Baranyi Ferenc: VÁLOGATOTT VERSEIBaranyi Ferenc: POEZII ALESE

A román változat nyersfordítása, számítógépes szedés és korrektúra: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU

Traducerea brută în limba română, culegerea computerizată şi corectură: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU

DTP: ANCA IVAN

GRAFICA: MIRCIA DUMITRESCU

Sponzorul traducerii: NECULAI ONŢANU, primarul Sectorului 2, Bucureşti

A fordítást szponzorálta: NECULAI ONŢANU, Bukarest 2-es kerülete polgármestere

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României

Baranyi, FerencValogatott Versek = Poezii alese / Baranyi Ferenc ;

trad.: Ion Brad ; pref.: Hajdu Győző. - Bucureşti : Biblioteca Bucureştilor, 2012

ISBN 978-606-8337-41-8

I. Brad, Ion (trad.) II. Hajdu, Győző (pref.)

821.511.141-1=112.2=135.1

Baranyi Ferenc VÁLOGATOTT VERSEI

Baranyi Ferenc POEZII ALESE

Kétnyelvű kiadás (magyar-román) Ediţie bilingvă (maghiară-română)

Ion Brad fordítása Traducerea: Ion Brad

Előszó: Hajdu Győző Prefaţă: Hajdu Győző

Editura Biblioteca Bucurestilor Bucuresti – 2012

5

MAGYAR VAGYOK, DE EURÓPAI

Baranyi Ferenc vagyok, Kossuth-díjas – és számos más hazai és külföldi dijjal – kitüntetett magyar költő. Mintegy hatvan könyv – köztük harminc verseskötet – szerzője.

Nyomtatásban először 1954-ben láthattam versemet egyik magyarországi vidéki lapban. Tizenhét éves voltam akkor. Előttem volt az élet és a költői pálya. A hatvanas évek elején híresültem el igazán, még bölcsészhallgatókent. A hatvanas évek közepén pedig hírnevem már az országhatárokat is átlépte, amikor a nyugati sajtó a “magyar Jevtusenkóként” kezdett emlegetni. Azóta szinte minden európai nyelvre lefordították a verseimet. Örülök, hogy most Eminescu nyelvén is olvasható lett néhány költeményem. Talán itt is sikerül használnom velük. Mert Petőfivel vallom: én használni s nem ragyogni akarok. Úgy szóltam s ma is úgy szólok tehát, hogy a szakmán kivül is értsék, amit mondok. Nem feltétlenül egyszerűen akarok írni, csupán világosan. Rengetek hermetista olasz és szürrealista – sőt lettrista – franciát fordítottam. Tudnék tehát divatosabban is verselni. Csak éppen nem akarok. Korszerű akarok lenni, nem divatos. Egyik fiatalkori versem, a Ballada a dolgok etikájáról visszatérő refrénjeként ezt ismételgetem: a törvény új, de régi az ítélet. Most, 74 évesen be kell látnom, hogy a törvény sem egészen új és az ítélet is konokul a régi még. A világ tehát nekem sem engedte, hogy megváltsam. Mindazonáltal, ha egysnémely műveimmel sikerült akárcsak picikét is felbátorítanom, magabiztosabbá tennem azokat a tétova moccanásokat az emberi lélek legmélyén, amelyek az új törvény és az új ítélkezés felé nyújtózkodnak, akkor talán nem éltem hiába.

Műfordítóként is kamaszkoromban debütáltam. Akkor a tananyagot fordítottam lelkesen. Az orosz tankönyvünkben ugyanis egy-egy olvasmány helyén felbukkant olykor

6

Puskin vagy Lermontov egy-egy rövidebb költeménye. A házifeladat az volt, hogy fordítsuk le prózában, ám én túlbuzgalmamban eleve versben próbáltam visszaadni a feladott költeményeket. Az első áldozat Lermontov Párusz (Vitorlás) című verse volt.

Ma már főleg olasz versek tolmácsolójaként tartanak számon, jelenleg például Dante Isteni Színjátékának Pokol című canticáját fordítom, de egész pályafutásom alatt szinte missziós feladatnak tekintettem azt, hogy a dunamenti népek líráját Petőfi nyelvén szólaltassam meg. Nemzetiségi faluban születtem, ahol magyarok és szlovákok torzsalkodás nélkül, egymásra utalva vészelték át a viharos évszázadokat. Már kölyökként arról ábrándoztam, hogy egyszer majd az egész Dunatájon ez lesz a helyzet. Hogy torzsalkodás nélkül, egymásra utalva intézik a sorsukat magyarok, szlovákok, románok, szerbek és horvátok. Ehhez kövezem én is az utat azzal, hogy a szomszéd népek költőit előszeretettel tolmácsolom. Románból nyersfordítás segítségével dolgozom, Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga és Eugen Jebeleanu így is a legkedvesebb költőim között foglalnak immár helyet, a kortárs román költők közül nem egyhez személyes barátság és rokonszev is fűzött, mint például Mihai Beniuc, vagy a most elhúnyt Adrian Paunescuhoz.

Kérem, ezután is számítsanak rám, mint tolmácsukra. Magyar vagyok, de európai – írta József Attila a Viszem a földem című versében. Csak ismételni tudom nagy példaképemet. És nagyon remélem, hogy talán nem is olyan sokára európai tudatú magyarok, románok, szlovákok és szerbek népesítik be kontinensünknek ezt a viharok-csupálta, keleti felét.

Baranyi Ferenc

7

SUNT MAGHIAR, DAR EUROPEAN

Sunt Ferenc Baranyi, scriitor maghiar, laureat al premiului Kossuth şi a altor premii primite atât acasă, în Ungaria, cât şi în străinătate. Sunt autorul al aproximativ a 60 de volume, din care 30 sunt volume de poezii.

Poezia mea a fost publicată prima oară în anul 1954, într-un ziar de provincie. Atunci aveam 17 ani. Aveam în faţă viaţa şi cariera. La începutul anilor ’60 am devenit, într-adevăr, celebru, în perioada în care eram student la Facultatea de Ştiinţe Umaniste. În mijlocul anilor ’60, când presa occidentală a început să mă pomenească drept „maghiarul Ievtusenko”, reputaţia mea a depăşit deja graniţele Ungariei. De atunci poeziile mele au fost traduse aproape în toată limbile europene. Mă bucur că acum câteva poezii ale mele pot fi citite şi în limba lui Eminescu. Poate şi aici o să fiu de folos cu ele, deoarece – aşa cum a mărturisit şi Petőfi – : eu vreau să slujesc şi nu să strălucesc. În totdeauna m-am exprimat şi mă exprim şi astăzi în aşa fel, încât să înţeleagă ceea ce vreau să spun şi cei care nu sunt cunoscătorul acestui. Nu vreau neapărat să scriu modest, ci doar foarte clar. Am tălmăcit o imensitate de opere ale hermetiştilor italieni şi ale surrealiştilor, ba mai mult şi ale lettriştilor francez. Aş putea să fiu şi un scriitor la modă, numai că nu vreau. Vreau să fiu contemporan, dar nu la modă. Într-una din poeziile mele de tinereţe, intitulată „Balada”, astfel mărturisesc despre etica lucrurilor, repetându-mă ca un refren: legea este nouă, doar sentinţa este veche. Acum, la vârsta de 74 de ani trebui să recunosc că nici legea nu este prea nouă, iar sentinţa a rămas acelaşi cu încăpăţânare. Lumea nu mi-a permis nici mie să o mântuiesc. Însă, dacă prin câteva opere ale mele am reuşit câtuşi de puţin să le încurajez, să-i dau forţă pentru a fi mai sigure de sine acelor aspiraţii ezitante din străfundul sufletului omului, care au tendinţa de a se îndrepta spre noua lege şi sentinţă, atunci, probabil, nu am trăit degeaba.

8

Ca traducător de opere am debutat tot în timpul adolescenţei. Atunci am tălmăcit cu mare entuziasm din materiile şcolare. În manualul de limbă rusă, în locul unei lecturi era câteodată câte un poem mai scurt al lui Puskin sau al lui Lermontov, iar tema noastră de casă era să scriem o compunere literară despre respectivul poem. Eu eram foarte sârguincios şi chiar de la bun început am încercat să scriu sub formă unei poezii. Prima victimă a fost poezia Corabia văzduhului a lui Lermontov.

Astăzi, sunt considerat, mai ales, interpretul poeziilor italiene. În prezent mă ocup de traducerea primei cantice din Divina Comedia a lui Dante, Infernul. Pe parcursul carierei mele am considerat că este misiune mea de a transpune în limba lui Petőfi creaţiile lirice ale popoarelor dunărene. Şi asta în contextul în care m-am născut într-un sat unde trăiau laolaltă mai multe naţiuni, unde maghiarii şi slovacii au reuşit să răzbate, fără dispute, cu sentimentul de nevoia reciprocă, mai multe secole de frământări. Încă din copilărie am visat că odată în întreaga zonă a Dunării va fi la fel. Adică, maghiarii, slovacii, românii, sârbii şi croaţii îşi vor rândui soarta fără dispute cu sentimentul de nevoia unul de altul. Pentru înfăptuirea unei asemenea convieţuiri între popoare încerc să pavez drumul prin interpretarea poeţilor popoarelor învecinate. Din limba română lucrez cu ajutorul traducerilor primare. Printre poeţii mei preferaţi se numără şi Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga si Eugen Jebeleanu. Dintre poeţii român contemporan cu mulţi am dezvoltat o prietenie personală şi simpatie, cum ar fi, de exemplu, Mihai Beniuc sau Adrian Păunescu, decedat recent.

Şi în viitor puteţi să vă bizuiţi pe mine, ca interpretul dumneavoastră. Sunt maghiar, însă european – scria József Attila în poezia intitulată Îmi duc pământul. Nu pot să fac altceva decât să-mi urmez marele meu exemplu. Am speranţa că, poate, această parte estică a continentului nostru, sfâşiată de zbuciumi, în curând va fi populată de maghiari, români, slovaci şi sârbi cu spirit european.

Baranyi Ferenc

9

A LELKEKBEN ÁTÉLT TÖRTÉNELEM HŰ POÉTA-KRÓNIKÁSA

Megtisztelő feladatnak teszek eleget, amikor a versszerető románok népes táborának a figyelmébe ajánlom a budapesti, európai lelkületű és európai jelentőségű poéta és műfordító Baranyi Ferenc költészetét. Ugyancsak népes, magyarországi híveinek, rajongóinak, természetesen, nem kell Őt bemutatnom, mivel hazájában hosszú éveken át, főként pályafutása első három évtízedében, a sokaság, tízezrek, – nem túlzás a szó, – valósággal ünnepelték. Megtisztelő feladatom minél teljesebb értékű megvalósítása érdekében újra olvastam a Baranyi-verkötetek egész sorát. A magyarországi kortárs költészet emblématikus alakjának lírai birodalmában gyönyörködve, újra rádöbbentem, hogy Baranyi Ferenc költészetéről én csak a csodálat, az indulat mély lázában, egyszóval elfogultan tudok írni. Egyrészt azért, mert Ő a legemberebb ember és a legemberebb költő, akihez engem valaha is személyes kapcsolat, barátság fűzött. Másrészt pedig, a verskötetek újraolvasása során, – ki tudja hányadszor! –, az a felismerés tudatosult bennem, hogy Baranyi Ferenc költő és műfordító szerepe ma már túlnő az irodalom határain és politikai, nemzeti jelentőséget nyer. Közéleti-közszolgálati lírai életműve ugyancsak egyértelműen arról tanuskodik, hogy Őt nagyobb igazságérzet, nagyobb országos lelkiismeret vezérli, mint talán bárkit a mai magyar haza szellemi-politikai vezetői közül. A népe, nemzete iránt valóban elkötelezett költőt Baranyi mindig kellemetlennek képzelte, aki olyan, mint a lelkiismeret.

Ez az országos lelkiismeret „kellemetlenkedett” a Kádár-korszakban íródott, remek közéleti verseiben. És ez munkált a rendszerváltás utáni szocialista kormányzás éveiben született lírai vallomásaiban s munkál mai is új költeményeiben. Emiatt nem volt a múlt rendszer kegyeltje,

10

s emiatt nem „üdvöskéje” az Orbán Viktor féle hatalomnak se. Elkötelezett hitvallása a mindenkori hatalom torzulásait vette tűz alá. „<Az elkötelezettség> az én költői és szerkesztői gyakorlatomban, – vallotta, – eddig sem jelentett soha lekötelezettséget. Igy sohasem voltam lakája a változó apparátusnak, de szolgálja voltam mindig is a leghumánusabb eszmének. Olykor igen kényelmetlen...”

Mindezt látva, tudva és verseit olvasván, minderről meggyőződve, talán érthető és megbocsájtható „bűn”, hogy én nem tudok, a román versszeretőkhöz szólva sem, elfogulatlanul írni Baranyi Ferenc költészetéről. Elfogultságom többszörösen is indokolt. Szubjektív belső indok éppen úgy magyarázza ezt az elfogultságot, mint a külső, objektív tényező.

A világ legtermészetesebb dolga, ha az ember kedvenc lírikusát, – aki szíve, ízlése, életeszménye szerint „fújja a dudát” ama pokolramenést követően, – nem csupán szereti, hanem szellemi fegyvertársaként is kitart mellette „talpig nehéz hűségben”. Vagyis, egyszerűen – csodálja, rajong érte. Eképpen vagyok én, immár 84. életévemet is taposva, lelkes híve, rajongója Baranyi Ferenc poézisének. A belső, szubjektív indok mellett, magátolértetődöen, azért is, mert kedvenc, kortárs magyar költőm istenadta tálentum, páratlan poétatehetség. Akiben, – a XX. század utolsó éveinek magyar költőfejedelme, Illyés Gyula Petőfivel kapcsolatos, emlékezetes megállapítását parafrazálva, – a mai magyarországi irodalomnak az a rendkivüli ritka ajándéka öltött testet, amit nevén nevezni annyit jelent, hogy:Baranyi Ferenc nemcsak kivételes poétatálentum, hanem kivételes karakter, példamutató jellemkép is. Illyés Gyula gondolatánál maradva: a nagy költők, a nagy emberek a legritkábban a legnagyobbak a példaadás dolgában... Baranyi Ferenc ebben az összefőggésben „fehér holló”, hódolatot érdemlő kivételek közé tartozik. Kivételes költői nagyság és nagy jellem egységét példázza életútja, egész irodalmi munkássága.

Ezért is lett a Baranyi-vers lelkem alkatrészévé. Erről a

11

kimondhatatlan hatásról, csoda-e, ha csak forró, tüzes és színes szavakkal tudok szólni?! Azt is vállalva, hogy a XIX. századi, magyar reformkorszak szónokainak stílusában jelentem ki: Leborulok Baranyi Ferenc poéta-nagysága előtt!

Leborulok, mert versei fölszíne, mondhatni bőre alól valósággal kisűt, kilátszik alkotójának összevont szemöldöke, arcvonása, gesztusa, vagyis: személyes hitele, – a jelleme! Leborulok emberi-költői nagysága előtt, mert a rendszerváltást követő korszakban megmaradt annak, ami volt: európai értékeket valló, baloldali embernek és az igazi baloldali eszméhez hű, makulátlan baloldali poétának. Aki a baloldali eszmét nem pártszemináriumokon ismerte meg, hanem vezérlő csillagait, a magyar líra „szentháromságát”: Petőfi Sándort, József Attilát és Radnóti Miklóst rendületlenül követve vállalta és vállalja azt a baloldaliságot, amelynek értelme, lényege, célja: végtelen részvét minden szegény és szenvedő ember, a mélységbe taszítottak, a kiszolgáltatottak iránt; a nyomorban tengődő sokaság, a determináltak szolgálata. „Erre tanít szinte az egész magyar líra is, a <piros zászlók> Petőfije, a <csillagok csillagáról> író Ady, a <tűzhelyet, családot mindig másnak remélő József Attila>”, – vallotta Baranyi, eképpen indokolva mindhalálig vállalt baloldaliságát: „Én nem tudok boldogtalan emberek között élni, azt hiszem, ettől számítok baloldali embernek. Hogy jól érezzem magam a bőrömben, kell hogy úgy nagyjából rend legyen a világon. Hiszek abban, hogy a köztulajdonon alapuló társadalom problémáját nem tudja megkerülni az emberiség. Újra és újra szembe kerül vele, új és új megoldást kell keresnie”.

Költő- és eszme-társáról, Ladányi Mihályról írta, – aki egyik versében önmagát a „szépség huligánjának” nevezte s akit a korabeli magyar irodalomi életben „magyar Villon-ként emlegettek, – : „Fenegyereknek mondták, akit hol megsímogatott, hol meg fenéken billentett a rendszer (a Kádár-rendszer, Hajdu Győző megjegyzése), két ízben József Attila-díjjal tűntetvén ki a tehetségét, másszor meg hosszú szilenciumra kárhoztatva őt. Mindezenáltal az üldözött költő pózában sohasem tetszelgett. Nem riszált a hatalom

12

előtt és nem akart semmiféle üldöztetést kiprovokálni. Tisztességgel tette a dolgát. Jártában-keltében osztogatta magát, mindig tudta, hogy kinek kell odaadni a remény hetedik krajcárját”.

Ezek a sorok tökéletesen ráillenek Baranyi Ferencre, a múlt rendszerben tanusított magatartására, az Idő markának szorításában, a Kádár-féle kulturpolitika viszonyai közepette írott, rendkivül népszerű, közéleti versei morális tartására. Ennél pontosabban, tömörebben nem tudnám a poéta-Baranyi-potré lényegét érzékeltetni. Joggal összegezte keserűen mindazt, amit a rendszerváltás utáni években, a damaszkuszi úton szétnézve, a köpenyegforgatás, a kámeleoni helyezkedés-törtetés terén látott, tapasztalt: „Mérhetetlen nagy erkölcsi fölényt van jogom érezni pályatársaim nagyobbik felével szemben”. Eszmetársaival közös, múltbeli politikai álláspontjáról vallja: „Dacunk lényege az volt, hogy <érte haragudtunk>, nem ellene. Lényeges különbség azokkal szemben, akik egykori ellenzéki pózban tetszelegnek most. Mi úgy fogtuk fel a szocialista író küldetését, hogy viselőjének nem lakájnak kell lennie, aki odavetett koncokért <elzengi> az éppen adott <királyi udvar> dícséretét, hanem nagyon is kellemetlen alaknak”.

Erről az írástudói erkölcsi alapról „kellemetlenkednek” ma is az idős, 75 éves Baranyi Ferenc lírai remeklései. A makulátlan baloldali költő, mint régen, ma is tisztességgel teszi a dolgát. Több mint száz kötetet kitevő életműve, – vers, műfordítás, próza, operalibrettók átültetése, antológiák szerkesztése, rádió-tv-műsorok összeállítása, riport, tárca, publicisztika, – azt a szociális érzékenységet példázza, amely a társadalom, a nemzet, a haza, a sokaság, az emberiség, a korszak sorsdöntő kérdéseire figyelmeztet, fáradhatatlanul keresve, kutatva azokra a humánus, elfogadható válaszokat. Válogatott verseinek ez a most kiadásra készülő csokra lehetőséget nyújt arra, hogy a román versszeretők is meggyőződjenek a Baranyi-líra minden tiszteletet és elismerést megérdemlő szociális érzékenységéről. „Közéleti érzékenységünk még

13

önfeledt pillanatainkban sem hagyott el bennünket”, – írja egyik tárcájában. Mindezt sok, emlékezetes Baranyi-lírai vallomás igazolja, ezekben a költeményekben a közügy és a magánügy közötti határ észrevétlenül eltűnik, a szerző lírájának logikája szerint gyakran előfordul, hogy az egyik téma a másik téma nélkül Baranyi költői világképében nem létezhet.

Nem érdemes sok szót vesztegetni rá, csupán a korrekt tájékoztatás kedvéért jegyzem meg: A divatmániás, minden áron moderneskedő sznobság a „publicisztikusságot” kárhoztatva, Baranyi lírájában a közérthetőség és egyszerűség, az egyértelműség és világosság vonatkozásában feloldandó ellentmondást vélt felfedezni. Mi több, ez a fajta sznob érvelés Baranyi költészetéről szólva volt képes „lírai lektürt” emlegetni, csupán csak azért, mert tudatosan vállalta a publicisztikus jelleget, érthetően, világosan fogalmazott, a bonyolultságok tudatában nem leegyszerűsítve, hanem – tisztán, egyszerűen. Ismét Illyés Gyulára hívatkozom, aki az igazi költő feladatát megjelölve, választ ad a „lírai lektür” vádját hangoztatóknak: „A lényeget megragadni, az eddig ki nem mondottat találó szóval kimondani, s mindezt árnyaltan, de mégis azonnal érthetően, plasztikusan, de mégis tömören, egyszerűen, igényesen, de mégis népszerűen”. A költő és műfordító Baranyi évtízedek óta szóról-szóra ezt teszi „pontosan-szépen, ahogy a csillag megy az égen...”; miközben lenyűgöző könnyedséggel úgy váltogatja a klasszikus és korszerű versformákat, mint a világhírű professzionista táncművészek a lépteiket a színpadon.

Baranyi művészi célja, költői programja, hogy: „hű krónikása lehessen a lelkekben átélt történelemnek”. Aki az életművét ismeri, nyugodt szívvel kijelentheti: ezt a célját elérte, méghozzá, – amint az egyik olasz költőbarátja és fordítója, Giancarlo Vigorelli megállapította, – „európai színvonalon”! Baranyi a húszadik század második felének legjelentősebb magyar költői között foglal helyet”.

A lírikus, a magát ábrázoló művész, az alanyi költő, a lírai hős, aki egyben tárgya is magának, vagyis Baranyi

14

Ferenc, verseiben, közéleti és szerelmi költeményeiben egyaránt, hitelesen, nagy esztétikai élményt nyújtó módon tudott hű krónikása lenni a lelkekben átélt történelemnek és annak, hogy a férfi sorsa – a nő, – a modern magyar regényírás nagy Mestere, Móricz Zsigmond szavaival szólva, – „csak a nőben van bátorság szakítani s kötni is csak a nő tud”.

Szerelmi lírája olyan élménnyel gazdagítja – ezúttal a magyar olvasóra utalva, – a költészet híveit, amely a múlt század klasszikusai, egy József Attila, egy Szabó Lőrinc, életműve által keltett művészi élményhez mérhető. Jószef Attila „Nagyon fáj” és az „Óda”, vagy Szabó Lőrinc a „Semmiért egészen” című felejthetetlen verse után senki a kortárs magyar lírában a férfi és nő örök küzdelméről, a házasságon belüli és a házasságon kivüli gyötrődésről, a lírai hőst növesztő, gyönyörű szenvedélyről, a csalódás pórig alázó szenvedéséről érzékibb, kegyetlenül őszintébb, korszerűbb vallomást nem írt. Ezért ezer és ezer fiatal őrizte zsebében, a szíve táján az 1960-as és az 1970-es években a Baranyi-köteteket, ezer és ezer szerelmes idézte, lélekben egymásnak dölve, verseinek sorait Magyarországon. Ilyen tárgyú költeményei a klasszikus magyar líra lenagyobb, legjelentősebb szerelmes versei mellett foglalnak helyet.

Németh László szerint „nagy magyar költő csak az lehet, aki a magyar eredetiség medencéjéből meríti meg a maga eredetisége korsaját”. Baranyi Ferenc azért is nagy magyar poéta, mert lirai életműve ezer hajszálgyökérrel kötődik a magyar valósághoz, a magyar nép hétköznapjaihoz. Tengerszem mélységű költői képeibe, hasonlataiba, metafóráiba a kipányvázott lelkületű magyar élet, magyar milliók sorsa foglaltatik, – egyetemes érvényű üzenetet hordozva.

Eredeti lírai univerzumához szervesen hozzátartozik az az óriási műfordítói teljesítmény, amely Baranyi helyét a modern magyar irodalom nagy műfordítói: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula mellett jelöli ki.

Nem tudom meg nem jegyezni: Ezért a műfordítói

15

munkásságért már régen Herderdíjat érdemelt volna, de úgy tűnik, hogy Bécsben is olykor nem az érdem szerint osztják a pálmát, hanem ismeretség, kapcsolat, hírnév, illetve ama kijárás révén, aminek eredményeként például az utóbbi évtízedekben nem egy erdélyi magyar író, költő lett Herder-díjas, akinek a műfordítói tevékenység, – a nyelvzseni Franyó Zoltán kivételével –, enyhén szólva, teljességgel eltörpül Baranyi hatalmas, európai jelentőségű teljesítménye mellett.

1999 június 8-án, a bukaresti Nemzeti Színház színpadán, az Együtt-Împreună és a budapesti folyóírat, az Ezredvég közös költő-estéjén mondotta: „Akkor lesznek életesek, – és nem halottasak, – az estéink a Dunatáján, ha az ereinkben csörgedező többféle vér közös célokért dobbanó szívet táplál. S az egyik közös cél egyfajta hódító hadjárat kell legyen, amelynek során birtokba vesszük egymás kultúráját. Hódításon azt értem, amit az önök egyik nagy költője Lucian Blaga értett, aki ezt nyílatkozta egyszer:

<Fordítani annyit jelent, mint hódítani. Bármely nép meghódíthat egy másikat, ha annak irodalmát a maga nyelvére ülteti át. Ime, a hódítási művelet egy fennkölt és magasztos formája: a meghódított nép nem veszít semmit, a hódító pedig nő és tökéletesedik>. Simor Andrással, az Ezredvég folyóírat főszerkesztőjével ilyen hódítókként érkeztünk Bukarestbe”.

Baranyi a világlíra remekei, s a zeneirodalom gyöngyszemei mellett hódítóként „betört” a román költészet világába is: Mihai Eminescu, Ion Pillat, Lucian Blaga, Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc, Adrian Păunescu líráját hódította meg – Petőfi Sándor nyelve számára. Ezért a romániai „hódításáért” illesse Őt külön tisztelet és hála.

S végül: azért is szívem szerint való költő Baranyi Ferenc, akinek poéta nagysága előtt, – megismétlem, – leborulok, mert életműve összeforrt a zenével, a klasszikus muzsikával. Ő az az egyetlen, nagy magyar poéta, aki mély zene-ismeret és professzionista zenetudás birtokába versel; költeményeinek a zene növeszt szárnyakat...

Szívből gratulálok Ion Bradnak, a mai román líra

16

kiemelkedő alakjának, a magyar írók és irodalom nagy barátjának, aki Baranyi Ferenc verseit olyan hitelesen, tökéletesen fordította Eminescu nyelvére, hogy azoknak zene-szárnyain egy csepp folt sem esett...

Baranyi Ferencnek pedig volt költőtársa, cimborája, a már régen elhúnyt kiváló Váci Mihály soraival mondom:

„Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt”.

Drága jó, kedves, hűséges barátom, Baranyi Ferenc!Boldog lehetsz, mert a te néped ajkára is vett és szívébe

is zárt. Melleden olyan kitűntetés ragyog, ami az aranynál ezerszer értékesebb: rajongóid olthatatlan szeretetének fénylő csillaga! Akik között ezután már ott lesznek a román versszeretők is.

Hajdu Győző

Marosvásárhely,2012, október

17

CRONICA UNUI POET LOIAL AL ISTORIEI TRĂITE ÎN SUFLET

Desăvârşesc o sarcină de mare onoare, acum, când prezint atenţiei numeroşilor iubitori de poezie români lirica poetului şi traducătorului, cu spirit european şi de talie europeană, Ferenc Baranyi, din Budapesta. Iubitorilor de poezie din Ungaria, nu este necesar să îl prezint deoarece în ţara sa, mulţi ani la rând, dar mai cu seamă în perioada primelor trei decenii ale carierei sale, Ferenc Baranyi a fost – fără exagerare – de-a dreptul sărbătorit de mulţime, de zeci de mii de admiratori.

Pentru a-mi îndeplini această sarcină de mare onoare cât mai deplin, am recitit volumele de poezie ale poetului Ferenc Baranyi. Sub fascinaţia imperiului poetic al acestui personaj emblematic al liricii contemporane din Ungaria, m-am convins din nou că despre lirica lui Ferenc Baranyi nu pot să scriu decât cu admiraţie şi cu un entuziasm înfocat, având credinţa că rămân, totuşi, nepărtinitor. Pe de o parte, pentru că El este omul şi poetul cel mai uman, de care m-a legat o relaţie personală şi de prietenie. Pe de altă parte, fiind că, după recitirea volumelor sale de poezie – cine ştie pentru a câta oară! – mi s-a consolidat convingerea că rolul poetului şi traducătorului de opere Ferenc Baranyi trece astăzi dincolo de hotarele literaturii şi capătă o importanţă politică şi naţională. Opera sa poetică şi activitatea sa publică sunt, în egală măsură, o mărturie – fără echivoc – a faptului că El este stăpânit de un simţ al dreptăţii, de o conştiinţă naţională mult mai înaltă, decât a oricărui conducător spiritual şi politic al statului ungar de azi. Poetul cu adevărat angajat faţă de propriul său popor şi naţiune este întotdeauna considerat indezirabil, incomod la fel ca şi conştiinţa şi Ferenc Baranyi şi-a asumat această condiţie.

18

Această conştiinţă naţională, care a fost şi este Ferenc Baranyi, a pricinuit «neplăceri» prin splendidele sale versuri, de natură socială, scrise în perioada epocii lui Kádár. „Dezagreabile” au continuat a fi pentru unii şi mărturiile sale lirice scrise în anii guvernării socialiste de după schimbarea regimului, şi de acelaş spirit «incomod» sunt dominate şi azi noile sale poeme. Din această pricină, poetul Baranyi nu a fost preferatul regimului trecut, şi nu este un „favorizat” nici al puterii lui Viktor Orbán. Mărturia sa de credinţă asumată a luat în bătaia focului toate derapajele puterii actuale. „«Angajamentul» meu poetic şi redacţional – a mărturisit el – nici până acum nu a reprezentat o obligaţie. Astfel, nu am fost niciodată lacheul aparatului schimbător, dar am fost în totdeauna slujitorul celor mai umane idei. Câteodată este destul de incomod...”

Cunoscând toate aceste lucruri, citind şi recitind versurile sale şi convingându-mă despre toate acestea, poate este de înţeles şi un „păcat” de iertat că, nici când mă adresez iubitorilor de poezie români, nu pot să scriu altfel de cât «părtinitor» despre lirica lui Ferenc Baranyi. Justificarea poziţiei mele este multiplă. Un motiv interior, subiectiv, mă justifică la fel de bine ca şi factorul extern, obiectiv.

Este cel mai firesc lucru că omul nu numai îl iubeşte pe poetul său preferat – care „suflă în cimpoi” după cum îi dictează inima, după gusturile şi idealurile sale de viaţă, în drumul lui spre iad –, dar îl şi susţine ca pe un camarad de arme spiritual, „într-o grea loialitate din cap până în picioare”. Adică, pur şi simplu, este fascinat de personalitatea sa. Aşa simt şi eu acum, la vârsta de 84 de ani. Sunt un admirator entuziast al poeziilor lui Ferenc Baranyi.

Pe lângă motivul interior, subiectiv, se înţelege de la sine că îl preţuiesc pe Ferenc Baranyi şi în calitatea sa de poet maghiar preferat şi contemporan pentru că este un talent remarcabil, cu o capacitate poetică fără seamăn.

În persoana lui Ferenc Baranyi s-a întruchipat –

19

parafrazând memorabila constatare a principelui poeziei ultimilor ani ai secolului XX, Gyula Illyés, făcută cu referire la poetul Sándor Petőfi – un cadou rarissim al literaturii ungare de azi, ceea ce înseamnă că: „Ferenc Baranyi este nu numai un mare talent, ci şi un caracter de excepţie, un simbol pilduitor.

Tot Gyula Illyés spunea: „marii poeţi, marii oameni sunt în cele mai rare cazuri cei mai mari în a fi un exemplu..“. În acest context, Ferenc Baranyi este „rara avis”, aparţinând excepţiilor care merită toată veneraţia. Întreaga sa viaţă şi activitate literară ilustrează unitatea unui mare caracter şi a unui talent poetic de excepţie.

De aceea a devenit poezia lui Baranyi elementul constitutiv al sufletului meu. Este atunci de mirare, dacă despre această creaţie şi despre acest creator pot să mă exprim doar prin cuvinte înflăcărate şi pline de culoare?! Asumându-mi, totodată, şi faptul că afirm în stilul oratorilor epocii reformei ungare a secolului XIX: Mă plec în faţa măreţiei poetice a lui Ferenc Baranyi!

Mă plec pentru că poeziile sale reflectă de-a dreptul sprincenele încruntate liniile feţei şi gesturile creatorului, adică: credibilitatea sa personală – caracterul!

Mă plec în faţa măiestriei umane şi poetice ale lui Ferenc Baranyi, deoarece după schimbarea de regim din Ungaria, el a rămas ceea ce a fost: un om de stânga, care mărturiseşte valorile europene şi un impecabil poet de stânga, fidel adevăratelor valori de stânga. El nu şi-a însuşit ideea de stânga la seminariile de partid, ci urmând neclintit stelele sale călăuzitoare, „Sfânta Treime” a liricii maghiare: pe Sándor Petőfi, Attila Jozsef şi Miklós Radnóti, şi şi-a asumat şi îşi asumă şi azi acea orientare, al cărei sens, esenţă şi scop este: compasiunea desăvârşită faţă de oamenii săraci şi suferinzi, faţă de cei împinşi în mizerie şi faţă de cei aserviţi, slujind, în acelaşi timp, acelei mulţimi care trăieşte, de pe azi mâine, în sărăcie.

„La asemenea lucruri ne învaţă aproape întreaga lirică maghiară, «drapelele roşii» ale lui Petőfi, «steaua stelelor»

20

a lui Ady, precum şi Attila József care «şi-a imaginat, întotdeauna, căminul şi familia pentru alţii»», mărturiseşte Baranyi, motivând astfel orientarea sa de stânga, asumată pentru toată viaţa.

«Eu nu pot să trăiesc printre oameni nefericiţi şi cred că de aceea sunt un om de stânga. Ca să mă simt bine în pielea mea, trebuie ca într-o oarecare măsură să fie ordine în lume. Cred că problema socială bazată pe proprietate comună nu poate fi ocolită de umanitate. Din nou şi din nou, ne confruntăm cu această problemă şi trebuie identificate alte şi alte soluţii».

Despre colegul său de poezie şi de ideologie, Mihály Ladányi – care în una din poeziile sale s-a autodenumit «frumosul huligan» şi care era amintit în viaţa maghiară contemporană drept un „Villon” maghiar – scria astfel: «I se spunea om al dracului, care când era mângâiat, când primea câte un şut în fund din partea regimului (regimul-Kádár – n.H.G.), însă de două ori i s-a decernat premiul «József Attila» pentru talentul său, iar alte ori se întâmpla să fie condamnat la o lungă tăcere. Şi s-a întâmplat astfel, pentru că nu s-a complăcut în postură de poet persecutat. Nu a fost pe placul puterii şi nu a provocat presecuţia. Şi-a văzut de treabă cu onestitate. În drumurile sale s-a pus la dispoziţia tuturor, ştiind de fiecare dată cui trebuie dat ultimul bănuţ al speranţei».

Aceste rânduri i se potrivesc perfect şi lui Ferenc Baranyi, atitudinii sale manifestate în regimul trecut, ţinutei morale a poeziei sale sociale, deosebit de populare, scrise sub constrângerile Timpului, în condiţiile politicii culturale impuse de regimul Kádár. Nu aş putea să apreciez mai exact şi mai concis esenţa portetului mai recent al poetului Baranyi. de cât a făcut-o el însuşi, când a sintetizat, cu amar şi justificat, tot ce a observat în anii de după schimbarea regimului, aruncând o privire în drumul spre Damasc, în ceea ce priveşte spiritul cameleonic: «Am dreptul să simt o imensă superioritate faţă de marea majoritate a colegilor mei de breaslă».

21

El mărturiseşte, de asemenea, legat de poziţia politică din trecut, comună cu a colegilor săi de ideologie: «Esenţa îndărătniciei noastre a fost că eram supăraţi pentru el şi nu împotriva lui. Este o diferenţă radicală faţă de acei care îşi arogă acum o ipostază de foşti opozanţi. Noi am înţeles misiunea poetului socialist, anume că acesta nu trebuie să fie un lacheu, care pentru câteva oase aruncate să cânte imnul curţii regale existente la acea vreme, ci o persoană chiar foarte incomodă».

De pe această bază morală a ştiutorului de carte „sunt incomode” şi astăzi minunatele poezii lirice ale poetului Ferenc Baranyi, în vârstă de 75 de ani.

Poetul sincer declarat de stânga, şi astăzi, ca şi în trecut, îşi vede de treabă cu onestitate. Opera sa, care cuprinde peste o sută de volume – poezii, traduceri, proză, transpuneri ale unor librete de operă, antologii, emisiuni radio-tv, reportaje, foiletoane şi scrieri publicistice –, dă dovadă de o sensibilitate socială care atrage atenţia asupra unor chestiuni decisive pentru destinul societăţii, al naţiunii, al patriei, al mulţimii şi al umanităţii, căutând neobosit răspunsurile umane, acceptabile la aceste probleme.

Buchetul de poezii alese din bogata sa creaţie şi oferite în volumul de faţă, va da posibilitatea iubitorilor de poezie români să se convingă de sensibilitatea socială a liricii lui Baranyi, care merită tot respectul şi recunoştinţa.

«Sensibilitatea noastră faţă de viaţa publică nu ne-a părăsit nici în momentele noastre de rătăcire», afirmă Baranyi într-una din scrierile sale. Adevărul acestor cuvinte este confirmat de multe mărturii lirice, memorabile. În aceste poezii, graniţa dintre sentimentul public şi cel personal dispare pe neobservate, iar, în logica autorului Ferenc Baranyi, în imaginea poetică asupra lumii nici una din teme nu poate exista fără cealaltă.

Nu trebuie să spun multe cuvinte, însă ţin să mai menţionez câteva aspecte, din dorinţa de a oferi o informare corectă. În opoziţie cu maniacii obsedaţi de modă, cu cei care vor cu orice preţ să fie moderni, şi aleargă după

22

popularitate cu orice preţ, lirica lui Baranyi, dizolvă contradicţia dintre claritate şi simplitate, univocitate şi concretitudine. Poezia lui Baranyi, pe care o argumentaţie snoabă a fost în stare să o numească „lectură lirică”, şi-a asumat în mod conştient caracterul aşa-zis «publicistic» al poemelor sale cu tematică socială, respingând consecvent limbajul abscons, s-a exprimat pe înţelesul tuturor, conştiinţa complexităţii neînsemnând a vorbi sofisticat, ci în mod simplu şi clar.

Mă refer din nou la Gyula Illyés, care indicând sarcina adevăratului poet, răspundea astfel celor care atribuiau şi operei lui epitetul de „lectură lirică”: „A surprinde esenţa, a spune cu un cuvânt potrivit cea ce nu s-a spus până atunci, şi toate acestea într-un mod nuanţat, dar care devine imediat de înţeles, plastic, dar totuşi concis, simplu, exigent, dar totuşi popular”.

Poetul şi traducătorul Baranyi procedează astfel de ani zile, se exprimă „precis şi frumos, aşa cum trec stelele pe cer…”, în timp ce schimbă cu o dezinvoltură captivantă formele poeziei clasice şi moderne, precum îşi schimbă paşii pe scenă artiştii de dans, de talie internaţională.

Ţelul artistic, programul poetic al lui Ferenc Baranyi este acela de «a fi un cronicar loial istoriei trăite în suflet».

Cel care cunoaşte opera sa de o viaţă poate afirma cu sufletul împăcat: «Baranyi şi-a atins acest ţel, şi încă la un nivel european!» – aşa cum spunea Giancarlo Vigorelli, poetul-prieten şi traducătorul său în limba italiană, care continua: «Baranyi ocupă un loc printre cei mai importanţi poeţi maghiari ai celei de-a doua perioade a secolului XX».

Ferenc Baranyi, a reuşit, în poeziile sale, în versurile sale sociale şi de dragoste, să fie un cronicar loial – într-un mod legitim, oferind o mare experienţă estetică – faţă de istoria trăită în suflet şi a faptului că soarta bărbatului – este femeia, deoarece – citându-l pe Zsigmond Móricz – «numai femeia are curaj să întrerupă sau să încheie o relaţie».

23

Poeziile de dragoste ale lui Ferenc Baranyi îi îmbogăţesc cu o experienţă – şi de această dată mă adresez cititorilor maghiari – pe adepţii liricii care poate fi comparată cu cea dobândită din operele marilor clasici – precum Attila József, Lőrinc Szabó – ai secolului trecut. După poeziile memorabile «Mă doare»şi «Odă», de Jozsef Attila, şi «Totul pentru nimic», de Lőrinc Szabó, nu a scris nimeni în lirica maghiară contemporană o mărturie mai sensibilă, sincer nemiloasă şi mai modernă despre lupta veşnică între bărbat şi femeie, despre zbuciumul interior şi din afara căsătoriei. De aceea, în Ungaria, volumele lui Baranyi din anii ’60-70 erau păstrate de mii şi mii de tineri în buzunarele lor, în preajma inimilor lor, de mii şi mii de îndrăgostiţi, îmbrăţişaţi în sufletele lor, care citeau versurile sale. Poeziile de acest gen ocupă un loc între cele mai importante poezii de dragoste ale liricii maghiare clasice.

Potrivit lui László Németh, «un mare poet maghiar poate fi doar cel care va scoate cu ulciorul originalitatea din bazinul originalităţii maghiare». Ferenc Baranyi este un mare poet maghiar şi pentru faptul că opera sa lirică este legată prin o mie de fire de realitatea maghiară, de existenţa cotidiană a poporului maghiar. În imaginile poetice, în metaforele sale, profunde cât iezerul, este ilustrată viaţa maghiară, spiritul ei profund, soarta milioanelor de maghiari – purtând un mesaj cu o valoare universală.

Umanismului liric original al lui Baranyi îi aparţine în mod organic şi uriaşa sa performanţă dobândită în domeniul traducerilor de opere literare, care îl aşează lângă marii traducători ai literaturii maghiare moderne: Mihály Babits, Dezső Kosztolányi, Árpád Tóth şi Gyula Illyés.

Nu pot să nu menţionez: pentru activitatea sa depusă ca traducător de opere ar fi trebuit de mult să fie distins cu Premiul Herder, dar se pare că şi la Viena coroanele nu se împart totdeauna în funcţie de merit, ci şi în funcţie de relaţii, renume sau de anumite intervenţii, aşa cum s-a întâmplat în ultimele decenii, în care singurul scriitor, poet

24

maghiar din Transilvania, Zoltán Franyó, a primit această distincţie, deşi, exceptând geniul său lingvistic, acesta are o activitate de traducător de opere foarte mică comparativ cu uriaşele performanţe, de importanţă europeană, ale lui Ferenc Baranyi.

În data de 8 iunie 1999, pe scena Teatrului Naţional din Bucureşti, la serata literară organizată în comun de revistele „Együtt-Împreună”, din Bucureşti şi „Ezredvég”, din Budapesta, Ferenc Baranyi a mărturisit: «În regiunea Dunării, seratele noastre vor prinde viaţă şi nu vor fi funebre, numai dacă sângele din venele noastre, care este de mai multe feluri, hrăneşte o inimă care bate pentru un scop comun. Iar, unul din ţelurile comune trebuie să fie un fel de război de cucerire, prin care vom lua în posesie, unul altuia, cultura. Prin cucerire înţeleg ceea ce a înţeles unul din marii poeţi ai dumneavoastră, Lucian Blaga, care a afirmat: «A tălmăci înseamnă a cuceri. Oricare popor poate cuceri pe celălalt, dacă va transpune literatura acestuia în propria sa limbă. Iată, forma măreaţă a operaţiunii de cucerire: poporul cucerit nu pierde nimic, iar cuceritorul se dezvoltă şi va deveni mai perfect». Ca asemenea cuceritor am venit la Bucureşti, împreună cu redactorul şef al revistei „Ezredvég”, András Simor».

Pe lângă marile nume ale liricii mondiale şi a perlelor literaturii muzicii, Ferenc Baranyi „a năvălit” ca un cuceritor şi în lumea liricii române: a cucerit poezia lui Mihai Eminescu, Ion Pillat, Lucian Blaga, Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc şi Adrian Păunescu – făcându-le înţelese frumuseţile şi în limba lui Sándor Petőfi. Pentru această cucerire şi-a binemeritat un respect şi o recunoştinţă specială.

Ferenc Baranyi este un poet după inima mea, iar în faţa măreţiei sale poetice – repet – mă plec, între multe altele şi pentru că opera sa de o viaţă se îngemănează cu muzica clasică. El este singurul, este marele poet maghiar, care scrie poeziile sale în stăpânirea unei profunde pregătiri muzicale, de cunoaştere a muzicii profesioniste, muzica fiind cea care dă aripi poeziilor sale...

25

De asemenea, şi pe această cale îl felicit din toată inima pe Ion Brad, personalitate remarcabilă a liricii române contemporane, mare prieten al scriitorilor maghiari şi al literaturii maghiare, care a tălmăcit poeziile lui Ferenc Baranyi atât de autentic şi perfect în limba lui Eminescu, încât pe aripile muzicale ale acestor versuri nu a picat nicio pată...

Lui Ferenc Baranyi mă adresez în final şi prin cuvintele fostului coleg şi prieten al său, Mihály Váci: „Pe acela pe care poporul îl ia pe buzele sale, îl ia şi pe umerii săi, iar pe acela pe care poporul îl ia pe umerii săi, îl închide în inima sa”.

Dragul meu prieten credincios, Ferenc Baranyi!Poţi să fii fericit, deoarece poporul tău te-a luat pe buzele

sale şi te-a închis în inima sa. Pe pieptul tău străluceşte o distincţie care este de o mie de ori mai valoroasă, decât aurul: este steaua veşnică a dragostei admiratorilor tăi, în rândul cărora, de azi înainte, se vor număra, cred, şi numeroşi vorbitori ai limbii române.

Hajdu Győző

Târgu Mureş,Octombrie 2012

26

ÖREGAPÁM

Kalapos volt szegény öreg. Napontanégy-öt kalappal lendített a sorsán,s – ha adni-venni falvak összegyűltek –árulta őket nagy vásári ponyván.

Néhány kalap – s a lányát férjhez adta.Sok-sok kalap – s cserép került a házra.S mikor már fedett fővel járt a környék:öregapám a lét nyűgét lerázta.

Csöndes szerszámait hidegre tette,hanyatt feküdt és ránccal körbesáncoltszemébe húzta utolsó kalapját.Meghalt. Csak addig élt, amíg muszály volt.

(1958)

27

BUNICUL

Bătrân pălărier sărman. Hrăneacu pălării un amărât destinşi pe la târguri le cerea în schimbţăranilor doar nişte rogojini.

Cu pălării îşi măritase fata,şi-acoperise casa tot cu ele.Când toţi erau cu capu-acoperit,bunicu-a zis adio vieţii grele.

Uneltele le-a pus la adăpost,întins pe spate, peste ochi şi-a traso pălărie ultimă. Şi-a fostîn viaţa lui chiar ultimul popas.

(1958)

28

MULASZTÁS

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak ésmagad megadni késztet a férfiölelés.A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,mikor számban csupán még jövendő íz zamatjaédesíti a nyálat, indít meleg szavakra!...Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

Aztán nem láttalak. Nem jöttek csókos esték.Téged az ágyba döntött a szigorú betegség,keményen ágyba döntött, aztán a sírba vitt,s elvitte veled együtt testednek titkait.És vége, vége, vége... Elmentél csókolatlan.A csók örök adósság. Míg adhattam – nem adtam.Ó elszalasztott éjjel, ó bölcsnek hitt lemondás!Hol már a szád, a melled? A tested puszta csontváz,tested, mit érintetlen átadtam a talajnak,a föld ölelt először, rög csókolta az ajkad,elhódított a vén föld és én azóta folyvástsiratom kora véged s a csóktalan bolyongást.

(1958)

29

NEGLIJARE

Pe buze nu te-am sărutat. Nu te-am curprins în braţe ca bărbat.Nici mână-n mână nu. Pe sub copacii tineri ne-am plimbat.Te-ai aşteptat ca eu, bărbatul, să te cuprind şi-apoicu-această-mbrăţişare să pot să te îndoi.La un atac te-ai aşteptat, sperând să te predai.Zadarnică-aşteptare! N-am atacat, mai stai.

Dar ce frumos e drumul acesta râvnit către sărut!Când şoldurile tale-s, în vis, ca la-nceput,când proaspătă saliva îmi îndulceşte gura,şi gustul ce o să vină dă vorbelor măsura!Plăcută-i aşteptarea de daruri, când e dreaptă.O să te sărut chiar mâine. Diseară. Mai aşteaptă!

Nu te-am văzut pe urmă. Cu sărutări spre seara n-ai venit.O boală grea, se pare, la pat te-a ţintuit,pe urmă, nemiloasă, te-a dus chiar în mormânt,cu tine frumuseţea din fraged timp luând.Totu-i sfârşit, sfârşit, sfârşit. Te-ai dus nesărutată.Sărutu-i datorie. Nu ţi l-am dat când lumea părea a noastră toată.Noaptea pierdută-atuncea, părea o renunţare.Unde ţi-e gura, pieptul? Ca un schelet, frumosul trup mi-apare,cel care, prea în grabă, pământului cedându-l,l-a-mbrăţişat în locul meu pământul,eu, rătăcit prin lume, fără sărut, plângându-l.

(1958)

30

HAJSZA

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy.Az esztelen futással az ember néha fölhagys megáll egy pillanatra szétnézni: jössze-e még?Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébbmeggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék,odavet egy megállást s elégülten tovább lép.Meddig bírod még? Meddig? Elég neked csak ennyi?Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban,azért esek karodba, hogy magamat kifújjams utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán,megújuló erővel, erőddel s – ostobán?Meddig bírod még? Meddig? Két éve, hogy követsz már,két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog,mert jól tudod: időkint úgyis megfordulok...Mi lenne, ha egyszer megállanál örökre?Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbes nem érezném nyomomban holtbiztos követéseds eltűnnék, egymagamban, süllyesztőjén a térnek?Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam,de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,akkor tudnám valóban: nélküled mintsem érek,ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged...

Futunk. Konok futással. Én előtted – Te hátul.Te kétségbeesetten – én esztelen, galádul.Sokan futnak előttem. Előtted én futok.Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.

(1958)

31

GOANA

Iar m-am oprit. M-ajungi desigur. N-o să mori.La alergări nebune renunţă uneoricel curios să vadă dacă din urmă vii?Oare rezişti? Iar pleacă ştiind că vei veniîn urma lui ca umbra, urmându-l mai departese face că se-opreşte, că nu se mai desparte.Cât mai rezişti? Cu-atâta eşti mulţumită oare?Ţi-e chiar destul că mă opresc la soare?Ţi-e chiar destul că, obosit vreodatăîţi cad în braţe, fiinţă adorată,ca să alerg pe urma altor femei, împinsde-a ta vigoare, aspră, neghiobul dinadins?Cât mai rezişti? Mă urmăreşti, îmi parede ani, când obosită, iubirea ta mă doare,că după mine-alergi. Iar inima îţi bateştiind că e o-întoarcere în toate.Ce-ar fi, dacă odată te-întorci pe totdeauna?Ce ar fi dacă pe urma-mi te-ar poticni furtunaşi n-aş mai fi prea sigur că eşti în urma meaiar eu în sine însumi în gol aş dispărea?Pe tine-s sigur numai cât după mine vii.De te-ai opri odată pe loc aş împietri,aş şti atunci că-s nimeni în viaţă fără tine,că totdeauna umbra-ţi în urma mea se ţine.

Fugim. În faţă eu. Tu tot mereu în spate.Tu disperată, sigur. Eu nebunatec poate.În faţă-mi, mulţi. Doar eu în faţa ta.Îndură-te. Opreşte. Întors pe veci voi sta.

(1958)

32

HÚGOMI.

Nagyváros, jöjj elébe, fogd meg kezét, ne féljen.Hisz oly bátortalan még, mint tanyafény az éjben,

jobb kezében zavartan szorongatja motyóját,lábai a nagy utat meg-megremegve róják.

Megy a lány, szembe fénynek, siet az egyetemre,mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne,

csupasz vidéki háztól, sártól sivár utaktól,melyek ködökbe vesznek s egykedvűek, mint az aggkor,

fut malacetetéstől, odahagyja a konyhát,hol füstök szürke színű nagykendőjükbe vonnák,

fut elmordult szavaktól, nyomába sose érjen„hozz be szenet”, „etess meg”, „vízért szaladj”, „tejért menj”!

Húgom halad a járdán, siet az egyetemre,mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne,

neonfényt hoz a szél és ijedt szemébe fújja,fényes szelekbe térül Baranyi Jutka útja,

befogadja a város, mint óceán a csermelyt.És több a csönd a falunkban. Ismét valaki elment.

33

SORA MEAI.

Metropolă, s-o-ntâmpini, s-o prinzi cu drag de mână.Doar ceaţa din cătunul sărman parcă o mână,

cu dreapta-şi strânge traista, speriată,şi lungul drum, ce parcă aici nu se mai gată.

Se duce prin lumină grăbind spre facultate,cu anii, optsprezece, abia căraţi în spate,

parc-ar fugi de locuri pustii, nestrăbătute,pierdute parcă-n ceaţă şi-n aspra senectute,

de grija porcilor, de tot ce ştiec-ar îmbrăca-o-n umbra broboadei, cenuşie,

fugind de-atâtea vorbe răcnite, nu în şoapte,„ia să-mi aduci cărbune“, „dă-mi să mănânc“, „vreau lapte“.

Se duce surioara grăbind spre facultatecu anii, optsprezece, abia căraţi în spate,

neon i-aruncă vântul în ochii azurii,şi drumul spre lumină-i al Jutkăi Baranyi,

oraşul, ca oceanul primind un pârâiaş,o soarbe. Încă unul din satul nevoiaş...

34

II.

Fényes szelek, vigyázzatok,fúvástok ne vakítson,tüzet ne oltson röptötök,de lobogásra szítson,hogy Jutka és a többi, mind,– ki szédül még a fényben –sugártól ittasulva majdaz úton visszatérjen,s – mint felriasztott denevér –repüljön messze végképpsugárzó lépteik előla maradék sötétség,mert van belőle még elég,de fújják, egyre fújjáks elűznek majd minden homályta szelek, fények, Jutkák.

(1960)

35

II.

Vânturi luminoase, aveţi grijă,nu cumva prin suflet să orbească,şi să stingă zborurile voastre,mai degrabă să le înteţească,Jutka şi ceilalţi, toţi careîncă de lumină prinşi adorm,să nu se întoarcă de pe cale– liliac abia trezit din somn –mai departe să îşi poarte paşiica s-alunge-acum pentru vecieîntunericul ce-a mai rămas,rană dureroasă, încă vie,până negura va fi gonităde-acest vânt ce suflă, suflă tare,şi de-nvălmăşeala de luminăşi de Jutka şi de fiecare.

(1960)

36

A CSŐSZ

Szeme körüljár íves fecskepályán,szerszámai: bot és erős tekintet,a vállaira bolyhos nyári alkonymelegre szőtt sugár-subát terített.

Parcella-birkák jószemű juhásza,jószágait a rend nagy nyájba fogta,földek nyájának csöndje és nyugalmanehezül a sugár-subás botosra.Ha jőn az est, ha csillagjel piroslikboltozatos sötétjén fönn a mennynek,indul a jelre – fény porzik nyomában.

S a hallgatag mezők utána mennek.

(1960)

37

PAZNICUL

În priviri – un zbor de rândunică,drept unelte: bâta şi privirea,un amurg de vară-i împrumutăşuba lui de raze, cum i-e firea.

Din priviri, în ţarcul lui de oi,turmele pământului le-adună,şi sub şuba lui de raze-adormliniştea şi pacea împreună.Seara, când se-aprinde prima steasus pe bolta încă-ntunecată,el, pe urma ei, în praf de raze.

Şi, pe urma lui, câmpia toată.

(1960)

38

BALLADA AZ ELKÉNYESZTETETT IFJÚSÁGRÓL

A múlt viharát – gyakran csontig ázván –kiállni nektek nem volt egyszerű,de a jövőt nekünk is csak szivárványjelenti még, mert odébb a derű.Szívünk komoly, ha nem is keserű.Bár jó nekünk: vihar többé nem üldöz,de lám, még a mi helyzetünk sem üdvös.S kik a viharban sérülést szereztek:úton-útfélen azt vágják fejünkhöz,hogy mi vagyunk az elkénysztetettek.

Való igaz: a múlttal összevetninevetség volna ezt a kort ma már,(hisz nem bolond málé után epednikit asztalához rántottcsirke vár!)S ha ajtónkon a gond is be-bejár?Panaszunk illetlen, rendellenes.(Ne duzzogjon, ha kozmás a levesolyan, ki kész ebédhez érkezett meg...)Tőlünk csak a hurrá természetes,mert mi vagyunk az elkényesztetettek.

A nősüléssel évekig kivárunk,pártában fogy aránk legszebb kora,s ha végre a lányt elvesszük: lakásunktengernyi pénzért vízcseppnyi szoba.Nem szülhet asszonyunk, mert nincs hova.Szűk lett – miként kinőtt kabát – a város,sok cérna kell még az újjávarráshoz,mi értjük ezt: lakbért adunk s türelmet.De hiába is mennénk a tanácshoz,mert mi vagyunk az elkényesztetettek.

39

BALADA TINEREŢII RĂSFĂŢATE

Nu v-a fost uşor în faţa furtunii trecute –uzi până la măduva oaselor sparte,un curcubeu pentru noi viitorul asmute,seninul fiind cu mult mai departe.Inima bate, domoală, aproape amară.Chiar de-i mai bine şi nu ne încearcă furtuna,Starea noastră de azi nu-i mai uşoară.Răniţii cei mulţi ne reproşează într-una,de parcă n-am fi copiii aceleiaşi naţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

E-adevărat, trecutul acela nu-l putem comparacu epoca aceasta, prea ridicol ar fi,(nebun nu e nimeni ce mămăligă ar vreacând puii fripţi se răsfaţă în farfurii).Dacă prin uşă ne intră şi grija vreodată?Jalea din suflet necuvincioasă apare.(Să nu vă îmbufnaţi dacă supa-i sărată,sortită-i acelor nepoftiţi la mâncare.)Din partea noastră doar ură şi împrecaţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

Ani şi ani mulţi aşteptam însurătoarea,că ajungea mireasa o fată bătrână,apoi surpriză, când apărea şi mutareadin biata cămăruţă rămasă stăpână.S-aduci pe lume un prunc dacă ai unde?Oraşu-i ca o haină mult prea mică.Răbdarea ţi se cere pentru-a putea răspundela croiul noii haine, mai elegant adică.Răbdăm, plătim chirie, facem noi combinaţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

40

(Már hallom is a tenger ellenérvet:„mi is így kezdtük”, „kis ügyek a mégerőnk-nyelő mammut-gondokhoz képest”,„nagyon igényes ez a nemzedék”.Ez aztán pontos, helytálló beszéd!De miért szabály, hogy úgy kezdjük, miként ti?Csak előbbről lehet előbbre lépni,s – ha nem piszkálna gondja „kis ügyeknek” –több nagy munkával tudnánk szembenéznis akkor se lennénk „elkényesztetettek”.)

Tizenhét évig töltöttük szerényentudás-borral – kikénezett fejünk,s nagy polcra téve néhol még kevélyenüres hordófej kong ukázt nekünk.(Nem lenne lassan helyén a helyünk?A világosság egyidős a renddel:tizenhét éves. Aszú-értelemmelvolt hát idő betelni minden fejnek.Ám kit sokszor leszóltak – szólni restell...(Ja, mi vagyunk az elkényesztetettek!)

Herceg, nincs nálunk hívebb katonád itt,e had bársony-sátorlapot nem áhít,jól tudjuk: harca tenger még a rendnek.Csak ne halljuk dobhártya-szakadásig,hogy mi vagyunk az elkényesztetettek...

(1962)

41

(Aud cum mă înfruntă şi glasuri agitate:„şi noi am fost aşa sunt treburi micifaţă de marile probleme ivite în cetate”,„ce tineri minunaţi sunt cei de azi pe-aici”.Aşa-i! Corecte vorbe. De ce să-ncepem oareşi noi asemeni vouă? Iată, ne întrebăm acum.Doar fiind mereu în frunte poţi, sub soare,chiar „micile probleme” să le rezolv pe drum,ca să înfrunţi mai multe şi grele situaţii,nici chiar atunci n-am fi noi„răsfăţaţii”.)

Ani chiar destui noi singuri ne-am turnatvinul cunoaşterii în căpăţânica să vedem pe rafturi înalte cocoţat,ca nişte butii goale, nou rangul de stăpâni.(N-ar fi chiar locul nostru acum în locul lor?Luciditatea noastră cu ordinea-i la fel:ani şaptesprezece are. De mult era datorchiar capul lor să fie mai luminat niţel.O vorbă nu mai scoate cel denigrat de alţii...A, suntem noi aceiaşi răsfăţaţii!)

N-ai, Principe, ostaşul fidel asemeni nouă,din oastea ce n-aşteaptă un cort de catifeacând peste marea luptă tot ninge şi tot plouă?Să nu ni se mai spună, urlând ca apucaţiică suntem noi, noi singuri răsfăţaţii...

(1962)

42

HAZATÉRÉS

Hamar megérkeztünk. Nem furcsa, csak szokatlanhogy busz röpít oda, ahová mint gyerekgyalog jártam ki rég. Nyáron, akár a katlan,égették talpamat a hév homokszemek.Télen a befagyott, a bádogszürke tócsáklemezein csúszkálva hamarabb volt az út,kopasz fák szaladoztak balról, mint most a póznák,miknek drót-ágbogán a fény falumba fut.Hazajöttem. A béke elémszalad, miként régkutyánk, Cigány szaladt, vígan csóválva farkát,és megsímogatom ismerősen a békét,míg ő kezemre nyalja melegnyálú nyugalmát.Permetez itt a csőnd – egykedvű őszi zápor –permetez itt a csönd, ön-hullását elunva,e nép, mely hallgatást rég kenyérért tanult – mafalatot nem, de szót meg-megvon még a szájtól.Némult a panasz is. No, nem zajos hozsannatáncoló mámora lépett szikkadt nyomába,tétova némaság, fürkésző ébredésszurkál kíváncsian, mint új kenyérbe kés.Sorsát fény felé tartva vizsgálódik a nép,ízlelgeti a rendet, miként újbort ha kóstol,restelli szidni már, félénk dicsérni még,az arca savanyú, de nyelve csettint olykor.Ne félj, Edwárd király, nem síri tartomány ez,a csöndje nyugalom. De hallgatása is van:gyakran magas a ló, amelyről lekiáltasz,s a nép saját mezőin érzi magát tilosban.Szó vámszedője vagy! Kevély hivatalokbanpisszegsz még sokhelyütt, dolgod nem értve jobbanmint megvett légiós, ki célba lő parancsra,s odatalál vakon, akarva nem akarva.Puskádba ujjaid riadt görccsel fogóznak,mindegy, kinek terít a tűz, mi az irány,a célod egy csupán, akár a zsoldosoknak:hogy ujjad ott legyen a puska ravaszán!

43

ÎNTOARCERE ACASĂ

Repede-am sosit. Cumva ciudat, dar neobişnuits-ajung, atât de iute, cu-autobuzul, undecopil, mergeam pe jos. Vara-n zăpor cumplitmi se aprindeau şi tălpile prea scunde.Iarna, prin sure băltoace îngheţatemai scurt îmi era drumul lunecând,lăsam copaci, în stânga, precum aceste toatesârme ce duc lumina în sat, peste pământ.Da, am ajuns. Şi pacea mă-ntâmpină precumŢiganul, câine drag al nostru dând din coadăcând mângâierea păcii o simt profund acumcând el îmi linge mâna, cu-o dragoste neroadă.Aici mai burniţează şi-i linişte când plouă,se cerne în plictisul din propria cădere,poporul, altădată tăcut, vrând pâine nouămai vrea doar dumicaţii, în schimb, pentru tăcere.E mai tăcută jalea. Hei, nu în osanaledansând, lăsat-am urma pe drumuri când se-avântă,muţenia trezită şovăitor în caleîmplântă azi cuţitul ca-n pâinea caldă, sfântă.Destinul spre lumină-ntorcându-şi precum vinulcel nou, poporu-ncearcă şi nu-l ceartăfiind cu totul tânăr pân-o să-şi facă plinul,din acru spre-ndulcire timpu-l poartă.N-ai teamă, rege Edward, nu-i o provincie moartă,liniştea sa e calmul în sine. Şi tăcere:prea-nalt ţi-e calul, când o altă soartăşi-ar vrea poporul propria-i avere.Eşti vameşul cuvântului! Trufaşulcare inspiri tăcerea, stângaci, ca altădatăplătit legionarul, la ordin, el, făptaşulce nimereşte ţinta, în veci nevinovată.Ca un cârcel ţi-e degetul pe puşcă,indiferent pe cine cu glonţul ei doboară,ai ca şi mercenarul un singur ţel ce muşcă,un deget pe trăgaciul flămând ca prima oară.

44

Tíz éve durva seprőd padlásokat söpört leMegvádoltad viharral, kik szelet se vetettek,s most ember-majmoló, új arcodat felöltveleges-leghangosabban ujjongsz az új szeleknek!Átellenben veled izzásba fog a régivilág salakja is, lám, újra bátor égni,a hűltnek hitt hamu most parázslani kezds fertőző füstgomolyt árasztva sistereg.Sikamlós csápjait összedörzsölve jár-kéla dohos kor nehány rút pincebogara,a bukott szolgabíró nem adná félvilágérthogy tanácselnökökre jár most a rúd, haha!S e kettős zaj között – két zengő sín zajában –a talpfa-nép feszül, vas-sínpárt tartva fent,acél visong a fán – s csak szú perceg a fában.Mindig vasé a zaj. Mindig fáé a csend.

Hazajöttem! A békét elrúgom, mint kutyát,otthonok melegét, Cigány, elém ne hozd most!Nehogy alkudni hívjon a békés némaságs dühöm csönddel cseréljem, mint egyezkedő boltos.

(1962)

45

De zece ani, sălbatec, ai nimicit şi case.Pe toţi nevinovaţii i-acuzi ca-ntr-o furtună.Cu noua-nfăţişare, schimonosit la oaseeşti cel ce jubilează cu vântul împreună.Se-ncinge zgura veche a lumii iar cu tine,are curaj să ardă înăbuşită, iată,când toţi credeam cenuşa răcită-atât de bine,dar otrăvind acum suflarea toată.Libărcile pocite din veac putregăitfoşnesc, frecând sonore mustăţi de mucava,judecător slugarnic, corupt, e fericitcă preşedinţii-s hăituiţi, haha!Şi între zgomotele paraleletraversele-popor suportă şine,pe lemn, oţelul urlă şi carii rod în ele.Fier-zgomot. Tihna însă doar lemnului revine.

Acasă. Cu piciorul dau păcii ei, precumtot câinelui Ţigan i-aş da, sărmanul.Să nu mă cheme iarăşi la învoieli acumMânia potolind-o-n negoţ precum băcanul.

(1962)

46

JAJ, MIT TEGYÜNK OLYANNAL...

Jaj, mit tegyünk olyannal, aki a barikádoktetején vas-időkben mellét kitárva állott,hűsége rabjaiként átlábalt tűzfolyón is,s sziszegve járt nyomában a vipera-golyóbis?Aki a győzelemtől méltan megittasodvalépett – vezetni-rendelt – kisebb-nagyobb oromra,és ott, a napban nézve, megrészegült a fényben,s korbács-nyéllé silányult a zászlórúd kezében?Körötte közlegények tették tovább, mi kellett:bányásztak, esztergáltak, földbe magot vetettek,s parancs-lesőn figyeltek, vigyázva, szinte félvea hideg hős-szoborrá merevedett vezérre,s bronz alakján keresztül lassan gyűlölni kezdtékmiért a tűzbe gázolt, miért vérzett: az eszmét.

Magas hegyeink ormán nem szobor: ember áll már,ki ott is küzdve fárad, nem csak a barikádnál,de apróbb dombjainkon itt-ott áll még a bálvány,öklét a mélybe sújtva, arcát a napba tárván,értünk hullatta vérét, értünk a tűzbe ment el,kemény korban kemény volt – jaj, mit tegyünk ilyennel?Vérét ontotta értünk? Öntsünk új vért erébe!Miattunk tűzbe gázolt? Lopjunk tüzet szivébe!Bronza bőrré puhuljon, éljen, mozogjon újra,kezek után kutasson dorongra-fagyott ujja,ne várja meg, hogy egyszer úgy járjon, mint a többi,hogy a nép kényszerüljön volt hősét félrelökni...

(1962)

47

VAI, CE SĂ FACEM CU CEL CARE...

Vai, ce să facem cu cel care-n vremuri de fierpe baricade, în faţă a stat, cu pieptul, stingher,credinţa-nrobită din nou arătând şi sub ploaia de foc,ca vipera gloanţele urmărindu-l pe loc?Şi-acela care de-această victorie s-a îmbătattrecând la conducere şi dând porunci ne-ncetat,spre soare uitându-se, ameţit de lumină,în bici preschimbând şi steagul atârnat de prăjină?Ostaşul, în jur, ce trebuia mai departe-a făcut:în mine a lucrat, la strung a lucrat, şi a pus seminţele-n lut,la locuri de pândă, stând drepţi, aproape timid,la comandantul ca o statuie a eroilor înţepenit,de bronz, începând să-l urască, fiindcă-a trecutprin foc, sângerând, să-l urască-a-nceput.

Pe vârful munţilor noştri doar omul să stea,luptând, obosind, nu doar pe baricada cea grea,pe când, printre dealuri, ici-colo, un idol aparecu pumnii strânşi în adânc, cu faţa întoarsă spre soare,sânge-a vărsat pentru noi şi prin foc a trecutputernic în epocă-a fost, cu el ce-i de făcut?Pentru noi sânge-a vărsat? Proaspăt, alt sânge să-i dăm!Pentru noi prin foc a trecut? În inimă focuri să-i furişăm!Bronzul ca pielea moale să-i fie. Să mişte din nou,mâna-ngheţată pe ciomag să o pună acest erou,să nu mai aştepte ceea ce altora li s-a-ntâmplat,ca poporul să-l dea laoparte pe luptătorul adevărat.

(1962)

48

KÍMÉLJ MEG...

Csak ama rettegőn-riadttekintettől kímélj meg engem,mely minden tiltott nász utánfelkönyörög ijedt szemedben,mikor ketté-józanodunkszemedben kérdő a kerekség,azt kérdezi: így, így sem unsz?Azt kérdezi: most is szeretsz még?

E pillantás csak cikkanó,de épp elég, hogy megalázzon,bántóan bizonygatja azt,hogy nem nő túl a testi lázonmi engem utánad tüzel,s hogy bujaság a szenvedélyem:se szív, se gond – csak vér. Szemedezt mondja s ez rám nézve szégyen.

Vagy talán ős-eredetűe szolgamód riadt tekintet?Visszacsörrennek néha mégszokás-csatolta ősbilincsek?Megejtett s nyomban otthagyottcselédlányok félelme ez még?Kijátszott mátka kínja, kiodadta frigy előtt a testét?

Fekszünk, tilalmas nász után.Töprengsz: maradj vagy elköszönj-é?Nyugalmam gyengéd ernyedés,csupán te túlozod közönnyé.Pedig most inkább kell nekem,hogy ittmaradj, hogy végre lássad:ki jó volt lángnak lobbanón –jó most duruzsoló parázsnak.

49

CRUŢĂ-MĂ

De privire-aceasta-nspăimântatăcruţă-mă, că prea e îngrozită,fiecare nuntă interzisăcere milă-n ochii tăi, iubită;tot în ei, se vede, la trezie,pentru fiecare o-ntrebare:nici aşa nu eşti sătul de mine?chiar şi acum mă mai iubeşti tu, oare?

O privire care zboară-n grabăe destulă să mă umileascăpretinzând că nu-i nimic mai multdecât febra lacomă, trupească,ceea ce mereu pe jar mă pune,patimă imundă, de-ruşine,niciun pic de inimă, doar sânge,ochii parcă spun: e vai de tine!

Oare nu-i de-origine străvechespaima din slugarnica privire?Uneori se aude zornăitulca de vechi cătuşe, să te mire?Poate-i spaima slujnicelor vechinecinstite, care te înfruntă?Hohotul miresei înşelatece s-a oferit până la nuntă?

Stăm culcaţi la nunta interzisă.Te frămânţi: rămâi, ori vrei să pleci?Calmul meu – gingaşă moliciune –îl preschimbi în sentimente reci.Dar eu am acum mai mult nevoiesă rămâi, pentru-a vedea-nsfârşit:cel ce-a fost doar patimă aprinsăeste-acuma numai jar mocnit.

50

Miért alázol hát ijedtalázatoddal engem? Ó hát mikor érjük meg már a nőktudat-emancipációját?Merj úgy szeretni, mint ahogyén szeretlek többezer éve!

Hidd el: csak az a szerelem,melynek a nász sosem a vége.

(1962)

51

De ce vrei mereu să mă supuiumilinţei tale-nspăimântate? O, şi-acuma când avem nevoiezilnic de femei emancipate?Te iubesc aşa cum te-ar iubiun mileniu-ntreg toţi anii mei.

Crede-mă, iubirea-i doar atuncicând chiar nunta nu-i sfârşitul ei!

(1962)

52

ROSKADÓ ALÁZATAz apró hallgatások csönddé hatalmasultak,csak te lehetsz a vétkes, ha majd talán megunlak,hol már az a hiú láz, mi színes-lenni sarkallt?Elmaradtak a csokrok, a sarki málnafagylalt,nem várod el te sem már, mit úgyis elfelejtek:a semmiség csodáit, a kéretlen figyelmet.

Szeretlek. Biztos így van, mert félek néha tőled,hogy elveszíted egyszer mindent-bíró erődet,hogy felbőszít a vakság, mely téged meg se látva,űz nálad haloványabb heveny-nők mámorába,és lázadón ragyogsz fel, mert fájni fog, megértem,nagy fények birtokában – maradni észrevétlen.Mert szép vagy, mint a vadvíz színéről gyűrűző nesz,melyből a partra érve nyugalmas esti csönd lesz,mely fel sem fogható már, még sóhaját se hallod,csak titkos lebbenését érzékelik a partok.Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség,és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék,és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal,amit magam sem hallok és mégis megvigasztal.De hallgattál az első csokor elmaradásnál,és hallgattál az első kijózanult varázsnál,nem kérdeztél, ha kérdést olvastam a szemedből,csak hallgattál szorongva. Féltél a felelettől.S törődött hallgatásod csönddé hatalmasult már,jaj, nem lehet szerelmünk korán ősszé fakult nyár!Vívj ellenemre harcot, ahol megküzdve érted,vér-áldozásaimból derül ki: mennyit érek,hidd el: téged silányít a roskadó alázat,tüzeiddel gyötörj meg, mint sorvadót a lázak,a lappangó bajoknál tisztább a látható kór:

jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól.

(1963)

53

UMILINŢĂ RUINĂTOARE

Tăcerile mărunte-s doar linişte acum,doar tu eşti vinovată, dacă te las pe drum,unde e toată febra care ne-a-nflăcărat?Şi flori şi îngheţată cu zmeură-ai uitat,nici tu nu ai speranţă la ceea ce uit eu:nimicuri minunate şi mângâieri mereu.

Mi-eşti dragă. Dar, desigur, chiar de mă tem de tine,că poţi să-ţi pierzi puterea de-a face numai bine,că de-o furie oarbă, arareori văzutăm-alungi de la beţia femeilor, cea slută,vei străluci-n revoltă şi, sigur, te-nţelegcă n-o să ai noianul luminilor întreg.Frumoasă eşti ca unda ce tremură pe lacla ţărmuri, numai linişti de seară care taccă nu poţi niciodată s-auzi suspinul lor,secretă, unduirea, de stinge-n ţărm uşor.Frumoasă eşti ca tihna ce nici n-a tresărit,ca ochii de albastrul în lacrimi învelit,frumoasă cum din suflet un cântec viu răsare,neauzit de mine, şi totuşi consolare.Tăcută-ai fost la primul buchet de flori uscat,tăcută şi la vraja dintâi, n-ai întrebatchiar dacă întrebarea din ochi ţi s-a ascuns.Tot ai rămas tăcută. Cu frică de răspuns.Tăcerea-ţi resemnată e linişte deplină.Vai, dragostea de vară în toamnă se declină!Te luptă împotriva-mi, eu lupt doar pentru tine,şi sacrificiul sincer pe faţă mă susţine,e-o umilinţă însă, o vezi, ucigătoare,de-aceea să mă chinui, ca bolnav de lingoare,necazurile-acestea-s ca veacul foarte clare:

cel suferind, ce plânge, e leac de vindecare.

(1963)

54

ELMONDHATATLAN VALLOMÁS

Van szerelem bevallhatatlan,vállalt nyugalmad őrződ abban,te döntöttél ekként magadban:titok legyen. Bevallhatatlan.Azt dédelgeted, ami gátol,ami megóv a kimondástól,úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,hogy tested pucérnak ne mondják.Észrevétlenebb a fedettség,a megtagadott meztelenség,a félbenyelt döbbentő-mondat,ára behódolt nyugalomnak.Elhessegetsz sok sas-szerelmetha kotlós-biztonság melenget,moccanna vágyad bár: cseréld ela meleget a repüléssel...A szárny alatt a szárnyalás-vágy:gyutacsát-vesztett bamba gránát,sorsától fél: robbanni reszket,magát alázza játékszernek.Élve maradt szomorú bomba,egykedvű csirke, puha tollban,szélárnyékban delelő koldus,vigyázatodban egyszer fölbuksz!Félelmed rongyod-óva koldul –szabályos koldus. Sose fordulsenki feléd. Nincs szava, élce,nincs tetteden meghökkenése.Örülsz, ha rád se pillant senki,ha nem kényszerül észrevenni,tekintetek pergőtüzénekkörében kényelmetlen élned.Magaddal is hitetve vallod,hogy bőröddel egy már a rongyod,kínok nélkül letéphetetlen,benne szíved elérhetetlen.Miről titkon vallod: bolondság –őrzöd, akár koldus a rongyát,

55

DECLARAŢIE NESPUSĂ

Există-o dragoste ce nu se spuneca toate liniştile să le-adune,tu singură-ai ales: aşa să fie:secretă. Fără mărturie.Răsfeţi ce-ţi este împotrivă,eşti apărată în derivă.chiar zdreanţa pare o comoarăca trupul gol să nu apară.Veşmântul, dezvelit deplinse poate observa puţin,o vorba spusă jumătatee preţul liniştilor toate.Alungi o dragoste măreaţă,ca adăpost să ai în viaţă,de-o fi să te încerce dorul,schimbă-ţi coliba ta cu zborul...Dormi sub aripă, dar ţi-e teamăcă la explozii soarta cheamă,face din tine-o o jucărie.O bombă parc-a fost să fie,un puişor în puful moale,un vânt ca cerşetoru-n cale,prin toate tu vei apărea!Biet cerşetor cu teamă grea,în zdrenţe. Nimeni nu priveştespre tine. Nimeni nu glumeşte,uimit de toate ale tale.Te bucuri când te uiţi pe cale,că nimeni nu te vede, nicinu năvălesc priviri-furnici.Îţi spui doar ţie parc-aşacă zdrenţele-s în pielea ta,că-s smulse doar în chinuri grele,cu inima ascunsă-n ele.Le ţii în taină – nebunie,zdrenţele zdrenţe or să fie,

56

talpig beléje öltözöttenlapulsz ártalmatlan közönyben.Van szerelem bevallhatatlan,vágyol rá – s benned van, magadban,ragyogását rongy alá loptad,magad előtt is letagadtad.

(Hát ki-ki éljen párja mellett,nem vallom be, ha tán szeretlek,nem áldom, ha szemek aláznak,s ha – mint a sast – szelek tépáznak.)

(1963)

57

eşti cerşetorul ce le-mbracăascuns în lumea lor săracă.Eşti dragostea ce nu se spunemi-e dor de tine – ştiu anumecă străluceşte ca o stea,ascunsă-n zdrenţe dragostea.

(Pereche veşnic, aşadar,că te iubesc nu-ţi spun prea clar,mai dragi ca-n visuri ochii nu-s,privirile sunt vulturi, sus.)

(1963)

58

MINDKETTŐ EMBERÜL

Szeretlek. Tőlem el ne várdszokott módját a széptevésnek,tédeg aláznának meg abókká butított esküvések,mért mondjam: csodaszép a szád,mikor csak oly szép, mint az átlag,te is tudod: az úgyse vagy,akinek vágyra gyúlva látlak.Egérfogáshoz épp elégegy csöpp szalonna – macska sem kell,cincogó lányokat szokáslábról levenni közhelyekkel,az ő receptjük ismerős:célzás ruhára, hajra, gyengédfigyelmességek közt nehányjól időzített szemtelenség –ez csapda csak s nem taktika,nem bámulat, de szánalom kélaz áldozat iránt, kiértfölös hűhó a macskafortély,amikor csak bársony bőrödérts csodás ívű szádért dicsérlek:arcod ne fesse hálapír,inkább haragpiros önérzet.Tedd, hogy remek melled mögöttbonyolult szívedig találjak,s ha szíved méltónak ítél,fizesse értem meg az árat,nászunk legyen ellenfelekvívás utáni kézfogása,egymás próbáját miutánmindkettő emberül kiállta,amikor már nem érdekeski nyert, vesztett, hol több a sebfolt,amikor csak egy lelkesít:kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

(1963)

59

AMÂNDOI CU OMENIE

Te iubesc. Să n-aştepţi de la minesă-i spun banal acestui gând frumos,te-ar umili atâtea jurăminteschimbate-n complimente de prisos,de ce să-ţi spun: ai buze fermecatecând sunt frumoase doar şi preafireşti,o ştii şi tu: nu poţi să fii aceeaîn care-nflăcărate dorinţe să citeşti.Să prindem şoarecii e de ajunsslănina, nu-i nevoie de-o pisică,râzând, fetiţele, când vin golaniichiar de pe trotuare le ridică,reţetă fiind doar rolul cunoscut:promisiuni frumoase şi haine minunate,printre gingaşe-atenţii se strecoarăimpertinenţe bine-ntârziate –capcană-i doar, nu tactică aleasă,nici admiraţie, compasiunefaţă de victimă – deci nu-i nevoies-apară iar, viclene, pisicile anumecând eu îţi laud pielea diafanăşi buzele-arcuite minunat:să nu te-mbujorezi, ci mai degrabămânia ta în clocot s-o fi dat.Prefă-te că mă laşi s-ajung cu greula sânii tăi ca rodiile plineşi inima ascunsă după eivrea să plătească preţul pentru mine,să fie nunta noastră o strângere de mânăca într-o luptă între adversarice-au rezistat, cu-aleasă omenie,la încercări prea grele şi prea mari,când nu e important cine-a pierdutori câştigat, cu sângele-n şuvoi,când doar un singur lucru te animă:a fost o luptă demnă de-amândoi.

(1963)

60

VENDÉG

Hóban sorakozó nyomátnem vallatják az érkezőnek,kapu elé kiállnak ésszívélyes szóval ráköszönnek,nem kérdi senki, mit hozott,s nem nézi, merről jő a nyomsor,szobájukba tessékeliks kenyeret adnak néki rozsból.

Egy-két meleg szava utánforralt borral is megkínálják,estére a ház asszonyanéki veti legszebb ágyát.És reggel is lábujjhegyenövezi őt a lágy kímélet,pálinka várja és kalácsha fáradt álmából megébred.

És mikor újra útrakel –körülfogják és magyaráznak:melyik a legjobb út, melyikjól bevált ösvénye a tájnak,a gázló hol veszélytelen,s mikor szelíd a patak sodra,parancs-erős intelmeitmind egytől egyig elsorolja.

Jaj annak, ezerszeresen,akit valahol befogadtak!Irányszabó gyengéd erőtszíve tarisznyájába raktak,kéretlen jótevők rajajogot formál aggódni érte,s – bár kedves féltéssel teszi –siet, hogy útját is bemérje.

61

MUSAFIRUL

Urmele-nşirate în zăpadăde-un pribeag, ei nu le iscodesc,strânşi în faţa porţii îl salutăcu un gest adânc prietenesc,nu-l întreabă de-a adus ceva,nu privesc la urmele-i de-afară,îl primesc în casa lor şi-i dauun coltuc de pâine de secară.

După vorbele puţine, calde,îl îmbie cu un pahar de vin,seara gospodina îi aşternepat frumos, de perne calde plin.Şi chiar dimineaţa-l înconjoarăcu atâta grijă pe străin,palinca-l aşteaptă şi colaciicând din somn privirile-i revin.

Şi când va porni din nou la drum –îi dau sfaturi cu acelaşi drag:care e cărarea cea mai dreaptă,drumul cel mai bun pe-acel meleag,pasul printre stânci fără primejdi,şi curentul apei cel mai blând,toate-acestea ca nişte poruncicare se înşiră rând pe rând.

Însă vai şi-amar de-acela carefost-a peste noapte găzduit!O gingaşă forţă-călăuzădrept în inimă-i s-a cuibărit,roiul tot de binefăcătoris-a trezit cu drept de-ngrijorare,şi cu toate grijile ce-şi facse grăbesc chiar drumul să-i măsoare.

62

Hóban sorakozó nyomátkivallatják a távozónak, kiméletlen nyomolvasóa féltve-kísérő erőszak,figyelik: merre tart, hová?S ha eltér – utánakiáltnak,kit jók tartottak jól: továbbcsupán a jók kényére járhat.

(1964)

63

Urmele-nşirate pe zăpadăde acel pribeag le iscodesc, cititori neiertători de urme,apăsaţi de teamă, nefiresc,ca să-l vadă încotro se-ndreaptă,ţipă de s-abate de la drum,ei, ce-l ocrotiseră o noaptedupă bunul plac al celor buni.

(1964)

64

APÁM

Apám nehéz ökölnektétova mozdulása,nem lendül már ütésres nem tárul kézfogásra,csak mozdul, mintha vélné:valamit tenni kéne,de ütni nem akar, semcsapódni más tenyerébe.

Kő-korszakok apámatéles-ridegre fenték,majd kontár köszörűsökéleit bereszelték,nem tompa és nem éles,csak csorbult, büszke penge,se vág, se szúr, se fényes –hever fiókba vetve.

Apámnak rossz a nemjó,máskor nem rossz a rossz se,neki már nem papolhatnémet se és orosz se,magát lódítja folytonés magát fogja vissza,sosem volt múltba húzó –sosem lesz kommunista.

Mindegy neki az élet,oly mindegy: perc? Öröklét?S mindegy, hogy meglakoltak,akik hitét megölték.Nekünk a tisztuló rendnaponta ad csodákat –

engesztelés helyett újhitet ki ad apámnak?

(1964)

65

TAICĂ-MEU

Pumnul greu al taitei, indecis,cu mişcările parcă de-a-valma,nu se mai ridică spre-a lovi,nici să mai întindă cuiva palma,mişcă-ncet, de parcă stă pe gânddac-ar trebui făcut ceva,nu să mai plesnească, nici să-ntindăpalma lui spre palma altuia.

Parcă epocile lungi de piatrăaspre, prea tăios l-au ascuţit,apoi tocilari neisprăviţitoate lamele i le-au pilit,nici tocit de tot, nici prea tăios,lamă ştirbă azi şi fără har,nici nu taie, nici nu rugineşte,zace asvârlit într-un sertar.

Pentru el e rău tot ce nu-i bine.Alteori e mult prea jos tot susul,încât nu-i mai poate trăncănidespre toate, neamţul, dar nici rusul,singur, curajos îşi ia avânt,dar apoi, cu firea lui ciudată,chiar de nu se-ntoarce la trecut –n-o să fie comunist vreodată.

E totuna pentru el viaţa,ca minut? Ori chiar ca veşnicie?Ori totuna-i că au pătimitcei ce i-au ucis credinţa vie?Nouă ordine, în decantare,ne oferă azi cu neputinţă –

cine însă-n loc de împăcaretatei îi va da din nou credinţă?

(1964)

66

PORVERS

Akit egyszer porig aláztak:porig kell azért lehajolni,a méltósága-vesztett sorshozméltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?Megértem: belerúgni könnyebb.Még emberibb átlépni rajtakönnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelkedbátortalan feddése rádvall:másokért őrzött tisztaságodnem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,és hát derekad roppanó is,ápolt tüdődet is belepnéa talajmenti szilikózis,hát nem hajolsz porig, ha porbólakármi hív: kincs, ócska holmi...

Pedig akit porig aláztak –Porig kell azért lehajolni.

(1964)

67

POEZIE ÎN PRAF

Cel praf făcut odată, umilitul,va trebui în praf să se aplece,soartă pierdută – demnitatea lui,o demnitate pentru veci pierdută.

În faţa ta se zvârcoleşte-n praf?E simplu să-i dai grabnic cu piciorul.Să treci chiar peste el e mai uşorcu farmcul indiferenţei tale.

Avertizându-l grijuliu, mai aijustificarea unui suflet bun:păstrată puritatea pentru alţii,nu poţi s-o murdăreşti în praful lor.

Dacă te-apleci, rişti chiar să cazi în nas,şi toate oasele îţi pot trozni,plămânii ocrotiţi cu-atâta grijăvor fi învăluiţi de silicoză,deci, nu te apleca până-n pământ,chiar de te-ndeamnă zdrenţe ori comori...

Dar pentru cel din praf şi umilinţă –Până şi-n praf se cade să cobori.

(1964)

68

CEGLÉDI EMLÉK

Elvesztettem az osztály pénzét,én, az osztály pénztárosa –néhány forint volt. Ámde nékemennyi pénzem sem volt soha.Szorongva mentem iskolábas pirulva, mint aki lopott,gyanakvó, szűk ablakaikkalvégigmértek a házsorok.

Az osztályban elült a lárma,mikor – kezében kis notesz –belépett Arató tanár úrs intett: jelentsen a hetes.„Tanár úr!” – szöktem talpra gyorsan,felém fordultak a fejek,kolomp-rozsdásan szólt a hangom:„Az osztály pénze elveszett”.

Kitárt szemek meghökkenéseijedséggel elegyedett,együttérző s elutasítóvolt egyszerre harminc gyerek,de ott feszült a levegőben,hogy majdnem elsírom magam,s csak ennyit mondott a tanár úr:„Máskor jobban vigyázz, fiam”.

Most már tudom: e mondatávaldöntött jövő sorsom felöl,mert ha tolvajt csupán szemévelkiált akkor – úgy is megöl,megöli bennem, ami későbbköltővé tehetett, meg ahitelt-érdemlés hiedelmét,mi verseimet méri ma.

69

AMINTIRE DIN CEGLÉD

Banii clasei i-am pierdut,eu, al clasei casier –câţiva forinţi. Dar atâţianiciodată n-am avut.Înfricat, mergând la şcoalăruşinat parcă de-un furt,casele mă urmăreaucu priviri bănuitoare.

În clasă s-a potolitgălăgia când, din uşă,profesorul Aratófăcu semn să raportez.„Dom’ profesor,în mirarea celorlalţi,cu o voce ruginită,„Banii clasei i-am pierdut”.

Ochii mari, cu toţi uimiţi,se amestecau cu spaima,treizeci de copii erauşi miloşi şi cam porniţi,stau să izbucnesc în plâns,când a spus învăţătorul:„Altădată, grijă mare!”.

Ştiu acum: cu vorbele-asteami-a deschis chiar viitorul,dacă „hoţule”-mi spuneaeu muream de bună seamă,ucidea atunci în minetot ce m-a făcut poet,şi încrederea-n credinţavie-n versurile mele.

70

Köszönöm, Arató tanár úr,hogy percig sem kételkedett bennem, így hát gyerek maradtam,naiv, jóhiszemű gyerek,aki sírásra görbülő szájdacos présén sajtolja kiszívéből mindazt, amit olykornagyon nehéz kimondani.

(1964, illetve 2004)

71

Arató, iubit profesor,nu te-ai îndoit o clipă şi am rămas copil de-atunci,naiv, de bună-credinţă,care în cuvinte stoarcetot ce-n inimă adeseaeste foarte greu de spus.

(1964, respectiv 2004)

72

AKI A NAPBA NÉZETT

Aki a napba nézett:nem látja már a rétet,s kontúrjai a kútnakarany folttá fakulnak,

a karcsú háztetők semintenek neki rőten,tündökletes szegény lettaki a napba nézett.

Mértéke egy maradt ím:az összefolyt aranyszín,megveti már a fűzöldhomályát, ahol hűsölt,

és megveti az alkonybarna csöndjét a parton,megveti a bogárhátfekete roppanását,

és megveti a tücskökezüst szavát a fű közt,szemébe nem világíta pitypangsárga pázsit,

aki a napba nézett:tündökletes szegény lett,tarkító színe nincsen,csak fénylik, mint az Isten,

aki a napba nézett:végzete fény-igézet,egyetlen nagy sugárbanragyog aranysiváran.

(1965)

73

CEL CE S-A UITAT LA SOARE

Cel ce s-a uitat la soarepajişte nu vede, n-are,iar fântâna cu-apă viee o pată aurie,

roşiile acoperişurinu-i fac semne în suişuri,multă sărăcie arecel ce s-a uitat la soare.

I-a rămas măsură una:aur podobind cununa,în dispreţ o noapte joasă,iarba verde, răcoroasă,

în dispreţ la ţărmul luiliniştea amurgului,şi ca semn al dracului,spatele gândacului,

în dispreţ, când dă să fiarbăgreierele de sub iarbă,ochii lui să nu mai ştiepajiştea de păpădie,

multă sărăcie arecel ce s-a uitat la soare,n-are faţa albă, dulce,şi ca Dumnezeu străluce,

cel ce s-a uitat la soaredestin luminos mai are,arde singur într-o rază,aur sterp ce luminează.

(1965)

74

CSÖNDTELENÜL

A „törvénytelen“ szeretők nemfordítják fény felé az arcuk,mosolyuk is árnyékba rejtetts kétszer sötétebb a haragjuk.

Szeretni kölcsönágyra járnakdiszkrét csörgésű kulcscsomóval,egymás mezítlen melegéhezszorongva érnek, mint a tolvaj.

Nem ismerik a gondtalan nászfegyelmezetlen őrülését,neszekre függesztett figyelmükrándulni kész, akár a vészfék.

Nem bújnak össze önfeledten,csak félve egymáshoz lapulnak,ernyedten is olyan feszültek,mint puska ravaszán az ujjak.

Sivár magányuk sem magányos:presszókban ülnek félaléltan,egymás mellett egymásra várnak,kettesben is emberkaréjban,

nem ismerik a délutániszelíd szieszták tiszta csöndjét,ezer felől figyelt magányuksosem lesz páros egyedüllét,

sorsuk zsibongó hontalanság,akár utcára kivetetté.A „törvénytelen“ szeretőketa csönd hiánya űzi ketté.

(1965)

75

AGITAŢI

Iubiţii „nelegitimi” nu se-ntorccu faţa spre lumină şi în umbrăzâmbetul lor încearcă să se-ascundă,de două ori li-e supărarea sumbră.

Se culcă într-un pat împrumutatcu cheile alăturea, netoţii,şi chiar cu frica-n sân parcă-şi atingcăldura goliciunii, precum hoţii.

Ei nu cunosc nebuna libertatea-mperecherii fără griji, se sfarmăatenţia la orice zgomot micde parc-ar fi semnalul de alarmă.

Pierduţi şi strânşi nu-s unul lângă altul,ci unu-n celălalt înghemuiţi,ca pe trăgaciul puştii parcă ţinun deget, de emoţii copleşiţi.

Singurătatea lor deşartă nu e:în cafenele, moleşiţi aproape,unul pe altul parcă se aşteaptă,chiar şi în doi nu-s pregătiţi s-adape

liniştea blândă în sieste dulci,când ziua cheamă noaptea înapoi,singurătatea lor mereu pânditănicicând nu e singurătatea-n doi,

iar soarta lor o lipsă de cămin,precum a celui aruncat în stradă.Iubiţii „nelegitimi” mereu sunt despărţiţide lipsa liniştii, ca de o spadă.

(1965)

76

VALLOMÁS

Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem– ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobvánhűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:kevés és íze-vesztett – de nékülözhetetlen.Miért léptél be orvul szeretteim sorába?Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,ó, lennél bár közömbös! Elválnánk, mint sokezrenteszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,akadna magyarázat: a költő szárnyalásátódon kalitba zárja kicsinyes monogámság...Nem a közös nyomorral kibőjtölt kedves otthonölel panel-falával, hogy véled összefonjon,nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,miért a csontig ázott madár felejti röptét,nem is a hála láncol, miért esett korombanszegődtél életemhez, amikor senki voltam,és nem a megszokás tart, amely lázadni pattantidegeket csitítva nem vállal már szokatlants a meglévő csekélyért – mit marka biztons érez –a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába:ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,ki átlop olykor engem egy felhőtlen világba –mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,szokásból sem viselnéd. Még ha rosszul sem esnetörvénysértő beszédem elmenni kötelezne,s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmestmímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.Te nélkülözhetetlen – de kár, hogy feleség vagy!

(1965)

77

MĂRTURIE

Scăpare nu-i. Cu tine, de-i mai am,voi fi treizeci ori patruzeci de ani,şi nu de resemnare. E legea ce mi-e datăde fiinţa ta. O coajă de pâine aruncatăunui flămând şi vagabond sărman:puţin şi fără gust – altceva n-am.Printre cei dragi ai mei de ce-ai venit?Precum un prunc de mamă de tine m-am lipit,o, chip indiferent. De-o fi să fiesă mă despart de-acest gheţar – o miede oameni fac la fel. Poetul e de vinăcă stă-ntr-o colivie îngustă şi meschină...Căminul drag în braţe nu mă ţine,nici neagră sărăcie să fiu legat de tineşi nici confortul cald, ispititorul,ce face-o pasăre să-şi uite zborul,nici moartea nu e cea care mă leagă,chiar de mi-a stat alături viaţa-ntreagăîn vremi de neputinţă, când nimeni nu eramşi nici obişnuinţa, nici nervii prinşi în hamnu-şi mai asumă neobişnuitulîn tot ce mai există – parcă simţind cuţitul –e-n stare să renunţe la tot, fără temei.Rămâi, dac-ai venit, printre ai mei,în rând cu mama şi cu sora dragă:mii, fire nevăzute de viaţa mea te leagă,şi, totuşi, n-am curaj să spun: Iubită,femeii ce mă duce în ispită,unei femei aprinsă de dorul trecătorce ar vrea să mă conducă în lumea fără nori,când, instinctiv, cuvintele-s timide,păcat fiind din nou a le desfide.Chiar dacă nu-ţi cad bine aceste gânduri reci,nelegiuite parcă, te-ar obliga să pleci,iar eu să mor, frumoaso, după tine.Să joc pe-ndrăgostitul o noapte-i mult mai binenumai să nu m-alungi, precum se ştierachetele fac astăzi prea veche o căsnicie.Păcat, păcat, că eşti a mea soţie.

(1965)

78

DUNÁRÓL FÚJ A SZÉL

Nem kérheted az óceáni széltől,hogy kun parasztok homlokát legyezze –itt a Dunáról fúj a szél. Vizérőlsiet a hűs az izzadt emberekre.Lehetsz világfi könnyed-franciásan,vagy angolmód közömbös is lehetsz itt,csak tedd a dolgod s itt tegyed. A vállonmarék hazánk világnyi súlya fekszik.Itt szabja napjaink parányi tettéthol hittel, hol meg erővel az észben –a milliókra osztott hősiesség,még akkor is, ha régen észrevétlen.

A világ ránktekintve arra számít,hogy vállalunk gondjából egy hazányit.

(1968)

79

VÂNTUL BATE DINSPRE DUNĂRE

De la vântul oceanic nu poţi ceresă bată spre fruntea ţăranilor huni –Dinspre Dunăre bate. O mângâierepentru cei transpiraţi, oamenii buni.Poţi fi om de lume, în stil franţuzesc,sau de pe-aici, indiferent la cel englezesc,dacă de treabă îţi vezi. Pe umerii goine ţinem patria mică, ascunsă în noi.Aici zi de zi eroismu-şi croieştedin raţiune forţa-i, fireşte.

Şi lumea crede că noi, bunăoară,îi ducem grijile cât pentru o ţară.

(1968)

80

FOGADOM

Kíméletlenségemmel becsüllek én –olykor gyilkol a simogatás.

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondásokalattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjábólkemény életre trombitáljalak.Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretőkegykedvűsége képes,és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,hogy veled végre magammá lehessek,és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

(1968)

81

FĂGĂDUINŢĂ

Te preţiuesc cu necruţarea mea –uneori măngâierea ucide.

Îţi promit că mă voi strădui să te supăr pe nedrept,deoarece „o supăraredreaptă” sinceritatea n-o cunoaşte.Îţi promit să te lovesc ca să te doară tare,aceasta-i misiunea frumoasă-a loviturii – durerea.Îţi promit, nu voi împiedica sângele năvălit în creier,când vântul, fluturând fustele, mă-mpinge spre fete,nu cumva să mă întoarcă-mpotriva-ţi abţinerea,măruntele renunţări devin nostalgii şi aţâţări perfide.Îţi promit că în pluşul destinului tău o să ascund pioneze,să te smulg din moleşeala care-ţi îngraşă sufletul,din preaplăcutul cavou al încremeniriisă te întorc la durităţile vieţii.Îţi promit că onoare-ţi vei face cu egoismul,pentru că numai o dragoste mare-l poate-ndura,îţi promit un abandon în manieră urâtă,pentru că rămas bun îşi poate lua doar suferinţa iubiţilor ce se cunosc,îţi promit că dorinţa mea ultimă nu-i deloc părăsirea,ca împreună cu tine eu însumi să fiu, în sfârşit,dar nu-ţi promit că te iubesc groaznic de mult.

Doar te iubesc.

(1968)

82

METAMORFÓZIS

Kézfogásának keménysége kiszökött a tenyerébőlés a szívéig meg sem állt,ott első dolga volt durván becsapnia kitárt pitvarok megannyi kapuját,

homlokáról a töprengés barázdáiajka tövébe húzódtak s kemény föl-íveléssel tudatják: nem nemes gond,de gőg hasad a penge-száj hegyétől,

csermely-szemében a bizalom áttetsző tisztaságagyanakvás iszapjától lett zavaros,s a derű fényesen cikkanó halacskái iskipusztultak szeméből hamarost,

apját, anyját csak életrajzban áldjaés – mint a szolgabíró – vadászni jár,ha szónokol: már rég nem indulatban,csupán csak hangerőben proletár,

vígan burjánzik népe televényén,mindent magának szív, akár a gyom,így ingerli a tábla nagy hatalmátmaga körül egy csöpnyi hatalom,

s az emberek értetlenek: paréj isterem lucernamagból? Oly fura!Kutyából nem lesz szalonna – ez így van.De a szalonnából lehet kutya...

(1969)

83

METAMORFOZĂ

Strângerea mâinii i-a ţâşnit din palmăşi doar în inimă i s-a oprit,acolo a început să dea înlăturiporţile casei care l-a primit,

iar ridurile frunţii frământateîn colţul buzelor dau semnnu nobilelor griji, ci numaiunui orgoliu evident, nedemn,

în ochii săi înguşti s-a tulburat,ca de nămol, încrederea curată,iar peştii optimismului seninşi din priviri i s-au topit îndată,

mamă şi tată-şi binecuvânteazădin când în când, în drum spre vânătoare,nu pătimaş, ci doar din vârful limbiide proletar, ţinând o cuvântare,

voios se-nalţă pe acest pământ,ca buruiana soarbe totul, cereputerilor plăpânde să-ntărâte,nesăbuit, a lanului putere,

se-ntreabă oamenii – chiar din lucernădoar buruiana creşte şi rămâne?Din câine n-o să faci nicicând slănină,Dar şi slănina poate-ajunge câine....

(1969)

84

A KIRÁLY MEZTELEN

Ocsúdjatok: a király meztelen!A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,s a csattogó fogak szuvasak egytől egyig.

Ocsúdjatok, térjetek magatokhoz!Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek,és főképpen nem tisztességesebbeknálunk a minket halkra szégyenítők,kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk,mint őseink ispánok vesszejétől.Ocsúdjatok. E kígyó-bűvöletbennagystílű blöffölők sok zagyvaságátsaját mércénkké kezdtük tenni titkons közepes glosszáit a Főítészneklassan mi is tanulmány-számba vettük...Higgyétek el, sosem anakronizmusha a költő az egyenes kaszákigazával suhint: kifent, egy-élű szóval.

Ocsúdjatok! A király meztelen!A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,s a fogai? Szuvasak egytől egyig!

Szent György lovagra várnunk fölösleges, hiszenmi is elbírunk vele puszta kézzel,csupán a ráülepedett ércpor-legendátkellene még letüsszenteni rólaegészséges, már jó paraszttüdővel.

(1969)

85

REGELE E GOL

Treziţi-vă: Regele e gol!În cele şapte capete ale balaurului nu suntnici măcar şaptezeci de grame de creier,iar dinţii săi clămpănitori sunt toţi ruginiţi.

Treziţi-vă, reveniţi-vă-n fire!Cei care ne fac de ruşine tăcândnu sunt mai înţelepţi, mai talentaţi,mai ales mai cinstiţi, decât noi,de vorba cărora ne-am potolit,precum strămoşii noştri de vergile işpanilor.Treziţi-vă. În acest descântec de şarpeam început, tainic, să ne măsurăm dupăblufurile confuze ale celor cu ştaif,iar glossele mediocre ale Marelui Criticsă ne servească, aşa pentru studii...Credeţi-ne, nicicând nu înseamnă anacronismdacă poetul, cu dreptatea coaselor drepte izbeşte:vorba lui e-ascuţită de o singură lamă.

Treziţi-vă: regele e gol!În cele şapte capete ale balaurului nu suntnici măcar şaptezeci de grame de creier,iar dinţii? Sunt toţi cariaţi!

Zadarnic să-l aşteptăm pe cavalerul Sfânt Gheorghe cu suliţa,şi noi ne descurcăm cu mâinile goale,doar legenda cu praful moral ce-o acoperăar trebui strănutată de un plămânsănătos, ţărănesc.

(1969)

86

SZENT MIHÁLY ÚTJÁN

Párizsban a Hortobágy Poétájapercig feledte a magyar ugart,(Szent Mihály útján korzózott a nyár ésdalolt a Szajna-part) –de otthonról az ősz, a gond utánaszökött egy pillanatra, nesztelen,s a költő őszi kedvvel ment tovább aBoulevard Saint Michelen.

Szívében akkor íve tört a nyárnak:a Gare de l’Est-re fázósan vonult,s – föl-földobott kő – ősz-kopár hazájaföldjére visszahult.

... Párizs nyarában könnyed volt a szívem,akár a Szajna-parti énekek,nem jött az ősz, nem háborgatta semmia faleveleket,

csupán valami ősi nyugtalanságemléke borzolt lombok ágbogán,hogy még a legszebb nyárban se feledjem:merről üzent az ősz egy délután,hogy még a messzi nyárban se feledjem,hol a hazám.

(1969)

87

PE DRUMUL SFÂNTULUI MIHAI

Poetul Pustei, la Paris, o clipăogorul lui maghiar şi l-a uitat,(Pe drumul Sfântului Mihai, pe Sena,cântând, o vară-ntreagă s-a plimbat) –dar toamnele şi grijile de-acasăau năvălit o clipă peste el,şi-a mers Poetul mai departe-n toamnăpe Bulevardul Saint Michel.

În inima i se retrase vara:la Gare de l’Est adânc înfriguratăşi-o piatră aruncând-o a căzutîn patria lui tristă, depărtată.

... În vara din Paris simţeam cum cântă,pe malul Senei, inima, sprinţara,nici toamna n-a venit cu frunze moarte,doar amintiri străvechi mi-au fost povara,

ca nu cumva cu vara iar să uitde toamnele ce-mi spun o vorbă grea:mereu aminte, vara, să-mi aducunde se află, scumpă, ţara mea.

(1969)

88

DUNA-TISZA KÖZE

Ez a nép, ez a halk szavú,a Dunán és a Tiszán innen,születésemtől fogva benturalkodik a sejtjeimben,pannon mosoly, szabolcsi dühe földön halk tűrésbe békül,az ország arca ez a táj,egyetlen főbb vonása nélkül.

Cegléden Dózsa és Kossuthegy percig sem tüzelt hiába,nem szólt, csak bólintott e nép,s egyenes volt kifent kaszálya,de muzulmán rabságba isinnét mentek legmegadóbban –odaadás és megadáse földön testvérek valóban.

Üllő határában avarsírok kövesztik rég a csendet,Pótharaszt akasztóhegyénBogár Imre magánya lengett,Nagykőrös néma fái közttöprengő lírikus bolyongott,nem sírt sosem, csak könnyezett,s nem nevetett, csupán mosolygott.

Ez a nép, ez a halk szavú,a Dunán és a Tiszán innen,születésemtől fogva benturalkodik a sejtjeimben,keletien nyugati ésnyugatimód keleti errea sors, a táj s minden dologváltozva is egyforma rendje.

89

ÎNTRE DUNĂRE ŞI TISA

Acest popor, cu vorba lui şoptită,de dincoace de Dunăre şi Tisa,mă stăpâneşte pentru totdeaunaprecum în Soarta aspră scrisu-mi-s-a,zâmbet panonic, furie funestăse potolesc şi se împacă-mine,este obrazul ţării-acest meleag,fără nimic ce poate să-l domine.

La Cegléd, Dózsa şi nici Kossuth n-autras degeaba nici un glonţ din puşcă,nimic n-a spus, tot dă din cap poporul,când coasa lui din nedreptate muşcă,dar şi robia veche musulmanăde-aici tot prin supunere s-a stins,supunerea şi buna lui credinţăpe-acest pământ sunt fraţi cu dinadins.

Pe lângă Üllő sunt morminte avaretăcerea împietrindu-le de mult,dâmbul spânzurătorii din Pótharasztmai leagăn-al lui Bognár trist tumult,la Crişului Mare cresc tăcuţi copaciicând un poet pe-acolo rătăcea,n-a plâns nicicând, chiar de vărsa şi lacrimi,şi nu putea să râdă, doar zâmbea.

Acest popor, cu vorba lui şoptită,de dincoace de Dunăre şi Tisa,mă stăpâneşte pentru totdeaunaprecum în Soarta aspră scrisu-mi-s-a,popor din Vest, în stilul estic fiindtot estic se arată azi în toate,privelişti, soartă, treburile vieţiirămân la fel, oricât de transformate.

90

Szívemben itt találkozottEurópa az őshazával, az én fülemben összecsenga madrigál s a citerás dal,némán bólintva indulok,ha kétfelől szólít a holnap,mögöttem rabláncos, kaszás,hallgatag ősök sorakoznak.

(1970)

91

În inimă la mine, Europas-a întâlnit cu ţara mea străbună, la mine în urechi stă madrigalulcu cântecul de ceteră-mpreună,pornesc la drum tot clătinând din cap,dacă-s cheamat în două locuri mâine,şi-n urmă, un popor de rob în lanţuri,tăcut, cu coasele în mâini rămâne.

(1970)

92

VÉRZIK A HÁZ

A fáskamrában halt meg az anyámezerkilencszázhetvenáprilis nyolcadikán.

Vére, a vére kicsöppent,izzik a kamra falán,iszony-darazsak ülnekkörben a vér pipacsán,fullánkjukat beleszúrjáka falba és át a falon,átdöfnek már a szobákonmint sejteken át a szurony,s vérzik a ház, csupa tajtéka kémény pereme is,mindenütt vérzik a hajlék,a csöndje, a jószága is,ki kellene nyitni a kamrát,le kéne meszelni a vért,senki se nyitja ki mégsem,senki se tudja miért,oly kicsi kamra pedig! Hogyfért bele ennyi magány

ezerkilencszázhetvenáprilis nyolcadikán?

(1970)

93

SÂNGEREAZĂ CASA

În magazia de lemne, maică-meaa închis ochii pe veci.în aprilie o mie nouă sute şaptezeci.

Sângele, sângele ei a ţâşnit,ca focul aprins pe perete,viespile groaznice s-au şi grăbitde roşul sângelui bete,cu áce-ascuţite înfipte-n perete,în perete şi prin perete-ndelung,chiar şi prin camere străpungca o baionetă-n celula întunecoasă,totul e o spumă de sânge în casă,până şi-n horn şi-n curtea cu vite,toate altfel ar trebui rânduite –magazia deschisă şi, în sfârşit,sângele-ar trebui văruit,chiar dacă nimeni nu vrea, nu se ştiede ce nu se-apropie de magazie,unde pragul ultim a fost să-l treci

în opt aprilie nouă sute şaptezeci?

(1970)

94

KÜSZÖBÖN

Akihez soha nem futott nőkarját kitáró repeséssel,az még soha nem érkezett meg,csak megjött, mint az álom éjjel;akihez nem szaladt, ki várt rá,amikor a küszöbön feltűnt –nem érzi, hogy nincs egyedül, csakazt érzi, hogy magánya megszünt.... Repültél hozzám, felborultaka székek szinte körülötted,a tárgyak józan sorfalát szépsuhanásoddal szétsöpörted,jöttem, dobolt a lázas expressz,a szívverésem nem kevésbé,s elémfutásoddal avattadbetoppanásom érkezéssé,jöttem száz mérföldön keresztül,de az a két vagy három méter– amit utamból visszaadtál –mérföldek ezreivel ért fel,az a táv, az a semmi pálya,amivel megrövidítettedutam hozzád, az méri hosszát

lemérhetetlen közelednek.

(1970)

95

DIN PRAG

Cel spre care n-a alergat nicicând o femeiecu braţele-ntinse plină de dor,acela n-a sosit încă,a venit precum somnul de noapte;cel spre care n-a alergat femeia ce-l aşteptacând s-a ivit în prag –nu simte că nu mai e singur, ci simtedoar moartea singurătăţii.… Spre mine ai zburat, încât pe-aiciîn jurul tău toate scaunele să se răstroarne,cu lunecările tale ai măturatzidul vizibil al obiectelor,am sosit, a şuierat ca expresul grăbitnu mai puţin inima mea,iar tu alergând spre mine-ai schimbataşteptarea-n sosire adevărată,am parcurs peste o sută de mile,dar cei doi sau trei metri, care-au scurtatdrumul spre tine-al întoarceriiechivalează cu o mie de mile,depărtarea şi infinitul nimiculuiprin care-ai scurtat drumul spre tineeste acel ceva ce măsoară distanţa

apropierii tale nemăsurabilă.

(1970)

96

ÁLDOTT LEGYEN

Áldott legyen az asszonyok között,ki asszonynév nélkül is bátran asszony.

Áldott legyen az asszonyok között,aki eloldja béklyód, hogy marasszon.

Áldott legyen az asszonyok között,kit otthonossá tett a hontalanság.

Áldott legyen az asszonyok között,kinek lefokozás emeli rangját.

Áldott legyen az asszonyok között,kit a „törvényes” asszonynép kiátkoz.

Áldott legyen az asszonyok között,aki csupán társaságban magányos.

Áldott legyen az asszonyok között,kit végigmér a szállodai portás.

Áldott legyen az asszonyok között,ki hol cseléd, hol istennő-hasonmás.

Áldott legyen az asszonyok között,ki asszonyok között félénk, esetlen –

áldott legyen az asszonyok között,áldott legyen, hogy áldássá lehessen.

(1970)

97

BINECUVÂNTATĂ FIE

Printre femei să fie binecuvântatăcea fără nume-ascunsă între femei.

Printre femei să fie binecuvântatăcea care mă dezleagă să fiu numai al ei.

Printre femei să fie binecuvântatăcea nestatornică, rămasă-acasă.

Printre femei să fie binecuvântatăcea care-n degradare este mereu aleasă.

Printre femei să fie binecuvântatăea, excomunicata soţiilor bogate.

Printre femei să fie binecuvântatăcea singură şi tristă în orice societate.

Printre femei să fie binecuvântatăcea măsurată zilnic când intră în hotel.

Printre femei să fie binecuvântatăcea slugă şi matroană, precum un Zeu la fel.

Printre femei să fie binecuvântatăcea care mai stângace, timidă se arată.

Printre femei să fie binecuvântatăea, binecuvântarea cea binecuvântată.

(1970)

98

VALAMI MINDIG KÖZBEJÖN

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnaksós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,futnál hozzája szüntelen, devalami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettres nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőenmosolyognál szíved szerint, devalami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az áloms nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,álmodhatnál, mert volna mit, devalami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,lehetnél hős, nemcsak derék, devalami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségekmiatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,pedig adódna még idő kifogni az adott időn,igen, adódna még idő, devalami mindig közbejön.

(1971)

99

MEREU INTERVINE CEVA

Mereu intervine ceva: tatăl, bătrân, trăitor de azi pe mâine,singurătatea lui ca o pârloagă sărată rămâne,şi, mustrător, cu trenul ori maşina ai alergapână la el, dar pesemnemereu intervine ceva.

Mereu intervine ceva: vrei să zâmbeşti celui lovit,dar cotidianul amar pe faţa ta s-a ivit,curajul celor fără curaj, chiar umor fete ai vreasă le dai, dar pesemnemereu intervine ceva.

Mereu intervine ceva: visul ar putea să fie provocator,nu alinare uşoară, nici prea comod dormitor,pe un câmp nesfârşit, nearat, bucuros ai puteasă visezi, dar pesemnemereu intervine ceva.

Mereu intervine ceva: pe buzele tale-adevărul fierbinte,când semi-adevărul călduţ nu ţi-o ia înainte,copilul tău vrea şi cojoc şi-ncălţări când iarna e grea,erou nu poţi fi, că pesemnemereu intervine ceva.

Mereu intervine ceva: din pricina unor nimicuri, se pare,amânăm a vieţii prea scumpă ardoare,deşi timp să păcălim timpul parc-am avea,da, am avea, dar pesemnemereu intervine ceva.

(1971)

100

HEGYIBESZÉD

Boldogok a nyílt szívűek,akik – bár overál alá rejtették sokáig a szmokingjukat –ma már taktikából sem hódolnak a simléderes eleganciának,szinte hivalkodva mutatják ki a foguk fehérjéts a hitük fehérjét is,nemhogy vörösre, de még rózsaszínűre sem igyekeznek dukkóztatni immár,bátran, képmutatás nélkül keresztülnézneka vízvezeték-szerelőns kikérik maguknak az „elvtárs” megszólítást,mert az úr – ugye – a pokolban is úr.

És boldogok a felszegett fejüek,akik már azt is megtanulták,hogy az úr nem a pokolban,de a poklokon diadalmaskodók között lehet csak igazán úr,annyira úr,hogy még a feltétlenül szükséges heti három szót semveti oda a gépkocsivezetőjének,pedig ennyit még a tanácsos úr sem sajnáltannak idején a parádés kocsisától.

Boldogok a békességesek, az otthonuknak élők,akik csak cipőtalpukra ragadt sár gyanánthordják be a hazájukat a kiporszívózott életükbe,de – hallván asszonyuk szidalmait –legközelebb kint, a lábtörlőn hagyják a talpnyi hazát is.

És boldogok a széplelkű lelki szegények,akik a közösségért kiáltott szótpusztába igyekeznek a közöny kábelein elvezetni,pisszegésük fújja el a meleget adó költők rőzselángját

101

PREDICA DE PE MUNTE

Fericiţi cei curaţi cu inima,cei care – deşi mult timp şi-au ascuns sub salopetă smochingurile –azi nici măcar tactic nu bagă-n seamăeleganţa şepcilor cu cozoroc,se mândresc cu colţii lor albi şi cu albul credinţei,nu-şi mai vopsesc roşu maşinile, nici chiar în roz,trec curajos, fără ipocrizie, peste instalatorul de apă,refuză apelativul „tovarăş”,căci, nu-i aşa, domnul e domn şi în iad.

Şi sunt fericiţi cei cu capul sus,care-au învăţat că un domnnu poate fi domn cu-adevărat nici în iad,doar printre cei care peste iaduri triumfă,este domn într-atât încât nici cele trei cuvintestrict necesare nu le mai poate, săptămânal, aruncaşoferului său, cum pe vremuri cândvale oferea vizitiului său de paradă.

Fericiţi cei paşnici, cei dedicaţi căminelor lor,cei care doar cu noroiul de pe talpa pantofuluiîşi mai adaugă patria în viaţa lor stearpă.Dar – auzind ocara nevestei –cu primul prilej, îşi şterge picioareleşi de-acest petec de ţară.

Şi fericiţi cei cu suflet frumos, săraci sufleteşte,grăbiţi să ducă-n pustie pe cablurile indiferenţeicuvântul menit comunităţii,sâsâitul lor stinge flacăra poeţilor dădători de căldură,

102

s forró lihegésük szítja azokat,akik az individualizmus görögtüzekkel égőcsipkebokrábanmindenhatóan megjelennek önmaguk színe előtt.

E boldogok miatta közösségi (idegen szóval: kommunista) költőolykor egy kicsit boldogtalan.

(1973)

103

gâfâitul fierbinte-i aţâţă pe cei carepe rugul aprins al egocentrismuluili se par lor înşişi atotputernici.

Din cauza acestor fericiţipoetul comunitar (neologistic spus : comunist)uneori e atât de puţin fericit.

(1973)

104

HÁROM A TÁNC1.

KÁLLAI KETTŐS

Felülről fúj mindig a széls tarolja lent, amit elér,fű szálsága hova lettél,talán a sárba görnyedtél?

Fű szálsága, egyenesség,megtörtek, mint Krisztus testét,lehajlítottak a sárbafű egyenessége, szálsága!

Felülről fúj mindig a szél,fű, fa, virág földre alél,hiába hull csöndes eső,fű, fa, virág fel sose nő,

csak ha tarlók lyukaibólbúvik elő a szél, amikorlentről ver fel a förgeteg!Ahogy néhányszor megesett.

2.CSÉVHARASZTI CSÜRDÖNGÖLŐ

Egyszer jobbra, egyszer balra, hujjujujujujjuj,s fejed nem vered a falba, hoppodáré hopp hopp hopp,

holtodig van jó állásod, hujjujujujujjuj,ha nincs állásfoglalásod, hoppodáré hopp hopp hopp,

rágd a csepűt, ahol éred, hujjujujujujjuj,ezzel is a békét véded, hoppodáré hopp hopp hopp,

105

DANS ÎN TREI TEMPOURI1.

Vântul pe deasupra bate,mătură pe jos de toate,fir de iarbă une eşti,în noroi te gârboveşti?

Fir de iarbă, sens în suste-au distrus ca pe Isus, apăsat să te îndoifir de iarbă în noroi.

Vântul pe deasupra bate,ierburi, flori cad din păcate,plouă în zadar, fireşte,dacă iarbă nu mai creşte,

doar din mirişte răsarevântul ca o arătare,vijelia dând fiori!S-a întâmplat de multe ori.

2.

Stânga-dreapta s-o ţineţi, uiuiu-iuiuiu,nu cu capul de pereţi, hop-hop-hop-ş-aşa,

slujbă bună, până pieri, uiuiu-iuiuiu,dacă nu mai ai păreri, hop-hop-hop-ş-aşa,

roade câlţi pe unde-apuci, uiuiu-iuiuiu,ca să-ţi aperi anii dulci, hop-hop-hop-ş-aşa,

106

vasököl a munkásököl, hujjujujujujjuj,már az ököl is könyököl, hoppodáré hopp hopp hopp,

ha nem leszünk erős bástya, legalább legyünk rés,amannak taps volt az ára – ennek meg legyintés.

Hujjujujujujjuj!Sok újmódi burzsuj emel nekünk kalapot –hoppodáré hopp hopp hopp!

3.

SZATMÁRÖKÖRITÓI FERGETEGES

Nézz ide, nézz! Idenézz! Idenézz!Lám, csak a pénz, csak a nincs-szaga pénzteszi a zsiványt is emberrés szinezi a kontárt mesterré.

Láss ide, láss! Ideláss! Ideláss!Sikk a csalás meg a képmutatás:kacat a vörös, ha lelkes láz,divat a vörös, ha festett máz.

Süss ide, süss! Idesüss! Idesüss!Törpe a láng – de hatalmas a füst!Kicsi ez a tűz már, nem perzsel –Pecsenyesütéshez több nem kell.

(1973)

107

pumn de fier, muncind, ai poate, uiuiu-iuiuiu,până dă şi el din coate, hop-hop-hop-ş-aşa,

bastion dacă n-om fi, să fim măcar o spărtură,unii-aplăudă cu preţ, dar la cinste n-au măsură.

Uiuiu-iuiuiu!Aceşti noi burghezi isteţi ne fac semne din colop,hop-hop-hop-hop!

3.

Uite-aici! Aici! Sus-jos,Uite banii, n-au miros,ei fac om şi din tâlhari,din cârpaci mari meşteri, mari.

Uite-aici! Priveşte-aici!ipocriţi şi mari şi mici,zdrenţe roşii, febră mare,iar e roşul la purtare.

Fiţi atenţi! Nu mişcă unul!Focu-i mic, dar mare fumul!Abia pâlpâie, dar las-căfriptura o s-o prăjească.

(1973)

108

A SZEMEKBŐL A MESSZESSÉG KILÁTSZIK

Minden hazudhat öleléskor:a heves mozdulatok szemérmetlen mohósága éppúgy,mint a félszeg mozdulatok megindító esetlensége,mert lehet, hogy a félszeg mozdulatok mohósága volna igazabbés a heves mozdulatok esetlensége;

minden hazudhat öleléskor:az egyenletes gyorsulás szaporodó lélegzete éppúgy,mint az egyenetlen kivárás hirtelen sikolya,hisz talán az egyetlen kivárás szaporodó lélegzete volna igazabbés az egyenletes gyorsulás hirtelen sikolya;

minden hazudhat öleléskor:az ösztönök-ösztönözte szellem együgyű bőbeszédűsége éppúgy,mint a szellem-csitította ösztön meghatott hallgatása,pedig hát a szellem-csitította ösztön együgyű bőbeszédűsége volna igazabbés az ösztönök-ösztönözte szellem meghatott hallgatása;

minden hazudhat öleléskor,csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,a szemekből a messzeség kilátszik:az istenítően elkerekülőkből éppúgy,mint a megadással lecsukódókból.(És itt már az ellentétek játéka sem segít,mert a megadással elkerekülő szemekből is éppúgy kilátszik a messzeség,mint az istenítően lecsukódókból.)

A szemek elemi őszíntesége megkérdőjelezi a költészetté nemesedett legendákata kedves közellétéről.

109

ÎN OCHI SE VEDE ÎNDEPĂRTAREA

Totul te poate minţi într-o îmbrăţişare:la fel ca lăcomia impudică a mişcărilor pasionale,la fel ca nepriceperea celor stângace,dar poate că şi lăcomia acestor mişcărişi stângăcia celor înfierbântate pot fi mai sincere;

totul te poate minţi într-o îmbrăţişare:la fel ca şi ritmul uniform al respiraţiei accelerate,ca strigătul subit întrerupt al aşteptării finale,dar poate că respiraţia aceasta acceleratăşi strigătul subit al ritmului uniform pot fi mai sincere;

totul te poate minţi într-o îmbrăţişare:la fel cu multele vorbe stupide ale instinctelor,cu toate multele vorbe stupide domolite de spiritşi tăcerea emoţionată a spirituluistimulat de instinct, pot fi mai sincere;

totul te poate minţi într-o îmbrăţişare:numai ochii nu te pot minţi niciodată,în ochi se vede îndepărtarea:ca-n ochii vrăjitori care evită privirea,şi-n cei ce se-nchid predându-se.(Şi aici nu mai ajută nici jocul contrariilor,fiindcă şi-n ochii închişi îndepărtarea se vedeca si-n cei vrăjitori care se-închid.)

Sinceritatea primară a ochilor pune sub semnul-ntrebării legenda poeticădespre apropierea iubitei.

110

A szemekből a messzeség– a halhatatlan ellenvetések ellenére is –könyörtelenül kilátszik.

(Amig csak védtelenségünk határvonalainakgyanakvás-aknazárait isfel nem szedik egyszer az egyetemes emberi bízalombiztoskezű tűzszerészei.)

(1977)

111

În ochi se vede neîndurător– contrar contradicţiilor nemuritoare –îndepărtarea.

(Până când, la graniţa lipsei noastre de apărare,pirotehnicienii nu vor găsi cheile suspiciunii lorcu mâna sigură a încrederii umane universale.)

(1977)

112

KÖRÖZVÉNY

Ezerkilencszázhetvenkilencoktóber tizenharmadikánfölegyenesedett a kertbenés lopva szétnézett az apám.Az ásót földbe ütve hagyta,mintha csupán a boltba menne,s mivel kezén is, homlokán iszavarta őt a munka szennye:megmosdózott a locsolónál– nyitva maradt nyomán a vízcsap –s úgy lopakodott ki a kertből,mint aki percre távozik csak.Aztán – mikor senki se látta –egy alacsony felhőre lépettés nekivágott kiskabátbana magasságos őszi égnek,amikor rájöttünk a cselre:már nem tudtuk követni szemmel.

Fogják meg! Ott! A földi létbőlkereket old egy öregember!

(1979)

113

DAT ÎN URMĂRIRE

Nouă sute şaptezeci şi nouă,în octombrie treisprezece,tata se uita-n grădinăcu privirea tristă, rece.A lăsat sapa-n pământ,parcă dus la prăvălie,şi pe frunte şi pe mâini,dezgustat de mâzga vie,s-a spălat la stropitoare –robinetul desfăcutl-a uitat, si din grădină,a lipsit doar un minut.Dar cum nimenea nu-l vedespre un nor uşor se-ndeamnă,îmbrăcat doar c-o jachetă,sus, pe cerul-nalt de toamnă,de vicleana-i uneltireprea târziu ne-am dat noi seamă.

Prindeţi-l! Bătrânul fugede viaţa pământeană!

(1979)

114

A NYOLCADIK AJTÓ

Kékszakállú, én adom most:íme, itt a nyolcadik kulcs.

Csak belülről nyitja ajtód,mely saját magadra tárul,nem torzíthat már a fény, melyrólam visszaverve rádhull –nem vagyok már. Tűnhetsz annak,ami vagy – s nemcsak lehetnél.Senki sem lát, csak a nyirkosvárfalak közé rekedt éj.Mássá tett a nő-jelenlét:úgy lehettél hős, kegyetlen,dús, gyengéd, s országgal ékes,hogy a tükröd én lehettem,gyöngeséged s múltad titkátféltve is büszkén szemérmesúgy lehettél, jó uram, hogyvolt egy asszony, aki kérdez.

S ha hét ajtód meg se látom?Ha semmit se kérdezek megs azt sugallja hallgatásom:„titkaid” nem érdekelnek?Akkor sértve inkább lennél?Akkor inkább lenne részembús magamra-hagyatottságvárad örök éjjelében?Lettem volna – mint sok asszony –üres szívű, puszta szájú?Milyen kellett volna lennem?Mond meg nékem, Kékszakállú!

Enyém most már minden éjjel –és mindig is éjjel lesz már.S vak az éj. Senki se lát, csaka rajtam kivül rekedt vár.

115

A OPTA UŞĂ

Barbă Albastră, îţi dau chiar acum:iată, a opta cheie.

Doar dinăuntru se deschide uşa,se deschide spre tine,nu te mai orbeşte umbra care,reflectându-se-n mine, cade pe tine –eu nu mai sunt. Poţi să pariceea ce eşti – şi nu doar ce-ai putea fi.Nimeni nu te mai vede, doar noaptea blocatăîntre zidurile cetăţii igrasioase.Te-a schimbat prezenţa femeii:ai putea fi erou, nemilos,bogat, tandru, merituos pentru ţară,doar pentru că eu ţi-am fost oglindă,chiar şi temându-te pentru secretultrecutului, ai putut fi ruşinos ori mândru,dragul meu domn, pentru că a existato femeie care pune întrebări.

Şi dacă nici n-ai vedea cele şapte uşi ale tale?Dacă nimic n-o să-ntrebeiar tăcerea mea îţi dă de înţeles:nu mă interesează „secretele” tale?Atunci te-ai simţi mai degrabă jignit?Atunci, mai de grabă, voi avea partede-o o părăsire prea tristăîn veşnica noapte a cetăţii tale?Dac-aş fi fost ca multe alte femeicu inima goală, cu buzele fără vlagă?Oare cum trebuia să fiu?Spune-mi, Barbă Albastră!

De acum, noapte de noapte, al meu eşti –şi noapte va fi tot mereu.Noaptea e oarbă. Nimeni nu te mai vede.Doar cetatea rămasă înafara mea.

116

Fedd magad fel önmagadnak,mérd, amit raksz és amit dúlsz.

Kékszakállú, én adom most:íme, itt a nyolcadik kulcs.

(1979)

117

Dezvălui-te doar ţie însuţi,pune în cumpănă tot ce aduni şi devastezi.

Barba Albastră, îţi dau acum,iată, a opta cheie.

(1979)

118

TOMPAZÖLD

Bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.Most hiába vártok tőlem szívderítő songokat:bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.

Reményem is tompazöld már, mint az erdei moha,megremeg az éjszakában, mint a szélcibálta fa,megremeg az éjszakában és hív minden éjszaka.

Mit kiáltottál felém? Jaj, nem tudom már, kedvesem!Kár, hogy a hatalmas erdő oly parányi volt nekem.

Mond mi történt, őzek őze, mért futottál messzire?És mi történt énvelem, hogy nem várok már semmire?Tollal sebzem szívemet csak, folyton verset vérzek én,ahelyett, hogy erdőt járnék húshagyó kedd éjjelén,nem tudom, hogy merre mentél, hol vadászod önmagad?

Szívemben a szomorúság úgy világít, mint a nap.

(1980)

119

VERDE-MAT

Pofta nebună a rămas dincolo de Dunăre într-o pădure.Zadarnic aşteptaţi cântecele mele să mai murmure!pofta nebună a rămas dincolo de Dunăre într-o pădure.

Speranţa ca şi muşchii din codrul verde-mat,cutremurată-în noapte cu pomul de vânturi scuturat,numai de ea, cu noaptea de noapte, mă simt mereu chemat.

Ce mi-ai strigat? Vai, nu mai ştiu, dragul meu, ce-am strigat!Pădurea imensă pentru mine-i prea mică, păcat.

Căprioara căprioarelor, spune-mi, de ce-ai fugit prea departe?Ce se întâmplă cu mine, că toate-mi par prea deşarte?Inima sângerată-n condei, sângereză-n poezii fără-ncetare,După Prinderea Postului, în loc să cutreier pădurea năucitoare,nu ştiu unde-ai plecat, singură vânându-ţi picioarele?

Tristeţea din inima mea luminează ca soarele.

(1980)

120

TEHER

Úgy adtam én, hogy ő megértse: visszaadtam,amit azóta sem osztott meg senkivel,látom görnyedni őt az őszi alkonyatban:mit tőlem visszanyert, mindent tovább cipel.Fölötte matt magány: behorpadt bádogégbolt,előtte csontkaréj: elporladt láthatár,viszi belőlem azt, ami csak az övé volt –s ez nagy teher neki. Soká nem bírja már.

(1980)

121

POVARĂ

I-am dat să înţeleagă: ce vrei, mai ia o dată,de-atunci cu nimeni n-a mai împărţit,o văd în toamnă rar încovoiată,ce-a câştigat cu mine, e-al ei, la nesfărşit.Singurătatea-i boltă de cer cu tabla sură,în faţă-i o pădure de os, şi zări sinistre,tot ce-i al ei, îmi ia, dar cu măsură –povară pentru ea. N-o să reziste.

(1980)

122

BUTTERFLY MAGÁNYA

Mióta elment a hajó:nem tudom, miért kék a tenger.

Csak azt tudom,hogy nemcsak körülölel,de hurkol isa cseresznyevirág illatú csönd.Csak azt tudom,hogy az alkonyatnem rózsaszírmok színét idézi többé,hanem a kihúnyó tűzmegbicsakló pirosát.Csak azt tudom,hogy nemcsupán távoli rizsföldekfehérre hántolt üzenetét hordozzák a szelek,de vöröskövű sivatagokmérgező porát is.Csak azt tudom,hogy házacskám bambuszfalának résein átszobámba szivárog a szorongás huzata,amely most csak halaványra lehel,de a lelket is kiviheti belőlemegy napon.

Ám, hogy a tenger miért kék még mindig?Azt már nem tudom.

(1980)

123

BUTTERFLY SINGURĂTATEA

De când a plecat vaporul,nu ştiu de ce marea e încă albastră.

Ştiu doarcă e aici şi mă-mpresoară,că şi parfumul florii de cireşmai face noduri alunecătoare.Şi mai ştiucă chiar amurgulpetalele de trandafir nu le invocă,ci numai roşuldin flăcările ce s-au stins.Ştiu doarcă vântul n-o să mai aducămesajul alb decorticatal câmpurilor de orez,ci praful roşu, otrăvitoral deşertului.Ştiu doarcă prin pereţii prea fragili de bambusse infiltrează teama,care mă-ngalbeneşte,care-ar putea să-mi iachiar sufletul cândva.

Dar, de ce marea e încă albastră?Asta chiar n-o mai ştiu.

(1980)

124

AMÍG-ADDIG

Czigány Györgynek

Amíg ők úgy illegetik magukat,mintha nem lenne könnyűKatát táncba vinni –addig mi erőnk megfeszítve ropjuk,sebesülten iskifulladásig.

Amíg ők tankok módjára tarolóüldözési mániájuk páncélos fedezékébenöldöklő dühig hergeliksaját félelmük agresszivitását –addig mi hallgatak mezőkre szaladunkés parolázunk a madárijesztővel,mert – hírével ellentétben –az ég madarairalegalább annyira veszélytelen,mint mi e jómadarakra.

Amíg őkerényt kovácsolnakaz összeférhetetlenségből –addig mi jogos haragvásainkpirosan izzó kardhegyeivelsaját mellünkre tetováljuk szigorúanaz engesztelés bélyegét.

Amíg őkgyülőletük lándzsáit rázvadübörögnek utánunk –addig mi menekülés közben isgondosan legallyazzuk s úgy lengetjük visszaa békesség olajágát,nehogy megvakítsa üldözőinket,ha véletlenül a szemükbe csapódna.

125

PÂNĂ CÂND...

În amintirea lui György Czigány

Până când încercăm a-i face plăcere,de parcă ar fi greus-o ei la dans pe Kata –până atuncinoi dansăm, încordându-neca răniţiipână ne pierdem răsufletul.

Până când blindajul maniei de persecuţiecare doboară totul, ca tancurile,îi întărâtă până la furia ucigătoareagresivităţii propriilor temeri –până atunci alergăm spre câmpuri tăcuteşi facem pariuri cu sperietoarea,fiindcă – împotriva renumelui său –nu prezintă un pericol realnici pentru păsările cerului,precum nici noi pentru fructele bune.

Până când eifăuresc virtutea prinincompatibilităţi –până atunci ne vom tatua riguros în piepcu vârfurile săbiilor incandescenteale supărărilor noastre realepeceta împăcării.

Până cândduruie în urma noastrăagitând suliţele urii –până atunci, chiar şi fugindle curăţăm aruncând în urmăramura de măslin a păcii,nu cumva să-i orbească pe prigonitorii noştri,dacă i-ar lovi în ochi cumva.

126

Amíg őktüntető, nagy országféltésükbenmindenre hajlandók Európa kegyeiért –addig mi az egész világot igyekszünk fészekké összerakni,hogy a Mindenség melegével vegyük körülezt a páváskodva is csak verébnyi, de hű-röptű hazát.

Amíg ők szavalnak az emberiségről –addig mi szolgáljuk az embereket.És mégsem tudom, testvér,hogy mi cselekszünk-e bölcsebben, avagy ők.S ez már aligha derül kihalálunk előtt.

(1980)

127

Până când ei sunt în stare de oriceîn marea lor grijă pentru ţară –în stare de orice pentru a intra în graţiile Europei –până atunci încercăm să adunăm lumea-ntr-un cuib,să înconjurăm cu căldura Atotputerniculuiaceastă ţară doar cât o vrabiecare zboară cu bună credinţă.

Până când ei ţin conferinţe despre umanitate –până atunci noi slujim oamenii.Şi tot nu ştiu, frate,dacă noi sau ei procedăm înţelept.Şi asta se va vedea cu greupână murim.

(1980)

128

CONDITIONNEL PASSÉ

Lehetett volna elhallgatni könnyen,hogy már a tét helyén régóta bab van,s hogy a labdának mindegy: gólba röppenvagy csak a partvonalon túlra pattan.Lehetett volna elhallgatni azt is,hogy az se vág a késsel, aki fente,s kellemes ma már minden katarzis,akár a langyos fürdő estelente.Lehetett volna arról sem beszélni,hogy hűlt hamukba vág a szél a bércens gomolygó hamut füstgomolynak vél, kivölgyben vacog s pásztortüzet remél fenn.

Lehetett volna szótlan törni följebb:hallgatni bölcs. És elhallgatni bölcsebb.

(1980)

129

CONDITIONNEL PASSÉ

Se putea trece uşor sub tăcerecă în loc de miză se află un mare nimic,că trece sau nu peste coş mingea în zborori rămâne sub linii măcar un pic.Sub tăcere se putea trece şi faptul că nicipe tocilar cuţitul nu-l taie,plăcută-i orice împlinire pe-aici,precum în orice seară o baie.Sub tăcere se putea trece că vântulloveşte pe culmi cenuşile moarteiar fumul în trâmbe, tot vânturându-lcelor ce-aşteaptă în vale un foc ce mai arde.

Mai sus în tăcere se putea ajunge, e drept:Înţelept e să taci. A tăcea e mai înţelept.

(1980)

130

BETLEHEMI CSILLAG

Mert jóllehet csak istálót talál,ki „lépremegy” a csillagot követve –mindig lesz Gáspár, Menyhárt s Boldizsárki újra csak elindul Betlehembe.A csillag meg nem róható azért,hogy álmaink egén kétszeresen süt –nem koronás, felkent királyt igért,csak kisdedet, hogy királlyá növeljük.Ki a jászolnál megcsalatva áll,mert Isten fia nem bíborpalástos:hozzásegíti tétlen is akára férfikori töviskoronához.

S nem adja már, csupán lerója önkéntaz aranyat, a mirrhát és a tömjént.

(1981)

131

STEAUA DE LA BETLEEM

Deşi găseşte un grajd doarcel ce urmează steau „la un semn” –nu-i totdeauna Gáspár, Melehior, Balthazarce vor porni din nou spre Betleem.Nu steaua e de vină că pe cerulviselor noastre arde mult mai tare –nu ne-a promis un rege, doar misteruldin prunc să facem rege viu şi mare.Cel ce în faţa ieslei se crede înşelat,Că fiul n-are-o mantie purpurie:coroana grea cu spini i-o dă când e bărbat.

În schimb la ce-a fost aur şi smirnă si tămâie.

(1981)

132

PAOLO SZERENÁDJA

Francesca, itt az este.Engedj szobádba, hisz márfeljött a hold s a misztrálaz Adriára ver,még akkor is eressz be,ha rádfont karjaimnálkisebb veszély a hínár,mely iszapig ölel.

Francesca, reggelentebűntudatunk nem ébred,fülünk mellett az érvekcsörögnek bár nagyon –bújj hozzám és ügyet sevess rájuk, baj nem érhet:ha kell, csontodra vértneka bőrömet adom.

Francesca, égiségedpokoli tiszta – így járkit iszapig a hínárnem húz, de fölemel.Leszállt az este: ébredj!Engedj szobádba, hisz márfeljött a hold s a misztrálaz Adriára ver.

(1982)

133

SERENADA LUI PAOLO

Francesca, e seară.Dă-mi voie în camera ta,doar luna pe cer şi Mistralulbate pe ţărmul Mării Adriatice,dă-mi voie să intru chiar dacăîn braţele mele-i mai micpericol decât te-ar cuprindeinariţa, plantă de mare,trăgându-te-adânc în mămol.

Francesca, nici dimineţilenu ne-amintesc de păcate,deşi ne ajung la urechi,din belşug, toate-argumentele –ascunde-te-n mine, ignoră-le,nimic nu păţeşi, chiar nimic,la nevoie, chiar pielea ţi-o daudrept armură oaselor tale.

Francesca, fiinţă divinăeşti infernal de curată,asemenea celui pe careinariţa nu-l trage-n nămol, îl înalţă.Se apropie seara: trezeşte-te!lasă-mă să intru în camera ta,doar luna-i pe cer şi Mistralulbate pe ţărmul Mării Adriatice.

(1982)

134

GALAMBNYI SUHANÁS

Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

Minha égő kazal fölött galamb suhannavagy légörvényeken szirom lebegne át,szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,mikor csatánk egén a szép arc felfehérüls már nem is háború, de röppenés a nász,égő kazal fölött galambnyi suhanás –nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

(1982)

135

ZBORUL LIN DE PORUMBEL

În dragoste, cel mai frumos chip este ea.

Parcă lin un alb porumbel ar zburapeste stogul în flăcări, de parc-ar plutio petală-n vârtejuri, un strop de parfum în vijelii.Un tanc imens ocoleşte şi-o trotinetăcând apare un chip luminos pe o boltă secretăşi-ncetează războiul, iar nunta e trecătoare,un prumbel peste stogul în flăcări mistuitoare –focul nu stinge, mai graţioasă o va-nălţa.

Atunci când iubim, chipul cel mai frumos este ea.

(1982)

136

AZ A SZÖRNYŰ

Ma ne! – s a lámpák kihunynak az utcán.Ma ne! – s velőmig siklik a sötét.Ma ne! – motyog a félig elaludt lányés összefogja mellén köntösét.Ma ne. Holnap se. És holnapután se.Már az sem ér, hogy tegnap még igen.Gyönyörű volt a volt odaadás, deazt is elrontja a ma esti nem.Az a szörnyű, hogy mikor megbicsaklikszerelmünk szárnya: rögtön hátranyes,visszafelé is megtörvén az addigcsupán előre húzott egyenest.

S minek a szárnyalás, ha már alighiszi a szárny saját csapásait?

(1982)

137

CUMPLIT ESTE CĂ...

Azi nu! – şi luminile se sting în stradă.Azi nu! – şi noaptea-mi alunecă-n oase.Azi nu! – zice iubita, cu somnul în acoladă,la piept strângându-şi rochia cu gesturi sfioase.Azi nu. Nici mâine! Nici poimâine chiar.splendidă loialitate integră a fost,dar, prin refuz, în seara aceasta pare-n zadar.Groaznic e totul când, iar, fără de rostaripa dragostei noastre loveşte din urmă,sfărâmând chiar şi sensul linei sfintecare deodată vedem cum se scurmădin mersul sublim tot înainte.

Şi la ce bun zborul, dacă aripa n-areîncrederea-n propria ei înălţare?

(1982)

138

ÁRAM

Ha majd új férfiak babusgatják a keblét:izzó verőere dalt pendít, mint a húr,de bőrfelületén megérinti az emléksóhajnyi árama – s nyomban kijózanul.S a mozduló gyönyör egyszerre visszabágyad,pedig csupán a bőr idéz meg engemet,de ennyi épp elég, hogy pillanatra tárgyatváltson a bőrön át kormányzott képzelet –ki nem hever sosem. Nem az pótolhatatlan,ahogy öleltem őt, hisz más is ölel így,de mindig én leszek, ki testté lett szavakbantestetlen izzva is vezénylem nászait,a tőlem-lett igék ajkáról ráköszönnek,mit belőlem beszélt: pórusaira száll,idézve szóval-is-simogató időket.

És kapcsol bőre majd. Mindent rövidre zár.

(1982)

139

TRESĂRIRE

Dacă alţi bărbaţi pieptul îi vor mângâia,artera-i, ca o coardă, stârneşte-o melodie,chiar pielea ei va tresări cumva,din amintiri, suspine, mai trează o să fie.Se moleşeştei toată plăcerea dintr-odată,cu toate că doar pielea-i va aminti de mine,destul ca-nchipuirea de piele dirijatăsă schimbe frumuseţea şi altfel să combinefinalurile. Totuşi, nu-mbrăţişarea meanu poate fi schimbată, când alţii la fel îmbrăţişează.Dar numai eu, cel care cuvântu-i contopeacu trupul, voi conduce pe naşii ei, ca razăîn vorbele aprinse, rămase de la mine,cele intrate toate până la os, profund,rămase ca inscripţii, aşa cum se cuvine.

Şi pielea, ca şi toate până-n final răspund.

(1982)

140

LÁNY A KÚTNÁL

A lány leült a kútnálés szép volt, mint a kút,melynek mélysége lentrőlfel, az arcára hullt,a kőalak mögöttemajd megveszett, hiszenrangban hozzákövülninem volt reménye sem,a lány leült a kútnálés elmosolyodott,az örökkévalóságpercekre tört legott,felkaptam egy darabjáts elfutottam vele,nehogy egy moccanás, egyzörej visszavegye.Csak nékem rendeződöttígy össze ez a kép.S immár kimerevítetttökély a töredék:az elcsent pillanat márörökös programom.

A lány leült a kútnál.Azóta szomjazom.

Erice (Sicilia) 1983

141

FATA LA FÂNTÂNĂ

La fântână-a venit fataca fântâna de frumoasă,adâncimile de joscu obrazul ei fac casă,dar în spate-o piatră seacăpare că a chiar turbat,neavând măcar speranţaunui vag asemănat,şezând fata la fântână,a zâmbit şi veşnicias-a schimbat în clipe-anume,am furat doar o bucatăşi am fugit cu ea în lume,nu cumva o zmuciturăori un zgomot surd, din nousă mi-o ia. Dar numai miemi-a zâmbit acest tablou.N-au rămas decât frânturide prea aspră fericire,clipele furate-mi suntun program de mântuire.

Fata şade la fântănă.Setea mi-e de-atunci stăpână.

Erice (Sicilia) 1983

142

THERMIDOR

Sakálok, mit akartok tőlem?Hogy jóllakottságunk üvöltsema szükség delelőjén.

Didergek a Hőség Havábans nem hírdetem, ha bőrig áztam,hogy a villám – verőfény.

Unt harcok eszmehulladékátcsócsálni bennem nincsen étvágy –inkább falnám a semmit,hiszen a gyomrunk megfeküdte– bár szakszerűen volt lehűtve –a rágatlan lenyelt hit.

Nem öklendek és nem üvöltök,kidőlt kupámba újratöltökjövőnk vörösborából

s talán utólag megemésztemfejedelminek vélt ebédem,ha éhem visszapártól.

(1984)

143

TERMIDOR

Şacali, ce vreţi voi de la mine?Să urlu că o ducem bine,că nici nu mai avem nevoi.

Tremur în luna lui Cuptor,ud leoarcă şi strălucitore trăznetul de pe la noi.

Frânturi, idei din bătăliin-am pofta a le ronţăi –poate nimicul mai curând,parc-ar fi piatră la stomac– şi nu mai ştiu ce să mă faccu-abia-nghiţitul jurământ.

Nu urlu, nu icnesc, ci iartorn vinul roşu în păharcu gândul doar la viitor

voi digera poate-n finalacest modest ospăţ regalîmfometat şi visător.

(1984)

144

CHÉNIER EPILÓGJA

És akkor is éljen a forradalom,ha szégyene lettem a harcban,keverve dalomban a vér s a korom,de látni a vért nem akartam.No lám, igazolva a túlszigorús bigott jakobinusi kétely:„Mit ér a barikádon az úrifiú?Mi dolga az utca kövével?”Én ülve maradtam a nagy lakomán,mikor pedig állani volt jobb,nem szünt meg igézni igéit a szám,de ülve nem ülnek a tósztok.Eléri a vétkem az államügyészts megéri maholnap a rendszer:leülve szavalja a tósztokat ésnem álmodik utcakövekkel,de addig a fürge tiló nyakamonnem várhat, a dolga: veszelytés.

Ám akkor is éljen a forradalom,ha benne szegény fejem elvész.

(1984)

145

EPILOGUL LUI CHÉNIER

Trăiască revoluţia chiar dacădezonorată-n lupte-a fost,şi cântul meu era să facăcenuşă-n sânge fără rost.Chiar să justifice, se pare,şi îndoiala iacobină:„Ce preţ musiul ăsta arepe baricadă, jos în tină?”La marele ospăţ am stat,jos, când puteam fi în picioareşi gura mea n-a încetatsă spună vorbe vrăjitoare.Poate o s-ajung la procuror,sistemul mă va judecadacă-n toasturi sunt datorchiar în noroi dacă voi sta,iar pân-atuncea ghilotinanu poate aştepta în van.

Trăiască revoluţia, sublima,pierind apoi cu capul meu sărman.

(1984)

146

A KERESZTESVITÉZ KERESZTJE

Czinke Ferencnek

Aki nem ismer irgalmat:fémből van a szeme annak,tekintete – mint a penge –mindig vérbe merítkezne.És aki irgalmat hírdet:tűzzel veri szemeinket,hogy a fémet onnan oldjakovácsoknak kőcsuporba.Izzó harcoktól reméltemvisszavívni emberségem:talán tisztító csatákbanelvérzik, amit kiálltam,vagy én vérzek el s ekefémmarad szemem hutahelyén.(Legszebb esélye a harcnak,hogy az ember belehalhat.)Életünk sosem kíméltük,amit kaptunk, azt kimértük –és hitünkre heten tértek,árán hét tengernyi vérnek.Miért, hogy a diadalnakszomorúsága olyan nagy,mint éjszakák ércességes messzeségek bércessége?miért, hogy az ámbratónaks gyöngyszemillatú haboknaklegmélyén is ott kísértheta mocsárszagú enyészet?Miért örvénylik a lelkünk,ha az árral kell eveznünk ?

(1984)

147

CRUCEA CRUCIATULUI

În amintirea lui Ferenc Czinke

Cel ce n-are îndurare:ochii de metal îi are,alb cuţit privirea saîn sânge s-ar scufunda.Cel ce predică iertare:cu foc ne loveşte tareca fieraru-n ochi topindun metal parcă de-argint.Chiar în lupte-nflăcărateaş fi vrut să fim ca frate:poate-n aspre bătăliiţelul luptei va pieri,fier de plug, metalul greuîn locul ochiului meu.(Frumoasă-i şansa amarăcă omul poate să piară.)Nicicând viaţă n-am cruţat,cântărind ce mi s-a dat.Şapte-am dus pe noi cărăricu sânge cât şapte mări.De ce tristeţe să fietriumf în noaptea pustie?De ce-n valuri parfumatemiros de mlaştini ne bate?De ce-nspăimântaţi să fimcând împotrivă vâslim?

(1984)

148

„... ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG“

Csorba Győzőnek

És hamarosan a vizeknekpartjai rommá kövesedneks dideregnek olajba mártottköntösükben a kormoránok.És hamarosan összezárulutunkon az elől s a hátul,a kezdet egybeér a véggel,csak egy utolsót estebédel.És hamarosan vágyainkranem les gyutacs-bújtatta szikra,a robbanások szép kegyelmétfaggyúba ágyazzák az esték.És hamarosan megcsikordula mindenség a hantokon túl,kozmikus rozsdát záporozvaa földregázolt csillagokra.És hamarosan összeállnakfekete tömbökké az árnyak,födve az ég kihasadt rését.

És hamarosan a sötétség.

(1984)

149

„...ŞI ÎN CURÂND VINE ÎNTUNERICUL”

În amintirea lui Győző Csorba

Şi în curând malurile apelorse pietrifică devenind ruineşi crucişătorii Kormoranidârdâie înmuiaţi în uleiuri.Şi în curând se închide drumulîn faţa şi în spatele nostru,începutul se contopeşte cu sfârşitulîntr-o ultimă cină.Şi în curând dorinţele nu vor fi pânditede scânteia focosului,şi frumuseţea exploziilorva dărui serile-n bunăstare.Şi în curând va scârţâiUniversul dincolo de morminte,trimiţând o aversă de rugină cosmicăstrivind stelele până-n pământ.Şi în curând nuanţele vor alcătuiblocuri negre,acoperind spărtura căscată a cerului.

Şi în curând vine întunericul.

(1984)

150

PUSZTA PROFÉTA

Lábanyomát a hálátlan homokrólúgy mosta le az egykedvű eső,hogy büszke léptű járásának olykormég az emléke sem dereng elő.

Homloka árkait az összeráncoltbuckaoldal se támaszthatja fel –akárhogy nézzük is: végleg kilábolta Bugacból Oláh Ezékiel.

De a remény, mit szétfeslő szívénektarisznyájából elosztogatott:sok millió borókatűlevél lett,napszítta zöldje szívós és konok,

nem hagyja, hogy Bócsától Orgoványigjövőnk hite ördögszekér legyen,amely szelektől űzve nyargalász itts hivalkodik, hogy mily gyökértelen...

Oláh Ezékiel öreg parazt volt,nyolcvanhat évig tűrt esőt, napot,a hallgatása mindig igazat szólt,ha csöndnél többet úgyse mondhatott,

meghalt – s nem költözött el: hébe-hóbamint vízen járó Krisztus, úgy megyenáltal, borókazöldbe burkolózva,a királydinnyés homoktengeren.

(1987)

151

PROFETUL DEŞERTULUI

Urmele paşilor săi de pe ingratul nisiple-au spălat ploile în revărsareşi mersul paşilor mândri l-au îngropatcă nici amintirea nu-i mai apare.

Şi ridurile frunţii încruntate mereu,nici duna de nisip nu le învie –oricum le-am privi, a scăpat foarte greuOláh Ezékiel din Bugaci, pe câmpie.

Dar speranţa, ca dintr-o traistă, din inima sacea sfâşiată, tot împărţind-o ca pe o comoară,s-a schimbat în ienuper cu frunza greaîndărătnică frunză, ce nu vrea să moară,

să nu ne lase, de la Bocsa la Orgovány, cumvacredinţa în viitor să se schimbe-n căruţă drăcească,şi hăituită de vânturi, nebună va alerga,din rădăcini doar tânguiri să mai crească.

Oláh Ezékiel, un ţăran bătrân, a-nduratpână la ani optzeci şi ploaie şi soare,tăcerea lui spunea-nntotdeauna adevărul adevărat,dacă nu putea spune mai mult, când liniştea, doare,

aşa a murit, dar n-a plecat, din când în când,precum Isus peste apele tulburi mai trecedincolo, învelit în frunzele verzi de pe pământ,cu ienuperul, planta ţepoasă şi rece.

(1987)

152

NEM VOLT MÁS ÚT

Idősebb Tatai Józsefnek

I.

A győztes hit papokkal érkezetts csak szép szavakkal jött vele az Éden,ezért István s az áthangolt seregmagát mosdatta Koppány szégyenében.

Így lett a rendszer életképesebb.A túlszabott ígéretek fejébenlevágott néhány túlhevült fejetkivágott múltja ellensúlyaképpen.

Nem volt más út: az Istent félni kellett,mert a megszerzett földön élni kelletta jószomszédság kompromisszumában.

Ezért meg nem gátolhat senki abban,hogy a pogány időket elsírassams a véreskezű királyt áldva áldjam.

II.

Tűnődni már nem érdemes azon,hogy testvérharcokban ki ölt először,hisz mindenütt a búza és a gyomversengve nő pártatlan anyaföldből.

Forradalom, ellenforradalomvolt itt elég. Nem képes vérözönbőlkilábolni, csak az a hatalom,amely övéinek is odapörköl.

Önérdekét seholse látja rögtöna sokaság – miért mentegetőzzön,ki úgy csapott, hogy létre verte népét?

153

N-A EXISTAT O ALTĂ CALE

În amintirea seniorului József Tatai

I.

Cu preoţii sosit-a credinţa-nvingătoare,Edenul doar cu vorbele frumoase,Ştefan de-aceea, cu oştire marelui Koppány ruşinea i-o spălase.

Aşa orânduirea primi o viaţă nouă.În schimbul unor vagi promisiunia retezat şi capete vreo douăca să-i împace astfel pe străbuni.

Spre Domnul altă cale nu prea s-a potrivit,când omul-şi duce viaţa-n pământul cotropit,şi cu vecinii într-un bun folos.

În viaţa mea de-a pururea-mi rămânesă plâng acele vremuri vechi păgâneşi să cinstesc un rege sângeros.

II.

Nu-i prea util să ne gândim la cineîn luptele frăţeşti a fost ucis,grâul şi buruiana se simt alături binepe-acest pământ ce-n soartă le-a fost scris.

Şi pro şi contra – atâtor revoluţiice-au fost pe-aici. Numai acea puterece fără sânge va găsi soluţii,chiar dacă viaţa alor săi o cere.

Mulţimea dintr-odată nu vede nicăierice interese are şi ce mai poţi să ceriacelui ce lovise în propriul popor?

154

István időtlen trónján addig ül,amig viszonylag széttöretlenülborulhat ránk az augusztusi kék ég.

(1987)

155

Ştefan va sta pe tronul său augustpână când ceru-albastru din luna lui augustne va cădea pe cap, răzbunător.

(1987)

156

KÉRDÉSEK MINDNYÁJUNKHOZ

Ha itt mindenki jól tudtaés világosan láttaés előre figyelmeztetettés bátran szembeszállt –akkor ki a fene verte vörösre a tenyeréta mámorosra hergelt nagygyűléseken?És ki böfögött megelégedetten,amikor a kiválasztottak asztalárólveknik is potyogtak, nemcsak morzsák?És ki vigyorgott vásott diadallal,amikor a védtelen üzemekbőlhazamentette túlméretezetthányadát az elprédált jövőnek?És ki kérte számon a lecsapottemberfőket, amig saját fejenem fájhatott az országos emésztésütemre horkoló időszakában,mert alva is a „ne szólj szám” arannyalbefuttatott igazságát motyogta?És ki fogadta el az ingyenesgyógykezelést és oktatást, az olcsószínházjegyet a kispénzű hazától,miközben a háromszín lobogótcsak rongyot rázni vette a kezébe?Ki játszik rá a tettestárs tömegjócskán megkésett szégyenérzetére?

(1989)

157

ÎNTREBĂRI PENTRU TOŢI

Dacă aici cu toţii cunoşteauobservând prea bineşi prevenindu-ne la timpcu mult curaj în opoziţie –atunci cine naiba şi-a înroşit palmelela marile-adunări, în plin extaz?Şi cine a râgâit, cu satisfacţie,când au căzut de pe masa aleşilornu fărâmituri, ci chiar franzele?Şi cine-a rânjit cu glorie jerpelită,când uzinele fără apărareau salvat cota prea-naltăa viitorului nostru în risipiri?Şi cine-a cerut socoteală,pentru capetele tăiate, fără să-l doară capul,când mistuirea naţională se făcea sforăind,şi chiar prin somn mormăiaadevărul zicalei „tăcerea-i de aur?Şi cine a primit de la sărmana patrietratament medical, educaţie şi un ieftin bilet de teatru,în timp ce flutura tricoloruldoar ca pe-o cârpă?Cine se foloseşte de ruşinea târziea mulţimii complicilor?

(1989)

158

KI DALLÁ LESZ

Ki dallá lesz, az már örökreaz igazsággal csendül össze,bármily hamisan intonálnákazok is, akik kitalálták.

Ki dallá lesz, az nemcsak dallam-íveket jelent, öt vonalbanrögzített halk melódiákat,melyek szelíden szerteszállnak,

hanem jelenti a reménységtörvényerőre emelését,amelytől nem tágít a nemzet,amíg fiai énekelnek.

Ki dallá lesz, fölzeng az égre,elnémul minden földi vétke,még a becsületére száradtszereplők is hangjegyekké válnak...

Ki dallá lett, immár legyen dal,meghalhat – ámde el sosem hal,az Úristen füléig harsana valóságnál igazabban.

(1989)

159

CEL CONTOPIT ÎN CÂNTEC

Cel contopit în cântec, pe vecieîn legile dreptăţii va să fie,oricât de fals le-ar intonat pe elechiar cel ce-ar vrea, prin ele să-l înşele.

Cel contopi în cântec, va-nsemnachiar bolta cântecului scris în ea,pe liniile, cinci, alunecând,atâtea melodii ce zboară-n vânt,

înseamnă legea însăşi şi înseamnăsperanţa care biruie şi-ndeamnă,ce nu renunţă şi se înfierbintăpână când fiii ei cei tineri cântă.

Cel contopit în cântec, creşte-n cerCând amuţesc păcatele şi pier,când chiar şi personajele rivalese pot schimba în note muzicale.

Cel contopit în cântec, cântec fie,poate muri, rămâne în vecie,va răsuna de-a pururi, nu prea greu,până-n urechile lui Dumnezeu.

(1989)

160

TELEKOSÁR

A kommentátor mondja, mondja –s ő sem hiszi, amit papol.(Akkor is nektárt szavatol, hamegpimpósodott rég a bor.)Alrebellis és főeretnekmosolyog, mintha mosolyamögött a kellő tiszteletneknem lenne látható nyoma.Futásban jártas sportriporterjég hátán is riszálni kész,fejre is áll, akármikor kell,de fel csak önmagára néz.Megannyi fürge kecskebékaúgy ugrabugrál, mintha csakfűzfára mászni volna céljavágyott uborkafák alatt.Több rámenős play boy agyábancsak műveltség nem kap helyet,buta lúd, szédült tyúk, ahány van,csakis előttük illeget.Fontos fajankók ivadékazápolja unos-untalanazt a tojást is, melynek héjaa fenekén még rajta van.Fusizó, félkontár középszerbabrálja a közvéleményt,ágál, minősít, cáfol, érvel,saját paródiájaként,hol szentbeszéd zubog belőle,hol meg Marx Károly tanai –mindig tömött a képernyő, dealig van rajta valaki...

(1989)

161

TELEIMAGINE COMPLETĂ

Comentatorul trăncăne, aiurează,nici el nu crede această aiurare.(Când pentru nectarină garanteazăvinul de mult i-a dat în floare.)Patron şi crainic principal zâmbisede parcă după zâmbetele lornu s-ar vedea atât de nefirescdispreţul pentru telespectator.Reporterul sportiv, alergătorule gata să se zbânţuie pe gheaţă,stă şi în cap, îmbogăţindu-şi sporulşi se admiră singur ca o ţaţă.Broaşte râioase sprintene s-ascundsub prea râvniţii rugi de castraveţişi zburdă parcă-n orizont profundte cheamă căţăratul să-l înveţi.În creierul mai multor play boy, iată,numai cultura locul nu-şi găseşte,gâscă neghioabă şi găină beată:se leagănă în faţa lor prosteşte.Vlăstarul importanţilor neghiobiînfulecă, se-ndoapă plictisit.Când ouăle le sparg, parc-ar fi robişi ultimelor coji de înghiţit.Lucrând la negru, toţi aceşti cârpacivor formatori să fie de opinii,gesticulează, n-ai ce să le faci,caricaturi venite cu străinii,cuvintele lor sfinte să le-nduricând Karl Marx le dă învăţături,imaginea măsurii să le-o deaabia se vede cineva sub ea...

(1989)

162

NYILATKOZAT

Akkora a tülekedésa damaszkuszi úton,hogy odaférnem szinte lehetetlen.

Tehát – már csak a helyszűke miatt is –maradok, aki voltam,s aki halálomig lenni szeretnék:a részeg, ölbe csaló anyatermészet férfitársakéntküszködő közösség kenyeres pajtása;az oldalirányú sandaság,a felfelé nyaldokló szolgálatkészségés a lefelé taposó, kíméletlen gőgmindig kínosan kifehérített kesztyűinekmindenkori felvevője;ünneprontó a görögtüzes csinnadrattákon,falra vetülő írás Balthazár lakomáján,ecet a medvebőrös tor borában –egyszóval: költő, aki nem nyughat addig,amíg ember embert alázhatnevében a szent egyenlőségnek.

Csak ennyit akartam mondanitudomásulvétel végett.

(1989)

163

DECLARAŢIE

Atâta-nghesuială se iveşteîn drumul spre Damasccă-mi este imposibil să m-apropiu.

Astfel – din lipsă doar de spaţiu –rămân acel ce-am fostşi ce-aş dori să fiu până la moarte:ispititorul beat, maternei firi un partener mascul,un camarad de arme mulţimii truditoare;priviri piezişe,celor de sus, slugărniciei,orgoliul aruncat celor de jos,din totdeauna gazdamănuşilor penibil înălbite,într-un cuvânt poetul ce linişte nu arecât omul umileşte un alt om,în numele egalităţii sfinte.

Atâta doar am vrut să spunca toţi să ia la cunoştinţă.

(1989)

164

BOGÁR IMRE BÚSULÁSA

Amott csárda, emitt pedigkopasz domhát emelkedik,amott asszony, emitt bitó –hová, merre vigyen a ló?

Ha asszonyhoz – csókkal mérgez,ha a dombra – kóckötél les,halál ez is, halál az is:lovam dolga, hogy hova visz.

Ha egy helyben marad velem:az se kisebb veszedelem,Hartyán felől, Brügecs felőlközeledik, aki megöl.

Akinek betelt a sorsa,annak nincs balra, jobbra,nincsen hátra, nincs előre,csak Szent Péter legelője.

Akinek betelt a sorsa:lova hátán lova foglya,ha torpan, vágtat, poroszkál:menekítője is foglár.

(1990)

165

MÂHNIREA LUI BOGÁR IMRE

Aici e o cârciumă, departee dealul care ne desparte,femeie, ori spânzurătoare,unde mă duce calul oare?

Ea c-un sărut mă otrăveşte,pe deal frânghia mă ocheşte,oricum ar fi, înseamnă cruce,doar calul ştie un’mă duce.

Pe loc dac-a rămas cu minenici asta nu e foarte bine,dinspre Hartyán şi Brügecs, hei,se-ndreaptă ucigaşii mei.

Cui ceasul i-a bătut hai-huinici stânga şi nici dreapta nu-i,nici înainte, nici-napoi,doar al Sânpetrului zăvoi.

Cui ceasul i-a bătut, pe cale prizonierul lui fatal,oprit ori în galop buiestru,un salvator şi un maestru.

(1990)

166

HUMANIZMUS

Ne lőj a zongoristára –elég, ha a kezét töröd.Csak a kezét, hogy meg ne sántuljon!Csak a kezét, hogy bukjon fela billentyűsoron!Csak a kezét, hogy a Marseillaise,a Rákóczi-induló, a Forradalmi etűdéletre ne keljen többé a kezétől,de még az Appassionata, az Allegro barbaro sem!Semmi, ami ripityává zenghetnéaz eszmélet tétova előremozdulásánaknyúlós rettegésből kövesült, néma torlaszait!Semmi,amitől a lelkiismeret háborgóbb lehet,maga a lélek pedig csöndesebb!Semmi, ami magabiztosabbá igézhetnéa Mindenség engedékenységét a parány iránt,a tétova hajlandóságot mások iránt,a szívmeleget, mely az űrhidegen átfut,és a tiszta gyűlöletet, amely aljasságok ellenlobban fel mindig!Semmi, ami a lelkek jobbik felénekzengő megtestesülése a csillagnémaságban –és semmi, ami csak addig érvényes, amíg örök!

Ne lőj hát a zongoristára.Elég, ha a kezét töröd.

(1990)

167

UMANISMUL

Nu trage în pianist –e destul, dacă-i rupi mâna.Doar mâna, să nu şchiopăteze!Doar mâna, ca să-i cadăpe şirul clapelor!Doar mâna ca să nu se mai trezeascădin mâna lui la viaţă Marseleza,marşul Rákóczi, Studiul revoluţionar,nici chiar Appassionata, şi nici Allegro barbaro!Nimic, din ceea ce-ar putea să-nfrângătăcute bariere, de teamă împietrite,ale progresului conştinţei ezitante!Nimic,din tot ce-ar tulbura mai mult conştiinţa,şi-ar face sufletul mai liniştit!Nimic, din ce-ar ademeni să fie sigurîngăduinţa Universului faţă de corpuscul,şovăitoarea îngăduinţă faţă de alţii,căldura inimii ce-nfrânge frigul golului,şi ura ce se-nfurie mereuîmpotriva mârşăviilor!Nimic din tot ce-nseamnăîntruchiparea sufletelor buneîn tăcerea stelelor –nimic din tot ce-i vrednic să rămână!

Nu trage-n pianist.Destul dacă-i rupi o mână.

(1990)

168

ÜZENET A GOLGOTÁRÓL

Mit szégyelltek, ti szerencsétlenek?Mannát nem tudtam szórni, mint Atyám,de jól tartottam hallal és kenyérrelszegényemberek ezreit, akikneka boldogságról szóltam a hegyen.Feltámasztottam Jairus leányát,visszarendeltem Lázárt a halálból,vakok, bénák, leprások, csonkabonkákáldották mindenütt a nevemet.És lát mai is, jár-kél, rózsásra tisztulttestét csodálja s épségének örvende sok-sok ember.

Ezt szégyellitek?Igaz, korbáccsal kergettem ki mindenkufárt a templomból, melyet korántsemnyerészkedő gazok használatáraraktak munkában kérgesült kezek.És azt se tagadom, hogy gazdagokkalgyakorta voltam engesztelhetetlen,tevét és tű fokát idézve nékik –de talán ezt se kell szégyellnetek.Most itt feszülök, két lator között,kikkel nemcsak kínzóim mosnak össze,de azok is, kiket meggyógyítottamvagy megvendégeltem ama hegyen.Őket nem átkozom. Mint annyiszor már:most sem tudják, hogy mit cselekszenek,de bánt Judásnak árulása, Péterelgyávulása és a többi tíznekszégyenkezése.

Elvégeztetett?

(1990)

169

MESAJ DE PE GOLGOTA

Nenorociţi, de ce vă e ruşine?Mană ca Tatăl meu n-am împărţit,dar i-am ţinut cu peşte şi cu pâinepe miile de oameni săraci şi le-am vorbitpe Munte despre fericirea lumii.Am înviat pe fiica lui Iair,l-am rechemat pe Lazăr din mormânt,leproşii, şchiopii, orbii şi şchiloziinumele meu l-au binecuvântat.Şi azi se văd cum umblă bucuroşide sănătatea lor străluminatămulţimi de oameni.

De-asta vi-e ruşine?E-adevărat, că i-am gonit cu biciuldin Templu pe zarafi, că mâini bătătoritenu-l înalţară pentru speculanţi.Şi nu tăgăduiesc c-adesea-am fostde ne-mpăcat cu cei bogaţi, le-am spusdespre cămilă, despre-un vârf de ac –dar poate nici de asta nu vă ruşinaţi.Acum sunt răstignit între tâlhari,m-au înfrăţit cu ei persecutorii,dar şi acei pe cari i-am vindecati-am ospătat acolo sus pe Munte.Pe ei nu-i blestem. Ca de-atâtea ori:ei nici acuma nu mai ştiu ce fac,mă supără trădarea lui Iuda şi la felşi ora laşităţii lui Petru, şi ruşineacelorlalţi zece.

Astfel a fost să se-mplinească?

(1990)

170

MÁR ÚGY ENYÉM

Énnekem őt teremtette az Isten –gyengesége már, esküszöm, erősít.

Szakadék tátong előtte akkor is,amikor a járdasziget peremén áll –hát úgy fogom át, hogy az igaziszakadék szélét se érezze többnekjárdaszigetnél.

Minden árusban és tisztviselőbena hétfejű sárkányt reszketi – így hátoldalán Szent György lovagként lépekminden üzletbe és közhivatalba.

Olyan nagyon elesett, hogy őmiattakáprázatos gyorsan kell talpra szöknöm,amikor számtalan kis gramm-gonoszságmegatonnányi tömbbé összeállvalapítaná szét sorsunkat kajánul.

Ám egyet bíztosan tudok:ha karonfogva mennénk át a zebráns egy lóerőkkel dúsított gazembervakult veszettséggel vesztünkre törne –ő csöpp erejét százszorozva engemlökne a túloldalra, s gyönge testétvetné szép torlaszul a gép elé.

Énnekem őt teremtette az Isten.Már úgy enyém, hogy mindenem övé.

(1991)

171

E A MEA

Chiar Dumnezeu mi-a dat-o, jurcă slăbiciunea ei mă întăreşte.

În faţa ei se cască prăpastia şi cândstă-n spaţiul de refugiu –în braţe o cuprind să nu-i mai parăchiar marginea prăpastieiun spaţiu de refugiu.

Ea vede-n fiecare vânzătorbalaurul cu şapte capete – aşa căo însoţesc precum un cavaler Sfânt Gheorgheîn magazine şi servicii publice.

E atât de amărâtă, încât ar trebuisă mă ridic ameţitor oricând,mărunte răutăţi, şi chiar o megatonă,cinic, destinul i-ar putea strivi.

Dar, bine ştiu un lucru:pe trecerea de pietoni de-am fişi cineva puternic cât un calne-ar ataca fulgerător –cu picătura-i ultimă de forţăpe partea cealaltă m-ar împingefăcând o baricadă din trupul ei fragilîn faţa colosalului pericol.

Chiar Dumnezeu mi-a dat-o.E a mea, şi toată fiinţa mea îi aparţine.

(1991)

172

KOSSUTH LAJOS TÉR1992. OKTÓBER 23.

A Pest megyei Fehér Könyv szerint énötvenhatban egy járás ForradalmiIfjúsági Bizottságának voltamválasztott elnöke – s ez az igazság.E tényt – amely sem érdem, sem gyalázat –eleddig sem hangoztattam nagyon,

de mától kezdve szégyellni fogom.

(1992)

173

PIAŢA KOSSUTH LAJOS23 OCTOMBRIE 1992

Conform şi Cărţii Albe a judeţului Pestaam fost, în cinzeci şi sase, un preşedinte alesîn Comitetul plasei, al Comitetului Revoluţionar –şi ăsta-i adevărul.Faptul acesta, care nu-i nici merit, nici dezonoare –nici până azi, eu, sus şi tare, nu l-am susţinut,

Dar îmi va fi ruşine de astăzi înainte.

(1992)

174

VASPÁLYA

Öreg pályaőr, hová mégy?Húz a nap, akár a mozdony,a töltésen nincs árnyéks nincsen fény a szemafóron.

Talpfák közül kibújt a gaz –vonat erre úgyse jár már,nincs jegypénztár, nincsen utas,csak a csönd az állomásnál.

Kinek jó, hogy felvigyázol?Hibát ha látsz, hol jelented?Vajon meddig ér a távol,ha a sínek rozsdavertek?

Miféle véredbe-oltottmunkaköri kötelességteszi, hogy teszed a dolgodanélkül, hogy megfizeték?

Ki a megbízód, ki küldöttfel a puszta pályatestre?Vízirendőr? Népi ülnök?Úri hölgy? Parasztmenyecske?

Rekkenő a boglyatűzzeldúsított nyárvégi hőség,ide már az őszi hűs kell,dér-takarta legelő, rét,

melyen átfektetve mállottsínek üzenik a télnek:nincsenek már indulások,sose lesznek érkezések.

(1993)

175

CALEA FERATĂ

Unde mergi, bătrâne cantonier?Ca locomotiva ziua pleacă,peste şine umbre vin şi pier,semaforul s-a oprit oleacă.

Lângă barieră-s buruieni –nici un tren pe-aicea nu mai trece,nici ghişeu, nici călători-săteni,gara-i tristă, liniştea prea rece.

Ce folos că stai şi mai veghezi?Cui să te mai plângi de vreo greşeală?Până unde depărtări să vezi,dacă şinele fugind te-nşeală?

Câte obligaţii de serviciţi-au intrat de-atâţea ani în sângeca să stai la datorie-aicineplătit, la nimeni a te plânge?

Cine te-a trimis, răspunzătorde această calea azi pustie?Pompieri? Ori domnul asesor?O cucoană? O săteancă vie?

Vara cu căldura-i pe sfârşitşi căpiţelor de fân dând focul,toamna răcoroasă s-a ivit,brumei în păşuni lăsându-i locul,

şinele culcate au putrezit,trimit vorbă iernii, răspicată,că plecările s-au risipit,şi întoarceri n-or mai fi vreodată.

(1993)

176

KIFOSZTVA

Elvették tőlem a Himnuszt,csak mert elénekelték.

Torkukkal beszennyezték.

Elvették magyarságomat,mert maguk magyarnak mondták.S ha ők a magyarok:testvérebb a török meg az osztrák.

Elvették játszó kedvemet,mert silány alakításértkövetelték a tapsot.Aminthogy a tetszés jelének vették,ha a közönség szisszent, felmorajlott.

Elvették az életemet,mert ifjuságom szép sólyommadarárarút kányák bélyegét sütötték,miközben füstifecskének hazudtáka maguk egerésző ölyvét.

Most itt állok az ország ajtajában,hol valaha kopogtatnom se kellett,állok a küszöbön, semmit sem érzek,mert elfeledtették velem, hogyan kellmegörülni a hazaérkezésnek.

(1993)

177

JEFUIT

Mi-au luat Imnuldoar ca să-l cânte-n cor.

L-au murdărit cu glasurile lor.

Mi-au luat şi fiinţa de maghiarnumindu-se ei înşişi tot maghiari.Dacă-i aşa: şi turci şi-austrieciîmi sunt ca fraţii buni şi mari.

Pofta de joacă mi-au luat-o,pentr-un spectacol slabaplauze cerând.Credeau că-i semnul marelui succesdacă-i salută publicul flămând.

Şi viaţa mi-au luat-o,pe şoimul tinereţii mele, gaiapecetea ei de scârnă şi-o aplică,în timp ce şoimul-şoricar al lorni-l recomandă ca pe-o rândunică.

Şi stau acum în uşa ţării mele,cândva nu trebuia aici să bat,pe trepte stau şi de nimic nu-mi pasă –ei m-au făcut să uit şi bucuriacea mare a întoarcerii acasă.

(1993)

178

KEZÉT FELTARTJA

Egyszer majd visszanéz. S akkor döbbenve látja,hogy aki űzi őt, segítségért eseng,feldúlt az arca és nehezen bírja lábaa terhelést, amit az üldözés jelent,

szemében megfakult a rőt harag, a keblekifulladtan zihál s nem bosszúért liheg,lám ütésre emelt kezeit védekezvekapja maga elé és szűköl, mint az eb.

S akkor az üldözött megfordul, visszalépdel,majd megadja magát annak, akit akármeg is ölhetne. Ám az önvédelmi kényszermúltával nem jogos az indokolt halál –

kezét feltartja hát, arra késztetve roskadtellenfelét, hogy úgy végezze be, ahogya gyengült bacilus, mely kórt már nem okozhat,de mint oltás, a kórt legyőzni hívatott.

Nincs nemeslelküség. Csupán kifáradás vanés lélek-ismeret. (Nem lelkiismeret.)Mindenki üldöző s üldözött a világban,hisz sír az is, aki utoljára nevet.

(1994)

179

RIDICĂ MÂNA

Odată va privi-napoi. Şi va vedeacum cel ce hăituieşte va cere ajutor,obraz schimonisit, picioare moi,povară de prigonitor,

în ochi mânia stinsă şi în piepto gâfâială parcă de război,dar mâna ridicată să loveascăse trage precum câinele-napoi.

Cel izgonit se-ntoarce câţiva paşişi se predă aceluia pe careîl poate omorî. Gândeşte însăcă nici un rost nu are să-l omoare –

ridică mâna, îndemnând pe-acelace, prăbuşit, pare un slab bacilce nu mai poate provoca o boală,dar poate fi-n injecţie util.

Un suflet nobil nu există. Doarefortul să-l cunoşti. (Nu gândul.)toţi sunt persecutori persecutaţi,râzând când văd pe ultimul plângându-l.

(1994)

180

RÓZSA

„Ha valaki szeret egy virágot, amely csakegyetlen példányban létezik a csillag‑

milliókon: ez épp elég neki, hogy boldoglegyen, ha a csillagokra pillant”.

(Saint‑Exupéry: A kis herceg)

Egy példány van csupán a csillagmilliókonbelőle is, aki az én egyetlenem,tüskéit önmaguk próbájától megóvom,hogy sose tudja meg, mennyire védtelen,

tépné csokorkötő, legelné báva báránys tiporná tigris is, de ő nem sejti ezt,tüskéi – úgy hiszi – túltesznek harci lándzsáns hogy sebzetten fut el, kibe tövist ereszt.

Igy jó. A ráleső veszélyeket kivédemés holtig meghagyom önáltató hitében,hogy bármilyen csapást elhárít nélkülem.Mikor szúrása ér, szisszenek, mintha fájna,serkedő véremet ejtem sziromzatára,hogy boldog bíbora még lobbanóbb legyen.

(1994)

181

ROZA

„Dacă‑i place cuiva o floare care există doarîntr‑un singur exemplar printre milioanele

de stele: ca fericit să fie i‑e destulsă arunce o privire spre ele”.

(Saint‑Exupéry: Micul prinţ)

E unică şi ea şi este-a meaprintre aceste stele în mii şi miriadede proprii săi spini voi şti-o apărasă nu văd un pericol ca din senin cum cade,

să nu o smulgă nimeni, nici oile s-o pască,să nă-o strivească tigrul, ştiind că mulţii spiniîn lupte-s ca o lance tăioasă, bărbătească,şi eşti rănit de moarte în ei, când te înspini.

Aşa e bine. Veşnic de rele-o ocrotesc,dar voi lăsa-o iarăşi în amăgiri de sinecă va putea ea însăşi salvându-se firescde lovituri. Când totuşi o-nţepătură vinelas sângele să-mi cadă pe purpurii petale,ca fericit să fie tot focul fiinţei sale.

(1994)

182

AZ ELSŐ SZÜRKE SZÁLAK

Sötétbarna hajábanitt-ott már szürke szálak –és erre nincs bocsánat.Számomra nincs bocsánat.

Az értem-rettegés, atőlem-bántás, a rajtam-töprengés hagy ezüstösnyomot a barna hajban.

Oly fiatal pedig még!Gyerekes is lehetne,futkározhatna tágasmezőkön reggel-este,

futkározhatna izzófelhőtlen ég alatt, anyomába szegülő vadszeleket is kacagva,

de ő a rámüvöltőviharral szembeperdülts halálra válva tőle– akár esőköpenyt – gyűrt

sorsom magára kapta,nem tudta, mit cselekszik,azóta jégverésbenfutkos reggeltől-estig,

bőrömbe menekült, ígyő vérzik már, ha engemér orvdöfés a nékiidegen küzdelemben.

183

PRIMELE FIRE ALBE

În păru-i castaniu, ici-colo,fire albe dau în spuză –şi nu-i prin asta nicio scuză.Nu-i pentru mine nicio scuză.

De grija mea, de supărări,de-atâtea gânduri, bine ştiu,toate acestea lasă urmede-argint în părul castaniu.

Atât de tânără e încă!Să aibă prunci ar mai putea,din zori s-alerge până searape câmpuri largi, pe undeva,

s-alerge pe sub cer fierbintesenin când nu se-arată nor,râzând de vânturi furioasece vin pe urmă-i sfidător,

dar s-a împotrivit furtuniicare vuia în pieptul meus-a despărţit până la moartes-a dezbrăcat de ea cu greu

o haină ce i-a dat destinul,al meu, când ea nici nu ştia,din zori aleargă până searaprin grindină şi ploaie grea,

sub pielea mea o simt ascunsă,o simt cum sângerează-adescând atacat sunt mişeleşte,când toate nu le-a înţeles.

184

El kellett volna űznöm,hogy gondtalan szaladjonkibomló, szép hajávala legbarnábbik asszony,

de már hozzám bogozzákaz első szürke szálak –számára nincs menekvés,számomra nincs bocsánat.

(1995)

185

Se cuvenea să o alung,s-alerge larg în voia ei,cu părul lung şi despletit,cea mai frumoasă-ntre femei,

dar albe firele dintâinumai de grija mea le are,fără scăpare pentru ea,din partea mea fără iertare.

(1995)

186

EGYSZERŰ

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –belepusztulok. Bármi lesz veled:autó üt el, cserép zuhan le rád,vagy ravatalod lesz a betegágy –én utánad halok, nincs más utam.A sorsomat kezelni egymagammár túlontúl önállótlan vagyok,élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.Oly egyszerű ez. Semmi komplikáltnincs abban, hogy csakis harmóniátfog fel fülem, hangom is puszta csend,ha nincs másik hang, mellyel összecseng.Megírták mások már, mi vagy nekem:lányom, anyám, húgom és kedvesem,testnek a kenyér, parasztnak a föld,profétának ige, mely testet ölt,te vagy a fény az éjszakában – olybanális mindez s mégis oly komoly.Nekem te vagy velem-futó magam:kétágú útnak egy iránya vans ágaink párhuzama oly szoros,hogy a tekintet szinte összemos.Értsd meg tehát hisz olyan egyszerű:mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,magaddal azonos csakis velemlehetsz mindig már.

Ez a szerelem.

(1996)

187

E SIMPLU

Dacă te pierd, sunt sigur, mor şi eu.Orice s-ar întâmpla de-acum la greu:cade-un ghiveci, te calcă o maşină,şi catafalcul pat o să-ţi devină –n-am de ales, pe urmă-ţi voi fi primul.Încerc să mă descurc şi cu destinul,sunt dependent, trăiesc dacă trăieşti,şi mor dacă te văd că moartă eşti.E-atât de simplu. Nu-i prea complicat,cu armonia doar sunt împăcatşi vocea mea cu liniştea se-adună,dacă-i cu-o altă voce împreună.Îmi eşti, au scris-o alţii, preacinstităfată şi mamă, soră şi iubită,pâine îmi eşti, pământ pentru plugar,cuvânt pentru profet eşti, iar şi iar,lumină eşti în noapte, de folos,totul banal şi-atât de serios.Tu eşti eu însumi, amândoi doar unul,un singur sens, cu două ramuri drumul,şi uneori prea strâmte ne par chiar toate celecă se topesc privirile în ele.E simplu, înţelege-mă, e bine:de eşti loială ţie, i-asemeni pentru mine.Identică, prin mine poţi deveni văpaie.

În dragoste aşa e!

(1996)

188

A KÉRDÉSEK FOLYTATÁSA„S mondd, mit érlel annak a sorsa,

ki költő s fél és így dalol”

(József Attila: Mondd, mit érlel)

És annak a sorsa mit érlel,aki már mindent feladott,kiegyezett a szenvedéssels szíve megtörve sem sajog?Már azt se bánja, ha reményétvesztegetik a Halleron,egyetlen kincse a szegénység –és el se rejti már nagyon.

És annak a sorsa mit érlel,akit nem véd szakszervezet,beéri szárazabb kenyérrels betegen is dolgozni megy?Asztalra még akkor se verhet,ha igaza nyilvánvaló,szótlanul cipeli a terhets futtában székel, mint a ló.

És annak a sorsa mit érlel,aki máról holnapra él,ritkán kerül gyomrába étels feje fölött már nincs fedél?Bűzlik a metróállomáson,szánalmat kelt s orrot facsar,neki nem ünnep a Karácsonys nem büszke arra, hogy magyar.

És annak a sorsa mit érlel,kit éhe a szépnek, meg egybizonyos fajta lelki kényszerverset olvasni késztetett?Költők siralmas árulásaúgy döf szívébe, mint a tőr,mert minden a múltját magyarázzas nem a jövendőért pöröl.

189

CONTINUAREA ÎNTREBĂRILOR„Şi spunem, ce coace destinul aceluia

care‑i poet, ştie de frică, şi cântă”.

(József Attila: Spunem, ce coace)

Ce coace destinul aceluiacare la totul renunţă, şi carechiar cu durerea se înţelegecând inima-i frântă nu moare?Speranţa lui, toată-n risipă,o duce-Acheronul ori unde,comorile lui – sărăciape care n-o mai ascunde.

Ce coace destinul aceluiace nu-i ajutat de ai săi la răscruce,e mulţumit cu o coajă de pâineşi bolnav la muncă se duce?Nu bate cu pumnul în masă nici cânddreptatea lui e-n amiazăşi-i duce povara tăcut precum calulîn fugă se şi uşurează.

Ce coace destinul aceluiatrăind provizoriu şi carearar îşi mai umple stomaculşi nici coperiş la casă nu are?Miroase urât la metrou,stârneşte chiar milă, şi-amarCrăciunul nu-i sărbătoarea şi a lui,şi nu mai e mândru că este maghiar.

Ce coace destinul aceluiace crede frumosul o treabă fireascăiar sufletul lui însetat îl îndeamnăfrumoase poezii tot mereu să citească?Trădarea poeţilor în inima luiadânc îşi înfige cosorul,vorbind mult prea des de trecutşi ocolind, cu program, viitorul.

190

És annak a sorsa mit érlel,ki komolyan lelkesedetta proletár utókorért, melymára nevetség tárgya lett?Vigasza, hogy e kacagásnakhideglelős felhangja van...Akit riasztanak az árnyak –az nevet ilyen hangosan.

(1996)

191

Ce coace destinul aceluiace-a fost încântat, bunăoară,de ceea ce astăzi motiv e de râs,posteritatea lui proletară?Se consolează cu faptul că râsulacesta stârneşte frisoane...Cel speriat şi de umbrerâde ca bătut în piroane.

(1996)

192

PÁLMÁK ALÁ

Egy újzélandi ispotálybanmeghalt öcsém, a tengerész.Odáig három óceán van –s ez halálnak sem kevés,ennyi vízen átkelni még akaszásnak is nehéz lehet.De az a halál vitte sírba,mely Nyáregyházán őgyeleg.(Meg Dánoson, Csemőn, Brügecsben.Hajdani vályog-kalyibákdohos ragálya sebesebbenfut a vízen, mint gyors naszád.)Öcsém Aucklandig menekült, detörektől, pelyvától gyötörttüdő-jussát utána küldtekegyetlenül az anyaföld.Hiába volt ő már a jegyzőúr kimosdatott gyereke:paraszti ősök mellre-fekvősúlyos lidérce ment vele,s hiába táplálta a tengersós levegője évekig:

ő most két elmálott lebennyelpálmák alá temetkezik.

(1998)

193

SUB PALMIERI

În Noua Zeelandă, încă holtei,a murit fratele meu, marinarul.Până acolo, oceane sunt trei,nici morţii care-anunţă coşmarulnu-i vine uşor să coseascăpeste pustiuri întinse de apă.Dar doamna cu coasa, în mişcare-i firească,La Nyáregyháza mormântul i-l sapă.(La Dános, la Csemő, la Brügecs chiarunde molima din vechile casemai repede-aluncă şi nu-n zadarcorăbii cu pânze ne par lenevoase.)La Auckland fratele mic a fugitdar pământul natal nu l-a uitat,pe urmele lui a trimis, chinuit,tuberculoza, un morb blestemat.Degeaba a fost ocrotit de-un notar,copil preferat, că până la urmăun foc din strămoşi ce n-are hotarde piept s-a lipit şi acolo i-l scurmă,degeaba hrănindu-l veri după veri,aerul mării din valuri sărat

plămânii-i sunt zdrenţe, sub palmierifratele mic a fost îngropat.

(1998)

194

A DOLINÁKIG DŐLT

Dr. Illanicz Györgynek

A nagy ebédlőasztalongombfociztunk minden vasárnap,fiatalok voltunk nagyon,kedvünk az ablakon kiáradts elöntötte a lóheréspilisi udvart, konyhakertet,a dolinákig dőlt ki – ésott kénesen pezsegni kedzett.Illanicz Zsini s jómagamegy lélek voltunk két gyerekben,nem létezett, mit hangosanki ne röhögtünk volna ketten:a szomszéd Berta néni nagyfarát, mit most se mérne mérték,az intézeti lánycsapatsutácska magakelletését,Sáránszky Jani bácsi bőlére eresztett monológját,Rakovszky Jóska szenvedőképét, ha versét megmorogták,a verandán a sok tarokk-partit, a részeges tanítógyalázatát is, magyaroks tótok baját, folyton visítómalacokat hizlaldaiólakban, deszkaketrecekben.

Mindent kiröhögtünk, Zsini,mit síratnánk legszívesebben.

(1999)

195

A COBORÂT PÂNĂ-N VALE

În amintirea doctorului György Illanicz

Pe masa din sufragerie, mare,fotbal cu nasturii jucam,eram mai tineri fiecare,şi râsul ne zbura pe geamcurgând în curtea cu trifoi,grădina din Pilis şi eas-a dus în vale şi apoiparcă de sulf se-nfierbânta.Illanicz Zsini şi cu mine,un singur suflet, doi copii,luam în râs, chiar foarte bine,tot ce vedeam, precum ar fi:vecina Berta – fesa mare,fără măsură chiar şi-acum,şi fetele încă şcolarede la cămin, ieşite-n drum,şi monologul nesfârşital lui Sáránszky Jani-baci,a lui Rakovszky, chip slutit,chiar de poezie, ce să facidecât să joci la cărţi tarocstând pe verandă – inclusivbârfind pe unguri la un loccu vechiu-nvăţător beţivşi pe slovaci, şi pe sloveni,şi purceluşii, toţi vecinii.

Putem jeli acele vremirâzând de toate, dragă Zsini.

(1999)

196

A SIXTUSI KRISZTUS

Nem. E robosztus engesztelhetetlenifjú nem tartja orcájának másikfelét oda, ha egyszer arculcsapják.Nem dob kenyeret vissza, hogyha kőveldobják meg és nem kéri az Atyától,hogy nézze el bűnét a csőcseléknek,mivel – úgymond – nem tudja, mit cselekszik.Nem. Ez az eltökélt fiatal emberha kell, saját tanait üti arcul,hogy végül az arcátlanság lakoljon.S kenyér-válasz nélkül a kődobálókis éhen vesznek valamennyien majd.Méghogy nem tudják, mit tesznek! Sosem voltIsten fiánál ember még naivabb!De ez, ki itt intézkedik a toszkánfreskóján, nem hisz már tündérmesékben.S nem hatja meg a szenvedés, mit ő éltát hajdanán a Koponyák hegyén fenn.

(1999)

197

CHRISTOS DE LA CAPELA SIXTINA

Nu. Tânărul acesta robust neîmpăcat,nu va întoarce celălalt obraz,dacă a fost lovit în faţă.Şi n-o să dea-napoi cu pâine, dacăva fi lovit cu pietre şi n-o să ceară Domnuluisă ierte păcatul gloatei cares-ar zice că nu ştie ce-a făcut.Nu. Tânărul acesta hotărâtchiar ucenicii săi şi l-ar lovi,ca astfel ispăşită să fie obrăznicia.Făr-un răspuns cu păinea ar pieritoţi cei ce dau cu piatra.Nu şiu ce fac! Dar mai naivn-a fost un om decât Christos vreodată.Acesta care se-ndeletniceşteîn frescele Toscanei, numai crede în basmele cu zâne.Nu mişcat de suferinţa Luisus cândva, pe muntele Golgotei.

(1999)

198

HÖLGYKOSZORÚ1.

SZÁZNÁL TÖBB VOLT A NŐ, KI TESTBEN IS ENYÉM LETT –és tíz ha volt talán, kit szívvel is szerettem,de jó emlékü mind: szép vágyaik tüzénekparázsánál ma is gyakorta megmelegszem.

Odaadásukért csak tétován reméltekbiztonságot s erős szövetséget velem – nemkellett nekik, csupán a villámlás-igézetegy elvetélt vihar utáni kriptacsendben.

A bőrük illatát pórusaimban őrzöm,egy-egy vonásuk is nagynéha még előjöns csókjaik zamata kisért megannyi csókban.

Méltók lennének ők több ékes költeményre,versbe is szedtem én a legtöbbjük nevét, demost nincs hely és idő, hogy mindet elsoroljam.

2.

MOST NINCS HELY ÉS IDŐ, HOGY MINDET ELSOROLJAM –költőnek nem lehet regiszter-áriája,a jövendő felett úr mindig ott, ahol van,de múltja nem övé, hiába hajkurássza,

legszebb emlékei csatangolnak tilosbans beszöknek bánatos, szelíd elégiákbanincsen már semmije, hisz jól olvashatóanközpréda, mit megélt, ön-léte égi mása.

A múltam tőlem is versekbe menekült szét,de be kell vallanom: ha úgy hozná a szükség,megélném újra én, mi könyveimbe széledt.

199

CUNUNĂ DE FEMEI1.

AU FOST PESTE O SUTĂ CU TRUPUL ALE MELE –şi poate nici zece din urmă nu le-am iubit,dar o aminitire lăsându-mi fiecare din elede jarul dorinţelor lor mă simt ocrotit.

În schimbul credinţei, a sperat fiecaresă aibă-o puternică alianţă cu mine –le-a lipsit doar o clipă de fulgerareîn liniştea mormântală când se aţine.

Parfumul pielii lor îl mai păstrez şi acum,din când în când le zăresc chipul în mintegustul sărutărilor lor, din atâtea săruturi.

Ar merita fiecare poemul fierbinte,numele lor din nou mă întâmpină-n drumdar loc şi timp pentru toate n-are bărbatul cuminte.

2.

DAR LOC ŞI TIMP PENTRU TOATE N-ARE BĂRBATUL CUMINTE–poetul nu poate avea un registru de arii,la viitor, mai întâi, trebuie grabnic să ia aminte,trecutul nu-i aparţine, în zadar fugărit la fruntarii,

hoinăresc în secret toate-amintirile sale,se furişează în triste şi blânde elegiinimic nu-i al său şi tot ce a trăit se prăvaleîn litere, pradă, cereasca lui fiinţă, tu lume, s-o ştii.

S-a prea ascuns trecutul de mine în poeme,dacă ar fi nevoie, cu drag mărturisesctot ce am scris în versuri lucid de-atâta vreme.

200

Nem törtek frigyre, ám szolgáltak volna holtigaz asszonyok, noha sokuknak férje volt, míga sors nekem Böbét rendelte feleségnek.

3.A SORS NEKEM BÖBÉT RENDELTE FELESÉGNEK,ő a legemberebb asszony az életemben,hálás leszek neki s áldom, amíg csak élek,mert sok nagy bűnömért ő kínzatott helyettem.

Százszor elhagytam én a biztos menedéket,hol Solvejg-módra várt örökkön vissza engem,s mikor végül hazavetett a szégyenérzet:szemében örömöt láttam csak. Egyebet nem.

Tudom, nincs már idő levezekelni mindent,amivel életét beárnyékoltam itt lent –de hulljon rá a fény, mit Istentől oroztam.

Szerettem kívüle nem egy-két nőt, de százat,más mégse mondhatott engem hites urának:a többinek csupán a szeretője votam.

4.A TÖBBINEK CSUPÁN A SZERETŐJE VOLTAM,kinek néhány napig, kinek sok éven átnémelyikük jegye karakteremben ott van,de mindnek őrzöm egy hangsúlyát, gesztusát.

Elszánt, födetlenül jártak velem tilosban,nem bánva, mit papol az álarcos világ,mindig szerelmesen, mindig odaadóanengedte mindegyik hevemnek át magát.

Szemébe nézhetek ma is akármelyiknek,mert tűzvésze nyomán gyúlékony testeinkneknem pernye lett, hanem izzó parázs a lélek.

201

Nu-au vrut să se cunune, n-au vrut căsătorie,şi mi-ar fi stat alături pân-la mormânt, firesc,destinul mi-a sortit-o pe Böbe ca soţie.

3.DESTINUL MI-A SORTIT-O PE BÖBE CA SOŢIEe cea mai omenoasă, şi până o să mor,o binecuvântare viaţa mea să-i fie,fiindc-a-ndurat păcatul în locul meu, uşor.

Am părăsit căminul acesta mult prea des,ea, precum Solveig, încă ştia să mă aştepte,când mă întorceam acasă părea că m-a-nţelesîn ochi doar bucurie. Surâsuri înţelepte.

Ştiu, pentru ispăşire, prea multe zile nu-s,iar viaţa ei umbrind-o, aicea pe pământ –s-o-nvăluie lumina Celui Prea Bun de sus.

Pe lângă ea, nu una, o sută, fără rost,nici una, că-i sunt soţul, n-am auzit spunând,doar un amant acestora le-am fost.

4.DOAR UN AMANT ACESTORA LE-AM FOST,câteva zile numai, ori câţiva ani, se poateun semn se mai păstrează, în timp, la adăpost,câte-un accent, ori gesturi şi patimi de la toate.

Mergeau cu mine-alături şi fără să se-ascundăşi fără să le pese ce spune lumea rea,mereu îndrăgostite, plutind pe-aceeaşi undăcedând la-nflăcărarea şi pasiunea mea.

Pot să mă uit în ochii oricăreia, oricând,din trupurilor noastre de flăcări n-a rămasun suflet de cenuşă, ci focul viu urcând.

202

Sohasem érdekelt „hivatásos“ hetéra,hiszen önzetlenül adták a bájt, a kéjt, aKatik, Borik, Zsuzsák, Máriák és Helének.

5.KATIK, BORIK, ZSUSZÁK, MÁRIÁK ÉS HELÉNEK,Klárik, Antóniák, Ágnesek, Sárikák,Piroskák, Angelák, Évák, Jucik, Irének,Rozálok, Erikák, Annák, Kornéliák,

Blankák, Julik, Beák, Györgyik, Lucák, Terézek,Gabriellák, Manyik, Margitok, Ibolyák,Nórák, Ernák, Lilik, Magdolnák, Emesék, megIcák, Veronikák, Emőkék, Ágoták,

Andreák, Editek, Líviák, Mariannok,Flórák, Jolik, Idák – s tetézik még a halmotArankák, Anikók, Márták is. Még soroljam?

Milenák, Catherine-ok, Mirellák, Josyane-ok,Ingridek, Graziák, Inezek, Christiane-okszöktek hozzám megunt férjük mellől titokban.

6.SZÖKTEK HOZZÁM MEGUNT FÉRJÜK MELLŐL TITOKBAN,torkig betelve és szíveknél üresebben,csak úgy csókoltam én (se rosszabbul, se jobban),mint más – csupán ezért nem is jött volna egy sem.

Ám tudták, hogy velem akkor is vigalom van,mikor ínség komor lidérce ül a mellen,mert szabaddá tevő, fenséges nyomorombanhatalmam volt saját sorsomon is nevetni.

Meghallgattam szavuk – ennyi volt az egész.Ölelkezés után egy halk beszélgetéssokszor többet jelent, mint az ölelkezések.

203

Femeilor uşoare nicicând nu le-am dus trena.Doar farmec dăruind-mi, ca unui tânăr asmultele Kati, Bori, Zsuzsa, Mária şi Elana.

5.MULTELE KATI, BORI, ZSUZSA, MÁRIA ŞI ELENAKlári şi Ágnes şi Sári şi Antonia,Piroska, Angela, Éva şi Juci şi Irena,şi Roza şi Erika şi Anna şi Cornelia,

Bianca, Julia, Bea, Gheorghina şi Luca şi Tereza,Gabriela şi Manyi, Ibolya şi Margareta,Nora, Erna, Lili, Emese, MagdalenaIca, Emőke, Ágota şi Veronica,

Andreea, Edit, Mariana şi Livia,Flóra, Joli, Ida – valuri legănate ca mareaAranka, Anikó, Márta – Mai vreţi enumerarea?

Milena şi Mirella, Catherine şi Josyana,Ingrid, Grazia, Inez, Christiana şi alte iubitela mine fugeau de bărbaţii lor plictisite.

6.LA MINE FUGEAU DE BĂRBAŢII LOR PLICTISITE,până-n gât săturate, cu inimile goale, pustii,le sărutam (nici mai rău, nici mai bine), pe dibuite,doar că pentru-atâta nu veneau în solii.

Cunoşteam astfel veselia-mpreunăcând foamea ne dibuia ca un coşmar,sublima mizerie ne făcea mai liberi chiar şi-n furtună,de aceea râdeam de destinul nedrept şi amar.

Le-am ascultat cuvintele, şi asta-a fost totul, se pare,o conversaţie tainică după o-mbrăţişareînseamnă adesea fericire, noroc.

204

(Persze, nem tagadom, hogy az se volt utolsó,ahogy már-már fakult, de újra felpiroslóvérük lobbot vetett, ha tűzkörömbe léptek...)

7.VÉRÜK LOBBOT VETETT, HA TŰZKÖRÖMBE LÉPTEK,de fázós lelkük is melegedett e tűznél,mert súlyosabb teher a dermedt, béna lélek,mint a színehagyott és tartósan lehűlt vér.

Minden asszony, aki az én utcámba tévedt,s nem volt szemlátomást különb egy egy menekültnél:királynő lett hamar, szép angyala az égnek,avagy mesebeli, varázsló-küldte tündér.

Úgy egy se távozott, ahogyan érkezett.Viszaadni reményt, önbecsülést, hitetnálamnál – úgy hiszem – nem tudott senki jobban.

Ha eszükbe jutok, homlokukról az árnyékegy percre elvonul s pezsdül vérük talán még –s emléküktől a vér énbennem is belobban.

8.S EMLÉKÜKTŐL A VÉR ÉNBENNEM IS BELOBBAN –vízzé nem válhat a poéták sűrű vére,abba, hogy meghalok, békén belenyugodtam,de nem nyugszom bele a rút öregedésbe!

Míg munkám itt maraszt, szeretni is jogom van,s újra dolgozni hajt új csókok ihletése,isteni szép ez az ördögi kör, valóban:vers jutalma a csók – s a csóknak vers a vége.

205

Poate, nu neg, cea de pe urmă să fiecând sângele lor adormit în trezietrecea cu sângele meu în cercul de foc.

7.TRECEA CU SÂNGELE MEU ÎN CERCUL DE FOC,şi sufletul lor friguros se-ncălzea ca la soare,un suflet paralizat e o povară nemişcată din loc,mai grea decât sângele sterp, fără culoare.

Toate femeile rătăcite pe strada mea, parcă,văzute cu ochii, fără prea multe odoare,se preschimbau în regine, în îngeri chemaţi să se-ntoarcă,în nişte zâne din basme, trimise de vrăjitoare.

Însă niciuna nu a plecat cum a venit,nimeni n-ar fi ştiut mai bine ca minesă le aprindă speranţa. Respectul de sine, sporit.

Mai bine gândindu-mă, umbra de pe frunţile lor suferinde,dispare o clipă şi sângele-ncepe să fiarbă mai bineaşa cum sângele meu amintirea lor îl aprinde.

8.AŞA CUM SÂNGELE MEU AMINTIREA LOR ÎL APRINDE –sângele gros al poeţilor apă nu se mai face,ştiu, voi muri, resemnat întru cele prea sfinte,dar bătrâneţea aceasta urâtă deloc nu-mi mai place!

Am dreptul să scriu, să iubesc mereu inspirat,ploaia atâtor săruturi îmi dă zor să-mi aprind fantezia,într-adevăr e splendid acest dar de la Diavol furat,recompensă, sărutul, iar sfârşitul sărutului e chiar poezia.

206

Amig szívem dobog, éneklem a szerelmet,rímekbe foglalom, ki csókokat lehelgetélénk ajakkal egy halványodó ajakra.

S mint mondtam, inspirál az asszonyok s a lányokemléke is, amely nekem halálig áldott,de Gyöngyi nem kerül velük közös kalapba.

9.DE GYÖNGYI NEM KERÜL VELÜK KÖZÖS KALAPBA,mert Túl az éjszakán csakis miatta jártam,egy árnyék nélküli vilég felé haladvanem vettem észre, hogy nem lendülhet utánam,

mivel hátrahagyott árnyékom visszatartjasorsára-borulón. Ám ebből mit sem láttam,nyomultam lelkesen, nem néztem, csak a napra,s önző-magányosan fürdőztem sugarában.

Én, anti-Orfeusz! Nem egyezett a tét sem:nekem kötelező lett volna visszanéznem –élet lett volna itt a hátra-arc jutalma.

De nem figyeltem őt – s az űrbe tűnt. Nekem többvolt lemaradva is, mint a mellém igyekvők.És Judit sem lehet a hárem szürke tagja.

10.ÉS JUDIT SEM LEHET A HÁREM SZÜRKE TAGAJA,hisz ő oldotta el béklyómat, hogy marasszon.

207

Până când inima încă mai bate, dragostea o voi cânta,voi închide în rime numele care nu ştie să-nşele,al femeii iubite ce buzele palide-mi va săruta.

Aşa cum am spus, multe femei, multe fete trăiesc în poeziile mele,binecuvântate până la clipa din urmă, cea grea,dar Gyöngyi nu intră în aceeaşi pălărie cu ele.

9.DAR GYÖNGYI NU INTRĂ ÎN ACEEAŞI PĂLĂRIE CU ELE,din pricina ei Dincolo de noapte grăbit am trecut,spre lumea ferită de umbre pustii, umbrele rele,fără să văd că ea pe urmele mele nu s-a ţinut,

de umbra mea atârnată, cu mult în urmă rămasă,acoperându-i destinul. Nimic n-am văzut dintre toate acestea,mergeam înainte spre soare, parcă spre casă,scufundat singuratic, egoist, urmărindu-mi povestea.

Eu, anti-Orpheus! Nu rezista nici ţelul râvnit:dacă făceam stânga-împrejur, chiar în viaţă o dobândeam.Dar nu mă uitam înapoi – şi ea în neant s-a topit.

Eu, în urmă rămas, urmărit de acelaşi blestem,n-am dobândit mai mult decât cei cu care-alergam.Şi nici Judit nu poate fi în acelaşi harem.

10.ŞI NICI JUDIT NU POATE FI ÎN ACELAŞI HAREM,căci ea, dezlegându-mi cătuşele, am rămas doar cu ea

208

(„Áldott legyen“) A rossz nyelvektől mit se tartvaasszonynév nékül is bátran mert lenni asszony.

De torpanó szivem nagy álmomat feladta,mert kísértett a múlt, röptömet-visszatartón,többé nem mentem én bámulni már a napra,hogy az, aki követ, megint bele ne haljon.

Akkor engedtem el, mikor belém fogódzott.Azóta mással is lehetett volna boldog,de a naphoz vivő ösvény a sorsa volt már.

Magány a társa itt – s Gyöngyié is a földben.Ha rájuk gondolok, kibuggyan még a könnyem,hisz többek voltak ők megszédült asszonyoknál.

11.HISZ TÖBBEK VOLTAK ŐK MEGSZÉDÜLT ASSZONYOKNÁL(bár köztük is akad, akiért könnyet ejtek),engem az alkonyat jöttén se nyugalom vár,mert az emlékezés nekem nem adhat enyhet.

Kiegyezni saját magammal a toronynálmagasabb bűntudat halálomig nem enged,ráomlik mindig a papírra is. Nagyon fájezért, ha Gyöngyiről s Juditról irni kezdek.

Adósuk nem vagyok, csupán kissemizőjük,mert azt a szép tüzet, ami sütött belőlük,magamnak loptam el – s lám, most is ég szivemben.

209

(binecuvântată să fie!) nu i-a păsat de nici un blestema ştiut să fie femeie, fără ca numele să-l poată avea.

Bătrâna mea inimă a renunţat la visuri exagerate,din urmă trecutul mă-mpiedica să mai zbor,dar nici spre soare n-am mai mers, din păcate,ca nu cumva moartea să-l prindă pe urmăritor.

I-am dat libertate, când ea mai strâns se ţinea de mine.De-atunci cu altul mai fericită putea să fie,dar drumul solar, numai el, ca destin, hotăra ce e bine.

Acum parteneri i-e singurătatea – asemeni lui Gyöngyi în mormânt.La ele când mă gândesc, şuvoaie de lacrimi aud curgând,doar mai mult decât nişte femei ameţite au fost pentru mine.

11.DOAR MAI MULT DECÂT NIŞTE FEMEI AMEŢITE AU FOST PENTRU MINE,(deşi unora numai o lacrimă le sunt dator),nici când e seară, liniştea mea nu revine,şi năvălesc amintirile, tulburător.

Mai înaltă ca turnul, conştiinţa atâtor păcatecu mine nu mă împacă pân-la sfârşit,pe hârtie se-nvolbură. Tot mai tare mă batedacă scriu despre Gyöngyi ori despre Judit.

Dator nu le sunt, păgubit am rămas numai eu,focul din ele, furându-l cu greuîn inimă-mi arde nimicitor.

210

Hogy így Prométheusz lettem, aki azótajussát az istenek tüzéből is rabolja?Ők tettek végül is képessé arra engem.

12.ŐK TETTEK VÉGÜL IS KÉPESSÉ ARRA ENGEM,hogy azt, ami csupán egészben önmaga:önhitt önzetlenül ketté sose felezzem –két ép személyiség a jó frigy a záloga.

Hogy önmagamban is a másikat szeressem:épp a másik miatt ezt nem teszem soha,őt benne szeretem – ő meg szeresse bennem,ami csak én vagyok. S akkor nem lesz hiba.

Legyen egy test, de két lélek maradjon egyrea férfi és a nő, ki egy irányba menne,ha közös csillagot követnek mind a ketten.

S ha nincsen már jövő, még jobban kell a társ,ezért volt bennem oly elszánt az akarás,hogy Franciskát egész múltammal megszeressem.

13.HOGY FRANCISKÁT EGÉSZ MÚLTAMMAL MEGSZERESSEM,az kellett, hogy a zsák a foltjáért kiáltson,arra, akit kora hajnalban is kerestem,csak életem delén sikerült rátalálnom.

Vállalom harcomat, akármilyen kegyetlen,az orvdöféseket dacos derüvel állom,szilárd szeretet óv, immár az életem nemlehet kudarc, ahogy nem lesz kudarc halálom.

211

Am ajuns Prometeu, cel care de-atunci jefuieştechiar Focul Zeilor, mai dibaci, pământeşte?Am fost în stare să le fac datorită doar lor.

12.AM FOST ÎN STARE SĂ LE FAC DATORITĂ DOAR LOR,niciodată să-mpart, prea generos şi-ncrezut:tot ce e unic, întreg, interior –două fiinţe uninte de la bun început.

Să iubesc în sinele meu pe celălalt foarte:tocmai din pricina lui, să nu greşesc niciodată,întregul ei îl iubeasc, ca ea întreg să mă poarte,şi atunci nu vom ajunge la judecată.

Un trup doar să fim, un singur trup amândouă,bărbat şi femeie alături, de ninge, de plouă,când amândoi aceeaşi stea urmăresc.

Când viitor nu există, perechea-i şi mai mult necesară,de-aceea aveam o voinţă, ca fulgeru-n vară,cu tot trecutul meu doar pe Franciska s-o mai iubesc.

13.CU TOT TRECUTUL MEU DOAR PE FRANCISKA S-O MAI IUBESCtrebuia ca sacul după petec să plângă,pe cea căutată când zorile abia se ivesc,am găsit-o spre sfârşitul vieţii nătângă.

Primesc şi lupta asta, oricât de cruntă este,mă-mpunge, parc-adesea, seninătatea ei,sunt ocrotit, nu-i un eşec această prea limpede povestecum un eşec nu-i moartea, ca ultim temei.

212

Összekapaszkodó macskákat nem sodorhattetőről le a szél, legyen bár mérge oly nagy,hogy a tető alól házat is elsodor már.

Oly furcsa ez. Titok, mit holtig meg nem értek:van, akivel virág, mit másokkal beléndek,s van, akivel erőd, mi másokkal homokvár.

14.S VAN, AKIVEL ERŐD, MI MÁSOKKAL HOMOKVÁR –ezzel zárom rövid szerelmi krónikámat,tanulság ez, amely okulására szolgálmindazoknak, akik megértő társra vágynak.

Barátom, meglehet, te is soká bolyongtál,míg megtaláltad azt, kiért lábad lejártad,oly bájos a tavasz, oly szép a mámoros nyár,de legszebb az ma már, mit őszi napsugár ad.

Talán boldog vagyok. Kihamvadó szivemhezkét asszony áll közel: a hitves és a kedves,csak addig élhetek, amíg figyelmük éltet.

De májusban, mikor kinyílnak a virágok,titkon álmélkodom magamban: mily csodás, hogyszáznál több volt a nő, ki testben si enyém lett.

15.SZÁZNÁL TÖBB VOLT A NŐ, KI TESTBEN IS ENYÉM LETT,MOST NINCS HELY ÉS IDŐ, HOGY MINDET ELSOROLJAM,A SORS NEKEM BÖBÉT RENDELTE FELESÉGNEK –A TÖBBINEK CSUPÁN A SZERETŐJE VOLTAM.

213

Pisicile ce una de alta se agaţănu pot fi alungate de pe acoperiş,chiar dacă vântul bate cu pleznele de gheaţă.

Bizar e totul. Parcă de înţeles nu-i chip,cu unele e floare, sau chiar o fortăreaţă,cu altele înalţă castele de nisip.

14.CU ALTELE ÎNALŢĂ CASTELE DE NISIP –şi astfel încheia-voi povestea cu dragostele mele,o nouă-nvăţătură la care anume particippentru acei ce-n viaţă nu vor să se înşele.

Prieten drag, probabil şi tu ai răcătcit,pân-ai găsit podoaba cărărirlor bătute,cu farmec primăvara şi vara, în sfârşit,se prelungeşte-n toamnă, suprema mea virtute.

Sunt fericit, se pare. Aşa mi-a fost ursita,două femei de-odată: soţia şi iubita,sunt viu cât încă-n viaţă, iubirea lor mă ţine.

În mai, când dau în floare şi toate au un rost,mă minunez în taină că peste-o sută au fostfemeile-n florite cu trupul lor în mine.

15.AU FOST PESTE O SUTĂ CU TRUPUL ALE MELE,DAR TIMPUL PENTRU TOATE N-ARE UN BĂRBAT CUMINTE,DESTINUL MI-A SORTIT-O PE BÖBE, CA SOŢIE,DOAR UN AMANT ACESTORA LE-AM FOST,

214

KATIK, BORIK, ZSUSZÁK, MÁRIÁK ÉS HELÉNEKSZÖKTEK HOZZÁM MEGUNT FÉRJÜK MELLŐL TITOKBAN,VÉRÜK LOBBOT VETETT, HA TŰZKÖRÖMBELÉPTEK –S EMLÉKÜKTŐL A VÉR ÉNBENNEM IS BELOBBAN.

DE GYÖNGYI NEM KERÜL VELÜK KÖZÖS KALAPBA,ÉS JUDIT SEM LEHET A HÁREM SZÜRKE TAGAJA,HISZ TÖBBEK VOLTAK ŐK MEGSZÉDÜLT ASSZONYOKNÁL.

ŐK TETTEK VÉGÜL IS KÉPESSÉ ARRA ENGEM,HOGY FRANCISKÁT EGÉSZ MÚLTAMMAL MEGSZERESSEM –VAN, AKIVEL ERŐD, MI MÁSOKKAL HOMOKVÁR.

(2000)

215

MULTE KATI, BORI, ZSUZSA, MÁRIA, ELENA.LA MINE FUGEAU DE BĂRBAŢII LOR PLICTISITE.TRECEAU CU SÂNGELE MEU ÎN CERCUL DE FOC,AŞA CUM SÂNGELE MEU AMINTIREA LOR ÎL ARINDE.

DAR GYÖNGYI NU INTRĂ ÎN ACEEAŞI PĂLĂRIE CU ELE,ŞI NICI JUDIT NU POATE FI ÎN ACELAŞI HAREM,DOAR MAI MULT DECÂT NIŞTE FEMEI AMEŢITE AU FOST PENTRU MINE,

AM FOST ÎN STARE SĂ LE FAC DATORITĂ DOAR LOR.CU TOT TRECUTUL MEU DOAR PE FRANCISKA S-O MAI IUBESCCU ALTELE ÎNALŢĂ CASTELE DE NISIP.

(2000)

216

EPIPROLÓGUS

Boldog vagyok, hogy kortársa lehettemTersánszkynak, Ladányinak és néhányhónapig József Attilának is.Boldog vagyok, hogy láttam ezt a népetkinyílni rom-hegyek csúcsán gyopárosszívósággal még rosszkedvünk telén is.Boldog vagyok, hogy tanúja lehettemannak a történelmi mozdulatnak,mely azokat próbálta felemelni,kiket porig alázott s megtiport aszázadokon átcsörtető szegénység.

A háborúk, gazságok ellenérenem szégyellem, hogy a huszadik századköltője voltam, amikor e földönkorántsem volt lángoszlop már a dalnok,legföljebb rőzsetűz a melegednivágyó didergők millióinakszolgálatában – ám sok köszönetnem volt ezért azok között, akiknekfárasztó volt a szent fa pengetése,ezért gyújtóssá felaprítva önnönpecsenyéjüket sütve eltüzelték.

Ki mondja meg, hogy kell-e rőzseláng ott,hol hulladékot égetnek a pusztán?Ki mondja meg, hogy mit tehet a költőegy kiszámíthatatlan ezredévneklegelején, hisz végét járja minden,amiért érdemes volt verset irni!

Ki mondja meg, lesz-e porig lehajlómozdulata még a történelemnek?

(2000)

217

EPI-PROLOG

Sunt fericit că am fost contemporancu Tersánszky, cu Ladányi şi chiar,câteva luni, cu József Attila.Sunt fericit că am văzut eliberindu-seacest popor, aflat pe munţii în ruină,cu dârzenia florii-de-colţ,chiar copleşit de mâhnire.Sunt fericit că am fost martorulunui asemenea moment în istorie,care a-ncercat să-i ridicepe cei umiliţi şi călcaţi în picioare,de sărăcia bântuind secolele.

În ciuda războaielor şi ticăloşiilor,nu-mi este ruşine c-am fost poetulsecolului douăzeci, când pe pământbardul n-a prea fost poet,cel mult un foc de răchită pentru mulţimilezgribulite de frig, dornice de căldură, dar niciprea multe mulţumiri nu am avutdin partea celor obosiţi de foşnetul Pomului sfânt,de-aceea făcându-l surceleşi foc pentru o biată friptură.

Cine va spune că-i nevoie de lemnecând ard buruienele-n pustă?Cine va spune ce va face poetulla începutul acestui mileniucând totul pare sfârşit,tot ce-ar fi meritat să treacă-n poezie!

Cine va spune dac-o mai fi un momental istoriei, aplecat până-n pământ?

(2000)

218

A HIÁNY KALODÁJA

A közelséged égetett,felforrt a viz a Balatonbanaztán eljött az „ég veled“ –s megjött a tél utána nyomban:közénk befagyott messzeségvíztükre állt (föl most sem olvad),az út mentén a jegyenyékjégoszlopokként sorakoztak.Kit szerettem? Ki tudja már?Téged? Vagy azt a szép vidéket?Tőled szépült meg az a táj?Vagy az varázsolt szépre téged?Ha véletlenül Pest-Budánkerülsz elém: nincsen varázslat,jánosbogár fény, itt talána neonok közt meg se látlak,ott kellettél, szédült mezőn,szerény sugarad lángolás volt,de ijedten védekezőnszájad elé kaptad a távolt.

S negyvenkét éve szomjazommegtagadott csókod, miközbenmások csókjával ajkamonszénné naponta pörkölődtem,ám mindig, mindenütt jelenvoltál, te máig csókolatlan,mivel nem lettél kedvesem:hű a hiányodhoz maradtam.Emléked rosszallóan kisért:csöpp áfonya tengernyi mézben,

mert arra már, hogy visszakérdamit nem adtál – nincs remény sem.

(2002)

219

TORTURA DORULUI

Mă încălzea apropierea taca apa Balatonului iubit,cu tine „cerul se apropia“ –când repede şi iarna a venit:distanţa îngheţată între noişi apa, tot la fel, nu se dezgheaţă,pe drum se-nşiră plopii, doi cu doica stâlpii toţi, asemenea de gheaţă.Pe cine am iubit? Cine mai ştie?Pe tine? Sau pe-acel pământ frumos?Era frumos doar datorită ţie?Ori el prin fascinaţie te-a-ntors?De-mi vei ieşi întâmplător în calela Budapesta, vrajă nu va fiprintre neoane multe, colosale,la licurici nu voi putea privi,pe câmpu-ameţitor, o-nflăcărare,era modesta-ţi rază, cum am vrut,dar ţi-am luat această-ndepărtareîn braţe, ca pe primul tău sărut.

De patruzeci şi doi de ani mi-e setede refuzat sărutul tău, pe cândau fost doar alte buze să mă-mbetedin mine un cărbune ars făcând,tot timpul, peste tot erai prezentă,nesărutată însă până-acum,dar în iubirea mea fiind absentă:fidel am fost mereu acestui drum.Mă urmăreşte cu dezaprobareaceastă amintire prin timp, adevărat,

nicio speranţă şansă nu mai aresă-mi ceri ce niciodată nu mi-ai dat.

(2002)

220

A CSODÁLATOS MANDARIN

Visszajött három méltatlan halálból,hogy meghalhasson végre emberül, szentszerelemmé magasztosítva rémültmagakelletését egy utcalánynak.Vetették mély verembe: össze nem tört,a vágy emelte vissza szép tusába,hátába kést ütöttek, ám a véremár tüzzé változott – nem folyhatott el,felkötötték lábánál fogva, ettőlfejébe ment a lélek, érzelemmelárasztva el a józan ész helyét is.Mert józan ész híján tudunk csak annyigyönyört kiküzdeni saját magunknak,amennyivel a szégyenült halált isa létezés meghitt körébe vonjuk,ezzel hangolva át idegsimítóhimnusszá Bartók zaklatott zenéjét.

(2002)

221

SPLENDINDA MANDARINĂ

De trei ori s-a-ntors dintr-o moarte nedemnă,să moară ca om, în final,desăvârşind într-o dragoste sfântăplăcerea groaznică a unei târfe.A fost aruncat într-o groapă: nezdruncinat,dorinţa l-a înălţat în învălmăşeală,înjunghiat pe la spate, sângele săus-a preschimbat în foc – nu putea să mai curgă,spânzurat de picioare, i s-a urcat la capsufletul cu sentimente umplândlocul sublim al lucidităţii.Doar în lipsa ei putem să obţinematâtea plăceri pentru noiîntrucât s-ar putea aduna mai aproapechiar moartea, de existenţa intimă,armonizând astfel mângâietorul imnal muzicii lui Bartók, viscolitoare.

(2002)

222

ZSÁKUTCA

Boldog lehetsz, ha bennem lakhatsz,forgalma gyér – s nem átmenő,ott reggel-este nyugodalmasritmust kopog az utcakő,ott kiülhetsz a ház elé, hiszzaj, benzingőz nem háborít.A zsákutca a csend felé visz,nem ismer száguldó kocsit,nem ismer durva törtetést, sesietséget, mely végtelenúton igyekvők önveszélye,s korai, gyors halált terem,nem ismer bősz patáliákat,fenyegető menetelést,se lázongó felvonulást, csaksétát, mely megbékélni készt.Az utamon hatvanhat évehajt a haladás ingere,pedig hozzám is már a béke,a halk zsákutca illene,de éltetőm a régi reflex:a folytonos rugaszkodás,

ezért számomra veszedelmes,amitől boldog lenne más.

(2003)

223

FUNDĂTURĂ

Ai putea fi fericit, dacă-ai locui în mine,circulaţia-i mai rară şi de tranzit chiar nimic,zi-lumină, ritmuri linestai la poartă-aşa un pic,nu-s mirosuri de benzină,Liniştită-i fundătura,şi maşinile s-alină,vrerile nu-ntrec măsura,nu-s pericole de grabăpe un drum spre infinitmoartea are-o şansă slabă,marşul e mai potolit,nici ambiţii revoltate,doar o paşnică plimbare.La bătrâna mea etate,doar progresul tihnă n-are,pacea mi s-ar cuveni,fundătura mea-i tăcută,mi-a fost dat aşa a figoană, goană cât o sută,un reflex întors pe dos,parcă asta-mi este firea,

mie ce-i periculosaltuia doar fericirea.

(2003)

224

CSILLAGKÖVETŐ

Ilona nékem egy leány volta sok közül – én néki minden.Könnyes szívvel gyönyörködött amás nőkhöz írt szonettjeimben.

Nem kívánt ő éntőlem semmit,csak azt, hogy mindene lehessek,ezzel szemben még álmában seképzelte magát mindenemnek.

Megbújt némán az űr zsebében,egy negyedik dimenzióban,időn és téren túl dobolt aszíve, sehol se hallhatóan.

Istenem, bárcsak eltalálnékmeteorok közt támolyogvacsillagkövető utam végéna sosemvolt dimenzióba!

Ám a Föld immár egyre jobbanmágnesez érdes talajához,két asszony is lesz, ki lefogjaszemem, mikor napom leáldoz.

A harmadik a mindenségenkivül szemléli, hogy amit nemadtam neki: mindenkié lesz

más nőkhöz írt szonettjeimben.

(2004)

225

URMĂRITORUL STELELOR

Pentru mine, Ilona era doar o fatăprintre altele– totul eram pentru inima ei.Era fascinată cu lacrimi în ochide sonatele mele, scrise altor femei.

Nimic nu dorea de la mine,decât totul să fiu pentru ea,dar nu bănuia nici chiar în viscă ea, pentru mine totul era.

Se ascundea în golul deşertului,în a patra dimensiune, zăludăinima-i bătea dincolo de timpşi de spaţiu, nicăieri să se-audă.

De-ar fi să nimeresc, Doamne Sfinte,în călătoria spre stelele, artistăprintre meteroriţi, clătinându-mă,în dimensiunea ce nu există!

Dar pentru felul aspru-al Pământului,care devine magnetic, anume,îmi vor închide ochii două femeicând soarele meu va apune.

Cea de-a treia contemplă dincolode univers ce nu i-am dat eidăruind cu drag tuturora

sonatele mele scrise altor femei.

(2004)

226

A HATTYÚDAL HALÁLA

A Nagy Hattyúdal elmarad. A jobb résznem halt ki még belőlem, ám az életpénzbedobással működik, akárcsaka parkolóórák a járdaszélen.Érméket hát naponta kell szerezni,hogy el ne szállítassa holmi trélera két – panelből tákolt – menedéket,amelyekben asszonyaim vacognak.Igy fest szánalmas önfeláldozásom:cikkeket préselek pórusaimból,harmóniákkal ingerlem az éterörökérvényű disszonanciájátés kilométert habzsolok ezerszám,hogy – messzi falvakban – megaszalódottvidékiségemet kilóra mérjemgáláns, tékozló garasoskodóknak,míg Dante művét por lepi a polcon –levenni sincs időm, nemhogy magyarráerőszakolni súlyos tercináit.

Eddig sem vártam senkitől se hálát –mással adós a kedves és a hitves:azzal, hogy elfogadjon, amilyennekkifaragtak a fejsze-élességűévek, gyújtóssá aprítván a lelkem.Szálkát bőrükbe nem böknék – és mégisérdességemtől szisszen mind a kettő.

Ha majd göcsörtök, gyalulatlanságokhorzsolását simítássá igézik:értelmet adnak végső éveimnek,melyek bensőmben gyűrűznek, akár ató felszíne, ha sziklát vetsz a vízbe.Egész medremben megrendülve akkorszédültre ringatom a hattyú-csordáts daluk háláláért könnyet sem ejtek

(2004)

227

CÂNTECUL LEBEDEI MURIND

Cântecul Lebedei nu va mai fi. N-a murit încăpartea mea bună, funcţionează viaţaca monedele aruncate, ca automatele de parcare,pe marginea trotuarului.Zilnic trebuie să faci rost de monedepentru ca trailerul să nu-ţi strice cele douăadăposturi alcătuite din prefabricate,în care de frig dârdâie femeile mele.Cam aşa arată jalnicul devotament:storc din mine articole,stimulând armonia şi spaţiuleternului veşnic,înfulec mii de kilometri aşa,ca să ajung cântărind prin depărtatele sateprovincialismul meu veştejitîn faţa galanţilor, risipitori, fără parale,când operele lui Dante, pe rafturi rămân prăfuite –nu am timp nici să mă uit la ele, necumsă tălmăcesc în maghiară gravele sale terţine.

N-am aşteptat, nici până-acum, recunoştinţă –iubita şi soţia cu altceva-mi sunt datoare:cum mi-au cioplit, aşa să-mi accepteanii ascuţiţi ca lama toporuluişi sufletul mărunţit ca nişte surcelele de foc.Nu le-aş înţepa cu aceste surcele, şi totuşile-aud sâsâind pe amîndouă.

Dacă mă chinuie, singure vor netezitoată asprimea necioplirilor mele,sens vor da ultimilor ani de viaţă,cercuri făcând înăuntrul meu, precumlacul în care arunci o piatră.Atunci clătinat în întreaga mea albievoi legăna ameţind stolul de lebedeşi nicio lacrimă de mulţumirenu voi vărsa pentru cântecul lor.

(2004)

228

ELVTÁRSI KÉRÉS

„Ti, kik úgy fölfuvalkodátok,Tudjátok‑e, mik vagytok ti?

Az apró napi eseményekMúlandó pásztortüzei.”

(Petőfi Sándor: A magyar politikusokhoz)

Nem kérek többet, istenemre,csak azt, hogy békén hagyjatok –nem hallgat rátok már szivem se,bár most is baloldalt dobog.

Sütitek zsíros pecsenyétekszegények vézna rőzselángján,s nekik lassan alig jut étek.Ha megkínálnátok – kihánynám.

Ahogy harsogtatok nevükben:megbabonázott engem is.Nem a dal, mely még cseng fülünkben,hanem a dalnok volt hamis.

Kiálltam veletek a gátra,s otthagytatok az ár vonultán.Már nincs a földnek az a pártja,melynek ügyét vállalni tudnám.

Rátok szavazok ezután is –más választásom mi maradhat?A jég – ha rá volt eszmetárs visz –elvszerűbben törik alattad.

Énrám hiába vár emelvény:fórumokon nem verselek.Hitelemet kockára tenném,ha mutatkoznék veletek.

229

RUGĂMINTE TOVĂRĂŞEASCĂ

„Voi, ce v‑aţi supărat prea tare,Nu ştiţi ce sunteţi, domnilor?

În valul de‑ntâmplări mărunte,Un foc ce pâlpâie uşor”.

(Petőfi Sándor: Către politicienii maghiari)

Nu vreau, mă jur pe Dumnezeu,decât doar pace, de se poate –nici inima nu vă ascultădeşi în partea stângă bate.

Puteţi prăji fripturi la foculsăracilor, flămânzi-sadea,de-atâta muncă şi robie.De mă poftiţi – eu aş voma.

Vorbind doar voi în locul lor,m-aţi prins în fermecatul vals.Nu cântecul ce mai răsună,ci cântereţul a fost fals.

La luptă de-am pornit cu voi,tot voi m-aţi părăsit în drum.Partidul vechi nu mai există,nici cauza ce mi-o asum.

Vă voi vota şi altădată –ce altceva să fac mai bine?Şi gheaţa – de-ai avut tovarăşi –se sparge singură sub tine.

Zadarnic mă aşteaptă scena,la foruri nu recit poezii,nu pot să-mi risc din nou credinţacu voi dacă prezent aş fi.

230

Réz mellett a pléh is vöröslő –ki látja, hogy csalóka már az?Csaló tehát, csaló a költő,aki politikust feláraz.

Nem kérek többet, istenemre,csak azt, hogy békén hagyjatok –nem hallgat rátok már szívem se,bár most is baloldalt dobog.

(2004)

231

Şi bronzul-tinichea e roşu –privindu-l, pare-nşelător?De lauzi politicianul,poete, vei roşi uşor.

Nu vreau, mă jur pe Dumnezeu,decât doar pace, de se poate –nici inima nu vă ascultădeşi în partea stângă bate.

(2004)

232

ATTILA-IDÉZŐ

Dr. Szilágyi Tibornak

Attila, jaj, a véget elsietted,behódoltál a roppant űrhidegnek.A semmi ágán vacogott sziveds megdermedt, mint a meteorkövek.S a csillagok jeges közönnyel néztéktestvérük – szíved – megsemmisülését.Pedig a forró szív most kéne éppen,hideg csillagok múló éjjelében,mert szíved szerint képzeljük a rendet,másként képzelni sírodból se engedd!Attila, régen írtam ezt, a szívedszerinti rend igézetében égve,s bizton remélve azt, hogy egyszer eljön.Már híre-hamva sincs. A tőke tátottsárga szája lehel ki újra párásbüdösség-felhőt – s nem csupán kis, búvóországokra, de mennyre és pokolraegyaránt már. Péter az üdv honánakbejáratánál titkon kapupénzt szeds talán még a Sátánt is bebocsátja,ha az kibélelt erszényt nyom kezébe.Csak túlélésre játszanak az égihatalmak is, mit sem törődve azzal,hogy szolgáik itt lenn templom-hajókattesznek kalózhajókká, teret advabennük odaadást, hitet kifosztóalkalmi igehirdetők szavának,míg künn, lépésnyire a templomoktólhálnak az utcán. Ügynök és szövőlányátlépked rajtuk, mert ha késve érnekkisemmizésük színhelyére, akkorhamar utcára kerülhetnek ők is.

Attila, jól tudom, hogy a szabadságszüli a rendet, ám milyen szabadság

233

EVOCAREA LUI ATTILA

În amintirea Dr. Szilágyi Tibor

Attila, vai, te-ai grăbit cu finalul,te-ai închinat imensului frig al deşertului.Inima ta a dârdâit pe o creangă-a nimiculuişi, ca meteoriţii, a-nmărmurit.Iar stelele, cu o indiferenţă glacială se uitaula nimicniciea fratelui lor – inima ta.Chiar acum ar fi mare nevoie de-o inimă fierbinteîn noaptea trecătoare a stelelor reci,fiindcă după inima ta ne închipuim ordinea,să n-o laşi nici în mormânt altfel să fie!De mult ţi-am scris, Attila, despre-acestea,arzând de fascinaţia ordinii dorite de inima ta,sperând, desigur, că va veni odată.Acum, nici urmă nu-i. Din gura căscată a capitaluluirăsuflă, din nou, un nor ceţos, nu doaraspura oraşelor mici, ascunse, chiar şi peste raişi iad. La poarta Patriei fericirii, Sfântul Petruaruncă în secret bani la intrare,poate îl lasă să intre şi pe Satana,dacă-i va da o pungă mai mare.Chiar şi puterile celeste-şi mai joacăsupravieţuirea, uitând că slugile lor,aici jos, pe pământ, schimbă naosurile bisericilorîn nave de piraţi, dând ascultarepredicatorilor ocazionali, care dau pradăîn devotament şi în credinţă,în timp ce afară, la un pas de biserici,se doarme în stradă. Poliţistul şi ţesătoareatrec peste ei, ca să nu întârziela locul în care mai sunt angajaţi,şi ei ar putea ajunge repede-n stradă.

Attila, ştiu prea bine că libertateacreează ordinea – dar ce libertate-i aceea

234

az, amely szép, komoly fiát kicsit semengedi játszani? Milyen szabadságaz, melyben még a semmi ága is jobbszállás a szívnek, mint dühött ököllels féltéglával vert mellkas? A szabadságszép gyermekét, a rendet, mondd, miért nemkezénél fogva vezeti, ha sétál?Miért pórázon húzza, mint kutyát? Nemvállalja már? Vagy kitagadta régen?Attila, válaszolj! Engedd remélnem,hogy a szabadság mégsem pusztulást hoz,mert visszatalál régi önmagához,s nem egykedvűen néz le ránk a csillag,elrendezhetjük közös dolgainkatheverve egymáson s úgy nyomva-fogvaegymást, akár egy halom hasított fa.

(2005)

235

care nu-l lasă să joace măcar un picpe copilul ei frumos, serios? Ce libertateîn care chiar şi o creangă a neantului esteun adăpost mai bun pentru inimă decâtcoşul pieptului, lovit cu pumni furioşi,cu cărămidă? Spune-mi, de ce libertateanu-l ia de mână pe copilul frumos, cel care,plimbându-se, întruchipează ordinea însăşi?De ce o târăşte în lesă, ca pe un câine?Nu şi-o mai asumă? Sau a renegat-o de mult?Răspunde-mi, Attila! Fă-mă să spercă libertatea n-aduce, totuşi, pieirea,regăsindu-şi sinele vechi, auster,că steaua, privindu-ne, n-o să-şi arate uimirea,că toate-ale noastre le putem aranjastând unul peste altul aşa,ceea ce ar putea să arateca o grămadă de lemne tăiate.

(2005)

236

KÉRDÉSEK A TANÁR ÚRHOZ

Kodály Zoltán emlékezetére

Kinek az udvarát szántsam fel én, hogybelévethessem hazám búbaját? S haekét ragadni volna is elég ok:megvan-e még a szántás tudománya?

Sehol a császár, nincs szántóvető sem,kinek még ismerős az eke szarva,s ki úgy dalol nehéz munkája közben,ahogy valamikor az öregapja.

Ki vette el dalos kedvét e népnek?Ki tette, hogy elnémult benne minden,mi arra volt jó, hogy aszályos évekvihar előtti csendjén átsegítsen?

S most mire jó a harsány hangok árja?Hogy halk harmóniánk ne bátorodjék?Hogy süket is legyen a némaságbabeletörődött, elszontyolodott nép?

Felelj, Tanár Úr! Szólj ránk újra bölcsen,nem mindegy, hogy mi veri fel a csendet,a lélek csendjét, mely az ősidőkbenutat nyitott sosem volt zengzeteknek,

hisz tőlük zendült emberré az ember,s ha dallam vértezi, az is maradhat!Ám akinek a szíve süketen ver:mit kezdhet azzal bármiféle hangzat?

(2007)

237

ÎNTREBĂRI DOMNULUI PROFESOR

În amintirea lui Kodály Zoltán

Care ogradă s-o desţelenescsă semăn iarăşi jalea ţării mele?Motive-ar fi ca plugul să-l pornesc,dar mai există ştiinţa acestei munci prea grele?

Cezarul nu-i, dar nici plugarul nu-icoarnele plugului să le mai ţină,cântând când le împlântă-n câmpul lui,precum bătrânii duşi întru hodină.

Cine-a luat poporului dorinţa de-a cânta?Cine a făcut ca totul s-amuţească,tot ce nu ne-ajută să trecem iar cumvapeste furtuna secetei, nepământească?

La ce e bun potopul de sunete acum?Curaj să nu mai prindă tăcuta armonie?Mâhnit, poporu-acesta, ca-n surghiun,tăcut în resemnare, din nou şi surd să fie?

Răspunde-mi, Profesór iubit! Să ştim,prin vechea şi străvechea înţelepciune,celestele cântări, ce le iubimmai pot să se întoarcă vii în lume,

căci omul om prin ele-a devenit,şi-nconjurat de ele va să fie!Dar inimii acelui ce bate prea cumplitce poate să-i mai facă-o melodie?

(2007)

238

TISZTA SZÁNDÉKKAL

Magyarország a hon neve,hová lepottyantott a gólya,népem nyilazva jött ide –és máig sem szokott le róla,a lovat eladták alóla,mégis oly peckesen feszít,minthogyha egész Európafélné ma is nyílvesszeit.

E nyilazós – nyilas? – modorhíján találom idegennekmagam hazámban, ahol a boreleve pimpósodva erjed.

Mert fabatkát sem ér a helyjegya kisiklott gyorsvonaton –hiába ég a tűz, amelyneknincs más terméke, csak korom.

Belenyugszom, hogy ez a földnemes szándékok Golgotája,hol elmaradt az összetörtremények várt feltámadása.Szívem mélyén semmit se bánvakérem, hogy megbocsássatokannak, akit kergült hazájaközöny-páncélba bújtatott.

Mert már kicsit sem érdekel,hogy mint szolgál a szívem engem,hogy meddig és mivégre vera rozsdamentes vértezetben?Páncélomat nincs mód levetnem,de holtomig azon leszek,hogy tiszta szándékkal hitessem,amiben én már nem hiszek.

(2007)

239

CU INTENŢIA CURATĂ

Ungaria e numele ţării în carebarza m-a scăpat din cioc,poporul ca săgeata zburătoare –sosind aici, n-a mai plecat deloc,iar calul de sub el i l-au vândut,dar se făleşte, ţanţoş e în toate,de parcă astăzi, ca la început,se teme Europa de-ameninţări ciudate.

Acest arcaş – săgetător? – sunt parcăun bădăran străin în ţara saunde stă vinul-n floare să se-ntoarcăîn loc să-nceapă a se decanta.

Două parale un bilet nu facela trenul care chiar a deraiat –zadarnic ard şi flăcările-n pacedacă-n funingine te-au înnecat.

Mă resemnez ştiind c-acest pământeste Golgota gândurilor sfinte,unde învierea n-a venit nicicândnădejdilor de dinainte.Nimica nu regret cu-adevărat,de-aceea, rogu-vă, iertaţi-l daoarpe cel ce-n nepăsare s-a blindat,faţă de ţara lui, năuc, hoinar.

De necrezut, dar astăzi nu-mi mai pasă,cum mă slujeşte inima din mine,ascunsă-n piept ca într-o cuirasădacă va bate rău ori mult mai bine?Armura nu e chip să mi-o dezbrac,dar pân-la moarte o să mă călescdemn de crezare gândul să mi-l fac,că nu mai cred nimic din ce-i firesc.

(2007)

240

BARANYI FERENC ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL

A Budapesten élő Baranyi Ferenc 1937-ben született Magyarországon, Pilisen. Szülei: néhai Baranyi Ferenc jegyző és néhai Kuzsma Katalin tanítónő. 1962-ben a budapesti ELTE Bölcsésztudományi karán szerzett diplomát. 1959-ben UNESCO-ösztöndíjjal Franciaországban tanult, 1964-ben ugyancsak ösztöndíjasként több alkalommal járt Olaszországban Dante-kutatóként. 1965-ben újságíró-diploma tulajdonosa. 1967-ben – ugyancsak UNESCO-ösztöndíjasként – a franciaországi poitiersi egyetem hallgatója. 1968-tól 1969-ig az Ifjúsági Magazin főszerkesztője, 1976-tól 1992-ig a Magyar Televízió Zenei Főosztályának szerkesztője, 1984 és 1990 között a „Családi Lap” irodalmi szerkesztője, 1984-85-ben a „Palócföld” szerkesztője, 1988-1992-ben az „Ezredvég” című irodalmi folyóírat főszerkesztője, 1992-ben korengedéllyel nyugdíjba vonult, de azóta évente több verseskötettel, műfordításkötettel, illetve általa szerkesztett antológiával jelentkezik. Irásait – vers, esszé, próza, dráma – a magyarországi lapok, folyóíratok folyamatosan közlik. Egész sor magyarországi alkotási szövetség, irodalmi-művészeti társaság vezetőségében felelős tisztséget tölt be. Sokoldalú irodalmi munkásságát – 40-nél több vers-, műfordítás-, próza-,drámakötet, operalibrettó fordítása, nagyoperettek dalszövegei, televíziós dokumentjátékok, színpadi művek, rádió-műsorok, – több magyarországi és nemzetközi díjjal jutalmazták: József Attila-díj, Madách-díj, Zrinyi Katonai Könyvkiadó Nívódíja, Passo d’uomo olasz irodalmi díj, a Magyar Irószövetség legrangosabb műfordítói kitűntetése, Premio Brianza, az egyik legrangosabb olasz irodalmi díj, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, valamint több kiadó nívódíjai, a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje; 2008-ban Kossuth-díjjal tűntették ki.

241

DESPRE VIAŢA ŞI ACTIVITATEA LUI FERENC BARANYI

Ferenc Baranyi, care trăieşte la Budapesta, s-a născut în localitatea ungară Pilis, la data de 1937. Părinţii: tatăl – notarul Ferenc Baranyi, mama – Katalin Kuzsma, învăţătoare. În 1962 a obţinut diploma de absolvire la Facultatea de Filologie din Budapesta, la Universitatea „ELTE”. În 1959 cu o bursă UNESCO a studiat în Franţa. În 1964 tot cu o bursă internaţională în mai multe rânduri a cutreierat Italia ca cercetător a operei lui Dante. În 1965 obţine şi diploma de ziarist. În 1967, tot cu bursă UNESCO, a fost student al Universităţii franceze din oraşul Poitiers. Între anii 1968-1969 era redactor şef adjunct al publicaţiei „Magazinul Tineretului”, iar între 1969-1971 este redactorul revistei „Tineretul Maghiar”. Începând din anul 1976 şi până la 1992 este redactor al redacţia muzicală a Televiziunii Maghiare, între anii 1984-1990 a mai fost redactor la revista „Foaie de familie”, între 1984-1985 este redactor la publicaţia „Palócföld”, iar între anii 1988-1992 a fost redactor şef al revistei literare „Ezredvég” („Sfârşit de mileniu”) din Budapesta, în 1992 a fost pensionat.

Dar în continuare anual a publicat şi publică mai multe volume de versuri, antologii de traduceri (din lirica franceză, italiană şi română). Scrierile sale (poezii, eseuri, proză, drame) sunt publicate frecvent în presa literară maghiară. Activitatea lui literară multilaterală – mai mult de 40 de volume: poezie, traduceri, proză, dramă, traduceri de librete de operă, de operete, scenografii radio şi tv – a fost premiată cu mai multe distincţii naţionale şi internaţionale, precum: Premierul Attila József, Premiul Madách, Premiul de onoare al editurii „Zrinyi”, Premiul italian Passo d’uomo, cea mai mare distincţie a Uniunii Scriitorilor din Ungaria pentru opera sa de traducere,

242

Premio Brianza, distincţie înaltă italiană, diploma Televiziunii şi Radiodifuziunii ungare şi „Crucea mică” a Republicii Ungare, iar în 2008 a fost laureat cu premiul Kossuth.

243

AZ ERDÉLYI SZÜLŐFÖLD SZELLEMÉBEN – ION BRAD ÉLETRAJZI

ADATAI

Ion Brad kiváló költő, ismert személyiség 1929 november 8-án, a Fehér megyei Pănade faluban. A társadalmi és politikai életben gazdag és változatos tevékenységet fejtett ki, nagy felelősséget vállalva a kulturális életben is, egyes kulturális és művészeti intézmények vezetésében, akárcsak költőként vagy a diplomáciai életben (csaknem tíz éven át volt Románia athéni nagykövete). Ennyi közéleti elfoglaltág ellenére Ion Brad soha sem mondott le hívatásáról. Költői indulásától kezdődöen – 1947-ben, Gyulafehérváron jelent meg első kötete – több mint 20 verses kötetet, 8-9 regényt, számos színdarabot, film szcenáriumot, néhány esszékötetet írt. Ugyanakkor egyes magyar, orosz és görök költők alkotásait fordította le román nyelvre.

Másképpen szólva, Ion Brad egész életében felelősségteljes munkákörökben dolgozott, de mindemellett megmaradt az irodalmi alkotás híve és most, több mint 80 éves korában, büszke lehet életművére, egész munkásságára.

Ime, hogy vélekedik Ion Brad költőről a Román Akadémia volt elnöke, az egyik legtekintélyesebb irodalmi kritikus, Simion Eugen akadémikus:

„...Néhány évvel ezelőtt elkísértem Balázsfalvára és ott egy olyan világot fedeztem fel, amelyet addig csak a könyvekből ismertem: a kommunista börtönökben megkínzott egyházi előljárók, tanárok, könytárosok, kis funkcionáriusok, könyvkiadók stb. világát. Ion Bradot mindenki ismerte, és ha jól értettem, az erdélyi iskola követői személyében hírvivőt láttak, aki üzeneteiket közvetíti Románia fővárosába. Az üzenetvívő halkhangú, szavai mintha egy szekeret ringatnának, amely lassan,

244

nyugodtan végig halad a Kis- és a Nagy-Küküllő közötti útszakaszon.

A Magheru sugárúton többször láttam. Az idő súlya alatt kissé meghajlott háttal, fejét oldalra tartva, mintha szülőfalujának minden gondját-baját viselné, lassan haladt, nem törődve az utca zajával. A mi világunkban, amely állandó időkrízisben szenved, járása szokatlannak és magatartása ritkának tűnik. Ion Brad azt a benyomást kelti, hogy nem siet, ideje bőven van, ugyanúgy, mint egy mezőségi öreg parasztnak, aki már hajnalban útnak indul és gondolataiba merülve lassan halad, mint aki magával viszi egész nemzetének gondját-baját.

...Ebben a zűrzavarban, amelyet a politikusok veszekedése és az irodalmi véleményformálók opportunizmusa okoz, az erdélyi Ion Brad megszakítás nélkül szülőfalujáról, Pănade-ról, nagyszüleiről, szüleiről ír, akik már eltávoztak, valamint az évszakok váltakozásáról, de főleg a nagy változásokről. Továbbra is úgymond „hagyományos” verseket ír, „idejétmúlt” témákról, ahogy ezt a fentebb említett irodalmi véleményformálók mondják. A véleményformálók szerint a tradicionalizmus nemcsak, hogy konzervatív ideológia, de a poszt-modern korszak utáni időkben megengedhetetlen költői stílus. Ami nem igaz, hiszen az ideológiát nem a versben, nem esztétikai kritériumban kell keresni...

...A kötetekben összegyűjtött költeményei azt példázzák, hogy a költő két lírai modell jegyében indul el a pályáján: az egyik Mihai Eminescu, mig a másik Lucian Blaga.

...1990 után Ion Brad lemond a politikai jellegű témákról és az erdélyi lirizmus fontosabb témáival foglalkozik (a paraszt világ legendáival, az emblématikus történelmi szereplőkkel, a természettel), amelyekben egybefonódik a profétizmus az elégiával.

Eugen Simion

(Részlet a Ion Brad „Új versek” („Poezii inedite”) című kötetéhez írt előszóból)

245

ÎN SPIRITUL ARDEALULUI NATAL – DATE BIOGRAFICE ALE POETULUI ION

BRAD

Remarcabilul om de cultură, o personalitate cunoscută, poetul Ion Brad s-a născut în 8 noiembrie 1929, în satul Pănade, din judeţul Alba, Ion Brad e o personalitate prea bine cunoscută pentru prezentarea căreia cuvintele de faţă s-ar dovedi neîncăpătoare.

Desfăşurând o intensă şi variată activitate pe scena social-politică a vremii sale şi îndeplinind responsabilităţi importante în viaţa culturală, în conducerea unor instituţii de cultură şi artă, în viaţa breslei scriitoriceşti sau în diplomaţie – aproape zece ani a fost ambasadorul României la Atena – , Ion Brad nu şi-a trădat nici un moment vocaţia, masa de scris fiindu-i locul de muncă de unde nici o însărcinare şi nici o vicisitudine nu l-a putut clinti. De la debutul poetic, consemnat în anul 1947, într-o publicaţie din alba Iulia, Ion Brad a scris peste 20 de volume de poezie, 8-9 romane, mai multe piese de teatru şi scenarii de filme, câteva volume de eseuri, de evocări şi altele. S-a remarcat deopotrivă ca un valoros tălmăcitor din lirica unor poeţi de limbă maghiară, rusă şi foarte mult din greacă.

Cu alte cuvinte, cât de diverse şi acaparatoare i-au fost cărările vieţii sale, Ion Brad a continuat să rămână în primul rând om al creaţiei literare, putându-se mândri acum la cei peste 80 de ani, cu o operă nu doar amplă, ci şi durabilă prin valoarea ei.

Pentru frumuseţea şi semnificaţia lor adânc umană, iată în continuare câteva detalii din portretul pe care i-l face poetului Ion Brad, unul din cei mai prestigioşi critici literari, academician şi fost preşedinte al Academiei Române, Eugen Simion: „...L-am însoţit, cu câţiva ani în urmă la Blaj şi am descoperit acolo o lume pe care n-o cunoşteam

246

de cât din cărţi: prelaţi trecuţi prin puşcăriile comuniste, profesori învăţaţi şi devotaţi din micile oraşe transilvane, bibliotecari hârşiţi de viaţă, mărunţi funcţionari, episcopi veniţi din alte părţi, editori de carte religioasă etc. Ion Brad era cunoscut de toţi şi dacă am înţeles bine lucrurile, aceşti urmaşi ai şcolii ardelene văd în el un mesager al lor, aici, în capitala României, unde se decide totul. Mesagerul are vorba domoală şi, impresia pe care o am când îl aud, este aceea că în frazele lui bine articulate se leagănă, parcă, un car care străbate fără grabă un drum de ţară între Târnava Mică şi Târnava Mare.

L-am zărit de mai multe ori pe Bulevardul Magheru. Cu trupul puţin încovoiat de timp şi cu capul aplecat într-o parte, ca şi când l-ar apăsa toate grijile provinciei natale, Ion Brad păşea încet, în ritm egal, netulburat de agitaţia din jur. Un mers atipic şi un comportament rar în lumea noastră valahă, dominată de un Mitică în eternă criză de timp. Bucureşteanul Ion Brad lasă, dimpotrivă, impresia că are timp şi, ca un bătrân ţăran din Câmpia Ardealului, care, plecat în zori de acasă, mergea fără grabă, cu gândul ca, până la asfinţit să întâlnească linia orizontului. Impresia este că el duce cu sine povara neamului său.

...În această atmosferă confuză, dominată de certurile politicienilor şi de oportunismul formatorilor de opinie din sfera literaturii, ardeleanul Ion Brad continuă să scrie despre satul Pănade (matricea lui stilistică), despre bunicii şi părinţii care s-au dus, despre schimbarea anotimpurilor şi mai ales, despre semnele marii treceri. Versuri, care va să zică, tradiţionaliste, teme «expirate», cum zic mai sus citaţii formatori de opinie literară. Tradiţionalismul este pentru ei nu numai o ideologie conservatoare, dar şi un stil poetic impracticabil în epoca postmodernă. Opinie falsă, pentru că ideologia nu-i, în poezie, un criteriu estetic...

...Poemele strânse în volumul de acum arată un poet care debutează sub semnul a două modele lirice: unul este Eminescu, celălalt este Blaga.

...După 1990, Ion Brad renunţă completamente la temele politice şi îşi diversifică într-o oarecare măsură

247

mijloacele de expresie. Nu abandonează însă temele prioritare ale lirismului ardelean (miturile lumii ţărăneşti, figurile emblematice ale istoriei, – natura – ca stare de suflet), tratându-le, acum, în versuri care unesc profetismul cu elegia…”

Eugen Simion

(din Cuvânt înainte la volumul „Poezii inedite”, de Ion Brad)

249

CUPRINS

Baranyi Ferenc: Magyar vagyok, de európai 5Baranyi Ferenc: Sunt maghiar, dar european 7

Hajdu Győző: A lelkekben átélt történelem hű poéta‑krónikása 9

Hajdu Győző: Cronica unui poet loial al istoriei trăite în suflet 17

Öregapám 26Bunicul 27

Mulasztás 28Neglijare 29

Hajsza 30Goana 31

Húgom 32Sora mea 33

A csősz 36Paznicul 37

Ballada az elkényesztetett ifjúságról 38Balada tinereţii răsfăţate 39

Hazatérés 42Întoarcere acasă 43

Jaj, mit tegyünk olyannal... 46Vai, ce să facem cu cel care... 47

Kimélj meg... 48Cruţă-mă 49

Roskadó alázat 52Umilinţă ruinătoare 53

Elmondhatatlan vallomás 54Declaraţie nespusă 55

Mindkettő emberül 58Amândoi cu omenie 59

Vendég 60Musafirul 61

250

Apám 64Taică-meu 65

Porvers 66Poezie în praf 67

Ceglédi emlék 68Amintire din Cegléd 69

Aki a napba nézett 72Cel ce s-a uitat la soare 73

Csöndtelenül 74Agitaţi 75

Vallomás 76Mărturie 77

Dunáról fúj a szél 78Vântul bate dinspre Dunăre 79

Fogadom 80Făgăduinţă 81

Metamorfózis 82Metamorfoză 83

A király meztelen 84Regele e gol 85

Szent Mihály útján 86Pe drumul Sfântului Mihai 87

Duna-Tisza köze 88Între Dunăre şi Tisa 89

Vérzik a ház 92Sângerează casa 93

Küszöbön 94Din prag 95

Áldott legyen 96Binecuvântată fie 97

Valami mindig közbejön 98Mereu intervine ceva 99

Hegyibeszéd 100Predica de pe munte 101

Három a tánc 104Dans în trei tempouri 105

A szemekből a messzesség kilátszik 108În ochi se vede îndepărtarea 109

Körözvény 112Dat în urmărire 113

251

A nyolcadik ajtó 114A opta uşă 115

Tompazöld 118Verde-mat 119

Teher 120Povară 121

Butterfly magánya 122Butterfly singurătatea 123

Amig-addig 124Până când... 125

Conditionnel passé 128Conditionnel passé 129

Betlehemi csillag 130Steaua de la Betleem 131

Paolo szerenádja 132Serenada lui Paolo 133

Galambnyi suhanás 134Zborul lin de porumbel 135

Az a szörnyű 136Cumplit este că... 137

Áram 138Tresărire 139

Lány a kútnál 140Fata la fântână 141

Thermidor 142Termidor 143

Chénier epilógja 144Epilogul lui Chénier 145

A keresztesvitéz keresztje 146Crucea cruciatului 147

„... És hamarosan a sötétség“ 148„...Şi în curând vine întunericul” 149

Puszta proféta 150Profetul deşertului 151

Nem volt más út 152N-a existat o altă cale 153

Kérdések mindnyájunkhoz 156Întrebări pentru toţi 157

Ki dallá lesz 158Cel contopit în cântec 159

252

Telekosár 160Teleimagine completă 161

Nyilatkozat 162Declaraţie 163

Bogár Imre búsulása 164Mâhnirea lui Bogár Imre 165

Humanizmus 166Umanismul 167

Üzenet a Golgotáról 168Mesaj de pe Golgota 169

Már úgy enyém 170E a mea 171

Kossuth Lajos tér. 1992. Október 23. 172Piaţa Kossuth Lajos. 23 Octombrie 1992 173

Vaspálya 174Calea ferată 175

Kifosztva 176Jefuit 177

Kezét feltartja 178Ridică mâna 179

Rózsa 180Roza 181

Az első szürke szálak 182Primele fire albe 183

Egyszerű 186E simplu 187

A kérdések folytatása 188Continuarea întrebărilor 189

Pálmák alá 192Sub palmieri 193

A dolinákig dőlt 194A coborât până-n vale 195

A Sixtusi Krisztus 196Christos de la Capela Sixtina 197

Hölgykoszorú 198Cunună de femei 199

Epiprológus 216Epi-Prolog 217

A hiány kalodája 218Tortura dorului 219

253

A csodálatos mandarin 220Splendinda mandarină 221

Zsákutca 222Fundătură 223

Csillagkövető 224Urmăritorul stelelor 225

A hattyúdal halála 226Cântecul lebedei murind 227

Elvtársi kérés 228Rugăminte tovărăşească 229

Attila-idéző 232Evocarea lui Attila 233

Kérdések a tanár úrhoz 236Întrebări domnului profesor 237

Tiszta szándékkal 238Cu intenţia curată 239

Baranyi Ferenc életéről és munkásságáról 240Despre viaţa şi activitatea lui Ferenc Baranyi 241

Az erdélyi szülőföld szellemében – Ion Brad életrajzi adatai 243

În spiritul Ardealului natal – Date biografice ale poetului Ion Brad 245