40
XIX. évfolyam 22. szám • Megjelenik kéthetente 40 oldalon • 2013. november 18. November 30-án nyitja meg kapuit az in- gyenes jégpálya a Fõ téren. Az advent Óbu- dán eseményei december 22-ig tartanak. Pályázati forrásból rendezik, elsõ alkalommal december 2-án, a„Világnapi Vigasságot” a Fogyatékosok Világnapja alkalmából. Átvette a BRFK a Hotel Retrot, ahol 184 rendõrnek tudnak lakást, elhelyezést biz- tosítani, kulturált körülmények között. 17 Rendõrlakások az egykori szállodában 4 Ingyenes korcsolyapálya a Fõ téren 12 Fogyatékosok Világnapja Megjelenésünk Lapunk következõ száma december 2-án, hétfõn jelenik meg. Újságunk korábbi számai is olvashatók a www.obuda.hu honlapon. Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes Bús Balázs polgármester Tarlós István fõpolgármesterrel egyeztetve javasolja a fizetõparkolás bevezetésének elhalasztását 2015 közepéig 1-ES VILLAMOS: BUDÁRÓL PESTEN ÁT BUDÁRA. Már december elején elkezdõdhetnek a munkák a Rákóczi híd környezetében. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint 2015 tavaszától átszállás nélkül utazhatunk az 1-es villamossal a Bécsi úttól a Fehérvári útig. INFORMÁCIÓ A 6. OLDALON 2 015 márciusáig közel 19 ezer méter új csator- na épül a III. kerületben fõvárosi beruházásban, a III. kerületi önkormányzat több mint 400 millió forin- tos hozzájárulásával. A be- ruházás még idén elkezdõ- dik. BÕVEBBEN A 8. OLDALON 19 ezer méter új csatorna épül FOTÓK: ANTAL ISTVÁN Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere javaslatot tesz a fizetõparkolás bevezetésének 2015 közepéig történõ elhalasztására, valamint megbízza az Óbudai Parkolási Kft.-t további kedvezmények kidolgozására és a Budapesti Közlekedési Központtal történõ tárgyalások lefolytatására FOLYTATÁS A 2. OLDALON

Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

XIX. évfolyam 22. szám • Megjelenik kéthetente 40 oldalon • 2013. november 18.

November 30-án nyitja meg kapuit az in-gyenes jégpálya a Fõ téren. Az advent Óbu-dán eseményei december 22-ig tartanak.

Pályázati forrásból rendezik, elsõ alkalommaldecember 2-án, a„Világnapi Vigasságot” aFogyatékosok Világnapja alkalmából.

Átvette a BRFK a Hotel Retrot, ahol 184rendõrnek tudnak lakást, elhelyezést biz-tosítani, kulturált körülmények között.17

Rendõrlakások az egykori szállodában

4Ingyenes korcsolyapálya a Fõ téren

12Fogyatékosok Világnapja

MegjelenésünkLapunk következõ száma december 2-án,hétfõn jelenik meg. Újságunk korábbi számaiis olvashatók a www.obuda.hu honlapon.

Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenesBús Balázs polgármester Tarlós István fõpolgármesterrel egyeztetve javasolja

a fizetõparkolás bevezetésének elhalasztását 2015 közepéig

1-ES VILLAMOS: BUDÁRÓL PESTEN ÁT BUDÁRA. Már december elején elkezdõdhetnek a munkák a Rákóczi híd környezetében. A Budapesti KözlekedésiKözpont közleménye szerint 2015 tavaszától átszállás nélkül utazhatunk az 1-es villamossal a Bécsi úttól a Fehérvári útig. INFORMÁCIÓ A 6. OLDALON

2 015 márciusáig közel19 ezer méter új csator-

na épül a III. kerületben

fõvárosi beruházásban, aIII. kerületi önkormányzattöbb mint 400 millió forin-

tos hozzájárulásával. A be-ruházás még idén elkezdõ-dik. BÕVEBBEN A 8. OLDALON

19 ezer méter új csatorna épül

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere javaslatot tesz a fizetõparkolás bevezetésének 2015 közepéig történõ elhalasztására, valamint megbízza azÓbudai Parkolási Kft.-t további kedvezmények kidolgozására és a Budapesti Közlekedési Központtal történõ tárgyalások lefolytatására FOLYTATÁS A 2. OLDALON

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 1

Page 2: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám2Önkormányzat – Parkolás – Felhívás

FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

Az Óbudai Parkolási Kft.által kiírt, a fizetõparkolásbevezetéséhez szükséges,a parkolóórák beszerzésé-re irányuló közbeszerzéseredménytelenül zárult,mert november 8-án a 10órai határidõre nem érke-zett egyetlen ajánlat sem.

A III. kerületi önkor-mányzat a lakossági pa-naszok felerõsödése kap-csán döntött úgy, hogy akerület déli részén, a Bu-dapest Fõváros Önkor-mányzata által kijelölt zó-nákban bevezeti 2014. ja-nuár 1-jével a fizetõpar-kolás rendszerét. A beve-zetésrõl szóló döntés in-dokai között szerepelt,hogy a II. kerület egészena III. kerület határáig ki-terjesztette a fizetõparko-lást. Ennek okán a kerületdéli részét az eddig is súj-tó probléma, miszerint azagglomerációból érkezõka kerület ezen részét P+R-ként használták, felerõsö-

dött. A kaotikus parkolásiállapotok miatt az itt élõIII. kerületi lakosok azzalszembesültek, hogy a lak-helyük közelében lehetet-lenné vált parkolni.

A fizetõparkolás rend-szerének bevezetésével azönkormányzat célja tehát,elsõsorban ennek az álla-potnak a felszámolása volt.Annak érdekében, hogy aIII. kerület lakosait a lehetõ

legkisebb mértékben ter-helje ez az intézkedés, azönkormányzat a fõváros-ban egyedülálló kedvez-ményrendszer bevezeté-sérõl döntött. Arendszer afizetõparkoló övezetbenélõknek lakásonként nemegy, hanem két autó ingye-nes parkolását engedélye-zi, míg a fizetõ övezetenkívül élõ kerületi lakosok-nak napi 1,5 óra ingyenesparkolását biztosítja. Agyermekeiket a III. kerüle-ti oktatási intézményekbeszállító szülõknek, az érin-tett intézmény közelébennapi 2×20 perc ingyenesvárakozásra ad lehetõsé-get. Az elmúlt idõszakbana kijelölt fizetõ övezetbenmegtörtént a parkolóhe-lyek kialakítása és felfesté-se. Ez utóbbival már ön-magában is javult a parko-lási helyzet a különösenterhelt részeken.

A közbeszerzés ered-ménytelensége okán a2014. január 1-jei dátumobjektív okok miatt nemtartható.

Bús Balázs polgár-mester Tarlós István fõ-polgármesterrel egyez-tetve ezért az alábbi in-dokok alapján úgy dön-tött, javaslatot fogalmazmeg Óbuda-Békásme-gyer Képviselõ-testüle-tének a rendszer beveze-tésének 2015 közepéigtörténõ elhalasztására.

1. Jóllehet a kedvez-mények a fentiekbenemlített módon nagy-mértékben kedveznek akerületi lakosságnak,újabb igény fogalmazó-dott meg a fizetõ öveze-ten kívül élõk részérõl azõket érintõ kedvezmé-nyek kibõvítésére.

2. Az esztergomi vasútüzembe helyezése 2015közepére várható, melyaz agglomerációs közle-kedést is jelentõsen befo-lyásolni fogja.

3. A Budapesti Közle-kedési Központ (BKK)által koordinált, fonódóvillamos beruházás a III.kerület területén a 17-esvillamos teljes pályasza-

kaszának rekonstrukció-ját foglalja magában,amely várhatóan 2015márciusában fejezõdikbe. A BKK tájékoztatásaszerint a tervezett fizetõövezeten belül lévõSzépvölgyi út és Nagy-szombat utca közöttiszakaszt 2014 egészé-ben, részlegesen vagyteljes hosszában lezár-ják. Ezt figyelembe véveezen a szakaszon nemvezethetõ be a fizetõpar-kolás.

4. A Budapest FõvárosiÖnkormányzat és a III.kerületi önkormányzatközött, a fizetõparkolássalérintett, fõvárosi tulajdonúközterületek üzemelteté-sérõl szóló megállapodása mai napig nem jött létre.

Bús Balázs polgármes-ter, tekintettel a felsorolthalasztó körülményekre,felkéri az Óbudai Parko-lási Kft.-t:

• dolgozza ki a fizetõ-parkoló övezeten kívülélõ kerületi lakosok ked-vezményeinek bõvítését;

• folytassák a parkoló-helyek felfestését a ke-rület többi, a fizetõpar-kolással nem érintett te-rületein is, ezzel elõsegít-ve és megkönnyítve aszabályos parkolást;

• megbízza továbbá akft. ügyvezetõjét, hogyfolytasson tárgyalásokata Budapesti KözlekedésiKözponttal további P+Rparkolók kialakítására;

• valamint a HÉV-megállók évek óta húzó-dó akadálymentesítésé-nek megvalósítása érde-kében.

Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes

Építészeti értékek támogatott felújításaÓbuda-Békásmegyer Önkormányzatának polgármestere felhívással fordul akerületi társadalmi és érdekképviseleti szervekhez, valamint a lakossághoz.Budapest Fõváros Önkormányzata a fõváros városképét meghatározó építé-szeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja, ezért 30 millió forintösszeget biztosított a „Mûemléki keret 2013” címû, valamint 40 millió forintotaz „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2013” címû pályázatra.A pályázati kiírások a Budapest portálon(http://budapest.hu/Lapok/Pályázati-kiírás-Mûemléki-Keret-2013.aspx,http://budapest.hu/Lapok/Pályzati-kiírás-Építészeti-Értékvédelmi-Támogatás-2013.aspx) megjelentek, innen letölthetõk, illetve nyomtatott formában az ügy-félszolgálati irodán (1033 Budapest, Harrer Pál utca 2.) megtekinthetõk, vala-mint nyomtatott formában a Fõpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján(1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3.) átvehetõk. Bús Balázs

polgármester

A Bem József Díj 2014. éviadományozása

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Képviselõ-tes-tülete és Varsó Bemowo kerületének Képviselõ-testülete2010-ben közösen alapította meg a Bem József Díjat,mely díj odaítélését és átadását rendelet szabályozza.„A díj adományozható annak a kiemelkedõ tevékenységetkifejtõ természetes személynek, jogi személynek, jogi sze-mélyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaságnak, aki(amely) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és VarsóBemowo kerülete közötti együttmûködés elmélyítéséhez,fejlesztéséhez kimagasló teljesítményével hozzájárult, vala-mint a lengyel-magyar kapcsolatok és barátság elmélyítéseérdekében kiemelkedõ munkát végzett.”A díj különösen a tudomány és oktatás, kultúra, sport ésturisztika, gazdasági kezdeményezés, közélet területeinvégzett tevékenységért ítélhetõ oda.A Bem József Díj évente adományozható lengyel részrõl egyés magyar részrõl egy fõ részére.A magyar díjazott személyére 2013. november 30-áig írás-ban - a 29/2010. (VI. 4. ) Ör. 1. számú melléklet formanyom-tatványának kitöltésével - tehet indítványt: a polgármester,legalább 5 települési képviselõ, az önkormányzat terüle-tén mûködõ társadalmi szervezet és az önkormányzat te-rületén lakóhellyel rendelkezõ, legalább 50 nagykorú ál-lampolgár.A magyar díjazott kilétérõl a Bem József Díj Kuratóriumá-nak javaslata alapján Óbuda-Békásmegyer Önkormány-zatának Képviselõ-testülete dönt 2014. január 31-éig, azadományozás indokait is tartalmazó határozatban.A díjat várhatóan Bem József születésnapján, márciusbanadják át. A díjjal kisplasztika és oklevél jár.A magyar díjazott kilétére tett javaslatokat - azaz a kitöltött for-manyomtatványt - zárt borítékban, a polgármesteri hivatal cí-mére (Budapest Fõváros III. kerület, Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzat Polgármesteri Hivatala, 1033 Budapest, Fõ tér3.) postai úton kérjük benyújtani, „Javaslat Bem József Díjadományozására” megjelöléssel, 2013. november 30-áig.(A benyújtási határidõ a postára adás dátumát jelenti. Aformanyomtatvány letölthetõ a www.obuda.hu honlapról.)Bõvebb információ a következõ telefonszámon, illetve e-mail cí-men kérhetõ: +36-1-437-8834; e-mail: [email protected].

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 2

Page 3: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Önkormányzat – Szociális3

Lapzártakor érkezett: A szo-ciális munka kiemelkedõenfontos azokban az idõkben,amikor a társadalmi közös-ségek elkezdtek leépülni -fogalmazott Bús Balázs pol-gármester a Szociális Mun-ka Napján rendezett díjáta-dó ünnepségen.

Számunkra, szaléziakszámára rendkívül

fontos, hogy az önkor-mányzat a szociális mun-káért járó elismeréstFischer Ágoston egykoriplébánosról nevezte el.Hiszen 1920-ban azért te-lepült a rend Óbudára,hogy átvegye a két évvelkorábban elhunyt atya ál-

tal alapított intézmény ve-zetését, és folytassa a sze-gényekért végzett szolgá-latot - mondta köszönõbeszédében Ábrahám Bé-la SDB, a Szalézi SzentFerenc Társaság tarto-mányfõnöke november12-én, a Szociális Munka

Napja alkalmából rende-zett ünnepségen az Óbu-dai Kulturális Központ-ban.

93 éve ÓbudánA III. kerületi önkor-

mányzat 2005-ben hoztalétre a Fischer Ágoston

Óbudai Szociális Díjat,amelyet évente, a Szociá-lis Munka Napján ad át aterületen hosszú ideje ki-magasló eredményt fel-mutató szakembereknek,szakközösségeknek. Azelismerést az 1900-asévek elején a Kiscelli ut-cában a Szent Alajos Há-zat alapító és mûködtetõplébánosról nevezte el.Ebben az esztendõben kü-lönös hangsúlyt ad a ki-tüntetés értékének, hogyazt az Óbudai Szent Ala-jos Szalézi Rendház kö-zössége vehette át, amely- ahogy az a tartományfõ-nök szavaiból is kiderült -kilencvenhárom éve szol-gál Óbudán. A Kiscelli ut-cai ingatlant egyébként azállamosításkor elvesztettea rend. A kilencvenesévek elején a Bécsi útonépítettek új rendházat,hozzá közösségi tereket,sportpályákat, hogy foly-tathassák munkájukat.

Késõbb egy kápolnát isfelhúztak, 2003-ban pedigvégre visszakapták aKiscelli utcai ingatlant,amellyel lehetõvé vált atevékenységük bõvítése.

ASzent Alajos Rendházközössége 2009-ben kezd-te meg azt a programot,amellyel a hírük a leg-messzebbre szaladt: rosszanyagi körülmények kö-zött lévõ gyerekeket reg-geliztetnek rendszeresen.

Társadalom,közösség,

szolidaritásAz önkormányzat a

Szociális Munka Napjánpénzjutalommal járó di-cséreteket is átnyújt azok-nak a szakembereknek,akik saját szakterületükönkiemelkedõ teljesítménytnyújtottak. Bús Balázspolgármester ünnepi kö-szöntõjében úgy fogalma-zott, különösen fontos aszociális munka azokbanaz idõkben, amikor a fel-mérések szerint a társadal-mi közösségek folyama-tosan leépülnek.

- Önök a munkájuk so-rán gyakran találkozhat-nak a társas kapcsolatokhiányából, a család fel-bomlásából fakadó reak-ciókkal, a beletörõdéssel,elfojtással, agresszióval.A szociális munka egyikfontos feladatának gon-dolom a társadalom ko-héziójának erõsítését, aszolidaritás attitûdjénekfenntartását - mondta apolgármester hozzátéve,hogy az önkormányzatéppen ezért tartja rendkí-vül fontosnak a szociálismunka támogatását és el-ismerését. K. Gy.

Átadták a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat

Mentsük meg a közösségeket!

Dicséretben részesültekHorváth Ildikó, a polgármesteri hivatal szociálisszolgáltató fõosztály szociális ügyintézõje, bizottsá-gi referense; Fodor Krisztina szociális gondozó, azÓbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központmunkatársa; Domonkos Attiláné ápoló, az ÓbudaiSzociális Szolgáltató Intézmény dolgozója; GyurkóAndrásné bölcsõdevezetõ, az Óbudai EgyesítettBölcsõdék munkatársa; Molnárné Kisdi Réka kór-házi szociális munkás, az Óbudai Családi Tanács-adó és Gyermekvédelmi Központ dolgozója.

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzatának

Képviselõ-testülete 2005-ben alapította a FischerÁgoston Óbudai SzociálisDíjat. Az elismerés azok-nak a személyeknek, cso-portoknak, szervezeteknekvagy intézményeknek ado-mányozható, akik/ame-lyek kimagasló teljesít-ménnyel vagy életmûvük-

kel hozzájárultak Óbuda-Békásmegyer szociális el-látásainak, szolgáltatásai-nak fejlõdéséhez, valaminthátrányos helyzetû lakosaiéletminõségének javításá-hoz. A díjat - melyre bárkijavaslatot tehet -, mindenévben a Szociális MunkaNapján adja át az önkor-mányzat vezetése. (Az el-ismeréssel oklevél és pénz-

jutalom jár.) Idén legtöb-ben az Óbudai Szent Ala-jos Szalézi Rendház tevé-kenységét kívánták elis-merni a Fischer ÁgostonÓbudai Szociális Díjjal. Aszervezet a rászoruló gyer-mekek és fiatalok életminõ-ségének javítása érdeké-ben kifejtett áldozatosmunkájáért részesül az el-ismerésben.

A Fischer Ágoston-díjról

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Az Óbudai Szent Alajos Szalézi Rendház közösségének ítélte oda idén a Fischer Ágoston Óbu-dai Szociális Díjat a képviselõ-testület. Az elismerést a Szociális Munka Napja alkalmábólrendezett ünnepségen adták át az Óbudai Kulturális Központban november 12-én. Tran SiNghi Ferenc SDB, az Óbudai Szent Alajos Szalézi Rendház vezetõje, Ábrahám Béla SDB, aSzalézi Szent Ferenc Társaság tartományfõnöke, Bús Balázs polgármester, Menczer Erzsébetországgyûlési és önkormányzati képviselõ és Kelemen Viktória alpolgármester a díjátadón

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 3

Page 4: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám4Önkormányzat – Társasházak

Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata a Fõ térenminden évben ingyenesjégpályát mûködtet.

Idén november 30-án 8órakor nyitja meg ka-

puit a korcsolyapálya, ésaznap este a Gepárd Jég-korong Egyesület tart be-mutatót. Az idõjárásfüggvényében 2014. feb-ruár 2-ig várják a látoga-tókat a jégpályán. A hiva-talos, ünnepélyes meg-nyitón, december 1-jén17 órától Pavuk Viktória(mûkorcsolyázó, Eb IV.helyezett) kûrjét láthatja aközönség.

A Fõ tér adottságait ki-használva a pálya 400négyzetméter területû, ígyaz adventi vásár kényel-mesen elfér körülötte. Akorcsolyapályát mindenkiingyenesen használhatja,de 12 éves kor alatt kísérõjelenléte ajánlott.

Naponta 8-tól 22 óráigtart nyitva. A pálya mellettegy korcsolyakölcsönzõ,öltözõ és büfé sátor mûkö-

dik. 26-tól 46-os méret kö-zött bárki talál megfelelõkorcsolyacipõt; felnõttek-

nek 600 forint, gyerekek-nek 400 forint a bérlés dí-ja. Rendszeres korcsolya-

oktatás nincs, de a helyszí-nen ajánlanak oktatót. Ér-demes délelõtt kihasználni

a lehetõséget, mert délutánés hétvégén több emberrelehet számítani.

November 30-tól ingyenes jégpálya a Fõ téren

A november 15-tõl hatályosrendelet-módosítás szerint,a társasházban nem lakáscéljára szolgáló helyiségbencsak a társasházi közgyûléshozzájárulásával lehet sze-szes italt árulni, 22 és 6 óraközött zeneszolgáltatást,mûsoros elõadást nyújtani,valamint bejelentés-kötelesipari tevékenységet végezni.

Évek óta tartó, a társas-házakban élõket sú-

lyosan érintõ áldatlan álla-potot orvosolt Óbuda-Bé-kásmegyer Önkormány-zata az október 24-ei kép-viselõ-testületi ülésen. Akorábbi jogi szabályozásolyan szélesre tárta a vál-lalkozások lehetõségeit,hogy kocsmát, vendéglá-tóhelyet, szeszes italt for-galmazó üzletet, bejelen-tési kötelezettség alá esõipari telepet lehetett nyitnibármelyik társasházban

úgy, hogy a tevékenységmegkezdésérõl még csaka társasházi közös képvi-selõt sem kellett elõzete-sen tájékoztatni. Ez a sza-bályozás védtelenné és ki-szolgáltatottá tette a tár-sasházban élõket, akiknem hozhattak arra nézvedöntést, hogy a társasház-

ban folyhat-e ilyen termé-szetû tevékenység.

Az esetek jelentõs ré-szében a lakosság márcsak a megnyitott egységzajos mûködése kapcsánszerzett tudomást a meg-változott helyzetrõl, melygyakorlatilag ellehetetle-nítette éjszakai pihenését,

nyugalmát. A 33/2008.(VI. 30.) önkormányzatirendelet legújabb módosí-tása szerint 2013. novem-ber 15-e után a társasház-ban nem lakás céljáraszolgáló helyiségben csaka társasházi közgyûléshozzájárulásával lehetolyan új üzletet vagy szó-

rakozóhelyet nyitni, aholszeszes italt kívánnakárulni, vagy 22 és 6 óraközött zeneszolgáltatást,mûsoros elõadást nyújta-ni. Ez vonatkozik a beje-lentés-köteles ipari tevé-kenységre (például autó-javítás, varroda) is.

Az új szabályozás tehátvisszaadja a lehetõséget atársasházak részére, hogysaját dolgaikban újra ma-guk dönthessenek. Ez je-lent némi adminisztrációsterhet, de nem feltétlenülkell minden egyes esetbena lakógyûlést összehívni.Vannak olyan társasházak,ahol a belsõ szabályzatoklehetõvé teszik az írásbeliszavazást. Illetve azt ismeg lehet tenni, hogy a so-ron következõ ülésén a la-kógyûlés hoz egy olyandöntést, hogy ilyen tevé-kenységekhez általábanhozzájárul-e, vagy sem.

Az önkormányzat fellépett a társasházi lakóközösségek nyugalma érdekében

Szigorodnak az üzletnyitás szabályai

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 4

Page 5: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Önkormányzat – Emlékezés5

A z 1956-os forrada-lom és szabadság-

harc sorsfordító ese-ményként íródott be amagyar nemzet történel-mébe. Az október 23-ánkitört forradalom no-vember 4-én vált nem-zeti szabadságharccá. Enap hajnalán az ország

egész területén megin-dult a szovjet támadás.A magyar nép küzdelmeés ellenállása során többezer szabadságharcosadta vérét, áldozta feléletét a hazáért.

- 1956 öröksége a ra-gaszkodás a független-séghez - fogalmazott

Varga Mihály nemzet-gazdasági miniszter amegemlékezésen, majdhangsúlyozta: - 1956

szellemében meg kellõriznünk függetlensé-günket, ragaszkodnunkkell nemzeti értékeinkhezés érdekeinkhez, erõsíte-nünk kell a magyarságösszetartozását, és kö-vetkezetesen ki kell áll-nunk a határainkon túlélõ magyarság jogaiért.A kitûzött célok elérésé-hez gazdasági és társa-dalmi értelemben is sike-res országot kell teremte-ni, amely képes érdekei-nek érvényesítésére. Hoz-zátette: az eddigi törvény-alkotással, valamint agazdaságpolitikában ésa társadalomban elértsikerekkel közelebb ju-tottunk e célokhoz, ésminden reményünk meg-van arra, hogy önbiza-lommal tekintsünk a kö-

vetkezõ évek elé. Jó útonjárunk, de a munkát, amegkezdett változtatáso-kat végig kell vinni, ésnem szabad engedni,hogy ismét veszélybe ke-rüljön mindaz, amit kö-zösen, rengeteg munká-val, számos hazai ésnemzetközi kritika elle-nére elértünk. Magyar-ország nem lehet újra ki-szolgáltatott ország, ésnem enged azoknak, akikel akarják hazudni ered-ményeit, csorbítanáknemzeti függetlenséget -jelentette ki a miniszter.

Dalmadi Jenõ nyugál-lományú ezredes fel-idézte a forradalommegrázó pillanatait,melyeket 19 éveset éltát. Beszélt az akkori fia-talságról, a gyermekek-rõl, akik szintén fegy-vert fogtak, illetve rész-letesen beszámolt aSchmidt-kastélynál zaj-lott események jelentõ-ségérõl.

A beszédek után a mi-niszter, valamint az ön-kormányzat és a kerületipártok, civil szervezetekképviselõi megkoszo-rúzták az épület falán el-helyezett, az óbudai har-cokban részt vevõ már-tírok emlékére állítotttáblát. sz.

„1956 öröksége ragaszkodás a függetlenséghez”

Óbuda hõseire és áldozataira emlékeztekAz 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján anovember 4-ei eseményekrõl is megemlékeztek aSchmidt-kastélyban és annak bejáratánál. Ott, ahol 57évvel ezelõtt utolsókként tartották a „frontot” Óbudahõsei. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ésDalmadi Jenõ nyugállományú ezredes mondott beszédet.A november 3-ai eseményen Menczer Erzsébet ország-gyûlési és önkormányzati képviselõ és Bús Balázs pol-gármester is koszorúzott.

A Munkástanácsok Országos Szövetsé-ge, az „1956 Öröksége” Alapítvány és acsalád közösen állított emléktáblát D.Szûcs Lászlónak egykori lakóhelyén, aVörösvári út 41. szám alatt.

D. Szûcs Lászlót a Debreceni Me-gyei Bíróság 10 év börtönbüntetésreítélte, miután a Biogál Munkástanácstagjaként aktív szerepet vállalt az1956-os forradalom és szabadság-harcban. Amnesztiával szabadult1960-ban, majd 1961-ben a fõváros-ba került. Ettõl kezdve élete szorosankötõdik Óbudához.

Amegemlékezésen egykori harcos-társa, Dalmadi Jenõ idézte fel a vácibörtönben történt elsõ találkozásukat.

Palkovics Imre, a Munkástaná-csok Országos Szövetsége elnökeazt mondta: D. Szûcs László nemakart hõs lenni, de vállalta azt a sze-repet, melyre a történelmi idõ hívta.

- Egyszerû magyar ember volt, akiszerette a hazáját, az országot, aholélni akart - hangsúlyozta MenczerErzsébet országgyûlési és önkor-mányzati képviselõ. - 1956-ban bá-torságát bizonyította, amikor lelkét,családját és szabadságát is kockáratette a nemzetért, s így vált hõssé.

A megemlékezõ szavakat követõ-en D. Szûcs László özvegye, fia és aMunkástanácsok elnöke leplezte leaz emléktáblát, majd elhelyezték azemlékezés virágait.

1956 tette hõssé – emléktáblát kapott

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 5

Page 6: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám6Közlekedés

Csatornarekonstrukciósmunkálatok zajlanak a Bé-csi úton, a Nagyszombat ut-ca és a Tímár utca között aFõvárosi Csatornázási Mû-vek Zrt. megbízásából. No-vember elejétõl várhatóandecember közepéig jelentõsforgalomkorlátozásra kellszámítani a térségben.

ANagyszombat utcaés a Bécsi út csomó-

pontban november köze-péig sajtolás folyt. A Bé-csi úton a Nagyszombatutcától a Tímár utcáig ter-jedõ úgynevezett nyílt ár-kos kivitelezés decemberközepéig tart. Az elké-szült szakaszokon az út-burkolatot decemberbenvéglegesen helyreállítják.Felújítás négy ütemben

A munkavégzés négyszakasza alatt a Bécsiúton jelentõs forgalom-korlátozásra kell számíta-ni. Az ütemek idõpontjai- a kivitelezõ Colas Al-terra Zrt.-tõl kapott tájé-koztatás szerint - várható-an így alakulnak:

• A november 5-e és15-e közötti elsõ ütem-ben a Bécsi úton a város-központ felé vezetõ útpá-lyát lezárják a Nagy-szombat utca és a Tímárutca között. A forgalom avárosból kivezetõ útpá-lyán halad 2×1 forgalmisávon. A villamosforga-lom zavartalan lesz.

• November 16-a és29-e között (második

ütem) a Bécsi úton az el-sõ szakaszban kialakított

forgalmi rend lesz ér-vényben. A Nagyszom-

bat utca nyugati ágát le-zárják a Bécsi út és aNagyszombat utca cso-mópontjában.

• November 30-a ésdecember 14-e közöttzajló harmadik ütembenmegtartják a Bécsi útonaz elsõ szakaszban kiala-kított forgalmi rendet. ANagyszombat utca má-sodik ütemben lezártnyugati ágát megnyitják.A Doberdó utat a Bécsiút felõl lezárják. AzÓbudai Egyetemet aNagyszombat utca-Kecske utca-Doberdó útútvonalon lehet majdmegközelíteni.

• A harmadik ütemmegvalósítása után aBécsi úton a forgalom-korlátozások megszûn-nek, és az idõjárási vi-szonyok függvényében,elõreláthatólag 2014 ta-vaszán várható a negye-dik ütem megkezdése,melyben a Bécsi út vá-rosból kifelé vezetõ pá-lyáját lezárják. A közútiforgalom mindkét irány-ban a városközpont felévezetõ útpályán haladmajd 2×1 forgalmi sá-von. A Viador utcát és aTímár utcát lezárják aBécsi út felõl. A SanMarco utca forgalmirendje megváltozik: aTímár utca és a Viadorutca között déli irány-ban egyirányú lesz.

Forgalomkorlátozások a Bécsi út térségében

Õsz elején kezdõdtek megaz 1-es villamos vonalá-nak felújítási munkálataia Bécsi úti végállomás ésa XIII. kerületi Lehel utcaközött.

A Budapesti Közle-kedési Központ

(BKK) kommunikáció-jában már akkor na-gyobb ívû beruházásrólesett szó, amelynek cél-ja nem csak a teljes vo-nal korszerûsítése, ha-nem annak várva vártmeghosszabbítása a Rá-

kóczi hídon át a Fehér-vári útig.

November elsõ napjai-ban a BKK saját honlap-ján arról adott hírt, hogymegkötötték a szerzõ-dést az A-HÍD Zrt.-vel,így már december elejénelkezdõdhetnek a mun-kálatok a Rákóczi hídkörnyékén. Az új vonal-szakasz kialakításávalegyütt felújítják a Kere-pesi út és a Közvágóhídközötti szakaszt.

A beruházással a buda-pesti utazók sokat nyer-

nek. Az 1-es így kapcso-lódik majd a 18-assal, a41-essel és a 47-essel, rá-adásul egyetlen jeggyellehet majd utazni a Bécsiúttól a Fehérvári útig. Fi-gyelemre méltó hír -amelyet a BKK ugyan-csak a holnapján tett köz-zé -, hogy az 1-es vonalátszeretnék a késõbbiek-ben egészen a Kelenföldipályaudvarig meghosz-szabbítani.

A beruházás során nemcsak a villamospályátkorszerûsítik: a peronok

átalakításával akadály-mentes beszállóhelyekjönnek létre, a megállók-ban egységes tervezésû,

esztétikus utasvárók, va-lamint utaskényelmi be-rendezések épülnek.

(kegy)

A Fehérvári útig megy hamarosan az 1-es villamos

Budáról Pesten át Budára

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 6

Page 7: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Önkormányzat – Köszöntés7

Szõlõt mûvel, bort készít,minden vasárnap templom-ba jár. A hosszú élet titkátnem kutatja, mégis száza-dik születésnapján kö-szönthették Szabó Józsefetnovember 4-én.

Józsi bácsi egy cserhát-surányi család elsõszü-

löttjeként jött a világra,1917-ben követte öccse,Ernõ. Az elsõ világháborúnem kímélte a családot.Míg az édesapa katonás-kodott, a nagyszülõk segí-tették õket: Józsi bácsit azapai nagyszülõk, Ernõ test-vérét pedig az anyai nagy-szülõk nevelték.

Édesapja a háború vé-gével épségben hazatérthozzájuk, a család örömeazonban nem tartott soká-ig, hiszen még abban azévben egy hirtelen beteg-ség következtében elve-szítették édesanyjukat.Édesapja 1920-ban újramegnõsült, édesanyja test-vérét, Joó Rozáliát vettefeleségül, akinek négygyermeke volt: Mária,Anna, Teréz és Ferenc.

Józsi bácsi Nyõgérbenvégezte el a hat elemit, eztkövetõen pedig napszá-mosként kezdett el dolgoz-ni. Késõbb Rábabogyosz-lóra került, ahol a községimûhelyben inasként he-lyezkedett el, majd kétévig Ajkán kovácssegéd-ként dolgozott. A másodikvilágháború kitöréséig az

úrkúti mangánércbá-nyában volt kovácslegény,azonban a háború után abányát megszüntették, ésvisszakerült Nyõgérbe.

Ekkor ismerkedett megCselédi Margittal, akivel1946 októberében házas-ságot kötöttek Ikerváron.1947-ben költöztek Buda-pestre, a III. kerületi Bene-

dek Elek utcába. Házassá-gukból két gyermekükszületett: 1949-ben Margités 1954-ben Tibor.

Józsi bácsi a LeipzigerVilmos Szesz- és Cukor-gyárban helyezkedett elgépészként, Margit nénibetanított munkás volt aHarisnyagyárban hárommûszakban. Rengeteget

dolgoztak, ennek köszön-hetõen 1954-ben jutányosáron meg tudtak vásárolniegy telket a Sóvári utcá-ban. Ide építették fel csalá-di házukat, és máig is ittélnek.

Józsi bácsi a Hajógyár-ban is dolgozott két évet,utolsó munkahelye pediga Harisnyagyár volt. 1974-ben innen ment nyugdíjba,de ezt követõen még 5-6éven keresztül szívesenvisszament besegíteni, haszükség volt rá.

Három unokájuk szüle-tett: Mária lányuknál egyfiú, Gyula, Tibor fiuknálpedig egy ikerpár: Rita ésPéter. Dédunokájuk mégnincs. Szabadidejükbenkertészkednek, saját kert-jükben a mai napig min-dent megtermelnek, amireszükségük van. Rengeteggyümölcsfájuk van, kert-jükben mindenféle zöld-ség megtalálható, szõlõ-jükbõl minden évben bortkészítenek. Minden vasár-nap eljárnak misére aZaránd utcai katolikustemplomba.

Saját készítésû borral koccinthat százévesen

A százéves Szabó Józsefet óbudai otthonában Bús Balázs polgármester köszöntötte

N ovember 1-jén töl-tötte be 90. életév-

ét Varga Imre. Mint ar-ról lapunk elõzõ számá-ban hírfotóban beszá-moltunk, a szobrászmû-vészt barátai egy rólaszóló könyvvel köszön-tötték születésnapja al-kalmából. Az önkor-mányzat nevében SzabóMagdolna fõtanácsadótolmácsolta a jókívánsá-gokat a Laktanya utcaiVarga Imre Kiállítóház-ban.

Kivételes tehetségétbizonyító alkotásai nyil-vánvalóvá tették, hogy aXX. század magyarszobrászatának egyikzsenije, aki mai napigdolgozik. Születésnapjaalkalmából az õt szeretõés tisztelõ barátok, kor-társmûvészek-, társmû-vészetek- és a szellemi

élet jeles képviselõi,közéleti szereplõk fo-galmazták meg gondo-lataikat a mûvészrõlszemélyesen és kötetbeszerkesztve is.

A „Vivát Varga!” címûkönyvben többek köztFekete György, a Ma-gyar Mûvészeti Akadé-mia elnöke, Glatz Fe-renc történész, Zsig-

mond Attila, a BudapestGaléria nyugalmazottfõigazgatója és Bús Ba-lázs polgármester fogal-mazta meg gondolatait a

mûvészrõl. (A „VivátVarga!” címû könyvmegjelenését Óbuda-Bé-kásmegyer Önkormány-zata is támogatta.) sz

Országgyûlési képviselõk fogadóórái• Bús Balázs polgármester és országgyûlési képvi-selõ (4. számú egyéni választókerület) elõzetes be-jelentkezés alapján tartja fogadóóráját. További in-formációért hívja a polgármesteri titkárságot a 437-8696-os telefonszámon.• Menczer Erzsébet (3. számú egyéni választókerü-let) országgyûlési és önkormányzati képviselõ min-den hónap elsõ csütörtökén 16-tól 18 óráig tart foga-dóórát a Kaszásdûlõ utca 7. szám alatti Fidesz-irodá-ban. Idõpont-egyeztetés miatt a fogadóórára elõzete-sen be kell jelentkezni a 367-8791-es telefonszámon.

Kilencvenéves az „Esernyõsök” alkotója

Vivát Varga! – könyvvel köszöntötték a szobrászmûvészt

Az Év Polgárõr PedagógusaSzücs János, a III. kerületi Polgárõr Egyesület veze-tõje az Év Polgárõr Pedagógusa kitüntetést vehetteát áldozatos munkájáért. Az elismerést az 1956-osemléknapon adták át a Stefánia Palotában tartottországos polgárõr ünnepségen. A kitüntetést az Or-szágos Polgárõr Szövetség elnöksége ítélte oda.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 7

Page 8: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám8Önkormányzat – Beruházás

A Fõvárosi Önkormányzat ameglévõ beépítéssel, jel-lemzõen lakófunkcióval ren-delkezõ területek szennyvíz-elvezetését és csatornabe-kötését a „Budapest Komp-lex Integrált Szennyvízelve-zetése” (KEOP-1.2.0/09-11-2011-0056) elnevezésû, afõváros összes kerületétérintõ szennyvízcsatornázá-si beruházási projektjévelkívánja megoldani.

Befejezés2015 tavaszán

A beruházás eredmé-nyeként a városrész szinteteljes egészében csatorná-zottá válik, a csatornávalmég el nem látott, vezeté-kes ivóvízzel rendelkezõlakóterületek rákapcso-lódnak a meglévõ csator-nahálózatra, illetve ameglévõ hálózat hiányzómellékcsatornái épülnekki. Közel 19 ezer métercsatorna épül, elsõsorbana külsõ városrészekben, ahegyvidéki területeken,többek közt Aranyhegyenés a Testvérhegyen, vala-mint Csillaghegy csator-názatlan területein.

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata fontos-nak tartja minden olyanberuházás támogatását,amely óvja a III. kerületkörnyezeti értékeit és elõ-segíti infrastrukturális fej-lõdését. Mindezekre valótekintettel Óbuda-Békás-megyer Önkormányzatatöbb mint 400 millió fo-rint önrészt vállal át azérintett lakosságtól aszennyvízhálózat bõvíté-se érdekében. A BKISZprojektet MagyarországKormánya is támogatja,így a régóta várt beruhá-zás megvalósítása a ter-vek szerint még idén el-kezdõdik és 2015 márci-usáig be is fejezõdhet.

ElõzményekA projekt kivitelezésé-

re nyújtott uniós forrá-sok hatékonyabb kihasz-nálása érdekében 2004végén a Fõvárosi Önkor-mányzat átvállalta a ke-

rületi önkormányzatok-tól a szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztését, teljeskörû kiépítését. Az elmúlt10 évben több projektet isindított a fõváros. Az elõ-zõ ciklus budapesti veze-tése 2010. december 31-ei határidõvel vállalta aprobléma megoldását,mely magában foglalta atelepülési szennyvizekközmûves szennyvíz-el-vezetését és a szennyvi-zek biológiai tisztítását, il-letve a szennyvizek árta-lommentes elhelyezését.A határidõt nem sikerülttartani, de még abban azévben „Budapest Komp-lex Integrált Szennyvízel-vezetése” (BKISZ) címena Fõvárosi Önkormányzategyesítette a korábbi pro-jekteket, melyek megva-lósítására pályázatot nyúj-tott be.

A Fõvárosi Önkor-mányzat és Óbuda-Békás-megyer Önkormányzataközött 2004. szeptember30-a óta több alkalommaltörténtek egyeztetések acsatornafejlesztés kérdé-sében, melynek eredmé-nyeképpen több helyszí-nen fejezõdtek be csator-názási munkálatok, minda III. kerületi önkormány-zat, mind pedig a fõvárosberuházásában.

A Budapest FõvárosFõpolgármesteri HivatalKözmû és Környezetvé-delmi Osztályának beru-házásában kiépítették aPók utcai szivattyútelepvízgyûjtõjén a fõmûvihálózat elemeit. Megtör-tént a Zsigmond tériszivattyútelep korsze-rûsítése, bõvítése is. AIII. kerületi önkormány-zat beruházásában ki-

épült a Csillaghegy-Ró-maifürdõ fõmûvi háló-zathoz csatlakozó mel-lékcsatorna rendszere,valamint megvalósultakBékásmegyer-Ófa luszennyvízcsatornái is.

Az elmúlt évek csator-nahálózati fejlesztéseinekköszönhetõen a kerületigen nagy területén lénye-gében kiépült a csatorna-hálózat, de az Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy te-rületeken - ahol a befo-gadó a Mocsárosdûlõ te-rületén is átvezetõszennyvízgyûjtõ hiányamiatt nem kerülhetettsor nagyobb mértékûszennyvízcsatorna háló-zat fejlesztésre -, vala-mint a Testvérhegy, Re-mete-hegy, és a Zsófiautca környéki területekmég mindig csatornázat-lanok.

A jelenleg megvalósulóBKISZ projektet európaiuniós támogatással és akerületek önrész vállalá-sával kívánja a fõvárosmegvalósítani. A koráb-ban kötött megállapodásaktualizálása értelmébenÓbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata a nettó épí-tési becsült költségeinek 6százalékát átvállalja azérintett tulajdonosoktól azütemezésnek megfelelõéves bontásban, amelyösszesen több mint 400millió forint.

A projekt jelenleg azütemezés szakaszáhozért. A tervek szerint aközmûvesítés még idénmegkezdõdhet a Török-kõ út és a Csillaghegyi út42. szám közti útszaka-szon, 138,5 méter hosz-szan. Az ingatlanok csa-torna-hálózatra kötéséreegy-egy hosszabb szakaszelkészülte után nyílik lehe-tõség. (Az érintett utcáklistája a www.obuda.huhonlapon megtekinthetõ.)

Biológiai tisztításA BKISZ projektben

nem létesül szennyvíz-tisztító. Nem épül meg te-hát a korábban tervezettDél-budai szennyvíztisz-tító telep, mert a kialakí-tott szennyvízelvezetésiagglomerációban kelet-kezõ szennyvizek tisztítá-sára a meglévõ Észak-pesti és a Dél-pesti telep,valamint az új központiszennyvíztisztító telepkapacitása jelenleg és atávlatban is elegendõ.

Az eddig megvalósultés elõkészítés alatt állóberuházások, beleértvea BKISZ projekt ered-ményeként 2015 márci-usára Budapest vala-mennyi összegyûjtöttszennyvize biológiaitisztítás után kerül majda befogadóba.

(A projektrõl bõvebbtájékoztatás a BKISZhonlapján olvasható. Amunkálatok pontos üte-mezésérõl a késõbbiek-ben tájékoztatunk.) sz

Fejlesztik a csatornahálózatot jelentõs önrész átvállalással

19 ezer méter új csatorna épül

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 8

Page 9: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Önkormányzat – Beruházás – Felhívás9

Budapest Fõváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pol-gármestere felhívással fordul a kerületitársadalmi és érdekképviseleti szervek-hez, valamint a lakossághoz.Budapest Fõváros III.kerület, Óbuda-Békásme-gyer Önkormányzata a 314/2012. (XI. 8.) Korm.rendelet alapján megindította a III. kerület teljesközigazgatási területére vonatkozóan az Óbu-da-Békásmegyer Városrendezési és ÉpítésiSzabályzata (ÓBVSZ) felülvizsgálata készítésé-nek elõzetes véleményezési eljárását.Az ÓBVSZ felülvizsgálat készítésérõl azalábbi elõzetes tájékoztatást adjuk:A rendezés alá vont terület Bp., III. kerületteljes közigazgatási területe.A 32/2001. (XI. 30.) rendelettel elfogadottÓbuda-Békásmegyer Városrendezési és

Építési Szabályzata (ÓBVSZ) 2001 no-vember végi jóváhagyása óta eltelt idõ, amegváltozott jogszabályi környezet, vala-mint a rendelet napi alkalmazásában szer-zett tapasztalatok és hatósági, tervezõi, la-kossági visszajelzések rámutattak a ren-delet idõszerû felülvizsgálatára, a norma-szöveg átfogó pontosítására, javítására,valamint az ÓBVSZ rajzi mellékleteinek aszöveges korrekció szerint szükséges kor-rigálására.2013. január 1-jével jelentõsen megváltoz-tak a településrendezést érintõ jogszabá-lyok (Étv, OTÉK), melyek miatt idõszerûvévált a teljes ÓBVSZ jogi felülvizsgálata.A 2001-ben hatályba lépett, Budapest III.kerület teljes közigazgatási területét lefedõÓBVSZ felülvizsgálata során az eltelt mint-

egy 12 évben felmerült változásokkal, prob-lémákkal, észrevételekkel foglalkozunk, an-nak érdekében, hogy a szabályzat megfele-lõ alapot jelentsen a mindennapi hatóságimunkához, a kerület fejlesztéséhez.A rendezés várható hatása, hogy megte-remtve az összhangot a felsõbb szintû jog-szabályokkal, valamint az elõírások ponto-sításával elõsegíti a kerület fejlõdését.Felkérem az érintetteket, amennyiben akészülõ ÓBVSZ felülvizsgálattal kapcso-latban elõzetesen észrevételük, javasla-tuk van, úgy azt írásban Budapest fõvárosIII. kerületi Polgármesteri Hivatal Fõépítésziés Várostervezési Irodájához (Bp., III. Hídfõutca 18.) 2013. december 4-ig juttassák el.

Bús Balázspolgármester

Véleményeket kérnek a városrendezési és építési szabályzat készülõ felülvizsgálatáról

Megkezdõdtek a forgal-mirend-változással járómunkálatok gázvezeték-építés miatt a Vihar ésKórház utcánál, csatorna-építés miatt pedig a Nagy-szombat utcában.

A Vihar utcában, aKórház utca és a

Raktár utca között, vala-mint a Kórház utcában, aVihar utca és a Szél utcaközött gázvezetéket épí-tenek. Emiatt közlekedési

korlátozásokra kell szá-mítani, megállni tilos táb-lákkal figyelmeztetnek,hogy parkolni is tilos.

A Nagyszombat utcá-ban, a Bécsi útnál csak abelsõ sáv járható aVörösvári út felé csator-naépítési munkálatokmiatt. A kifelé közleke-dõ (160, 260, 960) bu-szok Nagyszombat utcaimegállóját a Szõlõ utcaikeresztezõdés elé he-lyezték.

Útszûkület gázvezeték- és csatornaépítés miatt

A z önkormányzat megbízásából aSwietelsky Magyarország Kft.

az Égetõ és a Táncsics utcában felújí-tási munkálatokat kezdett október 24-én. A befejezés várható dátuma no-vember 30-a.

Az Égetõ utca (Pusztadombi utca-Táncsics utca közötti szakaszának) va-lamint a Táncsics utca (Égetõ utca-

Ezüsthegyutca közöttiszakaszá-nak) rekonstrukciója idejére az utcákategyirányúsították. Kérik az autótulajdo-nosokat, hogy a kivitelezéssel érintettterületen november végéig ne parkolja-nak, ezzel segítsék a munka mielõbbibefejezését.

Egyirányúsított utcák

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 9

Page 10: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám10Civil szervezetek

Harmincadik évfordulójárakészül a Ganz Ifjúsági Mû-hely, amelynek célkitûzéseisemmit nem változtak az idõksorán: ma is békásmegyeri fi-ataloknak kínál közösségetés hasznos idõtöltést.

Egy kolléganõm szólt,hogy Lajos bácsi

beteg, és keres valakit,akinek volna ambíciójatõle átvenni a mûhelyvezetését. Ez két évetörtént - emlékezett vis-sza Kövesdy Csaba, aGanz Ifjúsági Mûhelyvezetõje.

A váltás tehát egysze-rûen történt, ám ezzelegy három évtizedes si-kertörténet újabb szaka-sza kezdõdött el.

Mindenki Lajos bácsijaBalázs Lajos élete a

mûszaki tudományokiránti lelkesedéssel telt el.A tehetséges fiatalember1948-ban a Kossuth Aka-démia Repülõtiszti tago-zatán üzemmérnöki dip-lomát szerzett, és repülõskarrierrõl álmodott, amikét évvel késõbb egy bal-eset miatt tört ketté. AGanz Villamossági Mû-vekhez igazolt, ott dolgo-zott nyugdíjazásáig.

1984-ben döntött úgy,hogy - a gyár támogatásá-val - mûhelyt hoz létre la-kóhelyén, Békásmegye-ren. Olyan fiatalokat igye-kezett becsábítani ide, aki-ket érdekelt az elektroni-

ka, és akik szívesen töltöt-ték szabadidejüket áram-körök vagy egész rend-szerek összeállításával, il-letve modellezéssel. Ígylett Balázs Lajos idõvelmindenki szeretett Lajosbácsija, a Ganz IfjúságiMûhely pedig a mûszakiérdeklõdésû békásmegye-ri fiatalok klubja. Lajosbácsi 2011-ig vezette az ittfolyó munkát. Megrendültegészsége miatt ekkorkezdte el keresni utódját,és találta meg aztKövesdy Csabában.

Új vezetõA mûhely új vezetõje

tanárember: az óbudaiNagy László ÁltalánosIskola két telephelyén, aZápor utcában és a Vá-radi utcában tanít techni-kát, és gyakorlatot oktat abékásmegyeri Veres Pé-ter Gimnáziumban is.Másfél évtizedes tapasz-talata van a civil élet szer-vezésében, egy labdarú-gás-utánpótlással foglal-kozó egyesületet vezet.Azonnal igent mondottLajos bácsi felkérésére.

- A mûhelyrõl termé-szetesen rengeteget hal-lottam, de korábban nem

vettem részt a munkájá-ban, sõt Lajos bácsit semismertem addig szemé-lyesen. Békásmegyert vi-szont igen, tudtam miértfontos ez a közösség, ésmegtisztelõ feladatnaktartottam, hogy átvehe-tem ennek szervezését -mondta Kövesdy Csaba.

Ünnepre készülnek

A mûhely célkitûzéseiaz elmúlt három évti-zedben semmit nem vál-toztak. Ma is közösségetés érdekes szabadidõstevékenységet kínálolyan fiataloknak, akik

családja otthon nem tud-na ilyen költséges hob-bit finanszírozni.

- Mint a civil szerveze-tek általában, mi is igyek-szünk minden lehetségesforrásból pénzhez jutni.Az önkormányzat támo-gatása nélkül viszont biz-tosan nem boldogulnánk.Ez teszi lehetõvé, hogy anehezebb anyagi körül-mények közül érkezõgyerekeknek semmilyenhozzájárulást ne kelljenfizetniük a mûhelymunkafinanszírozásához - árultael a vezetõ, aki hozzátet-te: a békásmegyeri VeresPéter Gimnázium is segí-ti a mûhely munkáját.Nagyon sok diák jár azintézménybõl a Ganzba,korábban együttmûködé-si megállapodást kötöt-tek. Az érettségihez szük-séges önkéntes munkáttöbb végzõs tanuló ittdolgozza le úgy, hogy akisebbekkel foglalkozik.

A jövõ év kiemeltenfontos lesz a Ganz Ifjú-sági Mûhely számára.

- Harmincévesek le-szünk. Szeretnénk valami-lyen különleges esemény-nyel vagy eseménysoro-zattal megünnepelni az év-fordulót. Ezt most kezdjükel szervezni - mondtaKövesdy Csaba. KGy

Jövõre kerek évfordulót ünnepel a békásmegyeri fiatalok közössége

Harminc év a Ganz Mûhelyben

Modellezés és elektronika A Ganz Ifjúsági Mûhely felvételt hirdet 7 éves kortólmodellezõ (hajó, vonat, repülõ stb.), 11 éves kortólelektronika foglalkozásokra, amelyeken a tanulók el-sajátítják a technikai alapismereteket. A mûhelybenelkészült munkák a gyerekek saját tulajdona lesz. Je-lentkezés a helyszínen vagy telefonon: KövesdyCsaba, 1039 Budapest Hímzõ utca 11. (bejárat azépület hátsó része felõl); 06-30-330-5117.

• Bús Balázs polgármester kezdeményezésére az ön-kormányzat Balázs Lajos munkásságát 2011-ben ProÓbuda-díjjal ismerte el. Iránta való tiszteletbõl pedig a2010-ben alapított Óbudai Civil Díjat 2013-tól BalázsLajos Óbudai Civil Díj néven adják át.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Óbudai Civil Fórum Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Század-vég Alapítvány közös szervezésében Civil Fórumottartanak december 5-én 17 órától a polgármesteri hi-vatal tanácskozótermében (Fõ tér 3.).A tervezett program: 17 órakor Bús Balázs polgármes-ter köszöntõje; 17.10 órakor a Budapesti Civil Infor-mációs Centrum aktualitásai (elõadó: Mráz-HorváthEdina, a CIC munkatársa); 17.20 órakor a civil szerve-zetek pénzügyi kötelezettségei, aktualitások (elõadó:dr. Orosz Ágnes, a CIC pénzügyi tanácsadója).A prezentációk után kérdések felvetésére és megbe-szélésére, valamint a rendezvény után pénzügyi,könyvviteli és adózási témakörben személyes konzul-tációra is lehetõség van. A programon való részvételkizárólag elõzetes regisztráció ([email protected])alapján lehetséges a képviselt civil szervezet megjelö-lésével. Kérik, hogy speciális igényüket (jeltolmács) arendezvény elõtt legkésõbb egy héttel jelezzék!(További információkért érdeklõdni lehet: Huszár Or-solya, Budapesti Civil Információs Centrum, tel.: 274-5297-es vagy a 06-20-510-1261-es telefonszámokon,e-mail: [email protected].)

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 10

Page 11: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Iskoláink – Oktatás11

A legjobb ifjúsági gitárosokElsõ helyet értek el III. kerületi diákok a Kárpát-me-dencei Nemzetközi Ifjúsági Gitárversenyen. A se-regszemlén, amelyet október 24-e és 27-e közöttBudapesten rendeztek, román, szlovák, ukrán, len-gyel, litván és angol fiatalok mellett indultak a haza-iak. Gembela Gergely az elsõ, Pál Szilveszter a má-sodik korcsoportban bizonyult a legjobbnak. Mind-ketten az Aelia Sabina Zeneiskola hallgatói, felké-szítõjük Topa Zoltánné és Szücsi Balázs. A támoga-tóknak köszönhetõen a verseny jelentõs, több mint5 millió forint összdíjazású volt. Az elsõ helyezette-ket fõdíjként egy-egy nagyértékû Ortega illetveRodriguez klasszikus gitárral jutalmazták.

Az Ágoston Mûvészeti Óvodában októ-ber 14-én tartották a „Takarítsuk kiÓbudát!” akciót. A szülõk segítségé-vel tették környezetüket szebbé, tisz-tábbá. A takarításban a gyermekek isrészt vettek, ezáltal is erõsödött ben-nük a környezettudatosság fontossá-ga. A zsákokat, kesztyûket az önkor-mányzat biztosította

Tehetséggondozó szakkör matekból Az Árpád Gimnáziumban a 2013-2014-es tanévben iselindították matematikából az ingyenes tehetséggon-dozó szakkört 5. osztályosoknak. A szakkörre azokataz ötödikeseket várják, akik szeretik a matematikát, ésjátékos formában tovább szeretnék fejleszteni tudásu-kat. Az így megszerzett tudással és tapasztalattal a kü-lönbözõ versenyeken még nagyobb eséllyel érhetnekel jó eredményt. A foglalkozásokat csütörtökönként14.30-tól 15.30 óráig Számadó László tartja az ÁrpádGimnáziumban (Nagyszombat utca 19.). A szakkörmunkájába évközben is be lehet kapcsolódni.

Középiskolai elõkészítõk, korrepetálásÓbudán, a Vörösvári úton szaktanárok szakszerûen,nagy gyakorlattal készítenek fel általános iskolásokat 4, 6,8 osztályos középiskolai felvételi(k)re a tanítvány által kértarányban és idõben matematikából, magyarból. Lehetõ-ség van a próbatesztek közös gyakorlására, a féljegyekjavítására.Korrepetálás matematika-fizika-kémia-magyarés történelem szakos tanároknál. Érettségizõk, középis-kolások tanítása bármelyik tantárgyból, akár naponta is.Az általános- és középiskolás diákokat minden délutánés szombat délelõtt 2-3 fõs kiscsoportban tanítják. (Je-lentkezés a 06-20-946-2027-es telefonszámon egésznap.www.obudamatek.hu) Thalész-Kör

Ismét „Hallgatói összefo-gás” elnevezéssel hirde-tett rendezvényt október30-án az Óbudai EgyetemHallgatói Önkormányzata aH2O Egyesülettel közösen.

A z esemény a kétévvel ezelõtt az

egyetem Neumann Já-nos épületének udvaránrendezett nagysikerûmegmozdulás folytatá-sa, melyen többszáz

hallgató közremûködé-sével, fekete-fehér-pirospólókkal az összefogástjelképezve megalkottákaz „I LOVE OE” kitû-zõt. Ez megmaradt min-den résztvevõ emléke-zetében, és az egyetemegyfajta jelképévé vált.

A 2011-es egyeteminagygyûlés óta három újévfolyam kezdte meg ta-nulmányait, akik csakhallomásból és fényké-

pekrõl szerezhettek tudo-mást az eseményrõl. A fi-atalok ezért elérkezettneklátták az idõt, hogy élõ-ben megmutassák az „új”hallgatóknak az összefo-gást jelképezõ formációt.

A szervezõk idén na-gyobb volumenben gon-dolkodtak, így az óbudaiAmfiteátrum lett a hely-szín, a pólók helyett pe-dig esernyõk adták a tel-jes kép mozaik darabjait.

Hallgatói összefogás az Óbudai Egyetemen

Esernyõkbõl formázottkép az Amfiteátrumban

Idén októberben is egy na-pot a múzeumokban töltöt-tek a Fodros iskola diákjai.A gyerekek nagy öröméreaz iskolapad koptatása he-lyett a felsõ tagozatos év-folyamok kerületünk egy-egy múzeumában tölthet-ték a délelõttöt.

Az 5. évfolyamosok azAquincumi Múzeum-

ban élhették át, hogyan él-tek a rómaiak. A tárlatve-zetés után a legizgalma-sabb rész következett; szi-tuációs játékokkal, korabe-li jelmezekkel, kellékekkeljelenítettek meg római korieseményeket: esküvõt, te-metést, áldozatbemutatást,névadást. A fiúk kedvencea gladiárkodás volt.

A 6. évfolyam osztályaiaz Óbudai Múzeumba és aGoldberger TextilipariGyûjteménybe látogattak.Míg az egyik csoport játé-

kos idõutazást tett Óbudán,addig a másik osztály atextilgyár belsõ világávalismerkedett. Míg az egyikosztály elidõzött a királynéudvarában és kedvenc ko-lostorában, addig a többiekkipróbálhatták a textilnyo-más technikáját.

A 7. évfolyam a VargaImre Kiállítóház gyûjtemé-nyét térképezte fel. Fel-adatlapokkal a kezükben,párban sétáltak a diákok, s

keresték a válaszokat, nyo-moztak a megoldásokután. A 8. évfolyam azAmadeus Mûvészeti Ala-pítvány Alkotóházábanvolt. Arendhagyó látogatá-son ösztöndíjas fiatal mû-vészek mûtermeiben is-merkedhettek a tanulók azalkotói folyamat kulissza-titkaival. Egy festõmûvészés egy szobrász avatta be adiákokat a mûvészet rejtel-meibe.

Múzeumi nap fodrososoknak

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 11

Page 12: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám12Az önkormányzat intézményei

Az Óbudai Rehabilitáci-ós és FoglalkoztatásiKözpontban teljes körû-en segítik mindazokat,akik fogyatékosságukvagy pszichiátriai beteg-ségük miatt hátránybakerülnek. Ebben szere-pel többek közt a mun-kalehetõség keresése-biztosítása, a szabadidõ hasznoseltöltése, önálló életvitel segíté-se, napi meleg ételhez jutás, sze-mélyre szabott gyógypedagógiaifejlesztés, képességmegõrzés,mentálhigiénés gondozás. Az el-látásról és a lehetõségekrõlJanurikné Csonka Erika, az intéz-mény vezetõje adott bõvebb tájé-koztatást.

A z egészségi állapotuk mi-att szociális és mentális

támogatásra szoruló emberek-nek nyújt nappali ellátást, szo-ciális foglalkoztatást az önkor-mányzat fenntartásában mûkö-dõ Óbudai Rehabilitációs ésFoglalkoztatási Központ.

Mentális gondozásés rendszeresség - Kik vehetnek részt a nappa-

li ellátásban?- A 18. életévüket betöltött,

egészségi állapotuk miatt szo-ciális és mentális támogatásraszoruló, önmaguk ellátásárarészben képes fogyatékos ésközépsúlyos értelmi fogyaté-kos emberek illetve fekvõbe-teg-gyógyintézeti kezelést nemigénylõ pszichiátriai betegek.Számukra biztosítunk lehetõsé-get a napközbeni tartózkodás-ra, társas kapcsolatok kialakítá-sára, illetve igény szerint nap-közbeni étkeztetésükre. A Fo-gyatékosok Nappali Otthoná-ban 80 fogyatékkal élõnek, aPszichiátriai Betegek NappaliOtthonában 20 pszichiátriai be-tegnek biztosítunk ellátást,hasznos elfoglaltságot. A Fo-

gyatékosok NappaliOtthona az ellátásiszükségletek alapjánkét egységre bontható.Az egyikben az enyhe,míg a másikban a kö-zépsúlyos fogyatéko-sokkal foglalkozunk.Nagy hangsúlyt fekte-tünk a mentá-

lis gondozásra. Szak-képzett mentálhigié-nikus segítségévelbeszélgetõ körbe, il-letve egyéni tanács-adásra, konzultációrais lehet jelentkezni.

- Milyen foglala-tossággal töltik hét-köznapjaikat az ellá-tottak?

- A rendszeresség-nek rendkívül fontosszerepe van a hétköz-napokban. Ideje van amunkavégzésnek, acsoportos és egyénifoglalkozásoknak, aszabadidõ változatos,hasznos eltöltésének.Sok fiatal egyik leg-kedvesebb elfoglaltsága a kerá-miázás. Agyagból vázák, mo-zaikképek, ajándéktárgyakkészülnek, melyeket értékesí-tünk. Kerámiamûhelyünkbenkészültek az Atlétika Kupa ér-mei is. Nappali otthonunkbanénekkar mûködik, táncfoglal-kozást, úszásoktatást szerve-zünk. Hétköznapokon sokanjárnak fõzõiskolánkba, aholalapvetõ, egyszerû ételek elké-szítését sajátíthatják el. Népsze-rû az angoltanfolyamunk is.Heti rendszerességgel masszí-rozásra, konduktor által irányí-tott, egyénre szabott mozgásfej-lesztésre, gyógypedagógus irá-nyításával állatasszisztált terá-piát tudunk biztosítani. Éventeszemvizsgálatra, igény szerintgyógycipõ felíratásra is van le-hetõség. A Magyar Máltai Sze-

retetszolgálat jóvoltából az idéntüdõszûrést is végzünk az intéz-ményben, ezzel is segítve a csa-ládoknak, hozzátartozóknak.

Fogyatékosok Világnapja

- Melyek az ellátottak ked-venc programjai?

- A legfontosabb eseményekközt említhetjük az ünnepi ren-dezvényeket, így a közelgõ ka-rácsonyt is. Az intézménybenkiemelkedõ, hagyományterem-tõ kulturális rendezvényünk ahúsvéti gála, melyre versekkel,dalokkal, táncbemutatóval ké-szülnek fiataljaink. Kiemelném

Látássérültek klubjaAz intézményben minden hónap második keddjén 14 órai kez-dettel látássérült klubtalálkozót tartanak. A Támogató Szolgálatkoordinálásával mûködõ önszervezõdõ csoport 2002-ben ala-kult. Tagjai eltérõ mértékben, mindannyian látássérültek. A rész-vétel ingyenes, tagdíj nincs. A beszélgetések kötetlenek, a klub-tagok aktuális problémáikról, tapasztalataikról beszélgetnek.Igény szerint meghívott elõadók is részt vesznek a találkozón,akiktõl érdekes és hasznos információkat tudhatnak meg az ér-deklõdõk.

Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ

Fogyatékkal élõk komplex ellátása

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 12

Page 13: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Szociális13

az Óbudai Rehab AtlétikaKupát. Idei sportnapunkat aTUE- pályán tarthattuk meg,melyre 85 középsúlyos értelmisérült nevezett, 11 intézmény-bõl. A szervezésben az ellátot-taink egy része, a szülõk, vala-mint az ELTE Bárczi GusztávGyógypedagógiai FõiskolaiKar gyógypedagógus hallgatóiis részt vettek. A pálya szélérõlmintegy kétszázan szurkoltunka versenyzõknek.

Idén elsõ alkalommal ünne-peljük meg a FogyatékosokVilágnapját, „Világnapi Vi-gasság” címmel az ÓbudaiKulturális Központban decem-ber 2-án. A rendezvény pályá-zati forrásból valósulhat meg.

- Milyen egyéb foglalkozta-tást tudnak biztosítani?

- A nappali ellátásban szociá-lis foglalkoztatásra is lehetõségnyílik, melyben az ellátott ké-pességeire építve, korának, fi-zikai és mentális állapotánakmegfelelõen munka-rehabilitá-ciót vagy fejlesztõ-felkészítõfoglalkoztatást biztosítunk. Afoglalkoztatottak a Fogyatéko-sok Nappali Otthona, illetve aPszichiátriai Betegek NappaliOtthona ellátottai, akik a tizen-nyolcadik életévüket már be-töltötték, de még aktív korúak.Egészségi állapotuk miatt tá-mogatásra szorulnak, önmagukellátására részben képesek, ésjelenlegi állapotuk még nem te-szi lehetõvé számukra a nyíltmunkaerõ-piacon való megje-lenést. A szolgáltatás célja azellátottak munkavégzéshezszükséges fizikai és mentáliskészségeinek fejlesztése, azönálló munkavégzõ képességkialakítása, helyreállítása, illet-ve a munkaerõ-piaci munka-végzésre történõ felkészítés.

Értékteremtõ munka fizetésért- Milyen munkákat tudnak el-

végezni? - Az ellátottak képességeik-

nek megfelelõ értelmes, érték-teremtõ munkát végeznek, me-lyért fizetést kapnak, ezzel issegítve maguk és családjukmegélhetését. Stabil megrende-lõi körünk van, akik elégedet-tek az elõállított termékekkel.Mûhelyeinkbõl naptárak, pon-tosan meghajtott és ragasztottborítékok, szórólapok, reklám-anyagok kerülnek ki. A tavalyvásárolt digitális gyorsmáso-lókkal kispéldányszámú kiad-ványokat, könyveket, meghí-vókat, naptárakat, névjegykár-tyákat, plakátokat nyomtatunk.

Munka-rehabilitációban dol-gozóink kertet gondoznak, tisz-tán tartják környezetüket. Tö-rekszünk a környezettudatos-ságra is. Például a rongyszõnye-gek szövése során képzõdötttextilipari hulladékot újrahasz-nosítjuk. Barkács-mûhelyünk-ben fajátékok, szalvétatartók,madáretetõk készülnek. Intéz-ményünkbe sok félkész termék,papíráru raklapokon érkezik,ezekbõl kisebb átalakítással fal-ra szerelhetõ virágládák lesz-nek. Termékeinket az újonnankialakított bemutató termünk-ben lehet megvásárolni. Na-gyobb ünnepek elõtt a FlóriánÜzletközpontban is árusítunk.

Otthoni ellátás - Nem esett szó még a Támo-

gató Szolgálat mûködésérõl. - Személyi segítõink a fogya-

tékkal élõ rászorulók egy részétsaját lakókörnyezetükben lát-ják el. Nagy segítség a bevásár-lás, kísérés, házkörüli teendõkellátása. Szállító szolgálatunk

révén el tudnakjutni különbözõegészségügyi in-tézményekbe, hi-vatalokba. A fo-gyatékkal élõ il-letve mozgásuk-ban korlátozottkerületi lakosokszerdánként térí-tésmentesen vehe-tik igénybe szállí-tó szolgáltatásun-kat, amennyibenhivatalos ügyeiketkívánják intézniaz önkormányzat-nál. Mindemellettkönyvtári könyve-ket igényelhetnekheti rendszeres-

séggel a Könyvet házhozprogramban.

- Összességében mit tart alegfontosabbnak?

- Legfõbb célunk, hogy aszolgáltatásainkat igénybe ve-võk jól érezzék magukat, szá-mukra kedves és hasznos idõ-töltéseket szervezzünk. Ehheznagymértékben hozzájárul azönkormányzat támogatása.Nagy örömmel tölt el, hogynyáron sikerült felújítani, amûhelyek egy részét, új be-rendezési tárgyakat vásárol-ni, valamint rendezvényeinkszervezéséhez forrásokhozjutni.

(Az Óbudai Rehabilitációs ésFoglalkoztatási Központ címe:1033 Budapest, Benedek Elek ut-ca 1-3. Tel.: 388-7530; fax: 388-7530. E-mail: [email protected])

Sz. Cs.

Számos eseménnyel igyekszik fel-hívni a társadalom figyelmét ahospice szolgáltatás fontosságá-ra, az életvégi humánus ellátásraa Magyar Hospice Alapítvány mármegalakulása óta.

ABudapest Bár társulata im-már második alkalommal

ajánlotta fel produkcióját az óbu-dai székhelyû Magyar HospiceAlapítvány javára. A MOM Kul-turális Központban Behumi Dóri,Frenk, Farkas Róbert, ÖkrösKároly, Farkas Mihály, FarkasRichárd, Kisvári Ferenc lépett feloktóber 31-én. A jótékonyságikoncert teljes bevétele a betegekfájdalomcsillapításához, egyéniápolásához járul hozzá.

A Magyar Hospice Alapítvány1991 óta végzi a gyógyíthatatlandaganatos betegek egyénre sza-

bott ápolását, fájdalomcsillapítá-sát, és családjuk lelki támogatását.A gyógyíthatatlan rákbetegeketotthonukban, valamint szükségesetén a Kenyeres utcai BudapestHospice Házban gondozzák.

Abetegekhez való szeretetteljesodafordulás értelemmel és tarta-lommal töltheti meg az élet utolsószakaszát is. Az ápolás, gondozásmindenki számára térítésmentes.

Az alapítvány megalakulása ótanagy energiát fektet a szemlélet-formálásra és a hospice ellátás is-mertségének növelésére, hiszenegyre nagyobb a társadalom igé-nye az életvégi humánus ellátásra.

Eseményeikkel, rendezvénye-ikkel felhívják a figyelmet arra,hogy az emberi méltóság az utol-só pillanatig megõrizhetõ, az el-múlás és a veszteség az élet ter-mészetes része.

Budapest Bár koncert a Magyar Hospice Alapítvány javára

A közösség éltetõ erejére hívták fel a figyelmet nárciszültetéssel ahospice nemzetközi világnapja alkalmából az óbudai székhelyû Buda-pest Hospice Házban

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 13

Page 14: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám14Egészségügy – Szociális

Mozgássérültek karácsonya A Békásmegyeri Mozgássérült Szervezet december 16-án 16órától a Veres Péter Gimnázium (Csobánka tér 7.) aulájábantartja karácsonyi ünnepségét. Fellépnek a gimnázium tanulói,majd 17 órától a Kerekesszékes Tánccsoport ad gálamûsort. Atagok szerény karácsonyi csomagot kapnak, a jelenlévõketszendviccsel és süteménnyel vendégelik meg.

Hogyan gazdálkodjunk otthon?Háztartásgazdálkodási csoport indult az Óbudai Családi Tanács-adó és Gyermekvédelmi Központ szervezésében. Témák: csalá-di költségvetés - kiadásaink a számok tükrében; energiatakaré-kosság és spórolás - hatékonyság a mindennapokban; hitelekkelkapcsolatos információk; munkavállalási tanácsok. (További al-kalmak: november 21-én, december 5-én 16.30-tól 18 óráig.Helyszín: Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Köz-pont, Váradi utca 9-11. Tel.: 250-1964.)

Bababörze RómaifürdõnHasznált baba- és gyermekholmik adás-vétele, ruhák, cipõk, játékokés minden egyéb december 8-án 8-tól 12 óráig az Óbudai Képzõmû-vészeti Szakképzõ Iskolában (volt Kalászi úti Általános Iskola), a Ka-lászi utca 5-7. szám alatt. (Információ, asztalfoglalás folyamatosan:06-70-409-4700. E-mail: [email protected] Facebook:Rómaifürdõi Bababörze.Vásárlóknak a belépés ingyenes.)

Adj vért és ments meg három életet!A Magyar Vöröskereszt Budapest Fõvárosi Szervezete novem-ber végén a következõ idõpontokban és helyszíneken szervezvéradást. November 28-án 11-tõl 19 óráig: a Csobánka téri Kö-zösségi Házban (Csobánka tér 5.) * November 29-én 14-tõl17.30 óráig: a Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában(Szérûskert utca 40.). Személyi igazolvány (lakcímkártya) éstaj-kártya szükséges.

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 14

Page 15: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Egészségügy15

Az orvos-beteg kommunikáció to-vábbi fejlesztését is fontos fel-adatnak tekinti dr. Petrik Róbert,aki november 1-jén vette át aSzent Margit Rendelõintézet ügy-vezetõ igazgatói tisztét.

Néhány évtizeddelezelõtt még az or-

vosi szakvizsga elegen-dõ volt ahhoz, hogy va-laki tökéletesen vezessenegy rendelõintézetet. Mamár változott a világ, ésennél sokkal többre vanszükség - vélekedett dr.Petrik Róbert, akit a III.kerületiek eddig elsõsorban uroló-gus fõorvosként ismerhettek, és

aki november 1-jétõl a rendelõin-tézet ügyvezetõ igazgatója.

Sebészbõlurológus

- Hasi sebészként kezdtem a pá-lyámat, és egy év után már tudtam,

hogy az urológia érdekeligazán. Valójában ez isegy manuális szakterület.Jól átlátható, logikus terü-let, ma is ugyanolyan lel-kesedéssel gyakorlom éstanulom, mint kezdõként- mondta a fõorvos, akihamar rájött: a gyógyításmellett az egészségügyi

menedzsment is vonzó feladatkörszámára. - Nem egy éppen adódó

lehetõséget ragadtam meg, amikor amenedzsmenttel foglalkozni kezd-tem és ebben az irányban is kezd-tem képezni magam, ugyanis akkormég nem látszott, hogy ennek mi-lyen szerepe lesz a pályámon, egy-szerûen csak érdekelt.

Orvos és menedzserA sok erõfeszítés nem volt hiá-

ba, dr. Petrik Róbertet hamarmegtalálták a vezetõi feladatokis. A MÁV kórházban osztályve-zetõ-helyettes fõorvosként dol-gozott, majd 2006 után, átkerülvea Szent Margit Rendelõintézetbe,szakmaiterület-vezetõ fõorvos-ként folytatta a munkáját.

- A szakterületem mellett a me-nedzseri területen is folyamatosantovább képeztem magam. Az uro-lógiai praxis mellett orvos igazga-tói feladatkört is elvállaltam. Ami-kor az ügyvezetõ igazgatói mun-kakör kiírásra került, már rendel-keztem azokkal a képesítésekkel,amelyeket a jogszabályok megkö-vetelnek. Ezért merülhetett fel anevem - mondta az igazgató.

Mindent a betegért!Az új vezetõ hivatalba lépé-

sével újabb szakasz kezdõdik a

rendelõintézet történetben, deez nem jelent gyökeres változá-sokat.

- Az intézet és az azt mûköd-tetõ nonprofit kft. irányításá-ban, így a jelenlegi szakmaiirány kialakításában orvos-igazgatóként magam is résztvettem, ezekkel természetesenegyetértek. Nem akarok új fe-jezetet nyitni, a megkezdettmunkát szeretném folytatni. Amai magyar gazdasági környe-zetben alapvetõ cél, hogy neengedjünk az általunk végzettellátás színvonalából, mindenrendelkezésre álló anyagi for-rást igénybe vegyünk és felku-tassunk a háttér-infrastruktúrafenntartására, fejlesztésére.Emellett fontosnak tartom aszakmai kommunikáció fej-lesztését, és legalább ennyirelényeges az orvos-beteg párbe-széd finomítása. Szeretném, haa betegek minél több csatornántudnának visszajelezni, észre-vételeket tenni, és ha ezek azészrevételek hatnának is az or-vosi munkára. A közeljövõbenezen dolgozunk majd - fejtetteki dr. Petrik Róbert.

(kgy)

Dr. Petrik Róbert a Szent Margit Rendelõintézet ügyvezetõ igazgatója

Új szakasz, de nem új fejezet

Számos fejlesztés történt az elmúlt években a rendelõintézetbenFOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 15

Page 16: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám16Zöldoldal

HAMVAS BÉLA SÉTÁNY

KUTAK TÉLI ÜZEMMÓDBAN. Nem árthat a téli hideg sem a közterületeken álló ivó- és szökõkutaknak: a Fõkert Nonprofit Zrt. ugyanis megkezdte ezek át-állítását a téli idõszakra. A vizet leengedik, a dísz- és szökõkutakat átfestik, alkatrészeiket cserélik. Az ivó- és szökõkutakra takarás kerülhet. A szakem-berek arra figyelmeztetnek: a lakosság felelõssége is, hogy a takarás épségben maradjon tél végéig – így tavasszal nincs szükség újabb javításokra

Mérlegelje lakhelye adott-ságait és gondoskodjon csa-ládja biztonságáról - ezt ta-nácsolja a Fõvárosi Kataszt-rófavédelmi Igazgatóság.

Ennek érdekében: ren-delkezzen legalább

néhány napra elegendõfûtõanyaggal, élelmiszer-rel és ivóvíztartalékkal; •gondoljon az áram, gázkimaradásra, az alternatívfûtési, melegedési lehetõ-ségre; • idõben jelezze, hakülönleges egészségügyiellátási igénye van, vagylesz (pl. vesekezelés, szü-lés elõtt álló nõ, veszé-lyeztetett terhes nõ, stb.);• ne induljon útnak, ha bi-zonytalanok az útviszo-nyok!

Ha mégis el kell indul-nia: ellenõrizze a jármûmûszaki megbízhatósá-gát, az önmentéshez se-gédeszközöket (lapát, hó-lánc, meleg holmi, takaró,vontatókötél, elakadásjel-zõ, gyógyszer, mobiltele-fon, némi élelem stb.); •folyamatosan tájékozód-jon az útviszonyokról,hallgassa a helyi rádiókat;

• vigyen magával feltöl-tött mobiltelefont és a se-gélykérõ telefonszámokjegyzékét; • ha elakadt, jólláthatóan jelezze és hú-

zódjon az út szélére, jár-mûvét ne hagyja ott, neinduljon el a bizonytalan-ba, kérje illetve várja a se-gítséget; • ha többen el-

akadtak, fogjanak össze,segítsék egymást; • ellen-vetés nélkül hajtsák végrea kárfelszámoló erõk tag-jainak utasításait!

Ha otthonában rekedt:hallgassa a rádiót, tv-t,és hajtsa végre a kapottutasításokat, segítsen aszomszédainak, a tele-pülés vezetõinek a men-tésben, kárfelszámolás-ban; • ha gazdálkodó,fokozott gondossággaljárjon el és készüljön atélre (takarmánykészlet-tel, ivóvíztartalékkal,fûtõanyaggal, ha kell al-ternatív fûtési, világítá-si, szellõztetési lehetõ-séggel, nyersanyag ésárukészlettel)!

Az állampolgárok ésközösségeik tegyenek ön-magukért, családjukért,szûkebb tágabb környe-zetükért! Kerüljék el aveszélyhelyzeteket vagycsökkentsék azokat, ké-szüljenek fel a télre!

Teendõk téli, szélsõséges idõjárás esetén

Lótulajdonosok, figyelem!A törvényi elõírásnak megfelelõen a fertõzõ lóbeteg-ségek felderítése érdekében a lovakat rendszeresenmeg kell vizsgáltatni. Az ez évi szûrést a tulajdonosok-nak november 30-ig kell elvégeztetniük. A lótartók ez-zel kapcsolatos kötelezettségeirõl az www.obuda.huhonlapon olvasható a Pest Megyei Kormányhivatal Gö-döllõi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi Élelmi-szer-ellenõrzõ Hivatala felhívásának teljes szövege.

Új helyen a szelektív szigetEgy szigetet áthelyeztek, kettõre plusz papírgyûjtõ-ket helyeztek ki. • A Fõvárosi Közterület-fenntartóZrt. Hulladékhasznosítási Osztálya tájékoztatja a la-kosságot, hogy a Pünkösdfürdõ utca-Királyok útjá-ról a hulladékgyûjtõ szigetet a Pünkösdfürdõ utca-Hatvany Lajos utca sarokra helyezte át.• A Rómaitéri és a Vízimolnár utcában található szigetre egy-egy plusz papírgyûjtõ konténert helyeztek ki.

Óbudai Promenád FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 16

Page 17: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

Alapította: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1995-ben ÓBUDÓBUDAI SZIRÉNAAI SZIRÉNA

A III. kerületi Rendõrkapitányság központi telefonszáma: 430-4700. Az ügyeletet a 430-4712-es számon hívhatják, itt tehetik meg bejelentéseiket.

A közelmúltban átvette azóbudai Hotel Retro Buda-pest épületét a fõvárostól aBudapesti Rendõr-fõkapi-tányság. Az egykori szállo-dában 184 rendõrnek tud-nak lakást, elhelyezést biz-tosítani, kulturált körülmé-nyek között.

Tarlós István fõpol-gármester és a Fõvá-

rosi Közgyûlés képvise-lõi folyamatosan támo-gatják a közbiztonságügyét a fõvárosban -hangsúlyozta Pintér Sán-dor belügyminiszter azátadáson. Példaként em-lítette a túlórák finanszí-rozását és a kiemelkedõügyek utáni elismerése-ket. Az egykori, III. kerü-leti szállodában 184rendõrnek tudnak lakást,elhelyezést biztosítani

kulturált körülményekközött.

Az eseményen TarlósIstván fõpolgármester ar-ról beszélt, hogy a fõvá-ros lakossága és az ön-kormányzat is partnersé-get kér és kap a közbiz-tonság fenntartásához,amihez a megfelelõ kö-rülmények biztosításávaligyekeznek hozzájárulni.

Hangsúlyozta: Budapest-nek két nagy feladatavan; a közlekedés „ránc-ba szedése” és a közbiz-tonság javítása. A közle-kedéshez a fõvárosnakkell többet hozzátennie, aközbiztonsághoz pedig arendõrségnek - jegyeztemeg, hozzátéve, hogynövelni kell a rendõrséglétszámmegtartó képes-

ségét is. Ezt szolgálja alakhatás biztosítása. Afõpolgármester elmond-ta, hogy az egykori gáz-gyári hotel két éve üresenállt. A használatba adáselõtt felújították egyebekmellett az épület fûtésirendszerét, elektromoshálózatát és a liftjeit.

Elhangzott: a FõvárosiKözgyûlés még február

végén döntött arról, hogytíz évre a BRFK ingye-nes használatába adja atöbb mint 7 ezer 500négyzetméteres ingat-lant. Ezen belül a 2 ezer400 négyzetméteres fõ-épületet rendõrök buda-pesti elhelyezésére és to-vábbképzések helyszíné-ül használja majd a rend-õrség.

Tíz évre a BRFK-é a Hotel Retro

Rendõrlakások az egykori szállodában

A halottak napja és a no-vember 15-ei közúti bal-esetek áldozatainak világ-napja alkalmából koszorú-zással egybekötött meg-emlékezést tartottak aFlórián téren, az áldoza-toknak emléket állító„Szárnyas Angyal” szobor-nál november 5-én.

Az Országos Rendõr-fõkapitányság Or-

szágos Balesetmegelõ-zési Bizottsága mindenévben koszorúzást tart,amikor is felkerül az em-lékmû oldalára az elõzõév halálos áldozatainakszáma.

- Ha a halált lehet ér-telmetlennek nevezni,azt gondolom, a közleke-dési baleset következté-ben elszenvedett tragédi-ák tényleg igazi sorscsa-pások - fogalmazott dr.Halmosi Zsolt vezérõr-

nagy, országos rendõrfõ-kapitány-helyettes be-szédében. Elmondta,hogy a balesetmegelõ-zési bizottság, a területibizottságok, a civil szer-vezetek összefogásaeredményeképpen a köz-úti balesetekben elhuny-tak száma már 2008-bana több ezresrõl 1000 fõalá csökkent. Tavaly605-en, ebben az évbenez idáig 502 ember vesz-tette életét közlekedésibalesetben.

A balesetmegelõzés te-rületén történt összefogásjól példázza, hogy ezt aszámot lehet csökkente-ni, meg lehet elõzni abaleseteket. A kimutatha-tó eredményeket az Eu-rópai Unió Európai Köz-lekedésbiztonsági Taná-csa (ETSC) is elismerte,és 2012-ben Magyaror-

szágnak ítélte oda a köz-lekedésbiztonsági telje-sítményt értékelõ PIN-díjat.

A rendõrfõkapitány-helyettes hangsúlyozta,hogy a közlekedõ embe-rek mentalitása, a közle-kedéshez való hozzáállá-sa, türelme, elõzékenysé-ge akadályozhatja megleginkább a baleseteket.

A közúti közlekedés-biztonsági tevékenység-ben érintett szervek, szer-vezetek, intézmények,civil szervezetek, érdek-képviseletek és az áldo-zatok hozzátartozói elhe-lyezték az emlékezés vi-rágait az emlékmû elõtt.Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata képvise-letében dr. Böjtös Zoltánközbiztonsági referenskoszorúzott az áldoza-tokra emlékezve.

Az oldalt összeállította Szeberényi Csilla

Koszorúzás a közlekedési balesetek áldozatainak emlékmûvénél

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 17

Page 18: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám18Kultúra – Hitélet

„Óbudán még pártolják az irodalmat” címmel Fábri Anna irodalomtörté-nész tartott elõadást a Krúdy-mûvek Budapestjérõl október 15-én azÓbudai Platán Könyvtárban. Közremûködött Gáspár András színmûvész

AZ ÜVEG VILÁGA. Idén az üveg került a fókuszba a Design Héten, a SzocDeko témájú kiállításon a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múze-umban. (Megtekinthetõ december 1-jéig, a Korona tér 1. szám alatt.)

M int arról lapunkelõzõ számában

beszámoltunk, egyesü-letek, zenészek, színmû-vészek, képzõmûvészekfogtak össze a KiscelliKálvária Golgota szo-borcsoportjának felújí-tásáért. A rekonstrukciótaz Óbuda-HegyvidékiekEgyesületének önkénte-sei szervezik. A civilösszefogás egyik állo-mása volt november 8-án a Liszt Ferenc Kama-

razenekar koncertje azÓbudai Társaskörben. Ajótékonysági hangver-senyre 5 ezer, 10 ezer és15 ezer forintért vásá-rolhattak jegyeket az ér-deklõdõk. A T-Art Ala-pítvány 12 elismert mû-vésze egy-egy témáhozkötõtõ mûalkotást aján-lott fel, melyeket a ren-dezvényeken sorsolnakki a közönség között.

Az eseményen résztvett Varga Mihály nem-

zetgazdasági miniszterés Kelemen Viktória al-polgármester.

* * *Következik: Mûvé-

szek a Golgotáért elõ-adóest december 1-jén16 órai kezdettel az Óbu-dai Kulturális Központ-ban. Fellép: Blaskó Péter,Borbás Mária, PetrásMária, Gál Tamás, SíposMihály, Kardos Mária,Szarvas József. (Cím:San Marco utca 81.)

Összefogás a Golgotáért

• Az érkezõ adományokat a Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság Plé-bánia - mint tulajdonos - fogadja alapítványának számláján. Név: Óbuda-hegy-vidéki Szentháromság Alapítvány. Számlaszám: 10102103-37779100-00000008. A közlemény rovatba kérik beírni: Kiscelli Kálvária.

Dalköri „felvétel”A „Braunhaxler” Dalkör soraiba vár énekelni szere-tõ hölgyeket és urakat. Jelentkezés: december 9-ekivételével minden hétfõn 18-tól 19 óráig az ElsõÓbudai Általános Iskolában, a kóruspróbákon. (Ér-deklõdni lehet Domaniczky Gabriella kórustitkárnála 06-20-430-3658-as telefonszámon.)

BIBLIAI KÉRDÉSEK. Az Óbudai Kulturális Központban (ÓKK) „Bibliai kérdé-sek” címmel folytatódik a bibliai elõadássorozat. Az érdeklõdõket keddenkéntvárják az ÓKK-ba. „Mi az igazi evangélium?” címmel november 26-án; „Talál-ehitet az Úr a végsõ idõkben?” címmel december 3-án; „Hol voltál, mikor a föld-nek alapot vetettem?”; „Evolúció kontra teremtéselmélet” címmel (záróelõadás)december 10-én hallhatnak elõadást. Elõadók: Kecskeméti János, FilepGyörgy. (Kezdés: 18.30 órakor. Belépõjegy: 150 forint. Cím: San Marco utca 81.)

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 18

Page 19: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Kultúra – Helytörténet19

Szerzõi estLapzártakor érkezett: Csukás István Kossuth-dí-jas iró, költõ Óbuda-Békásmegyer díszpolgáraszerzõi estet tartott november 14-én a Krúdy GyulaIrodalmi Kör rendezvényén, a Kéhli vendéglõ Krúdyszalonjában.

Kispestrõl ÓbudáraJubileumi szerzõi bemutatón találkozott barátaivalés az irodalomszeretõ közönséggel Kanizsa Józsefköltõ, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára, a szerve-zet egyik alapítója. A szerzõ élete egy jelentõs sza-kaszát Kispesten töltötte, ezért november 16-án ittrendezték azt a találkozót, amelyen olyan pályatár-sak is részt vettek, mint Keres Emil Kossuth-díjas,kiváló és érdemes mûvész, vagy Tálas Ernõ, aSvéd Királyi Opera énekese.

A Tabán emlékezete

Nyolcvan évvel ezelõtt bontották le Buda varázsla-tos bohém negyedét, a Tabánt. A Magyar Kereske-delmi és Vendéglátóipari Múzeumban „Gyönyörûkocsmai csend… - a 80 éve lebontott Tabán emlé-kezete” címmel nyílt idõszaki kiállítás a városrészfénykorát mutatja be. (Megtekinthetõ 2014. március2-ig, a Kiskorona utca 1. szám alatt.)

Festmények CsillaghegyenDániel Mária festõmûvész képeit november 27-igláthatják ingyenesen a Csillaghegyi Közösségi Ház-ban. (Cím: Mátyás király út 11-15.)

Újságíró elismeréseA Független Újságírók Szövetsége kimagasló nem-zetépítõ tevékenységéért, példaértékû életútjáértaz óbudai M. Szabó Imrének a Nemzeti Újságírás-ért arany fokozatú kitüntetést adományozta.

100 éves az Óbudai GázgyárA fenti címû idõszaki kiállítás 2014. március 15-iglátható az Óbudai Múzeumban. (Cím: Fõ tér 1.,Zichy kastély, Szentlélek téri fõbejárat.)

Az író születésének 135.és a Krúdy Gyula IrodalmiKör megalakulásának 31.évfordulója tiszteletéreemlékestet rendezett azirodalmi kör október 17-éna Kéhli vendéglõ Krúdyszalonjában, ahol elisme-réseket is átadtak.

Krúdy Díszoklevél-ben részesült: Ha-

ranghy Géza, Kún István,Zábó Attila. Krúdy bronz

emlékérmet adományo-zott a kuratórium FényesTóth Jánosnak, Kámán-né Szép Teréziának, TóthJózsefnek. Krúdy ezüstemlékérmet az Óbudánélõ Koncz Eta festõmû-vész, Krúdy emlékpla-kettet Regényi Ildikó ésSzénási Sándor Istvánvett át. Rendes tagságiigazolvány birtokosa lett:Földesdy Gabriella. Pár-toló tagsági igazolványt

kapott Haranghy Gézánéés Kovács István.

Az elismeréseket Kani-zsa József, az irodalmikör titkára, Király Lajoselnök és Zászlós Leventekuratóriumi elnök adta át.

Keres Emil az elmúlt26 év alatt a kör prog-ramjain való színmûvé-szi közremûködéséértfestményt kapott aján-dékba a Krúdy körtõl ésKoncz Etától.

Krúdy-emlékérmesek

VÁSÁROLUNK. A vásárlás volt az alapgondolata annak a különleges kiállításnak, me-lyet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gimnazistákkal közösen ké-szített a vásárlás különféle személyes vonatkozásairól. Az adok-veszek, beszerzek,vételezek, shoppingolok, újat vagy használtat, online vagy személyesen, alkuval vagyfixen történõ vásárlásokat kifejezetten a fiatalok szemszögébõl mutatta be a kiállítás

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 19

Page 20: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 20

Page 21: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 21

Page 22: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 22

Page 23: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 23

Page 24: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 24

Page 25: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 25

Page 26: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám26Szépirodalom

É lt egy özvegyasszony M.-ben, akihezSzindbádot bizonyos régebbi ismeretség

fûzte, úgyhogy a végzet kiszámíthatatlanságábólaz asszony özvegy lett, Szindbád megjelent a vá-roskában, hogy a megboldogult hátrahagyottruháit felpróbálja. Talált is egy sárga felöltõt,amely kedvére látszott lenni.- Ebben járt a megboldogult a vásárokra, ésmindig sok bankót hozott haza a zsebében -mondta az özvegy, hogy kedvet csináljonSzindbádnak a kabáthoz.Szindbád a kabátban elölrõl-hátulról nézegettemagát, kipróbálta a szarvasagancsból valógombokat, a zsebekbe mélyesztette kezét, pár lé-pést tett a tükör elõtt.- Mintha csak a szegény uramat látnám! - kiál-tott fel Ibolyka. - Hátha még a baju-szát is kipederné, mint õ szokta!Ibolyka a sárga felöltõben a javábanálló szüretre is meginvitáltaSzindbádot.- Helyes. Úgyis bánatot szüreteltempár esztendõn át, nem árt egy kis édesmust a sok fanyarság után - sóhajtottfel Szindbád. A kocsi kerekei úgy pö-rögtek a szõlõshegy lábánál, minthaazokat a rakétákat utánoznák, ame-lyek majd estére kavarognak a magos-ban. A zöld kapu a szüret tiszteletéreújonnan volt festve, hogy a vendégörömmel nyisson be. Kerek kõ mélye-désében, barackfa tuskói alatt a ve-nyige keserû füstje, életvidámító láng-ja repkedett, mintha ezzel örökre elvolna felejtve minden bánat, amely a földön voltidáig. A szõlõszedõ lányok kövéren guggoltak alevéllombok alatt, mintha azokat a nõket példáz-nák, akiktõl ezentúl csak jót és kellemeset várha-tunk.Ibolyka, bár romantikus nõ volt, nyomban észre-vette Szindbád lázas érdeklõdését a szedõlányokiránt.- Tolvajok ezek mind, lelkem. Kicsipegetnék alegszebb szemeket a fürtbõl, ha ki nem fognékrajtuk. Reggelenkint egy félóra hosszáig szabadnekik szõlõt enni. Addig úgy telerakják magukat,hogy elmegy az étvágyuk.Szindbád búcsúpillantásokat vetett a szõlõillatúmenyecskék felé, vége van annak, hogy velükegyütt szedhesse a fürtöket. Egy karót vett teháta kezébe, és a tüzet piszkálta, mintha ez volna alegfõbb gondja a világon. De egyszerre felesz-mélt, mert lacipecsenye finom illata szálldosottfeléje a szomszédos szõlõbõl. Csakhamar fel isfedezte azt a formás asszonyságot, aki a szom-szédban a pecsenyét forgatta, és közben úgy ha-jolt a tûz fölé, mintha szerelmes volna bele.Ibolyka figyelemmel kísérvén Szindbád kalan-dozó pillantását, így szólott a lovaghoz:- Az idén nagyon döglik a disznó, azért sütnekmindenütt lacipecsenyét a szõlõkben. Mi majdroston csirkét sütünk.Szindbád nem vetett többé epedõ pillantásokat apecsenyés asszonyság felé, mert most új látniva-ló kötötte le a figyelmét. Fiatal kisasszonyokhemperegtek, bukfenceztek, pajkoskodtak egyközeli szénaboglyában. Mielõtt Ibolyka bármi-

lyen megjegyzést is tehetett volna, Szindbádtalpra állott, és a kisasszonyok közé keveredett.Már javában hányta a bukfencet a boglyában,miközben valami alattomos módszerrel jól meg-kacagtatta, megvisongatta a hancúrozó leányo-kat, amikor Ibolyka a helyszínére érkezett, ésméltóságteljesen körülnézett:- Valóban nem hittem volna, Szindbád, hogy ar-ra tanítja húgaimat, hogyan rongálják ruháikat,elveszítgessék hajfésûiket, elszaggassák köté-nyeiket. Azt hittem, hogy már benõtt a fejelágyavén ember létére.- A bácsi meghúzta a hajamat - jelentkezett egykisasszony, aki kedvében szokott járni Ibolyká-nak.Szindbád védekezõleg mormogta:- Szüret van, vagy mi a szösz.De szégyenkezve lecsúszott a szénaboglyáról, éselkullogott abba az irányba, amelyet Ibolykafelemelt keze jelölt ki neki. Az irány pedig a

présház felé vezetett, ahol már megterítve, felvi-rágozva, edényesen, mint valami kicsípett lako-dalmi vendég várakozott az asztal. A poharakbaszakértõ kéz vegyítette a mustot az óborral. Azeresz alatt feltûnõ apró legyek azt jósolták, hogynemsokára beköszönt az esõs idõjárás, sietnikell tehát az élet örömeivel. Az evõkések fényes-re súrolt lapjain utoljára csillant meg a hunyónapsugár. A közeli Bükk-hegység õszi gyászru-hában, elnémulva merengett a szüreti táj felett,mintha õt már ilyen csekélység nem érdekelné.Ibolyka fehér kötényt kötött, és úgy sürgött-for-gott a tûzrakás és a présház körül, mintha aztakarná elhitetni Szindbáddal, hogy most márígy fog történni mindig az egész életen keresztül.Szindbádnak eszébe ötlött, hogy Ibolyka nagy-apja fogadós volt a városkában, nyilván itt ta-nulta gyermekkorában az asszony a szíves ven-déglátás különbözõ fogásait. A csirkecombokatoly gondosan forgatta a roston, mintha gyerme-kei lettek volna. Az olvadó zsírokat, szalonnákatolyan lágy cipóra csurgatta, amilyen cipótSzindbád még életében nem evett. A kasokból alegépebb fürtöket válogatta ki, mintha egy her-ceget várna vendégségbe. Szabó nénit, egy öregasszonyságot úgy megfuttatta a présház körül,mintha nem is egyszerû szüretrõl, hanem leg-alábbis eljegyzésrõl volna szó.Szindbád csak nézte, nézte azt a repkedõ fehérkötényt a tûz körül, amelynek környékén mostmindenféle régi ízek, zamatok, szagok jutnakeszébe... Régi fogadók, amelyek elõtt alkonyattalállott meg a postakocsi az utazókkal, és a kony-

hában már nagy piros láng emelkedett, mint abeteg ember elõtt a jó egészség képe. Kövér as-szony siet elõ kövér konccal, amelynek fûszerein,ízén át újra virulni kezd a koplalásban hervadógyomor. Piros bort tesznek piros abroszra, és pi-ros ablakon át néz be az ebédlõbe a piros napsu-gár. Szentkép van a falon, amely áldólag tekint lea falatozó utazó felé, úgyhogy az utasnak kedveszottyan néma, de annál bensõségesebb felkö-szöntõt rebegni a fogadó pátrónusa felé. Majdpapucsaival jókedvû ütemeket verõ szolgálóle-ány viszi elõre a gyertyát a kanyargós grádicson,ahol kellemetes ágy várja a fáradt utazót, hogyabban szülõföldjérõl álmodjon.- Mily jó volna elutazni! - mormogta Szindbádfélhangon, hogy Ibolyka darab idõre abbahagy-ta a pecsenyeforgatást.Elámulva nézett Szindbádra:- Hová az ördögbe menne? Nem jó tán itt a szü-ret, nem eresztett elég bõven a hegy, nem kísér-

te el idáig étvágya vagy szomjúsága?Szindbád egykori utazásaira gondolt,száncsörgést hallott képzeletében, mi-kor is piros derekú tornyok felé nyar-galt a Kárpátok között.- Mit ér, ha nem enged megismerkedniidegen nõkkel, akiknek újra meg újraelmondhatnám azokat a bevált szépszavakat, amelyeket a nõk állítólagéletök végéig nem tudnak elfelejteni?...Ibolyka villájára tûzött egy csirkecom-bot, és figyelmesen vizsgálta, hogymennyi sütés szükséges még a jóízûsé-géhez. A villa két ága között fürkészõpillantást vetett Szindbádra, és mindenharag nélkül azt kérdezte:- Hazudni szeretne nõknek?Szindbád szótlanul bólintott.

Ibolyka felelet helyett elõvette a kávédarálót, éskét térde közé szorítva, letelepedett Szindbádszomszédságába:- Ne mondja, hogy nem látom szívesen. Az énvendégszeretetem híres messzi vidéken. Nemakarom, hogy elégedetlen legyen nálam. Hazud-jon tehát, Szindbád. Hazudjon, amíg a csirkemegsül, és ezt a kávét megdarálom.- Szerelem - kezdte Szindbád azon a régi szélhá-mos hangon, amelynek hallatára nyeregben szá-guldó svindlerek, feldühödött apák és férjekpisztolyai elõl menekülõ nõcsábítók jutnak azemberek eszébe, de nem a nõkébe, akik ezeket ahangokat meghallgatják.- Szerelem - ismételte lágyan tremolázva, hogy ahallgató azt hihette volna, hogy az elõadó ön-gyilkossági tervének végrehajtása végett jött ép-pen ebbe a városba, ahol majd egy sírkeresztreráborulva megtalálják holttestét.- Szerelem - búgott fel még egyszer Szindbád,miközben a kávédaráló halkan pörgött, duru-zsolt, döngicsélt, mint a szép, nyugodalmas,hosszú élet hangja, amely a csendesenparázsló baracktuskók puffanásai mellett hang-zik. „Mindig, mindig csendben élünk” - mondo-gatta a kávédaráló, amíg hirtelen elhallgatott,mintha Szindbád szavai állították volna meg.Az asszony a tûzhöz lépett, és villájára tûzött egycsirkecombot.- Majdnem odaégett a huncut! - mondá, és vidá-man nyújtotta Szindbád felé az ízletes falatot. -Maga is útonálló, mint az én szegény uram volt.

(1924)

Krúdy Gyula:

A vendéglátás

A Krúdy-év legfontosabb eseménye: a Szindbád-szobor avatásaoktóber 21-én a Fõ téren

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 26

Page 27: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Oktatás – Kultúra27

Számítástechnikai tanfolyamokNovemberben öt számítástechnikai tanfolyam kez-dõdik a Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intéz-ményben (KSZKI).

Elsõ lépések, avagy „Idõsebbek is elkezdhetik”Alaptanfolyam kezdõk részére.6×3 tanóra hétfõnként 8.30-tól 11.15 óráig.Tandíj: 8 000 Ft + áfa.Tervezett kezdés: november 18.

ECDL Start - Windows 8, Office 2013Számítógép-kezelés, Internet, e-mail, szövegszer-kesztés, táblázatkezelés.84 tanóra hétfõnként 14.30-tól 17.15 óráig.Tandíj: 40 000 Ft + áfa.Tervezett kezdés: november 18.

Harmadik „félidõ”Képszerkesztés, weblapok készítése, szövegszer-kesztés, táblázatkezelés.36 tanóra keddenként 14-tõl 16.30 óráig.Tandíj: 18 000 Ft + áfa.Tervezett kezdés: november 19.

ECDL Start - Windows 7, Office 2010Számítógép-kezelés, Internet, e-mail, szövegszer-kesztés, táblázatkezelés84 tanóra szerdánként 8.30-tól 11.15 óráig.Tandíj: 40 000 Ft + áfa.Tervezett kezdés: november 20.

Multimédia csomagKépszerkesztés, prezentáció készítés, on-lineweblapszerkesztés.45 tanóra szerdánként 14.30-tól 17.15 óráig.Tandíj: 30 000 Ft + áfa.Tervezett kezdés: november 20.A tanfolyamok helyszíne: KSZKI 1033 Folyamõr ut-ca 22. Jelentkezés: 437-4070, illetve ecdlvkp@kszki. obuda.hu. Részletfizetési kedvezményt bizto-sítanak. (További információ: www.kszkioktat.hu)

Nagy sikerrel zárult a no-vember 7-én és 8-án meg-tartott kétnapos IdõsekMûvészeti Fesztiválja,melyen Óbuda nyugdíjaspolgárai léphettek fel pro-dukcióikkal.

Az Óbudai SzociálisSzolgáltató Intéz-

mény az önkormányzatjóvoltából immár 15 éverendezi a fesztivált,amelyre idén hat kategó-riában (vers, próza, ének,tánc, hangszeres zene,színházi produkció) 62mûsorszámmal nevezteka kerületi idõsek. A mû-sorszámokat mindkétnap végén szakértõi zsûriértékelte, amelyet Budai

Ilona népdalénekes, azÓbudai Népzenei Iskolatanára, Brezináné KökényJúlia, a BékásmegyeriKözösségi Ház nyugal-mazott igazgatónõje, va-lamint Bozsó József szín-mûvész alkotott. Az em-léklapokat Menczer Er-zsébet országgyûlési ésönkormányzati képviselõadta át a fellépõknek.

A fesztivál keretébennovember 14-én nyílt a

képzõmûvészeti és kéz-mûves kiállítás, ahováazok az óbudai nyugdí-jasok nevezhették bemûveiket, akik nemszínpadi produkcióval,hanem alkotásaikkalszeretnék megmutatnitehetségüket. A kiállításnovember 26-ig láthatóa Kiskorona Galériában(Kiskorona utca 3.), hét-köznapokon 8-tól 16óráig.

Idõsek Mûvészeti Fesztiválja

62 produkció a színpadon

Késõbb nyit a Fõ téri könyvtárA Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Krúdy GyulaKönyvtárának (Fõ tér 5.) felújítása az elõre jelzettidõpontra, novemberre nem készül el. Elõrelátható-lag a következõ év elején nyitja meg kapuit. A mun-kálatok elhúzódása miatt az olvasók megértését,türelmüket kérik.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 27

Page 28: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám28Apróhirdetés

� TV javítás helyszínen is garanciával, in-gyenes kiszállás, (LCD, LED TV-t és moni-tort vásárolok, hibásat is!). Tel.: 06(30)912-3761, 243-9401� Ablakjavítás www.ajtoablakdoktor.hu20 éve vállalom igényesen, becsületesen fa ésmûanyag ajtók, ablakok javítását, illesztését,zárak cseréjét, szigetelését, festését. Garanci-ával! Felmérés díjtalan. Tel.: 06(70)550-0269, Horváth Ákos.� www.ablak-ajtodoktor.hu Már 20 éve be-csületesen! Mindenféle ablakok, ajtók javítá-sát, szigetelését, festését, zárak cseréjét válla-lom garanciával, ingyenes felméréssel. Ho-mok Ferenc 06(30)962-8704� Óbudai Hûtõgépszerviz! Hazai, külföldihûtõgépek, fagyasztók javítása, 35 éve a kerü-leti lakosoknak.(Ingyenes kiszállás.) VárhidiGábor. Tel.: 250-0921, 06(20)972-5032� Óbudán, Budán non-stop hûtõ, fagyasztó,automata mosógép szerviz. Javítás esetén in-gyenes kiszállással, garanciával 3 órán belül.Tel.: 06(20)928-7507, 368-0864. KovácsSándor� TV-Videó szerviz. Díjtalan kiszállás, Böj-tös Vendel és tsi. Cím: Kabar utca 6. Nyitva:h-p 9-tõl 17 óráig. Tel.: 244-3998

� Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság,szakértelem több évtizede. Kelényi Imre,Keve utca 21. Tel.: 242-6823, 06(30)931-3686� Lakásfelújítás anyagbeszerzéssel, garan-ciával! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák,szobafestés, gipszkartonozás, parkettás-munkák, vízszerelés, villanyszerelés! A legki-sebb munkát is elvállaljuk! Tel.: 06(30)960-4525� Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástóla teljes felújításig. Petrás József villanyszere-lõ mester. Tel.: +36(20)934-4664, 246-9021.ELMÛ által minõsített vállalkozás� Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás,csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. In-gyenes felmérés. Tel.: 06(20)972-0347, 403-9357, 06(30)589-7542 � Redõnyösmûhelybõl, reluxakészítés, sza-lagfüggöny, szúnyogháló és javítás, hárommunkanap alatt. Tel.: 370-49-32� Mûanyag ablakok-ajtók gyártása, cseré-je, beépítése! Akár 10 nap alatt! Tel.:06(70)218-2823

� Fuvarozás, költöztetés, teherautó bérlés,megbízhatóan, olcsón 2 és 4 t-ig vidékre is,rakodással. Kerületieknek kedvezmény. Tel.:405-5889, 06(30)996-4538� Lakásfelújítás! Szobafestés, tapétázás,parkettalerakás, parkettacsiszolás, parkettaja-vítás, csempézés, kõmûves, asztalos, villany-szerelés, vízszerelés, garanciával. Tel.: 202-2505, 06(30)251-3800� Burkolás! Fürdõszobák, konyhák, WC-kburkolását, kõmûvesmunkáit, csempe javítá-sát vállalom. Tel.: 06(30)341-3423� Festés, mázolás, tapétázás magánszemé-lyeknek, társasházaknak garanciával. III ke-rületben kedvezmény! Hívjon bizalommal!Ingyenes kiszállás! Tel.: 256-4425,06(20)994-7726� Zárszerviz: ajtózárak, hevederzárak áru-sítása, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.:242-1389� Automata mosógépek, mosogatógépek,szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek,klímaberendezések javítása. Hétvégén is hív-ható. Tel.: 243-8490, 06(20)947-0774� S.O.S. vízszerelés, duguláselhárítás, csa-tornakamerázás, csõtörések javítása-beméré-se, téli elzárók cseréje, ásással. Gabona Ró-bert. Tel.: 06(30)200-9905

� 1987 óta mûködõ kft. tetõszigetelést vállal10 év garanciával. Társasházi felújítási mun-kák kivitelezését is vállaljuk. Tel.: 06(30)931-3203, Czetu Kft. Czere Zoltán Tel.: 405-4603� Festés, mázolás, tapétázás garanciával, bú-tormozgatással. Tavalyi árak, minõségi mun-ka! Tel.: 06(70)325-2885� Társasházak közös képviselete, kezelése,könyvelése 23 év tapasztalata, szakképzett-ség, jogi, mûszaki, irodai háttér. Lajos u. 55.Tel.: 325-8387, 06(30)932-2637,[email protected] www.befo.hu� Lakásfelújítást vállalok. Tisztasági fes-tést, mázolást, garanciával! Tel.: 06(30)361-2228� Fürdõszobák, konyhák felújítása, átalakí-tása! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, víz-szerelés! Anyagbeszerzéssel, határidõre, ga-ranciával! Tel.: 06(20)961-6153� Bádogos-tetõfedõ munkát vállalok, javí-tás-építés, télen is. Ha rossz a tetõje ránk vanszüksége! Tel.: 06(20)323-3900, 06(20)332-4660� Vízszerelés gyorsszolgálat. Csõtörésekmûszeres keresése, javítása, lakásban és ud-varon ásással is. Tel.: 06(30)914-3588� Óbudai könyvelõirodába nagy tapaszta-lattal, felelõsségbiztosítással vállalja egyénivállalkozók, gazdasági társaságok könyvelé-sét, bérszámfejtését. Tel.: 06(30)948-6249� Kõmûves munkát, burkolást, vakolást,külsõ hõszigetelést, térkövezést vállalok. Ha-táridõre, garanciával! Tel.: 06(20)234-0811� Festés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, burkolás, laminált parkettás munkákmagánszemélyek, közületek részére. Tel.:06(30)212-3308� Parkettacsiszolást, lakkozást, lerakást,festést, mázolást, tapétázást vállalok BarabásJenõ kisiparos. Tel.: 349-4899, 06(70)280-0479� Vízvezetékszerelés-vízóraszerelés! Mos-dók, csapok, kádak, zuhanyzók cseréje, mo-sógépek, mosogatógépek bekötése! Teljesvízhálózat felújítása! Vízmérõk szerelése,cseréje ügyintézéssel! Nonstop! Tel.:06(30)954-9554, www.vizoraguru.hu� FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás,felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes ki-szállás. Tel.: 244-5577, 06(30)429-2991� Asztalos-lakatos munkák, fa-mûanyagablak cseréje, javítás, redõny-reluxa szerelés.Tel.: 06(70)545-1869� Duguláselhárítás falbontás nélkül, víz,gáz, központi fûtésszerelés, csõtörések meg-szüntetése. Tel.: 06(20)491-5089

� Pi-víz és Bio bolt Óbudán! Immunrend-szer-erõsítõ, méregtelenítõ, gyógyulást segítõPi-víz (40 Ft/l); csökkentett-, deutérium-mentes víz, gyógyhatású készítmények, ked-vezõ áron! Szentendrei út 13.

� A meditáció, mint gyógyszer. Rendszeres,ingyenes tanfolyamok a gondolatok gyógyítóerejérõl. Tel.: 216-3727, 06(70)547-7299.www.brahmakumaris.org/hungary� Fül-orr-gégészeti magánrendelés mindenszerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: OrvosiCentrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406,06(20)211-5190. Dr. Müller Zoltán fõorvos� Dr. Szabó Katalin megnyitotta reuma éslézerterápiás rendelését. Dunamed. 1036 Kis-korona u. 20. Bejelentkezés: 387-1508. Szük-ség esetén háznál is kezel� Theta kezelés! Tudatalatti, életterületi(anyagi, egészség, párkapcsolat) blokkot oko-zó hitrendszerek oldása. Tel: 06(30)257-5197� Callanetics a Flórián térnél. Gerinc- ésízületkímélõ ugrálás nélküli torna, mindenkorosztálynak. Tel.: 06(30)921-6559www.callantorna.hu� Kárpáti fogtechnika Szél u. 10/a, Kórházutcai piacnál. Tel.: 240-2059, 06(20)493-1675

� Matematika, fizikatanítás általános ésközépiskolások részére szaktanártól! Házhozmegyek! 06(20)959-0134� „Diszesek”: diszlexia, diszgráfia, disz-kalkulia. Iskolára felkészítés. Tel.:06(30)833-4854� Angoltanítás, beszédkészség fejlesztés, tu-dásfrissítés, nyelvtan egyszerûen, nyelvvizs-ga, érettségi felkészítés. Tel.: 06(20)439-6410� Angolórák minden szinten, diplomás,gyakorlott tanárnõnél. Ingyenes próbaóra.Tel.: 367-8160, 06(20)243-9043. E-mail:[email protected]� Angol magánórák több évig Angliában élttanártól a Flóriánnál. Ingyenes próbaóra! Tel.:06(30)285-2879� Matek, fizika tantárgyakból egész évbenoktatást, felkészítést, korrepetálást vállalokÓbudán az általános iskolától az egyetemig.Tel.: 06(30)604-1478� Magyar nyelv és irodalom, történelem ésesztétika tanár egész évben oktatást, felkészí-tést, korrepetálást vállal Óbudán, az általánosiskolától az egyetemig. Tel.: 367-4809,06(70)619-5546

� Tímár utcai 36 nm-es, magasföldszinti la-kásomat (belsõkertre nézõ ablakokkal), 10,5MFt eladom. Tel.: 06(70)617-3835� Kiadó-eladó-eladó-kiadó lakást keresünkleinformált, megbízható ügyfeleinknek. Tel.:06(70)521-0342

� Tulajdonostól eladó a Forrásliget lakó-parkban egy 70 nm-es, földszinti, nappali+2

szobás, nagy terasszal, garázzsal rendelkezõ

tehermentes lakás. Ára: 31,5 MFt. Tel.:

06(20)499-8682

� Antikváriumunk készpénzért vásárolkönyveket, könyvtárakat, képeslapokat, vit-

rintárgyakat, festményeket, hanglemezeket.

Tel.: 332-0243

� Hajdu Eszter vásárol készpénzért bútoro-kat, festményeket, dísztárgyakat, órákat, por-

celánokat, csillárt, könyveket, írógépet, hang-

szert, szõrmét, bizsukat, csipkét, hagyatékot.

Díjtalan kiszállással! Tel.: 06(20)597-8280

� Könyveket, könyvtárakat (régit, újabbat)antikváriumunknak vásárolok. 100 könyv fe-

lett díjtalan kiszállással. Tel.: 06(20)425-6437

� Bizományi Kereskedés Óbudán. Baba-mama-gyerek ruha, játék, felszerelés adásvé-

tele. www.boroka.biz, 1032 Bp., Váradi u. 24.

Tel.: 06(30)951-7372

� Bélyeggyûjteményeket, bankjegyeket, ér-méket, képeslapot, porcelánt, egyéb régiséget

vásárolunk: VI. Andrássy út 16. Tel.: 266-4154

� Készpénzért vásárolunk! Aranyat, ezüs-töt, Herendit, festményeket, órákat. Arany:

7200-12000 Ft. Ezüst: 180-360 Ft. II. Margit

krt. 51-53. Tel.: 316-3651. Tekintse meg az

interneten: www.louisgaleria.hu

� Gábor Eszmeralda becsüs, mûgyûjtõnõ,legmagasabb áron készpénzért vásárol fest-

ményeket, bútorokat, órákat, porcelánokat,

ezüsttárgyakat, aranyékszereket, egyebeket,

teljes hagyatékot. Kiszállás, értékbecslés díj-

talan! Üzletünk: II. Fõ u. 67., 06-1-364-7534,

06(30)382-7020

� Régi bútorokat, tárgyakat, könyveket -rossz állapotút is - vásárol tanári diplomás fi-

atalember és lomtalanítást vállal. Tel.:

06(20)924-4123

� Computerklinika: számítógép-javítás,karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés,

bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon biza-

lommal. Tel.: 06(30)857-2653

� Ingatlanértékesítõket keresünk budapes-ti irodánkba. Az elsõ 2 hónapban fix jövede-

lem, adminisztrációt és telefont biztosítunk.

Helyismeret és számítógépes alapismeret

szükséges. Jelentkezés: [email protected]

� Takarítást vállalok Óbudán heti 1-2 alka-lommal illetve nagytakarítást is. Tel.:

06(20)310-8476

Egyéb

Állás

Számítógép

Régiség

Elad-vesz

� Csillaghegyen 115 m2-es, nagy belma-gasságú mélygarázs (mosdóval) csendestevékenységre kiadó. Tel.: 240-9728

�� Motorbeállóhely kiadó. Pünkösdfürdõutca mellett, zárt, fedett, motorbeállóhelyhosszú távra kiadó. Tel.: 06(30)919-5018

� Garázshelyek kiadók: Hosszú távra ki-adók parkolóhelyek a Belváros VI. ker. Királyutca 30-32. társasház (Király Udvar) mélyga-rázsában, havi 31.250 forintért. Tel.: 267-0525/18-as mellék, munkaidõben (8-16 óráig)

Kiadó

Ingatlan

�� Matematika-, fizika-, kémia-, magyar-tanárok korrepetálnak általános- és közép-iskolásokat a Vörösvári úton, minden dél-után. Középiskolai elõkészítõk max. 2-3fõs kiscsoportban. Thalész-Kör, www.obu-damatek.hu, tel.: 06(20)946-2027

Oktatás

� Bõrgyógyászati magánrendelés hétfõn16-18-ig, csütörtökön 11-13 óráig. III. Bécsiút 85. IV/1. Dr. Suhajda Kornélia fõorvos.Bejelentkezés: 317-0631

�Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentke-zés, tel.: 06(30)201-9198

Egészség

� Könyvelés teljes körûen, 20 év tapasz-talattal. Murányi és Társa Bt. Tel.:06(20)968-9811

� „ALFA” tv, videó, számítógép szervizés mûszaki bizományi. Ingyenes kiszállás.Az elvégzett javításra garancia, nyugdíjaskedvezmény. 1039 Bp., Hatvany L. u. 4.(Duna felõli oldalon, postával szemben).Tel.: 243-2730, 06(20)997-2747

Szolgáltatás

FüggönyökSzéles méret- és mintaválasztékban.

KarnisokHajlított, egyedi méretre is. Szalagfüggöny, roló, roletta,

méteráru, bútorszövet, rövidáru.Függönyvarrás.

A nálunk készült karnist és függönyt díjmentesen felszereljük.

AQUINCUMLAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU

(Pók utcai lakótelep)1031 Budapest, Vízimolnár utca 2.

Tel./fax : 24 27 157. Mobil: 06 (20) 92 63 422.Nyitva : H-P: 10-18, Sz: 9-13.

Web: www.aquincumlakastextil.hu/

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 28

Page 29: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Közérdekû – Hirdetés29

Hirdetési méretek Árak(oldal) (mm) fekete-fehér1/1 (190×272 mm) 200 000 Ft1/2 (190×134 mm, fekvõ) 100 000 Ft1/2 (93×272 mm, álló) 100 000 Ft1/4 (93×134 mm, álló) 59 000 Ft1/8 (93×65 mm, fekvõ) 39 000 Ft1/16 (44×65 mm, álló) 25 000 Ft1/32 (44×31 mm, fekvõ) 10 000 FtAz árak az áfát (27%) nem tartalmazzák. Színfelár: + 25%. Hátsó borító:+ 25%. Negatív: + 20%. Elhelyezési felár: + 20%. Tervezési díj: + 10%. Ap-róhirdetés árak: 10 szóig 1900 Ft + áfa/alkalom. Kiemelt apróhirdetés: 10szóig 3800 Ft + áfa/alkalom. (Egy hirdetés minimum 10 szó.) Tíz szó fölött(legfeljebb 20 szóig) szavanként 200 Ft + áfa.

Hirdessen az Óbuda Újságban!66 700 példány - [email protected]; Tel.: 267-0524, 267-0525

A Budapest III. Kerületi Pol-gárõr Egyesület továbbra

is várja a nagyobb közbizton-ságra vágyó kerületi lakosokattagjai közé. Szerdánként 15-tõl19 óráig ügyeletet tartanak aKaszásdûlõ utca 7. szám alattiirodájukban, ahol az érdeklõdõkmegismerkedhetnek a polgárõriszolgálat követelményeivel, azügyeletes polgárõrök fogadják abejelentéseket, illetve bûnmeg-elõzési-áldozatvédelmi taná-csokkal látják el a hozzájukfordulókat. Kapcsolattartási

lehetõségek: a +36-30-621-6088-as telefonszámon és [email protected] címen. Az egyesü-let honlapja a www.polgarorobuda.hu címen érhetõ el.

Egyedülálló adottságokkal, új parcellázású telkekeladók Pest legszebb részén, a XVI. kerületbenközvetlenül az önkormányzattól, kedvezõ fizetésifeltételekkel. Sashalom legszebb részén, a Keringõutca, Sasvár utca, Színjátszó utca között, telkek 550m2-tõl, 25.600 Ft+áfa/m2 áron! Új építésû övezetben,a Nógrádverõce utcában, egyedülálló árakon szinténúj telkek akár 11 millió forinttól, akár három lakásosház építésére is alkalmasak! Bõvebb információ kérhetõ a [email protected],[email protected] és a [email protected], [email protected] e-mail címen, vagy a www.budapest16.hu,www.budapest16.hu honlapon, a jobb oldalon, a pályá-zatok menüfül alatt található.

Csatlakozhatnak a helyi polgárõrökhöz

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 29

Page 30: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám30Hirdetés

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 30

Page 31: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám 31Kultúra – Néprajz

MÉZzz ide!: családi nap mézvásárralA mézé lesz a fõszerep a „MÉZzzide!” címû eseményen, november 30-án 10 órától a Magyar Kereskedelmiés Vendéglátóipari Múzeumban. Kü-lönleges termelõi mézek kóstolásávalés vásárával, érdekes elõadásokkal améz témakörében, valamint gyerek-foglalkozásokkal és mézeskalács-ké-szítéssel várják a látogatókat, a ren-dezvény koncerttel zárul.

Program10-tõl 11 óráig: A telhetetlen méhecs-ke (diavetítés); 11-tõl 12 óráig: LudasMatyi (LámpaLázi Társulat); 14-tõl 15óráig: Méhtörténelem; 15-tõl 16 óráig:Közösségi Méz - Új Múzeum Méhek-nek - interaktív tárlatvezetéssel; 16-tól 17 óráig: Mézeskalács morzsák -történelmi áttekintõ - Tószegi Juditelõadása; 17-tõl 18 óráig: A méhek vi-lága - Weidel Walter elõadása; 18-tól19 óráig: koncert - Minimal Klezmer -olasz klezmer trió. Humoruk édes,mint a mézescsók.Egész nap folyamatos programok:termelõiméz-bemutató, -vásár; mú-zeumpedagógia - mézeskalács-ké-szítés, irókázás. (Belépõ: teljes árú1000 forint, kedvezményes /diák,nyugdíjas/ 500 forint, családi 2000 fo-rint. A belépõvel a múzeum kiállításaiis megtekinthetõk. Cím: Korona tér 1.)

K ifestõként használ-hatók azok az il-

lusztrációk, amelyeketKoncz Eta készített Ka-nizsa József új kötetéhez.A Krúdy Gyula IrodalmiKör titkáraként is ismertalkotó rövid történeteités gyermekeknek szántverseit adja közre a téli

ünnepek elõtt megjelenõ,„A Mikulás szánja” címûkötetében. Koncz Eta fe-kete-fehér rajzai pedigabban segítenek, hogy alegifjabbak vers- és me-seolvasás közben - né-hány ceruza segítségével- színes téli napokat ál-modjanak maguknak.

Verset hoz a Mikulás

Anépi hagyományokegyik jeles napja volt

a november végére esõAndrás-nap. Több okbólis. Egyrészt, mert ekkor azemberek Szent Andrásapostolra és vértanúra, akeleti egyház védõszentjé-re emlékeztek, aki Jézuselsõ tanítványa, Szent Pé-ter testvére volt. A másikok, amiért kiemelt figyel-met kapott, hogy e naphozlegközelebb esõ vasárnapvolt az egyházi év, az ad-vent kezdete, ami a kará-csonyra való felkészülés,tágabb értelemben a re-ményteli várakozás, a be-felé fordulás, a lélek ünne-pe. Harmadrészt pedig,amiért András-napját elsõ-sorban a fiatalok várták, aznem más, minthogy a hie-delem szerint ekkor meg-tudhatták, ki lesz majd aházastársuk.

Jóslási praktikák A különbözõ vidékeken

más-más férjjósló prakti-kák voltak szokásban.

Volt, hogy a lányok férfi-nadrágot, a legények nõiszoknyát tettek a párnájukalá, abban a reményben,hogy megálmodják, kilesz a jövendõbelijük. Azis segített a nagy kérdésreválaszt adni, mi hullott lea lány kötényébe a megrá-zott zsúpfedélrõl. Mert habúza esett bele, akkor jó-módú lesz a kérõ, ha rozs-mag, szegény ember. Haviszont pondró pottyantle, az azt üzente, a leánymár a következõ évben te-herbe esik.

De ismert volt a hallga-tódzásra épülõ jóslás is. Alányok megrugdosták adisznóól ajtaját, és ahányatröffent a malac, annyi évmúlva mentek férjhez. Hanem ébredt fel a disznó, azazt jelentette, a lány mégabban az esztendõben férj-hez megy. Annak is volt je-lentõsége, hogy az anya-disznó röfögött-e, vagy amalac. Az elsõ esetben aleendõ férj özvegyember, a

másikban legényemberlesz. Olyan is volt, hogy aszemétdombra állva hall-gatóztak a lányok, merrõlugatnak a kutyák. Mert ab-ból az irányból kellett jön-nie a kérõnek…

Sokfelé járta az a szo-kás, hogy a lányok gombó-cot vagy derelyét fõztek,majd kis cédulákra külön-bözõ férfinevet írtak. Bele-gyúrták a tésztába, és ki-fõzték. Azt, ami elõszörjött fel a víz tetejére, kikap-ták, és megnézték, melyiknevet tartalmazza. Mert azlesz majd a férj neve is. Aférjjóslás másik ismertmódja az ólomöntés volt.A forró ólmot vízbe öntöt-ték, és megnézték, milyenforma jön ki, és ebbõligyekeztek kitalálni a jö-vendõbelijük foglalkozá-sát. Az almamagot is fel-használták a jósláshoz. Alányok András-nap elõttigyekeztek minél több al-mát enni. A magokat aztánösszegyûjtötték, papírbacsomagolták, és András-nap estéjén a párnájuk alátették, remélve, hogy meg-álmodják, ki lesz a férjük.Természetesen a legények

is kíváncsiak voltak arra, kilesz a párjuk. Náluk az aszokás járta, hogy 13 cédu-lára különbözõ lányneve-ket írtak fel, amiket azután

egyesével, Luca-napjáigeldobáltak. Az utolsónakmaradt cédulán volt olvas-ható, melyik lány lesz a fe-leség.

• András-napján kezdõdtek a disznóvágások is. Régene naptól kezdve egészen farsangig mindig akadt egyház, ahol disznó sivítása verte fel a csendet, és vettekezdetét a disznóölés, amihez mindig kértek rokoni, ba-ráti segítséget. Mindenkinek megvolt ilyenkor a magafeladata, a vágás, perzselés, a hurka, kolbásztöltés. Adisznótor étrendje szinte mindenhol azonos volt: torosleves, töltött káposzta, sült kolbász, sült hurka, hájas po-gácsa, rétes. A munka és a vacsora végeztével a távo-zók kóstolót is kaptak, amit magukkal vittek. Sokszor avendégek aztán meghívták a házigazdát a saját disznó-juk vágásához. András-napján éjfélkor befejezõdtek amulatozások, beállt a csend ideje, az advent.

András-napjához kötõdõ szokások

Ki lesz a párom?

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 31

Page 32: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám32Mozaik

SZENTLÉLEK TÉR

Hahota- Mit csinálsz, Béla? -kérdi az asszony azurától.- Olvasok.- Inkább igyál!- Miért? - csodálkozikaz apa.- Az jobban látszik raj-tad!

* * *Cseng a telefon. A férjfelveszi a kagylót, majdmegkérdezi a feleségé-tõl: - Engem keresnek.Beszélhetek?

* * *Mit adott a tehénnek,amikor beteg volt? -kérdezi János gazda aszomszédjától.- Terpentint.Másnap ismét találkoz-nak.- Megdöglött a tehe-nem, koma! - mondjaszomorúan János.- Az enyém is! - feleli aszomszéd.

* * *- Gyerekek, rajzoljátokle a földet! - mondja atanító néni.- Jó, de honnan vegyekakkora lapot? - kérdiPistike.

* * *- Géza, nálad állandóannyitva van az ablak -mondja a fõnök a mun-katársának -, nem fá-zol?- Nem - feleli a beosz-tott -, otthon is nyitottablaknál alszom.

* * *- Ég a ház! - ront be aszobába a férj, aki ép-pen akkor érkezett ha-za.- Öltözz gyorsan, ésmeneküljünk! - mondjaaz ágyon fekvõ felesé-gének.- Elõbb a bútorokatmentsék! - kiált ki egyhang a szekrénybõl.

Hangold Újra! A „Hangold Újra!” elnevezésû kezdeményezés cél-ja, hogy az együtténeklés és zenélés öröme mindengyermek számára elérhetõ és átélhetõ legyen. Hi-szen az együttes, közös rezgés erõsíti leginkább azösszetartozás élményét.Keressük a kerületben lévõ gyerekkórusokat és ve-gyes karokat egy nagyszabású adventi koncertenvaló részvételre, melyet Bársony Bálint Fonogram-és Artisjus-díjas elõadómûvész és a Hangold Újrazenekar kísér a Jazz and More vegyeskar közremû-ködésével.A koncert idõpontja: december 20-án 17 órakor.Helyszín: 3K Kaszásdûlõi Kulturális Központ(Pethe Ferenc tér 2.) A felhívásra a jelentkezési ha-táridõ: november 29-én 17 óráig. Jelentkezni [email protected] e-mail címenlehet. A jelentkezések regisztrálása után elküldjük adalok kottáit, a hanganyagot, amibõl a kórusok ké-szülhetnek. Kapcsolatfelvétel után decemberbenBársony Bálint személyesen keresi fel a kórusokatés próbál a gyerekekkel, felnõttekkel.

Óbudai Kulturális Központ

Mint arról korábban hírt adtunk, Vetõ János kiállítását aBTM-Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházának ösz-szes termében láthatták

Az Óbudai Tenisz Klubszervezésében másodikéve rendezik az Óbudai Mi-kulás Tenisz Kupát.

A versenyt korosz-tálytól függetlenül,

egyéni férfi és nõi kategó-riában indítják. Az amatõrnyílt versenyek egyre na-gyobb népszerûségnekörvendenek. A legutób-bin, szeptemberben 28-anmérették meg játéktudá-sukat a pályákon.

A verseny idõpontja:november 30. Nevezésés fizetés a helyszínen12 óráig. A verseny kez-dése: 12.30 órakor. Ne-vezési határidõ: novem-ber 25.

Részvételi díj: 3.500forint/fõ (fizetés a helyszí-nen.) Díjazás: az elsõ 3helyezett díjban részesül.

(Jelentkezés a következõelérhetõségeken: ÓbudaiTenisz Klub recepció; +36-

70-702-3719, 240-5601,[email protected],www.obudaiteniszklub.hu,Laborc utca 2.)

Óbudai Mikulás TeniszKupa amatõröknek

Bohém klub a Kiskorona utcában Ismét Bohém klub a Kultea színpadán, a Magyar Ke-reskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A törzs-vendégeket és az új érdeklõdõket egyaránt várják aBohém Ragtime Jazz Band koncertjére, november21-én 20 órára. (Belépõ: 2000 forint/teljes árú, illetve1500 forint/kedvezményes /diák/; 4 alkalmas bérlet azegész évadra 6000 forint/fõ, mely átruházható, 4 al-kalmas kedvezményes bérlet diákoknak 4000 fo-rint/fõ, mely átruházható. Cím: Kiskorona utca 1.)

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 32

Page 33: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Szabadidõ – Recept33

Rejtvényünkben Ady Endre: Télbe hulló em-ber vágya címû versébõl idézünk. Megfejtés avízszintes 1. és a függõleges 42. sorokban.VÍZSZINTES: 1. Az idézet elsõ sora (zárt be-tûk: Õ. V. T. S. L.). 14. Madárlak. 15. Régiesenmondja el. 16. Nem szerencsés eset, névelõvel.17. Horgászkellék. 19. …-Murr, mesealak. 20.Rádium és ozmium vegyjele. 21. Kézzel kapcso-latos. 23. Norvég, olasz és svéd autók jele. 25.Amon-nal egyesült az egyiptomi mitológiában.26. Tisztít. 28. Asztácium. 29. Belül látom! 31.Ez megfordult! 33. Látványa. 36. Iskolai kellék.39. Angol nõi név. 40. Azonos magánhangzók.41. Három amper! 42. Római ezeregy. 43. Erõsbot. 44. Ember rész! 46. Ének. 48. Jean Reno ala-kította. 49. Tévésorozat hõs, Máté. 51. Fénycsõ-ben van. 53. Komplett. 54. Maró anyaggal teszi.55. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helység. 57.Jó ideje (két szó).FÜGGÕLEGES: 1. Gyerekbetegség. 2. Mezõ-gazdasági eszköz. 3. Ritka nõi név. 4. Somogymegyei helységbe való. 5. Német, thaiföldi ésmagyar autók jele. 6. Személyes névmás. 7. Haj-ban lehet. 8. Visszaûzet! 9. É. L. Ó. 10. Elem! 11.Bambázás kezdete! 12. Nõi név. 13. Szentendreirész! 18. Jó gondolatra alapult. 22. Omlik. 24.Gyógyászatban használatos. 26. Máltai, thaiföldiés marokkói autók jele. 27. Rokkával dolgozik.28. Egyik szülõ. 30. Pl. libát eteti. 32. Mint a füg-gõleges tizenkettõ. 34. Á. E. 35. Megegyezõek.37. A Tisza egyik melléke. 38. Spanyol és kubaiautók jele. 42. Az idézet második sora (zárt be-tûk: I. H. K.). 45. Bokor. 47. Hirtelen leszálló,névelõvel. 47a. Õrült futó, fordítva. 48. Ady múzsája. 50. Német vörös.51a. Leonyid egynemûi. 52. N. B. B. 53. Félig kábult! 54. Néz. 56. Repárja. 58. Arad középsõ része! Ipacs László

A november 4-én megjelent, „Szüret elõtt” címû rejtvényünkmegfejtése: „Édesen lankad, érve csüggedõ kékes fürtjével a ne-mes kadarka.”

Közeledik a tél

Az õsz beköszöntével egy-re gyakrabban bukkannakfel a különbözõ színû, for-májú tökök a piacokonvagy az áruházak zöldsé-ges pultjain.

A sárga, a narancs-szín vagy a zöld

különbözõ árnyalatibanpompázó növényeketegyre gyakrabban hasz-

nálják fel dekorációs cé-lokra, különösen, amió-ta nálunk is divatba jöttHalloween megünneplé-se. Ez egyébként a Min-denszentek elõtti estétjelenti, amikor engesz-telést lehet szerezni azelhunytaknak, hogy amennybe jussanak. Eh-hez kell a töklámpás,ami az ünnep jelképe is

lett az idõk során. De asütõtök más okból ismegérdemli figyelmün-ket: kalciumot, cinket,vasat, foszfort, A és Cvitamint tartalmaz a töb-bi között. Enyhíti az al-lergikus köhögést, jó amegfázásos, meghûlé-ses betegségek kezelé-sére, serkenti a máj mû-ködését, jótékony hatás-

sal van a szív és koszo-rúér problémák megelõ-zésében, erõsíti az im-munrendszert. S nemutolsó sorban, az ala-csony kalória tartalmamiatt a fogyókúrázók-nak, diétázóknak is ide-ális. Akárcsak több mászöldség, a sütõtök is Kö-zép- és Dél-Amerikábólszármazik, innen került

át Európába, így ha-zánkba is.

A sütõtök szezonjaszeptembertõl januárigtart. Elõnye, hogy jól el-tartható, igaz, csak nyer-sen. Felhasználásánál alegelterjedtebb a sülttök, de számtalan étel iskészíthetõ belõle. Ehhezadunk receptjeinkkelnéhány tippet.

Sütõtök: az õsz színes kincse

SütõtöklevesHozzávalók: 30dkg sütõtök, 1burgonya, 1 al-ma, petrezse-lyem, ételízesí-tõ, 1 kiskanálkakukkfû, szere-csendió, bors, 1kanál vaj vagy margarin.

Elkészítés: a vajon megpirítjuk az apróravágott burgonyát, beletesszük a meghámo-zott, felkockázott tököt, megízesítjük, ésmegfõzzük. Ha már majdnem puha, bele-tesszük a hámozott, kockára vágott almát,és készre pároljuk. Botmixerrel pürésítjük.Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Sütõtökös piteHozzávalók atésztához: 15 dkgliszt, 10 dkg vaj,1 evõkanál cu-kor, 1 tojás sár-gája, 1 evõkanáltejföl, 4 evõkanálhideg víz, só. Atöltelékhez: 50 dkg sütõtök, 2 tojás, 18 dkgcukor, 0,8 dl tejszín, fahéj, gyömbér, ízlés sze-rint.

Elkészítés: összegyúrjuk a tésztát, és hûtõ-be tesszük. A tököt megsütjük, majd kike-verjük a hozzávalókkal. Sütõpapírral béleltformába tesszük a tésztát, rákenjük a kré-met, és 30 perc alatt megsütjük.

Sütõtök lekvárHozzávalók: 2 kg ka-nadai tök, fél citromés fél narancs leve ésreszelve a héja, 50dkg cukor, 1 csomag3:1-ben zselésítõ.

Elkészítés: a tökötmeghámozzuk, kis kockákra vágjuk. Megszór-juk a cukorral, kicsit állni hagyjuk, míg levetnem enged. Lábasba öntjük, lassú tûzön fõz-zük. Félidõben tesszük bele a citrom és narancslevét, héját, majd késõbb a cukorral elkevertzselésítõt. Ha besûrûsödött, tiszta üvegekbemerjük, lezárjuk, és pár percre az üvegeket fej-re állítjuk. Nem kell dunsztolni, ha kihûltek, el-tehetjük a lekvárokat a kamrába.

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 33

Page 34: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám34Sport

Klári néni kitüntetése

Ha az ÓKSI-ról esikszó, nem lehet megkerül-ni Nádori Pálné szemé-lyét, aki már huszonki-lenc évet töltött el edzõ-ként a kerületben. Mun-kája elismeréséül a Ma-gyar Kézilabda Szövetségnívós díjjal, A MagyarKézilabdázásért aranyfokozatával jutalmazta.Klári néni fáradhatatlanulszolgálja szeretett sport-ágát. Most a sportiskolá-val szeretne olyan ered-ményeket elérni, melyrefelfigyel a szakma, és akerület is büszkén valljamagáénak a csapatokat. AKerék utcai „mûhelyben”edzõtársaival a modernkézilabdát oktatja az egy-re nagyobb létszámú gye-rekseregnek. Nyugodt kö-rülmények között készül-hetnek, mivel Óbuda-Bé-kásmegyer Önkormány-zata költségvetési sorontámogatja az egyesületet.A fiatalok - 80 közülükóbudai lakos, vagy tanuló- jól érzik magukat aklubban, így a szülõk isnyugodtak, mert jó he-lyen tudják gyerekeiket.A 2012-2013. évi ver-senyidény befejeztével el-készült az összesítés,minden csapat szereplésételemezték az edzõk.

U13 a zászlóscsapat

Az összkép eredmé-nyes bajnoki idényt mutat.Tíz együttes (öt lány, ötfiú) vett részt a Budapestterületi döntõn, közülüknégy lánycsapat jutott to-vább az országos elõdön-tõbe, végül három együt-tesnek sikerült kiharcolniaaz országos döntõbe ju-tást. A „top nyolc” mezõ-

nyében az élvonalbeli klu-bok utánpótlás csapataivalmérhették össze tudásukataz óbudai fiatalok.

Az U11-esek (2001-esszületésûek) még nehe-zen vették fel a szokatla-nul magas tempót, lelke-sedésükkel, sportszerû já-tékukkal azonban elége-dett lehetett Szádeczky-Kardos Csaba edzõ.

Nádori Pálné tanítvá-nyai, az U8-asok (2004)már szorosabb mérkõ-zéseken bizonyították,hogy nincs nagy lema-radásuk a „nagyokkal”szemben. Negyedik he-lyezésük elismerést ér-demel, a kis kézilabdapalántáknak még sokélményben lehet ré-szük.

Az egyesület zászlóscsapata az U13 (1999).Nádori László edzõ ki-tûnõen felkészítette a lá-nyokat, akik a döntõigmeneteltek, ott azonbanmeg kellett hajolniuk anagyobb tudás elõtt.Ezüstérmük bravúr a ja-vából. Ettõl a csapattól ajövõben további kiugrósikerek várhatók

Új sportcsarnokkellene

Klári néni elégedett acsapatok szereplésével. -Az egyik legsikeresebbbajnoki év van mögöt-tünk, mind eredményes-ségben, mind a minõségterén nagyot léptünk elõ-re. Örömmel tapasztal-juk, hogy a kerületbennagy igény van a sporto-lásra, hozzánk is sokanjönnek kipróbálni a kézi-labdát. Jelenleg százhar-minc igazolt játékosunkvan, többet már talánnem is fogadhatunk, aKerék utcai bázisunkon

kitehetjük a „Megtelt!”táblát. Iskolákban bére-lünk pályát, egy új torna-terem megoldaná min-den gondunkat. Ez per-sze pillanatnyilag csakvágy, azon dolgozunk,hogy az adott feltételek

mellett minél eredmé-nyesebb munkát végez-zünk, hiszen ettõl függaz óbudai kézilabda jö-võje. Nem tettünk le ar-ról a szándékunkról,hogy a sportiskolából ki-kerülõ tehetségekbõl

egyszer összeálljon egyminõségi (NB II, majdNB I) csapat. Mert tud-juk, Óbudán szeretik asportot, mi pedig szere-tünk nagyokat álmodni.

Kép és szöveg:Lovas A.

Több csapattal az országos döntõben

Az óbudai kézilabda jövõjét építikA fõváros egyik legdinamikusabban fejlõdõ kézilabda-utánpótlás mûhelye az Óbudai Kézilabda Sportiskola SE(ÓKSI). Az egykor válogatott játékosokat is adó ÓbudaiGoldberger hagyományait követve folyamatos építkezésfolyik a klubban, a szakmai munkát lelkes, felkészültedzõi csapat irányítja. Hozzáértõ tevékenységük bizonyí-téka, hogy ebben az évben három lánycsapatuk is az or-szágos döntõbe menetelt, és ott sem vallottak szégyent.

A III. kerületi diák-olimpia versenyek

egy tanév során a követ-kezõ sportágakban való-sulnak meg: asztalitenisz,atlétika, jodo, kézilabda,strand kézilabda és szi-vacskézilabda, kosárlab-

da, labdarúgás, mezei-crossfutás, röplabda ésstrandröplabda, sakk, tor-na, úszás és falmászás. Aversenyszámokat 6 kor-csoport, átlagosan 4200sportoló gyermek teljesíti.Ezeken az eseményeken

az elsõ három helyezettérem és oklevél díjazás-ban részesül. A diákolim-pia versenysorozat szerve-zését a Pedagógiai Szol-gáltató Intézet (PSZI) fog-ja át, az Óbudai Sport ésSzabadidõ Nonprofit Kft.a játékvezetõket biztosítjaa diákolimpiákra. Mindenévben készül egy verseny-naptár, mely az idõponto-kat és helyszíneket tartal-mazza sportágakra lebont-va. Jelentkezni a testneve-lõ tanároknál lehet.

A kerületben mûködõ iskolák szinte mindegyike eredmé-nyesen szerepel évrõl évre a fõvárosi, valamint az orszá-gos felmenõ rendszerû diákolimpiai versenyeken. Az ön-kormányzatnak fontos feladata az iskolai sport támoga-tása, hiszen az alapot jelent a versenysport továbbieredményessége, és a fiatalság egészségi állapotánakmegõrzése tekintetében is.

Diákolimpia 15 sportágban

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 34

Page 35: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Sport – Életmód – Hirdetés35

Sorozatunkban olyan edzõket, ve-zetõket, szervezõket szólaltatunkmeg, akik csendben, különösebbreklám nélkül végzik munkájukat.Helyettük tetteik beszélnek.Olyan közösséget irányítanak,akik Óbudán a sportolásban talál-ják meg vágyaik beteljesülését.Ez lehet kiemelkedõ verseny-eredmény, vagy egyszerûen csakaz egészségük megõrzéséért, a jóközérzetért sportolnak.

Kolczonay Ernõ testvére, Kol-czonay István a „Fless”

örökséget viszi tovább. - Hogyan ismerkedett meg a

sportággal?- A testvérem, Kolczonay Ernõ

1970-ben vitt le elõször a HonvédSemmelweis utcai vívótermébe,egy ideig ott is ragadtam.

- Miért éppen Óbudán foly-tatja tevékenységét?

- A Flesst még a múlt század-ban alapította a bátyám, amihosszú évek óta a Fodros iskolá-ban mûködik. Jó magam is a ke-rületben, az Ófaluban lakom.Nem mellesleg mind a négygyermekem vív, nem is rosszul.Testvérem betegsége miatt ala-kult úgy, hogy én vittem továbbaz általa elkezdett munkát.

- Milyen értékek mentén,szellemiségben mûködteti azegyesületet?

- A vívás a magyar sporton be-lül is különleges helyet foglal el,hiszen a legeredményesebb olim-piai sportágunk. Elõtérbe helye-zem a testmozgás, ezen belül is avívás nevelõ szerepét. Ez a gyö-nyörû sport megtanít a fegyelem-re, a bajtársiasságra, a tisztesség-re, a küzdeni tudásra. Nem mel-lesleg segít megõrizni a fizikálisés mentális kondíciónkat.

- Mi motiválja ennyi idõ után?- Aktív sportpályafutásomat be-

fejezve, másfelé sodort az élet.Hosszú éveken keresztül nem voltközöm a vívó sporthoz, annak el-lenére, hogy igazából csak ehhezértek. Külföldön nem akartamedzõsködni, valahogy csak itthonérzem jól magam. Viszont a vívás-ból, annak oktatásából, nem leheteltartani egy ekkora családot. Tu-lajdonképpen csak az utóbbi hétévben kerültem vissza a körforgás-ba, de most aztán teljes lendületteldolgozom. Szeretném, ha egyesü-letünk újra az egyik legjelentõsebb

lenne az országban, az eredmé-nyeit illetõen is.

- Milyen korosztállyal foglal-kozik?

- Egyesületünk a legkisebbek-tõl a felnõttekig terjedõ korosz-tály befogadója. Szeretnénk el-terjeszteni a vívást, mint szabad-idõsportot is. Tervezzük, hogy agyerekeket kísérõ szülõket szin-tén mozgásra bírjuk, legyenek õkis tevékeny részesei ennek a gyö-nyörû sportágnak.

- Hány éves korban érdemeselkezdeni a vívást, mikor és holtart edzéseket?

- Nyolcéves kortól már lehetismerkedni a pengével, de a 15évesek sem késtek le semmirõl,az idõbeni lemaradás késõbbkönnyen behozható.

- A sport mellett mi kapcsolja kiszabadidejében?

- A szabadidõmet legszíveseb-ben a feleségemmel töltöm, né-hány napot „gyerekmentes”, kör-nyezetben, de ugyanennyire szí-vesen vagyok a családommal, anégy gyermekemmel. Kirándu-lunk, sétálunk. Õ is gyerekekkelfoglalkozik, tanít a kerületben.Mostanság a diósgyõri vasgyártörténetével is szívesen foglalko-zom. Természetesen családi kötõ-dés miatt, de nagyon izgalmas.

- Kik segítik, támogatják mun-káját?

- Legkiemeltebb segítõink, tá-mogatóink az önkormányzat, azÓbudai Sport Kft., valamint avívópalánták szülei. Nem mû-ködhetne az egyesület magasanképzett edzõk nélkül sem. A ki-sebbek munkáját Kovács Attilaszakedzõ irányítja. Jó magam aválogatottakkal foglalkozom, desegít nekünk az idén csapat vi-lágbajnokságot nyert Imre Gézanevelõ edzõje, Kopetka Bélamesteredzõ is. Kép és szöveg:

Lovas Albert

Hétköznapi hõsök az óbudai sportéletben

Elõzetes: A december 3-aisportakadémiai elõadás meghí-vottja Benedek Tibor és Ábra-hám István, akik a vízilabdasportjelenérõl és jövõjérõl beszélget-nek Kremmer Zoltán mûsorve-zetõvel. A részvétel ingyenes!

Elõadók: Benedek Tibor há-romszoros olimpiai bajnok, Eu-rópa- és világbajnok vízilabdá-

zó, edzõ, a magyar férfi vízilab-da-válogatott szövetségi kapitá-nya; Ábrahám István, az OázisSport Club és az OSC szakmaivezetõje, vízilabdaedzõ.

Idõpont: december 3-án 18órai kezdettel. Helyszín: Kis-korona utca 3., Óbudai Szociá-lis Szolgáltató Intézmény, dísz-terem.

Igen jó eredményt ért el az Óbu-dai Erõemelõk Egyesületénekcsapata a közelmúltban rende-zett fittparádén, mely Európaegyik legnagyobb szabású sport-eseménye.

A SCITEC raw fekve-nyomó versenyen tizen-

két versenyzõvel vett részt azóbudai csapat. Az egri vb utánjól szerepeltek ezen a megmé-

rettetésen is. Hét versenyzõjükszerzett aranyérmet: JobbágyLászló, Kasza László, ArmaiLajos, Sevcsik János, RadicsJózsef, Csáfordi István, SalfitiMenhel. Karsai Zoltán,Hanusz László bronzérmetnyert. Kulcsár László negyediklett, Szabó Zoltán az ötödik he-lyen végzett, Bangyár Péterhatodik helyezést ért el.

(sz.)

Óbudai erõemelõk sikere a fittparádén

A vízilabdasport jelene és jövõje

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 35

Page 36: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám36Sport

A mai gyerekek szabad-idõs lehetõségeit a bõségzavara jellemzi. Sokan aszámítógép elõtt legfel-jebb „ülõképességüket”fejlesztik, a mozgás,sportolás már kevesebbfiatalt ejt rabul. A kivéte-lek közé tartozik NagyEszter, aki a mûugrásbanszeretné olyan magasszintre fejleszteni tudá-sát, hogy esélye lehessena 2020-as tokiói olimpiáravaló kijutásra.

A Lunda SzabadidõSE 11 éves ver-

senyzõje kicsi korátólkergeti álmait, egy tv-adásban látott közvetítésután szeretett bele a mû-ugrásba. Hatéves korá-tól tanulja, gyakorolja alátványos sportág ele-meit, évrõl évre gyara-podik tudása, zsengekora ellenére már több-szörös országos bajnok-nak mondhatja magát.

Sport és régészetEszter szorgalmas,

céltudatos lány. Kortár-saival szemben nemcsak a mának él, évek-kel elõre lát, már vannaka jövõjével kapcsolatoselképzelései. A Kerékutcai Általános Iskola ésGimnázium hatodikosdiákja a heti négy edzésmellett a tanulást semhanyagolja el, évek ótakitûnõ bizonyítvánnyalhálálja meg, hogy szüleimindenben támogatjáksportolását.

A történelem a ked-venc tantárgya, különö-sen a régészet és a Ró-mai birodalom köti le fi-gyelmét. Szeret a múlt-ban kutatni, ha megállegy csontváz elõtt, szár-nyaló képzelete segítsé-gével „felöltözteti” ésmegpróbálja kitalálni,milyen lehetett régi kör-

nyezetében a szemléltállat, vagy ember.

Középiskolai tanul-mányait az Árpád Gim-náziumban szeretnéfolytatni, ott tanul nõvé-re és bátyja is. Ha majdkésõbb hivatást kell vá-lasztania, elképzelhetõ,hogy a régészet mellettdönt. Szerencsésnek vall-hatja magát, mert köny-nyen tanul, így több ide-je, energiája marad azedzésekre. Ha elfárad,olvasással, állatokrólszóló filmek nézéséveltud kikapcsolódni.

Edzõ-tanítványjó viszonybanA mûugrás bonyolult

mozgásanyagának elsa-játítása kemény edzése-ket követel, az egyesmozdulatok pontos be-gyakorlása, a rengetegismétlés monotonná te-szi a foglalkozásokat.Esztert mindez cseppet

sem zavarja. Kitûnõ aviszonya edzõivel, Ja-kab-Novák Eszter és se-gítõje Krajczár Dóranem tud olyat kérni,amit ne teljesítene.

A vezetõedzõ öt éveépítgeti Eszter pályafu-tását, sikeres együttmû-ködésük titkát a páratlanbizalomban és a szoroslelki kapcsolatban látja.Szerinte versenyzõjéreszép jövõ vár, mivel te-hetsége mellett ideálistestalkattal rendelkezik,

nagy teherbírású és cél-jaiért mindent képes fel-áldozni. Sajnos, a hazaimûugró sport lehetõsé-gei messze elmaradnaka külföldi vetélytársakedzési feltételei mögött,ennek ismeretében mégjobban felértékelõdikEszter teljesítménye.

A sikerek mögött erõsbástyát jelent a szülõkáltal biztosított háttér. ANagy család idõt, pénztnem sajnálva mindentelkövet azért, hogy leg-kisebb gyerekük beke-rüljön a legjobb mûug-rók közé.

Tokióba kéne menniA 11 éves tehetség ki-

jelölte célállomásait:elõször itthon szeretneNr.1 lenni, majd a kül-földi vetélytársak ellensikeresen szerepelni,azután jöhet az a bizo-nyos „álomverseny”, atokiói olimpia. Ennekesélyeirõl óvatosan be-szél: - A mi családunkigazi sportcsalád. Kéttestvérem kézilabdázik,szüleim amatõr szintensportolnak, de belénknevelték, ha az élsportotválasztjuk, azt teljes

odaadással, nagy célokkitûzésével érdemes csakcsinálni. Én az olimpiairészvételt tartom a leg-nemesebb sportolói cél-nak. A 2016. évi rióiolimpiakor még csak 14éves leszek, így csak To-kió hozhatja el számom-ra a nagy kiugrás lehetõ-ségét. Mindent elköve-tek, hogy álmom valóraváljon. Az a baj, hogyén hiába edzenék több-ször, kevés az ugrásokraszánt idõ, a tornatermiés az otthoni edzésekcsak segítik, de nem pó-tolják a speciális gya-korlást. Jó lenne, ha ja-vulnának a feltételek,mert akkor az eredmé-nyek is jobbak lenné-nek.

Az Országos MûugróSzövetség hiába próbál-ja erõn felül támogatni asportágat, sajnos a tár-gyi feltételek terénolyan nagy a lemaradá-sunk, hogy beláthatóidõn belül nem várhatójelentõs javulás. Addigcsak a mindenre elszánt,céljukért vasakarattalharcoló fiatalok tehetsé-gében bízhatunk.

Kép és szöveg: Lovas Albert

Mûugrás

Kicsi lány nagy ugrásai

Óbudai Tenisz KlubÁll a sátor az Óbudai Szabadidõpark négy salakos

teniszpályája felett; biztosított a lehetõség a téli sze-

zonban történõ teniszezésre. Senki ne felejtse el, a

téli szezonban 11-tõl 14 óráig kedvezményes nyug-

díjas- és diákbérlet kapható, mely hétköznapokon

vehetõ igénybe.(További részletekrõl és pályabérle-

ti díjakról a www.obudaiteniszklub.hu oldalon tájé-

kozódhat.)

JÉGHOKI GYERMEKEKNEK. A Gepárd Jégkorong Egyesület felvételt hirdet 5 éves kortól fiúk éslányok részére a napokban megnyílt új Óbudai Gepárd Jégpályára. Az edzések helyszíne: III.Kubik utca (Bécsi úti Tesco fölött). Hétvégenként közönségkorcsolyázásra is lehetõség van, el-sõ alkalommal november 17-én 10-tõl 11.20 óráig. Érdeklõdni az [email protected] e-mailcímen, vagy a következõ telefonszámok egyikén lehet: +06-70-425-7408; +36-30-942-2967

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 36

Page 37: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Sport37

A Budapest I. osztálybanátmenetileg szereplõ III.kerületi TVE labdarúgó-csapata eddig megállítha-tatlanul halad a bajnokicím felé. A 13. fordulóbana mögötte második helyenálló Fõvárosi Vízmûvek SKlátogatott a Hévízi útra,de ha elõre tudják az ered-ményt, bizonyára valami-lyen kifogást keresve, elsem indultak volna.

Gólok futószalagonA rangadónak minõsí-

tett november 9-ei ösz-szecsapáson ugyanis aKerület 6:1-es kiütésesgyõzelmet aratott és meg-erõsítette vezetõ helyét atáblázaton. Az elsõ félidõmég nem vetítette elõre avendégekre váró kínosperceket, hiszen a 2:1-eshazai vezetés kiegyenlí-tett küzdelemre utalt.Azután az 59. percbenHorváth László másodikgóljával beindult a hen-ger. A Kerület felszaba-dultan, nagy kedvvel ját-

szott, szinte minden táma-dásában benne rejlett agólveszély. Jöttek a gólokfutószalagon, a nézõk él-vezték a látványos elõ-adást. A Vízmûvek edzõ-je a sok sérült játékos ki-esése miatt panaszkodott,de a Kerületnek is voltakhiányzói. Többek közt azeddig jó formában fut-ballozó Hegybányai Ben-degúz.

A borongós õszi idõ el-lenére vidámra sikeredetta Kerület szombat dél-utánja. Továbbra is fut acsapat szekere, sok pontotszerzett, jó a gólaránya, ahátralévõ két bajnoki for-dulóban (RAFC idegen-ben, Voyage otthon) vala-mit nagyon el kell ronta-niuk a fiúknak, hogy neaz elsõ helyrõl menjenektéli pihenõre.

Csúcs ez a csapat!Amérkõzés végén min-

denki elégedett lehetett: ajátékosok fegyelmezet-ten, gólratörõen játszot-

tak, a nézõkélvezeteskilencvenpercet lát-hattak. Var-ga Lászlóedzõ pedigannak örül-hetett, hogymindenkibetartotta amegbeszélttaktikát. - Av á r t n á lkönnyebbgyõzelmetara t tunk-értékelte as i k e r r e lmegvívott rangadót VargaLászló. - Nem foglalkoz-tunk az ellenféllel, feles-legesnek tartottam ele-mezni várható taktikáju-kat. Mi minden mérkõzé-sen a saját, jól begyako-rolt játékunkat igyek-szünk az ellenfélre kény-szeríteni. Ez most várako-zás felett sikerült, mindenpályára lépõ játékos hoz-zátett valamit a gyõze-lemhez. Nem csak a gól-

lövõket illeti dicséret, hi-szen a helyzetek kialakí-tásában a többiek közre-mûködésére is szükségvolt. Most az egész csa-pattal elégedett voltam,hiba lenne bárkit is ki-emelni közülük.

Jegyzõkönyv: III. kerü-leti TVE-Fõvárosi Víz-mûvek SK 6:1 (2:1). Ke-rület: Kondor-Mayer, Ko-vács T., Filó, Scheiber-Kocsis M., Szikes-Mó-

czó, Lõrincz D., Kaszai-Horváth L. Csereként lép-tek pályára: Kocsis B.,Szûcs, Bartha, Horváth B.Góllövõk: Horváth L. 3,Móczó 2, Kaszai. A 13.forduló után a tabella ál-lása: 1. III. ker. TVE 34pont. 2. Pénzügyõr 31pont. 3. Vízmûvek 28pont. 4. RAFC 28 pont(egy mérkõzéssel keve-sebbet játszottak).

Lovas A.

Labdarúgás

Döntõ TVE fölény a rangadón

Hatszor ölelkeztek össze gól után a hazai játékosok

Hatalmas csatában maradtalul november 9-én a VasasÓbuda nõi röplabda-csapa-ta a Közép-európai Kupakétszeres gyõztese ellenimérkõzésen. A szlovén No-va KBM Branik Maribor já-tékosai igazolták jó hírü-ket, remekül játszottak, de3-0-ás gyõzelmüket alapo-san megnehezítették JókayZoltán tanítványai.

AFáy utcában lelkesszurkolók bíztatásá-

tól kísérve jó hangulatú,izgalmas mérkõzést ját-szott a két csapat. Az elsõszettben a Vasas közel állta nyeréshez, de a háromjátszmalabdából nem si-került egyet sem értékesí-teni (26-28). A folytatás-ban egyre markánsabbankirajzolódott, miért is tar-tanak elõbbre a szlové-nek. Bombaerõs szervák-kal, kemény ütésekkel ne-hezítették meg a Vasas lá-nyok védekezését, akikmég nincsenek hozzá-

szokva az ilyen agresszívjátékhoz. Mentségükreszolgáljon, próbáltak al-kalmazkodni a keménystílushoz és hatalmas küz-deni akarással pótolták ahiányosságokat. Ez a har-mad már valamivel na-gyobb vendég fölénnyel(21-25) zárult, de érezhe-

tõ volt, hogy akét csapat kö-zött ezen a na-pon nincs sza-kadéknyi kü-lönbség. A har-madik játszmá-ra sajnos kez-dett kimerülni alányokat hajtóakkumulátor.Fáradtan is küz-döttek becsület-tel, de egyretöbb hiba csú-szott játékukba.

A szoros végjáték (22-25)a csapat elszántságát,küzdeni tudását bizonyí-totta.

Jókay Zoltán vezetõ-edzõ tisztában volt a kétcsapat játékerejével, ígynem élte meg kudarcként avereséget. - Az eredményelfogadható, hiszen másfél

órás küzdelemre kénysz-erítettük a liga legjobb csa-patát. Bebizonyosodott, hakeményen tudunk játszani,sikeresek lehetünk a jobbcsapatok ellen is. Amérkõ-zésen szép dolgokat lát-tam, ami azt igazolja, hogymindez benne van a lá-nyokban. A jövõre nézveértékes tanulságokkal szol-gált a találkozó: ha a napimunkában ilyen gyorstempóban gyakorolnánk,ha minden edzésen ez len-ne az alap, hihetetlenül na-gyot tudnánk fejlõdni. Hagyorsabbak, keményebbek

lennénk, akkor mérkõzés-helyzetben nem érne ben-nünket olyan sok meglepe-tés. Nem vagyunk türel-metlenek, lépésrõl lépésrehaladunk, a nemzetközimérkõzések segítenek ab-ban, hogy idomulni tud-junk az erõsebb ellenfelekjátékához.

Jegyzõkönyv: VasasÓbuda-Nova KBM Bra-nik Maribor 0-3 /-26, -21,-22/ Vasas: Stefanik 6,Vacsi 5, Tálas 5, Miklai8, Freeman 10, Szabó A.10. Csere: Tóth A.,Ludmán 1. lovas

Röplabda

Megszorongatták a bajnokot

Vasas röplabda mérkõzések MEL: 2013. november 24. 18.30 óra Schwechat (AUT)-Vasas. * CHC: 2013. november 27. 18 óra Kangasala(FIN)-Vasas. * MEL: 2013. december 1. 17 óra Vasas-Linz (AUT). * NBI: 2013. december 4. 18 óraBékéscsaba-Vasas. (NBI: magyar bajnokság. CHC:Chellenge bajnokság. MEL: Közép-európai Kupa.)

Miklai Zsanett csapatkapitány

FOTÓK: LOVAS ALBERT

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 37

Page 38: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám38Információk – Pályázat – Hirdetés

Az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. (1033 Bp., Mozaik utca 7.) egy-fordulós pályázatot hirdet az Óbuda-Békásmegyer Önkor-mányzat tulajdonában lévõ alábbi üres lakás értékesítésére

A meghirdetett ingatlanra a nemzeti vagyonról szóló, 2011. éviCXCVI törvény értelmében a Magyar Államot minden más jo-gosultat megelõzõ elõvásárlási jog illeti meg, illetve a tulajdon-viszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgároktulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásárólszóló, 1991. évi XXV. törvény 9. §- a értelmében a kárpótlásrajogosultakat elõvásárlási jog illetheti meg.Az ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó adatait, a vételárat, afizetés módját és idejét, valamint a pályázó nyilatkozatát a pá-lyázati felhívásban foglalt feltételek elfogadására. Egy pályázóegy ajánlatot nyújthat be, a pályázó ajánlatát a benyújtástól szá-mított 60 napig köteles tartani. A pályázaton azon ajánlattevõkvehetnek részt, akik a pályázati biztosítékot befizetik az ön-kormányzat letéti számlájára. (Számlaszám: Raiffeisen BankZrt. 12001008-00140645-00100001.) A pályázati biztosíték befi-zetését igazoló bizonylatot és a pályázatokat zárt borítékban 2013.december 2-án (hétfõn) 12 óráig lehet benyújtani az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Osz-tályán (cím: 1033 Bp., Mozaik utca 7.). Az ajánlat benyújtásához formanyomtatvány letölthetõ awww.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapról, vagy személyesenátvehetõ a fenti címen.A pályázat bontása 2013. december 2-án 12 órakor a Bp.,III. kerület Mozaik utca 7. szám alatt, az Óbudai Vagyonkeze-lõ Zrt. hivatalos helyiségében történik. A pályázaton résztve-võket levélben vagy telefonon értesítjük a pályázat eredmé-nyérõl. A pályázat kiírója fenntartja jogát, hogy a legjobb aján-lattevõkkel a tenderbontást követõen tovább tárgyaljon, zárt-

körû licitet tartson, illetve a pályázatot indoklás nélkül ered-ménytelennek nyilvánítsa. A vevõ(k)nek szerzõdéskötési dí-jat kell fizetnie a 23/1995. (XII. 28.) Ör. 9/A paragrafusábanmeghatározottak szerint.A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást lehet kérni, il-letve a lakások megtekintéséhez idõpont-egyeztethetõ az érté-kesítési, helyiség- és telekhasznosítási osztályon a 430-3463-as ésa 430-3464-es telefonszámokon. A pályázati felhívás megjelenik az Óbuda Újságban, felkerült awww.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapra, valamint a következõinternetes hirdetési fórumokra: ingatlan.com, ingatlan.net, ingat-lanok.hu. Óbudai Vagyonkezelõ Zrt.

Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Osztály

FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

S krabski Fruzsina: Elhallga-tott gyalázat címû alkotása

látható a Fidesz Filmklub követ-kezõ elõadásán, az EuroCentermoziban (Mi Mozink Óbuda)november 28-án 18 órától.

A vetítés után beszélgetés afilm producerével, JanovicsZoltánnal, a rendezõ-asszisz-

tens Kopp Krisztinával és Hor-váth Attila történésszel.

Kedvezményes jegyek (500forintos áron) Havadi Elzánáligényelhetõk a 06-20-982-0358-as telefonszámon, vagy [email protected] címen. (A mozi címe:Bécsi út 154.)

Fidesz Filmklub

Békásmegyeri Polgári EstékA Békásmegyeri Polgári Esték rendezvénysorozat következõ elõadá-sának vendége Lánczi András politológus és Lóránt Károly közgaz-dász lesz november 20-án 18 órától a Békásmegyeri Közösségi Ház-ban. (Cím: Csobánka tér 5. A rendezvényt a Fidesz és a Fidelitas III.kerületi szervezete közösen szervezi. A belépés ingyenes.)

• A Fidesz 4-es választókerületének megbízásából dr. Tósoky Balázsügyvéd minden hónap elsõ keddjén (legközelebb december 3-án) 17-tõl 19 óráig a Csillaghegyi Közösségi Házban (Mátyás király út 13-15.)tart ingyenes jogsegélyt. * Dr. Gáthy Zsuzsanna ügyvéd minden hónapharmadik csütörtökén (legközelebb november 21-én) 16-tól 19 óráig aBékásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.) tart ingyenes jogse-gélyt. * Varga Mihály miniszter, a Fidesz 4-es választókerületi elnökénekmegbízásából dr. Kõvári Béla ügyvéd ingyenes jogsegélyt tart mindenhónap második csütörtökén (legközelebb december 12-én) 18-tól 20óráig az Óhegyi Népházban (Toronya utca 33.). (Bejelentkezés nemszükséges, érdeklõdni a Fidesz 4-es választókerületének irodájában, aHímzõ utca 1. alatt, vagy a 453-2900-as telefonszámon lehet.) • A Kereszténydemokrata Néppárt III. kerületi Szervezete a Váradi ut-ca 17.szám alatti irodájában csütörtökönként 16.30-tól 18.30 óráig fo-gadóórát tart, amely minden hónap harmadik csütörtökén (legköze-lebb november 21-én) ingyenes jogi tanácsadással egészül ki.• A Demokratikus Koalíció III. kerületi Szervezete a Kerék utca 80.szám alatti irodájában minden hónap második szerdáján 16-tól 17óráig fogadóórát tart, melynek során ingyenes jogi tanácsadást nyúj-tanak. (Érdeklõdni Albert Eszternél a 06(30)555-6228-as telefonszá-mon, vagy a [email protected] e-mail címen lehet.)

Ingyenes tanácsadások

FOGADÓÓRA. Zsiga-Kárpát Dáni-el (Jobbik Magyarországért Mozga-lom) országgyûlési képviselõ foga-dóóráját minden hónap elsõ pénte-kén 16 órától tartja a Kabar utca 11.szám alatti Jobbik irodában, illetvekülön idõpont egyeztetésére is módvan a [email protected]ótpostacímen.

FOGADÓÓRA. Dr. OláhLajos országgyûlési kép-viselõ fogadóórát tart. Azérdeklõdõk a +36-20-770-6593-as telefonszámonvagy a [email protected] e-mail címen je-lentkezhetnek idõpont-egyeztetés céljából.

• A Kereszténydemokrata Fórum következõ vendége Fülöp Attilahelyettes államtitkár lesz december 3-án 18 órakor. Téma: a kormánycsaládpolitikája.Az elõadás helyszíne: Selyemgombolyító (Miklós tér 1.)

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 38

Page 39: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

2013/22. szám Pályázat – Hirdetés39

ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 66.700 példánybanIgazgató-fõszerkesztõ: Karalyos József

Lapszerkesztõ: Klug MiklósMunkatárs: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor

Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft.Szerkesztõség, hirdetésszervezés: 1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250.

Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. III. em. Tel./fax: 267-0524, 267-0525.E-mail: [email protected]; [email protected]

Nyomás: Zrínyi Nyomda Zrt.,1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 177-179.Igazgatósági tag: Borbás Gábor

Az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. (1033 Bp., Mozaikutca 7.) egyfordulós pályázatot hirdet az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában lévõalábbi ingatlanok értékesítésére

A meghirdetett ingatlanokra a nemzeti vagyonrólszóló, 2011. évi CXCVI törvény értelmében a Ma-gyar Államot minden más jogosultat megelõzõ, va-lamint az egyes állami tulajdonban lévõ vagyontár-gyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló,1991. évi XXXIII. törvény értelmében a FõvárosiÖnkormányzatot elõvásárlási jog illeti meg, to-vábbá minden ingatlan esetében a tulajdonviszony-ok rendezése érdekében, az állam által az állampol-gárok tulajdonában igazságtalanul okozott károkrészleges kárpótlásáról szóló, 1991. évi XXV. tör-vény 9. §- a értelmében a kárpótlásra jogosultakatelõvásárlási jog illetheti meg.Az ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó adatait, avételárat, a fizetés módját és idejét, valamint apályázó nyilatkozatát a pályázati felhívásbanfoglalt feltételek elfogadására. Egy pályázó egyingatlanra egy ajánlatot nyújthat be. A pályázó aján-latát a pályázat benyújtásától számított 60 napig kö-teles tartani. A pályázaton azon ajánlattevõk ve-hetnek részt, akik a pályázati biztosítékot befize-tik az önkormányzat letéti számlájára. (Számla-szám: Raiffeisen Bank Zrt. 12001008-00140645-00100001.) A pályázati biztosíték befizetését igazo-ló bizonylatot és a pályázatokat zárt borítékban2013. december 2-án (hétfõn) 12 óráig lehet be-nyújtani az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. Értékesítési,Helyiség- és Telekhasznosítási Osztályán (cím:1033 Bp., Mozaik utca 7.).Az ajánlat benyújtásához formanyomtatvány letölt-hetõ a www.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapról,vagy személyesen átvehetõ a fenti címen.A pályázat bontása 2013. december 2-án 12 óra-kor a Bp., III. kerület Mozaik utca 7. szám alatt, azÓbudai Vagyonkezelõ Zrt. hivatalos helyiségébentörténik. A pályázaton résztvevõket levélben vagytelefonon értesítjük a pályázat eredményérõl. A pá-lyázat kiírója fenntartja jogát, hogy a legjobb aján-lattevõkkel a tenderbontást követõen tovább tárgyal-jon, zártkörû licitet tartson, illetve a pályázatot in-doklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. A ve-võnek szerzõdéskötési díjat kell fizetnie a23/1995. (XII. 28.) Ör. 9/A paragrafusában megha-tározottak szerint. A pályázatokkal kapcsolatban további felvilágosí-tást lehet kérni az értékesítési, helyiség- és telek-hasznosítási osztályon a 430-3464-es és a 430-3466-os telefonszámokon. A pályázati felhívás megjelenik az Óbuda Újság-ban, felkerül a www.obuda.hu és a www.ovzrt.huhonlapra, valamint a következõ internetes hirdetésifórumokra: ingatlan.com, ingatlan.net, ingat-lanok.hu.

Óbudai Vagyonkezelõ Zrt.Értékesítési, Helyiség-

és Telekhasznosítási Osztály

Plasztikai sebészeti magánrendelésdr. Nagy Lajos fõorvos,

kedd 14-17 óra, Bécsi út 217.Anyajegyek, bõrdaganatok eltávolítása,

Botox-kezelés, ráncfeltöltés, ajakvastagítás.Szemhéj-, orr-, fülplasztika,

mellnagyobbítás, zsírleszívás, hasplasztika és egyéb mûtétek.

Bejelentkezés: 30/6632-730 Web: www.nagyplasztika.hu

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 39

Page 40: Óbudán a parkolás 2015 közepéig lehet ingyenes · 2 Önkormányzat – Parkolás – Felhívás 2013/22. szám FOLYTATÁSAZ1.OLDALRÓL Az Óbudai Parkolási Kft. által kiírt,

obuda_2013_22.qxd 2013.11.14. 15:30 Page 40