer a harmadik személyű szempont fölvételével operál: aki úgy képzeli el magát, ahogyan mások látják, az 20 százalékkal

sikeresebb, mint azok, akik első személyű nézőpontot választanak.

Gondoljunk a hagyatékunkral

Ha csupán egyetlen percet szánunk arra, hogy elképzeljük, mit mondana

a sírunknál egy közeli barátunk a személyes és szakmai teljesítményünk­röl, az sokat segít abban, hogy hosszú távú céljainkkal azonosuljunk, és

megbecsüljük, mennyit léptünk előre e célok megvalósulása felé.

235

JEGYZETEK

BEVEZETÉS

A kísérletet a "Motiváció" círnü fejezetben írom le, a 67. oldalon.

L. Tabuk: IfYour Goa! is Success, Don't ConsuJt the Gurus. Fast Company, 2007.

december 18.

J. Rodin és J. E. Langer: Long-term Effects of a Control-Relevant Inteevention

with the Institutionalized Aged, Journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 35

(12) 1997, 897-902. p.

l. BOLDOGSÁG

S. Lyubomirsky, L. A. King és E. Diener: The Benefits of Frequent Positive Affect.

Does Happiness Lead to Success? Psyhological Bulletin, 131, 2005, 803-855. p.

Lásd pl., D. G. Myers: The Funds, Friends, and Faith of Happy People, American

Psychologist, 55, 2000, 56-57. p.

P. Brickman, D. Coates és R. Janoff-Bulman: Lottery Winners and Accident Vic­

tims. Is Happiness Relative? Journal of Personality and Social Pshyology, 36, 1978,

917-927. p.

Idézi D. G. Myers: The work relating to the relationship between GNP and hap­

piness involved examining data from the World Bank and the happiness and life

satisfaction scales from the 1990-1991 World Values Survey, 2007.

Uo.

S. Lyubomirsky, K. M. Sheldon és D. Schkade: Pursuing Happines. The Architectu­

re ofSustainable Change, Review of General Psycho/ogy, 9, 2005, 111-131. p. A bol­

dogság genetikai összetevőjének azonosítása érdekében egypetéjü és kétpetéjü ik­

reket kértek arra, hogy értékeljék, mennyire boldogok. Az egypetéjü ikrek azonos

génkészlettel rendelkeznek, míg a kétpetéjüek nem, így a két csoport adatainak

gondos összehasonlításával lehet következtetni a boldogság genetikai alapjaira.

237

59 MÁSODPERC

10 J. L. S. Burton és E. C. Casey: Suppression of Negative Self-Referential Thoughts.

A Field Study, Self and Iden ti ty, 5, 2006, 230-246. p 11 A vizsgálat áttekintéséhez lásd D. M. Wegner: White Bears and Other Unwant­

ed Thoughts. Suppression, Obsession and the Psycho/ogy of Mental Control. New

York, Viking, 1989.; A csokoládés vizsgálat leírása: J. A. K. Erskine: Resistance

Can Be Futile. Investigating Behavioural Rebound, Appetite, 50, 2007, 415-421.

p. A Geroge Bushra vonatkozó adat tőlem származik. 12 E. Zech: Is It Really Helpfui to Verbalize One's Emotions? Gedraf en Gezondheid,

27, 1999,42-47.p 13 E. Zech és B. Rimé: Is Talking About an Emotional Experience Helpful? Effects

on Emotional Recovery and Perceived Benefits, Clinical Psycho/ogy and Psycho­

therapy, 12, 2005, 270-287. p 14 S. Lyubomirsky és C. Tkach: The Consequences of Dysphoric Rumination. In

C. Papageorgiou és A. Ells, ed.: Rumination. Nature, Theory, and Treatment of

Negative Thinking in Depression. Chichester, England, John Wiley & Sons, 2003,

21-41. p. 15 A. Pascual és N. Guéguen: Door-in-the-Face Technique and Behavioral Compli­

ance. An Evaluation in a Fi el d Setting, Psychological Re ports, l 03,2006, 97 4-978. p. 16 A. Dijksterhuis és Z. Van Ol den: On the Benefits ofThinking Unconsciously. Un­

conscious Thought Increases Post-Choice Satisfaction, journal of Experimental

Social Psycho/ogy, 42, 2006, 627-631. p.

17 Lásd pl. T. Betsch, H. Plessner, C. Schwieren és R. Gütig: I Like it but I Don't

Know Why. A Value-Account Approach to Implicit Attitude Formation, Per­

sonality and Social Psycho/ogy Bulletin, 27, 2001, 242-253. p. és A. Dijksterhuis,

M. W. Bos, L. F. Nordgren és R. B. van Baaren: On Making the Right Choice. The

Deliberation-Without-Attention Effect, Science, 311, 206, l 005-1007. p. 18 L. A. King: The Health Benefits of Writing About Life Goals, Personality and

Social Psycho/ogy Bulletin, 27, 2001, 798-807. p 19 C. M. Burton és L. A. King: The Health Benefits of W riting About Intensely Posi­

tive Experinces, journal of Research in Personality, 38, 2004, 150-163. p.

2° K. Floyd, A. C. Mikkelson, C. Hesse és P. M. Pauley: Affectionate Writing Re­

duces Total Cholesterol. Two Randomized, Controlled Trials, Human Communi­

cation Research, 33, 2007, 119-142. p.

n M. E. P. Selingman, T. Steen, N. Park és C. Peterson: Positive Psycho! ogy Progress.

Ernpirical Validation of lnterventions,American Psychologists, 60, 2005, 410-421. p.

22 L. Van Boven és T. Gilovich: To Do or to Have. That Is the Question, journal of

Personality and Social Psycho/ogy, 85, 2003, 1193-1202. p.

238

JEGYZETEK

23 A kérdőív a következő tanulmányban leírtakon alapul: M. L. Richins, és S. Daw­son: A Consurner Values Orientation for Materialism and Its Measurement. Scale Development and Validation, Journal of Consurner Research, 19 (3), 1992, 303-16.

24 Uo. 25 E. W Dunn, L Akin és M. I. Norton: Spending Money on Others Promotes Hap­

piness, Science, 319, 2008, 1687-1688. p. 26 B. T. Harbaugh, U. Mayr és D. Burgahrt: Neural Responses to Taxation and Vol­

untary Givig Reveal Motives for Charitable Donations, Science, 316 (5831) 2007, 1622-1625. p.

27 S. Lyubomirsky, K. M. Sheldon és D. Shkade: Pursuing Happiness. T he Architec­

ture of Sustainable Change, Review of General Pshychology, 9, 2005, 111-131. p. 28 L. N. Chaplin és D. R. John: Growing up in a Material World. Age Differences

in Materialism in Children and Adolescents, Journal of Consurner Research, 34, 2007,480-494.p

29 A kísérlet áttekíntéséhez lásd J. D. Laird: Feelings. The Perception of Self New York, Oxford University Press, 2007.

30 J. Förster: How Body Feedback Influences Consumer's Evaluation of Products, Journal of Consurner Psychology, 14,2004,415-425. p.

31 F. Strack, L. L. Martin és S. Stepper: Inhibiting and Facilitating Conditions of the Human Smile. A Nonobstrusive Test of the Facial Feedback Hypothesis, Journal

of Personali ty and Social Psychology, 54, 1988, 768-777. p. 32 S. Schnall és J. D. Laird: Keep Smiling. Enduring Effects ofFacial Expressions and

Postures on Emotional Experience, Cognition and Ernotion, 17, 2003, 787-797 p. 33 T. A. Roberts és Y. Arefi-Afsha: Not Ali Who Stand Tali Are Proud. Gender Dif­

ferences in the Propioceptive Effects ofUpright Posture, Cognition and Ernotion,

21, 2007, 714-727. 34 Érdekfeszítő áttekíntés a kísérletről S. Gosling: Snoop: What Your Stuf!Says About

You. London, Profile Books, 2008. Az itt ismertetett eredmények olyan mozdula­tokra, tulajdonságokra és karaktervonásokra alapulnak, amelyek az extravertál­takra jellemzőek. Más munkák erőteljes összefüggést találtak az extraverzió és a boldogság között.

35 K. M. Sheldon és S. Lyumbomirsky: Is it Possihle to Become Happier? (And If So, How?), Social and Personality PsychoZagy Cornpass, l, 2007, 129-145. p. Lásd még K. M. Sheldon és S. Lyumbomirsky: Achieving Sustainable Happiness. Change Your Actions, Not Your Circumstances, Journal of Happiness Studies , 7, 2006,

55-86. p.

239

59 MÁSODPERC

2. MEGGYŐZÉS

36 M. R. Lepper, D. Greene és R.E. Nisbet: Undermining Children's Intrinsic Inter­

est With Extrinsic Reward. A Test of the "Overjustification" Hypothesis, Journal

of Personali ty and Social Psycho/ogy, 28, 1973, 129-137. p.

37 A kísérlet a BBC The People Watchers című televíziós programjának része volt.

Hasonló, a kognitív disszonanciát vizsgáló kísérletek szolgáltak alapjául. A 'kog­

nitív disszonancia' kifejezés arra utal, amikor az embernek az a kényelmetlen ér­

zése, hogy két, egymásnak ellentmondó elvet kénytelen egyszerre észben tartani.

38 A kísérlet áttekintéséről lásd A. Kohn: Punsihed by Rewards. The Trouble W ith

Gold Stars, Incentive Plans, AS, Praise and Other Bribes. Boston, Houghton Mif­

flin Company, 1993.

39 C. A. Higgins és T. A. Judge: The Effect of Appiicant Influence Tactics on Re­

cruiter Perceptions of Fit and Hiring Recommendations. A Field Study, Journal

of Applied Psycho/ogy, 89, 2004, 622-632. p.

40 E. Jones és E. Gordon: Timing ofSelf-Disclosure and its Effects on Personal At­

traction, Journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 24, 1972, 358-365. p.

41 K. D. Williams, M. J. Burgeois és R. T. Croyle: The Effects of Stealing Thunder in

Criminal and Civil Trials, Law and Human Behaviour, 17, 1993, 597-609. p.

42 T. Gilovich, V. H. Medvec és K. Savitsky: The Spotlight Effects in Social Judge­

ment. An Egocentric Bias in Estimates of the Saliance of One's Own Actions and

Appearance, Journal of Personality and Social Psycho/ogy, 78, 2000, 211-222. p.

43 P. Raghubi és A. Valenzuela: Centre-of-Inattention. Positions Biases in Decision­

Making, Organisational Behaviour and Human Decision Processes, 99, 2006,

66-80. p

44 A. Alter és D. M. Oppenheimer: Predicting Short-Term Stock Fluctuations by

U sing Processing Fluency, Proceedings of the National Academy of Science, USA,

103,2006,9369-9372.p.

45 D. M. Oppenheimer: Consequences of Erudite Vernacular Utilized Irrespective

of Necessity. Problems With Using Long Words Needlessly, Journal of Applied

Cognitive Psycho/ogy, 20,2005, 139-156. p.

46 A szerethetöségnek a politikára, a kapcsolatokra, az egészségre és munkahelyre

gyakorolt hatását vizsgáló kutatásról lásd T. Sanders: The Likeability Factor. New

York, Crown Publishers, 2005.

47 J. Jecker és D. Landy: Liking a Person as Function of Doing Him a Favour, Human

Relations, 22, 1969,371-378. p.

48 E. Aronson, B. Willerman és J. Floyd: The Effect of a Pratfall on Increasing Inter­

personal Attractiveness, Psychonornic Science, 4, 1966, 227-228. p.

49 A vizsgálat a BBC The People Watchers című sorozata számára készült.

240

JEGYZETEK

50 J. J. Skowronsky, D. E. Carlston, L. Mae és M. T. Crawford: Spontaneous Trait

Transference. Communicators Take on the Qualities they Describe in Others,

journal of Personality and Social Psychology, 74, 1998, 837-848. p.

51 D. A. Small, G. Loewenstein és P. Slovic: Sympathy and Callousness. The Impact

of Deliberative Thought on Donations to Identifiable and Statistical Victims, Or­

ganisational Behaviour and Human Decision Processes, 102, 2007, 143-153. p.

52 D. J. Howard: The Influence ofVerbal Responses to Common Greetings on Com­

pliance Behaviour. The Foot-in-the-Mouth Effect, journal of Applied Social Psy­

chology, 20, 1990, 1185-1196. p.

53 Lásd pl. G. H. S. Razran: Conditonal Response Changes in Rating and Appraising

Sociopolitical Slogans, Psychological Bulletin, 37, 1940,481. p.

54 G. V. Bodenhausen: Emotions, Arousal and Stereotypic Judgements. A Heuristic

Model of Affect and Stereotyping. In: D.M. Mackie és D. L. Hamilton (eds): Af­

fect, Cognition, and Stereotyping. San Diego, CA, Academic Press, 1993.

55 P. Y. Martin, J. Laing, R. Martin és M. Mitchell: Caffeine, Cognition, and Persua­

sion. Evidence for Caffeine lncreasing the Systematic Processing of Persuasive

Messages, journal of Personali ty and Social Psychology, 35, 2005, 160-182. p.

56 M. S. MeGJone és J. Tofighbakhsh: Birds of a Feather Flock Conjointly. Rhyme as

Reason in Aphorisms, Psychofogical Science, ll, 2000, 424-428. p.

57 Described in R. Gamer: Post-It Note Persuasion. A Sticky Influence, journal of

Consurner Psycho/ogy, 15,2005,230-237. p.

58 G. V. Caprara, M. Vecchione, C. Barbaranelli és R. C. Fraley: When Likeness

Goes With Liking. The Case of Political Preference, Political Psycho/ogy, 28, 2007,

609-632. p.

59 K. O'Quin és J. Aronoff: Humor As a Technique of Social Influence, Social Psy­

chofogy Quarterly, 44, 1981,349-57. p.

60 A támadás körülményeinek pontos leírását, valamint az eset médiában és tan­

könyvekben megjelenő ismertetésének megbízhatatlanságát alaposan tárgyaló

szöveget olvashatunk itt: www.kewgardenhistory.com/kitty _genovese-00 l.html. 61 A vizsgálat áttekintését lásd B. Latané és S. Nida: Ten Years of Research on Group

Size and Helping, Psychofogical Bulletin, 89 (2) 1981, 308-324. p 62 B. Latané és J. M. Darley: Group Inhibition of Bystander Intervention in Emer­

gencies, journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 10, 1968, 215-21. p.

63 B. Latané és J. M. Dab bs: Sex, Group Size and Helping in Three Cities, Sociometry,

38, 1975, 18-94.

64 R. Manning, M. Levine és A. Collins: The Kitty Genovese Murder and the Social

Psychology of Helping. The Parable of the 38 Witnesses, American Psychologist,

62 (6) 2007, 555-562. p.

241

59 MÁSODPERC

65 N. J. Goldstein, S. J. Martin és R. B. Cialdini: Yes! 50 Secrets from the Science of

Persuasion. London, Proftie Books, 2007.

66 R. B. Cialdini és D. A. Schroeder: Increasing Compliance by Legitimizing Paltry

Contributors. When E ven a Penny Helps, journal of Personali ty and Social Psy­

chology, 34, 1976, 599-604. p.

67 P. R. Kunz és M. Woolcott: Season's Greetings: From My Status to Yours, Social

Science Research, 5, 1976, 269-78. p.

68 D. T. Regan: Effects of a Favor and Liking on Compliance, journal of Experimen­

tal Social Psychology, 7, 1971,627-639. p.

69 D. B. Strohmetz, B. Rind, R. Fisher és M. Lynn: Sweetening the Tili. The Use of

Candy to Increase Restaurant Tipping, journal of Applied Social Psychology, 32,

2000, 300-309. p.

70 M. E. Schneider, B. Major, R. Luhtanen és J. Crocker: W hen Help Hurts. Social

Stigma and the Costs of Assumptive Help, Personality and Social Psychology Bul­

letin, 22, 1996,201-209. p.

71 R. Goei, A. J. Roberto, G. Meyer és K. E. Carlyle: The Effects ofFavor and Apol­

ogy on Compliance, Communication Research, 34, 2007, 575-595. p.

72 M. W. Morris, J. Podolny és S. Ariel: Culture, Norms, and Obligations. Cross­

national Differences in Patterns oflnterpersonal Norms and Felt Obligations To­

ward Co-Workers In: W. Wosinska, R. B. Cialdini, D. W. Barret és J. Reykowski,

(eds): The Practice of Social Influence in Multiple Cultures. Mahwah, New Jersey,

Lawrence Erlbaum Associates, 2001,97-123. p.

73 F. J. Flynn: What Have You Done For Me Lately? Tempora! Changes in Subjectíve

Favor Evaluations, Organizational Behavior and Human Decision Processes, 91

(l) 2003�38�50. p.

74 H. A. Hornstein, E. Fisch, és M. Holmes: Influence of a Model's Feeling About

His Behavior and his Revelance As a Comparisan on Other Observers Helping

Behavior, Journal of Personality and Social Psychology, 10 (3) 1968, 222-226. p.

75 M. L. Kringelbach, A. Lehtonen, S. Squire, A. G. Harvey, M. G. Craske et al.:

A and Rapid Neural Signature for Parental Instinct, PLoS ONE, 3(2): el664

doi: 10.137l/journal.pone.0001664, 2008

3. MOTIVÁCIÓ

76 L. B. P ham és S. E. Taylor: From Thought to Action: Effects of Process-Versus

Outcome-Based Mental Stimulations on Performance, Personality and Social

Psychology Bulletin, 25, 1999, 250-260. p.

77 G. Oettingen és T. A. Wadden: Expectation, Fantasy, and Weight Loss. Is the Im­

pact of Positive Th inking Always Positive? Cognitive Therapy and Research, 24,

1991, 167-175. p.

242

JEGYZETEK

78 G. Oettingen és D. Mayer: The Motivating Punction ofT hinking About the Fu­

ture. Expectations Versus Fantasies, journal of Personali ty and Social Psycho/ogy,

83,2002, 1198-1212.p.

79 M. Deutsch és H. B. Gerard: A Study ofNormative and Information Social Influ­

ences Upon Individual Judgement, journal of Abnormal and Social Psycho/ogy,

51, 1955,629-636.p.

80 S. C: Hayes, I Rosenfarb, E. Wolfert, E. Munt, Z. Kom és R. D. Zettle: Self-Re­

inforcement Effects: An Artifact of Social Setting? journal of Applied Behavior

Analysis, 18 (3) 1985,201-214. p.

81 S. Schnall, K. D. Harber, J. K. Stefanucci és D. R. Proffitt: Social Support and the

Perceptiorr of Geographica! Slant, journal of Experimental Social Psycho/ogy, 44,

2008, 1246-1255.p.

82 B. V. Zeigamik: Über das Behalten von erJedigten und unerledigten Handlungen

(A befejezett és a befejezetlen tevékenységek észben tartása), Psychologische For­

schung, 9, 1927, 1-85. p.

83 B. A. Fritzsche, B. R. Young és K. C. Hickson: lndividual Differences in Academic

Procrastination Tendency and Writing Success, Personality and Individuality Dif­

ferences, 35 (7) 2003, 1549-1557. p.

84 A. V. Zegarnik: Bluma Zeigamik: A Memoir. Gestalt Theory, 29 (3) 2007, 256-

268. p.

85 G. Oettingen, H. Pak és K. Schnetter: Self-Regulation of Goa! Setting. Tuming

Free Fantasies About the Future into Binding Goals, journal of Personality and

Social Psycho/ogy, BO, 2001, 736-753. p.

86 G. Oettingen: Expectancy Effects on Behavior Depend on Self-Regulatory T hought, Social Cognition, 18,2000, 101-129. p.

87 G. Oettingen és P. M. Gollwitzer: Self-Regulation of Goa! Pursuit. Tuming Hope

T houghts into Behavior, Psycho/agical Inquiry, 13, 2002, 304-307. p. 88 B. Wansinnk, J. E. Painter és J. North: Bottomless Bowls. W hy Visual Cues of Por­

tion Size May Influence lntake, Obesity Research, 13, (l) 2005,93-100. p.

89 Lásd pl. R. B. Stuart: Behavioral Control of Overeating, Behaviaral Research and

Therapy, 5, 1967, 357-365. p.

90 C. K. Martin, S. D. Anton, H. Walden, C. Arnett, F. L. Greenway és D. A. Wil­

liamson: Siower Eating Rate Reduces the Food In take of Men, but Not Women.

lmplications for Behaviaural Weight Control, Behaviour Research and Therapy,

45,2007,2349-2359.p.

91 B. Wansink és K. van Ittersum: Shape of G lass and Amount of Akohol Poured.

Comparative Study of the Effect of Practice and Concentration, British Medical

journal, 331,2005,1512-1514. p.

243

59 MÁSODPERC

92 J. E. Painter, B. Wansink és J. B. Hieggelke: How Visibility and Convenience In­

fluence Candy Conumption, Appetite, 38 (3) 2002, 237-238. p. B. Wansink, J. E.

Painter és Y. K. Lee: The Office Candy Dish: Proximity's Influence on Estimated

and Actual Candy Consumption, International Journal of Obesity, 30 (5) 2006,

871-875. p.

93 P. Chandon és B. Wansink When Are Stockpiled Products Consurned Faster?

A Convenience-Salience Framework of Post-purchase Consumption Incidence

and Quantity, Journal of Marketing Research, 39 (3) 2002, 321-335. p.

94 19. B. Wansink és S. Spark: At the Movies. How External Cues and Perceived

Taste Impact Consumption Volume, Food Quality and Preference, 12 (l) 2001,

69-74. p.

95 F. Bellisle és A. M. Dalix: Cognitive Restraint Can Be Offset by Distraction, Lead­

ing to Increased Mea! ln take in Women, American Journal of Clinical Nutrition,

74,2001, 197-200. p.

96 B. Wansink, K. van lttersum és J. E. Painter: lee Cream Illusions. Bowl Size, Spoon

Size, and Self-Served Portion Size, American Journal of Preventive Medicine, 31

(3) 2006, 240-243. p.

97 A. B. Geier, P. Rozin és G. Doros: Unit Bias. A New Heuristic that Helps Ex­

plain the Effect of Portion Size on Food lntake, Psychologkal Science, 17, 2006,

521-525. p.

98 J. F. Hollis, C. M. Gullion, V. J. Stevens et al.: Weight Loss During the Intensive

Intervenhon Phase of the Weight-Loss Maintenance Trial, American journal of

Preventative Medicine, 35 ,2008, 118-126

99 C. Abraham és P. Sheeran: Deciding to Exercise. The Role of Anticipated Regret,

Britishlaurnal ofHealth Psychology, 9, 2004,269-278. p. 100 K. A. Martin Ginis, S. M. Burke és L. Gauvin: Exercising With Others Exacer­

bates the Negative Effects of Mirrored Environments on Sedentary Women's

Feeling States, Psychology and Health, 22, 2007, 945-962. p. 101 S. M. Sentyrz és B. J. Bushman: Mirror, Mirror on the Wall, Who is the Thinnest

One of Ali? Effects of Self-Awareness on Consumption of Fatty, Reduced-Fat,

and Fat-Free Products, Journal of Applied Psychology, 83, 1998, 944-949. p. 102 R. Coelho do Vale, R. Pieters és M. Zeelenberg: Flying Under the Radar. Perverse

Package Size Effects on Consumption of Self-Regulation, Journal of Consurner

Reasearch, 35, (3) 2008, 380-390. p. 103 E. Jonas, J. Schimel és J. Greenberg: The Scrooge Effect: Evidence that Mortality

Salience Increases Prosocial Attitudes and Behaviour, Personality and Social Psy­

chology Bulletin, 28,2002, 1342-1353. p. 104 C. Peterson: A Primer in Positive Psychology. Oxford, Oxford University Press,

2006.

244

JEGYZETEK

4. KREATIVITÁS 105 A. F. Osborn: Applied Imagination. New York, Scribner, 1957.

'06 B. Mullen, C. Johnson és E. Salas: Productivity Loss in Brainstorming Groups.

A Meta-Analytic Integration, Basic and Appii ed Social Psychology, 12, 1991, 3-23. p. 107 M. Ringelmann: Recherches sur les moteurs animés. Travail de l' homme, Annales

de !'Institut National Agronomique, 12, 1913, 1-40. p. 108 S.J. Karau és K. D. Williams: Social Loafing. A Meta-Analytic Review and Theo­

retical Integration, Journal of Personality and Social Psychology, 65, 1993, 681-

706. p.

109 S. M. Smith: Getting into and out of Menta Ruts: A Theory of Fixation, Incuba­

tion and lnsight. In: R. J. Sternberg és J. E. Davidson, (eds): The Nature oflnsight.

Cambridge, Massachusetts, MIT Press, 2002, 229-251. p. 110 A. Dijksterhuis és T. Meurs: Where Creativity Resides. The Generative Power of

Unconscious Thought, Consciousness and Cognition, 15,2006, 135-146. p. 111 R. S. Ulrich: View Through Window May Influence Recovery from Surgery, Sci­

ence, 224, 1984, 420-421. p. 112 E. O. Moore: A Prison Environment's Effect on Health Care Service Demands,

Journal ofEnvironmental Systems, ll (l) 1982, 17-34. p. 113 F.E. Kuo és W. C. Sullivan: Environment and Crime in the Inner City: Does Veg­

etation Reduce Crime? Environment and Behavior, 33, 2001, 343-365. p. 114 A. F. Taylor, A Wiley, F. E. Kuo és W. C. Sullivan: Growing Up in the Inner City:

Green SpacesAs Places to Grow, Environment and Behavior, 30, 1998,3-27. p. 115 A. J. Elliot, M. A. Maier, A. C. Moller, R. Friedman és J. Meinhardt: Color and

Psychologkal Functioning: The Effect of Red on Performance in Achievement

Contexts, Journal of Experimental Social Psychology, 136, 2007, 154-L68. p. 116 P. Kahnjr, B. Friedman, B. Gill, J. Hagman, R. Severson, N. Freier, E. Feldman,

S. Carrere és A. Stolyar: A Plasma Display Window. The Shifting Baseline Prob­

lem in a Technologically Mediated Natural World, Journal of Experimental Social

Psychology, 28,2008, 192-199. p. 117 C. J. N emeth és M. Ormiston: Creative Idea Generation. Harmony Versus Stimu­

lation, European Journal of Social Psychology. 37,2007, 524-535. p. 118 H. K. Choi és L. Thompson: Old Wine in a New Bottle. Impact of Membership

Change on Group Creativity, Organisational Behaviour and Human Decision

Process, 98,2005, 121-132. 119 A. Dijksterhuis és A. van Knippenberg: The Relation Between Perception and

Behavior, or How to Win a Game of Trivial Pursuit, journal of Personali ty and

Social Psychology. 74 (4) 1998,865-877. p.

245

59 MÁSODPERC

120 K. D. Vohs, N. L. Mead és M. R. Goode: The PsychologyConsequences ofMoney,

Science, 314, 2006, 1154-1156. p. 121 Idézi B. Carey: Who IsMinding the Mind? The New York Times, 2007. július 31. 122 R. W Holland, M. Hendriks és H. Aarts: Smells Like Clean Spirit. Nonconscious

Effects of Scent on Cognition and Behavior, Psychological Science, 16 (9) 2006,

689-693. p. 123 A. C. Kay, S. C. W heeler, J. A. Bargh és L. Ross: Material Priming. The Influence

of Mundane Physical Objects on Situational Constmal and Competitíve Behav­

ioral Choice, Organisational Behaviour and Human Decision Process, 95, 2004,

83-96. p. 124 J. Förster, R. Friedman, E. M. Butterbach és K. Sassenberg: Automatic Effects of

Deviancy Cues on Creatíve Cognition, European Journal of Social Psycho/ogy, 35,

2005, 345-359. p. 125 A. Dijskterhuis, R. Spears, T. Postmes, D. A. Stapel, W. Kooman, A. van Knip­

penberg és D. Scheepers: Seeing One Th ing and Doing Another. Contrast Effects

in Automatic Behavior, Journal of Personality and Social Psycho/ogy, 75, 1998,

862-871. p. 126 R. Friedman és J. Förster: The Influence of Approach and Avoidance Motor Ac­

tions on Creatíve Cognition, Journal of Experimental Social Psycho/ogy, 38, 2002,

41-55. p. 127 R. Friedman és A. J. Elliot: The Effect of Arm Crossing on Persistence and Per­

formance, European Journal of Social Psycho/ogy, 38,2008,449-461. p. 128 D. M. Lipnicki és D. G. Byrne: Thinking on Your Back. Solving Anagrams Faster

W hen Supine Th an W hen Standing, Cognitive Brain Research, 24,2005,719-722. p.

5. VONZERÖ 129 S. Worchel, J. Lee és A. Adewole: Effects of Supply and Demand on Ratings of

Objects Value, Journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 32, 1975, 906-914. p. 130 E. Hatfield, G. W Walster, J. Pillavin és L. Schmidt: Playing Hard to Get. Under­

standing an Eiusive Phenomenon, Journal of Personality and Social Psycho/ogy,

26, 1973, 113-121. p. 131 N. Guéguen: Women's Bust Size and Men's Courtship Solicitation, Body Image,

4, 2007, 386-390.p 132 N. Guéguen: Bust Size and Hitchhiking. A Field Study, Perceptual amd Motor

Skills, 105,2007, 1294-1298. p. 133 N. Guéguen: The Effect of a Man's Touch on Woman's Compliance to a Request

in a Courtship Context, Social Influence, 2, 2007, 81-97. p. 134 Uo.

246

JEGYZETEK

135 B. Major és R. Heslin: Perceptions of Cross-Sex and Same-Se Nonredprocal

Touch. It is Better to Give T han Receive, journal of Nonverbal Behavior, 6, 1982,

148-162.; D. L. Summerhayes és R. W. Suchner: Power Implications ofTouch in

Male-Female Relationships, Sex Roles,4, 1978, l 03-11 O.

136 C. Hendrick és S. S. Hendrick: A Theory and Method of Love, journal of Person­

ality and Social Psycho/ogy, 30, 1986, 392-402. p. leírása alapján.

137 R. van Baaren, R. Holland, B. Steenart és A. van Knippenberg: Mimicry for Mon­

ey. Behavioral Consequences oflmitation, journal of Experimental Social Psychol­

ogy, 39, 2003, 393-398. p. 138 A. F. Taylor, A Wiley, F. E. Kuo és W C. Sullivan: Growing Up in the Inner City:

Green SpacesAs Places to Grow, Environment and Behavior, 30, 1998, 3-27. p. 139 P. W Eastwick, E. J. Finkei, D. Mochon és D. Ariely: Selectíve Versus Unselective

Romantic Desire. Not Ali Redprocity Is Created Equal, PsychoJogical Science, 18,

2007,317-319. p. 140 S. Chu, R. Harciaker és J. E. Lycett: Too Good to Be "True"? The Handicap of

High Sodo-Eeonornic Status in Attractive Males, Personality and Individual Dif­

ferences, 42,2007, 1292-1300. p. 141 S. Kelly és N. Dunbar: Who Dares Wins. Heroism Versus Altruism in Female

Mate Choice, Human Nature, 12,2001,89-105. p. 142 D. G. Dutton és A. P. Aron: Some Evidence for Heightened Sexual Attraction

Under Conditions of High Anxiety, journal of Personali ty and Social Psycho/ogy,

30, 1974,510-517.p.

143 C. M. Meston és P. F. Frohlich: Love at First Fright: Partner Salience Moderates

Roller-Coaster-Induced Excitation Transfer, Archives of Sexual Behavior, 32,

2003, 537-544. p. 144 B. Cohen, G. Waugh és K. Place: At the Movies. An Unobtrusive Study of Arous­

al-Attraction, journal of Social Psycho/ogy, 129, 1989,691-693. p. 145 A. Aron, E. Melinat, E. N. Aron, R. Vallone és R. Bator: The Experimental Gen­

eration of Interpersonal Closeness. A Procedure and Some Preliminary Findings,

Personality and Social Psycho/ogy Bulletin, 23, 1997, 363-377. p. 146 B. C. Jones, L. M. DeBruine, A. C. Little, R. P. Burriss és D. R. Feinburg: Social

Transmissions ofFace Preferences Among Humans, Proceedings of the Royal So­

ciety of London B, 271 (1611) 2007, 899-903. p.

147 V. Swami és M. J. Tovee: Does Hunger lnfluence Judgements of Female Physical

Attractiveness, British journal of Psycho/ogy, 97 (3) 2005, 353-363. p. 148 E. Aronson: A társas lény. Ford. Erős Ferenc. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2008.

(Legutóbbi kiadás.); E. Aronson és D. Linder: Gain and Loss of Esteern as De-

247

59 MÁSODPERC

trminants of Interpersonal Attrac ti ven ess, Journal of Experimental Social Psycho l­

ogy, l, 1965,156-171. p. 149 ]. K. Bosson, A. B. Johnson, K. Niederhoffer és W. B. Swann ]r.: Interpersonal

Chemistry Through Negativity. Bonding by Sharing Negative Attitudes About

Others, Personal Relationships, 13,2006, 135-150. p. 150 E. Krumhuber, A. S. R. Manstead és A. Kappas: Tempora! Aspects of Facial

Displays in Person and Expression Perception. The Effects of Smile Dynamics,

Head-Tilt and Gender, Journal of Nonverbal Behavior, 31, 2007, 39-56. p. 1s1 G. C. Gonzaga, R. A. Turner, D. Keltner, B. C. Campos és M. Altemus: Romantic

Love and Sexual Desire in Close Bonds, Emotion, 6, 2006, 163-179. p. 1s' 24. D. T. Kenrick, ]. M. Sundie, L. D. Nicastle és G. O. Stone: Can One Ever Be Too

Wealthy or Too Chaste? Searching for Nonlinearities in Mate Judgement, Journal

ofPersonality and Social Psycho/ogy, 80,2001,462-471. p.

6. STRESSZ

J sJ B.]. Bushman: Does Venting Anger Feed or Extinguish the Flame? Catharsis, Ru­

mination, Distraction, Anger, and Aggressive Responding, Personali ty and Social

Psycho/ogy Bulletin, 28, 2002, 724-731. p. 1s4 H. Tennen és G. Affleck: Benefit-Pinding and Benefit-Reminding. In: C. R. Sny­

der és S. ]. Lopez, (eds:) Handbook of Positi ve Psycho/ogy. Oxford, Oxford Univer­

sity Press, 2001, 584-597. p. Jss M. E. McCullough, L. M. Root és A. D. Cohen: Writing About the Benefits of

an Interpersonal Transgression Facilities Forgiveness, Journal of Consuiting and

Clinical Psycho/ogy, 74, 2006, 887-897. p. 1s6 4. C. Peterson és M. E. P. Seligman: Character Strengths Before and After Septem­

ber ll, Psychological Science, 14,2003,381-384. p. 1s7 5. C. Peterson, N. Park és E. P. Seligman: Greater Strength of Character and Re­

covery from Illness, Journal of Positive Psycho/ogy, l, 2006, 17-26. p. Jss N. Krause: Praying for Others, Financial Strain, and Physical Health Status in

Late Life, Journal for the Scientific Study of Religion, 42, 2003, 377-391. p. 1s9 S. Chafm, M. Roy, W. Gerin és N. Christenfeld: Music Can Facilitate Blood Pres­

sure R ecovery from Stress, British Journal ofHealth Psycho/ogy, 9, 2004, 393-403. p. 160 M. C. Keller, B. L. Fredrickson, O. Ybarra, S. Cote, K. Johnson, J, Mikels, A Con­

way és T. Wager: A Warm Heart and Clear Head. The Contingent Effects of

Weather on Mood and Cognition, Psychological Science, 16,2005,724-731. p. 161 H. M. Lefcourt: Humor. In: C. R. Snyder és S. ]. Lopez, (eds): Handbook ofPositive

Psycho/ogy. Oxford, Oxford University Press, 2001,619-631. p.

248

JEGYZETEK

162 E. Friedmann és S. A. Thomas: Pet Ownership, Social Support, and One-Year

Survival After Acute Myocardiallnfarction in Cardiac Arrhythmia Suppression

Trial (CAST), American Journal ofCardiology, 78, 1995,1213-1217. p. 163 D. L. Wells: Domestic Dogs and Human Health. An Overview, British Journal of

Health Psycho/ogy, 12,2007, 145-156. p. 164 K. Allen, J. Blascovich és W B. Mendes: Cardiovascular Reactivity and the Pres­

ence of Pets, Friends, and Spouses. The Truth About Cats and Dogs, Psychoso­

matic Medicine, 64,2002,727-739. p. 165 Lásd pl. D. C. Turner, G. Rieger és l. Gygax: Spouses and Cats and Their Effects

on Human Mood, Anthrozoös, 16, 2003, 213-228. p. 166 E. Friedmann és S. A. Tohomas: i. m. 167 K. Allen, B. Shykoff és J. Izzo: Pet Ownership, but not ACE Inhibitor Therapy,

Blunts Home Blood Pressure Responses to Mental Stress, Hypertension, 38,2001,

815-820. p. 168 Lásd pl. J. J. Lynch, S. A. Thomas, M. E. Mills et al.: The Effects of Human Con­

tact on Cardiac Arrhythmia In Coronary Care Patients, Journal of Nervous and

Mental Disease, 158, 1974,88-89. p. 169 D. L. Wells: The Facilitation of Social Interactions by Domestic Do gs, Anthrozoos,

17 (4) 2004,340-352. p. 170 S.J. Hunt, L. A. Hart és R. Gomulkiewicz: Role of Small Animals in Social Inter­

actions between Strangers, Journal of Social Psycho/ogy, 132, 1992,245-256. p. 171 M. R. Banks, L. M. Willoughby és W A. Banks: Animal-Assisted Therapy and

Loneliness in Nursing Homes. Use of Robotic Versus Living Dogs, Journal of

American Medical Directors Association, 9, 2008, 173-177. p. 172 D. Wells: The Effect of Videotapes of Animals on Cardiovascular Responses to

Stress, Stress and Health, 21, 2005, 209-213. p. 173 Idézi A. J. Crum és E. J. Langer: Mind-Set Matters. Exercise and the Placebo Ef­

fect, Psychologica l Science, 18, 200 7, 165-171. p. 11• Uo.

7. KAPCSOLATOK

175 J. M.Gottman, J. A. Coan, S. Carrere és S. Swanson: Predicting Marital Happiness

and Stability from Newlywed Interactions, Journal of Marriage and the Family,

60, 1998, 5-22. p. 176 Lásd pl. K. Hahlweg, L. Schindler, D. Revensdorf és J. C. Brengelmann: The Mu­

nich Marital Therapy Study. In: K. Hahlweg és N. S. Jacobson, (eds): Marital In­

teraction. Analysis and Modification, New York, The Guilford Press, 1984. N. S.

Jacobson, K. B. Schmaling és A. Holtzworth-Monroe: Component Analysis of

249

59 MÁSODPERC

B ehavioral Marital Therapy. 2-Year Follow-up and Prediction ofRelapse, Journal

of Martial and Family Therapy, 13, 1987, 187-195. p. 177 J. Kellerman, J. Lewis és J. D. Laird: Looking and Loving: The Effects of Mutual

Gaze on Feelings of Romantic Love, Journal of Research in Personality, 23, 1989,

145-161. p. 178 A. Aron, C. C. Norman, E. N. Aron, C. McKenna és R. Heynman: Couples'

Shared Partici pation inNovel and Arousing Activities and Experienced Relation­

ship Quality, Journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 78, 2000, 273-283. p. 179 R. F. Baumeister, E. Bratslavsky, C. Finkenauer és K. D. Vohs: Bad Is Stranger

Than Good, Review of General Psycho/ogy, 5, 2001, 323-370. p. 180 J. Gottman: Why Marriages Succeed or Fai/. New York, Simon and Schuster. 181 R. B. Stateher és J. W Pennebaker: How Do I Love Thee? Let Me Count The

Words. The Social Effects of Expressíve W ri ting, Psychological Science, 17, 2006,

660-664. p. 182 B. P. Buunk, F. L. Oldersma és C. K. W de Dreu: Enhancing Satisfaction Through

Downward Comparison. The Role of Relational Discontent and Individual Dif­

ferences in Social Comparisan Orientation, Journal of Experimental Social Psy­

cho/ogy, 37, 2001, 452-467. p. 183 S. L. Murray és J. G. Holmes: The (Mental) Ties that Bind. Cognitive Structures

that Predict Relationship Resilience, Journal of Personality and Social Psycho/ogy,

77,1999, 1228-1244.p. 184 S. D. Gosling, S. J. Ko, T. Mannarelli és M. E. Morris: A Room with a Cue: Judge­

ments of Personality Based on Offices and Bedrooms, Journal of Personali ty and

Social Psycho/ogy, 82, 2002, 379-398. p. 185 A. Lohmann, B. Ximena, X. B. Arriga és W Goodfriend: Close Relationships

and Placemaking. Do Objects in a Couple's Home Reflect Couplehood? Personal

Relationships, 10, 2003,437-449. p. 186 J. K. Maner, D. A. Rouby és G. Gonzaga: Automatic Inatlention to Attractive Al­

ternatives: The Evolved Psychology of Relationship Maintenance, Evolution and

Human Behavior, 29, 2008, 343-349. p.

8. DÖNTÉSHOZÁS

187 J. A. F. Stoner: A Comparisan ofindividual and Group Decisions Involving Risk.

Publikálatlan szakdolgozat. Massachusetts Institute of Technology, 1961. 188 D. G. Myers és G. D. Bishop: Enhancement of Dominant Attitudes in Group Dis­

cussion. Journal of Personality and Social Psycho/ogy, 20, 1971, 386-391. p. 189 G. Whyte: Escalating Commitment in Individual and Group Decision-Making.

A Prospect Theory Approach. Organizational Behavior and Human Decision

Process, 54, 1993,430-455. p.

250

JEGYZETEK

190 Az ebben a bekezdésben tárgyalt kísérletek nagy részét leírja I. Janis: Groupthink.

Boston, Houghton-Mifflin, 1982, 2. kíadás. 191 S. J. Solnick és D. Hemenway : ls More Always Better? A Survey on Positional

Concerns, journal of Economic Behavior and Organization, 37, 1998, 373-383. p. 192 J, M. Burger: Increasing Compliance by ImproYing the Deal. The That's Not Ali

Technique, journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 51, 1986, 277-283. p. 193 M. Santos, C. Leve és A. Pratkanis: Hey, Buddy, Can You Spare Seventeen Cents?

Mindful Persuasion and Pique Technique, journal of Applied Social Psycho/ogy,

29,1994,755-764. p. 194 B. P. Davis és E. S. Knowles: A Disrupt-Then-Reframe Technique of Social Influ­

ence, journal of Personality and Social Psycho/ogy, 76 (2) 1999, 192-199. p. 195 J. Freedman és S. Fraser: Compliance Without Pressure. The Foot-in-the-Door

Technique, journal of Personali ty and Social Psycho/ogy, 4, 1966, 195-202. p. '96 A. L. Beaman, C. M. Cole, B. Klentz és N. M. Steblay: Fifteen Years of the Foor-in­

the-Door Reasearch. A Meta-Analysis, Personali ty and Social Psycho/ogy Bulletin,

9, 1983, 181-196. p. 197 R. Cialdini, J. Vincent, S. Lewis, J. Catalan, D. Wheeler és B. Darby: Reciprocal

Concessions Procedure for Inducing Compliance. The Door-in-the-Face Tech­nique, journal of Personality and Social Psycho/ogy, 31, 1975, 206-215. p.

198 A. Pascual és N. Guéguen: Door-in-the-Face Technique and Behavioral Compli­ance. An Evaluation in a Fi eid Setting, PsychoJogical Reports, 103,2006, 974-978. p.

199 A. Dijksterhuis és Z. Van O Iden: On the Beneths ofThinkíng Unconsciously. Un­

conscious Thought lncreases Post-Choice Satisfaction, journal of Experimental

Social Psycho/ogy, 42, 2006, 627-631. p. 200 Lásd pl. T. Betsch, H. Plessner, C. Schwieren és R. Gütig: I Like it but I Don't

Know Why. A Value-Account Approach to Implicit Attitude Formation, Person­

ality and Social Psycho/ogy Bulletin, 27, 2001, 242-253. p. és A. Dijksterhuis, M. W. Bos, L. F. Nordgren és R. B. van Baaren: On Makíng the Right Choice. The

Deliberation-Without-Attention Effect, Science, 311,206, 1005-1007. p. 201 Lásd pl. T. G ilovich és V. H. Medvec: The Experience of Regret. What, When and

Why, PsychoJogical Revew, 102, 379-395. p. és T. Gilovich és V. H. Medvec: The Tempora! Pattern to the Experience of Regret, journal of Personali ty and Social

Psycho/ogy, 67, 1995,357-365. p. 202 Az leírás alapjául szolgáló munka: B. Schwartz, A Ward, J. Monterosso, S.

Lyubomirsky, K. White és D. R. Lehman: Maximizing Versus Satisficing. Happi­ness is a Matter of Choice, Personality and Social Psycho/ogy Bulletin, 83 (5) 2002,

1178-1197. p.

251

59 MÁSODPERC

203 S. S. Iyengar, R. E. Wells és B. Schwartz: Doing Better but Feeling Worse. Look­

ing for the B est Job Underrnines Satisfaction, Psychological Science, 17, 2006,

143-149. p. 204 C. Peterson: A Primer In Positive Psycho/ogy. Oxford, Oxford University Press,

2006, 191. p. 20s Forrásaim: R. Highfield: How Age Affects the Way W e Lie, Daily Telegraph, 1994.

március 25., 26. p.; A. Vrij: Detecting Lies and Deceit. Chichester, John Wiley

and Sons; a Royal and Sun Allience Insurance Company által végzett felmérés

(2007). 206 R. H. Gramzow, G. Willard és W B. Mendes: Big Tales and Cool Heads. Aca­

demic Exaggeration Is Related to Cardiac Vagal Reactivity, Emotion, 8, 2008,

138-144. p. 207 L. A. Stromwall, P. A. Granhag és S. Landstrom: Children's Prepared and Unpre­

pared Lies: Can Adults See Through Their Strategies? Applied Cognitive Psychol­

ogy, 21, 2007,457-471. p. 208 Idézi B. M. DePaulo és W. L. Morris: Discerning Lies from Truths. Behavioral

Cues to Deception and the Indirect Pathway of Intuition. ln: P. A. Granhag és

L. A. Stromwall (eds): The Detection of Deception in Forensic Contexts. Cam­

bridge, Cambridge University Press, 2004, 15-40. p. 209 P. Ekman és M . O'Sullivan: Who Can Catch a Liar? American Pschologist, 46 (9)

1991,913-920. p. 210 A V ri j: Why Professionals Fail to Catch Liars and How They Can Improve? Legal

and Criminologica/ Psycho/ogy, 9, 2004, 159-183. p. 211 J. T. Hancock, J. Thom-Santelli és T. Ritchie: Deception and Design. The Impact

of Communication Technologies on Lying Behavior, Proceedings, Conference on

Computer Human Interaction, 6, 2004, 130-136. p. 212 R. Buehler, D. Griffin és M. Ross: Inside the Planning Fallacy. The Causes and

Consequences of Optimistic Time Predictions. In: T. Gilovich, D. Griffin és D.

Kahneman (eds): Heuristics and Biases: The Psycho/ogy of Intuitive ]udgement.

Cambridge, Cambridge University Press, 20042,250-270. p. 213 R. Buehler, D. Messervey és D. Griffin: Collaborative Planning and Prediction.

Does Group Discussion Affect optimistic Biases in Time Estimation, Organisa­

tional Behaviour and Human Decision Processes, 97, 2005, 47-63. p. 214 J. Kruger és M. Evans: If You Don't Want to Be Late, Enumerate. Unpacking Re­

duces the Planning Fallacy, journal Experimental Social Psycho/ogy, 40, 2004,

586-598. p.

252

JEGYZETEK

9. GYERMEKNEVELÉS 215 F. H. Rauscher, G. L. Shaw és K. N. Ky: Music and Spatial Task Performance,

Nature, 365, 1993,611. p. 216 F. H. Rauscher, G. L. Shaw és K. N. Ky: Listening to Mozart Enhances Spatial­

Temporal Reasoning. Towards a Neurophysiological Basis, Neuroscience Letters,

185, l995,44-47.p. 217 A. Bangerter és C. Heath: The Mozart Effect. Tracking the Evolution of a Scien­

tiile Legend, British Journal of Social Psycho/ogy, 43, 2004,615-623. p. 218 C. F. Chabris: PreJude or Requiem for the "Mozart Effect"? Nature, 400, 1999,

827. p. 219 W. F. T hompson, E. G. Schellenberg és G. Husain: Arousal, Mood, and the Mo­

zart Effect, Psychological Science, 12,2001, 248-251. p. 220 K. M. Nantais és E. G. Schellenberg: The Mozart Effect. An Artifact or Prefer­

ence? Psychological Science, 10, 1999, 370-373. p. 221 E. G. Schellenberg: Music Lessons Enhance IQ, Psychological Science, 15, 2004,

511-514. p. 222 B. W Pelham, M. C. Mirenberg és J. K. Jones: Why Susie Sells Seashells by the

Seashore. Implicit Egotism and Major Life Decisions, Journal of Personality and

Social Psycho/ogy, 82, 2002, 469-487. p. 223 L. Einav és L. Yariv: What's in Surname? The Effects of Surname lnitials on Aca­

demic Success, Journal of Economic Perspectives, 20 (l) 2006, 175-188. p. 224 H. Harari és J. W McDavid: Name Stereotypes and Teachers' Expectations, Jour­

nal of Educational Psycho/ogy, 65, 1973, 222-225. p. 225 W F. Murphy: A Note on the Significance ofNames. Psychoanalytical Quarterly,

26, l957,9l-l06.p. 226 N. Christenfeld, D. P. Phillips és L. M. Glynn: What's in a Name. Mortality and

the Power of Symbols, Journal of Psychosomatic Research, 4 7 (3) 1999, 241-254. p. 227 L. D. Nelson és J. P. Simmons: Moniker Maladies. When N ames Sabotage Success,

Psychologica l Science, 18, 200 7, ll 06-llll. p. 228 C. M. Mueller és C. S. Dweck: Praise for lntelligence Can Undermine Children's

Motivation and Performance, Journal of Personality and Social Psycho/ogy, 75, 1998, 33-52. p.

229 A kutatásról rövid összefoglaló: C. S. Dweck: Caution-Praise can Be Dangerous,

American Education, 23, 1999,4-9. p. 230 A. Cimpian, H.M. C. Arce, E. M. Markman és C. S. Dweck: Subtie Linguistic

Cues Affect Children's Motivation, Psychological Science, 18, 2007, 314-316. p. 231 Y. Shoda, W Mischel és P. K. Peake: Predicting Adolescent Cognitive and Self­

Regulatory Competences from Preschool Delay of Gratification, Developmental

Psycho/ogy, 26 (6) 1990, 978-986. p.

253

59 MÁSODPERC

232 A. L. Duckworth és M. E. P. Seligman: Self-Discipline Outdoes IQ in Predicting

Academic Performance of Adolescents, Psychological Science, 16,2005,939-944. p.

233 J. L. Freedman: Long-Term B ehavioral Effects of Cognitive Dissonance, Journal

of Experimental Social Psychology, l, 1965, 145-155. p. 234 D. Filley: Forhidden Fruit. When Prohibition Increases the Harm it Is Supposed

to Reduce, Independen t Review, 3, 1999, 441-451. p. 235 Lásd pl. C. E. Carneron Ponitz, M. M. McClelland, C. M. Connor, A. M. Jewkes,

C. L. Farris és F. J. Morrison: Touch Your Toes! Developing a Direct Measure of

Behavioral Regulation in Early Childhood, Early Childhood Research Quarterly,

23, 2008, 141-158. p. M. M. McClelland, C. E. Cameron, C. M. Connor, C. L.

Farris, A. M. Jewkes és F. J. Morrison: Links Between Behavioral Regulation and

Preschoolers' Literacy, Vocabulary, and Math Skills, Developmental Psycho/ogy,

43, 200?, 947-959. p. 236 S. Tominey és M. M. McCLelland: '�nd When T hey Woke Up, They Were Mon­

keys!" Using Classroom Games to Promote Preschoolers' Self-Regulation and

School Readiness. Az emberi fejlődésről kétévente tartott konferencián Indiana­

polisban (IN) előadott anyag.

10. SZEMÉLVISÉG

237 B. L. Beyerstein: Graphology - A Total Write-Off. In: S. D. Sala ed.: Tali Tales

About the Mind and Brain: Separating Fact From Fiction. Oxford, Oxford Univer­

sity Press, 2007, 233-270. p. 238 A személyiség ilyen szemléletének áttekintéséhez lásd G. Matthews, I. J. Deary

és M. C. Whiteman: Personality Traits. Cambridge, Cambridge University Press,

2003, 2. kiadás 239 L. R. Goldberg: T he Structure of Phenotypic Personality Traits, American Psy­

chologist, 48, 1993, 26-34. p. 240 E kutatásról további információért lásd http://ipip.ori.org/. 241 F. J. Sulloway: Born to Rebel. Birth Order, Family Dynamics, and Creatíve Lives.

New York, Pantheon, 1996. E munka egyes részeit azonban megkérdőjelezték.

Lásd pl. T. Jefferson, J. H. Herbst és R. R. NcCrae: Association Between Birth

Order and Personality Traits. Evidence from Self-reports and Observer Ratings,

Journal of Research in Personality, 32, 1998, 498-509. p. 242 G. Casanova: History of My Life: Giacomo Casanova, Chevalier de Seingalt, vol.

ll. Baltimore, Maryland, T he Johns Hopkins University Press, 1997. Angol ford.:

Willard R. Task. Giacomo Casanova emlékiratai. Budapest, Atlantisz, 1998. Ford.

Szerb Antal

254

JEGYZETEK

243 Erről a vizsgálatról ragyogó leírást ad J. Manning: The Finger Book. Sex, Behav­

iour and Disease Revea/ed int he Fingers. London, Faber and Faber, 2008. 244 Lásd pl. D. A. Putz, S. J. C. Gaulin, R. J. Sporter és D. H. McBurnley: Sex Hormons

and Finger Length. What Does 2D:4D Indicate? Evolution and Human Behaviour,

25,2004, 189-199.p. 245 J. T. Manning és D. Sturt: 2nd to 4th Digit Ration and Strength in Men. Pub­

likálatlan tanulmány, idézi Manning: The Finger Book. id. mű. 246 J. T. Manning, P. Bundred és R. Taylor: The Ratio of the 2nd and 4th Digit Length.

A Prenatal Correlate of Ability at Sport, Kinanthropometry, 8, 2003, 165-174. p. 247 J. T. Manning és R. P. Taylor: 2nd and 4th Digit Ratio and Male Ability in Sport.

Implication of Sexual Selection is Humans, Evolution and Human Behavior, 22,

2001, 61-69. p. 248 Uo. 249 B. Pink, J. T. Manning és N. Neave: Second to Fourth Digit Ratio and the "Big

Five" Personality Factors, Personality and Individual Differences, 37, 2004, 495-

503. p. E. J. Austin, J. T. Manning, K. Mclnroy és E. Mathews: A Preliminary

Investigahon of the Association B etween Personality, Cognitive Ability and Digit

Ratio, Personality and Individual Differences, 33, 2002, 1115-1124. p. G. D. Wil­

son: Finger-Length and Index of Assertiveness in Women, Personality and Indi­

vidua/ Differences , 4, 1983, 111-112. p. 250 V. Sluming és J. Manning: Second to Fourth Digit Ratio in Elite Musicians. Evi­

dence for Musical Ability as an Honest Signal of Male Fitness, Evolution and Hu­

man Behaviour, 21,2000, 19. p. 251 W J. Szlemko, J. A. Benfield, P. A. Bell, J. L. Deffenbacher és L. Troup: Territarial

Marking as a Predictor of Driver Aggression and Road Rage, Journal of Applied

Social Psycho/ogy, 38 (6) 2008, 1664-1688. p. Y. Ida: The Manner of Hand Ciasp­

ing and the Individual Differences in Hemispheric Asymmetries, Japanese Jour­

nal of Psycho/ogy, 58, 1987,318-321. p. 252 Y. Ida: The Manner of Clasping the Hand and Individual Duferences in Per­

ceptual Asymmetries and Cognitive Modes, Psychologia, 31, 1988, 128-135. p.

C. Mohr, G. Thut, T Landis és P. Brugger: Hands, Arms and Minds. Interaction

between Posture and Thought, Journal of Clinical and Experimental Neuropsy­

chology, 25, 2003, 1000-1010. p. 253 J. F. Diaz-Morales: Morning and Evening Types. Exploring Their Personality

Styles, Personality and Individual Differences, 43, 2007, 769-778. p.

255

A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója

Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Csontos Erika

Termékmenedzser: Egri Róbert Tördelés: Subway Group Kft.

A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda Kft. végezte Felelős vezető: Ujvárosi Lajos

Marton vásár, 20 ll

Kiadványszám: TK100088 Megjelent 16 (A/5) ív terjedelemben