Az Örökös előzetes Fordította: A párválasztó – The Selection oldal

(www.facebook.com/theselection.hun)

1

1.

Nem tudom visszatartani a lélegzetem 7 percig. Még egy percig sem. Egyszer

megpróbáltam lefutni egy mérföldet 7 perc alatt, miután hallottam, hogy néhány

atléta képes rá 4 perc alatt, de látványosan kudarcot vallottam, mikor félúton

megbénított az oldalamba szúródó fájdalom.

Bár az egyetlen dolog, amit 7 perc alatt csináltam, az igen figyelemre méltó volt: királynő lettem. 7 rövid perccel előztem meg a testvéremet, Ahrent, a világra jövetelemmel. Így a trón, ami az övé kellett volna, hogy legyen, az enyém lett.

Sajnos, az édesanyám és édesapám nem tudta elviselni, hogy az elsőszülöttjüket megfosszák az örökös címtől, csak mert kislánynak született. Így megváltoztatták a törvényt, és a nép örült ennek, engem pedig napról napra arra neveltek, hogy )lléa újabb vezetője váljon belőlem.

Amit azonban nem érthettek, hogy a kísérletük arra, hogy az életem igazságosnak tűnjön, számomra egyáltalán nem volt az. Megpróbáltam nem panaszkodni emiatt. Elvégre tudom, hogy milyen szerencsés voltam. Azonban voltak napok, sőt hónapok, amikor úgy éreztem,

hogy túl sok minden nyomja a vállamat, bárki másnak is sok lett volna.

Átfutottam az újságot és láttam, hogy már megint újabb lázadás volt, ezúttal

Zuniban. Húsz évvel ezelőtt, apa első döntése királyként az volt, hogy eltörölte a

kasztokat, és a régi rendszert lassanként felszámolták. Még mindig nagyon

bizarrnak gondolom, hogy az emberek egyszer ilyen korlátozásokkal éltek együtt,

önkényesen megcímkézve. Anya Ötös volt, apa Egyes. Semmi értelme nem volt,

különösen azóta, hogy nem volt nyilvános nyoma a kasztoknak. Honnan

tudhattam volna, hogy legközelebb nem egy Hatossal vagy egy Hármassal sétálok-

e? És miért számít ez egyáltalán?

2

Amikor apa elrendelte, hogy ne legyenek többé kasztok, az országban

mindenki örült neki. Az várta, hogy ez változást hoz Illéa-ba, hogy kényelmet

jelent majd a kasztok után a következő generációnak, vagyis attól a naptól fogva

minden tökéletes lesz.

Hát nem ez történt – ez az új lázadás, ami a napokban támadt, a legújabb keletű zavargások közé tartozott.

- A kávéja, Őméltósága – mondta Neena, letéve az italt az asztalomra.

- Köszönöm, a tálcát elviheti.

Átnéztem a cikket. Ezúttal egy éttermet égettek le, mert a tulajdonosa

visszautasította, hogy egy pincért szakácsi állásba léptessen elő. A pincér azt állította, hogy megígérték neki az előléptetést, de soha nem történt meg és biztos volt benne, hogy mindez a családja múltja miatt történt.

Az épület elszenesedett maradványát nézve, nem tudtam volna eldönteni kinek az oldalán álltam volna. A tulajnak joga volt előléptetni vagy kirúgni bárkit, és a

pincérnek joga volt ahhoz, hogy ne úgy tekintsenek rá, mintha valami olyan része

lenne, ami már nem létezik.

Arrébb dobtam az újságot és az italomért nyúltam. Apa feldúlt volt. Biztos

voltam benne, hogy már többször átnézte a forgatókönyvet fejben, azt

fontolgatva, hogyan hozhatná ezt helyre. A baj csak az volt, hogy még ha egy

problémát meg is tudnánk oldani, nem tudunk megállítani minden kaszt-

utóhanggal kapcsolatos diszkriminációt. Túl kemények voltak a figyelmeztető jelek és túl gyakran történtek meg.

Letettem a kávémat és a szekrényemhez mentem. Ideje volt elkezdeni a napot.

- Neena – mondtam. Tudod hol van a szilva színű ruhám? A selyemöves?

- Ó, te jóságos ég. – Kancsal lett a koncentrálástól, miközben átjött segíteni.

Alapjában véve Neena még új volt a palotában. Csupán 6 hónapja voltunk együtt,

azóta, hogy az előző szobalányom 2 hét után beteg lett. Neena nagyon rám tudott hangolódni és sokkal kellemesebb volt, így magam mellett tartottam továbbra is.

Neena a túlzsúfolt térbe bámult. – Talán újra kéne rendezkednünk.

3

- (a találsz rá időt, megteheted. Ez nem az a fajta feladat, ami túlzottan

érdekel.

- Addig nem, amíg elő tudom keríteni a ruháit – kötekedett.

- Pontosan - nevetett miközben gyorsan szétválogatta a köntösöket és

nadrágokat.

- Igazán tetszik a hajad ma – mondtam Neenának.

- Köszönöm. Minden szobalány főkötőt hordott de Neena mindig megoldotta, hogy valami kreatívat hozzon ki a frizurájából. Néha egy vastag, fekete tincs

keretezte az arcát, máskor szorosan felcsavarta a tincseit. Most éppen széles

fonatjai voltak, koszorúszerűen elrendezve, míg a maradék fürtjei a főkötő alá kerültek. Nagyon tetszett, hogy mindig megtalálta a módját, hogyan tegye

egyedivé az egyenruháját.

- Ah! )tt van hátul. Azzal Neena kihúzta a térdig érő ruhát. - Tökéletes! És tudod, hol van a szürke blézerem? Aminek háromnegyedes

ujja van?

Rám bámult és láttam, hogy pléhpofát vág. – Most már biztos, hogy

újrarendezem a szekrényt.

Kuncogtam. – Keresd csak tovább, én addig felöltözök.

Felvettem a ruhámat és kifésültem a hajamat, felkészülve az elkövetkezendő napokra, amikor én leszek a monarchia arca. A ruhám elég nőies volt ahhoz, hogy lágyabb vonalakat kölcsönözzön nekem, mégis elég erőt sugárzott ahhoz, hogy komolynak tűnjek. Pontos menete volt ennek, de minden nap megcsináltam. A tükörbe bámultam és a tükörképemhez szóltam.

- Eadlyn Schreave vagy. Te vagy a soron következő vezetője az országnak, és te leszel az első nő, aki saját maga teszi ezt. Senki – mondtam – nincs olyan

hatalmas, mint te.

Apa már az irodájában volt, homlokát ráncolta, ahogy a híreket olvasta. A

szememet kivéve, nem igazán hasonlítottam rá. Anyára sem, ami azt illeti.

A sötét szememmel és hajammal, és barna árnyalatú bőrömmel inkább hasonlítottam a nagymamámra, mint bárki másra. Egy, a koronázását megörökítő

4

festményt, ami a negyedik emeleti előcsarnokban lóg, sokat nézegettem mikor kisebb voltam, és próbáltam rájönni, hogyan fogok festeni ha, felnövök. A portrén közel annyi idős lehetett, mint most én, és úgy gondoltam nem hasonlítunk egymásra, hanem egymás tükörképei vagyunk. Keresztülsétáltam a szobán és

megpusziltam apa arcát. – Jó reggelt.

- Jó reggelt. Láttad a híreket? – kérdezte.

- Igen. Legalább ezúttal senki nem halt meg.

- Hála istennek, hogy nem. - Azok volt a legrosszabb esetek, amikor halott embereket találtak az utcán, vagy eltűntek. Szörnyű volt olvasni annak a

fiatalembernek a nevét, akit csak úgy megvertek, mert a családjával egy jobb környékre költözött vagy nőét, akit megtámadtak, mert megpróbált olyan munkát szerezni, ami korábban elérhetetlen lett volna neki.

Néha keresni sem kellett a motivációját és a személyét annak, aki a bűncselekmény mögött állt, de még gyakoribb volt, hogy nem volt semmilyen nyomravezető jel és magyarázat. Fárasztó volt, számomra látni ezeket és tudom, hogy apának még rosszabb volt.

- Nem értem ezt. – Levette az olvasó szemüvegét és megrázta a fejét. – Nem akarják többé a kasztrendszert. Kihasználtuk az időt, fokozatosan szüntettük meg,

hogy mindenki hozzá tudjon igazodni. Most pedig épületeket gyújtanak fel.

- Van valami módja, hogy ezt megállítsuk? Alakíthatnánk tanácsot, ami ellenőrzi a sérelmeket?- Újra a képre néztem. A sarkon, az étterem tulajdonos

fiatal kisfia sírt, amiért mindenüket elvesztették. A szívemben tudtam, hogy a panaszok gyorsabban jönnek, mint hogy bárki meg tudná nevezni őket, de azt is tudtam, hogy apa semmit nem tehet ellenük.

Apa rám nézett. – Ez lenne, amit tennél?

Mosolyogtam. – Nem, megkérdezném az apámat, hogy ő mit tenne. Sóhajtott.

5

– Nem lehet örökké ez a megoldás Eadlyn. Erős döntéshozónak kell lenned. Hogyan oldanád meg ezt a sajátos esetet?

Belegondoltam. – Nem hiszem, hogy meglehet. Nincs módja annak, hogy bebizonyítsuk, hogy

a pincér régi kasztja volt az, amiért megtagadták az előreléptetést. Az egyetlen

dolog, amit tehetünk, hogy elindítunk egy nyomozást, hogy ki kezdte a

gyújtogatást. Az a család ma elvesztette a megélhetését és valakinek vállalnia kell

ezért a felelősséget. A gyújtogatás nem lehet az igazságszolgáltatás eszköze. Megrázta a fejét a papírra nézve. – Úgy gondolom, igazad van. Szeretnék segíteni rajtuk, de ennél is fontosabb,

hogy kitaláljuk, hogyan előzzük meg, hogy ez újra megtörténjen. Elharapóztak a dolgok Eadlyn és ez ijesztő. Apa beledobta az újságot a szemetesbe, aztán felállt és az ablakhoz sétált. Ki

tudtam olvasni a feszültséget a testtartásából. A pozíciója néha sok örömet

okozott neki, mint például annak az iskolának a meglátogatása, ahol

fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy fejlessze és láthassa a virágzó közösségeket

a háborúmentes övezetben, amit ő biztosított. A napok többségében azonban nyugtalan volt az ország állapota miatt és színlelnie kellett a mosolyát mikor

riporterek érkeztek, azt remélve, hogy az erőltetett nyugalma mindenki másra is átragadhat. Anya segített viselni a terheket, de a nap végére apa az ország sorsa az ellenkezőjére fordult. Egy nap mindez az én vállamat nyomja majd. Hiába minden, aggódtam, hogy idő előtt őszülök majd bele.

- Írj nekem egy feljegyzést Eadlyn. Emlékeztess rá, hogy írjak Harpen

kormányzónak Zuniba. Ó, és írd fel azt is, hogy Joshua Harpernek írjak, ne az

apjának. Mindig elfelejtem, hogy az utolsó választáson őt választották meg.

Leírtam az instrukcióit az elegáns írásommal, és arra gondoltam, milyen hálás lesz később ezért, mikor megnézi. Apa a legrosszabb alkalmakkor rám bízta a

szépírást.

6

Magamban vigyorogtam mikor ránéztem, de az arcom hamar elkomorodott

mikor láttam, hogy a homlokát dörzsöli, mert olyan erősen próbált kitalálni valami megoldást a problémára.

- Apa? Felém fordult és ösztönösen felemelte a vállát, mintha erősnek kéne mutatnia magát, még előttem is. - Mit gondolsz, miért történik mindez? Nem volt mindig így.

Felemelte a szemöldökét. – Természetesen nem – mondta, szinte önmagának. –

Az elején mindenki elégedett volt. Minden alkalommal mikor egy új kasztot

megszüntettünk, az emberek ünnepeltek. Csak az utóbbi pár évben, mióta az

összes megcímkézést eltöröltük, azóta kezdtek elromlani a dolgok.

Visszabámult az ablakra. – Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy azok, akik a kasztrendszerben nőttek fel, félnek attól, hogy ez a világ mennyivel jobb lehet. Összehasonlításképpen, sokkal könnyebb házasodni vagy munkába állni. A

családok pénzügyi helyzete nem volt rózsás egy általános szakmával. Most több választási lehetőségük van, amikor a tanulmányaikra kerül a sor. Ez határozott javulás. Azonban akik a választás lehetősége nélkül nőttek fel és még mindig ellenállásba ütköznek… azt hiszem, ők nem tudják, mihez kezdjenek.

Rám nézett és vállat vont. – )dőre van szükségem – motyogta. – Találnom kell egy módot, hogy szüneteltessem a dolgokat, rendbe tegyem őket és újra elindíthassak mindent.

Egy mély barázdát vettem észre a homlokán. – Apa, nem hiszem, hogy ez

lehetséges.

Rám nézett és magában nevetett. – Már megtettük ezelőtt is. Emlékszem, mikor…

A szeme megváltozott, és úgy festett, mintha egy ötlete támadt volna. Rám nézett egy pillanatra, mintha kérdezni akarna valamit tőlem szótlanul. - Apa?

- Igen.

- Jól vagy?

7

Pislogott párat. – Igen, drágám, mi több, nagyon jól. Miért nem mész és dolgozol

kicsit azon a költségvetés csökkentésen? Átbeszéljük az ötleteidet délután.

Beszélnem kell anyáddal.

- Rendben. – A matematika nem tartozott a természet adta adottságaim

közé, így kétszer olyan lassan dolgoztam bármilyen költségvetési vagy pénzügyi

javaslaton, mint azt terveztem. De teljességgel elutasítottam azt, hogy apa egyik

tanácsadója a hátam mögött álljon egy számológéppel, hogy kijavítsa a hibáimat.

Még akkor is, ha egész este fenn kellett miatta maradnom és megbizonyosodnom

arról, hogy a munkám hibátlan. Természetesen Ahrennek jól ment a matematika, de őt sosem kényszerítették, hogy költségvetési, újra felosztási vagy egészségügyi ülésekre járjon. Éppen 7

hülye perccel úszta mindezt meg. Apa megveregette a vállam, mielőtt kisietett a szobából. Tovább tartott, mint

máskor a számokra koncentrálnom. Nem tudtam segíteni, de elterelte a

gondolataimat, hogy milyen arcot vágott és a félreérthetetlen bizonyosság, hogy

ez miattam volt.

8

2.

Miután pár órát dolgoztam a költségvetési jelentésen, úgy döntöttem, hogy

szünetet tartok és visszatértem a szobámba egy kézmasszásra, amit Neena

csinált. Szeretem az ilyen apró luxus dolgokat a napjaimban. A ruhákat rám

szabják, az egzotikus desszertek csak úgy jönnek-mennek, csak mert csütörtök van, és gyönyörű holmik végtelen sora, mindez csak úgy mellékesen, és ezek voltak a kedvenc részei a munkának.

A szobám a kertre nézett, és ahogy a nap telt, a napfény úgy változott meleg, mézszínű, világosra a főfalat. A melegre koncentráltam és Neena felszabadító

ujjaira.

- Mellesleg, az arca olyan vicces volt. Olyan, mintha eltűnt volna egy percre. Próbáltam elmagyarázni apa ma reggeli testen kívüli utazását, de túl nehéz volt

átadni az élményt. Még én sem tudtam biztosan, hogy megtalálta-e anyát vagy

nem, mivel nem jött vissza az irodába.

- Gondolja, hogy beteg? Mostanában fáradtnak látszik. – Mondta Neena

miközben a keze csodákat tett.

- Talán- válaszoltam, arra gondolva, hogy apa nem pontosan fáradtnak

nézett ki. – Lehet, hogy stresszes. Hogy is ne lenne az, mikor ilyen döntéseket kell

meghoznia, mint amiket meghoz?

-És amiket egy nap Önnek kell meghoznia – mondta hangjában őszinte aggodalommal és játékos szórakozottsággal.

-Ami azt jelenti, hogy kétszer ennyiszer kell megmasszíroznod.

-Nem is tudom- mondta. Azt hiszem egy pár év múlva valami újat szeretnék

majd kipróbálni.

Megrándult az arcom. – Mi mást csinálnál? Nem sok jobb munka van, mint a palotában dolgozni.

9

Kopogtak az ajtón, így nem volt esélye válaszolni a kérdésre.

Felálltam, hátradobtam a blézeremet az öltözőasztalra és intettem Neenának, hogy beengedheti a vendéget.

- Anya, apa. – Odasétáltam hozzájuk, hogy megöleljem őket. – Épp most

akartam visszaindulni az irodába.

Anya hátrasimítottam a hajam a fülem mögé, rám mosolygott. – Nagyon csinos

vagy ma.

Büszkén hátraléptem és végigsimítottam a ruhámon a kezemmel. – A karkötő nagyon illik hozzá, nem gondolod?

Kuncogott. – Kiválóan figyelsz a részletekre. – Hébe-hóba megengedte anya, hogy kiválasszam neki az ékszereket és cipőket, de ilyen csak ritkán történt. Anya nem

lelte benne úgy örömét, mint én és nem hitt az extra dolgokban szépítkezés terén. Az ő esetében, nem is nagyon volt rá szüksége. Tetszett, hogy ennyire klasszikus. Anya megfordult és megérintette Neena vállát – köszönjük, elmehet-mondta

csendesen.

Neena gyorsan bókolt és magunkra hagyott.

- Valami baj van?- kérdeztem.

- Nem szívem. Csak négyszemközt akarunk beszélni veled – apa kinyújtotta a

kezét és mindünket az asztal felé vezetett. – Egy lehetőségről szeretnénk veled beszélni.

- Egy lehetőségről? Utazni fogunk? - imádok utazni. Kérlek, mondjátok, hogy

végre elmegyünk egy tengerparti utazásra. Lehetne, hogy csak mi hatan

megyünk?

Még ha három, alkalmanként civakodó fiútestvérrel is, azt kívántam, hogy

együtt menjünk. Arról álmodoztam, hogy apa végre - végre! – elvisz minket a

tengerpartra.

- Nem egészen. Nem mi szeretnénk menni, annál inkább látogatókat

hívnánk. – magyarázta anya.

- Oh! Látogatók! És kik jönnek?

10

A szüleim összenéztek, aztán anya folytatta a mondandóját. – Jól tudod, hogy a

dolgok most bizonytalanok. Az emberek reménytelenek és boldogtalanok, és nem

találunk módot a feszültségek enyhítésére.

Sóhajtottam - Igen, tudom.

- Keressük a módját, hogy javítsunk a hangulaton. – tette hozzá apa.

Erre felélénkültem. A hangulatjavítás mindig ünnepséggel jár. És én mindig

készen álltam egy bulira.

- Mire gondoltok pontosan? - a képzeletemben egy új ruha képe

körvonalazódott és majdnem ilyen gyorsan ki is töröltem. Mos másra sokkal

jobban kellett figyelnem.

- Nos – kezdett bele apa – az emberek a családunkkal kapcsolatos pozitív

dolgokra reagálnak a legjobban. Mikor anyukád és én összeházasodtunk, az volt

az ország egyik legjobb éve. És emlékszel rá, hogy az emberek milyen bulikat

csaptak az utcákon, mikor megtudták, hogy Osten születésekor?

Mosolyogtam. Kilenc éves voltam, mikor Osten született és sosem felejtem el,

hogy az emberek milyen izgatottak voltak a bejelentésekor. Még éjfél után is

hallottam a zenét a hálószobámban.

- Az csodálatos volt.

- Igen, az volt. És az emberek szeme most rád szegeződik. Nem sok van már hátra, amíg királynő leszel. – Apa szünetet tartott. –Arra gondoltunk, persze ha te

is akarod, hogy csinálhatnánk valami nyilvános dolgot, valamit, ami izgalmas

lehet az emberek számára és számodra is igen kedvező lehet. Résnyire szűkült a szemem és nem igen tudtam rájönni, hogy mi okból. –

Hallgatlak.

Anya megköszörülte a torkát. – Tudod, hogy a múltban a hercegnők más ország hercegeihez mentek feleségül, hogy támogassák az ország nemzetközi

kapcsolatait.

-Jól hallottam, hogy múlt időt használtál, ugye?

Anya nevetett, de én nem éreztem ilyen jól magam. – Igen, jól értetted.

11

- Remek. Csak mert Nathaniel herceg úgy fest, mint egy zombi, Hector herceg

úgy táncol, mint egy zombi és, ha a Német Szövetség hercege nem tanulja meg a

személyes higiénia kritériumait a karácsonyi ünnepségre, akkor meg se kéne

hívni.

Anya a csalódottan rázta meg a fejét. - Eadlyn, mindig olyan válogatós voltál.

Apa vállat vont. – Talán ez nem is rossz dolog. - Ahogy ezt apa mondta, anya

rámeredt.

Megráncoltam a homlokom. – Mi a ménkűről beszéltek?

Újra pillantást váltottak, mivel itt a beszélgetés nyilván elért egy kínosabb pontra. – Tudod, hogy anyád és én hogyan találkoztunk – kezdett bele apa.

Megforgattam a szemem. – Mindenki tudja. A ti történetetek egy valóságos

tündérmese.

Ezeknél a szavaknál ellágyult a pillantásuk és elmosolyodtak. A testük mintha kissé egymás felé dőlt volna és apa az ajkába harapott miközben anyára nézett.

- Ő, elnézést. Elsőszülött a szobában, nem zavarok?

Anya elpirult, mikor apa megköszörülte a torkát és folytatta. – A Párválasztó

folyamata nagyon sikeres volt számunkra. És bár úgy gondolom a szüleimnek

voltak problémái, nálunk is bejött a dolog. Így hát… azt reméltük… - habozott és a

tekintetünk összetalálkozott.

Lassan fogtam fel, hogy mire is utal. Tudtam, hogy mi az a Párválasztó, de soha, egyetlen egyszer sem jött szóba lehetőségként, egyikünk esetében sem, nem

hogy nálam.

-Nem.

Anya felemelte a kezét, figyelemre intve ezzel. - Csak figyelj rám.

- Egy Párválasztó? - Tört ki belőlem. -Ez őrültség! - Eadlyn, ne legyél ésszerűtlen. Rábámultam. - Megígérted, hogy sosem kényszerítesz arra, hogy

szövetségből házasodjak meg. Mitől lenne ez jobb?

- Csak hallgass meg minket - unszolta America.

- Nem! - kiáltottam. Nem teszem meg.

12

- Nyugodj meg, szívem.

- Ne beszélj így velem. Nem vagyok már gyerek!

Anya sóhajtott. – Pedig most pont úgy viselkedsz, mint egy gyerek.

- Tönkreteszitek az életemet! – az ujjaimmal a hajamba túrtam és többször mély levegőt is vettem, azt remélve, ez segít gondolkodni. Ez nem történhet meg. Nem velem.

- Ez egy hatalmas lehetőség – bizonygatta apa.

- Ti megpróbáltok egy idegenhez láncolni!

- Mondtam neked, hogy ilyen makacs lesz – motyogta anya apának.

- Nem is tudom kitől örökölhette – vágott vissza apa egy mosollyal.

- Ne beszéljetek rólam úgy, mintha nem lennék a szobában!

- Sajnálom – mondta apa. Csak arra kérünk, fontold ezt meg.

- És mi van Ahrennel? Ő nem jöhet számításba?

- Nem Ahren lesz a következő király. Valamint, ezen a ponton érthető, hogy ő Camille mellett fog uralkodni Franciaországban. Camille hercegnő volt a francia trón örököse és egy pár évvel ezelőtt úgy tervezte, hogy mindenáron kiveti a lasszóját Ahren szívére.

- Akkor házasítsátok össze őket! – könyörögtem.

- Camille akkor lesz királynő, ha eljön az ideje és hozzád hasonlóan, neki is önmagának kell megkérnie a párját, hogy elvegye feleségül. Ha ez Ahren döntése

lenne, megfontolnánk, de nem az.

- És mi van Kadennel? Nem kérhetitek meg őt erre?

Anya kényszeredetten nevetett. – Ő tizennégy éves! Nincs annyi időnk. Az embereknek most kell valami, amitől izgatottak lehetnek. Anya rám emelte a tekintetét. – És hogy őszinte legyek, nem itt az ideje, hogy

keress valakit magad mellé, akivel uralkodhatsz majd?

Apa bólintott. – Így igaz. Ez nem az a szerep, amitől azt várnám, hogy egyedül birkózz meg vele.

- De nem akarok megházasodni - mondtam. Kérlek, ne kényszerítsetek, hogy

ezt megtegyem. Csak 18 vagyok.

13

- Ami pont annyi, mint amennyi én voltam, mikor összeházasodtunk apáddal – világított rá anya.

- Nem állok rá készen – mentegetőztem. Nem akarok férjet. Kérlek, ne

kényszerítsetek erre.

Anya elsétált az asztal mellett és a kezét az enyémre tette. – Senki nem tesz

ellened semmid. Te teszel valamit az alattvalóidért. Te ajándékozod meg őket. - Úgy érted, színleljek mosolyt, mikor leginkább sírni lenne kedvem? Egy gyors szemöldökráncolást kaptam cserébe tőle.- Ez mindig a munkánk

része volt. Rá bámultam csendesen követelve egy jobb választ tőle. - Eadlyn, miért nem gondolkodsz rajta egy ideig? – mondta apa nyugodt

hangon. Tudom, hogy nagydolog ez, amit tőled kérünk. - Ez azt jelenti, hogy van választási lehetőségem?

Apa mély levegőt vett, megfontolva kérdésemet. – Nos, drágám, valójában 35 választási lehetőséged lesz. Felugrottam a székből, megcélozva az ajtót. - Menjetek ki! – követeltem. Menjetek! Ki!

Szó nélkül hagyták el a szobámat.

Hát nem tudták ki vagyok én, mire tanítottak engem? Eadlyn Schreave vagyok.

Senki nem volt hatalmasabb nálam. Szóval, ha azt gondolták, hogy harc nélkül

feladom, akkor nagyot tévedtek.

14

Bónusz csókjelenet:

Lehajolt férfi , ajkai találkoztak az enyéimmel Eadlyn és ott tartotta őket. Aztán az ajkai szétnyíltak és összecsukódtak, majd újra szétnyíltak. Nagy levegőt vettem a csókok közti pillanatban, ezzel jelezve, hogy újra csinálhatja. Csinálta is hála az istennek, mert még soha nem csókoltak így ezelőtt és még többet akartam. Az a pár alkalom, amikor fiúval csókolóztam, túl gyors volt,

hanyag egy gardróbbal elbújva vagy egy szobor mögött, de ez ennyi térrel körülöttünk és anélkül, hogy ellenőrizgettek volna, egész más volt. A száját megint az enyémhez nyomta és én teljesen meg voltam lepődve, hogy

még egy ilyen csókot kapok. Olyan volt, mintha a csontjaim elkásásodtak volna. A

haját az ujjamra csavartam, megdöbbentve ezzel magamat is, hogy ilyen

késztetést érzek, hogy így maradjon egész este.