View
281
Download
10
Category
Preview:
Citation preview
A Helikon Kiadó úgy érezte, hogy a Múlt születése sorozat - mely felöleli földünk szinte valamennyi nagy kultúráj ának történetét - nem lenne teljes a magyar őstörténet bemutatása nélkül. László Gyula, nemzetközi hírű régészprofesszorunk vállalkozott arra, hogy számos színes illusztráció, tárgyfotó, régészeti lelet, térkép segítségével - a sorozat kiegészítéseként - bemutassa honfoglaló őseink, Árpád népének mindennapjait. H allatlanul érdekes könyv született így, mely nem az 1 944-ben megjelent, A honfoglaló magyar nép élete cÍmű munkájának újrafogalmazása, hanem az azóta eltelt több mint negyvenéves időszak új leleteinek, a tudományos kutatás új eredményeinek alkotó feldolgozása.
A szerző véleménye szerint őseink két hullámban : előbb az onugorok 7. századi szétrajzása idején, később pedig a 9 . század végén, Árpád vezérletével érkeztek a Kárpát-medencébe. Itt a két ág egységes nemzetté forrott öszsze, s az új évezred küszöbén erős, nyugati mintájú királyságot alkotott. Ez a folyamat azonban magas szintű műveltséget, sokféle tudást, nagy tapasztalatot követelt meg eleinktől, s e könyv éppen annak bizonyítéka, hogy ők mindezzel valóban rendelkeztek is .
László Gyula művének lapjain rendkívül színesen, érzékletesen elevenedik meg a IO. századi magyarság élete, mindennapos munkája, hiedelemvilága, egész anyagi és szellemi kultúrája. Az értékek megbecsülésére, valódi nemzeti önismeretre neveli olvasóját.
, ,
LASZLO GYULA
HELIKON
KÖSZÖNTJÜK AZ OLVASÓT
Ez a könyv nem egy a megszokott történelemkönyvek közül. Nem foglalkozik harcokkal, a népek és a hatalom eltolódásaivaJ,1 annál többet a mindennapi életteP Voltaképpen Árpád népe életének megidézését szolgálja . Több mint negyven éve jelent meg A honfoglaló magyar nép élete cÍmü könyvem,3 azóta több fiatal nemzedék nőtt fel , és megnyíltak a kutatás lehetőségei az őshazák felé is. Igen sok új tudnivalóval lettünk gazdagabbak. Most sem foglalkozunk nagy fejedelmeinkkel, bármennyire szeretjük és tiszteljük "párducos Árpádot" . Nem róla beszélünk, hanem megkíséreljük a hétköznapok dolgos emberének, a földmívesnek, csikósnak, gulyásnak, az íj készítőnek, a kovácsnak, a fazekasnak, a méhésznek, a halásznak és társaiknak bemutatását, amennyiben adatainkból következtetni tudunk reájuk.4 Megmaradunk hazánk földjén, amely nem régen még azonos volt a Kárpátok medencéjével, és nem nézünk messzebb, sem a kievi állam hatalmára, sem a kazár birodalomra, avagy Bizánc földreszálIt mennyországára, az aacheni udvar komor hatalmára, nem beszélünk Berengár királyról sem, vagy nyugati társairól, de szót ejtünk a halászokról , a "kalandozók" lovairól és fegyvereiről, a család életéről, az asszonyok, leányok munkájáról, a szórakozásról éppen úgy, mint a lóversenyekről. Egyszóval munkás és játékos mindennapjaink őseit keressük, munkájukat becsüljük, játékaik, dalai k szépségét kutat juk, érdekel, hogy mit énekeltek, milyen volt a menyegzőjük és milyen a temetésük, hogyan képzelték el a másvilágot. Közben egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy nem valamilyen távoli múlt ismeretlen népéről van szó, hanem a magyar nép, népünk elődeiről, és szeretettel, tisztelettel, de igazságosan akarunk szólni róluk.
Őstörténetünk és honfoglalás korunk műveltségének kutatói eddig leginkább azzal törődtek, hogy mit s mikor "vettünk át" idegen népektől . Mert aminek nem volt például finnugor megfelelője szavaink közt, ahhoz nem lehetett ősi soron jussunk, így tanították nekünk; mintha jóformán egész műveltségünket másoktól kaptuk volna. A népek koldusa lettünk volna ? Ha így látjuk, alapvető hiba rejtőzködik a "tudományos" gondolkodásunkban. Abból kell kiindulnunk, hogy nemcsak
nekünk, de minden népnek mindene megvolt, ami az akkori életéhez kellett ! Természetesen terjedtek el - népektől függetlenül - találmányok, új ítások, munkamódszerek ; ilyeneket a magyarság is átvett, és nyoma a szókincsünkben is kimutatható. Annak a ténynek, hogy "ezt emettől", vagy "azt amattól" vettük át, az oka nem korábbi műveletlenségünk volt, hanem az új igény.
E könyv nagyrészt egykorú adatokra épül , de felhasználja a honfoglalást követő századok krónikáit, mindazt, amit régészetünk, néprajztudományunk, állattan- és növénytan-kutatásunk, történelemtudományunk, nyelvészetünk a magyar múltról megállapított.
Csakhogy a múlt nem azonos azzal, ami megmaradt belőle. Nagyrészt csak a szilárd anyagokból való tárgyak vagy a nyelvi emlékek maradtak meg, az érzelmi, lelki mozzanatok a semmibe enyésztek. Mi megkíséreljük feleleveníteni azt is, ami feledésbe merült, mert enélkül a múlt nem élet, legfeljebb csak technika- és esemény történet.
Természetesen ez a könyv nem egy ember munkája , hanem sok-sok kiváló magyar-és részben más nemzetbeli - kutató munkáját fogja egybe. A szerző maga is mintegy ötven évet töltött el a magyar nép múlt jának kutatásával , és e kQnyv alapvonalai az ő felismerései nyomán rajzol6dtak ki.' Elsősorban a 895-öS honfoglalás népével, Árpád .magyarj'aival foglalkozik, de figyel a 670-es első honfoglalás onogur-magyar népének hagyatékára is, amelyet az i.dők múltával már nehéz szétválasztani Árpád népének hagyatékától.
A kép és szöveg kiegészíti, támogatja egymást. Nem veszteget jük a szót arra , hogy a látott dolgokat hosszadalmasan le is írjuk, hiszen a képaláírások segítenek abban, hogy a kép szervesen illeszkedjék a szöveghez. A kép és szöveg együttesen adja a mondanivalót.
Lesz-é erőnk, képességünk és időnk beváltani ennyi fogadkozást? Ehhez a M úzsákat kellene megidéznünk, ám ők eltűntek a fényességes egekben, az igazságkeresők léptek helyükbe. Velük indulunk útnak, és köszöntjük az olvasót.
1 986. március 1 4-én I LÁSZLÓ GYULA
IDŐRENDI TÁBLÁZAT
r. e. 1 5 000-800 az orosz erdővidék és Dél-Szibéria régészeti műveltségei (Keleti-gravetti, szvidéri, kundasigíri , fatjánovói, voloszovói , fésűs-gödröcskés kerámia, afanaszjevói, balánovói, turbinói, andronovói, abasevói műveltségek . Bővebben : A magyar történelem kronológiája, Budapest, 1 984 kötetben)
800-250 Ananyinó 400-300 korai szarmata
250-i . sz. 200 pjánobori műveltség r. sz. 200-900 lomovátovói műveltség
463 a Priszkosz-féle népvándorlás népei (köztük az urogok és onogurok) 527 Muagerisz (a magyar név első előfordulása ?) megöli a Meotisz vidékén Gordasz "királyt" ,
a testvérét 567-'--963 a kazár birodalom 679-680 K uber Kovrat fia népével együtt Pannóniába jön (az onogurok honfoglalása)
8 1 1 Bizánc és Bolgária viszályában szerepelnek az onogurok 839 az AI-Dunánál feltűnnek az onogurok . Kangar-szavartüaszfalü háború, az utóbbiak
Kaukázusba költözése 7. sz. vége-9 . sz. sok onogur név a nyugati forrásokban
882 egy "magyar király" találkozása Metod szerzetessel a Duna mentén 886-889 Konsztantinosz Porphürogennétosz szerint a magyaro k 3 évig együtt élnek a kazárokkal
889 Regino a besenyőktől elszenvedett vereségünkről 894 a magyarok támadása Levente vezetésével a bolgár Simeon csapatai ellen 895 a honfoglalás kezdetei Árpád vezetésével
895-900 a Kárpát-medence elfoglalása 899-945 a "kalandozások" kora 904-9 1 2 Bölcs Leo Taktikája
907 Árpád halála 920 Dzsajhání bokharai tudós beszámolója a magyarokról 930 I bn Ruszta és 1 050- 1053 között Gardizi tudósításai
948-952 Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzása cÍmű művében bőséggel ír a türkökről (magyarok), a kazárokról, a besenyőkről és a szlávokról
972 Taksony nagyfejedelem halála, Géza fejedelem uralmának kezdete, a magyar állam megalapozása
1. / A TERMÉSZET ÉS AZ EMBER
Európa a hatalmas eurázsiai szárazföld nyugati félszigete. Ezen a Kárpátok magas hegyei körülvesznek egy medencét. Ez a zárt, földrajzilag egységes terület volt a történeti Magyarország. A régi utazók, mint tejjelmézzel folyó Kánaánt írják le.
Freisingi Ottó püspökS I 1 47-ben utazott át M agyarországon, s többek közt így írta le : " . . . belsejében nagy kiterjedésű síkság, melyet jeles folyók és vizek öntöznek. Erdőkben felette gazdag, erdei tele vannak a vadaknak mindenféle faj táj ával és felületének szépsége éppen olyan bájos, mint amilyen dús földjének termékenysége . . . úgy, hogy mintegy Isten paradicsomának, avagy pompás Egyiptomnak - boldog Arábiának - lehetne nevezni . . . " Anonymus, Béla királyunk egykori jegyzője, aki feltehetően a I 2-I 3 . század fordulóján írt a magyarok dolgairól (Gesta Hungarorum), több helyen emlékezik meg a Kárpát-medence gazdagságáról, szépségéről. Például, amikor Árpád megáll Ung váránál : "a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag hal van a Tisza meg a Bodrog folyamok ban : s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették . . . A földet Árpád csak azután foglalta el, miután Salán fejedelemtől két korsót tele a Duna vizével, egy nyalábot Alpár homokjának füvéből [megkapott], hogy megtapasztalhassa, vajon édesebb-e Alpár homokjának füve a szcítiai tájaknak, azaz Dontu-mogyernek a füvénél és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél . . . Árpád pedig Pannonhalma hegyéről gyönyörködött Pannonia földjének szépségében. "6 Mondanunk sem kell, hogy a szépségen nem a táj festői gyönyörűségét értették, hanem a föld termékenységét, vad ban és halban való bőségét. Szinte közmondás volt középkorunkban, hogy "a Tiszának fele víz, fele pedig hal" .
Részletesebb leírást kapunk Oláh Miklós ( 1493- 1 56�) esztergomi érsek Magyarország leírásában ( 1 536). O korának kiváló humanista főpapja volt, Rotterdami Erasmussal folytatott levelezése késő középkorunk nagy értéke. Tőle idézünk most részeket,7 bár a honfoglalástól mintegy hatszáz év választja el, a magyar föld képe nem sokat változott ez alatt az idő alatt, mivel belterjes földmívelésre, állattenyésztésre még alig került sor (Bertrandon de la Brocquiere lovag 1 433-ban még hatalmas, ridegen tartott ménesekről számol be az Alföldön keresztülutazva),8 folyószabályozásra még kevésbé. Oláh Miklós érsek leírása tehát megközeliti a magyar föld honfoglaláskori állapotát. Ez az állapot is már "kultúrtalajnak" számít, hiszen az avar időkben, s
még azelőtt, nagy lakosságú falvak sűrű hálózata élt e tájakon . Nézzük tehát az érsek leírását : "M agyarország az összes emberi szükségletekkel gazdagon meg van áldva. Földje fekete, kövér és termékeny ; csekély munkával is bő termést hoz létre, trágyázás sem szántóföldeken, sem szőlőskertekben nincs szokásban, kivételt csupán a mostohább hegyes vidékek képeznek . . . Bor Magyarország minden vidékén terem . . . Nemes, erős, tüzes, érdes, könnyű, középszerű stb. borok mindenféle válfaj ban előfordulnak, de több a fehér, mint a vörös bor . . . Dinnyét és tököt számtalan válfajban a szántóföldeken tenyésztik; nyáron a bor, víz és gyümölcs behűtésére - ahol hideg pincék nincsenek -jégveremben tartott jeget használnak. Fácán, erdei és mezei fogoly, rigó, fajd és egyéb szárnyas állat mindenütt nagy bőségben fordul elő . . . A kövér és terjedelmes legelők sok ezer lovat, ökröt, juhot és kecskét táplálnak . . . Méh és méz szintén bőven kapható . . . A lovak szépek és gyorsak, legtöbbre becsültetnek az erdélyi, székelyföldi és oláhországi lovak. A temérdek szarvasmarha, kecske, juh stb. nemcsak a belszűkségletet fedezi, hanem még más országoknak is jut belőle. Olaszország velencei tartományát, Ausztriát, Morva-Cseh-, Svábországot és·Németországnak a Rajnáig terjedő részét M agyarország látja el szarvasmarhával . . . mindenféle kisebb, nagyobb vad szintén olyan nagy bőséggel fordul elő, hogy mindenki szabadon vadászhat, madarászhat . . . A halak nevezetesebb válfajai : a csontnélküli halak, úm. viza, kecsege, süllő, pisztráng stb . . . . mindez kimondhatatlan bőségben tenyészik . . . Hévizek az egész országban lelhetők, némelyek malmot is haj tanak. A meleg fürdő k mindennemű betegségek gyógyítására igen hasznosak . . . Magyarországon egymást érik az arany-, ezüst-, vas-, réz-, ón-, gálicz, vöröses fehér márványbányák ; ezenkívül alabástromot és ólmot is ásnak . . . Kősóbányáik . . . stb." Valóban tejjelmézzel folyó Kánaán, s hogy ez előbb is így volt, azt tanúsítja Szent László törvénye ( 1 07 1 ),9 amely tiltja a lovak és az ezüst kivitelét, s egy még korábbi adat : Szvjatoszláv kievi herceg nyilatkozata, hogy átteszi székhelyét Perejaszlavecbe, mert a magyarok odahordják lovaikat és ezüst jüket. 10 Ez a még a 10. század végéről való nyilatkozat világosan mutatja, hogy földünk gazdagsága már korán lehetővé tette a külkereskedelmet. Egészítsük ki Oláh Miklós aránylag kései nyilatkozatát néhány koraival, így Ajtony hatalmas méneseiről [I I. század eleje] , II vagy az első keresztes hadakkal vonuló Guilbert nogent-i apát soraival :12 "Se szeri, se
7
C::::J I. � VI.
� ---- II. � VII.
� III. I§§§§ VIII.
EZJ] IV. � IX.
ITIIIIIll V. .. X.
J
)
\ \
"1
) (
\
I. A mai országterület honfoglalás kori tájtípus térképe Szerkesztette: Dr. Somogyi Sándor.
( \ )
Jelmagyarázat: I. Ligetes, lápos, azonális talajú és növényzetű alacsony árterek, gyakori árvízborítással. II. Magas árterek, időszakos árvízi elöntéssel, a szigeteken, partokon halásztelepekkel, nyáron állattenyésztéssel. III. Löszös, ármentes síkságok az állandó vagy téli szálláso kkal. IV. Homokos hordalékkúpok, ritkább lakossággal. V. Alföldperemi síkságok, az erdőirtások helyén földműveléssel, állattenyésztéssel. VI. Szubkontinentális és szubmediterrán éghajlatú dombságok, kiterjedt erdőirtásokkal. VII. Szubatlantikus éghajlatú dombságok kevert erdőkkel. VIII. Hegységközi zárt medencék az erdőirtás és megtelepedés kezdeteivel. IX. Szubkontinentális és szubmediterrán alacsony begységek, kevert erdőkkel. X. Középhegységek hűvősebb, csapadékosabb jelleggel.
2. Magyar tájak
száma toronymagasságú búzaasztagoknak, a nyájaknak száma is töménytelen . . . "
A természet adományainak kimeríthetetlen bőségét a Kárpát-medence szerencsés földrajzi fekvésének köszönheti. Földrajztudósainkat kell idéznünk ennek megvilágítására :13
"Nagyjából egyenlő távolságra fekszik mind az Északi Sarktól, mind az Egyenlítőtől, azaz a mérsékelt övbe esik . A természeti földrajzi helyzetet meghatározó további tényező a tengertől, azaz az Atlanti-óceántól és a Földközi-tengertől való távolság, amelynek következménye különösen az éghajlatban nyilvánul meg. U gyancs�k az éghaj latra gyakorol jelentős hatást az a körülmény, hogy Magyarország hegyekkel körülzárt medencében fekszik . . . Magyarország [a jelenlegiről van szó ! L. Gy.] kis ország. Területe nem éri el Európa területének l %-át sem, népessége pedig Európa lakosságának 2 %-át sem [a történeti Magyarországra vonatkoztatva ezek a számadatok nagyjából háromszorosan veendők ! L. Gy.] . . . a középső Duna-medencében találkoznak egymással a nyugati- és közép-európai lomboserdőségek alkotófajai, a dél-orosz sztyeppék és a földközi- tengeri fióra képviselőivel . . . Az A lföld ter-
mészetes ál1apotában az erdős-sztyep képét mutatja . . . Ritkás erdők, lápok, árterek menti füzesek váltogatják egymást nagy kiterjedésű sztyep-rétekkel . . . ártéri láposerdők, mocsarak, ártéri belvizek, hínár-társulások, tündérrózsa-hínár, nádasok-gyékényesek, magas sásosok, mocsáros rétek, füz, nyár ligeterdő, szil-kőristölgy ligeterdő és láp i bokorfüzes váltogatják egymást (az Alföldön) . . . szarvas, őz, dámvad, vaddisznó, túzok, nyúl, fogoly, fácán, fürj , bölény, medve, hiúz, vadmacska a legfontosabb állatok . "
Ha valaki ma végigutazik ezeken a tájakon, másfajta gazdagságnak lehet tanúja : szabályozott folyók, lecsapolt mocsarak, az egykori "ingyen adott" természeti "teritett asztal" helyett. Mi azonban maradjunk a magyar föld ezer-ezerháromszáz év előtti képénél. A föld élete és a benne s belőle élő ember egymást áthatva alakul . Így a magyar ember is átalakult földje képére és hasonlatosságára, miközben maga is alakította környezetét. Az első világháború óta öt nép osztozkodik e területen, csupán a közepe maradt meg Magyarországnak . A 1 9-20. századi nagy változások ellenére hiba lenne arra gondolni, hogy a honfoglaláskor a magyar föld még ősál1apotban lett volna . Az utolsó jégkor elmúlása
II
óta az ember termelőmunkával teremtette meg életfeltételeit, s így az őskortól kezdve minden nép alakított valamit földünkön. Az időszámításunk előtti 4-5000 év óta számolhatunk földmíveléssel és állattenyésztésseI . Ez jelentősen megváltoztatta a növény takarót, különösen ha az irtásokat is számításba vesszük . A kora vaskortól kezdve nagyméretű építőtevékenység folyt : előbb földvárak és falvak, városok, majd a rómaiaknál kőből épült táborok, utak, amfiteátrumok létesültek. A római utakat a középkorban is használták . Az őskortól kezdve hatalmas földsírok (kurgánok, korhányok) dombjai változtatták meg a táj képét, később határhalmok emelkedtek. A favázas földsáncok emeléséhez nagymérvű erdőirtás volt szükséges. Eddi� a tudomány nem számolt azzal, hogy közvetlenül Arpád népének megjelenése előtt a nagy, néha sok ezer sírt magukba foglaló késő avar-onogur temetők egyúttal nagy falvak hálózatának bizonyítékai, s ezek a földmíveléssei, állattenyésztéssel foglalkozó falvak megérték Árpád népének megjelenését. 14
Ennyi talán elég annak érzékeltetésére, hogy Árpád magyarjai "kultúr tájba" telepedtek, s ebbe bele kell értenünk a háziállatokat, a termesztett növényeket is, amelyek többé-kevésbé átvészelték a népvándorlás korát.
Egy jelenség azonban alig változott az őskortól a 1 8 . századig, különösen az Alföldön : a vizek széles elterülése. Erről is kell szólnunk röviden, mert e tény nemcsak a települést szabta meg, hanem a közlekedést is .
A 19. században ez az állapot is gyökeresen megváltozott. Míg régen - a térképeken is jól látható - széles árterületek kísérték a folyóvölgyeket, ma folyamaink magas védősáncok közt hömpölyögnek. Az azelőtti ártereket napjainkban szántóföldek, utak, falvak, városok népesíti k be. Ez a hatalmas változás azonban nemcsak a földrajzi tereket, hanem az egész élővilágot érintette. Emberek, gulyák, ménesek, nyájak, kondák élete szorult kis területre és megváltozott az egész addigi gazdálkodás. A réti vizek kiszáradásával tucatnyi foglalkozás szünt meg (pákászok, réti emberek, darvászok stb . ) . Az éghajlat is észrevehetően megváltozott, az istállókba szorult állatok élete is másként alakult, mint elődei ké. A fogyó legelőkön a pásztorok utódai is lassan hozzászoktak az új életfeltételekhez.
Ha figyelmesen nézzük a két térképet, akkor mindezt leolvashatjuk róluk. Az egyik térkép a vizek 1 9 . századi szabályozása előtti állapotot tünteti fel , a másik a honfoglalás kori M agyarország értelmezett térképe . Mindkettő földrajztudósaink munkája. 1 S Az utóbbin különösen a bükkerdők határát figyeljük meg, mert nagyjából ez a határa Árpád magyarjai (valamint az őket megelőző onogur-magyaro k) településének.
Míg ma a védőgátakat átszakító, pusztító árvizek természeti csapások, régente a gát nélkül fokozatosan teret hódító áradások az emberek számára valóságos áldást jelentettek . Ú gy várták, akárcsak az egyiptomi-
1 2
a k a Nílus áradását. Hiszen így termékeny iszap került a földekre.
Ennek igazolására idézünk egyik vízügyi szakemberünk könyvéből, amelyet a Közép Tisza-vidékről írt : 16 "A folyók árvizei, amelyek pótolták a csapadékszegény medence középső részének vegetációs vízigényeit . . . mindenkor pozitív tényezőként hatottak . Nemcsak a galériaerdők kialakulása köszönhető nekik, hanem a rétek, legelők, sőt helyenként kertek és szántó k természetes »öntözése«, illetve termékenysége is. A legősibb falvak és azokat körülvevő kertek és szántók az egykori árvízmentes téli szállások helyén egyrészt az állatok, másrészt az árvizek iszapja által megtrágyázott területeken alakultak ki . . . a Tisza pályáját szinte folyamatosan kíséri az árvízmentes hátakon keletkezett települések sora . . . Az egész Nagykunság területének nagyobb fele e vízfolyások, i l l . a Tisza és a HortobágyBerettyó folyók árterülete volt, amelyet évente rendszeresen »megöntöztek« az árvizek . . . Ez a természetes rét- és legelőöntözés volt az egész Nagykunság híres marhatartásának és egész rideg állattenyésztésének - egész gazdasági életének - az alapja ." "Az éltető folyóktól távolabb eső területek mindig is ritkábban lakottak voltak, mint a Tisza, a Körösök és az egyéb folyók mente . . . "
Ezek a nagy tudománnyal megszerkesztett térképek emberi sorsok feletti ítéleteket is tartalmaznak . Néprajztudósaink a régi időket még megélt öregektől szedték össze ennek az elmúlt életnek fakuló emlékei t . n Íme : "A [pákász] a rét valamelyik kis szárazulatán nádkunyhót ültetett, s abban húzta meg magát, míg a tél a faluba vissza nem szorította . Halászott, csíkászott, teknősbékát fogott, nadály t szedett, madarászott, tojást keresgélt, darutollat gyűjtött, meg gyógyfüveket ; veremmel, tőrrel, csapdával farkast, rókát fo.s;ott, hogy bundáját lehúzza ; némelyik méhészkedett. Osszel gyékényt vágott, télen nádat . . . A pákászok közül kerültek ki a füvesek is. Elmondhatjuk, hogy ők voltak a régi Sárrét vándor patikusai . Az öregek emlékezete szerint a rét nagyon sok gyógyfüvet termett, amelyeknek olyan hatalmas erejük volt, hogy még a sír széléről is visszahozták az embert. "
Nemcsak az élővilág paradicsoma volt a mocsaras rétség hatalmas nádasaival, hanem ha jött a tatár, jött a török, jól meg lehetett bújni sziget jein. Ide ugyan senki sem merészkedett a menekülők után, mert bizony könnyen a láp fenekére került. Ez a kis közbevetés érteti meg talán legjobban azt, ami már történelem : itt minden nép át tudta vészel ni a rablást, dúlást, hódítást, nemcsak a török-tatár időkben, hanem azelőtt is, amikor a hunok, avarok hódoltatták a területet.
A két térkép voltaképpen történelem, legfontosabb tanulságait ekként foglalja össze Somogyi Sándor : 18 " . . . A honfoglaló magyarságra nagyállattenyésztő és földművelő életmódjának gazdasági kényszerén át hatottak a korabeli természeti adottságok. Életmódja az
j
erdős sztyep és a sztyep átmeneti területsávjához kötődött. Elsősorban ilyent keresett új hazájában is, hogy megszokott életmódját folytathassa. Miután hazánkban az erdős sztyep a medence belsejének - viszonylag és periodikusan - száraz, lösszel, homokkal fedett területeire terjed ki, a magyarság első szállásterületei is túlnyomórészt egybeesnek ezekkel az üledékkel borított felszÍnekkel . De ezen túlmenőleg megszállták a honfoglalók a peremi alacsony hegységek és dombságok világos, ligetes, tisztásokkal tagolt völgyes zónájának jó részét is, mert erdőirtás és égetés révén állataiknak legelőt, gabonatermelésükhöz szántóföldet tudtak ott kialakítani . . . " Anélkül, hogy elébevágnánk a későbbieknek, jegyezzük meg, hogy a honfoglaló magyarok temetői majdnem kivétel nélkül homokos területen vannak.
Röviden megismerkedhettünk tehát Árpád honfoglalóinak "helyszínrajzával" . Ez azonban valóban csak a színtér volt, amelyen az események, a mindennapok lezajlottak. Bár az ember és a táj egybeforrásáról a későbbiekben esik szó, itt elöljáróban csak a következők szolgáljanak a vad- és termesztett növényvilágról, a vad- és tenyésztett állatvilágról :
A növényvilágot nagyban megszabta a vizek szélesen szétterülő volta. Nagyjából a következő növény társulások foltjai borították hazánkat : erdős sztyepek, ligetes, lá pos árterek ; puhafás ligeterdők, mocsári erdők, lápos nádasok nyílt vízi foltokkal ; réti talajú keményfás ligeterdő típusok, lefolyástalan medencékben sziki növények : tatárjuharos lösztölgyes ligetek ; barna erdőtalajú lösztölgyesek ; cseres tölgyesek ; gyertyános tölgyesek, erdei fenyvesek, bükkösök. Mindezek különböző kihasználási lehetőségeket kínáltak az ál lattenyésztés számára, i l letőleg a földművelés számára. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy jó néhány mesterség számára is szükséges volt az erdő, például az íjasmesternek, a nyergesnek, a tegezkészítőnek, a jurt farácsát készítő mestereknek, a boronaház-építőknek, a palánkkészítőknek, a háztartási eszközök faragóinak (teknők, csanakok stb . ), úgyhogy számolnunk kell erdeink korai megszállásával . A "lovasnomád legenda" a füves síkságokra szorította szállásterületeinket. Ú gy látszik, valójában a bükkerdők alkották a magyar szállásterület határát.
A természetes tájban élő fontosabb állatfajták, amelyeknek csontjai telepeinken, sírjainkban kimutathatók, a következők : az őstulok, a bölény, a barnamedve, a jávorszarvas, a hiúz, a hód, a házikutya, a bivaly, a juh, a császármadár, a háziasított kecske, a háziasított disznó, a ló, a házityúk, a patkány, a teve, a liba, a házi macska, a házi szamár, a pulyka, az üregi nyúl, a fácán, a vándorpatkány, a tőkésréce, 'a muflon, a pézsmapocok és természetesen az őz és a szarvas. Érdekes megfigyelni, hogy a telepeken talált leletek közül a háziállatok csontjai 96%-ot tesznek ki, míg a vadászott állatok csak 5 %-kal szerepelnek. Ebből a tényből arra kell kö-
vetkeztetnünk, hogy - akár később a középkorban -csak a terület ura és annak családja vadászhatott. I smerve népi vadfogásunk ezer fortélyát, nem kétséges, hogy csapdákkal, hurkokkal, hálókkal való orvvadászat akkor is folyt. Akárhogyan is magyarázzuk, anynyit megállapíthatunk, hogy a vadászat nem volt létfenntartó foglalkozás.
Eddigi könyveink az állatfajták hasznosítását nagyon leegyszerűsítve tárgyalták, inkább csak bundájának, gyapjának feldolgozását - a vadaknál - és a tejhozamot - a háziaknál - figyelték, pedig az állatoknak úgyszólván utolsó grammját is felhasználták ! Erről egy külön fejezetben szólunk.
Most essék szó Árpád magyarjairól, mint a természet részeiről, tehát nem mint műveltséget és mesterséget hordozó, teremtő és államot alkotókról, hanem pusztán mint természeti-élettani jelenségekről. Az élettani ember tudománya az embertan (antropológia), amely főként a csontmaradványok, a csontvázak alapján ítél .
Ezek a leletek szolgálnak alapjául a következőknek. Ám mindjárt tegyűk fel a kérdést, hogy csak Árpád magyarjainak embertanát vesszük-e figyelembe, vagy az első honfoglalók onogur-magyar népét i s? A továbbiak szempontjából itt a kérdés szintehogy értelmetlen. Az élettani jelenségek nem ismernek nyelveket. Annyi bizonyos, hogy Árpád magyarjai az itt talált onogurmagyarokkal összeolvadtak, s e két csoport alkotja a mai magyar nép alaprétegét. A peremeken megjelenő szlávsággal a kezdetben aligha keveredtek akár a helyiek, akár Árpád magyarjai .
Az embertan eredményeit messzemenően befolyásolta az a régészeti felismerés, hogy a temetők nem a mai nagyvárosi temetők példájára keletkeztek, tehát nem volt egy korai részük, magjuk, mely az idők teltével mind tovább terjeszkedett, hanem a nagycsaládok, nemzetségek egyszerre több gócban kezdtek temetkezni, mígnem a sírok végül összeértek . Nos a régebbi embertani kutatások százalékszámításaiban a tudósok az egész temetőt egységben szemlélték, és az oda temetettek különböző fajtajellegének keveredését így állapították meg, jóllehet például az egyik vagy másik fajtajelleg a temetőnek csak egyik vagy másik területére voÍt jellemző. Ekként a jellegek összekeveredtek. Újabban - a régészet indítására - a csoportokat külön-külön vizsgálják, és az egyes csoportok embertani jellege így sokkal tisztábban rajzolódik ki.
Történeti forrásokból (Theophylaktosz Szymokattesz)19 is tudjuk, hogy a honfoglaló avarok (568) két népből álltak : az uar és a hyon törzsből (varchoniták), hozzájuk csatlakozott még a 6. század végén a zabenderek, tarniachok és kotzagerek népe.D A 7. században az avar uralom alatt élő bolgárok népe fel lázadt . Így az avar uralom első felében hat népből álló ötvözet népesítette be hazánkat. Ehhez csatlakoztak az onogurok 670 tájban, az első magyar honfoglalás népei . Ezek is
1 3
ro-, "
" \
\ .
.",' . "
.... . ,' 8 éJ··
< (�.-\ • I , . c::zs.._.1
....... _.-.-.-.,
... . _._. .,0_._.-"
C'.- 0, 0, °_0
�._.-._._.-.' "
,._._._'-'
.-.-._ .-.-....
;(f2CJ · · 0 ....... LZJ
� 2
� 3
� 4
[JTI 5
CJ 6
illIITI 7
I�:�f�:·�rl 8
� ---- 9
10
I I
12
/
3· A földrajzi-éghajlati viszonyok és a II. századi magyarság szállásterületének összefüggése.
Jelmagyarázat: I. eolitikus üledék ből képződött löszök; 2. folyóvízi üledékek ből keletkezett lösszerü képzödmények; 3. áttelepített és egyéb módon képződött lösszerű üledékek; 4. löszvályog; 5· futóhomokos és homokos felszínek ; 6. alluviális (jelenkori folyóvízi) lerakódások helyei; 7. a hegységek idősebb kőzetei; 8. kavicstakarók ; 9. tőzeges képződmények; 10. az évi 600 mm-es csapadék határvonala; I L a bükkösök elterjedésének alsó határa 12. a magyarság I I. századi szállásterületének határa.
", ._ ....... \ " -
. . . ..
. .
• Árpád magyarjainak temetői
• késő avar-onogur lelőhelyek
4. Késő avar (onogur) és az Árpáddal bejött magyarok lelőhelyei.
legalább három elemből ötvöződtek : volt egy volgai tájakról származó népük, egy belső-ázsiai rétegük és egy Kaukázus környéki (ez volt az uralkodó onogur réteg).2J Ezenkívül tudjuk, hogy az egykori hun uralom népei közül jelentős számú gepida élt az avarokkal együtt, és a Dunántúlon számolhatunk csekély római kori örökséggel, vagy újabb kori romanizált elemek bevándorlásával . Erdélyben semmi nyoma nincsen római kori lakosság fennmaradásának . 22
Amikor tehát az avarok "embertani megjelenéséről" beszélünk, meglehetősen különböző népegyéniségeket kellene összefognunk . Anélkül, hogy részletekbe menően elidőznénk az avar kori népességnél , elegendő itt annyit tudnunk, hogy az avarokkal, az avar korban erős keleti jellegű népek telepedtek hazánkba, többek közt mongolidok, pamíriak, turanidok és keleti mediterrán emberfaj ták . Ezek a honfoglaláskor nem pusztultak el, hanem beleolvadtak a hódító Árpád népébe (vagy fordítva ?). Bartucz Lajos, a magyar embertan nagy mestere állapította meg23 például, hogy mivel Árpád magyarjaival nem jöttek mongolidok, a középkori és mai magyarságban található mongol idok az avar kor népességének örökségei . Természetesen ésszerűtlen lenne feltenni, hogy valamiféle csodás kiválasztás révén csak a mongoloidok érték meg Árpád népének megjelenését. Nyi lván az avar kori s főként onogur né-
16
I � - ... -.; .... _"
.'
pesség tagjai is. A hódítókkal ötvöződve így alakult ki a középkori és a mai magyar nép, mely a későbbiekben még újabb keleti és nyugati népekkel is keveredett.
KÖZJÁTÉK
Néhány szót a "kettős honfoglalás" feltevéséről, mivel e könyvben többször hivatkozom reá. Rövidre fogva ez azt jelenti, hogy amikor Árpád magyar népe megjelent a Kárpátok medencéjében, itt már nagy tömegű magyar népet talált. Kérdés : minek alapján állítom ezt ? Mindenekelőtt Árpád népének és a késő avar népnek régészeti hagyatéka igen jól elkülönül (más a temetkezés módja, más a fegyverzet, a viselet, a lószerszám stb., stb . ) . Nos e két nép temetőinek térképre vetítése azt mutatja, hogy nagyrészt nem egymásra települtek, hanem életmódjuk szabta meg elhelyezkedésüket. A késő avarok az agyagos földet vették birtokukba, és hatalmas, több száz, sőt néha több ezer síros temetői k vannak, ami egyúttal azt jelenti, hogy falutelepülésekben éltek. Árpád népének viszont kicsinyek a temetői, és homokos területeken, szigetközben találhatók, ami arra utal, hogy ők feltehetőleg inkább az állattenyésztők voltak. A két leletcsoport tehát egymást mozaikszerűen kiegészítve népesíti be a Kárpát-medencét. A I I .
századtól már falu-, patak- és dűlőnevek árulkodnak arról, hogy a medence belsejében majdnem tisztán magyar telepeket, a peremeken, főként a Kárpátokban szláv településeket találunk (Kniezsa I stván térképe). Mármost az egészben az a meglep ő - s ez az alapja az elméletnek is -, hogy ahol a késő avar temetők sűrűjét találjuk, ott a helynevek is nagyrészt magyarok, akárcsak Árpád magyarjai telepűlésének területén . Ebből kivédhetetlenűl következik, hogy a késő avar kori népességnek is magyarul kellett beszélnie (hiszen telepeik neve magyar). Régészetileg kimutatható, hogy az avar korban a 670-680-as években nagy tömegű keleti népesség áramlott be a Kárpátok medencéjébe, nevűket is tudjuk : ők voltak az onogurok vagy onogundurok. Számolnunk kell azzal is, hogy minket a földkerekségen mindenütt ungar, Hungarus, Hungaryan, venger
stb. néven neveznek, ami az onogur névből származik . Újabban az is bizonyságot nyert, hogy a 8-9 . században igen sok onogur név bukkan fel Nyugaton, sőt van egy strata ungarorum (magyar út) is. Mindez bizonyossá teszi, hogy a késő avar időkben nagy tömegű onogur élt a Kárpát-medencében, és ezek megérték Árpád népének honfoglalását. Hogy magyar nyelvűek voltak, azt mutatják a helynevek. Egyik kutatónk világosan leszögezte, az csupán hagyományos hit, hogy a magyar helynevek Árpád magyarjaitól származnak, mert semmiféle bizonyító anyagunkkal nem sikerült kimutatni, hogy a Római Birodalom bukása és a I I. századi okleveles gyakorlat megindulása közti időben mikor és kik adták a helyneveket, csak az bizonyos, hogy magyarok voltak. N os röviden ez a "kettős honfoglalás" feltevése, amely az ellenvélemények ellenére egyre szilárdabb.
5. A fajtajellegek megoszlása az avar korban. O: mongol jellegű temető, D: mongol és európai jellegü temetők, f:::, : főkén t európai jellegű temetők.
• 1 • 6 Tmu\'u 11
• 2 7 Loj/a 12
• 3 8 !S"'iliiJlIfl 13
O 4 e 9 0",00/\ 14
Kartográflal Vállalat Budapest. t988. 660521 • 5 \.111""/10 Loeil/cs 15
6. A I I. századi Magyaror zág népessége Jelmagyarázat: I / magyar helynév; 2 / szláv helynév; 3 / német helynév; 4 / török településre utaló adat; 5 / 10- I I. zázadi magyar álvételre valló szláv helynév; 6/ IO-I I. zázadi szláv átvételre valló magyar helynév; 7/ magyar-némel helynév; 8/ török településre valló adat magyar nevű hely égben; 9/ török települé re valló adat zláv nevű hely égben; 10 / magyar folyónév ; I I / szláv folyónév ; 12 I német folyónév ; 13 / török folyónév; 14/ 10-1 I. századi magyar átvételre valló szláv folyónév; 151 10-1 I. századi magyar átvételre valló német folyónév; 16/ 10-1 I. zázadi szláv átvételre valló magyar folyónév; 17/ IO-I I. zázad elött álvett szláv eredetű német folyónév; 18/ magyar régészeti lelet; 19/ szláv régészeti lelet (?);
20 / magyar terület; 2 I / magyar terület ritka lako ággal; 22/ szláv terület; 23/ szláv terület ritka lako ággal; 24 / vegye magyar-szláv terület; 25 / vegyes magyar-szláv terület ritka lakossággal ; 26 / vegyes magyar- zláv terület magyar többséggel; 27 / vegyes magyar-szláv terület szláv több éggel; 28 / török (besenyő) terület; 29 / vegyes magyar-besenyő terület; 30 I 12. századi magyar előrenyomulás; 31 / 12. századi magyar előrenyomulás szláv területre: 32 / 12. századi magyar előrenyomulás ritka szláv területre; 33 / füvetlen (bükk-, fenyő-) erdők területe; 34 / tó, mocsár, lakatlan pusztaság. (Kniezsa István nyomán. A 18-19. pont elavult.)
1:2500000
o 20 40 60 60 100 km
B% g 16 C==:J 20 �25 C==:J 30
Rábca 17 �21 �26 �31
.... 18 �22 �27 �32
.. 19 �23 �28 C==:J 33
�24 �29 �34
(a) (b)
7 . Turanid (a), uráli ( b), pamíri (c), keletbalti (d) koponyák.
(c) (d)
F
8. A honfoglalás kor embenípu ai.
A, B, C, F: keletbalti, D, E : uráli, 0, H : pamíri l, J, M, : turanid, K, L: túlnyomóan turanid, 0, P : turano-pamirid, R : ré zben turanid.
Míg a történészek általában úgy vélekednek, hogy egyegy nép ettől eddig élt, és azután felváltotta őt egy másik, a természettudósok jól tudják, hogy az élet folyamatos.
Bartucz Lajos például így ír az avar kori tömegek (mert nagyon sokan voltak ! ) későbbi sorsáról ::M "Abból a tényből, hogy egyfelől az avarok egy része a honfoglaló magyarokkal antropológiai összetételében rokon volt, s hogy másfelől az avarok típusai nem haltak ki, hanem az Árpád-kori magyarságban tovább éltek, s hazánk különböző vidékein mai napig megmaradtak, nyilvánvaló, hogy az avarok a magyar nemzettest felépítésében elsőrangú antropológiai és etnikai szerepet játszottak, sőt játszanak még ma is . . . "
Tallózó tekintetünket vessük most Arpád magyarjaira. A különböző számvetések nagyjából abban megegyeznek, hogy Árpád magyarjainak embertani megjelenése különbözött az itt talált avar kori népességtől,
mert benne a törökös jelleg uralkodott (turanid, pamíri és elő-ázsiai fajtajelleg), az ugoros magyarokhoz kapcsolható réteg még egyötödét sem alkotta a magyaroknak (europoszibirid, keletbalti és lapponid), ugyanilyen arányban megtalálhatók köztük a keleti mediterrán, déli mediterrán és északi fajtajellegek .25 Embertan-kutatóink kísérletet tettek arra, hogy e típuso k megosztását társadalmi rétegekhez kössék, és arra az eredményre jutottak, hogy a törökös jelleg általában vezető rétegünkre, míg a többi inkább köznépünkre jellemző.�
Megjelenésében a kis közepestől a magas termetűig mindenfajta ember megtalálható Árpád népében. ÁItalábanjellemző volt valamennyire a rövid, kerek fejaIkat. A szem- és a hajszínre népdalunkat szokás idézni : "Se'nem szőke, se'nem barna az igazi magyar fajta." Amint a magyarságban ötvöződő faj tajellegekből látható, népünk úgyszólván egész Eurázsiával rokon.
2. /ÁRPÁD NÉPÉRŐL
Az előzőkben Árpád népét mint a Kárpát-medence életterében megjelenő élettani jelenséget vizsgáltuk, most a népegyéniség jellemvonásai t keressük benne.
"Szkítiának első királya Mágog volt, a J áfet fia, és ez a nemzet Mágog királyról nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak ivadék ából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király . . . Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Mágog király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottjai . . . A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek voltak, földet nem műveltek, és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő közöttük . Ugyanis nem voltak mesterséggel készült házaik, csupán nemezbőI készült sátraik . Húst, halat, tejet, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk. Nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe öltöztek. Arany, ezüst, gyöngy : annyi volt nekik, mint a kavics, mivel saját földjük folyamaiban találták mindezt . . . " (Ford. Pais Dezső) Történelemkutatóink megállapították, hogy a Szkítiára vonatkozó részeket a tudós Anonymus az Exordia Scythica néven ismert Justinus-kivonatból vette át. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Anonymus vallotta szkítiai származásunkat és eredetünket. ZI
Részletesebben ír származásunkról Kézai Simon, IV. (Kun) László királyunk udvari papja, aki 1283 táj án fogalmazta meg nagy művét a magyaro k történetéről . 28 Íme : " . . . a vízözön csapása folytán Noén és három fián kívül minden test elpusztult, végül is a vízözön után Sémtől, Kámtól és Jáfettől 72 nemzetség szárma-zott . . . az óriás Ménrót, a Jáfet véréből származó Tha-na fia . . . a nyelvek összezavarodása után Eviláth föld-jére költözött és ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magyar, akiktől a hunok, vagyis a magyarok származnak." (Nem lehet véletlen, hogy a kazárokat is J áfettől és Magógtól származtatják. Talán a magyar "nemesség" egyenrangúságának vágya diktálta krónikásainknak ugyanazt a származást, vagy talán éppen maguk is kazárok voltak ?) "Történt pedig egy napon - folytatja elbeszélését Kézai Simon -, hogy amint kimentek vadászni, egy szarvasünő bukkant fel előttük, s amint üldözőbe vették, az a meotiszi ingoványokba menekült előlük . Mivel itt teljesen eltűnt a szemük elől, sokáig keresték, de nem tudtak nyomára akadni . Miután az említett ingovány t bejárták, úgy találták, hogy alkalmas állattenyésztésre, majd visszatértek atyjukhoz, s megkapván beleegyezését, összes jószágaikkal a meotiszi ingoványok közé költöztek, hogy ott telepedjenek le. Meotisz vidéke a perzsiai hazával
9. A Gesta H ungarorum első lapja
szomszédos, egy igen szűk gázlón kívül mindenünnen tenger övezi, folyóvizei egyáltalán nincsenek, de fűben, erdőben, halban, szárnyasban és vad ban bővelkedik . A ki- é s bejárás oda nehéz. Letelepedvén tehát a meotiszi ingoványok közé, ki sem mozdultak onnan öt évig. A hatodik évben kikalandoztak, s egy puszta helyen véletlenül Belár fiainak férjeik nélkül otthonmaradt feleségeikre és gyermekeikre bukkantak. Kiket is vagyonostul sebesen vágtatva elragadtak a meotiszi ingoványok közé. Történetesen az alánok fejedelmének, DuIának két leányát is elfogták a gyermekek között : ezek egyikét H unor, másikát Magyar vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származnak a hunok valamennyi-
25
10. A magyarok bejövetele a Thuróczy-krónika brünni kiadásából
en . . . s miután Szkítia tartományát kikémlelték, gyerme ke stül és jószágostul abba a hazába költöztek . . . " Történészeink igen érdekes dolgokat figyeltek meg ebben az eredetmondában. I lyen például az idegen nemzetségből való nősülés (exogámia) szokása, amikor is a férjek költöznek a feleségükhöz. A bolgár és az alán (Belár és Dula) kapcsolatok a monda nyelvén ugyan, de igaz történetről tudósítanak. Különösen a két testvér szerepe mond sokat, mert a tatár és mongol, az onogur és kutrigur és a vogul származásmondában is mindig két testvértől ered a nép két ága. Hunor nevét nyelvészeink az "onogur" szóban találták meg. Tehát eredetmondánk két testvérnépről szól, az onogurról és a magyarról .
Jegyezzük meg, hogy mondánk milyen otthonosan ír a mocsaras legelők világáról . Valóban az a helyzet, hogy Árpád magyarjai is i lyen folyók menti területeket szálltak meg ! A Jáfettől való származás, a bibliai és szkíta örökség büszke hite uralkodott krónikáinkban és nemességünkben, és esetleg visszhangra talált a föld népénél is. Talán csak Thuróczy Krónikája ( 1 488) volt zavaró, aki Khámtól származtatta Nimródot és Noénak másik fiától a magyarokat. Igaz, hogy Kézai, a hagyományokat számbavéve, azt is közli, hogy "ahogy a Szentírás és a szentatyák mondják, a magyarok Jáfet fiától, Mágogtól erednek . . . "29 Ugyanő elmondja Héraklész szkítiai kalandját is, egyszóval tudományos be-
26
számolót tart származásunk mondáiról. Heltai Gáspár magyar nyelven kiadott Krónika az magyaroknak dolgairól című nagy hatású könyve, amelyet Bonfini latin nyelvű krónikája alapján írt, ugyancsak J áfettől származtatja a szkíta népet, a magyarokat.:D
Nem tallózva tovább krónikáinkban, meg kell állapítanunk, hogy a 1 9 . századig a magyar nemességben szilárdan tartotta magát bibliai eredetünk, a nagy vadásznak, Nimródnak hírneve és a szkíta, hun rokonság. Ez a gondolat éled fel Vámbéry Ármin tanításában, a magyar-török rokonság tételében is. Ezt éltetik nagy költőink, például Arany János és Ady Endre.
Mindebből érthető, hogy hatalmas felzúdulás fogadta nyelvészeinknek azt a felismerését, hogy a magyar nyelv rokona a finnugor nyelveknek, s következőleg a magyar nép finnugor nép volt. E nyelvészeti felismerésbőI és a történeti források magyarázatából született meg a magyar nép eredetének és a honfoglalásnak új elmélete, amely mind a mai napig uralkodik. Felépült tehát az őstörténet és a honfoglalást megelőző néhány század története nyelvhasonítás alapján. Ezt tanítják közoktatásunk valamennyi fokán - úgy tűnik, végle$esen - és idejétmúlttá téve krónikáink őstörténetét. Am kétségtelen, a nyelvi finnugor rokonságunkat i lletően más meggondolások is lehetségesek, a nyelv rokonsága másként is magyarázható. Magam másfajta magyarázat-kísérletet dolgoztam ki, amit az alábbiakban a VI .
Finnugor Kongresszuson tartott előadásom szövegévei mutatok be : 31
"A szerző véleménye, hogy a nyelvtudományi munkákban világosan ketté kell választani a nyelvi, történeti (például : »őshaza«, vándorlások) következtetéseket. Egyszóval egyelőre külön kell választani a nyelvészetet és a történelmet. A biztos nyelvi megfigyelések egyáltalán nem jelentik azt, hogy a reájuk épülő történeti következtetések is jók.
A szerző régész, és két ilyen nyelvészeti-történeti következtetést vizsgál meg.
Az első az a feltevés, hogy az uráli népek egykor kis területen, tömören élő népek voltak, s ezek szétvándorlása magyarázza a ma nyelvláncban elhelyezkedő finnugor népek rokonságát. Az a kor, amelyben ez az őstörténet kibontakozott, nagyjából az átmeneti kőkorra tehető.
Ezzel szemben a régészet és a néprajz bizonyított tapasztalata, hogy ilyen, kis területen sürün élő, primitív néptömeg elképzelhetetlen ! Vadász-halász fokon egy kisebb család eltartásához mintegy száz négyzetkilométer szükséges, méghozzá folyópartokon és tópartokon, az erdő csak csekély mértékben szolgál »termőterületként«. Például a mai obi-ugoroknál is a kis települések 20-30 kilométerre vannak egymástól . Hibásak tehát azok az »őshaza« térképek is, amelyek az erdőket is belefoglalják, mondjuk a Káma menti »őshazába«.
Summa summ árum, a nyelvészeknek az az elképzelése, amely kis területen élő tömör uráli , majd finnugor népben látja a kezdeteket, helytelen, tarthatatlan !
Azonban ez volt kiindulópontja annak a feltevésnek is, hogy ez az ősnép felbomlott volna, és lassan nyugat felé húzódva, nagyobb néprészek leszakadtak róla, s végeredményben ezek képeznék a későbbi obi-ugor, permi, volgai és keleti-tengeri finn nyelvi tömbök alapját . Ma ezek a területek - az erdős vidék déli pereme -eléggé ismertek régészetileg, és őszintén meg kell mondanunk, hogy ilyen keletről nyugatra, vagy egyesek szerint nyugatról keletre történő vándorlást a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott senki nyomon követni ! Vannak ilyen elképzelések, de az alapjukul szolgáló régészeti anyag kevés és jellegtelen, népvándorlásra semmiképpen nem lehet belőlük következtetni. 32
A finnugor népek nyelvi rokonsága nem vitatható . Nyelvtudományunk megállapításai megtámadhatatlanok, csak az előbbi két régészeti holtpont nyomán felmerül a kérdés : hogyan jött létre ez a nyelvi rokonság, amelyről bizonyos, hogy úgy nem, ahogy nyelvészetünk elgondolta ! Ez a rokonság csak nyelvi . Érdekes megfigyelnünk, hogy a megbízható módszertani alapokra épülő népzenekutatás milyen eredményekre jutott : Vikár László tanulmányaiból idézem a következő megállapításokat :33 »mint ahogyan ma nem létezik egységes finnugor alapnyelv, ugyanúgy hiábavaló kísérlet lenne valamiféle rekonstruált egységbe erőltetni a finnugorok mai zenéjét. Finnugor nyelv nincsen, csak kü-
lönböző finnugor nyelvek léteznek, s bennük többkevesebb rokonság. Kimondottan finnugor zene nincs, de minden finnugor nyelvű népnek van saját zenei hagyománya . . . « De ugyanígy nincsen közös finnugor régészeti alapréteg, vagy néprajzi, népművészeti alapréteg. Mindegyik finnugor népnek megvan a maga sajátos népi műveltsége, csak a nyelv teremt közöttük kapcsolatot.
Miután az egy ősnépből való származásnak (kis területű őshaza, vándorlások) lehetetlenségét láttuk, kérdés, hogyan magyarázható a nyelvi közösség?
Ez a nyelvi közösség a különböző finnugor népek között az életfontosságú szókincsre és néhány nyelvtani jelenség közösségére szorítkozik. A közös szókincsen kívül minden nyelvnek hatalmas, egymással semmi rokonságot nem mutató szókincse van . Ez utóbbit a nyelvészek a nyelvek külön életében keletkezett szókincsnek mondják. De erre semmiféle közvetlen vagy közvetett bizonyíték nincsen. Éppen úgy tartozhattak minden finnugor nyelv ősi szókészletébe.
Kőzbeszúrás : az úgynevezett primitív nyelvek - az etnológia tanúsága szerint - kifejezésekben sokkal gazdagabbak, mint a civilizált népek erősen fogalmivá egyszerűsödött nyelvei . Az uráli nyelvnek is ilyennek kellett lennie. Mármost elképzelhetetlen, hogy az egyes finnugor népek elfelej tették volna ősi szókincsüket, hogy azután külön életükben új szavakat teremtsenek helyükbe ! Fel kell tételeznünk, hogy az egyes finnugor nyelvek egymással nem rokon szókincse javarészt nem későbbi fej lemény, hanem ősi nyelvük maradványa. Természetesen ez a feltevés egyúttal azt a következtetést is magába foglalja, hogy egykor e népek különböző nyelveken beszéltek és a közös finnugor szókészlet jövevény náluk . Tudom, hogy ez a feltevés váratlan, de az alábbiakban megkísérlem valószínűsíteni. Ismétlem : ez nem nyelvészeti, hanem történeti kérdés és egyáltalán nem érinti a nyelvész kollégák szép eredményeit .
E közbeszúrás után nézzük, milyen kiutat kínál a régészet az »őshaza«, »ősnyelv« helyett. Mindenekelőtt íme egy megfigyelé s : a finn régészet egyik eredménye, hogy a finn nép a Keleti-tenger partján alakult ki . � Ugyanilyen helyi alakulást fedezett fel N. V. Csernyecov az obi-ugurok esetében,3S s ugyanilyent sejthetünk mi is a permi és volgai finnugor népek esetében. A feltevés pedig, amely e kiúttalannak látszó ellentétet feloldja, a következő régészeti meggondolásokon alapszik .
Egyik régebbi könyvemben arra a következtetésre jutottam, hogy az uráli nép azonos lehet avval , amely a szvidéri műveltséget35 létrehozta, tehát eszerint a délukraj nai keleti-gravetti műveltség északra vándorolt népének egyik ága lenne. Ha ez a feltevésem megállja a helyét, akkor ebből jó magyarázatot kapnánk a fent megoldhatatlannak vélt kérdésekre. Ugyanis a szvidéri műveltség (i . e. I I 000-5000) területe Közép-Lengyelországtól az Urál hegységig húzódott. Felette a kunda-
27
sigíri műveltség népeinek tömbjeit figyelhet jük meg. A szvidéri műveltség népe és a fölötte elterülő kundasigíriek közt kapcsolat keletkezett, méghozzá tömbönként külön-külön. Az életfontosságú szókincset vették át, ugyancsak külön-külön. Tehát közlekedő nyelv keletkezett, amelynek alapja a szvidéri-uráli nyelv volt. E közlekedő nyelv segítségével megérthették magukat a szvidériekkel, s egyúttal egymással is. Ez a közlekedő, egymással közvetett rokon nyelvsor kapja később a finnugor elnevezést. Így értelmezhető az a megállapítás, hogy az uráli nyelvből származtak a különböző finnugor nyelvek. Hogy ez az uráli ősnyelv talán a kialakuló magyarságnak lett volna nyelve, erre a következtetésre csak az adna okot, hogy a magyarság lélekszáma - történelme folyamán elszenvedett hatalmas vérveszteségei ellenére - az összes finnugor népek kétszerese.
Van egy közvetett bizonyítékunk is : a törvényszerű hangváltozás. Amit ennek törvényeiről a nyelvészek megfigyeltek, vitán felül ál l . De létrejöttének magyarázatára, tehát e változások történeti hátterére szabad legyen mai, mindennapi tapasztalatairnat megemlíteni . Ilyen törvényszerű hangváltozások például a mai magyar környezetben és a körülöttünk lakó népek nyelvét figyelve, akkor jönnek létre, ha pl. egy magyar szó idegen nyelvi környezetbe kerül, vagy egy idegen szó belekerül a magyar nyelvbe. Ekkor a szó hangtörvényei a befogadó nyelvhez idomulnak, méghozzá törvényszerűen.
Ismétlem, nem a hangtörvényt vonom kétségbe, azt elfogadom, csak történeti magyarázatához szeretnék hozzájárulni egy megfigyeléssel, amely megadná e változások okát is, azt, amivel eddig nagyrészt hiába kísérleteztek.
Összegezve a mondottakat : feltevésem a régészeti, néprajzi, történeti, nyelvtudományi megállapításokra épül . Elfogadja mindegyik szak szi lárdnak látszó megállapításait, de bírálón nézi az egyes szakágakon belül maradó szakemberek megállapításait, amelyek nem következnek eredményeikből, hanem csupán történeti igényük kielégítésére szolgáló feltevések. Egyik nyelvész bírálóm megrótt, hogy nyelvészkedek .37 Az a válaszom, hogy nem én nyelvészkedek, ők történészkednek, s úgy vélik, hogy mivel nyelvészeti eredményeik szilárdak, történeti következtetéseik is azok . Láttuk az őshaza és a vándorlások kérdésében, hogy gondolataik néha lehetetlenségek, s így természetesen arra épülő következtetéseik is azok."
Őstörténetünk évezredei től még nagy idő van Árpád népének megjelenéséig. Különösen az utóbbi két-három évtizedben több jelentős kísérlet történt arra, hogy a kutatók ezt az időbeli szakadékot áthidalják, s megmutassák az egymásra rétegeződő műveltségek sorozatát, amely végül is elvezetne a honfoglalókig. Bár szellemes erőfeszítések folytak (Fodor István, Bartha Antal, Veres Péter, Erdélyi István, Kürti Béla:E és em-
28
bertan-kutatóink : Nemeskéri János, Lipták Pál, Tóth Tibor és Éry Kinga),:!I valljuk be, hogy eddig inkább csak laza feltevésekig jutottak, semmint bizonyosságokig, s ezek a feltevések is néha homlokegyenest ellenkeznek egymással . Úgy látszik, az a magyarság-felfogás, hogy már a kezdet kezdetén kialakult népegyéniségünk volt, amely aztán idővel gazdagodott őstörök, ótörök, bolgár, iráni és alán "hatással", ebben az értelemben nem igazolódott. A magyarság - amint különböző népneveink : magyar, türk, szavárd, onogur, baskír is jelzik - több nép ötvöződéséből származott, és a "jövevényszavak" nagyrészt nem jövevények, hanem az egybeolvadt népek ősi szókincséből maradtak meg a közös nyelvbe tömörödő magyar nyelvünkben.
Az Árpád magyarjainak honfoglalását megelőző és követő évszázadból már írott adatok is vallanak népünkről. Az arab kereskedők, hittérítők, postamesterek és kémek meg hadvezérek értesüléseit több arab munka foglalja össze. Bizáncot természetesen érdekli, hogy északi határai mentén milyen népek mozognak, történetíróik nyomon követik a népvándorlást, és nagyon értékes követjelentésekben adnak hírt tapasztalataikróI . E népek legtöbbje követeket is küld a császári udvarba, ahol is kitűnő tolmácsok könnyítik meg küldetésük elvégzését.
Az orosz évkönyvek is felbecsülhetetlen történeti anyagot őriztek meg az alakuló kievi állam és a kazár kaganátus érintkezéseiről, a kapcsolatok természetéről . A nyugati forrásokban is számos értékes adat maradt fenn Arpád népéről . 40
A magyar állam fennállásának évezredes fordulójára mindezeket a gazdag forrásokat és fordításai kat ki is adták A magyar honfoglalás kútfői címmel . Ez a kiadás gyakorlatilag nehezen érhető el, s ezért Györffy György gondozásában új, kritikai' fordításokkal két ízben is megjelent egy új gyűjtemény, A magyarok elődeiről és a honfoglalásról címmel, a Gondolat Kiadó kiadásában. E források és részben a régészeti, embertani leletek szolgáltatnak alapot ahhoz a történeti képhez, amelyet kutatóink fáradságos, de termékeny munkával vázoltak fel . Ezt a történeti képet legutóbb - saját elképzeléseinek érvényesítésével - Györffy György summázta a Magyarország története I. kötetében.41
Lássunk néhány szemelvényt a reánk vonatkozó, egykorú forrásokból :
Bölcs Leo bizánci császár (886-9 I 2) leírja a türkök (magyarok ?) harci taktikáját. Leírásából egy fegyelmezett hadsereg pontosan begyakorolt harcmodorát ismerhetjük meg. "A harcban nem mint a rómaiak, három hadosztályban állnak csatarendben, hanem különböző ezredekben, tömören összekötve egymással az ezredeket . . . a derékhadon kívül van tartalékerejük . . . Jobbára a távolharcban, lesállásban, az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban és a szétszóródó harci alakulatokban leli k kedvüket . . . "42
A legfontosabb forrás Árpád magyarjairól Bíborbanszületett Konstantin (9 1 3-959), aki értesüléseit az udvarában járt előkelő magyaroktól, első kézből nyerte . Ö sorolja fel törzseinket : "Első a kabaroknak . . . előbb említett törzse, második a Nekié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtügyermatué, ötödik a Tarjáné, hatodik Jeneh, hetedik Keri, nyolcadik Keszi ."43 Ezek a törzsnevek mind a mai napig élnek magyar földön a következő alakban : Nyék, Megyer, Kürt, Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi .
A bizánci források mellett igen becses tudósításokat kapunk az arab földrajzíróktól, főként a bokharai Dzsajhanitól, akinek tudósításai Ibn Ruszta (930 körül) és Gardizi ( 1 050 táj án) szövegeiben maradtak reánk.44 Néhány szemelvény : "A besenyők országa és a bolgárok közé tartozó sz.k . l . -ek országa közt van a magyarok határi közt az első (szélső) határ . . . a magyar pedig a türkök egyik fajtája. Főnökük 20 000 lovass al vonul (lovagol) ki. Főnökük neve K . nde (Künde vagy Kende) . . . Sátrai k (boltosjurtjaik) vannak és együtt vonulnak a sarjadó füvel és zöld vegetációval . Bárhová is mennek, együtt utaznak egész rakományukkal és raktárukkal, (az uralkodó) kísérőivel és trónussal, a sá trakkal és az állatokkal . . . Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyik éppen közelebb van. Ott marad télire és halászik . . . A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van . . . A magyaro k tűzimádók" , s végül az a közvetlenül szép, szinte néprajzi értékű tudósítás, amelyik a menyegzőről szól : "Leánykérés alkalmával náluk az a szokás, hogy amikor a leányt megkérik, vételárat visznek a leány gazdagságával arányban, több, vagy kevesebb jószágot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a leány atyja a vőlegény atyját házába viszi és mindent öszszegyüjt, amije csak van, coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémből és rókamálból, a brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára valót . [Mindezt] egy szőnyegbe göngyölíti és a vőlegény atyjánál lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld neki [a leány atyjának], amire csak szükség van aZ ' előre megállapított vételárhoz : állatot, pénzt, ingóságot - és akkor hazaviszik a leányt. " E pompás leírás útmutatással szolgálhatott az arab kereskedőknek, hogy milyen árukat vigyenek-hozzanak a magyarok földjéről. Közvetetten a berendezésre is utal, meg a pénzforgalomra. Egyszóval nagy értékünk ez az arab tudósítás.
Az orosz őskrónika (amelyet Nesztor Krónika névvel emlegetnek) pedig megemlékezik a magyarok kétszeri honfoglalásáról .4S Először jöttek a fehér ugorok, az avarok idejében, aztán a fekete ugorok Oleg idejében. Ezekre az adatokra épül részben a kettős honfoglalás elmélete.
Szép sorokat olvashatunk a Metód-legendában a magyar királyról, a 880-as évek elejéről : "Megérkezve
a Duna tájékára egy magyar király látni akarta őt. És bár egyesek mondták, hogy ezt nem éli túl kínszenvedés nélkül, ő elment hozzá. A király pedig mint főpapot illik, tisztelettel, ünnepélyesen és örömmel fogadta . És beszélgetve vele, ahogy ilyen méltóságú emberekkel illik beszélgetni, elbocsátotta ezekkel a szavakkal : tisztelendő atyám, okvetlenül emlékezzél meg rólam szent imáidban." Ez a "magyar király" nemcsak a nemzetközi i llendőséggel volt tisztában, hanem jól kellett ismernie a kereszténységet is ("szent imáidban") .
Végül emlékezzünk meg a nyugati forrásokról is . Ezek egy része ellenséget lát a magyarokban, és mendemondákat is igazságként jegyez fel . Ennek ellenére becses kútfők, különösen a Sankt Gallen-i hóbortos barát adott életteli, kedves beszámolót a "kalandozó" magyar legényekről. Mivel könyvünk nem az esemény történetről szól, hanem az életről, bővebben idézünk ebből a forrásból, úgy, ahogy Ekkehard barát 1060 táj án megírta.46 A kolostorból a magyarok jöttének hírére a bolondos Heribald barát nem menekült el a többi szerzetessel, hanem nyugodtan bevár ta a sereget. Nagyon jól érezte magát a marcona harcosok közt, s azok is megszerették őt : "A barátok közös pincéjében pedig volt két színültig tele boroshordó . . . amikor az egyik (ti. magyar) meglóbálta bárdját, átvágott egy abroncsot, Heribald, aki már egész otthonosan forgolódott közöttük, így szólt : hagyjad el, jóember, hát mit igyunk, ha elmentek? Ez, tolmács útján megértve a dolgot, nevetve kérte társait, ne bántsák az ő bolondjának a hordóit . És ezek így megmaradtak . . . " "A kolostor udvarát a tisztek veszik birtokukba és bőségesen lakomáznak. Heribald is velük együtt úgy belakott, hogy, mint utóbb mondogatta, soha jobban . . . azok pedig, miután az áldozati barmok lapockáit és a többi részeit félig nyersen . . . lerágták, a lerágott csontokat tréfából egymáshoz hajigálták. Bort ittak, amelyet tele csöbrökben a középre helyeztek, annyit, különbség nélkül, amenynyi jól esett . . . vidámságukat szabadon engedve, táncoltak és birkóztak a főemberek előtt. Némelyek fegyverrel is összecsapva bemutatták, mennyire járatosak a hadi tudományban." Heribald pedig elmondta a kérdezősködőknek : "nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban. Ételt és italt ugyanis a legnagyobb bőséggel adtak . Mire ugyanis én azelőtt a mi haj thatatlan pincemesterünket alig tudtam megkérni, ahogy akár csak egyszer is inni adott volna, ha megszomjaztam, azok bőséggel adtak nekem, ha kértem."
Ezt a páratlan közvetlenségű emlékezést bőséggel egészítik ki azok a nyugati források, amelyek inkább a hadjáratokról, a honfoglalás időpontjáról szólnak, semmint napi életünkről . E krónikák közül számunkra igen érdekes Widukind (925- 1004) corvei barát krónikája, amelyet ugyan a szász nép történetéről írt, de amelyben rólunk is szót ejtett,47 méghozzá igén érdekes körülmények között. Azt írja ugyanis, hogy népünk
29
CSEHEK
o
o
P é t e r g a z
o \
" . / i '. l.
/,,_.1
/ (
RÁC FÖLD ""'-
-.
,,,,-1 I. Az Anonymus-térkép
OROSZOK
) (_._._._._.,.._._.
i :> " J lZ .I
! ,
Orsova i. '. )..
B
HALICS
'. \, ( "
/'
; / " /
/ / ,/'-'-'-'./'-
./
./ /
/
'-:J(.; ;' ..... _.,._., .'.% BESENYŐK
" " "
)
\ " j "-
7' C." "
i. . ...... \ � í i
i \, ,
"
\\-. i ,,,,,,·-·-·_·_·_·-:Jr..... .... ,._./ ...... . ... -.J(_.-
\ " '. . ,/ i,..-.... .�,. ..... J
j
E S E N y
'._'
Ő K
• a honfoglalás útiránya
1 2 . honfoglalá a Képe Krónikából
Nagy Károly hadjáratai előtt telepedett meg hazánkban, s azonos a hunokkal, "avarokkal, akiket most magyarnak hívnak" . A nyugati kútfők közt általában Regino prümi apát írását tartják a legjelentősebbnek. Ő ugyanis Világkrónikájában a 889. évnél számol be a magyaro k megjelenéséről, akik azelőtt Szkítiában éltek. Beszél a besenyő támadásról és a magyaro k szaruíjairól, amely ellen "alig lehet védekezni" . Gyűlölködő mendemondáknak is hitelt ad, mert a magyarok szerinte "nem emberek, hanem vadállatok módjára élnek" . A többi egykorú nyugati forrás főként a "kalandozók" harcaival foglalkozik .
I lyen és más tudósítások alapján nagyjából Anonymus elbeszélését követve alakult ki történettudományunkban a honfoglalás leírása. Árpád népét Nagy Géza emberközelbe tudta hozni, Pauler Gyula pedig nagy történeti anyagot vizsgálva 895-re határozta meg Árpád honfoglalását, a tudomány képviselői ezt fogad-
32
ják el, tanítják mind a mai napig. Nem szá�olnak azzal, hogy Kézai 700-ra, a Képes Krónika pedig 677-re teszi a honfoglalást. Magam a két utóbb idézett évszámban az első honfoglalás népének megjelenését ismerem fel .
Mivel mi Árpád népének életét kutatj uk, nem foglalkozunk azokkal a történetírói törekvésekkel, amelyek az őstörténet és Árpád népe közti hatalmas időt igyekeznek kitölteni . Talán ismét csak annyit, hogy megnyugtató módon senkinek sem sikerült ez eddig. Itt megelégszünk a 895-öS honfoglalás közvetlen előzményeinek vázlatával, i lletőleg az ezzel kapcsolatban felvetődött kérdések megtárgyalásával .
Elöljáróban egy eddig figyelembe nem vett szempont : a honfoglalás Árpád népében hatalmas lelki törést idézett elő, hiszen ott kellett hagynia elődei sírjait ! Ez a nemzetségi társadalomban sorscsapásnak számított, múlt nélkülivé vált, elveszítette őt segítő őseit ! Lel-
1 3. A karancslapujtői öv verelei
ki "nihil" lett úrrá a népen, s ezt figyelembe kell vennünk, amikor a régi haza helyett az újnak hitét, a kereszténységet erőltették rá : az ősök elvesztéséért a "mennyei Jeruzsálem" káprázata jelenthetett kárpótlást.
Árpád honfoglalásának esemény történetében végül is Anonymus adja a vezérfonalat. Ám történészeink magatartása mássá és mássá színeződik aszerint, hogy "lovasnomádnak" hiszik-e népünket - mert nagyrészt hi t kérdése ez -, vagy "félnomád na k", esetleg letelepült állattenyésztőknek és földműveseknek. Az arab és bizánci források e szempontokból többféleképpen értelmezhetők. Új lehetőséget jelent a kérdésben Györffy Györgynek az a gondolata, hogy a vezető réteg a folyók mentén évről évre legeltetve vándorolt, akárcsak az Aranyhorda kánjai, míg a köznép letelepedett, földmíves volt. Ennek a szellemes elméletnek egyetlen akadálya, hogy r o. századi szállásaink nagyon közel estek egymáshoz, szabad legelőterület alig volt, de talán még fontosabb, hogy folyóvölgyeink széles árterületén őseink aligha terelgethették nyájaikat, méneseiket békésen . A fenti kérdésekben "kettős honfoglalás" -feltevésem is új elemet hozott, amely szerint Árpád katonanépe itt földmíves-ál lattenyésztő onogur-magyarokat talált.
A "nomád" kérdésben két, majdnem egykorú adattal rendelkezünk. Az egyik a Bíborbanszületetté, aki "nomád életet élő türkökről" beszél . A másik, a "spanyolországi kalandozásokról" beszámoló Ibn Haijan 942-ben a turkokról azt írja, hogy "nomádok, mint az arabok" .48 Mindkét tudósítás a turkokról szól, tehát csak az egyik magyar néprészről. Ám hagyjuk egyelőre kétségünket, és nézzük Árpád népe honfoglalásának rövid summáját.
A szkíták, szarmaták, hunok, avarok, onogurok, bolgárok és a későbbi sztyepei népek (besenyők, úzok, kunok stb.) Kárpát-medencei betelepedése törvényszerű, mert nyugat felé hazánk az utolsó ligetes sztyepei sziget, amely nagyjából megfelel előbbi , déI-oroszországi szállásaiknak. A magyar honfoglalást - úgy látszik - egy nagyméretű turkesztáni hadjárat indította el, amely kimozdította szállásaikról a türköket. Ezek nyugat felé áradásukban hólabdaszerűen lökték ki az ott lévő népeket szállásaikról,49 így a besenyőket is, akik viszont a tőlük nyugatra lévő magyarságra támadtak,
a magyarság pedig elköltözött a kellemetlen szomszéd mellől. Mindez a hatalma teljében lévő kazár birodalom északi határvidékein játszódott le, és egy kazár törzs (a kabaroké) csatlakozott is a tovavonuló magyarsághoz. Mikor Ibrahim Ibn Jakub spanyolországi zsidó kereskedő Kijevből hazafelé menet megállt a prágai vásáron,.'J:l ott turkok, mozlimok és zsidók jelentek meg Turkiából, és bizánci solidusokkal fizettek . Valószínűleg a kazár zsidókra kell itt gondolnunk , akik a kazár kaganátusból csatlakoztak Árpád népéhez, bár gondolhatnánk az avarkori zsidóságra is a dunacsévi (Celanovo) temető menoráinak nyomán,51 de ezek a menorák csak kis elhatárolt területről ismeretesek. A mohamedánok talán a volgai bolgárok közül valók voltak, akik nagyobb számban Taksony idejében telepedtek meg Pesten és szerteszét az országban (Anonymus)Y
Van Anonymusnak egy mondata, amelyet eddig nem nagyon vettek figyelembe, pedig fontos útmutatást tartalmaz például a nevük szerint különböző eredetű törzseinkre is. Ez a mondat így hangzik : " . . . a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé . . . Arpáddal, valamint . . . ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával . " Belitzky JánosnakS3 talán sikerült Gömörben mordvin helyneveket azonosítania, az itt előkerül t bocsárlapujtői [ma Karancslapujtő] öv pontos mása is mordvin földről való, és a közeli területekről került elő tarsolylemezeink eddig legteljesebb párhuzama.
A vereckei hágón, Erdély szorosain és a déli végeken betelepülő Árpád népe nem lakatlan területet foglalt el . Számot kell vetnünk a nagy tömegű onogurokkal, meg azzal, hogy hazánk területe három hatalom érdekköréhez tartozott a 9 . században. A Dunántúl nyugati fele a keleti frank birodalom része volt, ez az uralom azonban nem terjedt ki a Duna vonaláig, mint régebben gondolták (ennek megállapításában sokat köszönhetünk az osztrák kutatásoknak) .S4 A bolgár hódítás talán elért kelet felől a Duna vonaláig, magába foglalva Erdélyt egészen a Tiszáig. ss Fent északon Nyitra központtal a morvák uralkodtak.56 Erdélyben a bulakok (blakok) karluk-török népe fészkelte be magátY Megkezdődött, illetőleg folytatódott a szláv törzsek betelepedése, de téves történészeinknek az a hite, hogy Árpád
33
14 . Mariföldi tarsolylemez
népe csak szlávokat talált volna a Kárpát-medencében.58 Tanulságos e tekintetben a régészeti leletek valIomása : alig-alig találunk szlávnak minősíthető emlékeket a medence belsejében ! A nép életét kutatva kevésbé érdekelnek minket a harcok és a különböző szövetségkötések. Ezek végül azt eredményezték, hogy hazánk "füve, homokja és vize" Árpád hatalmába került . Ezt a hármat, "füvet, homokot és vizet" kérték Árpád követei, akik cserébe fehér lovat, nyerget és aranyos féket vittek a szláv fejedelemnek . Ez a lovas népek régi törvénye szerint nem csere volt, hanem szabályszerű adásvétel, 59 s ezt követte később a hadjáratok sora, amely katonailag is biztosította a föld feletti hatalmat.
Néhány szót kell ejtenünk arról a véleményről, hogy a besenyők által Árpád népére mért vereség indította volna el a honfoglalást, és hogy nők, gyermekek, öregek nélküli hadsereg szállta volna meg hazánkat. A honfoglalás kori temetők ellentmondanak ennek a feltevésnek, mert a temetőkben a nők-férfiak aránya nagyjából azonos, és a nők is keleties viseletben vannak. Úgy látszik tehát, hogy a besenyő támadás híre besenyő tudósításokból jutott el Reginóhoz és a Bíborbanszületetthez, akik műveikben beszámoltak róla. Ám mégsem vethetők el egyértelműen ezek az adatok. Igaz : a női viselet a sírokban keleties, de keleten pontos megfelelőjét nem találjuk . Viszont ha e tudósítások a valóságot tartalmaznák, akkor az a kettős honfoglalás legerősebb érve lenne, mert ha őseink az új hazában szereztek asszonyokat, akkor azok nyelve maradt volna fenn, és az anyanyelv jogán váltunk volna magyarrá ! De hát egy i lyen összefoglaló könyv nem alkalmas
34
a kérdés k ritikai vizsgálatára ! Egy azonban bizonyos, és erre éppen P. N. Tretyakov professzordl hívta fel figyelmünket, amikor az ötvenes évek elején Pesten járt : ha ugyanis Árpád népe szláv asszonyokkal házasodott volna össze, akkor nyelvünk villámgyorsan átváltott volna valamelyik szláv idiómára.
A honfoglalást megelőzően azonban döntő esemény történt, s ez formálta végül is egyetlen nemzetté a magyar törzseket. A döntő esemény a vérszerződés volt, amelyben a "hét fejedelmi személy [a hét törzs feje? L. Gy.] szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak és azok utódainak a végső nemzedékéig Álmost, Ügyek fiát és azokat, akik az ő nemzetségéből származtak . . . Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezéré rt - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta" ,61 s "esküjét ezzel szentesítette" . A vérszerződéssel a hét nép " vérint való testvérré vált" . A szkítáktól a mongolokig tudunk ilyen szerződésekről, amelyek köteléke erősebb mindennél . Így az Árpád család uralma is több mint négyszáz évig tartott, és a következő királyok is igyekeztek valamiképpen (például leányágon) az Árpádoktól való leszármazásukat bizonyítani, hogy uralm uk jogos legyen.
Honfoglalás kori történelmünk egyik, talán legfontosabb forrása Bíborbanszületett VI I . Konstantin császárnak A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) írt munkája.62 Konsztantin a történetíró császárnak, Bölcs Leónak volt a fia, és apja császárkorában született, ezért járt neki a "bíborbanszületett" (tulajdonképpen bíborpalotában született) cím, ami a trónra való jogosultságát is igazolta. A Bíborbanszűletett népes tudósgárdát szervezett arra, hogy a hallatlanul gazdag császári levéltár irataiból kivonatokat készítsen (Excerpta de legationibus) .63 Ezek tárgyköre egyrészt a minket érdeklő és a hunkorig visszanyúló történeti feljegyzések (követ jelentések, hadvezérek beszámolói, kémek jelentései stb. , stb.) , másrészt a hadművészet és taktika, a szertartások rendje, a természettudomány és a földművelés. E kivonatok alapján írta meg Konstantin A birodalom kormányzásárólt, melynek több fejezetében (főként a 38 . és 40. fejezetben) foglalkozott a türkökkel, akiket az újkori történetírás a magyarokkal azonosít. Munkája azért is értékes számunkra, mert a reánk vonatkozó értesüléseit magyar forrásokból merítette. A császár tanácsadói Termacsu (Tormás, Árpád unokája), és Bulcsú voltak, akikkel bizonyára hosszan elbeszélgetett a türkök múlt járól és jelenéről.
M űvét 948-952 közt írta, tehát mintegy fél évszázaddal Árpád honfoglalása után. Ő tudósít törzseinkről is, amint ezt az előzőkben megismerhettük. Mintegy százötven év óta sok kiváló magyar történész törte a fejét azon, hogy hogyan helyezkedtek el a törzsek hazánk területén. Ez fogas kérdés, mert az egyes törzsnevek nem egy csoportban, hanem szétszórtan Erdély től a
' 5 . Árpád ivókürtöt tartó alakja a Képes Krónikából
nyugati végekig és északtól délig találhatók. Egy bizonyosan látszik, ti . az, hogy a törzs nem azon a területen élt, ahol szétszórtan megtalálható a neve, hiszen nem lett volna értelme ott településnevet adni, ahol mindenki annak a törzsnek volt a tagja . Újabban két jelentős történészünk értekezett a törzsek településéről.M Egyikük katonai telepítés nyomát vélte felfedezni, s új felfogású hadseregszervezést sej tett a törzsnevek szétszórtságában, a másik pedig úgy gondolta, hogy a törzsi helynevek jelölte területeken pásztorok és földmívesek éltek, és a törzsnevek a törzsek szabad pásztorainak vándorlása és letelepedésekor keletkeztek. Az volt a véleménye, hogy a törzsek körbeölelték a fejedelmi törzs szállásterületét, amint ezt a nomád törzsszövetségeknél általában tapasztaljuk. Egyik kiváló régészünk a gazdag leletek tanúságára támaszkodva nagyjából ezt a központos elhelyezkedést találta megfelelőnek, és figyelmeztetett arra, hogy a kései avar korban is a Duna-Tisza köze volt a fejedelmi szálláshely.65
Ebben az egészben az a különös, hogy a Bíborbanszületett művére és faluneveinkre támaszkodik, ugyanis a magyar krónikák egy szót sem tudnak törzseinkről, csupán a hét honfoglaló "kapitányról" beszélnek . Történetíróink általában hallgatnak erről az ellentmondásrói, i lletve régebben azzal kerülték meg a kérdést, hogy krónikáink írásakor (a I 2. századtól) már feledésbe merült a törzsek emléke.66 Ez persze hibás érv, hiszen a törzsek neve mind a mai napig él faluneveinkben . Ennek hallgatólagos tudomásulvételével újabban az a meggyőződés kezd kialakulni, hogy Árpád honfoglalásának idején a törzseknek már nem volt szerepük és jelentőségük.
Két érv szól e felfogás mellett. Az egyik az, hogy a honfoglaló magyarság leletei általában egyöntetűek az egész Kárpát-medencében, nincs nyoma hét vagy tíz törzsre való tagozódásnak. A másik érv egy érdekes régészeti kísérlet, amelyről történelemtudományunk nem vett tudomást. Csallány Dezső régészünk meg-
35
vizsgálta/IT hogy törzs nevű falvaink közelében milyen korú és népességű temetők vannak. Abból az ésszerű feltevésből indult ki, hogy a helyneveket vagy azok adták, akik ott nyugszanak, vagy róluk nevezték el a települést. Nos a számvetés váratlan eredménnyel zárult : a régészek 60 esetben késő avar (onogur) temetőket találtak e falvak körzetében, Árpád magyarjainak temetőjére azonban talán csak egy esetben bukkantak, de az is a IO. század közepéről származott (Fiad-Kérpuszta Somogyban).ffi Ezek szerint öseink törzsei nem Árpád magyarjainak, hanem az onogur-magyar honfoglalóknak törzsei lettek volna, és a "nemes magyar nemzet" történetét megíró krónikásaink ezért nem vettek volna róluk tudomást. Van továbbá három településnevünk, amelyik bizonyosan nép- vagy törzsnév volt, és faluneveinkben ugyanolyan szétszórtan jelenik meg, mint a Bíborbanszületett művében felsorolt törzsnevek, ezek : Tárkány, Varsány és Székely.@ E három törzzsel tíz törzsre egészül ki a honfoglalók népe, s nyilván nem véletlen, hogy az onogur név ( 1 0 törzset jelent törökül) is tíz törzsről vall !
A törzsek nevének nyelvészeti magyarázataiban mind a mai napig pedig azok az értelmezések uralkodnak, amelyeket Németh Gyula (A honfoglaló magyarság kialakulása, 1 930) fél évszázaddal ezelőtt fogalmazott meg. Ő úgy vélte, hogy a finnugor eredetű Nyék és Megyer törzsnéven kívűl a többiek valamely török nyelvből magyarázhatók . Függetlenül a megfejtések helyes vagy helytelen voltától, annyi mindenképpen bizonyos, hogy törzsneveink nem egy nyelvnek - a magyar nyelvnek - származékai . Ez pedig azt mutatja, hogy őstörténetünk nem magától értetődően azonos a magyar nép történetével ! Voltaképpen a vérszerződés ötvözte e törzseket a magyar nép elődeivé. Hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudjuk pontosan . A "Megyer" helynevek nem fordulnak elő gyakrabban hazánkban, mint a többiek .";\) Baskíriában két törzsünk (Gyarmat és Jenő) emléke megmaradt, tehát az elvándorláskor ezek a törzsek kettészakad tak, s csak egyik részük telepedett meg a Kárpát-medencében.71
A vérszerződés a szkítáktól kezdve bizonyosan ismert volt a pusztán, mert a szkíta aranylemezek közt megtaláljuk ábrázolását : két, egymással szemben térdeplő szkíta egy ivókürtöt szorongat. 72 A magyar vérszerződést - amint olvashattuk - Álmos fejedelemmé választása alkalmával írta le Anonymus.
De vérszerződést nem szoktak egyazon nép vagy törzs fiai kötni, hanem a rokon vagy a csatlakozott népek vezetői kötik a szövetségűk megpecsételésére. A vérszerződés tehát nemcsak az Árpád-házhoz való hűséget szabta meg, hanem általa ötvöződött különböző törzsekből nemzetté a magyar nép. Nagyon nagy esemény kellett hogy legyen, hiszen a Bíborbanszületett szerint (38 . fejezet) : "A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük sohasem volt, hanem valamiféle vajdák voltak felettük . . . "
36
A vérszerződés tehát a törzsfői hatalom feladását jelentette, s így a magyar nép "anyakönyvi .kivonata" lett. Talán nem következtetünk helytelenül, hogy emögött valami nagy veszedelem vagy nagy vállalkozás tervezése rejtezett s ez nem lehetett más, mint az új haza elfoglalásának előkészülete. Talán az sem véletlen, hogy a Képes Krónika ( 1 4. század közepe) festője azért ábrázolta az aranysisakos hét vezér közt Árpádot úgy, hogy magasra emeli bölényszarv ivókürt jét, hogy emlékeztesse a fogadalomra a honfoglaló vezéreket. Akárhogyan is magyarázzuk a forrásokat, egy bizonyos : a szövetséget nem egy nép hét törzse, hanem hét rokon, csatlakozott, szövetséges törzs vagy néprész kötötte. Talán ezzel is kapcsolatos, hogy a magyaroknak több nevük van a forrásokban (magyar, türk, baskír, szavárd, onogur, hungar) .
Ésszerű volna a mai magyar nyelv nyelvjárásaiban egykori törzseink hatására gondolni. Az ez irányú próbálkozások azonban nem vezettek eredményre. Több mint ezer esztendő alatt sok volt a belső vándorlás, különösen a török uralom végén, például az Alföld a legkülönbözőbb magyar területekről jöttekkel népesült be újra. Bárczi Géza legutóbb73 a következőkben foglalta össze nyelvjárásainkról való tudásunkat : "Az újkorban az ő-zés a Dráva vidékén, déli Dunántúlon, Szeged vidékén és attól keletre, a Duna-Tisza közének egy részén, az í-zés Nyírség, Szatmár megye, a nyugati Dunántúlon, ugyanitt megindul az é-nek »ie« kettős hangzóvá való hasadása (szép = sziép) . . . a palócban kialakul az ft hang stb. , de a mai nyelvjárások helyzetét egyszerűen visszavetíteni a középkorba súlyos módszertani hiba volna." Hát még a honfoglalás korába ! Mindenesetre nyelvjárásaink igen közel állnak egymáshoz, a beszélők nehézség nélkül megértették egymást.
Érdekes, hogy Dienes I stván, aki Györffy Györggyel összegezte 10. századi társadalmunk felépítését,74 csak társadalmi csoportokat talált már benne, törzsi - népi - különbségeknek nyomát sem látta. Ú gy látszik, hogy Árpád honfoglalása idején a törzseknek már valóban nem volt szerepük, s ezért hallgatnak róla krónikásaink is !
A nyelvjárásokkal kapcsolatban önkéntelenül felvetődik az a kérdés, hogy vajon egy nyelv táji változatai-e vagy pedig különböző rokonnyelvek változtak-e át magyarrá. Ez utóbbi esetben a törzsek régi nyelvéből csak a beszéd zenéje, a hangok kiejtése maradt volna meg, tehát éppen az, ami nyelvjárásainkat egymástól megkülönbözteti. A nyelvjárásokhoz okvetlenül hozzájárul a területi elszigeteltség is, de szókészletük azonossága és egymást értő beszédmódjuk sejteti, hogy a magyar nyelv valamiképpen "rátelepült" a törzsi nyelvekre. Hogy ez mikor és hogyan történt, nem tudjuk. Az a tény azonban, hogy törzsneveink nagy részének nincsen párja a finnugor nyelvekben, s a magyar nyelvben sincsen értelmet adó párhuzamuk, bizonyossá te-
/ T L . / .\ r / -
ö C /:' . i x
ö L
1 6. A 10 . századi magyar hadjáratok (kalandozások) Európában
szi , hogy törzseink többsége nem magyar nyelvű volt. Ezek a kérdések történettudományunknak, nyelvészetűnknek, néprajzunknak, régészetűnknek nagy rejtélyei, amelyekre még felelni nem tudunk,
Hiányzik még honfoglalási régészeti leleteink kritikai feldolgozása, de annyi már eleve látszik, hogy e leletekben nincsen nyoma a terűletileg is elkülönülő hét vagy tíz törzsünknek . Ez azonban annyit is jelent, hogy a vérszerződés, vagy legalábbis a hét törzs egyesülése jóval a honfoglalás előtt ment végbe. Talán ez az oka, hogy krónikásaink nem tudnak törzseinkről . Meg kell jegyeznünk, hogy a hetes szám nyilván szent szám, hiszen legalább tíz törzsünkkel kell számolnunk !75
A honfoglalás után, nyugati szövetségekben, különböző hadjáratokra került sor (ezek az úgynevezett "kalandozások"), mígnem az átszervezett nyugati seregek győzedelmeskedtek, s ezzel mindinkább határainkon belül zaj lottak le a történelmi események. A 1 0. század közepétől fogva megindul a római kereszténység térítése is, és Géza nagyfejedelem és Szent István megveti alapját a nyugati, keresztény magyar királyságnak.
A honfoglalásnak ehhez, a magyar történetírásban általánosan elfogadott képéhez az utóbbi másfél évtizedben egy új elem járult, éppen a szerző feltevésével .
N G E R
Ez abban fogható össze, hogy Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak.76 Ezek az onogurok, akik 670 táján árasztották el hatalmas népi tömegei k kel a Kárpát-medencét. Ezt a feltevést történészeink általában nem fogadták el,77 de éppen az alapvető érveket nem tudták cáfolni, illetőleg figyelmen kívűl hagyták . Mi a feltevés alapja? Az, amint erről volt szó már, Árpád magyarjainak szál lásterülete és a késő avar-onogur szállásterület kiegészíti egymást, és a kettő egyűtt adja a I r . századi magyar települést. Durván egyszerűsítve, Árpád magyarjai a vízjárta homokos partokat, az onogurok pedig az agyagos talajú területeket szállták meg. Egyre szaporodnak azok a megfigyelések, hogy az onogurok megérték Árpád népének megjelenését a Kárpát-medencében, és csodás bronzművészetük akkor szűnt meg, amikor a második honfoglaló hullám keleti ezüstművessége is abbamaradt. Az ok a kereszténység ál talános elterjedése volt. A kettős honfoglalás bizonyítéka az is, hogy a "késő avarok-onogurok" lakta terület helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. I lyen terület például az Ausztriához tartozó egykori határvidékünk, ahol nagy lélekszámú onogur temető van, de Árpád magyarjainak nyoma sincsen, Ugyanez
37
a helyzet a mai nyugati határsávban, Somogyban, Baranyában, hazánk más területein és részben a Vajdaságban. Téves az az ellenvélemény, hogy ezeken a tájakon megtalálható a honfoglaló Árpád népének hagyatéka is ! Nagy területeken - amelyek helynevei magyarok - hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sűrűn jelennek meg az onogurok. Az sem lehet véletlen, hogy az egész földkerekség onogurnak hív minket (ungarus, hungaryan, ongarese, ungur, Ungar stb.).
Ezzel azonban egyszerre megváltozik a honfoglalás kori Magyarország népi és műveltségi képlete. Ennek a kidolgozása még a jövőre vár, a jelen munka elsősorban Árpád magyarjait igyekszik bemutatni. Nem feledjük, hogy bár Árpád népének uralkodó osztálya és lovashadserege fel tehetően török volt, szállásterületük helynevei nagyrészt magyarok ! N agyon valószínű, hogy az első honfoglaláskor a régi szállásterületen maradt magyar nép kettészakadt törzsei, nemzetségei alkották az Árpád hadseregéhez csapódott tömegeket !
3. / A TELEPÜLÉS FALUÁSATÁS ÉS TEREP BEJÁRÁS
Még századunk harmincas éveiben is úgy vélték, hogy a honfoglalók településeit sohasem fogjuk megtalálni, mert lovasnomádok lévén a fű növésével együtt örökös vándorúton voltak, állandó telepük vagy falvuk tehát nem volt, nem lehetett. Ezt az állapotot - akkori felfogás szerint - csak lassan váltotta volna fel a pásztornép letelepedése, földhöz kötődése, földmívessé válása. Divatos szólam volt később "a pásztortársadalom vál ságáról" beszélni .
Szabó István, a középkori magyar falu tudós kutatója könyvében (A középkori magyar falu, 1 969) önkéntelenül is a kor tudományos felfogásában fogalmaz.78 Ú gy véli, hogy a magyarok lovasnomádok voltak, tehát nemezsátorban (jurtban) laktak, és keresi a "lassú átmenetet" az épített házak felé. A "fejlődést" tehát a jurttól az épített házig gondolja . Csakhogy közben a "Iovasnomád" legenda szétfoszlott. Ez azonban csupán egyik oldala szemléletünk megváltozásának, a másik az, hogy az épített ház nem magasabb rendü építmény a jurtnál . Aki gyermekkora óta megszokta azt, nem szívesen megy épített házba. Ligeti Lajos fényképen is be tudta mutatni egy előkelő mongol házát,í9 a tulajdonos azonban az udvarra felállíttatta a maga jurtját, és abban lakott. Ez persze már nem a nomád helyváltoztatás céljait szolgálta. H asonló megfigyeléseket tettem Felgyőn, ahol a jurtokat hatalmas sánc és árok övezte. Ezeket sem ideiglenesen állították fel, hiszen a sánc és árok az állatoktól, a talajvíztől védelmezte őket. Bennük letelepedett előkelők laktak. Az épített házak nem versenyezhettek a jurttal, hiszen merev (döngölt, borona- vagy tégla-) falak mellett elképzelhetetlen, hogy a tulajdonos a belső teret a magasság csökkentésével növelje, i l letőleg összébbhúzásával a kupolát emelje. Aszerint van erre szükség, hogy a család nagyobb-e vagy kisebb. Mégis van valami különbség a jurtok és a házak lakói közt, de éppen fordítva, mint eddig gondolták : a jurtok lakói az előkelőkhöz, a földkunyhóké pedig a szegényekhez tartoztak, ha ugyan ezek a "putrik" nem nyári kunyhók voltak. Felgyőn - amint majd látni fogjuk - egyazon településen és ugyanabban az időben egyaránt voltak jurtok, boronaházak, rakott falú házak és téglaházak ! Ugyanígy a temetőben is megfelelően épített sírokba temették a falu halottait. Azt, hogy a sátrak a 1 3 . század folyamán eltüntek, vagy számuk nagyon lecsökkent (a kunokkal ismét megnőtt), nem minőségi változásnak érezzük, hanem inkább a városban építkezőkkel való versenyre kelésnek, a "magára adás" teremtette változásnak .
István király I : 32 törvénye azt mondja : "H a valaki ellenségeskedésből másnak az épületeit tüzzel elhamvasztja, úgy határoztunk, hogy mind az épületet építse fel , mind pedig ami felszerelést elégetett és azonkívül adjon tizenhat tinót, ami negyven solidust ér." - Az I . törvénykönyv 35 . fejezete azokról szól, akik a házakat megtámadják, s eközben különbséget tesz az ispánok és katonák házai és a "népből való emberek" kunyhói között.fD
Törvényeink sehol sem említik a lakósátrakat, ellenben hallunk olyanokról , amelyekben misét szolgáltathat az úton lévő pap. Éppen ezekért Szabó I stván is nehezen tudja áthidaini a jurt és az épített ház közötti "fej lődést" . Így ír könyvének 28 . oldalán81 : "A nagy múltú pusztai sátor talán már a 10 . században sem volt egyedüli, mégcsak nem is fő lakásuk, hanem a ház építményei mellett csak járulékos, kiegészí tő szerepre száll t le, s hamarosan ez a szerepe is teljesen megszünt. " Mindezt azonban nem a tények diktálták, hanem a tudat alatt is ható elmélet - nomád voltunkról. Egyszerüen elképzelhetetlen, hogy őseink a jurt kényelmes, tágas, szellős tereit önként fel akarták volna cserélni a földbe ásott putrik nyomorúságos, nedves homályával !
A földputri-elmélet alapja ásatástechnikánk elmaradottságában keresendő . Az a módszer ugyanis, amely a felásandó területről eltakarít ja a felső termőréteget, a föld felszínére épített házak nyomát is megsemmisíti . A felgyői ásatások tallózó leírásakor be fogom mutatni azt az eljárást, amivel a felszínre épült s elpusztult egykori házak nyomát ki lehet mutatni.
Korai faluásatásaink mintegy 50-60 évvel ezelőtt kezdődtek, sok pénzt emésztettek fel , és a leletek igenigen szegényesek voltak, nem lehetett őket múzeumi pompával bemutatni.
Az alább következőkben vázlatosan bemutatom egy honfoglalás kori Árpád-kori magyar falu ásatásának tanulságait. A hely Felgyő község, Csongrádtól 6 kilométerre délre. Nem messze attól, ahol a szegedi útról levál ik a majsai. Itt messziről is jól látható domb emelkedik : a Geda-halom . A helybeliek mind a mai napig azt mondják, hogy a Károlyi-birtok béresei boronáláskor egy itt talált kőgedát (kecskeollót) használtak nehezéknek . Egyszer megállt a közelben egy hintó, s két török úr valamiféle térképet vett elő, kérdezősködött a kőszoborról, megvásárolta, fejét vette, s csak úgy dőlt belőle az arany. A kinccsel azután a törökök nyomban elhajtattak. A történetet többféle változatban meséli el a monda, s a gyermekek éppen úgy ismerik, mint a
39 _ 't. ..
1 7 . A kazak jLlr! váza
I B. Honfoglalás kori kunyhó (a szerző rajza)
felnőttek. A régi falu helyére új , szövetkezeti falu épült, de a dombo t meghagyták mint a falu történelmének emlékét .
Nos ennek a Geda-halomnak közelében és magán a halmon folyt az ásatás jó húsz esztendeig. A terület egykor a Tisza és a Vidre árterülete volt, csak a hátakon lehetett megtelepülni. A kiásott leletek részben a Nemzeti Múzeumba, részben a szentesi Múzeumba kerültek, egy kettős sírt "in situ" a csongrádi múzeum őriz. Az embercsontok a szegedi egyetem Embertani Intézetébe, az állatcsontok a Mezőgazdasági Múzeum Állattárábajutottak, a szemes termények és pollenek (virágporok) vizsgálatait a keszthelyi kastélymúzeum növény tudósa dolgozta fel . Bekapcsolódott a munkába régi légi felvételeivel a Hadtörténeti Múzeum térképtára is. Az ásatások nagyon mérsékelt költségvetésének alapját a Magyar Tudományos Akadémia adta, s ezt jelentősen egészítette ki a Csongrád megyei Múzeumok Igazgatósága és a Mezőgazdasági Múzeum. M indebből évente négy-öt hetes ásatásra tellett. M unkásaink a híres, már nyugdíjas csongrádi kubikosok közül kerültek ki, mindannyian a földmunka művészei voltak . Az ásatást jómagam vezettem, fiatal munkatársaim részben az egyetemről, részben az akadémiai intézetből és a hódmezővásárhelyi múzeumból jöttek segítségemre. Minden évben még hat-nyolc régészhallgató is segített, egyúttal az ásatási munkát tanulva. Rövid áttekintéssel kezdeném az ásatási beszámolót, amelyben az előzményeket vázol om fel .
A korai és középkori falu régészeti kutatása mintegy ötven-hatvan éve indult meg. Előbb Karcag környékén Györffy István82 kezdett egy elpusztult falu feltárásához, majd két központban folytatódott a munka : Kecskeméten83 és Debrecenben.84 Amott Szabó Kálmán és Papp László, emitt Zoltai Lajos és Ecsedy I stván volt a kezdeményező. Hozzájuk csatlakoztak M iskolcon Leszich Andor,85 Gyulán Implom József,85 Etén Csalog József'87 és másutt is más középkor-kutató nk. Míg régészetünk egyéb korszakai száz-százötven éves múltra tekinthettek vissza, és ez alatt az idő alatt a megfigyelések egyre finomodtak, a tapasztalatok halmozódtak, középkori falukutatásunk sokáig csak az egyes házak, kemencék, templom körüli feltárások szűk területén mozgott. Nagyobb összefüggő terepet tárt fel Bálint Alajos Nyársapáton,l13 és Gerevich László Csúton.oo Honfoglalás kori települést pedig egyáltalán nem ismertünk . Középkorunk első, nagyszabású ásatási tervét a Néptudományi Intézet dolgozta ki. Méri I stván történész, néprajzos helynévkutató társaival együtt vázolta fel azokat a feladatokat, amelyek megvalósítása ásatásokkal tisztázhat ja falvaink középkori életét.oo Az intézet feloszlatása után egy ideig gazdátlanul maradt ez a terv, majd az ötvenes évek elején a Nemzeti Múzeumba került, Méri I stván és jómagam egy előterjesztést tettünk az Akadémia Régészeti Bizottságában, hogy iktassa tervébe a honfoglalás kori települések ku-
tatását, s ezzel párhuzamosan adjon nagyobb teret középkori falukutatásainknak is. A honfoglalás kori településkutatást reám bízták, a falvak feltárását pedig Méri I stván barátomra.
Azzal a feltétellel vállaltam a honfoglalás kori településkutatást, hogy esetleg évekig eredménytelen lesz a munkám, hiszen ha I SO évig nem találtak honfoglalás kori falut, nem vállalhatom, hogy nyomban rábukkanok . Tudnunk kell ugyanis, hogy 9-1 1 . századi leletet - egyelőre temetőt - vagy 1 600- I 800 helyről ismerünk, de települést Felgyő előtt egyetlenegyet sem ! Azóta éppen a felgyői tapasztalatok ismeretében egymás után fedezik fel fiatal régészeink a telephelyeket, és szépen terebélyesedik e korról való tudásunk.
Megbízásom után egyre-másra jelentkeztek a tanácsadók, hogy hol kellene kezdeni a kutatást. Székesfehérváron, mondták többen. Ennek semmi értelme, feleltem, hiszen Fehérvár mocsarak közti dombokra települt, s minden talpalatnyi földet beépítettek azóta, különben is királyi székhely volt, nem falu, ezenkívül pedig a múzeum tudós munkatársai állandóan figyelemmel kísérnek minden felbukkanó leletet. Legyen Csepei-sziget - tanácsolták mások. Igen ám, de hol kezdjük e hatalmas sík területen az ásatást? Hiába ír Anonymus az itteni szállásról, semmi fogózópontunk nincsen a kezdéshez. Szabolcs ! - hangzott az újabb tanács . Ez jó is lett volna, hiszen Szabolcs megye leggazdagabb honfoglalás kori lelőhelyünk, s ahol temetők vannak, ott településeknek is kell lenniük, de messze van a fővárostól, előbb valahol a közelben kellene megismernünk egy települést, hogy tudjuk, mit is kell keresnünk, mikről ismerszik meg egy honfoglalás kori falu ! Figyelmünk - Méri I stvánnal - Felgyőre terelődött. A döntés a következőképpen született meg. Abban az időben (az ötvenes évek elején) katedrámtól megfosztva, mint külső előadó tartottam meg a népvándorlás, magyar honfoglalás, és középkor-régészeti tárgykörű előadásaimat az egyetemen, előadóként tanított ott Méri I stván is. Itt kapta egyik hallgató n k - Kovalovszki Júlia - azt a feladatot, hogy dolgozza ki Szentes vidékének a Tiszán is átnyúló településtörténetét régészeti alapon. Ez sokrétű munkát kívánt. Először is az elérhető régi térképek alapján meg kellett rajzolnia a terület régi vízrajzát, aztán a terepet végigjárva be kellett gyűjtenie a felszíni leleteket, pontosan bejegyezve lelőhelyüket a térképbe. E megfigyeléseket egyeztetve a már régebben múzeumba került leletekkel és okleveles emlékekkel, rajzolta meg végül Kovalovszki Júlia e terület betelepülését a régészeti korokban és a magyar középkorban . Méri I stván irányításával kiváló munkát végzett .91 A terület fontosságát az adta, hogy itt van a Böldi rév, amely az őskortól fogva a legfontosabb Tisza-átjáró volt : ez kötötte össze a keleti világot nyugattal . A Geda-halomtól IOO- I SO méterre évekkel az ásatásunk megkezdése előtt honfoglalás kori temetőt tártak fel .92 Tari László doktor Csongrád múlt jának tudós kutatója a közvet-
4 1
len környékről még jónéhány kora Árpád-kori települést jegyzett fel .93 Kovalovszki Júlia pedig terepbejárásakor átkutatta a Geda-halom környékét is : a halmon sok téglatöredéket, környékén viszont cserép bográcstöredékeket talált (a cserépbográcsot a honfoglalók hozták a Kárpát-medencébe, ha ugyan nem már az onogurok ! ) .� Ezeken kívül Felgyő mellett szólt az is, hogy a területet emberemlékezet óta, sőt sokkal régebbtől fogva szántónak használták, nem telepítettek ide épületeket, feltehetően tehát érintetlenül találjuk meg a keresett településnyomokat. Azóta erre a területre új falu épült. Az ásatások közben egyre kisebb területre szorultak össze. Annak idején azonban a vidék mindenképpen alkalmasnak látszott arra, hogy itt keressük a honfoglalók egyik faluját. A munkát úgy osztottuk meg, hogy Méri I stván megássa a Geda-halom tetején lévő, sejthetőleg kora középkori templomot, én pedig az ő nagy tapasztalatára támaszkodva megkezdem a telepkutatást. Így indult meg a munka, amelyet a következő évtől kezdve már egymagam vezettem .
Az első napok történetét kissé részletesebben írom meg, hiszen úgy vágtunk neki a munkának, hogy keressük a "nem tudom mit" , nem lévén semmiféle előzménye a honfoglalás kori falukutatásnak . Az első napokban Méri I stván tapasztalata teremtette meg a "módszert" . Lejtősebb helyeken - a Geda-halom környékén - szétszórtan 40 x 50 cm-es méretű aknákat ástunk, hogy láthassuk, van-e telepnyom a mélyben, tehát tüzhely, kemence, házalap, vagy cserép kerül-e elő? Ezek az aknák ígéretesnek tűntek, s így köztük egy 70 cm
42
20. Cserépüst Felgyőről
1 9 · K ovalovszki Júlia terepbejárásának vázlata
széles, mintegy 40 méter hosszú kutatóárkot húztunk . Kiderült, hogy a kb . 30 c m mély termőföld alatt szép, tiszta homokréteg terült e l . Ebben a homokban, árkunk vonalára ferdén egy mélyfekete harántsávot figyelhettünk meg, egy egykori beásás nyomát. Jobb híján ennek nyomát követtük a metszetekkel. Kiderült, hogy egy hosszú árokra bukkantunk, és amikor megkezdtük az árok földjének kibontását, mindjárt az első napon, úgyszólván az első órákban nemcsak bográcstöredékek kerültek elő, hanem egy honfoglalás kori nyílcsúcs is ! Megvolt tehát az, amit I SO éve hiába kerestek : megvolt a honfoglalás kori település. (Szomorúan kell megjegyeznem, hogy évek múltán a nyílcsúcsot a Nemzeti Múzeum kiállításáról ellopták , csak rajza maradt meg a jegyzőkönyvben !) Évek múltán, felvetődik a kérdés : hogyan került a nyíl az árokba? Merthogy nemcsak nyílcsúcs volt, hanem nyílvesszős, tollazott nyíl, az bizonyos, nyílhegyeket nem hordtak magukkal . A k ilőtt nyíl az árok sarába esett, s elmerült. Nyilván valami helyi csetepaté alkalmával került sor egymás megtámadására, s ekkor tévedt el a nyíl és süllyedt el a mocsárba ! Függetlenül ettől a kérdéstől, most már biztosabban mozogtunk a telep felderítésében, az árkos feltárás helyett áttértünk a szelvényekre, bár nem tudtuk még, mi fog kibontakozni. Ugyancsak az első napon egy tégla is előkerült az árokból, és néhány "méhkas alakú" verem re is bukkantunk . Talán a szarmata időkben jártunk ? Méri I stván kérdezte is tőlem, volt-e a szarmatáknak téglaépítkezése. Akkor még nem tudhattuk, hogy majd szerte az egész terület árkaiban
téglákra bukkanunk, s hogy mindez a legékesebb bizonyságát jelenti annak, hogy a korai magyaroknak volt már téglaépítészetük ! Napok teltén azt tapasztaltuk, hogy árkunk derékszögben elfordul, és hogy az árokból egy kemencét áshatunk ki, amelynek alja bográcstöredékkel volt kisározva (ép bogrács állt össze a töredékekből ! ) .95 A kemence bejárata átszelte az árkot, tehát az árok a bográcsok előtt, vagy talán még használatuk idejében készült . Ez bizonytalanságot keltett az árkok ásásának idejét il letően, s ez a bizonytalanság úgyszólván végig tartott. A bizonytalanságot növelte még az is, hogy a Geda-halomtól keletre egy nagy késő avar, onogur temető terült el, s újabb ásatásaink szerint a cserépbográcsot már az avar kor végén is használták .95 Lehetséges tehát, hogy Árpád magyarjai egy onogur faluba ültek bele, s azt később a Vidre felé kiterjesztették (ott ugyanis világos, hogy a jurtok későbbiek, mint az onogur temető l). Ám aggályainktól térjünk vissza az ásatás nyomon követésére. Az árkok kettős ívűek voltak, a "telek" belsejétől megbuggyanó ívben indultak, s úgy mélyültek el, másik oldaluk meredekebb volt, de sima.
A továbbiakban már tervszerűbben haladhattunk, az árkok vezette k minket. Sajnos ásatási felületeinket az évek során csak toldoztuk-foltoztuk, csak ott do 1-gozhattunk, ahol szabad, megműveletlen terület állt
2 J . Részlet a Vidre-ér melletti ásatásból, Csongrád-Felgyő
c-:' - -. :-:. "';" . ... . :- . - - , - - - . ... :;.
METSZETEKHEZ:
UlIIIIIITIJ s::ánrolf Iwmus:
� hUl1luss::al kel'e" /liM
C:::::=:J homok
� söréls::iirke knerl föld
� hamu
� hamul'al kel'erl föld llIIIlIIlD bO/YfialOl/all ta/lIj
o
rendelkezésünkre, s ez csak ri tkán csa tlakozott az előző évi ásatáshoz. Hol luc�rnát vetettek befejezetlen ásatási területünkre, hol csak ősszel törték le a kukoricát előző területeink pereméről . I rigykedve gondoltunk például csehszlovák kollégáinkra, ahol a régészetet úgy megbecsülik, hogy évente több holdnyi területet tárhatnak fel , s a következő évben pontosan ott folytathatják, ahol az előzőkben abbahagyták . A felületek nyitva maradtak, és áttekintésük mind nagyobb és nagyobb felületekre terjedt ki . Mi meg amit kiástunk, azt ugyanabban az évben be kellett temessük, s ritka eset volt, ha a következő évben mellé i l leszthettünk még néhány szelvényt, s nem kellett valah01 messzebb keresnünk szabad területet. Kutattuk, hogy a derékszögben elforduló árok hogyan halad tovább, s azt tapasztaltuk, hogy az úgy 40 x 25 méteres, s ennél kisebb-nagyobb, nagyjából téglalap alakú felületeket zár be. Ezeknek a "kertek" -nek iránya nagyjából megfelelt az uralkodó széliránynak. Az utóbbi években segítségünkre sietett az Alföldi Róna Termelőszövetkezet, s már nem kellett beta karn un k ásatási gödreinket.
Úgy látszik, hogy a területet, a honfoglalás kori falu belsejét ilyen árkok, sáncok tagoz ta kertek alkották. Természetesen érdekelt minket, hogy vajon mit zártak körül ezek az árkok? Itt ért az első meglepetés : látszólag semmit ! Semmi nyomot, tűzhely t, házalapot nem
ALAPRAJZHOZ: 5 m (JJ7).. kihofltatlan. v. rés::ben '<uf) kibonlOtI beásás
(O� kibo11lotl I'erem
� kellös árok
/
a -h ujkori beásás
1 - 14 s:armara-kuri és Arpád-kori objektumok
JG kemence J}/aradl'lÍllya
�.
találtunk belsejükben. De hát akkor minek volt a jelentős földmunka, amivel körülkerítették ezeket a kerteket ? Időbe tellett, amíg munkánk során ezekből a "semmik"-ből is következtetni tudtunk, és lelki szemeink előtt felépült az egykori falu ! Sokáig tartott, m íg a "semmi" megszólalt, közben sok tapasztalatot szereztünk, sok ellentmondás merült fel bennünk . A megoldást részben az hozta meg, hogy a kiásott téglalap alakú árkok színe általában világos, szürkés volt, csak a széliránynak megfelelő sarkaikon változott át feketévé vagy nagyon sötét szürkévé. Kezdetben arra gondoltam, hogy a szürke és fekete részek nem egykorúak, hanem a szürkék azt a kort őrzik, amikor a termőföld még nagyon vékony volt, a feketék pedig amikor jól megvastagodott. Kétségtelenül volt ráció ebben a gondolatban, de ellentmondott ennek, hogy egyazon árok része volt a szürke is, a fekete is . A fekete részből kerültek elő a "leletek", feltört állatcsontok, edénydarabok, néha kis rozsdás vasak. Ez vezetett a megoldáshoz : a sötét földet a beledobált sok szerves anyag színezte el ! Ez pedig csak úgy kerülhetett ide, ha a kert végében ház állott, és annak szemet je került az árokba. Ez a megfigyelés "forradalmi" új ítást jelentett ásatástechnikánkban, régészetünkben, eddig csak azt találtuk meg, ami bele volt ásva a földbe (sírokat, gödröket, árkokat, putrikat stb. ) , most azonban már következtetni tudtunk arra is, ami a föld felszínén állt és nyomtalanul eltünt. Öseink otthonai nak java része honfoglalás kori telepünkön nem putri volt, hanem a földre épített ház. Méghozzá ezeket úgy építették, hogy nem ástak alapot a falaknak, hanem csak elegyengették a felületet, akárcsak a kazárok vagy némely tanyák építésekor a múlt század turkománjai .97 Ha semmi egyéb eredménnyel nem járt volna ez az ásatás, ez a tény egymagában is felbecsülhetetlen jelentőségű, mert hisz a "putrilakó" honfoglalókról megtudtuk, hogy jurtokban (erről később) és házakban éltek. Meg tudtuk figyelni azt is, ami "nyomtalanul" eltűnt, így ezzel "igazságot szolgáltattunk" Árpád magyarjainak, akikről úgy vélekedtek, hogy szegényes, kis méretű, sötét földkunyhókban laktak.
Továbbmenve ásatásunk ismertetésében, inkább csak tallózva, mint részletezve, megemlíteném, hogy találtunk esőcsatornákat, amelyek tekintélyes házalapot zártak körül . Az esőcsatornák partján szétmállott, szétfoly t agyagréteg került elő : aligha lehet az kétséges, hogy rakott falú ház maradványaira bukkantunk. (Sem itt, sem a következőkben a tűzhely nem a házban, hanem előtte volt. Nagy örömünkre szolgált, amikor egy nagyjából kör alakú foltot találtunk, úgy S-6 méter átmérőjűt . ) Megvan a jurt, a körház, hittük, ámde csalódtunk, mert egyre mélyebbre hatolva találtunk ugyan sok hamut, szénmaradványt, paticsot s minden mást, de az égett rétegben egy könyvtábla veretet is, amelynek szalagfonatja jól beleillett a I I . századba. Ekkor azt vél tük, hogy megvan a "pap háza", de ismét
44
tévedtünk, mert csupán egy nagy szemétgödörre bukkantunk, amelybe egy tűzvész nyomát takarították el . Máshol a területen nem találtuk meg a tűzvész nyomait, tehát nem gondolhattunk arra, hogy a tatárok égették volna fel a falut. A "pap házának" átégett szemet jében inkább a I I . század közepén lezajlott Vata-felkelés emlékét láthattuk, hiszen a felkelők főként az egyháziak ellen lázadtak ! Egyelőre tehát eltűnt a körház, a jurt öröme, de a következő évben egy gyönyörű jurt körárkára bukkantunk, aztán meg egész sorra !
Be kell arról is számolnunk, hogyan találtuk meg az első jurtot, hiszen ez volt egész magyar földön az első ilyen jellegű lelet.
Ásatás közben a területünkön kívántak kialakítani egy szocialista falut, és kilométer hosszú csatornákat ástak a vízvezeték számára. Ez számunkra nagy nyeremény volt, hiszen területünket valósággal behálózták ezek az egy méter mély árkok. I lyen méretű "kutatóárok"-rendszert mi - anyagi okokból - nem tudtunk volna megvalósítani . Amilyen értékes volt ez az árokhálózat, éppen olyan nehéz munka várt reám a szüntelen ellenőrzéssel és megfigyeléssel . Véletlenül éppen egyedül voltam régész a terepen, s hol innen, hol amonnan félkilométeres távolságból hívattak munkásaim, hogy valami "előjött" . Így ment ez napról napra, és esténként holtfáradtan pihentem le, de megérte, mert tájékozódni tudtunk az egykori falu kiterjedéséről (legalábbis egy irányban) . Nos az egyik "vizesárokban" két széles, egymás felé tartó fekete árok bontakozott ki . Ez az évi ásatás utolsó napján volt, az árkok tisztázása a következő évre maradt. Ekkor szelvénysort jelöltünk ki az árkok folytatásában, és megtaláltunk egy másik, még hatalmasabb, jó négy méter széles árkot ! Nyomát követve kiderült, hogy az körülbelül tíz méteres négyzetet zárt körül , és a négyzetben szép tisztán kirajzolódott egy szabályos és nem mély körcsatorna : ajurt esőcsatornája ! Megvan tehát a jurt nyoma, hazánkban az első. Azóta itt és másutt már kerültek elő jurt-alaprajzok o Így szokott ez történni, ha valami először felbukkan, akkor azt szinte sorozatban követik az új s újabb leletek . A tűzhely itt is a bejárat előtt volt. Lehet, hogy a jurtban is volt, de földje lekopott, s mi már nem találtuk meg. A meglepetést még fokozta, hogy a jurtot hatalmas védőmű vette körül, az árok mélységét még megtalálásakor is 2 -3 méternek becsültük, szélességét pedig négy méternek. Ez azt is jelentette, hogy a körülvevő sánc is ilyen lehetett, tehát 2-3 méter magas, és feltehetőleg még sövényt is telepítettek a tetejére. Ez a szállás minden volt, csak nem nomád szállás ! Hiába használtak nomád nemezsátort, jurtot, a hatalmas védőmű, amelynek megépítése heteket vett igénybe, helyhez kötötte őket . Egy másik helyen nyomát is találtuk a védőárok és sánc építésének : a kör alakban épült nagyobb árokban vagy 8- 10 gát, azaz munkahelyeket elválasztó gerinc volt. Nyilván kalákában ásták az árkot, talán éppen valamiféle tízes rendszerben .
- =.-...
I . ,- . _ - - - - -!
�· �- �--r
22. Jurt körülárkolásának feltárás utáni hely zíni rajza
Az eddigiekben rakott falú házról, jurtról adtunk hírt, de voltak árkok, amelyekben boronaház keresztgerendáinak nyomára bukkantunk. Azonban mindennél fontosabb volt a tégla, amely unos-untalan előkerült az árkokból. Ez világosan tanúskodott arról, hogy a faluban téglaházak is álltak, méghozzá tekintélyes számban. (Az agyag-kitermelő gödröt is megtaláltuk, a téglatörmelékekben pedig gabona zem é pelyva nyoma volt, vizet a közvetlen közelben folyó Vidre szolgáltatott. Talán érdekesség csupán, de figyelemre méltó, hogy néhány kubikosunk a nayi munka után rendelésre téglát vetett a területen ! Igy lehetett ez régen is ! A téglaépítkezésről szóló beszámolót hitetlenkedve fo-
- - - - - -""' , I I
gadták azok, akik úgy vélték, hogy a téglaépítkezést a I I . zázadtól betelepült bencések honosították meg népünknél . Ám nemcsak az árkokban talált téglák, hanem a Geda-halom temetőjében levő téglás gyermeksírok is tanúskodnak amellett, hogy a téglavetés, -égetés és -építkezé tudását őseink magukkal hozták, hi zen a dél-oroszországi bizánciaknak, nemkülönben a kazároknak fej lett téglaépítkezésük volt, é a kazárok ugyanúgy a csupán elegyengetett földre építkeztek, akár az ásatásunk helyén lakók . A templomot az idejött mesterek agyagalapozásra építették ! )
Találtunk több, úgynevezett "szabadtéri kemencét" is. Ezek számomra új kérdést vetnek fel : nem lehetsé-
45
ges-e, hogy valamiféle nyári konyhában voltak , fedél alatt, és az épületet lehordta az idő ? Tudniillik a levezető menedékes lejárat valósággal gyűjtötte volna az esőt a kemencébe ! E "szabadtéri kemencék" kérdése még megoldatlan.
Tovább tallózva az ásatási jegyzőkönyvekben, elénk tünik még egy kirívó eset, amely azt mutatja, hogyan következtethetünk jelentős dolgokra, a "semmiből" . A Geda-halom szőlőskert volt, de a termelőszövetkezet megszüntette a szőlőt, s így mi feltárhattuk az egész dombot, a Méri I stván megás ta templom körül. Ő annak idején talált néhány sírt a templom tövében, de nem áshatott széles területen, mivelhogy akkor ott még szőlőmüvelés folyt. Fent tanyáztunk a dombtetőn és körülöttünk hatalmas, frissen szántott föld terült el . Felfigyeltem arra, hogy a fekete földben körös-körül, szinte koszorúként sárgás foltok voltak (a szüz talaj homokja i ) . Ezek 20-30 méter távolságban övezték a dombot. Volt belőlük vagy 8-10 (némelyik elmosódott volta okozza a bizonytalanságot) . Pontosan bemértük a foltokat, és hozzáláttunk megásásukhoz, de az égvilágon semmit sem találtunk bennük, még egy cserépdarabot, vagy legalább egy széndarabkát sem. Nem, semmit ! Mik lehettek ezek a foltok ? Ez a kérdés egybeesett azzal, hogy a Geda-halmot annak idején feltöltötték még a templomépítés számára, jól ledöngölt fekete földdel . Pillanatnyi felvillanás : nem más ez, mint Szent István király II. törvénykönyvének első parancsa : "tíz falu építsen egy templomot" .oo Íme a kézzel fogható bizonyság. A Geda-halmot, amely régi (talán bronzkori halom sír volt) meg kellett emelni a templom számára, és Íme tíz falu népe hordta a fekete földet a domb környékéről, mindegyik falu más helyről. M ivel pedig a terület azóta legelő volt, később szántóföld, az egykori földkitermelés foltjai megmaradtak. I lyen fajta "kalákamunkát" tapasztaltunk már jurtjaink esetében is, ott nyilván a falu tízes családjai álltak össze segítségre.
Sajnos eddig még nem sikerült nyomára bukkannunk az egész falut övező nagy ároknak és sáncnak, pedig a helybeliek mondták, hogy szántás közben nagy sötét vonulatot találtak . Az nyilvánvaló, hogy a "kertek" esetében a sáncok védekezésre valók voltak, főként az állatok ellen, de mire szolgáltak az árkok? Csupán a sáncok földjét nyerték volna belőlük? Ez nem valószÍnü, mert akkor nem építették volna meg szép kettős öblüre. Talán a vizeket vezették volna le ? Nem lehetséges, mert egy-egy "kert" védőműve zárt volt , és mert az árkoknak nem volt határozott lej tésük, inkább a talajfelszínt követték. Ezt a területet állandóan járta a víz, hol a Vid re, hol a Tisza áradásai öntötték el : a feltörő talajvizet, vagy az áradás vizét fogadták magukba, s ezzel védték a "kertet" . Nézzük tovább az ásatások eredményeit .
Igen sok törött malomkövet találtunk. Ezek kőzettani vizsgálata még nem történt meg, nem tudjuk, a tulajdonosok honnan vásárolták őket, de nem is ez a leg-
46
23 . Őrlőkőpár
fontosabb kérdés velük kapcsolatban. Az egyik tanyai gazda nem messze egy ép malomkőre bukkant szántáskor, amit acélekéje végigkarmolt, de eltömi nem tudott. Hogyan törtek hát darabokra ezek a kemény kövek? Az egyiket leejtettük, semmi károsodás nem érte . Ezek a malomkövek nem véletlenül darabolódtak fel , ezeket szándékosan összetörték . Nyugatról ismerünk adatokat a I I . századból,� hogy a földesurak szétveretik paraszt j aik malmait, hogy azok kénytelenek legyenek hozzájuk vinni őrleni való gabonájukat, s egyúttal a dézsmát is megszerzik raj tuk . Ezt erősíti meg egy "kincslelet" , amelyet egy gödörbe ástak el, s amelyben vasholmik mellett egy ép malomkőpár is volt. Egykori gazdája rejtette őket ide, de már nem térhetett haza, "kincsei" a földben maradtak. Említettük, hogy a közelben lévő 10. századi temetőben egy kétélü, egyenes kard volt az egyik sírban, nos, a telepen megtalál tuk gazdájának elveszett sarkantyúját. Rövid tüskéjével bizonyosan I I . századi eredetü. A falu közössége tehát köteles volt katonát állítani Géza vagy I stván királyi seregébe.
Külön és fontos fejezetet alkotnak az ásatás állatcsontjai és növénymaradványai . Ló-, szarvasmarha-,
juh-, disznó-, baromfi- és macskacsontok kerültek elő, továbbá kutyák ép csontvázai. Ezeken kívül búza, árpa, köles és más termesztett növények magjai . Akárcsak egy mai falu szemétdombját ástuk volna meg. Nem voltak ezek nomádok, hanem földmívelő, állattartó népek.
Eddig szó volt a honfoglalás koráról, a 1 0- 1 2 . századról, de számot kell adnunk arról, hogy mi határozza meg a település korát, kezdetét és végét. Feltéve, hogy a település a maga egészében Árpád magyarjainak hagyatéka, bár a település területén késő avar-onogur temető is volt, akkor a korhatározó jelenségek a következők lennének : I / A település néha átvágja a késő avar kori sírokat (erről még lesz szó), tehát a 9. századnál későbbinek kell lennie. 2 / A honfoglalás kori nyíl a 10 . századra keltezi a település árkait. 3 / A rövid tüskéjü sarkantyú a I I . századra mutat, és ugyanerre a korra vall a szalagfonatos misekönyvveret. 4 / Az edénycserepek is koraiak (pontos időrendjüket sajnos még nem tisztázták), koruk a honfoglalás kortól a 1 2 . századig terjedhet. 1°O Meg kell jegyeznünk, hogy semmi nyomát nem találtuk annak, hogy a 1 3 . századi tatárdúlás vetett volna véget a falu életének, sőt a korai falutól északra török kori település nyomai vannak, és Lázár diák térképe lakótornyot jelez itt, a Győ nemzetség területén . 101 Nem pusztulásról, inkább folyamatosságrói beszélhetünk Felgyőn. Lehet, hogy ez kissé délebbre, Felgyő-major területén is így volt. Könnyű lenne ezeket a tényeket határozott állításként megfogalmazni, de a kutatói etika nem engedi, míg közvetlen bizonyságok nincsenek .
Említettük, hogy Felgyő a Tisza Böldi réve mellett fekszik, a terület kiválasztása tehát nem volt véletlen. Most erre néhány bizonyságot is hozunk, ami ásatás közben került kezünkbe. Röviden ezen terület őstörténetéről :
r . Találtunk egy feltehetően Neander-völgyi ősember korából való pattintott kőeszközt. Az Alföldről eddig csak a jégkor végéről (Szeged-Öthalom) ismerünk leleteket,l02 a miénk pedig 80 ooo éves lehetne. Gyanússá teszi a leletet, hogy magasan, az első és második ásónyom határán került elő. Fontosságára való tekintettel megkértem G. Csánk Veronikát, őskőkorunk kiváló kutatóját, hogy ellenőrizze a leletet és a lelőhelyet. Ő kb. négy méter mélyen találta meg azt az ülepedésréteget, amelyből származhatna a kőeszköz, de a rétegben sem az emberi életnek nem volt nyoma, sem pedig annak, hogy valaha is ilyen mélyre leástak volna . Lehetségesnek tartom, hogy a közeli úthoz hordott, tördelt kőrétegből kerülhetett ide ez a magányos "kőeszköz" . Mindenesetre erős kérdőjelet kell tennünk: eredetiségéhez.
2 . Biztos település és temetkezés nyomait találtuk meg a bronzkor fiatalabb szakaszából (vatyai műveltség), a temetőben a tetemtemetkezés (csontvázak) és a hamvasztásos egyaránt megvolt . Távolabb e teleptől és
a temetőtől szarmata ( i . sz. I -4. század) településnyomokat és temetőt találtunk. Az Ürmös-tanya területén a késő bronzkori temetőbe ágyazva korai és késői avar (onogur) temetőt találtunk, benne két hamvasztásos szláv urnasírral (a temető egyik kettős sírját kiemelték és a csongrádi múzeumban állították ki). El kell mondanom, hogyan bukkantunk a temetők nyomára . Egy eredetileg téves következtetés vezetett nyomra. U gyanis úgy képzeltem el a honfoglalás kori települést (később kiderült, tévesen i ) , hogy nagycsaládok különkülön szállásai sorakoznak a part mentén, és mindegyiknek megvan a maga temetője. Annyi honfoglalás kori temetőnek kell itt lennie, ahány nagycsalád megtelepült Felgyőn. Egyet már feltártak előttünk, mi most keressük a többit. Az egyik parti tanya gazdája, aki érdeklődéssel figyelte ásatásunka t, jelezte, hogy egy kelet-nyugati i rányban fekvő csontváza t talált, de viszszatemette, várván a mi jöttünkre. Megvan tehát az új temető - gondoltam -, de amint a temetőt (ebben volt a vatyai urnatemető is) ásni kezdtük, kiderült a tévedés : kora és késő avar temetőt találtunk. Mivel azonban ezeken a területeken az árkos-házas település is folytatódott, megkezdett ásatásunkat nem hagy tuk abba, s jó egynéhány jurtot is felfedeztünk, szinte hogy sorjában.
A nagycsalá"di temetők ötlete mégsem volt hiábavaló, ez kiderült akkor, amikor Tari László dr. megmutatta a területről felvett térképét, a szomszédos korai települések hálózatával. Rövidre fogva a következőkről lehet szó. Kezdetben a nemzetség vagy nagycsalád fejének szál lásán, a család területének gócpont jában
° 1 6
0 1 5 )
Szántó 7 °
8 0 .i ö7>
<;>'1>
9° Á r t é r
° Várhát
1 4
6 0
24. Felgyö környékének térképvázlata (Tari László nyomán)
25. Fenékbélyeges cserépedények
épült a templom, és ez adta az egész település nevét (talán éppen ez az alapja a "tíz falu építsen egy templomot"-nak?) . Amikor a nagycsaládok túlnépesedése során "kenyértörésre" került sor, azaz az egyik részterület önálló odott (ennek jele a templomépítés volt), akkor egyúttal új nevet is kapott. Megvan tehát a tíz falu tíz temetője, de nem egyetlen faluban, hanem nagy területre szétszórva.
Az avar temetőben egy nevezetes lelet került elő, egy ma is megfújható kettős síp. Ez az egyetlen teljesen ép hangszerünk a 8-9. századból, töredékes á llapotban azonban már több kettős sípot találtak hazánkban a kései avar korból . E sípok feltehetően dudához tartoztak, és csövüket még tölcsér folytatta . Az ép sípot Szőke Ágnes gondossága hozta fel sértetlenül a sírból, Bige ]ózseffüzte a két csövet ismét egybe s készítette el fúvókáját is. Vargyas Lajos állapította meg, hogy esetleg az ősi finnugor hangsor fújható meg rajta !
Ha már a temetőknél tartunk, essék néhány szó a Geda-halom korai temetőjéről is . A sírok a szentély körül és a déli fal mentén tömörültek, nyugaton, de főként északon alig volt sír (az egyik fordított tájolásban i ) . A sÍroknak ez az elhelyezése érthető, ha eszünkbe idézzük a középkori festett templomok belsejét : a déli falon ábrázol ták az Újszövetséget, és a szentélyben az Üdvözí tőt és a négy evangélista jelképeit, vagy a temp-
48
lom védőszentjét, az északi falra került az Ószövetség és a pogányság, a nyugatira az Utolsó Í télet. Úgy látszik , ezt a beosztást a felgyői templomnál pontosan betartották, azért temetkeztek a legtöbben az Újszövetség és Krisztus közelébe. Még ennél is fontosabb, hogy a temetkezések pontosan tükrözték azt, amit a faluban találtunk. Láthatólag mindenkit olyan sírba temettek, amilyen háza volt életében . Néhány halottat ácsolt koporsókba helyeztek el (otthonuk fából lehetett) . Másokat nemezbe csavarva hantoltak el (nyilván jurtban laktak). Érdekes, hogy agyaggal bélelt sírra nem találtunk, igaz, a faluban is csak két agyagház nyomát ismertük fel . Téglasírjaink is voltak .
Ennyit az ásatások jegyzőkönyveiből . De végül i s milyen lehetett egy ilyen honfoglalás kori falu? Messziről tekintve Tóth Árpád sorai jutnak eszünkbe : "Körül sátorkupok keltek a köveken, / Nagy lomha buborékok a népvándorlás árján - / Elpattantak azóta, nyomtalanul és árván . . . " (Aquincumi korcsmában). M adártávlatból, vagy inkább a Geda-halom tetejéről a lapos földsáncok téglalapjaiból boronaházak, rakott falú házak és téglaházak alacsony tetői látszottak ki, s közöttük - nagyjából sorban - az urakjurtjainak kupolái magasodtak . A kertek közt az árkokban vadvizek csillogtak, talán ebből i tattak, bár ott folyt a falu szélén a Vidre vize. A vízjárta közökön - talán - rőzseutak vezettek, bár nyomát nem találtuk. Később, I stván király alatt a régi temetkező dombra kis templom és köréje temető is került. A dombot körsánc övezte, ide járt a falu népe vasárnaponként. A templomdombon korábban egy rakott falú agyagház volt (kitűnően iszapolt agyagtömbjében tűzhelymaradványokat találtunk).
A falu a templomot tisztes távolból övezte, hiszen erről a terűletről töltötték fel a dombo t a teinplom számára. A pap háza jó I SO méterre volt a templomtól, és leégett (vagy inkább : tűzzel pusztították el. Máshol ugyanis nem találtunk égési réteget i ) . Egy-egy kerten belül lehetett a szántóföld, netán a karám, ól, a baromfitartás. Egy katona képviselte a Böldi rév ellenőrzését (sarkantyú, kard). Feltehető, hogy a dombos részek közti lapályokat nád borította, meg sás. Bizonyára a nád szolgált a házak befödésére . M ivel a házakban cölöplyukat nem talál tunk, úgy látszik , a rakott falú vagy téglaházak falán koszorúgerenda feküdt, s erre épült a tető . A falu alatt húzódott az ősrégi országút, amely a Böldi révnél vezetett át a Tiszán. Töméntelen cserépbogrács-töredéket találtunk, s majdnem annyi malomkőtöredéket is. M inden házban volt egy vagy két bogrács és őrölt egy malom. Később a falu északabbra költözött, és lakótorony őrizte a Böldi rév forgaimát (Lázár diák térképe I S I 4-ből) . A török korban és utána kitűnő fazekasok működtek az új faluban. Pompás mázas töredékek garmadáját találtuk két szemetesgödörben (a szentesi múzeumban ezek a szemétdombra kerültek i ) . Nem tudhat juk, hogy az egykori faluképet mennyire tagolta az ártéri erdők dús tenyészete.
N os, nagyjából {gy kell elképzelnünk mindazokat a korai falvainkat, amelyek területén cserépbogrács-töredékek, fenékbélyeges, hullámdíszes edények vagy malomkőtöredékek kerülnek elő.
A lelőhelyek felderítése terepbejárásokkal történik, főként kora tavasszal, amikor a szántásban jól meglátszik minden nyom. Ennek módszerét Méri I stván dolgozta ki, s a régészeti topográfia munkálatai ma már az egész országot behálózzák. Példa Kovalovszki Júlia terepbejárása, ennek térképén a különböző korok leleteit más és más jelzések képviselik . Szépen kirajzolódnak az egykori vízpartok, ámbár a lápos-mocsaras területek sem voltak meddők, a nádrengetegben meghúzódó
26. A baskír jurt
szigetek kitűnő búvóhelyek lehettek a nehéz időkben. Az Alföld magyarsága ezeken a halmokon vészelte át a nagy dúlásoka t. A Bihar megyei terepbejárások alapján felvázolt térképről világosan leolvasható, hogy milyen sűrű volt a kora középkori településhálózat. Szó sem lehetett ezen a területen nomád pásztorkodásról. 103
Végül is ezekből az ásatásokból, terepbejárásokból a letelepült földmíves és állattenyésztő magyar falusi ember igazi "honfoglalása" bontakozik ki, amely nemcsak a katonai lag fontos gócokat szállta meg, hanem benépesítette hazánk homokos és folyó menti tereit, és jól megfért az agyagos legelőkön, szántókon élő onogur magyarokkal, az első honfoglalás népével.
4./ A TEMETŐK TANÚVALLOMÁSA
Régente a letűnt idők és népek temetőit csak azért ásatták meg a múzeumok vagy magánosok, hogy szép leleteket nyerjenek gyűjteményük számára. Szinte humorosan hat az az igaz történet, hogy egyik - igen jeles -múlt századi ásatónk a sírok mellé felsorakoztatott dobozokba dobta a leleteket, aszerint, hogy szíjvég volt-e vagy veret, fülbevaló vagy karperec, gyöngyö k voltak-e vagy kengyelek . Mindegyik "tárgyfajtának" megvolt a doboza . Gyönyörű gyűjtemény kerekedett ebből az ásatásból, csak éppenhogy hasznavehetetlen mai szemléletünk számára. Ma úgy ásunk, hogy a feltárt sírokról fényképek, rajzok készülnek, a leletek pedig megszámozottan kerülnek a rajzra és a dobozba. Tudjuk tehát, hogy mi volt a koponyánál, a karoknál, a deréktájon, hol volt - ha volt - az edény, s hol találtuk az ételként adott állatrészeket, amelyekből természetesen csak a csontok maradtak meg. Ez a pontosság tette lehetővé például a viseletek elképzelését és még sok mindent. Már elég korán elkezdődött a temetők térképezése, hol pontosan, hol megközelítőleg rajzolták be a sírgödröket. A sírokat is beszámozták "l " -től "n" -ig abban a sorrendben, ahogyan feltárták őket, és így kerültek be a jegyzőkönyvekbe is. A temetőkről tehát pontos jegyzőkönyv készült térképpel és fényképpel, meg rajzmellékletekkel, s ezt dolgozták fel tudományosan, majd közölték. Mindez kifogástalannak látszott,
g r;; l i lfil i L II I
f
b I-�'- " I I i ! :-._-_!
a
�
- Q -- - Q - d' - - - ef
9 1 6
női sír bizonytalan (női?) sír férfi sír bizonytalan (férfi?) sír
28. A bashalmi temető értelmezett térképe
( Dienes I stván nyomán)
A B
e
� 1 5
c
c
9 9 1 4 1 3
K
s mégis a valóság torz, hamis képét mutatta . Ennek az ellentmondásnak k iküszöbölésére alkottam meg, mintegy fél százada a modern temető közlések alapját. E lőször A honfoglaló magyar nép élete ( 1 944) cÍmű könyvembenjelentettem meg "értelmezett temetőtérképet" , és azóta szinte kötelezővé vált a temetőnek mint egy-
JOBB� BAL
I ? Ó 8
Ó 7
9 1 1
eJ 6
c - - - -1 .0. I : í l : I I I \ l I �I I "" - - - -
lJ 5
27· A bezdédi temető értelmezett térképe
H ;'_., '::Kr::. ! , , . " .
! � I
J 'x---� : I I I I I
I
E j-n i • � 1 , ' \ 1 1 , L I
, ��' , � I - - - -
1 ád ó 4 1 7 3
K
Ó
L
i-X-- -i I , , , I , , , '- _ _ _ l
2
ségnek, a temetőnek mint a "halott falunak" vizsgálata . Ennek alapelvei röviden a következők :
Meg kell szabadulnunk a jegyzőkönyvnek a feltárás menetét követő sorrendjétől és sÍrszámozásátó l . Ez ugyanis nem a temetkezés sorrendjét tükrözi, hanem azt, hogy milyen sorrendben találtuk meg a sírokat.
ef Ó Ó $/')1.. :/ ó -
9 1 0 X
Lehetséges tehát, hogy a temető egykori legelső sírjára nyolcvanadikként, netán kétszázadikként bukkanunk rá . Ú gy tudunk megszabadulni a jegyzőkönyv könyörtelen számaitól, ha a temető térképén mindent berajzolunk a sÍrokba, vagy a sírok mellé, amit abban találtak. Ez az egyszerű fogás meglepő eredményekre vezetett, kiderült, hogy a temetőkben rend van . Például Árpád magyarjait észak-déli tengely mentén, Ívesen temették egymás mellé, úgy, hogy fejük nyugaton volt, lábuk keletre nézett. A férfisÍrok közül a leggazdagabb került a sor közepére s tőle kétoldalt a temető "szárnyai" egyre szegényedtek. A bezdédi (Szabolcs m.) temetőben például, amit Jósa András ásott ki mintaszerűen, a középső sírban tarsolylemezes szablyás férfi feküdt, tegezében nyolc nyílcsúcs volt, fejét nyergére fektették (ez onnan tudható, hogy a kengyelek a fej mellett voltak, s ahol a kengyelek voltak, ott volt a nyereg is), a nyúzott ló bőrét - benne a koponya- és lábcsontokkal - a sír végébe ásatták be utólag. Ez a temetkezési szokás ismeretes a Minuszinszk vidéki tatár törzseknél is, ahol a
5 1
nyúzott ló bőre a sír fölött egy rúdra feszítve áll negyven napig, aztán pedig beleásnak a sírba a halott lába táján, és beleeresztik a lóbőrt. A férfisírok szegényedése abban nyilvánult meg, hogy mind kevesebb-kevesebb nyílcsúcs volt a tegezben. Egy tömött tegez be legalább 25 nyíl fért be, de ilyent nem találtunk sohasem Árpád magyarjainak sírjában, nyolc a legtöbb, i l letöleg számuk fogy a temető szárnyának vége felé. Ebböl a látszólag egyszerű jelenségből is komoly következtetések vonhatók . A nyíl a keleti népeknél nemcsak harci és vadászeszköz, hanem egyúttal a hatalomban való ré-
C S A L Á D F Ő
:H A Z I A S S Z O N y .) G Y E R M E K E K L.
; T . . . . . (§) R O��NO K : -- ()'<:
o <{ . ,,0 • /-:0 . ,,!-./ C : v " () -i rÓK ; 1-lÖ\ rJ :
J.. 1\
JOBB I BAL
30 A jurt belső elrendezése
29. Két honfoglalás kori férfisÍr
szesedés jelképe (a Székelyföldön és más magyar vidékeken a közbirtokossági földek évenkénti szétosztása is nyílhúzás révén ment végbe, kinek hány nyílnyi joga volt, olyan mértékben részesedett a földből, erdőből) . A nyilak száma tehát a mél tóságot, a rangot jelentette. Így egyszeriben súlya lesz annak a megfigyelésnek, hogy a nyilak száma fogy a temető szárnyainak vége felé. Ezek a temetők ugyanis - később rátérünk még nagycsaládi temetők voltak, a nyi lak száma tehát a közös birtokban, a közös munkában való részesedést s ezzel egyúttal a halott rangját jelölte. Az asszonyoknál
3 1 . A túlvilági "tükörkép-hit" jelen tkezése a sírban. Kolozsvár, Zápolya mca 4. sír
J -
,
az ékszerezés gyengülésében mutatkozik meg a "szegényedés" .
Figyelnünk kell arra, hogy Árpád magyarjainak temetői kis lélekszámúak, egy-két tucatnyi sír fekszik bennük, most legutóbb Kürti Béla ta lált Szeged környékén egy negyven sírnál is nagyobb temetőt . 104 Ha ezeket a kis temetőket összevetjük az onogurok több száz, sőt ezer síros temetői vel , élesen fel tűnik a külön bség, s ez nyilván településtörténeti jelentőségű . Amott kis települések, emitt pedig nagy falvak voltak. A nemzetközi néprajz ismert olyan társadalmi alakulatokat, amelyekre a kis létszám jellemző - ezek a nagycsaládok. A magyar nép peremvidékén mind a mai napig megmaradtak a nagycsaládok. Innen és a keleti népek hasonló képződményeiböl tudjuk törvényeiket, s ezek a törvények szinte pontosan egybeesnek azzal, amit a temetőkben tapasztaltunk (Bezdédhez hasonló temetőt többet ismerünk) . Tehát : a nagycsalád vérségi, vagyon- és munkaközösség. A nagycsaládon belül pontos rangsor van aszerint, hogy ki milyen munkát végez a közösen birtokolt földön, vagy az állatok közt, az aszszonyoknál pedig a ház körül, a fonás-szövés ben, a baromfiak körül stb. Az asszonyok feje a családfő felesége. Ugyanúgy osztja ki naponta a munkát, mint férje. Általában három nemzedék él együtt, és azután ha a nagycsalád túlszaporodik, "kenyértörésre" kerül sor, azaz a nagycsalád kiscsaládokra tagolódik, amelyek újabb nagycsalád alapjaivá válnak. A vagyont egyenlő arányban osztják szét, ami rendszerint nem megy simán. Innen kapta a "kenyértörésre kerül a sor" kifejezés az ellenségeskedés, harag színezetet. A nagycsaládi birtok a felosztás ellenére is egység marad, a nemzetség ül meg benne. Visszatérve a temetkezésre, a temető e
32. a-b. Lóval eltemetett férfi sírja két nézetből. Orosháza. 2. sír
rendjén belül az egyes síroknál a következőket tapasztaljuk :
A férfiakat a sírba felövezve temették el . Megesett . azonban - nem is egyszer -, hogy nem felövezve temet
tek, hanem az övet rárakták a tetemre, s ilyenkor az öv palmettasora lefele nézhetett (mint például a híressé vált zempléni vezérsír esetében). Ha rendesen felövezve temettek, akkor az övre kapcsolták a szablyát, a tegezt és az íjat Ha pedig csak reárakták a halottra egykori díszes övét, a fegyvereket is mellé rakták . Különösen ezekben az esetekben kerültek a halott ellenkező keze irányába a fegyverek, a szablya a jobb, a tegez pedig a bal oldalra. Nincsen elegendő embertani megfigyelésünk ahhoz, hogy kiderülhetne, ez a tükörkép csak az idősebb nemzedéknél található meg, a fiatalabbjánál már nem . De az egyelőre laza megfigyelések erre mutatnak . Ebből az is következnék, hogy a régi másvilághit válságba került. A megfordításnak párhuzamait a Minuszinszki-medence tatár törzseinél találtuk meg, lOS
ahol az a hit járja, hogy a másvilágon minden ellenkezőjére fordul : a jobb kéz bal kézzé és a bal jobbá változik . Ha ez valóban az idősebb-fiatalabb nemzedék váltásában következett volna be, akkor arra gyanakodhatnánk, hogy a régi hi tvilág válságba került, méghozzá azzal, hogy az ősöket az előző hazában hagyták, temetőik idegen kézbe kerültek. Ez nagyobb válság lehetett, mint elképzelhetnők, mert a nemzetségi Jársadalmakban az ősök tisztelete igen erős, ez tartia össze az élőket, akiknek kötelessége halottai k másvilági sorsáról gondoskodni . Ezzel a lelki válsággal az eddigi irodalom nem számolt, pedig ez - a szó szoros értelmében - sorsdöntő volt ! Árpád népe halotti lepelbe takarta halottai t, s nyílást vágott a szem és száj számára. Az előkelőbbjénél ezt a nyílást ezüstlemezből készítette el. Ezt a szokást is keletről hozta, ahol a szkíta kor óta otthonos volt, megvan obi-ugor nyelvrokonainknál is. lOS
Maradván még a temetőknél, azt tapasztaljuk, hogy Árpád magyarjai általában nyugat-keleti irányba temetkeztek, az onogurok pedig északkelet-délnyugat irányban ásták a sírt Árpád népe a sírnál feláldozta a lovat és megnyúzta, csak koponyáját és lábcsontjait hagyta meg a bőrben, az onogurok a halott lovát megölték és vele temették . Egyes jelenségek (pl. Kolozsvárott a Zápolya utcai honfoglalás kori temetőben, ahol a megölt ló csont jaira is rábukkantunk) arra mutatnak, hogy a ló feláldozása a sír mellett történt, és li húsos részeket nyilván helyben megsütötték és a toron elfogyasztották . lm A ló csontjaiból megállapíthatták a megölt ló korát, általában - úgy látszik - a halott hátas- , lovát áldozták fel . Árpád magyarjainál a nyúzott lóbőrös temetkezés különböző formáit találjuk. Hogy ezek a különbségek az egykori törzsi szokások emlékét őrzik-e, azt még nem tudjuk, mert nem történt meg a szokások feltérképezése. Az első temetésmód az, amikor a megnyúzott ló bőrét kitöm ték, fejét és lábait
54
..
rJ n u (í D
fll r LJ D o \ '-
33 . A mindszenti 2. sír, fej alá tett nyereg nyomaival
rendbe rakták, tehát úgy hatott a sírban, mintha teljes lovat temettek volna el a halott mellé. I lyenkor mindig a tetem bal oldalára került a ló, nyilván, mert az életben is bal oldalról kellett a lóra szállni . A másik szokásforma, amikor a tetem lábához ásták be később (negyven nap múltán ?) az addig kifeszítve, a sír fölött tartott lóbőrt. A harmadik eset, amikor csupán a lószerszám (nyereg, kengyel, zabla, heveder, szügyelő, farhám) került a sírba, s ezek között ismeretes az a forma, amikor a halott fejét nyergére nyugtatták, mint életében, amikor kint aludt a szabad ég alatt lill Hiányzik még régészetünkből e három szokásforma elterjedésének kidol-
34. Honfoglalás kori lovassír Rakamazon
gozása, de bizonyos, hogy a szálak messze nyúlnak, egészen a szkítákig, vagy talán még tovább. A lovat is vagy felszerszámozva temették el, vagy pedig a lószerszámot csak mellé tették. Nagy értékek kerültek így a sírba, és lehet, hogy a szokásnak nemcsak az az a lapja, hogy a halottnak a másvilágon meglegyen mindene, ami rangjához, mindennapjához tartozik, hanem az is, hogy a halott holmija érinthetetlen volt ! Erre talán közvetett bizonyíték, hogy a rokon népeknél a halott lovát más meg nem ülheti, ezek az "özvegy lovak".
Egyetlen esetet tudunk arról, hogy Árpád magyarjai halottaikat elégették. A Sankt Gallen-i kalandról be-
számoló Heribald barát elmondta, hogy a templom tornyáról lezuhant és szörnyethalt két magyart az "ajtószárnyak közt égették" . A Kárpát-medencében Árpád magyarjainak temetői ben a halotthamvasztásnak nyomát sem találjuk. Ellenben ez idő tájt a szlávok égették el halo,taikat és tették hamvaikat kicsiny bög-rékbe. .
Felvetődik a kérdés a lovastemetkezéssel kapcsolatban, mi volt az oka annak, hogy soknak nem járt ki ez a szertartás, még a családon belül sem ? Nem tudjuk, hogy talán életkorhoz volt kötve, vagy önkéntelenül felidéződik a kérdésen töprengve Wilhelm Radloff akadémikusnak a múlt században Szibériában észlelt megfigyelése. Ő ugyanis azt találta, hogy .a sírok egy részébe nyírfakéregből kivágott lófigurákat temettek. Valami ilyenféle szokásnak kellett lennie, mert számunkra másként érthetetlen lenne őseink másvilága, amelybe lovon kell megtenni az utat.
A sírokat valamilyen jel, fejfa ( ?) jelölte, mint ahogy mai napig is megvan ez a szokás, és a fejfa mintájáról messziről lehet tudni a halott nemét, korát. Sajnos e fejfák nyomát nem találtuk, de a temetkezés előre megtervezett soros volta megkövetelte, hogy a sírok helyét pontosan ismerjék. Néprajzkutatóink a fejfa-elnevezésben világosan felismerik, hogy azt emberalak tetemének fejénél tűzték le .
A nagycsaládi temetkezés néhány olyan kérdést is felvet, amelyekre nem tudunk válaszolni. Nyilvánvaló, hogy a meghalt rangjának helyére a következő várományos lépett. Hogyan tükröződik ez a sírok rendjében, il letőleg a nyílcsúcsok rendjében ? Megfigyelhető, hogy a nyílhegyek a sorokban nem folyamatosan fogynak, vannak köztük ingadozások, amikor egy alacsonyabb szám előbb, vagy éppenséggel később kerül sorra. - Még súlyosabb kérdés, hogy egy temető első nemzedéke után hol van a folytatás? A lakók elköltöztek volna arról a területről ? Ámde korai törvényünk tiltja, hogy a falu ne telepedjen messze templomától . Van olyan temetőnk is, ahol a helyben maradottak három nemzedéke temetkezett elszórtan arra az oldalra, amelynek leszármazottja lehetett (Kenézlő, Jósa András és Fettich Nándor ásatása).
V égül számoljunk be néhány temetőnkről, ame"lynek középpontjába nagyon gazdag női sír került (SzegedBojárhalom, Kecel) . Itt a sorban egy-egy férfinak nem járt lovastemetkezés, ugyanakkor a sorrendben megfelelő nőnek igen. Nyilvánvaló, hogy bizonyos helyzetekben a család vezetését a nagyasszony vette át . Erről azonban közelebbit csak késői törvényeinkből idézhetnénk, és ez eléggé bizonytalanná tenné következtetéseinket.
A temetők mellett vannak magányos temetkezések : a fejedelmeké ! I lyen például a geszterédi sír, vagy akár a zempléni sír is. (Erről tévesen azt tanították, hogy Álmos nagyfejedelem sírja lett volna, akit a "reakciós" Árpád megöletett .up Rémregény ez, nem történelem ! )
5 5
..... .. . . .. . . . . . . . .. . .. . . . . . . ..
��/���//A"/�//��W'//////4/A-. . .. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 0 . . . .
35 . A zempléni vezérsír
Amiképpen a szent fejedelem az életben is elkülönült alattvalóitól, akképpen halálában is magányos maradt . A különös az egészben csupán az, hogy vannak magányosan eltemetett nők is . Ezek sírja egyelőre rejtely !
A temető két szárnya is példázza a megfgrdított világképet, a temetőkben például a nők helye a jobb oldalon van, holott általános keleti szokás szerint a bal oldal jár nekik, ültetéskor (pl. a jurtban) is. Árpád magyarjai tehát a másvilágot az evilági élet tükörképének képzeIték el. Ez a megfordítás még akkor is tapasztalható, ha a temetőben a férfiak és a nők nem külön szárnyra kerültek, hanem egymás mellé temették a házasokat, ilyenkor is ajobb oldalon találhat juk az asszonyokat. Ennek az egykori fordított másvilágnak emlékrögei még felismerhetők a magyar néphitben, gyermekjátékokban (pl. Szita-szita péntek, szerelem csttörtök, dob úerda : fordítva sorolják fel a napokat), vagy a boszorkányperekben, ahol a legnagyobb bűnnek számított, ha valaki a Miatyánkot fordítva mondta el, vagy a termékenységvarázslatban : ha a férfi jobb oldalról közeledik a fiatalasszonyhoz, fiút várhatnak , ha balról, leányt.
56
Sok tanulságot rejt még magában a temetők térképé'nek, telepítésének vizsgálata, s a szerző boldog, hogy ő tette meg az első lépést ezen a téren.
Az úgynevezett "köznépi temetők" -ről is szóljunk röviden. Szőke Béla, honfoglalás korunk feledhetetlen kutatója érdekes felfedezést tett. A 60-as évek fordulóján megvizsgálta azokat a temetőket, amelyeket Hampel József bjelo-brdói temetőknek nevezett, és egytől . egyig szlávnak tartott. Szőke Béla úgy találta, hogy ezek jó része Árpá.d magyarjai köznépének hagyatéka. Ezzel egyrészt ugrásszerűen megnőtt a honfoglalók temetőinek, sírjainak száma, másrészt azonban megnőttek a régészeti leletek körüli kérdések. Ezek az úgynevezett köznépi temetők nagyok , több száz sírjuk élénken emlékeztet az onogur temetőkre. J ó néhányban a tájolás (Ény-Dk) is egyezik,110 s alig kétséges (bár a megerősítést az embertantól várjuk), hogy ezekbe valóban onogurokat is temettek . A másik kérdés az, hogy e temetőkben megfigyelhető viseletek, különösen a halántékkarikák, nem csupán a magyarlakta területeken, hanem úgyszólván egész Közép-Európában ismeretesek. A 10 . század közepétől fogva, magyarok, szlávok - általában a szegények, egyaránt ezeket viselték. Meggon-
36. Halántékkarikák
dolandó az is, hogy az ilyenfajta temetők vonzásköre csak a Donyec-medencéig terjed, míg az Árpád magyarjaihoz hasonló viseletű s hasonló módon temetkező népek a Volga és a Káma vidékén figyelhetők meg. Valljuk hát be : az úgynevezett "köznépi temetők" ügye még megoldatlan, és hiba lenne elsietett következtetésekkel tévút ra vinni a problémát. Bárhogyan is nézzük a kérdést, benne rejl ik Árpád magyarjai nak kettős rétegeződése. Ez a kettősség az embertani képben is jelentkezik . A temetőkben levő csoportok, vagy hqsszú sÍrsorok mindenesetre 'arra mutatnak, hogy e nagy temetőkben is együtt maradt a család . A temetőket több ponton egyszerre kezdték telepíteni. A csoportok közti üres területek feltehetően csak annyit jelentenek, hogy az egyes családi temetkezesek nem értek még össze. Megfontolandó az a feltevés is, hogy a 1 0- I r . századi szegények "szent fák" köré temetkeztek, s az üres foltok a fák helyét mutatják. III
A temetőkben néha megfigyelhető, hogy a váz vagy hiányos, vagy rendellenesen fekszik, vagy a csontok a sírgödör fenekén szerteszét szórtan találhatok. Ezek azonban nem túl gyakori jelenségek, hanem kivételek . Nem szabad például a hencidai gazdag női sírból, amelynél a temetéskor csizmástól levágták a nő bal lábfejét s a váztól jó félméterre dobták,1I2 arra következtetni, hogy a honfoglalóknál a lábfej levágása a temetés szertartásának része volt ! Ezt eddig kizárólag egy esetben figyelhettük meg, hogy pedig ennek mi volt az oka, azon gondolkozhatunk, de megoldást nem mernénk javasolni . Még leginkább a démonhit valamilyen változatára gondolhatunk és hozhatunk példát erre, de másra IS.
Ellenben sok esetben figyelhettük meg, hogy az érintetlen csontváz koponyája kimozdult helyéből. Ez fel tétlenül annyit jelent, hogy a tetemet a sír behantolása előtt befedték . Ha egyszer a sír földje rányomódik a csontvázra, azt elmozdítani nem lehet. Igaz, megfigyeltük sok esetben, hogy a sírban ürge, vagy valamilyen földkaparó állat járt, de ezeknek nem sikerült volna a
föld által fogva tartott csontokat megmozgatni. Ez csak addig volt lehetséges, amíg a sír fedele meg nem roskadt, s a tetem nem került a sír földjének fogságába.
Néha találkozunk ellentétes tájolásokkal, sőt kuporodott helyzetben való temetéssel, hogy ezeknek mi volt a babonás oka, nem tudjuk. Érdekes kérdést vet fel a tojásoknak a sírba tevése. Jó ideig azt hittük, hogy ezek csak női sírokban találhatók, és önkéntelenül is
. kapcsolatot kerestünk a termékenysé,8, a feltámadás, egyszóval a húsvéti szokáskör felé. Am, úgy látszik , tévedtünk. Tojáshéj nemcsak női sírokban volt, hanem férfi- és gyermeksÍrban is. De a döntő felismerést az jelentette, hogy nagyrészt már kikeIt csirkék tojáshéjait rakták a tetemek mellé. Tudjuk, hogy ezeket a középkorban orvosságként használták,1l3 de elsietett dolog lenne ezt az ismeretünket a honfoglalás korába visszavetíteni .
Érdekes fejezete kutatásunknak : a sarló a sírban. Ez a szokás megvolt az onoguroknál is. Női vagy férfisÍrokban a medencére keresztbe fektetve találjuk a sarlót. Egy ideig csak mint mezőgazdasági munkaeszközt méltattuk ezeket a leleteket, de kiderült, hogy a sírba tételnek babonás oka kellett legyen, hiszen a sarló a magyar néprajz szerint női munkaeszköz, férfi - aratáshoz - nem venné kezébe. Mi lehetett tehát az a babonás ok, amiért a sarló bekerült a sírba ? A kérdésre lá tszólag hibátlan feleletet kaphatunk a néprajzból. A Székelyföldön és máshol a halott hasára a mai napig is sarlót tesznek, hogy "fel ne dagadjon", temetéskor azonban leveszik . A véletlen vezetett az eredeti néphit nyomáb!. Egy Dés környéki asszonytól hallottam, hogy a fiúcsecsemő hasára is sarlót tesznek, hogy a rontás ne érhes- . se. Sarló a rontás ellen ? Ez nem eszköz voltából következik, hanem éles, szúró, vágó tulajdonságából. Így védték a halottat is a másvilági rontás ellen, női sÍrokba ugyanezért néha nyilat tettek . Megint felmerül a kérdés : miért csak kivételesen találjuk meg ennek a szokásnak a nyomait ? Annyi bizonyos, hogy Árpád népében voltak családok, amelyek különös gonddal védték
57
37. A hencidai gazdag női sír
az élőt s holtat a rontó erőktől, ám a nép nagy részénél nyomát sem találjuk ilyenfajta védekezésnek .
Igaz, hogy eddig csak egy esetben figyelték meg, hogy az egyik elhunyt fiatal leány mellére virágcsokrot helyeztek (a virágpor-pollen őrizte meg ezt a megható szokást). 1I4 Lehetséges, hogy ez valóban elterjedt szokás volt, csak azért nem tudunk róla, mert ásatáskor nem tettek el vizsgálat céljára a mellkasról vett földet.
A halotti torról úgyszólván semmi adatunk nincsen, mégis következtetni tudunk reá . Tudjuk már, hogy a lovas temetkezéseknél csak a koponya- és a lábcsontok kerültek a sírokba, azaz nyúzott lóbőrt temettek el, amelyben benne hagyták a koponya- és lábcsontokat. A sír körül talált maradványok (Kolozsvár � Zápolya u . ) azt tanúsítják, hogy a ló hús'os részeit a toron fogyasztották el . I lyen tor (azaz lovas temetkezés) azonban nem járt mindenkinek . Általában a nőknek nem, csak kivételes esetekben.
58
Ugyancsak nem mindenkinek adtak a sírba innivalót (azaz az ásatási napló szerint : edénymellékletet). A tapasztalat szerint - pontos számvetés még nem készült - italáldozatot általában ihkább a nők kaptak. M i volt a bögrékben ? Egykor meg fogjuk tudni, amikor nálunk is elvégzik már az edény földjének kémiai elemzését.
H a - kivételesen - a halotti tor szertartását a népünknél megőrzött szokások nyomán kíséreljük meg felvá-
38. Kolozsvár, Zápolya utca !o. sír
·
zolni, akkor A honfoglaló magyar nép élete ( 1 944) cí!TIű könyvemben összefoglalt eredményekre jutunk : 115 "A halotti tor időpontjáról sajnos nem tudunk közelebbit . Azt sem tudjuk , mennyiben tartották a sírnál, s mennyiben odahaza (lásd az előzőkben a Kolozsvár - Zápolya utcai tapasztalatot). Gondoljuk, högy a halott lelkének végleges elköltözéséig (40 riap?) az étkezéskor a halott számára helyet hagytak, az ételből pedig az els,ő falatot a tűzre vetették, vagy a halott bábujához dörzsölték . Míg a halott a lakásban -volt, virrasztottak, ilyenkor nem volt szabad elaludni, mert az alvó ember lelke kiröppen a testből, s az -Qres testet megszállotta volna a halott közelben bolygó lelke. Virrasztáson és a toron kerűlt sor a halott tetteinek elsorolására, s ez volt a népköltészet melegágya is. Különös ünnepségekre, házassági szertartásokra került sor akkor, ha hajadon leány, vagy nőtlen legény halt rilegy6
A halotti tor alkalmából rendezett nagy futtatások, birkózások s más ünnepségek semmiben sem különböznek a születéskor, lakodalomkor rendezett ünnepségektől . Természetesen -az alkalom hoz fűzött mondanivaló más és más volt, de mindhárom alkalommal ugyanazokat az áldozatokat mutatják be, ugyanazokat az óvintézkedéseket teszik ."
l
Meg kell jegyeznünk, hogy Árpád magyarjainak települése elsősorban a homokos területeket, a folyók árterét kereste. Régebben elterjedt az a vélekedés, hogy az erdős, hegyes területeket nem szállták meg. Ez tévhit volt, mutatja például a kolozsvári Zápolya utcai temető vagy az eresztevényi kengyel . l17 De egyébként is tudjuk, hogy az erdőre, fára szükségük volt a mesterembereknek (nyerges, íjas stb. ) , sőt a legeltetés is elképzelhetetlen volt enélkül . Még az igazán nomád keletiek is nyáron messzire felmennek a hegyek völgyeibe legeltetni !
Árpád népei, akik szigorúa n rétegezett államalaku- . latban éltek, szállásterületükön szi�orú rend szerint szálltak meg. Megfigyelhető, hogy Arpád fiai közül a fiatalabbak apjuk szállásától balra, az idősebbek pedig a jobb oldalra telepedtek. Hogy Árpád állam a milyen volt, milyen lehetett, arra nekem nincsen elegendő tapasztalatom . Bemutatására inkább azt az elképzelést idézem, amelyet Dienes I stván és Györffy György alkotott meg és szedett kitűnően áttekinthető grafikai táblázatbaYs Íme részletek Dienes István szövegéből :
"A magyarság körében már az időszámításunk előtti évezredben lejátszódott a nemzetségi arisztokrácia kiemelkedése, és ezzel párhuzamosan végbement az alsóbb néprétegek szolgálatra kényszerítése. A hatalmat megszilárdítani törekvő arisztokrácia tudatosan siettette a régi - rokoni szövetkezéseken alapuló vérségi -közösségek felbomlását. Az azonos leszármazási tudaton alapuló önkéntes összetartás helyébe olyan területi szervezetet igyekeztek létrehozni, amelyet a központi
akarat irányít. Vezető szerepüket csupán ezáltal látták biztosítva ; állandóság és belső nyugalom elsősorban csak nekik volt érdekük. Az ősi nemzetségi viszonyok felbomlását nagyon hosszú folyamatnak kell elképzelnünk, és ebben a vagyoni különbségek kialakulásán túl nagy szerepe volt annak, hogy a finnugor alapnépesség török népelemekkel keveredett, de hozzájárult a külön- _
böző hatalmi alakulatokhoz való tartozás, az őshazától a Kárpát-medencéig megtett hosszú út sok-sok eseménye, végezetül a besenyő támadás és az új hazában való megtelepedés.
Az egykori vérségi közösségek helyébe lépő területi szervezet kiépítését a rétegekre bomlott, és sokban ellentétes érdekű társadalomban csak határozott, tetterős vezetők vihették véghez. Vakmerő, fegyveresekkel körülvett, sok szolgálónéppel rendelkező, kemény férfiakat adó családok szakadtak ki régi közösségükből, akik képesek voltak vazallusai k között rendet ' tartani, számukra a gazdálkodás virágzását, lakóhelyeik védelmét, hadjáratok zsákmányát biztosítani. Egy-egy biztos vezetés alatt á lló terület csábító erővel vonzotta magához a kívülállókat is. A jobb és biztonságosabb megélhetésre vágyó más nembeliek önként csatlakoztak, de a terület vezetője kényszerrel is telepített lakóhelye köré idegen csoportokat . Az uralma alá helyezkedő népeket kiterjedt rokonsága segítségével kormányozta, de maga mellé állított e célból olyan idegen előkelőket is, akik testvériségi szerződéssel pecsételték meg a fegyverbarátságot . Szövetségeseit részeltette gazdagságából is : a szolgálataik mértékének megfelelő vazallust, azaz e népeket eltartó területeket, s ezenkívül önálló vadászterületeket is juttatott nekik . Rangsorukat a hatalmuk alá adott tűzhelyek száma határozta meg, tehát hogy mennyi szolgáltató nép felett rendelkeztek, és azokból hány harcost tudtak kiállítani.
A rokonokon és a meghitt barátokon kívül az idegen törzsbeliekből szervezett, és éppen ezért akár övéivel szemben is felhasználható fegyveres kíséret lett a nemzetségek vezetőinek legfőbb hatalmi támasza . A kíséret tagjai szolgálatukat önként vállalták, és hűségesküt, fogadalmat tettek, hogy urukat nem hagyják el. Adott szavukat azonban nemegyszer megszegték, és más úrhoz pártol tak át. Önkéntességük voltaképpen megbocsáthatóvá is tette, hogy mások szolgálatába is szegődjenek . Legfőbb erényük mégis a hűség volt. Annak a vitéznek, aki végsőkig kitartott ura mellett, még az ellenségnél is magas j utalom volt a bére, és szívesen vették szolgálatát. A hitvány áruló azonban, aki kezet emelt törvényes urára, pártfogóra aligha számíthatott, az vett bosszút raj ta, akinél befogadásra jelentkezett.
Nem azonos ez a réteg azzal a sereggel, melyet a nemzetség a fegyverforgatásra alkalmas férfiakból háború idején kiállított. A bajtársak e hadnak csak a vezetését J'átták el, és emellett a nemzetségfőnek, valami'nt előkelő harcostársainak szűkebb kíséretét, mintegy testőrgárdáját alkották . Békeidőben is megvolt a feladatuk :
59
különböző küldetéseket teljesítettek, követségekbejártak, nagy vadászatokon felügyeltek , uraik gazdaságának irányítását, ellenőrzését látták el, sőt - közülük a kisebbek - mindenféle alantasabb, ház körüli munkát is elvégeztek.
Sokoldalú szolgálatuk fejében az úr köteles volt olta lmába fogadni, védelmezni hű embereit, számukra szállásról, fényes ruhákról, fegyverekről, tüzes hátaslovakróI , élelemről gondoskodni. Elsősorban a pompakedvelő kíséret megfelelő eltartása végett volt szükség a nagyszabású, sok zsákmánnyal és sarccal kecsegtető portyákra.
A vitézek együtt éltek eltartóikkal , 'míg a tekintélyes vezetők előkelőbb harcostársai elkülönülten saját szállásaikon laktak, és maguk is rendelkeztek k ísérő bajtársakkal .
E szilárd hatalmi szervezettel összekapcsolt, változatos társadalmi helyzetben lévő közösség, tehát az új összeLételü nemzetség a terület felett hatalmat gyakorló család nevét viselte, noha eredetére nézve a legkülönbözőbb vérségi csoportok ból verődött össze. Merőben mesterséges képződmény, csak felületesen tűnhet hagyományos a lakulatnak . . . A magyar törzseket azonban már a honfoglalás előtti időkben egységes irányítás fogta össze. Erről tanúskodik a magyar népességnek a kazár rendezési elv szerinti hét törzsbe osztása, a hét törzs egyesítését bizonyító Kürtgyarmat törzsnév, a kazároktól elszakadt törzstöredékek egy törzzsé szervezése, egyes törzsek számára az egész törzsszövetség érdekében végzett feladatok kijelölése (a kabarok előhad és utóvéd szerepköre, majd ennek megfelelően az országkapukba való telepítése). Egyes törzsnevek pedig arra utalnak, hogy a törzs feje a fejedelem környezetében viselt magas méltóságot : Tarján, azaz tarkán, a főparancsnoki méltóság címe ; Jenő »bizalmas tanácsadó« értelmű . A magyarok egy néppé egyesülésének emlékét őrzi a vérszerződés hagyománya, amikor hét vezér jelképes vértestvérségre lépett az együttes cselekvés érdekében. A magyar törzsek egybekovácsolódásáról a régészeti adatok is vallanak, hiszen sem a tárgyi hagyaték ban, sem a szokásanyagban nem jelentkezik törzsi elkülönülés. Az etelközi magyarokról a mohamedán források fel is jegyzik , hogy két fejedelmük van. Főfejedelmük a kende vagy küdü, s e Kazárországból ismert méltóságnév alighanem annak a jele, hogy egykoron, a Kazár Kaganátushoz való tartozás idején, a türk-kazár uralkodók egyik bizalmi emberét állították a magyar törzsek élére. Személyét vallásos tisztelet övezte, szinte az istenség földi képviselőjének tartották . Mellette a kormányzás legfőbb gondja, a hadak irányítása a másik fejedelemre, a gyulára hárult . A kettős fejedelemség intézménye a világ számos népénél megvolt . . . A magyaroknál a kettős uralkodás kazár mintára gyökerezett meg. Györffy György gondos forráselemzésseI kimutatta, hogy a honfoglalás után is fennmaradt e kettős fejedelemség intézménye . . . "
60
Íme ez a klasszikus magyar történetírás és régészet vallomása a honfoglalás idejéről. E könyv szerzője -teljes elismeréssel a két szerző iránt - nem hallgathatja el azt a nézetét, hogy a magyar társadalom szerkezetét a mongol, az Aranyhorda és a kazár minták pontos tükörképeként ábrázolja ez a felfogás. Ugyanis emögött - mondva-mondatlan - a magyarság lovasnomád képzete lappang, ami - nézetünk szerint - nem lehet alapja a magyar társadalomról kialakítandó k épnek !
Történelemkönyveinkben a honfoglalókról csak jót, szépet olvashatunk, mintha a társadalom alja hiányoznék közülük, mintha bűntelenül élték volna a maguk harmonikus életét, csendes jólétben . Való igaz, hogy a honfoglaló król nem jegyeztek fel bűnöket sem az egykorú, sem a későbbi források. Ám a mindennapi élet nyilván nem volt bűntelen . Kézai Simonnál (7 . fejezet) olvashatunk a hadba hívó parancsot megtagadók büntetéséről : "Aki pedig elégséges ok nélkül a parancsot semmibe vette, azt a szcítiai törvény értelmében karddal kettéhasították , vagy törvényen kívül állónak nyilvánították, vagy közszolgaságba taszították . Válaszfalakat magyar és magyar között csak efféle bűnök és k ihágások emeltek. Egyébként pedig mivel az összes magyar egy apától és egy anyától származott, hogy mondhatnák az egyiket nem nemesnek, hacsak nem ilyen bűnökért elmarasztalva j utottak volna szolgaságra. " (Ford. Györffy György)
Ezekből a soro kból a szolganép megvetése sugárzik , bár lehetetlen, hogy annyi parancsmegtagadó lett volna, hogy a nemeseknél százszor-nagyobb tömegű pórnép ebből tevődött volna össze. Hogy ez nemcsak feltevés, annak bizonyságát találjuk Kálmán királyunk törvénykönyvében (I. 77 . fejezet) : "senki sem merjen magyar nemzetiségű, vagy egyáltalában Magyarországon született rabszolgát, vagy rabszolganőt, mégha idegen származású is, Magyarországon kívülre eladni, kivéve olyan idegen nyelvű rabszolgákat, akiket más országokból hoztak ide . . . " (Ford. Szilágyi Loránd) Tehát : magyar, Magyarországban született és idegen származású és idegen nyelvű rabszolgákról esik szó. A honfoglalóknál alig van nyoma rabszolgaságnak, legfennebb egy-egy nagycsalád i temetőben, vagy köznépi temetőben melléklet (magánvagyon ! ) nélkül eltemetettnél gondolhatunk szolgarétegre. Szolga ? Rabszolga ? Tisztázatlan kérdések .
Sokkal árnyaltabb képet kapunk első törvényeinkbői a bűnök, büntetések, szabadok és szolgák viszonyáról . Vegyük szemügyre I stván királyunk törvényeit, hiszen azokat a honfoglalástól csupán egy század választja el . A törvények sorrendjében menve a k övetkező bűnök és büntetések tárulnak fel előttünk :
"A kevélység gőgjétől pöffeszkedő, ha megtámadja az I sten házát, kiközösítéssel bűnhődik ." Említés esik azokról is, akik "azt állitják, hogy nincsen szükség egyházi vagyonra" . A királyi javakhoz nyúlni senki se merészeljen . Ha pedig nem a tűz őrzése végett nem megy
FEJ rDEDII KíSÉRET
F08íRO
FÖ1ÁLTOS . CI FÖLO\ÁSZ
POliÁR:-'OI\
� Ö ro L,\IÁ CS G REGOSÖK 1 11 1 11 11
SZAKÁCSOK
• SZABOK
NAGYFEJ EDELEM
.. LR" TÖRLSFÖK
"ATOi\AI
"í!>ÉRET
1\\ ÉK :\1EGYER KÜRTG\ AR lAT TARJÁN JENO KÉR KESZI KABAR TÖRZSEK
•• 80"
'<DIZETSEGFOI\
I r l l l r r l l H I I 1 1 l 1 1 1 1
I\ArO:-'AI KíSÉRET
:\�\IZE1SÉGI [LÖKELÖK
CSALÁDJAI
ts 'AG "CSALÁDJAI
"ÖL:\ÉPI
FAL\ AK
\ EG' ES SZOLGÁ LTATÁSRA KöTEUZErr FALLKÖZÖSSÉGEK
39· A magyar társadalom a 9· században ( Dienes Ö. István rajza)
templomba, hanem hanyagság folytán, "az ilyent verjék meg és nyírják le" . A hajlenyírás tehát nagy büntetés volt még I stván király idejében is, ez nyilván a népi szokásjogból került át a királyi törvények közé .
Nagy vagyon kifizetésével bűnhődik a gyilkos : "ha valaki haragra gyul ladva, vagy dölyfösségtől kevélyen szándékos gyilkosságot követ el . . . száztíz aranyat fog fizetni . . . " Az aranypénz már a 1 0. században is forgott, főképpen a nemzetközi kereskedelemben, Prágában a hazai kereskedők arany mithkálokkal (bizánci solid us) fizettek. 119 Száztíz arany óriási összeg volt !
István törvényei szerint ha valaki csak véletlenül
r r l 1 1 1 f l l l I�r t--T--.I l 1 1 I I l 1 I,.....-r-'1 1;--'-"1 l
SZ . .\'1TÓVETO
LOVÁSZ
HALÁSZ
SOLYMÁSZ
rÖoE.:\'IES
(f\1 tZTER \'1 ELO)
KO\ÁCS
önös ÁCS
szecs ."AZEKAS
SZAKÁCS
FEJEDED11 SZÁLL\.SOJ..
EGYFAJTA ZOLGÁLTATÁSSAL TARTOLO FAL\A"
gyilkol, 1 2 arany a büntetése. Ha egyik szolga a másikat megöli, úgy magának kell a megölt helyébe állnia, ha pedig szabad ember öl meg szolgát, másikat kell adnia helyette, vagy "értékét térítse meg" . Ha egy ispán "felesége meggyilkolásával mocskolja be magát . . . ötven tinóval egyezzék az asszony családjával és vezekeljen az egyház törvényei szerint" . Az esküszegésért keze elvesztésével lakoljon, vagy ötven tinóval váltsa meg kezét az esküszegő. A közrendű ember is keze elvesztésével vagy 1 2 tinóval bűnhődik és az egyház törvényei szerinti böjtöléssel . A szorosabban vett egyházellenes bűnöket nem soroljuk fel , ezek nyilván nem léteztek
6 1
Árpád népei között. Külön rendelkezés sz61 azokról, akik szabadokat szolgaságba haj tanak, s azokról, akik megostorozzák a saját szökött embereiket keresőket. Ez utóbbiak tíz tinót kötelesek fizetni.
Az egyik igen érdekes törvény a leányrablásról szól, ebben a régi házassági szertartások emléke őrződött meg. Ezt a törvényt (István 27) éppen tartalma miatt egész terjedelmében közöljük Szilágyi Loránd fordításában (a többi idézetet is ő fordította) : "Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől bemocskolva, valamely leányt, szüleinek engedelme nélkül feleségül elrabol, elrendeljük, hogy adja vissza szüleinek, még akkor is, ha valami erőszakot követett el rajta, és a rabló tíz tinót fizessen a rablásért, még ha később ki is békül a leány szüleivel . Ha pedig valamely szegény és a népből való merészkedik ezt elkövetnj, öt tinó kártérítést fizessen a rablásért. " Nyilvánvaló, hogy itt a színlelt leányrablás esküvői szokásáról van szó, "szülei beleegyezése nélkül", s ennek megfelelően a büntetés is viszonylag enyhe.
Érdekes, hogy a népi szokásjognak megfelelő törvény szól a varázslók és kuruzslók ellen, ezek felett az ítélkezést a megrontottra és annak rokonságára bízza . A kardrántásért, a király elleni összeesküvésért, a cselszövésért és a tized meglopásáért különböző szigorú büntetések jártak.
Anélkül, hogy tovább folytatnók korai törvényeink büntető rendelkezéseinek ismertetését, az eddigiekhez füzzük hozzá, hogy nagyjából "ház körüli, falu körüli" környezetre vallanak. Nem találunk büntetést például a ló elkötéséről, ami pedig a pusztázó népek közt nemcsak gyakori eset, hanem dicsőséget szerző tett. Ú gy látszik, első királyaink nem szóltak bele a pusztaiak dolgába, ott a szokás törvényei uralkodtak, akárcsak később, amikor :
Kinn a pusztán nem parancsol Se főbíró, se pandúr, Gulyám mellett ökelmüknél Bojtárom is nagyobb úr. [Hortobágyi pásztornóta]
Valahogy ekként lehetett a honfoglalás kori időkben is. Nyilván későbbi törvényeinkben is sok olyan van, amelynek gyökerei a honfoglalás korába - vagy még előbbre - nyúlnak, ezek kiszűrése azonban ajövő kutatóira vár. Nincs szó a törvényekben a vérbosszúról sem, nyilván ez is a közösségek belső ügye volt, amibe nem szólt bele a törvény.
Néha a büntetések a másvilágra is elkísérték a bűnöst. Nem tudjuk, miért vágták le a hencidai előkelő asszony bal lábfejét, méghozzá díszes sarujával vagy csizmájával együtt. Nem tudjuk sok esetben, a tetem koponyájának elrablása minek a büntetése volt. (Ennek "gyakorlata" megvolt az onoguroknál és Árpád magyarjainál is.) Vajon néhány halott jukat miért fektették a megszokott és törvényszerű tájolással ellentétes irányba, vagy éppenséggel miért kuporították össze őket úgy, mint az őskorban volt szokás? Szép feladat lesz e rendkívüli módon el temetett "bűnösök" sírjainak egybegyűj tése és magyarázata. Egyelőre erre nem vállalkozhatunk.
Végül is Árpád magyarjainak településterületét kirajzolják a temetők és telepek helyei, a honfoglalás kori helynevek, és részben megmutatja a későbbi birtokviszonyoknak a honfoglalás idejére való visszavetítése. A honfoglalók nagyjából a bükkerdők sávjáig szállták meg a Kárpát-medencét, de a folyók mentén feljebb is kúszott a település. A honfoglaláskor itt talált népek közül a legnagyobb tömeget az onogur-magyaro k képviselték, a területen szétszórtan kisebb-nagyobb török települések is voltak, Erdélyben a székelyek mellett a karluk-török blakok éltek és a pereme ken a Kárpátokban pásztorkodó és földmíves szláv népek . A római tovább élésnek Erdélyben 273 után semmiféle nyoma nincsen, a románság a 1 2 . század végén, a 1 3 . században kezdett felszivárogni a Balkánról. Köztudomású, hogy a vlach szó egyszerűen hegyi pásztort jelentett, és a Felvidéken is bőven találjuk nyomukat a középkorban.
Nagyjából tehát ez lehetett a népi helyzet Árpád népének honfoglalásakor (lásd Kniezsa István térképét) .
5. / A VISELET, FEGYVERZET ÉS A Ló
SZERSZÁMOZÁSA
A viseletek a sírokban elpusztultak, úgyszólván csak fémvereteik, díszeik maradtak meg. Éppen ezért igen értékes számunkra Kálmán királyunk l. törvénykönyvének 70. szakasza, mely a papoknak megtiltja , hogy világi ruhákat használhassanak, s ezzel egyúttal leírja korai viseletünket. Íme : ,,[ne használhassanak] hasított bőrmentét, vagy tarkaszínü ruhát, sárga kesztyűt, vörös nyeregtakaró t vagy zöld köpenyt, bocskort vagy süveget, festett, vagy selyemmel díszített sarut, úgyszintén selyemből készített inget vagy ruhát, s ezeket ne mellen kapcsolják össze kötésekkel vagy csatokkal, hanem mintegy a nyakat fogják körül" (ford . Szilágyi Loránd). Ezen az egy adaton kívül úgyszólván száz százaléki& az ásatások ra, a régészeti leletekre vagyunk utalva. Ugy is mondhatnók, hogy ez a fejezet a könyv régészeti fejezete. Fülbevalók, karperecek, gyűrűk, saruveretek, övek, tarsolyok, íjak, nyilak, tegezek, zablák, kantárok, nyergek és a többi lelet mind sírokból került elő. Kézzel fogható, mérhető, fényképezhető, rajzolha-
40. Lovasok (a szerző akvarellje)
tó hiteles emlékei ezek a múltnak, és mégis határt szabnak következtetéseink nek . Velük kapcsolatosan a legnagy.obb gondunk az, hogy régebben nem jegyezték fel pontosan, hogy egy-egy tárgy hol került elő, tehát, hogy az élő hol viselte . Jósa András volt az első, aki orvosi csontvázakra rajzolta rá, hogy a váz melyik részén s mi lyen helyzetben találták a leleteket. ul Ma a pontos rajz és fénykép kötelező. Még nagyobb fejtörést okoz az a régi ásatásoknál, hogy nem tudjuk a halott nemét és életkorát. Pedig szerte a világon a viselet mindenütt a nem és életkor függvénye. Más a viselete egy kislánynak , mint egy menyecskének vagy egy öregaszszonynak, egy legénykének, mint egy legénynek vagy érett férfinak, öregembernek. Márpedig az ásatásoknál csak az utóbbi évtizedekben vált törvényszerűvé az embertani leletek gondos megmentése. Ezért s más okokból a viseletről adott beszámolónk hiányos lesz, és kénytelenek vagyunk a következő évtizedek ásatásaira várni.
FÉRFIVISELET, FEGYVERZET, LÓSZERSZÁM
Mivel a tegez, íj és fegyveröv pontos mását a keletturkesztáni buddhista szentélyek falán megfestett ujgur előkelőkön találjuk meg, kézenfekvő lenne a viselet párjá t is ott keresni, a gazdag kaftánokban, az ékesített selymekben, és megkapnók Kálmán királyunk érzékletes leírásának mását. Bár ez a könnyebb és szépségesebb lehetőséget adja, megmaradunk sírleleteink vallomásánál. A leleteknek a sírokban való helyzete nagyjából tisztázott, s így következtetéseink is eléggé szilárdak. Elsősorban a gazdag, tehát a sok mellékiettei ellátott sírok alapján alkothatunk képet a viseletről. Hogy milyen lehetett a melléklet nélküli sírokban fekvőké, nem tudjuk. Csak következtetés, hogy olyan, csak szegényesebb anyagú, mint a "gazdagoké" . Ezt mutatják ugyanis azok a néprajzi megfigyelések, amelyeket a rokon népeknél tehetünk . Szabás és viselésmód egyezik, csak az alapanyag olcsóbb, szegényesebb.
Fontos értesülésünk Ibn Rusztának, a 930-as évek táján arabul író földrajztudósnak és lexikografusnak a türkökről szóló néhány sora. Értesülései nyilván azoktól a nagyuraktól és kereskedőktől származnak, akik az arab kereskedőknek vásárlói, üzletfelei voltak . ill Így ír róluk : ,,[Ezek] a magyaro k szemrevaló, szépkülsejű emberek, nagytestűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik �züsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak . . . Az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak . . . eladják nekik rabszolgáikat és vesznek bizánci brokátot, gyapjú szőnyegeket és más bizánci árukat." (Ford. Czeglédy Károly) Az őseinknek tartott szkítákról Anonymus azt írja, hogy "nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe öltöztek . . . " 122 I lyen és hasonló írott források tudósításai csak itt-ott (például az ezüsttel kivert fegyverek esetében) találkoznak a sírok leleteivel . A vezérek példátlan mértékben fokozták megjelenésük pompáját. Jellemző erre az az adat, amit a bajorok meséltek a Lech mezei csata után, hogy Lehel drága hadiöltözetének arany-ezüst díszeiből három font nemesfémet tudtak kiolvasztani . 123
Egyébként a magam részéről két alapvető viseleti formát különböztetek meg Árpád mag.yarjainál, pontosabban előkelőinél : az első a perzsa viselet változata, a második a pusztai lovasoké. A köznépről a régészet majdnem semmit sem tud.
Vannak sírjaink, amelyeknél a csuklót és a bokát aranyszalag (netán ezüst) fogja át. Nem karperecek ( lábperecek) ezek, meit vékonyak és két végükön össze vannak varrva, talán az ingujjhoz öltve. Így öltözködtek a perzsa előkelők, ezt látjuk az apró részletekig kidolgozott szikla domborműveken és az ezüsttálakon, amelyeken az ing buggyos ujját, nemkülönben a bugygyos nadrágot ilyen pánt fogja össze. Ennek a temetkezésnek jel legzetes hazai példája a zempléni vezérsír.124"
64
ú gy látszik tehát, hogy előkelőink egy része perzsa visel et ben (annak utánzatában) pompázott. A másik rész a kaftános, csizmás viseletet részesítette előnyben (a kaftánra következtetünk, veretes csizma eddig csak női sírból került elő). A saru és a csizma mellett mindennapra bocskort hordtak. Erre ugyan egykorú adatunk nincsen, hacsak nem említjük azt a nagy múltra visszatekintő regöséneket, amelyben Szent I stván szolgáinak nyírfabocskoráról van szó. A csuvasoknál és a szomszédos népeknél valóban használják is a nyírfabocskort . 12s A bocskort egyébként általában tehénbőrből
4 1 . A beregszászi süvegcsúcs (Dienes Ö. István rajza)
készítették , jól lábhoz állt, és alkalmazkodott a talajhoz is. A 1 8 . században még főúri viselet is voiLA bocskor ugyanúgy, mint az egyéb lábbeli, puha talpú volt, ezt kengyeleink welt talpáról is meg lehet állapítani. Figyeljünk arra is, hogy a puha talpú lábbelik szinte feltételezik a szőnyeget.
Ám menjünk sorba aférfiviseletről tudott ismerete-inken.
.
A kucsma vagy sisak. Az előzőről csak közvetett forrásból tudunk, hallunk ugyanis arról, hogy a belga püspökök magyar kucsmát viseltek . l� A sisakról pedig csupán egyetlen adatunk van : a beregszászi lelet sisakcsúcsa. Gúla alakú ezüstdísz ez, teteje gombban végződik . A legszebb tarsolylemezekkel egyenlő értékű palmettaháló fedi . Maga a sisak, úgy látszik , nemezből vagy bőrből lehetett, olyanféle, mint a régi keleti lovasoké vagy a középkori török és magyar lovasságé. A sisak fémcsúcsát egyes esetekben prémsapkára varrhatták, mint a kievi fejedelmi Sapka Monomacha esetében .1Z7 Elképzelhető, hogy a prémes sapkának lecsapható fülvédője volt. Amint látszik, gondolataink beletorkollnak a képzelet világába. Olyanféle vassisaknak, mint a besenyőknél és kunoknál, nincsen nyoma Árpád népénél .
A j'iilbevaló karika. Nem csupán az asszonynép viselete volt. Ritkán ugyan, de találunk férfisírban is fülbevalót, de akkor is rendszerint csak egyet. Még nemrégen is szokásban volt a falusi szegényeknél, hogy a csecsemő (akkor is, ha fiú volt ! ) egyik fülébe piros szalagot húztak szemmel verés ellen . Valami ilyesféle szokásra gyanakodhatunk a kicsiny, díszítetlen fülbevalók esetében . Gyönyörű, díszített ezüstfülbevalókra bukkantak a galgóczi tarsolylemezes sírban. 128 Hasonló nagy, csepp alakú fülbevalókat láthatunk a perzsa ezüsttálak fejedelmi vadászainál is, úgy látszik, ezt a perzsa viselethez kell sorolnunk.
A :: ing és ingnyak . Férfiaknál az ing általában díszítetlen, esetenként a bal kulcscsontnál találunk tömör, bronz fülesgombot (néha két részből forrasztották egybe; de a föld savai a forrasztóanyagot kimarták, és a gomb két félre esett szét). Ebből arra következtetünk, hogy ingeink nyaka felálló, merev nyak volt, akárcsak a - nomád mintát őrző - mai orosz ingeknél, de volt másfajta ing is, amely középen gombolódott. I tt is a viselet kettősségére lehet gondolnunk . Erről egyelőre többet nem tudunk.
Karperecek , csuklós pántok. Igazi karperecet - tudomásunk szerint - eddig férfisírban nem találtak, az ehhez hasonló csuklópánt az ing száját fogta össze. Nem volt rávarrva az ingre, csak a végén levő lyukakon keresztülhúzott szalag szorította rá a csuklóra. A perzsás viseletformához tartozott.
A gyűríi. Nem jel lemző férfisírjainkra. A verebi sírban volt ugyan egy ezüst fejesgyűrű, de Szőke Béla joggal gyanakszik arra, hogy ez a férfisír mellett fekvő női sír leleteiből keveredett a leletegyüttesbe. 129 Korai Ár-
42. Férfi fülbevalópár Galgócról
rád-kori királyaink viseltek néha drága varázsgyűrűt. Igy például Kálmán királyunk Gut-gut-gut feliratos gyűrűje a köszvénytől védte királyi gazdáját . llJ Ill . Béla sírjában meg kúfi feliratú varázsgyűrűt találtak . lJl (A kúfi írás az arab írás egyik változata, négyszögesedő betűvetését főként ünnepélyes feliratoknál, Koránidézeteknél, érmeknél használták . ) Semmiképpen nem mondhatjuk azonban, hogy a gyűrű viselése jellemző lenne Árpád' magyarjainak férfiaira. Nem találtak eddig még temetési gyűrűket. Az avar kori vezérleletek közül a kunágotaiban voltak aranylemezböl kivágott, a temetések alkalmára - az eredetieket helyettesítő ? -gyűrűk,l32 úgyszólván minden ujjra egy ! Bár az Árpád magyarjai körébe illő zempléni vezérsírban voltak temetési fegyverek, de gyűrűket itt sem találtak . Annál gazdagabbak a női sírok különböző mintás fejű gyűrűkben .
A vere/es öv. Ez a férfisírok legpompásabb lelete. Vagy felövezve temették el a halottat, vagy csak rárakták a tetemre övét. Az ö,v a szabad ember jelképe, s azon belül is a rang jele volt. Sokféle, veretekkel dúsan kivert, általában aranyozott ezüst díszekkel ékes övet ismerünk. Hosszú ideig csak összegyűjtötték a medencecsontok körül heverő díszeket, legfeljebb aprólékosan leírták helyzetüket, de ebből az övet elképzelni nem lehetett. Zichy István gróf azonban észrevett valamit, amit hosszú időn keresztül nem tudtunk magyarázni : a nagy szíjvéget nem lehetett átbúj tatni az öv csat jának karikáján ! Azaz az övet nem lehetett felcsatolni ! Mit ér az ilyen öv? Régészeink nem nagyon vettek tudomást erről a lényeges megállapításról . A megfejtést Dienes István egyik kitűnő ásatása hozta meg : a csat a veretes öv mellékszíján volt, és ez az öv másik mellékszíjába kapcsolódott, nem kellett áthúzni a nagy szíjvéget a csaton. A veretes szíjat a deréknál átbújtatták saját ma-
65
43. A szarvasi csuklópánt (Dienes Ö. István rajza)
44. A nagykőrösi veretes öv ( Dienes Ö. I stván rajza) gán, és úgy csüngött le hosszában a bal comb előtt. A rajz és a fényképek minden magyarázatnál jobban érzékeltetik, hogy milyen is volt egy ilyen veretes öv. Az övről csüngött le a szablya, a tegez, az íj , a tarsoly és a kés. Ennek megvolt a maga indoka, a lovas harcmodorban a derék fölött a testnek szabadon kellett mozogni, hogy a harcos az íjat fel tudja húzni, nyilazni, vagdalkozni tudjon. Mindezt akadályozta volna a vállra vetett tegez vagy az íj . A felsőtest szabad mozgása volt a lovasharc előfeltétele. Így lehetett a nyeregben hátrafordulva íjazni .
De volt az övnek jelképes értelme is : a szabad embert, a harcost jelentette. Erről egy nemrégen írt dolgozatombanl33 a következőket jegyeztem fel :
"A népvándorlás kori nomád népek egyik legfontosabb társadalmi rangjelzője, nemzetségjele a veretes öv volt. (A következők az onogur-magyar nép előkelőire, lovaskatonáira vonatk()znak.) Temetőelemzéseim bizonyították (és másokéi is megerősítették), hogy a temetkezéscsoportok középpontjában mindig a leggazdagabb övű férfi fekűdt, míg körülötte az övek egyre szegényebbek lettek (a veretek számában, kivitelében). Így bontakozott ki az a felismerés, hogy az övveretek számának is jelentősége volt, akárcsak a mai katonai rangjelzéseknek. Ezt a felismerést még nem dolgoztuk ki a Kárpát-medence onogur-magyarságának minden egyes temetőjére, de az eddigi munkálatok meggyőztek arról, hogy a feltevés helyes volt.
45. A zempléni vezérlelet övveretei
A kései onogur-avar övek kiváló minőségű bronzveretei mesterségüket jelesen ismerő bronzművesek munkái voltak. Azonban az egész Kárpát-medencében nincsen két azonos öv, rn tehá t kétségtelen, hogy az övek egyéni megrendelésre k.észültek, és nem kerültek áruként, kereskedelmi forgalomba.
Más a helyzet Árpád magyarjainál, akiknek a veretes öv a maga teljességében jelentette a szabad embert. Az öv sűrűn tele volt verve aranyozott ezüst övveretekkel, itt tehát a veretek számának, mintakincsének nem Iehetett önálló jelképi jelentősége (talán a szorosan összefonódó »palmettasövény«-ben lehetett valami utalás a
67
másvilági »paradicsomra«?) . Ezeknek az öveknek Magyarországtól az. Urál hegységig s azon is túl tartó elterjedése bizonyossá teszi, hogy a kereskedelemben forogtak. Tömeggyártásuk például a volgai Bolgárországban és Magyarországon kimutatható, de más fémműves központok is részt vehettek a szíjvégek, övveretek gyártásában (például Kijev). De a kereskedelemben megvásárolható övek természetesen nem jelentették azt, hogy bárki is viselhette volna őket azon kívül, akinek joga volt reá .
A magyarországi övekre Bulgáriában, a Szovjetunióban, Kelet-Turkesztánban, s még keletebbre bőven találunk egykorú párhuzamokat, de nemcsak a régiségben bukkanunk reájuk, hanem a néprajzi gyűjteményekben is. Ez azonban nyílván nem aztjelenti, hogy az öv formája és mintakincse öröklődött, hanem azt, hogy a felövezés, a férfivá avatás hagyománya maradt meg s azzal együtt jelképe : az öv is. A hazai régiségben, ásatásainkon (a csontvázak korának meghatározásával) és a I r . századi törvényeinkben és későbbi krónikáinkban azt találjuk, hogy a fiúgyermeket a 10-15. életéve körül fogadta be a család és a társadalom - teljes jogú tagjai közé . Mivel pedig az avatási szertartások
68
47. A nagykőrősi őv díszei
46. A nagyős:ci őv veretei és szíj vége
szívósan megmaradnak, azért érthetjük meg, hogy például az obi-ugoroknál viselt egyik csontos öv nemcsak a felövezés hagyományát őrizte változatlanul, hanem az ezer év előtti veretformák is megmaradtak raj ta, 135 de már nem aranyozott ezüstből, hanem színezett csontfaragásban. "
Ám az öv jelentőségének vizsgálatában további szép felismeréseket jelentett, hogy az öv veretein lévő pal- . metták voltaképpen a bimbózó és virágba bomló tavaszt ábrázolják. Árpád magyarjainak övét - voltaképpen címerét - nem griffek, indák, pávák , szarvasok, őzek, tulkok, vagy éppenséggel emberfejű oroszlánok, vagy szímurgok díszítették, hanem - bimbók ! Korai virágtiszteletünknek, szeretetünknek szép példái bimbókoszorúval övezett férfiaink. Ezek az övek túlnyomórészt Árpád magyarjainál találhatók, bár a keletibb vidékek férfiai is viselték . Mintha az állat- és emberábrázolást valamilyen törvény nem engedné. Lehetetlen itt nem gondolni az élő világ ábrázolását tiltó hadithra, a muzulmán néphitre, amely régebbi, mint a Korán. Ebben az esetben a palmetták már nem díszítményértelműek, hanem a Paradicsomotjelentik , amely a harci erények jutalma. Tudvalevő, hogy az ókeresztény mű-
vészetbe'n sem öncélú a buja természet ábrázolása, hanem az ugyancsak a Paradicsom képzeteit idézi fel . Talán ebben találjuk magyarázatát annak is, hogy a fontos az öv vele adása volt, mindegy, hogy felövezve temették-e a .hala'ttat, vagy csupán ráfektették a tetemre az övet. Az öv jelenthette az utat a Paradicsomba.
Az öveket kiváló ötvösök készíthették, akik magas fokon művelték a kéregöntés igényes eljárásait és az aranyozást, és egyúttal tisztában voltak azzal, hogy mit szabad és kell, s mit nem szabad ábrázolni a vereteken. Létezik egy mohamedán legenda, l35 amely valósággal magyarázatul szolgálhat palmettás művészetünkhöz. "Mondják, hogy az egyik állatfestő panaszkodott egykor, hogy nem folytathatja művészetét, ha pusztán növényi mintákat szabad festenie. Ibn Abbas így felelt neki : vágjad le az állatok fejét, hogy ne legyen eleven tekintetük, és kíséreljed meg, hogy virághoz hasonlítsanak. " [Ford. L. Oy.] Pontosan ilyen ábrázolást láthatunk a benepusztai szíjvégen, ahol a lépegető griff virágfejű .
A magyar kutatás régen tisztában van azzal, hogy ez a díszítőrendszer (amelynek legszebb példányai a tarsolylemezek) Észak-Irán, a Kaukázus és Örményország ezüstművességében gyökerezik . Ez egy köztudott megállapítás, s általában úgy tar0ák , hogy ez a művészet perzsa-szaszanida eredetű. Am egy lényeges kérdésről eddig nem esett szó . Ez pedig a következő : igaz ugyan, hogy e keleti ezüstökön megvannak a palmetták, de c;sak kísérő elemei, keretei a csodálatos emberábrázolásoknak, a vadászó fejedelmek és a lakomázó k
48. A benepusztai szíjvég
lendületes jeleneteinek . Durván fogalmazva : ötvöseink csak a díszítőmunkát végzők közül kerültek volna ki ? Nyilvánvaló, hogy a pompás emberábrázolás�k 'keretezését kisebb gyakorIatú mesterek végezték. Nem 'szabad a "nem tudásra", hanem inkább a hadithra gondolnunk. Vannak ugyanis alakos ötvösmunkáink is, igaz, hazánktól keletre, amelyeket feltehetően magyar mesterek csináltak , I lyen egy lovas solymász ábrázolása,137 amely nem olyan csillogó mesterségbeli tudással domborított, mint ami lyent a perzsajellegű lovas vadászoknál láthatunk, de például tegezének díszítése, lószerszámjának csüngős díszei teljes egészében egyeznek a honfoglalókéval . A másik példán az ötvös két vadász fivért ábrázol (csernyigovi ivókürt) , I38 akik sebezhetetlen állatpárokra vadásznak, nyilaik útközben összetörnek vagy éppenséggel k iröpítőikre szállnak vissza. Az egyik vadász varkocsos, a másik nyírott hajú. Nagyon valószínű, hogy egy Hunor-Magyar jellegű mondát ábrázoltak a csodálatos vadászat ötvösmesterei . A csernigovi ivókürtön meglátszik a normann művészet ismerete is, ami, tekintve a dél-oroszországi normann jelenlétet, nem csodálható. Van még egy, művészi kivitelben is magas szinten álló vadászó fejedelmet ábrázoló ezüsttál . Sok jellegzetessége mutat magyar vagy legalábbis a magyarság közelében élő mester-re . l� .
A palmettás művészetben uralkodó hadith kérdésénél nem szabad elfelejtenünk, hogy a 963-as prágai vásáron részűnkről türkök, mohamedánok és zsidók vettek részt. Azt kell mondanunk, hogy Árpád magyarjai-
5°· . vi ivókürtrőJ Vadászfivérek a csernylgo
. századi ezüsttáJróJ Lovas soJymasz egy 9. 49·
..
. J c JaJás kon ferfivlse et 5 ! . HOI1LOg
nak életében és hitében sokkal nagyobb szerepet játszott az iszlám, mint eddig véltük . Talán éppen ezért van, hogy honfoglalás előtti szókincsünk - amint I sten szavunkkal kapcsolatban kifej tettük - megfelelt a kereszténység egyistenhitének. . Az övről lecsüngő "kellékek" közül itt csupán a tarsollyal foglalkozunk, mert a szablya, az íj , az íjtegez, a nyilak a fegyverzettel kapcsolatban kerülnek bemutatásra.
Az övről a tarsoly szíjon csüngött le, s ezt a szíjat �s veretekkel díszítették. Ez a szíj egyúttal a tarsoly zárá- }
sához is szolgált. A tarsolyban a kovát, tapló t és' a csiholóacélt, tehát a tűzszerszámokat tartották . A tarsolyoknak több fajtáját ismerjük, behatóan foglalkozott velük D ienes I stván.l40 Vannak esetek, amikor a csiholóacél és a kova "tarsoly nélkül" a jobb combcsont fejénél kerül elő. I lyenkor bizonyos, hogy a tarsoly, amelyben őrizték őket, elpusztult . Hiszen a csiholóacélról még el tudnók képzelni, hogy a begöngyölödő száraira erősített szíjon függött volna, de a kova nem
52. A farkasréti tarsoly (Dienes Ö. István rajza)
i /
/
'. \ .
,
....... ....... ....... .. .... ...
........ /
53. Az újfehértó-micskepusztai tarsoly vereteinek elhelyezkedése (Dienes Ö. I stván rajza)
lóghatott a levegőben, sem a fenőkő ! Egyszerű tarsolyok voltaK azok is, melyeknek közepén egy négyágú, négylevelű virágkelyhet ábrázoló veret volt, közepén lyukkal. Ez a tarsoly fedelére került, és amikor rácsukódott,a tarsolyra, a lyukon átbújtatták azt a búj tatót, amelyen aztán átfüzték a tartószíj at, s így zárták a tarsolyt . Újabb szép példája a tarsolyoknak az, amelyet a budapest-farkasréti leletből állított helyre Dienes I stván. 141 Ezen több különálló veret díszítette a tarsoly közepét és peremét, az aranyozott ezüstveretek közepén ékkő ült. Tarsolyaink nagy részét azonban a fedelet teljesen befedő lemez jellemzi. Ezeken mutatkozik meg a legszebben ötvöseink leleményessége. Az egyszerű palmettabimbókból olyan változatos halómintákat
7 1
szőnek, ami valóban bámulni való. A mintahálók még néhol őrzik az egykori szerkezet központi veretének emlékét, az átfűzött tarsolyfüggesztő szíj emlékét, egyszóval előzményeik átütnek még a díszítőlapok mintakincsén.
A legtöbbet a bezdédi tarsolylemezt idézik . Ez aranyozott vörösréz lemezből készült domborítással és poncolással . Középpont ján egyenlő szárú kereszt van, amit lendületes palmettacsokor keretez, efölött pedig a két perzsa jellegű szörnyalak szemmel láthatólag a keresztet védi. A perzsa mitológiából i smert szímurgok ezek (más szóval kutyamadarak), megjelennek már az onogur művészetben is (bánhalmi szíjvég), 142 ahol még tisztábban látszik perzsa kapcsolatuk . A bezdédi tarsolylemez mintája enyhén domborodik , a hátteret parányi körponcok díszítik, tehát a mintákat nem a fény-
54. A bezdédi tarsolylemez középső részlete
árnyék erős domborműve emeli ki , hanem a háttér apró szemű mintázata. E dombormű legközelebbi párhuzama a 9. századi m'satta-i palota domborművein látható (Berlin, Pergamon Múzeum) . I43 Annak a keresztény-mohamedán műveltségnek emléke a bezdédi tarsolylemez, amelynek nyomait megfigyelhettük eddig is.
A tarsolylemezek, elkészítésüket tekintve, két csoportra oszlanak : a rajzosokra és a domborművesekre. Ez - úgy látszik - két külön iskola volt annak idején . A rajzosokra jó példa a bezdédin kívül a bodrogvécsi, szolyvai, banai, eperjeskei. A bodrogvécsi n az egymás levelei ből tovább sarjadó palmetták közeit poncolt köröcskék fedik, a szolyvain ugyanilyen szerkesztés jut érvényre, de itt a rajzot széles semleges felületek erősítik fel . Ugyanez a módszer az eperjeskein, míg a banain egymásba hurkolódó szalaghálóba il leszkednek a pal-
55. A bezdédi tarsolylemez
56. Állatalakok a m'satta-i palota dombormüvein
57· Tarsolylemez Szolnok-Strázsahalomról
metták, amelyek tehát egymással nincsenek szerves kapcsolatban, inkább csak a hálóminta kitöltő elemei.
Ez a szalagháló ismétlődik a galgóci tarsolylemezen, de erős fény-árnyék hatású domború rajz kíséretében. A palmetták leveleit sűrűn vonalkázott szegély keretezi, ez nyilván az egykori rátétmintát felvarró peremdísz maradványa. Hasonló ehhez a tarcali tarsoly, amelynek mintái erősen kidomborodnak, és a leveleken ott van a varrott szegély sti lizálása.
A kecskemét-fehéregyházi és a szolnok-strázsahalmi lemezek domborműves palmettáit olyan mély fényárnyék játék kíséri, amely valósággal drámaivá teszi a palmettabozót sűrűjét. Az utóbbin a kőberakások helyén dudor emelkedik, pompásan ütemezve a zsúfolt felületet.
A rajzos és dom borított műhely figyelemmel kísérhető a többi palmettás felületdíszítésnél is. Például rajzos és poncolt hátterű a geszterédi aranyveretes szablya mintakincse, visszakalapált hátterű, világos fényvezetésű például a bécsi szablya rajzos felületdísze.
Maradván a tarsolylemezeknél, felvetődik a kérdés, hogy kinek volt joga a lemezes tarsoly viseléséhez, és az milyen ranggal járt. Feltehetőleg csak a nemzetségvagy nagycsaládfőket illette meg ez a rangjelző díszítmény. Van a tarsolyoknak még egy csoportja, amelynek karcolt dísz.ítése feltehetően rátétmintákat ismé-tel. 144
.
74
58. A bodrogvécsi tarsolylemez
Felvetődött az a kérdés is, hogy vajon az a szépséges díszítőrendszer nem a honfoglalás előtt Árpád népéhez csatlakozott kabarok emléke-e? Ezt egyrészt a leletek térképezése cáfolja (elterjedésük nem esik egybe a kabarok szállásterületével), másrészt az a meggondolás, hogy ha a kabar arisztokrácia magával hozta volna ötvöseit (ami végre is elég valószínű), akkor ezek nem korlátozták volna ötvöstudásukat a peremdíszítő palmettákra, hanem éltek volna alakos művészetükkel is. A palmetták rajzolatának egyes elemei megtalálhatók gazdag em ber- és állatalakos környezetben a nagyszentmiklósi kincsben.
Maradván a tarsoly tartalmánál : jellemző, hogy csak férfisírokban találunk csiholó acélt és kovát, s nyilván taplót is. A tűzszerszámok kizárólagos férfijellege a tűzgyújtás szertartásának emlékét őrzi : ez férfimunka volt s maradt még sokáig. Az asszonynép úgy mentette át másnapra a tüzet, hogy a parazsat hamuval takarta.
A kések mereven ízültek nyelükhöz, csuklós bicskát egyet sem találtunk eddig. Olyanfajta viseletnek, mint az avaroknál meglévő kettős késviselet (kicsiny és nagy egy tokban), l4S nem találtuk nyomát Árpád magyarjainál. A kések egyélűek és közepes hosszúságúak, nyilván evésnél használták azokat a hús feldarabolására. A késnek a halott mellé adása mutatja, hogy a másvilági létet az evilági folytatásának képzelték el, ahol is a
59. Az eperjeskei tarsolylemez
60. A' galgóci tarsolylemez
6 1 . " Lehel kürtje" 62. A "Lehel-kürt" rajzolata kiterítve 63. Részlet a "Lehel-kürtröl"
mindennapi étkezésnél éppen olyan nagy szükség van a kés re, mint a földi életben. A kések nyele néha díszes (csontnyél, vagy ezüstberakás).
Külön kell szólnunk az ivókürlrő l . Ez a pusztai társadalmakban fejedelmi jelvény is volt. Árpád magyarjainak hagyatékában nem bukkantunk rá, ellenben bőven találtunk példát az avar korból, amelyből ezüst- és aranyveretes ivókürtöket ismerünk . A nagyszentmiklósi kincsben rovásírásos színarany ivókürt van . l46 Ivókürtnek s egyúttal megfújható kürtnek is tekinthétő a 1 0. század közepéről származó úgynevezett Léhelkürt. 147 Krónikáink szerint Lehel jelvénye a kürt, később pedig az aranyhorda kánjainak jelképe az aranykürt volt. A "Lehel-kürt" kétségtelenül bizánci környezetből került hazánkba (nem tudjuk, mikor), de egyes jellemvonásai (pl. a szalagfonat kezelése) arra mutatnak, hogy mestere közép-európai lehetett, aki tanultságát Bizáncban szerezte. Erősen árnyékhatásra törő, alámetszett ábrázolása i bizonyossá teszik, hogy egykor cirkuszi játékok megkezdését jelezte hangjával. A játékok megkezdését a császár felemelt nyitott tenyerével jelezte, s íme a Lehel-kürt központi képe is egy nagy, nyitott tenyér. Többek között például egy szarvast üző vadász képe is látható rajta. Nyilvánvaló, hogy a kürt magyar tulajdonosa a csodaszarvas-monda megörökítését látta benne. A Képes Krónika miniátora is ábrázolta azt a jelenetet, amikor Lehel kürt jével fejbe vágja a császárt, ám ez a kép nem a jászberényit, hanem egy havasi kürtöt mutat. A 1 4 . században tehát még nem fűződött ez a kürt Lehel vezér nevéhez.
77
64. Aranyozott ezüstcsésze a zempléni vezérleletből
A gazdag férfisírokban ritkán találnak ivócsészét . Ez is az övről függött alá. A zemplén; vezérsírban (az úgynevezett Álmos sírjában) volt egy,l48 a tarsolylemezek mintáival díszített ivócsésze, de vannak egyszerűbbek is. A legszebbek aranyból a nagyszentmiklósi k incsben találhatók.
Ritka leletek férfisírokban a csontból faragott fejű batok (a bot természetesen elemésztődött). Ezeken réce- vagy bagolyfejet találtak . l49 K inek járt ez? Vagy csupán díszítő kedvű pásztoremberek műve, ügyes kezű faragók kedvtelése? Ki tudná ma már? Emlékeztetnek díszes pásztorbot jainkra, amelyeket a maga kedvére faragott egy-egy tehetséges pásztorember. M ivel egyedi darabok, kár lenne valami bagolyhitre gondolnunk.
Azt a keveset, amit a férfisaruról , csizmáról tudunk, már megismertük az előzőkben .
78
U gyancsak kevés adatunk van afelsőruházatról. Talán Anonymus szavai a "nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe" öltözött szkítákról vonatkoznak a magyarokra, meg Ibn Ruszta leírásában a házasságkötésről és a nászajándékok között szereplő "coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémből és rókamálból, a brokáthuzatokkaI és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára való" kifejezések utalnak közvetve a felsőruha anyagára. ( Lásd még Kálmán királyunk idézett törvényét a papok ruházatáról . ) A magyar nép sokfajta gyapjúból és bőrből készült viseleti darabja sejteti, hogy ezek az anyagok ősi soron való örökségünk. A szűcs, szűr és gyapjú honfoglalás előtti szavunk is erre val l . Legutóbb G. Molnár Vera a szűrt vissza tudta vezetni egészen a mezopotámiai őskorig, l:() K res.z Mária pedig � rátét
. díszítésmód honfoglalás kori eredetét muta�ta ki . ISI
Ennyi közvetett bizonyság mellett tehát nyugodtan be-
szélhetünk Árpád magyarjainak szűr, zeke, vagy a bőrből készült suba, hátibőr, meJjes és ködmön viseletéről . A gubát téglalap alakú darabokból szabták s ennek szélességét a szövőszék szélessége adta. Az állatbőrből (főként juhbőrből) készült darabokat rendszerintkörcikkely alakúra szabott bőrökből varrták össze. A legegyszerűbb bőrruhákat úgyszólván mind a mai napig maguk a pásztorok készítették. A bőr kikészítésének eljárásai természetesen nem maradtak reánk, csupán népünk mesterei őriztek meg olyan eljárásokat, amelyeket magyarnak ítélnek külföldön is. Erre nézve BalassaOrtutay Magyar Néprajzából idézünk : 1s2 "A pásztorok közül leginkább a juhászok [ismerték] a bőr - természetesen a juhbőr - kidolgozását . . . A Hortobágy környékén a lenyúzott báránybőrt gondosan lehúsol-
. ják, majd kifeszítve, árnyékos helyen megszárítják. Ha nagyon szennyes, kimossák és új ra megszikkasztják. Majd konyhasóval kevert timsóval alapos'an bekenik, íés korpát szórnak rá, összehajtogatva elteszik . Néhány nap múlva kezdetleges módon kézzel megtörik, vagy életlen kaszán húzogatva megpuhít ják. E munka során időnként krétaport, l isztet szórnak rá, amelytől egészen kifehéredik . . . a múlt idők magyar tímárai (a tímár ismeretlen eredetű régi szavunk) a lenyúzott bőrről a szőrt késsel, minden vegyi beavatkozás nélkül távolították el. Így a szőr töve benne maradt a' bőrben, és azt tömörebbé, ellenállóbbá tette. Timsó-konyhasós 01-
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
66. Nemezrajzú tarsolylemez
65. Csont bot végek bagoly- és vízimadárfejjel
67. Bőrrátétes mezőségi melles
datban alaposan megdolgozták, taposták, amikor ez teljesen átjárta, először árnyékban, majd parázs felé tartva megszárították . Ezáltal a pórusok kitágultak és könnyen befogadták azt a forró faggyút, amivel alapo·· san bekenték a bőrt. Ezt az eljárást elsősorban ökörbőrrel végezték, amitől az fehérré változott . . . "
I lyenfajta eljárásokkal dolgoztak régi pásztoraink, szűcseink, szűrszabóink. A díszítmények feltehetően elsősorban rátétekkel készültek, s ennek - talán - emléke maradt tarsolylemez mintáink közt is. Itt ugyanis azt figyelhet jük meg, hogy a palmetta leveleinek szegélye rovátkos. Alighanem zsinórvarrással szegett, rátétes díszítés emléke ez is. A végtelen minta, akár folyondárhálóban, akár egymásból kinőve, legkönnyebben szövőszéken születhetett meg, bár egyszerű vonalzójátékkal kialakítható a hálózat, s abba könnyűszerrel be lehet rajzolni a palmettákat.
Nagyjából végigtekintettük a ruházat emlékei t, és valamilyen kaftáno s szabás mellett kötöttünk ki, de a bronzgomboknak a sírban való helyzetéből következik, hogy ez is kétfajta volt : oldalt záródó és középen záródó.
Ezek után kerítsünk sort afegyverzet megismerésére, I}1éghozzá fontossági sorrendben. Az egyk�)fú leírásokból is világos, hogy a legfontosabb, szintehogy csatadöntő fegyvernek az íjat tekintették. A sírokban, ha a tetemet nyugalmi állapotban temették el, a bokacson-' toktól a felsőkar forgójáig ért el, azaz úgy 1 40- � 50 cm hosszúságnak felelt meg. Vagy felajzva, vagy nyugalmi állapotban, vagy pedig széttördelve helyezték a halott mellé. E háromféle helyzet a másvilágra vezető út háromfajta gondolatát fejezi ki. Ennek közelebbi megvi" lágítása még várat magára. Íjaink alapanyaga valamely rugalmas fa volt (talán nagyobbrészt nyírfa). Ezt a természetes görbületét meghagyva vagy fokozva hosszas edzéssel készítették elő úgy, hogy a leendő markolattól fel s alá a két szár azonosan rugózzék (vannak szimmetrikus és aszimmetrikus íjaink l ) . Erre a famagra halenyvvel ragasztották a csontmerevítéseket, méghozzá a két szárny végére és a markolathoz. Nagyrészt szarvasagancsból készült vékony csontlécek voltak ezek" ameIyek jól illeszkedtek a famagra, hiszen oda ragasztották őket, illetőleg végei ket (amelyeket irdaltak) mégjó erősen oda is kötözték az alaphoz. Az íj húrját egyik végén ál landóan rákötözték a csontos részre, a másik végére pedig akkor húzták rá, amikor az íjat felajzták. A feIajzás nehéz művelet volt. Az egyik elektronvázán íjat ajzó szkítát ábrázolt a görög ezüstműves, 153 s onnan tudjuk, hogy az íj egyik végét átvonták a térdeplő vadász vagy harcos combja alatt, s így ellenkező re fordítqtták az íj haj lását, úgy csúsztatták rá a hurkolt húrt. Ez a művelet egymagában is megkétszerezte az íj hatótávolságát, de ennél is hatékonyabbá tette azt a rugalmas anyag. Ugyanis meg nem merevedő halenyvyel az íj fájának egyik oldalára a szarvasmarha szarvából kinyírt szarulemezeket ragasztottak (és kötöztek), másik
80
• • " o ' 0 0 ,
"o " , • • • • • , • ••
•
68, Kenézlő, r. ásatás I I sír
oldalára pedig szálakra szed ve a szarvasmarha lábcsont jának rostos inait ragasztották és kötözték . Egy jó íj elkészítése évekbe került, és olyan erejű volt, hogy felajzásához 25 kg érő kellett (azaz mintha 25 kilogrammot emelne fel az ember, oám nem függőlegesen, hanem vízszintesen kifejtve az erőt l ) . Az íj a nyilat több
· ..... :: ... . . .. '
.
... {.� ...... . . . � ....... ,
/-;' /� //
// 7, / // ,
// // \ .... -'" l' ,
- " / , ----"" \ \
, \
\ \ ,
\
/ /
\ , ,
/ I
/
, \ ,
I /
/
)
69. Az íj csontrészei 70. Tamgás íjcsontok 7 1 . A honfoglalás kori íj felajzatlan, felajzott és megfeszített
helyzetben
száz méterre röpítette, a legnagyobb távolságot - így mondják, lelkük rajta - egy janicsár érte el, aki átlőtte a Boszporuszt, ami 800 méternek felelne meg ! Általában kisebb távolságokra '- de a nyugati íjak által el nem érhető távokra - röppentek íjainkból a nehéz nyilak, és színlelt m.egfutamodás után pontiövésre használtuk a könnyű nyilakat. Ez behozhatatlan előnyt jelentett az ellenséggel szemben, amely tehetetlenül zilálódott szét a távolról jövő nyílzápor alatt. Íjaink felhúzása a jobb mutatóujjal történt, amit a hüvelykujj lefogott, majd kipattantva elsüvöltött a nyílvessző. A nomád népek tagjai az effajta nyilazáshoz gyűrűt húznak feszítőujjaikra, s annak tüskéjébe akaszt ják az ideget. I lyen íjfeszítő gyűrűt eddig sem Árpád magyarjainál, sem pedig az onogur magyaroknál nem találtunk .
Az íjak - lévén fából és ragasztva - nagyon érzékenyek voltak a nedvességre, különösen az esőre. Esőben
8 1
haszna vehetetlennek bizonyultak. Hogy pedig az íjat és a nyilakat a nedvességtől óvják, tegezekben tartották őket. Az íj tegez puha, íj formájú bőrzsák volt, aminek a száját ri tkábban faragott csontlemezek zárták el. A nyíltegezről többet tudunk, mert több példányát hiteles ásatásokon is megfigyelhettük . Nagyjából 70 cm hosszú volt ez a kéregből, illetőleg vékonyra gyalult fából készült alkotmány. Fedelét zárni és nyitni lehetett, többször igen díszes, faragott csontlemezek keretezték. A kényes feladat a tegez testének megszerkesztése volt . Arról szó sem lehetett, hogy a nyílköteget a tegez száján keresztül dugták volna be a tegez testébe, mert ez esetben a nyilak tollazata összeborzolódott, megsérült volna . A tegeznek nyitható ajtaja volt, és a nyitott tegezbe óvatosan, szép rendben rakták be a nyílvesszőket. K ihúzni általában nem egyenként húzták ki őket, hanem négyet-ötöt egy csomóban, hogy az egyes lövések közt ne teljen el sok idő. A harcban tehát más és más rendeltetése volt a nehéz és a könnyű nyilaknak. A nehezek, akárcsak a mai nehéztüzérség lövegei, messziről árasztották el az el lenfelet, a könnyűeket pedig célzásra, közeli lövésre használták. Igen változatos a nyílkészletünk például aszerint, hogy a levél alakú vas nyílhegy súlypontja előrébb van-e, vagy hátrahúzták . Van közöttük fecskefarok alakú nyílhegy is . Ilyet még ma is használnak az obi-ugor vízivadászok .J54. Ezek a felröppenő vízimadarak után egy-egy behangolt fanyi lat lőnek ki (dió nagyságú üres végükre úgy vágnak nyílást, hogy röptében a ragadozómadár hángját vijjogja), mire azok ismét lecsapnak a víz színére. Addig folyik ez a "játék", amíg a vadász kellő közelségre nem jut a kacsákhoz, ludakhoz, s akkor hirtelen a víz színe fölé hajolva lövi ki fecskefark végű nyilát, amely az elhajított kőhöz hasonlóan kacsázva közelíti meg, találja el a zsákmányt. A nyílvessző-faragásról később lesz szó, most térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy az íj mint pompás fegyver, milyen harcmodort alakított ki. A legjobb leírást harcmodorunkról Maszudi (t 956) arab földrajztudós és utazó155 hagyta reánk egy besenyő-türk közös hadjáratról írván, amelyet a bizánci sereg ellen indítottak. "Mikor megvirradt, a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobbszárny mellé, mindegyik osztag ezer lovast számlált, ugyanígy a balszárny mellé is. Mikor aztán felsorakoztak a csatasorok, a jobbszárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a balszárnyra. A balszárny lovasosztagai is felvonultak és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobbszárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így szüntelenül folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobbszárny, középhad és balszárny azonban nem mozdult . . . mikor pedig a kereszténnyé lett mohamedánok és a bizánciak látták, hogy miként bomlanak fel soraik, s hogyan tér vissza rájuk állandóan a nyílzápor, rendezetlen soraikkal támadásba men-
82
72 . f j tegez és faragott csontszája
73. Hátrafelé nyilazó lovas egy Szaján hegységi leletből
tek át, s az addig mozdulatlanul álló türk (fő) sereget rohan ták meg. A (türk) lovasság utat nyitott nekik. Utána' azonban egyetlen hatalmas nyílzáporral borították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamodásának . . . előkerültek a kardok is, elsötétült a láthatár . . . " (Ford. Czeglédy Károly)
I lyen módon tehát az íj és nyíl határozta meg a stratégiát, taktikát. Néhány szót kell ejtenünk arról, hogy miből és hogyan készült a nyílvessző.
Azt, hogy a nyílhegyeket kovácsok készítették, senki nem vitatja, sőt arra is van adatunk, hogy a tompa élü nyilakat a harcosok fenték ki élesre. Liudprand cremonai érsek például azt írja, hogy a magyarok 898-i északitáliai felderítő útjuk után téli szállásaikra tértek, és egész télen át fegyvert kovácsolta k és nyilakat élesítettek . l56 Megoszlanak a vélemények arról, hogy miből volt a nyíl vesszeje. Cs. Sebestyén Károly, aki végleg meghatározta íjaink szerkezetét, nyílvesszeinkkel is foglalkozott, nádszálra gondolt. 157 Érveit így csoportosította : I / A jó nyílvesszőnek elsősorban igen könnyűnek kell lennie, mert annál biztosabb a nyíl repülése. 2 / A nyílvesszőnek egyenesnek kell lennie, mert még a legkisebb görbület is elhaj lítja a nyilat egyenes röptéből . Faágból nem lehet ilyen egyenes nyílvesszőt vágni - írja Sebestyén. Ám ő is megjegyzi, hogy hozzávaló hasított anyag nincsen az Alföldön. 3 / Valószínűtlen, hogy a nyílvesszőkhöz szükséges faanyagot messziről, kereskedők útján szerezték volna be. Ám lássuk az ellenvéleményt. Greguss Pál professzor, a szegedi egyetemen a növénykutatás nagy hírű mestere megállapította, hogy az egyik nyílvesszőre rá rozsdásodott famaradvány nem nád, hanem berkenye. l58 A nyílhegyet belefúrták a nyílvesszőbe, és a megrepedezett nyílvéget még át is kötözték szorosan háncsszalagokkal, amely alá enyvet kentek. Vitatható, hogy a nyílvesszőnek könynyűnek kel lett lennie, hiszen a vessző súlya a célba érkezés pillanatában mint nyomóerő szerepel, amely a hegyes nyilat mintegy belepréseli a sebbe. A súlytalan nád �rre nem képes (ettől függetlenül jobb híján bizonyára használtak nádat is). De a favizsgálatokkal egyező legmeggyőzőbb érvet a nyilat mai napig is használó népeknél találjuk meg. U. Kőhalmi Katalin, a mongol néprajz és nyelv kiváló ismerője írja : 159 "először lenagyolták a nyílvessző nek szánt cserjevesszőt - a nyír, nyár, fűzvesszőt - vagy lécet. Haj lását, görbeségét tűzben való hevítés után kiegyengették, utána alsó végén bemélyítették a félkörös nyílást, a másik végén furatot készítettek a nyílhegy szöge számára . '; Egyik kutatónk - Lázár Ferenc - úgy vélte, hogy a nyílcsúcsot beleütötték egy fába, ráillesztették a tüske tengelyében a nyílvesszőt/oo aztán sebesen pörgetve a nyíl maga fúrta be magát, s ha netán a vessző közben megrepedt volna, megragasztották és átkötözték. De folytassuk Kőhalmi Katalin leírását : "az utolsó csiszolás zsurlófűvel történt . . . legutoljára pedig a sas farktollaiból vágott, nyírott tollakat erősítették a rovátka fölötti részbe . . . az
elkészült nyilat ujjuk közt forgatták egyenességük ellenőrzése végett. Nyilat maguk a harcosok is készítettek, a hadsereg számára azonban nagy üzemekben gyártották ." Mindehhez még azt kell hozzátennünk, hogy az egyik népvándorlás kori sírban találtak nyílgyalut . l61 Ez hosszában félbevágott csöves csont volt, amiben mélyebb, sekélyebb nyílást vágtak, s ebbe illesztve a kést, "gyalulták" egyenesre a nyílvessző t. Nagyon fontos volt a tollazat pontos beirányzása, mert a pontatlanság félretérítette volna a nyíl röptét. A nyíl is - akárcsak az íj - igen kényes fegyver volt, s ezért tartották ötletesen elkészített nyíltegezekben. A középkori Magyarország határvédő népeinek templomaiban gyakran ábrázolt Szent László-legenda kunjain láthatjuk viszont a nyíltegezeket. A székelyeknél, a Garam-őröknél, a szepesi lándzsásoknál és a M ura menti határőröknél egészen a középkorig használatban volt ez a könnyűlovassághoz kapcsolható nyíltegez. 1ö2
Az íjat, az íj elvét nyilván felhasználták íjas csapdáknál, meg a megnyírt gyapjú szálakra pallásánál, s talán fúrókra is tekerték. Egy-egy díszes íj méltóságjelvény is volt (például a hunok "arany íja"), és ajándékozása a legnagyobb megtiszteltetésnek számított.
Külön - és részben megoldatlan - kérdés, hogy honnan szerezték a nyílvesszőhöz, de még a lószerszámhoz is szükséges töméntelen vasat. Nem tudjuk, ez bányászott vas volt-e vagy gyepvas ? (Közbevetőleg : a gyepvas mocsarakban keletkezik, gumókban vagy rétegekben jelentkezik, voltaképpen rozsda leülepedése. Kohósítása könnyű, és kitűnő vasat ad.) Annyi bizonyos, hogy egy nyílcsúcs kikovácsolása nagy gyakorlatot követeit : pontos tükörképek voltak szárnyai, s nemcsak formában, hanem súlyelosztásban is a nyílhegy tengelyére épültek. Kísérleteink, hogy egy mai művészi tudású kovácsmesterrel elkészíttessünk egy-egy nyílhegyet, a legnagyobbrészt kudarcba fulladtak. Lehet, hogy a régiek a vasat formába verték bele, mindenesetre nagy tapasztalatú mesternek kellett lenni ahhoz, hogy valaki az effajta, egyszerűnek látszó, levél alakú nyílhegyet ki tudja kovácsolni.
Maradván még a távolra ható fegyverzetnél, amelynek hatáskörejóval kisebb volt, mint az íjé, beszélnünk kell a lándzsáról . Bölcs Leó (886-9 1 2) Taktikájában a következőket közli a türkökről : 163 "Fegyverzetük -kard, bőrpáncél, íj és kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel , vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják. Üldöztetés közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az előnyt. " (Ford. Moravesik Gyula) Sírjainkban feltűnően kevés a lándzsa. Nyilvánvalóan két fajtája volt : a távolra ható, tehát haj ítható lándzsa és a két kézre fogott, közelharcban használt, súlyos lándzsa. Az utóbbi helyébe lép a kétszárnyú karoling lándzsa. 1M Az előbbi egyik fejedelmi példányát a Dunában talált, normann díszítésű, aranyozott lándzsa képvisel i . Meg kell jegyez-
83
74· A DlInában BlIdapestnél talált "viking" lándzsa részlete és kiteritett rajzolata
nünk, hogy Szent Istvánnak a királyi paláston (egykor miseruha) megőrzött képén is a király jobb kezében lándzsát tart, és hogy lobogós lándzsát visel a nagyszentmiklósi kincs 2. koporsójának lovas fejedelme is. Szinte az újkorig a vadászbecsülethez tartozott, hogy a vaddisznóval lándzsával kellett megküzdeni . l65
Középkori fegyvertörténetünk amellett tanúskodik, hogy az akkori hadseregben komoly harci eszköznek számított a parilf)'a. Ennek nyomát még nem találtuk meg sírjainkban. A közelharc két legfontosabb eszköze a balla és a s::ablya.
A baltafajták, szekercék és fokosok nem túl gyakoriak Árpád magyarjainak sírjaiban. Nem tudjuk egyelőre elkülöníteni, hogy melyiket használ ták harcban, s melyiket famunkára . Egy bizonyos, hogy eddig nem ta láltak egyoldalas, igazi ácsbaltát, amely a gerendák, deszkák megfaragására kiválóa n alkalmas. A harcban pedig a bőrpáncél vagy bőrpajzs átütésére használták .
A sza blya Árpád magyarjainak legismertebb fegyvere volt. Amint írásos emlékeinkből is tudjuk, a közelharcra, a szablya használatára csak a már szétzilál t ellenség megsemmisítésekor került sor. Szablyáink íves pengéjű, megtört markolatú fegyverek voltak, ame-
84
75. K ora Árpád-kori balták
Iyeknek pengéjét az alsó harmadban (néha még feljebb) fokél kísérte, azaz a penge fokát kikalapálták és visszaköszörülték. A penge ilyen kialakításának a zseniális kolozsvári régész - a Posta Béla iskolának egyik kitűnősége -, Kovács I stván adta meg a magyarázatát. A szablya megtört markolatát és a fokélt azzal indokolta, hogy ezzel a készítők megszüntették a szablya felhasználása közben keletkezhető "holt időt", mert a lefelé suhintás után visszafelé húzva a szablya hasított, anélkül, hogy közben a harco nak át kellett volna fordítania csuklóját ! A sors nagy ajándéka, hogy reánk maradt egy remekmívű, aranyborításos fejedelmi szablya, amely soha sem volt földben . Ma a német-római császárok koronázási kincsei közt található a bécsi Schatzkammerban. Az osztrákok ugyan azt tartják, hogy az aranyveretes szablyát Harun al Rasid ajándékozta volna Nagy Károlynak , l65 de ez időrendi okokból lehetetlen . A szablya egy magyar fegyverkovács és ötvös remekműve a 1 0. századból, és Bécsbe mint "Attila kardja" került. (Ez utóbbi ugyanakkora lehetetlenség, mint a Harun al Rasid-legenda, de a magyar fejedelmi család történetére mégis élénk fényt vet . Erről az alábbiakban lesz szó . ) A megtört markolatú szablya
77 . I ndás-leveles diszek a bécsi szablya pengéjéről és tokjáról
76. A Bécsben őrzött magyar fejedelmi szablya és tokja
teljes hossza 90,5 cm, markolatát és tokjá t leveles, indás szalagrendszer ékesíti, első rangú ötvösmunka. A penge vércsatornáját pedig két egymásba kulcsolódó sárkány erősen növényesített alakja díszíti . A mesés "sárkányölő kardok" sorába tartozik, akárcsak a prágai normann díszítésü Szent I stván-kard .
A bécsi sza blya története meglepő fényt vet az Árpád család eredetmondájára . Van ugyanis egy feljegyzés, hogy Salamon királyunk édesanyja 1 07 I -ben Nordheimi üttónak ajándékozta - fia megsegítéséért hálából az Árpádok kincstárában őrzött "Attila kardját" . 167 Az Árpád család ugyanis - joggal - Attila ivadékának tartotta magát. Ez a kard minden gazdájára szerencsétlenséget hozott. Mivel pedig a német-római császári kincsek között őrzött bécsi szablya magyar kardcsiszár és ötvös munkája, csak ez lehetett a nevezetes "Attila kardja" . Az Árpádok családi kincstárával kapcsolatban többször hallani, hogy ez vagy amaz a kincs Attila hagyatéká ból származott . 1ffi Bizonyos, hogy ennek alapja nem mendemonda, bár a kincsek későbbi készítmények lehetnek . A nagy nomád birodalmakban, mint amilyen a hun is volt, a kagán a csatlakozott szövetséges vagy legyőzött népek élére saját fiát ál lítja . Nem tudjuk, hogy Árpád későbbi népe akkor pontosan hol élt, csak az bizonyos, hogy hun uralom alá került, s ez egyúttal annyit jelentett, hogy fejedelme hun kagánfi volt. Az Árpádok hun legendája tehát nem legenda !
85
7g. A Szent István-kard keresztjének rajzolatai
A bécsi szablya nem áll magában, a geszterédi fejedelmi sír aranyveretes szablyája és más ezüstveretes szablyák is kétségtelenné teszik magyar származását. Már a korai időkben - normann kapcsolatok révén -eljuthatott egy-két kétélű kard is Árpád magyarjainak birtokába (lásd a benepusztai leletet), de ez nem jelentette a hadrend átalakítását. Azok a kétélű kardok viszont, amelyek tömegesen Géza és I stván korában kerűltek hozzánk, valóban a hadrend átszervezését eredményezték : a könnyű lovassági harcmodor helyett a nehéz, nagyrészt gyalogos-páncélos csatákat . Az egész harci taktika megváltozott. Míg a szablyával harcoló magyar lovas elrobogott ellenfele előtt, odasuhintva a halálos csapást, most nehézkes, ember ember elleni "állóharcra" került sor, és a könnyűlovas harcmodort a segédnépek, a székelyek, besenyők és később a kunok veszik át. Az, hogy a szablyát kiszorította a kétélű kard/ l) a magyar társadalom utolsó sej t jéig ható hatalmas változást jelentett, és ez a változás egyidejű a kereszténység felvételével . Nem külön-külön jelenség a kettő, hanem csak együttesen érthető. Az új Isten hadai mások, mint a régiek voltak !
86
A könnyűlovas harc egyik legfontosabb eleme, segítője a nyereg volt. I gen csekély famaradványból és gyönyörű csontdíszítményekből sikerült helyreállítanom a magyar nyerget nJ (a női és férfinyereg azonos volt). Azóta ép nyergeket ástak ki fiatal régészeink, s ezek mindenben megerősítették egykori helyreállításomat. Sikerült még hosszan elbeszélgetnem az utolsó tiszafüredi nyergessel, és műhelyét megvásároltam a Néprajzi Múzeum számára. A tiszafüredi mester - s egyúttal a honfoglalók - nyergének szerkezete a következő volt. A ló hátára került a két nyeregdeszka, a jobb és bal oldalra egy-egy. De ez nem sík felületű volt, hanem eleje és vége felkapott egy kissé, hogy a ló mozgását ne akadályozza, tehát térgörbe menete volt . Ezt úgy érték el, hogy szorítóba szorÍtották a két deszkát, és vonó-
79. A ges7.terédi szablya aranyvereteinek elhelyezkedése
80. A soltszentimrei nyereg mellső faragott csontlemezei
8 I . A soltszentimrei nyereg (a szerző rajza)
késsel alakították. Így csak egy-egy tenyérnyi folton feküdt rá a ló hátára. Ebben különbözik ez a keleti nyereg a lovagi nyugati nyergektől, amelyeknek két villás kápája leszorítja a ló mellkasának mozgását, és hosszabb távon nagyon kimeríti a lovat. Nos, a két nyeregdeszkára szerelték rá a két kápát. Az első függőlegesen il leszkedett a nyeregdeszkákra, a hátsó hátradőlt. Mindkét kápába ívet faragtak, hogy a ló gerince kényelmesen elférjen alatta . A kápákat nem szegezték, hanem odaszíjazták. A nyeregdeszkákban a lyukakat csatornákkal kötötték össze, hogy a belesimuló szíjak ne dörzsöljék fel a ló hátát. A kápákba megfelelő lyukakat fúrtak, és a kettőn áthúzott nedves szíjakkal fűzték egybe a deszkát és a kápát. A nyergesek szerint a jól meghúzott, majd száradáskor zsugorodott szíj olyan feszesen tartotta össze ezt az alkotmányt, hogy a nyereg mindenütt eltörhetett, csak ott nem, ahol szíj húzta öszsze. A két nyeregkápát a farbőr hidalja át, ezt is nedves
87
82. Vaskengyelek, ezüstberakással
szíjakkal füzték a deszkákhoz. A nyereghez tartozott még a nyeregszárnyak első végéről kiinduló és a ló szügyét á tfogó szügyelő (ezt lekötötték a hevederhez, hogy ne csapkodjon vágta közben), ezenkívül a farhám, amely hátulról rögzítette a nyerget. I lyenképpen a nyereg szinte ki volt kötve a ló hátára, sem előre, sem hátra nem csúszkálhatott. A mellső kápa mögül indult ki a kengyelek szíja . A nyereg lovasával együtt egyensúlyba került, a lovas testsúlya ugyanis hátrabillentette volna a nyerget, viszont a kengyelekbe nehezedő láb kiegyensúlyozta ezt, s így a nyeregben tökéletes egyensúlyi állapot jött létre. Honfoglalás kori nyergeink közt vannak szépen díszítettek (ezek főként női nyergek), melyeken csontlemezekkel borították be az első kápát, a hátsó kápa szegélyét és a kiálló nyeregszárnyakat. A csontlemezeket palmettás dísszel fedték, és a hátteret kifestették. A másik díszítési eljárás szerint ezüstlemezekkel szegték be a kápák ívét . A nyergek díszítése később, a késő középkorban érte el tetőfokát, egy-egy erdélyi fejedelmi nyereg valóságos ötvösremek, sodronyzománcos felületeivel !
Ezek a nyergek - mint említettük - nem szorÍtották össze a ló mellkasát, könnyűvé tették számára a lovas elviselését és lehetővé például a több ezer kilométeres
88
83. Szarvasagancsból készült zabpálca Szeghalomról
I :: .�::::�! n ............ .. :
i�O�0:.::': , . .
:
"kalandozásokat" . Mindehhez hozzájárult rideg élethez szoktatott lovaink igénytelensége és kitartása. A lovakat nem kísérte takarmányt száll ító szekérsor, az állat megtalálta a maga táplálékát a mezőn, de még a hó alatt is. Egy-egy ilyen messzeföldi hadjáratot tehát nemcsak a legények kemény tartása és harckedve tett lehetővé, hanem a ló természete és szerszámozása, az íj és nyíl pompás volta is . Mindez összefüggött a viselettel és sok mindennel, s így nyargalhattak az óceánig szilaj legényeink.
A ló szerszámozását a kantár, a zabla és a gyeplő egészítette ki . Különösen a női lószerszámok zablái voltak díszesek, bár a férfisírok szarvasagancsból készült zablapálcái felvették a versenyt velük. A csuklós zablák egyik szárát hosszabbra méretezték, mint a másikat. Ez látható a kimmér-szkíta zabláktól kezdve mind a mai napig. Erre is Zichy I stván hívta fel a figyelmet, s ezt is Dienes István fejtette meg. l71 A lovas a zablához vezető gyeplőt bal kezében tartja, tehát kissé baloldalt. Hogy a kantár meghúzása egyenletesen hasson a lóra, azért kellett ezt az aránytalanságot belevinni a zablaszárakba. A kovácsoknak nagyon jól kellett ezt tudniuk, Így kovácsolták a zablákat.
A kantárt veretekkel díszítették, s különösen díszes volt a kantár kereszteződésének helye, ahol rendszerint egy-egy díszes kantárrózsa (phalera) ült. A gyeplő természetesen díszítetlen volt, hogy a díszek súlya ne akadályozza a kéz finom parancsai nak átvitelét.
Patkóról csak egy-két esetben értesülünk. De patkóra nem is volt szükség, ezt csak a köves út követeli meg.
A kimetszett vasba belevert ezüstdíszítésnek kiváló példáit ismerhetjük meg a kengyeleken, zablákon. Kanyargós indákat, vagy aranyozott ezüst, palmettás betéteket forrasztottak a kengyelek kiképzett mélyedéseibe. A fakengyeleket nyilván télen hasznáIták.
A nyereggel hidat teremthetünk a férfiviselettől a női viseletig, mert a női nyereg pontos példája volt a férfinyergeknek. A nők is férfimódra ültek a nyeregben, ami annyit jelent, hogy nem szoknyában, hanem bő bugyogóban jártak, akárcsak a keleti nők .
A női viselet tárgyalásához, elöljáróban, meg kell ismételnünk azt a sajnálatos tényt, hogy nem ismerjük a feltárt női sírok tetemei nek életkorát. Pedig mind a mai napig - még a városokban is - változik a női viselet, más a kislányoknál, a nagylányoknál, a menyecskéknél, majd az öregeknél. Amit itt elmondunk, csupán laza összefoglalás.
Bár a nők ékszereit nagyjából ugyanazok az ötvösök készítették, mint a férfiakét, mégis nagy a különbség köztük : míg a férfiak által viselteken az állatábrázolás ritka, mint a fehér holló, a női ékességeken meglehetősen sok van, és sok olyan is, amely a késő avar-onogur korral tartja a kapcsolatot. I smét és ismét kísért tehát az a gondolat, hogy Árpád népe nagyrészt férfiakból állt, asszonyokat pedig a helybeli onoguroktól szerzett magának . E tekintetben szinte jelképes a nagyszent-
miklósi kincs. Ennek férfi étkészlete meglepően egyszerü (Attila is egyszerü fatányérból evett), míg női készletén pompás állatalakok nyüzsögnek, természetelvű és mitologikus elemek kel keverten. A népvándorlás több népénél is tapasztal tuk, hogy az állatábrázolások főként a női holmikon jelennek meg. Hogy emögött Boldogasszony-, Magna Mater-, Potnia Théron-képzetek vannak-e, nem tudjuk, csak sejtjük. M ai napig megfigyelhető, hogy például a legtöbb szentképet asszonyaink hordják, férfiak közt ritka az effajta amulett, védő jelkép.
A női sírok veretein néha megrozsdásodott finom lenvászon maradványokra bukkanunk . Ú gy látszik, a nők fehérneműje ebből a finom anyagból készült . Len szavunkat ugyan nyelvészeink szláv átvételnek tartják, de a régészeti leletek tanúsága egyértelmű, már Árpád magyar népének asszonyai is lenből szőtték vásznaikat. A fémvereteknek a sírban való helyzetéből arra következtetünk, hogy a nők viselete több rétegű volt. Az ingre több rétegben borult még a felsőruházat. Az ing nyaka merev, álló nyak volt, gyakran fémveretekkel . Korai virágneveinkből következtetve leányaink, asszonyaink - életkoruk szerint - többnyire színes viseletet hordtak. Ezt a színvilágot azonban a sír elemésztette, s maradt helyette - legjobb esetben - a veretek aranyozott ezüst színe.
A női viselet vizsgálatát kezdjük a fejnél . A sírokban csüngős és korongos pártákat találtak . M ind a csüngők, mind pedig a korongok fel voltak varrva valamilyen sapkára, süvegre, esetleg valóban pártára. I gen nagy ötvös-mesterségbeli tudást igénylő kéregöntéssel készültek ezek a veretek. Az ezüst és az aranyozott háttér csillog rajtuk. A csüngős verete k mintáit a késő római női ékszerek közt találjuk, de az időbeli távolság olyan nagy a két kor között, hogy ezen a megállapításon túl nem mehetünk, talán még annyitjegyzünk meg, hogy keleti párhuzamot alig-alig ismerünk .
A pártás viselet vizsgálatánál ütközik k i legerősebben annak hiánya, hogy nem ismerjük a vázak életkorát . A mai népszokásban csak hajadonoknak jár a pártaviselet. Annyi bizonyos, hogy a középkori rezgő-pártás viseletnek itt még nincsen nyoma, de az is mosoIyognivaló, ha valaki az egyszerű korongos párta középkori utódait "burgundi viseletnek" tartja, mintha leányaink, asszonyaink fedetlen fővel jártak volna addig, amíg valami nyugati divattól el nem sajátították ezt az egyszerű díszviseletet. I smervén népszokásaink sokfajta kontyolásmódját, csak sajnálhat juk, hogy a sírokban ennek nyoma veszett. A rokon népek viseletéből ugyan feltehető, hogy a párta felett magas, csúcsos süveg emelkedett, de ennek emléke nem maradt.
Igen gazdag fülbevalóink sorozata. Úgy látszik, a bogyósoros fülbevaló keleti örökségünk lehetett. Ezzel szemben a granulált, bonyolultabb ötvösmunkával készült darabokat a tehetősek kereskedőktől vagy hazánkba települt bizánci, velencei, ravennai ötvösöktől
89
84. A jurt élete (a szerző akvarellje)
85. Csüngős veretek Rákospalotáról 86. A hencidai J . sir fejdísze
89· Bizánci fülbevalók Kecelről
87· Női sír Derékegyházáról
88. A tiszaeszlár-bashalmi hajfonatdÍszek
90. Csüngős és bogyós fülbevalók
9 1 . Állatalakos bronz halántékkorongok Hencidáról
vásárolták. Árpád magyarjainak ötvösei a domborításnak, a poncolásnak voltak nagy mesterei, nem nagyon éltek a fi ligránnal és a granulációval.
A 10. század közepe után a fülbevalókat felvált ják az "S" végű karikák. Ezeket a nők többféle módon viselték : hajfonatba, kendőre, vagy szíjra fűzve. Korábban volt olyan felfogás is, hogy a tarkónál talált halántékkarikák száma a varkocsok számát jelölte volna, s ekként - lévén a hajviselet egyúttal rangjelző is - az il letőnek a társadalomban elfoglalt helyét mutatta (id. Fehér Géza ) .172 Az "S" végű halántékkarikák nem köthetők egyetlen néphez sem, hanem inkább a szegénysor egységessé váló viseletére jellemzők Közép-Európában. Ezt sem lehet azonban általánosítani , mert vannak ezüst, sőt arany halánték karikák is, amelyeket nyilván nem a szegények viseltek . A kutatók úgy tartják, hogy idővel a karikák egyre nagyobbak lettek, tehát minél nagyobb átmérőjű egy-egy ilyen karika, annál későbbi, a legkésőbbiek egészen a 1 3 . századból valók.
92
92. Halántékkorong Tiszaeszlár-Bashalomról
Ezekkel az "S" végű karikák kal egy időben kezdték el használni a nyakpereceket iS,J73 amelyek sodrott huzalokból készültek, és végei ken hurok és akasztó szolgáit összekapcsolásukra. Készítésük nagy mesterségbeli gyakorlatot kívánt. Két szálat (esetleg még egy közéjük helyezett vékony szálat) középen összefogtak laposfogóval és elkezdtek csavarni. A szálak így a két végük felé egyenletesen, csavarmenetekkel tekeredtek, majd az egyik szálból hurok, a másikból kampó készült.
A nyakperecekkel egy időben terjedtek el a Jé/ho/das csüngők. Köztük is találunk egyszerüt vagy díszített felületűt. Az utóbbiakon rendszerint a jellegzetes déloroszországi díszítmény látható. Újabban úgy vélik, hogy a díszítési mód éppen onnan terjedt el hazánkba, méghozzá csak a 10. század végén. Eszerint nem tartozik Árpád népének hagyatékába.
A sírokban kevés gyöngyöt találtunk, tulajdonosaik ezeket sem gyöngysorként viselték, hanem ingre varrva.
Nyilván a fejet borító kendőre, fátyoIra varrták fel , vagy a pártára függesztve hordták a nők azokat az áttört bronzkorongokat, amelyeken a palmettás díszek mellett gyakori a griff, vagy valamilyen egyéb állat. E sorozat nagyon hasonlít az onogur-magyar asszonyok tarsolydíszeihez. A csontvázakon való helyzetük óhatatlanul azt a gondolatot sugallja , hogy a fülek befedésére szolgáltak, tehát a hang csak ezeken keresztül juthatott el a dobhártyákig. Ezek a jelképek óvták a leányt vagy asszonyt a rontástól ? Ki tudna erre már választ adni, hiszen az egykori csevegés vagy sugdosás elhalt az időben.
93 . Sasos melldíszek Rakamazról
Hasonló gondolataink támadnak a szépséges mellkorongok láttán, amelyek esetleg a varkocsba fűzve, vagy szíjon csüngtek le, és éppen az emlőket takarták . Néha még gyöngysor is függött rajtuk. A tarsolylemezekéhez hasonló szépséggel pompáztak és központos vagy tengelyes szerkezetben bomlottak ki rajtuk a palmetták . Viselőik feltehetően azoknak a férfiaknak a családjába tartoztak, akiké a tarsolylemezek lehettek . Ezeken a korongokon többnyire az életfa-palmetta' fája magaslik, de olyan korongpárt is találtak pl . Rakamazon, amelyen egy büszke tartású sas növénye sí tett rajza látható, szájában palmettarüggyel, a két karmában két vízimadárral . Kutatóink kapcsolatba is hozták eredetmondánk turulmadarával, Alföldi András pedig egy vogul eredetmondát idézett párhuzamul . A szépnél szebb magyarázatoknak azonban van egy nagy hibája : a turul-monda az Árpád család eredetmondája, a korongpár azonban egy népi temető egyik sírjában volt ! A függesztett aranyozott hátterű, csüngő s korongok járás közben átvették a mozgás ritmusát, és a róluk csüngő gyöngysorral együtt halk, csilingelő hangot adtak . Ennek varázselhárító szerepe lehetett, akárcsak a koronázási jogarunkról függő apró aranygömböcskék muzsikájának . De túl ezen : az egykor élő és viruló fiatal nők vonzó megjelenését is szolgálta. Ha minderről nincs tudomásunk, a múzeumi tárgyként kezelt mellkorongok nem vallanának leányaink és asszonyaink maguk kelletésének kiszámított finomságairól .
A női viselet vagy középen gombolódó volt, vagy féloldalas kaftánként zárult . Ezt elárulják a sírokban a bronzgombok is . Ezek mellett a vásáron vett bronz-
gombok mellett, néha nemes ötvösmunkával készült ún. "bőrtűs" gombok is felszínre kerültek . De felbukkant még honfoglalóink sirjában olyan nagyméretű aranyozott vörösréz gomb is, amelynek párját morva területen ásták ki a csehszlovák kollégák . E gomboknak a nagyszentmiklósi aranykinccsel való kapcsolata világos, csak a kapcsolat miként je kérdéses még. Alighanem Szőke Bélának van igaza, aki az avar uralom politikai bukása után északra vándorolt avar ötvösökhöz kapcsolja a morva gombo kat.
A női sírok legszebb leletei a csüngős veretek . Ezek közül a párt án és a nyakon lévőket megismertük már, de nagyobb, négyzetes, áttört veretekre is kapcsoltak szépmívű levélminták kal díszített csüngőket. M indegyikük kéregöntéssel készült, és éles metszésű határvonalaik tiszta fény-árnyékképet adnak.
Vannak közöttük nem csüngős veretek i s , a nyakról vagy az ing záródásáról valók, amelyek határozottan a női szeméremtest egyszerűsített alakját jelenítik meg.
Ajelképekkel azonban óvatosan kell bánnunk, nem bizonyos ugyanis, hogy a formák egykor világos jelentésüket megőrizték, és nem váltak egyszerű, kedvelt díszekké. Némelyik gazdag női sírunk csak úgy ontja a csüngős vereteket, a szegély- és övdíszeket. Például Szeged Bojárhalomn4 és Kopáncs175 gazdag női sírjaiból kilószámra kerültek elő az aranyozott ezüst- és bronzveretek . Nyilvánvaló, hogy ilyen díszes öltözet csak a nemzetségfők vagy vezérek feleségeinek járt.
A karperecekről és gyűrűkrő( sok mindent tudunk, de itt is vannak megoldatlan kérdések. Hogy mindjárt ezzel kezdjük, nézzük meg figyelmesen a zsennyei kincs
93
94. Csüngős veretek Ószentivánról
95. A tiszaberceli ezüst korongok
96. Faragott csontcsüngő a nyitrai múzeumból
97. Ezüst karperec Sarkadról
98. Az orosházi lelet ruhadÍszeinek elhelyezkedése
99. A kopáncsi női sír
o e e t) e _ • • • •
1 00. Karperecek 1 02. A koroncói női sír
1 0 1 . Ékköves gyűrűk
három karperecét. Az arany karpereceket egy edényben találták, hitelesítő ásatásuk még nem történt meg. A karperecek ugyanazzal a csavart eljárással készültek, mint nyakpereceink, van köztük olyan is, amelyet vastag aranyszálakból fontak, s a végükre egymás felé néző tá tott szájú szörnyek fejét húzták rá. Ezek az egymás felé néző, tátott szájú szörnyek ősrégi, mezopotámiai mintákat idéznek. Jelentésüket nem ismerjük, de a népvándorlás kori müvészetben unos-untalan előbukkannak . Az onogur bronzszíjvégek tokján ugyanezek néznek egymással szembe, és végeredményben az "Attilakard" vércsatornáján is két szörny ugrik egymásnak, s a prágai Szent I stván-kard két sárkánya is ebbe a körbe tartozik . Az aranyból való, remek őtvösmunkával ké-
96
• •
, ,
• I I
•
I I I
I I
I I
I
I I
I I
,/ f;ji) � ,:
/1(\ - ,/ j/ ('�\, � S r/
/ J I / / @ .. J J IJ I' I >� I
I I I I I
I I
I I
I
. a
1 °3. Arany karperecek Zsennyéről
1 04 . Női lábbeli verelei eredeti helyzetükben, Tiszaeszlárról
szült karperecek szerényebb másai az úgynevezett kígyófejes bronz karperecek, amelyek zártak, a két fej összeér, köztük gyakori az almaszerű gömb. Ezek elsősorban köznépi temetöinkből ismeretesek. Amint vannak köves gyűrűink, akként vannak ékköves karpereceink is. Némelyikben igazi féldrágakő van, másokban csak fémben domborított utánzata . Gyűrűink egyszerűek, kövük rendszerint nagy, és karmok rögzítik rekeszükbe. Bizonyos, hogy a kövek színe és fajtája védett a rontás ellen. Bizonyság rá I I I . Béla kúfi feliratú gránátköves gyűrűje, vagy Kálmán királyunké, amelynek felirata a köszvénytől óvott. Mind a mai napig él a hit, hogy a vörösréz karperec ugyancsak jó a köszvény ellen, és hogy különösen a bal kéz ujjait kell védeni, mert onnan egy ér vezet fel a szívig, és annak megsértése nagy veszedelembe dönti a vigyázatlant. (A Sixtuskápolnában, Michelangelo falfestményén is a Teremtő bal keze kinyújtott ujján át kelti életre Ádám heverő testét. )
A perzsa módra való öltözködéssel kapcsolatban már szó esett a kar és láb fémszalagjairól, amelyek az ing és a bugyogó buggyos szárát fogták össze.
Ásatástechnikánk finomodásával ismerhettük meg veretes csizmáinkat. Régebben ugyanis a lábon, lábfejen lévő vereteket csak azzal a rövid megjegyzéssel látták el, hogy ezek honnan valók. Újabban azonban nem emeljük ki a leleteket addig, amíg fényképet, de főként
98
pontos rajzot nem készítünk róluk . Nos, így derült ki előbb Gallus Sándor koroncói ásatásán, majd Csallány Dezső tiszaeszlári ásatásán, hogy ezek a veretek határozott rendben, díszt alkotva kerültek a csizmára. Még a csizma összevarrása előtt fel kellett őket erősíteni a csizma fejére (esetleg szárára), kis fülükön keresztül, és bélést is kellett alájuk tenni, hogy a fülecske ne bántsa a lábat - amelyre bizonyára vastag harisnya is került . A perzsa jellegű ezüsttálakon látható csizmák mind oldalt varrottak, méghozzá szépen ívelő vonaljátékkal építették egymásba a csizmaszárakat.
A női sírokban talált lószerszám o k sokkal díszesebbek, gazdagabbak, mint a férfisírokéi. Magyarázatát is tudjuk adni ennek a jelenségnek . 1 76 A keleti lovas népeknél, a menyegző alkalmából, az összegyűlt násznép bíráló tekintettel figyeli a nászajándékokat, s különös figyelemmel a menyasszony lószerszámát. Ezért a család minél pompázó bban igyekezett felszerszámozni a lovat. Veretei sokkal nagyobbak, mint a férfiak lovainak szügyelőin, farhámjain ; néha levél alakú ezűstlemezek csüngenek le róluk. A zablák díszesebbek, a hencidai sír zablapálcái még az ezer évvel azelőtti szkíta örökséget őrzik . Egyik zabla pálca öntött bronzdísze felül : nyitott szájú állat,-a lul : ragadozómadár.
U gyancsak szkíta örökséget őriznek azok az igen szépen megfaragott, agancsból készített zablapálcák, amelyeknek egyik szép példánya a veszkényi zabla.
1 05 . Bronz zablapálcák Hencidáról
1 06. ői lószer zámveretek Balotaszállásról
1 07 . Aranyozott ezüst szíj vég Törtelről
! O8 . Női lószerszám Ca szerző rajza)
A szkíta lószerszám ok egyik leggyakoribb díszítése a szarvas fej vagy -láb. Nos, ezt tudva nem lehet véletlen, hogy a törteli lószerszámon ott van az ugró szarvas alakja. Történészeink ugyan tagadják krónikáink szkíta hagyományát, de a régészeti leletek kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy a szkíta elöidökhöz volt ilyen - tudatos vagy tudattalan - kapcsolódás !
A nöi nyergekröl esett már szó, amikor bemutattuk a soltszentimrei nyereg faragott csontlemezeit. Ezek palmettás díszét laposfaragással készítették, és a hátteret valószínűleg kifestették.
A női viselet mellett essék szó a női munkáról is, amelynek írott emléke a Gellért-legendában maradt reánk az őrlő magyar leány symphonia hungarorumában, munkája közbeni dalolásában. Őrlőköveinkről már beszámoltunk a felgyői falu ásatásának ismertetésében. Az őrlés női munkának számított, akárcsak jó-
1 09. Női tevékenységek (a szerző rajza)
formán minden ház körüli munka : a sütés-főzés, fejés, állatok etetése, gondozása, a kenderfonás, szövés, a ruhák szabása-varrása, a nemez kallása és számolhatatlan más tevékenység, aminek nyoma sem maradt. A hétköznapi munkához nyilván másképpen öltözködtek, mint amilyen a díszes ünnepi, menyegzői vagy halotti öltözet volt .
Ejtsünk néhány szót arról a kevés munkaeszközről is, amelyet a sírokban, illetőleg telepeken találtak. Mindenekelőtt meg kell említenünk a vaspapucsos ásót meg a kapát. Az utóbbi keskeny vasához pólyaszerűen begörbülő szárnyak csatlakoztak. Ezek közé verték be a nyélből kiálló ágat. Nehéz, keskeny, kis teljesítményű szerszám volt . Sarlóink fogazott ívűek lehettek, és feltehetően a kalászok alatt vágták el velük a gabonát, nem arattak szalmára, csak kalászra. A sarló például a Székelyföldön a mai napig is női munkaeszköz.
6. / A MINDENNAPI MUNKA
Árpád népének hétköznapja éppen úgy 24 órából állt, mint a miénk : az asszonyoknak, férfiaknak megvolt a mindennapi munkája, aszerint, hogy a földhöz vagy az állatokhoz rendelték-e őket. Rendelték ? Igen, mert a nagycsalád feje naponként adta ki a tennivalókat. Mindennek természetesen kevés tárgyi emléke maradt : egyegy sarló, kapa vagy főzőedény. M égis következtetésekkel, a mai napig régies életet élő népek tapasztalatai alapján közelebb tudunk férkőzni eleink mindennapjához. Ez a fejezet kísérlet erre. Kezdjük a férfiemberek tevékenységével .
FÖLDMÍVELÉSÜNK RŐL
A magyar történettudományban é s a néprajzban ho szszú ideig folyt a vita, ismerték-e a honfoglalók a földmívelést, vagy csak a helyi szláv szolganépektől tanuIták meg. Ez a vita szerves tartozéka volt annak a kérdésnek, hogy a magyarság lovasnomád volt-e vagy sem. A nemzeti büszkeségnek eszményképe lett a fényben, nemes prémekben és szövetekben pompázó lovas magyar. Állandóan idézték Gardizit, aki azt írja a magyarokról, hogy : "Szemrevaló és szép külsejü emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak. " (Ford. Czeglédy Károly)177 Igen ám, de ugyanezen írók szerint "sok szántóföldjük van". A vitában mindig a "magyarok" szerepelnek, holott a megoldás az, hogy voltak "Iovas előkelők" és voltak földmívesek ! A vitában felmerül tek lélektani érvek is, hogy a nomád ból nagyon nehezen lesz földmíves, megveti a kétkezi munkát. Ezt magam is tapasztaltam ásatásaimon, amikor is a régi pásztoremberek nem vettek ásót a kezükbe, és mélyen megvetették a "földtúró parasztot" . Ez igaz, de ez a vita mégsem vezethet oda, hogy I / a magyarságot teljes egészében lovas nomádnak gondoljuk, 2/ megkíséreljük bizonyítani, hogy a lovas nomádokból a letelepülés következtében hogyan lesz földmíves. A szerzőnek az a véleménye, hogy a szilajpásztorokból csak elenyésző számban vált földmíves, a többi megmaradt katonának vagy később nemesnek, viszont a földmívesek kitartottak a föld mellett. Nem lehet a magyarságról, mint osztatlan egészről beszélni, s ezen belül kiokoskodni, hogy hogyan lett a nomád ból földmíves. Ebben a kérdésben azt is figyelembe kellene venni, amit Kézai Simon Írt, amikor
1 02
megkísérelte magyarázni a nemes és a nem nemes viszonyát. "Aki pedig elégséges ok nélkül a [hadbahívó] parancsot semmibe vette, azt a szcítiai törvények értelmében karddal kettéhasították, vagy törvényen kívül állónak nyilvánították, vagy közszolgaságba taszÍtották . Válaszfalakat magyar és magyar között csak efféle bűnök és kihágás ok emeltek. Egyébként pedig, mivel az összes magyar egy apától, egy anyától származott, hogy mondhatnánk az egyiket nemesnek, a másikat nem nemesnek, hacsak nem ily bűnökért elmarasztalva jutottak volna szolgaságra."l78 (Fordította Györffy György) Ez természetesen lehetetlenség, h iszen az Árpád-korban is a földmívesek számban sokszorosan felülmúlták a nemeseket, ennyi parancsmegtagadót pedig nem képzelhetünk el. A földmíves nem lovas katonából, nem nomád ból lett. Feltehető, hogy a Kárpátmedencébe Árpád népével együtt érkeztek az onogurmagyaroknak az őshazában maradt törzsei, a földmíves magyarok is. Későbbi példával élve, helyzetük olyan volt, mint a H avasalföldről betelepedett kun kenézeké (például a Hunyadi család őseié) és a magukkal hozott földmíves-pásztor vlach népeké.
De nemcsak efféle feltevések bizonyítják a tétel igazát, hanem a nyelvtudomány is. A magyar szavak vallomása is megerősíti a földmíves magyarok meglétét. Hogy ők az első honfoglalás alkalmával telepedtek-e le, vagy Árpád hadaival is jöttek-e, azt - egyelőre - nem tudjuk bizonyossággal szétválasztani.
Az úgynevezett "bolgár-török" -kel egyező szavaink vallanak a földművelésről . Ezek bizonyítják, hogy a földművelést nem a Kárpát-medencei szlávok tanították meg nekünk, hanem tudását ősi soron örököltük. Íme : tarló, búza, árpa, eke, sarló, boglya, szérű, szór, őröl, dara . Balassa Iván, a magyar néprajztudomány klasszikusa megvizsgál ta eke szavunk ősi eredetével kapcsolatban az ekére vonatkozó szókészletet, mint pl . szánt, köldök, köpü, szarv, eketalp, ekefő, szántóvas, laposvas, hosszúvas, vezér[rúd], s ezeknek a szavaknak fényében arra következtetett, hogy ekén k technikailag meglehetősen magas szinten állt . 1<9 Őstörténeti tanulmányokból pedig arról értesülhetünk, hogy az ekés földmívelés már az időszámításunk előtti első évezredtől megvolt azokon a területeken, amelyeken Árpád magyar népe kialakulhatott. Balassa Iván összefoglalását idézve : " . . . sikerült megállapítanom, hogy a finnugor és bolgár-török szavak ból egy túróeke (ralo) egészét össze lehet állítani . Ennek nem mondanak ellent, sőt megerősítik azok a régészeti leletek, amelyeket rész-
ben a bolgár, részben a Kazár Kaganátus területén hoztak felszínre az utóbbi évtizedekben az egyre szaporodó ásatások, hasonlóképpen a történeti és néprajzi adatok is emellett szólnak . Sikerült azt is valószÍnüsÍtenem, hogy a honfoglalás előtti évszázadokban a magyarok a keleti szláv népek közelében élve, azok ekeműszó kincséből olyan szavakat vettek át, amelyek már egy ágy- (fordító) ekére vonatkozhatnak . . . "100
Árpád-kori oklevelekből tudjuk, hogy egy-egy szegényebb ember ekéjét két ökör, a gazdagabbakét hatnyolc ökör húzta . lB1 Ez persze a szántás mélységére és közvetve a vetés hozam ára is kihatott. Korai településeinkről a következő terméseket, magvakat, gyümölcsöket ismerjük : "búza, rozs, köles, őszibarack, len, hajdina, mogyoró, szőlő, dió bab, köles, alma, cseresznye, meggy, apró szulák, lencse, bükköny, borsó, kender, konkoly . . . " Ez a felsorolás már egymagában sejteti, hogy földmÍveseink a búzatermelés mellett széles területen gyakorolták a kertgazdálkodást. A Kárpátmedencében a szerzetesi és a szláv földmívelés tovább gazdagította tudásukat. Nem ismerjük viszont "babonás szokásainkat" , amelyekkel a jó termést eleve biztosÍtani akarták . Néprajzi megfigyeléseink változatos szokáskincset tárnak fel , de hogy ebből mi volt meg a
1 10. Árpád-kori ekepapucs
l l l . Ásópapucs és vassarlók Szakonyból és Nyáregyházáról
honfoglalás korában, nem tudjuk. I dézet a pannonhalmi bencés apátság kiváltságleveléből ( 100I ?) : 182 ,,[Somogy megye] minden javainak, tanyáinak, földjeinek, veteményeinek, vámjainak, a beköltözöttek borainak, amely az ő tanyáikon terem, tizedeit . . . " Az oklevél tanyákról, szőlőföldekről, veteményekről intézkedik, ami annyit jelent, hogy a 1 0. század folyamán - ha ugyan nem korábban -ezeknek már meg kellett lenniük.
1 03
A kertművelés eszköze a vaspapucsos faásó volt . E nehézkes szerszámot nyilvánvalóan más földmunkákra is használták, például a földkunyhók vagy sírok megásására, faűltetés céljára, vagy más okokból létesített gödrök készítéséhez.
A SZÁNTÓFÖLDEKRŐL
Törvényűk (László I : 1 9) volt arról, hogy a falvak ne költözzenek messze a templomtól . Ez a rendelkezés nyilván a föld kimerülése miatti költözésekről szól . Őseink számára a földterület vagy adva volt a mezőkön, vagy irtással teremtettek maguknak termőterületet. Ennek régészeti nyoma természetesen nincsen, annál bőségesebb a néprajzi megfigyelések tanúsága. Eszerint leginkább a gyertyánosokat, bükkösöket szerették irtani, a fenyőket inkább csak fájukért vágták . Az irtás a fák kérgének gyűrűzésével kezdődött, a fát ilyen módon kiszárították, majd az erdőrészt felgyújtották. Nehéz munka volt a tuskók kiszedése. Előbb az irtást legelőnek hagyták, aztán kapásnövényekkel ültették be, és csak azután került sor a szántással való megművelésre. Kimerülés esetén parlagolták a földet, ilyenkor költözhetett messzebb a falu. Az irtásföldek újraerdősödése nagyon gyorsan ment, azért a földeket állandóan művelni kellett . 1B3
Hogy Árpád népe is irtotta az erdőt, azt bizonyosnak vehetjük, s mivel az erdőirtás módjait az erdő élettana szabja meg, nyilvánvaló, hogy a régi irtásmód nem sokban különbözhetett az újabb kori tól, amit már megfigyelhettek a néprajzi gyűjtők. Őseink az alföldi területeken a homokos dombhátakat, az áradásoktól megtermékenyített folyópartokat foglal ták el, s ezek közelében települtek meg, várván az évi áradásokat, amelyek termékeny szerves anyaggal (iszappal) trágyázták meg a vetéseket.
A felszántott területek átlagos nagyságára talán tájékoztatást adnak a felgyői ásatások, ahol is 2-300 négyszögöles telkeket, talán nagyobbakat is találtunk. Ú gy látszik, minden háztartásnak rnegvolt a malma, mert igen sok malomkő került elő . A régészeti megfigyelések e tekintetben a kezdet kezdetén állnak .
Látszólagos ellentmondás van Ibn Ruszta és Gardizi két tudósítása közt,1M az egyik nomád nak írja le népünket, a másik azt mondja : "sok szántóföldjük van". Mindketten megjegyzik még, hogy a magyarság télire folyópartokra vonul halászni . Ebből sok kutatónk téli és nyári szállások egymást váltó használatára következtetett és arra, hogy a folyópartokon folyt volna a földmívelés, a pusztákon pedig a legeltetés. Valóban néhol megfigyelhető, hogy a folyóparti helynevek ismétlődnek az erdők alján. Erre már Györffy I stván, Hóman Bálint és M akkai Lászlól&S is figyelmeztetett. Azonban ez nem törvényszerű jelenség, kevés példát ismerünk rá, azután meg a forrásokból sem követke-
1 04
zik egyértelműen a kettős szállásrendszer, azaz, hogy ugyanazok nomadizáltak volna, akik a földet művelték, vagy éppenséggel halásztak. Mindegyik foglalatosságnak megvan a maga tapasztalat-öröksége, tudása, egyiket sem lehet félmunkában végezni ! A forrás egyébként sem pontos, mert a halászat főideje nem a tél, nem a befagyott víztükrök időszaka, hanem a nyár meg az ősz.
Egyik kitűnő kutatónk újabban felteszi, hogy a magyar nemzetségfők és előkelők téli és nyári szállásaik közt nomadizáltak nyájaikkal, méneseikkel, méghozzá a folyók mentén. 185 Ugyanúgy tehát, mint az Aranyhorda kánjai . Valóban meglepő, hogy egyes folyók felső és alsó szakasza mellett ugyanazok a helynevek ismétlődnek. Ezzel szemben terepbejárásokon kiderűlt, hogy kora középkori, honfoglalás kori telepeink olyan közel vannak egymáshoz, hogy köztük nem volt terület nagy gulyák, ménesek tereléséhez. Ezzel már el is érkeztünk az állattartás kérdéseihez.
AZ ÁLLATTARTÁSRÓl
Az állattartás és a földmívelés két egyenrangú ősfoglalkozása volt Árpád magyarjainak. Nem egyik lett a másikból, vagy fordítva, hanem a kettő egymás mellett élt, és a nép más csoportjai művelték . A pásztorkodás területének összeszorultával a pásztorból nem főldműves lett, hanem katona. Az állattartás nagyrészt külterjes volt, de az istállózásnak is van nyoma. Felgyőn például egy nagy jurt széles és mély árkának fenekén egy lóvakarót találtunk, ami a paripáknak a szállás melletti tartását bizonyítja. A ló - a fehér ló - áldozati állat is volt, sőt a székelyek magukat a fehér lótól származtatták !187
A lótartás részben a legelők függvénye, ezért jelentősek azok a sorok, amelyeket Almásy György az ázsiai és a K árpát-medencei legelők különbségéről ír : 188
"A belső-ázsiai legelőket . . . nem lehet összehasonlítani az európaiakkal, mert termelőképességük egy huszadrésze az ugyanolyan területű európai legelőknek, úgyhogy ott ugyanazon szám ú marha fenntartásához tízszer, hússzor annyi legelő kellett, mint Európában . . . lehetetlen a legelőt és az istállózást váltogatva alkalmazni. Nem tudnak kellő mennyiségű takarmányt gyűjteni . . . a nomádság nagy mértékben rá van utalva a települt népek gabonatermelésére . . . fordítva is, a húst a nomádok tól kapják . . . "
A magyar köztudatba mélyen beleivódott, hogy a hortobágyi és a bugaci rideg pásztorkodás honfoglalás kori örökségünk. A "rideg pásztorok", a "rideg ménes" s más kifejezésekben a "rideg", "szilaj" szó a nomád pásztorkodás különleges formáját jelenti, s hogy ez milyen volt, arról idézzük Györffy I stvánt. A Nagykunsági Krónika CÍmű művébenllP így ír erről : " . . . a szilaj ménes, gulya, konda szünes-szüntelen künn legelt, télire sem verték szét . . . A vad nyájat terelni nem lehetett.
Ott vertek ál lást, ahol az éjszaka rájok szakadt. A pásztorok tehát állandó kunyhót nem is építettek, legfeljebb este valami kis enyhelyet rögtönöztek, ezt is csak télen, egyébként szabad ég alatt tartózkodtak . . . Volt olyan szi laj pásztor, aki harminc esztendeig nem fordult meg a városban . . . " A köztudatban a pásztor lett a szabad ember megtestesítője .
Valahogy így képzelték el sokan a honfoglalók mindennapi életét, ez azonban tévhit ! Az alföldi pásztorkodás csak évszázadokkal később, a török világban elpusztásodott legelőkön keletkezett. A honfoglalók pásztoréletéről idézzük ismét fel Ibn Ruszta és Gardizi szavait : "Sátraik vannak és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval . . . "
Az idegenbe vezetett hadjáratok - "kalandozások" világosan mutatják, hogy lovaink hideget, meleget, szomjúságot türő, kitartó állatok voltak, amelyeket az istállózás nem kényeztetett el . Honfoglalás kori sírjainkból jól ismerjük csontmaradványaikat, illetőleg ko-
1 1 2 . A honfoglalók lova
ponyáikat és lábcsontjaikat, amelyeket bőrében hagyva helyeztek el a halott mellett. Lovainkat Hankó Béla igen szemléletesen mutatja be : l'll "kis és száraz fejű, tüzesszemű, száraz csánkú, és acélos izmú, átlagban csak 140 cm-es marmagasságú ál latok voltak." Ehhez Mato1csi János, 191 aki a temetőfeltárásainkon előkerült csontjaik tudós magyarázója volt, még a következőket fűzte hozzá : "az a tény, hogy a magyar lovak a középkorban kiválóak voltak, ősei nk nagy hozzáértéséről és tenyésztői munkájuk magas színvonaláról tanúskodik . Érdemes ezt hangsúlyozni, mert a magyar ló származásával kapcsolatban a hazai közvéleményben olyan nézet kerekedett felül, mintha jó hírnevét valamiféle nemes ősnek köszönhetné . . . a magyar lónak éppen úgy, mint a többi fajtájúnak is egyetlen vad őse az eurázsiai vadló volt [Equus Przewalskii-Poljakov, 1 88 1 - ez a takifajta lovak tudományos megnevezése. - L . Gy.], ezért állapíthatta meg Anghi Csaba, hogy a taki eredet a honfoglalás kori magyar lovakon átüt." Pásztoraink
viseletéről egyik nemrégen elhunyt kiváló kutatónk, G. Molnár Vera bizonyította, hogy a szűr192 az ókorban már meglévő sztyepi viselet volt, amit tehát pásztoraink ősi soron viseltek. Hogy terelőkutyáink milyenek lehettek, arról még vitatkoznak, talán közelebb kerülünk az igazsághoz, ha a felgyői (Csongrád megye) telepen talált 5-6 kutyacsontváz vizsgálata megtörténik. Sajnos, tudós kutatójuk, Matolcsi János korai halála miatt ez a munka halasztódik. Mindenesetre úgy látszik, hogy a komondor, kuvasz, a puli ( ?) és a vadászagár régi kutyafajtáink közé tartozik.
Mint érdekességet említsük meg, hogy a Képes Krónika - amelynek miniátora jól ismerte a magyar történelmet - a hunok honfoglalását ábrázoló képén tevét is látunk. Tevetartásunkról korai forrásaink is megemlékeznek . 193
A lótartásnak, a ménesekkel való bánásmódnak sok csínja-bínja volt, teljes embert kívánt. E lképzelni sem lehet, hogy a pásztorok időnként, évenként földmívesek is voltak, amely ugyancsak teljes embert kívánó foglalkozás. Hogy mennyi tapasztalat kellett a Ióta rtáshoz, arra példaként a lóverseny t idézzük . Anonymus, Béla király névtelen jegyzője leírja, hogy "Ond, Ketel meg Tarcal, miután az erdőn áthaladtak, a Bodrog folyó mellett lovagoltak ; majd mintha pályadíj ért futottak volna, sebes vágtában nyargalnak fel egy jó magas hegynek a csúcsára. A másik kettőt maga mögött hagyva, Tarcal, a serény vi téz ér fel elsőnek a hegyoromra. Ezért azt a hegyet attól a naptól kezdve mostanáig Tarcal hegyének nevezték."m Anonymus itt nemcsak első lovasversenyünk leírását hagyta reánk, hanem abban a kifejezésben, hogy "mintha pályadíj ért
1 06
1 1 3 . Kuvasz jellegű terelőkutya
futottak volna", egyúttal megrendezett lovasversenyeinket bizonyítja .
Lovas temetkezéseink is elárulják, hogy tehetősebbjeink mennyire ragaszkodtak lovaikhoz, a másvilágra vezető utat is lovon tették meg, s odaát is kedvükre lovagoltak. Vannak női sírjaink is, amelybe nyúzott lovat temettek. Saroltról, az erdélyi Gyula keresztény leányáról, Géza nagyfejedelem feleségéről, I stván királyunk édesanyjáról azt írja az egykorú forrás, hogy féktelen természete volt, ivott és lovagolt. A nők lovaglása általános lehetett, láthattuk, hogy nyergük azonos volt a férfinyereggel. A lakodalmi szertartásoknál a menyasszony néha lóra kapott, és vőlegényének úgy kellett utolérnie, nehogy nevetség tárgya legyen.
Mivel a forrásokban a magyarokat néha baskíroknak emlegetik, 195 a baskír és kirgiz lóversenyekről kapott híreket ide iktat juk, hogy láthassuk, milyen gonddal, hozzáértéssel, tapasztalattal készítettek elő egyegy lóverseny t. Ilyen versenyekre ünnepekkor, születés, házasságkötés és halotti tor alkalmából került sor, vagy valami egyéb ünnep adott alkalmat reájuk. Ez utóbbit jó előre, hónapokkal korábban meghirdette a verseny rendezője. A meghirdetéskor a rendező a versenydíjakat is közhírré tette (néha még menyasszony is szerepelt a díjak közt l ) . N agyon gondosan végezték a lovak előkészítését. Nem engedték legelőre, száraz szénán tartották őket, meg zabon, árpán. Az adagot napról napra mérsékelték . I tatáskor a vízadagon felül napi 4-7 liter kancatejet is kapott a kijelölt versenyló. Az előkészületek egy-két hónapig tartottak, közben járatták, futtatták az ál latot. J!Xj A versenyt megelőző napokban 1 5-20 kilométert futottak a lovak, de csak a
táv végén adtak nekik inni. Ha az ivást egy-két korty után abbahagyták, ez azt mutatta, hogy készen álltak a versenyre. Ezt egyébként gazdáik a ló bélsarának vizsgálatából is megállapították : ha erős nyomásra sem adott nedvességet, a ló előkészítése befejeződött. A nagy nap előtt az állat kevés vizet, inkább kanca tejet kapott inni.
Amint látjuk, a ló felkészítése nagy hozzáértést kíván. A közösségen belül voltak szakemberek, akik ezzel foglalkoztak . A verseny napján a rendező páronként indította a lovasokat. A verseny megnyerése nagy hírnevet szerzett a győztesnek, a kitűzött jutalmakat azonban rendszerint a nézősereg hordta szét, mielőtt a győztes hozzájutott volna. A verseny után a lovat még jó félóráigjáratták, s akkor pihenhetett csak meg. Megesett, hogy a nyeregbe 6- I 2 éves legénykéket ültettek, hogy a ló terhelése könnyebb legyen.
A kirgizeknél ál latok, szőnyegek, takarók és egyéb drágaságok voltak az ajándékok.
A lótenyésztéssel kapcsolatban vessük fel azt a kérdést, mit tudunk régi italainkról . A víz mellett bort is ittunk, mert a bor szavunk honfoglalás előtti és némely török nyelvvel azonos, például az ujgur szó ugyanígy hangzik, és ugyanazt jelenti. De a borozás mellett a sörözést sem vetették meg őseink. Emellett tanúskodik a sör és komló szavunk . Ez is török, illetőleg óind eredetű. A sör habzó, szeszes italt jelentett. 197 A sörfőzésről tanúskodik egy régi volgai bolgár esküforma : "Addig lesz köztünk béke, míg a kő úszni, a komló alámerüini fog." Mivel mindkettő lehetetlenség, a béke örök marad. 1S6 Érdemes megtudni, milyen kőről van itt szó ! Régente, még a faedények korában izzó követ dobtak a folyadékba, így forralták azt fel .
Nincsen közvetlen adatunk arra, hogy ősei nk ittak-e lótejet, de például a M agyarság Néprajzának tudós szerzői ezt írták erről a kérdésről : 1!}} "hogy lótejet ittak-e régente, nem tudjuk, de valószínűnek kell tartanunk, mert köhögés ellen ma is isznak ló- és szamártejet, s a kabala és lósaj t a Nyelvtörténeti Szótárban is benpe van." A magyarság egyik része állattartó volt, s így néprajzosainknak nyilván igaza van. A lótejből készült italról, a kumiszról is meg kell tehát emlékezzünk. Mint annyiszor, ezúttal is Almásy György Ázsiautazónktól tanulhatunk . A kumiszról így ír :Dl "Ennek a meglehetősen szeszes italnak a készítése a lehető legegyszerűbb. A kis csikókat az aul [lakás - L. Gy.] közelében visszatart ják, sajátságos módon két sorban kikötve őket, úgy, hogy az állatoknak egymással szembefordult fejét mindig egy hosszú kötélnek az ellenkező oldalán lévő hurokba fűzik . A kirgizek felfogása szerint a fiatal csikóknak árt az erős mozgás, s azért életük első hónapjait majdnem teljes nyugalomban kell tölteniük. Az anyakancák a helyi viszonyok szerint vagy teljes szabadságban, vagy pedig lovas csikósok őrizete alatt vannak éjjel-nappal a legelőn, s maguktól, önként jönnek vissza reggel s este anyai kötelességüknek eleget
teendők, a szopós csikókhoz. De mielőtt ezekhez eresztenék a kancákat, a kirgizek előbb őket is kikötik hurkos kötélre, s tejük egy részét kifejik, amely munka kizárólag a férfiak ügykörébe tartozik. Egy-egy kanca fejése 1 /4- 1 /2 liter rendkívül édes, aromatikus, kevés zsírtartalmú tejet szolgáltat, amelyet nagy, rendszerint tevegyomorból készült bőrkannákban, az úgynevezett »könüök«-ben fognak fel . A könüökök tartaimát egyszerűen átöntik egy piramis alakú, az embernél is magasabb »szaba« vagy »szava« nevezetű bőrtömlőbe, amelyben az erjedést az abban már évtizedek óta felhalmozódott erjesztő anyagok indítják meg. Az új » szava«-t egyszerűen erős erjedésben lévő kumisszal teszik működőképessé. Ha a kancákat már megfejték, akkor a szabadon bocsátott csikók is kivehetik részüket az anyatejből . . . A »szava«-ban a kanca tej egyszerűen savanyúvá erjedne, ha nyugodtan hagynák állni ; hogy alkoholosra erjedjen, kavarni kell a tejet, amely célra minden »szava«-ból esetlen köpülő nyúlik ki, amellyel a folyadékot kavarják. A »szava« falának ezen döngetéséből származó tompa hang igen jel lemző zaj az aulok környékén, nyáron."
A HALÁSZOKRÓL, PÁKÁSZOKRÓL
A magyar néprajz kutatói egytől egyig ősfoglalkozásaink közé számítják a halászatot s általában a vízi életet. Ibn Ruszta ír arról , hogy "amikor eljönnek a téli napok, mÍndegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyikhez éppen közelebb van. Ott marad télire és halászik . " (Ford. Czeglédy Károly) Írtunk már arról, hogy Ibn Ruszta itt valamit félreértett, méghozzá kétszeresen . A tél nem elsősorban a halászat ideje, másodsorban ismerve a föld szigorú felosztását, nem lehetséges, hogy az ottlakók az éppen közeli folyóhoz húzódtak volna, mert a vizek partjait is felosztották egymás között.
A fontosabb azonban az, hogy sem őseink sírjaiban, sem - ahogyan eddig tudjuk - telepeiken nyoma sincsen ha1csontnak, pikkelyeknek. A tudósok általában a Tihanyi alapítólevélnek ( 1 055) azt a szakaszát idézik halászéletünk ősiségére, amelyben az apátság szolgálatára tíz halászt rendel a király. Úgy vélték, ez az ősi halászbokrot jelenti. Újabban Gaál Károly professzor érdekes módon vetette egybe a Tihanyi alapítólevelet az osztrák bencések gazdaságának leírásával,::!)l ahol ugyanis ugyancsak tíz halász szolgált a hatalmas kerítőhálóknál . Tekintve, hogy a tihanyi apátság is bencés volt, kézenfekvő, hogy jelen esetben is a bencés gazdaság követelte meg a tíz halászt.
A magyar halászok mindennapjának, tudásának, tapasztalatának nagy gyűjtője és feldolgozója Herman Ottó volt. DZ A halásznak jól kellett ismernie a halfajták természetrajzát, szokásait, ívóhelyeit, nemkülönben a halászhálók, varsák, cégék állításának, készítésének
1 07
sok csínját-bínját. Olvassunk néhány sort Herman Ottó megfigyeléseiből. A halász "tudja, hogy a folyókban, tavakban bizonyos pontokon, bizonyos halfaj ok kiválóan találhatók, holott más pontokon hiába keressük. Hogy némely halfajok a víz színe táján, mások közepes mélységekben, ismét mások a víz fenekén tartózkodnak ; sőt olyanok is vannak, amelyek az iszapot túrják ; hogy némelyek szeretik a dűlő partok táját, mások az iszapos, kavicsos, tőkés helyeket, a padmalyokat, fák enyhét és gyökérzetét, az örvényt, sebes folyást, verőfényt." A halász ismeri a halaknak ívását, s hogy ilyenkor a vízfolyással szemben úsznak.
Rekesztőhalászat, kerítőhalászat, emelőhalászat és varsák, horgászat, vízi építmények stb . , stb. - látjuk -, felsorolhatatlan az egykori halászok tudása. Némely ismeretek és eszközök erősen emlékeztetnek finnugor nyelvrokonaink halászatára .
A halász mellett a másik vízi ember a pákász. Róla így írt Herman : "ismerte a madár szokását, életmódját . . . a legapróbb részletekig, szedte tojását, fiát . . . emellett mindenkor halász volt . . . tudta a csík, csuka, kárász, a compó, a bobály járását, szokását, ívóhelyét, megfekvését, felszál lását, a fenéken való járását . . . csúcsos nádkunyhóját a rétség, a lápok belsejében hegyre építette . . . "
A magyar nyelvészek és néprajzkutatók nagy erőfeszítéseket tettek halászatunk múlt jának felderítésére. Mindmáig azoknak a dolgozatoknak, könyveknek a tanulságait magyarázzuk, amelyekben Herman Ottó, Jankó János és Munkácsi Bernát írták meg kutatásaik eredményeit. A halászok a halak természetének ismeretében készítették el halászeszközeiket is. Erről ismét Herman Ottót idézzük ::m "A vizek különbsége a hozzájuk kötött más-más természetű halakkal az eszközök sokféleségét hozzák létre. A sebese n tovasiető hegyi patak, a benne élő virgonc, óvatos, nemes hal más eljárást követel eszközökben és fogásban, mint a lassú folyam mély vizével, lassú és sokszor tunya halával, ismét más eljárást követel a tó, a mocsár álló vize, iszapos fenekével, nád üstökeivel és zsombékjaival ."
Az obi-ugor teremtési énekek valóságos tankönyvei az életnek, bennük szó esik a halászeszközökről is. Reguly Antal és Munkácsi Bernát jegyezték fel ezeket az énekeket nyelvrokonainknál, amelyek rendszerint egy történet kapcsán mondják el a halászattal kapcsolatos tudnivalókat : a maga erejéből semmire sem menő ember felmegy Numj-Toremhez, a teremtőhöz, s kéri, tanítsa meg az eredményes halászat módjára, eszközeinek készítésére. (Munkácsi Bernát vetette fel azt a gondolatot, hogy a Numi-Torem "toremje" azonos szógyökű a magyar "teremtő" -vel, ezt a feltevést általában nem fogadták el .).m Tehát Numj-Torem így oktatja a tudatlan embereket : ,,[nyáron] . . . mind a folyómedreknek, mind a tavaknak torkolatát zárják el cégével . . . Igémre termett erdei fámból hadd hasítsanak pálcikákat, gyökeres fámnak hadd vegyék gyökerét, hasítsák
1 08
vékonyra, fonjanak kupavarsát, igémre termett vízi halam maga megy bele . . . [télen] mind a folyókon, mind az Obon keresztül készítsenek cégét. Hadd fonjanak nagy varsát . . . igémre termett vízi halam maga megy üregébe . . . a hegyen egy fűszár terem, azt kitépi, héját lehántja, fonalat készít, hálóvarsát fon belőle, vizbe bocsátja, s vízi hal maga megy bele. "alS A finnek nemzeti naiv eposzában, az őskort őrző Kalevalában pedig ez áll : "J ámbor öreg Vainamöinen / Meg a kovács I lmarinen / H álót kötne hársfaháncsból / Beiktat ják fűzfaIébe / Fűz kérgének főtt nedvébe. "alS
Ezek az ősi énekek egyúttal a felnövekvő fiatalok iskolái voltak ; aki tudta az éneket, tudta tennivalóját a mindennapi életben.
A halászat legősibb módja kétségtelenül a rekesztőhalászat volt, az elvonuló árvizek tocsogó ina k mintájára az elterel t patakokból kézzel lehetett megfogni a halat. A nagy hálókkal dolgozó kerítőhalászat már szervezett munkát követelt és a zsákmány felosztásának előre való meghatározását.
Első királyaink korából való okleveleink a szolgáló népek között 21 helyen említi k a halászfalvak népét .aJ7 Ezek egy része nyilván halastavak halásza volt. Nemcsak királyaink rekesztettek el halastavakat, de az Egyház is, mivel a hal böjti eledelnek számított. Folyóink és tavaink tele voltak hallal. Mátyás király korában jegyezte fel Galeotto Marzio, hogy a Tiszának "az ott lakó nép szerint csak kétharmad része víz, egyharmad része hal" . Dl
A VADÁSZATRÓL
A vad természete nem változott ezer esztendő alatt, annál inkább változott a vadász fegyvere. A helyszín is megszabta a vadászat módját, az erdő inkább a gyalogos, a nagy füves térség inkább a lovas vadászatnak kedvezett. A hálós vadászatok inkább vadfogásnak nevezhetők. Igazi vadászat az volt, amelyben a vadász szemtől szemben küzdött meg a vaddal. A vadkanvadászat például még a 1 8 . században is lándzsával folyt.:m Sokszor a vad kerekedett felül, mint például Imre királyfi és Zrínyi Miklós halálakor, hogy csak a nevezetesebb történeteket említsük. A lándzsán kívül a másik kedvelt vadászati mód az íjas vadászat volt. A különböző vadakra különböző nyilak szolgáltak, ez magyarázza honfoglalás kori nyílleleteink változatosságát. Nyilván nálunk is, akárcsak a sztyepi népek legtöbbjénél, a nagy közös vadászatok egyúttal fegyvergyakorlatok is voltak, ezek alkalmával gyakorolták be a századok, ezredek lovas harcmodorukat. A legnemesebb vadászat azonban nem fegyverrel folyt, hanem betanított vadászmadarakkal.
A solymászat rendkívül nagy megbecsülését bizonyítja, hogy Árpád nemzetsége, amely Attilától származott, a "turul" -t viselte címerében. 210 A solymászat
I I4. Ezüst övveret Karosról
1 1 5. A turul sólyom
szépségéről és lefolyásáról ismét csak Almásy Györgyöt idézzük :2U "H a a lovas elhaj ította madarát, akkor nyomában vágtatva biztatja, s ugyancsak igyekszik, hogy közel legyen, amikor a zsákmány eleset t ; emellett kiabál, ordít »ahi, ahi !« ahogy csak a torkán kifér ! . . . A pillanat élveztébe teljesen belemélyedve, kitörő jókedvvel rohanva, a lovas eröteljes, élettől pezsgő központja ennek a szenvedélyes képnek . . . Az eljárás mindig ugyanaz : alacsonyan surran a héja az üldözött nyúl fölött, amely halálos ijedelmében nyílegyenesen rohan tova : a madár aztán felemelkedik egy kissé, nyílsebesen levág, s egyetlen kapással megragadja a nyúl gerincét a lapockák fölött, másodikkal a fejét markolja meg, s ebben a pillanatban már rendesen felbukfencezik a nyúl, mintha lövés érte volna, kimúltan terül el. A tűhegyes karmok, mint tőr ölik meg az állatot már rendesen az első rohamra, s a héja oly durván rohan áldozatára, hogy annak, mintha présbe csavarták volna, úgy ropognak, s zúzódnak össze a csontjai . A leütött vadon a győztes madár, mintegy elszédülve, mereven és mozdulatlanul ül ; sárga szeme vérben forog, s dühösen, öntudatlanul tekint maga körül, leeresztett szárnyai befedik a zsákmányt . . . " A solymász hússal csalogatja vissza vastag bőrkesztyűs öklére, s kezdődik mjndez elölről .
Egy-egy jól betanított sólyom gazdájának messze földön dicsért büszkesége. A magyar solymászat nagy hírű volt, s még a középkorban is magyar solymászmester "tankönyvé"-t használ ták Nyugaton.212 A régi pusztai művészet sokszor és nagy hozzáértéssel ábrázolta a sólymot, a solymászt és áldozatát. Különösen a szkíta kori ötvösök jeleskedtek ebben, de a későbbi ezüsttálakon is megjelenik a solymász alakja, s emlékezhetünk : Árpád magyarjainak ötvösei a női mellkorongok szép rajzú domborművein is szerepeltették a sólymot. A Képes Krónikában sólyom van Attila és Árpád címerében, és az Árpádok eredetmondájában is a sólyom ("turul") születik újjá Emese álmában.
Nem esett eddig szó a vízi vadászatról . Egyik nyílfajtánk, a fecskefark alakú, bizonyára vízimadarak elej tésére szolgált . Említettük, hogy különböző alakú nyílhegyeink vannak, s ezek más és más célra szolgáltak. Urayné Kőhalmi Katalin a mongol nyelvterület mai napig is használt nyílfajtáit vizsgálta,213 s részben azok nevéből, részben pedig az élőszóban kapott ismeretanyagból idézünk itt : "Az első, eléggé vegyesnek tűnő csoportot a nagy hegyű nyilak alkotják, amelyekkel nagyvadra vadásztak, de többségük hadi nyílként is szolgált . . . A nyilak élét általában köszörülték, de volt olyan nyílhegy is, amelyet rozsdásodni hagytak, s így vérmérgezést okozhatta k vele . Néhány apróbb, hegyes nyíl is tartozott ebbe a csoportba, aztán következett a véső alakú heggyel ellátott nyilak és villás nyilak csoportja, amelyek egymástól a két csúcs közötti mélyedés mélységében különböztek csak . . . mélyebb homorulattal haj lott a holdas nyíl, míg végül mélyen és néha szögletesen öblösödött be a villás, másként fecskefarok ala-
1 09
I I 6. Nyílhegyek
1 1 7. A ruca!övő (a szerző rajza)
kú nyíl ." Se szeri, se száma nem volt a zengő nyilaknak : "a röptében fütyülő, zizegő, zúgó, brummogó hangot kibocsátó nyíl ijedt felugrásra, vagy figyelő megtorpaná sra késztette a vadat, a nyíl vasa pedig azonnal súlyos, vagy éppen halálos sebzést okozott . H ím szarvasokat bőgés idején a nőstény állat hangját utánzó nyíllal megállásra kényszerítettek, ugyanúgy a nőstényt a szopós állat hangját utánzóval . Vizen, nád, káka közt rej tőző víziszárnyast a ragadozómadár rikkanását hallató nyíllal felreppentették . . . " Nézzük ezek közül közelebbről a fecskefarok alakú nyilakat. M. Vilkuna finn professzor figyelte meg ezek használatát214 az obi-ugoroknál. A víziszárnyasok felröppennek, amikor a vadász közeledik a víztükör felé. Erre Íjából egy fütyülő nyilat lő utánuk, amely a ragadozómadár vijjogását utánozza. A madarak féltükben lecsapnak a víz szÍnére, miközben a vadász közelebb settenkedik . Ezt addig ismétli, míg "lőtávolba" nem ér, akkor pedig a víztükör fölé hajolva, az íjat vÍzszintesen tartva, "kacsázva" röpíti ki a nyílvessző t. A fecskefarok alakú nyíl előnye, hogy azt feltart ja a nádas, és a kutya könnyen kihozza a drága jószágot, meg - természetesen - az elej tett vízimadarat.
A M ESTERSÉGEKRŐL
I . A kovácsmesterségről, azaz régi szóval a vasverőkről. A régiek hite szerint a tűzzel és vassal dolgozó kovácsok kapcsolatban voltak az égiekkel, de értettek a gyógyításhoz is, munkásságuk tehát nemcsak a kovácsműhelyhez kötődött. Rendkívül egyszerű eszközöket használtak, de néha művészei voltak mesterségüknek. Radloff például leír egy altaji kovácsot, aki fúvólángjával úgy összeforrasztott egy eltörött acél varrótűt, hogy nyoma sem maradt a törésnek.215 Nyelvi emlékek ből ismerjük mesterségük égi eredetének tanát. 216 A tarchan (tárkány) név megvolt a régi magyarban és az onogur magyarban is, jelentése kovácskirály, mitikus kovács. Néha egész népek űzték a kovácsmesterséget, így például a belső-ázsiai türkök. Gyógyító tevékenységükről főként a késő középkorból vannak adataink . Szabó György írja :217 "Hogy a kovácsok értettek az á llatgyógyításhoz és különösen a lovak nyavalyáihoz, azt több Írásos adat is bizonyítja . . . Az állatgyógyító orv9sságok nagy részét főleg a kovács készítette. Az orvosságok készítéséhez használt nyersanyagokról is Írnak a források . . . használtak avas hájat, timsót, zöld gálicot, tojást, mézet. Hogy melyik betegség gyógyítására mi volt a legjobb, egyelőre nem tudjuk pontosan . . . kisebb állatsebészeti műtét volt az érvágás . . . a kovács szerszámai között mindig felsorolják az érvágá shoz való kis szerszámot, az érvágót, vagy »verő vasat«." A kovács mestersége tehát párosult az ál latorvoséval, netán az ember betegségeiben is segítségét kérték .
A kengyelek, szablyák, zablák, nyilak, lándzsák, fokosok, kapák, ásók vasának metallográfiai vizsgálatából nyilván fény derül Árpád népe kovácsainak munkamódszereire . Sok kovácsnak kellett lennie, hiszen a középkorban is minden falunak megvolt a maga kovácsa. A Kovács családnév nagy elterjedtsége is ezt bizonyítja .
A mesterség kezdete a nyersanyag kitermelése volt . Hogy mennyi a honfoglalás kori anyagban a bányászott, számos munkaszakaszon át megdolgozott, majd megolvasztott, vascipókban tárolt, szállított vas és mennyi a gyepvas, egyelőre nem tudjuk.
Az ősi kohókat az utóbbi évtizedekben egyre hitelesebben tárják fel . Érdekes Gömöri Jánosnak az a megfigyelése, hogy több olvasztókemence volt a Tárkány nevű helység közelében.218 Az olvasztókemencék lecsapott tetejűek, kúp alakúak lehettek. Fentről rakták beléjük a szükséges faszén rétegeket és a vaskőzeteket, alulról pedig fújtatókkal élesztették a tüzet. Mindehhez azonban ismerni kellett a faszénégetés technikáját. Alkalmazása nyilván a kovácsok dolga volt.
Őszinte csodálattal állunk a kovácsok ezüstberakásos mesterművei előtt. Az izzó vasba olyan szabatos pontossággal vágták bele az ezüstbetétek ágyát, mintha agyagba vagy vajba metszettek volna. Ezek a mesterek a vasverés művészei voltak . Kanyargó indáik vagy palmettás betéteik (amiket nyilván az ötvösök készítettek) ütemrendje hibátlanul népesíti be például a kengyelek szárait.
Eddig nem tártak fel honfoglalás kori kovácsműhelyt, s Így nem tudjuk, csak feltesszük : a műhelyek a falu szélén voltak, hogy a tüzet távol tartsák a faházaktól, a nádfödelektől .
A mesteremberek, a műhelyek átvészelik aZ uralomváltozásokat, így a késő avar kor kovácsai, fazekasai, ácsai, szűrszabói és más mesterei is helyben maradtak, és az új hódító népek szolgálatába álltak . Ennek - számunkra - például abban van a jelentősége, hogy a késő avar temetők kovács-sírjai a temető sűrűjében fekszenek. Nem a temetkezés szélére kerültek, és egyébként sem mutat semmi sem kiemelkedő, mitikus szerepükre. A kovácsok Árpád magyarjainál már csak mesteremberek voltak, akik gyógyítottak is.
AZ ÖTVÖSÖKRŐL
Míg a vasáruknál aligha kell számolnunk kereskedelemmel, kivéve egyes normann árukat, később pedig karoling fegyvereket, addig az ötvösművek egy része bizonyosan bizánci vagy kievi áruként került a Kárpátmedencébe. Ezeket tehát ki kell szűrnünk ötvöseink munkái ból. I lyenek elsősorban azok, amelyeken az antik aranyművesség örökségével találkozunk, mint például a granulációval vagy a filigránnal . Példaként hozhat juk fel a zsennyei kincs karpereceit, a keceli fili grá-
I I I
1 1 8. Rézberakásos kengyelek
1 1 9 . Ezüst fülbevalók a tokaji k incsből és ismeretlen lelőhelyről
1 20. Leveles hajfonatkorong Anarcsról
nókat, vagy éppenséggel a tokaj i kincs darabjait. Ismerve például a balkáni ötvösmestereket, akik igen szegényes eszközökkel úgyszólván az utcán csinálják remek filigrános, granulációs ékszereiket, felvethető az a kérdés, hogy az őseink sírjaiból előkerült hasonló darabok vajon nem hozzánk költözött vándorötvösök munkái-e, akik esetleg megrendelésre készítették a bizáncias darabokat? Akár vándormesterek munkáiról, akár közvetlen áruról van szó, ezeket nem számíthat-
juk az Árpád magyarjainak ötvösei által formált ékszerek közé .
Ötvöseink közt lehettek keletiek, arabok is, jelenlétükre különösen palmettás mintázatú ékszereink vallanak. Bizonyos azonban, hogy Árpád magyarjainak, különösen a férfiaknak növényrajzolatú ékességei a megrendelők kívánságának köszönhetők, nem pedig az ötvösök ötletének, beidegzett gyakorlatának. Pontosabban a vásárló és az eladó Ízlése kölcsönösen ha-
1 1 3
tott egymásra. Erről már esett szó, de meg kell említenünk Kovács I stvánnak, a kolozsvári magyar régészeti iskola kiemelkedő tudású régészének - akiről a mai méltatlan utódok úgy hallgatnak, mintha nem is élt volna - megállapítását : a palmettarügyek vaskos levelei víztároló növényekre vallanak, vagyis a homokos sztyep határvidékére.219 Ez pontosan az a vidék, amire régészeti anyagunkban a perzsás jelleg utal . Nem zárható ki az a lehetőség, hogy például a csatlakozott kabarok az ötvöseiket is magukkal hozták. Nem kell azonban csupán a kabarokra gondolnunk, gondolhatunk a honfoglalókkal szövetséges mohamedánokra is, akik eljártak a prágai vásárba. Bizáncból, Velencéből, Ravennából idekerült mesterekkel is számolnunk kell . Ötvöseink páratlan leleménnyel, boszorkányos ügyességgel bántak az egyszerü palmettabimbó mintával : egybekapcsolva leveleik végét, végtelen mustrát formáltak belőle,2aJ vagy szalaghálóba il lesztették, középpont köré csoportosították, vagy futó növényfelületeket félbevágva alkottak indás díszt belőle, például a karpereceken. Esetleg - hozzáillesztve az íjtegez szájveretéhez vagy a zablapálcák alakjához - pompás felületdíszt alkottak belőle. Az öveket külön-külön szív alakú veretek sorával díszítették, ugyanígy a kengyeleket is, vagy pedig áttört korongok "életfáit" építették beléjük. A palmettás díszek egyformán megjelennek a férfiak és a nők által viselt tárgyakon. A mohamedán művészetben a dús növényvilág a paradicsomotjelképezte, talán nálunk is így volt ? A palmettákba öltözött férfiak és asszonyok a jelképvilágban a paradicsom ígéretét öltötték magukra ? Jó volna tudni, de csak sejtjük, s a "sejtések" nem tartoznak a tudomány körébe . Nélkülük azonban leltárrá, tömény unalommá szürkül a múlt.
Az ötvösdomborításhoz aránylag szerény felszerelés szükséges : ötvösszurokkal kitöltött félgömb, alatta vászonkorong, hogy a félgömbö t bármelyik irányba lehessen állítani a munkaszakasznak megfelelően. Az átmelegített ötvösszurokra rátapasztják a lemezt és rárajzolják a rajzot, ezt rávésik vagy körülponcolják. Ezután kezdődik meg a majdan domborodó részeknek a fonákról való mélyítése (ez elölről domború lesz !) . Utána megfordít ják a lemezt, és poncokkal élesítik a rajzot, síkokkal a domborodásokat. Majd leveszik, és elkezdődik a szerelése . Kinyírják például a tarsoly pontos körvonalát, szegély t s4egeznek rá, esetleg felül rojtos mintákkal díszítik, s végül ráerősítik az elkészített bőrtarsolyra. Közbeeső művelet még a háttérnek a mintáktól való megkülönböztetése, ez a háttér poncolásával vagy aranyozásával történik .
Amennyiben a díszítendő tárgy nem sík felületű volt, más eljárást használtak . Például néhány csészén, így a nagyszentmiklósi kincs darabjainak elkészítésekor is, az edény testek "felhúzása" után az edényt ötvösszurokkal töltötték ki, és a rárajzolt minta körül visszakalapálták a hátteret. Ez egyúttal azzal az eredménnyel
1 1 4
�: " : t .""" .. , : L :
1 2 1 . A veszkényi zablapálca
járt, hogy a háttér kiszorított szurka a rajzot domborműszerűen megemelte, mert alája tömörült .
A nagyszentmiklósi kincs221 23 db aranyedénye az egész népvándorlás korának, de különösen Árpád magyarjainak legszebb ötvösremeke. Gyönyörű állatalakjai nem csupán mesterségbeli remekek, hanem valóban művészi alkotások. Lendületes, de mégis hajszálpontos realizmussal megformált figurái közt vannak emberek, vadak hiteles ábrázolásai, elképzelt csodaszörnyek és nagy gyakorlattal szőtt növények képei . Vannak rátétes minták, bevésett rajzok, sőt kőbetétek és zománcművek is a kincsben . A granuláción és a filigránon kívül mindenfajta ötvöstechnikát alkalmaztak ötvösei. Nem egy időben és nem azonos művészi vonzáskörben készültek az egyes darabok. Mind a technika, mind pedig az ábrázolások köre úgyszólván átöleli egész Eurázsiát, és a múltból még mezopotámiai örökséget is őriz. A kincset részben az ötvösfogások, részben a rovásírások alapján két asztali készletre bontottam. Az egyik a fejedelemasszonyé - tele van művészi ábrázolásokkal, a másik - a fejedelemé - végtelenül egyszerű, de minden darabján rovásírás van. A kincsen háromfajta írást találunk : görög betűs, görög nyelvű feliratot a víz megtisztító erejéről (nem lehetett keresztelőcsésze, mert a keresztelés annak idején vízbemerítéssel történt, bár a fel írás a víz megtisztító erejéről szól ) ; tisztán rovásfeliratot - ez még megfejtetlen - és végül egy görög
1 22. Aranyozott ezüst hajfonatkarikák Sárospatakról
1 23 . A nagyszentmiklósi kincs 1 0. csészéjének rovásfeliratai
betűs török nyelvű feliratot a fejedelemasszony készletén . Ez utóbbiban szerepel két jól olvasható név : Boila és Butaul. Nem merülünk bele a különböző olvasatokba - ahány annyiféle -, csupán aztjegyeznők meg, hogy itt Cirill és Metód szláv írásbeliségével nagyjából egy időben görög betűs török szövege t láthatunk, tehát a török írásbeliség nyugati jellegű kezdeteivel állunk szemben. Nem kétséges azonban, hogy rovásírásunk is megvolt (szinte mindegy, hogy milyen nyelvű, török-e vagy magyar, fejedelmeink és első királyaink udvarában a török nyelv járta l ) . A fejedelmi asztalikészlet minden darabján rovásírást találunk, érett betűvetésű feliratok váltakoznak kezdetlegesebb bekarcolásokkal .
Egy kincsen belül - tehát egy fejedelmi udvaron beIül ! - egy időben háromfajta írás az írásbeliség elterjedésének magas fokát jelenti. A kincs egymagában is tükörké'pe a nagy távlatokat egybefogó műveltségnek.
A mitológiai kutatás számára a legfogasabb kérdéseket a kincs 2. számú korsója jelenti. Négy korongjában a győztes fejedelem, az őzet leteperő griff, a szárnyas emberfejű oroszlánon lovagló, párducra vadászó égi fejedelem és - a legtöbbet tárgyalt - "égberagadási jeleneC', amely lehet, hogy egy sas párosodását ábrázolja egy földi nővel . A samánok eredetével kapcsolatban ugyanúgy, mint a magyar Emese álmában, szó van arról , hogy egy földi nő a sastól (turultól) esik teherbe. Lehet, hogy Nagyszentmiklós "égberagadását" is így kell magyarázni, de akkor még mindig magyarázatla-
1 1 6
nok a többije\enetek és a több állati testből egybeillesztett csodalények, szörnyetegek. Mindezeknek feltehetőleg köze van a kis edénykékben tálalt ételekhez, nyalánkságokhoz. Feltehetően a rontástól kellett megőrizniük azokat . De, hogy a kis edényekben mit tálaltak,
1 24. A 14. számú ivócsanak a nagyszentmiklósi k incsből
1 25 . Állatküzdelem a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról
1 26. Ezüst karperec TiszaeszlárBashalomrói
1 27. Vésett arany kehelyszáj Velencéből
1 28. Nyugati pénzek, dirhemek és bizánci solidusok
1 29. A nagyszentmiklósi kincs 7. korsója az "égberagadás" jelenettel
arról semmit sem tudunk . A kis edények arra mutatnak, hogy az ünnepi lakomákon nem a mennyiség volt a fontos, hanem a minőség, a konyha művészete kiművelt ínyesmesterség volt. Ugyanígy állunk az italokkal, a mongol kánok udvarában a férfivendégeknek négyféle, a hölgyeknek háromféle italt szolgáltak fel . Minderről tudomással kellett bírniuk a korsókat készítő ötvösöknek vagy a kincset .egybegyűj tő udvariaknak is. Azt is tudniuk kellett, hogy a fejedelem jelvénye az ivókürt . Bár a kincs kétségtelenül hosszabb idő alatt vált teljessé, gyűjtését ezek a szokások irányították. A fejedelemasszony készletében az onogur idők állatábrázolásai uralkodnak, míg a fejedelemén az ékekkel osztott kereszt, a királyok jelvénye a legfeltűnőbb.
Az asztali készletek nyilván ritka megrendelések voltak, annál gyakoribb volt a mindennapos használat ékességeinek, il letőleg például a lószerszám vasainak berakásos díszítése. I tt a kovács a darabba (kengyel, zabla, netán lándzsa) belekalapálta a díszítőminta mélyedéseit, s az ötvös ezekbe készítette el magát az ékességet. Két mesterember működött itt együtt, akárcsak a nyerges meg a szíjjártó . Nos, a kovács által a vasba mélyített mintákat általánosságban kétféle módon töltötték ki : aranyozott ezüstdíszekkel vagy egyszerűen ezűstszalagokkal. Az első módszer szerint az ezüstdíszek peremükön alácsúsznak az alávésett mintákba s azok tartják, a második módszer szerint az ötvös által elkészített ágyakba kerűl forrasztással az ezüstdísz.
I tt is fel kell vetnünk annak lehetőségét, hogy bizánci ötvösök is telepedtek meg nálunk . Vegyük példának a bashalmi karperecet/22 ehhez a velencei Szent Márkszékesegyház kincstárából idézhetünk szinte pontos példát. A velencei és hazai munka egybevetése világosan mutatja, hogy a bashalmi karperec jóval gyengébb mesterségbeli tudással készült, úgyszólván silány utánzata a velenceinek . Ez vagy azzal magyarázható, hogy olyan magyar mester munkája, akinek idegen volt a bizánci formavilág, vagy azzal, hogy majdnem kontár bizánci mester vetődött hozzánk .
A KERESKEDELEMRŐL ÉS A VÁSÁRRÓL
Vasárnap szavunk a vásár-napból ered,223 s törvényeinkből is tudjuk, hogy első királyaink korában virágzó vásáraink voltak, sőt kereskedőin k külföldi vásárokra is jártak (Prága, Perejaszlavec) . De részben erről tanúskodnak a sírleleteinkben talált pénzek is : a nyugatiak, bizánciak és arabok .
Van egy honfoglalás kori forrásunk is, amely a vásárokról szól . A sokszor idézett Ibn Ruszta így ír :.ZM "Amikor a magyarok Kercsbe érnek, az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak . Azok [ti. a magyarok] eladják nekik rabszolgáikat és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat."
1 20
A bizánciakkal és arabokkal való kereskedelmünk a honfoglalás után sem szűnt meg, bizonyságai ennek az ékszerek és pénzek. A bizánci solidus és az arab dirhem az akkori világkereskedelem pénzneme volt. Talán már Keleten, de az új hazánkban biztosan a normannokkal is kiépült kereskedelmünk, részben észak felé (első pénzeink szinte kirajzolják az északra vezető utat),225 részben Kijeven át. Számos normann eredetű tárgyat találtak hazánkban, sőt még egy aranyozott fejedelmi lándzsát is. 225 Szent István Prágában őrzött kardjának elefántcsont szereléseit is normann mintakincs díszíti .227 Szokás volt például a bizánci udvarban, hogy a testőrségben normann egységek szolgáljanak. Ú gy látszik, ez a szokás nálunk is tovább élt, talán erről tanúskodik a sok Oroszi helynév.218
A prágai vásárról már többször esett szó és arról is, hogy oda a bizánci solidusokkal fizető kereskedőink mentek. Az országon belül még sokáigjárta a tinópénz, de a külkereskedelemben elsősorban a bizánci solidus, továbbá a magyar ezüst és ló volt a fizető- és csereeszköz.Z29
A vásárokra elvitték áruikat a mesterembereink is. Most ismerkedjünk meg néhányukkal . A nyergesmester munkáját láttuk már a nyereg bemutatásakor. Nyilván - akárcsak kései utódaik - ők is adtak el nyergeket a vásárokon. A már elmondottakhoz kiegészítésül még annyit, hogy a tiszafüredi nyergesek a következő fafajtákat használ ták nyergeik készítéséhez : a nyeregdeszkát puhafából, rendszerint nyárfából csinálták, a kápákhoz keményfát választottak : kőrist, gyertyánt, jávort, bükkö t és eperfát . A fákat az erdőben jó előre k ijelölték, és volt egy megbízott juk, aki gondoskodott a fák kivágásáról és a kijelölt részek kifűrészeléséről.23J Mindez közvetett adat lehet annak a vélekedésnek megdöntésére, amely szerint őseink az erdőket nem szállták meg !
A nyergesmester mellett különösenfazekasmesterek voltak szép számmal hazánkban. Az edények, edénytöredékek valósággal elöntik múzeumaink raktárait.
Árpád népe néha halottai mellé is adott italfélét, fazékban, csészében, bögrében, feltehetően bort vagy kumiszt is . A sírokban aránylag kevés az edény, de annál több a telepeken a cserép, az edény töredék. E cserepek vizsgálatából kerekedik ki előttünk az egykori fazekas műhelye, felszerelése és munkamódja.231 Míg az őskor fazekasai nagyrészt nők voltak, a népvándorlás kori fazekasok bizonyosan férfi mesteremberek.
N agyrészt kézikorongon dolgoztak, azaz az alacsony, tengelyen járó, vastag korongdeszkát egyik kezükkel haj tották, a másikkal az edényt építették . Főként hurkákból készült az az edény vagy agyaggöröngyből "húzták fel" . Először rendszerint a fenekét csinálták meg, aztán épült rá az edény teste. A korong pörgése egyenetlen volt, hiányzott a lábbal haj tott korong egyenletes forgása, s így az edények oldalfala sem lett lökéletesen egyívű, hanem kissé formátlan maradt.
1 30. Köcsög Tiszaeszlár-Újtelepröl
1 3 1 - 1 32. Fenékbélyeges edények
' 33 . A fazekas (a szerző rajza)
Díszítése rendszerint hullámköteg, ami úgy keletkezett, hogy a fésűs szerszámot az edény forgatása közben le-fel mozgatták. Ú gy látszik - de még senki sem vizsgálta meg -, hogy a fazekasok - akárcsak ma -edényeiket űrmértékre készítették.
A lábbal haj tott korongnál az edényt vékony fonallal vágják le a korongról . Munka közben az agyagnak szilárdan kell tapadnia a koronghoz, mert egyébként lerepülne a forgás következtében . Nem úgy a kézikorongnál, ahol a korongot homokkal szórják be, hogy az edény ne tapadjon a forgó koronghoz. Az így készűlt edényeken gyakoriak az úgynevezett fenékbélyegek. Ezek egyszerű, domború jegyek, és a tudósok a mai napig is találgat ják, hogy a fazekas tulajdonjegyei-e, vagy netán nemzetségjelek. Nehezíti a megoldást, hogy akár egyik, akár másik fel tevés lenne a helyes, egy-egy sírcsoportban, temetőben, netán telepen sok-sok egyforma fenékbélyeges edényt kellene találni - de nem ez a helyzet. Egy azonban bizonyos : fenékbélyeges edényt csak kézikorongról emelhettek le, mert ha az a lját levágják, akkor a bélyeg megsemmisül . De jelenti ez azt is, hogy a más-más fenékbélyeges edény alá új s újabb korongot kellett szerelni, mert a bélyeget mélyen belevésték a korongdeszkába.
1 34. M ázas korsó Sóshartyánból
Honfoglalás kori fazekasaink legszebb és legjellemzőbb munkái a cserépüstök. Ezekről már esett szó, itt csak annyit, hogy jellegzetes magyar, esetleg késő avar edényfajta. Erdélyben és a H avasalföldön is találtak ilyeneket. A román kutatás besenyőnek tartja ezeket az edényeket, mivelhogy van egy-két tucatnyi besenyő helynév Erdélyben. I gen ám, de sok száz magyar helynév is van, s mivel a mai M agyarországon - távol a besenyő helynevektől - százával találhatók a cserépbográcsok, bizonyos, hogy azok a késő avarok és magyarok hagyatékai. Természetesen lehetséges, hogy a besenyőknek is voltak cserépbográcsaik .
A mesterségek közt nem került még sor a nemez készítésének megbeszélésére. Ez kifejezetten női munka volt, sőt a fiatal leányok dolga. Nemez szavunk iráni eredetű, és jelentése "ver'',232 a nemezt ugyanis valósággal összedöngölik, összeverik . H asználják továbbá jurtborítónak, szőnyeg helyett, lótakarónak s még sok mindennek a háztartásban.
A rokon népeknél a nemezkészítés valóságos ünnepe volt a környék rokon vagy nem rokon leányainak. A megnyírt juhok gyapját szálakra zilálták . Ez vagy úgy történt, hogy a kiterített gyapjút botokkal verték, vagy pedig - amint a magyar néprajzkutatás leleteiben
is voltak nyomai233 - íj féle szerszámmal, a húr pengetésekor rezgő mozgást keltettek, s ezt használták fel a szálak szétzilálására. Ezután a szálakat tiszta lepedőre terítették és meghintették vízzel, majd megkezdődött egybeverésük . A girbegurba szálak egymásba fonódtak, és sűrű, tömör felületet alkottak. Azután a már összeállt nemez t rúdra hengerítették és lovakkal húzatták, miközben a felgöngyölt nemez tovább verődött. A végén a letekert nemezt a lányok még tovább döngölték olyan módon, hogy nekifeküdve alsókarjukkal ütögették. A nemezkészítés egész ideje alatt folyt a bolondozás, a tréfálkozás, az egymás ugratása. A már kész nemezt a folyóra hordták, megmosták, botokkal ütögették, hogy a gyapjúszálakró l a mocsok lej öjj ön, aztán hazavitték, és otthon megszárították. Nemezt fehér, fekete és szürke gyapjúból készítettek, a fehér volt a legértékesebb, mivel ez volt a megtiszteltetés színe. A szürke nemezt a lószerszám készítéséhez használták, vagy a szegényebbek dolgaihoz. A nemezkészítés szép példája volt az egymást segítő közös munkának.
A mindennapi dolog egyhangú teendőit a munka közbeni terefere vagy fontoskodó hallgatás töltötte meg élettel, továbbá az, hogy a gyermeksereg is ott ólálkodott és tanulta jövendő tennivalóit.
7. / A SZELLEMI ÉLET
AZ ÍRÁS
Kézai Simon IV. (Kun) László udvari papja volt, és Gesta Hungarorum cÍmű történeImét 1 283 táján Írta. Ebben találjuk meg az első adatot, amely rovásÍrásunkról beszél (közelebbről a székelyek rovásÍrásáról) . Íme a szöveg magyarítva :234 ,,[a székelyek] ' . . . a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt, ezért a blakokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit is használják. " Erről a forrásról két dolgot kell megjegyeznünk : a forrás bIa ko król és nem vlachokról szól ! A blakok pedig már Magna H ungaria közelében, a Káma vidékén is a magyarok közelében éltek. Karluk török eredetű nép,2l5 és ezért nem csodálható, ha rovásírásunknak kapcsolatai vannak a türk rovásírással is. A másik megjegyezni való, hogy a régebbi onogurmagyar és magyar rovásírás (Békés megye és N agyszentmiklós) az Alföld keleti szegélyéről való, ott pedig Anonymus a székelyek szállásait tudta. Bár egy újabb felfedezés (Felsőszemeréd) feltehetővé teszi, hogy a rovásírás az egész magyar népé volt, mégsem hallgatható el, hogy középkori emlékeink 90-99 %-a székely te'rületről származik . Sokat várunk a legutóbb felszínre került szarvasi emlék hosszú rovás-szövegének megfejtésétől (magyar? török?) .235
Antonio Bonfini Mátyás király korában ekként jellemzi a székelyek rovásÍrásá t : ;,Scythiai betüik vannak, kevés jeggyel sok értelmet kifejeznek . "237 Ez a forrás azért érdekes, mert utalás van benne rovásÍrásunk betűket összevonó, egy jellé egyszerűsítő jellegzetességére, ami bizonyos fokig a gyorsírás gyakorlatához közelí ti régi Írásunkat.238
A középkori és késő középkori székely írásemlékek nagy előnye, hogy ábécék maradtak fenn róla, a rovásjegy'ek pontos hangértékével . A székely rovásÍrást, különösen a nagy tekintélyű Németh Gyula nyomán, általában a belső-ázsiai türk rovásírás egyik ágának tekintették .2.l} Ám a székelyek rovásÍrásának nem csupán türk kapcsolatai léteznek, hanem kimutathatók benne a Földközi-tenger feletti és Ázsiáig terjedő területeknek úgyszólván minden történeti Írásrendszerhez füződő szálai. Ennek következtében újabb írástörténészek magyar eredetűnek sej tik rovásÍrásunkat, amely az egykori írásrendszerek közepette és közelségében formálódott ki, Meotisz vidéki hazánkban.J«)
Rovásaink általában mássalhangzós írások, amelyekben a magánhangzókat vagy egyáltalán nem jelzik , vagy pedig csupán a mássalhangzók kisebb módosításai utalnak reájuk. A székely rovásírás a magyar nyelv hangrendszerének csaknem hiánytalanabb lejegyzésére
1 24
\��J� )°/1 �7" \\\� �O�t}t(�� �<�(J1 �z�G1 \)?
��Ki]]�3EMM �< ®��(<&=IHí <lliDff !?f Kt (ci) (HE NM
1 3'5 , A nagyszentmiklósi kincs rovásírásai
1 36. Az énlakai templom rovásfelirata
alkalmas (magánhangzói val együtt), mint latin betüs írásunk. Éppen e nehézségekre utalva írta meg 1 589-ben Telegdi János Rudimentáját, azaz rovásírásos tankönyvét, hogy a rovásírást újból elterjessze a latin betüssel szemben. Időrendben ez után Luigi Fernando Marsigli olasz hadmérnök, aki a töröktől visszafoglalt területeken működött, másolt le egy Erdélyben talált rovásnaptárt. Kéziratában így megmaradt "A Székelyföld régi scíta lakói nyelvének fára faragott gyűjteménye . . . " Hasonlóan nagy jelentőségű lelet volt I 483-ból az úgynevezett nikolsburgi ábécé. E pergamenlap felirata "littere Siculorum, quas sculptunt vel cidunt in lignis" , tehát a fába vésett rovásokról beszél . Ezeken kívül számos rovásírásos emléket találtak a székelyföldi templomokban ( legnevezetesebb az énlakai unitárius templom mennyezetén megmaradt Írás I 668-ból). Hosszabb szöveg került elő a török fogságban lévő erdélyi követség egyik tagjától Konstantinápolyból, Székely Tamás Írta 1 5 I 5-ben nekikeseredésében ; valamivel korábbi ennél a csíkszentmártoni felirat. A rovásÍrást a 1 8 . századig titkosÍrásként is használták. Újabban az egykori történeti Magyarország (ma Szlovákiához tartozó) községében, Felsőszemeréden:l41 bukkant fel egy rovásírásos felirat. Ez lenne eddig az egyetlen erdélyi területen i lletve kapcsolaton kívüli rovásírás, amely sej thetővé teszi, hogy ezt az Írást egykor az egész magyar területen használ ták .
Ezt az Írást nemcsak rótták, hanem Írták, festették is, tehát megtévesztő a "rovás" kifejezés, de mivel köztudatunkban rovásÍrásként szerepel, mi is megmaradunk ennél az elnevezésnél. Kutatóink hosszú időn keresztül, különösen Sebestyén Gyula és Németh Gyula2'1,2 munkássága nyomán, török származéknak gondolták, amely két betűjét : az E-t, meg az O-t a glagolita Írásból, hármat : az A-t, F-et, M-et pedig a görög Írásból vette át. E "szedett-vedettség" feltételezése ellen egyeseknek korábban is, de különösebben újabban ellenvéleménye volt. Két nemrégen megjelent dolgozatból idézek. "Az ótürk Írások szembeötlő jellemzője a mássalhangzók jeleinek két- vagy tö bbalakl'tsága . . . a magyar rovásírás betűi a K kivételével egyalakúak . . . A türk Írásrendszer nem ismeri a ligatúrákat, azaz a betűösszevonáso- . kat. A magyar írásnak viszont gazdag ligatúraanyaga van . . . A türk Írásban nincs . . . a magyar Írásban van névmonogram." Egy másik tanulmányban a következőket olvashatjuk : "E székely-magyar rovásírás kétségtelenül rokona az ótürk Írásoknak, de belőlük nem származhatott . . . a székely-magyar rovásírás önálló hajtás volt az ősi Írásbeliségnek azon a talaján, amelyből a legrégibb alfabetikus Írások kisarjadtak. "J<13
Ezzel szemben Püspöki Nagy Péter szűkebb időhatárokban gondolkozik, ő a ligatúrák (betűösszevonások) és a monogramok alapján Nagy Károly kora és IV. Béla uralkodása közé helyezi Írásunk kialakulását. Feltehető, hogy ezt az Írást Árpád népének honfoglalása előtt a Kárpát-medencében valamilyen magyar nyelvű
nép már használta (ez csak a székely lehetett), és feledésbe merülése után Mátyás udvarának régieskedő divatja hozta újra használatba (tehát fl. királyi levéltárban kellett lennie rovásírásos anyagnak). Annyi bizonyos, hogy rovásírásos emlékeink valóban Mátyás korától sokasodnak. Írásunk eredetével összefüggésben tehát újabb kételyek merültek fel . Feloldásuk a jövendő ku- . tatásra vár.
Meg kell említenünk, hogy a századfordulón és a század első felében újra elterjedt a rovásÍrásnak a mindénnapi életben való használata. Ebben Fadrusz János járt elöl, aki például a zilahi Tuhutum-emlék teljes szövegét rovásírással véste fel . Sebestyén Gyula emlékét a Balaton partján ugyancsak egy rovásÍrásoskőszál őrzi . Művészeink közül Medgyessy Ferenc, Boromisza Tibor, Mokry-Mészáros Dezső s általában a Magyar KépÍrók művészcsoportja is igyekezett elterjeszteni a rovásÍrást. Legújabban Paál Zoltán ózdi kohász, az Arvisurák közlője Írt folyamatosan rovásírással, például Pataky László békéscsabai mérnökkel való levelezésében. Napjainkban pedig egy középiskolás diákkör tűzte feladatául a rovásírás felélesztését, Andrássy Kurta János szobrászművész védnöksége alatt.
A REGÖSÖK
"Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég il letlen dolog volna" - Írja Anonymus magyar történelmének bevezetésében.344 Tehát az ősidők és a hadjáratok hősei voltak a mesék és a regösök énekének tárgyai. Nyilván énekbeszédben mondta el a regös a maga mondókáját,
. amelyet dudával nem kÍsérhetett, mert azt időről időre fújni kellett volna (a dudák kettős sípjait az onogurmagyaro k temetői ben többször megtaláltuk). Talán olyanfajta kobzos hangszere volt, mint amilyent a pécsi székesegyház román kori faragványainak egyikén egy öreg ember tart a kezében.:M5
Hogy regöseink hogyan és mit énekeltek, arról érdekes felfedezést tett egykori krónikakutatónk, Jakubovich Emil.:l<I6 Ő ugyanis a Képes Krónika egyik részletét magyarázva ismerte fel énekeik jellegzetességét. A szövegnek látszólag semmi köze nincsen tárgyunkhoz, s mégis benne rejtőzik a megoldás. A Krónika egyik Taksony-kori hadjáratunkról szólva Így beszél : "Visszatérőben, a Rajnán Türingia városánál hét magyart kivéve, mind leölte [a szász herceg]. Hetet pedig közülük meghagyva, füleiket levágva küldött Pannoniába . . . Akik magukról éneket költve énekeltették magukat világi tetszéséért és nevök hÍresztelésére. " A szövegben a lényeg a "magukról éneket költve" meghatározás, azaz az ének első személyben szól a hét "gyász-magyarról", mintha ők maguk szólalnának meg. Nos, a török-tatár
1 25
hősi énekek is. i lyenek, tehát nem mesélik el a hős cselekedeteit, hanem az maga mondja el hírének, nevének dicsőségét. Ezeken a hősi énekeken nevelődött fiatalságunk, ezen méláztak el lakomázás közben az egykori harcosok. Regöseinknek - akárcsak mai költőinknek a népi-nemzeti érzést ébren tartó, serkentő szerepe volt.
Ősköltészetünk legfontosabb kérdései foglalkoztatták Képes Gézát is, aki a Reguly-Munkácsi-féle obi-ugor gyűjtésen kívül messzemenően kiaknázta munkájában a Mongolok Titkos Történetét.1J!..7 Az obi-ugoroknál a hösi énekek a messze múltra emlékeznek, ezzel szemben a türk és mongol hősi énekek úgyszólván a jelenig nyomon követik népük történetét. Tárgyuk az istenek megidézése, a gyógyítás, az ellenséges erők megbénítása és a hitregék mellett az új hódítások, fejedelmek, vezérek dicsőítése, valamint a találós kérdések. Képes Géza mindegyikre idéz párhuzamot a magyar ősköltésből, különösen szép jellemzést szentel Szent László lovának. A magyar fehér ló-mondával összefüggésben igyekszik versekbe szedni a latin próza szétfolyó szövegét . A későbbi magyar verselésből pedig idézi a sorkezdő rímek remek példatárát :
Feldedet adtak fejér lovan, És fivedet aranyos féken . . .
vagy : Hamar mind feikésziIének Harmad kevetet választának . . .
Az előrírnek gazdag alkalmazása szerintünk nyelvünk természetéből következik, s ez a játékosság a mai napig is megvan. Például a Szemere utcai elemisták egymástól tanulják a kántáló csúfolódást :
Szegény Szemere, Szomorú szamara.
Régebben a próza is vers formájú lehetett, erre nézve Képes idéz egy magyar népmesét, amely versben van, címe A kicsi kígyó, a macska és a féreg. Ami ebben a legizgalmasabb, a két favágó vágás közben felváltva mondja a mesét, akárcsak a Kalevala runóinak énekesei . Meséinkben (pl. a kacsalábon forgó kastély, kancatejfürdő, égig érő fa stb . ) és gyermekmondókáinkban (pl. szita-szita péntek, szerelem csütörtök . . . , gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábod . . . ) sok őstörténeti emlékünk lappang, de ezek feltehetően sokkalta régebbi.ek, mint Árpád népének honfoglalása.l<!8
Akárcsak a későbbi királyi és főúri udvarok vándorénekesei (Tinódi Lantos Sebestyén és társai) vagy a vásárok éneklő koldusai, a regösök - amennyire tudjuk -férfiak voltak. A néprajz tudományának egyik szilárd megfigyelése, hogy az epikus műfajok, mesék, mondák, kalandok előadói majdnem kivétel nélkül férfiak, a szerelmi költészet nótafái pedig csaknem mindig leányok, menyecskék és asszonyok .w A nagyvilág és az otthon
1 26
, \ énekeseinek e kettősségében nem annyira a nemeknek van meghatározó szerepe (a világirodalom nagy Iírikusai nagyrészt férfiak l), hanem inkább annak, hogy a női munka a ház körül sürüsödik, míg a férfiaké a háztól messzebb. Az otthon ülő, dolgozó, gyermeket szülőnevelő asszonynép és a nagyvilágo t járó, erdőlő, harcoló, kereskedő, lovat ülő férfinép kettőssége jellemző a líra és epika nótafáinak megoszlására.
Az énekmondó k , regösök a honfoglalás előtti múltat és az utána következő idők hősi eseményeit is feldolgozták (turul-monda, csodaszarvas-monda, a fehér ló mondája, Botond, Lehel stb.). Szövegük latin nyelvű krónikáinkban maradt meg. Az egyik legelterjedtebb hősmondát későbbiekben "Szent László-legenda" néven ismerjük. Ezt középkori határ menti templomaink fal-
1 37 . Kobozt tartó aggastyán, szobortöredék a pécsi székesegyházból
festményei is gyakran ábrázol ták . Egy zseniális középkori költő kezén hősi énekeinkből kerekedhetett volna ki "naiv eposzunk" , a Kalevala, Kalevipoeg vagy a sagák módjára.
A regösök a királyság megalakulása és a kereszténység felvétele után, afféle szórakoztató vándormuzsikusokká lettek. Sok oklevelünk említi őket, de már csak mint "conbibator"-t, együtt-ivót, egy kicsit amolyan bohócfélét. Pais Dezsö kiváló nyelvészünk a "regös" szót az elrejtőzéssel, a révülettel hozza kapcsolatba.2:0 A regösök tehát eredetileg rokonságban lehettek a táltosokkal, s talán afféle samánkodók is voltak, akik a bajba jutottak orvosságát keresték.
Másként áll a helyzet - részben - lírai hagyományunkkal kapcsolatban. Seprődi János, Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Veress Sándor és az iskolájukból kikerülő gyűjtők és feldolgozó k beláthatatlan gazdagságban tárták fel népzenénk emlékeit. Honfoglalás előtti ötfokú dallamainkhoz azonban - sajnos - nem kapcsolódik törvényszerűen szöveg. A dallam sokkal szívósabb, a szöveg könnyen változik . Sohasem tudjuk meg, hogy mit énekelt a Symphonia Hungarorum parasztleánya, miközben az ütemet a malomkő duruzsoló zenéje adta (a symphonia középkori jelentése is valami i lyenfélét takar : tekerő vagy lant monoton zenéje felett felszárnyaló ének) .251
1 38 . A régös (a szerzö rajza)
Idézzük a Gellért-legendából az erről szóló szép részletet, azzal kapcsolatban, hogy egyszer Gellért utaztában egy faluban szállt meg : "ott éjféltájban malomkövek zaját hallja, amit annak előtte nem látott volt. Miközben megállapította, hogy csak annak zöreje lehet, azalatt a nő, aki a malmot forgatta, énekelni kezdett. A püspök csodálkozva mondta Walternek [kísérőjének] : »Hallod-e, Walter, a magyaro k symphoniáját?« Mindketten örvendtek az éneknek . . . Walter azt mondta, egyszerű ének ez, és a nő, aki énekli, gazdánk szolgálólánya, és a lány gazdája búzáját őrli, mivel ezen a tájon e kívül nincsen malom."
Az eddigiekben egyéni énekmondó t, éneklőt idéztünk, ám a "regösének" kifejezés a magyar köztudatban a téli napforduló napján regélő csoportok énekéhez fűződik. Ezek népköltészetünk gyöngyszemei, nem egészükben honfoglalás kori ak, későbbi elemek is vannak már bennük. E lsőként Sebestyén Gyula gyűjtötte össze őket,252 és számuk azóta is gyarapszik . Ime egy részlet egyik Zala megyei változatából :
E ljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái. Régi mondás szerint Akarjuk tartani . Sej , regörej te, sej regö rej te ! . . .
Amott keletkezik Egy fekete felhő, Abban tollászkodik Csodafiúszarvas. Csodafiúszarvasnak Ezer ága-boga Ezer misegyertya Gyújtatlan gyulladjék, Oltatlan aludjék. Sej , regörejte, sej regörejte !
U gyanez a képi gazdagság villan fel a Júlia szép leány cÍmű székely népballadában, az égi ösvényen lejövő bárányról : "Föl is főtekinte a magos egekbe, / Egy szép gyalogösvény hát ott jődögel le, / Azon ereszködék fodor fejér bárány, / A napot s a hódat szarva között hozván ; / A fényös csillagot a homlokán hozta ; / Két szép aranyperec aj ! a két szarvába, / Aj ! a két ódalán két szép égő gyertya ; / Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta . . . "253
A szövegelemzés tudósai mind a regösénekekben, mind a Júlia szép leányban, nemkülönben virágénekeinkben rétegeket figyelnek meg, amelyek hol innen, hol onnan eredeztethetők. A régésznek, anélkül, hogy bizonygatnák - a régi szkíta szarvasábrázolások jutnak eszébe, ahol a testen csak úgy zsúfolódnak az állatok, állatfejek, karmok, csőrök, és az agancs végén egy-egy kosfej koronázza meg az ágakat, az agancsrózsa pedig oroszlánfej (például : a garcsinovói - Bulgária - préselőminta) .254 Mindez nem "tudományos megállapítás" , csak önkéntelenül feltoluló emlékkép. Meg kell említenünk azt is, hogy a szkíta lószerszámokon ugyanígy nyüzsögnek az állatok, a karmok és a ragadozómadárcsőrök.
Ehhez még jegyezzünk meg annyit, hogy mind az onogur-avar-magyar népnél, mind pedig Arpád magyarjainál kimutatható a szkíta hagyományréteg. Nekünk is a szarvas volt ősi istenasszonyunk, vezető állatunk, akárcsak a szkítáknak. De ősköltészetünk megelevenítéséhez nem régész kell , nem is a pontos levezetések kényszerében élő szófejtő, hanem ezekben a tudományokban iskolázott, nyelveket ismerő, finom érzésű költő. A sors különös ajándéka, hogy ilyen költőnk is van : Képes Géza,25s és hogy elmélyülten foglalkozott is ősköltészetünkkel . Az ő vezetésével, inkább csak emlékeztetőül, idézzünk fel ősköltészetünk múlt jából újra megelevenedő szépségeket.
Képes k iindulási pontja a finnugor nyelvtudomány alapvető tétele, hogy a hantik és manysik (osztyákok és vogulok) legközelebbi nyelvrokonaink. Akár a beidegződött nyelvészeti tanítást vesszük, hogy "az ugor korszakban együttél tünk még", akár a szerző felfogását, hogy az obi-ugorok feltehetően átvették a magyar nyelvet, a párhuzamok mindenképpen indokoltak. Bár az érintkezést jó másfél ezer év választja el a honfoglalástóI, hagyományaink nem rekednek meg az obi-ugorok-
1 28
nál, hanem átvezetnek a török, mongol világba. Akárcsak a kovács istenség, a kovács fejedelem (tarchantárkány), az I sten kardja is az altaji örökséghez tartozik . Megvan az obi-ugor énekek közt a táltos ló alakja is. Képes Géza egyik legnagyobb leleménye, hogy az egyik vogul hősi énekben megtalálta a magyar lóáldozat szertartásának leírását, az ének verselése azonban nem az Ob vidéki nyelvrokonokéra jellemző, hanem a "lovasnomád" verselésre. Tehát átvétel lehet.
"Elveszett naiv eposzunkról. " A múlt században heves vita alakult ki arról, hogy más népek mintájára nekünk is megvolt a naiv eposzunk. E vitának köszönhető Arany János páratlan értékű munkássága, aki a Buda halálában, a Csaba trilógiában egymaga igyekezett megteremteni azt, aminek az idők során nyoma tűnt.
A szellemi élet rendjét őrzi az eskü. Árpád magyarjainak esküjéről is fennmaradt egy kétes értékű forrás. Theothmár salzburgi érseknek 900 tavaszán IX. János pápához intézett leveléből ezt a részt idézik unos-untalan : "Ami azt illeti, hogy az említett szlávok azzal vádoltak bennünket, hogy mi a magyarokkal megsértettük a katolikus vallást és kutyára vagy farkasra és más istentelen pogány dolgokra esküt tettünk . . . "256 A szöveg így ahogy előttünk van, félreérthető, ugyanis szinte bizonyosnak vehetjük, hogy a kutya vagy farkas (karddal való kettévágása, mint a kunoknál) semmi más, mint pl. a keresztény esküszövegekben az anathema, az átok, amely megfogan, ha az esküt megszegik . Itt is arról van szó, hogy "úgy járjak, mint ez a kutya itt" . Tehát nem kutyára és farkas ra esküdtek, hanem az eskü érvényességét erősÍtették meg az állatok kettévágásának példájával. A magyar néphit régebbi rétegeiben árnyalatnyi nyoma sincsen semmiféle kutyatiszteletnek .257 Igaz, kutyatemetkezés néha található magyar sírokban, sírok közelében, de sohasem kettévágott kutyát temettek el. Ezek a kutyák nyilván halott gazdájuk hű ebei voltak, és gazdáj ukat elkísérték másvilági útjára, védték a veszedelmektől. Ez látszik a legegyszerűbb és legvalószínűbb magyarázatnak. Emellett szól, hogy a kutyatemetkezés igen ritka, tehát nem valami általános hiten alapul .
Theothmár salzburgi érseknek IX . János pápához intézett levelében van egy történelmileg jelentős részlet, nevezetesen az, hogy a Dunántúlt jóformán még el sem foglalták Árpád hadai, amikor a szlávok ilyen - hoszszas együttélésre mutató - vádakkal i lletik az érseket.
AZ ORVOSLÁS
Nyelvtudósaink szerint "orvos" szavunk honfoglalás előtti nyelvünkben is megvolt már.2'i8 Őseink nyilván ismerték a gyógyfüvek hatását, a sebek gyógyításának sikerre vezető eljárásait, és sok mindent, ami az orvosi mesterséghez tartozik. Reánk az egyik legnehezebb és
1 39. Tényleges trepanáció
1 40. A verebi trepanált koponya és ezüstlemeze
1 4 1 . Jelképes koponyavéset
legjellegzetesebb műveletük emléke maradt gazdag sorozatban : a koponyalékelésé, a koponyavésésé.
A Nemzeti M úzeum őrzi azt a Vereben talált koponyát, amelynek jókora (mintegy 5 x 3 ,5 cm-es) nyílása nyilván kardvágástól származik.25B Ezt a nyílást gondosan megtisztították, és a baktériumoktól védő ezüstlemezzel takarták be. Ez alatt a koponyacsont tovább sarjadt, a "műtét" után tehát a harcos életben maradt ! Honfoglalás kori sírjainkból vannak olyan koponyáink, amelyek igazolják, hogy orvosaink tisztában voltak a koponya megnyitásának tudományával, és azt jó eredménnyel gyakorolták. Több ilyen átvésett koponyán besarjadt az áttörés széle, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a megműtött életben maradt.m
A fennmaradt koponyákon előkerültek azonban határozott formát mutató vésésnyomok is, amelyek nem
1 29
törték át a koponya csontboltozatát, haneJll csak a felületére rajzoltak jegyeket. Míg az előbbi - a tényleges koponyalékelés - elődeink gyógyító tudományára vet fényt, az utóbbi - úgy látszik - a var�zslatok világába vezet. Mielőtt ezekre rátérnénk, meg kell jegyeznünk, hogy az igazi koponyalékelés az arab orvostudomány ismeretét bizonyítja, tehát nemcsak perzsás viseletünk volt, hanem - az arab egyetemek tudománya is eljutott közénk ! Bár meg kell jegyezni, hogy egyes őskori és kora középkori műveltségekben is ismerték a koponyalékelést .
Ajelképes koponyavésetek a koponyatető homloki és felcsonti felületén találhatók,:35l zömmel a fejtető középvonalán . Többségükben a férfisÍrokból kerültek elő, de a női sírokban is tekintélyes számban jelentkeznek . Nagyrészt csak egyszeri vésés ről van szó, de található kétszeri, sőt háromszori vésés is . Általában kör (ellipszis) alakúak, és 25-30 éves korban kerültek a koponyára . Ú gy készültek, hogy a koponya fejbőrét a kérdéses területről lehúzták, majd a kört egy hegyes késsel körbevésték, végül a csontmagot kipattintották. Van olyan esetünk is, amikor a rajzot csak körülárkolták . Gazdag és szegény sírokban egyaránt megtaláljuk a koponyavésést, az tehát a társadalmi helyzettől független eljárás volt. Eltünése egybeesik a kereszténység elterjedésével . Köze kellett tehát legyen a "pogány" világképhez. A kör alakú vésetek talán a "nap" -ot akarták az operált fejére rajzolni . A kutatók megállapították, hogy a jelképes koponyavésetek orvosilag indokolatlanok, tehát nem a gyógyítást szolgálták . Céljuk mindmáig ismeretlen. A vésések eloszlása azonban sej tet valamit. Tudjuk, hogy Árpád magyarjai borotválták koponyájukat (a Vata-lázadással kapcsolatos adatok, a regensburgi vállkő stb .),� csak hátul a nyakszirt körül hagyták meg és fonták be hajukat. A koponyatetőn éppen a borotvált részre kerültek a vésetek, tehát a bőrön keresztül láthatók voltak, legalábbis a férfiaknál. A nőknél nem tudjuk, mi a helyzet, talán a haj nem nőtt ki a lefejtett és visszavarrott bőr alatt ? Ez önkéntelenül eszünkbe idézi azokat a szokásokat, amikor is az anyák a Kaukázusban gyermekeik homlokára keresztet karcoltak, aminek hege látszott, és védte őket a szemmelveréstől.
Nyelvészeink közül Pais Dezső foglalkozott "agyafúrt" szavunkkal.:ll3 Feltette, hogy nem lévén elég fél eszü, megszállott, akikből táltos-samán lehetett volna, őseink koponyalékeléssel csináltak mesterséges elmebetegeket. Elhibázott szófejtés volt ez. Koponyáinkat nem fúrták, hanem vésték, találtak ugyan Pusztaszeren fúrtat,� de ez a középkori orvostudomány bizonysága . A középkori orvosok az agykoponyát ténylegesen megfúrták, ezt egykorú szövegek és képek tanúsíthat ják. Agyafúrt szavunknak semmi köze nincsen ősvallásunkhoz, esetleg honfoglalás kori orvosi tudásunkhoz, hanem az a salernói iskola révén elterjedt műtétekre utal.
1 30
A HITV I LÁG
Ősvallásunkról egyetlen egykorú forrásunk számol be, Ibn Ruszta szövege. Ő 930 táján élt, mohamedán földrajztudós és lexikográfus volt, és főként az előtte élt bokharai Dzsajhání tudósításaira támaszkodott. Vitás kérdés, hogy valójában a honfoglalás előtti állapotokról ír vagy már Kárpát-medencei életünkről. Számunkra most az a lényeges, hogy a magyarokat említve tőmondatos kijelentést tesz :265 "A magyaro k tűzimádók. " Ezt a kifejezést használja a szlávokkal kapcsolatban is, de ott előzőleg a halotthamvasztásról beszél, utána tehát indokoltnak hangzik, hogy : "mindannyian tűzimádók" . Magyar történészeink és nyelvészeink (legutóbb forrásaink jegyzékében Györffy György is) úgy vélik; hogy ez a kifejezés egyszerűen "halottégető, pogány"nak értelmezendő, és nem kell szó szerint venni. Honfoglalóink halottégetéséről egyetlen egykorú adatunk van, a Sankt Gallen-i történetben, amikor is a toronytetőről lezuhant társukat "az ajtószárnyak közt égették . . . "265 De temetőinkben semmi nyoma sincsen a halotthamvasztásnak . Míg a szlávok esetében indokolt, itt látszólag indokolatlan ajelző. Ismervén régi kapcsolatainkat Perzsiával, nincs kizárva, hogy a "győzhetetlen napisten" vallása gyökeret vert Árpád magyarjainak egyik-másik törzsében, csoportjában. Mindenesetre egy egykorú adatot nem lehet egyszerűe n kisöpörni a tények közül !
Honfoglalás kori múltunknak talán egyetlen jelenségével sem foglalkoztak a kutatók annyit, mint hitvilágunkkal, "ősvallásunkkal". Szükségesnek látszik, hogy ezt a fejezetet tudománytörténettelai7 kezdjük, mert egyetlen más területen sem tükröződik olyan világosan a kor és a felfogás változása, mint az "ősvallás"-kutatásban.
A q-I 8 . század fordulóján Otrokocsi Fóris Ferenc ( 1 648-1 7 I 8) munkássága érdekes vetülete a bibliai műveltségnek . Amiképpen a Bibliában a zsidó nép története (Ószövetség) megelőzi és bevezeti az Újszövetséget, akként nála a magyar nyelv és nép sémi eredetű. Commentatio de religione veterum Hungarorum, ami magyarul annyit tesz, hogy "Értekezés a régi magyarok vallásáról" a címe Cornides Dániel q8s-ben kiadott göttingeni egyetemi jegyzetének. Ezzel a tanulmánnyal indul meg ősvallásunk elmélyültebb kutatása. Ő régi adatainkhoz a perzsa vallásban keres párhuzamokat, és a magyarok szkíta-hun eredetét vallja . Néhány emlékeztető munkájából : a fehér ló áldozat párhuzamát is a régi perzsáknál találta meg. A lóhús-evés sel kapcsolatban idézi Julianus tapasztalatait a Volga menti magyarokról . " . . . Semmi kétségem nincs afelől, hogy a magyaro k csak egyistent imádtak . . . " , és cáfolja a Székely István világkrónikájában feltűnő Damasek istenről való tudósítást, továbbá a fehér lovas magyar királyi címer meglétét. Igyekszik a Szentháromság hitét is
bizonyítani. Széles körű nyugati párhuzamokat hoz a forrásoknál és köveknél való áldozás szokásaihoz. Jó nyomot köyet a vérszerződés magyarázatában. Általában látszik, hogy a magyar ősvallást a kereszténység mintájára képzeli el, a legfelsőbb istenséggel és az isteni hatalmak alsóbb szintű jelenségeivel .
A zsidó és perzsa rokonítás után Horváth János figyel fel először a szibériai párhuzamokra. Ő katolikus pap volt, és művét a magyar egyház története első köteteként írta meg. Tétele : "az emberi nem léte kezdetében tiszta és megszentelő erejű ismeretével bírt istennek" . A jók és rosszak küzdelmét Ormuzd és Ahriman ellentétének módján képzeli el. Felfigyel a táltos szerepére, a házassági szokásokra, a temetési szertartásokra, de lévén e korban az ismeretek még eléggé szórványosak, tételei inkább csak az egészséges érdeklődést mutatják.
A következő kutatásokra rányomta bélyegét a Kisfaludy Társaság pályázati hirdetménye, amely meghatározta a kutatás irányát, tárgyát és anyagát. Ezek voltaképpen mind a mai napig érvényesek. Íme a pályázati felhívás szövege :<ti3 "Mit lehet a régi bel- s külföldi krónikákból s egyéb emlékekből, valamint hagyományokból, némely fennmaradt babonás erköIcsökből, s végre a nyelvben található nyomokból a pogány magyarok vallási hitéről és szertartásaiból bizonyosat vagy hihetőt kivonni ? A legfőbb lény neve I sten, mely régi népek mitológiájával mutat érintkezéseket, mi ennek eredete, jelen tése? H onnan származhatott maigian a néphitben fennlévő magyarok istene kitétel ? Voltak-e elődeinknek több isteneik, vagy felsőbb lényeik, név szerint mikori s mely eredetű és jelentésű fogalmak az Úr, Őr, Ördög, Erény, Manó, Óriás, Boszorkány, Fene, Garabonciás, Lidérc stb . ? S mily viszonyban gondoltattak ezek a legfőbb lénnyel ? Milyen volt a vallás viszonya a természethez, annak úgynevezett elemeihez s bizonyos tüneményeihez? Az Ég szó nem vonatkozik-e a nap tiszteletére? Voltak-e s mily szent vagy csodás állataik ? Mi vala hitök a világ eredetéről és leendő végéről, különösen a lélek szabadságáról s halálon túli állapotáról? Volt-e s miféle összeköttetésben a vallás a fejedelemséggel vagy vezérséggel ? Kik voltak a táltosok, jósok, bűbájosok ; képeztek-e kasztot, s ha igen, milyen hatalommal ? Voltak-e s mely vallási szertartásaik, szent helyeik , áldozataik, imáik, énekei k, ünnepeik, szent jeieik vagy bálványaik, írásuk (rovás ; runók?) s a vallással összefüggőleg némi csírái a művészetnek? Mit tudhatni az esküvés, áldozás, házasság, lakomák, harcok és temetkezés körüli vallásos szokásaikról ? Mit különösen a tor, ravatal, kunhalmok és halottak tisztelete (gyász) körűl ? Mit jelent hihetőleg a »lapides« Szent Lászlónak a régi magyar vallás elnyomását tárgyazó törvényében? Van-e nyoma a régi magyar vallásban egy isteni kardnak, milyennek nemcsak más idegen harcos népeknél, például kvádok-, alánoknál, hanem a szitty�k- és hunoknál is van nyoma? S van-e ezzel némi
összeköttetésben a harcra szólító kard körülhordatásának magyar szokása ? Maradtak-e fenn s mely nyomai a régi hitnek, népünk babonás nézetei- és szokásiban ? Végre, állt-e eleink régi vallása valamely s mily viszonyban a hellén mitológiával, a párszizmussal, a manicheizmussal , úgy a szkíták és hunok vallásával, s másfelől mit lehet annak felfedésére annak tatár, finn, sőt szláv, talán német népek mitológiájából is előhozni ? . . . "
A kérdések kitűnők, jó részűkre a mai napig sem tudunk igaz feleletet adni ! A nyelvészet, történelem, néprajz egybefogását sugallja a felhívás. Két monumentális mű igyekezett felelni a pályakérdésekre : Kállay Ferencé� és Ipolyi Arnoldé,m de hozzá kapcsolódik továbbá Csengery Antai,m Kálmány Lajosm és Kandra Kabos273 munkássága is. Századunkban Róheim GézaZ74 mélylélektanra épülő összefoglalása, Diószegi ViimosZ75 hatalmas samán adatgyűjtése és a szerzőnek a népvándorlás kor hitvilágáról írt fejezete, Dienes I stvánnak a lélekfogalommal és a táltoskérdéssel foglalkozó több tanulmányam nő túl a főként nyelvi emlékekre támaszkodó részletkutatásokon.
Vázlat a kutatások megkezdéséről. Kállay Ferenc ( 1 790- 1 86 I ) pályamunkája A pogány magyarok vallása CÍmet viseli , e tanulmányban kap először nagy szerepet az ázsiai népek samanizmusa, mert a szerző ennek mintájára képzelte el "ősvallásunkat" . Igen nagy összehasonlító anyag segítségé ve I dolgozott, és a finnugor népek mellett a török, mongol, mandzsu, tunguz párhuzamokra is figyelt, nemkülönben az őseurópai emlékeket is számba vette. A pályázati felhívás értelmében a teljességre törekedett, az élet minden vonatkozásában kereste a vallási emlékeket.
Ipolyi Arnold ( 1 823- 1 886) munkásságában teljesednek ki a tárgyalt kezdeményezések, Ipolyi példaképe Grimmék német mitológiája volt. Terve "a magyar mitológia összes nyomainak összegyűjtése, vizsgálata és ennek összefüggő előállítása és jellemzése" volt. Ipolyi valóban ezt tette. 23 éves fiatal teológusként kezdett munkához, és figyelme elsősorban - a történeti adatok tudomásulvétele mellett - a néphagyományra irányult. Különös érdeklődéssel figyelte a mesékben található ősval lási maradványokat. Egyik kései méltatója azt írta róla, hogy ő volt, "aki megvetette az összehasonlító folklórnak az alapját" .m Hogy munkájának gazdagságát láthassuk, elegendő művének fontosabb fejezetcímeit felsorolni : I sten, istenek, szellemek, manó, fene, nyavalya, guta, az ördög, tündérek, tűz, víz, föld, ég, állatok és növények, égitestek, a világ, boszorkány, papok stb. Eurázsiai párhuzamok közepette szerepelnek a finnugor népek is. Kései utódai kezén felaprózódott a téma, egyetlen kivétel Róheim Géza, aki azzal a becsvággyal látott neki munkájának (Magyar néphit és népszokások) , hogy megírja a korszerű "Ipolyit" . Róheim a freudi iskolának, a mélylélektannak a megállapitásait rá vetítette a néphitre, és meg akarta mutatni min-
.- 1 3 1
den jelenség mélylélektani okát. Mivel azonban hatalmas ismeretanyagában uralkodott a szláv népek néphitének adattára, úgy vélte, hogy a magyar néphit, a táltos kivételével, voltaképpen a szláv néphit magyar változata . Ekként Róheimnak, akinek nagy érdemei vannak például a turul monda és kettős királyságunk értelmezésében, meddő maradt a kísérlete. Mindenesetre az Ipolyiék által kutatott hatalmas anyagból a táltos alakja került a kutatás középpontjába. Mivel pedig a magyar táltost azonosnak hitték a szibériai samánnal, elmélyült, értékes samánkutatás alakult ki , amelynek feledhetetlen alakja Diószegi Vilmos volt. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az Ipolyi utáni néprajzi gyűjtők néha meglepő felismerésekre jutottak. Kálmány Lajos, aki katolikus plébános volt, alapvető dolgozatban mutatta ki, hogy ősi istenasszonyunk tisztelete beleolvadt Szűz Mária tiszteletébe. Dienes I stván lélekfogalmaink rétegeinek kidolgozásával gazdagította a hitvilágot. Fiatal néprajzkutatóink és régészeink egy teljes kötetet szenteltek a mitológia kérdéseinekZ78 a megírandó Magyar Néprajz előmunkálatai során.
A szerző munkássága - amely a következők alapjául szolgál - egyrészt kritikai magatartásával (samán-táltos-kérdésben), másrészt a világosság-sötétség ellentétpárjának kimutatásával újfajta szemlélet alapját vetette meg.nl Először nézzük itt is, hogy mi az az egykorú forrásanyag, amely alapja lehet eszmélkedésünknek és feltevéseinknek .
Isten és istenek. A honfoglalás korral egyidős, vagy a reá vonatkozó korai adatok nem egyértelműek a Teremtőbe vetett hit tekintetében.
A Metód-legenda2ffi arról értesít, hogy a magyar király őt papot megillető tisztelettel fogadta, megölelte, megcsókolta, és értékes ajándékokkal ajándékozta meg, majd e szavakkal bocsátotta útjára : "tisztelendő atyám, okvetlenül emlékezzél meg rólam szent imáidban. " Ez a honfoglalás előtti adat igen fontos, vele kapcsolatban emlékeznünk kell arra, hogy a honfoglalók
. dél-oroszországi hazájukban szinte körül voltak véve egyistenhivőkkel (onogur kereszténység, az iszlám és a kazárok zsidó hite) .
A Gesta Hungarorum eredeti szövegében ez állt : "Árpád pedig övéitől körülvéve, ivókürt jét megtöltötte a Duna vizéből és az összes magyar előtt a kürtre a mindenható isten kegyelmét kérte, hogy az Úr azt a földet engedje nekik örökre. Amint szavait végezte, a magyarok háromszor kiáltották : I sten, Isten, I sten ! Ekkor találták fel ezt a szokást, amely a magyaroknál mind a mai napig megvan" .281 A Gesta írója szerzetes volt és szavait is ekként kell értékelni . Mégis hitelt adhatunk szavainak, mert "isten" szavunk megvolt a honfoglalás előtt, és a keresztény térítés "pogány" korunkból vette át (miként a vallásos élet több kifejezését is) . Ez azt mutatja, hogy "pogány kori" istenfogalmunk és a keresztény hit istene nagyjából egymást példázta. A hitvilágra vonatkozó szavaink "isten" szavunk mellett is
1 32
igen nagyszámúak, még a honfoglalás, a keresztény hit elterjesztése előtt. Például : a ,Jonh" (lélek, kihalt szavunk), de maga a "lélek", "imád", "menny", "másvilág", "id" (szent, kihalt szavunk, lásd id-nap = ünnep), "ül", "megszentel", "boldog", régi jelentése "szent", azután : böjt, vétek, bűn, bocsájt, búcsú, hisz, hit, teremt, örök.282 Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani honfoglalás kori magyarságunk nyelvével . A későbbi kereszténység főként csak az egyházra, egyházszervezetre hozott új - nagyrészt szláv szavakat. 283 "Pogány kori" szókincsünkből jóformán csak a "fiúistenre" vonatkozó hit emlékei hiányoznak. Itt kell megemlékeznünk két újabb szófejtésünkről, amelyek Álmos és Árpád nevének új magyarázatát adják.284 Régebben mindkét nevet úgynevezett óvónévként magyarázták , Álmos neve annyit jelentett volna : "a vásáron vett" , Árpádé pedig "árpaszemecske" - amelyik az asszonyok meddőség elleni szere volt. Szinte hihetetlen, hogy a nagyfejedelmek i lyen nevekkel éltek volna. Nos, az újkeletű magyarázatok : Álmos jelentése : "istentől kapott" , Árpádé pedig "védelmező hős" . M indenesetre jobban i llenek nagyfejedelmeinkhez, mint a "vásárolt", vagy "Árpácska " .
Folytatva a Teremtőre vonatkozó régi hagyományt, Anonymusból is bőven idézhetünk példákat : "Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt . . . " vagy : Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy "Az I sten győzelmet adott nekik . . . " - A nógrádi és nyitrai hadjáratnál : "az isteni kegyelem volt velük" . Kézainál azt olvassuk, hogy a hadbahíváskor "I sten és a magyar nép szava . . . " szólt a kikiál tók hangján. A Lehel-mondában : "Mi a nagy isten bosszúja vagyunk . . . "
Kétségtelen, hogy forrásaink ban néha több istenről, bálványokról esik szó. Néhány példa erröl is : H ung (U ng) váránál a "halhatatlan isteneknek" mutattak be áldozatot. Liudprand285 úgy ír rólunk, mint akik nem ismerik a "halhatatlan istent" . Ekkehard Sankt Gallen-i
. történetében a bortól felhevült magyaro k ;,rettenetesen kiáltoztak isteneikhez" . 285 A "pogánylázadásokkal" összefüggésben krónikásaink állandóan "bálványimádóknak" nevezték a felkelőket.287 Ugyanígy írt róluk Aeneas Silvius Piccolomini .288
Ha az idegen forrásokat nézzük, néhány új kérdéssel egészül ki a magyar források ellentmondása, például, amint említettük , Ibn Ruszta és Gardizi a magyarokat tűzimádóknak mondja.
Ha a nyelvi kapcsolatok és a történeti kapcsolatok révén számba jöhető egykorú népeket nézzük, mindegyiknél megtaláljuk a mennyben lakó föisten képzetét. Akár az obi-ugor Numi-Toremet nézzük, akár a török-mongol Tengrit - hozzávéve, hogy amint említettük, a keresztény térítés egyszerűen átvette honfoglalás előtti szavainkat -, ki kell mondanunk, hogy honfoglalóink hitvilágában a legfőbb teremtő I sten az egek ura volt, főfejedelmünk pedig, a "kündü" az ő akaratából uralkodott népén. Eppen a kündüvel kapcso-
latban, akinek neve törökül a "Nap"-ot jelentette,2!P utalnunk kell arra, hogy az ősmagyar mitológia, amint azt Kállay Ferenc és Ipolyi Arnold megsejtette, beleágyazódott a kozmoszba és a földi élet világába. Ebben a szemléletben "a magyarok tűzimádók" kifejezés talán a nap imádását jelentette. Ám nem szabad az egykorú és egymásnak ellentmondó forrásokat egységbe erőltetni. Törzseinknek más és más hagyománya Iehetett. A I O. század közepén a prágai vásáron 200 hazánkból jött türk, mohamedán és zsidó kereskedők jelentek meg. Ez a vallások nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy a nagy világvallások képviselői is köztünk éltek, s nyilván térítettek is. Ezt tudván komolyan kell vennünk az arab források "tűzimádó" jelzőjét, mert az arab kereskedők, földrajzírók, hittérítők általában pontos feljegyzésekben tájékoztatták környezetüket, mert érdekük volt a környező népek hiteles megismerése.
Ha mármost nem az egykorú forrásokhoz, hanem a népi hagyományokhoz fordulunk, hogy megtudhassuk : őriztünk-e meg valamit a kereszténység előtti hitvilágunkból, akkor gazdag adattár áll rendelkezésünkre. Az egyik legutóbbi összefoglalás nyomán éppen csak felsorolva keleti hagyatékunkat,291 a következőkre bukkanunk : az ördög mint teremtő (demiurgos), a világ teremtése a tengerből felhozott homokból, a nap és a hold elrablása és megszerzése, a föld a cethal hátán (Adynál is felmerülő néphagyomány), pünkösdi király, a lóversenyek, a bikafékezés, a birkózás, a táltosparipa (gyakran 6-7-8 lábbal ), a hősök birkózása (mind méIyebbre vágja az ellenfelet a földbe), az ember alakú, sokfejű sárkány, a vashegy a világ tetején. Az ilyenféle mesebeli megszólítások : "köszönd, hogy öreganyád-
. nak szólítottál" vagy "hol volt, hol nem volt" . A táltoshit maradványai a meséinkben és talán az óeurópai (ugor?) siratóének.
Amint láthatjuk, a néphagyomány sok új vonással gazdagítja ősi hitvilágunkról szóló ismereteinket. Ide kell számítanunk még Erdélyi Zsuzsanna új gyűjtését, amely a népi vallásos énekek ősvilágába vezet. 292
Középkori templomainkban nyomára bukkanunk a fény és árnyék, a jó és gonosz küzdelmének. Ez az általános eurázsiai hit mellett főként a perzsa hitvilágban találja meg pontos párhuzamát (emlékezzünk perzsás viseletünkre l). Szent László (a fény) és a kun (a sötétség) keresztény köntösben folytatják harcukat templomaink északi falán. A két sebezhetetlen (vagy a sebet semmibe vevő) hős küzdelmét az elrabolt leány dönti el . A haláltalan hősök küzdelmébe bekerül a női elem. Az tehát, amit Kálmány Lajos a Boldogasszony személyében ismert fel . Ezek után nem meglepő, ha a Vatikáni Legendáriumban, a megmentett leány helyén a Boldogasszony jelenik meg. Újabban a csíki székelyeknél és a csángóknál is nyomát találták az istenasszony-tiszteletnek a "Babba" holdasszony és a csíksomlyói Mária-kultusz egybefonódásában.:.m Boldogasszonynak az egész magyar népnél meglévő tisztelete láttán, nem véletlen,
hogy I stván király az országot Szűz Mária védelme alá helyezte.
Mindezekre a tényekre figyelve határozottan el kell utasítanunk azt az újabban divatba jött feltételezést, hogy a magyar "ősvállás" a samánhit lett volna. Kétségtelen, hogy a magyar táltos alakjában vannak olyan jegyek, amelyek a belső-ázsiai samanizmus emlékeivel egyeznek. Ám legalább annyi vonás van, amelyik elkülöníti egymástól a táltos és a samán alakját.m Közös jellemzők például a foggal való születés, a felesleges csont, az állatalakban való égi küzdelem, ám a táltos nem gyógyít, nem emelkedik az ég egymás fölé rétegezett tájai ba, nem ejti magát dobszóval vagy itallal révületbe, nem keresi meg a bűnösöket, lopott tárgyakat. Nem éjszaka űzi mesterségét, hanem napvilág mellett. Az a felfogásunk, hogy a samánhitben nagy szerepet játszik a különböző mérgező anyagok által felidézett látomásvilág,295 de ilyenféle nyomokat táltosainknál nem találunk. Ők többnyire gyenge idegzetű, külön látomásokat látó emberek voltak, akik nem sokban különböznek. falusi javasasszonyainktól, bár meglehet, hogy különös adottságú vagy műveltségű egyéneik a fejedelmi udvarokban magas méltóságra is juthattak (mint az avar Bokolabra).296 Napjainkban is vannak olyan adottságú emberek, akik például a lopott holmik nyomára vezetik a nyomozókat. I lyenek szolgálatát néha még a rendőrség is igénybe veszi. Táltosaink nyilván jól ismerték a gyógyfüveket, és hasznos tanácsokkal szolgáltak a betegeknek is, de a táltos sohasem volt a világnézet vagy az egységes hit megtestesÍtője. Szerepe a magyar társadalomban nem lehetett több, mint nemrégen még a vajákos asszonyoké .
Szerepük részben egybemosódott a jó és rossz kettősségének hitével (fehér és fekete táltos), s a rossz legyőzésénél ugyanúgy szerepet kapott az Achilles-Ín elvágása, akárcsak Szent László és a kun küzdelmében. A Teremtő alatti rétegekben csak úgy nyüzsögtek a jó és rontó erők. Kállay és I polyi nagyon jó úton járt, amikor a néphagyomány emlékeiben vélte felfedezni e hiedelemvilág emlékeit. Írott hagyományainkban igen korán nyoma van táltosainknak. Először I 046-ban ismerhetünk rá, amikor is a Péter király ellen felkelt "pogány" lázadók vezére a békési Vata "fejét megberetválván és hajából pogány módra három csimbókot eresztvén, elsőnek ajánlotta magát a magyaro k közül az "ördögnek". Fia pedig, János "táltosokat, nézőket ésjavasasszonyokat gyűjtött maga köré, s ezek ördögi énekeket" zengtek az új hit ellen. 297
U gorjunk most jó hétszáz esztendőt, s nézzük, mit talált Györffy I stván Túrkeve jegyzőkönyvében a békési születésű Csu ba Ferencrő1 .:Nl Csuba azzal hitegette a népet, hogy táltos, és meglátja a földbe rejtett kincset, s aki "azon rossz szemeit csodálatosan forgatja, nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódÍtani a dolgot, azonban magyar versek mondására csodálatosan nagy hajlandósága van".
1 3 3
1 42 . A fehér ló feláldozása a Feszt y-körkép nyomán készült melszetről
Néprajztudósaink az "égig érő fa" meséjének rovátkolt világfájában (ezeket a rovátkákat a kis kanász vágja bele baltájá val a fába, hogy fennebb-fennebb jutha sson a nap anyja, a szél anyja, a hold anyja birodalmába) a samánszertartás emlékét látják . A samán a jurt közepén feláll ított, baltával berovátkolt fán fennebb és
1 34
fennebb menve jut el az ég mind magasabb rétegei-. be.2» Bár a magyar táltos szerepe egészen más, lehetséges, hogy néhány nemzetségünk ben és néprészünkben valóban megvolt az ázsiai samánhittel rokonítható táltos-képzet is .•
Az ősval lási elemek kutatásában állandó kérdőjelet
· ... "':
jelent, hogy vajon a honfoglalás korában élő hitet jelentettek-e, vagy csupán mesévé, mondává alakult emlékeket ? Ez utóbbira két kitűnő példánk van : a csodaszarvas-monda és a turul-monda.:m
Mindkét mondánk őskori eredetű, és a totemhit világába vezet vissza, tehát szinte az ősemberi eszmélés
szintjére. Csakhogy mindkét monda lejegyzéséből világosan látható, hogy csak mint a múlt mesés emlékét őrizték, s nem mint eleven totemhitet. A szarvasmondában például a krónikás megkerüli azt az alapot, hogy az üldőzőtt szarvas maga volt az ősanya, s ehelyett szinte vezetőállattá halványítja. A turul-mondában pedig
1 35
1 43 . Mesés állat küzdelem a nagyszentmikló i kincs 2. korsójáról 1 44. Az életfás anarcsi korong
1 45 . Az "égberagadás" a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról
nem a turul (az ősapa) termékenyíti meg Emesét, hanem ő már áldott állapotban volt. A monda lejegyzésének korára kihalt tehát az a hit, hogy a szarvas ősi istenasszony volt, a turul meg ősapa. Mindenesetre a turul rákerült Attilának és Árpádnak címerére. Egyik kiváló kutatónk felfedezte, hogy a honfoglaló magyar nemzetségek címerében mindig vannak állatok iS,:m a nemzetségeknek tehát ugyanúgy az őskorba visszanyúló eredetmondáik voltak, akárcsak az Árpádoknak. A székelyek - hitük szerint - a fehér lótól származnának,:m arról is hírt kapunk, mintha a magyar királyok zászlójában fehér ló lett volna a címer.:m
Néprajzkutatóink népmeséinkben fedeztek fel az ősi múltból megőrzött elemeket. I lyen népmeséink : az égig érő fa, a kancatejfürdő és a kacsalábon forgó kastély. Ám éppen a mesékkel kapcsolatban fel kell figyelnünk tényekre, amelyek alól Árpád magyarjai sem képeztek kivételt. Nevezetesen arra, hogy a sokféle "ősvallási" elemek az emberi eszmélés és a társadalmi fejlődés különböző fokain egymástól függetlenül is létrejöhetnek. Hasonló gondolatokat fogalmaz meg Wundt ( Elementargedanke) és Jung az archetípus elméletben. A lényeg az, hogy ezek a hiedelmek nem egy-egy nép sajátjai, hanem a népekben élő humánum változatai. I lyenképpen a "magyar őshit" tényeire is különböző népek hitvilágából kapunk visszhangot. Az egykori ősi Eurázsia emléktöredékei bukkannak fel különböző formákban, hol nálunk, hol szomszédainknál, hol pedig távoli vidékek népeinél . Éppen ezért nehéz a sajátosan magyart kiszűrni emlékeinkből . Pedig bizonyosan volt a hiteknek olyan felhangja, amely éppen csak nálunk fej lődött ki . I lyen értelemben beszélhetünk a "magyaro k I stenéről" , meg nyilván egy sereg más dologról, amelyeknek abban a fejezetben kellene helyet kapniuk, amelyik arról szól , ami bizonyosan megvolt, de nyoma veszett.
Az "őshit"-nek még egy vonásáról kell megemlékeznünk. Egyik fiatalon meghalt néprajzosunk figyelt fel arra, hogy a felmelegedett levegőnek van egyfajta játéka, amely távoli dolgokat felnagyítva, tükörképként mutat fel az ámuló embernek : a délibáb.:nI- Óriások, fordított képek, ménesek, gulyák kápráznak "tündéri képet" az ember előtt a fényes levegőégben.
Az új - keresztény - egyház természetesen nem küzdött az "orvostudomány" ellen, amelyet mi hajlandók vagyunk "babonának" bélyegezni. A füvek erejének, gyógyhatásának semmi köze nem volt a vallási képzetekhez, nyilván az új hit papjai is éltek vele. Egyik legta-
nulságosabb példánk erre a magyarszentpáli (Kolozs megye) 1 3 . századi pillérfő,DS amelynek faragványán egy meztelen nőszemély ocsmány módon mutogatja szemérmét - az oltáriszentséget fenyegető rontás elhárítására . Ugyanilyen mozdulattal igyekezett az ellenség erejét megtörni I063-ban a Nándorfehérvárt ostromló bizánci sereg ellen egy magyar varázslóasszony. Az, hogy ez a szemérmetlen mozdulat a templomba is bekerült, mutatja, hogy a varázslat, a gyógyítás, a varázslat elleni védekezés bizonyos formái akkor "tudománynak" számítottak, aminek a hitvalláshoz semmi köze nem volt.
JEGYZET A KERESZTÉNYSÉG FELVÉTELÉ H EZ ÉS A "POGÁNY LÁZADÁSOKHOZ"
A forrásokból és a középkori harcok leírásából nyilvánvaló, hogy a szemben álló felek mennyei hatalmakat hívtak segítségül. Ez egészen világos Liudprandnak a merseburgi csatáról adott leírásában, amikor is a keresztények Kyrie eleison, "I sten irgalmazz", a magyarok pedig "ocsmány és ördögi hui, hui" kiáltással rontottak egymásnak.DS A csaták igazi győztese a segítségül hívott égi segedelem volt ! A magyarok vereségei ezek szerint a Kyrie eleisonos I sten győzelmét jelentették. Géza és I stván hadseregük újjászervezésekor átvették a "modern" nyugati fegyverzetet (pl . a kétélű kardokat és az egész harcmodort), és szinte kényszerítő erővel következett, hogy át kellett térniük a "győztes isten" hitére. Voltaképpen ez készítette elő a kereszténységet, ami nem különbözött lényeges vonásokban az óhittől . A Vata-kori lázadások nyilván nem a hit, hanem a szervezet és a tizedek ellen folytak elsősorban. Nem teológiai kérdések robbantották ki az ellenállást, hanem az egyház világi hatalma és az adórendszer !
Kevés a biztos ismeretünk a Teremtő alsóbbrendű segítőerőinek megrajzolásához. E tekintetben I polyira, Kállayra, Dienes I stvánra, Diószegi táltos-kutatásaira, Erdélyi Zsuzsanna egyházi szövegeire kell hagyatkoznunk, továbbá arra a csodálatos munkára, amelyet Bálint Sándor hagyott reánk.:m A jövendő kutatónemzedék feladata, hogy ezen a téren is eljusson a bizonyosság határáig.
8. j ARRÓL, AMI EGYKOR MEGVOLT,
DE ELENYÉSZETT
Aki a múltat akként képzelné el, hogy sokkal kezdetlegesebb volt a mánál - tévedne ! Minden kor mindent tudott, amire szüksége volt ! A múlt tehát nem azonos azzal, ami megmaradt belőle : nem házalaprajz, kemence, árok, nyereg, zabla, szablya, cserépüst, karperec, fülbevaló, lószerszám és fegyverzet, bár ezek is beletartoztak az egykori életbe . A múlt a mindennapi élet és munka, meg álmodozás, rettegés, felszabadult öröm és sötét félelem, szerelem és bánat, születés, menyegző, halál és másvilág. Ha csak a leletek ből kísérelnők meg újjáalkotni a múltat, úgy járnánk, mintha egy döglött bogár páncélját írnók le, elemeznők pontos és higgadt megfigyelésekkel, csak éppen az élőlény h iányoznék munkánkból, az, amely a maga képére és hasonlatosságára alkotta meg a páncélzatot, a lábak csodás finomságú ízületeit, a tapogatók érzékeny rendszerét - hogy mindez az életet szolgálja . Nos, ez az élet dermedt meg a leletekben, ezt kellene valahogyan megközelítenünk, hogy el tudjuk képzelni magunkban őseink mindennapját, gondolatvilágát, kétkezi munkáját. Ez az újjáalkotás nem lehet a képzelet felelőtlen játéka, hanem a valóságot kell megközelítse. A cím, amelyet a fejezet élére tettünk, nem egészen pontos, mert maradtak árulkodó jelek, pl. egy-egy telepen, vagy sírban lévő állatcsontok, vagy maga az állatnév. De a legfontosabb, hogy mai napig is élnek egykori állatai nk, s azok természete nem változott. Márpedig az a régi népi tudás, amiről írunk, éppen a vadászat, a halászat, a tenyésztés az állatok természetéhez idomult, szintehogy arra felelt. Ekként hatalmas ismeretanyag birtokába jutunk, a "jelentéktelen" emlékrögökből kézzelfoghatóan bontakozik ki a régi magyarok mindennapi élete. U gyanezzel a módszerrel tudhatunk meg sok mindent mesterembereinkről is, mint ahogyan néhány példát láthattunk is már a könyv folyamán.
Egy példán szeretném megmutatni, hogy milyen módon közeledhetünk honfoglalóink életének megismeréséhez.
A korai telepeken talált állatcsontokból nyilvánvaló, hogy őseink nagymértékben tenyésztették a juhokat.J:ll Ez eddig rendben van, egy adattal több, de semmi más ! Pedig figyelnünk kell arra, hogy a juh mely részeit adták a halottnak . Az étkezés szabályai ugyanis szigorúan kötöttek a nemzetségi társadalmakban, s ugyanezt látjuk a magyar pásztorrendben is. Megfigyelhetjük, hogy őseink kitűnően ismerték ajuh bonctanát, mert az ízületek sértetlenül kerültek ki a feldarabolásból. A leletek ből kiolvashatjuk, hogy a juh tej és az ab-
1 38
ból készült harapnivaló a mai napig pásztoraink fő eledele. De hát mi az, ami egykor megvolt, és később nyoma veszett ? Íme :
A juh tenyésztését elsősorban a tej , a hús, a gyapjú és az irha indokolta. A juhokat tavasszal, a bárányokat nyáron nyírták. A bőr pedig ködmönnek, szűrnek kikészítve, szőrével kifelé vagy befelé fordítva, védett hidegtől-melegtől. Más jellegű bőrruháink is nevezetesek voltak egészen a középkorig, akkor szorítja ki őket a vászon, a kelme. Báránybőrből készült a legtöbbször dudái nk bőrzsákja. Dudáinkról a késő avar-onogur leletek vallanak, kettős sípjuk dudasíp volt. Az avar muzsikusok nyilván átélték a hatalom bukását, majd régi népüknek és új uraiknak muzsikáltak.
Öseink a finomabb - hasi - bőrből vágtá k k i a rátétes mintákat, amelyeket színezve bélhúrral vagy lenfonállal varrtak rá az alapanyagra. A hullott jószág bőrét is megbecsülték, a belekből kiváló húrok készültek az íjhoz.
A juh húsa finom eledelnek számíthatott akkor is, elkészítését nem ismerjük, de megfőzve, apró darabokra vagdalva, s napon megszárítva, konzervként szolgált hosszú útra, vagy az élelmiszer fogytán. Néha porították, és zacskóban (leginkább kostökben) vitték magukkal .:IP Ajuh zsiradék a (faggya) élvezetes étel volt, és zsírozásra, puhításra is használták. A juhcsontokból gyöngyök és játékkockák is készültek. Külön érték volt a kostök, amelyből egykor élelmiszeres zacskót, később dohányzacskó t is készítettek. A történeti állattan szakértői kiderítették, hogy honfoglalás kori lovaink a hozzáértő fajnemesítés eredményei. 310 Feltehetjük, hogy juhállományukat is tervszerű kiválasztással nemesítették, gyapjuk és húsuk miatt. Az erdők közelében a juhokat télen makkoltatásra a bükkösökbe hajtották. Az Alföldön más volt a legeltetés, telel tetés üteme. Amikor a száraz hőségben a legelők leromlottak, éppen akkor húzódott le a kora nyári árvíz az árterületekről , és adta át helyét az üde, zöld fünek. Télen viszont az erősebben nedves rétek örökzöld mezői voltak alkalmasak a legeltetésre. Ha a juh egyszerre sok zöld takarmányt eszik , akkor felfúvódik. A hazai juhászok i lyenkor megkergetik az állatot, s ez elindítja a levegő kiáramlását. Nyilván régen is így volt. A j uhok számára a telelők a nádasok voltak, mert a nád alomnak is jó, mivel a juh nagyon szereti a levelét, meg a kisebb cserjék fiatalabb hajtásait. Nyáron pedig szigetekre, lápokra hajtották a jószágot. A rétközi legeltetés ben nagy veszedelmet jelentettek a réti farkasok. Ellenük a pász-
'46. Honfoglalás kori kos
torok az ólmos botokkal és komondorokkal védekeztek .311
A legeltetési rend alkalmazkodott az állatok természetéhez. Legeltetéskor, költözködéskor a juhnyáj maradt mindig utolsónak (letelepedettnél a disznó), mert utána más állat már nem ment rá a mezőre. Ajuh ugyanis szinte kiharapta a füvet . Télen is először a lovakat engedték a legelőre, hogy patájukkal feltörjék a havat borító jégréteget, és alóla kikaparhassák a füvet . A lovak után jöttek a többi állatok, utoljára a juh. Régente a magyar juhot is ridegen tartották : istállót nem ismert, télen-nyáron esőben-fagyban egyaránt a szabadban volt, akárcsak vele együtt a juhászok.
Éppen, mert itt a természet két jelenségének (juh és ember) kapcsolatáról van szó, ez mindenkor nagyjából egyforma. A juhásznak ismernie kellett a legelő füvét, melyik az, amit a juh szeret, s melyiket hagyja legeletlenül. A juh gyógyításakor is felhasználta növénytani tudását.
Íme az ásatási jelentés egyetlen mondata, hogyan oldódik fel életté, tapasztalattá, munkává. Mert nemcsak az ember szelídítette magához a juhot, hanem az is "a maga képére és hasonlatosságára" formálta át az embert.
Szólnunk kell még az eszközökről, amelyek a juhtenyésztés elmaradhatatlan velejárói. A bekerített kert-
ről (esztena, karám), amelybe éjjelre terelték a juhokat a farkasok ellen, s hogy szét ne széledjenek. A juhnyíró ollóról, a pásztorbotról : éppolyan elmaradhatatlan munkaeszköze volt a juhásznak, akárcsak a fejőedény. Ez utóbbiról bővebben kell beszélnünk, bár a mellékelt fénykép minden magyarázgatásnál többet mond.
Régebben úgy vélték, hogy cserépüstjeinket a honfoglalók hozták a Kárpát-medencébe. Ma azonban már hiteles késő avar kori példányait is ismerjük. 10- 1 5 literes űrtartalmú nagy edények, amelyek majdnem gömbfenekűek és széles belső peremük van. Ez két ellentétes oldalon kitüremlik, és itt 2-2 lyuk járja át a peremeket. Fontos megfigyelés, hogy az esetek nagy számában a két lyukon semmiféle kopás nincsen, a lyukasztás következtében kitüremlő agyag-" varratok" sértetlenek. Ez annyit jelent, hogy az edények nagy részét nem felfüggesztve használták. Az edények egy részének alja kormos, ezeket tehát vasháromlábakon a tűz fölé akasztották, más részükön nyoma sincsen semmiféle tüzelésnek. Vannak olyanok is, amelyeken a lyukasztás nem üti át a peremet, csak bemélyül a felületbe. Mindebből nyilvánvaló, hogy a cserépüstöknek többféle szerepük volt. Szőke Béla például halleves-főző üstökre gondolt.
E cserépbográcsok egy része bizonyosan fejőedény lehetett. I lyen fejőedényt mind a mai napig használnak
1 39
1 47. Üstök
1 48. A székijuhászok fejés közben
a széki (egykor Szolnok-Doboka megye, ma Sic, Románia) juhászok . Igaz, manapság már fából készül, de szerkezete egyezik a cserépbográcsokéval . Két füle 2-2 lyuk kal át van fúrva, és ezeken a lyukakon átvezető zsineg a fejőedény közepén a levegőben egy kis csuprot, szilkét tart. A tejet ebbe a szilkébe fejik, és az innen csurog le az edénybe, ezáltal el lehet kerülni a túlhabosodást. Mivel egy-egy juh átlagos tejhozama napi I -4 dl, a cserépbogrács 30-40 juh tejét fogadhatta magába.
A fentiekből is látszik, szó sem lehet arról, hogy a népből bárki bármikor juhásznak állhatott, őrzőjegondozója lehetett volna a nyájnak. A juhászat szakértelmet kívánt, nemcsak az állattal, hanem a gyapjúval, a tejjel való foglalatosság volt. Tehéntejből - de fel tehetőlegjuhtejből is - készült a tarhó, amolyanjoghurtszerű eledel .312 Ez biztosan ősi soron való örökségünk . Nyilván túró t is készítettek megalvadtjuhtejből, és azt zacskókban tárolták, amit rendszerint fiatal bárányok gyomrából készítettek.
A juhászok rendjének akkor is bizonyára megvoltak a rangjai, foglalatosságai, úgy, mint később, mind a mal napig.
Mivel pedig a honfoglalók vezető nemzetségei nagycsaládos rendben éltek, tanulságos lesz áttekinteni a nagycsaládi juhtenyésztés néhány mozzanatát, mert ez szépen egészíti ki az eddig elmondottakat. A nagycsaládi juhtenyésztést a magyar nép palóc ágánál figyelte meg egyik néprajzkutatónk . Például egy négy felnőtt férfit számláló nagycsalád á llatállománya az I 762-es évben : r o ökör, 30 ló, 6 tehén, 8 borjú, 25 disznó és 50 juh. A nagycsalád feje vezette a juhtenyésztést, ő gondoskodott legelőről és fedélről. A szaporítás időpont jának kijelölése is az ő dolga volt, hogy az ellés kedvező időben következzék be . Az öreg gazda gondoskodott a juhok gyógyításáról is, hiszen ő ismerte legjobban a gyógyfüvek természetét. Az asszonynép feladata volt a tej feldolgozása . A felnövő fiatalságra elsősorban a nyájak őrzését bízták, a fiúk végezték az ivartalanítást, a herélést foggal hajtották végre.
Ajuhokkal, ál latokkal való törődés szinte megszabta a nagycsalád mindennapját. A legeltetés a mezőkön és az erdőkben folyt. A nyarat a nyáj az erdők tisztásain töltötte, füvet, gombákat és friss hajtásokat legelt, a pásztor gyakran vágott leveles ágakat is juhai számára.313 Éjjelre karámokba terelték az állatokat. A juhászok legjobb segítőtársa a nagy, fehér komondor volt, ez számított a legjobb juhászkutyának. Később a nyugati juhfajtáknál előforduló kergeséget a juhászok agyműtéttel (trepanáció) gyógyították nagy eredménnyel ; ez a betegség azonban honfoglalás kori juhainknál ismeretlen volt.314 Ősszel ál talában hetenként vágtak le egy juhot, s ez tartott a disznóölésig.
Ajuhnyírás technikáját apáról fiúra örökölték, a sajt és a túró készítése is a juhászok dolga volt, általában csak a család számára dolgoztak, s ebbe a munkába az
asszonyokat is belevonták . A túrót faedényekben tartották, és mogyoró- vagy szőlőlevelekkel takarták be, nehéz kövekkel nyomtatták meg.
Ajuh és a bárány bundáját szinte egyben nyúzták le, úgy, hogy a hátsó lábát felvágták és a bőr alá fújtak, s az lassan levált a testről . 315 A mésszel és sós vízzel megdolgozott bőröket kifeszítve, fakalapáccsal tovább puhították . A fiatal bárányok bőrét kezük közt dörzsölték, hogy finom bőrt kapjanak. Ruhák, kesztyű k , kucsmák készültek a kikészített anyagból .
Mindezek a dolgok szervesen következnek a juh tartás ból, és mindenütt megvannak, ahol juhot tenyésztenek .
Ugyanilyen gazdag tapasztalatok bontakoznak ki a kecske-, szarvasmarha-, ló-, baromfi- és disznótartás rendjéből is. Néprajzkutatóink az adatokat jórészt öszszegyűj tötték, de hiányzik még a régészeti tapasztalatokkal való egyeztetésük . Az állattartás mellett a földművelés szabta meg elődeink mindennapjának rendjét, óráról órára, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra és évről évre. Eközben lett a gyermekből felnőtt, majd öreg, s ez kísérte el még sírjába is ("ételmellékletek") . Nemcsak a földi életet szabályozta mindez, hanem ennek jegyében alakult a hitvilág is, s nyilván ennek gondja szabadult fel az álmokban, amelyek azonban végleg elenyésztek az időben.
Tegyük még mindehhez hozzá, hogy a honfoglalás kori állatfajták tudatos tenyésztés eredményei. Erről csak itt-ott tudunk valamit, amit e könyv szövegében megtalálhat az olvasó.
A juhtartáshoz hasonló tenni- s tudnivalókat felsorolhatnók korai telepeinken talált szarvasmarha leleteinkkel összefüggésben is. Éppen csak ízelítő ül néhány dolog, ami együtt jár a szarvasmarhatartással :316 igaerő, trágya, tejtermék, a külterjes vagy belterjes (istállózó) tartás, az erdei tisztások kihasználása, az itatás megoldása, a füveken kívül a gyertyánfa- és tölgyfalevél mint állateledel . Az irtásföldek legeltetése, a gulyás és juhász hivatásra való nevelése, a mesterség öröklődése a családokban. A kürt (és díszítése), a karikás ostor készítése és használata, a marha bőrének sokirányú felhasználása, a kés, bicska és üst szerepe, az á llattartással kapcsolatos eljárások (babonák). A téli takarmány begyűjtése, tárolása, adagolása, főként az édes füvek kaszálása. Az állatok tisztántartása, a trágyagazdálkodás, az állatgyógyászat és az ellések levezetése. A borjak elválasztása, a szarvak megformálása, a tejtermékek készítése stb. stb . , mint ahogyan ezekről több néprajzi tanulmányban, legutóbb Petercsák Tivadarnak Népi szarvasmarhatartás a zempléni hegyközben című könyvében bőven olvashatunk .
A tárgyak tárgyalásakor rövid áttekintést adtunk arról, hogy mi mindent tudunk, s mit nem tudunk a kovács, íjas, nyerges, ötvös, ács, fazekas és más mesterségekről.
1 4 1
Itt most függelékként szóljunk még egy teljesen letűnt, s egykor szépségesen virágzott mesterségről : a lószőrmunkákról. Néprajzunkban gazdag emlékei vannak. Mesterei elsősorban a lóval foglalkozók, mint például a csikós, a kocsis. Régebben az erős, haj lékony és szinte elszakíthatatlan lószőrből sok hasznos tárgyat fontak (fék, kötél, ostor, béklyó), de olyanokat is, amelyek hasznos voltukon túl díszként is szolgáltak. I lyen például a tűtartó, amelynek közepe fából, madárcsontból vagy tollból készült, s ezt fonták körül gazdagon lószőrrel. Ezenkívül gyűrűket, nyakékeket és függőket is készítettek lószőrből . Ezek készítésmódja, művészi jellege olyan magas fokú, hogy még a hivatásos gombkötőkét is túlszárnyalja, s ez a tény egyúttal történeti múltját is bizonyítja .
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyeznünk, hogy míg a késő avar (onogur-magyar) női sírokban igen sok csont tűtartót találunk, köztük néha gyönyörűen esztergályozottakat iS,317 Árpád népe magyar asszonyainak végső nyughelyeiről ezek hiányoznak. A díszítetlen csontcsöveknél gondolhatunk arra, hogy azokat a férfiak lószőrfonatokkal tették szemet gyönyörködtetővé, szerelmüknek, mátkájuknak ajándékba adva. A magyar asszonyoknál (Arpád népénél) talán azért nem
1 42
találunk a sírokban tűtartókat (hogy voltak, az bizonyos), mert például bodzafából készültek, és a földben - lószőrdíszükkel együtt - elenyésztek .
Egy-egy lószőrből készült mestermunka (például a lószerszám homlokdísze vagy pofacsüngője) mind a mai napig ámulatba ejti a szemlélőt. Mennyi mindent emésztett el a temető földje ! Nyilván ismerték a ló farkának sokféle, néha művészi szépségű befonását is, ismerik ezt a mai napig.
Ha mindezt észben tartjuk, akkor láthatjuk igazán, hogy honfoglalóink műveltsége, művészete még feltáratlan, róluk szólva csak laza vázlatokkal kell megelégednünk . I sten tudja, mi minden veszett el a vadász tudásából, hiszen nem volt elegendő az, hogy fegyvere, sólyma első rangú volt, ügyessége beidegződött, hanem ismernie kel lett a vad természetét, és ehhez kellett alkalmaznia vadászfogásait. A következőkben hiteles adatok hiányában a sírokban és telepeken talált állatcsontokat "szólaltatjuk" meg, a vadállatok természetének rajzoljuk fel néhány vonását, hogy fogalmat a lkothassunk arról, hogy a természetnek milyen elmélyült ismerete kellett a sikeres vadászathoz, amely fegyverrel, hurokkal, csapdával, hálóval, sőt időnként puszta kézzel folyt. Kérdés az is, hogy kinek volt szabad vadásznia ?
1 49. a-b. A honfoglalók jószágai
Erre nem tudunk felelni. A korai középkorban e tevékenység már az urak dolga volt, a földmíves, a jobbágy legfeljebb ha orvvadász lehetett, de ha rajtakapták, súIyosan megbüntették. Krónikáink természetesen csak fejedelmeinkről és főrangúinkról írnak. Így az ősapa Nimród, Kus fia "erős vadász volt" . Hunor és Magyar is vadászni indulnak a szülői háztól. A honfoglalók vadászatáról is gyakran hallunk . Géza nagyfejedelem az Igyfon erdejében vadászik, Szent László pedig Várad alatt, a Körös folyónál. Álmos herceg is a szüntelen vadászatban lelte örömét, nagyon szeretett a Bakonyban solymászni. Az ásatások során az ismert nagyvadak csontjai előkerültek, ennek alapján adunk tallózó áttekintést vadjainkról .318
A bölény.319 A kifejlett bika magassága felért egy magas férfiéval, súlya 6-8 mázsa volt. Megsebezve, feldühítve borzalmas erejű ellenfél lehetett. Nyáron és ősszel nedves erdei helyeken tanyázott, télen a száraz erdőkbe húzódott. Az öregebbje magányosan járt, a fiatalok télen-nyáron kisebb-nagyobb csordában legelésztek. A hímek élethalálharcokat vívtak a nőstényekért. Mindezt és még sok apróbb megfigyelés eredményét jól kellett tudnia a vadásznak ahhoz, hogy eredményesen mérkőzhessék e nemes vaddal. Erdélyben jó kétszáz éve ejtették el az utolsó bölény t .
A Képes Krónika honfoglalás-képén Árpád aranyveretű ivókürtöt emel az ég felé. Az ivókürtök anyaga rendszerint bölényszarv lehetett, gazdája vadászatának büszke emlékeként.
A másik nagy vad, amelynek elej tése nagy dicsőséget szerzett, a vaddisznó volt (a besenyő Thonuzoba neve annyit jelent, mint "vaddisznó atya") .3al A mocsarakat is könnyen járta, mert hasított patája akadályozta az elmerülést. Finom húsáért, meleg bundájáért, agyaráért vadászták. K ondákban járt, mindenevő volt, később a vetések, termesztett növények pusztítója lett. Agyaraival támadójának combját hasítja fel . Ezt használja fegyverként a nőstényért való viaskodásban is.
A nagy erejű barna medve vadászata is bátorságot, erőt, a vad fortélyának ismeretét kívánta meg. Mivel kiváló szaglású erdei vad volt, csak szél ellenében Iehetett közel férkőzni hozzá . Nősténye szállását gyönyörűen kibélelte. Telente egy vagy két hónapra téli álmot aludt. Vadászata igen sok veszedelemmel járt, a megsebzett medve felállva támadt, hogy a vadászt átölelhesse, összeroppanthassa. E másfél-kétmázsás vadat húsáért szerették, bundájáért becsülték.
Az erdei szarvas elejtés€ is büszkesége volt a vadászembernek . A szarvas nyáron lomberdőkben él, télen levonul a völgyekbe. Nász idejekor igen veszélyes, lehajtott fejjel, szúró agancsaival villámgyorsan támad. Egyebekben gombaféléket, fakérget és füvek et eszik . Nemcsak az ember az ellensége, de a nagyragadozók is .
Afarkas elejtése is dicsőséget szerzett elejtőjének . Ez az állat a magányos, csendes helyeket szereti, a dús
1 44
erdőkben és a pusztán kódorog. Prémes és szárnyas vadakra vadászik , az embert általában kerüli . A vérszagra megvadul, a kutyával gyűlölik egymást, s ezt használják ki a vadászok, amikor vadászkutyákkal halálra kergetik . Húsa ehetetlen, bár néhány ősszibériai nép él vele. Elsősorban télidőben vadásszák, meghozzá bundájáért.
Nagyobb erdők vadja az éjjeli rabló, a hiúz. Kifinomult hallása van, és ha támad, elsősorban az ütőeret harapja szét. Jóllakottan is ráveti magát áldozatára, ilyenkor annak vérét szívja ki. Veszedelmes ragadozó, s éppen ezért elej tése hírnevet jelentett vadászának.
Ugyancsak bundájáért vadászták a rókát. A róka erdőlakó állat, és bundájának színe alkalmazkodik a környezethez. Általában éjszakai rabló, fiatal őzet, nyulat, vízimadarakat támad meg, de a cserebogarakat, egereket sem veti meg. Nem társas lény, ellensége elsősorban a farkas meg a kutya és természetesen a vadász, de a szoptató nőstényrókát a kutyák nem támadják meg. A sas és az ölyv a rókafiakat rabolja el . A veszett róka, akárcsak a kutya, ellensége minden elevennek .
A villámgyors nyúl, afácán , afajd is kedvelt vadászzsákmánya volt őseinknek, nemkülönben a ritka vízimadarak, értékes tolluk miatt.
A vadászat legősibb formáját - amint néprajzkutatóink kimutatták - a különféle csapdák, vermek, hurkok alkotják. Ezeket a vad útjába, forrásokhoz, patakokhoz vonuló szomjas vadak ösvényeinél állították fel Árpád magyarjai .
Csak a leggyakoribb vadászott állatokról adtunk tallózó beszámolót, vázlatosan ismertetve természetüket, amiket a vadásznak töviről hegyire kellett ismernie. De talán ez is elegendő volt annak érzékeltetésére, hogy mennyi tudás, tapasztalat, megfigyelés kellett az eredményes vadászathoz, nem is beszélve a néha halálmegvető bátorságról. Igen, az emberek tudásmennyisége, agyvelejük befogadóképessége általában minden korban egyfornla, csak a tudás tartalma más és más a művelődési köröknek megfelelően . Egy-egy ilyen "primitív" vadász tudásanyaga felért egy-egy művelt európai emberével, csak a tudás természete volt más !
Tallózzunk tovább azon a területen, ami bizonyosan létezett, csak éppenhogy elenyészett az időben. Sajnos semmi emléke nem maradt például méhészetünknek,321 népi gyógyászatunknak, pedig eljárásai ott lappanganak az úgynevezett "babonáink" között. Ezek nagy része sok százados, évezredes tapasztalat terméke, és nem köthető egyetlen nép örökölt tudásához. Berde Károly,322 a magyar bőrgyógyászat nagy mestere például kitűnő könyvet írt a Magyar nép dermatológiája címmel, amelyben sorra veszi az úgynevezett "babonás eljárásokat" , megvizsgál ván, hogy mi az, ami megtartandó belőlük, és mi az, ami káros. Kiderült, hogy népi gyógymódjaink nagy része igen hasznos és
hatásos. Mi az alábbiakban egy magyar-román vegyes lakosságú faluban végzett gyűj tés eredményei vel szemléltetjük a népi tudás gazdagságát. A gyűjtő323 körülbelül százötven gyógymódot, i lletve kezelést jegyzett fel , a következő csoportokban : szerelem, terhesség, szülés, gyermekágy, kisgyermek-gondozás, érzékszervek betegsége, ideg-, légzö-, emésztőrendszeri zavarok, baleset, kozmetika, sajátos esetek, halál . Ezek mindegyike annyira az emberélet sajátja, hogy nem kétséges, velük kapcsolatban a honfoglalók is ismertek kezelési, gyógyítási eljárásokat. Íme néhány a gyógymódok és anyagok közül . Például a visszajáró halottól való félelemnek régészeti vetülete is van : mikor a halottat kiviszik a háztól, egy cserépfazekat el törnek az udvaron, azután meg gallyat dobnak a sírra, a szemfedőnek egy darabját pedig elégetik .
A z almafa gyümölcse hasfogó, a cseresznye szárából fött teát vesebántalmak esetén isszák a falu lakói, a fenyőfa fözetét visszérgyulladás, reuma ellen használják, a tölgyfa levelének teáját magzatelhajtásra tartják jónak. A búza szalmája szemölcs, a fokhagyma fülfájás és szemölcs ellen szolgál, a savanyú káposzta levele a megrándult ínra és a megfagyott testrészre hasznos, a len megtört magjának liszt jét tályogra szórják. A farkasalma levelét sebre teszik, a kutyatej eltört szárának nedvével mosakodnak a leányok, hogy szebb legyen az arcuk bőre, de tudják, hogy ez veszélyes. A szamártövisbői készült főzet a szamárköhögésre jó, a körisbogár pedig a veszettség ellen . A szarvasbogár szarvából és páncéljából készült fözet szerelemkeltö. A leányvér a fiú italába töltve örökre odaköti a fiút.
Így megy ez tovább, szinte a végtelenségig. A gyógymódok, gyógyírek és -szerek legtöbbje ismeretes a nemzetközi népkutatásból. Mindebböl pedig egyetlen hiteles adat sem maradt meg Árpád magyarjainak korából, pedig bizonyos, hogy százszámra halmozódott a tapasztalat a betegség megelőzése és gyógyítása körül .
Különösen értékes lenne, ha tudnánk valamit a munkafolyamatokkal kapcsolatos "babonákról" . Mert a munka (szántás, vetés, aratás, kenyérsütés, gyógyítás stb . ) nemcsak attól függ, hogy rátermetten végzi-e az illető a munkát, hanem attól is, hogy elvégezte-e a "varázsszertartásokat" .
Sok ilyen "nem tudom" sürűsödik tehát az élet, a mesterség, a betegség, a gyógyítás, az ünnepek (születés, házasság, halál) és az élet minden megnyilvánulása körül. Ezek nélkül, a "csak biztos adatokra építő" honfoglalás kori művelődéstörténet csak élettelen váz maradna, szinte azt mondhatnók, hogy "hiteles adatokra épülő" önkéntelen történelemhamisítás. Mert - ismételjük - a múlt nem azonos azzal, ami megmaradt belőle.
Bár a felgyői és azóta lezaj lott ásatások teljesen új fénybe helyezték honfoglalás kori falvainkat, de azért még sok itt is az olyan dolog, ami megvolt, ám nyo-
ma veszett. A kertek és az "életek" ( lakóházak, gazdasági épületek) laza tömörüléséből álló faluban nyilván megvolt a gazdagok jurtjainak "szege" és a szegénysor. Egy-egy nemzetség települését il letően jelentősek Tari László felismerései. Ő Csongrád és Felgyő környékének régészeti lelőhelyeit térképezte fel , és kiderült, hogy pl. Felgyő körül 8- 10 névtelen települést találhatunk, amelyek csak akkor kaptak nevet, amikor templomos faluvá váltak.= E sűrű település koszorú határt szabott a legeltetésnek, amelynek később az elpusztásodás kínált nagyszerű legelőket.
A múzeumok kiállításain a honfoglalás kor - akárcsak a más korszakok - tárlóiban a vas rozsdája, az edények szürkéje, a díszek ezüstje uralkodik, pedig az élet egykor színes volt, hiszen az övek, lószerszámok veretein fémrügyeket, kibomló virágokat láthatunk, amik nyilván az igazi virágfüzérekre emlékeztetnek. De hogy mi mindennek "nyoma sem maradt", arra néhány példa a magyarság néprajzából .325
"Egyes vidékeken a fiatalasszony az első gyermeke megszületéséig piros főkötőt visel, majd a gyermekek számának gyarapodásával a különböző színeken át, a nagyanya eljut egészen a feketéig. " A férfiak idősebb korukban csak fekete szűrben jártak. "A fekete gubát a jómódú gazda viselte, a szürkét a szegényebbje. " "A nők sokféle sZÍnes csizmát hordtak, főleg pirosat, sárgát, szárát hímzéssel díszítették, sarkát szegekkel verték ki és rézpatkót üttettek rá - Kalotaszeg. " "A különböző színeknek egészjelképrendszere alakul t ki a magyar parasztságnál . Altalánosságban a világosabb és élénkebb színek a fiatalabbakat, a sötétebbek az idősebbeket jelölték. " A koporsóknál is érvényre jutott a színek jelképvilága : "a gyermekét fehérre, a fiatalokét kékre, a középkorúakét barnára, az öregekét feketére színezték . "
Hogy a honfoglalás korában éppen i lyen volt-e a színek jelképisége, aligha tudhat juk meg valaha is . De bizonyosnak vehetjük, hogy az életkoroknak ez a "színeváltozása" megvolt korábban is. A színek jelentősége nyilván akkor is hasonló lehetett, és bizonyára kapcsolatban volt a virágok jelkép voltával, ez meg részben gyógyerejükre emlékeztetett. Így vagy amúgy, de bizonyos, hogy honfoglalóink mindennapja és ünnepe egyaránt színes volt.
Lássuk az életnek még néhány területét - valamenynyit felsorolhatnánk -, ahol az eltűnt valóság nyomába eredhetünk. Nincsen maradványa a népi orvoslástudásnak, pedig később a középkorban a bábák, pásztorok, kovácsok, jószágkupecek, lócsiszárok tisztelt tudói voltak a gyógyításnak, sőt az állatoknál még szakosodtak is a különböző állatfajtákra .
Sajnos nem tudunk semmit a leány- s legényavatások színes színjátékairól, szertartásairól, pedig bizonyára voltak, mint ahogyan megvannak a földkerekség minden népénél.
1 45
Fi Ú '
F i Ú '
F i Ú '
UTCAI A B LA K
LEG I DŐSEBB SZOLGA FiÚ
)< I)-<{ (
SUHANC' S U HANC'
1 50. A nagycsalád ül tetésrend je
1 5 1 . Egy magyar nagycsalád a századforduló idejéből
NAGYAPA
VAGY � DÉDAPA <: ...J co FIÚ'
<: c2 <: > CI
SUHANC' ::J
I
JOBB --+- BAL
TÜKŐRALJA
FÉRFIAK
SZOBA
n
I DŐSEBB
ASSZONYOK
SZÉKEN ÜLVE
ESZNEK
EGY TÁLBÓL
FÜSTÖS HÁZ
Elenyésztek az időben az ismerkedés alkalmai, csak a népünknél - és más népeknél - megmaradt fonók, guzsalyasak, táncmulatságok, játszóházak, nemez- és csűrdöngölések őrzik távoli emlékűket. Az almaadás és -elfogadás már jelképes jegyesség lehetett régente is, akárcsak a középkorban.
A mesterségek fogásaira való nevelés, aminek a középkori céhéletben annyi s olyan szigorú szabálya volt, ugyancsak ismeretlen számunkra. Nem tudjuk a kovács, nyerges, fazekas, szíjártó, íjas, ötvös, saru- és csizmakészítő, szűcs, gubás és ki tudja még mennyi mesterség nevelésének és beavatásának szertartásait és "tanmenetét" .
Házasság, öröklés s más minden miatt fontos lehetett a rokonság számon tartása. A keleti népekről tudjuk, hogy hét nemzedéken keresztül fejben tartották leszármazásukat és rokonságukat. A magyar néprajz adatai ból bizonyos, hogy az emlékezetnek ez a kiművelése nálunk is megvolt. Példaként idézek a Magyar jogi népszokások könyvéből :316
"Kalotaszegen majdnem minden öregember könynyen felsorolta 1 00- 1 50 rokonát, és nem minden példa nélküli az a Bácskába szakadt öreg, bukovinai székely, Domokos Ferenc, aki 273 főből álló egész nemzetségét emlékezetből visszaidézte. Az átányi Kiss Samu még rajta is túltett, 208 apasági vérrokont, ezek 105 házastársát, összesen tehát 3 I 3 személyt sorolt fel ."
A becsület tisztasága, makulátlan megőrzése néprajzunkból is kiderül. Ennek egyik eszköze lehetett - mint annyi más népnél is - a vérbosszú, ám ez nem egyéni bosszú volt, hanem nemzetségi, nagycsaládi.
Yégeláthatatlanul sorolhatnánk még az élet minden területét felölelő veszteségeinket. A múlt teljes értékű megidézése ma már lehetetlen. De mégsem ártott a múlt gazdagságából legalább Ízelítőként feleleveníteni néhány dolgot, mert a honfoglalók mindennapjairól nemcsak a nyergek, tarsolylemezek, veretek, karperecek s más "Ieletek" vallanak, hanem szokásaik is . Az ő életük éppen olyan teljes értékű volt, mint a miénk, csak más körülmények, hiedelmek, szokások járták akkor.
9./ ÁRPÁD NÉPE A NYUGATI JELLEGŰ
MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN
A vérszerződéssel egy uralkodó alá kerültek törzseink, nemzetségeink . Ez előrevetítette a központi királyság létrejöttét, ami Géza nagyfejedelem és Szent I stván műve volt. Betetőzését a kereszténység felvétele jelentette. Láttuk, hogy ez nem történt elözmények nélkül, mert az előző hazában - s az újban is - csupa egyistenhivö nép közepette éltek Árpád magyarjai . Ők 895-96-ban rátelepedtek a Kárpát-medencét tömören kitöltő onogur-magyar népre, akik úgyszintén nem voltak "pogányok", hanem átitatta őket az új hit. Az erre vonatkozó adatokat legutóbb Deér József gyűjtötte össze a Nagy Károly Emlékkönyv I . kötetében.:m Íme néhány jellemző emlékezés : Nagy Károly hadjáratai során az avar kagán megkeresztelkedett népével együtt 805-ben, és az Ábrahám nevet kapta. E lőzőleg már a kapkan Teodor névvel megkeresztelkedett . De ezt megelőzően is éltek már keresztény közösségek az onogurok közt, mert amikor Nagy Károly 79 1 -ben hadjáratot indított
1 52 . Álmos alakja a Képes Krónikából
az avarok ellen, akkor indokul azt hozta fel, hogy ők az egyházzal és a keresztény néppel gonoszul bánnak. Ezért Nagy Károly valamiféle szent háborút hirdetett, mint az egyház védelmezője. 863-ból is van egy adat, amely az egész avar nép (gens hunnorum) megtérését bizonyítja . Ezek a kései avarok többségükben onogurok voltak, akiknek már kaukázusi hazájukban is volt bizánci-keresztény püspökségük. Hogy itt a Kárpátmedencében milyen lehetett a vallási életük, azt nem tudjuk, az azonban valószínű, hogy a magyar kereszténység szláv eredetű szókincse ez időben került a magyar nyelvbe, tehát Ciril l és Metód térítése kapcsán . Mivel pedig ez a szókincs nagyrészt az egyházi szervezetre vonatkozik, ez nyilván megvolt már az onogur magyaroknál is .
Akárhogyan is áll a dolog, annyi bizonyos, hogy Árpád népe a Kárpát-medencébenjószerével keresztényeket talált. Árpád népének fejedelmei, nagyurai nagy türelemmel kezelték a vallási kérdéseket . Egyikük kérte is Metódot - amikor találkoztak -, "Szent atyám, emlékezzél meg rólam könyörgéseid ben " .
A bizánci térítés felülről indult meg Bulcsú megkeresztelkedésévei 943 körül.328 Gyula pedig megkeresztelkedése után Hieroteoszt, Turkia püspökét hozta magával Bizáncból . A latin térítés csak 973 után, a quedlinburgi követ járást követően indult meg. Lefolyását és eredményeit jól ismerjük a csekély számú forrás mintaszerű értelmezéséből . Géza nagyfejedelmünk korában Piligrim passaui püspök már azt írta : "cuncta Ungarorum natio sit prona ad percipiendum fidem sanctam . . . ", azaz az egész magyar nép kész a szent hit elfogadására. I gaz, hogy amint Theothmár krónikája feljegyezte, Géza a régi hit isteneinek is áldozott, elég gazdagnak és hatalmasnak érezvén magát erre. A kereszténység álta lános elterjesztése és megszi lárdítása végül is I stván király műve volt, de - láthattuk - a térítés nem a nulla pontról indult.
Teljes egészében elhibázott tehát az a felfogás, hogy a magyarok Szent I stván előtt pogányok voltak, utána pedig csatlakoztak a kereszténységhez, azaz a Nyugathoz. Még olyan jelentős műben is, mint a Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar Művelődéstörténetben , olyan jeles történészünk, mint Deér József úgy írt, hogy a honfoglalás előtt néhány száz esztendővel még az obi-ugorok műveltségi szintjén tengődtünk, majd egy török nép által megszervezve329 és a nyugati kereszténységet felvéve váltunk a művelt Nyugat tagjává. Ez a szemlélet az egyébként kiváló nyelvtudomá-
1 53 · A győztes fejedelem a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról
nyunk tévedésére épített, amennyiben a nyelvészek úgy vélték, hogy honfoglalás kori szavaink tartalma azonos az újkőkori vadász-halász társadalmak finnugor szavainak jelentésével, s így a honfoglalás előestéjén egy elmaradott, tengődő magyar nép képe jelent meg előttük, és nyelvészeti leg megalapozott dolgozataik ezt a képet sugallták (a ház nem ház, hanem kezdetleges sátor, a vaj nem vaj , hanem valami zsiradékféle stb . , stb . ) .
Még Deér Józsefis ezt a címet adta alapvető könyvének : Pogány magyarság, keresztény magyarság. Pedig éppen ebben a művében bizonyítja, hogy régi életünk számos eleme tovább él keresztény korunkban.
Árpád népe szinte "készen volt" az új hit elfogadására, noha el kellett hagynia ősei sírjait, s az "idegen isten" serege győzött a csatában. Csak egy nagy egyéniség kellett, aki megérezvén a népében végbemenő folyamatokat, formát ad a bizonytalanságnak, új bizonyosságot állítván annak helyébe. Ez a férfiú volt István királyunk, aki szent családból származott, mind a régi hitűek számára, mind pedig az új Isten magyar hívei számára. Mert az Árpád család a régiek hite szerint is szent család volt. Az utódok születését csodás álmok előzték meg, vagy mennyei beavatkozás kísérte. Az Árpád-háznak nemcsak Szent István után voltak szentjei, hanem előtte is. Emese álma a turullal azzal a
1 49
' 54. Szent István a koronázási paláston
' 55 . A kalocsai királyfej
jóslattal vé�ződik, hogy "méhéből szent királyok származnak" . Almos nevét is a la tin "szent" -ből magyarázta Anonymus, és nem is járt messze a valóságtól, mert újabban nem " vásáron vett" -nek magyarázzák, hanem "dicsőítő" -nek (Rásonyi László), akárcsak Árpád neve sem "árpaszemecske" már,:ro hanem ugyancsak "felkent" értelmet kapott (mindkettő a török nyelvből) . Géza is megálmodja egy égi jel nyomán fia születését. I stván sírjánál csodák történnek, Szent László látomásaiban is az ég angyala jelenik meg. Az Árpád-házi királylányok szent életét is csodák koronázzák . Summa summárum, a Turul nemzetség isten vezette család volt. Ebben a családban öröklődött a hatalom.:m A kiváló keresztény nevelésben részesült István királyunk koronázása előtt nem István, hanem Vajk volt, ami nagyjából annyi, mint i fjabb fejedelem, "pogány név" . (Hunyadi János ősét is Vajknak hívták, ő kun kenézként telepedett át Moldovából népével együtt.)33Z
Nemigen kételkedhetünk abban, hogy I stván király anyanyelve török volt és népe közt magyarosodott e l . Érdekes, hogy életirata kiemeli , hogy ő maga nem térÍtett . Nem értette volna jól népe nyelvét ? Ezt a váratlan megállapítást már Hóman Bálint is megfogalmazta a Magyar Történet első kiadásában ::m "A magyar uralkodóházban, előkelő családokban és a n�pnél egyaránt gyakori személy- és nemzetségnevek (Arpád, Almos, Zulta, Ajtony, Taksony, Üllő, Kaplony, Bors, Kartal, Ákos, Tas, Ond, Bulcsú, Gyula, Saroit, Turul, Baja, K urt stb .) . . . bizonyítják, hogy a magyarság széles rétegei - de főleg az előkelők - származásra is törökök voltak . . . a török nyelvet is beszélték, mely mintegy hivatalos, diplomáciai, katonai és üzleti nyelvül is szolgáit, s talán valami előkelőség színét is adta."
Az Árpádoknál büszkén őrzött családi hagyomány volt az Attilától való leszármazás tudata, a Turul nemzetséghez való tartozás - ez kereszténnyé tételük után is büszkén hirdetett dicsőségük maradt : Az Árpádok kincstárában több ötvöstárgyat és fegyvert őriztek, amelyet - hitük szerint - Attilától örököltek .33'I-
Az Árpád család égi származásának hite döntő volt az új hit elfogadtatásában is. Amikor ugyanis a Turul nemzetség az új Isten védelme alá helyezkedett, ezzel már eldőlt a nép hite is, hiszen a nép üdve az uralkodó családban testesült meg. A hadsereget már "keresztény módra" szervezte át Géza nagyfejedelem. A népnél az átállás lassabban ment, a távol eső helyekre lassabban ment a hír, voltaképpeni "tartalmát" : a tíz falu építsen egy templomot, szentistváni parancsa adta meg. De a templom körüli temetkezés csak a l l . század közepe után lesz általános, tehát a Vata-felkelés leverése után.
Eddig csak érintőleg volt szó arról, hogy I stván állama vegyes népcsoportokat is magába ölelt, hogy így telepedett rá a nagyszámú helyi lakosságra, amely onogur-magyar volt. A nagy tömegű onogurság elnyelte Árpád magyarjainak jórészt török rétegét, de nemcsak nyelvét adta át a hódítóknak, hanem nagyrészt állam-
szervezetét is . Az onogurok - úgy látszik - tízes szervezetben éltek,335 s ezt a szervezetet tette meg I stván királyunk az új állam alapjának ( r o falu építsen egy templomot, tíz püspökség stb . ), ez ugyanis nyilvánvalóan nem kizárólag egyházi szervezet volt. Messze vezetne, talán a feltevések zsákutcáiba, ha a tízes szervezetet kapcsolatba hoznók onogur ( r o törzs) nevünkkel, bár a feltevés szinte önként adódik !
1 56. Szent István ezüstdénárjai
1 57. Szent László fejereklyetartója
Most, hogy az előzőkben felvetődött Árpád magyarjainak erős törökös jellege, n; ismét vissza kell térnünk a besenyő vereség kérdésére. Erre az előbbiekben azt a választ adtuk, hogy erősen túlzó értesüléseken kell afapuljon az a tudósítás, hogy az otthon hagyott családokat a besenyők megsemmisítették, mert honfoglalás kori temetőinkben nagyjából egyforma a férfiak és nők arányszáma és a nők viselete is keleties. Jellege valóban az, de Keleten pontos párjára nem találtunk, míg a férfiviseletünk ott is megvan. Adjunk ezek után hitelt Konsztantinosz Porphürogennétosznak? Régebben, mikor még azt hitték, hogy a honfoglalás idején a Kárpátmedence lakossága tiszta szláv volt, ellene lehetett vetni a besenyő vereségnek, hogy akkor a csupa férfiból álló honfoglalók nyelve gyorsan elszlávosodhatott volna a szláv anyák gyermekeiben. Ez így igaz, az anyák nyelve válik általánossá. Most tegyük fel másként a kérdést, és egyszerre nagy valószínűséggel bontakozik ki egy másik megoldás ! A besenyő vereség csakugyan sorsdöntő volt, és Álmos hadai érett férfiakból álltak, akik aszszonynépüktől megfosztva kerestek új hazát. Mi következett volna be, ha a dolgok így állanak : az őslakók
1 58 . Piroska (Szent Eiréné). Részlet a Hagia Sophia mozaikjáról
asszonyaival kötött nászuk következtében a gyermekek anyjuk nyelvét tanulták meg - a magyart ! Ennek a feltevésnek szinte bizonyságául szolgál, hogy a 1 1 - 1 2 . századi szolganevek igen nagy százaléka magyar !
Végezetül ismerjük meg testi mivoltában is azt a keménykezű, nagy műveltségű férfit, aki eggyé kovácsolta az őslakókat, a foglalókat és a behívottakat. Lássuk, mit tudunk Szent I stván testi mivoltáról ?
A koronázási paláston (egykor miseruha) megmaradt I stván király egykorú képe 1 03 I -ből . Bal kezében országalma, jobbjában lándzsa, őt magát palást fedi . Sajnos az aranyszálas hímzés annyira összekuszálódott, hogy még azt sem tudjuk, szakállas volt-e ? Alakja inkább tömzsi, mint kimagasló. Szent László koponyájának boltozatát a győri Szent László-herma rejti, hasonló embertani jellegeket mutat l . Endrének a tihanyi altemplomban felfedezett koponyája is. Az embertani vizsgálatok ugyanezeket a családi vonásokat fedezték fel I I I . Béla épségben megmaradt csontvázánál.337 Ezek a családi vonások ismétlődnek Szent László leányának, Priscának (Piroska, Szent Eiréné) a Hagia Sophia mozaikján megőrzött arcmásán. Voltaképpen szinte tudományos hitelű összefoglalását nyújtja e családi vonásoknak Szent László győri ereklyetartója (hermája) . Az embertan kutatói szerint ilyen lehetett a honfoglalók törökös rétege. A Szent László királyról szóló ének szaval :
Te, arcul teljes, szép piros valál, Tekintetedben embereknél kedvesb . . . . . . Tagodban ékes, termetedben díszes . . . 3.JJ
Árpád-házi királyaink magas termetét az idegenből való nősülés (exogámia) kötelessége okozta. Szent I stván ábrázolásaiban az ájtatos istenhívőt, a szinte erőtlen hithirdetőt hangsúlyozzák, pedig hinnünk kell egy későbbi forrásnak,:m amely azt írja róla, hogy alacsony volt, hirtelen haragú, de igazságos. Testéböl csak a Szent Jobb maradt meg. Erről egy mongol akadémikussai folytatott eszmecsere idéződik vissza bennem . Mondtam : érdekes, hogy Árpád magyarjai szablyáinak markolata olyan rövid, s hogy markolatgombjuk majdnem elvész tenyerünkben . Ez természetes, volt a válasz, mert a földmíves népeknek szétterül a tenyere, a lovasnépeké pedig karcsú, inas, kecsesebb, mint a földmíveseké. Nos, I stván királyunk jobbja nem csupán imára kulcsolódott, hanem szablyát is forgatott. A Szent Jobb alacsony termetű, szívós izmú ember keze, olyané, mint Árpád népének férfiai voltak. Ú gy látszik, I stván királyt teteme megmerevedésében temették el . Ökölbe szorított keze egyrészt haláltusájának, másrészt ellentmondást nem tűrő fenséges jellemének emléke.
1 59 . Szent István kardja
10. / MŰVÉSZEINK A HONFOGLALÓKRÓL
Az emlék csak képpel együtt elevenedik meg. H a valaki ma hazánkban II. Rákóczi Ferencet emlegeti, önkéntelenül Mányoki Ádám festménye merül fel benne, Szent Lászlóról a győri herma képe, Petőfiről a dagerrotip kép, Adyról félrehaj tott fejű, bús fényképe . . . egyszóval a kép eleveníti az emléket.
Erre figyelve, vessük fel a kérdést, hogyan állunk az Árpádokkal ? A Koronázási palást Szent I stván-képéről már esett szó . A Szent Koronán Géza szakállas képét örökítette meg a bizánci ötvös, amely úgy hasonlíthat királyunkra, mint egy rendőrségi mozaikkép. Itt Géza Turkia királya, márpedig a bizánci diplomácia kínosan ügyelt arra, hogy kinek milyen cím jár. Szent László és Piroska képéről már esett szó. Nem tudjuk, kit ábrázolhat vajon a kalocsai vörösmárvány királyfej . A legnagyobb szabású megemlékezés a Képes Krónika. Nem csupán királyainkat, de az eseményeket is gazdag mesélőkedvvel festette meg a miniátor, természetesen saját kora viseleteiben. Később középkori templomainkban jelennek meg Árpád-házi szentjeink, és majd pedig a pénzek, érmek, tallérok őrzik királyaink, fejedelmeink képmását. Igazi élesztésük egybeesik nemzeti ébredésünkkel, a múlt századdal, és magán viseli a kor szellemét.
Csokonai nagy eposzterve nem valósult meg, de Vörösmarty orgonahangja egy évszázadra megszabja az emlékezést :
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? Századok ültenek el, s te alattok mélyen, enyésző Fénnyel jársz egye dűl. Rajtad sürü fellegek, és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek. Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén, A riadó vak mélységet fölverje szavával, S késő százak után méltán láttassa vezérlő Párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát? [Zalán futása]
Mintegy száz éven keresztül ez a diadalmas Árpád jelent meg művészeink szeme előtt. Azután kezdett elkomorulni a kép, Ady "eltévedt lovasa" után Tóth Árpád már szelíd bánattá oldja az emlékezést :
Koccints közülük egyre, egy barna, halk lovasra : Megállt az esti marton, nézte a vérző fákat . . .
[Aquincumi korcsmában]
1 60. Zala György : Árpád alakja a M illenniumi Emlékműről
1 6 1 . Munkácsy Mihály : Honfoglalás ( részlet)
1 62. Medgyessy Ferenc : Turáni lovas
"'t', o .,:-.:.� • •
1 63. Pekáry István : Honfoglalás
1 64. Székely Bertalan : Vérszerződés
165. A magyarok bevonulásának részlete Árpád alakjával. Metszet Feszt y Árpád körképe nyomán
Később nemzettudatunk Árpádból is tragikus hőst formált. Így jelenik meg I llyés Gyula látomásában :
. . . minden elveszett, mi összetartott : bíró, jós, pap, oltár. Egy csapat özvegy férfi s egy sereg árva siheder, ez volt a magyarság? . .
. . . ez gyötörte a vezért . . . [Árpád)
Képzőművészetünk is együteműen változott, a ,,10-bogós hadi kopják és kardok acéli" és a száguldó lovasok eposzi világától (Munkácsy, Feszt y) eljutott a kis néppé lett magyarság valóságba tapadó vallomásáig (Rudnay nagy gobelinje) .
Kövessük nyomon ezt a tudatváltást, s kezdjük azzal, amit minden magyar ismer : az Ezredéves emlékkel. Zala György ( 1 858- 1 837) fenséges alkotásától Medgyessy Ferenc ( 1 8 8 1 -1957) "Turáni lovas" -áig ível itt is a szemléletváltozás. Zala szobra messze tekintő, diadalmas Árpádjával és hat vezérével (Előd, Ond, Kund, Tas, Huba, Töhötöm) egy szellemben fogant Munkácsy és Feszt y méretekben is hatalmas képeivel . Voltaképpen, ha mai régészeti ismereteinkkel nézzük ezeket a műveket, egyetlen négyzetcentiméterük sem hiteles. A századelőn a viseletről való ismereteink nagyon kezdetlegesek voltak. Nemes Mihály-Nagy Géza : A magyar viseletek története cÍmű munkájában a szerzők leginkább a török kort vetítették át honfoglalás korunkra, illetőleg a képzelet szülte viseletekben pompáztak eleink. Művészeink a Nemzeti M úzeum gyűjteményeiben tanulmányozták a török kor díszfegyvereit, s azokkal ékesítették párducos Árpádot s hadrontó népét. Ám e művek akarva-akaratlan olyan magatartást testesítettek meg, ami sikeres, hiteles : a honfoglalók emberségét, becsületességét, keménységét. Ekként például Zala emlékműve és Medgyessy szobra minden régészeti aggály ellenére is hiteles. Mindkettő saját korának szemléletét tükrözi, az előbbi a díszmagyaros nemesi, az utóbbi a népi írók á ltal felfedezett Magyarországot, de egyszersmind Árpád magyarjait is.
A múlt század közepén nehezen induló nemzeti festészetünkben Kovács Mihály festette meg Árpád pajzsra emelését,3'IO ugyancsak a török világ villogó fegyverzetében, viseletében és kortársai baj usz-, valamint szakállerdejében. Nagy festőink : Lotz Károly (a Nemzeti Múzeum freskósorozata) és Székely Bertalan (a kecskeméti városháza Vérszerződés jelenete) nyitják meg a későbbi óriás méretű művek felé a sort, és az egész mögött mint megrendelő ott áll a millenáris Magyarország, főként a vármegyék, de ott áll az egyéni lelkesedés is. Lotz Károly kissé hűvös tudását Székely Bertalan-
nál kecses könnyedség váltja fel : vérszerződésének karcsú vitézei hellenisztikus könnyedséggel csoportosulnak, viseletüket pedig úgy alkotta meg Székely Bertalan, hogy mennél több látszódjék harmonikus izomjátékukból . Festészetünk és szobrászatunk felsorakozott az ezeréves Magyarország ünneplésére. Két nagy mű őrzi a felbuzdulás emlékét : Munkácsy M ihály Honfoglalása és Feszt y Árpád (és társai) nagy körképe. Ez a kor Európa más részein is a nagyméretű történeti festmények és szobrok kora, ezek közt méltó helyet foglal el két nagy mesterünk műve. Székely Bertalan kecses alakjait Munkácsynál felvált ják a magyar falu emberei . M unkácsy sok-sok fényképfelvételt készített a magyar típusokról, és nyilván kikérte Herman Ottó tanácsait is. Árpád lovas vezérkarában a századvég nagy magyarjait ábrázolta, a népben, a meghódoló - főként szláv - tömegben a szegénysor alakjain ismét feltűnnek a Nemzeti M úzeum különböző korú régiségei . A "vizet, füvet, homokot" jelenet képezi Munkácsy művének alapját. A mély barnákból kivillanó fehérek és a tompa színhangulat mintegy M unkácsy festészetének summáját adja .
Hosszú ideig a Városliget körházában felállított Feszt y-körkép tette "élővé" a honfoglalókat a főváros és a vidék ideözönlő tömege számára. Az épület közepén lévő kör alakú tornáctól a képig megmintázott tájkép vezetett, jóformán nem is lehetett észrevenni, hol végződik a kép, és hol kezdődik a "valóság" . Árpád fehér lovat áldoz, és a fejedelemasszony ökrös szekéren, díszben, pompában vonul új otthona felé. A kép légköre napfényes, előadásmódja közelít az impresszionistákéhoz, nyoma sincsen benne a drámaiságnak. Mindennek ellenére a nemzeti tudat alakításának elsőrangú eszköze volt ez a kép, és nagyon bölcs dolog, hogy újra felállítják a pusztaszeri Nemzeti Parkban.
Rudnay Gyula nagy faliszőnyege emberi közelbe hozza a vérszerződés alakjait, a ragyogás, a fény helyett a mindannapok honfoglalóját idézi, némelyiket - helyesen - bocskorban. A nemesi Magyarország nagy felháborodással fogadta ezt a remekművet. Szent I stván halálának 900 éves évfordulója nem jelentett olyan nagy közéleti és művészi felbuzdulást, mint a Millennium, de születtek megrendelések és művek. Pekáry I stván a népmesék harmatos hangulatát idézte meg a Honfoglalás cÍmű gobelinjén. Ünnepélyesen egyszerű Ferenczy Noémi Szent István gobelinje a Nyíregyházi Múzeumban. Medgyessy Ferenc és Sidló Ferenc Szent Istvánja is maradandó alkotás, Aba-Novák Vilmos székesfehérvári freskói Szent I stván koporsóját övezték. M agam pedig a régészeti ásatások tanúságait felhasználva igyekeztem hiteles képet rajzolni eleinkről 50 rajz a honfoglalókról című könyvemben.
JEGYZETEK
1 . A honfoglalás kor irodalma igen nagy, tehát általában csak az összefoglaló munkákat idézem - ahol csak lehet, magyarul. Előzetes tájékoztatásként álljanak itt a következő művek : J. Hampel : Alterthümer des frühen Mittelallers in Ungarn. I-III . kötet, Braunschweig, 1 905. - Banner J .-J akabbfy L : A közép-Dunamedence régészeti bibliografiája. I-III . kötet ( 1 954, 1 96 1 , 1 968). - Szőke Béla : A honfoglaló- és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Régészeti tanulmányok. L, Budapest, 1 962 és I I . , a leletkataszter : Fehér Géza-Éry Kinga-Kralovánszky Alán (szerk. Szőke Béla). Budapest, 1962. - Dienes István : Honfoglalás kori kutatásunk újabb eredményeiről és feladatairól. Jászkunság, 1 964 : 1 52- 1 56. - Hajdu P.-Kristó Gy.-Róna-Tas A. : Bevezetés a magyar őstörlénetforrásaiba. I-IV. Budapest, 1 977- 1 982. - A magyarok elődeiről és a honfoglalásról (szerk. Györffy György). Budapest, 1 975 . (a továbbiakban MEH-nek idézve). Lásd még Györffy György szintézisét : István király és népe. Budapest, 1 977. és a Magyarország története l/ l -2 kötetében (577-679 és a jegyzetek). - A honfoglalók életének első megközelítésére nézve vö. : László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944. Voltaképpen ez a könyv szinte együtt olvasandó jelen munkámmal. A kettő együtt adja meg az egykori élet vázlatát. Új és termékeny megállapítások találhatók, ezenkívül Szűcs Jenő : Nemzet és történelem. Budapest, 1 977. művében.
2. Szinnyei József: A magyarság ered�te, nyelve és honfoglaláskori műveltsége. - Arpád és az Arpádok (szerk. Csánki D.) Budapest, 1 908. - gr. Zichy István : A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Budapest, 1 923 . - Uő : Magyar őstörténet. Budapest, 1 939. - Dienes István : A honfoglaló magyarok. Budapest, [972. - továbbá az I . jegyzetben felsorolt művek, és Fodor Istvánnak továbbá Mesterházi Károlynak e könyv folyamán idézett művei.
3 . László Gyula, HMNÉ 1 944. A könyvből eddig három változatlan kiadás jelent meg, a harmadik újraközlés New Yorkban, 1 978-ban.
4. László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról. Budapest, [ 982. Második változatlan kiadás : 1 986.
5 . Szamota István : Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. Budapest, 1 89 1 : 1 6- 1 7 .
6. Anonymus Gesta Hungarorumát Pa is Dezső fordításában közöljük (MER : 1 33- 1 8 1 ) . A szerző körül kialakult vitát lásd : Középkori kútfőink kritikus kérdései (szerk. Horváth János és Székely György). Budapest, 1 974. I . fejezet : 1 3- I 1 2 .
7 . Oláh Miklós : Hungaria, sive de originibus gentis, regionis situ, habitu, atque opportunitatibus liber singularis. Ed. M. Bél . , [ 735, legutóbb Juhász L . Bibl. Scr. Budapest, 1 938.
8 . Bertrandon de la Brocquiere úlja, 1433-ban. Vö. Szamota, i. m. 9 1 -92.
9. Árpád-kori törvények (ford. Szilágyi Loránd). Budapest, 1 960. A lovakról és szarvasmarhákról : 27-28. Az ezüstről vö. a 10. jegyzetet.
1 0 . A Nikon-féle kézirat 969 . évnél (lásd Hodinka Antal : Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai. Budapest, 1 9 1 6 : 5 1 . ) ·
l l . A Gellért-legenda szemelvényes fordítását lásd : Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. I. Budapest, 1 9 5 1 : 4. - A növényvilágról nincsen egykorú leírásunk, ezt helyettesítik a növénytani-régészeti leletek. Lásd : P. Hartyáni Borbála-Nováki Gyula-Patay Árpád : Növényi mag- és terméslelelek Magyarországon az őskortól a 18. századig. Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1 967-1 968. évi közleményei. Kny : 5-94.
1 2. Ahhoz, hogy Guilbert apát leírását értékelni tudjuk, szükséges az I. keresztes hadjárat hazánkon átvezető útját ismernünk. Erről tájékoztatást Pauler Gyulától kapunk (A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1 893 : 590 sk). Az útvonal Moson, Sárvíz, Paks (Földvár?), érintése után a Duna mellett haladva hagyja el Magyarországot. Erre a vidékre vonatkoznak Guilbert (paulernél : Guibet) szavai.
1 3 . Pécsi M .-Sárfalvi B. : Magyarországföldrajza. Budapest, 1 960 : 7, 8, 74, 75 stb. - A kutatásról részletes könyvjegyzéket ad : Bevezetés a magyar őstörténet forrásaiba. IV. Budapest, 1 982-es kötete.
1 4. A Kárpát-medence őstörténetének összefoglalása : László Gyula : "Emlékezzünk régiekről . . . ". Budapest, [ 979, 1 983. Előzőleg : Ferenczy Endre : A magyarföld népeinek története a honfoglalásig. Budapest, 1 958 .
1 5 . Magyarország táj típus térképét Pécsi Márton és Somogyi Sándor szerkesztette, a honfoglalás kori táj típus térkép Somogyi Sándor munkája. A jelmagyarázatok is a szerzőktől származnak.
1 6. Szolnok és a Közép- Tiszavidék vízügyi múltja. ! . , Károlyi Zsigmond és Nemes Gerzson : Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei ( 1 895- 1 896). Budapest, 1975·
1 7 . Szücs Sándor : A régi Sárrét világa. é. n. (a Bolyai Akadémia kiadása).
1 8 . Somogyi Sándor : Történetiföldrajzi bevezető. Magyarország története. l/ l . Budapest, 1 984 : 64 sk.
1 9. Az avarok eredetéről lásd Czeglédy Károly : Nomád népek Napkelettől Napnyugatig. Budapest, 1 969 : 53, 65, 84 stb. Theophylactos Symocatta szövegének kritikai értékelése az ouar és hion törzsről.
20. Bóna István : Magyarország története. l/l : 322. A szerző arra gondol, hogy a tarniachok, zabenderek és kotzagerek nem költöztek volna be a Kárpát-medencébe, hanem az avar birodalom Kárpátokon túli peremén éltek.
1 59
2 1 . László Gyula : A kettős honfoglalás. Budapest, 1 978. Az elmélet körül élénk vita alakult ki (Szádeczky-Kardoss Samu, Fodor István, Kristó Gyula, Boba Imre stb.) . Történészeink kezdeti merev elzárkózása kezd rugalmasabbá válni, például elfogadják az onogurok 7. század végi betelepülését, ennek régészeti bizonyítékait én tártam fel, ma már a tételt természetesnek veszik. (Ezt a kérdést még több helyen érintem ebben a könyvben.)
22. A gepida kérdésről lásd Bóna István : A középkor hajnala. Budapest, 1 972. - A kontinuitásról ugyanő a Magyarország története l. kötetében.
23 . Bartucz Lajos : A magyarországi avarokfaji összetétele és ethnikaijelentősége. Ethn. , 1 935/3-4.
24. Bartucz, i . m. : 10- ' 2 . 25 . Nemeskéri János : Az embertan és a magyar őstörténet.
A magyarság őstörlénele (szerk. Ligeti Lajos). Budapest ' 943 : 223-239· - Lásd Lipták Pál összefoglalását a szegedi őstörténeti munka közösség I : I kötetében (203-220). Más oldalról közelíti meg a kérdést, területi különbségeket vizsgálva K. Éry Kinga a Regionális különbségek a magyarság X. századi embertani anyagában cÍmű tanulmányban. - Anth. Közl. 1 978 : 77-86.
26. Nemeskéri János : Honfoglaláskori magyarság-Árpádkori magyarság. Antiquitas Hungarica, 1 947 : 64-80. A kérdésre még a továbbiakban visszatérünk.
27 . A szkíta, Szkítia név különböző forrásokban különböző formákban szerepel, ezeket úgy közöljük, ahogyan az idézett forrásban olvasható.
28. Szkítia leírása Kézainál : MEH : 1 84 sk. 29. Thuróczy János : A magyarok krónikája (ford. Horváth
János). Budapest, 1 980 : 22 sk. 30. Heltai Gáspár : Krónika az magyaroknak dolgairól. Bu
dapest, ' 98 I : 70 sk. 3 1 . A syktyvkari Finnugor Kongresszuson tartott előadá
som - Gyula László : Zur V orgeschichte der finnischugrischen Völker. Sectio Hungarica. Syktyvkar, 1 985 : 3-5·
32. László Gyula : Őstörténetünk - egy régész gondolatai néppé válásunkról. Budapest, 1 98 I . - A nem kellő figyelemmel olvasott szövege t éles hangon bírálta Honti László (Élet és Irodalom, 1 98 1 . május 23. Magyar őstörténet finnugor nyelv tudomány) azzal, hogy nyelvészkedek, pedig nem értek hozzá. Az írásra nem feleltem, csak a kongresszusi előadásomon (3 T • jegyzet) egy fél mondatnyit : "nem én nyelvészkedem, ők történészkednek. "
33 . Vikár László : A finnugor népek zenéje. Az Uráli népek cÍmű kötetben (szerk. Hajdú Péter). Budapest, 1 975 : 308.
34. Pl. Luho, Ville : Finnország betelepülése és őstörténele a régészeti kutatások tükrében. Uráli népek (szerk. Hajdú Péter). Budapest, 1 975 : 109 sk.
35. Számos e tárgyú dolgozat közül : N . V . Csernyecov : Isztorija rodovovo sztroj i obscsih ugrov. SzovEthn. 1 943. 6-9 : 1 58- 1 83.
36. Lásd a 32. jegyzetet. A szvidéri elmélet első megfogalmazása : László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Budapest, ' 96 I .
37. Lásd a 32. jegyzetet. 38 . Őstörténetünk kérdéseire a legjobb tájékoztatást a szege
di munkaközösség (Bevezetés a magyar őstörténet kuta-
1 60
tásainak forrásaiba. 1- I . Budapest, 1 978.) adja, amelyben a honfoglalásig terjedő részt Kürti Béla higgadt áttekintéssel dolgozta ki. E szempontból a Magyarország története 1/ 1 -2 őstörténeti fejezete (Budapest, 1 984 : 375-574) sajnálatosan egyenetlen (bírálatát Fodor István adta : Életünk 1 985/8 : 743-752). Fontos új összegezés : Fodor István : Vereeke híres útján. Budapest, 1 975.
39 . Lásd a szegedi munkaközösség "Bevezetés . . . "-ében (i. m. 203-220.) az embertani áttekintést Lipták Páltól.
40. MEH (szerk. Györffy Gy.) i . m. passim és még előbb A magyar honfoglalás kútfői adataiban. Budapest, 1 900.
4 1 . Györffy György tanulmánya a Magyarország története l/ l -2. kötetében.
42 . Bölcs Leó Taktikájának a türkökre (magyarok?) vonatkozó szövege. MEH : 108- 1 14. uo. , Konsztantinosz Porfürogennetosz fejezetei a I I 5- 1 24. lapon Moravcsik Gyula fordításában.
43 . MEH : 84-94. 44. HODINKA, l . M. : 33 . 45 . MEH : 1 28. , lásd még a 280. jegyzetet. 46. IV. Ekkehard folytatja a Sankt Gallen kolostor történetét
(Casus Sancti GaIJi) a I I . század elején, ebben található a bolondos Heribald barát története. MEH : 234-243.
47. Lásd MEH : 246-255. 48 . Ibn Hijan Muqtabus cÍmű munkája hosszú idő után új
elemeket hozott honfoglalás-korunk forrásanyagába. Czeglédy Károly : Új arab forrás a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásairól (MNy, 1 976 : 273-282) cÍmű írásában értékelte a forrást. Vö. Kristó Gyula hozzászólását : Ethn. 1 98 1 : 472 .
49. Lásd Györffy György tanulmányát a Magyarország története I : 3 I -ben. Budapest, 1 984 : 582.
50. Ibrahim Ibn Jakub útjáról - Hóman Bálint : Adalék a X-XI . századi pénztörténetünkhöz. Századok 1 9 1 8 : 1 6 1 - 1 67.
5 1 . Dunacsév-Celarevo. Radovan Bunardzic : Isloibe Menore iz éelareva. Beograd, 1 980.
52 . Anonymus 57. fejezet (MEH : 1 8 1 . - Nagy Lajos, SZlE 1/ 1 938) : 66 és Pest város eredete. Tan. Bud. múlt. ill.
53 . Belitzky János : A palócz nép és népnév eredetéről. Palócföld, 1 968/2 : 55-60. Dienes István : A karancslapujtői honfoglaláskori öv és mordvinföldi hasonmása. ArchErt. 1 964 : 1 22 sk.
54. H. Koller : Der öst/iche salzburger Besitz im Jahre 860. Burgenliindische Heimatbliitter, 1 960 : 89- 106. - Folko Daim : Die Awaren in Niederösterreich. St. Pölten-Wien, 1 978. Legújabban I. Bóna : Die Verwaltung und die Bevölkerung des Karolingischen Pannonia im Spiegel der zeitgenössische Quellen. Mitt. d. Arch. Inst. der ASH. Budapest, 1 985 : 14 1- 159.
55. Bóna István a Magyarország története ben (i. m. l/l : 370 sk. 1/2 : 1 605 sk.).
56. A mai Morvaország előzményeként egy észak-balkáni Morvaország létét először Boba Imre áIJapította meg : Moravia 's History reconsidered. The Hague, 1 9 7 1 és több dolgozatában. Újabb - főként egyházjogi és történeti -érvek kel ugyanerre a következtetésre jutott Püspöki Nagy Péter : Nagymorávia fekvéséről. Valóság 1 978/ I I : 3-25. Legutóbb Senga Toru : Morávia bukása és a honfoglaló magyarok. Századok 1 983 : 307-345.
57. A bulaq-kérdésről előszőr Bodor György írt (MNY, 1976 : 268-27 ! ), majd részletes indokolással Rásonyi László : Hidak a Dunán. Budapest, é. n.
58 . Ágnes Cs. Sós : Die slawische Bevölkerung Westungarns in 9. Jahrhundert. München, 1 973·
59 . Fehér Géza : A bolgár-törökök szerepe és műveltsége. Budapest, 1940 : 9. - Árpád magyarjainak leletei sokszor homokos területről valók, s ezt tekintve, nem lehet véletlen, hogy krónikáink követei füvet, homokot és vizet kérnek az ajándék fejében.
60. P. N. Tretyakov széles körű munkásságából a dunai bolgárokról írt tanulmányát idézzük : Vosztocsnodunajszkije cserti v bili naszelenyija pridunajszkoj Bolgarij. SzovEthn. 1 948 : 1 7°- 1 83.
6 1 . Anonymus 8 . fejezet. MEH : 1 39- 1 4°. 62. Moravcsik Gyula : Bíborbanszületett Konstantin. Buda
pest, 1 950. 63 . Kiadása : C. de Boor : Excerpta de legationibus. 1 903. Vö.
Moravcsik Gyula, MNy. 1 930 : 5- I I . 64. A településtörténet megítélésében példás együttműködés
alakult ki a történész Györffy György és a régész Dienes István közt.
65 . Érdekes régészeti megfigyelésekkel gazdagította a kérdést Szabó János Győző : A Duna-Tisza köze és a magyar honfoglalás. Forrás (Kecskemét) 1 983. júl. : 34-5 1 .
66. Ebben a kérdésben Mályusz Elemér és hozzá csatlakozva Kristó Gyula áthidaló megoldást javasol, amennyiben úgy vélik, hogy a papi krónikások, mint pogány képződményről, akarattal nem beszélnek a törzsekről (vö. Kristó Gyula : Törzsek és törzsnévi helynevek, Magyar östörténeti tanulmányok. Budapest, 1 977 : 2 1 2-2 1 3.) .
67 . Csallány Dezső : A var törzsszervezet, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, VIII-IX. Budapest, 1 967 : 35-56. Több, helytelen névmagyarázata ellenére elsőnek veti fel a kettős honfoglalás kérdését. Ő a kései avarokat (onogurokat) a korai avarok egyenes ágú leszármazott jának tekinti, s ezért az első honfoglalást 568-ra teszi (az avarok megjelenése a Kárpát-medencében). Vö. Mesterházi Károly kritikai megjegyzéseit : Nemzetségi szervezet és az osztályviszonyok kialakulása a honfoglaló magyarságnál. Budapest, 1980 : 53-56 és a 103. jegyzet.
68. J. Nemeskéri-P. Lipták.-B. Szőke : Le cimétiere du xlesiee/e de Kérpuszta. ActaASH. 1 953 ( 1 954) : 205-370.
69 . Kniezsa István : Magyarország népei a f f . században. SZlE ii. Budapest, 1 938 : 458-46 1 . A Kárpát-medencében szétszórt "székely" települések és nevek ugyanúgy viselkednek, mint többi törzsneveink.
70 . Németh Gyula : A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest, 1 930 : 2 2 1 sk. Legutóbb Török Sándor (Györffy György bevezetésével) : Mi volt a neve a három kabar törzsnek. Századok 1 982 : 986- 1°59.
7 J . Paul er Gyula : A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest, 1 900 : 1 26. Vö. még Németh Gyula : Magyar törzsnevek a baskíroknál. NyelvKözl. 1966 : 35-50. és Élet és Tudomány 1 966. IV. I : 596 sk. Nyelvészeink az utóbbi törzsneveket általában nem fogadják el.
72 . I. B. Brasinszkij : Szkíta kincsek nyomában. Budapest, 1 985 : 23. kép.
73 . Bárczi Géza : Régi magyar nyelvjárások. Néptud. Int. Budapest, 1 947.
74. Dienes István : A honfoglaló magyarok. Budapest, 1972 : 1 9 sk.
75 . László Gyula : Kérdések ésfeltevések a magyar honfoglalásról. Valóság 1 970/ 1 : 52 sk.
76 . Lásd a 2 I . jegyzetet. 77. Fontos előadást tartott Király Péter az Őstörténeti Mun
kaközösség 1 986. ápr. 28-i ülésén : a 8-9. századi HungafUS, Hungaer(s), Hungarius, Onger, Wen ger személynevekről, amelyek a 8-9 . századi Karoling-okmányokban előfordulnak. Mindez ékes bizonysága lenne az onogurok 8-9 . századi jelenlétének, de amint az egyik kiváló nyelvészünk közölte velem, "nem vonatkozhatnak a magyarokra, mert túl koraiak, hiszen 896 előtt itt nem voltak magyarok" . Sapienti sat.
78 . Szabó István : A középkori magyar falu. Budapest, 1 969 : 28 . Lásd még Maksay Ferenc : A magyar falu középkori településrendje. Budapest, 1 97 1 .Új feldolgozás : Balassa M. Iván : A magyar ház évszázadai. Békéscsaba, 1985.
79. Lásd pl. Ligeti Lajos : Sárga istenek, sárga emberek. Budapest, 1 934 : 24 kép, a láma épületek udvarán felállított jurtról.
80. Szt. István I : 32, I : 35 (Vö. Árpád-kori törvények [ford. Szilágyi Loránd] Budapest, 1 960.) .
8 1 . Szabó István, i. m. 82. Györffy István közöletlen ásatása, Asszonyfalván. 83 . Szabó Kálmán : Az alföldi magyar nép művelödéstörténeú
emlékei. Bibl. Hum. Hist. Budapest, 1 938. - Papp László : Ásatások az elpusztult Kecskemét-vidéki falvak helyén. NéprÉrt. 1 93 1 : 1 37- 1 52 .
84. Ecsedy István : Középkori gazdasági eszközök a debreceni Szepes pusztáról. NéprÉrt. 1 93 I : 74-76. - Zoltai Lajos : Települések, egyházas és egyház talan falvak Debrecen város mai határában. Debrecen, 1 925 . - Balogh István : Adatok az Alföld régészetéhez. ArchÉrt. 1 953 : 1 4 1 - 1 5°.
85 . Vö. Méri István : A magyar nép régészeti emlékeinek kutatása ( 10- 1 6. század). Budapest, 1 948 : 76 jegyzete.
86. Implom József: A gyulai Múzeum és Könyvtár hetven éve ( 1 868- I 938). Gyula, 1 940. Az ásatásokról vö. az 50. oldalt.
87 . Csalogovics József: Tolna vármegye Múzeumának második ásatása a török hódoltság alatt elpusztult Ete község helyén. NéprÉrt. 1939 : 32 1 -333. Csalogovics József később Csa log néven közölte tanulmányait.
88. Bálint Alajos nyársapáti ásatását Benkő Elek dolgozta fel : Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1 980 : 3 1 5 (A középkori Nyársapát) .
89. Gerevich László : A csúti középkori sírmezö. Budapest Régiségei, 1 943.
90. Méri István : A magyarság régészeti emlékeinek kutatása. I. m.
9 1 . Kovalovszki Júlia : Régészeti adatok Szentes környékének településtörténetéhez. Régészeti Füzetek 5. Budapest, 1 957.
92 . Közöletlen ásatás. 93 . Tari László : Gyötöl Felgyöig (Régmúlt és jelen a Vidre
partján című füzetben, Felgyő, é . n. : I r -22 .) . 94. Szőke M. Béla és Bárdos Edith ásatásain kerültek elő
hiteles késő avar leletekkel együtt cserépbográcsok. (Szíves szóbeli közlés.)
1 6 1
95 . Az egyik felgyői kemence lesározott aljáról előkerül t -később összeállított - bogrács leltári száma : Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, 58. 1 3 . 7 . B .
96. Lásd a 94. jegyzetet. 97 . Az ázsiai törökségről szóló, általam ismert irodalom
ban sehol sem találtam adatot arra, hogy a megépített háznak alapozást ástak volna (pl. Vámbéry Armin : A törökfaj. Budapest, 1 885. és Almásy György : Vándorutam i. m.).
98 . Szent István II . I . vö. Árpád-kori törvények i . m . : 1 2 . 99. Hoffmann Tamás sokszorosított előadásszövege. É . n.
1 00. Parádi Nándor : Technikai vizsgálatok népvándorláskori és Árpád-kori edényeken. (RégFüz) Budapest, 1 959.és A. Kiss : Über die nút Keramik verbundenen Bestattungsarten im Karpatenbecken des 10- 1 I . Jahrhundert. MFMÉ, 1969/2 : 1 75- 1 82 .
1 0 1 . Lázár deák 15 I 4 körül készített térképének kinagyított részletét Felgyőről vö. a 93. jegyzetben idézett mű 1 6. oldalán. A név a közleményekben hol Tari-, hol Taryként szerepel.
1 02. A leleteket Banner János közölte később Az első alföldi paleolit lelet című írásában. Dolgozatok - Szeged, 1938 : I -8.
1 03 . Mesterházi Károly : Beszámoló az 1965. évi Biharkeresztes-ártándi ásatásról. JAMÉ 1965 : 6 1-67. és Nemzetségi szervezet . . . i. m. Budapest, 1 980.
104. Kürti Béla : Honfoglaláskori temető Szeged-Algyőn. MFMÉ, 1 978-79/1 : 323-347·
1 05 . U no Harva : Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. FFC LII. Helsinki, 1 938 : 348. - Ajobb-bal felcserélését a temetéskor : László Gyula : A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. ArchHung. XXVII. i . m. : 57-59·
106. Dienes István : Honfoglalóink halottas szokásainak egyik ugor-kori emlékéről. ArchÉrt. 1 963 : 108 sk. Úgy látszik, hogy ez ősi soron török eredetű lehet. (Vö. Benkő Mihály : Az ezüstmaszkok türk származásra utalnak. Magyar Nemzet 1 986. jún. 7.)
1 07 . László Gyula : Ősvallásunk nyomai egy szamosháti kocsistörténetben. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1 945. 1 . kép. Az előzményekhez : Kovács István, Közlemények, Kolozsvár, 1 942 : I -33.
1 08. László Gyula : ArchHung. XXVII. i . m. 36. kép, 54 sk. 1 09. Budinsky-Kricka, V.-Fettich N. : Das altungarische
Fürstengrab von Zemplin. Bratislava, 1978. Fettich téves következtetéseinek cáfolata : - László Gyula : A zempléni honfoglaláskori vezérsírról. ArchÉrt. 1 976 : 79-85 . E tanulmány jegyzetei ben a vitát és annak irodalmát részletesen felsorolom.
1 1 0. Tettamanti Sarolta : Temetkezési szokások a Kárpátmedencében a X-XI . században. (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 10. Budapest, 1 982 : 87 sk.)
l l l . Török Gyula : Die Bewohner von Halimba-Cseres nach der Landnahme. Leipzig, 1 957. Bírálatomat lásd : Századok 1 968 : 804-806.
1 1 2 . Fettich Nándor : A honfoglaló magyarságfémművessége. ArchHung. XXI. Budapest, 1 937 : 95- 1 0 1 (Bartucz Lajos embertani vizsgálataival) és LXIX-LXXI. tábla. Vö. még HMNÉ. i. m. : 1 58. sk.
1 1 3 . Jakab Béla : Tojáshéj strukturális változása az embrió fejlődése folyamán különös tekintettel az avar és közép-
1 62
kori héjleletek összehasonlító vizsgálatára. Állattani Közl. 1 974 : 27-3 1 . - Tanulságos ehhez az, amit Lippay János Ír Calendariumában ( 1 66 1 ), hogy : Március hónapban "Az tyúkmony hajat, a'kiből ki-költ a' tyúkfi ebben a hónapban, öszve kell szedni, és meg-tartani, igen hasznos orvosság a' sövény ellen" . A szenvedelmes kertész rácsodálkozásai (szerk. Surányi Dezső). Buda-pest, 1 982 : 239.
.
1 1 4. Bálint Csanád : x. századi temető a szabadkígyósi-pálligeri táb/ában. BMMK/I, 1 97 1 : 49-88.
1 1 5 . HMNÉ : 492 . 1 1 6. Ezeknek a kérdéseknek kutatása csak nemrégen kezdő
dött meg nálunk, vö. Ujváry Zoltán : A temetés paródiája. Debrecen, 1 978.
1 1 7 . A kengyel említése : Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929 : 22 és Roska Márton : A honfoglalás és Erdély a Történeti Erdély című kötetben (szerk. Asztalos Miklós). Budapest, 1936 : 1 72 .
1 1 8 . A honfoglalók társadalmának áttekintő vázlata - Dienes István : A honfoglaló magyarok. Budapest, 1 972 : 22 . kép, uo. összefoglaló jellemzése is.
1 1 9. Lásd az 50. jegyzetet. 1 20. Jósa András sÍrrajza : ArchÉrt. 1 896 : 385-4 1 2 . Az uj
gur előkelő nyíltegeze : Le Coq : Bilderatlas zur Kunst und Kulturgeschichte Mittelasiens, Berlin, 1 925 . Színes kép a Chotscho című díszkiadvány nyomán.
1 2 1 . MEH : 86-89. 1 22. MEH : 1 36. 1 23 . Hóman Bálint : Magyar Történet. I . m. : 1 06. 1 24. Lásd a 1 09. jegyzetet. 1 25. Mészáros Gyula : A csuvas ősvallás emlékei. Budapest,
1 909. 1 26. Balogh József: A portyázó magyarok kucsmája és a né
met püspökök süvege. Ethn. 1 927 : 42. - Ratherius adatának forráskritikáját Fehér Géza adta meg : ArchÉrt. 1 96 1 : 1 59. Ő Észak-Olaszország püspökeire gondol.
1 27 . Moszkva, Kreml. Oruzsejnaja Palata őrzi a Sapka Mo-nomachat.
1 28 . Sinka István baráti közlése. 1 29. Dienes István : A honfoglaló magyarok. I. m. : 46. kép. 1 30. Korbuly György : Egészségápolás / Magyar Művelődés
történet. l. 357. sk. (szerk. Domanovszky Sándor), a gyűrű képe : a 363. lapon.
1 3 1 . Képe : József Deér : Die heilige Krone Ungarns. Wien, 1 966 : 52-54. kép.
1 32 . Gy. László : Études archaeologiques sur l 'histoire de la société des A vars. ArchHung. XXXIV. Budapest, 1935 : 258 sk. - A lelet kritikai közzététele - Bóna István : A XIX. század nagy avar leletei. SZMMÉ. 1 982. 83- 88. sk.
1 33 . László Gyula : A népvándorláskori övekről. Ethn. 1 978 : 1 85- 1 96.
1 34. László Gyula : A mártélyi avar szíjvégről. FoliaArch. 1 956 : 105- 1 1 3 .
1 35 . Lásd a 1 33- jegyzetet. 1 36. Ibn Abbas legendáját közelebbi forrásmegjelölés nélkül
közli Marcel Brion : Art Abstrait. Paris, 1 958 : 54. 1 37. Szmirnov nyomán : HMNÉ, 286. Szőke Béla : Régészeti
tanulmányok. I. m. 1 962 : 1 5 az ábrázolás ban női alakot lát, azt gondolván, hogy veretes lószerszámok csak női sírokból ismeretesek. (Lásd uo. 1 9.)
1 38. B. Szamokvaszov : Mogili russzkoj zemli. Moszkva, 1 908 : 1 97-20 1 . Csodálatos vadászatként értelmezése HMNÉ, i. m. 4 1 3-4 1 4. Egyesek (Ribakov, Erdélyi) a borotvált fejű, varkocsos, fegyveres vadászban "Ieánykát" látnak, ez - természetesen - téves.
1 39. Nagy Géza : Népvándorláskori turán viselet. ArchÉrt. 1 90 1 : 3 1 8-323 hívta fel először a magyar kutatás figye Imét erre a remek ezüsttálra.
1 40. Dienes István : Honfoglaláskori tarsolyainkról. FoliaArch. 1 964 : 79- 1 10 .
1 4 1 . Dienes István : Honfoglaláskori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről. FoliaArch. 1 9 73 : 200-203·
1 42. Komáromi Gyula-Szabó Viktor : A bánhalmi avar sírleletek. Jászkunság, 1 956 : 1 66- 1 74.
1 43 . Berlin, Staatliche Museen zu Berlin, iszlám gyűjteményében. Bőven Írt róla J. Strzygowski : Altai-Iran und Völkerwanderung. Leipzig, 1 9 1 7 . c. könyvében.
1 44. Karcolt tarsolylemez a kenézlői temető 28. sírjából (vö. Dienes István : Honfoglaláskori tarsolyainkról. FoliaArch. 1 964 : 83 sk. - A rátétes technikával egyezteti Kresz Mária : A magyar szíícsmunka történeti rétegei Ethn. 1 978 : 344.) .
1 45. László Gyula : Az avarok késviselése. ArchÉrt. 1 94 1 : 1 75-207 .
1 46. László Gyula-Rácz István : A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 1 98 3 : 82 . kép.
1 47. Irodalmát lásd : Banner-Jakabffy bibliográfiájában (i. m. 520-52 1 ) . Legutóbb László Gyula : Lehel kürtje. Budapest, 1 9 53 . és változatlan kiadásai ( [ 958, 1 965).
1 48. Budinszky-Kricka-Fettich, i . m. 9. kép. 1 49. Dienes István : A honfoglaló magyarok, i . m. 7 1 -72. kép. 1 50. V. Gervers-Molnár : The Hungarian Szür an Archaic
Mantle of Eurasian origin . Toronto, [ 973 . 1 5 1 . Kresz Mária : i. m. Ethn. 1 978 : 3 [ 5-3 53 . 1 52. Balassa Iván-Ortutay Gyula : Magyar Néprajz. Buda
pest, 1 979. 1 28 . kép, fejés Széken. 1 53 . 1 . B. Brasinskij : Szkíta kincsek . . . i . m. 47. kép. 1 54. K. Vilkuna : Über die obugrischen und samojedischen
Pfeile und Köcher. MemSocFou. [ 950 : 343-384. 1 55. MEH : 1 02- 1 03 . 1 56. Liudprand : Antapodosis II : 8. vö. MEH : 227. 1 57. Cs. Sebestyén Károly : A magyarok íja és nyila. Dolg. 8 .
( 1 932) - Az íjra vonatkozó legújabb irodalom : Fábián Gyula : Újabb adatok a honfoglaláskori íjászat kérdésköréhez. MFMÉ, 1 9 80-8 1 : 63-76.
1 58. Greguss Pál : A csengelei avar lelet nyílvesszőjének faanyaga. Botanikai Közl. 1 939 : 2 I I sk.
1 59 . U . Kőhalmi Katalin : A sztyeppék nomádjai lóháton , fegyverben. Budapest, 1 972 : 1 58 . sk.
1 60. Lázár Ferenc elképzelése az volt, hogy a vas nyílhegyet beleerősÍtették egy fatönkbe, és a nyílvesszőt ráillesztve sodorni kezdték, mintegy belefúrták a nyílvasat. (Szíves szóbeli közlés, melyet, úgy tudom, publikált is.)
1 6 1 . Lükő Gábor : Az uraI-altáji népek primitív gyalu jának magyarországi emléke. DDMÉ. 1 937 : 1 3 1 - 1 3 3 .
1 62. László Gyula : Adatok a kunok tegezéhez. NéprÉrt. 1 940 : 52-59·
1 63 . MEH : 1 10 . 1 64. Peter Paulsen : Magyarországi viking leletek. Arch
Hung. XIJ. Budapest, 1 93 3 . - Kovács László : A budapesti lándzsa. FoliaArch. 1 970 : 1 27- 146.
1 65 . A számszeríj és a lőfegyverek korában is a vadkanra lándzsával kellett menni : Zolnay László : Vadászatok a régi Magyarországon. Budapest, 1 9 7 1 : 1 04. XVI. század eleji címerképek.
1 66 . A bécsi szablyáról a legjobb leírást, pompás részletrajzokkal Fettich Nándor adta (Budinsky Kr.-Fettich N . : Das altungarische Fürstengrab. i. m. 1 90- 1 99 és 1 33. sk.).
1 67 . Tóth Zoltán : Attila 's Schwer! . Budapest, 1 9 30. 1 68 . Vö. J . Deér : Die Heilige Krone Ungarns. Wien, 1 966 :
256. sk. 1 69 . HMNÉ : 1 23- 1 24. - Bakay Kornél : Régészeti tanulmá
nyok a magyar államalapítás kérdéséhez. Pécs, 1 965 és Acta ASH 1 967 : [ 43 sk. A szablya használatáról : Kovács István : A kolozsvári Zápolya utcai honfoglaláskori temető. Közlemények. Kolozsvár, 1 942 : 2-36.
1 70 . László Gyula : A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. ArchHung. XXVII. Budapest, 1 943 .
1 7 1 . Dienes István : A honfoglaló magyarok lószerszám jának néhány tanulsága. ArchÉrt. 1 944 : 228 sk.
1 72. G . Fehér : Remarques sur l 'apprétiation archaeologique du cimetiere de Kérpuszta. Acta ASH. 1 955 : 3 1 9.
1 73 . Honfoglalás kori leleteinkről lásd az l . jegyzetet. 1 74. Reizner János : ArchÉrt. 1 89 1 : 102-1 14 és HMNÉ : 1 50 sk. 1 75 . A lelet a háborúban elpusztult. Az ásatást Párducz Mi
hály vezette, a sír rajza : Hódmezővásárhely története. ! . Hódmezővásárhely, [ 984 : 264 L , 2 1 . ábra.
1 76. László Gyula : A koroncói lelet . . . i. m. 28 és Mesterházi Károly : Nemzetségi szervezet és az osztályviszonyok kialakulása a honfoglaló magyarságnál. Budapest, 1 980 : 95 sk .
1 77. MEH : 88-89. 1 78 . MEH : 1 86. 1 79. Balassa Iván : A magyar ekésföldművelés kezdetei. MMM
1 969-70. évi Köz! . Kny. Budapest, 1 970 : 45-68 . UŐ : Mivel járulhat hozzá a néprajztudomány a honfoglaló magyarság életmódjának kutatásához. StudiaEthn. 1 974 : 575 sk. és számos más dolgozatában és könyvében.
1 80. Balassa Iván : i. m. , lásd a I 79 . jegyzetet. 1 8 1 . Györffy György : István király és műve. Budapest, 1 977.
4 1 5-4 1 7 . - Korai földmÍvelésünkhöz vö. még : Müller Róbert : Adatok a honfoglaló magyarság földműveléséhez. Ethn. [ 97 1 : 249-26 1 .
1 82. A pannonhalmi apátság oklevelének fényképe, fordítása Szalay József-Baróti Lajos : A magyar nemzet története. Budapest, 1 895 : 1 39 . - Természetes nagyságát megközelítő fényképe SZLE. JI : 1 46.
1 83 . Takács Lajos : Az irtásos gazdálkodás néhány jellegzetessége a göcseji szegekben. Ethn. 1 964-65 : 489-522 .
1 84. MEH : 1 48- 1 49. 1 8 5. Makkai László : Honfoglaló magyar nemzetségek Er
délyben. Századok, 1 944. Kny. 1 -3 1 . - Hóman Bálint : Magyar Tört. i. m. 1 24. Lásd még HMNÉ. i. m. : 222 sk.
1 86. Erről legutóbb Györffy György : Magyarország történele, i. m. I/a : 62 3 sk.
1 87. Gyallay Domokos : A székely őstörténet nyomai az élőnyelvben. MNy. 1 959/2. Kny. 3- 1 0. Vö. még L. Rásonyi : L 'origine du nom székely (sicul) Acta 1 96 1 : 1 75-1 88 .
1 88 . Almásy György : Vándorutam Ázsia szívébe. Budapest, 1 903 : 685-687 ·
1 63
1 89. Szigethi Györffy István : Nagykunsági Krónika. Karcag, 1 922. 1 4 sk.
1 90 . Hankó Béla : A magyar ló eredete. Debreceni Szemle, 1 935 . Kny. I -24. Uő : A magyar baromfi eredete ésjelene. Debrecen, I 937. UŐ : A kihalt ősi szalontai sertés. TermTudKözl. 1 938. 3 . sz. Uő : A magyar szarvasmarha eredete. Tisia I. Debrecen, 1 936 . UŐ : Magyar háziállataink. Kincsestár 49. Budapest, 1 943 .
1 9 1 . Matolcsi János : Allattartás őseink korában. Budapest, 1 982 : 242-253 ·
1 92. Vö. a 1 50. jegyzetet. 1 93 . Anonymus szerint Árpád Salánnak - többek közt - 1 2
tevét is küldött (MEH : I 48) . A III. keresztes hadjárat alkalmával szerepelnek hazánkban tevék. Vö. Pauler Gyula : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1 893 : 3 .
1 94. MEH : I 48- 1 49. 1 95. Pauler Gyula : A magyar nemzet története Szent Istvá
nig. Budapest, I 900 : 24 I -264. E mű alapozta meg a baskír-magyar rokonság elméletét.
1 96. Tagán Galimdzsán : Népi lóverseny a kirgizeknél és baskíroknál. Ethn-N. 47 : I 04 sk.
1 97. Vö. Gombocz Zoltán : A bor. MNy. II : 1 45- 1 52, 1 93-1 97 . A sörre Bárczi : SzófSz. címszava, mely a szót fgr. vagy török eredetűnek tartja, kérdőjellel.
1 98 . Vö. Ethn. 20 : 353-54 (Munkácsi), idézi Vladimir béké-jét a bolgárokkal, és Ethn. 1 6-57. A votyák varázsige.
1 99. A Magyarság Néprajza, i . m. 2. kiadás : I : 89, II : 1 3 3 . 200. Almásy György : Vándorutam, i. m. : 3 1 6 . 2 0 l . K. Gaál : Die Auswirkung der mittelalterlichen Fischerei
wirtschaft auf die traditionelle Fischerei. Festschrift F . C. Lipp. Wien, 1 978.
202. Herman Ottónak a halász- és pásztoréletre vonatkozó tanulmányaiból jó válogatást ad a Gondolat Kiadó ( I 980). Újabban a kérdésről Barabás Jenő : Anyagi kultúránk a honfoglalás előtt. Forrás, I 893 . júl. 1 3 . és természetesen a Magyar Néprajzi Lexikon.
203 . Herman Ottó : Ősi elemek a magyar népies halászatban. ArchÉrt. 5 : I 5 3 ·
204. Munkácsi Bernát : A vogulok pogány ősvallása. Ethn. IV : 53-54.
205. Munkácsi Bernát : Regék és énekek a világ teremtéséről. Vogul Népköltési Gyűjtemény. I ( 1 902) : 1 5 1 .
206. A Kalevala 47. énekében (ford. Vikár Béla). Budapest, 1 944 : 202.
207 . Heckenast Gusztáv : Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest, 1 970 : I 03- 105.
208. Galeotto Marzio : Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv (ford. Kardos Tibor). Budapest, 1 979 : 2 1 .
209. Zolnay László : Vadászatok a régi Magyarországon. Budapest, I 9 7 I : I 08- 1 09. Iap képei.
2 1 0. Vönöczki-Schenk Jakab : Magyar solymászmadár ne-vek. Aquila. Budapest, 1 939 .
2 1 1 . Almásy György : Vándorutam, i . m. : 550. 2 1 2 . Dercsényi Dezső : Nagy Lajos kora. Budapest é. n. : 50. 2 1 3 . Lásd a 1 59 . jegyzetet. 2 1 4. M. Vilkuna a MémSocFou. XCVIII. évfolyamában, a
Toivonen-emlékkönyvben. 2 1 5. W. Radioff: Aus Sibirien. I. r 893 : 469.
1 64
2 1 6. Alföldi András : A tarchan méltóságnév eredete. MNY. 1 932 : 2°5-220.
2 1 7 . Szabó György : A falusi kovács a XV-XVI. században. FoliaArch. 1954 : 1 23- 1 45 .
2 1 8 . Gömöri János : Jelentés a nyugat-magyarországi vas vidék Győr-Sopron megyei lelőhelye inek kutatásáról. I . Arrabona, 1 977 : 7 8 - 1 35 .
2 1 9 . A palmettamintákról Kovács István alapvető megfigyeléseket közölt A kolozsvári Zápolya-utcai magyar honfoglaláskori temető című munkájában. Közlemények (Kolozsvár), 1 942 : Kny. 29. A páraszegény vidékek víztároló-húsos növényvilágára hívta fel a figyelmet.
220. A hálómintába foglalt palmetták megrajzolása nagyon egyszerű (vö. László Gyula : Hunor és Magyar nyomában. Budapest, 1 967 : 1 32 . kép). Nem kell tehát okvetlenül fonott-szövött előzményre gondolnunk.
22 1 . László Gyula-Rácz István : A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 1 98 3 .
222. Vö. a Tiszaeszlár-bashalmi karperec képe - Dienes István : A honfoglaló . . . i . m. 48-50. kép, bizánci előzménye : The Treasury of San Marco Venice ( 1 984 Olivetti Milano-Los Angeles) : 209- 2 1 2 .
223 . Lásd Bárczi SzófSz. címszavait. 224. MEH : 88-89. 225. Huszár Lajos : Szent István pénzei. SZlE. II ( 1 938) :
3 35-364· 226. Paulsen P. : Magyarországi viking leletek az észak- és
nyugat-európai kultúrtörténet megvilágításában. ArchHung. XII. Budapest, 1 93 3.
227 . Fettich Nádor : A prágai Szent István-kard régészeti megvilágításban. SZlE. III. ( 1 938) 473- 5 1 6 . - László Gyula : Jegyzetek a Szent István kardról. Alba Regia 1 975 : 3 35-342.
228. Vö. Kniezsa 1 . : SZlE. Il . i . m. : 425. - Kristó Gyula : Oroszok az Árpád-kori Magyarországon. JATE. Acta Hist. Szeged, 1 980 : 57-65.
229. Hóman Bálint : Magyar pénztörténet IOOO-[ 325. Budapest, I 9 I 6 : 1 65 sk.
230. László Gyula : ArchHung. XXVII. i . m. ( 1 943) : v. fejezet, 95 sk.
23 1 . Parádi Nándor : Technikai vizsgálatok népvándorláskori és Árpád-kori edényeken (Régészeti Füzetek 1 2) . Budapest, 1 959.
232. Lásd Bárczi SzófSz. címszavait. 23 3 . Annak idején Nagy László, a veszprémi múzeum akkori
igazgatója mutatta meg nekem gyűjtött anyagát. Később valamelyik vidéki folyóiratban közzé is tette tanulmányát.
234. MEH : 1 87 . - A forráshely új magyarázata : Püspöki Nagy Péter, Magyar Herold (I . 1 9 84) : 22, Ő a szöveget nem a blakokra vonatkoztatja. - Vö. még Ferenczi Géza és Ferenczi István : Magyar rovásírásos emlékek. Művelődéstörténeti tanulmányok, Kriterion, 1 979 : 9 sk. Teljes tudomány történettel híggadt értékelést ad a kérdésről : Vásáry István : A magyar rovásírás. Keletkutatás, 1 974 ( 1 975) : 1 59- 1 7 1 .
23 5. Rásonyi László : Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. Budapest, 1 98 1 .
236. Vékony Gábor : Késő népvándorláskori rovásfeliratok. I .
Életünk, 1 98,5/ [ : 7 [ -83 és : A szarvasifelirat és ami körülötte van. Eletünk, 1 985/ 1 2 : 1 1 32- 1 1 45 .
237. Marcus Antonius Bonfini : Rerum Hungaricarum decades. Lipsiae, 1 77 ! . - Magyarul Heltai Gáspár : Krónika az magyaroknak dolgairól 1 566. Magyar Helikon, ' 98 1 .
238 . Legutóbb Forrai Sándor : Küskarácsontól Szilvester estig, Budapest é. n. sorakoztat ja fel rovásemlékeinket, és a ligatúrák (betűösszevonások) területén figyelemre méltó megfigyeléseket tesz.
239. Németh Gyula : A magyar rovásírás. Nyelvtud. Kézik. II/2 . Budapest, 1 934.
240. Püspöki Nagy Péter : A felsőszemerédi rovásemlék. MNy. 1 9 7 1 : l - I ? és A "rovásírás" írástani helye és szerepe a magyar művelődéstörténetben . Magyar Herold I. é. n. ( 1 984) : 9- 19 . - Simon Péter : A magyar "rovásírás" történelmijelentősége és eredete. Uo. 23-7 I .
24 1 . Püspöki Nagy Péter : A magyar rovásírás eredetéről. MNy. 1 977 : 302-307·
242. Sebestyén Gyula : Rovás és rovásírás. Budapest, 1 909. 243. Lásd a 240. jegyzetet . 244. MEH : 1 35 . 245 . Képe : Magyar Művelődéstörténet (szerk. Domanovsz
ky Sándor), I. é. n. 490. 246. J.akubovich Emil : Honfoglaláskori énekek előadásfor
májáról. Mny. 193 ! . KNy. 247. Képes Géza : A magyar ősköltészet nyomairól. Irod
Közl. 1 964 : Kny. I-44. 248. Solymossy Sándor dolgozatai pl. Ethn. 1 923 . 29 stb.,
stb. Lásd a Magyar Néprajzi Lexikon címszavát. 249 . Solymossy Sándor : A Ura és epika kialakulása. A Ma
gyarság Néprajza, 3. kiad. I : I I skk. 250. Pa is Dezső : A magyar ősvallás nyelvemlékeiből. Buda
pest, 1975 : 1 °9- 1 42. 25 1 . A Gellért-legenda szövegét lásd : Szöveggyűjtmény. I .
Budapest, 1951 : 6. Magyarázatára vö. Balogh József: Szent Gellért és a "symphonia ungarorum". MNy. XXIV : 1 89, 266.
252. Sebestyén Gyula : a Magyar Népköltési Gyűjtemény IV. és v. kötetében tette közzé Regös énekek és A regösök címmel (mindkettő 1902-ben jelent meg) gyűjtését és értelmezéiét. Lásd még : Vargyas Lajos : A regösének problémájának újabb, zenei megközelítése. Ethn. 1 979 : 1 63- 1 9 1 .
253. Vadrózsák. Kriza János székely népköltési gyűjteménye. Kriterion, Bukarest, 1 978 : 1 54- 1 64. Nagyon nagy irodalom alakult ki körülötte. Legutóbb Faragó József: A mennybevitt leány balladájához (Faragó József: Balladákföldjén. Kriterion. Bukarest, 1977 : 1 36- I 76.) közöl új változatokat.
254. Fettich Nándor : A garcsinovói szkíta lelet. ArchHung. xv. Budapest, 1 934.
255 . Lásd a 247. jegyzetet. 256. Theothmár : MEH : 220. 257. Bálint Csanád : A kutya a X.-XII. századi magyar hi/vi
lágban. MFMÉ. 1 97 I / 1 : 295-3 I 5. - A kérdésre a felgyői ásatás közzétételekor térek vissza, mert ott hat teljesen ép kutyasírt találtunk.
258. Finnugor és török eredeztetése kérdéses, vö. Bárczi SzófSz. címszavát.
259. J ankovich Miklós : Egy magyar . . . stb. sokszor idézett dolgozata a benepusztai leletről. MTA Értesítője, 1 832 : 28 1 -296. - Fettich Nándor : A honfoglaló magyarok fémművessége. ArchHung. XXI. Budapest, 1937 : I : 67 -72., II : XXXlV-XXXVIlI. tábla.
260. Nemeskéri János - K. Éry Kinga - Kralovánszky Alán : A magyarországi jelképes trepanáció. AnthKözl. 1 960. Kny. 3-32. - A lélekfogalommal való kapcsolatát Dienes István világította meg : A honfoglaló magyarság lélekhiedelmei. Régészeti barangolások Magyarországon (szerk. Szombathy Viktor). Budapest, 1 978 : 1 99-223.
26 1 . Lásd a 260. jegyzetet. Vö. Anda Tibor tanulmányát egy honfoglalás kori trepánkésről : Acta ASH. 1 95 1 : 2 5 1 sk.
262. László Gyula : Egy regensburgi vállkő. FoliaArch. 1 939. Kny. I - 1 3·
263 . Pais Dezső : A magyar ősvallás . . . i. m. 7 sk. - MNy x : 4 1 4-423.
264. Az ásató, dr. Trogmayer Ottó szíves engedélyével ruvat-kozhatok a leletre.
265 . MEH : 257. 266. MEH : 237. 267. A tudomány történet régebbi fejezeteire lásd : Az ősi ma
gyal' hitvilág (szerk. Diószegi Vilmos). Budapest, 1 97 1 . bevezetését és szerzőnkénti méltatását. Az újabb időket a szerző saját tapasztalatából idézi.
268. Szövegét közli : Az ősi magyar hitvilág, i . m. : 68-69. -A magyar mitológiai kutatások jelen állásának egész kötetet szentelt az Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 3. Budapest, 1978.
269. Kállay Ferenc : A pogány magyarok vallása. Pest, 1 86 1 . 270. Ipolyi Arnold : Magyar mythológia. Pest, 1 854. 27 1 . Csengery Antal : Az altaji népek ős vallása , tekintettel a
magyar ősvallásra. MTAEvk . 1 857/9. 272. Kálmány Lajos : Boldogasszony, ősvallásunk istenasszo
nya. Budapest, 1 885 . 273. Kandra Kabos : Magyar mythológia. Eger, 1 897. 274. Róheim Géza : Magyar néphit és népszokások. Buda
pest, 1 925. 27 5 . Diószegi Vilmos : A samánhit emlékei a magyar népi mű
veltségben. Budapest, 1 958. 276. Dienes István : Szellemkultusz, táltoshit, ősvallás című
fejezete A honfoglaló magyarok i. m. 1 972 : 47-66. kötetben és számos e kötetben is idézett tanulmányában.
277. Lásd Az ősi magyar hitvilág i . m. 1 43 . Ortutay Gyula méltatását.
278 . Előmunkálatok 3 . , i . m. 279. László Gyula : Különvélemény ősvallásunkról. Új Írás,
1 976. június : 59-68. 280. Erről legutóbb Király Péter : A magyarok említése a
Konstantin- és Method-legendában. NyelvtudTárs. J 4 1 . Budapest, 1 974 : I -69.
28 1 . MEH : 1 30, a I I . századi Gesta Hungarorumból. 282. A honfoglaló magyarság rutvilágának legfejlettebb ré
tege a nyelv és a folklór tükrében. Előmunkálatok, i. m. 3 : 15 sk.
283 . Vö. Bárczi Géza : A magyar szókincs eredete. Budapest, 1.958 : 94·
284. Almos nevének legújabb magyarázata : Rásonyi László : Török eredetű magyar személynevek. Forrás (Kecskemét), 1 983. július : 78-83.
1 65
28 5 . Liudprand : Antapodosis II : 30, lásd MEH : 230. 286. Ekkehard sankt-galleni történetében : MEH : 238 . 28 7. A kérdés irodalmát új szempontok felvetésével - Kristó
Gyula : Megjegyzések az ún. "pogánylázadások" történetéhez. Szeged, 1 965 : 36 sk.
288. Kállay Ferenc alapján idézve : A pogány magyarok vallása (Az ősi magyar hitvilág című műben). Budapest, [ 97 [ : 8 r .
289. Pais Dezső : A gyula és a kündüh. MNy. XXVII : [ 70- 1 76 . - A kérdés bonyolultságára jellemző, hogy a künde a kazároknál csak a harmadik főméltóság volt ! Lásd Czeglédy Károly : Árpád és Kurszán. Zalai Tükör, 1 975 . II : 54. Előzménye Györffy György : Kurszán és Kurszán vára. BudRég. 1 9 5 5 : 9-34·
290. Hóman Bálint : Adalék X-Xl. századi pénztörténetünkhöz. Századok, 1 9 1 8 : 1 6 1 - 1 67 .
29 1 . Vargyas Lajos : Honfoglalás előtti, keleti elemek a magyarfolklórban . Történelmi Szemle, 1 977/ 1 : lO7- I 2 ! .
292 . Erdélyi Zsuzsanna : Hegyet hágék, lőtőt lépék. Budapest, 1 976.
293 . Daczó Árpád : A gyimesi Babba Mária. Népismereti dolgozatok. Kriterion, Bukarest, [ 980 : 23 1 -239.
294. László Gyula : Időrend és szó történet. IrodTört. 1 976 : 6 [ I -625. - Lásd a 279. jegyzetet.
295 . Lásd a 279. és 294. jegyzetet. 296. Dienes István : A samánok társadalmi szerepe a nomád
államban. Az őshazától a Kárpátokig című kötetben (szerk. Szombathy Viktor). Budapest, 1 985 : 375-378.
297 . Legutóbb : Györffy György : Magyarország története l/ l . , i. m. 1 984 : 846 . Vö. még Szekfű László : Vata népe. JATE ActaHist. 1 980 : [ [ - 1 8 .
298 . Györffy István : Nagykunsági Krónika. Karcag, 1 922 : !O5 sk.
299 . Kovács Ágnes kitűnő összefoglalása (Az égig érő fa) a Magyar Néprajzi Lexikon Budapest, 1 977. l. : 639-640 alatt.
300. A Csodaszarvas-mondáknak nagy irodalma van. Legutóbbi összefoglalása Dobos Ilonától és Dömötör Teklától. Magyar Néprajzi Lexikon (Budapest, 1 977). I : 525-526.
30 l . Györffy György : Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Budapest, 1 9 59 : 3 sk. és IV. kép.
302. Lásd a I 87. jegyzetet. 303 . Lásd Az ősi magyar hitvilág, i . m. 1 97 1 : 1 8- 1 9 . Corni
des Dániel könyvében, uo. bírálata is. 304. Szabó Sándor : A délibáb és az ősi magyar hitvi/ág né
hány eleme. Jász Múzeum Évkönyve, 1 974 : 2 1 1 -2 I ? 305 . László Gyula : Varázslat egy középkorifalusi templom
ban. (Erdélyi Tudint. Kolozsvár) 1 947 : 3-22 . 306. Pais Dezső : Huj-huj-kaját. Zenetudományi Tanulmá
nyolc VI. (Kodály Emlékkönyv) . Budapest, 1 957 : 1 3 3-1 58 .
307 . Bálint Sándor munkásságának summáját a Magyar Néprajzi Lexikon 1 977 . l. : 202 adja.
308. Matolcsi János : Állattartás őseink korában. Budapest, 1 982 : 265, 3 30.
309. Attila Paládi-Kovács : Dörrfieisch. ActaEthnASH. 1 979 : 1 9 1 -204.
3 1 0. Matolcsi János : Állattartás . . . i. m. : 243. 3 1 1 . Attila Paládi-Kovács : Die Schafhaltung der Grossfami
Iien bei der östlichen Palozen (Ungarn). Viehwirtschaji
1 66
und Hirtenkultur. Budapest, 1 969 : 402-4 1 6 . A cserépüst fejőedényként való használatára Mircea Russu (Kolozsvár) célzott egyik beszélgetésünkkor. Figyelmeztetését ezúton is köszönöm.
3 1 2 . Barabás Jenő : A magyarság anyagi műveltsége a VI-IX. században. Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1 977 : 1 5-22.
3 1 3 . Lásd az előző jegyzetet. A füvekről, amelyeket a juhok szívesen legelnek : Vámbéry Ármin : A törökfaj. Budapest, 1 885 : 226-227.
3 1 4. Erre Borzsák Endre hívta fel figyelmemet, amit ezúton is köszönök.
3 1 5 . Sok helyen szokták ekként nyllzni a bárányt, magam például egy afgán hallgatót láttam így dolgozni Németh Kálmánéknál Fóton.
3 1 6. Petercsák Tivadar : Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben. Miskolc, 1 98 3 .
3 1 7 . László Gyula : Adatok az avarság néprajzához. I-II. ArchÉrt. 1 942 : 334-346.
3 1 8 . László Gyula : A magyar vadászat őskoráról. A Vadászattörténet című kötetben. Budapest, 1 974 : 5-2 r .
3 1 9 . Az állatok természetének jellemzését általában Brehm : Tierleben. Bayreuth, 1 98 1 című művéből vettem.
320. A Thonuzoba körüli kérdéskörrel legutóbb Szekfű László foglalkozott. Kny : A Thonuzoba monda. Szeged, 1 976. Kny. a szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből . 275-285 .
32 1 . Méhészetünkkel kapcsolatban Bátky Zsigmond vetette fel a Födémes helyneveknek améhészettel való kapcsolatát (NéprÉrt. 1 937 : 2 2 ! .) . - Vö. ehhez Heckenast : A szolgálónépek . . . i. m . : l O I sk. - Honfoglalás kori méhészetünk gazdag néprajzi anyagában (lásd Magyar Néprajzi Lexikon) rejteznek ősi hagyományaink.
322. Berde Károly : A magyar nép dermatologiája. Budapest, 1 940.
323 . Keszeg Vilmos : A mezőségi Detrehem telep népigyógyászata. Népismereti Dolgozatok. Kriterion, Bukarest, 1 98 1 : 97- 1 27 .
324. Lásd Tari László térképét, a Fe/győ füzetben, i . m. : 1 4 . 325 . Néprajzi tanulmányokban igen sok adat van a színek
kort jelölő és gyógyításban való használatáról. Összefoglalót kapunk a Néprajzi Lexikon színek címszavában.
326. Tárkány Szücs Ernő : Magyar jogi népszokások. Budapest, 1 98 I : 464 sk.
327. J. Deér : Karl der Grosse und der Untergang des Awarenreiches. Karl der Grosse. l. : 7 1 9-79 1 .
328 . Lásd a Szent István Emlékkönyv Il. kötetében Moravcsik Gyula ( q I sk.), Váczy Péter (2 1 3 sk.) és Csóka Lajos (269 sk.) tanulmányát.
329. Deér József: A magyarság a nomád kultúrközösségben. Magyar Művelődéstörténet (szerk. Domanovszky Sándor). l . é. n. 23-90.
3 30. Németh Gyula : A honfoglaló magyarság . . . i . m. 285· 33 1 . Ehhez hasonló felfogást vall Dümrnerth Dezső : Az Ár
pádok nyomában 1 982. című meggondolkoztató művében.
3 32 . L. Rásonyi : The Old-Hungaryan Name Vajk-Note on the Origin of the Hunyadi Family. ActaOrient. 1983 : 4 1 9-428 .
333 . Hóman Bálint a Magyar történetben (3 . kiadás), é . n .
93 . , vö. még Ligeti Lajos : A magyar nyelv török kapcsolatai és ami mögöttük van. Budapest, 1 977. L . még a 336. jegyzetet.
334. Osztrák krónikás Macsói Anna II. Ottokárnak zálogba tett kincstáráról : J. Deér : Die heilige Krone Ungarns. Wien, 1 966 : 256.
335 . Vö. Gyula László : Études archaeologiques sur l '/ústoire de la Société des A vars. ArchHung. XXXIV ( 1 955) : 1 50.
336. Török nyelvűségünket illetően jelentős Henkey Gyula : Az embertan és a magyar őstörténet. Magyar múlt. Sydney, 1 984/85 : l - 1 0. című tanulmánya. A szerző Lipták Pálra hivatkozva állapítja meg : "A honfoglaló magyarság török rétegével kapcsolatba hozható turanid, pamíri és előázsiai típusok kb. 46 százalékot tesznek ki . . . Ezzel szemben a finn-ugor réteggel kapcsolatba hozható uráli europoszibirid ( I 2,5), keletbalti (4,2 százalék) együtt 1 6,7 százalék . . . ennek megfelelően tehát közel háromszor annyi a török, mint a finn-ugor rétegre jellemző típusok aránya." Ezt az arányt igazolja Henkeynek az élő népességen felvett jellegsorozata is, úgy, hogy tanulmánya végén kijelenti : "Nem lehet vitás, hogy a magyarság őseit elsősorban a közép-ázsiai eredetű, lovas-állattenyésztő népek közt kell keresni."
337. Malán Mihály vizsgálatát lásd László Gyula : Szent László győri ereklyetartója. Arrabona, 1 965 : 1 73 sk. -
RÖVIDÍTÉSEK
ActaASH
ActaEtnASH
ActaOrient AnthKözl ArchÉrt ArchHung Alba Regia
Arrabona BMMK Botanika Közl. BudRé,g DDME Erdélyi TudInt Ethn Ethn-N FFC
FoliaArch HMNÉ Hodinka
Acta Archaeologica Akademiae S tien tiarum H ungaricae Acta Ethnographiae Akademiae Stientiarum Hungaricae Acta Orientalia Hungarica Antropologiai Közlemények Archeologiai Értesítő Archeologia Hungarica A székesfehérvári István Király Múzeum Évkönyve A győri Xántus János Múzeum Évkönyve Békés Megyei Múzeum Közleményei Botanikai Közlemények Budapest régiségei Debreceni Déri Múzeum Évkönyve Erdélyi Tudományos Intézet (Kolozsvár) Ethnographia Ethnographia-Népélet Folklore Fellows Communications (Helsinki) Folia Archaeologica A honfoglaló magyar nép élete Hodinka Antal : Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, 1 9 1 6
A herma az Árpádok családi vonásait őrizte meg, erre már Török Aurél is gondolt (a III. Béla emlékezete díszműben), és ugyanezt a hasonlóságot eredményezte Árpás Károly rekonstrukciós kísérlete III. Béla koponyájával.
338 . Régi magyar költők tára. I : 220-222. - Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. I. (Budapest, 195 1 ) : 60-62 .
339. Laskai Osvát ferences szavait idézi Györffy György : István király és műve. Budapest, 1 977 : [ 33 . - "István fejedelem alacsony termetű, de nagy lelkű, bátor, harcias, okos és Krisztus-tisztelő volt. "
340. A honfoglalás a későbbi magyar irodalomban és művészet ben a MER függeléké ben : Szépirodalom Belia György összeállítása - átnézte Bisztray Gyula -; Képzőművészet Rózsa György és Czennerné Wilhemb Gizella gyűjtése - átnézte Genthon István (3 1 5-3 1 8 . , ill . 3 19-322.) .
Végezetül szeretnék őszinte köszönetet mondani Balassa Ivánnak és Dienes Istvánnak, lektoraimnak és Steinert Ágotának, szerkesztőmnek, akik tanácsukkal sokban hozzájárultak mondanivalóim jobb megfogalmazásához.
IrodKözl IrodTört JATE MEH MFMÉ
MemSocFou MMMKözl
MNy Mitt MTA Évkönyv
NéprÉrt NéptudInt NyelvKözl RégFüz StudiaEthn SzlE sk SzófSz SzovEthn TermtudKözl vö.
Irodalomtörténeti Közlemények Irodalomtörténet József Attila Tudományegyetem (Szeged) A magyarok elődeiről és a honfoglalásról a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (Szeged) Mémoires de la Société Finno-ougrienne a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei Magyar Nyelv Mitteilungen . . . a Magyar Tudományos Akadémia Évkönyve Néprajzi Értesítő Néptudományi Intézet Nyelvtudományi Közlemények Régészeti Füzetek Studia Ethnographica Szent István Emlékkönyv 1-IJJ. és a következő lap Bárczi Géza : Magyar szófejtő szótár 1 94 1 Szovjetszkaja Etnografia Természettudományi Közlemények vesd össze
1 67
82. Kengyelpár (vas, bevert ezüst csíkozással). 1 8 , 1 és q,8 cm. Lelőhely : Muszka (Musca, Románia). MNM. Itsz. 45/ I 898 3-4. Lévai Jenő felvétele.
83. Sza rvasaga ncsból készült zablapálca Szeghalomról (Békés megye). Marton Magda rajza.
84. Ajurt élete. A szerző akvarellje. Részlet a Rege a csodaszarvasrói cÍmű sorozatból. Gottl Egon reprodukciója.
85. Csüngős veretek (aranyozott ezüst). Lelőhely : Rákospalota. MNM. Itsz. 82/ 1 905 . Lévai Jenő felvétele.
86. A hencidai I . sír női fejdísze. A szerző rajza. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
87. Derékegyháza, 4. sír. Marton Magda rajza. 88. Női hajfonatdíszek. Lelőhely : Tiszaeszlár-Bashalom (Sza
bolcs-Szatmár megye) MNM. ltsz. 60 1 7 I -9 . Szelényi Károly felvétele.
89 . Bizánci fülbevalópár (arany). Magassága : 4,4 cm. Lelőhely : Kecel (Pest megye), MNM. ltsz. 3/ 1 935. Gyarmathy László felvétele.
90 . Csüngős és bogyós fülbevalók. Ba/ró/jobbra : A / Hoszsza : 7,9 cm, lelőhely : Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye) MNM. ltsz. 35/ I 902 8-9. B / Hossza : 8,5 cm, lelőhely : Sóshartyán (Nógrád megye), MNM. ltsz. 1 2/ 1 936. I . C / Hossza : 8,5 cm, lelőhely : Székesfehérvár-Demkóhegy (Fejér megye), MNM. ltsz. 1 6/ 1 898.32. D / Hossza : 8,4 cm, lelőhely : Szeged-Bojárhalom (Csongrád megye), Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Itsz. 1 4/ 1 890. 5 . Kónya Kálmán felvétele.
9 1 . Állatalakos halántékkorongok (bronz). Átmérő : 5,6 cm. Lelőhely : Hencida (Hajdú-Bihar megye). MNM. Itsz. 1 3/ I 933. Gyannathy László felvétele.
92. Halántékkorong (aranyozott ezüst). Átmérője : 5 cm. Lelőhely : Tiszaeszlár-Bashalom (Szabolcs-Szatmár megye). MNM. ltsz. 60. 1 7 . Kónya Kálmán felvétele.
93 . Sasos melldíszek (ezüstlemez, aranyozott háttérrel). Átmérő : 8,2 cm. Lelőhely : Rakamaz (Szabolcs megye). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, ltsz. 64.875. I -2 . Kará th József felvétele.
94. Csüngős veretek (aranyozott ezüst). Lelőhely : Ószentiván (Csongrád megye). A Szegedi József Attila Tudományegyetem Régészeti Gyűjteménye. Gyarmathy László felvétele.
95 . Hajfonat korongpár (aranyozott ezüstlemez). Átmérő : 7,4 cm. Lelőhely : Tiszabercel (Szabolcs-Szatmár megye). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, Itsz. 64890. Gyarmathy László felvétele.
96. Faragott csontcsüngő a nyitrai múzeumbó!. Marton Magda rajza .
97. Karperec női sírból (ezüst, foglalatában zománcpaszta). Átmérő : 6,9 cm, lelőhely : Sarkad (Békés megye). MNM. Itsz. 1 / 1 927.3 . Lévai Jenő felvétele.
98. Női ruhadíszek (ezüst). Átmérője : 2,4-3,4 cm. Lelőhely : Orosháza (Békés megye). MNM. ltsz. 63.70. 3. Kará th József felvétele és N agy András rajza.
99. A kopáncsi női sír. Marton Magda rajza. 1 00. Karperecek. Ba/ felső (ezüst, üvegpaszta berakással).
Átmérő : 5,9 cm, lelőhely : Egyek (Hajdú-Bihar megye). MNM. ltsZ. 3 l / l 860.7 . Ba/ a/só (aranyozott ezüst). Átmérő : 7,3 cm, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Itsz. 6 1 .27 . 1 1 . Ba/ középső (ezüst, zománcpaszta berakással). Átmérő : 6,9 cm, lelőhely : Sarkad (Békés megye), MNM. ltsz. 1 / 1 927.3 . Jobb felső (ezüst). Átmérő : 6,2 cm,
1 70
lelőhely : Egyek (Hajdú-Bihar megye), MNM. Itsz. 3 1 / 1 960). Középen (vörös ékköves, aranylemez borítással). Atmérő : 7 cm, lelőhely : Heves, MNM. ltsz. 3/ 1 938-4. Jobb alsó (bronz, végein zománcpaszta berakással). Átmérő : 6,3 cm, lelőhely : Nagykáta (Pest megye). MNM. ltsz. 32/ 1982 . 1 . Kónya Kálmán felvétele.
1 0 1 . Ékköves gyürűk. Balról jobbra : a) (Ezüst) lelőhely : Magyarhomoróg (Hajdú-Biha·r megye), MNM. b/ (Arany) lelőhely : Szeged-Szabadka. MNM. Itsz. 4/ 1 942 . 1 . Lévai Jenő felvétele.
1 02 . A koroncói női sír. Gallus Sándor ásatása nyomán. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
1 03. Állatfejes karperecek (arany és elektron). Átmérő : 7, 1-7,9 cm, lelőhely : Zsennye (Vas megye). MNM. ltsz. 2/ 1 928 I-3 . Gyarmathy László felvétele.
1 04. Női lábbeli díszei eredeti helyzetükben (aranyozott ezüst). Szegélyveretek : 8 x 1 ,3 cm, középső veretek : 7 x 1 ,7 cm, lelőhely : Tiszaeszlár (Sza bolcs-Szatmár megye). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, Itsz. 64576 I -3. Gyarmathy László felvétele.
lOS . Zablapálcák (bronz). Hosszuk : kb. 1 2,2 cm, lelőhely : Hencida (Hajdú-Bihar megye). MNM. !tsz. 1 7/ 1 933. Lévai Jenő felvétele.
1 06 . Női lószerszámdíszek (aranyozott ezüstöntvény). Lelőhely : Balotaszállás-Felsőbalota (Bács-Kiskun megye). Kiskunhalas, Thorma János Múzeum, !tsz. 6 ! . 70. A képet Dienes István szíves hozzájárulásával közöljük. Lévai Jenő felvétele.
1 07. Női lószerszám szíjvége szarvas alakjával (aranyozott ezüstöntvény). 5,7 x 3,9 cm, lelőhely : Törtel (Pest megye). MNM. !tSZ. r O I / 1 895-42. Lévai Jenő felvétele.
1 08 . Női lószerszám. A szerző rajza. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
1 09 . Női tevékenységek. László Gyula : 50 rajz a honfoglalókró!. Budapest, 1 982. Gottl Egon reprodukciója.
1 1 0. Árpád-kori ekepapucs (vas). 25,5 x 19 cm, lelőhely : Szabolcs-Kisfalud. MNM. Fodor István ásatása. Karáth József felvétele.
I I I . Ásópapucs a szakonyi (Győr-Sopron megye) temetőbő!. Sopron, Liszt Ferenc Múzeum. Adorján Attila felvétele. Vas sarlók. Hosszuk : 3 1 ,6-38,3 cm, lelőhely : Nyáregyháza-Pusztapótharaszt (Pest megye). MNM. ltsz. 65.82. I -4. B. Karáth József felvétele.
1 1 2 . A honfoglalók lova. Takács István (Mezőgazdasági Múzeum) útmutatása és a leletek alapján rajzolta Nagy András.
1 1 3 . Kuvaszjellegű terelőkutya. Takács István (Mezőgazdasági Múzeum) útmutatása és a leletek alapján rajzolta Nagy András.
1 1 4. Ezüst övveret Karosról. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött eredetiről rajzolta Nagy András.
l i S . A turul sólyom. A szerző rajza. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, r 944.
1 1 6. Honfoglalás kori nyílhegyek a Magyar Nemzeti Múzeumbó!. Gyarmathy László felvétele.
1 1 7 . A rucalövő. László Gyula : 50 rajz a honfoglalókró!. Budapest, 1 982.
1 1 8 . Kengyelpár (vas, réz berakással). Magasság : r 6,9 cm, ismeretlen lelőhely. MNM. Itsz. 1 6/ 1 922 . Lévai Jenő felvétele.
35 . A zempléni vezérsír. V. Budinsky-Kricka nyomán rajzolta Marton Magda.
36 . Halántékkarikák. Ismeretlen lelőhely, átmérő : 5,2 cm. Kispest-Szentlőrinc, átmérő : 4,2 cm. Ismeretlen lelőhely, átmérő : 4,3 cm. MNM. Itsz. 6 1 .20.A., I 09/ 1 9 1 2 .5 . , 1 7 1 / 1 874.66. Karáth József felvétele.
37. A hencidai 5. sír. Fettich Nándor nyomán. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
38 . Kolozsvár, Zápolya utca IO . sír. László Gyula : Régészeti tanulmányok. Budapest, 1 977.
39. A magyar társadalom a 9. században. Dienes Ö. István rajza .
40 . Lovasok. A szerző akvarellje. Részlet a Rege a csodaszarvasrói cÍmű sorozatból. 36 x 22 cm. Gott! Egon reprodukciója.
4 1 . A beregszászi (Beregovo, Szovjetunió) süvegcsúcs. Dienes Ö. István rajza.
42 . Fülbevalópár férfisírból (domborított ezüstlemez, arany függesztőkarikával). Hossza : 5,6 cm. Lelőhely : Galgóc (Hlohovec, Csehszlovákia). MNM. Itsz. 42/ 1 8 7 1 I . I . Lévai Jenő felvétele.
43 . A szarvasi csuklópánt. Dienes Ö. István rajza. 44. A nagykőrösi veretes öv. Dienes Ö. István rajza. 45 . A zempléni vezérlelet övveretei. Aranyozott ezüst. Nitra
Hrad (Nyitra), Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézete. Lévai Jenő felvétele. 1 - 1 ,48 cm.
46. Övve retek és szíjvég (öntött ezüst, aranyozott háttérrel). Veret : 3,3 x 2,9 cm, szíjvég : 8 x 2,9 cm. Lelőhely : Nagyősz (Tomnatec, Románia). MNM. Itsz. 108/ 1 898 I -2 . Gyarmathy László felvétele.
47. Veretes öv maradványai. Lelőhely : Nagykőrös (Pest megye). Nagykőrös, Arany János Múzeum, !tsz. 56 I-2 . Karáth József felvétele. 1 3248.
48 . A benepusztai (Heves megy e) szíj vég (aranyozott ezüst). 2,6 x 4.4 cm. MNM. !tsz. 9 / 1 846. Kónya Kálmán felvétele.
49 . Lovas solymász egy 9. századi uráli ezüsttálról. A szerző rajza. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
50 . Vadászfivérek a csernyigovi ivókürtről. 10 . század. A szerző rajza, melyet a moszkvai Történeti Múzeumban őrzött eredeti alapján készített.
5 1 . Honfoglalás kori férfiviselet. László Gyula forrásai alapján rajzolta Nagy András.
52. A farkasréti tarsoly. Dienes Ö. István rajza. 53 . Az újfehértó-micskepusztai (Szabolcs-Szatmár megye)
tarsoly vereteinek elhelyezkedése. Dienes Ö. István rajza. 54. A bezdédi tarsolylemez középső része (vörösréz, felülete
aranyozott). Teljes méret : 1 3,6 x 1 5,6 cm. Lelőhely : Tiszabezdéd (Szabolcs-Szatmár megye). MNM. Itsz. 86/1 896. 235. Karáth József felvétele.
55. A bezdédi tarsolylemez. Lásd 54. kép. GyafflJ.athy László felvétele.
'
56. Állatalakok a M'Satta-i palota (743-44) domborművein, mészkő. Lelőhely : Jordánia. Berlin, Pergamon Múzeum Iszlám Gyűjteménye. Ltsz. I. 6 1 63 .
57. Tarsolylemez (ezüst, ólomborítással, aranyozott háttérrel). 1 4,3 x 1 2,2 cm. Lelőhely : Szolnok-Strázsahalom. MNM. ltsz. 58/ 1 9 1 2. Gyarmathy László felvétele.
58. Tarsolylemez (ezüst, aranyozott háttérrel). 1 4,3 x I I ,7 cm. Lelőhely : Bodrogvécs (Vec, Csehszlovákia). MNM. !tsz. 63.2.A. Karáth József felvétele.
59. Tarsolylemez (ezüst, aranyozott háttérrel). 1 3 , 1 x I I ,8 cm. Lelőhely : Eperjeske (Szabolcs-Szatmár megye). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, Itsz. 64.879.2 . Gyarmathy László felvétele.
60 . Tarsolylemez (ezüst, aranyozott háttérrel) . 1 3 x I 1 ,2 cm. Lelőhely : Galgóc (Hlohovec, Csehszlovákia). MNM. ltsz. 42/ 1 8 7 1 . 3 . Gyarmathy László felvétele.
6 1 . "Lehel kürtje" (elefántcsont). IO . századi bizánci munka. Hossza : 43 cm. Jászberény, J ász Múzeum. Szerencsés János felvétele.
62. A "Lehel-kürt" rajzolata kiterítve. Marton Magda rajza. 63 . Részletrajz a "Lehel-kürtről". László Gyula : A népván
dorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1 970. 64. Csésze a zempléni vezérleletből (aranyozott ezüst). Nit
ra-Hrad (Nyitra), Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézete. Lévai Jenő felvétele.
65 . Botvégek bagoly- és vízimadárfejjel. A / Magassága : 5, I cm, lelőhely : Hajdúdorog (Hajdú-Bihar megye). Debrecen, Déri József Múzeum, !tsz. 58/ 1 938. B / Magassága : 8,2 cm, lelőhely : Sza bad ba ttyán (Fejér megye). Székesfehérvár, István Király Múzeum, ltsz. 741 7 . Karáth József felvételei.
66. Nemezrajzú tarsolylemez. Kenézlő. Az Ethnographia LXXXIX. 1 978/3 számában megjelent rajz nyomán rajzolta N agy András.
67. Bőrrátétes mezőségi melles. Gottl Egon felvétele. 68. Kenézlő, I . ásatás I L sír. László Gyula : A honfoglaló
magyar nép élete. Budapest, 1 944. 69 . Az íj csontrészei. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múze
um. Murányi István felvétele. 70. Tamgás íjcsontok. Lelőhely : Békéspovád. Békéscsaba,
Munkácsy Mihály Múzeum. Karáth József felvétele. 7 1 . A honfoglalás kori íj felajzatlan, felajzott és megfeszített
helyzetben. Marton Magda rajza. 72. Íjtegez és faragott csontszája. Marton Magda rajza. 73 . Hátrafelé nyilazó lovas egy Szaján hegységi leletből. Jef
tyuhov és Kiszeljov nyomán. Csaa-tas, ókirgiz öntött bronzlap.
74. A Dunában Budapestnél talált "viking" lándzsa részlete és kiterített rajzolata. MNM. Fegyvertár, !tsz. FN 25/ 1 9 10 1 / 1 . Gábler Csaba felvétele és Fettich Nándor rajza.
75 . Kora Árpád-kori ba!ták. Cegléd, Kossuth Lajos Múzeum, ltsz. 7 1 . I07. 1 . , 7 1 98 . 1 . Apáti-Tóth Sándor felvétele.
76 . A Bécsben őrzött magyar fejedelmi szablya és tokja markolata, 900 körül (acél, bőr, aranylemez borítás). Teljes hossza : 90,5 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum. Marianne Haller felvétele.
77. Indás-leveles díszek a bécsi szablya pengéjéről és tokjáról. Fettich Nándor nyomán rajzolta Marton Magda.
78 . a-b. A Szent István-kard keresztjének rajzolatai. László Gyula nyomán rajzolta Marton Magda. László Gyula : Régészeti tanulmányok. Budapest, 1 977.
79. A geszterédi (Szabolcs-Szatmár megye) szablya aranyvereteinek elhelyezkedése. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, !tsz. 6 1 20 1 . Karáth József felvétele és Nagy András rajza.
80. A soltszentimrei (Bács-Kiskun megye) nyereg mellső faragott csontlemezei. MNM. ltsz. 6 I . 1 4 Karáth J ózseffelvétele.
8 1 . A soltszentimrei nyereg. A szerző rajza. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944.
1 69
aranyszállal hímzett bizánci selyem. Teljes hossza : 1 , 36 m. Átmérője : 2,70 m. MNM. Szelényi Károly felvétele.
1 55 . Királyfej Kalocsáról, 1 3 . század első negyede (vörösmárvány). Magassága : 1 7 cm. A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona, ltsz. 53364.
1 56. Szent István ezüstdénárjai. Átmérők : 1 8,8-2 1 ,6 mm. MNM. Éremtár, !tsz.-ok : 1 888-29, 58/ 1 972- 1 , Sz. I. 29 j . I I 8/ 1 893-6. Lévai Jenő felvétele.
1 57. Szent László fejereklyetartója (aranyozott ezüst), 1 360 körül. Magasság : 65 cm. Győr, a Székesegyház Kincstára. Szelényi Károly felvétele.
1 58. Piroska (Szent Eiréné) bizánci császárné alakja . Részlet a Hagia Sophia mozaikjáról, 1 2 . század, Isztambul, Hagia Sophia. Gyarmathy László felvétele.
1 59. Szent István kardja, 1 0. század. GotIandi vagy jütlandi munka. A markolatgomb és ellenző csont. Hossza : 75 cm. Prága, a Szent Vid-székesegyház kincstára.
TOVÁBBI OLVASMÁNYOK
Őstörténetünkről és honfoglalás-történetünkről az utóbbi években a szegedi Őstörténeti Munkaközösség gondozásában megjelent : Bevezetés a magyar őstörténet kutatás forrásaiba. I-IV. Budapest, 1 977-82.
Az írott források kiadása : A magyarok elődeiről és a honfoglalásról (szerk. Györffy György), Budapest, 1 975.
A történeti források, a nyelvészet, a régészet, az embertan, a néprajz mai napig is alapvető műve : A magyarság őstörténete (szerk. Ligeti Lajos), Budapest, 1 943 . , 1 986.
AJÁNLHATÓK
LÁSZLÓ GYULA : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944· CZEGLÉDY KÁROLY : Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Budapest, 1 969. DIENES ISTVÁN : A honfoglaló magyarok. Budapest, 1 972. FODOR ISTVÁN : Vere eke híres útján . Budapest, 1 975 .
1 60. Zala György : Árpád bronzalakja a Millenniumi Emlékműről, 1 9 I 2. (Budapest, Hősök tere) Lévai Jenő felvétele.
1 6 1 . Munkácsy Mihály : Honfoglalás. Olajfestmény (részlet), 1 893 . Teljes méret : 1 3,5 x 4,5 m. Budapest, Országház. Markovics Ferenc felvétele.
1 62 . Medgyessy Ferenc : Turáni lovas. Bronz szobor, 1 930. Magasság : 62 cm. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 59 1 60-N. Lévai Jenő felvétele.
1 63 . Pekáry István : Honfoglalás. Gobelin, 1 938 . 3, 1 x 3 m. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, !tsz. 50677. I . Lévai Jenő felvétele.
1 64. Székely Bertalan : Vérszerződés. Falikép, 1 896-97. Kecskemét, Városháza. Lévai Jenő felvétele.
1 65 . A magyarok bevonulásának részlete Árpád alakjával. Morelli Gusztáv fametszete Feszt y Árpád körképe nyomán. Gyarmathy László reprodukciója.
DÜMMERTH DEZSŐ : Az Árpádok nyomában . Budapest, 1 977. GYÖRFFY GYÖRGY : István király és műve. Budapest, 1 977. KRISTÓ GYULA : Le védi törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest, 1 980. Magyarország története. l . kötet. A honfoglalás és megtelepedés. Budapest, 1 984. LÁSZLÓ GYULA : Őstörténetünkről. 3 . kiadás, Budapest, 1 987.
A legutóbbi régészeti összefoglalás : KISS ATTILA : Studien zur Arehaeologie der Ungarn im /O. und I I. Jahrhundert. Die Bayern und ihre Nachbarn 2. kötetében. Wien, 1 985.
Jelentősebb marxista összefoglalások : MOLNÁR ERIK őstörténeti művei ( 1 942., 1 945. , 1 949 · , 1 953 .) . BARTHA ANTAL : A IX-X. századi magyar társadalom. Budapest, 1 968. MESTERHÁZI KÁROLY : Nemzetségi szervezet és az osztályviszonyok kialakulása a honfoglaló magyarságnál. Budapest, 1 980. ERDÉLYI ISTVÁN : A magyar honfoglalás és előzményei. Budapest, 1 986.
1 1 9. Ezüst fülbevalók. Átmérőjük : 5 , 1 -5,8 cm. Balról jobbra : Lelőhely : Tokaj, Tokaj és ismeretlen helyről. MNM. ltsz. 24/ 1 897.6. , 24/ 1 987, I09/ 1 897. Lévai Jenő felvétele.
1 20. Hajfonatkorong (aranyozott ezüstlemez). Átmérő : 6,8 cm, lelőhely : Anarcs (Szabolcs-Szatmár megye). NyÍregyháza, Jósa András Múzeum, Itsz. 64.89 1 1 . Gyarmathy László felvétele.
1 2 1 . A veszkényi (Győr-Sopron megye) zablapálca. Marton Magda rajza.
1 22 . Hajfonatkarikák (aranyozott ezüst). Átmérő : 5,2 cm, lelőhely : Sárospatak (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). MNM. Itsz. 5953 A. Gyarmathy László felvétele.
1 23 . A nagyszentmiklósi (Sinnicolau mare, Románia) kincs IO. csészéjének rovásfeliratai (a csésze anyaga : arany). Átmérőj e : 1 4,7 cm, mélysége : 3,4 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum.
1 24. A 1 4. számú ivócsanak feje a nagyszentmiklósi kincsből. Anyaga : arany, teljes magassága : I I cm, hossza : 1 2,2 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum.
1 25. Állatküzdelem a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról (a korsó anyaga : arany). Magassága : 22 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum.
1 26. Karperec (ezüst). Átmérő : 8,5 cm, lelőhely : TiszaeszlárBashalom (Szabolcs-Szatmár megye). MNM. Itsz. 601 7 1 3 A . Lévai Jenő felvétele.
1 27. Vésett arany kehelyszáj . Fémrészek : IO. és 1 5. század. Velence, San Marco kincstára. Gyarmathy László reprodukciója.
1 28 . Nyugati pénzek, dirhemek, bizánci solidusok. Felső sor, ba/ról: Milánó, U go (926-945) dénár (ezüst). Átmérő : 22 mm, Itsz. 1 32/ 1972-2 ., Milánó, Lambert (894-898) dénár (ezüst). Átmérő : 22 mm, Itsz. 3 B/ 1 903-466., Pavia, Ugo és ll. Lothar (93 1 -947) dénár (ezüst). Atmérő : 20 mm, Itsz. 105/1938-2 . Második sor, balról: Szammanida ezüstdirhem II . Nasr (902-34). Átmérő : 25 mm, Itsz. R II. 1 2/ 1 39 . , Milánó, 1 . Berengár (888-924) dénár (ezüst). Átmérő : 22 mm, Itsz. 28/ 1 937. , arab szammanida dirhem Izmai! ibn Ahmed (88 I -897) idejéből (ezüst). Átmérő : 25 mm, Itsz. R II. 1 1 855 . Harmadik sor, ba/ról: r . Basilios és Constantinos (867-88) solid u sa (arany). 4,34 g, !tsz. Jankovich 563. Theophilos Michael és Constantinos (829-842) solidusa (arany). 4,25 g, Itsz. I I 1 / 1 866.3 . Alsó sor, balról: II . Basilios és VIII. Constantinos (959-963) solidusa (arany). 4AI g, Itsz. Kiss 235 . , I I . Nicephoras és I I . Basilios solid usa (arany). 3,70 g, Itsz. Jankovich I048. x. Constantinos ( I 059- 1 067) solidusa (arany) 3,70 g, Itsz. Jankovich 567. MNM. Éremtár. Lévai Jenő felvétele.
1 29. A nagyszentmiklósi kincs 7. korsója, az "égberagadás" jelenettel. Anyaga : arany, magassága : 23 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum.
1 30. Kétfülű köcsög. Magassága : 2 1 ,5 cm, lelőhely : Tiszaeszlár-Újtelep (Szabolcs-Szatmár megye) . MNM. ltsz. 1 2/ 1 936. Karáth József felvétele.
1 3 1 . Fenékbélyeges edény. Magassága : 1 6,5 cm, lelőhely : Veresegyház (Pest megye). MNM. Itsz. 87. 1 4. L Lévai Jenő felvétele.
1 32 . Fenékbélyeges cserépedények. Balrafent : Zimony (Zemun, Jugoszlávia) lelőhelyről. Középen : ismeretlen lelőhelyről. Jobbra fent : Tiszaszentimre lelőhelyről.
Jobbra len l : Nyitra (Nitra, Csehszlovákia) lelőhelyről. MNM. Itsz.-ok : 1 59/ 1 885. 1 L, 57.63 .B . , 29/ 1 922. , 1 /6/ 1 927. Karáth JÓzsef felvételei.
1 33 . Fazekas. László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról. Budapest, 1 982.
1 34. Mázas korsó. Magassága 29,3 cm, lelőhely : Sóshartyán (Nógrád megye) . MNM. ltsz. 1 / 1 949. 1 . Karáth József felvétele.
1 35. RovásÍrások a nagyszentmiklósi kincsből. László Gyula-Rácz István : A nagyszentmiklósi aranykincs. Budapest, 1 983 .
1 36. Az énlakai (Inliíceni, Románia) templom rovásfelirata. Marton Magda rajza.
1 37. Kobozt tartó aggastyán. A pécsi székesegyház román kori faragványa. Kónya Kálmán felvétele.
1 38. A regös. László Gyula : 50 rajz a honfoglalókról. Budapest, 1 982.
1 39. Tényleges trepanáció. Természettudományi Múzeum, Embertani Tár. Lévai Jenő felvétele.
1 40. A verebi trepanált koponya és ezüstlemeze. Litográfia. Érdy János : A verebi pogány sír. Magyar Tudós Társaság Évkönyvei IX 1 858. 1 4-27. o. v. tábla. Dabasi András reprodukciója.
1 4 1 . Jelképes koponyavéset. Természettudományi Múzeum, Embertani Tár. Lévai Jenő felvétele.
1 42. A fehér ló feláldozása. Részlet Morelli Gusztáv Feszt y Árpád körképe alapján készített rézmetszetéről. Gyarmathy László reprodukciója.
1 43 . Mesés állatküzdelem a nagyszentmiklósi kincs 2 . korsójáról. L. 1 25 . kép.
1 44. Az életfás anarcsi korong. L. 1 2 1 . kép. 1 45. Az "égberagadás" a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójá
ról. L . 1 25 . kép. 1 46. Honfoglalás kori kos. Takács István (Mezőgazdasági
Múzeum) útmutatása és a leletek alapján rajzolta Nagy András.
1 47. Üstök. Balróljobbra : Kardoskút-Hatablak (Békés megye) lelőhelyről, magasság : 1 6,8 cm, szájátmérő : 33 cm ; Tiszalök-Rázom (Szabolcs-Szatmár) lelőhelyről, magasság : 1 8,8 cm, szájátmérő : 22 cm ; Kardoskút-Hatablak lelőhelyről, magasság I I cm, szájátmérő : 28,5 cm. MNM. Itsz.-ok : 58. 1 0 l .9 LB. , 55.22.89.B. , 58. 1 20.377.B. Lévai Jenő felvétele.
1 48 . Széki juhászok fejés közben (Sic, Románia). Korniss Péter felvétele.
1 49. A honfoglalók jószágai : (a) bika, (b) sertések, kecske, baromfiak. Takács István (Mezőgazdasági Múzeum) útmutatása és a leletek alapján rajzolta Nagy András.
1 50. A nagycsalád ültetésrendje. László Gyula : A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1 944. című könyvében megjelent ábra nyomán rajzolta Nagy András.
1 5 1 . Egy magyar nagycsalád fényképe a századforduló idejéből. Herman Ottó : A magyar nép arca és jelleme (Budapest, 1 902.) című könyve nyomán. Gyarmathy László reprodukciója.
1 52. Álmos alakja a Képes Krónikából, folio l l . OSZK. Itsz. Cod. Lat. 404. Gyarmathy László felvétele.
1 53. A győztes fejedelem a nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról. Anyaga : arany, magassága : 22 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum.
1 54. Szent István a koronázási paláston, 1 03 l . Alapanyaga :
1 7 1
zománc 1 1 4 zsinórvarrás 80
Domanovszky Sándor 1 48 Donyec-medence 57 Dula 25, 26 Dunacsév l. Celanovo Dzsajhání 6, 29, 1 30
Ecsedy István 4 1 edények 47, 1 20
bogrács 42, 43, 1 39, 1 4 1 csernyigovi ivókürt 69, 70 csupor 1 4 1 f�őedény 1 39-1 4 1 fenékbélyeges 48, 49, 1 2 1 , 1 22 hullámdíszes 49 ivócsésze 78 ivócsanak 1 1 6 ivókört 35, 36, 69, 77, 1 44 kehely 1 1 8 korsó 1 22 köcsög 1 2 1 könüök 1 07 szava 107 szilke 14 1 üst 42, 1 23, 1 39, 140, 14 1
"égberagadás" 1 1 6, 1 1 9, 1 36 éghajlat 1 2 "égig érő fa" 1 34 Ekkehard barát 29, 1 32 ékszerek 33, 64, 89, 90, 1 1 3
csuklós pántok 65, 66 csüngős veretek 93, 94 fejdísz 89, 9 I , I 1 5 félholdas csüngő 92 fülbevaló 65, 89, 9 1 , 1 1 2 gyöngy 92 gyűrű 65, 93, 96, 98 halántékkarikák 57, 92 karperecek 65, 93-98, I l 8 lábperec 64 melldísz 89, 93 nyakperec 92
"S" végű karikák 92 varázsgyűrű 65 veretek 90
életfa 1 36 Előd 1 58 első honfoglalás 5 embertan 1 3, 1 6 embertípusok 20-24 Emese 1 1 6, 1 37 Endre, r. 1 52 Eneh 25 Énlaka 1 24, 1 25 Erasmus, R. 7 Erdély 1 6, 33, 34, 62, 1 23, 1 2 5 Erdélyi István 2 8 Erdélyi Zsuzsanna 1 33, 1 37 eredetrnondák 25, 26, 77, 85, 93, 109,
1 1 6, 1 26, 1 28, 1 3 1 , 1 35, 1 37, 1 49, 1 50
1 74
Éry Kinga 28 eszközök
ágyeke 103 botok 78, 79 eke 1 02, 103 kések 74, 77 kézi korong 1 20, 1 22 kő- 47 őrlőkövek 46, 1 0 1 sarló 57, 1 0 1 , 103 túróeke 102 tűzszerszámok 7 1 , 74 vaspapucsos ásó 1 0 1 , 103, 104
Ete 4 1 europoszibirid 24 exogámia 26
Fadrusz János 1 25 fajtajelleg l. embertípusok fegyverek, fegyverzet 7 1 , 80-83
"Attila kardja" 84, 85, 96 balta 84 geszterédi szablya 86 íj 7 I , 80-82 kard 48, 86 kopja 83 lándzsa 83, 84, 108 nyíl, nyílhegy 42, 47, 52, 64, 82, 83, 108-1 1 1 parittya 84 szablya 7 1 , 84-86 Szent István-kard 85, 86, 96, 1 20, 1 52 tegez 82, 83
fehér ló-monda 104, 1 26, 1 34, 1 37, 1 58 fehér ugorok 29 Felgyő 39, 4 1 , 42, 47, 1 06, 1 45 Felgyő-major 47 Felsőszemeréd 1 24, 1 25 fémek 7, 83 Feszt y Árpád 1 34, 1 35 Feszt y-körkép 1 34-1 35, 1 56-- 1 58 Fiad-Kérpuszta 36 Fodor István 28 folyók 1 2
Berettyó 1 2 Bodrog 7 Don 7 Duna 7, 29, 33, 35 Káma 27, 57, 1 24 Körös 1 2 , 1 44 Ob 1 08, 1 28 Tisza 7, 1 2, 33, 35, 4 1 , 46, 47, 108 Vidre-ér 4 1 , 43, 46, 48 Volga 57, 1 30
földművelés 1 2, 1 3, 102-104, 1 4 1 földrajzi-éghajlati viszonyok 1 1- 1 5 földrajzi fekvés I I Freisingi Ottó püspök 7
Galeotto, Marzio 108 Galgóc 65, 74, 76
Gallus Sándor 98 Gardizi 29, 102, 1 04- 105, 1 32 G. Csánk Veronika 47 Geda-halom 39, 4 1-43, 45, 46, 48 Gellért-legenda 1 0 1 , 1 27 gepidák 1 6 Gesta Hungarorum 7 , 25, 1 24, 1 32 Géza 37, 46, 86, 106, 1 37, 1 44, 148,
1 50, 1 53 G. Molnár Vera 78, 106 Gordasz 6 Gömör 33 Gömöri János I I l gravetti műveltség 27 Greguss Pál 83 griff 92, I l 6 Guilbert apát 7
Gyarmat 36 gyep vas 83 gyógyászat l. orvoslás Györffy György 28, 33, 36, 59, 60,
1 02, 1 04, 1 30 Györffy István 4 I , 1 33 Győ 47 Gyula 4 1 , 60, 1 48
Hagia Sophia 1 5 I , 1 52 halászat 107, 108 halotti szertartások 57-59 (l. még
sírok, temetkezés) Hampel József 56 hangszerek 1 25
duda 1 25, 1 38 kettős síp 48, 1 2 5-koboz 1 25, 1 26
Hankó Béla 105 harcmodor 28, 82, 83, 86 Harun al Rasid 84 Havasalföld 102, 1 23 Heltai Gáspár 26 Hencida 58, 90, 99 Héraklész 26 Heribald barát 29, 55 Hermann Ottó 1 07, 1 08, 1 58 Hieroteosz 1 48 hyon 1 3 hitvilág l . vallás Hóman Bálint 1 04, 1 50 honfoglalás 33-38 honfoglalás művészi ábrázolása 1 53-1 57 Horváth János 1 3 1 Huba 1 58 hun, hunok 1 6, 26, 32
"arany íja" 83 Hunor 25, 26, 1 44 Hunyadi János 1 50
Ibn Abbas 69 Ibn Haijan 33 Ibn Jakub, Ibrahim 33
NÉV - ÉS TÁRGYMUTATÓ
aacheni udvar 5 Aba-Novák Vilmos 1 58 Ady Endre 26, 1 33 Ajtony 7 alán, alánok 25, 28 Alföld 7, I 1 , 1 2, 47, 49, 1 24, 1 38 Alföldi András 93 állatok
barna medve I I , 1 3, 1 44 baromfi 1 3, 1 43 bölény I I , 1 3, 1 44 császármadár l 3 daru l I , 1 3 fácán 7 , l l , 1 3, 1 44 fajd 7, 1 44 farkas 1 44 "fehér ló" 1 04, 1 26, 1 58 fogoly 7 fürj 7, I I , 1 3 héja 1 09 hiúz l 1 , 1 3, 1 44 juh 7, 1 3, 46, 1 38, 1 39, 1 4 1 kecsege 7 kecske 1 3, 1 43 kutya 1 3, 1 05, 1 06, 1 4 1 , 1 44 ló 7, 46, 1 04-1 07, 1 38, 1 39 méh 7 ököq, 1 03 őz I I , 1 3 pisztráng 7 rigó 7 róka 1 44 ruca 1 1 0 sertés 1 43 süllő 7 szarvas I 1 , 1 3, 1 37, 1 44 szarvasmarha 46, 1 4 1 teve 1 3, 1 06 tőkésréce 1 3 turul sólyom 1 09, 1 37 túzok 1 1- 1 3 vaddisznó 1 44 vadmacska I I , 1 3 viza 7
állatküzdelem 1 1 7 állattenyésztés (állattartás) 1 2, 1 3,
1 04-1 07, 1 38, 1 39, 1 4 1 Almásy György [ 04, 1 09 Álmos 25, 34, 36, 55, 1 32, 1 44, 1 50 Alpár 7 Anarcs I 1 3, 1 36 Andrássy Kurta János 1 25
Anghy Csaba 1 05 Anonymus 7, 25, 32, 33, 36, 78, 1 06,
1 08, 1 09, 1 24, 1 25, [ 28, 1 32, 1 50 Anonymus-térkép 30-3 I Aranyhorda 33, 60, 1 04 Arany János 26, 1 28 Árpád 5, 7, 1 2, 1 3, 1 7, 24, 25, 28, 29,
32-38, 44, 5 [ , 55, 57, 64, 67, 68, 69, 74, 77, 84, 85, 102, 1 04, 1 32, 1 37, 1 42, 1 48, 1 49, 1 53- [ 58
Attila 25, 85, 89, 1 08, 1 09, 1 37, 1 50 aul 1 07 Ausztria 37 avar kor 1 6, 1 7, 24, 35, 43, 47, 48,
77, 1 23 avarok 1 3, 1 6, 24, 32, 33, 1 48
Balassa Iván 1 02 Bálint Lajos 4 1 Bálint Sándor 1 37 Balotaszállás 99 baltiak 20-23 Bárczi Géza 36 Bartók Béla 1 27 Bartucz Lajos 1 6, 24 Bashalom 50 baskír 28 Baskíria 36 Bécs 84-86 Béla, I I I . 7, 65, 98, 1 52 Béla, IV. 1 25 Belár 25, 26 Belitzky János 33 Bende Károly 1 55 Benepuszta 69 beregszászi süvegcsúcs 64 Berlin 72 Bertha Antal 28 besenyők 29, 33, 34, 1 5 I Bezdéd 5 1 , 53 Biblia 1 30, 1 32 Bíborbanszületett Konstantin 29, 33-36 A birodalom kormányzásáról 34 Bizánc 5, 28, 77, 9 1 , 1 1 4, 1 48 Bjelo-brdo 56 blakok (bulakok) 33, 62, 1 24 Boila 1 1 6 bolgárok 1 3, 29, 33 Bonfini, A. 26, 1 24 Boromisza Tibor 1 25 Boszporusz 8 I Bölcs Leo 28, 34, 83
Böldi rév 4 1 , 48 Brocquiere, B., de la 7 bronzkor 47 Buda halála 1 28 Bulcsú 34, 148, 1 50 Bulgária 68, [ 28 Butaul 1 1 6
Celanovo 33 Cirill I 1 6, 1 48 Cornides Dániel 1 30 Czeglédy Károly 64, 83, 1 02, 1 07
Csaba trilógia 1 28 Csalány Dezső 35, 98 Csalog József 4 1 Csengery Antal 1 3 [ Csernyecov, N. V. 27 Csodaszarvas-monda l . eredetmondák Csongrád-Felgyő l. Felgyő Cs. Sebestyén Károly 83 Csuba Ferenc 1 3 3 Csút 89
Debrecen 4 1 Deér József 148, 149 Derékegyháza 9 l Dés 57 Dienes István 36, 50, 59, 65, 89, 1 3 1 ,
l 32, 1}7 Dienes O. István 6 1 , 64, 66, 7 1 Diószegi Vilmos 1 3 1 , 1 32, 1 37 díszítés
áttört 1 1 4 aranyozás I 1 6 berakás 1 20 beverés 89 csontfaragás 82 domborítás 92, 1 1 4 filigrán l I 1 , 1 1 3, 1 1 4 granuláció 89, 98, I I I , [ [ 3, I 1 4 indás-leveles (szalagrendszer) 8 5 kéregöntés 89 kőbetét 1 [ 4 nyírás 1 1 4 palmettadíszítés 67-69, 7 1 , 72, 74, I l l , 1 1 3, 1 1 4 peremdíszítés 74 poncolás 72, l [ 4 rátétdísz 79 szalagfonat 77 vésés 1 1 4
1 73
Nemeskéri János 28 Németh Gyula 36, 1 25 népesség q-19, 24 népmesék 1 37 Nesz/or Krónika 29 Nimród 26 Noé 1 2 Nordheimi Ottó 85 normannok 69, 1 20 növények 7, 1 3 , 47, 103 növényzet 8-9, 1 1- 1 5, 1 8- 19 Numi-Torem 108, 1 32
Nyáregyháza 103 Nyársapát 4 1 Nyék 36 nyelvészet 36, 102, 1 48, 1 49
nikolsburgi ábécé 1 2 5 nyelvi emlékek 5, I I I , 1 r 4 , I 1 6, 1 24, 1 25 nyelvjárások 36 nyelvi rokonság 26, 27, 28, 36, 1 28, 1 50
Nyitra 33, 94
obi-ugorok 27, 68 Oláh Miklós 7 Oleg 29 Ond 1 58 onogundurok 1 7 onogur-magyarok 5 , 1 2, 1 3 , 1 6, q,
33, 36, 62, 66, 102, 148, 1 5 1 Orosháza 94 orvoslás I I I , 1 28-1 30, 144, 1 45
érvágás I I 1 koponyalékelés 1 29, 1 30
Ószentiván 94 ótörök "hatás" 28 Otrokocsi Fóris Ferenc 1 30
őshaza 5, 27 őskor 1 2 ősköltészet 1 26-1 28 őstörök "hatás" 28 övdíszítés 66-69 (I. még díszítés)
Pa ál Zoltán 1 25 Pa is Dezső 1 27, 1 30 palóc, palócok 36, 14 1 pamíriak 1 6, 20-2 I , 24 Pannonhalma 7 , 103 Papp László 4 1 pásztorkodás I . állattartás Pataky László 1 25 Pauler Gyula 32 Pécs 1 26 Pekáry István 1 55 pénzérmék 1 1 8, 1 20, 1 5 1 Perejaszlavec 7 Perzsia 1 30 Pest 33
1 76
Petercsák Tivadar 1 4 1 Piccolorníni, A . S . 1 32 Piroska (Szen t Eiréné) 1 5 I , 1 52 Prága 1 20 Priscina I. Piroska Priszkosz 6 Pusztaszer 1 58 Püspöki Nagy Péter 1 25
Radloff, W. 55 Rakamaz 55, 93 Rákospalota 90 Rásonyi László 1 50 Ravenna 1 1 4 regensburgi vállkő 1 30 Regino apát 32, 34 regősök 1 25-1 28 Reguly Antal 108 Róheim Géza 1 3 1 , 1 32 Római Birodalom 1 7 rovásírás 1 1 4, 1 1 6, 1 24, 1 2 5 Rudimenta 1 2 5 Rudnay Gyula 1 58 ruházat I. viselet
Salamon 85 Salán fejedelem 7 sámánhit I. vallás Sankt Gallen 29, 55, 1 30, 1 32 Sapka Monomacha 65 Sarkad 94 Sarolta 1 06 Sárospatak I 1 5 Sebestyén Gyula 1 25, 1 27 Seprődi János 1 27 Sidló Ferenc 1 58 sírok 39, 4 1 , 46-48, 50
"bűnösök" sírjai 62 férfi- 5 I , 52, 54 föld- 1 2 geszterédi 55 női 55 , 58 , 9 1 , 95 , 96 sarló a sírban 57 tojás a sírban 57 urna- 47 zempléni vezérsír 54-56, 64
Sóshartyán 1 22 solymászat 108, 109 Somogyi Sándor 10, 1 2 strata ungarorum q
szabadtéri kemencék 45, 46 Szabó György I I I Szabó István 39 Szabolcs vezér 1 32 Szabó Kálmán 4 1 Szakony 103 szállásrend 59 szarmaták 33, 42, 47 származás 1 50, 1 5 1 Szarvas 66
szavárd (szavartüaszfalü) 6, 28, 36 Szeged 36, 53 Szeged-Bojárhalom 55, 93 Szeged-Öthalom 47 Szeghalom 88 Szék (Sic) 1 40, 1 4 1 Székely 36 Székely Bertalan 1 55, 1 58 székelyek 62, 83, 104, 1 24, 1 33, 1 37 Székelyföld 52, 57, 1 0 1 Székely Tamás 1 25 Székesfehérvár 4 1 Szentes 4 1 Szent István 37 , 39, 46, 48, 60, 6 1 ,
84, 86, 1 37, 1 48- 1 53 Szent Jobb 1 52 Szent László 7, 1 44, 1 5 1 , 1 52 Szent László fejereklyetartója 1 5 I , 1 52 Szent László-legenda 83, 1 26, 1 33 Szibéria 55 Szilágyi Loránd 60, 62, 63 színek jelképisége 145 szímurg 68, 72 szkíták 25, 33, 34, 36, 1 0 1 szlávok 3 3 , 34, 55, 102, 1 30, 1 5 1 Szőke Ágnes 48 Szőke Béla 56, 65, 93, 1 39 szvidéri műveltség 27, 28 (I. még
Időrendi táblázat) Szvjatoszláv herceg 7
tájtípus 8-9 Taksony 33 talajtípusok 8-9, 1 3- 1 5 táltoshit I . vallás tamga 8 1 táplálkozás 7 Tarcal 106 Tari László, dr. 4 1 , 47, 1 45 Tárkány 36, I I I tarniachok 1 3 társadalmi felépítés 36, 53, 59-6 1
nagycsaládok 53, 1 4 1 , 1 46 tarsolylemez 34, 5 I , 69, 79
banai 72 bezdédi 72, 73 bodrogvécsi 72, 74 eperjeskei 72, 75 farkasréti 7 I galgóci 74, 76 mariföldi 34 szolyvai 72 szolnok-strázsahalmi 74 tarcali 74 újfehértó-micskepusztai 7 I
Tas [ 32, 1 58 tatárok 1 2 Telegdi János 1 25 település 1 2, 16, 29, 39-49, 53, 1 45
árok 39, 42-44, 46 boronaházak 39, 45, 48
Ibn Ruszta 29, 64, 78, 1 04, 1 05, 107, 1 20, 1 30, 1 32
Igyfon 1 44 Illyés Gyula 1 58 Implom József 4 1 Imre, herceg 1 08 Ipolyi Arnold 1 3 1 , 1 33, 1 37 Irán 69 iráni "hatás" 28 istenek 1 30-- 1 33 (l. még vallás) iszlám 7 1 italok 1 07, 1 20
kumisz 107
Jáfet 25, 26 Jakubovich Emil 1 2 5 Jankó János 1 08 János, IX., pápa 1 28 J ósa András 5 I , 63 Jung, C. G. 1 37 jurt l. település Justinus 25
kabarok 33, 60, 74, 1 14 kalandozások 37, 1 05 Kalevala 108, 1 26, 1 27 Kállay Ferenc 1 3 1 , 1 33, 1 37 Kálmán király 63, 78, 98 Kálmány Lajos 1 3 1 - 1 33 Kalocsa 1 50 Kalotaszeg 1 45, 1 47 Kandra Kabos 1 3 1 Karancslapujtő 33 Karcag 41 karJuk-törökök 33, 62 Károly, Nagy 32, 84, 1 25, 1 48 Karos 109 Kárpát-medence 5, 7, I I , 1 6, 1 7, 25,
33-37, 42, 59, 66, 67, 1 02, 104, I I I , 1 25, 1 30, 1 39, 1 5 1
Kaukázus 1 6, 69 Kazár Kaganátus 103 kazárok 25, 33 Kecel 55 Kecskemét 4 1 Khám 26 Kenézlő 80 Képes Géza 1 26, 1 28 Képes Krónika 32, 35, 36, 77, 1 06,
1 09, 1 25, 1 44, 1 53 Kercs 1 20 kereskedelem 7, I I I , 1 20 kereszténység 33, 37, 1 37, 1 48, 1 49 "kettős honfoglalás" 1 6, 1 7, 29, 33,
34, 37 Kézai Simon 25, 26, 60, 1 02, 1 24 Kijev 33, 68, 1 20 királyság 1 48, 1 50, 1 5 1 kirgiz, kirgizek 106, 1 07 Kniezsa István 1 7 Kodály Zoltán 1 27
Kolozsvár, Zápolya u. 52, 54, 58, 59 Konsztantinosz Porphürogennétosz
6, 1 5 1 Kopáncs 93, 94 Korán 65, 68 korhány l . sírok koronázási jogar 93 Koroncó 96, 98 Kovács István 84, 1 1 4 Kovács Mihály 1 58 kőkor 27 középkor 1 2, 1 3, 1 6 Kresz Mária 78 "kultúr táj" 1 2 kumisz l . italok Kun László l. László, IV. Kund 1 58 kundasigíri műveltség 27-28 kunok 33, 39, 83 kurgán l. sírok kutrigur 26 Kürtgyarmat 60 Kürti Béla 28, 53
Lajtha László 1 27 László, IV. , Kun 25, 1 24 Lázár diák 47, 48 Lázár Ferenc 83 legeltetés 1 04, 1 39 (l. még állatok) LeheI 64, 77 "Lehel kürtje" 77 lelőhelyek 1 6 Lengyelország 27 Leszich Andor 4 1 Ligeti Lajos 39 Lipták Pál 28 Liudprand érsek 83, 1 37 Lotz Károly 1 58 lószerszám 64, 86-89, 1 0 1 , 1 42
farhám 98 gyeplő 89 heveder 88 kantár 89 kápa 88 kengyel 88, 89, I 1 2
eresztevényi kengyel 59 női 98- 100 nyereg 54, 86, 87, 1 0 1 nyeregszárny 88 patkó 89 soltszentimrei nyereg 87, 1 0 1 szügyelő 88, 98 veszkényi zablapálca 1 1 4 zabla 88, 89, 99
"lóversenyek" 1 06, 107
Mágog 25, 26 Magyar 25, 1 44 magyarszentpáli pillérfő 1 37 Makkai László 1 04 Marsigli, L . F . 1 25
Maszudi 82 Matolcsi János 1 05, 1 06 Medgyessy Ferenc 1 25, 1 54, 1 58 Megyer 36 méltóságok 36
Gyula 60 Jenő, Jeneh 36, 60 kende, kündü 29, 60, 1 32 Tarján, tarkán 60
Ménrót 25 Méri István 4 I , 42, 46, 49 Meotisz 25, 1 24 mesterségek
boronaház-építő 1 3 csikós 5 , 1 42 darvász 1 2 faragó 1 3 fazekas 5 , 48, 1 20, 1 22, 1 23 földműves 5, 1 02, 103 gubás 1 47 gulyás 5 halász 5, 107, 1 08 íjkészítő 5, 1 3 juhász 1 39- 1 4 1 kovács (vasverő) 5, 83, I I I méhész 5 nemezkészítő 1 23 nyerges 1 3, 86, 87, 1 0 1 , 1 20 ötvös 69, 74, 89, 92, 109, I I I , 1 1 3, I 1 4, 1 29 pákász 1 2, r o7, 1 08 pásztor 1 2, 1 04-106 réti ember 1 2 solymász r o8 szíjjártó 1 20 szűcs 1 47 téglavető 45 tímár 79, 80
Metód 29, 1 1 6, 1 32, 1 48 Michelangelo, B. 98 mindszenti sír 54 Minuszinszki-medence 5 1 , 54 Miskolc 4 1 mohamedánok 33, I I 4 Mokri-Mészáros Dezső 1 25 mongolidok 1 6 mongolok 34 morva, morvák 33, 93 mozlimok 33 M'Satta 72, 73 Muagerisz 6 Munkácsi Bernát 1 08 Munkácsy Mihály 1 54
Nagy Géza 32 Nagykőrös 66, 68 Nagyősz 68 Nagyszentmiklós 77, 93, 1 1 6, 1 24
nagyszentmiklósi kincs 84, 89, 1 1 4, 1 1 6, I 1 7, 1 19, 1 36, 1 49
Nándorfehérvár 1 37
1 7 5
A kötet előmunkálataiban segítséget nyújtottak : Éry Kinga (Természettudományi Múzeum), Gedai István, Mesterházi Károly, Parádi István (Magyar Nemzeti Múzeum) és Takács István (Mezőgazdasági Múzeum)
A felvételeket készítették : Adorján Attila : I I I . ; Apáti-Tóth Sándor : 75. ; Dienes István : 32 . , 34. ; Farkas Gyula : 8 / F, G, H ; Gábler Csaba : 74. ; Gottl Egon : 67 . ; Gyarmathy László : 10. , 1 2 . , 46. , 55 . , 57 . , 59., 60. , 89., 9 r . , 94·, 95 . , 1 03 . , 1 04. , 1 20. , 1 22 . , 1 52 . , 1 58 . ; Marianne Haller : 76., 78 . ; Henkey Gyula : 8 / c, D, E, I , M, N; Kapocsy György : 2/b ; Karáth József: 23 . , 25 . , 36. , 47. , 54., 58 . , 65., 70., 78. , 8 r . , 93· , 98. , 1 10 . , I I r . , 1 32 . , 1 34· ; Kónya Kálmán : 48 . , 90. , 92., 1 00. , 1 37. ; Korniss Péter : T 48 . ; Lévai Jenő : 2/C, 7 . , 1 3 . , 20. , 42 . , 47., 64. , 82. , 85 . , 97. , l O r . , 1 05 . , 106., 107 . , 1 1 8 . , 1 1 9 . , 1 26. , 1 28 . , 1 3 1 . , T 40. , 1 4 1 . , 1 47. , 1 56 . , 1 60. , 1 62 . , 1 63 . , 1 64. ; Markovics Ferenc : 1 6 r . ; Murányi István : 69. ; Szelényi Károly : 2/a, 88 . , 1 54. , 1 57 . ; Szerencsés János : 6 ! . 1 27. kép © Olivetti, Italy. Photo by Mario Carrieri, Italy. A reprodukciókat Búza Katalin, Dabasi András, Gottl Egon, Gyarmathy László és Lévai Jenő készítette.
Kiadta a Helikon Kiadó. Felelős vezető Molnár Magda igazgató. Készült a Kossuth Nyomdában (87 .06°5), Budapesten, 1 988-ban. Felelős vezető Bede István vezérigazgató. © László Gyula, 1 988. Felelős szerkesztő Steinert Ágota. Képszerkesztő Bara Marianne. A kötetet Nagy András tervezte. Művészeti vezető Szántó Tibor. Megjelent 35 000 példányban, 23, 1 8 (A/5) ív terjedelemben, Zanders Ikonorex special-matt papíron, Monotype fényszedéssel, Times betűtípussal. HE 207/ ISBN 963 207 863 2
földkunyhó 39, 40 földvárak 1 2 határhalmok 1 2 jurt 39, 40, 43-45, 48, 49, 52, 56, 90 putri 44 sánc 39, 44, 46 sátrak 39 téglaházak 39, 44, 45, 48 l . még Geda-halom
temetkezés 47, 48 fej alá tett nyereg 54 hamvasztás os 47, 55, 1 30 italáldozat 58
"köznépi" 56, 57 lovas 53-55, 58, 1 06 nagycsaládos 47, 52, 55
temetők 1 2, 1 3, 1 6, 1 7, 34, 39, 43, 47, 50-62
templomok 48 Tengri 1 32 Termacsu (Tormás) 34 Tétény 1 32 Theophylaktosz Szymokattesz 1 3 Theothmár érsek 1 28, 1 48 Thonuzoba 1 44 Thuróczy-krónika 26 Tihanyi alapítólevél 107 Tinódi Lantos Sebestyén 1 26 Tiszabercel 94 tiszabezdédi temető l. temetők Tiszaeszlár-Bashalom 9 I , 92, 98, I 1 8 Tiszaeszlár-Újtelep 1 2 I tokaji kincs I 1 2, I 1 3 Tóth Árpád 48, 1 53 Tóth Tibor 28 Töhötöm 1 58 törökök 1 2 törökös jelleg 24
Törtel 1 00 törvények 60-62, 1 03, 104 törzsek 29, 34-37, 60 Tretyakov, P. N. 34 Tuhutum-emlék 1 25 turanidok 1 6, 20, 2 I , 24 Turkesztán 68 Túrkeve 1 32 Turkia 1 48 turul-monda 1 26, 1 32, 1 35
"tükörkép-hit" 52, 54, 56 türk, türkök 28, 3 3 , 36, 60, 82, 83 ,
1 24, 1 25
uar 1 3 ujgur 1 07 U. Kőhalmi Katalin 83, 1 09 Ung 7 Urál 27, 68 uráliak (uráli népek) 20, 2 1 úzok 33
Ügyek 25, 34
vadászat 1 3 , 1 08-1 l I , 1 42, 1 44 Vajk 1 50 vallás I I 6, 1 30-1 37 Vámbéry Ármin 26 varchoniták 1 3 Varsány 36 vásárok 1 20 vaskor 1 2 Vata-felkelés 44, 1 30, 1 37, I S0 vatyai műveltség 47 velencei kehelyszáj 1 1 4, I l 8 verebi koponya 1 29 vereckei hágó 3 3 Veres Péter 2 8
Veress Sándor 1 2 7 vérszerződés 34, 36, 3 7 , 1 48 , 1 5 5, 1 58
Vikár Béla 1 27 Vikár László 27 világfa 1 34 Világkrónika 32 Vilhuna, M. I I I viselet 34, 50, 63-65, 80, 1 06
bocskor 78 buggyos nadrág 64 felsőruházat 78, 79 férfi 65, 70 . ing, ingnyak 65 kaftán 63 karancslapujtői öv 3 3 köpeny 6 3 kucsma 6 5 női 89- 1 0 1 párta 89 saru, csizma 78, 98 sisak 64 szűr 1 06 veretes öv 65-68, 1 09
vlachok 102, 1 24 Vörösmarty Mihály 1 5 3
Widuking barát 29 Wundt, W. 1 37
zabenderek 1 3 Zala György 1 53, 1 58 zene 1 25-1 27 Zichy István 65, 89 Zilah 1 25 Zoltai Lajos 4 1 Zrínyi Miklós 1 08
zsennyei kincs 93, 97, I I I
TARTALOM
KÖSZÖNTJÜK AZ OLVASÓT / 5
I DŐRENDI TÁBLÁZAT / 6
l . A TERMÉSZET ÉS AZ EMBER / 7
2. ÁRPÁD NÉPÉRŐL / 25
3 . A TELEPÜLÉS / 39
4. A TEMETŐK TANÚVALLOMÁSA / 50
5 . A VISELET, F EGYVERZET ÉS A LÓ SZERSZÁMOZÁSA / 63
6. A MINDENNAPI MUNKA / 102
7. A SZELLEMI ÉLET / 1 24
8. ARRÓL, AMI EGYKOR MEGVOLT, D E ELENYÉSZETT / 1 38
9. ÁRPÁD NÉPE A NYUGATI JELLEGŰ MAGYAR K IRÁLYSÁGBAN / 1 48
1 0. MŰVÉSZEINK A HONFOGLALÓK RÓL / 1 53
JEGYZETEK / 1 59
RÖVIDÍTÉSEK / 1 67
KÉPJEGYZÉK / 1 68
TOVÁBBI OLVASMÁNYOK / 1 72
NÉV - ÉS TÁRGYMUTATÓ / 1 73
LEKTO RÁLTA BALASSA IVÁN ÉS D I E N E S I STVÁN .
A K ÉPA YAGOT LÁSZLÓ GYULA VÁLOGATTA.
A KÖTET RAJZAlT BADICS I LONA,
DI ENES Ö. ISTVÁN, LÁSZLÓ GYULA, MARTON MAGDA
ÉS NAGY A N D RÁS K ÉSZÍTETTE.
A BU R KOLÓN A NAGYSZENTMI K LÓS I K I NCS
2. KORSÓJÁNAK RÉSZLETE, A 3 . OLDALON
A BÉCSBEN ŐRZÖTT MAGYAR F EJ E D E L M I SZABLYA,
A KÖTÉSEN A K AROS I EZÜSTSÓLYOM LÁTHATÓ.
Recommended