VI. FIZETÉSIMÉRLEG-ELMÉLETEK

1. AZ ARANYSTANDARD ÉS A JÁTÉKSZABÁLYOK

A pénzzel foglalkozó alaptanítások a korai — és sokszor amai — polgári szerzők munkáiban tulajdonképpen olyan felté-telezésekből indulnak ki, mintha az aranystandard-ben — illetvea mai tőkés pénzrendszerben — szabadon érvényesülnének azegyensúlyteremtő automatizmusok, mintha közvetlen kapcsolatlenne az ország külső pénzügyi pozíciója és belső pénzfolyamataiközött. E tanmese gondolatmenete röviden a következő:

A külkereskedelmi mérleg deficitje azt jelenti, hogy adottidőszakban az ország többet importál, mint amennyit exportált,azaz import útján több áru lépett be az országba, mint amennyionnan export útján kilépett. Pénzügyi értelemben pedig a kül-kereskedelmi mérleg deficitje azt jelenti, hogy az importbólszármazó adósságok rendezésére több pénz folyt ki az országból,mint amennyi az exportból származó követelések rendezésekéntoda beáramlott. Az országban levő pénzmennyiség ilyen szűkü-lése csökkenti a lakosság és a vállalatok vásárlóerejét, ezértmérsékli az áruk iránti keresletet. Ennek következménye az árakcsökkenése, hiszen kiéleződik az eladók versenye a vevőkért.

Ezzel egyidejűleg a partnerországokban ellentétes folyamatbontakozik ki: mivel gazdálkodásukat exporttöbblet jellemzi,a hozzájuk áramló pénz mennyisége meghaladja azt a pénz-mennyiséget, amely tőlük kerül a fent említett deficites országba,így a partnerországokban nő a pénzmennyiség, ezzel a kereslet.A kereslet növekedése kedvező helyzetbe hozza az eladókat,emelheti az eladási árakat.

A külkereskedelmi deficit következménye tehát a deficitesországban végső soron az árszínvonal süllyedése, a szufficiteskülföldön pedig az árszínvonal emelkedése. Minden közgazda-

ZIZ

ságikg ésszerű lénynek és intézménynek az az érdeke, hogysüllyedő árakon vásároljon és emelkedő árakon adjon el. Ezérta belföldi árszínvonal süllyedése és a külföldi árszínvonal emel-kedése ösztönzi az ország exportját, mert érdemes belföldönvásárolni, külföldön eladni. Egyre kevésbé vonzó viszont azimport, nem kifizetődő külföldön vásárolni és belföldön eladni.Ilymódon a külkereskedelmi mérleg deficitje a pénzkiáramlásonés az árszínvonal módosulásán keresztül automatikusan önmagafelszámolását idézi elő.

Ez az elmélet láthatóan abból az akkor indokolt feltevésbőlindul ki, hogy a pénz belföldön és külföldön azonos: nemesfémbőlvert érmék. Ilyen pénzrendszerben az importtöbblet valóbanautomatikusan csökkenti az országban levő pénzmennyiségetés növeli külföldön a pénzmennyiséget, hiszen az import ellen-értékeként nemesfémérmék áramlanak külföldre és ezek ott isa pénz szerepét töltik be, legfeljebb beolvasztják és újra verikaz érméket. Ilyen pénzrendszerben — ha eltekintünk a belföldinemesfémbányászattól — az országban levő pénzmennyiségnagysága egyértelműen a külkereskedelmi mérleg helyzetétőlfügg, hiszen a pénz csak nemesfém lehet, az ország nemesfémkész-lete pedig csak a nemzetközi pénzáramlásokban változhat meg.

Az elméletnek ezek az alapfeltételei azonban nem illeneka múlt század közepétől kifejlődött kapitalista pénzrendszerre.Ebben a pénzrendszerben a pénzforgalom egyre nagyobb hánya-dát, az első világháború előtt már túlnyomó részét nem nemes-fém érmével, hanem bankjeggyel és számlaátírással bonyolí-tották. Ezzel megszűnt a közvetlen kapcsolat az ország nemes-fémkészlete és az országban levő pénzmennyiség között, ésmegszűnt a külkereskedelmi egyensúly helyreállítására törőfolyamat automatikus jellege is. Ettől kezdve az ország külsőpénzügyi egyensúlyának fenntartása, illetve helyreállítása tudatosgazdaságpolitikai, pénzpolitikai akciót feltételez.46 A külső pénz-

4 6 Mint hamarosan kitérünk rá, a fizetési mérleg elméletekkel foglalkozókülönböző irányzatokat is aszerint különböztetjük meg; milyen szerepetszánnak az automatizmusoknak, illetve a tudatos gazdaságpolitikai akció-nak. Felfogásunk szerint az Ss,tönösség (automatizmusok) és a tudatosság

213

ügyí egyensúly helyreállításának automatikus jellege helyett elő-térbe került az a követelmény, hogy az egyes országok Jegy-bankjai „tartsák tiszteletben a játékszabályokat".

Ezen a követelményen a következőket kell érteni. A külsőpénzügyi egyensúly megbomlása — a korábban vázolt arany-pont-mechanizmuson keresztül — aranyexporthoz, illetvearanyimporthoz vezet. Az arany a deficites országokból aszufficites országokba áramlik. Láttuk, hogy az aranynak ez anemzetközi áramlása végső soron Jegybankok közötti forgalom,hiszen a Jegybank az ország aranykészletének letéteményese ésa jegybanki aranykészletre épül a bankjegy és a számlapénzpiramisa. A külső pénzügyi egyensúly megbomlása így közvet-lenül érintette a jegybanki aranykészletet: a deficit csökkentette,a szufficit növelte a pénzkibocsátás alapját. A játékszabályoktiszteletben tartása azt jelentette, hogy a Jegybank csökkentettea bankjegykibocsátást, ha aranykészlete csökkent, növelte, haaranykészlete nőtt. Lévén a jegybankpénz a kereskedelmi bankipénzteremtés alapja, a jegybankpénz kibocsátás hullámzásainaka számlapénz teremtés azonos irányú hullámzásait kellett kivál-tania. Mai kifejezéssel élve: deficit esetén a Jegybank restriktív,szufficit esetén expanzív pénzpolitikát folytatott.

A restriktív pénzpolitika, a gazdaságba áramló pénzmennyiségcsökkentése, vagy legalábbis növekedési ütemének mérséklésecsökkentette a keresletet a deficites országban. A kereslet vissza-esése aztán részben tényleg az árszínvonal csökkenését vontamaga után — de csak részben. Gyakran előfordult, hogy a keres-let csökkenése válságjelenségeket, a termelés visszaesését,munkanélküliséget váltott ki. Mindenesetre, ha az árszínvonalcsökkent, ez ösztönzően hatott az exportra és fékezte az impor-tot. Hasonló hatással járt a termelés csökkenése, a munkanélküli-ség is: a belföldi eladási gondok nagyobb erőfeszítésekre kény-

(pénzpolitika) kölcsönös viszonyának elemzése lehet a leghelyesebb alapolyan kérdések megítéléséhez, mint az aranystandard, illetve az aranyszerepe, a fix kontra flexibilis árfolyam, a fizetési mérleggel foglalkozópolgári iskolák értékelése, a Bretton Woods-i rendszer megítélése, stb.

214

szerítették a vállalatokat az export növelése érdekében, éscsökkentették az importban való érdekeltséget.

így a restriktív pénzpolitika válsághelyzet — vagy miveláltalában a válságnál jóval enyhébb tünetről volt szó, a depresz-sziós helyzet — kialakításával az export növelése és az importfékezése irányában hatott. Másrészt, mivel a restriktív pénz-politika a kamatláb emelkedésével járt, a depressziós helyzetkialakulásával párhuzamosan egyre több tőke áramlott az or-szágba. Nyilvánvaló, hogy minél erősebb volt a tőkebeáramlás— az ország külső pénzügyi egyensúlyát befolyásoló olyantétel, amit a korai közgazdasági elmélet teljesen figyelmen kívülhagyott —, a deficit annál kisebb hányadát kellett az export növe-lésével, az import fékezésével korrigálni. Következésképpen:a restriktív pénzpolitika enyhébb változatai is elegendőnek bizo-nyultak, a Jegybank kisebb depressziós hatással is elérte célját.

Ezzel szimmetrikus hatásokra számíthattak a szufficites or-szágokban. Az arany beáramlása lehetővé tette a Jegybankszámára, hogy expanzív pénzpolitikára térjen át, növelje a pénz-teremtés ütemét. A pénzmennyiség bővülése élénkítette a keres-letet, a gazdaságban a virágzás jelei mutatkoztak. Az élénkkereslet a termelés bővítésére ösztönözte a vállalatokat, eseten-ként lehetővé tette az árak emelését is. Az árszínvonal emelke-dése pedig ösztönzött az import növelésére és fékezte az ex-portot.

De a kereslet élénkülése akkor is ilyen hatást fejtett ki, ha nemvezetett az árszínvonal emelkedéséhez, mert a könnyű belföldieladási lehetőségek mérsékelték a vállalatok érdeklődését azexport iránt, és vonzóvá tették az importot. Továbbá: a kamat-láb csökkent az expanziós politika következtében és ez ösztö-nözte a t ő k e k i á r a m l á s t . Így az expanzív pénzpolitika a belföldikonjunktúra fellendítésén és a tőkekiáramlás ösztönzésén ke-resztül a szufficites országokban a külső pénzügyi egyensúlyhelyreállítása irányában hatott, segített megszüntetni a fizetésimérleg bevételi többletét.

így az aranystandardben a játékszabályok tiszteletben tartásá-val sikerült elérni, hogy a fizetési mérleg egyensúlyhiánya mindig

215

Csak átmeneti, nem túlságosan nagymértékű volt. Pénzügyiszempontból ezt az tette lehetővé, hogy mihelyst veszély fenye-gette aranykészleteiket, a Jegybankok nem késlekedtek a restrik-tív intézkedésekkel. Az aranykészletek emelkedése pedig — bárkevésbé automatikusan — gyakran kiváltotta a fenti sémábanleírt expanziós intézkedéseket. A Jegybankok érzékenységéreutal az, hogy ezekben az évtizedekben nagyon sűrűn változtattáka kamatlábat: például 1898-tól 1913-ig a Banque de Francétizennégyszer, a Reichsbank hatvankétszer, a Bank of Englandhetvenkilencszer, az Osztrák—Magyar Bank huszonötször vál-toztatta a kamatlábat. A korai, határozott beavatkozással aJegybankok elejét vették a külső egyensúlyhiány elmérgesedésé-nek, ezzel elhárították olyan súlyos egyensúlyhiány kialakulását,aminek orvoslása erőteljes, a gazdaságot komoly depressziós,vagy inflációs megrázkódtatásnak kitevő intézkedéseket igényeltvolna. A Jegybankok ilyen politikájának nagy szerepe voltabban, hogy az aranystandard működése folyamán komolyabbmértékű fizetési mérleg-zavarok nem m u t a t k o z t a k . Így valójá-ban az aranystandard idején a nemzetközi Jegybank-köziaranyáramlás nem is öltött nagy méreteket.

Az arany diktálta pénzügyi fegyelem azonban egyben merevvéis tette a gazdaságpolitikát: a pénzpolitika az aranykészletek vál-tozásait — vagy inkább az aranykészleteket fenyegető fejlemé-nyeket — követve gyakran messzemenően feláldozta a gazdaságiérdekeket, a prosperitást, a foglalkoztatottságot a pénzügyifegyelem aranyozott oltárán. Ilyen értelemben szokás néha,irodalmi módon az aranystandardet „az arany abszolút monar-chiájaként" emlegetni. Keynes pedig ironikusan azt a meg-határozást adta az aranystandardre, hogy ez olyan rendszer, amiahhoz vezet, hogy nagy ráfordítások árán kitermelik az aranyata dél-afrikai, vagy a szibériai föld mélyéből, hogy aztán rögtöna Jegybankok pincéibe zárjuk Londonban, New Yorkban, ésPárizsban. Keynes megjegyzését szellemesnek találjuk, de sem-miképpen sem jogosnak. Az erőforrások egy részének elpazar-lása ipari célokat nem szolgáló — kincsképzésre használt —arany kitermelésére nem szűnt meg, nem is mérséklődött azóta,

216

hogy a világ letért az aránystandard-ről. Áz aranystandard fel-adása nem fosztotta meg az aranyat a kapitalista gazdaságbanbetöltött privilegizált helyétől, csak a Jegybankokat mentettefel a „játékszabályok betartása" alól.

Nem kell azt gondolni, hogy az arany abszolút monarchiájacsorbítatlan volt, az arany fegyelmező szerepe az aranystandardidején mindig maradéktalanul érvényesült. A deficites országbanáltalában tényleg bekövetkezett a restriktív pénzpolitikára valóátállás, már csak azért is, mert a kor bankárainak, de nemcsaka bankároknak a gondolkodásában az arany valamilyen alapvetőlélektani szerepet töltöttbe. Számukra az aranykészletek csökke-nése, vagy a készletek kimerülésének veszélye a csőd fogalmávalvolt azonos.

Hasonló okokból azonban a szufficites országokban az arany-készletek növekedését nem mindig követte expanzív pénz-politika. Az 1870-es francia—porosz háború után a franciákáltal fizetett háborús kártérítés a leghíresebb esete annak, amikorsem az aranyat veszítő ország nem tartja be a játékszabályokat,sem az aranyat nyerő országban nem bontakozik ki pénzexpan-zió és nyomában a prosperitás. Amikor a franciák kifizették anémetek által aranyban követelt óriási háborús kártérítést,mindenki arra számított — az előzőek alapján érthető módon —,hogy Németországban soha nem látott gazdasági virágzás,Franciaországban pedig válság, de legalábbis mély depressziókövetkezik. Egy évvel az aranyfizetés után tökéletesen ellenkezőkép bontakozott ki. Németországot már elérte az 1872-ben kez-dődött nagy gazdasági világválság, a gazdaság akadozott, amunkanélküliség nőtt. Franciaországban ezzel szemben a Má-sodik Császárság korának prosperitását is meghaladó fellendüléskövetkezett. Pénzügyi téren ezt az tette lehetővé, hogy a franciabankrendszer erőteljes hitelexpanzióval — pénzteremtéssel —kompenzálta az aranykiáramlás hatását a gazdaságra. ErreBismarck azt mondta: „Legközelebb, amikor háborút nyerünkFranciaország ellen, nem arra fogjuk kötelezni a franciákat,hogy fizessenek nekünk, hanem arra, hogy elfogadjanak tőlünkkomoly összegű háborús kártérítést."

217

Bismarck „gondja" mindenesetre fölöslegesnek bizonyult.Németország legközelebbi háborúja Franciaország ellen az elsővilágháború keretében folyt, és a háború végén nemcsak a vesztesNémetország küzdött a békefeltételek diktálásától gyökereseneltérő gondokkal, de az egész kapitalista Európa olyan helyzetbekerült, ami lehetetlenné tette az aranystandard fenntartását.A kapitalizmus viszonylagos, részleges és átmeneti stabilizációjá-nak idején Anglia — az USA támogatásával — ugyan még egy-szer megpróbálta restaurálni az aranystandardet (1925), de avilágválság szétzúzta még ezt az eleve részleges, csak a külsőkonvertibilitásban fennálló aranystandardet is.47

A dollár belföldi konvertibilitásának megszüntetésével -1934-az aranystandard végérvényesen és formálisan is megszűnt azegész világon. Az első világháborút követően már nem is voltaz, aminek nevezték. Az egyes országokon belül csak formá-lisan létezett a jegybankpénz kibocsátás aranyfedezete. Belföl-dön nem vált általánossá a jegybankpénz korlátlan átváltásaaranyra, még akkor sem, amikor Anglia átmeneti időre,1925—31 között visszaállította az aranystandardet. Az aranyelenyésző szerepet játszott a nemzetközi elszámolásokban is,különösen, ha eltekintünk azoktól a konverziós műveletektől,amelyeket Franciaország elsősorban politikai éllel hajtott végrea 20-as, 30-as évek fordulóján. A Jegybankok tartalékaiban egyrenagyobb arányban halmozódtak fel nemzeti valuták, elsősorbana sterling és a dollár.

Az arany már az első világháború előtt sem töltött be egyed-uralkodó szerepet a nemzetközi elszámolásokban.48 1874—1914között, a klasszikus aranystandard idején, az országok közötti

4 7 A fontnak a X I X . században játszott központ i szerepétől, továbbá azaranystandard kialakulásáról, illetve restaurálásáról, annak nemzetközipolit ikai hátteréről bővebben lásd: Gubcsi Lajos—Tarafás I m r e : A lát-hatat lan pénz. Közgazdasági és J o g i Könyvkiadó, 1977.

4 8 Egy másik hasonló tartalmú fejleményre utalva Engels megjegyezte„A tőke" III. kötetében írt egyik kiegészítésében: „ . . .legalábbis Angliá-ban az arany a nagykereskedelemben nem játszik szerepet" (A tőke,IH. kötet, 582. o.).

218

pénzforgalom zömét a font bonyolította le. London pénzügyiszerepe a brit birodalom és Anglia vitathatatlan gazdasági túl-súlyára épült. A fontot szívesen elfogadták a hitelt kereső kül-földiek. De a pénzfölösleggel rendelkező külföldiek is nyugodtanadták kölcsön pénzüket angol bankoknak, mert kamat-remé-nyeiket egy stabilan fejlődő gazdaság, a brit birodalom erejetette indokolttá.

Bár 1874—1914 között a világ aranykészletei sokkal lassabbannőttek, mint ahogyan a nemzetközi elszámolások bővültek, azaranystandard ki tudta elégíteni a világ igényeit, mind az elszá-molásokhoz szükséges eszköz biztosításával, mind a kért hitelekelőteremtésével. Az aranystandard a gyakorlatban tehát nem azaranytömegek egyensúlyt teremtő mozgásán keresztül valósultmeg, hanem a London által nyújtott fonthitelek révén és azonbizalom alapján, amelyet a világ Anglia iránt táplált.49 Termé-szetesen a bizalomnak az volt az egyik alapja, hogy Angliaelvben bármikor aranyra váltott bármekkora összegű, külföldikézben levő fontot.

Mindezek alapján indokoltnak tűnhet, hogy az első világhá-ború előtti nemzetközi pénzrendszert sokan aranysterling-rend-s,ernek, aranydeviza-rendszernek tartják. Ha az aranystandard-etkizárólag nemzetközi pénzrendszernek tekintjük — azaz a legin-kább megszokott értelemben használjuk e fogalmat —, akkora fenti érvek valóban amellett szólnak, hogy már az első világ-háború előtt sem létezett aranystandard, már akkor is arany-deviza-rendszer keretei között folytak a pénzügyi elszámolások,aranydeviza képezte a tartalékok nagyrészét, stb. Ilyen alaponkülönösen vitatnunk kell az aranystandard létét az első világ-háború után, amikor még nyilvánvalóbbá vált, hogy az aranyháttérbe szorult a nemzetközi kapcsolatokban.

Az aranystandard értékelése azonban nem szűkíthető le ama.,hogy milyen szerepet játszik az arany, illetve az aranydeviza(a font, majd később a dollár) a nemzetközi kapcsolatokban.

4 9 Erről bővebben: Brian Johnson: The. Politics of Money. London,John Murray, 1970. 46—48. o.

219

Az aranystandard-nek van egy másik értelmezése is, amikor azaranyat a belső gazdasági életben betöltött szerepe szerint ítéljükmeg; amikor azt vizsgáljuk: mi az arany kapcsolata a jegybank-pénz teremtéssel és ezen keresztül milyen összefüggésben áll azarany a gazdaságpolitika belső célkitűzéseivel. Ilyen szempontalapján egyértelműen két szakaszra, aranystandard-re és arany-deviza-standardre oszthatjuk a tőkés pénzrendszer fejlődését.50

Az aranystandard a klasszikus kapitalizmus és a kialakulóimperializmus pénzrendszere, amikor a gazdasági fejlődést azösztönösség jellemzi. Az aranystandard elvileg teljesen, a gya-korlatban csak részben érvényesülő egyensúlyi folyamatai jólösszeférnek ezzel a spontán fejlődéssel, olyan időszakban, amikoraz állam még nem fordít kellő figyelmet a teljes foglalkoztatott-ságra. Ez utóbbi volt az áldozat az akkori pénzrendszer aranyo-zott oltárán: az aranyfedezetű nemzeti valuta árfolyama hosszabbidő átlagában mindig fix, mert arany hagyja el az országot, haa hazai árak emelkednek, és arany áramlik be, ha az árak csök-kennek. Az állam nem elsősorban arra fordít figyelmet, hogy azaranykiáramlás deflációs hatása miatt lassítja a gazdasági fejlődéstés fokozza a munkanélküliséget, hanem arra, hogy a nemzetivaluta árfolyama stabil maradjon.

Ha e történelmi-gazdasági fejlődés későbbi szakaszában,51 azállammonopolista kapitalizmus kialakulásával egyidőben a nem-zeti pénzpolitikák letérnek az aranyalapról, akkor véget ér azaranystandard korszaka. Ettől kezdve a gazdaságpolitika fő cél-kitűzése a teljes foglalkoztatottság. Alapvetően ez határozza mega pénzkibocsátást. Mint láttuk, ilyen értelemben az aranystan-dard a gazdasági világválságig tartott.

A 20—30-as években nem az a döntő változás az első világ-háború előttihez képest, hogy az arany kisebb szerepet játszott

5 0 A későbbiekben még utalunk R. Triffin, F. D. Graham és másokezzel kapcsolatos álláspontjára.

6 1 E változások folyamat-jellegére találunk szemléletes utalást A tőkeü l . kötetében: „Ahogy a hitelrendszer fejlődik, a tőkés termelés állandóanarra törekszik, hogy . . . a fémből való korlátot, a gazdaságnak és moz-gásnak ezt a dologi és egyben képzeletbeli korlátját eltávolítsa." (634. o.)

220

a nemzetközi elszámolásokban, mint korábban. És nem is az,hogy milyen mértékben törtek előre az aranydevizák, a fontés a dollár. Lényegesebb az, hogy a legfontosabb tőkésországokeltérő gazdaságpolitikai célokat tűztek maguk elé, ennek megfele-lően különböző volt a fokozódó állami beavatkozás iránya ésmértéke. A háborús nyereség és veszteségek, előnyök és hátrá-nyok — párosulva a gazdaságpolitikák eltérésével — más-másinflációs ütemet váltottak ki országonként stb. Egyes nemzetekettetemes háborús adósságok és a háború után felvett kölcsönöksújtották, míg mások, különösen az USA, a világ hitelezőjénekszerepéhez jutottak. Tartós fizetési egyensúlytalanságok alakul-tak ki: az arany az USA-ban halmozódott fel, később Francia-országban, máshol pedig elsorvadtak az aranykészletek.

Ettől kezdve már korlátozottan sem érvényesülhetett azaranypont mechanizmus. A világgazdasági válság megrázó ha-tása állami beavatkozást követelt, mégpedig a legszűkebb nem-zeti érdekek alapján, mások rovására. Mivel előtérbe került apénzpolitika és a költségvetés anticiklikus célzatú alkalmazása,belföldön az aranystandardet papírstandard váltotta fel: aranyalapnélküli jegybankpénz teremtés kezdődött. A nemzetközi kap-csolatokat feláldozták a gazdaság megszilárdításának, azaz éppenaz ellenkezője történt annak, mint ami az aranystandardet jelle-mezte. A kereskedelmi érdekeket szolgáló önkényes árfolyam-változtatások sorozata kísérte végig a 30-as éveket.

Az aranytól leválasztott egyes nemzeti valutákat senki semfogadta el többé, mint nemzetközi fizetőeszközt. A kereskedelmiés pénzügyi blokkokon belül folytatott kereskedelem pedigamúgy is háttérbe szorította a nemzetközi hitelexpanziót, amelyrea világkereskedelemnek egyszerűen nem volt szüksége. A leg-hamarabb fejlődésnek indult Egyesült Államok exportja 1937-ben is csupán a fele volt a világválság előttinek. A belső piacokmegélénkülése tehát nem járt együtt a világkereskedelem bővülé-sével.

Ez az átmeneti állapot nem tarthatott sokáig. A nemzetigazdaságok fellendülése előbb-utóbb kikényszerítette volna avilágkereskedelem gyors fejlődését is. Hogy ez mégsem a gaz-

221

r

dasági logika szabályai szerint történt, abban a világháborúé és azennek következtében tovább polarizálódott tőkés erőviszonyokéa „felelősség".

A jövő nemzetközi valutarendszerében szükségszerűen azokkezébe kerül a hatalom, a rendszer irányítása, akik képesekolyan valutát juttatni a nemzetközi pénzrendszerbe, amely mindstabilitásával, mind tömegével pótolhatta, sőt, rugalmasságávalfelülmúlhatta az aranyat. Az új standard-et e hatalom birtokábanazok formálhatják, akik képesek kielégíteni a tőkés világ nagyrészének hiteligényeit. A nemzeti hitelrendszer korábban márvizsgált bővülésének nemzetközi méretű párhuzamára volt szük-ség, vagyis arra, hogy nemzetközivé tágítsák a nemzeti keretek-ben már elfogadott — akár inflációs méretű —hitelexpanziót.A hatalmi játszma végső kimenetelétől függött, hogy sok ország,esetleg a tőkés világ együttesen alakít-e e célra alkalmas, nemzetekfölötti pénzintézményt, vagy egy-két állam felségjoga marad anemzetközi pénzvilág ellátása és ellenőrzése. A 30-as évek át-meneti állapota után e hatalmi harcban a második világháborúvolt a döntő hadszíntér.

Mielőtt áttérnénk e korszak rövid elemzésére, szükséges ki-térnünk egy a 20-as évektől egyre élénkebbé vált közgazdaságielméleti vitára, a fizetési mérleggel foglalkozó polgári irányza-tok kialakulásának körülményeire, illetve ezen iskolák állás-pontjának ismertetésére —• beleértve a nézetek marxista bírálatátis (amelyen nem a már sokak által gyakorolt „immanens kritika"módszerét értjük, hanem azt, hogy megpróbáljuk szembesítenie nézeteket a valósággal, a valóságban lezajló gazdasági folya-matokkal, a gyakorlatot téve az elmélet próbájára).

222

2. A FIZETÉSIMÉRLEG-ELMÉLETEKPOLGÁRI IRÁNYZATAI

INTERREGIONÁLIS KERESKEDELEM

Az aranystandard absztrakt modelljének leírásakor azt tapasz-taltuk, hogy tartósan nem alakult ki egyensúlyhiány, végsősoronazért nem, mert az aranystandard drasztikus kiigazítási folya-matai a belső egyensúly (foglalkoztatottság, termelés) rovásárafenntartották a külső egyensúlyt, a valuta viszonylag stabilaranyárát (árfolyamát). Az egyensúly gyors helyreállítása végső-soron azért mehetett végbe, mert az aranystandard világát azaranypénzen alapuló nemzetközi monetáris egység jellemezte.

Napjaink tőkés gazdasági világában is említhetünk példátarra, hogy tartósan fennállhat „külső" egyensúly, ha a térségetmonetáris egység jellemzi: egy országon belüli, viszonylag ön-álló gazdasági régiók közötti egyensúlyteremtő folyamatokra gon-dolunk. Ritkán lehet hallani az ilyen értelemben vett „fizetésimérleg válságokról".

Az egyes régiók közötti gyors kiegyenlítődésnek az a végsőoka, hogy a munkaerő, a tőke, a beruházási döntéshozók igenmobilak. Az egyes tartományokban nagyjából azonos a tör-vényrendszer, a hagyomány, a nyelv, stb. Dekonjunktúrábanélő körzetből a munkaerő és a tőke viszonylag könnyen átcso-portosul más körzetekbe, vagy saját körzetük olyan iparágaza-taiba, ahol még nem használtak ki minden lehetőséget — vagyéppen amelyik az országos hatóságok támogatását élvezi.Az ilyen intérregionális kereskedelemben gyakorlatilag elenyé-sző a protekcionizmus, kisebbek a szállítási távolságok és költ-ségek, gyorsabbak az információk — azaz gyors a reagálásaz egyes régiók közötti áreltérésekre, reáljövedelem különbsé-gekre.

A monetáris szféra is hozzájárul a gyors, fájdalommentes ki-egyenlítődéshez. Ha a pénz- és tőkepiacok integráltak és forrás-gazdagok, akkor a rövidlejáratú tőke gyorsan átáramlik a dep-

223

ressziós körzetbe, enyhíti az átmeneti „fizetési mérleg zavart",különösen, ha néhány nagy bank vidéki fiókhálózata ellenőrziaz értékpapírforgalom és hitelnyújtások jelentős részét (mint pl.az NSZK-ban). Ha például a Ruhr-vidéken az átlagosnál na-gyobb beruházási konjunktúra indul meg, ez megnöveli a helyilakosság jövedelmét, és így mind a konjunktúra, mind a lakos-sági fogyasztás importigénye megnő. Ilyenkor a bankoknaknagy hitelkereslettel kell számolniuk. Azért, hogy ki tudják elé-gíteni a gazdaság hiteligényét, a bankok eladják kincstári váltói-kat és más értékpapírjaikat a nemzeti pénzpiacon — így elegettudnak tenni a hitelkérelmeknek, anélkül, hogy tőkeimporttalfokozták volna a tartományi deficitet. Sőt, a Ruhr-vidéki beru-házási lehetőségek javulása valószínűleg hosszúlejáratú tőkétvonz e körzetbe más tartományokból. Utalhatunk arra is, hogyaz említett értékpapír kínálat csökkenti e papírok árát, ez viszonta kamatlábak emelkedésével jár együtt. A növekvő kamatlábaka megtakarítás fokozására és a beruházás csökkentésére ösz-tönöztetnek — ez a hatás pedig a fizetési mérleg egyensúlyánakhelyreállítása irányában hat.

Mindezzel nem tagadjuk, hogy kialakulhatnak egy országonbelül is depressziós körzetek. Az USA-ban a FRS létrehozásaelőtt például — amikor a bankoknak ráadásul nem volt nagy-tömegű, gyorsan eladható állami adósságpapírjuk — gyakranfelmerült az interregionális probléma. A gyorsabban fejlődőóceán-parti államokban a nagy import miatt gyakori volt adeficit — és az egyes vállalkozók nem kaphattak elég hitelt atőkeszegény bankoktól. Napjainkban pedig a bér — ár — me-revségek, például az államonként eltérő bérminimum-szabályozá-sok gátolják az interregionális kereskedelem tökéletes egyen-súlyi mechanizmusait, ez esetben azt, hogy a depressziós kör-zetben csökkenjenek a bérek — következésképpen az árak.Az olyan nagy, viszonylag kevéssé integrált országokban, mintaz Egyesült Államok, az állami adósságpapírok — különösen abankrendszer által nagy mennyiségben vásárolt rövidlejáratúkincstárjegyek — igen fontos szerepet töltenek be az interregio-

nális egyensúlyi folyamatokban. Tegyük fel például, hogy vala-milyen ok miatt az USA valamelyik északnyugati államában— mondjuk Washingtonban — erősebb beruházási konjunktúrabontakozik ki, mint a többi államban. A gyorsan növekvő hitel-kereslet miatt emelkedik a kamatláb, az élénk beruházási tevé-kenység pedig növeli az állam „ i m p o r t j á t " . Így az állam „ke-reskedelmi mérlege" deficites lesz, de az emelkedő kamatláb jókilátásokat nyújt arra, hogy az ország más államaiból beáramlótőke egyensúlyba hozza a „fizetési mérleget". A helyzet azon-ban az, hogy az ország más távoli vidékein fekvő államok— mondjuk például a délkeleti Florida — bankjai és más, gyü-mölcsöző befektetési lehetőségeket kereső pénztulajdonosai méga magasabb kamat hatására sem fogják hitelkínálattal megro-hanni Washingtont. Először is, legtöbbjük nem kíséri figyelem-mel a Washington állambeli pénz- és tőkepiac fejleményeit,tehát nem is tudnak az ott kínálkozó befektetési lehetőségekről.De — másodszor —, ha tudnak is, vonakodnak hitelt nyújtani— vagy más formában, értékpapírok vásárlásával kölcsöntadni — a számukra jórészt teljesen ismeretlen kölcsönkeresők-nek. Az információ hiánya és a kockázat nagysága tehát nagyonkicsire korlátozná a „fizetési mérleget" kiegyenlíteni hivatottinterregionális tőkeáramlás méretét.

Az állami-szövetségi-adósságpapírok piaca viszont az egészországot felölelő, magas fokon integrált piac, és az állam kifogás-talan adós. A Washington államban növekvő hitelkereslet ésemelkedő kamatláb az itt működő bankokat és más pénzintéze-teket állami adósságpapír-tárcájuk csökkentésére készteti, hogyaz így felszabaduló pénzeszközeiket a jobb nyereséget kínálóvállalati hitelnyújtásra vagy vállalati papírok (kötvények és rész-vények) vásárlására fordítsák. Az állami papírok növekvő kíná-lata — vagy csökkenő kereslete — miatt süllyed ezek ára, azaznő hozama. Homogén, jól integrált piacról lévén szó, ez az ár-csökkenés (hozamnövekedés) azonnal áttevődik országos szintre,azaz a Washington államban kibontakozó hatás szétterül azegész országra. Az eredmény az lesz, hogy Washington leépíti,

324 225

X .

a többi állam pedig továbbépíti állami adósságpapír-tárcáját.Az interregionális tőkeáramlás így valójában az állam hitelezői-nek változását eredményezi.52

MONETÁRIS EGYSÉG ÉS MONETÁRIS FÜGGETLENSÉG

Pénzügyi szempontból nézve az interregionális kiegyenlítődésalapfeltétele tehát szintén a monetáris egység. Az aranystandard-kori és az interregionális egyensúlyi mechanizmusok azt sugall-ják, hogy a fizetési mérleg problémák elkerülésének egyik— végletes, extrém — alapútja a teljes monetáris egység. A nem-zetek közötti kereskedelem persze alapvetően más keretek közöttzajlik, mint a régiók közötti: korlátok akadályozzák a munkaerő,a tőke szabad áramlását, mások a szervezeti-intézményi formák,a nyelv, az adórendszerek, eltérőek a valuták, a pénzpolitikák,stb. Szakítva most már az interregionális példával, a nemzetekközötti kereskedelemben a fizetési mérlegek egyensúlyánakalapvető feltételét, egyik alapútját úgy fogalmazhatjuk meg:teljes nemzetközi monetáris egység. Ennek a végletnek az ellen-pontja, a fizetési bajok elkerülésének másik extremitása: teljesnemzeti függetlenség a gazdaságpolitikában.

Tanulmányunk korábbi megállapításaiból következik: az el-lentétpár úgy is megfogalmazható, hogy az egyik rendszerben

5 2 Kicsit előreszaladva témánkban, ez nagyon emlékeztet a dollárnak— eurodollárnak — Nyugat-Európa pénzügyi integrálásában betöltöttszerepére. Minden európai — sőt nemcsak európai — bankár minden napismeri az europiaci helyzetet és kamatlábakat, jóval kevésbé a más országoknemzeti pénzpiacain éppen érvényes különféle k a m a t l á b a k a t . Így például,ha az NSZK-ban a föllendülő konjuktúra miatt emelkedik a kamatláb(márka), kevés francia bank helyez el márkabetétet nyugatnémet bankok-ban. A márka-hitelkereslet, és ezzel a márka-kamatlábak emelkedése előszöraz europiacra terjed át — ha minden egyéb változatlan, emelve a márkaárfolyamát —, és növeli az europiaci kamatlábakat. Erre következik a frankárfolyamcsökkenése, ami annak következménye, hogy francia bankokfrankért dollárt vesznek és ezt kölcsönzik az eurodollár magasabb kamat-lábainak kihasználására.

226

gyakorlatilag csak az automatizmusok szabályozzák a gazdaságifolyamatokat — a gazdaságpolitikának tehát elenyésző a sze-repe —, míg a másikban a gazdaságpolitika dominanciája érvénye-sül a spontán automatizmusok fölött. Az előzőre az arany-standard modellje a példa, az utóbbira nincs történelmi példa— bár elméletileg a flexibilis árfolyamrendszerrel hozzák össze-függésbe, olyan értelemben, hogy az árfolyam szabaddá tételekövetkeztében a nemzeti gazdaságpolitika egyértelműen és za-varmentesen a belső egyensúlyra összpontosíthat. De eztsemmilyen gyakorlati tapasztalat sem támasztja alá.

A teljes nemzetközi monetáris egység olyan 100 százalékosaranystandardban képzelhető csak el, ahol53 a minden országrakiterjedő közös.monetáris rendszer miatt nincs valutaárfolyam,ezért a pénzpolitikának nem kell ezzel foglalkoznia; egyetlenország nemzeti hatósága sem határozhatja meg önállóan mégsaját pénzteremtési műveleteit sem; a bankok nem teremthetneklátra szóló betéteket (számlapénzt), csak akkor, ha a számlapénzminden egységét fedezni tudják az egyetlen, közös nemzetközipénzzel, amely természetesen nemzetközi kibocsátású, és amely-nek összmennyisége meg kell, hogy egyezzen a teljes monetárisarany mennyiséggel; az egyes országok pénzellátását egyedül azhatározza meg, hogy a gazdasági alanyoknak nem áll érdekében,hogy túl nagy vagy túl kicsi legyen a készpénztartalékuk (az op-timumot a kamat-profit-szerzési szándék, illetve a biztonságminimális foka határozza meg). Mivel a gazdasági alanyok csakátmenetileg rendelkeznek többlettel vagy hiánnyal, az országnaksem lesz tartós deficitje vagy szufficitje.

A valóságos aranystandardben természetesen a Jegybank azaranytartalék összegét többszörösen meghaladó fedezetlen pénztbocsátott ki. Ha 100 százalékos aranystandardben például az im-portőrök pénzük beváltása során igénybe vennék az aranytarta-lék 50 százalékát, akkor ez azt jelentené, hogy készpénztartalé-

5 3 A 100 százalékos aranystandard jellemvonásainak ismertetésébenLeland B. Jeager International Monetary Relations c. könyvére támaszkordunk. (A Haper International Student Reprint, 1966. 54. o.)

227

ii.

kuk is 50 százalékkal csökken — erős tehát a standard fegyel-mező ereje. Ha azonban a teljes pénzkibocsátásnak csak 10 szá-zalékát fedezik arannyal, akkor a lakosság és a vállalatok kezébenlevő pénzmennyiség -5 százalékának aranyra váltása igénybeveszi az aranytartalék 50 százalékát. Mivel a pénztartalékok95 százaléka még megmaradt, a lakosság és a vállalatok nyugod-tan költhetnek tovább, egyebek között importra. Ez a csaknemgátlástalan költekezés deficitet is idézhet elő. A Jegybank,illetve a kormány csak akkor tudja megakadályozni ezt a helyze-tet, ha tudatos politikával tiszteletben tartja a játékszabályokat:ez esetben, 10 százalékos aranytartalékot feltételezve, a tartalé-kok 50 százalékos megcsapolására úgy válaszol, hogy 50 száza-lékkal csökkenti a lakosság és a vállalatok kezében levő pénz-mennyiséget (a Jegybank csökkenti a pénzellátást, a kormánynöveli az adóbevételeket,:Stb.).

A ténylegesen létező aranystandardben tehát úgy merült fela kérdés, hogy vagy vállalja a Jegybank és a kormány a deficit(szufficit) esetleg tartósabb kialakulását, vagy pedig kénytelentudatosan beavatkozni a gazdaság pénzellátásába, deficit eseténdeflációs politikával. A gyakorlatban ez történt: erre mondják,hogy az aranystandard-ben drasztikus és gyors volt az egyensúlyhelyreállításának folyamata (defláció = munkanélküliség). Ha azelőző variáció honosodott volna meg — mert e korban nembeszélhetünk az alternatívák közötti tudatos választásról —,akkor a lakosság túlköltekezése miatti viszonylag tartós deficitveszélybe sodorta volna az aranytartalékokat, és előidézte volnaaz aranystandard bukását (ami végülis elkerülhetetlen volt),a tartós szufficit pedig azt takarta volna, hogy a többletjövedel-mek megcsapolásával az exporttöbblet jelentős részét a Jegy-bank aranyra transzformálja — márpedig a kamatot nem hozó,elfekvő aranytartalék improduktív beruházás.

Történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy az aranystandardidején is sor került leértékelésekre. Ilyen értelemben az arany-standardfelfogható olyan típusú fix árfolyamrendszernek, amely-ben változtathatók az árfolyamok (lásd a Bretton Woods-i rend-szer), de az árfolyamváltozások ritkán fordulnak elő. Az arany-

standard deflációs hajlamáról mondottakat ennek alapján úgymódosítjuk, hogy a deflációs hajlam rövid távon érvényesült, agazdaság mindaddig deflálódott, amíg a deficites országok eltudták viselni a drasztikus deflációt. Általában szabály ugyanis,hogy az egyensúly felborulása hamarabb érezteti kedvezőtlenhatását a deficites országokban, mint a szufficitesben. A defici-tesek nem várhatják meg, míg a szufficitesek — az inflációtólszenvedve — felértékelnek. Amikor nem tudták többé betar-tani a játékszabályokat, akkor leértékeltek. Az ilyenkor alkal-mazott leértékelés éppúgy inflációs hajlamokat táplál, mint azaranystandard felbomlása utáni fix rendszerben. Hosszú távontehát az aranystandard is inflációs hajlamú volt.

Összefoglalva: ha az aranystandard sem küszöböli ki az ár-emelkedéseket — beleértve a deficites országokat is —, továbbáha a fontos tőkés országok gazdasági élete a múlt század végétőlszorosan összefonódott, akkor ez az automatizmusok érvénye-sülésének korlátozott körét jelenti — azaz a tudatos gazdaság-politika elemeire utal.54 A nemzeti érdekek domináns szerepemiatt ez lehetetlenné teszi a teljes nemzetközi monetáris egységet.Még kevesebb szól amellett, hogy megvalósítható a teljes nemzetimonetáris függetlenség, amit a flexibilis árfolyamrendszer hivatottszolgálni. Eltekintve attól, hogy a világgazdaság integrációsfolyamatai, az áru- és pénzmozgások összefonódása eleve lehe-tetlenné teszi a nemzeti monetáris függetlenséget, önmagából aflexibilis árfolyamból kiindulva is cáfolhatjuk, hogy a flexibilisárfolyam felszabadítja a nemzeti gazdaságpolitikát a külső egyen-súly iránti felelősségtől.

Paradox módon kezdjük a cáfolatot úgy, mintha inkább erősí-

5 4 Éppen, a tudatos gazdaságpolitikával hozta összefüggésbe Marx azarany jövőbeni szerepének megítélését: „A modern ipar egész történetebizonyítja, hogy ha a belföldi termelés s,er vetett lenne, nemesfémre valóbancsak a külkereskedelmi egyenleg kiegyenlítési céljából lenne szükség —akkor, amikor az egyensúly pillanatnyilag felborul" (Marx: A tőke III.kötet, 571. o.). Természetesen itt Marx minőségileg másfajta tudatosságról,„szervezettségről" beszél, mint amilyenre m'i az aranystandard keretébenutaltunk.

229

tenl akarnánk azt a tézist, hogy a flexibilis árfolyam valóban meg-szabadítja a. gazdaságpolitikát a fizetési mérleg-kényszertől(mert. automatikusan egyensúlyba hozza a fizetési mérleget),úgy hogy a gazdaságpolitika maradéktalanul a belső célokszolgálatába állítható. A hatvanas években, amikor fix árfolya-mok voltak, a nyugati világgazdaság jelentősebb országaittekintve, az inflációs ráták különbsége néhány, de legfeljebb3—4 százalék volt (mondjuk az NSZK és Olaszország, vagyFranciaország között). Amióta a flexibilis árfolyamok általánosak(1973. márciusa óta), a jelentős tőkésországok inflációs rátáiközötti különbség 10—20—25 százalékot is elér (lásd egyikoldalon NSZK és Svájc, a másik oldalon Anglia és Olaszország).Szó se róla, ez nagyon sok tényezőnek köszönhető, és ezekközül talán nem is a legfontosabb az, hogy az árfolyam fix, vagyflexibilis. Teljesen biztos azonban az, hogy a kormányok nagyobberőfeszítéseket tettek a — valamilyen gyakorlati értelemben vett —nemzetközi inflációs átlag megközelítésére, vagy az ettől való eltéré-sük mérséklésére fix árfolyamrendszerben, amikor az árfolyammegváltoztatása kivételes eszköz volt, amihez — különféleokokból — nem szívesen nyúlt a kormány. Az is valószínű,hogy a hatvanas években könnyebb volt az árakat fegyelmezni,mint manapság. A nyugati kormányok gazdaságpolitikájáraazonban láthatóan nem maradt teljesen hatás nélkül az elméletiközgazdászok egy részének évtizedeken át hangoztatott jel-szava a gazdaságpolitika függetlenségéről flexibilis árfolyam-rendszerben. A kormányok — különösen a deficites országokkormányai — hagyják lebegni az árfolyamot, időről időre be-avatkozva, de a belső pénzellátást nem szűkítik vagy bővítika fizetési egyensúly érdekében, hiszen ezt a flexibilis árfolyam„vállalta". Énnek a politikának különösen deficites országbanvégletesek a következményei. Az árfolyam süllyedése sokkal előbbvezet az infláció gyorsulásához —- az importköltségek növekedé-se miatt — mint ahogy ösztönözné az exportot (az export irántikülföldi kereslet árcsökkenésre következő fellendülése, haegyáltalán bekövetkezik, meglehetősen időigényes). Infláció— deficit — árfolyamsüllyedés — infláció — deficit, és így

230 v

tovább, a bűvös kör. A gazdaságpolitika nem szabadul mega fizetési mérleg-kényszertől, hiszen belső céljai eléréséhez olyanmértékű pénzexpanzióra kényszerül, amilyent az árfolyamsüllye-dés árfelhajtó hatása megkövetel. Sokkal jobban működik perszea flexibilis árfolyam olyan országban, ahol a gazdaságpolitikaproblémái nem nagyok, tehát a belső és a külső egyensúlyhiánykicsi — vagyis ahol a fix árfolyam problémamentes.

A lényeg az, hogy hacsak nem szüntetik meg teljesen a kül-kereskedelmet, az árfolyamtípus és a nemzeti gazdaságpolitikaegyetlen kombinációja sem képes elzárni a gazdaságot a kül-világtól. Példa: a külföldön kialakult depresszió miatt csökkena kereslet a belföld exportja iránt. Az ország valutájának flexi-bilis árfolyama csökkenni kezd. A külső depresszió azonbannem egyszerűen csak a külföldi árszínvonal esése — és ehhezviszonyítva belföld árszínvonalának növekedése —, hanem akülföldi foglalkoztatottság, a termelés és a reáljövedelem csök-kenése. A flexibilis árfolyam képes lehet arra, hogy kövessekülföld és belföld árszínvonalának eltérő mozgását (ez esetbenazzal, hogy belföld valutaárfolyama leértékelődik), de arra nincshatalma, hogy befolyásolja külföld keresletét és kínálatát —márpedig éppen a kereslet csökkenése okozta a belföldi exportcsökkenését. Valószínű, hogy a külföldi kereslet esése nemegyformán sújtja a belföldi iparágakat. Az érintett exportágaza-tokban kialakuló munkanélküliség elkerülése végett arra vanszükség, hogy a gazdaságpolitika expanzióra kapcsoljon — deez inflációt okoz azokban az ágazatokban, amelyekkel szembennem volt keresletcsökkenés. Az infláció elkerülését célzórestrikció viszont erősíti a deflációt, a depressziót. A, flexibilisárfolyam tehát nem szabadította meg a gazdaságpolitikát a külsőbéklyóktól.

Összegezve: a flexibilis árfolyam attribútumaként felfogottnemzeti gazdaságpolitikai függetlenség irreális. E rendszerbennem képes a gazdaságpolitika arra, hogy megteremtse a külsőés a belső egyensúly összhangját illetve hogy zavartalan belsőpolitikát folytasson.

Elvetve tehát a teljes nemzetközi monetáris egység, illetve a

231

teljes nemzeti gazdaságpolitikai függetlenség absztrakcióját, minta fizetési mérleg problémák elkerülésének két alapformáját, areális világban együtt kell kezelnünk a fizetési mérleg egyensúly-teremtő automatizmusait és a rájuk épülő vagy velük ellentétesirányú gazdaságpolitikát, ami felfogható úgy is, mint a konzisz-tencia-probléma egyik formája.

A fizetési mérleg elmélet a fizetési mérleget meghatározó gazda-sági determinánsokat vizsgálja — ezt általánosságban megálla-píthatjuk, annak ellenére, hogy a különböző irányzatokhoztartozó elméleti közgazdászok nem ugyanazt értették és értikfizetési mérleg fogalmán, és nem ugyanazokat a gazdasági ténye-zőket értik a „determináns" fogalmán sem. Elöljáróban — ésugyancsak általánosságban — azt is leszögezhetjük, hogy a fize-tési mérleg elméleteknek szerves részét képezi a mérleg egyen-súlyát fenntartó vagy helyreállító fizetési mérleg politikák elem-zése is.

A fizetési mérleg elméletek tehát — „tisztán" csak absztraktformában létező — automatizmusok és gyakorlati politikaieszközök együttese. A polgári szakirodalom szerint a mérlegegyensúlyának fenntartását vagy megőrzését szolgáló legfonto-sabb automatizmusok a következők:

az árszínvonal változása,a belső pénzellátás alakulása,az árarányok változása a nemzetközi kereskedelmi forgalomba

bekerülő, illetve nem bekerülő áruk viszonylatában,a jövedelmek változásai,a kamatlábak alakulása,az árfolyam változása.

Bár egyelőre nincs olyan „polgári iskola", amely egységbenkezelné valamennyi említett automatizmust, természetesen nincsszó arról, hogy ilyen mereven elválasztanák egymástól ezeketaz öntörvényű szabályozó folyamatokat. A fizetési mérlegpolitikáról vallott nézeteikben éppen abban látják a gazdaság-politika feladatát, hogy vegye észre e folyamatok közötti inter-

232

dependenciat, legyen tekintettel továbbá arra a kapcsolatra, amelyaz interdependencia alapjául szolgáló endogén törvények és azexogén hatások (pl. a technológiai vagy íziésváltozások, külsőkereslet autonóm csökkenése) között fennáll. Gondolatmene-tünket a továbbiakban éppen az határozza meg, hogy az egyesnézetcsoportok figyelme az interdependencia milyen mélységéreés szélességére terjed ki, illetve hogy mekkora teret engednekkoncepciójukban annak, hogy a tudatos gazdaságpolitika befo-lyásolja az automatizmusok érvényesülésének módját és körét.

A fizetési mérleg-elmélettel foglalkozó iskolák megkülönböz-tetése megkívánja, hogy az irányzatok elhatároló jegyeit emeljükki; ezért a válaszfal olykor élesnek tűnhet. Valójában azonbana fizetésimérleg-iskolák egyike sem jelent „kopernikuszi for-dulatot", sőt még keynesi forradalmat vagy „friedmani ellen-forradalmat" sem. Ha mégis húznunk kell bizonyos határvonala-kat, akkor azt két szempont alapján tehetjük:

— a fizetési mérleg-elmélet csak a külkereskedelemre korláto-zódik-e (mint az elaszticitási és a multiplikációs irányzatban),vagy figyelembe veszi a tőkemozgásokat is (mint az abszorpciós,különösen pedig a monetáris iskola);

— úgy vélik, hogy szinte kizárólag a tőkés gazdaság automa-tizmusai biztosítják a fizetési mérleg egyensúlyát, vagy fokozott,jelentőséget tulajdonítanak a gazdaságpolitikai beavatkozásnakelsősorban a monetáris politikának is. Az elaszticitási és a mul-tiplikációs irányzat az automatizmusokban bízik, az abszorpciósés a monetáris iskola inkább a gazdaságpolitikában.

A fizetési mérleg-elméletét két fejlődési szakaszra oszthatjuk:az elaszticitási és a multiplikációs iskola kialakulása a másodikvilágháború előtti időkre esik, míg az abszorpciós és a monetárisirányzat a világháború utáni új körülményekre reagálva születettmeg.

A két világháború közötti gazdasági és politikai válsághely-zetben összeomlott a Hume-ra visszavezethető klasszikus elmé-let, mert az ár- és bérszínvonal gyors, egyensúlyteremtő válto-zása helyett a tömeges munkanélküliségen, azaz a mennyiségiváltozásokon (q) keresztül jelentkezett a drasztikus egyensúlyi

233

Tr

Mechanizmus (más kérdés, hogy ez sem teremtett egyensúlyt).Minden esetre a klasszikus monetáris elmélet csődöt mondott.Keynes, különösképpen a keynesiánusok tehát ezekre a meftnyi-ségi változásokra összpontosítottak, és a munkanélküliség té-nyéből indultak ki.

Időrendi — de az általános gondolkodási vonalat is követő —sorrendben először a fizetési mérleg úgynevezett ár-, vagyelas,ticitás szempontú megközelítését tárgyaljuk. Valójában ittarról van szó, hogy a kereskedelmi (tehát nem a fizetési) mérlegegyenlege hogyan függ a belföldi árszínvonal vagy a valuta-árfolyam változásaitól. A megközelítés a jövedelemfolyamatokvizsgálatával válik keynesiánussá. Az ezt követő abszorpciós meg-közelítés a teljes foglalkoztatottsággal és teljes kapacitáskihasz-nálással működő gazdaság fizetési (valójában inkább csakkereskedelmi) egyensúlyának problémáira koncentrál. Végül,az úgynevezett „monetáris" megközelítés vizsgálataiban követ-kezetesen érvényesíti azt a szempontot, hogy a fizetési mérlegmonetáris jelenség. Az irányzatok ismertetésénél Leland B.Jeager már idézett könyvére támaszkodunk.

A „RUGALMASSÁG" FILOZÓFIÁJA

Az egész Keynes előtti közgazdasági gondolkodásmódban agazdasági folyamatokat úgy fogták fel, mint árak (p), nempedig mennyiségek (q) reagálását a különböző külső és belsőimpulzusokra. A neoklasszikus elméletben a tőkés gazdaság— frikcionális tényezőktől eltekintve — szükségképpen teljesfoglalkoztatottsággal és teljes kapacitáskihasználással működik.Az összkereslet színvonalának vagy összetételének változásaiilyen feltételezés esetén nem csapódhatnak le a termelés növeke-désében vagy csökkenésében (azaz q változásaiban), hanem csakaz árszínvonal hullámzásában, vagy az árstruktúra változásaiban(p változásaiban). Ezzel szemben Keynesnél, mint láttuk, azárszínvonal merev, de a foglalkoztatottság nem szükségképpent e l j e s . Így a kereslet változásaira a gazdaság úgy reagál, hogy

234

az árak változatlanok maradnak, de a termelés mennyisége nővagy csökken. Ez a merev szembeállítás persze a neoklasszikusés a keynesi álláspont végletes leegyszerűsítésén alapul —: deolyan leegyszerűsítésen, amely végeredményben jól tükrözi a kétiskola alapvető hozzáállását a gazdaság adaptációs folyama-taihoz.

Ebből a q.p összefüggésből a Dávid Hume és RichárdCantillon tanításaiból kiinduló neoklasszikus pénzelmélet híveia p, azaz az árak változásaival próbálták magyarázni a belsőés külső egyensúlyi folyamatokat. E felfogás a 30-as évekigdominált a polgári közgazdasági eszmevilágban. Röviden meg-ismételve a már korábban elmondottakat: nézetük szerint adottország deficitje az aranyárfolyam alsó exportpontjához nyomjale az árfolyamot. Ezután megindul az aranykiáramlás. Ezértcsökken a belső pénzellátás. A defláció miatt esnek vagy stag-nálnak az árak és a bérek. Mind a belföldi, mint a külföldivásárlók szívesebben vásárolják belföld.viszonylag olcsóbb ter-mékeit — a deficit megszűnik.

Hacsak... és itt új szempontra hívja fel a figyelmet a 30—40-es évektől több közgazdász: arra ugyanis, hogy az arany-áramlásra és az árszínvonal változásra alapozott mechanizmussikere attól függ, hogy helyettesíteni tudják-e egymást az impor-tált, illetve a belföldön termelt áruk (azaz deficit esetén csökkent-hető-e az import), és viszonylag gyorsan át lehet-e csoportosítania termelési tényezőket (azaz fokozható-e az export). Vagyis aklasszikus, aranystandardre vagy fix árfolyamra vonatkoztatottmechanizmus hatékonysága attól függ, milyen az export és azimport keresletének és kínálatának rugalmassága. Kialakult az elasz-ticitási iskola.

Mielőtt rátérnénk ezen irányzat kiforrott, matematikai mo-delleket is megfogalmazó nézeteinek ismertetésére, foglalkoz-nunk kell három olyan mechanizmussal, amely a neoklasszikusgondolkodásmód részét képezi, mivel a p változásaival állösszefüggésben: a pénzkészletek hatása az árakra; az árarányokeltérő mozgásai és ezzel összefüggésben a közvetlen árszubven-ciók szerepe; az árfolyam-mechanizmus.

235

ír

1. A mechanikus mennyiségi szemlélet még nem foglalkozottazzal, hogy aranystandard-ben a pénzkészletek alakulása hogyanbefolyásolja a külkereskedelmet. Miután a pénzkészletek alakulásamonetáris jelenség, ezzel bővebben a monetáris iskola foglalko-zik — mi is ott részletezzük majd. Utalnunk mégis kell rá máritt is, mert az elaszticitási iskola is észrevette — más kérdés,hogy lényegében nem foglalkozott vele —, hogy a pénzellátásés a pénzkereslet befolyásolja a lakosság- és a vállalatok piacimagatartását, így, ezen keresztül az árakat. Ha deficites országpénzt — aranyat — veszít, akkor a belföldi gazdasági alanyokrelatív vásárlóereje csökken. Csak ezen összefüggés bekapcsolá-sával érthető meg a defláció. Enélkül nehezen érthetnénk meg,hogy a deficites országbán az árszínvonal csökkenése miértváltja ki éppen a keresletcsökkenést (benne fogyasztáscsökke-nést), azaz a deficit felszámolásának feltételét. Ennél többetmindenesetre nem mond az elaszticitási iskola a „monetárisfejleményekről".

2. Eddig az árszínvonal csökkenéséről (deficites országban)általánosságban beszéltünk. Valójában két szempontból is diffe-renciáltabb az áralakulás. Egyrészt: az exportált és importált— vagy a nemzetközi forgalomba akár csak potenciálisan be-kerülő — áruk ára lassabban változik, mint azoké, amelyek nemkerülnek be a nemzetközi forgalomba (ilyenek a nem anyagijellegű szolgáltatások, a föld, a munkaerő stb.). Ennek az azoka, hogy az előző típusú áruk árai a világpiaci kereslettől-kíná-lattól is függnek, az utóbbiaké csak a belső kereslettől, így apénzellátástól; azaz erősebben érinti áraikat a defláció, a monetá-ris kontrakció. A termelési tényezők „árai" — a munkabér, akamat, a profit — ezért defláció esetén „csökkennek", azazcsökken a reál vásárló erejük. Ez korlátozza a fogyasztást.Ezzel függ össze az említett második szempont: e két különbözőtípusú árucsoport közötti helyettesíthetőség (amelyre az elaszticitásiiskola képviselői sem figyelnek kellőképpen). Mivel deficit— defláció — idején a nemzetközi forgalomba nem kerülő árukára gyorsabban esik, a belföldi vásárlók fokozzák ezen árukvásárlását, miközben csökkentik importjukat, és az erőforrások

236

egy részét az exportágazatok fejlesztéséhez csoportosítják át.Tendenciájában javulhat a mérleg.

Ugyanakkor ellenkező irányú összefüggést is megfigyelhe-tünk, ha bekapcsoljuk azt a közvetett árszubvenciót, amelyetaranystandard-ben vagy (változtatható) fix árfolyamrendszerbenaz arany- és devizatartalékok igénybevétele okoz deficit esetén.Aranystandard-ben és fix rendszerben ugyanis a lakosság és avállalatok mindaddig nem érzik meg a deficithez tartozó deflációhatását, amíg a központi tartalékokból finanszírozzák a deficitet(erről már szóltunk a pénzkészletek áttekintésénél). Ezért agazdasági alanyok egyelőre fenntartják keresletüket mind a(különben exportra is felhasználható) hazai javak, mind azimport iránt. Ez a „szubvencionált" fogyasztás vagy keresletellene hat a deficit felszámolásának.

3. Az árfolyam-mechanizmus — első megközelítésben — lénye-gében ugyanazon elvek alapján hat a fizetési mérleg-egyensúlyirányában, mint a már tárgyalt árszínvonal-mechanizmus. Foly-tassuk a fenti esetet azzal, hogy az arany — vagy a devizatartalé-kok vészes csökkenése esetén a Jegybank nem hajlandó továbba belső fogyasztás (kereslet) „szubvencionálására" — ezért le-értékeli a valutát. Aranystandard-ben az eddig elszenvedettaranyveszteség csökkentette a belső monetáris pénzellátást,működni kezdett az árszínvonal-mechanizmus. Itt tehát esneka belföldi árak és pénzjövedelmek, miközben csaknem válto-zatlan marad az exportált, illetve importált áruk aránya. Valuta-árfolyam-mechanizmusban (fix rendszerben) a leértékelés azteredményezi, hogy csökken a belföldiek vásárlóereje importra,illetve exportálható javakra nézve, mivel a leértékelés növelia nemzetközi forgalomba kerülő áruk belföldi árát a nemzetköziforgalomba nem kerülő árukéhoz képest. Az aranystandardárszínvonal-mechanizmusától eltérően tehát az árfolyam-mecha-nizmusban csaknem változatlanok maradnak a belföldi árak ésa pénzjövedelmek, miközben az exportált és importált áruk áraemelkedik belföldi valutában mérve. Az aranystandard-mecha-nizmus döntően a belföldi árakon és jövedelmeken keresztül hat,míg az árfolyam-mechanizmus az exportált és importált áruk árain

237

keresetül. Az aranystandard a rossz árfolyamot nem az árfolyammegváltoztatásán keresztül igazítja ki, hanem minden más gaz-dasági tényező megváltoztatásával, beleértve a drasztikus deflá-ciót. Ez Röpkét olyan bohócra emlékezteti,55 aki — látva, hogya szék túl messze van a zongorától — a zongorát próbálta a szék-hez tolni. Az árfolyam-mechanizmus a pedáns emberhez hason-lít: a széket tolja a zongorához, mégha a zongora általábangyakran odább is gurul. E különbség ellenére lényeges azonos-ság tapasztalható a két mechanizmus összevetésekor: mindkétesetben csökkent a deficites belföld kereslete (fogyasztása, reálvásárló ereje) a külföldhöz képest, tehát relatív értelemben.Márpedig ez a neoklasszikus elméletben a mérleg p-n keresztültörténő egyensúlyi folyamatának alapfeltétele.

Már most megállapíthatjuk bírálatként az elaszticitási isko-láról, hogy ha csak ezekre az automatizmusokra terjed ki afigyelme, akkor adós marad igen lényeges reálfolyamatokkal és gya-korlatilag negligálja a monetáris összefüggéseket is. Sem az arany-standard árszínvonal-mechanizmusa, sem az árfolyam-mechaniz-mus nem foglalkozik olyan összefüggésekkel (a q elemeivel),mint a foglalkoztatottság változása, vagy a gazdaság konjunk-turális — dekonjunkturális helyzetének változásai, amelyekpedig lényegesen befolyásolják az árak és a bérek alakulását. Azpersze elméletileg igaz —- de a neoklasszikus-elaszticitási iskolahívei nem ezt mondják —, hogy a termelés és a foglalkoztatott-ság soha nem deflálódik vagy inflálódik, csak a bérek és az árakmennek át defláción vagy infláción. Ők általiban nem foglal-koznak a q-val, ezért azt sem ismerhetik fel, hogy a gyakorlatigazdaságpolitika nem indulhat ki ebből az „elméleti" okos-kodásból.

Az elaszticitási iskola legkifejlettebb változata azt vizsgálta,hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy a valutaárfolyamnormálisan, azaz az egyensúly irányában befolyásolja a fizetésimérleget. Ez tehát az árfolyam-mechanizmus neoklasszikus gon-

5 5 Wilhelm Röpke: Le rideau de fer monétaire. Revué Economique etSociale. VIII. January 1950. 32. o.

dolatkörének továbbvitele. A feltételek összességét stabilitásifeltételeknek nevezik, és matematikai összefüggések formájábanis kifejezik. Ebben:

e = a külföldi devizakínálat elaszticitása (a devizakínálat azexport iránti külföldi kereslettel azonosítható)

n = a külföldi deviza iránti belföldi kereslet elaszticitása (adevizakereslet importkereslettel azonosítható)

m = belföld importjax = belföld exportjaem = az importkínálat árrugalmassága, ahol az importárat

külföldi valutában fejezzük kiex = az exportkínálat árrugalmassága, ahol az exportárat bel-

földi valutában fejezzük ki= az import iránti belföldi kereslet árrugalmassága, ahol

az importárat belföldi valutában fejezzük ki= az export iránti külföldi kereslet árrugalmassága, ahol

az exportárat belföldi valutában fejezzük ki.

n

n

Korábbi megállapításaink és a tapasztalatok alapján elmond-hatjuk, hogy a devizakínálat normális esete akkor áll fenn, ha akülföldi deviza hazai valutában kifejezett túl magas ára eseténtöbblet mutatkozik a devizakínálatban a kereslethez képest —azaz túl magas árnál csökken a deviza árfolyama. Ez esetben adevizakínálati elaszticitás pozitív. A deviza iránti kereslet pedigakkor normális — a keresleti elaszticitás akkor pozitív —, haalacsony devizaárnál nagy a kereslet a deviza iránt. Grafikon-ban kifejezve (lásd. a 6. ábrát):

A két görbe metszéspontja adja az egyensúlyi helyzetet. Nor-mális — egyensúlyteremtő: — esetben a .devizakínálat görbéjejobbra — felfelé halad, a keresleti görbe pedig jobbra-lefelé.Aligha elképzelhető, hogy a deviza árának növekedése — azaza külföldi áruk belföldi árának növekedése — esetén több kül-

5 6 A stabilitási formulát Leland B. Jeager már idézett InernationslMonetary Relations c. műve alapján ismertetjük (136—161. o.).

338 239

földi árut, illetve ennek megvásárlását szolgáló több devizátvásárolnának. Ezért a (deviza-) keresleti elaszticitás valószínűlegmindig magas, legalábbis magasabb I-nél. Emiatt a stabilitás —azaz az árfolyamnak a fizetési mérlegre gyakorolt egyensúly-teremtő hatása — alapvetően attól függ, hogy pozitív vagy nega-tív a devizakínálat elaszticitása (azaz a külföld kereslete belföldtermékei iránt, vagy belföld exportkínálata külföld felé).

Időegység alatt kereslet és kínálat külföldi deviza mennyisége

6. ábra

Az árfolyam fizetési mérlegre gyakorolt normális hatásának akritériuma a következőképpen írható fel elaszticitásokban ki-fejezve:

n m (e m +l)O (1)

Ez a kifejezés általában pozitív, tehát a piac stabil, érvényesül-nek az egyensúlyteremtő folyamatok. Csak akkor lehet negatív(instabil), ha n, kisebb I-nél, azaz rugalmatlan a külföld keres-lete belföld exportja iránt (például akkor, amikor belföld valuta-leértékeléssel próbál védekezni a deficit ellen). De még ha 0-rasüllyed is az nx, akkor sem egyértelmű, hogy a képlet negatívváyálik, még ekkor is ellensúlyozhatják a képlet más elemei (pél-

240

dául, ha magas az importelaszticitás — devizakeresleti elaszti-citás —, vagyis ha deficit esetén nagyon jelentősen csökken azimport.)

A fenti képletből látható, hogy a stabilitás feltételei az esetbenis biztosítottak, ha mindkét kínálati elaszticitás — az exportkíná-lati (ej és az importkínálati (em) — egyaránt 0.57

Ebben az esetben a képlet nagyon egyszerű hányadosra redu-kálódik:

Mivel az 1 pozitív, a devizapiac zavartalanul szolgálja azegyensúly megteremtését.

Ha most nem az ex, hanem csak az em = 0, akkor a stabilitásikritérium a következőképpen redukálódik:

n,. — (4)

A baloldali hányados nem lehet nagyobb —I-nél, ha az n x

nagyobb 0-nál. Ha ez így van, akkor a képlet nem lehet negatív.Ha az n mégis 0-ra süllyed, akkor a képlet 0 lesz. Ez a határeseteannak, amikor a fizetési mérleg normálisan vagy abnormálisánreagál az árfolyam változására.

5 7 Ha 0 az ex, ez azt jelenti, hogy a leértékelés ellenére változatlan marada deficites belföld exportjának mennyisége, ezen export külföldi devizaára,azaz devizában kifejezett teljes értéke. Az em = 0 pedig azt jelenti, hogy akülföldi exportőrök annyira függnek belföld piacától, hogy a belföldivaluta leértékelése ellenére is változatlan szinten fenntartják belföldre irá-nyuló exportjukat, és ezáltal megsemmisítik a belföldi valuta leértékelésé-től belföldön várt importkorlátozó hatást. Összességében .azonban javulbelföld fizetési mérlege,, mert az azonos mennyiségű import külföldidevizában kifejezett összértéke csökkent, míg az export változatlan maradt.

241

3H"

Ha azt akarjuk vizsgálni, mi történik akkor, ha a két kínálatielaszticitás végtelen, akkor az eredeti stabilitási képlet (1) át-írásával olyan képletet kapunk, amely alkalmasabb a kínálatielaszticitás vizsgálatára:

(5)" , 1+-

E képletben tegyük végtelenné valamennyi kínálati elaszti-citást, ekkor mindkét számláló l-re csökken, azaz negligálható.A képlet tehát:

(6)

Végtelen kínálati elaszticitás esetén tehát akkor érvényesül-nek a fizetési mérleg egyensúlyi folyamatai — akkor adott astabilitási feltétel —, ha a külföldről származó import irántibelföldi kereslet elaszticitása ( n j , vagy ha a belföldi exportiránti külföldi kereslet elaszticitása (nj, vagy akár csak a kettőegyüttes összege nagyobb I-nél. Lerner képletével gyakranvisszaélnek, és az általános stabilitási feltétel formulájának tart-ják.58

Ha végezetül eltekintünk az eddigi szélsőséges esetektől, ésvalamennyi keresleti és kínálati elaszticitást a 0 és a végtelenközött fogjuk fel — mint a valóságban —, a stabilitási feltételta következőképpen írhatjuk fel:

t - 1 ) + nmnx(em + e x + l ) , -

A nevező pozitív, elhanyagolható. A számlálóban csak egy-szer fordul elő negatív elem (—1), amiből ismét az olvashatóki, hogy adott a stabilitási feltétel, ha a két keresleti elaszticitás

5 8 Ezt az egyszeíű feltételt Abba P. Lemér, az elaszticitási iskola egyikalapítója már több évtizede felfedezte: The Economics of Control. NewYork-, Macmillán, 1947, 387. o. . . .

242

kitesz 1-et vagy meghaladja azt. Számszerű példával, ha a kétkínálati elaszticitás 1—1, akkor elég, ha az egyik, illetve a másikkeresleti elaszticitás éppen hogy meghaladja az 1/3—1/3-ot,mert akkor a számláló már pozitív. Ha a kínálati elaszticitás2—2, elég, ha a keresleti elaszticitás éppen hogy meghaladja a2/5—2/5-öt, stb. Mivel pedig az irányzat kiinduló feltételezéseszerint a keresleti elaszticitás magas, az egyensúlyteremtő-me-chanízmus hatékonyan működik — bár elismerik, hogy tulaj-donképpen nehéz egzaktan meghatározni az árfolyam-mecha-nizmus normális működéséhez szükséges elaszticitásokat. Bára matematikai formulájuk véglegesen leegyszerűsített, elismer-jük, hogy józan közgazdasági gondolatot fejez ki. Nincs szóarról, hogy ezeket az elaszticitásokat, illetve a velük kifejezettstabilitási feltételt valaha is pontosan meg lehet közelíteni •— deaz irányzat gondolatmenete sok összefüggést tár fel arra vonat-kozóan, mire kell ügyelni például a leértékeléseknél. De: azárfolyammechanizmus önmagában nem lehet üdvözítő fegyvera fizetési egyensúlytalanság elkerülésére.59

Ismét azzal a polgári közgazdasági egyoldalúsággal van dol-gunk, hogy a szerzők kiragadják a gazdasági összfolyamatokegyik vagy másik elemét, és azt tartják a jó megoldásnak. Azelaszticitási iskola — könnyen észrevehető — csak feltételezi,hogy magas a keresleti elaszticitás — esetleg empirikus tapasz-talatokkal bizonyítja —, de nem vizsgálja, miért, hogyan is csökken-

5 9 E tanulmány keretében nem tudunk foglalkozni azzal a nagyonfontos kérdéssel, hogyan hat az árfolyam változtatása a terms of trade-re.Az elaszticitási formulákat mindenesetre többen felhasználják arra, hogyképletben írják fel a terms of trade és az árfolyam összefüggését. Sommázvaa következő alapösszefüggések állnak fenn:

javul a terms of tradejavul a mérleg romlik a mérleg

lehetséges lehetetlenromlik a terms of trade lehetséges lehetetlen

Lásd erről bővebben: Joan Robinson: Beggor-My-Neighboar Reme-dies for Unemployment. Readings in the Theory of International Trade.Philadelphia, 1949.; és Leland B. Jeager: idézett mű.

243

•L

het például elegendő mértékben a deficites belföld importja.Mindvégig változatlan jövedelemszínvonalat, azaz a belföldipénzellátás és a jövedelmek változatlanságát tételezi fel. Egy má-sik — keynesiánus — iskola éppen ezt az utóbbi oldalt, a jöve-delemmechanizmusnak a fizetési mérlegre gyakorolt hatásátragadja meg — mint látni fogjuk, hasonló egyoldalúsággal.

JÖVEDELEMELMÉLET A KÜLKERESKEDELEMBEN

A jövedelem-mechanizmus keynesiánusok által történő beve-zetése szakítást jelent a klasszikus — neoklasszikus irányzatok-kal, amelyek az aranyáramlást és az árszínvonalváltozást a meny-nyiségi elmélet mechanikus összefüggéseivel magyarázták, ésnem vizsgálták a vásárlóerő, a pénzellátás hatását a fogyasztásraés a beruházásra, azaz az exportra és az importra. A neoklasszi-kusok által feltételezett ideális rendszerben a külső és belsőegyensúly zavartalanul fennmarad, vagy gyorsan visszaáll, mertaz árak és a bérek azonnal reagálnak.

Frank Taussig, a Harvard egyetem professzora, majd HarryWhite azonban már a 20—30-as években észrevették, hogy azaranystandard-ben voltak olyan egyensúlyi zavarok, amelyeknem váltottak ki — egyensúlyozó hatású — aranyáramlást vagyárváltozást. Magyarázatul azonban csak annyit tudtak felhozni,hogy „ha" a külkereskedelem gyorsan reagál a belföldi (vagykülföldi) árváltozásokra, akkor elkerülhető az egyensúly fel-bomlása. Ez elaszticitási gondolatkör — és nem ad magyaráza-tot a „ha" miatt. Sokak szerint — még ma is jelentős tábor apénzügyi elméletben — Taussig professzor problémájára ma-gyarázatot ad Keynes „A foglalkoztatás, kamat és pénz általánoselmélete", konkrétan a modern jövedelemelmélet alkalmazása a kül-kereskedelem területére. Az így keletkezett külkereskedelmi mul-tiplikációs elmélet olyan kérdéseket vizsgál, hogyan reagál azimport a belföldi jövedelemváltozásokra, és az export a külföldijövedelemmozgásokra; hogyan reagál az export a belföldi jöve-delmekre.

244

Csupán emlékeztetni szeretnénk arra, hogy Keynes jövedelem-determinált zárt gazdaságában a beruházás olyan függetlenváltozó, amely multiplikációs hatást gyakorol a jövedelmekre.A megtakarítás — amely nem feltétlenül egyenlő a beruházással— a jövedelem „elszivárgását" jelenti, míg a beruházás „in-jekció", jövedelmet hoz létre.

Ha az elemzést kiterjesztjük a külkereskedelemre, akkor azexportot felfoghatjuk úgy, mint a beruházáshoz hasonló, jöve-delemteremtő injekciót: az export a hazai termelési tényezőkértjáró olyan pénzforrás, amely nem a hazai jövedelmekből ered.Az importot felfoghatjuk úgy, mint a megtakarításhoz hasonlóelszivárgást, hisz a külföldi termékek megvásárlása jövedelmetvon el belföldről. Ráadásul mind az export jövedelemteremtő,mind az import jövedelemelvonó hatása multiplikácós formábanérvényesül: ez a külkereskedelmi multiplikátor. Példáink60 eztbizonyítják:

Először vegyünk 1—1 olyan esetet, amely az exportemelkedé-sen, illetve az importcsökkenésen keresztül mutatja be a multip-likációt. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a külkereskedelmi vál-tozások csak autonóm jellegűek lehetnek, olyanok tehát, ame-lyek bekövetkezése — exportnövekedés vagy importcsökkenés,illetve fordítva — független a belföldi jövedelem alakulásától(ilyen ok lehet a vámsorompók változása, a kereslet eltolódása).

Az ilyen exportnövekedés emeli a belföldi jövedelmeket, elő-ször csak az exportőrökét, majd az ő belföldi pótlólagos költe-kezésük nyomán további körökre terjed ki. A multiplikációműködik. Az egyensúly mégis helyreállhat a külkereskedelem-ben, mert a megnőtt jövedelem alapján a belföldiek többet im-portálnak, és nagyobb lesz a megtakarítás is. E szivárgásokaddig növekednek, míg elérik az exportbevételek által megnö-velt jövedelmeket. A multiplikáció erősebb annál, mint amit azexportból eredő többletjövedelmek önmagukban jelentenek,hiszen az emberek csak részben fordítják importra és megtakarí-

6 0 E példák és az irányzat részletes bemutatásához Leland B. Jeagermár idézett könyvét használtuk fel (63—86. o.).

245

tásra többletjövedelmüket, ennek másik részén belföldi árukatvásárolnak, azaz másokat is többletjövedelemhez juttatnak. Abelföldi jövedelem tehát gyorsabban nő, mint az export-injek-ciók tömege. Ha a gazdasági alanyok többletjövedelmük felétfordítják importra és megtakarításra, másik feléből hazai termé-keket vásárolnak, akkor 100 dolláros export-injekció esetén 100dollár lesz az elszivárgás — ennyi kell ahhoz, hogy az egyensúlyhelyreálljon —, de ez a 100 dollár 200 dollárnak a fele, a teljesjövedelemnövekedés tehát 200 dollár. A multiplikátor: 2.

Autonóm importcsökkenés esetén is az történik, hogy az in-jekciók meghaladják a szivárgásokat. Ekkor a jövedelem egyrészéből hazai termékeket vásárolnak, más belföldieket is pótló-lagos jövedelemhez juttatva. Ekkor a szivárgások mindaddignövekednek, míg el nem érik az egyensúlyi szintet. De mivela többletjövedelemnek csak egy része szivárgás, a másik részebelföldi vásárlás, a végső jövedelememelkedés — a fenti példá-hoz hasonlóan — többszöröse lehet annak, mint amennyivel azinjekció eredetileg meghaladta a szivárgást. Persze, az import-csökkenés végsősoron nem lesz olyan nagy, mint az eredetiautonóm importcsökkenés lett volna (például vámok bevezeté-sével), mert a többletjövedelem egy részét importra költik.

Most olyan példát veszünk, amelyben a külkereskedelmi mul-tiplikátor nem növeli, hanem csökkenti a belföldi jövedelme-ket.61

Az export autonóm esése, illetve az import autonóm növeke-dése miatt az injekció csökken a szivárgásokhoz képest. Emiattcsökkennek a jövedelmek, mindaddig, amíg az import az exportszintjére csökken. Mivel a jövedelemnek csak egyik részét ké-pezi az import és a megtakarítás, a jövedelmek nagyobb mérték-ben (többször annyival) csökkennek, mint amekkora a szivárgás

6 1 Keynes beruházási multiplikátora is működött negatív irányban.Ha csökkent a beruházás, az új egyensúlyi szint eléréséhez a megtakarítás-nak ugyanolyan összeggel kellett csökkennie, mint amennyivel a beruházáscsökkent. Mivel pedig a megtakarítás a jövedelemnek csupán egyik része,a jövedelem nagyobb mértékben (többször annyival) esik, mint a megtaka-rítás, azaz mint a beruházás.

ítömegének csökkenése. Az export autonóm esését illusztrálja a7. ábra.' .

Az I és az X vonal azért vízszintes, mert autonóm változók,a belföldi jövedelem nem befolyásolja. Az S és az M vonal azértemelkedik jobbra-fölfelé, mert a jövedelem növekedését részben— csak részben, ezért nem függőlegesek — importra és megta-karításra fordítják.

Y' Y

Jövedelem időegység alatt

1 ' = belföldi beruházásX = belföld exportja V Injekció

S = megtakarításM = import szivárgás

7. ábra

A jövedelem eredetileg OY-nál van egyensúlyban, aholI + X = S+M. X és M metszéspontja pedig a fizetési mérlegegyensúlyát mutatja. Ha az export autonóm módon X'-re esik,az injekció összege kisebb: I + X ' . A szivárgások injekciókatmeghaladó többlete OY'-re csökkenti a jövedelmet. Ekkor azS+M csökkenni kezd (a vonal lefelé és balra irányul), mígtalálkozik — metszéspontban — I+X'-vel. A jövedelem csök-kenése — YY' — nagyobb, mintáz export autonóm csökkenése— a multiplikátor tehát működik, ezúttal negatív irányban. Azimport viszont nem esik annyival, mint az export — ezt az

246 247

Timporttöbbletet mutatja A —, mert a szivárgás csökkenésénekcsak egyik része testesül meg import formájában, a másik részea megtakarítás csökkenésében fejeződik ki. Az importnak azexportot meghaladó többlete együtt jár azzal, hogy belföldöna beruházások meghaladják a megtakarításokat: ezt mutatja B. Így a teljes szivárgások és a teljes injekciók egyensúlyba jutot-tak (S+M és S + X' metszéspontja), de emögött az áll, hogy azimport meghaladja az exportot. Vagyis a külkereskedelmi mul-tiplikátor, azaz a jövedelem-mechanizmus önmagában kevés a fizetésimérleg egyensúlyának helyreállításához (a jövedelem esése, azazaz import esése csak részben tudta korrigálni az exportcsökke-nésből eredő mérlegzavart).

Az egyensúly helyreállításának további forrását keresve azelmélet feltételezi, hogy a külkereskedelmi partnereknél, kül-földön olyan jövedelemhatások indulnak meg —'• a külkereske-delmi multiplikáció gondolatkörén belül maradó hatásokrólvan csupán szó —, amelyek elősegítik az egyensúlyt. Ha példáulbelföld exportja a külföldi ízlésváltozás miatt csökkent, akkor ezkülföld szempontjából autonóm importcsökkenés. A külföldiszivárgás csökkenése multiplikációs módon emeli az ottanijövedelmeket, és ez korlátozza a külföld importjának esését.Belföld exportjának esése is korlátozott (X nem süllyedhet akár-meddig), — és e két hatás hozzájárulhat az egyensúly megterem-téséhez.

Valójában persze ez sem igaz — ezt a polgári elmélet is tudja.Hiszen — a pozitív megtakarítási határhajlam miatt — a kül-földi szivárgás csökkenésének egy része lecsapódik a külföldimegtakarításokban, ezért az importcsökkenés nem jár akkorajövedelemnövekedéssel, amekkora elegendő lenne ahhoz, hogykülföld kellő mértékben növelje vásárlásait belföld exportőrei-től. (Nem is beszélve arról a gyakorlatias szempontról, hogykülföld egyáltalán nem hajlandó vállalni olyan automatizmu-sokat, amelyek belföld mérlegének egyensúlyát szolgálják. Kül-föld saját gazdaságpolitikai eszközeivel igyekszik megakadályoz-ni azt, hogy a belfölddel való kereskedelem nem kívánatos mul-tiplikációs hatást gyakoroljon külföld jövedelmeire.)

248

t

k

í

fl

E buktatók miatt a fejlettebb elméleti állásfoglalások még egyszempontot kapcsolnak be a vizsgálódásba: az indukált beruhá-zást, azaz a beruházás reagálását a külkereskedelmi multipli-káció által előidézett jövedelemváltozásokra. Láttuk, hogy auto-nóm importesés esetén folyamatos az importtöbblet — ugyan-ilyen gondolkodási rendszer alapján beláthatjuk, hogy autonómexportnövekedés esetén folyamatos exporttöbblet áll fenn:

I + X a = S' + M1

ahol a = autonóm változási = jövedelem indukáló változás

Az egyenlőség azért áll fenn, mert

Ha a megnövekedett jövedelmet beruházásra fordítják, akkor:

mert I1 lehet , S 1

Ml lehet , X a

Azaz a teljes injekciók és szivárgások egyenlősége mellettegyenlő lehet az export és az indukált import (importtöbblet) is.Sőt, az importtöbblet meg is haladhatja az export autonóm növe-kedését, ha az eredeti exportbevételi többlet túl nagy beruházá-sokat — következésképpen túl nagy jövedelmeket, azaz többhazai termék és import vásárlását — indukál. Ha tehát a megta-karítást beruházásra fordítják, elképzelhető a mérleg egyensú-lyának helyreállítása, sőt ellenkező irányú egyensúlytalanság is.

A külkereskedelmi multiplikációs elmélet tehát — leegysze-rűsítve — az elaszticitási iskola mechanikus ellenpólusa. Behatóan,érvekben gazdagon vizsgálja a jövedelem-mechanizmust, a meg-takarítási, fogyasztási és beruházási, valamint az import „haj-lamot", de egyáltalán nem foglalkozik az árakkal, az árfolya-mokkal, mint olyan tényezőkkel, amelyek befolyásolják, hogya gazdasági alanyok hogyan ítéljék meg reál jövedelmük válto-zását, azaz a fogyasztás feltételeinek módosulását. Márpedig a

249

pénzellátástól, az árváltozásoktól, elszakított jövedelem-mecha-nizmus képtelen megteremteni a fizetési mérleg egyensúlyát —mint láttuk, jószerével még az elméleti okoskodásokban semképes a feladatra.

A pén, számukra passzív változó, amely automatikusan reagála külkereskedelemből eredő hatásokra. A pénzellátás aszerintváltozik, milyen mennyiséget kíván meg a multiplikált jövede-lem. A pénz forgási sebessége is csak ettől függ: ha belföld defi-cites, pénzének egy része külföldiek és spekulánsok kezébenhalmozódik fel, azaz csökken a forgási sebesség; szufHcit eseténfordítva. A pénzellátást tehát egyedül az indukált jövedelmek,az általuk okozott kereslet határozza meg e felfogásban.

De ha az autonóm exportnövekedés — legalábbis a nagyvolumenű indukált beruházások megindulásáig — exporttöbb-letet takar, akkor aranystandard-ben (és fix árfolyamrendszer-ben is) pénz, arany áramlik be az országba, növelve a belföldipénzellátást. Ha viszont állandóan változik a pénzellátás, hogyanlehet fix „hajlamokat" feltételezni? E kérdésre az irányzat nemtud, nem akar válaszolni. A pénzellátás, a pénzpolitika önálló-ságának negligálására persze elengedhetetlenül szüksége vanennek az irányzatnak, mert ha bekapcsoljuk a pénzellátást, afolyamatok alaposan rácáfolhatnának a külkereskedelmi mul-tiplikációs mechanizmus absztrakt feltételezéseire. Vegyük pél-dául azt az esetet, amikor az autonóm exportnövekedés arany-beáramlást (vagy devizabeáramlást) idéz elő. Ha ennek alapjánmonetáris expanzió — infláció — indul meg az országban,továbbá, ha a jövedelmek emelkedése jelentős késéssel növeli amonetáris expanziót, és az importszivárgások (import növekedé-se) csak késéssel reagálnak a jövedelemnövekedésre, végezetül,ha a kezdeti autonóm exportnövekedés csak átmeneti volt,akkor egy bizonyos idő elteltével, az import hullámszerűenjelentkező növekedése miatt jelentős deficit alakul ki.

250

FOGYASZTÁS ÉS FÍZETÉSt MÉRLECi

A második világháború után megindult tőkés gazdasági pros-peritás az elméleti közgazdászokkal is feledtette a világválságdrámai állapotát. Az új elméletek — köztük a fizetési mérlegelméletek — a teljes foglalkoztatottságból indultak ki, azaz is-mét a p változásaira (az árakra és az árfolyamra) szenteltek többfigyelmet; továbbá a keynesiánusi zárt rendszerrel szemben olyanvilággazdasági rendből — a létezőből —, indultak ki, amelybenerős a nemzetközi együttműködés, a pénzügyi kapcsolatok —-a tőkeáramlások — nagyon fontos szerepet játszanak egy-egygazdaság helyzetében.

Ezt az általános hátteret figyelembe kell vennünk mint azabszorpciós, mind a monetáris iskola vizsgálatánál. Jelentősek arokonvonások, erre utal például az, hogy James Meade-ét mindaz abszorpciós, mind a monetáris iskola egyik megalapítójánaktartják; és az, hogy Harry G. Johnson, a monetáris iskola maivezető alakja az abszorpciós modell általánosításával jutott elaz átfogó modell kialakításához. A továbbiakban — a hasonlóvonások megemlítésén túl — zömmel a két irányzat különbsé-gére összpontosítunk.

Az abszorpciós iskola62 első „tanítói" az elaszticitási irány-zat bírálatával alapozták meg saját nézeteiket. Elsősorban Ale-xander fejtett ki átfogó kritikát, mondván, hogy fából vaskarikaazt mondani, hogy a fizetési mérleg reagálása bizonyos elaszti-citásoktól függ, miközben nem tudjuk pontosan — legalábbisaz elaszticitási iskola nem tudatja velünk —, mi is határozzameg azt a gazdasági tényezőt, amelynek az elaszticitásáról éppenszó van. Hiába vizsgálja az elaszticitási iskola például, hogy az

62 James Meade: The Theoíy of International Economic Policy. Vol I.:The Balance of Payments. London, 1951. — Jan Tinbergen: On theTheory of Economic Policy. Amsterdam, 1952. — Sidney Alexander:„The: Effects of a Devaluation on a Trade Balance. IMF. Staff Papers, II.No. 2.1952. April; illetve: Effects of a Devaluation: a Simplified Synthesisof Elasticities and Absorption Approaches. American Economic Revicw,XLIX, March 1959.

251

Lr i .

,jr

export és az import mennyisége milyen érzékenyen reagál sajátárának változására (ami az árfolyamváltozásokból ered náluk),ha közben nincs tekintettel egyéb árak és a jövedelmek módosu-lására — már pedig ezek változnak, egyebek között éppen az ár-folyamváltozás hatására is; és lehet, hogy változásuk kereszteziaz árfolyamváltoztatás elszigetelten vizsgált elsődleges hatását,Ha pedig fejlettebb elaszticitási koncepciók figyelembe veszikminden egyéb ár és a jövedelmek változását is az árfolyam hatá-sára, akkor az elaszticitás tautológia; ekkor ugyanis előbb aztkell tudnunk, hogyan is változnak meg ezek az árak és jövedel-mek — végsősoron a gazdaság minden tényezője — az árfolyam-változás hatására, mert csak ezekután vizsgálhatjuk elaszticitá-sukat, de ekkor már semmi szükségünk ezekre az elaszticitásimutatókra.

Alexander mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa: bizony-talan, hogy a leértékelés (általában az árfolyam-módosítás) segíta fizetési mérleg egyensúlyának megteremtésében. Persze, ha-sonlóan más „abszorpciósokhoz", ő fizetési mérlegen nem aztérti, hogyan viszonyulnak egymáshoz adott ország nemzetközikövetelései és tartozásai, hanem számára a fizetési mérleg az országteljes bevételeinek és kiadásainak egymáshoz, való viszonya. A „teljes"itt nem egyszerűen „teljes külföldi" bevételeket, illetve kiadá-sokat jelent, hanem az ezek mögött húzódó belföldi bevételekés kiadások mindenirányú, teljes mozgását, összességét. Elsőmegközelítésben a képlet:

B = R £ -P f (1)

ahol Rt = a külföldiektől szerzett teljes bevétel belföldönP t = a belföldiek által külföldieknek kifizetett teljes ösz-

szeg.63

8 3 Később még kitérünk arra, hogy a fejlettebb abszorpciós nézetek aképletet monetáris konzekvenciákkal együtt értik, azaz hozzáfűzik, hogyszufficit esetén a belföldiek vagy a külföldiek devizát adnak el — belföldivaluta ellenében — a Jegybanknak, és ez növeli belföld pénzellátását; ésdeficitnél fordítva.

Mivel azonban egy ország fizetési mérlege felfogható úgy, mintaz egyes gazdasági alanyok saját mérlegének — bevételeinek éskiadásainak — összessége, és a gazdasági alanyok más gazdaságialanyoknak eszközölt fizetése végső soron a gazdasági alanyokbevétele is, ezért Rr = P r (belföldiek fizetése = belföldiek be-vétele). Ilymódon a képlet második, szélesebb összefüggéseketfeltáró formája:

B = R 1 + R r - P f - P r = R - P (2)

Ennek alapján egy ország deficitje azt mutatja, hogy a belföldi(és ennek következtében a külföldi) teljes kifizetések meghalad-ják a bevételeket: más szavakkal, a belföldiek fogyasztása meg-haladja a teljes termelést, vagy teljes jövedelmeket. A szurEcit:a bevételek meghaladják a kifizetéseket, az országban a termelés-hez képest alulfogyasztás van. Ebből következik a fizetésiegyensúlyhiány kiküszöbölésének gyógy módjazi: deficit eseténcsökkenteni kell az abszorpciót (a kiadásokat: azaz a fogyasztástés a beruházást), vagy növelni kell a jövedelmeket („nemzetijövedelmet"), azaz a termelést. Aligha képzelhető el, hogy aleértékelés képes lenne ellátni ezt a feladatot — mondja Alexan-der. Nem a leértékelésre kell tehát figyelnie a vizsgálódásnak,hanem egyéb „hatásokra", olyanokra, amelyek relatíve csökken-teni képesek az abszorpciót, vagy növelni tudják a termelést.Ilyen lehet például a kihasználatlan erőforrások, kapacitásokmunkába állítása; a terms of trade azon hatása, hogy leértéke-léskor emelkednek az exportált-importált áruk árai a termelésitényezők „árához" (jövedelméhez) képest, azért belföldön szű-kül az abszorpció; ha a belföldi jövedelmek újraelosztásávalelérik, hogy az alacsonyjövedelműektől (azaz a relatíve magasfogyasztású bérből élőktől) a magasjövedelműek (azaz a profitok)felé tolódjanak el a jövedelmek, ez szintén csökkenti az abszorp-ciót.

6 4 Könyvünk későbbi részében bizonyítjuk, hogy az USA-nak az 50-esévekben a mereven fix árfolyamrendszer volt az érdeke — ezt akarták alá-támasztani az akkor kialakult abszorpciós nézetek is.

252 253

Tr

Alexander fejlett önkritikái érzékére vall, hogy belátja: ezeka hatások sem teljesen megbízhatóak. A bizalmatlanságnak két főoka van: egyrészt, mert a fenti hatások legtöbbje (például aterms of trade) szoros összefüggésben áll a leértékeléssel, azpedig elaszticitás-hagyaték, tehát mellőzendő.65 másrészt —és ez kétségtelen érdeme az abszorpdós irányzatnak — a pénz-ellátás változása keresztezheti ezeket a hatásokat. Még ha csök-kenthető is az abszorpció a fenti hatások közreműködésével,valószínű, hogy a deficites országban törvényszerű monetárisexpanzió — majd a leértékeléssel törvényszerűen együttjáróinflációs hajlam — eliminálja a reál vásárlóerő, azaz az abszorp-ció csökkenését.

Hasonló eredményekre jut a leértékelésről és a pénzellátásrólBlack66, azzal a különbséggel, hogy abszorpciós közelítése ateljes kiadások és bevételek helyett leszűkül a megtakarítás és aberuházás viszonyára: a jövedelmeket meghaladó abszorpció = amegtakarítást meghaladó beruházás. A mérlegegyensúly érdeké-ben deficit esetén tehát nem az abszorpciót általában kell csök-kenteni, hanem csak a beruházásokat — vagy a megtakarítástkell növelni. Mivel Black szerint a beruházások nehezen csök-kenthetők, csak a megtakarítás növelésén keresztül lehet ope-rálni.

De növelheti-e a leértékelés a megtakarítást? Csak akkor —mondja Black —, ha munkanélküliség, kapacitás fölösleg van.Ennek kihasználása révén ugyanis abszolút értelemben nőnekadott országban a reál jövedelmek és ez alapul szolgál a megta-karítás társadalmi méretű növelésére. Teljes foglalkoztatottságesetén azonban csupán a jövedelmek átcsoportosítását váltja kia leértékelés, mégpedig az ilyenkor monopolhelyzetben levőmunkások javára, a profitok rovására. A megtakarítás ilyenkor

6 5 (És persze n e m felel m e g az U S A abszolutumát kifejező Bret tonWoods-i rendszer gyakorlatának, a Pax Americananak — amiről bővebbenszólunk még.)

6 6 J . Black: A Savings and Investment Approach to Devaluat ion.Economic Journal, LXIX. Jun., 1959.

254

aligha nő, már csak azért sem, mert alacsony jövedelmű rétegekpótlólagos 1 dollárból kévesebbet fordítanak megtakarításra(és többet fogyasztásra), mint magas jövedelműek.

Black végsősoron tehát éppúgy pesszimista a leértékelést ille-tően, mint Alexander. Tanácstalanságukat az okozza, hogy bár —először a vizsgált iskolák közül — felvetik a pénz, a pénzellátásszerepét, lényegében nem mondanak annál sokkal többet, hogya pénzellátás keresztezheti az elaszticitási iskola által nagyrabecsült árfolyam-változtatás hatását.

Az abszorpciós iskola meglehetősen eklektikus irányzat —talán ezzel is magyarázható, hogy sohasem vált igazán erőssé,követői nem szereztek kimagasló tekintélyt. Erőteljesen key-nesiánusi vonásaira utal a megtakarítási — beruházási hajlamszerepének eltúlzása. Az elaszticitási hatásokkal sem szakít iga-zán, mert végsősoron nem tagadja, hogy a leértékelés olyan bél-földi árváltozásokat idézhet elő, amelyek megváltoztatják anemzetközi forgalomba bekerülő, illetve eddig be nem kerülttermékek körét — ez a helyettesíthetőség —, olymódon, hogyjavul a mérleg; mint láttuk, elismeri az elasztidtási iskola egyikfő „fegyverének", a terms of trade-nak a kedvező (abszorpció-csökkentő) hatását is. Persze mindezekben „szégyenlős". Meg-teremtette a monetáris iskola alapját is a pénzellátás problémájá-nak felvetésével. De tovább kellett volna lépniük: foglalkoznikellett volna azzal, hogy az áruk értékének (mértékének)pénzbeni kifejezése, az ár alapvető szerepet játszik, mert az ár-változás megváltoztatja a jövedelem és a fogyasztás (Alexander-nél) illetve a megtakarítás és a beruházás (Black-nél) viszonyát.Machlup szerint ennek felismerése hozzásegítette volna az ab-szorpciós iskolát annak a belátásához, hogy a leértékelő ország-ban a helyes irányban megváltozó, ismét egyensúlyi árak — azexport-import áruk áremelkedésének, és az előbb említett h&-lyéttesíthetőségnek a hatása—növelhetik a megtakarítási (Black),illetve a termelési (Alexander) hajlamot. Az eredmény: a mérlegjavulása a leértékelés hatására.

Leland B. Jeager könyve azzal bővíti az „abszorpciósok"bírálatát, hogy figyelembe kellett volna venniük a devizapiacokat,

255

mert deficit esetén a deviza hazai valutaárának emelkedése miatta belföldi gazdasági alanyok kevesebb devizát keresnek a Jegy-banknál, azaz csökken a nyomás az árfolyamra, a mérlegre.Nem figyelnek arra az összefüggésre sem, hogy a belföldi valutatúlértékeltsége esetén az abszorpció pótlólagos „szubvenciót"kap a központi devizatartalékok rovására — azaz a túlértékelt-ség fenntartása a maga oldaláról növeli az ilyenkor már amúgyisterhes túlfogyasztást. Nem foglalkoznak annak a következmé-nyeivel — egyáltalán magával a lehetőséggel sem —, hogy bel-földön verseny támad az exportált-importált, illetve a nemzetköziforgalomba nem kerülő termékek között, hogy a világpiacon akülönböző országok exporttermékei versenyben állnak, és hogya termelési tényezők átcsoportosíthatók, stb. Mindez az elasz-ticitási iskola érdeme, amit az abszorpciósok kiöntenek a mosdó-vízzel együtt. Ha megtalálták volna az összefüggést, az árak-árfolyamok és a reáljövedelmek-pénzellátás között, akkor fel-ismerték volna, hogy az abszorpció — a gazdasági alanyok dön-tése az abszorpcióról — függ a leértékeléstől is.

A MONETÁRIS ISKOLA6 7

A monetáris iskola—Meade modelljének továbbfejlesztésével —már az 50-es évek végén megfogalmazta álláspontjának lényegét.Számunkra a fizetési mérleg nem egyszerűen a folyó elszámolá-

6 7 Becsky Györgynek a Közgazdasági Szemle 1977. januári számábanmegjelent cikke „monetarista" irányzatnak nevezi ezt az iskolát. A kü-lönbségtétel azért szükséges, mert a fizetési mérleg monetáris iskolája más-sal foglalkozik, mint a friedmani monetarista iskola; ez utóbbi a pénz-politika eszközeinek preferálását jelenti, míg az előbbi a fizetési mérlegmegítélésének szemléletét, illetve közelítési módját. Ebből következik egymásik vitapont Becsky cikkével: nem helytálló az a megállapítás, hogy amonetaristák szerint a mérleg-deficitek és -szufficitek mindig korrigáihatók„megfelelő" monetáris politikával. Mint még bővebben kitérünk rá, amonetáris iskola ennél kevesebbet mond (a monetaristák persze mond-hatnák azt, amit Becsky György leírt — de itt nem monetaristákról vanszó).

256

sok mérlege, hanem magában foglalja a tőkemozgások mérlegét is.A fizetési mérleg olyan kimutatás, amelynek egyes része a bel-földi kereslet- és kínálatáramlás egymáshoz való viszonyát mu-tatják. Ha a keresletáramlás meghaladja a kínálatáramlást,akkor ez deficit; ellenkező esetben szufficit. A fizetési mérlegszufficitje arra vall, hogy belföldön az áruk és értékpapírokkínálata meghaladja az irántuk mutatkozó keresletet; ugyanezpénzoldalról: a szufficit ezt mutatja, hogy belföldön a pénz-kereslet meghaladja a pénzkínálatot — az egyensúlyhiány apénzmennyiség és a gazdasági kapacitások közötti aránytalan-ságokból ered —, ez az eltérés a devizatartalékok mozgásá-ban tükröződik (szufficit idején nőnek a tartalékok, mert a bel-földiek devizájuk ellenében hazai pénzt akarnak kapni).

A monetáris iskola tehát a pénz iránti belföldi kereslet68 éskínálat változására vezeti vissza a fizetési mérleg helyzetét. Ezaz első fontos sajátossága — amiből következik a második: ezaz irányzat szükségszerűen nagy figyelmet szentel annak, hogya kedvező fizetési mérleg érdekében hogyan irányítsák a bel-földi pénzkeresletet és -kínálatot; azaz, hogy milyen legyen amonetáris politika.

Kétségtelen, hogy az ismertetett irányzatok közül a monetárisiskola jutott el a legmesszebbre annak részletezésében, mikor ésmilyen eszközökkel lehet és kell tudatos gazdaságpolitikát folytatnia mérlegegyensúly megteremtése érdekében — mégha ez a gaz-daságpolitika lé is szűkül a pénzpolitikára. A pénzpolitika szere-pének hangsúlyozása abból a felismerésből ered, hogy mivel agazdasági alanyok pénzkeresletét nemcsak a hitelpolitika, ha-nem a devizabevételek is befolyásolják — sokszor a hitelpoliti-kával ellentétes irányban — a kedvezőtlen spontán hatásokat

6 8 A pénz iránti aggregált, stabil keresleti funkció feltételezésében— amely feltételezés tehát a monetáris iskola kiindulópontja — ez azirányzat valóban hasonlít a Friedman által modernizált mennyiségi pénz-elmélet feltételezéséhez. A monetáris iskola vitáját más irányzatokkal lásd:Jacob A. Frenkel—Harry G. Johnson: The Monetary Approch to theBalance óf Payments, London, George Allén and Unwinn Ltd.,

?M» ""

157

(,automatizmusokat") csak tudatos, központi monetáris poli-tikával, gazdag eszköztárral lehet ellensúlyozni.69 •

Mivel a monetáris iskola figyelembe veszi mind a spontánpénzügyi folyamatok, mind a tudatos pénzpolitika hatását,kellő reálértékkel tudja megítélni a monetáris politika szerep-körét: hiba lenne azt állítani — mondják —, hogy a deficitértegyedül a helytelen monetáris politika a felelős; és éppúgy az istéves állítás lenne, hogy a monetáris politika megváltoztatásaaz egyetlen lehetséges út az egyensúlyi problémák megszünteté-séhez. A monetáris iskola egyoldalúsága tehát nem a monetárispolitika kizárólagosságának hirdetésében van, hanem abban,hogy a deficit, vagy a szufficit felszámolását előidéző hatások éspolitikák közül döntően csak a monetáris folyamatokra és politikáraösszpontosít. Ezzel magyarázható az az egyoldalúság is, hogymodelljében nem számol munkanélküliség lehetőségével: teljesfoglalkoztatottságot tétele, fel- Ez minden bizonnyal kényelmespremissza — de nem valósághű.

Ezekután térjünk rá bővebben annak bemutatására, mit érta tárgyalt irányzat a fizetési mérleg monetáris jellegén, és milyenpénzpolitikai eszközöket ajánl az egyensúly érdekében. A leg-rendszerezettebb elméletet Harry G. Johnson dolgozta ki az50-es évek végén az abszorpciós irányzat alapgondolatainaktovábbfejlesztésével70 (a 70-es évek elejétől, a flexibilis árfolya-

6 9 A monetáris politika e koncepciókban nem feltétlenül — és sokszoregyáltalán nem — a belső pénzellátás irányítását jelenti. R. Mundell, amonetáris iskola egyik megalapítója, a kevert gazdaságpolitika kidolgozásasorán például arra a felismerésre jutott, hogy a nagyvolumenű, csaknemteljesen szabad nemzetközi tőkemozgások korában fix árfolyamrendszer,ben a Jegybank nem képes ellenőrizni a belföldi pénzellátást és a foglalkoz-tatottságot, ezért a monetáris politika elsődleges feladata a fizetési mérlegbefolyásolása, a devizatartalékok menedzselése.

7 0 Harry G. Johnson: International- Trade and Economic Gro-wth.Cambridge, 1958. Johnson rendszere sok helyen S. Alexander elméleténekegyik-másik komponensére épül, terminológiai egybeesések is vannak, így'például a terms of trade-hatás „és más" hatások használata: a jövedelmenfelüli költekezés határhajlama (e); az optimális vám elmélete, azaz-az alkal-mazott kereskedelmi restrikciók optimális szintje; stb. - .'-•

258

mok korában új fejlődési szakasz következett be a monetárisirányzat történetében. Ezt tükrözi Jacob A. Frenkel—Harry G.Johnson már idézett műve; és Becsky György említett tanul-mánya is több összefüggésben foglalkozik e fejlődéssel).

Johnson (1958-ban írt könyvében) a deficitet ugyanúgy fogjafel, mint az abszorpciós iskolánál láttuk.

B = Rf+Rr—Pf—Pr = R—P

E képlet — vagyis, hogy a fizetési mérleg a belföldiek aggre-gát bevételeinek és kiadásainak viszonya — rámutat a deficit(szufficit) két fontos tulajdonságára: a deficit monetáris jelenség;és összefügg a gazdaság általános aktivitásával.

Nézzük először a deficit monetáris jellegét. A deficit azt jelenti,hogy a kiadások meghaladják a bevételeket. Finanszírozásánakkét útja lehetséges. Az egyik: a gazdasági alanyok egy bizonyoshatárig saját pénzkészleteik rovására finanszírozzák a hiányt.A belföldi valutájukat a Jegybankban devizára váltják át. Haelég magas a saját pénzkészletük, illetve a Jegybank deviza-tartaléka, akkor önkorrekciós folyamat indul meg a deficit felszá-molására: a pénzhiány miatt nőnek a kamatlábak, nehezebbhitelt szerezni, csökkennek tehát a kiadások (az aggregált költe-kezés) és esetleg növekednek az aggregált bevételek. Ha ala-csonyak a pénzkészletek, illetve a devizatartalékok, akkor — atartalékok kimerülését megelőzendő — a Jegybank nem várja megaz önkorrekciós mechanizmus megindulását, hanem expanzívmonetáris, politikába kezd.

Ez a másik út. A Jegybank például értékpapírokat vásárola nyílt piacokon (a Bank of England speciális módszere: újra-kölcsönzi a belföldieknek a kül- és belföldiektől devizaeladásellenében korábban szerzett összegeket), azaz feltölti a deficit-finanszírozás miatt megcsappant magán pénzkészleteket. A gaz-dasági alanyok előtt tehát nincs korlát, az :— egyébként inflációshatású — hitelexpanzió jóvoltából kiadásaik továbbra is meg-haladhatják bevételeiket. De csak egy ideig. Devizaszükségleteikez esetben is túlzottan megterhelik a Jegybank devizatartalékait.Ekkor változtatni kell a politikát, jön a hét szűk esztendő. .

259

Mindkét út a deficit monetáris jellegét igazolja — mondjaJohnson —, mert az első esetben a deficit a pénzkészletek csök-kenésével, a másodikban expanzív hitelteremtésével egyenlő.Végül is a probléma megoldható — tegyük hozzá: csak elodáz-ható —, mert a Jegybank az aranystandard megszűnése ótamaga dönt a kibocsátandó pénzmennyiségről. Ha ügyel arra,hogy a devizatartalékok és a belső pénzmennyiség között helyeslegyen az arány (1. eset: azaz a pénzmennyiség ne legyen túlnagy a devizatartalékokhoz képest), akkor az önkorrekció meg-indul. Ha túl magas a pénzmennyiség aránya, akkor a hitel-teremtés az egyls gazdasági alanyok „saját" deficitjét csökkent-heti, de a gazdaság egészének (fizetési) deficitje nő, mert a túl-fogyasztást (a bevételek fölötti kiadásokat) finanszírozza e hitel-teremtés. De ez a finanszírozás sem korlátlan, mert a deviza-tartalékok túl alacsony szintjén megszólalnak a vészcsengők.E helyzet elkerülése érdekében különösen fontos feladat hárula monetáris politikára.71

Milyen eszközöket alkalmazhat a gazdaságpolitika, szoro-sabban a monetáris politika a (flow) deficit ellen? Johnson azeszközök alkalmazhatóságának vizsgálatakor első lépésbenabsztrahál a nemzetközi tőkemozgások létéről, tehát csak afolyó fizetési deficitet veszi figyelembe (tőkemozgások bevonásaugyanis megnehezítené a vizsgálódást, mert további, a témáhoznem szorosan tartozó, a gazdasági növekedés témakörbe vágóproblémákat vet fel, mint például az ország, mint gazdaságialanyok egésze számára hogyan alakulna a tőkeakkumuláció

7 1 Azt az összefüggést vizsgálva, hogy mennyire függ a deficit a gazda-sági élet aktivitásától, az elmélet megkülönbözteti a stock döntéseket, amelya gazdasági alanyok döntése arról, hogy a belföldi pénzt más aktívákkal,például külföldi pénzzel, külföldi értékpapírokkal vagy árukkal helyettesít-sék — a folyó elszámolások mérlege átmenetileg ugyan rosszabb lehet, vagyjavulhat, de az ország reál gazdasági helyzete, a fizetési mérleg nem válto-zik; és a flow döntéseket, amely döntés arról, hogy folytatják-e vagy nemfolytatják a bevételek fölötti kiadásokat — ez tényleges deficitet, a fizetésimérleg tényleges romlását jelenti (vagy ellenkezőleg). Ezért a továbbiakban,az alkalmazható monetáris eszközök vizsgálatánál mi csak a. flow deficitellen bevetett eszközök ismertetésére térünk ki.

optimális rátája ez esetben; melyik áz a határ, ameddig érdemesdiszkriminálni annak érdekében, hogy a (belföldi tőkébőleszközölt) beruházásokra belföldön, ne pedig külföldön kerül-jön sor. A monetáris iskola bírálói fel is róják, hogy Johnsonés társai elemzésükben a folyó fizetési mérlegre koncentrálnak,holott a tőkemérleg bevonását mint a monetáris iskola újításátvindikálják).

Az absztrakció eredményeként kapja Johnson azt, hogy afizetési mérleg az output (a nemzeti jövedelem) értéke és a teljesköltekezés (kiadások) összege közötti különbség:

B = Y—E (1)

A deficit leküzdéséhez egyenlővé kell tenni a nemzeti jöve-delmet és a nemzeti költekezést (az árszínvonalat állandónaktételezve fel). A (flow) deficitet tehát vagy olyan eszközökkellehet felszámolni, amelyek növelik az outputot, vagy olyanokkal,amelyek csökkentik a költekezést — persze, tudva azt, hogy ajövedelmek — az output — és a költekezés közötti interdepen-dencia miatt az egyik vagy a másik típusú eszköz érezteti hatásátaz ellenkező oldalon is, mindenesetre, az output — azaz a jöve-delmek — változása nem multiplikálja akkora mértékben a köl-tekezést, hogy a költekezés növekedése nagyobb legyen, minta jövedelmeké. Ezért javulhat a folyó fizetési mérleg.

A fenti képlet differenciálással továbbfejleszthető:

dB = (1—e) dY—dE (2),ahol

e = a jövedelmen felüli költekezés határhajlama,dY = az output teljes növekedése (beleértve a multiplikációs

hatást),dE = a költekezés autonóm csökkenése.Ha figyelmen kívül hagyjuk a külföldi jövedelmeken keresztül

érvényesülő multiplikációs hatást, akkor

261

x

ahol dA = a belső output iránti kereslet autonóm változása,m = az importra „elszivárgó" költekezés aránya,

dA-t két összetevőre osztva:dO = az outputot növelő pénzpolitikai eszközök

hdE = a költekezést csökkentő politikai eszközök,ahol h = a költekezéscsökkenésnek a hazai outputra eső aránya.

Vagyis:l - e ,_ . (l-e}h ,„

-dE

f

1 - e + e m 1 — e + em

Azaz: ha e kisebb, mint 1, akkor mindkét eszközcsoport javít-hatja a mérleget: a költekezés-csökkentő politikai eszközök — haa jövedelemnövekedés által előidézett multiplikációs hatás nemsemlegesíti ezt a csökkenő tendenciát; és az outputnövelő pénz-politikai eszközök. Az output változása a vele szemben állókereslettől, azaz a költekezéstől függ. A mérleg szempontjábólfontos különbséget tenni a belföldi outputtal szemben fennállóbelföldi és külföldi kereslet (költekezés) között: deficit eseténa belföldi pénzpolitikának az az érdeke, hogy a belföldi outputiránti kereslet (költekezés) belföldről külföldre tolódjon el, vagymás szavakkal: a külföldi javaktól a belföldi javak felé tereljea keresletet, a költekezést. Ilyen értelemben az output növelőpolitika úgy is felfogható, mint költekezés eltérő politika.Azaz a monetáris iskola által javasolt eszközök két csoportba oszt-hatók: költekezés-csökkentő és költekezés-eltérítő eszközök.

1. A költekezés-csökkentéskülönböző eszközei — azaz a mone-táris restrikció, a költségvetési szufficit és a direkt kontrollokközül aszerint választ a monetáris politika, hogy a gazdaságinflációs vagy deflációs állapotban van. Egyszerű a helyzet,ha az ország inflációtól és deficittől szenved, mert ekkor elő-nyös a restrikció — munkanélküliség esetén viszont nehezenelviselhető. A költekezés-csökkentő politikának van bizonyosköltekezés-eltérítő hatása is, mert a költekezés-csökkenés miattcsökkennek a belföldi jövedelmek is (multiplikációs hatás),és ezért a belföldi termelők nagyobb versenybe kezdenek a kül-földi termelőkkel, mind a bel-, mind a külföldi piacokon.

f

7

2. A kereslet-eltérítő politika két aíapvető eszközzel, a leértéke-léssel (felértékeléssel) és a külkereskedelmi kontrollokkal érhetiel célját, azt, hogy a külföldi javaktól a belföldiek felé tolódjonel a kereslet. A leértékelés mind a belső, mind a külső keresleteltérítését célozza (általános eszköz), a szubvenciók, vámtarifák,kontingensek főleg azt, hogy a belföldi kereslet import helyetthazai áruk felé tolódjon (szelektív eszköz annak ellenére, hogynéha a külföldi költekezést is megpróbálják a belföldi outputfelé terelni, például exportszubvenciókkal).

Bár a kereslet-eltérítést az output növelésből vezettük le, nemugyanarról az oldalról magyarázzák az összefüggéseket. A keres-let-eltérítő politika például szemben találhatja magát azzal a kér-déssel, hogy képes-e a belföldi gazdaság az output megfelelő növe-lésére. Ha munkanélküliség és kihasználatlan kapacitások jellem-zik a gazdaságot, akkor a válasz: igen — de ez az elaszticitási(és a külkereskedelmi multiplikációs) iskola feltételezése, és nema monetáris iskoláé, amely teljes foglalkoztatottságból indul ki.

Teljes foglalkoztatottság mellett csak a reáljövedelem (a költeke-zés) csökkenthető — az output növeléséhez nincs forrás, ezérta költekezés-eltérítő politikának nincsenek meg a feltételei. Az ilyen-kor alkalmazott költekezés-eltérítő politika — azaz a leértékelésés a kontrollok — azzal a negatív eredménnyel jár, hogy meg-növeli a belföld termékei iránti keresletet a változatlan kínálat-hoz képest — ez áremelkedést okoz, azaz növeli a deficitet erő-sítő tendenciákat, tehát a céllal ellenkező hatású (látjuk, a külön-böző iskolák — az aranystandard világát elhagyva — különbözőutakon jutnak el ugyanahhoz a megállapításhoz: a deficit illetvea leértékelés inflációs hatású. Mivel azonban náluk a szufficit isinflációs hatású — és ez könnyebben belátható —, mindannyiukközös vonása: az infláció okát csak egyes, izolált részfolyama-tokban keresik).

Az árfolyamváltoztatás tehát nem alkalmas eszköz a deficitfelszámolására — ismétli Johnson az „abszorpciós" érvet. Dehogy megmentse saját eszköztárát, a monetáris jellegű kereslet-szabályozást, azt mondja — Alexander nyomán —, hogy azinfláció ellenére is felszámolható a deficit, mert: egyrészt, lehet,

262 263

hogy a költekezés-eltérítés (leértékelés és kontroli) hatástalana teljes foglalkoztatottság idején, de segítő társként közbe jöna költekezés-csökkentő politika, amely egyenlő az output relatívnövelésével — és az ilymódon megnövekedett output szerkezete(a kínálat szerkezete) olymódon változhat, hogy a korábbihozképest több áru áll rendelkezésre exportra és importhelyettesí-tésre; másrészt bizonyos hatások is elősegíthetik, hogy a válto-zatlan szintű outputhoz képest csökkenjen a reál-kereslet (köl-tekezés); ilyen lehet például ha adócsökkentések, stb. révén meg-engedik a profitok gyorsabb növelését, és így érvényesül az ahatás, hogy a magasabb jövedelműek 1 dollárból kevesebbetfogyasztanak el, mint a bérből élők; stb.

Azaz: teljes foglalkoztatottság esetén a költekezés-eltérítőpolitika csak akkor lehet eredményes, ha a hatására fellépő in-flációt sikerül ellensúlyozni olyan más hatásokkal, amelyek a reál-kereslet (a költekezés) csökkenését eredményezik. Az inflációleküzdésének feltétele ez esetben az, hogy a költekezés-eltérítéstköltekezés-csökkenés kísérje. A költekezés-csökkentés foglal-koztatottságot csökkentő — tehát munkanélküliséget okozó —politikája pedig akkor tompítható, ha egybekapcsolják a költeke-zés-eltérítéssel, mint a foglalkoztatottság-csökkenés korrigálásá-nak eszközével.

ÍTÉLKEZÉS HELYETT

Úgy véljük, befejezésként levonható az a következtetés, amireindításként már utaltunk: a polgári fizetési mérleg-elméletekinkább csak abban különböznek egymástól, hogy a belgazdaságifolyamatok és a fizetési mérleg közötti sokrétű összefüggésmelyik elemére helyezik a hangsúlyt, és mi az, amit hallgatólagosanfeltételeznek, vagy magától értetődőnek tekintenek. Mindenkiszámára nyilvánvaló, hogy az elmélet először a relatív (a belsőés az érvényes árfolyamon átszámolt külső) áraknak a külkeres-kedelemre és a külkereskedelemnek a belső árakra gyakorolthatását veszi észre és ezeket a hatásokat elemzi. A nagy világ-gazdasági válság előtt az elméleti közgazdászok annyira magától

264

értetődőnek tartották ezeket a hatásokat, hogy még azzal senlfoglalkoztak, vajon a gazdaság struktúrája (konvertálható ésnem konvertálható szektorainak egymáshoz való aránya) milyenteret enged az ár-árfolyam-mechanizmusok egyensúlyi szerepé-nek betöltésére. A világgazdasági válságnak az ilyen naiv fizetésimérleg-elméletet meghökkentő tapasztalatai aztán az elasztici-táselmélet kifejlődéséhez vezettek. Minden gyakorlati — vagy agyakorlati problémákat valamelyest is ismerő — közgazdásztborzongás foghat el, ha az elaszticitás-elmélet matematikai for-muláival találkozik. A lényeg azonban itt nem az, hogy még meg-közelítőleg sem ismerhetjük a formulák által igényelt adatokelenyésző részét sem, hanem az, hogy e formulák — illetve azezekhez vezető gondolatmenet •— ismeretében teljesebb és eg-zaktabb elképzelésünk van a fizetésimérleg-problémákról.

Egyébként az elaszticitás-elmélet is megáll a relatív árak kér-désénél, és hallgatólagosan feltételezi, hogy az ármechanizmusműködése automatikusan megoldja az összes jövedelmi és glo-bális egyensúlyi problémát, pontosabban, magában hordozzaezek megoldását. A külkereskedelmi multiplikátor elmélete rész-ben pótolja ezt a hiányt, hiszen rámutat, hogy amennyiben azármechanizmus nem működik, illetve működése nem foglaljamagában a jövedelmi konzekvenciák megoldását, annyiban akülkereskedelmi egyensúly megteremtése ciklikus jövedelemin-gadozásokat feltételez. Itt a magyarázata annak, hogy még aneoklasszikusoknak leginkább kedvező — Keynes előtti —-világban is a fizetési mérleg kiegyensúlyozása gyakran nem azárszínvonal, hanem a termelés, ezzel a foglalkoztatottság bullám-fásain keresztül mcnt végbe. Paradox módon azt is mondhatnánk,hogy a külkereskedelmi multiplikátor keynesiánus — de Keynesután keletkezett — elmélete sok tekintetben megadja a kulcsotKeynes elméletének megértéséhez, hiszen ismeretes az a hatás,amit az első világháború után a font régi aranyparitásának helyre-állítására koncentráló angol gazdaságpolitika következményeitettek Keynes elméleti nézeteinek fejlődésére.

Az elaszticitás-elmélet — naiv és kidolgozott formájában is — a külső egyensúly problémáját csak relatív árak problémájának

265

tekinti. Éhhez az állásponthoz nyújt lényeges kiegészítést a kül-kereskedelmi multiplikátor elmélete is. Ez utóbbi már előrevetítiazt a szemléletmódot is, amely csak az abszorpciós elméletbenteljesedik ki, és amelyben a külső egyensúlyhiány a globális egyensúly-hiány kifejeződése. Nem kell méltatnunk ennek a szemléletmódnakaz érdemeit. Annál nagyobb figyelmet érdemelnek az abszorpcióselmélet korlátai, amelyek a külső és belső egyensúly monetárisösszefüggéseinek elhanyagolásából adódnak. Valóban, ez az el-mélet úgy jár el, hogy a keresletet (kiadásokat) és a kínálatot ispénzben adja össze — mást nem tehet —, aztán ezzel be is fe-jezte a pénz szerepének elemzését. Ez először is, meglehetősimpotenciához vezet, hiszen így az abszorpciós elmélet nem tudtöbbet mondani például a deficites országnak annál, hogy fo-gyasszunk kevesebbet jövedelmünkhöz képest. Arra nézve márnincs javaslat, hogy miből fogyasszunk kevesebbet, és főleg,hogyan érjük el a fogyasztás csökkenését. Másodszor, és ez mégnagyobb probléma, ha a deficites ország megfogadja a tanácsot,és csak ezt a tanácsot fogadja meg, nehéz helyzetbe kerülhet, merta fogyasztás mérséklése csökkentheti az importot és növelhetiaz exportot, de ezzel munkanélküliséget is okozhat, vagy elke-rülhetetlenné teszi az export, és általában egész sor, belföldikereslet hiányában veszteséges tevékenység széles körű szubven-cionálását. Itt megint szembe találjuk magunkat azzal a gazdaság-politika konzisztenciája kapcsán már kritizált szemléletmóddal,amely eszköz-cél párosokra parcellázza a gazdaságpolitikát, éslegfeljebb az eszközök és célok párosításának racionalitásátvizsgálja, de nincs tekintettel a gazdaságon belüli interdependen-ciára. A monetáris összefüggések hangsúlyozása lehetővé teszi amonetáris elmélet számára, hogy egységben szemlélje a relatívárak és a globális egyensúly problémáját, ezért azt ajánlja példáula deficites országnak, hogy csökkentse a fogyasztást és értékeljele valutáját (költekezés-csökkentés és költekezés-eltérítés). Nemmellékes az sem, hogy a monetáris elmélet a fogyasztás csökken-tésének módjáról is tud mondani valamit: monetáris restrikció(beleértve természetesen az ilyen természetű költségvetési ésállamadóssági politikát is).

Nézetünk szerint tehát a polgári fizetési mérleg-elméletekközül a monetáris elmélet a legteljesebb, mivel egyetlen monetárisszemléletben mintegy szintetizálja az elaszűcitás — és az ab-szorpciós elméletet. Ezek az elméletek persze csak azért szin-tetizálhatok a monetáris szemléletben, mert maguk sem mennektúl a monetáris szemlélet korlátain. Nevezetesen, a polgári elmé-letek kizárólag a nemzetközi munkamegosztás adott rendszeré-nek elfogadásán alapulnak, és a fizetési, külső egyensúlyi, mond-hatni külgazdasági problémát csak a konjunkturális adaptációszempontjából vizsgálják. A világgazdaság országainak több-sége számára ezek az elméletek nem kielégítőek. Yalóban, mindenolyan országnak, vagy országcsoportnak, amely változtatnitörekszik a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsoló-dása típusán, vagy integrációs törekvéseket táplál, a külgazdaságiprobléma konjunkturális aspektusa mellett valóságos külgaz-dasági fejlesztési stratégiára és azt megalapozó elméletre is szük-sége van. Nemcsak a fejlődő világ és a szocialista országok eseteez, de a fejlett tőkés országok többségéé is. Ilyenformán alétező polgári fizetési mérleg-elméletek csak az olyan fejletttőkés országok számára kielégítőek, amelyek alapvetően érde-keltek a nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepük, aliberális (vagy neoliberális) világgazdasági rend fenntartásában. Így ezek a fizetési mérleg-elméletek nem is mentesek attól azöntudatlan ideológiai funkciótól, amit Ricardo komparatívköltség-elmélete is betöltött a magabiztos brit kereskedelmiimperializmus lelkiismereti komfortjában. Mégis végzetes hibalenne erre hivatkozva elzárni magunkat mindattól, amit ezek azelméletek megtaníthatnak a belső gazdaság és a fizetési egyen-súly összefüggéseiről — még nagyobb, ha azt hinnénk, hogyhosszútávú külgazdasági stratégia kidolgozása megszabadít ben-nünket a rövidtávú külgazdasági alkalmazkodás gondjától. Végső-soron minden hosszútávú program sikere messzemenően függattól, hogy a hosszútávot összeadó rövid távok sorozatán ke-resztül felmerülő problémákra racionális és konzisztens megol-dást adunk-e. Ebben pedig nagyon is szükségünk van a polgárifizetési mérleg-elméletek által nyújtott tudásra.

266 267