1
e ltávolodik tőlem minden külső zaj, és belső gond” – akik hozzám járnak terápiába al- kalmanként hallhatják tőlem ezzel a mondattal kezdődő relaxáció szövegét. A terápiák során a relaxálással azokat a folyamatokat támogatjuk meg, - legyen szó fóbiák leküzdéséről, szoron- gásokon való felülkerekedésről, életünk kusza szálainak kibogozásáról, - amelyekben válto- zást szeretnénk elérni. A terápiákon kívül is bárkivel előfordulhat, hogy a napi stresszek között azt sem tudja, hogy hova kapjon, mire figyeljen. Sőt Lon- donban élni azt jelenti, hogy nagyon sok min- dent meg kell kérdőjeleznünk, amit eddig megrendíthetetlen igazságnak gondoltunk, nem tudjuk, hogy mihez igazodjunk, melyik út a számunkra legmegfelelőbb. Néha érde- mes lenne megállnunk, és körbenéznünk. Hol tartunk, merre haladunk? Erre megfelelő esz- köz az autogén tréning vagy AT elsajátítása, amely a relaxáció azon formája, amelyet ön- magunkon alkalmazhatunk. Számos jótékony hatása mellett segít abban, hogy megtalál- hassuk az utunkat a labirintusban, és rendszeres gyakorlása nyújtja az iránytűt hozzá, hogy a jövő- ben sem tévedjünk el. Az autogén tréning módszerének kifejlesz- tése a 20. század első felében tevékenykedő J. H. Schultz német pszichoterapeuta ne- véhez fűződik, aki testi betegségek és szorongások öngyó- gyításának lehetősé- gét kereste a saját magunk által kivál- tott hipnózisszerű állapot létrehozásával. Kutatások sora bizonyí- totta az AT hatékonyságát, amelyet ma is széles körben alkalmaznak például alvászavarokra, különböző testi fájdalmakra, szorongásokra és fóbiákra, pánikzavarra. Ezek mellett javítja a koncentrációs készséget, amely mind tanulás- ban, munkában, sportban is hasznos lehet. Nö- veli az akaraterőt, a konfliktuskezelési képessé- get, és önismereti munkára is kiválóan alkal- mas. A relaxált állapot érzése az alvás és az ébrenlét határán tartózkodáshoz hasonlítható. Egyfajta passzív koncentrációként is jellemzik, amely során önmagunkhoz és tudattalan mű- ködéseinkhez is közelebb kerülünk. A napi pár perces gyakorlás pedig úgy beépülhet minden- napjainkba, mint a fogmosás. Akit érdekel a módszer, és szeretne részt venni a csoportos tréningen, e-mailben jelentkezhet a szeptem- ber közepétől induló csoportra, amelyet egy bevezető interjú előz meg. Az autogén tréningről és a csoportról további információ található a weboldalamon: www.szaboviktoria.eu, az első interjúra jelentkez- ni pedig az email címe- men lehetséges: [email protected] „Megnyugszom, ellazulok, BELSŐ UTAKON Szabó Viktória pszichológus rovata

BELSŐ UTAKON - · PDF fileköz az autogén tréning vagy AT elsajátítása, amely a relaxáció azon formája, amelyet ön-magunkon alkalmazhatunk. Számos jótékony

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: BELSŐ UTAKON -   · PDF fileköz az autogén tréning vagy AT elsajátítása, amely a relaxáció azon formája, amelyet ön-magunkon alkalmazhatunk. Számos jótékony

e ltávolodik tőlem minden külső zaj, és belső gond” – akik hozzám járnak terápiába al-

kalmanként hallhatják tőlem ezzel a mondattal kezdődő relaxáció szövegét. A terápiák során a relaxálással azokat a folyamatokat támogatjuk meg, - legyen szó fóbiák leküzdéséről, szoron-gásokon való felülkerekedésről, életünk kusza szálainak kibogozásáról, - amelyekben válto-zást szeretnénk elérni.

A terápiákon kívül is bárkivel előfordulhat, hogy a napi stresszek között azt sem tudja, hogy hova kapjon, mire figyeljen. Sőt Lon-donban élni azt jelenti, hogy nagyon sok min-dent meg kell kérdőjeleznünk, amit eddig megrendíthetetlen igazságnak gondoltunk, nem tudjuk, hogy mihez igazodjunk, melyik út a számunkra legmegfelelőbb. Néha érde-mes lenne megállnunk, és körbenéznünk. Hol tartunk, merre haladunk? Erre megfelelő esz-köz az autogén tréning vagy AT elsajátítása, amely a relaxáció azon formája, amelyet ön-magunkon alkalmazhatunk. Számos jótékony hatása mellett segít abban, hogy megtalál-hassuk az utunkat a labirintusban, és rendszeres gyakorlása nyújtja az iránytűt hozzá, hogy a jövő-ben sem tévedjünk el.

Az autogén tréning módszerének kifejlesz-tése a 20. század első felében tevékenykedő J. H. Schultz német pszichoterapeuta ne-véhez fűződik, aki testi betegségek és

szorongások öngyó-gyításának lehetősé-gét kereste a saját magunk által kivál-tott hipnózisszerű állapot létrehozásával. Kutatások sora bizonyí-totta az AT hatékonyságát, amelyet ma is széles körben alkalmaznak például alvászavarokra, különböző testi fájdalmakra, szorongásokra és fóbiákra, pánikzavarra. Ezek mellett javítja a koncentrációs készséget, amely mind tanulás-ban, munkában, sportban is hasznos lehet. Nö-veli az akaraterőt, a konfliktuskezelési képessé-get, és önismereti munkára is kiválóan alkal-mas. A relaxált állapot érzése az alvás és az ébrenlét határán tartózkodáshoz hasonlítható. Egyfajta passzív koncentrációként is jellemzik, amely során önmagunkhoz és tudattalan mű-ködéseinkhez is közelebb kerülünk. A napi pár perces gyakorlás pedig úgy beépülhet minden-napjainkba, mint a fogmosás.

Akit érdekel a módszer, és szeretne részt venni a csoportos tréningen, e-mailben jelentkezhet a szeptem-ber közepétől induló csoportra,

amelyet egy bevezető interjú előz meg.

Az autogén tréningről és a csoportról további információ található a weboldalamon:

www.szaboviktoria.eu, az első interjúra jelentkez-ni pedig az email címe-

men lehetséges: [email protected]

„Megnyugszom, ellazulok,

BELSŐ UTAKONSzabó Viktória

pszichológus rovata