A Gyilkos Solyom William Bayer

8/18/2019 A Gyilkos Solyom William Bayer

1/188


2/188

NNCL1984-61Bv1.0

R.-nek

William BayerA gyilkos sólyom(PEREGRIN)

Fordította: Szabó Olimpia

CORGI BOOKSA DIVISION OF TRANSWORLD PUBLISHERS LTD

A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült:William Bayer: PeregrineCopyright © William Bayer, 1981CORGI Books are published byTransworld Publishers Ltd.,Century House, 61-63 Uxbridge Road,Haling, London W5 5SA

Hungarian translation © Szabó Olimpia, 1992

Magyar Kiadás: CHARTA Kiadó, Budapest

Felels kiadó: Sz. Kiss JánosMszaki szerkeszt: Dobos TamásnéKészült: Dürer Nyomda, Gyula, 1992Felels vezet:Székely András ügyvezet igazgató


3/188

1.Nem tudta, hová megy, nem is érdekelte. Hagyta, hadd sodorja a tömeg, el a

tévé épületétl, a szerkesztségi szobáktól, az írógépektl, a stúdiótól, a monitoroktól,az egész átkozott légkörtl. Nem akarta, hogy a többiek lássák az arcát. Nyomorultulérezte magát, és a legkevésbé sem vágyott arra, hogy az arcába bámuljanak és azt

méregessék, mennyire szenved. Talán majd kés

bb, amikor eldöntötte, mihez kezd,mert tudta, hogy meg fogják kérdezni: - Mit fogsz csinálni most, Pam? Maradsz?Vagy elmész? - És minthogy fogalma sem volt a válaszról, inkább az utcáramenekült.

Hideg volt, vakítóan fényes szi nap. Csak több háztömbnyi rohanás utánvette észre; pontosan olyan szikrázó nap volt, mint amilyet annyira szeretett NewYorkban. Az épületek táncolni látszottak, a gránittömbök lángoltak, az ablakokonmeg-megcsillant a napfény. Bvöletben élt a város, Manhattan elvarázsolt kastélyhozhasonlított. Belesimult a tömegbe, ebbe a végtelen árba. Mosolyogni próbált.Bátornak kellett lennie.

Mindig is ilyen volt: olyan n, aki a hidegség álarcát ölti magára. Ez volt az újságírói védjegye - soha nem mutatni haragot, idegességet, zavart. Szeretett szemtlszemben állni a kamerával, gondosan fésült hajjal, magabiztos tekintettel, nyugalmatárasztva, miközben ironikus félmosolya azt sugallja, hogy neki azért megvan a sajátvéleménye a dolgokról. Nem az a lényeg, hogy mit gondol; a véleménye nem számít.A lényeg az, hogy a megtestesült önbizalom látszatát keltse, hogy álarcot viseljen.

Most viszont ez az álarc lehullott; érezte, hogy könnyek öntik el a szemét.Herb eltt nem sírt; azt soha nem tenné. Soha. A névtelen tömegben sodródvaazonban nehéz volt uralkodnia magán.

Cip jének sarka beakadt egy rácsba. Megbotlott, nekivágódott egy férfinak. -Elnézést - suttogta. A férfi nem nézett rá, nem is bólintott. - Hová megyek? - kérdeztemagától. Ahová a tömeg visz. Bárhová. Minél messzebbre.

Herb igyekezett kedves lenni - a baj csak az volt, hogy egyáltalán nem voltkedves. - Nem is tudom. Nem az írásaiddal van baj. Azok egészen jók. Hanem a

stílusod. Nem az igazi. Túlságosan személytelen. Nem veszik a nézk - szünetettartott. - Úgy tisztességes, ha megmondom: komolyan fontolgatom, hogy leveszlek amsorról.

Hát errl van szó - túlságosan jól rejtzködött, túlságosan sokat takart el.Megpróbálta eljátszani a szenvtelen riportert, csak nem sikerült. - Személyesen, mintember, nagyszer vagy. De adásban... -Herb vállalt vont.

Talán igaza van. Az elektronikus sajtó könyörtelen dolog. Könnyenleleplezdik az olyan viselkedés, amelyet nem a kamerák hideg tárgyilagosságánakszántak.


4/188

- Nem a világ vége. Rengeteg dolgot csinálhatsz, írhatnád például amsorvezetk szövegét. Éppen van egy msor...

- Én riporter vagyok. - Persze, persze. Akkor elmehetnél egy újsághoz. Nem szívesen válok meg

tled. De azzal kell foglalkoznod, amiben a legjobb vagy. A Hatodik sugárúton járt. Az óriási televíziós társaságok épületei éppen

eltte magasodtak.Emberek jöttek-mentek mellette, aktatáskás férfiak, kosztümös nk.

Mindenki sietett, tárgyalásokra, ügyvédekhez, üzleteket kötni, a karrierjüket

egyengetni.

is sietett - minél messzebbre. Nem fért a fejébe, hogyan tévedhetett ekkorát. Szándékos komolysága,erltetett közönye. Hogyan ismerhette félre ennyire önmagát, hogyan gondolhatta,hogy ettl lesz jó, amikor pedig csapnivaló volt?

Elért a CBS egekig nyúló fekete, karcsú, titokzatos, méltóságteljesépületéhez. Valamikor arról álmodott, hogy egy szép napon itt lesz tudósító; mostviszont, ahogy szomorúan nézte, az egész ábránd nevetségesnek tnt. Eszébe

jutott a mondás: "Ó, beteljesületlen álmok városa!" Majdnem hangosanfölnevetett.

Lehet, hogy Herb még nem döntött. Megpróbálta visszaidézni szavait. - Fedd föl magad. Légy a Bryn Mawr-i boszorkány, aki leereszkedik az

izompacsirtákhoz. Ha konditeremben csinálsz interjút, fintorogj, mint aki nem

bírja az izzadtságszagot. - Nem is bírom, Herb. Tényleg utálom. - Akkor látsszon rajtad, az ég szerelmére! Játszd el a finnyás

sportriporternt. Hergeld föl a pasikat. Ordítson rólad, hogy ronda hústornyoknaktartod ket. Esetleg simogasd erotikusán a mikrofont. Érted, hogy a férfinézknek mindenféle hátsó gondolatai támadjanak.

Ez tényleg figyelmeztetés volt. Még nincs veszve minden; kap még egylehetséget. Lehet, hogy föl kellene mondania, lelépni, mieltt kirúgják. Vagymaradni és Herb elképzelése szerint csinálni a dolgokat, kemény kérdéseketföltenni, agyára menni az interjúalanyoknak, pajkos pillantásokat vetni rájuk,hogy hátsó gondolataik támadjanak, akárhogy is értette Herb.

Körülnézett. A Rockefeller Centerben volt. Rápillantott az órájára.

Majdnem delet mutatott. Fent az ég tiszta és kék volt. Odalépett a korláthoz,lenézett a pályára, nézte, hogy róják a köröket a korcsolyások. Egy fiúrámosolygott és csókot dobott felé. Pam visszamosolygott rá, megtörölte aszemét. A jég szikrázott a napsütésben.

*

A pálya árnyékos részébl egy férfi figyelte. Rikító narancssárgaszemellenzs sapka volt a fején, a napszemüvege pedig úgy fénylett, mint a tükör.


5/188

A lányt nézte, és közben az emlékezetében kutatott. Biztos volt benne, hogy láttamár valahol.

Úgy harminc körül lehet, saccolta a férfi. Nagy szemekkel és szép ív szájjal. Barna haja gazdagon hullott a vállára. Csinos n; szenvedélyes, gondolta;az a típus, aki izzik a hideg küls mögött.

Felnézett az égre, kezével beárnyékolta a szemét, fürkészen bámultfölfelé, majd visszafordult a pályához. Prométheusz aranyszobrán megcsillant anapfény. A téren egyre több lett a vásárló; megjelent egy csoport japánüzletember is. Mindjárt ebédid lesz és áradni kezdenek az emberek a

hivatalokból. Akkor fogja kiválasztani áldozatát. Újra a lányra nézett, és eszébe jutott - sportriporter az egyik helyi tévé híradójánál. Egyszer látta, amikorkosarasokkal készített riportot. Elég gyengécske volt, gondolta, de áradt bellevalami er, ami tetszett neki. Egy ideig figyelmesen nézte, aztán megrázta a fejétés elfordult. Volt a lányban valami megindító; megkegyelmez neki, inkább keresvalaki mást. Ismét felpillantott az égre, majd szemügyre vette a tömeget.

Nem tart sokáig, hogy megtalálja a megfelel személyt. Ez a város avadászok paradicsoma.

*

"A Bryn Mawr-i boszorkány, aki leereszkedik az izompacsirtákhoz" -

ezen nevetnie kellett. Ösztöndíjjal járt a Bryn Mawr-ra, ami véleménye szerintmeglehetsen távol állt a "leereszkedéstl". Herb elfelejtette, hogy csupánmegjátssza az "arisztokratát", mivelhogy munkáscsaládból származott és apjaolvasztár volt egy indiana-i vasöntödében.

Talán éppen itt követte el a hibát: megpróbált megfelelni Herbelvárásainak, ahelyett, hogy önmagát adta volna. De milyen is ? Mvelt, ezkétségtelen, ugyanakkor sebezhet és bizonytalan. Ha meg tudná mutatni akamerának ezt a kettséget, azt az ellentmondást, amely valódi énje és a kameraeltti viselkedése között feszül, akkor talán a férfi nézknek nem lennének hátsógondolataik - megértenék, visszatartott lélegzettel figyelnék, nehogy bakizzon;azonosulnának céljaival, drukkolnának neki és rokonszenvesnek tartanák.

Érdekes ötlet. Eltndött, vajon képes lenne-e erre. Lenézett a jégpályára.Észrevett egy fiatal nt, harisnyában és jégtáncos ruhában. A forgást, a megállástés a piruettet gyakorolta. Pam szórakozottan figyelte.

A lány egészen jól mozgott, bár volt benne valami furcsa, mintha csakmegjátszana magát, igyekezne kecsesnek hatni, pedig minden pillanatban attólretteg, hogy elesik. Ügyes volt, de nem eléggé, kereste a neki való stílust. Mintén, gondolta Pam. Pontosan olyan, mint én. Istenem, biztosan én is ilyen vagyok aképernyn!


6/188

A felismerés olyan megdöbbenten hatott rá, mintha csak véletlenülmeglátta volna magát egy tükörben. Pam körülnézett. A japánok elvették akameráikat. Egy csapat galamb hirtelen támadt riadalommal fölröppent a levegbe.

A narancssárga sapkás férfi ismét az égre bámult, szemei egy sötét, homályostárgyra tapadtak, amely mintha a napból szakadt volna ki. Egyre gyorsabbanközeledett, meredeken zuhant lefelé az épületek között, nyomában megremegett aleveg.

A jégtáncos elvesztette az egyensúlyát. Pam úgy látta, menten elesik. - Szeddössze magad! - suttogta. - Szedd össze magad! - Abban a pillanatban valami eltalálta

a lányt! Pam elször nem tudta, mi volt az. Valami sötét dolog, egy k, talán egytégla, vagy egy virágcserép, amit valamelyik ablakból fújt le föntrl a szél. A hatásleírhatatlan volt. A lányt a koponyáján találta el. Az egyik pillanatban mégpiruettezett; a másikban már a földön feküdt. És akkor Pam félelmetes, vad hangothallott. "Aik, aik, aik." Egy hatalmas madár ült a lány mellkasán, karmai a torkábavájtak. A sugárban öml vér pirosra festette a jeget. Pam megkövültén állt. A madárvégignézett a tömegen és átható tekintete találkozott a lány pillantásával. Aztánfölemelte a szárnyait és a levegbe emelkedett. Fehéren izzott a napban, majd eltnt.

Egy pillanatig a rémület néma csendje töltötte be a pályát. Aztán kezdetétvette a káosz, segélykiáltások és jajveszékelés hangja hallatszott mindenfell. Akorcsolyázók a kijárat felé rohantak, egymásnak ütköztek, hadonásztak. A gyerekekzokogtak. A tér megtelt futó alakokkal. Néhányan megszólalni sem tudtak, másokhisztérikusan sikoltoztak.

Pam tudta, hogy a lány meghalt. Széttépett torokkal, furcsán kicsavarodvafeküdt a jégen. Pam kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Kiszáradt atorka, a tüdeje. A szíve vadul vert.

Elfordította a fejét. Soha életében nem látott még ehhez a madárhozfogható brutális és félelmetes lényt. Még mindig leveg után kapkodott, amikorészrevette, hogy a japán üzletemberek menni készülnek.

Hirtelen minden rémület elszállt belle és csak egyetlen dologra tudottgondolni. Futva elindult utánuk, átverekedte magát a tömegen az Ötödik sugárútfelé. Szirénák vijjogtak, leállt a közlekedés. A japánoknak nyoma veszett.

Hová tntek? Meg kellett találnia ket. Kétségbeesetten tekintgetett erre-arra, míg végre meglátta ket az utca másik oldalán, amint a Szent Partickszékesegyház felé tartottak. Átrohant két taxi között, és futva próbálta utolérniket. Értetlen arccal meredtek rá.

- A film - lihegte. - Adják ide a filmet.

2. A lenyugvó nap rézsútos sugarai a redny résein át csíkosra festették a

szobát. A hatalmas madár mozdulatlanul ült, fejét csuklya takarta, karmaival az


7/188

ülrudat markolta. Eltte a földön kis kupacban egy fürj lecsupaszított csontjaihevertek. A madár idnként megrázkódott, felborzolta a tollait, megemelte aszárnyait. Aztán újra leült és megnyugodott. Tökéletes biztonságban folytattavacsorája emésztését.

A solymász a szoba másik sarkában egy székben ült. Ez volt az sziklafészke. Elragadtatva nézte a sólymot, elégedettség töltötte el, hogy ilyengyorsan, ilyen elegánsan ölt. Most fenségesnek, nemesnek és fennköltnek látszott.Fekete csík futott keresztül a fején, mintha álarcot viselt volna. Mellkasát könny-csepp alakú foltok pettyezték. Szárnytollai szürkék voltak, mint a pala, csuklyájának

mtollai pedig magasan a feje fölé emelkedtek. A solymásznak azonban a legjobban a szemei tetszettek, amelyeket mostcsuklya takart - mélybarna szemek, vadul villogóak, amikor éhes volt; feneketlenek ésnyugodtak, amikor jóllakott. A vadász, a ragadozó szemei voltak ezek, amelyeket egypillanatra sem vett le a korcsolyás lányról, rászegezdtek, amikor a lány piruettezett,amikor egy szédít másodperc alatt lecsapott rá. A solymász irigyelte ezeket atökéletes szemeket. Éveket adott volna az életébl, ha csak egyszer is a város fölöttrepülhetett volna és ilyen szemekkel nézhetett volna le a magasból.

A sólyom egyszerre volt vad és szolgai. A solymászat csodája, gondolta aférfi: nem veszítette el vadságát, ugyanazzal a szenvedéllyel ölt, amellyel természeteskörnyezetében, de az ember által kiválasztott zsákmányra csapott le, azzal astratégiával, amit ez az ember megtanított neki; feléledt benne a vadászösztön,

kielégítette szenvedélyét, de aztán olyan engedelmesen tért vissza gazdája karjára,mintha a legszelídebb lény lenne a világon. Szelídnek persze egyáltalán nem lehetettnevezni - egyetlen ragadozó madarat sem lehet megszelídíteni. Tanítani, irányítani,azt talán lehet, de a lelkében rejtz vadság örökre megmarad.

A solymász mvészete abban állt, hogy ezt a vadságot kihasználja, és mostigazán mvésznek érezte magát, mivel olyan eredményt ért el, ami ezidáig mégsenkinek sem sikerült. Megtanított egy sólymot arra, hogy embert öljön, aztánvisszatérjen hozzá, kövesse a sziklafészekbe.

Pillantása ismét a fürjcsontok maradványaira esett; fehéren világítottak alenyugvó nap fényében. Ez a nap is lassan véget ér. Ideje megnézni a híradót.

Várakozásának megfelelen a támadás volt az est legf bb híre.Meglepetten nézte viszont a riportert, akinek arca betöltötte a tévé képerny jét.

Ugyanaz a n volt, akit olyan alaposan megnézett magának a jégpálya szélén, akithajszál híján áldozatául választott. Na persze, szemtanú volt, is látta a

gyilkosságot, és végtére is riporter. Ennek ellenére meglepdött. A gyilkolásizgalmában egészen megfeledkezett a lányról, pedig a kezében volt a sorsa, devalamilyen szeszélytl vezérelve mégis megkegyelmezett neki. - "Ma déleltt aRockefeller Centerben egy hatalmas méret, vérengz madár megtámadott éshalálosan megsebesített egy korcsolyázó lányt..."

A solymász elmosolyodott. A sólyom nem volt vérengz, egyszerenbetanították. Miss Barettnek errl fogalma sem lehetett, de talán hamarosan megfogja tudni. A férfi figyelmét most azonban valami más kötötte le. A lány mintha


8/188

megváltozott volna, megtelt élettel, nyoma sem volt benne annak a levertségnek,amely délben áradt belle. Érzdött valami ellenállhatatlan szenvedély astílusában. Nem az az ügyetlen kis riportern volt, akit a kosarasokkal készítettinterjújában látott. Most kifejezetten érdekes volt, egész testében remegett,gyönyör és összeszedett volt, szemében valami vadság égett, valami tz. Igen,gondolta a férfi, tele van vadsággal. Mennyire élvezné, ha t is uralma alá tudnáhajtani.

- "...A Channel 8 Híradója exkluzív filmfelvételt mutat be Önöknek, amelyetegy külföldi üzletember készített. Felhívjuk nézink figyelmét, hogy a film kegyetlen

gyilkosságot örökít meg, ezért azt tanácsoljuk, hogy a bejátszás idejére vigyék kigyermekeiket a szobából..." Egy film - micsoda váratlan fordulat! Eszébe jutott, hogy valóban látott ott

egy csapat japánt, akiknél kamera is volt. Közelebb hajolt a készülékhez, hogymásodszor is szemügyre vegye a támadást. A sólyom eközben méltóságteljesnyugalommal ült a helyén.

A japán felvétele meglehetsen amatr munka volt, remegett a kép; asolymászt a Zapruder-féle filmre emlékeztette, a Kennedy elleni dallasi merényletrl.Ugyanolyan hatást váltott ki, ugyanolyan megrendít hitelesség sugárzott belle, mintamikor a sólyom lecsapott a lány fejére. Azonnal elvesztette az eszméletét, biztos,hogy semmilyen fájdalmat nem érzett. Maga a gyilkosság is egyszeren zajlott le -három gyors metszés a torkon.

Az égb

l lecsapva egy két kilós madár semmilyen körülmények között nemlenne képes megölni egy embert. Viszont jókora ütést tud mérni rá, és aztán, amikoraz áldozat eszméletlen, s képtelen a védekezésre, a sólyom minden nehézség nélkülvégezhet vele anélkül, hogy akár a legcsekélyebb sérüléstl is tartania kellene. Ez volta solymász módszere. Most, hogy újra végignézte a támadást, büszkeség töltötte el. Amadár tökéletesen végezte el a betanított feladatot, néhány másodpercig diadalittasanpihent áldozata testén, majd a levegbe emelkedett, hogy visszatérjen asziklafészekbe, ahol mesterétl megkapta megérdemelt jutalmát.

- "...nem mindennapi történet, Pam." - A msorvezet nem tudottkifogyni a dicsér szavakból. – "És amellett remek tudósítás."

- "Halálra voltam rémülve, Hal." - "Ragyogó, Pam. Tökéletes munka..." A solymász kikapcsolta a készüléket. Odalépett a madárhoz. A szobában

félhomály derengett; a nap eltnt a horizont mögött. Meglazította a csuklya szíjaités leemelte a sólyom fejérl.

- Tökéletes munka - suttogta. A sólyom nyugodt és titokzatos szeme egyenesen az övébe nézett.

3.


9/188

Már akkor tudta, hogy nagyszeren csinálta, amikor még adásban volt.Az idzítés, a mozdulatai, ahogy megnyomta a fontosabb szavakat - hibátlanteljesítményt nyújtott, ezt érezte, mint ahogy a sportolók érzik, amikor egybizonyos napon testük tökéletes formában van, amikor minden mozdulat, mindena helyén van, és egyszeren nincs olyan, amire ne lennének képesek. Az övé volta vezérhír. Hal Hopkins minden megjátszás nélkül, szintén dicsérte. Végre anézkhöz beszélt, nem csak a kamerák lencséinek. Ez volt élete eddigi legjobbtudósítása, az els alkalom, hogy igazán elengedte magát. Levette az álarcot ésönmagát adta. Az elégedettség megnyugtató érzése töltötte el, amikor befejezte

mondandóját. Igen, nagyszer volt, és ezt a többiek is tudták – ez már ott a stúdióbannyilvánvaló volt. Az operatrök rámosolyogtak. A világosítók két ujjukkal agyzelem jelét mutatták felé. Peter Stone, a Channel 8 meteorológusa cuppanóscsókot nyomott az arcára és a fülébe súgta: "Oltári jó anyag." A jelenet után Pamnedvesnek érzete a fülét, mintha Péter megnyalta volna. Állandóan ezzelszórakozott, még akkor is, amikor éppen józan volt. Mindig leitta magát, mire ahíradó elkezddött és elmondhatta az id járás-jelenést.

Joel Morris a színpad mellett várta. - Nahát, Pam! - mondta. - Fantasztikus voltál. – Megölelte. – Amint vége

a msornak, elmegyünk Gallagherhez. Befizetlek egy marhasültre. Pam a férfi vállára hajtotta a fejét. - Csak álltam ott, Joel. Nem akartam hinni a szememnek. A

legszívesebben sikoltoztam volna. Ilyen borzalmat még életemben nem láttam. - Ers vagy. Jók az idegeid. A lány megrázta a fejét. - Nem, Joel. Halálra rémültem. Aztán azt gondoltam magamban: Na jó,

elvégre is riporter vagy. Tehát szedd össze magad. Csinálj belle riportot.Csináltam is.

Penny Abrams, Herb Greene titkárn je lépett oda hozzá: - Herb látni akar, rögtön a msor után. Kéri, hogy ne menj addig el. -

Penny elmosolyodott. – Valósággal égnek a telefonok. Szerintem nagy voltál,Pam. Herb meggondolta magát. - Penny visszasietett a kontrollszobába. PamJoelre nézett.

- Ki akart rúgni ma reggel. - Ha ezek után tényleg megteszi, nem normális.

- Tudsz nekem szerezni egy kazettát? - Beszélni fogok a fiúkkal. - Joel megrökönyödve nézett rá. - Csak nem akarsz tényleg elmenni? - Nem tudom - vonta meg a vállát a lány. - Az Herbtl függ. De ha mégis

elmegyek, nem árt, ha nálam is marad egy felvétel. Bement a fémasztalokkal és monitorokkal telezsúfolt szerkesztségi szobába,

leült és nézni kezdte a msor hátralév részét. Némelyik szerkeszt szintén aképernyt bámulta, mások szorgalmasan verték az írógépet. A Channel 8 Híradó


10/188

második felének egykét anyaga még most készült. Egy másik szobában aháttéranyagot vágták.

Szédületes élmény volt a siker, de most szerette volna kifújni magát. Ertvett magán, igyekezett lehiggadni és a msorra koncentrálni. Hal Hopkinsból dlt aszó, markáns arcán feszültség tükrözdött. A "kemény" msorvezetk közé tartozott,nem volt egy ondolált hajú, szépfiú típus.

Aznap reggel Herbnek kétségtelenül igaza volt, a sportriportjai egytl-egyigcsapnivalóan sikerültek. Most viszont talán bizonyított. Penny azt mondta, hogy Herbszerinte meggondolta magát. Ha ez igaz, akkor valami csoda történt. Teljesen

véletlenül vet

dött a jégpályához. És akkor lecsapott az a. madár. Borzalmas látványvolt. Egy lány meghalt. Katasztrófa-tudósítás - nem túl ízléses dolog: az számáragyzelem, valaki másnak tragédia.

A msor a végéhez közeledett. Peter Stone a várható id járásról beszélt,vörös bajusza föl-le ugrált. Pam egy szót sem értett meg a frontok és a felhzónákalakulásából. Állítólag az egészet Péter találja ki.

Hal Hopkins felolvasta a Dow Jones-indexet és az aranyárakat. Pam tudta,hogy a madár-sztorit tizenegykor újra leadják, valószínleg akkor is vezér-hírként.

*

- Oké, tévedtem. Mindent visszaszívok. - Herb az asztal másik oldalárólbnbánóan nézett rá. Üvegfalú irodájában ültek a szerkesztségi szoba mellett. Pammegbocsátóan bólintott. De vajon tényleg megbánta-e Herb, amit mondott? Nemvalószín. Herb nagy játékos volt. Mindenkivel keményen és szókimondóan beszélt,és mindig elérte, amit akart. Makulátlan öltönyben járt, bozontos szemöldöke alólparancsoló tekintettel nézett a világba, sz haja fehér sörényként lobogott utána.Amikor a háta mögött éppen nem szemét disznónak tartották, beosztottai az"oroszlánszer" jelzt tartották leginkább alkalmasnak jelleme lefestésére.

- Én persze mindig is tudtam, hogy van hozzá tehetséged, Pam. Ezért tettelekbe az adásba. Ma este igazi profi voltál. Ha továbbra is így folytatod, a csúcson fogszkikötni. - Odatolta elé a Post egyik példányát. - Fotó a hordágyról, nagy ügy! Azzal a

japán anyaggal megfogtuk az isten lábát. Már idetelefonáltak egy-két csatornától."Érdekldnek", hogy nem akarjuk-e véletlenül nekik is átadni a filmet. -Felnevetett.

- Még mit nem! Menjenek a pokolba. Nem osztozkodunk. Az a film

exkluzív, és az is marad. Óriási, hogy ezt megszereztük. Pam valóban büszke volt rá, hogy kiszúrta a japánokat, hogy utánuk rohant

és rábeszélte ket, adják neki a kazettát. Beviharzott egy telefonfülkébe, kirendelt egyforgatócsoportot, visszament a pályához és megtervezte a szöveget. Mire a kollégákodaértek, a fejében már kész volt a riport. Egyetlen felvétel elég is volt.

- Szóval, ha jól értem, nem fogsz kirúgni. - Jogos a szemrehányás. Ma reggel megpróbáltam világosságot gyújtani az

agyadban. – Rámosolygott a lányra. - Úgy veszem észre, sikerült. Lefogadom,hogy most remekül érzed magad.


11/188

Pam bólintott. - Gondolkoztam azon, amit reggel mondtál, Herb. Atanácsaidon. Például, hogy simogassam a mikrofont. Erotikus el játék, vagy nemerre gondoltál?

- De. Valamire ilyesmire - vigyorgott a férfi. - Igen? - Na jó, sajnálom, Pam. Elfordul, hogy néha egy kissé elragadtatom

magam. A lány egyenesen a férfi szemébe nézett. - Ezt nem várod el tlem, ugye,

Herb? A férfi állta a tekintetét.

- Nem, Pam. Csak ha téged is felizgat. Mindketten elnevették magukat. Pam szerette volna megmutatni, hogy tis kemény fából faragták. Nem mintha ez így is lett volna, de legalábbmegpróbálta. Herb úgysem veszi be.

Gallaghernél is jól érezte magát. Joel felhajtott egy sört az egészségére. Asikerrl és a szerencsérl beszélgettek, arról, hogy az emberek mennyireegymásra vannak utalva, hogy New Yorkban egyedül a siker számít. Az emberkínlódik, próbálkozik, aztán egyszer csak bejön a dolog; ha viszont nem, megtöria város és visszamegy oda, ahonnan jött, és éli a maga középszer életét. Pamnekeszébe jutott az a mondás, ami a CBS eltt annyira helyénvalónak tnt: "Ó,beteljesületlen álmok városa." Elmondta Joelnek, mennyire igaznak érezte,mennyire elkeseredett volt, hogyan rohant el stúdióból, hogy elrejtzzön az utcán

kavargó tömegben. - Ez is csak azt bizonyítja, hogy soha nem szabad föladni -mondta a férfi.

- Akármennyire is padlón vagy, a lényeg, hogy ne írd le magad. Pam a férfit nézte, amíg az megrendelte a vacsorájukat és a további

söröket. Kedves fiú volt, tetszett rakoncátlan, fekete göndör haja, szül,gondosan ápolt szakálla. Segíteni próbált neki, tanácsokkal látta el, amikor közösforgatásra mentek. Joel operatr volt, de jobban szeretett volnadokumentumfilmeket rendezni. Pam nem volt biztos abban, hogy menne neki.

- Nem tudom - mondta. - Végül is mire megy ki ez az egész? Mindig,mindenhol els lenni. Ráharapni egy sztorira. Egy szenzációra. Véletlenül épp ottvoltam, ez minden. Ugyanúgy pánikba eshettem volna, mint akárki más.

- Elsnek lenni - errl szól a szakma. - Na persze. Herb szerint.

- Herb kiváló szakember. - Herb egy szemétláda. - A kett rendszerint együtt jár. - Joel ránézett. - Te viszont nem ilyen

vagy - mondta. Nem is olyan biztos. Talán is ilyen. Ott a pálya szélén mindenesetre

megérintette valami. Nekilátott a marhasültnek, mohón evett. Éhesebb volt, mintgondolta. Megízlelt valamint, egy kicsinyke sikert, és ez olyan étvággyal töltötteel, amit mostantól rendszeresen ki kell elégítenie.


12/188

*

Vacsora után elment Joellel a Sohóba. Amint bezáródott mögöttük a férfitettéri lakásának ajtaja, csókolózni kezdtek. Aztán a férfi egy kicsit lassabbanközeledett hozzá, mint Pam szerette volna, egy kicsit túlságosan gyengédenszeretkezett vele, utána pedig túlságosan kényelmesen feküdt mellette. A lányt ezegyáltalán nem zavarta, szerette, ha valaki ismerte a testét, tudta, mire vanszüksége, és is ismerte a másik igényeit. De idnként többre vágyott, különösenma este. Most olyan férfira lett volna szüksége, aki ugyanolyan felajzott, aki

ugyanolyan szenvedélytl lángol, mint . Feküdt egy darabig, aztán fölkelt és elkezdte összeszedni a ruháit. A férfimeglepetten nézett rá.

- Azt reméltem, hogy itt maradsz. - Ma nem, Joel. Haza akarok menni. A férfin csalódottság látszott. - Olyan jó, ha itt maradsz éjszakára. Imádlak fölébreszteni. A lány elmosolyodott. - Köszi. De annyi minden történt ma. Ha itt maradok, képtelen leszek

elaludni. A férfi bólintott. Mindig tiszteletben tartotta Pam döntéseit. Hónapok óta

jártak együtt, de még egyetlen egyszer sem veszekedtek. A lány néha eltndöttazon, vajon miért ilyen passzív. Nagyon is kedvelte Joelt, de valami hiányzott -

hiányzott a lángolás, a stílus. Nem volt izgalmas a dolog, és ettl a lányelszomorodott. Tudta, hogy a kapcsolatuk emiatt nem lesz hosszú élet.

Kint, a Spring Streeten felnézett az égre. Felhtlen éjszaka volt. Tisztánlátta az ezernyi csillagot. Elsétált egy jó darabon, majd fogott egy taxit. Majdnemtizenegy óra volt. Ha siet, még megnézheti magát az éjszakai híradóban,tanulmányozhatja eladásmódját, meggyzdhet róla, csakugyan jól csinálta-e.

A nyugati Tizenegyedik utca egyik házának legfels emeletén lakott egyegyszobás lakásban, amelyet régebben, amikor a környék még olcsónak számított,mteremnek használtak. A lakásnak tetablaka volt; az ágyát pontosan alá tette,így idnként besütött a hold és amikor hajnalodon, korán felébredt.

Megszólalt a telefon - hallotta, miközben a lépcsn fölfelé igyekezett.Futva tette meg az utolsó métereket, kinyitotta az ajtót és fölkapta a kagylót.

- Na végre! - Paul Barrett volt az, elvált férje. - Órák óta próbállak elérni.- Pam neheztelést érzett a hangjában. Kifújta magát és leült az ágy szélére.

- Ha tudtam volna, hogy föl fogsz hívni, Paul, egész este itthon maradtamvolna.

- Nagyon vicces. A magad ura vagy. Mindketten felnttünk már. Hát ezt is megértük, gondolta a lány. - Láttalak este a tévében. Valóságos tz égett benned, Pam. Fantasztikus

voltál. Gratulálok. Csak ezért hívtalak.


13/188

- Hát... köszönöm. - Olyan kedves tudott lenni, ha akart. Bárcsak mindigilyen lett volna.

- Arra gondoltam... - Dadogni kezdett. - Szóval az a javaslatom, hogyvalamikor ebédeljünk együtt, vagy...

- Általában csak egy szendvicsre van idm. Keményen megdolgoztatnakminket.

- Tudom. - Ilyen a riporterek élete. - Idnként magam is dolgozgatok egy keveset.

- Te kritikus vagy, Paul. Az más. Magadnak osztod be az iddet. "Akritika, az mvészet", szoktad volt mondogatni.

- Komolyan ezt mondtam? Micsoda nagyképség. Milyen kibírhatatlanulnagykép lehettem.

Pam úgy döntött, témát vált. Paul mestere volt az öniróniának. Órákigtudta volna folytatni. Megesett, hogy Pam is belement a játékba, de szerette inkább elkerülni a szócsatákat.

- Szóval, tetszett a sztori? - Te tetszettél. A régi Pammer, elektronikus kiadásban. Ott lángoltál

abban az idióta dobozban. - Olyan a stúdió, mint egy felbolydult méhkas. A változatosság kedvéért

még Herb is rendes volt. - Igen, igen. A jó öreg Herb. Azt elhiszem, hogy rendes volt. Mindent a

nézettségért. Bármi jöhet, aminek szenzáció-szaga van. - Most kiütközött belle arosszabbik oldala, amitl Pamnek rögtön eszébe jutott, mitl is romlott meg aházasságuk: a szakmai féltékenységtl és Paul unalomig ismételgetett elméletétl,hogy az ambíció korrupttá fogja tenni a lányt.

- Nézd, Paul, elég kés van már. - Ne haragudj. Nem állt szándékomban halálra untatni. - Elhallgatott. -

Találkozgatsz még azzal az operatrrel, azzal a hogyishívjákkal? - Jaj, Paul.... - Tudom, semmi közöm hozzá. Ismét bocsánatért esedezem. Azért vedd

fontolóra azt az ebédet. Hívj föl. Vagy legyen vacsora, ha az könnyebben megy.Megígérem, hogy jó fiú leszek.

Pam a helyére tette a kagylót. Olyan fárasztó tud lenni ez a Paul.Kedvelte, amikor nem köntörfalazott, de ki nem állhatta, amikor védekezésbevonult. Elsrangú fotó-kritikus volt, az egyik legjobb. Világosan ésszókimondóan írt. De amikor vele beszélt, túlságosan sok szintre kellett figyelnie.Fárasztotta. Most még ráadásul lekéste a tizenegyes híreket is. Gyorsanmegszabadult a ruháitól és bebújt az ágyba.

Feküdt, várta, hogy elaludjon. Visszagondolt a nap eseményeire. Az akemény reggeli beszélgetés Herbbel, aztán a támadás a jégpályán. A madárszemei - olyan vadak, olyan áthatóak, barna korongok sárga mezben. Az a


14/188

rikácsoló harci kiáltás, az az aik, aik, aik, mint valami rült indián. Aztán a jégbeitta a vért, teljesen elsötétült tle. Az áldozat holtan feküdt.

Az a lány maga volt. Pontosan erre gondolt a támadás eltt. Meg isfeledkezett róla, de most újra eszébe jutott, mennyire aggódott miatta. Megéreztea gyengeségét, félt, hogy elesik, suttogva kérte, hogy szedje össze az erejét.Lehet, hogy kiabálnia kellett volna? Lehet, hogy ez megmentette volna? Pambntudatosan megrázkódott a gondolatra, hogy teljesen megfeledkezett a lányról,amikor a japánok után rohant. Szégyellte magát, mert büszkeséggel töltötte el atudat, hogy leküzdötte a rémületét, hogy a tudósítás járt az eszében ahelyett, hogy

szinte sajnálatot érzett volna. Mindannyian olyan esendk vagyunk, gondolta.Az élet annyira kiszámíthatatlan. Az a lány én is lehettem volna. Az a madár rámis lecsaphatott volna.

Másnap reggel, amikor bement a stúdióba, arra számított, hogy újabbsportriporteri feladat fogja várni. Nem volt a Channel 8 els számúsportriportere, az tudósításai csak kiegészít jellegek voltak. Neki azinterjúkkal kellett foglalkoznia. Mit éreznek a játékosok? Milyen problémákkalküszködnek? Milyenek a valóságban? Amikor azonban lejelentkezett asportszerkesztnél, megtudta, hogy Herb valami egyebet tartogat a számára.Keresse meg azonnal Penny Abramset.

- Herb azt akarja, hogy csak a madár-sztorival foglalkozz - közölte Penny.Holdvilágkép, göndör hajú, hegyes fiatal n volt. Állandóan újabb fogyókúrávalkísérletezett, de egyik sem használt, képtelen volt lemondani a turmixokról, és hat órafelé, ahogy ntt a feszültség, egyfolytában sült krumplival igyekezett megnyugtatnimagát. - Déleltt megkeresed a halott lány családját. Délután riportot csinálsz azAmerikai Természettörténeti Múzeum egyik ornitológusával. Az interjú a lánycsaládjával legyen szívtép, madár-ügyben pedig legyél nagyon rámens. Mifélemadár volt? Visszatér-e még? Miért támadott? Meg hasonlók.

- Úgy látom, Herb rászállt a témára. - Az nem kifejezés. Régóta nem telefonáltak már ennyien. Az emberek

megint látni akarják a támadást. - Tehát errl van szó. Kell valami ürügy, hogy újra bejátszhassuk. Penny bólintott. - Lehet, hogy ma este is te leszel a vezérhír.

Pam tisztában volt azzal, mire utal ez a kijelentés. Ha aznap nem akad újszenzáció, hatkor megint lesz az els. De még ha nem is kezd, a msorid jelentékeny része akkor is az övé lesz, jó öt perc, talán több is. Most megmutathatja,hogy tegnap, mint szemtanú, nem véletlenül volt olyan jó, tovább tudja vinni a sztorités megint bámulatosan jó tudósítást hoz össze.

A meggyilkolt lány titkárnként dolgozott. Lenore Polettinek hívták.Brooklyn egyik olasz negyedében, a Verrazano híd mellett lakott az anyjával. A lakászsúfolásig megtelt rokonokkal. A pap sem hiányzott. A Channel 8 ugyan hozzájárulmajd a temetés költségeihez, Pam mégis betolakodónak érezte magát, ezértelhatározta, hogy rövidre fogja a beszélgetést. De aztán feltnt neki, hogy a családot


15/188

egyáltalán nem zavarja a stáb jelenléte. St, még mintha elégedettek is lettek volna,hogy valaki látja gyászukat.

Mrs. Poletti fekete ruhát viselt és idnként megnyomkodta a szemeit.Feltnen érzelgsebb lett, amint a mikrofont rátzték a ruhájára. Amikor Pamröviden összefoglalta neki a kérdések lényegét, az asszony elgondolkodott, minthamár a válaszokat fogalmazná. Amikor minden készen állt a felvételhez, Mrs.Polettinek eleredtek a könnyei. Látva, hogy mekkora színésznvel van dolga, Pamminden lelkiismeret furdalása megsznt. Ha Herb drámát akar, hát megkapja. Föltettnéhány kérdést Lenore-ral kapcsolatban, megtudta, hogy mindig imádott

korcsolyázni, és szeptember óta alig várta, hogy kinyisson a korcsolyapálya ésszokásához híven ebédidejében gyakoroljon. Ami a madarat illeti, Mrs. Polettirendkívül felháborítónak tartotta az esetet.

- Nem lett volna szabad hagyniuk, hogy ez megtörténjen - mondta. - Hogyhagyhatják, hogy ilyen nagy madarak csak úgy szabadon legyenek? Miért nemcsinálnak valamit? A rendrség. A polgármester. De érdekli is ez ket! Ez a bajmanapság. Senkit nem érdekel semmi. A város tele van erszakkal, gyilkossággal,most meg itt van ez a gyilkos madár...

Az interjú után Pam megkérdezte Mrs. Polettit, megnézhetné-e Lenoreszobáját. Egy nagybácsi kísérte föl az emeletre. Lenore érettségiz képe azéjjeliszekrényen állt, gépíró-iskolai diplomája bekeretezve lógott a falon. A komódonapró emléktárgyak hevertek egy kitömött játékbagoly társaságában. Az ajtón egyrocksztár posztere díszelgett. Az operatr végigpásztázta a szobát. A lépcsn lefelé

menet odasúgta Pamnek, hogy szándékosan a film végére hagyta a baglyot. Mintkifejtette, a vágók Mrs. Poletti helyett Lenore szobáját mutatják majd, és amikor aztmondja: "gyilkos madár", a kamera elidzik a borzas kis baglyon. Meglehetsensekélyes irónia, vélte Pam, de nem szólt egy szót sem; az egész látogatás rosszhatással volt rá.

A stúdióba visszatérve végignézte az asztalán hever üzeneteket. Rengetegtelefonhívás érkezett. Rendszerint ellenséges hangú megjegyezéseket kapottmindenféle sportrajongóktól, akik elégedetlenek voltak a riportjaival, de ma atámadással kapcsolatban érkezett jó néhány kedves hangú üzenet is, valamint egykézzel írott, csupa nagybets levél, amelybl azonban egy szót sem értett:

KEDVES MISS PAMELA BARRETT!

KÖSZÖNÖM, HOGY OLYAN RAGYOGÓAN BESZÁMOLTÁL AZAKCIÓMRÓL. NAGYRA ÉRTÉKELEM AZ IRÁNTAM TANÚSÍTOTTFIGYELMEDET, DE TÉVEDTÉL, AMIKOR "VÉRSZOMJASNAK" NEVEZTÉL.EGY NAPON TALÁN MAJD ÍROK NEKED ARRÓL, MI ÁLL TETTEIMHÁTTERÉBEN. ADDIG IS REMÉLEM, HOGY LÁTHATLAK MÉG ABBÓL ASZÉDÍT MAGASSÁGBÓL, AHOL ÉN ÉLEK. MA GYÖNYÖRNEKLÁTTALAK ODAFENTRL. BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGYTALÁLKOZUNK MÉG.

PEREGRIN


16/188

A büfében sebtében bekapott ebéd közben megmutatta a levelet JoelMorrisnak. Joel semmi jelentséget nem tulajdonított neki.

- Valami dilis írhatta - mondta.- Egy csomó ilyet fogsz kapni. Délután, amikor bemutatták neki az ornitológust, alig tudta leplezni

megrökönyödését. A férfi tényleg úgy nézett ki, mint egy ornitológus, ami azért érteváratlanul, mert az ember nem számít arra, hogy valakirl ennyire ordítson afoglalkozása. Carl Wendelnek hívták, középkorú, ráncos nyakú, acélszürke hajú férfivolt. Vastag szemüveget és kopott barna mellényt hordott. Megfáradt és mélyen érz ember benyomását keltette. Csak Penny Abramsre kell bízni, hogy szakértt

szerezzen, gondolta Pam, amint fölkísérte a férfit a portáról az emeletre, avágószobába. A 8 milliméteres japán anyag már bef zve várta ket. Pam megkérte Dr.

Wendelt, hogy próbálja azonosítani a madarat, majd bekapcsolta a gépet és elindítottaa filmet. Még sem tudta kivonni magát a jelenet hatása alól, jóllehet számtalanszorvégignézte már. A japán üzletember elször az egész teret mutatta, behoztaPrométheusz szobrát, majd láthatóvá váltak a korcsolyázók. Aztán a semmiblegyszer csak egy hatalmas madár repült be a képbe. Amikor lecsapott LenorePolettire, a japán ráközelített. Most már csak ketten látszottak - Lenore és az óriásimadár. A kamera megremegett, ahogy a madár feltépte a lány torkát. Amikor újra alevegbe emelkedett, a kamera követte, és egészen addig rajta maradt, amíg el nemérte a napot, amikor is a film elfehéredett.

Miután a film lefutott, Wendel az üres vászonra bámult. Megrázta a fejét. - Alig tudom elhinni. A ragadozó madarak idnként furcsa dolgokra képesek.

De ehhez foghatóval még soha nem találkoztam. - Olvastam, hogy a sasok... - Megtámadják az embert? Igen, elfordul, amikor okuk van rá, amikor

veszélyeztetik a területkét, vagy túl közel merészkednek a fészkükhöz. De így, asemmibl, a város kells közepén, minden ok nélkül csak hogy támadjon és öljön... -Rámeredt a lányra. - Megnézhetném még egyszer?

Pan bólintott, visszaf zte a filmet és másodszor is levetítette. Amikor avégére értek, megkérdezte a férfit, tudná-e azonosítani a madarat.

- Ez a másik furcsaság. Maga a támadás érthetetlen. A lány semmilyenmódon nem veszélyezteti a madarat. De a madár is rendkívüli. Egyáltalán nem értem.

- Miért? Mi benne olyan rendkívüli?

- A mérete. Nagyon nagy. Túlságosan nagy. Természetesen vannak nálanagyobb madarak, de ez egy sólyom, egy nstény peregrin. Vándorsólyom. Semmikétség - a szín, a mintázat, a szárnyak alakja - ez nagy valószínséggel egy peregrin,de legalább negyedével nagyobb, mint bármelyik peregrin, amit valaha is láttam. Ezegy óriás, elképeszt méret szárnyszélességgel. Majdnem olyan nagy, mint egykisebbfajta szirtisas.

Ennyi megdöbbent kijelentés hallatán Pam rájött, hogy minden adva vanegy interjúhoz. Azzal is tisztában volt, hogy hiba lenne hagyni, hogy Wendel túl sokatbeszéljen, mert hamarosan hozzászokna a madár rendkívüliségének tényéhez és


17/188

elmúlna megdöbbenése. Pedig az a legfontosabb, hogy a riport kihozza ezt amegdöbbenést, hogy a hangjából érzdjék a meglepetés.

Fölmentek egy stúdióba, ahol Pam elmagyarázta az ornitológusnak, hogykamera eltt fognak beszélgetni, és a beszélgetés egy részét bejátsszák majd a filmalatt, amikor este bemutatják a tévében. Minden rendben ment. Pam növekv önbizalmat érzett, csakúgy, mint elz este, amikor lángolt a szenvedélytl és tudta,hogy ragyogó, amit csinál.

- Ön tehát azt állítja, Dr. Wendel, hogy soha nem látott még ilyen nagysólymot. Akkor mivel magyarázza a méretét?

- Nem tudom megmagyarázni. Ezt az egészet nem tudom megmagyarázni.Nincs semmi értelme. Nincs rá tudományos magyarázat. A madarak akkor támadnak,ha rákényszerítik ket. De itt nem errl van szó.

- Akkor ez tehát valamiféle szörnyeteg? - A természet éllényei között nincs szörnyeteg. Vannak azonban olyan

dolgok, amelyeket nem értünk. Nem hibáztathatjuk érte az állatot. Ez a mitudatlanságunk. Ha valamit nem értünk, akkor csak magunkat okolhatjuk érte.

- Ön szerint tehát nincs magyarázat. Elképzelhet, hogy ez a madár újratámadni fog?

- A sólymok nem támadnak az emberre. - De hiszen látta a filmet, Dr. Wendel. Tudja, hogy Lenore Poletti meghalt. Wendel csak bámult rá és a fejét rázta. Az ornitológus távozása után Pam az asztalához ment és megírta a befejezést:

"Megdöbbent méret, kegyetlen gyilkos madár támad meg egy ártatlan fiatal nt. Aragadozó madarak egyik legkiválóbb szakért je nem tud magyarázattal szolgálni azesetre. Mi történt? Valami szörnység történt a természetben, valamimegmagyarázhatatlan és groteszk? Ma este ez a legf bb kérdés: lecsap-e újra avárosra ez a borzalmas sólyom?"

Egy kicsit mesterkéltnek hangzott, és túlságosan szenzációhajhásznak.Kifejezetten rossz stílus. A nézk félelmére hegyezte ki a dolgot."Megmagyarázhatatlan", "groteszk", "borzalmas", "kegyetlen gyilkos madár" - egytlegyig hátborzongató szavak. Ugyanakkor azt is tudta, hogy Herb pontosan ezt várjatle, így hát legépelte és odaadta Pennynek. Herb át fogja olvasni, ha megnézi azinterjút. Pam remélte, hogy majd tompít a stíluson.

Tévedett. Herb el volt ragadtadva, st, fokozni akarta a hatást. - Említsd

meg azt a Hitchcock-filmet. Tudod, a Madarakat - mondta. - Állítsd párhuzamba agyilkossággal. Beszélj arról, hogy a valóság furcsább dolgokra képes, mint aképzelet. És változtasd meg az utolsó kérdést. Nem "Lecsap-e újra a városra ez aborzalmas sólyom?", hanem "Mikor csap le újra ez a borzalmas sólyom?"

Pam tiltakozni akart, de Herb folytatta, miközben csodálattal éstisztelettel nézett a lányra. - Isteni ez a riport, Pam. Ez a halálra vált madaraspasas, aki megpróbálja letagadni, amit a saját szemével lát, amit mindenki lát. Ésahogy a végén a sarokba szorítod! Meg sem tud szólalni. Remek a beszélgetés alány anyjával is. - Mrs. Poletti hanghordozását utánozva siránkozni kezdett: - "A


18/188

rendrség. A polgármester. De érdekli is ez ket! Ez a baj manapság. Senkit nemérdekel semmi." Düh. Tehetetlenség. Egy szörny szabadon garázdálkodik NewYorkban. A tanácstalan szakért. A szegény kis brooklyni titkárn, a cafatokratépett torkával. Fantasztikus! Ma este lemossuk a pályáról a konkurenciát. Maeste csakis minket fog nézni az egész város!

Herb lelkesedése a lányra is átragadt. Elhessegette magától a kételyeit ésa férfi utasítása szerint átírta a riportot. Egy kicsit zavarta ugyan, hogy a szövegilyen szenzációhajhász, el tudta képzelni, mit gondol majd Paul. De ettlfüggetlenül megcsinálta, és amikor a híradó után megnézte az ismétlést,

elégedetten látta, hogy bejött a dolog. Penny közölte, hogy megállás nélkülcsöngenek a telefonok. Úgy látszik, a nézk nem tudtak betelni a "gyilkosmadárral".

Az ismétlés után Herb kijött a kontrollszobából és mindenkit összehívotta stúdióba. Magasröpt beszédet tartott, mint egy edz a meccs után, föl-alá

járkált a msorvezet asztala eltt, miközben a riporterek és a technikusokigyekeztek bezsúfolódni a szk helyiségbe.

- Hatalmas dolog van készülben - mondta. - A visszajelzés fantasztikus.Ráéreztünk a lényegre. Ebbl a madár-ügybl mindenki eltt megvilágosodik,hogy kik vagyunk.

- És... kik vagyunk? - kérdezte lehet legunottabb hangján Hal Hopkins.A stáb többi tagja jelentségteljesen egymásra nézett. Ismerték Herb módszereit,

patetikus stílusát, költi kérdéseit, és mindenki tudta, hogy a "lényeg" számáraegyet jelentett a szenzációval.

- Mi nem a Channel 2 vagyunk. Ez világos. Nálunk a hírek nemfeltétlenül dögunalmasak. És nem vagyunk a Channel 4, nem mutogatunkbelsépítészeti remekmveket. Semmi divatbemutató. Semmi konyhamvészet.Channel 7! - Gúnyosan legyintett.

- Felfordul a gyomrom az öröm-dumájuktól. A Channel 7 komolybanpróbálja eladni magát. Megvannak hozzá az arcok, de a msor túl lapos. Szóval

- hogy kik vagyunk? Mi vagyunk az elektronikus bulvársajtó. Pontosan.Mi a titkárnkhöz és a munkásokhoz szólunk, az utcaseprkhöz és a zsarukhoz.Mi életszagúak, szenvedélyesek, versenyképesek, temperamentumosak vagyunk.Van egy Humphrey Bogarthoz fogható msorvezetnk, egy bohémmeteorológusunk, és egy boszorkányunk, aki mellesleg a gyilkos sólymok avatottszakért je. - Herb elegedetten nézett végig a nevet arcokon. - A nézk nekünkszurkolnak, mert tudják, mi mindenre képesek vágyunk csak azért, hogymegszerezzünk egy sztorit. És még valamit tudnak. - Megint hatásszünetettartott. - Tudják, hogy mi nem szégyelljük magunkat. Jól hallottátok, nemszégyelljük. Nem szégyelljük kiásni a szart, amit látni akarnak.

Tulajdonképpen nem mondott mást, mint hogy a Channel 8 alegócskább tévécsatorna a városban, de ezzel egyébként is tisztában voltmindenki, aki ott dolgozott. De minden cinizmusa ellenére Herb-nek azért


19/188

voltak kiváló tulajdonságai is, lojális volt a stábhoz, és ha elhatározott valamit,ahhoz tartotta magát. A sólyommal kapcsolatban úgy döntött, hogy a világonmindent kihoz belle, alaposan kihasználja azt a szerencsés véletlent, hogyPam megszerezte a japánoktól a filmet, és az összes ürügyet megragadja, hogyújra meg újra lejátszhassak. A sztorit Pam fedezte föl, tehát az övé; és addiglesz vele adásban, amíg a nézk harapnak rá.

Amikor Pam aznap este hazaért, a zsebébe gyrve megtalálta azt alevelet, amelyet délben megmutatott Joelnek. Újra elolvasta. Érdekesegybeesés - a madárról kiderült, hogy peregrin sólyom, és a levelet is"Peregrin" néven írták alá. De persze bárki, aki ért valamit a madarakhoz,felismerhette a sólymot elz este a híradóban. Carl Wendel azt mondta, hogya küls jegyek egyértelmen peregrin sólyomra utalnak, csak a mérete volt

jóval nagyobb.

4.

A hatalmas madár nyugtalankodni kezdett. Éhes volt, és az éhség belüldolgozott, primitív ösztönöket ébresztett föl benne - repülnie, támadnia és ölniekellett. Abból, ahogy a tollait felborzolta, viselkedésébl, fejének mozgásábóltürelmetlenség áradt, feszültsége szinte tapintható volt. A solymász elégedettenfigyelte. Tudta, mi játszódik le a madárban, hogyan hatja át az éhség az egésztestét, miként ivódik belé egyre mélyebben az, amire megtanította, mindentollába, minden ízébe, de legf képpen a karmaiba és a szemébe.

Sajátságos, egyedülálló madarat nevelt belle – kozmopolita sólymot, anagyvárosok ragadozóját, aki a zsákmány hatalmas gy jthelye fölött él. Számáraa betonépületek falai jelentették a természet szikláit. De létrehozott még valamit:egy újfajta solymászatot. Megtanította peregrinjét, hogy másképp vadásszon,hogy elfelejtse természetes zsákmányát, és az ételért cserébe embereket támadjonmeg. A vadon él sólymoktól ugyanaz különböztette meg, mint ami a modernvárosi embert a barlanglakó sembertl, vadászösztöne éppoly ersen élt benne,de nem az evés kedvéért ölt, hanem azért, hogy megetessék.

A solymász elbvölten tanulmányozta. Lenygözte a madár mohósága ésfájdalma, a késztetés, amely felkorbácsolta ösztöneit és amelynek hatásáratökéletes eszközként engedelmeskedett gazdája akaratának. A sólymot egészenmásféle késztetés hajtotta, mint a solymászt, aki éppen ettl érezte magátnagyszer mvésznek, hogy mindketten, a madár és a férfi, másra éheztek. Asólyom az ételre vágyott; a férfi valami másra. Vágyaik célja különböz volt, deintenzitásuk ugyanakkora. Egymást segítették. A madár a férfi kedvéért ölt,cserébe a férfi enni adott neki.

A solymász megint a peregrinre nézett. Tudta, ha túlságosan sokáigéhezteti, elgyengül, nem tud elég magasra szállni, a megfelel magasságban


20/188

várni, és amikor eljön az id, támadásában nem lesz elég er. Félretolta a madártollait, ujjaival végigsimított a mellkasán, érezte a br alatt meghúzódózsírpárnákat. Ez volt az raktára, hiszen óriási mennyiség energiát használt elrepülés közben. A hús tapintásából megállapította, hogy a peregrin hamarosaneléri vadászsúlyát.

Ez volt a solymászat lényege: fokozni a madár vágyát, figyelmét az éhségsegítségével összpontosítani, de ügyelni arra, nehogy túlságosan legyengüljön. Avadászathoz ideális súlyt kellett elérnie. A solymász a peregrin szemébe nézett.Látta benne az éhséget. Visszahúzta a fejére a csulyát. Tudni fogja, mikor jön el

az ideje, hogy újra kirepüljön.

5.

Amikor Pam Barrett reggel belépett a Channel 8 épületébe, a portás egyhalom üzenetet nyomott a kezébe. Carl Wendel hét óra óta háromszor kereste.Kéri Pamet, hogy azonnal hívja föl, amint megérkezik.

Pam nem sietett eleget tenni a kérésnek. Feltételezte, hogy az ornitológuselz este látta az interjút és úgy érezte, kihasználták. Elre hallotta a panaszait; afelvételt megvágták, idiótának állították be.

Lehet, hogy bírósági pert akar indítani - az emberek állandóan ezzel

fenyegetznek. Az asztalánál ült a szerkesztségi szobában és a válaszokatfontolgatta, amikor Wendel újra fölhívta. Nem volt dühös, de izgatottság hallatszott a hangjából, sokkal

feldúltabbnak tnt, mint elz nap. - Megnézhetném még egyszer a filmet? - kérdezte. - Rendkívül fontos

lenne. Kérem! - Arra a felvételre gondol, amit Önnel csináltunk? - Nem. A támadásra. - Természetesen - mondta Pam. - Semmi akadálya. Mondja - valami baj

van? A férfi habozott. - Egész éjszaka ezen gondolkodtam. Magával is megnéztem néhányszor,

aztán hatkor a híradóban, és tizenegykor is. Azt hiszem, az utolsó kiadásbanláttam valamit... valamit, amit addig nem vettem észre. De nem vagyok bennebiztos. A tévébl nehéz megállapítani. A maguk gépén sokkal tisztábban látni. Eznagyon fontos lehet, Miss Barrett. Odamehetnék most azonnal?

Pam lement a földszintre, keresett egy üres vetítt, elvette a filmet ésbef zte a gépbe. Ez a tekercs az elmúlt két napban igen értékes lett. Magazinok ésbulvárlapok érdekldtek iránta a világ minden tájáról. Szerették volnamegszerezni a jogot, hogy a filmkockákról felnagyított képeket leközölhessék. Aza japán üzletember, aki a felvételt készítette, lemondott minden jogáról, Herb


21/188

azonban küldött neki egy csekket ötezer dollárról; nem szerette volna, ha a férfiazt kezdi terjeszti, hogy kisemmizték, amint a film ilyen kapós lett.

Wendel úgy festett, mint aki egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Arcánaggodalom tükrözdött, szemeit pedig sötét karikák árnyékolták. Köszönt Pamnek,leült egy székre a vágóasztal eltt, és tekintetét a képernyre szegezte. Pam elindítottaa filmet, de a férfi kisvártatva megkérte, hogy állítsa le. Alaposan megvizsgálta akimerevített képet. Aztán megrázta a fejét.

- Megengedné, hogy én kezeljem a gépet? Úgy jobban eltalálnám, mikor kellleállítani.

Pam bólintott, és megmutatta, hogyan mködik a vetít, hogyan lehetbeállítani a sebességet, hogyan tekerje vissza a filmet, hogyan állítsa meg ésmerevítse ki a képet. Aztán odaállt a férfi mellé, aki többször elindította, majdmegállította a gépet. Pam kezdte elveszteni a türelmét - legalább százszor eltekerte,majd vissza, kimerevített egy kockát, rámeredt, aztán kezddött elölrl az egész. maga semmi újdonságot nem fedezett föl, és nem látta értelmét a dolognak. Máréppen azt fontolgatta, milyen ürüggyel szabadulhatna meg Wendeltl, amikor egybizonyos kocka hosszas tanulmányozása után a férfi rámutatott valamire és izgatottankérte, nézze meg is.

- Nézem - mondta Pam. - De mit keressek? - A lábait nézze, a sólyom lábait. - Wendel a sólyom lábai alatt alig kivehet,

elmosódott vonalakra mutatott. - Nem a háttérhez tartoznak? - Eleinte én is azt hittem. De most figyelje. Nézze, hogy mozognak. - Lassan

továbbfuttatott néhány kockát; a vonalak valóban együtt mozdultak a madárral. -Látja? A sólyomhoz vannak ersítve. Béklyók.

- Béklyók? - Brszíjak. Nézze meg még egyszer. - Elindította a gépet, és ez alkalommal

Pam is látta, mire gondolt a férfi. A sólyom mindkét lábán egy-egy szíj-szerséglógott. Most, hogy tudta, mit figyeljen, egészen jól ki tudta venni ket. A madármozgásával együtt lebegtek a levegben.

- Mi az a béklyó? - Így hívják azokat a szíjakat, amelyeket a solymászok tesznek rá vadászó

madaraik lábára, és ugyanolyan célt szolgálnak, mint a kutya nyakán a nyakörv.Amikor a madár visszatér, a solymász odaköti ket a keszty jéhez. - Wendel

odafordult a lányhoz. - Már tegnap este észrevettem ket, de nem voltam bennebiztos. A madár túl gyorsan repült, és nem lehetett tisztán látni. De amikor a jég van aháttérben, egész jól kivehetk, és mieltt lecsap a lányra, látszik, ahogy himbálóznak.

Pam leült egy székre. Tudta, hogy rendkívül fontos, amit most hallott. Aperegrin-sztori érdekes fordulatot vett.

- Amit ez a madár itt mvelt, az teljességgel érthetetlen. De ha solymász isvan a dologban, márpedig a béklyók egyértelmen erre utalnak, akkor mindenelképzelhet, mert a madár magától ilyet nem tenne.

- Na várjunk csak, ezt nem értem - vágott közbe Pam. - Azt akarja mondani,hogy ez az egész a solymászattal van összefüggésben?


22/188

- Solymászat! - mondta az ornitológus megveten. - Mindig is gylöltem,minden formáját, mindent, ami a vadvilágot manipulálja. A solymászat abból áll,hogy befognak egy vad madarat, kiszakítják természetes közegébl, és kihasználják aszenvedését. A solymászok kiéheztetik ezeket a nemes ragadozó madarakat, azéhségükkel manipulálnak és betanítják ket. Szerintük gyönyör dolog, és azt állítják,hogy a madaraknak jobb sorsa van velük. Ezt k sportnak nevezik. Az énvéleményem az, hogy önz és felettébb kegyetlen szórakozás. És még valami...Wendel már szinte kiabált.

- A peregrinek ritkák. A táplálékláncukba rovarírtószerek kerültek,

amelyek gátolják szaporodásukat. A DDT-ben lév vegyi anyagok miatt tojásaikhéja annyira elvékonyodik, hogy széttörnek a fészekben, ezért a fajt a kipusztulásveszélye fenyegeti. A solymászok viszont minden pénzt megadnak értük, mivel aperegrinek a legnagyszerbb vadászok. Befogják azt a néhányat, ami mégmegmaradt, megbéklyózzák ket, csuklyát húznak a fejükre. Ezek az emberekcsak néhány ezren vannak, de nekem ez is sok. Miattuk dúlják föl a fészkeket ésvirágzik a ragadozó madarak feketepiaca. A szabadon és vadon él peregrinártalmatlan lény és csak azt az állatot öli meg, amelyiket meg tud enni. De ha egysolymász kezei közé kerül, az eltorzítja az ösztöneit, és amikor a madárkiszabadul, mint ez, nem tud mihez kezdeni, mert nem tanulta meg az életbenmaradás szabályait. Ez a peregrin is minden ok nélkül támadt rá a korcsolyáslányra. Tudja, ez nem természetes. Bekerült a városba, amely nem az világa, és

természetétl teljesen idegen tettekre kényszerül. Felháborodása, és a veszélyeztetett peregrinek iránt érzett aggodalma

nyilvánvaló volt. Érzelmi kitörésének hevessége Pamet is megindította, éselborzadt az állításaiból következ lehetséges feltételezések gondolatára.

- Ha jól értem - szólalt meg végül -, ezzel azt akarja mondani, hogy valakifelels ezért a támadásért.

- Igen... közvetve. Valószínleg az történt, hogy egy solymász kezeibekerült, aki béklyókat rakott rá, elkezdte betanítani, de a madár kiszabadult. Mostitt van New Yorkban és nem tudja, mitév legyen. Vadászhatna a rengeteggalambra, ha tudná, hogyan ölje meg ket, de kiveszett belle az önellátásképessége. A támadásra viszont még ösztönösen emlékszik, magasan köröz,kiszemel magának valamit, majd lecsap. Meglátja ezt a korcsolyázó lányt. Furcsamozgása fölkelti a figyelmét. Zuhanórepülésbe megy át, leüti a lányt, feltépi atorkát és aztán körülnéz - ez jól látszik a filmen. Kétségbeesetten néz körül, mertnem tud mit kezdeni a halott lánnyal. Tehát elrepül, továbbra is éhesen, és valaholmegpihen egy felhkarcoló tetején. Talán mégis ráfanyalodik a galambokra.Talán kirepül a városból és máshol telepszik le. Talán tovább éhezik, amiszerintem nagyon is valószín, mert a gyilkolás után volt valami tehetetlenség aszemében, ami szomorúságról árulkodik.


23/188

Pam ezzel nem egészen értett egyet. A támadás után rendkívülfélelmetes kifejezést látott a madár szemében. Vérszomjat, mámort és eksztázist,nem pedig szomorúságot, éhséget vagy tehetetlenséget, mint Wendel állította.

- Most, hogy láttam a béklyókat - mondta a férfi -, nem tudom a peregrinthibáztatni. Nem szabad félnünk a madaraktól. Tiszteletben kell tartanunk ket ésegyütt kell élnünk velük. Az embertl kell félnünk. a legveszélyesebb lény ezena földön.

Pam kikísérte a portára, és amint az ornitológus elment, szólt PennyAbramsnek, hogy beszélni szeretne Herbbel.

- A "peregrin-ügy"? Pam bólintott. Penny intett neki, hogy jöjjön be. Herb tárt karokkal ésszemtelen mosollyal fogadta. Még a székébl is fölállt, kezét a lány vállára tette, aminála a rokonszenv olyan ritka megnyilvánulásának számított, amelyet csakis azokrapazarolt, akik valami számára is értékes dologgal tudtak elhozakodni.

- Remek voltál tegnap este. Hogy tetszett a beszédem? Jót tesz amunkaerkölcsnek, nem igaz? Kezdenek beindulni a dolgok.

- Tényleg? - Erre mérget vehetsz. Egész nap a hat órás híreknek csináljuk a felhajtást.

Épp most hívtak a propagandától. Reklámot akarnak neked csinálni. Egy hatvanmásodperces montázst. A szokásos: "Pam Barrett ripoter munka közben." - Elnevettemagát. - A szerkesztségben az asztalodnál, amint telefonálsz. Aztán kinn a városban,

küls forgatáson. "Pam Barrett Brooklynban. Pam Barrett a Madison SquareGardenben. Pam Barrett a Rockefeller Centerben, a gyilkos peregrinnel kapcsolatoslegújabb hírekkel." Tetszik? Naná, hogy tetszik. Te vagy most a legnagyobb sztár.Minden msorba be foglak rakni, ahová csak lehet.

Az órájára pillantott. Telik az id. Elég a hízelgésbl. - Oké - mondta hivatalos igazgatói hangján. -Mirl van szó? Pam amilyen gyorsan csak tudta, elhadarta, amit Wendeltl hallott.

Megemlítette az elz napi levelet is, de Herb egy legyintéssel napirendre tért fölötte. - Szóval - kérdezte Pam -, mi a véleményed a béklyókról? - Szerintem azt bizonyítják, hogy a madárnak van gazdája. Még most is van

gazdája, ha engem kérdezel. Igen... ez nem rossz. Ezzel kezdhetünk valamit. - Egypillanatra elgondolkodott. Pam látta, hogy valamiben mesterkedik. Szótlanul ült, mert

tudta, hogy amikor Herb egy sztorin gondolkodik, mindig azt fontolgatja, milyenmegközelítés lenne a leghatásosabb. A tálalás mindennél fontosabb, még atartalomnál is fontosabb. - Figyelj - szólalt meg végül Herb. - New Yorkban nem kellnagyítóval keresni a diliseket. Van itt mindenféle állatbuzi is. Emlékszem, voltegyszer az a pasas azzal az oroszlánnal. Kiszedette az összes fogát meg karmát, éspucéran aludt ezzel a baromi nagy döggel. Tegyük föl, hogy a mi peregrinünk is egyilyen szituból lógott meg. Lelépett a solymász lakásából. Most itt repked a városban."SZABADON GARÁZDÁLKODIK A HATALMAS VÉRSZOMJAS MADÁR.Érted, hová akarok kilyukadni? Pam bólintott.

- Na, a lényeg az, hogy ezzel nem fogunk most rögtön kirukkolni. Astratégiám szerint ma este hagyjuk leülni a dolgot, de Hopkins azért megemlíti, hogy


24/188

újabb fejleményeken dolgozol. Felpörgetjük a nézket. Hadd higgyék, hogy megintbeadjuk a madarat. Amit természetesen meg is fogunk tenni, ha eljön az ideje és hatalálunk hozzá valami mást is, valami újat, mondjuk holnap este, vagy pénteken, ésakkor úgy istenigazából belecsapunk ebbe a peregrin-témába.

Öklével belevágott a tenyerébe. - Ez az. A fotósok akkorára nagyítják a kockákat, hogy látsszanak a béklyók.

Óriásira. Diára tesszük, és mögéd vetítjük, hogy a vak is lássa ket. Aztán behozzukWendelt, aki ad majd a solymászatnak. Te közben felhajtasz valakit, aki él-hal asolymászatért, esetleg egy igazi solymászt, aki mindent cáfol - nem a béklyókat,

hanem hogy a solymászat kegyetlenség, és hogy egy solymász lenne a felels atámadásért. Hadd vitatkozzon egymással a két ürge. Te közbelépsz. Irányítod

ket. Te szervezed az egészet. Rendben? - És aztán? - Aztán számtalan lehetség kínálkozik. Mész és csinálsz egy anyagot a

madárról és a sólymok feketepiacáról. Áss el mindent azzal kapcsolatban, hogymadarak embereket támadnak meg. És ne feledkezz meg a felelsségrl, találnunkkell valakit, akire ráhúzhatjuk a vizes lepedt. Tlem lehet az egy solymász is, hamegtalálod. De ha nem, valaki mást kell keresni. Fogalmam sincs, kit. Ezt nekedkell kiötleni. Esetleg a rendrséget. Vagy az egészségügyi minisztériumot. Avadvédelmi egyesületet. Akárkit, aki felelssé tehet azért, hogy ez a hibbantmadár itt repdes. Ahogy a lány anyja mondta: "Senkit nem érdekel semmi. Nem

érdekli a polgármestert. Nem érdekli a rendrséget." Istenem, imádom az ilyenanyagot. Hát én majd megmondom neked, ki az, akit érdekel. A Channel 8,azokat érdekli. Minket! Mi nem sajnáljuk a fáradtságot, megtaláljuk a felelsöket.Idehozzuk ket és kitapossuk a belüket. Felduzzasztjuk a dolgot, és közbennyomatjuk a nézknek, hogy a madárka megint támadni fog.

Hátradlt. Kimerültnek látszott. Ez volt a híres Herb Greene, aki testét-lelkét beleadja a munkába, akinek egész életét a munka tölti ki.

- Csak állítsd össze a nyersanyagot. Hozd be és mi majd kikerekítünkbelle valamit. Ne felejtsd el, miénk a film, leköröztük az összes többi csatornát,lépéselnyben vagyunk, de ezt meg is kell tartanunk. Csak mi tudunk a béklyókról.Péntek estig egy szót sem szólunk róla.

Rákacsintott a lányra, és halkabban folytatta. Pam látta rajta, hogy kezd

kifulladni. - Tudod, Pam, ha ügyesen csinálod, megcsípheted valamelyik men tévésdíjat. Mindig harapnak a könnyfakasztó sztorikra, sorsukra hagyott csecsemk, vasútiszerencsétlenségek, földrengések. Miért ne lehetne most az, hogy "kegyetlensolymászoknak adják el az ártatlan kis madárkákat a feketepiacon'"] Vagy még

jobbat mondok: "a csúnya nagy madár bosszút áll az emberen, amiért lehetetlennéteszi a szaporodását".

Elégedetten fölnevetett. - Nagyon jó. Fantasztikus...


25/188

Pamela Barrett elég következetes embernek tartotta magát, ugyanakkor azzalis. tisztában volt, hogy könnyen átragad rá mások lelkesedése, és olyan dolgokra iskapható, amelyek egyébként eszébe sem jutnának. Herb irodájából távozvavisszament a Channel 8 szerkesztségi szobájába, leült az asztalához, hátradlt aszékében, hallgatta a többi riporter gépelésének és telefonálásának ismers zaját, ésközben azon gondolkodott, vajon nem ugyanebbe a hibába esik-e megint, amikorhagyja, hogy Herb olyan irányba kényszerítse, ami egyáltalán nem volt ínyére.

Herb attól volt nagyszer híradós, hogy ösztönösen ráérzett a dolgoklényegére, de ugyanezzel az ösztönösséggel tapintotta ki alkalmazottai gyenge

pontjait is. Egyrészt a cinkosává tette, amikor megosztotta vele cinikus nézeteit.Másrészt kihasználta a lány karrierizmusát és a hiúságát legyezgette, amikor aszakmai elismerésrl beszélt. Elhúzta eltte a mézesmadzagot, és tulajdonképpen eztközölte vele: - Ebben a témában mindkettnk számára óriási lehetségek rejlenek.Csináld meg jól, és nekünk megugrik a nézettségünk, téged pedig szentté avatnak.

Egy Emmy-díj! Vagy egy Peabody! Már a puszta lehetség gondolata ismegtette a hatását. Mint egy ajzószer. Szinte beleszédült. Megrázta a fejét, hogykitisztuljon. Nem akart ilyen könnyen befolyásolható lenni. De képtelen voltszabadulni a gondolattól: Miért is ne? Történtek már ennél rültebb dolgok is.

Lassan dél felé járt az id. A szerkesztség kezdett megtelni. A délelttiküls forgatásokról sorra befutottak a riporterek. Tizenkettkor a szerkesztkbevonulnak Herb irodájába, hogy megtervezzék a hat órás híradó menetrendjét.

Sürgette az id, döntenie kellett. A peregrin-sztorival nem feltétlenül kell a

pánikkeltést szolgálnia. Az eset kapcsán rengeteg téma vetdik föl: a solymászat, aveszélyeztetett fajok védelme, a természet manipulációja. De vajon megmaradjon-e aszenzációhajhász stílusnál, vagy helyezze magasabbra a mércét, hangsúlyozza amorális szempontokat, ugyanolyan szenvedélyes hangon, mint eddig?

Úgy érezte, ez a megoldás. Amikor Herb a szakmai elismerésrl papolt,valahogy keretet adott a munkájához. Lehet szenvedélyes anélkül is, hogy közbenolcsó trükkökhöz folyamodna. Egyedül volt ott a helyszínen; egyedül látta amadarat. Ez olyan fegyvert adott a kezébe, amellyel valóra válthatja leghbb álmát;neves, szakmai berkekben elismert riporter lesz belle.

Tudta, hogy hatalmas mennyiség anyagot kell összegy jtenie és föl kellkészülnie a gyors reagálásra, ha a madár újra támadna. Ezt ugyan nem tartottavalószínnek - Wendel nagyon biztosnak látszott a dolgában -, de a lényeg az,

hogy a támadást felhasználva fontosabb kérdéseket boncolgasson. A feketepiacvirágzása most például igen aktuális téma.

Felhívta a kutatási osztályt, és megkérte ket, hogy találjanak nekivalakit, aki járatos a solymászatban. Aztán átszólt a mvészetisekhez, és olyandiákat kért, amelyeken jól látszanak a béklyók. Ebédet rendelt, és amíg várt,telefonált Carl Wendelnek egy újabb interjú ügyében. A stúdióban el jegyzésbevetette magát, majd felhívta a városháza egészségügyi osztályát, hogy a madárrólérdekldjön.

Az illetékesek éppen ebédeltek.


26/188

- Hívjanak vissza, ha megérkeztek - mondta. -Pam Barrett vagyok aChannel 8 Híradótól.

Hallotta, hogy a vonal túlsó végén elakad a titkárn lélegzete. Joel állt meg az asztalánál. Fáradtnak látszott, a homlokán izzadság

gyöngyözött. - Egész déleltt Bronxban voltunk egy tzesetnél. Gyújtogatás. Az egész

házat ki kellett költöztetni. Megették Pam szendvicsét; Joel rendelt egy másikat, amit szintén

megfeleztek. Másnap reggel együtt fognak forgatni egy rögbimeccsen. Egy ideig

minden bizonnyal ez lesz az utolsó sportriportja, mivel most minden idejét aperegrin köti le.

- Majd szétveti az önelégültség - intett Joel a fejével. Pam felnézett aszendvicsbl. Claudio Hernandez ment el peckesen az asztaluk mellett. - Egészdéleltt vele voltam. Majdnem belepusztultam.

Claudio volt a Channel 8 házi spanyolja. Herb szerzdtette LosAngelesbl. Valamikor aranykesztys bokszoló volt, aztán újságírást tanult a dél-kaliforniai egyetemen. Származását tekintve ugyan mexikói volt, ennek ellenéreminden riportja a Puorto Rico-iakról szólt. Herb szerint különben teljesenmindegy volt. - Ez is spanyol, meg az is - mondta.

A kutatási osztályról telefonáltak. Találtak neki egy solymászt. JayHollandernek hívják, Manhattanben lakik, és a világ egyik legelismertebb

solymász-szakért jének számít. Este várja Pamet, de egyelre nem kívánhivatalosan nyilatkozni. Ha Pamet komolyan érdekli a dolog, örömmel áll arendelkezésére. A lakásán várja egy italra.

Ismét megszólalt a telefon. Az egészségügyi osztály szóviv je kereste.Joel felállt, rohannia kellett. Pam csókot dobott felé, aztán kapcsoltatta a szóvivt.

- Mi patkányokkal és csótányokkal foglalkozunk -mondta a férfi. - Néhakutyákkal és macskákkal. Madarakkal csak akkor, ha kalitkában vannak. Na éspersze az állatkereskedéseket is ellenrizzük.

- És mi a helyzet az állatok okozta sérülésekkel? - Igen, van erre egy osztály. - Nos, mivel ez a madár szétszakította egy lány torkát, véleményem

szerint az ügy arra a bizonyos osztályra tartozik. - Téved, Miss Barrett, egyáltalán nem tartozik rájuk, bár természetesen

készítettünk jelentést az esetrl. Berepül a városba egy madár, megöl valakit,aztán visszamegy oda, ahonnan jött. Semmilyen felelsség nem terhel minket. Alevegbl jött. - Egy pillanatra elhallgatott. - Próbálkozzék talán az Állatkerttel.

- Nagyon vicces. - Szerintem is. De ezt az ügyet nem fogja ránk húzni. - Akkor kire húzhatnám rá?


27/188

A szóviv ismét elhallgatott. Bármi történik is, csak van a városházán egyosztály, amelyik foglalkozik vele. Pam lelki szemeivel látta, ahogy a fickó avárosháza telefonkönyvében lapozgat.

- szintén szólva, fogalmam sincs. Az ég tele van madarakkal. Néholmozdulni sem lehet a sirályoktól és a galamboktól. Jönnek-mennek. Nemragaszkodnak egyetlen kerülethez vagy államhoz. Nem látom be, miért lennénkmi felelsek azért, amit csinálnak, kivéve természetesen azt az esetet, ha járványtterjesztenek.

A szóviv idióta hivatalnok volt, de Pam azért buzgón jegyzetelt, üres

perceiben jókat derülhet majd a szövegén. De aztán eszébe jutott, hogy a kutyagazdája felels azért, ha a kutya megharap valakit. Ha a peregrinnek van gazdája,márpedig Wendel szerint a béklyók egyértelmen erre utalnak, akkor ezek szerinta peregrin gazdája, azaz a solymász, felelsségre vonható, amibl az következik,hogy meg kell találnia ezt a valakit, például a rendrség segítségével.

Gondolatmenetébl a telefon csörgése zökkentette ki. A Channel 8mvészeti vezet je kereste. Egy elképzelését kívánta megbeszélni Pammel.

- Dolgozunk azokon a diákon, amiket kért. Közben elkezdtük tervezni asztori lógóját is. Valami olyasmire gondoltunk, ami a madár vadságát és hatalmasméretét hangsúlyozná. Ezt vetítenénk maga mögé, amikor beszél.

A férfi a Channel 8 híradójának egyik ravasz fogására utalt. Amikorvalamelyik riporter felkonferált egy helyszíni tudósítást, az úgynevezett

"szemtanú asztalánál" állt. Mögötte volt egy vászon. Erre vetí tették ki a diákat,rendszerint a tudósításból kiválasztott jeleneteket. Néhány esetben viszont, f ként a"folytatásos" hírek esetében, a mvészeti osztály kitalált valamilyen egyszer, dehatásos jelképet, amely eszébe juttatta a nézknek, mirl is van szó.

- Több elképzelésünk is volt - folytatta a mvészeti vezet. - Egy óriásiméret árnykép, vagy a madár karmai nagytotálban. De amikor még egyszermegnéztem a filmet, támadt egy jobb ötletem. Igazán félelmetesek a szemei. Arragondoltam, hogy esetleg ezt használnánk föl.

- Tehát egy félelmetes szempár meredne a nézkre. - Ami azt illeti, én oldalnézetre gondoltam. Egyetlen hatalmas szem. Tudja,

ez igen hatásos lenne - fürkész és telhetetlen. Ha profilból mutatjuk, látszana a csreis.

- Nagyszer ötlet - mondta Pam. - De errl Herb dönt. - Hogyne, természetesen. De elbb magával szerettem volna megbeszélni.Nem akartam a háta mögött intézkedni.

Pam megköszönte a figyelmességét. Csak akkor fogta föl a dolog jelentségét, amikor letette a kagylót. Ilyen ügyben azeltt soha nem kérték ki avéleményét. Az, hogy most megkeresték, arra utalt, hogy megváltozott a státusza,többé nem pusztán egy tudósító a sok közül.

*


28/188

Amikor a kutatási osztálytól megkapta Jay Hollander címét, arra számított,hogy egy szerényen, de jó ízléssel berendezett lakásban találja majd magát. Deamikor aznap este megérkezett a keleti Tizenhetedik utcába, kiderült, hogy New Yorkegyik legelkelbb negyedének egyik fényz villájába szól a meghívás.

Hollander magas, magabiztos, szürke szem és jókép férfi volt. Korainegyvenes éveiben járhatott, ápolt sötét haját hátrafésülte. Kezet fogtak, a férfimelegen rámosolygott, majd fölvezette az emeletre a könyvtárba, amely a házháta mögött meghúzódó kerté nézett.

A könyvtár lenygöz volt. Solymászattal foglalkozó könyvei egy

egész falat beborítottak. Araikor Hollander észrevette a lány érdekld tekintetét, levett néhány könyvet a polcról.

- A legtöbb angolul és németül íródott, a solymászat két legnagyobbnyelvén - magyarázta. - De vannak könyveim perzsául, hindiül, arabul,

japánul, franciául, olaszul, spanyolul és hollandul is. Alig találni olyanországot, ahol ne foglalkoztak volna solymászattal, és érdekes, mennyirehasonló a könyvek anyaga - hogyan fogjuk be a madarat, hogyan tanítsuk be.Az értékes hagyományok újra és újra megersítést nyernek.

A könyvespolccal szemközti falon bekeretezett festmények ésnyomatok sorakoztak; mindegyik a solymászat egy-egy jelenetét ábrázolta.Voltak ott középkori kódexekbl vett kézzel festett lapok, melyeken lóháton

ül férfiak és nk csuklyás sólymokat vittek csuklójukon, valamint gyönyör festmények udvari solymászokról, akik királyok eltt térdelve egzotikusragadozó madarakat nyújtanak át uralkodóiknak. A kandalló fölött II. Frigyescsászár portréja függött.

- Az mve, a De Arte Venandi Cum Avibus, azaz "A solymászatmvészete", a mi legértékesebb anyagunk. Ez az ember semmi mással nemfoglalkozott. a mi sportunk istene.

De Pamet leginkább a harmadik, a kertre nyíló ablakokkal szemközti falnygözte le. Külön polcokon sorakoztak a sólymok életnagyságú szobrai.

Hollander sorra bemutatta ket. - Vadászsólyom. Merlin. Kerecsensólyom. Izlandi vadászsólyom. Sahin.

Vörösnyakú sólyom. Peregrin. Pam megállt az utolsó szobornál. - Ilyen mintázatú volt az is, amit látott? A lány bólintott. - Csak sokkal nagyobb. - Ez egy hím. A nstény peregrin mérete ennek harmada. - Azt hiszem, az a madár, amit én láttam, kétszer ekkora volt. Hollander a homlokát ráncolta. - Igen, Carl beszámolt róla. Elhozta a fényképeket? Pam átnyújtotta a férfinak a filmbl kinagyított kockákat. Hollander

alaposan megvizsgálta ket. Érdekes férfi benyomását keltette; egy kicsit


29/188

hivatalos modorú, gazdag, és szemmel láthatóan a solymászat szerelmese. Akutatási osztály szerint a világ egyik legjobb szakért je. Most, hogy látta akönyvtárat, Pam ebben egy percig sem kételkedett. Legjobban mégis az ragadtameg benne, amit II. Frigyesrl mondott: a mi sportunk istene. Milyen szokatlanszóhasználat. Egy "isten" valóban érdemes arra, hogy kövessék a példáját.Mondhatta volna azt is, hogy a "példaképünk"; az "istenünk" igazi elismerést,szinte vallásos rajongást sugallt.

- Nem is tudtam, hogy beszélt Dr. Wendellel -mondta Pam. - Ó, igen. Tegnap fölhívott.

- Az a benyomásom, nem rajong a solymászokért. - Gylöl minket - mosolygott Hollander. - Természetesen nem személyszerint. Civilizált ellenségek vagyunk. Beszélünk egymással.

- Mit mondott Önnek? - Csupán annyit, hogy nagyon nagy a madár és béklyókat látott rajta. - És egyetért vele? - Nehéz addig megállapítani, amíg nem láttam. Bár kétségtelenül

hatalmasnak tnik. - Felnézett a fényképekbl, egyenesen Pam szemébe. -Elmondaná, mi a véleménye Carlról?

- Hát... úgy tnt, ért a madarakhoz. - Pam kényelmetlenül érzete magát.Azért jött, hogy tegyen föl kérdéseket, nem pedig hogy t faggassák.

- Valóban ért, és igaza volt. Ezek béklyók. - Újra a fotókra pillantott. -

Viszont az az elképzelése, hogy a madarat beidomították,- egyszeren abszurd. - Kifejtené ezt bvebben? - Örömmel. - A bárszekrényhez lépett, és mindkett jüknek töltött egy

pohár bort. - Szeretném, ha Jaynek szólítana - mondta. - Szólíthatom én is akeresztnevén?

Pam bólintott, és átvette a poharát. Kedves férfi, nem is olyan hivatalosmodorú, mint gondolta, és sokkal jóképbb, mint Carl Wendel.

- Elmondaná, miért tartja abszurdnak Wendel elméletét? Úgy tudom, asolymászok megváltoztatják a madár egyéniségét.

- Nos, igen, természetesen, de nem úgy, ahogy állítja. A madár csak aztcsinálja, amit a természetben is tenne... a vadászatnál többé-kevésbé ugyanazt astratégiát alkalmazza. A solymász megtaníthatja néhány dologra és irányíthatja atámadását, de a nagy különbség abban áll, hogy a madár ügyesebben repül, jobbanvadászik, és a zsákmány elejtése után visszatér.

- És mi a helyzet a zsákmány kiválasztásával? Wendel azt mondta, hogy aztis a solymász határozza meg.

- Ebben is igaza van, de a madár nem hajlandó bármit megtámadni.Mondjuk, ha fácánra vagy fogolyra akarom betanítani, akkor az els alkalommalezekre "indítom" el, következésképpen ez a típusú zsákmány "rögzdik" az agyában.Ez azonban nem jelenti azt, hogy olyan éllény elejtésére is meg tudom tanítani,amelyet szabadon élve, vagy ha eléggé éhes, nem támadna meg. Példának okáért egysólymot nem tudok rávenni arra - itt egy pillanatra megállt -, hogy megöljön egy


30/188

macskát, jóllehet Oroszországban hallani olyan meséket, amelyek farkasokra vadászósasokról beszélnek.

- Akkor mi lehet az oka annak, hogy ez a bizonyos sólyom megtámadta azt alányt? - kérdezte Pam, miután végiggondolta a férfi eszmefuttatását.

- szintén szólva, halvány sejtelem sincs róla. Véleményem szerint ezabnormális eset. Borzalmas és tragikus, igen nehéz magyarázatot találni rá, és kétlem,hogy megismétldne. A madár már minden bizonnyal több száz kilométer messzevan, és nem is sejti, milyen felfordulást hagyott maga mögött.

A lány szótlanul hallgatta, ahogy a férfi szinte megállás nélkül beszélt a

solymászatról. Szenvedélyessége bámulatba ejtette. Rajongással beszélt szokatlansportjának, a középkori "királyok sportjának" történelmérl és hagyományairól.Nemes szenvedélynek nevezte: "a madár és az ember közötti barátság nemes sportja."

•- Lélegzetelállító látvány a vadászó sólyom -mondta Hollander. - Az emberúgy érzi, maga is részese az si küzdelemnek - harcolj sikerrel a túlélésért, mert hahibázol, az egyenl a halállal. Ez a játék a felhk fodraiban, az ég kékjében folyik, eza természetes kiválasztódás hihetetlen légi mutatványokkal ötvözött drámája. AmikorCarl "szórakozásról" beszél, leegyszersíti a valóságot. A solymászat olyan, mint agörög dráma, a solymász a szánalom és a terror megtisztulásának élményét éli át.Amikor kimegyek a madarammal és nézem, ahogy leend áldozatát fürkészi, felméria terepet, zuhanórepülésbe megy, és lecsap, akkor én is vele vagyok és együtt veszünkrészt a vadász és a zsákmány örökkévaló táncában.

Szomorúsággal beszélt az amatrökrl, akik igazi szenvedély vagy

hozzáértés nélkül zik ezt a sportot, és bemocskolják jó hírét. - Carl úgy beszél rólunk, mintha mindannyian elvetemült gazemberek

lennénk, akik kirabolják a fészkeket és manipulálják a madarakat. Pedig maga istenyészt, sólymokkal és baglyokkal foglalkozik, ezért én egy kicsit következetlennektalálom, ahogy a madarak szabadsága mellett érvel. - Ránézett a lányra. - Beszéltmagának a saját tenyészti tevékenységérl?

- Nem. Kellett volna? Hollander vállalt vont. - Carl nagyon komolyan veszi, és igen fontos munkát végez. Létrehozott egy

non-profit szervezetet, a "Ragadozó Madarak Alapítványát". Mint sokan mások, isazzal foglalkozik, hogy fogságban neveli azokat a fajokat, amelyeket a természetben akipusztulás veszélye fenyeget. Amikor már elég nagyok ahhoz, hogy vadásszanak,szabadon engedi ket abban a reményben, hogy képesek lesznek önállóan megélni és

szaporodni. Az elképzelés helyes, és magam is dolgoztam többek között Carlcsoportjának. De kétségek merülnek föl azzal kapcsolatban, valójában mi istörténik ezekkel a madarakkal. Nem kizárt, hogy némelyiket illegálisan eladjákvagy külföldre viszik. Mködik a feketepiac, mint azt bizonyára maga is tudja.Hatalmas összeg pénzek cserélnek itt gazdát. Nemrégiben hallottam, hogy egyarab hercegnek több mint százezer dollárért adtak el egy vadászsólymot. Egy

jobbfajta peregrin ezreket ér. És ki tudja, mennyiért kelne el egy ekkora peregrin.- Fejével a fényképek felé intett.

- A mérete miatt egy ilyen madár felbecsülhetetlen érték, feltételezve,hogy betanítható. Itt talán érdemes lenne körülnéznie. Ki adja-veszi ket? Ki húz


31/188

hasznot ezekbl a felháborító ügyletekbl? Nem Carlra gondolok, hanemmásokra, azokra, akik a "felelsségérzetrl", "a természet eltorzításáról" ésmanipulálásáról szónokolnak, de akik közelebbrl megnézve... nos, mondjuktalán így, nem egészen szinték.

Pam úgy érezte, hogy a férfi nem véletlenül beszél éppen errl, hogyvalamit sugallni szeretne.

- Miért hozta szóba a tenyésztést? - Ó ... csak úgy eszembe jutott. - Elképzelhetnek tartja, hogy ez a peregrin egy solymász szüleménye?

- Meglehet. - A férfi vállat vont. - Elképzelhetnek tartom, de az islehetséges, hogy ilyennek született. Tudja, a mérete az, ami megdöbbent. Deelvégre léteznek gigantikus méret emberek is. Elegend, ha megnézünk egykosárlabdacsapatot. - Szünetet tartott. - De ha riporter lennék és látnék egy ilyenszokatlanul nagy madarat, valószínleg föltenném magamnak a kérdést, vajonhonnan jött, vajon nem mesterségesen tenyésztették-e ki. Pam szíve nagyotdobbant.

- Én is ezt szeretném csinálni. És körülnézni a feketepiacon. - Nagyon helyesen tenné. - Segítene nekem? Fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá. - Kezdje a hatóságoknál, az Amerikai Vadvédelmi Egyesületnél. És

persze keresse meg a legális kereskedket és más solymászokat is. Szívesen

bemutatom bárkinek, akit ismerek. Aztán ott van Sólyomszem, ha sikerülrábukkannia.

- Sólyomszem? - Igen. A feketepiac egyik kiválósága. - Ez a neve... Sólyomszem? - Biztosra vette, hogy Jay ugratja. A férfi fölnevetett. - Tényleg így hívják. Mivel pontosan olyan, mint egy sólyom, sovány és

csontos, nagy az orra, átható a tekintete. És emellett igen ravasz fickó. Egyfajtalegenda. A hatóságok majd ellátják a szükséges információkkal.

Pam jegyzetelt. Borzasztóan örült, hogy a férfi ilyen segítkész, ésegészen felvillanyozta az ötlet, hogy a feketepiac egyik hírességével készíthetinterjút.

- A pénz, amirl beszél... - mondta. - Gondolom, igen nehéz nekiellenállni.

- Így igaz. Ezért van az, hogy némelyik tenyészt hajlandó eladni amadarait. Szükségük van pénzre a munkájukhoz. Én az álszentségüket nemszeretem. Azzal vádolnak minket, hogy manipuláljuk a madarakat, miközben kspeciális technikáikkal beleszólnak a szaporodásukba, hogy aztán az utódokatengedély nélküli amatröknek adják el csak azért, hogy azok sólymokkal akarjukon sétálgassanak.

A lány felnéz

Documents

A Gyilkos Solyom William Bayer