Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet

Dr. Szabó Gábor

Az Európai Unió agrárpolitikája

(Egyetemi jegyzet)

Debrecen-Kaposvár

2001

2

Opponensek

Dr. Mészáros Sándor c. egyetemi tanár

Dr. Szűcs István

egyetemi adjunktus

3

A JEGYZET A DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

ÉS A KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR KÖZÖTTI

EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN KERÜL KIADÁSRA

4

A JEGYZET A SZÉCHENYI PROFESSZORI ÖSZTÖNDÍJ

KERETÉBEN VÁLLALT TELJESÍTÉSEK RÉSZÉT KÉPEZI

5

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

E helyen mondok köszönetet opponenseimnek, akiknek gondos és előremutató véleményei alapján az anyagban több kiegészítést és javítást eszközöltem. Köszönettel tartozom Michael Tracy-nek, akinek sokoldalú segítségét több mint egy évtizeden keresztül élveztem. Kedves kötelességemnek tartom, hogy köszönetemet fejezzem ki a Pécsi Egyetem Európai Dokumentációs Központja munkatársainak, folyamatos és önzetlen segítőkészségükért. Sokat jelentett számomra a Kaposvári Egyetem Állattudományi Kara Könyvtárában dolgozó kollégák támogatása. Végezetül köszönettel tartozom Szekeres Évának a gondos gépelési munkáért, Dr.Szabó G. Gábornak pedig a jegyzet szerkesztésében és nyomdai előkészítésében való értékes közreműködéséért.

6

Tartalomjegyzék

BEVEZETÉS......................................................................................................................................................... 8

1. A NEMZETKÖZI INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERE ÉS FORMÁI ................................................ 9

1.1. A nemzetközi integráció lehetséges elméleti értelmezései........................................................................... 9

1.2. Nemzetközi kereskedelmi és integrációs csoportosulások formái........................................................... 10

1.3. Szabadkereskedelmi társulások ................................................................................................................ 11

2. AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG LÉTREJÖTTE ÉS FEJLŐDÉSÉNEK FŐBB FÁZISAI.. 13

2.1. Az EGK alapító szerződése......................................................................................................................... 14

2.2. Az 1985. évi Fehér Könyv és az Egységes Európai Okmány ................................................................... 16

2.3. A Maastrichti Európai Uniós Szerződés .................................................................................................... 18

2.4. Az Amszterdami Szerződés ........................................................................................................................ 18

3. AZ EURÓPAI UNIÓT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYEK........................................................................ 20

3.1 A Tanács ....................................................................................................................................................... 20

3.2 A Bizottság.................................................................................................................................................... 21

3.3. Az Európai Parlament ................................................................................................................................ 21

4. A KÖZÖSSÉGI JOG..................................................................................................................................... 23

5. AZ EURÓPAI UNIÓRA ILLETVE ANNAK MEZŐGAZDASÁGÁRA VONATKOZÓ ALAPADATOK .................................................................................................................................................. 25

6. A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KIALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERE ............................... 32

6.1. A szabályozás főbb területei ....................................................................................................................... 34

6.2. A módszerek ................................................................................................................................................ 35 6.3. Egyes termékpályák konkrét szabályozása……………….……………………………………………...36

7. AZ 1992. ÉVI ÚJ AGRÁRPOLITIKA......................................................................................................... 41

8. SZERKEZETÁTALAKÍTÁS ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS........................................................................... 44

9. TERVEZETT VÁLTOZÁSOK A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁBAN ...................................................... 47

7

10. A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA (KAP) CÉLKITŰZÉSEI ÉS FŐBB JELLEMZŐI A 2000-2006 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA VONATKOZÓAN (AZ 1999. ÉVI BERLINI CSÚCS DÖNTÉSEI) ................ 54

11. AZ AGRÁR-, A VIDÉK- ÉS A REGIONÁLIS POLITIKA ÖSSZEKAPCSOLÁSA A BERLINI CSÚCS DÖNTÉSEI NYOMÁN……………………………………………...59

12. A MAGYAR AGRÁRIUM ÉS AZ EU-INTEGRÁCIÓ ............................................................................ 62

12.1. A magyar- EU élelmiszer-külkereskedelem egyes jellemzői................................................................... 63

12.2. Főbb mezőgazdasági termékeink várható versenyképessége az Európai Unióban .............................. 64

12.3. A SAPARD Program ................................................................................................................................. 66

12.4. A magyar tárgyalási álláspont kulcskérdései........................................................................................... 68

12.5. Az Európa Bizottság 2000. évi Országjelentése………………………………………………………….71

IRODALOMJEGYZÉK..................................................................................................................................... 73

8

Mottó: "Magyarország és a Közösség

együttműködést létesít, amelynek az a a célja, hogy mindkét Fél előnyére, a lehető legszélesebb alapon erősítse a gazdasági kapcsolatokat és hozzájá- ruljon Magyarország fejlődéséhez"

(Európai Megállapodás, 70. Cikk.)

Bevezetés

A jegyzet okleveles agrármérnök valamint okleveles gazdasági agrármérnök hallgatók részére készült. Szándékaink szerint - alapozó jelleggel - haszonnal forgathatják majd azok a doktoranduszok is, akiknek korábbi tanulmányai ezt indokolttá teszik. A jegyzet két nagyobb részre tagolódik. Az első, alapozó rész az 1-4. fejezeteket foglalja magában. A bevezető, elméleti jellegű fejezetet követően, a második fejezetben az Európai Közösség létrejöttének és fejlődésének főbb fázisait mutatjuk be. A harmadik fejezet az Európai Uniót működtető legfontosabb intézményeket ismerteti, majd a következőkben a közösségi jogról adunk rövid áttekintést. A tulajdonképpeni agrárpolitikai, második részt az 5-11. fejezetek alkotják. Tekintettel a nemzetközi összefüggések jelentőségére, fontosnak tartottuk, hogy az Európai Unió egyes adatait az USA és Japán megfelelő mutatószámaival is összevessük. (5. fejezet) A Közös Agrárpolitika ismertetése során nagy súlyt fektetünk a történetiségre, a folyamatos, szerves fejlődés egyes fázisainak bemutatására. (6-11. fejezet) Végül a tizenkettedik fejezetben arra vállalkoztunk, hogy a magyar agrárium és az EU-integráció általunk legfontosabbnak és legidőszerűbbnek tartott kérdéseit vessük fel. A jegyzet már csak terjedelménél fogva sem törekedhetett teljességre. Szándékaink szerint az adott tárgykörben tartott előadások kiegészítő, háttéranyagául szolgál. Úgy tervezzük, hogy 2-3 évi oktatási tapasztalat birtokában az anyagot bővített terjedelemben átdolgozzuk. Debrecen - Kaposvár, 2001. március Dr. Szabó Gábor egyetemi tanár

9

1. A NEMZETKÖZI INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERE ÉS FORMÁI

1.1. A nemzetközi integráció lehetséges elméleti értelmezései Az integrációnak aligha lehet egyetlen definícióját adni, különösen, ha azt nemzetközi szinten vizsgáljuk, bizonyos kérdésekben azonban a válaszok viszonylag nagy biztonsággal körvonalazhatók. (Palánkai, 1996; Takács, 1999) Az integráció történelmi folyamat, amely nem szűkíthető le csak a nemzetgazdaságok egyesülésére vagy összefonódására. A nemzetté integrálódás komplex folyamata a világ különböző régióiban igen változatosan valósult meg. A szervezett intézményi keretekben megvalósuló nemzetközi integráció az utóbbi évtizedek jelensége, melynek egyik legfontosabb sajátossága napjainkban, hogy szuverén államok vagy nemzetgazdaságok önkéntes, komplex, gazdasági és politikai összekapcsolódásaként határozható meg. Az integrációt a szakirodalom széles körben a gazdaság és a társadalom objektív folyamatának és törvényszerűségének tekinti. Az integráció mint egyesülés és összefonódás szükségszerűen az adott nemzetgazdaság feloldódásához és azonosságának elvesztéséhez vezet. Az integráció szükségletének intenzitása és gazdasági motívumai függhetnek a fejlettségtől, a gazdasági szerkezettől és a külgazdasági kapcsolatoktól egyaránt. Az integráció nem közvetlenül és egyenesen a technikai fejlődésből következik. A nemzetközi integrációt az elméleti irányzatok többsége több szintű folyamatnak tekinti. A mikrointegráció terminológiáját a vállalati szférában zajló integrációs folyamatokra használhatjuk.

A makrointegráció tekintetében a nemzeti, valamint a regionális és globális (világgazdasági) integráció különböztethető meg. Korunk világgazdaságára jellemző, hogy az említett folyamatok egymással párhuzamosak, kölcsönhatásban vannak és bonyolultan rétegződnek. A termelő és a fogyasztó egyének egyre finomabb és sokrétűbb specializációja és együttműködése valósul meg és társadalmi tevékenységük egyre nagyobb hatékonyságú organizmusokba szerveződik a közvetlen termelés szintjétől (mikrogazdasági szféra). A nemzetközi együttműködés intenzitása a belső kölcsönös függés növekedésével jár együtt. A világgazdaság önálló organikus rendszer, mely az utóbbi évtizedek

10

globalizációs folyamatainak eredményeként egyre inkább mint integrálódó struktúra fogható fel. Az integráció komplex folyamat, mely átfogja a társadalmi gazdasági, politikai és kulturális élet valamennyi területét, az egyéni, emberi kapcsolatokat és makrotársadalmi viszonyokat egyaránt.

1.2. Nemzetközi kereskedelmi és integrációs csoportosulások formái A belső kapcsolatok szorosságának, valamint a külső fellépés egységes szabályozásának függvényében a szakirodalomban különböző csoportosításokkal találkozunk, ezek közül az alábbit választottuk. (Takács, 1999) Preferenciális vámövezet: A részt vevő országok viszonossággal, vagy egyoldalúan valamely résztvevő(k) számára vámelőnyöket biztosítanak az övezeten belüli országokkal szemben, anélkül, hogy az övezeten kívüliekkel szemben egységes fellépést kívánnának meg. Szabadkereskedelmi társulás (terület, övezet): A résztvevők között a vám és nem vám jellegű akadályok lebontásra kerülnek, a kívülállókkal szemben szintén nem kíván egységes fellépést. Vámunió: a résztvevők közötti vámok eltörlését és közös, egységes harmadik országokkal szembeni fellépés bevezetését jelenti. Közös piac: a vámuniótól eltérően nemcsak az áruk és a szolgáltatások, hanem a termelési tényezők (a tőke és a munkaerő) áramlása is szabad. Gazdasági unió: a nemzetgazdasági politikák egységesítését is célul tűzi ki. Fontos eleme a közös valuta, amivel monetáris unióra egészül ki. Politikai unió: a hatalom és a törvényhozás fokozatos átvitele közösségi szintre, melynek végső eredőjeként a korábbi önálló államok egy közös államalakulatot (egyesült államok) alkotnak. Az egységes gazdaságpolitika mellett a kül- és biztonsági, továbbá a bel- és igazságügyi politika is "közös" lesz.

11

1.3. Szabadkereskedelmi társulások Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) 1960-ban jött létre Nagy-Britannia vezetésével, mintegy válaszul az EGK megszületésére. Alapító tagjai: Ausztria, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc, Svédország, később csatlakozott Izland és Finnország. Fő cél: az ipari termékforgalom liberalizálása. Ma már csak három tagja van: Izland, Norvégia és Svájc. Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás (CEFTA) 1993-tól lépett életbe a szerveződés, melynek alapító tagjai: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, később csatlakozott Szlovénia, Románia és Bulgária. Fő cél: az ipari termékek kereskedelmének szabaddá tétele 2001 végére. E termékek kb. 90%-a már ma is vámmentesen cserél gazdát, a fennmaradó 10%-ot az ún. "érzékeny" termékek (pl. acélgyártás, járműipar stb.) teszik ki. Az egyezmény engedélyezi a résztvevőknek a kereskedelmi védő intézkedések alkalmazását. Az agrártermékek 80%-ra vonatkoznak engedmények, melyek három csoportba sorolhatók: vámmentesség, egységes vámszintek, kétoldalú egyezmények. Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) 1992-ben lépett hatályba az USA, Kanada és Mexikó részvételével. Cél: az egymás közötti áru- és pénzforgalmat, valamint tőkebefektetéseket gátló akadályok 15 év alatti lebontása (ideértve a mezőgazdasági termékeket is). Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 1988-ban jött létre 18 alapító országgal, majd csatlakozott hozzá Oroszország, Peru és Vietnam. Ez a világ legnagyobb regionális szervezete. (2,5 Mrd fő). Fő cél: a tagok közötti kereskedelem minél teljesebb liberalizálása két szakaszban, 2010-ig illetve 2020-ig. A kulcsfontosságú agrárszabályozásban nem sikerült közös álláspontot kialakítani.

12

Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) 1991-ben jött létre, tagjai: Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay. Cél: az EGK minta alapján a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő liberalizációját akarják megvalósítani 2005-ig. Jelentős eredményeket értek el.

Latin-amerikai Integrációs Társulás (ALADI) 1960-ban hozták létre, az elődjét, de az gyakorlatilag nem működött. 1980-ban új fejezet kezdődött, melynek eredményeképpen a belső vámok csökkentek, a térség kereskedelmi forgalma növekedett.

13

2. AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG LÉTREJÖTTE ÉS FEJLŐDÉSÉNEK FŐBB FÁZISAI

Az 1929-1933-as világgazdasági válság és annak hatásai az európai országok munkamegosztásának és együttműködésének széteséséhez vezetett. Az államok egy részének figyelme fokozott mértékben a gyarmatok felé fordult, s azokkal kezdtek zárt blokkokat kialakítani. A gyarmatokkal nem rendelkező országok egy része pedig területi újrafelosztási igényekkel lépett fel. Egyes - elsősorban francia - államférfiak éltek ugyan bizonyos javaslatokkal, egészében véve azonban a II. világháború előtti korszak nem kedvezett az integráció kibontakozásának. Egy jelenségre azonban érdemes már most felfigyelni: a gazdasági világválság hatásainak kiküszöbölése érdekében az állam egyre fokozódó mértékben beavatkozott a privát gazdasági szférába. A II. világháborút követően mind több, az európai egységet célul tűző szervezet jött létre. A Szovjetunió megerősödésének megakadályozására az Egyesült Államok (USA) egy gazdaságilag erős, egységes Nyugat-Európa létrehozását tűzte ki célul. A "Truman-doktrínaként" ismertté vált politikai kötelezettségvállalást csakhamar követte 1948-ban a Marshall-segély és 1949-ben a NATO megalapítása. A Szovjetunió és az általa távoltartott kelet-európai országok nélkül, 1947. július 12-én Párizsban kezdődött meg azon 16 ország értekezlete, amelyek azután ugyanezen év decemberétől az USA-tól jelentős gazdasági segítséget (17 Mrd dollár) kaptak. Ezt a segítségnyújtást Nyugat-Európa nemzetei igényelték, lényegében a gazdasági összeomlástól menekültek meg általa. A segélycsomag jóváhagyása után alakult meg 1948. április 16-án az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (OEEC), mely hozzájárult a Marshall-csomag eredményes felhasználásához. Az angol-francia ellentétek következtében 1961-ben a szervezet megszűnt, illetve átalakult a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetévé (OECD), melynek az USA és Kanada is tagja lett. A II. világháborút követő években teret nyert az a felismerés, hogy az európai föderáció létrejöttének a kulcsa a Franciaország és Németország közötti megbékélés. Első lépésként kézenfekvőnek látszott egy olyan, a szén- és acélipart érintő hosszú távú és kölcsönös ellenőrzés alatt álló egyesülés létrehozása, amely lehetetlenné teszi, hogy bármely társult ország háborút indítson a többi társult ország ellen. Kétéves tárgyalási időszakot követően 1952. július 25-én lépett hatályba az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) megalapításáról szóló Szerződés. (Tagállamok: Franciaország, Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg)

14

Az 50-es évek első felében egyre inkább előtérbe került az ESZAK-tagállamok együttműködésének és munkamegosztásának további kiszélesítése. Hosszas tárgyalások után a hat ESZAK-tagállam 1957. március 25-én Rómában aláírta az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (EURATOM) létrehozó szerződéseket. A Rómában aláírt egyezmények végül, a sikeres ratifikációs eljárások eredményeképpen 1958. január 1-én léptek életbe.

2.1. Az EGK alapító szerződése (Római Szerződés) A Szerződés céljaként a "közös piac" kialakítását jelölték meg: "az EGK magja a közös piac, melynek héja a tagállamok gazdaságpolitikájának közelítése." A Római Szerződés a négy liberális alapjogot, nevezetesen az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad mozgását és ezek közös piacának létrehozását tűzte ki az EGK integráció legfontosabb céljául. Az EGK Szerződés elsődlegesen nemzetközi gazdasági, kereskedelmi jellegű szerződés, de számos olyan tárgyra is vonatkozik, amelyik erősen szociális célkitűzéseket mutat. A Közösség tevékenysége meghatározott időrend szerint az alábbi feladatokat foglalja magában: a) a tagállamok között az áruimportra és -exportra szokásos vámok és mennyiségi

korlátozások, valamint az összes hasonló következményekkel járó intézkedés eltörlését,

b) közös vámtarifa és közös kereskedelempolitika bevezetését a kívülálló országokkal szemben,

c) a tagállamok között a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad forgalmát gátló akadályok megszüntetését,

d) közös politika bevezetését a mezőgazdaság területén, e) közös politika bevezetését a közlekedés területén, f) olyan rendszer intézményesítését, amely a közös piac területén a szabad versenyt

biztosítja, g) olyan eljárások alkalmazását, amelyek révén a tagállamok gazdaságpolitikája

koordinálható és a fizetési mérlegben mutatkozó egyensúlyhiány orvosolható, h) a tagállamok jogszabályainak olyan mértékű közelítését, amely a közös piac

megfelelő működéséhez szükséges, i) az Európai Szociális Alap létrehozását annak érdekében, hogy javítsa a dolgozók

munkavállalási lehetőségeit, és lehetővé tegye életszínvonaluk emelkedését, j) az Európai Beruházási Bank létesítését a Közösség gazdasági növekedésének

előmozdítása érdekében, új erőforrások feltárása révén,

15

k) kapcsolatteremtést a tengerentúli országokkal és térségekkel a kereskedelem fokozása, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődésnek közös erőfeszítéssel történő előmozdítása érdekében.

Kecskés (1994) a Közösség fejlődése szempontjából az alábbi nagyobb szakaszokat különíti el. Első szakasz: 1973-al zárul, egybeesik az első olajárrobbanással kapcsolatos világválság kibontakozásával. Második szakasz: az 1973-tól az 1980-as évek elejéig tartó időszak, melyben a konjunkturális és strukturális válság zavarokat okozott az integrációs folyamatokban is. Harmadik szakasz: az 1980-as évek elejétől számítandó, amikor is a gazdasági fejlődés tekintetében és az integrációs folyamatokban - elsősorban minőségi vonatkozásokban - jelentős előrelépések mutatkoznak. Negyedik szakasz: az 1990-es évek elejétől a kelet-európai rendszerváltások, az egységes piac intézkedéseinek 1993. január 1-i hatálybalépése, valamint az 1993. november 1-én hatályba lépett "Maastrichti Európai Uniós Szerződés" döntései alapján az integrációs folyamatok újabb szakasza jelölhető meg. Ami a legfontosabb célkitűzések tekintetében elért eredményeket illeti, elsősorban az alábbiak érdemelnek említést. A vámuniót a tervezett határidőnél hamarabb, 1968. július 1-ére sikerült kialakítani. Komoly gazdasági sikert jelentett a közös agrárpolitika kialakítása és beindítása is. A "közös piac" azonban a tervezett időpontra nem jött létre, mert nem tudták megszüntetni az ún. "nem vámjellegű korlátokat", továbbá nemzeti keretek között maradt a szolgáltatások és a pénzügyek szabályozása is. Az olajválságokat követő időszakban a vámon kívüli kereskedelmi akadályok száma és jelentősége megnőtt. Az 1980-as évek elejétől egyre világosabbá vált, hogy nem tarthatók a korábbi évtizedekben kialakított prioritások. (pl. az agrárrendtartás területén). A világgazdasági szerkezetváltási folyamatok, a világpiaci értékrend módosulásai egyértelműen cselekvési kényszerbe hozták a nyugat-európai régiót, mégpedig a kínálatorientált gazdaságpolitikai elképzelések kerültek előtérbe. Érdemes megjegyezni, hogy a megújulás fő szószólói a nyugat-európai vállalatok voltak, melyek saját bőrükön érezték a problémák súlyosbodását.

16

A közösségi integráció zavarait felismerve, a tagországok az integráció hagyományos, elsősorban az elmélyítésre irányuló törekvéseivel szemben ,1973-tól egyre inkább a kifelé való növekedés irányába keresték a jövő és a fejlődés útját. 1973-ban az Egyesült Királysággal, Dániával és az Ír Köztársasággal, 1979-ben Görögországgal, 1986-ban pedig Spanyolországgal és Portugáliával bővült a Közösség. Az extenzív fejlődés és az elhúzódó gazdasági váltságtünetek mellett további 4-5 év telt el anélkül, hogy az elmélyítés irányába számottevő lépés történt volna. (Egyetlen kivételként a monetáris árfolyam együttműködés erősítése említhető meg). Az 1960-as évek végén és az 1970-es években a Közösség kiterjesztette tevékenységét olyan új területekre is, mint a regionális, a szociális és a környezeti politika. Megpróbálták fejleszteni a politikai és a pénzügyi együttműködést is. A "közös piac" terén viszont alig történt elmozdulás.

2.2. Az 1985. évi Fehér Könyv és az Egységes Európai Okmány Az 1985-ben hivatalba lépő új EK Bizottság, elnökének Delors-nak kezdeményezésére fontos lépéseket tett a közösségi integráció folyamatának felgyorsítására. 1985-ben megszületett az ún. Fehér Könyv, mely közgazdasági célját, a regionális kínálat ösztönzést elsősorban liberalizálással és deregulációval szándékozta megvalósítani. Sarkköve, a sokrétű nem - vámjellegű akadályok leépítése az integráción belül.

A Fehér Könyv a közösségi belső piac megteremtése és eredményes gyakorlati

működése érdekében követelményként állította, hogy: a) Jöjjön létre a jelenleg 12 közösségi tagország nemzeti piacaiból egy

korlátozásoktól mentes olyan egységes piac, amely Európa 320 millió lakosa számára teljes mértékben biztosítja a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőkék szabad mozgását.

b) Az Egységes Közösségi Belső Piac olyan feltételrendszerre épüljön, amely biztosítja a közösségi piac dinamikus fejlődését, sőt kiterjedését egy szélesebb dimenziókat nyitó összeurópai piac irányába. Az egységes belső piac tehát nem statikus, hanem növekvő jellegű.

c) Ezen Egységes Közösségi Belső Piac legyen rugalmas is, hogy ezáltal az emberi és az anyagi források, a tőke és a beruházás szabadon áramolhassanak azokra a területekre, amelyek gazdaságilag legelőnyösebbek.

A Közösség tagállamai - az angol, dán és görög ellenkezést mellőzve - 1985

júniusában Milánóban értekezletet tartottak, melyen megvitatták a Fehér Könyv

17

előterjesztéseit és állást foglaltak a teendőket illetően. A konferencia eredményeként született meg az "Egységes Európai Okmány" ("Single European Act"), amely ratifikációs problémák miatt csak 1987. július 1-én lépett hatályba. Ez az "Okmány" hozta az első átfogó módosítást az EGK-t létrehozó Római Szerződés szövegébe. Az Egységes Európai Okmány formája szerint nemzetközi közjogi szerződés. Tartalma egy összeállítás az "Európai Politikai Együttműködés" szabályairól és egy sor módosítás az EGK Szerződést illetőn. (Az "egységes" jelző a politikai és a gazdasági változások egyidejűségére utal). A Fehér Könyv megvalósításnak eszközeként az Egységes Európai Okmány az EGK Szerződést módosítva új fogalomként vezette be a "belső piacot". Eszerint: "a belső piac egy olyan belső határok nélküli terület, ahol az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosított." A belső piac kialakításának határidejeként 1992. december 31-e lett megjelölve, a célkitűzés megvalósult. Az Egységes Okmány nagyobb területet engedett a minősített döntéshozatalnak a Tanácson belül, és növelte a Parlamentnek a jogalkotásban betöltött szerepét. Az EGK alapító szerződésbe ekkor került beépítésre a "környezet" problematikája: "a környezetvédelem követelményei a Közösség más irányú politikáinak is részét képezik." 1987 lényeges fordulatot hozott a Közösség regionális politikáját illetően is. (L. részletesebben a 8. fejezetben).

18

2.3. A Maastrichti Európai Uniós Szerződés

A kelet-európai változások és német egyesítés hatására a Közösségen belül megnőtt a belső kapcsolatok elmélyítésének igénye. 1990. decemberében született döntés a Közösség Unióvá történő alakításáról.

A Szerződés 1993. november 1-én lépett életbe. Célkitűzése: egy valóságos Európai Unió felépítése, mely többé nem elégszik meg azzal, hogy világ első számú kereskedelmi térsége legyen, hanem ugyanolyan számottevő politikai, gazdasági és ipari hatalommá akar válni, mint az Egyesült Államok és Japán. A Szerződés tehát nemcsak gazdasági, hanem politikai súlyt is ad Európának. A Gazdasági és a Monetáris Unió első pillérének teljessé tétele mellett (mely az egységes valuta, az euró 1999. január 1-i bevezetésével és a közös jegybank felállításával gyakorlatilag megvalósult) ; a közös kül- és biztonságpolitikára (második pillér) valamint az igazságszolgáltatásra és a belügyekre vonatkozó intézkedéseket is előirányoztak (harmadik pillér). E Szerződés hozta létre az uniós állampolgárságot: "Minden olyan személy az Unió állampolgára, aki az egyik tagállamának állampolgára." Itt jelenik meg a szubszidiaritás fogalma, melynek lényege: az Unió csak azokon a területeken avatkozik be, ahol a tagállamok nem tudnak hatékonyan cselekedni. A legszegényebb tagországok felzárkóztatása érdekében létrehozták a Kohéziós Alapot, melyből környezetvédelmi és infrastrukturális fejlesztéseket támogatnak.

2.4. Az Amszterdami Szerződés

Az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződést és az Európai Közösségek Szerződéseit is módosító Amszterdami Szerződést a Tagállamok 1997. október 2-án írták alá és 1999 tavaszán lépett hatályba. Az új szerződés az alábbiak tekintetében hozott lényeges előrelépést: - az Unió külpolitikájának hatékonyabbá tétele érdekében a közös kül- és

biztonságpolitika megszemélyesítésre kerül a Tanács főtitkárának személyében, aki az Uniót képviseli a nemzetközi porondon, pl. a Világkereskedelmi Szervezettel (WTO) folytatott tárgyalásokon,

- a tagállamok ettől kezdve központi kérdésként kezelik a foglalkoztatást, ez része lesz egy koordinált európai stratégiának, a foglalkoztatáspolitika azonban alapvetően az egyes államok feladata és felelőssége marad,

- hangsúlyosan megjelenik az emberi jogok védelme,

19

- lehetőség nyílik szigorúbb intézkedések bevezetésére a környezetvédelem és a közegészségügy területén,

- bevezetésre kerül a közösségi döntéshozatali rendszer a biztonság területén (ellenőrzés a határokon, bevándorlás, menedékjog stb.),

- a "kétsebességes" Európa gondolatának elfogadása, - az Európai Parlament és a Tanács együttes döntéshozatali eljárásának kiterjesztése. Nem történt viszont érdemi előrelépés az intézményi reformok területén. A szavazatok tanácsbeli súlyozásának, a bizottsági tagok számának és összetételének megváltoztatása, a minősített többségű döntéshozatalt igénylő területek kiterjesztése tekintetében az előzetes tervek ellenére nem sikerült változásokat elérni. (Utóbbiak vonatkozásában a 2000 decemberében tartott Nizzai Csúcson következett be az áttörés). A hatályos alapszerződésekről részletes és kiváló áttekintést nyújt “Az Európai Integráció alapszerződései” c. munka (Fazekas, 2000).

20

3. AZ EURÓPAI UNIÓT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYEK

Bizottság Tanács Parlament Bíróság Számvevőszék Gazdasági és Szociális Bizottság Beruházási Bank Központi Bank Régiók Bizottsága A fentiek közül itt csak az első hármat ismertjük röviden. (Boucher-Askenazi, 1998)

3.1 ATanács A Miniszterek Tanácsa (a továbbiakban a Tanács) a Közösség döntéshozó szerve, egyben a tagállamok és a nemzeti érdekek érdekképviseleti szerve is. Összetétele az általa tárgyalt ügyek függvényében változik (mezőgazdasági, közlekedési stb. miniszterek üléseznek). A feladatok egy részét előkészítő jelleggel az Állandó Képviselők Bizottsága látja el. A Tanács hatalommal rendelkező intézmény, minden tagállam egy tagot delegál, politikai testület, számos ügyben jogosult a végső döntést meghozni. A legtöbb esetben azonban a Tanács csak a Bizottság javaslata alapján járhat el, és egyre több olyan eset van, amelyekben ki kell kérnie a Parlament, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét. Szavazásnál háromféle eljárás létezik:

- egyszerű többség, - minősített többség, - egyhangú döntés.

21

Elnökség: az egyes tagállamok hathavonkénti váltásban látják el a Közösség elnöki teendőit. Minősített többségű szavazásnál a tagállamok mindegyike súlyozott szavazat számmal rendelkezik lakossága nagysága szerint: - Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország: 10 szavazat, - Spanyolország: 8 szavazat, - Belgium, Görögország, Hollandia, Portugália: 5 szavazat, - Ausztria, Svédország: 4 szavazat, - Dánia, Írország, Finnország: 3 szavazat, - Luxemburg: 2 szavazat. Hat hónaponként, az elnökségek végén, az Európai Tanács keretében, az állam- és kormányfők összeülnek egy csúcstalálkozóra, mely elkészíti az eltelt félév mérlegét és kijelöli a jövőbeli főbb irányokat. (Itt az egy tag, egy szavazat elve érvényesül). (Európa Tanács: 1949-ben létrehozott, főként Európa-politikai, emberjogi kérdésekkel foglalkozó kormányközi szervezet.)

3.2 A Bizottság Az Európai Bizottság (a továbbiakban Bizottság) egyrészt egy testületi szerv, másrészt a Közösség központi igazgatósága (13.000 alkalmazott). A testületi szervet 20 biztos alkotja, mindegyiket öt évre nevezik ki konszenzus alapján. Mindegyik bizottsági tag egy szektorért felelős, de a Bizottság testületileg hozza meg döntését, a tagok elvileg függetlenek a tagállamoktól: a Közösség érdekét képviselik. (23 főigazgatóság segíti munkájukat, DG VI a mezőgazdaság) A Bizottság háromféle funkciót tölt be: - a közösségi intézkedések kezdeményezője, - a Közösség végrehajtó testülete, - őrködik a közösségi jog tiszteletben tartása felett.

3.3. Az Európai Parlament

Az Európai Parlament az Európai Unió népeit képviseli az európai építésben. Tagjait (jelenleg 626 képviselő) 1979 óta közvetlen általános szavazással választják. Székhelye Strasbourgban van.

22

Ellenőrző szerv Az Európai Parlament a közösségi tevékenységek általános politikai ellenőrzését biztosítja. Kétharmados többség esetében elítélheti a Bizottságot, és kötelezheti azt a lemondásra (ez először 1999-ben fordult elő). Maastricht óta minden újonnan megalakult Európai Bizottságnak meg kell kapnia a Parlament megerősítését. Tagjai írásban és szóban is kérdéseket tehetnek fel a Bizottságnak, a Minisztertanácsnak a közös politika megfelelő érvényesítésének ellenőrzésére. A Parlament vizsgáló bizottságokat állíthat fel, és kivizsgálhatja a polgárok beadványait. Végezetül, egy független közvetítőt (ombudsmant) nevez ki, akinek feladata a közösségi adminisztráció rossz működésével kapcsolatos panaszok kezelése. A költségvetési hatáskört betöltő társszerv Ez, a Minisztertanáccsal megosztott hatáskör négy területen kerül kinyilvánításra. Az Európai Parlamenté az utolsó szó joga a költségvetés "nem kötelezőnek" nyilvánított kiadásainak összegéről (körülbelül a teljes költségvetés 25 %-a), a Bizottság által meghatározott műveleti határok között. A kötelező kiadásokkal azokat az intézkedéseket finanszírozzák, melyeket a Közösség szerződések alapján köteles meghozni (például: a közös mezőgazdasági politika árgarancia kiadásai). A nem kötelező kiadások azokat az intézkedéseket finanszírozzák, melyek kezdeményezésekből és nem kötelezettségekből fakadnak (fejlesztési politika, kutatás stb.). 1975 óta a Parlament elutasíthatja a teljes költségvetést. A költségvetés csak az Európai Parlament elnökének aláírása után válik jogerőssé. A Parlament fogadja el (vagy utasítja vissza) a Bizottságnak a költségvetés végrehajtásáról szóló utólagos jelentését. Törvényhozó és kezdeményező szerv Semmilyen törvényszöveg nem jelenthet meg az Európai Parlament hozzájárulása nélkül, melynek véleményét ki kell kérni a közösségi törvényhozásra vonatkozó javaslatok összességéről. Bizonyos nagyobb horderejű döntésekhez (nemzetközi megállapodások, új csatlakozások, állampolgárság) a Parlament egyetértő véleménye kötelező a Közösség elkötelezéséhez.

23

4. A KÖZÖSSÉGI JOG

Az Európai Közösség joga nem az egyes szuverén államok közötti magatartási szabályokat rögzítő hagyományos nemzetközi jog, hanem sajátos jogrendszer. (Boucher-Askenazi, 1998) A közösségi jog keletkezésének alapja: a tagállamok nemzeti szuverenitásuk egy részéről az alapító szerződésekben lemondva, a közösségi intézményeket jogalkotói és végrehajtó hatalommal ruházták fel. A közösségi jog forrásainak szintjei Elsődleges forrás: az alapító szerződések, illetve az azokhoz kapcsolt függelékek és jegyzőkönyvek. Másodlagos forrás: az intézmények alkotta jog. Megjegyzendő, hogy a közösségi intézmények jogalkotói hatásköre az alapító szerződések által korlátozott, ugyanakkor bizonyos területeken igen kiterjedt. (pl. agrárpolitika, versenyszabályozás, munkaerőpiac stb.). A közösségi jogalkotás eredményeként keletkező önálló közösségi jog az egyes nemzeti jogok helyébe lép. Rendelet (Regulation): kötelező és általános érvű közösségi intézményekre, a tagállamokra és a Közösség állampolgáraira is kiterjed. A rendelet azonnal és közvetlenül hatályba lép, azaz nincs szükség külön nemzeti jogalkotásra. Rendeletalkotási joga a Tanácsnak és a Bizottságnak van. (utóbbinak a Tanács átruházott hatáskörében). Irányelv (Directive): ugyancsak kötelező, de nem általános érvényű közösségi jogszabály. Az irányelvben megfogalmazott szabályozást a tagállamoknak meg kell valósítaniuk, azonban maguk választhatják meg annak konkrét módját. Az irányelv az állampolgárokat nem kötelezi. A Tanács az alapszerződésben biztosított önálló jogkörében, míg a Bizottság elsősorban a Tanács által átruházott jogkörben bocsáthat ki irányelveket. Határozat (Decision): csak azokra nézve kötelező, akiknek azt címezték. Tipikus alkalmazási területe a közösségi versenyjog. Ajánlások és vélemények (Recommendations, opinions): nem kötelező erejűek. Jelentőségük elsősorban politikai, morális hatásukban nyilvánul meg. Azokon a területeken használják fel őket, ahol a szabályozandó viszonyok még nem értek meg az erőteljesebb közösségi jogalkotásra.

24

Kezdetben a jogharmonizáció eszközeként kizárólag a direktívákat alkalmazták, ma is ez a leggyakoribb másodlagos jogforrás. Az Egységes Európai Okmány hatályba lépésével azonban a rendeletek is a jogharmonizáció eszközévé váltak. Ez azt jelenti, hogy a jogharmonizáció alapvető átalakulása megy végbe a nemzeti jogok felett álló, valódi közösségi jog kialakulása révén. Végül megemlítjük, hogy a közösségi jog harmadik szintjeként a Közösség külső, ún. harmadik államokkal, nemzetközi szervezetekkel (pl. WTO) kötött megállapodásokat tekintik. A negyedik szint pedig az Európai Bíróság jogértelmező, jogalkotói, ítélkező tevékenysége (pl. joghézagok esetén). Összefoglalóként hangsúlyozandó a közösségi jog elsőbbségének elve, azaz minden olyan nemzeti rendelkezés, amely ütközik a közösségi joggal, hatályon kívül helyezendő a közösségi jogrend koherenciája érdekében. E tekintetben az egyik legfontosabb terület a gazdasági verseny szabályozása (Kiss –Szabó, 2001; Tóth, 1996; Vörös, 1996).

25

5. AZ EURÓPAI UNIÓRA ILLETVE ANNAK MEZŐGAZDASÁGÁRA VONATKOZÓ ALAPADATOK

Az Európai Unióra vonatkozó adatokat az USA és Japán jellemzőinek tükrében mutatjuk be. 1. táblázat

Az EU-ra vonatkozó általános alapadatok a 90-es évek közepén

EU USA Japán Összes lakosság, M fő 373 270 125 GDP/fő (vásárlóértékben) 18.154 24.656 20.256 Munkanélküliségi ráta, % 10,9 1,9 0,4 Kereskedelmi egyenleg, millió ECU 129.932 -146.806 65.824 Forrás: EC, 1998:T/23 A közölt adatokból kitűnik, hogy a lakosság lélekszámát tekintve, az EU népessége több mint százmillióval haladja meg az USA-ét, Japánénak pedig kb. a háromszorosa. Az egy főre jutó GDP tekintetében az EU csupán a harmadik. A fenti adatokat figyelembe véve az EU és az USA összes GDP-ben mért gazdasági teljesítőképessége kb. egyforma, míg Japán jelentősen elmaradt tőlük. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az USA gazdasága közel egy évtizede töretlenül és dinamikusan növekedik, míg az EU-beli gazdasági fejlődés a 90-es években jóval szerényebb ütemű és kiegyensúlyozatlan volt. Japán hosszú ideig tartó dinamikus gazdasági növekedését az utóbbi néhány évben visszaesés, illetve stagnálás váltotta fel, amely súlyos pénzügyi válsággal és a munkanélküliségi ráta növekedésével párosul. Az utóbbi probléma az EU-ban a legkiélezettebb, noha az egyes tagországok között e tekintetben is jelentős eltérések vannak. Külön figyelmet érdemel a kereskedelmi mérleg, mely az EU és Japán esetében jelentős mértékű pozitív, míg az USA-t tekintve számottevő és folyamatos negatív szaldót mutat. Mielőtt az EU agrárpolitikájának részletes vizsgálatára kitérnénk, érdemes egy pillantást vetni a 2. táblázatra.

26

2. táblázat

Az EU mezőgazdaságára vonatkozó általános adatok a 90-es évek közepén

EU KKE

országok USA Japán

Mezőgazdasági terület, 1.000 ha 136.000 61.000 427.000 5.000 Átlagos üzemméret, ha 18 - - - Foglalkoztatottak száma, 1.000 fő 7.500 10.200 7.900 6.300 Mezőgazdasági aktív keresők aránya, % 5,1 21,1 5,8 9,4 A mezőgazdaság részesedése a GDP-ben, % 1,7 6,8 - - Élelmiszer (és ital, dohány) részesedése az összes fogyasztásból, %

18,2

-

11,4

19,9

Forrás: EC, 1998:T/25 A táblázat a közép- és kelet-európai (KKE) országok néhány jellemző adatát is tartalmazza. Amint látható, az USA mezőgazdaságilag művelt területe, mely a gyepterületet is tartalmazza, több mint a háromszorosa az EU-énak. Ugyanakkor Japán mezőgazdaságilag hasznosítható területe igen csekély, alig 5 millió ha. Az eltérő irányultságú agrárpolitikák magyarázata jórészt abban keresendő, hogy amíg az USA-ban egy lakosra 1,58 ha, addig az EU-ban csak 0,36 ha, míg Japánban mindössze 0,04 (!) ha jut. Ami a foglalkoztatottak számát illeti, az EU-ban és az USA-ban 7-8 millió, míg Japánban 6 millió ember számára jelent megélhetést a mezőgazdaság. A mezőgazdaságban dolgozók aránya az aktív foglalkoztatottak között Japánban jóval magasabb, mint a Közösségben és az USA-ban. Az élelmiszerekre (beleértve az italt és a dohányt is) fordított kiadások az USA-ban figyelemreméltóan alacsonyabb arányúak az USA-ban, mint az EU-ban illetve Japánban. Mindez nyilván összefügg az utóbbiak kevésbé liberalizált, a mezőgazdasági támogatásokat előtérbe helyező, a belföldi élelmiszerárakat magasan tartó agrárpolitikájával. Vessük össze ezek után az EU és a KKE országok adatait is. A Közösség óvatosságát a KKE országok belépését illetően kellőképpen alátámasztja, hogy a 10 potenciális tagország mezőgazdasági területe közel 45 %-os, míg mezőgazdasági foglalkoztatottjai 136 %-os növekedést jelentene a sok problémával küszködő ágazat számára. A KKE országokban - alacsony gazdasági fejlettségük okán - a mezőgazdasági termelésnek jóval nagyobb szerepe van, mint az EU tagállamainak többségében.

27

A 3. táblázatban a bruttó kibocsátás ágazatonkénti megoszlását mutatjuk be. 3. táblázat

A bruttó kibocsátás ágazatonkénti megoszlása az EU-ban (1996-ban)

Ágazatok A kibocsátásból való részesedés, %

Cereáliák 12,4 Más szántóföldi növények 7,3 Zöldség és virág 10,7 Gyümölcs 3,8 Szőlő és bor 6,8 Olajbogyó és olívaolaj 1,5 Tehenészet 21,7 Marha- és borjútenyésztés 11,6 Juhászat és kecsketenyésztés 2,7 Sertéstenyésztés 10,3 Baromfi és tojástermelés 2,6 Egyéb 8,6 Összesen 100,0 Forrás: EC, 1998:T/63 A közölt arányszámok alapján nem meglepő, hogy a Közösségnek éppen a cereáliák és a szarvasmarha-ágazat tekintetében vannak a legnagyobb gondjai. Külön is felhívjuk a figyelmet a tehenészeti ágazat kiemelkedő szerepére a legtöbb tagállamban, ami magyarázatul szolgál arra nézve, hogy miért éppen e területen torpant meg az agrárreform. Ugyanakkor a magas ágazati részesedés nem jár feltétlenül együtt túltermelési és a finanszírozási gondokkal (L. pl. a zöldség- és a sertéságazatot), illetve alacsony kibocsátási hányad (olajbogyó és olívaolaj) esetén is előfordulnak nehézségek. Az ágazatok kibocsátásainak áttekintését követően az 4. táblázat adatait érdemes szemügyre venni. Jól látható, hogy kevés számú terméktől (kukorica, juh- és kecskehús) eltekintve a Közösség nemcsak hogy önellátó, de jelentős feleslegekkel is rendelkezik. Búzából, cukorból, tej- és hústermékekből messze az önellátási szint felett termelnek, ami hosszú évek óta hatalmas terheket ró a brüsszeli költségvetésre, jelenleg annak kb. felét veszik igénybe az agrárkiadások. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az önellátáson felül termelt termékek nemcsak levezetendő termékfelesleget és költségvetési (támogatási) terhet jelentenek. Az EU a

28

világ második legnagyobb agrárexportőre, s a kivitelnek megvannak a maga előnyei (hozzáadott érték, foglalkoztatás stb.) is. 4. táblázat

Az önellátás foka az EU-ban a 90-es évek közepén (EU-12)

Termékek és termékcsoportok Az önellátás foka, % Cereáliák összesen Ebből: Összes búza Szemeskukorica

105

112 90

Cukor 130 Bor 106 Tejtermékek Ebből: Teljes tejpor Sovány tejpor Sajt Vaj

271 118 107 105

Hús összesen Ebből: Marha- és borjúhús Sertéshús Baromfihús Juh- és kecskehús

105

109 105 109 84

Forrás: CE, 1998:T/198 és T/199 A továbbiakban érdemes egy pillantást vetni az Unió pénzügyeire. Az Európai Unió önálló költségvetéssel, saját bevételekkel rendelkezik. A költségvetés a közösségi politikák finanszírozására szolgál. Az Unió költségvetése alig tesz ki többet az összes tagállam bruttó nemzeti termékének egy százalékánál (250 euró/fő). A költségvetés bevételi forrásai - a tagállamoktól beszedett ÁFA egy része (a bevételek kb.

50 %-át teszi ki), - a tagállamok GNP-jének meghatározott hányada (a bevételek kb. 30 %-át teszi ki), - vámok, illetékek (a bevételek kb. 20 %-át teszik ki). - - -

29

- A kiadások - - Mezőgazdaság finanszírozása (kb. 50 %), - Strukturális politika (kb. 35 %), - Egyéb (kb. 15 %). Az agrártámogatások forrásául az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (EMOGA) szolgál, melynek a 90-es évek végi összegeit és szerkezeti megoszlását a 5. táblázat tartalmazza. 5. táblázat

Az EU 1998. évi agrárcélú kiadásainak szerkezete

Kiadások, millió ECU Százalékos megoszlás 1. Garanciális Szekció Ebből: Növényi termékek Állati termékek Kísérő intézkedések Egyéb kiadások

40.987

26.697 10.970 2.297 1.023

90

2. Orientációs Szekció 4.391 10 3. Egyéb agrárkiadások 124 .. Összes agrárkiadás 45.502 100 Forrás: EC, 1998:T/102 Mindenekelőtt szembetűnik, hogy a piaci szervezeteket (e fogalom alatt piacszabályozást, piaci rendtartást kell érteni) és a közvetlen támogatásokat finanszírozó Garanciális Szekciónak meghatározó súlya (90%) van, a szerkezetátalakítási, modernizációs célokat szorgalmazó Orientációs Szekcióval szemben. (10 %) A Garanciális Szekción belül a növényi termékek (gabona, cukor, olajos- és fehérjetakarmány növények) az EU-források fő haszonélvezői, de igen jelentős az állati termékek (tej és tejtermékek, marha- és borjúhús) támogatása is. Az 1992. évi agrárpolitikai reform ún. kísérő intézkedéseire (agrár-környezetvédelmi program, farmerek korai nyugdíjba menetelének ösztönzése, a mezőgazdasági területek erdősítésének támogatása) az összes agrárkiadásnak kb. 5 %-át fordították. Érdekességként megjegyezzük, hogy a 90-es évek végén az EU-államok lakossága évenként és fejenként kb. 20.000 Ft-tal támogatta a Közösség mezőgazdaságát. Az alábbiakban röviden áttekintést adunk arról, hogy a Garanciális Szekcióból származó források összetétele miként alakul.

30

A 80-as évek végén a farmerek az agrártámogatások kb. 1/3-át kapták a közös piaci szervezeteken keresztül, míg 2/3-ához közvetlen jövedelemkiegészítő támogatásként jutottak. A piaci támogatások igen sokszínűek, az 1997. évi adatok az alábbi megoszlást mutatják. Százalékos megoszlás (%) Exporttámogatások 46 Raktározás 18 Szerkezet-korszerűsítési prémium 5 Feldolgozás és marketing 11 Fogyasztás támogatása 12 A piacról történő árukivonás 2 Egyebek 6 Összesen 100 Az egyes termékeknél illetve termékcsoportoknál igen eltérő egyrészt a közvetlen és a piaci támogatások aránya, másrészt az utóbbiakon belül az egyes piaci eszközök szerepe. A szántóföldi növénytermesztésnél a közvetlen támogatás egyértelműen dominál, de az olívaolaj-termesztők, a juh- és kecsketenyésztők is döntő módon így jutnak támogatáshoz. A szarvasmarha - és borjútenyésztők szubvenciójának nagyobb részét ugyancsak a közvetlen támogatás teszi ki, de - a fentiekkel ellentétben -e termékcsoportban jelentős a piaci eszközök, ezen belül az exporttámogatás és a raktározás szerepe is. Az exporttámogatás a cukor és a tejtermékek exportjánál játszik meghatározó szerepet. A feldolgozás és a marketing ösztönzése különösen a gyümölcs- és zöldség- termesztésnél van előtérben. A fogyasztás elősegítése a tejre és a tejtermékekre irányul elsősorban. A piacról történő termékkivonás gyakorlatilag csupán a borászatot érinti. Végezetül, az EU agrárkérdéseinek tárgyalásánál nem kerülhető meg az üzemméret problematikája sem. Ismeretes, hogy a Közösségben az átlagos farmméret kb. 20 ha, ami jóval nagyobb Japán 1 hektáros átlagánál, de messze elmarad az USA kb. 200 hektáros adatától.

31

Az egyes tagállamok birtokméretei (akárcsak az USA-ban) igen jelentősen eltérnek egymástól: az Egyesült Királyságban a legnagyobbak a farmok (kb. 70 ha), míg Görögországban (kb. 4 ha) és Olaszországban (kb. 6 ha) a legkisebbek. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy az egyes országokban igen eltérő az egyes művelési ágak aránya., és az öntözéses gazdálkodás szerepe. Az Egyesült Királyságban nagyarányú a gyepterület, míg a mediterrán országokban a kertészeti kultúráknak van kiemelkedő szerepe. Színezi a képet, hogy pl. a skandináv országokban a mezőgazdasági és az erdészeti tevékenység szervesen összefonódik. A 6. táblázat az EU-12 országok birtokkategóriánként való megoszlását tartalmazza. (Újabb adatok nem állnak rendelkezésre). A táblázatból kitűnik, hogy a Közösségben a mezőgazdasági földterület jelentős mértékű koncentrációja érvényesül. Az összes birtok közel 60 %-át kitevő 1-5 hektár közötti birtokokhoz mindössze a terület 6,2 %-a társul, míg az ellenkező póluson az 50 hektárnál nagyobb birtokkal rendelkezők a terület közel 60 %-ával rendelkeznek. 6. táblázat

A földbirtokok méret szerinti megoszlása az EU-ban 1993-ban

Birtokkategóriák Birtokok száma,

% Mezőgazdasági terület,

% 1-5 5-10 10-20 20-50 ≥ 50

58,3 12,8 10,3 10,8 7,4

6,2 5,5 8,9

20,8 58,6

Összesen 100,0 100,0

Forrás: EC, 1998: T/150 és T/151 Annak ellenére, hogy a koncentrációs folyamat az EU-ban évtizedek óta feltartóztathatatlanul halad előre, a farmok méretgazdaságossága a legtöbb tagállamban messze elmarad az USA, illetve számos más tengerentúli ország farmjainak méretgazdaságosságától. A relatíve kis farmméretek miatt az EU legtöbb tagországában jelentős szerepet játszanak a beszerző, értékesítő és feldolgozó szövetkezetek (Szabó 1995, 1996, 2000, van Dijk – van Bekkum, 1997).

32

6. A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KIALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERE

Az 1957. márciusában aláírt és 1958. január 1-én hatályba lépett Római Szerződés 39. cikkelye előírja a Közös Agrárpolitika (KAP) kialakítását s az alábbi célkitűzéseket fogalmazza meg (Tracy, 1994:227) - a mezőgazdaság termelésének növelése a technológiai haladás elősegítésén és a mezőgazdasági termelés racionális fejlődésének biztosításán, valamint a termelési tényezők, köztük különösen a munkaerő optimális kihasználásán keresztül, - ezáltal egy igazságos megélhetési szint biztosítása a mezőgazdasági népesség számára, méghozzá elsősorban a mezőgazdaságban foglalkoztatott személyek egyéni jövedelmének növelésén keresztül, - a piac stabilizálása, - megfelelő színvonalú élelmiszerkínálat biztosítása, - annak biztosítása, hogy a kínált mennyiség elfogadható árakon jusson el a fogyasztókhoz. 1958-ban a tagországok mezőgazdasági minisztereinek stresai értekezletén rakták le a KAP alapjait, az alábbi sarokpontokkal:

- a mezőgazdaság a nemzetgazdaság fontos ágazata, - az agrárpiac központi szabályozó eleme az ár, - szoros kapcsolat létesítése az agrárstruktúra- és a piacpolitika között, - elő kell segíteni az agrárgazdaság szerves illeszkedését a nemzetgazdaságba, - a családi gazdaságok erejének és versenyképességének a fokozása.

(Márton, 1999) 1964-ben hozták létre az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alapot (angol rövidítése: EAGGF, francia rövidítése: FEOGA). Ennek Garanciális Szekciója az export szubvencionálását valamint a belső piaci szubvenciós támogatásokat - jellemzően ártámogatásokat - szolgálta, míg az Orientációs Szekció a szerkezet-átalakítást, kezdetben elsősorban a farmméretek növelését célozta. Az 1960-as évek végére az EGK a legtöbb terméke esetében olyan védekező és támogató rendszert épített fel, amely lényegében elszigetelte a világpiactól a belső piacot. Ezen rendszer fő elemei - a mennyiségi korlátozások és a vámok kiterjedt érvényesítése mellett - az alábbiak voltak: - az intervenciós árak, amelyeken az intervenciós ügynökségek készek voltak felvásárolni a termékeket, és amelyek ezért a hazai piaci árak minimumai is voltak, - a küszöbárak, amelyek gyakorlatilag az érvényes minimális importárak, - a változó lefölözések, melyek az importár szintjét a küszöbár szintjére emelik,

33

- az exporttámogatások (hivatalosan "visszatérítések"), melyek az exporttermékek árainak az exportpiacok áraira való csökkentését fedezték. Elsőként 1962-ben a gabonapiaci rendtartás kidolgozására került sor, a három "gabona alapú" piac- a sertés-, a baromfihús továbbá a tojás- esetében a gabonapiaci rendtartással egyidejűleg lépett életbe a szabályozás. A többi termék közös piaci szervezeteit és szabályozását a későbbi években dolgozták ki. A legtöbb esetben ezek tartalmazták az "alapmodell" fő vonásait -azaz az importlefölözéseket, az intervenciót és az exporttámogatásokat-, ugyanakkor a termék és a piac jellegétől függő módosításokkal: az EK farmerei elsősorban a határok védelmén és az ártámogatásokon keresztül jutottak előnyökhöz a világpiaci versenytársakkal szemben. Említést érdemel továbbá, hogy néhány termék - olajmagvak, az olívaolaj és a durumbúza - esetében az ún. földalapú, azaz közvetlen támogatás került bevezetésre. A mezőgazdasági termelés a termelékenység növekedése miatt folyamatosan nőtt, s ezt a folyamatot a 80-as évek elejéig az áremelkedések is ösztönözték. (A közös "intézményesített" árak ECU-ben kifejezett értékét ekkor befagyasztották, vagy "nominális" értelemben csökkentették, ami reálértelemben jelentős csökkenést eredményezett). Ugyanezen időszakban az EGK-en belüli élelmiszer-fogyasztás csak viszonylag szerény ütemben növekedett. A fenti folyamatok eredményeként egyre súlyosabb problémaként jelentkezett mind több terméknél a tartós túltermelés ténye, és egyre erőteljesebb kritika érte a KAP-ot. Az utóbbi teljesen érthető, hiszen a növekvő agrártámogatások költségeit főleg a fogyasztók viselték, akik a világpiaci árnál magasabb árakat kényszerültek fizetni az élelmiszerekért. A "költségvetési fegyelem" érdekében az EGK (1993. november 1-től EK) költségvetésének plafonja 1999-ben nem haladhadta meg a Közösségi GDP 1,27 %-át, a mezőgazdasági támogatások összegének növekedését pedig 1988-tól kezdődően a GNP EK-n belüli növekedésének 74 %-ára korlátozták. Az Európai Közösség évi költségvetésének korábban kb. 2/3-ára rúgtak, míg napjainkban mintegy felét teszik ki az agrártámogatások. Az 1992. évi KAP-reformot megelőző évben az EMOGA közel 40 Mrd ECU-vel gazdálkodott, ezen belül a Garanciális Szekció részaránya meghaladta a 90 %-ot, míg az Orientációs Szekció aránya a 10 %-ot sem érte el. Az egyes növényi és állati termékek támogatásigényét szemlélteti a 7. táblázat.

34

7. táblázat

Egyes főbb termékek, illetve termékcsoportok részesedése a Garanciális Szekción belül (%)

Növényi termékek: - cereáliák - olajok és növényi zsírok (olívaolaj nélkül) - olívaolaj - cukor

21

8 6 6

Állatok és állati termékek: - tej és tejtermékek - marha- és borjúhús - juh- és kecskehús

16 11

5 Forrás: EC, 1992:T/87 A táblázat adataiból kitűnik, hogy a növénytermesztés tekintetében elsősorban a cereáliák, míg az állattenyésztés vonatkozásában a szarvasmarha-tenyésztéssel összefüggő kiadások terhelték leginkább a Közösség költségvetését. A KAP-reformot közvetlenül megelőző időszakban az önellátás foka ugyanakkor búzából 136 %-os, cukorból 128 %-os, míg teljesértékű tejporból 270 %-os volt, míg sertés-, marha- és borjúhúsból 4-13 %-kal többet termeltek évente, mint amekkora a belföldi kereslet volt. A 90-es évek elején az akkori 12 EGK ország polgárai - a különböző lefölözésekből adódó bevételeket kiadást csökkentő tételként figyelembe véve - évente, fejenként átlagosan 100 ECU-vel járultak hozzá a közös agrárkiadások támogatásához.

6.1. A szabályozás főbb területei A KAP legfontosabb területe a mezőgazdasági piacok közösségi szabályozása, mely a közös piaci szervezetek (Common Market Organisations) révén valósul meg. Ezen szervezetek alatt olyan szabályok és mechanizmusok együttese értendő, amelyeknek az a rendeletetése, hogy meghatározott termék vagy termékcsoport piacának szabályozását biztosítsák. (Márton, 1999) Minden szervezet három alapvető elv megvalósítására irányul:

- a piac egységessége, - a közösségi preferencia, - a pénzügyi szolidaritás.

35

A piac egységessége A piac egységessége azt jelenti, hogy a tagországok határain belül a termékek és az áruk szabadon mozoghatnak. Az Európai Unió tagországai egységes belső piacot alkotnak, így vámok, más kereskedelmi akadályok, szubvenciók nem terhelik a belső kereskedelmet. A piac egységességének megvalósításához közös árak és versenyszabályok bevezetése, az élelmiszer-, növény- és állategészségügyi előírások összehangolása, fenntartása elengedhetetlenné vált. A piac egységessége az Unió egész területén azonos szabályozók alkalmazásából következik. Az Unió gondoskodik a közös piaci rendtartás kialakításáról és működéséről, s nem utolsósorban egységes védelmet is biztosít a Közösség határain belül. Közösségi preferencia A rendelkezések szerint a tagállamok termékeinek elhelyezése a belpiacon elsőbbséget élvez. Azaz, a közösségi preferencia védi az EU-tagországok agrártermékeit az alacsonyabb világpiaci árszinttel és áringadozásokkal szemben. Pénzügyi szolidaritás A közös politika költségeit közösen és következetesen kell megosztani. Ezt a célt szolgálja az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap, melyből közösen finanszírozzák az agrárpolitika megvalósítását szolgáló kiadásokat, függetlenül attól, hogy milyen termékre, vagy melyik tagországba irányulnak.

6.2. A módszerek

A Közösség minden mennyiségi szempontból fontos mezőgazdasági terméke a KAP hatálya alá esik. (Itt jegyezzük meg, hogy az élelmiszeripari termékekre általában nem, csupán az elsődlegesen feldolgozott termékekre terjed ki a KAP hatálya, a részletesebb magyarázatot lásd később). Az EU agrárpiaci szervezeteinek három alaptípusa épült ki (Márton, 1999):

- külső védelem és intervenció, - külső védelem intervenció nélkül, - árkiegészítés, illetve közvetlen támogatás.

A fontosabb mezőgazdasági termékekhez kapcsolódó közös piaci szervezetek működésének leírása az éppen aktuális árakkal együtt a KAP Monitorban megtalálható. Külső védelem és intervenció vonatkozik a Közösség mezőgazdasági termelésének kb. 70 %-ára (búza, kukorica, cukor, tejtermékek, marha-, sertés- és juhhús, zöldségek és gyümölcsök, asztali borok stb.).

36

E körön belül "szigorúbb szabályozás" érvényesül pl. a gabonára, a tejre, a cukorra és a marhahúsra; míg "lazább" szabályozás alá tartozik a sertéshús, egyes zöldségek, gyümölcsök stb., ahol a piaci egyensúly rugalmasabb biztosítására - a magánraktározás, a termelői szervezetek támogatására is van lehetőség. A mezőgazdasági termelés mintegy 25 %-ára (tojás, baromfi, virág stb.) a belső piaci támogatás nem jellemző, a szabályozás döntő módon a külső termelők elleni védelemre szorítkozik. Ezen termékeknél gyakorlatilag csak az import- és exportszabályozást érvényesítik. A harmadik csoportot azok a termékek alkotják, amelyek termelése földrajzilag, illetve mennyiségileg korlátozott, vagy amelyek széleskörű védelmét nemzetközi megállapodások tiltják (durumbúza, olívaolaj, dohány stb.). Ezen termékek az EU összes mezőgazdasági termelésének mindössze a 2,5 %-át teszik ki s jellemzően termelési támogatásban részesülnek. A fent leírt piacszabályozási mechanizmus a Római Szerződés II. Mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékekre vonatkozik. Ebben a mellékletben általában az élelmiszeripari termékek nem szerepelnek, ezért utóbbiakról egy listát készítettek és összefoglalóan a "II. számú Mellékletben nem szereplő" (Non-Annex II) termékek elnevezéssel illették őket. Ezen termékek nem tartoznak a KAP szabályozás alá, hanem az általános versenyszabályok vonatkoznak rájuk. A világpiaci áraknál magasabb mezőgazdasági termékárak okozta versenyhátrány kiküszöbölésére egy speciális export-import szabályozási rendszert alkalmaznak. Ennek lényege, hogy a termékek előállításához felhasznált mezőgazdasági alaptermékek arányában vetik ki a harmadik országból származó termékekre a vámterhelést, illetve számítják ki az export visszatérítés (támogatás) mértékét.

6.3. Egyes termékpályák konkrét szabályozása

Az alábbiakban a legfontosabb termékpályák piaci rendtartásának jellemzőit mutatjuk be (Mikus, 1998; Péntek - Dippold - Bágyoni Szabó, 2000). A GOF-termékek piacszabályozása

A gabona-, olaj- és fehérjenövények (GOF-termékek) a KAP 1992. évi reformja óta közös támogatási rendszerbe tartoznak, mely az alábbiakat foglalja magában: - gabona, szilázs-hasznosítással együtt, - olajmagvak: repce, napraforgó, szója, - fehérjenövények: takarmányborsó, lóbab, édesvirágú csillagfürt,

37

- olajlen. A GOF-szektorban az EU jövedelemkompenzációs támogatásokra és az ehhez kapcsolódó területpihentetésre vonatkozó alaprendelete közös. A kompenzációs támogatás gazdasági évenként jár, mely e növényeknél adott év július 1-től a következő év június 30-ig jár. A támogatások megállapításánál a bázisterület jelenti a kiindulópontot, melyet az 1989-1991. időszakban szántóföldként művelt vagy központi támogatással ugaroltatott átlagos GOF-területet jelenti. A bázisterületekre vonatkoztatva referencia-hozamokat határoznak meg, mégpedig az 1986/87 és az 0990/1990 közötti ötéves időszak termelési eredményei alapján. A kompenzációs támogatás összege (euró) = bázisterület referencia-hozama (t/ha) x a fajlagos támogatás (euró/t) A kompenzációs támogatásokhoz való hozzáférés alapfeltétele, hogy a- a 92 tonnánál kevesebb gabona előállításához szükséges szántóterülettel rendelkező kistermelők kivételével- a gazdálkodó bázisterületének 10 %-át évente kivonja a termelésből (set-aside). Kompenzációs támogatás azonban az utóbbi területek után is jár! Ugyanakkor –szigorú ellenőrzés mellett- lehetőség van arra, hogy a “pihentetett” területeket ipari rendeltetésű növényekkel (pl. repce, napraforgó stb.) hasznosítsák, pl. biodízel gyártása céljából. A gabonafélék esetében a fentieken túlmenően az EU intervenciós rendszert és export-import szabályozást is alkalmaz. Az intervenciós rendszer lényege, hogy az Unió az intervencióra felkínált teljes gabonamennyiséget-, amennyiben az előírt minimális minőségi követelményeknek megfelel- köteles felvásárolni a piac bármely szereplőjétől. Intervenciós kötelezettség jelenleg a következő termékekre vonatkozik: búza, kukorica, árpa, rozs és cirok. Az intervenciós szervezetet - az EU-jogszabályok keretei között - tagállami szinten, a nemzeti sajátosságok figyelembevételével lehet kialakítani. Az egyes termékeknél előírják, a minimálisan felajánlható mennyiséget. (Durumbúzánál 10t, a többi gabonánál 80t). Az export-import szabályozásnak négy eleme van. - engedélyezés, - exporttámogatás (csökkenő mértékű), - import-lefölözés (leépülőben van), - fix vámkorlátok. A gabonafélék exportja és importja technikai jellegű engedélyhez van kötve, letéti kötelezettséggel biztosítják, hogy a külkereskedelmi ügylet a vállalt határidőn belül létrejöjjön.

38

Az exporttámogatások révén - melyek mértékét 1995 közepétől kezdődően fokozatosan csökkentették - a relatíve drága EU-beli termékek a világpiacon versenyképessé válhatnak. E támogatások mértékéről - több tényező együttes mérlegelésével - az ún. Gabona Menedzsment Bizottság hetente dönt. A 90-es évek évek közepétől kezdődően az ún. import-lefölözés (az importárnak az EU által történő olyan mértékű megemelése, amely az adott termék behozatalát gyakorlatilag kizárja) csak korlátozottan alkalmazható, az 1995. Július 1-én életbelépett GATT-WTO Egyezmény döntő mértékben fix vámkorlátokat tartalmaz. Sajátos gyakorlat van érvényben néhány GOF-termék tekintetében. A durumbúzára a korábban említett támogatáson felül (!) hektáronként további jelentős támogatást fizetnek, melynek összege az ún. tradicionális területeken különösen magas. Egyes hüvelyeseket ( lencse, csicseri borsó, egyes bükkönyfélék) a GOF-ágazattól elkülönítve, így bázisterület és pihentetési kötelezettség nélkül, hektáronként meghatározott mértékű támogatásban részesítenek. A korlátozó feltételt egyedül az EU-szinten megállapított területmaximum jelenti. A tej- és tejtermékpiac szabályozása Az 1968 óta működő szabályozás legfontosabb jellemzője, hogy csupán egyetlen eleme - a tejkvóta rendszer - vonatkozik közvetlenül a termelőkre. A növekvő feleslegek miatt az EU Tanácsa 1984-től úgy határozott, hogy az addig korlátlan mennyiségre vonatkozó árgaranciát és a kapcsolódó kötelező intervenciót meghatározott mennyiségre korlátozza. A rendszer kétféle kvótát különböztet meg, a feldolgozóit és a közvetlen termelőit. A nemzeti kvóta túllépése esetén az értékesített tejtöbblet után illetéket kell fizetni, mely a feleslegek raktározási és értékesítési költségeinek fedezésére szolgál. A kvóták- országonként eltérő szabályozás mellett- adás-vétel tárgyai lehetnek. A piaci szervezet másik fontos eszköze a többelemű piaci támogatás: - importvédelem, - exporttámogatás (ennek van a legnagyobb jelentősége, noha mértéke csökken), - intervenciós felvásárlások, - speciális intézkedések. 1995. július 1. óta előre meghatározott mértékű vámok terhelik az EU-ba bevitt tejtermékeket, míg szinte valamennyi termék exporttámogatásban részesül. Mind az import, mind pedig az export engedélyhez kötött. Az intervenciós rendszer a vajra és a sovány tejporra terjed ki. Az intervenciós árak gazdasági évre vonatkozó megállapítása révén arra törekednek, hogy a tejtermelő

39

gazdák elérjék a szintén előre meghirdetett s megfelelő színvonalú jövedelmet biztosító irányárat. (A nyerstej irányárát a 3,7%-os zsírtartalmú tejre vonatkoztatva állapítják meg). A magántárolási támogatás a fenti tejtermékek mellett a sajtra is kiterjed. Az ún. speciális intézkedések a tejfelhasználást (tejfogyasztást) támogatják, és így közvetve a tejtermelésre is hatással vannak. A diákok táplálkozásának javítása érdekében vezették be az iskolatej támogatását, az egy tanulóra jutó támogatott mennyiség nem haladhatja meg a napi 0, 25 liter tejet. E körbe tartozik még a fölözött tej (folyadéktej, tejpor vagy író formájában) állati takarmányként való felhasználásának a támogatása is, ilyen módon csökkentik a szóban forgó takarmány alapanyagának az árát s ezáltal növelik versenyképességét a növényi fehérjékkel szemben. Marha- és borjúhús közös piaci szervezete

E termékcsoport vonatkozásában a szabályozó eszközök az alábbi három kategóriába sorolhatók: - belső piactámogató intézkedések: az intervenciós felvásárlás és a magántárolási

támogatás, - közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások (ezeknek van a legnagyobb

jelentőségük), - nem EU-országok viszonylatában az exporttámogatás, illetve az importvámok

alkalmazása. A fenti szabályozási elemek kedvezményezettjei az alábbiak szerint csoportosíthatók:

Intézkedés Kedvezményezett Intervenciós felvásárlás } Kereskedő és/vagy feldolgozó Magántárolás támogatása Közvetlen termelői támogatás Termelő (állattartó) Exporttámogatás Exporttőr A termelők számára 1993-tól kezdődően – az intervenciós árak csökkenéséből eredő jövedelem csökkenés kompenzációja érdekében- egy komplex premizálási rendszert vezettek be, melynek egyes elemei már korábban is léteztek. A borjastehén prémium jogosultságát az állatsűrűségi határ mellett, az “egyéni felső határ” megállapításával korlátozzák, azaz az adott gazdaság prémium jogosultsága nem haladhatja meg a választott referencia évben (1990, 1991 vagy 1992) elért támogatást.

40

Speciális húsmarha támogatás csak növendékbikára és tinóra fizethető, mégpedig 10 hónapos és 22 hónapos kor elérése után. Egy termelőnél évenként maximum 90 egyed részesülhet támogatásban, amennyiben a birtokán az állatsűrűség nem haladja meg a takarmányterület egy hektárjára jutó 2 nagyállategységet. A szezonalítást csökkentő támogatás célja pedig az, hogy a legelőről lekerülő állatok ne egyszerre, hanem időben elnyújtva kerüljenek a vágóhídra. Végül megjegyezzük, hogy amennyiben a speciális húsmarha támogatásban részesülő gazdaság állatsűrűségi mutatója kevesebb, mint 1,2 nagyállategység, a farmer további támogatásra tarthat igényt. A fentiekben nem érintett termékpályák piacszabályozásának sokoldalú és részletes ismertetését – az említett források mellett- Halmai (1995) és Márton (1999) munkái, továbbá az FM EU- integrációs füzetek sorozata tartalmazza. A hatályos szabályozás tekintetében az EU Honlapján (http://europa.eu.int) elérhető kiadványokat ajánljuk az olvasó figyelmébe. Végezetül szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy valamennyi termékpálya tekintetében nagy gondot fordítanak:

- az információs és monitoring rendszer kiépítésére, - a fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi előírásokra, - az állat-és növény-egészségügyi kérdésekre, - végül, de nem utolsósorban a minőséggel kapcsolatos kérdésekre.

41

7. AZ 1992. ÉVI ÚJ AGRÁRPOLITIKA Az Európai Gazdasági Közösség hosszadalmas és többnyire eredménytelen próbálkozásokat követően 1992-ben olyan intézkedéseket hozott, amelyek valódi mérföldkövet jelentettek a KAP történetében. (EC, 1993a) A reform lényege abban ragadható meg, hogy az ártámogatási politikáról a farmerek közvetlen támogatására helyezi a hangsúlyt, anélkül, hogy az ártámogatást megszüntetné. A reform három egymást követő gazdasági év során került bevezetésre, a farmerek pedig a csökkenő ártámogatás és más termelést korlátozó intézkedések kompenzációjaként jövedelem kiegészítésben részesülnek. Az új agrárpolitika alapvető célkitűzései öt pontban foglalhatók össze: - az agrárpiacok jobb egyensúlyának megteremtése, egyrészt a hatékonyabb termeléskorlátozás, másrészt az intenzívebb keresletnövelés révén, - az európai mezőgazdaság versenyképességének fokozása mind a belföldi, mind pedig a külső piacon a jelentős árcsökkentések révén, - az extenzív termelési eljárások előtérbe helyezése a környezet védelme és a mezőgazdasági termékfeleslegek csökkentése érdekében, - a támogatások bizonyos mértékű átcsoportosítása a gyengébb gazdaságok javára, - folyamatos foglalkoztatás biztosítása viszonylag jelentős számú farmer számára, ennek érdekében a termelési tényezők, elsősorban a termőföld bizonyos mobilitásának ösztönzése, hogy hatékonyabb termelési struktúra jöjjön létre. A KAP-reform sokrétű célkitűzéseit egy átfogó, hatékony és konzisztens eszközrendszerrel kívánták megvalósítani. Az előzetes elképzelések szerint a cereáliák árának 30 %-os árcsökkentése a sertés- és a baromfitenyésztő farmerek termelési költségeit jelentősen, a szarvasmarha-tenyésztőkét kevésbé fogja mérsékelni. Az alacsonyabb cereáliaárak függvényében a marha- és borjúhúsárak 15 %-os, a vaj árának 5 %-os csökkentését irányozták elő. Az AKII szakértője az 1992. évi KAP-reform várható hatását illetően a következőket írja: "A piaci reform (a piaci és a támogatási rendszer) a nagy kultúrák (gabonafélék, olajmagvak, fehérjehordozók) értékesítési feltételeinek gyökeres átalakítására irányul; kisebb mértékű a módosítás a tömegtakarmányokra alapozott állattenyésztésben (vágómarha, vágójuh); valamelyest befolyásolja a tejtermelést; közvetve hat az abrakra alapozott állattenyésztő ágazatokban (vágósertés, vágóbaromfi, tojás); nem változtatja a cukor, a bor, a zöldség-gyümölcsök piaci szabályozását." (Alvincz et al., 1998:22)

42

Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztés piacszabályozási reformjára valóban csak később, 1996-ban került sor. A kínálat addiginál hatékonyabb befolyásolásának érdekében, a korábban önkéntesen választható (és megfelelően ellentételezett) földkivonást (set-aside) kötelezővé tették. Ez közelebbről azt jelenti, hogy - kivéve a 92 tonnánál kevesebb gabonát termelőket - azok a farmerek, akik a jövedelem kompenzációban részesülni akartak, a gabonafélékkel, olaj- és fehérjenövényekkel bevetett területük évente változó hányadát (5-15 %-át) ugaroltatni kényszerültek. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ugyanezen farmerek ugaroltatási prémiumra jogosultak voltak, sőt, ezeken a területeken lehetőség nyílt olyan nem élelmiszer célú termelésre, mint pl.: megújuló energiaforrások, biomassza termelése, bioüzemanyag és ipari nyersanyagok (pl.: rostnövények, gyógynövények, biológiailag lebontható műanyagok alapanyagai stb.). Az extenzív módszerek elterjesztése érdekében egyébként a kompenzációs kifizetések nem a tényleges termelési színvonalhoz, hanem a reformot megelőző 3 év átlagához kapcsolódnak. Az állattenyésztési termékek jövedelem kompenzációját a takarmányterület egy hektárjára jutó ún. "nagyállategység" bizonyos számához kötötték, azzal, hogy 1993 és 1996 között a hektáronkénti 3,5 állategységről 2,0 állategységre csökkent a felső határ. A piacszabályozási reformhoz 1992-ben ún. kísérő intézkedéseket is csatoltak. Ezen intézkedések három csoportba sorolhatók. Először: Új pénzügyi ösztönzők segítik a farmerek azon elhatározását, hogy földjük egészét, vagy annak egy részét erdősítsék. A mezőgazdasági termőföld erdősítése esetén igénybe vehető telepítési támogatás: - az eukaliptuszfélék esetén 2000 ECU/ha, a fenyőféléknél 3000 ECU/ha, míg a keményfa- fajoknál 4000 ECU/ha, - ültetvények ápolási költségeire 5 év időtartamra, az ültetvény jellegétől függően évi 150-500 ECU/ha támogatást lehet igényelni, - a mezőgazdasági üzemek erdőterületének fejlesztésére (erdősávok létesítése, erdészeti utak feltárása, tűzvédelem stb.) ugyancsak lehet támogatást igénybe venni. Az erdősítési programok a tagországok országos és/vagy regionális projektjei alapján mennek végbe. A tagországoknak joguk van övezeti erdősítési programokat ajánlani, amelyekben a célok, a javasolt erdősítési módszerek és a telepítendő fafajok választéka egyaránt rögzítve vannak. Másodszor: az 55 éven felüli farmerek, továbbá alkalmazottaik korábbi nyugdíjba vonulását elősegítő nyugdíjrendszer - önkéntes alapon működve - számos farmer

43

számára bizonyulhat előnyösnek, különösen azokban a tagországokban, ahol a kevésbé életképes birtokok nagy súlyt képviselnek. Ezt az ösztönzőt úgy kell tekinteni, mint a strukturális alkalmazkodás egyik formáját, melynek során a felszabaduló földterületek más meglévő farmok növelésére és így életképességük fokozására használhatók fel, vagy pedig általuk környezet- illetve természetvédelmi célok elégíthetők ki. Harmadszor: egy ambiciózus agrár-környezetvédelmi program indítására is sor került, melynek során a farmereket kevésbé szennyező és környezetbarát termelési eljárásokra igyekeznek ösztönözni, továbbá a tájvédelmi és a természeti erőforrások megóvását szolgáló erőfeszítéseket is honorálni kívánják.

8. táblázat

Az EU által nyújtott maximális agrár-környezetvédelmi célú prémiumok

A vállalt feladat Specifikáció Az EU által vállalt évi maximális részfinanszíro-

zás (ECU) a KAP intézményrendszerébe

bevont egynyári növények 181,1/ha

A növénytermesztés extenzifikálása és az organikus termelés

egyéb egynyári növények és legelők

301,9/ha

olajfa ültetvények 483/ ha citrusfélék 1208/ ha egyéb ültetvények és szőlők 845,3/ ha Az állattenyésztés extenzifikálása

253,6 az állatállomány egy állategységgel való csökkenése esetén

Veszélyeztetett állat-fajták tenyésztése

120,8 tenyésztett állat- egységenként

Az elhagyott földek gondozása

301,9/ ha

Hosszú távú (20 éves) földkivonás

724,5/ ha

Genetikai eróziónak kitett növényfajták termesztése

301,9/ ha

Szakképzés 3019/ fő Forrás: Cammarata,1997:26 Az egyes környezetvédelmi programok általában 5 éves időtartamúak (kivéve a környezetvédelmi célú 20 éves területpihentetést), s a programok költségeinek 50-75 %-át vállalja a Közösség.

44

8. SZERKEZETÁTALAKÍTÁS ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS Amint arra korábban már utaltunk, az agrárpolitikai stratégiák elsősorban az ártámogatásokra koncentráltak és kevés figyelmet szenteltek a szerkezetátalakítási programoknak.

Az 1960-as évekig "... a szerkezeti problémák megoldására törekvő intézkedések főként az elaprózott táblákból álló farmgazdaságok tagosítására irányultak." (Tracy, 1994:230) Az EK közös strukturális politikájának kialakítását jóval a közös piaci szervezet működésének beindulása után kezdeményezték, melynek kezdeti indokát a mezőgazdasági túltermelési válság első jelei szolgáltatták. 1968-ban a Bizottság kiadta a "Memorandum a mezőgazdaság reformjáról" c. nyilatkozatot, mely Mansholt-tervként vált közismertté. Ebben a dokumentumban világos kifejtést nyert a túltermelés problémája, valamint az, hogy alapvető változtatásokra lenne szükség. A javaslatok között szerepelt az ártámogatások leépítése, "modern termelési egységek" létrehozásának szelektív beruházási támogatásokkal való ösztönzése, kb. 5 millió mezőgazdaságban dolgozó személy korai nyugdíjazás vagy átképzés útján való leépítése, a tejelő tehénállomány 3 millió db-bal történő csökkentése. A terv a társadalmi fogadókészséget illetően megelőzte korát , s így élénk és hosszas viták után elutasításra került. Helyette három direktíva került elfogadásra, melyek a mezőgazdasági beruházások, a mezőgazdaságot elhagyók és a továbbképzést igénylők támogatására irányultak, de többszöri kiterjesztésük és módosításuk is csak szerény eredménnyel járt. Az áttörés 1988-ban következett be, amikor az ún. Strukturális Alapok reformjára, az "integrált megközelítés" előtérbe helyezésére került sor. Ezek az Alapok a következők voltak: Az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap, az EMOGA Orientációs Szekciója. A reform öt alapelve a következőket tartalmazta (Alvincz et al., 1998:26): a) Az öt (később hat) kiemelt célkitűzés meghatározása, az ezen prioritásokra történő

összpontosítás.b)A programozottság: egyedi támogatások helyett programokhoz kötött, meghatározott

futamidejű és keretű támogatások. c) Partneri viszony: az érdekeltek közötti folyamatos együttműködés.

45

d) Szubszidiaritás (felelősség-megosztás, decentralizáció): ott kell dönteni, ahol az a legcélszerűbb.

e) Kiegészítő szerep: a közösségi támogatás csupán kiegészíti, de nem helyettesíti az egyéb forrásokat.

A mezőgazdaság szempontjából az 1., az 5/b. és az 5/a. célkitűzések fontosak elsősorban. 1. Célkitűzés: azon régiók fejlesztése és szerkezeti átalakítása, amelyek fejlődése elmaradott. Utóbbinak az a kritériuma, hogy az adott területen az 1 főre jutó GDP az előző 3 évben kevesebb legyen, mint a Közösségre jellemző átlagos érték 75 %-a. Idetartozik Görögország, Portugália és Írország egész területe, Spanyolország nagyobb része, Olaszország déli része, a keletnémet tartományok, Burgenland stb. Ezekben a régiókban pl.: a Regionális Fejlesztési Alapból a munkahelyteremtést és az általános infrastruktúra-fejlesztést, az EMOGA Orientációs Szekciójából a vidéki infrastruktúra-fejlesztést, helyi kezdeményezéseket támogatják. A Szociális Alapból nyújtott támogatások általában indirekt formában valósulnak meg. 5/b. célkitűzés: a vidéki területek fejlesztésére irányul azokon a területeken, ahol a gazdasági fejlettség alacsony szintje a jellemző. Az előbbi " fő" kritérium mellett van még három másik kritérium is, melyek közül kettőnek a fennállása szükséges a támogatás elnyeréséhez. Az említett kritériumok a következők: - a mezőgazdaságban foglalkoztatottak magas aránya, - a mezőgazdaságból származó jövedelmek alacsony szintje, - és az alacsony népsűrűség és/vagy jelentős elnéptelenedési tendencia. A gyakorlatban minden olyan tagállam, amely nem érintett az 1. célkitűzés alapján, kapott egy 5/b körzetet. E célkitűzés keretében - szerény pénzügyi keretek mellett - a mezőgazdasági termelés diverzifikálására, a kis- és középvállalkozások valamint a turizmus fejlesztésére, környezetvédelemre és az előzőekhez kapcsolódó szakképzésre vehető igénybe támogatás. Forrása: az Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai szociális Alap, EMOGA Orientációs Szekció. 5/a. célkitűzés: az előzőektől eltérően ez nem régiók szerinti megközelítés, hanem olyan célkitűzések megvalósítását segítik elő, amelyek a mezőgazdaság szerkezeti alkalmazkodásának a felgyorsítását szolgálják. (A farmokon az értékesítés és a feldolgozás területén történő fejlesztések, kezdő fiatal gazdálkodók támogatása, kedvezőtlen adottságú területek gazdálkodóinak támogatása, stb.) Forrás: EMOGA Orientációs Szekciója. Megjegyezzük, hogy 1996. évre vonatkozó adatok szerint a Strukturális Alapok felhasználása tekintetében az 1. célkitűzés 67 %-kal az első helyen állt, az 5/b. és a 5/a. célkitűzésekre 5-5 %-nyi támogatási összeg jutott.

46

A fentiek mellett megemlítjük, hogy a Maastrichti Szerződés keretében létrehoztak egy ún. "Kohéziós Alapot", mely a legalacsonyabb jövedelemszinttel rendelkező országok (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország) gazdasági felzárkóztatását segíti elő. Ebből az Alapból elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és környezetvédelmi célokra lehet forráshoz jutni. Fontos megjegyezni, hogy a szerkezetátalakítási politikák megvalósításánál - szemben a piaci támogatásokkal - a Közösség csak társfinanszírozóként szerepel. A közösségi hozzájárulás általában nem haladja meg az 50-75 %-ot, kivételt képeznek a "Kohéziós Alapból" folyósított támogatások, ahol a "legelmaradottabb" körzetekben ennek aránya a 80-85 %-ot is elérheti. Végezetül figyelemre méltó, hogy amíg a 70-es évek közepén a Strukturális Alapok részesedése a közösségi kiadásokon belül a 10 %-ot sem érte el, addig ez az arány a 90-es évek első felében már meghaladta a 30 %-ot és a jövőben várhatóan tovább fog nőni. (Dorgai et al., 1997)

47

9. TERVEZETT VÁLTOZÁSOK A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁBAN Az EU mezőgazdaságának néhány főbb jellemző mutatószámát a 9. táblázat tartalmazza. A 9. táblázatból egyértelműen kiderül, hogy az agrárgazdaság nemzetgazdasági súlya az EU-tagországokban általában jóval kisebb mint hazánkban, ugyanakkor az egyes országok között lényeges eltérések vannak a különböző mutatószámokat illetően. A közép-kelet-európai országok teljes jogú integrációja ezt a heterogenitást tovább fogja növelni. Az EU-nak a közeljövőben két jelentős külső kihívással kell szembenéznie: - a közeledő nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokkal, melyek közül kiemelkedő jelentőségű a soron következő WTO-forduló, - valamint az Unió várható kiterjesztése, melynek során jelenleg 12 társult ország vár a "végső bebocsátásra". (Ezek közül az első körben - remélhetőleg 2003. január 1-vel – Magyarország is teljes jogú taggá válik). A fentiek során a mezőgazdasággal összefüggő kérdések jelentős szerepet játszanak, így nem véletlen, hogy az 1997. júliusában közzétett, az EU jövőjével foglalkozó AGENDA 2000 dokumentumban az agrárpolitikai problémák reflektorfénybe kerültek. (European Council, 1997a,b) E Dokumentum részletesen elemzi az 1992. évi KAP-reform eredményeit és hibáit, melyek egyenlegét egyértelműen pozitívan értékeli: "Az 1992-ben megkezdett reform folyamatot folytatni, mélyíteni, adaptálni és véglegesíteni kell." (FM, 1998:3) Az agrárpolitikai reformok továbbvitelét a Közösség mezőgazdaságának belső viszonyai is messzemenően indokolják a fent említett külső kihívások mellett. Lássuk, hogy az 1992. évi reformok milyen eredményeit és negatívumait emel ki az Európai Bizottság. (FM, 1998) Az elért eredményekről A hivatkozott Dokumentum más EU-forrásokkal összhangban a legfőbb eredménynek azt tartja, hogy javult az EU mezőgazdaságának belföldi és külföldi versenyképessége, csökkentek több termékcsoportnál az intervenciós készletek (pl.: a gabonafélék esetében), és számottevően növekedett az egy főre jutó mezőgazdaságból származó jövedelem. A pozitívumok közé tartozik továbbá a környezetbarát szemléletmód kiterjedése, a biotermelés és más környezetkímélő termelési eljárások iránti érdeklődés számottevő növekedése.

9. táblázat Az EU mezőgazdaságának néhány főbb mutatója a 90-es évek közepén

Ország Gazdaságokátlagos terü- lete, *

Az aktív kere- sőkből való részesedés, **

ha %

A GDP-ből való részesedés,

%

A beruházá-sokból való ré- szesedés,

%

Az importból való részesedés,

%

Az export- ból való részesedés,

%

Élelmiszerekre for- dított kiadás a lakos-

sági összfogyasz-tásban, ***

% Belgium 17,7 2,7 1,3 1,5 12,9 11,9 17,3Dánia 37,0 4,4 2,6 3,6 15,8 28,1 20,8NSZK 28,1 3,3 0,8 1,5 11,5 5,7 15,1Görögország 4,3 20,4 7,3 3,8 17,9 33,1 36,4Spanyolország 17,9 9,3 3,0 : 15,6 15,8 20,0Franciaország 35,1 4,9 2,0 2,6 11,4 14,5 18,3Írország 26,9 11,1 4,8 8,4 9,8 20,3 35,2Olaszország 5,9 7,5 2,7 5,8 15,3 7,1 20,2Luxemburg 42,3 3,7 0,9 1,5 12,9 11,9 18,2Hollandia 16,8 3,7 2,9 3,5 15,1 22,8 14,8Ausztria 12,9 7,3 1,1 : 8,2 6,5 19,0Portugália 8,1 11,5 2,0 2,1 16,5 8,3 30,2Finnország 14,0 7,7 1,1 3,8 8,6 7,8 23,0Svédország 36,5 3,0 0,4 1,5 7,9 5,8 19,9Egyesült Királyság 67,1 2,1 1,0 1,8 11,4 7,3 20,6 15 EU ország együtt 16,4 5,3 1,7 2,9 11,8 8,2 19,7 USA 206,7 2,3 1,8 : 6,8 12,7 11,4Japán 1,4 6,4 1,6 : 23,9 0,6 19,9* Mezőgazdaságilag művelt terület ** Mezőgazdaság, erdő- és vadgazdálkodás, halászat *** Élelmiszerek, italok és dohányáruk Forrás: EC 1997: Basic data T/25

A negatív jelenségek A reform során eszközölt árcsökkentések ellenére az unióbeli mezőgazdasági árszint még mindig túlságosan magas, ami magában rejti azt a veszélyt, hogy ismét jelentős termésfeleslegek halmozódnak fel. A magas árszínt mind a nyers, mind pedig a feldolgozott élelmiszertermékek versenyképességét továbbra is veszélyezteti, ami a foglalkoztatásra is kedvezőtlenül hathat. További kedvezőtlen tapasztalat, hogy - az előzetes tervekkel szöges ellentétben - a támogatások sok esetben olyan régiókra és termelőkre koncentrálódtak, amelyek illetve, akik nem tartoztak a leghátrányosabb helyzetűek közé. Mindez gyakran a társadalmi-gazdasági fejlettség nemkívánatos differenciálódásához vezetett. A támogatási rendszer sajátosságaiból - pl. a kötelező ugaroltatásból - adódóan egyes körzetekben és gazdaságokban jelentősen nőtt a termelés intenzitása, mely helyenként súlyos környezetkárosítással, esetenként pedig az állategészségügyi helyzet romlásával járt együtt. Teljesen értelemszerű, hogy az AGENDA 2000 agrárpolitikai elképzeléseinek kidolgozásánál a fentieket messzemenően figyelembe vették. Mielőtt az utóbbiak ismertetésére kitérnénk, hangsúlyozni kell, hogy a tervezett változtatások egy európai mezőgazdasági modell kialakítását célozzák. Az Európai Bizottság értelmezése szerint ugyanis: "Az alapvető különbség az európai modell és a főbb versenytársaink között az európai mezőgazdaság többfunkciós szerepéből, azaz a gazdaságban, a környezetvédelemben, a társadalomban, valamint a táj megóvásában játszott szerepéből fakad, és ezért fontos, hogy egész Európában fenntartsuk a mezőgazdasági tevékenységet, és biztosítsuk a gazdálkodók jövedelmét." (FM, 1998:6) A modell fő elemei az alábbiak: - a versenyképes,- de nem túltámogatott - mezőgazdasági szektor, - környezetbarát, megfelelő minőségű termékeket előállító termelési módszerek, - a sokszínű és gazdag hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság, melynek nemcsak

a végtermék-előállítás a célja, hanem megőrzi és ápolja a vidék képét, a vidéki települések mozgalmas és érdekes életét, valamint megőrzi és megteremti a munkalehetőségeket,

- az egyszerűbb és érthetőbb agrárpolitika, mely világos határokat húz a közösen, illetve a tagállamok által meghozandó döntések közé,

- az olyan agrárpolitika, amely a társadalom számára világossá teszi, hogy a gazdálkodók számára nyújtott támogatások összhangban vannak azok szolgáltatásaival.

50

A javasolt reformok fő irányai Először: a folyamatos versenyképességet további jelentős árcsökkentésekkel kell biztosítani. Ezek negatív hatását a közvetlen kifizetések eszközével tervezik ellensúlyozni, ez azonban az 1992. évivel szemben degresszív mértékű lenne. Másodszor: a közvetlen kifizetések egy része a "nemzeti boríték" formájában valósulna meg. A tagállamok jogosultak lennének - meghatározott közösségi kritériumok betartása mellett - ezek szétosztására. Ennek során bizonyos foglalkoztatási szempontok is érvényesíthetők. Harmadszor: új vidékfejlesztési rendelet kerül kidolgozásra, melynek során a tagállamok prioritásaikat a korábbinál jobban érvényesíthetik. A vidékfejlesztés a KAP második pillérévé válik, ugyanis a mezőgazdasági kiadások a jövőben jobban szolgálják majd a területfejlesztést és a természetvédelmet. Negyedszer: az agrár-környezetvédelmi forrásokat megnövelik, egyúttal a tagállamokat kötelezik a környezetvédelmi előírások betartatására, a mulasztások szankcionálására, beleértve a direkt kifizetések csökkentését , illetve megvonását is. Az egyes termékcsoportokra vonatkozó konkrét elképzelések A piacszabályozással összefüggő új rendelkezések -a korábbiakhoz hasonlóan-elsősorban a szántóföldi növénytermesztést, a marha- és borjúhús termelést, továbbá a tejtermékeket érintik. Szántóföldi növények A gabonafélék intervenciós árát 2000-ben, egy lépésben 20%-kal javasolják csökkenteni, miközben a közvetlen kifizetéseket növelik. Az olajnövények és az olajlen esetében a kifizetéseket szintén az említett szintre emelik. A fehérjenövények az egyéb szántóföldi növényekhez viszonyított nyereségességük biztosítása érdekében ugyancsak emelt szintű közvetlen támogatást kapnak. A kötelező területpihentetés (set-aside) megmarad, de szokásos mértéke "0" lesz. Az önkéntes területpihentetés továbbra is megengedett lesz, s az elképzelések szerint a Közösség szántójának minimum 10 %-ára lenne célszerű kiterjeszteni.

51

Utóbbinak mértéke a Tagállamok döntésétől függne, s a hektáronkénti kompenzáció - 5 éven keresztül - megegyezik majd a szántóföldi növények után járó közvetlen kifizetések összegével. Az elképzelések szerint mind a területpihentetés évi mértéke, mind pedig a térítés összege a piaci viszonyok függvényében változna. Megjegyzendő, hogy a silógabonákra is vonatkozik továbbra is a közvetlen kifizetések rendszere, ami jelentős megtakarításokat fog eredményezni a tej- és marhahústermelőknek. Végül egyértelműen megfogalmazást nyert, hogy a kistermelők továbbra is mentesülnek a kötelező területpihentetés alól, amennyiben az adott évben annak mértéke a "0" -tól eltérő lesz. A szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos új elképzelések E területen is számos változtatás lett előirányozva, mind a hústermelés, mind pedig a tejtermékek vonatkozásában. Marha- és borjúhús szektor Az új szabályozási javaslat az intervenciót -a sertéshús esetében már alkalmazott - magántárolási rendszerrel kívánja felváltani, miközben a tényleges piactámogatási szint 3 év alatti (2000-2002) 30 %-os csökkentésével számol. Az érintett termelők életszínvonalának megóvása érdekében a hímivarú szarvasmarhák és a borjas tehenek után járó közvetlen támogatások összegét növelik. Az üszők - meghatározott százalékban - jogosultak lesznek a borjas tehén prémiumra. Az eddigitől eltérően a tejelő tehenek után is igényelhető majd a prémium. Az állatok számát, mely mellett az említett prémiumok igénybe vehetők, a takarmánytermő terület 1 hektárjára vetítve 2 nagyállat egységben maximálják. Azok a termelők, akik az állománysűrűséget hektáronként 1,4 nagyállat egységben alá szorítják és extenzív termelési módszereket alkalmaznak (pl. legeltetéses állattartás), külön prémiumban részesülhetnek. A tejtermékek A belső piaci szabályozás továbbra is a vaj és a sovány tejpor intervencióján és közraktározásán, ezenfelül a magántárolásért járó támogatáson és bizonyos marketing intézkedéseken alapul. A tejszektorban a versenyképességet a vaj és a sovány tejpor intervenciós árának négy lépésben történő, 15%-os csökkentésével javasolják elősegíteni.

52

Heves viták után úgy döntöttek, hogy a tejkvóta mennyiségét 2%-kal növelni fogják. A kiegészítő kvóta szétosztásánál a fiatal, kezdő farmereket és a hegyvidéken gazdálkodókat előnyben kívánják részesíteni. Az AGENDA 2000-ben megerősítésre kerültek a zöldség- és gyümölcstermelés terén 1996-ban elfogadott reformintézkedések. Utóbbiak a termelőszervezetek versenyképességének növelésére, a szerkezeti változtatásokra és a környezetvédelmi szempontok előtérbe helyezésére irányulnak. A dohány és az olívaolaj esetében, az ártámogatásról a közvetlen kifizetések felé történő elmozdulást szorgalmazó nézetek láttak napvilágot. A közeljövőben sor kerül a borpiac újraszabályozására is. A struktúrapolitika megújítása Az AGENDA 2000 egy új vidékfejlesztési rendelet megalkotását irányozza elő. A vidékfejlesztési intézkedések két csoportba sorolhatók. Először: az 1992. évi ún. kísérő intézkedések (agrár-környezetvédelem, erdősítés, korai nyugdíjazás), kiegészítve a kedvezőtlen adottságú területekre vonatkozó szabályozással. Másodszor: a modernizációt és a diverzifikációt szolgáló intézkedések (mezőgazdasági üzemekkel kapcsolatos beruházások, fiatal farmerek pályakezdése, képzés, a feldolgozó kapacitás növelését és a marketing tevékenység erősítését célzó támogatások, többlettámogatás az erdőgazdálkodás fejlesztésére, illetve a mezőgazdaság alkalmazkodó képességének növelésére és szerkezeti átalakítására a vidékfejlesztéssel összhangban). Tekintettel a vidékfejlesztési politika átszervezésére, az EMOGA-ra vonatkozó új finanszírozási rendelet váltja fel a Közös Agrárpolitika finanszírozásáról szóló 729/70/EGK rendeletet. A vidékfejlesztési intézkedéseket a jövőben az EMOGA Garanciális vagy az Orientációs Szekciójából fogják finanszírozni. A fentiekben a vidékfejlesztési intézkedések első csoportjába soroltakat horizontálisan, a Közösség valamennyi régiójában alkalmazni fogják. Az EU ezeket az intézkedéseket az EMOGA Garanciális Szekciójából fogja társfinanszírozni. A második csoportba sorolt, modernizációt és diverzifikációt célzó intézkedéseket régióként eltérő módon kezelik.

53

A Strukturális Alapok 1. célkitűzése alá tartozó régiók esetében a finanszírozás forrása az EMOGA Orientációs Szekciója , míg a 2. célkitűzés alá tartozó, illetve bármely más régió esetében ezeket az intézkedéseket az EMOGA Garanciális Szekciójából támogatják.

54

10. A Közös Agrárpolitika (KAP) célkitűzései és főbb jellemzői a 2000-2006 közötti időszakra vonatkozóan (Az 1999. évi Berlini Csúcs döntései)

Az 1992. évi agrárreform összességében mind a termékfeleslegek mérséklése, mind pedig a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása tekintetében sikeresnek bizonyult. 1995-ben a Bizottság a Madridi Európai Csúcson új agrárstratégiát terjesztett a tagállamok elé, melyben az 1992-es reform továbbvitelét javasolták, különös hangsúlyt helyezve a vidékfejlesztési feladatokra. Az 1996. évi első Kohéziós Jelentésben a Bizottság a KAP reform folytatása szempontjából az ártámogatások csökkentését és a vidékfejlesztés integrált, multifunkcionális megközelítését jelölte meg elsődleges prioritásokként. A javaslat erőteljesen hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell erőfeszítéseit a vidéki térségek gazdasági potenciáljának és környezeti értékeinek növelése, eltartóképességének fokozása érdekében. A Bizottság 1997. júliusában tette közzé az AGENDA 2000 elnevezésű dokumentumot, melyben többek között az új agrárpolitikára vonatkozó részletes elképzelések is napvilágot láttak. Az új kihívásokra adandó válaszok A Bizottságnak a radikális KAP reformra irányuló kezdeményezését belső és külső tényezők egyaránt indokolták. A külső tényezők közül a legfontosabbak a következők voltak: - az élelmiszerek iránti növekvő világpiaci kereslet, - a világpiaci liberalizációs tendenciákhoz történő igazodás, - az Európai Unió keleti bővülése. A belső okok közül elsősorban az alábbi négy emelendő ki: - egyes termékek esetében reális veszély mutatkozott a piaci egyensúly újabb

megbomlására, - az Amszterdami Egyezmény, mely 1999. május 1-én lépett hatályba, a Közösség

jogalkotói számára kötelezővé tette, hogy a környezeti kérdéseket valamennyi jogszabályban érvényrejuttassák,

- A KAP-nak meg kell felelnie azon fogyasztói elvárásoknak, amelyek az élelmiszer-biztonság és - minőség, továbbá az állatvédelem tekintetében előtérbe kerültek,

- végül a KAP-nak alkalmazkodnia kell azokhoz az igényekhez, melyek a decentralizációval, a jobb áttekinthetőséggel és az egyszerűbb szabályozással kapcsolatosan felmerültek.

55

A Bizottság a legfontosabb agrárpolitikai prioritásokat az alábbiak szerint fogalmazta meg: - az EU agrárszektorát versenyképessé tenni mind a belső, mind pedig a világpiacon, - az agrártermelést olyan módon kell támogatni, hogy az hozzájáruljon a vidéki

környezet és táj fenntartásához és gazdagodásához, - a farmerek megélhetését a szélesebb értelemben vett vidéki gazdaság támogatása

révén szükséges biztosítani. A fenti javaslatokat széleskörű szakértői elemzésekre és piaci előrejelzésekre alapozva dolgozták ki, a szakmai és a társadalmi vitákon elhangzottak figyelembevételével. Az új KAP legfőbb jellemzői: versenyképesség, fenntarthatóság és minőség-orientáltság. Az 1999. márciusában lezajlott Berlini Csúcson az AGENDA 2000 kapcsán 20 új agrárpolitikai rendeletet (regulation) fogadtak el. Az agrár költségvetés piacpolitikai kiadásait évi 38 Mrd euróban, a vidékfejlesztési kiadásait pedig évi 4,3 Mrd euróban rögzítették a 2000-2006 közötti időszakra vonatkozóan. Az új intézkedések (a tej kivételével) 2000. január 1-e után lépnek hatályba a szántóföldi növényeket, a szarvasmarha- és a borszektort; továbbá az vidékfejlesztést, a közvetlen támogatás horizontális szabályozását és a KAP finanszírozását illetően. Az olívaolajjal és a dohánnyal kapcsolatos rendeletek bővítik a fenti listát, noha ezen termékek nem képezték részét az AGENDA 2000 reformcsomagnak. Az olívaolajra vonatkozó átmeneti rendelkezés 1998-tól 2001-ig van érvényben, a dohánnyal összefüggő gyökeres reform azonban életbelépett, a jobb minőséget és a fokozott környezetvédelmet helyezve előtérbe. A szakértők véleménye megoszlik a reform mélységét illetően, mivel sok tekintetben a reformot fékező kompromisszumok jutottak érvényre. A leglényegesebb változás, hogy a KAP hatálya a mezőgazdasági termelésnél szélesebb körű vidéki gazdaságra terjed ki. Ez azt jelenti, hogy a farmereket nemcsak azért illeti fizetség, amit megtermelnek, hanem az egyéb, a társadalom számára nyújtott hozzájárulásukért is. A reform főbb általános jellemzői 1. Az alacsonyabb árak növelik a versenyképességet.

A cereáliák piaci ártámogatásának 15%-os, a marha- és borjúhúsnak 20%-os árcsökkentését határozták el. A tejszektorban a 2005/2006. gazdasági évtől kezdődően kerül sor 15%-os árcsökkentésre. Az árakat fokozatosan mérséklik s ennek révén a versenyképesség növekedésére számítanak, mind a belföldi kereslet, mind pedig az export vonatkozásában.

56

Emellett a közép- és kelet-európai országok integrációja szempontjából is előnyösnek tartják az alacsonyabb árakat.

2. Az agrártársadalom megfelelő életszínvonalának a biztosítása. Az árcsökkentés okozta jövedelem kiesést kb. 50 %-os mértékben ellentételezik a közvetlen jövedelem kiegészítő támogatások növelésével. Ez az intézkedés a hatékonysági szempontokat a korábbinál jobban előtérbe helyezi, hiszen az 1992. évi reform még 100 %-os jövedelem kompenzációt irányzott elő és valósított meg.

3. A kötelező földkivonás 10 %-os mértékű előírása. 4. Az Európai Unió nemzetközi kereskedelmi pozíciójának erősítése.

Az erőteljesebb piaci orientáció elősegíti az új tagállamok integrációját és erősíti az EU pozícióját az 1999. decemberében elindult WTO tárgyalásokon.

5. A minőségi szempontok hangsúlyozása

A reform kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer minőségét és biztonságát, a környezetvédelmet és a gazdasági állatok védelmét megfogalmazó fogyasztói igényekre. Mind a piaci, mind pedig a vidékfejlesztési támogatások elnyerésénél előírás a környezetvédelmi, egészségügyi és állatvédelmi alapkövetelményeknek való megfelelés.

6. A környezetvédelmi célok integrálása a KAP-ba

A tagállamok a környezetvédelmi intézkedések tekintetében háromféle lehetőséggel élhetnek: - a vidékfejlesztési rendeletben megjelenő agrár-környezetvédelmi prioritások

érvényrejuttatása, - a piaci szervezetek keretében történő közvetlen kifizetések feltétele bizonyos

általános környezetvédelmi előírásoknak való megfelelés, - a tagállamok az előző ponttal összefüggésben speciális követelményeket

írhatnak elő. Az utóbbi két esetben, meg nem felelés esetén, a támogatások részleges vagy teljes megvonására kerülhet sor.

7. Az új vidékfejlesztési rendelet: a KAP második pillére

Az új vidékfejlesztési politika célja, hogy átfogó és fenntartható keretet képezzen Európa vidéki tájainak jövőjére vonatkozóan. A piaci szektorba bevezetett reformok kiegészítéseképpen, a versenyképes, multifunkcionális agrárszektor támogatást szolgálja az átfogó, integrált vidékfejlesztési stratégia.

57

Az új politika irányelvei: a felelősség decentralizációja, - azaz a szubszidiarítás és a partnerség erősítése-, valamint a rugalmasság. Az utóbbi a tagállamok speciális szükségleteit megcélzó és megvalósító akciók "választékára" utal. Az átfogó intézkedési csomagnak három célkitűzése van: - egy erősebb agrár- és erdészeti szektor létrehozása( az utóbbi először jelenik meg a

vidékfejlesztési politika integrált részeként), - a vidéki térségek versenyképességének javítása, - a környezet védelme és Európa vidéki örökségének a megóvása. Csupán az agrár-környezetvédelmi intézkedések képezik a vidékfejlesztési programok új generációjának a kötelező elemeit. Ez döntő lépést jelent annak elismerése felé, hogy a mezőgazdaság szerepet játszik Európa természeti örökségének megóvásában és javításában.(OJ, 1999a) Az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszer ösztönözni fogja a farmereket arra, hogy olyan gazdálkodási gyakorlatot vezessenek be vagy folytassanak, amelyek összhangban vannak a környezet és a természeti erőforrások védelmével.( OJ, 1999b) 8. A menedzselés decentralizálása

Új fejlemény, hogy a szarvasmarha - és tejszektorban a közvetlen kifizetések egy részét az EMOGA költségvetési keretéből az ún. nemzeti borítékokban teszik, amellyel az egyes tagállamok sajátos nemzeti vagy regionális prioritásaiknak megfelelően gazdálkodhatnak. A tagállamoknak bizonyos közösségi kritériumok, mindenekelőtt a versenyszabályok figyelembevételével kell a döntéseiket meghozniuk.

9. A piaci szervezetek egyszerűsítése

A KAP reform az egyes szektoroknál jelentős egyszerűsítéseket vezetett be. A borszektort korábban 23 rendelet szabályozta, ma egyetlen rendelet tartalmazza a tudnivalókat. A korábbi 9 vidékfejlesztésre vonatkozó szabályozást egyetlen átfogó vidékfejlesztési rendeletbe vonták össze. A Bizottság azonban a programok lebonyolításának decentralizációjára, áramvonalasítására és egyszerűsítésére is gondot fordított.

Összegezésképpen megállapítható, hogy az új reform egy valóban multifunkcionális, fenntartható és versenyképes mezőgazdaság kialakítását segíti, ugyanakkor pedig hozzájárul az elmaradottabb vidéki régiók jövőjének biztosításához is. Az új reform elismeri, hogy a mezőgazdaság kulcsszerepet játszik a vidék és a természeti területek, továbbá a vidéki élet vitalitásának megőrzésében. Arra törekszik, hogy figyelembe vegye a fogyasztóknak az élelmiszerek biztonságával, minőségével

58

és az állatvédelemmel kapcsolatos aggodalmait. Végül a KAP reform célja a vidéki környezet megóvása és javítása a jövő nemzedékei számára.

59

11. AZ AGRÁR-, A VIDÉK- ÉS A REGIONÁLIS POLITIKA ÖSSZEKAPCSOLÁSA A BERLINI CSÚCS DÖNTÉSEI NYOMÁN

Az új rendelkezések a strukturális és regionális politikában a korábbi hattal szemben három fő célt jelölnek meg (Dorgai, 2000; OJ, 1999a,c; Sarudi, 2000 ):

- a fejlődésben lemaradó régiók fejlődésének és strukturális átalakulásának elősegítése ( 1. célkitűzés),

- strukturális problémákkal küzdő térségek gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása ( 2. célkitűzés),

- az oktatási, képzési és foglalkoztatási politikák , rendszerek alkalmazását, valamint korszerűsítését célzó politikák.(3.célkitűzés)

A fenti célokhoz rendelt pénzügyi források, az ún. Strukturális Alapok (SA) a következők:

- Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), - Európai Szociális Alap (ESZA), - Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA) Orientációs

Szekciója, - Halászati Pénzügyi Eszközök (HPE)

Az egyes alapokból csak meghatározott tevékenységek támogatására van lehetőség, a számunkra legfontosabb 1.célkitűzést viszont valamennyi alap támogatja. Az AKII szakértője szerint: “… az e célkitűzés alá tartozó területeken valósíthatók meg a legszélesebb kört átfogó fejlesztések, természetesen az alapok összehangolt felhasználása, ezáltal pedig a nemzeti politikák (regionális-, vidék – és agrárpolitika) összehangolása alapvető követelmény”. (Dorgai, 2001: 31). A fentiekben jelzett kiemelt prioritások földrajzilag körülhatárolt területi egységekhez kapcsolódnak. Az 1.célkitűzés keretében azok a régiók kaphatnak támogatást, amelyeknél az 1 főre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag 75%-át. (A hét magyarországi régió mindegyike e kategóriába tartozik). Fontos megjegyezni, hogy amíg a mezőgazdasági piacszabályozási intézkedések forrása kizárólag az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garanciális Szekciója, a Strukturális Alapok csupán kiegészítik a megfelelő nemzeti intézkedéseket és támogatásokat. Az utóbbiak tekintetében tehát sokoldalúan kell alkalmazni a partnerség elvét. Jelentőségénél fogva külön említést kell tenni az EU új vidékfejlesztési rendeletéről (Dorgai 2000; Fehér 1999; OJ 1999a ). A korábbiakban már említettük, a Berlini Csúcs döntése értelmében a vidékfejlesztési politika a piacpolitika mellett az agrárpolitika második pillérévé vált.

60

Az 1257/1999/EK Rendelet értelmében:”… a közös vidékfejlesztési politikának a közös agrárpolitika egyéb eszközeihez kell kapcsolódnia és azokat ki kell egészítenie…” ( OJ, 1999a: 1).

A gazdálkodási tevékenységgel és azok átalakításával kapcsolatos vidékfejlesztési támogatás vonatkozhat:

- a mezőgazdasági birtokok szerkezetének és az agrártermékeket feldolgozó és értékesítő ágazatok szerkezetének feljavítására,

- mezőgazdasági termelési potenciál átalakítására és irányváltására, új technológiák alkalmazásának a bevezetésére és a termékminőség javítására,

- nem élelmiszer jellegű termékek termelésének az ösztönzésére, - a fenntartható erdőfejlesztésre, - a tevékenységek diverzifikációjára, kiegészítő vagy alternatív tevékenységek

lehetőségének a biztosításával, - az életképes társadalmi szerkezet megőrzésére és megerősítésére a vidéki

térségekben, - a gazdálkodási tevékenységek fejlesztésére, a foglalkoztatottság megőrzésére és

új munkahelyek teremtésére, a meglévő lehetőségek jobb kihasználása céljából, - a munka- és életkörülmények javítására, - a kisráfordítást igénylő gazdálkodási rendszerek megőrzésére és támogatására, - a környezetvédelmi elvárásokat tiszteletben tartó, nagy természeti értéket

képviselő fenntartható mezőgazdaság megőrzésére és támogatására, - az egyenlőtlenségek megszüntetésére és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség

elősegítésére, különösen a nők által kezdeményezett és megvalósított projektek támogatásával.

Az 1992. évi közös agrárpolitikai reform által bevezetett három kísérő intézkedés (agrár-környezetvédelem, korai nyugdíjazás , erdősítés) , továbbá a kedvezőtlen adottságú térségek és a környezetvédelmi megszorítás alá tartozó térségek számára nyújtott támogatás kivételével az 1. célkitűzés által lefedett területeken a közösségi finanszírozásnak az EMOGA Orientációs Szekciójából kell származnia. A kísérő intézkedések és a nem 1.célkitűzés céljait szolgáló egyéb vidékfejlesztési intézkedések esetében a közösségi támogatásnak az EMOGA Garanciális Szekciójából kell származnia. Az egyes intézkedésekhez meghatározott összegű közösségi támogatások tartoznak, melyek elnyeréséhez vidékfejlesztési tervet (terveket) kell készíteni. (A hazai SAPARD Program ennek az “ előfutárának” tekinthető). Lényegében arról van szó, hogy ”… az EMOGA–ból finanszírozott vidékfejlesztési intézkedéseket terv szerint is össze kell hangolni az 1. célterület fejlesztésére vonatkozó tervvel, illetve annak intézkedéseivel. Tekintettel arra, hogy a vidékfejlesztési tervben a Közös Agrárpolitikát érvényesíteni kell, tulajdonképpen így valósulhat meg a regionális politika ( területfejlesztés) , a vidékfejlesztés és az agrárpolitika összehangolása.” (Dorgai, 2001: 34)

61

Mivel az EU a közös agrárpolitika költségvetésének kb.10%-át irányozza elő vidékfejlesztési célokra, túlságosan vérmes reményeket nem táplálhatunk e támogatásokat illetően.

62

12. A MAGYAR AGRÁRIUM ÉS AZ EU-INTEGRÁCIÓ

A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló "Európai Megállapodást" 1991. december 16-án írták alá a társuló felek Brüsszelben. Az Európai Megállapodás kihirdetésére - hosszú jogi procedúrát követően - 1994. január 4-én került sor az 1994. évi I. tv. révén (Magyar Közlöny, 1994) miután az Országgyűlés a törvényt az 1993. december 20-i ülésnapján elfogadta. E Megállapodás - ,melyet "társulási szerződésként" is szoktak emlegetni - rögzíti azokat a fő célkitűzéseket, elveket és feltételeket, amelyek hazánk és az EU kapcsolatait a 90-es években alapvetően meghatározta. A Megállapodás 76. Cikke az alábbiakat tartalmazza. Az együtt működés célja a magyarországi mezőgazdaság és agrár-ipari szektor korszerűsítése, szerkezeti átalakítása és privatizálása. Különösen arra törekszik, hogy: - fejlessze a magángazdaságokat és az elosztási hálózatot, a tárolási módszereket,

valamint a forgalmazást, - korszerűsítse a vidéki infrastruktúrát (szállítás, vízzel történő ellátás, távközlés), - javítsa a földhasználat tervezését, ideértve az építési és városfejlesztési tervezést, - megfelelő módszerek és termékek alkalmazásával javítsa a termelékenységet és a

minőséget, nyújtson képzést és ellenőrzést a termelésben felhasznált anyagokkal kapcsolatos szennyezés ellenes módszerek használatához,

- alakítsa át, fejlessze és korszerűsítse a feldolgozó vállalatokat és azok értékesítési technikáját,

- mozdítsa elő a mezőgazdaságban az ipari együttműködést és a know-how cseréjét, különösen a közösségi és a magyarországi magánszektorok között,

- fejlessze az együttműködést az állategészségügy és a növényegészségügy terén a képzéshez és az ellenőrzések megszervezéséhez nyújtott segítség révén, a közösségi követelményekkel való fokozatos harmonizáció céljából,

- teremtsen és mozdítson elő tényleges együttműködést a mezőgazdasági tájékoztatási rendszerek területén,

- fejlessze és mozdítsa elő a tényleges együttműködést a közösségi modellekkel összeegyeztethető minőségbiztosítási rendszerek területén,

- mozdítsa elő Magyarországon a vidék integrált fejlesztését, - hozzon létre tájékoztatáscserét a mezőgazdasági politika és jogszabályok

tekintetében, - nyújtson technikai segítséget és know-how-t Magyarországnak az iskolák tejjel

való ellátási rendszerére vonatkozóan.

63

12.1. A magyar- EU élelmiszer-külkereskedelem egyes jellemzői A magyar agrár-külkereskedelem az elmúlt évtizedben is minden évben jelentős pozitív egyenleggel zárult, s ezzel számottevő mértékben hozzájárult az ország külkereskedelmi mérlegének és ezen keresztül fizetési mérlegének javításához. Hazánk agrár-külkereskedelmének alakulását a 90-es években az alábbi tényezők befolyásolták elsősorban: - a növény- és az állattenyésztés kibocsátásnak kb. 1/3-nyi visszaesése a hazai

élelmiszer-fogyasztás drasztikus mértékű csökkenésével párhuzamosan jelentkezett, ami a korábbinál szerényebb mértékű, de továbbra is jelentős exportárualapokat tett lehetővé;

- a fizetőképes KGST-piac - ezen belül a szovjet piac - összeomlása a 80-as évtized utolsó éveiben,

- az Európai Megállapodás kereskedelempolitikai cikkelyeit az EU Magyarország vonatkozásában már 1991 márciusától érvényesnek tekintette, azaz az ún. "aszimmetrikus" elven alapuló, Magyarországot kedvezményező vám, kvóta és egyéb rendelkezések már ettől az időponttól érvényben voltak,

- a mind az EU, mind pedig hazánk által 1994-ben aláírt és 1995 közepén életbelépett GATT-WTO-egyezmény, mely az agrártermelés és különösen az agrárkereskedelem terén számos, elsősorban a támogatások csökkenését célzó, liberalizáló jellegű előírást foglalt magában.

A magyar agrárexport irányultsága a 90-es évek folyamán jelentősen megváltozott. A volt KGST-országok részesedése csökken, a fejlett országokban - elsősorban az EU-ba - irányuló exporthányad nő. 1998-ban az összes export 50%-a ment a fejlett országokba, ezen belül kb. 44% az EU-ba. Az import 50%-a szintén a fejlett országokból jön, itt az EU 39%-kal részesedik. A magyar élelmiszerexport az EU agrárimportjának mindössze 1,5 - 2%-át teszi ki. Az export 90%-a Európába megy, elsősorban Németországba, 2. helyen az Orosz Föderáció áll, míg a 3. és 4. helyet pedig hol Ausztria, hol pedig Olaszország foglalja el. Import tekintetében is erősen Európa centrikusak vagyunk, de itt a fejlődő országokból - elsősorban Dél-Amerikából - származó termékeknek is jelentős szerepük van. Az EU-ban irányuló agrárexportunkon belül:

- visszaesett: a hús- és tejtermékexport, továbbá a zöldség - és gyümölcsexport,

- sikeres termékek: baromfiipari termékek, napraforgóolaj, italok.

64

Az EU-ból érkező élelmiszerimportunk tekintetében jelentősen nőtt: az állati takarmány-, a margarin-, a hús- és a virágimport, továbbá a kakaó és a csokoládé behozatala. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az elmúlt 10 évben magyar szempontból igen nagy mértékben - 7:1-ről 3:1-re - romlott az agrárexport - agrárimport aránya. Ennek okát az AKII szakértője a következőkkel magyarázza (Kartali, 1998). Tekintettel arra, hogy az EU vámszintje korábban is magasabb volt mint a magyar, továbbá a más, nem vámjellegű eszközöknek is szélesebb tárházát alkalmazta, az EU és a magyar importvédettség közötti különbség, illetve arányok fennmaradtak. A magyar export szempontjából fontos termékek vámszintje az EU-ban átlagosan 30%-kal magasabb, mint az EU-é. (Sertés- és baromfihúsnál alacsonyabb). Ami a támogatásokat illeti, a helyzet lényegében véve ugyanaz, az EU a magyarénál magasabb támogatottsági szintről kiindulva csökkenti a szubvenciókat, de a különbség továbbra is fennmaradt. 1996-ban a teljes élelmiszerexportra vetített exporttámogatottság az EU-ban 14%, míg Magyarországon 5% volt. Az export-import arányának magyar szempontból való romlását azonban nem lehet pusztán a fentiekkel magyarázni. A hazai árualapok jelentős csökkentése következtében ugyanis gyakran az EU által nyújtott kedvezményes kvótákat sem tudtuk kitölteni. Emellett pedig megemlítendő, hogy az elmúlt években az élelmiszer-kereskedelemben a választék-bővülés látványos növekedését tapasztalhattuk.

12.2. Főbb mezőgazdasági termékeink várható versenyképessége az Európai Unióban

Az AKII munkatársai Udovecz Gábor (1997) vezetésével vizsgálatokat végeztek arra vonatkozóan, hogy miképpen alakulna ágazataink jövedelmezősége, ha már 1998-ban EU-tagok lettünk volna. Az alábbi előfeltételekkel éltek: - 1998-ban az EU tagjai leszünk, de közvetlen jövedelem-kompenzációban még nem

részesülünk, - az EU-országok és hazánk között nem lesz vám, s kölcsönösen megszűnik az export

támogatása, - mind az input-, mind pedig az outputárakban viszonylag gyors felzárkózás indul

meg,

65

- az előállított termékek a dinamikusan növekvő árakon is piacra lelnek, - a jelenlegi ráfordítások, hozamok, minőségi és más, a hatékonyságot jellemző

paraméterek érdemben nem javulnak, - 1998-ban a középtávú gazdaságpolitikai program főbb makrogazdasági mutatói

(infláció, árfolyam, bérnövekedés stb.) érvényesülnek. Az elemzések az előnyeink és hátrányaink figyelembevételének egyenlegeként azt mutatták, hogy: "...egy 1998. évi eszmei csatlakozás estén főbb ágazataink jövedelempozíciója összességében jelentősen javulna..." (Udovecz, 1997:2) Az egyes ágazatok tekintetében azonban meglehetősen változatos a kép. A szántóföldi növénytermesztés versenyképessége várhatóan jó lesz, különösen a kukoricatermelés kilátásai kedvezőek. Az ipari növények (napraforgó, repce, cukorrépa) jövedelmi helyzete is feltehetően javulni fog. A burgonyatermelésben sok szakmai hiányosság terheli a versenyképességet, hazai piacmegtartási esélye az itthoni élelmiszeriparon múlik. A kertészeti ágazatok versenyképessége a reálhatékonysági problémák (alacsony és ingadozó hozamok, alacsony műszaki színvonal stb.) ellenére jelentősen javulhat, jobb szervezettséget és marketingmunkát feltételezve. Az állattenyésztés területén jóval bonyolultabb és ellentmondásosabb a kép: - "...ahol alapvető adottságaink jók (szemes takarmány termelés) és a piaci verseny, s az EU-szabályozás is viszonylag kedvező, ott a hatékonyság elmarad a versenytársainkétól, emiatt pedig riasztó a várható közgazdasági versenyhelyzetünk, - ahol viszont adottságaink viszonylag kedvezőtlenek (tömeg-takarmányok, legelők), a piaci verseny is öldöklőbb, az EU-szabályozás is szigorúbb (kvóták), ott a csatlakozás utáni közgazdasági feltételrendszer ígéretesen jónak mutatkozik." (Udovecz, 1997: 3) A fentiek alapján a szarvasmarha- és a juhágazat esélyei kedvezőnek, míg a vágósertés, a vágócsirke és a tojástermelés kilátásai borúsnak tűnnek. Udovecz legújabb tanulmányában utal arra, hogy az integrációs árak csökkentésének kompenzációját jelentő, ún. jövedelem kiegészítő támogatás a támogatási rendszerbe beépült, a konkrét piaci áraktól függetlenül járó támogatási formává módosult, így a piaci esélyeket döntően befolyásoló szabályozási elemmé lépett elő. Az AKII munkatársa ezzel kapcsolatosan – modellszámítások eredményeire támaszkodva – a következőket írja: ”amennyiben a magyar termelők is részesednek belőle, az érintett gabonafélék, olaj- és fehérjenövények termelési kilátásai kedvezők lesznek. A kompenzációk megtagadása azonban ezen ágazatokban drámai szelekciót idézhet elő, hiszen az akkori hatékonysági színvonalon és a várható bér- és inputárszinten a mi termelőink sem lesznek képesek jövedelmezően termelni. Az élőmunka-igényes, jó

66

minőségű kertészeti termékek piaci esélyei általában kedvezőnek mutatkoznak.” (Udovecz 2001: 12) Az agrár-külkereskedelem tekintetében Udovecz úgy véli, hogy kedvező esetben a kivitel némileg növekedni fog, a pozitív egyenleg pedig tartható lesz, az utóbbi azonban jelentős mértékben függ a jövedelem kompenzációktól. Az összességében kedvező hatások azonban csak igen tudatos és alapos felkészülés révén érhetők el, a pesszimista előrejelzés szerint ugyanis agrártermékeink külkereskedelmének jelenlegi pozitív szaldója a harmadára eshet vissza, a jövedelem kompenzációk megtagadása esetén pedig el is tűnhet. Az EU agrárpolitikai eszközrendszerének változásait nincs módunkban befolyásolni. Arra azonban van lehetőségünk, hogy a teljes jogú integrációt megelőző néhány év alatt felmérjük gyenge pontjainkat és megtegyük a szükséges intézkedéseket. Stratégiai fontosságú, hogy a hatékonyság javulása haladja meg az inputárak és a bérek várható növekedési ütemét. Az itt összefoglaltak is rámutatnak annak fontosságára, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat megelőzően, jelentősen meg kell erősíteni agrárgazdaságunk versenyképességének helyzetét, mind a naturális (elsősorban minőségi), mind a közgazdasági (egyes termékeknél romló árverseny-képességünk, illetve támogatási rendszerünk), mind pedig a piaci szervezet, infrastruktúra és marketing munka területén.

12.3. A SAPARD Program Ismeretes, hogy az EU a 90-es évek elejétől kezdődően a PHARE Program keretében pénzügyi támogatást nyújtott először Magyarországnak és Lengyelországnak, majd később a többi volt európai szocialista országnak is gazdaságuk piacgazdasággá fejlesztése érdekében. Az 1999 márciusában tartott Berlini Csúcson további két alap létrehozásáról döntöttek. (L. a 10. táblázatot)

67

10. táblázat

A csatlakozás előtti és a bővítés utáni pénzügyi források az új tagállamok számra

Csatlakozás előtti eszközök (millió ECU-ban, 1999-es árakon számítva)

Adott évben: 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 PHARE 1560 1560 1560 1560 1560 1560 1560 ISPA (infrastrukturális és környezeti fejlesztés)

1040 1040 1040 1040 1040 1040 1040

SAPARD (mezőgazdasági és vidékfejlesztési hozzájárulás)

520 520 520 520 520 520 520

Összesen 3120 3120 3120 3120 3120 3120 3120

Bővítés után az új tagállamok részesedése Adott évben: 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Mezőgazdaság 1600 2030 2450 2930 3400 Strukturális politika 3750 5830 7920 10000 12080Belső politikák 730 760 790 820 850 Adminisztratív kiadások 370 410 450 450 450 Összesen 6450 9030 11610 14200 16780 Forrás: Eurostat Az együttesen előcsatlakozási eszközöknek – magyar nyelvhelyességi szempontból helyesebb csatlakozás előtti eszközökről beszélni - nevezett PHARE, ISPA és SAPARD alapok elsősorban nem az összegszerűségük miatt jelentősek. Alapvető jelentőségük abban van, hogy felkészítik a gazdaság és a társadalom hazai szereplőit az EU-előírásoknak megfelelő pályázatok tartalmi és formai kellékeinek az elsajátítására. A PHARE pénzügyi alap már a 90-es évek elejétől nyújtott anyagi támogatást bizonyos beruházásokra, az államigazgatási munka modernizációjára, a jogharmonizációs folyamatok elősegítésére, az intézményi rendszer korszerűsítésére stb. 2000-től kezdődően ezek az eszközök is egyértelműen az integrációs előkészület szolgálatába lettek állítva. Magyarország például a SAPARD Program pénzalapjából évente 38 millió euróval, azaz kb. 10 milliárd forinttal részesedik. Ennek érdekében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium koordinálásával elkészült Magyarország Vidékfejlesztési Terve. Ezt a tervet a Minisztérium, benne a pénzek felhasználására vonatkozó elképzelésekkel 2000 tavaszán juttatta el Brüsszelbe.

68

A brüsszeli szakértők alapos vizsgálatát követően, legkorábban 2001 második felében lehet ezekhez a pénzügyi forrásokhoz hozzájutni. Nem elhanyagolható körülmény, hogy az egyes projektekhez - kevés kivételtől eltekintve (oktatás, szaktanácsadás) - csak 25-50%-os saját erővel való részesedés mellett lehet hozzájutni. Ez esetben a saját erő a nemzeti saját erőt jelenti, mely állami költségvetési, regionális és egyéb forrásokból tevődik össze. A hazai SAPARD Terv prioritásai lényegében véve az EU-beli multifunkcionális mezőgazdaság számára megfogalmazott követelményeknek felelnek meg: - mezőgazdasági vállalkozások beruházásai, - mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és értékesítésének javítása, - állat- és növény-egészségügyi ellenőrzés szerkezetének és minőségének javítása, - a környezet- és tájvédelmet célzó mezőgazdasági termelési módszerek, - alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése és

sokszínűvé tétele, - helyettesítési és farmigazgatási szolgáltatások kialakítása, - termelői csoportok felállítása, - falvak megújítása és fejlesztése, a vidéki örökség védelme és megőrzése, - talajjavítás és tagosítások, - földnyilvántartás kialakítása és aktualizálása, - szakképzés javítása, - vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása, - vízkészlet-gazdálkodás, - erdészet, beleértve az erdőtelepítést, magán erdőtulajdonosok által birtokban tartott

erdőgazdaságok beruházásai, erdészeti termékek feldolgozása és értékesítése, - technikai segítségnyújtás az e rendelet által meghatározott intézkedésekhez,

ideértve a program előkészítését és monitoringját elősegítő tanulmányokat, információkat és ismeretterjesztő kampányokat.

12.4. A magyar tárgyalási álláspont kulcskérdései Az EU-csatlakozási tárgyalások Magyarországgal 1998 márciusában kezdődtek. Az első jogszabály-átvilágító (ún. acquis screening) szakasz 1999 novemberében lezárult. Ezt követően Magyarország elkészítette a mezőgazdasági tárgyalási álláspontot, az ún. pozíciós dokumentumot, amelyet 1999 novemberében a brüsszeli EU-Missziónk vezetője átadott az Európai Unió illetékeseinek. Az érdemi tárgyalások kezdete, a mezőgazdasági fejezet ún. megnyitása 2000 júniusában történt meg. A következőkben a Magyar Köztársaság mezőgazdaságra vonatkozó tárgyalási álláspontjának alapelveit tekintjük át, a rendelkezésre álló közlemény segítségével (Bene, 2000).

69

A tárgyalási álláspont az alábbi négy alapelvre épül: 1. Magyarország a mezőgazdasággal átfogó, átmeneti időszak nélküli csatlakozásra

törekszik, alig néhány átmeneti mentességi igénnyel. Mentességi igényeink egy része a termelők alkalmazkodására kíván hosszabb felkészülési időt adni a közösségi szabályozáshoz (a tojótyúkok, a borjak és a sertések állatvédelmi követelményei, vágóhidak állategészségügyi követelményei, a marhahús intervenciós felvásárlásának minőségi kategóriái, külön támogatás a termelői szervezetek létrejöttéhez, a feldolgozásra szánt paradicsom felvásárlása során nem követelnénk meg a termelői szervezeti tagságot a taggá válás előtt, nem az EK előírásoknak megfelelően palackozott és címkézett muzeális borok forgalmazása.) A közösségi előírások végrehajtásához a termelőkre tetemes beruházások hárulnak. A mentességi igények elfogadása módot nyújt ahhoz, hogy a fejlesztésekre több idejük legyen és a költségek eszerint oszoljanak meg. Mentességi igényeink más része a közösségitől eltérő magyar szabályozás átmeneti fenntartására vonatkozik. Ezek gazdasági érdekeinket támasztják alá, illetve meglévő fogyasztási szokásokhoz kötődnek (a tenyészkanok és tenyészbikák közösséginél szigorúbb állategészségügyi követelményei, bizonyos vetőmagvak közösséginél szigorúbb gyommagmentességi előírásai, a 2,8% zsírtartalmú tej időleges belföldi forgalmazása). Feltételes mentességi igényt jelentünk be a mezőgazdaságnak nyújtandó állami támogatások vonatkozásában. Abból kiindulva, hogy valamennyi, a Közös Agrárpolitika keretében a jelenlegi tagországok részére folyósított támogatásra teljes mértékben és korlátozás nélkül jogosultak leszünk, betartjuk az EU nemzeti támogatásokra vonatkozó szabályait (csak olyan támogatásokat folyósítunk, amelyeket az Unió a Közös Agrárpolitikával összhangban levőnek tart és előzetesen jóváhagy). Fenn kívánjuk tartani viszont a csatlakozás előtt kötött kamattámogatási, garanciavállalási, hitel-átütemezési szerződésekből eredő, a tagság idején érvényes kötelezettségeinket, a fiatal gazdák és a termelői szervezetek támogatásának a közösségitől eltérő rendszerét. Mivel a magyar termelés szerkezete, az egyes ágazatok adottságai az EU átlagtól sok esetben eltérnek, előfordulhat, hogy a közösségi támogatások és szabályozó eszközök teljes körű alkalmazása mellett is súlyos problémák merülnek fel. Ilyen esetben kérjük az EU-t arra, hogy járuljon hozzá a problémák megoldásához szükséges nemzeti forrásokból történő támogatáshoz. Az átmeneti mentességre vonatkozó igények mellett számos esetben szükség van a közösségi joganyag technikai kiigazítására. Ilyen jellegű igényeink szintén szerepelnek a dokumentumban. 2. Magyarország az egyenrangú tagság elvéből adódóan igényt tart minden olyan támogatási formára, amelyet a csatlakozáskor az Európai Unió többi tagállamának

70

gazdái és agrárgazdasága élveznek, illetve vállal a tagságból eredő minden kötelezettséget. Magyarország a Közös Agrárpolitika keretében folyósított támogatásokat a közösségi vívmányok szerves részének tekinti. Ezért igényt tartunk valamennyi olyan támogatás hatályának kiterjesztésére, amelyre országunk adottságait, termelési szerkezetét figyelembe véve jogosultak vagyunk. A magyar kormány véleménye szerint az ország gazdálkodóit teljes mértékben jogosulttá kell tenni a közvetlen jövedelem kiegészítő (kompenzációs) támogatásokra. E támogatások az Európai Közösség Közös Agrárpolitikájának állandó, lényegei és alapvető eszközévé váltak. Céljuk a piacok, illetve a termelői jövedelmek stabilizálása és már nem egy korábbi intézményes árcsökkentés hatásának ellentételezése. A Közös Agrárpolitika alkalmazásának igénye, beleértve a közvetlen támogatási rendszerekét, nemcsak az egyenlő jogú tagsági érvvel támasztható alá, hanem az egységes belső piacon az igazságos verseny, az azonos "játékszabályok" érvényesítésének alapvető elvével is. 3. A termeléskorlátozó intézkedéseket, a mennyiséghez kötött támogatások kereteit, termékenként különböző módon, a magyar érdekek alapján határoztuk meg. Magyarország a Közös Agrárpolitika keretében alkalmazott termeléskorlátozó és támogatási intézkedések alapjaként méltányos mennyiségek elfogadását kéri. Lehetőséget kell kapnunk olyan mértékű mezőgazdasági termelés fenntartására, amely: - tükrözi a tényleges termelési viszonyokat és azok fejlesztési módozatait, - szavatolja a kedvező adottságú területek kihasználását, - elősegíti a mezőgazdasági termelés sajátos szerepének betöltését a vidéki életben, - gondoskodik a környezet- és tájvédelmi intézkedések végrehajtásáról, - hosszú távra fedezi a belső fogyasztást, - lehetővé teszi a kivitelt olyan termékekből, amelyekből az ország saját

szükségleténél többet képes gazdaságosan megtermelni. A felsorolt feltételek teljes mértékben összhangban vannak az Agrártörvényben, illetve a kormány agrárpolitikájában megfogalmazott célkitűzésekkel. Ennek megfelelően az érintett termékek és termékcsoportok többségénél a Közös Agrárpolitika keretében foganatosított intézkedések alapjául a mai termelési szintet meghaladó, általában az agrárgazdaságot a kilencvenes években ért válság előtti helyzetet tükröző értékeket rögzítettük. A mennyiségek meghatározása során megkülönböztetett figyelmet fordítunk a jelenlegi és a jövőben reálisan várható hazai és külpiaci lehetőségekre, illetve a Közös Agrárpolitika elveinek és szabályozási gyakorlatának figyelembevételére.

71

4. Magyarország vállalja, hogy a csatlakozás időpontjáig az EK Közös Mezőgazdasági Politikája működtetéséhez szükséges hazai intézkedéseket megteszi, a szükséges intézményrendszert kiépíti. Az agrárgazdaság felkészítése az EU-tagságra - az ágazat sajátosságából, illetve a magyar és az EU-szabályozás közti eltérésekből adódóan - lényeges, különleges intézkedéseket igényel. A Közös Agrárpolitika átvételével kapcsolatos vállalásunk teljesítéséhez sokrétű munkára van szükség. Az eddig már elvégzetteken túlmenően, fontos feladat a jogharmonizáció, a szükséges intézményrendszer kiépítése, illetve az állami segítségnyújtás az ágazat felkészüléséhez. Igen lényeges, hogy a tagság előtti időszakban végzett fejlesztés, az ahhoz nyújtott költségvetési támogatás a lehető leghatékonyabban szolgálja a felkészülést a Közös Agrárpolitika alkalmazására. A feladatokat a Közösségi Vívmányok Átvétele Nemzeti Program fogalmazta meg. A fentiek figyelembevételével az agrárintegrációs tárgyalások legkritikusabb kérdései várhatóan az alábbiak lesznek: - a jövedelem kiegészítő támogatásokat a 10. táblázat tanúsága szerint az új

tagállamok számára nem akarják folyósítani, ami számunkra teljesen elfogadhatatlan lenne,

- a termelési kvóták tekintetében a bázisidőszak(ok) meghatározása tekintetébe minden bizonnyal valamilyen kompromisszumos megoldást lehet és kell találni,

- a mezőgazdasági termőföld külföldi tulajdonlását illetően a természetes személyek vonatkozásában vagy időleges halasztást (derogációt) kérünk és kapunk, vagy az EU állampolgárai számára is biztosítanunk a földvásárlás lehetőségét és csak olyan korlátozásokkal (pl.: szakképzettség, helyben lakás stb.) élhetünk, amelyek a magyar állampolgárokra is vonatkoznak.

12.5. Az Európai Bizottság 2000. évi országjelentése 2000 novemberében jelentette meg az Európai Bizottság az immár minden év őszén elkészülő, a tagjelölt államok csatlakozását értékelő országjelentéseit (Regular Report). E jelentés 7. fejezete tartalmazza a mezőgazdasággal kapcsolatos értékeléseket. (Horváth – Sinka , 2000) Az eddig elért fejlődés a Bizottság szerint jó alapot biztosít a közösségi joganyag átvételére, ugyanakkor az intézményi rendszer területén továbbra is hiányosságok tapasztalhatók. Kritikai megjegyzésként olvashatjuk, hogy nem született döntés sem a földrendezésre, sem pedig a Nemzeti Földalapra vonatkozóan. Nem történt továbbá jelentős előrelépés sem a minőségpolitika, sem pedig az erdészet területén.

72

Az állategészségügy terén a jelenlegi szabályozás megfelelő alapot biztosít a közösségi joganyag idevonatkozó részének alkalmazására, de további intézkedéseket kell foganatosítani az ellenőrzés, a járványügyi eljárás stb. tekintetében. Előrelépés szükséges az élőállat- és a húsnyilvántartó rendszerek bevezetése terén is. (Az utóbbiakat a BSE probléma európai szintű kiterjedése különösen előtérbe állítja). A jelenlegi adatbázisokat és számítógépes hálózatokat is tovább kellene fejleszteni, többek között azzal, hogy a szarvasmarhák nyilvántartásához hasonló egyedi nyilvántartási rendszert vezetnénk be a sertésekre, a juhokra és a kecskékre is. A növényegészségügy terén nagy előrelépés volt a növényvédelemről szóló törvény elfogadása, azonban a végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések késnek. A zöldség- és gyümölcstermesztés terén a termelői szervezetek (TÉSZ-ek) létrehozásában alig történt előrelépés, a szőlőkataszter felállítása késik. A pincekönyv bevezetését a Bizottság pozitív intézkedésként értékelte. A jelenlegi Tesztüzemi Rendszert, melyet az FVM működtet, még harmonizálni kell az Uniós követelményekkel. A Közös Piaci Szervezetek (piacszabályozás, piaci rendtartás) bevezetésével kapcsolatosan további tisztázásra szorul az Agrárintervenciós Központ feladatköre. A vidékfejlesztés és az erdészet területén a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program működtetéséhez szükséges intézményrendszer kiépítésére, és költségvetési források biztosítására kell törekedni.

73

Irodalomjegyzék

Alvincz József et al. (1998): Az agrártámogatási rendszer EU- és GATT-konform továbbfejlesztése (az AGENDA 2000). Agrárgazdasági Tanulmányok 2. sz. AKII, Budapest Alvincz J. – Szűcs I. (2000): A birtokszerkezet irányai és feltételei, részmunkaidő, törpegazdaság, szociális és versenyszféra. In: A magyar mezőgazdaság helyzete, feladatai és esélyei az Eu-bővítés tükrében. Európai Tükör, Műhelytanulmányok 67. 61-117.o. Bene Dániel (2000): A magyar mezőgazdasági tárgyalási álláspont. Az Európai Unió agrárgazdasága. 5. évf. 1-2. sz. 3-5. o. Benet Iván et al. (1997): Egyes EU-tagországok viszonyulása csatlakozásunkhoz - különös tekintettel az agráriumra. Európai Tükör. 24. sz. Boucher, F.-Askenazi, J. (1998): A 15-ök Európájának kézikönyve, CO-NEX Könyvkiadó, Budapest Cammarata, Alberto et al. (1997): Agriculture and Environment, CAP Working Notes (Special issue): European Commission, Brussels Dorgai László (2000): Feladataink a vidékpolitika alkalmazásában. Gazdálkodás (XLIV. évf.) 5. sz. 63-73. o. Dorgai László (2001): Terület-, vidékfejlesztés és agrárpolitika. Magyar Tudomány (Új folyam, XLVI. kötet) 1.sz. 23-35.o. European Commission (1999 a): CAP reform - A policy for the future. Fact-sheet COM (98) 158 FINAL European Commission (1999 b): CAP reform - The arable crops sector Fact - sheet European Commission (1999 c): CAP reform - The beef and veal sector. Fact-sheet European Commission (2000): Agenda 2000 - CAP reform decisions - Impact analyses, European Communities European Communities (1992): XXVth General Report on the Activities of European Communities - 1991, CEC, Brussels-Luxembourg European Communities (1993): The agricultural situation in the community - 1992 Report, CEC, Brussels-Luxembourg

74

European Communities (1997): The agricultural situation in the European Union-1996 Report, Brussels-Luxembourg European Communities (1999a): CAP Reform: A policy for the future. EC Directorate-General of Agriculture European Communities (1999b): CAP Reform: Rural Development. EC Directorate-General for Agriculture European Council (1997a): AGENDA 2000 - Volume I. - Communication: For a stronger and wider Union, Strasbourg European Council (1997b): AGENDA 2000 - Volume II. - Communication: The effects on the Union's policies of enlargement of the applicant countries of Central and Eastern Europe (Impact study), Strasbourg Fazekas Judit (szerk., 2000): Az Európai Integráció alapszerződései. KJK-KERSZÖV, Budapest Fehér Alajos (1998): Mezőgazdaság és vidékfejlesztés. Gazdálkodás, (XLII. évf.) 1.sz. 72-79. o. Fehér István (1999): Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája 2000-ben. Gazdálkodás, (XLIII. évf.) 6. sz. 60-72. o. Fertő Imre (1999): Az agrárpolitika modelljei. Osiris Kiadó, Budapest Fertő Imre (2000): Az Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana. In: Az Európai Unió Évkönyve 1999-2000. (Szerk.: Forgács I. - Inotai A. - Wéber A.) DHV Magyarország - OSIRIS, Budapest, 328-369. o. FM (1998): AGENDA 2000, az EU közös agrárpolitikájának tervezett reformja. FM EU-integrációs sorozat. 18. füzet. Budapest FVM (2000): Magyarország SAPARD terve 2000-2006. Budapest, 2000. szeptember Kartali János (1998): Magyarország és az EU közötti agrár-külkereskedelem a kilencvenes években. AKII, Agrárgazdasági Tanulmányok, 19. sz. Kecskés László (1994): Az Európai Közösség intézményi alapjainak kialakulása és fejlődése. JPTE Állam- és Jogtudományi Kara, Pécs Halmai Péter (szerk., 1995): Az Európai Unió agrárrendszere. Mezőgazda Kiadó, Budapest

75

Harmati Gergely (2000): Új korszak nyílt Európa történetében. Magyar Nemzet, 2000. december 18. 19. o. Harza Lajos (2000): A nemzeti támogatásokról - az Európai Unió gyakorlata alapján. Gazdálkodás, (XLIV. évf.) 5. sz. 11-18. o. Határozatok Tára (1999): A Kormány 2253/1999. (X. 7.) Korm. határozata a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programról és a bevezetéséhez szükséges intézkedésekről. 37. sz. 382-397. o. Horváth Zoltán (1999): Kézikönyv az Európai Unióról (Harmadik, bővített kiadás) Magyar Országgyűlés Horváth Z. – Sinka L. (2000): Az Európai Bizottság Országjelentése és javasolt bővítési stratégiája. Európai Tükör, 6. sz. 113-131. o. Kiss T. - Szabó, G. G. (2001): Versenyszabályozás és szövetkezeti vertikális integráció az Európai Unió élelmiszer-gazdaságában. Acta Agraria Kaposváriensis, Kaposvár (Megjelenés alatt). Kovács Teréz (2000): Vidék, vidékfejlesztés, vidékpolitika. Gazdálkodás (XLIV. évf.) 3. sz. 11-20. o. Magyar Közlöny (1994): 1994. évi I. törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről. 1. sz. 1-204. o. Magyar Közlöny (2000): A Kormány 255/2000. (XII. 5.) Korm. rendelete az Európai Uniós előcsatlakozási eszközök támogatási felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjéről. 131. sz. 9172-9215. o. Márton András (1999): Alapvető tudnivalók az EU agrárgazdaságáról. A Magyar Mezőgazdaság Melléklete Máté József (2000): Előcsatlakozási alapok Brüsszelből. Népszabadság. 2000. január 3. 13. o. Mészáros Gyula (szerk.: 1998): A magyar mezőgazdaság EU-csatlakozási felkészülésének stratégiája. Magyar Agrárkamara, Budapest Mészáros S. – Spitálszky M. – Udovecz G. (2000): Az agrárgazdasági termelés és az export-import alakulása, költségvetési hatások. In: A magyar mezőgazdaság helyzete, feladatai és esélyei az EU-bővítés tükrében. Európai Tükör, Műhelytanulmányok 67. 39-60. o.

76

Mikus István (szerk., 1998): Az Európai Unió agrárrendszere a gyakorlatban. Agrárszakoktatási Intézet, Budapest Nagy Frigyes (2000): Az Európai Unió agárgazdasága. Nyugat-magyarországi egyetem EU Oktatási és Információs Központ. Mosonmagyaróvár, 2000 Napi Magyarország (2000): Az Európai Unió keleti bővítése. 2000. október 16. 31. o. OJ (1999a): Council Regulation (EC) No 1257/1999 of 17 May 1999 on support for rural development from the European Agricultural Guidance and Guarantee Fund (EAGGF) and amending and repealing certain Regulations. Official Journal of the European Communities L 160, 26. 6. 1999 OJ (1999b): Council Regulation (EC) No 1258/1999 of 17 May 1999 on the financing of the common agricultural policy. Official Journal of the European Communities L 160, 26. 6. 1999 OJ (1999c): Council Regulation (EC) No 1260/1999 of 21 June 1999 laying down general provisions on the Structural Funds. Official Journal of the European Communities L 161, 26. 6. 1999 Palánkai Tibor (1996): Az európai integráció gazdaságtana. Aula Kiadó, Budapest Péntek O. – Dippold P. – Bágyoni Szabó I. (szerk. 2000): Európai magyar gazda (Csatlakozási kalendárium 2000). Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Popp József (2000a): A főbb mezőgazdasági ágazatok fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel az EU-csatlakozásra. Gazdálkodás (XLIV. évf.) 4. sz. 1-12. o. Popp József (2000b): Az EU csatlakozás várható agrárgazdasági kihatásai. In: A magyar mezőgazdaság helyzete, feladatai és esélyei az EU-bővítés tükrében. Európai Tükör, Műhelytanulmányok 67. 5-38 o. Popp József (2001): Mezőgazdasági termékek – világpiaci kilátások. Magyar Tudomány (Új folyam, XLVI. kötet) 1 sz. 35-50. o. Sarudi Csaba (2000): Regionális politika és vidékfejlesztés (Egyetemi jegyzet). Kaposvári Egyetem ÁTK, Kaposvár Szabó Gábor (1998): Élelmiszer-gazdaságtan (Egyetemi jegyzet) PATE Állattenyésztési Kar, Kaposvár Szabó Gábor (1999): Az agrár- és környezetpolitika összefüggései a gazdasági és a jogi szabályozás tükrében. EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata. Zöld Belépő, 69. sz. Budapest

77

Szabó G. Gábor (1995): A holland mezőgazdasági szövetkezés legújabb kihívásai. Szövetkezés, (XVI. évf.) 1.sz. 49-60. o. Szabó G. Gábor (1996): A szövetkezés gazdasági lényege Ihrig Károly elméletében, valamint a dán és a holland élelmiszer-gazdaságban. Kandidátusi értekezés, Budapest-Kaposvár Szabó G. Gábor (2000): Marketing szövetkezetek a piacgazdaságban I. Élelmiszermarketing-tudomány (I évf.) 1. sz. 3-11.o. Szűcs István (2001): A magyarországi agrárbirtok-szerkezet Magyar Tudomány (Új folyam, XLVI. kötet) 1. sz. 15-23. o. Takács Béla (1999): Nemzetközi gazdasági integráció (Oktatási segédanyag) JPTE Közgazdaságtudományi Kar, Pécs Tóth Tihamér (1996): Az Európai Közösség versenyjoga. JatePress, Szeged Tracy, Michael (1994): Élelmiszertermelés és mezőgazdaság a piacgazdaságban. PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely Udovecz Gábor (1997): Magyarország főbb mezőgazdasági termékeinek várható versenyképessége az Európai Unióban. Gazdálkodás, XLI. évf. 5. sz. 9-24. o. Udovecz Gábor (2001): Mezőgazdaságunk az EU-csatlakozás tükrében. Magyar Tudomány (Új folyam, XLVI. kötet) 1. sz. 4-15. o. Varga Gyula (1999): Agrárpolitikai teendőink az EU-csatlakozás tükrében. Európai Tükör, Műhelytanulmányok 55. sz. Varga Gyula (2000a): Az AGENDA 2000 üzenete. In: az Európai Unió Évkönyve 1999-2000. (Szerk.: Forgács I. - Inotai A. - Wéber A.). DHV Magyarország - OSIRIS, Budapest, 370-379. o. Varga Gyula (2000b): Az agrárkérdés kényes pontjai a csatlakozási tárgyalásokon. Gazdálkodás (XLIV. évf.) 6. sz. 51-60. o. Varga Péter (2000a): Agrár-környezetvédelem az Európai Unióban. Gazdálkodás (XLIV. évf.) 3. sz. 74-80. o. Varga Péter (2000b): Az Európai Unió agrár- és környezetpolitikájának harmonizálásából levonható tapasztalatok Magyarország tekintetében (Doktori értekezés): Gödöllő Van Dijk, G. – van Bekkum, O-F. (eds.,1997): Agricultural Co-operatives in the European Union. Van Gorcum, Assen

78

Vörös Imre (1996): Az európai versenyjogok kézikönyve. Logod Bt., Budapest Weidenfeld, W. - Wessels, W. (1997): Európa A-tól Z-ig (Az Európai Integráció kézikönyve) Az EK Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxembourg

WWW helyek Internet (2000a): 20 kérdés a SAPARD Programról. Webhely: http://www.fvm.hu./phare/sapard/20kerdes.htm Internet (2000b): The Common Agricultural Policy - 1999 Review. European Communities. Webhely: http://europa.eu.int Internet (2000c): 2000 Regular Report from the Commission on Hungary's Progress towards accession 8 November 2000 Webhely: http://europa.eu.int Internet (2000d): Presidency Conclusions Nice European Council meeting 7, 8 and 9 December 2000 Webhely: http://europa.eu.int