Berkesi András: Októberi vihar

Berkesi AndrásOktóberi vihar

(Részlet)Regény

(Részlet)

Fapadoskonyv.hu Kft.

Fapadoskonyv.hu Kft.honlap: www.fapadoskonyv.hue-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Rimanóczy Andrea

ISBN 978-963-299-588-5

4

1.

Az asszony a két férfi közé állt. Arca fehér volt, mint a fris-sen mosott gyolcs, sovány, beteges teste remegett, arcán arémület ült. – Istenem, most segíts – gondolta, és soványkezét védőn felemelte. Szemével emberét kérlelte, csitítot-ta, testével a fiút védte.

– Ne, Józsi, ne izgasd fel magad! – tört fel melléből a kér-lelő szó.

Bruckner arca eltorzult. Nyakán lüktettek az erek, a fék-telen düh elfojtása pipacspirosra festette arcát. Szavakatkeresgélt, kiáltani akart, de nem jutott eszébe semmi semNagyokat nyelt, mintha mérgét préselte volna le torkán.Ádámcsutkája fel és alá mozgott. Tudta, hogy vereségetszenvedett. Mint évek óta mindig, ha Julis azzal a könyör-gő szemével ránézett. Most sem tudott ellenállni, akaratamegbénult, s ütésre emelt ökle, mint a helyéből kimozdítottszikladarab, tehetetlenül aláhullott.

Mélyet lélegzett, dühös pillantást vetett a fiúra, azutánmegfordult, és bement a szobába.

Az asszony megszédült. Az idegeiben vibráló feszültséglassan felengedett, de a rosszullét érzése erősödött. Be-hunyta szemét. Aprózva kapkodta a levegőt, ösztönös moz-dulattal megfogózott a konyhaszekrényben.

Lélegeznem kell, jó mélyeket, és mindjárt elmúlik – gon-dolta, és eszébe jutott anyja tanácsa, amit még kislánykorában mondott, mikor szédülés fogta el: „Vegyél mélylélegzetet, kislányom, meglátod, jobban leszel.” Igen, márszűnik is a rosszullét, már kicsit jobban érzi magát.

Lassan megfordult. Szemben álltak egymással. Azasszony és a fiú. A  ráncokkal körülárkolt barna szemmegállapodott László feldúlt arcán, a rövidre nyírt sző-ke, göndör hajon, aztán tovább siklott az ugrásra kész, iz-mos testen, a barna, ökölbe szorított kézen, majd ismétvissza, és megpihent a katonazubbony fekete hajtókáján

5

csillogó sárgaréz fegyvernemi jelzésen, amely szikrázvaverte vissza a villanylámpa fényét. S ahogy a villogó kistankocskát nézte, megnyugtató bizonyosság áradt szét tes-tében. Jó volt tudni, hogy László él, itt van, s ha akarja,akár meg is ölelheti. Eszébe jutott a tegnap délutáni jele-net. A Baross utcában felgyújtott harckocsi, s a belőle égőruhával kiugráló rémült katonák szánalmas vergődése. –Laci itt van, és él… de most el kell küldenie, legalábbis ad-dig, míg Józsi meg nem nyugszik. – Vigyázott, hogy el neérzékenyüljön, mert a fiú megérdemli a kemény szót. Dur-va, gőgös volt Józsival szemben, igaz, a férje sem válogattameg szavait. Mert Laci mégsem ellenforradalmár. Fenétaz. Fegyvert fogott a többi fiatallal együtt, ők tudják, hogymiért. Nem biztos, hogy Józsinak van igaza. S ha Lászlóellenforradalmárrá lett, akkor ők is hibásak, hisz 14 éveskora óta ők nevelik.

Halk, rábeszélő hangon szólalt meg:– Most menj el! Nem maradhatsz itt… Majd gyere el hol-

nap… vagy talán holnapután…László összeszorította ajkát. Arcizmai idegesen

ugráltak… Szóval kidobták. Azért, mert megmondta azigazat. Úgy látszik, Bruckneréknál az igazságot az évekarányával mérik… Nem… azért sem fog könyörögni. Forrtbenne az elfojtott indulat.

– Jó, elmegyek – mondta dacosan. – Szóval kidobtak, Ju-lis néni. Rendben van. Erzsinek mondják meg… különben,ne mondjanak semmit! – Határozott mozdulattal nyakábavette a géppisztolyt, és köszönés nélkül kilépett az ajtón.A folyosón egy pillanatra megállt, felnézett a sötét, felhőségboltra. Várta, hogy az asszony utánaszóljon, visszahívja,kérlelje őt, de nem mozdult senki és semmi. Csak a mély éj-szakai csend vette körül. A távolból elmosódott lövöldözészaját hozta a szél. Felriadt. Mintha riadót dobolnának a gép-pisztolysorozatok. Igen, neki ott a helye… ott, ahol társaiküzdenek – villant át agyán, s gyors léptekkel nekivágott aködös, októberi éjszakának.

6

Sűrű köd ülte meg a Mátyás teret. A fák körvonalai aligészrevehetően sötétlettek át a gomolygó ködön, s a térlámpáinak sárgás fényét szomjasan itta fel a mindent beta-karó tejszerű fehérség. A fiú jobbra-balra tekingetett, nyug-talanul forgatta a fejét. Katonaköpenyének gallérját felhaj-totta. Tudta, hogy nem kell félnie, hiszen a környék a Fara-gó-csoport ellenőrzése alatt áll, azért mégsem jó érzés ilyenidőben egyedül kóborolni.

– Bitang! Gazember – lüktetett agyában Józsi bácsirekedt hangja. Bitang? Ő, aki fiatal életét percenkéntkockáztatja a szabadságért? Ha ezt nem Józsi bácsi mond-ja, hanem valaki más, hát nem ússza meg szárazon.De mit csináljon ő egy ilyen megcsontosodott öreggel,aki még most, a forradalom második napján sem akar-ja eldobni szemellenzőjét, nem akar látni. Hogy meri őtellenforradalmárnak nevezni? Meg a többieket, akik mostvérüket hullatják. Nem érti Józsi bácsit. Mi haszna van ne-ki abból, hogy szembehelyezkedik a fiatalsággal. Hiszen apárt lapja is helyeselte az egyetemisták megmozdulását.Az egész világ feléjük néz, csodálattal tekint rájuk, mertfegyvert fogtak a magyar szabadságért. Felelős államokkormányfői, tudósai üdvözlik őket, és akkor egy ilyen öreg,megrögzött szektás száll szembe velük? Neki még mindiga régi vezetők kellenek. Kár, hogy Erzsi nem volt otthon.Ketten biztosan meggyőzték volna az öreget. Erzsi! Vajonmerre járhat most? Jó lenne egymás mellett küzdeni. Megkell találnia a lányt! De hol keresse?

A Baross utca és a Szigetvári utca sarkára ért. Megállt.Figyelt. Itt kell valahol Doktornak és társának lennie. Éj-félig ők a biztosítók. Merre lehetnek? A ködben csak párméterre látott. De már észre kellett volna venniök – fűztetovább gondolatait… Lehet, hogy elfáradtak és lepihentekvalamelyik lakásban? Disznóság! Forradalmi harcosok ígynem viselkedhetnek. Leváltatja őket, ilyen alakokkal nemlehet harcolni.

– Állj! – csattant a fülébe Doktor ideges hangja. Mégishelyükön vannak a fiúk, ő pedig gyanúsítja őket.

7

Megállt. A kapu alól két fegyveres lépett ki. Az egyik sí-öltönyben, a másik pufajkában és csizmában volt.

– Én vagyok, fiúk, Török László – szólt megkönnyebbülve.Doktor magas, vékony testén lötyögött a ruha.

Fáradtságtól elgyötört arca ráncos volt, s orra hegyérecsúszó fekete keretes szemüvegével inkább mesemondóanyókához hasonlított, mint forradalmi harcoshoz. Társanem lehetett több tizenhét évesnél. Ügyetlenül mozgott akét számmal nagyobb csizmában. Derékszíjába három nye-les kézigránátot tűzött, talán hogy harciasabb legyen.

Rágyújtottak.– Majdnem kilyukasztottunk – szólalt meg csendesen

Doktor. – Borzasztó ez a sűrű köd, semmit sem lát az ember.– Jól csináltátok, Doktorkám. Éppúgy, mintha tényleges

katonák lennétek – dicsérte őket László. – Tanuljátok meg,hogy az utcai harc a legnehezebb, különösen ilyen időben,óvatosnak kell lenni. Nem történt semmi?

– Belejövünk, nem olyan nagy dolog. Ezt is meg lehet ta-nulni. Az ember ilyenkor ösztönösen cselekszik. Tudod, azösztön – kezdett magyarázni Doktor, de László félbeszakí-totta:

– Azt kérdeztem, nem történt semmi különös?– Egy fosztogatót fogtak el a műegyetemiek. Valamelyik

ékszerüzletbe tört be. Agyon akarták lőni a helyszínen, denem engedtük, mert délelőtt nagyon hősiesen harcolt. Be-kísérték Faragóhoz, hogy vizsgálja ki az ügyét. A tiszta for-radalom érdekében nagyon kell vigyázni az ilyen…

– Jó, rendben van – szólt közbe Laci, mert unta Doktorbőbeszédűséget. – A mi csoportunkhoz tartozik a fosztoga-tó?

– Nem! – felelte Doktor.Kezet fogtak, s László elindult a parancsnokság felé.Érdekes ember ez a Doktor – gondolta. Nem hajlan-

dó elárulni igazi nevét. Jó lenne tudni, miért. Lehet,hogy sok kalandregényt olvasott? Á, különben nem is ér-dekes. Lényeg az, hogy okos, megbízható ember. Kom-munista. Filozófiát tanít, most fegyvert fogott a kezé-

8

be, és a tanítványaival harcol. Lelkes gyerekek ezek azegyetemisták. És évekig lebecsülték őket. Folyton azthangoztatták, hogy jampecek, kozmopoliták. Íme, ezek ajampecek most hősökké váltak, és nem is akármilyen hő-sökké. Egy világot lehetne meghódítani velük. Csak egyiránymutató vezér kell, és ők mennek, s még a halált is le-győzik. Micsoda fiatalságuk van!… – Büszkeség töltötte ela fiatal katona szívét, hogy ő is ezek közé a hősök közé tar-tozik… Aztán kicsit elszégyellte magát. Megint frázisokbangondolkodik. Mi az, hogy hősök. Egyszerű emberek, akikteljesítik hazájuk iránti kötelességüket.

*

Faragó százados 1945-ig a csendőrnyomozóknál szolgált.Képzett, okos ember volt, óvatos és megfontolt. Sűrű, feke-te hajában itt-ott már ősz szálak csillogtak. Mióta a börtön-ből megszökött, bajuszt növesztett és szemüveget hordott.Volt barátai is nehezen ismertek volna rá. Három éve dol-gozott hamis papírokkal egy fémipari szövetkezetben mintsegédmunkás. Huszonharmadika óta pedig a csoport pa-rancsnoka. Főleg fiatal egyetemi hallgatók, diákok és szö-kött katonák tartoznak csoportjába. Nagyszerű anyag, álla-pította meg az első napon Faragó. Lelkesek, önfeláldozók,vakmerőek, és ami a fontos, népszerűek. Sokan közülükDISZ-isták és párttagok, akik a „hibák” ellen harcolnak. Mi-ért ne támogatná őket a lakosság?

A fiúk úgy tudták, hogy ő horthysta katonatiszt volt. Nemmondta meg, hogy a csendőrségnél szolgált, mert tudta,hogy a katonatiszteket másképpen nézik ezek a fiatalok.A  csendőröket nem szeretik. De most ez nem is fontos.Hajtsák végre az utasításait, és bízzanak benne, ez a lényeg.Majd eljön a nap, amikor nyíltan kiállhat eléjük…

Faragó már a huszonharmadikát megelőző napokbanrészletesen kidolgozta taktikai elképzelését. A  Csatayékterve szerint az ő feladata a Baross utca, Kálvária tér kör-nyékének ellenőrzése volt. A Rádió ostrománál megszerve-

9

zett egy harmincöt-negyven főből, főleg egyetemistákból ésszökött katonákból álló csoportot. A „társaságot” egy napalatt katonai egységbe „szervezte”. A harc szempontjábólfontos pontokon felderítőket állított fel, Csatayval megte-remtette az összeköttetést, és fegyvereseit kisebb csopor-tokra bontotta. A szűk józsefvárosi utcákban nagyobb egy-ségekkel nem lehetett eredményesen működni.

Az öt-tíz főből álló fegyveres csoportok hol itt, hol ott haj-tottak végre rajtaütéseket, sőt egy időben egyszerre többhelyen is, így a lakosságnak úgy tűnt, mintha az egész kör-zet hemzsegne a felkelőktől. Senki sem tudta megmondani,hányan vannak. Rácsapni és visszavonulni. Ez volt a takti-ka. Faragó jó hasznát vette a katonáknak, egyrészt, mert alakosság így azt hitte, hogy a hadsereg a felkelők oldalánáll, és ez nem volt rossz, másrészt, mert képzettségüket jólfel tudta használni. A felderítők vezetőjének Török Lászlópáncélos honvédet nevezte ki. László értelmes, techniku-mot végzett fiú volt.

Mikor Faragónak jelentették a fosztogató elfogatását, az-zal a szándékkal kísértette be őt, hogy agyon fogja lövetni.A népszerűség kedvéért áldozatot is kell hozni. Ezek a fi-atal megszállottak annyit papolnak a tiszta forradalomról,és annyira komolyan veszik, hogy példát kell nekik mutat-ni. Marhaság, de így még jobban megbíznak benne, és tö-megpropaganda szempontjából sem rossz.

Az iskola igazgatói irodájában volt Faragó főhadiszállása.A szoba tömve volt lőszerrel, fegyverekkel, konzervvel. Azasztalon hevenyészett térképvázlat. Piros pontok jelezték afelállított felderítőket, s az egyes fegyveres csoportok he-lyét.

Csak az asztali lámpa égett. Faragó nem szerette a nagykivilágítást. Most úgy állította be a lámpát, hogy ő lehetőlegárnyékban maradjon. Nem akart sokat teketóriázni, mertegy órára megbeszélésre kellett mennie Csatayékhoz. Ki-szólt az ajtón.

Az elfogott férfit két diákfiú kísérte be.

10

A  fosztogató – hajlott, majomszerű testtel, majdnemtérdig érő kezekkel, sűrű, homlokába benőtt hajjal –egykedvűen állt meg a szoba közepén. Borostás arca furcsavigyorba torzult. Egykedvűen nézte a szoba parkettjén vé-gigfutó torontáli szőnyeg mintáit. Sötétkék szerelőruha voltrajta, öv helyett katonai derékszíjat viselt. Lábán vadonatúj,duplatalpú sportcipő.

Faragó ismerősnek találta az előtte álló alakot. Valaholmár találkoztam vele – gondolta, de hiába kutatott emlékeiközött, nem tudott rájönni, hogy hol. – Talán katonám volt?Nem, ahhoz túl fiatal. Hadifogságban? Persze hogy ott! Demikor és hol? Megkérdezzem? Nem, egyelőre nem kérde-zem meg, de mindenesetre egyedül beszélek vele – döntöt-te el a kérdést.

A fiatal, overallos férfi most felnézett. Sűrűn pislogva ku-tatta, hogy ki ül a lámpa mögött, de a szemébe hulló fény za-varta látását, csak egy elmosódott test körvonalait vette ki.Gyomrában idegesség táncolt. Hiába bátorította magát – neizgulj, Pislogó, „haverok” között vagy –, a belsőszorongáscsak nem szűnt meg.

Jó lenne rágyújtani – gondolta. – Azok a mafla kölykökelszedtek mindent tőlem. – Egy ideig tétovázott, kérjen vagyne kérjen. Végül úgy döntött, hogy kér. Rekedtes hangonmegszólalt:

– Főnök, adj egy „spanglit”.Faragóba villámként csapott a felismerés. A  pislogó

szem, a rekedtes hang, a majomszerű, hosszú kezek… Meg-van… Tudta már, ki áll előtte…

– Fiúk – szólt a két fegyvereshez –, hagyjatok magunkra!Majd én kihallgatom a barátunkat.

A diákok szó nélkül távoztak.Aki hosszabb időt tölt börtönben, elzárva a világtól, an-

nak rendkívül kifinomul a hallása. Évek óta nem látottemberek kilétét képes azonnal megállapítani a hangjukalapján. Pislogó pedig hosszú éveket töltött különböző bör-tönökben mint ismert kasszafúró. Nem látta ugyan a lámpa

11

mögött ülő ember arcát, mégis ráismert. Ujjongani szere-tett volna. Jó helyre került. Nincs mitől félnie. A századosúr neki jó „haverja”.

– Hogy hívnak? – zavarta meg gondolatait Faragó hangja.Pislogó elmosolyodott. Megjátssza magát, úgy tesz, mint-

ha nem ismerne – gondolta, aztán hangosan felnevetett.– Főnök, ne add a Csekonicsot. Talán nem akarsz emlé-

kezni a „haverodra”?Felismert – villant át Faragó agyán –, most már mindegy.– Pislogó, te vagy? – kiáltott mesterkélt meglepetéssel.– Ki lenne más, főnök?– Szép kis találkozás! Szóval te vagy az a fosztogató?– Fosztogató?… Marhaság!… Mit kell ilyen balhét csap-

ni? Meg akartam vámolni azt a vacak ékszerüzletet, s majd-nem kinyírtak azok a viccsek.

– Csendesebben, Pislogó – csitította Faragó. – Azért nincsokod így viháncolni, ezek a fiúk komolyan veszik a forra-dalmi tisztaságot, és követelik a megbüntetésedet. Pechedvolt, komám. Komoly időket élünk.

Pislogó arcára fagyott a mosoly. Nem tudja, hogy komo-lyan beszél-e, vagy tréfál Faragó. Ez szép – gondolta. –Úgylátszik, a főnök helyezkedik, jó pontot akar szerezni, mégképes lesz kinyíratni.

– Főnök, csak nem gondolod, hogy bajom lehet – szeppentmeg a sokat átélt betörő. – Ennyire megváltoztál?

– Ide figyelj, Pislogó. Komolyan akarok beszélni veled. El-intézem ezt az ügyet. Nem lesz könnyű. De a jövőben egyé-ni munkát csak akkor végezhetsz, ha én szólok. Érted?

– Értem.– Most pedig figyelj! – folytatta Faragó. Megigazította

a lámpa ernyőjét, s mintha meg akarná bűvölni, átható te-kintettel nézett Pislogó szemébe. Darabosan, szótagolva ej-tette ki a szavakat. – Te nem ismersz engem! Soha nemtalálkoztunk. Én nem vagyok csendőrtiszt. Nehogy elfe-lejtsd! Katonatiszt voltam! Érted?

Pislogó nem értette, de azért válaszolt.– Értem, de kínálj már meg egy spanglival.

12

Faragó odadobott egy doboz Kossuthot.– Gyújts rá, a többit tedd el!Pislogó mohón kapta el a dobozt.– Kösz – mondta. – Gyufám sincs.Míg rágyújtott, a régi emlékek jutottak eszébe. A  váci

börtön, ahol több mint két évet töltött együtt Faragóval.Zárkatársak voltak. Ott szerette meg a századost. Igaz, so-kat dolgozott Faragó helyett, jóformán csicskása volt, deszívesen tette, mert a csendőrtiszt jó rabtárs volt. Nem néz-te le őt, nem éreztette vele alacsonyrendűségét, hogy ő csak„csöves” és nem politikai. Szinte kényszerítette, hogy tege-ző viszonyban legyenek. S ez nagy dolog volt Pislogó sze-mében, mert a többi magasrangú katona megkövetelte améltóságos megszólítást a „csövesektől”. Pedig Faragó aháború előtt nagyobb úr volt, mint azok. Negyvenezer holdnem kevés. Állítólag a kormányzót is személyesen ismer-te. Lehet, hogy ez nem igaz, de a lényegen nem változtat.A százados nagy fiú volt a múltban, és mégsem vágott fel.

– Megértettél mindent? – riasztotta fel gondolataiból Fa-ragó hangja.

– Igen, főnök, de szeretnék kérdezni valamit. Mi a fené-nek dolgozol te kényeskedő tacskókkal? Ezekkel nem sokramész. Ha szükséged van emberekre, szóljál. Idecsődítem afiúkat. Vagány gyerekek, értik a balhét – hadarta. – Olyanbandát verbuválok, amilyet még nem látott a világ. Beho-zom a dzsumbujiakat, ha akarod.

Faragó összeráncolta a homlokát. Erősen gondolkodott.Nem rossz, amit Pislogó mond. Ha tovább akarnak men-ni a megkezdett úton, a harcosokat is fel kell váltani. Mi-nél kevesebb a gondolkodó ember a csoportban, annál jobb.Pislogó társai nem filozofálgatnak. Ismeri az ilyen típusúembereket, őket nem érdekli, mi van a kulisszák mögött.Kisvártatva megszólalt:

– Figyelj, Pislogó. Azon ne törd a fejed, hogy ezek a fiúkmiért vannak itt. Ez politika. Ahhoz pedig te nem értesz. El-lenben, amit a barátaidról mondtál, abban van valami. Nembánom, vedd fel velük a kapcsolatot, és hozd ide őket. De

13

vésd jól az agyukba, hogy ők nem „csövesek”, hanem nem-rég szabadult politikai elítéltek, akik hosszú évekig szen-vedtek. S minél többet szenvedtek, annál jobb. Érted?

Pislogó elmosolyodott. Lehet, hogy ő nem ért apolitikához, de átlát a szitán. Nevetve mondta:

– Nagy ravasz vagy, főnök. Rendben van minden.– Akkor most végeztünk egy időre – nevetett Fara-

gó, és felállt. – Még beszélgetünk. Érdekel, hogy mikorszabadultál, és mi történt szökésem után. Egyelőre ne menjsehová. Világos?

– Mint a nap – válaszolta Pislogó.Faragó behívatta az egyik diákot, és komoly, katonás han-

gon utasítást adott neki:– Bajtárs! Töröknek jelentsd, hogy ez a szabadságharcos,

utasításomra köztünk marad. Tárgyalásra megyek, feltétle-nül várjon meg! Hajnal felé visszajövök.

– Értettem – felelte a fiú, de arcán értetlenség tükröző-dött.

*

A csoportban egy óra alatt mindenki megtudta, hogy Fara-gó elengedte a fosztogatót, sőt még a csoportba is felvet-te. Doktor, mikor a szolgálatból bevonult, tanítványaitól ér-tesült a dolgokról. Az rendben van – gondolta –, hogy nemállította fal mellé, de hogy még a harcosok közé is felvet-te, felháborító. Összehívta hallgatóit, megtárgyalták Fara-gó döntését, és elhatározták, hogy tiltakoznak ellene.

Felháborodva keresték fel Lászlót, aki éppen a századosthelyettesítette.

László kinézett az ablakon. Az utcán sűrű köd gomoly-gott. A szemben levő házakat már alig látta. Gondolatai Er-zsinél jártak. Nyugtalan volt. Kedvetlenül hallgatta Dokto-rék zajos tiltakozását. Igazuk van – gondolta –, de most más,fontosabb dolgok is vannak. Különben Faragó tudja, hogymit csinál. Ügyes, becsületes magyar embernek tartotta.

14

– Majd beszélek vele – mondta kedvetlenül. – Megkérde-zem Faragót. De most nincs itt, még az éjjel egy gépkocsijött érte, valami sürgős tárgyalásra hívták.

A fiúk zajongva távoztak. Doktor visszamaradt.– Mondd, László – kérdezte –, neked mi a véleményed

Faragóról?– Rendes ember – válaszolta László.– Ezzel nem mondtál sokat, mi az, hogy rendes ember?

Ez nem meghatározás.– Nézd, ahogy én tudom, régi tiszt volt. A  helytelen

káderpolitika következtében félreállították. Azóta valame-lyik szövetkezetben dolgozik. Magyar ember, aki most fegy-vert fogott a függetlenségért éppen úgy, mint te vagy én.Közelebbről nem ismerem. Remélem, most nem is akarszitt káderkérdésekkel foglalkozni?!

– Én is jó véleménnyel vagyok róla, bár még nemsokat beszélgettünk – felelte Doktor. – Annyit azonbanmegállapítottam, hogy képzett, bátor ember, és nagyonjól látja a helyzetet. Azt mesélik róla, hogy a Rádiónálcsodálatos hősiességgel küzdött.

– Nem tudom – felelte László –, én sajnos nem voltam ott.De ahogy tegnap a Telefonközpont elleni támadást azzal apár emberrel megszervezte, az nagyszerű volt. Nézd, Dok-tor, én megbízom benne.

– Én is. Nem bizalmatlanságról van szó – vette át a szótDoktor. – De hátha ez a betörő félrevezette őt. Nagyon kellvigyáznunk. Tudod, a szektások úgyis azt akarják bizonyí-tani, hogy a csőcselék fogott fegyvert. Beszélj vele, jó? Énmost lefekszem néhány percre. Kicsit elfáradtam.

Majd leragadt a szeme az álmosságtól. Borostás arca be-tegesen sápadt és sovány volt. Látszott rajta, hogy napokóta alig aludt.

– Feküdj le – biztatta László. Szeretett volna már egyedülmaradni.

A magas, sovány tanársegéd elhagyta a szobát.

15

László bement az igazgatói irodába. Noteszét nézegette.Kit hívjon fel? Ki tudna felvilágosítást adni Erzsiről? Meg-kísérelt három számot is. Két állomás állandóan foglaltatjelzett, a harmadiknál pedig nem vették fel a kagylót. Úgylátszik, nincsenek otthon.

Hányadika is van? Igen, ma huszonötödike, csütörtök.Mennyi minden történt két nap alatt. Miért is harcolnak?Végeredményben elérték azt, amit akartak. Nagy Imre a mi-niszterelnök, a kormány teljesítette a követelések többsé-gét. Hát akkor miért? Nem lenne jobb, ha letennék a fegy-vert? Minek a további vérontás? Lehet, hogy Faragónak vanigaza. Addig küzdeni kell, ameddig az orosz csapatok ittvannak. Ebben tényleg van igazság. „A kormány csak akkorlesz, fiam, cselekvőképes, ha idegen csapatok nem tartóz-kodnak hazánk területén” – jutottak eszébe Faragó szavai.Nem elég az eredményeket kivívni, meg is kell tartani azo-kat. Hol is olvasta ezt? Már nem tudja. Lehet, hogy a poli-tikai oktatáson hallotta. Na, mindegy. De most mi az istentcsináljon? Hol keresse Erzsit? Meg kell őt találnia. Men-jen fel megint Brucknerékhez? Nem, azt nem teszi. Szavátadta rá! Az öregekkel nem tárgyal. Vége… Majd, ha győz-tek! Akkor majd felmegy. Büszkék lesznek rá. Józsi bácsibiztosan bocsánatot kér majd tőle… Megbocsásson? Talánmegbocsát. Még nem tudja.

Négy óra felé a felderítők közül többen bejöttek. Faragótkeresték. Fiatal diákok, egyetemisták voltak. Egyöntetűenarról számoltak be, hogy a főútvonalakon nagy a mozgás,páncélkocsik, tankok cirkáltak megállás nélkül, és rend-őrségi alakulatokkal is találkoztak. A  karhatalmi erők amellékutcákba nem mentek be. További utasítást kértek.Felvegyék-e a harcot, támadjanak-e, vagy csak figyeljenek?

László – Faragó távollétében – nem adott támadásiparancsot, nem akarta keresztezni a százados terveit.További figyelést rendelt el, és szétosztotta köztük azéj folyamán sokszorosított röpcédulákat azzal, hogy ter-

16

jesszék. A felhívások sztrájkra szólították fel a munkásokat,s a koalíciós kormány megalakítását és egypár miniszterazonnali leváltását követelték.

A fiúk elolvasták a cédulákat. Nagy vita alakult ki. Doktoris átjött az irodába, és bekapcsolódott a vitába. Nem helye-selte a koalíciót, mert az visszafejlődést jelentene.

– Nincs arra szükség – mondotta –, hogy a polgáripártoknak működési engedélyt adjunk, hanem a párt felsővezetését kell megtisztítanunk a visszahúzó erőktől.

Érveit egyesek lehurrogták. Marhaság, amit mond. Ige-nis, legyen egészséges versengés a pártok között. Az elmúltévek bizonyították, hogy egy párt nem vállalhatja az országvezetését. Különben is, a kommunisták eljátszották tekinté-lyüket.

– Fiúk, vigyáznunk kell – ellenkezett Doktor. – Annyirajobbra tolódhatunk, hogy nem lesz visszaút. Ne felejtsétekel, hogy egy ilyen tömegmozgalomban a salak is felszínrekerül.

– A  mi kezünkben van a fegyver, szó sem lehetjobbratolódásról – kiáltozott egy másodéves műszaki egye-temista. – Úgy látszik, beijedtél!

László nehezen tudott rendet teremteni köztük.– Ne vitatkozzunk, fiúk, ezek a követelések jogos köve-

telések. Nem mi találtuk ki, de egyetértünk vele. Az a pa-rancs, hogy terjeszteni kell. Tessék végrehajtani a paran-csot. Aki nem engedelmeskedik, adja át a fegyverét, és men-jen isten hírével. A forradalmi fegyelem ma a legfontosabb.

Idegesítette a folytonos vita. Meg nagy gondban is volt.Döntenie kellett. Éjfélkor lejár a szabadsága. Ha a déle-lőtt folyamán nem vonul be, katonaszökevénnyé válik. Meg-szegje esküjét? És, ha bevonul… és, ha a nép ellen küldikharcba? Köteles-e olyan parancsot teljesíteni, amellyel nemért egyet? Mit csinálna, ha éppen ezek ellen a fiúk ellenkellene harcolnia? Teljesítené a parancsot? Ha szívére hall-gat, akkor nem. De ő mégiscsak katona. Honvédesküt tett.

17

És hátha rosszul lát? Azt mondják, hogy a hadsereg egyesrészei átálltak a felkelőkhöz. Ő még nem találkozott ilyencsapatokkal.

A fiúk elmentek már, és ő ott ült egyre sötétebb gondo-lataival. Próbálta meggyőzni magát szándékának helyessé-gégéről. Minden rossz emlékét felidézte. De az érvek mel-lett mindjárt megjelentek az ellenérvek is. Kár, hogy Fara-gó nincs itt. A százados világosan látja a célt, határozott,ő nem ingadozik. Erős egyéniség. Mit habozik? A felkelésoldalára állt, és kész! Visszaút nincs. Csak előre. Igaz, él-hetne az amnesztiával, de most fusson meg gyáván? Mosthagyja cserben küzdő társait? Ezt nem teheti. Doktor is té-pelődik. Persze neki is igaza van. De Doktor kommunista, ésmás szemszögből nézi az eseményeket. Ő nem kommunista,nem vették fel a pártba, mi köze hát a párt problémáihoz?Semmi. Neki itt a helye. Nem önmagáért harcol, hanem anépért. Egyénileg mit kap ő a győzelem esetén? Legfeljebbegy kitüntetést. És ha otthagyja a féllábát? Akkor kap egyműlábát. Az lesz az övé. De mégis itt kell maradnia. Vállaljaa következményeket, mert így élni nem lehet tovább. Mégaz sem érdekli őt, hogy ki vezeti az országot. Tőle maradhat-nak a kommunisták, de félelem nélkül lehessen élni, emberikörülmények között. Ne üldözzenek senkit. Neki kitől kel-lett félnie és mitől? Jó, neki nem, de másoknak igen. PéldáulFaragónak. És miért? Mert a múltban tiszt volt?

Álmos lett. Kezére hajtotta fejét és elaludt.