1

A lift

Zsombor Ede

2

A liftMár megint hétfő, és mégis halálosan fáradt vagyok már reggel. Nem, azt hiszem, ma sem lépcsőzöm a másodikra. Minden nap eldöntöm, hogy gyalog megyek, hogy egy kicsit mozogjak is, mert egész nap a gép előtt ülök, és kezd a hasam számítógépizmot növeszteni. Mindegy, majd holnap lépcsőzöm. Á, most jön be a kapun a szomszéd irodából az egyik srác, ha mindjárt itt a lift, nem kell vele mennem, és semmiségekről beszélgetnem, hogy ne legyen kínos csend, amíg felérünk. Nem, sajnos ideért- Szia.- Helló - vajon most melyikünk szólal meg először?- Második jó lesz? - kérdezi viccesen. Mintha nem tudnánk mindketten, hogy ott vannak az irodáink egymás mellett.- Kivételesen - felelem viccesen.- Mindig ilyen korán? - mintha újdonság lenne, hogy hetente legalább háromszor futunk össze a lift előtt reggelente.- Hát, igen korán kezdünk – felelem, és közben arra gondolok, hogy legalább annyira unhatja ezeket a liftes barátkozásokat mint én.- Szia.- Szerbusz.Nem baj, holnaptól gyalog jövök föl - gondolom és előkotrom a kulcsomat.

Lemegyek, veszek valamit ebédre, és automatikusan hívom a liftet. Aztán eszembe jut, hogy lefelé aztán igazán mehetnék gyalog, de addigra jön a lift, és persze beszállok. Már utazik benne két idősebb úr, látszik rajtuk, hogy tárgyalásra öltöztek, nem láttam még őket itt. Velük legalább nem kell beszélgetni – gondolom, és babrálni kezdek a telefonommal.- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy merre találunk egy kávézót vagy valami kellemes éttermet a környéken?- Persze, vagyis... Kávézót? Hát úgy hiszem, jobbra az első sarkon van egy olyasmi!- Igazán? Ez remek, és jó hely?- Őszintén szólva még sosem voltam ott, de azt mondják, jó a kávéjuk - felelem bizonytalanul, és közben rádöbbenek, hogy öt éve dolgozom ebben az irodaházban, és a bolt kivételével egyáltalán nem ismerem a környéket. - Viszontlátásra, és köszönjük a tippet.- Viszlát.Valóban furcsa, hogy sosem megyek sehova ebédszünetben, csak a boltba. Egyszer talán beülhetnék egy kávéra abba a kávézóba, vagy legalább lesétálhatnék a folyópartra, hiszen mindössze öt percre van! Igen, holnap ebédszünetben lejövök egy kávéra. Holnap? Miért nem most? Nem, most a boltba indultam. Na és? Hát fogom magam, és helyette kávézni megyek. Az nem jó. Ha éhesen iszom kávét, megfájdul a gyomrom. Biztos lehet ott valami szendvicset is kapni! Elindulok jobbra, de aztán eszembe jut, hogy az a két úr is ott van, és éppen az imént mondtam, hogy nem járok oda. Ugyan már, mit számít az. Nem, inkább a boltba megyek, majd holnap lépcsőzöm és kávézom.

Végre vége a napnak, és nem lifttel, hanem gyalog megyek le. Most akár be is ülhetnék abba a kávézóba,

3

de nem, ilyenkor már nem iszom kávét, talán holnap!

Nem tudom, miért a hétfőt utálom annyira, hiszen minden hétköznap pontosan ugyanolyan. Igaz, egyik hétköznapot sem szeretem, talán éppen azért mert bármelyik lehetne akár hétfő is. Azért annyiban más ez a reggel, hogy ma végre lépcsőzni fogok. - Szia - köszönök a srácnak a szomszéd irodából, és automatikusan belépek vele a liftbe. - Helló. Megint reggel - kezdi a szokásos jópofizást, de ezúttal nem válaszolok semmit, mert mérges vagyok, hogy meghiúsította a tervemet, és már megint liftezem. Ő sem erőlteti tovább a dolgot, és csendben várjuk, hogy kinyíljon az ajtó. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felzaklat ez a dolog, de szörnyen dühös vagyok magamra, hogy képtelen vagyok felülkerekedni a hülye szokásaimon. Alig várom, hogy ebédszünet legyen, és elmenjek a kávézóba. Teljesen dekoncentrált vagyok és a mellettem ülő kollégám, akinek csak a keresztne-vét tudom, bár már öt éve dolgozunk egy szobában, meg is kérdezi, hogy jól vagyok-e. Neki sem válaszolok, mert rá is dühös vagyok, hogy pontosan miért, azt még nem tudom, de nem, inkább magamra haragszom. Hogy lehetek ilyen idióta? Egyáltalán mi az, amin annyira felhúztam magam?

Végre dél van. Most lemegyek a kávézóba. Lehet, hogy kellemesebb lenne társaságban, de mégis, kit hívjak magammal!? Itt dolgozom egy csomó emberrel, és egyikkel sem vagyok nemhogy baráti, de még haveri viszonyban sem. Nem is érdekes, ezt a feladatot magamnak kell végrehajtanom. Miket beszélek, hát mi a feladat abban, hogy beüljek egy nyilvános helyre? Talán csak annyi, hogy nem szoktam ilyesmit csinálni. Itt állok az ajtóban, és habozom bemenni. Teljesen megbolondultam, miért nem nyomom már le azt a kilincset? - Jó napot! Mit hozhatok? - áll meg mellettem a pincér.- Jó napot, egy kávét kérek.- Milyen kávét hozhatok?- Hát, olyan kávé kávét, feketét.- Úgy értem: kapuccinót, presszót, tejeskávét, ristrettót…- Igen-igen. Hát, egy eszpresszót kérnék és egy hamutálat!- Elnézést, de nem lehet dohányozni.- Hát milyen kávézó az, ahol nem szabad rágyújtani?- Nyilván Ön is tisztában van vele, hogy a vendéglátóhelyeken tilos a dohányzás!- Hogyan? Mióta?- Úgy másfél éve - feleli kissé türelmetlenül, majd ismét mosolyt erőltet az arcára. Tényleg ennyire tudatlan lennék? Több mint egy éve betiltották a dohányzást, és én ezt nem is tudtam? Végül is, honnan tudtam volna, amikor évek óta nem jártam hasonló helyen.

Egészen jó a kávéjuk, csak elkelne mellé egy cigi. Talán lesétálok utána a folyópartra, és ott fogok dohányozni!Azt hiszem, kicsit sokat fizettem egy kávéért ahhoz képest, hogy az automatában harmadennyibe kerül. Igaz ez finomabb volt, és nem műanyagpohárból ittam. Hát akkor irány a folyó és a dohányzás. Vagy inkább vissza kéne menni az irodába, így is elég sokat voltam távol. Majd elszívom a cigimet a folyosó végén lévő dohányzóban. Igen, hiszen holnap is van nap, így holnap a folyó lesz a program.

4

Elálmosodtam ettől a kávétól. Igaz, gyalog kéne felmennem, de ma már véghezvittem egy hőstettet, így engedélyezek magamnak egy kis liftezést, meg nem is vár senki, legalább egyedül utazhatok.- Jaj, ez a földszint? Én a harmadikra akartam menni, úgy látszik, lehívta a liftet! - csendül föl egy gyönyörű női hang a liftből, amikor kinyílik az ajtó.- Bocsánat - felelem zavartan, és csalódottan lépek be.- Nahát, milyen érdekes cipője van. Bocsánat, ha udvariatlan vagyok, de tudja, én bolondulok a cipőkért, és mindig az emberek lábát nézem meg először. Ön is itt dolgozik? Csak azért kérdezem, mert még nem láttam a házban. Igaz, én csak egy hete dolgozom ezen a munkahelyen. Tudja, a harmadikon, abban a divatcégben vagyok. Egyelőre csak gyakornok, de nagyon érdekes a munkám. Na, meg is érkeztünk. Viszontlátásra.Elfelejtettem megnyomni a kettes gombot, és most túljöttem. Azt hiszem, kissé zavarban vagyok. Ki volt ez a lány? Egy perc alatt többet beszélgettem vele, vagyis inkább ő beszélt hozzám, mint a kollégáim egy hét alatt. Ha már feljöttem egy emeletet, legalább gyalog megyek le. Tényleg érdekes a cipőm? Ez egy ősrégi cipő, még az apámé volt, mondjuk szép, az igaz, és bőr még a talpa is. Reggel van ismét, de valamiért jobb kedvem van, mint szokott. Ma lemegyek a folyópartra ebédszünetben, és ott fogom megenni a szendvicsemet, és cigarettázni fogok utána. Lehet, hogy ez okozza a jókedvemet? Szinte szaladok fölfelé a lépcsőn, a nap besüt a lépcsőházba, és ezt gyönyörűnek találom. Nyilván minden reggel besüt, és ez eggyel több ok, hogy lépcsőzzem.

Végre itt az ebédszünet, és most megyek a folyópartra cigarettázni. Sosem gondoltam volna, hogy a víz mellett ülve, nézve a hullámokon megcsillanó napsugarakat, pontosan az a hangulat köszön vissza, mint a filmek hasonló jeleneteiben. Az hiszem, most egy film szereplője vagyok, aki gyönyörködik a természet szépségében, és mély filozófiai gondolatok cikáznak a fejében, hogy megváltsa a saját életét. Na nem, ez azért talán túlzás. Amúgy is mennem kell vissza dolgozni. Még mindig besüt a nap a lépcsőházba. Azt hiszem, túlteljesítem a tervet, és felmegyek a harmadikra, majd vissza. Vajon melyik irodában dolgozhat az a lány? Nincs itt senki. Egy kicsit álldogálok a lift előtt, mintha várnám, hátha megint találkozunk. Miért is akarok találkozni vele, és mégis mit mondanék neki, ha találkozunk? Na jó, megyek dolgozni.

Szép nap ez a mai, hogy miért, azt nem tudom, de végre jól érzem magam, ráadásul mindjárt végzek.

Rögtön odaérek a kávézó elé. És ha bemennék, és innék egy pohár sört? Nem, az mégsem lenne jó, hiszen én sosem iszom alkoholt. Talán majd holnap, mára már ennyi kaland elég volt.

A legszebb ruhámat vettem föl, mert ez a reggel is nagyon szép, talán még szebb, mint a tegnapi, és a felhők is csodálatosak az égen. Hogy miért nem nézek én föl az égre soha? Mostantól észre kell vennem a szép dolgokat körülöttem, például ez az épület is lehet vagy száz éves, és milyen jól néz ki. Megint a harmadikig lépcsőzöm, és egy kicsit álldogálok a lift előtt. Azt hiszem, jön valaki! Remélem... Nem, ez csak a srác a szomszéd irodából, de mit keres ez a harmadikon? - Helló!- Szia!- Mindig azt hittem, hogy a másodikon dolgozol - veti oda futólag.- Igen. Izé. Te is, nem?

5

- Persze, de ez is a mi cégünk itt, csak nem férünk el egy irodában, és a mellettünk lévőt meg már ti bérlitek - feleli vidáman, és benyit egy ajtón, majd eltűnik.Még szerencse, hogy nem kérdezte, én mit keresek itt. Tényleg, mit keresek itt? Csak feljöttem a harmadik-ra álldogálni a lift előtt? A fenét. Persze, hogy a szép hangú lánnyal szeretnék ismét találkozni. Szeretnék, de most már tényleg vissza kell mennem.

Táblázatokat készítek, és ez az a munka, amit legjobban gyűlölök, de most nem tudja elrontani a kedvemet, és amint rátéved a tekintetem a kollégám asztalára, meglátom a kislányáról készült fényképet egy rusztikus keretben. Úgy hiszem, mindig is ott volt ez a keret, de még sosem néztem meg, hogy milyen kép van benne. - És hogy van a kislányod? - töröm meg hirtelen az iroda monoton billentyűzet-kopogását, és nagyon elcsodálkozom saját magamon, hogy ilyen kérdést teszek föl, meg hogy egyáltalán ok nélkül megszólítom a kollégámat.- Hogy? - kapja fel a fejét, és egy pillanatig bizalmatlanul néz rám - Miért kérdezed?- Csak úgy. Szóval?- Köszönöm kérdésedet, de tudod, ez egy nagyon régi kép. Igazából most fog érettségizni. - Hevesen kémlelni kezdi az asztalomat, hátha ő is talál rajta egy képet valakiről, és viszonozhatja a kérdésemet, de én egyedül élek, és még kutyám vagy macskám sincs, akinek a képét kirakjam - És te? Hogy vagy?- Remekül. Igen, azt hiszem, mondhatom, hogy remekül érzem magam a mai napon és ...- Ha befejeztétek az anekdotázgatást, akkor ezeket még be kéne fejezni a mai napon! - robban be a főnök az irodába, és ugyanazzal a lendülettel már csattan is az asztalunkon egy-egy köteg papír.Mindketten nekilátunk a printek böngészésének, és ezzel véget is ér a beszélgetés.

Az hiszem, most jött el a pillanat, hogy megigyam azt a pohár sört. Igazi megkoronázása lenne ennek a napnak. Úgy tűnik, a koronázás elmarad, mert amikor belépek az ajtón, az első kép, ami fogad, a lány a liftből bensőséges hangulatban fecserészik egy fiúval egy sarokban lévő asztalnál. Na nem, ezt nem teheti velem. Hát ezért járok én föl a harmadikra, és szobrozom a lift előtt? Mélységesen megbántva érzem magam, és már nincs is kedvem sörözni. Sarkon fordulok, és irány haza.

Nincs jó kedvem. Kifejezetten rossz kedvem van. Utálom a munkámat, a hétköznapokat, a kollégáimat és ezt az egész irodaházat. Ha beérek, azonnal felmondok, egy napot sem szeretnék itt dolgozni tovább. Persze a felmondási időt ki kell töltenem, de mindegy, az első utam a főnök irodájába fog vezetni.- Miben segíthetek? - kérdezi a titkárnő, amint be akarok nyitni az ajtón.- Fontos beszédem van az igazgató úrral.- Sajnálom, de most nem alkalmas, mert tárgyalás van odabent.- Tárgyalás? És meddig tart?- Talán délre végeznek.Még felmondani sem vagyok képes rendesen. Micsoda nap! - Megtörve huppanok le a gépem elé, és undorral lapozgatom az asztalomon tornyosuló papírhalmot. - Igazgató úr, kérlek! Beszélhetnénk? - szólítom meg a folyosón.- Ne haragudj, de most el kell mennem. Talán ha visszajöttem!- És az mikor lesz?

6

- Holnap. Na, jó munkát!Holnap, mi? Egy egész nap! Talán ez lesz életem leghosszabb napja, és a legrosszabb is. Lemegyek a boltba, és veszek egy csokit. Legalább ennyi, és persze gyalog megyek, mert én többet nem szállok be abba a liftbe, amelyikben a... Nem azért, csak úgy, és kész.

Így, hogy aludtam rá egyet, talán nem is lenne jó döntés felmondani. Legalább van munkám, és minek kí-noznám magam a gyaloglással, hiszen liftezni sokkal kényelmesebb. Igen, legyen minden úgy, mint régen, akkor legalább nem keveredem mindenféle fölösleges kalandokba. Fontos egy ember életében, hogy legyen egy bevált ritmusa, egy kipróbált napi rutin, amire mindig számíthat. Nem kell ez a hülye testmozgás, a pén-zemet sem költöm fölöslegesen méregdrága kávézókra, hiszen az automata még jobb kávét is csinál, és itt van a folyosó végén. A folyóparton meg nincsen semmi. Mit lehet nézni az unalmasan hömpölygő vízen? Rengeteg időt és energiát spórolok, ha ezentúl is a dohányzóban szívom el a cigimet. További értékes energi-ákat tarthatok meg, ha ezentúl is csak a legszükségesebb és kizárólag a munkára vonatkozó beszélgetésekre korlátozódik a kommunikációm a kollégákkal. Tulajdonképpen nem is történt semmi említésre méltó velem az elmúlt napokban. Nem találkoztam senkivel a liftben, nem voltam kávézóban, és nem jártam a folyóparton sem. Ezt csak a képzeletemben történt meg. Az ilyenféle fantáziálás pedig teljességgel fölösleg energiapazar-lás szintén, így az lesz a legjobb, ha törlöm a memóriámból. Most, hogy helyreraktam a dolgokat, már minden a lehető legnagyobb rendben van. - Nos, kedves kolléga úr - szólít meg a főnök - mit szerettél volna tegnap?- Tegnap? Öö… Azt hiszem már nem aktuális a dolog, de köszönöm, hogy észben tartottad.- Remek. Akkor további jó munkát!

Nyolc napja, hogy minden visszaállt a rendes kerékvágásba, és ez így van jól. Reggel lift, délben bolt, természetesen lifttel, este ugyancsak lift, és mivel ebédszünet van, most szépen lemegyek a boltba. Most, hogy ismét normális az életem, talán mégis elmehetnék abba a kávézóba! Persze ezzel ismét fölösleges kalandokba keverednék, de most ilyen kedvem van. Miket is gondolok, hiszen mostanra pont rendbe jött minden, és megint össze akarom zavarni az életemet. Ma van a névnapom, igaz, nemigen szoktam tartani, de nekem is jár egy kis ünneplés. Igen, megyek, és beülök abba a kávézóba.Nem kávét ittam, hanem sört. Egy pohár sört. Igen, nagyon merész dolog munkaidőben sörözni, és azt hiszem, kissé meg is ártott, mert minduntalan felfelé görbül a szám, és a kedvem is jó. Hihi, itt állok a liftre várva, és perceken belül belépek az irodába, kicsit részegen, és senki sem tudja, hogy ittam, és ez nagyon mulatságos dolog. Valaki jön. Együtt fogok utazni valakivel, és ő sem tudja, hogy söröztem munkaidőben. és ez is vicces. Jaj-jaj, ez a lány! Nem baj, annál jobb.- Szerbusz! – köszönök, és olyan széles mosoly jelenik meg a számon, mint még sosem.Telefonál, és így nem válaszol, csak biccent, majd belépünk a liftbe. Szeretnék szóba elegyedni vele, de nagyon elmerült a telefonálásban. Felérünk a harmadikra, és még mindig beszél. Kiszállok én is, és most lerakja végre a telefont.- Most egy másik cipő van rajtam - szólítom meg spicces magabiztossággal, és változatlanul mosolygok.Kissé értetlenül rám néz, és látszik rajta, hogy nem ismer meg, majd sarkon fordul, és némán eltűnik egy ajtó mögött.Ekkora barmot, mint én! Hogy csinálhattam magamból ilyen idiótát?

7

Teljes letargiában kullogok vissza az irodába, és zombiként gubbasztok a gépem előtt egész délután. Újabb ok arra, hogy ne akarjak semmiféle szokatlan, improvizatív dolgot az életembe csempészni.

Rengeteg munkám maradt tegnapról, és most aztán tényleg nem tudok felállni a géptől délig.- Jó reggelt, kolléga úr! - ront rám az informatikus a szomszéd szobából. - Örömmel jelentem, hogy fiam született, és ennek alkalmából tejfakasztó bulit tartok péntek este, amire az egész céget meghívtam. Tessék, ez a meghívód.- Őöö… Köszönöm - rebegem zavartan, de már nem hallja, mert rohan a következő irodába.- Eljössz? - kérdezi a kislányos srác a szomszéd asztaltól.- Hát, nem is tudom. Nem szo…- Ugyan már. Biztos jó buli lesz! Meg hát miért is sértenéd meg, ha már ilyen jófej volt, hogy mindenkit meghívott?- Igaz – tűnődöm el a dolgon, és folytatom a munkát.- Szóval? Én tudom, hol van az a hely. Egészen hangulatos, és remek a vörösboruk.- Vörösbor? Persze. Lehet, hogy beugrom, de tudod, én nemigen iszom alkoholt.- Ugyan már, egy pohár bor nem alkohol, hanem orvosság, és legalább alkalmad lesz megismerni azokat az embereket, akikkel évek óta együtt dolgozol, nem?- Még meggondolom - zárom rövidre a témát, mert kezd idegesíteni a rámenőssége.

Holnap van péntek, és tényleg kezdek kétségbeesni emiatt. Egyáltalán, hogy kell felöltözni egy ilyen rendezvényre? Mit fogok csinálni, és kivel fogok beszélgetni? Egyáltalán minek mennék el? Igaz megígér-tem, legalábbis nem mondtam nemet, talán még jól is érezhetném magam! Inkább elhalasztom a döntést hol-nap reggelre, vagy inkább holnap délutánra.

Mindenesetre buliba öltöztem, remélem nem túl ünnepélyes! Vagy lehet, hogy mégis öltönyben kellet volna jönnöm? Majd megkérdezem a kollégámat, hogy így jó vagyok-e, és ha nem, hazamegyek átöltözni. - Ugye jössz este? - fordul hozzám a szobatársam.- Persze. Szerinted jó leszek így? - Hogy érted ezt?- Semmi, csak a ruhám. Nem túl ünnepélyes?- Nem mindegy, hogy mi van rajtad? Senki nem nézi azt, nem bálba megyünk, hanem buliba.Mindegy lenne, hogy mit húzok fel? Úgy emlékszem, mikor legutóbb vendégségbe mentem, mindenki kiöltözött. Persze ez már nagyon régen volt, és lehet, hogy azóta nem divat az ilyesmi! Tényleg, eszembe sem jutott, hogy valamit biztos illik vinni a vendéglátónak. Talán egy üveg bort, vagy valamit a gyereknek?- És te mit viszel ajándékba?- Ajándékba? Ja, igen. Szerintem egy üveg piát vagy valami rágcsálnivalót fogok venni – feleli, és látszik, hogy ő is elfeledkezett róla.Lemehetnék venni valamit estére, de igazából nincs kedvem most gyalogolni a boltig, meg készítettem magamnak szendvicset reggel, így ebédem is van, majd munka után elintézem.

- Akkor ott találkozunk - veti oda a kollégám, és elviharzik.

8

- Rendben - felelem és én is, kikapcsolom a gépemet, és kényelmesen készülődni kezdek.Nem sietek, mert csak később kezdődik a buli, és nem akarok hazamenni előtte. Ráérősen battyogok ki az ajtón, és megnyomom a lift hívógombját. Elintézem az ajándékot, aztán lehet, hogy lemegyek a folyópart-ra egy szál cigire. Hirtelen úgy érzem, pisilnem kell, de nem baj, majd kiszállok az elsőn, ott van egy WC a folyosó végén. Úgysem sietek, és amúgy sincs kedvem visszamenni az irodába. Már jön is a lift, beszállok, és meglepetésemre ott áll a lány.- Szia - köszön szórakozottan, és a lábamra téved a tekintete - Nahát, téged ismerlek. Emlékszem a cipődre.- Igen. Vagyis szia. - Ez biztosan nem egy mai darab! Látszik rajta, hogy régi vágású a szabása, és fogadjunk, hogy a talpa is bőr, meg faszögekkel van rögzítve!- Az apámé volt - felelem mosolyogva, és megpróbálom a legkedvesebb arcomat mutatni. Hirtelen olyan dolgot kérdezek tőle, amin magam is nagyon meglepődöm - Meghívhatlak egy fagyira? - Ahogy kimondom, rettegni kezdek a választól, és attól, hogy megint bolondot csinálok magamból. Legszívesebben visszaszívnék mindent, és most rögtön kiszállnék a liftből!- Fagyira? - kérdez vissza láthatóan furcsállva a dolgot. Hát igen, pont ettől féltem. - Persze. Hova menjünk? - csicsergi azzal a gyönyörű hangjával, és olyan szépen mosolyog rám, hogy ilyen csodát én még nem láttam.

Innentől kezdve megszűnt a világ körülöttem, és csak őt láttam, mint egy tündöklő virágot a tavaszi mezőn. Vagy a Nap első fénysugarát a hajnal hasadtakor, vagy én nem is tudom, de egyszer csak az utcán sétáltunk, és folyamatosan csilingelt az az édes hangja a fülembe, mint a muzsika, amit az angyalok játszanak a felhőkön üldögélve. Egyszer csak bent találom magam egy cukrászdában, a fagylaltos pult előtt állva, és hirtelen megint érzem, hogy pisilnem kell. - Nos, milyen fagyit eszünk? - érdeklődik édesen.- Válassz! - felelem, hogy időt nyerjek, és fürkészni kezdem a helyet, hogy merre lehet a mosdó.- Nem. Neked kell először kérned, hogy színben ahhoz illőt tudjak választani magamnak.- Hogyan? Izé, persze. Egy ilyet, meg egy csokoládét, és abból a kékből is egy gombóccal – rendelek, és közben egyre inkább erősödik a pisilési inger. Nagyon kellemetlenül érzem magam, és pont most, amikor évek óta a legkellemesebb pillanataimat élem! Leülünk egy kis asztalhoz, és ő folyamatosan csicsereg, én meg lassan elhalálozom hólyagrepedésben. - Ne haragudj, de kénytelen vagyok meglátogatni a mosdót.- Add ide addig a fagyidat, megfogom! Régen éreztem ilyen hatalmas megkönnyebbülést. Hová tűnt a lány? - nézek körbe, de ahol az imént még mi ültünk, most egy nénike falatozza a krémesét. Sehol sem látom. Hát ez remek. Itt hagyott. Ennél még az is jobb lett volna, ha a nadrágomba csorgok! Én idióta, hogy nem voltam képes visszatartani még egy kicsit! Azt hiszem, nem megyek én semmiféle buliba! Úgyis csak arra vagyok képes, hogy otthon üljek egyedül, és ostoba tévéműsorokat nézzek. - Ne haragudj, hogy kijöttem, de nem éreztem magam jól odabent, mert nem volt levegő! - Dehogy. Már azt hittem... Szóval igen, nem a legjobb ez a hely – habogom, miközben alig tudom leplezni abbéli örömömet, hogy mégis megvárt.

9

- Tessék a fagyid. Kicsit kezdett olvadni, így kénytelen voltam körbenyalni, nehogy lecsepegjen. Nem baj?Körbenyalta a fagylaltomat? A gondolat, hogy az édes kis nyelvével érintette a fagyimat, és most én ugyanazt fogom nyalogatni, annyira erotikusnak tűnt számomra, hogy kis híján én magam is elolvadtam. - Minden rendben? Sápadtnak tűnsz – érdeklődik, és olyan szépen mosolyog rám, hogy nem bírom tovább az izgalmakat, és egyszerűen elájulok.Arra ébredek, hogy egy mentőorvos térdel felettem. - Ébresztő! Fiatalember, jól van? Hall engem? - Valamit hadonászik a kezével, de nem látom pontosan - Hányat mutatok? Meg tudja mondani a nevét?Lassan felfogom, hogy mit kívánnak tőlem, és igyekszem felelni a kérdésekre, majd feltápászkodom és közlöm: - Jól vagyok, semmi az egész, és köszönöm a segítséget, de már nincs rá szükségem. Lázasan tekintek körbe, és a lányt keresem a szememmel, de sehol nem látom. Az orvos próbálja a pul-zusomat nézni, és beszél is hozzám, de képtelen vagyok odafigyelni. Egyszer csak fogom magam, és ha-tározott léptekkel kiszakítom magamat a bámészkodók gyűrűjéből, és elsietek. Dühös vagyok, csalódott, szerencsétlen idiótának érzem magam, és ész nélkül megyek az orrom után. Egyszer csak utamat állja a folyó, és végre megtorpanok, majd lerogyok a fűbe, és rágyújtok egy cigarettára. Most mit tegyek? Nem emlékszem, hogy valaha is elájultam volna már. Miért pont most kellett, és hova tűnt a lány, és egyáltalán mihez kezdjek most? Nem akarok haza menni. Nem, az nem lenne jó. Elvégre meg vagyok híva egy buliba. Nem, az sem jó. Itt fogok üldögélni egész este a folyóparton? Nem, az sem megoldás. Kávézó? Nem, baromság. Azt hiszem, elmegyek abba a buliba! Igen. Ez lesz a legjobb.

Remélem, ez a bor elég jónak számít. Azt mondta az eladó, hogy ez minőségi pincészet és jó évjárat. Micsoda hülyeség! Biztos ezeknek a borizéknek a fele csak duma, meg minden. Azt hiszem, ez lesz az a cím… Ezek szerint itt volnék. Még egy cigit azért elszívok, mielőtt bemennék. Hát akkor nagy levegő, és gyerünk!- Hát eljöttél? Azt hittem nem fogsz! - csapdos hátba a szobatársam vidám hangulatban.- Nahát, milyen kedves, hogy itt vagy - perdül hozzám a házigazda is- Nos, mit iszunk, kolléga úr? - lép mellém a főnököm széles mosollyal a száján. - Sziasztok – motyogom, és más nem jön ki a számon, mert nagyon megleptek ezzel a barátságos fogadtatás-sal. Azzal gyorsan a házigazda kezébe nyomom a bort, aki elismerő pillantással nyugtázza a címkén szereplő adatokat. - Kezdésnek ez jó lesz - tukmál rám egy pohár italt a főnök úr. - Na, egészségünkre!Nem szeretném meginni, főleg, hogy azt sem tudom mi ez, de visszautasítani sem akarom, ezért úgy teszek, mintha innék, és megpróbálok kicsusszanni a kollégák koszorújából.- Fenékig, barátom! - harsog a szobatársam, és jó példával járva elöl, lehúzza a magáét.- Én azt hiszem, hogy ez kicsit sok! - Ne gyerekeskedj! A kisfiam egészségére! - unszol most már az informatikusunk is.Persze sejthető volt, hogy esélytelen az ellenállás, így rövid időn belül teljesen részeg lettem.

Hogy lehet, hogy a szemembe süt a nap? Egyáltalán, hol vagyok? Nagyon fáj a fejem, és a gyomrom forog. Mi a fene történt?- Szia. Kialudtad magad? Itt van egy kis kakaó, ez ilyenkor nagyon jót tesz - hallom valahonnan nagyon messziről, és csak körvonalakat látok. Az ablakon keresztül beömlő napfény teljesen elvakít. Megpróbálok

10

erőt venni magamon és felülni. - Örülök, hogy jobban vagy - ismerős ez a hang, és a sziluett is, de nem merem elhinni, amit látok. - Te ugye nem szoktál inni? - Nem - mindössze ennyit tudok kinyögni a meglepetéstől.- Tudod, nagyon szépen tudsz énekelni, remélem nem csak részegen! Manapság ritkaságszámba megy, hogy valaki így ismerje az operákat. Hangszeren is tudsz játszani?- Izé… Otthon, a fürdőszobában, de csak az ének, bár ismerem kottát. Gyerekkoromban zongoráztam, de már régen nem - motyogom akadozva - De mikor? Nem emlékszem… Hol vagyok?- Ahogy elájultál a cukrászda előtt, kihívtam a mentőt, és amíg az orvos megvizsgált, én elmentem, hogy vegyek neked ásványvizet, de mire visszaértem, már nem voltál sehol.- Hogyan? És most, hogy?- Én is ott voltam a buliban. Az örömapa a bátyám. Vicces mi, hogy egy ekkora városban, és egy irodaház-ban dolgozunk, és történetesen ő a kollégád. Azt mondják, két pohár pálinka után teljesen berúgtál, és utána számolatlanul döntötted magadba a kispohár italokat, de nem ütötted ki magad, hanem nekiálltál fennhangon énekelni. Mikor én megérkeztem, éppen az asztal tetején álltál, és a Carmenból daloltál. Mindenki tátott szájjal állt körbe, és mondhatom, igazan feldobtad a bulit ezzel a kis előadásoddal. Vagy fél tucat dalt elénekeltél, mielőtt egyszerűen leájultál az asztalról. Senki nem tudta megmondani, hogy hol laksz, így a bátyámmal ide hoztunk hozzám. - Azt hiszem, most tényleg jól esne egy kakaó!