8
ROZSNYÓI LAPOK www.roznava.sk Rozsnyó Város Önkormányzatának havilapja 2009. 3. 2. 2. szám III. évfolyam Gyorsan népszerűvé vált nálunk ez a harcművé- szet. Rozsnyón sikeres a teakwondo. Hogy miért, ez kiderül a Hakimi klub elnö- kével és edzőjével, Nora Kiššovával készített beszélgetésünkből. 5 2009. március 21-én, szombaton lesz a Szlovák Köztársaság elnökválasztása. Használja ki demokratikus jogait, jöjjön el leadni szavazatát a hét jelölt valamelyikére. Lapunkban ismertetjük Rozsnyó választási körzeteit és helységeit. 6 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖT VÁLASZTUNK Egyre nagyobb az érdeklődés az MKP és a Cemadok által rendezett magyar bál iránt. Az idein is remek volt a han- gulat, a vendégek is jól érezték magukat. HANGULATOS MAGYAR BÁL 8 Dan Bárta Csehország, Desmod Nyitra, Demjén Ferenc Magyarország, Right Side Fred Nagy- Britannia - ilyen köny- nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna- pokban a rajongók- nak Rozsnyó vá- rosa. 4 Éneklő csillagok Úgy tűnik, hogy jobb idők- re virradtunk. Az iskola fenn- tartó szerve a művelődési infrastruktúra fejlesztésére a Regionális Operációs Prog- ramhoz vissza nem téríten- dő támogatásért pályázhat. Ezzel a lehetőséggel több önkormányzat is élt, köztük a rozsnyói is. Örülünk, hogy a 2008.01.21-én kiadott pá- lyázati felhívásra a beadvá- nyunk eredményes volt. Az sZk Építésügyi – és Ré- giófejlesztési Minisztéri- umától a Rozsnyói Városi Hivatalba 2009. február 4 –én érkezett az értesítés, hogy a Pionír utcai alapis- kola felújítására jóvá hagy- ták a vissza nem térítendő támogatásra benyújtott kérelmünket. a kivitelezési munkákra összességében 43 746 890,41 Sk-t, azaz 1 452 130,73 € - hagytak jóvá. a város, mint fenntar- tó öt százalékkal járul hoz- zá a költségekhez. A projekt célja a felújítás- sal és modernizációval az, hogy minőségileg javítsák a diákok oktatási folyamatát, kiegészítve az információs- kommunikációs technológia (IKT) megvásárlásával. Mit várhatnak konkrétan a ta- nulók és a tantestület? Nos, felújítják az épület tanterme- it, az összekötő folyosót és a tornatermet. Az egyes pa- vilonok falburkolatait és te- tőzetét új szigetelő anyaggal izolálják, a régi fa ablakokat pedig műanyag ablakokkal cserélik ki, beleértve a mell- védeket is. A régi bádogos és lakatos termékeket, a tanter- mek megvilágítási rendszerét és a villámhárítókat is újakkal cserélik ki. A projekt részét képezi az új IKT felszerelés bevezeté- se. A felső tagozaton minden osztályban lesz egy notebook és egy datavideoprojektor. A projekt 23 518 € (708 500 Sk) értékben 13 notebook és 13 datavideoprojektor megvá- sárlását teszi lehetővé. ep, kč Végre felújítják a Pionír utcai alapiskolát Milliós támogatást kapott a város R ozsnyón 1975-ben építették fel a Pionír utcai Alapiskolát, ami azt jelenti, hogy rég elérte a felnőtt kort. A 34 év alatt helységeit a diákok és tanárok száz és százai használták, ami- nek a nyomai megmutatkoznak, és bizony ráfér egy alapos fel- újítás. Csakhogy erre sohasem volt elég pénz, és a helyzetet az is nehezítette, hogy az iskola gazdája mindig más volt. Rozsnyó lakosai már megszokták, hogy főleg a nyári hónapokban a Bányászok terén és közvetlen környékén turisták csoportjai lát- hatóak, amint figyelmesen hallgatják az ide- genvezetőt. Néhányan viszont meglepődtek azon, hogy február 21-én, a meglehetősen hideg szombati napon is ilyesmit láthattak. Nem véletlen volt ez, hanem tervezett ak- ció az idegenvezetők világnapja alkalmából. A Turista Idegenvezetők Világszövetsége (WFTGA) pont ezen a napon ünnepelte 24. születésnapját, és 1990-től ezen a napon a városokban szakszerű, ingyenes idegen- vezetést tartanak. Szlovákia tizenegy vá- rosában – köztük Rozsnyón is így történt. Nálunk a Turista Információs Központ irányí- totta az eseményt. Az igazgató, Karin Cseh a csaknem 70 résztvevő mindegyikének, köztük a város polgármesterének, MUDr. Vladislav Laciaknak és Kemény Dénes képviselőnek, az Idegenforgalmi és Marke- ting Bizottság elnökének mézes kalácsot is ajándékozott. Robo Šimko és a MassRiot együttes újabb dicsőséget szerzett Rozsnyónak. Február 15-én, a Szlovák Televízió egyenes adásában az Eurovision Song Contest 2009 elődön- tőjének első körében egész Szlovákia megnézhette tudását. Volt esélye, de a vetélytársai is rátermettek voltak – főleg né- hány kollegája a Superstarból, nem beszélve a Desmondból a népszerű Kulyról. Mint az ismeretes, ő a főpróbán leesett a színpadról és agyrázkódással kórházba került. Robo és zenekara az Angyalom alszik c. dallal mutatkozott be. A rajongói, sziklaerős szimpatizánsai és feltételezhetően Rozsnyó lakosai is elkezdték küldözgetni az sms-eket. Ennek tudható be, hogy Pyco műsorvezető az első továbbjutó, And- rea Zimányiová mellett másodikként a mi Robo Šimkonk és a MassRiotom nevét mondta ki. Az Eurovision Song Contest 2009 dalverseny szlovákiai részének 5 elődöntője van. Ezek győztesei március 8-án,a döntőben mutatkoznak be, ahol végre megtudhatjuk, hogy ki képviseli majd Szlovákiát a május közepén Moszkvában meg- rendezésre kerülő nagyszabású shown. ka Robo Šimko a döntőben fotó: Ivo Kanala Pánikra nincs ok,de résen kell lennünk“ – közölte velünk MUDr Alžbeta Donovalová,a Rozsnyói Közegészségügyi Hivatal epidemiológusa. „ A fertőzés 5-6 éves időközönként jelentkezik. Járvány legutóbb 2002-ben volt a járásunkban. Az A-típusú sárgaságot a pisz- kos kezek betegségének is ne- vezzük, hiszen fekális-orális át- vitelről van szó. A toalett utáni elmaradt kézmosással terjed, mert a vírusok a beteg emberből a széklettel választódnak ki. Az élelmiszert megfogva a fertőzés más ember száján is bekerülhet a szervezetbe és megbetege- dést okoz. A törvényes lépése- ket most is azonnal megtettük. Abban az öt osztályban, ahova a kórházba került betegek jár- tak , mind a 126 diákot beoltot- tuk. Továbbra is fokozott orvosi felügyelet alatt lesznek, mert a beteggel való utolsó érintkezés- től számolva az inkubációs idő 50 nap.Ebben az időszakban az akút respirációs betegségek megnehezítik a higiénikusok feladatát. „ A sárgaságnak ha- sonló tünetei vannak, mint a Sárgaságot találtak Idegenvezetővel Rozsnyón fotó: Pavol Horváth, ml. folytatás a 2. oldalon Közvetlenül a tavaszi szünidő előtt gyorsan egymásután hat lány és fiú került be a kassai L. Pasteur Kórház fertőzőosztályá- ra, mindnyájan a Rozsnyói Kereskedelmi Akadémia diákjai. A diagnózis hamar meglett: A-típusú sárgaság. folytatás a 3. oldalon fotó: Milan Krupčík - STV

Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

ROZSNYÓILAPOKwww.roznava.sk

Rozsnyó Város Önkormányzatának havilapja 2009. 3. 2. 2. számIII. évfolyam

Gyorsan népszerűvé vált nálunk ez a harcművé-szet. Rozsnyón sikeres a teakwondo. Hogy miért, ez kiderül a Hakimi klub elnö-kével és edzőjével, Nora Kiššovával készített beszélgetésünkből. 5

2009. március 21-én, szombaton lesz a Szlovák Köztársaság elnökválasztása. Használja ki demokratikus jogait, jöjjön el leadni szavazatát a hét jelölt valamelyikére. Lapunkban ismertetjük Rozsnyó választási körzeteit és helységeit. 6

Köztársasági elnöKöt választunKEgyre nagyobb az érdeklődés az MKP és a Cemadok által rendezett magyar bál iránt. Az idein is remek volt a han-gulat, a vendégek is jól érezték magukat.

Hangulatos magyar bál

8

Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a rajongók-nak Rozsnyó vá-rosa. 4

Éneklő csillagok

Úgy tűnik, hogy jobb idők-re virradtunk. Az iskola fenn-tartó szerve a művelődési infrastruktúra fejlesztésére a Regionális Operációs Prog-ramhoz vissza nem téríten-dő támogatásért pályázhat. Ezzel a lehetőséggel több önkormányzat is élt, köztük a rozsnyói is. Örülünk, hogy a 2008.01.21-én kiadott pá-lyázati felhívásra a beadvá-nyunk eredményes volt. az sZk Építésügyi – és Ré-giófejlesztési Minisztéri-umától a Rozsnyói Városi Hivatalba 2009. február 4 –én érkezett az értesítés, hogy a Pionír utcai alapis-kola felújítására jóvá hagy-ták a vissza nem térítendő támogatásra benyújtott kérelmünket. a kivitelezési munkákra összességében 43 746 890,41 sk-t, azaz 1 452 130,73 € - hagytak jóvá. a város, mint fenntar-tó öt százalékkal járul hoz-zá a költségekhez.

A projekt célja a felújítás-

sal és modernizációval az, hogy minőségileg javítsák a diákok oktatási folyamatát, kiegészítve az információs-kommunikációs technológia (IKT) megvásárlásával. Mit várhatnak konkrétan a ta-

nulók és a tantestület? Nos, felújítják az épület tanterme-it, az összekötő folyosót és a tornatermet. Az egyes pa-vilonok falburkolatait és te-

tőzetét új szigetelő anyaggal izolálják, a régi fa ablakokat pedig műanyag ablakokkal cserélik ki, beleértve a mell-védeket is. A régi bádogos és lakatos termékeket, a tanter-mek megvilágítási rendszerét és a villámhárítókat is újakkal cserélik ki.

A projekt részét képezi az új IKT felszerelés bevezeté-se. A felső tagozaton minden osztályban lesz egy notebook és egy datavideoprojektor. A

projekt 23 518 € (708 500 Sk) értékben 13 notebook és 13 datavideoprojektor megvá-sárlását teszi lehetővé.

ep, kč

Végre felújítják a Pionír utcai alapiskolát

Milliós támogatást kapott a városRozsnyón 1975-ben építették fel a Pionír utcai Alapiskolát,

ami azt jelenti, hogy rég elérte a felnőtt kort. A 34 év alatt helységeit a diákok és tanárok száz és százai használták, ami-nek a nyomai megmutatkoznak, és bizony ráfér egy alapos fel-újítás. Csakhogy erre sohasem volt elég pénz, és a helyzetet az is nehezítette, hogy az iskola gazdája mindig más volt.

Rozsnyó lakosai már megszokták, hogy főleg a nyári hónapokban a Bányászok terén és közvetlen környékén turisták csoportjai lát-hatóak, amint figyelmesen hallgatják az ide-

genvezetőt. Néhányan viszont meglepődtek azon, hogy február 21-én, a meglehetősen hideg szombati napon is ilyesmit láthattak.

Nem véletlen volt ez, hanem tervezett ak-ció az idegenvezetők világnapja alkalmából. A Turista Idegenvezetők Világszövetsége (WFTGA) pont ezen a napon ünnepelte 24. születésnapját, és 1990-től ezen a napon a városokban szakszerű, ingyenes idegen-vezetést tartanak. Szlovákia tizenegy vá-rosában – köztük Rozsnyón is így történt. Nálunk a Turista Információs Központ irányí-totta az eseményt. Az igazgató, Karin Cseh a csaknem 70 résztvevő mindegyikének, köztük a város polgármesterének, MUDr.Vladislav Laciaknak és Kemény Dénes képviselőnek, az Idegenforgalmi és Marke-ting Bizottság elnökének mézes kalácsot is ajándékozott.

Robo Šimko és a MassRiot együttes újabb dicsőséget szerzett Rozsnyónak. Február 15-én, a Szlovák Televízió egyenes adásában az Eurovision Song Contest 2009 elődön-tőjének első körében egész Szlovákia megnézhette tudását. Volt esélye, de a vetélytársai is rátermettek voltak – főleg né-hány kollegája a Superstarból, nem beszélve a Desmondból a népszerű Kulyról. Mint az ismeretes, ő a főpróbán leesett a színpadról és agyrázkódással kórházba került.

Robo és zenekara az Angyalom alszik c. dallal mutatkozott be. A rajongói, sziklaerős szimpatizánsai és feltételezhetően Rozsnyó lakosai is elkezdték küldözgetni az sms-eket. Ennek tudható be, hogy Pyco műsorvezető az első továbbjutó, And-rea Zimányiová mellett másodikként a mi Robo Šimkonk és a MassRiotom nevét mondta ki.

Az Eurovision Song Contest 2009 dalverseny szlovákiai részének 5 elődöntője van. Ezek győztesei március 8-án,a döntőben mutatkoznak be, ahol végre megtudhatjuk, hogy ki képviseli majd Szlovákiát a május közepén Moszkvában meg-rendezésre kerülő nagyszabású shown.

ka

Robo Šimko a döntőben

fotó

: Ivo

Kan

ala

„Pánikra nincs ok,de résen kell lennünk“ – közölte velünk MUDr Alžbeta Donovalová,a Rozsnyói Közegészségügyi Hivatal epidemiológusa. „A fertőzés 5-6 éves időközönként jelentkezik. Járvány legutóbb 2002-ben volt a járásunkban. Az A-típusú sárgaságot a pisz-kos kezek betegségének is ne-vezzük, hiszen fekális-orális át-vitelről van szó. A toalett utáni elmaradt kézmosással terjed, mert a vírusok a beteg emberből a széklettel választódnak ki. Az élelmiszert megfogva a fertőzés más ember száján is bekerülhet

a szervezetbe és megbetege-dést okoz. A törvényes lépése-ket most is azonnal megtettük. Abban az öt osztályban, ahova a kórházba került betegek jár-tak , mind a 126 diákot beoltot-tuk. Továbbra is fokozott orvosi felügyelet alatt lesznek, mert a beteggel való utolsó érintkezés-től számolva az inkubációs idő 50 nap.“

Ebben az időszakban az akút respirációs betegségek megnehezítik a higiénikusok feladatát. „A sárgaságnak ha-sonló tünetei vannak, mint a

Sárgaságot találtakIdegenvezetővel Rozsnyón

fotó

: Pav

ol H

orvá

th, m

l.

folytatás a 2. oldalon

Közvetlenül a tavaszi szünidő előtt gyorsan egymásután hat lány és fiú került be a kassai L. Pasteur Kórház fertőzőosztályá-ra, mindnyájan a Rozsnyói Kereskedelmi Akadémia diákjai. A diagnózis hamar meglett: A-típusú sárgaság.

folytatás a 3. oldalon

fotó

: Mila

n K

rupč

ík -

STV

Page 2: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

2 aktuális

Az ábécé sorrendjét követve a Rozsnyói Lapokban ezúttal a rozsnyói születésű pedagó-gus, LACO ÁRPÁD (a képen) képviselői számadását tesz-szük közzé, aki a 3-as válasz-tási körzetből az MKP-SMK jelöltjeként jutott be a Városi Képviselőtestületbe.

„Már a 4. választási időszak-ban vagyok képviselő. Nagyon bizalmasan ismerem Rozsnyó problémáit és nem csak az isko-laügyben, melyben dolgozom (a gimnázium igazgató helyet-teseként) és a sportban, ahol a női kosárlabdában vagyok érdekelt, hanem a város életé-nek egyéb területein is. Tudom, hol nyomja a lábunkat a cipő és azon vagyok, hogy ez a „nyo-más“ minél kisebb legyen. Az évek során viszont azt is megta-nultam, hogy az egyén ugyan a

dolgokat mozgásba hozhatja, de a sikeres megvalósításhoz kell a kollektíva érdeklődése és ereje is – és ismerjük be, hogy az elégséges anyagi fedezet is. Sajnos, ezek a feltételek sok-szor hiányoztak. A választási időszak felénél tartunk, a vá-rosi tanács tagjaként, az okta-tási-ifjúsági és sport bizottság, valamint az idegenforgalmi és marketing bizottság alelnöke-ként ténykedem. Mindezért a történelmi Bányászok tere fel-újítási munkálatainak befeje-zését dominánsan szívügyem-nek tekintem, ugyanígy az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó előké-szítő intézkedések elfogadását, az utak és járdák javítását és a városi zöldövezetről való gon-doskodás kiszélesítését.

Mint régi sportmegszállottat

mindenekelőtt a sportközpont és a fedett uszoda befejezési munkálataira tett megoldások kérdései érdekelnek. Rozsnyó város és a Kassai Megyei Ön-kormányzat 85 millió koronás (2 821 483.1 €) közös beruhá-zásával elkezdő-dött a rozsnyói P.J. Šafárik Gimnázium sport csarnokának – tornatermének az építése. Remélem, hogy kosárlabdá-zóink teljesítménye adekvált lesz ehhez a szép csarnokhoz és bent maradnak az extraligában. A szponzorok érdek-lődése és támogatása megvan.

Egy további terület, melyet figyelemmel kísérek és támo-gatok nem más, mint Rozsnyó városa és az Agrotrade Group k.f.t. közös elképzelése egy rek-reációs-sport zóna kiépítésére Rozsnyón.

Azzal, hogy a női kosár-labda csapatunk bejutott az extraligába, ebben a válasz-tási időszakban egy vállalá-som már teljesült. Egy siker viszont nem elegendő, ezért a

városi képviselőtestü-let tavaly kidolgozta a 2008-20011-es évekre vonatkozó sportfej-lesztési koncepciót. Lehetőséget kell te-remtenünk a tehet-séges fiataloknak, céltudatosan kell fog-lalkoznunk a saját ne-veléssel. Egyebek mel-lett egy iskolai sport s z a k k ö r i k ö z p o n t kiépítését tervezzük

a Pionír utcai Alapiskolában, mint ahogy sportosztály indí-tását is, amit teljes mértékben támogatok. Az első fecske már ki is repült, a lányok és fiúk kosárlabda osztálya már létezik. Ezzel a koncepcióval összhangban szükséges más

sportágakban és más alapis-kolákban (a déli városrészben, a J. Hronc akadémikusról el-nevezett alapiskolában már tervezik) és középiskolában is sportosztályt nyitni.

Helyszűke miatt aktivitásom teljes skálájáról itt nem számol-hatok be. Ezért csak azt eme-lem ki, rendkívül fontos, hogy iskola felújítási célra vissza nem térítendő anyagi támogatásért megfelelő módon pályázzunk az illetékes minisztériumhoz. (A Pionír utcai Alapiskola eseté-ben már sikeresek voltunk.)

A végén engedjék meg, hogy a hitvallásomra hivatkozzam: képviselőnek lenni az nem funkciót, hanem szolgálatot, munkát jelent, becsületességet és felelősségtudatot a válasz-tókkal szemben. Büszkének lenni a városra (egészséges lokálpatriotizmus), tovább fej-leszteni az itt élő nemzetek és nemzetiségek békés egymás mellett élését.“

DiáKoK illuminált állapotban

2009 január 20-án bejelen-tés érkezett, hogy a Komensky utacai Alapiskola területén ittas állapotban lévő tanulók ténfe-regnek. Az ügy felgöngyölíté-séhez az állami rendőrség kér-te a segítségüket. A helyszínen három személyt (két fiút és egy lányt) találtak, akikkel az alko-holszondát az állami rendőrök megfújatták, mivel az alkohol-fogyasztás jelei látszottak raj-tuk. Az egyiküknél 0,36 mg/l mutatott a műszer, ami a vér-ben 0,7 promile alkoholtarta-lomnak felel meg. Nos, az eset azt igazolja, hogy vannak, akik otthonról az iskolába nem a be-csületesen elsajátított tananya-got viszik magukkal, hanem az alkoholt.

alKoHollal melegítettéK

maguKat

Szokásunkká vált, hogy télen felhajtunk valamilyen erősebb

italt. Csakhogy néhányan többet is a kelleténél (merthogy a hő-mérséklet fagypont alá süllyedt), de a baj csak az, hogy ezután nem bírnak az erejükkel. Az alkohol hatása ezen a télen az utcán is munkát adott a városi rendőröknek. Három alkalom-mal kellett beavatkozniuk mikor a részegek a városközpontban összeverekedtek. 8-szor pedig akkor, amikor a közterületen az ittas egyének hangoskodása a polgárok felháborodását váltot-ta ki.

megHiúsítottáK a tolvaj tervétEgy figyelmes polgárnak kö-

szönhető, hogy az utcán a ka-nálisok nem maradtak fedőrács nélkül. A Krasznahorkai úton ugyanis - egy szokatlan helyre rakva - 8 fedőrácsot és tarto-zékait vette észre. Becsületes polgárként értesítette a városi rendőrséget. Megtették a szük-séges intézkedéseket, a tolvaj számításai - aki az éjszaka lep-le alatt elvitelre előkészítette az árút – nem jöttek be.

A Rozsnyói Városi Rendőrség számára a 2009 január 15-től február 15-ig tartó időszak mozgalmasabb volt, mint a korábbi. 324 kihágást regisztráltak a város területén, melyből 140 esetben helyszíni bírságot róttak ki. 32 ügy érintetteit beidézik a rendőrpa-rancsnokságra, ahol a büntetés mértékéről döntenek majd. Az el-követők 113 esetben a város általános érvényű rendeleteit szegték meg. A városi rendőrség munkáját továbbra is segíti a térfigyelő rendszer, főleg azon gépjárművezetők tettenérésében, akik figyel-men kívül hagyják a forgalmi táblákat. 25 ilyen esetben jártak el.

A rendőrség nAPlójából

Képviselői számadás

A három csoportot (két szlovákot és egy magyart) Štefan Kesi (TIC), Viktó-ria Todavčič (Gömöri Ifjú-sági Egyesület) és Judita Krajčiová (Betléri Múzeum) vezette végig Rozsnyó törté-

nelmi városközpontjában.A rendezvényt jövőre meg-

ismétlik. Akik nem akarnak addig várni, azoknak elárul-juk, hogy

Rozsnyó városközpontját este - történelmileg korhű zenével aláfestve - a Gömör-

Tornai Fesz-tiválon, jú-lius 23-án is megte-kinthe-tik.

kol, čiž

Idegenvezetővel Rozsnyónfolytatás az 1.oldalról

Ebből az alkalomból szólítottuk meg a rozsnyói

Štefan Kesit, aki csaknem egy évtizede foglalkozik ide-

genvezetéssel (előbb a Bányá-szati múzeumban, most pedig a TIC-ben), és három éve van idegenvezetői igazolványa.

Sok érdekességet és rejtett szépséget mutat meg Rozsnyón a turistáknak, önhöz melyik áll a legközelebb?

Sok gyönyörű látnivaló van Rozsnyón. En-gem az utóbbi időben a Bányászok terének a felújított északi része vonz, a kedves polgári házakkal. Úgyszintén a Nepomuki Szt.János kápolna, de örömmel fényképezem a régi kór-házat is.

A turisták gyakori célja: felmenni az őrtorony-ba. Hányszor ment már fel oda?

Nem számoltam, de volt nap, amikor tíz csoportot is felvittem. Legalább megedzettem magam.

Rozsnyó történelméből nyilván van mivel meglepnie a turistákat, de közülük meglepte-e valaki valamivel önt?

Igen. A püspöki katedrálisban egy részle-

ten mindig megakadt a tekintetem – egy abla-kocskán az egyik pad mellett. Kérdezgettem, nyomoztam utána, hogy mire szolgált, de nem tudtam kideríteni, pedig olykor a turisták is rá-kérdeztek. Egyszer a turisták között volt egy pap is, akitől meg kaptam a választ. Nos, az ablakocska nagyon praktikus szerepet töltött be –úgy nyitották meg, hogy a hang visszave-rődjék tőle a hívekhez.

Köszönöm a beszélgetést, és sok elégedett lá-togatót kívánok önnek.

čiž

Csak egy szóra, idegenvezető úr!

2009. március 2. - 31. mŠ e. Róth, az igazgatónőnél (7.00 – 16.00) gyerekek: 2 – 6 év, tel.: 734 49 29. mŠ Kozmonautov, (8.00 – 16.00), gyerekek: 2, 2 – 6 év, tel.: 734 48 91, mŠ Krátka, (8.00 – 16.00) gyerekek: 2,5 – 6 év, tel.: 734 25 61, mŠ

Kyjevská, (8.00 – 16.00) gyerekek: 2 – 6 év, tel.: 734 18 93, mŠ pionierov (10.30 – 16.00), gyerekek: 2,5 – 6 év, tel.: 734 14 55, MŠ Štítnická (8.00 – 16,00), gyerekek: 2 – 6 évesek, tel.: 734 30 96, mŠ vajanského (8.00 – 16.00) gyerekek: 2 – 6 év, tel.: 734

47 16, Róth e.magyar óvo-da (7.00 – 16.00), gyerekek 2, 2 – 6 év, tel.: 73292 32.

A törvényes képviselő a személyazonossági igazol-ványát, a gyerek keresztle-velét, a gyerek egészségi állapotáról szóló az orvosi igazolást és egészségbiz-tosítási számát köteles fel-mutatni.

Beíratás az óvodábaA lakosság száma olyan mennyiség, ami minden éven változik. Néz-

zük, hogy városunkban a múlt év folyamán miként alakult a demográfiai görbe. Nos, a Rozsnyói Szent Borbála Kórházban 528 gyerek született. Az érdekesség kedvéért azt is közöljük, hogy a szülők az újszülöttek közül a fiúknak leggyakrabban a Kristián, Patrik, Ján, Tomáš, Martin, a lányok-nak pedig Vanesa, Viktória, Dominika, Katarína, Tamara neveket adták.

Végső búcsút 204 lakosunktól vettünk. Mind ezek után elmondható, hogy Rozsnyónak 2009. január 2- án 18 911 lakosa volt.

Iveta Angyalová

Mennyien vagyunk?

fotó

: Mar

ek K

oltá

š

Page 3: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

3aktuális

A rozsnyói Tóth Viktor a fa bűvöletében él. Ehhez a hálás, tapintásra meleg anyaghoz, melyből ezer esztendeje na-ponta építenek, gyerek kora óta köze van, hiszen az édes-apja asztalos-vállalkozó, és az csak természetes, hogy otthon is van egy kis asztalos műhelyük. „A fa megmunkálása engem évek óta érdekel, ezért is választottam a faipari szak-középiskolát, később pedig az egyetemet“ – mondja Viktor. „Fantasztikus dolgokat lehet be-lőle készíteni, de kísérletezni is lehet vele.“ Kísérletei számára érdekes anyagok, a fa és a mű-anyag kombinációját válasz-totta. A műanyaghulladéknak a faiparban lehetséges hasz-nosítására tett felfedezéseivel bejelentkezett a középfokú tu-dományos diákköri versenybe. Mivel a famegmunkálásban már voltak tapasztalatai, eleget bajlódott a festéssel és lakko-zással, azon törte a fejét, hogy

miként lehetne mindezt egy-szerűbben elvégezni, méghoz-zá úgy, hogy minél kevesebb káros anyag kerüljön a levegő-be és a tartósság növekedjék, vagyis hogy a lakk ne repedez-zen meg és a fából készített terméket ne kelljen olyan gyak-ran újra festeni. A 3. évfolyam-

ban egy új technológiát gondolt ki a fafelület megmunkálására. „Egyszerű az egész –a PET-üveget kettévágjuk, bele dugjuk a fát és az egészet felmelegítjük. A mű-anyag kicsomagolja a fát, és kész az egész!“ - foglalta össze rö-viden ötlete lényegét Viktor. A haszon többféle: értékesítésre kerül a hulladék (a plaszt üve-gek szinte már mindent bete-rítenek), a környezetszennye-zés szinte nulla, a felhasznált anyag olcsó és állandó. Ezzel a szakszerűen kidolgozott ötle-tével a diákköri verseny iskolai-, járási-, kerületi versenyein is első lett és az országos döntő-ben is érmet kapott. 2007-ben a Dél-Afrikában megrendezett 11. Milset Expo - Sciences Internationales világkiállításra is eljutott.

Pedagógusai ösztönözték, hogy kapcsolódjon be a Fiatal Európai Tudósok (21 éves kor-

határ) versenyébe is. A nemzeti for-duló győzteseként tavaly már ott volt Koppenhágában, az európai döntő-ben. Mivel tudato-sította, hogy erre az eseményre nyelvileg is fel kell készülnie, saját kezdeményezés-re Vancouvreben részt vett egy 8 hetes nyelvtanfo-lyamon, melynek anyagi fedezetét a szülei biztosítot-ták, de a város is hozzájárult, amit ezúton is köszön. „Dániában a fiata-lok öt napon át a világ élenjáró tudó-sainak mutathatták be munkáikat, tehát adott volt a lehe-tőség, hogy valaki felfigyeljen ránk és e g y ü t t m ű kö d é s t kínáljon a további kutatáshoz, a gyakorlati megvalósításhoz.“ - emlékezik vissza Tóth Viktor. „Ott újfent meggyőződhettem arról, hogy Európának sok tehet-séges fiatalja van.“ Saját ötletét nem ajánlotta fel egy cégnek sem, mert a tovább fejleszté-sén dolgozik még. Jelenleg Jaroslav Jerza mérnökkel, a Szlovák Tudományos Akadé-mia pozsonyi Anyagmechani-kai Intézete dolgozójával mű-ködik együtt, közösen keresik a találmány faiparbeli és más ágazatokban lehetséges meg-valósítását. Viktor ez úton is köszöni szülei sokéves támo-gatását és kiemelten azt, hogy édesapja kiskorától kezdve

megszerettette vele ezt a mes-terséget – és nem kevésbé Ing. Rastislav M. Pomikalnak, aki a szakmai főkonzultánsa.

A zólyomi egyetem faépü-let-konstrukció és bútor szakán tanuló Tóth Viktor megszakítot-ta tanulmányait, megint vette a bőröndjét és február 21-én felült a Torontóba induló re-pülőgépre. Egyéves kanadai tartózkodását a további nyelvi előkészületekre kívánja fordí-tani. Persze a fát és a műanya-got nem akarja elhanyagolni, hiszen az internet és a Skype időszakában az egész világgal lehet kommunikálni.

Nos, sok sikert Viktor!Katarína Čižmáriková

A kitüntetett Tóth Viktor a családi mesterség folytatója

A 15 éve egy klubban tö-mörülő rozsnyói műanyag-mo-dellezők 2008-ban is aktívan prezentálták tevékenységü-ket. A hagyományos rozsnyói versenyen kívül (2008. áp-rilis 19.), melyre Pozsonytól Nagymihályon át Homonnáig az egész országból az idősebb és fiatalabb modellezők százai jöttek el, a klub tagjai város-unkat és járásunkat egyéni-leg, de többnyire csoportosan több országos és nemzetközi versenyen is képviselték. Sor-rendben ezek a következő helyszínek voltak: Eperjes, Poprád,Mosonmagyaróvár (MK), Kopřivnice (CSK), Nyitra, Trencsény, Brünn (CSK) és Pozsony. Legnagyobb siker-nek azt a csoport elismerést te-kinthetjük, melyet a műanyag-modellezésben a Drábik, Liba, Golderger, Slezák, Bukovinský, Andraščík összetételű csapat ért el a besztercebányai All Kits Showw 2008 versenyen, meg-szerezvén a V4-ek legaktívabb csapata serlegét.

E rövid értékelésben nem áll módunkban felsorolni, hogy az egyes kategóriákban milyen egyéni sikerek születtek. A lé-nyeg valójában az, hogy ezek-ről az akciókról modellezőink a baráti találkozók élményén túl olyan ismeretekkel térnek haza, amelyek alkalmazása javítja a további egyéni és csoportos te-vékenységet. Említésre méltó az a tény is, hogy néhány éve nagyon biztatóan fejlődik az alapanyagok és más történelmi ismeretek és sajátos modelle-zői tudnivalók interneten törté-nő cseréje a spanyol, holland, francia, német, cseh, magyar, orosz, de latin amerikai kolle-gáikkal is. A klub tagjai főleg a fiatalok számára tanácsadói tevékenységet is végeznek, de fejlesztésekkel is foglalkoznak. A neves csehországi modell-gyártó cég a történelmi mo-dellek gyártás-előkészítésénél meghallgatja a véleményüket. Rozsnyó jó hírnevét így öregbí-tik az országhatáron túl.

Štefan Gerža

Tanácsokkal segítik a cseh gyártókat

foto

: Kat

arín

a Čiž

már

ikov

á

foto

: arc

hív V

.T.

Tóth Viktor Vladislav Laciak polgármestertől átveszi a kitüntetést.

Szlovákia több városában mintha íratlan szabály lenne, hogy kitüntetést csak azok kapnak, akiknek jelentős születési évfor-dulójuk van és az élet folyamán valamit bizonyítottak. Korunk viszont azoknak a fiataloknak kedvez, akik az idegen nyelvta-nulás és a jobb önmegvalósítás reményében veszik a kofferjukat és külföldön próbálnak szerencsét. Több fiatal rozsnyói sikerrel is járt, köztük az a két egyén is, akiknek nevét a közelmúltban megrendezett városnapok alkalmával ott láthattuk a Polgár-mesteri díjra érdemesek listáján. A 28 éves Mgr. Werner Norbert, PhD, asztrofizikusról, aki NASA-ösztöndíjjal jelenleg az amerikai stanfordi egyetemen három éves kutatómunkáját kezdte el, az ősz folyamán már írtunk. A másik, a 19 éves Tóth Viktor tavaly érettségizett az Iglói Egyesített Középiskolában (korábban Faipa-ri Szakközépiskola) és a Zólyomi Műszaki Egyetem Famegmunká-ló-karán folytatja tanulmányait. Őt mutatjuk most be, aki eredeti ötleteiért egyebek mellett a Polgármesteri díjat is kiérdemelte.

Tóth Viktornak Dánia fővárosában, Koppenhá-gában saját kiállítási sarkat létesítettek. A fiatal tudós tárgyain itt is a fa és a műanyag dominált.

náthaláznak: izom-, izület- és fejfájás, kedvtelenség, láz, há-nyinger. Több betegnél a szem fehérje és a bőr nem is sárgul meg. A betegek vizelete sötét, a székletük pedig agyagos és világos - a vérben megnövekvő sárga festőanyag miatt“ –ma-gyarázta el Donovalová dok-tornő. „Fájdalmak jelentkezhet-nek jobb oldalon, a borda alatti részen is. A betegeknek kórházi kezelésre van szükségük.“

A vírus nem a levegőben röpköd, ebben az időszakban ezért mindenekelőtt a sze-mélyi tisztálkodásra kell nagy hangsúlyt fektetni. Fontos a többszöri kézmosás toalett után, étkezés előtt, az élelmi-szerrel való manipulálás előtt, de a dohányzás előtt is. Csak a saját tízórainkat fogyasszuk, ne kínáljuk másnak, hogy ez-zel is megelőzzük a vírusfer-tőzést.

A tiszti szolgálat még nem

tudja, hogy ki hozta be a fertő-zést és azt sem hogy ki fertő-zött, mert a diákok a rozsnyói járás több falujából vannak. Az aránylag hosszú inkubá-ciós időre való tekintettel ez eléggé problémás. Várják, hogy esetleg újabb megbe-tegedések fordulnak elő. A védőoltás azok számára, akik közvetlen kapcsolatban voltak

a beteggel (családtagok, bará-tok, osztálytársak) ingyenes. Mások is beoltathatják magu-kat. A körzeti orvosukat kell megkeresniük, aki ezt elvégzi. Nekik viszont fizetniük kell.

„Szerencsés körülménynek tekinthető, hogy közben szün-idő volt, így fertőtleníthettük az iskolát, diákjaink kézmosá-sához fertőtlenítő szerekkel is rendelkezünk“- mondta Viktor Baláž, az iskola igazgatója.

A tisztaság betartása mind-annyiunk kötelessége.

Sárgaságot találtakfolytatás az 1.oldalról

A Forest Stewardship Council (FSC) független, nemzetközi ci-vil szervezet célja az, hogy világviszonylatban támogassa a fele-lősségteljes erdőgazdálkodást. Az erdők minősítésére egy olyan módszert dolgozott ki, mely lehetővé teszi az erdők enviromentális, szociális hozadékú és életképes gazdálkodásának a minősítését. Értékelik azt is, hogy az adott erdészetben a gazdálkodás össz-hangban van-e az FSC standarddal,s erről okiratot is kiadnak.

Szlovákia nem állami erdészetei számára az FSC I. certifikátumok ünnepélyes átadását 2009. március 16-án Rozsnyón,a történelmi városháza kongresszusi termében tar-tották. A rendezvényt MUDr. Vladislav Laciak polgármester véd-nöksége alatt a Nem Állami Erdészetek Tulajdonosainak Gömöri Regionális Társulása szervezte. A minősítési okiratot Jozef Vlčák elnök kezéből a Kassai-,Rőcei-,Kisszebeni, Eperjesi Városi Erdők,valamint további más területek képviselői vehették át. mk

Minősítési okirat az erdőgazdálkodásért

Műanyaggal kombinálja a fát

Page 4: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

4 kultúra/történelem

Háborús álHíreK. Affé-le háborús pszichózis terjedt el a városban. A polgárok aggódni kezdtek azért, hogy a bankban elhelyezett pénz-megtakarításuk veszíteni fog az értékéből, sőt elkonfiskál-ják az állam javára. Dr.Pósch József polgármester, a ma-gyar királyi pénzügyminiszter felhívása és meghatalmazá-sa alapján erre vonatkozóan 1909. március 25-én hivata-los cáfolatot adott ki. Biztosí-totta a város polgárait, hogy az állam garantálja betéteik biztonságát, erre mindig és minden körülmények között úgy tekint, hogy a polgárok magántulajdona az szent.TisZTViselő TeleP. Az állami, városi közhivatalnok-ok családjai számára Ott József építész tervrajzot ké-szített néhány lakóház építé-sére. Ez az épületegyüttes Rozsnyón külön utcát, vagyis „tisztviselő telepet“ képezett

volna. Építési területként a Búza-piac és a Nagy- séta-tér közti részt szemelték ki. A tervet dr. Pósch polgár-mester is támogatta, akinek 1909 áprilisában-májusában véleményezésre a képvise-lőtestület elé kellett terjesz-tenie.KÓrHáz. Dr. Németh Jó-zsef, a rozsnyói Dr. Kósa Schopper Nyilvános Jellegű Róm. Kat.Kórház igazgató-ja február végén közzé tette az 1908-as évre vonatkozó évértékelő jelentését. A kór-ház 1018 fekvő betege közül 638-at teljesen meggyógyí-tottak,171- et ideiglenesen. 52 páciens állapota nem ja-vult, a kórházban 75személy halt meg és 82 beteg gyó-gyítása 1909 januárjában to-vább folytatódott. 809 ágyat az év folyamán a gömör me-gyei betegek foglalták el. Sok macedón származású bete-gük volt ( a Rima-murányi

Bányatelep alkalmazottai). A kórház 1908 - as gazdasági eredménye megnyugtatóan pozitív volt, a költségvetést aktívummal zárták.s z a K ta n F o lya m o K . Ígéretes fejlődést indított el a város iparosai szak-mai képzésére tett erőfeszítés. 1909 januárjá-ban tartották a cipészek és csizmadiák tanfolyamának nyilvános záróvizsgáját, február 28-án pedig a sza-bómesterek és segédjeikét, amihez árusítással egybe-kötött termékbemutató is kapcsolódott. Mind a két tanfolyam a résztvevők és a hozzátartozóik közös ebéd-jével fejeződött be a Fekete Sas Étteremben.kUlTÚRa, MŰVelőDÉs. A Rozsnyói Művelődési Egye-sület 1909. március 21-én előadói estet szervezett. Két

előadás hangzott el. Varga Etelka, a Rozsnyói Jótékony Nőegylet elnöknője olasz-országi úti élményeiről és tapasztalatairól számolt be. A másik előadó, Komoróczy Miklós, főgimnáziumi tanár a fiumei kikötővel ismertette meg a hallgatóságot. Figyel-

met lekötő előadását 60 vászonra ve-tített fénykép-

pel tette még érdekesebbé. Az előadói termet zsúfolásig megtöltő közönség tetszését az előadás végén vastaps-sal fejezte ki.rosszul emléKezett. K.Miklós úr, a rozsnyói pol-gár gondos és rendszerető felesége beleegyezésével 1909. március 6-án gond-talanul szórakozott a Fekete Sas Kávéházban. A kitűnő bor a barátok társaságában igen ízlett neki, és múlt az idő. Két óra előtt, éjfél után

viszont K. Rózsika jelent meg a teremben, aki hara-gos hangnemben azonnali hazatérésre szólította fel. Miklós úr csodálkozó han-gon, méltatlankodva kérdez-te: „ Miért kellene úgy siet-nem? Beleegyeztél, hogy ide jöhetek, megihatok 12 pohár bort, és az volt a ki-kötésed, hogy kettőre haza érjek. És még nincs 2 óra!” Rózsika dühösen emlékez-tette, hogy ő 2 pohár bor megivását engedélyezte, és érthetően megmondta, hogy 12-kor már otthon legyen az ágyban. Miklós úr megbán-tottan, de mégis engedelme-sen elindult a felesége után. Útközben csak úgy magá-ban motyogva megjegyezte: „Végeredményben semmi szörnyűség nem történt, csak a számok sorrendjét tévesztettem el.“

A Rozsnyói Állami Levéltárarchívumából feldolgozta: Husár L.

A polgármester cáfolta a megtakarítások elértéktelenedését

a száz évvel ezelőtti Rozsnyó

2009. április 21. - az egykori Panoráma moziban a cseh zenész és szövegíró, Dan bárta mutatkozik be a rozsnyói publikumnak. Az Illustratosphere zenekarával 11 koncertet tart Szlovákiá-ban. A turnét április 18-án, Bártfán kezdi és május 1-én Pozsonyban fejezi be. Az Eu-rópa-szerte elismert együt-tes az Új Illusttratosphera Tour 2009 fellépés-sorozat-tal ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját.

2009. május 1. - a nyitrai formáció, a DesmoD a rozsnyói futball-stadionban lép fel. Számítani lehet a Pár dní, Som na tebe závislý, Aby bolo jasné, Po kvapkách, Čierna diera, Zhorí všetko čo mám, Niekto ti to povie skôr než ja, V dolinách és más slágereikre. Elő-zene-karuk a purle rose lesz Štefan Hundžaval -ex Sexit. Hadjuk magunkat meglep-ni, lehet,hogy közös duet is lesz.

2009. június 20. - szintén a rozsnyói futball stadion, ahol ezúttal valóban egye-dülálló vendéget, a rigHt saiD FreD, brit pop együt-test köszönthetjük. Ez a formáció az egész világon

sikert aratott az olyan dala-ival, mint a Im to sexy, Dont talk just kiss, Deeply Dippy, You are My Mate, melyeket nyilván a szlovákiai közön-ségüknek is eljátszanak. Előttük, 20 órakor egy nem kevésbé ismert egyéniség, a magyar legenda, Demjén FerenC és zenekara lép közönség elé.

a koncertekre jegyek elővételben a rozsnyói, rimaszombati, a rőcei ide-genforgalmi információs központokban (tiC) és a colors club Rožňava jegy-pénztárában válthatók. Március 2-től kezdik árulni a jegyeket a Dan Bárta kon-certre. Elővételben 4 euró, az előadás előtt 6 euró. A Right Said Fred koncertre is már ekkortól kezdve vásárol-hatók belépők, elővételben 10 € (301,26 Sk), de ebben az esetben interneten is, a www.ticketportal.sk címen.

A DESMOD koncertjé-re február 19-től március 16-ig lehet a legolcsóbban jegyet venni, csak 5 euróért. Március 17-től április 30-ig elővételben 7 euró,és a kon-cert napján (2009.5.1) 9 euró a belépőjegy ára.

forrás: www.roznava.sk

jön: right said Fred, desmod,demjén Ferenc és dan bárta

Zenei csillagok nálunkAz Elán,Lucia Bílá és Pavol Habera után Rozsnyó városa

újabb kínálattal rukkol elő. Rozsnyó és a környék lakosságát olyan élő koncertekre hívjuk, melyek az utóbbi évek hangulatát idézik fel. A sorrend a következő:Márciustól már évek óta elvá-

laszthatatlan a könyv hónap-ja jelző. Noha az internet és a mobil telefonok világát éljük, a könyv semmit nem vesztett vonzalmából. A könyvhó-nap rozsnyói rendezvényei-ről Iveta Kyselová, a Gömöri Dobšinský Könyvtár igazga-tónője ad tájékoztatást.

kiállítások a könyvtár-ban: Filatélia a művészet-ben, Tichý Kálmán, A régi-ónk fényképeken, Vándorlás az égen – könyvkiállítás a Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából,Mit találtak a könyvekben, Miért így né-zünk ki (délvárosi könyvtár)

Rendezvények:3. 2. – 6. Elsősök ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba (főépület)3. 3. – 4. Szimfonikus mese óvodásoknak (zene és művé-szeti részleg)3. 9. (10,00 óra) - színházi előadás: Csizmás kandúr, az AI I. és II. évfolyam tanulói-nak3. 16. – 17. - Szimfonikusme-se óvodásoknak3.18. - Elsősök ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba (délvárosi könyvtár)Kényelem minden korban – beszélő bibliográfia nyugdí-jasoknakÚt a csillagokhoz – érdekes-ségek a diákok számára

3. 16. - A népmese napja - P.E. Dobšinský emléknap egész SzlovákiábanMesék a gyerekeknek, A csip-ke gyönyörűsége (találkozó egy csipkeverővel)Dobšinský kerestetik. Fel-hívás minden könyvszere-tőhöz: keressék otthon,a nagymamánál,nagyapánál,a szomszédoknál,hogy kinek van Pavol Dobšinskýtól köny-ve. Gyűjtsetek össze minden könyvet és szaladjatok regiszt-ráltatni őket a könyvtárba, ahol ezek alapján díjakat sorsolnak ki. Nagy nap ez, mert a mesék királyát ünnepeljük.3. 20. - Szavacska (délvárosi könyvtár)3. 27. - Szlovák nyelvjárások

a szlovák könyvtárak hete 2009. 3. 23. – 3. 28.Ezen a héten elengedik a bün-tetést azoknak, akik minden ki-kölcsönzött könyvet visszahoz-nak, az új olvasók pedig ingyen beiratkozhatnak.3. 23. (16.30 órától a nyilvá-nosság számára) - Fedezd fel magadnak a világűrt a planetá-riumok nemzetközi napján3. 23. (14.00 óra) - Vándorlás az égbolton - gyerekek szörfö-lési lehetősége3.24. (8.00 órától) - Ezt a könyvet nem felejtem el - A vá-ros személyiségei olvasnak fel a gyerekeknek3. 24. - Mese délelőtt3. 25. - A FÖLD bolygó (érde-kességek az AI számára)3. 26. (16.30 a nyilvánosság számára) - Találkozó Ľubomír Motyčkával, a Cestovateľ fo-lyóirat főszerkesztőjével3. 25. (14.00 óra) - Játszunk könytárosdit (délvárosi könyv-tár)3.27. - Népszerűség a zenei vi-lágban (az AI számára)

Mire készül a gömöri P. dobšinský Könyvtár rozsnyón?

Március állandóan a könyv hónapja

2009. február 7-én Rák Vikivel a főszerepben a kassai Thália Színház nagy sikerrel mutatta be Rozsnyón az Imádok férjhez menni című ze-nés vígjátékot.

fotó

Mar

ek K

oltá

š

Page 5: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

5sport

VsFZ Pohár (férfiak):sP MFk Rožňava–Fk Ruskov 5:0 (3:0);

lok.košice–Rožňava 0:1 (0:0); Rožňava–Fk sokoľany 4:2 (2:0); Rožňava–Fk Turňa 7:0 (2:0), gólok: F. Pollák 2, I. Lorinc 2, Z. Breuer, M. Pollák, D. Kakalejčík.

Barátságos mérkőzések:Rožňava–MFk Revúca 2:1 (1:0), góly: Lorinc,

M. Pollák; MFk košice (dorast)––Rožňava 1:4 (1:1), gólok: M. Gere, J. Figúr, D. Kakalejčík, P.Béreš; Rožňava–Fk sokol Rudná 5:0 (3:0), gólok: I. Lorinc 3, M. Pollák, D. Kakalejčík.

Terem tornák:Az SOU Sp. N.Ves igazgatójának serlegéért:

Rožňava–sp. nová Ves „a“ 2:2, –Fk Poprad 5:4, –Fk steel Moldava 9:1, –sp.nová Ves „B“ 4:3. A torna győztese Sp. Nová Ves „A“ csapa-

ta lett, ugyanannyi ponttal, mint amennyit az SP MFK Rožňavaszerzett. Az SP MFK Rožňava legjobb góllövője Jaroslav Figúr volt.

A XV. Rožňava Cup 2009 terem torna (A városnapok alatt, 2009.1.31-én a kereskedel-mi akadémia törnatermében)

Idősebb tanulók csoportja:Rožňava–MFk Revúca 2:1 a 0:0, szerencs–

sp. n. ves 1:2 a 2:4, Rožňava–szerencs 1:0 a 1:3, sp. nová Ves–MFk Revúca 3:0 a 3:1, szerencs–MFk Revúca 1:2 a 1:2, Rožňava–sp. n. ves 1:0 a 1:2. Tornagyőztes Sp. Nová Ves, megelőzve az SP MFK Rožňavát és az MFK Revúcát. A torna All Stars teamje: kapus – Samuel Cirbus (SP MFK Rožňava), játékosok: Jakub Duch (Sp. Nová Ves, Michal Lenghart (Rožňava), Matej Pilát (Sp. Nová Ves), Tomáš Ivan (MFK Revúca), Ternyik Máté (Szerencs). A győzteseknek a díjakat Mgr. Dušan Pollák és Ing. František Kardoš alpolgármester adták át. dp

A rozsnyói klubot MUDr. Eidi Hakimi alapította meg 1993-ban. Sok minden megváltozott azóta. „2004-ben alakult meg a Taekwondo Hakimi Polgári Társulás, melynek közgyűlése, elnöksége, elnöke és ellenőre van. Én vagyokaz elnök és az edző egy személyben” – árulta el N. Kiššová. Hogy Szlováki-ában a taekwondo jelentősen terjed,ezt az is igazolja,hogy a WTF Taekwondo Szlováki-ai Szövetségébe pozsonyi és trencséni klubbok is jelentkez-tek. „A szövetséget jelenleg 12 klub 550 aktív sportolója alkot-ja. Mivel egyre nagyobb a kon-kurencia, az elért eredményeink-nek ezért egyre inkább örülünk.“

A tavalyi év valóban jól si-került. Kiššová védencei nem csak tavaly,az idén is elnyer-ték a 2008 harmadik legjobb klubja címet. A szlovákiai bajnokságon a szlovák liga négy fordulójában 28 arany-,3 ezüst- és 10 bronz érmet nyer-tek. A poomsae csoportban is megszerezték a 2008 3. leg-jobb csapata címet. „Ezen kívül szerepeltek a horvátországi és a németországi tornán, valamint az olimpiai reménységek CEFTA név alatt Kassán megrendezett nemzetközi tornáján. A tanuló,

kadét és junior kategóriákban Szlovákiából, Csehországból, Olaszországból és Horvátor-szágból 110 versenyző mérte itt össze tudását.“

Hogy a rozsnyóiak Szlová-kia összes klubjai közül a 3. legjobb minősítést nem vélet-lenül kapták,versenyzőink az idei teljesítményükkel is iga-zolják. „Február 14-én,Kassán tartották a szlovák liga első for-dulóját, ahol a harmadik helyen végeztünk, tehát elégedettek vagyunk. A második kört már március 29-én megrendezzük, itt nálunk, a kereskedelmi aka-démián.“

Kiššová edzőnő min-dig azt óhajtotta, hogy sok taekwondosa legyen a klub-juknak. A vágya mostanra beteljesült. „57-en vagyunk a klubban, ebből négy bíró. A tanuló és kadét csoportban vannak a 6-tól 13 éves korig tar-tozóak. Vannak még juniorja-ink és szeniorjaink, akik együtt edzenek. Ide azok tartoznak, akik betöltötték a 14. életévü-ket. A gyermekkategóriát szí-vesen két csoportra osztanám, ha lenne hozzá helységünk. Jobb volna, ha nem kellene együtt lenniük a hatéveseknek a tizennégyévesekkel.“

mindenki számára nyil-vánvaló, hogy a taekwondo fizikailag igényes sport. Valyon anyagi szempontból is ilyen-e?

„Nem olyan borzasztóan. Az edzésekre a gyerekek rendsze-rint egy speciális öltözékben,a bobokban járnak. A mai kor-ban egy jó minőségű bobok-ot már 25 euróért meg lehet venni. A tornákon a verseny-zők egyéb védőfelszerelését és anyagi kiadásait a klub bizto-sítja. Ezúton is köszönöm azok-nak, akik adójuk 2 %-át klu-bunknak adták. A szülőknek is köszönöm,hogy támogatják gyermekeiket. Ami a sport fizi-kai nehézségét illeti, nos két-ségtelen, hogy a taekwondo igényes, dinamikus sport. A technika különböző ütésekből, rúgásokból,védésekből, elug-rásokból és egyebekből áll. Poomsaeval is foglalkozunk. Ez olyan csoportgyakorlat, amikor egy képzeletbeli ellenség ellen küzdünk, fejlesztve a támadó és védekező módszereinket.”

no és, mit vár nora kiššová az új idénytől?

„Prioritása az egészségnek van. Mivel a taekwondo igényes sport, melynél sárülést is lehet szerezni, én azt kívánom,hogy ezek kerüljenek el minket. Végül azt kívánom,hogy a taekwondo szépségét minél több ember is-merje meg, méghozzá minden korosztályból!“ – fejezte be a klub elnöknője.

Tomáš ZAGIBA

Taekwondo Hakimi rožňava – 2008 legsikeresebb ifjúsági csapata

A TAEKWONDOT SZERETIK NÁLUNKHa szóba kerülnek a harcművészetek, közülünk többen

azonnal a karatera vagy a judora gondolnak.Sokan nem is sejtik, hogy Szlovákiában lassan, de biztosan kifejlődött a taekwondo is. Rozsnyón már 16 éve működik a Teekwondo Hakimi Klub. Az alábbiakban Nora Kiššovával, a klub elnöké-vel beszélgetünk.

elismerés: a sport terén végzett soK-

éves munKáértMgr. Ján koVÁČ - hosz-

szú éveken át volt a Rozsnyói Geológ asztalitenisz csapat támasza. Még az édesap-ja, id. Ján Kováč szeretette meg vele ezt a sportot, aki szintén kiemelkedő egyéni-sége volt a rozsnyói asztali-tenisznek. Hosszú éveken át a csapaterőssége volt. A 11 extraligás idény alatt egyi-ke volt azoknak akik járási-,kerületi- és országos szin-ten is sok címet szereztek. A legjelentősebbek közé tar-tozik - négyesben és csapat-ban is - az országos bajnoki cím megszerzése 1975-ben. Tagja volt a csehszlovák if-júsági válogatottnak, részt vett az Európa-bajnokságon is. Aktív játékosi karrierjét a múlt éven fejezte be, a több-szörös Európa-bajnok M. Orlovszkyval és J.Panskýval megszervezett exhibilista fellépésen.

milan mraveC - nagybossányi születésű, de csaknem 30 éve már Rozsnyón él. Balszélsőként, 10-es számmal a Zsolna, Pardubice, a VSS Košice, Vranov és a Lokomotíva Košice csapatában játszott,ahol játékosi pálya-futását be is fejezte. 19 éves korában az akkori CSSZSZK B válogatottjába is bekerült és Spanyolországban részt vett az ifjúsági csapatok nem hivatalos Európa-baj-nokságán. Edzőként tény-kedett Gálszécsen, Rozs-nyón, Krasznahorkaváralján, Dobsinán é sa Kovstavnál. Az edzői tisztség feladása után Rozsnyón a Kereske-delmi Akadémián foglalko-zott az idősebb ifi csapat felkészítésével. Január kö-zepén szép jubileumot – 70. születésnapját ünnepelte.

zoltán Šalamon in memoriam - kis korától kezd-ve futballozott a rozsnyói if-júsági csapatokban. Tényle-ges katonai szolgálata idején a Dukla Banská Bystricában játszott. Visszatérése után a TJ Baník Rožňava hű já-tékosa maradt, ahol 40 éves koráig játszott. Játé-kos karrierjét Kuntapolcán fejezte be, ahol edző is lett. Edzősködött Rozsnyón is, főleg a kapusok segédtréne-reként. Működésének utolsó színhelyei a gem.polomai, krasznahorkaváraljai és hárskúti csapatok voltak. Családja és barátai 2008 utolsó napjaiban vettek tőle

végső búcsút.Július scHWaRZ, a

SAMBED táncklubban, melynek a megalapítója és vezetője, már több, mint 25 éve foglalkozik az ifjúság társastánc tanításával. Ez alatt az időszak alatt már több, mint ezer fiatal került ki ebből a klubból. Ez idő tájt öt csoportban, 6-tól 20 éves korig több, mint 100 gyerek és fiatal dolgozik. Ebben az időszakban a klub tagjai itthon és külföldön – nem csak a versenyeken, hanem csoportként a partner vá-rosokban - számtalanszor képviselték városunkat. A rozsnyói-és a szlovák pohár-versenyek szervezésében 17 éves hagyománnyal ren-delkeznek. Ebben az évben a szlovákiai bajnokságon két kategóriában végeztek a má-sodik helyen, ami azt jelenti, hogy az SZK képviseletében ott lehetnek az olaszországi Bassanoban a táncvilágbaj-nokságon.

2008 legjobb spor-Tolói – FiaTal DiÁ-KoK KategÓriája

adrián angyal - a Pionír utcai alapiskola 7.osztályos tanulója 3 éve taekwondozik. 5 Gup-os, tehát zöld-kék öves versenyző. Jól tud küz-deni, 2008-ban a poomsae synchro szlovák bajnoka lett és megkapta a poomsae legjobb tanulója címet. A B-válogatott tagja a kyurugi-küzdő és a poomsae-csoportgyakorlatok kategóri-ákban. 2008-ban 15 arany-, 1 ezüst-és 3 bronzérmet nyert.

roberta lebovsKá - szintén a Pionír utcai alap-iskola 7.osztályos tanulója. 5 éve taekwondozik, 4 Gup-os,vagyis kéköves. Főleg a poomsae csoportos gya-korlataiban ér el jelentős sikereket. Szlovák váloga-tott a poomsae B kategóri-ában, háromszoros szlovák poomsae-bajnok és először lett országos bajnok pomsae synchro-ban is és válogatott tag lett a B küzdő kategóri-ában. 2008-ban két elisme-résben részesült. Megkapta a poomsae legsikeresebb diákja és a küzdés kadétja cí-met, mert 14 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérmet nyert.

kösZönő leVÉlKlára smreKová - a két-

éves rozsnyói kislány szülei és nagyszülei segítségével a több,mint ezer túrázó egyi-keként megtette a 17 km-es távot a 31. Újévi Ökörhegyi Túra alkalmával.

Kihirdették 2008 legsikeresebb sportolóit

befejezés az előző számból

Ivo Kanala, az ismert rozsnyói fotós ezúttal a HKM 98 jégkorong-mérkőzésen a Rožňava–XAWAX Bardejov összecsapást nézte meg, melynek 2:10 (0:3, 0:1, 2:6) volt a vég-eredménye. A felvételen a mieink: Maroš Hronec és Patrik Molčan lát-ható az ellenfél kapusa, Ľubomírom Vachnan előtt. A harcos kezdés után a vendégek egy könnyű góllal sze-reztek vezetést. A rozsnyói játékosok az ellenfélt a saját harmadukban tudták tartani,de gólra nem futotta.

FuTbAll MérKőzéseK eredMényei

fotó: Ivo Kanala

Page 6: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

6 önkormányzat

a képviselő-testület:

4/2009 tudomásul vesziA korábbi határozatok teljesíté-séről szóló tájékoztatót

5/2009 jóváhagyjaA városi közrend és közbizton-ságról szóló ÁKER változtatását A 2 sz.§ 7. pont, és a 6 sz.§ 1., 2. pont és 3. pont b/ bekezdé-sébenelrendeliA Városi Hivatal jegyzője részé-re Kossuth Lajos képviselő úr javaslatának az átértékelését az ÁKER 6. §-át és 7.§-át illetőenFelelős: jegyzőHatáridő: 2009.06.30.

6/2009 leveszi a napirendrőlA Városi Hivatal szervezeti felépítésének változtatására tett javaslatot

7/2009 jóváhagyjaA főellenőr teljes állású munka-idejét a 2009-2015 megbízatási időszakra

8/2009 kihirdetiRozsnyó város főellenőre meg-választásának napját - az SzNT 369/1990 sz. törvény 18sz.§-a 2 bek. szerint - 2009. március 26-ra

megszabjaa) a főellenőr posztjára jelent-

kező pályázók számára a kötelezően teljesítendő felté-teleket: iskolai végzettség: II. fokú egyetemi végzettség

b) a pályázat tartalma:Kereszt- és vezetéknév, • titulus, születési idő, állandó lakhely, kapcsolattartási adat (e-mail, telefon)A személyes adatok nyilvá-• nosságra hozataláról szóló nyilatkozatA legmagasabb iskolai • végzettségről szóló adat és oklevelének hitelesített fénymásolata, ill. az eddig elvégzett iskolák, iskolázások bizonyítványainak hitelesített fénymásolataSzakmai önéletrajz a mun-• kahelyek és munkabeosztás

megjelölésével3 hónapnál nem régebbi • fedhetettlenségi bizonyítvány

c) a pályázat leadásának határideje: 2009. 03. 12., 15.00 óra

Az időpont megállapításánál a Városi Hivatal iktatójának a pecsétje a mérvadóA pályázat leadásának helye: Rozsnyói Városi Hivatal iktatójameghatározzaA főellenőr megválasztásának a módját: titkos szavazássalelrendeliA Városi Hivatal jegyzője részé-re közzétenni Rozsnyó város főellenőre megválasztásának napját a

Hivatali hirdetőtáblán• A város web-oldalán• Az Infotext oldalain• Rozsnyói lapokban•

Felelős: jegyzőHatáridő: 2009. 1. 27.

9/2009 jóváhagyjaA képviselő-testület üléster-mének felújítását 28 885,69 € összegben (870 147,50 Sk) a

felhalmozási célú kiadásokból (az összeg adóval értendő)

10/2009 tudomásul veszia 3x30 lakásos bértársasházak (Družba V–VII) építési felügye-letére kiírt nyilvános verseny-tárgyalás győztesét a technikai felszereltséget is beleértve.A versenytárgyalás győztese a ER-Staving Kft , melynek pályázott összege 53 110,27 € (1 600 000 Sk)

11/2009 sz. határozat alapjánRozsnyó város tiszteletbeli polgárságot adományoz Nicol J. McCloud és Vit Slováček úr részére

12/2009 sz. határozat alapjánRozsnyó város díját adományoz Gerža Štefan és Varga József úr in memoriam részére

13/2009 nem hagyja jóváŠmidt Zdenka (lakhelye Rozsnyó, Kyjevi u.1) számára a Rozsnyó kataszterében lévő KN 4085/2 sz. parcella eladását,

mely 19 m2 beépített terület

14/2009 leveszi a napirendrőlAvárosi tulajdonú parcel-la eladását érintő ügyiratot (Zimanová Tünde, Ostromek Július)

15/2009 jóváhagyjaRozsnyó kataszterében, a Má-jus 1 .téren lévő, árverés útján értékesítendő alábbi ingatlano-kat:

A KN 449/3 sz. parcellán lévő • 125 sz. épület és telekA KN 449/1 sz. parcellán lévő • 125 sz. épület és telekA KN 453/1 sz. parcellán lévő • 125 sz. épület és telekA KN 453/2 sz. parcellán lévő • 3582 sz. fűtőház épülete és telekA KN 450/3 sz. parcellán lévő • 3646 sz. garázs, a KN 450/4 sz. parcellán lévő 3647 sz. garázs, a KN 450/5 sz. par-cellán lévő 3648 sz. garázs, a KN 450/6 sz. parcellán lévő 3649 sz. garázs, a KN 450/7

A Rozsnyói Városi Önkormányzat 2009.1.26-aiképviselő-testületi ülésén hozott határozatok

Összhangban SZNT 46/1999 sz. hatályos törvényével, mely a korábbi módosításokkal együtt a Szlovák Köztársaság elnökének megválasztásáról és visszahívá-sáról rendelkezik

közlöm,hogy a Szlovák Köztársaság

Nemzeti Tanácsának elnöke a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 2 pontja 89. bekezdése értelmé-ben az SZK SZNT 46/1999 sz. 1.törvény §-sa 2.bekezd. alapján

kihirdettea 2009 január 8-án hozott

1/2009 sz. törvényhatározat sze-rint a Szlovák Köztársaság elnö-kének megválasztását.a választások napját 2009 március 21-re, szombatra tűzte ki.

Ha a Szlovák Köztársaság el-nökjelöltjei közül egy sem szerzi meg a választásra jogosult pol-gárok leadott érvényes szavaza-taik több, mint a felét,a Szlovák Köztársaság elnöki választási időpontja második fordulója nap-jaként 2009 április 4-ét, szomba-tot határozza meg.

a választások időpontja a meghatározott napokon: 7.00 órától 22.00 óráig.

A választási körzetek és vá-lasztási helységek a Szlovák Köztársaság elnökének megvá-lasztására Rozsnyón a követke-zők:

Körzet: 001Helység: Református egyházi iskola, Kozmonautov u. 2A Dovčíkova, Kozmonautov, Krásnohorská, Ružová, Slnečná,

Vitéz kert utcákon lakó polgárokKörzet: 002

Helység: alapiskola j. á. Komenský u. 5A Banícka, Cintorínska, Hornocintorínska, Hrnčiarska, Ján Brocko, Jasná, Juraj Marikovszký, Klobučnícka, Krátka, Kúpeľná, Majerská, Martin Kukučín, Podrákošská, Skalná, Splavná, Strmá, Útulná utcákon lakó polgárok

Körzet: 003Helység: alapiskola j. á. Komenský u. 5A Čučmianska dlhá, J.A. Komenského, Lesná utcákon lakó polgárok

Körzet: 004Helység: alapiskola j. á. Komenský u. 5A Čučmianska, Sama Czabána utcákon lakó polgárok

Körzet: 005Helység: Házasságkötő terem, Hronec akad. u. 9A Hronec akadémikus, az Alej Anton Kiss, Betliarska, Cyrila a Metoda, Janka Kráľa, Kósu–Schoppera, Kvetná, Lipová, Námestie 1. mája, Námestie baníkov, Pod Kalváriou, Šafárikova az 1-es házszámtól a 17-es páratlan számokig (a továbbiakban csak páratlan) és a 2-es házszámtól a 20-ig a párosak(tovább csak páros), Špitálska, Štítnicka a 34-es párosokig és a 62 sz, a 19 nem p. számig, Tichá, Tlačiarenská, Záhradnícka, Zeleného stromu, utcákon lakó polgárok és a Szt. Borbála kórház paciensei (a

válsztási igazolványok szerint)Körzet: 006

Helység: alapiskola, zlatá u. 2A Mierová, Zlatá utcákon lakó polgárok

Körzet: 007Helység: alapiskola, zlatá u. 2A Hviezdoslav, Jarná, Letná, Vajanský utcákon lakó polgárok

Körzet: 008Helység: alapiskola, Pionír u. 1A Budovateľská, Chalupka, Jozef Mikulík, Pionierov, Šípková utcákon lakó polgárok

Körzet: 009Helység: városi hivatal, Šafárik u. 29Az Ernest Róth, Šafárik 19 – –61 páratlan és 22 – 100 páros házszámok alatt, valamint a Malá utcákon lakó polgárok

Körzet: 010Helység: alapiskola, Pionír u. 1A Koloman Tichy, Košická, Páterová, Pavol Dobšinský, Rumunská utcákon lakó polgá-rok

Körzet: 011Helység: alapiskola , Pionír u. 1A 29. augusta, 9. mája, Bočná, Garbiarska, Gemerská, Južná, Kasárenská, Laca Novomeského, Šafárikova a 63 – 133 páratlan és a 102 – 152 páros házszám és aTehelná utcák polgárai

Körzet: 012Helység: Dos – kislakások, jovická u. 66Az Andrej Cházár, Jovická, M.R.

Štefánik, Okružná, Východná, Zoltán Fábry utcákon lakó polgárok

Körzet: 013Helység: inkubátor-ház, zakarpatská u. 19A Kyjevská utca polgárai (az 1, 3, 5, 7 szám alatt lakók kivételével)

Körzet: 014Helység: inkubátor-ház, zakarpatská u. 19Az Edelényi u. 1 – 5 páratlan, 2 – 16 páros és a 46 – 56 páros házszám alatt lakó polgárok

Körzet: 015Helység: alapiskola, zakarpatská u. 24A Zakarpatská utcán lakó polgárok

Körzet: 016Helység: alapiskola, zakarpatská u. 24Az Edelényi u. 18 – 44 páros és a 29 – 31 páratlan, valamint a Kyjevská u. 1, 3, 5, 7 házszám alatt lakó polgárok

Körzet: 017Helység: a vasérc-bányák egykori üzemi klubja , Rožňavská Baňa 166A Rožňavská Baňa, Strelnica utcákon lakók és a Štítnická utcán a 21-es páratlan és a 36 –os páros házszámoktól kezdve (kivéve a 62-es házszámot)

Körzet: 018Helység: nyugdíjas klub, nadabula 176A Nadabula városrészben élő polgárok

A Szlovák Köztársaság elnök választára jogosult választók névsora 2009. február 9-től min-

den munkanapon megtekinthető a Rozsnyói Városi Hivatal föl-szinti ügyfélfogadó irodájában, ahol minden választó polgár ellenőrizheti, hogy szerepel-e a névsorban.

Ha a választók jegyzékében szereplő polgárok személyi ada-tai feltüntetésében hibát észlel-nek, véleményezési eljárás során kérhetik ennek kiegészítését, kijavítását. A polgárok ezt a jo-gukat a Rozsnyói Városi Hivatal ügyfélfogadó irodájának a lakos-ság nyilvántartó részlegén 2009. március 20-ig minden munkana-pon érvényesíthetik.

Azok a választásra jogosult egyének, akik az SZK elnökvá-lasztásának időpontjában nem az állandó lakhelyükön fognak tartózkodni, a választási igazol-vánnyal a Szlovák Köztársaság akármelyik választási körzetében lehetőségük van választani. A választási igazolványt kérésre a Rozsnyói Városi Hivatal ügyfélfo-gadó irodája lakosság nyilvántar-tó részlegén adják ki.

Azok a választásra jogosult személyek, akik a választások alatt a rozsnyói Szt. Borbála-kór-házban tartózkodnak,választói igazolvánnyal választhatnak a kórházban. Azok a polgárok, akiknek az állandó lakhelye az 5.sz. választási körzetben van (ezen a területen van a Szt.Bor-bála-kórház) választási igazol-vány nélkül választhatnak itt.

Rozsnyón, 2009.02.06-ánMUDr. Vladislav Laciak, s. k.

a város polgármestere

KÖZLEMÉNYRozsnyó polgárainak a Szlovák Köztársaság elnökének megválasztásáról

folytatás a 7. oldalon

Page 7: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

7önkormányzat / lakossági hírek

III. 1. aza, Bányászok tere III. 16. aza, Bányászok tereIII. 2. Helios, Szent Borbála kórház III. 17. Kim, Kósa Shopper utcaIII. 3. nona, Bányászok tere III. 18. Helios, Szent Borbála kórházIII. 4. nona, Bányászok tere III. 19. Helios, Szent Borbála kórházIII. 5. eURolekÁReŇ, Tesco áruház III. 20. nona, Bányászok tereIII. 6. eURolekÁReŇ, Tesco áruház III. 21. eURolekÁReŇ, Tesco áruházIII. 7. aza, Bányászok tere III. 22. eURolekÁReŇ, Tesco áruházIII. 8. Kim, Kósa Shopper utca III. 23. nona, Bányászok tereIII. 9. FarmáCia, Safárik utca 17 III. 24. eURolekÁReŇ, Tesco áruházIII. 10. FarmáCia, Safárik utca 17 III. 25. eURolekÁReŇ, Tesco áruházIII. 11. poli-pHarma, Ispotály u. 2 III. 26. FarmáCia, Safárik utca 17III. 12. poli-pHarma, Ispotály u. 2 III. 27. FarmáCia, Safárik utca 17III. 13. aza, Bányászok tere III. 28. nona, Bányászok tereIII. 14. Helios, Szent Borbála kórház III. 29. nona, Bányászok tereIII. 15. Helios, Szent Borbála kórház III. 30. poli-pHarma, Ispotály u. 2

III. 31. poli-pHarma, Ispotály u. 2

rozsnyÓi gyÓgyszertári ügyeleteK - 2009 Március

rozsnyÓi lapoK - Rozsnyó Város Önkormányzatának havilapja, kiadó: Rozsnyói Városi Hivatal, Šafárik u. 29., 048 01 Rožňava, www.roznava.sk. szerkesztő bizottság: Štefan Gerža - elnök, e-mail: [email protected] ta-gok: MUDr. Vladislav Laciak, Ing. Iveta Gresa, Ladislav Dávid, PhDr. Katarína Čižmáriková, Tomáš Zagiba. Főszerkesztő: PhDr. Katarína Čižmáriková. Regisztráció: SZK Kulturális Minisztériuma - EV 2428/08. nyomda: ROVEN Kft., Roszno.KeresKeDelmi Forgalomba nem HozHatÓ!

ROZSNYÓILAPOK

Ján Sliva és Monika KacsmárováöröKre elTáVozTAK

Jozef Pitko, 84jános vertetics, 70

Petronela Wagnerová, 89Pavlina Hajčiová, 81juliana icsová, 89

Júlia Fazekašová, 70barbora szabadošová, 77

erika oravcová, 53peter nezbeda, 60

alžbeta kelemenová, 78Rudolf ondrej Tököly, 82

zoltán vastag, 53cecília Bérešová, 92eduard Kolesár, 66emília szoyková, 91

eva vrátna, 77Júlia Filová, 91

Kimondták az igent

2009 márCius

2009.3.3 9.30 és 11.00 óraSpišské divadlo, Sp.N.VesMiroslav Kasprzyka CsoDálatos KannaMese Kvetka tündérről és a kedves manókról, akik megmentik a rétet a rossz bogáncsoktól. Az előadás 2 éven felüli gyerekeknek való.Rendező: Miroslav Kasprzyk m. v., díszlet: Henrieta Bratová m. v., zene: Andrej Kalinka m. v., segédrende-ző: Albín Medúzszervezett előadás

2009.3.4. 9.30 és 11.00 óraSpišské divadlo, Sp.N.VesMiroslav Kasprzyk a CsoDálatos Kannaszervezett előadás

2009.3.7. 15. 00 óra (szom-bat)STARÉ DIVADLO NITRAJán Drdaaz elFelejtett örDögjegyár: 1,50 €/45,19 sk

2009.3.8. 18.00 óra (vasár-nap)DIVADLO J. G.TAJOVSKÉHO ZVOLENGeorges Feydeau a női sZaBó

bolondos francia komédiajegyár: 5 €/ 150,63 sk

2009.3.9. 10.00 óraTatiana Masníková, Pavol Dobšinskýaz agyaFúrt Csizmás KanDúrA mesebeli kandúr véletlenül a szegény Gyurkóhoz kerül. Ki gondolta volna, hogy a pöttömnyi állatka ilyen nagyra nő és emberi hangon beszélő agyafúrt Kandúr lesz belőle,aki tud táncolni, énekelni, bárkit megnevettetni és szórakoztatni.Az előadás a rozsnyói Gömöri Könyvtárral közösen készül.szervezett előadás 2009.3.16 19.00 óra(experimentális terem)Tatiana Masníkovászemrebbenés nélKüldráma a kornak az ember tudatára kifejtett nyomásgya-korlási játékairól.Színpadra állítva az SZK Kul-turális minisztériuma anyagi támogatásával.

jegyárak: 2,70 €/ 81,30 sk; diákok: 1,50/ 46 skjegyek korlátozott szám-ban!

28. 3. 2009.3.28. 19.00 óra sZloVÁkiai ősBeMUTeTó!(experimentális terem)Vasilij Sigarev: gupKatragikomédiaA Gupka egy kis akváriumi hal, mely bárhol képes élni, még a kanálisban is. A mi kü-lönleges hősnőnket,Tamarát is „Gupkának” hívják. De csakaddig,míg az egy szobás lakásban meg nem jelenik egy férfi – Pasa,hogy lelep-lezze Gupka sorsában mi a tragikus és mi a komikus.jegyek korlátozott szám-ban!

előkÉsZÜleTBen:2009. május 30. (esztrád terem)Koncert I.M.T SMILElive koncert

a MŰsoRVÁlToZTaTÁs jogát FenntartjuK!

Az AcTores szÍnHáz MŰsorA

• • • 2 • • •

sz. parcellán lévő 3650 sz. garázsA KN 450/8 sz., KN 453/3 sz., • KN 2338/5 sz., KN 2338/4 sz. parcellákon lévő telkek

Az eladásra kínált ingatlanok ki-kiáltási ára az ingatlanszakértői becslés alapján lesz meghatá-rozva, a kazánház-technológiák könyvelési értékével növelveelrendeliA Városi Hivatal jegyzője részére árverési hirdetmény kidolgozásátFelelős: jegyzőHatáridő: a határozat elfogadá-sától számított 20 nap

16/2009 jóváhagyjaA 115/2008 sz. határozat megváltoztatását az alábbiak szerint:A képviselő-testület tudomásul veszi az árverés útján értékesí-tendő ingatlanok eredményte-lenségéről szóló tájékoztatótjóváhagyjaAz alábbi ingatlanok értékesíté-sét nyilvános versenytárgyalás útján 277 000 € (8 344 902 Sk) nem alacsonyabb ajánlattétel-nél:

KN-C 4101/1 sz. parcellán • lévő a 3001 sz. telekköny-vi tulajdonlapon jegyzett 7 264 m2 terjedelmű beépített területKN-C 4101/98 sz. parcellán • lévő a 3001 sz. telekkönyvi tulajdonlapon jegyzett 276 m2 terjedelmű beépített területKN-C 4101/81 sz. parcellán • lévő a 4277 sz. telekkönyvi tulajdonlapon jegyzett 784 m2 terjedelmű beépített terület ¼ részétKN-C 4101/80 sz. parcellán • lévő a 4277 sz. telekköny-vi tulajdonlapon jegyzett 1 913 m2 terjedelmű beépített terület ¼ részét

elrendeliA Városi Hivatal jegyzője részé-re nyilvános versenytárgyalás kihirdetésétFelelős: jegyzőHatáridő: a határozat elfogadá-sától számított 30 nap

17/2009 jóváhagyjaA 310/2008 sz. határozat (városi ingatlan eladása az ISCON Kft részére) következő változtatását:A KN 2909/2 sz. beépített 4 149 m2 területű parcella és a következő mondat kihagyása a határozatból, a telekhatár min. 25 m-re lesz a Vilka épületétől.A határozat többi része válto-zatlan marad.elrendeliA Városi Hivatal jegyzője részére adásvételi szerződés kidolgozásátFelelős: jegyzőHatáridő: a határozat elfogadá-sától számított 20 nap

18/2009 leveszi a napirendről

Az alábbi ügyiratot: ingatlan eladása MUDr. Sakal Slavomír és neje részére

19/2009 megállapítjaHogy nincs ok a 285/2008 sz. határozat megváltoztatására, mellyel Fejes Krisztián részére városi ingatlan eladását hagyott jóvá a KT,Ajánlja a Rózsa utcai lakosok tárgyaljanak az ingatlanok meg-vétele végett az új tulajdonossal

20/2009 tudomásul vesziA 2009. 3. 21-én (II. forduló 2009. 4. 4.) tartandó államfő választás szervezésével és technikai előkészületek biztosí-tásával kapcsolatos tájékoztatót

21/2009 tudomásul vesziAz Általános és belső igazga-tási osztálynak az Anyakönyvi hivatalában végzett, az iratok és aláírások hitelesítésének módjára szakosodott állami ellenőrzésről szóló tájékoztatót

22/2009 tudomásul veszi A városi adókkal- és illetékek-kel kapcsolatos követelések be-hajtásának eredményességére irányuló ellenőrzés eredménye-iről szóló tájékoztatótelrendeli A városi hivatal jegyzője részé-re szabályzat kidolgozását az adók és illetékek behajtásának eredményessége végettFelelős: jegyzőHatáridő: 2009. február végéig

23/2009 tudomásul vesziAz ügyirat kezelési szabályzat betartására irányuló ellenőrzés kiértékelésételrendeliA Városi Hivatal jegyzője részé-re intézkedések bevezetését az ügyirat kezelési szabályzat betartásáraFelelős: jegyzőHatáridő: 2009. február végéig

24/2009 tudomásul vesziA 2008-as évben beérkezett panaszok és petíciók rendezé-séről szóló tájékoztatót

25/2009 tudomásul vesziA Személyes adatok védelmé-ről szóló 428/2002 sz. törvény betartásának ellenőrzéséről szóló tájékoztatótelrendeliA Városi Hivatal jegyzője részé-re intézkedések bevezetését a felmutatott hiányosságok hely-rehozására, a 2 pont kivételévelFelelős: jegyzőHatáridő: a határozat elfoga-dásától számított 30 nap

26/2009 tudomásul vesziA főellenőr által a 2008-as évben végzett ellenőrzésekről szóló tájékoztatót

MUDr. Vladislav Laciak Rozsnyó város polgármestere

A Rozsnyói Városi Önkormányzat 2009.1.26-aiképviselő-testületi ülésén hozott határozatok

folytatás az 6.oldalról

Page 8: Dan bárta Csehország, Desmod nyitra, Demjén LAPOK...Ferenc magyarország, right side Fred nagy-britannia - ilyen köny-nyűzenei csemegét ígér az elkövetkező hóna-pokban a

8 szórakozás

AZ MKP Rozsnyói Alapszervezete a Csema-dok Területi Választmányával karöltve immár ötödik alka-lommal rendezte meg az MKP bálját, ami iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. A szervezőknek fejtörést okozo-tt a 220 bálozó kényelmes el-helyezése, de sikerrel jártak. A bál azért is más volt, mint korábban, mert az idén Bálint-napon, vagyis a Szerelmesek Napján rendezték meg. Figy-elmességként a bálozó hölgy-ek már az érkezéskor vörös rózsát kaptak, valamint egy mézeskalács szívet a Valen-tín-napra emlékeztető felirat-tal: „mert együtt könnyebb”.

A bál neves személyiségei közül megemlíthetjük Váradi Lajost, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségének I. követét, Simon Zsolt par-lamenti képviselőt, Pálffy Is-tvánt, a Magyar Televízió ve-zető szerkesztőjét, Budapest

V. ker. Belváros-Lipótváros küldöttségét, Tamás Erzsé-bet és Slovák Gyula kerületi képviselőket és nem utolsó sorban önkormányzati képvi-selőinket: Szabados Erikát, Laco Árpádot,Dávid Lászlót, Katarína Kopeckát és Kardos Ferencet.

A bál hangulatát a Sam-bed táncformáció műsora és a Búzavirág néptánccsoport fellépése fokozta, melynek tagjai a vendégeket is táncba vitték. Pálffy István a Konyha kultúra kalauz – Szlovákia c. könyvét dedikálta. Az Eger-környéki borokból kóstolóval egybekötött felejthetetlen borbemutatót tartott Szegedi Barnabás borász. Legnagy-obb sikere a jégbornak volt. A reggelig tartó bál jó han-gulatáról a Misi Bandzene-kar,valamint a Radics Mihály prímás vezette cigányzenekar gondoskodott. A Három Róz-sa Étterem vezetője, Legnár

Péter mindezt még fokozni tudta az olyan étkekkel, mint a szarvasgombával fűszere-zett hízott libamáj,vagy a pa-rajkrémmel töltött sertéskaraj, a hajnali órákban pedig a ho-már és más ételkülönlegessé-gek. A bál rendezői Horváth Józsefnek, a pozsonyi Fellini Étterem mesterszakácsának is köszönetet mondanak, aki segített a menü- és a gála-vacsora összeállításában és elkészítésében. Természete-sen nem hiányzott a bálról a tombola sem ,és a bálkirálynőt is megválasztották, aki nem csak a koronának örülhet,ha-nem annak az 1 hetes teljes ellátású balatoni üdülésnek is, amit Budapest V. kerüle-téből a Belváros-Lipótváros önkormányzata ajánlott fel.

Legnár Péter, az MKP elnöke ezúton is köszöni azoknak a segítségét, akik odaadásukkal emelték a bál színvonalát.

Remek MKP-bál Rozsnyón

fotó

: Bol

lo P

eter