10
Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21 A Magyar Művészeti Akadémia és az AIBM Magyar Nemzeti Csoport támogatásával négyen – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Zenei Szakkönyvtárának, és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának munkatársai – három csodaszép napot tölthettünk Bécsben, ahol szakavatott helyi kollégák segítségével, közelről tekinthettünk be három zenei könyvtár munkájába. Csütörtökön a Westbahnhof-ra érkezésünk után rögtön első utunk a városi könyvtárba vezetett – MUSIKABTEILUNG DER HAUPTBÜCHEREI WIEN – http://www.buechereien.wien.at/, ahol Irmgard Müller vezetésével megismerkedhettünk ezzel az impozáns intézménnyel. A bécsi közkönyvtár 2013-ban ünnepelte modern, új épületbe költözésének 10. évfordulóját. A létesítmény minden tekintetben megfelel a 21. századi követelményeknek. Megközelíthetősége kiváló,

Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21

A Magyar Művészeti Akadémia és az AIBM Magyar Nemzeti Csoport támogatásával négyen – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Zenei Szakkönyvtárának, és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának munkatársai – három csodaszép napot tölthettünk Bécsben, ahol szakavatott helyi kollégák segítségével, közelről tekinthettünk be három zenei könyvtár munkájába. Csütörtökön a Westbahnhof-ra érkezésünk után rögtön első utunk a városi könyvtárba vezetett – MUSIKABTEILUNG DER HAUPTBÜCHEREI WIEN – http://www.buechereien.wien.at/, ahol Irmgard Müller vezetésével megismerkedhettünk ezzel az impozáns intézménnyel.

A bécsi közkönyvtár 2013-ban ünnepelte modern, új épületbe költözésének 10. évfordulóját. A létesítmény minden tekintetben megfelel a 21. századi követelményeknek. Megközelíthetősége kiváló,

Page 2: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

a metrószerelvényből kiszállva a lifttel azonnal a beiratkozási pulthoz jutunk, ahol kellemes légkör és nagy nyüzsgés fogadja a belépőt.

A látogatóban rögtön tudatosul, hogy a tervezők kifejezetten ügyeltek arra, hogy a könyvtári tér lehetőséget teremtsen a találkozók, beszélgetések lebonyolítása mellett az elmélyült tanulásra, kutatásra, kikapcsolódásra is. Az olvasótermek, a kisebb-nagyobb zugok – pazar kilátással Bécs szebbnél szebb részeire – mind ezt a funkciót szolgálják; ahonnan természetesen sem a megfelelő technikai eszközök, sem az internet nem hiányoznak.

Az állomány két szinten helyezkedik el, egy-egy nagyobb témakör köré csoportosítva – a választék nagyon megnyerő. Széles kínálattal segítik a bevándorlók nyelvtudása, ismeretei bővítését, programjaikkal is támogatják a beilleszkedésüket. Emellett az első szinten találhatók a szabadidővel kapcsolatos dokumentumok és a társadalomtudományok.

Page 3: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

A második szinten kaptak helyet a természettudományok, a gyermekkönyvtár és a művészeti gyűjtemény. Az érdeklődők itt találják meg a tánc, film, festészet, építészet, fotó, színház és egyéb művészeti ágak mellett a zenét is. Állományuk összetétele számszerűen: 26.800 könyv, 14.600 kotta, 28.500 CD, 9.300 DVD (film), 1.900 Blue ray, 150 CD-ROM és DVD-ROM, 10.000 LP, 66 folyóirat. A könyveknél a legfontosabb szakirodalom a németen kívül számos más nyelven is megtalálható. A kottáknál inkább az előadóművészekre és a tanulókra koncentráltak. CD kínálatuk rendkívül széles. Természetesen nagy számban gyűjtik az ismeretterjesztő könyveket is.

A felhasználói csoportok alakulása hasonló a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtáréhoz. Aktív muzsikusok, zenei tanulmányokat folytatók, pedagógusok és a zenével szabadidős tevékenységként foglalkozók egyaránt jelennek vannak. A magyarországi tendenciához képest az a különbség, hogy Bécsben nem esett oly mértékben vissza a hangfelvételek kölcsönzöttsége, mint nálunk. A művészeti gyűjteményben is jelentősek a bevándorlók kultúrájára koncentráló dokumentumok. A programok szervezését és azok anyagi finanszírozását egy külön osztály intézi, ők a marketinggel és a reklámmal foglalkoznak. A könyvtárosok feladata csak a szakmai kidolgozás; igyekeznek minél szélesebb társadalmi rétegeket elérni.

Page 4: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Népszerű az elektromos zongora, amelyet két órára lehet igénybe venni.

Szállásunk elfoglalása után felfedeztük a bécsi belvárost. A hagyományos Wiener Adventzauber (bécsi adventi varázslat nevű karácsonyi vásár) alkalmából a Rathausplatz fénylő mesevilággá változik. A körülbelül 150 stand karácsonyi ajándékokat, fenyődíszeket, édességeket és meleg italokat kínál. A környező fák pedig ünnepi díszben csillognak, fényárba borítják a környéket.

Page 5: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Pénteken 10-re az egyetemi könyvtárba mentünk: UNIVERSITÄT FÜR MUSIK UND DARSTELLENDE KUNST http://www.mdw.ac.at/bib/bibliothek/oeffnungszeiten.html ahol Michael Staudinger mutatta be tevékenységüket és saját munkáját.

A könyvtár, amely 2000 márciusában az Universität für Musik und Darstellende Kunst épületében kapott helyet, nyilvános könyvtár. Az egyetem szervezeti keretei között működik, feladata információs forrásokat beszerezni a hallgatók és az oktatók számára. Állományát, a tanszéki igényeknek megfelelően, folyamatosan fejleszti. Két főosztálya van: egyik a gyűjteményszervezéssel, másik pedig az olvasószolgálattal foglalkozik. Az online katalógus mellett még működik a hagyományos cédulakatalógus is, a retrokonverzió folyamatos. A gyűjtemény jelentős része szabadpolcon található, a szakirodalom és kották egyaránt. Elektronikus dokumentumaik kínálata rendkívül gazdag, a zene minden területéről adatbázisok, digitális folyóiratok állnak rendelkezésre. Feladataik között kiemelkedő szerepe van az osztrák és a nemzetközi tudományos könyvtárakkal való együttműködésnek, melynek alapja a feldolgozó munka összehangolása –

különös tekintettel a nagy osztrák egyetemi könyvtárakra. Mivel számukra adott, hogy azonos integrált rendszert használnak, ezért a közös munka gördülékenyen folyik. A könyvtár egyfajta tanulmányi központként is működik. Előre meghatározott időpontokban használó-képzéseket tartanak, amelynek célja nemcsak az egyetemi könyvtár megismerése, hanem a hallgatók információkutatásba való bevezetése.

Page 6: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

A folyosón üvegvitrinekben kapott helyet a Bruno Walter-hagyaték, ami még 1963-ban került az egyetem birtokába, majd 1998-tól az egyetemi könyvtárba.

A harmadik könyvtár számunkra igazi csemegének bizonyult, ahol tanulmányozhattuk a gazdag kéziratgyűjteményt. Délután 14 órára, kisebb kerülővel megtaláltuk a Wienbibliothek im Rathaus-t. http://www.wienbibliothek.at/bestaende-und-sammlungen/musiksammlung/index.html dr. Thomas Aigner

. Thomas Aigner egy tipikus bécsi szalonban fogadott minket, ugyanis a gyűjteménynek otthont adó termek jelentős része megőrizte hajdani tulajdonosának polgári ízlésvilágát. Az Adolf Loos szoba patinás berendezése mindannyiunkat ámulatba ejtett.

Page 7: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Az állományra vonatkozó számszerű adatokat, a még feltáratlan dokumentumok miatt, csak hozzávetőlegesen lehet megbecsülni. A gyűjtemény legfontosabb darabjai a kéziratos kották, amelyek között olyan zeneszerzők művei találhatók meg, mint Franz Schubert, Johann Strauss (idősebb és az ifjabb), Joseph Lanner, Hugo Wolf és Ernst Krenek. Jelentős archívummal rendelkezik az operett műfajában is. Bepillantást nyerhettünk a kéziratok vizsgálatába és azonosításába is. Az itt őrzött Schubert-kéziratok 2001 óta a világörökség részét képezik, digitalizálásuk folyamatos. Gyűjtik a 19. és a 20. században született zeneműveket, ezekből kiállításokat is rendeznek. Ottjártunkkor egy interaktív kiállítást nézhettünk meg az I. világháború alatt született dalokból.

A gyűjteményből kölcsönözni nem lehet, elsősorban kutatók és egyetemi hallgatók használják.

Page 8: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Az utunk arra is kiváló lehetőséget kínált, hogy könyvtári gyarapítás szempontjából szemügyre vegyük a zenei könyvesboltok kínálatát.

Péntek esti sétánk alkalmával teljesen véletlenül betévedtünk a Porgy & Bess Jazz & Music Club utcájába – Riemergasse 11. – s ha már ott voltunk, megnéztük a programajánlót, melyből kiderült, hogy egy afro-jazz estének lehetünk tanúi. Impozáns az ellipszis alakú terem, s az azt körülölelő karzat. Biboul Darouiche's Soleil Bantu – első ránézésre nekünk semmit nem mondott a név, csak sejtettük, hogy valami egzotikus dolog várható.

A plakátról az Africa is calling CD-jük borítója köszönt vissza, ami a műsor gerincét is adta. A névadó zenekarvezető jó kedélyű és energikus kameruni származású komponista, énekes, ütőhangszeres és kalimba-játékos. Ha lett volna táncparkett, sokan ropták volna, olyan energikus, ritmikus, eleven zene hangzott fel. Összességében egy valóban parázs hangulatú estét kaptunk, és igazán jól szórakoztunk. Senki ne hagyja ki ezt a remek helyet, ha Bécsben jár! Szombaton, hazautazásunk előtt, a sokszínű szakmai program mellett még jutott időnk arra is, hogy a ragyogó decemberi napsütésben elzarándokoljunk egy kevesek által látogatott helyre. http://www.wienmuseum.at/de/standorte/ansicht/beethoven-wohnung-heiligenstadt.html

Page 9: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

Meghatódva álltunk a Heiligenstadti végrendelet/testamentum előtt, amelyet Beethoven a Bécs szomszédságában fekvő Heilingstadt nevű falu egyik parasztházában írt 1802-ben.

A heiligenstadti végrendelet egyben az élet szépsége mellett tett vallomástétel is. Itt komponálja a 2. szimfóniát és az op. 34, 35-ös zongoraszonátát, ill. az op. 30-as hegedűszonáta egy részét. A Schönbrunni kastély barokk stílusú császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága. Magát a kastélyt évente másfélmillió látogató keresi fel, a parkot további 5,2 milliónyian tekintik meg.

Page 10: Ausztriai tanulmányút Bécs 2013. december 19-20-21media.lib.unideb.hu/zksz/aibm/dok/Becs_2013_december.pdf · rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet

A belvárosból az U4-es metróval közelíthető meg. A Schönbrunni kastély díszudvarában rendezett kulturális és karácsonyi vásár romantikával kecsegtet a császári kulisszák között.

Sok élménnyel és tapasztalattal tértünk haza, amelyeket örömmel osztunk meg kollégáinkkal.

Bándoli Katalin (FSzEK) Irmgard Müller (HB Wien) Benyovszky Mária (MTA BTK ZTI) Grégász Miklós (DEE NK)