7
A Szent Föld védelmében címû könyvében Collier összegyûjtötte cikkeit, ezekben az írásaiban s földönkívüli faj motivációját és indítékát. Alábbiakban részlet következik egyik írásából: Az én értelmezésem szerint a Szíriusz A rendszerébõl érkezõk megpróbálnak segítõkészek és ké kban, egyfajta felelõsségtudatot éreznek, hiszen akik a Szíriusz B rendszerét kolonizálták sz ntén eredetileg a Szíriusz A rendszerébõl valók. Viszont a Szíriusz B rendszerébõl érkezõk ig k rendesen összekeverni gondolkodásunkat, egyben õk azok is, akiktõl eredetileg a kormányu nk megkapta a Montauk technológiát. Ugyanaz a vallásuk és agyuk szerkezete, mint az Orio n-belieknek. A Tau Cetirõl érkezettek is erõsen érintettek. Senki sem tudja igazából, hogy a Fiastyúk-beliek éppen mivel foglalkoznak, azonban én késõbb el fogom mondani. Azok közül, ak k az Alcyon rendszerében élnek, néhány csoport erõsen megbízhatatlan, mert titkos programokb an vesznek részt. A taygetaiak egyértelmûen elmondták nekem, pontosan meghatározható céljuk v n: a szabadság eszméjének elterjesztése. Attól, hogy az idegenek egy csoportját Fiastyúk-bel k nevezünk, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mi segítésünk céljából vannak itt. Az emb ran összekeverik szándékaikat. A tevékenységük alapján lehet igazán megismerni õket. A Hattyú vannak köztünk. Érkezett hozzánk egy csoport az Arkturuszról is, õk segíteni próbálnak bennü Procyon-beliek, akik kivívták függetlenségüket, szintén segítségünkre igyekeznek. Valóban le gatóink. Kis szürkék A földönkívüliek e faja magába foglalja a Zeta Reticuli rendszerében õshonos szürkék csoportj mint az Orion csillagképbõl érkezõket is. Errõl a fajról úgy tartják, a leggyakrabban alkalma az eltérítéses módszert kutatásaik érdekében, s az ufóbalesetek kapcsán is a leggyakrabban em erülnek. Nagyon alacsonyak voltak, alacsonyabbak, mint öt láb, és nagyon nagy kopasz fejük volt, s emmiféle arcszõrzet. A fejük kupola-alakú volt, hatalmas. Egyfajta magzat benyomását keltet Hiányzott a szempilla és a szemöldök. Nagyon nagy szemük volt hatalmas szemük majdnem tel en barna, semennyi fehér benne. A legkülönösebb rajtuk a szemük volt. Ember, azok a szemek , csak bámultak rám! Magas szürkék/fehérek A szóban forgó csoport második prominens földönkívüli képviselõje a Robert Dean által leírt m Õt idézve: Igen nagy csoport. Amikor azt mondom nagy, elsõsorban a magasságukat értem ez a latt. 180-240 centiméteresek, de elõfordul közöttük a 270 centiméteres magasság is. Emberszer , de nagyon halvány a bõrük, szinte teljesen fehér, a testük teljesen szõrtelen. 1954 vége felé a Föld körül keringõ nagy orrú szürke szövetségesek leszálltak a Légierõ Hollo ajta keret-megállapodást kötöttek. Ez a faj a következõképpen azonosította magát: az Orion cs kép egyik, a mi általunk Betelgeuze névvel ellátott, vörös csillagának, rendszerébõl érkeztek bolygójuk haldoklik, s a jövõ egy még ismeretlen idõpontjában lehetetlenné válik az élet raj ukra. Gyíkemberek (Reptilianidák) A csoport következõ prominens képviselõje a Dean által humanoid fajként bemutatott, hûllõszer akterekkel rendelkezõ, 180-210 cm magas gyíkemberek (reptilians). A gyíkemberek fajának leírásakor egyaránt szóba kerül a földi és más csillagrendszerek is, mint földönkívüli eredet lay töménytelen idõt áldozott a legkülönfélébb történelmi források elemzésére, ennek eredmény komoly források támasztják alá azt a feltevést, miszerint földönkívüli gyíkember fajok népesí det egykoron, s fontos szerepet játszottak az emberi faj megteremtésében. Thomas Caste llo, a Dulce bázis korábbi tisztje szerint, létezik egy szigorúan titkos földalatti létesítmé ahol számos földönkívüli faj tevékenykedik az USA nemzeti titkosszolgálataival közös programo a gyíkemberek a kezdetektõl fogva egymás mellett dolgoztak emberekkel, s más, földönkívüli fa kal: néhány gyíkfaj [reptilians] õshonos földlakó. Az idegenek vezetõ faja a gyíkembereké Re entenek itt a Földön, a felszín alatt élnek A gyíkemberek úgy hivatkoznak önmagukra, mint õ földiek . Talán õk azok, akiket bukott angyalok néven ismerünk, talán nem. Más szavakkal, m yõzõdésük szerint] betolakodók vagyunk a Földön Amikor Vezetõ Biztonsági Technikusként dolgo son [Dulce], napi gyakorisággal kellett kommunikálnom velük. Ha bármi probléma adódott, ideér ve a biztonsági dolgokat vagy a videokamera-rendszert, engem hívattak. A gyíkemberek do lgozó osztálya volt az, aki rendszeresen alacsonyabb szintû mûködési állapotba hozta a fizik laboratóriumot a Dulce bázison. Castello szerint a Dulce bázis alacsonyabb szintjein az emberi jogokat szinte semmibe veszik, fogságban tartanak embereket az emberi-földönkívüli társult vállalkozás vezetõi. William Hamilton, jól ismert UFO kutató, egyaránt vizsgálta a D e bázist és Thomas Castello állításainak megbízhatóságát, úgy találta, mind a bázis létére, m almának megalapozottságára nézve a kijelentések szilárd alapokon nyugszanak. Thomas történeté zínûleg rendkívül nehéz lesz elhinni vagy elfogadni. Látszólag olyan, mint egy éjszakai rémál viszont egyértelmû, valami különleges dolog történik a Dulce bázison. Thomas ismeri a választ alán iszonyatos igazság rejlik a folyamatosan megfigyelhetõ ufótevékenység, eltérítések és ál k mögött. Kormányaink titkosszolgálatai már évtizedek óta kísérik figyelemmel az idegenek akt A rendkívüli állítás rendkívüli magyarázatot igényel. Talán csak egy szimpla szereplõi vagyu talmas csillagközi birodalomnak. Hamilton következtetéseivel kapcsolatosan, miszerint Castello állításai megbízhatóak, írtam tanulmányt a Dulce bázisról, s úgy találtam a hozzáférhetõ információk szinte tökéletesen eg ello kijelentéseivel az emberi jogok súlyos megsértése kapcsán, különbözõ idegen fajok, az Eg lamok titkosszolgálatai és a velük együttmûködõk által. Sárkányok (drakonidák) A legellentmondásosabb kiszivárogtatás és kontaktok által közölt beszámoló egy földönkívüli ra, a drakonida-reptilianida (sárkánygyík) kultúrára vonatkozik, mely a Sárkány csillagkép al

A földi fajok_1

  • Upload
    szmaci

  • View
    36

  • Download
    9

Embed Size (px)

DESCRIPTION

a földi fajok

Citation preview

Page 1: A földi fajok_1

A �Szent Föld védelmében� címû könyvében Collier összegyûjtötte cikkeit, ezekben az írásaiban s földönkívüli faj motivációját és indítékát. Alábbiakban részlet következik egyik írásából:�Az én értelmezésem szerint a Szíriusz A rendszerébõl érkezõk megpróbálnak segítõkészek és késkban, egyfajta felelõsségtudatot éreznek, hiszen akik a Szíriusz B rendszerét kolonizálták szintén eredetileg a Szíriusz A rendszerébõl valók. Viszont a Szíriusz B rendszerébõl érkezõk igyk rendesen összekeverni gondolkodásunkat, egyben õk azok is, akiktõl eredetileg a kormányunk megkapta a Montauk technológiát. Ugyanaz a vallásuk és agyuk szerkezete, mint az Orion-belieknek. A Tau Cetirõl érkezettek is erõsen érintettek. Senki sem tudja igazából, hogy a Fiastyúk-beliek éppen mivel foglalkoznak, azonban én késõbb el fogom mondani. Azok közül, akik az Alcyon rendszerében élnek, néhány csoport erõsen megbízhatatlan, mert titkos programokban vesznek részt. A taygetaiak egyértelmûen elmondták nekem, pontosan meghatározható céljuk van: a szabadság eszméjének elterjesztése. Attól, hogy az idegenek egy csoportját �Fiastyúk-belik� nevezünk, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mi segítésünk céljából vannak itt. Az emberan összekeverik szándékaikat. A tevékenységük alapján lehet igazán megismerni õket. A Hattyú vannak köztünk. Érkezett hozzánk egy csoport az Arkturuszról is, õk segíteni próbálnak bennün Procyon-beliek, akik kivívták függetlenségüket, szintén segítségünkre igyekeznek. Valóban lelgatóink.� Kis szürkékA földönkívüliek e faja magába foglalja a Zeta Reticuli rendszerében õshonos szürkék csoportjámint az Orion csillagképbõl érkezõket is. Errõl a fajról úgy tartják, a leggyakrabban alkalmazaz eltérítéses módszert kutatásaik érdekében, s az ufóbalesetek kapcsán is a leggyakrabban emlerülnek. �Nagyon alacsonyak voltak, alacsonyabbak, mint öt láb, és nagyon nagy kopasz fejük volt, semmiféle arcszõrzet. A fejük kupola-alakú volt, hatalmas. Egyfajta �magzat� benyomását keltettHiányzott a szempilla és a szemöldök. Nagyon nagy szemük volt � hatalmas szemük � majdnem teljen barna, semennyi fehér benne. A legkülönösebb rajtuk a szemük volt. Ember, azok a szemek, csak bámultak rám!�Magas szürkék/fehérekA szóban forgó csoport második prominens földönkívüli képviselõje a Robert Dean által leírt ma Õt idézve: �Igen nagy csoport. Amikor azt mondom nagy, elsõsorban a magasságukat értem ez alatt. 180-240 centiméteresek, de elõfordul közöttük a 270 centiméteres magasság is. Emberszerû, de nagyon halvány a bõrük, szinte teljesen fehér, a testük teljesen szõrtelen.� 1954 vége felé a Föld körül keringõ nagy orrú szürke szövetségesek leszálltak a Légierõ Hollomajta keret-megállapodást kötöttek. Ez a faj a következõképpen azonosította magát: az Orion csikép egyik, a mi általunk Betelgeuze névvel ellátott, vörös csillagának, rendszerébõl érkeztek. bolygójuk haldoklik, s a jövõ egy még ismeretlen idõpontjában lehetetlenné válik az élet rajtukra.Gyíkemberek (Reptilianidák)A csoport következõ prominens képviselõje a Dean által humanoid fajként bemutatott, hûllõszerûakterekkel rendelkezõ, 180-210 cm magas gyíkemberek (reptilians). A gyíkemberek fajának leírásakor egyaránt szóba kerül a földi és más csillagrendszerek is, mint földönkívüli eredet.lay töménytelen idõt áldozott a legkülönfélébb történelmi források elemzésére, ennek eredményekomoly források támasztják alá azt a feltevést, miszerint földönkívüli gyíkember fajok népesítdet egykoron, s fontos szerepet játszottak az emberi faj megteremtésében. Thomas Castello, a Dulce bázis korábbi tisztje szerint, létezik egy szigorúan titkos földalatti létesítménahol számos földönkívüli faj tevékenykedik az USA nemzeti titkosszolgálataival közös programoka gyíkemberek a kezdetektõl fogva egymás mellett dolgoztak emberekkel, s más, földönkívüli fajkal:�� néhány gyíkfaj [reptilians] õshonos földlakó. Az �idegenek� vezetõ faja a gyíkembereké� Renentenek itt a Földön, a felszín alatt élnek� A gyíkemberek úgy hivatkoznak önmagukra, mint �õsföldiek�. Talán õk azok, akiket �bukott angyalok� néven ismerünk, talán nem. Más szavakkal, miyõzõdésük szerint] betolakodók vagyunk a Földön� Amikor Vezetõ Biztonsági Technikusként dolgozson [Dulce], napi gyakorisággal kellett kommunikálnom velük. Ha bármi probléma adódott, ideértve a biztonsági dolgokat vagy a videokamera-rendszert, engem hívattak. A gyíkemberek �dolgozó osztálya� volt az, aki rendszeresen alacsonyabb szintû mûködési állapotba hozta a fizikalaboratóriumot a Dulce bázison.� Castello szerint a Dulce bázis alacsonyabb szintjein az emberi jogokat szinte semmibe veszik, fogságban tartanak embereket az emberi-földönkívüli társult vállalkozás vezetõi. William Hamilton, jól ismert UFO kutató, egyaránt vizsgálta a Due bázist és Thomas Castello állításainak megbízhatóságát, úgy találta, mind a bázis létére, mialmának megalapozottságára nézve a kijelentések szilárd alapokon nyugszanak. Thomas történetétzínûleg rendkívül nehéz lesz elhinni vagy elfogadni. Látszólag olyan, mint egy éjszakai rémáloviszont egyértelmû, valami különleges dolog történik a Dulce bázison. Thomas ismeri a választ?alán iszonyatos igazság rejlik a folyamatosan megfigyelhetõ ufótevékenység, eltérítések és állk mögött. Kormányaink titkosszolgálatai már évtizedek óta kísérik figyelemmel az idegenek akti A rendkívüli állítás rendkívüli magyarázatot igényel. Talán csak egy szimpla szereplõi vagyuntalmas csillagközi birodalomnak. Hamilton következtetéseivel kapcsolatosan, miszerint Castello állításai megbízhatóak, írtam e tanulmányt a Dulce bázisról, s úgy találtam a hozzáférhetõ információk szinte tökéletesen egyello kijelentéseivel az emberi jogok súlyos megsértése kapcsán, különbözõ idegen fajok, az Egylamok titkosszolgálatai és a velük együttmûködõk által.Sárkányok (drakonidák)A legellentmondásosabb �kiszivárogtatás� és kontaktok által közölt beszámoló egy földönkívüli ra, a drakonida-reptilianida (sárkánygyík) kultúrára vonatkozik, mely a Sárkány csillagkép alf

Page 2: A földi fajok_1

a 215 fényévre lévõ, egykoron sarkcsillagként ismert Thubánról származik. Alex Collier szerint drakonidáknak vagy sárkányembereknek két fõ kasztja van, az elsõ a harcosok osztálya, tagjai 210-240 cm magasak, s az egész galaxisban rettegett lények harci képességeik miatt. A másik osztálya a drako-reptilianida fajnak az �uralkodói vonal�, melyet �Ciakarok� néven ír le, ak testalkatuk, pszichikai képességeik és hatalmas szárnyaik miatt, esetleg azonosíthatóak a földi hagyomány által leírt sárkányokkal, amennyiben Collier-nek igaza van:�A drakonidák hatalmas képviselõi a gyíkember fajnak. Létezik egy �Ciakar� néven ismert uralkog. Testmagasságuk 4.4 métertõl 6.5 méterig terjed, súlyuk elérheti a 900 kg-ot. Szárnyakkal rendelkeznek és félelem keltõek. Rendkívüli tisztánlátó képességgel rendelkeznek, hihetetlenül insek és nem mindennapi módon félelem keltõek.�Így tûnik, szigorú hierarchia uralkodik a drako-reptilianidák és más, ugyanebbe a csoportba sorolt földönkívüli fajok között. Thomas Castello szerint az Alfa Draconisról származó gyíkemba drako-reptilianidák uralmuk alatt tartják a Földön õshonos gyíkembereket, azok a magas szürket, s azok pedig a kis szürkéket. Figyelemreméltó, hogy Castello szintén beszámol a drakonidák vezetõ kasztjáról, a szárnyas Ciakarokról, akiket rendkívül könnyû �sárkányokként� azonosítansa, brazíliai ufókutató, megerõsíti a magas szürkéket is felölelõ hierarchia, valamint a Mesteember faj létezését.Szíriusziak - a Szíriusz B-rõlA fentebb említett földönkívüli fajok mellett számos, emberszerû idegen látogat hozzánk a Szír csillagrendszerbõl, melyeket Alex Collier a következõképpen mutat be:�A Szíriusz B kultúráinak igen sajátos rezgése van. Az emberek közül egyesek vörösek, mások bégint mások fekete-bõrûek. A Szíriusz B körül keringõ bolygók rendkívül szárazak, s általában vvagy kétéltû jellegû faj megszállása alatt állnak. A társadalmak sokkal inkább politikai csatáal vannak elfoglalva, mint szellemi ismeretek megszerzésével.�Összefoglalásképpen, a Szíriusz B-rõl érkezõ emberszerû földönkívüliek csoportja fõként a techok cseréjében érdekelt, mely fõleg a katonai együttmûködésre korlátozódik, olyan fejlesztések , melyek alkalmasak lehetnek esetleges földönkívüli fenyegetés elhárítására. A földi globális következõkben felelõsek: titkos katonai programok, egzotikus fegyverek használata, fekete költségvetések és militarizmus.AnnunakikVégül, beszámolók jelentek meg hatalmas emberszerû lényekrõl, akik fontos szerepet játszottak Föld emberekkel való benépesítésében, és szabályos idõközönként visszatérnek a Földre, hogy mez emberiség milyen hatékonysággal használja fel szülõbolygója erõforrásait, és hogy a földönkíyen szerepet játszanak az emberiség �menedzselésében�. A sumérok �annunakik� néven írják le õkukat pedig �Nibiru� névvel illetik az elképesztõ mennyiségû ékírásos táblán, melyek egy részéthin fordított le. Ezek a hatalmas humanoidok alkotják a fõ idegen fajt a �kezdetektõl� fogva, hiszen az õsi mitológiai és vallási szövegekben mint istenek tûnnek fel. A sumér beszámolók ján, az anninakik fõ istene Anu, de ismert az Annunaki istenek pantheonja is Sitchin munkásságának köszönhetõen, valamint titkos tevékenységük is az emberiség irányításával kapcsuk, a Nibiru szabályos idõközökben a Föld közelében halad el. Alex Collier szerint az annunakik, más néven nibiruiak, mint faj eredete a következõ:�Hosszú-hosszú idõvel ezelõtt a Szíriusz B lakosainak, valamint az Orion népének problémája támással. A béke megteremtésének érdekében a két csoport egy-egy képviselõje házasságot kötött. y az Orion csoportosulásból származott, ahol a hierarchia, beleértve a királynõt is � matriarchális paradigmát követ. A võlegény a Szíriusz B-rõl érkezett. Mindketten meggyõzõdéssel ragaszagyományaikhoz. Amikor házasságra léptek, utódaik mindkét vonal genetikai tulajdonságait hordozták. Eltérõ genetikai anyaguk miatt új faj született, a Nibiru nevet kapta, mely, miként azt Moraney [Andromédai kancellár] elmondta, orioni nyelven azt jelenti, hogy �kettõ között megosztva�. Ez az õ valós eredetük � egyfajta keresztezõdés eredményei a Szíriusz B és az Orion er lakosai között. Új �törzset� hoztak létre, mely folyamatosan terjeszkedik, legalább évszáze óta. Õk tehát egy törzs, késõbb önálló fajjá váltak.Úgy tûnik, az annunakik tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy �primitív� fajokkal, mint példáemberiség, népesítenek be bolygókat, aztán hagyják õket elszaporodni, miközben sokkal fejlette fajok, esetünkben a gyíkemberek, gondjaira bízzák õket, egyfajta �planetáris menedzsment csapatra�, akik lefölözik az emberiség javait megteremtõjük igényének megfelelõen, miközben az ann fenntartják hosszútávú érdeklõdésüket és szabályos idõközönként megvizsgálják �emberi kísérleakik egyfajta uralkodói színben jelenhetnek meg akik biztosítják a Föld erõforrásait; az emberiséget pedig általában felelõsségteljesen �menedzseltetik�.Az annunakik rokonságban állnak a Földön õshonos gyíkemberekkel, akármilyen történelmi megállas kötöttek az emberi faj menedzselésével kapcsolatban. Az is igen valószínû, hogy az annunakiknak létezik valamiféle megállapodásuk a drakonidákkal azzal kapcsolatban, hogy a késõbbiek folyamán miként viszonyuljanak azokhoz a világokhoz, ahol az annunakik létrehoztát a maguk �emberi kísérleteit�. Végül, szintén nagyon valószínû, hogy jó néhány annunaki titokban a Földön mpet játszott az emberiség elit szervezeteinek életre hívásában, hogy az emberiség ügyeit kezel Ezek az �egyezmények� és/vagy az elit csoportok titkos és közvetett módon való irányítása tesnunakikat a katonai-ipari-földönkívüli komplexum tagjaivá.Kis szürkék(Zéta Reticuli és Orion) - helyett Adndromeidák õk.Civilek eltérítése, genetikai kísérletek, tudat-programozás, emberek monitorozása implantátumosegítségével, klónozás és ember-hibrid lények megalkotása. Az eltérítettek traumatikus élménye,Genetikailag módosított emberek,Emberek monitorozása implantátumokkal,Tudatprogramozott �eltérítettek� Magas szürkék(Orion) - helyett Orangentok õk.Genetikai kísérletek, hibrid ember-szürke faj megteremtése, tudatirányítás és diplomáciai egyek megkötése az �árnyék kormányokkal�. Genetikailag módosított emberekEmberek monitorozása impalntátumokkalTudatprogramozott �eltérítettek�Kompromisszumok a politikai elittelBeépülés a nemzeti titkosszolgálatokbaÕshonos gyíkemberek(Föld) - soha, titkos adatokért jöttek a Fotonövrõl õk.Az emberi elit, intézmények és gazdasági rendszer manipulálása, a vallási hitrendszer befolyása, militarizmus és az emberek eltörlése a történelem színpadáról.Emberi jogok megsértéseAz elit korrumpálása és uralmaA média és a hírforrások uralmaVallási dogmavitákTörténelmi amnéziaAz agresszivitás kultúrája Drakonida gyíkemberek(Alfa Draconis) - igaz, Alfa Centaurit és drandorachok, valamint Cliontintiák. (félig ember, félig sárkány)Az emberi elit és üzleti rendszer ellenõrzése, militarizmus, a klíma tönkretétele, konfliktusok és erõforrás-hiány, a földi erõforrások betakarítása, a szürkék és a földi gyíkemberek manipGlobális egészségügyi és jóléti problémákKorrupt elit és intézményrendszerEtnikai/vallási agresszióEmberi jogok megsértéseAz agresszió és a terrorizmus kultúrájaDrogkereskedelem és szervezett bûnözésSzíriusziak (Szírius B) - nagy holuntok, származásuk ismert bolygó - így hívják õk.Részvétel technológiai csereprogramban, mely növeli a katonai potenciált földönkívüli fenyeget

Page 3: A földi fajok_1

tére. Titkos fegyverkutatásokEgzotikus fegyveres használataFekete költségvetésekMilitarizmusAnunnakik (Nibiru) - volt és hall. Van 7 leszületettjük, okosok, taktikusok õk.Az emberi evolúció hosszú távú ellenõrzése elitcsoportok, rendszerek és intézmények segítségévi tudat manipulálása. versengés a drakonidákkal a Föld uralmáért. Az elit manipulálásaVallási fundamentalizmusPatriarchális globális kultúraAz agresszió kultúrája Telosziak - nem ismert civilizáció az ûrben, magandant õk.A felszín alatt élõ �földönkívülieket� úgy említik, mint az emberi civilizációt megelõzõ földimuria vagy Atlantisz maradványai, s amiatt genetikailag az emberiség rokonai. A leginkább ismertté vált beszámoló ezekrõl a õsi fajokról Richard Byrd admirális munkája, a szerzõ megjelent �Naplók�. A mû az északi pólus térségébe vezetett titkos expedícióját mutatja be, amvitték egy, az északi emberekhez hasonló tulajdonságokat mutató faj felszín alatti települései. Szemtanúja lehetett e társadalom néhány csodálatos technikai vívmányának, valamint találkozht a fejlett nép vezetõjével, aki állítólag ezt mondta:�Megengedtük, hogy belépjen ide, mert nemes személyiség és jól ismerik a felszíni világban admAz Arianni nevû térségben tartózkodik, a Föld egyik belsõ világában� Admirális, el kell mondan, miért hívtuk meg ide. Érdeklõdésünk akkor fordult az önök irányába, amikor az önök faja felr az elsõ atombombáit japán városok, Hirosima és Nagaszaki fölött. Ezekben az aggasztó idõkben tük repülõ szerkezeteinket, a �foo fighter�-eket, hogy derítsék fel, mi történik� Mint láthatjsem avatkoztunk be korábban az ön faja háborúiba, és kegyetlenkedéseibe, de most mégis ezt kellet tennünk, miután önök megismerkedtek egy bizonyos energia fajtávval. Képviselõink üzeneteketovábbítottak az ön világa hatalmasságaihoz, ám azok semmilyen figyelmet sem fordítottak rá. Mt önt választottuk ki abból a célból, hogy szemtanúja lehessen, világunk létezik. Mint láthatjultúránk tudományunk sok-sok évezreddel megelõzi az ön fajáét.�Az emberszerûnek látszó �földönkívüliek� � az állítások szerint � genetikai anyagukkal hozzájáoz, és ezek közül sok idegen faj engedélyt adott néhány képviselõjének, hogy reinkarnálódjanakemberi családokban, mint �csillag magok�. Ezek a �csillagmagok�, �csillag gyermekek�, vagy �cslag emberek�, mint személyek, Brad és Francie Steiger mûvében kerülnek bemutatásra, akik korábn más csillagrendszerekben éltek, azután a Földre jöttek, és saját elhatározásukból emberi tesek, hogy az emberiség evolúciós fejlõdésének mintegy lökést adjanak. Az emberek nagy része bizbenne, a földönkívüliek ezen fajtája barátságos hozzánk, amint ez a �kontaktok� beszámolójábólGeorge Adamski, Orfeo Angelucci, George Van Tassell, Howard Menger, Paul Villa, Billy Maier es Alex Collier, akik valamennyien ilyen értelemben nyilatkoztak úttörõ jellegû kapcsolataikról ezekkel a földönkívüliekkel. Az említett kontaktok gyakran fizikai bizonyossággal is szolgálnak kapcsolataikról földönkívüli lényekkel, fényképekkel, filmekkel rendelkeA legalaposabban dokumentált és kutatott kontakt Eduard �Billy� Meier, aki a legbõségesebb információkat szolgáltatta a kutatóknak. Ezek az emberszerû földönkívüli fajok láthatólag különlizálódtak�, különleges történelmük és galaxisban végzett bolygóközi vándorlásaiknak, problémáiknak megfelelõen. Fontos megismerni a legfõbb ténykedését minden egyes fajnak, azt, hogy milyen viszonyban állnak az emberiséggel, illetve azt, miként tudnának jobb kapcsolatot kiépíteni velünk a globális problémák megvitatása kapcsán.Lant-beliek (Lyrans) - Mars és Cosmos, félelem uralom gyûrû. Nincs lélek a testükben, csak lélektestben alkotva hall õk.Talán akkor járunk el leghelyesebben e �földönkívüli� idegen fajok és tevékenységeik tárgyalásnekelõtt figyelmünket arra a csillagrendszerre fordítjuk, melyet az emberi civilizáció galaxisbeli forrásaként emlegetnek, ahonnan szétsugárzott, ez pedig a Lant csillagkép. Az egyik legelsõ, a Lant rendszerérõl tudósító �kontakt�, a széles nyilvánosságot kapó Billy Meier vt-beliek 1975 és 1986 közötti állítólagos látogatásainak köszönhetõen, aki folyamatosan fizikantumokkal is szolgált állításainak alátámasztására, meglehetõsen összezavarva ezzel a Meier áleptikusan fogadókat. Számos esetben végeztek mindenre kiterjedõ nyomozást magánszemélyek és szvezetek Meier állításai kapcsán, s megállapították, dokumentumai nem hamisítványok, ezért egyé kell tekinteni rájuk, mint a földönkívüliekkel folytatott kapcsolata bizonyítékaira. A Meier tal évek alatt szolgáltatott fizikai bizonyságok nagy számának köszönhetõen megbízható és szavberként tekintettek rá, állításaiból pedig az következik, hogy valójában igen fontos szerepe vmint szóvivõ, a földönkívüli faj számára.Meiernek az alábbiakat adták tudtára a Lant csillagrendszerbeli kapcsolatai és emberi lakosai:�A 'svájci' Fiastyúk-beliek elmesélték õsi örökségüket, mely természetesen hatást gyakorolt a , miszerint eredetileg (még a Fiastyúk-korszak elõtt), a csillagok egy manapság általunk a Lant csillagképben lévõ Gyûrûs-ködnek ismert objektum közelében lévõ csoportját népesítették a nevük is, Lant-beliek, ugyanezt a szisztémát alkalmazzuk akkor is, amikor a Fiastyúk térségébõl érkezõ embereket Fiastyúk-belieknek nevezzük. A korai Lant-beliek hatalmas ûrbárkákltak más csillagrendszerek felé és ahol lakható körülményeket találtak, ott kolóniákat hoztak zek felvirágoztak, s késõbb maguk is elindították saját felderítõ egységeiket a világûr kikutaMeier további beszámolóiban említést tesz arról, miként került fizikai kontaktusba egy Lant-be ûrhajóval, melynek utasai bemutatták neki világukat és más, velük együttmûködõ világok csillait. Alex Collier a Lant-beli civilizáció kezdeteirõl beszél, ahogy azt számára az Andromédárólazó földönkívüliek elõadták:�A Napok és a bolygók életkorát tekintve galaxisunkban, elhatároztuk, hogy az emberi életformáa Lant csillagrendszerben hozzuk létre. Az emberek mintegy 40 millió éve éltek ott, töretlenül fejlõdve. A Lant-beli emberi faj érdeklõdése fõleg mezõgazdasági jellegû volt. Életük, báltak, békében és jólétben telt.�A Lant-beliek északi típussal rendelkeznek és minden bizonnyal õk azok az �Elochimok� akikrõl a vallási hagyományok a Földön és szerte a Galaxisban beszámolnak. A Lant-beliek, szerte a Galaxisban és az emberi genezisben betöltött szerepének köszönhetõen, kézenfekvõ, hogy õk azok,

Page 4: A földi fajok_1

a legmélyebben ismerik az emberi faj eredetét és galaktikus történelmét. Akár a �Galaktikus tök� jelzõt is rájuk illeszthetjük az emberi faj szemszögébõl. Egyáltalán nem lehet véletlen, hoant-beliek segítenek felfedni az emberi fajok Galaktikán belüli igazi történetét, az emberi kultúra és az �emberi lélek� mély megértését. További részletek a Lant-beliekrõl:�A Lant-belieknek van egyfajta természetes vonzódásuk a kezdetek és az õsi történelem iránt. Egen hasznos segítõtársak lehetnek mindenkinek a múlt megértésében, az egyes események megfelelrrendbe rakásában. Amint az emberiség megérti múltját és eredetét, megszerzi annak képességét,datosan visszamenjen, pontról pontra, lefejtse az egyes rétegeket, mint a hagyma héját, és rátaláljon igazi természetére. Kitûnõ idegenvezetõk lehetnek ebben a folyamatban, ebben az ember számára lélektani folyamatban, saját történelmük és motivációik megértésében, s abban, mintek létre.�Összefoglalásképpen: a Lant-belieknek legfõbb tevékenysége az emberi faj különleges Galaxison lüli történelmének megismertetése, valamint segítségnyújtás az emberi indíttatások és lehetõsélobális jellegû tevékenységük magában foglalja pontos, az emberiségre vonatkozó történelmi ism nyújtását a Galaktikus história megértéséhez, segítséget az emberi lényeg felfedezéséhez, dipnfliktus-enyhítési tevékenységet, valamint világméretû oktatást-nevelést.Fiastyúk-beliek (Pleiadians) - voltak magok, nagy dolog, de aludtak 60 000 évet. Emberi fajnak számítottak õk.Billy Meier leírja a Fiastyúk-belieknek a Lant-beliektõl való leszármazását, azt, eredetileg miként vándoroltak csillagrendszerrõl csillagrendszerre, hogy aztán a Fiastyúk csillagain letelepedjenek:�Õsi ismeretekkel rendelkezünk a korai Fiastyúk-beli elõdök egy másik anyacsillag körüli életé, hogyan utaztak végül a Fiastyúk rendszerébe. Írások szólnak a mi Naprendszerünkbe jóval korárehajtott kivándorlásról is, valamint arról, hogyan és miként bukott meg ez a kísérlet. A Fias-beliek õseinek eredeti bolygóján a túlélõk egyharmada, a katasztrofális pusztulást követõen, ológiát fejlesztett ki, elhatározta, hogy mindössze 900 év alatt gigászi ûrbárkákat épít mélyûjából. Így is történt, elkezdték útjára bocsátani a kozmosz minden irányába hatalmas jármûveik át. A Svájcot meglátogató földönkívüliek azoknak az ûrbárka utasoknak a távoli leszármazottai csillaghalmazból, az általuk létrehozott három emberi civilizáció közül az egyikrõl származnatalunk ma Fiastyúk-rendszernek nevezett csillagcsoportosulásból. Megtapasztaltak nagy nyereségeket, de nagy veszteségeket is az idõk folyamán. Egészen pontosan, az emberiség azon legkorábbi telepeseknek a leszármazottja, akik megpróbáltak letelepedni ebben a Naprendszerben, majd összekeveredtek bennszülöttekkel, illetve azon humán fajoknak, akik számos helyrõl betelepedtek ide. Annak a rendszernek a pontos neve, melyrõl a Meiert meglátogató Fiastyúk-beliek érkeztek Taygeta, a legfontosabb bolygó ezen a rendszeren belül pedig az Erra. A Fiastyúk-beliek úgy hivatkoznak Meierre, mint általuk választott képviselõre, akinek az a küldetése, hogy elhozza a földönkívüliek jelenlétével kapcsolatos igazságot az emberiség számára. Semjase, a Meieapcsolatba került Fiastyúk-beliek hölgytagja a következõképpen mutatja be saját szerepüket:�Nem vagyunk sem a Föld õrzõi, sem Isten által küldött õrangyalok vagy hasonlók. Sok ember úgylja, valamiféle felügyeletet gyakorlunk a Föld felett, s az emberek sorsát befolyásoljuk. Ez nem igaz, mert mindössze egyes egyének által elhatározott küldetéseket hajtunk végre, melyeknek semmi köze a Föld irányításához vagy a Föld sorsának befolyásolásához. Ezért tehát helyte Föld felsõbbrendû üzenethordozóinak vagy õreinek tekinteni.�A Fistyúk-beliek látogatásai megértésének kulcsmomentuma, hogy figyelmeztessék az emberiséget szürkékre, akikrõl a következõ információkat adták át:33. Különbözõ egyéb életformák is léteznek, hatalmas tudásanyaggal, akik függetleníteni tudtákvetlen környezetüktõl. Képesek beutazni a világûrt, és alkalmanként a Földre is ellátogatnak.34. Sokan közülük meglehetõsen kellemetlen teremtmények, s a barbárság gyakorlásában és minõsésúlyos fokot érnek el, mint a földlakók.35. Óvakodni kell tõlük, mert hajlamosak minden elpusztítani és lerombolni, ami csak az útjukba kerül.36. Számos alkalommal pusztítottak már el egész bolygókat, vagy kényszeríttették lakosait szolsorba.37. Küldetésünk egyik feladata a földi emberek figyelmeztetése ezekre a teremtményekre.38. Legyen mindez a Föld lakosainak tudomására hozva, hiszen közeleg az idõ, amikor ezekkel a degenerált humanoid teremtményekkel [szürkék] elkerülhetetlenné válik az összeütközés.Collier szerint, a szürkék és a Fiastyúk-beliek érintettek számos, a Naprendszerünkben vívott tben, de más csillagrendszerekben is, mint például a Szíriusz B. Másik kulcseleme a Fistyúk-beliek látogatásának Meier szerint segítség az emberiség tudatának felemelésében, illetve a réesítésében. Figyelemreméltó, hogy a Fiastyúk-beliek elvetik jó néhány más kontakt állítását, miét, ezért, közvetett módon, egyfajta exkluzív vonatkozást adnak az igazságnak és a földönkívüelenlétének. Érdekes módon Collier határozottan kijelenti, néhány Fiastyúk-beli csoport, mint l az Alcyonéról érkezõk, �titkos programokon� dolgoznak, miközben a Taygeta-beliek (Meier is említést tesz róluk), a beszámolók szerint, az emberiség igaz segítõi. Néhány Fiastyúk-beli esetkos programjai� mellett, a legtöbb tapasztalat és tény arra mutat, hogy a Fiastyúk-beliek pozitív kapcsolatban vannak az emberiséggel, igen sokat tesznek az emberi tudatosság növelésének segítésében, valamint azon vannak, hogy az emberiség megtalálja a függetlenségét amberek hatása alól. Következésképpen, a legfõbb tevékenysége a Fiastyúk-belieknek, láthatólag,riség segítése szabadságának megtalálása érdekében az elnyomó kultúrák alól, és a tudatosság nliek segíthetnek globális megoldást találni az egyetemes emberi jogok biztosítására, ténylegesemokratikus rendszerek kialakításában, az emberi tudatosság emelésében és a globális oktatásbaÉszaki Rigeliek - hatalomban hasznosak és érzõk, csak érzõk õk.A Fiastyúk-beliek sok-sok szétrajzó emberi ûrkolóniája közül az egyik az Orion csillagkép Rigevû csillagának egyik bolygóján telepedett le. A történelmük során a Rigel, a maga északi típusal, feltehetõen átesett egy szörnyû pusztítással járó polgárháborún, minek következtében a szürült. George Andrews szerint a Procyon csillagról származó Khyla nevû, északi típusú lakosa, f

Page 5: A földi fajok_1

tos információkat közölt a Rigeliekrõl, a Procyon-beliekrõl és a szürkékrõl az emberiség néhán, ezekrõl a ismeretekrõl pedig elmondhatók, hogy összecsengenek más forrásokkal, s Andrews következtetései megbízhatóak. A kontakt Khylát a következõképpen mutatja be: Úgy tûnik, a Rigel átesett egy, az egész bolygóra kiterjedõ nukleáris katasztrófán, az ezt kövzeti összeomlás miatt az élet a felszín alatti menedékekre kényszerült. Teljesen valószínûtlen az északi típusú rigeliek is átestek volna a �kis szürkékké� alakító transzformáción, hiszen van az emberiség örökletes állományában, például az északiaknál. A genetikai átalakításuk sok ideig tarthatott, mint az említett három évszázad. Inkább valószínû, hogy a túlélõ, északi tírészt vettek egy, valamelyik csillagrendszerbõl, például a Zéta Reticuli térségébõl érkezett, tal vezetett bolygóméretû hibridizációs programban, akik behatoltak a Rigel térségébe és meggytték azt a Nagy Háború idõszakában. A kis szürkék minden valószínûség szerint genetikailag �naják magukat, és ehhez az északi típusú túlélõk genetikai anyagát is felhasználják, akik gyengéultak a szürkék hibridizációs programjával szemben. A rigeli �magas szürkék� minden bizonnyal sszerepet játszanak a szürkék által kezdeményezett diplomáciai törekvésekben az emberi-szürke id fajok megteremtésére, mint a mindkét fajra legkedvezõbb megoldás kivitelezésében. Procyon-beliek - nem említik az emberi faj gyermekit soha meg, számuk kevesebb mint egy gherontertika. Hasonulók õk.A legtöbb, bolygójáról kirajzó rigeli a Procyon rendszere felé vette az irányt és fogott hozzáilizációja újjáépítésének. A Procyon kettõs csillagrendszer, 11.4 fényév távolságra a Földtõl. a rigeliek a negyedik bolygón alapították meg új kolóniájukat. Andrews szerint a Procyon-beli kolónia felvirágzott, mindaddig, amíg a jelenleg a Rigelt uraló szürkék fenyegetõ jelenlétét, akik uralmukat a Procyonra is ki akarták terjeszteni. Khyla elmesélte az a taktikát, ahogy a szürkék próbálták uralmuk alá hajtani a Procyont:�A szürkék eleinte néhány nagykövet révén látogatást tettek nálunk, aztán különbözõ területek k igen hasznosak voltak a számunkra, részt vettek különbözõ programokban, melyek során együttmk velünk, végül, mint turisták jelentek meg nálunk. Ami eleinte csöpögés volt, késõbb áradattádett, ahogy soha nem látott számban érkeztek hozzánk, lassan de biztosan beépültek társadalmi rendszerünk minden részébe, beférkõztek még a legtitkosabb vezetõ csoportjainkba is� pontosan miként a ti bolygótokon, ahol elkezdtek teljesen tisztességtelen módszerekkel ellenõrzést gyakorolni a CIA és a KGB vezetõ tisztségviselõi felett, olyan technikákkal, mint például a telepátia vagy a hipnózis, mely az agynak a legõsibb területére, a hüllõagyra hat, éppen olyan tenikákat vetnek be, mint a Procyonon� Kialakítottak egyfajta telepatikus hipnotikus kontrollt a vezetõink felett. A vezetõink felett és majdnem mindannyiunk felett, ez az egész olyan volt, mintha valamilyen végzetes jóslat megvalósítása felé rohannánk, mintha be lennénprogramozva valamilyen rituális fekete mágia révén, melynek a jelenlétét nem voltunk képesek felismerni.Összefoglalásképpen: a Procyon-beliek legfontosabb tevékenysége a hatékony védekezés az emberiföldönkívüli uralom alá vetésével szemben a �multidimenzionális tudatosság� technikájának kifeudati képek használatával, melyek által az egyén megvédheti magát a földönkívüliek tudatirányían, monitorozási eljárásai alól. Globális problémák megoldása terén a Procyon-beliek segíthetndönkívüliek egész Földre kiterjedõ hódító tevékenységének leleplezésében, azáltal, hogy a titon fajokat felfedik; fejlesztik a multidimenzionális tudatosságot, az idegenek által végzet tudatirányítást semlegesítik, erõfeszítéseket tesznek az egyetemes emberi jogokért, valaminfejlesztik az Internetet és a globális kommunikációt.Tau Cetiek - állatokban hallók õk. Növényben soha, féregtest (undorodnak benned)A jelek szerint további emberlakta világok találhatók a Tau Ceti és az Epszilon Eridani rendszerében. Frank Crawford kutató interjút készített számos egyénnel, akik fizikai kapcsolatba léptek Tau Cetiekkel. Az elsõ és legjelentõsebb az a feltételezett kiszivárogtató volt, aki rzt vett egy UFO-szerencsétlenség helyszínelésében; ahol egy utast élve sikerült elfogni és kikzni az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tisztjeinek. A szerencsétlenség Phoenix mellett, Arizona államban, 1961-ben történt. Az �Oscar� álnéven bemutatkozó kiszivárogtató beszámolt Frfordnak az elfogott földönkívüli, a késõbb �Hank� névvel hivatkozott egyén származási helyére rmációkról: Összefoglalásképpen, a Tau Cetiek legfõbb tevékenysége a tudatosság felemelésére irányul, arra bánjunk a társadalmak felforgatására törekvõ földönkívüliekkel, azonosítsuk be az elit korrupt és a korrupt intézményeket, emeljük az emberi tudatosság szintjét, és olyan technológiákat fsszünk ki, melyek ellensúlyozzák az idegenek fejlett tudatmanipulációs törekvéseit. Globális pblémák megoldása terén számíthatunk segítségükre a kormányzati/üzleti korrupciók leleplezésébeipulációjának leállításában, a földönkívüliek beszivárgása mértékének pontos behatárolásában, n, az implantátumok eltávolításában, multidimenzionális tudatosság kifejlesztésében, diplomácinfliktuskezelõ megoldások elterjesztésében.Andomédaiak - számos faj halgat és oszt meg színptomacionet velem, nomádok az ûrben is õk. Nem néznek ki sehogy. Szépek és gazdagok tõle.Az Androméda csillagképbeli idegenekrõl is ad leírást Alex Collier. Õk közvetlen leszármazottaazoknak a Lant-belieknek, akik némi nehézségbe ütköztek, amikor elõször hagyták el a Lant renderét, ugyanis ragadozó jellegû földönkívüli fajokkal találkoztak, de végül letelepedtek az Andsillagképben a �Zenatae� csillagrendszerben. Collier az Andromédaiak természetét a következõké mutatja be:�Mindenféle technikai fejlesztést, amit csak elértek, társadalmi rendszerük tökéletesítésére f. Kifejezetten oktatási célokra. De természetesen védekezésre is. Nem, nincs katonaságuk, de természetesen vannak tudósaik. Amit tesznek az az, hogy szinte bárhová elküldik gyermekei

Page 6: A földi fajok_1

ket iskolába, a mi lineáris idõnkben számolva 150-200 évig. Mindenféle mûvészetre és tudományranítják diákjaikat. Minden szakterület mestereinek számítanak. Azután, egy bizonyos ponton, el kellett dönteniük, mivel is akarnak foglalkozni igazán, azonban megvan a lehetõségük, hogy bármikor meggondolják magukat és akármikor valami máshoz fogjanak. Szóval, minden lehetõség reelkezésükre áll. Mindent az oktatásnak rendelnek alá. Sohasem törekedtek rá, hogy televízió épzavarják társadalmi rendszerüket. Soha. Minden eszköz megvan a fejlesztéshez, a tudományuk és a technológiájuk jórészt védelmi célokat szolgál � fõleg holografikus eszközöket használva.�A legjelentõsebb vonásuk az andromédaiaknak az, hogy tagjai az Androméda Tanánácsnak, egy kb. 140 csillagrendszert magában foglaló csoportosulásnak, mely figyelemmel kíséri a Föld sorsának alakulását. Egy 1997-es riportban Collier az alábbiakban írja le a Tanács tevékenységét:�Nos, jelenleg a Galaxisunkban számos tanács mûködik. Igazából nem sokat tudok a többi tanácsronban ismerem az Androméda Tanácsot, mely 139 különbözõ csillagrendszert ölel fel, s idõnként yûlnek, hogy megvitassák a Galaxisunkban zajló dolgokat. Nem valamiféle politika testület. Amit mostanában megvitattak az a jövõbeni hatalmi viszonyok kérdése, 357 év múlva lesz esedék, és mindenkire hatással lesz. Amit elvégeztek, idõutazás segítségével, az az, hogy képesek vo meghatározni azt az energiaszint-váltást, melynek következtében a jövõnkben 357 év múlva mindekövetkezik. A szálakat visszavezették a Naprendszerünkre és képesek voltak mindezt a Földre is megtenni, a Föld holdjára és a Marsra. Erre a három helyszínre. Az Androméda Tanács egyik legelsõ ülésén arról akartak dönteni, hogy bekapcsolódjanak-e vagy se közvetlenül az itt folyó ebe. Moraney szerint, az elsõ alkalommal mindössze 78 csillagrendszer képviseltette magát. Az a 78, csak alig több mint a rendszerek fele, többségi határozattal elfogadta, hogy semmilyen lépést nem tesz veletekk kapcsolatban, a problémák ellenére sem. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy pontosan tudd, miért nem akarnak semmiféle lépést tenni veletek kapcsolatban. Olyan csillagrendszerekrõl beszélünk, melyek akár 100 millió fényévekre is lehetnek tõl Köztük olyanok is, akikkel soha sem találkoztunk eddig. Egyszerûen csak felfogták a velük harmonikus bolygóknak a rezgését. Az ok, ami miatt nem akarnak veletek különösebben foglalkozni, az õ szempontjukból az, hogy az emberek sem törõdnek magukkal, sem a bolygójukkal sem egymással. Miben lehetnek így értékesek a földi emberek? Szerencsére a Tanács tagjai többségén eltér a véleménye, hiszen a Föld lakosságát 5700 éve befolyás alatt tartják külsõ erõk, ezértni legalább önmagunknak egy lehetõséget � bizonyítván minimum annyit, hogy a Tanács többi tagjd.�Az Andromédaiak vezetõségének tevékenysége láthatóan arra irányul, hogy elõsegítse a Földet jeroblémák megoldására irányulóan a Galaktikus közösség döntését, beleértve haladó stratégiák alskezelésben, illetve a fiatalok oktatását. A globális problémák megoldása keretében segítségetak a pszichikus-, kristály- és szivárvány-képességû gyerekek nevelésében, béke-oktatásban, az ipulálás leleplezésében, a világkormány megalakítására irányuló törekvések támogatásában, diplezelési megoldásokban. Szíriusziak � a Szíriusz A-ról - magasabbak mint egy államfõ. Amit írnak róluk nyílt tapasztallanás, emberhez nem is hasonultak nem értik az angolt õk.A földönkívüliek következõ csoportját a Szíriusz rendszerébõl eredeztetik. A Szíriusz valójábag, A és B nevû komponensekbõl áll, mindkét csillag körül fejlett élet alakult ki. A Szíriusz Afehér csillag, 8.6 fényévre van a Földtõl, 20-szor fényesebb a Napnál, és az éjszakai éjbolt lebb csillaga. Ezzel éppen ellentétes a Szíriusz B, fehér törpecsillag, 8-32 csillagászati egység távolságban kering az A jelû csillagtól, elnyújtott ellipszis pályán. Figyelemreméltó, ho afrikai törzs, a dogonok kifejezetten bonyolult ismeretrendszert birtokolnak a Szíriusz B pályájáról anyacsillaga, a Szíriusz A körül. A tudást az õseik minden bizonnyal a Szíriillagrendszerbõl érkezõ idegenektõl kaphatták. A dogonok úgy hivatkoznak a szíriusziakra, akik a Szíriusz B-rõl látogattak hozzájuk, mint kétéltû jellegûekre, s ez a leírás pontosan egeziker állításával, miszerint a Szíriusz B bolygóit �lényegében gyík- és kétéltû jellegû fajok fogazonban a Szíriusz A rendszer földönkívüli fajait emberszerûnek írja le:�Van a Szíriusz A rendszerében élõ lények közt egy emberi faj, a Katayy-k. egyértelmûen barátslegtöbb emberi fajta bõre vörös színû. Az õseik azoknak az elsõ Lant-belieknek a leszármazottaltak, akik a nõkkel és a gyermekekkel elmenekültek a háború idején. Óceánjaikban bálnák, polipnek. Mûvész jellegû lények. A természethez kapcsolódó jellegû zenéjük van. Szeretnek építkeznien politikus alkatúak. A kormányzatuk �szellemi technológiákat� alkalmaz, mely hangokon és a színeken alapszik.Ha a szíriusziak eredetileg Lant-beli menekültek a kataklizmikus bolygóközi háború elõl, ebben az esetben jól érthetõ, miként alakult ki az építészethez kapcsolódó vonzalmuk, hiszen egy teen új civilizáció felépítése egy viszonylag fiatal csillag körül, mint amilyen a Szíriusz A, seladat lehetett. Collier úgy hivatkozik a szíriusziakra, mint akik hangok és színek használatával, egyfajta �szellemi technológiát� alkalmaztak, ami arra utal, hogy specializálhattákagukat a különbözõ égitestek terraformálására, alkalmassá téve õket az élet hordozására, az égetikai mezõinek megváltoztatásával. A következõ telepatikus párbeszéd további információval sziuszi, új bolygó-szerkezeteket létrehozó építõkrõl, akik a �bioenergetikai hálózat� megváltoztz emberi és más létformák evolúcióját:�Õk az eredeti kiépítõi a hálózatotoknak, annak a szerkezetnek, melyen bolygótok felépítése alEzért igen hasznosak bolygóotthonotok titkos geometriájának és az ezzel összefüggõ fizikai tör megértésében. Segíthetnek egy új hálózat megépítésében is, egy új rendszert tervezni, ami meg

Page 7: A földi fajok_1

tkezõ kihívásoknak. Így hát azt mondhatjuk, hogy a szíriusziak kitûnõ szövetségesek lehetnek a álló stratégiai tervezési munkában.� Összefoglalásképpen: a Szíriusz A térségébõl érkezõ földönkívüliek legfontosabb tevékenységekélölhetõk meg: az emberiség számára alkalmas gazdasági rendszer kiépítése az emberi evolúció bikében a bolygó �bio-mágneses terének� megváltoztatása által. Akik a Szíriusz A vidékérõl jönneglobális környezetvédelmi problémák megoldásában, a biodiverzitás megõrzésében, a tudatosság eioszféra evolúciójában.