16
6. szám, 2005. június Az „Északi Zöld” Balassagyarmat és Sátoraljaújhely közötti, el- sődlegesen a magyar-szlovák határszakaszon kialakításra kerülő egybefüggő turistaútvonal. Az ötlet Bánhidi Attiláé – akinek egyúttal mun- kaköri feladata is, a kivitelezést pedig Mályi József vállalta. Egyesületünk lelkes tagjai pe- dig szép számmal besegítenek e nem minden- napi feladatba. (4. oldal) Szerkesztő: Nagy Péter, [email protected] K ÁRPÁTI Internet: http://www.karpategyesulet.hu Postacím: 1244 Budapest, Pf.: 800. A turistaság, a honismeret és a természetvédelem terjesztésére Kiadja a Magyarországi Kárpát Egyesület L APOK Nem kell ide GPS, iránytû, a jól elhelyezett felirat mindent elárul. Rónabánya – helymegjelölõ-tábla. Az iránymutató-táblákon balra Medves 7 km, Somoskõ 13 km. Jobbra pedig Cered 8 km. Fotó: Mályi József Június 4-én névnap után keresgélek a nap- táramban. Már a hónap végénél tartok és kons- tatálom, akit köszönteni szerettem volna, bi- zony jóval korábban ünnepelt. Na erről lema- radtam, feledékenységem miatt megint kapok egy rossz pontot. Azonban lapozgatás közben feltűnik né- hány vastagan szedett nap. Mindjárt a június 19-e, ami Nemzeti emléknap. Majd 25-én A magyar szabadság napja. Mik ezek? Engem, mint egyesületi falinaptár szerkesztőt igencsak foglalkoztat e kérdés, ezért rögvest utána ke- restem az interneten. Ha már rátaláltam, ezen ismereteimet nem titkolom, hanem megosz- tom a kedves Olvasóval is, nehogy lemarad- jon valamiről. (2. oldal) Tudatzavar Régen és ma Játék a gondolattal egy 2005-ös tájékozó- dási túraverseny ürügyén. Egy hasonló, 1942- es esemény párhuzamba állítva napjaink via- dalával. (9. oldal)

Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

1 6. szám, 2005. június

Az „Északi Zöld”Balassagyarmat és Sátoraljaújhely közötti, el-sődlegesen a magyar-szlovák határszakaszonkialakításra kerülő egybefüggő turistaútvonal.Az ötlet Bánhidi Attiláé – akinek egyúttal mun-kaköri feladata is, a kivitelezést pedig MályiJózsef vállalta. Egyesületünk lelkes tagjai pe-dig szép számmal besegítenek e nem minden-napi feladatba. (4. oldal)

Szerkesztő: Nagy Péter, [email protected]

KÁRPÁTI

Internet: http://www.karpategyesulet.huPostacím: 1244 Budapest, Pf.: 800.

A turistaság, a honismeret és a természetvédelem terjesztésére

Kiadja a Magyarországi Kárpát Egyesület

LAPOK

Nem kell ide GPS, iránytû, a jól elhelyezett feliratmindent elárul. Rónabánya – helymegjelölõ-tábla.

Az iránymutató-táblákon balra Medves 7 km,Somoskõ 13 km. Jobbra pedig Cered 8 km.

Fotó: Mályi József

Június 4-én névnap után keresgélek a nap-táramban. Már a hónap végénél tartok és kons-tatálom, akit köszönteni szerettem volna, bi-zony jóval korábban ünnepelt. Na erről lema-radtam, feledékenységem miatt megint kapokegy rossz pontot.

Azonban lapozgatás közben feltűnik né-hány vastagan szedett nap. Mindjárt a június19-e, ami Nemzeti emléknap. Majd 25-én Amagyar szabadság napja. Mik ezek? Engem,mint egyesületi falinaptár szerkesztőt igencsakfoglalkoztat e kérdés, ezért rögvest utána ke-restem az interneten. Ha már rátaláltam, ezenismereteimet nem titkolom, hanem megosz-tom a kedves Olvasóval is, nehogy lemarad-jon valamiről. (2. oldal)

Tudatzavar

Régen és maJáték a gondolattal egy 2005-ös tájékozó-

dási túraverseny ürügyén. Egy hasonló, 1942-es esemény párhuzamba állítva napjaink via-dalával. (9. oldal)

Page 2: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

2Trianoni tudatzavar – Trianonra emlékezve

Trianonra emlékezveAz Országgyűlés 2001. május 8-án elfogad-

ta az ország szabadsága visszaszerzésének je-lentőségéről és a Magyar Szabadság Napjárólszóló koalíciós előterjesztést, amely június 19-ét – az utolsó idegen megszálló katona Magyar-országról történt távozása emlékére – nemzetiemléknappá, június hónap utolsó szombatját– ez 2005-ben június 25-e, a Magyar Szabad-ság Napjává nyilvánította. No, de 2002-ben tör-tént egy törvénymódosítási javaslat, miszerinta két nap, június 19-én legyen egy piros betűs,tehát ekkorra munkaszüneti napként összevon-va. A javaslat elbukott. Elgondolkoztató, hogya parlamentben mennyit foglalkoztak az emlí-tett kettő és itt nem felsorolt, de létező nem-zeti és állami ünnepnek nem minősülő kiemel-kedő fontosságú napokkal.

Június 4-e miről nevezetes? Ezt annak elle-nére tudom, hogy sehogyan sincs jelezve azajándékba kapott naptáramban. Nyilván, a nap-társzerkesztő és multinacionális megrendelő-je, nem tartotta fontosnak az egész magyarhazát és a magyarságot ért pusztító trianonidöntés napjának megjegyzését. Hiszen, azt amagyar parlament sem tartja annak. Magyarpolitikusnak beszélni nem diplomatikus dologerről, nehogy megsértődjenek az érzékeny lel-kületű haszonélvezők. Ezért a mi parlamen-tünkben hallgatnak a politikusok. Kivéve egyparlamenti politikai pártvezért, aki az MTI-hezeljuttatott közleményében le merte írni Tria-nonról: „méltán gyászolunk” és röviden kifej-tette az okát.

A jobboldalinak nevezett pártok közül –erős karhatalmi óvintézkedések mellett – né-hányan megemlékeztek a békediktátum 85. év-

Csak emlékeztetõül, állandó nemzetigyásznapunk 1849. október 6-a, azaradi vértanúk napja. Eseti gyásznapokvoltak az idén: április 8-a II. János Pálpápa temetésének napja, 2005. május25-e, Pongrác Gergely az 1956-osforradalom hõsének a temetése.

fordulóján, de a méltóságteljes viselkedés he-lyett, az egyik szervezet megzavarta a másikrendezvényét.

A fröcsögő tollú újságíró pedig ilyen ciniz-mussal írt a szocik lapjában: „márpedig az iga-zán nagy ötlet a trianoni békeszerződés 85. év-fordulója kapcsán mégiscsak a mi »Csonka« Ma-gyarországunk szélsőjobbján született meg: ju-bileumi felhőmagasságokba felnyomni egynem igazán kerek évfordulót, és egész harang-zúgásos »nemzeti emléknapot« kreálni belőle.Méghozzá olyat, ami árvalányhajas, naftalinsza-gú rekvizitumaiban, anakronisztikus követelé-seiben simán 60-70 évet megy vissza az idő-ben.”

Magyarország több pontján is megemlékez-tek a békediktátumról. Délután fél ötkor Kár-pát-medence szerte megszólaltak a harangoka református templomokban. A Magyar Katoli-kus Egyház a megyéspüspökökre bízta, haran-goznak-e szombaton Trianon emlékére.Vecsésen a baloldali képviselőtestület nemengedte, hogy székelykaput állítsanak Trianonemlékére…

Felvetődhet a kérdés, miért írok ezekről egyturista harsonában? Csak azért, mert ez a la-pocska az 1873-ban megalakult MagyaroszágiKárpát Egyesület utódszervezetének a hivata-los lapja. A magyar történelem mélypontján,egyesületünk elvesztette azt, amiért annak ide-jén megalakult és sokat dolgozott, a Kárpáto-kat, ezen belül a Magas-Tátrát. Ráadásul az esz-telen magyargyűlölet tönkretette az MKE általa hegységekben alkalmazott útjelzéseket, tájé-koztató táblákat, feliratokat, minden magyarnyelvű emléket. A menedékházakat kifosztot-ták. A kárpátos magyarokat üldözték, a poprá-di Kárpát Múzeum felbecsülhetetlen értékűgyüjteményének nagy részét felégették, stb.

Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk az Igazságot Magya-rországnak pólót és lobogtathatnánk az Árpádsávos zászlót, fújjoghatnánk az elszakított or-szágrészek követségei előtt, kórusban üvöltöz-hetnénk: Vesszen Trianon, Nem nem soha, denem tesszük, ez nem a mi stílusunk. Ehelyett

Page 3: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

3 Trianoni tudatzavar – Trianonra emlékezve / MKE tábor 2005

történelmi elődeink útmutatásait követve nagyösszefogással cselekszünk a turistaság, a hon-ismeret és a természetvédelem érdekében.Hangsúlyozom, nagy összefogással. Hiszen enélkül káosz van, ami a 85. magyarországi tria-noni megemlékezésekben (is) volt.

Nagy Péter(Az ungvári vár udvarán elhelyezett

turulmadár fotóját 2005-ben készítettem)

Június 4. az igaz magyarnak bánat, aszlováknak a Szlovák Köztársaságemléknapja lehet, amennyiben meg-szavazzák az ottani parlamentben.

Miért ne szavaznák meg?

ProgramelőzetesMKE tábor 2005 – BükkA nagy előd, Dr. Zsembery Gyula írta a Turis-ták Lapjában, 1929-ben: Nagyon helyes vol-na, ha minden osztályunk területére mindenévben egy-egy nagyobb, vándorgyűlésszerűországos tanulmányi kirándulást rendez-nénk és az ilyen összejöveteleken nem a fel-köszöntőkön, hanem a tudás és honismeretfejlesztésén volna a hangsúly. E gondolat je-gyében rendezzük meg a Bükk hegységbensátortáborunkat. A kárpátos hagyományokon(turisztika, természetvédelem, honismeret)túl a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnakmenedékház-építő programunkba is.

A tábor ideje: július 22-25.(péntektől – hétfőig)

Jelentkezési határidő: június 30.Információ és jelentkezés:

http://kee.eck.hu , ill.Jelentkezés:

Köves Gyula, 20/326-4943E-mail: [email protected]

Helyszín:Tamás-kúti Vendégház az Eger – Lillafüredúton a 17-es km szelvénynél

Szállás: saját sátorban a Vendégház területén.Étkezés: önellátással történik

A tábor területén főzési lehetőséget (gáz,szabad tűz) biztosítunk. Kiszállításos (elő-ző napon megrendelt áruk) büfé műkö-dik a helyszínen

Részvételi díj: 3.000 Ft,amely tartalmazza a táborozási díjat, a ta-lálkozó pólójának, valamint az utolsó estivacsora árát

Kedvezmények: A határon túlról érkező bará-tainkat vendégül látjuk!

A Tábor programja:Július 22, péntek:9.00 órától a táborozók beérkezése, regisztrá-

ció.12.00 MKE vezetőségi megbeszélés.14.00 Túra: (Fekete Len sziklája, Imó-kő)18.30 MegnyitóSzombat:9.00 Túra (Bükk-fennsík – Őrkő ház)21.00 Előadás, vetítés23.00 Éjszakai túra (meglepetésekkel!)Vasárnap:9.00 Túra (Barlangok világa - Lillafüred)17.00 Beszélgetés: Természetvédelem és erdő-

gazdálkodás a Bükki Nemzeti Parkban(meghívottak: Duska József – BNP,Garamszegi István – Egererdő)

19.00 Közös vacsora21.00 TábortűzHétfő:10.00 Táborzáró ünnepség11.00 Sátorbontás, táborzárás

Tamás-kúti ház, a táborozás helyszíne

Page 4: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

4Az Északi Zöld. Ipolytarnóctól – Somoskőújfaluig

Az „Északi Zöld”Turistajel-festés Balassagyarmattól – Sátoraljaújhelyig

Második rész:Somoskõ térsége

Arra nem számíthatok, hogy jótét lelkek a hét-végéiket rám pazarolják, ezért egy ráérő, régimunkatársamat hívtam el néhány hét munká-ra. Munkanélküliként szakácsnak tanul.

Somoskőújfalutól mentünk fel a sárgán afélbehagyott fehér alapozást folytatni. Jelzéstfesteni csak a kaptatón felfelé „szoktunk”– mintmár mondottam, közben pihenhetünk. Hamareljutottunk a Kis-Karancsig. Péter többet fes-tett, mint gondoltam. A Kis-Karancstól elindul-tunk a somoskői határátkelő felé utat keresni.Északra tartva, egy darabig szépen haladtunka jól karbantartott határsávban. Jól lehetett fes-teni tölgyfára, fenyőfára. Láttuk azokat a sze-kérút nyomokat, melyeket a jelenlegi határ kétoldalán lévő települések között valaha használ-tak, de mára már nagy fenyőfák nőttek ki belő-lük, befedte a gaz is. A határsávban továbbha-ladva le kellett ereszkednünk egy keresztezőpatakhoz. A határköveket a patakmeder men-tén vezetik tovább. Turisták részére járhatat-lan az út, ezért visszakapaszkodtunk a felha-gyott szekérútig. Onnan kezdtünk új utat ke-resni Somoskőújfalu felé. Kb. 500 méternyi utatvágtunk az őserdőszerű bozótosban, most miis szinte minden fára tettünk jelet. Alapozó fes-téssel kijutottunk a nyitott mezőkre, közvetle-nül Somoskőújfalu fölé. Onnan tovább kutat-tuk Északra a lehetséges útvonalat a határátke-lő felé. Sehogyan sem tudtunk átverekedni atelepülés zárt kerítés során és az alattunk hú-zódó vasútvonalon. Sodródtunk egyre feljebba határátkelő felé, ami nem kívánatos a turis-ták számára. Ezért inkább a korábban megis-mert sárga jelzésre gondoltunk mi is, bár saj-nálnánk a kijelölt útszakaszt feladni. Késő estehagytuk abba a munkát. Táborhelyünknek aszétvert Dornyay fogadó előtti pihenőhelyet vá-lasztottuk. Éppen a sátrunkat állítottuk fel,mikor fiatal, kerékpáros nemzeti parkőrök ka-nyarodtak hozzánk. Kérdőre vontak, hogy van-

e engedélyünk a Bükki Nemzeti Parktól a sát-razáshoz. Megvallottuk, hogy nincs, de amikormegtudták, hogy jelzésfestők vagyunk, azon-nal továbbálltak. Még időm se volt megkérdez-ni tőlük, ha zavarja a Nemzeti Parkot, hogy tu-risták sátraznak az erdőben, a turistaház tönk-retétele nem zavarta önöket? Jó, tudom, nemezeket a fiatalokat kellene erről kérdezgetni,hanem mondjuk Teszári bácsit, a Főnök uratés a többieket.

Barátom szakácsnak tanul. Olyan éhes volt,hogy a törpe gázon azonnal főzött egy nagy-adag levest. Én sürgettem a rőzsegyűjtést, mígvilágos van, de a szakácsom nagyon éhes volt,ezért minden igyekezetem kudarcot vallott.Egyedül próbálkoztam a rőzsegyűjtéssel és atűzrakással. Közben a szakácsom jól lakott, mégnekem is hagyott a levesből. Késő estére sike-rült tüzet éleszteni, és azon paprikás krumplitkészíteni. A szakácsom készítette el, az ő kü-lönleges receptje alapján. Először tegyünk abográcsba vizet és forraljuk fel. Másodszor szór-juk a forró vízbe a megtisztított, apróra vágottpityókát (krumplit), majd mikor jól megfőtt,akkor mehet bele minden más: apróra vágottszalonna, vöröshagyma, kolbász, paprika. Ami-kor minden egybefőtt, akkor tálalható. Mivelén csak teát tudok főzni, a szakácsom szakér-telmében egy percet sem kételkedtem. Én is

Turistáké lesz a tiltott övezet

Page 5: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

5 Az Északi Zöld. Ipolytarnóctól – Somoskőújfaluig

meglehetősen éhes voltam, ezért amit elémtett, elfogyott. Reggel kis csalódás érte szaká-csomat, mert a maradék paprikás krumplit oda-vetettem a kóbor kutyáknak, akik szagmintaután, kóstoló nélkül továbbálltak.

Mivel elképzelésem se volt arról, hogy So-moskőújfalutól a határsávban, vagy anélkülhogyan jutunk el Somoskőre, inkább egybőlSomoskőre mentünk a jelzésfestést folytatni.Először a várhoz mentünk. A vár túlsó olda-lán, megnéztük a híres bazaltorgonát, majd aPetőfi kunyhónál elhelyeztünk egy helység-névmutató táblát. „Északi Zöld, Somoskő” Pró-báltunk a vártól a határsávban továbbmenni,de szinte teljesen járhatatlan volt. Úgy gon-doltam, hogy akkor van egy nagyszerű meg-oldás: fel kell menni a felhagyott kőbánya avízszintesre gyalult meddőhányóján kialakítottKőparkhoz. Szépen benőtte a fű, már fák isvannak rajta. Kellemes park létesült a tetején.Nógrád megye érdekesebb köveiből szabad-téri kiállítást készítettek, ingyenesen látogat-ható. Így a vártól lefele a várjelzésnek készí-tettünk alapozó festést, majd a piros keresz-tet követve a Kőtárig nyitottuk meg az ÉszakiZöld további szakaszát.

A Kőtár szélénél értük el ismét a határsá-vot. Most már jól járható. Keskeny a sáv, sok-szor patakok keresztezik, hiszen errefelé nema vízválasztót használták fel a határkijelölésre.A Medves alá érkezve, nagyobb tisztáson kel-lett átmenni. Néha adódott egy-egy nagyobbfa, arra helyeztünk el jelzést. A Medvesre szépnyiladékon kell felmenni. Bükk és fenyő a jel-lemző fafajta. A csúcsot (659 m) a csehszlovák-ok nem adták, ezért a határsáv a hegyet olda-lazza. A magyar oldalon, a legmagasabb pon-tot (637 m) jelölték ki csúcspontnak. Ott egyhelységnév jelölő és két db. 3-4 soros irány-mutató táblát helyeztünk ki. A túra idáig kelle-mesnek volt mondható. A Medvesről nagyonmeredeken lehet leereszkedni keleti irányba.Jól le lehet látni Vecseklőre, Újbástra, Hideg-kútra. Ahogy elértük a lapályosabb részt, Lő-rinc oldalát, egyre vizesebb lett a talaj a lábunkalatt, majd kis lápos tavakat kellett kerülget-nünk. Kissé Magyarország felé kanyarítottuk azutat, párhuzamosan haladva a határral. Kétszázméterrel arrébb jutottunk vissza a sávba, de to-vábbra is inkább húsz-harminc méterrel bel-jebb, a magyar oldalon vezettük a jelzést. Ahatársáv DDK felé fordulása után a magasabbmagyar oldalból – Ickós-bérc – ereszkedő mélyvízmosásos árkokat kell keresztezni. Az árkokközel vannak egymáshoz és helyenként nyolc-tíz méter mélyek. Nagyon óvatosan kell leeresz-kedni, ügyesen kell a túloldalon visszamászni.Nagyon keskeny, alig látható ösvény szerpen-tinezik egyik oldalról át a másikra. Valószínű-leg a határőr katonák járták ki. Hátunkon ahátizsákunk, kezünkben a festékes vödör, ahántoló, a gallycsipesz. A mutatvány nem volt

Somoskõ falu Magyarországon van, a vára márSzlovákia része

Bazalt sziklára épült Salgó vár. Itt is járt PetõfiSándor

Page 6: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

6Az Északi Zöld. Ipolytarnóctól – Somoskőújfaluig

könnyű feladat. Elgondoltam, hogy szegénykiskatonák, hogyan vihették fel a mázsás ha-tárköveket? A ló el nem ment ott. A csehszlo-vákoknak fontos volt, bizonyára ők szenved-tek meg vele. Egy szó, mint száz: kisiskolás,nyugdíjas turista csapatokat ide nem szabadhozni. A terep ahhoz túl nehéz! A Magyaror-szági Kárpát Egyesület tagságának, kimondot-tan ajánlom, mert varázslatos. A nehezebb ré-szeken sűrűbben tettünk jelzést. Elértünk egy467 méter magas magaslatot. Hiába volt háromkomoly térkép nálunk, egyik sem adott irány-mutatást a névadáshoz. Ezért a közeli Matyó-lápáról kereszteltük el. A mai napig idáig ju-tottunk el. Három táblát (egyhelymegjelölő, két iránymu-tató) szögeltem fel egy fára.Már nem tudtam feliratozni,mert csepegni kezdett az eső.Nagyobb esőket jeleztek, ko-molyan kezdtem félni egy ki-adós zuhitól.

A határsávtól húsz mé-terre, indult el egy szélesszekérút Magyarország felé.Nagy örömmel vetettük rámagunkat, mert „iránybavitt”. Röviddel később kap-tunk egy másikat, ami méginkább „irányba vitt”. Aztáneltévedtünk. Az eső szeren-csénkre elállt. Bosszantóesőben térképészkedni. Kiderült, hogy szintea határig vissza kell mennünk. Sokkal több útvan a hegyekben, mint amit a turista és a ka-tonai térképek jeleznek. Egyet kiválasztottunk,és csodaszép részeken vettük az irányt Somos-kőnek. Az erdős részből kiérve, egy fennsík-szerű mezőre értünk. Hamarosan megtaláltuk– „megkaptuk” a piros keresztjelzést, mely biz-tosan Somoskőre vezet. A jelzéseket a festőkmindenhova rakták, ahova tudták. Útközbensok fácánt és néhány őzikét láttunk. Amikorén próbáltam a szakácsomhoz szólni, figyel-meztetett, hogy ne beszéljek, mert állatokat(pl. békákat) riasztok meg. Amikor ő szólotthozzám, azt szinte egész úton tette, elmesél-ve az összes ismerőseinek hős tetteit. A turis-tajelzést sokáig jól követtük. Egy helyen vá-

lasztanunk kellett, jobbra, vagy balra. Rosszulválasztottunk. Esti ráadásnak, ismét eltéved-tünk. Visszakeveredtünk a határsávba, de ottmár otthon voltunk. Saját jelzéseinken jutot-tunk vissza a Kőtárhoz és Somoskőre. Elhatá-roztam, hogy a szakácsomat legkésőbb más-nap reggel vonatra teszem.

Ahogyan a személyvonat elindult asomoskőújfalusi állomásról Hatvan felé, rajtaa szakácsommal, szinte abban a percben érke-zett meg Nagy Péter barátom Eger városából.

A kérdés továbbra is megvolt. A Somos-kőújfalu vasútállomását össze kell kötni va-lahogyan Somoskővel. Az itteni falvakat

1924. február 15-én úgy adták vissza a cseh-szlovákok, hogy egy négyzetméternyi erdőtsem engedtek hozzácsatolni. Ezért a házakés a szlovák oldalon lévő erdő közötti ha-társáv, hosszú kilométereken keresztül jár-hatatlan turisták számára. Szép útvonalnakbizonyult, Somoskőtől leereszkedni a pirosjelzést követve, a Dornyay fogadóhoz. A fo-gadótól a sárgát követve lehet a Somoskő-újfalusi vasútállomáshoz leérni. Péterrel eztaz útvonalat alapoztuk le. Az út első részeinkább kocsiutakat (Petőfi útnak nevezik)követ, míg a második része szép bükkösbenbujkál.

A munkát idő előtt kellett abbahagynunk,mert eleredt az eső. Láttuk, hogyan mossa lea festéket a fákról. Lehetőleg egy órával az eső

Reggeli készülõdés a Dornyay fogadóban

Page 7: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

7 Az Északi Zöld. Ipolytarnóctól – Somoskőújfaluig

Ahol nincs mire, vagy tilos jelzést festeni, oszlopotkell állítani

előtt kell a festést abbahagyni. Jó, de mikorjön az eső?

Éjszakázni ismét visszamentünk a Dornyayfogadóhoz. Péter bement az egykor turistaház-ként működött romos épületbe. Borzalmaspusztítást végeztek itt vandál kezek. Kiszedtékaz ajtókat, ablakokat, szétvertek itt cserépkály-hákat, válaszfalakat. Mindenütt törmelék, sze-mét. Péter a földszinti nagytermet kezdte eltakarítani, azzal a szándékkal, hogy majd ittállítjuk fel főhadiszállásunkat. Közös erővel éslelkesedéssel, egy óra alatt komfortos, tisztakörletet teremtettünk. Felállítottuk a sátrat, azasztalt, a székeket. Az ablakpárkányok lettek apolcok. Beüzemeltük az aggregátort és lett vi-lágosság. A félig leomlott házrészben volt akonyhánk. Falból kiálló acélcső tartotta a bog-rácsot, mely alatt ropogott a tűz. A bográcsbankészült a paprikás krumpli. (Nem árt szokni,sokáig ez lesz a legolcsóbb és a legjobb melegétel a jelzésfestők számára.) Ahogy elnéztem,

Péter más recept szerint készítette, mint előzőestéken a szakácsom. A szalonnát apróra vág-ta, megpirította. Azután jött a vöröshagymaüvegesre dinsztelése, füstölt kolbász rövid pi-rítása, a pirospaprika, a krumpli, majd a víz.Ennek az íze kissé másabb volt, mint a szaká-csom paprikás krumplijáé.

A vacsora után elmosogattunk, elrámoltunk– mert rendnek kell lenni a romos épületben,kint pedig zuhogott az eső. Azután elővettük akézi számítógépet és elkezdtünk dolgozni rajta,úgy, ahogy a modernkor hajléktalanjaihoz illik.

Reggel megérkezett Mónika. Már hármas-ban keresgéltük Somoskőújfalutól a határsávfelé vezető utat. Ahogy elindultunk a felüljárótúloldalán a házak között Északra, azonnal is-merős tájakat láttam. A szakácsommal kb. há-romszáz méterre voltunk a céltól. A vasút mel-lett száz méter É-ra, majd ÉNy-ra fel egy kisdombra. A vasútállomástól a Karancsig meg-csináltuk a zöldezést is. Vissza a sárgán a vas-útállomáshoz, onnan ismét fel a Dornyay fo-gadóhoz. Sokat kell az autókat használni!

Péter kiszúrta a romos ház falán a Dr.Dornyay Béla emléktáblát. Neves természetked-velő professzor volt, aki sokat tett a környék-beli turizmusért. Róla nevezték el ezt az épü-letet. Ha utólag valakiről épületet neveznek el,akkor az épület már korábban ott állt azon ahelyen. Ha már a harmincas években állt a ház,akkor lehet, hogy köze volt a MagyarországiKárpát Egyesülethez. Péter az Interneten ráke-resett és talált. Az egyesületnek érdemes len-ne elgondolkodnia az esetleges visszavételén.A felújítása csak 50-70 millió forint lenne. Mi-vel a közelben hol működik, hol nem a gyérforgalmú hotel, garantáltan nem lenne a házkihasználva, de mert minden relatív és irreális,ebből a házból még lehetne valamit csinálni!Vasárnap reggel Elmentünk Karancsberénybe.Péter és Mónika elindult onnan a Nagy-Arany-hegyen keresztül a Karancs irányába a fedőszint felfesteni. Péter meglepődött, hogymennyire nehéz, hullámvasutas a Karancs kör-nyéki rész. Amíg ők a hosszú úton zöldeztek,én a vasútállomás fölött megtalált összekötőrészre felvittem két darab akác oszlopot. Le-fúrtam a földbe, majd elhelyeztem az egyikenhárom db. táblát. Az oszlopoktól elindultam a

Page 8: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

8

sárga jelzés mentén fel a Dornyay fogadó felézöldezni. Hamar megérkeztem. Továbbmen-tem Somoskő felé, hogy arra is zöldezzek, deismét eleredt az eső. Nem akartam, hogy ugyanazon a részen a zöldemet is lemossa. Szóltama társaimnak, akik már végeztek a hosszú sza-kasszal (14,5 km), és Somoskő felől indultakfelém zöldezni, hogy azonnal hagyják abba ésjöjjenek a fogadóhoz. Így ismét hamarabb kel-lett befejezni a munkát, mint ahogy eltervez-tük. De a napot mégis sikeresnek tartottam, jólhaladtunk. Köszönet az önzetlen segítőimnek.

A Dornyay fogadótól, ahogy az Északi ZöldSomoskőújfalu felé indul, egy másik zöld csík-jelzéssel találkozik. Az a fogadótól Salgótarján-ba a campingig megy 3,2 km hosszú szakaszon.Azt át kell festeni más jelre!

Az eső elindult az égből és alig akart meg-szűnni egy héten át. Ez idő alatt megáradtak apatakok, folyók. Néhány mátrai település ala-posan megfürdött a sáros vízben, s lett sírás-rívás. A kényszerpihenő alatt sok új tábla ké-szült el. A városból a hegyek közé visszatérve,a munkára és a természet szépségeire koncent-rálva folytattuk a munkát, ott, ahol egy heteabbahagytuk. Ismét Mónika jött segíteni ne-kem. Hiába küldtem „élvezeti turistáskodni”a bodrogi ladikos túrára. Ő inkább az egyesü-let „közhasznúsági kötelezettségének” akarmegfelelni a „munkatúrákon”. Ebből pediglesz idén elég.

Április 23-án reggel ismét a Dornyay foga-dónál ért a felkelő Nap. Kipirosodó arccal, ajövőbe vetett hittel, mint hajdanán a 33-as szá-mú Kilián György úttörőcsapat úttörői, indul-tunk el Salgótarján felé –jelzést alapozni. Széperdőben, kényelmes úton haladtunk. A koráb-bi zöld csíkot nagyon sűrűn festették. Nekünka régi jelzést „andráskereszttel” kell megszün-tetni és egy újat kell alá, vagy fölé festeni. Ami-kor a Salgótarjáni Bányász Torna Klub focipá-lyájánál összeértünk a zöld kereszttel, abba-hagytuk a további alapozást. Gyorsan visszasi-ettünk a fogadóhoz, és már zöld festékkel el-indultunk Somoskő felé. Kijavítottuk az eső-áztatta jelzéseinket, néhánnyal besűrítettük.Felérve a várhoz, Mónika befizetett egy bazalt-

A vandálok ellen magasra helyezett táblákfelszereléséhez kell egy kis ügyesség. Ez esetbenMályi József balkezes technikája volt a megoldás

orgona látogatásra. Szlovákok most már meg-engedik a magyaroknak is, hogy látogathassák,persze 20 koronába kerül. Életemben még nemfizettem azért, hogy láthassam, most sem. In-kább kint maradtam a Petőfi házikónál pihen-ni. Mónika a festékes ruhájában vegyült el alátogatók között. A kultúrprogram után, foly-tattuk a zöldezést a Kőtár felé. A Kőtárat elér-tük, azt megnéztük, majd visszafordultunk afogadóhoz, munkát hagyva másnapra is.

Mályi József, MKEFotó: Nagy Péter, KEE

Az Északi Zöld. Ipolytarnóctól – Somoskőújfaluig

Page 9: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

9

Tájékozódási túraversenyzés„1942. május 16-17. a Magyar Turista Egyesület 1942. évi házi terepgyakorlata a 40esztendős jubileumát ünneplő Pénteki Asztal rendezésében. A gyakorlaton háromsze-mélyes csoportok indulnak… A terepgyakorlat a turistanevelés egyik legfontosabbeszköze. Terepismeretre, önállóságra, találékonyságra, tájékozódásra, bajtársi össze-fogásra nevel! A hasznos és gyakorlati cél azt követeli, hogy a terepgyakorlaton minéltöbb csoport vegyen részt!”

Egyesületünk rendszeresen szervez túraversenyeket. Ilyen volt februárban a „Zöldtúra”, vagy lesz szeptemberben az „Eger Csillaga teljesítménytúra”. Erejükkel nem bírósporttársaink pedig végig látogatják az összes jelentõsebb országos erõpróbát. Hatvan-három évvel késõbb, kis hazánkban hogyan zajlik egy ilyen esemény? A választ megadjaaz egri tagegyesületünk képviselõjének részletes beszámolója.A versenyeket a Magyar Természetbarát Szövet-ség Verseny Albizottsága szervezi, veszi fel az évesversenynaptárba az egyesületek által szervezettfutamokat. Egy év során 15-20 bajnoki futamotindítanak, ezekre lehet nevezni. A végső rang-sorba az öt legjobb eredmény számít bele.

Múlt évben 5-ek lettünk „A” kategóriában,az idén, mivel a versenyző társam betölti a 36-ot, elindulhattunk „A-36-ban”. Mi a verseny lé-nyege? Tájékozódási futótérképre berajzolt ver-senypályán kell a megadott időn belül végig-haladni úgy, hogy fel kell sorrendben keresni aterepre kihelyezett ellenőrző pontokat. A ma-gasabb kategóriákat nehezebben megtalálhatópontok, és tájékozódási feladatok jellemzik:szerkesztés, irányfésű, távolságmérés, egyenesitiner, stb. Az egészben az a rázós, hogy a pá-lyán fogalmunk sincs, hogyan állnak az ellen-felek, mert csak a célban, a kiértékelés soránderül ki, hogy mit végeztünk. Szóval bele kelladni apait, anyait. Az idei versenyeken eddigegy 4. két 3. és egy 1. helyezést értünk el, je-lenleg 2-ok vagyunk a bajnokságban. (Termé-szetesen arról írok, mikor nyertünk.)

Tavaszi Kupa, OB, II. futam. Hajnali fél öt.A telefon ötödik jelzésére zökkenek vissza arealitásokba, és konstatálom, hogy igencsakkorán van. A felkelés oka, hogy a verseny Pécsmellett lesz és oda kellene érni. Ötkor jön BótaAttila, majd sorba felvesszük az ifi csapat tagja-it: Danit, Petit és Milánt. Mire Pécsett kiérünk aváros széli Éger-völgybe, Teca mama nevezetesvendéglőjéhez, már mindenki elrajtolt. Neve-zés, átvesszük a térképet, a menetutasítást, aversenyző kartont. Attila szerkeszti a 3. ellen-

őrző pontot, én meg számolom a szakaszérke-zési időket. A szerkesztett ponthoz menetidőtkell számítani, ez is megvan. A rajtban mégmondanak valami feladat törlést a 6. pontnál,de erre most nem tudunk figyelni. Kicsit bi-zonytalanok vagyunk a rajt után (nehezebbenlendülök bele, mint Attila), de az eleje jól megy,időben is vagyunk, csak el ne kiabáljuk. A te-rep szabdalt, szintes, a 4. pont előtt jót kapta-tunk, majd az 5-nél az árokrendszer se semmi.A tévesztő bóják kikerülése után a Jakab-hegyalatt kezdődik az egyenes itiner, amivel min-dig valami baj van. Pontosan az a baj, hogy arendezőség ad 1: nem veszi figyelembe a fel-adat során előforduló összes utat, ad 2: olyanutakat jelöl a rajzon, ami a terepen nem lelhe-tő fel, ad 3: lehetetlen terepi viszonyok közöttvezeti: vízmosás, ruhatépő szedres, minthakülönös élvezet lenne, hogy a jobb sorsra ér-demes versenyzők véresre tépetik magukat.Harmadik próbálkozás után – mikor ismét el-akadtunk – kitaláltam egy lehetséges pályaépí-tési szisztémát, ami szerint végig tudunk men-ni. A Jakab-hegyi időmérő pontba futva érünkbe, éppen időben. Tovább a sáncon leküzdjükaz irányfésűt – ötletes, hogy a sánc túloldalárarakták ki a bójasort. A 12. pontnál a tereptár-gyak helyzete nem egyértelmű, itt elvacakolunknéhány percet. Az útvonal követéses feladatinkább a hosszával fáraszt, folyamatosan olvas-suk a térképet. Zavaró, hogy a piros vonal ta-karja a térképjeleket, de megoldjuk, bár már23 perc késében vagyunk. Most jön a verseny-ző rémálma, a térdig érő szedres aljnövényzet,megfordul a fejünkben, hogy igyunk-e a fogla-

Versenyélet régen és napjainkban – Tavaszi kupa, OB. II. futam

Page 10: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

10

Terepgyakorlatunk tanulságai

Egyesületünk 1942. évi terepgyakorlatának előkészítésében, rendezésében és az egyes csapa-tok eredményének feldolgozásában, mint a rendező Pénteki Asztal tagja, részt vettem. Járőr-vezetőként szereplője voltam egyesületünk két előző terepgyakorlatának is. Kettős iránybanszerzett tapasztalataimról óhajtok most egyest s mást elmondani. Soraimnak az a célja, hogymegállapításaim közlésével levonhassuk a tanulságot a jövőre nézve, mert a rendezés tökéle-tesítésével, a feladatok alaposabb megoldásával mozgalmunk színvonalának emelését szol-gáljuk. Ha pedig a terepgyakorlatok útján a természetben biztosan mozgó turistákat neve-lünk, ezzel honvédelmi jelentőségű munkát végzünk.

Az előkészítés hosszadalmas munkáinak ismertetésével nem óhajtom olvasóim figyelmétsokáig igénybe venni… csupán arra akarok rámutatni, hogy amikor az útvonalat, illetve azútszakaszokat és az ellenőrző állomásokat a terepen is megállapítottuk, akkor Asztalunknéhány tagjával – akik az előzetes bejáráson részt nem vettek – terepgyakorlatszerűen bejá-rattuk az útvonalat és megkerestettük az egyes állomáspontokat. Tettük ezt pedig azért, hogylássuk, közérthetők-e a feladatok, vajon nem követtünk-e el rendezési hibát. Az útszakaszok-nak többszöri bejárása alkalmával mért idők és az elméletileg kiszámított idő (egy órára 4km-t és minden 100 m emelkedésre 10 percet véve alapul) feltűnően egyező eredményt adtakés ezeknek számtani közepét fogadtuk el az útszakaszok bejárásához szükséges végleges idő-nek… Visszatérve a pontozási elgondolásunkra, megemlítem, hogy az egyes útszakaszok bejá-rásához szükséges végleges időtől való eltérést nem abszolút percek után pontoztuk. Nézetemszerint ugyanis nem mindegy, hogy valaki 10-15 perces vagy még rövidebb útszakaszon késik-e 6-7 percet, vagy például másfélórás útszakaszon. A hosszabb úton ugyanis több útelágazáslehetséges, többször kell a térképet megtekinteni, esetleg az irányt megállapítani, azon kívül

A szerény gyõztesek: Bóta Attila és Benkó Zsolt

latlan forrásból, ahol a bója leledzik, de a kö-vetkezményekre gondolva továbbállunk. Azidőmérőig 10 percet lefaragunk a késésből fut-va, a zord pontőr a maradékot kegyetlenülbeírja. Viszont ládaszámra van üdítő, fél liter

egyhuzamban lemegy, a má-sik fél apránként. Már nincssok hátra, a következőt egykis tisztáson jól fogjuk, majdaz utolsót egy árokban na-gyon okosan. A célig megfut-juk a végét, pont időre bennvagyunk. Az egészben az alegérdekesebb, hogy kint fo-galmunk sincs, hogyan áll-nak az ellenfelek, csak a cél-ban derül ki, hogy a jelenle-gi első helyezettnek 92 hiba-pontja van. Ha jók a felada-taink, nem lehet nagy baj. Félóra múlva látjuk, hogy 26 hi-bapontunk van, ez is időhi-bából adódik. Jogos óvásmiatt kivették az itinert az ér-

tékelésből, lehet, hogy ez a szerencsénk. Min-denesetre a kupa jön velünk hazafelé a kocsi-ban. A siker kétszeres, mert az ifiseink 2-oklettek.

Benkó Zsolt, KEE

Versenyélet régen és napjainkban – Tavaszi kupa, OB. II. futam

Page 11: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

11 Kísért a múlt – Terepgyakorlatunk tanulságai / Egyesületi hírek

Egyesületi hírekHideghegyi jövőnk – Jeszenszky Géza elnök, MKE

Elvi megállapodást kötöttem a Si-ker 2000 Kft-vel, hogy átvesszük a síüzemet. (Ez mégnem kötelez semmire, konkrét szerződés előtt megtárgyaljuk az elnökséggel, ez mostcsak tájékoztatás.

Megkapjuk kezelésre az összes berendezést, de mi felelünk a működésért, miénk a haszon,s reméljük nem lesz veszteség.

E lépésre az idei jó és rossz tapasztalatok mellett az jogosított fel, hogy elegendő elkötele-zett és hozzáértő ember jött össze a felvonók és a többi létesítmény kezelésére. A régi emberekmaradnak, ha akarnak, de megfelelő irányítás mellett. Galgóczi Csaba lenne a vezető, TényiGyuri a helyettese és a gazdasági vezető. Lehet önálló keretek között is végezni, de célszerűneklátom, ha a MKE égisze alatt csináljuk, ki is írva nevünket. Máris szereztünk új tagokat (síoktatásrévén, ez jövőre jól fog működni.)

Egyesületünk részéről még mások is bekapcsolódhatnak az előkészítő munkákba és a téliüzembe. Elsősegélyhez, mentéshez értők kivált. Az előkészítő munkák önkéntesek, a téli felvo-nókezelők díjazást kapnak.

más okból is (bakancsba jutott kavics, harisnya gyűrődése stb.) valószínűbb a késés, mint egyrövid útszakaszon. Ebből az elgondolásból kiindulva, az időeltéréseket százalékosan állapí-tottuk meg. A megállapított végleges időhöz ± 5%-ot, de rövid szakasznál legalább ±2 percethozzászámítottunk és aki ilyen időhatáron ért célba nem kapott hibapontot. Az 5%-on felülikésést vagy sietést pontoztuk oly módon, hogy minden további 1%-os késést 1 hibaponttal ésminden 1% sietést 1,5 ponttal büntettünk. A sietést szigorúbban bíráltuk el, mint a késést,mert a késést a térkép tanulmányozása okozza, míg az, aki a megállapított időnél, sőt annak5 százalékkal csökkentett értékénél rövidebb idő alatt ér be, az nem turista, hanem kengyelfu-tó, vagy legalábbis távgyalogló. Feltételezzük a terepgyakorlatról ugyanis, hogy az ismeret-len, vagy általában kevésbé ismert terepen és útvonalon vezet keresztül és így a térképet több-ször kell tanulmányozni. A késedelem természetesebb velejárója a terepgyakorlatnak, mint akorai célba érés. Megemlítem, hogy sietésért egy csapatot két útszakaszon és két csapatot egy-egy útszakaszon kellett büntetnünk, de a sietések mérve nem volt nagy. Az előbb említett 5%időhatárt véleményem szerint célszerű lenne a jövőben 10%-ban megállapítani, mert pl. egyórai útnál 6 perc késés vagy sietés, de főleg a késés nem hiba, tekintettel a fenti okokra.

…Észrevételeimet az előző terepgyakorlatokról nem kritika gyanánt óhajtottam elmonda-

ni, hanem az abból leszűrhető tanulság végett, mindannyiunk okulására.Végül legyen szabad még egy fontos körülményre, illetve tanulságra felhívni turista társa-

im figyelmét. Az egyes állomások megkeresését általában jól oldották meg a résztvevők, aholesetleg hibát követtek el, az annak következménye volt, hogy még mindig nem annyira a terepalakulatát vizsgálják, hanem inkább a tereptárgyakat figyelik útközben. Egy-egy úthoz szinte„hozzátapadnak” és nem veszik észre, hogy később már nem úgy halad, mint ahogy a térképábrázolja. Ilyenkor az irányra és a terep formáira figyelve kell megállapítani a követendő,esetleg már nem járt, de a térképezés idején meglévő és használt útvonalat.

Egyetlen orvosság a betegségre: térképpel, iránytűvel és nyitott szemmel, minéltöbbet ki a szabadba!

Ladányi AntalTuristák Lapja, 1942 július

Page 12: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

12Élménybeszámoló – Sítúrák

Óriási kihívás volt, hisz 1000 méteres szintkülönb-séget kellett legyőzni, kezdetben erdőben, eny-he kaptatóval, majd bokrok, törpefenyők köztegyre nagyobb emelkedőkkel, végül szűk szikla-völgyekben hihetetlenül meredek ösvényeken.

Alig ismertem a csapatot, és látva, mennyiremagabiztosan haladnak, nem mertem elárulni,milyen kevés tapasztalattal rendelkezem. Úgyéreztem, bizonyítanom kell, hisz ha most megál-lom a helyem, az elkövetkezendő hónapokbansok szép túrán vehetek részt. Nem volt könnyűtartani velük a lépést, látszott, hogy minden hét-végén ezt teszik, kitűnő formában voltak. Jófor-mán arra sem volt időm, hogy szétnézzek, pedigegyre szebb és szebb helyeken jártunk. Hatalmascsúcsok magasodtak körülöttünk, ahogy emelked-tünk mind jobban tágult a láthatár, csak úgy szik-rázott a hó a vakító napsütésben. Óriási élményvolt felérni a szinte 2500 méteres csúcsra és lát-ni, milyen magasak még mindig a távoli hegy-csúcsok. Nem bírtam felfogni, miért nem hagy-ják, hogy élvezzem a panorámát, miért feszült atúravezető, miért kell úgy sietni a visszafordulás-sal. Azután, ahogy elkezdtünk ereszkedni, meg-értettem.

Borzasztóan vizes volt a hó, szinte lehetetlenvolt haladni benne. Hiába indultunk korán reg-gel, annyira felmelegedett délutánra, hogy készkíszenvedéssé vált a lemenetel. Valósággal megkellett küzdenünk minden egyes kanyarért. A hóhol kemény volt, hol meg latyakos, egyes helye-ken már teljesen elolvadt, úgyhogy kénytelenekvoltunk levenni a léceket és a sziklákon botladoz-ni. Mikor úgy tűnt, végre lehet haladni egy kicsit,boldogan felgyorsultam, élveztem a száguldást.De nem tartott sokáig örömöm, sorozatosan es-tem, mert a vizes-jeges hóban elsüllyedtek léce-im. S a hab a tortán: régi típusú kötésem nagyonnehezen működött, úgyhogy miután kikotortama hó alól az elkukkant síeket még külön megszen-vedtem a visszacsatolással.

Nagy csalódás volt... Az ember vállalja a ne-hézségeket, megtesz minden erőfeszítést, legyő-zi az akadályokat, hisz tudja, miután felért a csúcs-ra, következik a csodálatos ereszkedés. A várva-

Sítúra a Dolomitokban

Jeszenszky Géza a csóványosi áprilisban

Szenvedélyesen szeretem a hegymászást és ugyanígy rajongok a síelésért is. Mégis évekenkeresztül külön-külön ûztem e két sportot, míg rá nem jöttem, milyen jól össze lehet hangolniõket egy pár fókaszõrös túraléc segítségével. Néhány kisebb-nagyobb próbálkozás után gon-doltam egy merészet és elmentem a veronai CAI-al (Club Alpino Italiano) a Braies-i Dolomitokba.

várt élmény helyett viszont hosszas kínlódás jött.Egyedül az vígasztalt, hogy a profik is ugyanúgyesnek, hiába ügyesek és tapasztaltak, ezzel a hó-val ők sem boldogulnak egykönnyen. Jó volt lát-ni, hogy nem széled szét a csapat, összefognak abajban, segítik, bíztatják egymást, ha valaki elma-rad, bevárják. Nagyon kifáradtam, mire leértünk,

de azért volt bennem egy kellemes elégtétel, hiszvégig csináltam szó nélkül, minden egyes esésután feltápászkodtam és folytattam, olyan helye-ken is lejöttem, ahol más inkább levette a léceit,mert túl meredeknek találta. Jólesett, hogymegdícsértek, elismertek és tudtam, ez garanciaarra, hogy máskor is mehetek velük, befogadtakmaguk közé.

Kedves Annamária,EKE Marosvásárhely

Page 13: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

13 Élménybeszámoló – Sítúrák

Hajnali ötkor indultunk a Neves-i tótól, bizako-dóan nézegetve a kristálytiszta eget, sziporkázócsillagokat. De örömünk korainak bizonyult, mertahogy kivilágosodott, szállingózni kezdett a hó.Csak úgy kavargott fejünk felett, ahelyett, hogylábunk alatt lett volna – szinte egy órát kellett gya-logolnunk, mire végre felvehettük a síléceket. Ígyjóval könnyebbek lettek a hátizsákok – akkor mégnem tudtuk, hogy fölöslegesen cipeljük a hágó-vasat és a jégcsákányt. Még reménykedtünk, ha-marosan eláll a havazás, s mire felérünk a csúcs-ra, talán még a nap is kisüt. Túlságosan optimis-ták voltunk.

Hosszasan meneteltünk a ködben, néha kitisz-tult pár percre, felcsillantva bennünk a reményt,aztán újra mindent elborítottak a felhők. Csak sej-teni lehetett, milyen szép helyeken járunk. Eléglehangolt volt a társaság, amin nem csodálkoztam,hisz az egyre meredekebb kaptatón a havazás mel-lé társult a szél is. Kezdetben enyhén, aztán egyrevadabbul fújt, de mi haladtunk rendületlenül, mégmindig abban bízva, hogy később jobb lesz. Desajnos csak romlott a helyzet. -17 fok volt – azelőttlevő nap Veronában +25öt mértek. Az arcunkbacsapódó hó lassacskán ránk fagyott, ahogy erősö-dött a szél, egyre nehezebben és nehezebben le-hetett haladni. Egyesek lemaradoztak, a szerencsé-sebbek felvették szélvédő maszkukat (hogy még

Rövid két hónap alatt ez már a második alkalom, hogy feljutok 3000 méterre, de az idõjárásszeszélyei miatt nem érem el a csúcsot. Lelombozó – talán soha többet nem lesz lehetõségemrá, hogy ide visszatérjek. Nagyon készültem erre a túrára, kissé tartottam is tõle, mert mégnem mozgok elég magabiztosan a sílécekkel és a legyõzendõ szintkülönbség sem nézett kigyerekjátéknak: több, mint 1600 méter. Az Aurine-i Alpok egyik jelentõs csúcsát, a GrösserMöselert (3479 m) akartuk megmászni.

Visszafordított a hegy

Az Aurine-i Alpok és a Grösser Möseler (3479 m)

ilyen is van). Pár korty forró teával próbáltunk ja-vítani a helyzeten, de nem sok sikerrel. 3200 mé-ter fölött jártunk már, mikor a túravezető úgy dön-tött, hogy visszafordulunk. Nagy nehezen felvet-tem a kabát alá még egy polárt, becsatoltam a ba-kancsomat, átállítottam a lécet – közben minde-nem megtelt hóval, rendületlenül fújta-fújta a szél,nem volt menekvés előle. Mialatt levettem a fóka-szőröket a síről, elgémberedtek ujjaim, szinte rá-fagytak a lécre. Kegyetlen tud lenni néha az időjá-rás ilyen magasságban.

Átfázva és kiábrándultan fordultunk vissza. Demintha kárpótolni akart volna a természet, eresz-kedéshez tökéletes volt a hó. Csak úgy száguldoz-tunk a finom friss hótakarón, porzott utánunkminden. Ilyenkor érzi igazán az ember a különb-séget a zsúfolt sípályák és a magányos hegyekközött – két külön világ.

Ahogy haladtunk lefele, csodával határos mó-don kezdett felszakadozni a felhőzet, végre látnilehetett az eddig elrejtett pompás tájat. Jött, hogyvisszaforduljak, újra felcsillant bennem a remény– mi lenne, ha még egyszer megpróbálnánk. Saj-nos senkit sem lehetett meggyőzni, pedig egyrejobban és jobban tágult a láthatár. Mire leértünk atóhoz, egészen kitavaszodott. Attól az ötletemtőlsem volt elragadtatva a társaság, hogy másszunkmeg még egy csúcsot, ha már ilye hamar véget érta túra. Én még tele voltam energiával és lelkese-déssel, látva a gyönyörű napsütést, nagyon nemakaródzott beülni az autóba. Ha már ilyen sokatutaztunk, ahhoz, hogy ide elérjünk, használjuk kia szép időt – morfondíroztam magamban. De azén magyar gondolkodásmódom nem egyezett azolaszokéval, akik bármikor visszatérhetnek, sorrameghódíthatnak minden egyes csúcsot...

Egész úton lehangolt voltam s a két nemzet,kultúra, felfogás, életmód közötti különbségekenelmélkedtem – bár lehet, hogy jobban tettem vol-na, ha nem veszem ennyire szívre az egészet, egy-szerűen csak örvendek annak, hogy megadatottnekem ez a lehetőség.

Kedves Annamária, EKE Marosvásárhely

Page 14: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

14Túraterv – Június

Június

Túraterv

4. Tappancs-túra„Kárpátos tájakon” – Szilvásvárad – Szalajka-völgyTáv: 8 kmTalálkozó: 9.10, MÁV pu.T.vezető: KEE, Pappné Kormos Zsuzsa, 70/339-2325

10-12. Dél-Dunántúli KéktúraKelet-Zalai-dombságÁllóképesség növelő, tájékozódási készségfejlesztőtúra.A teljes felszerelést (sátor, hálózsák, kaja, stb.) háti-zsákban kell vinni a túra alatt.1. nap: Rádiháza – Szentpéterfölde (8-10 km)Rövid éjszakai túra (Rádiházára 21.31-kor érkezünkmeg, rögtön utána indulunk a tervezett táborhelyig),tájékozódás sötétben, éjszakai sátorhely keresés.2. nap: Szentpéterfölde – Kistolmács, kemping(16 km)Fürdés a kistolmácsi strandon.3. nap: Kistolmács – Homokkomárom vagy Palin(23 vagy 30 km)Kiszállási lehetőség Obornak faluban (20 km)Utazás: vonattal:Oda: Bp. Déli-pu: 17.05 (Göcsej IC) – Zalaegerszeg:20.35 – átszállás: 20.55 – Rádiháza: 21.31Vissza: Nagykanizsa: 14.30 – Bp. Déli-pu: 18.28, vagyNagykanizsa: 15.30 – Bp. Keleti-pu: 19.33Szállás: saját sátorbanTérkép: Dél-Zala, 28-as számúTúravezető: PKE, Vámos László, 30/971-2146

11-12. Szlovákia, kerékpárSzádelői-völgy (sátrazás) – Tornai vár – Stószfür-dő– Rozsnyó – BánréveTúravezető: KEM, Répászky Ernő, 30/392-6152

17-18. Bükk 900-as csúcsaiBükk-hegységMont Blanc felkészítő, állóképesség növelő, tájéko-zódási készségfejlesztő túraHúsz, 900 m fölötti csúcs megmászása a Bükk-fenn-síkon, lehetőleg a 10 órás szintidőn belül, a teljesí-tésért kitűző jár. (kb. 32 km, 2000 m szintkülönb-ség!) Kiszállási vagy könnyítési lehetőség lesz!Utazás: autókkal, pénteken (17-én) délután indulunkSzállás: Bánkút, síház vagy Nagy-mező, kulcsosház(szervezés alatt)Térkép: Bükk, 30-as számúTúravezető: PKE, Vámos László, 30/971-2146

17-19. Rax – Schneeberg (Klettersteigtúrák)

1 nap: Budapest – Győr – Csorna – Sopron – Wie-ner Neustadt – Höllental (utazás autóval) Weichtalhaus – Weichtalklamm – Keinthaler hütte –Turm-stein – Ferdinand Mayer steig – Weichtal haus2.nap: Preiner Gscheid – Reisstaler hütte –Raxenmauer – Heukuppe (2007 m) – Zahmes Gam-seck – Wildfahrte – Kaisersteig – Habsburg haus –Schneekogel – Karl Ludwig haus – Waxriegel haus– Preiner Gscheid3.nap: Höllental–Gr.Höllental–Teufelsbadstube–Wachthüttelklamm–HöllentalMenetidő: 5-6 óra, 11-12 óra illetve 5-6 óraSzállás: Kaiserbrunn sziklamászó táborban, térítés-mentesenÉtkezés: önellátásTalálkozás: 2005.06.17-én 09.00 órakor Csornán aZöldfa vendéglő parkolójábanUtazás: gépkocsivalÉrkezés: 2005.06.19. esti órákbanJelentkezés: 2005. április végéigTúravezető: MKE, Orbán Imre, 70/942-4410

15-20. Szlovákia, Kis-Fátravonat – gyalogKis-Fátra (sátorozás)Túravezető: KEM, Komlósi András, 20/942-9182

25. Mont Blanc felkészítõ túraPilis – Visegrádi-hegységSzervezés alatt – minimum 2000 m szint!Túravezető: PKE, Vámos László, 30/971-2146

25. „Borsod szép útjain”Bódvaszilas – Szögliget – Szádvár – Tohonya-bérc –Jósvafő – AggtelekTáv: 20 km, szint: 400 mTalálkozó: 5.20, MÁV pu.Túravezető: KEE, Bóta Attila, 20/965-1432

26. Aggteleki karsztAggtelek bg. – Szalonna – Telekesi-völgy – Csorba-kő – SzuhogyTúravezető: KEM, Pintér Vendel

Page 15: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

15 Túraterv – Július / Programelőzetes

Július ProgramelőzetesEKE tábor 2005Szeretettel várunk Benneteket az Erdélyi Kárpát-Egyesület XIV. Vándortáborába, amelyet 2005. au-gusztus 3-7. között tartunk Máramaros megye szí-vében, Kapnikbánya szomszédságában.

Reméljük, kellemes napokat töltünk majd együttazon a helyen, melyet az 1742-ben született BornIgnác geológus mindig is kedves “natale solum”-naknevezett. Korának egyik leghíresebb geológusa – ha-bár élete legnagyobb részét Prágában és Bécsbentöltötte – mégis Erdélyt vallotta hazájának. Mi is Er-dély e csodálatos, ám jobb sorsra érdemes vidékénkalauzoljuk végig barátainkat az idei Vándortábor al-kalmából. Ide hívjuk sok szeretettel és tisztelettel azEKE tagjait, bel- és külföldi természetbarátokat, min-denkit, aki szeretné megismerni a Gutin vidékét.

A Vándortábor programját és minden fontosrészletet az Erdélyi Gyopár 2005/2-es és 2005/3-as számában közöljük. A kirándulások zökkenő-mentes szervezése érdekében túráink naponta ismét-lődnek. Csütörtök délután rendezzük meg a tájfutóversenyt és a honismereti vetélkedőt, ugyanekkornyitjuk meg a fotókiállítást is. Péntek délután ügyes-ségi versenyre kerül sor. A túrák ideje alatt tábori„óvoda” fog működni, így a kirándulni vágyó szülőkbiztonságban, felügyelet mellett hagyhatják gyere-keiket a táborban.

Kérjük, hogy részvételi szándékotokat 2005. jú-nius 30-ig jelezzétek a szervező osztálynál:Kinczel Ferenc – táborparancsnok430134 Nagybánya (Baia Mare), Ferenczi K. u. 3.Tel: 00-40-742-027 842E-mail: [email protected]ák László – elnök430023 Nagybánya (Baia Mare), Aleea Rotunda 4/38.Tel: 00-40-740-827 155 vagy 00-40-362-401 094E-mail: [email protected],

[email protected]

1-16. Mont Blanc csoport környékitúrák

Lásd a részletes tájékoztatót az áprilisi számban!Infó: PKE, Vámos László, 30/971-2146

6-12. „Kõrös 2005” , vízitáborTáborozás SzarvasonTúravezető: KEM, Kékesi Antal, 46/373 522

9. „Évforduló” – túraFelsőtárkány – Peskő-völgy – Peskő – Őrkő ház –Zöld-rét – FelsőtárkányTáv: 20 km, szint: 700 m, mi.: 8 óraTalálkozó: 7.00, Volán pu.Túravezető: Nagy Péter, 30/383-1602

12-16. Tátra 2005, túratáborLásd a részletes tájékoztatót a májusi számban!Infó: KEE, Köves Gyula, 20/325-4943

15-24. Alpokautó – gyalogTúravezető: KEM, Farkas Zsolt, 20/324 2318

22-29. MKE tábor 2005 – BükkLásd a részletes tájékoztatót a májusi számban!Infó: KEE, Köves Gyula, 20/325-4943

23-24. Szlovákia – Nógrád, kerékpárIpolytarnóc (sátrazás) – Losonc – Nagykürtös – Ba-lassagyarmat – Mohora – Szentkút – Sirok – EgerTúravezető: KEM, Répászky Ernő, 30/392-6152

Kapnikbánya, TatáremlékAz eredeti felvétel Szöllõssy Jenõ, A Rozsály

vidékén cikkének egyik illusztrációja. (MegjelentTuristák Lapja 1942. febr.) Így ir errõl: „Az erõsen

emelkedõ mûúton Kapnikbánya felé indulunk.Jobbfelõl nemsokára obeliszk tornyosodik az út

fölé. 1717-ben, a tatárok utolsó betörésealkalmával, a sebtében lóra ültetett tiszamelléki

nemesség itt ugrasztotta, verte szét turánitestvéreink hordáját, akik éppen 8000 rabszíjra

fûzött fogollyal az ország elhagyására készülõdtek.Egykorú feljegyzések szerint összesen 10 foglyot

tudtak magukkal hurcolni.”E politikától mentes emlék 2005-ben ott áll még?

Page 16: Szerkesztő: Nagy Péter, peter.nagi@axelero · 2006. 2. 27. · gyüjteményének nagy részét felégették, stb. Azt hiszem, június 4-én, mi egyesületi ta-gok jogosan viselhetnénk

16Természetvédelem – A feketerigó

A feketerigó

Schmidt Egon híres madárszakértőnk mond-ta, a feketerigó akár Budapest címerállata le-hetne. Ha hektárra átszámítanánk, legalább öt-ször annyi feketerigó él a városban, mint a bu-dai hegyekben vagy az erdőkben. Ráadásulamíg az erdőben évente kétszer, itt háromszornevelnek fiókát, sokkal korábban kezdenek köl-teni a melegebb idő miatt.

A képeken látható fészek nem a sűrűn la-kott fővárosban van, ez egy vidéki, de ember-közeli helyen lakó rigócsaládé. A Tamás-kútivendégházunk főút felőli oldalán, egy jókorafa törzsének elágazásában épült. A képek ké-szítésekor reméltem, sikerül egy feketerigó élet-utat bemutatnom, azonban egy hirtelenjött jég-eső agyonverte a védtelen fiókákat.

Máris lett egy újabb munkafeladat az MKE2005 bükki tábor lakói számára: a fészek föléjégverés-álló tetőszerkezetet kellene építeni. Alegjobb kivitelezett ötletet jutalmazni fogjuk!A tervezés már most megkezdhető.

Nagy Péter

A Pallas lexikon a feketerigóról:„Turdus merula L., az éneklõ verébalkatuakrendjébe, az árcsõrüek csoportjába és a rigó-félék családjába tartozó madárfaj, melynekhimje, aranysárga csõrét és szemgyürüjét ki-véve, egészen fekete; nõsténye barna, a fiata-lok barnák és hasukon pettyesek. Csõre egye-nes, vége kissé hajlott. Szárnyai farka felénéltöbbet fednek be. Nagysága 25 cm, szárny-hossza 11 cm, farkhossza 12 cm. Egész Euró-pában el van terjedve, lomb és fenyõerdõkhomályában a földön vagy az alacsony bokroksürüjében szeret tartózkodni, rovarokkal, pond-rókkal, férgekkel és bogyókkal táplálkozik. Té-len belátogat a falvak közelébe esõ kertekbeis. Tanulékony, éneke erõs és kellemes, amiértházaknál szokták fogságban tartani. Szép ke-rek fészket készít, melynek belsejét ki is tapaszt-ja. A nõstény 4-5 kékeszöld, kissé barnásanpettyezett tojást rak. Évenkint négyszer is költ.Fészekrakó. L. Rigófélék.”

Négy nappal késõbb…

A felvétel idõpontja: 2005. május 29.

Hogy megmelegszik minden alkonyatés mennyi vágy kel, s mennyi vízió,ha hallom drága, régi hangodat,múltam madara, fekete rigó.(Fekete rigó, Áprily Lajos)