Mt 6,22-23: A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed

tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed

gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő

világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!

Különös szervünk nekünk a szem. Sokáig az orvostudo-

mány képviselői azt gondolták, hogy a szem nem több,

mint egy az öt érzékszervünk közül, még ha talán a legfon-

tosabb is. A népi bölcsesség azonban előrehaladottabb volt

a tudománynál, hiszen őseink évszázadokkal ezelőtt megál-

lapították, amit szólásként ma is ismerünk, hogy a szem a

lélek tükre. Aztán néhány évvel ezelőtt – ha lehet hinni a

híreknek – ez a szólás kapott némi tudományos megerősí-

tést is, ugyanis egy svéd egyetem kutatói megállapították,

hogy a szem íriszének kialakulásáért ugyanaz a PAX6-nak

nevezett gén felelős, amely igen sok agyi funkció kialaku-

lásáért is felel, többek között a személyiségünket meghatá-

rozó homloklebeny kialakulásáért is. Vagyis közvetlen ös-

szefüggés van az ember szeme és személyisége között.

Mondhatjuk tehát, hogy a sok évszázados népi bölcsesség

tudományosan is igazolva lett.

Most akár hátra is dőlhetnénk azzal a megelégedett érzés-

sel, hogy sikerült jól megfejtenünk ezt az igeszakaszt, de

még mielőtt ezt tennénk, hadd keserítselek el benneteket

némiképp: Jézus Krisztus a hegyi beszédben nem erről az

összefüggésről beszél. Nem népi bölcsesség van Krisztus

szavaiban, és – még mielőtt valaki erre gondolna – még

kevésbé tisztálkodási útmutató, hanem ennél sokkal több.

Krisztus itt arról beszél, hogy a látásmódunk határozza

meg az egyéniségünket. Hogy a teljes gondolati világunk,

cselekedeteink minden szándéka és egész személyiségünk

lemérhető azon, ahogy a magunk körül lévő világot és

annak Istennel való kapcsolatát látjuk.

Ezért most azt szeretném veletek együtt Isten igéje alapján

végiggondolni, hogy miként gondolkodott az ókori ember

általában a világról, Istenről, embertársairól, miként gon-

dolkodik a mai ember, és miként az, akinek van Istentől ka-

pott látása, vagy hogy Krisztus szavaival éljek – tiszta sze-

me.

Krisztus kortársai – és gyakorlatilag az egész ókori Kelet –

a világot vallásos szemüvegen át látták. Ez igaz mind az

ókori zsidóságra, mind Egyiptom vagy akár Mezopotámia

népeire. Minden népnek megvoltak a maga istenei, a maga

vallásos szertartásai és kultikus helyei. Voltak olyan népek,

amelyek több, mint 2000 istent imádtak. Az élet minden-

napjaira a vallásosság igen nagy hatással volt. Az ókori zsi-

dóság azonban ebből a szempontból is különleges volt, hi-

szen ők voltak szinte az egyetlen olyan ókori nép, akik

csak egy Istent imádtak. De hosszú küzdelem volt ez is,

míg ide eljutottak. Ha ismerjük a zsidóság történetét, lát-

juk, hogy egészen a babiloni fogságig folyamatosan kísér-

tette őket a kánaáni pogány istenek imádatának kultusza, a

termékenységi kultuszok, néhol még az emberáldozatot is

kívánó kultuszok sokasága. Isten azonban e tekintetben is

gondoskodott róluk. Próféták sokaságát küldte el választott

népéhez, hogy az igaz istenismeretre és az igaz istentiszte-

letre tanítsák őket. A prófétai szó, vagyis Istennek a prófé-

ták által kimondott Igéje volt az, amely az ókori zsidóságot

Isten tiszteletére, Isten akaratának komolyan vevésére taní-

totta. Így történhetett meg az, hogy míg a zsidóságot leigá-

zó népek, az asszírok vagy babiloniak istenek sokaságának

hódoltak, addig Isten népe mégis ki tudott tartani az egy,

igaz Isten mellett, sőt a babiloni fogság alatt még hitében

erősödni is tudott. Igaz ez akkor is, ha ez a kitartás sok bu-

kással, sok hitetlenséggel, sok istentelen cselekedettel volt

szegélyezve. Azért tudtak kitartani, mert Isten választotta

őket, és Isten ezért gondoskodott is róluk, többek között a

prófétai szó által.

Krisztus mégis figyelmezteti őket a hegyi beszédben. Még-

is szükségesnek tartja elmondani, hogy akkor lesznek tisz-

ták, ha a szemük tiszta. Akkor lesznek tiszták, ha a látás-

módjuk tiszta. Ráadásul Krisztus e tekintetben nem beszél

félig tiszta, kicsit tiszta vagy nagyon tiszta szemről.

Nagyon is konkrétan fogalmaz: ha a szemed tiszta, az

egész tested tiszta, ha pedig a szemed gonosz, az egészt

tested gonosz. Nincs átmenet. Vagy egészen tiszta vagy,

vagy egészen gonosz. Miért volt szükség rá, hogy Isten né-

pét Isten egyszülött fia ilyen súlyos, ilyen végletesen kihe-

gyezett, kategorikus figyelmeztetésben részesítse?

Azért, mert Isten népe még ha ki is tartott az egy, igaz Isten

imádata mellett, ez az imádat elsősorban akkor is elsősor-

ban külsőségekben nyilvánult meg. Az ókori zsidó emberek

többsége úgy gondolta, hogy ha betartja a Tóra rendelkezé-

seit, amelyeket az írástudók még számos egyéb rendelke-

zéssel bővítettek, akkor Isten ezért üdvösséget ad neki. Ha

évente egyszer bemutatja a páskaáldozatot, vagyis a jeru-

zsálemi templom oltárán feláldoz egy egyéves, hibátlan bá-

rányt, akkor bűnei az áldozat ténye és az áldozatbemutatás

szabályszerűsége miatt megbocsáttatnak. Isten hiába fi-

gyelmeztette őket próféták sokaságán keresztül arra, hogy

nem az áldozatok külsőségeiben, formaságaiban van a bűn-

bocsánat oka, hiába hirdette ezt nekik Ámósztól Ézsaiáson

és Jeremiáson át Mikeásig szinte minden próféta, hiába ol-

vashatták számtalan helyen a zsoltárok könyvében is, hogy

Istennek nem az áldozati állatok vére kell, sőt azokat meg-

veti és gyűlöli, ők mégis ebben bíztak. Hogy csak egyetlen

példát hozzak: az 51. zsoltár, a talán legismertebb

bűnbánati zsoltár 18. és 19. verse így szól: „Mert nem kí-

vánsz te véres áldozatot, hogy adnék azt? Égőáldozatban

sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredel-

mes lélek. A töredelmes és bűnbánó szívet ó Isten, nem ve-

ted meg!” Ezt a zsoltárt az írástudók betéve, kívülről tud-

ták. Mégis inkább a külsőségekben, a Törvény betartásában

bíztak, nem pedig Isten kegyelmében.

Ezek az emberek azt hitték, hogy ha elvégzik a kézmosás

rituális szertartását, akkor Isten előtt tiszták lesznek. Ezért

talán fricskakánt is szólt nekik Krisztus figyelmeztetése:

nem a tiszta kéztől leszel tiszta, hanem a tiszta látástól, a

tiszta gondolatoktól. Ha a külső jegyeket nézed, ha a for-

mára, az alakra, a rituáléra tekintesz, akkor nem tiszta a lá-

tásod. Akkor nem tiszták a gondolataid, és nem lesz tiszta a

lelked sem.

Ennek a külső jegyekre tekintő látásnak ugyanis van egy

szörnyű következménye: a hamis istenkép. Ezek az embe-

rek úgy tekintettek Istenre, mint egy haragvó, az áldozatok-

ban gyönyörködő, és azokért megbocsátó kegyúrra. Ez a

hamis istenkép a vallást mintegy Isten kiengesztelésenként

fogta fel, olyan cselekmények sorozataként, amelyeket

megcselekedve az ember kedves lehet Isten előtt. Ezek az

emberek ugyanazt a Szentírást olvasták, mint amiből

Krisztus is oly gyakran idézett nekik, mégis egész mást

olvastak ki belőle. Ezek az emberek – például a farizeusok

– amikor Krisztus szombaton meggyógyított egy sorvadt

kezű embert, akkor ebben nem Isten csodálatos teremtő

hatalmát és a bűnös emberhez lehajoló kegyelmét látták

meg, hanem azt, hogy szombaton gyógyított, ami az

előírások szerint a nyugalom napja. Ha tiszta lett volna a

látásuk, akkor leborultak volna előtte és követték volna

életük végéig! De aki Istent ilyen haragvónak látja, az hogy

is bízhatna az Ő kegyelmében?

Van nekem egy kedves ismerősöm, egy igen művelt fiatal-

ember, aki több külföldi egyetemet is elvégzett, Európa és

a világ számos országában járt, sok kultúrával megismerke-

dett, de Isten kegyelmével még sosem találkozott. Egyszer

beszélgetés közben megemlítette nekem, hogy ő már elol-

vasta sok vallás szent könyvét, a Bibliát, a Koránt is, de

azokban csak szabályokat és rendelkezéseket talált. Számá-

ra a Biblia tehát nem más, mint egy szabálygyűjtemény,

amit ezek a furcsa emberek, ezek a keresztyének valamiért

meg akarnak tartani. És ugyanezt látta a Koránban is, és a

Bhagavad Ghitában is. Pedig ugyanazt a Szentírást olvasta,

amit mi is naponta forgatunk – mert ugye naponta forgatjuk

– és mégsem Isten csodálatos kegyelmét és megmentő

szeretetét látta meg benne, hanem egy színtelen, szagtalan

szabálygyűjteményt. Mondhatjuk, hogy nem volt tiszta a

szeme, nem volt olyan a látása, ami a Szentírás

megértéséhez szükséges.

Sokszor még mi, magunkat keresztyénnek vallók is homá-

lyos látással próbáljuk keresni Isten akaratát. Sokszor azt

hisszük, hogy bizonyos cselekedeteink kedvesek lehetnek

Isten előtt, például ha naponta beszélünk keresztyén érté-

kekről, hagyományokról, szokásokról. Sokszor megingunk

mi is és cselekedeteinkkel próbálunk meg tetszelegni ön-

magunk és Isten előtt. Mert ÉN ugyebár adakoztam, ÉN

ugyebár rendszeresen járok templomba, ÉN ugyebár ke-

resztyén iskolába járatom a gyermekemet. És azt hisszük,

hogy ezek a cselekedetek valamiféleképp kedvesek lehet-

nek Isten szemében.

Súlyosan tévedünk, ha ezt hisszük. Súlyosan és kárhozato-

san tévedünk.

Mert ezek a cselekedetek mind arról szólnak, hogy mit tet-

tem én. Hogy hányszor voltam templomban, hányszor ada-

koztam, hányszor emlegettem a keresztyénséget. Nem pe-

dig arról, hogy mit tett értem Krisztus. Ezek a gondolatok

ugyanis a modern ember, az önimádó ember gondolatai.

Mert láthatjuk és tapasztalhatjuk nap mint nap, hogy az

ember a geocentrikus és a heliocentrikus világképen át

eljutott az egocentrikus világképig, az önmagát

középpontba helyező ember világképéig. Az úgynevezett

modern társadalom erről szól: az ember önmagát állítja

Isten helyébe, önmagát imádja, önmagát dicsőíti, és

eközben hányszor és hányszor elfeledkezik arról, aki

egyedül méltó arra, hogy vegyen tisztességet, dicsőséget és

áldást.

És a mai társadalom, a tömegkommunikáció percről percre

csepegteti az emberbe az önimádat mérgének cseppjeit.

„Mert megérdemlem”. „Nekem ez jár”. Ezt kapjuk nap

mint nap a reklámokban, és így homályosul el napról napra

a látásunk, így lesz egyre mélyebb a szívünkben az irigy-

ség, a harag és az elfordulás Istentől. Nem véletlenül fogal-

maz Krisztus ennyire kategorikusan. Ha a szemed tiszta, az

egész tested tiszta. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tes-

ted gonosz. Mert abban a pillanatban, amint a tekintetünk

elfordul tőle, azonnal megindulunk a kárhozat felé.

Képzeljünk el egy autót, ami 130-cal száguld az autópá-

lyán. A vezetője ha csak egy pillanatra leveszi a szemét az

útról, az autó – ha csak egy picit is, de – azonnal letér az

útirányról, korrigálni kell. És minél tovább nem néz a veze-

tő az útra, annál nagyobb korrekció lesz szükséges ahhoz,

hogy az autó az úton maradjon. Ha pár másodpercig eltart

ez a figyelmetlenség, akkor már néha csak nagyon durva

kormánymozdulat segíthet. És ha még tovább, akkor már

ez sem. Akkor az autó az árokban köt ki, az utasai pedig

súlyos sérüléseket szenvednek, legrosszabb esetben

életüket vesztik. És ez is csak egy kis figyelmetlenséggel,

egy kis iránymódosítással indul. És testvérek, a modern

ember, amikor ennyire én-központúan éli az életét, akkor

az az élet úgy száguld az autópályán, hogy közben a vezető

folyamatosan önmagát nézi a tükörben! Mi lehet ennek a

következménye? Mi lehet az, ami visszatart ilyenkor attól,

hogy végleg lesodródj? Csak az, ha folyamatosan az úton

tartod a szemed, ha folyamatosan Jézus Krisztusra tekin-

tesz.

Ő az út, az igazság és az élet. Ő és a vele való örök közös-

ség az, ami életünk célja lehet. Nélküle sehová nem tart az

életünk. Mert mi lehet az ember életének a célja, ha azt a

célt önmagában keresi? Akkor az élete folyamatosan egy

helyben topog, néha megbotlik a saját lábában is, de sosem

fogja tudni, hogy hová tart és mi lesz a végén. Az ilyen élet

egy folyamatos rettegés a haláltól, a földi javak elvesztésé-

től, a pillanatnyi örömök kisebbedésétől.

Vessünk most egy pár pillantást a szöveg közvetlen környe-

zetére is! Mert nyilván nem lehet véletlen az, hogy Máté

evangéliumában, a hegyi beszédben ez a szakasz hol talál-

ható meg. Ezt a szakaszt megelőzi az az intelem, hogy ne

gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, ahol a rozsda és

a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,

hanem inkább a mennyben gyűjtsünk kincseket, ahol sem

a rozsda, sem a moly nem emészti meg, és ahol ki sem ás-

sák és el sem lopják. És a két szakaszt egy nagyon hangsú-

lyos mondat köti össze: mert ahol van a ti kincsetek, ott

van a szívetek is. Én merem hinni, hogy ez a két szakasz

tulajdonképpen összetartozik. Mindkettő egy fontos figyel-

meztetés a mai embernek: ne a földi dolgokra tekints! Mert

ha csak azzal foglalkozol, hogy mekkora házad, milyen

gyors autód, milyen márkás órád van, vagy hogy hová

mész nyaralni, akkor olyan dolgokra pazarolod el az idő-

det, amik Isten szemében semmit nem jelentenek. Akkor

úgy jársz majd, mint a gazdag és Lázár történetében a gaz-

dag ember, aki már e földön elvette élete jutalmát, és köz-

ben elveszítette az örök élet lehetőségét.

És ha innen közelítjük, talán jobban megértjük, miért

mondta Krisztus, hogy legyen a szemünk tiszta. Hogy tud-

juk olyan szemmel tekinteni a világra, ahogy az az örökké-

valóság szemszögéből kinéz. Hogy ne ragadjunk le a földi

lét buktatóinál, és ne elégedjünk meg a földi lét

boldogságával, hanem ezt az egész életünket úgy tekintsük,

ahogy arra Isten tekint. Hogy kicsit modernebbül

fogalmazzak, azt jelenti, hogy egy nagyobb, egy tágabb

összefüggésen át nézünk a világra. Ez azonban nem egy

olyan tágabb összefüggés, amilyenről Radnóti beszél,

amikor leírja, hogy ki gépen száll fölébe, annak térkép e

táj. Ez sokkal inkább egy olyan tágabb összefüggés, ami

megmutatja azokat az örökkévaló mozgatórugókat,

amelyek ezt a világot működtetik, életben tartják. Ami az

okokat és célokat is látja, nemcsak a történéseket. Ezt

mondja Jézus Krisztus helyes látásnak, vagy tiszta

szemnek.

Akinek tehát tiszta a szeme, az úgy látja ezt a világot és

benne önmagát, ahogy ez a világ és ahogy az ember Isten

szemében látszik. Nézzük meg tehát azt, hogy ez miben

nyilvánul meg.

Az első, hogy amikor Isten megajándékozza az embert tisz-

ta szemmel, tiszta látással, akkor az ember rájön, hogy az

életének a célja nem önmagában és nem a pillanatnyi örö-

mökben keresendő. Szeretett lelkipásztor testvérünk, Cseri

Kálmán ezt úgy fogalmazta meg, amikor néhány éve itt járt

evangelizációt tartani, hogy megfordul az emberben a sze-

mélyes névmások sorrendje. Amíg korábban az ÉN volt az

első helyen, most az kerül az utolsóra. Az ember egysze-

riben rádöbben, hogy az élet egyszerűen túl drága ahhoz,

hogy pillanatnyi boldogságokra pazarolja. Rájön, hogy az

élete egész idáig egy helyben topogott, mert csak önmagá-

val volt elfoglalva. És sokszor rájön, hogy az egész addigi

élete – tiszta szem, tiszta látás hiányában – egy merő hiába-

valóság volt, mert olyan dolgokra figyelt, amelyek tulaj-

donképpen semmi mások mint por és hamu.

Onnantól az ember észreveszi Isten teremtő hatalmát a fa-

levélben, gondoskodását a tavaszi esőben és a nyári napsü-

tésben, szerető kegyelmét a fák virágzásában. Észreveszi,

hogy Isten ezt a világot szeretetből teremtette, és hogy min-

den ezen a teremtett világon, a fák a bokrok, a hegyek és

völgyek, a folyók és a tavak mind Isten teremtő hatalmát

dicsérik. Észreveszi a másik emberben a felebarátot, Isten

teremtményét. Akit eddig csak kollégának, szomszédnak,

falubelinek látott, abban meglátja a teremtő Isten gyerme-

két. Ez gyökeresen megváltoztatja a viszonyát a többi em-

berrel. Mert képes lesz és akarni is fog a javukra, a testi-

lelki gyarapodásukra szolgálni. Akit Isten tiszta szemmel

ajándékoz meg, az többé nem lesz képes tárgynak tekinteni

embertársát, olyan tárgynak akit csak használ és eldob,

amikor már nem kell.

És ami a legfontosabb: az az ember, akit Isten tiszta szem-

mel ajándékoz meg, az meglátja azt a csodálatos kegyel-

met, amit Isten gyakorolt az emberrel, amikor az ő egyszü-

lött fiát, Jézus Krisztust helyettünk adta a keresztre. Ami-

kor végtelen szeretetében önmagát adta azért, hogy nekünk

ne kelljen bűneink súlyát elviselnünk. Amikor levette ezt a

szörnyű terhet rólunk és elhordozta. És ha ezt meglátjuk,

testvérek, egész már megvilágításba kerül az életünk. Mert

akkor felragyog előttünk Isten végtelen kegyelme. Az a

végtelen kegyelem, amely arra indította istent, hogy ő

maga adjon elégtételt a mi bűneinkért. És ha ez felragyog

nekünk, akkor boldog hálaadással borulhatunk le a lábai

elé, megköszönve ezt a kegyelmet. Akkor egyszeriben célt

kap az életünk, mert tudjuk, hogy van, aki sokkal jobban

szeret minket annál, amint ahogy megérdemelnénk. A tiszta

szem ezért egyben tiszta hitet is jelent.

És ha ezt megkapjuk – mert ezt csak kapni lehet – akkor

onnantól kezdve már biztosan tudhatjuk, hogy az életünk-

nek célja van: Jézus Krisztus az, és a vele való örök közös-

ség. És ha azt tudjuk, akkor elmúlik minden félelem és

minden rettegés, mert tudjuk hogy az életünk Őfelé tart.

Hogy akármi történik velünk ebben a földi életben, annak a

végén Ő maga vár minket. És onnantól kezdve a halál ara-

tása erejét veszti, mert aki megkapta a hit tiszta szemét, az

azt is tudja, hogy a mi halálunk csupán meghalás a bűnnek

és átmenetel az örök életre. És Krisztus most is hív, most is

vár minket az Ő mennyei közösségébe. Ő hívott amikor ide

indultunk, ő hívott minden alkalommal amikor kapcsolatba

kerültünk vele az ő igéje által. Mert ennyire szeret. És

nemcsak a tiszta szemet, hanem ezt a szeretetet és ezt a

mennyei boldogságot akarja most neked ajándékozni. Hát

kérd tőle! Kérd tőle imádságban, kérd tőle énekben, kérd

tőle minden órádban, minden percedben! És hidd el, hogy

Ő is meg akar ezzel ajándékozni.

Krisztus szavaiban ez a legnagyobb ígéret: hogy akinek a

szeme tiszta, annak Isten az egész testét, egész lényét,

egész valóját tisztának tekinti. Tudjátok, mit jelent ez?

Hogy Isten úgy tekint ránk, mintha mi magunk lettünk vol-

na olyan engedelmesek, mint amilyen engedelmes volt ér-

tünk Krisztus! Isten ezt akarja nekünk adni. Az Ő igazsá-

gát, az Ő örök boldogságát. És itt van most előtted ez az

örök boldogság, az örök élet ingyen felkínálva. Hát kérd Is-

tentől és megadja neked. Mert ennyire szerető Isten ő.

Kedves Testvérek, láthattuk, amint Krisztus Urunk a tiszta

szemről, a tiszta látásról tanítja az Ő népét. Láthattunk,

hogy mennyire rászolgált erre a tanításra Isten ószövetségi

népe, mert bármennyire is Isten népe voltak, néha bizony

nagyon is csak a külsőségekben látták Isten bűnbocsánatát.

Láttuk, hogy mennyire rászorulunk mi is erre a tanításra,

mert a mi életünk is sokszor túlságosan is önmagunk körül

forog, mert hajlamosak vagyunk túl sokat és túl intenzíven

csak magunkkal és pillanatnyi boldogságunkkal törődni, és

végül bepillantást nyerhettünk abba a csodálatos, mennyei

boldogságba, melyet Isten ajándékoz mindazoknak, akik

hallják és befogadják az Ő igéjét. Pontosan tudjuk, hogy

egyedül ő képes minket ezzel a látással megajándékozni,

de akit megajándékoz, annak a tiszta szemmel együtt az Ő

örökkévaló, mennyei boldogságát is odaadja, és ezt a

mennyei boldogságot láthatjuk meg azzal a szemmel, azzal

a hittel amit Tőle kapunk. Hát kérjük Tőle, imádkozzunk

érte hogy megkönyörüljön rajtunk, és minket is megajándé-

kozzon vele. Tiszta szemmel, tiszta gondolatokkal, tiszta

hittel és őhozzá ragaszkodó, őbenne reménykedő örök bol-

dogsággal. Ámen.