Fotó: Merényi Zita

BeszélgetésJászberényi Sándor

íróvalKelet vonzásáról Fajcsák Györgyivel

Film:

Kislányomnak, SamánakHázassági történet

Fotóalbum Szirmay Mártáról

ARCVONÁSOK 2

Haditudósító és szépíró. Ez a két te-vékenység mintha ellentmondanaegymásnak, ám Jászberényi Sándormindegyiket magas színvonalon,szívvel-lélekkel végzi. Nevét sokan aBudapest–Kairó (Egy haditudósítónaplója) című könyve alapján ismer-ték meg. A lélek legszebb éjszakájaés Az ördög egy fekete kutya címűnovelláskötet mellett néhány hónapjaa Levelek Háfiznak című, igen szemé-lyes hangvételű internetes jegyzeteitis olvashatjuk.

Hogyan vált bölcsészből haditudósítóvá?

– Nálam a szokásosnál sokkal előbb, hu-szonhat éves koromban jelentkezett a ka-puzárási pánik. Megijedtem attól, hogysemmit nem fogok látni az életből, a világ-ból, az emberből. Itt, Magyarországon na-gyon kiszámítható az életpálya. Jean-PaulSartre Az undor című regényében jut arraaz egyik szereplő, hogy minden ok nélkülszületik és véletlenül hal meg. Én is féltemettől az értelmetlen haláltól. Ebben perszebenne volt a huszonévesek sajátos türel-metlensége, hiszen ma már világos előt-tem, hogy az ember soha nem értheti mega teljes valóságot.

A döntő változást egy Kairóba szólómeghívás hozta. Teljesen lenyűgözött azott tapasztalt káosz. Egyiptomban egy me-rőben idegen, a mienktől mindenben eltérőkultúrkör fogadott. Hozzá kell tenni, hogyKairó nagyon olcsó, innen kiindulva azutazásokat is könnyebben és kevesebbpénzből lehetett elintézni.

Ebben az időben olvastam az Internatio-nal Herald Tribune-ban arról, hogy Csádbanelengedtek 3500 gyerekkatonát – ez 2006-ban volt –, én pedig elmentem, hogy írjakaz ottani helyzetről. Mindig nagyon érde-keltek a végletek. Csádban jöttem rá arra,hogy ezt akarom csinálni, ez már emlékez-tetett arra, hogy élek. Egy ideig a MagyarNarancsnak dolgoztam, voltam Nigériában,Gázában, Líbiában, Jemenben. Az évek so-rán sok hasznos ismeretet összegyűjtöttem,alaposan kiismertem a térség politikai vi-szonyait. Ez idő alatt több olyan emberrelis találkoztam, akik ma már vezető pozíci-óban vannak a hazájukban. Segítségükkelel tudok jutni a válságövezetekbe is.

Hogyan dolgozik? Fogja magát, elindul…

– Minden utat alaposan elő kell készíte-ni. Ennek része az is, hogy találni kell vala-kit, aki a helyszínen a segítségemre lehet.

Gondoskodni kell amegfelelő felszerelésről– repeszálló mellény,sisak –, a katonai bizto-sításról, emellett a me-nekülési útvonalat ismeg kell szervezni. Avéletleneket a minimá-lisra kell csökkenteniannak ellenére, hogyegy konfliktuszónábannem lehet előre látnimindent. Fölöslegesensoha nem szabad koc-káztatni. A Reuters fa-lán van kint az a felirat,hogy egy fotó sem érmeg egy emberéletet.

Mi a tapasztalata, meny-nyire nyitottak az olvasóimindarra, amit közvetíte-ni szeretne?

– Nálunk hagyományosan a belpolitikaérdekli az embereket. A menekültkrízisután viszont Magyarország megváltozott,sokan jöttek rá arra, hogyha például a Kö-zel-Keleten történik valami, annak a hatásahamar eljut hozzánk is. Az is igaz, hogy hir-telen megszaporodtak a Közel-Kelet-szak-értők. A valóság persze kevés olvasót érde-kel, legföljebb arra kíváncsiak az emberek,ami a saját világmagyarázatukat alátá-masztja. Az utóbbi időben kérdések – sőt fé-lelmek – merültek fel az emberekben, amik-re nem kaptak szakszerű választ. Érdekelnéőket a megoldás, de ehhez nem sok segítsé-get kapnak. Szerintem egyébként az, amimost a migrációt tekintve tapasztalható,semmi ahhoz képest, ami várható. Nem ez-rek, milliók indulhatnak el Afrikából ésÁzsiából. A demokratikus berendezkedésűországok a jogrendjük miatt valószínűleg befogják engedni a rászorulókat, ám egyszempontot nem szabad figyelmen kívülhagyni. Az ázsiai és az afrikai embereknekmás a felfogásuk, számukra a nemzeti és avallási identitás rendkívül fontos.

Európában viszont az identitás lassan szitok-szóvá válik.

– Európa hagyományosan a kereszténykultúrkörhöz tartozik. Annak is tudomásulkell ezt vennie, aki nem tartja magát vallá-sosnak. A humanizmus is a kereszténység-nek köszönhető, ahogy az is, hogy valakima Európában nyíltan ateistának tarthatjamagát. Értelmetlen az a kijelentés, hogy

Európa nem keresztény. Az egy másik kér-dés, hogy ez már egy poszt-posztmodernEurópa.

Sokat hallunk, de keveset tudunk a keresztény-üldözésről. Ön szerint mi a valós helyzet, és miennek az oka?

– Említettem, hogy Afrikában és Ázsiá-ban az etnikai, a törzsi és a vallási identitáshatároz meg mindent. Az itt élők megta-nulták, hogy akkor marad fenn a kultúrá-juk, ha nem vegyülnek másokkal. Ez azoka annak is, hogy sokszor tekintenek el-lenségesen a többiekre. Ez az óriási térségnagyon megosztott, rendkívül sok etnikaiés vallási zárvány alakult ki.

A keresztényüldözéssel összefüggésbenérdemes beszélnünk a politikai iszlámról,amely egy újkori jelenség. Eredetileg aziszlám azt sem követelte meg, hogy a terü-letén élők áttérjenek. Olyannyira nem,hogy a nem muszlim bűnös felett a sajátbírái ítélkeztek. A gyarmatosítás visszaszo-rulása után ezek a népek keresni kezdték aközös identitást, ami a nagy részük általbeszélt nyelv, az arab mellett az iszlám lett.Két irány bontakozott ki. Egyrészt a mo-dernista politikai iszlamizmus – ezt aMuszlim Testvériség jelenítette meg –,amely a klasszikus értelemben vett dzsihá-dot bizonyos esetekben a muszlimokra iskiterjesztette. A másik a saríát szó szerintértő vahhábizmus, amely a szaúdi állam-hoz köthető. Ne felejtsük el, hogy Szaúd-Arábiának az olajon kívül ez az elutasító,nagyon szigorú és militáns iszlámértelme-zés a másik exportcikke. Az Iszlám Állam

Tülökben parazsat viszBeszélgetés Jászberényi Sándor íróval

ARCVONÁSOK3

egészen más kérdés, az egy halálszekta,ami az iszlám erőszakosságát propagálja.

Ezt a térséget fokozottan sújtja a klíma-változás: kiszáradtak a folyók, a megter-melt élelem pedig kevés az elképesztő mó-don növekvő népességnek. Ha csökkennekaz erőforrások, akkor megindul a harc amaradékért. A szíriai polgárháború előtttöbb éven keresztül olyan aszály sújtotta arégiót, hogy a vidéki parasztság a városok-ba vándorolt, ez pedig szociális feszültség-hez vezetett. Ráadásul a paraszti réteg jó-val szegényebb volt azoknál, akik régóta avárosban éltek. A kiélezett helyzet elké-pesztő jelenségekhez vezethet. 2012-ben ta-núja voltam annak, hogy a kairói SzentMárk-katedrálist azért ostromolta meg atöbbezres tömeg, mert azt hitték, hogy atemplom falai között áttért muszlim nőkettartanak fogva. A népességrobbanás akko-ra, hogy az egyszerűen már kezelhetetlen.Egyiptom lakossága jelenleg százmillió, deaz előrejelzések szerint 2050-re kétszáz -millióan lesznek. A népesség nagy részeharminc év alatti. A legkisebb élelmiszerár-emelkedésnek is az a hatása, hogy a leg-szegényebbek éhen halnak. Jellemző, hogya születésszabályozást eleve elutasítómuszlim társadalomban megoldásként azis felmerült – esetünkben Abdel Fattah el-Sziszi elnök részéről –, hogy álljanak át akétgyerekes családmodellre.

Ezek szerint a keresztényeket azért támadják,mert rajtuk lehet levezetni a feszültséget?

– Bizonyos tekintetben igen. Már önma-gában az is feszültség forrása lehet, hogyegy muszlim többségű közegben él egyolyan kisebbség, amely teljesen mást hisz,mások a hagyományai és az ünnepei. AKözel-Keleten egyébként nagyon sok tév-képzet él a keresztényekről, főleg a katoli-kusokról. Sokan úgy látják, hogy a pápa –mint nemzetközi vezető – közvetlen utasí-tásokat adhat, amit a keresztényeknek vég-re kell hajtaniuk. Ráadásul a függetlenségután létrejött világi államok vezetése többországban is szövetségesének tekintette akeresztény közösségeket. Amikor a fennál-ló rezsimet a forradalmak elsöpörték, azőket támogató keresztények is veszélybekerültek. A kisebbségek eleve zárványkéntléteznek, ezzel is védve az identitásukat.Házaikat a radikális muszlimok sokszormegjelölik a nun jellel (jelentése naszráni, akeresztények arab nevéből), így jól azono-síthatók. A koptok ráadásul azonnal felis-merhetők a karjukra tetovált keresztről. Azelégedetlenkedők pedig nyilván azokat tá-madják meg először, akik védtelenek. Ér-dekes, hogy Nyugaton senki nem beszél atörökországi helyzetről, pedig ott sziszte-matikusan lehetetlenítik el a keresztényekéletét.

A megoldás felé tett lépés volt Ferenc pápa és akairói Al-Azhar Egyetem főimámja által aláírt

történelmi nyilatkozat. De az egyensúly fenn-tartására – legalábbis ez idáig – a libanoni ha-talommegosztási modell is alkalmasnak tűnt.Lehetséges egyáltalán valamilyen megoldás?

– Bármilyen megoldás csak úgy képzel-hető el, ha beavatkozunk a folyamatokba.Ahhoz, hogy ne hagyják el otthonaikat aközel-keleti és az afrikai emberek, meg kellteremtenünk számukra a normális és elfo-gadható élet feltételeit. Bár számtalan te-kintetben nem tudok azonosulni a magyarkormány nézeteivel, azt, amit az intézmé-nyesített erőszak gócpontjaiban tesz, meg-

oldásnak látom. Iskolákat, kórházat, laká-sokat építenek, ez pedig mindenképpentöbb annál a gyakorlatilag nullánál, amit anyugat-európai országok tesznek. Egyedülmi, magyarok gondoljuk úgy, hogy javíta-ni kell ezeknek az embereknek az életkö-rülményein.

Novelláiban érezhetően megjelennek a tudósító-ként szerzett tapasztalatok. Milyen szerepet töl-tenek be ezek az írások?

– Szerintem az írás nagyon közel áll avallásgyakorlathoz. Kétségbeesetten kere-sem az értelmet a világ folyásában, mertsokszor csak véletlenek sorozatának érzemmindazt, ami történik. Az írással tulajdon-képpen újrarendezem a dolgokat. Az a vi-lág tragédiája, hogy nagyon ritkán vesszükészre benne az isteni szikrát. A vallásosember számára értelmes a létünk, de havalakinek nem adatik meg a hit, az csak akáoszt érzékeli. Az én történeteim lehetneknagyon ijesztők, de az a mód, ahogyan le-írom őket, értelmet ad még a legabszur-dabb eseménynek is. Ezekben a novellák-ban ott van az a rendszer, amit a világbannem tapasztalok. Nyilván van egyfajta te-rápiás jellege is, oldja valamelyest a ben-nem lévő szorongást, hiszen nagyon sokszemélyes élményt használok fel témaként.

A legfontosabb mégis az, hogy rendszertviszek oda, ahol egyébként nem találomezt a meghatározott célra irányultságot.

Már a 18. részéhez érkezett a Válasz Online-on megjelenő sorozata, a Levelek Háfiz nak.Ebben írja, hogy „az apák nem tudják felkészí-teni a gyereküket az utánuk jövő világra”.

– Az a világ, amiben én élek, egészenmás, mint amiben majd a fiam fog élni.Emellett úgy látom, hogy a családi törté-netek előbb-utóbb el fognak veszni a ho-mályban. Ritka az, hogy valaki túllát a

dédszülein. Nekem is van egy családi Bib-liám, amiben csak nevek állnak, olyanoknevei, akikről nem tudok semmit. Rájöt-tem, hogy ha nem mesélem el a saját törté-neteimet, akkor a fiam rólam sem fog tud-ni semmit. Nem egyetemes igazságokatakarok elmondani, csak annyit, ami velemtörtént. Ezekben az írásokban szinte sem-mi fiktív nincsen, minden részletük telje-sen személyes.

Mindenki érzi, hogy valami közeleg, ésazt is, hogy az nem lesz valami vidám. Haígy megy tovább a világ, lassan elveszítjüka múltunkat és ezzel együtt az identitásun-kat is. A globalizált világ kapitalizmusacsak fogyasztókat nevel, az önazonosság ésaz erkölcs viszont akadályozza a fogyasz-tást. Egy massza ugyanis nem áll ellen akülső hatásoknak. De az apák mítosza ismegdőlt. Cormac McCarthy Nem vénnek valóvidék című regényének végén a főszereplőegy álmáról mesél. Apja lovon közeledikfelé, és ahogy elhalad mellette, látja, hogy„egy tülökben parazsat visz, ahogyan ré-gen szokás volt”. Azért megy, hogy „tüzetrakjon valahol a sötét, fagyos éjszakában”.A tüzet szeretném én is megőrizni, és hatudom, tovább is adni.

Baranyai BélaFotó: Merényi Zita

NÉZŐPONT 4

„Az első kisbabám: Sama. A neve eget jelent. Azt az eget, amitszeretünk, vadászgépek és bombázás nélkül. Az eget nappal, fel-hőkkel, madarakkal. Sama, Sama, hallasz engem? Mosolyog! Ó,Istenem!... Azt mondja: »Anya, miért szültél erre a világra? Ami-óta élek, nem láttam mást, csak háborút.«”

Szíriában 2011-ben kormányellenes demonstrációk kezdődtek,a konfliktus hamar polgárháborúba fordult. A harcok 2012-benAleppót is elérték, ennek eredményeként a város keleti felét a fel-kelők, északi negyedét a kurdok, míg a nyugati részt a kormány-erők vonták az ellenőrzésük alá. Az aleppói csata négy évig tar-tott, végül az Oroszország által támogatott kormányhadsereg2016 decemberében az egész várost elfoglalta. Waad al-Kateab új-ságíró és orvos férje, Hamza al-Kateab a polgárháború kitörésétőlegészen a 2016-os evakuálásig Aleppóban élt. Miközben Hamzaellátta a sebesülteket, Waad lefilmezett mindent, ami körülöttüktörtént. Sama, a lányuk 2015-ben született.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon sokmegdöbbentő alkotást láthattak a nézők, ám nem túlzás azt állí-tani, hogy a Kislányomnak, Samának minden képzeletet felülmúl.Waad al-Kateab és Edward Watts filmjéből megismerjük Waad ésHamza személyes történetét, a konfliktus hátterébe is kapunk né-mi bepillantást, ám biztos, hogy nem erre fogunk emlékezni.

Waad mindvégig a lányának mesél. Bár még nem érti, a szüleimégis szeretnék megmagyarázni neki, miért döntöttek amellett,hogy a heves harcok ellenére a városban maradnak. A menekülésHamza és Waad szerint azt jelentené, hogy mindenről, ami fontosnekik, egy csapásra lemondanak. Sama jelenléte azonban egy má-sik perspektívából is értelmezhető. Egy éppen csak totyogó gye-rek és a háború borzalmának szembeállításánál nagyobb kont-rasztot nehezen tudnánk elképzelni.

Az ostromlott városrészben élőknek minden lelki erejükreszükségük volt ahhoz, hogy kibírják a megpróbáltatásokat. Nemnapról napra, hanem óráról órára éltek. Bár igyekeztek alkalmaz-kodni a rendszeres bombázásokhoz, megszokni mindezt mégsemlehetett. Ha meghallották a repülőgépek hangját, rohantak lefelé,az alagsorba. Feszülten figyelték, hogy honnan jön a robbanáshangja – közeledik-e vagy távolodik. Ha sebesültek érkeztek, akórház személyzete azonnal munkához látott. Waad mindenüttott volt a kamerájával. Mi pedig nézzük mindazt, amit rögzített.A vérző sérülteket, a kiabáló hozzátartozókat, az operációkat ésazt is, ahogyan a halottakat sebtében vászonba csomagolják. A lé-gierő tudatosan vette célba a kórházakat, először helikopterekkel,majd vadászbombázókkal. A Hamza által szervezett kórházat so-káig nem találták meg, ám végül több bomba ide is becsapódott.

A pusztítás és a káosz leírhatatlan. Azzal, hogy „ezek a képek azsigereinkig hatolnak”, nem mondtam semmit.

Olyannyira sokkoló mindaz, amit ez a film bemutat, hogy csakjóval később kezdünk el normális módon gondolkodni. Mi voltennek a célja? Mi az, ami még filmen megmutatható? Hol van amorális határ?

Bár a védtelenek és ártatlanok jajkiáltása az egekig hatol, miazt valahogy soha nem akarjuk meghallani. A jólétben élő embe-rek számtalan esetben süketekké válnak akkor, ha segítséget kér-nek tőlük. Waad filmje felér egy üvöltéssel. Egy csontig hatolóüvöltéssel. Kétségtelen, hogy a film elsődleges üzenete ez: Ha

nem akartok tudomást venni a pusztításról, akkor odafogom tenni az orrotok elé. Mindent, a halott gyereke-ket is. Őket elsősorban.

Ha valaki látta Nadine Labaki Kafarnaum című film-jét, akkor tudja, hogy bizonyos játékfilmek valószínű-leg eljutottak a műfaj határáig. Az emberi szenvedésbemutatása azonban egy ponton túl már nem tud mégnagyobb hatással lenni a nézőre, mert – elsősorban ér-zelmileg – feldolgozhatatlanná válik. A dokumentum-film tárgya viszont a valóság, úgy, ahogy van, a magateljességében és közvetlenségében. Ezek szerint bármitmegmutathat. Waad al-Kateab filmje után joggal me-rül fel bennünk a gondolat, hogy vajon tényleg ígyvan-e. Mások szenvedése, fájdalma, halála – holtteste– vajon közszemlére tehető-e? Ez a kérdés pedig nema polgári jó ízlés miatt fogalmazódik meg bennünk, hi-szen nyilvánvaló, hogy ez a film pont ezen akar túllép-ni, sőt, ezt szeretné lerombolni.

Ha be akarnám bizonyítani, hogy az ellenségeimmilyen gonoszak, annál meggyőzőbb érveket nem találhatok,mint ha megmutatom a pusztításuk áldozatait. A vérző embert, amozdulatlan testvére mellett síró gyereket, a halott fiával eszétvesztve járkáló anyát. Ez a film nem a szíriai polgárháború vagyaz aleppói csata krónikája. Az alkotók ugyanakkor néhány utalás-sal igyekeznek tágabb horizontba helyezni a látottakat. Nem rej-tik véka alá azt sem, hogy a lázadók oldalán állnak. Waad ésHamza maguk is átélték az ostromot, így minden szörnyűség,amit bemutatnak, valódi. Csak remélhetjük, hogy a céljuk nem azellenségeik démo nizálása volt, hanem az, hogy rádöbbentsenek:az ártatlanok „sírásának és kiáltásának hangját” akkor kell meg-hallanunk, amikor fölhangzik. Mert utána már késő lesz.

Baranyai

A sírás és kiáltás hangja

PORTRÉ5

Szirmay Márta – akad, kinek ismerősen cseng ez a név, ám sokansemmit nem tudnak arról, milyen életmű rejtőzik mögötte. Jazz-énekes volt kezdetben, aztán Európa és a nagyvilág operaházai-nak kedvelt művésze lett a hajdani kaposvári lány, aki élhetnemég, hiszen 1936-ban született. Szülővárosának temetőjében ötévvel ezelőtt kísértek utolsó útjára. Sírjánál mindössze huszonné-gyen álltak.

Hegedüs György, a lokálpatrióta fényképész, a jelentős múlttalbüszkélkedő Somogyi Fotóklub elnöke nem hagyta, hogySzirmay Márta neve feledésbe merüljön. A Barátom, Juan Gyenes,illetve a Juan Gyenes, a fotográfia mestere című kötetei után művek,fellépések, partitúrák, plakátok,fotók és barátok nyomába szegő-dött, hogy a magyar kultúra napjaalkalmából az egyetemes zenetör-ténet asztalára tehesse SzirmayMárta című, legújabb albumát. Acímlapfotón, melyet az ugyancsakkaposvári születésű Juan Gyeneskészített, ott található az Erkel-dí-jas operaénekes aláírása is. A névmögött pedig egy művész és egyénekpedagógus sorsa elevenedikmeg. Egy olyan művészé, aki 1963-ban lett a Magyar Állami Opera-ház tagja, és tizennégy esztendőalatt harminckilenc operában hall-hatta a közönség. Szokolay SándorVérnászának anyaszerepében váltismertté, majd a Carmen címsze-repét játszotta-énekelte – nyilatko-zata szerint csaknem félszázszor.

Édesanyja énektanár volt, aki aMagyar Rádióban többször is éne-kelt. Leánya szintén gyönyörűhangot kapott a Teremtőtől. Nem-csak az ének, hanem a zongora is vonzotta; olyannyira, hogy ki-lencévesen már koncertet adott. A széparcú kislány a kaposi Zár-dába járt óvodába és elemi iskolába, és a kedvesnővérek által ren-dezett János vitézben Bagóként lépett föl a Csiky Gergely Színházszínpadán. Tizennégy esztendősen a Bartók Béla Konzervatórium-ban tanult, majd elvégezte a Zeneakadémia opera tanszakát. Dip-lomájában ez áll: ének- és szolfézstanár. Végzettségének egész éle-tében hasznát vette. Kezdetben a könnyűműfaj felé kacsingatott,vonzotta a táncdalok világa; Bágya András és Fényes Szabolcs dalo-kat írt neki, a rádióban és a televízióban is rendszeresen szerepelt,de fellépett az első monte-carlói táncdalfesztiválon is. Pernye And-rás a legkiválóbb magyar jazzénekesnek tartotta. Az énekesnőt en-nek ellenére az operák világa is megbabonázta; szerte a nagyvilág-ban megcsillogtathatta a tehetségét. Szerepek sora várt rá, fellépettmások mellett José Carrerassal, Montserrat Caballéval, Tito Gobbival.1977. május 8-án a Falstaff Covent Gar den-beli közönsége Klütaim-nésztraként látta-hallotta. A helyi lapok kitörő lelkesedéssel szá-moltak be Szirmayról: „Az új Klütaimnésztra, a magyar SzirmayMárta lenyűgöző volt öblös altjával, hatásos beszédtónusával,vészjósló jelenlétével.” Vagy: „A Covent Garden még nem látott jobbKlütaimnésztrát Szirmay Mártánál. Összes hangjegyét tisztán, túlzásnélkül énekelte. Fellépése uralkodói, méltóságteljes. Jelenete csúcspontjánnem váltott át csúszás-mászásba, kilépőjében nem kotkodácsolt, mint va-lami pantomimboszorka. Hangereje pedig mérhetetlen.”

A fotókkal, szereposztásokkal plakátokkal, interjúkkal, dedi-kálásokkal, családi levelekkel, iratokkal, kivágott újságoldalakkalgazdagon illusztrált kötet anyagát rokonoktól, barátoktól, vala-

mint a Magyar Állami Operaház archívumából szerezte be Hege-düs György. Szerkesztői erényeire vall, hogy a nagy találkozásokemlékét kiemelve, egy tevékeny élet szilánkjait összeillesztveigyekszik minél teljesebb képet adni a méltatlanul elfeledett éne-kesnő mindennapjairól, megidézve többek között a kortársakat:Sólyom-Nagy Sándort, Kalmár Magdát, Sass Sylviát, Tokody Ilonát ésMarton Évát is.

Szirmay Márta 1977-ben a németországi Bensbergben telepe-dett le, és akkor már neves énekesként lépett föl a világ előadóter-meiben, operaházaiban. Amerikában és Ausztráliában is tapsoltneki a közönség, és olyan kiváló karmesterek dirigálták, mint

Colin Davis, Doráti Antal, KarlBöhm, Michael Gielen, Zubin Mehtavagy Solti György. A legszíveseb-ben Wagnert énekelt; 1990-ben aWagner Társaság díszpolgári cím-mel tüntette ki.

Korda Ágnes így írt róla 1974-esportréjában: „Hol kacér, könnyű-vérű ifjú leány, aki varázsos éne-kével, vérpezsdítő táncával hódít-ja meg a férfiszíveket, hol agyafúrtvénasszony, aki ravasz bölcses-séggel oktatja ki közönségét, majddrámai hősnőt jelenít meg a szín-padon, bonyolult, ellentmondá-sos, összetett jellemű figurákat. Akisebb szerepeket is elmélyülten,igazi művészi alázattal.”

A művészi alázatra példakéntálljon itt egy másik, a Pesti Hírlap-nak 1993-ban adott interjú részle-te. Réfi Zsuzsanna a riportja végénarról kérdezte a Kölnben magán-órákat adó Szirmay Mártát, nemakar-e a kölni zeneművészeti főis-

kola tanáraként dolgozni. Így felelt: „Soha nem szerettem a címe-ket és a rangokat, nem vágytam kitüntetésekre. Igazán operaikarrierre sem törekedtem, mert számomra mindig az volt a leg-fontosabb, hogy éljem, élvezzem az életet. A növendékeimnek atudásom, a tapasztalatom szeretném átadni, és meg akarom taní-tani őket a buktatók, szenvedések elkerülésére, hogy boldogulja-nak ebben a felgyorsult élettempójú világban. A mai kornak a jóés rossz oldalát is megértem. Szeretem Michael Jacksont és Madon-nát is, otthon a tévémen általában a Music Tv van bekapcsolva. Énmár nem vagyok fiatal, de úgy érzem, megvan a késztetésem és aképességem arra, hogy soha ne legyek öreg.”

Szirmay Márta a rendszerváltozás után gyakran visszatért szü-lővárosába, 2008-ban végleg hazaköltözött, és 2015. január 1-jén,még a nyolcvanon innen, a Teremtő átemelte az égi operaházszínpadára.

Hegedüs György kötetét a kaposvári Takáts Gyula Megyei ésVárosi Könyvtárban mutatták be, Szirmay Márta szerepeit meg-örökítő, fekete-fehér felvételek között. Nemcsak a zsúfolásig teltterem kultúra napi közönsége, hanem a kötet olvasói is állíthat-ják: a nemes szerkesztői szándék eredményeként, számos támo-gató felajánlásából megvalósult fotóalbum választ ad az előszó-ban is megfogalmazott kérdésre: ki volt ő?, és sokat tehet azért,hogy az operaénekes életműve ne vesszen a feledés homályába.

(Hegedüs György: Szirmay Márta, Somogyi Fotóklub, 2019.)

Lőrincz Sándor

Fotóalbum Szirmay Mártáról

MŰTEREM 6

– Az Osztrák–Magyar Monarchia és Ja-pán hivatalosan 1869-ben vette fel a diplo-máciai kapcsolatot. Nagyköveteket küld-tek egymás fővárosába; politikai és keres-kedelmi téren egyaránt intenzív kapcsolat-építés kezdődött, ami művészeti, kulturálisszempontból legalább ilyen fontosságúvolt. Elég az 1873-as bécsi világkiállításrautalni. Japán számára ez volt az első bemu-tatkozási lehetőség, amikor a Meidzsi-re-formok utáni császárság ténylegesen sajátmagát reprezentálva jelenhetett meg. Nemúgy, mint korábban, az 1862-es londoni, il-letve az 1867-es párizsi világkiállításon, amások – külföldi követek, kereskedők – ál-tal válogatott anyagokkal. Japán tehátBécsben képviseltette magát először hiva-talosan, állami szinten. Óriási sikere volt azáltala bemutatott termékeknek, és megtör-tént az áttörés. Egész hálózat bontakozottki az iparművészeti tárgyak gyártóiból,forgalmazóiból, és mintát szolgáltatva ter-jesztették el ezt a kultúrát előbb Európá-ban, majd Amerikában is. Japán kinyitottaa kapuit a Nyugat előtt. Jóllehet földrajzi-lag változatlanul távoli maradt, átalakulá-sával az utazók számára ismertebb, elérhe-tőbb, bejárhatóbb világ lett. Kulturális-mű-vészi értelemben pedig jóval közelebbi.

A Kelet iránti vonzódás, az orientalizmus hatá-sa a XIX. század első felétől egyre inkább meg-jelent az európai kultúrában, a japán művészetviszont a századforduló, közelebbről a szecesz-szió alkotóira hatott igen erősen. Mondhatjuk,hogy nincs jugendstil japonizmus nélkül?

– Bátran állítható, hogy a XIX. századmásodik felében a japonizmus, a japán di-vat meghódította a Nyugatot. A japán mű-vészet alkotásai a korábbiakhoz képest ha-talmas mennyiségben áramlottak be, és anyugati művészek ezek kompozíciós elve-it, színhasználatát, képkivágatformáit lel-kesen kezdték el másolni. Sajátos dekorati-vitásukkal egészen másfajta látásmódot ésalkotási lehetőséget nyújtottak, egy új világtárult fel az itteni művészek előtt. Érdekes,

hogy Nyugat-Európában – elsősor-ban a népszerűvé vált japán famet-szet révén – a képzőművészetre ha-tottak ezek az alkotások. Az Oszt-rák–Magyar Monarchiában az ipar-művészet, a kerámiaművesség rea-gált először, és csak a XIX–XX. szá-zad fordulóján tűnt fel a képzőművészeti,festészeti anyagban. Ez a mostani kiállításarra összpontosít, azt próbálja bemutatni,hogy a Monarchiában és kifejezetten a gra-fikák szintjén miként jelent meg ez a kap-csolat. A Japánból korábban ideérkezettminták, előképek, tárgyak mellé kerültekazok az alkotások, melyek jól illusztráljákezt a művészi párbeszédet.

Úgy látszik, nem csak a vonalvezetés, a kompo-zíció hatott. Olykor még az alkotó szignója is ajapán metszeteken elmaradhatatlan pecséteknégyzetes formáit idézi...

– Igen, mert gyakorlatilag minden orna-menssé válik: az emberi figurák, a növé-nyek, az állatvilág. A szöveg, a pecsét ismindezek részét képezi, minden díszítő-elemként jelenik meg. Az európai alkotóknem tudták tartalommal ellátni, mert ön-magában a pecsét egy írásjelekkel konzek-vensen megtöltött téregység. Ebben a for-mában nem használták, sok esetben mégisrátették a képekre. Erős volt a forma- ésmintakövetés. A nyugati művészeket elbű-völte, hogy a japánok milyen lenyűgözőmódon éltek például a vágásokkal, a ki-emelések, a részletek nagyvonalú kezelésé-vel. Vagy ott a háttérnélküliség, amely a re-veláció erejével hatva adott friss látásmó-dot az itteni alkotóknak. Azzal együtt vagyannak ellenére, hogy egyetlen olyan mű-vész szerepel a tárlaton, aki maga is járt Ja-pánban. Emil Orlik nemcsak elsajátította,hanem terjesztette is a japán fametszetké-szítés technikáját. A többiek áttételesen is-merték meg. Gondoljunk például OlgyaiViktorra, akire ugyancsak termékenyítőerővel hatottak a japán fametszetek. Az Or-szágos Magyar Királyi Mintarajztanoda ésRajztanárképezdében ő hozta létre a Ma-gyar Képzőművészeti Egyetem grafikaitanszékének elődjét.

Hogyan csoportosíthatók, tematizálhatók a min -taadó japán fametszetek?

– Alapvetően három fő téma van: a szépnők, a bidzsinek – akiket mi általában gé-saként emlegetünk –, a természet és akabukiszínház. A gésák nagyon magasanképzett, kiváló művészi talentummal meg-áldott szórakoztatók voltak. Az irodalom-ban, a zenében, a táncban egyaránt jártasak.A Josivarában, a városok szórakoztató-

A japán minta magasiskolája Kelet vonzásáról Fajcsák Györgyivel

A diplomáciai kapcsolatfelvétel tavalyi, másfél száz éves jubileuma csak azegyik apropója a Szépművészeti Múzeum legújabb, ezúttal távol-keleti vo-natkozású kamara kiál lí tásának. Valójában egy évek óta tartó keleti soro-zat folytatásáról van szó. A japán képző- és iparművészet korabeli divatjaés hatása a szecessziós századforduló máig rajongott újítóira és csodált al-kotásaira már-már közhelyes megállapításnak tűnhet. E jelenség, a japo -nizmus közép-európai léte és karakteres, jól körülhatárolható volta azon-ban csak az utóbbi időkben vált igazán világossá, a közelmúlt kutatásainyomán. A Kelet vonzásában című tárlatról – amely három nagy hazaigyűjtemény párhuzamokat felmutató anyagából ad válogatást – a Hopp Fe-renc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatójával, Fajcsák Györgyivel beszél-gettünk, még a megnyitó előtt, a berendezőmunkálatok finisében.

Jelöletlen mester (Utagawa Kunisada?): Jáde A viszontlátás örömének

tízezer írásjegyéhez címzett házból

7

negyedeiben a legmű-veltebb oiránokat foglal-koztató házakban fo-gadták a vendégeket.Nagyon sok esetben ehíres szépségek ábrázo-lásai jelennek meg a ja-pán fametszeteken.

A természettel kap-csolatos képek a nö-vény- és állatvilágot jele-nítik meg. Az európaiértelemben vett tájábrá-zolás hagyománya nemvolt ismert. Az a legké-sőbb kialakult fametszet-téma, a női szépség, il-letve a színház figurái, aszínészek és a szumósok után. A fametsze-tek ugyanis eredetileg reklámok, plakátok,falragaszok voltak. Például egy adott művagy szórakoztatóház legszebb nőiről ké-szítettek egy sorozatot, amit aztán igényszerint, a népszerűség arányában sokszoro-sítottak. A pénztárca függvényében vettmeg valaki egy vagy több lapot ezekből. Asorozatban szereplő fametszetlapokat úgylehetett egymáshoz illeszteni, hogy azokegy nagyobb képet adtak ki. A kiállításon islátható egy ilyen: Toyokunitól A gésák menete.Öt lapból áll, háttérben a Fudzsival. Ha kü-lönvesszük a lapokat, mindegyik önállóanis élvezhető kompozíciós egység. A famet-szet tehát ezt a fajta rugalmasságot, a vásár-lói igények kiszolgálását célozta. Erőtelje-sen reflektált a városi életre, a mindenna-pokra, a kabukiszínészekre vagy történet-részletek bemutatására.

Az említettekhez képest későn, csak az1830-as években jelent meg az önálló táj-, il-letve természetábrázolás Hiroshigénél, akitöbbek között a Kiotót és Edót (a mai Toki-ót) összekötő Tokaido (zarándok) útvonalötvenhárom nevezetes állomását örökítettemeg. És éppen ez, Hiroshige tájábrázolásatette a legnagyobb hatást Európára. Azegyéb fametszetek történeti, kulturális hát-terét, jelentését nem igazán ismerték ná-lunk. A színház világa volt a legkevésbé be-fogadható. A japán mitológiával, a japánszínházzal, a kabukival és neves színészei-

vel – akiknek nevét gene-rációk vették fel és örökí-tették tovább a szigetor-szágban – Európábanvégképp nem tudtak mitkezdeni. A perspektíva éstávlat nélküli, síkszerűenábrázolt, sajátos közel -ség élményt nyújtó és ametszettechnikából, a kü-lön-külön nyomott szín-foltokból adódóan elké-pesztően izgalmas tájképviszont mindenkit ámu-latba ejtett. Egészen más-fajta dekorativitást nyúj-tott, mint az akkori –alapvetően inkább törté-

neti képeket és portrékat előtérbe helyező –nyugati festészet. Nem véletlen tehát, hogya Hokusai- és Hiro shige-sorozatok váltakelőször népszerűvé. A korábbi, nagy XVIII.századi mesterek csak később kerültek be anyugati kánonba.

Ez a tárlat a Várkert Ba-zárban megrendezett, Gé-sák a Duna-parton címűkiállítás folytatásának te-kinthető?

– A Hopp FerencMúzeumban 2016-bankezdtünk el egy kiállí -tássorozatot. Az volt acélunk, hogy a magyarművészetben fellelhetőkeleti hatásokat, első-ként a ja poniz must vé-gigkövessük a rendel-kezésünkre álló képző-és iparművészeti anya-gon keresztül. Ennek akiállítássorozatnak azelső darabja volt a Gésák a Duna-parton,amelynek keretében több mint négyszázalkotást mutattunk be, az 1860-as évektőlaz 1920-as évekig. A következő tárlatunk akét világháború közötti időszak keleti ha-tásaira koncentrált, majd a XX. század vé-gének Kelet-képét próbáltuk meg közvetíte-

ni. E trilógia után világossávált, hogy érdemes lenne azOsztrák–Magyar Monarchiatörténeti keretében régiónk,Kelet-Közép-Európa ez irá-nyú művészetét is behatób-ban vizsgálnunk. Csoda szé-pek a vonatkozó cseh, len-gyel, osztrák, északolasz ésmagyar alkotások. Minde-zek demonstrálására szüle-tett egy nagyszabású kiállí-tási terv, a SzépművészetiMúzeum, a Nemzeti Galériaés a Hopp Múzeum anyaga-iból és számos külföldi in-tézmény kölcsönműveivel.

Ez a tárlat végül nem valósult meg, viszontmegjelenés előtt áll a témával 2017 óta fog-lalkozó nemzetközi kutatócsoport munká-ját tartalmazó kötet. Azért, hogy ez a figye-lemre méltó eredményeket felmutatókönyv ne maradjon kiállítás nélkül, a sajátanyagunkból elkészítettünk egy – a met-szetanyagra koncentráló – kisebb volume-nű, de reprezentatív összeállítást. A Szép-művészeti Múzeum kamara kiállí tá sokradedikált Michelangelo-terme alkalmas arra,hogy bemutassuk ezt az izgalmas párhu-zamtörténetet.

Az elmondottakon túl mit tart a kiállítás legfőbberényének, erejének? Milyen hatásra számít?

– Japanista kollégám, Dénes Mirjam válo-gatta a műveket. Én ezúttal az anyag szem-lézésében, az alkotások egymás mellé állítá-sában, elhelyezésében vettem részt. Szá-momra nem nóvum, inkább megerősítés,hogy a XX. század elejére milyen erős anyagállt össze itthon. Meghatározó része a VayPéter-féle gyűjtemény; az itt látható japán fa-

metszetek kivétel nélkülabból valók. Kor és te-matika szempontjábólegyaránt széles spektru-mú, nagyon jó anyag.Az is érdekes, hogyezek az alkotások mostideiglenesen visszatér-tek az anyaintézmény-be, ugyanis Vay annakidején a SzépművészetiMúzeum megbízásábólvásárolta meg őket.

A kiállítás jelentősé-gét elsősorban abbanlátom, hogy a japo -nizmus grafikákban le-csapódó hatását sajátgyűjteményeinkből va-

ló válogatással tudjuk bemutatni. Remé-nyeim szerint sikerül teljesen eloszlatnunkaz e műfaj létezésével kapcsolatos korábbikétkedést. Az áttörés megtörtént, a hazaijaponizmus léte ma már evidencia; a mű-vészettörténeti kánon is tudomásul veszi,természetesnek tekinti, elismeri. Rádöb-bentünk, hogy Olgyai Viktortól Tichy Gyu-lán át Kozma Lajosig milyen sok magyar al-kotót, és mennyire mélyen megérintett ajapán fametszet. Kozmától például itt lát-ható egy saját gyűjtéséből való textilstencil,mellette pedig a maga által tervezett met-szetek. Olgyai kiváló fametszeteket birto-kolt, amiket aztán unokája, Karátson Gáborfestőművész örökölt meg. Tudjuk, hogy ál-taluk a Kelet művészete iránti rajongást issikerült továbbörökítenie. A kiállítás meg-mutatja, hogy nemcsak az iparművészet-ben, hanem a képzőművészetben is léte-zett a meghatározó, szemléletformálójaponizmus.

Pallós TamásFotó: Szépművészeti Múzeum

Emil Orlik: Szélvihar

William Nicholson: Sarah Bernhardt

Carl Thiemann: Velencei est

NÉZŐTÉR 8

Rettenetes érzés, ha az emberrel, akinek egykor hűséget esküd-tünk, már képtelenek vagyunk együtt élni. Igazán nyomós indoktalán nem is kell, elég annyi, hogy kihűlt a szerelem, bogaraink-kal egymás idegeire megyünk, vagy másképpen képzeljük el aboldogulást. Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver)értelmiségi-művész párként éreznek így, és maguk sem tudjákmegindokolni, miért, de el akarnak válni. Noah Baumbach, miutánmegfilmesítette a szülei válását (A tintahal és a bálna, 2005), mosta saját házasságának felbomlását beszéli el. S vele küzdünk mi,nézők is: a Netflixen még múlt novemberben bemutatott Házassá-gi történet annyira hiteles realizmussal és kíméletlen őszinteséggelszól két ember elválásáról, hogy abba beleszakad a szív.

A nyitójelenetben páros vallomást hallunk: főszereplőink be-szélnek arról, mit szeretnek a másikban. Előkerülnek tiszteletreméltó jellemvonások, szerethető tulajdonságok, apró, mosolyog-tató szokások és egy kis önirónia is – mind-mind a két fél össze-tartozását erősítő momentum. Ennél szebben nem is kezdődhetneegy szerelmes történet. Igen ám, de a monológok egy rideg irodá-ba vezetnek: a nő és a férfi egy házasságterapeuta békí tő tár -gyalásán ül, a szavak pedig csak nekünk, nézőknek hangzanak el.Torokszorító nyitány: egyből kiránt minket a romantikus álmo-dozások hamis világából. Pedig adná magát a hangütés: Nicole és

Charlie egyaránt művészemberek, és hivatásuk a szerepjátszás.Egyikük feltörekvő színész, másikuk ambiciózus színházi rende-ző, a közösen felépített New York-i társulat pedig olyan számuk-ra, mint egy család. Annál nagyobb a döbbenet, amikor az egyikfél bejelenti, szerencsét próbálna Amerika másik szélén: Los An-gelesben. És a kölcsönös meg nem értés lavinája lassan elindul.

Kezdetben ügyvédek nélkül, békésen tervezik az elválást (ha-bár konfliktusok akadnak), ám lassan elsodródnak a megállapo-dásuktól: ügyvédet fogadnak, sérelmeket nagyítanak fel, pénztszámolnak, fogást keresnek egymáson, mígnem az egész folya-mat pontosan olyanná válik, mint amit az elején elkerülni szeret-tek volna. Baumbach bámulatos természetességgel vezeti nézőjétjelenetről jelenetre, hogy bemutassa a növekvő utálat fájdalmasútját, s közben még szórakoztató műfajváltásokra is futja tőle: egykis burleszk, egy kis komédiázás, némi Woody Allen-hatás fűsze-rezi a filmet, ami több kulcsjelenetben egyként tud érzékeltetnihumort és drámaiságot. Ez a többszólamúság a legzavarbaejtőbb,talán azért, mert a valóság éppen ilyen: árnyalt és összetett, amittöbb nézőpontból is képesek vagyunk értelmezni – és átélni. Atragédia az, hogy hiába kommunikáció, idő és kiengesztelődés,ezek a nézőpontok immár nem tudnak békésen egybesimulni: azegység végképp megtört.

Mindehhez pedig felsorakozik egy további, szívbe markolópárhuzam: Nicole és Charlie visszaemlékezéseiből feltárul szá-munkra, milyen boldog és önfeledt lehetett egykor ez a házasság,és bármilyen különös, ma sem az az eleven pokol, amiből meg-könnyebbülés volna kilépni. Hiszen érzelmi biztonságuk, közösviláguk, egymással megosztott életük törik most darabokra, ésvele egyetlen gyermeküké, Henryé (Azhy Robertson) is, aki megle-pő komolysággal kezeli a körülötte zajló eseményeket, ám képte-len mindvégig maszkot hordani. Találó a film Halloween-kerete-zése: álarcot öltünk, és elvicceljük azt, ami halni készül – vagymár meg is halt.

A Házassági történet a késői felismerések filmje. Akkor eszmé-lünk csak rá, mit szabadítottunk a másikra, ha már ügyvédeinküvöltöznek egymással a tárgyalás során; mi pedig falfehéren hall-gatjuk az apró tüskékből növesztett (és természetesen remek

gyermekelhelyezési és vagyonmegosztási jogalappá torzítható)sérelmeket. S azt is csak ekkor ismerjük fel, hogy nincs teljes el-szakadás, hiába akarnánk: a közös gyerekről valahogy gondos-kodni kell, a rokonságot valahogy meg kell békíteni, a cipőfűzőtbe kell kötni.

Baumbach, valamint a kivételesen érzékeny alakítást nyújtóDriver és Johansson jól tudja ezt. Nem is próbálják elkendőzni,hogy nincs befejezés, csak lecsöndesülés: lelkünk benső tájainidővel megfér egymással az öröm és a sebek emléke. Filmjük nemünnepli a válást, hanem annak láttatja, ami valójában: a leginti-mebb emberi kapcsolat szomorú széthullásának. Ezért érdemeslátnia mindenkinek – családi állapottól függetlenül.

Paksa Balázs

Beleszakad a szív Gondolatok a Házassági történet című filmről

Immár tizedik éve áll a sarokban a nagy,190 literes akvárium, és eddig semmi bajnem volt vele. Eddig, mert az utóbbi idő-ben észrevettem, hogy megjelent és ter-jeszkedni kezd benne a zöld alga. A me-dence két fénycsöve is tíz éve üzemel, fé-nyük állítólag algaölő hatású volt, de ta-lán kezdenek kimerülni, ezért jelenhet-nek meg az egyre növekvő zöld foltok azüvegfalon és a növényeken. Elhatároz-tam, hogy kitisztítjuk a medencét, eltávo-lítjuk azokat a növényeket, amiket legin-kább belepett az alga, majd egy, a szak-üzletekben kapható vegyszerrel elejétvesszük az újraalgásodásnak.

A munkához Béres Tamás barátom, aprofi akvarista segítését kértem; nekiegyebek mellett van kellő hosszúságú gu-mitömlője is, ami az akváriumtól egészena fürdőszobáig, a vízcsapig ér. Ahogy fo-gyott a víz a medencéből, a halak egyreizgatottabbak lettek, ide-oda úszkáltak,próbáltak volna menekülni. Azt mármegszokták, hogy hetente két-három vö-dörnyi vizet cserélek, de amikor a víz-szint tovább süllyedt, kitört a pánik. Avízoszlop magasságának csökkenését több, a szabadban élő halfajis megérzi. A távol-keleti országokból származó növényevő ha-lak, a pettyes busa és az amur, mihelyt érzékeli, hogy apad a víz,menekülni igyekszik, a víz fölé ugrik, és így időnként az is előfor-

dul, hogy a partra kerül. A dinnyési tó-gazdaságban találtam egy elpusztult és ahúsától a varjak által már szinte teljesenmegfosztott jókora halat, amelyik a gátközelében ugrott ki a tóból, és vergődötttovább, míg aztán elpusztult. Az én hala-im, a neonok, a fekete tetrák, a serpala za -cok, a kis páncélosharcsa és a fekete vi-torláshal nem ugráltak, de egyre izgatot-tabban cikáztak ide-oda. A vitorláshal,mely apró fiatalként került hozzám, ésidőközben nagyra nőtt, különösen ma-gasra nyúló hátúszója miatt már nem tu-dott úszni a sekély vízben, ezért az olda-lára fekve vergődött kétségbeesetten.

Az üvegfalak letisztítása és az algátólerősen megtámadott növények eltávolí-tása után megkezdődött a medence fel-töltése. A vízszint emelkedésével a halakfokozatosan megnyugodtak, de mégtöbb napig tartott, míg a teljes nyugalomhelyreállt. A fekete vitorlás például,amelyik korábban kézből evett, eleinteaz akvárium alján maradt, csak egy időelteltével jött újra a felszínre, és vette elaz ujjaim közül az eleséget. Az algaölő

folyadékot hetente egyszer kell a vízbe keverni. Az első ilyen al-kalom már megtörtént, és most kíváncsian várom az eredményt.Állítólag öt-hat kezelés után végleg eltűnik a zöld alga. Remé-lem, így lesz.

FÓRUM9

TERMÉSZETRAJZ

EGYHÁZI ZENE

Schmidt Egon

Riadó az akváriumban

A budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom) Almásy László Attila Ar-tisjus-díjas orgonaművész ad hangversenyt február 16-án, vasárnap, 19.30 órától. ElhangzikOlivier Messiaen és a százötven éve született Louis Vierne egy-egy műve. (A belépés díjtalan.)