A francia–német együttműködés Magyarország …tek ugyanakkor a védelmi kérdések mellett a gazdasági és a politikai szempontok is a francia–német páros működésének

74 Külügyi Szemle

A francia–német együttműködés Magyarország szemszögéből, a rendszerváltás korszakábanFejérdy Gergely

A francia–német együttműködés a keleti blokkból nézve

Szokatlan, de rendkívül informatív a francia–német együttműködést egy harma-dik ország szemszögéből és annak forrásaira támaszkodva vizsgálni. Miközben szinte közhelynek számít, hogy Berlin és Párizs viszonya meghatározó volt a 20.

századi európai nemzetközi kapcsolatok alakulása szempontjából, alig található olyan elemzés, amely a páros működését kívülről szemléli. Még ritkább, hogy a közép-kelet-európai országok egyikének forrásai képezik az együttműködés egyes korszakai vizsgálatának alapját. Sokszor talán az gátolhatja az ilyen jellegű kutatást, hogy azt fel-tételezik, hogy Párizs és Berlin viszonyának az adott államok kormányai, diplomáciája aligha szentelt komolyabb figyelmet. A lépésről lépésre hozzáférhetővé váló levéltári források azonban rácáfolnak erre a hipotézisre, különösen, ha a berlini fal leomlása körüli éveket vesszük górcső alá.

Az 1980-as és 1990-es évek fordulójának fontos nemzetközi eseményei különösen is ráirányították a figyelmet a francia–német viszonyra. A vasfüggöny mögötti közép-kelet-európai államok, elsősorban a történelmi tapasztalatokat szem előtt tartva, igye-keztek minél jobban tájékozódni a François Mitterrand és Helmut Kohl alkotta páros elképzelései felől. A Német Demokratikus Köztársaság állampolgárai előtt a nyugati határait 1989. augusztus 24-én megnyitó Magyarország különleges figyelmet szentelt e relációnak. Párizs és Bonn együttműködéséről a magyar diplomáciai iratok és hírszer-zői jelentések nagy számban állnak a kutató rendelkezésére. Budapest nem 1989-ben kezdett a témával foglalkozni, hanem gyakorlatilag már a II. világháborút követő idő-szakban visszatérő szempont volt Párizs és a részekre osztott Németország kapcsola-tának vizsgálata. A magyar kormányzat az 1963. január 22-én aláírt Élysée-szerződést követően különleges gyanakvással tekintett a német–francia együttműködés intézmé-nyesülésére. Maga Kádár János így kommentálta ezt az eseményt:

Ez az új szerződés, amit a közelmúltban tető alá hoztak, természetesen a francia és a nyugatnémet monopóliumok szerződése. Ez egyfajta együtt-működést határozott el Franciaország és Nyugat-Németország között

2013. tél 75

A francia–német együttműködés Magyarország szemszögéből

gazdasági, politikai, diplomáciai és katonai vonalon is. Ez persze olyasfaj-ta szövetség, hogy mindkét szerződő félnek vannak hátsó gondolatai is, ahogyan az imperialista szerződések esetében rendszerint van. Tudniillik De Gaulle elképzelése az, hogy a nyugatnémet monopóliumok erejére is támaszkodva kivívja a francia hegemóniát Európa ügyeiben. Adenauerék elképzelése pedig az, hogy a francia szövetséget addig támogassák, míg vé-gül Nyugat-Európában a hegemóniát majd ők szerzik meg. Ennek az össze-fogásnak, szerződésnek az éle természetesen – amint ilyen szerződéseknél lenni szokott – a két ország dolgozó népe ellen irányul, Nyugat-Európa né-pei ellen irányul, s a szocialista tábor ellen irányuló gazdasági, politikai, katonai tömörülés, a francia–nyugatnémet szerződés […] ugyanakkor nem kis mértékben Egyesült Államok-ellenes és Anglia-ellenes is […]. Ezzel kap-csolatban a mi feladatunk természetesen az, hogy ez ellen a szerződés ellen, mint döntően reakciós szerződés ellen, harcoljunk: politikai eszközökkel, felvilágosító munkával, hogy leleplezzük reakciós jellegét, különösen abban a vonatkozásban, hogy Nyugat-Németország ezen keresztül szeretne hoz-zájutni az atomfegyverhez.1

A Kádár János szájából elhangzott szavak jól summázzák a magyar kommunista hatóságok hozzáállását a német–francia együttműködés kérdéséhez. Ez a szemlélet nemigen változott a hidegháborús korszakban. Párizs és Berlin kapcsolatában Budapest elsősorban a keleti blokkra, így Magyarországra vonatkozó biztonságpolitikai kockáza-tokat látott. A katonai jellegű együttműködés vélt és valós következményei különösen is foglalkoztatták a magyar hatóságokat. Az 1970-es évektől egyre nagyobb teret nyer-tek ugyanakkor a védelmi kérdések mellett a gazdasági és a politikai szempontok is a francia–német páros működésének nyomon követésekor. Az 1980-as évekre az már egyre kevésbé „gyanús” együttműködésként jelenik meg a magyar külügyi dokumen-tumokban, sokkal inkább a térség jövője szempontjából meghatározó tényezőként.

A Német Szövetségi Köztársaság és Franciaországa magyar külpolitika szemszögéből a rendszerváltás idejénés az azt megelőző évekbenAz 1956-os események után nemzetközileg hosszú ideig elszigetelődött a Kádár János által vezetett Magyarország, ám azt követően, hogy a „magyar ügy” 1962 őszén lekerült az ENSZ közgyűlésének napirendjéről, illetve az 1959-től lépésről lépésre végrehajtott részleges amnesztia következtében lassan újra némi mozgásteret nyert. Így a budapesti vezetés – a belpolitikai szempontokat szem előtt tartva – többek között (elsősorban) a gazdasági és kulturális, illetve a turisztikai kapcsolatok tekintetében egyre nagyobb nyitottságot mutatott Nyugat-Európa felé.

76 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

Kádár János főként az életszínvonal emelkedését próbálta előmozdítani, hogy az 1956-os súlyos örökségről el tudja terelni a figyelmet, és hogy az elégedetlenség vitor-lájából részlegesen kifogja a szelet. A cél elérése érdekében Magyarország az 1960-as évek végétől többek között gazdasági reformot próbált életbe léptetni. Ez volt az ún. „új gazdasági mechanizmus”. Kidolgozása és megvalósítása csak fokozatosan történt ugyan, és anélkül hogy a szovjet típusú rendszer lényegében megváltozott volna, de a nyugat-európai államokkal egyre intenzívebb kapcsolatokat eredményezett. Így példá-ul az 1970-es évekre Magyarország a termelés növelése, hatékonyabbá tétele érdekében egyre nagyobb arányban vásárolt nyugati berendezéseket. 1972-től – a keleti blokkban példanélküli módon – Budapest engedélyezte a nyugati cégekkel közös magyar ve-gyesvállalatok alapítását. 1974-ben, elsőként, a német Siemens élt ezzel a lehetőséggel. 1988-ban már a teljesen külföldi tulajdonban lévő cégek megtelepedését is engedélyez-ték Magyarországon, ami tovább erősítette a nyugati érdeklődést az ország iránt.2 A magyar gazdasági reformokat szociális és hangulatjavító intézkedések is kísérték. Így például jelentős bérkompenzációkat hajtottak végre, a katonai szolgálati időt lecsökkentették, továbbá 1979-ben Ausztria és Magyarország között megszűnt a vízumkényszer, 1987-től pedig állampolgári jogon járt minden magyarnak az útlevél. Budapest a szovjet mintájú kommunizmustól távolodni látszott. A helsinki határozatok aláírása után egyre élénkülő ellenzéki élet többé-kevésbé megtűrt volt, súlyos rendőri visszaélések már ritkábban történtek. Mindazonáltal alapvető változásokról aligha be-szélhetünk: a szovjet típusú államberendezkedés továbbra is realitás maradt. Az 1980-as évek elejétől egyre erősödő belső „erjedés” és az uralkodó párton belül is növekvő megosztottság ellenére Magyarország még mindig a kommunista tábor tagja volt, még ha a keleti blokk egyik legnyitottabb és legélhetőbbnek vélt országának is számított.

A mögött, hogy a nyugati világban a magyar pártfőtitkár megítélése megváltozott, többek között „az amerikai külpolitika Kelet-Európa-felfogása fokozatos és mélyreható változása állt, amely változás lényege a hetvenes évek elejére a szovjet birodalom ke-let-európai szövetségesei lassú demokratizálódásának és az óvatos függetlenedésének elérése volt”.3 Így az 1980-as évek második felére Magyarország – jóllehet jelentős gaz-dasági válsággal küszködött és eladósodása egyre súlyosabb méreteket öltött4 – a nyu-gati szemlélők számára az egyik legígéretesebb modellállammá vált. Ezt az értékelést jól példázza, hogy Ronald Reagan elnökségének két periódusa alatt – Mihail Gorbacsov mellett – a magyar főtitkár volt az egyetlen, aki a szocialista táborból meghívást kapott, és ellátogathatott Washingtonba.5

Ez az 1960-as évektől tartó folyamat, amely egy megtűrt államból fokozatosan meg-különböztetett figyelmet élvező országgá változtatta Magyarországot, tetten érhető volt a magyar–francia és a magyar–német hivatalos kapcsolatokban is, amelyek jelentős fej-lődésnek indultak ebben az időszakban. Budapest a nyugati országok közül Ausztria mellett különösen a Franciaországgal és az NSZK-val való kapcsolatok kiépítésére és

2013. tél 77


elmélyítésére figyelt oda az 1970-es és az 1980-as években. Ez a politikai, gazdasági és kulturális nyitás értelemszerűen befolyásolta Párizs és Bonn viszonyának magyar nyo-mon követését, így érdemes ezekben a relációkban néhány fontosabb tényezőre röviden felhívni a figyelmet.

Párizs és Budapest 1963. december 17-én aláírta azt a dokumentumot, amely nagy-követségi szintre emelte a két ország hivatalos viszonyát. A Német Szövetségi Köztár-saság és Magyarország között a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat tíz évvel később, 1973 decemberében rendezték.6 Korábban a két ország csak egy budapesti, illetve egy kölni kereskedelmi kirendeltséget működtetett, amelyek 1969. október 15-e után vízum-kiadási és útlevél-kezelési joggal is bírtak. Az NSZK-val fennállt kapcsolatokat termé-szetszerűen nagymértékben befolyásolta az NDK és Magyarország viszonya is, habár a magyar vezetés megpróbált a két Németország között lavírozni, kerülve a kényes kérdéseket.

A francia–magyar érintkezésben leginkább a kultúra területén volt tapasztalható jelentős fejlődés, amit tovább erősített az 1965. október 26-án parafált államközi egyez-mény is.7 A valódi, látványos aktivitás az 1970-es évek második felében mutatkozott a kétoldalú kapcsolatokban, amit jól kifejeztek a hivatalos látogatások is. Erre az időre az NSZK–magyar kapcsolatok is komoly fejlődésnek indultak. Anélkül hogy felsorol-nánk a rendszeres és egyre szerteágazóbb hivatalos (pl. miniszteri) párizsi, bonni és budapesti találkozókat, a legfelsőbb szintű látogatások bemutatásával is érzékeltethető a kétoldalú kapcsolatok dinamikája.

Elsőként, már 1974-ben, Helmut Schmidt hatalomra jutásakor merült fel Kádár Já-nos nyugat-németországi meghívásának a lehetősége. Végül azonban a nemzetközi konstellációk csak 1977-ben tették lehetővé a bonni látogatást, ami akkor még Moszkva nemtetszését váltotta ki. Kádár egy évvel később Párizsba is ellátogatott, ahol Valéry Giscard d’Estaing köztársasági elnökkel és az akkor ellenzékben lévő Szocialista Párt (PS) vezetőjével, François Mitterrand-nal is tárgyalt. A két politikus első, 1976-os bu-dapesti, illetve az 1978-as párizsi találkozása kölcsönös szimpátiát váltott ki, ami ké-sőbb pozitívan befolyásolta a francia–magyar viszonyt.8 Kádár látogatását elnökként 1982-ben viszonozta Mitterrand.9 Az előző évben megválasztott francia államfő a keleti blokk országai közül először Magyarországra utazott, ami önmagában is jelezte Buda-pest nemzetközi elismerését, illetve a magyar vezetés jó kapcsolatait a nyugat-európai szociáldemokrata pártokkal. Ezt követően Mitterrand még egyszer, 1990 januárjában10 járt Budapesten, Kádár pedig 1984-ben tett utolsó nem hivatalos látogatást Párizsban. Utódja, Grósz Károly 1988 novemberében, a minisztertanács elnökeként kereste fel a francia fővárost. Budapest különösen a nemzetközi elismertséget és azon keresztül mozgásterének növelését, illetve a gazdasági előnyöket kereste Párizsban. Az inkább látványos, mint mély kétoldalú kapcsolatok az 1980-as évek végére egyre szélesebb kö-rűvé váltak, óvatosan igazodva a felgyorsuló világpolitikai eseményekhez.

78 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

A francia–magyar magas szintű találkozókkal párhuzamosan, a német–magyar érintkezésben szintén fontos szerepet játszottak a hivatalos látogatások. Így például 1979-ben Helmut Schmidt utazott Budapestre.11 A találkozón jelentős hangsúlyt kaptak a két ország gazdasági kapcsolatai, és a legfontosabb nemzetközi dossziékban is nagy egyetértés látszott a két politikus között. Kádárnak azonban kínosan kellett ügyelnie a Szovjetunió álláspontjának betartására. A magyar pártfőtitkár 1982-ben ismét Bonnba utazott, ekkor azonban a nemzetközi viszonyok – főleg a lengyelországi szükségálla-pot, az afganisztáni háború, illetve a kelet–nyugati kapcsolatok befagyasztását szorgal-mazó amerikai politika – behatárolták a magyar pártvezető mozgásterét.12 Mindazon-által ez a bonni út is jól mutatta, hogy Kádár a „kis hidegháború” idején is kész volt a két blokk közötti párbeszéd fenntartására. Budapest nyitottságában jelentős motivációt jelentett Magyarország pénzügyi csődjének elkerülése: az NSZK által néhány hónappal korábban biztosított, 600 millió márka hitel a szakadék széléről húzta vissza hazánkat.

Schmidt utódja, Helmut Kohl is nyitott volt Budapest felé. Kancellárként 1984. jú-nius 21–23-án tett látogatást Magyarországon. Kádár a szovjet érdekekkel szemben, a kétoldalú kapcsolatok befagyasztása helyett azok további elmélyítése mellett tett hitet. A tárgyalásokon leginkább a gazdasági viszony volt napirenden, de a biztonság-politikai kérdések is szóba kerültek. Bonn és Budapest többek között egyetértett abban, hogy az atomtöltetű rakétákat vonják ki Európából. A kétoldalú kapcsolatok a továb-biakban folyamatos fejlődést mutattak, és egymást követték a miniszteri szintű látoga-tások. A német kancellár 1989. december 16–18-án (Mitterrand útja előtt egy hónappal) tartózkodott ismét Magyarországon, amikor is beszédében kihangsúlyozta az ország iránti rokonszenvét és hazánknak a rendszerváltásban játszott szerepét.13 Helmut Kohl az 1990-es években többször is tett hivatalos látogatást még Budapesten (például 1992. február 6–7-én), de akkor már Antall József meghívására és a kétoldalú kapcsolatokat tovább dinamizáló német–magyar alapszerződés aláírására.14

Magyar részről is egymásnak adták a kilincset a miniszteri delegációk Nyugat-Németországban. Így, többek között, Grósz Károly 1987 októberében, még miniszterel-nökként látogatott Bonnba, ahol egymilliárd márkás hitelről szóló megállapodást kö-tött. 1989 augusztusában utódja, Németh Miklós utazott az NSZK-ba.15

Azt, hogy Budapest szemszögéből Németország és Franciaország milyen fontos volt, jól mutatja, hogy a rendszerváltás után szabadon megválasztott magyar miniszterelnök első hivatalos külföldi útja – a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Tes-tületének 1990. június 6–8. között Moszkvában tartott, döntő jelentőségű ülését leszá-mítva16 – Bonnba,17 illetve Párizsba vezetett. Antall József a soproni osztrák–magyar csúcstalálkozó befejezését követő napon, 1990. június 19-én utazott Németországba. A többnapos, számos helyszínen zajló látogatás után a magyar miniszterelnök 1990. jú-nius 22–23-án Párizsban folytatott hivatalos tárgyalásokat.18 Ez az utazás azonban már egy új korszakot nyitott meg, amelyben a cél Magyarország euroatlanti integrációja volt.

2013. tél 79


Jóllehet az 1970-es és 1980-as években a magyar politikai vezetésben nem volt teljes egyetértés a nyugati országokkal való kapcsolatok vonatkozásában, Budapest lépésről lépésre, elsősorban gazdasági és belügyi érdekektől hajtva, a reformkommunista szárny nyomására, mégis megvalósított egyfajta nyitást. A helsinki folyamattal elindult, blok-kok közötti párbeszéd jó alkalmat biztosított a Kádár-rendszer számára, hogy nagyobb mozgásteret szerezzen magának a külpolitikában. Budapest az 1970-es évek második felétől látványos, de alapvetően a status quóra gondosan ügyelő nyugati kapcsolatépí-tésbe kezdett. A magyar törekvések kulcsállamai között volt az NSZK és Franciaország. Ezt jól mutatta az a tény is, hogy Kádár János hivatalos nyugati látogatásra – Rómát és Helsinkit leszámítva – csak Párizsba és Bonnba utazott a több mint harmincéves reg-nálása alatt.

Mindezeket figyelembe véve nem érdektelen megvizsgálni, miként vélekedtek és milyen információkkal rendelkeztek a francia–német párosról a magyar hivatalos kö-rök a rendszerváltozás körüli években.

A francia–német együttműködésa „késő Kádár-kori” Budapestről nézve

A magyar diplomáciai és hírszerzési iratokból kiderül, hogy a francia–német viszonyt François Mitterrand 1981. májusi hatalomra jutását követően fokozott érdeklődés övez-te.19 A keleti blokkban általában azt feltételezték, hogy az új francia elnök és a német kancellár közötti kapcsolatok szorosságát illetően lényeges változás nem következik be. Ennek jelét látta a magyar hírszerzés abban, hogy Mitterrand első külföldi látogatója Helmut Schmidt volt.20 A budapesti belügyi szervekhez eljutott későbbi elemzések is zömében ezt erősítették meg. Így például az 1982. február 25-én Párizsban, az NSZK nagykövetségén21 lezajlott találkozó után az NDK hírszerzése, a Stasi által készített részletes, 14 oldalas dokumentum tartalma szerint Mitterrand és Helmut Schmidt vi-szonya már ez utóbbi és Giscard d’Estaing közismerten jó kapcsolatára emlékeztető.22 A tanulmány mindazonáltal kiemelte azokat a témaköröket is, amelyek Bonn és Párizs viszonyában a bizalmatlanságot növelik.

A „szocialista testvér országok” illetékes szervei, így a magyar belügyi hírszerzés is megkapta az NDK-ban készült dokumentumot, néhány hónappal a francia elnök budapesti látogatása előtt. A lefordított és sokszorosított szövegben mindenekelőtt szó esett az Élysée-palota urának Helmut Schmidt politikájával kapcsolatos aggodalmai-ról. A hírszerzői elemzés így fogalmaz: „Mitterrand attól fél, hogy az NSZK-ban »sem-legességi irányzat« alakulhat ki. Ez pedig Franciaország számára veszélyes, mivel ez által egész Európa ellenállási képessége gyengülne a szovjet hegemóniával szemben.” A szerzők szerint a francia elnököt nyugtalanította az NDK és az NSZK között zajló

80 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

párbeszéd is.23 Ezen kívül kiemelték, hogy Bonn részéről Franciaország gazdasági hely-zete keltette a legnagyobb aggodalmat. Az NSZK kormányát Mitterrand költségigényes intézkedései nyugtalanították.

A dokumentum a kölcsönösen megjelent félelmek mellett a közös álláspontokra is ráirányította a figyelmet. Így többek között azt hangsúlyozta, hogy „az NSZK és Fran-ciaország konzultációinak fő tárgya a lengyel eseményekre24 való nyugati reagálás és Nyugat-Európa megtartása az ezzel kapcsolatban támasztott amerikai szankciókkal-követelésekkel szemben.” Az elemzés szerzői szerint Mitterrand és Schmidt szoros együttműködésében nem lehet kételkedni: „Franciaországnak és az NSZK-nak egybe-hangzó nézete van mindenekelőtt a NATO kettős határozatáról,25 a kelet–nyugati kap-csolatok további fejlődéséről, valamint a nyugat-európai–amerikai viszonyról.”

A magyar vélemény nem különbözött az NDK-ban készült elemzéstől, miszerint a francia elnök és a nyugatnémet kancellár között – néhány hagyományos nézeteltérést leszámítva – különösen is jó a kapcsolat. Ez az értékelés 1982 októbere után sem válto-zott, amikor Helmut Schmidtet a kereszténydemokrata Helmut Kohl követte a bonni kormány élén. A magyar Belügyminisztérium külföldi hírszerzéssel foglalkozó cso-portfőnökségén 1983 februárjában készült feljegyzés ezt jól illusztrálja. A dokumen-tum az NSZK szociáldemokrata pártjának (SPD) Mitterrand külpolitikájáról alkotott kritikáját mutatja be. A szöveg kiemeli, hogy a francia elnök Kohl kancellárral teljes egyetértésben cselekszik. A német szociáldemokraták legnagyobb megütközésére a francia testvérpárt, Mitterrand-nal az élen, a CDU külpolitikai irányvonalát támogatja. A dokumentum többek között ezt tartalmazza: „Az SPD-vezetés a francia elnök maga-tartásában olyan törekvést lát, hogy [az] az NSZK kárára szeretné megerősíteni Fran-ciaország biztonságát azzal a céllal, hogy egy esetleges európai nukleáris konfliktus kizárólag az NSZK-t érintse.”26

A magyar szervek, akik még 1981-ben úgy vélték, hogy a francia és a nyugatnémet szociáldemokraták viszonya különösen is szívélyes,27 kénytelenek voltak lépésről lépés-re revideálni véleményüket. Az 1984. november 28–30-án Bonn egyik kerületében, Bad Godesbergben tartott (12.) német–francia konferencián elhangzottakról készült jelentés, amely a német szociáldemokraták felháborodásáról ad számot, legalábbis ezt támasztja alá.28 A dokumentum szerzői többek között rámutattak arra, hogy:

a kollokvium[on] kínos feltűnést keltett Jacques Huntzingernek,29 a francia szocialista párt nemzetközi kérdésekkel foglalkozó titkárának felszólalása. Huntzinger a többi között azt fejtegette, hogy Párizsnak és Bonnak egységes keleti politikát kellene folytatnia azzal a távlati céllal, hogy előmozdítsák a kelet-európai országok felszabadítását. A kollokviumon részt vevő néhány francia diplomata elképedt e kijelentés hallatára, a jelen lévő SPD-képviselők pedig élesen bírálták ezt a felszabadítási politikát és hangsúlyozták, hogy ez semmi esetre sem lehet egy reális keleti politika célkitűzése.30

2013. tél 81


A korszak magyar hírszerzési dokumentumainak szerzői úgy értékelték, hogy Mitterrand hatalomra jutása után a védelmi kérdésekben a francia–német együttműkö-dés fokozatos erősödése érzékelhető. Az elemzések szerint a katonai együttműködés je-lentős mértékben Párizs érdeke.31 Ezzel kapcsolatban megállapították, hogy „a franciák a vezető szerepet meg akarják őrizni. A nyugatnémetekkel a hagyományos fegyverzet gyártása és hadrendbe állítása terén szándékoznak együttműködni, de semmi esetre sem engednek nekik beleszólást a francia nukleáris elrettentő erő felhasználásába, bár azt az utóbbi időben nyugatnémet részről felvetették”.32 Az elemzők úgy vélik, Párizs nem kívánja, hogy katonai téren az NSZK egy „bizonyos” önállósági határt átlépjen.33 A dokumentumok ugyanakkor kiemelik, hogy Franciaországnak célja és érdeke is a katonai együttműködés, hiszen így tudja Bonnt jobban ellenőrzése alá vonni, az Egye-sült Államoktól nagyobb távolságot tartani, illetve a megfelelő pénzügyi forrásokat előteremteni a haditechnikai fejlesztésekhez. Egy magyar hírszerzési jelentés szerint az NSZK ezzel tökéletesen tisztában volt. A Jacques Chirac miniszterelnöki kinevezése után bonni látogatásával kapcsolatban készült, 1986 áprilisában kelt feljegyzés többek között így ír:

Chirac továbbra is jó együttműködést akar az NSZK kormányával. Nyugat-német vélemény szerint ez a politikai szövetségen túlmenően elsősorban, de jóllehet elsődlegesen, azért van így, mert Franciaország az NSZK anya-gi támogatása nélkül nem tudja realizálni nagyratörő európai technológiai terveit, de azt a nagyhatalmi törekvést sem, hogy Nyugat-Európában vezető szereppel rendelkezzen. Ezt nyugatnémet részről tisztán látják.34

A Jacques Chirac külpolitikájáról e témában született és Budapestre is eljuttatott szovjet jelentés szintén megerősíti ezt. A magyarra is lefordított dokumentumban töb-bek között ez olvasható: „Franciaország és az NSZK katonai együttműködését Chirac szorosabbnak és többoldalúnak szeretné látni. Chirac a francia elnöknél határozottab-ban foglal állást a Bonnban beterjesztett »Európai védelmi kezdeményezés« mellett, és egyetért azzal, hogy az EUREKA programnak35 katonai irányt adjanak.”36

A két nyugat-európai ország védelmi együttműködéséről készült magyar dokumen-tumok kiemelik, hogy 1986-ra gyakorlatilag sikerült az Élysée-szerződésben lefektetett elveket megvalósítani. A bonni magyar nagykövetségen 1987 októberében, „A nyugat-német–francia biztonságpolitikai együttműködés kilátásai” címmel készült, „szigorú-an titkos” elemzés különösen is nagy alapossággal járja körbe a kérdést. A dokumen-tumban többek között ez szerepel:

Franciaország lényegében Kohl kancellár 1982-es első párizsi útját követően – amelynek során már hangsúlyt kapott a francia–német biztonsági partner-ség kérdése – felhagyott azzal, hogy Ny-Európát az USA ellen próbálja „fel-hangolni”, és előtérbe került Ny-Európának a nyugati szövetségi rendszeren belüli szerepének és jelentőségének az USA-éval azonos szintre történő

82 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

fejlesztésének kérdése. 1982-től rendszeressé váltak a félévenkénti kül- és hadügyminiszteri /négyes/ megbeszélések, a haderőnemek főnökeinek ta-lálkozói, a testvérvárosi kapcsolatok példáján kialakuló „testvér alakulatok” létesítése, stb. […] Az 1986-tal kezdődő időszak látványos eredménye az idei őszön lezajlott közös nyugatnémet–francia hadgyakorlat, amelyik „Kecker Spatz” néven Bajorországban került lebonyolításra, 55.000 német és 20.000 francia katona részvételével. Franciaország ezzel nemcsak politikai jelzést kívánt adni, hanem a részt vevő francia gyorshadtest részére konkrét al-kalmat biztosított, hogy megismerje esetleges jövőbeni működési területét.37

A dokumentum, amint az 1980-as években született legtöbb magyar elemzés is, fel-hívja a figyelmet a Bonn és Párizs közötti védelmi együttműködés korlátaira. Egyik fontos elemként általában a NATO katonai szervezetéből való francia távollétet emelték ki, mint ami jelentősen akadályozza a további közeledést. Szintén rendszeresen előtérbe került, hogy Franciaország és az NSZK védelmi koncepciója sem egyező. Ezt a meg-látást „hiteles NATO-dokumentumokra” hivatkozva állítják többek között a magyar hírszerzők is.38 E szerint Párizs véleménye – Bonnal ellentétben – az, hogy a keletről ér-kező, kis hatótávolságú atomrakétákkal történő támadás esetén sem korlátozódna egy esetleges katonai konfliktus a német területekre vagy csupán Közép-Európára, hanem a teljes kontinenst érintené.39 A korszak magyar dokumentumai továbbá egyetértenek azzal, hogy Franciaország egyfajta „keleti bástyaként” tartja számon védelmi stratégi-ájában az NSZK-t.40

A biztonságpolitikai felfogás és egyáltalán a francia–német együttműködés komoly fordulópontjaként értékelték a keleti blokkban, így Budapesten is, az Élysée-szerződés aláírásának huszonötödik évfordulója alkalmával megszületett döntéseket. A Magyar-ország párizsi nagykövetségén a témában készült, részletes elemzés különösen is jól mutatja be, miként tekintett a magyar diplomácia Franciaország és az NSZK viszonyára az 1980-as évek második felében. A dokumentum többek között kijelenti:

Az 51. francia–nyugatnémet csúcstalálkozó41 minőségileg új szakaszt je-lenthet a kétoldalú kapcsolatokban. Az ún. eurorakéta-válság idejében Mitterrand elnök által javasolt és sürgetett, az Élysée-szerződés felélesztését célzó folyamat fontos és logikus állomása. Mitterrand 1983-as bundestagi beszédétől kezdve a franciák – néhány apró kivételtől eltekintve – mindig a kérő fél szerepét játszották. A francia aktivitás gazdasági, politikai és ka-tonapolitikai okai: félelem a németkérdés újra napirendre kerülésétől, az NSZK növekvő gazdasági túlereje, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok alaku-lása, aggodalom Franciaország nyugat-európai politikai vezető szerepének megkezdődött kétségbevonása miatt, a francia atomerők helyzetének félté-se, együttértve a második világháború után stabilizált európai politikai és katonai status quo esetleges módosulásának lehetőségével. A francia cél a

2013. tél 83


kétoldalú együttműködés felgyorsításával tehát a fenti problémák francia elképzelés szerinti rendezése. A találkozón létrehozott szervek mind fran-cia kezdeményezésre születtek. E megállapítás akkor is igaz, ha a közös francia létrehozását Kohl kancellár javasolta. Kohl csupán ezt csak javasolta, a Védelmi Tanács már Mitterrand ötlete volt. (Kohl szándéka nyugatnémet forrás szerint a franciák „szalonképes”, nem elsietett NATO-ba való vissza-térését célozta.) Franciaország számára a Védelmi Tanács elsősorban átfogó politikai szerv […] A francia elképzelés szerint a Tanáccsal befolyásolni lehet az NSZK külpolitikáját általában, de különösen a leszerelés, fegyverkorláto-zás és a keleti politika alakulását. E törekvések megvalósulásának garanci-áját a francia vezetés az atomerők által nyújtott fölényben látja. A Tanácsot elsősorban politikai szervként kezelve, a nyugatnémet vezetés is a másik fél álláspontjának befolyásolási lehetőségében bízik. Vonatkozik ez Franciaor-szág és a NATO viszonyára, a leszerelési folyamatra, illetve Franciaország és Kelet-Európa kapcsolataira is. Az NSZK éppen ezen a találkozón javasolta közös kezdeményezések kidolgozását a kelet-európai országok irányában; a javaslatot a franciák elfogadták. E kezdeményezések kidolgozása folyamat-ban van. A nyugatnémet szándéknak, a két ország közötti viszonyt figye-lembe véve, úgy tűnik, nagyobb esélyük van. […]A gazdasági és pénzügyi tanács létrehozása francia javaslatra történt, a szerv elnevezése a legutolsó napig vitatott volt, az NSZK vonakodva, csu-pán bizottság létrehozására volt kész. […] A nyugatnémet álláspont szerint a két ország közötti gazdasági konzultációk kialakult rendje megfelelő, annál nagyobb koordinációra nincs szükség. A másik érv, amit kevésbé hangoz-tatnak, az az, hogy a koordinációval részben megkötik a Bundesbank kezét, ami a bank szerepét ismerve az egész nyugatnémet gazdaságra biztosított rátekintéssel egyenlő a franciák részére. A nyugatnémetek a Tanács pénz-ügyi „oldalában” a frank és DM automatikus összekötésének, vagyis a már-kára nehezedő terhek intézményesítését látják.42

Az elemzés kitér arra, hogy Bonn részéről a Közös Piac kiteljesítése alapvető cél, és ezért hajlandó áldozatokra, mindazonáltal a francia–német együttműködés elmélyíté-sének a lehetősége gazdasági és védelmi téren is behatárolt. A dokumentum így többek között kiemeli, hogy Franciaországnak atomhatalomként, de a NATO katonai integrált szervezetéből való önkéntes távolmaradásával sem lehet az NSZK-val azonos katonai stratégiai irányvonala. Bonn nem Párizstól várja elsősorban a védelmi garanciát, mint ahogyan azt a franciák gondolják. Emellett az NSZK az NDK miatt kénytelen a keleti politikára is koncentrálni, ami Franciaország esetében nem mondható el.

Az elemzés végezetül megállapítja, hogya párizsi csúcstalálkozó, az Elysée szerződés [sic!] ünneplése az együttmű-ködés erősítésének szándékát jelzi mindkét fél részéről, de [a] francia

84 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

érdekeltség nagyobb. Az együttműködés további menetét a két fél erőviszo-nya fogja meghatározni, ez pedig az NSZK helyzetéből eredően valószínű-leg inkább eredményezi Franciaország visszatérését a normális nyugat-európai keretbe, mint francia vezetésű európai mini-blokk létrehozását.43

Magyar részről úgy látták, hogy Párizs elsősorban védelmi kérdésekben mutatott valódi aktivitást, a francia–német együttműködést is elsősorban erre szerette volna használni. Az elemzések kiemelték, hogy Franciaország a nyugat-európai integráción keresztül szeretné katonai befolyását megőrizni és kiteljesíteni. E cél elérése érdeké-ben Párizs az NSZK-ra és Nagy-Britanniára próbált támaszkodni.44 Az 1980-as évek második felére azonban – a magyar vélemény szerint – a francia politika kénytelen volt gazdasági szempontokat is szem előtt tartani és a kelet-európai térség felé is na-gyobb aktivitást mutatni. Franciaország mind a vállalatai piacéhségének kielégítése, mind pedig riválisai (mindenekelőtt az NSZK) térségbeli „túlzott” szerepvállalásának ellensúlyozása érdekében növekvő figyelmet szentelt a keleti blokk országainak. Buda-pesten úgy vélekedtek, hogy Párizs „a korábbi évtizedek nemzetközi színterén elfog-lalt pozícióit nem képes a szocialista országokkal fenntartott eredményes kapcsolatok nélkül fenntartani. A nyugatnémet – elsősorban gazdasági – befolyás erősödése azzal a kockázattal jár, hogy Franciaország kiszorul a térségből.”45

A magyar elemzések sorra azt állapították meg, hogy Párizs a növekvő német euró-pai túlsúly ellenszerét – klasszikus módon – az orosz, illetve a szovjet kapcsolatok erősí-tésében próbálta megtalálni. Bonn azonban nem tartotta kívánatosnak a túlzott francia közeledést Moszkva irányába, ezért szerette volna elérni, hogy Franciaország nagyobb – többek között anyagi – szerepvállalásba kezdjen a közép-kelet-európai térségben. Ezért Kohl kancellár már 1988 januárjában azt javasolta, hogy konkrét együttműködés jöjjön létre ebben a kérdésben Párizs és Bonn között. A francia vonakodás miatt azon-ban erre a témára újra és újra vissza kellett térni a kétoldalú egyeztetéseken. A magyar diplomáciai jelentés – német forrásokra hivatkozva – a Bonnban 1988. november 3–4-én megtartott, 52. német–francia csúcs fő témájaként is a keleti blokk irányába kifejtendő közös politika lehetőségét jelölték meg. A tárgyalásokon Kohl kancellár megpróbálta rávenni Mitterrand-t, hogy ne csupán a Szovjetunió felé mutasson nyitottságot, hanem a kelet-európai országok iránt is. A dokumentum szerzője megjegyzi: „Az NSZK politi-kai és gazdasági körei úgy értékelik, hogy a kelet-európai szocialista országok elvárásai az NSZK lehetőségeit meghaladták. Az NSZK részéről ezért azt kérték Párizstól, hogy pénzügyi, valamint politikai vonatkozásban vállalják át Lengyelországot. Párizs nem zárkózott el mereven a javaslattól.”46

Egy 1988. decemberi magyar diplomáciai jelentés szintén ezt a „differenciálást” tá-masztja alá. A nyugatnémet külügyi államtitkárra hivatkozva kifejti, hogy

2013. tél 85


a francia és a nyugatnémet vezetés elvileg megállapodott abban, hogy a kelet-európai országokkal összefüggésben egyfajta munkamegosztást ala-kítanak ki. Ennek értelmében az NSZK Csehszlovákiát, Magyarországot és Bulgáriát részesíti nagyobb figyelemben, főként gazdasági téren, míg Párizs nagyobb részt vállal a Lengyelországgal és a Romániával folytatott gazda-sági együttműködés terén. Összességében nyugatnémet részről úgy látják, hogy 1989 a francia kelet-európai politikai aktivitás éve lesz.47

1989 – a francia–német kapcsolatok a fordulat évében,magyar szemmel

A magyar vélemények szerint Bonn és Párizs viszonyának a kulcskérdése 1988-tól egyre inkább a keleti blokkban érzékelhető változásokra adandó közös válasz volt. Az érintett fővárosok nagykövetségéről Budapestre küldött jelentések vizsgálatakor kide-rül azonban, hogy a valóságban Franciaország és az NSZK igen nehezen tudta harmo-nizálni a térséggel kapcsolatos gazdasági és politikai elképzeléseit.

Párizs megpróbálta elkerülni a háttérbe szorulást a kelet-európai országokban, de a hátránya sok esetben behozhatatlannak tűnt. A magyar diplomáciai jelentések – a fran-cia külügyminisztérium illetékeseire hivatkozva – többek között kiemelik:

Nemzetközi környezetünket illetően elterjedt nézet, hogy az NSZK-val olyan privilegizált a kapcsolat […], amely más nyugat-európai országnak nem nyújt játéklehetőséget. A külügyi források valószínűnek tartják, hogy a nyugatnémet kormány Magyarországot tekinti privilegizált partnerének a kelet-európai országok közül, ezért [a] gazdasági nehézségek súlyosbodása [esetén] kész nagyobb segítséget nyújtani.48

Egy ugyanaznap írt másik jelentés is kifejti: „Franciaország behozhatatlannak tartja azt a hátrányt, ami az NSZK magyarországi gazdasági jelenlétéből fakad, emiatt aktivi-tását elsősorban azon országokra koncentrálja, ahol eséllyel egyensúlyozhatja az NSZK gazdasági jelenlétét.”49 A szerző hozzátette, hogy Párizs kevésbé tartotta kiszámítható-nak a magyar, mint a lengyel reformfolyamatokat, így ez is arra ösztökélte, hogy inkább Varsóval és ne Budapesttel erősítse a hivatalos kapcsolatait.

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy Franciaország elhanyagolta volna Magyar-országot – ezt az egymást követő magas szintű látogatások is bizonyították. E találkozó-kon azonban megfigyelhető volt, hogy a magyar kormány megpróbálta kihasználni a nyugatnémet–francia rivalizálást. Budapest megkísérelte az egyik országot a másikkal szemben részben kijátszani. Ez különösen is igaz volt Franciaország irányába. A ma-gyarok a francia partnerek előtt folyamatosan azt hangsúlyozták, elsősorban pénzügyi segély reményében, hogy az NSZK túlsúlyát csak Párizs képes megfelelő aktivitással

86 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

ellensúlyozni. Egy 1989 tavaszán keletkezett dokumentum többek között kijelenti: „Úgy véljük, hogy az NSZK iránt felébredő francia bizalmatlanságot gazdasági, illetve tak-tikai jellegű politikai célokra igyekezni kellene kihasználni. Nem kizárt, hogy külkap-csolataink diverzifikálási szándékának újbóli és folyamatos hangsúlyozása a franciák felé járhat bizonyos eredménnyel.”50 Ez a taktika, amely egyébként árnyaltabb formában már 1988-ban, Grósz Károly franciaországi látogatása idején is jelen volt,51 nem csupán magyar sajátosságnak tekinthető: a lengyelek szintén alkalmazták.52 A magyarországi dokumentumokból az is kiderül, hogy francia részről szintén rámutattak arra, hogy Budapest alapvető érdeke, hogy az NSZK-val szemben más államokra is támaszkodjon, többek között Franciaországra.53

A magyar oldalon egyre ellentmondásosabban ítélték meg a német–francia viszonyt. Miközben a korszakban készült elemzések a két ország egymásra utaltságát, Bonn és Párizs fokozódó együttműködését hangsúlyozták, ugyanakkor folyamatosan bemutat-ták a két állam rivalizálását, érdekellentétét, különös tekintettel a kelet-európai poli-tikát illetően. A magyar és a nemzetközi politikában 1989-ben bekövetkezett jelentős változások még növelték a német–francia kapcsolatok alakulása iránti érdeklődést. Egy 1989 februárjában, a magyar hírszerzés által készített jelentés még kiemelte, hogy

Mitterrand 1988. májusi újjáválasztása biztosította a francia külpolitikai vo-nalvezetés folyamatosságát, mely európai egységesítésre és [az] egységes közös piac 1992 végéig történő kialakítására irányul, miközben az NSZK-val fennálló gazdasági és katonai-politikai szövetségnek az összeurópai gazda-sági és védelmi stratégia pillérévé kell válni[a]. Franciaország egy harmadik világgazdasági központ létrehozását tűzte ki célul, melyben vezető pozíci-óra törekszik. Az erős EU gondolatának megvalósítása Mitterrand [szerint] szervesen kötődik a nyugat-európai védelem és a közös védelmi stratégia megvalósításának szükségéhez. […] Párizs fokozatosan vissza akar térni a NATO katonai szervezetébe, és atomerejének saját védelmén kívül[i] felada-tokat is ad, hivatalosan is kötelezettséget vállalva az NSZK védelméért. A francia–nyugatnémet együttműködés pozícióik nyugat-európai megerő-sítéséhez vezet.54

Az 1989 végén készített helyzetelemzések, anélkül hogy felülírták volna a lényege-sebb meglátásokat, már a német egység kérdésére és a két állam kelet-európai jelenlété-re, a meglévő és várható – általános és Magyarországra vonatkozó – következményeire koncentráltak. Így például a francia elnök európai koncepciójának változását elemezi a magyar hírszerzés egyik, 1989. december 6-án kelt irata. Ez a dokumentum kiemeli többek között, hogy a

történelmi horderejű kelet-európai változások Mitterrand elnököt váratla-nul abba a helyzetbe hozták, hogy [a] távlatos jövőbeni európai struktúrák formálása szempontjából meghatározó jelentőségű Új Európa-koncepció

2013. tél 87


szülőatyjaként és meghatározó kezdeményezőjeként lépjen fel. […] A fran-cia külpolitika epicentrumában Mitterrand a nyugat-európai integráció felgyorsítását, sajátos szupranacionális irányba történő fejlesztését helyez-te, egy erős francia–német tengelyű vezetés mellett. Ennek a politikának a kristályosulását képezte a Delors-féle zárt Nyugat-Európa terve. A francia–német vezető tengely kiegyensúlyozott funkcionálásához (a nyugatnémet ipar fölénye mellett) Mitterrand-nak a németek alapvető nemzeti törekvéseit – nevezetesen a két német állam történelmi távlatú egymáshoz közelítését, végső soron valamilyen újraegyesítését sem kirázva – akceptálni, sőt hal-kan támogatni is kellett. Ez nem is járt semmilyen veszéllyel, hiszen egy szoros nyugat-európai integráció révén elérhető német–német közeledés a legutóbbi időkig az igen távoli jövő ködébe vesző politikai cél volt, még a németek számára is inkább csak a „nemzeti lelkiismeret” megnyugtatása, mint reális politikai cél. Ilyen körülmények között a kelet-európai fejlemé-nyek, és ezen belül az NDK gyors diszlokálásának lehetősége a keleti tömb-től, Mitterrand-t súlyos dilemma elé állította, amennyiben a tengely-partner nyugatnémet érdekek támogatása az adott helyzetben a nyugati szövetség ellentéteinek szükségszerű kiéleződését vonná maga után, és előbb-utóbb kényszerű döntés elé helyezné Franciaországot, ami semmiképp sem kívá-natos.Ezért Mitterrand – kihasználva az Európai Közösség soros elnöki posztjá-nak helyzeti előnyeit – egy huszárvágással megpróbált a feltartóztathatatlan folyamatoknak egy nagyléptékű koncepcióval elébe menni:55 A tervezet az elzárkózó nyugat-európai integrációt – céljai megőrzésével – mint egészet, kifelé forduló kapcsolatteremtővé kívánja formálni, ahol a hangsúly nem az exkluzív elzárkózáson, hanem [a] kompakt, kifelé egységes fellépésen van. Ez lehetőséget biztosít a kelet-európai folyamatok kívánatos befolyásolásá-ra, kanalizálására anélkül, hogy a nyugat-európai integráció céljait felad-nák. Ez a keret egyúttal lehetőséget biztosít arra is, hogy a német–német közeledést – azt nem megvétózva, és ezáltal az NSZK-t Franciaországgal szembeállítva – kanalizálja és a nyugati szövetség ernyője alatt ellenőrzé-se alatt tartsa. Az adott koncepció lehetőséget biztosít Mitterrand-nak arra, hogy mint a nemzeti érdekek fölé magát leginkább helyezni képes politikus, az Új Európa építőmestereként lépjen fel.56

Az idézett elemzéssel közel egy időben több diplomáciai jelentés is foglalkozott a német egységgel, és Párizs–Bonn viszonyával. Ezek az írások gyakorlatilag alátámaszt-ják a hírszerzési anyagban található meglátásokat. A német egység vonatkozásában a magyar dokumentumok kiemelték, hogy a kérdésben konszenzus van Franciaország és az NSZK között. Egy, még novemberben született jelentés – az Élysée-palota tanácsadó-jára hivatkozva – arra hívja fel a figyelmet, hogy Párizs a két német állam egyesülését

88 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

csak lassú folyamatként tudja elképzelni, és erre próbálja rávenni Bonnt is.57 Egy másik távirat egy nagy Németországgal kapcsolatos francia félelmeket sorolja fel. Ez utób-biak között külön kiemelte a gazdasági egyensúlytalanságok miatt felmerült francia aggodalmakat. Szerzője kifejtette továbbá, hogy egy egyesített Németország nyomasztó túlsúlya érzékelhető volna az ipari termelés és az export terén is: a német volumen ez esetben a francia kétszerese, illetve háromszorosa lenne. Az elemzés azt is kiemeli, hogy Kelet-Európában és a Szovjetunióban tovább növekedne a német gazdasági befo-lyás, véglegesen hátrahagyva Franciaországot.58

Budapesten úgy vélték, hogy Párizst ez utóbbi (egyre valószínűbb) forgatókönyv arra kényszerítette, hogy a befektetések és a kereskedelmi kapcsolatok területén ne csak a gesztusok szintjén, hanem valóban aktivizálja magát a térségben. Ilyen körülmények között Franciaországnak a gazdasági kérdések iránti növekvő érdeklődését pozitívan fogadták Budapesten, de túlságosan óvatosnak ítélték azt. A kérdésben született kül-ügyi dokumentum többek között megjegyzi: „a francia üzletemberek (szemben a né-met mentalitással) – kevés kivételtől eltekintve – csak hatósági »védőernyő«59 alatt indí-tanak olyan hosszabb távú akciókat, ahol [a] minimálisnál nagyobb kockázatokat kell vállalni”. Budapest mindazonáltal reménykedett abban, hogy a kelet-európai befolyás kérdésében Bonn és Párizs közt folyó, egyre fokozódó rivalizálás jól kihasználható lesz a magyar érdekek szempontjából. Például a Magyarország párizsi külkereskedelmi ki-rendeltsége által készített elemzés kiemelte:

Franciaország felmérte: a belnémet események felgyorsulásával [Németor-szág] hosszabb távon Franciaország terhére még jobb pozíciókat építhet ki Közép-Európában (Ostpolitik, Mittel-Europa). Így – számunkra soha nem ta-pasztalt mértékben – érzékelhető a francia hatóságok és bizonyos pénzügyi-üzleti körök növekvő figyelme, együttműködési szándéka, segítőkészsége. Ez jelen időszakban szerencsésen egybeesik az EGK-n belüli francia elnök-séggel. […] Fontosnak tartjuk, hogy konkrétan megfogalmazott igényekkel tudjunk elébe menni a várható francia felvetéseknek. […] A részünkről tör-ténő mielőbbi reagálást az is sürgeti, hogy a francia prioritási listára a Szov-jetunió, Lengyelország és hazánk mellé esetleg az NDK is felkerül.60

A magyar vélemények szerint a francia gazdasági érdekek érvényesítése érdekében a korabeli párizsi vezetés fokozatos politikai nyomást is gyakorolt Magyarországra. Az 1989 novemberében a Quai d’Orsay főtitkárával folytatott beszélgetésről készült jelentés ezt jól tükrözi. Ebben a francia diplomata szavait a következőképpen idézik:

… a kiterjedt német jelenlét (az NSZK, Ausztria mellett az NDK-val fennálló jelentős gazdasági kapcsolatok is) megfelelő ellensúlyok nélkül Magyaror-szág számára hátránnyal is járhat. A politikai köztudat változásának elma-radása, továbbá a német befolyás erősödése eredőjeként Magyarország egy esetleges európai német újjászületés melléknyúlványává válhat. Ez nem

2013. tél 89


kedvező sem Magyarország, sem az európai országok érdekei szempont-jából. Franciaország is részt vállalhat az egyensúly biztosításában […] főleg politikai, kulturális, nyelvi-civilizációs téren, de gazdasági együttműködés-ben is.61

Lionel Stoleru francia tervügyi miniszter 1989 novemberében szintén hasonló meg-látásait fejtette ki a magyar tervhivatal elnökének.62

Párizs minden ilyen irányú szándéka és Budapest nyitottsága ellenére sem csökkent lényeges mértékben a magyarországi francia és német gazdasági jelenlét közötti óriási különbség.63 A magyar hivatalos szemléletben Franciaország nemzetközi – és főleg az európai – politikai befolyása azonban részben ellensúlyozni tudta ezt a hiányosságot.

Az időközben a magyar belpolitikában lezajlott gyökeres változás, illetve az ország egyre romló gazdasági állapota fokozatosan átformálta Budapest hozzáállását a fran-cia–német kérdéshez. A hidegháború megszűnésével egyre nyilvánvalóbban a nem-zeti érdekek, nem pedig egy párt és egy birodalom érdeke érvényesült a külpolitikai szemléletben, így Bonn és Párizs irányába sem. Budapest szemében a francia–német együttműködés továbbra is fontos tényező maradt Magyarország gazdasági kérdései, de egyben az ország külpolitikai stratégiája szempontjából is.

A francia–német együttműködés a magyar külpolitika fókuszában

Párizs és Bonn együttműködésének kérdése 1990-ben is a magyar külpolitika legin-kább figyelemmel kísért témakörei között maradt. Budapestet is érintette, épp ezért erőteljesen foglalkoztatta a német újraegyesítés ügye, illetve a Franciaországnak és az NSZK-nak a kelet-európai országok irányába megnyilvánuló politikája. A két téma ter-mészetesen szorosan összefüggött egymással.

Többek között 1990 februárjában Magyarország párizsi követségén is készült egy alapos elemzés, amely körbejárta Bonn lehetőségeit, a nemzetközi eseményekhez való hozzáállását, a francia–német együttműködés fontosságát is hangsúlyozva. A doku-mentumban egyebek mellett ez olvasható:

Franciaország és az NSZK két évvel ezelőtt hirdette meg közös keleti poli-tikáját. E két ország ma is motorja lehetne az EK-országokat széles körben magába foglaló közös külpolitikai tervezésnek. Ennek tulajdonképpen már része a reformországoknak nyújtott segítség szervezése. Továbblépésként azonban a társulási formákon kell gondolkodni, amellyel ezek a legköze-lebb kerülhetnek az EK-hoz, elérve azt a célt, hogy az Európa közepén meg-lévő gazdasági, szociális különbségek csökkenthetők legyenek.64

90 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

A Kohl kancellár 10 pontos programját is elemző dokumentum záró soraiban szintén kihangsúlyozza a magyar diplomata: „Az európai folyamatokban változatlanul kulcs-szerep hárul a jövőben is Franciaországra, valamint az NSZK-ra. Az európai egységfo-lyamat közös fejlesztése nem lehet sikeres egy széles francia–német párbeszéd, kontak-tus nélkül.”65

Amint az idézett diplomáciai irat is jól illusztrálja, a formálódó magyar politikai elitben lépésről lépésre konszenzus alakult ki ebben az időszakban arra vonatkozó-an, hogy Magyarország legfontosabb célkitűzése biztonsága és gazdasági fellendülése szempontjából, hogy az euroatlanti integrációhoz minél hamarabb csatlakozhasson.66

Az első szabad választásokon felhatalmazást szerzett, és Antall József miniszterel-nök vezetésével 1990 májusában megalakult új kormány ezt a külpolitikai törekvést maximálisan osztotta. A Magyar Távirati Iroda (MTI) által a témában megjelentetett rövid elemzés is ezt támasztja alá, hangsúlyozva, hogy e cél elérése érdekében Buda-pest az NSZK-ra és Franciaországra szándékozik támaszkodni. Az „Az Antall-kormány külpolitikája” című írás a miniszterelnökre utalva kiemelte többek között, hogy „az NSZK és Ausztria természetes szövetségesünk, a velük kiépített kapcsolatok különösen is fontosak. Hangsúlyozta azonban, hogy nagyon elégedett a francia–magyar együtt-működéssel is – június végén Párizsba is ellátogat –, hiszen Franciaország – a történe-lem során talán először – mellettünk foglalt állást az erdélyi magyarok körüli vitában67 Romániával szemben.”68

Antall József első hivatalos nyugat-európai útja, amely az NSZK-ba és Franciaor-szágba vezetett, valóban jól érzékeltette Bonn és Párizs súlyát a magyar külpolitikai célkitűzések megvalósítása szempontjából.69 Budapesten abban reménykedtek, hogy a francia–német együttműködés hatékonysága növekedni fog, és ezen keresztül az euroatlanti csatlakozás könnyebben válhat valósággá Magyarország számára. Nem véletlen, hogy az Antall-kormány felállását követően is állandó figyelem kísérte a né-met–francia viszony alakulását. Így többek között az 1990. szeptember 17–18-án Mün-chenben tartott Kohl–Mitterrand-csúcstalálkozó kapcsán is készítettek helyzetelemzést, elsősorban német forrásokra támaszkodva. A bonni magyar követség távirata kifejtette:

a francia vezetés politikájában fordulat állt be, felhagytak az egyesüléssel kapcsolatos aggályok hangoztatásával, azt befejezett ténynek tekintik, és készek a kétoldalú kapcsolatokat ennek megfelelően új alapokra helyezni. Ugyanakkor külön súlyt helyeznek arra, hogy Németország [kapcsolódá-sa] a Nyugathoz szorosabbá váljon, és az európai egyesülési folyamat ne veszítsen [a] lendületéből. […] a mostani találkozó megmutatta, hogy a né-met egyesítést követően Franciaországgal egy új típusú kapcsolat jön létre, ahol a közös fő cél az EK fejlődésének előmozdítása. Ebben a két ország a motorszerepet kívánja magára vállalni. A tárgyalásokon röviden érintették a közép-kelet-európai országokhoz fűződő kapcsolatokat. Egyetértettek ab-ban, hogy különösen Franciaországnak nagyobb részt kell vállalnia a volt

2013. tél 91


szocialista országok gazdasági megsegítésében, ez nem lehet egyedül Né-metország feladata. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ezt a segítségnyújtást az EK koordinációja alatt, azon belüli együttműködés keretében kívánják megvalósítani.70

1990 őszétől a magyar forrásokban a francia–német viszonyra vonatkozó elemzések, információk a két ország kapcsolataiban tapasztalható feszültségekre és a harmónia hi-ányára hívták fel a leggyakrabban a figyelmet. Értelemszerűen Budapestet különösen is foglalkoztatták a Mitterrand–Kohl páros közép-kelet-európai politikájának összhang-jával kapcsolatos kérdések. Magyarország szerette volna rövid távon elérni, hogy tagja lehessen az euroatlanti integrációnak.

Nem véletlen tehát, hogy az 1990-es évek elején a magyar dokumentumokban a leg-gyakrabban a francia–német páros között az EGK keleti bővítésével kapcsolatban fel-merült nézeteltérések láttak napvilágot. Több diplomáciai irat is azt hangsúlyozta, hogy Párizs hátráltatta a volt szocialista országok bekapcsolódását az európai integrációba, attól tartva, hogy az amúgy is jelentős német befolyás tovább fog erősödni, és a fran-cia kontrollra már egyáltalán nem lesz lehetőség. Németország pedig, Franciaországgal szemben, a reformok felgyorsítására, az érintett országok jelentősebb megsegítésére he-lyezte a hangsúlyt, nem kizárva a gyorsabb EGK-csatlakozás lehetőségét sem.71

A magyar diplomáciai jelentésekben leginkább a párizsi kormányt hibáztatták ami-att, hogy a német–francia páros nem teljesen tökéletes.72 A dokumentumok rámutat-nak, hogy Franciaország, minden látványos gesztus ellenére, nehezen találja a helyét a radikálisan megváltozott Európában, és hiába próbálja megőrizni a status quót. Amint az egyik jelentés szerzője írja, „Franciaország nem Európa vezető hatalma többé, félté-kenyen szemléli a »körülmények kényszere alatt« önálló lépéseket is tevő német külpo-litikát”.73

A korszakban keletkezett magyar diplomáciai dokumentumokból mindazonáltal to-vábbra is árnyaltabb kép tárul elénk a francia–német viszonyról. Legtöbbször a német állásponthoz közeli a magyarországi hivatalos vélemény is. Ezt a bonni magyar nagy-követ 1991 nyarán készült beszámolójában található sorok jól tükrözik:

A német politika az elmúlt időszakban változatlanul nagy figyelmet szentelt a német–francia együttműködésnek, amelyet továbbra is az EK-integrációk motorjának tekint. Az EK politikai uniója, ezen belül különösen a közös kül-, biztonság- és védelempolitika kidolgozásával foglalkozó EK kormány-közi konferencia, német–francia kezdeményezések alapján kapott új impul-zusokat. Ugyanakkor Bonn és Párizs között harmonizálási gondok jelent-keztek, éppen az Európai Parlament jogosítványai és általában a nemzeti parlamentek kompetenciáinak az Európai Parlament javára való csökken-tése, valamint a biztonság- és védelempolitikai szuverenitások korlátozása kérdésében. Összességében, az elmúlt időszakban [a] Bonn és Párizs közötti

92 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

kapcsolatok példamutatóan fejlődtek, de a közelmúlt közép-kelet-európai problémái, a Szovjetunió balti köztársaságainak függetlenségi törekvései és a jugoszláv válság mutattak rá arra, hogy a német–francia külpolitikában az érdekazonosság mellett az eltérő érdekek, illetve célok is megmutatkoz-nak.74

Budapest a két ország közti nézetkülönbségek ellenére tisztában volt azzal, hogy a francia–német együttműködés jelenti Európa motorját. A magyar külpolitika a 1990-es évek elején is fokozott figyelmet szentelt a kérdésnek. Megállapítható, hogy – elsősor-ban az európai integrációs folyamatban való érdekérvényesítés szempontjait szem előtt tartásával – a budapesti diplomácia fókuszában maradt a francia–német együttműkö-dés ügye. Bonn és Párizs viszonya természetesen folyamatosan érdekelte a magyar kül-politikai döntéshozókat. A csúcstalálkozók, fontosabb események alkalmával készült jelentésekben mindig szó esett róla, miközben az egyre növekvő intenzitású, külön-kü-lön megvalósuló kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában is nagyobb jelentőséget kapott a francia–német páros működésének nyomon követése.

A „Bonn–Párizs-tengelytől” a francia–német „motorig”

A francia–német együttműködés hosszú évtizedekre visszanyúló történetének, illetve jelenének alapos bemutatásához széles körű szakirodalom áll a kutatók rendelkezé-sére, de arról, hogy ezt a különleges kapcsolatot miként értékelték, elemezték a külső szemlélők, alig-alig találunk tanulmányt. Ez különösen is igaz az egykor „vasfüggöny” mögé kényszerült országok esetében. Így tehát a Bonn és Párizs viszonyával kapcsolat-ban megfogalmazott magyar hivatalos vélemények nem lehetnek érdektelenek. A ma Budapesten hozzáférhető diplomáciai levelezések és hírszerzési anyagok viszonylag átfogó képet adnak a témáról, jóllehet a sajtó- és a további levéltári források bekapcso-lásával még jobban lehetne árnyalni a mondanivalót.

A francia–német együttműködésnek a rendszerváltás körüli évek Magyarországá-nak szemszögéből való elemzése egy különösen mozgalmas korszak jobb megismeré-sét teszi lehetővé. Nem csupán a nyugat-európai integrációs folyamat legmeghatáro-zóbb országairól és politikájukról kaphatunk átfogóbb képet, hanem a keleti blokkban bekövetkezett változásokról, a speciális magyar külpolitikai törekvésekről is. A fran-cia–német együttműködést vizsgálva megállapítható többek között, hogy a késői Ká-dár-korszakban, majd Németh Miklós és Antall József kormányának időszakában is folyamatos magyarországi érdeklődés övezte a témát. Budapestnek mindvégig érdeké-ben állt a legfontosabb nyugati gazdasági partnere és a befolyásos Franciaország viszo-nyának nyomon követése.

2013. tél 93


Az Élysée-szerződéssel szentesített német–francia együttműködéssel szemben ma-gyar részről tapasztalt kezdeti gyanakvás és ellenséges hozzáállás ugyan nem szűnt meg teljesen az 1980-as évekre, de egyéb pragmatikus szempontok miatt már nemigen kapott látványos teret. Míg 1963-ban a Quai d’Orsay-n felháborodást okozott, hogy Bu-dapest következetesen „Bonn–Párizs-tengelyként” emlegette az Élysée-szerződést,75 addig húsz évvel később már a titkos iratokban sem jelent meg ez a II. világháborús hódító törekvéseket szimbolizáló szövetségi rendszerre utaló kifejezés. A német–fran-cia párost az 1980-as évek végén már csak és kizárólag a két állam „együttműködése-ként” emlegetik a magyar iratok. Ugyanakkor a rendszerváltásra volt szükség ahhoz, hogy Budapesten már „motorként” tekintsenek Bonn és Párizs ellentmondásoktól sem mentes kapcsolataira. A szóhasználat szimbolikája jól jellemzi azt a változást, amely Magyarország külpolitikai szemléletében és azon keresztül a francia–német együttmű-ködéssel fennálló magyar kapcsolatokban végbement.

Jegyzetek1 Részlet Kádár János miniszterelnöknek a csepeli sportcsarnokban, 1963. április 5-én elhangzott

beszédéből. A dokumentumot közli: Garadnai Zoltán: Iratok a magyar–francia kapcsolatok történetéhez (1963–1968). Budapest: Gondolat, 2008. 79–80. o. (4. sz. dokumentum.)

2 Kőrösi István: „A magyar–német gazdasági kapcsolatok fejlődésének húsz éve (1989–2009) a tíz új EU-tagországgal összehasonlítva”. Külügyi Szemle, Vol. 8. No. 3.(2009). 13–14. o.

3 Borhi László: „Egy amerikai diplomata beszélgetései 1978-ban: W. Averrell Harriman, Kádár János és Nicolae Ceauşescu”. Múltunk, No. 1. (2009). 65–88. o.

4 1988-ra a bruttó adósságállomány a GDP 63%-a volt Magyarországon. Ugyanebben az évben az egy főre jutó bruttó adósság 1600 dollár volt. Az évi adósságfizetési kötelezettség a GDP 3,5-4,5%-át tette ki. Lásd: Vígvári András: „Visszapillantás a magyar eladósodás történetére”. Aula, Vol. 12. No. 4. (1990). 56–59. o.

5 A Reagan–Grósz-találkozóra 1988. július 27-én került sor. Lásd: Kávássy János: „Hosszú út Washingtonba: Grósz Károly 1988-as amerikai látogatása és annak előzményei”. In: Rajzolatok a magyar történelemről (szerk. Antos Balázs – Tamás Ágnes). Szeged: Szegedi Tudományegyetem, 2010. 92. o.

6 Az NSZK–magyar hivatalos kapcsolatok történetével kapcsolatban lásd pl.: Kiss J. László: „Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar–NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963–1973)”. Külpolitika, No. 3. (1976). 3–18. o.

7 Vö.: Documents Diplomatiques Français, 1966, Tome II., 1 juin–31 décembre. Brüsszel: P.I.E. Peter Lang, 2006. 344–346. o. (142. számú dokumentum)

8 Vö.: Garadnai Zoltán – Schreiber Tamás: „A magyarországi rendszerváltás a Quai d’Orsay szemével”. Külügyi Szemle, Vol. 7. No. 2. (2008). 130. o.

9 Szebeni Géza: „Kádár János és François Mitterrand három találkozója”. Múltunk, No. 1. (2009). 4–25. o.

94 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

10 Bernard Lachaise: „Le voyage de François Mitterrand en Hongrie en 1990”. In: Öt Kontinens. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2009. 63–74. o.

11 Már korábban Willy Brandttal is jó volt Kádár kapcsolata. Vö.: Sziklai István: „Szemelvények Magyarország és az NSZK kapcsolatából: Kádár János és Willy Brandt”. Múltunk, No. 1. (2009). 47. o.

12 Szebeni Géza: „Vigyázó szemetek Moszkvára vessétek…, avagy Kádár és a német kancellárok”. Grotius, http://www.grotius.hu/doc/pub/FOEPEY/2009_60_m.szebeni_geza.pdf. Letöltés ideje: 2013. december 4.

13 „Kohl kancellár látogatása – 2.” MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1989. december 18.

14 Lásd: Marinovich Endre: „Antall és Kohl”. Antall József Baráti Társaság, http://www.antalljozsef.hu/hu/antall_es_kohl. Letöltés ideje: 2013. december 4.; Prőhle Gergely – Újváry Gábor: Chronik des Wiederholten Neubeginns, Deutsch–ungarische diplomatische Beziehungen, 1867–2001. Budapest: Corvina, 148–162. o.

15 A korszak diplomatájának visszaemlékezését lásd: Horváth István: Az elszalasztott lehetőség. A magyar–német kapcsolatok 1980–1991. Budapest: Corvina, 2009.

16 Antall József itt kezdeményezte hivatalos formában a Varsói Szerződés felszámolását, 1990. június 7-én. Vö.: „Antall-beszéd – bővebb 1–3.”. MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1990. június 7.

17 Antall miniszterelnökként az első külföldi útját Nyugat-Berlinbe tette. 1990. május 26–27-én, három nappal a kormány megalakulása után, a Német Katolikusok Központi Bizottságának meghívására került sor erre a látogatásra az NSZK-hoz tartozó városrészben. „Antall József Nyugat-Berlinben (1–3. rész)”. MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1990. május 26.

18 „Antall József – továbbutazás”. MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1990. június 22.

19 Ennek köszönhető az egyik első tudományos igényű elemzésnek a megjelenése, amelyet a budapesti Külügyminisztérium háttérintézménye, a Magyar Külügyi Intézet jelentetett meg. Gazdag Ferenc – Kiss J. László: Francia–nyugatnémet kapcsolatok a hetvenes években. Budapest: Magyar Külügyi Intézet, 1981.

20 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), 1.11.4.G II/1981. Jelentés. Párizs, 1981. május 27. 168. f.

21 A dokumentum nem közli pontosan, hol zajlott le a két államfő találkozója. Lásd: Michèle Cotta: Mitterrand carnets de route. Paris: Pluriel, 2011. 483. o.

22 ÁBTL, 1.11.4.G II/1982. 67/9-2998/82.V.3. Francia külpolitika. Berlin, április 22. 57–75. f.23 A dokumentum az 1981. december 11–13. között, a brandenburgi Hubertusstock kastélyban lezajlott

Helmut Schmidt – Erich Honecker találkozóra utal.24 A dokumentum az 1980 augusztusában, a Szolidaritás Szakszervezet által az áremelkedésre

válaszul kirobbantott sztrájkkal indult, és 1981 decemberében, a hadiállapot kihirdetésével elmélyült lengyel válságra utal.

25 Az 1979. decemberi NATO-csúcson született a kettős határozat a keleti blokk országaiba telepített szovjet SS 20-as rakétákkal szemben. A katonai szervezet egyrészt a Pershing II rakéták nyugat-európai telepítését irányozta elő, másrészt tárgyalásokat kezdeményezett azzal a céllal, hogy Moszkva vonja vissza az intézkedését. Ez utóbbi kísérlet sikertelenül járt. A válság egészen 1987-ig elhúzódott.

26 ÁBTL, 1.11.4. G-II/ 1983, 67/9-833. Feljegyzés. 1983. 6. f.27 Az 1981 augusztusában készült jelentés még Helmut Schmidt és François Mitterrand jó kapcsolatát

is a két ország szociáldemokrata pártjának jó viszonyából vezette le. ÁBTL, 1.11.4.G II/1981. Jelentés. Párizs, 1981. május 27. 245. f.

http://www.grotius.hu/doc/pub/FOEPEY/2009_60_m.szebeni_geza.pdf

http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1


http://www.antalljozsef.hu/hu/antall_es_kohl

http://www.antalljozsef.hu/hu/antall_es_kohl






2013. tél 95


28 A konferencia anyagáról készült hivatalos kiadvány: Ingo Kolboom (szerk.): Der Beitrag der Bundesrepublik Deutschland und Frankreichs zur Entwicklung der Europäischen Union: Referate, Berichte, Dokumente (Deutsch–Französische Konferenz). Bonn: Vertrieb, Europa Union Verlag, 1985.

29 Jacques Huntzinger (1943–) francia szocialista politikus, diplomata. 1983–1985 között az Európai Szocialista Párt elnökhelyettese volt. Mitterrand kérésére jelentős szerepet játszott a Földközi-tenger térségében zajló dialógus megindításában. Ő szervezte az első 5+5 tárgyalásokat 1990-ben. 2008-tól a Mediterrán Kulturális Fórumot irányította. Izraelben, Észtországban, Macedóniában francia nagykövetként szolgált.

30 ÁBTL, 1.11.4. G-II/1984, Rejtjelezett távirat. 39/10276/40/84.XII.10. 31. f.31 A magyar ügynökjelentés szerzője jól érzékelte az 1980-as évek elején lezajlott változásokat.

A német–francia védelmi együttműködés kérdését is tárgyaló szakirodalom legalábbis ezt erősíti meg. Lásd pl.: Hélène Miard-Delacroix: Le défi européen, histoire franco-allemande de 1963 à nos jours. vol. 11. Villeneuve d’Ascq: Presses Universitaires du Septentrion, 2011. 87. o.

32 ÁBTL, 1.11.4. G-II/1984, Rejtjelezett jelentés. 39/4005/822/1984. máj. 17. 11. f.33 ÁBTL, 1.11.4.G-II/1985, Feljegyzés. 1985. május 7. 4. f.34 ÁBTL,1.11.4. G-II/1986. 39/2550/733/1986. ápr. 10. 30–31. f.35 Az EUREKA kormányközi együttműködés 1985-ben indult, azzal a céllal, hogy előmozdítsa

az európai ipari termelékenységet és világpiaci versenyképességét. A szervezet alapításában kezdeményező szerepet játszott Mitterrand elnök és Kohl kancellár. Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez.

36 ÁBTL, 1.11.4. G-II/1986. július 11. 29. f.37 Magyar Nemzeti Levéltár, (MNL), XIX-J-1-j, NSZK, 1987, 100 db, 004922, Bonn, 1987. október 22.38 Megjegyezendő, hogy a NATO brüsszeli székhelyén jelentős volt a keleti blokk országainak

hírszerző tevékenysége. A magyar dokumentumok szerint 1967-től 30 belga titkosrendőrt állítottak munkába csak a „SHAPE” biztosítására. Ennek ellenére a Varsói Szerződés tagországainak ügynökei igen aktívak voltak, különös tekintettel az NDK állampolgárokra. Az 1980-as évek közepétől egyre nehezebb volt a NATO-anyagok beszerzése, mert egyre szigorúbb ellenőrzés érvényesült, legalábbis a szovjet hírszerzők szerint. ÁBTL, 2.3.5. o-8-585/II, 29, 87. f.

39 ÁBTL,1.11.4 – G-II/1987, 67/9-3514/1987. 9. f.40 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db, 001423/1988, Párizs, 1988. február 24.41 Mitterrand elnöknek az 51. francia–német csúcstalálkozón elhangzott beszédét lásd: „51ème

Sommet franco-allemand à Paris (22 janvier 1988) – Discours prononcé par le Président”. Élysée-Vertrag Traité de L’ Élysée, http://www.france-allemagne.fr/51eme-Sommet-franco-allemand-a,2409.html. Letöltés ideje: 2014. január 6.

42 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db, 001423/1988, Párizs, 1988. február 24. Az elemzést többek között Nikicser László írta, aki később, 2007 és 2010 között volt párizsi magyar nagykövet. Ekkor még titkári beosztásban szolgált a francia főváros diplomáciai képviseletén.

43 Uo.44 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db, 00181/7, Budapest, 1988. március.45 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db, 00181/7, Budapest, 1988. október.46 A magyar dokumentum Lutz-Georg Stavenhagenre, a kancellári hivatal államminiszterére

hivatkozva írta ezt a jelentést. MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1989, 65 db, 00690, Bonn, 1988. november 9.47 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1989, 65 db, 00181/11, Budapest, 1988. december 9.48 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35 db, 001104/1, Párizs, 1989. április 25.49 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35 db, 002255, Párizs, 1989. április 25.50 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35 db, 001611/1989, Párizs, 1989. március 7.51 Grósz Károly párizsi látogatása alkalmával kifejtette, hogy Magyarország nem kívánja csupán

Ausztriára és az NSZK-ra szűkíteni a kapcsolatait. A Kovács László (külügyminiszter) által készített jelentés kiemeli: „A látogatás lehetőséget adott a francia külpolitika kelet-európai nyitási szándéka indítékainak, illetve komolyságának felmérésére. Bár nyilvánvaló, hogy Franciaország

http://www.france-allemagne.fr/51eme-Sommet-franco-allemand-a,2409.html

http://www.france-allemagne.fr/51eme-Sommet-franco-allemand-a,2409.html

96 Külügyi Szemle

Fejérdy Gergely

ezt elsősorban az NSZK-val folytatott hagyományos versengésnek rendeli alá, a francia törekvés és a magyar politika iránti növekvő rokonszenv a jövőben valószínűleg jobb lehetőséget ad kapcsolatépítési törekvéseink érvényesítésére.” MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db. 003344/26, Budapest, 1988. november 23.

52 Ezt a párizsi lengyel nagykövet magyarázta el Mitterrand varsói látogatása kapcsán magyar kollégájának. Vö.: MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35 db. 002970/1989, Párizs, 1989. június 26.

53 A Grósz Károly párizsi látogatásáról készült jelentésben olvasható Michel Rocard francia miniszterelnök kijelentése: „… [a] magyar–francia kapcsolatok fejlesztése fontos minden területen… azért is szükséges lenne Magyarország »német-orientáltságát« csökkenteni, mert túl nagy a súlya az NSZK-nak az európai együttműködésben.” Vö.: MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db. 003344/26, Budapest, 1988. november 23. Jean-Bernard Raimond francia külügyminiszter is hangsúlyozta 1988 márciusában, Budapesten tett látogatása alkalmával: „Ismerik az NSZK-val fennálló kapcsolatainkat, és francia részről osztják a diverzifikálással kapcsolatos gondokat.” MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1988, 40 db. 0019/10, Budapest, 1988. március 28.

54 ÁBTL, 1.11.4. G-II/1989, 67/9-467/1989. február 13.55 A szöveg sehol sem említi a forrását, de vélhetően az 1989. november 22-én, az Európai Parlament

előtt elhangzott beszédre utal. Lásd: „Allocution de François Mitterrand sur les réformes démocratiques en Europe de l’Est (Strasbourg, 22 novembre 1989)”. CVCE, http://www.cvce.eu/obj/allocution_de_francois_mitterrand_sur_les_reformes_democratiques_en_europe_de_l_est_strasbourg_22_novembre_1989-fr-d3f2ecb3-a49c-4960-af84-dc035d9bc63a.html. Letöltés ideje: 2014. január 4.

56 ÁBTL, 1.11.4. G-II/1989, 39/8846/2401/1989. számú távirat, Bécs, 1989. december 6. 19–21. f.57 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1989, 65 db, 004158/1. Bonn, 1989. november 27.58 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1989, 65 db, 004158/10/1989, Budapest, 1989. december 14.59 Francia állami garanciák mellett.60 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35, 00724/7. Párizs, 1989. november 11.61 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35, 00724/9. Párizs, 1989. november 22.62 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1989, 35, 001104/7, Párizs, 1989. november 29.63 A különböző statisztikai adatok ezt alaposan alátámasztják. Például a magyar külkereskedelem

területén is jól lemérhető ez a különbség. A behozatal 1989-ben Franciaországból 11.517 millió Ft volt, az összes magyar behozatal 2,1%-a. Ezzel szemben az NSZK-ból 83.917 millió Ft értékben importált Magyarország, ez a behozatal 17,4%-át jelentette. Ha ehhez hozzátesszük az NDK-ból származó import értékét, ami 32.518 millió Ft volt, azaz az 5,6%-a az összes behozatalnak, jól látszik, a közel tízszeres a német túlsúly. A kivitelnél megközelítőleg hasonló arányokat találhatunk. Az NSZK volt a legfontosabb külkereskedelmi partner a Szovjetunió után 1989-ben. Franciaország csak a 11. helyen található a behozatali listán és 10. a kivitelin. A nyugati országok között Ausztria, Svájc, Olaszország és az Egyesült Államok is megelőzik. Lásd: Magyar Statisztikai Évkönyv 1990. Budapest: KSH, 1991. 190. o.

64 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1990, 53.db, 0077/6, Párizs, 1990. február 7.65 Uo.66 1989-ben inkább Magyarország semleges státusának elismertetése hódított híveket, de 1990-re

mind az akkori, Németh Miklós vezette kormány, mind pedig az ellenzék a NATO és az európai integrációhoz való csatlakozás mellett állt ki. Vö.: Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest: Rubicon, 2003. 229. o. Az 1989-ben felmerült külpolitikai opciókkal kapcsolatban lásd még: Gazdag Ferenc: „Szövetségtől szövetségig: Magyarország útja a Varsói Szerződéstől a NATO-ig”. In: Gazdag Ferenc – Kiss J. László (szerk.): Magyar külpolitika a 20. században. Budapest: Zrínyi, 2004. 197–202. o.

67 A Nicolae Ceauşescu vezette Romániában zajló magyarellenes kisebbségi politikát elítélte Párizs.68 „Az Antall-kormány külpolitikája”. MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/

Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1990. május 28.

http://www.cvce.eu/obj/allocution_de_francois_mitterrand_sur_les_reformes_democratiques_en_europe_de_l_est_strasbourg_22_novembre_1989-fr-d3f2ecb3-a49c-4960-af84-dc035d9bc63a.html





2013. tél 97


69 Az MTI-ben megjelent kommentár szerint: „Az európai integrációhoz való magyar közeledés útja nagymértékben e közösség két vezető hatalmán, az NSZK-n és Franciaországon keresztül vezet. […] Ugyanakkor nincs szó arról, hogy ez a térség más államok, államcsoportok hátrányára élvezne külön prioritást a magyar külpolitikában.” Vö.: „Antall József – NSZK-beli, franciaországi látogatás (1–2. rész)”. MTI hírarchívum 1988–2014, http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 1990. június 15.

70 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1990, 35 db, 003083, Bonn, 1990. szeptember 20.71 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1990, 35 db, 003083/1. Bonn, 1990. november 15.72 A témában született történeti munkák is rámutatnak arra, hogy Franciaország számára különösen

is nehéz volt alkalmazkodni az új nemzetközi helyzethez és megtalálni a helyét a német–francia viszonyban. Lásd pl.: Georges-Henri Soutou: L’alliance incertaine, les rapports politico-stratégiques franco–allemands, 1954–1996. Paris: Fayard, 1997. 397–411. o.

73 MNL, XIX-J-1-j, Franciaország, 1991. 25 db, 002181. Párizs, 1991. július 9.74 MNL, XIX-J-1-j, NSZK, 1991. 45 db, 002261, Bonn, 1991. július 19. 9–10. f.75 Garadnai Zoltán (szerk.): Iratok a magyar–francia kapcsolatok történetéhez (1963–1968). Budapest:

Gondolat, 2008. 77. o. (3. sz. dokumentum)

Résumé

The French–German Cooperation from the Hungarian Perspective,in the Era of the Regime Change

In this paper, the author analyses the Hungarian perspective of the history of the Franco-German cooperation in the era around the end of Communism. This article, relying on archival sources, points out – among others – that the Hungarian official circles observed and analysed the evolution of the relationships between Paris and Bonn continuously.

From 1960 to the years of the regime changes around 1989, the approach of Budapest concerning the Franco-German couple changed progressively. The initial suspicious and hostile attitude was increasingly overshadowed by pragmatic considerations. Budapest, searching for political and economic advantages, paid increased attention to the Franco-German cooperation and occasionally tried to benefit from their disharmony. The great international changes of 1989 put the relationships between Paris and Bonn in the centre of attention. This interest concerning the Franco-German couple remained very significant in the first years of the 1990s as well.

For example, it did not happen accidentally that the prime minister of the first freely elected Hungarian government, József Antall, conducted his first Western European official visit to Germany and France.

