51

Autizmus füzet : 2013 - MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)mek.oszk.hu/13300/13395/13395.pdf · 5 Bevezető – előszó Ez a kiadvány kétféle igényre reagálva jött létre

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Autizmus Füzet

MOZAIK Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért

2013

5

Bevezető – előszó

Ez a kiadvány kétféle igényre reagálva jött létre. Autista gyereket nevelő szülőként tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nehéz megfelelő mennyiségű és minőségű információhoz jutni autista gyerekek diagnosztizálásával, fejlesztésével és az őket ellátó intézményekkel kapcsolatban.

Egyesületünk több tagja nevel átlagos fejlődésű gyermeket is. Így szembesültünk azzal, hogy a többségi gyermekeket ellátó intézményekben is nagy az igény az au-tizmussal kapcsolatos tudnivalókra. Az itt dolgozók általában arra kíváncsiak, mit tegyenek, ha olyan gyermekkel dolgoznak, akivel kapcsolatban felmerül bennük az autizmus fennállásának lehetősége. Milyen jelekre figyeljenek, hová küldhetik a családokat, ahol hozzáértően vizsgálják a gyermeket és további hasznos taná-csokkal látják el őket.

Igyekeztünk összegyűjteni azokat a Pest megyében található intézményeket, szol-gáltatókat, melyek az autista gyerekeket, fiatalokat nevelő családok számára fon-tosak lehetnek. Ez nem volt könnyű feladat, mivel jelenleg nem létezik hazánkban olyan adatbázis, amely kifejezetten az autista embereket ellátó intézmények ada-tait tartalmazza. Ennek ellenére reméljük, hogy sikerül hasznos információkat átad-nunk ebben a füzetben.

Köszönjük Rácz Zsuzsannának kiadványunk megjelenéséhez nyújtott segítségét.

6 7

Egyesületünkről

A MOZAIK Egyesület alapítói autista gyermeket nevelő szülők. Alapító tagjaink mindannyian részt vettek a Budapesti Korai Fejlesztő Központ által szervezett 3 hó-napos EarlyBird szülőképzésen, mely sokat segített az autizmus megértésében, a mindennapi nehézségek megoldásában, gyermekeink nevelésében. A képzés ar-ra is lehetőséget nyújtott, hogy az ott találkozó szülők egymást támogató közössé-get alakítsanak ki, így alakult 2011-ben szervezetünk.

Fő célul az autizmussal élő gyermeket nevelő családok képzését, támogatását, in-formálását tűztük ki. Munkánkat segíti, hogy tagjaink között két, tanácsadásra ki-képzett mentorszülő is található, akik sorstársi segítséget nyújtanak a hozzájuk for-duló szülőtársak számára. Ezen túl tagjaink között tudhatunk érdekvédelmi terü-leten dolgozó, több éves tapasztalattal rendelkező szakembereket is, akik szintén nagyban segítik munkánkat. Az autizmus területén működő szakmai és érdekvé-delmi szervezetekkel szoros kapcsolatot ápolunk, tagszervezete vagyunk hazánk egyetlen országos szinten működő érdekvédelmi ernyőszervezetének, az Autisták Országos Szövetségének.

Tevékenységünk

Szülőképzések lebonyolításán túl rendszeresen szervezünk szülőklubokat, nya-ralást. 2013 első negyedévében az FSZK támogatásával Fogódzó Plusz címmel 2+1 napos, 16+4 órás szülőtréninget dolgoztunk ki, mely az AOSZ 2008-ban kidol-gozott Fogódzó képzésére épül. Míg a Fogódzó elsődleges célja az autizmussal kapcsolatos legfontosabb ismeretek átadása, valamint segítségnyújtás a diagnózis feldolgozásában, a Fogódzó Plusz képzés a szülők által használható autizmus spe-cifikus eszközök elkészítésére, használatának otthoni bevezetésére, valamint a min-dennapok során felmerülő viselkedésproblémák kezelésére fókuszál.

8 9

Az autizmusról

Az autizmus egy teljes személyiséget átható fejlődési zavar, melynek pontos okai napjainkban is tisztázatlanok. A jelenleg is folyó kutatások szerint az eltérő fejlő-dés hátterében alapvetően genetikai okok állnak, de a környezeti faktorok hatása sem zárható ki egyértelműen. Ezt azért fontos tisztázni, mert sok szülőben felme-rül, hogy tehet-e arról, hogy gyermekénél kialakul ez a fejlődési eltérés, amire egy-értelműen NEM a válasz. Noha már a középkorban is születtek feljegyzések autista emberekről, az autizmus tu-dományos leírására csak az 1940 – es években került sor, így az autizmus a legfiata-labb fogyatékossági ág. Pontos számok nem állnak rendelkezésre, de a nemzetközi számadatok alapján száz emberből egy él az autizmus valamilyen formájával. Ez lehet az egészen enyhe érintettségtől, a súlyos fogyatékosságig. Magyarországon feltehető-leg kb. 100 000 autista ember él. Az érintettek jelentős része vagy nincs diagnosztizál-va, vagy más, nem autizmus diagnózisa van. (forrás: Országos Autizmus Kutatás 2009)Autizmusról a szakemberek akkor beszélnek, ha a kommunikáció, a társas kapcso-latok és a rugalmas viselkedésszervezés terén a normál fejlődéstől eltérő mintákat találnak. Vagyis akkor gondolhatunk autizmusra, ha a gyermeknél például nem alakul ki a funkcionális beszédhasználat és ennek kompenzálásában kifejezetten eszközte-len, kívánsága jelzéseként leginkább a felnőtt kezét tudja húzni, eszközként moz-gatni. Előfordulhat, hogy a szokásostól eltérő módon beszél, például visszhangoz-za, tartalom nélkül ismétli a szavakat, mondatokat, esetenként akár teljes dialógu-sokat a kedvenc filmjéből, meséjéből. Ilyen példa, amikor a gyermek a Kérsz vizet? Kérdésre azt válaszolja, hogy Kérsz vizet.Ugyancsak intő jel lehet, ha a gyermek a kortársaival nem játszik, vagy a szoká-sostól eltérő módon játszik. Például olyan játékokban tud csak részt venni, ami-nek nem bonyolult a szabálya, pl. kergetőzés, hancúrozás, de összetettebb játékok-nál már tanácstalan, nem tud 2-3 gyermekkel együtt történő szerepjátékba bekap-csolódni, mint pl. benzinkutas, vagy orvosos játék. Különösen fontos észrevenni a gyakran ismétlődő (repetitív) tevékenységeket, ez egyfajta nagyon szegényes for-mája a játéknak. Ilyen lehet a dolgok sorba rakása, saját testének ütemes mozgatá-

További terveink

A meglévő tevékenységeink folytatása mellett további képzéseket szeretnénk ki-dolgozni, mely segíti az autista gyermekeket nevelő családokat mindennapi életük megszervezésében, érdekeik érvényesítésében és a többségi társadalomba való beilleszkedésben. Terveink közt szerepel a testvérek problémáira reflektáló, illetve jogi, érdekérvényesítő képzés kidolgozása.

További munkánk során szeretnénk nagyobb figyelmet fordítani a társadalmi szemléleformálásra pl. az Autizmus Világnapjához kapcsolódóan és egyéb progra-mokkal, szülőfórumokkal.

Tervezzük, hogy szülőklubjainkat színesítjük tematikus rendezvényekkel, melye-ken szemben az eddigi kötetlen beszélgetésekkel, egy téma köré szervezzük a klub programját.

ElérhetőségeinkKapitány Imola: 06-70/424-8688Dénesné Sptizer Éva: 06-70/608-9024e-mail: [email protected]://mozaikegy.wix.com/mozaikegyesulet Facebook: Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért

Mentorszülőink:Kapitány Imola 70/424-8688 [email protected]énesné Spitzer Éva 70/608-9024

10 11

A diagnózisról

Ahogy fentebb már írtuk, az autizmus diagnosztizálása nem könnyű feladat. Diag-nózis kiállítására hazánkban gyermekpszichiáter jogosult, de sajnos nem minden pszichiáter járatos autizmusban annyira, hogy biztonsággal fel tudja állítani a diag-nózist. Ez különösen olyan esetekben probléma, amikor a gyermek nem mutat na-gyon határozottan autizmusra utaló jeleket, de láthatóan eltér a viselkedése nor-mál fejlődésű társaiétól.A kerülőutak elkerülése érdekében javasoljuk a családoknak, hogy autizmus diag-nosztikai centrumot keressenek fel. Ezeken a helyeken rendelkezésre áll a megfele-lő szaktudás és eszközrendszer ahhoz, hogy az autizmus jelenlétét ki tudják zárni, vagy meg tudják erősíteni a diagnoszták. Ezekben a központokban a fejlesztés to-vábbi útjára is javaslatokat kaphat a család.

Közép-magyarországi diagnosztikai centrumok:

Autizmus Alapítvány 1089 Budapest, Delej u. 24–26.Tel./fax: (06 1) 314 2859, 210 4364Ambulancia:1089 Budapest, Delej u. 21.(06 1) 334 1123

Budapesti Korai Fejlesztő Központ1115 Budapest, Bártfai u. 34/a1146 Budapest Csantavér köz 9-11.Tel/Fax: (06-1) 363 02 70Email: [email protected]

sa, egy könyv újból és újból történő átlapozása, vagy különös érdeklődés pl a szá-mok iránt, de a lehetőségek végtelenek. Ezekben a tevékenységekben az autista gyermek kiszámíthatóságot, ezáltal biztonságot talál. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a jelek nem feltétlenül utalnak autizmusra, de ha egy gyermeknél több terü-leten, tehát a kommuikáció, a kölcsönös társas helyzetek megértése és abban való részvétel és a rugalmas gondolkodás területén találkozunk hasonló nehézségekkel akkor, érdemes elgondolkodni a szakértő felkeresésén.Ezekhez sokszor járul még eltérő érzékelés is, ami az érzékszervek alul, vagy túl-működését jelenti és eredményezhet olyan viselkedésproblémákat, melyeket kí-vülállóként a megfelelő ismeretek hiányában szinte lehetetlen helyesen értelmez-ni. Például bizonyos ételekkel szembeni rossz érzés, ami jelentkezhet az étel színé-vel, állagával kapcsolatban, esetleg olyan ruhák viselésének elkerülése, melyeknek tapintása a viselője számára kellemetlen. Sok autistánál tapasztalható hangokkal szembeni túl vagy alul érzékelés. A gyakorlatban az ilyen gyermeknél az a gondolat is felmerül, hogy nem jól hall, mert nem figyel, ha pl. szólnak hozzá, míg más han-gokkal szemben kifejezetten érzékenynek tűnhetk, pl. beszalad a másik szobából, ha meghallja a kedvenc reklámját vagy apróbb neszekre is felfigyel. Az autista emberekre jellemző még az egyenetlen képességprofil, vagyis az, hogy míg bizonyos területeken jól, vagy akár kimagaslóan teljesítenek, más területe-ken nem érik el a koruknak megfelelő fejlettséget. Az autizmusnak ez a jellemzője az alapja annak a tévhitnek, hogy minden autista ember zseni. Az autizmus rendkívül sokszínű és változatos formában megjelenő állapot, mely-nek diagnosztizálása nagy szaktudást igényel. Tapasztalataink szerint ha felmerül az autizmus gyanúja, akár a szülőkben, akár a gyermeket kísérő szakemberben (vé-dőnőben, gyermekorvosban, bölcsődei, vagy óvodai gondozóban) érdemes mi-előbb szakemberhez fordulni, a helyzet tisztázása és a megfelelő fejlesztések ki-választása érdekében. Különös tekintettel arra, hogy a diagnosztikus vizsgálat nem fárasztó, vagy megterhelő a gyermekre nézve, viszont segíthet abban, hogy az érintett állapotának megfelelő fejlesztésekhez jusson, intézménybe kerülhessen. A vizsgálatot autizmusban jártas szakemberekből (pl: gyermekpszichiáter, gyógy-pedagógus) álló team végzi. A gyermeket játék közben veszik szemügyre, így mérik fel a képességeit és az esetleges erősségeket, elmaradásokat. Mindig része a vizs-gálatnak a szülők bevonása is, tőlük is sokat kérdeznek a vizsgálók a gyermek eddi-gi életével, fejlődésével, szokásaival kapcsolatban.Amennyiben a család megfelelő szakértői csoporttól kap diagnózist, jó eséllyel a további fejlesztésre is kap majd javaslatokat.

12 13

Terápiák

Ha az autizmus terápiákról beszélünk, egy dolgot mindenképpen le kell szögez-nünk. Bármilyen fájdalmas is, az autizmus jelenlegi tudásunk szerint nem gyógyít-ható, de a család és a gyermek megfelelő támogatása, segítése mellett az autista ember állapota, ezáltal az autista ember és családjának életminősége nagyban ja-vítható.Természetes, hogy a családok mindent meg szeretnének tenni az autista család-tagért, mindazonáltal a terápia, terápiák kiválasztásánál fontos figyelembe venni a család minden tagjának igényét és lehetőségeit. Nincsen egyetlen terápia sem, ami kizárólagos lenne, minden gyermeknek és családnak a terápiák sokféleségéből kell megtalálni a szakemberek segítségével azt, ami az adott gyermeket és család-ját a leghatékonyabban tudja támogatni. A terápia kiválasztása során érdemes szem előtt tartani, hogy a javasolt terápia, vagy módszer az autizmust célozza-e, vagy az autizmussal élő ember valamilyen testi vagy lelki problémájára nyújt gyógyírt és ezáltal javítja az autista ember álla-potát. Az utóbbi esetben is érdemes az adott terápiát használni, de nem jelenthet-jük ki róla, hogy autizmus specifikus. (pl. Ha az autizmussal élő családtagunk nem lát jól és szemüveget kap, feltehetőleg jobban érzi majd magát ettől és állapota, fejleszthetősége jelentősen javul. Ettől függetlenül abszurd lenne kijelenteni, hogy a szemüveg gyógyítja az autizmust.)A következőkben a teljesség igénye nélkül felsoroljuk azokat az eljárásokat, terápiá-kat, módszereket, melyek az autizmussal kapcsolatban bizonyítottan hatékonyak.

Először is érdemes néhány olyan szempontot tisztázni, melyeket a gyermekek ha-tékony megsegítése során alapelvnek tekintünk:

Vizuális megsegítés

Valamennyi autizmus specifikus módszer alapja, hogy egyénre szabott módon nyújtsunk az autizmussal élők számára vizuális segítséget. Számos olyan rend-

Nemzetközi Cseperedő Alapítvány1138 Budapest, Váci út 28. félemelet 2.Tel: 06 30 / 254 6602; 06 70 / 773 8568Email: [email protected]

Semmelweis Egyetem 1. sz. Gyermekklinika Gyermekpszichiátriai Osztály1083 Budapest, Bókai u. 53.(06 1) 459 1500/2763

Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.(06 1) 392 1400

14 15

ABA és Lovaas

A módszer alapjait az USA-ban a ’60-as években megkezdett kutatásai alapján Ivar Lovaas fektette le. Lovaas B. F. Skinner, amerikai pszichológus elméleteit használta fel a terápia kidolgozásában. Az ABA és Lovaas terápia gyermekközpontú módszerek, amelyek a tanuló motivá-ciójára épülnek. A motiváció fenntartásának eszköze a helyes viselkedések jutalma-zása és a helytelen viselkedések figyelmen kívül hagyása. Kezdetben a helyes visel-kedés sok segítséggel valósul meg, így kevés lehetőség van a hibázásra, amely se-gíti a terápia pozitív hangulatának fenntartását. A gyermekek rengeteg dicséretet és jutalmazást kapnak, így a megfelelő viselkedés (pl. beszéd, szemkontaktus, fi-gyelem, játék stb.) megerősítésével azokat sikerül megtanulniuk

Floor Time

A Floor Time (játék a padlón) olyan fejlesztési megközelítés, melynek során a gyer-mek és a felnőtt az oda–vissza irányuló bármilyen kommunikáció megerősítésével a kommunikáció megerősítését célozza, a játékkal pedig a szimbolikus gondolko-dást fejleszti. A közös játék elsődleges célja, hogy a gyermek felfedezze az emberi kapcsolatok jelentőségét. Nagy előnye, hogy rövid tanulás után a szülők maguk is alkalmazhatják és közben megélhetik szülői szerepüket is.

PECS

A PECS szintén betűszó az angol Picture Exchanging Communication System (képcserés kommunikációs rendszer) szavak rövidítése. 1996- ban Andrew S. Bondy és munkatársai fejlesztettek ki autizmussal élő gyermekek számára, elsősorban a rugalmas kommuniká-ció kialakítását célozza meg. Az alternatív kommunikációs eszköz kiválasztása egyénen-ként történik, a gyermek szimbólum értésétől függően, kép (fotó, rajz), tárgy vagy írott szöveg formájában. A kártyák általában az erre a célra kifejlesztett Boardmaker program-mal készülnek, de bármilyen más program, vagy akár kézzel készített kártya is működhet. A rendszer közvetetten segíti a beszéd kialakulását is, valamint csökkenti a kommu-nikációs kudacból fakadó feszltséget. A rendszer bevezetését minden estben szak-embernek kell kísérnie.

szer és segédeszköz létezik, melyek arra a tényre épülnek, hogy az autista emberek erőssége a vizualitás, tehát a szóbeli közlést kiegészítő egyéb információs csator-na, mint pl. tárgyak, képek, fotók segítségével közvetített információk könnyebben megérthetők, mintha csak szóban mondanánk.Ilyen vizuális segítségek például a napirend, a választó tábla, szabályfüzetek, szociális történetek folyamatábrák, stb. Ha jobban belegondolunk, a mi életünket is megkönnyítik a szakácskönyvek, a bú-torok összeszerelésére vonatkozó rajzok, a határidő naplók, bevásárló listák. A vi-zuális megsegítés pedig a gyermekek életét könnyíti meg, ha pl. egy játékszabályt nem ért meg, ha tanácstalan, hogy mivel tudja elfoglalni magát vagy ha túl kell len-nie egy kellemetlen eseményen.

Mivel az autizmus olyan fejlődési eltérés, ami a nap 24 órájában korlátozza a gyer-meket abban, hogy eligazodjon a társas környezetben vagy hogy megértesse ma-gát, ezért segítségnyújtásra is 24 órában van szüksége. Emiatt elengedhetetlen, hogy a családok és a szakemberek közösen, egymás munkáját ismerve támogassák a gyermeket.

A legfontosabb alapelv tisztázása után tekintsünk át néhány, Magyarországon is el-érhető terápiás rendszert, fejlesztő módszert és eszközt.

TEACCH

A TEACCH betűszó, a Treatment Education of Autistic and Related Communication-Handicapped Children („Autisztikus és azzal összefüggő kommunikációs fogyaté-kosságot mutató gyermekek oktatása és kezelése”) szavak kezdőbetűiből áll össze. Egyetemi kutatási programként indult, 1977-ben, Észak-Karolinában. Eric Schoplernek és Gari Mesibownak köszönhetően nem csak Amerikában, hanem egész Európában elterjedt. Kifejezetten autisták számára kidolgozott fejleszté-si rendszer. Legfőbb elemei a tér és az idő strukturálása, az autizmussal élő em-ber vizuális megsegítése (napirend, , munkarend, stb.),a rugalmas gondolkodás és a megfelelő viselkedés kialakítása.A program nagy előnye, hogy egyénre szabott és a szülőt is bevonja a munkába, egyenrangú félként, társterapeutaként kezeli. A TEACCH egyértelműen az autizmusból fakadó tanulási és kommunikációs nehéz-ségeket célozza meg, hatékonysága tudományosan bizonyított.

16 17

A következő terápiákat elsősorban a szociális és kommunikációs készségeket meg-célzó terápiák mellé, kiegészítő terápiaként szokták a szakemberek javasolni.

Érzékelést, érzékszerveket célzó terápiák

Szenzomotoros terápiák

1. Tervezett szenzomotoros tréning (TSMT)Tervezett Szenzomotoros Tréning, melyben a terápia vezetője előre meghatáro-zott ismétlésszámú gyakorlatsort ír elő. A terápia kezdetén nagyon sok pörgő, for-gó mozgás van, melynek során a gyermek inkább passzív „élvezője” ezeknek az in-gereknek. Később a passzív feladatokat egyre aktívabbak váltják fel, melyhez már szükséges a gyermek aktív részvétele is. A terápia célja az idegrendszeri érési folya-matok elősagítése 2. Hirdorehabilitációs gimnasztika (HRG)A hidro rehabilitációs gimnasztika langyos vízben végzett gyakorlatokból áll. A TSMT-hez hasonlóan az idegrendszeri érési folyamatokat segíti. A különböző mozgáselemek a vízben könnyebben elvégezhetők, mint szárazföldön. Ez kedve-zően hat a gyermek motorikus és szenzoros képességeire. Normalizálhatja a hiány-zó képességeket, valamint a felfogóképességet is 3. Ayres (Írisz)A terápia kidolgozója Anna Jean Ayres, amerikai neveléspszichológus és agykuta-tó. A fentiekhez hasonlóan ez a terápia is a szenzomotoros tréningek közé tartozik, A fejlesztés területe a finommotorika fejlesztése, nagymozgások fejlesztése, térben való tájékozódás fejlesztése testi tudatosság és utánzás. A terápia a TSMT-hez ké-pest kevésbé strukturált, speciális helység és eszközrendszer szükséges hozzá.

Zeneterápia (Ulwila és egyéb zeneterápiák)

Az Ulwila terápia eszköze a színes kotta, mely a hangjegyek megismerése nélkül teremt lehetőséget arra, hogy a sérült emberek megtanulhassanak hangszeren játszani, ezáltal ad sikerélményt, önbizalmat. Kidolgozója Heinrich Ullrich német gyógypedagógus. A zeneterápiák általában a zenén keresztül igyekeznek fejleszte-ni a gyermek kommunikációját, önbizalmát.

Babzsákos foglalkozás

A foglalkozás játékos formában fejleszti a szociális-kommunikációs készségeket, ugyanakkor más készségek fejlesztésére is alkalmas. (pl. kognitív készségek, nyelvi készségek) A foglalkozás játékainak egy részét az Autizmus Alapítvány munkatársai fejlesztették ki, melynek során népszerű gyermekjátékok is feldolgozásra kerültek. A módszerről bővebben az Autizmus Alapítvány honlapján olvasható a módszertár menüpont alatt.

Szociális történetek

Szociális helyzetek megértését segítik, illetve a társas helyzetek szabályainak taní-tását szolgálják, legtöbbször képregényhez hasonló rajz, vagy fotósorozatok. A tör-ténetek többféle szociális helyzetet ismertetnek, melyek segítséget nyújtanak új helyzetekre való felkészülésben, a megfelelő viselkedés begyakorlásában, a vi-selkedésproblémák megelőzésében illetve kezelésében. A módszerről bővebben az Autizmus Alapítvány honlapján olvasható a módszertár menüpont alatt.

Son–Rise

Az amerikai Barry Neil Kaufman és felesége által kifejlesztett különleges módszer. A terápia egy szeretetteljes és elfogadó magatartáson alapul, ahol az autizmus nem egyfajta sorscsapás, hanem lehetőség a boldogsághoz. Maximálisan gyer-mekközpontú és a nap huszonnégy órájában végezhető, bárki által megtanulha-tó módszer. Központi eleme az ún. „igen-szoba”, egy ingerszegény környezet, ahol a gyermeket nem zavarhatják meg külső ingerek, így a szülő-gyermek, terapeuta-gyermek kapcsolat zavartalanul működhet. A foglalkozást a gyermek irányítja. Bár-mit is tesz, bármivel is foglalkozik, a szülő követi őt a tevékenységben, sőt érdeklő-dését, lelkesedését fejezi ki iránta, ezzel erősítve meg a gyereket abban, hogy fel-tétel nélkül szeretik, hogy nem kell másnak lennie, vagy produkálnia magát ahhoz, hogy elfogadják.

18 19

Biomedikális megközelítések

Diéták

GAPS: A Gut and Psychology Syndrom, azaz GAP-Szindróma kifejezést Dr. Natasha Campbell-McBride brit neurológus és táplálkozáskutató alkotta meg, azon felisme-rése alapján, hogy egyes korábban főként mentális zavarnak tartott problémáknak, mint pl az autizmus, diszlexia, diszgráfia, hátterében alapvetően az emésztőrend-szer funkciózavara áll. Kutatásai és klinikai tapasztalata alapján ezek a betegségek illetve tünetek az általa kidolgozott GAPS Táplálkozási Protokollt követve sikeresen kezelhetők gyógyszerek nélkül is, akár teljes gyógyuláshoz segítve az érintetteket. A terápia nagy népszerűségnek örvend a szülők körében, noha megalapozottsá-ga és kockázatai még vitatottak, tudományos evidenciák nem támasztják alá eredményességét.

Homeopátia (pl. Tinus Smith)

A homeopátiás szerek használata önmagában nem rejt plusz kockázatot autista emberek esetében sem. Fontos azonban leszögezni, hogy autizmus specifikus ha-tásuk tudományosan nem megerősített, ugyanakkor jelentős anyagi terhet jelent-het a családok számára.

Hallásterápiák

AIT (Auditory Integration Training – Hallási integrációs gyakorlat) és Tomatis – terá-pia. Mindkét módszer az autizmussal élők szenzoros eltéréseire épít; egy erre szol-gáló készüléken keresztül juttatja el a zenét, vagy hanghullámokat a terápia részt-vevőjéhez.

Komplex érzékelést célzó terápia (Bánffy-módszer)

A terápia kidolgozója Dr. Bánffy Eszter, aki gyermekpszichológusként kezdett in-tenzíven foglalkozni a különböző külföldi kezelési módszerekkel és azoknak haté-konyságával. A kutatásai során szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján kidolgoz-ta a komplex érzékelést és észlelést fejlesztő terápiát a kapcsolatteremtő képesség fejlesztésére, az emocionalitás stabilizálására és az észlelészavarok megszüntetésé-re olyan gyermekeknél, akik autista vonásokat mutatnak.

A módszer legfontosabb összetevői a folyamatos, éveken keresztül végzett inten-zív, egyénre szabott fejlesztés, a gyermekek fejlesztése azonos felnőtt segítővel való, egész terápiás évre szóló állandó kapcsolatban, gyermekközpontú szemlé-let, a rendszeres kapcsolattartás a családokkal, gyermekek hosszú távon, lehetőleg véglegesen családban tartásának, az együttélés megkönnyítésének, a család teher-mentesítésének szem előtt tartása

Állat asszisztált terápiák (ló, kutya, delfin)

Az állat asszisztált terápiák nagy népszerűségnek örvendenek a szülők körében. Hatásosságuk az autizmusban nem bizonyított, de javulás érhető el a segítségük-kel azáltal, hogy a program bejósolható, ismétlődő és része az autizmussal élő éle-tének. Az állat asszisztált terápiák során az érintett önbizalma nő, magabiztosabb lesz, ezáltal összességében is javulhat az állapota. Egyes vélemények szerint az ál-latokkal történő kapcsolatteremtés fejleszti az autista gyermekek szociális és kom-munikációs készségeit.

20 21

Az autista gyerekeket ellátó oktatási intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák)

Tapasztalataink szerint a legtöbb családnak komoly fejtörést okoz kiválasztani azt az intézményt, ahová gyermeküket jó szívvel tudják járatni. Számtalan ok közreját-szik ebben. Noha az elmúlt években sokat javult a helyzet, még mindig nincs elég és megfelelő színvonalon működő oktatási intézmény, mely az autista gyermeket igényeiknek megfelelően el tudja látni.

Sok esetben kérdés, hogy integráló, vagy gyógypedagógiai tanterv szerint haladó óvodát, iskolát válasszon – e a család. Noha kétségkívül a szülőké a döntés felelős-sége, mindenképpen fontos figyelembe venni a családot kísérő szakember taná-csait, véleményét a kérdésben. A szülők gyakran megijednek a gyógypedagógiai intézmények gondolatától. Ilyenkor érdemes mérlegelni, hogy egy nem megfelelő-en szervezett integráció mennyire megterhelő lehet egy autista gyermek számára. A szülők attól is tartanak, hogy ha a gyermek gyógypedagógiai intézménybe foly-tatja a tanulmányait, akkor mindig oda kell majd járnia, nem kerülhet integráló in-tézménybe, de ez nincs így.

Sokszor az is kérdés, „bevallják – e” a diagnózist, vagy ne. Ezeknek az eseteknek a többségében a szülők attól félnek, hogy a vállalt diagnózis megbélyegzi gyerme-küket. Véleményünk szerint a folyamat egyik szereplőjével szemben sem tisztessé-ges a diagnózis titkolása. A gyermeknek kárára válhat, ha nem kapja meg a számára fontos segítségeket, az őt kísérő pedagógus pedig nem tudja, hogy mivel áll szem-ben, így felkészülni sem tud arra, hogy a rá bízott gyermeknek segíteni tudjon. Az átlagostól eltérő viselkedés az esetek nagy többségében előbb, vagy utóbb min-denképpen jelentkezik és ekkor a gyermek mindenképpen címkét kap. Ha az autiz-mus nem merül fel mint lehetőség, akkor ez a címke könnyen lehet a neveletlen, lus-ta, buta, vagy rossz gyerek, ami ebben az esetben különösen méltánytalan.Mivel az autista gyerekek speciális nevelési igényűek (SNI) számukra a Tanulási Ké-pesség Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság (TKVSZRB) jelöl ki intézményt.

22 23

A családok elvárásai nagyon eltérőek az intézményekkel szemben, de felsorolunk néhány paramétert, ami szerintünk a megfelelő óvoda, iskola ismérve lehet:

•  van autizmust értő szakember•  tényleges autizmus tudás van jelen az intézményben•  személyre szabottan használják az autizmus specifikus megsegítéseket

(pl napirend)•  a felmerülő viselkedésproblémákra megoldást keresnek, nem hárítják•  nyitott, jól kommunikáló•  a szülőt partnerként kezeli

Kiadványunk végén közöljük az autista gyermekeket Pest megyében ellátó oktatási intézmények listáját. (Forrás: Oktatási Hivatal 2013)

A vonatkozó szabályzás (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a kap-csolódó rendeletek) szerint „A szülő választja ki a sajátos nevelési igényű tanuló számára megfelelő ellátást nyújtó nevelési-oktatási intézményt az illetékes szak-értői bizottság szakértői véleménye alapján, a szülő és a gyermek igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével. „ Vagyis ahhoz, hogy a gyermek a szülő ál-tal kiválasztott intézménybe járjon a bizottságnak ki kell jelölni azt a gyermek szá-mára. Fontos tudni, hogy a gyermeknek annyi és olyan fejlesztést köteles biztosíta-ni az intézmény, amennyit és amilyet a bizottság a szakvéleményében előír. Ezért nem célszerű például értelmi akadályozottságot jelölő BNO kóddal intézményt ke-resni a gyermeknek. Így lehet, hogy több intézmény áll rendelkezésre, de valószí-nűleg nem fog szerepelni a szakvéleményben a gyermek autizmus specifikus meg-segítése, így nincs rá garancia, hogy a gyermek megkapja az állapotának megfelelő autizmus specifikus megsegítéseket.

A Pest megyében illetékes bizottságok elérhetőségei az alábbiak:

Pest Megyei 1. sz. Tanulási Képességet VizsgálóSzakértői és Rehabilitációs Bizottság1077 Budapest, Dohány u. 54.Tel.: (06 1) 413 6935

Pest Megyei 2. sz. Tanulási Képességet VizsgálóSzakértői és Rehabilitációs Bizottság2700 Cegléd, Buzogány u. 23.Tel.: (06 53)-500-034

Szülőként hasznosnak találtuk meglátogatni a szóba jöhető intézményeket és fel-mérni, megfelelő lesz-e majd gyermekünk és a család számára. Itt is érvényes az a szabály, hogy az intézmény kiválasztásakor tisztában kell lennünk a család le-hetőségeivel, teherbírásával. Hiába ismerünk olyan óvodát, vagy iskolát, ami szá-munkra szimpatikus, ha nehezen tudjuk megoldani, hogy gyermekünk oda napon-ta eljusson, vagy számunkra megfizethetetlen a tandíj.

24 25

Juttatások

A következőkben megkíséreltük összefoglalni az autista családtaggal élő csalá-doknak járó juttatások fajtáját, igénylésük módját. Fontos tudni, hogy jelenleg a jogszabályi háttér változóban van, ezért ügyeink intézésekor mindig érdemes informálódni a vonatkozó jogszabályok hatályos változatának tartalmával kap-csolatban.

Családtámogatási kedvezmények

Emelt összegű családi pótlék

Jogosult a szülő, gyermekotthon vezetője, szociális intézmény vezetője, fogyaték-kal élő saját jogán.Szükséges igazolás gyermekeknél diagnosztikai központ vagy TKVSZRB által kiál-lított „Igazolás tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekről nyomtat-vány” felnőtteknél NRSZH által készített szakvélemény.A juttatás a Magyar Államkincstárnál igényelhető. Összege 2013 -ban 23.300,- Ft/hó, egyedülálló szülő esetén 25.900,- Ft/hó. Részletes tájékoztató található a Ma-gyar Államkincstár honlapján a „Magánszemélyek” menüpontban.Az emelt összegű családi pótlékról a 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támoga-tásáról rendelkezik.

Meghosszabbított GYES

Jogosult a szülő a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek 10 éves koráig.Igényléshez szükséges a„Kérelem gyermekgondozási segély megállapítására” nyomtatvány és a diagnosztikai központ vagy TKVSZRB által kiállított „Igazolás tar-tósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekről” nyomtatvány.A juttatás a Magyar Államkincstárnál igényelhető. Összege 2013 -ban

26 27

Közgyógyellátás

(gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, gyógyászati ellátás támogatása)A közgyógyellátás alanyi jogon jár. rendszeres szociális segélyben, rokkantsági ellá-tásban (max.30% egészségi állapotú), rokkantsági járadékban, emelt összegű csa-ládi pótlékban, vagy volt I. vagy II. csoportú rokkant öregségi nyugdíjban részesülő személyeknek.Igényléshez szükséges a háziorvosi igazolása (csak egyéni gyógyszerkeret esetén szükséges), TKVSZRB vagy NRSZH szakvélemény, „Kérelem a közgyógyellátás meg-állapítására” nyomtatvány.Összege egyéni gyógyszerkeret (rendszeres gyógyszerszükséglet támogatására há-ziorvosi igazolás alapján) min. 1.000,- max. 12.000,- Ft/hó, eseti keret 6.000,- Ft/év.A közgyógyellátással kapcsolatban részletes tájékoztató található az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (oep.hu) honlapjának „Ellátások Magyarországon” me-nüpontjában.Bővebb információ az OEP honlapján olvasható. Jogi háttér: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról.

Utazáshoz kapcsolódó kedvezmények

Parkolási igazolvány

Parkolási igazolványra jogosult a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, súlyosan fogyatékosnak minősülő (fogyatékossági támogatásban része-sülő) felnőtt. Igénylésnél benyújtandó gyermekeknél „Igazolás tartósan beteg, sú-lyosan fogyatékos gyermekről” nyomtatvány, felnőtteknél NRSZH szakvélemény. Az igazolvány a helyi önkormányzatnál igényelhető. (Okmányirodában).Jogszabályi háttér: 218/2003. (XII. 11.) Korm. Rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról.

Utazási kedvezmények (helyi és helyközi közlekedés)

Hatósági igazolvány (MÁK által kiállított kártya).Jogosult a magasabb összegű családi pótlékban, fogyatékossági támogatásban ré-

28.500,- Ft/hó. Részletes tájékoztató található a Magyar Államkincstár honlapján a „Magánszemélyek” menüpontban.A meghosszabbított GYES - ről a 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásá-ról rendelkezik.

Szociális ellátások

A szociális rászorultságtól függően pénzbeli és természetbeni ellátás egyaránt igénybe vehető. Mindegyik felsorolt ellátásban közös, hogy:

Az igénylés helye: helyi önkormányzat.Jogszabályi háttér: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátá-sokról.Mivel a támogatások feltételei a helyi önkormányzatok eltérő rendeletei alapján változóak lehetnek információnyújtás előtt érdemes tájékozódni a helyi önkor-mányzat szociális osztályán vagy a helyi családsegítő szolgálatok munkatársainál. Az autizmussal élők és családtagjaik által leggyakrabban igénybe vett támogatások az alábbiak.

Ápolási díj

Állandó, tartós gondozásra szoruló (súlyosan fogyatékos) személy gondozását vég-ző hozzátartozó jogosult rá.Az igényléshez szükséges háziorvosi igazolás és TKVSZRB vagy NRSZH szakvéle-mény.Az Ápolási díj összege 2013 – ban 18 év alatti: 29.500,- Ft/hó,18 év feletti: 23.600,- Ft/hó Fokozott ápolást igénylő: 38.350,- Ft/hó.Részletes tájékoztató: www.kormany.hu (Emberi Erőforrások Minisztériuma, doku-mentumok)Az Ápolási díjról a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szo-ciális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól rendelkezik.

28 29

Gépjárműadó kedvezmény

A gépjárműadó kedvezmény sajnos jelenleg nem vehető igénybe jogszabály alap-ján az autizmussal élők és családjaik számára, azonban az önkormányzat saját ha-táskörében bővítheti a jogosultak körét. A helyi szabályozásról a helyi önkormány-zatnál érdemes érdeklődni. Vonatkozó jogszabály: 1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról.

Felnőtt korúak ellátásai

Aktív korúak ellátása – foglalkoztatást helyettesítő támogatás

Jogosult rá aki nem folytat kereső tevékenységet, nem részesül más ellátásban, egészségkárosodott személynek minősül. Szempont még, hogy a család egy fo-gyasztási egységre eső jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimu-mának 90%-át és egyéb feltételeknek eleget kell tennie az igénylőnek.Szükséges hozzá az NRSZH szakvélemény, illetve az önkormányzat nyomtatványai.Összege: 22.800,- Ft/hó.Jogi háttér: 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellá-tások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól

Aktív korúak ellátása – rendszeres szociális segély

Jogosult aki aktív korúak ellátására jogosult, egészségkárosodott személynek mi-nősül, öt éven belül betölti a nyugdíjkorhatárt vagy 14 éven aluli gyermeket nevel, akinek nappali ellátását nem tudják biztosítani (kivétel: TGYÁS, GYED, GYET) Igazo-láshoz szükséges az NRSZH szakvélemény és az önkormányzat nyomtatványai.A juttatás összege: családi jövedelemtől függ, maximum 44.508,- Ft/hó.Részletes tájékoztató: www.kormany.hu (Emberi Erőforrások Minisztériuma, doku-mentumok).Jogi háttér: 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes sza-bályairól.

szesülő személy. A hatósági igazolványt a Magyar Államkincstár kérelem nélkül, au-tomatikusan állítja ki. Tulajdonosa és egy fő kísérője ingyen közlekedhet helyi jára-tokon, 90% kedvezmény illeti meg a helyközi utazás díjából. Vonatkozó jogszabály a 85/2007. (IV. 25.) Korm. Rendelet a közforgalmú személy-szállítási utazási kedvezményekről.

Utazási költségtérítés (gépkocsival történő utazás esetén)

Jogosult a korai fejlesztésben, fejlesztő felkészítésben részesülő, gyógypedagógi-ai intézményben ellátott fogyatékossággal élő és kísérője, amennyiben az ellátás a lakhely közigazgatási határán kívül valósul meg. Az utazási költségtérítés igényléséhez használni kell az „Utazási utalvány (utazási kedvezményre jogosult fogyatékos gyermek és kísérője részére)” és Adatlap nyom-tatványokat. Az utalványt a Tanulási Képesség Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság adja ki, a kitöltött utalványokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fogadja, ezek alapján fizeti ki a költségtérítést, melynek összege: 21 Ft/km.Részletes tájékoztató található az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (oep.hu) Az utazási költségtérítésről az 1997. évi LXXXIII. Törvény a kötelező egészségbizto-sítás ellátásairól rendelkezik.

Gépjármű szerzési támogatás

A közlekedési kedvezmény iránti kérelmet a lakóhely szerint illetékes megyei, fővá-rosi kormányhivatal megyei, fővárosi szociális és gyámhivatalánál minden év márci-us 31-éig és szeptember 30-áig lehet benyújtani. A támogatás összege maximum 900 000 Ft.Bővebb tájékoztató található a lehetosegauto.hu oldalon.Vonatkozó jogszabály: 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről.

30 31

A rokkantsági ellátásra jogosult akinek a komplex minősítés alapján egészségi álla-pota 60% vagy kisebb és rehabilitációja nem javasolt.Rehabilitációs ellátásra jogosult akinek a a komplex minősítés alapján a személy egészségi állapota 60% vagy kisebb és rehabilitálható.A juttatás összege: változó, függ a személy korábbi havi átlagjövedelmétől és egészségi állapotától. Rokkantsági ellátás: minimum 27.900,- Ft/hó, maximum 139.500,- Ft/hó, rehabilitációs ellátás: minimum 27.900,- Ft/hó, maximum 46.500,- Ft/hó, a folyósítás ideje max. 3 év, de ingyenes rehabilitációs szolgáltatások vehe-tők igénybe.Részletes tájékoztató található a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlap-ján, vagy kérhető a hivataltól telefonon a 06-1/642-6400 telefonszámon.Jogi háttér:

•  2011. évi CXCI. Törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátása-iról és egyes törvények módosításáról

•  327/2011. (XII. 29.) Kormányrendelet a megváltozott munkaképességű sze-mélyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról

Egyéb kedvezmények

Pelenka

Háziorvos írja fela, a következő szakképesítéssel rendelkező szakorvosok javaslatá-ra: sebészet, gyermeksebészet, klinikai onkológia, sugárterápia, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, neurológia, gyermekneurológia, belgyógyászat, szülé-szet-nőgyógyászat, gyermeknőgyógyászat, nefrológia, pszichiátria, gyermek- és if-júsági pszichiátria, geriátria, urológia. Jogi háttér: 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet a gyógyászati segédeszközök társada-lombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendelé-séről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről.

Bölcsődei, óvodai étkeztetés kedvezménye

A kedvezményes étkeztetésre jogosult a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek A fogyatékosság ténye a TKVSZRB szakvéleményével igazolható. A kedvezményes

Fogyatékossági támogatás

Jogosult rá súlyosan fogyatékos felnőtt. Igényléséhez szükséges az autizmusról szóló orvosi dokumentáció/NRSZH szakvélemény, továbbá „Kérelem fogyatékossá-gi támogatás megállapítására” nyomtatvány.Fogyatékossági támogatás a Magyar Államkincstárnál igényelhető. A támogatás összege: 28.500,- Ft/hó.Részletes tájékoztató a Magyar Államkincstár honlapjának magánszemélyeknek szóló menüpontjában olvasható.A Fogyatékossági támogatásról a 1998. évi XXVI. Törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény rendelkezik.

Rokkantsági járadék

Jogosult rá súlyosan fogyatékos felnőtt személy, aki 25. életéve betöltése előtt tel-jesen munkaképtelenné vált, illetve 80 %-os vagy azt meghaladó mértékű egész-ségkárosodást szenvedett .Kizáró ok nyugellátásban, baleseti nyugellátásban való részesülés, ingyenes intézményi elhelyezés. Rokkantsági járadék az Országos Nyug-díjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) igényelhető. Igényléshez szükséges:

•  NRSZH szakvélemény•  ONYF K26 formanyomtatvány•  ONYF N16 nyilatkozat•  orvosi igazolások, vizsgálati eredmények, vélemények

A Rokkantsági járadék összege: 33.330,- Ft/hó.Részletes tájékoztató található Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság hon-lapján.Jogszabályi háttér: 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet a rokkantsági járadékról.

Rokkantsági ellátás / Rehabilitációs ellátás

A jogosultság megállapítása kérelem utáni komplex minősítés (NRSZH vizsgálat) alapján történik. (folyósító ONYF).A juttatás a megyei/fővárosi kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervénél igényelhető.

32 33

Jogszabályi háttér:•  2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról•  2008. évi XL. törvény a földgázellátásról

A fentieken túl érdemes tájékozódni azokról a további kedvezményekről is, melyek fő feltétele nem a fogyatékosság ténye, de a családok egy része jövedelme alapján jogo-sult azok igénybe vételére. Ilyen például szociális ellátások közül a lakásfenntartási tá-mogatás, az átmeneti segély, gyermekvédelmi ellátások közül a rendszeres gyermek-védelmi kedvezmény vagy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. Ez utóbbi jut-tatásokat az Önkormányzatok a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény alapján folyósítják. Részletes információkért a helyi ön-kormányzat szociális osztályát, vagy a helyi családsegítő szolgálatot érdemes keresni.

Felnőttkor

A felnőttkor beköszönte az átlagos fejlődésű fiatalokhoz hasonlóan nagy változást jelent az autista fiatalok életében. Az autista fiatalok esetében is érdemes törekedni az elérhető maximális önállóságra, munkába állásra, a szülőkről való leválásra. Saj-nos hazánkban ez még nem könnyű feladat, a családok nagyon sokat dolgoznak azért, hogy megtalálják a gyermekük számára legjobb megoldást.

Munkavállalás

Az autizmussal élő emberek foglalkoztatása többféle formában is megvalósulhat. Az, hogy egy autista ember inkább védett környezetben helyezhető el, vagy akár a nyílt munkaerőpiacon is foglalkoztatható több tényező függvénye. A választás so-rán érdemes például figyelemmel lenni a munkát vállaló ember munkaképességé-nek mértékére, autizmusának súlyosságára, személyiségére, érdeklődésére, egyéni képességeire. Általánosságban elmondható, hogy minél enyhébb tünetekkel ren-delkezik az autizmussal élő személy, annál inkább alkalmas lehet a nyílt munkaerő-piacon történő munkavállalásra. Ebben az esetben is fontos azonban a munkavég-zésre történő előzetes felkészítés, a munkakeresés során nyújtott személyes segít-ség és a munkába állás utáni folyamatos támogatás, mely nagymértékben növeli a sikeres elhelyezkedés esélyét.

étkeztetést az intézmény vezetőjénél lehet igényelni. A kedvezmény mértéke 50%, Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek esetében 100%.A kedvezményes étkezésről a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendelkezik.

Ingyenes tankönyvellátás

Ingyenes tankönyvre jogosult a sajátos nevelési igényű gyermek. A speciális neve-lési igény a TKVSZRB szakvéleményével igazolható. Ingyenes tankönyv az intéz-ményvezetőnél igényelhető, az erre szolgáló adatlapon.Törvényi háttér: 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről.

Kulturális kedvezmény

Jogosult rá afogyatékos személy és egy fő kísérője.Az igazolás módja: nem tisztá-zott, mert a vonatkozó jogszabály nem fogalmaz egyértelműen. Általában Állam-kincstár által kiállított hatósági igazolvány, illetve az AOSZ által kiállított AOSZ kár-tya az, amit az intézmények elfogadnak. A biztonság kedvéért érdemes tájékozód-ni a látogatni kívánt intézmény honélapján, vagy telefonon arról, hogy pontosan milyen igazolást fogadnak el a kedvezmény igénylésekor.A kulturális kedvezményről a194/2000. (XI. 24.) Korm. Rendelet a muzeális intézmé-nyek látogatóit megillető kedvezményekről rendelkezik.

Védendő fogyasztó

Igénybe vehető szociális rászorultság, vagy fogyatékosság esetén. Védendő fo-gyasztói státusz a közüzemi szolgáltatónál igényelhető, az erre szolgáló kérelem benyújtásával, valamint orvosi igazolással, ellátást folyósító szerv igazolásávalVédendő fogyasztóként tartozás esetén fizetési kedvezmény (részletfizetés, hala-dék), különleges bánásmód (pl. a közüzemi díj a felhasználási helyen készpénzben fizethető) jár az igénylőnek.A védendő fogyasztói státusszal kapcsolatban a szolgáltatók tudnak tájékoztást és igénylőlapot biztosítani.

34 35

nok listája a www.majorhalo.hu oldalon érhető el. Ezeken a helyeken a nagy intéz-ményekhez képest barátságosabb környezetben élhetnek a sérült felnőttek. Sajnos azonban egy lakóotthonban sem minden esetben van meg a lehetőség az egyéni igények teljes mértékben történő figyelembe vételére. A támogatott lakhatás, támogatott életvitel gondolata külföldön már a ‚90-es évek-ben megjelent, és az azóta eltelt idő alatt több országban is bevezetésre került. A támogatott lakhatás egy olyan személyközpontú megoldás, melyben a sérült ember saját egyéni szükségleteinek, igényeinek megfelelő támogatást kap a lehe-tő legönállóbb és legmagasabb minőségű élet érdekében. A támogatott lakhatás, támogatott életvitel gondolata már hazánkban is megjelent, a megvalósítás azon-ban egy-egy kivételes példát leszámítva sajnos még várat magára. Ilyen kivételes példa az ÉFOÉSZ KULCSprogramja, mely egy olyan modellprogram, aminek kereté-ben értelmi fogyatékos felnőtteknek biztosítják az önálló élet lehetőségét. A téma iránt érdeklődők az ÉFOÉSZ honlapján (www.efoesz.hu) bővebb információt is ta-lálhatnak az önérvényesítéssel, támogatott döntéshozatallal, támogatott lakhatás-sal kapcsolatban. A KULCSprogramról itt olvashatnak bővebben: http://kulcsprog-ram.blog.hu/.

Az, hogy egy adott személy mennyire lesz sikeresen elhelyezhető a munkaerő-pi-acon sokszor még a szülő számára is nehezen megítélhető. A siker több ténye-ző függvénye, fontos az autizmussal élő személy érdeklődése, motivációja, képes-ségei, egészségi állapota, de sok múlik a munkára való felkészítésen, az iskolában megszerzett ismereteken és azon, részesül-e az autizmussal élő folyamatos szemé-lyes támogatásban. Ma már hazánkban is léteznek olyan speciális munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek, melyek úgy támogatják a fogyatékkal élők mun-kavállalását, hogy a fogyatékos ember munkaképességének felmérésén, felkészíté-sén túl a munkáltatót, a majdani kollégákat is felkészítik a sérült ember érkezésére. Személyesen segítenek a munka betanításában és folyamatosan rendelkezésre áll-nak a felmerülő problémák, konfliktusok megoldása érdekében. Szolgáltatásaikat ingyenesek.

Munkaerő-piaci szolgáltatók a közép-magyarországi régióban:

Autista emberek számára segítséget nyújtó szervezetekSalva Vita Alapítvány – www.salvavita.hu (nyílt munkaerőpiacra)Kézenfogva Alapítvány – www.kezenfogva.hu (nyílt és védett munkaerőpiacra)Aura Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület Magázóna programja

Alapvetően nem autista, de megváltozott munkaképességű személyek szá-mára szolgáltatást nyújtó szervezetekMotiváció Alapítvány – www.motivacio.hu (nyílt munkaerőpiacra)Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. – www.napra-forgo.hu (nyílt és védett mun-kahelyre)

Lakhatás, önálló életvitel

Minden szülőben felmerül a kérdés, hogy mi lesz a gyermekével, ha ő már nem lesz. Ki fog neki segíteni, hol és milyen körülmények között fog élni felnőtt gyerme-ke. Legtöbben érthető okokból idegenkedünk nagylétszámú intézményekben el-helyezni gyermekünket. Milyen egyéb megoldások léteznek? Hazánkban kb. tíz éve indult el az Autista farm modellprogram, melynek révén egyre több olyan lakóott-hon kezdte meg működését, melyben az autizmussal élő felnőttek számára komp-lex szolgáltatást (lakhatást, foglalkoztatást, rehabilitációt) nyújtanak. A lakóottho-

36 37

Hová fordulhat?

Ahogy a normál fejlődésű, úgy az autista gyermekek esetében is igaz, hogy a gyer-mek legjobb és legavatottabb ismerője a szülő. Ezt azok a terápiák is elismerik, me-lyekről tudjuk, hogy bizonyítottan eredményesek az autizmussal élők esetében. Legtöbbjük társterapeutaként kezeli a szülőt, felhasználva azt az értékes tudást, melynek birtokában van. Különösen fontos ez autizmusban azért, mert a szülők, gyermeküket ismerve könnyebben adhatnak magyarázatokat a kialakult szokások-kal, rítusokkal és azoknak hátterével kapcsolatban. Minden szülőt arra biztatunk, hogy bízzon magában és a gyermekében. Odafigyeléssel, türelemmel és elégséges autizmus tudással nagyon jó eredményeket érhetnek el gyermekük fejlesztésével, szocializációjával kapcsolatban.

Mindezek ellenére időnként a szülőknek is segítséget kell kérniük, mert elfáradnak, vagy zsákutcába jutnak, vagy csak normális életvitelt szeretnének folytatni. Na-gyon értékes segítség lehet, ha más szülőkkel lépünk kapcsolatba. Ehhez nem kell semmi különösebb tudás, vagy felkészültség. Ha gyermekünk jár valamilyen intéz-ménybe, óhatatlanul találkozunk hasonló helyzetben lévő szülőkkel. Ha többen is szeretnek beszélgetni, alakulhat szülőklub, szülőcsoport, mely lehet egyszerű „be-szélgetős” összeülés, vagy komolyabb, tematikus összejövetel. Sok esetben átlátva ennek hasznosságát az óvodák, iskolák is szívesen helyt adnak szülőcsoportoknak. Az informális szülőcsoport indításához, üzemeletetéséhez, nincs szükség jogi sze-mélyiségre, csak szándékra és helyre, ahol a találkozók létre jöhetnek.

Sok esetben az ilyen szülőcsoportok végül szervezetté, alapítvánnyá, vagy egyesü-letté alakulnak, hiszen így könnyebben jutnak forrásokhoz céljaik megvalósítására.Egyre több szervezet tart szülőtréningeket, melyek szintén nagyon hasznosak is-mereteink és ismeretségeink bővítése érdekében. Ilyen szülőképzés pl a Fogódzó, melyet az AOSZ dolgozott ki és a Fogódzó Plusz, melyet egyesületünk fejlesztett.

38 39

re. Kisebb helyi szervezetekhez azért jó tartozni, mert helyi kérdésekben nagyobb erő, ha a szülők együttesen jelzik igényeiket a döntéshozóknál, mintha egyesével próbálnak elérni valamit. Ezen kívül a helyi szervezetek helyismeretük révén érté-kes információkat adhatnak ellátóhelyekről, szolgáltatásokról. Sokszor szerveznek programokat, képzéseket is tagjaik számára, amiken a hasznos információkon túl személyes kapcsolatokra is szert tehetünk. Ilyen szervezet a MOZAIK Egyesület is.Országos szinten az Autisták Országos Szövetsége képviseli az autista emberek és családjaik érdekeit. Az AOSZ - ban is érdemes jelezni a felmerülő problémákat, hogy az érdekvédelmi munka ténylegesen a szülői igények mentén folyjon. Mind a helyi, mind az országos szervezetekre igaz, hogy minél aktívabban kommu-nikálunk és veszünk részt a szervezet munkájában, annál nagyobb ráhatásunk van a munka irányára.

Jogi fórumok

Tapasztalataink szerint a felmerülő problémák többségét el lehet intézni tárgyalá-sos úton, de ha ez kevés és úgy érezzük, hogy jogaink, gyermekeink jogai sérülnek, több fórumot is felkereshetünk.

Ingyenes jogsegélyszolgálatok

•  AOSZ (Az Autisták Országos Szövetsége ingyenes jogi tanácsadást, illetve képviseletet biztosít autizmussal kapcsolatos ügyekben)

•  Kézenfogva „Ne hagyd magad!” antidiszkriminációs program•  TASZ•  MDAC•  A nép ügyvédje hálózat (ingyenes jogsegély, nem kifejezetten csak fogya-

tékkal élők számára.•  Jogpont hálózat (ugyancsak nem célzottan fogyatékossággal élőknek lét-

rehozva)Ezeken kívül több hivatalnál is jelzést tehetünk, ha úgy érezzük, jogaink sérülnek, vagy diszkriminációnak vagyunk kitéve.

Szakemberek

A szülők partnerei a gyermekükért végzett munkában a családokat kísérő szakem-berek. Gyógypedagógusok, óvónők, tanárok és mások. Tapasztalataink szerint ezek a kapcsolatok akkor tudnak jól működni és tényleges segítséget jelenteni, ha a szü-lő és a szakember között partneri a viszony és élő a kommunikáció. Fontos, hogy a résztvevők elismerjék és használják egymás tudását, közös célokat alakítsanak ki és folyamatosan tudják, hogy hol tartanak, milyen lépéseket tettek és tesznek célja-ik megvalósításáért.

Önkormányzat

Szintén speciális tudás birtokosai azok a közalkalmazottak, akikkel ügyeink intézése közben találkozunk. Az önkormányzatoknál és egyéb hivatalos helyeken dolgozók sokszor válnak céltáblájává azoknak az indulatoknak, melyeket az ellátórendszer hi-ányosságai, vagy a folyamatos elutasítás gerjeszt ügyfeleikben. Érdemes fejben tar-tanunk, hogy az adott ügyintézőt nem tehetjük felelőssé a teljes rendszer hibáiért, de jelezhetjük neki a hiányosságokat, az igényeket. Ilyen jelzéseket írásban prakti-kus tenni, hogy szükség esetén eljuthasson az illetékeshez.

Családsegítő szakemberei

A Családsegítő szolgálatok dolgozói életünk megszervezésével, életvezetési prob-lémákkal kapcsolatban állnak rendelkezésünkre. A hozzánk érkező visszajelzések szerint a családsegítő szolgálatoknál az autizmus tudás megegyezik az átlagossal, ugyanakkor sok esetben dolgoznak itt szociálisan érzékeny, érdeklődő szakembe-rek, akik ezen tulajdonságaik révén lehetnek a családok hasznos segítői.

Érdekvédők

Autista gyermek szülőjeként több okból is érdemes olyan szervezetekhez csatla-kozni, melyek hasonló helyzetben lévő szülőket tömörítenek, az ő érdekeiket védik. Hazánkban egyre több ilyen szervezet jön létre, jellemzően szülői kezdeményezés-

40 41

Alapvető Jogok Biztosa

Az ombudsman és hivatala hatósági eljárások során észlelt visszásságokkal kap-csolatban segít informál, támogat a jogaink érvényre juttatásában. Nem csak konk-rét ügyben lehet megkeresni, hanem általános problémával is. Bővebb információ az Alapvető Jogok Biztosának hivataláról és az ügyintézés módjáról a www.ajbh.hu honlapon olvasható.

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Az EBH olyan konkrét esetekkel foglalkozik, ahol diszkrimináció, vagy hátrányos megkülönböztetés történik. További információk a hatóságról és az ügyintézés módjáról a www.egyenlobanasmod.hu oldalon.

Inté

zmén

y ne

vecí

mTe

lefo

nE-

mai

lIn

teg-

rál

Gyó

gype

-da

gógi

aiBa

tthy

ány

Lajo

s Á

ltal

ános

Isko

la10

15 B

udap

est B

atth

yány

utc

a 8.

1/20

1628

2sz

akac

s.ag

nes@

batt

hisk

.sul

inet

.hu

xBR

UN

SZVI

K TE

RÉZ

BUD

AVÁ

RI Ó

VOD

ÁK

1016

Bud

apes

t Nyá

rs u

tca

2-4.

1/22

5144

4is

kola

.ovi

@pa

ntel

web

.hu

xLi

szny

ai U

tcai

Ált

alán

os Is

kola

1016

Bud

apes

t Lis

znya

i utc

a 40

-42.

1/37

5428

4lis

znya

i@vi

pmai

l.hu

xBu

denz

Józ

sef Á

ltal

ános

Isko

la é

s G

imná

zium

1021

Bud

apes

t Bud

enz

utca

20-

22.

1/39

4317

7tit

kars

ag@

bude

nz.s

ulin

et.h

ux

AD

DET

UR

Ala

pítv

ányi

Gim

názi

um é

s Sz

akké

pző

Isko

la10

22 B

udap

est M

arcz

ibán

yi té

r 3.

1/21

2570

4/20

4ad

detu

risko

la@

gmai

l.com

xSZ

ÁZS

ZORS

ZÉP

ÓVO

DA

1024

Bud

apes

t Fill

ér u

tca

29.

3150

669

ovod

a.fil

ler@

ecom

.hu

xTö

rökv

ész

Úti

Ált

alán

os Is

kola

1025

Bud

apes

t Tör

ökvé

sz u

tca

67.

3256

580

info

@to

rokv

esz.

hux

KLEB

ELSB

ERG

KU

NO

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

GIM

ZIU

M10

28 B

udap

est S

zaba

dság

utc

a 23

.39

7456

9kl

ebi@

kleb

elsb

erg.

sulin

et.h

ux

Gye

rmek

vilá

g Ó

voda

1031

Bud

apes

t Vito

rla u

tca

6.1/

2426

911

vito

rla-o

@ks

zki.o

buda

.hu

buda

i Nag

y Lá

szló

Ált

alán

os Is

kola

1032

Bud

apes

t Záp

or u

tca

90.

1/25

0271

0za

por-

a@ks

zki.o

buda

.hu

VOD

A, Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, E

GYS

ÉGES

GYÓ

GYP

EDA

GIA

I MÓ

DSZ

ERTA

NI I

NTÉ

ZMÉN

Y10

35 B

udap

est S

zellő

utc

a 9-

11.

1/38

8214

4sz

ello

-a@

kszk

i.obu

da.h

ux

SZEN

T M

IKLÓ

S Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, D

IÁKO

TTH

ON

ÉS

GYE

RMEK

OTT

HO

N10

35 B

udap

est M

ikló

s té

r 5.

1/45

3482

0m

arto

n.tib

orne

@sz

tmik

.hu

xLa

borc

Ált

alán

os Is

kola

1035

Bud

apes

t Vih

ar u

tca

31.

1/43

6011

8la

borc

.sul

i@gm

ail.c

omx

Óbu

dai M

esev

ilág

Óvo

da10

38 B

udap

est B

árcz

i Géz

a ut

ca 1

.1/

4547

168

barc

zi-o

@ks

zki.o

buda

.hu

xG

YERM

EKSZ

IGET

MO

NTE

SSO

RI Ó

VOD

A10

39 B

udap

est Z

iper

now

sky

Káro

ly u

tca

2.1/

2438

427

zipe

r-o@

KSZK

I.obu

da.h

ux

DEÁ

K O

VI10

41 B

udap

est D

eák

Fere

nc u

tca

95.

01/3

6963

07de

akov

i@up

cmai

l.hu

xSz

iget

i Józ

sef U

tcai

Ált

alán

os Is

kola

1041

Bud

apes

t Szi

geti

J. ut

ca 1

-3.

01/3

6967

06is

kola

veze

tes@

szig

eti8

4.hu

jpes

ti Á

ltal

ános

Isko

la é

s Eg

ység

es G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény,

Ped

agóg

iai S

zaks

zolg

á-la

t, N

evel

ési T

anác

sadó

1041

Bud

apes

t Ven

etiá

ner u

tca

2601

/369

3384

ujpe

st@

egym

i.sul

inet

.hu

x

ARA

DI Ó

VOD

A-C

SÁN

YI É

S PO

ZSO

NYI

TA

VOD

A10

43 B

udap

est A

radi

utc

a 9.

01/3

6978

39ar

adio

vi@

free

web

.hu

xJá

ték-

Moz

gás-

Kom

mun

ikác

ió Ó

voda

1043

Bud

apes

t Nyá

r utc

a 6.

01/3

6945

08jm

kovo

da@

upcm

ail.h

ux

Nyá

r Óvo

da10

43 B

udap

est N

yár u

tca

14.

01/3

6930

50ny

arov

i@fr

eem

ail.h

ux

Erzs

ébet

Utc

ai Á

ltal

ános

Isko

la10

43 B

udap

est E

rzsé

bet u

tca

31.

01/3

6931

80eu

altis

k@gm

ail.c

omx

BEN

E FE

REN

C Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA10

43 B

udap

est M

unká

sott

hon

utca

3.

01/3

6927

29te

stta

g@te

sisk

-bp

4.su

linet

.hu

xKA

RIN

THY

FRIG

YES

ÓVO

DA

-ÓCE

ÁN

TA

VOD

A10

46 B

udap

est H

ajló

utc

a 2-

8.01

/380

6118

karin

thyo

voda

@gm

ail.c

omx

Kisk

avic

sok

Mag

ánóv

oda

és F

ejle

sztő

ház

1046

Bud

apes

t Véc

sey

Káro

ly u

tca

120

0620

5765

051

kisk

avic

sok@

gmai

l.com

xA

mbr

us Ó

voda

-Vör

ösm

arty

Tag

óvod

a10

47 B

udap

est A

mbr

us Z

. utc

a 2.

01/3

7090

34em

brus

@fr

eest

art.h

ux

CSO

KON

AI V

ITÉZ

MIH

ÁLY

12

ÉVFO

LYA

MO

S G

IMN

ÁZI

UM

1048

Bud

apes

t Bőr

fest

ő ut

ca 5

-9.

1/38

0717

0cs

vmgt

itkar

@gm

ail.c

omx

Tesz

-ves

z Ó

voda

1051

Bud

apes

t Józ

sef A

ttila

utc

a 18

.1/

3181

518

tesz

vesz

.ovo

da3@

upcm

ail.h

ux

SZEM

ERE

BERT

ALA

N Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S G

IMN

ÁZI

UM

1054

Bud

apes

t Sze

mer

e ut

ca 3

-5.

1/87

2780

2sz

emer

e-is

kola

@be

lvar

os-li

potv

aros

.hu

xBA

LATO

N Ó

VOD

A10

55 B

udap

est B

alat

on u

tca

10.

3121

415

bala

tono

vi@

mai

l.tvn

et.h

ux

Belv

áros

i Ját

ékóv

oda

1055

Bud

apes

t Hon

véd

utca

27

1/78

4-38

42fju

dit@

jate

kovo

da.h

ux

Váci

Utc

ai É

nek-

zene

i Ált

alán

os Is

kola

1056

Bud

apes

t Vác

i utc

a 43

.31

8983

5va

ci@

belv

aros

-lipo

tvar

os.h

ux

Gye

rmek

ház

Ált

alán

os Is

kola

, Gim

názi

um, K

eres

kede

lmi,

Vend

églá

tó, I

dege

nfor

galm

i, In

form

atik

ai S

port

és

Sza

kkép

ző Is

kola

, Spe

ciál

is S

zaki

skol

a és

Ala

pfok

ú M

űvés

zeto

ktat

ási I

ntéz

mén

y10

62 B

udap

est B

ajza

utc

a 26

.1/

3215

675

gyer

mek

haz@

gmai

l.com

x

ERKE

L FE

REN

C Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA10

68 B

udap

est F

első

erd

ősor

20.

1/32

2844

9/10

2er

kel@

free

mai

l.hu

xA

lsóe

rdős

ori B

árdo

s La

jos

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um10

74 B

udap

est A

lsóe

rdős

or u

tca

14-1

6.01

/342

0372

agig

imi@

free

mai

l.hu

xEr

zséb

etvá

rosi

Ref

orm

Gim

názi

um10

74 B

udap

est S

zöve

tség

utc

a 35

.34

4-77

77er

g.sz

ki@

gmai

l.com

xD

eák

Diá

k Á

ltal

ános

Isko

la10

81 B

udap

est I

I. Já

nos

Pál p

ápa

tér 4

.1/

3339

144

diak

deak

@t-

onlin

e.hu

xJó

zsef

váro

si E

gysé

ges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Köz

pont

és

Ált

alán

os Is

kola

1084

Bud

apes

t Tol

nai L

ajos

utc

a 11

-15.

1/31

3-44

64je

gym

kai@

free

mai

l.hu

xG

éS A

lapí

tván

yi G

imná

zium

és

Szak

képz

ő Is

kola

1088

Bud

apes

t Mik

szát

h Ká

lmán

tér 1

.1/

3361

068

info

@ge

sgim

nazi

um.h

ux

Kinc

sker

eső

Nap

közi

Ott

hono

s Ó

voda

1089

Bud

apes

t Blá

thy

O. u

tca

35.

1/21

0-59

60ki

ncsk

eres

o@m

ail.d

atan

et.h

ux

ND

Y IV

ÁN

SZA

KKÉP

ZŐ IS

KOLA

ÉS

SPEC

IÁLI

S SZ

AKI

SKO

LA10

89 B

udap

est E

lnök

utc

a 3.

1/33

3892

4sz

abom

este

r@t-

onlin

e.hu

xES

ÉLY

Köve

ssi E

rzsé

bet S

zakk

épző

Isko

la é

s G

imná

zium

1089

Bud

apes

t Dug

onic

s ut

ca 1

7-21

.1/

2830

951

esel

y@ne

teve

rest

.hu

xA

utiz

mus

Ala

pítv

ány

Egys

éges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Inté

zmén

ye10

89 B

udap

est D

elej

utc

a 24

-26.

1/31

4285

9aa

akcs

@au

tizm

us.h

ux

Patr

ona

Hun

garia

e Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

, Gim

názi

um, D

iáko

ttho

n és

Ala

pfok

ú M

űvés

zeto

ktat

ási I

n-té

zmén

y10

92 B

udap

est K

nézi

ch u

tca

3-13

.1/

2170

337

igaz

gato

@pa

tron

a.hu

x

Képz

ő és

Ipar

műv

észe

ti Sz

akkö

zépi

skol

a és

Kol

légi

um10

93 B

udap

est T

örök

Pál

utc

a 1.

1/21

7671

3in

fo@

kisk

epzo

.hu

xM

OLN

ÁR

FERE

NC

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

1095

Bud

apes

t Mes

ter u

tca

19.

1/45

6042

8m

ofe@

mol

narf

eren

calti

skol

a.hu

xFE

REN

CVÁ

ROSI

KO

MPL

EX Ó

VOD

A, Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S EG

YSÉG

ES G

YÓG

YPED

AG

ÓG

IAI M

ÓD

SZER

TA-

NI I

NTÉ

ZMÉN

Y10

95 B

udap

est G

át u

tca

6.1/

2157

381

fkoa

i@hu

.inte

r.net

x

Autista gyermekeket, tanulókat oktató intézmények címlistája – Budapest

42 43

CSI

CSE

RGŐ

ÓVO

DA

1096

Bud

apes

t Tha

ly K

álm

án u

tca

38.

1/21

5161

1th

alyo

voda

@gm

ail.c

omx

Tele

py K

árol

y Te

stne

velé

s Sz

akos

ított

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um10

96 B

udap

est T

elep

y ut

ca 1

7.21

5261

8in

fo@

tele

py.s

ulin

et.h

ux

Közg

azda

sági

Pol

itech

niku

m G

imná

zium

és

Szak

közé

pisk

ola

1096

Bud

apes

t Ven

del u

tca

3.1/

2154

900

titka

r@po

li.hu

x E

PRES

ÓVO

DA

1098

Bud

apes

t Epr

eser

dő u

tca

10.

2806

705

epre

sovo

da@

free

mai

l.hu

xA

ltisz

Ala

pítv

ányi

Gim

názi

um S

zakk

özép

isko

la é

s Ko

llégi

um11

01 B

udap

est K

ism

arto

ni ú

t 1-3

.1/

261-

9652

csip

aiv@

aagk

.hu

xKő

bány

ai B

óbit

a Ó

voda

1102

Bud

apes

t Hal

om u

tca

7/B.

2628

163

halo

mov

i@en

tern

et.h

ux

Kőbá

nyai

Kad

a M

ihál

y Á

ltal

ános

Isko

la11

03 B

udap

est K

ada

utca

27-

29.

1/43

3280

5ka

dasu

li@gm

ail.c

omx

Kőbá

nyai

Gye

rmek

ek H

áza

Óvo

da11

03 B

udap

est K

ada

utca

27-

29.

1/26

2440

9ov

ika.

27@

citr

omai

l.hu

xKő

bány

ai H

arm

at Á

ltal

ános

Isko

la11

04 B

udap

est H

arm

at u

tca

88.

1/26

1183

7ha

rmat

88@

t-on

line.

hux

Kőbá

nyai

Kin

cske

reső

k Ó

voda

1105

Bud

apes

t Mád

i utc

a 4-

6.26

1512

0ki

ncsk

eres

okov

i@en

tern

et.h

ux

KŐBÁ

NYA

I REC

E-FI

CE Ó

VOD

A11

05 B

udap

est V

aspá

lya

utca

8-1

0.06

/126

2768

1re

cefic

1@en

tern

et.h

ux

KőBÁ

NYA

I GÉP

MA

R Ó

VOD

A11

06 B

udap

est G

épm

adár

utc

a 15

.26

2348

2ge

pmov

i@en

tern

et.h

ux

Kőbá

nyai

Ges

zten

ye Ó

voda

1106

Bud

apes

t Mag

lódi

utc

a 8.

2618

963

mag

lodi

8@en

tern

et.h

u,x

Kőbá

nyai

Hár

slev

elű

Óvo

da11

06 B

udap

est H

ársl

evel

ű ut

ca 5

.01

/262

4171

hars

leve

lu@

free

mai

l.hu

xM

AG

YAR

GYU

LA K

ERTÉ

SZET

I SZA

KKÖ

ZÉPI

SKO

LA É

S SZ

AKI

SKO

LA11

06 B

udap

est M

agló

di ú

t 8.

1/26

1869

5na

gyka

plon

yi@

mag

yula

.hu

xx

Kőbá

nyai

Kék

virá

g Ó

voda

1107

Bud

apes

t Kék

virá

g ut

ca 5

.01

/264

9489

kekv

irag_

ovod

a@fr

eem

ail.h

ux

Kőbá

nyai

Kom

plex

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, K

észs

égfe

jlesz

tő S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és S

zaks

zolg

álta

tó K

öz-

pont

1107

Bud

apes

t Gém

utc

a 5-

7.1/

2617

691

gem

@ko

mpl

exal

tisk.

axel

ero.

net

x

Nes

zmél

yi Ú

ti Ó

voda

1112

Bud

apes

t Nes

zmén

yi u

tca

22-2

4.1/

3103

415

info

@ne

szm

elyi

ovi.u

jbud

a.hu

j Bud

ai A

lma

Mat

er Á

ltal

ános

Isko

la, A

lapf

okú

Műv

észe

tokt

atás

i Int

ézm

ény

és Ó

voda

1112

Bud

apes

t Mus

kétá

s ut

ca 1

.06

1309

7354

info

@uj

alm

a.hu

xCa

rl Ro

gers

Sze

mél

yköz

pont

ú Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

, Gim

názi

um, S

zakk

özép

isko

la é

s A

lapf

okú

Műv

é-sz

etok

tatá

si In

tézm

ény

1113

Bud

apes

t Aga

utc

a 10

.1/

2093

609

rogi

nfo@

roge

rsis

kola

.hu

x

Hum

ánus

Ala

pítv

ányi

Ált

alán

os Is

kola

1114

Bud

apes

t Kan

izsa

i utc

a 6.

1/23

1702

2ga

zdas

agi@

hum

anus

isko

la.h

ux

PETő

FI S

ÁN

DO

R Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S SZ

AKK

ÖZÉ

PISK

OLA

1116

Bud

apes

t Kis

kőrö

s ut

ca 1

.01

/208

4028

info

@pe

tofis

uli.u

jbud

a.hu

xH

étsz

ínvi

rág

Óvo

da11

18 B

udap

est D

ayka

Gáb

or u

tca

4/B.

1/31

9254

9in

fo@

hets

zinv

irago

vi.u

jbud

a.hu

xG

azda

grét

- Tör

ökug

rató

Ált

alán

os Is

kola

Gru

ndsc

hule

in G

azda

grét

1118

Bud

apes

t Tör

ökug

rató

utc

a 15

.24

6534

1to

roku

grat

o@fr

eem

ail.h

ux

Gaz

dagr

ét -

Csí

kihe

gyek

Ált

alán

os Is

kola

1118

Bud

apes

t Csi

ki-H

egye

k ut

ca 1

3-15

.24

6324

5cs

ikis

ulib

l@gm

ail.c

omx

Nap

rafo

rgó

Óvo

da11

19 B

udap

est T

étén

yi u

tca

46-4

8.1/

2046

899

info

@na

praf

orgo

ovi.u

jbud

a.hu

xVa

dask

ert F

ejle

sztő

és

Felz

árko

ztat

ó Á

ltal

ános

Isko

la11

19 B

udap

est R

átz

Lász

ló u

tca

3-7

1/20

3734

0m

ail@

vada

sker

tisko

la.h

ux

MO

NTÁ

GH

IMRE

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

, ÓVO

DA

ÉS

KÉSZ

SÉG

FEJL

ESZT

ő SP

ECIÁ

LIS

SZA

KISK

OLA

1119

Bud

apes

t Fog

ócsk

a ut

ca 4

.06

/1-2

0858

14in

fo@

mon

tagh

suli.

ujbu

da.h

ux

GEN

NA

RO V

ERO

LIN

O Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, S

PECI

ÁLI

S SZ

AKI

SKO

LA, K

OLL

ÉGIU

M É

S G

YERM

EKO

TTH

ON

1121

Bud

apes

t Heg

yhát

utc

a 19

.01

/275

4297

hegy

hat.a

ltal

anos

isko

la@

t-on

line.

hux

Tüsk

evár

Ált

alán

os Is

kola

, Sza

kisk

ola,

Sza

kköz

épis

kola

és

Gim

názi

um11

21 B

udap

est K

onko

ly-T

hege

Mik

-ló

s út

21

1/27

4409

7tu

skev

ar@

tusk

evar

.sul

inet

.hu

x

Feke

te Is

tván

Ált

alán

os Is

kola

és

Elők

észí

tő S

zaki

skol

a11

26 B

udap

est O

rbán

hegy

i utc

a 7.

3550

736

info

@bp

12fe

kete

i.hu

xEö

tvös

Józ

sef Á

ltal

ános

Isko

la11

31 B

udap

est F

utár

utc

a 18

.1/

3491

105

futa

r18@

free

mai

l.hu

xBp

. Főv

. XIII

. Ker

ület

i Önk

orm

ányz

at P

annó

nia

Ált

alán

os Is

kola

1133

Bud

apes

t Tut

aj u

tca

7-11

.1/

3202

290

nagy

fehe

r@pa

nnon

ia.b

p13.

hux

BP. F

őV. X

III. K

ERÜ

LETI

ÖN

KORM

ÁN

YZAT

PRI

ZMA

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

ÓVO

DA

EG

YSÉG

ES G

YÓG

YPED

A-

GIA

I MÓ

DSZ

ERTA

NI I

NTÉ

ZMÉN

Y11

34 B

udap

est V

áci ú

t 57.

1/34

0898

0pr

izm

aegy

mi@

priz

mae

gym

i.hu

x

Kolp

ing

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um11

34 B

udap

est H

uba

utca

6.

06-2

0/33

5542

9hu

ba.k

olpi

ng@

gmai

l.com

xx

Boro

styá

nkő

Ala

pítv

ány

Heu

réka

Ált

alán

os Is

kolá

ja11

38 B

udap

est D

agál

y ut

ca 1

1/a.

1/23

9055

6he

urek

aisk

@fr

eem

ail.h

ux

BUD

APE

ST F

őVÁ

ROS

XIII.

KER

ÜLE

TI Ö

NKO

RMÁ

NYZ

AT E

GYE

SÍTE

TT Ó

VOD

A11

38 B

udap

est K

arik

ás F

rigye

s ut

ca 1

2.06

-1-3

40-2

988

kaut

zkyl

aszl

one@

ovod

a.bp

13.h

ux

Mál

yva

Óvo

da11

41 B

udap

est M

ályv

a té

r 12.

01/3

8341

83m

alyv

a.ov

oda@

chel

lo.h

ux

Zugl

ói B

ened

ek E

lek

Egys

éges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Inté

zmén

y és

Nev

elés

i Tan

ácsa

dó11

41 B

udap

est Á

lmos

vez

ér ú

tja 4

6.01

/220

4841

zugl

oibe

nede

k@gm

ail.c

omx

Mes

eház

Óvo

da11

43 B

udap

est ő

rnag

y ut

ca 1

1.01

/467

0921

mes

ehaz

ovod

a@ch

ello

.hu

xZÖ

LD L

URK

ÓK

ÓVO

DA

1144

Bud

apes

t Für

edi p

ark

6.01

/363

5209

zold

.lurk

ok.o

vi@

gmai

l.com

xD

r. M

ező

Fere

nc Á

ltal

ános

Isko

la11

44 B

udap

est O

nd v

ezér

par

k 5.

01/3

8382

06is

ktitk

@m

ezof

-bp.

sulin

et.h

ux

Bóbi

ta Ó

voda

1147

Bud

apes

t Ilo

svay

S. u

tca

118.

01/4

6009

68bo

bita

_ovo

da@

free

mai

l.hu

xBu

dape

st M

onte

ssor

i Óvo

da11

48 B

udap

est P

adliz

sán

utca

11-

13.

20/9

1825

55in

fo@

mon

tess

orio

vi.h

ux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at R

ákos

palo

tai K

ossu

th L

ajos

Ált

alán

os Is

kola

1151

Bud

apes

t Kos

suth

utc

a 53

.30

7743

4ko

ssut

h@vi

pmai

l.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Pal

otai

Vad

virá

g Ó

voda

1154

Bud

apes

t Aul

ich

Lajo

s ut

ca 4

6-62

.06

1417

2361

aulic

h@en

tern

et.h

ux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at R

ákos

palo

tai H

eted

hét Ó

voda

1154

Bud

apes

t *(

adat

hián

y)36

2031

5072

9kl

apka

ovi@

free

mai

l.hu

xRá

kosp

alot

ai M

eixn

er Á

ltal

ános

Isko

la é

s A

lapf

okú

Műv

észe

tokt

atás

i Int

ézm

ény

1155

Bud

apes

t Tót

h Is

tván

utc

a 10

0.1/

4192

409

isko

la@

mei

xner

.hu

x

BUD

APE

ST F

őVÁ

ROS

XV.

KER

ÜLE

TI Ö

NKO

RMÁ

NYZ

AT S

ZÁRA

ZNÁ

D N

EVEL

ÉSI-

OKT

ATÁ

SI K

ÖZP

ON

T, Á

LTA

-LÁ

NO

S IS

KOLA

, SZA

KISK

OLA

, SPE

CIÁ

LIS

SZA

KISK

OLA

, PED

AG

ÓG

IAI S

ZAKS

ZOLG

ÁLA

T ÉS

GYÓ

GYP

EDA

-G

IAI S

ZAKM

AI S

ZOLG

ÁLT

ATÓ

1156

Bud

apes

t Pat

togó

s ut

ca 6

-8.

1/41

4 08

72in

fo@

szar

azna

d.hu

x

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at K

onty

fa K

özép

isko

la S

zaki

skol

a és

Ált

alán

os Is

kola

1156

Bud

apes

t Kon

tyfa

utc

a 5.

1/41

8328

0ko

ntyf

a@ko

ntyf

a.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Mic

imac

kó Ó

voda

1156

Bud

apes

t Kon

tyfa

utc

a 1.

3614

1834

97m

icim

acko

.ovo

da@

t-on

line.

hux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at H

arty

án Á

ltal

ános

Isko

la11

57 B

udap

est H

arty

án k

öz 2

-4.

4182

111

hart

yani

skol

a@t-

onlin

e.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Lás

zló

Gyu

la G

imná

zium

és

Ált

alán

os Is

kola

1157

Bud

apes

t Kav

icso

s kö

z 4.

1/41

8204

3la

szlo

gy@

t-on

line.

hux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at P

estú

jhel

yi Á

ltal

ános

Isko

la11

58 B

udap

est P

estú

jhel

yi u

tca

38.

01/4

1000

70pe

stuj

hely

isul

i@gm

ail.c

omx

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at M

olná

r Vik

tor Ó

voda

1158

Bud

apes

t Mol

nár V

ikto

r utc

a 94

-96.

3630

2220

651

haja

s.ka

ti05

03@

free

mai

l.hu

xSz

ent-

Gyö

rgyi

Alb

ert Á

ltal

ános

Isko

la11

61 B

udap

est C

söm

öri u

tca

20.

1/40

6400

1in

fo@

szgy

aisk

ola.

hux

SASH

ALM

I MA

NO

DA

ÓVO

DA

1163

Bud

apes

t Kön

yvtá

r utc

a 26

.1/

4030

498

post

mas

ter@

kony

vtar

ovi.a

xele

ro.n

etx

Göl

lesz

Vik

tor Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

, Elő

kész

ítő S

zaki

skol

a és

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

-ni

Inté

zmén

y11

64 B

udap

est S

zaba

dföl

d ut

ca 7

.1/

4000

348

isko

la@

serv

er.c

inko

ta16

.fine

t.hu

x

CEN

TEN

ÁRI

UM

I ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

SZA

KISK

OLA

1165

Bud

apes

t Sas

vár u

tca

101.

1/40

3621

4in

fo@

cent

i.hu

xM

ülle

r Gyö

rgy

Óvo

da é

s Á

ltal

ános

Isko

la11

65 B

udap

est Ú

jszá

sz u

tca

47.

1/40

7955

4tit

kars

ag@

mul

lerg

yorg

yisk

ola.

hux

Kuck

ó Ó

voda

1171

Bud

apes

t Óvó

nő u

tca

3.25

7604

5KU

CKO

O@

ENTE

RNET

.hu

xG

YURK

OVI

CS

TIBO

R Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, E

LŐKÉ

SZÍT

Ő S

ZAKI

SKO

LA, E

GYS

ÉGES

GYÓ

GYP

EDA

GIA

I MÓ

D-

SZER

TAN

I IN

TÉZM

ÉNY

ÉS N

EVEL

ÉSI T

AN

ÁC

SAD

Ó11

72 B

udap

est

*(

adat

hián

y)25

7-05

62gy

urko

vics

@gy

urko

vics

.sul

inet

.hu

x

Mák

virá

g Ó

voda

1173

Bud

apes

t Újla

k ut

ca 1

08.

256-

6882

v-m

ovod

a@en

tern

et.h

ux

Dar

us U

tcai

Álta

láno

s és M

agya

r- N

émet

Két

Tan

nyel

vű Is

kola

Dar

us Z

wei

spra

chig

e G

rund

schu

le fü

r Deu

tsch

1181

Bud

apes

t Dar

us u

tca

3.1/

2903

216

daru

s_is

k@fr

eem

ail.h

ux

Buda

pest

, XVI

II. k

erül

eti S

OFI

(Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és E

gysé

ges

Gyó

gype

dagó

gi-

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény)

1181

Bud

apes

t Kon

dor B

. sét

ány

4.1/

2918

978

isko

la@

sofi.

hux

Szte

hlo

Gáb

or E

vang

élik

us Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um11

83 B

udap

est K

ossu

th té

r 206

1290

9088

info

@sz

tehl

oisk

ola.

hux

Zöld

Ága

cska

Óvo

da11

91 B

udap

est B

erzs

enyi

utc

a 6.

1/28

2984

2zo

ldag

acsk

a@ov

oda.

kisp

est.h

ux

Mór

a Fe

renc

Ált

alán

os Is

kola

és

Egys

éges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Inté

zmén

y11

91 B

udap

est S

zéch

enyi

utc

a 3-

5.1/

3470

139

mor

a@is

kola

.kis

pest

.hu

rnya

s Ó

voda

1192

Bud

apes

t Von

ás u

tca

10.

1/28

2955

7ar

nyas

@ov

oda.

kisp

est.h

ux

Erke

l Fer

enc

Ált

alán

os Is

kola

1192

Bud

apes

t Hun

gária

út 1

1.1/

2829

644

erke

l@is

kola

.kis

pest

.hu

xSZ

ÁZS

ZORS

ZÉP

ÓVO

DA

1193

Bud

apes

t Tán

csic

s ut

ca 9

.1/

2829

364

agi.l

assu

@gm

ail.c

omx

Vass

Laj

os Á

ltal

ános

Isko

la11

93 B

udap

est C

soko

nai u

tca

9.1/

2805

616

igaz

gato

@va

ssl-b

p.su

linet

.hu,

vas

s@is

kola

.kis

pest

.hu

x

Kará

cson

y Sá

ndor

Róz

saté

ri Re

form

átus

Ált

alán

os Is

kola

és

Óvo

da11

94 B

udap

est K

isvi

ola

utca

44.

2829

483

nagy

gb2@

free

mai

l.hu

xBo

lyai

Jáno

s Á

ltal

ános

Isko

la11

95 B

udap

est Á

rpád

utc

a 14

.01

/282

9764

boly

ai@

isko

la.k

ispe

st.h

ux

MES

E-VÁ

R Ó

VOD

A11

96 B

udap

est Z

rínyi

utc

a 15

4.1/

2825

690

mes

evar

@ov

oda.

kisp

est.h

ux

JÓZS

EF A

TTIL

A Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA12

01 B

udap

est A

ttila

utc

a 25

-27.

4210

199

jozs

ef20

@t-

onlin

e.hu

xVö

rösm

arty

Mih

ály

Ált

alán

os Is

kola

és

Logo

pédi

ai In

téze

t12

01 B

udap

est V

örös

mar

ty u

tca

128.

1/42

1557

7vm

128.

igaz

gato

@fr

eem

ail.h

ux

Bene

dek

Elek

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és E

gysé

ges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

ta-

ni In

tézm

ény

1201

Bud

apes

t Mag

yaro

k N

agya

sszo

-ny

a té

r 22.

1/28

3037

7ig

azga

tosa

g@fo

varo

si-b

ened

ek.h

ux

Lurk

óház

Óvo

da12

02 B

udap

est M

ártir

ok u

tca

205/

B.1/

2855

102

lurk

ohaz

@m

ail.d

atan

et.h

ux

Gyu

lai I

stvá

n Á

ltal

ános

Isko

la12

02 B

udap

est M

ártir

ok u

tca

205.

2854

246

igaz

gato

@gy

ulai

suli.

hux

Nyi

tnik

ék Ó

voda

1203

Bud

apes

t Kos

suth

utc

a 3.

1/28

4575

5ny

itnik

ek@

nyitn

ikek

.axe

lero

.net

xG

yerm

ekm

osol

y Ó

voda

1203

Bud

apes

t Bíró

M. u

tca

1.1/

2850

025

ovix

@t-

onlin

e.hu

xH

ajós

Alfr

éd Á

ltal

ános

Isko

la12

03 B

udap

est L

ajth

a Lá

szló

utc

a 7.

1/28

4486

3tr

abi@

irj.h

ux

NÉM

ET N

EMZE

TISÉ

GI G

IMN

ÁZI

UM

ÉS

KOLL

ÉGIU

M12

03 B

udap

est S

erén

y ut

ca 1

.1/

2830

222

titka

rsag

@dn

g-bp

.hu

xN

agy-

Sziv

árvá

ny G

imná

zium

, Sza

kkép

ző Is

kola

, Spe

ciál

is S

zaki

skol

a és

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ód-

szer

tani

Inté

zmén

y12

04 B

udap

est P

ölte

nber

g ut

ca 1

0-12

.1/

3470

950

isko

la@

sziv

arva

nygs

zki.h

ux

BUD

APE

ST X

XI. K

ERÜ

LET

CSE

PEL

ÖN

KORM

ÁN

YZAT

A H

ÉTSZ

ÍNVI

RÁG

ÓVO

DA

1211

Bud

apes

t Kis

s J.

Alt

. utc

a 10

-12.

1/42

7093

9ov

oda@

hets

zinv

irago

voda

.t-on

line.

hux

Mát

yás

Kirá

ly Á

ltal

ános

Isko

la12

12 B

udap

est K

oloz

svár

i utc

a 61

.27

8213

0ju

hasz

k@ko

lozs

vari.

hux

Bura

ttin

o Á

ltal

ános

és

Szak

képz

ő Is

kola

, Gye

rmek

otth

on12

12 B

udap

est T

áncs

ics

Mih

ály

utca

27-

29.

1/27

8288

4in

fo@

bura

ttin

o.hu

xBU

DA

PEST

XXI

. KER

ÜLE

T C

SEPE

L Ö

NKO

RMÁ

NYZ

ATA

NA

GY

IMRE

ÁLT

ALÁ

NO

S M

űVEL

őDÉS

I KÖ

ZPO

NT

1214

Bud

apes

t Sim

on B

oliv

ár s

étán

y 4-

8.27

8281

1am

k1@

csep

elos

zi.h

ux

xKo

zmut

za F

lóra

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény

1223

Bud

apes

t Káp

olna

utc

a 2-

4.1/

2268

185

mag

yar@

haw

k.hu

xBe

szél

j Vel

em A

lapí

tván

yi Ó

voda

, Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény

1223

Bud

apes

t Nag

ytét

ényi

út 6

7.1/

2073

938

besz

ov@

t-on

line.

hux

Ficá

nka

Csa

ládi

Óvo

da é

s N

apkö

zi12

37 B

udap

est V

adőr

utc

a 38

.1/

2848

576

kapc

sola

t@fic

anka

ovod

a.hu

xII.

SZ.

NA

PSU

R Ó

VOD

A12

39 B

udap

est G

rass

alko

vich

út 2

97.

2873

144

naps

ugar

ovod

a@t-

onlin

e.hu

x

42 43

CSI

CSE

RGŐ

ÓVO

DA

1096

Bud

apes

t Tha

ly K

álm

án u

tca

38.

1/21

5161

1th

alyo

voda

@gm

ail.c

omx

Tele

py K

árol

y Te

stne

velé

s Sz

akos

ított

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um10

96 B

udap

est T

elep

y ut

ca 1

7.21

5261

8in

fo@

tele

py.s

ulin

et.h

ux

Közg

azda

sági

Pol

itech

niku

m G

imná

zium

és

Szak

közé

pisk

ola

1096

Bud

apes

t Ven

del u

tca

3.1/

2154

900

titka

r@po

li.hu

x E

PRES

ÓVO

DA

1098

Bud

apes

t Epr

eser

dő u

tca

10.

2806

705

epre

sovo

da@

free

mai

l.hu

xA

ltisz

Ala

pítv

ányi

Gim

názi

um S

zakk

özép

isko

la é

s Ko

llégi

um11

01 B

udap

est K

ism

arto

ni ú

t 1-3

.1/

261-

9652

csip

aiv@

aagk

.hu

xKő

bány

ai B

óbit

a Ó

voda

1102

Bud

apes

t Hal

om u

tca

7/B.

2628

163

halo

mov

i@en

tern

et.h

ux

Kőbá

nyai

Kad

a M

ihál

y Á

ltal

ános

Isko

la11

03 B

udap

est K

ada

utca

27-

29.

1/43

3280

5ka

dasu

li@gm

ail.c

omx

Kőbá

nyai

Gye

rmek

ek H

áza

Óvo

da11

03 B

udap

est K

ada

utca

27-

29.

1/26

2440

9ov

ika.

27@

citr

omai

l.hu

xKő

bány

ai H

arm

at Á

ltal

ános

Isko

la11

04 B

udap

est H

arm

at u

tca

88.

1/26

1183

7ha

rmat

88@

t-on

line.

hux

Kőbá

nyai

Kin

cske

reső

k Ó

voda

1105

Bud

apes

t Mád

i utc

a 4-

6.26

1512

0ki

ncsk

eres

okov

i@en

tern

et.h

ux

KŐBÁ

NYA

I REC

E-FI

CE Ó

VOD

A11

05 B

udap

est V

aspá

lya

utca

8-1

0.06

/126

2768

1re

cefic

1@en

tern

et.h

ux

KőBÁ

NYA

I GÉP

MA

R Ó

VOD

A11

06 B

udap

est G

épm

adár

utc

a 15

.26

2348

2ge

pmov

i@en

tern

et.h

ux

Kőbá

nyai

Ges

zten

ye Ó

voda

1106

Bud

apes

t Mag

lódi

utc

a 8.

2618

963

mag

lodi

8@en

tern

et.h

u,x

Kőbá

nyai

Hár

slev

elű

Óvo

da11

06 B

udap

est H

ársl

evel

ű ut

ca 5

.01

/262

4171

hars

leve

lu@

free

mai

l.hu

xM

AG

YAR

GYU

LA K

ERTÉ

SZET

I SZA

KKÖ

ZÉPI

SKO

LA É

S SZ

AKI

SKO

LA11

06 B

udap

est M

agló

di ú

t 8.

1/26

1869

5na

gyka

plon

yi@

mag

yula

.hu

xx

Kőbá

nyai

Kék

virá

g Ó

voda

1107

Bud

apes

t Kék

virá

g ut

ca 5

.01

/264

9489

kekv

irag_

ovod

a@fr

eem

ail.h

ux

Kőbá

nyai

Kom

plex

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, K

észs

égfe

jlesz

tő S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és S

zaks

zolg

álta

tó K

öz-

pont

1107

Bud

apes

t Gém

utc

a 5-

7.1/

2617

691

gem

@ko

mpl

exal

tisk.

axel

ero.

net

x

Nes

zmél

yi Ú

ti Ó

voda

1112

Bud

apes

t Nes

zmén

yi u

tca

22-2

4.1/

3103

415

info

@ne

szm

elyi

ovi.u

jbud

a.hu

j Bud

ai A

lma

Mat

er Á

ltal

ános

Isko

la, A

lapf

okú

Műv

észe

tokt

atás

i Int

ézm

ény

és Ó

voda

1112

Bud

apes

t Mus

kétá

s ut

ca 1

.06

1309

7354

info

@uj

alm

a.hu

xCa

rl Ro

gers

Sze

mél

yköz

pont

ú Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

, Gim

názi

um, S

zakk

özép

isko

la é

s A

lapf

okú

Műv

é-sz

etok

tatá

si In

tézm

ény

1113

Bud

apes

t Aga

utc

a 10

.1/

2093

609

rogi

nfo@

roge

rsis

kola

.hu

x

Hum

ánus

Ala

pítv

ányi

Ált

alán

os Is

kola

1114

Bud

apes

t Kan

izsa

i utc

a 6.

1/23

1702

2ga

zdas

agi@

hum

anus

isko

la.h

ux

PETő

FI S

ÁN

DO

R Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S SZ

AKK

ÖZÉ

PISK

OLA

1116

Bud

apes

t Kis

kőrö

s ut

ca 1

.01

/208

4028

info

@pe

tofis

uli.u

jbud

a.hu

xH

étsz

ínvi

rág

Óvo

da11

18 B

udap

est D

ayka

Gáb

or u

tca

4/B.

1/31

9254

9in

fo@

hets

zinv

irago

vi.u

jbud

a.hu

xG

azda

grét

- Tör

ökug

rató

Ált

alán

os Is

kola

Gru

ndsc

hule

in G

azda

grét

1118

Bud

apes

t Tör

ökug

rató

utc

a 15

.24

6534

1to

roku

grat

o@fr

eem

ail.h

ux

Gaz

dagr

ét -

Csí

kihe

gyek

Ált

alán

os Is

kola

1118

Bud

apes

t Csi

ki-H

egye

k ut

ca 1

3-15

.24

6324

5cs

ikis

ulib

l@gm

ail.c

omx

Nap

rafo

rgó

Óvo

da11

19 B

udap

est T

étén

yi u

tca

46-4

8.1/

2046

899

info

@na

praf

orgo

ovi.u

jbud

a.hu

xVa

dask

ert F

ejle

sztő

és

Felz

árko

ztat

ó Á

ltal

ános

Isko

la11

19 B

udap

est R

átz

Lász

ló u

tca

3-7

1/20

3734

0m

ail@

vada

sker

tisko

la.h

ux

MO

NTÁ

GH

IMRE

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

, ÓVO

DA

ÉS

KÉSZ

SÉG

FEJL

ESZT

ő SP

ECIÁ

LIS

SZA

KISK

OLA

1119

Bud

apes

t Fog

ócsk

a ut

ca 4

.06

/1-2

0858

14in

fo@

mon

tagh

suli.

ujbu

da.h

ux

GEN

NA

RO V

ERO

LIN

O Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, S

PECI

ÁLI

S SZ

AKI

SKO

LA, K

OLL

ÉGIU

M É

S G

YERM

EKO

TTH

ON

1121

Bud

apes

t Heg

yhát

utc

a 19

.01

/275

4297

hegy

hat.a

ltal

anos

isko

la@

t-on

line.

hux

Tüsk

evár

Ált

alán

os Is

kola

, Sza

kisk

ola,

Sza

kköz

épis

kola

és

Gim

názi

um11

21 B

udap

est K

onko

ly-T

hege

Mik

-ló

s út

21

1/27

4409

7tu

skev

ar@

tusk

evar

.sul

inet

.hu

x

Feke

te Is

tván

Ált

alán

os Is

kola

és

Elők

észí

tő S

zaki

skol

a11

26 B

udap

est O

rbán

hegy

i utc

a 7.

3550

736

info

@bp

12fe

kete

i.hu

xEö

tvös

Józ

sef Á

ltal

ános

Isko

la11

31 B

udap

est F

utár

utc

a 18

.1/

3491

105

futa

r18@

free

mai

l.hu

xBp

. Főv

. XIII

. Ker

ület

i Önk

orm

ányz

at P

annó

nia

Ált

alán

os Is

kola

1133

Bud

apes

t Tut

aj u

tca

7-11

.1/

3202

290

nagy

fehe

r@pa

nnon

ia.b

p13.

hux

BP. F

őV. X

III. K

ERÜ

LETI

ÖN

KORM

ÁN

YZAT

PRI

ZMA

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

ÓVO

DA

EG

YSÉG

ES G

YÓG

YPED

A-

GIA

I MÓ

DSZ

ERTA

NI I

NTÉ

ZMÉN

Y11

34 B

udap

est V

áci ú

t 57.

1/34

0898

0pr

izm

aegy

mi@

priz

mae

gym

i.hu

x

Kolp

ing

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um11

34 B

udap

est H

uba

utca

6.

06-2

0/33

5542

9hu

ba.k

olpi

ng@

gmai

l.com

xx

Boro

styá

nkő

Ala

pítv

ány

Heu

réka

Ált

alán

os Is

kolá

ja11

38 B

udap

est D

agál

y ut

ca 1

1/a.

1/23

9055

6he

urek

aisk

@fr

eem

ail.h

ux

BUD

APE

ST F

őVÁ

ROS

XIII.

KER

ÜLE

TI Ö

NKO

RMÁ

NYZ

AT E

GYE

SÍTE

TT Ó

VOD

A11

38 B

udap

est K

arik

ás F

rigye

s ut

ca 1

2.06

-1-3

40-2

988

kaut

zkyl

aszl

one@

ovod

a.bp

13.h

ux

Mál

yva

Óvo

da11

41 B

udap

est M

ályv

a té

r 12.

01/3

8341

83m

alyv

a.ov

oda@

chel

lo.h

ux

Zugl

ói B

ened

ek E

lek

Egys

éges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Inté

zmén

y és

Nev

elés

i Tan

ácsa

dó11

41 B

udap

est Á

lmos

vez

ér ú

tja 4

6.01

/220

4841

zugl

oibe

nede

k@gm

ail.c

omx

Mes

eház

Óvo

da11

43 B

udap

est ő

rnag

y ut

ca 1

1.01

/467

0921

mes

ehaz

ovod

a@ch

ello

.hu

xZÖ

LD L

URK

ÓK

ÓVO

DA

1144

Bud

apes

t Für

edi p

ark

6.01

/363

5209

zold

.lurk

ok.o

vi@

gmai

l.com

xD

r. M

ező

Fere

nc Á

ltal

ános

Isko

la11

44 B

udap

est O

nd v

ezér

par

k 5.

01/3

8382

06is

ktitk

@m

ezof

-bp.

sulin

et.h

ux

Bóbi

ta Ó

voda

1147

Bud

apes

t Ilo

svay

S. u

tca

118.

01/4

6009

68bo

bita

_ovo

da@

free

mai

l.hu

xBu

dape

st M

onte

ssor

i Óvo

da11

48 B

udap

est P

adliz

sán

utca

11-

13.

20/9

1825

55in

fo@

mon

tess

orio

vi.h

ux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at R

ákos

palo

tai K

ossu

th L

ajos

Ált

alán

os Is

kola

1151

Bud

apes

t Kos

suth

utc

a 53

.30

7743

4ko

ssut

h@vi

pmai

l.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Pal

otai

Vad

virá

g Ó

voda

1154

Bud

apes

t Aul

ich

Lajo

s ut

ca 4

6-62

.06

1417

2361

aulic

h@en

tern

et.h

ux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at R

ákos

palo

tai H

eted

hét Ó

voda

1154

Bud

apes

t *(

adat

hián

y)36

2031

5072

9kl

apka

ovi@

free

mai

l.hu

xRá

kosp

alot

ai M

eixn

er Á

ltal

ános

Isko

la é

s A

lapf

okú

Műv

észe

tokt

atás

i Int

ézm

ény

1155

Bud

apes

t Tót

h Is

tván

utc

a 10

0.1/

4192

409

isko

la@

mei

xner

.hu

x

BUD

APE

ST F

őVÁ

ROS

XV.

KER

ÜLE

TI Ö

NKO

RMÁ

NYZ

AT S

ZÁRA

ZNÁ

D N

EVEL

ÉSI-

OKT

ATÁ

SI K

ÖZP

ON

T, Á

LTA

-LÁ

NO

S IS

KOLA

, SZA

KISK

OLA

, SPE

CIÁ

LIS

SZA

KISK

OLA

, PED

AG

ÓG

IAI S

ZAKS

ZOLG

ÁLA

T ÉS

GYÓ

GYP

EDA

-G

IAI S

ZAKM

AI S

ZOLG

ÁLT

ATÓ

1156

Bud

apes

t Pat

togó

s ut

ca 6

-8.

1/41

4 08

72in

fo@

szar

azna

d.hu

x

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at K

onty

fa K

özép

isko

la S

zaki

skol

a és

Ált

alán

os Is

kola

1156

Bud

apes

t Kon

tyfa

utc

a 5.

1/41

8328

0ko

ntyf

a@ko

ntyf

a.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Mic

imac

kó Ó

voda

1156

Bud

apes

t Kon

tyfa

utc

a 1.

3614

1834

97m

icim

acko

.ovo

da@

t-on

line.

hux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at H

arty

án Á

ltal

ános

Isko

la11

57 B

udap

est H

arty

án k

öz 2

-4.

4182

111

hart

yani

skol

a@t-

onlin

e.hu

xBu

dape

st F

ővár

os X

V. k

erül

eti Ö

nkor

mán

yzat

Lás

zló

Gyu

la G

imná

zium

és

Ált

alán

os Is

kola

1157

Bud

apes

t Kav

icso

s kö

z 4.

1/41

8204

3la

szlo

gy@

t-on

line.

hux

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at P

estú

jhel

yi Á

ltal

ános

Isko

la11

58 B

udap

est P

estú

jhel

yi u

tca

38.

01/4

1000

70pe

stuj

hely

isul

i@gm

ail.c

omx

Buda

pest

Főv

áros

XV.

ker

ület

i Önk

orm

ányz

at M

olná

r Vik

tor Ó

voda

1158

Bud

apes

t Mol

nár V

ikto

r utc

a 94

-96.

3630

2220

651

haja

s.ka

ti05

03@

free

mai

l.hu

xSz

ent-

Gyö

rgyi

Alb

ert Á

ltal

ános

Isko

la11

61 B

udap

est C

söm

öri u

tca

20.

1/40

6400

1in

fo@

szgy

aisk

ola.

hux

SASH

ALM

I MA

NO

DA

ÓVO

DA

1163

Bud

apes

t Kön

yvtá

r utc

a 26

.1/

4030

498

post

mas

ter@

kony

vtar

ovi.a

xele

ro.n

etx

Göl

lesz

Vik

tor Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

, Elő

kész

ítő S

zaki

skol

a és

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

-ni

Inté

zmén

y11

64 B

udap

est S

zaba

dföl

d ut

ca 7

.1/

4000

348

isko

la@

serv

er.c

inko

ta16

.fine

t.hu

x

CEN

TEN

ÁRI

UM

I ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

SZA

KISK

OLA

1165

Bud

apes

t Sas

vár u

tca

101.

1/40

3621

4in

fo@

cent

i.hu

xM

ülle

r Gyö

rgy

Óvo

da é

s Á

ltal

ános

Isko

la11

65 B

udap

est Ú

jszá

sz u

tca

47.

1/40

7955

4tit

kars

ag@

mul

lerg

yorg

yisk

ola.

hux

Kuck

ó Ó

voda

1171

Bud

apes

t Óvó

nő u

tca

3.25

7604

5KU

CKO

O@

ENTE

RNET

.hu

xG

YURK

OVI

CS

TIBO

R Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA, E

LŐKÉ

SZÍT

Ő S

ZAKI

SKO

LA, E

GYS

ÉGES

GYÓ

GYP

EDA

GIA

I MÓ

D-

SZER

TAN

I IN

TÉZM

ÉNY

ÉS N

EVEL

ÉSI T

AN

ÁC

SAD

Ó11

72 B

udap

est

*(

adat

hián

y)25

7-05

62gy

urko

vics

@gy

urko

vics

.sul

inet

.hu

x

Mák

virá

g Ó

voda

1173

Bud

apes

t Újla

k ut

ca 1

08.

256-

6882

v-m

ovod

a@en

tern

et.h

ux

Dar

us U

tcai

Álta

láno

s és M

agya

r- N

émet

Két

Tan

nyel

vű Is

kola

Dar

us Z

wei

spra

chig

e G

rund

schu

le fü

r Deu

tsch

1181

Bud

apes

t Dar

us u

tca

3.1/

2903

216

daru

s_is

k@fr

eem

ail.h

ux

Buda

pest

, XVI

II. k

erül

eti S

OFI

(Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és E

gysé

ges

Gyó

gype

dagó

gi-

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény)

1181

Bud

apes

t Kon

dor B

. sét

ány

4.1/

2918

978

isko

la@

sofi.

hux

Szte

hlo

Gáb

or E

vang

élik

us Ó

voda

, Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um11

83 B

udap

est K

ossu

th té

r 206

1290

9088

info

@sz

tehl

oisk

ola.

hux

Zöld

Ága

cska

Óvo

da11

91 B

udap

est B

erzs

enyi

utc

a 6.

1/28

2984

2zo

ldag

acsk

a@ov

oda.

kisp

est.h

ux

Mór

a Fe

renc

Ált

alán

os Is

kola

és

Egys

éges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

tani

Inté

zmén

y11

91 B

udap

est S

zéch

enyi

utc

a 3-

5.1/

3470

139

mor

a@is

kola

.kis

pest

.hu

rnya

s Ó

voda

1192

Bud

apes

t Von

ás u

tca

10.

1/28

2955

7ar

nyas

@ov

oda.

kisp

est.h

ux

Erke

l Fer

enc

Ált

alán

os Is

kola

1192

Bud

apes

t Hun

gária

út 1

1.1/

2829

644

erke

l@is

kola

.kis

pest

.hu

xSZ

ÁZS

ZORS

ZÉP

ÓVO

DA

1193

Bud

apes

t Tán

csic

s ut

ca 9

.1/

2829

364

agi.l

assu

@gm

ail.c

omx

Vass

Laj

os Á

ltal

ános

Isko

la11

93 B

udap

est C

soko

nai u

tca

9.1/

2805

616

igaz

gato

@va

ssl-b

p.su

linet

.hu,

vas

s@is

kola

.kis

pest

.hu

x

Kará

cson

y Sá

ndor

Róz

saté

ri Re

form

átus

Ált

alán

os Is

kola

és

Óvo

da11

94 B

udap

est K

isvi

ola

utca

44.

2829

483

nagy

gb2@

free

mai

l.hu

xBo

lyai

Jáno

s Á

ltal

ános

Isko

la11

95 B

udap

est Á

rpád

utc

a 14

.01

/282

9764

boly

ai@

isko

la.k

ispe

st.h

ux

MES

E-VÁ

R Ó

VOD

A11

96 B

udap

est Z

rínyi

utc

a 15

4.1/

2825

690

mes

evar

@ov

oda.

kisp

est.h

ux

JÓZS

EF A

TTIL

A Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA12

01 B

udap

est A

ttila

utc

a 25

-27.

4210

199

jozs

ef20

@t-

onlin

e.hu

xVö

rösm

arty

Mih

ály

Ált

alán

os Is

kola

és

Logo

pédi

ai In

téze

t12

01 B

udap

est V

örös

mar

ty u

tca

128.

1/42

1557

7vm

128.

igaz

gato

@fr

eem

ail.h

ux

Bene

dek

Elek

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, S

peci

ális

Sza

kisk

ola

és E

gysé

ges

Gyó

gype

dagó

giai

Mód

szer

ta-

ni In

tézm

ény

1201

Bud

apes

t Mag

yaro

k N

agya

sszo

-ny

a té

r 22.

1/28

3037

7ig

azga

tosa

g@fo

varo

si-b

ened

ek.h

ux

Lurk

óház

Óvo

da12

02 B

udap

est M

ártir

ok u

tca

205/

B.1/

2855

102

lurk

ohaz

@m

ail.d

atan

et.h

ux

Gyu

lai I

stvá

n Á

ltal

ános

Isko

la12

02 B

udap

est M

ártir

ok u

tca

205.

2854

246

igaz

gato

@gy

ulai

suli.

hux

Nyi

tnik

ék Ó

voda

1203

Bud

apes

t Kos

suth

utc

a 3.

1/28

4575

5ny

itnik

ek@

nyitn

ikek

.axe

lero

.net

xG

yerm

ekm

osol

y Ó

voda

1203

Bud

apes

t Bíró

M. u

tca

1.1/

2850

025

ovix

@t-

onlin

e.hu

xH

ajós

Alfr

éd Á

ltal

ános

Isko

la12

03 B

udap

est L

ajth

a Lá

szló

utc

a 7.

1/28

4486

3tr

abi@

irj.h

ux

NÉM

ET N

EMZE

TISÉ

GI G

IMN

ÁZI

UM

ÉS

KOLL

ÉGIU

M12

03 B

udap

est S

erén

y ut

ca 1

.1/

2830

222

titka

rsag

@dn

g-bp

.hu

xN

agy-

Sziv

árvá

ny G

imná

zium

, Sza

kkép

ző Is

kola

, Spe

ciál

is S

zaki

skol

a és

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ód-

szer

tani

Inté

zmén

y12

04 B

udap

est P

ölte

nber

g ut

ca 1

0-12

.1/

3470

950

isko

la@

sziv

arva

nygs

zki.h

ux

BUD

APE

ST X

XI. K

ERÜ

LET

CSE

PEL

ÖN

KORM

ÁN

YZAT

A H

ÉTSZ

ÍNVI

RÁG

ÓVO

DA

1211

Bud

apes

t Kis

s J.

Alt

. utc

a 10

-12.

1/42

7093

9ov

oda@

hets

zinv

irago

voda

.t-on

line.

hux

Mát

yás

Kirá

ly Á

ltal

ános

Isko

la12

12 B

udap

est K

oloz

svár

i utc

a 61

.27

8213

0ju

hasz

k@ko

lozs

vari.

hux

Bura

ttin

o Á

ltal

ános

és

Szak

képz

ő Is

kola

, Gye

rmek

otth

on12

12 B

udap

est T

áncs

ics

Mih

ály

utca

27-

29.

1/27

8288

4in

fo@

bura

ttin

o.hu

xBU

DA

PEST

XXI

. KER

ÜLE

T C

SEPE

L Ö

NKO

RMÁ

NYZ

ATA

NA

GY

IMRE

ÁLT

ALÁ

NO

S M

űVEL

őDÉS

I KÖ

ZPO

NT

1214

Bud

apes

t Sim

on B

oliv

ár s

étán

y 4-

8.27

8281

1am

k1@

csep

elos

zi.h

ux

xKo

zmut

za F

lóra

Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény

1223

Bud

apes

t Káp

olna

utc

a 2-

4.1/

2268

185

mag

yar@

haw

k.hu

xBe

szél

j Vel

em A

lapí

tván

yi Ó

voda

, Egy

sége

s G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény

1223

Bud

apes

t Nag

ytét

ényi

út 6

7.1/

2073

938

besz

ov@

t-on

line.

hux

Ficá

nka

Csa

ládi

Óvo

da é

s N

apkö

zi12

37 B

udap

est V

adőr

utc

a 38

.1/

2848

576

kapc

sola

t@fic

anka

ovod

a.hu

xII.

SZ.

NA

PSU

R Ó

VOD

A12

39 B

udap

est G

rass

alko

vich

út 2

97.

2873

144

naps

ugar

ovod

a@t-

onlin

e.hu

x

44 45

Inté

zmén

y ne

vecí

mTe

lefo

nE-

mai

lIn

teg-

rál

Gyó

gype

-da

gógi

aiSa

sheg

yi S

ándo

r Ált

alán

os Is

kola

, Műv

észe

ti Sz

akkö

zépi

skol

a és

Sza

kisk

ola

Pom

áz20

13 P

omáz

Isko

la u

tca

2.26

/525

-170

sash

egy2

@t-

onlin

e.hu

xH

étsz

ínvi

rág

Óvo

da é

s Bö

lcső

de20

13 P

omáz

Jók

ai M

. utc

a 2.

26/3

2532

5po

stm

aste

r@he

tszi

nvila

g.t-

onlin

e.hu

xZö

ldsz

iget

Kör

zeti

Ált

alán

os Is

kola

, Ala

pfok

ú M

űvés

zeto

ktat

ási I

ntéz

mén

y20

15 S

zige

tmon

osto

r Már

tírok

utc

a 25

-27.

26/5

9300

6su

li201

5@t-

onlin

e.hu

xSz

amóc

a W

aldo

rf Ó

voda

2021

Tah

itótf

alu

Zrín

yi u

tca

33/A

06-2

0-57

5-46

18sz

amoc

awal

dorf

ovod

a@gm

ail.c

omx

Sziv

árvá

ny Ó

voda

2030

Érd

Heg

eszt

ő ut

ca 2

-8.

23/3

72 5

06sz

ivar

vany

@er

d.hu

xG

ÁRD

ON

YI G

ÉZA

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

GIM

ZIU

M20

30 É

rd G

árdo

nyi G

éza

utca

1/b

.23

/365

-140

gard

onyi

geza

isk@

erd.

hux

ÉRD

LIG

ETI Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA20

30 É

rd D

iósd

i utc

a 95

-101

.23

/375

592

erdl

iget

i@er

d.hu

xM

ÓRA

FER

ENC

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

2030

Érd

Hol

ló té

r 1.

23/3

6548

3m

oraf

eren

cisk

@er

d.hu

xH

erm

an O

ttó

Ált

alán

os Is

kola

és

Buda

örsi

Log

opéd

iai I

ntéz

et20

40 B

udaö

rs Ifj

úság

utc

a 6.

23/4

2094

9tit

kars

ag@

herm

an.h

ux

KESJ

ÁR

CSA

BA Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA20

40 B

udaö

rs Ő

szib

arac

k ut

ca 2

9.23

/415

607

klar

i@pc

5.ke

sjar

cs.s

ulin

et.h

ux

Illyé

s G

yula

Gim

názi

um é

s Kö

zgaz

dasá

gi S

zakk

özép

isko

la20

40 B

udaö

rs S

zaba

dság

utc

a 16

2.23

/420

539

aren

dasp

@ill

yes-

bors

.sul

inet

.hu

xM

inds

zent

y Jó

zsef

Róm

ai K

atol

ikus

Ált

alán

os Is

kola

és

Óvo

da20

40 B

udaö

rs E

sze

Tam

ás u

tca

1.23

/442

615

min

dsze

ntyi

gazg

ato@

gmai

l.com

xx

Bálin

t Már

ton

Ált

alán

os é

s Kö

zépi

skol

a20

45 T

örök

bálin

t Köz

társ

aság

tér 8

.23

/335

639

balin

tsul

i@to

rokb

alin

t.hu

xEÖ

TVÖ

S JÓ

ZSEF

ÁLT

ALÁ

NO

S M

ŰVE

LŐD

ÉSI K

ÖZP

ON

T20

49 D

iósd

Gár

dony

i G. u

tca

14.

23/3

8104

1tit

kars

ag@

dios

diam

k.hu

xZi

chy

Mik

lós

Ált

alán

os Is

kola

és

Egys

éges

Ped

agóg

iai S

zaks

zolg

álat

i Int

ézm

ény

2072

Zsá

mbé

k H

onvé

d ut

ca 4

.23

/342

227

isko

la@

zsam

bek.

hux

TÜN

DÉR

KERT

ÓVO

DA

2072

Zsá

mbé

k M

agya

r utc

a 5.

23/3

42-3

21ov

oda@

zsam

bek.

hux

Nap

sugá

r Óvo

da20

81 P

ilisc

saba

Baj

csy-

Zs. ú

t 33.

06-2

6-37

5-08

7na

psug

arov

i112

@gm

ail.c

omx

HU

NYA

DI M

ÁTYÁ

S N

ÉMET

NEM

ZETI

SÉG

I ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

, ALA

PFO

KÚ M

űVÉS

ZETO

KTAT

ÁSI

INTÉ

Z-M

ÉNY

ÉS E

GYS

ÉGES

PED

AG

ÓG

IAI S

ZAKS

ZOLG

ÁLA

T20

83 S

olym

ár T

empl

om té

r 26.

26/5

64-2

59tit

kars

ag.s

olym

ar@

t-on

line.

hux

SZÉC

HEN

YI IS

TVÁ

N Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA20

92 B

udak

eszi

Kná

b Já

nos

utca

60.

23/4

5153

2cz

ifraz

su@

t-on

line.

hux

Ált

alán

os Is

kola

2093

Bud

ajen

ő Fő

utc

a 3.

26/3

7106

3ig

azga

to@

buda

jeno

.sul

inet

.hu

xZö

ld Ó

voda

2100

Göd

öllő

*(

adat

hián

y)28

/510

-750

zold

ovi@

gmai

l.com

xPA

LOTA

KERT

I ÓVO

DA

2100

Göd

öllő

Pal

otak

ert u

tca

17-1

8.28

/410

916

pker

tovo

da@

gmai

l.com

xKé

z a

Kézb

en Ó

voda

2112

Ver

eseg

yház

Szé

chen

yi té

r 2.

28/5

8987

1ha

rcos

.gyn

e@fr

eem

ail.h

ux

Vere

segy

ház

Kist

érsé

g Ö

nkor

mán

yzat

aina

k Tö

bbcé

lú T

ársu

lása

Egy

sége

s G

yógp

edag

ógia

i Mód

szer

tani

In

tézm

ény,

Ped

agóg

iai S

zaks

zolg

álat

, Nev

elés

i Tan

ácsa

dó, K

orai

Fej

lesz

tő é

s G

ondo

zó K

özpo

nt, S

zó-f

o-ga

dó B

eszé

djav

ító Á

ltal

ános

Isko

la, K

incs

-Tár

Ált

. Isk

.

2112

Ver

eseg

yház

Kál

vin

utca

6.

28/5

8978

6eg

ymi.m

arac

zi@

gmai

l.com

xx

Mon

tess

ori Á

ltal

ános

Isko

la21

12 V

eres

egyh

áz

*(ad

athi

ány)

28/5

59-6

55zs

umeg

y@gm

ail.c

omx

DA

MJA

NIC

H JÁ

NO

S Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA21

17 Is

asze

g M

adác

h ut

ca 1

.28

/496

-711

dam

jani

ch@

dam

jani

ch-is

zeg.

sulin

et.h

ux

Gáb

or D

énes

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, G

imná

zium

és

Szak

közé

pisk

ola

2117

Isas

zeg

Gáb

or D

énes

köz

1.

28/4

9620

6sz

ki@

szis

zi.h

ux

Bóbi

ta Ó

voda

2117

Isas

zeg

Vadá

sz u

tca

2.28

/495

206

bobi

taov

i@ci

trom

ail.h

ux

Péce

li In

tegr

ált O

ktat

ási K

özpo

nt Á

ltal

ános

Isko

la é

s G

imná

zium

2119

Péc

el K

ossu

th té

r 7.

28/5

4779

0pi

ok.ig

azga

to@

pece

l.hu

xx

Péce

l Vár

os Ó

vodá

i és

Bölc

sődé

je21

19 P

écel

Pet

őfi u

tca

5.06

/28-

547-

205

pveg

yi@

gmai

l.com

xA

Vas

út a

gye

rmek

ekér

t Ala

pítv

ány

Óvo

da21

20 D

unak

eszi

Min

dsze

nty

sétá

ny 2

.27

/546

335

info

@vg

ya-o

vi.h

ux

DU

NA

KESZ

I OKT

ATÁ

SI K

ÖZP

ON

T, Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S PE

DA

GIA

I SZA

KSZO

LGÁ

LAT

2120

Dun

akes

zi T

áncs

ics

utca

4.

27/3

41-7

16la

szlo

.eic

h@sz

tistv

an-d

kesz

i.su

linet

.hu

xx

Kast

ély

Közp

onti

Óvo

da21

31 G

öd B

éke

utca

3.

27/5

3223

5ka

stel

yovo

da@

invi

tel.h

ux

Búza

szem

Ált

alán

os Is

kola

és

Ala

pfok

ú M

űvés

zeti

Isko

la21

31 G

öd V

écse

i utc

a 1.

0630

/237

-974

9is

kola

@bu

zasz

em.h

ux

HU

NYA

DI J

ÁN

OS

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

2134

Sző

d A

dy E

. utc

a 2.

27/3

8953

3or

mbe

t@gm

ail.c

omx

Nef

elej

cs M

űvés

zeti

Óvo

da21

41 C

söm

ör L

aki u

tca

3.28

/543

940

csom

orov

i@in

vite

l.hu

xC

silla

gsze

m Ó

voda

2142

Nag

ytar

csa

Spor

t utc

a 6.

28/4

5018

6ov

odac

silla

gsze

m@

free

mai

l.hu

xVá

rosi

Óvo

da21

43 K

ista

rcsa

Epe

rjes

i út 1

.28

/470

745

gesz

teny

es@

apm

ail.h

ux

Kvas

say

Jenő

Ált

alán

os Is

kola

2162

Őrb

otty

án R

ákóc

zi F

. utc

a 84

.28

/360

013

kvas

says

uli@

gmai

l.com

xPe

tőfi

Sánd

or Á

ltal

ános

Isko

la é

s Be

nede

k El

ek T

agis

kola

2163

Vác

rátó

t Pet

őfi té

r 6.

28/5

62-5

25pe

tofi.

suli@

gmai

l.com

xVÁ

ROSI

ÓVO

DA

2170

Asz

ód F

aluj

árók

utc

a 5.

28/4

0041

9ov

oda@

aszo

d.hu

xKö

nyve

s Ká

lmán

Ált

alán

os Is

kola

2173

Kar

tal I

skol

a té

r 1.

28/4

37-3

17ka

rtal

iisko

la@

vnet

.hu

xJá

téks

zige

t Nap

közi

otth

onos

Óvo

da21

73 K

arta

l Ady

E. u

tca

62.

28/4

3732

0ov

oda@

kart

al.h

ux

Tasn

ádi L

ajos

Ném

et N

emze

tiség

i Ált

alán

os Is

kola

Deu

tsch

e N

atio

nalt

äten

schu

le21

81 Ik

lad

Isko

la té

r 22.

28/5

76-5

60in

fo@

iski

klad

.hu

xH

eves

y G

yörg

y Á

ltal

ános

Isko

la21

94 T

ura

Hev

esy

Gyö

rgy

utca

1.

28/5

8022

0he

vesy

isko

la.tu

ra@

gmai

l.com

xTö

bbsi

ncs

Óvo

da é

s Bö

lcsö

de21

94 T

ura

*(

adat

hián

y)06

-28-

580-

495

kett

esov

i@tu

ra.h

ux

Koss

uth

Lajo

s Ó

voda

2200

Mon

or K

ossu

th u

tca

37.

29/4

10-7

39ko

ssut

hovi

@m

onor

net.h

ux

Pánd

Köz

ségi

Óvo

da22

14 P

ánd

Ara

ny J.

utc

a 7/

a29

/430

215

pand

iovi

@ci

trom

ail.h

ux

Bény

e-Ká

va Á

ltal

ános

Isko

la22

16 B

énye

utca

83-

85.

29/4

3412

5be

nyei

skol

a@fr

eem

ail.h

ux

Pető

fi Sá

ndor

Róm

ai K

atol

ikus

Ált

alán

os Is

kola

és

Gim

názi

um22

20 V

ecsé

s Pe

tőfi

tér 1

.06

-29-

350-

440

tikar

sag@

peto

fi-ve

cses

.hu

xW

eöre

s Sá

ndor

Ált

alán

os Is

kola

és

Ala

pfok

ú Ze

nem

űvés

zeti

és T

áncm

űvés

zeti

Inté

zmén

y22

30 G

yöm

rő S

zaba

dság

tér 2

/B.

29/3

3300

5w

eore

sisk

ola@

gmai

l.com

xG

yöm

rő V

áros

Önk

orm

ányz

atán

ak B

óbit

a Ó

vodá

ja22

30 G

yöm

rő P

ázm

ány

utca

52.

29/3

3006

9bo

bita

@gy

omro

.hu

xN

apsu

gár Ó

voda

2234

Mag

lód

Józs

ef A

ttila

kör

út 2

9.29

/325

193

napo

voda

@m

onor

net.h

ux

GRÓ

F SZ

ÉCH

ENYI

ISTV

ÁN

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

ALA

PFO

KÚ M

ŰVÉ

SZET

OKT

ATÁ

SI IN

TÉZM

ÉNY

2251

Táp

iósz

ecső

Pet

őfi u

tca

1.29

/448

151

szec

sois

k@gm

ail.c

omx

BÍRÓ

LA

JOS

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

2310

Szi

gets

zent

mik

lós

Koss

uth

utca

11.

24/5

1548

0bl

igaz

gato

@bi

ro-s

zmik

los.

sulin

et.h

ux

xBo

cska

i Ist

ván

Refo

rmát

us O

ktat

ási K

özpo

nt -

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, G

imná

zium

, Sza

kköz

épis

kola

, Sz

akis

kola

, Ala

pfok

ú M

űvés

zeti

Isko

la é

s Ko

llégi

um23

14 H

alás

ztel

ek II

. Rák

óczi

Fer

enc

utca

17.

24/5

1724

0bo

cska

i.gim

nazi

um@

refo

rmat

us.h

ux

Süni

Mag

ánóv

oda

2314

Hal

ászt

elek

Mal

onya

i utc

a 46

.06

-24-

455-

560

suni

mag

anov

oda@

free

mai

l.hu

xSz

ent I

stvá

n Á

ltal

ános

Isko

la23

15 S

zige

thal

om S

zaba

dkai

utc

a 64

.24

/407

608

isko

la@

sztis

tvan

-szh

alom

.sul

inet

.hu

xKÖ

ZÖS

IGA

ZGAT

ÁSÚ

VELŐ

DÉS

I IN

TÉZM

ÉNY,

NA

PKÖ

ZIO

TTH

ON

OS

ÓVO

DA

, ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

, ALA

P-FO

KÚ M

ŰVÉ

SZET

I ISK

OLA

, KÖ

ZMŰ

VELŐ

DÉS

I KÖ

NYV

TÁR

ÉS M

ŰVE

LŐD

ÉSI H

ÁZ

2317

Szi

getc

sép

Szab

adsá

g ut

ca 1

-3.

24/5

1363

0ki

mi@

szig

etcs

ep.e

ux

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

KÖN

YVTÁ

R23

18 S

zige

tsze

ntm

árto

n D

una

utca

4/B

.24

/513

840

mar

tisk2

2@gm

ail.c

omx

MES

E Ó

VOD

A23

30 D

unah

aras

zti T

emet

ő ut

ca 2

6.24

/531

760

mes

e@du

naha

rasz

ti.hu

xTa

kson

y Ve

zér N

émet

Nem

zetis

égi Á

ltal

ános

Isko

la23

35 T

akso

ny Is

kola

utc

a 3.

24/4

7721

7ta

kson

yvez

er@

gmai

l.com

xKi

skun

lach

áza-

Ápo

rka

Társ

ulás

Ált

alán

os Is

kolá

ja é

s Eg

ység

es G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

é-ny

e23

40 K

isku

nlac

háza

Mun

kács

y té

r 1.

24/4

3004

7su

li533

7@gm

ail.c

omx

x

Ady

End

re Á

ltal

ános

Isko

la23

60 G

yál A

dy E

ndre

utc

a 20

.29

/340

140

isko

la@

ady-

gyal

.hu

xN

efel

ejcs

Köz

pont

i Nap

közi

Ott

hono

s Ó

voda

2364

Ócs

a D

ózsa

tér 1

.29

/378

065

nefo

voda

@m

onor

net.h

ux

ÚJH

ART

YÁN

I NÉM

ET N

EMZE

TISÉ

GI Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA23

67 Ú

jhar

tyán

Zrín

yi u

tca

1.29

/372

168

nem

etis

k@fr

eem

ail.h

ux

3. S

Z. Ó

VOD

A23

73 D

abas

Ben

edek

Ele

k ut

ca 2

.29

/367

234

mes

evar

@fr

eem

ail.h

ux

Hus

zka

Her

min

a Á

ltal

ános

Isko

la23

77 Ö

rkén

y Ba

rtók

B. u

tca

53.

29/3

1003

9ig

azga

to@

isko

la.o

rken

y.hu

xA

rany

Jáno

s Á

ltal

ános

Isko

la é

s G

imná

zium

2440

Szá

zhal

omba

tta

Szen

t Ist

ván

tér 1

.23

/355

013

hide

gh.a

niko

@gm

ail.c

omx

xPI

TYPA

NG

OS

ÓVO

DA

2440

Szá

zhal

omba

tta

Lisz

t Fer

enc

sétá

ny 6

.23

/355

038

pity

pang

os@

mai

l.bat

tane

t.hu

xSZ

IVÁ

RVÁ

NY

ÓVO

DA

2440

Szá

zhal

omba

tta

Lisz

t Fer

enc

sétá

ny 1

2.23

/355

524

sziv

ovi@

free

star

t.hu

xEÖ

TVÖ

S LO

RÁN

D Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA24

40 S

zázh

alom

batt

a Li

szt F

eren

c sé

tány

2.

23/3

5564

4eo

tvos

@m

ail.b

atta

net.h

ux

Kőrö

si C

som

a Sá

ndor

Ált

alán

os Is

kola

és

Ala

pfok

ú M

űvés

zeti

Isko

la24

40 S

zázh

alom

batt

a Li

szt F

eren

c sé

tány

10.

23/3

5578

7ko

rosi

@m

ail.b

atta

net.h

ux

II. R

ákóc

zi F

eren

c Á

ltal

ános

Isko

la, S

port

isko

la é

s Pe

dagó

giai

Sza

kszo

lgál

at24

61 T

árno

k Is

kola

utc

a 1.

23/3

8904

0ra

kocz

it@t-

onlin

e.hu

xCh

ázár

And

rás

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, S

zaki

skol

a, S

peci

ális

Sza

kisk

ola,

Kés

zség

fejle

sztő

Spe

ciál

is S

zaki

s-ko

la, D

iáko

ttho

n és

Ped

agóg

iai S

zaks

zolg

álat

2600

Vác

Már

cius

15.

tér 6

.27

/501

675

mik

esyg

y@ch

azar

.hu

x

Vác

Váro

s Ö

nkor

mán

yzat

Kép

vise

lő-t

estü

leté

nek

Als

óvár

osi Ó

vodá

ja26

00 V

ác V

ám u

tca

11.

27/3

1709

2fo

rteo

vi@

vipm

ail.h

ux

Cso

da- V

ár Ó

voda

2612

Kos

d Eő

szi L

őrin

c té

r 1.

27/4

12-1

45ov

oda@

kosd

.hu

xG

éza

Feje

dele

m R

efor

mát

us Á

ltal

ános

Isko

la, Ó

voda

és

Bölc

sőde

2621

Ver

őce

Gar

am u

tca

8-10

.27

/380

-177

visk

ola@

free

mai

l.hu

xSz

őnyi

Istv

án Á

ltal

ános

Isko

la, A

lapf

okú

Műv

észe

tokt

atás

i Int

ézm

ény

és N

apra

forg

ó Ó

voda

Köz

ös Ig

azga

-tá

sú K

özok

tatá

si In

tézm

ény

2627

Zeb

egén

y Pe

tőfi

tér 1

-2.

27/5

7152

0ze

bisu

li@fr

eem

ail.h

ux

Pető

fi Sá

ndor

Köz

ös Ig

azga

tású

Ált

alán

os Is

kola

és

Óvo

da26

83 A

csa

Dóz

sa G

y. u

tca

2.27

/340

081

acsa

isk@

invi

tel.h

ux

TÁN

CSI

CS

MIH

ÁLY

ÁLT

ALÁ

NO

S IS

KOLA

ÉS

ÓVO

DA

2700

Ceg

léd

Eötv

ös té

r 8.

53/3

2148

8in

fo@

tanc

sics

-ceg

led.

hux

PEST

I ÚTI

ÓVO

DA

2700

Ceg

léd

Pest

i utc

a 10

.53

/310

951

pest

iovi

@t-

onlin

e.hu

xLo

sont

zi Is

tván

Óvo

da, Á

ltal

ános

Isko

la, F

ejle

sztő

Isko

la, S

peci

ális

Sza

kisk

ola,

Kés

zség

fejle

sztő

Spe

ciál

is

Szak

isko

la, D

iáko

ttho

n, G

yerm

ekot

thon

és

Peda

gógi

ai S

zaks

zolg

álat

2700

Ceg

léd

Buzo

gány

utc

a 23

.53

/311

905

losi

10@

t-on

line.

hux

GYE

RMEK

OTT

HO

N, Ó

VOD

A, Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S EL

ŐKÉ

SZÍT

Ő S

ZAKI

SKO

LA27

21 P

ilis

Koss

uth

L. u

tca

31.

29/6

9612

2tit

kars

ag@

pkas

tely

.hu

xA

dy E

ndre

Ált

alán

os Is

kola

és

Ala

pfok

ú M

űvés

zeto

ktat

ási I

ntéz

mén

y27

35 D

ánsz

entm

ikló

s D

ózsa

Gyö

rgy

ut-

ca 9

1.53

/374

008

53/5

7421

8su

li.da

nos@

axel

ero.

hux

Mon

tágh

Imre

Ált

alán

os Is

kola

, Óvo

da é

s Eg

ység

es G

yógy

peda

gógi

ai M

ódsz

erta

ni In

tézm

ény

2740

Abo

ny B

icsk

ei u

tca

2.53

/360

133

suli@

mon

tagh

-abo

ny.s

ulin

et.h

ux

Náz

áret

Róm

ai K

atol

ikus

Óvo

da27

50 N

agyk

őrös

Hős

ök te

re 2

.53

/351

967

naza

reto

vink

@gm

ail.c

omx

DA

LMA

DY

GYŐ

ZŐ Ó

VOD

A, Á

LTA

LÁN

OS

ISKO

LA É

S EG

YSÉG

ES G

YÓG

YPED

AG

ÓG

IAI I

NTÉ

ZMÉN

Y27

50 N

agyk

őrös

Kal

ocsa

B. u

tca

3.53

/550

290

dalm

ady2

004@

free

mai

l.hu

xD

AM

JAN

ICH

JÁN

OS

GIM

ZIU

M É

S S

ZAKK

ÖZÉ

PISK

OLA

2760

Nag

ykát

a D

ózsa

Gy.

utc

a 26

/A29

/440

0037

titka

r@dj

g.hu

xFö

ldvá

ry K

árol

y Á

ltal

ános

Isko

la27

64 T

ápió

bics

ke R

ákóc

zi u

tca

82.

29/4

21 3

11to

rokk

atal

in12

09@

free

mai

l.hu

x

Autista gyermekeket, tanulókat oktató intézmények címlistája – Pest megye

Forr

ás: K

IR -

Hiv

atal

os In

tézm

ényt

örzs

, STA

T201

2 - 2

013.

05.2

8. H

ivat

kozá

si s

zám

: KIR

AD

ATSZ

OLG

-011

84

jegyzetek jegyzetek

46 47

jegyzetek jegyzetek

46 47

48 49

jegyzetekjegyzetek

48 49

jegyzetekjegyzetek