A halk hangok azt üzenik számunkra, hogy minden rendben van. A csendes hangok biztonságérzetet nyújtanak, bizalmat ébresztenek. Az erős hangok ezzel szemben arra fi gyelmez-

tetnek, hogy valami nincs rendjén. Amikor a természetben minden a maga kiegyensúlyozott rendje szerint működik, nem hallhatók han-gos zajok. Énekelnek a madarak, halk szellő susog. Ha a természet rendje felborul, az a természet hangerején is érezhető. A tomboló szél-vihar zaja, a háborgó tenger morajlása vagy egy vulkán felrobbanása fülsiketítő zajjal jár. Ha egy oroszlán ordít a szavannán, hátborzongató halálfélelem fogja el az embert, ha pedig egymással kiabálva felemel-jük hangunkat, még a szomszéd is tudni fogja, hogy gond van.

A túlzott hangerő bajt jelez, ez esetben pedig szervezetünkben az „üss vagy fuss!” mechanizmusa lép életbe. A hangerő érzékelése számos pszichés és biológiai folyamat elindítója lehet – ez azért is fon-tos, mert ma az elmúlt korok átlagos zajszintjéhez képest a „hangos-ság” korát éljük. Mintha igényünk is lenne, hogy minél hangosabb dol-gokat csináljunk és hallgassunk. Egy mondás szerint a hangerő a bá-torsággal van egyenes arányban. A mai kor embere szeretne sebezhe-tetlennek tűnni, és igyekszik mesterségesen olyan környezetbe ágyazni magát, mely legalább külsőségeiben olyanná formál bennünket, ami-lyenné válni szeretnénk. A folytonos hangerőszomj azonban nem ma-rad büntetlen.

Testünk hangjaiAz akusztikában a zajszintek mérésére

egy általánosan elfogadott skálát használnak. A decibel az itt használt mértékegység, mely arra szolgál, hogy a hangerősséget objektíven mérni lehessen. Erre azért van szükség, mert a fül bizonyos mértékben képes a hangerőhöz alkalmazkodni. A fülben a hallócsontok ízü-letei és a dobhártya feszítőizmai túl erős hang hatására megváltoztatják feszítettségüket, így tompítva valamelyest azt a hangerőt, mely a hallósejteket már károsítaná. Ez feltétlen ref-lexként működik a hirtelen nagy intenzitású hang és a tartósan erős zaj esetében is.

A decibelskála segítségével már feltérké-pezték, hogy pontosan mekkora hangerő mi-lyen hatással van a szervezetre. E skála legal-só foka a 0 decibel, ami gyakorlatilag egész-séges ember esetében nem létezik. Ha fülünk marad érzékszerveink közül „egyedül” ak-tív, gyakran hallunk olyan hangokat is, ame-lyeket nem szeretnénk. A teljes csend állapota nem megvalósítható. Ha egy hangszigetelt szo-bában minden külső zajtól mentesen tartózko-dunk, meglepődünk, milyen hangosan vesszük a levegőt, de halljuk saját szívünk dobbanását is, sőt egy nagyon magas, vékony, sípoló han-got, mely idegrendszerünk elektromos aktivi-tásának kísérőzaja. Szervezetünk halk moraj-

A nyár az energikus, felszabadult baráti együ� létek és a fesztiválok ideje. A nagy melegben valahogy minden harsányabbá válik. De vajon hogyan hatnak szervezetünkre az erős hangok? Hogyan befolyásol-hatja az egészségünket a hangerő?

28

A „hangosság” kora A „hangosság” kora

A ZENE SZÁRNYÁN

lása csendes muzsikaként hallatszik. Érdemes fi gyelni erre a biológiai zenére, hisz gyakran egy kezdődő betegség legelső tüneteit is meg-hallhatjuk ezáltal. Ha elmegyünk az orvoshoz, nem véletlenül az első dolga az, hogy a fonen-doszkóppal meghallgatja szívünket és a tüdőn-ket. Az ókori Indiában az emberi test hangjai-nak vizsgálatával számos betegséget felismer-tek.

A fülünk ön-maga is gyakran figyelmeztethet. A fülünk sípolása gyakran jelez oxi-gén- vagy folya-dékhiányt,

de több komolyabb betegség tünetei között is számon tartják a fülzúgást és -sípolást. Be-tegség esetén megváltozik a hangunk is. Nem csupán megfázást jelezhet a rekedtes hang. Ha a beszédhang fáradt, fátyolos lesz, s ez hosz-szabb ideig nem szűnik, érdemes orvoshoz for-dulni, mert komoly betegségek előjele is lehet mindez.

Csak óvatosan a decibelekkel!A fülünk nem csupán a hangmagasság

megkülönböztetésére alkalmas, hanem a hang okozta nyomáskülönbséget is érzékeli. Minél nagyobb nyomást vált ki egy hanghullám, an-nál hangosabbnak halljuk azt. Agyunk hoz-závetőlegesen 325 különböző hangerőfokoza-tot képes elkülöníteni egymástól, bár ez függ az életkortól, az egészségi állapottól és a ze-nei képzettségtől is. A hangerőben történő vál-tozások fontos információkat kódolnak szá-munkra, így a hangerő megkülönböztetésének képessége fülünk egyik legfontosabb tulajdon-sága. 10 és 30 dB között a legcsendesebb han-gokat halljuk. Ilyen a lélegzetvétel, a halk szel-lő és az óra ketyegése. Igazából egyfajta halk morajlást hallunk csupán. Minden hang, mely 30 dB-nél erősebb, pszichésen hat az ember-re. Ez a normál emberi beszédhang tartomá-nya, de ezen a hangerőn halljuk a víz csobo-gását is. A háztartási gépeket ma már megpró-bálják úgy elkészíteni, hogy ebben a zajtarto-mányban működjenek. Ilyen erősségű zajban alszik a városi ember, ami viszont már egész-ségkárosító hatású.

A 30 és 65 dB közti tartomány még a nor-mális, hétköznapi hangerőszinthez tartozik. Azok a hangok, melyek meghaladják a 65 dB-es értéket, idegrendszeri problémákat okoz-nak. Biztosan megfi gyeltük már, hogy ha au-

29IX. évfolyam 44. szám

nak vizsgálatával számos betegséget felismertek.

A fülünk ön-maga is gyakran figyelmeztethet. A fülünk sípolásagyakran jelez oxi-gén- vagy folya-dékhiányt,

mánalszség

málAzoesnak

Szervezetünk halk morajlása csendes muzsi-kaként hallat-szik. Érdemes fi gyelni erre a biológiai zené-re, hisz gyak-ran egy kezdő-dő betegség legelső tüneteit is meghallhat-juk ezáltal. Ha elmegyünk az orvoshoz, nem véletlenül az első dolga az, hogy a fo-nendoszkóp-pal meghall-gatja szívünket és a tüdőnket. Az ókori Indiá-ban az embe-ri test hangjai-nak vizsgála-tával számos betegséget fel-ismertek.

A „hangosság” kora

tóban, utazás közben hosszasan beszélgetünk, picit fáj a torkunk, elfá-rad a hangunk. Mind az autó üzemi zaja, mind a hangos, kiabáló beszéd túllépi a 65 dB-es tartományt. A 90 dB már károsítja a hallószerveket, pedig a gyári munkások nap mint nap ebben a zajban dolgoznak. A vi-haros szél szintén ezen a hangerőn kezd tombolni.

100 dB esetén beindulnak a szervezetben bizonyos önvédelmi me-chanizmusok. Ez az a hangerő, ami elől jobb elmenekülni. Érdekes, hogy egy légkalapács zaja ugyanúgy ebbe a hangerőtartományba tar-tozik, akárcsak a diszkó zaja. Soha nem láttam még út-építő munkást fülvédő nélkül dolgozni, hétvégente mégis fi a talok tömegei teszik ki magukat ennek a káros zajnak. Az idegrendszeri sérüléseken kívül a hosszan tartó, nagy intenzitású hangerő károsítja a hallást, és ha közvetlen te-szi ki valaki magát ennek a hangerőnek, számoljon azzal, hogy ez a fajta mechanikai inger képes elérni a fehérjék ki-csapódását is, izomgörcsöket okozva ezzel. A mellékhatá-sok között az agresszív viselkedés, a döntésképtelenség és a befolyásolhatóság is megtalálható.

A 120 dB már a fájdalomküszöböt jelenti. Ez a hangerő már elviselhetetlen. Hétköznap nem is találkozunk ilyen jelenséggel. Ezen a hangerőn kürtölnek a vonatok, közle-kednek a repülőgépek, amelyeket nem szerencsés közvetlen közelről hallgatni. Egyes szórakozóhelyek a zajszintjüket ebben a tartományban maximalizálják. Ez a hangerő azon-nali támadó viselkedést vált ki. Gyermekkorom nyári zenei táboraiban ezt a rézfúvós fi úk gyakran kipróbálták egymá-son. A legszelídebb emberből is vadállatot tudtak csinálni, ha egy óvatlan pillanatban, netán éjjel a füle mellett jó erő-sen megfújtak egy trombitát.

160 dB közelében a dobhártya már átszakad, elviselhe-tetlen fájdalmat okozva ezzel. Nem sokkal e szint alatt mű-ködnek egyes akusztikus fegyverek, amelyeket tömegosz-latásra, támadó embercsoportok cselekvésképtelenné téte-lére alkalmaznak. A 175 decibel már halálos kimenetelű lehet. Olyan energiájú lökéshullámról van itt szó, amely a belső szervek sérülését okozhatja. A nagy intenzitású hang

lökéshullámai betonfalat is képesek ledönteni. A bombák felrobbanása is hasonló következ-ményekkel jár.

A hangerő mint a dinamika eszköze

A zenében a hangerő változtatása minden esetben kifejez valamit. A dinamikai változás lehet hirtelen bekövetkező vagy folyamatos. A zenében a halkítás kifejezhet fi nomságot, ér-zékenységet, de érzelmi intenzitást is. A hang-erő fokozása energiát sugall, olykor érzelmi kirobbanást. A hangerő-változtatás szerves ré-szét alkotja a zenét alkotó struktúrának. Bár a korabeli hangszerek nem mind voltak alkalma-sak folyamatos hangerő-változtatásra, a hang-szerkészítők mindig kísérleteztek a zeneszer-zők és az előadók ez irányú igényeinek kielé-gítésével. A modern hangszerek megjelené séig csupán teraszos dinamikát alkalmazhattak, az egyre fejlettebb építésű hangszerek azonban teret nyitottak a dinamikai sokszínűség felé. Egyre hangosabb hangszerek kerültek piacra, melyek segítségével egyre nagyobb előadóter-meket lehetett megtölteni muzsikával.

30

A ZENE SZÁRNYÁN

A természetes hangszerek azonban hang-erő tekintetében még – ha oly kivételes minő-ségben készítik is azokat –, nem képesek azt az intenzitást produkálni, amelyet a digitális világ a ma emberének biztosít. A 19–20. szá-zad zeneszerzői megpróbáltak minden lehetsé-ges dinamikai szélsőséget megalkotni, de azt a hangerőt, amely egy könnyűzenei koncert alatt a hangfalakból a hallgatóság felé árad, természetes úton lehetetlenség előállítani.

A klasszikus zene régóta él a dinamikai fo-kozás eszközével, melyre az egyik legtalálóbb példa Joseph Maurice Ravel Boléro című, vi-lághírűvé vált kompozíciója. A zenemű nagy-zenekarra íródott, és egyetlen zenei gondolat dinamikai bővítéséről szól. A zenemű elindul egyetlen, dobolt ritmusképlet fölé játszott dal-lammal, ehhez fokozatosan kapcsolódnak az újabb hangszerek, növelve ezzel a hangerőt, egészen a teljes katarzis élményéig. Közel ne-gyedórás művére Ravel a következőt mond-ta: „Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolérót, sajnos ebben nincs zene.” Zeneileg va-lóban nem eseménydús ez a kompozíció, vi-szont bizonyítja, hogy csupán a hangerő fo-kozásával milyen elképesztő hatást, zenei él-ményt lehet elérni.

Győz a hangosabb?

Egy jó muzsikus egymás mellett két han-got nem játszik el ugyanazon a hangerőn. Ez gazdagítja a mű kifejezőkészségét, és az agyat sem felejti munka nélkül. Sajnos a digitális ze-nehallgatás ezt is egysíkúvá tette. A könnyűze-nében alig élnek a dinamika lehetőségeivel, in-kább minél nagyobb hangerőn tukmálnak ránk sokszor igénytelen zenéket. És persze a hango-sabb győz.

A klasszikus zenei felvételek is keresztül-mennek azokon az eljárásokon, amelyek során a hangmérnökök a hangerőt tompítják, a szél-sőséges hangerőket egymáshoz közelebb tol-ják. Mindenkinek látni kellene azoknak a gye-rekeknek a döbbent arcát, akik életükben elő-ször jutnak el egy professzionális komolyze-nei hangversenyre, ahogyan teljesen lenyűgözi őket az élmény. Egész addig azt hitték, hogy mikor bekapcsolták a számítógépet, zenét hall-gattak – egy valódi koncertélmény döbbenti őket rá arra, hogy amit eddig kaptak, az csu-pán instant levespor volt igazi étel helyett.

A legtöbben hangfalakon vagy fülhallga-tón keresztül ismerik csak a zene világát, pe-dig ezek a szerkezetek, még ha oly profi k és költségesek is, soha nem fogják visszaadni az élő, valódi hangszerek által nyújtott, egész-séges zenei élményt. Ezzel szemben kapunk jó adag hangerőt, mely minden tekintetben ártal-mas.

Ma körülbelül minden tizedik embernek károsodott a hallása valamilyen mértékben.

És ebbe a számba nem tartoznak bele a születésüktől fogva siketek és nagyothallók. Húsz év múlva, ha nem tanulunk meg bánni a hangossággal, minden negyedik ember hal-láskárosodott lesz, ami nem csupán egészségügyi, hanem szociális problémákat is maga után von. Senki nem vá-gyik arra, hogy hallásának megromlása miatt bocsássák el a munkahelyéről negyvenéves korában. Ez a forgatókönyv pedig reális, ha nem tekerjük lejjebb a hangerőt, és nem ta-nulunk meg néha csendben lenni.

Minden 10 decibel átlagos környezeti hangerő-emelke-dés 3,5%-kal növeli a szív- és érrendszeri betegségek kiala-kulásának kockázatát. Számos viselkedési probléma meg-szűnne csupán azzal, ha megszüntetnénk legalább azt a zajt, amelyre befolyásunk lehet. A gyerekek fülében folya-matosan ott lóg a fülhallgató, aztán csodálkozunk, ha a ta-nító néni kellemes beszéde nem képes lekötni a fi gyelmü-ket.

Képtelenek leszünk fi gyelni a halk és szelíd hangokra, ha túl nagy hangerőhöz szoktatjuk magunkat. Ideje lenne végre újra csendben lenni!

Grabarits Ágnes

31IX. évfolyam 44. szám

A „hangosság” kora

Egy jó muzsi-kus egymásmellett két hangot nem játszik el ugyanazon a hangerőn. Ez gazdagít-ja a mű kifeje-zőkészségét, és az agyat sem felejti munka nélkül. Sajnos a digitális ze-nehallgatás ezt is egysíkúvá tette. A köny-nyűzenében alig élnek a di-namika lehető-ségeivel, inkább minél nagyobb hangerőn tuk-málnak ránk sokszor igény-telen zenéket.