16
mióta a Homérosznak tulajdonított két eposz, az Íliász és az Odüsszeia a művelt emberiség kedvelt olvasmánya lett, a trójai háború köré szövődött mondai hagyomány mélyen beleivódott a köztudatba. A mitikus történéseket a művészet különböző ágai dolgozták fel a szépirodalomtól kezdve a képzőművészet és a zene műfajáig. A trójai mondakör így az általános műveltség részévé vált. A tudomány mára már tisztázta Trója térbeli elhelyezkedését, valószínűsítette a településért vívott háború korát, nagyjából meghatározta a két költemény megszületésének időpontját, és megpróbálta rekonstruálni Odüsszeusz képzeletbeli kalandjainak a költő által vázolt útvonalát. Az alábbi írás eme többezer éves történet legfontosabb eseményeit és szereplőit mutatja be. A 4∞ § £ 4∞ § £ Héra, Athéné és Aphrodité megjelenik Parisz, a trójai királyi vérből származó pásztor előtt, hogy ő döntse el, melyikük a legszebb nő az istenek világában. Parisz Aphroditénak ítéli a viszály istennője által felajánlott győzelmi díjat, az aranyalmát. Cserébe a győztes a legszebb földi asszony, Helené szerelmét ígéri bírájának.

4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

28 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

mióta a Homérosznak tulajdonított két eposz, az Íliász és az Odüsszeiaa művelt emberiség kedvelt olvasmánya lett, a trójai háború köré

szövődött mondai hagyomány mélyen beleivódott a köztudatba. A mitikus történéseket a művészet különböző ágai dolgozták fel a szépirodalomtól kezdve a képzőművészet és a zene műfajáig. A trójaimondakör így az általános műveltség részévé vált. A tudomány mára mártisztázta Trója térbeli elhelyezkedését, valószínűsítette a településért vívottháború korát, nagyjából meghatározta a két költemény megszületésénekidőpontját, és megpróbálta rekonstruálni Odüsszeusz képzeletbeli kalandjainak a költő által vázolt útvonalát. Az alábbi írás eme többezer éves történet legfontosabb eseményeit és szereplőit mutatja be.

A

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Héra, Athéné és Aphrodité megjelenik Parisz, a trójai királyi vérből származó pásztor előtt, hogy ő döntse el, melyikük a legszebb nő az istenek világában. PariszAphroditénak ítéli a viszály istennője által felajánlott győzelmi díjat, az aranyalmát. Cserébe a győztes a legszebb földi asszony, Helené szerelmét ígéri bírájának.

Page 2: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 29

TRÓJAMítosz és történelem

Kertész István

Page 3: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

világ isteni ura, a szerelmes ter-mészetű Zeusz a Bika csillag-képben ragyogó Plejádok

egyikével, Élektrával nemzette Dar-danoszt. Az ő születésével vettekezdetét a görög mitológia legszer-teágazóbb históriája: Trója és a vé-delméért, illetve lerombolásáértküzdő hősök története. Mert a ka-landos életű Dardanosz nem ma-radt meg görög földön, hanem azannak belsejében fekvő ArkadiábólKis-Ázsiába vándorolt. Az ázsiai föld-rész északnyugati csücskében, a maiTörökország területén adta unokája,Trósz a nevét egy dombon kialakítotttelepülésnek, amelyet azután róla Tró-jának neveztek el. Az ő fia volt Ílosz, aváros másik nevének, Ílionnak ihletője.A következő nemzedékek uralma alattTró ja/Ílion az ott élők gazdag, virágzólakóhelyévé fejlődött.

ASSZONYOK ÉS FIAIK

Priamosznak hívták Trója királyát ak -kor, amikor drámai események soravette kezdetét. Hekabé királynő ugyan -is röviddel fia megszületése előtt ször-nyű álmot látott: fatuskó bújt elő mé-héből, és a tuskóból tüzes kígyók kúsz-tak ki, lángba borítva Tróját. A kétség-beesett asszony álomlátását a jósokisteni jelnek értelmezték. Azt mond-ták, hogy a megszületendő gyermekTrója vesztét fogja okozni, és a bajtcsak akkor kerülhetik el, ha világrajötte után azonnal megölik. Amikor el-jött az ideje, Priamosz pásztorára, Age-laoszra bízta a gyászos feladatot, az új-szülött életének kioltását. A nyájak őr-zője azonban nem akart vért ontani,ezért éhhalálra szánva kitette a kisde-det az Ída hegy egyik kietlen részén.Ám a természet vagy az isteni akarat

– ki tudja – nem engedte elpusz-

tulni az ártatlant. Arra járt egy nősténymedve, és éltető tejével táplálta a kis-fiút, aki utóbb Pariszként a trójai há-ború okozója lett, és férfias tettei nyo-mán kiérdemelte másik nevét: Ale-xandrosz (a férfiak védelmezője).

Hogy a derék ifjúvá serdült Pariszegy Európa és Ázsia összecsapásává fa-

juló évtizedes harc kirobbantójává vál-hatott, ahhoz egy másik asszony nász-ünnepén át vezetett az út. A thesszá-liai Phthia tartomány királya, Péleusznőül vette Néreusz tengeri istenleányát, Thetiszt. E gyönyörű leánytkorábban maga Zeusz nézte ki hit-vesének, de mert megjósolták, hogyThetisz fia hatalmasabb lesz atyjá-nál, lemondott róla. Világraszóló la-kodalmat csapott az ifjú pár, és a lag-

zira meghívták az istenek és istennőknépes seregét. Csak Erisz, a Viszály is-

tennője nem kapott meghívást, nehogyelrontsa a hangulatot. Ám a sértődöttErisz bosszút állt. Egy aranyalmát do-bott a lakomázók asztalára, rajta a fel-irattal: „a legszebbnek”. A nagy isten-nők: Zeusz felesége, Héra, a főistenbölcs leánya, Athéné és a szépség és sze-relem istenasszonya, Aphrodité azon nalversengeni kezdtek az almáért. Zeusznem akart dönteni, hanem megparan-csolta fiának, a messzi utakra vándorlókvédnökének, Hermésznek, vezesse azistennőket az Ída hegyére, és ott Pariszdöntse el, kit illet a szépségversenygyőztesének kijáró díj.

Parisznak hatalmat, győzelmeket,gazdagságot ígért Héra és Athéné, harájuk szavaz. De Priamosz fia Aphro-dité javára ítélt, aki a legszebb földiasszony szerelmét ígérte neki. A földlegszebb asszonya azonban foglaltvolt. Őt a spártai király, Menelaoszmár korábban nőül vette. Helenénekhívták, aki anyjának Lédát, atyjánakpedig Tündareusz spártai királyt tud-hatta, és akinek féltestvéreit, a diosz-kúroszokat a hattyúvá változott Zeusznemzette Lédával. A világot bíró istenszerelmét lángra lobbantó anya szép-ségéhez mél tó leányt Aphrodité segít-ségével Parisz elrabolta, Trójába vitte,ahol Priamosz, nem törődve a fia szü-letésekor elhangzott jóslatokkal, párt-fogásába vette a szerelmespárt. Idő-

30 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Heinrich Schliemann érdemének tudhatjukbe annak igazolását, hogy a görög irodalmi

és szájhagyományban megénekelt Trója való-ban létezett. A sokat utazó német üzletember, aki

elsősorban a Homérosznak tulajdonított két eposz, az Íliász ésaz Odüsszeia hatására gyermekkorától élénken érdeklődött azógörög múlt és kiváltképp Trója története iránt, 1871 és 1873 kö-zött az északnyugat-kis-ázsiai Hisszarlik-dombon – körülbelül

6,5 km-re az égei partoktól –, török földön találta meg az ősiváros maradványait. Kutatásai során kilenc, egymásra települőrégészeti réteget fedezett fel. Ezeket később honfitársa, W.Dörpfeld kronológiai sorrendben számozta, és a legrégibb, kb.Kr. e. 3000–2500 közé eső időszak rétegét nevezte el Trója I.-nek. A régészeti munkálatokat az 1890-es években Dörpfeld,1932-től 1938-ig az USA-beli C. W. Blegen, 1988 után egy nem-zetközi csapat M. Korfmann vezetésével folytatta.

VALÓBAN LÉTEZETT

A

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

Homérosz portréja. A hagyomány szerint ő írta az Íliászt és az

Odüsszeiát. Létezése erősen vitatott.Nem kevesebb, mint hét görög város

vetélkedett a megtiszteltetésért, hogy szülőhelyének mondhassa magát.A vele kapcsolatos hagyományok csakabban egyeznek meg, hogy vak volt.

Page 4: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

közben pedig görög földön férfiváserdült Thetisz gyermeke, a „gyors-lábú” Akhilleusz, aki a nőrablásmiatt Trójára támadó hellén sereglegvitézebb harcosa lett a tíz évighúzódó trójai háborúban.

A TRÓJAI HÁBORÚ

Az ásatások eredményei arra mutat-tak, hogy a trójai háború emlékéttalán a Trója VI. réteg őrzi, amelynagyjából Kr. e. 1700 és 1250 körülkeletkezett, és utolsó szakasza agörög anyaország anyagi kultúrájá-nak erőteljes hatását viselte. Dörp-feld ezt a réteget azonosította az ak-hájok által ostromolt várossal. Ezzelszemben Blegen a Kr. e. 1250 és 1000közé eső Trója VII. réteg kezdő szaka-szában (Trója VII/a) látta a költők általmegénekelt várost, mivel annak ma-radványai a görög szárazfölddel meg-lévő szoros kapcsolatra és egy pusztítótűzvészre utalnak. Ez a tűzvész pedigkönnyen lehetett a mítosszal teleszőttháború következménye.

A szakirodalomban Blegen nyománegyre jobban elterjedt az a nézet, hogya trójai háború Kr. e. 1250 körül zajlottle. Számos mondai história utal arra,hogy a Fekete-tenger felé tájékozódógörögök gyakran kerültek összeütkö-zésbe az Égei-tengert a Márvány-ten-gerrel összekötő Hellészpontosz (mainevén Dardanellák) és a Márvány-ten-gerből a Fekete-tengerbe vezető másiktengerszoros, a Boszporusz felett stra-tégiai ellenőrzést gyakorló Trója ural-kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo-nauták (mind mitikus hősök,istenek leszármazottai)a Fekete-tenger

melléki Kolkhiszba indultak, hogyelorozzák az aranygyapjút.

A mítosz egyik változata szerintIaszón, a vállalkozás vezetője a thrákpartok menti északi utat és ezzelegyütt egy nagy kerülőt választottúti célja felé, hogy elkerülje a trójaikirály, Laomedón flottáját. Utóbbiugyanis súlyos adót vetett ki mindenhajóra, amely a Hellészpontoszonakart átkelni. Azt is mesélték, hogyaz argonauták egyike, Héraklész meg-ölte Laomedónt és annak mindenfiát, Priamosz kivételével. (PriamosztTrója lerombolásakor Akhilleusz fia,Neoptolemosz küldi halálba.) Hérak-lész azért követte el véres tettét,mert Laomedón becsapta őt, és nemadta oda a megígért jutalmat azután,

hogy megmentette leányát egy ten-geri szörnytől. A tengeri szörnyet vi-szont a mérges tengeristen, Poszeidónküldte Trójához, mivel Laomedón nemfizette ki neki és Apollónnak a város fa-lainak megépítéséért járó bért.

HETTITA FORRÁSOK

A mítoszok mellett hettita történetiforrások is utalnak arra, hogy Trójagyakorta volt a Nyugat-Kis-Ázsiában ki-robbanó hatalmi harcok tárgya. A Het-tita Újbirodalom korában (kb. Kr. e.1430/1420–kb. 1200) Közép-Kis-Ázsiaés Szíria területének domináns népe ahettita volt. Történetükről a főváros,Hattusas (mai Boğazköy Törökország-ban) romjai között előkerült szövegekárulnak el fontos részleteket. E szöve-

gek olykor említik Tróját Wilusanéven, ami a város másik

görög nevét (Ílion)rejti. Meg-

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

Parisz, a halálra ítélt, majd száműzötttrójai királyfi, akiről megjósolták, hogy

pusztulást hoz hazájára (fent)4∞Parisz unokaöccse, Aineiasz – akit

a rómaiak ősatyjaként tisztelnek majd– kíséretében Spártába látogat.

Itt pillantja meg Helenét, és határozzael, hogy magával viszi Trójába (lent)

Page 5: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

tudhatjuk belőlük, hogy a Kr. e. 13. sz.elején egy rebellis hettita kalandor,Piyamaradu uralma alá vonta Tróját.Ebben támogatta őt az ez idő tájtgörög földön királyságokban élőakháj népcsoport Kis-Ázsiábanalapított állama, amely Milétosz(hettita Millawanda) környékénlétesült, és a hettita forrásokAhhiyawa néven idézik. Ezt abitorlót a hettita király, II. Mu-watalli (ur. Kr. e. 1295–1272) el-űzte, és Trója élére hűbéresekéntAlaksandu (Alexandrosz = Parisz)került.

Évtizedekkel később, talán Kr. e.1230 táján Walmu, Wilusa (Trója) kirá-lya elveszítette trónját. Ő valószínűlegAlaksandu fia volt, és feltehetően Mil-

lawanda (Milétosz) uralkodója buk-tatta meg. Ám Walmu nemsokára visz-szaszerezte trónját a hettita király, IV.Tudhaliya (ur. Kr. e. 1237–1209) segít-ségével. A felsorolt eseményekbőlugyan nem következik a trójai monda-kör által megörökített és a város pusz-tulását előidéző nagy konfliktus meg-történte, de az kétségtelenül kiviláglik,hogy a Kr. e. 13. század folyamán az ak-hájok kis-ázsiai Ahhiyawa állama kétízben is háborús kapcsolatba kerültTrójával. A forrásokból az is kikövet-keztethető, hogy létezett egy Parisz-Alexandrosz nevű trójai uralkodó.

A bodrumi (antik Halikarnasszosz)Tengeri Régészeti Múzeumban is kiál-lított és egyre gyarapodó tárgyi emlék-anyag igazolja a keleti Mediterráneum,vagyis a görög anyaország, Kis-Ázsia ésa Közel-Kelet sok szállal egymáshozkötődő anyagi világának meglétét atrójai háború idején. Egyebek mellettrézöntvények, késő bronzkori ciprusikerámiák és közel-keleti amforák ke-rültek elő a tenger fenekére süllyedtkereskedőhajókból, és így a régészet amaga sajátos eszközeivel talált konkrétutalásokat arra a letűnt világra, ame-lyet a trójai háború eseményeivel idé-zett fel az antik utókor képzelete.

FELKÉSZÜLÉS A HARCRA

A felesége elrablása miatt felbő-szült Menelaosz bátyjától, Mü-kéné királyától, Agamemnóntólkért segítségét Helené vissza-szerzéséhez. Mivel annak ide-jén a városok és tartományokuralkodói – mind istenek ésföldi halandók nászából szár-

mazó hősök, hérószok – meges-küdtek, hogy Helené és az ő há-

zasságkötését tiszteletben tartjákés az ellene vétőt közösen megbün-

tetik, kérése meghallgatásra talált.Agamemnón, Menelaosz és a Nauplion-

32 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4∞&£∞∞§ £ ™Trója rekonstrukciós képe. A kis-ázsiaiHisszarlik-dombon települt ősi város romjaitaz 1870-es években a német HeinrichSchliemann fedezte fel. A napjainkban is folyó ásatások Trója több évezredes történelmének különböző szakaszait tárják fel. (fent)4Trója után Mükénét is Schliemann fedeztefel. Az ott kiásott arany halotti maszkot az egykor Tróját ostromló mükénéi királyról„Agamemnón maszkjának” nevezte el. (lent)4∞&£∞∞§ £ ™

Page 6: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

ból származó Palamédész, valamint Pü-losz uralkodója, az agg Nesztór gyűj-tötte össze az akháj fejedelmeket és ro-konaikat a Trója ellen felvonuló hadba.

Odüsszeuszt, Ithaka királyát az elsőhárom kereste fel, hogy csatlakozásrabírja. Ám Odüsszeusznak megjósolták,hogy ha Trója alá megy, csak húsz esz-tendő múlva térhet vissza otthonába.Ezért ő, aki pártfogója, a bölcs Athénékegyéből okosabb volt mindnyájuknál,és aki amúgy is tudta, hogy a háborúgonosz ügy, bolondnak tettette magát.Fejedelmi látogatóit parasztnak öl-tözve fogadta, ekéje elé szamarat ésökröt fogott, és szántás közben sóthintett a háta mögé. Gondolta, egy fél-eszűt csak nem akarnak hadra fogni.Palamédész azonban kifogott rajta. Ki-kapta az ithakai király felesége, Péne-lopé karjaiból a csecsemő Télemak-hoszt, és az arra lépkedő állatok elétette le a kisdedet. Odüsszeusz perszeazonnal visszafogta az állatokat, ne-hogy eltapossák a gyermeket. Nosza,rögtön kiderült, hogy csak tettetiőrült ségét, és így kénytelen-kelletlencsatlakoznia kellett a hadjárathoz.

Nem csak a trójai ostromot eldöntőcsel kiötlője ódzkodott attól, hogyharci ösvényre lépjen. A majdan bekö-vetkező ostrom legkiemelkedőbb hőse,Akhilleusz sem óhajtott fegyvert fogni.Ő Péleusz és Thetisz hetedszülött fia

volt, akivel kapcsolatban Kalkhasz jósmegjövendölte, hogy csak általa lehetbevenni Tróját. A gyermek Akhilleusztanyja a sarkánál fogva belemártotta azalvilági folyam, a Sztüx vízébe, hogyígy nyerjen sérthetetlenséget. Sebez-hetetlen is lett a teste, a sarka kivéte-lével, amelyet nem ért a csodás víz.Thetisz tudta, ha fia Trójához vonul,soha nem múló dicsőségben, de rövidéletben lesz része. Leánynak öltöztetteezért, és Szkűrosz királyának, Lükomé-désznek a palotájában rejtette el.Odüsszeusz, Nesztór és Szalamisz hé-rósza, Aiasz ment az ifjúért, aki a lá-nyok között bújt meg. A leleményesOdüsszeusz eszén azonban ezúttalnem lehetett túljárni. A palota nagyter-mében drága ajándékokat helyezett el,s közéjük csempészett egy pajzsot ésegy lándzsát. Majd megfúvatta a harcikürtöket, és lám, Akhilleusz, akit koráb-ban Kheirón kentaur nevelt vakmerővadásszá és bátor vívóvá, nem tudotturalkodni magán. Ledobta leányöltöze-tét, és fegyvert ragadott, mint aki ölnikész. Lelepleződése után nem tehetettmást, megígérte, hogy részt vesz a had-járatban, és magával viszi azokat amürmidónokat, akiket Thesszália le-gendás népeként említ a mitológia.

Ilyen és hasonlóan érdekes epizódo-kat követően – amelyeket a próza- ésdrámairodalom, valamint annak nyo-

mán a művészet különféle ágai szívesenvettek témáik közé – kezdte meg Aga-memnón fővezérsége alatt a Kis-Ázsiá-ban partra szállt sereg Trója ostromát.

A HÁBORÚ

Kilenc éven át folytak a harcok a városkörnyékén anélkül, hogy akár a védők,akár az ostromlók döntésre tudtákvolna vinni a dolgot. A Parisz ítéletefolytán hoppon maradt istennők, Héraés Athéné bosszút kiáltottak Trójára,és a támadókat pártfogolták, Aphro-dité viszont Parisz ügyét igyekezett vé-delmezni. Zeusz, akinek az olümposziistenségek egyaránt kedvesek voltak,hol az egyikük, hol a másikuk kedvéreavatkozott az eseményekbe. Így jött ela háború mindent eldöntő tizedik esz-tendeje.

Ekkor Khrüszész, Apollón papja ér-kezett a görögök táborába, és kérlelteőket, engedjék szabadon leányát, a rab-ságukba esett Khrüszéiszt. Amikor ké-rését elutasították, Apollónhoz imádko-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 33

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

A Tróját ostromló sereg két legvitézebbharcosa, a mürmidónok vezére, Akhilleusz

és a szalamiszi király, Aiasz a harcok szünetében táblás játékkal múlatja az időt.

Page 7: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

zott, és az isten pusztító ragályt zúdí-tott az ostromlókra. Most már tömege-sen követelték harcosai Agamemnóntól,a fővezértől, hogy engedje el a rabnőt.Akhilleusz állt a zúgolódók élére, ésvégül kierőszakolták Khrüszéisz szaba-don bocsátását. Agamemnón az őt értveszteség miatt elsősorban Akhille-uszra neheztelt, és a „szemet szemért”elv alapján úgy döntött, megfosztja amürmidónok vezérét kedvenc rabnő-jétől, Briszéisztől. Parancsára a lányterőszakkal elvették szerelmes urától,és az ő sátrába hurcolták. A durva sér-tés felgyújtotta Akhilleusz haragját. Ki-hirdette, hogy sem ő, aki az előző évek-ben győzelmet győzelemre halmozott,sem népe nem vesz részt többé Trójaostromában. Fia bánatát látva anyja,Thetisz Zeuszhoz fordult, aki meg-ígérte, mindaddig a trójaiak fognakgyőzni, amíg Akhilleusz elégtételt nemnyer az őt ért sérelemért.

Zeusz ezek után harcra buzdítottaa szemben álló feleket, és a trójaiak lel-kesedését alaposan feltüzelte a hír,hogy a legvitézebb görög harcos né -pével együtt kivált a küzdelemből. Far-kasszemet nézett egymással a kétsereg Trója magas falai alatt, amikorbátyja, a bátor Hektór buzdítására Pa-risz párviadalra hívta ki Menelaoszt:Amelyikük győz, azé legyen a bőségeszsákmány és a viszály okozója, a szépHelené. Az ellenségeskedésnek pedigezután vessenek véget, és ki-kitérjen vissza békévelsaját otthonába.

Megkönnyebbültek a harcosok,hogy nem kell egymás vérét ontaniuk,és a vezérek is belementek az egyez-ségbe. Az ostromlók részéről Agamem-nón és Odüsszeusz, a trójaiak képvise-letében pedig az idős Priamosz tettesküt az egyezmény betartására. Min-denki lélegzetét visszafojtva várta a kéthős, a csábító és a megcsalt férj haláligtartó összecsapását. Először Parisz ve-tett dárdát Menelaoszra, de fegyverecélt tévesztett. A harci erényekben el-lenfelét jóval felülmúló Menelaoszonvolt most a sor, ám az égiek közbeavat-koztak. Aphrodité jótékony ködöt vontvédence köré, és kiragadta Pariszt a ve-szedelemből.

A törékeny fegyverszünet csendjeülte meg a két tábort, amikor az iste-nek lakomára gyűltek az Olümposzon.

Zeusz elgondolkodott, hogy mi legyenTrója sorsa. Folytatódjék-e a véres küz-delem, avagy legyen béke úgy, hogymegmaradjon Priamosz uralma, és agörögök térjenek haza, Menelaoszpedig magával vihesse elrabolt asszo-nyát? Ura habozását látva Héra dühö-sen kifakadt. „Ennyire semmibe veszedaz én akaratomat!” – kiáltotta. Zeusz,átérezve neje indulatát, döntött: vesz-szen hát Trója, ne kelljen neki Pria-mosz népe miatt naponta elviselnie fe-lesége panaszait.

Hogy az eseményeknek új lendüle-tet adjanak, Athéné – a trójaiak ellenigyűlöletben Héra szövetségese – rá-vette az ostromlottak seregének leg-jobb íjászát, Pandaroszt, hogy vegyecélba Menelaoszt, és ezzel sértse megaz esküvel szentelt fegyverszünetet.Mivel azonban az istennő Menelaoszügyét pártfogolta, úgy ügyeskedett,hogy a nyílvessző csak könnyebb sebetejtsen a spártai király testén.

A trójai részről bekövetkezett eskü-szegés nyomán forrt a harag az akhájhadinépben. Növelte dühüket Athénéazzal, hogy Diomédészbe izzó harci vá-gyat oltott. Ez az argoszi hős, aki 80hajó élén érkezett a kis-ázsiai partok-hoz, ellenállhatatlanul tombolt a meg-újuló csatában. Előbb Pandaroszonütött halálos sebet, majd a holttestetvédelmező Aineiaszt terítette le. MégAphroditét is megsebezte, aki az utol -só pillanatban menekítette ki fiát a

harc forgatagából. Mert Aine-iasz (latinosan Aeneas)

34 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

Az elrabolt Helené férje, Menelaosz és a csábító trójai királyfi, Parisz párviadalt vívott, amelynek célja

a háború eldöntése volt. Parisz életétAphrodité közbelépése mentette meg.A szerelem istennője jótékony ködbeburkolta védencét, nehogy a harcbangyakorlottabb spártai király megölje.

Ezért a párharc nem vetett véget Trója ostromának.

Page 8: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

Aphrodité és a Trója környéki Darda-nosz királya, Ankhiszész gyermekevolt, és nem halhatott meg ebben a há-borúban, hiszen az istenek más sorsotrendeltek neki. A felégetett városból őfogja majd hazai isteneit és maradékhíveit kalandos utazás során Itáliábavezetni, ahol aztán utódai sok időmúlva megalapítják a nagy hatalmúRómát.

PATROKLOSZ HALÁLA

Sokáig dúlt a harc a két tábor között,de a mérleg nyelve egyre inkább a tró-jaiak felé hajlott. Zeusz állta a szavát,és addig nem engedte győzni az akhá-jokat, amíg Akhilleuszt ki nem engesz-telik. Agamemnón most már keserűenbánta, hogy oly nagy sérelmet okozotthadinépe legnagyobb hősének. Köve-teket küldött ezért hozzá. Leányakezét, hét gazdag város feletti uralmat

és Briszéisz visszaszolgáltatását ígérteneki, ha visszatér a csatába, és fogad-kozott, hogy nem érintette soha a széprabnőt. De Akhilleusz haragja nem csi-tult, továbbra sem fogott fegyvert, ésHektór – hozzá méltó ellenfél híján –nagy pusztítást vitt végbe Göröghonbajnokai között.

Az éjszaka leszálltával Agamemnóntanácskozásra hívta vezéreit. Mit te-gyenek? Hogyan védelmezzék a hajó-kat a rájuk törő ellenséggel szemben?Az agg Nesztór azt javasolta, hogyküldjenek kémeket a trójai táborhoz,és azok fürkésszék ki az ellen akaratát.Ezt megfogadták, és a vakmerő Diomé-dészre, valamint az eszes Odüssze-uszra bízták a feladatot. Hasonló céllala trójaiak is menesztettek egy harcost,Dolónt a görögök állásaihoz. Ez a kémazonban nem járt szerencsével. Odüsz-szeuszék elfogták, alaposan kikérdez-ték, majd megölték. Halála előtt Dolónelárulta, hogy nemrég érkezett Trója

megsegítésére a thrákok királya, Rhé-szosz, akinek hófehér paripái gyorsa-ságban a szelekkel is felveszik a ver-senyt. Diomédész és társa ekkor Rhé-szosz nyughelyéhez lopózott, életét ki-oltották, lovait pedig elkötötték, majddiadallal tértek vissza övéikhez.

Reggelre virradóra feléledt a harc.Megsebesült Agamemnón és Odüssze-usz is, és komoly veszélybe kerültek agörögök hajói. Látta ezt Patroklosz, Ak-hilleusz unokafivére, és kérlelte őtmint legjobb bajtársát, hagyjon fel sér-tődöttségével, és mentse meg harcos-társait Hektór haragjától. De Akhil -leusz szíve nem lágyult. Fegyverzetétviszont felajánlotta Patroklosznak, ésbiztatta, szálljon ő harcba. Csak azthagyta meg neki, hogy elégedjék megaz ellenség elkergetésével, ne kövesseHektórt a városfalakig.

A derék Patroklosz elszántan ve-tette magát a harcba, s Akhilleusz fegy-verzetében űzte-hajtotta Trója hadiné-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 35

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

Menelaosz és Aiasz kimenti Patroklosz holttestét, nehogy az őt megölő Hektór

meggyalázza. Utóbb a halott hős unoka -testvére és leghűségesebb barátja, Akhilleusz rendezi meg Patroklosz

méltó temetését.

Page 9: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

pét. Az akháj sereg pedig abban a hit-ben, hogy Akhilleusz tért vissza a harc-mezőre, újult erőre kapva szorítottavissza az ellenséget. Csakhogy a küz-delem forgatagában Patroklosz megfe-ledkezett a kapott intésről. Meg semállt Trója kapujáig. Ott aztán Apollónisten hatékony közreműködésével Hek - tór megállította és megölte őt. A győz-tes trójai magához vette Akhilleuszfegyvereit, és már ellenfele holttestétakarta meggyalázni, amikor Menelaoszés Aiasz közös erővel kiragadta a halotthőst a kezéből.

Keservesen siratta legkedvesebb ba-rátját a mürmidónok vezére, és köny-nyek között panaszolta anyjának, The-tisznek gyászos fájdalmát. Az istennőpedig megígérte, hogy a kovácsistenHéphaisztosszal másnap reggelig újfegyverzetet készíttet, és akkor fiabosszút állhat Hektóron. Így jött el areggel, amikor is a fényes fegyverekkelfelövezett Akhilleusz megbékélt Aga-

memnónnal. Tizenkét lovat, hét csinosrabnőt, magát az érintetlen Briszéisztés drága kincseket adott a fővezérengesztelésül, a megenyhült Akhille-usz pedig már csak halott barátjáraés bosszúja beteljesítésére gondolt.

AKHILLEUSZ HADITETTE

De nemcsak a görögök készülődtekaz ugyancsak felserkenő trójaiakellen, hanem összegyűltek az iste-nek is az Olümposzon. Zeusz kihir-dette, hogy ő maga nem avatkozikbele a csatába, de isteni alattvalói

kedvükre segíthetik védenceiket.Tudta, hogy Héra, Athéné, Poszeidón,

Hermész és Héphaisztosz Akhilleuszékmellé állnak majd, míg Arész, Apollón,Artemisz, az utóbbi kettő anyja, Létóés Parisz fő segítője, Aphrodité Hektó-rékat fogják támogatni.

Akhilleusszal az élén a bosszúszom-jas ostromlók serege bőszen rontott a

trójaiakra. Ellenállhatatlan rohamuknyomán a trójaiak megzavarodva me-nekültek menedéket nyújtó bástyáikmögé. Hektór sem tudott kitérni The-tisz fiának fegyvere elől. Háromszor fu-totta körbe Trója falait, abban bízva,hogy üldözője elfárad majd a vad roha-násban, de ellenfele mindannyiszorutolérte, s végül leszúrta őt. A győze-lem mámorában Akhilleusz megfosz-totta Hektórt fegyvereitől, majd lábai-nál fogva harci szekeréhez szíjazta a te-temet, és háromszor körbevonszolta agyászoló város falai alatt.

Akhilleusz, a bosszúját beteljesítőbajnok nagy tisztességgel temette elPatrokloszt. A gyászoló görögök elő-ször tizenkét ifjú hadifoglyot áldoztakfel nemes vitézük sírjánál, majd Akhil-leusz sportversenyt hirdetett a halotttiszteletére, hiszen akkor még tudtáka halandók, hogy a versenysport a ha-lotti kultuszból szökkent szárba. Há-romlábú edényt, paripát, öszvért, erősmarhákat, szépövű asszonyokat raktak

36 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Parisz halálosan megsebesíti Akhilleuszt.Nyílvesszője Apollón isten segítségévela legvitézebb bajnok egyetlen sebezhetőpontját, a jobb sarkát ütötte át. (fent)4Apollón papja, Laokoón meg akarta akadá -lyozni, hogy Odüsszeusz találmányát, a fa -lovat Trója falai közé vigyék. Ezért az istenek– a legtöbb hagyomány szerint a tengeristenPoszeidón – két kígyót küldtek ellene, amelyek őt és két fiát megfojtották. (jobbra)

Page 10: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

ki győzelmi díjul, majd összecsaptak alovasok kettes fogataikkal, az öklözőkés a birkózók, a futók, a párbajozók, anyíllövők és gerelyhajítók. Többek kö-zött Diomédész, Aiasz, Odüsszeusz,Agamemnón örülhetett a győztest il-lető jutalomnak.

Patroklosz tetemét lobogó máglyaemésztette el, de a legyőzött Hektórhullája temetetlenül hevert a földön,kiszolgáltatva Akhilleusz nem szűnőharagjának. Az istenek azonban nemakarták, hogy Trója hercege ne érje elaz örök nyugalmat. Közbelépésüknekköszönhetően az éltes Priamosz végülelérte, hogy a megenyhült Akhilleuszkiadja neki fia holttestét.

Tizenkét napos fegyvernyugvást kö-vetően lángolt fel ismét a harc. Enneksorán Akhilleusz fényes győzelmeketaratott. Megölte a harcias amazónokkirálynőjét, Pentheszileiát, és életétvette Éósz hajnalistennő fiának, Mem-nónnak. Ám neki is beteljesült a vég-zete. A néki megjövendölt, soha nemmúló hírnévért cserébe oda kellettadnia rövidre szabott életét. PariszApol lón által irányított nyílvesszőjeteste egyetlen sebezhető pontját, ajobb sarkát ütötte át. Aztán a thesszá-liai Meliboia királya, Philoktétész nyilakioltotta a nőrabló királyfi életét is. A

hullámzó küzdelemnek egy drámaiesemény vetett véget.

ODÜSSZEUSZ FURFANGJA

A legtöbben úgy tudják, hogy a lelemé-nyes Odüsszeusz tanácsára az ostrom-lók egy hatalmas, fából készült lovatácsoltak. Ebben rejtőztek el legvité-zebb harcosaik, és várták az alkalmatarra, hogy miután a trójaiak városukbavontatják a faparipát, abból előbújvaelpusztítsák az ellenséget. Hogy min-den gyanút eloszlassanak, Agamem-nón tengerre szállt seregével, bár ti-tokban a part közelében maradt. Szi-nón, Odüsszeusz rokona pedig, mintaki elárulója bajtársainak, jelentetteTrója vezéreinek, hogy vége az ostrom-nak. A hatalmas lovat áldozati ajándék-ként hagyták hátra, hogy így engesz-teljék ki Athénét az őt ért sérelemért.Ugyanis Odüsszeusz és Diomédésznemrég elorozta Trójából Athéné ég -ből hullott szobrát, a Palladiont, s azttáborukba vitték. Emiatt a görögökmost rettegnek az istennő bosszújától.

A trójaiak hallgattak szavára, nohaKasszandra megmondta, a faló gyom-rában fegyveresek rejtőznek, akikvészt hoznak rájuk. Kasszandra Pria-

mosz és Hekabé gyönyörű leánya volt,aki fellobbantotta a jóslatadó isten,Apol lón vágyát. A szerelmes isten a jós-lás tudományával ajándékozta meg, demert a szűz visszautasította közeledé-sét, átkot mondott rá: igaz legyen min-den jövendölése, de soha ne higgyenekneki. Így történt most is. Pedig Apollónpapja, Laokoón is óva intette Trójanépét attól, hogy a lovat a falak mögévigyék. Szavai hitelét azonban eloroz-ták az istenek. Vagy Poszeidón, vagyAthéné, vagy Apollón, aki nőtlenségifogadalma megszegése miatt haragu-dott rá – sokan sokféleképp tudták –,két tengeri kígyót szabadított rá, ésezek megfojtották őt és két fiát.

Laokoón és fiai végzete végképpmeggyőzte a trójaiakat arról, hogy alovat városukba kell vinniük. Így is tet-tek. Eljött az éj, és a megkönnyebbültostromlottak lakomával ünnepelték azellenség elvonulását. Amikor azonbanálomba ringatta őket az örömükben el-fogyasztott édes bor, a csalárd Szinónjelére a görögök partra szálltak. Odüsz-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 37

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™Trója eleste után Menelaosz

megbocsátott hűtlen asszonyának, és békében tért vissza vele Spártába.

Page 11: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

38 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

1968-ban a német Armin Wolffivérével és több munkatársávalegyütt vitorlás hajóval útnak in-dult, és a régészet addig elérteredményei, valamint földrajziés meteorológiai megfigyelésekalapján igyekezett meghatá-rozni az Odüsszeiában említetthelyeket és természeti képződ-ményeket. Útjukat dokumen-tumfilm örökítette meg, melyeta magyar tévénézők is láthattak.

A mesés kaland első állomá-sának, a kikónok földjének azo-nosítása nem okozott gondot.Az ókori források gyakran em-legették a délthrák égei partvi-déken, a Nesztosz és Hebroszfolyók közötti területen élő ki-kónokat, sőt római költők olykora thrák népnév szinonimájakénthasználták a kikón megneve-zést. Homérosz Íliásza szerintrészt vettek a trójai háborúban,és az ostromlottakat segítették.E vidékről továbbhaladva a Ma-

leia-foknál érte el Odüsszeuszkicsiny flottáját a vihar. Wolféka mai görög–török határ kör-nyékéről délre hajóztak azon fel-tevés alapján, amelyet már azókorban is sokan osztottak.Eszerint az eposzban említettMaleia-fok a Dél-Peloponné-szosz ama tengerbe nyúló mész -kőplatójával azonos, amely Kü -theré szigetével szemben emel-kedik. Valóban, a hegyfok és asziget közötti tengeri átjárógyakran állította nehéz feladatelé a hajósokat, hiszen ott nyá-ron nyugati, télen keleti ésészaki szél korbácsolta föl ahullámokat.

De hol lehetett a lótuszevőkországa, a kaland következő ál-lomása? A szelek Észak-Afrikapartjai felé sodorhatták a hajó-kat – gondolták Wolfék. Ezértők is erre vették útjukat, és né-hány antik hagyományt kö-vetve a mai Tunéziához tartozó

Gabesi-öböl, más néven a Kis-Szürtisz szigeteinél kötöttek ki.Egyes antik szerzők szerint azitteni Dzserba-szigeten alapí-tották annak idején Méninx vá-rosát a lótuszevők. Minden -esetre a pálmafák jóízű gyü-mölcsei ma sem hagyják étlen-szomjan az arra utazót.

Wolf és társai számára nemvolt kétséges, hogy innen to-vábbra is nyugati irányba vihet-ték Odüsszeuszékat a nyugta-lan hullámok. Észak-Afrika ma-rokkói partvidékén sötét torkúbarlangok tátonganak, és juh -nyájak legelésznek a sovány föl-dön. A görögök szerint itt a régiidőkben vademberek éltek, amitlám, az is alátámaszt, hogy Po-lüphémosz vízzel vegyítetlenissza a bort, és szemmel látha-tóan fogalma sincs a vendéglá-tás elemi szabályairól. Wolfékide helyezték a Küklópszokföldjét.

A kezdetben oly barátságosAiolosz szigete Málta lehetett,ahonnan a végzet a laisztrogó-nokhoz sodorta Odüsszeusz ha-jóit, a tudományos megfonto-lás pedig Wolfék vitorlásátMotüé szigetéhez vitte. Itt, Szi-cília legnyugatibb kiszögellésé-nél feküdt a föníciaiak megerő-dített települése, ahol a ré -gészek az emberáldozatot kö-vetelő Baal-kultusz nyomairabukkantak. Elképzelhető, hogyaz emberevő laisztrogónok ha-gyománya erre épült? Homé-rosz verse szerint a sziget vadlényei „mint halakat, szigonyoz-ták őket a csúf lakomához”.

Szicília nyugati csücskétőlegy északkeleti irányú fordulat-tal jutott el Odüsszeusz Kirkészigetéhez, Aiaiéhoz. Ez Wolfékszerint nem más, mint Ustica aTirrén-tenger déli részén, a Li-pari-szigetektől nyugatra fekvőfölddarab. Itt a régészek bronz-

ODÜSSZEUSZ NYOMÁBAN | FELFEDEZŐÚT A FÖLDKÖZI-TENGEREN

Page 12: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

kori település nyomait találták,bizonyítékaként a civilizáció vi-szonylag korai megtelepedésé-nek. A sziget halászai napjaink-ban is a tengervíz által kivájtbarlangokba rejtik hajóikat,amint azt a költemény szerintOdüsszeusz is tette.

Innen ment a hérósz az Alvi-lágba, vagyis mint a költő írja,„Hadész házához”. Mit leheterről megtudni Homérosztól?

„Ott van a kimmeriosz nép vá-rosa, lakhelye, ködbeés felhőbe takartan; a nap sosenéz le reájuk…”

(Az Odüsszeiát DevecseriGábor fordításában idézzük.)

Wolfék a szicíliai Himera váro-sára gondoltak, amelyet antikforrások olykor Kimera névenemlítenek. Úgy vélték, a közelikénbányákból feltörő por idéz-

hette elő már az ókorban is aköltő által leírt ködöt, amely abeljebb fekvő Henna környékét,a Démétér-kultusz egyik cent-rumát is befedte. Itt rabolta elegy mítosz szerint az alvilágiisten, Hadész Démétér istennőleányát. Az eposz által említettHadész háza valójában az istentemploma lehetett, azt kerestefel Odüsszeusz, hogy megtudjaa jövő titkait.

Ez volt a német kutatók vé-leménye, akik azután a követke-zőképp rekonstruálták Odüssze-usz útjának folytatását: a hős aköveket hányó Sztromboli köze-lében hajózva jutott el a Messi-nai-szoros északi bejáratánálemelkedő Pelórosz-fokig. Az it-teni tengerpart homokos záto-nyai által a hajósokat fenyegetőveszély allegorikus megszemé-lyesítőiként ekkor jelentek meg

előtte az igéző hangú haláldé-monok, a szirének. A Szkülla ésa Kharübdisz a Messinai-szorosbejáratának sziklák és örvényekáltal veszélyeztetett, szűk ten-gerszakaszát idézte. Trinakriaszigete a mai Messina, az ókoriMesszana városa, amelyet kes-keny földnyelv választ csak elSzicília szigetétől, és amely arégi időkben maga is sziget le-hetett. Majd hosszabb itt-tar-tózkodás után tutaja a hőst aphaiakok országába vitte. Wol-fék ezt a dél-itáliai Calabria tar-tománnyal azonosították. Eztkövetően érkezett Odüsszeusza mai Görögország nyugatipartjai előtt fekvő Ithakába, ésWolfék is ott fejezték be utazá-sukat.

2000-ben Vass Tibor veze-tésével magyar „Odüsszeusz-expedíció” is megpróbálkozottaz antik hős útjának rekonstru-álásával. Vass négy „abszolútúj” helyszín felfedezését val-lotta magáénak. Ő is nagyjábólaz újkori kutatók hagyományos

felfogásához igazodva Szicíliakörnyékén hajózott, és a kük-lópszok földjét a Szicíliától nyu-gatra lévő Levanzo szigetévelazonosította, noha Homérosznem írta, hogy a „kereksze-műek” szigeten éltek volna.Aio losz szigetének ő Usticát te-kintette, míg Kirké hazájának aNápoly magasságában fekvőPonza szigetét. Negyedik „fel-fedezését”, mely szerint Héliosznyája Messina (Messzana) te-rületén legelt, Wolfék már el-orozták előle.

MARAD A REJTÉLY?A modern kutatások bebizonyí-tották, hogy az Odüsszeia szer-zője sokat tudott a világról, ésha csak néhány helyazonosításmegállja a helyét, akkor nyil-vánvaló a költő földrajztudásais. Az ókori földrajztudós, Sztra-bón és a modern tudomány is –élén Finley-vel – valószínűlegjogosan feltételezi, hogy a ho-méroszi hős kaland jai nak javarésze Szicília környékén játszó-

dott le. Vagy legalábbis ide he-lyezte őket a költői képzelet.Finley a Kr. e. 10–9. századot te-kinti „Odüsszeusz világának”,annak a kornak, amely a Kr. e.650 körül írásba foglalt műtényanyagát meghatározza.Márpedig ez az időszak a görög-ség nyugati irányú tájékozódá-sának kezdeti szakasza. Ezazonban még nem elégségesahhoz, hogy azt higgyük, Ho-mérosz egy valóban rekonstru-álható hajóutat írt meg. Inkábbegy laza egységbe foglalt hellénhagyományanyagról le het szó,amely a görögök számára is-mert világ egymástól sokszornagy távolságra fekvő, de ana-lóg jelenségeket mutató hely-színeit villantja fel.

Ezek után nem csodálkozha-tunk azon, hogy míg Wolfék ésVass Tibor bizonyos antik hagyo-mányoknak hitelt adva a Szkül -lát és a Kharübdiszt a Messinai-szoros bejáratához tették, addigmások a Boszporusz környékérelokalizálták őket. Ugyan így a la-isztrogónok kannibáli vidékét akrími Balaklava környékén véltékfellelni. Odüsszeusz nyomaittehát egye sek nyugaton, másokviszont ellenkező irányban ku-tatták. Annak a sok ötletnekpedig se szeri, se száma, ame-lyekkel a kaland egyes epizód-jait már antik írók is az adottföldrajzi körzetben, tehát Itáliaközvetlen környékén elhelyez-ték. Neapolisz közelében muto-gatták Parthenopé szirén sír-emlékét; Ógügié lehet a krétaiGaudosz vagy a máltai Gaulos(Gozo szigete), esetleg Melitéaz illír partoknál. A dél-itáliaiLakinioni-hegyfoknál is volt egysziget Nészosz Kalüpszousz(Kalüpszó szigete) néven. Alaisztr igónok földjét egyesek alatiumi Formiae körzetére loka-lizálták, modern becslések oly-kor Albánia, Szardínia vagy Ma-rokkó területére teszik. Úti-könyvek szerint a phaiakokKorfu szigetén éltek.

Aki tehát Odüsszeusz nyo-mába akar eredni, éppúgy hosz-szú bolyongásnak teszi kimagát, mint egykor a mondákhőse. Csakhogy, vele ellentét-ben, ő korántsem biztos, hogycélba ér.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 39

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Odüsszeusz hallani akarta a gyönyörű hangú halál -démonok, a szirének énekét,amelynek senki sem tudottellenállni. Ezért partjuk mellett elhajózva árbóchozkötöztette magát, embereifülét pedig viasszal tömte be.Így senki sem esett a szépszörnyek áldozatául.

Page 13: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

szeusz és társai elhagyták a faló gyom-rát, majd a megnyitott kapukon át be-özönlött a falak mögé Agamemnón se-rege. Iszonyú pusztítás vette kezdetét.Megölték Priamoszt, kiirtották család-ját, Kasszandra pedig Agamemnónfogságába került. Menelaosz is elértecélját: visszaszerezte világszép Helené-jét, és vele együtt elhajózott Spártába.

HOMÉROSZÉS A HÁBORÚ

A trójai háborúról és az ahhoz kapcso-lódó történésekről legfontosabb írottforrásunk a Homérosznak tulajdoní-tott két eposz, az Íliász és az Odüsz-szeia. M. I. Finley magyarul is megje-lent, Odüsszeusz világa című könyvé-ben azt az elterjedt nézetet fogadja el,amely szerint a Homérosz szerzőségé-vel jelzett eposzok közül az Íliász vala-mikor Kr. e. 750, míg az Odüsszeia 650körül került lejegyzésre, így a két alko-tás feltehetően nem egyetlen költőműve. Következésképp Homérosz, halétezett is, vagy az Íliászt, vagy azOdüsszeiát írta.

Ennek az elgondolásnak az az alap -ja, hogy míg az Íliász történetlátása kö-zelebb áll a Kr. e. 2. évezred szellemi-ségéhez, addig az Odüsszeiáé a kibon-takozó városállami korszak világát tük-rözi. Mi viszont a továbbiakban azegy szerűség kedvéért Homérosznakfogjuk nevezni a két eposz költőjét, éselőször az Íliásszal foglalkozunk, mivelez őrizte meg összefüggően az egykoriharcok emlékezetét.

Ha elfogadjuk azt a véleményt, hogyHomérosz a Kr. e. 8. században alkottaaz Íliászt, nem csodálkozhatunk azon,hogy csataképeiben saját korának többvonása feltűnik. Az ő mindennapjainakgyakorlata, amelyet a kialakuló pha-lanxharcászat jellemzett a maga gya-logsági küzdelmeivel, nyilván élesenkülönbözött attól, ami a trójai háborúidőszakában zajlott a harcmezőkön.Utóbbiról csak nagyon halvány sejtései,hézagos információi lehettek. Emiattképzeletében gyakorta keverednek arég letűnt idők és saját korának jelen-ségei. Színezi a problémát az a körül-mény, hogy a költő még sok mindenttudott a csak nemrég lezárult „sötétkor” (Kr. e. 12–9/8. sz.) katonai gyakor-latáról. Ezt mint harmadik elemetszőtte bele az Íliász hősi harcainak le-írásába. Sok elemzőnek az a vélemé-nye, hogy Homérosz nem is törekedettvalamiféle hiteles ábrázolásra, hanem

tudatosan keverte a különböző korsza-kok elemeit, hogy e szisztéma segítsé-gével is érzékeltesse, régmúlt történé-seket idéz fel. Mindezt előrebocsátvaérdemes megvizsgálni az Íliász hadtör-téneti szempontból figyelemre méltóközléseit.

Eltekintve az Odüsszeusz által kita-lált hatalmas, fából készült lótól, amely - ben a mítosz szerint az akháj harcosokelrejtőztek, az összes katonai cselek-mény a trójai erőd előterében, nyílt szí-nen játszódik. Sem a flotta harci tevé-kenysége, sem a várostromlás techni-kája és taktikája nem keltette fel Homé-rosz figyelmét. Utóbbival kapcsolatbanmodern történészi spekuláció az az el-képzelés, hogy a csatadöntő tényezővéelőlépett faló talán egy nagy méretű fal-törő kos mondai lecsapódása lehet.A harcmezőn kialakult küzdelem annálinkább központi helyet foglal el az el-beszélésben.

A költőnek voltak halovány ismere-tei arról, hogy a trójai háború idején akiemelkedő arisztokrata hősök harcikocsikon vágtattak a csatatérre. Aztazonban az ő idejében már senki semtudta, hogyan kell ezekkel a járművek-kel harcolni. A harci kocsi addigra stá-tuszszimbólum lett, harcértékét elve-szítette, csupán a gazdagság jelzésétszolgálta. A két paripa által vont harcikocsi valódi funkciójáról napjainkbanis történészi viták folynak. Többen haj-lamosak elfogadni azt a homéroszi el-képzelést, mely szerint csak szállító ésnem harci járművekként szolgáltak. El-vitték a hadszíntérre a fegyvereseket,akik ott leszálltak róluk, és gyalogosankezdték meg a tusát. Azt sem tartjákkizártnak, hogy a „sötét kor” kezdeténa lovak is csak szállítóeszközként sze-repeltek, a valódi küzdelem gyalogosanfolyt. Esetleg ez a körülmény is befolyá-solhatta a költőt. Mások viszont úgygondolják, hogy hettita és egyiptomimegfelelőikhez hasonlóan az akhájharci kocsik is indítottak tömeges ak-ciókat az ellenséges harcrend szárnyaivagy háta ellen, és valóban, olykor Ho-mérosz is felvillant ilyen jeleneteket.

Mérlegelésünknél figyelembe vehet-jük a trójai háború időszaka táján vi-rágzó akháj állam, Pülosz területén elő-került írásos anyagot. Ennek alapján azottani összlakosság lélekszáma 50 és120 ezer fő között lehetett. Ez az adata szakirodalom szerint legalább 5000főnyi katonaság meglétét feltételezi.Ugyanakkor a feljegyzések mindösszenéhány száz harci kocsit említenek.Mindezek után bizonyosnak látszik,

hogy az arisztokrácia tagjai által feltöl-tött harcikocsi-csapatok a haderőszámbelileg lényegesen kisebb, ugyan-akkor nyilvánvalóan nagyobb haté-konyságú részét alkották. Régészeti le-letek alapján tudjuk, hogy a harcikocsi-zók felszerelése sisak, testpáncélzat,lándzsa és kard volt. Mivel baljukkal alovakat irányították, pajzsukat a pán-célzat helyettesítette. Ezt a haderőt tá-mogatta a gyalogság. Az itt küzdőktöbbsége is rendelkezett sisakkal, tes-tüket pajzzsal védték, támadófegyve-rük többnyire a lándzsa és kisebb mér-tékben a kard volt.

Homérosznál a harci kocsik alkal-mankénti tömeges megjelenése arróltanúskodik, hogy a költő több informá-cióval rendelkezett a csak nemrég le-tűnt időszak lovassági összecsapásai-ról, noha kifejlett lovas harcászatról agörögöknél csak a Kr. e. 5–4. századfor dulójától beszélhetünk. Jobban eltudta képzelni a lovasság küzdelmét,mint a harci kocsikét. Ezért némelycsataképében a harci járművek a lovas-ság lehetőségeit tükröző manőverekethajtanak végre, s meghazudtolva a fi-zika törvényeit, széles árkokat, magassáncokat ugranak át.

Ugyanilyen anakronizmusok lelhe-tők fel a hősök kezébe adott fegyverektekintetében is. A 9–8. században kerekpajzsot használtak, amely felemelvevédhette az arcot és a mellet, a pajzsraerősített fémdudor pedig a 12–11. szá-zad találmánya volt. Ezzel szembenHektór pajzsát így írja le a költő:

„Szólt a sisakrázó Hektór, és nyom - ban elindult:fönt a nyakát csapkodta, bokájátlent a sötét bőr,mely körítette körül köldökkel-domboru pajzsát.”

(Az Íliászt Devecseri Gáborfordításában idézzük.)

A későbbiekből megtudjuk, hogy ez azegész testet védő pajzs kör alakú volt.Következésképp nagyságát illetően abronzkorba, a fémdudor tekintetébena bronz- és a vaskor határára, míg alak -ja szerint a vaskorra tehető. Hasonló ahelyzet a lándzsával. Hektór lándzsájakörülbelül 4 méter hosszú. Ilyen nagy-ságú fegyver a régészeti leletek tanú-sága szerint – hasonlóan az egész tes-tet védő pajzshoz – a 16–15. század-hoz tartozott. A 13. század során, a tró-jai háború valószínű időszakábansokkal rövidebb, hajításra is használtlándzsával harcoltak. Homérosz hőse

40 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Page 14: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

tizenegy rőfös lándzsáját hajítódárdagyanánt veti ellenfelére:

„Szólt, kelevézt csóvált s röpítette,de Pallasz Athénénagynevű hős Akhilleusztól vissza-vetette a dárdát…”

A hosszú lándzsa hajítódárdaként tör-ténő használata éppoly fizikai lehetet-lenség, mint harci kocsikkal átugratni akihegyezett cölöpökből épített sáncon.Ugyanilyen zűrzavar figyelhető meg afémhasználat leírása terén is. A hősökbronzból készült fegyverekkel ölik egy-mást, ami megfelel az adott időszakgyakorlatának, hiszen a trójai háború abronzkorban játszódott. Viszont a dol-gozó ember szerszámait már vasból ké-szültnek írja le, ami a költő saját koráraemlékeztet. Ez is tipikusan olyan vonásaa homéroszi eposznak, amely azt bizo-nyítja, hogy a szerző fantáziájában és azannak gyökerét képező hagyománybana bronzkor és a vaskor egyetlen egésszéolvadt össze.

ODÜSSZEUSZ KALANDJAI

Odüsszeusz kalandjait alapvetően amásik homéroszi eposz, az Odüsszeiaalapján követhetjük nyomon. Ebben aköltői műben is fellelhető a mítoszal-kotó fantázia különös logikája. Emlékez-

hetünk, a trójai háború harcosai közülaz az Akhilleusz emelkedett ki, akimagát nőnek kiadva igyekezett elke-rülni a háborús részvételt, és az azOdüsszeusz tervelte ki az ostrom sike-res befejezését biztosító cselvetést, aki– hasonló megfontolásból – a hadjáratmegindulása előtt őrültséget színlelt.Hasonló módszer figyelhető meg a Tró-jából hazainduló hérószok történetébenis. A látszólag szerencsés Agamemnónhamar hazatalál, hogy azután megérke-zését követően nem sokkal felesége ésannak szeretője gyilkos merényleténekessen áldozatul. Ezzel szem ben a soká -ig a balsors üldözöttjének tekintettOdüsszeusz tízéves fárasztó kalandozásután békés öregkort érdemelt ki.

A trójai mondakörben gyakorta fel-csillan az a gondolat, amelyet a „törté-netírás atyja”, Hérodotosz e szavakkalfogalmazott meg: „az ember teljesen asors játékszere […] Minden dolognakmeg kell várnunk a végeredményét,hogy végül mi lesz belőle. Sokan voltakmár, akik előtt isten csak felcsillantottaa boldogság reményét, azután pedigporig sújtotta őket.” (Muraközy Gyulafordítása.)

A „végeredmény” Odüsszeusz szá-mára az otthon kiérdemelt nyugalmalett, de ennek eléréséig nagy utat kel-lett megtennie. Agamemnón és a többitrójai hős többnyire tragikus történe-tét többek között Aiszkhülosz, Szo -

phoklész és Euripidész drámái révénismerhetjük meg, míg Odüsszeusz his-tóriáját a Homérosznak tulajdonítottmű alapján. Utóbbi a költő előadásaszerint Tróját 12 hajóval odahagyvaelőször a kikónok földjére érkezett hí-veivel. Itt zsákmányra éhesen feldúltákIszmarosz városát. Csak Apollón papjátkímélte meg Ithaka királya nagy böl-csen, nemhiába volt ő a nagyeszű Her-mész isten dédunokája. A hálás paptólajándékba kapott bor ugyanis későbbmegmentette az életét.

A kikónok országától a tengerreszállt harcosok hajóit a vihar és a nyo-mában járó tomboló szelek a lótusz -evők földjéhez sodorták. Itt oly mézé-des lótusz termett, amelynek húsát, havalaki megízleli, soha nem kíván haza-térni. Ezért az erős elhatározású Odüsz-szeusz ismét a gályákra kényszerítetteembereit, és elhajózva egy lakatlan szi-geten kötöttek ki. Innen a főhős egyet-len hajóval és 12 társával egy barlan-gokkal tűzdelt területre kelt át. Mintutóbb kiderült, itt laktak a küklópszok,akiknek egyetlen kerek szemük – anevük is „kerek szeműt” jelent – a hom-lokuk közepén helyezkedett el. A ro-busztus szörnyek nappal juhaikat legel-tették, így akadtak az éhes vándorokPoszeidón tengeristen fia, Polüphé-mosz üres barlangjára. Ebben pihentekmeg, de nyugalmuknak vége szakadt,amikor este megérkezett a szörny, és

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 41

Page 15: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

rögvest felfalta két bajtársukat. Más-nap még négyen estek az óriás marta-lékául, aki sziklával torlaszolta el a me-nekülés útját.

Végveszélybe jutván Odüsszeusznakmentő ötlete támadt. Elővette az Apol-lón papjától kapott zamatos bort, ésaddig kínálta vele marcona fogvatartó-ját, amíg az részeg álomba nem merült.Ekkor aztán embereivel kifaragott egyhegyes husángot, és azzal kidöfték Po-lüphémosz egyetlen szemét. A cselvetésután kimenekültek hajójukhoz, és a dü-höngő Küklópsz hiába hajigált kőszik-lákat utánuk, kieveztek a nyílt tengerre.Ekkor azonban Odüsszeusz nagy hibátvétett. Diadalmámorában odakiáltottanevét a megvakított óriásnak. Meghal-lotta ezt a szörny apja, Poszeidón, ésbosszút esküdött Odüsszeusz ellen.

A vándorok következő állomása aszelek királya, Aiolosz országa, Aiolészigete volt. Ott a barátságos Aiolosz

bőrtömlőbe zárva átadta nekik a barát-ságtalan szeleket, hogy könnyebbenhazataláljanak. Ám egy óvatlan pilla-natban Odüsszeusz társai kinyitottáka reményeik szerint kincset rejtő töm-lőt, és a kitóduló szelek visszaűzték ha-jóikat Aioloszhoz. Csakhogy a szelekurát ekkorra már ellenük hangolta Po-szeidón, és ő elkergette őket.

Így jutottak a tévelygő hajósok azemberevő óriások, a laisztrügónok vi-dékére. E durva lények országábanújabb csapások vártak rájuk. Egyetlenhajójuk menekült csak meg az itt élőkromboló dühétől, és a vándorok java-része a robusztus kannibálok táplálékalett. A szelek innen a varázserejű Kirkészigetére röpítették az életét mentőOdüsszeuszt.

Kirké Héliosz napisten leánya volt,aki a szigetére tévedőket állatokká vál-toztatta. Így tett az ithakai király kísé-retével is, de Odüsszeusz Hermész se-

gítségével ellenállt a varázslatnak. Mi-után szerelmi kapcsolatba került a ván-dorló hős és a csábos boszorkány, adisznóvá változtatott hajósok is visz-szanyerték emberformájukat. Egy egészesztendő telt el vidám lakmározással,amikor Odüsszeusz türelmetlen vágyaotthona iránt véget vetett a románcnak.

A szerelmes Kirké útmutatása sze-rint Odüsszeusz leszállt az Alvilágba,hogy megtudja, hogyan érheti el végrevágyott hazáját. Hadész birodalmábaérve feláldozott egy fekete juhot és egyfiatal kost az alvilági isten és neje, Per-szephoné tiszteletére, majd a vak jós,Teiresziasz tanácsát kérte. A jövendő-mondó figyelmeztette őt, hogy hamajd Szicíliához érnek, nehogy meg-dézsmálják a Nap-titán Hüperión mar-hacsordáját. Hazájában sok baj és gondvárja, de ha ezeken felülkerekedik, éskiengeszteli Poszeidónt, akkor hosszú,boldog élet várja. Odüsszeusz köszö-netet mondott Teiresziasznak, majd ta-lálkozott rég elhunyt édesanyjával, akihíreket mondott neki otthon maradtcsaládjáról. A trójai harcok hőseinekszellemei is mind örömmel üdvözöltékőt, Odüsszeusz pedig megújult remé-nyekkel tért meg Kirké szigetére.

Ott szerető szívű vendéglátója gon-dosan felkészítette Odüsszeuszt az is-tenek által kijelölt további útra. Fel-hívta figyelmét arra a veszélyre, ame-lyet a szirének partja rejt magában.Amikor emellett elhajóznak majd, hall-hatják e madártestű démonok csábosénekét. Senki nem állhat ellen a hívo-gató dallamnak, de aki enged nekik ésközeledik hozzájuk, azt könyörtelenülelpusztítják. Tapassza be ezért embereifülét méhviasszal, ő pedig, ha minden-képpen hallani akarja őket, kötöztessemagát az árbóchoz, és adja parancsba,hogy semmi szín alatt ne oldozzák elonnan addig, amíg más tájra nemérnek. Figyelmeztette Odüsszeuszt aSzkülla és a Kharübdisz halálos örvé-nyeire is, majd nehéz szívvel útjára en-gedte Ithaka királyát.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Odüsszeusz és Kirké. A Trójából hazafelétartó ithakai király egy egész esztendőttöltött a csábos boszorkány szigetén.Kirké, Héliosz napisten leánya disznókkáváltoztatta embereit, de Odüsszeuszonnem fogott a varázs. Utóbb Odüsszeusztársai is visszanyerték emberi mivol tukat,a hős pedig szerelmi viszonyba bonyoló-dott Kirkével, aki végül jó tanácsokkallátta el a hazaútra.

Page 16: 4∞ - RUBICON · 2019. 1. 20. · kodóival. Az Argó hajó utasai, az argo - nauták (mind mitikus hősök, istenek leszármazottai) a Fekete-tenger melléki Kolkhiszba indultak,

Elindult a vándorok hajója a tenge-ren, és hamarosan elhaladt a szirénekföldje mellett, azután átvergődött ahatfejű szörny, a Szkülla, majd a feketeörvényt okádó Kharübdisz sziklái kö-zött. A borzalmas megpróbáltatásokmiatt alaposan megcsappant létszámúcsapat végül Trinakria partjain keresettmenedéket. A kedvezőtlen széljárásmiatt hosszabb ideig pihentek itt, ésfelélték minden élelmüket. Így azután,noha a vak jós intelme nyomán kirá-lyuk megtiltotta nekik, hogy Héliosznyájából akár egyetlen állatot is levág-janak, az éhség rávitte őket a bűnre. Abüntetés rettenetes volt. Az ismét útrakelt hajót a tengeri vihar úgy megdo-bálta, hogy Odüsszeusz kivételévelmindenki elpusztult.

Hősünket az áramlatok Ógügié szi-getére sodorták, ahol Kalüpszó nimfaélt. Atlasz titán gyönyörű leánya voltő, vagy mint mások tudták, Thetisz ésÓkeanosz szülöttje. A meggyötörtOdüsszeusz látványa forró érzelmeketkeltett szívében, és a megfáradt baj-noknak hét, boldog öleléssel és békés

nyugalommal teli esztendőt ajándéko-zott. Ez idő leteltével azonban Odüsz-szeuszban ismét eluralkodott a vágy arég nem látott otthon után. Látta eztZeusz, a világ ura, és megesett rajta aszíve. Mivel a gyűlölködő Poszeidónéppen nem volt a közelében, leküldteHermészt a szigetre, és általa megpa-rancsolta Kalüpszónak, hogy bocsássael szeretőjét. A nimfa kénytelen-kellet-len engedelmeskedett. Segítségéveltutaj készült, melyet megraktak Ógü-gié terményeivel.

Kedvező szél hajtotta Odüsszeusztutaját a phaiakok országához, amikora haragvó Poszeidón még egyszer rá-rontott tarajos hullámaival. Elpusztulta tutaj, de utasa megmenekült. Az őtvédelmező istennő, Athéné olyan szeletgerjesztett, amely lecsendesítette a hul-lámokat. Két napon át dobálta a víz afuldokló testét, míg végül a megeny-hült tenger a parti fövenyre sodorta.Ott talált a kimerülten alvó, ruhátlanférfira a phaiakok királyának, Alki -noosznak a lánya, Nauszikaa. A szűz,aki nemrég még ruhát mosott a vízben,

gyolccsal takarta be a felserkenő ván-dort, és atyja palotájába kísérte. Alki-noosz pedig, megismerve Odüsszeusztörténetét, hajót rendelt vendége alá,amely végre Ithakába vitte hősünket.

Ithakában a hűséges Pénelopé nehe-zen állta a kapzsi kérők ostromát, akiklassanként kiették, kiitták őt vagyoná -ból. Odüsszeusz álruhában vegyült aszemtelen vendégek közé, aztán fia,Télemakhosz és az őt pártoló isteneksegítségével megölte őket. Háza és or-szága uraként végre nyugalmat lelt azőt húsz éve vágyakozva váró, hűségesPénelopé oldalán.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 43

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

A Poszeidón haragjától felkorbácsolt tengerhullámai a phaiakok országához sodorjáka ruhátlan Odüsszeusz testét. Itt talál rá

Nauszikaa, Alkinoosz király leánya. A szeren-csétlen vándort atyjához vezeti,

és Odüsszeusz elmeséli fordulatokban gazdag kalandjait. Alkinooszt meghatja

vendége sorsa, és segítségével Odüsszeuszhazatalál Ithakába.