PAUL FERRINI

A tökéletesség pillanataGYAKORLATI ÚTMUTATÓ

A BOLDOGÉS HARMONIKUS ÉLETHEZ

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Paul Ferrini / The Ecstatic Moment

Heartways Press, South Deerfield, MA 01373, USAMinden jog fenntartva

Fordította Kovács Ivett Szerkesztette Zsarnay Erzsébet

Copyright © Paul Ferrini, November 1996Hungarian translation © Kovács Ivett, 2000

Hungarian edition © Sweetwater Publisher Establishment, 2000Cover design © Sweetwater Publisher Establishment, 2000

ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPESTFelel s kiadó a Kiadó igazgatójaő

Számítógépes tördelés: Sz cs ű BT., DunakesziNyomta Alföldi Nyomda Rt., Debrecen

Felelős vezető György Géza vezérigazgató

ISBN 963 528 387 3

TARTALOM

Els résző - A tökéletesség pillanataA LÁTÁSMÓD JELENT SÉŐ GE AMIÉRT FELEL SEK VAGYUNK Ő AMIÉRT NEM VAGYUNK FELEL SEK ŐA B SÉG SZARUJA Ő HA NEM SAJÁT MAGAMÉRT LÉTEZEM A SZÉPSÉG ÚTJA

Második rész - A gyakorlat GYAKORLATTÍPUSOK

A MINDENNAPI GYAKORLAT Tudatosságmeditáció Elfogadásmeditáció A hallgatás gyakorlata 1. A hallgatás gyakorlata 2.

HETI GYAKORLAT Szellemi Közösség Hitek közötti istentisztelet Vízi meditáció Hegyi meditáció Segítségnyújtás Átszellemült éneklés és tánc Kapcsolatunk er sítése ő

HAVI GYAKORLAT Visszavonulás az újholddal Visszavonulás pároknak Csoportos meditáció

ÉVES/NEGYEDÉVES GYAKORLATOK Eszmények keresése Évszakonkénti összejövetelek • Más négy részb l álló ciklusok ő

Harmadik rész - Megtanulunk hallgatniA LEGNAGYOBB ÖRÖM FIGYELEM ÉS SZÁNDÉK ADJUNK ESÉLYT A BÉKÉNEK AZ ENERGIA TÁNCA ÖNMAGUNK ÉS A MÁSIK ÖNMAGUNK A TÖKÉLETESSÉG A TÖKÉLETESSÉG PILLANATA

Negyedik rész - Az ébredés angyali éneke A SZIVÁRVÁNYBÖLCS Ő SZÁRNYAINK MEGTALÁLÁSA

ELS RÉSZŐ

A tökéletesség pillanata

A tökéletesség pillanatában

felismerjük önmagunk és minden létező spirituális tökéletességét. A tökéletesség sosem a múltról vagy a jöv r l szól. Csak és kizárólag a jelenő ő re vonatkozik. Most, a jelen pillanatában vagyunk tökéletesek, függetlenül attól, mit érzünk vagy gondolunk, függetlenül problémáinktól vagy befejezetlen ügyeinkt l.ő

Szeretetre méltók vagyunk akkor is, ha úgy érezzük, elkövettünk hibákat. Bármit gondoltunk, éreztünk vagy tettünk is, nem akadályozhatja meg, hogy a jelenben itt és most felismerjük tökéletességünket.

Minden szenvedésünk abból ered, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni és élvezni az életet úgy, ahogy van, valamint abból a bizonytalanságunk szülte igyekezetb l,ő hogy jobbá tegyük önmagunkat, kapcsolatainkat és a világot, melyben élünk. Ha felhagyunk végre a hibák keresésével és javítási kényszerünkkel, sokkal teljesebben létezhetünk jelen életünkben. A teljesebb élet energiát, célokat és töretlen egészt jelent. Semmi sem hiányzik, semmi sem kevés, semmi sem csorba. Tökéletes úgy, ahogy van.

A tökéletesség pillanatában

azt is felismerjük, hogy mindenki más is tökéletes jelen állapotában. Függetlenül attól, hogyan viselkedtek velünk a múltban, és az sem számít, vajon hogyan fognak velünk viselkedni a jövőben. Függetlenül attól, hogy látszólag problémáik vannak. Nem kell segíteni rajtuk, nem kell tanítani vagy jobbá tenni ket. Joguk van aő saját érzéseikhez, mindegy, hogy tetszik-e nekik vagy sem, mindegy, hogy tetszik-e nekünk vagy bárki másnak, mindegy, hogy egyetért-e velük bárki.

Minden ember teljes egész, még akkor is, ha önmaga nincs is err l meggy z dve, vagy mások látjákő ő ő tökéletlennek. Ha a lélek vezérli tekintetünket, átlátunk a másik személy felszínen megmutatkozó gyengeségein, és megpillanthatjuk bels nagyszer ségét. Ha ez az illető ű ő ellenséges velünk, akkor is látni fogjuk, hogy csupán a sze-retetünkre vágyik, de nem tudja, hogyan kérje.

Ha rossz véleménnyel vagyunk másokról, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban ezeket a gondolatokat. Ne próbáljuk igazolni ezeket az ítéleteket. Ne is hibáztassuk magunkat miattuk. Egyszer en azt kell megértenünk, hogy akitű megítélünk, azt nem vagyunk képesek többé tisztán látni.

Amit másokban elítélünk, megmutatja, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ha megtanuljuk szeretni és elfogadni személyiségünknek ezeket az aspektusait, nem hibáztatunk többé másokat miattuk.

A tökéletesség pillanatában

azt is felismerjük, hogy a körülöttünk lév világ iső elfogadható jelen formájában. Nem kell megváltoztatni, jobbá tenni. Nem kell, hogy elvárásainknak megfeleljen.

Fájdalmat szül, ha azt akarjuk, hogy a dolgok megváltozzanak. A dolgok nem lehetnek mások, mint amik. Csupán az változhat meg, hogyan ér-telmezzük a történéseket. Az eseményeket nem befolyásolhatjuk, de azt igen, miként gondolkodunk róluk.

A világgal szembeni ellenérzéseink megmutatják, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ahogy egyre jobban megtanuljuk szeretni önmagunkat, egyre kevesebb külső helyzetet találunk majd kellemetlennek.

Az is fájdalmat szül, ha ragaszkodni kezdünk bizonyos életkörülményekhez vagy az általunk játszott szerepekhez. Minden szerep és körülmény egy id után korlátok közéő szorít; ha tovább akarunk fejl dni, meg kell ket változtatő ő -nunk. Bár talán nem mindig vagyunk rá felkészülve, a változások minden esetben szabadságot hoznak. Belső világunk egy mélyebb szintjére vezetnek el. Külső kötöttségeink fokozatos le-vedlésével világra segítjük azt, ami kívülr l nem felismerhet , de mindig jelen lév éső ő ő örökkévaló bennünk.A LÁTÁSMÓD JELENT SÉGEŐ

Ha felismerjük, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van, észrevesszük, hogy megfelel en alaő kulnak a dolgok. A világ sosem lesz jó, csak ha mi jónak akarjuk látni. Élményeink min sége attól függ, hogyan nézzük a dolgokat. Ha bíráló aő tekintetünk, az élet torz és üres. Ha nyitott szívvel és tudattal nézünk körbe, az élet megrendít éső jelent ségteljes.ő

Amit szeretet és elfogadás nélkül nézünk, ahhoz sosem kerülünk közel. Azért viselkedünk így, mert félünk. A távolságtartás egy id re enyő híti a félelmet, de végül csak még er sebbé teszi,ő

tovább mélyíti elszigeteltségérzetünket és elha-gyatottságunkat.

Minthogy minden védekez mechanizmus a félelemő szülötte, az elszigeteltség csak illúzió. Ha megint szeretettel pillantunk körbe, új világ tárul fel el ttünk.ő

AMIÉRT FELEL SEK VAGYUNKŐ

Felel sek vagyunk gondolatainkért, érzéseinkért éső élményeinkért. Nem vagyunk felel sek máő sok gondolataiért, érzéseiért és élményeiért. Nem a mi felel sségünk, hogyő mások vidámak vagy bánatosak.

Az viszont igen, hogy mi boldogok vagyunk-e vagy szomorúak, elégedettek vagy elégedetlenek. Saját örömeinkért és haragunkért vagyunk felel sek. Senki mást nem hibáztathatunk érzéő seink és gondolataink miatt. Ha így teszünk, azzal önnön boldogságunkat késleltetjük.

Azért vagyunk itt, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat, hogy vállaljuk élményeinket, és tanuljunk bel lük. Nem pedig azért, hogy másokról gondoskodjunk,ő vagy elvárjuk, hogy gondoskodjanak rólunk.

Azért vagyunk itt, hogy igazán önmagunk legyünk. Nem azért, hogy örömet szerezzünk másoknak, és elismerést nyerjünk t lük. Mégő ha megkockáztatjuk, hogy elveszítjük mások megbecsülését, akkor is kötelességünk beszélni az illet nek valódiő érzéseinkr l.ő

Azért vagyunk itt, hogy meghozzuk saját döntéseinket, és tanuljunk a hibáinkból. Nem azért, hogy mások helyett döntsünk, vagy a többiek tegyék ezt meg helyettünk.

Azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk szeretni, védeni, er síteniő önmagunkat, hogy tisztában legyünk érzéseinkkel, hogy kreatív utat találjunk az önkifejezésre. Hogy minden körülmények között tiszteljük önmagunkat; hogy megtanul-juk, mi tesz boldoggá minket, és azokra a dolgokra törekedjünk; illetve azt is, mi az, ami ártalmas, amit lő óvakodnunk kell, és amit másnak sem szabad ránk kényszerítenie.

Felel sek vagyunk mindazért, ami a jelenben történik.ő Felel sek vagyunk mindenért, amit kéő rünk és amibe beleegyezünk, hogy megtörténjen. Nem vagyunk mások tetteinek áldozatai.

Az áldozatoknak örömet kell szerezniük a többieknek, hogy elismeréshez jussanak. Igent mondanak, amikor nemet gondolnak. Azután pedig neheztelnek másokra, amiért „elnyomják" ket. Pedigő

tulajdonképpen k áruljáő k el saját magukat, mikor nem mondanak nemet azokra a dolgokra, amit nem akarnak megtenni.

A mi felel sségünk, hogy ő igent mondjunk, mikor igent gondolunk, és nemet, ha nemet akarunk mondani. Ne feleljünk igent, mikor nemet szeretnénk. Ha mégis így teszünk, bármi is történik, mi vagyunk érte a felel sek.ő

Ha megállapodtunk valamiben, de meggondoljuk magunkat, azt azonnal mondjuk el a másik félnek. Amint tisztán látjuk, mit akarunk, beszéljünk róla az érintett személyeknek. Nem olyan nagy baj, ha hibázunk, de vállalnunk kell érte a felel sséget, és igyekeznünk kell minélő gyorsabban jóvátenni a tévedést.

Ne próbáljuk meg másokra hárítani saját döntéseink felel sségét. Ez érzelmi gyávaság. Vállaljuk a felel sségető ő saját elhatározásainkért és esetleges tévedéseinkért. Ismerjük el, ha hibáztunk, és tanuljunk bel le, hogy neő ismétl dő hessen meg az eset.

Ha valakivel igazságtalanul viselkedtünk, mondjuk el neki, hogy rájöttünk, milyen tisztességtelen volt a magatartásunk, és hogy igyekezni fogunk sokkal becsületesebben és együttérz b-ben cselekedni.ő Kérjük megértését és bocsánatát. Kevesen lesznek, akik nem bocsátanak meg, ha látják, hogy megbántuk vétkünket, és igyekszünk jóvátenni a hibát. Hasonlóképpen, mi se tagadjuk meg, ha mások kérnek t lünk megérő tést és bocsánatot.

Minden, ami történik, az tökéletes, ideértve Összes tévedésünket is. A tökéletesség nem zárja ki a hibázás lehet ségét. El fordulhat, hogy elő ő bukunk. Tanulnunk kell a tévedéseinkb l.ő

Bármi történik is, az úgy van jól. Mindennek jelent séő ge van. Minden megbocsátható.

AMIÉRT NEM VAGYUNK FELEL SEKŐ

Nem vagyunk felel sek mások gondolataiért, érzéseiért éső élményeiért, még akkor sem, ha része vagyunk az életüknek. Minden érzésük és gondolatuk csupán hozzájuk tartozik. Ha minket próbálnak hibáztatni vagy felel ssé tenniő azért, ami velük történt, nem cselekszenek jóhiszem en. Neű vállaljuk magunkra tévesen a felel sséget mások érzéseiért,ő gondolataiért és élményeiért. Az nem segít sem rajtuk, sem rajtunk.

Az a feladatunk, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk mások élményeit, de felel sek nem vagyunk azokért. Az ő ő élményeik csak hozzájuk tartoznak.

Ahhoz, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk mások érzéseit, arra van szükség, hogy ne próbáljuk bírálni, értelmezni, elemezni azokat, se összehasonlítani saját érzéseinkkel. Feltehetünk nyitott kérdéseket, melyek segítségével élményeikr l minél teljesebben tudnakő beszélni, de nem szabad, hogy ezeknek a kérdéseknek más céljuk is legyen. Egyetlen feladatuk az lehet, hogy megkönnyítsék mások számára annak kifejtését, amit értésünkre szeretnének adni.

Teljes figyelemmel és odaadással hallgassunk másokat. Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értenünk vagy ellenkeznünk kell azzal, amit mondanak. Helyeslésünk vagy ellenvetésünk jobb esetben felesleges, rosszabb esetben tolakodó.

Azért vagyunk itt, hogy biztonságos, nyitott, szeretetteljes közeget teremtsünk a magunk és a körülöttünk él kő számára. Ezt úgy érhetjük el, ha a saját életünket éljük, és nem másokét. Ha felel sséget vállalunk saját érzéseinkért,ő gondolatainkért, élményeinkért, és a többieket is erre biztatjuk. Ha tisztában vagyunk azzal, mi tesz jót nekünk, ha felismerjük ezeket, majd elkötelezzük magunkat irántuk, ha tiszteletben tartjuk, mi az, ami mások hasznára válik, és arra bátorítjuk ket, hogy ismerjék fel ezeket, és ragaszkodő janak hozzájuk.

Ezek a határvonalak adják magukat. Mindamellett rendkívül nehéz kitartani mellettük hosszú távon. A legtöbb ember elsajátította az egymásnak való alárendeltség, a kölcsönös vétségek, a h tlenség viselkedésformáit. Ezeknek a beidegz déseknek aű ő

felszámolása valódi kihívást jelent. Folyamatos gyakorlást igényel egy partner és/vagy egy kisebb csoport közrem ködésével. Az emberi kapcsolatok határvonalaihozű való ragaszkodásnak szentelt gyakorlás olyan életet eredményez, mely sokkal teljesebb, békésebb, nyitottabb, és harmonikusabban viszonyul a többi emberhez.

Összefoglalva tehát: fogadjuk el saját érzéseinket, és vállaljuk ket. Fogadjuk el mások élméő nyeit, de ne érezzünk

felel sséget irántuk. Ne hozzunk döntéseket mások helyett,ő és másoknak se engedjük, hogy helyettünk döntsenek. Ne irányítsunk senkit, és a többieknek se hagyjuk, hogy minket irányítsanak. Meg kell értenünk, hogy mi tudjuk, mi a legjobb nekünk, és mások, hogy mi a legjobb nekik. Ez még akkor is így van, ha hibázunk, vagy k tévednek. Adjuk megő az esélyt magunknak a tévedésre is, majd tanuljunk bel le. Adjuk megő másoknak is ugyanezt a szabadságot.

Ne tegyük a többieket felel ssé saját gondoő latainkért, érzéseinkért és élményeinkért. Amit érzünk, gondolunk és átélünk, az hozzánk tartozik. Ha másokra hárítjuk a felel sséget, vegyük észre, és alázatosan vonjuk vissza.ő

Ne hagyjuk, hogy mások minket okoljanak saját gondolataikért, érzéseikért és élményeikért. Amit éreznek, gondolnak és átélnek, az hozzájuk tartozik. Ha ránk hárítják ezért a felel sséget, mondjuk meg nekik szemrehányáső nélküli, együttérz hangon, hogy nem vállalhatjuk ezt aő feladatot, de szívesen segítünk, hogy érzéseiket maguk vállalják.

Egyszer en szólva: legyünk önmagunk. Báű torítsunk másokat is ugyanerre. Legyünk önállóak, felel sségteljesekő és cselekv képesek. Enő gedjünk másokat is önállónak és felel sségteljeső nek lenni.

Ne irányítsunk másokat. Ne is utánozzuk ket. Menjő ünk egyedül, ha úgy adódik. Menjünk kéz a kézben, ha valaki csatlakozni vágyik. Mindkét esetben látnunk kell, hogy egyenrangúak vagyunk minden létez vel. Ha ekképpenő cselekszünk, segítségünket olyan formában ajánljuk fel, mely hasznára lesz másoknak, és olyan formában kapunk segítséget, mellyel tovább tudunk lépni.

A B SÉG SZARUJAŐ

Mikor Jézus olyan sok embernek adott ételt, azt használta fel, amit éppen maga körül talált, és látta, hogy rengeteg kenyér és hal van, amit szétoszthat. Ha úgy fogadjuk el a jelent, ahogyan van, akkor nem szenvedünk hiányt. Az élettel szembeni elégedetlenségünk nagy része abból a tévhitb l fakad, hogyő kevés, amihez hozzájuthatunk. Ha a feleségünk beleszeret egy másik férfiba, úgy gondoljuk, elveszítjük a szerelmet. Ha valaki elveszi a pénzünket, attól félünk, sosem lesz már újra.

Ezek a félelem szülte gondolatok tévesek. Azért alakulnak ki bennünk, mert hajlamosak vagyunk inkább sajnálni, mint biztatni magunkat. Szívesebben játsszuk az áldozat szerepét, hogy ne kelljen vállalnunk a felel sséget.ő

Pedig ugyanilyen könny pozitívan gondolű kodni. Ha szerettünk valakit, tudjuk, hogy képesek vagyunk a szeretetre, ezért tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy újra fogjuk teremteni a szeretetet. Ha sikerült pénzt keresnünk, pontosan tudjuk, hogy képesek leszünk ugyanerre megint.

Ami bel lünk jön, azt nem lehet elvenni tő őlünk. Nem lehet elvenni a szeretetünket. Sem a pénzünket. Sem az id nket.ő Sem az életünket.

Csak ami másoktól érkezik, azt lehet elveszíteni. De saját képességeinkt l nem foszthatnak meg bennünket. Bármikorő adunk, az ajándék növeli bels er nket és az adásra valóő ő képességünket is egyúttal.

A jó dolgokból mindig van még. Ha a szeretett l jól érezzükő magunkat, akkor sosem fogy el. Ha a pénz boldoggá tesz, még többet vonzunk magunkhoz. Ha úgy töltjük az id nket,ő ahogy az nekünk jó, lesz bel le elég.ő

De ha nem élvezzük ki a szeretetet, a pénzünket vagy az id nket, akkor megfogyatkozik. Amit nem élvezünk, az nemő is m ködik. Amit áldozatvállalásból vagy b nös céllalű ű teszünk, az bonyolulttá és kellemetlenné válik. Összezsugo-rodik, mikor azt kívánjuk, bár kitágulna.

Ha van négy halunk, de nem örülünk neki, ne lep djünkő meg, ha öt perc múlva már csak kett lesz. Tíz perc múlvaő pedig, ne is csodálkozzunk, ha fel-alá kezdünk szaladgálni azt hajtogatva: „Hová t ntek mind a halaim?" vagy „Miértű engem, Uram?"

Az univerzum nem áll mellettünk, ha áldozatvállalásból vagy b nösű szándékkal cselekszünk. Ez ilyen egyszer .ű

Akármennyire igazoljuk is magunk el tt a dolgot, az nemő változtat semmin. Ha tetteinket lemondás vagy rosszakarat irányítja, sosem fogjuk tapasztalni a b séget. Ahogyan egyreő n a befektetett munka és felel sség, úgy sokasodnak aő ő velejáró nehézségek is.

Sokan próbálnak másokon segíteni, s közben nem segítenek saját magukon. Táplálnak másokat, és nem táplálják önmagukat. Olyan meglep akkor, hogy kiégnek,ő elfáradnak és kiábrándultak lesznek?

Ha saját tetteinkkel nem er sítjük önmagunő kat, hogyan is segíthetnénk másokon? Ha a munkánk által nem fejl dünk,ő hogyan aknázhatnánk ki képességeinket? Ha a kapcsolataink nem tesznek er sebbé, hogyan örülhetünk ennek aő szeretetnek? Ha életvitelünk nem elégít ki, hogyan nyújthatna boldogságot az élet?

Saját boldogságunk nem másodlagos kérdés. Els rendő ű fontossággal bír. A bó'ség saját boldogságunkból árad. Az isteni áldás szeretetünk és önmagunk elfogadása révén tárul fel.

A lemondásra épül élet nem teremthet bolő dog és gazdag világot. Olyan világot szül, melyben úgy t nik, sohaű semmib l nincs elég, és mi folyton körbetekingetünk, hogyő másnak nem jutott-e több.

Olyan világot, melyben a szeretet és ebb l következ enő ő minden forrás korlátozottnak és végesnek látszik. De attól a pillanattól, hogy a forrásokat szeretet és elfogadás táplálja, életünk hiányosságainak felszámolása saját tudatunkban megy végbe.

Fel kell tennünk a kérdést: „Szeretem-e önmagam, és gondoskodom-e saját jólétemr l? Olyan munkát végzek,ő mely boldoggá tesz, és lehet séget ad arra, hogyő kibontakoztassam képességeimet? Olyan kapcsolatban élek, melyben módom van szeretetet adni és kapni? Tökéletesen egyenrangú velem a partnerem? Tiszteljük egymást, és együtt hozzuk meg a döntéseket?" Ezeket a kérdéseket mind végig kell gondol-nunk, ha meg akarjuk érteni a hiány és b ség problémáját.ő

Ha szinték vagyunk, látni fogjuk, hogy éleő tünknek azok az aspektusai m ködnek tökéleteű sen, melyeket a legjobban élvezünk, és melyekhez a legnagyobb energiával és elkötelezettség-gel fordulunk. Amiben nem leljük örömünket, vagy csak részleges figyelemmel és elszántsággal kezeljük, nem hoz eredményt.

Néhány varázsszó elsuttogása nem változtat érzelmi hozzáállásunkon. Ez bels forradalmat kíván, mikor a láb éső a kéz megtanulja, hogy a szívre hallgasson és együttm ködjön vele. Amit „teszünk", annak összhangbanű kell lennie azzal, hogy kik „vagyunk". Ez a kulcsa annak, hogy szeretet és b ség árassza el életünket.ő

Az igazság az, hogy mindig mindenb l van elegend .ő ő Csak mi kérdezünk rosszul. Azt hajtogatjuk: „Mit kell tennem, és hogyan tudom azt véghezvinni?", pedig a valódi kérdés ez: „Ki va-gyok, és hogyan tudok adni?"

Amíg nem tudjuk, kik vagyunk, és mire vagyunk képesek, addig minden tettünket a bizonytalanság vezérli. Arra koncentrálunk, hogy segítsünk a másiknak kibontakoztatni képességeit. Annak gondolatain és munkáján keresztül próbáljuk élni az életünket. Érte dolgozunk, és nem önmagunkért.

De ha feltesszük a kérdést: „Ki vagyok?", illetve „Milyen er kő rejteznek bennem, és hogyan tudom felszínre hozni ket?",ő akkor eljutottunk a valódi önmagunkhoz vezet útő kezdetéhez, alfa pontjához. És ez nagy jelent ség , áldottő ű pillanat. Felszenteljük és hatalommal ruházzuk fel önmagunkat. Meghalljuk, és felesküszünk saját hívó szavunkra.

Ezt mindenkinek meg kell tennie, különben nem válik önálló egyénné. A gyermeknek el kell vágnia a köldökzsinórt. Fejet kell hajtania a szül knek, és be kell lépnie sajátő életébe. Fel kell adnia a szül i ház biztonságát ahhoz, hogyő kipróbálja szárnyait.

Az a gyermek, aki a szül i házban marad, soő sem válik éretté. A diák, aki megmarad tanára mellett azután is, hogy elsajátította annak tudását, nem válik öntörvény alkotóű emberré. Az egyén, aki hagyja, hogy létét a társadalom elvárásai és élete jelent sebb szerepl i határozzák meg,ő ő nem adja meg magának a lehet séget, hogy felfedezze,ő kicsoda valójában, milyen képességekkel bír, és ezeket hogyan tudná kiaknázni.

Hogyan juthatna el Jézushoz hasonlóan a b ségszaruhoz, éső hogyan találhatná meg a forrásokat, ha nem tudja, kicsoda, és mit kell megtalálnia? Természetesen esélye sincs rá! Az embernek le kell merülnie önmagába, megkeresni a szent kelyhet, és felhozni a bels sötétségen át, hő a képességei teljes birtokában kíván felszínre jutni az öntudat barlangjából.

A „Mit kell tennem?" rossz kérdés. Mert ha feltesszük, valaki mindig

válaszol rá, de úgy, hogy nem segít továbblépni. „Ó, milyen jó, hogy kérdezed. Fel kell söpörni a padlót, el kell mosogatni, ki kellene vinni a szemetet... és, ja, igen, ha van id d..." Mindig vanő tennivaló, ha valaki más állítja össze a napirendet.

Hányan válaszolnak megfelel en a „Mit kell tennem?"ő kérdésre? Hányan felelik azt: „Nem, nincs semmi elintéznivaló." Hányan kérdeznek vissza: „Te mit szeretnél csinálni?"

Ha nem tanuljuk meg, hogyan tápláljuk önmagunkat, ki fog táplálni minket? Ha nem keressük meg, mit tudunk adni, és nem osztogatjuk teljes szívvel, ki fog adni nekünk?

Ha valakinek van egy hala, és ad bel le, ha egy másiknakő kenyere van, és felajánlja, az már lakoma. Mindig van elég, ha mi is és mások is odaadjuk, amink van. Semmi sem lesz elég, ha senki sem tudja, mit adhat.

Minden pillanat b séges, teljes és kerek egész. Ez aő pillanat elegend táplálékot rejt önő magunk és mindenki más számára is. De ne azt kérdezzük: „Mit kell tennem?" Hanem azt: „Mit tudnék most felajánlani?"

Ha önzetlenül felajánlottuk, amit adhatunk, akkor az megsokszorozódik. Egy halból kett lesz. Kett b l pedigő ő ő négy. Ajándékaink táplálnak másokat. Viszonzásul pedig kő is táplálják barátaikat. Ilyen módon egy egész sokaság jut ételhez.

Ha a kenyérre és a halra gondolunk, az többnyire úgy jelenik meg el ttünk, mint egyedi eset. Pedig Jézus aztő mutatta meg, mit fogunk mi is tenni egy napon. Egy képességei birtokában lév közösség szüretére hívottő bennünket, ahol minden egyes személy ajándéka egyedi és nélkülözhetetlen része az élet lakomájának.

HA NEM SAJÁT MAGAMÉRT LÉTEZEM

Ha örömmel cselekszünk, tetteink fellelkesítenek másokat. Ha képességeink révén adni tudunk, az inspirálja környezetünket. Ez az egyszer , alapvet tett természeténélű ő fogva termékeny.

Rabbi Hillel azt mondta: „Ha nem magamért vagyok, ki van énértem? De ha kizárólag önmagamért létezem, ki vagyok én? És ha nem most, akkor mikor?"

„Ha nem magamért vagyok, ki van énértem?" Aki nem ismeri meg képességeit, és nem tanulja meg, hogyan adhat általuk, az úgy érzi, nem szeretik, és nem segítik. Nem számít, hány lehet sége adódik aző önkifejezésre, mert nem tudja kihasználni ket. Mivel nemő tudja, mit adhatna, nem is veszi észre, mikor nyílna alkalma arra, hogy megtegye. Mivel nem tudja, kicsoda, másoknak sem tud esélyt nyújtani, hogy megismerjék. Kiaknázatlan er forrás maő rad, talányos arc, mely azt mondja: „Kérlek, ne nézzetek ide; még nem állok készen arra, hogy lássatok."

De aki ismeri önmagát és képességeit, az engedi, hogy megismerje a világ. Megosztja önmagát. Boldogan adakozik. Az emberek felfedezik és elismerik elkötelezettségét és szinteségét. Inspirál másokat.ő Kincsei nem csupán önmagáért vannak. Ez csak a kezdet.

„Ha kizárólag önmagamért létezem, ki vagyok én?" Ha csak saját hasznunkra cselekszünk, gazdagságunk nem segít senkinek. Az emberek irigykedve tekintenek ránk. Neheztelnek sikereinkért. Nem érzik, hogy er södnek társaságunkő ban. Ha csupán önmagunkért cselekszünk, nem szerzünk barátokat. Nem érezzük azoknak az embereknek a háláját és megbecsülését, akikkel kapcsolatba kerülünk. A befektetett energia nem jut vissza hozzánk. Elfáradunk. Nem érezzük, hogy nagyra értékelnek. Elbizonytalanodunk abban, hogy továbbra is élni akarunk-e képességeinkkel.

Képtelenség kizárlag önmagunkért létezni, ugyanakkor továbbra is adni. Ha csupán önmagunkért vagyunk, az adás-kapás körforgása megszakad. A befektetett energia nem kerül vissza, így nem marad elég er nk az adáshoz.ő

„Ha nem most, akkor mikor?" Ha nem adjuk oda most, amit tudunk, akkor mikor fogjuk? Ha nem adakozunk most önzetlenül, mikor fogjuk ezt megtenni? Ha önkifejezésünk révén nem ösztönzünk másokat, mikor fogunk

nekikezdeni? Hillel arra emlékeztet minket, hogy a „nem most" annyit jelent, hogy „soha". A most az egyetlen lehetséges idő.

Ha nem próbáljuk élvezettel kifejezni önnön bels nket a jelenő pillanatában, mikor szándékozunk ezt megtenni? Holnap? A jöv héten?ő

Talán úgy érezzük, vissza kell mennünk az iskolába, és tanulnunk kell még néhány évet ahhoz, hogy engedélyezzük magunknak a boldogságot. Vagy esetleg más feltételekhez kötjük az öröm szabad áradását. Ez természetesen a mi döntésünk. De valójában nincsenek el feltételei annak, hogy kiéő lvezzük a jelen pillanatot. Bármilyen akadályát látjuk is ennek, azt mi teremtettük.

Az öntudatunk szerint bukkanók százait, ha nem ezreit kell átugranunk ahhoz, hogy engedélyt kapjunk a boldogságra, vagy megérdemeljük a szerelmet. De ezek az akadályok mind saját készítés ek vagy feleslegesek. Elhajíthatjuk azű összeset, és boldogok lehetünk, vagy szerethetünk most azonnal.

Ha nem magunkért vagyunk, hogyan lehet valaki más értünk? Ha nem szeretjük önmagunkat, hogyan fogadhatjuk el a szeretetet? Ez képtelenség. Meg kell találnunk a módját annak, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat, és csak azután leszünk képesek a javunkra fordítani mások szeretetét és segítségét.

Amint szeretjük önmagunkat, és kreatív utat találunk az önkifejezésre, lelkesen tudjuk kiterjeszteni odaadásunkat és meggy z désünket másokra. így emlékeztethetjük ket arra,ő ő ő hogy k is képesek lesznek rá, ha nekünk sikerült. Példakéntő állhatunk el ttük, mutatva, mit lehet elérni. Jézus is ezt tette.ő Egy feladatot testesített meg. Azt mondta, mi is meg tudjuk csinálni, ha képes volt rá.ő

így tehát a mi er nk mások erejévéő lesz, azt pedig megint mások használják fel. Egyetlen kis lángról meggyújthatunk minden lámpást. És nem csupán egyetlen láng ég. Lámpák százezrei világítanak ezen a bolygón. A feladatunk, hogy meggyújtsuk azokét, akik még keresik a fényt.

Ha nem vagyunk boldogok most, mikor leszünk? Tegyük fel a kérdést önmagunknak: „Ha nem most, akkor mikor?" És eljön a boldogság, amire vágytunk. Legyünk az a szeretet, amire áhítozunk. Legyünk mi magunk az ajándék.Ez az út a boldogsághoz.

A most pillanatában minden megvan. Mégkereshetünk és odaadhatunk mindent, amit adni tudunk. Semmi sem hiányzik, amire szükségünk lehet.

Ha valamit hiányként érzékelünk, az egyetlen dolgot jelenthet: még nem adtuk oda, amit adni tudunk. Hogyan lehetne ez itt és most a mennyország, ha gátat vetünk szeretetünknek? A mennyország csupán akkor jön el, ha minden szeretetünket kiárasztjuk a jelen pillanatában.A SZÉPSÉG ÚTJA

A szépség útja egyszer és elegáns. Minden a megfelelű ő id ben és helyen történik.ő

A folyó kiáradhat medréb l, vagy összesző űkülhet vékony kis patakká. Az apály és dagály id szakai elkerülhetetlenek.ő De el bb vagy utóbb a folyó eléri a tengert. A végkifejlet kétő -ségtelen. Nem számít, milyen messzire kerül-tünk valódi önmagunktól, vissza fogunk térni hozzá. A végzetünk, hogy azzá váljunk, aki mindig is voltunk.

A legnagyobb öröm és béke pillanatait akkor éljük meg, mikor olyannak fogadjuk el önmagunkat és másokat, amilyenek valójában. Ezzel az elfogadással mutatjuk ki a folyóba vetett bizalmunkat. Ha bízunk a folyóban, oda visz, ahová el kell jutnunk.

A folyó jobban tudja nálunk, mire van szükségünk. Mi túl rövidlátók és túl makacsak vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, mi a legjobb nekünk. Pedig úgy gondoljuk, teljesen tisztában vagyunk vele. Megvannak az elképzelések a fejünkben, hogyan kellene kinézniük a dolgoknak. Mi állítunk akadályokat saját boldogságunk útjába.

Mindahányszor így teszünk, a folyó váratlan kitér ket tesző velünk. És hiába az esetleges sírás-rívás, nem tehetünk ellene semmit. Ha nem adjuk meg magunkat a folyónak most, megtesszük majd kés bb.ő

Mert megadjuk magunkat, ez elkerülhetetlen. Ha ellenkezni próbálunk, és árral szemben úszunk, a víz nagyobbnak és er sebbnek látszik nálunk. Ha küzdünkő ellene, feleslegesen kimerítjük és megsebezzük magunkat.

Ha beleugrunk, elfogadjuk az életünket olyannak, amilyen, és hagyjuk, hogy vigyen az ár, megtesszük a következ lépést életünk útján. Valójában ez nem is lépés.ő Inkább hozzájárulás. Rajtunk keresztül és velünk történik. Nem irányíthatjuk.

A megadás nem történhet elfogadás nélkül. Nem mehet végbe bizalom nélkül sem. Felejtsünk el minden el feltételt. Ezek nem a megő -adásról szólnak.

A megadás itt történik a jelenben, nem a jöv ben. Akkorő következik be, ha elfogadjuk az életünket olyannak, amilyen, és rábízzuk magunkat, vezessen, ahová akar.

A megadás elvezet a határtalan boldogsághoz. A tökéletességhez. Elvezet a legelemibb jó felismeréséhez életünk minden egyes aspektusában, még azokban is, ahol néha kellemetlenségeink adódnak.

Ha nem érezzük a tökéletes boldogságot, nem fogadjuk el az életünket úgy, ahogy van. Nem bízunk a folyóban.

Az ellenállás megrögzött hibakeresést és boldogtalanságot eredményez. Ha azon kísérletezünk, hogy megváltoztassuk önmagunkat vagy partnerünket, azzal csak tovább er sítjük a megő gy z dést, hogyő ő valamelyikünkkel baj van. Ha valamilyen hiányt érzünk az életünkben, s javítani próbálunk rajta, azzal fokozzuk a hiány érzetét. Ennek semmi köze a valósághoz.

Mert valójában nem hiányzik semmi. Az igazság az, hogy nincs mit megjavítani, mert semmi sem rossz.

A látásmód és az abból következ meggy ző ő ődés, hogy valami nem m ködik megfelel en, szüli a hiány, az áldozatiű ő szerep és a tehetetlenség érzetét. Ezek az érzések csupán annyiban valóságosak, hogy tudatunk állapotát tükrözik. Viszont ez a tudatállapot átmeneti és nem létez . Ha felő -hagyunk a hibák keresésével, ezek az érzések elt nnek.ű

A kérdés az: „Mi marad, ha hiányérzetünk megsz nik?" Azű örökt l létez jó és minden dolgok természetes b sége.ő ő ő Megmarad a folyó, mely egyszer en és elegánsanű hömpölyög a tenger felé.

A bonyolult felszín alatt, a folytonosan az irányításért és figyelemért verseng személyiség mögött ott rejtezik egyő egyszer ritmus, mely mindegyikünk számára lehet vé teszi,ű ő hogy individuumokká váljunk. A folyó mindannyiunkat visz el re. Segít abban, hogy tiszteljük önmaő gunkat, és azzá váljunk, akik valójában vagyunk.

Ahogy egyre biztosabbá válunk létünkben és önkifejezésünkben, automatikusan haladunk egy teljesebb egész felé. Két patak nagy folyóvá egyesül, vagy csillogó tóvá szélesedik. Nincsenek többé egyedül, egyetlen létez vé, egyetlen tudattá válnak.ő Új céljuk van, új hitük, melyet csupán egyesülve tudnak naggyá tenni. Végül megvalósul az igazi szeretet.

Végül minden folyó és tó az óceánba ömlik, ebben úszik a földgolyó, ebben nyugszik a léte. A szeretet minden megnyilvánulási formája egyesül

Istenben, a feltétel nélküli szeretetben, valamint önmagunk kilétének és miiétének lényegében.

Egy bels áramlat hajt mindannyiunkat, hogyő megszülessünk, feln jünk, önálló egyéniő séggé váljunk, majd beleolvadjunk egy nagyobb egészbe. Ez az isteni tánc, melynek mind részesei vagyunk.

Szépsége abban rejlik, hogy az egész magától történik. Semmit sem kell tennünk, hogy végbemenjen. S t minél jobban próbáljuk irányítaniő a folyamatot, annál nehézkesebbé válik.

Minden spirituális feleszmélés arról szól, hogy megadjuk magunkat annak, ami körülöttünk van. A szépségre ébredünk rá, mely mindig is jelen volt. Saját bels szépségünkre. A szeretet végtelenő szépségére. Az élet alapvet tökéleteső sége tárul fel el ttünk.ő

MÁSODIK RÉSZ

A gyakorlat

GYAKORLATTÍPUSOK

Egyes spirituális gyakorlatok az elemi összetev kreő koncentrálnak. Az els ezek köző ül az ön-elfogadás gyakorlata. Önmagunk elfogadásának legnagyobb akadályát az önkritika jelenti: az ön-magunkkal kapcsolatos bíráló gondolatok és a negatív érzések folyamatos áramlása. Amint tudatosítjuk magunkban ezeket a negatív gondolatokat és érzéseket, megszabadulunk t lük, és egy magasabb szintő ű tudatossághoz jutunk el.

A spirituális gyakorlatok második lényegi eleme mások elfogadása. Ennek legnagyobb akadálya az, hogy bíráljuk az embereket. Másokkal szembeni kritikánk az önmagunkkal kapcsolatos tudat alatti félelmeinket tükrözi. Többnyire nem is tudunk ezekr l aző érzésekr l, míg nem vetítő jük ki ket valaki másra. Akkor ező az illet megő mutatja, milyen félelmek rejteznek bennünk tu-dat alatt. Ha megtartjuk magunknak saját szorongásainkat, és nem hárítjuk másra azokat, akkor könnyebben el tudjuk fogadni a körülöttünk él ket.ő

A harmadik lényegi elem, hogy minden élethelyzetet úgy fogadjunk el, ahogyan megjelenik el ttünk. Haő kényelmetlenül érezzük magunkat a jelenben, annak többnyire az az oka, hogy ragaszkodunk a múlthoz vagy a jöv vel szembeni elvárásainkhoz. Ha elengedjük a múltat, éső merev elvárások nélkül nézünk szembe a jöv nkő kel, életünk a maga medrében hömpölyög tovább.

A spirituális gyakorlatok természetüknél fogva ciklikusak és ismétl d k. Folyamatos gyaő ő korlással sajátíthatjuk el ket. Aző egyszer , minű den pillanatban megnyilvánuló tudatosság a legtökéletesebb gyakorlás. Ez úgy érhet el, hogyő tökéletesen a jelenre összpontosítjuk figyelmünket. Ehhez csupán lélegeznünk kell, és minden figyelmünket arra a dologra irányítanunk, amivel éppen foglalatoskodunk. Éljük az életünket anélkül, hogy megítélnénk, tetszik-e nekünk vagy sem. Legyünk jelen, ne próbáljuk értelmezni vagy értékelni a világot. Ha gyakran el tudjuk érni ezt az állapotot, más gyakorlatra nincs is szükségünk.

A mindennapi gyakorláshoz hozzátartozik egy olyan id szak, például egy félóra vagy óra, melyet csendeső elmélyüléssel és bels összponő tosítással töltünk. Ez alatt az

id " alatt a légzéő sünkre koncentrálunk, tudatosítjuk magunkban gondolatainkat és érzéseinket, és felismerjük az elénk táruló élet tökéletességét. Ezt végezhetjük egyedül vagy egy partner társaságában. A mindennapi gyakorlás kiegészíthet olyan testköző pontú meditációkkal, mint például a hátha jóga vagy a taj csi.

A mindennapi gyakorlatok mellett egy hetente végzett spirituális rítus segít beilleszteni a mindennapi meditációt a közösség életébe. Minden héten szánnunk kell némi id tő arra, hogy egyesüljünk istennel és kapcsolatba kerüljünk saját spirituális családunkkal - ez a sabbath lényege. A Szellemi Közösség gyakorlata egyszer lehet ség arra, hogyű ő az egyén életében megvalósuljon a spirituális közösség.

A havonta végzett rítusok tágítják a kört a barátok és családtagok irányába. Kint, a természetben tartják ket, és nyitva állnakő mindenki számára, aki nagyobb tudásra vágyik. Rögtönzött vacsorával, átszellemült énekléssel és más, ihletett tevékenységgel teremtenek bármilyen életkorú ember számára biztonságos, szeretetteljes környezetet, ahol megtanulhatják, hogyan erősítsék hitüket önmagukban és társaikban.

A negyedévenkénti és évenkénti összejövetelek kapcsolják össze a csoportot a nagyobb közösséggel, illetve a többi, különböz hagyoő mányhoz tartozó spirituális társasággal.

A gyakorlatok különböz szintjeinek ereje az el z szintő ő ő teljességét l függ. A mindennapi gyakorlatok erejét aő minden pillanatban megnyilvánuló tudatosság adja. A heti spirituális összejövetel az egyének napi spirituális gyakorlataira épül. A nagyobb szabású összejövetelek a szellemi közösség gyakorlataiból táplálkoznak.

Minden spirituális gyakorlatnak az a célja, hogy az egyén önelfogadását kiterjessze a családra és a barátokra, a közösségre és az egész emberiségre. Ezáltal a bels béke világbékévé szélesül.őA MINDENNAPI GYAKORLAT

Tudatosságmeditáció

ÜL VÁLTOZAT: üljünk kényelmes testhelyzetŐ ben. Mély, hasi légzéssel szívjuk be a leveg t, és tudatosítsuk magunkbanő

fizikai jelleg érzeteinű ket, gondolatainkat és érzéseinket. Egyszer en fogadjuk el ezeket a jelen pillanatban megnyilváű -nuló érzéseket. Ne próbáljuk befolyásolni azokat, ne kísérletezzünk a bíráló gondolatok vagy negatív érzések megsemmisítésével. Csupán figyeljük beavatkozás nélkül, bármi van is jelen tudatunkban.SÉTÁLÓ VÁLTOZAT: sétáljunk nyitott szemmel. Bármilyen környezetben végezhetjük: a város egyik utcáján vagy az erd ben. Mély, hasi légzéső sel szívjuk be a leveg t, éső tudatosítsuk magunkban fizikai jelleg érzeteinket,ű gondolatainkat és érzéseinket. Egyszer en fogadjuk elű ezeket a jelen pillanatban megnyilvánuló érzéseket. Ne próbáljuk elfojtani vagy szépíteni ket. Csupán legyünkő együtt velük, s közben lélegezzünk mélyen, de nyugodtan.

Végezzük a fenti gyakorlatok valamelyikét legalább tíz-tizenöt percig; ha figyelmünk elkalandozik, gyengéden tereljük vissza. A cél egyszer en annyi, hogy úgy éljük megű érzéseinket, ahogyan azok megjelennek, mindenféle ítélkezés nélkül. Ha rendszeresen gyakorolunk, hosszabb ideig is képesek leszünk fenntartani ezt a mély tudati állapotot. Sót azonnal el tudjuk majd érni, mikor feszültek vagyunk, és meditá-lásra van szükségünk.

Elfogadásmeditáció

Üljünk kényelmes testhelyzetben, és végezzünk mély, hasi légzést, ahogyan az elózó gyakorlatnál. Tudatosítsuk magunkban fizikai jelleg érű zeteinket, gondolatainkat és érzéseinket. Fogadjuk el azokat, függetlenül attól, hogy tetszenek-e vagy sem, egyszer en aű zért, mert ezeket éljük meg a jelen pillanatban. Vizsgáljuk át fizikai, érzelmi és tudati testünket. Figyeljük meg, milyen érzések foglalkoztatnak minket a jelen pillanatban. Ha bírálat jelenik meg, mondjuk azt magunknak: „Látom, hogy elítélem ezt és ezt." Ha haraggal találkozunk, feleljük azt: „Látom, hogy feldühít ez és ez." Tudatosítsuk magunkban az érzéseinket anélkül, hogy ítélkeznénk felettük. Ne próbáljuk jobbá vagy rosszabbá tenni gondolatainkat. Olyannak fogadjuk el ket, amilyenek. Fonjuk köő réjük karunkat. Csak éljük meg, ami értünk történik együttérzéssel a szívünkben.

Ennek a gyakorlatnak a célja nem az, hogy ítélkezzünk, és szám zzük negatív érzéseinket, hanem hogy szeretettelű töltsük meg tudatunkban azokat a helyeket, ahol szeretet

nélkül, megbántva vagy elutasítva érezzük magunkat. Ha el-fogadjuk bels világunkat olyannak, amilyen, és nemő próbálunk változtatni rajta, azzal meghozzuk önmagunknak a feltétel nélküli szeretetet.

Ha már többször végeztük egyedül ezt a gyakorlatot, talán szeretnénk kipróbálni egy partnerrel is. Üljünk egymással szemben, szemünk legyen nyitva vagy csukva, vagy váltogathatjuk is, legyen el ször lehunyva a szemünk, azután nyissuk ki.ő Figyelmünket összpontosítsuk partnerünkre. Tudatosítsunk magunkban mindent, ami felbukkan bennünk, ahogyan a másik személyre koncentrálunk. Újfent ne próbáljunk megszabadulni a partnerrel szembeni kritikánktól és negatív érzéseinkt l; csak figyeljük meg és fogadjuk el ket. Haő ő elfogadjuk kapcsolatainkat és minden érzésünket olyannak, amilyenek valójában, és nem igyekszünk változtatni rajtuk, azzal megvalósítjuk a társunkkal szembeni feltétel nélküli szeretetet és elfogadást.

El fordulhat, hogy ezt a gyakorlatot sétálóő meditáció formájában kívánjuk végezni. Menjünk olyan helyre, ahol nagy a valószín sége, hogy találkozunk másokkal. Mikorű találkozunk az egyes emberekkel, tudatosítsuk magunkban, mit érzünk vagy gondolunk, és ne hadakozzunk ellene. Mondjuk azt magunknak, hogy az illet szeretetre méltó úgy,ő ahogy van, tekintet nélkül arra, milyen félelmek vagy ellenérzések jönnek eló bennünk. Lélegezzünk, és fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen. Hagyjuk, hogy minden olyan legyen, amilyen, egyszer en legyünk jelen benne. Engedjük,ű hogy tudatunk kapcsolatba kerüljön minden éló teremtménnyel: nö-vényekkel, állatokkal, sziklákkal és így tovább.

Engedjük, hogy tudatunk találkozzon mindennel ebben az állapotában: még a forgalom zajával is, a szirénákkal vagy az utcán zakatoló gépekkel. Egyszer en legyünű k jelen minden érzékszervünkkel, érzésünkkel és gondolatunkkal, bármivel találkozunk is.

Minél többet végezzük ezt a gyakorlatot, annál gyakrabban élhetjük át magától ezt az állapotot, ha olyan dologgal vagy személlyel találkozunk, mely kellemetlen nekünk, és megzavarná bels békénket.ő

A hallgatás gyakorlata 1.

Végezhetjük partnerünkkel vagy bárki mással, akivel szeretnénk tisztán érteni egymást. Miel tt nekikezdünk,ő

biztosítsuk egymást arról, hogy bármi kerül is szóba a gyakorlat folyamán, azt bizalmasan fogjuk kezelni, és senkinek sem be-szélünk róla.

El ször mi leszünk a hallgató fél. Engedjük, hogyő partnerünk szintén beszéljen öt percig bármiról, ami er senő ő foglalkoztatja (minél személyesebb a téma, annál jobb). Semmiképpen se szakítsuk félbe. Hallgassunk figyelmesen, és legyünk teljes mértékben jelen, miközben társunk beszél. Osztatlan figyelemmel kísérjük mondanivalóját. Tartsunk szemkontaktust. Nyissuk ki a szívünket.

Ha figyelmünk elkalandozik, gyengéden tereljük vissza. Ha azt vesszük észre, hogy bírálni kezdjük, amit a másik mond, tudatosítsuk magunkban ezt a kibontakozó kritikát, majd gondosan összpontosítsuk figyelmünket újra partnerünk szavaira. Ha azt vesszük észre, hogy helyeseljük vagy elítéljük azt, amit az illet mond, jegyezzük meg a tényt, hogy a témaő foglalkoztat minket, és tereljük vissza figyelmünket partne-rünkre.

Ha a másik mondanivalója végére ért, mondjuk el neki, milyen volt ítélkezés nélkül hallgatnunk t. Kérdezzük meg,ő mit jelentett neki, hogy kritika nélkül figyelik a szavait. Azután öleljük meg egymást, és készüljünk fel a szerep-cserére. Összpontosítsunk egy pillanatra, majd vegyük át a beszél szerepét. Mikor készen álő lunk, ismételjük meg a gyakorlatot, ezúttal mi beszélünk, és a partnerünk hallgatja.

A hallgatás gyakorlata 2.

Végezzük el az el z gyakorlat els részét. Miő ő ő kor partnerünk befejezte a beszédet, mondjuk vissza neki, amit hallottunk, amilyen hitelesen csak tudjuk, és lehet leg minden ítélkezéső nélkül. Törekedjünk minél inkább a másik szavainak és kifejezéseinek használatára. Hangsúlyozzuk azokat a részeket, melyek a leger sebb érő zelmeket váltották ki a beszél b l. Azután enő ő gedjük, hogy partnerünk mondja el, mennyire találja pontosnak gondolatai elismétlését, és milyen mértékben érezte, hogy figyeltek rá.

Majd cseréljünk szerepet, és miután végig-mondtuk, amit akartunk, hagyjuk, hogy a társunk elismételje, amit hallott. Ezután adjuk partnerünk tudtára, mennyire volt pontos, és milyen mértékben éreztük a figyelmét.

HETI GYAKORLAT

Szellemi Közösség

A Szellemi Közösség olyan emberek csoportja, akik feltétel nélkül akarják szeretni és elfogadni egymást. Tisztában vannak vele, hogy mikor erre törekednek, felbukkannak majd enyhülést keresve félelmeik és ellenérzéseik. A csoport tagjai arra kötelezik magukat, hogy biztonságos, szeret közeget teremtenek és tartanak fenn,ő ahol túlléphetnek félelmeiken, begyógyíthatják a régi sebeket, és vállalhatják mindazt, amit a jelen pillanatában tapasztalnak.

Ha van olyan személy, aki már dolgozott ezen a gyakorlaton, t kell felkérni vezet nek. Ha nincs, akkor bárkiő ő elvégezheti ezt a feladatot, akinek kedve van hozzá. A vezet szerepköre körbe is járhat a csoport tagjai között.ő Kés bb a társaságnak már nem is lesz szüksége vezet re,ő ő mert a csoport tagjai „elsajátítják" az irányvonalakat, és igyekeznek követni azokat.

A most következ célt, irányvonalakat és elő határozásokat fel kell olvasni a Szellemi Közösség minden egyes összejövetelén.

CÉL: feltétel nélkül kell szeretnünk, elfogadnunk és támogatnunk egymást. Biztonságos, szeretetteljes és ítélkezés nélküli közeget kell teremtenünk, melyben megnyithatjuk szívünket, és túlléphetünk félelmeinken.

IRÁNYVONALAK

Szem előtt kell tartanunk célunkat: azért vagyunk itt, hogy szeressük és elfogadjuk egymást, ahelyett hogy bírálnánk, elemeznénk, igyekeznénk megmenteni vagy jobbá tenni a másikat.

Beleegyezünk abba, hogy megosztjuk egymással szintén éső szívünkb l szólva, ő amit gondolunk és érzünk.

Ha bíráló gondolat merül fel bennünk valakivel szemben, tudomásul vesszük, és gyengéden visszatereljük figyelmünket a beszélő személyhez.

Senkit sem szakítunk félbe. Osztatlan figyelemmel fordulunk a beszél személy felé. Nem bocsátkozunkő

keresztbeszélgetésbe.Harminc másodpercig csöndben értelmezzük magunkban mindenki

vallomását.Nem sajátítjuk ki a csoport idejét és figyelmét. Átadjuk a terepet a csoport

azon tagjainak, akik kevesebbet beszéltek nálunk.Kijelentéseink alanya az „én" lesz, nem a „te". Vállaljuk a

felel sséget saját érzéseinő kért, és tiszteljük mások gondolatait. Nem ruházzuk fel a „saját" értelmezésünkkel, amit mások mondanak.

Nem rejtjük el megbántottságunkat vagy dühünket. szinténŐ feltárjuk ket, anélkül hogy másokat próbálnánkő hibáztatni azért, amit érzünk.

Ha valaki megosztja velünk fájdalmát vagy haragját, tudomásul fogjuk venni érzéseit. Nem védekezünk, nem igyekszünk igazolni szavainkat vagy tetteinket. Beszélni fogunk minden érzésr l, ami felbukkanő bennünk.

Megmaradunk a jelenben. Nem hozzuk fel a múltat vagy a jöv t, attól függetlenül, hogy hatással vannak aő jelenünkre.

Mindent, ami a csoportban elhangzik, bizalmasan kezelünk.Tiszteletben tartjuk a csendet, mert tudjuk, hogy az teszi

lehet vé, hogy minél inkább jeő len legyünk önmagunk és mások számára.

Ha úgy érezzük, hogy a csoport kezd „eltérni céljától", néhány perc csendet kérünk, melynek során a társaság újra összpontosíthat, és felidézheti feladatát.

Mivel tudjuk, hogy a gyakorlat nem megy majd tökéletesen, megért k leszünk önmaő gunkkal. Mindent, ami a csoportban történik, úgy tekintjük majd, mint lehet ségető a megbocsátás gyakorlására.

3. ELHATÁROZÁSOK Megfogadjuk, hogy:Tiszteletben tartjuk a csoport célját.Az irányvonalaknak megfelel en cselekő szünk.Pontosak vagyunk.• Részt veszünk a csoport minden összejövetelén (ha valami váratlan

esemény ezt megakadályozza, mindenképpen értesítjük a vezet t a történtekr l).ő ő

Azok a leend csoporttagok, akiknek fennő tartásaik vannak a csoport céljával, irányvonalaival és elhatározásaival kapcsolatban, inkább ne vegyenek részt a társaság munkájában.

Az ideális Szellemi Közösség létszáma nyolctíz fo. Egy ilyen méret csoportban mindenkiű nek van ideje beszélni és meghallgatást találni a kétórás id kereten belül. A kisebbő létszám is megfelel . Nagyobb csoportok csak akkor mő ű-ködhetnek jól, ha a tagok már gyakorlottak a. Szellemi Közösség munkájában.

A csoportnak hetente egyszer érdemes egybegy lniű körülbelül két órára. Egy nyolc-tíz hetes id szakot tanácsoső eszerint végigcsinálni. Mikor a gyakorlat elérte célját, a csoport újraalakulhat, egyesek kiválhatnak, és új tagok csatla-kozhatnak. Mindamellett a tagoknak ajánlatos elgondolkodniuk azon, hogyan tudják a gyakorlatot összekapcsolni életük más területeivel, ahol ennek hasznát vehetik. Ezáltal a közösség nem válik belterjessé, és az elért eredmények mások javára válhatnak.

Mivel a Szellemi Közösség a tagok spirituális gyakorlatáért jön létre, minden egyes összejövetel a résztvev k érzéseire és gondolataira épül. A tagoknak az aő feladatuk, hogy megosszák a többiekkel életük legjelent sebb és ket leginkább foglalkoztató kérdéseit, ső ő közben a lehet legtelő jesebben a jelenben maradjanak. Minél szinő tébb és egyénibb a megnyilatkozás, a résztvev k annálő

eredményesebben tudnak túllépni szégyenérzetükön és b ntudatukon, és elindulni a gyógyulás útján.ű

Minden csoport Szellemi Közösség, ahol az irányvonalakat követik. A megnyilatkozásoknak nem kell túl mélyrehatóknak vagy részleteseknek lenniük. Akkor is fejl dhetünk éső fejl dünk, ha jelen vagyunk a csoport többi tagja számára,ő attól függetlenül, hogy vallomásaik hiányosak vagy felszínesek. Mindenekel tt azt a célt kell szem el tt tartani,ő ő hogy biztonságos közeghez és támaszhoz jusson minden résztvev .ő

A Szellemi Közösség lehet témaközpontú is mindaddig, míg az irányvonalakat betartja. A csoport összpontosíthat olyan kérdésekre, mint például a kapcsolatok, karrier, segítségnyújtás stb. A témát elemz csoportok mindig aő tagok gondolataira épülnek. Például egy munkatársi

közösséget arra kérhetünk, mondják el, mit értékelnek a legtöbbre, és mit találnak a legkellemetlenebbnek munkájukban. Ebben az esetben a gyakorlat menete biztosítja, hogy mindenkit meghallgassanak. Igy könnyebb megérteni és elfogadni az eltéréseket, illetve a megegyező területek is szembeötl bbek lesznek.ő

A Szellemi Közösség hatékony eszköz a kommunikáció és az erkölcs javítására a kórházakban, szanatóriumokban, iskolákban, börtönökben, közösségi összejöveteleken stb. El seő gítheti, hogy egy csoport tagjai egyenrangú félként fogadják el egymást, és eredményesebben tudjanak együtt dolgozni.

Hitek közötti istentisztelet

A hitek közötti istentiszteletet tarthatják önmagában, vagy lehet a Szellemi Közösség munkájának kiterjesztése. A rítus célja, hogy az egybegy lt emberek megosszák egymással kreatívű energiáikat, és közösséget alkossanak. A biztonságos, szeretetteljes, bírálat nélküli közeg megteremtéséhez a Szellemi Közösség irányvonalait követik.

A résztvev k közös munkájának eredménye az istentisztelető és a helyiség dekorációja is, ahol megrendezik az eseményt. Az

felajánlásuk a díszítés elkéő szítése, a m vészeti alkotások, aű kert gondozása, a zenei kíséret stb. Az egyetemes béke szufi táncai, illetve egyszer kísér zenék és szertartások segíű ő tenek az embereknek szinte és mély kapcsolatba kerülni egymással.ő A társaságban kialakult légkör mindenféle spirituális tradíció elismerésére ösztönöz, ennek ellenére előfordulhat, hogy egyes hagyományok el térbe kerülnek.ő

Ideális esetben több Szellemi Közösség közösen tarthat hitek közötti istentiszteletet, mely nyitva áll a társaság minden tagja számára. Az újonnan jöttéknek lehet ségük van belépni aő Szellemi Közösségbe, ha egy hely megürül. Ily módon a ceremónia minden résztvev je tapasző talhatja a Szellemi Közösségben megvalósuló elfogadást, egyenrangúságot, a szeretet mélységeit, s egy nagyobb gyülekezetnek nyújthatja át valódi érzéseit, melyek harmóniában vannak a csoport céljával.

Vízi meditáció

Keressünk olyan folyót, vízesést vagy tengerpartot, ahol a hullám megtörik. A mozgó víz hangja rendkívül megnyugtató. Üljünk kényelmesen, és hallgassuk a víz hangját. Szavak nélkül mondja el, hogy minden elfogadható úgy, ahogy van. Engedjük, hogy a víz beszéljen hozzánk. A hullámokhoz hasonlóan az életünk is mozgásban van. Mindössze annyit kell tennünk, hogy együtt mozgunk vele. Annyi a feladatunk, hogy megszabadulunk szorongásainktól, és jelen vagyunk az életünkben. Ahogyan a folyó, mi sem tudjuk, merre megyünk, és milyen akadályok kerülnek majd az utunkba. Mint a víz, továbbsodródunk az akadályok felett, és kiteljesítjük sorsunkat. Nem kell ismernünk ezt a sorsot ahhoz, hogy beteljesítsük. Csak jelen kell lennünk az életünkben.

Ha elvégeztük a gyakorlatot, sétáljunk végig a víz partján, és csak hallgassuk morajlását. Most mi is mozgásban vagyunk. Engedjük, hogy tán-coljon bennünk az élet, ahogyan a víz táncol a sodrásban vagy a hullámokban. Minden áramlik. Az élet valójában folytonos áramlás, kibontakozó tánc.

Hegyi meditáció

Olyan hegyet válasszunk, melyre viszonylag könnyen fel tudunk mászni. Próbáljunk olyat találni, melyr l kilátás nyílik aő környez tájra. Maő radjunk csendben, miközben felfelé haladunk. Ha akarjuk, végezhetjük közben a tudatosságvagy az elfogadásmeditációt.

Ha felértünk a csúcsra, nézzünk végig az alattunk elterülő épületeken, mez kön, folyóő kon, fákon. Figyeljük meg, mennyire másképpen mutatnak ebb l a látószögb l.ő ő

Most hunyjuk le a szemünket, és nézzük az életünket is felülnézetb l. Figyeljük meg, hogy bizonyos dolgok, melyekő fontosnak t ntek, mennyire jelent ségüket vesztik így.ű ő Vegyük észre, hogy más kérdések, melyek jelentékteleneknek látszottak, most egyszerre mennyire fontosak lettek.

Ahogyan sétálunk lefelé a hegyr l, gondolő juk végig, hogyan tudjuk magunkkal vinni ezt a madártávlati néz pontot, és hogyan építhetjük be mindennapi életünkbe.ő

Segítségnyújtás

Tegyünk valamit önkéntesen heti rendszerességgel, mely mások hasznára van. Olyan dolgot válasszunk, melyet könnyen véghez tudunk vinni különösebb tervezés vagy hosszas fontolgatás nélkül. Amikor eljön a vállalt

feladat ideje, adjuk át magunkat teljesen a munkának. Összpontosítsuk minden figyelmünket arra, amit csinálunk. Tisztán kell látnunk a célt: hasznossá válni. Dolgozzunk örömmel, önzetlenül és lelkesen. Ne várjunk semmi viszonzást. Figyeljük meg, milyen érzést kelt bennünk, ha feltétel nélkül adunk. Minden alkalommal, mikor jótékony feladatunkat végezzük, friss lendülettel és megújult céltudattal dolgozzunk.

Ha a heti egy alkalom nem megoldható, vállaljunk kötelezettséget havonta esszét. Ne végezzük ezt a gyakorlatot b ntudatból vagyű áldozatvállalásból. Úgy fogjuk fel, mint a feltétel nélküli adás örömteli élményét.

Átszellemült éneklés és tánc

Hívjunk zenészeket, hogy csatlakozzanak hetente egyszer a közösség tagjaihoz, a különböz spiő rituális hagyományokhoz tartozó dalok és táncok átszellemült el adásában. Olyanő dalokat és táncokat válasszunk, melyek spirituális emelkedettség ek, ritmikusak és könnyen megtanulhaű tók. Az egyetemes béke táncai különösen inspirálók, és segítenek az szinte, meghitt közeg megteremtésében.ő

Kapcsolatunk er sítéseőTegyünk valamit, amit partnerünk szeretne, ha megtennénk érte. Igyekezzünk csak a jó oldalát nézni ennek a tevékenységnek még akkor is, ha nehezünkre esik véghezvinni. Gondoskodjunk arról, hogy partnerünk tisztában legyen vele, amit teszünk, csupán egyszeri eset, kivéve, ha a feladat nekünk is örömet szerez.

A partnerek felváltva végezhetik ezt a gyakorlatot, melynek segítségével rugalmasabbá válnak, és kimutathatják, hogy tör dnek a másikkal. Olyan dolgokkal kezdjük, melyekető mindkett nknek viszonylag könny megtennie, és haő ű jó eredménnyel járunk, fokozatosan térjünk át a nehezebb feladatokra.

HAVI GYAKORLAT

Visszavonulás az újholddal

Az újhold megfelel id szak az elmélyülésre és aző ő öner sítésre. Keressünk egy spirituálisan inső piráló helyet, ahol eltölthetünk két-három napot, és menjünk oda egy nappal a régi hold eltűnése el tt. Miközben a régi hold fogy,ő összpontosítsunk azokra az érzelmeinkre, melyekt lő szeretnénk megválni. Szabaduljunk meg azoktól a bírálatainktól, sérelmeinkt l, csalódásainktól, melyeket mégő mindig magunkkal hordozunk. Ahogyan felkészülünk az újhold erejének befogadására, emlékezzünk rá, hogy életünk minden egyes történését hasznunkra fordíthatjuk. Figyeljük meg, hogy múltbeli tévedéseink hogyan segíthetnek tisztábban látni: mit nem akarunk, illetve mi az, amit igazán szeretnénk. Legyünk hálásak minden múltbeli és jelenlegi kapcsolatunkért, mert általuk tanuljuk meg tisztelni önmagunkat. Legyünk hálásak minden múltbeli leckéért, mert ezek biztosítják, hogy nem követjük el újra ugyanazokat a hibákat, vagy ha mégis, akkor sokkal óvatosabban tesszük majd.

Ahogyan felt nik az újhold, tisztán kell látű nunk, mire van szükségünk érzelmi életünkben. Összpontosítsunk azokra a pozitív változásokra hozzáállásunkban és viselkedésünkben, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehessünk. Nemet kell mondanunk azoknak az embereknek vagy élethelyzeteknek, melyek a becsületünkbe gázolnak, és türelmesen ki kell várnunk azokat, melyek révén jobbá válunk.

Fel kell ismernünk, mennyire elárultuk önmagunkat múltunk során, mikor igent mond tunk, pedig nemet akartunk. Ahelyett, hogy azokat az embereket hibáztatnánk, akik elfogadták felajánlásunkat, vállalnunk kell a felel sséget saő ját viselkedésünkért, és felismerni, hogyan tudnánk rajta változtatni. Boldogságunk attól függ, el tudjuk-e fogadni önmagunkat. Szánjunk rá néhány percet, hogy kitaláljuk azokat a csodálatos dolgokat a következ hónapra, melyek révén erósebbéő válhatunk. Játsszuk el képzeletben, amint igent mondunk azokra a tevékenységekre, melyek segítségével jobban hiszünk majd önmagunkban, biztonságos kapcsolatokat tudunk teremteni másokkal, és képesek leszünk szeretetet, illetve érzelmi támaszt nyújtani és elfogadni.

Irjuk be ezeket az ötleteket újholdnaplónk-ba, hogy összekapcsolhassuk ket az új holdcikő lus napjaival (vagy legalább heteivel). Majd térjünk vissza eddigi életünkbe ezzel a boldogságunk és kiegyensúlyozottságunk iránti fokozott felel sségtudattal, valamint az elhatározással, hogy nemő hibáztatunk többé másokat saját érzelmi z rzavarunk ű miatt.

Ha minden hónapban rászánjuk az idót, hogy új holdkor visszavonuljunk, észre fogjuk venni, hogy szép lassan megtanuljuk, hogyan viseljük jobban gondját önmagunknak. Sokkal tökéletesebb összhangba kerülünk érzelmi világunkkal. Látni fogjuk, hogy gondolataink, vá-gyaink és elképzeléseink mennyire nem tör dő nek érzelmi világunk rendszeresség és következetesség iránti igényével, és hogy olyan dolgok felé vezetnek, melyekt l boldogtalanok éső lelkileg túlhajszoltak leszünk, melyek fel rlik enerő giáinkat és önbizalmunkat. Felismerjük, milyen lényeges, hogy ritmusa legyen az életünknek mind fizikailag, mind érzelmileg. Amint megtanuljuk tisztelni és becsülni ezt a ritmust, észre fogjuk venni, hogy mások is megadják ehhez a kellő teret. A havonkénti meditáció segít felismerni, mire van szükségünk ahhoz, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyünk, és biztosítja a tisztánlátást és az er t, hogy elkötelezettek maő -radhassunk lelki egészségünk iránt a hónap hátralévő részében.

Visszavonulás pároknak

Ennek a meditációnak létezik egy speciális változata olyan párok számára, akik egymás közti kapcsolatukra kívánnak összpontosítani. Ebben az esetben mindkét személynek az imént leírt elmélyülést kell elvégeznie, de külön idót kell szánniuk arra, hogy felismerjék, mi teszi gazdagabbá és er sebbé kapcsolatukat. A párok elhaő tározhatnak célokat és tevékenységeket, melyeket megvalósítanak a hónap során, s ezáltal könnyebben megszabadulhatnak negatív érzéseikt l,ő és közel maradhatnak egymáshoz a közös életükben elkerülhetetlenül bekövetkez jobb és rosszabbő id szakokban.ő

Ajánlatos mindkét félnek elvégezni el ször az egyéniő visszavonulást, és egy darabig gyakorolni a saját lelki harmóniája iránti felel sségválő lalást, miel tt hő ozzáfognak a páros meditációhoz. A páros elmélyülés épülhet és épüljön az egyéni

meditáció során elsajátított tudásra.

Csoportos meditáció

Havonta egyszer - a teljes hold id szaka alatt -gy jtsük összeő ű a közösség tagjait egy rögtönzött vacsorára, átszellemült éneklésre és az egyetemes béke szufi táncainak táncolására. Részt vehetnek rajta a Szellemi Közösség, a hitek közötti istentisztelet vagy egy nagyobb közösség tagjai. Fogadjunk mindenkit - bármilyen életkorú és hátter embert - nagyű szeretettel. Ez egyszer és könny lehet ség arra, hogy azű ű ő emberek közel érezzék magukat egymáshoz, és tapasztalják a szeretetteljes közösség által nyújtott érzelmi támaszt. Ezen az ünnepélyes eseményen az újonnan jöttek megismerhetik a heti tennivalókat, melyekhez esetleg csatlakozni kívánnak, és a közösség magjának tagjai lehet séget kapnak arra, hogy új tagokatő toborozzanak, hiszen ett l lesz a csoport dinamikus éső egészséges.EVES/NEGYEDEVES GYAKORLATOK

Eszmények keresése

Mindannyiunknak vannak olyan id szakai, miő kor elveszítjük céljainkat. Az élet sivárnak és értelmetlennek t nik, vagyű talán túlhajszoltnak érezzük magunkat az állandó feszültség miatt. Ilyenkor segít, ha kilépünk a mindennapi rutinból, és nekilátunk életünk ösztönz eszményeiő nek újrafelfedezéséhez. Ezek az ideák folyamatosan változnak, ahogy id sebbé válunk, megvaő lósítjuk céljainkat, és új dolgok felé fordulunk. Mindamellett van egy olyan oldaluk is, mely változatlan. Ez jelenti az esszenciáját annak, akik vagyunk, és amir l az életünk szól.ő

Ha felismerjük önnön lényegünket, és képesek vagyunk következetesen kitartani mellette, akkor energikusnak és er snek érezzük magunő kat. De senki sem tudja folyamatosan fenntartani ezt az állapotot. Hiszen annyira könny belefolyni mások problémáiba, és elfelejteni, miért isű vagyunk itt valójában. Ha hosszú id re felejtkeő zünk el err l,ő valami egyre n bennünk, és azt mondja: „Elég! Ez így nemő mehet tovább." Mikor ez a pillanat bekövetkezik, kezdetét veszi az

eszménykeresés.Mikor hozzákezdünk ehhez a kereséshez, nem tudjuk, hová indulunk. Ez

hozzátartozik a kutatáshoz. Tehát ne ragaszkodjunk a megszokott rutinhoz csak azért, mert nem tudjuk, merre is kell mennünk. Persze hogy nem vagyunk vele tisztában. Hiszen pontosan ez a lényeg.

Elvégezhetjük az eszmények keresését a nappali szobánkban, ha ez a helyiség elég ösztönz , és távol vanő létünk feszült és gépies oldalától. Mégis, a legtöbben úgy találják, sokat segít, ha elmennek valami inspirálóbb helyre. Bárhová megyünk, olyan közeget válasszunk, mely jót tesz a lelkünknek, és ahol elegend id t töltheő ő tünk csendes elmélyüléssel.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez az utazás spirituális, és bármi történik a keresés során, annak jelent sége van. Még ha nemő értjük is meg azonnal az esetleges események és találkozások jelentését, kés bb ösztönösen ráérzünk. Ezért legyünkő nyitottak és fogékonyak. Kockáztassunk. Provokáljuk ki a lehetségest. Bízzunk megérzéseinkben és intuíciónkban. Tegyünk felfedez utat. Élvezzük, amit csinálunk. Neő tervezzünk többet, mint amennyire feltétlenül szükség van. Engedjünk tág teret a spontaneitásnak.

Sétáljunk át a nyitott ajtókon még akkor is, ha nem tudjuk, hová vezetnek. Tartsuk távol magunkat a zárt ajtóktól, hiába érezzük úgy, hogy mögöttük valami olyasmi rejtezik, amire vágyunk, vagy amire szükségünk van.

Elvárások nélkül sodródjunk életünk vizén. Ha engedjük, visz magával az áramlás. Ha ellenállunk, és az árral szemben úszunk, nagyon bol-dogtalanok leszünk, mégis talán a legfontosabb, amit meg kell tanulnunk, hogy nem irányíthatjuk életünket a személyiség szintjén. Amíg énünk nem engedi el életünk kormánykerekét, addig talán a lábunk nedves lesz, de testünk többi része nem tapasztalja a folyó nyújtotta élményt. Ahhoz, hogy megismerjük vizét, és áramlása vezessen, fel kell hagynunk az igyekezettel, hogy irányítani próbáljuk a körülöttünk zajló eseményeket.

Az eszmények keresésének legalább egy hétig kell tartania, de néha szükség lehet hozzá egy hónapra, s t talán egy évre is.ő Tudni fogjuk, meddig kell tartania. Ha rendszeresen meditá-lunk, évente hét-tíz nap általában elegend . De ha húsz éveő vagyunk beleragadva ugyanabba a kerékvágásba, talán egy teljes évig el fog tartani a kutatás. Amit egyesek szombatévnek neveznek. De ez azt sugallja, hogy vissza fogunk térni ugyanabba a mederbe, ahonnan

elindultunk. Pedig mikor elkezdjük az eszmények keresését, fogalmunk sincs róla, hová fogunk visszatérni. Csak azt tudjuk, hogy indulnunk kell.

Mikor visszatérünk a felfedez útról, er s megérzésünkő ő lesz arról, mi az életünk célja, és hogyan tudjuk elkezdeni feltárását itt és most. Ne aggódjunk amiatt, ha csupán az els lépéssel vagyunk tisztában. A legtöbben mindöő ssze ennyit látnak. A többi lépés adja magát, ha megtanuljuk, hogy bízzunk vezércsillagunkban, és elindulunk a szívünk mutatta ösvényen.Évszakonkénti összejövetelek

Egy évben négyszer változnak az évszakok. Minden évszaknak saját, egyéni jelentése van. A tavasz a vetés ideje, a nyár a virágzásé, az sz a beő takarításé, a tél pedig a pihenésé és megújulásé.

A természetes körfogás részeseként összhangba kerülhetünk a változó évszakokkal, és tanulhatunk t lük.ő Mindegyik 91 napig tart, körülbelül 45 nappal a napéjegyenl ség vagy napő forduló el tt kezd dnek, és 45ő ő nappal azután érnek véget. A tavasz február els hete utánő kezdődik, és május els hetével ér véget. A nyár május első ő hetét l augusztus els hetéig tart. Az sz augusztus első ő ő ő hete után kezd dik, és november els hete után ér véget.ő ő Ekkor kezd dik a tél, ami február els hetéig tart.ő ő

Tavasszal kristályosodhatnak ki elképzeléseink, ekkor keressük meg hozzájuk a támogatókat, és rakjuk le az alapokat. Nyáron valósítjuk meg tervünk kivitelezését, és ekkor osztjuk meg a lehet legtöbbő emberrel. sszel élvezzük ki munkánk gyümölcsét, ekkorŐ kapjuk meg a visszajelzést arról, mit sikerült véghezvinnünk, és mit nem, és elkezdjük átdolgozni stratégiánkat a következő évre. Télen örülünk sikereinknek, feldolgozzuk a kudarcokat, elengedjük, ami nem m ködött, új ötletekre figyelünk,ű amiket azután csendesen neveigetünk szívünk mélyén.

A spirituális összejöveteleket szervezhetik úgy, hogy tükrözze az évszakoknak ezt a körforgását. A téli konferenciák és meditációk a bánat id szakai, ekkor kell elengednünk a múltat, éső önmagunkra összpontosítva megkeresnünk a jövő eszményeit. A tavaszi összejöveteleken jön el az id arra,ő hogy sok emberrel találkozzunk, hogy felfedezzük, hol találunk rokon lelkeket, és hol lelünk kapcsolatokra és/vagy támogatókra. A nyári eseményeken kell el vezetniő ötleteinket és eredményeinket, tanulni a többiek kreatív

megnyilvánulásaiból, és általában véve megosztani és megünnepelni másokkal, kik vagyunk, és mit csinálunk. Az szi találkozókon jön el az id arő ő ra, hogy felismerjük a jót,

amit véghezvittünk, kiegyezzünk a tévedésekkel, és segítsünk egymásnak felfedezni, milyen el relépéseket teheő -tünk a jöv ben.ő

Ha megértjük a nap körforgását, de mereven próbáljuk felhasználni, az nem válik hasznunkra, de ha rugalmasan kezeljük, az segíthet emberi energiáinkat összekapcsolni a nap energiájával, mely bolygónkon az élet forrása.

Más négy részb l álló ciklusokőEgy hasonló, négyfázisú körforgás megy végbe az év minden napján, az éjfél a télnek felel meg, a hajnal a tavaszhoz kapcsolódik, a dél a nyár szakaszának rokona, a naplemente pedig az sző -höz tartozik. Minthogy a legtöbb ember éjjel alszik, és nappal dolgozik, érthet módon inő kább a nappal fázisaival vagyunk nagyobb harmóniában.

Egy másik négyrészes körforgás a Holdhoz kapcsolódik. A holdciklusban az újhold felel meg a télnek, az els negyed aő tavasznak, a telihold a nyárnak és a fogyó hold az sznek.ő Sokkal kevésbé vagyunk összhangban a holdciklussal, mivel az emberek többsége nem m vel földet a megélhetésért.ű Ennek eredményeképpen szakadtunk el a természett l, melyő nem válik sem önmagunk, sem földgolyónk hasznára. Ha mindennapi életünkben ráhangolódunk a holdciklusra, az jótékony hatással lehet saját magunkra és környezetünkre egyaránt.

HARMADIK RÉSZ

Megtanulunk hallgatni

A LEGNAGYOBB ÖRÖM

Mindig és minden helyzetben létezik a problémáknak egy olyan megoldása, mely minden érintett személy számára elfogadható, de ezt nem lehet megtalálni mindaddig, míg nem hallgatták meg minden résztvev véleményét és érő zéseit.

Ha az embereket meghallgatják, megtisztelve és megbecsülve érzik magukat. A gondoskodást és udvariasságot kiterjeszthetik azokra az egyénekre is, akik más állásponton vannak. Igy össze lehet vetni a néz pontok és látásmódok különféle változatait. Aő legjobb döntéseket azok hozzák, akik ekképpen cselekszenek.

Ha mindenki hozzájárul egy döntés meghozatalához, akkor mindenki formálja egy kicsit az események folyását, így sajátjának tekintheti a folyamatot. Részt vesz a feladatban, de nem zár ki másokat sem.

Akinek nem hallgatják meg a véleményét, és ezzel kizárják a döntéshozatalból, az úgy érzi, senki sem foglalkozik vele. Mikor a gyermekek és feln ttek kirekesztve, elhanyagolva érzik maő -gukat, dühöngve vagy támadóan viselkednek. Bármit teszünk is az érdekükben, neheztelni fognak érte, vagy kifejezetten ellenségesen reagálnak.

Mindenki azt akarja, hogy meghallgassák, hogy töró'djenek vele, és megbecsüljék. Ezek egyetemes emberi jellemz k. Férjkéntő vagy feleségként gondoskodásunkat és megbecsülésünket ki kell terjesztenünk partnerünkre. Szül kő ént gyermekünkkel szemben kell megvalósítanunk ugyanezt. Egy közösség részeként, annak minden tagjának juttatnunk kell bel le: gazdagnak,ő szegénynek, feketének, fehérnek, egészségesnek és fogyatékosnak egyaránt.

Thomas Jefferson állította, hogy mindenkit megilletnek bizonyos elidegeníthetetlen jogok. Mégis, a gyakorlatban néhányan közülünk nem szándékoznak megadni másoknak a legalapvet bbő jogot sem: hogy szavuk lehessen ama döntések meghozatalában, melyek befolyással vannak életükre. De még ha beleegyezünk is, hogy elmondják véleményüket, az sem jelenti azt, hogy hajlandók vagyunk meghallgatni ket. És odafigyelés nélkül mit jelent egy elmondott véő -

lemény? Mit jelent a szólásszabadság, ha folyton fülünkre szorítjuk a tenyerünket?

Társadalmunk azt mondja, hogy mindenkinek joga van beszélni, de arra

nem tud rávenni, hogy figyeljünk is másokra. Nem biztosíthatja, hogy meghalljuk, amit a többiek mondanak nekünk, vagy hogy k odafigyeljenek a mi szaő vunkra. Eldönthetjük, hogy figyelünk-e vagy sem. Ez mindig is szabad választás kérdése volt.

Mások meghallgatása szeretetünk kifejezésének egy formája. És a szeretetet sosem sikerült törvényekkel szabályozni. Senkit sem vehetünk rá, hogy szeressen egy másik embert, így arra sem, hogy odafigyeljen rá.

Legtöbben azt gondoljuk, hogy hallgatjuk, aki beszél, de ez nem igaz. Az odafigyelés, ha szintő én és teljes összpontosítással végezzük, gyökeresen megváltoztatja életünket.

Hogy megtudjuk, mennyire tudunk hallgatni, tegyünk egy kísérletet. A következ félórában összpontosítsukő figyelmünket mindenre, amit csak a fülünk hall: a szél vagy es hangjára, a száő mítógép vagy h t szekrény zúgására, aű ő telefonban a hívó fél beszédére, feleségünk szavára, aki figyelmeztet a rokonoknak ígért vacsorára. Csupán figyeljünk minden ítélkezés nélkül. És ha bármilyen bírálat bukkan fel bennünk, jusson eszünkbe, hogy nem hallgatunk - hanem ítélkezünk.

Semmilyen módon ne válaszoljunk, kivéve a hallottak tudomásulvételét. Ha reagálunk, már nem hallgatunk többé.

Csak figyeljünk. Gyakoroljuk egy félórán keresztül. Majd végezzük egy teljes óráig. Azután hallgassunk egy egész reggelen vagy délutánon át. Meg fogunk döbbenni azon, hogy legtöbbször tulajdonképpen mennyire kevés dolgot hallunk meg.

Azt gondoljuk, halljuk a másik szavát, de nem figyelünk elég hosszan vagy elég er sen egymásra. Könnyen eő lterelik figyelmünket saját gondolataink vagy a környezetünkben zajló események.

Mikor ténylegesen „hallunk", olyankor elfogadást érzünk, részvétet, szeretetet, megbecsülést. Nem akarunk másokat kioktatni vagy jobbá tenni. Egyszer en jó érzéssel tölt el,ű hogy az illet elég biztonságban érzi magát ahhoz, hogyő szintén feltárja nekünk gondolatait.ő

Mikor ténylegesen „halljuk" a másik személyt, olyankor önmagunkat halljuk. Tudjuk, hogy akár mi is lehetnénk a beszél fél. Ez az egyenrangúság. Ez az öső szhang.

A hallgatás közös élmény. A mi közösségünk élménye.Legyünk szinték. Többnyire nem alkotunk valódiő

közösséget másokkal. Nem figyelünk igazán egymásra. Nem vagyunk tökéletesen jelen.

Ennek tudatában választhatjuk a teljes jelenlétet. Választhatjuk az odafigyelést. Levehetjük kezünket a fülünkr l, és egymáső szemébe nézhetünk. „Hallgathatunk" a szívünkkel, és nem csupán a fülünkkel. Szeretetet és megbecsülést nyújthatunk embertársainknak.

Ha odafigyelünk másokra, hatalmas áldást ajánlunk fel. Ez nem hétköznapi vagy jelentéktelen tett, hanem a nagyszer célű és szépség magasztos cselekedete, olyan tett, mely inspiráló és felemel . Ez az, ahogyan Jézus hallgatott, nem csupán aő fülével, hanem a szívével és egész lényével.

Tehát mikor odafigyelünk másokra, hallgassunk egyetértés vagy ellenérzés nélkül, egyszer en halljuk megű gondolataikat. Es mikor mi beszélünk valakihez, ne azért szóljunk, hogy foglalkozzanak velünk vagy elismerjenek, hanem hogy feltárjuk, ami a szívünkben és a tudatunkban van.

A legnagyobb öröm számunkra nem az, ha egyetértésre találunk, hanem ha tapasztaljuk az szinte és ítélkezéső nélküli hallgatást és meghall-gatottságot.FIGYELEM ES SZÁNDÉK

Ahhoz, hogy a szívünkb l hallgassunk, összponő tosítanunk kell arra, amit a másik mond. Nem foglalkozhatunk közben saját gondolatainkkal és érzéseinkkel. Nem lehetünk fáradtak vagy szeszélyesek. Ha figyelni akarunk valakire, ahhoz energiára és tiszta tudatra van szükségünk. Tü-relemmel és tisztelettel kell fogadnunk a másik személy megnyilatkozását. Mindaddig, míg tiszteletben tartjuk a beszél személy szándékait, könny arra összpontosítanunk,ő ű mit mond.

De ha az illet támadóan viselkedik, és mi védekezniő kezdünk, azonnal eltereló'dik a figyelmünk. Nem tudunk többé összpontosítani, mert már nem tiszteljük a szándékait. Úgy érezzük, bántani akar minket. Erre kikapcsolunk, vagy szintén támadóan reagálunk. Amint védekezni kezdünk, amint úgy látjuk mások szándékait, mint valami kevéssé tiszteletre méltó dolgot, nem vagyunk képesek többé figyelni. A párbeszéd véget ér. A kapcsolat megszakad.

A hallgatáshoz nem csupán a figyelmünkre van szükség, de a másikkal szembeni szándékaink tisztánlátására is. Ha úgy érezzük, valaki támadóan viselkedik velünk, nem kívánjuk többé hallani a szavait. Védekezni akarunk

vagy visszavágni. Ilyen esetben észre kell vennünk és tudatosítanunk magunkban, mi történik. Ha úgy érezzük, valaki ellenséges velünk, butaság az összpontosítással próbálkoznunk. Mert képtelenség véghezvinni. Jobb nyíltan felhozni a problémát, és azt mondani: „Igazán szeretnék figyelni arra, amit mondasz, de érzem, hogy kikapcsol a tudatom. Rászánnánk egy percet arra, hogy megnézzük, honnan is indultunk, és hogy tényleg ide akartunk-e eljutni?"

Jobb egy kis szünetet kérni, és csak azután védekezni vagy visszavágni. Jobb visszatérni ahhoz a ponthoz, mikor még nem voltunk fáradtak, zavarodottak vagy megbántottak, mint figyelni próbálni jelen állapotunkban. A hallgatáshoz energiára és figyelemre van szükség. Fogékonyságot és együttérzést igényel a másik személy iránt. Ha ezek a min ségekő nincsenek jelen a tudatunkban, felesleges minden igyekezet. Jobb, ha nem is próbálunk beszélgetni másokkal.

A párbeszéd nem jön létre magától. Jó szándékot és figyelmet igényel. Ha ezek megvannak, a párbeszéd nem egyszer enű csak m ködik, de szent élményt is jelent. Viszont ezenű összetev k nélkül nem jöhet létre párbeszéd, és a kimonő dott szavakért kés bb vezekelnünk kell.ő

ADJUNK ESÉLYT A BÉKÉNEK

Nem mennénk el egy csodálatos estélyre pecsétes öltözékben. Ne érkezzünk egy számunkra fontos személlyel való találkozóra fáradtan, zavarodottan vagy hátsó gondolatokkal a szándékát illet en. Ebb l semmi jó ő ő sem származhat.

Készüljünk fel a találkozóra: legyünk éberek, fogékonyak a másik iránt, és legyünk tisztában saját céljainkkal. Képesnek kell lennünk rá, hogy érezzük az illet jó indítékait,ő és oda kell tudnunk figyelni arra, amit el akar mondani. Ezzel biztosítjuk a terepet az érzékeny, tiszteletteljes eszmecsere számára.

Miel tt megeszünk egy finom ételt, megteő rítjük az asztalt. Miel tt beszélnénk valakivel, aki fontos számunkra,ő ellen rizzük energiaszinő tünket és tudatállapotunkat. Ha haragot vagy sértettséget helyezünk az asztalra, valószín legű úgy állunk fel mell le, hogy ezek az érzésekő még er sebbé váltak.ő

Nem ülünk le enni, ha már jóllakottak vagyunk. Ne üljünk a közös asztalhoz tele negatív gondolatokkal és érzésekkel. Ha így teszünk, szándékaink nem lesznek nemesek.

Ha úgy ülünk le tárgyalni, hogy tele van a fejünk ellenséges gondolatokkal, hogyan távozhatnánk onnan békésen? Ha békét akarunk teremteni, érkezzünk jó szándékkal. Beszéljünk nyugodtan. Hallgassunk békésen. Ha így teszünk, még ha nem értünk is mindenben egyet, létrejöhet a megegyezés.

Mindig tegyük fel a kérdést önmagunknak: „Mit akarok itt? Békét vagy háborút? Helyesen akarok cselekedni vagy boldog akarok lenni? Olyan megoldást keresek, mely mindkett nk hasznára válik, vagy a saját akaratomatő kívánom érvényesíteni?" És legyünk szívesek szinték lenniő önmagunkkal.

Ha azt mondjuk, békét akarunk, de valójában tele vagyunk haraggal és sértettséggel, azzal csak csökkentjük az esélyt a harmóniára. Jobb, ha felismerjük a bennünk rejtez haragot vagyő megbántottságot, és meghátrálunk. Érdemesebb id t szánni ezekre a negatívő érzésekre, hogy megszabaduljunk t lük. Ha kivetettük kető ő magunkból, és visszaköltözött a gyengédség a szívünkbe, akkor ülhetünk vissza az asztalhoz. Akkor érkezünk úgy, hogy harmóniára vágyunk, és így adunk esélyt a békének.

AZ ENERGIA TÁNCA

Ha két ember úgy közeledik egymáshoz, hogy mindkettő gyenge és támogatásra szorul, ezért figyelemre és elismerésre vágyik, akkor az esetek nagy többségében mindkett csalódni fog. Ez azért van, mert egyikük sincső abban a helyzetben, hogy adni tudjon. Ehhez valamelyiküknek összhangban kellene lennie önmagával. Akkor ez a megelégedettség automatikusan átárad a másik személyre is.

Ha valaki jól érzi magát, és egy másiknak arra van szüksége, hogy kissé odafigyeljenek rá, és felvidítsák, akkor létrejöhet az eredményes csereüzlet. Ilyenkor az er sebb személy segítő a gyengébbnek újratölt dni energiával, aki így kéő pes lesz megint egyenrangú félként viselkedni. Itt az egyenrangúság a kulcskérdés. Mindaddig, míg mindketten felváltva játsszák a felajánló és befogadó szerepét, nem szakad meg a megfiatalodás tánca. De ha egyikük mindig csak ad, a másik meg elfogadja, az energiaáramlás lelassul, és a szobrok táncát járják. A szerepek rögzül séő mája nem hozza meg többé azt a fajta energiaújratermel dést, melyre egyő kapcsolatban szükség van.

Ha a két fél egyenrangú, akkor a kapcsolatban megvan az adás és befogadás egyensúlya. Egyik személy sem érzi úgy, hogy sokkal többet ad vagy kap. Bár pontosan értjük, hogy kapcsola-tainkban mekkora jelent sége van ennek az egyensúlynak,ő mégsem vagyunk mindig tisztában azzal, hogyan valósíthatnánk meg.

Ahhoz, hogy partnerünkkel egyenrangúak lehessünk, mindkett nknek egyformán ő kell igyekeznie szeretni önmagát. Ha partnerünknél jobban vagy kevésbé törekszünk erre, akkor vagy mi növünk túl a kapcsolaton, vagy 6. Egy viszony csak akkor m ködikű megfelel en, ha a feő lek kezdetben egyenrangúak, és mindkettejüknek hasonlóan növekszik önmaga iránti felel ső -ségtudata.

A széles körben elterjedt véleménnyel ellentétben a kapcsolatok nem azért vannak, hogy „színültig töltsék az egyéneket", akiknek attól kezdve nem feladatuk többé, hogy szeressék önmagukat. Sokkal inkább

azért léteznek a kapcsolatok, hogy visszatükrözzék azokat az id szakoő kat, mikor elesettek vagyunk, és másoktól várjuk, hogy felvidítsanak. Ha felismerjük a tényt, hogy azért érezzük csalódottnak és elárulva magunkat, mert a másik személy nem adja meg, amire szükségünk van, akkor megtanulhatjuk, hogy nekünk kell szeretni és feltölteni magunkat ezekben a pillanatokban, így a kapcsolat segítségével öntudatra ébredhetünk.

Természetesen ezt nem mindig sikerül véghezvinni. Lesznek olyan id szakok, mikor egyiő künk azt igényli, hogy a másik boldoggá tegye, vagy a másikunknak van szüksége arra, hogy jobban szeressék. És ezekben a pillanatokban születik a harag, megbántottság, csalódás, melyet meg kell bocsátanunk, mikor mindketten újra képesek vagyunk er síteni és meggyógyítani önő magunkat, s viszonyunk újra az egészséges mederbe terel dik. Nem szabadő alábecsülnünk a kapcsolatokban megvalósuló folytonos megbocsátások hatalmas jelent ségét. Enélkül a haragő sértettséggé, a fájdalom pedig a másik szavaival és tetteivel szembeni túlérzékenységgé változik. A határvonalakat a homokba húzzák, és akaratlanul is számtalanszor áthágják mindkét részr l b nökkel és árulással. Ennek folyamán régiő ű gyermekkori sebek szakadnak fel, és az egymás iránti bizalom súlyosan sérül, vagy akár teljesen fel is számolódik.

Megbocsátás nélkül nincs kiút a kölcsönös egymásra mutogatás lefelé vezet körforgásából. Megbocsátás híján aő hibákat k be vésik. Senkiő ben sem csillapul vagy t nik el aű múltban elszenvedett fájdalom. Mint egy nehéz béklyót, minden egyes hiba terhét cipeljük magunkkal a jöv felé. Haő képet akarunk a pokolról, ez nem. rossz példa rá.

De a megbocsátás újra és újra felvisz minket a pokolból a mennyországba, a haragtól és fájdalomtól a megértéshez és felel sségvállaláshoz. A megbocsátás eltörli a tartozásokat.ő Tisztára törli a palatáblát, így esélyt ad az újrakezdésre.

Minden párnak számtalanszor kell újraépítenie kapcsolatát. Vállalniuk kell tévedéseiket, és tanulniuk kell bel lük.ő

Azok a párok, akik hibamentes kapcsolatot akarnak építeni, lehetetlen célt t znek maguk elé. Sosem lesznekű képesek elérni a kívánt tökéletességet sem egyénileg, sem partnerként. Mindig lesznek viták, széthúzások, félelmek és sérelmek. A jó viszony nem az, melyben nincsenek

tévedések, hanem az, ahol a hibák teret nyitnak a fejl désnek, meger södésnek, kiegyenlítő ő ődésnek és megbékélésnek.

Fejl désünket nem csupán annak alapján kellő megítélnünk, hányszor vétettünk egymás ellen, hanem azon az alapon is, hogy hányszor tettük ezeket jóvá. Ha ragaszkodunk a hibák szá-molásához, a megbocsátás pillanatait is számolnunk kell. Egy kapcsolat nem csupán ítélkezést és lemondást hoz, hanem toleranciát és megvilágosodást is.

Minden kapcsolatunk azt várja t lünk, hogy megtanuljukő feltétel nélkül szeretni és elfogadni önmagunkat. Úgy t nik,ű mintha azt várná, hogy ilyen módon szeressük és fogadjuk el a másik személyt. De ez csak a látszat, csak egy maszk. Az álarc mögötti arc nem a partnerünké, hanem a sajátunk.

Ha megtanuljuk, hogyan gondoskodjunk önmagunkról, már nem nehéz a partnerünkról gondoskodni. Ha felismerjük, hogyan szeressük és er sítsük önmagunkat, társunkő elismerése és támogatása nem terhes feladat többé. Azt a szeretetet, amit megtanultunk megadni önmagunknak, automatikusan ajánljuk fel mindazoknak, akik belépnek energiamezünkbe. De ha megpróbáljuk másnak adni azt a szeretetet, amit el bb nem adtunk meg önmagunknak, akkorő ajándékunk meglehet sen kétes érték lesz.ő ű

Ha egy kapcsolat elején vagyunk, akkor sem mentesülünk az állandó feladattól, hogy meg kell tanulnunk szeretni és elfogadni önmagunkat minden pillanatban. Épp ellenkez leg, ugyanő azt a tanfolyamot kell elvégeznünk kicsit nehezített körülmények között. Ezúttal nem csupán azért vagyunk felel sek, hogy szeressük önmaő gunkat olyankor is, ha szomorúak és kétségbeesettek vagyunk, mert akkor is el kell fogadnunk önmagunkat, ha elfogytak er tartalékaink, leő -hangoltak vagyunk, és partnerünk is ugyanilyen állapotban van. Ha nem sajátítottuk el az alapokat, nem várhatjuk el, hogy jeles eredménnyel végezzünk magasabb szinten.

Ez nem jelenti azt, hogy meg kell világosodnunk ahhoz, hogy bármilyen reményünk lehessen boldog kapcsolat kialakítására. Azt jelenti, hogy fel kell adnunk a romantikus mítoszt, miszerint társsal élni valahogy „könnyebb" vagy „sokkal nagyszer bb", mintű egyedül. Err l szó sincs! Vagy ha mégis könnyebb, egyúttalő nehezebb is. És hajóval nagyszer bb, akkor egyúttal jóvalű több gonddal is jár.

Ha feladjuk a romantikus ábrándképet, akkor el tudjuk fogadni a nehézséget is a könnyebbség mellett, a fájdalmat az öröm mellett, a sötét-séget a fény oldalán. A kapcsolatok a tanulás eszközei. Elmélyítik utazásunkat minden értelemben. Sokkal megrendít bbé,ő szívbemarkolóbbá, mámorítóbbá teszik.

De amit a kapcsolatok révén elsajátítunk, az ugyanaz a lecke, mint amivel magányos utunk során találkozunk. Arról szól, hogy tévedéseinket meg kell tudnunk bocsátani önmagunknak, szeretnünk kell magunkat akkor is, ha úgy érezzük, nem vagyunk méltók rá, és meg kell tudnunk adni önmagunknak a szükséges energiát és figyelmet, ha úgy érezzük, fizikailag vagy érzelmileg kimerültünk. Nem várhatunk arra, hogy valaki más majd megteszi ezt helyettünk. És az sem feladatunk, hogy mi végezzük el mindezt partnerünk helyett, ha o képtelennek érzi rá magát. Magunknak kell megtennünk önmagunkért, ha elesettek vagyunk. És saját magunkért akkor is, ha partnerünk van nehéz helyzetben.

És ha mindezt elvégeztük, marad feleslegünk, amit társunknak ajánlhatunk fel. Ha megtanultunk táncra kelni saját árnyékunkkal, már táncolhatunk partnerünkkel vagy az

árnyékáő val is anélkül, hogy megbotlanánk a saját lá-bunkban.

Bármilyen táncot kell is járnunk - nem számít, milyen trükkös lépéseket kell tennünk -, biztosak lehetünk abban, hogy lényünkhöz tartozó felel sségünk sosem ruházódik át másra.ő Ha mások kérnek táncra, önmagunkkal pörgünk gyorsabban. Ha felt nik valaki az életünkben, önmagunk irántiű felel sségünk er södik.ő ő

ÖNMAGUNK ÉS A MÁSIK

Meglehet sen sok vitát kiváltó kifejezések ezek: önmagunkő és a másik. A „másik" szó már önmagában kérdéses. Mi az a másik? A másik nem önmaga? Talán nem mi vagyunk, de valaki más önmaga? És hogyan különbözhet valaki más önmaga saját magunktól?

Az igazság az, hogy nem különbözik. Mindenki ugyanaz legbelül.Személyiségünk eltér , de önmagunk, léő nyünk magja

megegyezik. És emiatt lényegünket tekintve egyenrangúak vagyunk. A személyiség szintjén nem vagyunk egyenrangúak, sem ugyanazok.

Ha mint másikat tekintjük a körülöttünk él ket, akkor aő különböz ségeket hangsúlyoző zuk, az egyenl tlenségeket,ő melyeket felismerni vélünk.

Lényegünket tekintve egyenrangúak vagyunk, és a nyelv, melyen megszólítjuk a többi embert, az a szeretet, tisztelet, elfogadás, hála nyelve. Ett l a nyelvt l válunk kedvessé száő ő -mukra, és valószín leg k is hasonló módon fordulnakű ő hozzánk.

Akit másnak látunk, az jobb vagy rosszabb nálunk. Soványabb vagy kövérebb, gazdagabb vagy szegényebb, intelligensebb vagy butább. Akit másnak látunk, az nem egyenrangú fél. És a nyelv, amin megszólítjuk, pozitív vagy negatív ítélettel terhes. Ez a nyelv dicsér vagy bírál. Ami az illet nek vagy tetszik, vagy nem. De ett l nem leszünkő ő kedvesek a szemében, és a válaszában is bírálni fogő minket.

Minden párbeszéd valamilyen célzattal jön létre. És ez a cél megmutatkozik a megszólításban. Ha valakinek a belső énjéhez szólunk, egyenrangúságot és közösséget keresünk. Ha a személyiségéhez beszélünk, bizonyosfajta egyen-l tlenséget és válaszfalakat látunk.ő

Mi a célunk? Hogyan szólítunk meg valakit: mint önmagát vagy mint a másikat? Mint egyenrangú vagy mint nem egyenl felet? Mintő barátot vagy ellenséget?

Nem igazán az számít, mennyit mondunk el, sokkal inkább az, hogyan. Milyen hanghordozással? Durván, bírálattal, gyengéden vagy elfo-gadóan? Milyen a tudatállapotunk? Nyugodtak vagyunk vagy zaklatottak? Milyen energia és szándék bújik meg a szavaink mögött? Ha ezzel tisztában vagyunk, mindent tudunk, amire a párbeszédhez szükségünk van. Tudjuk, hogy áldást osztunk vagy éppen háborút szítunk. És a többiek is tudják.

Akihez beszélünk, érzi, hogy a másikként, nem önmagaként szólítjuk meg. És azt is tudja, hogy ilyenkor nagyon kicsi a valószín sége,ű hogy kielégít társalgást fogunk folytatni. Tehát a lehető ő leggyorsabban menekülni próbál. Kitér az energia el l, éső inkább sétál egyet. Vagy ha nincs más választása, értésünkre adja, hogy nem tetszik neki, ahová a párbeszédünk halad, és jobban szeretné valamikor máskor folytatni, olyankor, ha mindketten jobban oda tudunk figyelni egymásra.

Mindenki arra vágyik, hogy önmagaként szólítsák meg, ne a másikként. És ezt úgy kívánja elérni, hogy önmagaként beszél hozzánk. Kedves velünk, még akkor is, ha mi nem vagyunk kedvesek vele. Határozott, és tisztán tudja,

mit akar, de gyengéd és szeretetteljes. Tudja, hogy valódi önmagunk ott rejtezik belül, és ahhoz kíván szólni. Nem kezel másikként csak azért, mert mi úgy szóltunk hozzá.

Aki valódi lényegünket szólítja meg, saját belsejéb l szól.ő Minden igazával és erejével. Önmaga marad. Ha a másikként beszél hozzánk, elveszíti önmagát. Elhagyja bels lényegét,ő erejét, teljességét.

Ahogyan szólunk másokhoz, azzal meghatározzuk kilétünket is. Ha a másikként beszélünk valakihez, mi is csak egy másik leszünk. Ha bels lényegéhez szólunk, mi is valódi önmagunkő leszünk. Megválaszthatjuk, kik legyünk.

Képtelenség, hogy önmagunk legyünk, mégis rosszul bánjunk valakivel. Ha nem vagyunk jók másokkal, feladjuk önmagunkat. Alénünket mutatjuk, a személyiségünket, egy illúziót. Valaki másnak tettetjük magunkat. Aki válaszol, szintén színlelhet, álarcot vehet fel, vagy maradhat az, aki valójában. Ha önmaga marad, válasza elfogadást és szeretetet sugall. Gyengéd és kedves velünk, még akkor is, ha mi nem viselke-dünk szépen vele. Ha megmarad valódi lényegénél, akkor a mi valódi lényegünkkel kerül kapcsolatba, és felajánlja mindkett nknek a lehető őséget, hogy levessük félelem szülte álarcunkat.

Önmagunk vagyunk vagy csak valaki más? Ezt a kérdést kell feltennünk az együtt töltött id minden pillanatában. Aő kérdésre adott válasz azt is megmondja, hol vagyunk. Valódi vagy ál önmagunkban.

Aki a másikként lát minket, önmagához képest is csupán egy másikká válik. Belül meghasonlik. Teljessége megbomlik. Ha önmagunkat látja bennünk, bels meghasonlása sz nni kezd,ő ű és visszanyeri teljességét. Bonyolult az összefüggés aközött, hogyan nézünk másokat és hogyan önmagunkat.

Létezik olyan, hogy önmagunk és a másik?Nem, vagy csak önmagunk van, vagy csak a másik. A kettő kizárja egymást. Ha bels lényegünk jelen van, senki sem aő másik. Ha mások vannak, nincs jelen a valódi önmagunk.

A választás egyszer és kizárólagos. És váű lasztanunk kell az együtt töltött id minden egyes pillanatában.őÖNMAGUNK A TÖKÉLETESSÉG

Ha önmagunk vagyunk, nem lehetünk semmi más. Valódi lényegünk oszthatatlan. Elidegenít-hetetlenül teljes és kerek egész.

Csak ha hátrahagyjuk valódi önmagunkat, akkor tapasztaljuk az elkülönülést, felosztódást, versengést, töredezettséget. De „önmagunk hát-rahagyása" csupán illúzió. Ha önmagunk vagyunk, hogyan is hagyhatnánk azt el? Ez természetesen lehetetlen. Csupán színlelhetjük, hogy elhagytuk. És ebben a színlelésben rejlik a „másik" élménye.

Ha ezt nem próbálhatnánk ki - a lényeg elhagyásának színlelését -, honnan tudhatnánk, ki és mi vagyunk valójában? Csupán ha valami mást színlelünk, akkor tudhatjuk meg, mit is jelent önmagunk lenni.

Igy tehát a „másik" csupán tudatunk szüleménye.Valójában nem létezik a másik. Csak önnön lényegünk van.Valójában nincs elkülönültség, hiszen csak egység van.Valójában nincs fájdalom, csak határtalan öröm. De ahhoz, hogy tudjuk,

mit jelent a határtalan öröm, ismernünk kell a fájdalmat. Hogy tudjuk, mit jelent az egység, ismernünk kell az elkülönülést. Önmagunk megértéséhez tudnunk kell, mi az a másik. Err lő szól tudatunk utazása.

De mikor ez az utazás véget ér, hazatérünk. Ha tudjuk, hogy a másik csupán önmagunk álöl-tözetben, nem látjuk többé másnak. Ha nem látjuk többé másnak, akkor már nem hagyjuk el valódi lényegünket. Nem indulunk el többé otthonról.

Felébredünk. Tudjuk, kik vagyunk. A küls események éső környezetünk nem változik meg, de hozzájuk való viszonyunk gyökeresen átalakul. Most már nem találkozhatunk semmi olyasmivel, mely nem a mi részünk. Mindenki, aki jön vagy megy, önmaga. Bármi történik, az mind a valódi lényeg játéka.A TÖKÉLETESSÉG PILLANATA

A tökéletesség pillanatában nem lehet tévedni, hibát találni, nincs képmutatás. Az eksztatikus pillanatban minden elfogadható úgy, ahogy van. Az emberek szeretetre méltók jelen állapotukban. Semmin és senkin nem kell javítani. Nincs többé ítélkezés. Nem hiányzik semmi. Nem látunk problémákat.

A tökéletesség lehetséges akár ebben a pillanatban vagy bármikor máskor is. De nem élhetjük meg, ha hibákat keresünk magunkban vagy másokban. Nem élhetjük át, ha azt látjuk, hogy valami rossz, valamit jobbá kell tenni vagy megváltoztatni. A tökéletesség csak akkor következik be, ha önmagunk és mások iránti bírálataink

szertefoszlanak, ha eljutunk bels lényegünkig, mely békétő jelent, és azt, hogy elfogadjuk, bármit hoz az élet.

A határtalanul boldog élet egyetlen akadálya saját tudatunkban rejtezik. Gondolkodás- és szemléletmódunk határozza meg, hogy vidámak vagyunk-e vagy szomorúak, elégedettek vagy elégedetlenek. Az öröm, boldogság, béke egyáltalán nem a külvilág függvénye. Mindenkor egyedül tudatunk tartalma befolyásolja ezeket az érzéseket. Ha fel tudunk hagyni azzal, hogy folyton a hiányt látjuk, hibákat keresünk, próbálunk javítani a dolgokon, akkor kapcsolatba kerülünk a tökéletes élet energiáival, melyek bennünk áramlanak.

Ha úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk, nem lesz részünk a tökéletességben. Ha régi sérelmeinken rágódunk, nem fogjuk er ső nek és teljesnek érezni magunkat. Még ha úgy gondoljuk, hogy igazságtalanul viselkedtek velünk, akkor is felfoghatjuk ezt olyan módon, hogy továbbra is jó véleménnyel maradjunk önmagunkról. És ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, nem fogunk a régi sérelmeken bán-kódni.

De beszéljünk világosan: szeretni önmagunkat, az teljes munkaidőt követel. Nem ragaszkodni a régi fájdalmakhoz, nem a hiányt látni, nem próbálni javítani másokon és önmagunkon - ez folyamatos gyakorlást igényel. Minden id nket és figyelmünket leköti.ő Amint nem figyelünk többé, és elkezdjük sajnálni magunkat, a pillanat már elveszítette tökéletességét.

Ezért kéri t lünk minden spiő rituális tanító azt, hogy „ébredjünk fel", és „összpontosítsunk". Azt kérik, figyeljük saját gondolatainkat és az azokhoz kapcsolódó érzéseinket, hogy láthassuk, hogyan befolyásolják élményeinket. Arra szólítanak fel, kerüljünk összhangba saját kreatív világunkkal, mely mindenkinek egyedi sajátja.

Tudatunkban és szívünkben felépítünk egy világot. Gondolataink és érzéseink határozzák meg élményeinket. Ha pozitívan látjuk a világot, az azért van, mert bizonyos gondolatokat gondolunk, és bizonyos érzéseket érzünk. Ha negatívan látjuk, akkor másfajta gondolataink és érzéseink vannak. Nincs ebben semmi titokzatos. Meglehet sen gépies az egész.ő

De minthogy nem mindig vagyunk tudatában annak, mit gondolunk és érzünk, néha elfelejtjük, hogy mi befolyásoljuk saját élményein-ket. És elkezdünk hinni benne, hogy a külvilág eseményei határozzák meg életünket. Megpróbáljuk megváltoztatni ezeket a küls eseményeő ket és körülményeket, mert úgy

véljük, azok boldogtalanságunk okozói. De természetesen ez képtelenség. Boldogságunk forrása gondolatainkban és érzéseinkben található. És - szintén szólva - nem tudjuk,ő mik azok.

Tehát a spirituális gyakorlatok els lépése az egyszerő ű „tudatosság". Hangolódjunk rá gondolatainkra és érzéseinkre. Figyeljük ket. Legyünk jelen. Ismerjük megő tudatunk tartalmát: félelmeinket, feltevéseinket/meggy z désünket és érzelmi reakcióinkat.ő ő Az els lépés, hogy figyelő münket a külvilágtól saját egyéni élményeink felé fordítjuk.

Ez nem jelenti azt, hogy figyelmünk sosem tér vissza többé, hogy olyanok leszünk, mint egy zombi, aki egy barlangban meditál a Himaláján. Figyelmünk visszatérhet majd, ha már teljesen megismertük saját egyéni világunkat. Amint megtanultuk, hogyan teremtsünk boldogságot vagy szenvedést tudatunkban/szívünkben, attól kezdve hasznosak lehetünk a világban. Segíthetünk a többieknek felismerni, ha jelent ső változtatásokra van szükségük. De mindezt nem tudjuk megtenni mindaddig, míg életünket a mások gondolataira és érzéseire adott válaszolással töltjük. Nem segíthetünk másokon, míg nem tanulunk meg önmagunkon segíteni.

A tudatosság az els lépés. És egyben az utolő só is. Lehet, hogy vannak közben más lépések is, de lehet, hogy nincsenek. Tehetünk váratlan cselekedeteket a jelenben. Vagy elkerülhetünk olyan tetteket, melyek szenvedéshez és függ séghez vezethetnek. De mindig visszatérünk a tudatoső -sághoz, mert abban rejlik a tökéletesség.

Gondolataink és érzéseink egyszer tudatoű sítása minden pillanatban. Ennyi az egész. ítélkezés nélkül gondolkodni és érezni. Nem próbálni javítani a dolgokon. Csupán gondolataink és érzéseink egyszer tudatosítása, emelkedésű és süllyedés, akár a hullámok a parton. A megfigyelő önmagára tekint. Elfogadja önmagát. Nyitott szívvel, éber szemmel. Mélyre szívja a leveg t, hosszan fújja ki. Az extáziső pillanata. Örökké.

Rálelhetünk, ha szükségünk van rá. Ne felejtsük el: minden úgy van jól, ahogyan van. Minden gondolatunk megbocsátást nyert már. Csak lélegezzünk. Szeressük önmagunkat. Szeressük és fogadjuk el minden pillanatban. Minden más elrendez dik magától.ő

NEGYEDIK RÉSZ

Az ébredés angyali éneke

A SZIVÁRVÁNYBÖLCSŐ

Ha boldogok lehetünk akár most azonnal, miért halogatjuk? Hogyan tudjuk elodázni a határtalan öröm érzékelését, ha elérhet közelségbenő van? Mi a fontosabb? Van, ami inkább els séget élvez?ő

Ha boldogok vagyunk, egész életünk fénybe borul. Ha boldogok vagyunk, fényünk átárad a körülöttünk él kre is.ő Jelenlétünkben az ítélkezés és a bírálat sötétjében bolyongó emberek hirtelen meglátják a világosságot, amely bennünk ragyog.

A boldogság Isten ajándéka. A mindent átfogó szeretet tevékeny alkotóeleme.

Ha ajándékozni vágyunk, akár az Isten, meg kell találnunk a tudatunkban és szívünkben megbúvó fényt. Erezzük a h t, mely szívünkő központjába hatol, mikor lélegzünk, és szeretettel figyeljük az élményt. Erezzük a tüzet a szívünkben, melyet hálánk gyújtott, s azt, hogy elfogadjuk az életet olyannak, amilyen. Erezzük a bens nkb l áradó melegséget és szeretetet, miő ő kor elfogadjuk a körülöttünk él embereket úgy, ahogyanő vannak.Ez mind megvalósítható itt és most.

Mi vagyunk a fény a világban, de nem tudunk róla. Azért nem, mert még nem néztünk elég er sen szívünk mélyére.ő

Tegyük meg most. Szánjunk rá egy percet, hogy lássuk, kik vagyunk valójában.

Ne igazodjunk többé a világhoz. Kövessük a fényt, mely szívünkben táncol. És szemünk szikrázni fog, mikor mások már elveszítik a reményt.

És ha az ég sötét lesz keleten, mi rámutatunk a sugarakra, melyek már közelednek a nyugati ég nehéz felh n átszivárogva. S mikorő az emberek megfordulnak, látni fognak valami újat és izgal-masat az égen, keleten: színes fényoszlopokat, melyek átívelnek a kékesfekete felh kön. Váratő lanul és ragyogva.

Ha látjuk bens nkben a fényt, a világosság eljön aő világba. Mert boldogok vagyunk a jelen pillanatban, szívünk melege szárnyra kap. Senki sem zárkózhat el szeretetünk, gondoskodásunk, figyelmünk el l.ő

Ülünk otthon, lélegzünk, s a világot elárasztja a fény. Sötétbordó, lila és vörös hasít bele a fekete felh kbe, a fény karja elér aő látóhatár egyik szélét l a másikig. Ez a szivárvány. Aő boldogság egyszer éneke az egyik ember szívéb l a másikű ő

felé.Lássunk neki most.

A szivárvány nem lesz itt holnap, de már tizenöt perc múlva sem. A világ szépsége észrevétlenül illan el, ha most nem nyúlunk felé. Semmi sem fontosabb annál, hogy kinyissuk a szemünket és szívünket most azonnal.

Vegyünk egy mély lélegzetet, és kezdjük. A bölcs tő elárasztja a fény, és valaki énekel. Már halljuk is. Ugye halljuk?

„Csitt, kicsim, ne sírj. Ideje felébredni, kedvesem. Ideje felébredniés meglátni a szivárványlovacskákat,amint szaladnak az es ben:őa zöld levelek citrom-és narancsszínbe fordulnak.

Elhozta az öszta szél és az es ,őés tovaszállmind a bánatunk.Engedd útjára, kicsim,hadd szálljon tova, akár a fák leveleiés a szivárvány színeiaz ablak el tt.ő

Ébredj, kedvesem.Ideje felkelni és meglátnimind a gyönyör kis lovakat.űMár régen itt voltak,míg te aludtál.Ne aludj tovább.Már kopogtat a szivárvány az ajtón,és a levelek lebegvetáncolnak az ablak el tt.ő

Ne aludj tovább,

egy angyalka kopogtat

az ajtón,

szivárványmadárkával és énekl kígyóval őkéri, hogy ébredj fel. És a nap lenyugszik a város nyugati oldalán, így nincs sok idő, hogy felébredj, kicsim, hát ébredj, ébredj, ébredj."

SZÁRNYAINK MEGTALÁLÁSA

A felébredés azt jelenti, hogy megtanulunk figyelni. Azt jelenti, hogy jelen vagyunk érzelmeinkben, és a tudatunk éber. Hogy nem veszünk el gondolatainkban - nem kalandozunk el, nincsenek rögeszméink -, nem veszünk el szívünk ösvényein - nem válunk túlérzékennyé, sem fásulttá. Azt jelenti, hogy összeszedettek, kiegyensúlyozottak vagyunk, gyökereink vannak, de mindamellett rugalmasak is, akár a fa, mely hajladozik a szélben.

Az életünk jobb és rosszabb id szakain higő gadtan és méltósággal haladunk át. Ünnepelve az új leveleket és az életer dalát, majd a színek robbanását, a gyümölcsérést éső az elmúlást, az épet és a töröttet, a szél lökdös d játékát.ő ő Az életben mindennek megvannak az évszakai. Ez alól a szív és a tudat sem kivétel.

Nem állíthatjuk meg az évszakok váltakozását. Nem akadályozhatjuk meg, hogy megöregedjünk, hogy szembe kelljen néznünk saját halálunkkal, a végs lemondással. Aő legnagyobb tisztelettel ellenkezve Dylan Thomasszal, ne „Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág"/ távozzunk békésen, ahogyan a levél himbálózik a szélben, bizalommal a föld iránt, mely táplálta a gyökerekt l, az ágakon keresztül, aő lehullásig. A létezés talajában lehorgonyozva, minden virá-gunk - bármennyire zabolátlan vagy nagyszer is -ű visszatérhet a földbe gyanakvás és bizalmatlanság nélkül. Ha e pillanatban megpihenünk Istenben, miért tennénk ugyanezt utolsó leheletünkkel? Ha bízunk az életünkben, miért ne bíznánk a halálunkban?

Csak ha nem élveztük ki az életet, akkor szörny a halál.ű Itt az id mindannyiunk számáő ra, hogy végre elkezdjük élvezni az életet. Hogy meglássuk azt a leny gözű ő szépséget, mely körülvesz minket. Hogy felépítsük önmagunkban és másokban a hitet, mely beérleli gyümölcseinket. És képessé tesz arra is, hogy teljesen lemondjunk róluk, bízva nem csupán abban, amit kaptunk, de abban is, amit adtunk. Ha elenged-jük, minden megy majd magától, bár tudjuk, hogy nem tökéletes, mégis a legtöbb, amit tehetünk. És tudjuk azt is, hogy ez pontosan elegend ". Mindig is elegend lesz.ő ő

Isten nem kívánja t lünk, hogy tökéletesek legyünk. Nemő

kívánja, hogy tévedhetetlenek legyünk. Csupán azt kéri, hogy tanuljuk meg elfogadni a szeretetet, mely számunkra adatott, és találjuk meg a módját, hogyan juttathatunk bel leő másoknak. Azt szeretné, hogy fogadjuk el, s akkor talán lesz mit adnunk, s azt szeretné, hogy adjunk, s akkor talán képesek leszünk újra kapni, ezúttal sokkal szintébben. Aztő kívánja, hogy teljes kört írjunk le. Hogy folyton edzésben tartsuk szívünk izmait.

Egyes dolgok sok id t igényelnek. Megtaő nulni adni és kapni, elhúzódhat egy darabig. De megtörténhet azonnal is. Nem számít, mennyi id t vesz igénybe, az áttörés pillanataő mindig ugyanolyan. Ahol hiányzott a bizalom, ott megjelenik. Az ág végén rázkódó levél számára megkezd dik az elszakadáső folyamata. Az önmagunk és mások iránti bizalom tánca.

Nincs abban semmi rossz, ha id re van szükségünkő ehhez. Nincs semmi baj a készülődéssel sem. De ha minden id nket készül déssel töltjük, nem tanulunk meg hinni. Nemő ő jövünk rá, hogy kockáztathatunk sikerrel, hogy csele-kedhetünk jóhiszem en anélkül, hogy ismerű nénk tettünk végkifejletét.

Az adás és kapás minden szinte megnyilváő nulásában ott rejlik a bizalom. A kockázat. Az érzés, hogy valaki még nem készült fel, és talán soha nem is fog. De ez az érzés ne riasszon vissza. Félhetünk és elbizonytalanodhatunk, miel ttő mozdulnánk, hogy adjunk vagy elfogadjunk. De végül kénytelenek vagyunk megtenni. Bíznunk kell, még akkor is, ha félünk, akkor is, ha úgy érezzük, el fogunk bukni. Meg kell tennünk, mert ez az, amit mindegyikünknek meg kell tennie egyszer.

Ahogyan a fák sem kerülhetik el, hogy leveleket növesszenek, majd elengedjék azokat, nekünk is magunkhoz kell szorítanunk, amit adni tudunk, majd fel kell ajánlanunk a világnak feltétel nélkül. Ez a feladatunk. Ilyen egyszer . Meg is kell tartanunk ilyen egyszer nek.ű ű Hagyjuk, hogy annyi ideig tartson, ameddig csak kell. Készül djünk annyit, amennyire szükő ségünk van, de azt se felejtsük el, hogy a felajánlás és elfogadás pillanata most van itt. Ha most nem tesszük meg, ebben a pillanatban, talán soha nem is fogjuk.

Néha a legnagyobb emberek egyedül érkeznek. Az isteni hírnökök. Azt mondják: „Minden rendben. Meg tudod csinálni." Segítenek túljutni félelmeinken. És bármilyen eredmény születik is, azt mondják: „Nagyszer . Pontosan erre volt szükség. Most már menni fogű

a dolog."Ha van egy ilyen angyal az életünkben, akkor igazán hálásak lehetünk.

De néha csak várjuk a hírnököt, aki sosem jön el. Azt akarjuk, hogy valaki mondja azt, minden rendben van, hogy amit adni tudunk, az éppen úgy jó, ahogy van. De a csendes és kényelmetlen várakozás alatt megtanuljuk ezt az igazságot önmagunknak elmondani. És ha ez megtörténik, még sokkal több lesz, amit adni tudunk.

Ha van rz angyalunk, sző ő erencsések vagyunk. De ha nincs, kétszer olyan áldottak vagyunk. Amit nem kaptunk meg, azzá magunknak kell válnunk.

Jobb megszerezni saját szárnyainkat, mint valaki máséhoz tartozni.Magányos utat jelent, míg megtanuljuk, hogyan adjuk meg

önmagunknak azt a szeretetet, amit másoktól remélünk. De ha egyszer felismertük, hogyan kell csinálni, azt a szeretetet so-sem vehetik el t lünk. Az olyan ajándék, mely szüntelenő körforgásban van.

Ez Isten legnagyobb ajándéka. Nem tartunk rá igényt?Azt gondoltuk, majd az iskolában megtanítják, kit

szeressünk és mikor. De a kurzusnak, ahová beiratkoztunk, más volt a tananyaga. Az angyaliskolába jártunk. Mesterfokozatra. Oda, ahol megkaptuk az egyetlen ajándékot, amit nem vehetnek el t lünk. Az örök éő let és örök szeretet ajándékát.

Amint megtanultuk szeretni önmagunkat minden fékezhetetlenségünkkel és bonyolultságunkkal, minden ellentmondásunkkal, bizonytalanságunkkal, önáltatásunkkal együtt, amint megtanultuk szeretni tudatunk sötét oldalát, rejtett holdarcát - a haragot és szomorúságot, az önkritikát és az er tlenség érzését -, levizsgáző tunk a tananyag legnehezebb részéb l. A lecke maradéka itt márő könny lesz. Gyakorolnunk kell, amit elsajátítottunk. Átadniű az ajándékunkat másoknak. Szeretni ket akkor is, haő ellenségesek velünk. Megmondani nekik, hogy „meg tudod csinálni", ha félelemt l és önbizalomhiő ánytól reszketnek. Emlékeztetni ket, hogy minden, ami történik, elfogadható.ő Minden működik.

Másképpen szólva, elkezdtük angyal-inaséveinket. Már itt, a Földön, ebben a testben. Nem " olyan, mint egy utazás? Mostantól, ha az emberek isteni beavatkozásért esedeznek, MI bukkanunk fel az életükben. Nem, nem Jimmy Ste-wart mennyei barátja. Mi. A gyakorló angyalok.

Ne felejtsük el: mi vagyunk a fény a világban!

És most már tudjuk is magunkról.Ünnepeljünk!Megszereztük szárnyainkat!

A TÁRGYHOZ TARTOZÓ ÉDESVÍZ-KIADVÁNYOK

EASWARAN, Eknath: Bens harang, ő 1997 GIBRAN, Kahlil: A Próféta, 1994 GIBRAN, Kahlil: A mester szavai, 1997 JAMPOLSKY, Gerald G.: A szeretet tanítása, 1995 JAMPOLSKY, Gerald G.: Szeretet: a félelem elengedése, 2000 MÜLLER Péter: Kígyó és kereszt, 1994 MÜLLER Péter: Lomb és gyökér, 1994 MÜLLER Péter: Bens mosoly I-II, ő 1996 MÜLLER Péter: Boldogság, 1997 THEODOR: Imakönyv ateistáknak, 1999 WALSCH, Neale Donald: Beszélgetések Istennel I, 1997 WALSCH, Neale Donald: Beszélgetések Istennel II, 1998 WALSCH, Neale Donald: Beszélgetések Istennel III, 1999 WALSCH, Neale Donald: A kapcsolatokról, 2000 WALSCH, Neale Donald: A holisztikus életr l., ő 2000 WALSCH, Neale Donald: A gazdagságról, 2000WILDE, Stuart: Az élet nem küzdelem, 1995 WILDE, Stuart: Csodák pedig vannak, 1995 WILDE, Stuart: A csend hatalma - Er , ő 1998