Upload
eszterhazy-karoly-foiskola
View
88
Download
1
Embed Size (px)
DESCRIPTION
A bemutatómban a kommunikációkutatásról írtam, annak önállósodása utáni koráról. Benne van például az 1970-es,1980-as évek, a televízió hatásai, és még sorolhatnám.
Citation preview
A kommunikációkutatás önállósodását követő korszak
TartalomTartalom
AzAz 1960-as évek válsága és megújulás – információkritika 1960-as évek válsága és megújulás – információkritika
• A kommunikációelméletben különböző magyarázatok és megoldási modellek váltogatták egymást.
• Az 1964. évi royaumont-i konferencia: majdnem mindenki mást ért az „információ" alatt. Norbert Wiener: az információfogalom interdiszciplináris voltát emelte ki André Lwoff: a molekuláris biológiának az égvilágon semmi köze sincs az
információelmélethez Benoit Mandelbrot: a matematikai információelméletnek a híradástechnika
kivételével egyik tudományban sincs szerepe
• George Gerbner azt kutatja van-e összefüggés a televízióban bemutatott erőszak és a agresszivitásnövekedés között
• R. M. Liebert és munkatársai 1973-as kutatása: 1951-1953 között 15%-kal emelkedett
agresszív jelenetek száma a médiában 1964-ben már 90%-kal növekedett ez a szám
A kommunikációs rendszer és a strukturalizmusA kommunikációs rendszer és a strukturalizmus
• A strukturális iskoláknak nagy befolyása van kommunikációkutatásra
• Három gondolatrendszert érdemes kiemelni: Talcott Parsons: kommunikációt a kulturális alrendszerbe sorolta. Claude Lévi-Strauss: . a társadalmi kommunikáció három szinten folyik: egyrészt
nők kommunikálódnak, másrészt áruk és szolgáltatások, harmadrészt pedig az üzenetek
Marsal McLuhan: a technológiai újítások az emberi képességek és érzékek kiterjesztését jelentik szerinte az emberiség technológiai innovációinak három alapvető csoportja:
1. a fonetikus ábécé kitalálása
2. a könyvnyomtatás megjelenése
3. a távíró feltalálása
Az 1970-es évek irányzatai (a válságtól az önelemzésig)Az 1970-es évek irányzatai (a válságtól az önelemzésig)
• A kommunikációkutatásban határozott új irány figyelhető meg
• Három gondolatrendszert érdemes kiemelni: a mikroszinttől (pszichológiai) a makroszintig (társadalmi perspektíva) A schrammi hagyomány mellett feltűnt egyerősebben társadalmi és kritikai irány
• A '70-es évek kommunikációkutatási irányzatira kontextuális és folyamatelvűség volt jellemző.
• Új területek születtek: az információtudomány hipertudomány
Az 1980-as évek – a média hatásának vizsgálataAz 1980-as évek – a média hatásának vizsgálata
• A kommunikációkutatást eddigre már egyértelműen a média nagyközönségre gyakorolt hatásának vizsgálata határozta meg
• A tömegkommunikáció hatásai:
1. A lövedékelmélet: a befogadó passzív, és teljesen ki van szolgáltatva a médiának, mely azonnali és direkt hatást képes kiváltani belőle
2. A korlátozott hatások elmélete: a befogadó nem teljesen passzív a kommunikációban
3. A moderált hatások elmélete: a média csak meghatározott feltételeknél képes befolyásolni a befogadót
4. A kultivációs modell: szerint a műsorok nemcsak tájékoztatnak, hanem formálják a nagyközönséget
5. Az erős hatások modellje: a televízióban látott erőszak agresszivitást vált ki a műsorokat néző gyermekek és tizenévesek körében (amelyet az amerikai Nemzeti Mentálhigiénés Intézet tisztifőorvosa 1982-es közvélemény kutatása)
A televízió hatásaiA televízió hatásai
• Három kategória az erőszak hatására irányuló kutatásoknál:
1. A filmes erőszak kivált-e valamilyen utánzó magatartás: :Albert Bandura, 1963
2. A filmben látott erőszak milyen érzelmi reakciókat vált ki a nézőkből: Frydman, 1980 A. H. Stein és L. K. Friedrich, 1972 W. D. Wells, 1973
3. A katarzis-elmé let jelentősége Feshbach és Singer
Az új médiumok, a hálózati globalizáció és a média konvergenciaAz új médiumok, a hálózati globalizáció és a média konvergencia
• A hagyományos médiumok a digitalizáció révén, közelítenek egymáshoz.
• A televíziózásra fordított idő számos országban növekszik. E. M. Noam a tömegkommunikáció korszakának három stádiumát különböztette meg:
1. A limitált tömegkommunikáció
2. A sokcsatornás média
3. A kiber-média
• Az újmédiumok a kommunikációs
folyamatokat interaktívvá teszik.
Az információs társadalomAz információs társadalom
• Az információs társadalom a XXI. század meghatározó fogalma. .
• Napjainkban a kommunikációkutatás három szint szerint történik:
1. a társadalom egészének és intézményeinek makroszintjén (szociológiai)
2. az egyének közötti kommunikáció mikroszintjén (pszichológiai)
3. a technikai vizsgálat szintjén (fizikai).
• Az információforradalom összetevői: az információ robbanásszerű növekedése és a technikai (digitális) forradalom. Jellemzők erre a társadalomra: az információs technikák fontossága az információhoz való szabad hozzájutás, az információ létrehozása és felhasználása szabad, zökkenőmentes kommunikáció az idő és tér korlátjának kikapcsolásával az élet különböző területeinek globalizálódása
• Az információrobbanás legjellemzőbben az alábbi területeket érinti:
1. A tudományos területeket
2. A társadalom tagjait
3. Az információs iparágat
a) a hardvereszközök teljesítményének ugrásszerű növekedése
b) az eszközök ár- és teljesítményarányának kedvező alakulása
c) a kommunikáció sebességének növekedése
d) a hálózatok elterjedése, információs autósztráda, Internet
A virtuális valóságA virtuális valóság
• Az új tudomány megszületését a Dartmouth College-ban megrendezett, 1956-os I. Mesterséges Intelligencia Konferenciához kapcsolják.
• Fogalma: angol: virtual reality (VR)- virtuális/látszólagos valóság. Ezzel a szókapcsolattal nevezik meg azokat a számítógépes alkalmazásokat, amelyek segítségével a felhasználó által bejárható, felfedezhető mesterséges, háromdimenziós világokat lehet létrehozni
• A virtuális valóság kutatásával
számos tudomány foglalkozik vagy
közvetlen, vagy közvetett módon,
persze nem egységes véleménnyel.
A mesterséges intelligenciaA mesterséges intelligencia
• A mesterséges intelligencia - az angol szakirodalomban artifical intelligence (AI)
• Mesterséges intelligenciakutatás az észlelés kulcsfontosságú aspektusait próbálja számítógéppel szimulálni. Célja, hogy intelligens módon viselkedő gépet tudjanak létrehozni. A számítógépes tudomány aránylag új alkalmazási területe, annak legdinamikusabban fejlődő ága.
• Képviselők: Herbert A. Simon és Allen Newell
• A mesterséges intelligencia mindazon dolgokat foglalja magába, amelyek segítségével az emberi gondolkodás, a problémamegoldási és
kommunikációs tevékenységek számítógéppel
megvalósíthatóak.
• Alkalmazási területei: emberi cselekvések felismerése háztartási és gépjárműipari alkalmazás ipari szakértői rendszerek műszaki területeken adatértékelés, rendszerdiagnózis, jelenségek jóslása internetbe ágyazott intelligens rendszerek együttműködése intelligens keresés, ügynöki hálózat
Jövőkép – a kommunikáció kiteljesedéseJövőkép – a kommunikáció kiteljesedése
• A filozófusok a számítógépnek az emberi kommunikáció fejlődésére gyakorolt hatásában két ellentétes folyamatra figyeltek fel
1. Másodlagos szóbeliség- Walter J. Ong álltal
2. az elektronikus írásbeliség
• A tömegkommunikáció jellemzőit Angelusz az alábbiakban látja: A TV-zés a közönség koncentrációját és a figyelemnek meghatározott üzenetekre való
fókuszálását korábban soha nem látott mértékben
valósította meg. A társadalom rövid idő alatt képes kontaktust teremteni
és számukra bizonyos közleményeket eljuttatni.
• Különböző változások, melyek létrejönnek a
számítógépes kommunikáció terén
Köszönjük a figyelmet!Köszönjük a figyelmet!