„Egészen magával ragadott a korrajz, a történelmi háttér, a fi gurák, a könyv cselekménye… Lenyűgöző és elbűvölő történet. Olvasás közben teljesen belefeledkeztem ebbe a világba, ami egyszerre ijesztő és örömteli érzés. A  Freud szeretője csodálatos, keserédes regény. Imádtam.”

Garth Stein

„A Freud szeretője érdekes, tanulságos, lenyűgöző történet Sigmund Freud és önfejű, intelligens sógornője, Minna Bernays viszonyáról. A  szerzők olyan tehetséggel idézik meg a századfordulós Bécset és a Freud család otthonát, hogy az olvasó szinte érzi a kandalló melegét, a szivarfüst szagát.”

Jennifer Chiaverini

„Aki meg akarja érteni az emberi szív különösségét, egy életet eltölthet a pszichoanalitikus díványán, de egysze-rűbb, ha elolvassa ezt a ragyogó regényt. A szerzők látvá-nyosan jelenítik meg a századfordulós Bécs dekadenciáját és a szexuális szokások változásait, s végletesen őszinte, árnyalt képet rajzolnak Minnáról. Remek könyv, amely megmutatja a házasság és a szerelem buktatóit.”

Sheri Holman

1

Részletek

A konyha felől egyenruhás szobalány lépett be a kezében gőzölgő levesestállal, ugyanebben a pillanatban pedig Sigmund jelent meg a dupla ajtóban. Minna sokszor talál-kozott már vele, most mégis az volt az érzése, hogy először látja. Freud belépett, és különös mosolyt vetett rá. A kül-seje megnyerőbb volt, mint ahogy Minna emlékeiben élt, a testalkata erősebb, a ruhái elegánsabbak. Ami azt illeti, a külseje kifogástalannak tűnt, vékony csíkos gyapjúöltönyt viselt mellénnyel és fekete selyem nyakravalóval. Egyszerű arany óraláncot hordott, ami egykor Minna apjáé volt. Freud az órájára erősítette, átfűzte az egyik gomblyukán, onnan ívelt a mellényzsebig. Az egyik kezében egy kis antik bronzfi gurát tartott, a másikban pedig egy szivart.

F R E U D S Z E R E TŐ J E

K A R E N M AC K

J E N N I F E R K A U F M A N

2

A haja sűrű volt és sötét, a halántékán enyhén őszült. És ott volt az a szempár. Fürkésző. Sötét. Kutató.

Minna felidézte magában első találkozását Martha új udvarlójával. Sigmund ott állt bécsi otthonuk szalonjában: egy szegény, alacsony sorból származó zsidó fi atalember, akinek a családja sem társadalmi ranggal, sem vagyonnal nem rendelkezett. Sigmund Marthát nézte, Minna pedig Sigmundot. Alkonyodott, ez volt az a pillanat, amikor a nappal és az éjszaka összemosódik, amikor a színek lassan mind feketévé fakulnak. A  nővérét egy hónappal azelőtt mutatták be a férfi nak, de e látogatás végére minden eldőlt. Martha szinte szédülten beszélt Sigmundról – ellentétben az anyjukkal, aki előkelő német zsidó családból szárma-zott, és az ifj ú doktort nem tartotta méltónak a lányához. Ennek ellenére a szerelmesek két hónappal később titok-ban eljegyezték egymást. Minnának most eszébe jutott, hogy annak idején milyen valószínűtlennek tűnt számára Sigmund vad rajongása és heves udvarlása. Mintha csak játszanák, hogy szerelmesek, és az udvarlás a kettejük kép-zeletében zajlana. Minnát meghökkentette, milyen gyor-san történt minden.

Az első látogatások alkalmával a nővére szinte alig szó-lalt meg. Martha lágy, fi nom kis teremtésnek tűnt, tele re-ményekkel. És akkoriban még Minna is más volt. Magas és sovány, csupa szögletesség és kócos hajfürt. Túl lelkes volt, túl sokat beszélt és túl okosakat mondott. Akkoriban Sigmund pontosan azt kapta, amit akart: egy régimódi

3

kedvest, nem pedig olyan nőt, akinek véleménye van, aki-vel komoly beszélgetéseket lehet folytatni. Minna szerepe kezdettől fogva egyértelmű volt, ezt ő is pontosan tudta. Ő az intellektus, Martha a jövendőbeli. És most itt van Martha és Sigmund, egy házaspár hat gyermekkel, mind-örökre együtt.

Sigmund egy pillanatig állt és Minnát nézte. A  tekin-tetük találkozott. Ugyanúgy nézett rá, ahogy évekkel az-előtt is, és Minna mindig úgy érezte, a pillantása több mint puszta nyugtázása az ő jelenlétének.

*

Megint ugyanazt álmodta. Egy férfi aludt mellette, aki a mellkasát az ő hátához préselte, a karját gyengéden az ő csípőjére tette. Hallotta lélegzésének lassú, állandó ritmu-sát, miközben a lábuk összefonódott, és a férfi a fejét az ő nyakának hajlatába fúrta. Közelebb húzódott, testének melege átjárta Minna takaróit, és a vágy lassú izzásába vonta.

De az érzés rövid ideig tartott. Minnát nyugtalanság fogta el, pillanatnyi, megmagyarázhatatlan aggodalom, és akkor meglátta őt. Ignazot. A hatás élénk volt, és azonnali. A mellkasa hirtelen összerándult, szúró fájdalmat érzett, miközben a kezét a szívére szorította. Lassan Ignaz után nyúlt, de a keze csak sötét ürességet tapintott.

Ijedten ébredt fel. A  szeme lassanként hozzászokott a

4

sötétséghez. A halántéka fájt, az orra bedugult. Emlékezett rá, hogy előző este felkapaszkodott a lépcsőn, de alig volt képes kigombolni a cipőjét és levetkőzni, mielőtt elte-rült az ágyon, azután elsötétült előtte a világ. Halálosan fáradt volt, de félt újra elaludni, gondolatai az éberség és az álmok szürkesége között cikáztak, események mosód-tak össze, múlt és jelen keveredett érthetetlen módon. Az évek során már többször visszatért ez a rémálom, és mindig nyugtalannak és sebezhetőnek érezte magát tőle. Néha késztetést érzett, hogy bezárjon minden ablakot és ajtót, mintha valaki odakint leselkedne a sötétségben. Volt olyan éjszaka is, amikor csak feküdt és a világosság után sóvárgott. Ezt nem említette Sigmundnak. Egyáltalán, mit is említett neki? Minden összemosódott.

Felkelt, levette átizzadt fl anelingét, és kinyitotta a szoba apró ablakát. A haja nedves volt a verejtéktől, fájt a dere-ka. Felvette a pongyoláját, egy kendőt terített a vállára, és kibámult az ablakon a Duna-csatorna irányába. A nappal még csak egy rózsaszínű sáv volt az ég alján Bécs felett. Észak felé a keresztutcák sora ragyogott, mintha mind-egyikben ott ébredezne a hajnal, és az utcai lámpák gyenge narancsszínű visszfénye derengett. Farkasordító hideg lett, a szokatlan melegnek vége szakadt. A Duna teljes szélessé-gében jégfoltok úsztak. Még egy hónap, és a folyó befagy, és tavaszig ki sem enged.

Minna úgy állt az ablakban, akár egy őrszem, és azon töprengett, vajon miért álmodik még mindig Ignazról ki-

5

lenc évvel a halála után. Talán az esti beszélgetés az oka Sigmunddal. Vagy talán a bűntudat. Nem látogatta meg Ignazot, még közvetlenül azelőtt sem, hogy belehalt a fehér pestisbe. Amikor kiderült, hogy tuberkulózisban szenved, és abba kellett hagynia az egyetemet, Ignaz elő-kelő melankóliát erőltetett magára, Minnához írt levelei tele voltak költői és fi lozofi kus gondolatokkal, amelyeket Immanuel Kanttól és Joseph Butlertől lopott. Később aztán dühös lett, és szűkszavú leveleket küldött a szanatórium-ból, amelyekben arra kérte Minnát, ne látogassa. Így hát otthon maradt. El kellett volna mennie hozzá. Sigmund azt mondta, elhidegültek egymástól, de ez nem volt igaz. Ignaz egészen egyszerűen nem volt önmaga. Hiszen ki akar egyedül meghalni?

Minna összedörzsölte a kezét, és nézte, ahogy a lélegze-te sűrű párafelhőkké változik át. A végtagjai kezdtek meg-dermedni a hidegtől, a torkában keserű ízt érzett. Szenet rakott a tűzre, és begyújtott, az ágy alá nyúlt, fogta a gint, kiöblítette vele a száját, és a mosdótálba köpte. Mindent megadott volna egy fürdőért. És igaz, hogy Martha nem szerette, ha túl korán vesz fürdőt – a gázmelegítő zajos volt, a tüzelőről nem is beszélve, ami időnként berobbant, de ennek ellenére megtöltötte a kádat, és belecsusszant a meleg vízbe.

Miközben a kádba merült, elhessegette a fejében zaka-toló hangocskákat, és boncolgatni kezdte az esti viselke-désének miértjeit és következményeit. Világéletében ma-

6

gas erkölcsi mérce szerint élő embernek tartotta magát, akinek veleszületett képessége a tisztességes viselkedés. Mégis, úgy érezte, hogy ami előző este történt, legalábbis helytelen, de akár becstelenségnek is nevezhető. Vajon ő most múzsa vagy Júdás? Képes lenne ilyet tenni? A hívat-lan érzés, a bűntudat úgy telepedett rá, akár a kellemetlen másnaposság.

Hirtelen késztetést érzett, hogy minden részletet végig-gondoljon attól a pillanattól fogva, hogy belépett Freud dolgozószobájába, egészen addig, amikor órákkal később kibotorkált onnan. Először is, ő tette le a tálcát a vacsorá-val az íróasztalra, vagy Freud vette ki a kezéből? Ő maga ült le, vagy a sógora invitálta, hogy maradjon? Mikor kí-nálta meg kokainnal? És miért nem mondott rá egyszerű-en nemet?

No és azután, hogy az orrába dörzsölte a kokaint, Freud ajánlotta fel neki az újabb dózist, vagy ő maga adta értésére, hogy elfogadja az újabb adagot? És ki hozta szóba Marthát? Freud. Ebben egészen biztos volt. Azután viszont ellensége-sen beszélt róla. Vajon ő maga miért nem sietett megvédeni a nővérét? Az ég szerelmére! Biztosan a kokain az oka. Az egész jelenet nem vallott rá. Nem az a fajta nő, aki elidőzik egy úriember szobájában, bizalmas beszélgetést folytat vele, azután pedig minden további nélkül kokaint fogyaszt a tár-saságában. Még akkor sem, ha orvosság.

*

7

Amikor visszaérkeztek a lakásba, az ősz hajú éjszakás cse-léd nyitott nekik ajtót, igaz, csak a negyedik csengetésre. A hallban már égtek a gázlámpák, az edénycsörömpölés és az emeleten rohangáló gyerekek zaja egyértelművé tette, hogy lekésték a vacsorát.

– Sigi? – szólalt meg Martha a lépcső tetején, és lenézett rájuk.

Freud erőltetett mosollyal biccentett, miközben lesegí-tette Minna kabátját.

– Nem hallottátok a csengőt? Már jó ideje itt állunk – szólt fel bosszúsan a férfi . – A szobalány talán nagyothall?

– Egyáltalán nem – felelte Martha, és elindult lefelé a márványlépcsőn. – A gyerekekkel üldögéltünk. Szeretnél most vacsorázni?

– Köszönöm, de nem vagyok éhes. – Freud aprót bic-centett Minna felé, majd elment Martha mellett, és a dol-gozószobája felé indult. Az asszony futó csókot nyomott az arcára, amit a férfi szinte észre sem vett, azzal eltűnt a dolgozószobájában.

– Hol voltatok? – kérdezte Martha rossz karját szoron-gatva. – Három órát voltál távol. Egyedül kellett megetet-nem a gyerekeket.

A levegőben főtt marhahús, ecet szaga és feszültség ér-ződött.

– Ne haragudj, nem tudtam, hogy már ilyen késő van – felelte Minna, akit meglepett nővére dühe. – Össze-

8

találkoztam Sigmunddal, és elkísértem, míg elintézett né-hány dolgot.

– Hát, a vacsorát lekésted, de szólhatok a szakácsnak, hogy hozzon fel egy tányér ételt neked.

– Köszönöm – felelte bosszúsan Minna, hisz már nem volt gyerek.

– A  marhahús talán kicsit kemény lett. A  hentesünk megbetegedett, és a segédje rostirányban vágta a húst, pe-dig elmondtam neki, hogyan szeretem. És most szálakra esik szét, és nem nevezném puhának… Pedig milyen so-káig főzték. Talán ennél valami mást?

Hosszú csend következett. A  kérdés megválaszolatlan maradt, Martha nem tágított, Minna pedig azt latolgatta, mit válaszoljon.

– Szerintem így is jó lesz – felelte végül. – Rendben, kedvesem – folytatta Martha –, de a cse-

resznyés gombóc már kihűlt. Szeretnéd, ha a szakács azt is felmelegítené? Bár most, ha belegondolok, lehetséges, hogy már hazament.

– Semmi baj, Martha. Ne is törődj vele. Amúgy is fáradt vagyok.

– Hát akkor jól van – felelte az asszony, miközben a gázlámpa kulcsával vesződött, lejjebb csavarta a kanócot, leemelte a burát, és ráfújt a lángra. – Ha az ember elfújja, nem olyan büdös – jegyezte meg. – Egyébként a jövőre nézve mondom, hogy a vacsoraidő nem a legalkalmasabb

9

időszak arra, hogy eltűnj. Kivéve természetesen akkor, ha Sigmundnak szüksége van rád.

A nővére feszült, rideg hangon beszélt. Milyen kelle-metlen tud lenni, gondolta Minna. Ennyire feldúlt, csak mert néhány órát késett, pedig ő is tudja, hogy húga a megérkezése óta megállás nélkül dolgozik. Szemben álltak egymással, az arcuk egészen hasonlított. Az esti fény meg-csillant a frissen kifényesített fapadlón, és Minnát hirtelen elfogta a bűntudat. Nem egyszerűen az volt a baj, hogy ő egy kávéházban borozgatott Martha férjével, amíg a nő-vére otthon volt a gyerekekkel. Sokkal kínosabb, hogy az érzései Sigmund iránt nem egészen ártatlanok. Erre nem volt mentség, és ezt ő is tudta. Kínos csendben ment fel a szobájába. Mintha összevesztek volna Marthával, de a va-lódi okát egyikük sem akarná kimondani.

*

Hogy lehetett ilyen ostoba? Miért pazarolt időt arra, hogy részletesen végigolvassa a tanulmányt, hogy elmerüljön tébolyult emberek rémisztő álmaiban, és rábírja magát, hogy megértse a szexuális neurózis, a hisztéria, a minde-nütt jelen levő fallikus szimbólumok mibenlétét, mint pél-dául a zászlórudak, a fák, amikor nyilvánvalóan semmiféle hajlandóság nem volt a férfi ban arra, hogy meghallgassa őt? Lehetséges, hogy nem is vette őt komolyan. Még az-nap este is csupán mulatott rajta, amikor Arisztotelészről

10

és Szophoklészről beszélgettek a dolgozószobájában. Még egy kis kokaint, kedvesem? Ó, igen, dörzsöld csak bele az orrodba, szippantsd fel, és akkor majd megosztok veled néhány problémát, ami senki másra nem tartozik, és egy pillanatig sem fogom megbánni, ahogy te sem, persze csak akkor, ha nem teszi tönkre az életedet. A pokolba ezzel az emberrel! Minna érezte, hogy a dühe lassan őrjöngéssé fo-kozódik, és igyekezett lecsillapodni.

Hajnali három óra volt, és erőt vett magán, hogy valami másra gondoljon, hogy el tudjon aludni. Talán be kellene mennie Sophie szobájába, sokadszorra is felkelteni a kis-lányt, és kivinni a vécére. Vagy esetleg lemehetne a kony-hába, és főzhetne magának egy csésze teát. Nem. Nem kockáztathatja meg, hogy összetalálkozzon Sigmunddal, ha esetleg sokáig dolgozna, márpedig ez gyakran megesik. Még a történtek után, kialvatlanul is úgy vélte, Freud ér-deklődik iránta. De az is lehet, hogy nem. Talán azért volt olyan közönyös előző nap, mert valóban közönnyel visel-tetik iránta. De hát nem avatta be őt a legbensőbb gon-dolataiba? Még azt is megosztotta vele, hogy Marthával „önmegtartóztatásban élnek”. Az ember azt gondolná, ez tiltott téma, de úgy tűnt, Sigmund számára ilyen nem lé-tezik. Még problémákkal terhelt házassága sem az a nővé-rével. Aki mellesleg szívesebben venné, ha a férje társasági körökben ismert orvos volna, akinek a reuma vagy a kösz-vény a szakterülete.

Minna úgy vélekedett, hogy egy házasság soha nem

11

az elvárásoknak megfelelően alakul. Idővel a szenvedély, a kimondhatatlan boldogság alábbhagy, a hév elmúlik, és szinte gépies érdektelenség váltja fel. A férj a munkára összpontosít, a feleség vezeti a háztartást, és ez a munka-megosztás szinte garantáltan kigyógyítja a legromantiku-sabb természetet is. Minna szerint a legtöbb nő, ahogy a nővére is, mindörökre boldog házasságot képzelt el, ami elkerülhetetlen módon kegyetlenül konvencionálissá és unalmassá vált, s eltompult szörnyeteg lett belőle.

*

Amikor közelebb lépett, Minna a fal felé hátrált, mintha a sógora betolakodó lenne.

– Sigmund… – szólalt meg. A gondolatai vadul kava-rogtak, és szorosabbra húzta magán a pongyolát. – Hogy találtál meg?

– Nem volt nehéz. Ez az egyetlen fogadó a pályaudvar közelében.

– Én nem hiszem…– Semmi kedvem játszadozni – vágott közbe Freud. –

Mit akarsz, Minna? – Teljességgel nyilvánvaló, hogy mit akarok. Haza aka-

rok menni. – Azt erősen kétlem. Mondd ki, amire gondolsz.– Én nem a páciensed vagyok.

12

– Én pedig nem az orvosod – felelte ő, és közelebb lé-pett. – Akarod, hogy elmenjek?

– Nem – suttogta Minna. – Jól van – felelte Freud, azzal levetette átázott kabátját

és a mellényét is, Minna pedig állt és nézte. A padlódesz-ka nyikorgott, ahogy Sigmund elfordult tőle, az ablakhoz lépett, azután levette vizes cipőjét és harisnyáját is. Minna még mindig a pongyolájában ácsorgott, az alkarja csupasz volt, idegesen dörzsölgette a kezét, azután az ajtóhoz lé-pett, bezárta, és beakasztotta a láncot. A mellkasán hideg verejtéket érzett.

– Gyere ide az ablakhoz, látni akarlak – szólalt meg Freud.

Minna nem felelt, nem mozdult, így a férfi lépett oda hozzá, egy hajfürtöt hátrasimított az arcából, majd végig-húzta a kezét az arcán és a nyakán. Azután vigyázva levette róla a pongyolát, és átkarolta a derekát.

Úgy érezték, mintha ezt már találkozásuk pillanatában elhatározták volna, bár egyikük sem szervezte volna meg. Minna mégsem nevezhette sorsszerűnek. Az túlságosan egyszerű lett volna.

Az első csók szertelen volt, a hirtelen, fényűző boldog-ság ijesztő és váratlan. Megdöbbent azon, milyen könnyen adja meg magát. Egy pillanatra megállt, igyekezett felidéz-ni, kicsoda ő… De a külvilág megszűnt.

– Feküdj le – suttogta Freud, és az ágy felé tolta.

13

A két kezébe fogta Minna arcát, ő pedig nem tudott gondolkodni. Kicsit dühös volt.

– Sigmund – szólalt meg. Vékonynak, felismerhetetlen-nek hallotta a saját hangját.

A férfi szája dohányízű volt, és mintha beszippantotta volna őt. Közben kioldotta a nyakkendőjét és kigombol-ta az ingét. Megcsókolta a nyakát, azután a vállát érintet-te az ajkával, először szelíden, olyan gyengédséggel, hogy Minna megdöbbent. Lassú, elszánt lüktetéssel szorította magához a testét. A vágy valahol egészen mélyen ébredt fel a nőben, és ijesztő sebességgel terjedt szét a tagjaiban.

A vágy órái teltek, csak a lélegzésük hallatszott. Minna azt akarta, hogy soha ne legyen vége. Mintha megállt vol-na vele az idő, eltűnt volna az addigi élete, erkölcsileg súly-talan lett volna.

Amikor vége lett, furcsa volt. Freud háton feküdt, a feje mögött összekulcsolt kézzel, és nézte őt. Alig szóltak egy-máshoz. Talán mert semmi olyat nem mondhattak, ami jóvátehette volna, amit tettek. Minna nem sírt, ahogy a legtöbb nő szokott első alkalommal. És nem is fogadkoz-tak. Mégis, szerelmes volt Sigmundba. Ebben nem kétel-kedett. És most lám, mit műveltek.

– Mi a baj? – kérdezte Freud.Minna elfordult tőle, hogy felkeljen. – Ugyan, ne legyél ilyen! Ezek után ne taszíts el magad-

tól. – Nincs más választásom.

14

– Ez mit jelentsen? – Azt, hogy a történelmet nem lehet újraírni. – Nincs is rá szükség – felelte a férfi . – Most el kell menned – mondta Minna, azzal hirtelen

felállt, és felvette a köntösét. Úgy érezte, valami elpattant benne.

– Akkor hazajössz? – Nem, elmegyek. Holnap. – Vissza fogsz jönni hozzám – jelentette ki Freud ma-

gabiztosan. – Lehetetlenség – felelte ő. De Sigmund megcsókolta,

és mindentudóan mosolygott, amikor Minna beleborzon-gott az érintésébe.

*

Ez nem egyszerűen viszony egy házasemberrel. Hanem helytelen, elfogadhatatlan árulás. A család fekete báránya a feketénél is feketébbé vált. A  rombolás, a romlottság megtestesülése. Hogyan lehetséges, hogy az egyik pilla-natban vad szenvedéllyel lángol Freud iránt, a követke-zőben pedig egyszerre alámerül a bűn és a lelkifurdalás sötét, barbár világába? Eszébe ötlöttek a tébolyodott, ron-gyokat viselő, démoni nyelveken motyogó nők, akiket az utcasarkon látott – talán morbid gondolat, de mégis, nem ez az ő megérdemelt sorsa? Akárhogy igyekezett, nem ta-lált mentséget jellemének rendellenességeire, amelyeknek

15

nagyon is tudatában volt. Nincs arra szó, miféle érzések gyötörték, miközben hazafelé tartott az anyjához.

Mégis, meg tudta magyarázni magának, mi miért tör-tént, hogy nem ő a bűnös. Ő megpróbált elmenekülni, Freud mégis felbukkant az este, a vihar kellős közepén. És ő képtelen volt ellenállni neki. Valami gyökeresen meg-változott abban, ahogy önmagát látta. Alávaló és gyaláza-tos dolog volt, amit tett, maga a végromlás, és mégis kí-vánta őt.

Abban a pillanatban, hogy beengedte a férfi t az ajtón, elveszett, tomboló vágyában eldobta ártatlanságát és levet-kőzte gátlásait. A megfontolt sógornő, az édes bűn, a tiltott gyümölcs. A szeretkezésük vad volt, fantáziadús, zűrzava-ros és végtelenül élvezetes. Főbe kellene lőnie magát, leug-rani egy hídról, bélyegezzék, korbácsolják, kövezzék meg.

Ha többé semmi egyéb nem történik velem, látszólag elfogadom majd, hogy az életem nyugodtan és esemény-telenül telik el, gondolta. Akár egy novícia, aki először lép be a kolostor ajtaján, hajlandó lesz mindent feladni, mert már mindent megízlelt.

De tudta, hogy örökké együtt kell élnie a gyötrő emlék-kel, hogy vérfertőző támadást intézett a családja ellen, és ezt soha nem tudhatja meg senki.

*

16

A következő napokat a környék bejárásával töltötték. Megkerülték a tavat, csendes ebédeket költöttek el bájos kis vendéglőkben, nézték, ahogy a nyári hó visszaveri a napfényt. Minna elképzelte, milyen lehet egy ilyen helyen élni, ahol nyáron ellepik a rétet az illatos vadvirágok, télen pedig jégcsapok lógnak a fenyőfákról. Egy olyan helyen, ahol kizárhatja a külvilágot. Egy olyan helyen, ahol együtt lehetnek.

Minden este hasonló módon telt. Minna levetkőzött, és befeküdt Freud mellé az ágyba, beburkolózott a puha takaróba. A  férfi először részegítő sebességgel beszélt, minden energiáját, minden fi gyelmét Minnának szentelte. Minden mondata sziporkázott és ragyogott, mintha szer-telen módon ékszerekkel halmozná el őt. Az intellektusa úgy hatott, akár a drog, erőteljesen és érzékien, és Minna mindenáron érinteni akarta őt. Később, amikor már el-fáradtak, Sigmund vállára hajtotta a fejét, a lábát köréje fonta, és különös szomorúsággal arra gondolt, hogy ő az egyetlen ember, akit valaha szeretett.

*

– Minna – folytatta Martha komolyabb hangon –, aggó-dom. Sigmund most nagyon rossz lelkiállapotban van. Megint lecsalogat majd téged a dolgozószobájába, és te most egyszerűen nem vagy abban az állapotban. Hat gye-rekről van szó. Még akkor is nehéz a napirendet tartani,

17

ha egészséges vagy, és kipihent. Remélem, hogy mértékkel töltöd vele az időt, a saját érdekedben.

– De, Martha, én nem azzal a szándékkal jöttem visz-sza…

– Hát persze – szakította félbe a nővére, aki láthatólag nem akart többet hallani –, de amint Sigmund visszanyeri az életkedvét, ami természetesen előbb-utóbb bekövetke-zik, valószínűleg ugyanúgy viselkedik majd megint, mint világéletében… Értesz engem?

Képtelenség lett volna nem érteni. Tapintható volt a ko-molyság a hangjában. Minna bólintott.

– Láttam, mennyire csalódott vagy, amikor ügyet sem vet rád. Muszáj lesz egy kicsit magadévá tenni az én hoz-záállásomat Sigmunddal kapcsolatban. Élvezd a társasá-gát, amikor civilizáltan viselkedik, és ne törődj vele, ami-kor faragatlanul. Van más választásunk?

Minna szóhoz sem jutott. És most már fogalma sem volt arról, vajon mennyit tud Martha. Az egyértelmű volt, hogy tisztában van az ő valódi érzéseivel, de vajon azzal is, hogy Sigmund szeretője volt? Vagy csak egy újabb áldo-zatnak tekintette félrehajított bizalmas barátnőinek hosszú sorában? Minna a nővérét fürkészte, hátha lát rajta vala-mi árulkodó jelet, de Martha arca kiismerhetetlen volt, és az arcszíne sem változott. Mindig is különleges képessége volt arra, hogy fenntartsa rendíthetetlen lelki függetlensé-gét, ami ijesztő és egyben irigylésre méltó tulajdonság volt. Képes volt megőrizni a nyugalmát a fájdalmas valóság el-

18

lenére is, és anélkül, hogy kimondta volna, a húgát is erre szólította fel.

– Martha, én felügyelem a házat, amíg nem vagy itt, de csak néhány hétig maradok.

– Ezt nem most fogjuk megbeszélni. Még gyenge vagy. De általánosságban annyit mondok, hogy nem szabad hagyni, hogy az embert elragadják az érzelmei. És hogy esetünkben semmi értelme mindent feladni egy ilyen mu-landó dolog miatt.

– Miről beszélsz? – A házban mindenki tudta, hogy Sigmund megbántott

téged. Ő ilyen… Túl kell tenned magad rajta. Minna a nővére kérlelhetetlen arcára meredt. Könnyek

peregtek a szeméből, és végigcsorogtak a nyakán.– Csitt! Ne sírj. Nem illik hozzád. Én már nem akarok

többet mondani. És te sem. Mindketten elmondtuk a ma-gunkét.

Karen Mack író és televíziós produ-cer, Jennifer Kaufman író és újságíró. Közösen jegyzett regényeik, a Literacy and Longing in LA és az A Version of the Truth felkerültek a Los Angeles Times bestsellerlistájára, és előb-bi elnyerte a Southern California Bookseller’s Association legjobb re-génynek járó díját is.

Karen Mack számos fi lmes és tele-víziós alkotás producere, többek kö-

zött a Golden Globe-, Christopher- és Emmy-díjas Elfújja a szél című fi lmé. A Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen szerzett diplomát, politológiát és jogot hallgatott. Jelenleg is itt él.

Jennifer Kaufman tíz éven át volt a Los Angeles Times újságírója, és két ízben nyerte el a Penney-Missouri-díjat. Dolgozott Milánóban és Rómában a Woman’s Wear Daily és W magazin tudósítójaként, ezt megelőzően pedig New York-i lapok számára írt üzleti és fi lmes témájú cikkeket. Jelenleg szabadúszóként dolgozik és Los Angelesben él.

Fotó: Firooz Zahedi

A századfordulós Bécs pezsgő, dekadens világában járunk. Minna Bernays, az éles eszű, tanult társalkodónő hirtelen munka nélkül, az utcán találja magát. Kétségbeesésében nővéréhez, Marthához fordul segítségért.

Ám Marthának is megvan a maga gondja: hat gyermeket nevel, túlhajszolt, közönyös férje pedig nem más, mint a zseniális, ám zsarnoki természetű Sigmund Freud. Freud ebben az időszakban sokat küszködik, kollégái kerülik, szexuális késztetésekkel, ösztönökkel és perverziókkal foglalkozó elméletei pedig támadások kereszttüzében áll-nak. Martha megdöbbentőnek és visszataszítónak találja férje „pornográf ” munkáját, Minnát azonban lenyűgözik Freud korszakalkotó felfedezései.

Minna mindenben Martha ellentéte: intellektuális kíván-csiság hajtja, vonzó és szenvedélyes. Freud szellemi társa lesz, ám a felszín alatt valami ennél sokkal mélyebb is lap-pang. Valami, amitől egyikük sem menekülhet.

A szerzőpáros a szerelem, a hűség és az árulás e lenyű-göző történetében egy kivételes nő portréját rajzolja meg. Egy nőét, aki gyötrődött a testvére iránt érzett szeretet és a pszichoanalízis megteremtője iránt érzett elsöprő szere-lem között.