Dr. Brezovits László:

ÉLET AZ UNIVERZUMBAN

Mottó: A természetben nincs természet feletti. A természetben minden természetes.

3

Brezovits László:

A FÖLD GYERMEKÉHEZ

Hosszú időkön át nevelt emlőiből

Vetettünk, arattunk

Nem várt hálát, jó szót, soha semmit érte

Ehettünk, ihattunk.

De mi élvezetnek, mohó vágynak élve

Romboltunk, mulattunk

Mígnem teste ezer, kínzó gyötrelemtől

Megroppant alattunk.

S várhat-e most gyógyírt saját gyermekétől?

Álmodhat-e újabb boldog nemzedékről?

Árad-e majd cseppnyi szeretet feléje?

Vagy eztán is csak mocskot löknek az ölébe?

Állj meg! Állj! Ne rohanj céltalan utakon

Esztelen, hasztalan

Az, mire úgy vársz: a boldogságnak kulcsa

Szívedben benne van.

Tárd ki hát szeretőn elméd a Világra,

Nézz mélyen magadba

S kitágul segítőn lelkednek határa

Feletted, alattad.

4

BEVEZETŐ

MI VÉGRE VAGYUNK A FÖLDÖN? A kérdést élete során minden ember leg-

alább egyszer felteszi magának. Többnyire nem tud vele mit kezdeni, és a szőnyeg alá

söpri, vagy a téma örökre rabul ejti. Mivel az első reagálás az általános, a társadalom

„hivatalos” reakciója is ezt tükrözi.

Az evolúció vonalát követve láthatjuk, hogy a „tudattalan” élőlények genetikai kód-

jaik által vezérelve pontosan betöltik kijelölt helyüket az EGÉSZ-ben, s a kérdés fel

sem merül.

A tudattal rendelkező természeti népeknél is domináns az ösztönös elem, így a kü-

lönböző istenképek kialakításával igazítják hozzá tudati világukat. A fejlődés későbbi

szakaszaiban egy-egy, a természetes folyamatokba nem illeszkedő, gén-kóddal ellenté-

tes ciklus után rendre felerősödnek, és újrafogalmazódnak az ember hovatartozását

rögzítő vallási irányzatok, mintegy feloldva a tévútra jutott társadalmi szokás és tudat-

forma, illetve a természet egésze között felhalmozódott feszültséget.

A tudat logikai képességének erősödése a társadalmak gondolati és cselekvési irá-

nyát egyre jobban eltávolította az ösztönök által képviselt természeti trendektől, s

napjainkra szembefordította vele. Az időközben megcsontosodott „racionális” logika

még nem tud, és meg sem próbál elfogadható választ adni alapkérdésünkre, valamint a

materialista alapállású analitikus tudományok sem tudnak mit kezdeni az évezredeken

átmentett magyarázatokkal, azok hatását gátolják. Az emberiség így két szék között a

földre (pácban) ülni kényszerült.

Szerencsére mindkét tudományterület folyamatosan tágítja látókörét, határfelületeik

egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az egykor virágzó generalista gondolkodás csírái

újra feszegetik a specializáció csonthéját. Mindezen hatások és a szükség kényszere

napjainkra lehetővé tette, hogy az utolsó pillanatban végre logikai alapokon a termé-

szettudományok fogalomkörében is meghatározzuk létünk értelmét, alapvető céljainkat

és feladatainkat. Így lehetővé válik, hogy saját magunk és szűkebb környezetünk ki-

pusztítása helyett újra elfoglaljuk kijelölt helyünket az Univerzumban, és annak ismét

aktívan szerves részévé váljunk.

Amennyiben sikerül helyes következtetéseket levonni, az eddig elszigetelt részle-

tekből összeáll a kép, és világossá, érthetővé válik az érthetetlen, a

megmagyarázhatatlan. A különböző tradíciók, tudományágak és irányzatok

LÉGYEGET tükröző elemeit összekötve kirajzolódnak a hiányzó láncszemek, s ezeket

a többihez kapcsolva végre egybefüggő, erős láncot kapunk. Erre a láncra építhetjük

fel azt a hidat, mely újra összeköthet bennünket az ÉLETTEL, a kozmikus energiaör-

vényekkel, az evolúcióval. Ez a híd jelenti az egyetlen utat az emberiség jövője felé.

5

Szavaink jelentése

Szavainkat gondolataink, érzelmeink kifejezésére, tolmácsolására alkottuk. Egy szó

akkor egyértelmű, ha az általa képviselt gondolat is az. Ellenkező esetben használata

állandó magyarázkodást, kiegészítést igényel, vagy a gondolat átadása válik pontatlan-

ná. Napjainkban egyre szaporodnak a nehezen leírható fogalmak, sokféleképp

értelmezhető, ezért pongyola kifejezések. Ez a jelenség arra utal, hogy alapfogalmaink

átértékelődtek, eredeti jelentésük már nem felel meg a megváltozott körülményeknek.

Ha egy elmélet, vagy szokásrendszer tarthatatlanná válik, annak oka, hogy nem kö-

veti kellően az Univerzum folyamatait, vagyis hamisnak bizonyul. Természetesen a

leírására használt kifejezések alapjukat vesztve már nem tölthetik be eredeti funkciói-

kat, bizonytalanná, többértelművé válnak. Korunk erkölcsi, identitási, társadalmi,

gazdasági válságában, egykor világos, stabil irányt mutató alapszavaink értelmezése is

kaotikussá vált. E káosz egyenes következménye egy hosszú időn át mesterségesen

fenntartott hamis értékrend összeomlásának. S itt a leggyengébb láncszemet jelentő

szocialista-kommunista rendszer bukását egy világméretű gazdasági-gondolati érték-

válság kezdeteként kell tudomásul vennünk. De a káosz, mint a dekadencia mélypontja

egyben egy új fejlődési korszak serkentő melegágya is.

Jó módszernek kínálkozik alapszavaink eredeti értelmének, összefüggéseinek mély-

reható vizsgálatán keresztül rálelni azokra az ősi csírákra, melyek az emberi lét

továbbvitelét, kiteljesedését biztosíthatják.

6

AZ ENERGIA

Áthatol az éteren

A semmiből lett végtelen

Szűz forrásként tör elő

A mérhetetlen ős erő.

Ha az energia fogalmának egyértelmű meghatározását keressük a szótárakban, csak

semmitmondó általánosságokat, könnyen cáfolható definíciókat, ellentétes nézeteket

találunk. Egy biztos, hogy az Univerzum, az Élet nem létezik Energia nélkül, s köny-

nyen bebizonyosodhat, hogy ezek egyazon lényeget takaró megfogalmazási kísérletek.

Ha Einstein relativitáselméletének energia értelmezéséből, azaz a jelenleg elfogadott

tudományos képből indulunk ki, az E = m c2 alapösszefüggés az energia és a tömeg se-

bességfüggő azonosságát mutatja. A mozgás relativitása még inkább kiemeli, hogy

ugyanazon jelenség különböző „halmazállapotairól” van szó.

Az újabb keletű, a tudomány határait elméletekben az energia az Univerzum rezgé-

seként, s maga a világegyetem hullámjelenségeként szerepel. Az értelmezés szerint az

energia az idő és a tér keletkezésekor a neutrinóban termelődik. A továbbiakban már

csak terjed, és különböző sűrűségű formákká alakul a hullámrendszerek interferenciái-

nak, eredőinek megfelelően.

Bármelyik megközelítést vesszük is alapul, két dolog egyértelműnek látszik: Az

egyik, hogy az energia az Univerzum egész kiterjedésében jelen van, a másik pedig,

hogy az Univerzum alkotórészei az energia különféle pillanatnyi megjelenési formái.

A két megállapításból egyenesen következik, hogy az UNIVERZUM MAGA AZ

ENERGIATENGER. az élet fogalmát is nyugodtan kapcsolhatjuk ehhez az ekvivalen-

ciához, mivel az is anyagból, energiából, mozgásból, stb., vagyis az előzőek bizonyos

formációiból tevődik össze. Az Élet nem más, mint az univerzális energia örvénylése,

rendezett áramlása.

Eljutottunk hát ahhoz az alapösszefüggéshez, mely döntően befolyásolhatja az em-

ber és környezete viszonyát, s új szemléletet követel mind a tudomány, mind az

általános értékrend és közfelfogás területén:

Energia = Univerzum = Élet

Visszatérve az energia szűkebb értelmezéséhez, annak hullámjelenség-

természetéből adódik, hogy folyamatosan minden irányban terjed. A keletkezési pon-

tok végtelenségének és eloszlásának eredményeként az Univerzum kiterjedése egy

különböző helyi sűrűséggel rendelkező energiatenger kiterjedésével egyenlő. Ez a

kozmikus energiatenger természetesen nem azonos a kozmikus háttérsugárzással, ami

annak egy szűk frekvenciatartományban észlelt áramlása. Az ember és műszerei szá-

mára csak bizonyos sűrűségi és rezgési tartományok érzékelhetők. Szerencsére ez a

7

„látóhatár” folyamatosan tágul. Az energia jelenlétének valamely módon érzékelt, de

az analitikus tudomány által még nem értelmezett formáit ma a „parajelenségek” kate-

góriájába soroljuk. Ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy ez a kifejezés létező, döntő

többségükben kutatóintézetek által hitelesen regisztrált jelenségeket takar. A „para”

jelző arra utal, hogy a tudomány még elmaradt ezek objektív feldolgozásával, rend-

szerbe foglalásával. Semmi esetre sem helyezkedhetünk arra a kényelmesnek tűnő

álláspontra, hogy amit nem értünk, nem tudunk hitelesen megmagyarázni, az nincs is.

Ellenkezőleg, a tudományos hálózatok, apparátusok részletekbe vesző gigantikus po-

tenciálját, de annak legalábbis egy jelentős részét ezen fehér foltok felderítésére kell

koncentrálni.

Miért olyan fontos ez? Már magáért a felismerésért megérné a fáradozás, de vannak

súlyosabb, napi gondjainkhoz kötődő indokok is.

Korunk embere az energiának csak bizonyos speciális formáihoz fér hozzá, s döntő

többségében „munkavégző képességét” állítja saját szolgálatába. Ez a szűklátókörűség

számtalan veszélyt rejt magában. Az energiaátalakítás hatásfoka alapvetően azon mú-

lik, hogy a feladat ellátása érdekében melyik energiaformát választjuk forrásnak, és azt

mivé alakítjuk. A korlátozott ismeretanyag miatt a választás nagy valószínűséggel

messze elmarad a lehetőségektől, s az optimális megoldás helyett az eredmény gyakran

a száz százalékos pazarlás. Ez egyrészt fáradtságos munkánkat teszi értelmetlenné,

másrészt feleslegesen terheli környezetünket, ami az ember és az Univerzum egyre mé-

lyülő konfliktusához vezet. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy felmérjük csekély

túlélési esélyeinket ebben az összeütközésben.

Megfelelőbb energiaforrások és átalakítások alkalmazása esetén egész iparágak, tár-

sadalmi tevékenységek hosszú láncolatai válnának feleslegessé, s az így felszabaduló

kapacitással reálisan megvalósítható lenne az emberi fejlődés és életmód olyan válto-

zata, mely mindenki számára megadná a kiteljesedés lehetőségét, egyben biztosítva az

együttműködést, a harmóniát ember és környezete között. Nem elhanyagolható tényező

az sem, hogy a mai felhasznált energiamennyiség nagyobb része, mely nem az Univer-

zum számára hasznos formává alakul, teljes egészében a természet károsítására

fordítódik. Így az elfogyasztott energiamennyiség döntő hányada éppen az energiabázis

roncsolását szolgálja.

Az energiatenger megcsapolási kísérletei

A legkonzervatívabb gondolkodású ember sem állíthat olyat, hogy már elértük a tu-

dás csúcsát, és a jövő már nem tartogathat számunkra újabb, korszakalkotó

felfedezéseket. Éppen ellenkezőleg, a gyakorlat azt mutatja, hogy a megismerési fo-

lyamat egyre gyorsul. Jelenleg az Univerzum energiájának csak egy-két formációját

tudjuk hasznosítani. Biztosan eljön az az idő, mikor ez a paletta sokkal változatosabb

lesz. De lehet, hogy ezeket a felfedezéseket nem is a jövőben, hanem a múltban kell

keresnünk?

8

Egyelőre ne foglalkozzunk a több ezer éves utalásokkal, a jógik, lámák titokzatos

képességeivel. Maradjunk az ipari forradalom nagyon is materialista szemléletű talál-

mányainál. Több tucatnyira tehető a kor azon szabadalmi leírásainak száma, melyek a

„semmiből” nyert energiával működő szerkezeteket ábrázolnak. Természetesen ezek

nagy része a pontatlan rajzok és leírások miatt rekonstruálhatatlan, így megítélésük is

szubjektív. Néhány esetben azonban megmaradtak a korabeli vizsgálati jegyzőköny-

vek, vagy hitelesnek tekinthető tanúvallomások.

Mielőtt belemerülnénk a témába, le kell szögeznünk, nem holmi perpetuum mobile

víziókról van szó. Ezek a szerkezetek egyszerű energiaátalakítók, csak a bemeneti for-

rás jellege ismeretlen a mai tudomány számára. Egyébként az örökmozgó fogalmát sem

célszerű gondolkodás nélkül megmosolyogni, mert például az Univerzum egésze, mint

rendszer nagyon is rászolgál erre a kifejezésre.

Az energiatenger jelenségével már Michael Faraday (1791–1867) és James Maxwell

( ) is találkoztak. Érdekes kísérleteket végeztek olyan generátorokkal, melyek a tér

energiájának jelenlétét mutatták. Azonban ezek a megfigyelések annyira eltértek a kor

tudományok felfogásától, hogy háttérbe szorultak, a fizikusok figyelme más irányba

fordult. A feljegyzések szerint az első ember által épített motor is a tér szabadenergiá-

ját hasznosította. A Peter Peregrinus által 1269-ben összeállított és dokumentált

szerkezetet 1954-ben Kaliforniában rekonstruálták, s a modell működőképesnek bizo-

nyult.

Az ipari forradalom egyik legérdekesebb feltaláló egyénisége Nikola Tesla (1856–

1943) több szabadenergia-átalakítót is szabadalmaztatott. Ezek egy egyszerű antenna

segítségével képesek voltak több száz Watt energia előállítására, és különböző fo-

gyasztók folyamatos működtetésére. Tesla többek között egy időben ilyen

energiaátalakítóval felszerelt, elektromotor meghajtású gépkocsival közlekedett. A

szabadenergia-konverter szabadalmát és működő modelljét a Westinghouse cég meg-

vásárolta, de mivel a villamos energiahálózatok építésében voltak érdekeltek, a

találmány süllyesztőbe került.

Tesla kortársa, Dr. Henry Moray szintén az energiatenger megcsapolását tűzte ki

céljául. Fáradozásait siker koronázta.

1928. október 1-én közjegyző jelenlétében mutatta be készülékét a tudósokból és

szakemberekből álló bizottságnak, akik hitelesítették, és regisztrálták annak működé-

sét. A több napos, megfigyelt folyamatos működtetést követően Moray még a szerkezet

felépítését, alkatrészeit is ismertette az érdeklődőkkel. A kezdeti szenzáció után ez a

találmány is hasonló sorsra jutott, mint Tesla esetében.

A 70-es évektől kezdődően több amerikai fizikus érdeklődése ismét a szabadenergia

felé fordult. Tesla és Moray eredményeit követve Bruce de Palma, Valone, Trombly,

Milhelm, Boyer, Wheeler és még sokan mások végeztek kísérleteket, építettek működő

modelleket e tárgyban. Az egyre szélesedő kutatói tevékenység eredményeként a vilá-

gon jelenleg is található néhány működőképes, tesztelhető átalakító. Felmerül a kérdés,

hogy ha már ilyen régóta ismertek eszközök a végtelen energiaforrás hasznosítására,

akkor miért küszködünk a nehézkes és környezetkárosító hagyományos energiafajták-

9

kal? Az általános „energiaéhség” korában miért hallgatjuk el ezt a lehetőséget, és miért

nem koncentráljuk tudományos kapacitásunkat ebbe az irányba?

Az emberi társadalom alapvető fejlődési sajátossága, hogy a hagyományos szemlélet

és szokásrendszer, valamint az érdekeltségi viszonyok mindig a gyors minőségi válto-

zások ellen hatnak. Ez a tehetetlenségi erő fontos szerepet játszik az evolúcióban. Ha

valamilyen új megoldás a társadalmi tudat fogadóképességét megelőzve, vagy a mel-

lékhatások, következmények teljes ismerete nélkül terjed el, súlyos katasztrófákat

okozhat. Elég, ha az atomenergia felfedezésére gondolunk. A válasz második fele is

ide kapcsolódik, de mélyebb elemzést igényel, s több fejezet érinti e témát. Lényegét

tekintve, az emberiség energiaátalakító tevékenységének vizsgálata szerint, jelen stádi-

umában a társadalmilag elfogyasztott energiamennyiség több mint 90%-át szemétté,

vagyis az Univerzum hozzánk kapcsolódó átalakítói számára használhatatlan formává

alakítjuk. Képzeljük el, hogy ilyen rossz hatásfokú működés mellett mi történne, ha

ipari méretekben is könnyen hozzáférnénk a végtelen energiaforráshoz. A szemétgyár-

tás hatásfokának kis változása mellett annak mennyiségi növekménye ugrásszerű

lenne. Az amúgy is súlyos környezeti problémák rövid időn belül katasztrofális mére-

tűvé duzzadnának. Talán az sem véletlen, hogy az antigravitációs kutatások sikeresen

működő szerkezetei rendre megsemmisülnek. Első hallásra megdöbbentő összefüggés,

hogy egy igazán „tiszta” energia kellő felkészülés nélküli alkalmazása is környezeti ka-

tasztrófához vezethet, de később erre is fény derül.

Az Univerzum energiaátalakítói

Az előzőekben láttuk, hogy az Univerzum az energia különböző formációinak ösz-

szessége, melyben az energia folytonosan keletkezik, átalakul, és terjed. Ebben a

pontos törvényszerűségek szerint áramló örvényrendszerben minden egység – függet-

lenül annak méretétől és bonyolultsági fokától – rendelkezik néhány alapvetően közös

tulajdonsággal. Jellemzőjük, hogy van „bemenetük” és „kimenetük”, s az

energiamegmaradás elve alapján ezek csak az energia sűrűségében, pillanatnyi alakjá-

ban mutatnak eltérést. Ha viszont minden Univerzum-alkotó valamilyen energiafajtát,

fajtákat vesz fel (fogyaszt), és másmilyeneket bocsájt ki (termel), akkor egyféle átala-

kítást végeznek, vagyis ENERGIAÁTALAKÍTÓK. Az univerzális energiafolyam ilyen

átalakítók végtelenül bonyolult hálózata, mely egyszerű rendszer szerint működik.

Minden elem bemenete egy, vagy több más elem kimenetéhez kapcsolódik.

A rendszer működésének alapfeltétele, hogy a kapcsolódó elemek egymás számára

megfelelő mennyiségű és minőségű energiaformát alakítsanak át. Más megfogalma-

zásban: „Az érkező anyagoknak mindig legyen utánpótlása, a távozóknak befogadója”.

Ha egy átalakító működési rendellenessége miatt a kapcsolódók számára feldolgozha-

tatlan kimenetet produkál, vagy többet fogyaszt, mint a felé áramló energia, akkor

hamarosan lehetetlenné teszi közvetlen környezete normális működését. Az egyre

csökkenő bemeneti potenciál, illetve a felhalmozódó kimeneti termék negatív létfelté-

teleket teremtve likvidálja létrehozójukat, s a meghibásodott átalakító elpusztítja

10

önmagát. Helyét a kapcsolódások igénye szerint kialakuló új mutáció veszi át. Ha a

Tisztelt Olvasó összefüggést fedez fel az itt leírtak, és az emberiség energiaéhsége, va-

lamint akut környezeti problémái között, az nem a véletlen műve. Az ember, mint

egyed és az emberiség, mint faj az Univerzum részei, így szintén energiaátalakítóként

funkcionálnak.

Az átalakítók működésére jellemző, hogy „létezésük” során három különböző sza-

kaszt figyelhetünk meg. Az első a FEJLŐDÉSI SZAKASZ, melyben az Univerzum-

alkotó a kapcsolódó elemek által a számára szolgáltatott energiát döntően saját felépü-

lésére fordítja. Mivel a bemenethez hasznos kimenet nem, vagy csak elenyésző

mértékben párosul, ezt akkumulálási (tárolási) szakaszként is értelmezhetjük. Az egy-

szerűbb formációknál a tárolási, a bonyolultabbaknál a fejlődési jelleg dominál. Ez

alatt az idő alatt az átalakító még nem képes ellátni alapvető univerzális funkcióját.

Nem bocsájt ki a kapcsolódó átalakítók számára hasznos energiaformát. A kifejlődési

periódus vége felé fokozatosan megindul a hasznos energiakibocsájtás, s ezzel párhu-

zamosan csökken az akkumulált hányad. Mire egészében képes az őt létrehozó feladat

ellátására, már teljes értékű átalakítóként vesz részt a hálózatban.

Az ÁTALAKÍTÁSI SZAKASZ során az alkotó a bemeneti energiaáram közel

100%-át hasznos kimenetként továbbítja folyamatosan a kapcsolódó hálózati elemek

felé. Az átalakítók létére többnyire ez a szakasz a jellemző. Az életciklus végére le-

csökken a folyamatos átalakítás mértéke, s mire a rendszer működését veszélyeztető

szint alá süllyed, az átalakító elsődleges tevékenysége megszűnik, azaz elpusztul, he-

lyét újak veszik át.

A „halált” követően az Univerzum-elem léte utolsó, harmadik periódusába, a

VÉGSŐ ÁTALAKULÁS SZAKASZÁBA érkezik. Ebben a teljes életciklus alatt fel-

halmozott akkumulált energiamennyiség átalakul, lebomlik, de ez már más átalakítók

tevékenységi köréhez tartozik.

Az Univerzum állandó keletkezése, tágulása, dinamikája miatt fő jellemzője a foly-

tonos átalakulás. Ez csak úgy tartható fenn, ha elemei, részei sem statikusak, hanem

igazodva az egész tulajdonságaihoz maguk is átalakulást, átalakítást végeznek. A pilla-

natnyi feladathoz, a működés feltételeihez igazodva az előbbiekben vázolt három

szakasz aránya egyedenként igen változó lehet. Ezen elvi tagozódás azonban a legki-

sebb részecskétől kezdve minden nagyobb méretű és bonyolultságú rendeződésben

fellelhető.

Egy fa esetében például a tiszta fejlődési szakasz igen rövid, az első levélzet kiala-

kulásáig tart. Ekkor megindul az átalakítás egy része: a szén-dioxid lekötése, az

oxigéntermelés és a víz párologtatása. Közben folytatódik a fa növekedése. Később a

termések érlelésével egy másik átalakítási forma is bekapcsolódik a tevékenységi kör-

be. A fa kipusztulásával ezek az átalakítások megszűnnek, megkezdődik az akkumulált

energiarész, a fa anyagának lassú lebomlása. Az egyik alrendszert, a levelet vizsgálva

más arányokat tapasztalhatunk. A felépülési fázis után egyenletes átalakítási szakasz

következik, majd az elsárgult, földre hulló levél a tárolt energiát más átalakítók számá-

ra továbbítja. Ebben az esetben jól elkülönül a hármas tagozódás. A gyakoribb a

fejlődési és átalakítási szakasz átfedése. Ennek oka, hogy az alkotó alrendszerek rövi-

11

debb idő alatt készen állnak a kijelölt átalakítói feladat ellátására, s az egész kifejlődési

ciklusának befejeződése előtt már megkezdik működésüket.

Vannak olyan hálózatok, melyek életfunkcióit a növekedés, terjeszkedés jellemzi.

Ezeknél az energiaátalakításnak csak egy része távozik folyamatosan a kimeneten, a

másik rész pedig akkumulálódik. Itt az elsődleges és a végső átalakítási szakaszban át-

adásra kerülő energiamennyiség arányának eltolódásáról van szó.

Az energiagazdálkodás fogalma

Az energia fogalomkörének tisztázása során feltétlenül ki kell térni az energiagaz-

dálkodás értelmezésére. A szó az ipari forradalom második felének szüleménye,

mikorra az elektromos hálózatok kiépítése során szükségessé vált az igények és a háló-

zati teljesítmények összehangolása. Később ez a tevékenység más energiahordozók

forgalmazásában is meghonosodott. Mivel nem természeti alapfogalomról, hanem em-

ber alkotta résztevékenységről van szó, nem tartozna e könyv témái közé, de elemzése

során jól megmutatkoznak mai értékrendünk anomáliái, és mint az a bizonyos állator-

vosi ló feltétlenül bemutatást érdemel.

Először is azt kell leszögeznünk, hogy az Univerzum energiaátalakítókból álló di-

namikus hálózatában nincs értelmezve az energiagazdálkodás fogalma. Az átalakítók a

részükre beérkező, hozzáférhető energiaáramot a tőlük telhető maximális hatásfokon

alakítják át, és adják tovább. Hatásfokuk megközelíti a 100%-ot, mivel „veszteség-

ként” szinte csak a mozgással járó hőtermelés könyvelhető el, de energiaforma lévén

ez is beépül a nagyobb léptékű áramlásba.

Észre kell venni, hogy az átalakítók mérete, mennyisége, kapacitása a

BEMENETHEZ igazodik. A feladat mindig az adott helyen és időben beérkező ener-

giaáram megfelelő átalakítása és továbbítása. Az így megjelenő kimenetnek

természetesen igazodnia kell a kapcsolódó hálózati elemek fogadóképességéhez. A

változó körülményekhez való alkalmazkodást segíti, hogy az átalakítók egyben tárolói

funkciót is ellátnak. Összefoglalva elérkeztünk az Univerzum egyik alapösszefüggésé-

hez:

EGY ÚJ MUTÁCIÓ JELLEGÉT MINDIG AZ UNIVERZÁLIS HÁLÓZATBAN

HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ ÁTALAKÍTÓK KI- ÉS BEMENETI ENERGIAFORMÁT,

A TOVÁBBÍTÁS, ILLETVE A TÁROLÁS MÉRTÉKÉT PEDIG A BEÉRKEZŐ

ENERGIAÁRAM ÉS A KIMENETI FOGADÓKÉSZSÉG HATÁROZZÁK MEG.

Az Univerzum terjedése a bemenetek meghatározó voltára utal. Az ettől eltérő mű-

ködés, például „saját igény” szerinti átalakítás nem illeszkedik a hálózat működésébe, s

a zavart okozó elemet a védelmi mechanizmusok likvidálják, helyét új mutáció tölti be.

Az energiagazdálkodás mai téves értelmezése abból fakad, hogy energiatermelésből és

fogyasztásból indul ki. Az előbbiek során rámutattunk, hogy az ember is ugyanolyan

átalakító, mint az Univerzum bármely más eleme. Energiát sem termelni, sem eltüntet-

ni (fogyasztani) nem áll módjában, tevékenysége csupán annak átalakítására

12

korlátozódik. Az átalakítás hatékonyságát is csak olyan szemszögből vizsgálhatjuk he-

lyesen, hogy a hozzánk érkező energiaáramot milyen arányban továbbítjuk a hozzánk

kapcsolódó átalakítók (környezetünk) számára feldolgozható formában, és mennyit

konzerválunk feldolgozhatatlanná, azaz SZEMÉTTÉ. A szemét képzelődése már az

Univerzum immunrendszerének mechanizmusához tartozik, ugyanis a helytelen átala-

kítás során keletkezik, és a bemenetet igyekszik csökkenteni. Az ember és a Föld

esetében minél több szemét halmozódik fel, az egyre erősebb szigetelő réteget alkot a

bioszféra felénk irányuló energiaárama és az ember energiaátalakítási bemenete között.

Természetesen a szemét fogalomköre igen tágas. A hétköznapi értelmén kívül kiterjed

a légkört károsító gázok, hő, stb. kibocsájtására, valamint a negatív szellemi energiákra

is. Az Univerzum immunrendszerének egyik leggyakoribb és legegyszerűbb módszere,

mikor a rosszul működő átalakítót (mutációt) éppen az általa termelt, nem oda illő,

ezért az áramlásban megrekedt energiaformákkal szigeteli el (izolálja) az egészséges

elemektől. Így a hibás mutáció maga szünteti meg létfeltételeit. Hasonló eredménnyel

jár a környezet „megszívása”. Ez a hatás akkor lép fel, mikor az átalakító saját igényé-

től vezérelve több energiafelvétellel lép fel, mint amennyit a természetes energiaáram a

részére biztosítani tud. Ilyenkor nem a mutáció alkalmazkodik az energiaörvény felté-

telrendszeréhez, hanem közvetlen környezetét igyekszik nagyobb kibocsájtásra

késztetni. A következmény ebben az esetben is az „univerzális immunrendszer” aktivi-

zálódása. A bemenethez kapcsolódó túlterhelt átalakítók elpusztulnak, vagy az

energiafelvétel során egyszerűen eltűnnek. A hálózatban fellépő hiány pedig egyre ha-

tásosabb szigetelőréteget alkotva vágja el az öncélú elemet életfeltételeitől.

A kétféle védelmi mechanizmus rendszerint egyszerre, egymást erősítve fejti ki ha-

tását. Öngerjesztő folyamat lévén az elszigetelő önpusztítás exponenciális függvény

szerint játszódik le. A kezdeti hosszú „lappangó” szakasz után, amit az Univerzum tü-

relmi idejének is nevezhetnénk, a változások felgyorsulnak, s egy küszöbértéken

átlépve robbanásszerű katasztrófát idéznek elő a hibásan működő mutáció életében.

Láttuk, hogy a termelés és fogyasztás mai értelmezésének a fordítottja igaz. Valójá-

ban amit mi termelésnek nevezünk az a fogyasztás, mert ekkor fogyasztjuk el az

Univerzum felénk irányuló energiaáramát, ez a bemenet. A bányászati, ipari és mező-

gazdasági tevékenységek a fogyasztási folyamat részei, mint ahogy az étel szánkba

juttatása és a rágás is csak az evés mozzanatai. Termelésnek az az energiakibocsájtás

minősül, amit a hozzánk kapcsolódó Univerzum elemek felé továbbítunk. Ez a kimenet

természetesen csak a kellő fogadókészség esetén megfelelő. A saját célra történő átala-

kítás nem minősíthető kimenetnek, vagy termelésnek és többnyire használat után

szemétként jelentkezik.

Jól példázza a fogalomzavart a vaddisznó esete, amely a kukoricásban garázdálkod-

va mai szóhasználatunk szerint „termel”. Kívülről nézve az ember is így „termel”,

mikor halászattal, vadászattal, fakitermeléssel, betakarítással, stb. foglalatoskodik.

Nyilvánvaló, hogy az energia bevitel minden fázisával együtt a fogyasztásként és a ki-

bocsátás pedig valamiféle termelésként definiálható. Ez együttesen az átalakítás

folyamata. Mint ahogy mi a vaddisznó környezeteként érzékeljük, az csak akkor ter-

mel, mikor húsát elfogyasztjuk, illetve ürülékével trágyázza a talajt.

13

Remélem sikerült kellően megvilágítani, hogy az emberi tevékenység is energiaát-

alakítás, és annak hatékonysága – energiahatékonysági mutatója – kizárólag a

kimenetek minőségétől, a közvetlen környezet számára hasznos és feldolgozhatatlan

kibocsájtás arányától függ. A be- és a kimenetek között hatékonysági összefüggést ke-

resni az energiamegmaradás törvénye miatt értelmetlen vállalkozás. Inkább azok

minőségi, kapcsolódási vizsgálata indokolt.

14

A KÖRNYEZET

Parányi pont csillag távolából

Feléd jőve egyre tágul

Mire hozzád érve rád ragyog

A Mindenséget láthatod.

Az utolsó években súlyosbodó „környezeti” problémák egyre inkább előtérbe he-

lyezték az ember és környezetének kapcsolatát. A rendezés élharcosai a zöldek és a

környezetvédők már szembesültek a környezet és a környezetvédelem általános értel-

mezésének visszásságával. Mára tarthatatlanná vált ezen fogalmak hagyományos

jelentése, s az ember–Univerzum kapcsolatrendszer mélyebb megismerése során új tar-

talommal töltődtek fel.

A KÖRNYEZET filozófiai jelentésén alapvetően AZ EGÉSZ UNIVERZUM érten-

dő a megfigyelt rész kivételével. A vizsgáló szemszögéből: minden rajta kívül. Az

ember esetében az egyén számára már a többi ember, a társadalom, a család is a kör-

nyezethez sorolandó. A szó fizikai jelentése szűkebb. E fogalomkörbe az alkotó

közvetlen kapcsolatrendszerében álló hálózati elemek halmaza tartozik. Mivel célunk

az Univerzum és ember kapcsolatainak feltárása, a továbbiakban a környezet tanulmá-

nyozását az egyén nézőpontjából végezzük.

Az élet kozmikus energiaáramlásában minden átalakító helyes működésére szükség

van. Nem elégedhetünk meg a közvetlen környezet értékelésével. A csapból csak akkor

folyik víz, ha a párolgástól az esőn, forráson, patakon, folyón, kúton, vízvezetéken át

biztosított a víz zavartalan áramlása. Ugyanígy a lefolyó működése is csak akkor ne-

vezhető jónak, ha a távozó mennyiség zavartalanul visszajut a körfolyamatba. Az előző

fejezetekben láthattuk, hogy az Univerzumban minden mindennel összefüggésben van,

s az ÉLET egyetlen hálózatot alkot. Ebben a rendszerben az egyén környezetét két,

azonos fontosságú csoportra oszthatjuk. Az elsőbe tartoznak a közvetlen energiaáram-

lást nyújtó és továbbító elemek (primer kapcsolódási kör, közvetlen környezet), míg a

másik csoport az áttételesen kapcsolódó többi elemet tartalmazza. Természetesen ezen

túlmenően beszélhetünk még anyagi, társadalmi, gazdasági, természeti, stb. környezet-

ről is, de ezek behelyezhetők az előző két főcsoport valamelyikébe. Mivel az ember

tevékenysége fizikai és szellemi tevékenységek összessége, kapcsolódása is fizikai, il-

letve lelki környezethez történik.

A lelki környezet

Az ember, mint tudati lény, cselekedeteinek döntő részét gondolatok előzik meg. A

sorrend: gondolat – cselekvés – eredmény. Életünk kívülről észlelhető eredményei, vi-

selkedésünk, jellemünk mind gondolatvilágunkban, tudatunkban gyökereznek. Fizikai

tevékenységünk is zömmel gondolataink megvalósításaként fogható fel. Bátran kije-

15

lenthetjük, hogy az embert a szellemi tevékenység jellemzi. Az egyén tudata (lelke),

mint alrendszer természetesen rendelkezik kapcsolódási pontokkal, ki- és bemenetek-

kel. Ezen kapcsolatok egy része a világ fizikai részéhez kötődik. Így tudjuk irányítani

testünket, érzékelni az anyagi jellegű környezetet, annak jelzéseit. A kapcsolódások

többsége azonban nem materiális. Így kötődünk embertársainkhoz, családunkhoz, a

társadalomhoz, a szellemi produktumokhoz (pl. művészetek, tudományok), az infor-

mációkhoz, magunk és mások érzelmeihez. De ilyen szálak fűznek a természet más

résztvevőihez, hálózati elemeihez is. Egyes állatokat, növényeket, égitesteket, stb. sze-

retünk, másoktól félünk, vagy irtózunk, esetleg felkelti érdeklődésünket. A szellemi

kapcsolatok összességét nevezzük LELKI KÖRNYEZET-nek.

A környezet általános fogalmához hasonlóan a lelki környezet, mint alrendszer szin-

tén közvetlen (primer) és közvetett körökre tagozódik. Az első körbe tartoznak a

velünk közvetlen kontaktusban levő emberek lelki behatásai, a televízió, rádió infor-

mációárama, stb. Az általános rész tartalma messzire vezet, de ilyen például a

társadalmi közhangulat, a „kor szelleme” is.

A lelki kapcsolatrendszer a fizikaihoz hasonlóan a születés pillanatában az anya–

gyermek viszonyra korlátozódik. Az élet során folyamatosan bővül, s a szellemi érett-

ségnek megfelelően az egyéni tudat egyre nagyobb hálózati körökhöz kapcsolódik.

Pozitív – negatív környezet

Az élet, vagyis az Univerzum általában pozitív. Ezt támasztja alá állandó terjedése

és minőségi változása. Ha negatív, azaz csökkenő, vagy változatlan jellegű lenne, ak-

kor egyszerűen nem létezne. A pozitív Univerzum viszont minden eleme számára

pozitív környezetet biztosít. Ez jelenti az alkotó létfeltételeit. A pozitivitás jelen eset-

ben a hozzáadást, a gondoskodást jelképezi. Természetesen a hálózatban negatív

környezet is megtalálható. A negativitásra az elvétel, a kizárás, a megszüntetés jellem-

ző. Ilyen környezet akkor alakul ki, ha a hálózat valamelyik feleslegessé vált, vagy

rosszul működő elemét meg akarja szüntetni, esetleg korlátozni kívánja tevékenységét.

A negatív környezet létrejöttével csökken, vagy megszűnik az energiabevitel és -

átadás. Az életfeltételek romlása az átalakító gyors változását, szükség esetén pusztulá-

sát eredményezi. Lényeges momentum, hogy a negatív környezetet többnyire maga a

hibás elem hozza létre nem megfelelő működésével. Összefoglalva tehát a pozitív kör-

nyezet az Univerzum alapvető tulajdonsága, maga az élet, míg a negatív környezet az

önszabályozó mechanizmus eszköze.

A lelki környezetben is megkülönböztethető pozitív, illetve negatív szféra. Pozitív a

társadalmi közeg, ha az egyének döntő többsége ADNI igyekszik a többi ember, a vi-

lág számára hasznos produktumokat. Negatív, ha a többség elvenni, megszerezni akar.

Egy hasonlattal élve: Ha a közös tálból mindenki csak kivesz, akkor az hamar kiürül. A

tál tartalmának csökkenésével egyre erősödik a harc az utolsó falatokért, majd végül

16

mindenki élelem nélkül marad. Ha viszont az egyének célja, hogy minél többet tegye-

nek a tálba, akkor az sosem ürül ki, jut is, marad is bőségesen.

Korunk problémáinak talpköve a negatív lelki környezet kialakulása. A szerzési

vágy kielégítése, az elvétel módjainak kifinomítása mára az össztársadalmi tevékeny-

ség jelentős hányadát teszi ki. Az arzenál a köztörvényes bűncselekményektől a

„hivatalos” háborúkon át az üzleti, politikai csapdákig tart. Sajnálatos, de törvényszerű

módon ez az általánossá vált mentalitás a maga mintájára formálta a közerkölcsöt és az

értékrendet. A társadalmi, szakmai elismertséget a legkevesebb munkával a legtöbb

bevételt produkálók kapják, mérce a felhalmozott vagyon. Nem ritka eset, hogy egy-

egy „ügyes” szélhámost a közvélemény hősként csodál és ünnepel. A negatív lelki kör-

nyezet természetes velejárója az agresszivitás növekedése, ami rendszerint háborúkban

csúcsosodik ki. Az egyéni és társadalmi tudat egymásra hatásából adódó öngerjesztő

folyamat egyre gyorsuló negatív változásokat eredményez.

Kisebb léptékű közösségben, a családban mindenki jól érzékelheti a jelenséget. Ha a

családtagok célja egymás és a közösség érdekeinek védelme, szolgálata, akkor ered-

ményesebben birkóznak meg az élet feladataival, s jó közérzet, szeretet uralkodik. Ha

viszont elsődleges az egyéni érdek, és mindenki csak elvár a másiktól, akkor a család

nem segíti, hanem nehezíti a boldogulást. Állandósulnak a veszekedések, rossz hangu-

lat alakul ki, s a közösség, mint szervezet, szétesik. Helyi, országos, etnikai,

nemzetközi méretekben ugyanezen társadalmi törvényszerűségek hatnak, sőt az embe-

riség, a bioszféra és az Univerzum közti kapcsolatrendszerében is.

A céhmesterek korában maga a munka minősége, a produktum jelentette az értéket,

az elismerést. A mesterek többsége minden áldozatot meghozott, hogy tudása legjavát

adja, minél tökéletesebbet alkosson. A kapott honorárium mértéke is ehhez igazodott.

Az elsődleges az alkotás, a belső értékek, energiák átadása volt. Napjainkra a személy-

telen tömegtermelés jellemző. Fő motivációja a szerzési vágy, s ennek megfelelően a

dolgozók zöme a legkevesebb munkabefektetéssel (hozzáadás) a legnagyobb bevétel

(szerzés) elérésére törekszik. A jövedelem, az elismerés is ezt tükrözi.

Nyilvánvaló, hogy a szerzés-orientáltság kizárólag az egyed számára tűnhet nyere-

ségesnek, s csak addig tartható fenn, míg a nagyobb szerveződésben elenyésző

hányadot képez. Ha általánossá válik, komoly zavart idéz elő a hálózat működésében, s

beindítja az önvédelmi reakciókat.

A negatív lelki környezet leghatásosabb ellenszere az önismeret, a tolerancia és a

szeretet.

Környezetvédelem A környezet fogalmának pontosítása után a környezetvédelem általános értelmezése

is módosításra szorul.

A közvetlen környezet a hálózati elem, alrendszer, stb. számára egy tükörként jele-

nik meg. Állapota pontosan megfelel az alrendszer működésének, belső állapotának.

Ha tehát azon belül zavarok lépnek fel, a kapcsolódási pontokon keresztül a zavar a

közvetlen környezetben is azonnal megjelenik.

17

Ettől kezdve a hibás rész konfliktusba kerül saját környezetével, az addig létfeltéte-

leket nyújtó szomszédok veszélyforrásokká válnak. Amennyiben az alrendszer védelmi

mechanizmusa nem tudja megszüntetni a rendellenességet, akkor ez a szembefordulás

erősödik, s az eggyel nagyobb hálózati rész védelmi reakciójaként lép működésbe.

A tükörkép jelenti az alkotó rész számára az elsődleges kontrollt, ezáltal tudja érzé-

kelni saját változásait, azok helyes, vagy helytelen irányát. A környezeti tükör

biztosítja a korrekció, a hiba elhárításának lehetőségét. Gondoljunk csak arra, hogy az

ember környezetének rohamos változása eredményeként ismertük fel a mai életvite-

lünkben, szemléletünkben rejlő veszélyeket, s egyre nagyobb erők összpontosulnak

ezek elhárítására.

A tükörkép az alrendszer funkcionális változásait KÖVETVE, következményként

jön létre. A hibaelhárítás nem oldható meg e képződmény befolyásolásával, sőt a

„tárgy” és a képe közé épített lencsék, szűrők sem javítanak a „tárgy” hibáin. A kont-

rollkép torzítása csak nehezíti az önvédelmi rendszer működését. Ha valaki tükörbe

nézve túl sápadtnak ítéli magát, eszébe sem jut a tükörképet púderezni, festeni. Még az

arcon elvégzett kozmetikázás sem oldja meg a rendellenességet, csak látszatot kelt.

Egészséges táplálkozással és életvitellel, súlyosabb esetben gyógykezeléssel vissza-

nyerhető természetes arcszín, s ettől a tükörkép is megszépül.

Az ember számára (is) a környezet az egész Univerzumot jelenti, melynek ő csak

parányi alkotó eleme, alrendszere. A környezetvédelem ezek szerint az Univerzum vé-

delmét takarná. Az Univerzum azonban maga az egységes EGÉSZ, az oszthatatlan

ÉLET. Ez a tökéletes védelmi rendszerekkel ellátott hálózat nem szorul az ember vé-

delmére, legfeljebb a hozzánk közvetlenül kapcsolódó elemek vannak nekünk

kiszolgáltatva (tükör). Csakis belső változtatásokkal érhetjük el, hogy maradéktalanul

megfeleljünk az univerzális hálózatban elfoglalt helyünknek, eleget tegyünk ránk háru-

ló feladatainknak. Csak így kerülhető el, állítható meg a hálózati „immunrendszer”

aktivizálódása, a saját létünket megszüntető feltételek előállítása. Vagyis a

KÖRNYEZETVÉDELEM helyett az EMBERVÉDELEM szó használata sokkal indo-

koltabb.

A „környezetvédelem” nem más, mint önvédelmi reakció, melyben a rész alkalmaz-

kodni próbál az egészhez. Kísérlet a belső rendellenességek megszüntetésére, az

univerzális energiafolyamban való részvétel megőrzésére, az életben maradásra. Mivel

létünk alapjait az univerzális hálózathoz kötő kapcsolódási pontok jelentik, legfőbb

feladatunk ezen kapcsolatrendszer megóvása, szélesítése.

Érdemes megfigyelni a beszélni tanuló kisgyermekek első szókincskörét. Az újszü-

lött természetes értékrenddel jön a világra, melyet gének, ösztönök őriznek, visznek

tovább évezredek óta. Érdeklődése, első szavai is az ember–természet kapcsolat leg-

fontosabb elemei felé irányulnak. Az elsődleges létbiztonságot kifejező papa, mama,

stb. fogalmak után a világ minden táján az állatok megismerése következik. Ösztönö-

sen olyan állatokkal ismerkedik (maci, kutyus, cica, paci, teve, stb.), melyekkel egy

városlakó élete során alig kerül kapcsolatba, a más tájakon élőkkel pedig egy vidéki

sem. Mégis, mivel ezek az állatok a hálózat hozzánk közel eső, lényeges elemei, az

ösztönös értékrendben kiemelt helyen állnak.

18

AZ UNIVERZUM IMMUNRENDSZERE

Ha megfordulsz az úton, mert célod elveszett

Kik melletted álltak, mind szembe jönnek veled

S a tükörképre támadó dühödt harci kedv

Növelve egyre erejét, magát semmisíti meg.

Az Univerzum, mint élő szervezet, természetesen rendelkezik védelmi mechanizmu-

sokkal. Ezek a hálózat minden nagyságrendjében, alrendszerében jelen vannak, s

lényegében azonos módon hatnak.

A legáltalánosabb megoldás, mikor a hibás, vagy feleslegessé vált hálózati rész nem

oda illő energiaátalakításával szétroncsolja saját kapcsolódási rendszerét. Ezzel elvágja

az életfeltételeit biztosító energiaáram útját, mintegy elszigetelve magát az ép részek-

től. Az Univerzum tökéletessége ezáltal a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb

védelmet alakította ki. Nincs szükség külön figyelő, beavatkozó hálózatra. Ezt a funk-

ciót a hibás rész látja el. A hiba maga válik orvossággá. Mivel minden alrendszer

rendelkezik ezen képességgel, a korrekció a zavar létrejöttének pillanatában megindul,

s az ok–okozati összefüggés miatt az elszigetelődés aránya megfelel a veszély mérté-

kének.

Az alrendszert az általa előidézett környezeti romlás funkciói megváltoztatására

kényszeríti. Ez a kényszer addig erősödik, míg a belső változások elegendőnek nem bi-

zonyulnak a nagyobb hálózat által támasztott helyi feladatok ellátására. Amennyiben a

kedvező hatás elmarad, az elszigetelődés egyre fokozódik, míg végül az alrendszer el-

pusztul, helyét új mutáció veszi át.

Az „immunrendszer” aktivizálódása érzékelhető. A nagyobb befoglaló hálózatok

egy-egy részhálózat rendellenes működését más módszerekkel is igyekeznek kiküsz-

öbölni. Például a hiba elhárítására specializált mutációk létrehozásával és helyszínre

juttatásával segítik a helyzet normalizálását.

Emberi léptékben jól megfigyelhetők a felvázolt folyamatok. Ahogy az emberi test-

ben felismerhetők ezek az immunreakciók, ugyanúgy a társadalom, vagy a bioszféra

szervezetének, hálózatának is szerves részét képezik. Például az öncélú fogyasztási

szokások során felhalmozódó szemét és lepusztított természetes energiaforrások egyre

vastagabb szigetelőréteget alkotnak az ember körül, s igyekeznek megszüntetni kelet-

kezésük forrását. A ma emberére leselkedő veszélyek: az ózonlyuk, az üvegházhatás,

az elsivatagosodás, a levegő, a víz, a táplálék szennyezettségéből eredő betegségek, a

rák, az AIDS, a lelki deformáció, stb. kivétel nélkül az emberi funkciók rossz ellátásá-

nak következményei. Nem valami külső csapásként, hanem a hálózat

immunrendszerének aktivizálódásaként értékelendők. Tehát a megoldás nem elsősor-

ban az idézett problémák lokális kezelése, hanem a kiváltó okok megszüntetése. Ha az

egyén a társadalmi törvényekkel, az elfogadott illeszkedő tevékenységekkel ellentétes

19

viselkedést mutat, azaz akadályozza, károsítja az össztársadalmi munkavégzést, akkor

tettei következményeként sorra megszűnnek az emberi környezetéhez fűződő szálai.

Nem kap fizetést, ellátást, nem gyakorolhatja jogait, súlyos esetben életét veszti. A bű-

nöző szemszögéből nézve „ellenséges” környezet alakul ki körülötte, de kívülről jól

látható, hogy nem a társadalom lett gonosz, csak a negatív cselekvés vált ki elhárító in-

tézkedéseket. Az is nyilvánvaló, hogy a rácsok elfűrészelésével, szökéssel csak

látszólagos eredményt ér el, valójában súlyosbítja helyzetét. Kedvező változást csak ar-

ról remélhet, ha környezete, vagyis a társadalom törvényeihez, értékrendjéhez igazítja

gondolatait, tetteit, s újraépíti kötődéseit.

Nemzetközi méretekben gyakori jelenség, hogy egy népcsoport, ország megreked a

társadalmi fejlődés korábbi lépcsőjén (pl. rabszolgaság, fajgyűlölet, stb.), vagy pedig

az általános iránnyal ellentétes tendenciát mutat. A következmény rendszerint a normá-

lis kapcsolatok megszakadása, elszigetelődés (embargó, bojkott), esetenként

nemzetközi beavatkozás.

A felsőbbrendűség téveszméje, hogy az ember az Univerzum csúcsa, s így köteles-

ség, felelősség nélkül azt tesz környezetével, amit akar, gátolja kijelölt funkcióink

ellátását. Szembe fordít a nagyobb hálózat, az EGÉSZ törvényeivel, s ugyanolyan

retorzíókat von maga után, mint azt más léptékekben jól látjuk, tapasztaljuk.

Az Univerzum immunrendszere minden egyes résztvevő és az egész hálózat érdeke-

it szolgálja, biztosítja az élet védelmét. Nem célszerű ellenségként szélmalomharcot

folytatni ellene, inkább saját hibáink tükreként, figyelmeztetésként kezeljük. Az így

kapott információkat használjuk fel helytelen életformánk módosítására.

20

A FEJLŐDÉS

Csigaházként csavarodva

Tágul a múlt horizontja

S ha benne magad megleled

Leszel bírád, Istened.

Az Univerzum, az Élet legjellegzetesebb tulajdonsága a folytonos változás. A meny-

nyiségi és minőségi változások összefüggő rendszerében nem könnyű feladat

értelmezni e fejlődés fogalmát. Sokszor nézőpont kérdése, hogy egy adott változást fej-

lődésnek, visszafejlődésnek, vagy fejlődési zsákutcának minősítünk. Egy végtelenül

bonyolult és tökéletes hálózat azonban nem épülhet véletlenekre, szubjektivitásokra.

Mivel bizonyítást nyert, hogy az Élet egy és oszthatatlan, célszerű az evolúció, s fejlő-

dés fogalmát is először az egész rendszerre vonatkoztatni.

Az egyed, illetve alrendszeri változások a nagyobb befoglaló hálózat működésének

belső folyamataihoz tartoznak. Egy alrendszer minőségi változása (fejlődése) a befog-

laló hálózat szintjén egyszerű mennyiségi áramlásként jelenik meg. Egyre nagyobb

léptékű rendszerben vizsgálva az eredeti részhálózat fejlődését, a változás jellege a nö-

vekvő léptékekben módosul. A differenciálszámításhoz hasonlóan lépésenként a

hatványok eggyel csökkennek, a második hatványból szorzás, a szorzásból összeadás,

végül konstans lesz. Mechanikai hasonlattal élve: a gyorsulás eggyel magasabb „di-

menzióban” sebességként, kettővel magasabban állandóként jelentkezik.

Az alrendszeri változás csak akkor nevezhető fejlődésnek, ha pontosan illeszkedik a

nagyobb hálózatok folyamataiba.

Sokkal célravezetőbb azonban élet-, vagy energiaátalakítási ciklusokban gondol-

kodni. Ha az egyed (részhálózat) fejlődését a normál életciklus jellemzőjeként

értelmezzük, könnyebben összeáll a kép. A levél fejlődése a fa életciklusának egy ele-

me, az pedig az erdő életciklusában képez egy láncszemet. Az életciklusok minden

léptékben, minden alrendszerben megfigyelhetők. A kisebb rendszerek ciklusainak

módosult ismétlődése alkotja a nagyobb hálózat ciklusait. Mint ahogy a kisebb rész

életfunkciója, energiaátalakítása függ a hálózatban elfoglalt helyétől, így változásának

irányát (fejlődését) is ez határozza meg. Ha pedig az egyedfejlődés a hálózati feltétel-

rendszerből, folyamatokból következik, akkor az élethez hasonlóan az evolúció is csak

az Univerzum egészén értelmezhető.

Az Univerzum evolúciója

Az Univerzum kialakulásáról és fejlődéséről alkotott elképzelések sokaságából ne-

héz kiválasztani azt, amelyik a legjobban illeszthető az élet logikai rendszerébe. Az

isteni teremtéstől az ősrobbanásig (Big bang) húzódó ránk maradt, vagy frissen kreált

21

változatok közül csakis azok vehetők számításba, melyek lehetővé teszik az abszolút

semmiből az élet minden szintjének létrejöttét. Az analitikus tudomány által elfogadott

ősrobbanás-elmélet semmilyen vonatkozásban sem felel meg e kritériumoknak. Mivel

kiindulópontja „valaminek” a felrobbanása, nem ad magyarázatot az Univerzum kelet-

kezésére. Másik alapvető ellentmondása, hogy egy ilyen robbanás az ősanyag

folyamatos hígulását eredményezi, s ez az evolúcióval ellentétes tendenciát feltételez.

A választott logikai rendszer szempontjából a Kabbala életfa-ábrázolása tűnik elfo-

gadhatónak. A kabbalista modell egy pontból, az abszolút semmiből indul, s az

ellentétes pólusok egymásra hatásaként létrejövő egység egyre magasabb szintű ismét-

lődéseiből építi fel az egész rendszert. Az életfa csúcsán ismét egy kiterjedés nélküli

pont áll, mely azonban az abszolút tudás, a szellemi energiák sűrítménye. Így minősé-

gében teljesen különbözik a kezdőponttól. Ebben a felfogásban az Univerzum

egyszerre tágul, és koncentrálódik, ezáltal rendelkezik életciklusokkal is. A kezdőpont

és a kiterjedés nélküli tökéletesség ugyanazon állapot magasabb szinten való ismétlő-

dése, tehát az egész is rendelkezik az alrendszerek alaptulajdonságaival.

Egyes kutatók az ősi vallási szövegek értelmezése során érdekes felfedezésre jutot-

tak. Bizonyos kódok használatával a különböző történetekben a részecskefizika egyes

területei fogalmazódtak meg. Állításuk szerint ezen írások az Univerzum szerkezetét

rögzítik, de a különböző fejlettségi szinteken az eltérő értelmezéseken, „kódokon” ke-

resztül más és más aktuális útmutatást nyújtanak.

A különféle vallások és tudományok által leírt Univerzum és fejlődési modellek az

önmagukat cáfoló extrém nézetek kihagyásával jól definiálható közös nevezőt mutat-

nak. Az egyik ilyen közös vonás az Univerzum komplexitása, a másik pedig a

fejlődésnek, mint az általános tökéletesedésben való részvételnek az értelmezése.

Az Univerzum evolúciójának pillanatnyi értékét az abszolút semmi és az univerzális

tudat állapota közt fennálló szellemi potenciálkülönbség adja. Az univerzális tudatról a

későbbiekben még részletesebben is szót ejtünk. Röviden: az Univerzum születése óta

az alrendszerek által felhalmozott tapasztalatmennyiségből és a hálózat feldolgozó,

kreációs képességéből összeálló kapacitás. Ennek nagysága emberi léptékben szinte

elképzelhetetlen, hiszen a végtelenhez tartó nagyságrendekről van szó. Az evolúciós

szint is a végtelenhez tartva simul az abszolút tökéletes tudáshoz. Az Univerzum fej-

lettségi foka nem azonosítható a legmagasabb szintű alrendszer fejlettségével, ugyanis

az összkapacitás az alrendszerek hálózatának képességeitől függ. Az emberi társada-

lom fejlettsége sem mérhető le a legokosabb, vagy legügyesebb tagján, hiszen

Michelangelo, Leonardo, Pithagorasz képességeit, vagy a spártai harcosok fizikai telje-

sítményét ma sem szárnyalták túl. Az emberiség tudása, fejlettségi szintje az

információk (tapasztalatok) mennyiségétől, az információs rendszer hatékonyságától,

és a feldolgozás–felhasználás fejlettségétől, vagyis az emberiség, mint hálózat műkö-

dőképességétől függ. Természetesen készíthető rangsor a különböző alrendszerek

között, azok bonyolultságától függően, de ennek nincs különösebb jelentősége. Az em-

beri testen belül sincs értelme olyan megállapításoknak, hogy a szív fejlettebb szerv,

mint a tüdő, vagy a látás fejlettebb érzékelés, mint a hallás.

22

Egy-egy szerv (alrendszer) képességei sokat változhatnak az életcikluson belül és a

körülmények, peremfeltételek hatására. Például bizonyos kapcsolatrendszeri elemek

arányának eltolódása az alrendszer specializálódását vonja maga után – ha valaki sokat

fut, megerősödnek a lábai. Ezek a változások azonban egyrészt az életciklus energiaát-

alakítási folyamatához tartoznak, másrészt pedig az alrendszerek alkalmazkodó

képességének következményei. Az alkalmazkodás, a változás képessége az élethez

szükséges legfontosabb tulajdonság. Ez jelenti az evolúció motorját, ez az ÉLETERŐ.

Ha bármelyik alrendszer alkalmazkodó képessége csökken, vagy kevésnek bizonyul a

kapcsolódások feltételeihez, az egyben a hálózati elem helyi alkalmatlanságát bizonyít-

ja. Beindul a nem oda illő elem eltávolításának, és a megfelelő mutációval való

pótlásának folyamata. De ez még mindig csak az élet fenntartásának alapfunkciója.

Nem szokás egy pocsolya keletkezése és kiszáradása közti időszakban a benne megje-

lenő organizmusok változásait evolúciónak nevezni, pedig csak léptékében különbözik

a bioszféra egy Föld-perióduson belül lezajló változásaitól. Az evolúció csak az al-

rendszeri életciklusok, változások összegeként a hálózat egészén, vagyis csak az

Univerzumon mérhető.

Itt jegyezném meg, hogy korunk környezetszennyezése azért is nagyon veszélyes,

mivel a táplálékkal, vízzel, levegővel a szervezetbe juttatott mérgező anyagok a test al-

kalmazkodó képességét nagy mértékben leterhelik. Az alrendszernek ugyanis ezekhez

alkalmazkodniuk kell, s ez leköti az alkalmazkodási kapacitás jelentős részét. Ugyan-

ilyen terhet jelent a lelki környezetszennyezés hatása is. A mesterséges és felesleges

teendőkkel leterhelt, csökkent külső alkalmazkodó képesség pedig csökkenti az élet-

erőt, lerövidíti az alrendszerek normális életciklusát.

Lényegi kérdés a fejlődés és az idő kapcsolata. Az Univerzumban minden alrendszer

életciklusa zárt, vagyis élettartama véges. Az alrendszerek „fejlődése”, „evolúciója”

így szintén véges. Ha viszont egy fejlődésnek vége szakad, nem folytatódik, akkor az

egész értelmetlen, s nem nevezhető fejlődésnek. Egy alrendszeri életciklus csak a háló-

zat nagyobb befoglaló alrendszerében nyer értelmet annak elemeként. A befoglaló

hálózat életciklusa ezért mindig nagyobb az alrendszereinél. Tudjuk, hogy a fajok,

bolygók, naprendszerek, galaxisok életútja is véges. A végtelen életciklust, az

ÖRÖKLÉTET egyedül az Univerzum egésze, az egységes hálózat tudja megvalósítani.

Ezt a kivételes tulajdonságot a rendszer annak köszönheti, hogy benne az energia foly-

tonosan keletkezik, s így az alrendszerek evolúciója mindig minden szintet képvisel. A

hálózat időről időre megújul, de mint szervezet egyre tökéletesedik. Az Univerzum

életciklusa ezáltal zárt, mégis időben végtelen. Sokkal inkább illene rá az atom (osztha-

tatlan) név, mint az így nevezett, már többszörösen is oszthatónak bizonyult

részecskére.

Megoldandó logikai feladat az Univerzum egyedülálló voltának bizonyítása. Ha

ugyanis létezne több önálló Univerzum, akkor megdőlne az a tétel, hogy az élet egy és

oszthatatlan. Ez azonban nem lehetséges, mivel a több már valamilyen közös „teret”

feltételez, amiben több valami (Univerzum) van. A közös „tér” pedig maga az Univer-

zum. Ez a semmi és a valami (idő) egymásra hatásaként megjelenő első tér minden

utána létrejövőt magába foglal. Természetesen azóta is folyamatosan lejátszódik ez az

egymásra találás (így keletkezik állandóan az energia), de ez már mind az ős-téren, az

23

Univerzumon belül. Látszólag az is problémát jelenthet, hogy az első pillanatban az

idő egyszerre több pontban is megindulhatott. Ez valóban így is van, hiszen csak ez tet-

te lehetővé az időterek egymásba érésével az interferenciák révén a

sűrűségkülönbségek kialakulását, vagyis az energiarészecskék létrejöttét, az evolúció

megindulását.

Összefoglalva: az evolúció az egyetlen és oszthatatlan Univerzum tökéletesedési fo-

lyamata a múlt végtelenjébe vesző kezdettől a jövő végtelenjében rejtőző abszolút

tudásig. Út a semmiből a tökéletességbe.

Az evolúciót az egyed, vagy bármely léptékű részhalmaz fejlődésére korlátozni,

azok mesterséges sorba-rakásából általános következtetéseket levonni súlyos hiba. Ez

magyarázza a darwini fejlődéselmélet tarthatatlanságát. Az abszolút tökéletest megkö-

zelítő Univerzum mindig tartalmazni fog különböző alacsonyabb evolúciós szinten álló

részhálózatokat, hiszen ez a folytonos keletkezés következménye. Mindazonáltal így

biztosítható az Univerzum halhatatlansága, mivel az evolúció újratermelődése nélkül

minden eleme viszonylag egyszerre fejlődne, s ez nagyban rontaná a variációk sokszí-

nűségét. Továbbá egy szint után a különbségek kiegyenlítődnének, ami a

potenciálcsökkenés miatt az evolúció lassulását, majd stagnálását okozná.

Az evolúciót az egyedek (részhálózatok) fejlődésére vetíteni azért is hibás, mert az

egyedként elkülöníthető részhálózatok csak az energiaformák egy bizonyos tartomá-

nyára jellemzőek. Mint ahogy a víz körforgásában az elkülöníthető részek (pára,

felhők, esőcseppek, tócsák) tartományán kívül a vízhálózat egybefüggő rendszert alkot,

az univerzális energiaörvények esetében is. Az emberi társadalmakban szintén megfi-

gyelhető, hogy a társadalmi tudat külön fejlődési irányokat mutat, sőt általában azon

népeknél fejlettebb, ahol az egyed, az individuum kevésbé hangsúlyozott.

A feladat

Az Univerzum érdekessége, hogy mindig feladatokat old meg, de a megoldások

egyben új feladatokat állítanak. A feladat a hálózatban potenciálkülönbségként (fe-

szültségként) jelentkezik az alrendszer kapcsolódási pontjai között. A hálózati elem

igyekszik úgy megváltozni, hogy kiegyenlítse a körülötte kialakult feszültséget. Válto-

zásával viszont a kapcsolódó elemek feltételeit módosítva azokat is hasonló

tevékenységre kényszeríti. Mire azután az alapszituációnak megfelelő változás bekö-

vetkezik, a környező hálózat feszültségviszonya is átalakul, s az alrendszer nyugvópont

helyett újabb feladattal találkozik. A dinamikus hálózati feszültségviszonyok minden

alhálózat számára állandóan új feladatokat jelentenek. Ez kényszeríti az Univerzumot a

folyamatos tökéletesedésre, evolúcióra. A műveleti sorrend a következő:

1. A hálózat kapcsolódó pontjai között potenciálkülönbség lép fel.

2. A feszültségkép egyfajta megoldandó feladatot képvisel a hálózat számára.

24

3. A feladat létrehozza a megoldás „hologramját”, azaz kivetítődik a szükséges

változás, a feladatnak megfelelő alrendszer képe.

4. A hologram mintája alapján az erre legalkalmasabb kapcsolódó alrendszer meg-

változik, vagy ha erre nincs lehetőség, új mutáció jön létre.

5. A mutáció beépülése megváltoztatja a hálózati viszonyokat, így a feszültségké-

pet is.

Vagyis: Feladat – hologram – mutáció – megoldás = új feladat

Az ősevolúció is a képlet szerint indulhatott. A semmi és az idő, mint valami között

fennálló feszültség létrehozta az időtér szükségességét, s ezért az valóban elkezdett ter-

jedni.

Az időterek terjedése azonban újabb feszültségeket keltett, s létrejöttek az interfe-

renciák, stb., seb. Más példát véve: ha egy területen sok az egér, akkor elszaporodnak a

macskák. Ettől viszont lecsökken az egérállomány, túl sok lesz a macska. Ez összefüg-

gést ráadásul még a kapcsolódó részek változása is bonyolítja. Ezért téves az az emberi

rögeszme, hogy valamely elénk, körénk tornyosuló feladat megoldásától várunk végső

stabilitást, tartós boldogságot. A stabilitásra való törekvés ugyan az élet, az Univerzum

szerkezetéből következik, de ugyanebből következik annak fenntarthatatlansága is.

Éppen a stabilitás hiánya, a dinamikus hálózat az evolúció, az élet és az öröklét feltéte-

le.

Elmondhatjuk, hogy az Univerzum építőeleme a különbözőségből létrejövő válto-

zás, az egységbe foglalt ellentét, a polaritás törvénye. Ezt fogalmazza meg különböző

korok, tájak embereinek szintjén, nyelvén a Biblia Szentháromsága, a keleti filozófia

jin–jang tanítása, a dualitás elmélete, s szinte valamennyi ősi és új keletű magyarázat,

mely az Univerzum egészével foglalkozik.

Napjaink problémáira vetítve ne feledjük: a polaritás, a nézetek, tapasztalatok kü-

lönbözősége csak akkor képez aktív potenciált, ha hálózati kapcsolatban (egy

áramkörben) vannak. A kapcsolódás hiánya, a szeparálódás csökkenti a változás esé-

lyeit, és mint láttuk, a változás az élet feltétele.

A „fenntartható fejlődés” fogalmának fenntarthatatlansága

Az utóbbi években varázsigeként emlegetett „fenntartható fejlődés”, mint a súlyos-

bodó ökológiai válság ellenszere, logikai ellentmondásosságából fakadóan többet árt,

mint használ. Azt a látszatot hivatott kelteni a közvéleményben, hogy a fogyasztói

életvitel, az anyagi gyarapodásra, annak kiszolgálására koncentráló társadalmi szemlé-

let kisebb korlátozásokkal, egy-két technikai bravúr bevezetésével töretlenül

folytatható, szélesíthető az idők végezetéig. Tüneti kezeléseivel eltereli a figyelmet a

leselkedő veszélyek valódi okairól, megakadályozva ezzel a szükséges alapvető változ-

tatások kellő időben történő megtételét.

25

Az előző részekben rávilágítottunk, hogy az Élet, az Univerzum, az Evolúció oszt-

hatatlan egységet, hálózati rendszert alkot. A részhálózatok mennyiségi-minőségi

változása (fejlődése) az energiaátalakítás és hálózatalkotás alapfunkciója. A részháló-

zati fejlődés (egyedfejlődés) az élethez hasonlóan, annak oszthatatlanságából

következve kizárólag az univerzális evolúció, a hálózati élettevékenység részeként ér-

telmezhető. Mivel a teljes rendszer életciklusa végtelen, az Univerzum evolúciója is

örök. Az alrendszeri változások mindig az adott életcikluson belül jelentkeznek, az al-

rendszerek életciklusa pedig bizonyítottan és törvényszerűen véges. Így a „fenntartható

fejlődés” fogalmának használata kétszeresen is fenntarthatatlan. Ha ugyanis a fejlődést

az egységes egészre, az Univerzumra értelmezzük, akkor az ab ovo örökkévalóság

fenntartására vállalkozunk. Ha az emberiségre, vagy a Földre, akkor pedig egy alrend-

szer életciklusának egy bizonyos szakaszát kívánjuk konzerválni. Az első eset fából

vaskarika, a második szembeszállás az Univerzum alaptörvényével. Ez a törekvés

egyenértékű azzal, mintha örökké gyermekek szeretnénk maradni, s fejlettségünket já-

tékszereink, segédeszközeink (cumi, járóka, pelenka) minőségének javulásán,

gyarapodásán mérnénk.

A hasonlatnál maradva, egy csecsemő semmivel sem lesz fejlettebb azáltal, ha ha-

gyományos pelenka helyett Liberót hord. A minőségi változást a segédeszköz

elhagyása, a szobatisztaság jelenti. A gyermek- és a felnőttkor közti alapvető különb-

ség abban mutatkozik meg, hogy míg az egyikben az ember ellátásra, tanításra,

segítésre szorul, komoly terhet róva környezetére, addig a másikban ő a gondoskodó, a

teherviselő. Tehát először kap, majd ad. Az sem az érettség jele, ha a gyermek a termé-

szetes gondoskodás értékelése helyett egyre többet követel magának, kockára téve

ezzel családja egyensúlyát.

A fogyasztást, mint célt konzerválni kívánó fenntartható fejlődés elmélet az emberi-

ség egy része számára kényelmes „követelve kapó” státusz megőrzéséhez próbál

módszereket nyújtani a fogyasztási, elvételi (termelési) technikák tökéletesítésével.

Megjegyzendő, attól, hogy egy rabló nem veri agyon kifosztott áldozatát, még nem vá-

lik a társadalom számára hasznos emberré.

Az a próbálkozás, hogy az emberiség úrrá legyen a körülötte tornyosuló veszélye-

ken, a természetes életösztön megnyilvánulása. A nemzetek összefogásával megindult

Föld-mentő akarat erősödése mindenképpen pozitív és időszerű jelenség. Arra viszont

fokozott figyelmet kell fordítani, hogy ez a szándék a valódi megoldások irányába has-

son. A tüneti kezelések ugyanis csak minimális eredményt hozhatnak, s közben

elterelik a figyelmet a problémák eredetéről, a lakosságban indokolatlan biztonságérze-

tet keltenek. Így a hatékony intézkedések elsődleges akadályát képezik.

Az ózonlyuk, a sivatagosodás, az AIDS, a rák, stb. mind az Univerzum „immun-

rendszerének” aktivizálódását bizonyítja. A hálózati alapfunkciók szerint a helytelen

működést mutató alrendszer egyben nagyobb rendszer védelmét szolgáló lépések vég-

rehajtója is. A közvetlen környezet állapota csupán tükör, mely szintén a védelem

hatásosságát növeli. Tehát minden a mi kezünkben van. Vagy sikerül időben kellő lé-

péseket téve újra beilleszkedni a hálózat egészébe, vagy saját hóhérainkká válunk. Az

univerzális immunrendszeri hatásokkal vívott harc helyett egyetlen esélyünk az elszi-

getelődés ellen folytatott küzdelem. Mivel az Univerzum energiahálózatától való

26

elszigetelődés oka a hálózattal összekötő elsődleges kapcsolatrendszerünk módszeres

és drasztikus csökkentése, a fő feladat ezen tendencia AZONNALI megállítása és

megfordítása. Az életben (rendszerben) maradáshoz az összekötő szálak gyarapításán,

erősítésén át vezet az egyetlen út.

A bűnt elkövető személy előtt is két választási lehetőség áll: vagy szembeszáll az ő

hatástalanítására (elfogására) kirendelt rendőrökkel, s folyamatosan fejleszti a harc

eszközeit, vagy jó útra térve beilleszkedik a társadalomba. Nyilvánvaló, hogy tartós

eredményt csak az utóbbi alternatíva nyújthat.

Az emberi faj normál életciklusának FENNTARTHATÓSÁGÁHOZ az Univerzum

hálózatába való újrailleszkedés révén juthatunk. Fajunk FEJLŐDÉSE pedig felkészü-

lés arra, hogy ADJUNK a hálózat számára feldolgozható, szükséges energiaformákat.

A fejlődés, az univerzális evolúció az embertől függetlenül örök folyamat. Értelmetlen

tehát fenntartható fejlődésről beszélni. Ha a rendszeren belül egy csoportosulás egy

részhálózat (faj) fejlődése megakad, életciklusának fenntarthatósága kérdésessé válik,

az már nem fejlődés, hanem fejlődési zsákutca. Ezt az állapotot fenntartani lehetetlen,

dacolás az Univerzummal. Az ilyen „fenntartható fejlődés” erőltetése helyett az emberi

életciklusnak megfelelő helyes fejlődési irányt kell megkeresni, s az automatikusan

fennmarad, hiszen az univerzális evolúció szerves részét képezi. Az ellentétes híreszte-

lésekkel szemben nem a fejlődés ütemét kell mérsékelni, hanem az irányát

hozzáigazítani a bennünket befoglaló hálózat követelményeihez. Tisztázni kell a háló-

zati feltétel- és követelményrendszer emberre vetített értelmét.

AZ EMBER

Átkozott a Földnek fia

Ki öntestébe belemar,

Csalfa vágyainak élve

Csak kapni, szerezni akar.

Közben a szenny lerakódik

Földön, vízen, lelkeken

S mi évmilliók óta érett

Férges gyümölcsöt terem.

De ki bízik Istenében

S adni képes általa

Lészen az Egésznek része

S nem tűnik el nyomtalan.

A tudomány már kiterjedt ismeretanyaggal rendelkezik az Univerzum hálózatának

hozzánk közel álló anyagi formációiról. A Földön kialakult energiaátadási folyamatok,

27

a tápláléklánc felépítése az általános ismeretek kategóriájába kerültek. Köztudottá vált,

hogyan alakul át a napenergia a különböző élőlények által fogyasztható változattá, s

hogyan vándorol sorra a láncszemeken életben, mozgásban tartva a bioszférát. Az

„élettelen” anyagról szerzett ismereteink is egyre bővülnek, s egyre több kapcsolódási

pontra derül fény az anyag „élő” és „élettelen” szférái között.

A lánc azonban sem a Napnál, sem pedig az embernél, mint a bioszféra csúcsraga-

dozójánál nem ér, nem érhet véget. Az Univerzum teljes egésze összefüggő hálózatot

alkot, az energia folyamatos áramlásban van. Szabad láncvégek, elkülönült szakaszok

idegenek a rendszer jellegétől, így csak pillanatnyi rendellenességként tapasztalhatóak,

melyeket a rendszer a lehető legrövidebb időn belül igyekszik megszüntetni. A többé-

kevésbé jól feltérképezett földi energiaáramlás további kapcsolódásaival azonban még

adós a tudomány. Az ember bioszférában és az Univerzum hálózatában betöltött helyét

megtalálni, ezáltal alapvető funkcióit definiálni viszont csak a további kapcsolatok is-

meretével lehetséges.

A tudatos cselekvés erősödésével az emberiség fokozatosan elveszíti azt a „mecha-

nikus iránykövetést”, mely a növény és állatvilágban biztosítja a hálózat működését.

Tevékenységünk tudatos tervezésének szabadsága óriása felelősséget is jelent. Nem-

csak életünket, hanem halálunkat is a kezünkbe vettük a döntés jogának

megszerzésével. Az ember bármit tervezhet, a gondolat, a papír mindent kibír. A meg-

valósítás során terveinket ütköztetjük az Univerzum valóságával, törvényeivel. Ha a

terv jó, akkor illeszkedik a hálózat folyamataiba, ha nem, akkor válságokat idéz elő. Az

elgondolások helyessége jól mérhető fizikai, lelki környezetünk állapotán.

Ma, mikor az általános értékrend torzulásai miatt a társadalmi tervezés sorra zsákut-

cákat produkál, s az alapvető irányok hibás kijelölése minden eddiginél súlyosabb

társadalmi és ökológiai válság felé sodorja a Földet, létfontosságúvá vált a tervezés

pontosságának, biztonságának szavatolása. Ennek elengedhetetlen feltétele, kiinduló-

pontja az emberiség hálózati helyzetének és funkcióinak tisztázása. Amíg

nagyüzemben gyártjuk a kalapácsokat, hogy kalapálgathassunk, s az eszközhöz terem-

tünk mesterséges igényeket, addig tudatos tevékenységünk olyan, mintha csak úgy

húzogatnánk a vonalakat, várva, hogy majd csak lesz belőle valami. A tervezés alap-

szabályait, melyeket a szakértők jól ismernek és alkalmaznak, a nagyobb léptékű

társadalmi, globális problémák megoldásánál is be kell tartani. Egy ház építése is úgy

kezdődik, hogy felmérjük a terület, a család adottságait, erőforrásait, reális igényeit, s

ehhez tervezünk olyan otthont, mely a legjobban megfelel a lakók életfunkcióinak za-

vartalan ellátásához. Az építéshez szükséges anyagok, eszközök listáját csak ezután

célszerű elkészíteni. A sorrend igen lényeges:

ADOTTSÁG – FUNKCIÓ – CÉL – ESZKÖZ.

A legfontosabb az adottságok és az ellátandó funkciók által reprezentált FELADAT

helyes megfogalmazása. Az emberiség jövőjét biztosító globális irányok kijelölésekor

is a fajunk létrejöttét kiváltó feladat pontos ismerete a tervezés kiinduló pontja. Enélkül

az eredmény csak a zűrzavar, a feszültségek és válságok további mélyülése lehet.

28

Az ember, mint az Univerzum része

Az emberi fajnak, mint részhálózatnak a helyét, kapcsolódásait keresve a hálózati

rendszerben, először a bioszféra táplálékláncát kell megvizsgálnunk. A Nap energiájá-

nak feldolgozására és továbbítására kialakult „élővilág” sokfélesége lehetővé teszi a

beérkező energia jelentős részének feldolgozását, s a bioszféra energiafolyamataiban

való áramlását. A flóra és a fauna kiterjedése, minősége az ember megjelenésének ide-

jén elérte ciklusának csúcspontját. A lombos erdők kialakulásával és arányának

maximalizálódásával a növényvilág, a csúcsragadozók megjelenésével, a zsákmányte-

rületek szétosztásával pedig az állatvilág is elérte fejlődésének határait. A létrejött

mutációk tökéletes hálózattá váltak, mely a természetes dinamikán kívül nem igényelt

további lényeges változást. Az elmúlt ötezer év alatt a bioszféra ezen faktoraiban nem

jelentek meg új természetes mutációk, sőt mind a fajok, mind az egyedek számát te-

kintve erősödve csökkenő tendencia tapasztalható. Az igazi változást a gondolkodó

ember megjelenése és a környezetére gyakorolt hatása jelentette.

Az embert, mint fizikai lényt vizsgálva megállapíthatjuk, hogy érzékszerveit, izom-

zatát, alkalmazkodóképességét, szívósságát tekintve nem éri el a specializálódott

csúcsragadozó hálózat színvonalát. Amiben különb az állatvilág bármely eleménél, az

kizárólag a gondolkodás képessége.

MIÉRT LEHETETT SZÜKSÉG ILYEN KÉPESSÉG MEGJELENÉSÉRE A

BIOSZFÉRA JÓL MŰKÖDŐ, MINDEN SZABÁLYOZÁST MEGOLDÓ

RENDSZERÉBEN?

Az az indok, hogy a csúcsragadozókat kellett szabályozni, nem támasztható alá kellő

érvekkel. Ezek ugyanis a megelőző időszakban kiválóan szabályozták egymást, s har-

monikus kapcsolatban álltak a többi állatfaj létszámával. Az ember tevékenysége csak

rontott ezen a harmónián. A feltételezés másik gyenge pontja, hogy ebben az esetben

az embernek döntő többségében csúcsragadozókat kellett volna (kellene) fogyasztania.

Ez az emberi evolúció során sohasem teljesült, gondoljunk csak a vegyes táplálkozásra

kifejlődött adottságainkra, szokásainkra. Sőt az emberré válás kezdeti időszakában

nem sok eséllyel szállhatott harcba ősünk a húsevő nagyragadozókkal. Húsigényét in-

kább a hozzáférhetőbb növényevők elejtésével fedezte.

A gondolkodás képessége által nyert előnyök nem hoztak előrelépést az optimalizá-

lódott bioszféra-hálózatban sem mennyiségi, sem minőségi vonatkozásban. Mint

láttuk, a „szűz természet” mindkét értelemben csak károsodott. A gondolkodás, a szel-

lemi tevékenység megjelenésének szüksége (hologramja) azonban éppen a flóra–fauna

hálózat optimalizálódásából, életciklusának kiteljesedéséből következett.

Az előző fejezetekben láttuk, hogy az Univerzum részhálózatainak alapvető feladata

a beérkező energiaforma átalakítása és továbbítása. A továbbítás két részre osztható, a

folyamatos és az akkumulálás útján történő átadásra. A hálózat működésének követel-

ménye szerint mindkét részben a kapcsolódó elemek számára hasznos, feldolgozható

energiaformákat kell kibocsájtania. A körülöttünk levő anyagi világban jól megfigyel-

29

hetők ezek a folyamatok. A kapcsolódó elemek változási képessége révén mindig beáll

az az arány, mely az energia teljes egészének megfelelő továbbítását biztosítja. A bio-

szférát és az emberiséget, mint részhálózatot tekintve az energia bemenetek többnyire

ismertek. Ahol pedig bemenet van, ott kimenetnek is kell lennie, s az előzőek értelmé-

ben nem is közömbös, hogy milyen. Egy-egy részhálózat létrejöttét, tulajdonságait a

be- és kimeneti oldalak együttes feltételrendszere határozza meg. A részhálózat tulaj-

donságaiból, képességeiből következtetni lehet a kimenetek jellegére. Tegyük ezt meg

a bioszféra és az ember esetében is. Az elemzés során két dolgot feltétlenül szem előtt

kell tartani: az egyik, hogy az ember energiaátalakító, mint az Univerzum minden ele-

me, a másik, hogy az elsődleges befoglaló hálózata a bioszféra. Ezt azért fontos

rögzíteni, mert sok téves nézet táplálkozik az emberi fajnak az Univerzum rendszeré-

ből való kiemeléséből, függetlenítéséből. Az energiaáramlást követve teljes

biztonsággal kizárható az a feltételezés, miszerint a bioszféra mellett, vagy helyett

megjelenő ember-szféra (homeoszféra, nooszféra) külön kategóriát alkot. Az emberi-

ség egyértelműen a bioszféra alrendszereként kapcsolódik az univerzális hálózathoz. A

fa gyümölcséhez hasonlóan jellegében, funkcióiban jelentősen eltér létrehozó energia-

bázisától, de kapcsolódása, függősége és rendszerbeli összetartozása

megkérdőjelezhetetlen. A természetben megjelenő termések, gyümölcsök a hozzájuk

tartozó alrendszerek HATÁRFELÜLETI ÁTALAKÍTÓI. Tulajdonságaikban egyaránt

kell alkalmazkodniuk az őket létrehozó bázishoz és azokhoz az alrendszerekhez, me-

lyek számára az energiát hivatottak továbbítani. Ezért mindig rendelkeznek olyan

jellegzetességgel, ami gyökeresen eltér az alaprendszerben megszokott formáktól.

Ugyanez a jellegzetesség viszont a kapcsolódó hálózat szerves részét képezi. A hason-

lathoz visszatérve az emberiség a bioszféra gyümölcseként hivatott továbbítani az itt

felhalmozódott energiát más alrendszerek felé.

Az ember, mint energiaátalakító

Az Univerzum minden eleme, alrendszere energiaátalakítóként funkcionál. Ahhoz,

hogy az ember univerzális helyzetét, lehetőségeit és feladatait definiálni tudjuk,

energiaátalakítói képességeit kell megvizsgálnunk. Mint ahogy haszonnövényeink, ha-

szonállataink esetében alapvető fontosságú tudnunk, hogy mit igényelnek, és mit

hasznosíthatunk belőlük, az emberi lét hatásfokának felméréséhez is ismernünk kell a

ki- és bemeneti paramétereket. Ahhoz, hogy az Univerzum, a bioszféra hasznos részé-

nek érezhessük magunkat, a lehető legjobban kell ellátnunk energiaátalakítói

teendőinket. Ez viszont el sem képzelhető az energiafolyamatok, a kapcsolódási para-

méterek ismerete nélkül.

Az érthetőség kedvéért először egy jól követhető példán, egy tehén esetében nézzük

végig az energiaátalakítási funkciókat. A szóban forgó részhálózat főbb bemenetei: a

legelés során elfogyasztott növényi részek, víz és oxigén. Az életciklus kifejlődési sza-

kaszában a kimenetet kizárólag az ürülék, a vizelet és a kilélegzett szén-dioxid alkotja.

Az elfogyasztott energia jelentős része a test felépülésével akkumulálódik. Az érettség

szakaszában az akkumulálás csökken, megjelenik azonban az utódok világra hozása és

30

az ehhez kapcsolódó tejtermelés. A végső átalakítási szakasz, a halál során a testben

felhalmozott energiamennyiség konvertálódik tovább az emberi, álltai, organikus fo-

gyasztás útján. Az állatok, növények életciklusában is felfedezhető bizonyos

„szellemi” tevékenység, de élettevékenységük döntően anyagi természetű.

A táplálékbevitel szorosan illeszkedik a csatlakozó hálózatok (legelő) energiakibo-

csájtásához, a folyamatos kimenetek (trágya, szén-dioxid) pedig visszacsatolásokként

jelentkeznek a hálózati rendszerben. A tej és a hústermelés pedig újabb részhálózatok

felé alakítja át az energia fennmaradó részét. Megfigyelhető, hogy a bemenetet az il-

leszkedő hálózatok természetes energiaárama határozza meg, míg a kimeneti formák

maradéktalanul feldolgozásra kerülnek.

A természeti népeknél vizsgálva az energiaátalakítás folyamatát, az előző példához

képest a következő eltéréseket találjuk:

1. Új energiabeviteli formaként jelentkezik az eszközkészítés során felhasznált

anyagok energiatartalma.

2. A tanulásra, szellemi fejlődésre fordított energiahányad nagyságrenddel na-

gyobb az állat- és növényvilágban tapasztalható értékeknél.

3. A szellemi tevékenység a felnőtt korban is domináns elem marad.

A természetes energiabázissal kialakult kapcsolat, valamint a kibocsájtott anyagok

feldolgozhatósága a kapcsolódó hálózatok számára az állatvilágéhoz hasonlóan har-

monikus marad. Azonban már az ősember eszközkészítő tevékenységével megjelenik

egy új energiaátalakítási kategória, mely a bioszféra összes hálózati elemétől eltérően,

markáns jellemzőként csak az ember esetében figyelhető meg.

A későbbi civilizációk kialakulásával a három eltérő tulajdonság egyre meghatáro-

zóbbá válik, s az ipari forradalom korára az összes energiabevitel nagyobbik hányadát

teszi ki. A természetes energiaátalakítási funkciók arányának háttérbe szorulása mellett

az isz. második évezred végén újabb két tényező megjelenése gyakorol döntő hatást az

ember energiaátalakítói tevékenységére. Az egyik az ENERGIABÁZIS

„MEGSZÍVÁSA”, a másik pedig a kapcsolódó hálózatok számára feldolgozhatatlan

energiaformák (SZEMÉT) KIBOCSÁJTÁSA. Az előzőekhez képest e két új elem már

nem a fejlődés irányába mutató pozitív változás, hanem az ön-elszigetelés egyik jele.

Miután az emberi energiaátalakítás minden mozzanata a rendelkezésünkre áll, sorra

vizsgáljuk meg ezek összefüggéseit és hatásait.

31

1. BEMENETI OLDAL:

1. Természetes energiabázisok

A megújuló energiaforrások:

A légkör oxigénje, a víz, a növényzet és az állatvilág önregenerációs szintjükön be-

lül biztosítják az ember számára rendelkezésre álló folyamatos energiabevitelt. A

napenergia más közvetítők útján való kinyerése (pl.: nap, – szél, – vízierőművek) a je-

lentős eszközigény miatt csak elvben sorolhatók ebbe a kategóriába. Ide tartoznak

viszont a még ki nem használt, fel nem ismert lehetőségek.

Ezen bázisok közös jellemzője, hogy az univerzális (bioszférikus) energiaáram ré-

szeként kisebb ingadozással folyamatosan áradnak az ember felé, s feldolgozásuk,

elfogyasztásuk nem igényel különösebb közbülső átalakítást. A természetes úton fel-

dolgozható energiaáramok kapcsolódó pontjainak folyamatos terhelhetősége, hozama

behatárolt. A megfelelő illeszkedést a természetes szabályozó rendszerekben a fo-

gyasztók számának dinamikája adja. Az emberi civilizációk „modernebb”

változataiban kiiktatódott ez a szabályozás és a fogyasztás mennyiségnövelő eszközei-

nek terjedésével az illeszkedés megszűnt, egyre növekvő hiányok léptek fel. A

mesterségesen indukált és önmagát erősítő energiahiány pótlására az ember egyre bo-

nyolultabb technikákat dolgozott (dolgoz) ki, melyek megvalósítása és üzemeltetése

újabb energiaigényeket támaszt, s negatív hatással vannak a természetes energiabázi-

sokra.

2. Energiamegszívásos technikák

Az alcímben szándékosam kerültem a „mesterséges energiabázisok” kifejezést,

ugyanis mesterséges energia nem létezik. Mint korábban láttuk, az energia az univer-

zum keletkezésekor, azzal egyenértékűen jön létre. Minden további változás csak

energiaátalakulás, átalakítás. Még az atomerőművek is természetes energiát szabadíta-

nak fel, azaz konvertálnak más formációvá. A döntő különbség a természetes

energiaáram és a megszívásos átalakítók között, hogy az egyik a természetes energiaát-

alakítási módszereken alapul (evés, légzés, stb.) és a számunkra érkező energiaáramot

ELFOGADJA. A másik mesterséges átalakítók alkalmazásával ELVESZI a megválto-

zott igényeihez szükséges mennyiséget. Hasonlattal élve, nem mindegy, hogy a csapból

folyó víz hozamához igazítjuk fogyasztásunkat, vagy pedig a többletigényt kiszivattyú-

zással pótoljuk. Az utóbbi esetben a hálózat egyensúlya (normális dinamikája) felborul,

egyes helyeken hiányok lépnek fel, végső soron a rendszer működőképessége szenved

károsodást. A megszívásos többletfogyasztás következtében a keletkező szennyvíz

mennyisége is arányosan növekszik, ami viszont a lefolyó (elvezető) hálózat túlterhelé-

sével fokozza a negatív következményeket.

32

Az e kategóriába tartozó energiaátalakítási technológiák köre igen széles. Ide sorol-

ható a mezőgazdálkodási módszerek, a bányászati, fakitermelési tevékenységek

jelentős része és valamennyi erőmű. Természetesen ezek különböző mértékű, és hatás-

fokú szívást (terhelést) képviselnek.

II. KÖZBENSŐ ÁTALAKÍTÁSOK

Az állat- és növényvilágban, valamint a természeti népeknél a természetes energia-

bázisból áramló energia bemeneti kapcsolódási pontokon történő elfogyasztása és a

kimeneti kapcsolódási pontokon való továbbadása között viszonylag rövid utat tesz

meg. A modernizáció előrehaladtával ez az út egyre hosszabbá vált, s a közbülső átala-

kítások egyre szaporodtak. Már a természetes energiaátalakítási módokat (evés, ivás,

stb.) is számos előkészítő művelet előzi meg a betakarítástól a szállításon, feldolgozá-

son, a főzésen át a tálalásig. Az eszközök készítése, használata terén még bonyolultabb

átalakítási láncolatok tapasztalhatók. Minden emberi átalakítási mozzanatnak megvan-

nak a maga melléktermékei, melyek többnyire a közvetlen környezet számára

feldolgozhatatlan energiaformában jelennek meg. Ezeket nevezzük összefoglalóan

SZEMÉT-nek.

A belső átalakítások a természetes és a megszívott energiabázisok kilépési pontjai,

valamint az Univerzum számára feldolgozható energiák átadási pontjai között felölelik

az emberiség tevékenységeinek csaknem a teljes palettáját. Ha hozzávesszük, hogy

ezek hatásfoka meg sem közelíti a 100%-ot, láthatóvá válik hova tűnik el a feldolgo-

zott energia. Egy átlagos 50%-os hatásfokkal modellezve az átalakítások

hatékonyságát, a kimeneti szint hasznos értéke a következőképpen alakul:

Be: 100 egység

1. lépés 50,00 75,00

2. lépés 25,00 56,25

3. lépés 12,50 42,20

4. lépés 6,25 31,64

5. lépés 3,125 23,73

6. lépés 1,562 17,80

A bemenetként elfogyasztott 100 egységből már a hatodik átalakítási periódusban is

csak 1,5 egységnyi hasznos kimenet származik, a 98,5-nyi különbözet pedig valami-

lyen szemétként jelenik meg. Ha a jelenlegi technikai színvonalon igen jónak számító

75%-os hatásfokkal dolgozunk, akkor is csak 17,8 egységnyi a hasznosuló energiahá-

nyad. A modellen jól kivehető, hogy a hatékonyság növelése érdekében sokkal

célravezetőbb módszer a belső átalakítási fázisok számának csökkentése, mint az egyes

33

lépések hatásfokának növelése. Természetesen ez utóbbi sem elhanyagolandó eszköz,

de sokkal nehezebb és lassabban kivitelezhető, mint egyes fázisok elhagyása. Míg az

egyik erősen eszközigényes megoldás, addig a másik eszköz-elhagyó, tehát másodla-

gos hatásaival is az alapfunkciót erősíti.

A modernizáció és a fejlődés fogyasztói értelmezése az átalakítási lánc hosszabbítá-

sát tűzi ki céljául. Ez a láncolat már ma is olyan terjedelmes, hogy az Univerzum

számára hasznos kimenetet csak alig észlelhető nyomokban produkál. Az egyre na-

gyobb megszívással növelt bemeneti energiaáram a közbülső átalakítások során elvész,

és fokozatosan szemétté alakul. A bemeneti növekmény azonban sohasem tudja utolér-

ni a láncreakcióként terjedő belső átalakítási lépések szaporodását. Az eredmény: 1-

2%-os hasznos kimenet, közel 100-os szemétképződés, és egyre erősödő bemeneti szí-

vóhatás.

A modell jól illusztrálja korunk válsághelyzetét és a lehetséges megoldási irányt is.

Az általános értékrend és a fejlődés anyagi vagyongyarapításra, eszközfelhalmozásra

vetített értelmezése törvényszerűen vonja maga után az átalakítási lánc egyre gyorsuló

hosszabbodását, a környezetterhelés (a szívóhatás és szeméttermelés) rohamos növe-

kedését. Az Univerzum kapcsolódási pontjai felé irányuló pozitív kimenet ezzel

párhuzamosan, hasonló tendenciával csökken. A folyamat megállítására és megfordítá-

sára két eszköz mutatkozik: elsősorban a belső átalakítási lépések számának

csökkentése, másodsorban az egyes átalakítások hatásfokának javítása. Természetesen

a lépéscsökkentés nem jelenti a „vissza a fára” elképzelést. A felesleges, pazarló esz-

közök és tevékenységek likvidálása csak segítség lehet a valódi emberi fejlődés útján.

Hogy eszköztárunkat és szokásainkat az univerzális emberi cél és feladat szempontjá-

ból ki tudjuk rostálni, ahhoz előbb meg kell vizsgálni azok tartalmát. A cél és a feladat

ismeretében a legkisebb bemenethez tartozó legnagyobb pozitív kimenet igényéhez ki-

választhatók azok a minimálisan szükséges hatékony eszközök, melyek

nélkülözhetetlenek az átalakítói tevékenység ellátásában. Az így kialakuló eszköz – és

tevékenységi kör már nem gátja, hanem segítője az emberi hivatás ellátásának.

A belső átalakítások logikai modelljében megjelenő két megoldási lehetőség a tár-

sadalmi tendenciákban is felismerhetők. Az eszközrendszer drasztikus csökkentése a

keleti vallási filozófia alaptétele, de a hippi és más szélsőséges naturista, zöld irányza-

tokban is jelentkezik. Az átalakítások hatékonyságának növelése pedig a fogyasztói

társadalmak „hivatalos” válságprogramja. A két lehetőséget együtt az ökofalu kezde-

ményezések és tudományok alapon szervezett zöld közösségek jelenítik meg. Közös

vonásuk, hogy a logikai modellel egyezően a harmonikus kapcsolatot és értékrendszert

döntően a közvetlen, rövidláncú átalakításokkal oldják meg, melyet a hatékony mód-

szer és eszközkiválasztás tovább tökéletesít.

34

III. KIMENETI OLDAL

Az emberi energiafelhasználás és átalakítás eddig tárgyalt szakaszait a különböző

tudományágak megfelelő részletességgel regisztrálják, magyarázzák. E könyvben leg-

feljebb egy más nézőpontból világítottuk meg ugyanazokat a folyamatokat. Az

emberiség energiakimeneti oldala viszont teljesen hiányzik az analitikus tudomány pa-

lettájáról (nem véletlenül). A filozófiai és vallástudományok ugyan központi

kérdésként kezelik a tudat kapcsolódását az Univerzum többi részéhez, de a két tudo-

mányterület között az eddig áthidalhatatlan szakadék tiltott, nem létező zónává tette a

témakört.

Az elhallgatás oka, hogy az analitikus tudomány az energia anyag-jellegű formációit

tudta könnyebben érzékelni, mérni, értelmezni. Az erre a bázisra kiépült fogalom- és

mérőrendszer viszont ezeddig alkalmatlan volt a más jellegű energiaáramok észlelésé-

re, kezelésére. Az újabban megjelenő vagy éppen ősrégi mérőeszközöket a hiányzó

elméleti háttér miatt a hivatalos tudomány nem fogadja el. Így aztán a különböző

„parajelenségeket” a kutatóintézetek hiába tanulmányozzák, csak a hatások tényét

kénytelenek elfogadni. Pedig az emberiség energiaátalakítói tevékenysége csak a ki-

meneti oldallal együtt érthető meg, a folyamatok csak záródó áramkörben

magyarázhatók. Ez az a terület, melynek feltérképezése áttörést hozhat korunk válsá-

gának megoldásában, és új lökést adhat a szeparálódott tudományágak komplex

egésszé válásához.

Az analitikus és a filozófiai, a para, a vallástudományok úgy állnak egymás mellett,

mint a vak és a süketnéma. Képtelenek kommunikálni egymással, így eredményeik sem

állhatnak össze közös rendszerré, pedig ugyanazt vizsgálják, csak más-más oldalról.

Meg kell találni a közös nyelvet (pl. a vak és a süketnéma esetén a tapintást), mellyel a

különböző energiaszférák szakterületei összekapcsolhatók. Ez a közös pont maga az

ember.

Az emberi energiafogyasztás és belső átalakítás után nézzük meg, hogy az emberi-

ség, mint univerzális alrendszer milyen kimeneteket produkál. Az emberi

tevékenységek alapvetően két párhuzamos, egymással kapcsolatban levő átalakító-

láncolatba sorolhatók. Az egyikbe a táplálkozás során bekövetkező átalakítások, míg a

másikba az eszközkészítés és használat átalakításai tartoznak. A két átalakítási lánc

aránya az emberi fejlődés során nagyot változott. A természeti közösségeknél a táplál-

kozási hányad túlsúlya tapasztalható, a legújabb kori civilizációk többségében az

eszközkészítés és használat dominál. Ugyanígy változik a kimenetek feldolgozhatósága

is a kapcsolódó környezeti elemek számára. Míg az első esetben a produktumok szinte

teljes egészében feldolgozhatók, addig a másodikra a hasznosíthatatlan, sőt káros

anyagok (szemét) kibocsátása a jellemző.

35

A GONDOLAT, MINT ENERGIAFORMA

A szemét kategóriája mellett az emberi tevékenység kimeneti oldalán még egy új

elem jelent meg: a szellemi termék. Ez alatt ne csak könyvet, előadást, stb.-t értsünk,

hanem magát a gondolatot, annak változásait, „fejlődését”. A köztudatban, a tudomá-

nyos felfogásban eddig a tudati, szellemi tevékenységek síkja teljesen elkülönült az

Univerzum mérhető energiaformáitól. Pedig maga az ember az élő bizonyíték arra,

hogy e terület is szorosan hozzátartozik az Univerzum egészéhez, és állandó kapcso-

latban áll az energia más (anyagi) megjelenéseivel.

Amennyiben elfogadjuk, hogy az Univerzum a különböző pillanatnyi sűrűségű

energiaformációk összessége, akkor minden ezen belül értelmezett jelenségnek is

energiának kell lennie. Márpedig az ember az Univerzum része, a gondolat pedig az

ember része. Az állítás azzal az egyszerűen mérhető tapasztalattal is megerősíthető,

miszerint egy intenzív szellemi tevékenységet folytató, de fizikailag mozdulatlan em-

ber energiafogyasztása megközelíti a közepesen nehéz fizikai munka fogyasztási

szintjét. A mérés úgy is elvégezhető, hogy folyamatosan regisztráljuk a nyugalomban

levő személy tömegcsökkenési gradiensét. Az intenzív szellemi tevékenység szakaszá-

ban a gradiens szignifikánsan megváltozik, a tömegcsökkenés felgyorsul. Azt a

lehetséges magyarázatot, hogy az így felhasznált energiatöbbletet belső kémiai változá-

sok nyelik el, a hagyományos kimenetek (hő, kilégzés, stb.) mérési elemzése nem

támasztja alá.

A gondolat energiaformaként való értelmezése új távlatokat nyit az emberi tevé-

kenység energiagazdálkodásának megfogalmazásában. Mindenekelőtt a szellemi

tevékenység megjelenik az ember energia-átalakításának kimeneti oldalán. Ha figye-

lembe vesszük, hogy egy átlagember is szinte minden percben gondolkodik valamin, és

az aktív tudatműködési idő meghaladja az aktív fizikai cselekvések napi időátlagát,

semmiképpen sem hanyagolhatjuk el ezt az energiamennyiséget. Természetesen a ke-

letkező szellemi energia sem jelent 100%-ban hasznos kimenetet. Itt is megtalálható a

rendszer számára feldolgozhatatlan hányad, vagyis a szemét.

Az ember energiaátalakítói tevékenysége az előbbiek szerint alapvetően két csoport-

ra osztható:

a) Természetes átalakítás, mely az emberi test belső

átalakítói funkcióit jelenti

Bemeneti tényezői:

– evés;

– ivás;

– belégzés;

– szellemi bemenetek;

36

Kimeneti tényezői:

– a környezet számára biológiai-

lag hasznosítható kimenetek

(ürülék, stb.);

– az univerzális rendszer számára

hasznos szellemi kimenetek;

– a nem hasznosítható szemét.

b) Mesterséges átalakítás,

mely az eszközök készítésével és használatával

kapcsolatos átalakításokat jelenti

Bemeneti tényezői:

– a bioszféra energiabázisa:

– emberi munkavégzés energiaér-

téke;

– szellemi energiaérték;

– visszaforgatott (újrahasznosí-

tott)

energiaformák.

Kimeneti tényezői:

– a környezet számára biológiai-

lag hasznosítható kimenetek;

– visszaforgatott (újrahasznosí-

tott) energiaformák;

– a nem hasznosítható szemét.

Összevonva, egységében kezelve a két csoportot, a be- és a kimeneteket a természe-

tes és a mesterséges átalakítások tényezőinek összegzésével kapjuk.

c) Összevont átalakítás

Végső soron az ember energiaátalakítói tevékenységének kimeneti oldalán a követ-

kező kimeneti energiaformák jelennek meg:

37

1. Az első főcsoportba a természeti rendszer számára

feldolgozható hasznos kimenetii formák tartoznak.

Ezek egyrészről a környezet, a kapcsolódó elemek számára biológiailag hasznos, le-

bontható energiaformák, másrészről pedig a rendszer számára hasznos szellemi

energiák. Jelenleg az urbanizáció miatt a biológiai kimenetek döntő többsége a szemét

kategóriába kerül. Ennek oka, hogy az elvileg hasznosítható anyagok olyan területi

koncentrációban, és szennyezett állapotban kerülnek ki a településekről, hogy az a kör-

nyezet számára feldolgozhatatlan, sőt káros hatásokat okoz. A valóban hasznosuló

biológiai kimenetet így a többihez képest sajnos el lehet hanyagolni. A hasznos kime-

netet ezután már csak a hasznosuló szellemi energiák képezik. Ez óriási energiaáramot

jelent, de gondosan meg kell különböztetnünk a szemét kategóriába tartozó, a rendszer

számára haszontalan, vagy káros szellemi termékektől. Ezek felismerése nem is olyan

szubjektív, mert ha egy negatív, erőszakos, stb. szellemi produktum hatásait vizsgáljuk,

már az emberi társadalom rendszerében is könnyen kimutathatók a rendszerműködést

zavaró károsítások.

2. A második főcsoportba a befoglaló rendszer számára

feldolgozhatatlan, hasznosíthatatlan, tehát SZEMÉT-

ként felhalmozódó kimenetek tartoznak.

Ezek olyan megjelenő szellemi, anyagi, stb. energiaformák, melyek mennyiségük,

koncentrációjuk, keveredésük vagy jellegük miatt az univerzális rendszer kapcsolódó

elemei számára feldolgozhatatlanok, befogadhatatlanok. Az előzőekben láttuk, hogy a

szemét képződése nemcsak azért káros, mert az energia természetes áramlásában egy

hiányt indukál, hanem azért is, mert felhalmozódása veszélyes szigetelőréteget von az

őt előállító alrendszer köré.

3. A harmadik kimeneti forma a szemét kategóriájának

azon része, mely visszaforgatással ismét

a bemeneti oldal energiaáramába csatolódik vissza.

Ez a ma még elenyésző energiamennyiség a jövőben fontos szerepet játszik a folya-

matok pozitivizálásában és a harmonikus kapcsolatrendszer fenntartásában. A szemét

hasznos alapanyagok és energiák keveréke. Képződésének minimalizálása mellett kellő

gondossággal, szelektív gyűjtéssel ezen anyagok szinte teljes egészében visszaforgat-

hatók az energiaáramba. Egy részük hasznos nyersanyagként, más részük energiaként,

a többi pedig biológiailag lebomló, más elemek számára fontos tápanyagként.

Természetesen a visszaforgatás nem egyenértékű a szemét keletkezésének megelő-

zésével. A több lépcsős átalakítás hatásfoka messze elmarad a keletkezés

38

megakadályozásának 100%-os hatásfokától. A visszaforgatás tehát csak másodlagos,

kármentő tevékenység.

IV. AZ ENERGIAÁTALAKÍTÁS HATÁSFOKA

Ha az ember, a társadalom, az emberi lét rendszerben mért hatásfokát akarjuk meg-

határozni, azt a be- és kimeneti energiaáramok összehasonlításával tehetjük meg.

Mivel az alrendszer zártnak tekinthető, sem belső forrással, sem pedig energianyelővel

nem kell számolnunk. Elegendő a kimeneti formák mennyiségi összehasonlítása. A

visszaforgatás az alrendszeren belüli közbenső művelet, ezért a hatásfok szempontjából

nem esik vizsgálat alá. Természetesen a szemét-felhalmozódást döntően befolyásolja,

így közvetve megjelenik a kimeneten is.

A lehetséges kimeneti energiaformák közül a befoglaló rendszer szempontjából

hasznos szellemi és biológiai kimenet, valamint a további befogadásra alkalmatlan, a

környezetben felhalmozódó szemét energiaáramai határozzák meg az átalakítás hatás-

fokát.

Mivel az ember speciális képessége a szellemi energia képzése, a rendszerben ellá-

tandó feladatának megítélése szempontjából döntően a hasznos szellemi kimenet és a

közben keletkező szemét arányát kell figyelembe venni. Ez azért is indokolt, mert a

már említett okok miatt a biológiailag feldolgozható kimenet is javarészt szemétté vá-

lik. Az elhanyagolások után:

ÁBRA

ÁBRA

A képletből kitűnik, hogy a hatásfok a hasznos szellemi kimenet arányának növelé-

sével, illetőleg a képződő szemét arányának csökkentésével javítható. Ez a cél a

következő gyakorlati lépésekkel érhető el:

– a szemét keletkezésének megakadá-

lyozásával;

– a visszaforgatott szemét arányának

növelésével;

– a biológiai kimenetek hasznosulásának

biztosításával (pl. önellátó kistelepü-

lés – hálózat);

– a szellemi termékek szabad hasznosu-

lásának elősegítésével.

39

Az ábra jól szemlélteti, hogy a szemét képződésének aránya hogyan téríti el az em-

beriség energiaátalakítói tevékenységét a természetes energiaáramlás irányától. Ha ez

az eltérítés erőteljes (kis hatásfok), vagy hosszú időn keresztül hat, akkor az eltérés ab-

szolút értéke már katasztrofális következményeket okoz.

NNaappfféénnyy

SSzzéénn

OOllaajj

BBiioo

rreennddeezzeettttsséégg

rreennddeezzeettlleennsséégg

9955%%

mmeeddddőő ssaallaakk

kkoorroomm CCOO

hhőő eeggyyéébb

FFéénnyy

55%%

ÁÁttaallaakkííttáássii ffoollyyaammaatt