1

„És boldogan éltek…”

A mesék szerepe gyermekeink személyiségfejlődésében

Mottó: „A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi

síkon a mese.”

Hermann Alice

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el,

mesélj” –

(így nem szökik rá hirtelen az éj)

s míg kis szíve nagyon szorongva

dobban,

tán ő se tudja, mit is kíván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél…

József Attila

2

A mesét többféle szinten lehet értelmezni:

- pszichológiai szint: történet az emberről, életről, halálról, férfiről, nőről, az általános

emberi érzelmek szintje

- történeti dokumentum: kincsesbánya, társadalom lélektani, szociológiai aspektusa van,

szokások, világkép, vallástörténet „hogyan gondolkoztak az emberek régen?”

- bizonyos meséknél: világmagyarázat a jelenségekre, ok-okozati viszonyokra

- egyetemes értelmezési szint: olyan igazságot tár fel, ami túlmutat az egyes emberen,

az emberi lét szerkezetéről, jelentőségéről, az élet értelméről, az ember küldetéséről

szóló tanítás

- beavatás

- a természetfölöttire, Üdvözítőre, transzcendentálisra, metafizikaira nyitok. Szellemi

természetünkre való utalás, nem konkrét cselekvésekre. Hogyan kerül az ember

elveszett étállapotba-hogyan esünk szét-hogyan zuhanunk ki a középpontból – és

találjuk meg azt?

A mesék azt mutatják meg a konfliktusokon keresztül, hogy az ember más lehet, mint addig

volt – a konfliktusban van meg a lehetőség arra, hogy a feszültséget megoldva változást

generáljak magamban.

Mesét hallgatva döntenem kell, hogy a közvetített magatartásminták közül számomra melyik

a fontos, melyik vonz, min változtatnék, milyenné kellene formálnom magam. A mese és a

vallás értékrendje szoros párhuzamban áll. Az utak látszólag mások, de ugyanoda emelik az

embert. A mese szellemi út. Megmutatja a célt, de azt is, hogyan jutok oda. Mégpedig

konkrétan, lépésről-lépésre megmutatja a többé válás útját. Így az egyetemes szellemi

tanítások áthagyományozásának egyik eszköze, melynek lényege az egység elvesztése és újra

megtalálása. A mese eredendően nem gyerek műfaj. Az éltető közösségek megszűnésével

azonban a tudást valahogy tovább kellett vinni.

Szimbólumokban szól hozzánk:

- a szimbolikus képekben való látás megelőzi a nyelvet, a logikus gondolkodást. A

tudás sokszor nem elég, sőt, teher lehet.

- a szimbólumok sosem önkényesek Az isteni törvény és az emberi lényeg

megmutatkozásai.

- a szimbólumok tartósak, állandóak, mindig meg tudnak szólítani.

A mesék fennmaradásának is ez a titka. A mesék a mítoszokból erednek. A mítosz a világ

megértésének fő formája, az archaikus korokban szellemi kincsestár, globális kérdésekre

válasz.

A mese lelki szükséglet, épp úgy fogékony rá a gyerek, mint a játékra. Nem csak szükségletet

elégít ki, hanem komoly szellemi munkát is végez közben. Túl az értelmi és erkölcsi

nevelésen, művészi nevelés is. A cselekvés síkján a játék, a szellem síkján a mese áll a

gyerekekhez a legközelebb.

A mese nem csak szöveg, lényege maga a mesélés, a kapcsolat.

A mesékben mélyebb jelentés található, mint magában a valóságban. Az életre tanít

bennünket. Olyan alapvető felismeréseket idéz meg (A legkisebb fiú győz/a jó elnyeri méltó

jutalmát/a legkisebb hangyát is érdemes megbecsülni és tisztelni/ a legnagyobb veszélyből is

van kiút/, melyeket ugyan az élet nem mindig igazol, ám morális érvényüket senki sem

vonhatja kétségbe.

3

A mesékben sok esetben egy-egy család életének tömörített jelenetét, férfi-nő viszony, szülő-

gyermek kapcsolat alapkonfliktusai jelennek meg. Sokszor azért marad egy-egy mese

kitörölhetetlenül fontossá számunkra, mert az ott hallottakban, a szimbólumok által sugallt

értelmezésekben a szüleink által indirekt, nonverbális módon meghagyott üzeneteire

ismerhetünk bennük. Gyakran nem is a mese egésze hat, hanem egy mozzanata ragad meg: Ez

én vagyok, rólam szól! – tudatosan vagy tudattalanul hatnak. Kívánatos viselkedési

modelleket, követhető mintákat kínálnak.

Lehet, hogy a megértés részleges, de ennek ellenére hallatlanul erőteljes, és sokkal

hatásosabb, mint az átfogó, racionális értelmezés. A „tudás” sokszor gátja lehet pszichés

folyamatoknak, ha túl sok a racionalitás, az intuíció, empátia kisebb teret kap, az eddig nem

ismert, váratlan tények, összefüggések, következmények felismerése nem olyan hatékony.

Aki úgy gondolja, hogy sokat tud, könnyen eshet abba a hibába, hogy mindent kontrollálhat

és kívánsága szerint értelmezhet, végül alakíthatja a világot. Neki már nem lehet újat

mondani… csodák nem történhetnek vele.

A mese a feloldás költészete, feloldja a való világ szilárd szerkezetét, lebontja annak határait.

Megoldja és fellazítja a lélekben szunnyadó elégedetlenségeket, igazságtalanság-érzéseket,

érvényesülési vágyakat.

A megfilmesített mesékkel sok gond van: tompítják a képzelőerőt, a tartalmi, nyelvi,

audiovizuális exponálási módja annyira hat az észlelésre, hogy felbontja az egész struktúrát,

felborítja a mese eredeti logikáját, megértését megzavarja, félreérthetővé teszi, ráadásul a

hősök jó vagy rossz voltát elsősorban külsejük alapján lehet megítélni, a szereplők felváltva

győznek, de sohasem buknak el!

Hatása: együttes élmények hiánya - hisz nem a szülő mesél, rontja a képzetalkotást, a verbális

készség fejlődését, nem oldja meg aktuális problémáját, a gyermek nem is tudja jelezni azt a

szülőnek meseválasztással. Mesehallgatás közben a teremtő és reproduktív képzelet teret kap

– a sok illusztráció ezt gátolja. Sablonos fantáziavilág, szókincs, kifejezőképesség sivár,

megnehezíti a mindennapok kommunikációját. Andrásfalvy Bertalan feltételez egy másik

anyanyelvet. Míg az első a ráció nyelve, a másik az érzelmi kihívásoknak próbál

megfelelni, azokat próbálja jelrendszerrel megragadni. A Mese grammatikába foglalt,

az érzelmi életet kezelő jelrendszer, a gyermek ezen keresztül sajátítja el a másik

anyanyelvét, ennek köszönhetően érzelmeit adekvátan tudja kifejezni, segíti a

környezetével való kommunikációját, segítségével könnyebben tud szembenézni a világ

kihívásaival. Aki saját érzelmeit megérti, feldolgozza, képes azokat környezete felé

kifejezni, az képessé válik a másik ember érzelmi közléseinek észrevételére és azok

megértésére is.

A mesélés eszköztelen - azaz csak belső képeket használ. A külső képek miatt nem láthatóak

a belső képek! A cél: a belső képkészítő képesség tisztán tartása vagy újjáélesztése. Minden

érzékszerv mozgásban, működésben van – ez már örömforrás.

A legtöbb mesében: konfliktus, hős, ellefelek és segítők vannak.

A hős archetípusa:

- bátorság,

- biztonság

- céltudatosság

- rendíthetetlenség

4

- erő

- vállalkozó szellem

- kezdeményezőkészség

- életöröm

- irgalmasság

Sokan megkérdőjelezik a mese létjogosultságát a gyermeknevelésben. Hogy nem festenek

igaz képet a világról, ezzel megtévesztik a gyereket. Esetleg egyenesen hazugság, amikor

fantasztikus történeteket mondunk. Jó néhány szülő nem szeretné, ha gyermekét elragadná

saját képzelete, higgyen a csodákban. Pedig a csodavárás csak a csalódott, minden egyéb

reményét elvesztett gyermekre jellemző. Jellemző az a félelem, hogy a mesei gondolkodás

megakadályozza, hogy a gyermek szembenézzen a valósággal. Ezzel ellentétben: a

mesehallgatás segíti ebben, hiszen általa jobban megismeri tudattalan tendenciáit. A

legtipikusabb, amikor a felnőtt attól tart, hogy egyes mesék tartalmaznak szörnyeket,

boszorkányokat, sárkányokat, kínzásokat, melyek ijeszthetik a gyermeket, akik már e nélkül is

annyi mindentől félnek, nem szabad őket újabb félelmekkel és szorongásokkal terhelni.

Közben figyelmen kívül hagyják, hogy a mindenhonnan a gyerekre ömlő televíziós mesék,

egyéb műsorok, híradók, rádióműsorok, az utcán tapasztalható emberi „kommunikáció”

minden pillanata rengeteg agressziót tartalmaz. A gyermek pontosan tudja, hogy a mesék nem

a való világban játszódnak. „Egyszer volt, hol nem volt”- kezdjük a mesét. A gazdag fantázia-

tevékenység színtere a mese, pont abban segít, hogy ne legyen szorongásos, képzelete ne

forogjon egy helyben. A szörnyektől való féltés hiábavaló. A gyermek fantáziájában

megjelennek a szörnyek, s ha ezekről nem esik szó, akkor magára marad, azokat nem tudja

megtestesíteni és feldolgozni. A mese végére a szorongás vállalásával majd legyőzésével eljut

az örömhöz. A népmesék nagyon is komolyan veszik a gyerekek egzisztenciális félelmeit,

annak feloldására törekednek, megoldási módokat mutatnak. Épp ezért fontos, hogy a

boldogságot állítják a középpontba, megtanítják, hogy ha sikerül jó interperszonális

kapcsolatrendszert kiépítenie, akkor nem kell félnie a szeparációtól. A jövőre orientáltak:

vezetik a gyerekeket, hogy önálló, független személyiséggé váljon. A szorongás a tárgy

nélküli félelem. A mesében ez konkrét tárgyat kap, megragadhatóvá válik, ez teszi lehetővé a

feloldását. A hiba abban rejlik, ha a félelem ábrázolása túlzottan naturális. Ez azonban kivétel

nélkül csak a filmekben fordul elő. A népmesék mindig eleget tesznek a félelmes események

utáni feloldásra, s ennek üzenete van: a külső rosszat le tudjuk győzni, ha belül jók vagyunk.

A mesék megismertetik az erőszak természetét, kiváltó okait, ártó hatását, segítenek ezek

felismerésében és leküzdésében. Nem hiányzik belőlük az agresszió, azonban ez minden

esetben fantázia-erőszak: a fikció világában és nem a valóságban zajlik. A stilizált borzalom

transzformálhatóvá, kompenzálhatóvá válik és ezzel együtt legyőzhetővé formálja az

agresszív akciókat és jelenségeket. Bűntudat és sérelem nélkül teszi megélhetővé a

természetes agresszív érzéseinket. A hőssel azonosulva győzedelmeskedni lehet a vélt vagy

valós ellenségeken, a lelkünkben élő gonosz felett, így a történetek feloldódást és

megnyugvást hoznak.

Hiba lenne azt hinni, hogy a mesék pusztán a negatív ösztönök elfojtását, szublimálását jelenti

– sokszor a pozitív ösztönök átvitelét, generalizálását is. A boldogságot állítják középpontba –

így védenek a negatív tendenciákkal szemben Az optimista fantáziák gyógyítanak. A hős

5

győzelmével a konfliktusok feloldódnak, az emberi törekvések diadalmaskodnak.

Mondhatjuk, hogy a mese a legoptimistább elbeszélő műfaj.

A fantáziát gyermekkorban kell táplálni. A mesék zsenialitás abban rejlik, hogy a gyermek

érzelmi állapotából indul ki, megmutatja merre és hogyan menjen. Mintát és képeket adnak

ehhez, melyeket a gyermek tetszése szerint használhat fel. A szimbólumokon keresztül belső

valósága, vágyai, indulatai utat kapnak, a mese egyszerűen benne él a gyermekekben.

Az ember csak úgy találja meg élete értelmét, ha szembeszáll a leküzdhetetlennek látszó

akadályokkal. A mesék ezt üzenik: ezek az akadályok elkerülhetetlenek, de legyőzhetőek.

Ráadásul megoldási utakat is mutatnak, mindezt szimbolikus formában teszik, mintegy

sugallatként.

A gyermekeknek könnyebbséget nyújt a mesék feldolgozásában, megértésében, hogy a

szereplők, a mesehősök nem összetett, ambivalens jellemek, hanem, akárcsak a gyermeki

gondolkodásban: vagy csak jók, vagy csak rosszak. Nem tudhatjuk, melyik mese hogyan hat

az adott gyermekre, de arra figyelnünk kell, melyik mesét kéri, várja. Meg kell hallgatni, mit

oszt meg belőle, de nem tolakodhatunk bele durván, s leromboljuk a mese hatását, ha azt

értelmezni, elemezni szeretnénk vele. Épp ezért az iskolában elkülönül a mesehallgatási idő

az olvasásórától, ahol sokszor a mese hatása elvész az ahhoz kapcsolódó vázlatírás és egyéb

kötelező feladatok kapcsán.

A mesére fogékony szülő (és pedagógus) nem csak segíti a gyermeket, hanem a meséken

keresztül jobban meg is ismeri. Segítséget nyújt a problémamegoldáshoz, a mesélés közben

részt vehet a gyermek minden képzeletbeli kalandjában, bátoríthat.

A mesének terápiás hatása van, a keleti országokban a meséket lelki konfliktusok kezelésére

is alkalmazták. Ez a nép spontán pszichoterápiája volt, sok esetben tudatosan alkalmazták a

lélekgyógyászatban. Hazánkban is elterjedt már. Ld. Mosoly Alapítvány. Az igazi művészet,

így a népmese is az élet megváltoztatására serkent. Magasabb rendű lelki harmóniát, teljesebb

ön- és világismeretet ad. A lélek nem parancsra, utasításra, erőszakos rábeszélésre szeret

és tud tartósan megváltozni, hanem csakis belső felismerés hatására: Ehhez a belső

felismeréshez segítenek hozzá a műalkotások, így a mesék is. A mese üzenete: mindenki lehet

király a maga birodalmában, ha van elég ereje, hite és kitartása hozzá.

A gyermeknek többször is lehet igénye arra, hogy ugyanazt a mesét meghallgassa. „Lassú víz

partot mos”… Aminek a befogadására még nem elég érett a gyerek, azt figyelmen kívül

hagyja, de a többszöri meghallgatás során fokról-fokra megérthet, feldolgozhat egy-egy lelki

jelenséget.

A gyerek csak úgy tud megbirkózni tudattalanja tartalmaival, ha eltávolítja magát tőlük, lehet

ez játék során babákkal, állatkákkal, de a bonyolultabb esetekben ezek feldolgozásához a

mesék nyújtanak lehetőséget.

A mese csak kontemplatív állapotban hat: azt hallgatva, olvasva átlépünk egy másik világba,

ez a viselkedésmód 4-5 éves gyereknél már jól megfigyelhető. Figyelem, merengés, a

hétköznapiból való kilépés, a rendkívüli, különös, csodálatos várása jellemzi. Ez egy

szimultán kettős tudat: gyermek és felnőtt is egyaránt tudja, hogy amit hallgat, amit mond, az

nem a valóság, de ez senkit nem gátol abban, hogy a hősökkel együtt örüljön, izguljon. Ez a

kettős tudat önmagában is vonzó, izgalmas közeg, örömforrás: feszültséghordozó,

feszültségteremtő és feszültséget elvezető.

6

Boldizsár Ildikó ezt történethallgatási transznak nevezi, melyet a fókuszált figyelem, a jobb és

bal agyféltekék teljes egyensúlya jellemez. Fizikálisan ellazult, mentálisan nyitott, éber

aktivitás. A bejutott információ a tudattalanban raktározódik el és innen indul a gyógyulás

lassú folyamata.

Amikor egy felnőtt mesél egy gyermeknek, azzal nem csak kellemes perceket szerez neki,

hanem elismeri a gyermek lelki problémáit, azokat fontosnak tartja. Megerősíti, hogy a benne

lévő gondolatok természetesek, s a mesén keresztül segíti a gyermeket ennek a problémának a

megoldásában.

Például mesei átváltozásoknál (Piroska és a farkas) elviselhetővé teszi a gyermek számára,

hogy egy őt szerető személy egy pillanat alatt képes fúriává változni. Fontos azonban, hogy a

mese végén minden jóra fordul, mindig feltűnik a jóságos arc. Így a gyermek képes lesz a

számára ambivalens személyeket jóra és rosszra különválasztani, és emlékezetében csak a jót

elraktározni. Haragudhat a mesében a gonosz mostohára (azaz saját édesanyja rossz

tulajdonságaira) anélkül, hogy félnie kellene az anyai szeretet elvesztésétől.

A mesében a hős legkisebb eredményei is csodás következménnyel járhatnak – ez segít

felismerni, hogy nem hiábavalóak az erőfeszítései, a későbbiekben óriási jelentőségük lehet.

A mesék reményforrást jelenthetnek, hogy találhatnak segítséget a világban, vállalkozásaikat

siker koronázhatja. Biztat, hogy ne csüggedjen a csalódásoktól, legyen bizalma a szülői házon

túli életre is.

Adott korszakban ugyanilyen fontosak lehetnek a fiúk számára a sárkányölő hősökről, a

lányoknak pedig a fogoly várkisasszonyról szóló mesék. Segítenek megtenni az első lépéseket

a függetlenséghez, önállósághoz, érettséghez. A gyermekek számára lényeges, hogy jövőjéről

derülátó elképzelései legyenek, különben fejlődése megreked. A mesék optimizmusa ezt

segíti. A mesebeli hős mindig elnyeri jutalmát. A mesebeli hősök – ellentétben a mitikus

hősökkel – mindig önmagukat győzik le, a bennük lakó gonoszságot, nem pedig másokat.

Önmagunk legyőzése pedig az önuralmat, érettséget jelenti. A mese azt üzeni, ez elérhető, de

ezért küzdeni, harcolni kell.

Az egyik legnagyobb félelem a szeparációs félelem, szorongás – vigasztalhat a tudat, hogy

sosem maradsz egyedül – a mesék ebben segítenek, mindig valaki a magányos hős

megsegítésére siet. Ez a gyermekben bizalmat ébreszt, hogy bármilyen megpróbáltatásokat is

kell kiállnia, úrrá lesz rajtuk, s a gonosz meg fog semmisülni.

A mese megmutatja, hogyan kell emberi lénynek lenni ebben a világban.

A mesélés, mesehallgatás találkozás is egyben: találkozás a mesehallgató és a mesélő között

– ennek jellemzője az interakció, illetve találkozás a mesehallgató (és mondó) és a mesehősök

között, melynek jellemzője az azonosulás. Ez mással szinte pótolhatatlan, a harmonikus,

boldog gyermekkorból kihagyhatatlan. A lelki, pszichikai, spirituális túlélést is segíti. A mese

a valóság lényegének megragadása, egy modell, amely a világ értelmezését örökíti

nemzedékről nemzedékre, modellt szolgáltat az élet eseményeire.

A mesék segítik a belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe. A mesékben

ábrázolt társadalmi modellek belső, nagy érzelmi töltöttségű monitorként szabályozzák a

viselkedést. A fantázia segítségével utánzási, szereptanulási, és identifikációs alkalmakat

nyújtanak. Az azonosulásokat – és a kirívó ellenpéldák állításával ellenazonosítás folyamatát

is generálják. A negatív szereplők ezért nagyon fontosak – ők mindig a hős ellenfeleiként

jelennek meg, s a személyiség megalkotásának negatív támpontjai.

7

A történetek a nemi identitást és szocializációt is alakítják. A népmese erotikája eufémizált,

szimbolikus (gondoljunk népdalaink szövegeire!!) , e jelképrendszer annyira összetett,

archaikus, titkos, hogy sem a mesélő, sem a hallgató nincs beavatva teljesen. De igen erősen

hatnak!

A közösségek és az egyének önazonosságukat, integritásukat a történeteiken keresztül

alkotják és óvják meg. Elmélyítik a közösséghez való tartozás érzését, feloldják az

elmagányosodás, az idegenség és a feleslegesség érzését. Emellett örökérvényű igazságokról

beszélnek, bűnről és bűnhődésről. Kijelölik az alapvető viselkedési irányokat, a fontossági

sorrendeket, elválasztják a jót a rossztól, példát mutatnak és állásfoglalásra késztetnek. De a

bűnöket, az aljasságokat épp úgy bemutatják, mint az erényeket. Az ítéletek számtalan

formáját ábrázolják, de az etikai döntést a befogadóra bízzák.

Pilinszky János: „az ember az egyetlen lény, aki halálának biztos tudatával él”. Afrikai mese:

„Halál nélkül mit sem érne az élet”.A mesék témája gyakran a halál, illetve annak

elkerülésére tett hiábavaló törekvések sorozata. Egyedül az embernek van halálélménye és

haláltudta (és halálfélelme). A mesék témája gyakran a halál, illetve annak elkerülésére tett

hiábavaló törekvések sorozata. A mesék fenyegetései egyaránt irányulnak a fizikai és erkölcsi

létre. A mesehős sosem válik halhatatlanná, ezt a kezdő és záró formulák is tartalmazzák!

Ugyanakkor megszelídíti a halálképzetet, de néven nevezi a halállal kapcsolatos félelmeket és

szorongásokat. A halál a mesékben sem az élet vége, nem végleges és visszavonhatatlan, nem

megrendítő és nem borzalmas. A mesék bátorítanak, hisz aki nem ismeri a félelmet, annak a

bátorságról sem lehet fogalma.

A mesei történet előzménye gyakran a halál ill. annak következménye: az árvaság. De az is

előfordul, hogy a mese fókuszában áll a halál.

Napjainkra teljesen eltűnt a veszteségekre való felkészítés, amit semleges helyzetben kell

elkezdeni, a halál tabu lett. A régiek minden élethelyzetről őriztek és továbbadtak egy

természetes tudást. A gyermeknek mire meghalt valakije, látott halott siratást, mosdatást,

temetést, életfordulókhoz kötött szokásokat, temetői menetet. A halálhoz kapcsolódó fizikai,

lelki, szellemi teendőket ma már sem gyerek, sem felnőtt nem ismeri. (Erdélyben keresztelőre

menet megkapták a halotti szemfedőt!) A gyerekek a természet körforgásának részei voltak,

természetes tudás a dolgok menetéről – az elmúlás és újjászületés összhangjában éltek.

Ugyanakkor van, megőrződött a mesékben és a mondókákban, a dalkészletben,

közmondásokban, találós kérdésekben. Pl. kidobós játék, Katalinka szállj el… A mesék,

melyek eredetileg nem a gyerekek műfaja volt többek közt az emberiség halálról alkotott

képeit tartalmazta. Beavatás az életbe és a halálba.

Semleges helyzetben megengedhető, hogy olyan meséket használjunk, ami a halálról szól. De

gyászoló gyerekeknél félre kell tenni a halált kimondó meséket. Inkább a tudattalanra kell

hatni, mintázatokat megértetni, veszteség, fájdalom, megbékélés, búcsúzás, méltóság, vigasz,

elengedés… és rájönni, hogy hol van elakadás, ehhez keresni megfelelő mesét.

A népmesének fontos feladatai vannak. A mese dolga, hogy bekapcsoljon a szűkebb-tágabb

közösségbe. Sosem voltak időszerűbbek a másokkal való helyes kapcsolatteremtésre

figyelmeztető mesei tanácsok, mint ma: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!”, „Jótett

helyébe jót várj!”. Az embert magzat korától haláláig ugyanolyan traumák érik, mint

évezredekkel ezelőtt – a mese dolga, hogy ezeket feloldja. Olyan kerek, egész alkotások,

8

melyek a tudás áthagyományozódott egyetemességét tükrözik. Jelképrendszere visszavezet

eleink embert és természetet egyben szemlélő világlátásához.

Miért meséljünk?

- hogy megtaláljuk helyünket a világban

- tudás, tapasztalat átadása, beavatódás

- életfeladatokkal tisztában lenni

- együttérzés megtanulása

- szilárd erkölcsi tartást ad

- lélektani hatása:

o megnyugtat

o középpontba rendeződés

o feszültség- és szorongásoldás

o tudásközvetítés

o közösségformálás – megtartás

o mindezeket észrevétlenül megtanítja, nincs akadálya a beépülésnek

- fejleszti:

o olvasási- és szövegalkotási képességet

o érzelmi intelligenciát

o képzeletet, fantáziát

o a belső és a külső világban való eligazodást

o az erkölcsi értékrend megszilárdítását

o női- és férfi szerepek tisztázása

o élet és halál kérdésével való szembenézés

Tudatmódosító erővel bír: befolyásolja a fizikai, lelki és szellemi állapotot.

A korábban említett történethallgatási transz – intenzív fókuszált figyelem. Nyugodt, éber,

fizikailag mozdulatlan, mentálisan aktív, erősen koncentrál, légzése nyugodt, szemük nagy és

fényes, ráncaik elsimulnak, arcuk ragyog.

Ekkor mindkét agyfélteke működik, egyszerre működteti az agy

- az intellektuális, érzelmi és képzelőerőhöz kapcsolódó funkcióit

- képes hosszú és intenzív koncentrációra

- könnyebben fogad be információkat és mélyebben sajátítja el az ismereteket.

Mindez akkor lehetséges, ha olyan mesét hall, melyben magára ismer. Azaz az illető

személyes valóságát meséli el, saját magát, félelmeit ismeri fel. Ez a ráismerés intenzív

érzelmi munkára készteti.

A mese:

- koncentrációra szoktat, figyelemre, odafigyelni arra, amit hall

- fantáziát fejleszt: elképzeli, amit hall. Ha erre később nem képes, nem fog tudni sem

érzelmeket, sem gondolatokat kapcsolni hozzá.

- fejlődik a szókincs

- öntudatlanul elsajátítja, miként szerveződik egésszé egy szöveg, hogy épülnek

egymásra mondatok, bekezdések

Csecsemő kortól: dúdolók, ringatók, másfél, kétéves kortól: én-mesék, állatos mesék, 5-6 éves

kortól varázsmesék. Ölbe véve mesélni: alapvető biztonság megélése.

9

A tévé azért növeli az agressziót, mert nincs idő pozitív élmények befogadására, nem születik

belső kép.

A belső kép:

- örömmel jár, képzelőerőt, fantáziát fejleszt, a szimbolikus nyelv értését

- a mese sűrített világ, pont azt a részét mutatja a világnak, ami nehezen megélhető és

átélhető

- a rá jellemző mágikus gondolkodás, animizmus, artificializmus, finalizmus igényét

kielégítik

- egészben, egyben látja a világot

Soha nem szabad tudatosítani a mesék rejtett jelentését. Épp az a jó, hogy annyit ért meg

belőlük, amennyit tudata megenged. Kárt egy Grimm-mese sem okozhat épp emiatt. A mesék

mindig feloldják a borzalmat, a rosszból van kiút. Persze nem biztos, hogy lefekvés előtt kell

a legszörnyűbbet, de ha már elkezdtük, hozzuk ki onnan, ne hagyjuk félbe.

Iskolai hatásai:

- az a gyerek tanítható meg olvasni, aki képes felismerni az élőbeszédet az írott

szövegben, megfelelő a szókincse, tud figyelni, s aki megtapasztalta, hogy rá is

figyelnek / mesét hallgat és maga is mesélhet / ahogy azonosul a szereplőkkel,

viszonyt alakít ki a szöveggel, szereti a hőst, szereti a mesét, szereti a szöveget –

szeret olvasni

- megtapasztalja, hogy a mese róla is szól – saját sorsát hallja – megtapasztalja, hogy az

ember felelős önmagáért

- a mese segít megbirkózni ellentétes érzelmeivel, zabolátlanságával, félelmeivel, azzal

az érzéssel, hogy más, mint a többiek

- a tanárnak segítség: „homogenizálja” az eltérő környezetből, kedvvel, hangulattal

érkező gyerekeket. Egy hullámhosszra kerülnek, s mivel mindkét agyfélteke dolgozik,

könnyebb utána (közben) a tanulás.

A mese:

- intellektuális szinten: gondolkodásra, képzelőerő fejlesztésére, önismeretre ösztönöz, a

megküzdési módokat bemutatja

- emocionális szinten: feszültségoldó, harmonizáló, vigasztaló, kezeli az érzelmeket,

rejtett, elfojtott indulatokat, szorongást. Nő az életkedv, az örömre való képesség.

- szociális szinten: fejleszti az együttérzést, az érzékenységet a szenvedők és szegények

iránt, alkalmas a humán értékek, erkölcsös viselkedés kódjainak megtanulására

- szociálpszichológiai szinten: beleélhetik magukat különféle szerepekbe,

azonosulhatnak velük, kipróbálhatják.

Melyik életkorban mit meséljünk kisiskolás korban?

1-2. o.: természetközeli létállapot megjelenik a mesében (szél, nap, évszak, napszak) állatok,

növények. Képesek leírást adni másokról – képesek lesznek mesélni önmagukról is. Ehhez

előbb meseszereplőkről, szomszédokról, családról, barátokról kell tudni mesélni.

3.o.: varázsmesék, szörnyetegek, csodálatos és elvarázsolt lények, emberfeletti feladatok,

mágikus tárgyak, bűvös képességek. Kül. nemzetek mesekincse – másság

4.o.: tréfás mesék, eredetmesék, teremtéstörténet, műmesék. Humor, felfedezés, találmány,

kincsek, titkok. Saját történet írása: öngyógyító, én erősítő, önbizalom-növelő.

10

Kiegészíteném mondanivalómat néhány idézettel és személyes tapasztalattal, amit a tehetség,

kreativitás témájában kutatva találtam, gondoltam végig:

A kreatív embert nem csak a probléma megoldása érdekli, hanem önmagában az intellektuális

kihívás is – fogalmazta meg Landau. Szerinte az alkotó gondolkodáshoz a logika és fantázia,

a konvergens és divergens gondolkodás együttese szükséges.

Saját tanítói munkámban azt tapasztaltam, hogy az asszociációk szerepe kiemelten fontos a

kreatív folyamat során. Az asszociáció a tanulási és gondolkodási folyamatok egészében

nélkülözhetetlen, az ismeretszerzéstől egészen az alkalmazásig, e nélkül nem tudnánk a régi

ismereteket felidézni, az újakat rendszerezni. A hétköznapi értelemben használt asszociáció,

„gondolattársítás” létszükséglet – néha tudatosan végzett jó játék. Pedagógusként célom kell

hogy legyen az asszociációs kapcsolatok fejlesztése, kiépítése, ami véleményem szerint csak

úgy valósulhat meg, ha a gyerekeknek átadott összes ismeretem „rendszerben van” és saját

magam az átadni kívánt ismeretek szintjét jóval meghaladó rendszerezett, átgondolt, nagyon

tudatosan egymásra épített ismeretanyaggal rendelkezem. Ezt lehetőség szerint úgy adom át a

gyerekeknek, hogy ne csak én lássam meg ezeket a rejtett kapcsolódási pontokat, hanem rá

kell nyitnom a szemüket az összefüggésekre, egyúttal a teremtett világ szépségére. Tanítói

munkám során sokszor éltem meg ilyen „borzongatóan szép” pillanatokat, amikor a

felismerések, a kapcsolatok átlátása, azok szépségének megértése felcsillant a gyerekek

szemében. Hitem szerint annál nagyobb motiváció nemigen adható gyerekeknek, mint amikor

úgy érzik, bepillantást nyerhetnek a nagy titkokba.

Dr. Gyarmathy Éva a kreativitás fejlesztését alapvetően két területen, a kreatív viselkedéshez

szükséges képességek (asszociációs, absztrakt-elvont, deduktív, analógiás-induktív és

metaforikus gondolkodás) valamint a kreatív folyamatok hatékonyabbá tétele területén tartja

fontosnak. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen az újrastruktúrálás, kombináció és szintetizáció, az

alternatívák keresése, a határok kitágítása, a lehetőségek nyitottsága, a képzelet és fantázia

használata, a dolgok kívülről, belülről és fordítva szemlélése, a nézőpontváltás, valamint a

vizualizáció.

Számtalan kutató egyetért abban, hogy a kreativitás feltétele a konfliktus és a feszültség

elfogadására való képesség.

Szükséges, fejlesztendő képességek, személyiségvonások:

flexibilitás, spontaneitás, függetlenség, interperszonális éleslátás, önbizalom, szociabilitás,

önelfogadás, dominancia, meggyőzőerő, ambíció, életerő, önkontroll, tolerancia,

szocializáltság, kitartás, hatékonyság, szorgalom …

Pécsi Rita írja: az érzelmi intelligenciát csak átélt élményekkel, megélt mintával,

tapasztalattal, alkotó tevékenységgel lehet fejleszteni. Az érzelmi tanulás során hatalmas

jelentősége van a belénk ivódott mintának – krízishelyzetekben elsősorban ezeknek

megfelelően viselkedünk. A szülő, pedagógus akkor segít, ha a szerző szavaival élve „kinézi”

a gyermekből a teljesítményt, ha minden kis sikert biztatás követ, s folyamatos megerősítés a

tapasztalatok által.

A döntésképesség kialakulásának folyamatáról írva leírja, hogy a szülő és a pedagógus

feladata, hogy mindent, amit értéknek tart az adott személyben, azt gyakran, többféle

formában kifejezésre juttassa, hiszen önértékelésünk a körülöttünk élő, számunkra fontos

emberek értékeléséből származik. Az iskolai értékelés problémája, hogy egyoldalú, csupán az

11

intellektuális teljesítményt értékeli, pedig a gyermek nem csak ez. Kell hogy legyenek olyan

területek, amelyeken igazán értékesnek látjuk őt. Picassot idézi:

„Anyám mindig azt mondta, ha katonának mész, tábornok lesz belőled. Ha szerzetesnek, egy

napon te leszel a pápa. Én inkább festőnek álltam és Picasso lett belőlem.”

Az első együtt töltött nap óta a népmesét életük részévé tettem. Ebben éltünk, a követendő

emberi magatartásformákat, erkölcsi mintákat, a jót és a rosszat a meséken keresztül tanultuk.

Első osztályban nem a kitűnő negyedévi, félévi, év végi értékelés, bizonyítvány megszerzése

volt céljuk tanítványaimnak. Hanem saját, névre szóló „Tündérdiplomájuké”, amelybe

egyenként kerültek bele a „mesebeli” tulajdonságok („erőmet csak a gyengék megsegítésére

használom”, „képes vagyok varázsolni”, „láthatatlan is tudok lenni”…). A mesebeli

képességekről szóló jeleket csak az egész osztály, együtt tudta megszerezni, így mindenki

segítette azt, aki valamiben gyengébbnek bizonyult. Osztályom negyedik éve éli azt meg,

hogy ők rendkívüliek. „Meseosztály” csak egy volt és egy lesz – ők mehetnek bábszínházba

délelőttönként, akadályversenyre egyedül, kaphatnak társasjátékot jutalmul, s legfőképpen:

saját, csak általunk ismert szabályaink, szavaink, jelzéseink és játékaink vannak, azaz közös

titkunk, ami összetart bennünket. Amikortól már az is különleges képességeink részévé vált,

hogy be tudtunk fogadni idegeneket, akkortól jól működött az is, hogy a négy év során

hozzánk érkező tanulók nagyon könnyen beilleszkedtek a közösségbe. Ez az az alap, amire

minden esetben támaszkodni tudok – ezért nagyon nehéz, de mégis szép folyamat most

életemben a tőlük való búcsú, elválás.

Mindig fontosnak tartottam, hogy mindenki reális visszajelzést kapjon önmagáról – de azt is,

hogy annyira megismerjem őket, amennyire csak lehetséges – azaz mindig tudjam jelezni, ha

azt tapasztaltam, önmagához képest egy tanítványom fejlődött, előre lépett. Rengetegszer

kimondva, mi mindenre lehetnek büszkék, miben tehetségesek, s ami legalább ennyire fontos:

megtanítottam nekik, hogy képesek legyenek elfogadni és örülni is a dicséretnek.

Elmondhatom, hogy nincs olyan tanítványom, aki bármelyik osztálytársáról ne tudna olyan

tulajdonságokat mondani, amik számára fontosak, értékesek. Minden karácsonykor

egymásnak adják át az ajándékokat, megköszönve azt a jót, amit a másiktól kaptak az évek

során. Képesek egymásnak jót kívánni, egymásnak drukkolni, egymás sikereinek örülni, a

másikért kiállni, együtt sírni és együtt nevetni a társaikkal. Visszajelezni egymásnak, ha

valami jól sikerült, de akkor is, ha rossz, bántó, fájó dolog történt. Képesek megnevezni az

érzéseiket – s megtanulva a nézőpontváltást mások és egymás érzéseit is azonosítani tudják.

Ebben sokat segítettek műalkotások: festmények, zenék, versek is. Törekedtem mindig

hitelesen állni eléjük, önmagamat adni, s amikor azt éreztem, esetleg nem mindenki számára

azonosíthatóak az érzéseim, akkor kimondtam azokat. Tudtam nagyon vidám, néha szomorú,

mérges, csalódott, boldog lenni előttük, velük. Hibáztam és tévesztettem, néha rosszul ítéltem

meg helyzeteket – de igyekeztem ezeket mindig felismerni, a tévedéseimet belátni, s ha

lehetett, akkor nevetni önmagamon. Így megtanulták, hogy ők is tévedhetnek, hibázhatnak,

kinevethetik önmagukat (de nem másokat), mindent újra kezdhetnek. Így is szerethetőek és

így is szeretve vannak. Önismeretük és társismeretük rengeteget fejlődött, ezzel együtt

önbizalmuk, bátorságuk is. A mindennapi feladatok, a rengeteg mese mellett sok közös játék,

szabadidejüket kitöltő társasjátékozások is elősegítették ezt.

Tagadhatatlan, hogy voltak, vannak nehézségeim. Be kell látnom, hogy az iskola, s benne én

nem tudok átformálni olyan családi mintákat, melyek szinte beleégtek már a gyerekekbe. Azt

12

viszont jó látni, hogy nem egy tanítványomnak ez az iskolai közösség menedék, védőburok az

éppen nagyon nehéz otthoni helyzettel szemben (szülők válása, agresszivitása). És azt is

nagyon jó látni, hogy a közösség kifelé is terjeszkedik: a szülők nagy része is meleg, baráti,

összetartó közösséget alkot.

Így lehetségessé vált, hogy a tízéves tanítványaim számára a legnagyobb motivációt még

mindig az jelenti, ha megemelem előttük a kalapomat, s a legnagyobb jutalmat, ha közös

programokat kapnak ajándékba.

Velük együtt próbálgatom én is a határaimat, képességeimet, próbálom legyőzni félelmeimet -

legyen szó barlangászásról vagy siklóernyőzésről.

Az együtt töltött éveink alatt szinte nem volt olyan nap, amikor ne éreztem volna a

Csíkszenmihályi által flow-nak nevezett állapotot – s ha képes vagyok azt az örömöt megélni

és átadni nekik, akkor velem együtt élhetik át a felfedezés, tanulás izgalmát.

Azaz motiválni őket csak úgy tudom, ha ők és a velük való együttlét engem motivál,

fejleszteni csak úgy tudom őket, ha én is nyitott maradok a velük együtt való fejlődésre.

A „Tündérdiploma” egykor…