36
Fotó: Bodri Pincészet, Szekszárd BEVEZETÔ GONDOLAT „2010-es év után csak jobb jöhet”, – mondta Orosz Gábor kedves borász barátom Mádon, még a nyár elején, aztán ebben maradtunk és felhajtottunk egy pohárral a 2009-es évjáratból. Igen, szebb évjárat a 2011-es. A természet mintha kamatostul be szerette volna pótolni az elôzô évben elvesztegetett lehetôséget. A termés, ôrizve a nyári Nap melegét, már a pincékben pihen és látjuk a pozitív elôjeleket. A friss prímôr bornak szánt tételek is elkészültek és csinosan felöltöztetve várják, hogy elôbb a boltok polcaira, azt követôen az ünnepi asztalokra kerüljenek. Harmonikus és koncentrált borokat várhatunk a 2011-es évjárattól, Szent Márton napjára egy sor friss idei szépséget válogattunk össze. A finom borok szeretik a finom ételek társaságát, ezért Kovács Lázár különleges alkalmakra szánt ünnepi receptekkel ajándékozott meg bennünket. E sok szépséget és finomságot méltón egy szép nô tud még szebbé tenni ötleteivel, szépérzékével, lelkesedésével: e feladat másik részét kedves háziasszonyunk, Borbás Marcsi vállalta magára. Mivel az év utolsó két hónapja sok meghitt ünnepnapot tartalmaz, szeretnénk az általunk kiválasztott borokkal jó kedvet, jó érzéseket közvetíteni ezen alkalmakra. Kedves egészségükre! VINCZE ÁRPÁD CBA fôborásza Az akció érvényes: 2011. november 11-tôl december 31-ig

Borkatalógus

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Hagyomány, család, jókedv. A CBA év végi borkatalógusa

Citation preview

1

Fotó

: Bo

dri

Pin

cész

et, S

zeks

zárd

Ajá

nlat

unk

a cí

mla

po

n je

lzet

t id

ôsz

ak a

latt

, ille

tve

a ké

szle

t er

ejéi

g é

rvén

yes

a C

BA

üzl

etek

eben

. Az

árvá

ltozá

s jo

gát

fenn

tart

juk.

Az

árak

forin

tban

, áfá

val e

gyü

tt é

rten

k.

Fele

lôs

kiad

ó: C

BA

Ker

eske

del

mi K

ft. 2

351

Als

óné

med

i. A

nyo

md

ai h

ibák

ért

fele

lôss

éget

nem

vál

lalu

nk.

B e v e z e t ô g o n d o l a t„2010-es év után csak jobb jöhet”, – mondta Orosz Gábor kedves borász barátom Mádon, még a nyár elején, aztán ebben maradtunk és felhajtottunk egy pohárral a 2009-es évjáratból. Igen, szebb évjárat

a 2011-es. A természet mintha kamatostul be szerette volna pótolni az elôzô évben elvesztegetett lehetôséget. A termés, ôrizve a nyári Nap melegét, már a pincékben pihen és látjuk a pozitív elôjeleket. A friss prímôr bornak szánt tételek is elkészültek és csinosan felöltöztetve várják, hogy elôbb a boltok

polcaira, azt követôen az ünnepi asztalokra kerüljenek. Harmonikus és koncentrált borokat várhatunk a 2011-es évjárattól, Szent Márton napjára egy sor friss idei szépséget válogattunk össze.

A finom borok szeretik a finom ételek társaságát, ezért Kovács Lázár különleges alkalmakra szánt ünnepi receptekkel ajándékozott meg bennünket. E sok szépséget és finomságot méltón egy szép nô tud még szebbé

tenni ötleteivel, szépérzékével, lelkesedésével: e feladat másik részét kedves háziasszonyunk, Borbás Marcsi vállalta magára. Mivel az év utolsó két hónapja sok meghitt ünnepnapot tartalmaz,

szeretnénk az általunk kiválasztott borokkal jó kedvet, jó érzéseket közvetíteni ezen alkalmakra. Kedves egészségükre!

VINczE ÁrpÁdcBA fôborásza

Az akció érvényes:2011. november 11-tôl december 31-ig

2

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Vylyan Bogyólé 2011 Villányi Borvidék

0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss és fiatalosan lendületes, igazi Márton napra szánt újbor. Gyümölcsös jel-legével, melyben málna, fekete szeder és még banán illatjegyek is találhatók, „kortyolásra ösztönzôen” hat, vonzerejét csak megerôsíti a kékes – lilás tónus-ban tündöklô mélyvörös színe. Liba, kacsa és fácánsültek kiváló kísérôje.

Fogyasztói ár: 1750 Ft/palackLiterár: 2333,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 15 °C

S zent Márton napja fontos fordulópont a borászok életében. November 11 környékére az új borok már kierjedtek és ennek köszönhetôen már megmutatják magukat. Ekkor szembesül az ember az egész éves munkájának eredményével. Nem túl régi hagyománnyá vált e jeles

napra elkészült új borok bemutatása és beillesztése a Márton napi ünnepkörbe. Gasztronómia számára is fontos ez az ünnep, hiszen az újbor bemutatásához remek menüsoros vacsoraesteket lehet szervezni. A friss Márton napra elkészített fehér és vörösborok, valamint rozék jó indikátorai az aktuális évjáratnak, hiszen ha mondjuk szép tartalmas oportó készült, biztosak lehetünk az új évjárat sikerében. Ebben az évben a borászok büszkék lehetnek boraikra, mert minden tekin-tetben minôség szempontjából kiemelkedô évjáratnak tekinthetjük a 2011-est. Napsütéses órák száma magas volt, ezzel együtt a hô összeg is, viszont a hôségnapok száma nem volt túl sok, ezért a szôlôszemekben a savak is megôrzôdtek. A csapadék mérsékelt volt, ennek köszönhetôen a szôlôszemeket nem veszélyeztette a sok csapadékkal járó rothadás. A hosszú meleg ôsz teljesen beérlelte a szôlôt a kékszôlôknél a színanyag képzôdés is jól alakult. Ebbôl a csodálatos indulásból csak jó dolgok születhetnek a pincékben, tulajdonképpen borász szófordulattal „csak el lehet rontani”. A CBA 2011-ben az ünnepi borkatalógusával az új boroknak szeretne komoly lehetôséget adni, hogy minél több termelônek, minél több 2011-es primôrbora kerüljön az ünnepi asztalokra. Természetesen a kínálatunkból ebben az évben sem fognak hiányozni a komoly Tokaji Aszúk, testes korábbi kiemelkedô évjáratok borai, valamint a klasszikus pezsgôk.

Vörösboros libacombok erdei gombákkal

A libacombokat kívülrôl bedörzsöljük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, majoránnával és kakukkfû le-velekkel. Ezután sütôtepsibe helyezzük, majd 200 °C fokon 10 percig sütjük, majd aláöntjük a vörösbort és letakarjuk alufóliával. Visszatesszük a sütôbe és 170 °C fokon 55 percig tovább sütjük. Közben a vöröshagymát finomra vágjuk, az étolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a szeletelt gombákat, sózzuk, borsozzuk és tovább pirítjuk. Miután a gombák már szépen megpirultak félrehúzzuk a tûzhelyrôl, és hozzáadjuk a vajat. A megpuhult libacombokról eltávolítjuk az alufóliát. A vörösboros pecsenyelevet evôkanál segítségével zsírtalanítjuk, majd a vörösboros párolólevet a pirított gombákra öntjük. A libacom-bokat tegyük vissza a sütôbe és 200 °C fokon süssük szép pirosra – körülbelül 5 perc alatt. A pirított gom-bákat a vajjal és a vörösboros pároló lével forraljuk össze, majd a libacombokra öntve forrón tálaljuk.

Hozzávalók 6 személy részére:6 db libacomb15 dkg szeletelt vadgomba0.5 l vörösbor5 evôkanál étolaj10 dkg vaj1 kis fej vöröshagyma

5 gerezd zúzott fokhagyma1 evôkanál majoránna1 evôkanál kakukkfû1 teáskanál ôrölt fekete bors 1 evôkanál sóElkészítési idô: 90 perc

3

lisicza Primôr rosé 2011 Pécsi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Nagyon szép, kellemes, természetes illatú friss rozébor. Gyümölcsös- sége savegyensúlya is figyelemre méltó. Nyáridézô bor, melyet bátran lehet feltenni az ünnepi asztalokra. Alig van olyan étel mellyel nem párosítható, ezért érdemes belôle készletezni, ha váratlan vendégek érkeznének, vagy csak kedvünk támad egy kis nyári nosztalgi-ázásra.

Fogyasztói ár: 1090 Ft/palackLiterár: 1453,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

Bock szent márton Bora 2011Villányi Borvidék

0,75 l

PRIMÔRBOR

Borkedvelôk nagy kedvence, Bock Pincészet Szent Márton napjára készített friss gyümölcsös újbora. Gazdagon találunk benne friss ropogós kékbogyós gyümölcsöket, finom behízelgô illattal. Libaételek mellett kiteljesedik, még

szebbé téve az újbor ünnepét.

Fogyasztói ár: 1990 Ft/palackLiterár: 2653,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 16 °C

PannOntejChavroux

kecskekrémsajt

150 g

699 Ft4660 Ft/kg

Szent Márton története

Márton a mai Szombathely környékén született a IV. században. A legendák szerint a

római hadseregbe sorozták be, ahol hamar kitûnt a sze-gények és a betegek iránt tanúsított magatartásával. Amiens

városában egyszer megpillantott egy didergô koldust, akinek fel-ajánlotta a köpönyege felét. Éjjel megjelent neki

Jézus, mondván: ô volt az a koldus, akit megmentett a fagyhaláltól. Mártonra akkora hatással volt ez az álom, hogy 18 évesen megkeresz-

telkedett, majd elhagyta a katonai pályát és a franciaországi Poitiers vá-rosának püspökéhez csatlakozott. Rövid idô alatt egyházi méltósággá

nevezték ki, majd hazatért és a keresztény hitet kezdte terjesz- teni. Már 371-ben Tours püspökévé választották, de továbbra is önmegtartóztató életet élt. Mivel nem vágyott a püspöki rangra,

elmenekült, remeteéletet szeretett volna élni. Ezt a nép nem engedte, rendszeresen megkeresték. Egyszer egy libaólba

bújt, de a libák gágogásukkal elárulták, Márton belenyugodott sorsába és elfo-

gadta a püspöki széket.

4

Wunderlich rosé 2011Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss, elegáns rozébor. Gyümölcsösségével, kellemes illatával és szép kerek savaival igazi ünnepi rozéként, kérheti helyét az asztalunkon. Ételek mellé könnyen beilleszthetô bor. Szárnyasok kiváló kísérôje.

Fogyasztói ár: 1490 Ft/palackLiterár: 1986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

Wunderlich Portugieser 2011

Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Portugieser, korábbi nevén kékoportó Villány közkedvelt szôlôfajtája. Kedvezô tulajdonságainak köszönhetôen gyorsan elkészülô friss, gyümölcsös bort ad, melyet hagyományosan Szent Márton napjára már készborként kínálnak. E bor számára is kedvezô évjáratnak köszönhetôen szép, tartalmas újborként mutatkozik be.

Fogyasztói ár: 1490 Ft/palackLiterár: 1986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 15 °C

PICkMangalica csemege szalámi szeletelt

70 g

469 Ft6700Ft/kg

5

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Vylyan rosé 2011Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss, elegáns, könnyed, légies bor. Illatában virágjegyek is jelen van- nak a gyümölcsös illatjegyek mellett. Jól lehûtve kitûnô aperitif, de szinte minden ételféleség mellé is ajánlható bor. Kellemes savai-nak köszönhetôen üdítô, frissítô. Szárnyas sültek mellett még jobban értékelhetôek a kellemes tulajdonságai.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

LaCtaLISPrésident Camembert l’aromatique fadobozban

250 g

749 Ft2996 Ft/kg

Szezámos csirkefalatkák körtés gorgonzola szószban

A csirkemellfiléket kereszt irányban ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, majd lisztbe felvert tojásba és szezámaggal összekevert zsemlemorzsába forgatjuk. Forró, bô olajban kisütjük, majd lecsöpögtetjük és félretesszük. A gorgonzola szósz elkészítéséhez a bacont apró kockákra vágjuk, majd egy közepes méretû lábasban megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a tejszínt, felforraljuk, hozzáadjuk a gorgonzola sajt darabokat és a fehér borsot. Kevergetés mellett felforraljuk, majd félrehúzzuk és hozzáadjuk a hámozott, apró kockákra vágott körtedarabokat. Elkeverjük és forrón, szezámmagos csirkefalatkákkal tálaljuk

Hozzávalók 4 személy részére:80 dkg csirkemellfilé10 dkg liszt3 egész tojás5 dkg szezámmag10 dkg zsemlemorzsa1 teáskanál sóolaj a sütéshez

a gorgonzola szószhoz:20 dkg gorgonzola sajt5 dkg bacon2 dl tejszín1 csipet ôrölt fehér bors3 db keményebb körte Elkészítési idô: 50 perc

6

chateau kajmád szekszárdi cuVée 2003Szekszárdi Borvidék /Baron von twickel Szôlôbirtok0,75 l

Kellemes színfolt a palettánkon ez a rendkívül bársonyos, szépen kiérlelt, tartalmas vörösbor. Ma már hasonló élmény-ben csak akkor van részünk, ha egy borárverésen sikerül nyolc-éves vörösborra licitálnunk. Ebben a borban megmutatkozik az a szekszárdi báj, mely nemcsak a helyi borokban, hanem a feltûnôen szép szekszárdi lányokban is fellelhetô.Ez a bor önállóan fogyasztva, ünnepi alkalmakra kiváló, de paprikás halételek mellé is kitûnô választás. Nagyon jó ár – értékaránnyal rendelkezik.

Fogyasztói ár: 1190 Ft/palackLiterár: 1586,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 19 °C

Font cserszegi Fûszeres 2011

kunsági Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Az egyik legszebb cserszegi ebbôl az évjáratból. Intenzív, kellemes fajtajellege megmutatkozik illatában és szép savakkal biztos alapokon álló hosszú ízében is. Könnyû friss, fiatalos és behízelgô aromavilágú, elsôdleges szôlôillattal kérkedô bor. Édesvízi halakhoz, különösen pisztránghoz, balatoni fogashoz ajánlható. De nem okoz csalódást szárnyas ételek mellett sem.

Fogyasztói ár: 990 Ft/palackLiterár: 1320 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

FaCkeLMann HUnGaRIa Cseppmentes kiöntô (rozsdamentes)

429 Ft

SanCOLItal lakk tasak vegyes dekorral

169 Ft/db

FaCkeLMann HUnGaRIa Pincérdugóhúzó

349 Ft

7

disznókô Furmint 2006 tokaji Borvidék Mád0,75 l

Határozottan fajtajelleges jó belsô arányokkal rendelkezô zamat gazdag furmint. Kellemes kiegyensúlyozott savak mellett, finom furmintra jellemzô illatgazdagság, ízében ásványos finoman sós hosszú íz érezhetô. Aperitif italként illetve szárnyasok kísérôjeként is beilleszthetô az ünnepi menübe.

Fogyasztói ár: 899 Ft/palackLiterár: 1198,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

disznókô édes szamorodni 2007tokaji Borvidék Mád0,5 l

Szép egzotikus gyümölcskoktél, illatában és ízében is. Hagyományos íz világtól kissé eltérô franciás rokon, de ez a könnyedség kedves színfoltja lehet az ünnepi asztalnak.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 3380 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

DéLHúS Csemege karaj

90 g

299 Ft3322,22 Ft/kg

Miért fontosak a névnapok?

A születésnapot a világon mindenütt szá-mon tartják, a névnapot azonban nem. De mi is az

a névnap, hogyan alakult ki a köszöntése?A névnap az, amikor az adott naptári naphoz tartozó keresztnevet viselô

személyt megünneplik. Mi, magyarok felköszöntjük családtag-jainkat, munkatársainkat, barátainkat névnapjukon, bár a név-

nap – egyesek szerint - kevésbé fontos, mint a születésnap. Más vélemények szerint a születésnap bensôséges ünnep, hiszen valaki-

nek a születésnapjáról csak szûk kör tud, az nem közismert, míg (kereszt)nevünket bárki ismerheti. Rajtunk kívül megünneplik a névna-pokat például a csehek, lengyelek, oroszok, románok, szlovákok, vala-mint a skandináv és a balti országok lakói, ám nem tartanak névnapot a franciák és a hollandok. A névnapok a katolikus egyház szentjeinek

és mártírjainak emléknapjaiból alakultak ki. Régen az újszülöttek leggyakrabban szentek nevét kapták, és maga az egyház is

bátorította a névnapok ünneplését. Késôbb a szülôk, nagyszülôk keresztnevét kapta a csecsemô, majd

következtek a „divatnevek”, azaz egy-egy politikus, népszerû színész vagy sportoló

volt a példa.

8

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

disznókô tokaji aszú 5 Puttonyos 2004 Villányi Borvidék0,5l

Citrusfélékre emlékeztetô zamatvilágú, de fellelhetô benne egy kis birsalma- sajt illat is. Szép összetett, gazdag aszú desszertekhez, kéksajtokhoz.

Fogyasztói ár: 3750 Ft/palackLiterár: 7500 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

Font cuVée 2010kunsági Borvidék

0,75 l

Szép gyümölcsös könnyû bor, baráti beszélgetésekhez, szárnyas ételekhez, halakhoz, lágy sajtokhoz.

Fogyasztói ár: 690 Ft/palackLiterár: 920 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

LaCtaLIS Roquefort Société

100 g

799 Ft7990 Ft/kg

Narancsliko ´ ́ rös mascarpone

A narancsokat meghámozzuk, a fehér részt a héjról eltávolítjuk, vékony csíkokra vágjuk, majd hûtôbe tesszük. A kristálycukrot felolvasztjuk a vízzel, majd hozzáadjuk a kikapart vaníliarúd belsejét, a narancsok levét és a barack pálinkát. Addig fôzzük, amíg sûrû lesz, ezt követôen leszûrjük. A fôzôlével elkeverjük a mascarponet. Tálalásnál az üvegkelyhek aljára helyezzük a kandírozott narancshéjak egy részét, ráöntjük a narancslikôrös krémet, majd megszórjuk még kandírozott narancshéjakkal. Hûtôben alaposan lehûtjük, hidegen kínáljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:50 dkg mascarpone sajt0,5 dl barack pálinka6 db narancs15 dkg kristálycukor1 db vaníliarúd3 dl víz

Elkészítési idô: 30 perc

9

mayer Villányi rosé 2011Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss, elegáns, könnyed, légies bor. Illatában egy kis vaníliás illat is fellelhetô a szamócás illatjegyek mellett. Üde és friss, igazi nyáridézô bor a téli napokra.

Fogyasztói ár: 1090 Ft/palackLiterár: 1453,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

juhász egri Primôr rosé 2011

egri Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Kiváló évjárat primôrbora a Juhász testvérektôl megszokott jó minôségben. Illatos és könnyû friss, mind a tavaszi harmat, de íze szép hosszan kényezteti érzékeinket. Szárnyas ételekhez, valamint aperitif italnak is kiváló választás.

Fogyasztói ár: 899 Ft/palackLiterár: 1198,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

LaCtaLISBleu d’auvergne Valmont kéksajt

3299 Ft/kg

LaCtaLISBrie sajt natúr, diós, olívás

125 g

299 Ft2392 Ft/kg

10

ÉTELAJÁNLATÜNN

EPI

Vylyan kadarka 2007Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Szépen kiérlelt kadarka, illatában ôszi avar, szûzdohány, ízében bársonyos kényeztetéssel kellemes aszalt gyümölcsökre emlékeztetô ízek, egy kis fûsze- rességgel. Halászléhez, káposztás magyaros ételekhez ajánljuk.

Fogyasztói ár: 1890 Ft/palackLiterár: 2520 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 17 °C

Bodri szekszárdi kadarka 2009

Szekszárdi Borvidék0,75 l

köztársasági elnök úr bora 2011

Kiváló évjárat, kiváló bor. Nem véletlenül választotta ki Köztársasági Elnökünk ezt a bort a magyar borok egyik nagykövetének 2011-ben. Finom illattal mutatkozik be, melyben a szekszárdi termôhely és a gondos borászati munka tükrözôdik vissza. Nagyszerû ünnepi bor, mely önállóan fogyasztva is kiváló, köszönhetôen a bársonyos tannintar-talmának.

Fogyasztói ár: 2490 Ft/palackLiterár: 3320 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 17 °C

PannOntejtartare aperifrais Provence100 g

675 Ft6750 Ft/kg

Káposztás harcsa

A füstölt császár szalonnát egy nagyobb méretû lábasban kipirítjuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, és megszórjuk fûszerpaprikával. Amennyiben szükséges pici sót szórunk rá, és kevés vízzel felöntjük. Hozzáadjuk a savanyú káposztát, majd a babérlevelet. Fedô alatt 15 percig pároljuk Közben a harcsafiléket sózzuk, majd bedörzsöljük zúzott fokhagymával. A harcsafiléket nagyobb kockákra daraboljuk, egyesével betekerjük bacon szeletekkel, amelyeket elôzôleg félbevágtunk. Ezután sütôtepsire helyezzük, és 180 °C fokos sütôben körülbelül 15 perc alatt szép pirosra sütjük. Miután a káposzta megpuhult, tejföllel behabarjuk, majd ismét kiforraljuk. Tálalásnál a káposzta tetejére helyezzük a pirított harcsadarabokat és forrón kínáljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:15 dkg füstölt császár szalonna 1 kg savanyú káposzta apró2 dl tejföl3 evôkanál liszt1 közepes fej vöröshagyma1 evôkanál fûszerpaprika2 db babérlevél1 csipetnyi só

a hal sütéséhez:40 dkg harcsafilé10 szelet bacon4 gerezd fokhagyma1 evôkanál só

Elkészítési idô: 65 perc

11

dúzsi rosé cuVée 2011Szekszárdi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Dúzsi Tamástól megszokott kellemes rozébor. Színe élén-kebb, mint az elôzô években volt, de illata és íze üdén vonzza az érzékeinket, további kortyolásra ösztönözve.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

sd Villányi caBernet sauVignon 2008

Villányi Borvidék / Wunderlich Pincészet0,75 l

Könnyû, gyümölcsös jellegû mindennapi fogyasztásra szánt vörösbor a Wunderlich pincészetbôl.

Fogyasztói ár: 1290 Ft/palackLiterár: 1720 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

FOODexPeRtBMI Vörös Cheddar

2450 Ft/kg

MOGyI kFt.

Mogyi pörkölt, sós, pisztácia

60 g

279 Ft4650 Ft/kg

12

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

12

Vylyan oPour 2008Villányi Borvidék0,75 l

Egy XV. századbeli földbirtokos a bor névadója, akinek szôlôi Kishar- sányban voltak. Ez a bor egy klasszikus villányi vörös, élettel teli, tartal-mas és koncentrált, de legfôképpen harmonikus. Málnás gyümölcsös aro-makészlet jellemzi, mely illatából, ízébôl visszaköszön. Fahordós érleléssel kapta meg a végsô karakterét.

Fogyasztói ár: 2290 Ft/palackLiterár: 3053,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 19 °C

günzer Villányi rosé 2011Villányi Borvidék

0,75 l

PRIMÔRBOR

Günzer Tamástól megszokott gazdag aromavilágú szép üde rozébor. Ünne-pekre kiváló választás. Szinte minden étel mellé párosítható, de önmagá-ban fogyasztva is nagyon kellemes.

Fogyasztói ár: 1350 Ft/palackLiterár: 1800 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

FOODexPeRtGranBiraghi

Darabolt Parmezán250 g

1259 Ft5036 Ft/kg

Mákos süto ´ ́ tök tekercs

A tojásokat a kristálycukorral és a sütôporral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lehûtött tökpürét is. Közben egy másik edényben összekeverjük a lisztet, a darált mákot, a mézeskalács fûszerkeveréket és a sót. Amikor a tojás már habos a cukorral és a sütôtökkel, hozzáadjuk a lisztes keveréket is. Óvatosan összekeverjük, majd zsírpapírral kibélelt sütôtepsibe öntjük. 180 °C fokon 14 percig sütjük. Ezután eltávolítjuk a sütôpapírt és kihûtjük. Megkenjük vékonyan a mascarpone felével, feltekerjük, majd hûtôbe tesszük. A narancsokat meghámozzuk úgy, hogy minél kevesebb fehér rész maradjon a héjon. Vékony metéltre vágjuk, majd a cukros vízben addig fôzzük, amíg besûrûsödik, ezt követôen kihûtjük. A maradék mascarponéval megkenjük a tekercs külsô részét is, majd megdíszítjük a kandírozott narancs metélttel. Vastagabb szeleteket vágva tálaljuk.

Hozzávalók 1 tekercsHez (kB 6-8 szelet): 17 dkg sütôtök 10 dkg darált mák 0,5 liter mascarpone 3 egész tojás9 dkg liszt19 dkg kristálycukor1 mokkáskanál sütôpor

1 mokkáskanál mézeskalács fûszerkeverék1 csipet só

a narancssziruphoz:2 db narancs10 dkg kristálycukor1 dl víz

Elkészítési idô: 35 perc

13

juhász egri BikaVér 2008egri Borvidék0,75 l

2010 és 2011-ben a legnagyobb növekedést elért minôségi borunk volt a Juhász testvérek Egri Bikavér bora. Végre egy olyan bikavér, melyet büsz-kén lehet felvállalni, mint egy tradicionális magyar vörösbor házasítást. Több szôlôfajtának esszenciája ez a bor. Egyszerre friss és gyümölcsös, de lekerekedett tannintartalma bársonyossá, kellemesen ihatóvá teszi. Savai dinami-kát adnak ennek a bornak.

Fogyasztói ár: 1290 Ft/palackLiterár: 1720 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 17 °C

sd Villányi koPár 2006Villányi Borvidék / Wunderlich Pincészet0,75 l

PRIMÔRBOR

Könnyû, gyümölcsös jellegû mindennapi fogyasztásra szánt vörösbor házasítás a Wunderlich pincészetbôl.

Fogyasztói ár: 1290 Ft/palackLiterár: 1720 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 17 °C

juhász egri caBernet

sauVignon 2009egri Borvidék

0,75 l

Cabernet Sauvignon fajtát szépen reprezentáló bort kapunk a pénzünkért, ha e mellett a bor mellett döntünk. Testes kiegyen-súlyozott tannin – alkohol – sav arányai miatt stabil, érzékszer-vileg behízelgô bort ismerhetünk meg benne. Gyümölcsössé-ge magáért beszél, de különlegessége a háttérben mutatkozó finom feketeborsos fûszeressége is. Elsôsorban marhasültekhez vagy vad-sültekhez ajánlható.

Fogyasztói ár: 1290 Ft/palackLiterár: 1720 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

DéLHúS Gála Sült sonka

90 g

299 Ft3322,22 Ft/kg

14

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Pócz Friss rosé 2011Balatonboglári Borvidék

0,75 l

PRIMÔRBOR

Márton napjára készített könnyed, elegáns savakkal és friss gyümölcsökkel rendelkezô rozébor.

Fogyasztói ár: 899 Ft/palackLiterár: 1198,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

LaCtaLISRondin Riblair friss kecske vágósajt

3990 Ft/kg

CSaBaHúSPremier csabai

sütnivaló kolbász500 g

1279 Ft

A sonka otthoni, egyszerû elkészítéséhez a libamellfiléket 15 percre fagyasztószekrénybe helyez-zük, hogy a bôrös felük kicsit megszilárduljon. Ezután a bôrös oldalukat éles késsel hosszában és kereszt-ben is bevagdossuk, berácsozzuk. A libamellfilék másik oldalát bedörzsöljük sóval, borssal, ôrölt szegfûszeggel és friss kakukkfû levelekkel. Forró serpenyôben, olaj nélkül elôször a bôrös oldala-kat pirítjuk meg, majd a fûszerezett oldalakat is. Amikor a libamellek mindkét oldala egyformán szép piros, sütôrácsra helyezzük az elôsütött libamelleket, és sütôben, 175 °C fokon 12 percig sütjük. Ezután áttesszük a libamelleket egy tányérra és hideg helyre rakjuk körülbelül 15 percre. Az idô letel-tével, amikor a libamellek kihûltek, olívaolajjal meglocsolt zsírpapírba tekerjük azokat, majd hûtôben érleljük 4-5 órán át. Ezután vékony pengéjû, éles késsel, bôrrel vagy bôr nélkül szeleteljünk minél vékonyabb szeleteket. A libamell szeleteket szépen elrendezve, sóval megszórva, hidegen tálaljuk, narancs- vagy áfonya- lekvárt kínáljunk mellé.

Hozzávalók 4-6 személy részére:3 db libamellfilé4 evôkanál narancslekvár (vagy áfonyalekvár)1 teáskanál kakukkfû1 mokkáskanál ôrölt szegfûszeg0,5 dl olívaolaj1 mokkáskanál ôrölt fekete bors2 teáskanál só

Elkészítési idô: 1 óraÉrlelés: 4-5 óra

Szegfu ´ ́ szeges libamell sonka narancslekvárral

15

lisicza sauVignon Blanc 2011Pécsi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss elsôdleges szôlôillattal bemutatkozó könnyû fehérbor. Illatában a fajtára jellemzô bodzavirág, bodzaszár illat keve-redik. Savai szépek, jól illenek a bor zamatvilágához és sta-bil gerincet adnak ennek a jól elkészített kellemes bornak. Halételekhez, szárnyasokhoz kiválóan párosítható, üde bor.

Fogyasztói ár: 1590 Ft/palackLiterár: 2120 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

leloVits Villányi rosé 2011

Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Lelovits Tamás borai megbízhatóak és szinte évrôl – évre egyre magasabbra teszik az önmaguknak felállított lécet. Erre jó példa ez a kellemes illatos rozé is. Rendkívül gyümölcsös, szép savakkal és a rozéhoz illô mérsékelt alkoholtartalommal. Ünnepre és hétköznapokon ünnepi érzés megteremtéséhez is kiváló bor.

Fogyasztói ár: 1250 Ft/palackLiterár: 1666,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °CkaISeRDán szalámi sajtpalástban

40 g

199 Ft4975 Ft/kg

nagygomBos rozé gyöngyözôBor 2010

egri Borvidék0,75 l

Rozé gyöngyözôbor, kiváló hangulati alapozó egy nagy buli elôtt, alatt és utána is. Az éjszakát se hagyjuk ki az alapozásból. Komolyra fordítva a szót, trendi bornak tekinthetô. Kellemesen üdít, feszültséget old és szinte bármely étel mellé ajánlható. Egyfajta Jolly Joker, borban megalkotva. Kiváló belsô arányokkal rendelkezik, megjelenése is elegáns.

Fogyasztói ár: 990 Ft/palackLiterár: 1320 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 9 °C

Elkészítési idô: 1 óraÉrlelés: 4-5 óra

16

dúzsi PiPe Fehér 2011Szekszárdi Borvidék

0,75 l

PRIMÔRBOR

Dúzsi Tamás Ezerfürtû szôlôfajtából készítette ezt a kellemes, illatos fehérbort. Szép savak adnak biztos alapot a bornak. Önmagában is élvezetes, de szárnyas ételek mellett még jobban kibontakozik.

Fogyasztói ár: 1090 Ft/palackLiterár: 1453,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

CSaBaHúSCsabai vékonykolbász140 gr+20 %

549 Ft3267,85 Ft/kg

Vörösboros vadpörkölt mandulás burgonyakrokettel

A vöröshagymát apróra vágjuk, majd a libazsíron megfuttatjuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét, és rozsdabarnára pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a kockákra vágott húst, valamint a zöldpaprikát, a zúzott fokhagymát és a kakukkfüvet, majd tovább pirítjuk. Rászórjuk a fûszerpaprikát, a sót, hozzáadjuk a borókabogyót és az áfonyalekvárt, felöntjük vörösborral, majd fedô alatt, lassú tûzön puhára fôzzük. A krokettekhez a burgonyát megfôzzük héjában, majd burgonyanyo-món áttörjük és kihûtjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, az ôrölt mandulát és a sót, alaposan összedolgozzuk, majd habzsákba vagy levágott csücskû reklámszatyorba töltjük és zsemlemorzsás tálcára nyomunk körülbelül 4 cm hosszú rudakat. Ezután bô, forró olajban kisütjük, majd a lecsöpögtetés után forrón, a pörkölttel együtt tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:2 kg vaddisznó lapocka1 evôkanál libazsír0.5 l száraz vörösbor1 evôkanál áfonyalekvár2 teáskanál paradicsompüré2 fej vöröshagyma2 gerezd fokhagyma1 szál kakukkfû1 db zöldpaprika1 db borókabogyó2 evôkanál fûszerpaprika1 evôkanál só

a kroketthez:1,5 kg burgonya6 tojás sárgája8 dkg ôrölt mandula10 dkg zsemlemorzsa1 evôkanál só a fôzôvízbe1 teáskanál só a burgonyás tésztábaolaj a sütéshez Elkészítési idô: 90 perc

juhász egri PaPtag 2008egri Borvidék0,75 l

Nagyon jó ár – értékaránnyal rendelkezô bordói típusú házasítás Egerbôl. Áfo-nyára és fekete ribiszkére emlékeztetô illat és íz jegyekkel bemutatkozó bor. Bársonyos tannintartalom mellett a fahordós érlelésbôl származó enyhén va-níliás tölgy íz, kevés kávéval és feketecsokoládéval mutatkozik.

Fogyasztói ár: 1890 Ft/palackLiterár: 2520 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 19 °C

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

17

Wunderlich mediterrán cuVée 2007

Villányi Borvidék0,75 l

Ez a bor azok számára jó választás, akik nem vágynak a túlzottan tes-tes, túlzottan tanninos vörösborokra csak szeretnének egy finom ízér-zetet adó könnyû villányi vörösbort fogyasztani.

Fogyasztói ár: 890 Ft/palackLiterár: 1186,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 16 °C

leloVits Villányi Portugieser 2011Villányi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Márton napjára készített könnyed, elegáns savakkal, egyszerû tanninokkal és friss gyümölcsökkel rendelkezô bor. Fôként liba, kacsa ételek mellé ajánljuk. Márton nap után a nem túl fûszeres, hétköznapi ételek, kemény sajtok kiváló kísérôje le-het. Gyümölcsössége miatt vörös bogyós szószokkal készített szárnyas sültekhez is kiváló párosítás.

Fogyasztói ár: 1250 Ft/palackLiterár: 1666,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 16 °C

FOODnetGoldsteig emmentaler

1990 Ft/kg

adventi készülôdés

Az advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi készülôdés négyhetes

idôszaka. A keresztény hagyományban advent Szent András napját, november 30-át követô

vasárnap elôestéjén kezdôdik, ez a megszentelt várako-zás, az ünnepvárás ideje. Az adventi idôszaknak sok jelleg-zetes szimbóluma van, a legismertebb az adventi koszorú és az adventi naptár. A koszorú a pogány idôkre nyúlik vissza:

egykor fûzfavesszôbôl, fenyôágból font koszorúval védelmezték a házat a gonosz szellemektôl. A mai koszorúk kör alakjukban

ôrzik az örökkévalóság jelképét, a keresztény hit szerint a lila – a koszorúra kerülô négybôl három gyertya színe

– a bûnbánatot jelképezi, míg az utolsó, rózsaszínû gyer-tya a közeledô ünnepet, Jézus születését szimbolizálja.

Az örökzöld-vagy fenyôkoszorúk mellett a karácso-nyi sütés-fôzéskor mézeskalácsból is készíthe-

tünk adventi koszorút és naptárt is.

kRaFt FOODS

Cote D’Or Sens étcsokoládé 70%

100 g

475 Ft

18

aranyFürt shieBer szekszárdi rosé cuVée 2011Szekszárdi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Gazdagon gyümölcsös, nagyon kellemes, üde rozébor. Elsôdleges szôlô-zamatokkal rendelkezik. Szinte minden étel mellé, vagy teljesen önállóan fogyasztva is kitûnô választás.

Fogyasztói ár: 1090 Ft/palackLiterár: 1453,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

gál tiBor egri Pinot noir 2007

egri Borvidék0,75 l

Szépen kiérlelt pinot noir, mely ôshazájában, a francia- országi Burgundiában is megállná a helyét. Szép ôszi avarra emlékeztetô, szûzdohány illattal bemutatkozó bor. Érettségé-nek köszönhetôen kellemesen bársonyos. Önállóan fogyaszt-va a menüsor végén, esetleg egy jó szivar társaságában kü-lönleges élményt ad.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 2253,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

BodVin tokaji cuVée 2010tokaji Borvidék, Mád0,5 l

Kellemes gyümölcsösség illatban, zamatban, de kiemelkedôen citrusz aromákkal találkozhatunk ebben a borban. Egy kis üde körtés zamat is felfedezhetô kóstolás közben. Édességéhez ki-egyensúlyozott savtartalom párosul. Nem túl édes desszertek, például a csokoládéval leöntött sült körtének kiváló kísérôje le-het, de önmagában is szép élményt adó bor.

Fogyasztói ár: 1490 Ft/palackLiterár: 2980 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

19

ÉTELAJÁNLATÜNN

EPI

Font zWeigelt rosé 2011kunsági Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Font Pincészet az elmúlt évben is óriási meglepetéseket okozott szá-munkra. Szinte már évrôl évre a legszebb hazai rozéborokat készítik. Hogy is van ez? A Kunsági Borvidéket ideje komolyabban vennünk. Ár – értékarányban mindenesetre a Font borok messze az élmezônyben vannak. Üde elsôdleges szôlôzamattal rendelkezô boraik stabilak, megbízhatóak és a többi borász számára is példamutatóak. Ebben a rozéban sem kellett csalódnunk.

Fogyasztói ár: 990 Ft/palackLiterár: 1320 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 10 °C

FOODexPeRtjäger Mozzarella

1990 Ft/kg

Aszalt szilvás, sonkával és sajttal göngyölt csirketekercs diós bundában almakompóttal és burgonyapürével

A csirkemellfilét hosszában kettévágjuk, kiterítjük, majd klopfolóval megütögetjük. Finoman megszórjuk sóval, ôrölt fekete borssal. Ráterítjük a szeletelt sajtot, a gépsonkát, az aszalt szilvát középre helyezzük, majd szorosan, rolád formára feltekerjük. A csirketekercset kívülrôl két oldalán és középen fapálcával megtûzzük, majd bepanírozzuk úgy, hogy a liszt és a felvert egész tojás után a darált dióval összekevert zsemlemorzsába forgatjuk. Forró, bô olajban minden oldalról szép pirosra sütjük – a sütést magas hômérsékleten kezdjük, majd alacsonyan folytatjuk azért, hogy a csirketekercs belülrôl is átsüljön. Almakompóttal és burgonyapürével tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:60 dkg bôr nélküli csirkemellfilé 15 dkg aszalt szilva8 szelet gépsonka 8 vékony szelet trappista sajt1 mokkáskanál ôrölt fekete bors1 mokkáskanál só

a bundázáshoz:3 egész tojás10 dkg liszt15 dkg zsemlemorzsa10 dkg darált dióétolaj a sütéshez

Elkészítési idô: 30 percSütési idô: 18 perc

Bujdosó merlot 2008Balatonboglári Borvidék

0,75 l

Kökényes illatjegyek, kiérlelt finom tannintartalom tökéletes sav – test arány jellemzi. Gyümölcsösségében egy kis szilvalekváros íz is mutatkozik. Kelle-mes vörös nedû, akár önállóan is fogyasztható, de magyaros ételekhez is jól párosítható.

Fogyasztói ár: 990 Ft/palackLiterár: 1320 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

20

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

szent gaál kékFrankos 2007Szent Gaál Pincészet0,75 l

Kékszilvára emlékeztetô aromavilág fedezhetô fel ebben a borban, mely illatban és ízben egyaránt határozottan érzékelhetô. Tannintartalma a faj-tának megfelelôen bársonyos, melyhez kiegyensúlyozott savtartalom párosul, kimondottan kedvezônek mondható a teste hozzá illô alkoholtar-talommal.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

szent gaál szekszárdi BikaVér 2009

Szent Gaál Pincészet0,75 l

Szekszárdi értékeket jól reprezentáló hagyományos vörösbor házasítás. Kedvezô talajadottságoknak köszönhetôen a szép gyümölcsös aromavilá-gát finoman kiegészíti egy kis ôszi avar illatát idézô illat, bársonyos tanni-nokkal kipárnázott finom fajtajelleges ízekkel.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

A két ujjnyi vastagra vágott csontos sertéskarajt, tehát sertésbordát a csonttal ellentétes oldalon felszúrjuk, klopfolóval megütögetjük, megtöltjük a kész, bôr nélküli hurkatöltelékkel, majd hústûvel megtûzzük. A betöltött hús külsô részét besózzuk és megszórjuk ôrölt köménymaggal, valamint fûszerpaprikával. Sütôbe helyezzük és 180 °C fokon, alufóliával letakarva 35 percig sütjük. Ezután levesszük az alufóliát és még 12 percig sütjük. A lilakáposztát vékony metéltre vágjuk, majd a kevés olajon elkaramellizált kristálycukorra öntjük. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük kevés ôrölt köménnyel, majd felöntjük fehérborral. Fedô alatt 10 perc alatt puhára pároljuk, majd ecettel ízesítjük. A párolt káposztát a megsült töltött bordával tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:1,2 kg csontos sertéskaraj 30 dkg májas hurka1 mokkáskanál ôrölt köménymag1 teáskanál fûszerpaprika1 evôkanál só

A káposztához:1 közepes fej lilakáposzta1dl száraz fehérbor

4 evôkanál 10%-os ecet5 evôkanál étolaj8 dkg kristálycukor1 mokkáskanál ôrölt köménymag1 mokkáskanál ôrölt fekete bors1 teáskanál só

Elkészítési idô: 70 perc

Hurkával töltött sertésborda párolt káposztával

szent gaál szekszárdi caBernet Franc 2006Szent Gaál Pincészet0,75 l

Intenzív bíborvörös színû bor. Ízére a cabernet franc buja-sága, testessége, gazdagsága a jellemzô. Illatában a szil-vás, meggyes, csokoládés, kakaóra – kávéra jellemzô jegyek fedezhetôk fel.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 18 °C

Mikulás csomagok, ajándékkosarak és ital-díszcsomagolás nagy választékban

megtalálható üzleteinkben!

MOGyI kFt.

Mogyi pörkölt, sós, földimogyoró

100 g

105 Ft1050 Ft/kg

A fotó illusztráció

21

22

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Hozzávalók 4 személy részére:60 dkg marhanyak 6 dkg reszelt sajt2 evôkanál libazsír3 dl víz1 dl száraz fehérbor0,5 dl tejszín1 dl tejföl2 evôkanál mustár3 evôkanál liszt2 evôkanál kristálycukor1 db fehérrépa1 cikk zeller1 db vöröshagyma1 db fokhagyma

1 db babérlevél1 kis darab kakukkfû½ citrom leve1 mokkáskanál ôrölt fekete bors3 mokkáskanál só

a spagettihez:1 csomag spagetti5 gerezd fokhagyma4 evôkanál olaj1 teáskanál sóvíz a fôzéshez

Elkészítési idô: 75 perc

A nagyobb darabokra vágott marhanyakat bedörzsöljük sóval, ôrölt fekete borssal és mustárral. Ezt követôen egy magas peremû lábasban kevés libazsírt hevítünk, majd az elôkészített húsdarabokat szép pirosra sütjük benne. Amikor a húscsíkok megpirultak, kristálycukrot szórunk rá, amit enyhén elkaramellizálunk. Ezután hozzáadjuk a tisztított és lereszelt zöldségeket: a fehérrépát, a zellert, a vöröshagymát, a fokhagymát, továbbá a kakukkfüvet és a babérlevelet, majd felöntjük száraz fehérbor-ral és a 3 dl vízzel, majd fedôvel lefedve 50 percig pároljuk, miközben gyakran megkevergetjük.Közben a tésztát sós vízben kifôzzük és az olajon lepirított fokhagymaszeletekbe forgatjuk. Tálalásig félretesszük. A mustáros marhanyak párolási idejének leteltével pótoljuk az elpárolgott vizet. Külön edényben alaposan összekeverjük a lisztet, a cukrot, a tejfölt, a tejszínt, a mustárt és néhány csepp citromlevet, majd adjuk a zöldséges – marhanyakhoz. Kiforraljuk, majd a fokhagymás spagettivel és reszelt sajttal megszórva tálaljuk.

leloVits Villányi „mozaik” cuVée 2010Villányi Borvidék0,75 l

Mindennapi fogyasztásra szánt könnyû villányi vörösbor. Kellemesen bársonyos, gyü-mölcsös és könnyû pörköltfélékhez, székelykáposztához jól illeszthetô bor. Baráti be-szélgetésekhez is jó választás.

Fogyasztói ár: 1550 Ft/palackLiterár: 2066,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 17 °Croyal

tokaji Furmint 2009tokaji Borvidék Mád

0,75 l

Furmint fajta sokszínûségét ismerhetjük meg ebben a bor-ban. Mádi szôlôk kiváló talajának és a gondos szôlômûvelésnek köszönhetôen a furmint itt ezen a területen nagyon is megmu-tatja különleges tulajdonságait. A fajta zamatkészletét jól kiegé-szíti és teljessé teszi az ásványos talajból beépülô sós íz, finom

egyedi illatát hosszan lehet élvezni a pohárban. E tulajdonságának köszönhetôen akár egy pohár mellett is el lehet üldögélni egy csendessé vált ünnepi szobában a karácsonyfa mellett.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

Fehérboros mustáros marharagu fokhagymás spagettivel

23

royal tokaji aszú 6 Puttonyos aranycímkés 2007tokaji Borvidék Mád0,5l

Az élvezetekre is igaz, mind a jókedvre, hogy mindig tovább fokozható. Nehéz ebbe a borba úgy belekóstolni, hogy egy kis buja gondolat ne jutna az ember eszébe… De maradjunk a bornál. Ünnepélyes bor ünnepélyes külsôvel, különleges alkalmak-ra. Koncentráltsága, tökéletes belsô arányai, figyelemre méltó sav – cukor aránya, finom gyümölcsös illata, melybôl füge, aszalt sárgabarack, citrusfélék sokasága kö-szönt ránk, lazán leveszik az embert a lábáról, pedig még bele sem kóstoltunk. Ha ezt megtesszük, finom ízek bizsergetik ajkunkat és nyelvünket. – Nem csoda, hogy más is eszébe jut az embernek.

Fogyasztói ár: 6190 Ft/palackLiterár: 12380 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

törley chardonnay Brut

0,75 l

Hagyományos eljárással készült pezsgô

Chardonnay alapborból készített hagyományos íz vi-lágú pezsgô. Elegáns megjelenését elegáns illatok finom autolízációra utaló zamat kíséri. Pezsgése finom és tartós.

Fogyasztói ár: 3490 Ft/palackLiterár: 4653,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

FOODnetkaserei Dor Blu tortasajt

2490 Ft/kg

Szent Miklós legendája

Miklós a IV. században Kis-Ázsiában, Patara városában született gazdag és jámbor szülôk gyermeke-

ként. A legenda szerint már kicsiny korában csodálatos dol-gok történtek meg vele. Születése napján fürösztés közben felállt a

teknôben, kéthetes korában megkeresztelték, ettôl kezdve böjtnapokon csak egyszer szopott. Felcseperedve korán árván maradt, majd kolostorba

vonult. Szüleitôl örökölt hatalmas vagyonát a rászorulók megsegítésére for-dította. Szerzetesként elzarándokolt a Szentföldre, útközben a tengeren óriási vihart csendesített le. Késôbb elhagyta szülôvárosát és Myra városában tele-

pedett le, ahol püspökké szentelték. Miklós püspököt mindenütt nagyon tisztelték, a pékek, gabonakereskedôk, révészek, halászok, polgárok patró-

nusaként emlegették. Csodáiról, jótékonyságairól legendák szólnak. Hosszú, békés öregkort élt meg Szent Miklós.

„Miklós püspök egykor régen, Segített a szegény népen, ôt dicsér-te koldus, árva, Emlékezzünk jóságára!” – szól a versike,

és Miklós emléke ma is él a világ számos országában: évente felkeres minket egy nagyszakállú, aján-

dékot osztogató öregapó képében.

24

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Francois Pinot noir rosé0,75 l

Hagyományos eljárással készült pezsgô

Elegáns pezsgô komoly tartalommal, errôl a tényrôl az elsô korty után meggyô-zôdhetünk. Világos lazacszíne fogyasztásra csábít. Illatában a klasszikusok jegyei-vel találkozunk, mely a hosszantartó palackos erjesztés és érlelési folyamat ered-ménye. Egy kis gyümölcsösség is jelen van szamócás jelleggel.

Fogyasztói ár: 2990 Ft/palackLiterár: 3986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

chamPagne laurent Perrier Brut

0,75 l

Champagne

Minden tekintetben kiváló pezsgô a pezsgô ôshazájából, a franciaországi Champagne-ból. Nagy gonddal késztett finomság, melynek stabil helye van az élvonalbeli pezsgômárkák körében. Mindenképpen ünnepi alkalmakra való.

Fogyasztói ár: 12500 Ft/palackLiterár: 16666,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

PannOntejCoeur De Lion Camambert

250 g

929 Ft3716 Ft/kg

Lángoló palacsinta

Nagyobb tálba öntjük a lisztet, hozzáadjuk a sót és a cukrot, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáöntjük a tejet, simára keverjük, majd jöhet a szódavíz, a felütött tojás és az étolaj is. A vékonyan olajozott, felforrósított serpenyôbe a teljesen simára elkevert palacsintatésztából egy merôkanál segítségével átmerünk annyit, hogy az a serpenyôben egyenletesen vékonyan elterüljön. Miután a palacsintánk egyik oldala megsült, átfordítjuk és készre sütjük. Vékonyan megtöltjük a kiválasz-tott gyümölcslekvárral, majd hajtsuk háromszögekbe és alacsony hômérsékletû sütôben lefedve tartsuk melegen. A csokoládé mártást szintén melegítsük föl és tartsuk melegen. A tálaláshoz készítsünk elô 4 db tányért, egy evôkanalat, egy gázgyújtó, vagy hosszú méretû grill gyújtó gyufát. Ha mindent elôkészítettünk, akkor a 80%-os alkoholtartalmú rumot tegyük egy kisebb, mikroban használható edénybe és mûanyag fóliával zárjuk le. Melegítsük meg a palacsin-tákat és a lefedett rumot tegyük mikróba 8 másodpercre. Az elôkészített tányérokra helyezzük rá a palacsintákat, öntsük le a forró csokoládémártással, szórjuk meg kandírozott gyümölcsökkel, csurgassunk minden palacsinta tetejére 2 evôkanál meleg rumot, és gyújtsuk meg. Oltsuk le a lámpát és gyönyörködjünk fényeiben.

Hozzávalók 4 személy részére:gyümölcslekvár ízlés szerint6 dkg kandírozott vegyes gyümölcs kocka 8 evôkanál rum, 80%-os alkoholtartalmú 20 dkg liszt 3 dl tej 2 dl szódavíz

2 db egész tojás 0,5 dl étolaj 1 csipetnyi cukor 1 csipetnyi só

Elkészítési idô: 30 perc

25

Vineum tokaji Furmint 2009 díszdoBozBan tokaji Borvidék tállya0,75 l

A szép elegáns díszdobozban, hasonló tulajdonságokkal bíró ne-mes bor van. Fajtajelleges, szép savakkal, kellemes furmint illat-tal rendelkezik. Szép ünnepi ajándék, a „férfias” borok kedvelôi számára, de a jó ízlésû „amazonok” számára is ajánlható.

Fogyasztói ár: 1490 Ft/palackLiterár: 1986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

Pócz chardonnay 2009Balatonboglári Borvidék

0,75 l

Kellemesen fajtajelleges chardonnay a Balaton déli partjáról. Zöld- almára emlékeztetô illat, mely összetett gyümölcsössége mellett egy kis palackbukéval is gazdagodott. Savai stabilan tartják a bor szerkezetét. Szárnyasokhoz, finom semleges ízû fehér húsú halakhoz kiváló választás. Lágy sajtokkal is jól kombinálható.

Fogyasztói ár: 1090 Ft/palackLiterár: 1453,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

FOODnetkaserei Montagnolo

tortasajt

4990 Ft/kg

26

hungária irsai oliVér0,75 l

Pezsgô

Kellemes szôlôillatú pezsgô, melyet az Irsai Olivér szôlôfajta kedveltsége ihletet. Finom pezsgése fiatalos lendületet ad ennek a kimondottan nôies vonalú pezsgônek.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 2253,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

lisicza cserszegi Fûszeres 2011

Pécsi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Friss elsôdleges szôlôillattal bemutatkozó könnyû fehérbor. Illatában a fajtára jellemzô virágillat, talán a legjobban akác- virágra emlékeztetôen jelentkezik. Savai szépek, jól illenek a bor zamatvilágához és stabil gerincet adnak ennek a jól elkészített kellemes bornak. Szárnyasokhoz kiválóan párosítható, üde bor.

Fogyasztói ár: 1250 Ft/palackLiterár: 1666,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

karácsonyi készülôdés

„Manapság mennyezetig érô karácsony-fánk van, bár azelôtt sosem volt ilyen, de a párom

ragaszkodik hozzá, mert ô így nôtt föl. Egy napig díszítem a hatalmas fát, ami szinte sokkoló, de aztán gyönyörûen mutat!

Az utóbbi idôben csak a párommal ajándékozzuk meg egymást, a tá-gabb családtagokkal, a szüleimmel és a testvéreimmel nem. Amióta ezt

bevezettük, felszabadultabb az ünnep, senkiben sincs feszültség, hogy va-jon tetszik-e az ajándéka, örül-e neki az illetô, vagy ez már a sokadik sál vagy nyakkendô, amit kap. Egyébként sem az ajándék a fontos, hanem az együtt-lét! Persze, azért mindenki készül az ünnepre, az anyukám bejglit süt, de nem akármilyen bejglit! Fôtt mákkrém van benne, amit összekever szilvalekvárral, és alig látszik a tészta. Imádom a mákot, de allergiás vagyok a nyers mákra, anyukám ezért találta ki ezt a változatot, és bevált. Én is mindig alkotok va-

lamit: volt, hogy fahéjas fügedzsemet fôztem, mellé saját készítésû bonbo-nokat és teasüteményeket kapott mindenki. A karácsonyi menü a csa-

ládban mindig ugyanaz: Szenteste halak, és 25-én töltött káposz-ta. A bajai halászlé állandó, a második fogásban a hal faj-

tája és elkészítése pedig attól függ, éppen kinél va-gyunk, anyukáméknál, a testvéreméknél

vagy nálunk”.

CSaBaHúSCsabai téliszalámi körtálcás80 g

399 Ft4987,50 Ft/kg

27

henkell Blanc de Blancs0,75 l

Pezsgô

Lendületes pezsgô klasszikus értékekkel. Finom pezsgése fiatalos lendületet ad és jól elôkészíti a finom pezsgôaromák mellett a szôlôízjegyek érvényesülését.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 2253,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

kreinBacher somlói öreg tôkék Bora 2007

nagy Somló Borvidék0,75 l

köztársasági elnök úr bora 2011

Nem véletlenül választotta ki Köztársasági Elnökünk ezt a bort a magyar bo-rok egyik nagykövetének 2011-ben. Ez a bor nemcsak a magyar borok nagykö-vete, hanem a Somlói borok nagykövete is. A borokat legjobban kifejezô fran-cia fogalmi rendszer szerinti „terroir” e borban lényegi tükrözôdést kap. Finom ásványosság, a konzervált napfény az öreg tôkék „bölcsessége”, a szakmai tudás, a szorgalom, komoly tiszteletre méltó test, min – mind jelen van ebben a bor-ban. Mindenképpen a karácsonyi ünnepekre való kiváló bor.

Fogyasztói ár: 3490 Ft/palackLiterár: 4653,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12-13 °C

FOODexPeRtBrie ermitage sajt torta

2490 Ft/kg

28

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

Bujdosó chardonnay 2010Balatonboglári Borvidék0,75 l

Kellemes belsô arányokat felmutató bor, fajtajellegének köszönhetôen kivá-ló kísérôje lehet az ünnepi ételeknek, ezen belül is elsôsorban a szárnyasok-ból készülteknek.

Fogyasztói ár: 849 Ft/palackLiterár: 1132 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

il Prosecco0,75 l

Pezsgô, Valdobbiadene Veneto Olaszország

Lendületes pezsgô klasszikus értékekkel. Finom pezsgése fiatalos lendüle-tet ad és jól elôkészíti a finom pezsgôaromák mellett a szôlôízjegyek ér-vényesülését. Prosecco szôlôfajtát elsôsorban Olaszország északi területein, Veneto –n belül Valdobbiadene –hez tartozó területen termesztik, elsôsorban pezsgô alapbor céljából. Íz világában kissé hasonlít a chardonnay fajtához, de eredet szempontjából és genetikailag sincs rokonság a két fajta között.

Fogyasztói ár: 1590 Ft/palackLiterár: 2120 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

LaCtaLISPalet de chevre kecske camembert sajt120 g

589 Ft4908,33 Ft/kg

Gyömbéres, mézes lazacderék baconos brokkolival

A lazacot elôször is ellenôrizzük le, hogy valóban szálkamentes-e. Ezt úgy tudjuk a legegyszerûbben megtenni, hogy a mutató- és a középsô ujjunkat összefogjuk, és a halfilé közepe mentén haladva, kicsit lenyomva, összefogott ujjainkkal végigsimítjuk a halat. Ha akad benne még szálka, azt meg fogjuk érezni.Ezután kb. fél centi távolságra egymástól, kereszt irányban, bôréig bevágjuk a halat. Ügyeljünk arra, hogy nehogy átvágjuk a hal bôrét, mert akkor nem tudjuk egészben megsütni. A vágások helyére vékonyra szeletelt, tisztított fokhagymaszeleteket helyezzünk úgy, hogy közben félig fedjék egymást. Ügyeljünk arra is, hogy ne vágjunk a fokhagymából túl vastag szeleteket, mert akkor a viszonylag rövid sütési idô alatt nem lesz elég idô a fokhagyma erôteljes ízének tompulására, és így nagyon könnyen elront-hatjuk ezt a nagyszerû ételt. Miután minden vágásba behelyeztük a fokhagymaszeleteket, tegyük a halat sütôtepsire. Mivel a lazac elég zsíros hal, a sütés elôtt nem kell meglocsolnunk semmilyen zsiradékkal. Sóval hintsük meg, és 180 °C fokon alsó-felsô sütési módon, 15 percig süssük. Közben a gyömbért tisztítsuk meg, reszeljük le és keverjük össze az akácmézzel, az olívaolajjal és a citromlével. A halat közvetlenül a sütôbôl kivéve locsoljuk meg az öntettel és forrón, pirított bacon kockákkal és párolt brokkolival tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:1 db lazacfilé bôrrel 15 dkg bacon, nagy kockára vágva 45 dkg brokkoli 1 evôkanál akácméz 5 evôkanál olívaolaj

1 db citrom leve 5 dkg gyömbér 10 gerezd fokhagyma 1 teáskanál só

Elkészítési idô: 25 perc

29

hungária rosé0,75 l

Pezsgô

Nôies vonalú pezsgô. Elegáns rozészín, behízelgô illat, finom pezsgés és leheletnyi édes ízérzet, teszi kerekké ezt a finom pezsgôt.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 2253,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

FOODnetkaserei Rougette tortasajt

4590 Ft/kg

terítéken a terítékKorgó gyomorral jót lehet enni szal-

vétából vagy mûanyagtányérból is, ám az ét-kezés kultúrája a terített asztalnál kezdôdik. Különö-

sen fontos ez ünnepi alkalmakkor, amikor általában nem azokat az eszközöket használjuk, mint hétköznap. Persze, a közös családi étkezésnél nem az a lényeg, hogy értékes

étkészletbôl, kristálypoharakból, ezüst evôeszközzel kínáljuk az éte-leket, hanem hogy másképp, az ünnep jellegének megfelelô apróság-

gal - virág, gyertya, fenyôág - díszítsük, „dobjuk fel” az asztalt. A terítés-nek is vannak alapvetô szabályai, amelyeket hétköznap is illik betartani. Az (ünnepi) abrosz tiszta legyen, mert a pecsétes terítô taszító látvány.

Az abrosz színe lehetôleg harmonizáljon a teríték és az esetleges díszítés szí-nével, stílusával.Tiszta, ép szélû edények, nem megrepedt poharak kerül-

jenek az asztalra, az evôeszköz se legyen csorba. Lényeges az össz- hatás: nem elég, ha az abrosz ünnepi, a tányérok, evôeszközök se

legyenek kopottak – és fordítva. Ha nincs kétféle készletünk, színes papír- vagy textilszalvétával, a tányérokkal harmonizáló vázá-

val, gyertyatartóval tehetjük ünnepélyessé. Fontos, hogy ne legyen túlzsúfolt az asztal,

mert nemcsak zavaró látvány, hanem kényelmetlen is.

30

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

hungária extra dry0,75 l

Pezsgô

A jó öreg klasszikus „kékcímkés” pezsgô. Több generációra vissza- tekintve kijelenthetjük a magyar vendéglátás legnépszerûbb pezsgôje. Megbízható minôségét annak a szakmai elkötelezettségnek köszönhe-ti, mely szintén több generációra visszavezethetôen nyomon követhetô a Hungária Pezsgôüzem háza tájékán. Finom pezsgése, diszkrét pezsgô-zamatai teszik oly népszerûvé, reméljük még nagyon sokáig.

Fogyasztói ár: 1690 Ft/palackLiterár: 2253,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

Ropogós malac lencseágyon

A bôrös, csont nélküli malackarajt 15 percre a mélyhûtôbe helyezzük. Ezután a bôrös oldaláról hosszában és keresztben is beirdaljuk. Ügyeljünk arra, hogy ne vágjunk bele a húsba, csak a bôrös részét irdaljuk. Ezután a karajt megfordítjuk, a húsát ízesítjük sóval, ôrölt köménymaggal, ôrölt fekete borssal és zúzott fokhagymával. Az elôkészített húst egy mély tepsibe tesszük, majd aláöntjük a fehérbort és letakarjuk alufóliával. 180 °C fokos sütôben 55 percig sütjük. Ezután kivesszük, a fóliát eltávolítjuk, majd a húst áthelyezzük egy hideg tálra. A húsra felülrôl is rakjunk egy tálat, és súlyozzuk le 3 kg sóval, majd hûtôbe rakjuk 3 órára. Közben a lencsét enyhén sós füstölt lében felrakjuk fôni. Hozzáadjuk a babérlevelet és a zúzott fokhagymát. Serpenyôben kevés olajon elkaramellizáljuk a kristálycukrot, hozzáadjuk a mustárt, majd a lisztet. Aranybarnára pirítjuk, majd felöntjük forró vízzel, simára keverjük és a megpuhult lencséhez adjuk. Ezután hozzáadjuk az ecetet, és kiforraljuk. A közben kihûlt sertéskarajt helyezzük bôrös felével lefelé, és felforrósított serpenyôbe süssük szép pirosra mindkét oldalát. A forró lencsével tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:1,5 kg malackaraj2 dl száraz fehérbor2 gerezd zúzott fokhagyma1 teáskanál ôrölt köménymag1 mokkáskanál ôrölt fekete bors2 teáskanál só

Elkészítési idô: 80 perc

a lencsefôzelékhez:40 dkg lencsefél liter füstölt lé1 evôkanál mustár5 evôkanál étolaj2 evôkanál kristálycukor2 evôkanál liszt3 evôkanál 10%-os ecet2 gerezd zúzott fokhagyma1 babér levél

Az ünnepi készülôdést beharangozó írásokat Borbás Marcsi készítette.

Ötletek szilveszterre

Az év végi idôszak sok mindenben különbözik a megelôzô 11 hónaptól,

még ha erre a nagy rohanásban, az ajándékok utáni hajszában nem mindig figyelünk föl. Mások a színek:

a hó szikrázó fehérsége és az utcákat díszítô lámpák, égôsorok fénye különös hangulatot varázsol körénk. Ugyanilyen meghatáro-

zóak az illatok is: a narancs, a fahéj, az ánizs és a szegfûszeg illata melegséget áraszt az üzletekben és a lakásokban is. Ezt a fokoza-tosan „felépített” íz-és színvilágot az év utolsó napján is megôrizhetjük,

hogy jó kedvvel lépjünk át az új esztendôbe, hiszen a mondás szerint ami-lyen az év elsô napja, olyan lesz az egész év. Szilveszterkor a színek és il-

latok okozta kellemes hangulatot a mértékkel fogyasztott kedvcsináló italok mellett fokozhatjuk különféle bolondságokkal: kabalákkal és a hiedelmek betartásával is. A négylevelû lóhere, a szerencsepatkó, szerencsepénz,

a kéményseprô-vagy malacfigura minden formában szerencsét hoz, ha marcipánból vagy csokiból készül, még finom is!

Ne feledjük, hogy az újévkor fogyasztott lencse sok pénzt je-lent. Nem szabad tyúkot enni, mert az elkaparja a szeren-

csét, a malac viszont kikaparja. Nem kell tehát gondolkodni, hogy mi kerül-

jön az asztalra…

31

gál tiBor Vrc (Viognier-rajnai rizling) cuVée 2008egri Borvidék0,75 l

Ritka e két szôlôfajtának a párosítása, egy borrá ötvözése. Mindeneset-re a végeredmény megérte a fáradozást. Gál Tibornak sikerült egy olyan bort készítenie, mely különleges zamatokat vonultat fel. Illata is össze-tett, egyszerre találhatunk benne csábító virágillatot és üde gyümölcsö-ket. Aperitifnek, köszöntô italnak különösen ajánlható bor.

Fogyasztói ár: 1390 Ft/palackLiterár: 1853,33 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 12 °C

Francois President Brut

0,75 l

Hagyományos eljárással készült pezsgô

A legkényesebb ízlésû pezsgôkedvelô is fejet hajt ennek a pezsgônek a minôsége elôtt. Több mint 110 éves tradícióval a háta mögött a minôsége biztos alapokon áll. Sosem lehet hal-lani egy partin, hogy „ne töltsön, köszönöm nem kérek többet belôle”. Minden jeles napra ajánlható, ünnepi pezsgô.

Fogyasztói ár: 2990 Ft/palackLiterár: 3986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

32

Francois nyersPezsgô0,75 l

Hagyományos eljárással készült pezsgô

Ez a pezsgô a pezsgô ínyencek itala. Mivel nem kerül bele expedíciós likôr, így teljesen száraz, extra brut minôségû pezsgô. Ezért a pezsgô autolízációs íz- (az erjedés után önemésztôdési folyamattal elhalt élesztôk által létre-hozott íz – illat - palackbuké) illatanyagai tisztán, a maguk valóságában élvezhetôek.

Fogyasztói ár: 2990 Ft/palackLiterár: 3986,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

royal tokaji aszú esszencia 1996tokaji Borvidék Mád0,5 l

A szôlô, a napfény és a terroir esszenciájának tisztelhetô ez a természetessé-get tükrözô borászati mûremek. Illatában citrusfélék mellett, birsalma, birsal-ma lekvár, méz mutatkozik, íze összetett és követi az illatot. Nagyon magas természetes cukortartalmát tökéletes savarány teszi harmonikussá. Élvezeti értékén túl ez a bor egy energiabomba, természetes antibiotikum és roboráló szer. Fáradt legyengült szervezet „átbillentésére” a gyógyulás útjára való te-relésére is alkalmas, ha ezt az orvosa kifejezetten nem tiltja meg. Gyógyszer-könyvek több mint egy évszázadon keresztül gyógyszerként tartották szá-mon a Tokaji Aszút és Esszenciát, kiemelve a viszonylag széles felhasználási lehetôségeket, „különbözô nyavalyák elûzésében”.

Fogyasztói ár: 15990 Ft/palackLiterár: 31980 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 6-8 °C

royal tokaji áts cuVée 2009

tokaji Borvidék Mád0,5 l

Illatában citrusfélék aromáival találkozhatunk, íze össze-tett, tökéletes sav – cukor –alkohol aránnyal, gyümölcsös-sége példaértékû. Desszertek mellé, vagy a menüsor vé-gén önállóan fogyasztva is ajánlott bor.

Fogyasztói ár: 1990 Ft/palackLiterár: 3980 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 11 °C

33

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

lisicza Portugieser 2011 Pécsi Borvidék0,75 l

PRIMÔRBOR

Csikó kora ellenére is kellemes élményt adó vörösbor. Lágy tanninok mel-lett, kékbogyós gyümölcsökkel mutatkozó bukéval, ízben hosszan élvezhetô kökényes íz világgal, kiegyensúlyozott kerek savakkal rendelkezô kellemes vörösbor.

Fogyasztói ár: 1190 Ft/palackLiterár: 1586,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 16 °C

dúzsi PiPe Vörös 2011 Szekszárdi Borvidék

0,75 l

Fiatalság – bolondság, szokták mondani és ez egy kicsit igaz erre a borra is. Fiatalosan lendületes aromavilággal rendelkezik, sok gyümölccsel, kevés tanninnal. Ideális vörös újbor.

Fogyasztói ár: 1190 Ft/palackLiterár: 1586,66 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 16 °C

Rumos gesztenyetorta

A háztartási kekszet ledaráljuk, majd az olvasztott vajjal egy mûanyag keverôtálban összekeverjük. Az így kapott masszát egy magas peremû tortaforma aljára nyomkodjuk, majd kis idôre hûtôbe tesszük. Közben a kész gesztenyemasszát krumplinyomón átnyomjuk, vagy reszelô nagylyukú lyukán lereszeljük, hozzáadjuk a rumot, hozzá-facsarjuk a narancs levét és a megkeményedett torta alapunkra helyezzük, amelyen egyenletesen elsimítjuk. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd a gesztenyeréteg tetejére simítjuk. A sütô grillezô funkcióján addig sütjük, amíg halványszínû lesz – körülbelül 1-2 perc, vigyázzunk, mert könnyen elég. A gesztenyetortát cikkekre vágva tálaljuk.

Hozzávalók 4 személy részére:2 csomag gesztenyemassza 25 dkg háztartási keksz 13 dkg vaj 1 narancs leve5 cl rum

a habtetôhöz:3 tojásfehérje6 dkg kristálycukor

Elkészítési idô: 15 perc

34

zsindelyes Vaníliás mézes körte350 ml

Fogyasztói ár: 2599 Ft/palackLiterár: 7425,71 Ft/liter

Prémium gere koPár törkölyPálinkaagárdi Pálinkafôzde350 ml

Fogyasztói ár: 5599 Ft/palackLiterár: 15997 Ft/liter

Ajándék kiöntôvel!

zsindelyes ágyas BarackPálinka

350 ml

Fogyasztói ár:

2899 Ft/palackLiterár: 8283 Ft/liter

35

ÉTELAJÁ

NLATÜNN

EPI

mézédes riBizli0,5 l

Gyümölcsbor likôr (alkohol tartalom: 20% vol)

Piros ribizli bor és gyümölcsbor párlat házasításával készült. Ennek köszönhetôen a ribizli gyümölcsaromáit megôrizve, hozzáadott aroma és színezék nélkül készült. Jól lehûtve, koktél alapanyagnak vagy tisztán fogyasztva gyümölcsös desszertek mellé ajánlott ital.

Fogyasztói ár: 1490 Ft/palackLiterár: 2980 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 9-10 °C

Piros riBizli Bor0,5 l

Gyümölcsbor (alkohol tartalom: 12,5% vol)

Piros ribizlibôl készült. Élénkpiros, édes, gyümölcsaromákban gazdag, kellemes savtartalommal rendelkezô gyümölcsbor.

Fogyasztói ár: 599 Ft/palackLiterár: 1198 Ft/liter

Ajánlott fogyasztási hômérséklet: 9-10 °C

A tejet a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal és a kristálycukorral felforraljuk. Közben a kifliket felkarikázzuk, és egy keverôtálba helyezzük. A felforralt tejet lehúzzuk a tûzrôl, és folyamatos kever-getés mellett hozzáadjuk a tojások sárgáját. Ezután a tojásos tejet ráöntjük az elôkészített kiflikre és megvárjuk, amíg az összes tejet magába szívja. Vajjal kikent tortaformába öntjük, majd egyenletesre simítjuk és beterítjük a hámozott, kimagozott és vékony cikkekre vágott savanykás almával, a tetejét megkenjük vékonyan baracklekvárral, majd 180 °C fokos sütôben 20 percig sütjük. A megmaradt tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verjük, majd az elôsütött torta tetejére kenjük, 180 °C fokon résnyire nyitott sütôajtónál körülbelül 10-15 percig sütjük. Hidegen, cikkekre vágva tálaljuk.

Hozzávalók 6 személy részére:60 dkg savanykás alma12 dkg baracklekvár10 db kifli8 tojás sárgája1.2 liter tej5 dkg vaj10 dkg kristálycukor

1 csomag vaníliás cukor1 citrom reszelt héja

a habhoz:8 tojás fehérje6 dkg kristálycukor

Elkészítési idô: 60 perc

Máglyarakás torta

Ételfotók: Lazarchef.hu /Siklósi Melinda • Styling és receptek: Kovács Lázár

Akciónk az alábbi üzletekben érvényes

1013 Budapest, Krisztina krt. 37.1013 Budapest, Alagút utca 5.1014 Budapest, Tárnok u. 22-24.1015 Budapest, Batthyány u. 28.1016 Budapest, Naphegy tér 3.1021 Budapest, Budenz u. 26.1025 Budapest, Törökvész út 1/b.1025 Budapest, Pusztaszeri út 57.1026 Budapest, Hûvösvölgyi út.1351028 Budapest, Máriaremetei út.1.1028 Budapest, Hidegkúti út 167.1031 Budapest, Emôd u. 9.1032 Budapest, Kiscelli u. 14.1032 Budapest, Gyenes u. 2.1033 Budapest, Miklós u. 8. 1035 Budapest, Vihar u. 17.1036 Budapest, Bécsi út 38-441039 Budapest, Hatvany Lajos u. 10.1043 Budapest, Berda J. u. 48.1048 Budapest, Óceánárok u. 1-5.1051 Budapest, Nádor u. 18.1051 Budapest, József Attila u. 16.1052 Budapest, Városház utca 14.1053 Budapest, Veres Pálné u. 12.1058 Budapest, Arany János u. 27-29.1065 Budapest, Bajcsy Zs. út. 31.1071 Budapest, Damjanich u. 23.1075 Budapest, Károly krt. 9.1076 Budapest, Thököly út 24.1077 Budapest, Erzsébet krt. 58.1085 Budapest, József krt 84.1085 Budapest, Futó utca 35-371088 Budapest, Szentkirályi u. 17.1089 Budapest Orczy út 46-48.1093 Budapest Ferenc tér 13.1094 Budapest Liliom utca 43-45.1102 Budapest Kôrösi Csoma sétány u.2.1103 Budapest, Gyömrôi u. 99.1104 Budapest, Kada u. 122.1107 Budapest, Balkán u. 3/e1115 Budapest, Bartók B. u. 127-129.1116 Budapest, Kondorosi út 7.1117 Budapest, Nádorliget u. 5/A1117 Budapest, Kôrösi J. u. 9.1118 Budapest, Sasadi út 83. 1119 Budapest, Allende park 201120 Budapest, Szarvas G. út 8/A1125 Budapest, Nógrádi u. 39.1126 Budapest, Királyhágó tér 1.1126 Budapest, Márvány u. 33.1133 Budapest, Ipoly u. 3.1134 Budapest, Klapka u. 17-23.1137 Budapest, Pozsonyi út 25.1138 Budapest, Hegedûs Gyula utca 93.1141 Budapest, Nagy Lajos király útja 212-214.1146 Budapest, Szabó József u. 6.1146 Budapest, Hungária krt. 140-146.1148 Budapest, Nagy Lajos király u. 100.1156 Budapest, Páskomliget u. 49.1156 Budapest, Wesselényi u. 1-3.1165 Budapest, Imre u. 2.1165 Budapest, Jókai Mór u. 2.1165 Budapest, Centenárium sétány 16-24.1172 Budapest, Hôsök Tere 18.1174 Budapest, Szabad Május tér 1.1193 Budapest, Üllôi út. 266.1202 Budapest, Mártírok útja 205.1205 Budapest, Mártírok útja 33.1221 Budapest, Ady Endre út 99.5241 Abádszalók, Füredi út 27/2.9151 Abda, Hunyadi u. 47.

2941 Ács, Zichy park 4.8400 Ajka, Szabadság tér 9.8400 Ajka, Kossuth L. u. 8.8400 Ajka, Petôfi S. u.2351 Alsónémedi, Haraszti út 125/A2660 Balassagyarmat, Móricz Zs u. 1.8220 Balatonalmádi, Szabolcs u. 2.8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 47-49.8230 Balatonfüred, Petôfi Sándor utca 68.3078 Bátonyterenye, Rákóczi út 4.2051 Biatorbágy, Mészöly László u. 2.2060 Bicske, Bocskai u. 3-5.7754 Bóly, Nyárádi utca 2.2092 Budakeszi, Fô út 36.2092 Budakeszi, Dózsa Gy. tér 1/A2040 Budaörs, Szabadság út 52-54.9737 Bük, Kossuth u. 127.2700 Cegléd, Mozdony u. 2. 2700 Cegléd, Összekötô út 30/b9735 Csepreg, Széchenyi tér 27.2370 Dabas, Bartók Béla út 632370 Dabas, Kossuth Lajos u.14034 Debrecen, Vámospércsi út 11.2400 Dunaujváros, Vigadó utca 2.2336 Dunavarsány, Vasút sor 22.2336 Dunavarsány, 071/33 hrsz.8130 Enying, Váci Mihály u.2030 Érd, Budai út 28.2030 Érd, Bajcsy Zs. u. 125-127.2113 Erdôkertes, Béke út 2.2500 Esztergom, Bánomi út 2091 Etyek, Körpince utca 4.9431 Fertöd, Gábor Áron u. 11.3390 Füzesabony, Arany János út 18.2131 Göd, Pesti út 72.5500 Gyomaendröd, Kossuth u. 2.3200 Gyöngyös, Páter Kiss Szaléz u. 22.9012 Gyôr, Új Élet utca 26.9023 Gyôr, Ifjúság körút 36.9027 Gyôr, Nagysándor József út 31.9081 Gyôrújbarát, Széchenyi krt. 18.9172 Gyôrzámoly, Ancsali út 552. hrsz.4087 Hajdúdorog, Böszörményi út 29.4251 Hajdusámson, Dózsa György u. 1.6326 Harta, Kékesi út 86.3060 Heves, Hunyadi út 4-8.8380 Héviz, Nagyparkoló u.5123 Jászárokszállás, Rákóczi út 2-87400 Kaposvár, Béke utca 45.6000 Kecskemét, Korona u. 2. 2623 Kismaros, Szokolyai u. 3.6760 Kistelek, Kossuth utca 2-4.3356 Kompolt, Kápolnai u.2/a.5321 Kunmadaras, Semmelweis út 3-5.5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos utca 23.2541 Lábatlan, Rákóczi F. u. 154-156.2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond u. 167.3021 Lörinci, Szabadság tér 4/b.8700 Marcali, Petôfi u. 1.2462 Martonvásár, Ady Endre u. 6.2235 Mende, Fô út 28.3535 Miskolc, Andrássy Gyula út 49. 2146 Mogyoród, Gödöllôi út 244.7700 Mohács, Dózsa Gy. út 28.8060 Mór, Millenium tér 2.6782 Mórahalom, István Király út 10/a9200 Mosonmagyaróvár, Kálnoki u. 19.7500 Nagyatád, Kossuth u. 14.8800 Nagykanizsa, Európa Tanács u. 2.2760 Nagykáta, Petôfi S. u. 11.

2094 Nagykovácsi, Kossuth L. u. 56.2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi u. 6/E2626 Nagymaros, Magyar u. 21.5931 Nagyszénás, Zrínyi u. 17.2536 Nyergesújfalu, Május 1. tér 1.2364 Ócsa, Falu Tamás u. 65.3600 Ózd, Vasvár út 58. 8500 Pápa, Kopja u. 2.3060 Pásztó, Cserhát u.2071 Páty, Somogyi B. u. 3.7631 Pécs, Megyeri út 76.8105 Pétfürdô, Liszt F. u. 9-11.2081 Piliscsaba, Fô u. 131.2085 Pilisvörösvár, Budai u. 2.2013 Pomáz, Vörösmarty u. 12.2013 Pomáz, Árpádfejedelem útja3388 Poroszló, Kossuth Lajos út 5.3245 Recsk, József Attila út 15.3104 Salgótarján, Park út 9.3100 Salgótarján, Acélgyári út 52.3100 Salgótarján, Rákóczi út 73.3100 Salgótarján, Pécskô út 3.3100 Salgótarján, Rákóczi út 52.5720 Sarkad, Vasút u. 28.3950 Sárospatak, Eötvös u. 15.7960 Sellye, Mátyás Király u. 52.2083 Solymár, Templom tér 5.9400 Sopron, Gyári u. 2.9400 Sopron, Lackner K. u. 35.2111 Szada, Dózsa György út 2440 Százhalombatta, Damjanich u.143170 Szécsény, Rákóczi út 118-1206720 Szeged, Tisza Lajos krt. 36.6723 Szeged, Budapest, körút6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 119.6728 Szeged, Back Bernát u. 7.7100 Szekszárd, Széchenyi u. 1-7.2000 Szentendre, Dunakanyar körút 46.9970 Szentgothárd, Hunyadi u. 5.7940 Szentlôrinc, Ifjúság u. 1/E.2254 Szentmártonkáta, József Attila u. 42.2319 Szigetújfalú, Vasút u. 33.5000 Szolnok, Ady E. út 3.9700 Szombathely, Körmendi út 52.2335 Taksony, Szent István tér 11.8300 Tapolca, Deák F. u. 6.2534 Tát, Bécsi út 35-36.2800 Tatabánya, Fô tér 6.9100 Tét, Debrecen út 2045 Törökbálint, Baross u. 29.5200 Törökszentmiklós, Táncsics Mihály u. 1.2194 Tura, Galgahévizi út 45.5420 Túrkeve, Széchenyi út 54.5052 Ujszász, Bajcsy Zs. u. 18. 2096 Üröm, Dózsa György u. 2220 Vecsés, Leininger Károly u. 1.2220 Vecsés, Széchenyi u. 2.2112 Veresegyház, Szadai út 7.2112 Veresegyház, Budapesti út 1.2621 Veröce, Rákóczi út 33.3351 Verpelét, Szabadság tér 11.2837 Vértesszölös, Határ u. 1-3.8200 Veszprém, Kistó u.27.8200 Veszprém, Haszkovó u.14.8200 Veszprém, Budapesti út 20-28.7773 Villány, Baross Gábor utca 2.8900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 6.8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 25/A.8900 Zalaegerszeg, Stadion u. 5.2072 Zsámbék, Magyar u. 75.

halakhoz,

halból készült

tenger-

gyümölcsei,

tenger-

gyümölcsei,

marhahúsok,

marhahúsból

édességek,

sertéshúsok,

sertéshúsból

sajtok

önmagában,

magyaros

vadhúsok,

szárnyas-

húsból

Ajá

nlat

unk

a cí

mla

po

n je

lzet

t id

ôsz

ak a

latt

, ille

tve

a ké

szle

t er

ejéi

g é

rvén

yes

a C

BA

üzl

etek

eben

. Az

árvá

ltozá

s jo

gát

fenn

tart

juk.

Az

árak

forin

tban

, áfá

val e

gyü

tt é

rten

k.

Fele

lôs

kiad

ó: C

BA

Ker

eske

del

mi K

ft. 2

351

Als

óné

med

i. A

nyo

md

ai h

ibák

ért

fele

lôss

éget

nem

vál

lalu

nk.