Fliegauf Gergely:A börtön és a kábítószer kapcsolata: az emberi jogok érvényessége a...

Preview:

DESCRIPTION

Az itt következő fejezetben megvizsgáljuk a börtönbeli kábítószer-probléma nemzetkarakterológiai jellegeit. Ehhez ismertetnünk kell az Európa Tanács vonatkozó szakmai vizsgálatait, eredményeit és a kérdőívek felvételének módját. Kitérünk az EU eddigi legnagyobb arányú bővítése előtti időben, 2003-ban, végzett Kelet-Európát érintő vizsgálatra, majd az EU nyugati tagországait elemző kutatásra. Minden ország jellemzésénél arra törekedünk, hogy pár mondatban bemutassuk az adott állam, a témánk szempontjából releváns közegészségügyi mutatóit, a helyi börtönügy kihívásait, valamint a börtönbeli kábítószer-probléma természetét. Ahol szükséges, egyes fogalmakat bővebben megmagyarázunk (pl. az „intimszoba” és a kábítószer-jelenség közötti összefüggést vagy a dinamikus biztonság elvét), és néhány szárazabbnak tűnő elemzést esettanulmányokkal egészítünk ki, amelyek többségükben a CPT jelentéseiből és a kormányok válaszaiból tevődnek össze. Sajnos nem terjesztjük ki a vizsgálódásunkat az egész Európa Tanács területére, hanem meg kell maradnunk az EU 27 tagállamánál, mert ezekben az országokban zajlott mértékadó kutatás.

Citation preview

Invalid document format

Recommended