23
Érkezett : 2011  DEC 1 3 ORSZÁGGY LÉSI KÉPVISEL i önálló indítvány 2011. évi  . törvény a fiatalkorúak dohányzásának v isszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelmér l Az Országgys  els sorban annak érdekében, hogy Magyarországon minél kevesebb fiatalkor ú dohányozzon, mely kiemelt közegészségügyi cél eléréséhez az els lépés a dohánytermékek széleskörkiskereskedelmi beszerezhetségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása ; - annak érdekében, hogy a dohány zásnak a fiatalkorúak körében történ visszaszorításával közép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapota is jelent s mértékben javuljon ; - annak érdekében, hogy a fiatalkorúak fokozottabb védelmét hivatott cél eléréséhez szükséges lépéseket az állam a leghatékonyabban végre tudja hajtani ; - továbbá annak érdekében, hogy a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszer és kielégít, a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen ; a kiskereskedelmi tevékenység megfeleljen a hatályos európai közösségi jogszabályokna k az Országgylés a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tételér l és az annak gyakorlásával kapcsolatos feladatokról, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedele m megel zésér l, visszaszorításáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenysé g ellenrzésér l, és az e tevékenységekbl származó bevételek közcélra fordításáról a következtörvényt alkotja  I . fejeze t Általános és értelmez rendelkezése k 1 . c ím Alapvetrendelkezése k 1. § (1) D hánytermékek kiskereskedelme Magy arországon kizárólag e törvény rendelkezéseine k betartásával folytatható  (2) A dohánytermék-kiskereskedelem folytatásakor mindenkor arra kell törekedni, hog y dohánytermék értékesítése a fiatalkorúak el l elzárt módon történjék, illetve dohánytermék a fiatalkorúak számára ne legyen hozzáférhet . 2. § Dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon kizárólagosan az állam hatáskörébe utal t tevékenység, melynek gyakorlását az állam a koncesszióról szóló 1991 . évi XVI. törvény ( a továbbiakban : „Ktv. ), és e törvény rendelkezéseinek megfelel en megkötött koncesszió s szerz déssel meghatározott id re átengedheti  

Dohány kisker

Embed Size (px)

Citation preview

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 1/23

 

Érkezett : 2011 'DEC 1 3

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐKépviselő i önálló indítvány

2011. évi . . . . törvény

a fiatalkorúak dohányzásának v isszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelmér ő l

Az Országgyű lés- elssorban annak érdekében, hogy Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú

dohányozzon, mely kiemelt közegészségügyi cél eléréséhez az első lépés a dohánytermékekszéleskörű kiskereskedelmi beszerezhető

ségének, illetve a dohánytermékek megjelenésénekkorlátok közé szorítása ;

- annak érdekében, hogy a dohány zásnak a fiatalkorúak körében történ ő visszaszorításávalközép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapota is jelent ő s

mértékben javuljon ;

- annak érdekében, hogy a fiatalkorúak fokozottabb védelmét hivatott cél eléréséhe zszükséges lépéseket az állam a leghatékonyabban végre tudja hajtani ;

- továbbá annak érdekében, hogy a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszer ű

és kielégítő , a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen ; akiskereskedelmi tevékenység m egfeleljen a hatályos európai közösségi jogszabályokna kaz Országgyű lés a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tételér ő l és az annakgyakorlásával kapcsolatos feladatokról, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedele m

megel ő zésér ő l, visszaszorításáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenysé gellenő rzésérő l, és az e tevékenységekbő l származó bevételek közcélra fordításáról a következ ő

törvényt alkotja :

I . fejezet

Általános és értelmez ő rendelkezése k

1 . c ímAlapvető rendelkezése k

1. § (1) D ohánytermékek kiskereskedelme Magy arországon kizárólag e törvény rendelkezéseine kbetartásával folytatható .

(2) A dohánytermék-kiskereskedelem folytatásakor mindenkor arra kell törekedni, hog ydohánytermék értékesítése a fiatalkorúak el ő l elzárt módon történjék, illetve dohánytermék afiatalkorúak szám ára ne legyen hozzáférhet ő .

2. § Dohán ytermékek kiskereskedelme Magyarországon kizárólagosan az állam hatáskörébe utal ttevékenység, melynek gyakorlását az állam a koncesszióról szóló 1991 . évi XVI. törvény (atovábbiakban : „Ktv."), és e törvény rendelkezéseinek megfelel ően megkötött koncesszió s

szerz ő déssel meghatározott id ő re átengedheti .

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 2/23

 

2 . c ímÉrtelmez ő rendelkezése k

3 . § E törvény alkalmazásában1. dohánytermék(ek) : cigaretta, szivar, szivarka, pipadohány és más fogyasztási dohány, vagy

egyéb, külön jogszabály szerint dohányzásra szánt, dohány alapanyagú termék ;2. dohányterméket kiegészítő termék : olyan áru, amely a dohánytermék fogyasztását közvetle nmódon el ő segítik, így különösen c igarettahüvely, cigarettapapír, gyújtóeszköz, pipa, dohánylevél -töltő ;

3. dohánytermékek kiskereskedelme (a továbbiakban: dohánytermék-kiskereskedelem) : üzletszerűgazdasági tevékenység keretében dohánytermék forgalmazása, értékesítése és az ezzel közvetlenü l

összefüggő szolgáltatások nyújtása a fogyasztók részére, ideértve a vendéglátást is ; ide nem értv eugyanakkor a dohánytermék gyártója, importálója, illetve a jövedéki adóról és a jövedék i

termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003 . évi CXXVII . törvény (atovábbiakban : Jöt.) szerint meghatározott jövedéki engedélyes kereskedő , továbbá adohánytermék-kiskeresked ő közötti szerző déses jogviszonyokat ;

4. dohánytermék-kiskereskedő : az a jogosult, aki koncessziós szerző dés alapján a dohányterméke k

kiskereskedelmét e törvény rendelkezéseinek megfelelő en végezheti ;

5. elkülönített hely : az üzletben fenntartott olyan, térben leválasztott helyiségrész, amely adohányterméknek az üzletben kötött egyéb jogügyletekt ő l elkülönített m ódon történő értékesítésé tteszi lehető vé úgy, hogy a dohánytermék az üzletben megforduló fiatalkorú számára sem adohánytermék fogyasztó számára történ ő értékesítésekor, sem azt megel ő z ő en, illetve az követő enne legyen látható ;

6.fiatalkorú : minden természetes személy, aki a 18 . életévét nem töltötte be ;

7. fogyasztó : minden term észetes személy, függetlenül attól, hogy saját, vagy m ás nevében jár el ,

illetve más természetes, vagy jogi személyt, vagy jogi személyiség nélküli szervezetet képvisel ;

8. dohánybolt: olyan, négy fallal körülvett, nem mozgó (és részekre bontás nélkül nem i smozgatható) üzlethelyiség, amelyben kizárólag dohányterm ék, illetve dohányterméket kiegészít őtermék, vagy jogszabály által meghatározott termék forgalmazh ató, és amely üzlethelyiség küls ő

felületére tekintve do hánytermék nem látható, c sak az üzlethelyiségbe belépve ;

9. üzlet : kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önáll órendeltetési egységet képez ő épületrész, helyiség, ideértve az első dlegesen raktározás, tároláscélját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenysége tfolytatnak .

II . fejezet

A dohány termék-kiskereskedelemmel kapcsolatos alapvető állami feladato k

1 . c ímA miniszter jogai és feladata i

4 . § (1) A költségvetési és adóügyekért felelő s miniszter (a továbbiakban: miniszter) ellátja adohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység szervezésének szakmai irányítását, melynek sorá nmindenkor – e törvény alapvet ő céljának – a fiatalkorúak védelmének els ő dlegessége alapján kel l

tevékenykednie .

(2) A dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására a miniszter kizárólago s

állami tulajdonban lévő zártkörű en mű ködő részvénytársaságot alapíthat, melynek részvényeforgalomképtelen .

2

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 3/23

 

5 . § Az állam nevében a dohánytermék-kiskereskedelem átengedésér ő l szóló pályázat kiírására ,

elbírálására, továbbá a konc essziós szerz ő dés megkötésére a miniszter jogosult .

2 . c í mA nyilvános pályáza t

6 . § (1) A z állam a dohánytermék-kiskereskedelem átengedésére nyilvános pályázatot ír ki .

(2) A pályázatokat úgy kell kiírni, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység minde nmagyarországi településen folytatható legyen azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedelm i

tevékenységet olyan településen, ahol az állandó lakosok száma aa)kétezer fő t nem haladja meg, legfeljebb egy ,

b)kétezer fő t meghaladja, minden kétezer fő lakos után legfeljebb eg yjogosult végezhesse .

(3) A fentiekt ő l eltér ő en, ha egy város — e törvény elfogadásának napján — kerülettel i s

rendelkezik, úgy a (2) bekezdés alkalmazásakor településen a város kerületét kell érteni .

(4) Minden egyes dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére külön nyilváno s

pályázatot kell kiírni .

7. § (I) A dohánytermék-kiskereskedelmi koncesszió nyilvános pályázatára a Ktv-ben el ő írtszabályokat az e törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni .

(2) A nyilvános pályázati felhívást legalább két országos napilapban, illetve a pályázat szerint itelepülésre illetékes m egyei (fő városi) kormányhivatal honlapján is m eg kell hirdetni a pályázato kbenyújtására nyitva álló id ő tartam kezd ő napját legalább hatvan nappal m egel őző en .

(3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell a pályázat elbírálásának szempontjait, melynek során aszempontok között érvényt kell szerezni annak a követelménynek is, hogy el őnyben kellrészesíteni azt a pályázót, ak i

a) csökkent munkaképesség ű ,

b) legalább 3 hónapja igazoltan m unkanélküli ,

c) szülési szabadságról vagy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélkül i

szabadságról munkába visszatérni kívánó ,

d) a fenti a)-c ) pontokban írtaknak megfelel ő személyt foglalkoztat, vagy ilyen személlyel tagság i

jogviszonyban áll .

(4) A pályázatot úgy kell kiírni, hogy a koncesszió átengedésének id ő tartama legalább húsz,

legfeljebb harminc év legyen . A miniszter a dohánytermék-kiskeresked ő kérelmére, különpályázat kiírása nélkül a koncessziós szerződést egy alkalommal – eredeti id ő tartamánaklegfeljebb felével — m eghosszabbíthatja .

(5) A p ályázat alapján elnyert koncesszió földrajzi-közigazgatási egysége mindenkor megegyezi kaz adott település közigazgatási határai által behatárolt területtel ; a 6 . § (3) bekezdés esetében akerület közigazgatási határai által behatárolt területtel . A koncessziós tevékenység eze nközigazgatási egységen belül – e törvény és az egyéb jogszabályok által lehet ővé tett módon –bárhol folytatható .

(6) A pályázati kiírásnak mindenképpen tartalmaznia kell továbbá ,

a) a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlásához szükséges gazdaság ikövetelményeket, jogi, személyi és tárgyi feltételeket,

3

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 4/23

 

b) a dohánytermék- kiskereskedelmi tevékenységgel összefügg ő azon tevékenységek felsorolását ,

amelyek a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység m ellett gyakorolhatók ,

c) a pályázat benyújtásának határidejét és helyét ,

d) a kiíró által szükségesnek ítélt minden további követelményt, szempontot és informác iót .

8. § (1) A miniszter a pályázat nyertesével köti meg a koncessziós szerz ődést a pályázateredményének kihirdetését követ ő 30 napon belül .

(2) A koncessziós díj összegérő l, megfizetésének módjáról, illető leg az ellentételezésrő l akoncessziós szerző désben rendelkezni kell . A koncessziós díjat évente két részletben (a tárgyéváprilis 1 . és október 1 . napjáig) meg kell fizetni, annak éves összege — az el őző évben fizetend ő

összeghez képest — minimum a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott fogyasztói -áremelkedés m értékével változik .

(3) Egy személlyel egy id ő pontban legfeljebb kilenc megkötött koncessziós szerz ő dés lehethatályban .

9 . § (1) A koncessziós szerz ődés lejártát megel őző 6 hónappal a dohánytermék-kiskereskedelm i

jogosultságra vonatkozó új pályázatot ki kell írni .

(2) Ha a koncessziós szerződés az (1) bekezdésben foglaltaktól eltér ő en szűnt meg, abban azesetben az új pályázatot a ko ncessziós szerz ő dés megszűnését követő 45 napon belül ki kell írni .

10 . § (1) Ha a nyilvános pályázat eredménytelen lesz, abban az esetben a dohányterméke kkiskereskedelmére vonatkozó jogosultságot az állam, az általa alapított zártkör űen műkö dő

részvénytársaság útján akként is gyakorolhatja az új, eredményes pályázat alapján megkötend ő

koncessziós szerző dés aláírásáig, hogy az ellátást saját maga vagy az általa — a hatályo s

jogszabályoknak megfelel ő en kiválasztott — szolgáltató útján biztosítja .

(2) A pályázat eredménytelensége esetén legkésőbb az eredménytelenség kihirdetését követ ő 6

hónapon belül új pályázatot kell kiírni és annak eredményér ő l a határid ő n belül határozni is kell .

11 . § A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos pályázati eljárásra vonatkoz ó

— törvényben nem szabályozott — részletes szabályokat külön jogszabály állapítja meg .

III. fejezet

A dohánytermék-kiskereskedelem folytatása

1 . c ímA dohánytermékek értékesítési hely e

12 § (1 ) Ha e törvény kivételt nem tesz, dohánytermék- kiskereskedelem kizárólag dohányboltba nfolytatható .

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő en dohánytermék-kiskereskedelem más üzletben i s

folytatható ,

a) ha a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet az állam az e törvény 10 . § (1 )bekezdésében foglalt esetben maga gyakorolja, vag yb) az olyan településen, amelyen az állandó lakosok száma a kétezer f ő t nem haladja me gfeltéve, hogy az üzlet egyébként megfelel a dohánytermékek értékesítésére vonatkozó egyébjogszabályi el ő írásoknak .

4

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 5/23

 

13 § (1) A dohánybolt küls ő felületén mindössze a következ ő ket lehet és kell jól láthatóanmegjeleníteni :

a) „Dohánybo lt” felirat ;

b) olyan kör alakú jelzés, melynek átmérő je legalább 40 centiméter, és amelyen fehér alapo nfekete nyom tatással megjelenítésre kerül a következ ő szám : „18”, azzal, hogy a kör alakú jelzé s

küls ő kerületén legalább egy 4 cm vastagságú külső , piros gyű r ű látszik (a továbbiakban : „köralakú jelzés") ;

c) a dohánybolt nyitva tartására és üzemeltető

jére vonatkozó, jogszabályban meghatározottadatok .

(2) A dohánybolt külső felületén semmilyen olyan kép, látvány nem jeleníthet ő meg, amelydohánytea piékre, dohányzásra utal .

(3) Abban az esetben, ha a dohánytermék-kiskereskedelmet e törvény a dohánybolton kívül i slehet ő vé teszi, úgy az ilyen üzletben a dohánytermékek értékesítését csak elkülönített helyen lehe tfolytatni . Ilyen esetben a 13 . § (1) a) és b) pontjaiban el ő írtakat az elkülönített helyen kell jólláthatóan megjeleníteni .

2 . c ím

A dohánytermék-kiskereskedelemre v aló jogosultság

14 . § (I) Dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet az Európai Unió területén székhellye l

rendelkez ő egyéni vállalkozó, közkereseti társaság vagy betéti társaság folytathat .

(2) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához a dohánytermékek jövedék iügyében hatáskörrel rendelkez ő illetékes hatóság (a továbbiakban: vámhatóság) engedélyeszükséges .

(3) A vámhatóság az engedélyt annak adja ki, aki a jogszabályban meghatározott feltételekne kmegfelel és így a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység biztonságos, szakszerűlebonyolításához szükséges szem élyi, tárgyi és gazdasági feltételekkel rendelkezik, továbbá — a

10 . §-ban foglaltak kivételével — az e törvény II . fejezetében írt nyilvános koncessziós pályázato nő t a kiíró nyertesnek nyilvánította .

(4) D ohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet 18 éven aluli személy nem folytathat .

(5) Nem adható m eg az engedély, haa) a kérelem benyújtását megel ő ző 5 éven belül a kérelmez ő vel szemben az illetékes hatóságjogerő sen 1 millió forintot meghaladó vám- vagy adóbírságot vagy 500 ezer forintot meghalad ó

mulasztási bírságot szabott ki ,

b) a kérelem benyújtását megel ő z ő 1 éven belül a kérelmez ő nek 30 napon túli lejáratúköztartozása va gy a dótartozása van, illetve ilyen köztartozása va gy adó tartozása volt ,

c) a kérelmező a jogszabályban m eghatározott feltételeknek nem felel meg .

(6) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó engedély kizárólag azengedélyben meghatározott jogosultra, az ott meghatározott idő tartamra, az abban foglal tfeltételekkel és az engedélyben meghatározott dohányboltra vagy üzletre (elkülönített helyre )vonatkozik. Az engedély — ha a törvény másként nem rendelkezik — másra át nem ruházható . Haaz engedély jogosultja a dohánytermékek értékesítésére munkavállalót (megbízottat) alkalmaz ,

akkor biztosítania kell és felel azért, hogy a munkavállaló (megbízott) az engedélybe nfoglaltaknak megfelel ő en jár el .

5

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 6/23

 

(7) Az engedély jogosultja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység körébe tartozó, azengedély kiadásánál figyelembe vett tény, vagy körülmény változásáról a vámhatóságot tizenö tnapon belül köteles értesíteni .

(8) Ha a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet egyéni vállalkozó végzi, úgy annakörököse, erre irányuló igénye esetén – feltéve, hogy a jogszabályban írt egyéb feltételekne kmegfelel, és maga is egyéni vállalkozói tevékenységet folytat, illetve az erre irányuló kérelmé tbenyújtotta – a konc essziós szerző désbő l eredő

jogok gyakorlására és kötelezettségek teljesítésér ejogosulttá, illetve kötelezetté válik . Több örökös esetén további feltétel, hogy az örökösök a jogo kgyakorlásáról és a kötelezettségek teljesítésérő l elő zetes írásbeli megállapodást kössenek, és azállam felé a kötelezettségek teljesítésére egyetemleges felel ő sséget vállaljanak . A tevékenységfolytatására vonatkozó igényt az egyéni vállalkozó halálát követ ő 30 napon belül be kell jelenten ia vám hatósághoz, mely esetben a koncessziós szerz ő dés hatálya fennmarad .

15 . § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság megsz űnik, és új koncessziós pályázatotkell kiírni :

a) a koncessziós szerz ő dés megszű nésével ,

b) ha e törvény másként nem rendelkezik, az egyéni vállalkozó halálát követ ő 30 nap elteltével ;c) a betéti társaság, vagy közkereseti társaság jogutód nélküli megsz ű nésével ;

d) ha a koncessziós szerző

dés aláírása a pályázat nyertesének felróható okból a pályáza teredményhirdetését követ ő legkésőbb 90 nap on belül nem történik meg ;

e) ha a koncesszió jogosultja nem kezdi meg tevékenységét a koncessziós szerző dés aláírásátó l

számított hat hónapon belül .

(2) Ha a vámhatóság a dohánytermék-kiskereskedelmi engedélyt vísszavonja, az csak akko rszünteti meg a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságot, ha a koncesszió jogosultja avisszavonásról szóló határozat jogerő re emelkedését követ ő hat hónapon belül nem kap újabbvámhatósági engedélyt .

3 . c í mA dohánytermékek értékesítési módja

16 . § (1) A dohánytermék-kiskereskedő a fogyasztó kérdésére köteles a dohányzá s ártalmairól a zalapvet ő tényekre vonatko zó felvilágosítást adni .

(2) A dohánytermék-kiskeresked ő köteles a külön jogszabályban írt nyilvántartás-vezetés i

kötelezettségének eleget tenni .

(3) A dohánytermék-kiskeresked ő a dohánytermék gyártójától, importálójától, vagy a Jöt-benmeghatározott bejegyzett kereskedő t ő l közvetve vagy közvetlenül ajándékot, ne mdohánytermékre vonatkozó árengedményt, kedvezményt, vagy egyébként más juttatást ne mfogadhat el, ide nem értve a szokásos kereskedelmi árrés biztosítását a dohánytermék -kiskeresked ő részére .

(4) A dohánytermék-kiskereskedő a dohánytermék gyártójával, importálójával vagy a Jöt-benmeghatározott bejegyzett kereskedővel kizárólagos értékesítési szerző dést az adott gyártó ,

importáló vagy a Jöt-ben meghatározott bejegyzett keresked ő termékeinek forgalmazására ne mköthet és olyan helyzetet sem terem thet, amely a dohánytermék értékesítési helyén egyes gyártók ,

importálók, vagy a Jöt-ben meghatározott bejegyzett keresked ő k termékeinek értékesítését – atöbbi piaci szerepl ő rovására súlyosan hátrányosan – lényeges m értékben el őnyben részesíti .

6

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 7/23

 

(5) A dohánytermék gyártója, importálója vagy a Jöt-ben meghatározott jövedéki engedélye skereskedő köteles a dohánytermék-kiskereskedő k számára általános szerz ő dési feltételeketbiztosítani a dohánytermékek beszerzésére (megvásárlására), mely szerz ő déses feltételeketmindenkor hatályos állapotukban a vámhatóságnál egy példányban letétbe kell helyezni . Azáltalános szerz ő dési feltételek változását megel ő z ő legalább 30 nappal a v ámhatóságot írásban, azúj egységes szerkezet ű általános szerz ő dési feltételek megküldésével értesíteni kell . Az általáno sszerz ő dési feltételeknek az ügyletkötéshez szükséges minden lényeges kérdésr ő l rendelkezniükkell .

(6) A dohánytermék-kiskeresked ő köteles a dohányboltban, illetve az elkülönített helyen aMagy arország területén gyártott dohánytermékeket készleten tartani és forgalmazní akkor, h aa) részére ilyen terméket megvásárlásra felkínálnak, é s

b) a beszerzésnek az (5) bekezdésben meghatározott szerz ő déses feltételei összességében nemkedvező tlenebbek, mint más hasonló — a dohánytermék-kiskeresked ő által forgalmazott, vagyforgalmazni szándékozott — dohánytermékek közül legalább az egyiknek a beszerzési feltételei .

4 . c ímA fiatalkorúak különös védelme

17 . § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatása során különös gondosságga lkell törekedni arra, hogy fiatalkorú dohánytermékhez ne juthasson. Ennek értelmében adohánytermék értékesítésének helyén a dohánytermék-kiskereskedő jogosult a fogyasztókéletkorát hitelt-érdemlő en ellenő rizni .

(2) Amennyiben annak gyanúja merül fel, hogy a dohányboltba, vagy az elkülönített helyr efiatalkorú lépett be, a dohánytermék-kiskeresked ő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdeml ő

igazolására felhívni .

(3) Amennyiben a fogyasztó az életkorát a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem igazolja, vag yaz igazoltatás során fény derül arra, hogy a fogyasztó fiatalkorú, részére dohánytermék ne mértékesíthet ő , és azonna l fel kell szólítani ő t arra, hogy a dohánytermék értékesítési helyét hagyj a

el .

(4) Amedd ig a (3) bekezdés rendelkezései szerint felhívott fogyasztó a dohánytermék értékesítés ihelyét nem hagyja el, a dohánytermék értékesítés nem folytatható még az arra jogosult fogyaszt órészére sem .

(5) A dohánytermék-kiskereskedő vel szemben az e §-ban szabályozott rendelkezések be nemtartásáért a vámhatóság bírságot szabhat ki. Abban az esetben, ha a (3) bekezdés rendelkezése iszerint felhívott fogyasztó a felhívás ellenére nem hagyja el a dohánytermék értékesítésénekhelyét, a dohánytermék- kiskereskedő a rendő rhatóság intézkedését kérheti .

IV . fejeze t

A dohánytermék-kiskereskedelem felügyelete és ellen ő rzés e

18 . § A vámhatóság a dohánytermék-kiskereskedelem hatósági felügyeletét látja el ,

tevékenységének célja a dohánytermék-kiskereskedelmi piac zavartalan és eredménye s

mű ködésének, a fiatalkorúak védelmének, továbbá a dohánytermék-kiskereskedelemme l

szembeni bizalom er ő sítésének érdekében a dohánytermék-kiskereskedelmi piac folyamato s

felügyelete .

7

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 8/23

 

19 . § (1) A vámhatóság dohánytermék-kiskereskedelmi ügyben – az e törvényben meghatározot teltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás . és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004 .

évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szerint jár el azzal, hogy újrafelvételi eljárásnak ,

valamint fizetési kedvezm ény engedélyezésének ninc s helye . A bírság végrehajtására az adózá s

rendjérő l szóló jogszabályok az irányadóak azzal, hogy fizetési halasztásnak, részletfizeté s

engedélyezésének, valamint méltányosság alapján mérséklésnek, illetve elengedésnek nincs helye .

(2) A vámhatóság dohánytermék-kiskereskedelemi ügyben hozott határozatai ellen - a bírságotkiszabó határozat kivételével – fellebbezésnek nincs helye . A bírságot kiszabó határozat elleni

fellebbezést az vámhatóság vezet ő je bírálja el . A dohánytermék-kiskereskedelmi ügyben hozotthatározat (végzés) ellen – a bírságot kiszabó határozat (végzés) kivételével – benyújtot t

keresetlevélnek a végrehajtásra halasztó hatálya van .

(3) A vámhatóság a kérelem elbírálásához elő írhatja a kérelem egyes adatainak részletezését ,

kiegészítését . H iányosan benyújtott kérelem esetén, annak beérkezését ő l számított 15 napon belü l

a v ámhatóság intézkedik a hiánypótlási felhívás kibocsátásáról .

20 . § (1) A vámhatóság a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásána kengedélyezése iránti kérelem elbírálásáról, a kérelemnek a vámhatósághoz történt beérkezését ő l

számított 30 napon belül dönt . E törvény hatálya alá tartozó hatósági engedélyezési, ellenő

rzési é sbírságolási eljárások megindítása az ügyfél errő l szóló értesítésének mellő zésével történik . Ahatározott idő tartamra szóló engedély lejárati id őpontja elő tt ugyanarra a tevékenységrevonatkozó ú j engedélykérelem legkorábban az engedély lejárata el ő tt 100 nappal nyú jtható be .

(2) A vámhatóság a törvényben felsorolt feladatai ellátása érdekében jogosult a dohánytermék -

kiskereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, az egyéni vállalkozóva l

munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, továbbá aközigazgatási hatósági eljárásban ügyfél személyes adatainak kezelésére és feldolgozására . Avámhatóság az eljárásban olyan szem élyes adatokat kezelhet, amelyek a feladatai ellátása cé ljábó l

elengedhetetlenek .

21 . § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység engedélyezéséért, a vámhatóság által

végzett egyes igazgatási szolgáltatások igénybevételéért igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetni .

(2) Az engedély iránti kérelemre indult eljárásokban az eljárás megszüntetése, vagy a kérelemelutasítása esetén az igazg atási-szolgáltatási díjat nem kell visszatéríteni .

22 . § (1) A vámhatóság vezető je és helyettesei, valamint dohánytermék-kiskereskedelemtárgyában felügyeleti feladatkörében eljáró alkalmazottai dohánytermék-kiskereskedelm itevékenységet nem végezhetnek .

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak nem vehetnek részt olyan ügy elbírálásában, amelyben ők vag ya Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozójuk érdekelt .

(3) Az (1) bekezdésben felsoroltak munkaviszonyának a vámhatóságnál történ ő megszűnésétkövető két évig dohánytermék- kiskereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak .

23 . § (1) A vámhatóság az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytató személyt a (2 )bekezdésekben foglaltak szerinti esetekben az ott írt mérték ű bírság megfizetésére kötelezi .

8

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 9/23

 

(2) A bírság összege a dohánytermék-kiskeresked ő vel szemben 200 ezer forinttól 10 milli ó

forintig terjedhet, ha a dohánytermék-kiskeresked ő

a) az engedélyben foglaltaktól eltér, vagy jelen törvény rendelkezéseit megsérti ,

b) az államm al szembeni kötelezettségét nem teljesíti ,

c) a számára el ő írt nyilvántartási, könyvvezetési el ő írásoknak nem tesz eleget, vagy ham is adato ttüntet fel .

(3) Ha valaki az e törvényben foglaltak ellenére koncessziós jogosultság vagy engedély nélkü l

folytat dohányáru üzletszer ű értékesítésére vonatkozó tevékenységet, úgy ő t a vámhatóság 5

milliótól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja .

(4) Nem lehet bírságot kiszabni a mulasztásnak vagy a kötelezettségszegésnek a vámhatósá gtudomására jutásától számított hat hónapon túl .

(5) A bírság együttesen, illetve a 24 . § fog lalt intézkedés mellett is kiszabható .

24 . § (1) A vámhatóság a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkoz óengedélyt visszavonhatja, h aa) az engedély kiadása után merül fel olyan tény, adat vagy körülmény, amely miatt a z

engedélykérelem elutasításának lett volna helye ;b) a dohánytermék-kiskereskedő 1 éven belül legalább három különböző alkalommal adohánytermék-kereskedelmi tevékenységgel összefügg ő szabályokat meg sértette, mely jogsérté s

tényér ő l a vámhatóság ha tározatot hozott ;c) a dohánytermék-kiskeresked ő a vámhatóság hatósági intézkedése ellenére a jogszabálysért öállapotot nem szünteti meg ;

d) a dohánytermék-kiskeresked ő a vámhatóság felhívása ellenére sem közli a tevékenységévelösszefügg ő adatokat ;

e) a dohánytermék-kiskereskedő a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet az engedélykézhezvételétő l számított 90 napon belül nem kezdi meg, továbbá ha a tevékenységet engedél ynélkül szünetelteti ;

e) dohánytermék-kiskereskedő a dohánytermék gyártójától, importálójától vagy a Jöt-ben

meghatározott jövedéki engedélyes kereskedő t ő l közvetve va gy közvetlenül e törvény által tiltot tajándékot, árengedményt vagy juttatást fogad el .

(2) Amennyiben a dohánytermék gyártója, importálója, vagy a Jöt-ben meghatározott jövedék i

engedélyes keresked ő közvetve, vagy köz vetlenül e törvény által tiltott ajándékot, árengedm ény t

vagy juttatást nyújt a dohánytermék-kiskeresked őnek, úgy az ajándékot, árengedményt, illetvejuttatást nyújtót vámhatóság a fogyasztóvédelemr ő l szóló 1997 . évi CLV. törvény (atovábbiakban : Fgytv .) 47/C . §- ában meghatározott mértékű bírsággal sújthatja .

V. fejeze tHatályba léptető és átmeneti rendelkezések

25 . § (1) E törvény— a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — 201 3 . január 1-én lép hatályba.

(2) E törvény 6-11 . §-ai, a 26 . § (1)-(2) bekezdése, valamint a 27. § a kihirdetését követő 15 .

napon lép hatályba .

VI . fejezet

Záró rendelkezések

26 . § (1) A Ktv . 1 . § (1) bekezdése a következ ő o) alponttal egészül ki :

9

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 10/23

 

„o) dohánytermékek kiskereskedelme”

(2) A Ktv . 29 . §-a új (7) bekezdéssel egészül ki :

„(7) A dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó részletes szabályokat a fiatalkorúa kdohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló külön ágazati

törvény határozza meg . ”

(3) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeirő l és egyes korlátairól szóló 2008 . évi

XLVIII . törvény (a továbbiakban : Grtv .) 19 . § (4) bekezdésének helyébe a következő rendelkezé slép :

„(4) N em kell alkalmazni az (1) bekezdésben foglalt tilalma ta) a kizárólag a dohánytermék forgalmazóinak szóló szakmai c élú reklámra ,

b) arra a sajtótermékre, amelyet nem az Európai Gazdasági Térségrő l szóló megállapodásbanrészes államok (a továbbiakban: az Európai Gazdasági Térség államai) területén nyomtattak é s

adtak ki, és els ő dlegesen nem az Európai Gazdasági Térség államainak területén val óforgalmazásra állítottak el ő . ”

(4) Hatályát veszti a Grtv . 19 . (5) és (6) bekezdése .

(5) Hatályát veszti a nemdohányzók védelmér ő l és a dohánytermékek fogyasztásának ,

forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999 . évi XLII . törvény (a továbbiakban : „Ndty.”) 5 .

(5) bekezdése .

27 . § F elhatalmazást kap a m iniszter, hogya) a dohánytermék- kiskereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos konc essziós eljárásra vonatkozó ,

b) a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység biztonságos, szakszer ű lebonyolításáho zszükséges szem élyi, tárgyi és gazdasági feltételekre vonatkozó ,

c) a dohánytermék-kiskeresked ő által vezetend ő nyilvántartásokra v onatkozó ,

d) a vám hatóság által nyújtott szolgáltatások, az eljárások igénybevételéért fizetend ő díjak köré tés m értékét, illetve a megfizetésének rendjével kapc solatos ,

e) a dohányboltokban forgalomba hozható termékekre vonatkozó ,

részletes szabályokat jogszabályban határozza m eg .

10

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 11/23

 

INDOKOLÁS

Általános indokolá s

Ma már köztudomású az a tény, hogy a dohányzás súlyosan negatív, akár végzetes hatással i s

lehet az emberi szervezetre .

A törvényjavaslat el ő terjeszt őjének meggy

ő

dése, hogy minden ember szabad akarata, illetv eakaratereje szerint dönt arról, hogy dohányzik-e av agy sem ; mégis — m ég a dohányzók körében i s

— elfogadott tény az, hogy a fiatalkorúak védelme különös hangsúlyt érdemel ; hiszen nálukvalóban nemcsak a szabad belátás, de a dohánytermékekhez való hozzáférhet ő ség, akörülmények, a környezet stb . is szerepet játszhat abban, hogy dohányoznak-e avagy sem . Fontos ,

hogy a már dohányzó népességnek mindenkor legyen segítsége a „leszokáshoz”, de mé gfontosabb népegészségügyi cél az, hogy a fiatalok dohányzásra szok ását m egelőzzük .

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI), illetve más cívíl és nemzetközi szervezetek i s

folyamatos ismeretterjesztő és prevenciós tevékenységet végeznek annak érdekében, hogy afelnő ttkori és — különösen — a fiatalkori dohányzás visszaszoruljon . A nyilvánosság számára i s

elérhet ő ek azok a legfrissebb (2008-as) adatok, amelyek széleskör ű nemzetközi és haza i

felmérések eredményeként világítanak rá arra, hogy a fiatalkorúak dohányzása a jövő

generációegészségére nézve ma is — s ő t, egyre inkább — leselkedő veszély . Ezek közül — a teljesség igény enélkül — kiem elve két adatot : a 13-15 éves korosztály közel 60 %-a kipróbált már valamilyendohányterméket, és a teljes korosztály közel 30 %-a jelenleg is dohányzik . Sajnos, az adatok afiatalabb ko rosztályban sem biztatóbbak .

Ténykérdés az is, hogy a dohányzás, és k ülönösen a fiatalkori dohányzás visszaszorítása egyetle neszközzel nem lehetséges . Mind a jogalkotónak, mind pedig a különböző állami, társadalmi

szervezeteknek a ma guk eszközével kell segíteniük a közös, a gyermekeink egészségesebb életé t

el ő térbe helyez ő célt. Ennek eg yik eszköze a jelen törvényjavaslat .

A törvényjavaslat abból a tényb ő l indul ki, hogy ma Magyarországon szinte „minden sarkon”hozzáférhet ő ek a dohánytermékek . Az is tény, hogy bár törvény tiltja azt, hogy dohányterm ékke l

a fiatalkorúakat kiszolgálják, ennek betartatása — a folyamatos és hangsúlyos állam i

(fogyasztóvédelmi) ellenő rzések ellenére is — nehézkes . A fiatalkorúak gyakorlatilag érdemi

korlátozás nélkül hozzáférhetnek dohánytermékekhez ; efel ő l a dohányzásra vonatkozó statisztika i

adatok nem hagynak kétséget .

A javaslat ezért más eszközhöz nyúl : az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalná adohánytermékek kiskereskedelmét. Ezzel elő ször is elérhető lenne az, hogy a dohánytermékekhozzáférhető sége már önmagában korlátozott legyen — a kétezer f ő t meg nem haladó tlakosságszámú településeken legfeljebb egy, e fölött — minden kétezer f ő után — egy dohánybol t

létrehozását engedné a törvény ; más helyen dohányterméket nem lehetne forgalmazni . Másrészt ,

az állam — koncessziós szerző déssel — a dohánytermék kiskereskedelmét olyan személye k(első sorban családi kisvállalkozások) számára engedné át, akik hosszú távon kívánnak megélni adohánytermékek kiskereskedelméb ő l, ezért súlyos bírságot, vagy a jogosultság/engedél yelvesztését el ő reláthatólag nem kockáztatnák azzal, hogy a fiatalkorúakat dohánytermékke lkiszolgálják. Ezeket a követelményeket egyébként nemcsak a hatósági ellen ő rzéssel, hanem — akoncessziós szerző dés részeként — a polgári jog spec ifikus eszközeivel is ki lehet kényszeríteni .

11

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 12/23

 

A törvényjavaslat ugyanakkor gondol a dohányosok jogaira is, és biztosítja azt, hogy az orszá gminden településén legyen lehet ő ség — még ha szigorított feltételekkel is — dohánytermékekhe zhozzájutni .

**

12

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 13/23

 

Részletes indokolá s

Az 1-2. §-okhoz

Az új szabály egyrészt deklarálja, hogy dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországo nkizárólag a törvény rendelkezéseinek betartásával folytatható ; másrészt hangsúlyozza a törvénylényegi c élját : a fiatalkorúak különös védelmét.

A koncesszióról szóló 1991 . évi XVI . törvénnyel (a továbbiakban : „Ktv .”) összhangban szükségesannak kimondása is, hogy a dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon kizárólagosan a zállam hatáskörébe utalt tevékenység .

Ugyanakkor, a törvényalkotó szándéka első dlegesen az, hogy a tevékenységet az állam –koncessziós szerz ő déssel – átengedje; lehető ség szerint kis, családi vállalkozások számára . (Ne mmellékesen – ennek munkahelyteremtő hatása is lesz . )

A 3 . §-ho z

Az új szabály értelmezéséhez szükséges meghatározások más hatályos jogszabályo k

megha tározásainak alapul vételével – helyenként átvételével – igyekszik egyértelmű

en rögzíten iaz alapfogalmakat, egyú ttal törekedve arra, hogy c sak indokolt esetben legyen eltérés a korábbanmás jogszabályokban azonos fogalma k kapc sán rögzített meghatározás-tartalmakhoz képest .

A 4-S. §-okhoz

Az új szabály – a Ktv . rendelkezéseivel összhangban – kijelöli a költségvetési és adóügyekér t

felel ő s minisztert az állami feladatok ellátására, valamint dohánytermék-kiskereskedele mátengedésérő l szóló pályázat kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerző dés megkötésére

Biztosítja annak lehet ő ségét is, hogy az állam – a miniszter útján – a dohánytermék -

kiskereskedelem szervezésének elő mozdítására zártkörű , kizárólag állami tulajdonban lévő

részvénytársaságot alapíthasson, melynek részvénye forgalomképtelen . E szervezet garantálhatj aaz ellátás biztonságát akkor, ha a koncessziós jogokat az ország egyes területein – bármely okból ,

id ő legesen – nem lehetne átengedni .

A 6. §-hoz

Az új szabály kötelezi az államot arra, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem átengedésér enyilvános pályázatot írjon ki, mégpedig úgy, hogy a tevékenység minden magyarország i

településen folytatható legyen, és minden jogosultságra külön-külön pályázati kiírás szülessék .

Ezzel elérhet ő az, hogy első sorban az adott településen él ők – és ne pl . kereskedelmi hálózatok –pályázhassanak, hiszen a „helyben él ő ket” fő leg a helyi jogosultságok átengedése érdekli, de – a zEU jogszabályaival összhangban – nem követelmény a „helyben lakás”, vagy a település i

székhely/telephely megléte . Meghatározza azt is, hogy legfeljebb hány jogosultságot lehe t

átengedni a magyarországi településeken: a kétezer fő t meg nem haladó lakosságszám eseténtelepülésenként legfeljebb egy; kétezer fő feletti lakosságszám esetén pedig minden kétezer főlakos után legfeljebb egy jogosultságot irányoz el ő a szabályrendszer .

13

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 14/23

 

A7.§-hoz

Az új szabály meghatározza mindazokat, a pályázati eljárással kapcsolatos részlete s

követelményeket is, amelyeknek törvényi szintű szabályozása indokolt — összhangban a Ktv .

rendelkezéseivel .

Ezek közül kiemelendő , hogy annak érdekében, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem ú jmegoldása a hátrányosabb helyzet ű (munkanélküli, gyermekgondozásból visszatérő , csökkenmunkaképesség ű ) személyeknek a munka világába való visszatérését is segítse, — ráadásu l

kifejezetten perspektívát nyújtó, hosszú távú megoldásként — ezért a hátrányosabb helyzet ű

személyek indulása el ő nyben részesül .

A Ktv. rendelkezéseivel összhangban az új szabály meghatározza, hogy a koncesszi ó

átengedésének minimális id ő tartama legalább húsz, legfeljebb harminc év; és rendelkezik aföldrajzi-közigazgatási egységrő l, illetve a pályázati kiírás egyéb minimális tartalm i

követelményeirő l is .

A8.§hoz

A koncessziós szerződés alapvető feltételeit szintén rögzíteni szükség es . Garanciális szabály azállami bevételek szempontjából az, hogy a koncessziós díj fizetését meghatározott id ő pontba nmindenképpen teljesíteni kell .

További fontos szabály az, hogy egy személlyel egy időpontban legfeljebb 9 kilenc megkötöt tkoncessziós szerző dés lehet hatályban . Ezzel megakadályozható, hogy az állami monopóliumotnagyobb kereskedelmi hálózatok dönt ő mértékben átvegyék és elérhet ő , hogy valóban (helyi )kisvállalkozások végezzék a kiskereskedelmi tevékenységet .

A9-II. §-okho z

Az új szabály rögzíti a koncessziós szerz ődés lejártával, illetve az eredménytelen pályázatta lkapcsolatos alapvető eljárási szabályokat .

Abban az esetben, ha egy nyilvános pályázat eredménytelen lesz, úgy a dohányterméke kkiskereskedelmére vonatkozó jogosultságot az állam, az általa alapított zártkör ű részvénytársaságútján akként is gyakorolhatja az új, eredményes pályázat alapján megkötend ő koncesszió sszerz ődés aláírásáig, hogy az ellátást saját maga, vagy az általa — a hatályos jogszabályokna kmegfelelő en kiválasztott — szolgáltató útján biztosítja .

Mindazok at a szabályokat, amelyeket nem szü kséges törvénnyel szabályozni, a felhatalmazásna kmegfelel ő en má s, miniszteri rendeleti szintű szabályokban kell rögzíteni .

A 12 . §-hoz

Az új szabály meghatározza a dohánytermékek értékesítési helyét : ez a jövő ben — a törvény i

kivételt ő l eltekintve — kizárólag a dohánybolt lehet .

Indokolt ugyanakkor azt a helyzetet is szabályozni, hogy ha nem lehetséges „külön” dohánybolto tnyitni, mert pl. az adott területen nem jelentkezik senki a tevékenység folytatására, így atevékenységet az állam maga látja el ; illetve a kétezer fő t meg nem haladó lakosságszámútelepülésen ilyen dohánybolt fenntartása esetleg nem gazdaságos . Ilyen esetekben egy erre

14

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 15/23

 

szolgáló elkülönített helyen (tipikusan pl . a helyi kiskereskedelmi egység jól leválasztott részén)lehet a dohánytermékeket értékesíteni .

A 13. §-hoz

Hangsúlyos eleme az új szabálynak a dohányboltok (elkülönített helyek) küls ő megjelenítésér evonatkozó rendelkezés . Ez egyrészt egyfajta egységes megjelenítést biztosít, másrészt nem lesz

csalogató (ső

t, kifejezetten tiltó lesz) a fiatalkorúak szempontjából .

A 14. §-hoz

Az ú j szabály meghatározza a dohánytermékek értékesítésére való jogosultság alapvet ő feltételeit .

Deklarált cél, hogy olyan kisvállalkozások, akik személyesen is felelnek a tevékenységü kmegfelel ő ellátásáért (egyéni vállalkozók, bt-k, kkt-k) végezzék a dohánytermék -kiskereskedelm i

tevékenységet .

A p ályázaton való sikeres szereplés és a koncessziós szerz ő dés megkötése c sak az egyik feltétel –ez az alapkövetelmény. Ezt követően a jogosultnak garantálnia kell azt, hogy a tevékenységétvalóban a jogszabályokban el ő írt helyen és módon végezni tudja : ezért szükséges a vámhatóság i

engedély beszerzése is .

Az új szabály részletesen meghatározza azokat a követelményeket, amelyek a vámhatóság i

engedély kiadásának – vagy éppen m egtagadásának – a feltételei .

Annak érdekében, hogy a családi vállalkozások valóban el ő nyben részesüljenek, az új szabálybiztosítja azt, hogy ha a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet egyéni vállalkozó végzi ,

úgy annak örököse, erre irányuló igénye esetén – feltéve, hogy a jogszabályban írt egyébfeltételeknek megfelel, és maga is egyéni vállalkozói tevékenységet folytat, illetve az erreirányuló kérelmét benyújtotta – a koncessziós szerz ő désb ő l eredő jogok gyakorlására é s

kötelezettségek teljesítésére jogosulttá, illetve kötelezetté válik . Több örökös esetén tovább i

feltétel, hogy az örökösök a jogok gyakorlásáról és a kötelezettségek teljesítésér ő l el ő zete s

írásbeli megállapodást kössenek, és az állam felé a kötelezettségek teljesítésére egyetemlege s

felelő sséget vállaljanak .

A15.§hoz

A dohánytermé k-kiskereskedelmi jogosultság a törvényben meghatározott esetekben sz űnik meg .

Ugyanakkor, mivel a koncessziós jogosultság megszerzése és a tevékenység végzéséne kengedélyezése elkülönül egymástól (a koncessziós jogosultság mindenképpen szükséges ahhoz ,

hogy egyáltalán engedélyt kaphasson a kiskereskedő , a vámhatósági engedély nélkül viszont atevékenységet nem is lehet végezni) ezért szükséges azt az esetet is szabályozni, hogy ha valaki –bár megszerezte a koncessziós jogosultságot – de elveszíti az engedélyét, akkor a koncesszió s

jogosultsága mikor szű nik meg (akk or, ha a visszavonásról szóló határozat joger ő re emelkedésé tkövet ő hat hónapon belül a jogosult nem kap ú jabb vámhatósági engedélyt) .

A 16 §-hoz

Az új szabály hangsúlyt fektet a dohányosok egészséghez fűző dő jogainak érvényesítésére is, é sel ő írja azt, hogy a dohányzás ártalmairól megfelel ő felvilágosítást kaphassanak .

Biztosítja ugyanakkor azt is, hogy a dohány boltokban valóban tisztességes, az áruk mín ő ségéhezés árához kötő d ő piaci verseny alakulhasson ki, amely különösen fontos akkor, amikor egy ébkén t

15

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 16/23

 

az értékesítés lehető ségei (csatornái) korlátozottak. Így elő kell írni azt, hogy agyártók/importálók/nagykereskedő k ne adhassanak nem transzparens kedve zmény eket, illetve n ebiztosíthassanak sem de jure, sem de facto kizárólagosságot egyik, vagy több „együttműkö dő ”piaci szerepl ő nek. Olyan mértékben, amennyire ez még nem jelenti versenyel őny biztosítását, ajavaslat a magyarországi gyártású termékek forgalmazásának el ő mozdítását is elő irányozza .

A 17. §-hoz

Az új szabály külön alcímben rendelkezik a fiatalkorúak különös védelmér ő l . Ennek körébenel ő írja, hogy a dohánytermék értékesítésének helyén a dohánytermék-kiskeresked ő jogosult afogyasztók életkorát hitelt-érdem l ő en ellenő rizni, illetve különböző intézkedéseket tenni annakérdekében, hogy fiatalkorú fogy asztó dohánytermékhez semm iképpen se juthasson .

G aranciális szabály, hogy ameddig a fiatalkorú a d ohánytermék értékesítési helyét nem hag yja el ,

a dohánytermék értékesítés nem folytatható még az arra jogosult részére sem. A dohánytermék -kiskeresked ővel szemben a fiatalkorúak különös védelmére vonatkozó rendelkezések be nemtartásáért a vám hatóság bírságot szabhat ki . Abban az esetben, ha a fiatalkorú fogyasztó a felhívá s

ellenére nem hagyja el a dohánytermék értékesítésének helyét, a dohánytermék-kiskeresked ő arendő rhatóság intézkedését kérheti .

A 18-21 . §-okho z

Az új szabály felállítja a dohánytermék-kiskereskedelem hatósági felügyeletére vonatkoz óspeciális eljárási szabályokat – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általáno s

szabályairól szóló 2004 . évi CXL. törvény (a továbbiakban : „Ket.”) rendszerében. Az eljáróhatóság és központi ellen ő rző szerv a vámhatóság, melynek dohánytermék-kiskereskedelemiügyben ho zott határozatai ellen - a bírságot kiszabó határozat kivételével – fellebbezésnek ninc s

helye (kereset benyújtásának természetesen igen) . A bírságot kiszabó határozat elleni fellebbezés taz vámhatóság vezet ő je bírálja el (ezzel szemben is lehet bírósági felülvizsgálattal élni) . Arészleges eljárási szigorítás mellett – amelyet mind a dohánytermék-kiskereskedelem speciáli s

jellege, mind pedig a fiatalkorúak különös védelme indokol – az új szabály ugyanakko r biztosítj a

azt, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi ügyben hozott határozat (végzés) ellen – a bírságo tkiszabó határozat (végzés) kivételével – benyújtott keresetlevélnek a végrehajtásra halasztóhatálya van .

A 22. §-hoz

Az új szabály – garanciális jelleggel – szigorú összeférhetetlenségi szabályokat ír el ő avámhatóság egyes vezet ő i, munkatársai vonatkozásában .

A 23. §-ho z

Az új szabály – szintén garanciális jelleggel – rendelkezik a szankciókról . A vámhatóság az új

szabályrendszer hatálya alá tartozó tevékenységet folytató személyt a felsorolt esetekben az ott ír tmértékű bírság megfizetésére kötelezi . Különösen súlyos bírságra számíthat az, aki koncesszió sjogosultság vagy engedély nélkül folytat dohánytermék üzletszer ű értékesítésére vonatkozótevékenységet . A b írság kiszabása mellett a törvényben meghatározott egyéb intézkedéseknek (a zengedély visszavonásának) is helye lehet .

16

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 17/23

 

A 24. §-hoz

Az új szabályrendszer tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor a vámhatóság adohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt visszavonhatja .

Ugyancsak rendelkezik arról, hogy a dohánytermék gyártója, importálója, vagy a Jöt-be nmeghatározott jövedéki engedélyes keresked ő közvetve, vagy közvetlenül a jogszabály által tiltot tajándékot, árengedményt vagy juttatást nyújt a dohánytermék-kiskeresked ő

nek, úgy az ajándékot,

árengedményt, illetve juttatást nyújtó fogyasztóvédelmi bírsággal azonos mértékű szankcióva l

sújtható .

A 25-27. §-okhoz

Hatályba léptet ő , átmeneti és felhatalmazó rendelkezések .

Budapest, 2011 . december 16 .

17

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 18/23

 

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐKépvisel ő i önálló indítvány

Kövér Lászl óaz Országgy ű lés elnöke részér e

Helyben .

Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgyűlés Házszabályáról szóló 46/1994 . (IX . 30 .) OGY határozat 85 . §-a alapján „a

fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméróT' a

következ ő törvényjavaslatot kívánom benyújtani .

Budapest, 2011 . december 16 .

Lázár

o s

Fidesz — Magyar P lgári Szövetségovács Józs e

Fidesz — M ag ar Polgári Szövetsé g

Dr. Heintz Tamá sFidesz — Magyar Polgári Szövetség

Dr. Hörcsik RichárdFidesz — M agyar Polgári Szövetsé g

- -Köszorús Lászl óFidesz — M agyar Polgári Szövetsé g

Fidesz — Magyar Polgári Szövetség

C ü i.t .IJ Y E N - rj-f

} -k; ~ c é ~ri

Fidesz — M agyar Polgári Szövetsé g

Fidesz — á agyar Polgári Szövetség

cetlin{~r~1Gi~~G~

= C iFidesz — M agyar Polgári Szövetsé g

Fidesz — Magyar Polgár

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 19/23

 

2011 12/19 09 :42 FAX +36 1 441 4182ZERVEZÉS-TLTRI

2011 12/19 09 :37 FAX +36 I 441 5455FIDESZ SZAKMAI FOOSZTALY

C 0001/0005

x]0001/0005

Lázár JánosFidesz - Magyar Polgári Szövetség

Képviselő

csoportjának vezetője

ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A

Érkezett : 2011 DE C

Kövér László úrna kaz Országgyű lés Elnökéne k

Helyben

Tisztelt Elnök Úr !

A Magyar Köztársaság Kormánya indítványozta az Országgyűlés rendkívüli ülésszakánakösszehívását a 2011 . december 16-tál 2011 . december 23-ig terjedő idő szakra.

A Házszabály 39 . §-a alapján – a szükséges aláírásokat mellékelve – kezdeményezzük, hog yaz Országgy ű lés a rendkívüli ülésszak alatt tárgyalja meg a már korábban benyújtott alább i

indítványt is :

„A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékekkiskereskedelmérő l” szóló T/5281 . számú törvényjavaslat (Lázár János (Fidesz), Dr .

Kovács József (Fidesz), Dr. Heintz Tamás (Fidesz), Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) ,

Koszorús László (Fidesz), Czunyiné Dr . Bertalan Judit (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) ,Dr . Kupcsok Lajos (Fidesz), Dr. Mengyi Roland (Fidesz), Wintennantel Zsolt (Fidesz )indítványa )

Kérjük az indítványnak a rendkívüli ülésszak üléseinek napirendjére vételét .

Kérem Elnök urat, hogy az indítvány plenáris tárgyalásának feltételeit szíveskedjé kbiztosítani .

Indokolá s

Jelen törvényjavaslat célja, hogy a dohánytermékek kereskedelmét ésszer ű , racionális kerete kközött tartva ez eljövend ő generációk egészségének megóvását elő segítse. Elfogadásávalátláthatóbbá és tisztábbá válik a dohánytermékek értékesítése, így az állam számára is számo ntarthatóbbak lesznek az ehhez kapcsolódó bevételek . Ennek megteremtése érdekébenfeltétlenül szükséges a törvényjavaslat miel ő bbi elfogadása .

Bu dapest, 2011 . december 19 .

Lázár JánoFIDESZ – M agyar Polgári Szövetség

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 20/23

 

2 .

3 .

NÉVHázszabály 39 . § (1) bekezdése alapján, a mellékelt képvisel ő i önáll óindítvány megtárgyalása céljából, kérjük az Országgy ű lés rendkívül i

ülésének összehívásá tAláírá s

:2 ,2.. - ). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .- - , 1 i

N z , ! ‘ t

" 7- ,t)c . T

011 12/19 09 :42 FAX +36 1 441 4182ZERVEZÉS-TÚR I2011 12/19 09 :37 FAX +36 1 441 5455FIDESZ SZAKMAI FOOSZTALY

Q0002/0005

Z0002/000 5

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

/-. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

5 .

4r .?P K,-/4

f

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

.

18 . . .

..5 .! . .'.19w . '20r `1.. . .T2 . . . W. . . . . . . . . . . . . . . . .

23 . .

.6Q,78... .u)

9.ki b , d

. .. ''\( )Ao. .

. ...

.

2,L‘316.

17. . . .

f. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

15. PL Vl. 1" 0' - , :: . c. ' < -: :- - " - '-4:4,--. . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. . . .G:. .:.

.

. . . . . . . .

. . .

. . . . . . . . . .

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 21/23

 

2011 12/19 0 9 : 42 FAX +36 1 441 4182 SZERVEZÉS-TÚRI Q 0 0 0 3/ 0 0 0 5

2011 12/19 09 :37 FAX +36 1 441 5455 FIDESZ SZAKMAI FOOSZTALY Cj 0003/0005

A H ázszabály 39 . § (1) bekezdése alapján, a me llékelt képv isel ő i önállóindítvány megtárgyalása céljából, kér jük az O rszággy űlés rendkívül i

ülésének összehívásá t

Aláírás

24 . . . . .x. (. . . .

.5 . . . . f ! . . . .

~ 11 '

... \

.

L

26 . ..QÚ

U ` . . .

~ - Y

29 .

. .

30:x,QUVet L

32 .

.:

3~,S . L)/ :U —

. .n~

: M

. o .( f? . . .47i) 6 '-

.4J.'v

36...t..

.. . . f.. ..

a

37...~fu s _ c S . . . c:

38 . . t . . . .S.. .

. ? - v ....

39. ° ~ 3

. .Q,

0.

\),1t i:. . f.?~

.

42 . .P g . ..-6?. . . !^-, .

43. ' > ; 1..

R

4'

Cf~

',3 l

.. . . : '

'

NÉ V

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 22/23

 

2 0 1 1 1 2 / 1 9 0 9 : 4 3 F A X + 3 6 1 4 4 1 4 1 8 2 S Z E R V E Z S - T R I [ 1 0 0 0 4 / 0 0 0 52 0 1 1 1 2 / 1 9 0 9 : 3 7 F A X + 3 6 1 4 4 1 5 4 5 5 F I D E S Z S Z A K M A I F O O S Z T A L Y I j 0 0 0 4 / 0 0 0 5

46. . . . 1 . . . ` . .

Cy: ' : :7..b8 .

.

, ' : ?

4 9 . . . . . 1

50?( ti1. . .L ..

.2ní f3:'4.~~~~)v /' ._:

5 S. . ... ` ~ . .:. . .s6' : . :

' !?

5 8 . . . :1;, . . . .

. f:

. . .

5 9 .

I(Z~ Í %

. . . , : '. ( ' . .

.

- 9

61 . . .-Slgm . !.í

; .4%. : ..<?_

62. .y-~3 lG: -.~t- \ . . .~Z . .

.

63 . . ..a~- . k .

. . .

6 4 4 . . ! . - :' . . . . :5t ' L - 7 ( . . . . . . . . . . . . . . .

/ r

r 7

es t /~./

68-~NÉ V

A Házszabály 39 . § (1) bekezdése alapján, a mellékelt képviselő i önállóindítvány megtárgyalása céljából, kérjük az Országgy ű lés rendkívül i

ülésének összehívásá tAláírá s

1A% ,. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

-

!j ..~ • `.^

5/16/2018 Dohány kisker - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/dohany-kisker 23/23

 2011 12/19 09 :43 FAX +3 6 1 441 4182ZERVEZÉS-TÚR I2011 12/19 09 :37 FAX +36 1 441 5455FIDESZ SZAKMAI FOOSZTALY [&005/000 5

iJ0005/000 5

A H ázszabály 39 . § (I) bekezd ése alapján, a mellékelt képvisel ő i önáll óindítvány megtárgyalása céljából, kérjük az Országgy ű lés rendkívül i

ülésének összehívásá t

NÉV

Aláírá s

. . . .

70. . . (.cG '72 . .E

~ .F. :S:P

3 . . .,U.

11

.`` . . ..!3~

74.

75J 4 .\ .?s/y lo77~,y79. . ( . .7.! . 1 . . . . ( . : :

.~ tyí/:01.

~ . C~ L

at .

F A/

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

;. :. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .