A formatív diagnosztika, mint a klasszikus pszichometriás tesztek kiegészítője

1

Az értelmi funkciók diagnosztizálásának dinamizálása nem teljesen idegen a

klasszikus pszichometriától. A klasszikus mérőeszközök kidolgozói teremtették meg a

változás premisszáit, azáltal, hogy különböző pszichometrikus eljárások révén megkísérelték

a szocio-kulturális különbségek, vagy a különböző szenzoriális sérülések esetében felmerülő

torzítások csökkenését. Ebben az értelemben a klasszikus pszichometriában fellelhető

különböző technikai részletek - mint például az első bemutatásra vagy gyakorlásra szánt

itemek, amelyek a továbbiak megoldását segítik, az itemek nehézségi foka szerinti sorrendbe

helyezése, az egyes itemsorok azonos természete – a tesztek dinamizálásának előfutáraiként

tekinthetőek.

A XX. század második felétől a formatív tesztek iránt kialakult érdeklődés bizonyos

társadalmi szükségletek kifejeződésével és a statikus tesztelés hasznáról alkotott egyre

különbözőbb és kritikusabb professzionális véleménnyel magyarázható (Tzuriel és Haywood,

1992). A formatív tesztelés újító jellegéről a pszichometriás tesztekkel szembeni

különbözőségeiről a megnevezései is árulkodnak: dinamikus-, interaktív-, folyamatorientált, a

legközelebbi fejlesztésnek a mérésére (ZPD) centrált, segítséggel történő- és a tanulási

potenciál mérésére irányuló tesztelés, értékelés.

A dinamikus tesztelést, mint a klasszikus pszichometriás pszichodiagnosztika

kiegészítőjét három aspektus alapján közelíthetjük meg: elmélet, módszertan és eredmények

értelmezése.

Elméleti szempontból a formatív tesztelés hagyományos pszichometriás

megközelítéssel és gyakorlattal szemben az emberi lénynek és a fejlődésnek egy eltérő nézetét

tükrözi. Fő jellegzetessége az, hogy olyan paradigmára épül (LPAD – Learning Potential

Assessment Device), amely az emberi értelem, intelligencia és az információ feldolgozó

képesség módosítható potenciáljára, lehetőségére alapoz. Ennek viszonylatában elmondható

az, hogy a klasszikus intelligencia elméletek módosíthatatlan „g” faktorával szemben ebben

az esetben a „g” faktor taníthatósága mellett állnak ki az elméletalkotók (Vigotszkij, Falik,

Budoff). Ennek vizsgálatában elmondható az, hogy az emberi lény változásra képes nyílt

rendszer, mely rugalmasan reagál minden beavatkozásra, melyet minőségileg és

mennyiségileg az egyén szükségleteihez igazítanak (Feuerstein). A változások a külső és

belső feltételekre adott válaszokként jelennek meg a tanulási folyamatban való aktív részvétel

következményeként. Az aktív részvételnek köszönhetően lehetővé válik a disztális tényezők

hatásának „legyűrése” és mediálása a proximális fejlődési zóna felé való elmozdulás

érdekében. A mediálásnak köszönhetően a „mire válhat képessé” kérdés megválaszolása válik

lehetővé a klasszikus „mire képes” helyett. További előnynek és újításnak tekinthető az is,

2

hogy ezek a teszteredmények „nem azt próbálják meg felfedezni, hogy a vizsgált alany

hogyan lett azzá, ami, hanem, hogy hogyan lehetne, válhatná azzá, ami még nem”

(Vigotszkij).

Módszertani szempontból a klasszikus pszichodiagnosztikát a formatív tesztelés új

metodológiai eljárással, új felmérési szakaszokkal egészíti ki (preteszt, mediáló szakasz,

posztteszt). A dinamikus próbák legfontosabb szakasza a második, azaz a mediáló szakasz,

ami a segítőkész, formatív, interakcióra alapuló beavatkozást teszi lehetővé. A legközelebbi

fejlődési zóna felé vezető mediáló szakasz meghatározó elvei a következők: szándékosság,

kölcsönösség, transzcendencia és nem utolsó sorban a jelentés mediálása. Ebben a szakaszban

nyújtott deklaratív és procedurális ismeretek mennyiségi és minőségi jellemzői a

továbbiakban meghatározzák az egyén információ feldolgozási képességének a sokkal

személyesebb és alaposabb kielemzését is. A klasszikus pszichodiagnosztika kiegészítéseként

szolgál továbbá a vizsgálatvezető és a vizsgált személy kapcsolatának megváltozása is. A

klasszikus teszteléssel együtt járó közömbös hozzáállás helyett itt aktív, kooperatív, motiváló

viszonyulást találunk. Ennek köszönhetően lehetővé válik: a viselkedés kontrolljának

mediálása, az aktív részvétel, a kompetenciaérzés mediálása, a célorientált viselkedés, az

egyéniesítés és nem utolsó sorban a változás képességének mediálása. Ezen újítások

következtében a tanulási potenciált mérő tesztek jobban hozzáférnek az értelmi

folyamatokhoz, mivelhogy feloldják az érzelmi gátakat, a teszt alatt érzett szorongást és

félelmet.

Az újszerű, komplexebb metodológiának köszönhetően a diagnózis maga is

dinamikussá válik, mivelhogy a vizsgálati cél is átváltódott a termékről a folyamatra. A

módosíthatóság profilja által meghatározott formatív próbák az eredmények elemzését inkább

az egyénen belüli, mint az egyének közti összehasonlításra irányítja. A klasszikus

pszichodiagnózis statikus, megállapító és retrospektív eredményeinek kiegészítését a

dinamikus tesztelés formatív, intervenciót szabályozó eredményei valósítják meg. A

mediálásra épülő tesztelés olyan fontos aspektusokra világít rá, mint: a vizsgált alany egyéni

kognitív struktúrájának képlékeny láncszemei, erős és gyenge pontjai, tanulási potenciál,

valamint a segítségnyújtás következtében felmérhető kognitív profit. A klasszikus

diagnózisokat ennek köszönhetően ki lehet egészíteni az egyén tanulási folyamatára

vonatkozó adatokkal és nem utolsó sorban az alacsony teljesítmény okára is fény derülhet

input-, elaboráció- vagy output szinten felmerült problémák azonosítása folytán. Továbbá

elmondható az is, hogy a formatív diagnosztika értékes információkat szolgáltathat a kognitív

3

folyamatok időbeni stabilitására vonatkozóan is, ezért nagyobb fokú előrejelzéssel egészíti ki

a klasszikus próbák megállapításait.

Annak ellenére, hogy a formatív diagnosztikát számos kritika is érte (pontatlan

fogalmak, standardizálás hiánya, gazdaságosság hiánya) elmondható az is, hogy számos

kutatás szignifikáns statisztikai eredményeket mutatott fel a hatékonyságot illetően (Budoff,

Campione, Carlson és Wedl) a metakognitív folyamatok, képzelőerő, gondolkodás, memória

fejlesztésében. A tudományos eljárásoknak köszönhetően a mediálás jellemzőiből kiindulva a

dinamikus felmérésnek a következő előnyeit azonosították:

Az alanyok kognitív képességeinek hiteles mérése;

Kognitív feladatok során felmerülő fő diszfunkciók feltárása;

Az aktuális fejlettségi szinteknek a tanulási potenciállal való összehasonlítása;

Olyan pszichopedagógiai feltételek meghatározása, amelyek hozzájárulnak a

kognitív potenciál aktiválásához;

Az egyén fejlődési ritmusának azonosítása;

A személyes kognitív térkép felderítése;

Az enyhe-, limináris- és álfogyatékosok elkülönítése;

Latens, kognitív képességek azonosítása;

A dinamikus próbáknak a fentebb leírt jellegzetességei következtében előnyösebb s

objektívebb eredményei vannak a következő helyzetekben is:

Emigránsokkal folytatott munkában, a társadalomban való beilleszkedés

céljából;

Kulturális összehasonlításokban;

Kevés tanulási tapasztalattal rendelkező egyénekkel folytatott munkában;

A tanulási potenciál mérésében, függetlenül a kultúrától vagy a vizsgált

személy hovatartozásától;

A fenti jellegzetességeknek köszönhetően a formatív próbáknak köszönhetően a

diagnózishoz tartozó olyan fontos kérdések válnak megválaszolhatóvá, mint: Melyek a

hatékony teljesítmény akadályai? Az észlelt hiányosságok mennyire érzékenyek a

változásra? Milyen mértékű változás várható el? Milyen mértékű és típusú

beavatkozásra van szükség? stb. Ennek köszönhetően a klasszikus tesztekkel

megvalósított diagnózisnak a teljesen újszerű megközelítését teszik lehetővé, ami a

4

szakembereknek egy nagy előnyt jelent, hiszen megválaszolhatják azt a kérdést is,

hogy mit lehet tenni és hogyan valakinek a fejlesztése érdekében.