Ballagási ünnepi műsor

Milyen régen is volt!Hogy futnak az évek!Régi iskolámnakEmlékét keresve ma is visszatérek.

Vallatom a padot, Ahol egykor ültem. Hol vannak a társak? Hol van jó tanítóm, Kiért lelkesültem!

Hallom a hangját is: Mintha hozzám szólna. Anyám mellett anyám, A Te kezed fogniDe nagy öröm volna!

Elszaladt esztendők Kopott halvány emlék. De a hála örök, S úgy dobog a szívem, Mintha gyermek lennék.

Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!Semmi se dőlt el és nem végleges. Ésszel-szívvel törj messze a csodákhoz, Égen-földön ős titkot fejtegess!

Sokszor köszöntem én az iskolának, Mely tavasz végén elcsendesedett: Az ablakok s a termek visszavárnak, Nyelvem hegyén reszket a felelet…

Sokszor gondolok kipirult arcomra, Ahogy benyitok s a padban ülök, Elfulladok: elmém e kérdés nyomja, Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?

Bejártam már a naprendszer bolygóit, Mint fantasztikus regény utasa, De hallottam: a kis iskola szólít, Siessek vissza, siessek haza.

Évtizedek kísérnek, s valahonnan Vékonyka hangon szül egy kisgyerek: Én szólok-e? Vagy csupán a visszhangom? Szorongva nézek, s félve felelek…

Az iskolának búcsút sose mondtam. Ő hívott engem és én hívtam őt. Kapuja előtt állok égő gondban, S nézem az égig hullámzó időt.

El ne feledd soha, amit ígértekSzülők, barátok, költők, iskolák, Hogy kedves, okos, szép igazS tied leszMit álmodba szőtt a szomjú vágy.

Gyakran az álom elém állít. Kedves utcáiddal, iskolaút. Kapunktól egész az iskoláig Voltál léptemhez kalauz.

Házak guggolnak hosszan kétfelől – Milyen pontosan tudom még!És felettünk, amott a dombtetőnTemplomtorony tekint szét.

Boldog, reggeli utam közepén Gyönyörű látvány integet: Kéken libbenő lánykát látok én, S két játszi kék szemet.

Táncos gyalogutakon jártam, Keresztül egy kis fasoron. Ott, a padon, holdsugárbanÍrtam első verssorom.

Feledésbe hull sok kínos lecke, És minden oly ragyogó már,Érzem, engem valahol messze Boldog, gyönyörű élet vár.

Aki csak szelet vetni bátor S vihart aratni már erőtlen: Úgy tűnik el, mint a kámfor, A mindent elsöprő időben.

Ki szelet vet, ügyet se vessen Cirógató, lágy fuvalomra – Nincs dolga azzal, ami lebben. Ami sodor – azzal van dolga.

Hófehér ingben állok a nyár közepén. Illatos földeken súlyos a kéve, Dicsérni termést magasról zuhan a fény,

Zümmög a táj és az idő zenéje.

Ó, gyönyörűen hozza az ős zenekar, Dallammá vált most az idő futása. Két fülem sírást hallani sose akar, Csak azt, ha ezüstben zokog a nyárfa.

Illat és fény és éltető nagy muzsika! Mindennél mohóbban issza az ember. Így lesz részeg e küszködő bolygó fia, S gyönyöre kurta, de fölsírni nem mer.

Így vagyok én, a gondjaim fénysebesen Beértek, köröttem kórusba állnak. Orkánt legyező húrokon szólnak nekem, S tüneményt vesztve a szív belesápad.

Visznek a percek, zablátlan, erős fogat, Nekem a jelenkor nem puha fészek. Más lesz az élet, fejünkbe új titkokat Súgnak a sejtek, tengerek, ércek.

Nem elég a jóra vágyniA jót akarni kell! Nem elég akarni, De tenni, tenni kell!

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,

Jó iskolánk! Még sok-sok ötven évet Érjen meg, virulj, légy fénylő, tiszta, nagy Köved közt lüktessen az ifjú élet, Ezer meleg szív, ezer büszke agy, Nemes tanárok, sok nemes tanítványHírét növeljék e tisztes falak –

Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, Ismerjem bár az összes titkát és minden Tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassanak, Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny, Nem kételkedik, nem gőgösködik, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal.

Mindent eltűr, mindent elhisz. Mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha el nem múlik.

Repülj, semmi se szegje kedvedet, Repülj, szakítsd magadra az eget,Építs, vagy ronts, neked minden lehet!

Szabad, vagy, mint űrben a fénysugár, Szabad, mint a morajló tengerár, S csak öntörvényed s korlát, határ.

Egy szűk nap alatt felnőtté váltunk. Új életre szül - verekedni, alkotni emberül - E búcsúztató, friss júniusi nap.

Nézzetek még utánunk egy kicsit, Amíg a nóta elvékonyodik, Amíg az utca sarka eltakar, Ott hallgat el majd ijedten a dal, Ott maradunk magunkra teljesen, Ott próbálunk hajózni új vízen, Kezdünk új bátrabb evezőcsapást…S ott látjuk meg, hogy másképpen nem lehet, Először mindet úgy teszünk, amint Tőletek láttunk, ifjú „öregek”, ősök, szülők s tanáraink.