26
Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat 36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendelete a XI. kerület közterületein a járm ű vel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járm ű vek tárolásának szabályozásáról Budapest F ő város XI. Kerületi Önkormányzat Képvisel ő -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint a közúti közlekedésr ő l szóló 1988. évi I. törvény 15. § (3) bekezdésében, továbbá a Budapest f ő város közterületein és erd ő területein a járm ű vel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járm ű vek tárolásának szabályozásáról szóló - többször módosított - 38/1993. (XII.27.) F ő v. Kgy. rendeletének (továbbiakban : F Ő R) 9. § (3), 17. § (2) és 32. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. § Jelen rendelet hatálya a Budapest F ő város XI. kerület közigazgatási területén belüli, kerületi tulajdonban lév ő közterületekre, a közterületeken lév ő kijelölt várakozó- és rakodóhelyekre, várakozási és korlátozott várakozási övezetekre terjed ki. (1. számú melléklet). A rendelet hatálya kiterjed mindazokra a belföldi és külföldi természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkez ő gazdasági társaságokra, amelyek a XI. kerület területén kijelölt várakozási övezetben, illetve korlátozott várakozási övezetben lév ő kijelölt várakozó- és rakodóhelyeken bármilyen módon igénybe veszi. Várakozási övezet és korlátozott várakozási övezet 2. § 1

Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendelete

a XI. kerület közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról

Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15. § (3) bekezdésében, továbbá a Budapest főváros közterületein és erdőterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló - többször módosított - 38/1993. (XII.27.) Főv. Kgy. rendeletének (továbbiakban : FŐR) 9. § (3), 17. § (2) és 32. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. §

Jelen rendelet hatálya a Budapest Főváros XI. kerület közigazgatási területén belüli , kerületi tulajdonban lévő közterületekre, a közterületeken lévő kijelölt várakozó- és rakodóhelyekre, várakozási és korlátozott várakozási övezetekre terjed ki. (1. számú melléklet).

A rendelet hatálya kiterjed mindazokra a belföldi és külföldi természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra, amelyek a XI. kerület területén kijelölt várakozási övezetben, illetve korlátozott várakozási övezetben lévő kijelölt várakozó- és rakodóhelyeken bármilyen módon igénybe veszi.

Várakozási övezet és korlátozott várakozási övezet

2. §

1

Page 2: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

(1) A várakozási övezetek egész területén, közterületein csak a jelen rendeletben meghatározott díj megfizetése ellenében szabad várakozni.

(2) A korlátozott várakozási övezetek egész területén, közterületein csak a jelen rendeletben meghatározott díj megfizetése ellenében, az időtartam-korlátozásnak megfelelő ideig szabad várakozni.

(3) A várakozási és a korlátozott várakozási övezetek területén kérelem alapján kiadott lakossági várakozási engedéllyel, szolgálati várakozási engedéllyel a 4. számú mellékletben meghatározott díjkedvezményre jogosító intézményi közterületi várakozási engedély alapján kiadható parkoló kártyára váltott parkolójeggyel, vagy kedvezményes intézményi bérlettel szabad várakozni.

(4) A várakozó gépjármű vezető je a várakozási engedély meglétét tanúsító matricát a jármű első szélvédő jén, kívülrő l jól látható módon köteles elhelyezni.

(5) Az engedéllyel rendelkezők időtartam-korlátozás nélkül várakozhatnak az engedélyben megjelölt övezetben.

(6) Az 5. § (3) bekezdésben felsorolt kedvezményes várakozásra jogosító engedélyek használatának, jogosult önhibáján kívüli időszakos korlátozása esetén, kérelemre, maximum 30 napos időtartamra a engedélyt helyettesítő , azzal egyenértékű matrica adható ki.

3. §

(1) A korlátozott várakozási övezet és a várakozási övezet várakozási rendjének ellenőrzését végző szervként a közterület-felügyelő köteles a megfelelő eljárást megindítani azzal az engedéllyel kapcsolatban,

a/ amelyet nem arra jogosult használ,

b/ amelynél az engedélyre jogosultság megszűnt,

2

Page 3: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

c/ amely hamis, vagy meghamisították,

d/ amely engedély megszerzésének feltételei vonatkozásában a kiadó szervet

megtévesztették,

e/ amellyel bármely más módon visszaéltek.

(2) A megrongálódott várakozási engedélyt, azaz az engedélyt tanúsító matricát - a megrongálódott matrica, vagy a megrongálódásról szóló hiteles igazolás leadásával egyidejűleg - az engedélyt kiadó, kérelemre kicseréli.

(3) A bevont engedély a kiadás évében nem pótolható.

(4) Az elveszett , vagy más által jogellenesen megszerzett várakozási engedély helyett az érvényesség évében az arra jogosult az időarányos várakozási megváltási díj megfizetés ellenében új engedélyt kaphat.

(5) Az engedély kiadásáért, cseréjéért és pótlásáért a 4. számú mellékletében meghatározott költségtérítést kell fizetni.

4. §

(1) Kérelemre annak a lakosnak, akinek állandó lakóhelye a várakozási, vagy korlátozott várakozási övezet területén, valamint az azt határoló útvonalon van, a 4. számú mellékletben foglaltak szerint díjkedvezményes lakossági közterületi várakozási engedély adható ki az általa megjelölt , tulajdonában álló egy darab személygépkocsira.

(2) Intézményi várakozási engedély az adott területen lévő , a 31. § f) pontjában felsoroltak számára adható. Egy intézmény részére egy engedély adható ki.

3

Page 4: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott engedély kiadásának feltétele, hogy a személygépkocsi a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvényben meghatározottak szerint a kerület nyilvántartásában szerepeljen és a gépjármű tulajdonosának gépjárműadó adóhátraléka ne legyen, vagy a törvény alapján adómentességet élvezzen.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott engedély kiadásának feltétele, hogy a személygépkocsi tulajdonosának a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvényben meghatározottak szerint adóhátraléka ne legyen, vagy a törvény alapján adómentességet élvezzen.

Az engedély birtokában, kérelemre az 5. § (3) bekezdésében meghatározott kedvezményes intézményi bérlet adható - a 4. számú melléklet 5.) pontja szerint - a jogosult által megjelölt, tulajdonában álló, vagy üzemeltetésében lévő egy darab személygépkocsira, amennyiben parkolási díj hátralékkal nem rendelkezik, illetve az esetleges fennálló tartozása megfizetésére vonatkozó megállapodást a kérelemhez csatolja.

A kedvezményes intézményi bérlet érvénye a jogosult székhelyétől , i l letve telephelyétől számított két - két utcasarok által határolt területre terjed ki.

A várakozó gépjármű vezetője a kedvezményes intézményi bérlet meglétét tanúsító matricát a jármű első szélvédő jén, kívülrő l jól látható módon köteles elhelyezni.

(5) Szolgálati várakozási engedély az 5. számú mellékletben felsoroltak számára adható.

(6) A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő - 2. számú mellékletben felsorolt - közutakra és közterületekre lakossági, szolgálati illetve intézményi parkolási engedély nem adható ki.

(7) Kérelemre annak a lakosnak, akinek állandó lakóhelye a várakozási vagy korlátozott várakozási övezet területén, valamint az azt határoló útvonalon

4

Page 5: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

van, az üzemben tartásában lévő egy darab személygépkocsira lakossági várakozási engedély adható ki, ha tulajdonában lévő gépkocsira lakossági várakozási engedéllyel nem rendelkezik.

(8) A korlátozott várakozási övezet és a várakozási övezet területén, valamint a kizárólagos használatú várakozóhelyeken a várakozást megengedő hozzájárulás (a továbbiakban: engedély) adható ki. Az engedélyek fajtáit és kiadásuk feltételeit a jelen rendelet szabályozza.

A korlátozott várakozási és a várakozási övezet területére szóló engedélyeket, valamint a kedvezményes intézményi bérleteket a Budapest Főváros XI. kerület polgármestere adja ki a KRESZ 14. § (14) bekezdésének figyelembevételével .

(9) A (7) bekezdésben meghatározott engedély kiadásának további feltétele, hogy

• a kérelmező a gépjárművet lízingszerződés alapján üzemeltetesse, vagy

• a kérelmező a gépjármű forgalmi engedélyében üzembentartóként szerepeljen, vagy

- a kérelmező a gépjárművet a munkáltatójával kötött használatba adási szerződés alapján üzemeltetesse, és kérelméhez csatolja az il letékes adóhatóság súlyadó hátralékra vagy mentességre vonatkozó 8 napnál nem régebbi igazolását.

5

Page 6: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

(10) A várakozási, vagy korlátozott várakozási övezet területére kiadott lakossági engedély szombati munkarend szerinti napokon a kerületben lévő és az övezethez csatlakozó fővárosi tulajdonú közterületeken is díjmentes várakozásra jogosít.

(11) A várakozási engedély csak az azon jelzett övezet területén biztosít időtartam korlátozás nélküli várakozást.

5. §

Várakozási engedély nélkül az idő tartamban korlátozott várakozási övezetet a meghatározott idő tartam lejárta után a járművel el kell hagyni. A várakozási időtartam ismételt díjfizetéssel nem hosszabbítható meg.

6. §

A várakozási, valamint az időtartamban korlátozott várakozási övezet területén várakozási díj megfizetése nélkül várakozhat

a/ korlátlan ideig

- a megkülönböztető fény- és hangjelzőkészülékkel felszerelt, vagy azt használó jármű ,

- az igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott a számára kijelölt és biztosított parkolóhelyeken,

b/ szolgálatának ellátása idejére, de legfeljebb 120 percig :

- a részére kiadott engedéllyel és a parkolás megkezdésének idejét (óra, perc) jelző parkoló tárcsa működtetésével a területi kötelezettséget vállaló háziorvos és gyermekorvos, valamint az önkormányzattal szerződéses

6

Page 7: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

viszonyban az adott területen a szociális házi gondozási tevékenységben részt vevő személy. Az engedélyt és a parkoló tárcsát az ÁNTSZ illetékes fővárosi kerületi intézete javaslata alapján az illetékes jegyző adja ki. Az engedélyen fel kell tüntetni a gépkocsi forgalmi rendszámát, t ípusát és színét.

A kiadott engedélyek másolatát a jegyző a kiadást követő t íz napon belül tájékoztatásul megküldi a fő jegyzőnek.

7. §

A várakozási engedélyek a kibocsátás évét követő naptári év január 31-ig érvényesek. A lejárat napját az engedélyen fel kell tüntetni.

Kizárólagos használatú várakozóhely

8. §

(1) Kizárólagos használatú várakozóhely - a jelen rendeletben foglaltak szerint - az ügyfél kérelmére biztosítható a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, diplomáciai testületek, területi közigazgatási szervek, önkormányzatok polgármesteri hivatalai, igazságügyi szervek, fegyveres erők és rendvédelmi szervek, valamint humán egészségügyi feladatokat ellátó szervezetek (kórházak, orvosi rendelő intézetek, elsősegélynyújtó helyek) székházainak homlokzata előt t .

(2) Rendkívüli esemény alkalmával a kizárólagos használat kártérítés nélkül a szükséges mértékig korlátozható.

7

Page 8: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

9. §

(1) A korlátozott várakozási, i l letve a várakozási övezetben közúton, vagy egyéb közterületen kizárólagos várakozóhellyel rendelkező jogi személy várakozási megváltási díjat köteles fizetni.

(2) A kizárólagos várakozóhellyel rendelkező jogi személy gépjárműve a korlátozott várakozási, illetve a várakozási övezetben csak a számára kijelölt kizárólagos várakozóhelyen várakozhat az engedéllyel.

10. §

A kizárólagos használatú várakozóhely létesítésére szóló engedélyt a polgármester egyetértése alapján az út forgalomtechnikai kezelő je adja ki.

Lakóautók és lakó pótkocsik várakozása a közterületen

11. §

Lakóautóval és lakó pótkocsival - azok lakott állapotában - a közterületet igénybe venni tilos. A 31. § a) és b) pontjában meghatározott övezetekben, valamint tömegközlekedési eszközök által igénybe vett útvonalakon lakóautóval és lakó pótkocsival várakozni tilos.

8

Page 9: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

A díjakról

12. §

A területi felosztás szerint, jármű fajtánként megállapított óránként fizetendő várakozási díjat a 3. számú melléklet tartalmazza.

13. §

(1) A várakozási díj a parkoló automatával, i lletve parkolójeggyel működtetett várakozóhelyeken a várakozás megkezdésekor fizetendő .

(2) Ha a várakozási díjat a várakozás megkezdésekor nem fizették ki, vagy a várakozási díjat a várakozás megkezdésekor kifizették ugyan, azonban a kifizetett díj alapján jogosult várakozási időt túllépték, a várakozási díjkülönbözetet utólag meg kell fizetni.

(3) Mind az előzetes fizetési kötelezettség elmulasztása, mind az időtúllépés esetén a várakozási díjkülönbözeten felül pótdíjat is kell fizetni.

(4) A várakozási díjkülönbözet mértéke az adott területen érvényes egyórai várakozási díj (alapdíj). A díjkülönbözeten felül fizetendő pótdíj mértéke:

- az öt naptári napon belül befizetett pótdíj mértéke az alapdíjnak megfelelő forint összeg tízszerese, mozgássérült számára kijelölt várakozóhely jogtalan elfoglalása esetén százszorosa,

- az öt naptári napon túl befizetett pótdíj mértéke az alapdíjnak megfelelő forint összeg huszonötszöröse, mozgássérült számára kijelölt várakozóhely jogtalan elfoglalása esetén kettőszázötvenszerese,

9

Page 10: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

- a kiszabás napján, üzemidőben történő pótdíjbefizetés esetén a csökkentett pótdíj mértéke az alapdíjnak megfelelő forint összeg ötszöröse, mozgássérült számára kijelölt várakozóhely jogtalan elfoglalása esetén ötvenszerese.

A határidők számításába a kiszabás napja nem számít bele.

(5) Ha a (4) bekezdésben megállapított díjkülönbözetet és pótdíjat az esedékességet követő harminc naptári napon belül nem fizették meg, az polgári peres, vagy peren kívüli úton behajtásra kerül.

14. §

(1) A díjat a kézi díjbeszedésű , a parkolójegyes, a jegykiadó automatával és egyéb módon szabályozott várakozóhelyekre egyformán kell alkalmazni.

(2) A díjat, díjkülönbözetet és pótdíjat a XI. kerület Önkormányzata meghatalmazásával rendelkező szerv szedi be, az ilyen meghatalmazotti minőséget az eljáró szerv képviselője - kérésre - bármikor köteles igazolni.

15. §

A díj ellenében a kézi díjbeszedésű és a parkolójegyes várakozóhelyen kapott, i l letve beszerzett várakozásra jogosító jegyet a várakozás időtartama alatt a gépjárműben kívülrő l jól látható helyen el kell helyezni. Amennyiben a várakozásra jogosító jegy kívülrő l nem látható és ezért pótdíj fizetési

10

Page 11: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

felszólítást bocsát ki az eljáró szerv, a parkolójegyet 30 napon belül a szerv képviselő jének be kell mutatni, arról jegyzőkönyvet kell felvenni és a jegy másolatát a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

16. §

• A korlátozott várakozási, i l letve a várakozási övezetben a kizárólagos várakozóhelyekért fizetendő várakozási megváltási díj jármű fajtánként és évenként a 3. számú mellékletben említett alapdíjak 2500-sorosa.

• A 6. § (1) bekezdésében meghatározott lakossági közterületi várakozási engedély az eljárási költség megfizetését követően ingyenes.

17. §

A várakozási díjak megállapításánál csak a jelen rendeletben foglalt díjtételeket szabad alkalmazni.

Ellenőrzés

18. §

A korlátozott várakozási és a várakozási övezetben a közterület-felügyelő, valamint az arra feljogosított személy jogosult

a) az övezet területén várakozó gépjármű vezetője várakozási engedélyének érvényességét,

b) az engedélynek a gépjárművön történő elhelyezését,

c) az engedélyben rögzítettek szerinti várakozást ellenőrizni.

11

Page 12: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

19. §

A főváros XI. kerület területén a KRESZ 59.§ alapján a rendőrség értesítése mellett a közterület-felügyelő - a közút kezelőjének megbízásából - a járműveket a közterületrő l eltávolíttathatja.

20. §

(1) A 74/1999.(XII.30.) Főv. Kgy. számú rendelet 4. §. c) pontjában foglalt rendelkezés szerint a közterület-felügyelő a várakozási és a korlátozott várakozási övezetek területén a közterületen nem az e rendeletben szabályozottak szerint elhelyezett járművekre kerékbilincset (a továbbiakban: eszköz) helyezhet el .

(2) Az eszköz alkalmazásáért (felszereléséért és eltávolításáért) költségtérítést kell fizetni, amelynek összege

a) a kerékbilincs felszerelése napján történő fizetés esetén 12.000 Ft + ÁFA

b) három naptári napon belüli fizetés esetén 16.000 Ft + ÁFA

c) három naptári napon túli fizetés esetén 20.000 Ft + ÁFA

A határidők számításába a felszerelés napja nem számít bele.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt eljárás alkalmazására a parkolási feltételeket jelző táblán ábrával, vagy felirattal a figyelmet fel kell hívni.

(4) Nem rögzíthető kerékbilinccsel

12

Page 13: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

• a tűzcsapnál vagy tűzcsapszekrénynél álló jármű ,

• a tűzoltási felvonulási úton álló jármű ,

• a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető jármű ,

• a megkülönböztető fény- és hangjelző készülékkel jogszerűen felszerelt, i l letve annak mozgását akadályozó jármű ,

• a diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek és ezek nemzetközi szerződés alapján kiváltságokat és mentességet élvező tagjai és családtagjai megkülönböztető rendszámmal ellátott járműve,

• a 8. §. b) pontjában meghatározott jelzéssel ellátott járművek közül a háziorvosi és gyermekorvosi szolgálatot ellátó orvos járműve,

• a figyelmeztető jelzést jogszerűen alkalmazó jármű ,

• az érvényes igazolvánnyal ellátott mozgássérült járműve, ha az igazolványt a jármű szélvédője alatt jól látható módon helyezték el,

• az a jármű , amelyre e rendelet 6. §-ában meghatározott engedélyt adtak ki, az engedély érvényessége időszakában, az engedélyen jelzett övezetben,

• e rendelet III. fejezetében meghatározott kizárólagos használatú várakozóhelyen.

21. §

Az eszköz használata során a jármű első szélvédőjén - vagy ha ez nem lehetséges, más alkalmas módon - jól látható helyen az intézkedéssel kapcsolatos, ábrával kiegészített értesítést, több nyelvű tájékoztatást kell elhelyezni, amelynek

a) utalni kell arra, hogy a jármű vezető je jogszabályellenese magatartást tanúsított , és emiatt a közterület-felügyelő olyan eszközt alkalmazott, amelyek eltávolítása nélkül a jármű sérülésmentesen nem helyezhető üzembe,

b) tartalmaznia kell az eszköz eltávolításának módját, alkalmazásának költségeit , s a költség befizetésének rendjét.

13

Page 14: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

22. §

• Az eszköz alkalmazása során úgy kell eljárni, hogy az érintett gépjárművet károsodás ne érje. A közterület-felügyelő intézkedése ellen a Közterület-felügyelet vezetőjénél lehet panasszal élni, a panasztétel az intézkedés végrehajtását nem akadályozza. A Közterület-felügyelet vezetője a hitelt érdemlően igazolt és panaszosnak nem felróható ok miatt alkalmazott elindulást gátló eszköz költségtérítésének már megfizetett mértékét méltányosságból utólagosan csökkentheti. Az eszköznek a kerékbilincsre vonatkozó, e rendeletben foglalt szabályokkal ellentétes alkalmazása esetén a befizetett költségtérítést haladéktalanul vissza kell fizetni.

(2) A közterület-felügyelő az eszközt a költségtérítés megfizetése, vagy a befizetésre szolgáló befizetési feladóvevény bemutatása után haladéktalanul köteles eltávolítani.

Üzemképtelen járművek tárolása közterületen

23. §

(1) Közterületen üzemképtelen járművek közterület-használati hozzájárulás nélkül - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - nem tárolhatók. Az üzembentartó, vagy a tulajdonos az üzemképtelenné vált járművet saját költségén köteles haladéktalanul eltávolítani.

(2) Ha a jármű csupán azért minősül üzemképtelennek ,mert hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkezik, azt:

14

Page 15: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

• a főútvonalon egyáltalán nem, - mellékútvonalon közterület-használati hozzájárulás birtokában, az abban meghatározott idő tartamig,

• mellékútvonalon közterület-használati hozzájárulás nélkül legfeljebb 30 napig szabad tárolni.

24. §

(1) A közterület-használati hozzájárulás a 30/1999.(XII.20.) XI.ÖK számú rendelet alapján adható ki.

(2) Közterület-használati hozzájárulás csak határozott időre és mellékútvonalra adható ki.

(3) A jármű üzembentartója, vagy tulajdonosa az e §. hatálya alá tartozó járművek esetében köteles a nevét és címét, a közterület-használati hozzájárulást, i lyen hozzájárulás iránti kérelem másolatát a járművön jól látható és olvasható helyen (szélvédőüveg mögött) kifüggeszteni.

25. §

(1) A jelen rendelet megszegésével tárolt üzemképtelen járműveket a rendőrhatóság, a közterület-felügyelet, valamint az út kezelője elszállítathatja. A baleset során megsérült és elhagyott járműveket az út

15

Page 16: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

kezelője eltávolíttathatja és az e célra kijelölt telephelyre szállíttathatja, mindkét esetben azonban a rendőrhatóságot is értesítenie kell .

(2) A hatósági elszállí tásánál a jármű műszaki állapotát a szállító - szükség esetén szakértő bevonásával - állapítja meg, és arról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a járműben talált tárgyakat is.

26. §

(1) A hatóságilag elszállított , üzemképtelen járműveket az erre a célra kijelölt (megbízott) szervezet az üzembentartó, vagy a tulajdonos költségére és veszélyére tárolja.

(2) A kényszer-elszállítás és a tárolás költségei az üzembentartót, hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező jármű esetében a tulajdonost terhelik.

(3) Amennyiben az üzembentartó, vagy a tulajdonos kiléte megállapítható, a tároló szervezet a beszállítás napjától számított 15 napon belül köteles az üzembentartót, vagy a tulajdonost írásban felszólítani a jármű 30 napon belüli elszállítására.

(4) Amennyiben a tulajdonos kilétének megállapítása a jármű felnyitását igényli , úgy a beszállítást követő 15. és 30. nap között a szállítást elrendelő szerv jelenlétében jegyzőkönyv feltétel mellett a járművet fel kell nyitni és a szükséges adatok megállapítását követően le kell zárni. A jegyzőkönyvben a felnyitás és a lezárás tényén felül rögzíteni kell az azonosításhoz szükséges adatokat, a járműben talált tárgyak felsorolását és a felnyitás során tapasztalt , beszállításkor nem rögzített sérüléseket. A tároló szervezet a tulajdonos, vagy üzembentartó kilétének megállapítását követő 15 napon belül köteles a tulajdonost, vagy az üzembentartót írásban felszólítani a jármű 30 napon belüli elszállítására.

27. §

16

Page 17: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

(1) A hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező , továbbá a 26. § (3) bekezdésében meghatározott, 3 hónap elteltével ki nem váltott üzemképtelen járműveket a tároló szervezet értékesítheti.

(2 A járművek és az azokban talál dolgok értékesítésére a talált dolgok értékesítésére és megsemmisítésére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. Azok árát a tároló szervezettel egyetértésben az a szerv állapítja meg, amelynek a járművet, vagy dolgot értékesítésre, vagy megsemmisítésre a tároló szervezet átadja.

(3) Az értékesítés során befolyt összeget a vállalat költségei levonása után öt évig elkülönített számlán kezeli , ezt követően a kerületi önkormányzat költségvetési számlája javára átutalja.

(4) Az üzembentartó, vagy tulajdonos a polgári jogi elévülési időn belül az értékesítés során befolyt - a tároló szervezet költségeivel csökkentett- összegre jogosult igényét érvényesíteni, amennyiben tulajdonjogát hitelt érdemlően igazolja.

(5) A tároló szervezet is jogosult az üzembentartóval, tulajdonossal szemben érvényesíteni az értékesítés során felmerült és a befolyt összegbő l nem fedezett , de felmerült költségét.

(6) Amennyiben a járművel kapcsolatos költségek a jármű értékét elérik, vagy meghaladják, úgy az közvetlenül értékesíthető .

17

Page 18: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

28. §

(1) Aki

• a korlátozott várakozási övezet területén érvényes engedély nélkül, vagy az azon feltüntetettől eltérő helyen és módon várakozik,

• engedélyt tanúsító matricát jogosulatlanul használ,

• az engedélyt tanúsító matricát a gépjárművön nem, illető leg az elő írástól eltérően, vagy annak jól láthatóságát nem biztosító módon helyezi el,

• üzemképtelen járművet közúton, közterületen engedély nélkül tárol,

• hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező járművet főútvonalon tárol,

• üzemképtelen járművet mellékútvonalon és az erre a célra kijelölt helyeken - 30 napon belül - közterület-használati hozzájárulás nélkül tárol,

• a közterületen történő tárolásra előírt szabályokat megszegi,

• az elindulást gátló eszközt megrongálja, vagy azzal bármilyen módon visszaél, szabálysértést követ el, melyért 30.000 Ft pénzbírsággal sújtható.

(2) Aki a rendeletben szabályozottól eltérő módon üzemeltet közterületi fizető parkolóhelyet, vagy szed parkolási díjat , az szabálysértést követ el , melyért 30.000,- Ft pénzbírsággal sújtható.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki.

(4) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott szabálysértési esetekben az eljáró szerv az illetékes önkormányzat jegyző je.

18

Page 19: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

Eljárási szabályok

29. §

(1) E rendeletben meghatározott XI. kerület Önkormányzata hatáskörébe tartozó engedély kiadása iránti kérelmet - a gépjárműadó befizetésének igazolásával egyidejű leg - a polgármesterhez kell benyújtani.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell:

• A kérelmező személyi adatait (név, lakcím, születési hely, idő , nem magánszemély kérelmező esetén az elnevezést, székhelyét, telephelyét, a képviselő nevét, címét),

• a jármű kategóriájának, illetve típusának megnevezését, forgalmi rendszámát, a forgalmi engedély számát,

• az övezet vagy a várakozási terület megnevezését, az engedély típusát és kiadásának indokait.

30. §

A kérelmet a polgármester megvizsgálja - és amennyiben az a rendelet elő írásainak megfelel - a kérelmező részére az engedélyt a költségtérítés befizetése után 15 munkanapon belül kiadja.

Értelmező rendelkezések

19

Page 20: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

31. §

E rendelet alkalmazásában:

a) Korlátozott várakozási övezetek: az 1/1975.(II.5.) KPM-BM együttes rendelet ( a továbbiakban: KRESZ) 15.§-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott módon kijelölt - és a FŐR alapján e rendelet 1. számú függelékében megállapított - olyan körülhatárolt területek, amelyek munkanapokon 08.00 és 18.00 óra között, szombaton 08.00 és 12.00 óra között díjfizetés ellenében és jól látható táblákon meghatározott - legfeljebb 1, 2, 3 vagy 4 óra - idő tartamig használhatóak ( továbbiakban: korlátozott várakozási övezet).

b) Várakozási övezetek: a KRESZ 15.§-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott módon kijelölt olyan körülhatárolt területek, amelyek munkanapokon 08.00 és 18.00 óra között, szombaton 08.00 és 12.00 óra között díjfizetés ellenében, de időtartam korlátozás nélkül használhatóak, és az 1. számú függelékben szerepelnek (továbbiakban: várakozási övezet).

c) Fizető parkolók: a KRESZ 17. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott módon kijelölt területek, ahol a várakozási díj fizetéséhez kötött. A fizető parkolók kijelölése és

üzemeltetése során a várakozási és a korlátozott várakozási övezetekre vonatkozó szabályozást kell alkalmazni.

d) Főútvonal: a KRESZ 11.§ (1) bekezdés e) pontjában említett "Főútvonal" jelzőtáblával jelölt út.

e) Kizárólagos használatú várakozóhely: az olyan várakozásra alkalmas közterület, amely kizárólagos használatot biztosít az engedélyesnek az épület homlokzata elő t t .

f) intézményi parkolási engedélyre jogosult az adott területen székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező jogi személy tartós gazdálkodási tevékenységet folytató és székhellyel, vagy telephellyel rendelkező magánszemély, vagy jogi személynek nem minősülő társaság és szervezet.

g) Lakóautó és lakó pótkocsi: különleges rendeltetésnek megfelelő felépítményű gépjármű , i l letve vontatmány, amelynek belső tere lakhatásra van kialakítva és berendezve.

h) Üzemképtelen jármű : hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező olyan jármű , amely a közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet részt.

20

Page 21: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

Hatálybalépés

32. §

(1) A rendelet 2004. január 1-én lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Budapest XI. kerületének

közterületein a járművel várakozási rendjének egységes kialakításáról, a várakozási

díjról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 16/2001./VII.18./

XI.ÖK számú, valamint az azt módosító 29/2001./X.25./ XI.ÖK számú, a

42/2002./XII.23./ XI.ÖK számú, valamint a 16/2003./VI.24./ XI.ÖK sz. rendelet.

Budapest, 2003. október 16.

dr. Filipsz Andrea s.k.

jegyző

Molnár Gyula s.k.

Polgármester

21

Page 22: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

1. számú melléklet

a Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendeletéhez

Várakozási övezet szerinti besorolású parkolási területek

Irinyi utca -Bogdánfy utca - Budafoki út

4 órás maximális várakozási időtartam

szerinti besorolású parkolási területek

Kelenhegyi út a Kelenhegyi lépcsőig - Kelenhegyi lépcső - Ménesi út - Somlói út - Balogh Tihamér lejtő - Villányi út - Tas vezér utca - Ulászló utca - Bartók Béla út a vasúti töltésig - Hamzsabégi út - Szerémi sor - Baranyai utca - Budafoki út - Karinthy Frigyes út - Egry József utca - Sztoczek utca - Bertalan Lajos utca - Budafoki út - Szent Gellért tér által közrezárt terület, kivéve a Kelenhegyi lépcső , a Somlói lépcső és a Kanizsai utca.

2. számú melléklet

a Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendeletéhez

22

Page 23: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

XI. KERÜLETBEN LÉVŐ FŐVÁROSI TULAJDONÚ KÖZTERÜLETEK

KÖZUTAK : Balatoni út Bartók Béla út Bocskai út Budaörsi út Fehérvári út Hegyalja út Irinyi József utca Október 23. utca Villányi út

KÖZTEREK : Szent Gellért tér Kosztolányi Dezső tér Móricz Zsigmond körtér

3. számú melléklet

a Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendeletéhez

A TERÜLETI FELOSZTÁS SZERINT, JÁRMŰ FAJTÁNKÉNT MEGÁLLAPÍTOTT ÓRÁNKÉNT FIZETENDŐ VÁRAKOZÁSI DÍJ MÉRTÉKE

1./ Móricz Zsigmond körtér - Villányi út - Tas vezér utca - Ulászló utca - Bartók Béla út - Benedikt Ottó utca - Hamzsabégi út - Bukarest utca - Ulászló utca - Fehérvári út -Hamzsabégi út - Bogdánfy Ödön utca - Irinyi utca - Karinthy Frigyes út - Egri József út - Stoczek utca - Bertalan Lajos utca - Budafoki út - Szent Gellért tér által határolt díjövezet.

23

Page 24: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

Személygépkocsi, oldalkocsismotorkerékpár, személygépkocsivalvontatott pót- vagy lakókocsi

220 Ft

Lakóautó, autóbusz, tehergépkocsi,vontató és az ezekkel vontathatópótkocsi (félpótkocsi, lakókocsi)

660 Ft

2./ Szent Gellért tér - Kelenhegyi út - Mányoki út - Ménesi út - Balogh lejtő -Villányi út - Bartók Béla út által határolt díjövezet.

Személygépkocsi, oldalkocsismotorkerékpár, személygépkocsivalvontatott pót- vagy lakókocsi

140 Ft

Lakóautó, autóbusz, tehergépkocsi,vontató és az ezekkel vontathatópótkocsi (félpótkocsi, lakókocsi)

420 Ft

3./ Szent Gellért tér - Bartók Béla út - Karinthy Frigyes út - Egri József út - Stoczek út - Bertalan Lajos utca - Budafoki út - Szent Gellért tér által határolt díjövezet.

Személygépkocsi, oldalkocsismotorkerékpár, személygépkocsivalvontatott pót- vagy lakókocsi

160 Ft

Lakóautó, autóbusz, tehergépkocsi,vontató és az ezekkel vontathatópótkocsi (félpótkocsi, lakókocsi)

480 Ft

4. számú melléklet

24

Page 25: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

a Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendeletéhez

1) A várakozási engedély kiadásáért, cseréjéért, pótlásáért, i l letve a kedvezményt

helyettesítő matricáért fizetendő költségtérítés mértéke eljárásonként 1000 Ft, kivéve

a 6. § (8) bekezdésében meghatározott kedvezményezettek körét, melyek 3000 Ft

költségtérítést fizetnek eljárásonként.

2) Intézményi közterületi várakozási engedélyek 50 %-os díjkedvezményre jogosítanak.

3) A polgármester a kérelmek elbírálása során méltányosságot gyakorolhat.

4) A 6. § (1), (5) és (7) bekezdésében meghatározott lakossági és szolgálati közterületi

várakozási engedély az (1) bekezdésben meghatározott költségtérítésen túl ingyenes.

5) Intézményi kedvezményes bérlet megváltási díja:

Bérlet típusa: éves bérlet fél éves bérlet negyed éves bérlet Megváltási díj: 100.000 Ft 60.000 Ft 32.500 Ft

25

Page 26: Budapest Főváros XI · Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint

26

5. számú melléklet

a Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzat

36/2003./X.21./ XI.ÖK számú rendeletéhez

Szolgálati várakozási engedélyre jogosultak:

1) Az Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, a Polgármesteri Hivatal vezető köztisztviselői , valamint a Jegyző által kijelölt, helyszínelést végző köztisztviselői a tulajdonukban levő egy darab személygépkocsira, amennyiben más jogcímen nem rendelkeznek engedéllyel.

2) a kerületi tisztiorvos,

3) a kerületi fő-állatorvos,

4) az Egészségügyi Szolgálat 1 darab,

• Önkormányzat Intézményei és gazdasági társaságai intézményenként, társaságonként 1-1 darab,

6) a szociális ellátást biztosító intézmények és társaságok szolgálati gépkocsijai intézményenként 1-1 darab.