Utolsó esély

1. FEJEZET

– Csak amire minden kísértetvárosnak szüksége van – szólalt meg Leni Crowe fásultan, miközben letörölte a pultot a

lerobbant kávézóban, melyet az apjától örökölt a szomszédos szatócsbolttal együtt. – Igazi, eleven kísértet.

Pedig a Nyugat-Texasban található Rio Rancho valójában nem volt kísértetváros. Nem minden helybeli vándorolt

ugyanis el a zöldebb legel kre, amikor az öt évig tartó aszály cs dbe vitte a gazdákat, és tönkretette a vállalkozások többségét. Még most is élt a városban néhány öreg motoros, aki ragaszkodott kicsinyke földjéhez és egy haldokló életformához, meg egy-két jövevény, aki a múltja el l menekült, s talán a törvény el l is. Aztán ott voltak az olyan helybeliek, mint Leni, akik réges-rég elhagyták Rio Ranchót, hogy néhány évvel kés bb keserű szájjal visszatérjenek, miután a nagyvilág nem bánt velük kesztyűs kézzel. – Mit gondolsz, miben mesterkedik ott kinn, azon a régi lerobbant farmon teljesen egyedül? – tette fel a kérdést Darlene. – Drogcsempész? Bűnöz ? Valami szexmániás? – tette hozzá reménykedve. –Talán csak békét és csendet keres. – Leni nem volt abban a hangulatban, hogy a barátn je fecsegését hallgassa. A váratlan vihar egy csomó kamionost lekényszerített az útról, nem is említve a közbiztonságiak különleges egységének embereit, akik azért jöttek a városba, hogy egy gazda halálának ügyében nyomozzanak. Leni halálosan fáradt volt. Leszedte az asztalokat, miközben a szakács, Luis, hússzeleteket sütött a vörösen izzó grillrácson. A fiatalember nem panaszkodott, de Leni tudta, miel bb menni akar már. Szombat este volt, és a mexikói határ mindössze néhány mérföldre húzódott. Ami Lenit illette, mást sem akart, mint hazamenni, és venni egy forró fürd t. A vihar azonban semmi jelét nem mutatta, hogy csitulni akarna, ahogyan Darlene sem annak, hogy el akarna hallgatni. – Ne mondd nekem, hogy cseppet sem vagy kíváncsi az idegenre – duruzsolta tovább. – Lehet, hogy Rio Ranchóban laksz, de nem vagy halott. De már elég közel járok hozzá, gondolta az asszony. – Kíváncsi? Kire? – Glen Riordan ballagott oda hozzájuk, és felhúzta seriffegyenruhája nadrágjának szárát, miel tt felkapaszkodott a Darlene melletti bárszékre. – Arró’ a fickóró’ beszé’tek, aki megvette az öreg Foster tanyáját? – kérdezte a helybeliek tájszólásával. Leni összerezzent. Nem mintha nem kedvelte volna Glent. Miért ne? Jó fellépésű, halk beszédű, az a kenyérre kenhet fajta, aki pompás férj lehetne, de mégis Lenire vetett szemet. A seriff nem tudta, hogy az összetört szívű Leni többé hallani sem akar a férfiakról. Rio Ranchón mindenki azt feltételezte, hogy a gyász miatt lett az asszony olyan tartózkodó. Ám már jóval a férje halála el tt megkeseredett. Megviselte házassága lassú felbomlása, álmai szertefoszlása, nem is beszélve arról az éjszakáról, amikor megkérte a férjét, Dannyt, hogy váljanak el. S Danny még ugyanazon az éjszakán meghalt egy borzalmas autóbalesetben, amely miatt Lenit mindmáig rémálmok gyötrik. Danny volt az oka annak, hogy az asszonyt nem érdekelte sem Glen Riordan, sem más férfi. És soha nem is fogja. Ha a házassága azzal az emberrel, akit teljes szívével, lelkével szeretett, kudarcot vallott, remény sincs arra, hogy mással sikerülhet. Épp a rendeléseket ellen rizte, amikor az ajtó kinyílt, s hideg, nyirkos légáram zúdult be a kávézóba. Egy férfi körvonalai jelentek meg a bejáratban. Mélyen a szemébe húzott kalap árnyékolta az arcát, a háta mögött pedig poncsószerű, fekete es köpeny lobogott. Felemelte fejét, s tekintete találkozott Leniével. S

ahogy az idegen belépett az Utolsó Esély kávézóba, az asszony hátán végigfutott a hideg. 2. FEJEZET Vagy talán a sebhelyek az arcán, a fájdalom a szemében töltötte el az asszonyt nyugtalansággal, s t már-már szinte félelemmel? A férfi nem volt jóképű. Valójában inkább csúnyának lehetett volna mondani. Megviselt arca, nyilvánvalóan betört és egyáltalán nem sikeresen operált orra, ferde grimaszra húzott szája azonban szinte delejesen hatott Lenire. Tagbaszakadt volt, csaknem két méter magas, széles vállú, s valami fenyeget durvaság áradt bel le. Leni arra lett figyelmes, hogy visszatartja lélegzetét. Lassan engedte ki a tüdejéb l a leveg t, miközben az idegen kibújt az es kabátjából, és felakasztotta az ajtó melletti fogasra. Levette a kalapját és a kabátját is, de a kesztyűjét nem. Megjelenését szinte semmiben nem csorbító enyhe, meglehet sen furcsa bicegéssel indult el a hátsó sarokban kiválasztott bokszhoz, távol a kávézó nyüzsgését l. – Jóságos isten! – suttogta Darlene. A szívére szorította a kezét, és felsóhajtott. – Nohát, ezt nevezem igazi férfinak! Szerinted mivel csúfította el úgy az arcát? Lefogadom, hogy egy n miatt verekedett. – Ezt meg mib l gondolod? – kérdezte Leni, s szinte képtelen volt elfordítani tekintetét az idegenr l. – Mert az ilyen férfinak mindig van n a múltjában. – Darlene felkapott egy étlapot, és a barátn je felé nyújtotta. – Igyekezz! Menj, és vedd fel a rendelését! Kezdeményezz vele beszélgetést. Szedj ki bel le mindent, amit csak lehet, és utána számolj be nekem. Leni átvette az étlapot, és fintorogva az égre emelte a szemét. – Igenis, hölgyem! Glen megragadta a mellette elhaladó Leni karját. – Légy óvatos! Nem tetszik annak a pasasnak a kinézete. Az ilyenek csak bajt kavarnak. – Az ilyenek? A seriff vállat vont. – Valamiben sántikál. Ezt azonnal megállapíthatod róla, elég, ha a szemébe nézel. Szinte a frászt hozza az emberre – mormolta, majd összeszedte magát, s férfiasan kidüllesztette a mellkasát. – Csak légy óvatos, ennyi az egész! Rengeteg errefelé a drogcsempész. Glen jót akart, ahogy mindig, a szavai valami okból mégis ingerelték Lenit. Pedig nem úgy mondta, mintha valamiként jogot formálna rá, és biztosan nem úgy gondolta, hogy ne tudna vigyázni magára. Végtére is zsaruhoz ment feleségül, nem igaz? Nem kisebb emberhez, mint a kábítószerosztály egyik nyomozójához. Hallott a drogkereskedelemr l, és igen, ilyen közel élni a határhoz mindig veszélyes. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy a városban felbukkanó minden idegen drogcsempész. Egy ideje azonban a térségben valahogy veszélyesebbé vált a helyzet, s Rio Ranchón mindenkit megdöbbentett, amikor Ned Barnest, a város egy régi lakosát néhány nappal ezel tt a farmján agyonl tték. Természetesen ez volt az oka annak – noha soha nem ismerték el –, hogy a Közbiztonsági Szolgálat egyik osztályának, a Texas Biztonságiaknak néhány kiválóan képzett titkos ügynöke a városba jött. Titkon megpróbáltak beépülni a bűnöz k közé. Valódi kilétükr l Lenin kívül senki nem tudott.

A helybeliek a közeli farmon dolgozó mez gazdasági segédmunkásoknak gondolták ket, Lenit azonban, egy évvel ezel tt – f leg a kávézója miatt, ahol könnyen lefülelhették a drogcsempészeket – beszervezték a biztonságiak. Leni annak idején Brady Morgannel, az egyik ügynökkel járt egyetemre, kés bb pedig Brady és a férje együtt lettek rend rök Dallasban. Amikor Brady a segítségét kérte, Leni nem habozott, és azóta összebarátkozott a többi ügynökkel is. A jelenlétük azonban most baljós el érzettel töltötte el. Szegény öreg Nedet azért l tték le, mert látott valamit, amit nem lett volna szabad. De mit? S most egy idegen érkezett a városba. Megvette Foster birtokát, egy távoli, meglehet sen lepusztult farmot. De mit csinál odakinn teljesen egyedül? – tűn dött Leni. Megtöltött egy poharat jeges vízzel, s elindult a kávézó távoli sarkába, a boksz felé. Az idegen figyelte, ahogy közeledik. A szeme szürke volt, hűvös és szenvtelen. Az asszony a kampós orrot, a sebhelyeket, a sűrű, sötét hajat alig vette észre. De ez a szempár… A vizespohár megremegett a kezében. Szinte fájt, ahogy kiáramlott a tüdejéb l a leveg . Istenem, futott át agyán az ijeszt gondolat. A döbbenet szinte megbénította. A férfi szeme olyan, mint Dannyé volt! 3. FEJEZET A sebhelyek elborzasztják az embereket. Visszatetszést keltenek bennük. Az idegen megértette ezt. A baleset után maga is csak hosszú id elteltével tudta alaposan szemügyre venni az arcát a tükörben. Ám ett l a n t l valahogy többet remélt – ami természetesen rültség. Nem azért jött Rio Ranchóba, hogy ismerkedjen, hanem mert háromévi csavargás után ez tűnt az egyetlen helynek a földön, ahol talán békére találhat. Szörnyű külseje ellenére azért mégiscsak egy emberi lény. És az el tte álló n , aki szinte megbabonázva mered rá, csodaszép. Magas és kecses, lángvörös hajával és kihívó zöld szemével bizonyára nem hagyja hidegen az itt megforduló kamionosokat. Nem is beszélve a körülötte legyesked megyei seriffet. Ám tagadhatatlan tény, hogy a vendégek a legnagyobb tisztelettel bánnak vele. Valahogy sugárzik ebb l a n b l bizonyos hűvös méltóság, s ez még vonzóbbá teszi. Leni letette a férfi elé a poharat, de néhány csepp kiloccsant bel le. – Elnézést – motyogta, csaknem kétségbeesett igyekezettel törölgetve a cseppeket. – Semmi gond. – A férfi hangja mély és reszel s volt, még saját fülének is idegenül csengett annyi id után, s fegyelmeznie kellett magát, nehogy a nyakán lév sebhez kapjon. Leni idegesen nézett rá. – Mit hozhatok? Egy csésze kávét? – Az jó lenne. Az idegen észrevette, hogy a n keze kissé remeg. Annyira sokkolja az arca, vagy más miatt ennyire ideges? Remélheti-e, hogy legalább kicsit vonzódik hozzá? Hogyne, egészen biztos – különösen, ha a horrorfilmeket kedveli.

– Hideg este van – jegyezte meg a vendég. – Ilyenkor még a kutyát sem kergeti ki senki – felelte Leni, majd hirtelen zavarba jött. – Úgy értem, hideg van, zuhog az es és… csupa víz minden – hebegte. A férfi majdnem elmosolyodott. Az asszony úgy kapaszkodott az étlapba, mintha az élete függne t le. – Mit ajánl? – Elnézést. – Leni átnyújtotta a férfinak az étlapot. – Luis mestere a húsoknak, ha szereti jól átsütve. Ha nem, a chilit javasolnám. – Legyen chili! – A vendég anélkül adta vissza az étlapot, hogy egyáltalán kinyitotta volna, majd körülnézett a kávézóban. – Meglehet sen sokan vannak, Leni. Az asszonynak leesett az álla. – Honnan tudja a… A férfi tekintete a ruhájára kivarrt névre esett. – Szokatlan név – dörmögte. – A Lynnea becézése. Régimódi, de illik hozzá, gondolta az idegen. – Cade Walker – mutatkozott be, de nem nyújtotta a kezét. Leni bólintott, és elfordult, majd visszapillantott a vendégre. – Nem mintha bármi közöm is lenne hozzá, de mi szél hozta Rio Ranchóba? Ha jól sejtem, már rájött, hogy ez a hely nem éppen a világ közepe. Különösen nem ilyenkor. A férfi vállat vont. – A letelepedéshez éppoly jónak tűnt, mint bármely másik. – Hát igen – válaszolta Leni er ltetett mosollyal. – Vannak itt rokonai? A férfi habozott. – Nem, már nincsenek. Az asszony megcsóválta a fejét. – Nehéz elképzelni, hogy bárki az éghajlat miatt választja ezt a helyet. Vagy a természeti szépségeiért. – Ha olyan rémes, miért marad itt? Leni a homlokát ráncolva nézett a férfira. – Elég nyilvánvaló lehet még egy idegen számára is. Ugyanazon okból vagyok itt, mint bárki más ezen az isten háta mögötti helyen. Ez az otthonom, hová is mehetnék?

4. FEJEZET Cade Walker… A férfi megette a chilijét, fél órával kés bb megitta a második csésze kávéját, de egyáltalán nem úgy tűnt, mintha sietne valahová. Nem dohányzott, tehát nem borongott cigarettafüstbe burkolózva. Nem ivott, tehát nem várt még egy utolsó pohárra. Mi a csudát keres itt akkor? Talán arra vár, hogy egyedül maradjak? – tűn dött Leni. Már most a szívbajt hozza rám. Ezt az érzést nem különösebben kedvelte. Általában nem volt az az ideges fajta. Az ügynökök asztalához sétált, s átnyújtotta nekik a számlát. – Miért nem hazafelé folytatják a társalgást, uraim? – Megpróbálsz megszabadulni t lünk, Leni? – kérdezte vigyorogva Cody Gannon, a legfiatalabb közöttük. Az egykori rodeócsillagnak volt a világon talán a legelbűvöl bb mosolya. Szerencsére jó néhány évvel id sebb volt az asszonynál, ráadásul Lenire nem hatottak a jóképű férfiak. – Ami azt illeti, igen – felelte kissé barátságtalanul. – Mit szólnál, ha megszabadulnék ett l a két lúzert l, és megvárnám, amíg bezársz? – Rafe Alvarez is mosolygott, de az mosolya nem volt lefegyverz , mint Coyé. Az a mosoly egyenesen veszélyes volt. – Megmondom én – válaszolta Leni. – Te bezársz helyettem, én pedig hazamegyek, belebújok a legjobb flanel hálóingembe meg a szexi gyapjú zoknimba, és a tévé el tt várlak. Rafe kacsintott. – Flanel hálóing? Gyapjú zokni? Ne érts félre, Leni, de azt hiszem, kihagyom. – Mindjárt gondoltam. Mindannyian pénzt tettek az asztalra, felálltak, összeszedték kabátjukat, kesztyűjüket, kalapjukat. Miközben Cody és Rafe elhagyta a kávézót, a legid sebb közülük, Jake Cantrell, hátramaradt. Gyanakvó pillantást vetett a hátsó boksz felé, ahol az idegen ült várakozón. Vajon mire vár? – Nem szívesen hagylak itt egyedül ezzel a fickóval – szólalt meg halkan. – Ismered? – Nem, de ne aggódj. Luis itt marad velem – felelte Leni, noha mindketten tudták, hogy a szakács labdába sem rúghat az idegen mellett. A séf szívesen állította magáról, hogy tüzes, szenvedélyes szeret , de nem n tt valami daliásra. Hogy megpróbálja eloszlatni Jake aggodalmát, Leni hozzátette: – Képzeld, láttam Bradyt a minap. Egy n vel együtt jött be sötétedés után. – Kicsi a világ, gondolta néha, lévén hogy és Brady is Nyugat-Texasban telepedtek le, melyet sokan a világ végének tartanak. – A n n megakadt mindenki szeme – tette hozzá. – Az a Shania Twain-típus. Miel tt lehunyta volna, valami megvillant a seriff szemében, meger sítve Leni gyanúját, hogy Brady kapcsolata a n vel nem csupán személyes jellegű. Ám miel tt ideje lett volna tovább kérdez sködni, észrevette, hogy az idegen feláll az asztaltól, és elindul feléjük. Leni abban a pillanatban megérezte a hátán Jake kezét, mintha a férfi emlékeztetni akarná, hogy még itt van vele. Abban a pillanatban azonban, amikor Leni tekintete összekapcsolódott Cade Walkerével, teljesen megfeledkezett Jake jelenlétér l, Cody Gannon mosolyáról és Rafe Alvarez sármjáról. Megfeledkezett Brady Morganr l és hölgykísér jér l.

Egy pillanatra még Dannyr l is… 5. FEJEZET Leni szíve másnap majd kiugrott a helyéb l, miközben az idegent figyelte, amint a fogasra teszi a kalapját és a kabátját, és a hátsó boksz felé indul. Mint mindig, most is fenn hagyta a kesztyűjét. Az asszony azon töprengett, vajon miért. A keze is sebhelyes, vagy nem akar ujjlenyomatot hagyni? Már megint elragadta a fantáziája, bosszankodott az asszony. Fogott egy étlapot, és elindult a férfi felé. Hétf este volt, és kevés vendég. Néhány helybéli ücsörgött a bárpultnál és beszélgettek, míg a Ned Barnes halála ügyében vizsgálódó texasi nyomozók egy sarokasztalnál foglaltak helyet. Akárcsak három barát, akik együtt kávézgatnak és beszélgetnek. Leni nem tudott szabadulni baljós el érzetét l, hogy valami gonoszság van készül ben Rio Ranchóban. Minden idegszálával érezte ezt, és azt is, hogy ez valami módon Cade Walkerrel függ össze. Kihúzta magát, vizet töltött egy pohárba, s elindult a hátsó boksz felé. – Jó estét! – üdvözölte a vendéget kissé elhaló, reszketeg hangon. Az idegen szürke, szúrós, mégis élénk tekintetével nézett fel Lenire. Pontosan olyan a szeme, mint Dannyé volt! Ebb l elég! – intette magát az asszony. Ez a férfi csöppet sem hasonlít Dannyre. Danny meghalt! Soha többé nem jön vissza. Abba kell hagynia, hogy t lássa minden alkalommal, valahányszor Cade Walker szemébe néz. Mert ha nem… ha nem, akkor könnyen megfeledkezhet arról, hogy Cade Walker valójában egy idegen. – Megint pocsék az id – szólalt meg szelíden a férfi. Lenit kirázta a hideg a hangjától. – Azt hiszem, a tavasz még várat magára. – Igen, de mindig eljön. El bb vagy utóbb. Szavai olyannak tűntek Leni számára, mint valami jövendölés. Most már hosszú ideje, hogy örökös télben él. Cade Walker azonban képes elhitetni vele, hogy jobb, kellemesebb napok jönnek. S talán éjszakák… Leni megrázta a fejét, és átadta a férfinak az étlapot. – Visszajöjjek kés bb, hogy nyugodtan eldönthesse, mit enne? – Nem, már tudom, mit akarok. Ahogy a férfi tekintete találkozott Leniével, az asszony megborzongott, de megpróbált higgadt maradni. – Tehát mit hozhatok? A férfi csak egy másodpercig habozott. – Azt hiszem, ma este kipróbálom Luis frissensültjét.

Leni felvonta a szemöldökét. – Biztosan kedveli a veszélyes életet. – Maga nem? – Nem – felelte az asszony szintén. – Nem szeretem a kalandot, inkább otthonül vagyok. – Akkor miért nincs férjnél? – A férfi hangja mély volt, és érdes. S valahogy meghitt. – szintén szólva… volt férjem – vallotta meg Leni. – Mi történt? – A vendég tekintete elborult. – Meghalt. – Leni hangszíne tárgyilagosan csengett, de belül remegett, mint mindig, valahányszor a férjére gondolt. – Sajnálom. Valami megvillant Cade szemében, pillanatnyi együttérzés, mintha valóban sajnálná az asszonyt, amiért elvesztette a férjét. Leni legalábbis így gondolta. – Sok id eltelt azóta – mondta szomorúan. – És a házasságunk akkoriban már nem működött. – Sajnálom – mondta újra a férfi. Majd, minden figyelmeztetés nélkül, kinyújtotta a kezét, és megérintette Leni karját. Lehúzta a kesztyűjét, és az asszony láthatta, hogy a jobb kézfejét vékony, szaggatott sebhelyek karistolják keresztül-kasul. Valami szörnyűség történhetett vele, gondolta az asszony. Volt azonban egy olyan érzése, hogy a látható nyomok semmiségek a lelkében okozott sebekhez képest. Váratlanul könnyek gyűltek a szemébe, s hirtelen késztetést érzett, hogy az arcához emelje a férfi kezét, az ajkával végigsimítson minden egyes hegen, hogy legalább kicsit enyhítse a férfi fájdalmát – s talán a sajátját is. Ehelyett azonban ellépett Cade Walkert l. A férfi elengedte a kezét, és a pillanat varázsa elillant. – Jobb, ha hozom a vacsoráját – motyogta Leni, majd megfordult, és sietve a konyha felé indult. 6. FEJEZET Cade néhány perccel ezel tt hagyta el a kávézót. A teherautója felé indult, de tudta, hogy követik. Megfordult, s látta, hogy a sarokasztalnál ül három férfi egyike az utcán át elindult felé. A másik kett t nem látta, de biztosra vette, hogy a közelben vannak, ahogyan azt is, hogy mindhárman a törvény emberei. Abban a pillanatban rájött, amikor szombat este el ször szemügyre vette ket a kávézóban. Bár nem zsaruk, legalábbis nem környékbeliek. Mint a helyi seriff, aki Leni körül legyeskedik. Néhány röpke év, és ha nem vigyáz, a seriff úgy fest majd, mint Gombóc Artúr. Ezek a fickók azonban csúcsformában vannak, s nyilván els osztályú kiképzést kaptak. Profik. Cade a teherautója mellett várta meg, míg a másik beéri. Miután felmérték egymást, a férfi kezet nyújtott. – Jake Cantrell. – Cade Walker.

Kezet ráztak. – Hallom, maga vette meg az öreg Foster tanyáját – folytatta Cantrell fesztelenül, Cade-et azonban nem lehetett megtéveszteni. Semmi spontán nem volt a kérdésben: – Mi szél hozta Nyugat-Texasba? Cade a legszívesebben közölte volna, hogy semmi köze hozzá, de semmi szüksége nem volt arra, hogy ujjat húzzon a törvénnyel, különösen ezekkel a fickókkal. – Szeretem a békét és a csöndet. – Hát csöndben errefelé nincs hiány – válaszolta Jake. – Bár nem túlzottan békés környék. Néhány nappal ezel tt történt itt egy gyilkosság, egy Ned Barnes nevű gazdát öltek meg. – Tényleg? – kérdezte óvatosan Cade. – Az öreg a légynek sem ártott. Nagy kaliberű puskával l tték le. A farmja a hegyek lábánál határos a magáéval. Cade felkapta a fejét. Nem tetszett neki, ahogy Jake Cantrell el bukkant, hogy ezt el adja neki. – Úgy gondoljuk, láthatott valamit, amit nem kellett volna – folytatta Jake. – Errefelé rengeteg drog jön át a határon. Rejtekhelyekre van szükségük, ahová az anyagot eldugják, amíg a szállítók tovább nem viszik keletre vagy északra. – Úgy beszél, mint egy zsaru – jegyezte meg Cade. Jake felnevetett, halkan, nem igazán fenyeget en, de barátságosan sem. – Nem vagyok zsaru. Az egyik földön dolgozom, nem messze innen. Nem örülünk neki, hogy erre hozzák át a drogot a határon, és amikor valakit meggyilkolnak, természetesen aggódni kezdünk. Igen, gondolta Cade. Mindenütt csak a baj. – Csak gondoltam, barátilag figyelmeztetem – folytatta Jake –, hogy legyen résen, s ha bármi rendkívülit tapasztalna… Cade már látott egy-két furcsaságot, de ezeket nem szándékozott elmondani. Azért jött ide, hogy új életet kezdjen, s nem azért, hogy a régit folytassa. – Még új vagyok ahhoz, hogy megkülönböztessem a rendkívülit a szokásostól. Jake bólintott. – Ebben van valami. De ha mégis lát valami gyanúsat, méltányolnánk, ha kapcsolatba lépne a hatóságokkal. Cade megfordult, távozni készült, de Jake csendesen hozzátette: – Még egy dolog, Walker. – Igen?

– Észrevettem, hogy nem kevés id t tölt Leni vendégl jében, mióta a városba érkezett. Cade vállat vont. – Nem f zök valami jól. Valahol ennem kell. – Van Leninek bármi köze ahhoz, hogy épp az kávézóját választotta? – Nem gondolnám – válaszolt Cade, de a szeme haragosan megvillant. Mi köze ehhez Jake Cantrellnek? – Miért? Talán jogot formál rá? – Jogot nem – vetette oda Jake könnyedén. – Jó barát, és nem volt könnyű beindítania ezt a helyet. Egyszerűen csak mindannyian vigyázunk rá. Cade tekintete megpihent azon az ablakon, ahol Leni sziluettje rajzolódott ki a fényben. Er s, határozott n , akinek nincs szüksége senkire, hogy 7. FEJEZET Leni halogatta az indulást. Nem sietett haza a hideg, üres, magányos házba. Felsóhajtott, majd bement hátul az aprócska irodába, levette a pincéregyenruháját, helyette farmert, vastag gyapjúkardigánt és csizmát húzott. Még ha csupán néhány percbe telik is, míg hazaér, megfagy ebben az id ben, ha nem öltözik fel rendesen. Lerázta magáról a ráteleped rosszkedvet, az ajtóhoz ballagott, leengedte a red nyt, s megfordította a táblát, hogy kívülr l a „Zárva” felirat látszódjon. Már éppen le akarta oltani a villanyt, amikor rémülten összerezzent. Valaki kopogott az ajtón. Máskor nem ijedt volna meg ennyire, Ned Barnes meggyilkolása óta azonban mindenki idegesebb volt a városban. Újra felhangzott a kopogás, és Leni óvatosan elhúzta a red nyt. Cade Walker sebzett arca élesen kirajzolódott a neonfényben. – Ne haragudjon, hogy zavarom, de itt felejtettem a kesztyűmet – hallotta Leni az üvegen keresztül. Az asszony habozott. Soha nem jó ötlet beengedni egy idegent a kávézóba ilyen kés éjszaka, amikor teljesen egyedül van, különösen nem egy olyan titokzatos fickót, mint Cade Walker. Csakhogy kegyetlen az id odakinn. Szüksége lesz a kesztyűjére. – Nézze – szólalt meg Cade, mintegy megérezve Leni félelmét. – Nem muszáj bemennem. Odaállok a kirakat elé, ahol láthat, és csak kiadja a kesztyűmet. Leni ebben nem találhatott semmi kifogásolnivalót. Bólintott. Megtalálta a kesztyűt a hátsó bokszban, ahol a férfi hagyta, s visszafelé indult az ajtóhoz. A kirakat el tt magasodó sziluett láttán egy pillanatra megtorpant, s mozdulatlanul meredt rá. Szíve hangosan dörömbölt a mellkasában. Nem akarta vonzónak találni Cade Walkert, mégis vonzódott hozzá. Pontosan tudta, hogy nem szabad beengednie. De mégis megtette. Kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett a hideg éjszakába.

– Cade! – Amikor a férfi nem válaszolt, néhány lépéssel eltávolodott az ajtótól. – Cade! Megtaláltam a kesztyűjét! Túl kés n tudatosodott benne, hogy a férfi már nincs a kirakat el tt. A háta mögött bukkant fel, elállva az ajtóhoz vezet utat. Leni sikítani akart, elrohanni, csakhogy nem tehette, mert az ismeretlen durván megragadta, elkapta a nyakát, és pisztolycsövet nyomott a halántékához. – Ha sikít, meghal – súgta a fülébe. 8. FEJEZET Valamilyen megmagyarázhatatlan okból Cade teljesen biztosra vette: támadói nem számítottak rá, hogy a három esztendeje tartó menekülés következtében az érzékei még jobban kifinomultak. Arra sem számítottak, hogy felismerte egyiküket. Miel tt elájult, a szeme sarkából egy pillanatra látta egyik támadóját. S bár a vastag kabát elrejtette az alakját, a hátáig lecsüng fehér haj és a sápadt b r elárulta. Cade a birtoka északi határánál látta az illet t néhány nappal azel tt. Gyalog érkezett, alaposan felöltözött a hidegben, a fejét azonban fedetlenül hagyta. A szél hátrafújta fehér haját, s Cade tisztán látta kísértetiesen sápadt arcát. Kezében puskát tartott. A véletlen szemlél akár vadásznak is vélhette, de távcsövén keresztül Cade megfigyelhette, ahogy a férfi tekintete végigsiklik a tájon, meg az óvatos, de céltudatos lépteket, ahogy haladt a göröngyös terepen. Valami rosszban sántikált. Cade ebben biztos volt, de nem vonta kérd re, mert nem akart bajt. Nem akart belekeveredni olyasmibe, ami nem az dolga. Akkor még nem tudta, hogy Ned Barnest meggyilkolták, vagy hogy a fehér hajú ismeretlen fenyegetést jelenthet Lenire. Leni… A gondolat arra ösztökélte, hogy megpróbáljon felállni. Óvatosan megérintette a dudort a koponyáján. Vérzett valamennyire, és er s fájdalom nyilallt a fejébe. Tudta, hogy valószínűleg be kellene varrni a sebet, erre azonban most nem volt id . Azonkívül régen megtanulta már, hogyan kell viselni a fájdalmat. A fogát összeszorította, és a kávézó felé botorkált. A villany nem égett, de a bejárati ajtó nyitva volt. Cade visszament a teherautóhoz, és kivette a puskáját, miel tt belépett volna a sötét vendégl be. Hosszú perceket várt a bejárati ajtónál, hallgatózott, miel tt felkapcsolta a villanyt. Nyomát sem látta küzdelemnek, dulakodásnak. Mintha Leni a nap végén egyszerűen csak hazament volna, Cade azonban tudta, hogy nem így van. Leni megbízható és óvatos, sohasem hagyná nyitva az ajtót. A pénztárgéphez lépett. Érintetlenül találta, de a padlón egy szalvéta hevert. Vér pöttyözte. Leni vére? 9. FEJEZET Leninek fogalma sem volt arról, miért rabolták el, de tudta, hogy a helyzete meglehet sen kilátástalan. Miel tt elhagyták a várost, két támadója kényszerítette, hogy nyissa ki a kávézó melletti vegyeskereskedést, és gyógyszerekkel, kötszerekkel és takarókkal szerelkeztek fel. Leni hiába rimánkodott, hogy engedjék el, ha egyszer megszerezték, amit akartak. Felrepedt ajka sajgott ott, ahol a fehér hajú megütötte. A fájdalom haragot keltett benne, ugyanakkor félelmet is, de tudta, uralkodnia kell magán. Nem veheti fel a harcot a két felfegyverzett férfival. Most

mindössze annyit tehet, hogy kivárja az alkalmas pillanatot. A bányát csak halványan világította meg a gerendáról lecsüng lámpa. A fény megrebbent a huzatban, s hatalmas árnyak táncoltak a barlang falán. Ám még a félhomályban is könnyedén észrevette a földön fekv harmadik férfit. Az arca falfehér volt, és megállíthatatlanul reszketett. A vezérnek tűn sz hajú férfi odalökte Leninek az els segély-felszerelést. – Nesze! – parancsolta. – Tégy meg mindent, amit csak megtehetsz érte. Leni döbbenten nézett támadójára. – Én? Nem vagyok orvos! – Az lehet, de csak téged tudtunk idehozni – vetette oda a gengszter, s fakó szeme lángként vöröslött a lámpás fényében. A padlón fekv férfi felé taszította az asszonyt, és Leni térdre rogyott. Közelr l látta, hogy a sérült sokkal rosszabb b rben van, mint gondolta. Óvatosan lehúzta a ráterített takarót. A férfi ruhája vérben ázott. Leni elborzadva h költ hátra. – Kórházba kell vinni! – zihálta. – Én semmit nem tehetek érte! Az sz hajú férfi odalépett hozzá, a halántékához nyomta a pisztolya csövét, és kibiztosította a fegyvert. – Tavaly börtönbe juttattátok a fivéremet. Te és azok az ügynökök, akiknek dolgozol. Semmit nem szeretnék jobban, mint most azonnal golyót röpíteni a fejedbe, de kapsz t lem egy esélyt. Ha megmented ennek az embernek az életét, futni hagylak. Leni felnézett abba a jeges szempárba, és végigfutott hátán a hideg. Mintha már meghaltam volna, gondolta. Soha nem fog elengedni. Cade tudta, hova mentek. Ha nem is ismerte volna fel az sz hajú férfit, akkor is lett volna elképzelése a búvóhelyr l. Annak ellenére, amit Jake Cantrellnek mondott, igenis látott szokatlan dolgokat az elmúlt néhány napban. Különös járműveket a birtoka határán lev földúton. A hegyek lábánál mozgó fényeket. Mindez elég volt, hogy felébressze Cade gyanakvását. Tehát nyomozásba fogott. Birtoka minden négyzetcentiméterét bejárta, mert tisztában volt annak fontosságával, hogy alaposan megismerje közvetlen környezetét. Amikor rábukkant az elhagyatott bányára, azonnal rájött, hogy pompás rejtekhely. Tökéletes a határon átjöv drogszállítmányok elrejtésére. Távol mindent l, és rendkívül nehezen megközelíthet . Egy kis kutatás után felfedezte a másik bejáratot. Annak idején élet-halál kérdése volt, hogy ismerjen minden kijáratot, és noha három évvel ezel tt maga mögött hagyta azt az életét, most jó hasznát vette a képességeinek. Ostoba volt, gondolta most. Azt hitte, becsukhatja a szemét a bányában történtek el tt, bármi legyen is az. De tévedett. Ned Barnest meggyilkolták, és most eltűnt Leni. Érzelmek ébredtek fel a lelke mélyén, amelyeket réges-rég igyekezett eltemetni önmagában. Most azonban nem próbálta meg elfojtani ket. Szüksége lesz minden tapasztalatára és ügyességére, hogy Lenit megmentse.

10. FEJEZET Leni minden t le telhet t megtett, de biztos volt benne, hogy a sebesült férfi meghal, ha nem viszik kórházba. Azt is tudta, hogy a férfi cimboráinak ez nem áll szándékában. Kábítószercsempészek, és kapcsolatban állnak azzal a csoporttal, amelyre tavaly a texasi titkosrend rség lecsapott. Mivel az elfogásukban is részt vett, t is ügynöknek hitték. Nem az esetleges egészségügyi ismeretei miatt ejtették túszul, hanem inkább bosszúból. Lenézett a sérült férfira. Nyilvánvalóan egy rivális drogkartell valamelyik tagja l hette meg, miközben átlépte a határt. Leni hallotta a férfiak beszélgetését. Nem hagyhatták el búvóhelyüket, mert egy jelent s szállítmány bármikor megérkezhet. Azt sem kockáztathatták, hogy elkapják ket, ha kórházba viszik a bajtársukat. A golyó ütötte sebet jelenteni kell a hatóságoknak. A rend rség gondolata Glent juttatta Leni eszébe. Talán ha elhajt a kávézó el tt, feltűnik neki, hogy valami nincs rendben. De miért is tűnne fel? A lámpák nem égnek. Gondolhatja, hogy már bezárt. Vajon mennyi id be telik, mire valaki észreveszi az eltűnését? Addig nyilván senkinek nem tűnik fel, amíg holnap reggel Luis dolgozni nem kezd. S még ha be is vonják a texasi titkosrend rséget, órákig is eltarthat, amíg kiderítik, mi történt, és kutatócsapatot szerveznek. Akkorra pedig kihűl a nyom. Senki nem fogja tudni, hol keressék. És Cade Walker? Vele vajon mi történt? Abban a pillanatban, amikor az sz hajú férfi megszólalt, rájött, hogy nem Cade hangját hallja. Miért tűnt el Cade olyan hirtelen, amikor t megtámadták? is tagja lenne a bandának? Szándékosan hagyta a kesztyűjét a kávézóban, hogy kés bb kicsalja? Most is nála volt a férfi kesztyűje. Kivette zsebéb l, s a falnak támaszkodva felhúzta. Jó meleg volt, bélelt, mintha Cade éppen csak az imént vette volna le a kezér l. Leni az arcához emelte a kezét, és egy pillanatra elképzelte, ahogy Cade megérinti, megcsókolja… De aztán hirtelen ráébredt a rideg valóságra. Ostobaság egy idegenr l fantáziálnia, különösen a jelenlegi helyzetében. Amikor fogalma sincs, hogy jusson ki innen. A barlangnak ez a része meglehet sen tágas volt, az alagút azonban szűkült a hegy gyomra felé haladva. Leni azon tanakodott, az alagút belseje felé induljon-e el, vagy próbálja meg kijátszani az rt. De miként tudna leszerelni egy felfegyverzett gonosztev t? Másrészt, ha jól emlékszik, az alagút csak néhány méter hosszú, nem vezet tovább, s akkor csapdába kerül. Ám az is lehet, hogy több mérföldön át kanyarog. Akkor meg eltévedhet benne, aknába zuhanhat, eltörheti a lábát vagy más baleset érheti. Akár éhen is halhat. Mindennek ellenére tennie kell valamit. Fegyvert keresve nézett körül. Ha le tudná ütni az rt, vagy lefegyverezni, kijuthat, miel tt az sz hajú férfi visszatér. Hallotta az r mocorgását odakinn. Köhögött, majd néma csend lett. Leni a bejárat felé kezdett araszolni, csakhogy valami megmozdult az alagút végében. Leni megpördült. Az árnyak között testet öltött valaki vagy valami. Az asszony sikoltani akart, de az árny elkapta, miel tt egyetlen hang kijött volna a torkán. – Ne mozduljon! – súgta a fülébe. – Ne kiáltson!

A hang most valóban Cade Walkeré volt… 11. FEJEZET – Minden rendben. Kiviszem innen – suttogta Cade. – Megértett? – Amikor Leni bólintott, a férfi elvette az asszony szája el l a kezét. – Jól van? Az asszony újra bólintott, és nyelt egyet. Soha nem örült még jobban senkinek – különösen most, hogy tudta, Cade nem a rosszfiúkhoz tartozik. Valójában ezt soha nem is gondolta komolyan, döbbent rá. Le kellett gy znie magában a hirtelen rátör vágyat, hogy a férfi nyakába ugorjon. – Honnan tudta, hogy itt talál? Cade óvatosan az asszony felsebzett ajkára tette mutatóujját, és az arca elkomorodott. – Erre most nincs id . Indulnunk kell! – Körülnézett, s tekintete a sebesült férfira esett. – Hol vannak a többiek? – Az egyik odakinn – suttogta Leni. – A másikat nem tudom… de mindkett nél fegyver van. Cade lassan bólintott. – Mindjárt gondoltam. Jöjjön! Az alagút felé húzta az asszonyt, de mindössze néhány lépést tettek, amikor hangokat hallottak a hátuk mögött. Leni hátranézett, és az ereiben megfagyott a vér.

sz hajú támadójának a fegyvere fülsiketít en dörrent a bányában. Leni mellett a sziklafalból kirobbant egy darab, s az asszony felsikoltott. Cade rohanni kezdett, magával húzva Lenit is. – Fusson! – kiáltotta, miközben hátrafordult, hogy viszonozhassa az emberrablók tüzét. Az asszony lélekszakadva rohant. A lámpástól távolabb az alagút koromfekete volt, és elkeskenyedett. Helyenként a falak súrolták a vállát, azonban futott, amilyen gyorsan csak bírta a lába. Minden egyes lépéssel beljebb és beljebb jutott a bánya mélyére. Hegynyi k magaslott fölötte, de megpróbálta leküzdeni a klausztrofóbiás pánikot. Cade utolérte, miközben újabb lövedékzápor szaggatta körülötte a sziklafalat. – Gyerünk! – sürgette az asszonyt. Az alagút kettévált, s Cade a jobb oldali vágat felé irányította Lenit. Az asszony a mennyezet egy repedésén át megpillantotta az éjszakai égboltot. Kötél csüngött alá, és afelé rohant. Váratlanul azonban minden rázkódni kezdett. Lába alatt a talaj megremegett, és elveszítette az egyensúlyát. A földre zuhant, el ször nem is tudta, mi történik, majd megértette. Bányaomlás! Cade-nek valahogyan sikerült utolérnie, felsegítette, s elvonszolta a kötélt l. Amikor a nyílás beomlott, szikla és k törmelék potyogott a fejükre fentr l, s fojtogató, nehéz por töltötte meg a leveg t, szinte lehetetlenné téve a légzést. Nincs kiút, futott át Leni agyán a gondolat. Élve temeti be ket a bánya.

Cade a falhoz nyomta, és szorosan átkarolta. Két karjával betakarta fejét. Az egész barlang remegett, záporoztak a kisebb-nagyobb kövek. Majd a rengések abbamaradtak. A por eloszlott. Fulladoztak, horzsolások, zúzódások borították az egész testüket, de éltek. Cade úgy tartotta a karjában Lenit, mintha soha nem akarná elengedni. Az asszony pedig nem sietett kibontakozni Cade Walker védelmez karjából… 12. FEJEZET Képtelenség elhordani az összes követ, gondolta komoran Cade. El tte éhen halnak, vagy elfogy a leveg jük. Elemlámpája fényét végigpásztázta Lenin. Úgy tűnt, a rémületen kívül semmi baja. Amikor azonban megszólalt, hangja meglep en nyugodtnak tűnt. – El tudjuk vinni innen a köveket? Egymillió év alatt sem, gondolta Cade, de aztán megvonta a vállát. – Talán. Eltart ugyan egy kis ideig. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha továbbmegyünk, s megnézzük, van-e másik kijárata a bányának. – Vagy újabb bányaomlás történik – válaszolta az asszony. – Az is el fordulhat. Minden rendben? Leni lesöprögette ruhájáról a törmeléket, arcát és haját azonban teljesen ellepte a por. – Még élek, ha nem tévedek. És maga? – Csak néhány horzsolás, semmi komoly. Menjünk! Az elemlámpa fényénél óvatosan elindultak, vigyázva, nehogy egy hirtelen mozdulat vagy zaj újabb szikla- és poráradatot zúdítson rájuk. – Mi okozta a bányaomlást? – kérdezte Leni csendesen. – A lövöldözés? Cade vállat vont. – Ki tudja? A bánya valószínűleg igen régi már. A tartógerendák elrohadtak, tehát nem kellett hozzá sok, hogy a tárna beomoljon. A hegy tele van ezekkel a régi tárnákkal. – Ismeri a környéket? – kérdezte meglepetten Leni. – Azt hittem, új a városban. – Az vagyok.

Lassan, megfontoltan haladtak egyre beljebb. Eleinte folyamatosan félre kellett takarítaniuk útjukból a törmeléket, de aztán egyre jobb lett a terep. – Amikor megkérdeztem, vannak-e itt rokonai, azt felelte: „Nem, már nincsenek”, ami azt sejteti, hogy korábban voltak – szólalt meg Leni. – Nincs családom. – Akkor miért jött Rio Ranchóba? – Már mondtam. Éppoly jó helynek tűnt, hogy letelepedjek, mint bármely másik. Leni megállt, megtorpanásra késztetve a férfit is. A lámpa még er sen világított, Cade azonban tudta, hogy ez nem tart örökké. Ha az elemek lemerülnek, teljes sötétben maradnak, s úgy még veszélyesebb lesz végigmenni a tárnán. Karon fogta Lenit, és megpróbálta indulásra ösztökélni. – Menjünk, amíg működik a lámpa! Az asszony tekintete a fénycsóvára esett, és Cade láthatta az arcán átsuhanó árnyat. – Miel tt továbbmennénk, tudnom kell valamit. A férfi türelemre intette magát. – Mit? – Honnan tudta, hol talál meg? Cade vállat vont. – Néhány nappal ezel tt, a földem bejárása közben bukkantam rá erre a bányára. Észrevettem, hogy használják. Nem tudtam, hogy itt van, csak sejtettem. – Megint vállat vont. Leni hosszú ideig figyelte a férfi arcát. – Ez furcsa – szólalt meg elgondolkodva. – A férjemnek is voltak ilyen megérzései. 13. FEJEZET Cade mereven nézett Lenire. – Nem vagyok zsaru. – Akkor micsoda? – Számít az? – A férfi hangja türelmetlenül csengett. – Az egyetlen dolog, ami miatt aggódnunk kell, hogy kijutunk-e innen.

– Tudom, de… – Akkor? Leni nagy leveg t vett. – Miért jött ide, hogy megmentsen? Még csak nem is ismer. Cade arckifejezése, ha lehet, még keményebb lett. – Túl sokat kérdez. – S mintha nem tudná a válaszokat – vágott vissza Leni. – Legalábbis nem akarja megosztani velem ket. –Talán nem tetszenének a válaszaim. – Cade elindult el re az alagútban. Leni követte az elemlámpa fényét. – Lehet, hogy nem – válaszolta. – Meglehet, hogy egyáltalán nem is értem jött. Talán azért jött, amit azok az alakok rejtegetnek ebben a bányában. Amikor a férfi nem válaszolt, Leni meggyorsította a lépteit, hogy utolérje. – Err l van szó? Ezért jött? A drogot kereste? A férfi minden figyelmeztetés nélkül megpördült, karon ragadta Lenit, s egyetlen mozdulattal maga elé rántotta. Az elemlámpa fénye lefelé fordult, a fénysugár azonban visszaver dött a talajról, baljós árnyat vetve Cade arcvonásaira. Az asszony rádöbbent, hogy túl messzire ment. Ha a férfi valóban a drogot keresi, talán mégsem volt jó ötlet válaszokat kicsikarni bel le. pedig pontosan azt tette. Nem volt valami okos dolog, édes lányom. – Szinte hallani vélte apja korholó hangját. – Érted jöttem, azért, hogy megmentselek – szólalt meg Cade mély, rekedtes hangon. – Nem fogtad fel? És akkor váratlanul lehajolt az asszony ajkához. Cade nem akarta megcsókolni Lenit. Megérinteni sem akarta, most mégis ott volt a karjában, s mer n nézett rá. Pontosan úgy, mintha arra vágyna, hogy megcsókolják. S annak ellenére, hogy finom porréteg fedte a b rét és ült meg a hajában, volt a legszebb n , akit Cade valaha is látott. Szép belül és kívül is. Bátor… Er s… Kedves… – Leni. Döbbenten vette észre, hogy hangosan kimondta a nevét. Ez sem állt szándékában, de úgy látszik, kicsúszott a kezéb l az események irányítása. Már nem akart uralkodni magán. Azt akarta, hogy Leni töltse be minden gondolatát, és feledtesse vele az elmúlt három esztend ürességét. Tudta, hogy el kellene húzódnia, Leni ajka azonban csábosan szétnyílt. A nyaka köré fonta a karját, hozzásimult, és noha mindketten kabátot viseltek, Cade érezni vélte az asszony b rének melegét. – Leni… – suttogta újra az asszony nevét, végigsimítva arcának bársonyos b rét. Hihetetlenül jó érzés volt. Amikor vége lett a csóknak, Cade a homlokát az asszonyéhoz támasztotta. Egy hosszú percig egyikük sem szólt egy szót sem, hanem csak álltak, szinte eggyé válva, mozdulatlanul.

Végül Leni hátralépett. – Nem tudom, mi történt velem. Cade csaknem elmosolyodott. – Ez butaság. Mindketten tudjuk, mi történt velünk. – A félhomályban nem látta tisztán az asszony arcát, de arra gondolt, nyilván elpirult. Végigsimított összekócolódott haján. – Rendben – mondta egy sóhaj kíséretében. – Akkor mivel magyarázod? Adrenalinlöket? A veszély hatása? Igen, gondolta aztán. Mindegyik, és még valami. Valami, amit Leni nem akar beismerni. Valami, amit nem akar belátni. Valami, amit Cade-nek sem állt szándékában elmondani…1Ő. FEJEZET – Nem hiszem, hogy valaha is kijutunk innen – szólalt meg Leni elkeseredetten. – Dehogynem. Valahol kell hogy legyen egy másik kijárat. Csak mennünk kell. Cade azonban nem volt olyan biztos a dolgában, mint mutatta. Az elemlámpa fénye már nagyon halványodott. Ha hamarosan nem jutnak ki, jobb lesz, ha visszamennek, és megpróbálják elhordani a törmeléket a bánya bejáratának közeléb l. – No nézd csak! – mondta Cade. Befordultak az alagút kanyarulatánál, s egy nagy, barlangszerű terem tárult eléjük. Végigfuttatta az elemlámpa fényét a falakon, megvizsgálta a sarkokat is. A földön egy matrac hevert, szétszórtan pedig gyertyákat pillantott meg. – Lakik itt valaki – suttogta Leni, mintha az a valaki most is a közelben ólálkodna. – Néha a bányászok napokat töltöttek a föld alatt, különösen, amikor ígéretes érre bukkantak, vagy abban a hiszemben voltak, hogy közel járnak egy gazdag lel helyhez. Ez a holmi talán már évek óta itt lehet. – Cade a matrachoz ment, s belerúgott. Porfelh támadt. Gyufával meggyújtotta az egyik gyertya kanócát, és a láng életre kelt. Gyorsan kikapcsolta a zseblámpát, hogy amennyire csak lehetséges, takarékoskodjon az elemmel. Majd néhány gyertyát a zsebébe dugott arra az esetre, ha hamarosan nem találnak kijáratot. – Pihenjünk egy kicsit! – Kirázta a matracot, újabb porfelleget kavarva. – Gyere, gondoljuk át a dolgokat, de talán jobb lesz, ha a földre ülünk – tette hozzá köhögve. Leni odament, és leült mellé. – Tényleg úgy gondolod, hogy találunk kijáratot? Cade megvonta a vállát. – Nehezebb helyzetekben is voltam már. – Például? Cade habozott. – Szembenéztem már néhányszor a halállal, és túléltem, hogy beszámoljak róla. – Nem tudom, hogy ett l jobban érzem-e magam – motyogta Leni. Tekintete a férfi arcát vizsgálta, a hegeket, majd felemelte kezét, és váratlanul megérintette az egyiket a szája szögletében.

Cade megragadta a kezét. – Biztosan ezt akarod? – Mit? – kérdezte Leni gyengéden. Cade sötét, titokzatos tekintettel meredt az asszonyra. – Olyasmibe kezdesz, amit talán nem akarsz befejezni. Leni nem volt biztos benne, mennyi ideig aludt, de hirtelen arra ébredt, hogy a földön fekszik, s feje a férfi ölében pihen. Cade gyengéden, szinte szeretettel simogatta, és az asszony testén borzongás futott végig. Nem emlékezett, mikor történt meg vele utoljára, hogy egy férfi érintése ekkora hatást gyakorolt rá. A gyertyafényben a bánya vájata még sejtelmesebben sötétlett. Akár ijeszt is lehetett volna, de nem volt az. Lehetett volna hideg is, mégsem volt az. Leni otthonosan, már-már boldognak érezte magát. Felsóhajtott, s Cade kezéért nyúlt. Mint egy vak, úgy tapogatta végig a férfi kérges tenyerét, vizsgálgatta óvatosan a cakkos szélű, kézfejen végigfutó sebhelyet. Majd megsimogatta az ujjakat, amíg a bal kéz gyűrűsujján a sima karikához nem ért. S ekkor a vér is megfagyott az ereiben. 15. FEJEZET – Voltam – mondta Cade óvatosan. – Néhány évvel ezel tt veszítettem el a feleségemet. Valami átsuhant Leni arcán. Nem szánalom, gondolta Cade, hanem együttérzés. – Bocsáss meg – szólalt meg az asszony. – Tudom, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. – Azt mondtad, a házasságodnak már a férjed halála el tt vége volt – válaszolta a férfi. – Az nem jelenti azt, hogy nem szerettem – mondta Leni. – Még a legnehezebb id kben is szerettem, mindig. Cade szíve furcsán megdobbant. – Nagyon szerencsés ember lehetett. – Nem vagyok benne biztos, hogy is így gondolta. – Leni habozott egy pillanatig, majd újra megszólalt: – Hogyan halt meg a feleséged? – Miel tt Cade-nek ideje lett volna válaszolni, az asszony megrázta a fejét. – Elnézést, nem lett volna szabad megkérdeznem. Semmi közöm hozzá. Csak egyszerűen… – Félbehagyta a mondatot, ahogy tekintete végigfutott a férfi sebhelyes arcán.

– A baleset kés bb történt – válaszolta szelíden Cade. – Autóbaleset? – Amikor a férfi bólintott, Leni megfordult, és felhúzott két térdét átkarolva a gyertyalángba meredt. – A férjem autóbalesetben halt meg. Cade nem tudta, mit feleljen, így hát csendben maradt, azon tűn dve, mi mindent árul el az asszony még önmagáról. S azon is tűn dött, tisztességes-e meghallgatnia. De miért ne hallgathatná meg? Tudni akarta, milyen volt az élete. Mindent tudni akart róla. Különösen pedig azt, vajon még mindig szereti-e a férjét. – A kábítószereseknél dolgozott – mondta Leni. – Titkos ügynökként. Beépült a terjeszt k közé. A megbízások veszélyesek voltak, és a legkisebb baklövés az életébe kerülhetett. Mindig azt mondta, hogy az a legjobb titkos ügynök, aki bele tud bújni a gengszter b rébe. Úgy élni, úgy lélegezni… És képes volt rá. Nagyon jól csinálta. Annyira jól, hogy talán már nem is tudta, kicsoda valójában. Én már nem tudtam. Leni nagyot sóhajtott, s a gyertyalángba bámult. – Árulás állhatott a halála mögött. Beépült egy nagyon befolyásos droghálózatba. Bérgyilkost küldtek rá, de a rend rség szerint nem annyira azért, amit tudott, hanem inkább bosszúból. És hogy példát statuáljanak vele. Az autóját egy éjszaka leszorították az egyik felüljáróról. A kocsi lezuhant, felrobbant, pedig bennégett. Cade lehunyta a szemét. Leni szavait hallva szörnyű képek jelentek meg a lelki szemei el tt. – Még mostanában is vannak rémálmaim – folytatta az asszony. – Látom a kocsiban, engem hív segítségül, de képtelen vagyok odamenni hozzá. Semmit nem tehetek, csak nézem, amint meghal. – Nem a te hibád volt, Leni! Az asszony meglepetten fordult Cade felé. – Bocsáss meg, nem akartam ennyire érzelg s lenni. Csak… err l még sohasem beszéltem senkinek. Azt hiszem, el kellett mondanom, és rültségnek tűnhet, de valahogy úgy érzem, mintha régóta ismernélek, Cade. Talán mert életveszélyben vagyunk. Talán amiért itt rekedtünk a föld alatt. – Vállat vont. – Nem tudom. Egyszerűen csak úgy érzem, benned megbízhatom. – Talán nem kellene – válaszolta Cade komoran. – Mármint megbíznod. – Miért nem? – Leni tekintete elsötétedett a gyertyafényben, s a férfi úgy érezte, ha nem elég óvatos, belevész abba a szempárba. Az a legjobb titkos ügynök, aki bele tud bújni a gengszter b rébe. Elfordította tekintetét a vizsgálódó szempár el l. – Nem az az ember vagyok, akinek gondolsz. 16. FEJEZET

– Akkor ki vagy? – kérdezte az asszony. – Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnéd tudni. – A gyertyafény megvillant Cade arcán, még titokzatosabbnak láttatva a vonásait. És még veszélyesebbnek. – Köröznek, Leni. Az asszony visszafojtotta a lélegzetét. – Hát ezért jöttél Rio Ranchóba! A törvény el l menekülsz. – Mindannyian rejt zünk valami el l – felelte keserűen a férfi. – Még te is. Az asszony vitatkozni akart, de nem tudott. Cade-nek igaza van. maga is rejt zködik. A múlt el l, és ami még rosszabb, a jöv el l. – Mit követtél el? – kérdezte habozva, de nem volt benne biztos, hogy valóban hallani akarja a választ. – Nem arról van szó, amit gondolsz. Nem vagyok bűnöz , de vannak, akik a halálomat kívánják. – Akik engem elraboltak… valójában téged keresnek? – kérdezte Leni. – Nem. Ha engem keresnének, már halott lennék. – Cade titokzatos pillantást vetett az asszonyra. – Nem rémültél halálra. Arra gondoltam, hogy ezek után fejvesztve menekülsz el lem. Leni körülnézett. – Ha esetleg nem vetted volna észre, nincs hova fussak. Itt rekedtünk, és igazad van, nem félek. T led legalábbis nem. Cade hosszan nézett az asszonyra. – Bátor vagy. – Vagy ostoba. A férfi elmosolyodott. Leni tekintete a szájára siklott, s eszébe jutott, milyen érzés volt érezni az ajkán az ajkát, a haján, a b rén a kezét. Eltűn dött, milyen lehet mellette az ágyban, szeretkezés után. A férfi szemébe nézett. Vajon tudja, mire gondolok? Cade felemelte a kezét, és megérintette az asszony arcát. Ujjpercei végigsiklottak az álla vonalán. Hüvelykujja körülrajzolta szája ívét, gyengéden a sebhez közeledve. – Mi történt az ajkaddal? – Lényegtelen. – Dehogy lényegtelen – válaszolta a férfi rekedten. – Nagyon is fontos! Majd megcsókolta Lenit, el ször gyengéden, majd szünetet tartott, hogy a szemébe nézzen. – Nem szeretnék fájdalmat okozni. – Nem fogsz. – Leni átkarolta a férfi nyakát, és maga felé húzta. Cade csupán egy pillanatig tudott ellenállni, majd a karjába zárta Lenit, s hevesen, szinte kétségbeesetten

megcsókolta. Hosszú id elteltével egy kicsit elhúzódott, a nevét suttogta, majd újra az ajkára tapasztotta az ajkát. Leni szinte beleszédült a mámorba. Sohasem kívánt még férfit úgy, ahogy most Cade Walkert. Nem, ellenkezett egy bels hang. Ugyanígy kívánta és akarta a férjét. Teljes szívével és lelkével szerette. S még mindig szereti. Danny azonban meghalt. Cade pedig… Cade. Eltartott egy pillanatig, míg ráébredt, hogy a férfi már nem csókolja. Ölel karja megmerevedett, és úgy tartotta, mintha félre akarná lökni. Leni megpróbált hátrahúzódni, hogy lássa az arcát. És akkor, a szenvedély ködfátyolán át valami hangot hallott, amelyt l megfagyott ereiben a vér. A támadásra készül csörg kígyó semmivel össze nem téveszthet hangját. 17. FEJEZET Cade er sebben ölelte magához Lenit, és belesúgta a fülébe: – Ha szólok, vet dj el! A lehet leggyorsabban. Rendben? Leni csak bólintott. Cade látta, amint nagyot nyel, s próbál uralkodni magán. – Most! Leni, mint a villám, elugrott, Cade pedig megragadta a matracot, és a csörg kígyó felé hajította. A kígyó odasújtott, de elkésett. Gyorsan tovasiklott. Cade megragadta Leni kezét. – Gyere, menjünk innen! A csörg kígyó nyilvánvalóan téli búvóhelynek használta a bányát, és a két betolakodó megzavarta a nyugalmát. Csakhogy ahol egy van, ott lehet több is. Tucatnyi. Talán száz is. Cade torka elszorult. Utálta a kígyókat, különösen a mérges kígyókat. Gyerekkorában csúnyán megmarta egy, és a kígyóméreg majdnem megölte. A gyertyáért nyúlt, és felemelte, hogy bevilágítsa, amennyire tudja, az alagutat. – Gondolod, hogy több kígyó is van itt? – kérdezte Leni, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. A hangja egy csöppet sem remegett. Mintha az iménti közjáték nem viselte volna meg annyira, mint a férfit. Cade hátán végigfutott a hideg. – Ki tudja? Talán egyedül volt, de nem szeretnék megbizonyosodni róla. A háta mögött Leni váratlanul felnevetett. Cade a hangra megfordult, és feltartotta a gyertyát, hogy lássa az asszony arcát. – Mi olyan nevetséges?

– Nem tudom. Talán ez az egész. – Önkéntelenül, mintha nem tudna uralkodni magán, újra felnevetett. – Drogcsempészekkel tűzharcba keveredtél. Bujkálsz valakik el l, akik meg akarnak ölni. És az egyetlen, amit l elvesztetted a fejed, egy csörg kígyó. – S mi olyan vicces ebben? – vonta fel ingerülten a szemöldökét Cade. – Hogy te is csak ember vagy. Ez talált. – A küls m ellenére – morogta a férfi. El akart fordulni, Leni azonban karon ragadta. Arckifejezése most teljességgel komoly volt. – Nem úgy értettem. Úgy értettem… hogy te is sebezhet vagy, s ez tetszik benne – ejtette ki szelíden a szavakat. – És tetszik a küls d is. – Na persze! – Komolyan mondom. Nagyon vonzó férfi vagy. – Láttam magam a tükörben, tudom, hogy festek. – A sebhelyek nem számítanak – er sködött Leni. – Van benned valami… er . Nem tudom, hogyan magyarázzam meg… – Egy lépést tett hátra, s felnézett a férfi arcára. Kíváncsiság ült a tekintetében. – A férjem nagyon jóképű férfi volt – folytatta lassan. – Els sorban mégsem emiatt tetszett meg. Ugyanezzel a tulajdonsággal rendelkezett is. Ugyanezzel a sajátos vonzer vel. – Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném, ha Danny Crowe-val hasonlítanának össze – felelte Cade keserűen. Leni megmerevedett, miközben a tekintete szinte megfagyott. – Honnan tudod a nevét? 18. FEJEZET Cade vállat vont. – Nem tudom. Nyilván te említetted. – Nem, én nem. – Akkor valaki más… – Nem hiszem. – Leni hátrálni kezdett, s Cade hiába nyújtotta a karját, eltaszította. – Ne nyúlj hozzám! – Gyere! Ki kell jutnunk innen… Az asszony megrázta a fejét. – Sehová nem megyek, amíg meg nem mondod, ki vagy. Honnan tudod a férjem nevét? Miért olyan a szemed, mint az övé volt?

Cade félrenézett, mintha nem tudná tovább állni az asszony tekintetét. Leni a szája elé tette reszket kezét. – Megérzéseid vannak, mint Dannynek annak idején. Félsz a kígyóktól, ahogy is. A legels perct l rá emlékeztetsz, amióta csak megpillantottalak! Ó, istenem! – Leni… Az asszony megrázta a fejét, nem akarta elhinni, amit az ösztönei súgtak. – Az nem lehet. Lehetetlen. A férfi nem válaszolt, de nem fordult el. – Ki vagy te? – kérdezte kétségbeesetten Leni. – Tudod, ki vagyok. Mindig is tudtad. – Danny? Boldog hitetlenkedés ült ki az asszony arcára, és egyetlen rült pillanatra a férfi azt hitte, minden rendben lesz. Leni egy lépést tett felé, máris a karjában volt, s szorosan magához ölelte. Oly szorosan, hogy Cade alig kapott leveg t, de nem tör dött vele. A szeme megtelt könnyel, s összeszorította, nehogy kicsorduljanak. Sosem hitte volna, hogy még valaha a karjában tarthatja Lenit. Az asszony letörölte a könnyeit, elhúzódott, és a férfi arcát vizsgálta. – Te vagy az – súgta csodálkozva. – Nem tudom elhinni. Nem értem. Hogyan… – Pszt! – A férfi tudta, Leni jogosan követel magyarázatot, s neki felelnie kell a kérdéseire, de nem most. Még nem. Az igazság egy sor új problémát vet fel, de most, egyetlen pillanatra visszakapta a feleségét. Magához ölelte, de valami megváltozott. Leni már nem volt olyan felszabadult, már nem örült annyira, mint az imént. Kibontakozott Cade karjából, miközben változatlanul az arcát fürkészte. – Miért? A szót szelíden ejtette ki, de a hangja kicsit élesen csengett. – Megmagyarázom – felelte a férfi éppoly szelíden. – Lehetséges? Meg tudod magyarázni, miért hitetted el velem ennyi ideig, hogy halott vagy? Miért hagytad, hogy gyászoljalak? Miért hagytad, hogy szinte elviselhetetlen bűntudattal kelljen élnem, amiért beadtam a válókeresetet, majd még aznap este a halálhíred hozták? Meg tudod magyarázni, miért kellett három esztendeig a poklok poklát megjárnom, miközben te… miközben te… – Leni remeg kézzel végigszántott kezével a haján. – Miközben te mit csináltál?

– Kérlek, nyugodj meg… – Nyugodjak meg? – csattant fel az asszony. – Nem gondolod, hogy okkal vagyok dühös? Jó isten, ha belegondolok az éjszakák végtelen sorába… Cade ugyanabban a pillanatban érezte meg a rengéseket, amikor Leni. Az asszony arcát nézte, és meglátta, amint a szeme elkerekedik, ahogy a tárna tetejére pillant. Törmelék pergett le rájuk. Cade eldobta a gyertyát, és megragadta Leni kezét. – Gyerünk! Sikerült felkapcsolnia az elemlámpát, miközben végigrohantak a szűk vájaton. Sziklatörmelék szakadt be mögöttük az alagútba. A leveg t sűrű por töltötte meg, k azonban csak szaladtak, amilyen gyorsan csak tudtak. Végül, ahogy a leveg tisztulni kezdett, Cade lassított, de ha azt hitte, hogy haladékot kapott, hát tévedett. Amikor hátrafordult, Leni arcáról mindent leolvashatott. Mindazt, amibe az elmúlt három év került neki. Leolvashatta róla, hogy most örökre elveszítheti. – Miért? – Az asszony mindössze ennyit kérdezett, miel tt lerogyott a fal mellé, és zokogásban tört ki. 19. FEJEZET A férje él! Lelkének egyik része soha nem érzett még ilyen boldogságot, de már az els pillanatban ott motoszkált benne, hogy elárulták. Danny hagyta, hogy halottnak higgye, és Leni úgy gondolta, ezt sohasem képes megbocsátani neki. Ennek ellenére, még haragjában is, alig tudta megállni, hogy szorosan magához ne ölelje Cade-et. Szükségét érezte, hogy megérintse, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg valóság, amit átél, s nem valami rült álom. De ha megérinti… ha megengedi magának, hogy újra kívánja… Cade megpróbálta átkarolni a vállát, de az asszony félrelökte. – Ne nyúlj hozzám! – Ne haragudj! – A férfi zavartan körülnézett, mintha nem lenne semmi ötlete, hogy mit mondjon vagy tegyen. – Szeretném elmondani, mi történt – szólalt meg végül. Leni szipogott, és beletörölte orrát a zsebében talált zsebkend be. – Égek a vágytól, hogy halljam! Cade odalépett hozzá, és leült. – Minden, amit a rend rség mondott neked, igaz volt. Feldobtak, bérgyilkost küldtek rám, az autóm tényleg lezuhant egy felüljáróról, de a robbanás el tt valahogy sikerült kimásznom a roncsból. Amikor a kórházban magamhoz tértem, tudtam, hogy a drogcsempészek a nyomomban lesznek, s ami még rosszabb, a te életed is veszélybe kerül. Amikor az FBI-ügynökök el álltak az ajánlattal, hogy új személyazonosságot kapok cserébe azért, amit tudok, elfogadtam. Nem volt más választásom. Az els évben egyik biztonságos házból a másikba költöztettek, aztán az új személyazonosságommal mehettem, amerre láttam. Egy id re Denverben telepedtem le, majd Los Angelesben, utána Montanában. Három évig vándoroltam, mert az egyetlen hely, ahol lenni akartam, ott volt, ahová nem mehettem. – Miért nem mondtad el nekem? – kiáltott fel Leni, akarata ellenére átérezve, mennyire nyomasztják Cade-et a történtek. – Miért hitetted el velem, hogy halott vagy?

– Mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy a maffiózókat meggy zzem, tényleg halott vagyok. Azok az emberek könyörtelenek. Ha gyanakodtak volna, hogy élek, érted jönnek, hogy elkapjanak engem. Nem kockáztathattam meg. – Talán – válaszolta Leni lassan. – De nem tudhattad biztosra. Hagytad, hogy halottnak higgyelek amiatt, ami esetleg megtörténhet. – Válni akartál, emlékszel? – kérdezte Cade. – Nem akartál tovább a feleségem lenni. Úgy gondoltam, ez a legjobb módja annak, hogy elengedjelek. Hagyom, hogy éld az életed. Egy halott férj után legalább kapod utánam a járadékot. A városnak fizetnie kellett, mert gyanúsnak tűnhetett volna, ha nem teszi. Csakis így gondoskodhattam rólad. – Azt hitted, kellett nekem az a pénz? – tette fel a kérdést Leni hitetlenkedve. – Egyetlen centhez sem nyúltam. – Biztosra vettem. Jellemz rád. – Cade tekintete hirtelen ellágyult. Leni elfordította a fejét. – Elképzelni sem tudod, milyen volt az életem az elmúlt három évben. A poklot éltem át. – Van némi fogalmam, elhiheted. – Cade hangja újra megkeményedett. – Ráadásul azt hittem, pontosan ezt akarod. Azt hittem, egyedül akarsz élni. – A férjemet akartam visszakapni. Nem akartam egy idegen felesége lenni, egy olyan emberé, aki soha nincs otthon, és amikor mégis… – Leni elhallgatott, az emlékezés túlságosan fájdalmas volt. – Annyira megváltoztál! – Igen. Már nem tudtam, ki vagyok, mi vagyok valójában. Olyan régóta éltem hazugságban, hogy többé nem tudtam, mi az igazság. – Miért jöttél Rio Ranchóba? Hogy végül tudtomra add, mégis élsz? Cade megrázta a fejét. – Nem gondoltam, hogy felismersz ezzel a rengeteg sebhellyel. Még a hangom is megváltozott. – Megérintette a torkát. – Nem terveztem, hogy beleavatkozom az életedbe. Csak a közeledben akartam lenni. Elfogadtam volna azt is, ha valaki mással élsz. Azt mondtam magamnak, fel tudom dolgozni, de amikor az els éjszaka megláttalak a seriffel, aztán meg Cantrell-lel… – Jake Cantrell csak barát. Ahogyan Glen Riordan is. – Nincs senki az életedben? Leni tekintete találkozott Cade-ével. – Nem, nincs senki – válaszolta. – És szeretném, ha így is maradna. 20/1. FEJEZET Elindultak tovább. Leni egyetlen szót sem szólt, s Cade nem hibáztatta ezért. Talán még mindig a sokk hatása alatt áll. Valószínűleg még mindig dühös és sértett, s Cade szerette volna hinni, hogy a kell

id ben meg fogja érteni, miért tette, amit tett. Hiszen egyszerűen nem volt választása. Leni azonban büszke asszony, és oly csökönyös tud lenni, mint egy öszvér. Ráadásul a fájdalom, amelyet okozott neki, lerombolta a bizalmát, és azt nem lehet egykönnyen visszaszerezni. Cade megállt egy pillanatra, és meggyújtotta a kabátzsebébe gyömöszölt egyik gyertyát. A kanóc lángra kapott, majd kialudt. Cade meggyújtott egy újabb gyufát, de kihunyt, miel tt ideje lett volna meggyújtani a gyertyát. Körülnézett. Az alagútban hűvösebb lett. – Hideg leveg t érzek – szólalt meg. – Én is. – Leni közelebb húzódott Cade-hez. A férfi meg akarta fogni a kezét, de tudta, Leni nem örülne az érintésének. – Menjünk. Talán van itt valahol egy kijárat. Harminc, negyven métert tettek meg, aztán megálltak, mert egy omlás következtében sziklafal zárta el az útjukat. Odafent azonban az éjszakai égbolt csillagai ragyogtak. – Nézd! – Leni elindult a nyílás felé, de Cade visszatartotta. – Óvatosan – figyelmeztette. – Újabb bányaomlást idézhetünk el , ha a rossz sziklát mozdítjuk el. Az asszony bólintott. – Mit tegyünk? – Fel kell másznunk. Nincs más megoldás. De csak egymás után. Te menj els nek! Könnyebb vagy nálam –tette hozzá Cade, amikor Leni tiltakozni kezdett. – Ha a súlyom elmozdítja a sziklát, mindketten itt rekedünk. Amilyen óvatosan csak tudott, az asszony mászni kezdett. Az omlás alján a kövek stabilak voltak, felfelé viszont egyre kisebbek, és egyszer-kétszer óhatatlanul is törmeléket zúdított Cade-re. Megrökönyödve állapította meg, hogy Cade-ként és nem Dannyként gondol a férfira. Ugyanaz az ember, és mégsem. Az elmúlt három év szörnyű volt, és nem tudta, hogy ezt valaha is képes lesz-e megbocsátani a férfinak… Csakhogy tisztában volt vele, hogy Cade is szenvedett. is magányos volt. Lehetséges, hogy többet gyötr dött, mint . Erre azonban most nem akart gondolni. Arra kellett összpontosítania, hogy kijusson az alagútból. Mindjárt felér! A hideg éjszakai szél az arcába csapott, ahogy felhúzódzkodott a nyíláson. Egy pillanatra lefeküdt a földre, képtelen volt elhinni, hogy végül kijutott. Megmenekült! Cade azonban még odalenn van. Az asszony lenézett a mélybe. – Cade? Az alagút talaján hagyott gyertya lángjának fényénél láthatta, ahogy a férfi felfelé kapaszkodik. A neve hallatán felpillantott. S a szikla kicsúszott a lába alól.

Leninek szinte a lélegzete is elakadt, amikor látta, hogy Cade visszacsúszik a gördül köveken, és lefelé nyújtotta a karját, hogy megpróbálja megtartani. Ám túl messze voltak egymástól. S miel tt még jobban kinyújthatta volna a kezét, a k halom megindult lefelé. Leni egy másodperccel el bb hallotta meg a faág reccsenését, miel tt egy hang megszólalt volna a háta mögött. Megpördült, s látta, hogy az sz hajú férfi, puskájával az oldalán, kióvakodik egy hatalmas k árnyékából. A fegyver csövét azonban a másik férfi fogta rá. A fehér hajú felhúzta a ravaszt. – Nem gondolhattad, hogy ilyen könnyedén megszabadulsz t lünk, ugye, Vöröske? – kérdezte az, amelyik ráfogta a fegyvert. – Hol a másik? – faggatta az sz hajú. Leninek minden akaraterejére szüksége volt, nehogy a nyílás felé pillantson. – Halott. Betemette a bányaomlás. A fehér hajú gengszter a nyílás felé bökött a puskája csövével. – Nézd meg, látod-e odalenn! – szólt rá a társára. A másik férfi a nyíláshoz térdelt, és bevilágított az elemlámpájával. – Meg sem mozdul. Szerintem halott. A rettegés összeszorította Leni szívét. Nem! Nem veszítheti el még egyszer Cade-et! – Menj le, és gy z dj meg róla! – parancsolt rá a fehér hajú a társára. – Az az ostoba farmer majdnem elmenekült, hála neked. Ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibát! A második gengszter levett a válláról egy kötéltekercset, egyik végét egy k tömb köré er sítette, a másik végét pedig behajította az üregbe. Másodpercek alatt eltűnt a mélyben. – Cade, vigyázz! – sikította Leni. Megpróbált a nyílás felé rohanni, a fehér hajú azonban megragadta, és a földre rántotta. A következ pillanatban puskalövés hallatszott odalentr l, és az asszony egy pillanatig úgy érezte, mintha a szíve megszűnt volna dobogni. Páni félelmet, majd vak dühöt érzett. – Nem! – A fehér hajú felé vetette magát, de a bandita a vállára csapott puskatussal, és megállította. Leni a fagyott földre zuhant, és az ütés ereje szinte még a leveg t is kiszorította a tüdejéb l. Meg fog halni. Leni tudta, nincs kiút, de már szinte nem is érdekelte. Cade halott. Mi marad, amiért élni érdemes? A bosszú, súgta legbelül egy halk hang. A fehér hajú férfi lemosolygott rá, mintha csak olvasna a gondolataiban. – Hagytad a barátomat meghalni a barlangban. Most megfizetek érte. – Felemelte puskáját. – Élvezettel öllek meg. Leni nem hunyta le a szemét, hanem kitartóan, eltökélten meredt a gazemberre.

– Nem úszod meg. Lenn a városban vannak már, akik téged keresnek. – Nem találnak meg. Soha nem fognak elkapni – felelte a fehér hajú bandita. Leni elakadó lélegzettel figyelte, ahogy a gengszter ujja meghúzza a ravaszt. Hallotta, amint a hang visszhangzik a hegyek között, és a lövést követ egyetlen pillanatig azon tűn dött, miért nem érez fájdalmat. Ekkor azonban, teljesen váratlanul, a fehér hajú hanyatt vágódott, ahogy egy kéz összezárult a bokája körül, és megrántotta. Cade a kötélen mászott fel a barlangból. Ám miel tt felállhatott volna, a fehér hajú rászegezte a puskáját, mire feléje ugrott. A fegyverért vívtak élet-halál harcot. Majd, ahogy a barlang nyílása felé gurultak, a talaj váratlanul megcsúszott alattuk. A fehér hajú egy pillanatig belekapaszkodott Cade-be, majd zuhanni kezdett – fülsiketít üvöltése csak a barlang mélyén halt el. Leni Cade felé rohant. Térdre rogyott, megragadta a karját, és egy másodperccel azel tt, hogy a nyílás beomlott volna, átsegítette a nyílás szélén. Leveg után kapkodva ölelték egymást. – Leni, sajnálom, annyira sajnálom – ismételgette Cade. – Nem volt más választásom. Az asszony lehunyta a szemét. – Nem gondoltam, hogy valaha is meg tudok bocsátani neked. Nem gondoltam, hogy valaha is képes leszek még bízni benned, de most, amikor azt hittem, hogy megint meghaltál… – Az asszony egész testében remegett. – Nem akarlak másodszor is elveszíteni. Nem bírnám ki. – Megváltoztam – figyelmeztette Cade. – Már nem az a férfi vagyok, aki eltávolodott t led, de az sem, akihez egykor feleségül mentél. Danny Crowe halott. Meg kellett halnia. – Tudom. És a lelkem mélyén mindig is hiányozni fog. volt az els szerelmem, de… Cade felvonta a szemöldökét. – De? – Te leszel az utolsó. Majd egy hosszú perc elteltével mindketten felálltak. Cade kézen fogta Lenit, és elindultak lefelé a hegyr l. Csak a hold fénye mutatta az utat, semmi más. Vége