162
2013

2013 · 2014. 2. 28. · 3 6 YAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2013 májusában immár tizedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre, amelyen minden 6., 8. és 10

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • 2013

  • Országos kompetenciamérés 2013Feladatok és jellemzőik

    szövegértés6. évfolyam

    Oktatási HivatalKöznevelési Mérési Értékelési Osztály

    Budapest, 2014

  • 3

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL

    2013 májusában immár tizedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre, amelyen minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanuló részt vett, és amelynek célja a diákok szövegértési képességeinek és matematikai eszköztudásának a feltérképezése. A kompetenciamérés eredményeiről minden telephely, iskola és fenntartó jelentést kap, amelynek segítségével elhelyezheti magát az országos képességskálán, és összehasonlíthatja eredményeit a hozzá hasonló telephelyeken, iskolákban és fenntartónál tanuló diákok eredményeivel. Emellett az iskolák egyéni elemzéseket is készíthetnek, ennek segítségével kérdésenként is elemezhetik az eredményeket.

    Az „Országos kompetenciamérés 2013 – Feladatok és jellemzőik” kötetek célja Az a szándékunk, hogy az iskola eredményeit bemutató grafikonok mellett a lehető legteljesebb mértékben megismertessük a tanárokat, intézményvezetőket és oktatáspolitikusokat a mérésben rejlő lehetőségekkel, és az eredmények helyes interpretálásához minél alaposabb segítséget biztosítsunk. E célt szolgálja a kompetenciamérés 2007 elején megjelent Tartalmi kerete,1 valamint az Országos kompetenciamérés 2013 fenntartói, iskolai és telephelyi jelentései, amelyek megtekinthetők a http://www.oktatas.hu/, illetve a https://www.kir.hu/okmfit/ honlapon.

    A feladatokat bemutató kötetek célja az, hogy megismertessék a tanárokat az egyes feladatok mérési céljaival és statisztikai paramétereivel. A diákok feladatonkénti eredményeit elemezve a tanárok képet kaphatnak arról, hogy diákjaik milyen problémákkal, hiányosságokkal küzdenek, melyek azok a területek, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a jövőben, és milyen fejlesztési feladatokkal kell megbirkózniuk. A feladatokat tartalmazó kötetek az országos eredmények bemutatásával mindehhez keretet és viszonyítási pontokat nyújtanak. A kötetből kiderül, hogy mely feladatok okozták a legtöbb gondot a diákoknak, melyek esetében választottak sokan valamilyen tipikusan rossz választ, és melyek nem okoztak problémát a diákok többségének.

    A kötet felépítése Ez a kötet a 2013. évi Országos kompetenciamérés 6. évfolyamos tesztfüzetének szövegértésfeladatait (itemeit) tartalmazza. Az itemek olyan sorrendben találhatók a kötetben, ahogyan az A) tesztfüzetben szerepeltek. A kötet végén található mellékletben táblázatos formában is feltüntettük az itemek jellemzőit. A kötetben minden egyes itemről a következő információk szerepelnek:

    • A kérdés (item), ahogyan a tesztfüzetben szerepelt.• Az item javítókulcsa.• A mérési cél:

    • az item besorolása a Tartalmi keretben rögzített csoportosítási szempontok alapján;• rövid leírás arról, hogy pontosan milyen műveleteket kell a diáknak elvégeznie az item helyes

    megválaszolásához.

    1 Balázsi Ildikó – Felvégi Emese – Rábainé Szabó Annamária – Szepesi Ildikó: OKM 2006 Tartalmi keret. suliNova Kht., Budapest, 2006.

  • 4

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    • Az item statisztikai jellemzői:2• az item tesztelméleti paraméterei (a kérdés nehézsége és meredeksége, valamint kétpontos item esetén a

    lépésnehézségek);• feleletválasztásos feladatok tippelési paramétere;• az item nehézségi szintje;• az egyes kódok előfordulási aránya;• az item lehetséges kódjainak pontbiszeriális korrelációja;• az item százalékos megoldottsága országosan és településtípusonként, valamint az egyes ta

    nulói képességszinteken.

    Képességszintek a 6. évfolyamos szövegértésteszt esetébenAz adatok elemzésében fontos szerepet játszanak a szakmai és statisztikai szempontok alapján meghatározott képességszintek. Ezek segítségével a tanulókat képességük szerint kategóriákba sorolva képet tudunk adni arról, hogy milyen képességeket tudhatnak magukénak a szintbe tartozók, és mi az, amiben elmaradnak a magasabb szinten található tanulóktól. A képességszintek kialakításának statisztikai hátterét az 1. melléklet mutatja be.

    Képesség-szint

    A képesség-szint

    alsó határaA szintet elérő tanulók képességei

    7. 1911 • a szövegbe többszörösen mélyen beágyazott, implicite megfogalmazott információk és kategóriák azonosítása és összekapcsolása a figyelmet erő sen elvonó tartalmi elemek között eligazodva, a szöveg típusától, témá jától, terjedelmétől függetlenül; közvélekedéssel ellentétes, az elvárttal szembehelyezkedő információk visszakeresése

    • egy szereplő valódi és színlelt attitűdje közötti különbségtétel; több eseménysor időrendjének helyreállítása; a tartalmi elemek közötti logikai kapcsolatok felismerése különböző retorikai célú és formátumú szövegek között; egy szöveg változatainak rangsorolása

    • egy állandósult szókapcsolat alkalmazhatósági kontextusának azonosítása; a nyelvi elemek elhagyásán alapuló retorikai alakzatok felismerése; a poetizált nyelvhasználat konkrét példáinak magyarázata; a közlésmód jelentésmódosító szerepének magyarázata; a szövegszervező tartalmi elemek működésének magyarázata

    6. 1771 • Egy meghatározott szempont alapján, a szövegben (vagy több szövegben) szereplő információk és kategóriák kapcsolatrendszerét átlátva, a szövegben mélyen beágyazott információk azonosítása és összekapcsolása; implicite megfogalmazott információk azonosítása a figyelmet erősen elvonó tartalmi elemek között eligazodva

    • az ellentmondás felismerése egy szereplő viselkedésében; a szöveg egységei közötti tartalmi megfelelés felismerése; a szövegváltozatok közös elemeinek felismerése; a szöveg tartalmi elemei közötti kijelentésérv viszony felismerése, a problémamegoldás viszony magyarázata

    • a szövegben alkalmazott speciális jelrendszerek működésének magyarázata; a kétértelműség vagy szójáték nyelvi alapjainak magyarázata; a szöveg stiláris vagy tartalmi jellemzőinek egy adott céllal való megváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás; az olvasó előismereteire alapozó figyelemfelhívó jellegű címadás felismerése

    2 A statisztikai jellemzők képzési szabályait az 1. melléklet ismerteti.

  • 5

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    Képesség-szint

    A képesség-szint

    alsó határaA szintet elérő tanulók képességei

    5. 1631 • a szövegben elszórt, explicite megfogalmazott információk azonosítása, összekapcsolása, rendezése; félrevezető információ kiszűrése adott szempont alapján; a szövegben mélyen beágyazott, főszövegen kívül eső, vagy a megszokottól ellentétes helyen szereplő információk visszakeresése

    • a szereplők attitűdjei közötti különbségek magyarázata, egy szereplő szándékaira vagy állapotára utaló nyelvi és tartalmi jelek azonosítása; a szöveg tartalmi elemei és a mindennapi élet tapasztalatai közötti különbségek magyarázata; a szöveg egy részletében leírt időrend helyreállítása; iskolai jellegű háttértudás alkalmazása a szöveg tartalmi elemei közötti kapcsolatok azonosításában; a szövegben megfogalmazott feltételeket teljesítő példák azonosítása; a szöveg elemei közötti okokozati, általánosegyes vagy kategóriaelem viszony magyarázata

    • a szöveg célközönségének felismerése; egy szövegrészlet strukturális szerepének magyarázata; a szöveg hitelességével kapcsolatos tartalmi elemek magyarázata; a kétértelmű, több jelentésű tartalmi elemek feloldása; a bibliográfiai rendszer felismerése és alkalmazása; értékítélet alkotása a mindennapi élettől távoli témájú szöveg tartalmistilisztikai jellemzőivel kapcsolatban

    4. 1491 • a szövegben elszórt, explicite megfogalmazott információk azonosítása, összekapcsolása, rendezése; félrevezető információ kiszűrése

    • a szereplők szándékai közötti különbség felismerése, a szereplők motivációinak magyarázata; a szöveg információi és a mindennapi élet egy speciális vetülete közötti különbség felismerése; következtetés levonása a szöveg és a mindennapi élet információinak integrálásával figyelmet elvonó információk között eligazodva; a szöveg időrendjének helyreállítása; egy történet két változata közötti hasonlóság, és a szöveg tartalmi elemei között az elvárások ellenére fennálló hasonlóság felismerése; a szöveg tartalmi elemei közötti kategóriaelem viszony felismerése

    • egy szövegrészlet céljának felismerése; a szövegben alkalmazott speciális jelrendszerek működésének felismerése; a szöveg szerkezetének és fő tartalmi egységeinek felismerése; az ismétlés és a hasonlat szerepének magyarázata; értékítélet alkotása a szöveg egy tartalmi vagy stilisztikai eleméről, és ennek magyarázata; egy hétköznapi probléma megoldása a szöveg tartalmi elemeinek felhasználásával; a gúny tárgyának felismerése; idegen kifejezés jelentésének felismerése; a cím magyarázata

    3. 1351 • a szövegben explicite megfogalmazott, több feltételnek megfelelő információk visszakeresése

    • a szereplők közötti viszony magyarázata, a szereplők motivációinak felismerése; egyszerű következtetés levonása a szöveg és a mindennapi élet információinak integrálásával; a szöveg részletei közötti különbség vagy hasonlóság felismerése; a szöveg időrendje előtt lejátszódó események kikövetkeztetése; egy következtetés alapját jelentő tartalmi elem felismerése

    • a szöveg céljának felismerése; a szöveg célját hangsúlyozó vagy tartalmát kiegészítő illusztráció felismerése; értékítélet alkotása a szöveg egy tartalmi eleméről; egy hétköznapi kifejezés alkalmi jelentésének felismerése; a szöveg egy részletének címmel való összefoglalása; a szerzői álláspont azonosítása

  • 6

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    Képesség-szint

    A képesség-szint

    alsó határaA szintet elérő tanulók képességei

    2. 1211 • a szövegben explicite megfogalmazott információ visszakeresése, és különbség felismerése

    • a szöveg információi és a mindennapi élet közötti egyszerű kapcsolat felismerése, a szereplők közötti egyszerű kapcsolat felismerése, a szöveg eseményeinek lineáris időrendjében való eligazodás; a szöveg egységei közötti kérdésfelelet viszony felismerése

    • egy szövegrész témájának, a hagyományos történetmesélési eszközöknek és a meggyőzés szándékának felismerése; állandósult szókapcsolat alkalmi jelentésének felismerése

    1. 1071 • a szövegben kiemelt vagy többször előforduló információ visszakeresése• az elbeszélés alapvető tér és időbeli körülményeinek kikövetkeztetése, a

    szöveg két tartalmi eleme közötti egyszerű kapcsolat felismerése• a szövegben explicite megfogalmazott fő gondolatmenet vagy téma felis

    merése, alkalmi szókapcsolat jelentésének felismerése

  • 7

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A 6. évfolyamos szövegértésteszt általános jellemzése

    A teszt általános jellemzőiA felmérés tesztfüzeteit a Tartalmi keretben megfogalmazott szempontok szerint állítottuk össze. A felmérést minden 6., 8. és 10. évfolyamos diák megírta, majd 6. évfolyamon a központi elemzés elkészítéséhez minden intézmény minden tanulójától összegyűjtöttük a kitöltött tesztfüzeteket. Az 1. táblázat azt ismerteti, hogy a tesztfüzetben milyen arányban szerepelnek a tartalmi keretben definiált gondolkodási műveletekhez és tartalmi területekhez tartozó feladatok. A 2. táblázat a teszt értékelése során kapott néhány alapvető jellemzőjét mutatja be (a 2. táblázatban az értékelés során törölt feladatok nem jelennek meg).

    Művelettípusok

    Szövegtípusok

    Információvisszakeresés

    Kapcsolatok, összefüggések

    felismeréseÉrtelmezés Szövegtípus összesen

    Elbeszélő 8 6 7 21

    Magyarázó 9 6 7 22

    Dokumentum 6 6 6 18

    Művelettípus összesen 23 18 20 611. táblázat: A feladatok megoszlása a gondolkodási műveletek és szövegtípusok szerint

    a 6. évfolyamos szövegértéstesztben

    Az értékelésbe vont itemek száma 61A központi elemzésbe bevont kitöltött tesztfüzettel rendelkező tanulók száma

    84045

    Cronbachalfa 0,917Országos átlag (standard hiba) 1496,683 (0,539)Országos szórás (standard hiba) 206,98 (0,443)

    2. táblázat: A 6. évfolyamos szövegértésteszt néhány jellemzője

  • 8

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A feladatok megoszlása a képességskálánAz 1. ábra az itemek és a diákok megoszlását mutatja a képességskálán. Az ábrán a feladatok nehézségi szintjeit és a diákok képességszintjeit is feltüntettük. Láthatjuk, hogy a mérésben könnyű és nehéz feladatok egyaránt találhatók, az itemekkel igyekeztünk minél szélesebb tartományban lefedni a képességskálát. Ily módon a kiemelkedően tehetséges és a gyenge diákokat is megbízhatóbban tudjuk elhelyezni a képességskálán.

    0 1000 2000 3000 4000 5000 6000 7000 8000Adott képességpontot elért diákok száma

    Standardizált képességpont

    Adott nehézségű feladatok

    2200

    2100

    2000

    1900

    1800

    1700

    1600

    1500

    1400

    1300

    1200

    1100

    1000

    900

    800

    OJ00610

    OH01914

    OJ00612

    OI00917 OJ01217

    OJ01220 OH05515 OH01909

    OH05508 OH01903 OF02817 OJ01216

    OH01905

    OJ01212 OH01904 OH01918

    OH05512

    OJ01218 OI00905 OI00904

    OH05503 OH01907 OJ01208 OI00907OH05513 OF02813 OJ01203

    OF02809 OI00910 OJ01213 OJ01209

    OH05511 OH05506 OJ01219 OH01908OI00913

    OI00901 OF02814 OJ00601 OJ01202

    OH05504 OH05501 OF02815 OJ01210OJ00614 OH05518

    OJ00609 OF02807 OI00911

    OF02805 OF02801 OI00915

    OJ01205 OH05505 OF02803 OI00906OF02808 OJ00602 OJ00613 OI00908

    OF02804

    1. ábra: Az itemek és diákok megoszlása a képességskálán, 6. évfolyam, szövegértés

  • 9

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A FELADATOK ISMERTETÉSE

  • 10

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    Louis Braille

    Olvasd el az alábbi regényrészletet, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

    Louis Braille

    Amikor Louis Braille 1809. január 4-én egy Párizshoz közeli faluban, Coupvray-ban megszületett, még csak néhány iskola volt egész Európában, ahová vakok járhattak. Különböző kézműves szakmákat és zenét tanultak. Ám könnyen alkalmazható írás hiányában a világ jelentős része hozzáférhetetlen maradt számukra.

    Louis látóként született. De amikor háromévesen, mint annyiszor, apja, Simon nyeregmíves műhelyében játszott, egy árral1 megsebesítette magát, és nem sokkal később megvakult.

    Alig tizenhárom éves, amikor kitapogatható írás kifejlesztésébe fog, amely-ből később megszületik az a bizonyos Braille-írás, amelynek segítségével a va-kok mind a mai napig írnak és olvasnak.

    Simon mester vásárolt Párizsban két fa dobókockát, amelyen kis bemélye-dések jelezték a pontokat. Esténként, munka után hármasban leültek az asz-talhoz játszani. Braille-nénak volt egy kis doboza tele inggombbal. A játék elején mindenki kapott egy tucat gombot. Minden kör előtt egy-egy gombot tettek egy tálkába. Louis a dobások után kitapogatta a dobott pontszámo-kat, és összeadta azokat. Akinek a legtöbb pontot sikerült elérnie, az vehette magához a tálkából a gombokat. Egyszer az egyikük nyert, másszor a má-sikuk. Akinek nem volt már több gombja, kiesett, és az győzött, aki mind a harminchat gombot összegyűjtötte. Louis olyan ügyesen tudta kitapogatni a számokat, hogy a játék nagyon vidáman folyt.

    – Ha a számokat nem kis lyukak, hanem dudorok jeleznék, még köny-nyebben fel lehetne ismerni őket – jegyezte meg Louis egy alkalommal. – Édes apám, segítesz holnap a lyukakba apró szögeket beleverni?

    – Igen, a legkisebb tapétázószög alkalmas lesz. Így hát másnap este már dudoros kockával játszhattak. Louis egyre többet töprengett azon, hogyan lehetne a vakok számára

    egyszerűbb, pontokból álló betűket kitalálni.

    Élt akkoriban Párizsban egy egészen különös ember, Charles Barbier. Tüzér-százados volt XVIII. Lajos hadseregében. Mivel az éjszakai gyakorlatozások közben nehézségekbe ütközött az írásos parancsok továbbítása, kitalált egy újfajta „éjszakai írást”, hogy sötétben is lehessen titkos parancsokat kiadni. Akkoriban az emberek még nem ismerték a gyufát.

    Barbier egy erős ár segítségével kartonlapba nyomta bele a szavakat kü-lönleges pontírással. Minden szótagnak megvolt a maga pontjele, a címzett-nek meg szüksége volt egy „kulcsra”, hogy elolvashassa. A karton hátoldalán 1 Egyenes vagy hajlított acélszerszám, amelyet bőr, műbőr, műanyagok, fa átlyukasztására használnak.

    Forr

    ás: h

    ttp:

    //mol

    y.hu

    /kon

    yvek

    /jako

    b-st

    reit-

    loui

    s-br

    aille

    -a-v

    akir

    as-fe

    ltala

    loja

    nak-

    elet

    e • J

    akob

    Str

    eit:

    Loui

    s Bra

    ille

    – a

    vakí

    rás f

    elta

    láló

    jána

    k él

    ete.

    Öre

    gmal

    om K

    iadó

    , 200

    8.

  • 11

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    kiemelkedett a pontok helye; így egyfajta kitapogatható írás jött létre, ame-lyet a sötétben is jól lehetett használni.

    Maga Barbier is rájött arra, hogy ez a kitapogatható írás akár a vakok számára is alkalmas lehetne. Felkereste hát a vakok intézetének igazgatóját, aki érdekesnek, ám kissé bonyolultnak találta ezt az írást. Összehívta a taná-rokat és a diákokat, és beszámolt nekik erről a lehetőségről.

    Louis nagyon lelkes volt: kidomborodó pontok alkotta szótagok és betűk! Egyik tanárától elkérte az egész Barbier-pontírást. Túl bonyolult, gondolta, mert olyan valaki találta ki, aki látja is a pontokat. Le kellene egyszerűsíteni a tapogató ujjak számára!

    Ettől kezdve Louis azon volt, hogy kitaláljon egy egyszerű pontírást. Egy betűt nem jelölhet több mint hat pont. Gyakran ébredt fel éjszakánként; ilyenkor fogott egy táblácskát vagy egy kartont és az árt, és a párnája alatt próbálgatta és gyakorolta az írást.

    Az intézetben mindenki tudott Louis törekvéséről. Néhány osztálytársa csak nevetett rajta, mások kíváncsian lesték, mi lesz a dologból.

    Egy napon Pignier igazgató az irodájába hívatta. Éppen Barbier százados volt nála vendégségben.

    – Egyik diákunk az Ön pontírásával foglalkozik – mondta. Egymással szemben állt az ötvenöt éves, rendjelekkel felékesített tüzérszázados és a sá-padt, vézna, tizenhárom éves Louis. A fi ú világosan elmondta, mi az írás hiá-nyossága, és javaslatot tett a kijavítására. A százados jóindulatú fi gyelemmel hallgatta, ám olyan parancsoló hangnemben védte a saját rendszerét, hogy Louis végül elnémult. Elmehetett. A végén Barbier azért megjegyezte:

    – Milyen intelligens fi ú, igazi kis zseni!

    A szöveg főbb jellemzői: A magyarázó típusú szöveg a Braille-írás feltalálójának gyermekkorát meséli el. Főként azt hangsúlyozza, hogyan jutott el a főszereplő a pontírás megalkotásáig, és röviden bemu-tatja ennek lényegét.

  • 12

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    1/32. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00901

    oi00901Louis BrailleFeltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A 1796-ban

    B 1809-ben

    C 1822-ben

    D 1884-ben

    oi00904Louis BrailleMelyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdő-betű besatírozásával jelöld!

    Igaz HamisLouis Braille Párizsban született 1809-ben. I H

    Kisgyermekkorában látott, csak később vakult meg. I H

    Gyermekkorában kezdte el kifejleszteni a vakírást. I H

    A vakok akkoriban nem járhattak iskolába. I H

    oi00905Louis BrailleMi volt Louis feladata a játék során?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00906Louis BrailleMiért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A A szögek abban segítettek, hogy a dobókocka ne guruljon túl messze.

    B A kockába vert szöget könnyebb volt kitapintani, mint a bemélyedést.

    C A szögek nélkül Louis egyáltalán nem tudta volna kitapintani a számokat.

    D Louis a tapétázószögek segítségével adta össze a dobott pontszámokat.

    01279

    jAvÍTÓKUlCs

    Louis Braille

    oi00901Feltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    oi00904Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld!

    Helyes válasz: H, I, I, H,

    oi00905Mi volt Louis feladata a játék során?

    2-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában pontosan leírja Louis feladatát a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, ÉS összeadta azokat. Tanulói példaválaszok:• Kitapogatni a pontokat és összeadni.

    1-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában csak egy elemét írja le Louis fel-adatai közül a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, VAGY összeadta azokat. Tanulói példaválasz:• Kitapogatni, hogy mennyit dobtak.• Ő is tudott játszani. Összeadta a számokat. • Kitapogatni, hogy hányat kapott.• Kitapogatni a bemélyedéseit, és minél több pontot szerezni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kézzel érzékelni.• Gombokat gyűjteni.• Számolni a gombokat.• Leolvassa a pontokat.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00906Miért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

  • 13

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Kapcsolatok, következtetések

    A felADAT leÍrásA: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0040 0,00015Standard nehézség 1354 6,9

    Nehézségi szint 3

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 0 0 1 0 0 0 -

    3

    23

    68

    3 0 2

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,07

    -0,48

    0,53

    -0,11-0,04 -0,08

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 68,4 0,15 1. szint alatt 7,7 0,71

    Főváros 77,6 0,34 1. szint 18,6 0,41

    Megyeszékhely 74,7 0,32 2. szint 39,4 0,40

    Város 67,3 0,23 3. szint 63,7 0,33

    Község 60,6 0,30 4. szint 82,2 0,25

    5. szint 92,9 0,21

    6. szint 97,4 0,18

    7. szint 99,5 0,16

  • 14

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    2/33. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00904

    oi00901Louis BrailleFeltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A 1796-ban

    B 1809-ben

    C 1822-ben

    D 1884-ben

    oi00904Louis BrailleMelyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdő-betű besatírozásával jelöld!

    Igaz HamisLouis Braille Párizsban született 1809-ben. I H

    Kisgyermekkorában látott, csak később vakult meg. I H

    Gyermekkorában kezdte el kifejleszteni a vakírást. I H

    A vakok akkoriban nem járhattak iskolába. I H

    oi00905Louis BrailleMi volt Louis feladata a játék során?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00906Louis BrailleMiért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A A szögek abban segítettek, hogy a dobókocka ne guruljon túl messze.

    B A kockába vert szöget könnyebb volt kitapintani, mint a bemélyedést.

    C A szögek nélkül Louis egyáltalán nem tudta volna kitapintani a számokat.

    D Louis a tapétázószögek segítségével adta össze a dobott pontszámokat.

    01279

    jAvÍTÓKUlCs

    Louis Braille

    oi00901Feltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    oi00904Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld!

    Helyes válasz: H, I, I, H,

    oi00905Mi volt Louis feladata a játék során?

    2-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában pontosan leírja Louis feladatát a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, ÉS összeadta azokat. Tanulói példaválaszok:• Kitapogatni a pontokat és összeadni.

    1-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában csak egy elemét írja le Louis fel-adatai közül a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, VAGY összeadta azokat. Tanulói példaválasz:• Kitapogatni, hogy mennyit dobtak.• Ő is tudott játszani. Összeadta a számokat. • Kitapogatni, hogy hányat kapott.• Kitapogatni a bemélyedéseit, és minél több pontot szerezni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kézzel érzékelni.• Gombokat gyűjteni.• Számolni a gombokat.• Leolvassa a pontokat.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00906Miért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

  • 15

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Információ-visszakeresés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló visszakeresi az állításokra vonatkozó szövegrészeket, és mindegyikről megállapítja, hogy igaz vagy hamis. A feladat nehézségét az adta, hogy csak a teljesen hibátlan megol-dásért járt pont.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0026 0,00012Standard nehézség 1592 9,2

    Nehézségi szint 5

    Lehetséges kódok 0 1 9 xPontozás 0 1 0 -

    5545

    00

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,41

    0,41

    -0,04

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 45,0 0,15 1. szint alatt 6,5 0,71

    Főváros 51,7 0,42 1. szint 13,0 0,45

    Megyeszékhely 49,8 0,32 2. szint 22,8 0,35

    Város 44,1 0,31 3. szint 36,4 0,31

    Község 39,4 0,31 4. szint 50,9 0,30

    5. szint 65,5 0,34

    6. szint 79,7 0,50

    7. szint 92,0 0,71

  • 16

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    3/34. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00905

    oi00901Louis BrailleFeltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A 1796-ban

    B 1809-ben

    C 1822-ben

    D 1884-ben

    oi00904Louis BrailleMelyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdő-betű besatírozásával jelöld!

    Igaz HamisLouis Braille Párizsban született 1809-ben. I H

    Kisgyermekkorában látott, csak később vakult meg. I H

    Gyermekkorában kezdte el kifejleszteni a vakírást. I H

    A vakok akkoriban nem járhattak iskolába. I H

    oi00905Louis BrailleMi volt Louis feladata a játék során?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00906Louis BrailleMiért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A A szögek abban segítettek, hogy a dobókocka ne guruljon túl messze.

    B A kockába vert szöget könnyebb volt kitapintani, mint a bemélyedést.

    C A szögek nélkül Louis egyáltalán nem tudta volna kitapintani a számokat.

    D Louis a tapétázószögek segítségével adta össze a dobott pontszámokat.

    01279

    jAvÍTÓKUlCs

    Louis Braille

    oi00901Feltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    oi00904Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld!

    Helyes válasz: H, I, I, H,

    oi00905Mi volt Louis feladata a játék során?

    2-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában pontosan leírja Louis feladatát a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, ÉS összeadta azokat. Tanulói példaválaszok:• Kitapogatni a pontokat és összeadni.

    1-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában csak egy elemét írja le Louis fel-adatai közül a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, VAGY összeadta azokat. Tanulói példaválasz:• Kitapogatni, hogy mennyit dobtak.• Ő is tudott játszani. Összeadta a számokat. • Kitapogatni, hogy hányat kapott.• Kitapogatni a bemélyedéseit, és minél több pontot szerezni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kézzel érzékelni.• Gombokat gyűjteni.• Számolni a gombokat.• Leolvassa a pontokat.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00906Miért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

  • 17

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Információ-visszakeresés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló visszakeresi a kért információkat, és saját szavaival megfogalmazza a vá-laszt. A tanulók 30 százaléka írta le mindkét elemet, míg 37 százalékuk csak az egyiket nevezte meg.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0015 0,00007Standard nehézség 1588 10,11. lépésnehézség 145 162. lépésnehézség -145 18

    Nehézségi szint 5

    Lehetséges kódok 0 1 2 9 xPontozás 0 1 2 0 -

    2737

    30

    6

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,26

    0,110,24

    -0,2

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 48,6 0,13 1. szint alatt 14,1 0,78

    Főváros 52,3 0,33 1. szint 24,6 0,41

    Megyeszékhely 52,1 0,33 2. szint 34,4 0,31

    Város 48,6 0,19 3. szint 45,0 0,24

    Község 44,2 0,27 4. szint 53,2 0,23

    5. szint 61,3 0,27

    6. szint 69,2 0,40

    7. szint 77,4 0,79

  • 18

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    4/35. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00906

    oi00901Louis BrailleFeltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A 1796-ban

    B 1809-ben

    C 1822-ben

    D 1884-ben

    oi00904Louis BrailleMelyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdő-betű besatírozásával jelöld!

    Igaz HamisLouis Braille Párizsban született 1809-ben. I H

    Kisgyermekkorában látott, csak később vakult meg. I H

    Gyermekkorában kezdte el kifejleszteni a vakírást. I H

    A vakok akkoriban nem járhattak iskolába. I H

    oi00905Louis BrailleMi volt Louis feladata a játék során?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00906Louis BrailleMiért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A A szögek abban segítettek, hogy a dobókocka ne guruljon túl messze.

    B A kockába vert szöget könnyebb volt kitapintani, mint a bemélyedést.

    C A szögek nélkül Louis egyáltalán nem tudta volna kitapintani a számokat.

    D Louis a tapétázószögek segítségével adta össze a dobott pontszámokat.

    01279

    jAvÍTÓKUlCs

    Louis Braille

    oi00901Feltehetőleg mikor találkozhatott Louis a századossal? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    oi00904Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld!

    Helyes válasz: H, I, I, H,

    oi00905Mi volt Louis feladata a játék során?

    2-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában pontosan leírja Louis feladatát a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, ÉS összeadta azokat. Tanulói példaválaszok:• Kitapogatni a pontokat és összeadni.

    1-es kód: A tanuló visszakeresi a kért információt, és válaszában csak egy elemét írja le Louis fel-adatai közül a játék során, vagyis hogy kitapogatta a dobókockán a dobott számokat, VAGY összeadta azokat. Tanulói példaválasz:• Kitapogatni, hogy mennyit dobtak.• Ő is tudott játszani. Összeadta a számokat. • Kitapogatni, hogy hányat kapott.• Kitapogatni a bemélyedéseit, és minél több pontot szerezni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kézzel érzékelni.• Gombokat gyűjteni.• Számolni a gombokat.• Leolvassa a pontokat.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00906Miért volt szükség a tapétázószögekre a játék során? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

  • 19

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Kapcsolatok, következtetések

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szövegben leírt információkra támaszkodva következtet, és a négy válasz lehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0038 0,00017Standard nehézség 1177 11,2

    Nehézségi szint 2

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 0 1 0 0 0 0 -

    2

    82

    510

    1 10

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,16

    0,45

    -0,22-0,3

    -0,09 -0,07

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 82,0 0,13 1. szint alatt 23,8 1,07

    Főváros 88,3 0,26 1. szint 42,0 0,55

    Megyeszékhely 86,1 0,26 2. szint 63,2 0,38

    Város 81,2 0,21 3. szint 81,9 0,29

    Község 76,9 0,24 4. szint 92,7 0,20

    5. szint 97,6 0,12

    6. szint 99,4 0,09

    7. szint 99,8 0,13

  • 20

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    5/36. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00907oi00907

    Louis BrailleMi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00908Louis BrailleHogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Amiben csak tudtak, segítettek neki.

    B Nevettek rajta, vagy kíváncsian figyelték.

    C Irigyek voltak rá, folyamatosan gúnyolták.

    D Megpróbálták akadályozni a munkájában.

    oi00910Louis BrailleMi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Barbier találmánya bonyolultabb volt, a százados több pontot használt, mint Louis.

    B Louis kidomborodó betűket használt, Barbier pedig bemélyedéseket.

    C Barbier kartonpapírt használt az írás kikísérletezéséhez, Louis egy fatáblácskát.

    D Barbier írását csak a katonák tudták elolvasni, Louis-ét mindenki.

    oi00911Louis BrailleHogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Nagy figyelemmel hallgatta, és örült a javaslatainak.

    B Meghallgatta, de csak a saját rendszerét védte.

    C Egyre mérgesebben hallgatta, majd otthagyta.

    D Oda sem figyelt rá, nem érdekelte a mondandója.

    0179

    jAvÍTÓKUlCsoi00907

    Mi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegből kikövetkeztethető tapintás és/vagy az egyszerűség alapján a saját szavaival fogalmazza meg véleményét. Elfogadható, ha a tanuló csak a ta-pintást említi.Tanulói példaválaszok: • A játékban jött rá, hogy a domború szögeket könnyű kitapintani, és ha a betűk ha

    sonlítanának a dobókocka számaihoz, akkor a vakok el tudnák olvasni. • A játékból jött rá, hogy a betűknek egyszerűeknek kell lenniük, mint a dobókocka

    számainak, és nem lehet több belőlük, mint hat pont. [Egyszerűség.]• A tapintás, az ujjak használata.• Mindkettőn kidudorodások vannak. [A tapintásra hivatkozik átvitten.]• Kidudorodások.• Játékban szögek írásban pontok.• Az a kapcsolat, hogy nem látja, hanem kitapogatja.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Ebből jött rá, hogy kell a vakoknak írás. • A játék alapján vette az ötletet egy ilyen írás kifejlesztéséhez.• Ugyanaz az elv. [Túl általános.] • Mindkettőt Louis Braille fejlesztette tovább.• Ugyanaz a technika.• Mindkettő vakok számára készült.• A pontírás a közös.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00908Hogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00910Mi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 21

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Értelmezés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szöveg egészének ismeretében azonosítja a két tartalmi elem közötti oksági-logikai kapcsolatot, és saját szavaival megfogalmazza a választ.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0034 0,00014Standard nehézség 1534 6,9

    Nehézségi szint 4

    Lehetséges kódok 0 1 9 xPontozás 0 1 0 -

    3844

    17

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,23

    0,49

    -0,34

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 44,5 0,15 1. szint alatt 2,5 0,47

    Főváros 56,3 0,42 1. szint 6,3 0,26

    Megyeszékhely 51,8 0,39 2. szint 17,5 0,30

    Város 43,3 0,25 3. szint 34,1 0,34

    Község 34,6 0,26 4. szint 52,4 0,31

    5. szint 69,7 0,37

    6. szint 83,6 0,44

    7. szint 91,9 0,73

  • 22

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    6/37. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00908

    oi00907Louis BrailleMi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00908Louis BrailleHogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Amiben csak tudtak, segítettek neki.

    B Nevettek rajta, vagy kíváncsian figyelték.

    C Irigyek voltak rá, folyamatosan gúnyolták.

    D Megpróbálták akadályozni a munkájában.

    oi00910Louis BrailleMi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Barbier találmánya bonyolultabb volt, a százados több pontot használt, mint Louis.

    B Louis kidomborodó betűket használt, Barbier pedig bemélyedéseket.

    C Barbier kartonpapírt használt az írás kikísérletezéséhez, Louis egy fatáblácskát.

    D Barbier írását csak a katonák tudták elolvasni, Louis-ét mindenki.

    oi00911Louis BrailleHogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Nagy figyelemmel hallgatta, és örült a javaslatainak.

    B Meghallgatta, de csak a saját rendszerét védte.

    C Egyre mérgesebben hallgatta, majd otthagyta.

    D Oda sem figyelt rá, nem érdekelte a mondandója.

    0179

    jAvÍTÓKUlCs

    oi00907Mi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegből kikövetkeztethető tapintás és/vagy az egyszerűség alapján a saját szavaival fogalmazza meg véleményét. Elfogadható, ha a tanuló csak a ta-pintást említi.Tanulói példaválaszok: • A játékban jött rá, hogy a domború szögeket könnyű kitapintani, és ha a betűk ha

    sonlítanának a dobókocka számaihoz, akkor a vakok el tudnák olvasni. • A játékból jött rá, hogy a betűknek egyszerűeknek kell lenniük, mint a dobókocka

    számainak, és nem lehet több belőlük, mint hat pont. [Egyszerűség.]• A tapintás, az ujjak használata.• Mindkettőn kidudorodások vannak. [A tapintásra hivatkozik átvitten.]• Kidudorodások.• Játékban szögek írásban pontok.• Az a kapcsolat, hogy nem látja, hanem kitapogatja.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Ebből jött rá, hogy kell a vakoknak írás. • A játék alapján vette az ötletet egy ilyen írás kifejlesztéséhez.• Ugyanaz az elv. [Túl általános.] • Mindkettőt Louis Braille fejlesztette tovább.• Ugyanaz a technika.• Mindkettő vakok számára készült.• A pontírás a közös.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00908Hogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00910Mi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 23

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Információ-visszakeresés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0042 0,00018Standard nehézség 1198 9,8

    Nehézségi szint 2

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 0 1 0 0 0 0 -

    14

    82

    2 1 0 10

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,37

    0,46

    -0,17 -0,13-0,08 -0,07

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 82,3 0,12 1. szint alatt 23,0 1,19

    Főváros 88,9 0,30 1. szint 41,9 0,53

    Megyeszékhely 86,4 0,26 2. szint 63,0 0,37

    Város 81,6 0,19 3. szint 82,5 0,27

    Község 76,9 0,24 4. szint 93,3 0,16

    5. szint 98,0 0,11

    6. szint 99,5 0,08

    7. szint 99,9 0,10

  • 24

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    7/38. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00910

    oi00907Louis BrailleMi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00908Louis BrailleHogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Amiben csak tudtak, segítettek neki.

    B Nevettek rajta, vagy kíváncsian figyelték.

    C Irigyek voltak rá, folyamatosan gúnyolták.

    D Megpróbálták akadályozni a munkájában.

    oi00910Louis BrailleMi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Barbier találmánya bonyolultabb volt, a százados több pontot használt, mint Louis.

    B Louis kidomborodó betűket használt, Barbier pedig bemélyedéseket.

    C Barbier kartonpapírt használt az írás kikísérletezéséhez, Louis egy fatáblácskát.

    D Barbier írását csak a katonák tudták elolvasni, Louis-ét mindenki.

    oi00911Louis BrailleHogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Nagy figyelemmel hallgatta, és örült a javaslatainak.

    B Meghallgatta, de csak a saját rendszerét védte.

    C Egyre mérgesebben hallgatta, majd otthagyta.

    D Oda sem figyelt rá, nem érdekelte a mondandója.

    0179

    jAvÍTÓKUlCs

    oi00907Mi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegből kikövetkeztethető tapintás és/vagy az egyszerűség alapján a saját szavaival fogalmazza meg véleményét. Elfogadható, ha a tanuló csak a ta-pintást említi.Tanulói példaválaszok: • A játékban jött rá, hogy a domború szögeket könnyű kitapintani, és ha a betűk ha

    sonlítanának a dobókocka számaihoz, akkor a vakok el tudnák olvasni. • A játékból jött rá, hogy a betűknek egyszerűeknek kell lenniük, mint a dobókocka

    számainak, és nem lehet több belőlük, mint hat pont. [Egyszerűség.]• A tapintás, az ujjak használata.• Mindkettőn kidudorodások vannak. [A tapintásra hivatkozik átvitten.]• Kidudorodások.• Játékban szögek írásban pontok.• Az a kapcsolat, hogy nem látja, hanem kitapogatja.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Ebből jött rá, hogy kell a vakoknak írás. • A játék alapján vette az ötletet egy ilyen írás kifejlesztéséhez.• Ugyanaz az elv. [Túl általános.] • Mindkettőt Louis Braille fejlesztette tovább.• Ugyanaz a technika.• Mindkettő vakok számára készült.• A pontírás a közös.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00908Hogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00910Mi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 25

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Kapcsolatok, következtetések

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szövegben leírt információkra támaszkodva következtet, és a négy válasz lehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0031 0,00013Standard nehézség 1456 7,4

    Nehézségi szint 4

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 1 0 0 0 0 0 -

    55

    18 14 111 1

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    0,48

    -0,29 -0,25

    -0,08 -0,07 -0,08

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 54,8 0,17 1. szint alatt 11,6 0,81

    Főváros 66,0 0,43 1. szint 17,9 0,44

    Megyeszékhely 60,9 0,39 2. szint 26,5 0,33

    Város 53,2 0,24 3. szint 44,3 0,35

    Község 46,7 0,31 4. szint 64,9 0,35

    5. szint 80,1 0,29

    6. szint 90,1 0,35

    7. szint 95,4 0,52

  • 26

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    8/39. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00911

    oi00907Louis BrailleMi a kapcsolat a játék és a később kifejlesztett írás között? A szöveg alapján, saját szavaiddal válaszolj!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00908Louis BrailleHogyan reagáltak a társak Louis próbálkozására? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Amiben csak tudtak, segítettek neki.

    B Nevettek rajta, vagy kíváncsian figyelték.

    C Irigyek voltak rá, folyamatosan gúnyolták.

    D Megpróbálták akadályozni a munkájában.

    oi00910Louis BrailleMi volt a LEGFONTOSABB különbség Barbier és Louis találmánya között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Barbier találmánya bonyolultabb volt, a százados több pontot használt, mint Louis.

    B Louis kidomborodó betűket használt, Barbier pedig bemélyedéseket.

    C Barbier kartonpapírt használt az írás kikísérletezéséhez, Louis egy fatáblácskát.

    D Barbier írását csak a katonák tudták elolvasni, Louis-ét mindenki.

    oi00911Louis BrailleHogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Nagy figyelemmel hallgatta, és örült a javaslatainak.

    B Meghallgatta, de csak a saját rendszerét védte.

    C Egyre mérgesebben hallgatta, majd otthagyta.

    D Oda sem figyelt rá, nem érdekelte a mondandója.

    0179

    jAvÍTÓKUlCsoi00911Hogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00913Milyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegre támaszkodik, és képes a saját szavaival megfogalmazni, hogy általa a vakok írásban is kommunikálni tudak egymással.Tanulói példaválaszok:• Korábban a vakok nem tudták elolvasni a könyveket, nem tudtak tanulni, sok min

    dent nem tudtak megcsinálni. Louis segített nekik megtanulni olvasni. • A vakírás megváltoztatta az életüket, mert olyan dolgokat is megtanulhattak, ami

    lyeneket korábban nem tudtak. • Tudnak kommunikálni írásban is.• A vakok megtanultak írni.• Írás, olvasás egyszerűen.• Betűk ismerete.• A vakok is tudtak iskolába járni.• Igen, mert könnyebben tudtak így olvasni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kitalált egy írást. • A vakok is tudnak kommunikálni. [Kevés, hiányzik, hogy írásban.]• A vakok örültek és megjegyezték a nevét.• Jó, mert egyszerű volt, és könnyen tudták használni.• Segített az életükön.• Könnyebbé és elviselhetővé tette az életüket.• Megkönnyítette az életüket, és könnyebben tudták kitapogatni a betűket, mivel az

    zal könnyített, hogy egy betű nem 6 pont.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00915Mi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 27

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Kapcsolatok, következtetések

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szövegben leírt utalásokra, leírásokra támaszkodva következtet, és a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0029 0,00013Standard nehézség 1290 10,3

    Nehézségi szint 3

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 0 1 0 0 0 0 -

    25

    70

    2 1 0 10

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,34

    0,43

    -0,14 -0,14-0,07 -0,09

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 70,4 0,16 1. szint alatt 23,4 1,38

    Főváros 78,3 0,32 1. szint 33,6 0,67

    Megyeszékhely 75,6 0,32 2. szint 48,6 0,41

    Város 69,2 0,27 3. szint 65,1 0,31

    Község 64,1 0,30 4. szint 79,9 0,27

    5. szint 90,0 0,22

    6. szint 95,9 0,27

    7. szint 98,3 0,35

  • 28

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    9/40. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00913oi00913

    Louis BrailleMilyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00915Louis BrailleMi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Összefoglalja azt, amit a főszereplőről tudnunk kell.

    B Összefoglalja azt, ami eddig történt a regényben.

    C Bemutatja a regény összes szereplőjét.

    D Felhívja a figyelmet a nyeregmíves műhely veszélyeire.

    oi00917Louis BrailleNéhány szóval ajánld ezt a regényt egy barátodnak!

    oi00911Hogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00913Milyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegre támaszkodik, és képes a saját szavaival megfogalmazni, hogy általa a vakok írásban is kommunikálni tudak egymással.Tanulói példaválaszok:• Korábban a vakok nem tudták elolvasni a könyveket, nem tudtak tanulni, sok min

    dent nem tudtak megcsinálni. Louis segített nekik megtanulni olvasni. • A vakírás megváltoztatta az életüket, mert olyan dolgokat is megtanulhattak, ami

    lyeneket korábban nem tudtak. • Tudnak kommunikálni írásban is.• A vakok megtanultak írni.• Írás, olvasás egyszerűen.• Betűk ismerete.• A vakok is tudtak iskolába járni.• Igen, mert könnyebben tudtak így olvasni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kitalált egy írást. • A vakok is tudnak kommunikálni. [Kevés, hiányzik, hogy írásban.]• A vakok örültek és megjegyezték a nevét.• Jó, mert egyszerű volt, és könnyen tudták használni.• Segített az életükön.• Könnyebbé és elviselhetővé tette az életüket.• Megkönnyítette az életüket, és könnyebben tudták kitapogatni a betűket, mivel az

    zal könnyített, hogy egy betű nem 6 pont.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00915Mi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 29

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Értelmezés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szövegben olvasottakat alkalmazza a hétköznapi életben tapasztaltakra, és ennek alapján saját szavaival megfogalmazza a kapcsolódási pontokat. A tanulók több mint fele jól válaszolt a kérdésre.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0025 0,00012Standard nehézség 1449 9,1

    Nehézségi szint 4

    Lehetséges kódok 0 1 9 xPontozás 0 1 0 -

    34

    57

    10

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,27

    0,41

    -0,25

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 56,5 0,17 1. szint alatt 9,1 0,71

    Főváros 63,7 0,42 1. szint 19,8 0,50

    Megyeszékhely 62,8 0,37 2. szint 34,8 0,40

    Város 55,8 0,25 3. szint 50,9 0,35

    Község 49,4 0,32 4. szint 64,4 0,30

    5. szint 76,3 0,35

    6. szint 85,3 0,43

    7. szint 93,7 0,58

  • 30

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    10/41. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00915

    oi00913Louis BrailleMilyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00915Louis BrailleMi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Összefoglalja azt, amit a főszereplőről tudnunk kell.

    B Összefoglalja azt, ami eddig történt a regényben.

    C Bemutatja a regény összes szereplőjét.

    D Felhívja a figyelmet a nyeregmíves műhely veszélyeire.

    oi00917Louis BrailleNéhány szóval ajánld ezt a regényt egy barátodnak!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    0179

    0179

    jAvÍTÓKUlCs

    oi00911Hogyan fogadta a százados Louis észrevételeit? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    oi00913Milyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    1-es kód: A tanuló válaszában a szövegre támaszkodik, és képes a saját szavaival megfogalmazni, hogy általa a vakok írásban is kommunikálni tudak egymással.Tanulói példaválaszok:• Korábban a vakok nem tudták elolvasni a könyveket, nem tudtak tanulni, sok min

    dent nem tudtak megcsinálni. Louis segített nekik megtanulni olvasni. • A vakírás megváltoztatta az életüket, mert olyan dolgokat is megtanulhattak, ami

    lyeneket korábban nem tudtak. • Tudnak kommunikálni írásban is.• A vakok megtanultak írni.• Írás, olvasás egyszerűen.• Betűk ismerete.• A vakok is tudtak iskolába járni.• Igen, mert könnyebben tudtak így olvasni.

    0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok:• Kitalált egy írást. • A vakok is tudnak kommunikálni. [Kevés, hiányzik, hogy írásban.]• A vakok örültek és megjegyezték a nevét.• Jó, mert egyszerű volt, és könnyen tudták használni.• Segített az életükön.• Könnyebbé és elviselhetővé tette az életüket.• Megkönnyítette az életüket, és könnyebben tudták kitapogatni a betűket, mivel az

    zal könnyített, hogy egy betű nem 6 pont.

    Lásd még: X és 9-es kód.

    oi00915Mi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

  • 31

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Értelmezés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló értelmezi egy szövegelem stilisztikai szerepét, és a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0031 0,00014Standard nehézség 1241 10,9

    Nehézségi szint 2

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 1 0 0 0 0 0 -

    75

    124 7 1 1

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    0,41

    -0,16-0,24 -0,24

    -0,07 -0,1

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 75,1 0,14 1. szint alatt 14,5 0,95

    Főváros 81,3 0,37 1. szint 32,2 0,55

    Megyeszékhely 80,6 0,28 2. szint 56,6 0,43

    Város 74,8 0,22 3. szint 75,8 0,29

    Község 68,5 0,29 4. szint 86,1 0,27

    5. szint 90,3 0,22

    6. szint 92,8 0,30

    7. szint 95,6 0,54

  • 32

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    11/42. felADAT: LOUIS BRAILLE Oi00917

    oi00913Louis BrailleMilyen hatással volt Louis találmánya a vakok életére?

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    oi00915Louis BrailleMi a dőlt betűs rész szerepe? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Összefoglalja azt, amit a főszereplőről tudnunk kell.

    B Összefoglalja azt, ami eddig történt a regényben.

    C Bemutatja a regény összes szereplőjét.

    D Felhívja a figyelmet a nyeregmíves műhely veszélyeire.

    oi00917Louis BrailleNéhány szóval ajánld ezt a regényt egy barátodnak!

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

    0179

    0179

    jAvÍTÓKUlCsoi00917Néhány szóval ajánld ezt a regényt egy barátodnak!

    1-es kód: A tanuló válasza releváns információkat tartalmaz a vakírás feltalálására vonatkozóan. A válasz a szövegre támaszkodik, és a tanuló a véleményét képes a saját szavaival meg-fogalmazni. Tanulói példaválaszok: • Érdemes elolvasni, mert nagyon érdekesen ír arról, hogyan született meg a vakírás. • A vakírást egy 13 éves vak gyerek találta ki. Ezt mindenkinek el kellene olvasnia,

    hogy lássák, mire lehet képes egy gyerek. • Ebből sok mindent megtudhatsz, hogy milyen eszközökkel olvasnak a vakok. • Louis Braille élete elején még látott, ám 3 éves korában megvakult. Még gyerekkorá

    ban kezdte kifejleszteni a vakírást/olvasást. Csodálatos a története.• Sokat meg lehet tudni a vakok írásáról, és nagyon érdekes a kisfiú története.

    0-s kód: Helytelen, hiányos vagy túl általános válasz. Tanulói példaválaszok:• Érdemes elolvasni. • Kedves barátom! Ezt a regényt ajánlom neked, mert sajnos te is pont ebben a beteg

    ségben szenvedsz, és szívesen meghallgatnád.• Olvasd el, mert nagyon érdekes!• Segít megérteni a vakok problémáit, és segítségnyújtásra sarkal.• Ez a regény azért jó, barátom, mert lehet belőle tanulni is. Pl. nem csúfoljuk ki a vak

    embereket.• Leírja a Barbier írás történetét.• Sose adja fel a vakság megkönnyítéséért folytatott harcot.• Igaz történeten alapul.• Különleges kisfiú története.

    Lásd még: X és 9-es kód.

  • 33

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: MagyarázóGondolkodási művelet: Értelmezés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló pár mondatos ajánlást fogalmaz meg, amelyben kiemeli az olvasott szö-veg leglényegesebb információit. Mint általában az érvelős feladatok, ez is nehéznek bizonyult: mind-össze a tanulók 20 százalékának érvelése tartalmazott releváns információkat a szövegről.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0026 0,00015Standard nehézség 1866 18,4

    Nehézségi szint 7

    Lehetséges kódok 0 1 9 xPontozás 0 1 0 -

    68

    2012

    0

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,1

    0,31

    -0,25

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 20,4 0,14 1. szint alatt 0,6 0,19

    Főváros 28,6 0,33 1. szint 2,6 0,20

    Megyeszékhely 24,3 0,29 2. szint 6,7 0,20

    Város 19,4 0,21 3. szint 14,5 0,26

    Község 14,7 0,21 4. szint 23,2 0,29

    5. szint 33,0 0,35

    6. szint 42,3 0,57

    7. szint 55,5 1,24

  • 34

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    Tv-műsor

    Ezen az oldalon részletet látsz egy TV-műsorból. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kap-csolódó kérdésekhez!

    Mát

    raTv

    20:0

    0Vi

    ssza

    csap

    ó Pa

    ritt

    ya –

    K

    . O. M

    édia

    – k

    once

    rt

    2/1.

    21

    :05

    Keg

    yetle

    n bá

    násm

    ód

    (am

    . rom

    . víg

    j., 2

    003)

    Felir

    atoz

    va a

    TV

    2 Te

    xt 8

    88.

    olda

    lán

    Közb

    en K

    enós

    orso

    lás

    22:5

    5Sz

    erel

    mes

    Sha

    kesp

    eare

    (a

    m. r

    om. v

    ígj.,

    199

    8)

    A v

    ilág

    legn

    agyo

    bb d

    rám

    aíró

    já-

    nak

    is e

    laka

    dt n

    éha

    a to

    lla…

    A

    z 15

    90-e

    s év

    ek lo

    ndon

    i sz

    ínhá

    zai n

    em g

    yőzt

    ék

    be m

    utat

    ókka

    l, a

    szín

    ház

    virá

    gkor

    át é

    lte. A

    z ifj

    ú tit

    án t,

    Will

    Sha

    kesp

    eare

    -t (J

    oshe

    ph F

    ienn

    es)…

    1:05

    Kró

    nika

    (i

    sm.)

    Mér

    lege

    n a

    való

    ság

    2:00

    Eskü

    dt e

    llens

    égek

    : Az

    utol

    só s

    zó jo

    gán

    (am

    . kr

    imis

    or.,

    12. r

    ész,

    200

    5)

    Ha

    férfi

    vag

    y, lé

    gy fé

    rfi!

    3:00

    Műs

    orzá

    rás

    ProF

    ilm20

    :10

    Póke

    mbe

    r (am

    . sci

    -fi a

    kcóf

    ., 20

    02)

    Meg

    vásá

    rolh

    ató

    DVD

    -n.

    Egy

    pókc

    sípé

    s ne

    m a

    vilá

    g.

    Pete

    r Par

    ker (

    Tobe

    y M

    agui

    re),

    a ké

    tbal

    lába

    s di

    ákúj

    ságí

    vilá

    ga m

    égis

    fene

    kest

    ül fe

    lfor-

    dul,

    amik

    or e

    gy la

    bora

    tóriu

    mi

    ripor

    tútja

    sor

    án m

    egcs

    ípi e

    gy

    árta

    tlan

    kis

    nyol

    cláb

    ú.

    22:4

    5B

    eszé

    lő fe

    jek

    Vid

    ám, a

    ktuá

    lis ta

    lk-s

    how

    Utá

    na: H

    írek

    23:5

    0R

    ali-v

    ssze

    fogl

    aló

    0:45

    Port

    1:20

    Szeb

    b ho

    lnap

    2. (

    hong

    k.

    akci

    óf.,

    1987

    ) A

    hon

    gkon

    gi re

    ndőr

    ség

    egy

    nagy

    szab

    ású

    pénz

    ham

    isítá

    -si

    ügy

    lele

    plez

    ésér

    e ké

    szül

    . A

    z eg

    yik

    gyan

    úsíto

    tt Lu

    ng S

    i a

    rette

    gett

    triád

    ok e

    gyko

    ri ta

    gja.

    A

    z üg

    yre

    Kite

    t, a

    fiata

    l zsa

    rut

    állít

    ják.

    3:05

    Műs

    orzá

    rás

    Dia

    Tv3

    19:3

    520

    20: A

    tűz

    biro

    dalm

    a (a

    m.–

    ango

    l–ír

    sci-fi

    , 200

    2)

    Qui

    nn (C

    hris

    tian

    Bal

    e) a

    lond

    oni

    met

    ró e

    gyik

    ala

    gútjá

    ban

    szem

    -ta

    núja

    vol

    t a S

    árká

    ny é

    bred

    é-sé

    nek,

    és

    a sá

    rkán

    yok

    elle

    n ha

    rcol

    ó ki

    s kö

    zöss

    ég v

    ezér

    e le

    tt. L

    egfő

    bb c

    élju

    k, h

    ogy

    meg

    -m

    ents

    ék g

    yere

    keik

    éle

    tét.

    21:3

    5C

    SI: A

    hel

    yszí

    nelő

    k (a

    m.–

    kan.

    akc

    iófil

    m-s

    or.,

    104.

    sz, 2

    000)

    M

    egvá

    sáro

    lhat

    ó D

    VD-n

    22:3

    5Tú

    lélé

    sből

    jele

    s (a

    m.–

    kan.

    akc

    ióf.,

    200

    3)

    0:35

    CSI

    : A h

    elys

    zíne

    lők

    (am

    .–ka

    n. a

    kció

    film

    -sor

    ., 10

    4. ré

    sz, 2

    000)

    (i

    sm.)

    Meg

    vásá

    rolh

    ató

    DVD

    -n1:

    35Id

    őrés

    (am

    . sci

    -fi a

    kció

    f.,

    1992

    )

    TISZ

    A T

    elev

    ízió

    21:0

    5Im

    pres

    szió

    k (le

    ngye

    l ism

    . so

    r., 1

    997)

    – R

    óma

    – ví

    z és

    21:1

    5M

    edny

    ánsz

    ky (s

    zlov

    ák

    ism

    eret

    t. fil

    m, 2

    005)

    22:0

    0Ti

    szas

    port

    S

    portö

    ssze

    fogl

    aló

    22:1

    5B

    eava

    tás

    – A

    mag

    yar

    észj

    árás

    ról

    Cza

    kó G

    ábor

    tele

    vízi

    ós e

    sszé

    je22

    :35

    Vadí

    tó s

    zép

    napo

    k (h

    ongk

    . film

    drám

    a, 1

    991)

    0:10

    Ros

    t And

    rea

    és a

    Lis

    zt

    Fere

    nc K

    amar

    azen

    ekar

    ha

    ngve

    rsen

    ye (m

    agya

    r ko

    ncer

    tf., 2

    003)

    0:55

    Vers

    Tóth

    Árp

    ád: J

    ó éj

    szak

    át

    (köz

    rem

    .: S

    zerv

    ét T

    ibor

    )1:

    00H

    imnu

    sz1:

    05H

    íróra

    (ism

    .) –

    Híre

    k,

    Spo

    rthí

    rek,

    Időj

    árás

    -jele

    ntés

    , H

    eti H

    írmon

    dó2:

    05M

    ese

    A n

    agy

    ho-h

    o-ho

    -hor

    -gá

    sz: H

    orgá

    sz a

    tető

    n (m

    agya

    r an

    imác

    iós

    film

    soro

    zat)

    Rövi

    díté

    sek:

    akc

    ióf.

    = ak

    ciófi

    lm, a

    m. =

    am

    erik

    ai, h

    ongk

    . = h

    ongk

    ongi

    , ism

    . = is

    mét

    lés,

    ism.,

    ismer

    ett.

    = ism

    eret

    terje

    sztő

    , ka

    n. =

    kan

    adai

    , kon

    cert

    f. =

    konc

    ertfi

    lm, k

    özre

    m. =

    köz

    rem

    űköd

    ik, k

    rim

    isor.

    = kr

    imiso

    roza

    t, ro

    m. =

    rom

    antik

    us, s

    or. =

    soro

    zat,

    vígj

    . = v

    ígjá

    ték

    http

    ://po

    rt.h

    u/pl

    s/w

    /tv.

    prog

    ?i_d

    ate=

    2007

    -12-

    02&

    i_ch

    =3&

    i_ch

    _nr=

    4

  • 35

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A szöveg főbb jellemzői: Az adatközlő típusú szöveg egy internetes műsorújság részlete, több csa-torna műsorát részletezi egy adott napszakra vonatkozóan. A szöveg és a hozzá kapcsolódó feladatok tipikus példája a mindennapok során alkalmazott szövegértési képességnek.

  • 36

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    12/43. felADAT: Tv-mŰsOr Of02801of02801

    Tv-műsorSzámozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    . . . . . . Rali-vb

    . . . . . . Mednyánszky

    . . . . . . Pókember

    . . . . . . Mese

    of02803Tv-műsorHonnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A cím utáni zárójelből.

    B A műsor címéből.

    C Az adásidőből.

    D Abból, hogy a Himnusz után vetítik.

    of02804Tv-műsorA tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Pókember

    B Szebb holnap 2.

    C Szerelmes Shakespeare

    D Vadító szép napok

    of02805Tv-műsorMilyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A film címét, a rendező születési helyét, a készítés évszámát.

    B A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a készítés évszámát.

    C A film íróját, a film nemzetiségét, a film műfaját és időtartamát.

    D A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a nyert Oscar-díj évét.

    jAvÍTÓKUlCs

    TV-műsor

    of02801Számozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    Helyes válasz: 3., 2., 1., 4.

    of02803Honnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

    of02804A tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    of02805Milyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    of02807Melyik csatorna esti műsorán szerepelnek csak filmek és sorozatok? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    of02808Melyik csatorna sugározza a legtöbb ismeretterjesztő műsort? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: D

  • 37

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: DokumentumGondolkodási művelet: Kapcsolatok, következtetések

    A felADAT leÍrásA: A tanuló a szöveg egésze alapján összeveti egymással a különböző adások kezdési idejét, és számozással sorrendbe állítja azokat.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0023 0,00007Standard nehézség 1226 10,3

    Nehézségi szint 2

    Lehetséges kódok 0 1 9 xPontozás 0 1 0 -

    32

    67

    10

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    -0,32

    0,35

    -0,13

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 67,1 0,16 1. szint alatt 13,7 0,97

    Főváros 73,6 0,34 1. szint 32,0 0,58

    Megyeszékhely 72,7 0,37 2. szint 51,7 0,43

    Város 66,2 0,25 3. szint 65,1 0,34

    Község 61,1 0,29 4. szint 74,4 0,30

    5. szint 82,1 0,25

    6. szint 87,7 0,31

    7. szint 93,4 0,65

  • 38

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    13/44. felADAT: Tv-mŰsOr Of02803

    of02801Tv-műsorSzámozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    . . . . . . Rali-vb

    . . . . . . Mednyánszky

    . . . . . . Pókember

    . . . . . . Mese

    of02803Tv-műsorHonnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A cím utáni zárójelből.

    B A műsor címéből.

    C Az adásidőből.

    D Abból, hogy a Himnusz után vetítik.

    of02804Tv-műsorA tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Pókember

    B Szebb holnap 2.

    C Szerelmes Shakespeare

    D Vadító szép napok

    of02805Tv-műsorMilyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A film címét, a rendező születési helyét, a készítés évszámát.

    B A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a készítés évszámát.

    C A film íróját, a film nemzetiségét, a film műfaját és időtartamát.

    D A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a nyert Oscar-díj évét.

    jAvÍTÓKUlCs

    TV-műsor

    of02801Számozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    Helyes válasz: 3., 2., 1., 4.

    of02803Honnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

    of02804A tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    of02805Milyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: B

    of02807Melyik csatorna esti műsorán szerepelnek csak filmek és sorozatok? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: C

    of02808Melyik csatorna sugározza a legtöbb ismeretterjesztő műsort? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: D

  • 39

    6. ÉVFOLYAM

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    A KérDés besOrOlásA

    Szövegtípus: DokumentumGondolkodási művelet: Információ-visszakeresés

    A felADAT leÍrásA: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet.

    A felADAT sTATiszTiKAi pArAméTerei

    Becslés Standard hiba (S. H.)Standard meredekség 0,0029 0,00009Standard nehézség 1174 9,9

    Nehézségi szint 2

    Lehetséges kódok 1 2 3 4 8 9 xPontozás 1 0 0 0 0 0 -

    77

    7 11 5 0 10

    20

    40

    60

    80

    100

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok előfordulási aránya (%)

    0,4

    -0,27-0,18 -0,16

    -0,06 -0,09

    -0,6

    -0,3

    0,0

    0,3

    0,6

    0 1 2 3 4 5 6 7 8 9Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi

    százAléKOs megOlDOTTság

    TelepüléstípusMegoldottság Tanulói

    képességszintekMegoldottság

    % S. H. % S. H.Teljes populáció 76,6 0,12 1. szint alatt 16,2 1,04

    Főváros 81,9 0,34 1. szint 36,8 0,58

    Megyeszékhely 81,8 0,34 2. szint 60,6 0,41

    Város 75,7 0,19 3. szint 76,4 0,29

    Község 71,3 0,27 4. szint 85,6 0,25

    5. szint 91,4 0,21

    6. szint 95,3 0,24

    7. szint 97,4 0,39

  • 40

    SZÖVEGÉRTÉS

    Köznevelési Mérési Értékelési Osztály

    14/45. felADAT: Tv-mŰsOr Of02804

    of02801Tv-műsorSzámozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    . . . . . . Rali-vb

    . . . . . . Mednyánszky

    . . . . . . Pókember

    . . . . . . Mese

    of02803Tv-műsorHonnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A cím utáni zárójelből.

    B A műsor címéből.

    C Az adásidőből.

    D Abból, hogy a Himnusz után vetítik.

    of02804Tv-műsorA tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    A Pókember

    B Szebb holnap 2.

    C Szerelmes Shakespeare

    D Vadító szép napok

    of02805Tv-műsorMilyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betű-jelét!

    A A film címét, a rendező születési helyét, a készítés évszámát.

    B A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a készítés évszámát.

    C A film íróját, a film nemzetiségét, a film műfaját és időtartamát.

    D A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a nyert Oscar-díj évét.

    jAvÍTÓKUlCs

    TV-műsor

    of02801Számozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!

    Helyes válasz: 3., 2., 1., 4.

    of02803Honnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!

    Helyes válasz: A

    of02804A tévéműsorb