„szorgalom és szenvedély” IrInyI jános éleTÚTja és ... · „Szorgalom és szenvedély” – Irinyi János életútja és tevékenysége 109 12. (122.) évfolyam 3. szám,

12. (122.) évfolyam 3. szám, 2017. június

Dr. Tószegi Zsuzsanna*

„szorgalom és szenvedély” IrInyI jános éleTÚTja és Tevékenysége

„Szorgalom és szenvedély – Herrmann.” Ezzel a mottóval indítja Irinyi János az élete fő művének szánt, háromkötetesre tervezett munka, „A vegytan elemei” első kötetét. Az általa több ízben használt Herrmann álnév magyarázatául szolgáló példamondatot a Pesti Hírlap-ban1 közölte: „Herr der Leidenschaften, und Mann der Worte.”

A mottó híven tükrözi Irinyi János életpályáját: a lángoló hazaszeretettel párosuló, hatal-mas szenvedély és a lankadatlan szorgalom jellemezte a kiváló intelligenciájú, nagy akarat-erővel bíró, kiugró fiatalkori teljesítményt felmutató, briliáns tehetségű embert. Ragyogó képességeinél és ifjúkori eredményeinél fogva sikert sikerre halmozhatott volna, ha 27 éves korában, saját elhatározásából nem fordít hátat a fővárosnak, és 30 évesen nem hagy fel elméleti munkásságával. A Tudományos Akadémia tagjává válhatott volna, megkaphatta volna a vágyott egyetemi katedrát; ő azonban önként vállalt vidéki száműzetésbe vonult, hogy a hátralévő hosszú évtizedekben hivatalnokként keresse meg a kenyerét.

Mindössze 4,5 évet töltött Pesten a fiatal Irinyi, azonban e rövid idő alatt fantasztikus teljesítményt nyújtott: öt tudományos értekezést írt és publikált, óriási lelkesedéssel vetette bele magát a frissen alakult Természettudományi Társulat, illetve az Iparegyesület választmá-nyának tevékenységébe, és – nem mellesleg – gyufagyárat létesített, amelynek fennmaradá-sáért ádáz küzdelmet folytatott a hatóságokkal. 1844 tavaszán azonban mindennek hátat fordítva elvonult Bihar megyébe, ahol előbb az apai birtokon gazdálkodott, majd fokozato-san előálló anyagi nehézségei miatt hivatalnoki munkát vállalt.

Ha nem lett volna egy-két fiatalkori barátja, aki felkeltette az addigra élete delén túlju-tott Irinyi iránt a közfigyelmet, ma a nevét sem igen tartanánk számon. Bő negyedszázad múltán egykori diáktársa az egyik legolvasottabb országos hetilap hasábjain szólította fel, hogy írja le a gyufa feltalálásában játszott szerepét – ennek az önvallomásnak köszönhetően ismerhette meg az ország, micsoda világra szóló tettet hajtott végre a bécsi Polytechnikum 19 éves növendéke. Később egy országos napilap a halálhírét költötte – a nekrológra Irinyi tüstént válaszolt, levelében néhány adattal kiegészítve oly kevéssé ismert életrajzát. Az or-szágos sajtóban való szerepeltetése kellő figyelmet keltett ahhoz, hogy a későbbiek során többen is megemlékezzenek munkásságáról.

Születése után két évszázaddal azzal adózunk Irinyi János emlékének, hogy a levéltárak és könyvtárak mélyéről napvilágra hozzuk az elérhető forrásokat, és ezek alapján ismertetjük a hazai kémiatörténet kimagasló alakjának életútját és munkásságát, akit a találmánya alapján méltó hely illet meg a magyar feltalálók pantheonjában.* Egyetemi docens, tudományos újságíró.1 Jelentése: „A szenvedélyek ura, a szavak embere”. In: Pesti Hírlap, 430. sz., 1845. február 13., p. 100.

108 Dr. Tószegi Zsuzsanna

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle

„az a tény, hogy az ifjabb Irinyi a nagy létán lakó Irinyi jános fija légyen, bizonyíttatik” – családja és ifjúkora

A családfő, Irinyi János 1787. január 6-án született Zsákán. Iskoláit Nagyváradon és Egerben végezte. Az ő fiatalkorában Magyarországon még nemigen volt szervezett gazdasági szak-képzés (a keszthelyi Georgicont 1797-ben alapította Festetics György), ezért az önművelés kiemelkedő szerepet játszott abban, kiből milyen szakember vált. A nyelveket beszélő, széles érdeklődésű Irinyi az országon belül és Némethonban sorra tanulmányozta a bevált mező-gazdasági módszereket, eljárásokat, amelyeket aztán meghonosított, illetve továbbfejlesztett a nagylétai Zichy-birtokot bérlő báró Mandel tiszttartójaként.

A 19. században a gazdatisztek elsőrangú szerepet töltöttek be a gazdaság irányításában, a mezőgazdasági termelés terén elért eredményekben. Az akkoriban új módszernek számí-tó váltógazdálkodást Irinyi sikerrel valósította meg a Mandel bárók birtokán. Jószágigaz-gatói ideje alatt a mintegy 25 ezer holdas uradalom mintagazdasággá vált. „Irinyi kitartó szorgalma és a korral haladott szakértelme által a létai uradalmat Biharmegyének nemcsak legokszerűbben, hanem legjövedelmesebben is kezelt nagy birtokai egyikévé fejlesztette.”2 Az állattartásban és tenyésztésben az akkor még kevéssé elterjedt istállózás híve volt. A le-geltetést a takarmányok nagyobb mérvű termesztésével pótolta.3

„Idősb Irinyi János, a folyó század első felében, 40 éven át, az okszerübb mezőgazdák kitünőbbjeinek egyike volt, a kit a tudományos észlelés és az okadatokra támaszkodó ala-pos ismeretben, a … haladásra törekvés mellett, különösen a gyakorlatiasság jellemzett nagy mértékben”, és ennélfogva „országszerte elismerést … és szaktekintélyt vívott ki magának.”4

1. ábra: Idősebb Irinyi János arcképe5

2 Surányi Béla: Egy gazdálkodó a múlt századból: idősb Irinyi János. Hajdú-Bihari Napló, 45. évf., 25. sz., 1988, p. 11.

3 Fabricius Endre: A magyar gazdatiszt. Pátria, Budapest, 1931, p. 34.4 Galgóczy Károly: Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület emlékkönyve, V. füzet. OMGE, Budapest,

1885, p. 41–48.5 Digitális Képkönyvtár DKA-046077.

„Szorgalom és szenvedély” – Irinyi János életútja és tevékenysége 109


Bihar megye gazdálkodásáról, illetve saját eredményeiről több cikket publikált a Gazdasá-gi Lapok, a Magyar Gazda, a Társalkodó és más folyóiratok hasábjain – írói munkásságának Szinnyei József szócikket szentelt a „Magyar írók élete és munkái” című lexikonban. Egy idé-zet a Magyar Gazda című folyóirat 1846-os évfolyamából, amely azért is különösen érdekes, mert abban az évben a lap hasábjain a fia, ifjabb Irinyi János is publikált két úti beszámolót francia- és németországi tapasztalatairól. „E’ hanyatló évről kivánván vidékünk gazdasági állapotáról tudósítást adni, megemlitem, miként a’ mult tél és tavasz gazdászati tekintetből igen kedvezően járt volna le, ha a’ tavaszi hideg sok helyeken a’ szőllőket megnem ölte vol-na. A’ nyár nemcsak nagy szárazsággal’s rendkivüli hévséggel végzé be járását, hanem jég-csapást is éreztetett sok szőllő és vetésekben. Különben aratásunk féltermést meghaladott, tavaszi veteményeink is kielégitők valának.”6

A családfő 1856. április 15-én hunyt el Nagy-Létán. Halála után a Gazdasági Lapok, majd ennek nyomán a tekintélyes hetilap, a Vasárnapi Ujság is megemlékezett róla. A nekrológ-ból idézünk: „… a magyar gazdaközönség mintegy magvát képezi a magyar értelmiségnek, s midőn hazafiúi és emberi erényekről van szó, itt a legtöbb tiszteletreméltó jelenségekre akadunk. Illy értelmes, mivelt férfiút, a magyar gazdák egy mintaképét mutatjuk be…”7

Néhány további adat a famíliáról és Irinyi János családtagjairól

Az Irinyi családra vonatkozóan nagy horderejű forrás, a bihardiószegi ortodox templom anyakönyve került elő a 2000-es évek elején, amelynek felkutatását és közzétételét Szabó Józsefnek köszönhetjük. Az anyakönyvben három Irinyi gyermek: János, Antónia és József születési, továbbá az apa, idősebb Irinyi János halálozási adatai is megtalálhatók.8

Az eredeti anyakönyv napvilágra kerülése után nem lehet kétséges: Irinyi János a Bihar megyei Albis községben született 1817. május 18-án. Születési adatai számos helyen tévesen jelentek meg, többek között a Pallas nagy lexikonában, ahol 1819-es évszám és Nagy-Léta9 szerepel – később sok forrás ezt az adatot vette át.10 János a család harmadik gyermeke, de elsőszülött fia volt; őt követte 1820-ban Antónia, majd 1822-ben József. A feltárt adatok szerint az Irinyi házaspárnak hat gyermeke: négy leánya és két fia született.

6 Id. Irinyi János: Biharból. Magyar Gazda, 6. évf., 93. sz., 1846, p. 1509–1511.7 Id. Irínyi János: Vasárnapi Ujság, 1858. március 28.8 Szabó József: Egy felfedezés története. – A bihardiószegi egykori görög kereskedő társaság által épített

ortodox templom 70 lapos anyakönyve (keresztelések 1812–1882, esketések 1814–1846, temetések 1807–1881) a Romániai Nemzeti Levéltár Bihar megyei fiókjának anyakönyvi állagában (DJAN-Bihor, fond Colecţia Registrele de stare civilă, dosar 383) található: http://biharmegye.ro/node/1200.

9 A „gyujtó” címszó alatti szövegben debreceni születésűként van Irinyi János feltüntetve. In: A Pallas nagy lexikona, 8. kötet. Pallas, Budapest, 1894, p. 457. Az Irinyi Jánosról szóló szócikkben szereplő ada-tok: „született Nagy-Létán (Bihar) 1819”. In: A Pallas nagy lexikona, 8. kötet. Pallas, Budapest, 1894, p. 688. Ugyanígy tünteti fel Révai nagy lexikona, 10. kötet. Révai, Budapest, 1914, p. 636.

10 Többek között Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/i/i09262.htm.



2. ábra: Irinyi János születési és keresztelési adatai a bihardiószegi ortodox anyakönyvben11

Az édesanyáról, akinek a neve, Janovits Roxánda jól olvasható a bihardiószegi anyakönyvi bejegyzésekben, annyit tudunk, hogy szerencsésen felnevelte mind a hat gyermekét, és a férjét túlélte.12

János öt évvel fiatalabb testvére, Irinyi József a jurátusi pályára lépett. Bihar megye vá-lasztott országgyűlési képviselőjeként jelentős szerepet játszott az 1848/49-es nemzetgyűlés munkájában. Az 1848-as forradalom egyik legaktívabb tagja volt, a „márciusi ifjak” közé tartozott; az ő nevéhez kötik a 12 pont megfogalmazását (amelyben a hagyományok szerint bátyjának, Jánosnak is nagy szerepe volt) és kinyomtattatását. Kiváló nyelvtudása és jogi felkészültsége alapján 1848 őszén a forradalmi magyar kormány Teleki László mellé Párizs-ba küldte követségi tanácsosnak. Irinyi Józsefet a szabadságharc bukása után halálra ítélték, de Haynau az utolsó pillanatban megkegyelmezett neki. A hírlapíróként, műfordítóként is számottevő életművet alkotó Irinyi József 37 éves korában hunyt el.

A család elsőszülött gyermekének, Viktóriának a neve a fia, Iosif Vulcan révén maradt fenn. A Vulcan József néven Magyarországon is sokat publikáló irodalmár – aki később a Román Tudományos Akadémia tagja lett – sokat tett a magyar irodalom román nyelvű megismertetéséért. A család ismert tagjaival együtt Irinyi Viktória emlékét is mind a mai napig ápolják Létavértesen.13

11 A felvételt Szabó József szíves hozzájárulásával közöljük. Forrás: 8. sz. lábjegyzet.12 Janovits Roxánda özvegyi mivoltáról a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában őr-

zött iratok tanúskodnak. MNL HBML XIII. 10. Az Irinyi család iratai.13 Irinyi – Vulcan nap. 2010. november 6: http://www.haon.hu/letavertes/irinyi-vulcan-nap/news-20101123-

12215371.



A fent említett anyakönyvben és jó néhány levéltári forrásban a család neve Irimi for-mában szerepel14 – bár 1922-ben Irinyi János egyetlen fia, Irinyi Lajos egy levelében úgy nyilatkozott, hogy korábban Irimie alakban írták a nevüket.15

A feltaláló családjának I. Lipót császár adományozott nemesi levelet 1659-ben.16 A nemesi rang elismertetése érdekében idősb Irinyi János járt el: Bihar vármegye 1838-as közgyűlésén bemutatta azokat az igazolásokat, amelyek alapján Szatmár, illetve Szabolcs vármegyében 1775-ben, illetve 1776-ban valóságos magyar nemesnek ismerték el a családot.17 Idősb Iri-nyi János és gyermekei ez időtől, tehát 1838-tól kezdve használta az Irinyi családnevet.

Több nyomtatott munkában, illetve kézírásos forrásban „Irínyiként” (tehát egy hosszú í betűvel) olvasható a família neve – egyes vélemények szerint azért, hogy megkülönböztes-sék az irinyi Irinyi családtól, amellyel a névhasználat miatt az ifjabb Irinyi Jánosnak 1841-ben kellemetlen ügye támadt. Az irinyi előnevet viselő család egyik tagja, Irinyi Tamás ki-fogásolta, hogy a Pesten akkor már gyufagyárat működtető Irinyi János az irinyi nemesi előnevet használta egy folyamodványában.18

A család nemességének kihirdetési ideje ismeretében válik érthetővé, hogy a Debreceni Református Kollégiumban 1834-ben Jánost miért még „Irimi”, Józsefet 1838-ban viszont már „Irinyi” néven vezették be az anyakönyvbe.19 Jánost 1836-ban a bécsi Polytechnikumban is Irimi néven, a berlini egyetemen viszont 1838-ban már Irinyi néven regisztrálták.

A család ortodox vallású volt, a két fivér azonban felnőtt korában a református hitet gya-korolta. A születési anyakönyv mellett a nagyváradi jogakadémia,20 illetve a Debreceni Re-formátus Kollégium hivatalos iratai is arról tanúskodnak, hogy mindkét Irinyi fiú ortodox vallásúként került be az intézményekbe.21

14 Szálkai Tamás: Armálisok és armalisták a kora újkori Biharban. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár egyé-ni címeres nemeslevelei. Doktori disszertáció, Debrecen, 2010: https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/97140/ertekezes.pdf?sequence=6A.

15 Az MTA III. osztályának 1922. május 29-i ülésén tartott előadást Hankó Vilmos levelező tag és Grabovszky Camill főreáliskolai tanár mint vendég „Irinyi János, a feltaláló és író” címmel. Erről szer-zett tudomást Irinyi János fia, aki „hosszú és rendkívül érdekes” levélben reagált, „amelyben apjára vo-natkozólag sok, eddig ismeretlen adatot” közölt Hankó Vilmossal. Forrás: Irinyi János öt szál gyufája az Akadémián. Magyarország, 1922. május 30.

16 Olay Ferenc: Adatok Irinyi János emlékezetéhez. Debreceni Szemle, 7. évf., 4. sz., 1933, p. 150–151.17 Szálkai Tamás: Bihar nagy szülöttei: 200 éve, májusban született Irinyi János. Az Irinyiek származása és

nemessége. Hajdú-Bihari Napló, 2017. április 29, p. 11. 18 Szálkai: i. m. (17).19 Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában. Debrecen, Tiszántúli Re-

formátus Egyházkerület, 2013. II. kötet, p. 1104., 1134., 1338., 1386. Az 1104. oldalon Irimy formában olvasható János neve.

20 Varga Júlia: A nagyváradi jogakadémia (1780–1848) és a püspöki szeminárium (1741–1848) hallgató-sága. ELTE, Budapest, 2006. Irinyi János adatai Joannes Irimi néven a 123. oldalon, a 2377. szám alatt, testvéréé pedig Irimy Josephus név alatt a 154. oldalon, a 2985. sorszámon szerepelnek. Mindketten görögkeleti vallásúként voltak regisztrálva.

21 A debreceni intézménytörténeti forrásokban az Irinyi fiúk vallására vonatkozóan két rövidítés olvasható: GRNU, illetve Graeci rit. n. unit. = Graeci ritus non unitus, vagyis nem egyesült görög szertartású. L. a 12. sz. lábjegyzetet.



Irinyi tanulmányai 1823–1846

Irinyi János 1823 és 1827 között Nagylétán járt elemi iskolába, majd a nagyváradi premont-rei főgimnáziumban folytatta tanulmányait. A nagyváradi királyi jogakadémia bölcsészeti fakultásának nyilvántartásába 1831-ben jegyezték be; 1833-ban ugyanitt, a jogi fakultáson folytatta a tanulást.22 Tizenhét éves korában, 1834 szeptemberében iratkozott be a Debre-ceni Református Kollégium jogi tagozatára,23 ahol 1836-ban jeles eredménnyel diplomá-zott.24

Életrajzírói hangsúlyozzák, hogy amikor a szülői akarattal szembeszegülve az ifjabb János nem jogásznak állt, hanem a bécsi Polytechnikumba ment továbbtanulni, apjának akkora csalódást okozott, hogy megvonta fiától az anyagi támogatást. Az életmű lelkes kutatója, Nyárády Gábor tudományos újságíró úgy tudja, János kora gyermekkorától fogékony volt a „mesterkedés”, a kísérletezés iránt.25

Lósy-Schmidt Ede kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy Irinyi János neve szerepel a bécsi Polytechnikum, vagyis a bécsi műegyetem hallgatói anyakönyvében. 1836-ban iratko-zott be az intézménybe, ahol általános technikai kémiát tanult, és az év végén kitüntetéses vizsgát tett a tárgyból.26 Nyárády Gábor szintén kutatta Bécsben a Polytechnikum vizsga-könyveit: 1836-ban és 1837-ben Irinyi valamennyi tárgyból jelesen vagy kiválóan vizsgá-zott.27

Az ELTE Levéltára kiadásában 2013-ban megjelent egy adattár a bécsi egyetemeket láto-gató magyarországi diákokról. A kötetben az 5182-es sorszám alatt olvasható néhány adat Irinyiről: ezek szerint 1835-ben iratkozott be és 1836-ban ki a bécsi műegyetemről. Az ada-tok között olvasható továbbá, hogy 1839-ben a berlini egyetemen, 1846-ban Hohenheimben tanult tovább.28 Az ELTE által kiadott adattárban közölt évszámok egy-két évvel eltérnek a többi forrásban regisztráltaktól, amelyek pontosan illeszkednek egymáshoz: Irinyi 1836 nyarán végzett Debrecenben, ezt követően ment Bécsbe tanulni. Lósy-Schmidt Ede azt is ellenőrizte, hogy 1835-ben még nem szerepelt a neve a bécsi egyetem katalógusában.29

Bécs után Berlinbe ment, itt 1838-ban beiratkozott az egyetem (Friedrich-Wilhelms-Universität zu Berlin) nyári és téli szemeszterére; ezek húsvéttól Szent Mihály napjáig, illetve

22 Varga: i. m. (20), p. 123.23 I. m. (19), p. 1104.24 Siró András: Irinyi János. Magánkiadás, Debrecen, 1970, p. 8.25 Nyárády Gábor: A láng fellobban. Ifjúsági, Budapest, 1954, p. 9–10.26 Lósy-Schmidt Ede: A foszforos gyújtók: Rómer István és Irinyi János szerepe a gyújtók tökéletesítésében.

Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest, 1935, p. 38. (Különlenyomat a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönye LXIX. kötetéből, 1935). Az idézett forrás: Prüfungs-Katalog der technischen Abtheilung des k. k. polytechnischen Institutes vom Studienjahre 1836.

27 Nyárády: i. m. (25), p. 222.28 Szögi László: Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és akadémiákon 1789–1848. ELTE, Budapest,

2013 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 20.), p. 259.29 Lósy-Schmidt: i. m. (26), p. 37.



szeptember végétől húsvétig tartottak. Így pontosan tudjuk, hogy Irinyi egy éven át, 1839 tavaszáig tanult Berlinben.30

Irinyi közel harmincéves volt, amikor még egy alkalommal szervezett képzésben vett részt: az 1846/47-es téli szemeszterben (október 15. és március 15. között) a hohenheimi mezőgazdasági akadémia erdészeti karán tanult.31

„Találmányom mellett kis millionerré lehettem volna” – a feltaláló

Irinyi János életével kapcsolatban sok tény mind a mai napig ismeretlen előttünk. Részben oka ennek, hogy nem szerette a nyilvánosságot, nem írt önéletrajzot, arcképet is alig néhány alkalommal engedett készíttetni magáról. A gyufa fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységé-ről azonban két ízben saját maga számolt be a sajtó nyilvánossága előtt – először 1863-ban, másodszor 1880-ban. A sors különös fintora, hogy mindkét visszaemlékezést hírlapírói té-vedések kényszerítették ki az önként választott visszavonultságban élő Irinyiből.

A Vasárnapi Ujság 1863. évi 5. számában egy ábrával illusztrált, terjedelmes cikk jelent meg „A Zarzetzky-féle gyufagyár Pesten” címmel, amelyből a következőkről értesülhettek a lap olvasói. „…a gyufának, mint a mai élet egyik hasznos és nélkülözhetetlen czikkének feltalálása, magyar ember érdeme. A gyufa feltalálója, Rómer István, magyar volt, ő állitotta Bécsben az első gyufagyárt e század elején”.32

Az utókor roppant hálás lehet e – részben – téves információnak, mert a lap szerkesztője azonnal reagált rá „A gyufa igazi feltalálója” című írásában. A cikket Csarnay néven aláíró szerző ezt írja: „Én, ki a rég történt előzményeket e tárgyban közelebbről ismerem, vártam a felszólalást illetékesb helyről”, de ez elmaradt, pedig „a keserü visszaemlékezés fájó érzetével olvashatta azokat végig egy igaz – nem bécsi – magyar honfitársunk, ki leköttetve a szerény-ség” és más körülmények miatt, „az igazi valót magába rejteni kénytelen”. A Csarnay név mögé rejtőző Pákh Albert33 – „az emlitettnek tan- és ifjukori társa”, az általa ismert tényeket „akkori összeszőtt életünk fonalán – közelebbről ismerő egyén, kimondom azt, mit ő nem mondhat. … A gyufák feltalálója nem Rómer, hanem Irinyi János kitünő chemikus honfi-társunk”. A régi barát fontosnak tartotta kiemelni, hogy Irinyi „külországi legnevezetesbb iskolákban nevelve, Berlinben, mint a legnevesbb chemikusok egyike volt kitüntetve, sőt e

30 Amtliches Verzeichnis des Personals und der Studierenden der Königlichen Friedrich-Wilhelms-Universität zu Berlin [Elektronische Ressource] A tavaszi szemeszter hallgatói nyilvántartása itt érhető el: http://edoc.hu-berlin.de/ebind/hdok/hp01_b_p-vl_sh1838/XML/index.xml?part=page&page=25&resolution=high – a téli szemeszteré pedig itt: http://edoc.hu-berlin.de/ebind/hdok/hp01_b_p-vl_wh1838/XML/index.xml?part=page&page=1&resolution=high.

31 Fehér György: A hohenheimi mezőgazdasági akadémia magyar hallgatói, 1818–1893 (sorsok, életpá-lyák). In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei 1984–1985. MMM, Budapest, 1985, p. 548, 561.

32 Z. G. [Zombory Gusztáv]: A Zarzetzky-féle gyufagyár Pesten. Vasárnapi Ujság, 10. évf., 5. sz., 1863, p. 40.

33 Szathmáry László: A gyufa története a XIX-ik század végéig. Kis Akadémia, Budapest, 1935, p. 78.



tárgyban német nyelven irott könyve iskolai kézi könyvül lőn bevéve.” Csarnay (alias Pákh) utalt Irinyi akkori magánéleti gondjaira: „Az ifjunak leginkább családi keserü meghasonlás-ból kerekedett – végetlenül nyomasztó körülményei” miatt fogadta el a Rómer által felkínált egyezséget. A szerkesztő ezzel zárja a cikket: „Igen kivánatos volna, hogy végre Irinyi János ur maga gyujtana nekünk e részben gyufánál állandóbb világot.”34

Az érintett három napon belül reagált a szerkesztői kérésre: Irinyi önvallomása „Felvilágositó adatok a gyufa történetéhez” címen jelent meg a Vasárnapi Ujságban.35

Irinyi másodszor és egyben utoljára 1880-ban állt a sajtó nyilvánossága elé, megcáfo-landó saját halálhírét. A Függetlenség című politikai közgazdasági és társadalmi napilap 1880. augusztus 29-én „A gyufa feltalálója” cím alatt közölte Irinyi második nyilatkozatát, amelynek előzménye: az újság 1880. augusztus 26-án közölt egy hírt „A gyufa feltalálója meghalt” címmel. A nekrológból arról értesültek a lap olvasói, hogy „Ha angol, franczia vagy német lett volna, a földkerekség összes lapjai most egy világhirü milliomos elhunytát hirdetnék ékesen … Feltaláló neve tán még soha sem maradt oly homályban, mint Irinyié, pedig találmánya bizony odasorakozik e század legfényesebb vivmányai közzé.” A megem-lékezés egy sor hibás adatot közöl, hiszen a Fényes-Litkén elhunyt Irinyi Bertalannak, a „szabadságharczi alezredesnek” állít emléket.36 Az újság hasábjain megjelent téves híradás ragadtatta arra Irinyi Jánost, hogy azon melegében válaszoljon, és közöljön néhány fontos tényt önmagáról és a találmányáról.

Az újság szerkesztője „a következő nagyérdekü és kedélyes sorokat vette” Irinyi János-tól, akit Nagyváradon jó ismerősei azzal fogadtak, hogy csak a lelke jöhetett ide, hiszen most olvasták a Függetlenségben a halálhírét. „Nem tagadom, egy kis borzadály lepett meg, midőn a hirek között ott olvasom, hogy ’a gyufa feltalálója meghalt’ ” – írja Irinyi, majd ezekkel a szavakkal folytatja: „bátorkodom a különben igen tisztelt, de már legalább én reám vonatkozólag, nálamnál talán még sem jobban értesült ujdonságiró úr némely té-vedését helyreigazitni.” „A harminczas években nem voltam gyógyszerész nevendék Bu-dapesten, mert Nagyváradon a jogot végezvén, a chemiához való szenvedélyem a bécsi polytechnikumba vonzott, s ott sikerült nekem a dörzsgyufát 1836-ban feltalálnom.”37

A találmánnyal kapcsolatos részleteket az 1863-as visszaemlékezésben írta meg Irinyi: „Midőn a bécsi polytechnikum vegytanára Meissner38 élt, akkor én az ő, ő az én kedvenczem volt” – majd hosszan fejtegeti a „vegyelemek magyar nevei” terén kifejtett tevékenységét, vé-gül visszatér a bécsi történésekre: „Meissner tanár tehát dörzsölgette a barna ólomélegyet

34 Csarnay (Pákh Albert): A gyufa igazi feltalálója. Vasárnapi Ujság, 10. évf., 8. sz. 7. sz., 1863, p. 62.35 Irinyi János: Felvilágosító adatok a gyufa történetéhez. Vasárnapi Ujság, 10. évf., 9. sz., 1863, p. 75–76.36 A gyufa feltalálója meghalt. Függetlenség. Politikai közgazdasági és társadalmi napilap. 1. évf., 236. sz.,

1880. augusztus 26.37 A gyufa feltalálója. Függetlenség. Politikai közgazdasági és társadalmi napilap. 1. évf., 239. sz., 1880.

augusztus 29.38 Meissner Traugott Pál (1778–1864) Erdélyben született gyógyszerész, a Polytechnikum kémiaprofesszo-

ra.



a kénvirággal üveg mozsárban, igérvén a figyelmes hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyulni, – de ez nem történvén, nekem hamar az jutott eszembe, hogy ha kén helyett vilanyt vett volna, ez már régen égne. Ebből áll a találmány!

Azután egyik társamnak … mondám, hozzon nekem ólompirt, választóvizet, s egy huszast adtam neki phosphorra, … mert – mondám – zündhölzlit akarok csinálni (még ak-kor a gyufa-szó sem volt megteremtve). Egy kis vegytani számitás után nem kellett semmi ’sokszoros kisérlet’ .”

Irinyi részletesen leírja, hogyan készítette el az első gyufaszálakat. A „vilanyt”, vagyis a foszfort forró vízben felolvasztotta, majd szemcsésítette. Miután kihűlt, hozzáadta az „ólom-pírt” (míniumot), majd arab mézgával keverte össze azért, hogy a keverék ráragadjon a fára. Tíz szál gyújtópálcikáról leszedte az akkor ismert keveréket, a helyére a saját maga által ösz-szeállított elegyet illesztette, majd otthagyta száradni. Másnap az előadás előtt megmutatta Meissner tanárnak és néhány diáktársának; ez utóbbiak közül az egyik azt a tanácsot adta, vegyen rá privilégiumot.

„Már most kérlek. Van 1836-ban egy fiatal magyar, jogot végzett, Bécsbe megy a polytechnikumba …; lenézi az ottani szegény alkotmánytalanokat, mert Magyarországon alkotmány volt; a privilegiumot csak két oldalról ismerték, egyik a nemesi, másik a gyön-gyösi” – majd itt megemlíti, hogy 1843-ban az iparegyesület választmányában elkészült ugyan az első magyar szabadalmi törvényjavaslat, de abból nem lett törvény. „S ha most azon 1836-ki fiatal magyar azt találta mondani, hogy neki osztrák privilegium nem kell, ezt, a kinek ugy tetszik, most szemére hányhatja, de ő, ha netalán száján kiszalasztotta, többé vissza nem vonhatja. Ebben én neki ma is igazat adok.”

Az 1880-ban írt levelében is visszatér erre a kérdésre: „Igaz ugyan, hogy találmányom mellett, kaiserlich königlich ausschliesslich Privilegiummal, kis millionerré lehettem vol-na, de inkább megnyugtat engem az öntudat: hogy czélszerüt, közhasznut előállitni képes voltam…”

Az 1863-as önvallomás így folytatódik: másnap délután „Pf. erőmüvésznek mutattam a zajtalan gyufát. ’Mutattam-e már másnak is? s kiknek?’ – kérdé. Sajnálta, miért nem neki legelőször?” Irinyi értette a sajnálkozás okát, és mondta, hogy még senki nem folyamodott privilégiumért. „Pf. elment s visszajött. … mondá, hogy Rómer vár, kinek sok pénze van, meg akarja venni találmányomat, ha semmit nem ér is, csakhogy más valaki e czim alatt gyufát ne készithessen – kérhetek tőle akármit. Én azt mondám, adjon három garast, mert nekem ennyibe került a phosphor.”

Ezek után Irinyi találkozott Rómer István gyufagyárossal, aki úgy nyilatkozott, „hogy tö-kéletesen meg van elégedve, mondá, hogy holnap privilegiumért folyamodik. Kérdé: mit kivánok tőle?”

Közel három évtizeddel később, meglett férfiként így emlékezett vissza találmánya el-adására Irinyi: ő ezt válaszolta Rómer kérdésére: „…miért? hisz ő engem nem is látott, mi-kor már tudta, hogy kell késziteni, és semmi szüksége sem volt rám. Ő azzal vetett véget a



dolognak, hogy … az én találmányomnak hasznát veendi, s igy ingyen el nem fogadhatja stb. Kérlek tehát, sugd meg Csarnaynak, hogy „nem kinált potom összeggel. … Ajánlatát kénytelen voltam elfogadni, hogy haza jöhessek. Ez 1836-ban történt s én 1839. oktoberben jöttem Pestre.”

Ezután Irinyi utal arra, hogy 1836-ban Bécsben nemcsak Rómer István volt tisztában a privilégium jelentőségével. Irinyi egyik diáktársának is adott két szál gyufát, amelyről az illető lekicsinylőleg nyilatkozott, „próbálta, nem jó!” Rómer azonban résen volt, és a kése-delem nélkül beadott szabadalmi kérelem birtokában hétfőn lefoglaltatta „a nem jó gyufát” a diáknál, aki mégsem találhatta olyan rossznak, hiszen ő is megpróbálta előállítani.

Különösen figyelemre méltó, hogy csaknem harminc év elteltével Irinyi egy aprónak tűnő közjátékot is fontosnak talált felidézni a Vasárnapi Ujságban: „… Midőn azon időben egy-szer gr. T. S.-el Bécs utczáin sétáltam”, gyerekek árulták a gyufát, mire „társam azon észre-vételre fakadt, hogy ezek klienseim. Arra kértem, hagyjon már békét ezzel a gyufával; mert ha én a chemia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat. Ez, meglehet, nagy szó volt, de annyi áll, hogy mindig untam, ha még azontul is emlitette valaki a gyufát.”

Irinyi és Rómer szerepe a gyufagyártás tökéletesítésében

Irinyi találmányának lényege ismert; jelentőségének megítélése azonban – a lekicsinyléstől az egekbe magasztalásig – meglehetősen szélsőséges.

Mi történt 1836 decemberében? Irinyi a Polytechnikum kémiaprofesszorának, Meissner Traugott Pálnak az óráján látott, sikertelenül zárult kísérlet nyomán új keveréket talált ki: az akkor használatos, robbanással, erős hanghatással működő káliumklorát helyett ólom-dio-xidot alkalmazott, aminek a következtében a gyufa feje sokkal simábban, biztonságosabban gyulladt meg – ezért nevezték a későbbiek során az Irinyi-féle gyufát biztonsági gyújtónak. A gyufakeverék összeállításának a receptjét Rómer István gyógyszerész, a Habsburg Biro-dalom első gyújtószergyártó gyárának alapítója39 megvásárolta a diáktól, és rögvest kért rá szabadalmi oltalmat.

Kis-enyiczkei Rómer István (1788–1842) Sáros megyében született, 1808-ban került Bécsbe, ahol a műegyetemen gyógyszerészmesteri oklevelet szerzett 1814-ben. Az osztrák fővárosban 1822-ben vegyi laboratóriumot alapított, amelyet fokozatosan továbbfejlesztett. Nemcsak Bécsben, de az egész országban az övé volt az első gyújtószergyár, amelyben ele-

39 Josef Andersch, Manfred Bermann: Als den Wienern ein Licht aufging. Stephan Rómer gründete die erste Zündholzfabrik im Habsburgerreich. Wiener Zeitung, 2011. szeptember 2.: https://austria-forum.org/af/Wissenssammlungen/Essays/Vermischtes/Erste_Z%C3%BCndholzfabrik.



inte mártó-, majd később dörzsgyufákat is gyártott: ezen termékeit az 1835. évi bécsi ipari kiállításon ezüstéremmel díjazták.40

3. ábra: Kis-enyiczkei Rómer István41

A kiváló üzleti érzékkel bíró Rómernek számos szabadalommal védett találmánya és újí-tása volt. „Ausztria-Magyarország területén foszforos gyujtókeverékek készítésére elsőül Kisenyickei Rómer István gyógyszerészmester és vegyész, hazánkfia kapott 1834. január 4-én 5 évre szóló szabadalmat.” 2008. sorszámon regisztrált szabadalmi kérelmét másfél évvel korábban, 1832. június 30-án nyújtotta be.42 Rómer „céltudatosan foglalkozott a na-gyobb biztonságot nyujtó gyufák gyártásával. Az ő gyufái is kénmentesek voltak”. A szaba-dalmi igénypontok ismeretében „még azt sem állíthatjuk, hogy Irinyi tökéletesítette elsőül a foszforos dörzsgyujtókat s gondolt elsőül azok tűzveszélyességének megszüntetésére.”43

A bécsi Polytechnikum évkönyveiben szintén közreadták a szabadalmi kivonatokat; itt is megtalálhatók a Rómer István által kapott privilégiumok, mint például a követ-kező: „Zweijähriges Privilegium des Stephan Rómer von Kis-Enyizke* Chemikers und landesbefugten Zündrequisiten-Fabrikanten in Wien, auf die Verbesserung der am 4. Januar 1834 privilegirten Phosphor-Friktions-Zündmasse, welche geräuchlos entündlich ist.”44

A bécsi udvari kamara több kötetben adta ki a találmányok és újítások leírásait. A sza-badalmi leírások között olvasható, hogy korábbi, 1834-es találmányának tökéletesítésére Rómer 1836. január 21-én (tehát közel egy évvel az Irinyivel való találkozás előtt) kapott újabb 5 évre szóló szabadalmat. A szabadalom eredeti szövege: „Der Gegenstand dieses 40 Táplányi Endre: A műszaki tudományok gyógyszerész-művelői. VIII. rész Rómer István (1788–1842).

Gyógyszerészet, 33. évf., 1989, p. 99–101. 41 Kis-enyiczkei Rómer István: http://tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&categor

y_id=4028&id=1275252.42 Andersch, Bermann: i. m. (39).43 Lósy-Schmidt: i. m. (26), p. 26.44 Az évkönyvben Kis-Enyizke formában szerepel a név; emiatt a névmutatóban is máshová került. For-

rás: Jahrbücher des Kaiserlichen Königlichen Polytechnischen Institutes in Wien, XIX. Bd., 1837, p. 427. Nro. 2008: http://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb10080818_00435.html?zoom=0.7000000000000002.



Privilegiums besteht: 2. in der Beseitigung der Peroxide bei der Darstellung des zu der Zündhölzchenmasse nothwendigen Chlors oder chlorigsauren Kalis. 3. in der Wasserdicht machung der von ihm [Romer] schon früher (1834) erfundenen und privilegirten Phosphor-Streich oder Friktionshölzchen.”45

„Rómernek az Irinyi találmányát hasznosító, 1837. február 3-án kelt szabadalma zajta-lanul meggyulladó foszforos dörzsgyufák készítésére vonatkozik s ezeknek gyujtókeveréke egy rész foszforra 8-10 rész ólomsuperoxidot tartalmazott” – azonban ez újabb szabadalom csak az 1834. évinek a tökéletesítését tűzte ki célul. 46

Rómer István jelentős szerepet játszott Irinyi találmányának ismertté tételében: ő gyártot-ta legelőször és ismertette meg az akkori művelt világgal Irinyi „biztonsági gyújtóját”, amely a korábbi gyártmányokkal szemben jelentős minőségi javulást hozott, és praktikusságának, tűzbiztonságának köszönhetően hosszú ideig versenyképes maradt. Irinyi Jánosnak mint a gyufa feltalálójának a neve Rómer révén került a köztudatba.47

Ki találta fel a biztonsági gyufát?

A gyufa 1836-ban még meglehetősen kezdetleges tűzszerszám volt, pedig előzőleg már hosszú időn át sokat dolgoztak a tökéletesítésén. A gyufakészítés alapanyagául eleinte a Claude Louis Berthollet francia kémikus előállította káliumklorát szolgált. A 19. sz. elején fontos állomást jelentett a mártógyufa kitalálása: ez esetben a megolvasztott kénnel bevont fapálcikán a káliumklorát tartalmú nedves anyagból kis fejet képeztek, majd megszárították. A pálcikát tömény kénsavba kellett mártani ahhoz, hogy a fej lángra lobbanjon – a kénsav használata miatt azonban a mártógyufa roppant veszélyes volt. A dörzsgyufa feltalálása az angol vegyész, John Walker nevéhez fűződik: ő észlelte 1827-ben, hogy a káliumklorát bizo-nyos anyagokhoz dörzsölve lángot ad. A gyufa fejébe Walker még durranóhiganyt is tett – amely emiatt nagy robbanással gyulladt meg. A magyar Rómer István szerepét nemzetközi szinten is számon tartják: ő 1832-ben adta be szabadalmaztatási kérelmét a fehérfoszfor tartalmú dörzsgyufára Bécsben. A németek viszont Friedrich Kammerert tartják a foszforos gyufa feltalálójának; ő is előállított már 1832-ben foszforos gyufát.

A súlyosan mérgező fehérfoszfort, amely a gyufák használatát jelentősen megkönnyítette, az 1830-as évek elején kezdték használni a gyufagyártásban, azonban számos áldozatot kö-vetelt. A gyártásban dolgozók közül sokan kaptak foszformérgezést, de még ennél is többen követtek el öngyilkosságot úgy, hogy „gyufát ittak”. A biztonságos gyufát – a „svédgyufát” – a svéd Gustav Erik Pasch, illetve Anton von Schrötter osztrák kémikusnak köszönheti az

45 Táplányi Endre: Rómer István, egy magyar gyógyszerész feltaláló Bécsben. Communicationes de Historia Artis Medicinae, 71–72. évf., 1974. p. 151–161. A forrás: Beschreibung der Erfindungen und Verbesserungen etc. II. Bd., welcher die Privilegien vom Jahre 1836-1840 enthält. Wien, 1842.

46 Lósy-Schmidt: i. m. (26), p. 37.47 Táplányi: i. m. (45).



emberiség. Az 1840-es évek közepén Schrötter fedezte fel a vörösfoszfort, amelyet felhasz-nálva dolgozta ki Pasch az új gyártási eljárást. A svéd Johan Edvard Lundström 1848-ban kezdte gyártani a svéd gyufának is nevezett biztonsági gyújtót, amely már nem mérgező vörösfoszfort tartalmaz, a gyúelegy egy része pedig a gyufásdoboz oldalán kiképzett dörzs-felületre kerül.48

A biztonsági gyufa évszázados fejlesztési folyamatát illetően megoszlik a szakemberek véleménye: egyesek elismerik Irinyi feltaláló érdemeit, mások elvitatják a szerepét. A ma-gyar méltatók között többen vannak, akik túlzott jelentőséget tulajdonítanak Irinyi János találmányának, de vannak mértéktartó vélemények is: „A gyufának nincs feltalálója – hosz-szú fejlődés, sok küzdelem gyümölcse ez a nagyszerű találmány. E fejlődés egyik állomása az ifjú Irinyi munkája, amelyet fontoskodó szakszerűséggel ’lényegbevágó módosításnak’ nevezhetnénk, s amit ő maga oly kevésre értékelt.”49

Lósy-Schmidt Ede hatalmas forrásanyagot feldolgozó munkájában reálisan ítéli meg Irinyi szerepét, és felhívja a figyelmet arra, hogy két magyar, Rómer és Irinyi együttesen töltött be meghatározó szerepet a foszforos gyújtók tökéletesítésében. Mint fogalmazta: „a gyujtószerek feltalálásának és első használatbavételének kérdése a nemzetközi technikatör-ténetnek azok közé a kérdései közé tartozik, amelyek ma még teljesen felderítve, tisztázva nincsenek. … Irinyi életrajzát is fel kellett volna előbb dolgozni és megállapítani, mi a va-lóság a foszforos gyujtók zavaros kérdésében.” Jó lenne, ha ez a reális megítélés szélesebb körben érvényesülne napjainkban: „a XIX. század foszforos gyujtóival kapcsolatban egy nemzet sem igényelheti magának sem a gyufa, sem a foszforos gyufa vagy gyujtó feltalálá-sának dicsőségét.” Végezetül Lósy-Schmidt értékelése: Irinyi „szerepe a gyujtók tökéletesíté-sében nagy fontosságú volt. Neki jutott ugyanis az a szerencse, hogy az ólomsuperoxidot, a foszfornak ezt a kitünő oxidáló anyagát először használhatta gyujtók készítéséhez s egyúttal ő volt az első, ki ilyen ólomsuperoxidos keverékkel gyufákat készített.” Ez a keverék nagyon bevált, mert az ezzel készült gyufák lassan, nyugodtan égtek el, nem robbantak, nem fröcs-csentették szét a gyújtóanyagot. 50

Hankó Vilmos és Grabovszky Camill 1922-ben „Irinyi János, a feltaláló és író” címmel tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián, ahol – többek között – ez hangzott el: „Tartozunk annak a kijelentésével, hogy Irinyi azt, hogy ő a foszforos gyujtó feltalálója, sohasem mondotta. A dicsekvés, a más tollával való ékeskedés mindig távol állott tőle. A negyvenes években – valószínűleg tudomására jutott, hogy külföldön mások már foglal-koztak a foszforos gyujtó előállításával – többször tett határozott kijelentést az ő szerepéről a gyufagyártásban. Igy ’A vegytan elemei’ című könyve 115-dik lapján: ’A vilany már ma-

48 Lőwy Dániel, Hints Miklós: Mennyiben magyar a „svéd gyufa”, avagy mit talált fel Irinyi János? Fizika, Informatika, Kémia Alapok – az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság kiadványa, 1991, 2. sz., p. 71–73.

49 Nyilasi János: Irinyi János. Természettudományi Közlöny, 4. (41. évf.), 1960. november, p. 516–518.50 Lósy-Schmidt: i. m. (26), p. 23., 25., 36.



gában és száraz testhez dörzsölve meggyúl és miután a kén ólomsuperoxiddal dörzsölgetve a mozsárban meggyúl, könnyű volt rájönni, kivált azt tudva, hogy a pattogóban vilany van káliumchlorattal, hogy a vilany még inkább meggyúl; ez a zajtalan gyufa eredete.’ Vérünkbe ment annak a tudata, hogy Irinyi a foszforos gyujtóknak a feltalálója. Ezt a régi megállapítást ma oda módosíthatjuk, hogy Irinyi 1836-ban mit sem tudva arról, hogy Német- és Fran-ciaországban már használják a foszfort a gyufagyártásban, készítette Bécsben a németektől, franciáktól teljesen függetlenül a maga foszforos gyufáit.”51 Hankó Vilmos véleményének az ad különleges jelentőséget, hogy Irinyi János egyetlen fia, az előadásról értesülvén, hosszú levelet írt az akadémikusnak, aki erről a Magyarország című lap munkatársának számolt be. Sajnos, jelenleg nincs tudomásunk arról, hova került Irinyi fiának a levele.52

Sajnálatos, hogy Irinyi János feltalálói tevékenységéből jószerével csak az ifjúkori gyufa-keverék ismert, pedig egész életében kísérletező, kutató ember volt, aki fontos felfedezéseket tett, és számos újítást dolgozott ki. A későbbi fejezetekben látni fogjuk, hogy foglalkozott a szikes talajokkal, többféle talajjavítási módszert kísérletezett ki, országos hírű szakértője volt a salétromgyártásnak, kidolgozta egy szántó-, vető- és boronálógép elvét, amelyet meg-felelő erőgép hiányában ugyan nem sikerült tökéletesen megvalósítania, de halála után egy évvel a fia szabadalmi oltalomra képessé fejlesztette.

„mi szép dolog a gyufák ügye!” – a gyufagyáros

Az Athenaeum 1840. május 21-én „Gyujtó fák gyára Pesten” címmel tudósította a nagyérde-műt arról, hogy egy „nem régiben keletkezett gyufa-gyára van Irinyi József úr hazánk ’fiá-nak Pesten a’ József városban, az Ősz és József útcza’ alsó szegletén, Tajnay-házban, honnan a’ legolcsóbb és legjobb gyufákat rendelhetni meg…” A cikk közli a gyufa árát, felhívja a figyelmet, hogy azt mennyivel drágábban adják Bécsben, majd ezzel zárul: „Ki ezen gyufá-kat veszi, a’ mellett, hogy olcsóbbal és jobbal látja el magát, mint közönségesen, még azon örömben is részesülend, hogy egy honi vállalatot segél elő.”53 A hangulatos beszámoló ol-vasói nem sejthették, a háttérben milyen kemény harcok zajlottak a gyufagyár működtetése körül.

„Irinyi úr” előtt már többen is létesítettek Pesten gyufagyárat: 1834-ben Zucker Lázáré volt az első ilyen manufaktúra, 1837-ben pedig Zarzetzky József kapta meg az engedélyt gyúszerek előállítására.54 A Zarzetzky-féle gyár néhány évtized alatt jelentős üzemmé vált. Az Irinyi által alapított üzem abban különbözött a többiekétől, hogy ő a saját találmányán alapuló gyufák gyártásával foglalkozott. 51 A III. osztály 1922. május 22-i ülésén tartott előadást Hankó Vilmos levelező tag és Grabovszky Camill

vendég „Irinyi János, a feltaláló és író” címmel. Forrás: A M. Tud. Akadémia ülési jegyzőkönyvei. Aka-démiai Értesítő, 33. évf., 1922. p. 247. Az előadás szövege megtalálható: MTA Kézirattár, RUI 4r. 316.

52 Irinyi János öt szál gyufája az Akadémián. Magyarország, 1922. május 30.53 Gyujtó fák gyára Pesten. Athenaeum, 1840, 41. sz., május 21., 656. hasáb.54 A Zarzetzky-féle gyufagyár Pesten. Vasárnapi Ujság, 1863. február 1., p. 40.



Két hónappal azután, hogy Irinyi megkezdte a gyufagyártást, tudósítás jelent meg a Jelen-kor 1840. február 22-ei számában, a „Budapesti napló” rovatban. Az alább teljes terjedelmé-ben közölt rövid hír sok érdekességet tartalmaz az Irinyi-féle foszforos gyufákról, amelyek valóban sokkal biztonságosabbak és jobb minőségűek voltak az akkor használatos gyújtó-szerszámokhoz képest.

Fő városunkban uj vállalat létesült. I. Ján. fiatal hazánkfia ugyanis, kitől több érde-kes vegytani’s egyéb nyomos értekezés jelent meg az Athenaeum és Tudománytárban, külföldi utazásiból visszatérvén, az ipar egy csekélynek látszó, de általányos szükségét tekintve mégis fontos ágára forditá figyelmét, melly egyik fő terjesztője a világosság-nak, t. i. a’ gyufácskákra vagyis gyujtacsokra gyárt állita Pesten, Nyárutczában 234 sz. alatt, hol már most zöld tokban’s vörös felirattal zajtalan, zajgó vagy is pattogó, bűzte-len, és illatos gyujtacsokat kaphatni legnagyobb mennyiségben, javitott minőségben’s legjutalmasb ár mellett, melly sok jó tulajdonságot még az is emeli, hogy magyar felirás diszlik minden tokon, mit eddig az itteni dörzs-gyujtacsokon nem lehete látni.55

Irinyi János pesti gyufagyárának története a levéltári források és a korabeli sajtó tükrében (1839–1844)

Budapest Főváros Levéltára őriz néhány felbecsülhetetlen értékű eredeti iratot, amelyből nyomon követhetők a gyufagyár hányattatásai és a tulajdonosnak a gyártás érdekében foly-tatott küzdelmei.56

Az iratok alapján rekonstruálható tények rövid összefoglalása a következő: Irinyi János 1839. december 19-én kezdte a gyúszergyártást a Terézvárosban, a Nyár utca 234. szám alatt (a gyár a mai VII. kerületi Nyár utca 17. szám alatt lehetett), de sem a gyártásra, sem a termékek árusítására nem kért engedélyt. Amikor Pest város tanácsa tudomást szerzett a gyufagyárról, Irinyit azonnal eltiltotta tevékenysége folytatásától.

Amint a tiltó rendelkezést tudomására hozták, Irinyi rögvest megírta híressé vált folya-modványát, melynek tárgya: „Irinyi János bejelenti a belül irt intézetet s azt minden netalán történendő háborgatások ellen védeni kéri.”

Az 1840. április 8-án iktatott kérvény tartalmazza Irinyi sokszor idézett mondatát: „Olly gyujtófácskák készitését illető találmányomat …”. A honi ipar története szempontjából ez az irat roppant érdekes adatokat tartalmaz, ezért az alábbiakban hosszabb részletet közlünk belőle.

55 Jelenkor, 9. évf. 16. sz., 1840. február 22., p. 62.56 Irinyi János saját kézzel írt folyamodványai és az üggyel kapcsolatos tanácsi határozatok, jegyzőkönyvek

Budapest Főváros Levéltárában, a BFL IV. 1202h Rel. an 7735 számon találhatók meg.



Olly gyujtófácskák készitését illető találmányomat, mellyek fellobbanásukkor nem zajonganak s kén nélkül is készíthetők, mi által semmi szagot nem csinálnak, a bécsi kereskedők méltányolván, ezt ez elött három évvel, Rómer István urral közölvén, ez illy nemü fácskákkal a birodalomnak egyéb városai között e mi sz. kir Pest városunkat is ellátván:

A midőn alázatosan alolirt a közelebb mult évben, édes hazánkba visszatértem: illynemü gyujtófácskákat s egyéb szereket név szerint taplókat s fidibuszokat itt Pesten is, nevezetesen a Terezia külvárosi nyar utcaban 234-ik sz. alatt a közelebb mult De-cember ho 19-én készittetni magam felvigyázása alatt elkezdettem, ezen városra nézve azon hasznos következésekkel hogy midön Rómer Úr 5000et ott helyben 35 garasért ád, ugyan annyit én itt Pesten 25 garasért adok a helybeli kereskedöknek; – intézetem-ben már eddig is minden kezdet mellett naponkint 30-40 embert foglalatoskodtat-ván télviz idején is ennyinek kenyeret adtam, sőt vagy 2 hét mulva nálam naponkint 5-600.000 gyufák készülhetvén 50-60 embernek télen nyáron munkát adhatok.

Annál reménytelenebb volt tehát elöttem a midőn tegnapi napon valamelly városi biztos úr illy hasznos vállalatot s ennyi ember munkáját eltiltani bátorkodott, holott meg vagyok arról gyözödve hogy a fent tisztelt nemes Tanács illynemü találmányt s vállalatot nemes kötelességből is de a közönség érdekéből is pártolni szokott, – a millyeneket minden városok nem hogy akadályoznának söt szivesen kebelökbe fo-gadnak.

Hogy ezen egy pár hónap alatt ezt be nem jelentém: annak oka részszerint a valalat kezdetében de leginkabb abban találhato minthogy foglalatom semmi czéhnek jogá-ba s közébe nem vág – ha intézetemet gyárnak kezesitelem[???] ezzel a közfigyelmet kivánom munkalodasomra vonni, de hiszen ha a kontárok ezt németül „Fabrik”nak nevezik akkor a magyar „gyár” is megállhat. Hogy végre munkálodásom körül a tüznek használatása ártalmas nem lehet, azt nemcsak az eddigi, már évnegyed ótai tapasztalás hanem azon ház tulajdonosa, sőt városi kapitán ts. (tekintetes?) Hummel úr is ki intézetemet épen illy szélból vizsgálta meg, s bátorságosnak találta, egy iránt bizonyitják.

Mindezekre nézve alázatos könyörgöm, méltóztassék a fent tisztelt nemes Tanács illy több tekintetben hasznos válalatomat kegyesen pártolni, és talán csak a hasonló fácskákat hibásan és drágán készitők kérésére, vagy a mult hétben több rendbeli pana-szok következtében elcsapott szolga ármánykodásai következtében nálam megjelent biztos urnak is ebbeli kegyes pártfogását tudatva adatni maradván

a nemes Tanácsnak alázatos szolgája

Irinyi Jánosa bécsi polytechnikum s a berlini egyetem volt növendéke

A „kéreményre” már 1840. április 30-án megszületett a tanácsi végzés, amely ezekkel a fon-tos adatokkal kezdődik: „jelenteni szentesittetem, hogy … Irinyi János, … Biharmegyében kebelezett Albis helységi születés, 23. esztendös, a Böltselkedési Tudományokat a berlini Királyi Egyetemben, a Chemiat pedig a bétsi Polytechnicumban halgatván(!)…” A végzést jegyző Patisz Károly városkapitány a továbbiakban leírja, hogy Irinyi bemutatta neki az egyetemi bizonyítványait, majd a következő indoklással zárja az iratot: a Nyár utcai szom-



szédok féltek a tűztől, és mivel Irinyinek „semmi féle engedelme ily nemű gyárt felállítani nem lenne, azon gyárbeli munkák” a tanács további határozatáig „eltiltattak”.

4. ábra: Irinyi János aláírása 1840 tavaszán57

A városi tanács május 4-én utasította a városkapitányt, hogy tisztázza: Irinyi miért hasz-nál az egyetemi bizonyítványokban olvasható Irimi névtől eltérő családnevet. Patisz Károly 1840. július 7-én kelt előterjesztésében újabb figyelemre méltó adatok olvashatók: „a veze-ték névben látható változtatások iránt kihalgatván, őtet egyszersmind oda útasítsam; hogy keresztlevelét szerezze meg, és azt eredetében nékem átadván, a nemes Tanácsnak előter-jesszem”. Irinyi az utasítás alapján beszerezte a kért igazolásokat, melyek közül az elsőt Bihar vármegye adta ki, és ebben: „elösmértetik, hogy a név hasonlatosságbul ragasztott Irimi nevezet hibából keletkezett légyen”. A másik igazolást Gozsdu Emanuel, Arad vármegye táblabírája írta, és ebben az a tény, hogy az ifjabb Irinyi a „Nagy Létán lakó Irinyi János fija légyen, bizonyíttatik”.

A városi tanács ezek után kénytelen volt az engedélyt megadni, de a szomszédok folyama-tosan panaszkodtak a bűz és a tűzveszély miatt. A sok kellemetlenséget megunva, Irinyi el-határozta, hogy máshová költözteti az üzemet. 1841. áprilisában a Tajnay-féle házban (a mai Mikszáth Kálmán téren, ahol az épület falán emlékművet állítottak a tiszteletére) folytatta a gyufagyártást, de nem sokáig maradt ott. Az alább részletekben közölt, 1841. július 31-én kelt folyamodványában leírta, mi késztette átköltözésre a Városház téren álló Müller-féle házba (a mai Március 15. téren állt ez az épület, a piaristák részére emelt palota helyén).

Mind személyes mind vagyoni biztosság tekintetéből, miután már taval nyáron ugy is kiraboltak s pedig rostélyzaton át; de személyem s feljöendő öcsém kényelme te-kintetéből is miután igen alkalmatlan valamint sár s hideg ugy por s hőség idején a messze kijárkálás; régen szándékomban volt a Tajnai házban volt gyáromat beljebb költöztetni.

Miután pedig emlitett házat egészen kivették, kénytelen is valék uj lakról gondos-kodni, s minthogy egész 24ik Juliusig alkalmasat sehol sem találtam, minthogy a Se-bestyén piaczon ugy is tartózkodik illy gyártó; fennemlitett Julius 24én kivettem, s 26án bele is költöztem a városháztéreni 9 szám alatti Müllerházba.

57 BFL IV. 1202h Rel. an 7735.



Ezen uj lakomban, mellettem szólván gyáromban még nem történt veszélyen kívül a lehető legnagyobb s biztositottabb elővigyázat, mit vaspléhekkel s vizesedényekkel igen czélszerüen eszközlöttem; még azon jó is van hogy a háznak épitése miatt, mi-szerint gyárom az udvar végén keresztve épitett részt foglalván el, a szag a nagy udvar s nagy kert közt elszéledvén, sem egészség-rendőri sem már tekintetben, magamnak sem, másnak sem alkalmatlan; miután a Ns. Tanácsnak eziránt a tt. kapitányi hiva-tal jelentést tőn: azért vagyok bátor folyamodni, hogy fenn előhozott okaimnál fogva gyárom jelen helyére nézve engedékeny válaszával megnyugtatni –

valamint a vásár alkalmi Cziráky házzal a nagy téren átelleni 79 szám alatti sátromra nézve, mellyben már 4 vásáron át árultattam szokott dijak mellett készitményeimet, mit már vevőim is megszoktak, mi szerint a változtatás nem csekély káromra vol-na, minthogy mult vásár alatt egy biztos a további ottmaradhatást eltiltó üzenettel lepett meg, a legszigorubb elővigyázati s egy dézsa víz odatételi igéretemhez képest biztositani méltóztassék.

A Nemes Tanácsnak alázatos szolgája Irinyi János gyuszergyártulajdonos.

A Müller-féle házban sem működhetett zavartalanul a gyufaüzem. Alig egy hónappal később, 1841. szeptember 2-án a városkapitány újabb jelentést írt a tanácsnak, amelyben jelezte, hogy a szomszédok „a büdös szag és tüzi veszedelem végett” kifogásolták a gyár működését. A városi tanács úgy határozott, hogy Irinyinek a belvárosból el kell mennie, mert „az illy nemü egésség, és biztosság veszélyeztető gyárak a rendőri szabályok szerént a városban semmikép nem szenvedhetnek, és tsak a külvárosi távolabb eső, és nem olly népes tájékokra helyheztetők”. Abban az időben Irinyi már a vásártéren felállított bódék-ban is árusította gyúszereit, amelyek miatt ott is „a legnagyobb veszedelem támadhat”, ami tűrhetetlen, ezért Patisz Károly meghagyta Irinyinek, hogy költözzön máshová. A városi tanács határozata alapján Irinyi kérését elutasították, és a városkapitánynak „meghagyatik: hogy Irinyi János Urat gyuszergyárral közelebb Szent Mihály napkor Miller Károly házábol, nem külömben készitményeit a Vásárpiaczon fabódékban gyakorlandó további eladásaitól végképpen eltiltsa – őt más alkalmatosabb külvárosi tájékra Gyáraival utasitatván.”

Irinyi azonban újabb kérvényt nyújtott be: „Nemes Tanács! Méltóztatott gyárom irán-ti folyamodásomat … a Kapitányi hivatalhoz utasitani … ezen határozatot nem lehetett igazságosnak nem nevezni, mert az itélethez a megvizsgálás elkerülhetetlen szükséges” – az ígért kivizsgálás azonban elmaradt, helyette egy újabb felmondást kézbesítettek. Irinyi azzal érvelt: ha a vizsgálatot lefolytatták volna, be tudta volna bizonyítani, hogy „sajátom biztositására elég gondot forditék”, az általa bevezetett biztonsági intézkedések elegendőek voltak. „méltóztassék … tekintetbe venni hogy illy lak mint millyre szükségem van két hét alatt nem is szerezhető ” – majd arra kéri a tanácsot, hogy csak a már elrendelt vizsgálat lefolytatása után mondja ki az ítételet, melyet „nyugtalan de egész bizodalommal” várja „Irinyi János gyuszergyártulajdonos”.

Hiába remélt pozitív döntést: 1841. október 12-én a városkapitány eltiltotta Irinyit a bel-városi Főpiacon lévő 9. szám alatti Müller-féle házban a gyufagyártástól: „Minekutánna a



tiszti jelentés szerint” a városkapitány meghagyására a lakást július 20-án a kerületi biztos felmondta, a szeptember 4-én kelt 9627 sz. tanácsi határozat alapján „meghagyatik: hogy a kérdéses gyuszerek további készitését a Müllerféle házban azonnal eltiltsa.”

Irinyi azonban nem hagyta magát: 1841. december 13-án újabb kérvényt adott be; eb-ben „folyamodik vizsgáló kiküldöttség végett”. „Nemes Tanács! … Miután lakomra nézve a városkapitányi hivatal felmondást üzene én a Nemes Tanács elé hozám ügyemet és ter-mészetesen megszüntnek tekintém a felmondást”. Ennek ellenére „én a vizsgálatot várva uj felmondó üzenetet kapok” – pedig hivatalosan nem közölték vele, hogy ügyében időközben a tanács határozatot hozott. „Nem foghatván fel milly okok következtében létesült e határo-zat” – ezért kérte a városkapitányt, hogy küldje el neki a határozatot, mert az nem jutott el hozzá. A háziúr elárulta Irinyinek, hogy a tanács kötelezte gyertyaszentelőkor felmondani a bérleményt. De új baj is történt: előző nap nem vitték el a szemetet, és a hordót valaki meggyújtotta „mert hogy ez magától, hozzá illy időben nem történhetik azt okos ember úgy is tudja”. … „és lőn lárma és panasz hogy egy kis rakás por füstölni kezd, és ennek következtében a munka félbe szakasztatik…”. Majd így folytatódik a kérvény: …a tanácstól „én igazságom helyes érzetében igazságot várok, minél egyebet nem is várhatok, hogy pedig az igazság kisüljön, arra nézve” kéri, hogy hozzáértőket küldjenek ki, akik megvizsgálják a körülményeket. A szomszédja, Grabovszky úr is azt állítja, hogy ő nem kívánja Irinyi „el-menesztését”, csak hozzáértők kiküldését kéri. A kérvény hatására a városi tanács újfent utasította Patisz Károlyt, hogy folytassa le a vizsgálatot.

Alig egy hónap elteltével, 1842. január 22-én újabb sérelem érte Irinyit, aki azon melegé-ben tollat ragadott, és felháborodva vonta kérdőre a városi tanácsot.

„Nemes Tanács!Az igazságtalanság melly rajtam elkövettetik nem enged hallgatnom, és míg igaz-

ságom érzetében vagyok nem is fogok hallgatni habár felkiáltásom az egeket beszag-gatná is.

Egy rakás ember jő ma hozzám executirnak nevezi magát s mindenemet elvinni ijesztgetne minthogy gyáromat veszélyesnek tartják.

Midőn eddig egyik s másik haszontalanok panasza miatt nyugtot soha sem találhaték, sürgettem tehát … a hozzáértők általi megvizsgáltatást” – a múlt hét pén-teken a városkapitány harmadmagával „nálam levén ezen urak gyáromat a házra néz-ve veszélytelennek találták … hozzá tévén hogy az megfulhat ki ben van de a tűz is megful a kén miatt, ugy sem lévén parázsa.”

Ezek után abban reménykedett, megnyugtató határozatot fog kapni, de nem így történt: „ó nem, hanem még az ostobákat megnyugtatni s a gazembereket elhalgattatni kivánván már megállapodtam a házi urral” arról, hogy egy földszinti raktárat fognak adni. Az épü-letben január 19-én kisebb tűz keletkezett, de Irinyi azt állítja, nem nála keletkezett a tűz – „barátim tréfáját kelle kiállanom, mely szerint olly rosszak gyufáim hogy ha tüzet raknak alájok sem gyulnak” …



Szenvedélyes kifakadását hosszan folytatja, azzal fenyegetőzik, hogy a városi tanács hatá-rozata ellen fellebbezéssel fog élni:

„Nemes Tanács, azon egyszerü és véleményem szerint elég alapos oknál fogva misze-rint a vizsgálat is veszélytelennek nyilvánita, s a tűzpróba is megmutatá hogy semmi-vel nem veszélyesebb bárminél még a fokhagymánál is gyárom én ezen rablás ellen mi épen most ellenem történik protestálok, és azt annyival inkább mert kijelentém tegnap is t[ekintetes] kapitány urnak hogy ma a nemes Tanácsnál jelentést teszek arról miszerint én ügyemet a nagyméltóságos magyar Királyi Helytartótanács elé szándé-kozom vinni, addig pedig jogom van inter dominicum maradni.”

Annyit sikerült elérnie, hogy a szakértői vizsgálatot lefolytatták – erről az 1842. január 23-án keltezett jegyzőkönyv tanúskodik. Pár nappal később, január 26-án kelt az ügyben a következő irat, mely arról szól, hogy el kell bírálni Irinyi kérelmét, miszerint a Müller-féle házban legalább Szent György napig maradhasson. Az előterjesztő ismét Patisz Károly vá-roskapitány. A tanács végzése megállapítja, hogy az Irinyi János által bérelt földszinti tér az „előkészületeknek végbe vitele után a gyuszerek készitésére alkalmas és nem veszedelmes a folyamodónak hogy gyártását azon tárban folytathatja, avval engedtetik meg, hogy a már elkészitett gyuszereit más tüzveszélytöl ment tárban tartsa”. Meghagyták egyúttal a városka-pitánynak, hogy kísérje figyelemmel az előírtak betartását.

Irinyi február 25-én újabb folyamodványt adott be; ebben a január 22-én lefolytatott vizs-gálatot követően meghozott tanácsi végzés ellen tiltakozott. Indoklásul felhozta, hogy a sa-ját költségén minden tanácsi utasítást végrehajtott. Azt kérte, legalább György napig (április 24-éig) maradhasson a bérleményben. A kérvényt így írta alá: „Aki igazságombani bizoda-lomnál fogva a Nemes Tanács végzését egész nyugalomban elvárja – alázatos szolgája, Irinyi János gyuszergyártulajdonos”.

A levéltárban őrzött iratcsomóban a dátum szerinti utolsó, 1842. április 8-án kelt iratban Patisz városkapitány hivatalos tudósítása alapján a városi tanács a következő határozatot hozta: miután a házgondnok felmondta a bérleti szerződést „de különben is a folyamodó [vagyis Irinyi] az ottani gyárának tüzveszélytöli mentesitésére szükségeseknek talált előké-születeket kellőképp véghez nem vitette [a városkapitánynak] meghagyatik, hogy a [gyár] Müller-házbóli kiköltözését Sz. Györgynapra ha szükséges hatalommal is, eszközölje”.

Nem volt mit tenni, a gyufagyárat el kellett költöztetni a külvárosba. A külső terézvárosi Király utcában lévő Schiller-házba (ma: Király utca 63–65.) telepítette át az üzemet, amely két évig viszonylagos nyugalomban működhetett. Irinyi 1842-ben társasági szerződést kö-tött Schönwald Hermann kávégyárossal, aki a szerződés lejártakor kérelmezte, hogy a továb-biakban saját tulajdonaként működtethessen tovább a gyárat.

A gyárak jogviszonyait szabályozó 1840. évi XVII. törvénycikk tette lehetővé, hogy egy tulajdonosnak több gyára is lehessen; erre hivatkozva „Schönwald Hermann kebelbeli gyá-ros” a következő kéréssel folyamodott a pesti városi tanácshoz. „Jelenleg én Irinyi neve alatt



fenálló gyufa készitő gyárban részvevő vagyok, s ezen gyártást is megtanulván, azt ön ne-vem s kezemre kivánnám üzni s mi-után ennek felálitására elegendő, s a fenebb emlitett kávé gyárom üzlettökéjétől különvált értékem volna, mit annak rende szerint kimutatni kész vagyok. … esedezem a Tekintetes Tanácsnak, méltóztassék nékem ezen gyár felálitására kegyes engedelmet adni”. Ezen a folyamodványon nincs dátum, de 1844. február 21-én ez a tanácsi határozat született: „A bejelentettekből kiderülvén, mikép folyamodó kinek Irinyi urral kötött társasági szerződésének ideje nemsokára lejárand, a gyufa készitést, mellynek mesterségét tökéletesen magáévá tette, már két év óta űzi … a kért gyufa gyártási engedelem megadatik.”58 Schönwald tehát 1844 tavaszától kezdve egyedül, a saját neve alatt működtette a gyárat, de azt nem sokáig tudta fenntartani: 1848-ban beszüntette a működését.

Irinyi gyufagyára – siker és bukás

„A’ népek erkölcsi, szellemi és anyagi jóllétöknek alapítása, megerősítése és szaporodása a’ legelső és legfőbb feladata minden józan statustudománynak, a’ körül fáradozik minden jó kormány, azt előmozdítni és segítni szent kötelessége minden jó statuspolgárnak.” E sza-vakkal kezdődik az első magyar iparműkiállításról írott tudósítás a Közhasznú Honi Vezér gazdasági, házi és tiszti kalendárioma az 1843. közesztendőre.59 Az 1842. évi első országos iparműkiállításon dicsérő oklevelet kapott a bemutatott termékeiért „Irinyi János vegykém és gyuszergyártó Pesten … kéntelen gyufák, dörzstaplók, gyutőrök stb.”.

A kiállítás szellemi atyja, Kossuth Lajos a következőképpen értékelte a teljesítményét: „Iri-nyi János úr vegykém és gyuszergyártó … saját szerkezetü különféle vegytani gyúszereket, kéntelen gyufát, dörzstaplót stb. állitott ki. – Hosszabb ideje már, hogy Pesten a’ gyufa-gyártást többen űzik, ezen iparág azonban a’ kifejlésnek igen alacsony fokán állott mind-addig, mig Irinyi úr Pestre jövén, azt nevezetesen tökélyesíté. Minélfogva e’ magában nem olly igen fontos, de roppant keletü iparcikknél is alkalmunk volt tapasztalni, hogyha az iparűzők tudományos előkészülettel, ’s alapos isméretekkel fognak a’ gyakorlati műiparhoz, annak egészen más eredménye van, mint a’ puszta gépszerü munkásságnak. A mübirák bizonyitványa szerint is el kellett az egyesületnek ismernie, hogy ezen iparág a’ maga mos-tani tökélyét Pesten Irinyi urnak köszönheti, melly elismerésnek,’s műtani’s vegykémi kép-zettsége méltanylásának jeléül őt dicsérő oklevéllel tünteté ki, azon ohajtását nyilvánitván, hogy bár sikerülne Irinyi úr vegykémi jártasságának ezen iparczikkre kevésbé tűzveszélyes anyagkeveréket fedezni fel.”60

58 Budapest Főváros Levéltára. BFL IV. 1202.h Rel. an 10239.59 Albert Ferenc: A mult évi első magyar iparműkiállitás történetének rövid vázlata. Közhasznú Honi Vezér,

12. évf., 1843, p. 37–40.60 Jelentés az Első Magyar Iparműkiállításról, 1842. Szerk. Kossuth Lajos. Landerer és Heckenast, Pest,

1843, p. 40–41.



A Kossuth által említett tűzveszéllyel kapcsolatban Lósy-Schmidt Ede figyelemre méltó tényeket tett közzé. Németországban több helyen megtiltották a foszforos gyufák szállítá-sát postai úton – erről a Budán megjelenő Gemeinnützige Blätter 1835-ös évfolyamában tudósította a budai polgárokat. Ugyanebben az évben – tehát még Irinyi bécsi tanulmá-nyainak megkezdése előtt – a Dinglers Polytechnische Journal egyik közleménye a foszforos gyufák tűzveszélyességének csökkentésével foglalkozott. A cikk egyik megállapítása szerint a „városokban vagy lakóházak közelében semmi szín alatt sem volna szabad ilyen gyufák gyártásával foglalkozó műhelyeket engedélyezni”. Lósy-Schmidt szerint: „Az akkori gyufák gyártásának nagy tűzveszélyessége miatt nem engedélyezte Pest város tanácsa sem Irinyi gyufagyárának lakóházak közelében való működését. … Nincs értelme tehát e másutt is al-kalmazott tiltó rendelkezések miatt Pest városának akkori közigazgatását korholni s a város tisztviselőinek a lakók panaszára hozott, igen indokolt intézkedéseit az utókor előtt pellen-gérre állítani.”61

Miért vallott kudarcot Irinyi a gyufagyárával? Nehéz idők jártak abban az időben az újat akarókra. Irinyi folytonos küzdelmekkel telt éveiben íródott Erdélyi János Nemzeti iparunk című munkája, amely Fényes Elek gondozásában jelent meg 1846-ban. A szerző előbb leszö-gezi: „A haza közjavát tehetségéhez képest elősegitni mindenkinek szent kötelessége.” Majd a Gyáraink csekély száma című fejezetben sorra veszi, mennyivel több ipari üzem működik a fejlettebb országokban. „Hogy a gyárak dolgában eddig olly keveset haladtunk, azt … mindenek előtt népességünk csekélységének, városaink kevés számának és czéliránytalan belső tulajdonának, de ezen felül még sok más honi körülményeknek tulajdonithatjuk.” A gyárak száma azért is csekély, mert azok létesítésével, létrehozóival kapcsolatban sok elő-ítélet tapasztalható. Hogyan lehetne a „műszorgalmat” elősegíteni? A műiparosokat, gyá-rosokat sokkal jobban meg kellene becsülni, „mert az egész müvelt világon sehol sincs a’ müvesi osztály olly nagy mértékű megvetésnek alávetve, mint honunkban. És ez igen káros következésű…”62

A pesti gyufagyárak történetét egy 1846-ból származó adattal zárjuk. Az akkor már Schönwald által működtetett gyufagyárban kisebb tűz keletkezett, amelynek kivizsgálása kapcsán a városi tanács utasította a várkapitányt, hogy írja össze a városban működő gyu-fagyárakat. A Hummel József alkapitány kimutatásában 11 gyufagyár van – a tulajdonosok között Irinyi neve már nem szerepel.63

***

61 Lósy-Schmidt: i. m. (26), p. 34–35.62 Erdélyi János: Nemzeti iparunk. Bővitve’s jegyzetekkel kisérve kiadta Fényes Elek. 2. kiadás. Pesten,

Heckenast Gusztávnál, 1846, p. 55., 157. és 260. 63 BFL IV. 1202.c Int an 12104.



A hírek szerint Irinyi gyufáiból mindössze két szál maradt fenn. Születésének 150. évfor-dulóján az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ Múzeum utcai szék-házában állították ki az egyik szálat – a másik a Vegyészeti Múzeum tulajdonában van. A gyufa 29 cm, a gyújtófej közel 0,5 cm hosszú, a gyufaszál átmérője 3 mm.64

5. ábra: Horvay János szobra az egykori Tajnay-ház helyén65

„mennyei tudomány” – a tudós kémikus és nyelvújító

Irinyi a 19. század derekán az akkor új szemléletű kémia leglelkesebb terjesztője volt. „Talán nincs egyetlen magyar kémikus sem, akiről annyit írtak volna, mint Irinyi Jánosról, ugyan-akkor viszont mégis ő az, akinek a munkásságát a kémiában a legegyoldalúbban szokás szemlélni. Alig szokás tudomásul venni valamit a múlt század egyik legérdekesebb hazai kémikusának munkásságából, ami túlmegy a gyufa tökéletesítésén. … A gyufával kapcsola-tos pillanatnyi ötletén messze túlmenő, különleges érdemei vannak a kémia újszerű szem-léletének terjesztésében.”66

Még egyetemista korában, 1838-ban jelentette meg Berlinben első tudományos munká-ját „Über die Theorie der Chemie in Allgemeinen und der Schwefelsäure insbesondere” (A kémia elméletéről általában és különösen a kénsavról). Ebben a főként a savelmélettel foglalkozó elméleti művében elmarasztalta a múltbeli, túlhaladott nézeteket, de Lavoisier savelméletét is bírálta. Bebizonyította, hogy vannak olyan savak, amelyekben nincs oxigén, így az oxigén nem tartható tovább savprincípiumnak.

64 Pap János: Gyujtófák’ gyára Pesten. Népszabadság, 1967. május 17., p. 9. 65 A szerző felvétele.66 Szabadváry Ferenc, Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon. Akadémiai, Budapest,

1972, p. 134–137.



Hazatérése évében, 1839-ben publikálta a szikes talajokkal és azok termőképességének növelésével foglalkozó „A konyári tó” című dolgozatát, amelyben elsőként javasolta a szó-dás szikesek javítására a gipszet és a kalciumsókat. Ezzel az elgondolásával Irinyi messze megelőzte a korát, de talán éppen túl korai volta miatt nem fejtett ki nagyobb hatást a kora-beli mezőgazdaságra, pedig a későbbiek során a szikes talajok minőségének gipsszel történő jobbítása széles körben alkalmazott eljárássá vált.67

Gyors egymás utánban jelentek meg a tanulmányai, amelyekben élesen támadta a régi fel-fogáshoz mereven ragaszkodókat. „A vegyaránytan” című értekezésében az összetett testek kölcsönhatását fejtette ki, és bemutatta a nagy elődök e tárgyban kifejtett megállapításait.68 E dolgozat tükrözi leginkább kitűnő elméleti kémiai képzettségét.69

Ugyancsak 1840-ben jelent meg egy másik írása „A vegyrendszerről”, ebben a Lavoisier-féle eredményeket népszerűsítette. Mottóul a szabadelvű francia politikus, Adolphe Thiers gondolatát választotta: „Tulzás által minden rendszer veszélyes”.70

A kémiai affinitásról szóló, „A vegytani rokonságról” című munkájában azzal a korabeli szemlélettel szállt szembe, amely a vegytani rokonságot valamilyen természetfeletti erőnek tulajdonította. Figyelemre méltó az a mondata, amelyben arra figyelmeztet, hogy „a’ termé-szettudományi törvények az emberi vizsgálat’ eredményei, ’s következésképen mint minden emberi mű a’ változás’ törvénye alá vannak vetve; alaptörvény a’ természettanban: hogy haladni kell’s szigoruan vizsgálni mindent, s állandó nem egyéb csak az örökös változás.”71

Az Orvosi Tárban 1942 áprilisában publikált, a „Vegyelemek magyar neveiről” szóló ér-tekezésének bevezető gondolatai: „Értelmiségen alapul a status [állam] ereje, s a nemzetek boldogságának intelligentia a kútfeje.” „Minden jó hazafi forró kívánata”, hogy a tudomá-nyosság „a nép vérébe” menjen át – ehhez pedig az kell, „ hogy a tudományok népszerűkké tétessenek”. Népszerűvé azonban csak úgy válhatnak, ha a szaknyelv magyar nyelven szól, tehát „a természettudományi társulat nem tehete okszerü, s czélszerűbbet, mint midőn szakjainak legelöl is a műszavak magyarositását tevé feladatul.”72

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet egy széles körben elterjedt téves információra. Iri-nyinek 1842 júliusában és augusztusában két fordítása jelent meg az Athenaeumban, az egyik „A vegytan, mint vezércsillag a történettudományban”, a másik „A fényirat haladása” címen. A legtöbb életrajzíró Irinyi saját művének tulajdonítja ezeket a cikkeket, pedig mind

67 Irinyi János: A konyári tó. Athenaeum, 1839. 40. sz., december. A cikk kivonatát közölte a Közhasznú Honi Vezér, 1843, p. 108–109.

68 Irinyi János: A vegyaránytan. Tudománytár, Értekezések, 7. évf. 2. sz., 1840, I. rész, p. 27–36., 2. rész, p. 71–89.

69 Szathmáry: i. m. (33).70 Irinyi János: A vegyrendszerről. Tudománytár, Értekezések, 8. évf. 12. sz., 1840, p. 323–343.71 Irinyi János: A vegytani rokonság. Tudománytár, Értekezések, 6. évf., 1839, p. 379–402.72 Irinyi János: Vegyelemek magyar neveiről. Orvosi Tár, 3. folyam, 1. kötet, 1842. április 24., p. 257–268.



a kettőnek a végén ott áll zárójelben: (Allg. Ztg.).73 Valószínűsíthető, hogy ez a két munka összefügg a Természettudományi Társulatban tett felajánlásával, hogy „ő a vegytan jelen ha-ladásáról az idegen lapokban koronkint előforduló tudósitásokat figyelemmel kisérendi.”74

Mint korábban említettük, az 1846/47-es téli szemeszterben a hohenheimi mezőgazdasá-gi akadémia erdészeti karán tanult.75 Nagyjából 80 kilométerre van innen Karlsruhe, ahon-nan 1846 októberében tudósított a lőgyapotkészítésről. Másnap, 1846. október 17-én az előző levelét már Stuttgartban egészítette ki néhány pontos adattal – mindkét tudósítását közölte a Pesti Hírlap.76 Abban az időben a külföldi tapasztalatokról beszámoló úti jegyze-tek jelentőségét ma már nehéz értékén kezelni: a távoli országokba nagyon kevesen jutottak el, és még kevesebben voltak, akik a hazai viszonyok fejlesztése érdekében részletesen tájé-koztatták az otthoniakat a más vidéken látottakról.

Tanulmányainak megkezdése előtt Irinyi nagy utazást tett Francia- és Németországban. Tapasztalatairól kétrészes cikkben tájékoztatta a Magyar Gazda című lap olvasóit. 1846. szeptember 20-án kelt úti beszámolóját Irinyi azzal kezdte, hogy 212 mérföldnyi utat hátra hagyva a „kedves francziaországból még kedvesebb hazám magyar gazda közönsége szá-mára irandó tollat ragadok”, de nem az elzászi városokról, Mulhouse-ról, Colmarról és má-sokról akart írni. Azt is megígérte, hogy a vegyszergyárakban szerzett ismereteit hazatérése után – amennyiben A vegytan elemeinek első füzete elkel – a tervezett második és harma-dik füzetben megírja. Sajnálhatjuk, hogy a tervezett kötetek nem készültek el.

Érdemes elolvasni a szorgalmas munkát, a békét, a tudomány erejét dicsőítő gondolatait: „A’ mai kor vész helyett áldást hord kebelében. Ma az emberek polgártársaik, és az egész emberiség javán működnek, ezt tartják feladatuknak. Ma a’ munkásság az, mi a’ férfit di-csőíti, a’ földmivelés ’s más terményzés mesterség, müvészet, kéz- és gyáripar, ezeket vezető tudományok … ezek nyujtnak ma babért, a’ kitünőknek. A’ tudományok más irányt tűztek ki a’ világnak. És ezek közt leginkább a’ chemia és mechanica azok, mellyek a’ világ képére ezen változást idézék. A’ harczok vadkorából kilépvén, a’ béke olaj ágának árnya alatt ter-jesztvén a’ míveltséget közvagyonosságot.”

A továbbiakban érdekes gondolatmenetben ecseteli a harci sikerek körül forgó régi dicső-séget, mely a kémia és a mechanika „gyermekeinek” nevezett lőpor és lőszerek miatt nem élhet tovább, hiszen a személyes bátorság, a legnagyobb ügyesség „az ágyu és egyéb lőszerek ellenében nem egyéb légbeni hadonázásnál”. A „távolból visítva repülő kis mirigyes ólom-csepp által a’ halál” a bátrat éppúgy eléri, mint a gyávát.73 A vegytan, mint vezércsillag a történettudományban. Athenaeum, 1842. július 21. Az eredeti cikk adatai:

Die Chemie als Führerin in den Irrgängen der Weltgeschichte. Beilage zur Allgemeinen Zeitung, 1842. 190. sz., július 9. A fényirat haladása. Athenaeum, 1842. augusztus 23., az eredeti cikk adatai: Fortschritte der Photographie. Allgemeine Zeitung. Beilage zur Allgemeinen Zeitung, 1842. 218. sz., augusztus 6.

74 Kátai Gábor: A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története alapittatásától fogva máig. A Társulat 1868-dik évi február 1-sején tartott huszonöt évi jubileumára. Bucsánszky, Pest, 1868, p. 18.

75 Fehér: i. m. (31).76 Irinyi János: Lőgyapotkészítés. Pesti Hírlap, 1846. 768. sz., október 27., p. 283–284. és 775. sz., p. 311–

312.



Saját tapasztalatai alapján dicséri a német és francia földön látottakat: „Illy helyen csak az olcsó, kereset nélküli világhoz szokott magyar talál drágaságot, a’ lakosok az adózások roppant sommáju sokasága közt sem ütköznek drágaságba, mert van keresetük.” Irinyi előre örül annak, hogy Európát nemsokára „keresztül kasul” behálózza a vasút, az emberi ész egyik gyöngye, „melly baráti viszonyt köt, vagy legalább hinti a’ legtávolabbi nemzetek kö-zött, kicserélvén az eszméket és terményeket”.77

Irinyi a Pesti Hírlap hasábjain megjelent, szenvedélyes hangvételű írásában ajánlotta az olvasók figyelmébe A vegytan elemei első füzetét, amelyben kevésbé a könyvről, mint in-kább az általa „mennyei tudománynak” tartott kémiáról írt, valamint arról, miként lehetne a vegytant és a mechanikát a haza üdvére fordítani. „Nem a könyvbeli nézeteimet akarom én ajánlani, hanem magát a’ vegytant – nekem olly olvasó kell, ki szenvedélyesen ragadja meg e’ mennyei tudományt, és igyekezzék azt hazánk’ java’ előmozditására felhasználni. Hiába urak, Magyarország korunkban másként már nagy nem lehet, csak chemia és mechanica által. Chemia tehát és mechanica minden honfi’ figyelmét igényli.”78

A vegytan elemei79 volt az első magyar nyelvű kémiakönyv, amely a Berzelius-féle vegy-jeleket alkalmazta és sztöchiometrikus számításokat is bemutatott.80 A szerző által három-kötetesre tervezett mű második és harmadik kötetének megírása elmaradt. Feltételezhetően ebben közrejátszottak a szabadságharcban vállalt feladatai, majd az őt is elérő megtorlás mellett az is, hogy a mű megjelenését hihetetlen közöny fogadta. Mindemellett azonban még más fontos szempont is közrejátszhatott abban, hogy Irinyi nem folytatta a könyv meg-írását. A szabadságharc bukása utáni erőszakos németesítés következtében a német lett a köz- és felsőoktatás nyelve – A vegytan elemei első kötetében a szerző magyarul adta meg az elemek neveit. Miután Irinyi teljes szívvel-lélekkel vett részt a kémiai szaknyelv magya-rosításában, a tankönyvnek szánt mű megírását vélhetően nem akarta német nyelven foly-tatni.81

Tudományos tevékenységével A vegytan elemeinek 1847-es megjelenése után teljesen fel-hagyott, ettől kezdve semmit sem publikált, ami hatalmas veszteség a magyar kémiatörténet szempontjából.

77 Irinyi János: Uti vázlatok. Strasburg sept. 20. 1846. Magyar Gazda, 6. évf., 72. sz., 1846, p. 1169–1172.78 Irinyi János: Előfizetési felszólitás illy czimű munkára „A vegytan elemei”. Pesti Hírlap, 1846, 646. sz.,

március 21., p. 203. 79 A vegytan elemei Irinyi Jánostól. Első füzet. s. l., s.n. [Nagyvárad, 1847].80 Móra László, Próder István: A magyar kémia és vegyipar kronológiája 1800–1944: http://mek.oszk.

hu/04900/04955/04955.pdf.81 Tószegi Zsuzsanna: Irinyi János, a tudós vegyész és feltaláló. Természet Világa, 148. évf. 5. sz., 2017, p.

202–206.



6. ábra: Irinyi János arcképe82

„a munkásság az, mi a férfit dicsőíti” – a közéleti ember

A reformkori Magyarország felemelkedését célzó „magasztos eszme” jegyében az „egyesü-lés vágyától” hajtott hazafiak sorra alakították a különböző társaságokat. A legjelentősebb hatású egyesületek közé tartozott az 1841-ben megalakult Iparegyesület és a Természettu-dományi Társulat. Az akkor 24 éves Irinyi János mindkét szervezetbe alapító tagként lépett be, és a megalakulás utáni első három évben intenzíven vett részt a két egyesület vezetőségi munkájában.

Az Iparegyesület igazgató választmányában

A Kossuth Lajos által kezdeményezett, 1841-ben létrehozott Iparegyesület legfőbb cél-ja „hasznos ismereteket terjeszteni a nép minden osztályiban, mellyeknek nincs módjok ismeret-vágyokat egy- vagy más-képen kielégiteni, különösen czélja pedig a műiparos nép-osztályt ismeretekben részesíteni.” 83 Az akkori viszonyok között jelentős összeget, 50 pengő tagdíjat fizetett be Irinyi a testület pénztárába.

Az egyesület alapszabálya felsorolja a cél eléréséhez szükséges eszközöket: enciklopédikus tartalmú folyóirat indítása (ez lett később a Hetilap), aprónyomtatványok megíratása és ki-adása a természeti és technikai tudományok és egyéb hasznos ismeretek különböző ágaiból, könyvtár és olvasóterem fenntartása, gép- és szerszámgyűjtemény kialakítása, elsősorban az inasok oktatása, iparműkiállítás megszervezése, fiókegyesületek létrehozása, tanulmányi céllal külföldre utaztatás, évkönyvek összeállítása.84

Az Iparegyesület 1841 szeptemberében döntött a társaság nevéről és határozott az igaz-gató választmányról, amelyben a részvételre Irinyit is felkérték, aki nagy ügybuzgalommal

82 Irinyi János: https://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%A1nos.83 Az iparegyesület szabályai. Landerer és Heckenast, Pest, 1843, p. 3–4.84 I. m. (83), p. 21.



vett részt a vezetőség munkájában; a havi rendszerességgel megtartott választmányi ülések többségén megjelent, és a rábízott feladatokat rövid időn belül teljesítette.

Az egyesület fennmaradt jegyzőkönyveiben több esetben nemcsak a jelenlévők felsorolá-sakor fordul elő Irinyi János neve. Az első, feladathoz kötődő bejegyzés az 1842. augusztus 19-én tartott ülés anyagában olvasható: „A kiadandó folyóirat programmját felolvasta Irinyi János, de az dagályosabbnak találtatván, minthogy az egyesület méltóságával egyeztethető volna, uj programm készitése határoztatott.”85

Negyedmagával kapta a következő megbízást 1843. január 13-án: ez egy titkosan kezelen-dő találmány elbírálására szólt. A megbízottak egy héttel később számoltak be arról, hogy nem tudtak megbizonyosodni a találmány hasznosságról, mert annak lényege nincs leírva, így az egyesület nevében nem fogják azt másoknak ajánlani.

Figyelemre méltó, hogy az Iparegyesület által 1843-ban kezdeményezett, és az Ország-gyűlés elé terjesztett első magyar szabadalmi törvényjavaslat kidolgozására a saját tagjaik közül felkért bizottság névsorában nem szerepel Irinyi János neve. A nyelvújítás hevületé-ben „óvány-törvénynek” nevezett előterjesztést 1843. december 29-én tárgyalta az egyesület igazgató választmánya.86 A javaslatot az 1843/44-es ülésszak nem fogadta el – az első önálló magyar szabadalmi törvényre még fél évszázadot kellett várni. Kossuthot azonban továbbra is foglalkoztatta a „találmányi óvány-törvény” kérdése – amint erről az egyesület által ki-adott Hetilap 1845–1846 közötti évfolyamaiban megjelent több cikk tanúskodik.87

1844 februárjában két testhezálló feladatot is kapott Irinyi az egyesülettől. Ernst Frigyes budai esztergályos a „gyárszabadalom megszerzése végett folyamodott” a testülethez, és azt kérte, nevezzenek ki egy „bizottmányt, … mely megszemlélvén az ő üzlet-telepét, adna an-nak állapotáról, munka-ágairól s készitményeiről bizonyitványt”. Egy másik kérvény véle-ményezői közé is felkérték Irinyit; ebben Bruck Móric zalalövői lakos kérte, hogy vizsgálják meg az „ általa feltalált szappan-compositiot”. Három választmányi tag feladata volt „a talál-mányt megvizsgálni, s iránta jelentést tevén, véleményt az iránt is adni, hogy ha a találmány czéljának megfelel, s forgalmi tekintetben is jövendővel igérkezik, abbéli jelessége és fontos-ságához képest, valjon érdemes e feltalálója az egyesület kiállitási dijainak valamellyikével megtiszteltetni.”88

Irinyi János életrajza szempontjából rendkívül fontos bejegyzést tartalmaz az Iparegye-sület 1844. május 3-ai jegyzőkönyve, amely rögzítette az egyesület jegyzője által bejelen-tett hírt: Irinyi eltávozott Pestről. Elhatározása hosszú időre szólhatott, hiszen más testületi

85 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár P 1073 Az Országos Iparegyesület iratai 1841–1862. 1. k. 1. tétel Közgyűlési jegyzőkönyvek 1841–1843 (A továbbiakban: MNL OL P 1073).

86 I. m. (85).87 Például: Hetilap 1845. 16. sz., május 23., 1845. 26. sz., június 27., 1846. 32. sz., április 21.88 Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár. Fol. Hung. 2182. Az Iparegylet jegyzőkönyvei 1844. január–

december.



tagot kértek fel arra, hogy a feladatát vegye át, és a „bizottmány munkálkodásában részt vegyen.”89

Kossuth azonban nem feledkezett meg a tehetséges ifjúról, akinek a tudását és lelkese-dését a Pestről való távozása után is szerette volna az Iparegyesületben hasznosíttatni. Az aligazgatói pozíciót betöltő Kossuth az 1844. október 25-i választmányi ülésen javasolta „a phisico-chemiai szakosztálynak megalakitását” 9 helybeli és 9 vidéki taggal, mert „birunk oly férfiakkal”, akik megérdemlik, hogy az iparegyesület „legmagasabb kitüntetésében részesitessenek”. A választmány jóváhagyta a javaslatot, és a vidéken lakók névsorába Irinyi nevét is felvették.90 A későbbi jegyzőkönyvekben nem találni nyomát annak, hogy ez a szak-osztály ténylegesen milyen munkát végzett.

A Természettudományi Társulat vezetőségében

A 19. század elején a természettudományok művelése Magyarországon messze elmaradt a fejlett országokhoz képest. Jó néhányan voltak azonban, akik ezen a helyzeten változtatni szándékoztak, és elhatározták, hogy összefognak a természettudományos műveltség erőteljes fejlesztése és mind szélesebb körben való terjesztése érdekében. 1841-ben megalakult a Ter-mészettudományi Társulat, amelynek alapító tagjai között ott voltak a kor legismertebb tudó-sai – köztük az ifjú Irinyi János, aki kora legképzettebb kémikusaként tért vissza hazájába.

A társulat megalakulásakor az ifjú „vegykém” a választmány tagja lett. A Jedlik Ányos el-nökletével működő természettani szak, illetve a vegytani szak munkájában különösen nagy buzgalommal vett részt. Számos ülésen felszólalt, bekapcsolódott a vegyelemek magyar ne-veinek kidolgozásába; ez utóbbi munkálatokról felolvasást tartott a vegytani szak ülésén. A lelkesültségre jó példa a következő jegyzőkönyvi bejegyzés: „A teendőkre nézve a szak a nemzeti jóllétet előmozditó munkásság kifejtését tartja különösen szeme előtt”. Azt is el-döntötték, hogy folytatják „a vegytani műszavak már elkezdett kidolgozását nyelvünkön” és minél előbb igyekeznek egy népszerű „s könnyen érthető vegytani kézikönyvet” kiadni. Irinyi az elméleti vegytant – különös tekintettel a technikára – vállalta megírni.91

***

Személyre szóló megbízást kapott a Természettudományi Társulat 1841. október 12-i ülé-sén, amely arra vonatkozott, derítse fel az ugyancsak abban az évben megalakult Iparegye-sület együttműködési hajlandóságát. A társulat november 9-én tartott gyűlésén jelentette Irinyi: az Iparegyesület választmányát az „egyezkedésre hajlandónak találta”. Ő azonban jó-val messzebb ment, és azt javasolta, egyesüljön a két társaság, vizsgálják meg, „millyen felté-

89 I. m. (88).90 I. m. (88).91 TIT-irattár. Részlet az 1842. december 2-i ülés jegyzőkönyvéből.



telek alatt lehetne a lakot, tanoda termeket, a mühelyek s gyüjtemények használatát közössé tenni”. A Természettudományi Társulat vezetői azonban elvetették Irinyi indítványát.92

Két évvel később, 1843 februárjában a két egyesület együttműködésének kérdése újra napirendre került. Az Iparegyesület igazgató választmányától észszerűnek és hasznosnak tűnő felkérést kapott Irinyi: azzal bízták meg, hogy egyeztessen a Természettudományi Társulattal egy esetleges közös bérleményről („szállásról”). „A … szállás keresésével meg-bízott urak nevében Ruttkay József úr jelentette, miként Ilkey úr házában elég alkalmatos lakást találtak … – árára nézve pedig, ha a Természettudományi Társulattal felosztatnék, elég jutalmas fogna lenni.” A jegyzőkönyvi határozat szerint „Irinyi János úr arra kéretvén meg, hogy a szállás felől a Természet-tudományi Társulatot is értesiteni, s annak részéről is megtekintésére felszólitani sziveskedjék.”93 A társulat szintén megtárgyalta Irinyi megújított indítványát, „miszerint a természettudományi társulat, az ipar egyesülettel közös szállást fogadna fel”, s azt közösen működtetnék. A társulat elnöke és a vezetőség több tagja azon-ban elvetette a javaslatot: „határozattá lőn, jelenleg az ipartestülettel nem egyesülni”. Irinyi egyáltalán nem értett egyet a döntéssel, és a jegyzőkönyvi határozat alapján úgy tűnik, a vita hevében túlságosan elragadtatta magát: a javaslat „vitatási folyamában Irinyi úr némi sértő, a társulat méltóságával ellenes kifejezésekkel élt vala, mi által a tagok sértve érzék magokat … Irinyi úrnak ez uttali nyers és szigorú feddést érdemlő tette jegyzőkönyvileg följegyez-tetni határoztatott”.94

A Természettudományi Társulatban előállt konfliktusról szólva az egyesület történetének első feldolgozója, Kátai Gábor sajnálatosnak nevezi, hogy az Iparegyesület Irinyi által elő-terjesztett indítványát elvetették. „Ha Irinyinek a tantermek, a műhelyek s gyüjtemények használatának közössé tételével az volt a czélja, hogy a két egyesület szakemberei, az ipar-egyesület és a természettudományi társulat gyüjteményei segélyével a tantermeket folytonos természet- s ipartani előadások által a nagy közönség számára az illető tudományok élő templomává változtassák akkor Irinyi, – ki kell mondanunk minden tartózkodás nélkül – tisztábban látott, s az óriás feladatot helyesebben fogta fel, mint maga az egész társulat.”95

1844 tavaszán Irinyi a Természettudományi Társulatnak is hátat fordított. Életében még egyszer, a társulat ötvenéves jubileumi ülésén jelent meg. Az 1892. január 17-én tartott dísz-gyűlésre meghívták a még életben lévő alapító tagokat: „ama 134 tag közül, kik 1841-ben a társulat bölcsőjét ringatták, ma már csak négyen vannak életben; közülük Debreczenből az öreg Irinyi János, a gyufa tulajdonképi feltalálója, egyedül jelent meg, s meleg óvácziókban részesült”.96

92 TIT-irattár. Részlet az 1841. november 9-ei ülés jegyzőkönyvéből. 93 MNL OL P 1073. Részletek az 1843. február 17-i jegyzőkönyvből.94 Részlet az 1843. február 24-ei ülés jegyzőkönyvéből. TIT irattár. A jegyzőkönyv szövegét Kátai Gábor is

közli, Kátai: i. m. (74), p. 24. 95 Kátai: i. m. (74), p. 8.96 Vasárnapi Újság, 1892. 4. sz., p. 67–68.



Irinyi más egyesületi tevékenységéről is jelentek meg időről időre híradások – többek között Chyzer Kornélnak köszönhetően tudjuk, hogy Irinyi részt vett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései közül az elsőn (Pest, 1841. május 29–31.), a másodikon (Pest, 1841. szeptember 6–9.), az ötödiken (Kolozsvár, 1844. szeptember 2–6.), majd jóval később, a tizennyolcadikon (Előpatak, 1875. augusztus 30. – szeptember 5.)97 Az adatok alapján Kolozsvárott szerepelt egy előadással az ásvány-, vegy- és gyógyszertani szakülésen, 1844. szeptember 3-án: „Irinyi János szaki tag … a’ magyarhoni Sziksó-kivirágzás irán-ti véleményét előterjesztette”.98 Az 1846. évi vándorgyűlésen ugyan felolvasták a nevét az Iparegyesület öttagú küldöttségének részvevőjeként, de Chyzer Kornél adatai szerint az ösz-szejövetelen nem jelent meg – életrajzi adataiból tudjuk, hogy akkor már Franciaországban tanulmányozta az ipar és a mezőgazdaság működését.

„a szellemi világosság nagyobb vonzerővel birván” – a szabadságharcos

Miként szinte egész életét, úgy a szabadságharcban betöltött tényleges szerepét és az ezt követő retorziót is sok téves adat övezi.

A ma fellelhető levéltári források és tudományos munkák alapján az alábbiakban rekonst-ruáljuk az 1849-es eseményeket, majd Irinyi mindennek következtében elszenvedett bünte-tését. A tények dióhéjban: Kossuth Lajos 1849. március 27-én kinevezte Irinyit a nagyváradi salétromsavgyár igazgatójává, azonban a gyár ténylegesen nem kezdhette meg működé-sét. Kormányzói rendeletben meghatározott pozíciója miatt Irinyit 1849. január 8-án le-tartóztatták, de bűncselekmény hiányában néhány hét múlva, március 17-én kiengedték a börtönből. Emellett még azt tudjuk, hogy Irinyi János szerepet vállalt a Bihar vármegye 1848. május 1–2-i, népképviselőkkel kibővített közgyűlésén az 1848. évi XVI. törvénycikk alapján megválasztott, a közgyűlés hatáskörét 1849. augusztus 3-áig ellátó állandó bizott-mányban.99

A kinevezésről Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként rendelke-zett 1849. március 27-én.100

97 Chyzer Kornél: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseinek története 1840-től 1890-ig. Zemplén, Sátoraljaújhely, 1890, p. XXIV.

98 A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Kolozsvártt tartott ötödik nagy gyülésének munkálatai. Ko-lozsvár, 1845, p. 69.

99 Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848/49-ben. Reprint kiadás az 1885. évi eredeti alapján. HBML, Deb-recen, 2000, p. 297.

100 Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. 2. rész, p. 745. Debrecen, 1849. március 27. Az OHB fontosabb rendeletei március 27-éről. Az idézet forrása: Arcanum DVD könyvtár III. – Történe-lem. Arcanum, Budapest, 2003.



A pénzügyminisztériumnak, a nagyváradi salétromsavgyár újbóli felállításárólA nagyváradi fegyvergyár által szükséglendő salétromsavgyár ugyanott újból fel-

állítandó levén ennek igazgatójává Irinyi János 1800 pft évi fizetéssel, segédeül pedig Jánosy Ferencz keresk. minist. fogalmazó, jelen fizetése megtartása mellett 1-3 pft na-pidíjjal kineveztettek.

Ezen körülmény olyvégből tudatik a pénzügyministeriummal, hogy – miután a nevezett egyének, mint a gyár egész kezelése, Láhner tábornok úr közvetlen felügye-lete alá adattak: a nagyváradi sóhivatalnál akép intézkedjék, miként a gyár működhe-tésére szükséges pénzmennyiség Láhner tábornok úr utalványára kifizettessék, mi-ről a nevezett urat tudósítván, egyszersmind kérje fel aziránt, hogy az igazgató által havonkint vezetendő számadást okvetlen bekérvén, azokat felsőbb átnézés végett a pénzügyministeriumnak terjessze föl.

1849. május 12-én Batthyány Kázmér – Szemere Bertalan kormányának külügyminiszte-re, aki egy ideig a földművelési, ipari- és kereskedelemügyi miniszter szerepét is betöltötte – a salétromtermelés növelésére utasította Irinyit, aki a neki címzett iratot személyesen vette át Debrecenben.101

Ön, mint szakértő, haladék nélkül közlendi velem nézeteit, hogy a salétromnak akár háztartásilag, akár salétrom ültetvények (salpeter plantage) által leendő előállitását miképen és mi feltételek alatt véli növelhetőnek?

Jelesül elkerülhetetlennek véli e hogy a salétrom ültetvényeket is az álladalom maga rendezze – vagy eszközölhetőnek hiszi s mi feltételek mi kedvezmények és biz-tosítások mellett hogy ez ültetvényezést a magánipar vállalja magára?

S ha az álladalomnak kellene e részben is vállalkoznia, minő egyéneket kész ön e vállalkozások rendezéséhez vezetéséhez s mi javadalmak mellett alkalmazandóknak. S magát a vállalatok meginditás felszerelés és üzletköltségek tekintetében mi költség-vetéssel itéli ellátandónak?

Véleményes jelentését haladéktalanul rendelem beadatni.

A kinevezése utáni hetekben Irinyi nem tudta a tényleges munkát elkezdeni, ezért egye-nesen az akkor már kormányzóként működő Kossuth Lajoshoz fordult. Az 1849. május 13-án iktatott (az alábbiakban részleteiben közölt) levélben Irinyi egyrészt tájékoztatta Kossuthot addigi tevékenységéről, illetve „utasitást kér jövendőre mellyik ministerium alá tartozandik”.102

Tisztelt Kormányzó Ur!Méltóztatott engem azon megbizással megtisztelni hogy én mindenféle gyárakat

állitsak elé mellyekben a hadviseléshez szükséges, és eddig külföldön gyártott gyógy-szerek készülnének. Legelső teendőm lett volna pedig NVáradon salétromsavgyár felállitása.

101 MNL OL H 48 1849 3. kútfő 4. tétel.102 MNL OL H 48 1849 3. kútfő 4. tétel.



Erre nézve van szerencsém jelenteni hogy – miután a még martiusban a pénzügyministerium által munkámhoz megrendelt vasedények mai napig sem érkez-tek mindenféle sürgetéseim, és illetőleg a pénzügym. sürgetései mellett sem NVáradra – már a minap azon javaslattal jöttem Nváradról ide hogy pénzzel ellátván magamat Peströl beszerezzek mindent mi csak beszerezhető és a hadivegytanhoz tartozik.

Össze is szedtem minden lehető salétromsavat kénsavat, salétromot és kénts leszállittattam NVáradra.

Az volna ezeknél fogva igen tisztelt kormányzó urhoz intézett kérelmem, hogy …miután továbbá most egyelőre sőt néhány hónapnál – Lahner tábornok úr szerint

épen évre is – elvan látva a NVáradi gyutacs-kupak gyár salétromsavval minthogy a salétromsav gyártáshoz szintugy mint a lőporhoz salétrom kivántatik,

méltoztassék – ha különben e sorozat ellen Kormányzo urnak észrevétele nem volna engem azzal megbizni és utasittatni hogy

egy részt a még alkalmas helyein Bihar Szabolcs Szatmárnak eszközöljem a salét-rom telepeknek a nép általi szaporitását …

Méltóztassék elrendelni, melyik ministerium fog ezen gyárakra felügyelni, és ve-lem rendelkezni.

Kormányzó urnak őszinte tisztelőjeIrinyi János

az álladalmi vegygyárak igazgatója

Hogy nem ez volt Irinyi egyetlen jelzése a kormányzóhoz, arról Kossuthnak a hadügymi-nisztériumhoz 1849. június 8-án küldött levele tanúskodik:103

Irinyi Jánosnak f. hó 3-án vett s idecsatolt jelentése, melly szerint, minthogy a salét-rom-ügyben mindezideig nem intézkedett a pénzügyministerium, további teendői iránt rendeletet kér: azon figyelmeztetéssel tétetik át a ministeriumhoz, hogy a salét-rom-ügy felügyelője, Wagner őrnagy, nevezett Irinyi Jánost mint technico-chemikust igen jól használhatandja.

Néhány nappal később, 1849. június 16-án újabb irat keletkezett Kossuth irodájában, amely szintén azt bizonyítja, hogy Irinyi még akkor sem kezdte meg Nagyváradon a salét-rom előállítását.104

103 Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai 1849. április 15 – augusztus 15. 284. tétel. Kossuth fontosabb rendeletei a hadügyminisztériumhoz 1849. június 8-áról. Az idézet forrása: Arcanum, i. m. (100). Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 7694. Irinyi szóban forgó jelentése már nem lelhető fel. Az iratban szereplő Wagner Gusztáv tüzér őrnagy Kossuth bizalmi embere volt, aki elkísérte a kormányzót a száműzetésbe, majd az amerikai polgárháborúban ezredesi rangban is kitüntette magát. Forrás: Halász Imre: Magyarok az amerikai szabadságharcban. [Pivány Jenő munkájának ismertetése.] Nyugat, 1914. 12. sz.: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00154/05054.htm.

104 Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai 1849. április 15.– augusztus 15. 311. tétel. Kossuth egyéb fonto-sabb intézkedései 1849. június 16-áról. Az idézet forrása: Arcanum, i. m. (100). Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 8088.



A lőporkészitéssel foglalkozó Wagner őrnagy jelentést tett, hogy a salétromtermelési üggyel megbizott s mellé rendelt Irinyi János hollétét nem tudván, vele e részben mind-eddig nem értekezhetett. Megtudván azonban, mikép nevezett Irinyi Biharmegyében létezik: felkérem [Cserey Ignác] Ezredes Urat, sziveskedjék értesiteni őt afelől, hogy a salétrom-ügy iránt Wagner őrnagygyali szóbeli értekezés végett legfelebb f. hó 20-áig Debreczenben megjelenni siessen.

A megtorlás

A nagyváradi salétromsavgyárról és benne Irinyi szerepéről nem közöl tényleges adatot a szabadságharc hadiipar központjának történetét feldolgozó Bakó Imre,105 sem Fleisz Já-nos,106 sem Süli Attila.107 Nagyvárad négy hónapig – 1849. január 26-tól 1849. május 26-ig – volt az ország legfontosabb hadiipari központja, május végén a fegyvergyárat visszatele-pítették Pestre.

Annak ellenére, hogy Irinyi „az álladalmi vegygyárak igazgatójaként” írta alá a Kossuth-nak 1949 májusában írt levelét, a salétromsavgyár mégsem kezdte meg működését. Ezt lát-szik alátámasztani az elfogatásáról és szabadon bocsátásáról fennmaradt néhány levéltári dokumentum is.

A Hadtörténelmi Levéltár két olyan regisztert108 őriz a szabadságharc után a haditör-vényszék elé állítottakról, amelyben Irinyi János neve olvasható, a Magyar Nemzeti Levél-tár Országos Levéltárában pedig megtalálható Irinyi rendőri kartonja.109 A három doku-mentum egybehangzóan azt rögzíti, hogy Irinyi Jánost 1849. március 27-én kinevezték a Nagyváradon felállítandó salétromsavgyár igazgatójának, de mivel a gyár nem jött létre, felmentették.

Idős korában ő maga így emlékezett vissza életének e fontos korszakára: „1848-ban a szel-lemi világosság nagyobb vonzerővel birván, a gyufa gyufának maradt, s mikor a mindenha-tó Haynau, kivégeztetésem helyett, a Neugebäudeból kibocsátott, … egyenesen hazajöttem ide ősi fészkembe Vértesre, hol azóta távol a világ zajától exercirozom az apai szántókat.”110

105 Bakó Imre: A magyar állami „Országos Fegyvergyár” működése 1848–49-ben. Bp., 1843, p. 125.106 Fleisz János: Nagyvárad a szabadságharc hadiiparának központja. (1849. január 26. – 1849. május 26.) In:

A szabadság Debrecenbe költözött. Tanulmányok 1848/49 történetéhez. Szerk. Takács Péter. Debrecen, 1998, p. 93–109.

107 Süli Attila: Erdély hadiipara 1848–49-ben. Ágyúba öntött harangok – Tanulmányok Gábor Áron szü-letésének 200. évfordulójára. Benkő Levente (szerk.), Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2014, p. 122–192.

108 A Hadtörténelmi Levéltár nyilvántartásai: Consignation der sämmtliche, wegen Betheiligung an der ungarischen Revolution vom Jahre 1848 und 1849 und sonstigen politischen Verbrechen bei dem obigen Kriegsgerichte in Untersuchung gestendenen Individuen A – Z, vol 9. Irinyi adatai a 401. sorszám alatt találhatók. A fogolynyilvántartásban: K.k. Kriegsgericht zu Pest Strafprotokoll vom 1. August 1849 bis 5. Juli 1850. a 808. sorszámon rögzítették az Irinyire vonatkozó adatokat.

109 MNL OL D 299 Rendőri kartonok 54/143 – 1850. III. 14.110 Irinyi János: A gyufa feltalálója. Függetlenség. Politikai közgazdasági és társadalmi napilap. 1. évf., 239.

sz., 1880. augusztus 29.



***

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy Kossuth Lajos iratai között előfordul a huszárőr-nagyként szolgáló Irinyi neve, mégpedig alezredessé való előléptetésével kapcsolatban. Kos-suth leiratában ez esetben csak a vezetéknév olvasható; azonban más forrásokból kiderül, hogy itt irinyi Irinyi Bertalanról van szó. Ő volt az a névrokon, akivel 1880-ban Irinyi Jánost összetévesztették, és a sajtóban „a szabadságharczi alezredes” elhunytát a gyufa feltaláló-jának halálhíreként közölték. A feltaláló Irinyinek erre írott válaszlevelét a „Találmányom mellett kis millionerré lehettem volna” – a feltaláló című fejezetben közöljük. Vélhetően ide vezethető vissza az a meglehetősen elterjedt téves információ, hogy Irinyi János őrnagyi rangban szolgált volna a szabadságharcban.

„Távol a világ zajától” – a gazdálkodó és a számvevő

Huszonhét évesen hagyott fel Irinyi a gyufagyártással és a fővárosi léttel. Szülei nagylétai birtokára húzódott vissza, ahol előbb az apjával közösen, majd annak halála után egye-dül gazdálkodott. A vidéki életet még megszakította 1846/47-ben egy hosszabb német- és franciaországi tanulmányút és a hohenheimi akadémián eltöltött fél év. Hazajőve kiadta „A vegytan elemeinek” első kötetét, majd belevetette magát a szabadságért folyó küzdelmekbe. 1850 tavaszán, a börtönből való kiszabadulása után újra Vértesre tért haza akkor még élő szüleihez.

Saját birtokán sok mindennel kísérletezett, a talajjavítástól a dohánytermesztésig, de amint az alábbi beszámolóból is kitetszik, nem járt sikerrel. A Budapesti Hírlap az 1910-ben közölt, „A gyujtó föltalálója” című megemlékezés kapcsán kérte, hogy akinek a történtekről van további információja, egészítse ki a cikkben foglaltakat. Komlóssy Miklós Debrecenből írta az alábbiakat:

„Tény, hogy kicsiny, mintegy 100 holdas vértesi birtokát tudományos alapon kezelte. Ő már ezelőtt negyven évvel bizonyára foszfáttal akarta a nem éppen kitűnő homokot megja-vítani. Nem sikerült neki a gazdálkodás és egy délután porosan, rojtos bakancsban, nyak-kendő nélkül, ezen szavakkal állitott be régi jó barátjához, Komlóssy Imréhez:

– Adjatok kenyeret! Be is választották az akkor megalakult Tisza biztosító és jelzálogbankhoz számtanácsos-

nak. Későbben az István gőzmalomhoz került hasonló minőségben.” 111

Egy idő után anyagi helyzete annyira megromlott, hogy a gazdálkodással fel kellett hagy-nia, és a megélhetése érdekében állást kellett vállalnia. A fenti, „kis színes” hírt más forrá-sok is megerősítik. Komlóssy Imrének, a debreceni István Gőzmalom Társulat igazgatói és választmányi bizottsági tagjának ajánlására Irinyit kérték fel a vállalati számvevői munkára

111 Komlóssy Miklós: A gyujtó feltalálója. Budapesti Hirlap, 1910. február 8., p. 27.



1857–1860 között. Az előző időszakban a malom a tönk szélére jutott, részben áttekinthe-tetlen könyvelése miatt. Irinyi alig néhány év alatt tökéletesen rendbe rakta a könyvelést, ezzel hozzájárult a vállalat felvirágzásához.112

A malom történetét készült megírni 1942-ben Balogh István, aki e munka keretében má-solatokat készített számos irattári anyagról. Amikor a háborúban az eredeti iratok megsem-misültek, ez nagy szerencsének bizonyult. Szűcs Ernő ezen másolatok alapján tudta feldol-gozni a malom történetét, benne Irinyi munkásságát, akinek számvevőként havonta kellett kimutatást, félévente pedig mérleget készítenie, a tiszta hasznot vizsgálnia, a felvásárlásokat és eladásokat ellenőriznie, továbbá részt kellett vennie véletlenszerű ellenőrzésekben, össze kellett vetnie „a pénztár rovatot a pénztár tartalmával”, át kellett vizsgálnia a leltárat, vala-mint észrevételeiről és eljárásairól naplót kellett vezetnie.113

Irinyiről többen is feljegyezték, hogy kiváló fejszámoló volt, és fejből tudta a malom for-galmával kapcsolatos fontos adatokat, de azért mindig vele volt „mindentudó kis könyvecs-kéje”, amelybe beleírta az üzem működésével kapcsolatos tényeket. A fent említett máso-latban fennmaradtak Irinyinek a „számadás körüli” – az eredetileg 1870. május 24-én írott – elképzelései, javaslatai, amelyek két fontos témát tárgyalnak: „I. Felszerelést illetőleg” és „II. Költséget illetőleg”. Az I. részben kifejti, mi tartozik, és mi nem a felszerelés fogalomkö-rébe – mai kifejezéssel az aktívák közé. A II. részben meghatározza, mely költségek milyen feltételek mellett számolhatók el: csak az összes lényeges adatot tartalmazó elszámolásra kerülhet a számvevő kézjegye. Kisebb megszakításokkal 35 évet töltött a számvevői, tanács-adói munkakörben.

Amikor a kiegyezés után újjászervezték a megyék közigazgatását, 1867-ben Bihar várme-gye közgyűlése is megválasztotta a tisztségviselőket, köztük árvaügyi szolgabírónak Irinyi Jánost.114 Ezt a tisztséget négy évig töltötte be, utána visszament Debrecenbe könyvelőnek.

Irinyi János életének erről a hosszú korszakáról meglehetősen kevés adat ismert. 1866-ban feleségül vette a két gyermekkel özvegyen maradt Dobay Ádámné Baranyi Hermint. Elsőszülött gyermekük, Janka alig néhány évet élt. Az 1870-ben született Lajos egész életé-ben hűen ápolta apja emlékét.

Az Irinyi család 1872-ben beköltözött Debrecenbe. Az egykori Nagy Cegléd utcában álló Irinyi-ház – a mai Kossuth utca 51. szám alatt – falán emléktábla hirdeti, hogy e házban lakott 1872–1892 között a foszforos gyufa feltalálója.

Irinyi Lajos 10 éves korától a Debreceni Református Főgimnáziumban tanult,115 majd gazdasági pályára lépett. 1898. február 23-án mondott le a Nagylétai Takarékpénztár Rt.-

112 Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12., 1978, p. 38., 132., 182.

113 Szűcs Ernő: Irinyi számvevősködése. Magyar Hírlap, 1972. augusztus 19. Hétvége II.114 Bihar vármegye önkormányzata és közigazgatása a legujabb időkben. In: Borovszky: Magyarország vár-

megyéi és városai. Bihar vármegye és Nagyvárad (Magyarország vármegyéi és városai, 1901), p. 585.115 A Debreczeni Ref. Főgymnasium értesitője az 1880–81. iskolai évről. Debrecen, 1881. 18. https://library.

hungaricana.hu/hu/view/Debrecen_04966_reformatus_fogimnazium_04987_1880/?pg=19&layout=s.



nél betöltött állásáról.116 1903-ban már az ország másik végén találkozunk vele, mint a Mosonszentjánosi Takarékpénztár Rt. könyvelőjével és cégvezetőjével.117 Ezt a tisztséget még 1929-ben is betöltötte.118 Sokáig szolgált a hadseregben, ahol 1893. január 1-étől had-naggyá léptették elő.119 1904. július 1-jei hatállyal – saját kérelmére, tiszti rendfokozatának megtartása nélkül – elbocsátották a honvédség kötelékéből.120 Az I. világháborúban tanú-sított helytállása alapján az uralkodó a 3. népfelkelő gyalogezredben szolgált Irinyi Lajos népfelkelőnek bronz vitézségi érmet adományozott.121

Irinyi Lajos 18 éves korában, 1888-ban vesztette el édesanyját,122 és 25 éves volt, amikor édesapja 1895. december 18-án, életének 79. évében „Vértesen, Lajos fia karjai között meg-halt.”123

Több sajtóorgánum is megemlékezett az elhunytról. „Bizony szükséges e név alá odairni, hogy miről volt nevezetes a viselője, mert különben csak kevesen értenék meg a mai nem-zedékből, hogy miért szentelünk neki olyan hosszu, terjedelmes megemlékezést, aminővel csak a nemzet jeleseit szokta megtisztelni haláluk napján a sajtó. Akik tudták róla, hogy egyik legnagyobb jótevője volt az emberiségnek, azok is elfeledték régen, mert ugy elvonult a világtól, hogy akár holtnak is hihették.

Egy kis biharmegyei pusztán, a Nagy-Létával szomszédos Vértesen éldegélt Irinyi János, a gyujtó föltalálója, s ott halt meg tegnap délután hatodfél órakor hetvenkilenc éves korá-ban. Jómódu ember volt, de lehetett volna fejedelmi vagyonnak az ura, ha véghetetlen sze-rénysége és becsületes magyar lelke nem idegenkedett volna attól, hogy tudományát pénzre váltsa.”124

Irinyi Lajos azzal tett fel a koronát édesapja életművére, hogy 1897-ben szabadalmaztatta azt a szántó-, vető- és boronálógépet, amelynek kifejlesztésén Irinyi János fiatal kora óta gondolkodott, kísérletezett. Az egy évvel korábban megalakult Magyar Királyi Szabadalmi Hivatal a 8626. lajstromszámon jegyezte be 1897. július 20-án Irinyi Lajos debreceni föld-birtokos és Schwarz Miksa gépgyáros találmányát, melynek „tárgyát oly földművelő eszköz képezi, mely ugyanazon időben szánt, vet és boronál; és amelynél az eke mögé kapcsolt vető- és boronáló-készüléket az eke kiemelése alkalmával szintén kiemelhetjük.”

116 Központi Értesítő, 1898. 51. sz.117 Pesti Napló 1903. aug. 12. és Központi Értesítő, 1909. 89. sz.118 Gazdasági pénzügyi és tőzsdei kompasz 1928–1929. Vidéki bankok…119 Budapesti Közlöny, 1892. december 29. és Rendeleti Közlöny, 1892. december 29.120 Budapesti Közlöny, 1904. július 14. és Rendeleti Közlöny, 1904. július 13.121 Budapesti Közlöny, 1916. december 21.122 Vasárnapi Ujság, 1888. 25. sz., június 17.123 Irinyi János, a gyujtó föltalálója. Pesti Hírlap, 1895. december 19., p. 8.124 Irinyi János halála. – A gyujtó feltalálója. Pesti Napló, 1895, 348. sz., december 19., p. 5. A teljesség igénye

nélkül álljon itt néhány további korabeli forrás, amely közölte Irinyi János nekrológját. Természettudo-mányi Közlöny, 1896, p. 637; Vasárnapi Ujság, 1895. 51. sz., p. 852.



7. ábra: Az Irinyi János által kitalált, a fia által szabadalmaztatott szántó-, vető- és boronálógép125

„Igyekeztem szenvedélyt költeni, … mert a’ szenvedély hatalma nagy, és szenvedély nél-kül semmit sem vihetni ki.”126

125 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, e-kutatás adatbázis: http://epub.hpo.hu/e-kutatas/?lang=HU.126 Irinyi: i. m. (78).



Irinyi jános életének kronológiája

Irinyi János a Bihar megyei Albis községben született 1817. május 18-án

Családtagjai

Szülei: id. Irinyi János 1787. január 6. – 1856. április 15., Janovits Roxanda ?? – ?? (1856-ban még élt)Testvérei: Viktória; Heléna; Antónia; József; RozáliaFelesége: özv. Dobay Ádámné Baranyi Hermin Gyermekei: Janka (1868? – 1873?), Lajos (1870–1933)

Tanulmányai

1823–1827 Nagyléta, elemi iskola1827–1830 Nagyvárad, premontrei főgimnázium1831–1833 Nagyvárad, királyi jogakadémia, előbb a bölcsészeti, majd a jogi fakultásra jár1834–1836 Debrecen, jogi diplomát szerez a Református Kollégiumban 1836–1837 Bécs, a Polytechnikumon tanul kémiát1836. december 18. Meissner tanár kísérletének hatására új gyufakeveréket készít1838–1839 Berlin, 2 szemeszterre beiratkozik az egyetemre1838 Berlin – megjelenik első tudományos munkája: Über die Theorie der Chemie in Allgemeinen

und der Schwefelsäure insbesondere1839 – Németországban tesz tanulmányutat, főleg vegyiüzemeket látogat1846/47. téli szemeszterében Hohenheimben, a mezőgazdasági akadémia erdészeti karán tanul

pesti évei

1839. október – visszatér Magyarországra, Pestre1839. december 19. Pest – megkezdi a gyufagyártást a terézvárosi Nyár utca 234. sz. alatt1839 – megjelenik az Athenaeumban A konyári tó c. cikke1839 – megjelenik a Tudománytárban a Vegytani rokonság c. értekezése1840 – megjelenik a Tudománytárban A vegyaránytan c. értekezés 1–2. része1840 – megjelenik a Tudománytárban a Vegyrendszerről c. értekezése 1840. április 8., Pest – Pest város tanácsához folyamodik a gyufagyár fennmaradása érdekében –

ettől kezdve két éven át folyamatosan hadakozik a tanáccsal és a rendőrkapitánnyal a gyár miatt – többször költöznie kell

1841. május 29–31. Pest – Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1. vándorgyűlése



1841 Pest – alapító tag az Iparegyesületben1841. június 13. Pest – alapító tag a Természettudományi TársulatbanPest, 1841. szeptember 6–9. Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 2. vándorgyűlése1842. augusztus – dicsérő oklevelet kap az első magyar iparműkiállításon 1842 – megjelenik az Orvosi Tárban a Vegyelemek magyar neveiről c. dolgozata1844 – a gyufagyárat átveszi üzlettársa, Schönwald Hermann1844. május 3. – az Iparegyesület választmányi ülésén bejelentik, hogy Irinyi elköltözött Pestről

1844 tavaszától 1849 tavaszáig

1844. szeptember 3. Kolozsvár, Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 5. vándorgyűlése – előadást tart a sziksókivirágzásról

1844. december – 1845. március – Herrmann álnéven 6 sajtóközleményből álló vitát folytat Nendtvich Károllyal a Pesti Hírlap hasábjain

1846. szeptember 20. Strasbourg – innen írt úti vázlatokat a Magyar Gazda c. folyóiratnak1846. október 15. – 1847. március 15. Hohenheim (Stuttgart) – egy szemesztert végez az erdészeti

szakon1846. október 16. – Karlsruhéből küld tudósítást a lőporgyapot készítésről (megjelent a Pesti Hírlapban

és máshol is)1846. október 17. Stuttgart – itt egészíti ki az előző tudósítását1847 Kolozsvár – megjelenik A vegytan elemei c. könyve

szerepe a szabadságharcban és az ezt követő megtorlás

1849. március 27. – Kossuth kinevezi a nagyváradi salétromsavgyár igazgatójáváBihar vármegye 1848. május 1–2-i, népképviselőkkel kibővített közgyűlésén az 1848. XVI. tc. alapján

megválasztott, a közgyűlés hatáskörét 1849. augusztus 3-áig ellátó állandó bizottmány tagjává választják

1849. május 12. – Batthyány Kázmér miniszter levelet ír Irinyinek1849. május 13. – Irinyi beszámol Kossuthnak addigi tevékenységéről1849. június 8. – Kossuth levele a pénzügyminisztériumnak: „a salétrom-ügy felügyelője, Wagner

őrnagy, nevezett Irinyi Jánost mint technico-chemikust igen jól használhatandja”1849. június 16. – Kossuth levele Cserey Ignác ezredesnek: értesítse Irinyit, „hogy a salétrom-ügy

iránt Wagner őrnagygyali szóbeli értekezés végett legfelebb f. hó 20-áig Debreczenben megjelenni siessen”

1850. január 8. – letartóztatják Debrecenben és bebörtönzik Pesten 1850. március 17. – szabadon bocsátják



1850-től 1895-ig

1857-ig?? Nagylétán gazdálkodik1856. április 15. – idősebb Irinyi János halála (az édesanyja ekkor még él) 1857–1865 Debrecen, István Malom – számtani és vegytani tanácsadó, 1857–1860 között könyvelő

is ugyanott 1859. február 20. – Irinyi József halála1863. február 22. – megjelenik Irinyi önvallomása a Vasárnapi Ujságban1866 – feleségül veszi özv. Dobay Ádámné Baranyi Hermint1867–1872 Bihar megyei árvaügyi szolgabíró1868? – megszületik leánya, Janka1870 – megszületik fia, Lajos1872–1892 – számvevő Debrecenben, az István Malomban, ahonnan 1892-ben megy nyugdíjba, és

visszaköltözik Vértesre 1873? – meghal a leánya1880. augusztus 29. – megcáfolja a Függetlenség c. újságban megjelent halálhírét1888. június 17. – 62 évesen váratlanul meghal a felesége1892. január 17. Pest – részt vesz a Természettudományi Társulat jubileumi közgyűlésén

***

Irinyi János 1895. december 17-én, Vértesen hunyt el.

Documents

„szorgalom és szenvedély” IrInyI jános éleTÚTja és ... · „Szorgalom és szenvedély” – Irinyi János életútja és tevékenysége 109 12. (122.) évfolyam 3. szám,