Egyes szám a „Mi Újság az Állatkertben" című melléklettel együtt 40 fillér.

Az erdei sneff ősszel. Irta : Bársony István.

Itt az ősz, amikor a vándormadarak vonulási évadját sok érdekes megfigyelés teheti számunkra különösen méltóvá a tanulmányozásra. Amikor ezeket a sorokat írom, az erdőt az október színei tarkítják. A kecskerágóbokor élénk, vörös foltokként mutatko­zik a zöldnek-sárgának, barnának a keveredésében ; a som is, a vadkörtefa is vöröslésnek indult; a bükk a hegytetőkön remek aranybarnulással hullatja levelét; a nyárfa sok helyen már kopott s alig van rajta egy-egy sárga lomb; a tölgy bágyadó színnel illesz­kedik bele az őszi hangulatba; csak a fenyves örök­zöldje sötétlik itt-ott, teljes pompájában.

A fecske rég elment, a gólya még régebben; az éjszaka tele van odakint, a szabadban, furcsa han­gokkal, változó jeladásokkal, melyek hol közelednek, hol távolodnak a fejünk fölött . . . Azok főképen a vándorúton levő vízi és mocsári madarak üzenetei. A nagy madármozgalom, — tudjuk — már agusztus vége felé megindul és eltart késő őszig, aszerint, ahogy a vándornép némely fajtája tovább bírja nálunk az életet, az ő igényeivel. Nagyon érdekes jelensé­gek ezek; közülök most csak az erdei sneff őszi vendégszereplésével foglalkozom, minthogy minden

vándormadarunk közt ez érdekli legjobban a hazai vadászokat.

A nemes erdei sneff (Scolopax rusticola) a kisvad-vadászatnak legritkább és legkedveltebb tárgya, médiuma. Érdekes külseje, kissé misztikus élete, rövid itt tartózkodása, erdei hazájának a szépségei, vadászatának hangulatos mivolta, mind magasan föléje teszik az erdei sneffet minden más szárnyas vadunk­nak az igényes vadászok szemében.

Ámbár nemcsak magasabb fekvésű erdeinkben költ (még pedig ily helyeken rendszeresen), hanem alacsonyabb középhegyvidéki erdeinkben is, mégis ajfnyira eltűnik szemünk elől a tavaszi és őszi vonulás között, hogy amikor látjuk, úgy tekintjük, mint csupáncsak vendéget. Tavasszal dél felől jön és a tavaszodás körülményei szerint március első harmadától kezdve szokott jelentkezni körülbelül három-négy hétre terjedő átvonulása alatt, ami úgy értendő, hogy egy-egy helyen átlag ennyi idő telik az első és utolsó sneff mutatkozása között; de az egész vonulás, végig az országon, jóval tovább is tarthat, mert például Szlavóniában már március első napjaiban lehet erdei sneff és ugyanaz a sneff esetleg csak április tizedike körül jut el Zemplén vármegyébe, ahol a tavaszi sneffezésre így később kerülhet sor.

Ősszel azután, az októberi hideg a hegyek közül visszaszorítja az erdei sneffet s akkor újra megjelenik

j *• i_ : p-.t.nÁR! 1SK. TANÍTÓKÉPZŐ I N I . KÖNYVI'':•/ j «

az enyhébb, szelídebb tájakra, nagy örömére az érte rajongó vadászoknak. De ősszel sok mindenben eltér az erdei sneff attól, ahogyan tavasszal megismertük.

Tavasszal először is mind csupa szerelmes sneffet látunk, amely — valamennyi — párt keres és cir-pegve-korrogva húz át az alkonyatba takaródzó erdőn. Ősszel ellenben a sneffek nagyobb része az idei költésű példányokból kerül ki, amelyek szintén „húznak" ugyan, de részint a tovább vándorlás során, részint csak kóborló helyváltoztatás okán, de sohasem a tavaszi célzattal, párkeresés miatt. Han­got tehát ősszel nem is adnak s a röpülésükből mindig hiányzik az a néha szinte mámoros libegés, az a lassú, vontatott szárnyalás, ami a tavaszi lan­gyos eső után húzó szerelmes sneffnek annyira saját­sága. Ősszel a húzó sneff mindig siet; sohasem csapong, nem kanyarog, nem mulatozik a levegő­ben. Előttünk terem, mint a kilőtt nyíl s mire a puskánkat felkapjuk rá, gyakran már el is késtünk.

De aztán, míg a tavasz indokolttá teszi, hogy akkor a párzó sneffet inkább csak a sneffhúzás hangulatos idejében lőjjük s hajtóvadászáttal ne irtsuk, ősszel már éppen megfordítva, a húzás az, ami sokkal kevesebb élvezetet kínál, ellenben az erdei sneff hajtások, rendszerint más vaddal is tarkítva, annál eredményesebbek lehetnek.

Míg tavasszal az erdei sneff tartózkodási helye teljességgel csakis a neki megfelelő erdőség, addig ősszel a legváltozatosabb területekre is elvetődik az erdei sneff és szöllőkben, árkok gazosaiban, kukorica­táblákban, kertekben, stb. mindenütt rá lehet akadni.

Párbaj a kerítés mellett. („A TERMÉSZET" eredeti tárcája.)

Irta : Abonyi Árpád.

Nem volt szerencsém a macskákkal, pedig szívesen látom őket a közelemben. Elismerem, hogy voltaképen és karakterében

a legkedvesebben hízelkedő macska is megbízhatatlan és haszontalan állat. Igazat adok vadász barátaimnak is, akik között nem egy van olyan, hogy rögtön elönti a méreg, ha csak megpillantja is a kutyája közelében mutatkozó kedves hizelkedőt, de mindezek mellett is szívesen vettem, ha egy-egy helyesebb macska-kölyökkel megajándékoztak és iparkodtam a leggondo­sabban fölnevelni az ajándékot. A vége minden egyes esetben az lett, hogy az eképen fölnevelt macska egy szép napon nyomtalanul eltűnt és többé nem került birtokomba.

Ellopták őket, vagy maguktól bódorogtak el — nem tudom. Egyiket-másikat két hétig is nyomoztam és nyomoztattam, ered­ményt elérni azonban sem a magam detektív képeségeivel, sem a hatosokkal feltüzelt gyerekek buzgalmával nem voltam képes. Valamennyi macskám így tünt el — nyomtalanul. Némelyiket igazán sajnáltam, mert sok játékos, derült percet szereztek, ha munkaszünet közben egy-egy cérnára erősített tollacska, vagy papirosgolyó segítségével eljátszogattam velük és bámulatosan hajlékony, villámgyors és mégis hihetetlenül biztos mozdulataikat megcsodáltam. Volt egy „Tűzoltó" nevű macskám, amely három hónapos korában közel négy méter magas könyvszekrényem

Boldogult Fónagy Józsi, a hírneves úrvadász, egyszer féltucat erdei sneffet lőtt egy tábla síkföldi kukori­cásban, ahol messze földön még egy bokor sem volt; én magam pedig a napokban láttam egy húzó hosszúcsörűt a kerepesi-úti temetőben, ami egyéb­iránt nem mehet csudaszámba, mert ott gyönyörű bokrosok vannak, ahol az erdei sneff ugyancsak otthon lehet.

Az erdei sneff ősszel rendszerint október első harmadában, esetleg csak a másodikban (aszerint, ahogy az időjárás ezt az ő számára szabályozza), jelenik meg a síkföldi vidékeken és aztán innen már nem siet el, amíg a közeledő tél rá nem kényszeríti. Tavasszal ellenben a fészkelés ösztöne sietteti tovább; ez most nem nyugtalanítja, itt marad tehát amíg csak lehet, amíg az első erősebb fagyok arrébb nem ker­getik ; de a gyönge éjjeli fagy, amelyre langyos nap következik, nem kelti még fel az érzékenységét s ettől bátran itt marad késő őszig; sőt van rá eset, hogy december vége feléig is; enyhe télen akár itt is telel olyan helyen, ahol máskülönben szereti a terepet, ami főképen a táplálkozási viszonyaival függ össze elsősorban.

Körülbelül nyolc éve lehet annak, hogy a rezéti erdőben karácsony és újév közt vadásztunk szarvasra, vaddisznóra s a hajtásokban, alig néhány hajtó előtt (hisz nagyvadra vadásztunk, ahova kevés hajtó is elég), annyi erdei sneff kelt, hogy ha sörétes puskával sneffezni akartunk volna, könnyen lőhettünk volna aznap húsz-huszonöt sneffet.

Tavasszal is vannak olyan kedvező időszakok,

tetejére is fel tudott jutni — úgy mászott ez az állat, mint egy ügyes tűzoltó — odafenn aztán keservesen elnyávogott finom, cérnavékony hangocskáján, mig valaki észrevette és leemelte a magasságból. Lejönni már nem tudott, úgy látszik félt, hogy lezuhan. A mélység és magasság látszata nyilván ugyanaz lehet a macskaféléknél is, mini az embernél : ugyanaz a távolság alulról fölfelé sokkal kisebbnek létszik, mint felülről lefelé nézve. Ez annál sajátságosabb, mert a macskafélék látóképessége hasonlíthatatlanul élesebb, mint az emberé, bár a szemszerkezet — lényegében — ugyanaz.

Ez a „Tűzoltó" nevű állatka volt birtokomban az utolsó macska. Amikor néhány évvel ezelőtt ez is nyomtalanul eltűnt, határozatilag kimondottam, hogy Budapesten nem érdemes macska-neveléssel bajlódni, mert vagy szép a macska, vagy nem, ha nem szép, azért nem érdemes vele vesződni, ha szép, okvetlenül ellopatik. Ennélfogva az én oktató kezemből több macska nem kerül ki. Mindazon kitűnő szomszédaim és egyéb ismeretlen felebarátaim, akik eddig azzal tiszteltek meg, hogy valamennyi macskámat eltüntették — vessék szakértő pillantá­saikat más tájakra, más ellopandó macskák után — az én portám tájékán véglegesen befejeződött a macska-kultusz.

Új prezentet ettől az időtől kezdve nem fogadtam el még néhaivaló, felejthetetlen Tóth Béla barátomtól sem, aki mintha sejtette volna elkövetkezendő közeli végét, halála előtt néhány héttel gyönyörű angóra macskáját akarta nekem ajándékozni, hogy úgymond — jó helyen legyen, ha vele valami emberi dolog találna történni. Bizonyos, hogy ezt is eltüntette volna valaki, mint összes régebbi macskáimat. Denikve megmásít-

f

amikor egy-egy ki­sebb raj sneff egy­szerre érkezik vala­hová s akkor a va­dászat rajok kiadó­sabb. De ősszel van rá eset, hogy vala­mely neki alkalmas éjszakán ellepi a vo­nuló sneff az erdőt s olyankorsokat talál­hat az ember kivált jó kutyával. Huszon­négy órával későb­ben pedig csak itt-ott akad belőle, muta­tónak.

A pörbölyi erdőőr ezt a rémes táviratot küldte egyszer Fó­nagy Józsi barátom­nak, november ele­jén : „tessék jönni, sneffre, száz patron­nal, rögtön!" Józsi rögtön indult. Éppen csak egy nap telt azalatt, hogy odaérkezhetett. Az­előtt, a kondások állítása szerint, annyi volt ott a „hosszúcsőrű madár", hogy a disznók a bokrokból rebbentgették; s Józsi már csak néhányat talált ugyanott, azt is az ő kitűnő vizslájával.

Nyúl a sűrű ködben

Az erdei sneff, mocsári rokonával egy gusztuson, nagyon szereti a „marhajárást." Ahol tudniillik az erdőt marha járja. De tavasszal még nem járja; tehát olyankor nincs is sneff a marhalegelőnek való bokrokban. Ősszel ellenben legbizonyosabb ott talál-

hatatlanul és végérvényesen lemondtam a macska birtoklásáról és elhatározásomat budapesti lakásom és főhadiszállásom perifériájában mind e mai napig is változatlanul fentartottam.

Vidéki tuskulánumomban azonban nem, ott ma is macska­birtokos vagyok s egyáltalában nem kell tartanom tőle, hogy „Miska" nevezetű kandúromat, akiről ezen igénytelen írásban alább szó lészen, valaki eltüntesse. Faluhelyen és kis városban minden házban van ebből a házifajtából elég. Nagyvárosban úgyszólván virtus-számba megy egy-egy szép picus ellopása, faluhelyen az ilyesmi senkinek sem jut eszébe és aki ezeriben egyszer talán mégis elköveti — annak a neve : szamár. Olyan ez, mintha valaki vadalmát, vagy kökényt lopna.*

Ez a Miska nem tartozik a külső pompájában feltűnő macska gárda tagjai közé, közönséges hamuszürke bundát visel, mint bármely más plebejus származék. A hasa felé rajzolódó tigris-sávok sem különböznek más hasonló fekete vonalaktól. Egyetlen ritkább színforma raita a sárga, amely egész hasaalját elborítja és egész az álla alá terjed. Hamuszürke macskánál a hasitájék rendszerint fehér szokott lenni. Más egyebekben olyan hajszálra ez a Miska is, mint minden szürke macska.

Hogy neve ime, mégis a nyomtatott betűk maradandó dicső­ségében részesül, annak nyilvánvalóan felette nagy és nevezetes oka lehet.

Aminthogy van is. Ezen a nyáron szolgált rá Miska arra a kitüntetésre, hogy

* Falu helyen is lopnak macskái, meri sok helyen a néphit szerint csak a lopott macska marad meg a háznál. A szerkesztő.

derekas magaviselete az utókor táblájára fölvésessék. Mivelhogy hősiesen viselte magát az ellenség előtt, holott a nyáron még alig volt belépendő a legény-sorba.

Az én falusi tuskulánumomnak is az a baja, ami jóformán minden falusi földszintes háznak, örökös hadjáratot kell folytatni a patkányok ellen, amelyek a hátulsó traktusokat veszélyeztetik, főleg, ha az épület hátulsó része — mint nálunk is — a kertre szolgál. Városban egy kis ügyességgel játék megszabadulni ezek­től a ronda férgektől, amelyek teméntelen bosszúságot tudnak okozni az embernek, faluhelyen úgyszólván lehetetlen feladat az efféle. Mit ér, ha ki is irtom egy szálig a magam portája táján ezeket a förtelmes kárttevőket, ha a szomszéd a magyar Pató Pálok közé tartozik és nem sokat törődik velük ?

Már pedig ez a gyakoribb eset. Itt is a megszokás a leg­nagyobb baj. Patkány . . . patkány . . . Föl se veszik a dolgot. Legjobb esetben egy zamatos „egye meg a fené"-vel intéződik el az ügy és azzal vége. Ki a fészkes fülemüle vesződnék még ezekkel a cudar dögökkel is ?

Hát én vesződtem, mert sok kárt tettek és egyébképen is utálatos bestiák voltak. Egy napon kimondtam rájuk a szenten­ciát és hozzáfogtam, hogy megtisztítsam tőlük a portám táját.

Valóságos haditerveket koholtam elpusztításukra. Mérgekkel és egyéb irtómódokkal kísérleteztem, nem feled­

kezvén meg a cukrozott gipsz barbár halálneméről sem. Az ered­mény elég szép volt, a tökéletes kiirtás azonban sehogysem akart sikerülni. Különösen egy nagy bestiát semmiképen sem tudtam ez árnyékvilágból kipusztítani, pedig folytonosan leske­lődtem utána, hogy egy Flóbert-golyót bordái közé röpíthessek.

hatjuk a kedves vendéget, amely az ő csemegéjét nem éppen a legfinnyásabb módon keresgéli a marhajárásokon.

Az erdei sneff őszi vadászatára különösen a haj­tás alkalmas, amikor azután már nyúl, fácán, róka stb. teheti a mulatságot változatozatosabbá. Tavasz-szal a hajtás csak rontja az értékes vadnak kívá­natos nyugalmat és békét. Az a hit, hogy a sneff-hajtások a nagy vadat, a szarvast, a bőgési évad­ban zavarják, merő tudatlanság eredménye. Mert a szarvasbőgésnek akkorra már vége van, amikor az erdei sneff ősszel hozzánk kerül, Van ugyan szarvas-bőgés még októberben is, de az már nem romlik el attól, ha az erdőben október közepe tájától kezdve sneffre is vadászunk. Amikor a késő ősz száraz levelek rétegével borítja be a cserkészutakat, akkor a szarvas már úgyis hiába bőg, mert a cserkészet oly nehéz, hogy zajos mivolta miatt szinte kár a hiába­való fáradságért. Különben az igaz, hogy olyan terüle­ten, ahol a nagyvad kedvére óhajtunk rendezkedni, semmi más vadászatot sem kellene tartanunk, lévén a szarvas végtelenül kedvelője a nyugalmas csöndnek.

Sneffre a hajtások kicsinyek legyenek. Az erdei sneff előszörre elég könnyen felszáll a hajtó-kerepléstől, másodszorra, harmadszorra már inkább meglapul­hat, úgy, hogy a hajtó elmegyen mellette. Kis hajtás­ban tehát lövésre hozhatjuk; míg nagy területen Isten tudja hova száll, vagy oldalvást kiröpül s aztán sose látjuk többet.

Az erdei sneff a langyos, déli fekvésű oldalakat nagyon szereti, kivált ha nedvességben sincs hiánya

Roppant ravasz fickó volt ez a hatalmas patkány. Tapasz­talt, kopaszodó, öreg, már majdnem egészen vörhenyes színű a vénségtől. Nem ült fel semmiféle ártó mesterkedésnek. A cukro­zott gipszhez nem nyúlt, a mérgezett szalonnadarabkát ott hagyta érintetlen, még strychninnel sem lehetett nyakát szegni. Ördöge volt a gonosznak ! nem bírtam vele.

Néha föltettem magamban, hogy okvetlenül el fogom pusz­títani. Ma lesz a napja — bármibe kerüljön is ! Ilyenkor beállí­tottam egy széket a kert bokrai közé, helyet foglaltam rajta a Flóberttel és hallatlan türelemmel várakoztam, hogy a vén gonosz kibújjon a szemben levő szomszédos kerítés alól.

Megesett, hogy egy teljes órahosszat is ott várakoztam mozdulatlanul, amíg szimatoló orrét végre kidugta a kerítés alól és a következő szempillantásban ismét eltűnt. Ez néha ötször-hatszor egymásután is megismétlődött. Legfeljebb a feje fele­részét mutatta meg és amint megneszelt, azonnal eltűnt. Ha pedig állandóan cél alatt tartottam azt a pontot, ahol mutatkozott, egyetlen egyszer sem jelentkezett. Mintha tudta volna, hogy ebben az esetben nyomban a halál fia.

A méreg majdnem megevett ezzel a kitanult bestiával. Ravaszabb fickónak mutatkozott, mint egy vén csikasz, vagy egy magános medve abból a legendás hírű fajtából, amelyről az a vadászbabona van elterjedve, hogy semmiféle praktikával sem lehet belekapaszkodni a bundájába.

A reményt azonban nem adtam fel. Muszáj elpusztítani ezt a semmirevaló gonoszt, tehát el fogom pusztítani. Valamelyik reggel ismét ezzel a makacs elhatározással ültem le rendes leshelyemen, de szinte fölkiáltottam meglepetésemben, amikor

ott a talajnak. A tiszta aljú bokrok az ő kedvelt otthonai; füves, buján benőtt helyeket nem szeret, mert ott nincs eléggé szabad mozgása, sem a csőrét nem bírja úgy leszúrni a földbe. A tisztaaljú sűrű­ségekben pompás rejtőző tanyája van s ha ott gyanúsat vesz észre, nem is kell sietve felrepülnie, akár elfuthat, ellábolhat messzire, minthogy igen jó gyalogló, úgyannyira, hogy némelykor az egész haj­tást végiggyalogolja s csak a végén röpül fel, amikor már nem tehet egyebet.

Annyi bizonyos, hogy az erdei sneff, mint egyik legnemesebb szárnyas vadunk, méltó rá, hogy egész életét érdeklődéssel figyeljük meg s vadászatát minél vadásziasabban gyakoroljuk. Még csak annyit, hogy a nekivaló sörét a 12-e sszámú, mely fogolyra is a leg­jobb. Az erdei sneff fogolynagyságú madár lévén.

A ló szarúgesztenyéi. Irta: Dr- Zimmermann Ágoston.

A ki a lovat nagyobb figyelemmel szokta nézni, annak figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy a lónak mind a négy végtagján egy-egy sajátságos, szemölcsszerű, szürkésszínű képlet emelkedik ki, melyet szarúyeszfenyé-nek szoktak nevezni. Tüze­tesebb vizsgálat alkalmával még egy másik, hasonló, de kisebb szervet lehet találni a ló csüdjén, több­nyire a hosszabb csűdszőröktől eltakarva, ez a szarúsarkantyú. Mindakéfféle szarúképlet már rég­óta ismeretes, elsőnek a 18. század második felében Lafosse írta le behatóan; fejlődése és jelentősége azonban még ma sem teljesen tisztázott.

odapillantva a patkányt láttam egész életnagyságban a szemem előtt. Ugyanebben a pillanatban észrevettem Miskát, fiatal kandúromat is.

Mozdulatlanul ülve maradtam és feszült kíváncsisággal lestem, hogy mi lesz ?

A helyzet ez volt: a macska egy lépésnyire guggolt attól a helytől, ahol a palánk alatt a patkány rendszerint ki szokott bújni, a visszavonulás útját tehát elállta előle. Arrafelé a gonosz nem menekülhetett. Az épület végén lévő fáskamra ajtaja pedig be volt zárva arra sem. Ott rekedt szembe a macskával és meg sem mozdult.

Körülbelül öt-hat lépés lehetett köztük a distancia. De sem a kandúr nem mozdult, sem a patkány.

Ez így tartott valami tiz-tizenkét végtelenül hosszúnak tetsző percig. A patkány alig észrevehető legkisebb mozdulatára a kandúr fején a szőr borzolódni kezdett s a farka vége remegve görbült erre-arra, mig ismét mozdulatlan maradt. Szemei félig le voltak hunyva, úgy látszott mintha nem is figyelne a vele szemben guggoló halálos ellenségre, aki nagysága, ereje és ügyessége miatt ugyancsak veszedelmes ellenfélnek mutatkozott.

Már-már arra határoztam el magamat, hogy célba veszem a vén gonoszt és véget vetek a bizonytalan kimenetelű mérkő­zésnek, amikor a patkány egyszer csak felugrott . . .

Ebben a pillanatban egy hosszan elnyúlt test vágódott előre és most már csak egy csomó port láttam a viadal színhelyén, egyebet semmit . . .

Mire a fölkavart porfelhő eloszlott és megszemlélhettem, hogy e villámgyors pillanat alatt mi történt; a kandúr ismét ott

A lovon a szarúgesztenye mind a négy végtagon a lábtő izület szomszédságában fordul elő és pedig az elülső végtagokon a lábtő izület fölött körülbelül tenyérnyire, az alkarnak megfelelő testrész belső oldalán, közel ennek hátulsó részéhez foglal helyet (1. az 1. képen), a hátulsó végtagokon ellenben magán a lábtövön, ennek belső felületén, közel az alsó széléhez található (1. a 2. képen).

1. kép. 2. kép. Ló elülső végtagjának belső felülete. Ló hátulsó végtagjának belső felülete.

guggolt mozdulatlanul előbbi helyén a kerítés közelében és égő szemekkel, idegesen borzongó szőrrel leste a porban heverő ellenség halálos vergődését . . .

A patkány átharapott nyakkal nyúlt el a porban. Egy ideig még vonaglott, szőrtelen farka ide-oda csapódott haláltusája közben . . . azután megszűnt a remegés és az állat nem moz­dult többet.

És most ismét eltelt legalább is egy jó hosszú negyedóra, mig a macska megint életjelt adott. Lassan, végtelen óvatos­sággal emelkedett föl ugrásra kész, guggoló helyzetéből és illő távolságból megkerülte a patkány hulláját. Azután ismét legug­golt és nézte. Majd megint fölemelkedett, valamivel közelebb ment a hullához és ismét hasmánt fekve leste egy ideig, hogy megmozdul-e. Nem győztem eleget csodálni ezt a végtelenségig gyanakvó türelmes óvatosságot, amelyre a macskaféléknél sok százmilliószor értelmesebb ember teljességgel képtelen volna.

Amikor úgy jó bőven kimért újabb negyedóra múlva a győztes kandúr végre meggyőződött róla, hogy a leterített ellen­ség csakugyan kimúlt, elhagyta helyét, még egyszer visszanézett rá és most már végérvényesen hátat fordítva a hullának, elindult a konyha felé.

Ez volt az a hőstett, mellyel Miska — az akkoriban még csak urfi-számba menő kandúr - rászolgált, hogy derekassága a nyomtatott betűk dicséretében részesüljön. A vén gonoszt, aki minden helyesen kieszelt praktikámat csúffá tudta tenni, ő pusztította el. Ezért a nagyszerű szolgálatáért egy darabka nyers hús mai napig is minden délben pontosan kijár neki.

A szarúgesztenye nevét onnan nyerte, hogy alakja egy kissé a gesztenyére emlékeztet, de úgy alakja, mint külseje igen gyakran eltér ettől. Színe szürkés­fekete, néha sárgásszürke, színárnyalata a ló bőré­nek színe szerint változik. Szerkezetét illetőleg a szarúképletek közé tartozik, legnagyobbrészt elhalt szarusejtekből áll. Felülete többé-kevésbbé egyenet­len, néha berepedezett. Alakja, mint már fentebb jeleztem, igen gyakran eltér a gesztenye alakjától, amennyiben az elülső végtagokon az esetek több­ségében inkább körtealakú (1. a 3. képen), máskor inkább orsóalakú, a hátulsó végtagokon pedig gyak­rabban hosszant megnyúlt.

A szarúgesztenyén a szárú a mélyebb rétegekből folytonosan nő a felületes rétegek pedig beszárad­nak és ellökődnek, berepedeznek, lemorzsolódnak vagy kisebb lemezekben leválnak, csak egyes, nálunk ritkább esetekben nőnek meg a szarúgesztenyék több cm. vastagságúra.

A szarúgesztenyék a szomszédos bőrtől élesen elhatároltak (1. a 3—4. képen), rajtuk szőr nem nő. Egyes kivételes esetekben a hátulsó végtagokon hiányoznak a szarúgesztenyék, a szamár hátulsó vég­tagjain sohasem fejlődnek ki, a zebrán pedig gyakran az elülsők is hiányzanak. Az öszvér végtagjain levő szarúgesztenyék kisebbek és vékonyabbak, alig emel­kednek túl a bőr felületén.

A szarúgesztenyéken a hámréteg jóval erősebben fejlett, vastagabb réteget alkot, mint a bőrben, ehhez képest nagyobb tömegben szarosodnak el a felületes rétegének sejtjei; a bőr szerkezetétől még főleg abban különbözik, hogy nincsenek benne szőrök, továbbá hiányzanak a bőr mirigyei, a faggyú- és a verítékmirigyek is. Szerkezete, nevezetesen a hám-, illetve szarusejtek elrendeződése némileg a pata szerkezetére emlékeztet.

Fejlődése mint a bőr hámrétegének sarjadzása

Európa ősrengetegében. („A TERMÉSZET" eredeti tárcája.)

— Üti emlék.

Irta : Kerpely Béla.

I. . . . Én nékem, sajnos nem adatott meg, hogy továbbra is

kivegyem részemet nagyszerű előrenyomulásunkban. Haza kellett térnem a titáni harcok mezejéről, ágynak nyomott egy lappangó kór. De azért minden gondolatom ott van veletek, fiúk, rettent­hetetlen, édes vitéz magyarjaim ! És majd szívszorongva, majd ujjongva, lelkesülten követlek benneteket hódító útatokban, az újságokból, a mappán. . .

. . . Bialistok . . . Bielsk . . . Bjelovesh . . . Amikor az újságok hasábjain olvastam ezeket a neveket, kellemes emlékezések jutot­tak az eszembe. Jártam ezen a vidéken, ennekelőtte vagy tizen­négy esztendővel . . . Előkerestem vadásznaplómat, útijegyze­teimet . . . Akkor csöndes, békés, szinte melancholikus litván falvak, melyekről vajmi keveset tudott a nagyvilág, ma a világ­háború történetének véráztatta nevezetes gócpontjai, ahol ádáz csaták dúltak és seregeink a titáni harcoktól feltüzelve, lelkes csörtetéssel haladnak előre, mind előbbre, győzedelmes hurrával ajakukon.

Bjelovesh . . . A bájos, mondákban és zöld erdőkben oly gazdag Litvániában, a grodnói kormányzóság szívében, terül el

3. kép. Szarúgesztenye ló elülső végtagján.

4. kép. Szarúgesztenye ló hátulsó végtagján

indul meg abban a korban, amikor a bőrben a szőrök képződése még nem vette kezdetét, de a paták fel­lépése után. A szarúgesztenyéknek megfelelően, erre irányuló újabb vizsgálataim szerint, a lóembryo bőré­nek irharétegében a szemölcsök erősebben fejlődnek, jobban megnyúlnak, a bőr alatti kötőszövet is át­menetileg erősebben fejlődik, szőrök és mirigyek azonban sem a fejlődés korai,, sem későbbi szaká­ban nem jelentkeznek benne.

A szarúgesztenyék szerkezete és fejlődése arra utal, hogy ez más állatok talpi (bőr) párnájának felel meg (1. 5. képen), amennyiben a bőrképletek közül ennek a szerkezete és fejlődése felel meg a szarú-gesztenyéének (szőrtelen, a bőr alatti kötőszövete

erősen fejlett stb.); a mirigyek meg­jelenése a bőrpárnákban másod­lagosan fejlődik és nagy válto­zatosságnak van alávetve, ezért nem tekinthető ezekre jellemző­nek. A szarúgesztenye helye a ló hátulsó lábain megfelel a talpi párna helyének, az elülső vég­tagokon azonban a törzsfejlődés során magasabbra került fel. A ló ősei ugyanis talpon járó állatok voltak és csak fokozatosan ala­kultak át ujjon, illetve ujjhegyen járó állatokká, amilyenek a mos­tani lovak; evvel az átalakulás­sal együtt járt a végtagok erős megnyúlása (a ló Bölsche szerint „extremes Fusstier"), ami viszont egyes anatómiai részek eltoló­dását is vonta maga után.

Régebben általában az a nézet volt leginkább elterjedve, hogy a szarúgesztenye a ló őseinél vala­mikor teljesen kifejlett első ujj (öregujj, illetve hüvelyk­ujj) patájának maradványa; ennek a feltevésnek ellene­szól a szarúgesztenye fejlődése, mert benne a hám­illetve szarusejtek a bőrfelülettel párhuzamosan nőnek, fejlődnek, nem pedig úgy, mint a körömképletekben, az ujj vége irányában.

Mások, különösen angol szerzők, a ló szarú-gesztenyéit átalakult mirigyeknek vagy tapintó szőr­készüléknek tekintették, ennek a nézetnek azonban nincsen semmi anatómiai vagy fejlődéstani alapja, mert a szőröknek és a mirigyeknek semmiféle nyoma sem állapítható meg a szarúgesztenyékben.

5. kép. Szarúpárnák (talpi párnák)

a kutya lábán.

a bjeloveshi őserdő, nemkevesebb, mint huszonkét négyszög-mértföldnyi síkságon. Az egyetlen erdőség a kulturkontinensen, mely méltán érdemli meg az ős epitetont, melynek legsűrűbb, rejtett bozótjai között, nem tapodott még emberi láb és amelyben igazán fenséges miliőben küzd a kihalás végveszedelmével az ősrengeteg királyi állatja, az európai bölény.

Egy barátomnál voltam látogatóban (egy ebkiállítás alkal­mából) Kelel-Poroszországban és miután Prostken porosz határ­állomástól, via Bialistok, leggyorsabban és legkényelmesebben érthető el ez az Európában itt rekedt természeti csodaszépség, vadászember létemre, siettem az alkalmat felhasználni, hogy a szívem, lelkem, amúgy istenigazában gyönyörködhessék egyszer, a hamisítatlan, valóban ós természetben. Békés, csöndes, szép idők jártak akkor még, ráért az ember ilyesmire is. . .

Remek, augusztusvégi estalkony volt, amikor pár órai vasútazás után Bialistokból megérkeztünk Bielsk állomásra. Az állomás­főnök, egy igen derék lengyel, (vájjon hová sodorta a háború förgetege ?) gondoskodott „fogatról", már amilyet Bielskben kapni lehetett. Primitív paraszt kordély, két kis uisfa, kócmadzagos szerszámban eléje fogva, de legalább szerényen olcsó fuvarbér­ért volt hajlandó a gazdájuk, egy hosszú, szőke litván, célunkhoz repíteni bennünket, a bjeloveshi rengetegbe.

A két kis macska vidáman poroszkált velünk a széles, lehetetlenül rossz úton. Jobbról, balról, a megszokott litvániai tájkép : köröskörül a horizonttal szelíden egybe ölelkező, kéklő erdőkkel borított magaslatok és ameddig a szem lát, végtelen, egyformán sík szántók, mezők. Itt-ott, egy-egy ütött kopott tanya ház.

A kordély zötyögtető rázésálól beszélgetni nem igen tudtunk, de nem is volt nagy kedvünk hozzá. Mindkettőnkön valamelyes álmodozó hangulat vett erőt. Bennem a természetimádó, a romanticizmusra kicsit hajló énem áhította a még sohasem látott szépet, Kurt barátom pedig a városi ember kíváncsiságával fantáziált az őserdő fogalmáról, ahogyan a magas kultúrából nagy ritkán kicsöppenő városi maga elé festi a tropikus erdők természeti bujaságát, csodáit, miként az a lelkében megragadt gyerekkori, szépséges indiánus történetekben van megírva.

Nemsokára a távolban feltűnt szemünk előtt egy előszörre kéknek látszó, majd világosabb és végül a közvetlen közelből a leggyönyörűbb haragoszöldben tündöklő gigászi fenyő- és lomb­fal, — előttünk állott az ősrengeteg! A benyomás, mit első látáskor gyakorol ez a fenséges látomás az emberre, ugyanaz, mint aminő a tengerpartján, vagy az óriás hegykolosszusok lábánál fogja meg a kedélyt, a fantáziát. Elfogódottan állunk és mintha az örökkévalóság lehellete csókolgatna. A százados fák misztikus zizegése, mintha mesebeli messzi időkről susogna, danolna, a lelkünkre egy különös vágyakozás, álmodozó melanchólia, filozófiai és metafizikai gondolatok egész árja feküszik . . .

Mindjárt az erdő szélén öt-hat méteres átmérőjű őstölgyek állanak köröskörül mintegy őrt, tarkázottan váltakozva az ideálisan sudarnövésű fenyőkkel. A szemet lebilincseli a színek változatos­sága, a zöldnek minden elképzelhető árnyalása a vilégossárgástól a fekete szélsőségig. A faóriások ágai nem bogasodnak egymásba, hanem gyertyaegyenesen törnek a magasba, a világosság felé. A zsenge, fiatal törzsek szinte zabolátlan energiával törtet-

Részeg növények. Az éther és kloroform csodás hatása a növényekre.

Irta: Zoltán Vilmos.

Az állat- és növényvilág közt szigorú határt vonni csak morfológiai és fiziológiai szempontból könnyű, egyébként azonban számos olyan jelenségre bukkan­hatunk a növényvilágban is, melynek mását az állat­világban láthatjuk, s melynek lefolyása alapjaként megszoktuk eddig az állatok idegrendszerét tekinteni. Ilyen jelenségek elsősorban azok a mozgások, melye­ket bizonyos növények szervei (pl. a szemérmes érzőké levelei és gallyai, a Drosera nyeles levél­mirigyei, a kúszónövények kacsai, stb.) végeznek, továbbá a rovarfogó növényeknek a rendestől eltérő, szerves anyagokkal, sőt kifejezetten hússal való táp­lálkozása, s végül az a gondolkodóba ejtő jelenség, hogy az éther és kloroform ugyanoly hatással van a növényekre, amilyennel az állatokra van, vagyis életműködésüket bámulatos mértékben fokozza, élén­kebbé teszi s ilykép a szó szoros értelmében meg­részegíti a növényeket.

A különös jelenség ismerete még nincs egészen három évtizedes és Johannsen dán növényfiziologus-tól származik, aki életfeladatává tette annak a hatás­nak tanulmányozását, mellyel a mérges anyagok a növényekre vannak. Kutatásai közben aztán Johann­sen megállapította s később kísérletileg is bebizonyí­totta, hogy a zárt térben és bizonyos meghatározott mennyiségben elpárologtatott éther és kloroform a nyugvó állapotban levő növényeket bámulatosan gyors fejlődésre, gyors és csodásan gazdag virágzásra bírja. Az éther és kloroform tehát ezekben az esetekben fokozza a növények életműködését épúgy, mint az alkohol az ittasság első stádiumában fokozott és élén-

nek az Isten szabad ege felé és azt lehetne mondani, hogy embonpointjükről csak akkor kezdenek gondoskodni, ha egy bizonyos magasságot már elértek.

Egy órai kocsizás után, a széles erdei főúton megérkeztünk az őserdő-faluba, Bjeloveshbe, mely kis helyiség, mint a sivatagon az oázis, húzódik meg itt az ősrengeteg közepén és itt emel­kedik az égig érő ősfák természetes bástyafalától övezetten a cár vadészkastélya.

A teli hold kísérteties fényével beezüstözte az erdei útat, a sötét erdőmélyből sejtelmes, rekedt, majd vészesen haragos állati hangok hallatszanak hébe-hóba, távolról, a mohás vén fák pedig titokzatosan, monoton hangon susogtak erősebben, majd halkabban, mint távoli tengermorajlés. Az ősrengeteg, mintha regélt volna minékünk. Ősrégi meséket, mondákat, legen­dákat büszke lengyel királyok vadászatairól, harcokról, melyeket a német keresztes vitézek vívtak erre felé, bátor litván néppel, a litván herceg Jagellóról, ki később Lengyelország királya lön és feleségül vette a szépséges Jadwigát, kivel itt keresett mene­déket, oltalmat a bjeloveshi ősrengeteg ózonjában, mikor dög­halál pusztítá országát . . . És hatalmas erdei istenekről, szelle­mekről, kis manókról, gnómokról, törpékről, mert az őserdőnek külön mitológiája él a litván népszájon.

Esti tíz óra felé járhatott már, mikor gyorsan rögtönzött vacsoránkat elköltöttük és kiültünk a házigazdánk udvarára, hol tolmács segítségével hallgattuk az erdei emberek elbeszélését és gyönyörködtünk a táncukban és éneklésükben. Egy fiatal erdőkerülőféle harmonikán muzsikált litván és orosz dalokat és táncnótákat. Az előbbeniekben mennyi melankolikus lemondás,

kebb működésre készteti az emberi és állati szerve­zetet.

Johannsen nyomban tisztában volt felfedezésének nagy gyakorlati jelentőségével s ezt a felfedezést a műkertészet, mely minden ilynemű elméleti vívmányt átvisz a gyakorlatba, azóta nagy sikerrel meg is való­sította. Ennek köszönhető aztán az, hogy számos szépen virágzó növény teljesen időn és szezonon kívül, gyakran a tél kellő közepén virágzó állapot­ban áll rendelkezésünkre s ennek köszönhető, hogy a kertészek december, január és február hónapok­ban, tehát olyankor, mikor a szabad természetet és kertjeinket vastag hóréteg fedi, virágzó rhododendron-, azalea- és hortenziatőket, s ugyancsak virágbaborult orgona-, spirea- és mandulafaágakat bocsáthatnak árúba.

Igaz, hogy a téli virágpompa előidézésének nem egyedüli módszere a Johannsen-féle, hanem a kerté-

Három egy időben ülteíett rhododendron-tő. A balról állót nem kezelték étherrel, a középső egyszer kapott rövid ideig tartó étherfürdőt, a jobbról állót rendszeresen

kezelték.

a táncban mily vad tűz ! A lányok és legények a kozatsok-ol lejtették átszellemült, lobogó hévvel. Az égen búvócskát játszott a telihold a gyorsan tovaröppenő bárányfelhőfoszlányokkal és a háttérben a fekete őserdő égbenyúló fáival mintegy összeforrva, látszott elmosódott, misztikus homályban a cári vadászlak, sisakszerű tornyával . . . Az ismeretlen mélyből elvétve bölény-bőgés . . . Felejthetetlen szép kép volt.

Az ősrengeteg lakói litvánok, oroszok és mazúrok vegye­sen, de az egyforma életfeltételek teljesen egyenlővé formálták az emberfajták életmódját és arctipusát is. A férfiak majdnem kivétel nélkül hosszúnövésűek és nagyon soványak. Arcszínük finom fehérsége egyenesen feltűnő. Ezt a köznépnél ritkaság­számba menő finom taint az őserdő bennlakói az erdő állandó árnyékának köszönhetik. A hajuk színe sötétszőke és mélyen ülő szemük álmodozó. Szép arcvonásuk is mély­séges melankóliát árul el, ami különben az erdőlakók közös tulajdonsága.

Másnap reggel hat órakor felkerekedtünk és az őserdő lebilincselő, buja szépségein keresztül, a falutól nyolc kilométer­nyire levő állatkertbe indultunk. Fenséges csöndben lépkedtünk a keskeny, de gondozott gyalogösvényen. A harmatos, buja növésű bozótokon bágyadtan játszadozott a sűrű fakoronákon átlopódzkodó, reszkető, hajnali napsugár és a bjeloveshi ősren­geteg egyetlen termőfűve, a bölényfű (oroszul „szubruwka"). intenzív, fűszeres illatot terjesztett.

Az állatpark — mely az itt tanyázó állatoknak a szó leg­szorosabb értelmében megadja a természetük kívánta létfeltéte­leket — magas drótsövénnyel van elkerítve az ősrengetegben

Spirea japonica. A baloldalon álló, étherrel kezeli példány virágai sokkal fejlet­tebbek, mint a jobbról állóé, mely nem részesült kezelésben.

szek e célra más, már régebben ismert eljáráshoz fordulnak, amilyen például a fagyasztás (a hagymás növények hagymáinak pihentetése) és az orosz módszer, mely melegfürdő útján kényszeríti a növé­nyeket gyors virágzásra, de a leggyorsabban és legeredményesebben ható módszer mégis a dán tudósé.

Ez a módszer abban áll, hogy lemetszett mogyoró-, orgona-, bodza-, mandula- vagy fűzfaágakat üveg­bura alatt étherrel vagy kloroformgőzzel telített levegő­ben pihentetünk körülbelül 20—24 óráig, azután az ágakat megfürösztjük vízben s vagy földbeszúrjuk, vagy vízbeállítjuk. Ezek az ágak már két nap múlva kihajtanak s 3—4 hét múlva tele vannak virággal. Ennek a módszernek tehát a legnagyobb előnye az, hogy az illető ág virágzásának időpontját magunk állapítjuk meg, nem a természet, még pedig kérlel-

és tizenöt négyszögkilométer terjedelmű. Gondozott utak, vadász-pavillonok, etetők váltakoznak benne és célja a tenyésztés, a szaporodás előmozdítása. Háború előtt ennek a pepinériának bölényálloménya mintegy száz darabra rúgott s ezek az állatok — persze aránylag csak ! — elég szelídekké váltak, bár igazán nem nevezhető fogságnak a tizenöt négyszögkilométeres „kifutó­juk". Ekkor, a szigorúan vett szabadban, az őserdő egész állománya ötszáz darabra volt tehető. Bizony, elenyészően csekély szám, ily nagy területen !

A bjeloveshi ősrengetegben lőni, vadászni, vagy csak fegy­vert is hordani, szigorúan tiltva van, bár a bölénnyel találkozni nem éppen veszélymentes. A cári erdész, ki tolmácsunk és cicerónénk volt, hajtókát küldött szét a bölényparkban és rövi­desen fagallyak ropogáséra, ágtörésekre, súlyos lábdobogásra lettünk figyelmesek . . . Bölények ! . . . A szívem hangosabban dobogott, hej, ha most nálam volna a Manlicherem és — szabad volna lőni! ?

A hajtóknak sikerült a csordát felénk terelni. A vastag fatörzsek mögé rejtőzve, lélegzetvisszafojtva lestük a fejedelmi vad megjelenését. Egyszerre, vagy száz lépésnyire mitőlünk, két óriási nagyságú bölénykoponya jelent meg a bozótosban, hosszú szakállal, hatalmas, görbe szarvakkal. Nagy, fekete szemük dühösen, vészesen forgott, nagyokat prüszköltek, bőg­tek, mely bőgés hasonlatos az ágyúdörejhez, távoli mennydörgés zajához. A hajtók éles lármájára egyszerre öt, hat, nyolc bölény száguldott el közvetlen előttünk. Izgatóan felséges, szép látvány így, eredeti környezetében az európai ősrengeteg

királyi lakója 1 (Folytatása következik.)

hetetlen pontossággal. Aki tehát karácsony körül virágzó faágakat akar, az november utolsó, vagy december első napjain végzi az említett procedúrát. Meg kell azonban jegyezni, hogy az étherrel való telítésnek van bizonyos határa, melyen nem szabad túlmennünk, különben a növény elpusztul. Általában elég, ha egy liter vízre 0'6 köbcentiméter éther jut, mert ennél több mér elölheti a növényt. Nyilvánvaló, hogy itt a növény elkábításáról, úgyszólván meg-részegítéséről van szó, s hogy szeszes állapotában vetemedik olyan bolondságra, hogy egészen időn kívül, sőt neki tilalmas időben virágozzék.

De a Johannsen-féle módszer szerint nemcsak faágakat, hanem cserepekbe ültetett gyökeres vagy hagymás növénytőket is virágzásra bírhatunk olyan tetszés szerinti időben, melyben nekünk a virágzó növényekre szükségünk van. A Johannsen által meg­állapított módszer ebben az esetben a következő. A virágcserepet staniollal, üveggel vagy zinnel (ónnal) bélelt szekrénybe állítjuk, melyen vattával elzárt nyílás van. E nyíláson keresztül éthert eresztünk a szek­rénybe, aztán újra légmentesen elzárjuk. Egy napi pihentetés után a tartósan langyos légkörbe állított növény gyors fejlődésnek indul s az előbb említett idő elteltével virágozni fog. Itt említjük meg, hogy nálunk és a németországi kertészetekben az étherrel való preparálás a szokásos (aether sulphuricus), míg a francia kertészek szívesebben alkalmazzák a klo­roform gőzét.

Két hortenzia-tő. A baloldali nem részesült kezelésben, a jobboldalit étherrel kezelték.

Az étherrel való narkózis hatása minden cserepes növényen észlelhető, de a legszebb és leggazdagabb virágzásra a rhododendront (alpesi rózsa), az azalea ponticá-t, az orgonát, a hortenziát és a spiraea japo-nicát bírja.

Fényképfelvételeink különben, melyek egyidőben ültetett s egymás mellé állított, étherrel preparált és nem preparált cserépnövényeket ábrázolnak, igen szemlélhetően bemutatják azt az óriási különbséget, mely az étherrel kezelt és nem kezelt növények közt — az előbbiek javára — fennáll.

Az ősz és vándorszárnyasaink. (Folytatása és vége.)

Irta: Gyulay Károly.

Jellemző, hogy a vándorutak vízi szárnyasai út­vonalaikban rendszerint a vizek fölött vonulnak tova. Amennyiben útjokat, a tenger vagy tavak tükre meg­szűntével, szárazföldi tájak fölé kénytelenek megint irányítani, rendszerint a nagyobb folyók völgyeit választják. Ilymódon a vándorló vízi szárnyasok utainál a Volga, a Duna, a Don s a Dnjeper külö­nösenjelentős szerephez jutottak. Egyébként a vándor­szárnyasok legtöbbje könnyebb tájékozódás szem­pontjából, fővonulási útirányba veszi a folyók völ­gyeit. Magas felföldek, fölött egyetlen szárnyasfaj sem szokott átvonulni. így az Oroszországból délre, Ázsiának tartó szárnyasok valamennyije a falként eléje tornyosuló Kaukázus szédítő magaslatait meg­kerüli s részint a Kaspi-, részint pedig a Fekete­tenger partszegélyén vonul tovább; Kisázsiába érkezve hasonlóan cselekszenek az eléjük tornyosuló Taurusz hegycsoportozata előtt.

Előázsiában a folyamvidékek közül, különösen a Tigris és Eufrát völgyei képviselnek kedveltebb vonu­lási menettérti útirányokat.

Összegezve a vándorutak irányait, földrészünkön Helgolandot, Kurlandot s a Volga medencéjét kell olyan tájaknak tekintenünk, melyeknek egyes pont­jain észak és dél szárnyasai egymásnak évente talál­kozót adnak.

A magas északról délnek vonuló olyan szárnya­sok, melyek a kurlandi, svéd, északnémet, holland és friz partokat mellőzik, hogy még lentebb délen teleljenek, ugyancsak több csapatra oszolnak s a Keleti tengerbe szakadó folyók mentén, nevezetesen az Elbe, Odera és Visztula völgyein húzódnak le egészen Kárpátainkig, hogy azokat csak úgy, mint a Szudetákat s a cseh hegyeket megkerüljék s át­vágjanak Európa másik nagy fővölgyébe: a Duna medencéjébe. Itt aztán találkoznak oly rajokkal, melyek Középoroszországból a Feketetenger nyugati partmellékeinek megkerülésével igyekeznek délre jutni. Egyrészük csatlakozik a tovább délnek vonuló orosz rajokhoz, másrészük áttelel az Aldunánál s a Feketetenger partmellékein.

Az Alduna tájain találkozó szárnyasok közül is egyik raj a szerb Morava völgyébe vonul s a Balkán és Rhodopé hegység magaslatainak megkerülésével a görög szigetekre, sőt ezeken túl, a Földközi tenger délkeleti partmellékeire vonul.

. A Helgolandból útrakelő rajok másik főcsoportja meg nem állapodik az Északi- és a Keleti tengerek partmellékein, hanem az Ems és Rajna völgyein végig megkerüli a Jurahegységet, az Alpokat, a Cevenneket, honnan a Rhone völgyébe tér, egész a Rhone deltájáig. Itt s a közel eső Marseille környéke közt találkozni szokott oly csapatokkal, amelyek át­vonultak a La-Manche csatornán s a francia partok mellett, a Pirenék északi lejtőinek kikerülésével a Garonnevölgy menten kerülnek a Rhone deltájához. Persze mindezek a csapatok folyton nőnek, erős­bödnek, azoknak a tájaknak vándorcsapataival, melyek a főmenetelekhez rendszerint hozzászoktak csatlakozni,

A francia folyóvizek völgyeinek szárnyashada, a Rhone deltavidékén kiegészül, tovább halad a kelet­spanyol partmelléken s csatlakozásba veszi az Ebro s egyéb keletpirenéi kisebb-nagyobb folyók völgyein lefelé vonuló költözőket.

A pirenéi félsziget nyugati oldalán a Tajo, Douro, Quadiana és Quadalquivir völgyein tovahúzódó vándorszárnyasok ahhoz a főcsapathoz csatlakoznak, amely a calaisi szoroson vonul keresztül, hogy azután a nyugat-francia, spanyol és portugál partok legszélén kerüljön, délnek, a közös gyülekező hely­hez : Tangerhez, Északafrikában.

Tanger lent délen etekintetben körülbelül egy-fontosságú az északon fekvő Helgolanddal, azzal a különbséggel, hogy a szárnyasok tangeri gyülhelye nélkülözi a tundraszárnyasok jelenlétét. Ezeknek az edzettebb fajtáknak aligha van szükségük oly túl enyhe tájra, mint aminő Afrika partvidéke télen­nyáron.

Az Alpok hatalmas helyrendszeréhez tartozó országok szárnyasvilága is többféle úton vonul ősz beálltára délvidékre. Ezek a calaisi szoroson át s a Rhőne-torkolattól délnek vonuló csapatokhoz nem csatlakozhatnak, miután az Alpok völgyei a Rhone kivételével, nem nyílnak nyugatnak, s így e tájak szárnyasai is kénytelenek más útirányt választani.

Az Alpok vidékein nyaranta tartózkodó szárnya­sok zöme a Pó és mellékfolyóinak völgyeiből, neve­zetesen : a Dora Baltea, a Ticino, Adda, Mincio, Adige, Piave és Tagliamento folyásán végig, a Pó síkságot átszeli s az Appeninek északi alacsonyabb emelkedéseit szelve, már a genuai öböl előtt két részre szakad. Egyik részük az Appenini félsziget nyugati partszegélyén végig Szicíliában kisebb szállást tart s átvonul a szokott központba, a közel afrika-tuniszi partvidékre, míg a másik csapat, a genuai öböl széléről egyenes irányban délnek tart, Korzika és Szardínia szigeteket érinti s így kerül Észak­afrikába.

Ezek volnának az Európán átvonuló vándor­szárnyasok útjainak többé-kevésbé ösmert főbb­vonalai. Hazánk Kárpátjai aljáról, avagy a Kárpá­tokat megkerülő s a Duna és mellékfolyói völgyein végigvonuló szárnyasok útvonalainak közelebbi rész­letezésébe nem is bocsátkoztam, miután etekintet­ben Chernél és Hermán kimerítően pontos tájékoz­tatásokat nyújtottak nekünk ismételten s így csupán még egy-két jelenség fölemlítésére szorítkozom. így nevezetesen Európa nyugatán a mitőlünk is elván­dorló fürjek a pirenei partokon, körülbelül Barcelona tájékán két részre válnak; egyik csapatuk áthúz a Balkánszigetekre mint pl. a mieink, hogy aztán a Földközi tengeren átröpülve kerüljön az algíri par­tokra ; nyugatibb másik részük pedig a Pirenéi-fél-sziget keleti partszegélyén halad végig Gibraltár mel­lett Afrika északára.

Helgoland, Tanger Szicília s a Rhone deltán kívül akad több olyan gyülekező helyük is, amelyek egyike-másika a főirányvonalakon kissé kívül esik. Ilyenek mindjárt hazánk dunántúli tavai, nevezetesen a velencei tó, a Fertő, sőt időszakonként a Balaton; a Chiem-tó Bajorországban, a dalmát és albán par­tokon végigvonuló szárnyasok számára pedig a Skutari tó Albániában és a közel Narenta völgye Hercegovinában.

Az erdei szalonka vándorlásánál alig lehet azt az elméletet felállítani, amely kimondja, hogy a ván­dorvonal a folyók mentére esik. Ha ez minden szár­nyas speciesre nézve kétségbevonhatatlanul meg volna állapítva, a szalonkák utai felől az eddiginél tisztább képünk volna. Így vagyunk az összes Colym-bus félékkel, a búvárokkal is. Ezek vándorutaiban sem akadunk szigorúnak látszó rendszerességre. Két­ségtelen valamennyijüknél csak az, hogy a magasabb hegyvidéket kerülik. Mindamellett egyetlen ornitho­logus sem fogja azt aláírni, hogy a búvár vagy a szalonka véletlenül tévedt valamely vidékre. A ván­dor szárnyasfajok tájékozódó képessége oly finoman fejlett hogy a véletlenségnek náluk vajmi elenyészően csekély a szerepe. Legfeljebb fiatalabb, nem eléggé fejlett s így hamarább fáradó, sőt beteg csapatok lehetnek azok, amelyek el-elmaradoznak a főcsapat­tói, rossz útvonalakra tévednek s így aztán könnyen el is pusztulnak.

AZ ORSZ. MAGYAR EBTENYÉSZTŐ EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÉSE.

Az Egyesületet érintő levelek és egyéb kérdé­sek Ilosvai Lajos Károly ügyezető titkárhoz, Budafok küldendők.

Az Egyesület évi tagsági díja 15 korona, amely­nek fejében az egyesület hivatalos lapja díjtalanul jár.

„Luchyf" és a magyar juhász- és pásztorebek.

Irta : Buzzy Géza Félix.

E becses lapok hasábjain „A magyar juhászebek kiállítási szempontból" című, „Luchyf" pseudonym alatt egy cikksorozat jelent meg, melyben a helyes ebtenyésztési irányítás szempontjából, cikkíró néhány tévedésére reá kívánok mutatni. Voltaképen a cím is téves volt, mert hiszen legrövidebben, úgyszólván dióhéjban lett „a kiállítási szempont" a cikksorozatban tárgyalva.

Mindenekelőtt én, aki Angliában éltem és a kyno-logiai viszonyokat azóta is, mióta onnét elkerültem, a folyóiratokból és egy irodalmat kitevő levelezés révén figyelemmel kísérem és elég jól ismerem, „Luchyf" azon rajongását W. J. Nicholls iránt koránt­sem óhajtom kisebbíteni, inkább a magyar ebte­nyésztő közönséget óhajtom tájékoztatni, midőn azt az állítását kétségbe vonom, hogy Nicholls lenne Anglia legelső „all round" vagyis „legjobb általános bírája", mert úgy tudom, hogy Geo. Raper, L. P. C. Astley, Geo. Marples és mások nagy tapasztalatok­

ban és tudósban Nicholst messze túlszárnyalják. Az Angliában naturalizált és néhány év előtt elhunyt német (württembergi származású) Geo. Krehl pedig valamennyit felülmúlta, aki különben mint kynologia organizátor a „Stock-Keeper" tulajdonosa, épen Anglia mostani magaslaton álló kynologiáját, mint a „Ken-nal Klub" választmányi tagja is és az elhunyt VII. Edward király kynologiai tanácsadója, nagyon is emelte.

Krehl érdemeinek elismerésével azonban koránt­sem óhajtom a gárda érdemeit kisebbítent, sem azon „Zopf"-ot, mely miként Németországban a „Delegirte Commission"-t, úgy a „Kennel-Club"-ot Angliában is jellemzi, mely minden újabb speciális fajták, azok clubjainak fejlődését meggátolja és azok csak kemény harcok kivívása után lesznek csak elismerve és védő szárnyai alá véve. Fő jellemvonása a „Kennel Club"-nak a féltékenység, miként a Delegierter Commissioné is contra „Kartell der Specialclubs".

Visszatérve Nicholls-hoz, az előbb említett nagy tapasztalatok mindent kifejeznek. Nicholls Szt. Bernát­hegyi nézeteit a külföld, főleg a németek és svájciakéi, akik különben e téren a legnagyobb kapacitások és kiknek e fajtabeli tenyésztése messze elhagyta az angolokéit, a külföldi lapok igen élesen megkritizálták és a budapesti 1911-iki foxterrier bírálat más angol és speciális szaktekintélyek, szintén megdöntötték. Hol marad tehát az a világraszóló budapesti döntő bírálat ?

Az „All round" bírák főhibája mindig az, hogy intim tudásuk az egyes fajták körül hiányosak és könnyen megdönthetők. Hogy az angolok a Szt. Bernát-hegyiek­hez, mint sok-sok nem az ő hazai fajtáikhoz nem értenek, vagy az ő ebeik formáihoz idomították át az egyes fajtákat, azt mindenki tudja.

Ilyen a tudatlanságuk a tacskó, meg egy más tucat külföldi fajta körül. A tacskót Bíoodhound typ-re tenyésztették, miként a francia Bassef-et is. Újból ismétlem, korántsem célom Nicholls érdemeit, avagy tudását ezen kritikával kisebbíteni, csak a tényekkel azt igazolni, hogy bármiféle kiváló szaktekintély is legyen, mint általános biró, korántsem a legelső Albion országában, mert nálánál sokkal nagyobb szaktekintélyek vannak. Nichollsnak intim fajta isme­reteit még a foxterrierek körül sem vagyok képes elismerni, mert, mint már említem, budapesti bírálatát más speciális bírák alaposan megdöntötték.

Ennyit a Nicholls-féle bevezetésről a magyar ebtenyésztők szíves tájékozásául. (Folytatása köv.)

A jávorszarvas és a háború. A mérhetetlen arányokban dúló világháború két, a kihaláshoz közelálló állatfajt támadott meg existenciájában : az európai bölényt (Bison bonasus) és a jávorszarvast (Alces alces). Az utolsó bölénycsorda tudvalevőleg a cár tulajdonát alkotó bjelovjeü őserdőben húzódott meg, melyben

nagy ütközetek voltak. Ez a terület immár a németeké. A bölény­csorda sorsáról eddig semmi bizonyosat nem tudunk, de nem tudunk a jávorszarvasról sem, melynek talán még száz példánya ugyancsak e rengetegben élt. A jávorszarvas egy másik menhelye Tilsit körül Keletporoszországban fekszik, ahol tudvalevőleg szintén garázdálkodott az a betört orosz sereg. Itt az ibenhorki erdőben még néhány évvel ezelőtt 70 darab jávorszarvas élt. Nem lehetetlen, hogy a háborús zavarok s az oroszok garázdál­kodása kipusztította vagy elűzte e nemes ősvadat, s ebben az esetben vadon élő jávorszarvast ezentúl már csak Skandináviában lehet látni.

A bölény és az ősbarom. Most, hogy a bjelovjeci őserdő háborús katasztrófájával kapcsolatban ismét sok szó esik a bölényről, a német lapok egy része újból abba a tévedésbe esik, hogy összetéveszti a bölényt (der Wisent) az ősbarommal (der Xuerochs). Pedig a kettő két különböző dolog s az utóbbi a XVII. század vége óta teljesen kihalt. Az ősbarom (Bos primi-genius), németül der Ur vagy der Xuerochs, lengyelül fur, Juliüs Caesarnak (a herciniai erdő leírásában) urus, rövidszőrű, a mi szelid szarvasmarhánkra emlékeztető hatalmas vad volt, mely a tizenhetedik század végén még együtt élt Lengyelország rengetegeiben a bölénnyel. Herberstein gróf osztrák követ még együtt látta mind a kettőt a lengyel királyok vadaskertjeiben. Mikor aztán az ősbarom, a lengyel tur teljesen kipusztult, a bölényre (lengyelül subr) ruházták a nevét. Pedig a bölény (Bison bonasus), németül der Wisent, amattól fajilag is elütő, hosszú, bozontos szőrű és óriási mellű vad, tehát semmiesetre sem ez az Xuerochs. Ez utóbbinak, az ősbaromnak néhány elkorcsosult utódját ma már csak Chortly, Cadron Forect és Chilingham vadaskertjeiben őrzi néhány ritkaságkedvelő angol főúr.

A „Vörös csillag" szövetség. Fodor Árpád az „Állat­védelem" 1915. évi 9—10. számában a „Vörös csillag" szövetség eddigi működéséről beszámolt. Genfben ugyanis 1915. február 22-én „Vörös csillag" néven a hadi szolgálatban álló állatok védelmére az állatvédő egyesületek nemzetközi szövetsége jött létre. A szövetség folyó évi június 23-án és 24-én nagy alakuló gyűlését Genfben tartotta, amely alkalommal a németbirodalmi, magyarországi és ausztriai állatvédő egyesületeket Kraemer Károly képviselte. Az összejövetelről 200 lapnyi terjedelemben, képekkel díszített értesítőt adtak ki. A szövetség jelvénye a „Vörös csillag" „Inter arma misericordia" jeligével.

Flamingó Porosz-Sziléziában. Lublinitz kerületébe tartozó Kochtschütz erdő- és tógazdaság halastaván folyó évi szeptem­ber hó 12-én az oda szabadságolt német vadászezredbeli katona flamingót ejtett zsákmányul. Hasonló esetről még ezenkívül két ízben emlékeznek meg. így Rothkirch gróf múlt év június havá­ban az alsósziléziai Bársdorf-Frach környékén lőtt flamingót. A harmadik flamingó életét Felső-Sziléziában oltották ki.

Munkatársaknak. Szíves türelmüket kérjük. A beküldés sorrendje szerint fogjuk közölni a cikkeket.

Hervadás idején. Üdvözöljük régi munkatársunkat. A tárcát mielőbb közöljük.

P. S. dr. Becses cikkét fenntartjuk a jövő év elejére.

TÁRSAS ÖSSZEJÖVETELEK. A lepkészek asztaltársasága minden hét péntekén este

8 órakor a Keszey-féle vendéglőben (Rákóczi-út 44, sz,) össze­jövetelt tart. Vendégeket szívesen látnak.

A Magyar Királyi Természettudományi Társulat állattani szakosztálya minden hó első péntekén szakülést tart. (VIII. ker., Eszterházy-u. 18.) A szakülést társasvacsora követi a Mitrovátz-féle vendéglő (Dohány-u. és Sip-u. sarok) külön termében.

A magyar entomologiai társaság minden hó első szom­batján este 8 órakor szakülést tart a „Mitrovátz"-féle vendéglő (Dohány-utca és Síp-u. sarkán) külön termében térsasvacsorával egybekötve, amelyen vendéget szívesen lát a társaság.

A Budapesti Aquarium és Terrarium Egyesület február hó 10-étől számított mincfen második szerdai napon, este 9 órakor az Arany János-utca 6. szám alatti vendéglő külön helyisé­gében tartja összejöveteleit és ott az ügy iránt érdeklődőket szívesen látja körében, úgyszintén szívesen szolgál minden válasszal és felvilágosítással, írásbelileg, vagy szóbelileg hozzá intézett kérdésekre.

A Magyar Országos Ebtenyésztők Egyesülete minden kedden társas összejövetelt rendez, amelyen vendéget szívesen látnak. A társas összejövetel helye Wurglits-féle vendéglő külön terme (Rákóczi-út 29).

A „Magyar Méhészek Dzierzon Egyesülete" minden csü­törtökön este 6 órakor tartja összejöveteleit a Gresham-Venezia kávéház (V., Ferenc József-tér) külön termében. Vendégeket szívesen lát az egyesület vezetősége.

Apró hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal. Állatkert.

CM ^ J ' f ' _ ' „ „ 1 , Örvös-ezüst és swinhoé fácán az állat-LjIcÍCIO IaCdnOJrS.. kert idei tenyésztéséből darabja 6, 8, 15 korona. — Fiatal, szintén saját tenyésztésű pávák is eladók.

ppvlVi^r f * r r í * r P » l r P > t v e n n é n k - Árajánlat az állatkert igaz-1 C 1 1 C I C g C I C í v C l gatóságának küldendő.

IV Í A l f n o Mérsékelt díjazás mellett venne mókusokat az 1V1(JJTYUO. állatkert igazgatósága.

Uhu . Fejlett uhuk vadászati célokra kaphatók az állatkertben.

Az állatkertben tenyésztett hullámos papagályok párja Hullámos papagály.

20 korona.

Angol agár és angol buldogg kölykök olcsón kaphatók az állatkertben.

\ 7_ J T V . 7 - 1 j l Házban nevelt vad nyulakat venne az állat-V c l U . í i y U l . kert igazgatósága.

Eleven vidrákat vesz az állatkert igazgatósága.

Eladó öleb. Elsőrangú egy éves barna „Pekingese" kan eladó. Cím a kiadóban.

nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL. nnnnn

I • I HIRDETÉSEK! •

FABA R E Z S Ő P R E P A R Á T O R

BUDAPEST, II. KERÜLET, DONÁTI-UTCA 7. SZ.

A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől

L109.541/904. szám alatt elismeréssel kitüntetve :o:

OPOS GYULA TORNASZERGYÁROS

Gyártelep gépüzemre berendezve

III. ker., Lajos-utca 60. Telefon Árjegyzéket és költségvetést kívá- Telefon 113—44 natra ingyen és bérmentve küldök. 113—44

O L B R I C H L ALAPÍTVA 1875-BEN ::

SZÍJGYÁRTÓ, NYERGES, BŐRÖNDÖS ÉS SPORT­CIKKEKKÉSZÍTŐJE :o :o

BUDAPEST, VL, I IÁSS TERÉZ-KÖRÜT 6.

•

•

ona Döme ésTársa papírkereskedő cég :::: Budapest, IV. kerület, Régi posta-utca 6. szám. Telefon-szám: 10—86. Ajánlja gazdagon felszerelt mindennemű rajz- és iroda­szerek, községi és egyéb nyomtatványok, úgy vonalozott, mint bekötött könyvek raktárát. :o: :o; Legolcsóbb árak.

• • V

REINER ÉS TÓBIÁS ZAB- ÉS TAKARMÁNYKERESKEDÖK

1 1 1 1 1 1 1 1 1

IlIillHIIIilI

BÜDAPES;

VII., Huszár-utca 3. s

r BÜDAPES;

VII., Huszár-utca 3. s i

z. Telefon: József 15—80.

1 Eekenberg Testvérek f Eekenberg Testvérek

í¥ iT "€5 Budapest, V., T Csáky-utca 8. szám.

Szerszámok, szerszámgépek és szerszámküíönlegességek. o: o:

Telefon-szám: 168-05.

: na aa aa aa na aa aa a an an nn nn nn nn nn : : • • • • • • • • D D D D D D D D D D D D D D D D D D D l

:S.<SKIR.UDV.SZMUTÓ

VGUDAPPR:

HALÁSZMESTER ÉS HALNAGYKERESKEDO A BALATONI HALÁSZATI RÉSZV.-TÁRS.

KIZÁRÓLAGOS KÉPVISELŐJE

ALAPÍTVA:

1820

Telefon £ Központi vásárcsarnok József 48-94 lakás . . „ 35-39 fióküzlet V., József-tér 13. „ 138-19

Sürgönyeim : Zimmer halászmester Budapest Levelek: Zimmer Ferenc cs. és kir. udvari szállító B u d a p e s t , Központi vásárcsarnok