52
1. A büntetőjog forrásai. A büntető törvény értelmezése. A diszpozíció. A tényállás jelentés tartalmai és feladatai A büntetőjog forrásai: 1. Törvény (tvr., Alkotmány) 2. Törvénynél alacsonyabb szintű jogszabály 3. Szokásjog, bírói jog 4. Alkotmánybíróság határozatai 5. Nemzetközi jog 1. Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve miatt bűncselekmény és annak következménye csak törvényben határozhatók meg. Alapvető forrás az 1978. évi IV. tv. (BTK) ill. a hatálybaléptetésről és a végrehajtásról szóló 1979. évi 5.sz. tvr. (Btk.é), és jogforrási jellege van az Alkotmánynak is. A keletkezési idejétől függetlenül minden hatályos büntetőjogi szabálynak az alkotmánynak meg kell felelnie. 2. keretdiszpozíciók és végrehajtási részletszabályok, melyek nem állhatnak ellentétben a törvényi szabályokkal 3. az elkövető terhére nem alkalmazható 4. pozitív jogot nem alkothat, feladata normakontroll: az alkotmányellenes rendelkezéseket megsemmisíti, valamint értelmezi az alkotmányt, amely kihirdetésétől kezdve mindenkire kötelező erővel bír 5. Nemzetközi jellegű közvetlen jogforrási háttere is van (háborús és emberiség ellenes bűncselekmények). A büntető törvény értelmezése: elsődleges célja a jogszabály immanens jelentésének, vagyis a büntető jogszabály valódi tartalmának feltárása (interpretatio). l. Alanyok szerint a) jogalkotói (Btk. IX. fejezet, értelmező rész); b) jogalkalmazói (konkrét ügyre, LB irányelvei, elvi döntései kötelező erejűek!); c) tudományos (kötelező ereje nincs, de segítséget nyújthat); 2. Módok szerint a) nyelvtani : a tartalom nyelvi szabályok útján történő feltárása; b) logikai : formállogika szabályait alkalmazza, két jogszabály egymáshoz való viszonyából következtetünk i) kevesebbről többre [enyhébb büntetendő, akkor a súlyosabb is]; ii) többről a kevesebbre [ha a súlyosat nem, akkor az enyhébbet sem]; iii) az ellentétéből való következtetés. c) rendszertani: Horizontális értelmezés: (elemibb szintű) Ha a büntető jogszabály rendszerbeli elhelyezkedéséből vonunk le következtetést a tartalmára nézve. Önmagában az a tény, hogy a kérdéses tényállás vagy szabály a kódex mely fejezetében, illetve milyen cím alatt kerül tárgyalásra, már bizonyos fokú eligazítást ad. Vertikális értelmezés: (magasabb rendű forma), amikor a büntető jogszabályt a büntetőjogrendszer, illetve az egész jogrendszer részeként vizsgáljuk. Vagyis az értelmezendő jogtételnél más jogágban, illetve magasabb szinten elhelyezkedő jogszabályt vonunk be az értelmezésbe. d) történeti : a jogszabály keletkezésekor fennálló jogalkotói akarat és annak társadalmi körülményeinek vizsgálata; e) teleológiai : a jogalkotó eredeti akarata, célja feltárása f) alkotmánykonform: ha több értelmezési lehetőség van azt kell választani, amelyik az alkotmánnyal leginkább összhangban van 3. Eredménye szerint a) megállapító , ha se nem szűkít, se nem tágít, egyszerűen értelmez b) kiterjesztő c) megszorító Diszpozíció: 1

Büntetőjog Tételek, Általános Rész (2004, 34 Oldal)New

Embed Size (px)

DESCRIPTION

rövidített

Citation preview

1

1. A bntetjog forrsai. A bntet trvny rtelmezse. A diszpozci. A tnylls jelents tartalmai s feladatai

A bntetjog forrsai:1. Trvny (tvr., Alkotmny)2. Trvnynl alacsonyabb szint jogszably3. Szoksjog, bri jog4. Alkotmnybrsg hatrozatai5. Nemzetkzi jog

1. Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve miatt bncselekmny s annak kvetkezmnye csak trvnyben hatrozhatk meg.Alapvet forrs az 1978. vi IV. tv. (BTK) ill. a hatlybalptetsrl s a vgrehajtsrl szl 1979. vi 5.sz. tvr. (Btk.), s jogforrsi jellege van az Alkotmnynak is. A keletkezsi idejtl fggetlenl minden hatlyos bntetjogi szablynak az alkotmnynak meg kell felelnie.2. keretdiszpozcik s vgrehajtsi rszletszablyok, melyek nem llhatnak ellenttben a trvnyi szablyokkal3. az elkvet terhre nem alkalmazhat4. pozitv jogot nem alkothat, feladata normakontroll: az alkotmnyellenes rendelkezseket megsemmisti, valamint rtelmezi az alkotmnyt, amely kihirdetstl kezdve mindenkire ktelez ervel br5. Nemzetkzi jelleg kzvetlen jogforrsi httere is van (hbors s emberisg ellenes bncselekmnyek).

A bntet trvny rtelmezse:elsdleges clja a jogszably immanens jelentsnek, vagyis a bntet jogszably valdi tartalmnak feltrsa (interpretatio).l. Alanyok szerinta) jogalkoti (Btk. IX. fejezet, rtelmez rsz);b) jogalkalmazi (konkrt gyre, LB irnyelvei, elvi dntsei ktelez erejek!);c) tudomnyos (ktelez ereje nincs, de segtsget nyjthat);2. Mdok szerinta) nyelvtani: a tartalom nyelvi szablyok tjn trtn feltrsa;b) logikai: formllogika szablyait alkalmazza, kt jogszably egymshoz val viszonybl kvetkeztetnk i) kevesebbrl tbbre [enyhbb bntetend, akkor a slyosabb is]; ii) tbbrl a kevesebbre [ha a slyosat nem, akkor az enyhbbet sem]; iii) az ellenttbl val kvetkeztets.c) rendszertani: Horizontlis rtelmezs: (elemibb szint) Ha a bntet jogszably rendszerbeli elhelyezkedsbl vonunk le kvetkeztetst a tartalmra nzve. nmagban az a tny, hogy a krdses tnylls vagy szably a kdex mely fejezetben, illetve milyen cm alatt kerl trgyalsra, mr bizonyos fok eligaztst ad. Vertiklis rtelmezs: (magasabb rend forma), amikor a bntet jogszablyt a bntetjogrendszer, illetve az egsz jogrendszer rszeknt vizsgljuk. Vagyis az rtelmezend jogttelnl ms joggban, illetve magasabb szinten elhelyezked jogszablyt vonunk be az rtelmezsbe.d) trtneti: a jogszably keletkezsekor fennll jogalkoti akarat s annak trsadalmi krlmnyeinek vizsglata;e) teleolgiai: a jogalkot eredeti akarata, clja feltrsaf) alkotmnykonform: ha tbb rtelmezsi lehetsg van azt kell vlasztani, amelyik az alkotmnnyal leginkbb sszhangban van3. Eredmnye szerinta) megllapt, ha se nem szkt, se nem tgt, egyszeren rtelmezb) kiterjesztc) megszort

Diszpozci:BTK ltalnos rsze normk, melyek minden bncselekmnyre vonatkoznak, ltalnossgban a bntetjogi jogkvetkezmnyek,Klns rsz az egyes konkrt bncselekmnyek s a hozzjuk kapcsold jogkvetkezmnyek.A klns rszi norma hrom eleme: 1) hipotzis 2) diszpozci 3) szankci [a hipotzis s a diszpozci egybeolvad].Diszpozci kivtelesen tallhat az ltalnos Rszben is a rszessgi alakzatok meghatrozsnl, de ettl eltekintve a diszpozci egy-egy bncselekmny klns rszi meghatrozsa. Fajti:1. Egyszer diszpozci: a bncselekmnyt lnyegileg a nevvel hatrozza meg, pl. emberlst kvet el, aki mst megl.2. Ler diszpozci: a bncselekmnyt lnyeges ismrveivel rja le, pl.: lopst kvet el, aki idegen dolgot mstl azrt vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdontsa.3. Hivatkoz (utal) diszpozci: a tmr trvnyszerkeszts rdekben a felesleges ismtlsek elkerlse vgett egy msik bntetjogszablyra hivatkozik (pl. a kzfeladatot ellt szemly elleni erszak a hivatalos szemly elleni erszak tnyllsra utal vissza)4. Keretdiszpozci: egy msik joggazatba tartoz jogszably tlti ki tartalommal. (pl. kzti baleset okozsa esetn a KRESZ)Blankettris diszpozci: olyan diszpozcik, amelyek a bncselekmnyt - bntetjogi tbbletelem nlkl - pusztn mint valamely ms joggazatbeli szablyok megszegst hatrozzk meg (pl. jrvnygyi szablyszegs ).

A tnylls jelentstartalmai:a) Konkrt (trtneti) tnylls: az elkvetett bncselekmny bntetjogilag lnyeges krlmnyeinek sszessge.b) Trvnyi tnylls: egy-egy bncselekmny tpus befejezett tettesi alakzatt meghatroz trvnyi ismrvek.c) ltalnos trvnyi tnylls: klnbz bcs-k trvnyi tnyllsainak kzs vonsaiblSzmos bcs-nek nemcsak alapesett, hanem a minstett (slyosabban minsl) illetve a privilegizlt (enyhbben minsl) alakzatait is szablyozza a trvny

A tnylls feladatai:a) Garancilis, illetve kriminlpolitikai jelentsge: csak az bntethet, akinek cselekmnye beleillik valamelyik diszpozci keretei kz. Csak azon bntetjog felel meg teljes mrtkben a nullum crimen / nulla poena sine lege elvnek, amely a tiltott magatartst tnylls rvn trvnyben, azaz trvnyi tnyllsban egzakt mdon lerja s rgzti. A tnylls ebben az rtelemben a lex, azaz a trvny.b) Rendszerbeli szempontbl: a bncselekmny tudomnyos fogalmban a tnyllsszersg a cselekmnyt s a jogellenessget kti ssze. A bncselekmny trvnyi fogalmban rgztett "amelyre a trvny bntets kiszabst rendeli" fordulatban jelentkezik lnyegben a tnyllsszersg. Tovbb a tnylls azokat az ismrveket is magban foglalja, amelyek a bncselekmny megvalsulshoz szksgesek.c) Dogmatikai feladat: azon objektv ismrvek krlrsa, melyek nem ismerete a szndkossgot kizrja.

2. Specilis bntetjogi alapelvek

A bntetjog egszt that elvi tteleket nevezzk bntetjogi alapelveknek. A BTK 1978. vi IV. tv. nem szl alapelvekrl, azok a trvny egszbl, indoklsbl s szellembl kvetkeznek.

I. A jogrendszer egszre hat elvek: a) jogllamisg eszmje: legfontosabb elemei: jogegyenlsg, emberi mltsghoz val jog;Formai jogllamisg: jogbiztonsgMaterilis jogllamisg: igazsgossgE kett sszetkzsbe kerlhet. A magyar AB hatrozata alapjn a jogbiztonsg elsbbsget lvez az igazsgossggal szemben.

A Radbruch-i formula:Krds: vajon ma nevezhetjk-e jogtalansgnak azt, ami korbban jog volt?A Radbruch-i formula szerint a pozitv jogot akkor kell jogtalannak tekinteni, ha a trvny s az igazsgossg kztti ellentmonds olyan elviselhetetlen mrtket lt, hogy a trvnynek, mint igazsgtalan jognak az igazsgossg eltt meg kell htrlnia. Ahol nincs trekvs az igazsgossgra, ott az ilyen trvny nem pusztn "igazsgtalan jog", hanem a jogi termszete is hinyzik. A formula teht az igazsgossghoz objektv rtelmet is rendel, ami a jogbiztonsggal kerlhet ellenttbe, ha az rtktlet nem egy konkrt gyre, hanem a jogszablyra vonatkozik. Ezrt a jog rendknt s szablyknt definilhat, amely rtelmnek megfelelen az igazsgossg szolglatra hivatott.

b) humanits elve: a bnelkvet is ember, rdemei: a hallbntets tilalma, test s megszgyent bntetsek kiiktats, reszocializci eltrbe helyezse.

II. A specilis bntetjogi alapelvek

1. A trvnyessg elve (vagy: az anyagi jogi legalits elve)A jogbiztonsg megtesteslse, Lnyege: Csak az a cselekmny minslhet bncselekmnynek, amit a trvny mr elkvetse eltt annak nyilvnt (crimen); msrszrl az elkvetvel szemben csak olyan bntets alkalmazhat, amit a trvny r el s amely mr az elkvets idejn ismert (poena). Mindez azt jelenti, hogy az llami bntethatalom gyakorlsnak feltteleit elre trvnyben kell rgzteni.

A fentiekbl ngy bntetjogi kvetelmny, illetve tilalom vezethet le:1. Nullum crimen / nulla poena sine lege praevia: az elkvetskor hatlyos trvny alkalmazsnak kvetelmnye s a slyosabb bntet trvny visszahat hatlynak tilalma;2. Nullum crimen / nulla poena sine lege certa: a pontos trvnyi meghatrozottsg kvetelmnye s a hatrozatlan bntet trvny s jogkvetkezmny tilalma, a bri nkny kizrsa.3. Nullum crimen / nulla poena sine lege scripta: az rott bntet trvny kvetelmnye, s a bntethetsget alapt s a bntetjogi szankcit megalapoz vagy szigort szoksjog, illetve bri jog tilalma.4. Nullum crimen / nulla poena sine lege stricta: a brnak a trvnyben rt norma szveghez ktsnek a kvetelmnye, s a bntethetsg- s szankcimegalapoz vagy -szigort analgia tilalma

2. A tettfelelssg elveAz elkvetett cselekmnyt kell figyelembe venni, a felelssg a tetthez kapcsoldik. Ellentte, ha az elkvet szemlyre, veszlyessgre irnyul a felelssgre vons (tettes felelssgi elv)Nlunk alapveten tettbntetjog rvnyesl, de pl. a jogkvetkezmnyek megllaptsakor mr nem kizrlagos visszaesk, fiatalkorak szablyozsa.

Az n. ante deliktulis felelssg:A tettesbntetjog szlssges irnyzata. Eszerint, ha az rintett szemly vrhatan hajlamos bncselekmny elkvetsre, ezrt mr a deliktum elkvetse eltt felelssgre vonhat. A totalitrius llamok gyakran ltek s visszaltek ezzel az eszkzzel. A trvnyessg talajn ll modemjogllamok szmra ez az t egyrtelmen elfogadhatatlan s kvethetetlen. Bntetjogellenes cselekmny hinyban nem lehet az llam korltlan beavatkozsi jogt megteremteni. Tovbb a nulla poena / nullum crimen sine lege elv is kizr a bntet - igazsgszolgltats rszrl mindenfle jogkvetkezmnyt azzal a szemllyel szemben, aki nem kvetett el bntetend cselekmnyt.

3. A bnssgen alapul felelssg elve: a bnfelelssg elve:Trgyi/objektv felelssg: az elkvet akkor is felel, ha vtlen (eredmnyfelelssg)Alanyi/szubjektv felelssg: csak akkor vonhat egy szemly bntetjogi felelssgre, ha szndkosan vagy gondatlanul jrt el.

A bnssg a bncselekmny alapvet fogalmi eleme. Nullum crimen sine culpa nincs bncselekmny bnssg nlkl Nulla poena sine culpa bntets sem alkalmazhat bnssg nlklBncselekmny(bnssg) nlkl nem beszlhetnk bntetjogi felelssgrl, ennek hinyban pedig nem alkalmazhat bntets. Az adott cselekmnyt bnsen kell elkvetni ahhoz, hogy bncselekmnyrl beszlhessnk. Az alapelv szerint a bntetjogi felelssgrevons elfelttele a bnssg, ez legitimlja bntetst.

A praeterintencionlis bncselekmny:Ilyen deliktumokrl akkor beszlhetnk, ha az elkvet felelssgt olyan eredmny hatrozza meg, amely a szndkn tl kvetkezett be. A szndkon tli eredmnyre az elkvet bnssge vagy egyltaln nem, vagy pedig a gondatlansga terjedhet ki. Haznkban 196 l eltt felelssgre vontk az ilyen deliktumot megvalst szemlyt. A Btk. ezt az eredetileg knonjogi eredet felelssgi formt kiiktatta, s azt a szablyt vezette be, hogy az eredmnyre, mint minst krlmnyre legalbb a gondatlansgnak ki kell terjednie. (Btk. 15. )

4. Az arnyossg elveTrsadalomra veszlyes cselekmnyt lehet csak bncselekmnny nyilvntani.Az arnyossg rtelmezsnek kt skja:a) abszolt arnyossg: a jogkvetkezmnynek arnyban kell llnia az elkvet bnssgvel s a tbbi szankcival. A szankcirendszerben rgztett jogkvetkezmnyek arnyossgt rtik, azt teht, hogy a bntetjogban az eltr bncselekmnytpusok eltr slyhoz igazod bntetsi ttelek egymssal arnyossgban sszehasonlthatk legyenek.b) nvleges arnyossg: a konkrt, kiszabott szankcinak arnyban kell lennie a konkrt bncselekmnnyel. A kiszabott jogkvetkezmnyek sszehasonlthatsga. A hasonl tett elkveti az okozott htrny s a bnssg mrtke szerint azonos bntetsben rszestendk, a klnbz bntettek elkveti pedig klnbz bntetst rdemelnek.

5. A ktszeres rtkels tilalma, (Ne bis in idem)A bnelkvett, ugyanazon cselekmny miatt, nem lehet ktszer bntetjogi htrnnyal slytani.

Szkebb rtelemben vett ktszeres rtkels tilalmaLeginkbb a bntets kiszabsa krben alkalmazott elv, amely szerint a brsg ltalban nem rtkelheti a bntets kiszabs a sorn slyosbt vagy enyht krlmnyknt a trvnyhoz ltal trvnyi tnyllsi elemknt mr rtkelt krlmnyeket. Azt is kizrja, hogy a brsg ktszeresen, br eltr megnevezsseI rtkelje ugyanazt a tnyt, llapotot vagy krlmnyt.A magyar Btk. errl nem rendelkezik, de a LB. 154. szm kollgiumi llsfoglalsa rtelmben ezen elv a bntetst befolysol krlmnyek rtkelsnl is rvnyes. Olyan esetben azonban, amikor a tny adat a minstshez szksges mrtket jelentsen meghaladja, nincs akadlya azt slyosbt vagy enyht krlmnyknt is rtkelni. DE: tovbbi slyosbt vagy enyht hatst csak akkor lehet tulajdontani, ha ezek a tnyllsi elemek fokozhatk.

6. A bntetjog ultima ratio jellege, illetve szubszidiaritsaA bntetjog csak "vgs eszkz", kisegt jelleggel (szubszidirisan), ultima ratioknt kell rvnyeslnie. A bntetjog a tbbi jogterlethez kpest az utols eszkz. Csak akkor alkalmazhatk a bntetjog eszkzei, ha ms jogterlet mr nem tud semmilyen szankcit alkalmazni. A bntetjog eszkzei kzl is az enyhbbet kell alkalmazni, ha alkalmas.

Binding szerint a bntetjog fragmentlis jellege:A bntetjog nem tartalmazza a jogtrgyvdelem tfog rendszert, hanem a bntetsre rdemessg kritriuma alapjn egyes kivlasztott slypontokra korltozdik. Ezt a krlmnyt Binding nagy hinyknt rzkelte.

3. A bntet trvny hatlya. A nemzetkzi bntetjogi egyttmkds intzmnyei

Az idbeli hatlyltalnos szably: a bncselekmnyt az elkvetse idejn hatlyban lv trvny szerint kell elbrlni. Kivve, ha a cselekmny elbrlsakor hatlyban lv j bntet trvny szerint a cselekmny mr nem bncselekmny, vagy enyhbben brland el, akkor az j trvnyt kell alkalmazni; egybknt az j bntet trvnynek nincs visszahat ereje. (j megllapt vagy szigort szablynak nincs visszahat ereje.). A magyar jog nem teszi lehetv a legenyhbb trvny alkalmazst, ha kztes idpontban szletik trvny a br csak az elkvetskori s az elbrlskori trvnyt veheti figyelembe.Az elkvets idpontja: magatartsi elmlet: amikor az elkvetsi magatarts utols mozzanatt kifejtik, vagy mulaszts esetben az, amikor a ktelezettnek cselekednie kellett volna eredmnyelmlet: a diszpozciban meghatrozott eredmny bekvetkezsnek idpontja, cselekmnyegysg elmlete: ahol s amikor a trvnyes fogalmhoz tartoz brmelyik eleme megvalsul.Az idbeli hatly szempontjbl a magatartsi elmlet a leghelyesebb, az elkvets idpontja az az idpont, amikor az elkvetsi magatarts utols mozzanatt is kifejtettk.

Terleti s szemlyi hatly:Ezek a szablyok a joghatsg krdst hatrozzk meg. A bntet trvny rvnyessgre ngyfle elv:1. Terletisg elve: valamely llam bntetjognak hatlya a sajt terletn elkvetett bncselekmnyekre terjed ki, spedig tekintet nlkl az elkvet llampolgrsgra s arra, hogy mi ellen irnyul a bncselekmny- a quasi terleti elv a belfldi terlet fogalmt terjeszti ki (haj, lgi jrm)2. aktv szemlyi vagy honossgi elv: az llam bntetjognak hatlya al a sajt llampolgrai ltal elkvetett bncselekmnyek tartoznak, tekintet nlkl arra, hogy hol s mikor kvettk el a cselekmnyt- aktv szemlyi elv: a hazatr belfldi bnelkvett a klfldn elkvetett bntetend cselekmnyrt lehet megbntetni, ha klfldn nem hoztak tletet- passzv szemlyi elv: a belfldi llampolgrok klfldi vdelmt szolglja (a Btk. nem tartalmazza) - kpviseleti elv: a nem magyar llampolgr ltal klfldn elkvetett bncselekmny elbrlsa, a ms llam helyett val eljrs, amennyiben a ketts inkriminci felttele fennll3. llami nvdelem elve: a hatly az adott llam bntetjoga ltal vdett jogi trgyak elleni bncselekmnyekre terjed ki, fggetlenl az elkvets helytl s az elkvet llampolgrsgtl4. Felttlen (univerzlis) bntethatalom elve: bntetni kell a brhol, brki s brmilyen jogi trgy ellen elkvetett valamennyi bncselekmnytA Btk. a klnbz elvek kombinlst alkalmazza: A magyar trvnyt kell alkalmazni a belfldn elkvetett bncselekmnyekre, ill. a magyar llampolgr klfldn elkvetett olyan cselekmnyre, amely a magyar trvny szerint bncselekmny;A magyar trvnyt kell alkalmazni a nem magyar llampolgr ltal klfldn elkvetett bncselekmnyekre is, haa) a magyar trvnyek szerint bncselekmny s az elkvets helynek trvnye szerint is bntetend;b) llam elleni bncselekmny, tekintet nlkl arra, hogy az elkvets helynek trvnye szerint bncselekmny-e;c) emberisg elleni vagy olyan egyb bncselekmny, melynek ldzst nemzetkzi szerzds rja el.

A ketts inkriminci elve:A magyar trvnyt kell alkalmazni a nem magyar llampolgr ltal klfldn elkvetett cselekmnyre is, ha az a magyar trvny szerint bncselekmny s az elkvets helynek trvnye szerint is bntetend.Azt jelenti, hogy amennyiben mindkt helyen bncselekmnynek minsl az elkvet cselekmnye, akkor lehetsg van a klfldi ltal klfldn elkvetett bncselekmny magyar elbrlsra. Ekkor az n. kpviseleti elven alapul a magyar bntet joghatsg.

A nemzetkzi bntetjogi egyttmkds intzmnyeiA nemzetkzi bntetjog fogalma ma kt terletet lel fel: 1. A nemzetkzi bntetjog ltalnos rsze, a bels jog rszt kpez kogens jelleg normk sszessge, amelyekkel meghatrozzk joghatsgukat, ill. egyb llamok igazsgszolgltatsnak rvnyeslst.2. A nemzetkzi bntetjog klns rsze, az egyes konkrt nemzetkzi bncselekmnyek meghatrozst s a felelssgre vons szablyait leli fel (nemzetkzi jogi deliktumok).

Klfldi tlet rvnye- A klfldi brsg tlete a magyar brsg tletvel azonos rvny, ha1. a klfldi brsg a magyar hatsgok feljelentse alapjn vagy a bnteteljrs tadsa folytn jrt el;2. a klfldi brsg olyan cselekmny miatt jrt el, amely mind a kt llam joga szerint bntetend, s a klfldn folyamatban volt eljrs, a kiszabott bntets, s az intzkeds sszhangban van a magyar joggal.

Kizrja a klfldi brsg tletnek rvnyt, ha az eltls politikai vagy azzal szorosan sszefgg egyb bncselekmny, illetleg katonai bncselekmny miatt trtnt. A cselekmny nem tekinthet politikai, illetleg katonai bncselekmnynek, ha a bncselekmny kztrvnyi jellege tlnyom a politikaihoz, illetleg a katonaihoz kpest. A szndkos emberls, illetve a szndkos emberlst is magban foglal bncselekmny mindig kztrvnyi jelleg bncselekmnynek tekintend. Ha a magyar bntet trvny hatlya al tartoz szemly cselekmnyt klfldi brsg mr elbrlta, a bnteteljrs megindtsrl a legfbb gysz hatroz. Ebben az esetben a klfldn vgrehajtott bntetst vagy elzetes fogvatartst a magyar brsg ltal kiszabott bntetsbe be kell szmtani. Klfldi brsg tletn trvnnyel kihirdetett nemzetkzi szerzdssel, tovbb az Egyeslt Nemzetek Biztonsgi Tancsa ktelez hatrozatval ltrehozott nemzetkzi bntet brsg jogers tlett is rteni kell.

Kiadats - Az 1996. vi XXXVIII. tv. rendezi a bngyi jogsegly intzmnyt:llamok kztti jogsegly, melynek keretben az egyik llam msik llamnak kiad valakit azrt, hogy a bntet eljrst lefolytathassk, illetleg a mr kiszabott bntetst vgrehajthassk.Bnteteljrs lefolytatsa cljbl akkor van helye kiadatsnak, ha az a cselekmny, amely miatt a kiadatst krik, mind a magyar trvny, mind a megkeres llam trvnye szerint 1 vet meghalad szabadsgvesztssel bntetend; szabadsgveszts bntets vagy szabadsgelvonssal jr intzkeds vgrehajts cljbl pedig akkor, ha a kiszabott szabadsgveszts vagy az alkalmazott intzkeds mg vgrehajthat rsze 6 hnapot meghalad. Magyar llampolgrt csak akkor lehet kiadni, ha egyidejleg ms llam llampolgra is, s a Magyar Kztrsasg terletn nem rendelkezik lakhellyel. .Nincs helye a kiadatsnak: Ha a bncselekmny elvlt, vagy a kiadni krt szemly kegyelmet kapott; Ha a megkeres llamban magnindtvnyt nem terjesztettek el, ill. hozzjrulst nem adtak meg; A magyar brsg a cselekmnyt jogersen elbrlta; Amennyiben a kiadni krt szemly menedkjogot kapott; Az igazsggy-miniszternek kell biztostkot kell kapnia, hogy a szemly ellen a kiadatst kr llamban hallbntetst nem szabnak ki, azt vele szemben nem hajtjk vgre;

A bnteteljrs tadsa A bnteteljrs tadhat, ha clszer, hogy azt ms llam hatsga folytassa le. Klnsen clszer, ha:a) a Magyarorszgon tartzkod terhelt a msik llam llampolgra, ott van az lland lakhelye, szoksos tartzkodsi helyeb) a terhelt az eljrs sorn klfldn tartzkodik, kiadatsnak nincs helye, kiadatst megtagadtk, vagy kiadatsi krelem elterjesztsre nem kerl sor.

A bnteteljrs tadsa ktelez, ha a magyar bntet joghatsg al tartoz gyben a klfldi ltal a) belfldn, valamint b) a Magyar Kztrsasg hatrain kvl tartzkod magyar hajn vagy magyar lgi jrmvn elkvetett bncselekmny ldzsrl a Magyar Kztrsasg trvnnyel kihirdetett nemzetkzi szerzdsben lemondott.

Feljelents klfldi llamnl Ha az eljrs klfldn tartzkod terhelt ellen folyik, s kiadatsnak nincs helye, illetleg a kiadatst megtagadtk, s a bnteteljrs tadsra sem kerlt sor, s az gysz nem indtvnyozta, hogy a trgyalst a terhelt tvolltben tartsk meg, a vdirat benyjtsig az gysz a legfbb gysznl, azt kveten a brsg az igazsggy-miniszternl kezdemnyezheti feljelents megttelt az gy elbrlsra joghatsggal rendelkez ms llamnl.

A szabadsgveszts vgrehajtsa akkor adhat t, ha a) a klfldi llam ktelezettsget vllal a bntets mg vgre nem hajtott rsznek vgrehajtsra, b) az eltlt a vgrehajts tengedshez hozzjrult (nem vonhat vissza), feltve, hogy az tengeds az eltlt tadsval jr egytt. Magyar llampolgrral szemben kiszabott szabadsgveszts vgrehajtsa akkor adhat t, ha lland lakhelye vagy szoksos tartzkodsi helye klfldn van.

2003. vi CXXX. trvny az Eurpai Uni tagllamaival folytatott bngyi egyttmkdsrl

A bntet gyekben az Eurpai Uni tagllamaival folytatott egyttmkds, valamint az eurpai elfogatparancs alapjn folytatott tadsi eljrs sorn kell alkalmazni.

tads MagyarorszgrlA Magyar Kztrsasg terletn tartzkod szemly az Eurpai Uni ms tagllamnak igazsggyi hatsga ltal kibocstott eurpai elfogatparancs alapjn bnteteljrs lefolytatsa, szabadsgveszts bntets, illetve szabadsgelvonssal jr intzkeds vgrehajtsa cljbl elfoghat s tadhat olyan bncselekmnyek esetn, amelyeknl a kibocst tagllam joga szerint a bntetsi ttel fels hatra legalbb 12 havi szabadsgveszts vagy szabadsgelvonssal jr intzkeds, vagy ha jogersen legalbb 4 hnapi szabadsgvesztsre, illetleg szabadsgelvonssal jr intzkedsre tltk. A keresett szemlyt a cselekmny ketts bntethetsgnek mrlegelse nlkl az eurpai elfogatparancs alapjn t kell adni az e trvny 1. szm mellkletben meghatrozott bncselekmny-fajtk esetben. Az e trvny 1. szm mellkletben meghatrozott bncselekmny-fajtk esetben, ha az eurpai elfogatparancsot kibocst igazsggyi hatsg llamnak joga szerint a bntetsi ttel fels hatra nem ri el a 3 vi szabadsgvesztst, illetleg szabadsgelvonssal jr intzkedst, valamint az 1. szm mellkletben fel nem sorolt bncselekmny-fajtk esetben az tads akkor engedlyezhet, ha azok a cselekmnyek, amelyek miatt az eurpai elfogatparancsot kibocstottk, a magyar trvny szerint bncselekmnynek minslnek.

Az eurpai elfogatparancs vgrehajtst meg kell tagadni: a) ha a keresett szemly gyermekkor miatt nem bntethetb) ha a cselekmny a magyar trvny szerint nem bncselekmny; c) ha a magyar trvny szerint a bntethetsg vagy a bntets elvlt; d) ha egy tagllamban a keresett szemly ellen az eurpai elfogatparancs kibocstsnak alapjul szolgl cselekmny miatt mr olyan hatrozatot hoztak, amely a bnteteljrs megindtsnak akadlyt kpezi, vagy amely alapjn a bntetst mr vgrehajtottk, annak vgrehajtsa folyamatban van, vagy a jogers tletet hoz tagllam joga szerint az nem hajthat vgre; e) ha a keresett szemlyt egy harmadik llamban ugyanazon cselekmny miatt jogersen eltltk, feltve, hogy a bntetst mr vgrehajtottk, annak vgrehajtsa folyamatban van, vagy a jogers tletet hoz llam joga szerint az nem hajthat vgre; f) ha az eurpai elfogatparancs kibocstsnak alapjul szolgl cselekmny miatt a keresett szemly ellen a Magyar Kztrsasg terletn bnteteljrs van folyamatban; g) ha a magyar igazsggyi hatsg vagy nyomoz hatsg az eurpai elfogatparancs alapjul szolgl bncselekmny miatt a feljelentst elutastotta, vagy a nyomozst, illetve az eljrst megszntette; h) ha az eurpai elfogatparancs alapjul szolgl bncselekmnyre a magyar trvny szerint kzkegyelem terjed ki, s a bncselekmnyre a magyar bntet trvnyt kell alkalmazni

Msik tagllam megkeresse tads irnt.Ha a terhelt az Eurpai Uni valamely tagllamban tartzkodik, s vele szemben bnteteljrst kell lefolytatni, a brsg haladktalanul eurpai elfogat parancsot bocst ki. Ha jogersen kiszabott szabadsgvesztst kell a terhelttel szemben vgrehajtani, az eurpai elfogatparancsot a bntets-vgrehajtsi br bocstja ki. Az eurpai elfogatparancs olyan cselekmnyek esetn bocsthat ki, amelyeknl a magyar bntet trvny szerint a bntetsi ttel fels hatra legalbb 1 vi szabadsgveszts vagy szabadsgelvonssal jr intzkeds. Ha a szabadsgvesztst kiszab vagy a szabadsgelvonssal jr intzkedst alkalmaz hatrozatot mr meghoztk, az eurpai elfogatparancs csak akkor bocsthat ki, ha a kiszabott bntets vagy az alkalmazott intzkeds tartama legalbb 4 hnap.

4. A bncselekmny trvnyi s tudomnyos fogalma. A bncselekmny, mint cselekmny. A tnylls s a jogi trgy viszonya, valamint a tnyllsi elemek kre

A bncselekmny fogalma: BTK szerint:Az a szndkosan, vagy ha a trvny a gondatlan elkvetst is bntetni rendeli, gondatlansgbl elkvetett cselekmny, amely veszlyes a trsadalomra s amelyre a trvny bntets kiszabst rendeli.Tudomnyos:Hrom korszakot klnbztetnk meg:(i) trvnyi tnylls kategrijnak kidolgozsa;(ii) korai fogalmi meghatrozsok megjelense, vltozatai a) bncselekmny jogellenes, bntetend cselekmny, b) a bncselekmny jogellenes, bns, bntetend cselekmny, (iii) a bncselekmny tnyllsszer, jogellenes s bns cselekmny. E korszak f llomsai:a) klasszikus tnyllsszersg a cselekmny rtkelsmentes lersa. Objektv jogellenessg a jellemz. A mulaszts nem jelenik meg.b) neoklasszikus tnyllsszersg jogellenessget kizr ok hinyban megalapozza a jogellenessget. A cselekmnyfogalom kiterjed a mulasztsra is, megjelenik a felrhatsg.c) finalista nlunk nem rvnyeslt, de napjainkra klfldn szles krben elterjedt az emberi cselekmny finlisan (clszeren) irnytott a cl elzetes elkpzelsvel.

Tudomnyos fogalom:Bncselekmny az olyan cselekmny, amely tnyllsszer (diszpozciszer ), (bntet) jogellenes s bns.

A bncselekmny, mint cselekmny: A cselekmny fogalomnak a bntetend magatartsi formk valamennyi megjelensi formjt fel kell lelnie a szndkos, gondatlan, tevses s mulasztsos deliktumokat, emellett semlegesnek kell lennie rtkelsi jelleg elemeket nem foglalhat magban.Reduklt cselekmnyfogalom valamennyi bncselekmnyre egyarnt rvnyes: Alanyi oldal: az n. akaratlagossg a magatarts s tanstja kztti akarati viszony, de nem ttelez fel bnssget Trgyi oldal: az n. hatkpessg a kifejtett, msfell az elmulasztott magatarts tnyleges hatsa, avagy az ilyen ltrehozsra val alkalmassga rvn kapcsoldik a klvilghoz, s ezltal vlhat objektve trsadalomra veszlyess is (ld. veszlyeztet bncselekmnyek)

Cselekmnyt kizr krlmnyek:1) emberi magatarts hinya (pl. termszeti esemnyek)2) a tnyleges vagy a potencilis akaratlagossg hinya: ilyenkor az ember szellemi irnytappartusnak teljes kikapcsolsrl van sz (pl. szomatikus reflexmozgs, ntudatlansgban testmozgs, hipnzis alatti cselekvs)3) hatkpessg hinya: ha az emberi magatarts-megnyilvnuls nem lp a klvilgba (pl. gondolatok).

Irnyzatok:a) termszetes cselekmnytan: cselekmny a megvalstott akarat;b) kauzlis cselekmnytan: a cselekmny csupn az akarati forma;c) finlis cselekmnytan: a cselekmny lnyege a clra irnyzottsg;d) szocilis cselekmnytan: az adott magatarts trsadalmi tapasztalat szerinti hatst vette figyelembe;e) negatv cselekmnyfogalom: nem a cselekmnyt hanem a jogtalansgot szerepelteti a bncselekmny-fogalom elemeknt.

A tnylls s a jogi trgy viszonya A (trvnyi) tnylls egy-egy bncselekmny tpus befejezett alakzatt meghatroz trvnyi ismrvek sszessge. A jogi trgy az a jelensg, amit a bntetjog vd, ill. amit a bncselekmny tmad. Tartalmilag a jogi trgy 1. a trsadalmi rend jogilag vdet absztrakt rtke, avagy 2. a vdend trsadalmi viszony. A bntetjogi norma a jogi trgybl, vdendsgbl indul ki, a tnylls pedig a bntetjogi norma elemeibl pl fel. A tnylls s a jogi trgy a jogi normn keresztl van kapcsolatban. Jogi trgy nlkl nincs bntetjogi tnylls. A jogi trgy habr tnyllst meghatroz kategria nem tnyllsi elem. A jogi trgy nem sszekeverend az elkvetsi trgyal, ami objektv tnyllsi elem.

Individulis jogi trgyak: azon jogi trgyak, amelyek az egyes szemlyekhez kapcsoldnak, mint pl. az ember szemlye, a szabadsg, a tulajdon. Univerzlis jogi trgyak: ltalnos jelleg jogi trgyak, mint pl. az llamtitok vdelme, a kzlekeds biztonsga, az emberi krnyezet vdelme. Jellegzetes jogi trgyak: amennyiben valamely bncselekmnynek tbb jogi trgya is van, kzlk az, amelyet a jogalkot elsdlegesnek tekint, mint pl. a kzlekedsi bncselekmnynek a kzlekeds biztonsga.

A tnyllsi elemek kre3 alapvet csoportja:(i) objektv tnyllsi elemek; (ii) szubjektv tnyllsi elemek; (iii) tettessghez szksges ismrvek.Tnyllsi elemek egyb csoportostsa:I. a) szksgkppeni tnyllsi elemek (a bcs. tv-i tnyllshoz hozztartoznak pl. elkvetsi magatarts)b) gyakori tnyllsi elemek (pl. eredmny)c) esetleges tnyllsi elemek (pl. elkvetsi hely, id).II. a) ler jelleg elemek (tnyfelismerst ttelez fel - pl.: 14 v alatti srtett);b) bri mrlegelst ignyl (pl. slyos rdeksrelem)c) normatv elemek (jogi fogalmak vilgba tartoznak - pl. hamis vdnl, hogy az bncselekmnyre vonatkozik).

5. A cselekmny jogellenessge (trsadalomra veszlyessge). A Btk.-ban nem szablyozott jogellenessget kizr okok

A bntetjog-ellenessg megllaptsnak felttelei:1. tnyllsszer magatarts2. formlis jogellenessg: a tnyllsszer cselekmny bj-i normba tkzik s bj-i szankcival fenyegetett3. materilis jogellenessg: trsadalomra veszlyessg4. ne lljon fenn jogellenessget kizr ok

A jogellenessg trvnyi meghatrozsban fogalmi elemknt a trsadalomra val veszlyessg szerepel. 10. . (2) Trsadalomra veszlyes az a tevkenysg vagy mulaszts, amely a Magyar Kztrsasg llami, trsadalmi vagy gazdasgi rendjt, az llampolgrok szemlyt vagy jogait srti vagy veszlyezteti, lnyegileg a jogi trgyak srtse, ill. veszlyeztetse, ami mlyebben trgyalva a vdend trsadalmi rtk - rdek srtse - veszlyeztetse.

A trsadalomra veszlyessg s az anyagi jogellenessg1. Trsadalomra veszlyes az a tevkenysg vagy mulaszts, amely a Magyar Kztrsasg llami, trsadalmi vagy gazdasgi rendjt, az llampolgrok szemlyt vagy jogait srti vagy veszlyezteti. A trsadalomra veszlyessg jellegt s fokt alapveten a tmadott jogi trgy jelentsge s az azt rt srelem vagy veszly mrve hatrozzk meg. A trsadalomra egyltaln nem veszlyes cselekmny nem bncselekmny. Ennek ellenre a bri gyakorlat idegenkedik a 10. . alapjn felment tletet hozni.2. Mind a trsadalomra veszlyessg, mind a jogellenessg alapveten objektv jelleg, azonban a jogtrgy srtst, illetleg veszlyeztetst kivtelkppen bizonyos szubjektv ismrvek is befolysoljk. Ilyen ismrv a motvum s a clzat (pl. clzatra: lops - jogtalan hasznlat, motvumra: hivatalos szemly fltkenysgbl trtn felpofozsa)3. Nem bntethet az, akinek a cselekmnye az elkvetskor olyan csekly fokban veszlyes a trsadalomra, hogy a trvny szerint alkalmazhat legenyhbb bntets is szksgtelen.4. A trsadalomra veszlyessg vltoz jelensg is, a trsadalmi viszonyok alakulsa szerint jelentsen vltozhat, meg is sznhet, ill. bntetjogilag jelentktelen szintre cskkenhet. Nem bntethet az, akinek a cselekmnye az elbrlskor mr nem veszlyes vagy olyan csekly fokban veszlyes a trsadalomra, hogy - szemlyre is figyelemmel - a trvny szerint alkalmazhat legenyhbb bntets is szksgtelen.

A Btk.-ban nem szablyozott jogellenessget kizr okok

I. Ms tv-ben szablyozott okok

1. Az engedly:Kt vlfaja van:a) Absztrakt engedly kzvetlenl a jogszablybl fakad (a bcs elkvetsn tetten rt szemlyt brki elfoghatja);b) Konkrt engedlyt a jogszablyi felttelek alapjn az arra hvatott szerv adja meg esetenknt (pl. abortusz).

2. Hivatali, hatsgi jog gyakorlsa, ktelezettsg teljestse: a kizr hats csak akkor rvnyesl, ha a beavatkozst lehetv (ktelezv) tev norma felttelei teljeslnek Pl.: lfegyverhasznlat eljrsi knyszerintzkedsek alkalmazsa pl: elzetes letartztats, hzkutats rendrsgi knyszert eszkzk Bv. knyszert eszkzk

II. Jsz-ban (tv-ben) nem szablyozott kizr okok: elmlet, gyakorlat ltal

1. Az indokolt (megengedett) kockzat:Az indokoltsgot az elkvetskor fennforg felttelek alapjn az elrhet elny s a szmba vehet htrny nagysgnak, ill. az azok bekvetkezsi eslynek egybevetse tjn kell megtlni. Pl. kzlekeds engedse, mg az bizonytottan letveszlyes.

2. A hivatsbeli ktelessgek teljestse:Pl. bnldz szerv tagja, katona, orvos beavatkozsa. ltalban nem jogszablyon alapul, hanem a foglalkozs, hivats gyakorlsval. A ktelessg csak hivatalos lehet, ahol a ktelezettsgek tkzhetnek, de a fontossgi sorrendjk eleve adott.

Az orvosi beavatkozs jogszersgnek a krdse: llspontok: a lege artis vgrehajtott mtt, pl. a vgtag amputlsa a beteg egszsgnek a vdelmt szolglja, s ezrt a testi srtsnek mg a tnyllsba sem illik bele a srtett beleegyezsbl, vagy vlelmezett beleegyezsbl indul ki, nmagban a vlelmezs azonban a jogellenessget nem zrja ki a jogszersget az indokolt kockzattal hozza sszefggsbe, de ez sem old meg minden krdst valjban a jogellenessget az zrja ki, hogy amennyiben az orvosi beavatkozs a r vonatkoz rott s ratlan szablyok betartsval trtnik, az orvos hivatsbeli ktelezettsgt teljestiAz egszsggyrl szl trvny alapjn a beteget megilleti az nrendelkezshez val jog, amely kizrlag a tv-ben meghatrozott esetekben s mdon korltozhat (a beteg szabadon dnti el, hogy kvn-e e-i elltst ignybe venni, ill. annak sorn mely beavatkozsok elvgzsbe egyezik bele, ill. melyeket utast vissza)

3. A fegyelmezsi jog gyakorlsa:Szl fenyt joga sem lpheti tl a tettleges becsletsrtst vagy a rvid idej szemlyi szabadsg korltozst.ltalnos s kzpiskolai pedaggus korltozottabb a fenytjog csak a szbeli becsletsrtsig terjedhet.

4. A srtett beleegyezse:Beleegyezs: a srtettnek az akaratnyilatkozata, ami lehet kifejezett vagy konkludens (hallgatlagos, rutal)

- A belegyezs hatlyossghoz szksges:a) a megfelel tlkpessg, b)az nkntessg, c) a kijelents komolysga, d) valamint az elkvets eltt vagy alattisg (utlag nem lehet beleegyezni semmibe).

- Akkor rvnyesl, ha a) a srtettet megilleti a rendelkezs joga s ab) beleegyezs nem irnyul trsadalomra kros clra (letrl senki sem rendelkezhet).Trsadalomra kros cl: biztostsi csals, katona ncsonktsa, testi srtsbe beleegyezs kivve kzdsportok.

A vlelmezett beleegyezs: ha a tnyllst kizr egyetrts vagy a jogigazol belelegyezs nem, vagy nem a kell idben ptolhat, de a krlmnyek sszrtkelse azt a felvetst igazolja, hogy amennyiben az rintett szemlyt krdezhettk volna, akkor a hozzjrulst adta volna, a sajt rdekben is, pl. az eszmletlen, slyos srlt szemlynek krhzba szlltsa, az orvosilag szksges azonnali mtt elvgzse a srtett srlt beleegyezse nlkl ha az egyetrts, beleegyezs br ptolhat lenne, de abbl lehet kiindulni, hogy erre a krdezsre, illetve a beleegyezs megszerzsre id s lehetsg sincs igazbl, de vdelemre mlt a beavatkozsi rdek, pl. az idegen laks ajtajt feltrik, mert a laksbl gz szivrog, vagy vz mlik ki

Nincs bntethetsget kizr jelentsge a srtett belegyezsnek. ha a srtetti beleegyezs alapjn trtnik az elkvets (pl: megronts) a beleegyezs hinya mr tnyllsi elem (pl.: magnlaksrts) a tv. egyes rendelkezseinek kifejezett elrsbl kvetkezik (pl.: erszakos kzsls esetben a 12 ven aluli srtett beleegyezse nem hatlyos) a tv-i szably jellegbl (pl.: ngyilkossgban val kzremkds)

- A kzdsportok viszonylatban okozott srelem akkor zrja ki a felelssget, ha . hivatalosan elismert sportg keretben trtnik a kzdelem. a mindenkor hatlyos jtk- s versenyszablyok keretei kztt rendezett mrkzsen, az rintett sportg gyakorlsa sorn tipikusan elfordul, elkerlhetetlennek tekinthet szablyszegsbl addik a srls, a kzdelemben a sportol nkntesen vesz rszt. Nem tartozik bele, ha klnsen veszlyes szndkos szablyszegs elkvetsbl ered a srls.Pl.: klvv mrkzsen az ellenfl flnek a leharapsa- Euthanzia problmakre a Btk. nem ismeri el

5. Ktelessg - sszetkzs Ez esetben kt vagy tbb egybees jogi ktelezettsg a konkrt szituciban olyan viszonyba ll egymssal, hogy a ktelezettsgek egyiknek teljestse egyttal knyszeren ms ktelezettsg(ek ) srtst jelenti, s ezltal bntetssel fenyegetett cselekmny ltszik megvalsulni.

3 lehetsg::1.) tevsi ktelezettsg mulasztsi ktelezettsggel kerl kollziba 2.) mulasztsi ktelezettsg mulasztsi ktelezettsggel kerl szembe 3.) tevsi ktelezettsggel cselekvsi ktelezettsg jut kollziba a.) az egyik tevsi ktelezettsg elsbbsget lvezb.) a tevsi ktelezettsgek azonos rangak

6. A bnssg (felrhatsg)

Felttel: tnyllsszer s bntetjogellenes cselekmny

1) Pszicholgiai bnssgfogalom (XIX. szd. vge)A bnssg az elkvet szubjektv kapcsolata a cselekmnyeivel. A bnssg sszetevi: szndkossg s a gondatlansg. A beszmtsi kpessget bnssgi, bntetsi elfelttelknt tekintettk.

2) Komplex (pszicholgiai normatv) bnssgfogalomA bnssg hrom elembl ll beszmtsi kpessg, szndkossg gondatlansg, ill. a bnssget kizr okok hinya. Lnyegi sszefogsra a felrhatsg szolgl.

3) Tisztn normatv bnssgfogalomA bnssgbl a szndkossgot s a gondatlansgot mint pszicholgiai sszetevt eltvoltja.

4) Materilis bnssgfogalom (Liszt)A hazai dogmatikban nem akadt kvetje. Lnyege szerint a bnssg az elkvet antiszocilis rzlete.

Bnssg:A bnssg felrhat pszichs viszony az elkvet s a trsadalomra veszlyes cselekmny kztt.

A felrhatsg egy normatv-rtkel mozzanat (nem automatikus kvetkezmnye a trsadalomra veszlyes cselekmny s az elkvetje kzti pszichs viszonynak, adott esetben a bnssget korltoz is lehet, pl. letkor).

A bnssgnek az elkvetsi magatarts kifejtsekor kell fennllnia, kivtel az actio libera in causa esete beszmthat llapotban kifejtett felrhat elmagatarts, melynek kvetkeztben az elkvet olyan llapotba helyezi magt, hogy a tnylls (eredmny, objektv tnyllsi elemek idpontjban) megvalstsakor mr nem beszmthat. /Trvnyben nem szablyozott, de szoksjogilag, ill. a bri gyakorlatban kialakult s elismert./Az elkvet nem a beszmthatatlan llapotban elkvetett magatartsrt felel, hanem a felrhat elmagatartsrt. Gondatlan actio in libera causa pl.: egy anya, aki tudja magrl, hogy nyugtalanul szokott aludni, csecsemjt maga mell veszi jszakra az gyba, akit lmban agyonnyom (alvs kzben bnssg, st cselekmny sincs, s a gondatlansg a lefekvskori idpontbl nzve llapthat meg) Szndkos actio in libera causa: esetben a tettes szndknak nem csupn az objektv tnyllsi elemek okozsra, hanem a beszmthatatlan llapotba helyezsre is ki kell terjednie

A bnssg sszetevi(fogalmi elemei):(i) Megfelel letkor (14. letv betltttsge; 14 - 18-ig fiatalkor)(ii) Beszmtsi kpessg (korltozott beszmthatsg - bntets korltlan enyhtse);A beszmthat- kpes cselekmnye trsadalomra veszlyessgt felismerni s rtkelni (felismersi kpessg)- kpes e felismersnek, illetleg akaratnak megfelelen cselekedni (akarati kpessg)Rszleges beszmtsi kpessg: az egyik cselekmnytpus viszonylatban a beszmtsi kpessget kizrja, a msik viszonylatban ellenben nem, ill. csak korltozza(iii) Szndkossg, gondatlansg (elfelttele, hogy az elkvetnek az elkvets idpontjban beszmtsi kpessggel kell rendelkeznie);(iv) Elvrhatsg (amennyiben a BTK az elvrhatsgot a diszpozci elemeknt szablyozza, mrlegelsre a brsg jogosult, egybknt a trvny magnak tartja fnt annak eldntst, mikor jn ltre bncselekmny az elvrhatsg hinya folytn).

Bnssget kizr okok:1. Gyermekkor (nem bntethet, aki a cselekmny elkvetsekor a 14. letvt mg nem tlttte be)2. Beszmtsi kpessget kizr okok bels kizr ok: kros elmellapot kls kizr okok: knyszer fenyegets3. Tveds4. Elvrhatsgot kizr okok

7. Az objektv tnyllsi elemek az elkvetsi magatarts nlkl

(i) Elkvetsi trgy Amire irnyul az elkvetsi magatarts. A trvnyi tnyllsban megjellt szemly vagy dolog, akire vagy amire az elkvetsi magatarts behatst gyakorol, vagy mint behats irnyul. Ha szemlyre irnyul, passzv alany, aki ltalban brki lehet, bizonyos bcs.-k estn a passzv alany csak meghatrozott szemly lehet (pl. hivatalos szemly). A passzv alany s a srtett nem minden estben fedi egymst (pl. csalsnl passzv alany a tvedsbe ejtett, de a kr msnl is keletkezhet). Gyakori tnyllsi elem, nincs minden bcs.-nek.

(ii) Elkvetsi magatarts

(iii) Elkvets szitucijhoz tartoz elemekNem szksgkppen elfordul tnyllsi elemek esetleges tnyllsi elemek.1. Helye (pl. kzveszly szntern, v. magnlak);2. Ideje (pl. jjel);3. Mdja (pl. fenyegetssel, erszakkal); az elkvetsi magatarts s md elhatrolsa viszonylagos, pl. az erszak rablsnl magatarts, erszakos kzslsnl md4. Eszkze (pl. fegyveresen, lopott v. hamis kulcs).5. Egyb (tbb szitucis ismrvet is meghatroz a tv., pl. lops, csals kzveszly helysznn)

(iv) EredmnyNem szksgkppen elfordul tnyllsi elem. A tv-i tnyllsban ismrvknt szerepl klvilgi vltozs, ami az elkvetsi magatartssal sszefggsben jn ltre. Kivtelesen eredmnyknt vltozs hinya is szba jn (pl. htlen kezels). A bncselekmny nem minden kvetkezmnye eredmny, csak azok amelyek a tnyllsi elemknt, vagy minst krlmnyknt szerepelnek. [ a megerszakolt ngyilkos lesz]. Eredmny szempontjbl megklnbztetnk:I. Alaki (immaterilis): nincs eredmny a trvnyi tnyllsban sII. Anyagi (materilis): /ahol van eredmny/ bcs.-ket 1. Materilis srt bncselekmnyt a tnyllsban valamilyen srelem (pl. hall)2. Materilis veszlyeztet bncselekmnyt, ahol a jogi trgy veszlyeztetse jelenti a bncselekmnytLehet tbb eredmny is a tnyllsban: a) vagylagosan (pl. srls vagy betegsg)b) konjuktvan (pl. hallt okoz testi srts)

(v) Okozati sszefggs: objektv kapcsolat az elkvetsi magatarts s az eredmny kzttCsak a materilis bncselekmnyek esetn beszlhetnk, mert az elkvetsi magatarts s a bekvetkezett eredmny kztt ll fenn. A bri gyakorlat tgan rtelmezi, ha az elkvet magatartsa elindtott egy folyamatot, melynek vgn az eredmny bekvetkezett, akkor az okozati sszefggs megllapthat akkor is, ha ms krlmnyek is kzrejtszottak.

Okozatossgi elmletek1. Conditio sine qua non elmlet (felttelek egyenrtksgnek tana)Kt elv egybekapcsolsa:a) Ok az eredmnynek minden olyan elzmnye, amelyek nlkl az nem kvetkezett volna be gy s akkor, mint ahogyan s amikor bekvetkezett; (a cselekmny akkor oka az eredmnynek, ha cselekmny nem hagyhat el anlkl, hogy az eredmny elmaradna)b) minden ok abszolt rtelemben egyenl jelentsg.Problematikus esetek megoldsra is alkamas: Alternatv kauzalits tbb egymstl fggetlen felttel egytthatsa valsul meg gy, hogy kzlk mindegyik felttel egyenknt is elegend az eredmny elidzshez. Pl. A s B egy idben adnak le egyenknt is hallos lvst a srtettre, aki ennek kvetkeztben meghal Kumulatv okozatossg esetn tbb egymstl fggetlen felttel (cselekmny) csak egyttes hatsuk, sszetallkozsuk folytn hozza ltre az eredmnyt. Pl. ha A s B egymstl fggetlenl tesznek a srtett italba mrget, s a kt mregadag csak egyttes hatsban okozza a srtett hallt. Atipikus kauzalits esetn az elkvetsi magatartshoz kapcsold ms ok hozza ltre az eredmnyt. Az elkvet ltal megindtott okfolyamat bizonyos kzrehat okok miatt a tipikustl eltr irnyba fejldik tovbb. Pl. a mr ksszrssal letveszlyesen megsebestett srtett baleset okozta halla a krhzba szllts sorn Hipotetikus kauzalits a tnylegesen hat cselekmny okozta eredmnyt ugyanabban az idpontban egy msik ok idzi el. Pl. az azonnali hallt okoz lvs leadsa a mr hallosan beteg srtettre.2. Ok-kivlaszt elmletek: Klnbsget tesznek a felttelek, valamint az azok kzl valamely szempont szerint kiemelt okok kzttAdekvt kauzalitsi elmlet: ok az az elzmny, amelynek tipikus kvetkezmnye az eredmny.Az adekvt jelleg azon mlik, hogy a magatartst a felttelek milyen krvel val egytthatsban vizsgljuk (pl. abnormlisan vkony koponyacsont egyn fejbe tse - csak a vkonysggal egytt kpez az ts adekvt okot).3. Relevancia elmlet:Az okozati sszefggs meglte s annak bntetjogi relevancija kt klnbz dolog.4. Objektv beszmtsKt felfogs: a) csak az objektv beszmtst ismerik el, elszakadnak az okozatossgtl;b) az objektv beszmts elemv teszik a kauzalitst, olyan alapon, hogy alapja az okfolyamat emberi uralom alatt tartsa.5. A kauzalitst elismer objektv beszmts tannak specilis vltozata (tanszki llspont)Az okozati sszefggs rtkelsmentes jelensg. A relevancia vizsglata az okok kztti objektv klnbsgek bntetjogi szempontbl trtn mrlegelse. Az kapcsolja ket ssze, hogy az eredmnyrt val felelssg objektv megalapozshoz mindkett szksges.Az okok egyenrtkek, vizsglatuk a conditio sine qua non alapjn.Kivteles, ha az okozatossg meglte esetn hinyzik a relevancia. Hinyzik a relevancia, ha: a) az elkvettl fggetlen ksbb kapcsold ok ms irnyt ad a cselekmnynek.b) Az eredmny objektve elkerlhetetlen.6. A pszichikai okozatossgi elmlet (mulaszts okozatossga):A mulaszt nem az eredmny okozsrt felel, hanem annak meg nem akadlyozsrt. Ez csak annak a terhre llapthat meg, akinek az elhrtsra relis lehetsge volt.

8. Az elkvetsi magatarts szerinti osztlyozs. A mulaszts

Az elkvetsi magatarts, lehet:Aktv magatarts: tevkenysg a krnyezetre hat, akaratlagosPasszv magatarts: mulaszts a krnyezetre hat, akaratlagos, de pp egy bizony tevkenysg hinya

A bncselekmnyek osztlyozsa az elkvetsi magatarts alapjn1. Csak cselekvssel megvalsthat bncselekmnyek (lops);2.Kizrlag mulasztssal megvalsthat bncselekmnyek (segtsgnyjts elmulasztsa);3.Tevssel s mulasztssal is megvalsthat bncselekmnyek:a) A trvnyi tnylls tartalmazza kln-kln a tevsi s a mulasztsi vltozatot is (magnlaksrts);b) A trvnyi tnylls, a tevsi s a mulasztsi vltozatot nem tnteti fel, de kzvetlenl a tnylls vagy a keretdiszpozcis jogszably megjelli azon ktelessgek krt, amelyeknek megszegse megvalstja az elkvetsi magatartst (htlen kezels, kiskor veszlyeztetse).c) Nyitott trvnyi tnylls, az elkveti magatarts nincs meghatrozva, de az eredmnyt megjelli. A bri gyakorlat alaktotta ki (pl. emberls, rongls);Ezeknl a nemtevs csak akkor minsl mulasztsnak, ha specilis jogi ktelezettsgnek terhelte az elkvett, az eredmny megakadlyozsra, a ktelezettsg alapulhat:1. nem bntetjogi szablyon (szl gondviselsi ktelezettsge);2. polgri jogi szerzdsen;3. munkaviszonyon;4. hivatson, foglalkozsi szablyon;5. harmadik szemlyrt val felelssgen (rbzott kiskor), ill. vdelmi funkci nkntes tvtele (eltvedt vods hazaksrse)6. elkvet veszlyt, srelmet ltrehoz elz tevkenysgn (vkit vletlenl bezrunk, majd szleljk, s mgse engedjk ki)

A mulasztsA mulaszts valaminek a ktelessg-ellenes nem tevse, a cselekvsi lehetsg s kpessg ellenre. A mulaszts kezdete az az idpont, amikor a cselekvsi ktelezettsg bell s a cselekvsi lehetsg is fennforog, az elkvet ennek ellenre nem fejti ki azt. Ha a kslekeds miatt befejezett lesz a bncselekmny (a mulaszts megvalsul), a trsadalomra val veszlyessg az utlagos cselekmnnyel megsznhet vagy cseklly vlhat, ill. mulasztsos eredmny-bncselekmnyek esetn nkntes eredmny-elhrts jhet szba.A cselekvsi lehetsg s kpessg szubjektv - az adott ember, az adott helyzetben kpes volt-e megfelel tevkenysget kifejteni. A cselekvsi lehetsg hinya nem rhat annak javra, aki annak okozja.

Ktelessg-sszetkzs:Valakit egyidejleg tbb ktelezettsg is terhel, de csak egynek tehet eleget, mert annak teljestse kizrja az sszes tbbit.(i) homogn sszetkzs: kizrlag tevsi ktelezettsgek konkurlnak egymssal(ii) heterogn sszetkzs: a tevsi nem tevsi ktelezettsggel kerl kollziba

A mulasztssal csak a homogn vltozat van kapcsolatban. A mulaszts akkor nem llapthat meg, ha: ktelessg sszetkzs nem rhat a ktelezett terhre; a fontosabb ktelezettsget vagy az azonos fontossguak brmelyikt teljesti; a mellztt ktelezettsg utlag mr nem teljesthet, vagy ha igen, akkor annak is eleget tesz amint lehet;

Mulasztsos deliktumok kt nagy csoportja:a) Tiszta mulasztsos bncselekmny a mulaszts nmagban, az eredmnyre tekintet nlkl bntetend /immaterilis deliktum/ (nincs eredmny a tnyllsban mgis bntetik);b) Vegyes mulasztsos bncselekmny a mulaszts mellett eredmny bekvetkezse is szksges /materilis deliktum/ (pl. segtsgnyjts elmulasztsa minstett eseteiben, a hallt okoznl van eredmny).

A nyitott trvnyi tnylls bcs.-k esetn a mulasztsos vltozat szksgkppen vegyes jelleg.

9. A kznsges s a klns bncselekmnyek, ill. a szksgkppeni tbbes kzremkds. A szndkossg

Tettessghez szksges ismrvek(i) Kznsges bncselekmnyek, melyek tettese brki lehet.(ii) Klns bncselekmnyeket nem kvethet el brki, csak trvnyben meghatrozott kvalifikltsg szemly lehet a tettese . Tpusai:1. Sajt kpi bncselekmnyek, a szemlyes kvalifikltsg (tulajdonsg) a bntethetsget megalapoz krlmny, hinyban nincs bncselekmny (fogolyszks);2. Nem sajt kpi bncselekmnyek esetn a szemlyes kvalifikltsg a minslst befolysolja, hinyban is megvalsul valamilyen bncselekmny (hivatalos szemly ltal elkvetett kzokirat hamists).(iii) Szksgkppeni tbbes kzremkds ha az alaptnylls megvalsulshoz tbb tettes kzremkdse szksges.Tpusai:1. Prhuzamos (konvergens) eset a cselekmnyek prhuzamosan haladva egy kzs cl fel irnyulnak (fogolyzendls);2. Tallkoz eset, ha nincs szksgkppen passzv alanya egymst kiegszt cselekmnyek (mindig csak kt tettes van, de nem kell mindkettnek bntethetnek lennie pl. vrfertzs v. ketts hzassg).3. Klnleges eset: a tbbes elkvets mint minst krlmny (a krdses tbb elkvett felttelez minsts valamilyen egyetlen szemly ltal is elkvethet deliktumhoz kapcsoldik), pl. bnszvetsgben elkvetett.

Szndkossg ( szubjektv tnyllsi elem, a bnssg szksgkppeni eleme)Btk. 13 Szndkosan kveti el a bncselekmnyt, aki magatartsnak kvetkezmnyeit kvnja, vagy a kvetkezmnyekbe belenyugszik. Tudati oldala: Tudatban van, felismeri, hogy a cselekmnynek kros, jogellenes kvetkezmnye lesz;Akarati oldala: Felismeri s akaratlagosan kveti el a bncselekmnyt. Szndkossg fajti:1. Egyenes szndk (dolus directus) Felismeri a magatarts jogellenessgt s kvnja is egyben (elre kitervelt s clzatos bncselekmny csak ilyen lehet);2. Eshetleges szndk (dolus eventualis) Nem kvnja, de belenyugszik az eredmnybe (kzlekedsi bncselekmnyek). /Bk. 154. szerint ltalban enyht krlmnyknt indokolt figyelembe venni/

A kvnathoz szksges (tudati oldal): (i) felismers; (ii) elre lts; (iii) a tudati oldal, amelynek kt oldala: a) tnyek s b) a trsadalomra veszlyessg tudata.

A tnyek tudata A szndkossgnak az objektv tnyllsi elemeket megvalst letbeli jelensgeket kell tfognia (nem a tnyllsi elemek tv.-i megfogalmazst kell ismerni, teht nem azt kell tudni, hogy a rendr hivatalos szemly, hanem azt, hogy a srtett rendr). A tnyeket abban az absztrakcis fokban kell ismerni, ahogyan a tv.-i tnyllsban szerepelnek (pl. emberlsnl elg tudni, hogy a passzv alany l ember); Ebbl kifolylag az eredmny kivtelvel a szndkossgnak a minst krlmnyre is ki kell terjednie. A mulasztsos ki kell terjednie a cselekvsi ktelezettsgre, valamint a cselekvsi lehetsgre is. A materilis bncselekmnyeknl t kell fognia az eredmnyt s az okozati sszefggs lnyeges vonsait is. Az eredmny tudata a jvre vonatkozik, a tbbi objektv tnyllsi elemnl a szndk tudati oldalnak az elkvetsi magatarts kifejtse kori tnyeket kell tfognia.

A tudati oldal hrom fokozata:1. elkerlhetetlensg tudata ekkor csak egyenes szndkrl lehet sz2. valsznsg3. relis lehetsg az utbbi kettnl lehet eshetlegessg

Aktulis tudat Az elkvetskori rgondolsban jut kifejezsre, melynek a cselekmny egszre s annak kvetkezmnyeire kell vonatkoznia.Ha ehhez kapcsoldik a trsadalomra veszlyessg tudata is, akkor beszlhetnk szndkossgrl - amgy tvedsrl lehet sz, a trsadalomra veszlyessg tudatnak a jogellenessg tudata felel meg (nmet dogmatika).

A tnyek tudatt s az ehhez kapcsold kvns vagy belenyugvs egyttesen a tnyszndk. (nmagban szndkossgnak nem tekinthet)

A szndkossg a tnyszndk + a cselekmny trsadalomra veszlyessgnek tudata.

A trsadalomra veszlyessg tudathoz elegend, ha az elkvet tud: - akr cselekmnye materilis veszlyessgrl, - akr a jogellenessgrl, - akr a trsadalom ltal elvetend voltrl. Azt hogy a cselekmny bntetend a tudatnak nem kell tfognia.A trsadalomra veszlyessg tudata szempontjbl a tnyek tudattl eltren az elkvetskori rgondols nem szksges, elg az inaktulis tudat meglte.

Srt s veszlyeztet veszlyeztet szndk kztti a klnbsg is van a materilis srt s a materilis veszlyeztet szndk bcs.-k miatt. Limitlt veszlyeztetsi szndk, ha a szndk a veszlyeztetsen nem terjed tl, pl. gpjrmvezet ijesztgetsi clbl szndkosan veszlyezteti a kerkpros lett, de annak hallra mg az eshetleges szndka sem terjed ki.

A szndk fakadhat elzetes megfontolsbl s rgtns is lehet, a szndk intenzitsa a bntetskiszabsnl kerl rtkelsre.

10. A gondatlansg. A vegyes bnssg bncselekmnyek. A motvum s a clzat

A gondatlansg ( szubjektv tnyllsi elem)Gondatlansgbl kveti el a bncselekmnyt aki elre ltja magatartsnak lehetsges kvetkezmnyeit, de knnyelmen bzik azok elmaradsban (tudatos gondatlansg - luxuria), ill. aki e kvetkezmnyek lehetsgt azrt nem ltja elre, mert a tle elvrhat figyelmet vagy krltekintst elmulasztja (hanyagsg - negligencia).

A tudatos gondatlansg kt oldalaa) tudati oldal: a bekvetkezs elre ltsa;b) rzelmi oldal: elmaradsban val knnyelm bizakods.

Szndkossgtl elhatrolsa a tudati oldalon: A tudatos gondatlansgot csupn az absztrakt elrelts is jellemezheti, de csak akkor, ha az elkvet relis tnyek alapjn biztosra veszi a bekvetkezs elmaradst, ilyenkor mr a tudati oldalon elhatrolhat a szndkossgtl, de gyakoribb amikor relisan lehetsgesnek tartja a kvetkezmnyt, ekkor az elhatrols csakis az akarati-rzelmi oldalon trtnhet meg.

Szndkossgtl elhatrolsa az akarati, rzelmi oldalon A tudatos gondatlansg rzelmi oldala tudati mozzanatokkal tsztt jelensg, a bizakodsa nem lehet alaptalan, hanem valamely konkrt krlmnyre, (a sajt kpessgeire, tapasztalataira, gyessgre, a bekvetkezs megakadlyozsa rdekben tett intzkedsre, avagy valamely rajtakvli konkrt krlmny megakadlyoz szerepre) alapozta az elmaradshoz fztt relis remnyt. Az elmarads irnti puszta vgyakozs a belenyugvssal egyrtelm, s gy eshetleges szndkot jelent. Ellenttes okbl nem knnyelm az, aki teljesen megalapozottan bzik a kvetkezmny elmaradsban, ilyenkor nincs is gondatlansg, nincs bncselekmny. Limitlt veszlyeztetsi szndkkal prosul luxuria: (hallt okoz kzti veszlyeztets a gpjrmvezet r akarvn ijeszteni valakire, szndkosan annak lett veszlyeztet vezetsi mdot vlaszt, bzvn abban, hogy gyessge rvn nem okoz balesetet, amit mgsem tud elkerlni, s a srtett meghal., az ebbl a veszlybl kifejld srelemhez fzd pszichikus viszony szksgkppen luxuria)

Hanyagsg (hanyag gondatlansg) felttelei:1. Objektve: a gondossgra val ktelessg (objektv jellege azt jelenti, hogy azonos helyzetben mindenkit azonos mdon terhel) szablyozott gondossgi ktelessg (rott szablyok, pl. a KRESZ, vagy megszilrdult ratlan szablyok) szablyhoz nem kttt cselekmnyekre nzve: magnletbeli gondossgi ktelessg (a mindennapos lettapasztalatbl leszrd objektv elvrsok)- A gondossgra val ktelessg megszegst mindkt esetben objektv gondossgsrlsnek nevezzk.- Az objektv gondossgi ktelessg jelenti a hanyagsg miatti felelssg szls hatrt.2. Szubjektve: a kteles gondossgra val kpessg (szemly szerinti elkvetre konkretizld ismrv)Annak terhre nem rhat a hanyagsg, aki ismeretei, szemlyes tulajdonsgai, kpessgei, krlmnyei, pillanatnyi llapota, stb. miatt nem volt kpes a gondossgi ktelessgnek megfelel magatartsra.

Az objektv gondossgi ktelessgen s a szubjektv gondossgi kpessgen alapszik az elkvettl elvrhat elrelthatsg.

A felelssg hanyagsg esetn sem felttlen a bekvetkezett eredmnyig, hanem csupn addig terjed, ameddig az elkvettl elvrhat elrelthatsg. Pl. a szndkos testi srts elkvetje a hallos eredmnyrt nem vonhat felelssgre, ha a hall a srtett olyan korbbi megbetegedse folytn kvetkezett be, amelyet az elkvet a legnagyobb gondossg mellett sem ismerhetett. A hanyagsgot gyakorta egy bizonyos hatrozatlansg jellemzi. A hatrozatlansg lehet egysk (testi srts vagy hall), de lehet tbbsk is; A hatrozatlansg azonban mindenkor konkrt irnyban vagy irnyokban behatrolt. (A hanyagsg ebben klnbzik a szoros rtelemben vett hatrozatlan gondatlansgtl, amelyet a soksk hatrozatlansg jellemez.) A gondatlan bncselekmny miatti felelssget nem zrja ki egymagban az, ha a bncselekmny megvalsulsban a srtett vagy ms szemly gondatlan magatartsa is kzrehatott.

A vegyes bnssg ( szubjektv tnyllsi elem)Ha az objektv tnyllsi elemek egy rszre a szndkossg, ms rszre a gondatlansg terjed ki. A bntetjogban egy cselekmny vagy szndkos vagy gondatlan, gy a vegyes bnssg bncselekmnyek vagy a gondatlan deliktumok specilis esett kpezik, vagy a szndkos bncselekmnyek jogi sorst osztjk.

1. Alaptnyllsoknl ha valamelyik objektv tnyllsi elemre csak gondatlansg terjed ki, az egsz bncselekmny gondatlannak minsl (a bntalmazs szndkos, de a slyos testi srtsre mr csak gondatlansg terjed ki: gondatlan slyos testi srts). /Akkor is, ha a tnyszndk fennll, de a trsadalomra veszlyessget csak a gondatlansg fogja t./A gondatlan bncselekmnyek kztt akadnak olyanok, amelyek tnyllsa teljes egszben gondatlanul, valamint vegyes bnssggel egyarnt megvalsthat. Pl. a gondatlan slyos testi srtsnl lehet, hogy mr az elkvetsi magatarts kirejtse is csak gondatlanul trtnt, de az is lehetsges, hogy a bntalmazs szndkos volt, de mert a szndk az eredmnyre, a testi srts okozsra mr nem terjedt ki, a bncselekmny csupn gondatlannak minslhet.A gondatlannak minsl vegyes bnssg bncselekmnyek viszonylatban a vegyes bnssg a bntets kiszabsa szempontjbl jhet figyelembe.

2. Minstett esetekben: alapveten ms a helyzet, ha a minst krlmnyre terjed ki a gondatlansg. Ezen bell kt eltr eset, hogy a minst krlmny eredmny vagy egyb objektv ismrv.a) Ha egyb objektv ismrv, akkor a szndkossgnak azt is t kell fognia, azaz ha csupn gondatlansg terjedt ki r, akkor a minst krlmny nem rhat az elkvet terhre.b) Azonban ha eredmny a minst krlmny, s a gondatlansg kiterjed az eredmnyre, az egsz cselekmnyt szndkosnak kell minsteni. A Btk. 15. -a szerint: Az eredmnyhez, mint a bncselekmny minst krlmnyhez fztt slyosabb jogkvetkezmnyek akkor alkalmazhatk, ha az elkvett az eredmny tekintetben legalbb gondatlansg terheliA vegyes bnssg szoros rtelmezse csak ezt a fajta vegyes bnssget leli fel, s a tovbbiakban is csak ezt rtjk vegyes bnssg alatt.

Vannak bncselekmnyek, amelyek csakis vegyes bnssggel kvethetk el, pl. hallt okoz testi srts.

Motvum s clzat ( szubjektv tnyllsi elem)A motvum az a szksglet, vgy, rzelem, ami az embert cselekvsre hajtja. (Mi miatt?)A cl pedig az, aminek elrsre az ember cselekvsvel trekszik. (Mi clbl?) Eshetleges tnyllsi elemek szndkossgot tteleznek fel Egyazon pszichs folyamat kt oldalt kpezik (ennek megrtshez elegend a nyeresgvgy s a haszonszerzsi cl egymshoz val viszonyra gondolnunk.) A clzat ltalban egyenes szndkot ltelez fel. Amennyiben a trvny az adott bncselekmny viszonylatban a motvumot, illetleg a clzatot sem tnyllsi elemknt, sem minst (privilegizl) krlmnyknt nem szablyozza, azok a bntets kiszabsa sorn juthatnak gyakran igen jelents szerephez.

11. A jogos vdelem s a vgszksg

A Btk.-ban szablyozott jogellenessget kizr okok a cselekmny jogellenessgt zrjk ki.Jogellenessget kizr okok esetn a cselekmny anyagi jogi szempontbl nem bncselekmny, mivel nincs dogmatikai rtelemben hinyzik a bncselekmny egyik fogalmi eleme.A jogos vdelem s a vgszksg esetn a megsrtett jogi trgy vdelme sszetkzsbe kerl ms fontosabb rdekkel, gy a fontosabb rdek mintegy kiszortja gyengbbet.

I. Jogos vdelem29. (1) Nem bntethet, akinek a cselekmnye a sajt, illetleg a msok szemlye, javai vagy kzrdek ellen intzett, illetleg ezeket kzvetlenl fenyeget jogtalan tmads elhrtshoz szksges.

JOGOS vdelmi helyzet: a jogtalan tmadssal vagy azzal val kzvetlen fenyegetssel jn ltre

Klcsns s egyidej tmads (klcsns verekeds): mindegyik fl jogtalan tmad, s jogos vdelmi helyzetbe csak az a harmadik szemly jut, aki nem egyoldalan, hanem sztvlasztsi clbl avatkozik be

Actio illicta in causa: jogellenes cselekmny okozsa (a szksghelyzet jogellenes provoklsa)

Elhrt cselekmny: a tmads kivdse rdekben trtn olyan szembeszegls, amely ltalban tevkenysget ttelez fel (nemtevssel val vdekezs pl.: ha a megtmadott nem hvja vissza kutyjt, amely az segtsgre a tmad ellen fordult). A tmadselhrts - mint cl - szabja meg a hatrt. A megtorls kvl esik a jogos vdelem krn. Az elhrt cselekmny csak a tmadval szemben jogos vdelem.

A jogos vdelem hatrait meghatrozza:- Szksgessg: A vdekez a legenyhbb elhrtsi mdot kteles vlasztani; (a helyzet rtkelse az eszkzk veszlyessge, a szemben llk adottsgai, a szmarny, a fizikai erflny alapjn)- Arnyossg: Nem okozhat arnytalanul nagyobb srelmet, mint amit a tmads okozott volna /amivel trgyilagos megtls szerint, maximlisan fenyeget/ (let elleni tmads esetn az arnyossg nem vizsglhat, mg vagyon elleni tmadst az let kioltsval nem lehet elhrtani).

Rendszerint megvan a szembeszllsi jog, a jogtalan tmads esetn a megtmadott ltalban nem kteles meneklssel kitrni a tmads ell; de kitrsi ktelezettsg van (LB 15. sz. irnyelve szerint az els kett):1. A hozztartoznak ki kell trnie a hzastrsa, testvre, felmenje tmadsa ell;2. Slyosabb fokban kros elmellapotban, szemmel lthatan tudatzavarban lv szemly tmadsa ell ki kell trni (felismerheten ittas, de tudatzavarban nem lvvel szemben nincs kitrsi ktelezettsg).3. Gyermek tmadsa ell ki kell trni; (Tk. alapjn)Felttel: a kitrs, a menekls lehetsges s teljesen veszlymentes legyen

Jogos vdelmi helyzet tllpse:

1. Excessus: a vdekezs szksges mrtknek a tllpse (felismersi kpessget kizr vagy korltoz tudatzavar)29. (2) Nem bntethet az, aki az elhrts szksges mrtkt azrt lpi tl, mert az ijedtsgbl vagy menthet felindulsbl kptelen felismerni.29. (3) A bntets korltlanul enyhthet, ha az ijedtsg vagy menthet felinduls az elkvett korltozza az elhrts szksges mrtknek a felismersben

2. Praetextus (idbeli tllps): a korbbi vdelmi cselekmny a jogos vdelmi helyzet megsznse utn tovbb folytatdik. Nem beszlhetnk jogos vdelmi helyzetrl, nem vizsglhat az ijedtsg s a felinduls.

Meddig tart a jogos vdelmi helyzet? A jogos vdelmi helyzet addig tart; ameddig a tmads. Megsznse: ha a tmadst vgleges jelleggel visszavertk ha ktsget kizran kitnik, hogy a tmad a tovbbi tmadssal felhagyNem sznik meg: ha a tmads megismtldse kzvetlenl fenyeget

Vlt jogos vdelem: a jogos vdelem ismrvnek tves felttelezse ha vki a tmadst vagy azzal val kzvetlen fenyegetst fennforgnak vli, holott az egyltaln nincs, vagy mg nincs, vagy mr nincs ha tved a tmads jogtalansgban ha a valsgos tmad helyett mst hisz annakA vlt jogos vdelmi helyzet addig terjed, ameddig a tveds!

II. Vgszksg30. (1) Nem bntethet, aki sajt illetleg msok szemlyt vagy javait kzvetlen s msknt el nem hrthat veszlybl menti, vagy a kzrdek vdelmben gy jr el, feltve, hogy a veszly elidzse nem rhat a terhre, s a cselekmnye kisebb srelmet okoz, mint amelynek elhrtsra trekedett.(2) Nem bntethet az sem, aki azrt okoz akkora vagy nagyobb srelmet, mint amilyennek elhrtsra trekedett, mert ijedtsgbl vagy menthet felindulsbl kptelen felismerni a srelem nagysgt.(3) A bntets korltlanul enyhthet, ha az ijedtsg vagy a menthet felinduls az elkvett korltozza a srelem nagysgnak felismersben.(4) Nem llapthat meg a vgszksg esete annak a javra, akinek a veszly vllalsa. hivatsnl fogva ktelessge.

- Mg a jogos vdelemnl a jogtalansg ll szemben a joggal, itt jog ll szemben joggal. Ha veszlyhelyzetbl menti sajt vagy msok szemlyt javait. A veszly brmi lehet, ltalban llatoktl ered, vagy elemi csaps.

- Felttelei:1) A veszly kzvetlensge ha a kslekeds a veszly elhrthatsgt veszlyezteti.2) Msknt el nem hrthat (i) ha bntetjogilag kzmbs t van, akkor azt kell vlasztani; (ii) ellenkez esetben ha a ments nyilvnvalan tbbfle mdon is lehetsges, a legenyhbb srelmet okozt kell vlasztani (a lehetsges mdok egybevetsnl termszetesen csak a felttlenl biztonsgosak jhetnek szba)3) Fel nem rhatsg az elkvet (elhrt) vtlen a veszly elidzsben. (a veszly ltrejttt tekintve sem szndkossg, sem gondatlansg nem terheli)

Vgszksgi arnyossg: csak enyhbb srelem okozsval hrthat el a slyosabb (objektv alapon dl el, mi az, amivel a veszly maximlisan fenyeget) Pl.: ha egy ember felldozsval tbb ember lett mentik meg. A tllpsrl szl rendelkezsek, csak az arnyossg tllpsre vonatkoznak.

Vlt vgszksg: ha az elkvet tves felttelezse ellenre nincs, vagy mr nincs veszly, avagy ha az elhrt cselekmny kifejtje akr a veszly kzvetlensgben, akr msknt el nem hrthatsg brmelyik felttelben tved

12. A beszmtsi kpessget kizr, korltoz okok. Az ittas vagy bdult llapotban elkvetett bncselekmnyek megtlse

- Bnssget kizr okok (a cselekmny jogellenes, de valamely ok miatt, a bnssg hinyzik).Beszmtsi kpessget kizr okok a (i) kros elmellapot s a (ii) knyszer s fenyegets.

A kros elmellapot24. (1) Nem bntethet, aki a cselekmnyt az elmemkds olyan kros llapotban - gy klnsen (i) elmebetegsgben, (ii) gyengeelmjsgben, (iii) szellemi leplsben, (iv) tudatzavarban vagy szemlyisgzavarban - kveti el, amely kptelenn teszi a cselekmny kvetkezmnyeinek a felismersre vagy arra, hogy e felismersnek megfelelen cselekedjk. (beszmtsi kpessget kizr kros elmellapot)(2) A bntets korltlanul enyhthet, ha az elmemkds kros llapota az elkvett korltozza a cselekmny kvetkezmnyeinek a felismersben vagy abban, hogy e felismersnek megfelelen cselekedjen.( beszmtsi kpessget korltoz kros elmellapot)- A beltsi kpessg hinynak vagy korltozott voltnak a trsadalomra veszlyessg felismersre kell korltozdnia. Elmebetegsg: skizofrnia, mnis-depresszis elmezavar, epilepszia Gyengeelmjsg: debilits, inbecilits, idicia szletstl meglv llapot, mely orvosi ton nem befolysolhat Szellemi lepls: korbbi rtelmi kpessg valamely okbl trtn hanyatlsa Tudatzavar: kros jelleg beszmtsi kpessget kizr ok Szemlyisgzavar (pszichoptia): idleges elmebetegsggel azonos llapotRszleges beszmthatsg rvnyesl, a kros elmellapotnak a beszmtsi kpessgre gyakorolt hatsait cselekmnyenknt kell vizsglni.

Knyszer s fenyegets26. (1) Nem bntethet, aki a cselekmnyt olyan knyszer vagy fenyegets hatsa alatt kveti el, amely miatt kptelen az akaratnak megfelel magatartsra.(2) A bntets korltlanul enyhthet, ha a knyszer vagy a fenyegets az elkvett korltozza az akaratnak megfelel magatartsban.- Knyszer Emberi testre irnyul fizikai rhats, ami lehet:a) vis absoluta, (akaratot megtr knyszer lektzs)b) vis compulsiva, (akaratot hajlt knyszer bntalmazssal knyszerts)- A knyszer rendszerint erszakban nyilvnul meg (az erszak vmely szemlyre kzvetlenl hat olyan fizikai er kifejtse, amely az ellenllst megtri)- Fenyegets Slyos htrny kiltsba helyezse, amely alkalmas arra hogy a megfenyegetettben komoly flelmet keltsen (138.).Fajti: Sima fenyegets; kzvetlen fenyegets; minstett fenyegets (let s a testi psg ellen irnyul, kzvetlen f.).

Ittas vagy bdult llapot: - A kros elmellapotra vonatkoz szablyok nem alkalmazhatak arra, aki a cselekmnyt nhibjbl ered ittas vagy bdult llapotban kveti el. (25.)Ittassg alkoholfogyaszts; Bdultsg lvezetokozsra szolgl szer fogyasztsa. nhiba a beszmtsi kpessget kizr ittas vagy bdult llapot bekvetkezsre kiterjed szndkossg vagy gondatlansg.- A patolgis rszegsgAz els esetben gy kell elbrlni, mintha kros llapotban lett volna. Ha tudatban van a betegsgnek akkor gy brland el mintha teljes beszmtsi kpessggel rendelkezett volna. 2 tpusa:Ha kizrt a beszmtsi kpessg: patolgis rszegsg (a kros rszegsg csak ritkn fordul el, ltalban csekly mennyisg alkohol fogyasztstl kvetkezik be, s egyazon szemlynl val megismtldse is elhanyagolhat, nem lthat elre), ha korltozott: abortv patolgis rszegsg ( korltlanul enyhthet a bntets).

/Objektv felelssget ltest, ttri a bnssgen alapul felelssg elvt, mert az nhibnak bnssgptl szerepe nem lehet./

13. A tveds s az elvrhatsggal kapcsolatos bntethetsget kizr okok. A msodlagos bntethetsgi akadlyok

- A tveds s az elvrhatsg hinya bnssget kizr okok (cselekmny jogellenes, de a bnssg hinyzik).

TvedsNem bntethet az elkvet az olyan tny miatt, amelyrl az elkvetskor nem tudott.Nem bntethet, aki a cselekmnyt abban a tves felvetsben kveti el, hogy az a trsadalomra nem veszlyes s erre a feltevsre alapos oka volt. Ha a gondatlansga miatt tved, s a bncselekmnynek van gondatlan alakzata is, akkor gondatlan cselekmnyrt felel.

A) Tnybeli tvedsKzmbs, ha olyan tnyre vonatkozik, amelyet a szndkossgnak nem kell tfognia.Relevns az a tveds mely olyan tnyekre vonatkozik, amelyet a szndkossgnak t kell fognia. Ilyenkor ltalban legfeljebb gondatlan bncselekmny llapthat meg. Vannak kivtelek: tveds folytn egy msik bcs. valsul meg (letkorban val tveds, erszakos kzsls helyett megronts); az eredmny kivtelvel a minst krlmnyben val tvedsnl megmarad a szndkos bcs. legalbb alapesete az eredmnyre kiterjed szndkkal az ok-okozati sszefggs lnyegesebb vonsban tved, megmarad a ksrlet.Esetei: 1. Elvts (aberratio ictus): Ha az elkvet nem a clba vett szemlyt, hanem egy msikat srt meg. Ennek az eset minstsre is van kihatsa, egyszer szndkos cselekmny ksrlete vgett, ill. gondatlan cselekmnyrt vonjk felelssgre. 2. Szemlyben val tveds (error in persona/in obiecto): sszetvesztem a clba vett szemlyt egy msikkal. Ennek nincs kihatsa a minstsre.A szemlvben val tveds elhatrolsa az elvtstl: dnt tnyez, hogy az elkvet kire, vagy mire irnytja a bcs-t. A szemlyben val tveds esetn az elkvet eleve msra irnytja a cselekmnyt, mint akire akarta, mg az elvtsnl az elkvet arra irnytja cselekmnyt, akire akarta, de a cltveszts folytn mson realizldik. 3. Okozati sszefggsben val lnyegtelen tveds (dolus generalis): Ha az eredmnyt nem az annak elidzsre sznt magatarts (pl. lsi szndk), hanem az elkvets leplezst clz tovbbi tevkenysg hozza ltre (pl. a tettes a srtettet lsi szndkkal bntalmazza, de nem tudja, hogy mg l, bedobja a folyba, s ott fullad meg az ldozat). A tveds kzmbs, megllaptjk a szndkos emberlst.

B) A trsadalomra veszlyessgben val tveds- A tnyllsi elemek tnybeli oldalval az elkvet tisztban van, ennek ellenre tved cselekmnye materilis veszlyessgben (a jogellenessg materilis oldalban), trsadalmilag eltlend voltban. Nem a kifejtett magatartsnak tilalmazott voltban tved, hanem cselekmnynek jogi rtkelsben. Az ilyen tvedsnek nincs bj-i jelentsge. Kivlt oka lehet a) bels (pl. gyengeelmjsg)b) kls (pl. hatsgtl kapott tves informci alapjn cselekszik)

Elvrhatsgot kizr okok(i) feljelents elmulasztsa s a bnprtols bizonyos eseteiben a hozztartozi viszony;(ii) az elkvet nmagt vagy hozztartozjt bncselekmny elkvetsvel vdoln;(iii) hamis tanzsnl annak a javra, aki a vallomsttelt egyb okbl megtagadhatja, de erre nem figyelmeztettk;(iv) hivatali vesztegets enyhbb vltozata esetn, ha az elkvet az elny t nem adsa esetn jogtalan htrnytl tarthatott;(v) vrfertzsnl a lemen gbeli rokon 18 ven aluli volta.

Objektv bntethetsgi felttel: a bntethetsgnek a tv-i tnyllsban megfogalmazott anyagi jogi elfelttele. Ha az objektv bntethetsgi felttel nem realizldik, a bcs. nem llapthat meg, s az elkvett fel kell menteni. E tnyfeltteleknek objektve kell fennllniuk az elkvet tudta s akarata nlkl, vagyis-az elkvet szndka nem terjed ki ezen felttelekre.Pl.: a csdbntett vagy a hitelez jogtalan elnyben rszestsnek a vtsge akkor bntethet, ha a csdeljrst vagy a felszmolsi eljrst megindtottk / amikor a hamis vd alapjn bnteteljrs indul, ill. a vdlottat eltlik

Msodlagos bntethetsgi akadlyok: azok, amelyek sem a jogellenessget, sem pedig a bnssget nem kszblik ki, ezrt fennforgsuk esetn a cselekmny bcs-nek minsl, csak az elkvet nem bntethetA) Msodlagos bntethetsgi okok;B) Bntethetsget megszntet okok.

A) Msodlagos bntethetsgi okok1. Trsadalomra veszlyessgnek az elkvets kori csekly fokaA cselekmnynek az elkvetskor olyan csekly volt a slya, hogy a legenyhbb bntets kiszabsa is szksgtelen.Ha az elkvet nem bntethet, bntetjogi intzkedsknt megrovst kell alkalmazni.2. Magnindtvny hinyaBizonyos bncselekmnyek csak magnindtvnyra bntethetek (ldzhetek), s abban az esetben, ha 30 napon bell az arra jogosult ezt nem terjeszti el, az eljrst hivatalbl nem lehet lefojtatni. A magnindtvny elterjesztsre a srtett jogosult. (kizrlagos jogosultsg) Ha a srtett korltozottan cselekvkpes, a magnindtvnyt tv-es kpviselje is, ha pedig cselekvkptelen. kizrlag a tv-es kpviselje terjesztheti el. Ezekben az esetekben a magnindtvny elterjesztsre a gymhatsg is jogosult. (prhuzamos jogosultsg) Ha a magnindtvny elterjesztsre jogosult srtett meghal, a hozztartozja jogosult a magnindtvny elterjesztsre. (szrmazkos jogosultsg)

- Bncselekmnyek 2 csoportja: Magnindtvnyra s magnvdra ldzhetek (vdat a srtett kpviseli, de az gysz tveheti); Magnindtvnyra s kzvdra ldzendek.- Magnindtvnyt nem lehet visszavonni, kivve vagyon elleni bcs.-ek esetn ha az elkvet a srtett rokona.- Bmelyik elkvetvel szemben elterjesztett magnindtvny vmennyi elkvetre hatlyos. (magnindtvny oszthatatlansga)

3. A BNTETHETSGHEZ SZKSGES EGYB AKTUSOK HINYAA. A Btk-ban szablyozott okok legfbb gysz elrendelsnek hinya: nem magyar, klfldn elkvetett, Btk. al tartoz cselekmnynl, vagy magyar szemly klfldn elkvetett cselekmnynl, ha a klfldi brsg tlete nem azonos rvny a magyar brsgval, kvnat hinya: diplomciai vagy egyb nemzetkzi jogon alapul vdelemben rszesl szemly ellen elkvetett rgalmazs vagy becsletsrts esetn meghatrozott szerv feljelentsnek hinya: hatsg vagy hivatalos szemly megsrtse esetn merlhet fel.B. A diplomciai s a nemzetkzi jogon alapul egyb mentessgC. Kzjogi tisztsg betltsn alapul mentessg felfggesztsnek a hinya az ogy-i kpvisel az alkotmnybr az llampolgri jogok ogy-i biztosa s lt. helyettese, a kisebbsgi jogok ogy-i biztosa, az adatvdelmi biztos az SZ elnke s elnkhelyettesei ellen - e tisztsgk fennllsa alatt - csak mentelmi jog felfggesztse utn indthat bnteteljrs a hivatsos br s az lnk ellen e minsgkben elkvetett bcs. miatt az gysz ellen csak az arra jogosult elzetes hozzjrulsval indthat bnteteljrs

B. A BNTETHETSGET MEGSZNTET OKOK1. az elkvet halla.2. kegyelem (egyni- s kzkegyelem)3. elvls4. a trsadalomra veszlyessg elbrlskori megsznse vagy cseklly vlsa 5. a trvnyben meghatrozott egyb okok

ELVLSMikor vl el a bcs. bntethetsge?A bntethetsg elvl 1) olyan bntett esetn, amely letfogytig tart szabadsgvesztssel is bntethet 20 v, 2) egyb bcs. esetn a bntetsi ttel fels hatrnak megfelel id, de legalbb 3 v elteltvel.

Mely bcs-ek bntethetsge nem vl el?a) hbors bntettek (1945.vi VII. tv.)b) az emberisg elleni egyb bcs-ekc) az emberls slyosabban minsl eseteid) az emberrabls s az elljr vagy a szolglati kzeg elleni erszak slyosabban minsl eseteie) a terrorcselekmny, a lgi jrm hatalomba kertse s a zendls slyosabban minsl esetei, ha a hallt szndkosan okozva kvetik el

Az elvls hatrideinek kezd napja (34.)a) befejezett bcs. esetn az a nap, amikor a tv-Tnylls megvalsulb) ksrlet s elkszlet esetn az a nap, amikor az ezeket megvalst cselekmnyc) olyan bcs. esetn amely kizrlag ktelessg teljestsnek elmulasztsval valsul meg, az a nap, amikor az elkvet mg a bntet tv-ben megllaptott kvetkezmny nlkl eleget tehetne ktelessgnek (tiszta mulasztsos bcs-ekre vonatkozik)d) olyan bcs. esetn amely jogellenes llapot fenntartsban ll, az a nap, amikor ez az llapot megsznik.(llapot bcs-ek)

Az elvls flbeszakadsa35. Az elvlst flbeszaktja a bntet gyekben eljr hatsgoknak az elkvet ellen a bcs. miatt foganatostott bnteteljrsi cselekmnye. A flbeszakts napjn az elvls hatrideje ismt elkezddik.Az elvls nyugvsa35. (2) Ha a bnteteljrst felfggesztik, a felfggeszts tartama az elvls hatridejbe nem szmt be. Ez a rendelkezs nem alkalmazhat, ha a bnteteljrst azrt fggesztettk fel, mert az elkvet ismeretlen helyen tartzkodik vagy elmebeteg lett

Cselekmny trsadalomra veszlyessgnek megsznse vagy cseklly vlsaA cselekmny elbrlsakor irnyad, cseklly vls esetn ktelez a megrovs.

TV-BEN MEGHATROZOTT EGYB OKOKA. Az ltalnos rszben meghatrozott egyb okok: elkszlettl val nkntes visszalps ksrlettl val nkntes visszalps prbra bocstsnl a prbaid kedvez eltelte katonai vtsg miatt nem bntethet az elkvet, ha szolglati viszonynak megsznse ta 1 v elteltB. A Klns rszben szablyozott egyb okok: a tarts elmulasztsnak alapesete miatt nem bntethet, aki tartsi ktelessgnek az els fok tletig eleget tesz megsznik a bntethetsge a hivatalos szemly elleni erszakra irnyul csoport rsztvevjnek, ha a csoportot nknt vagy a hatsg felhvsra elhagyja tartozs fedezetnek elvonsa miatt az elkvet nem bntethet, ha a tartozst a vdirat benyjtsig kiegyenltik nem bntethet pnzmoss miatt, aki a hatsgnl nknt feljelentst tesz, vagy ilyet kezdemnyez, feltve, hogy a cselekmnyt mg nem, vagy csak rszben fedeztk felC. Egyes esetekben korltlan enyhtsre van lehetsg:(i) kzlekeds veszlyeztetse, majd annak nkntes elhrtsa;(ii) vagyon elleni bncselekmnynl tevkeny megbns.

Nagyobb trsadalmi rdek fzdik ahhoz, hogy visszalpjen, mint ahhoz, hogy megbntessk az elkvett.

14. A bncselekmny megvalsulsi szakaszai. A befejezett bncselekmny. Az elkszlet

11. (1) A bncselekmny bntett s vtsg.(2) Bntett az a szndkosan elkvetett bncselekmny, amelyre a trvny 2 vi szabadsgvesztsnl slyosabb bntets kiszabst rendeli el minden ms bncselekmny vtsg.

A szndkos bcs. szakaszai:1) elhatrozs (nincs bj- jelentsge)2) elkszlet (a bcs. megjelenik a klvilgban, de a tv-i tnyllshoz az elkszleti cselekmny mg nem tartozik hozz)3) ksrlet (a tv-i tnylls trgyi oldalnak rszleges megvalsulsa, tnyllsszer) 4) befejezetti szak (a tv- tnylls teljes megvalsulsa)5) bevgzetti szak (amikor az adott bcs. jogi trgya elleni tmads megsznik)

ELKSZLET18. (1) Ha a tv. kln elrendeli, elkszlet miatt bntetend, aki a bcs. elkvetse cljbl az ehhez szksges vagy ezt knnyt feltteleket biztostja (materilis elkszlet ), az elkvetsre felhv, ajnlkozik, vllalkozik, vagy a kzs elkvetsben megllapodik. (szbeli/verblis elkszleti alakzatok)

Bcs-ek. amelyek elkszlett a tv. ltalnos jelleggel bntetni rendelipl.: szndkos emberls, emberrabls, emberkereskedelem, terrorcselekmny, lgi jrm hatalomba kertse

Az elkszleti cselekmny bntetendv nyilvntsnak mdjai:1) ltalnos jelleggel bntetni rendels (pl.: llam elleni bcs-ek, emberrabls) 2) csak bizonyos elkszleti alakzatot (pl.: zletszer kertsnl csupn a kzs elkvetsben val megllapodst rendeli bntetni)3) nll befejezett bncselekmny (sui generis deliktum) (pl.: hamis tanzsra felhvs bcs-e, megronts meghatrozott tv-i tnyllsai)4) kombinlt

Az elkszlettl val visszalps esetei (vgleges tervfeladst jelent):18. (2) Nem bntethet elkszlet miatta) akinek nkntes elllsa folytn mar-ad el a bcs. elkvetsnek megkezdseb) aki az elkvets elhrtsa cljbl felhvst, ajnlkozst, vllalkozst visszavonja, vagy arra trekszik, hogy a tbbi kzremkd az elkvetstl ellljon, feltve, hogy a bcs. elkvetsnek megkezdse bmely okbl elmaradc) aki az elkszletet a hatsgnl feljelenti

Elkszlet- Bncselekmny elkvetshez, megknnytshez szksges felttelek biztostsa.- Trvnyi tnylls keretein kvli magatarts, ami mg nem tnyllsszer cselekmny. Ha a bncselekmny elkvetst megksrli az elkvet, az elkszlet elveszti jelentsgt.- Csak szndkos bncselekmnynek lehet elkszlete, de csak annak a bncselekmnynek bnteti a trvny az elkszlett, amelyet a klns rsz megnevez (pl. llam- s emberisg elleni bncselekmnyek; lgi jrm jogellenes hatalomba kertse; emberrabls, emberls, terrorcselekmny elkszlete). - Az elkszlettl ellls fajti:1. Nem folytatja a cselekmnyt;2. Nem folytatja s ha vannak trsai megprblja ket lebeszlni, s elmarad a bncselekmny megvalsulsa;3. Feljelenti az elkszleti cselekmnyt.- Elkszlet fogalmnak klns elemei: 1. Felttelek biztostsa;2. Felhvs (csak ha eredmnytelen marad, mert klnben ez rszessg);3. Ajnlkozik, vllalkozik (sajt kezdemnyezs);4. Kzs elkvetsben megllapodik (pl. meg nem valsult kzs hatrtlps)

A befejezett bncselekmny- A befejezett bncselekmnyt a trvnyi tnylls teljes megvalstsa jellemez.- Vagy az eredmnyben nyilvnul meg (ha materilis a bncselekmny) vagy ha az elkvetsi magatarts befejezdik.

Befejezettsg s a bevgzettsg sztvlasztsnak konzekvencii: a jogos vdelem a bevgzetti szakig tart bnsegly, trstettessg egszen a bevgzettsgig kifejthet a befejezett vlst kveten, de a delictum bevgzse eltt lehetsges a megvalstott alaptnyllshoz kpest az adott bcs. minst krlmnynek realizlsa az elvls s a magnindtvny a bevgzetti szaktl indul egysg s tbbsgtani szempontbl a megvalstott delictum a befejezetti szaktl a bevgzsig terjed idszakban egy bcs-knt rtkelend

Tarts bcs-ek: a deliktum a tnylls megvalstsval befejezett ugyan, de a jogi trgy elleni tmads megjulhat, folytathat, s hossz ideig tart, mg az ltala teremtett jogellenes helyzet, ill. llapot fennmarad. Pl.: a szemlyi szabadsg megsrtse, amely a szemlyi szabadsgtl val megfoszts pillanatban befejezett vlik, - amikor tudatosul benne -, de ezzel kezdett veszi a jogellenes llapot, amely addig tart, amg a srtett a szabadsgt vissza nem nyeri.

llapot bncselekmnyek: a befejezetti szak utn ltrejv tarts llapot (pl.: robbananyaggal vagy robban szerrel visszals esetben a robbananyag, robbanszer vagy ezek felhasznlsra szolgl kszlk engedly nlkli tartsa, avagy a lfegyverrel val visszals esetben a lfegyvernek vagy lszernek engedly nlkl tartsa)

15. A ksrlet

16. Ksrlet miatt bntetend, aki szndkos bcs. elkvetst megkezdi, de nem fejezi be.- A trvny ugyangy bnteti, mint a befejezett bncselekmnyt. Fogalmi elemei:1. szndkossg, 2. tnyllsszer elkvetsi magatarts kifejtsnek megkezdse, 3. be nem fejezs.

- Ezzel a stdiummal lp be a cselekmny a trvnyi tnylls keretei kz. Csak szndkos bncselekmnynek lehet ksrlete, gy fogalmilag kizrt: 1. gondatlan bncselekmnyek2. tiszta mulasztsos bncselekmnyek (a vegyes mulasztsos bcs-ek ksrlete elvileg lehetsges. br gyakorlati jelentsge csekly)3. nllan bntetendv nyilvntott elkszleti cselekmnyek4. rszessg5. egyb esetek (pl.: szban megvalsul bncselekmnyeknek esetn)

- Eredmny bncselekmnyek esetn, az eredmny bekvetkeztig tart, a nem eredmny bncselekmnyek esetn pedig amg ki nem fejteti teljes egszben a bncselekmnyt.- Csoportostsa:

I.Teljes (befejezett) ksrlet: ha a tettes az elkvetsi magatartst a maga egszben kifejtette, csupn az eredmny nem kvetkezett be (materilis bcs.)Nem teljes ksrlet: a tettes az elkvetsi magatartst is csak rszben fejti ki

Az nkntes visszalpshez val viszonyuk: a nem teljes ksrlettl az nkntes ellls (kizrlag a sajt akaratbl trtnik) mg a teljes ksrlettl az nkntes eredmnyelhrts a visszalpsi forma.

Meghisult ksrlet: az elkvetsi magatarts megvalstsi mozzanatnak idpontjban vlik bizonyoss, hogy a bcs. befejezett stdiuma. ill. az eredmny nem kvetkezhet be pl.: a bomba nem robban

II.Kzeli s tvoli ksrlet: (a bntets kiszabsa sorn jut jelentsghez) a ksrleti szakban marads ltalban enyht krlmny, amelynek nyomatka annl nagyobb minl tvolabb van a cselekmny a befejezettsgtl. ill. a befejezettsghez megkvnt eredmnytl. Kzeli ksrlet esetben a bnelkvet a bcs- tnylls befejezst megkzelt. ill. az eredmnyt elidz mozzanatot valst meg.

III.Alkalmatlan ksrlet17. (2) A bntetst korltlanul enyhteni vagy mellzni is lehet. ha a ksrlet alkalmatlan trgyon vagy alkalmatlan eszkzzel kvetik el.- Ha a ksrlet mr nmagban is megvalst ms bcs-t. az elkvet e bcs. miatt bntetend. abszolt alkalmatlan: az az eszkz vagy trgy, amely mr termszetnl fogva, teht in abstracto is alkalmatlan a befejezett bcs. megvalstsra (pl.: a mrgezsnl a cukor mint eszkz, az emberlsnl a holttest mint trgy ) relatve alkalmatlan: eszkz, ill. trgy a cl elrsre in abstracto alkalmas. de az adott eset krlmnyei miatt in concreto bizonyul alkalmatlannak (pl.: csekly mennyisg mreg mint eszkz az emberlsnl)

Hinyos tnyllsszersg tana: (az alkalmatlan trggyal kapcsolatos)Pl.: vki feltri a nagybtyja pncl szekrnyt s elveszi az ott tallt rtktrgyakat olyan idben, amikor a nagybtyja, aki t tette meg rksv, mr meghalt (vagyis az illet a "sajt dolgt lopta el"). A teria szerint az ilyen cselekmny nem bcs., mivel nem ksrlet, mert a vghezvitel a maga egszben megtrtnt, de nem is befejezett bcs., mert a tv-i tnylls a maga egszben nem valsult meg (hinyzott a dolog idegen volta).

Irrelis kisrlet: az alkalmatlan ksrlet extrm vltozataPl.: aki szellemidzssel vagy rolvasssal, avagy egyb "varzseszkzkkel" kvn embert lni

Vlt (putatv) bcs.: az elkvet szndka olyan cselekmnyre irnyul. amely csak az kpzeletben bntetend, azaz tvesen felttelezi, hogy magatartsa bj-i norma al esik.

A nem bntetend vlt bcs-t elkvetk krbe tartozhat: aki a cselekmnyt tvesen bntetendnek tartja (pl.:hzassgtrs, nagy korak kztti leszbikus szerelem) aki ltez bj-i tnyllst tvesen rtelmez, s htrnyra kiterjeszti a tnyismeret birtokban (pl.: aki a kzlekedsi baleset sorn csak a sajt kocsijt krostotta, s a helysznrl trtn tvozst bcs-nek vli) aki jogellenessget kizr okot nem ismer fel vagy ilyen kizr ok hatrait a htrnyra flreismeri (pl.: aki tvesen felttelezi, hogy a jogos vdelem csak let, testi psg elleni tmads elhrtsa rdekben fejthet ki, de vagyoni, dologi rdekek vdelmre nem)

16. A bncselekmny elkvetirl ltalban. A felbujts

- Elkvetk a tettesek s a rszesek.Tettes - a trvnyi tnylls keretei kztti cselekmnyt fejt ki.1. nll tettes, aki sajt maga valstja meg egy bncselekmny trvnyi tnyllst;2. Kzvetett tettes is nll tettes, aki azonban olyan szemlyt hasznl fel az elkvetsre aki bntetjogilag nem vonhat felelssgre (gyermekkor, vagy kros elmellapot);3. Trstettesek, akik egyms bncselekmnyrl tudva a bncselekmnyt kzsen kvetik el. Kzsen felelnek az eredmnyrt (kivtel pl. lopsnl, ha elre megllapodnak abban, hogy ki mit lop el).Rszes - a trvnyi tnylls keretein kvli cselekmnyt fejt ki- Rszesek a felbujtk s a bnsegdek. Csak szndkosan lehet rszessgi magatartst kifejteni s rszessg csak szndkos bncselekmnyhez kapcsoldhat. Felttele, hogy az alapcselekmny legalbb ksrleti stdiumba jusson.- A rszeseket a tettesekre vonatkoz bntetsi ttellel fenyegeti a trvny, de a trvny enyht szakaszban a bnsegd esetn a ktszeres leszllst is lehetv teszi (ez nem vonatkozik a felbujtkra).

Felbujts: 21. (1) Felbujt az, aki mst szndkos bncselekmny elkvetsre szndkosan rbr.

Szndkkivlt segtsg. Csak akkor valsul meg, ha dnt mrtkben a felbujt alaktja ki a tettes szndkt, legalbb a ksrlet szakaszba kell juttassa a tettesi alapcselekmnyt. Ha ltalnossgban prbl a bnssgre csbtani, akkor nem felbujt. Ha az elkvet tllp a felbujt szndkn (excessus), akkor a felbujtt ezrt nem lehet felelssgre vonni. Ha a nyilatkozat elhangzsakor az elkvet szndka mr meg volt, az pszichikai bnsegly. Ameddig az elkvet nem lp legalbb a ksrlet szakaszba, addig a rbrsra vonatkoz nyilatkozat csupn elkszlet (felhvs).A felbujt szndknak t kell fognia a tettesi alapcselekmny tnyllsi elemeit, valamint azt, hogy a cmzett a rbr nyilatkozat hatsra kveti el a cselekmnyt. Ebbl kvetkezik, hogy a felbujts egyenes szndkkal trtnhet, a gondatlan felbujts kizrt.- A felbujt felbujtja is felbujt, mgpedig kzvetett felbujt.- Tbbes felbujts: tbb szemly - akr egyidej, akr egymst kveten sorra kerl - rbr nyilatkozatnak egytthatsa hozza ltre a cmzettben a szilrd akarat-elhatrozst.- Ha tallkozik a felbujts a bnsegllyel, minden esetben a felbujtst kell megllaptani.

A felbujtsnak a 2 eredmnye:1) a rbr nyilatkozat, mint dnt motvum hozza ltre a tettesben az elkvetsre vonatkoz szilrd akaratelhatrozst2) s ennek alapjn a cmzett legalbb a ksrlet szakaszba juttassa a tettesi alapcselekmnyt

Mit jelent a iam alias facturus s az omnimodo facturus esete?Iam alias facturus esete: amennyiben az els eredmny hinyzik, vagyis ha a nyilatkozat megttelekor a cmzettben mr megvan a szilrd akaratelhatrozs, a rbrsra irnyul nyilatkozat mr nem szndkkivlt, hanem csupn szndkerst hats, s ezrt felbujts helyett csupn pszichikai bnsegly llapthat meg. Amennyiben a cmzett mr megelzen foglalkozott a bcs. gondolatval, de azt csak a rbr nyilatkozat rleli szilrd akaratelhatrozss, akkor nem bnsegly, hanem felbujts valsul meg.

Omnimodo facturus esete: amennyiben a rbrst olyan szemllyel szemben fejtettk ki, aki mr korbban szilrdan elhatrozta az adott bcs. elkvetst gy, hogy ilyen esetben a rbrs mr semmilyen hatssal sem lehetett r. ilyenkor a rbr szemly magatartsa nem minsthet rszessgnek.

- Tettessg/rszessg elhatrolsra kialakult fbb irnyzatok:1. Okozatossgi teria: a tettes elsdleges okot szolgltat a bncselekmnyre, mg a rszes msodlagost. A tettesi cselekmny oka a bncselekmnynek, a rszesi pedig felttele;2. Szubjektivista irnyzat: minden elkvet azonos jelentsg oka a bncselekmnynek. Tettes az aki a cselekmnyt sajt rdekben llnak, a magnak tekinti, mg bnsegd, aki a cselekmnyt idegen rdeknek. A tettes tettesi szndkkal, a rszes rszesi szndkkal rendelkezik.3. Objektivista (felttelegyenlsgi) elmlet: a tnylls keretein belli cselekmny tettesi, azon kvli kzremkds rszesi cselekmny valst meg;4. Tetturalom (Tatherrschaft) elmlet: tettes: aki a bcs. vghezvitelt uralja, rszes, aki a bcs. megvalstshoz hozzjrul. Az objektivista tettessg fogalommal egyezen mindig tettes az aki a tnyllst megvalstja, azonban a kzvetett tettes, vagy a trstettes magatartsa nem mindig tnyllsszer.

17. nll s a kzvetett tettessg, A rszessg kzs vonsai

nll tettes20. (1) Tettes az, aki a bcs. tv-i tnyllst megvalstja.Aki egyedl s kzvetlenl a sajt cselekmnyvel valstja meg a trvnyi tnyllst egszben, ill. a ksrletnl rszben. A gondatlan bncselekmny valamennyi elkvetje nll tettes. felbujtsszer/bnsegdszer elkvets sui generis elbrlsa (pl.: kiskr veszlyeztetsvel kapcsolatban, kbtszerrel val visszals) quasi sui generis rszesi deliktumok (pl.: ngyilkossgban val kzremkds) a kzvetett tettessgszer magatarts nll bcs. lesz (pl.: intellektulis kzokirat-hamists) a klnleges bncselekmny nll tettese csak az lehet, aki a tettessghez a trvny ltal megkvnt szemlyes kvalifikltsggal rendelkezik

Kiegszlt nll tettessg: Az nll s a trstettessg kztti tmenet. Elfordulsa: amikor az elkvetk magatartsa ugyanazon bcs. elkvetsre irnyul, vagyis trstettessgknt indul, de ha az egyik fl rszrl tllps van, akkor nll tettesek lesznek. A s B megllapodnak betrses lopsban, A csak a dolog elleni erszakot fejti ki s a laksba nem megy be, ahol pedig srtett is tartzkodik, s vele szemben B rablst kvet el. A tllps folytn a kettjk cselekmnye eltren minsl, ami nem lehetsges a trstettessgnl.

Kzvetett tettessg: Kzvetett tettes az, aki a tnyllst gy valstja meg, hogy ms szemlyt, lnyegileg mint eszkzt hasznl fel (aki llatot hasznl eszkzl, az nll tettes). Esetei: 1) a felhasznlt szemly gyermek nem bntethet2) a felhasznlt szemly nem rendelkezik beszmtsi kpessggel (kros elmellapot, knyszer vagy fenyegets hatsa alatt cselekszik) nem bntethet3) a felhasznlt szemly tvedsben van ha a tvedst gondatlansg idzte el, felelssgre vonhat.4) a katona elljr jogellenes parancsra kveti el a bcs-t az elljr a katona bntethetsgtl fggetlenl mindig tettesknt felel5) klnleges bncselekmny (delictum proprium) viszonylatban olyan szemlyt hasznlnak fel az elkvetsre, akinl hinyzik a tettessghez szksges szemlyes kvalifikltsg a kzvetlenl cselekv a delictum proprium elkvetsi magatartsnak a kifejtse ellenre is csak bnsegd (pl. elljrjt katona civillel bntalmaztatja)- A kzvetett tettessg szinte mindig tevkenysget ttelez fel, a mulasztsos elkvets kivteles ( anya nem akadlyozza meg, hogy 9 ves gyermeke lopjon).- A kzvetett tettes rendszerint rbr (felbujtsszer) cselekmnyt fejt ki. Azonban lehet bnsegllyel is valaki kzvetett tettes (tmad beszmthatatlan elmebeteg kezbe kst nyom).

A rszessg kzs vonsai1. A rszessg jrulkos jelleg kzremkds a bncselekmnyben. Mind a felbujts, mind a bnsegly tettesi alapcselekmnyt ttelez fel, s csakis azzal sszefggsben jhet ltre. A rszessghez szksges tettesi alapcselekmnyek kt kritriuma: a tettesi alapcselekmnynek szndkosnak s bncselekmnynek kell minslnie; a tettesnek legalbb a ksrlet szakaszba kell jutnia.2. A rszessgnek okozati sszefggsben kell lennie a tettesi alapcselekmnnyel. Ez az okozatossg a felbujtsnl elidz, a bnseglynl pedig elmozdt jelleg. Idbeli viszony: a felbjts a tettesi alapcselekmny eltt tansthat a bnsegly a tettesi alapcselekmny eltt s alatt3. A felbujts s a bnsegly is csak szndkosan kvethet el.4. A tettes tllpsrt a rszes nem felel. 5. Rszessg cmn sem bntethet az, akinek a vdelmre bntet rendelkezs irnyul (fiatalkor, aki maga brja r a 18 vnl idsebbet termszet elleni fajtalankodsra).6. A