A csodákról,

amelyek ezidőszerint nem remélhetők,

mivel a korszak vége közel van. Kivonat Emanuel Swedenborg kéziratai lefényképezett kiadásának 10. kötetébõl, most elõször kinyomtatva és közzétéve.

Forditotta és kiadta

Rev. P.H. Johnson, B.A., B.Sc.

Swendenborg Society (Inc.) 20/21 Bloomsbury Way, London, W.C.1 1942. Revised 1947

Az angol változatból készült nyersforditás. Budapest, l993.

A Csodákról c. munka a Swedenborg MSS.-ben található, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Könyvtára õrzi, Stockholmban. Ez az MSS több kötetbe volt bekötve (mint a kódexek), nagyrészt Augustus Nordenskjöld bõkezüsége folytán. Ezek tartalmazták az MS.-t amely a Mennyei Titkok korábbi vázlata volt, és a Kódex 80-ban van a Teremtés könyve 22. fejezetének feltárása, amelynek végén található az itt közzétett irás.

Csodák és jelek

1. Sokan állítják azt, hogy senki sem beszélhet azokkal, akik a másik életben vannak, és senki sem hozhat híreket onnan. De ezt azért mondják,mert õk nem hisznek a halál utáni életben, sem a halálból való feltámasztásban; pedig azt tanulták, hogy a régi korokban teljesen általános volt beszélgetni a szellemekkel és az angyalokkal. Mások azt állítják, hogy nincs szükség a továbbiakban arra, hogy a mennybõl bármi lejöjjön, mert minden szükséges dolog az üdvösséghez már kijelentetett az Igében, és hogy további kijelentések nem várhatók. De õk ezt rendszerint egyszerüen azért mondják, hogy mindegyikük megtarthassa a saját részleges dogmáját, úgy, ahogy azok tesznek, akik néhány tévtanítást (herezis) birtokolnak, amelyeket megerõsítenek az Ige betü szerinti értelmébõl. Az Ige valóban a tanítás egyetlen forrása, de annak belsõ értelmében, amely most tárul fel, s amelyben a hit igazságai vannak. Ismét mások ilyen módon érvelnek: Ki tudhatja az igazságot ezekrõl a dolgokról? Nem kapunk ezekrõl a dolgokról kijelentést, nem tárulnak fel a rejtett dolgok, nem történnek csodák. ( Pedig ) ilyen dolgokban mi hinnénk. Azonban jól tudjuk, hogy ezekben a napokban (manapság) ilyen történéseknek nincs valószínüségük: ez szintén elõre megmondatott, az okát pedig most fogom megadni.

2. Hitetlen szellemek, akik ilyen jellemü emberek voltak a testi életben, nagyon sürgették követeléseikben, hogy csodákat láthassanak, és hogy ismerhessék a rejtett és jövendõ eseményeket, kinyílvánítva azt, hogy ilyen jelek nélkül õk nem tudnak hinni. Azt felelték azonban nekik, hogy azok számára, akiknek nincs hitük, a csodák egyáltalán nem jelentenek semmit,(can accomplish absolutely nothing; semmilyen hatásuk nincs.)

ellenben azoknak, akiknek van hitük, a csodák szükségtelenek. Az oka is megállapítható volt ennek, nevezetesen, hogy a hit nem ültethetõ be csodák által, hanem csak megerõsíthetõ valamelyest, és hogy ez világos az Igébõl. A Fáraó, például, noha õ sok csodát látott, mégis megkeményítet-te a szívét. Jákob fiai szintén, a sok csoda ellenére, amit láttak Egyiptomban, nem hittek, amikor néhány nappal késõbb a Vörös Tengerhez értek, és a Sinai hegyen történt sok csoda ellenére egyetlen hónapon belül az aranyborjút imádták. Naponként kapták a mannát, és mégis morogtak állandóan, a hit hiányából eredõen. Nappal felhõt láttak a frigyláda fölött, éjjel pedig tüzet, Jehova nagyon valóságos jelenlétét minden pillanatban, mégis a rosszban növekedtek és nem a jóban. Még sok más, Kánaán országában általuk késõbb látott csodából is (megállapítható ez ), különösen Elijah és Elisha által, amint ez világos az Ige történelmi részeibõl. Látható ezekbõl a dolgokból, milyen kevés ráhatásuk van a csodáknak.

3. Egy alkalommal, amikor bizonyos lelkek vitatkoztak a csodák és jelek tárgyában, és azokat hit nélkül akarták látni, érzékelhetõ volt valami Isteni, mint valami szféra (övezet), amely leírhatatlan. Volt abban valami ellenkezés a hittel, és hitet romboló, a hitetlenné válás elõre látható megvalósulásával, együtt a beültetett jó és igaz minden erõvel való eltávolításával, azokban, akik szeretnek mindent a természetnek tulajdonítani, mintha az lenne az Isteni. Ez magától értetõdõ volt abból, hogy manapság nem történnek az Istenibõl eredõ nyilvánvaló csodák. Azok a csodák vannak az Istenibõl, amelyek az Úr által történnek, és amelyek Öt jelentik és foglalják magukban, és az Ö Királyságát és Egyházát; ezek (a csodák) Tõle szállnak alá a mennyen keresztül, és a lelkek hozzák azokat müködésbe, (bring them into effect, viszik véghez) akik a sajátjukból (önmagukból) egyáltalán nem tesznek hozzá semmit sem a müvelethez. (Csak) ezek az Isteni csodák, és ezeket nevezzük Isten Ujjának. Az Igében leírt csodák mindegyike ebbe a fajtába tartozik. Hogy a csodák az Urtól vannak-e, arról könnyen meggyõzõdhetünk, ha csupán arra gondolunk, hogy néhány vak visszakapta látását, néhány süket a hallását, és így tovább. Ezek számára minden Isteni dolgokat jelentett és foglalt magában, nevezetesen, az Ö Királyságának és az Ö Egyházának mennyei állapotát. Ez a titok idáig ismeretlen volt.

4. Az ok, amiért világosan megjelenõ Isteni csodák nem fordulnak elõ manapság, kinyilváníttatott nekem. Ez azért van így, mert a hit belsõ dolgai, amelyeket mi befogadunk az Urtól, nem vethetõk vagy ültethetõk be kényszerítés által, vagyis a csodák közben keltett rémület és ámulat alatt, hanem csak szabadságban. Azok a dolgok, amik befolynak a kényszerítés alatt vagy a csodák által, olyan természetüek, hogy az ember belsejében hatnak, és olyan (vallásos) meggyõzõdéseket keltenek, amelyek nincsenek összhangban az õ állapotával, idejével vagy rendjével. Következésképpen azok esetében, akiknek nincs hitük valami más forrásból, a hit jói és igazságai, amelyek befolynak ugyanabban az idõben, hozzákapcsolódnak a hamisságokhoz és beszennyezõdnek a gonoszságoktól; és mivel nincs más gyökerük, rövid idõn belül mindkettõ megromlik vagy megtagadtagadtatik, amelybõl az a veszély keletkezik, hogy ami szent, az megszentségteleníttetik; ez olyan veszély, amelytõl az embert az Úr visszatartja, amennyire csak lehet; ennek nyilvánvalónak kell lennie mindenki számára. Továbbá, ha olyan csodák történnének manapság, mint amelyek Egyiptomban egykor, és amelyek Elijah és Elisha által Kánaánban, amikor elõször úgy tekintették, mint valami szent (dolgot) és kívánták megismerni, mégis nagyon hamar, amikor az emberek kezdtek okoskodni azokról, nem lettek e megcáfolva különbözõ változatos úton-módon, és végül nem tulajdonították e a természetnek ? Ez a helyzet (most is), föként az úgynevezett képzettekkel és értelmiségiekkel, inkább, mint az egyszerü elméjüekkel (tanulatlanokkal), azonban mostanság ezeket meggyõzik az elõzõek, és ezért az õ késõbbi állapotuk sokkal rosszabb lesz, mint ami-lyenben elõzõleg voltak. Elõször tehát

van a megismerés, de azután következik a hittagadás (pervert, elfajulás) és elutasítás: ez a megszentségtelenítés. (Lásd: Mennyei Titkok 573,1008,1010,1059,2081,2426.)

5. A szellemek egy csoportja felemelkedett mögöttem, a fejem mögé, a tarkómhoz kerültek, aztán tovább a fejem fölé, és végül megállapodtak fölöttem és elõttem. A szellemeknek ez a csapatja alig volt észrevehetõ, de homályosan mégis láthatóak voltak. Gondoltam, hogy bizonyára csalók (megtévesztõk, inconspicuous), de mint már mondtam, ezek a szellemek egy különleges fajtája voltak, alig észrevehetõek a lelki szférában, de világosan láthatók a természeti szférában. (Azoknak, akik lelki módon gon-dolkodnak, lelki szférájuk van; de azoknak, akik természeti módon gondol-kodnak, (csak) természeti.) Ennek az oka az volt, hogy amikor õk emberek voltak, nem hittek semmi lelki létezésében, hanem csak abban, ami természeti; és ebbõl a hiedelembõl egy ilyen fajta állapot következik a halál után. Ez a néhány szellem, nem híve semmi lelki létezésében, nem hitt a pokol vagy a menny létezésében sem, vagyis hogy van élet a halál után. Mint mondtam, ezek egy európai nemzethez tartoztak, amelynek híres, szabad, és virágzó kereskedelme van. Késõbb beszélgettem velük, és észrevettem, hogyan törekedtek a legnagyobb erõfeszítéssel és a legkörmönfontabb ravaszsággal teljesen elrejteni a saját gondolataikat. Hogy õk sikeresek lehessenek ebben, megtanulták, hogyan lophatják el mások fogalmait (ideáit), és hogyan gerjeszthetnek azok helyébe olyan fogalmakat, amelyekkel más irányba fordíthatók mások gondolatai. Erre sok idõt és ravaszságot szántak. Igy nyilvánvalóvá vált, hogy a testi életben olyanok voltak, akik nem akarták, hogy bármi is leleplezõdjön abból, amit õk gondoltak és tettek, és hogy mohó vágy volt bennük mások jójának ellopására. Azonban nem csináltak hamis ürügyet, mint a hazugok a csaláshoz; egyáltalán nem csaltak semmilyen különös módon. Ezt alkalmazták mintegy tíz órán át, így én megtanulhattam valamit az embereknek errõl a fajtájáról, akik ezen a módon viselkednek a testi életben. Minthogy õk nem hittek a pokol, a menny, vagy a halál utáni élet létezésében, megengedtetett nekem, hogy megkérdezzem õket, mit gondolnak most az õ korábbi hitükrõl, minthogy most tudniuk kell, hogy ezek a dolgok vannak; és mit gondolnak most a világban való életrõl, amely olyan fontosnak látszott számukra, mintha az egyetlen egy (élet) lett volna; pedig az az élet csak pillanatnyi volt, abban pedig, amit most tapasztalnak, ezer, sõt, tízezer év, alig valami. Amikor hallották ezeket a szavakat, elgondolkodtak, de nem adtak választ. Késõbb megengedték, hogy beszéljek velük a hit igazságairól. Amikor a világon éltek, visszautasították ezeket, mert ezek lelki dolgok voltak, így ezekre a kérdésekre sem feleltek semmit. Észrevehetõ volt az, hogy folyamatosan visszautasították a hit igazságait, és hogy az õ szférájuk (övezetük) a legellentétesebb volt a többi szellemével. Igy én beláttam, milyen nehéz lenne õket eljuttatni még a hit legegyszerübb igazságainak megismeréséhez is; makacsul csendben voltak, és nem mondtak nyíltan ellent. Ráadásul, különös módon, nem tudták elviselni, hogy az igazság egy élõ bizonyíték által legyen bebizonyítva nekik.

Meg kell jegyeznem, hogy a természeti szférában õk másként jelennek meg, mint a többiek: ruhákba öltözötten, mint az emberek a földön, éppúgy viselnek nadrágok ( breeches),de a lelki szférában szönyekként jelennek meg. Ott az arcuk olyannyira lepusztult, (drawn back,retracta) visszahuzõdott, hogy alig látszik többnek, mint egy fogakból álló szerkezet. Az oka ennek az, hogy a lelki világban a lelkeknek az arca képviseli a lelki belsõt, és a fogak a természetit. Azok, akik erkölcsös életet folytattak, és ravaszsággal nem rabolták el mások jóját (javait), nem oktattatnak ki ott a másik életben a hit igazságairól, másokhoz hasonlóan, hanem hagyják õket gondolkodni a királyságról, amelyben találják magukat, és annak kormányzásáról és törvényeiról; és arról, mit tesznek (tennének) õk ott mivelhogy a királyságnak nincs más törvénye, mint ami jó és igaz a királyságnak; mivel õk saját állapotukban maradtak, aggodalmasan csodálkoztak ezen, mint olyan jövendõ állapoton, ami

rájuk vár, és így végül arra a (következtetésre) jutottak, hogy az üdvösség állapota önmagukból ered. Késõbbi azonban megtanítattak, hogy ez nem önmagukból van.

Mialatt párbeszédben álltam velük, megjelent egy bizonyos (szellem) leereszkedve a mennybõl balról jobbra, és azt mondta, hogy néhányan meghaltak mostanában és az angyalok által közvetlenül a mennybe vezettettek. Mi errõl beszélgettünk és arról, hogy némelyek állapota lehetõvé teszi, hogy közvetlenül a halál után a mennybe vigyék õket.(Lásd a Mennyei Titkok 317-9; 1112; 2119; 213O;) Észrevettem a hitetlenség szféráját gondolkodása homályosságából, ami a szilárd véleménye volt a világon, amikor ilyen véleményt hallott. A kiáramló hitetlenség szférája (aura?) sok megfontolásból volt megerõsitve nála, hogy olyan történés lehetetlen. Akkor, amint láttam, kezdtek csodálkozni, és eltelni irígységgel, hogy mások felemeltetnek a mennybe, mialatt õk ott álltak alant és nem nagyon messze a pokoltól. Irígységük növekedett, amikor azt mondták, hogy az, aki felemeltetett (raised, sublatus) a mennyhez, egy velük határos nemzetbõl érkezett, amellyel õk folyamatos versengésben voltak. Végül beszéltem velük a csodákról,és most lehetségessé vált számukra, az õ kifejezett kivánságukra közölni, milyen hitük volt nekik, és milyennek kellett volna lenni (milyen hitük lehetett volna,) ha õk megtörtént csodákat láttak volna a világban. Elõszörõk azt erõsitgették, hogy lenne nekik hitük, ha csodákat láttak volna, mint pl. ha valaki feltámadt volna a halálból. De mondtam nekik, hogy éppúgy nem volna hitük, sõt, talán még kevesebb is, mint elõtte. Amikor (relicti) hagyták õket magukban gondolkodni ezen, szivükbõl megvallották, hogy ha láttak volna valakit a ravatalról feltámadni, azt gondolták volna elõször, hogy ez csalás; de ha meggyõzettek volna arról, hogy mégsem az, akkor azt mondták volna, hogy volt valami titkos kapcsolat (communicationem) a halott ember lelke és valaki között, aki feltámasztotta õt. Ha azonban ezt a tényt többször is megmutatták volna nekik, akkor azt gondolták volna, hogy ez valami titok,amit nem érthetnek meg, mert meghaladja az õ felfogásukat, mert sok dolog van a természetben, amit nem képes felfogni és megmagyarázni (senki). Nekik soha nem volt természet feletti gondolatuk. Végül, mivel nekik soha nem volt hitük, ezért az õ állapotuk rosszabb lenne, mint korábban lett volna.Ezért a csoda kövekezménye az lett volna, hogy még jobban megerõsitették volna magukat az igazság ellen, hogy van ugyan valami feltámadás, vagy élet a halál után, továbbá, hogy van valami Isteni dolog az alsó világban. Ezekbõl megállapitható, hogy a csodák által milyen természetüekké válnának azok, akik elõzõleg nem hittek a mennyben és a pokolban.

6. Néhányan csodákoztak, hogy van az, hogy a hitetlenek a másik életben amikor hallanak és ebbõl eredõen tudnak ezekrõl a tényekrõl, (ilico) nem jutnak közvetlenül a hit állapotába, vagyis hogy elismerjék, hogy az Úr kormányozza a Világegyetemet, és hogy szivbõl kell imádni õt. Az ilyen személyekkel kapcsolatban megtanittattam az angyalok által, hogy a hamisság alapjaiban (kezdeteiben) a gonosz életben van, amiben elmerültek a testi életben, s amely ellenáll ( harcol) ez ellen. A hamisság kezdeteiben (alapjaiban, principles) a gonosz életbõl származik, és úgy összetapad a lélekkel, hogy nem lehet gyökerestõl kiirtani. Valódi életük abban van. A hamisság alapjait és a gonoszságot eltávolítani (csak) az életükkel együtt lehetne, így abban maradnak.

Majdnem ugyanez az eset az embernél, de a következõ különbséggel:

Van neki egy külsõ vagy testi emlékezete, amely különösen aktív a világi életében; azok a dolgok, amelyek az õ belsõ emlékezetéhez tartoznak, a külsõ emlékezetben végzõdnek, mint a rend végsõ (utolsõ) fokozatán. A testi életben a külsõ emlékezet tökéletesedhet,és tökéletesedik is, ha megegyezik (concordantias, agreement) a belsõvel. De a másik életben a külsõ emlékezet bár valójában jelen van, mégsem lehet elõhozni belõle semmit, noha csendben szolgál ott, mint a belsõ emlékezet alapja. Innen ered az, hogy a másik életben az ember belsõje nem tökéletesedhet tovább, csak olyan mértékben, amilyen mértékben

megegyezés van e két emlékezet között, vagy olyan mértékben, amilyenben a megegyezést nem gátolja a gonoszság és a hamisság. E két emlékezet természetérõl több látható az A.C. 2469-2494.

7. Vannak néhányan, akik azt gondolják, hogy a gonosz üdvözülhet, csodálatosan jóvá válhat, és beléphet a mennybe az Úr mindenhatósága által; és hogy bármilyen lehet egy ember élete és hite, az õ minden gonoszsága és hamissága el fog távolíttatni, feltéve, hogy halálának óráján utolsó leheletével a hit után fog sóhajtani. De a gonosz(ság), amellyel egy ember beszennyezte magát, nem fordítható át jóvá. Valóban, ha a gonosz/ság csodálatosan eltávolíttatna egy bünös embertõl, alig maradna neki valami élete. Egy bizonyos lélek, aki az alapokat befogadta a testi életében, éppen ezen a módon beszélt; ragaszkodott az õ igazságához, és sürgetett másokat ennek elfogadására. Tanítván õket, hogy az nem úgy van, a lélek gonoszsága és hamissága csodálatos módon eltávolíttatott, úgy, hogy õk megláthatták, mennyi élete maradt neki. Ö akkor úgy látszott, mint egy csecsemõ, aki bizonytalan mozgásokat végez a kezeivel, amelyeket alig birt mozgatni. Ugyanekkor olyan értelmi állapotban volt, amely alig volt alkalmas a gondolkodásra; akár egy csecsemõ. Egy szót sem tudott szólni, sem egy gondolatot felfogni. Nagyon hamar visszatért korábbi állapotába; de ebbõl láthatjuk azt, hogy a gonosz nem változtatható jóvá és nem juthat a mennybe csodák által sem.

8. Általános hit manapság, hogy mindenki üdvözül, aki élete végén bizonyos kegyes gondolatokat gondol és szívbõl beszél az üdvösségrõl és az Úrról, különösen, ha megvallja, hogy az Úr szenvedett õ érte(is). Ezt a véleményt õk megerõsitik a mi Urunk azon szavaival is, amelyeket a latornak mondott; és a következõ gyakran idézett állitással is, hogy: ahová a fa esik, ott marad: és hogy így nem számit, hogy az ember miként élt egész életének tartama alatt.

Ilyen tanitások némi vigasztalást nyujthatnak azoknak, akik halálukon vannak, megnyugtathatja háborgó gondolataikat korábbi életükrõl; de az igazság egészen más. Az elõzõleg átélt élet meghatározza egy ember jövõjének boldogságát vagy boldogtalanságát, és a kegyesség(-kedés) éppen a halál órája elõtt nem változtat semmit annak életén. A halálfélelem jelenlévõ állapota készteti arra az embert, hogy kegyesen gondolkodjon és beszéljen, és különösen az önszeretet és a világ szeretetének megszünése, vagy a testi és világi gondok elnyugvása. Amikor ezek megszünnek, avagy aludni térnek, mindenki ugyanolyan módon viselkedik. Ezért ugyanennek a testi és világi szeretetnek a jelenléte az, ami egyedüli gátja a jó befogadásának, amely az Úrtól folyamatosan beáramlik. Ami a latrot illeti, akihez az Úr szavai szóltak, õ felkészített volt ezt megelõzõen; és azt az állitást tekintve, hogy ,ahova a fa esik, ott fekszik, ez egyszerüen nem igaz, miként bizonyithatóan a haldokló vigasztalása sem, ugyanis nem tud-ható, hogy milyen volt a belsõ ember az élete folyamán.

9. Mint mondtam, nincs hit csodák által. A hit beültettetik (meggyökerezik) a belsõ emberbe, és ott összekapcsolja (-ódik) magát a jó indittatásaival; a hit, amely ott nem kapcsolódik össze (szövetségre, házasságra lép) nem hit, mivel akkor nem tartozik a szivhez. A jó indittatását (affection, érzelem) fokozatosan bevezeti az Úr egy lelki uton, vagyis egy belsõ uton keresztül, anélkül, hogy az ember valamit is tudna róla. Másrészrõl a hit tanitása belép a hallás utján, vagyis egy külsõ uton keresztül, (carried, infertur) az emlékezetbe, ahonnan az Úr hivja elõ a megfelelõ idõben és a megfelelõ rendben, hogy összekapcsolódjon a jó/ság indittatásával. Ezt akkor teszi, amikor az ember szabadságban van; az ember szabadsága az õ indittatásából (érzelmébõl) keletkezik; nincs más szabadság, csak ami az indittatásból ered. Ilyen a hit fogamzása és meggyökerezése; csak a szabadságban tett dolgok kapcsolódhatnak össze, a kényszer alattiak sohasem. Ebbõl következik, hogy csodák által sem lehet

összekapcsolódás, mivel azok olyan tulajdonságúak, hogy kényszeritenek. Sõt, ha valami hit megfogan csoda által, és nem szárad el önmagától, teljes bizonyossággal gyökerestõl kiirtatik, mert csatlakozik (affigunt) a hamissághoz, és összekapcsolódik a gonosszal.

10. Azok az emberek, akiknek nincs belsõ istentiszteletük (cultum) hanem csak külsõ szertartásaik vannak, - miként a judeaiaknak és az izraelitáknak, akiknek az egyháza csak képviselte, kiábrázolta a mennyei szeretet és a lelki hit dolgait, amelyek az igazi egyházhoz tartoznak - nem csak csodák által, hanem félelmek és a sokféle büntetés által is kényszerithetõk; ugyanis semmi bensõjük nem volt, ami megtarthatta volna õket a szövetségben, és bensõ nélkül a külsõ olyan, mint a viharos széltõl ide-oda hajtott nád. Azok a csodák, amelyek velük történtek, nem tudták befolyásolni (influence) a belsõjüket, ahol a jó/ság indittatása egyesül/het az igazsággal. Az õ esetükben azonban, mivel a rend alapján az õ szabadságuk nem vehetõ el, az egyiptomi mágusoknak megengedtetett, hogy hasonló, külsõképpen megjelenõ csodákat tegyenek, mint Mózes, hogy a választásban megnyilvánuló szabadságuk megmaradjon. De miután a belsõ igazságok kinyilvánittattak az Úr által, akkor a csodák megszüntek, ahogy elõzõleg már mondtam. ( mivel valódi értelmesség adatott.)

11. Beszélgettem az angyalokkal arról a témáról, hogy az embernek önmagát kellene kényszeritenie,hogy jót tegyen, a saját vágyainak ellenére, és hogy önmagát kellene kényszeritenie, hogy az igazságokat higyje, a saját vélekedése helyett; azonban nem kényszerithetõ, hogy így tegyen. Azt mondta nekem, hogy az önkényszerités a szabadság jele, mert egy belsõ forrásból ered, és hogy van kényszerités, amely nem ebbõl a belsõ szabadságból származik, hanem egy külsõ kényszeritõ erõbõl. A csodák, miként mondta, nem az önkényszerités eszközei, hanem külsõleg kényszerítik az embert.

12. Kevés ember tudja, mi a szabadság, és mi nem az. Mindenki egyetért azzal a megállapitással, hogy valaminek a szeretése és annak élvezése szabadságnak látszik, és ami szembenáll ezzel a szeretettel és örömmel, az nem tünik szabadságnak. Ha valami összhangban van az önszeretettel és a világ szeretetével, és annak vágyaival, az szabadságnak látszik az ember szemében; de ez a pokol szabadsága. Ami az Úr és a felebarát iránti szeretetbõl származik, következésképpen a jó és igaz szeretetébõl, az valóban szabadság, mégpedig mennyei szabadság. A pokoli szellemek nem tudják, hogy van más szabadság is az önszereteten és a világ szeretésén kivül, számukra az ilyen szabadság a valódi élet. Ha ez elvétetik tõlük, nem marad nekik több életük, mint az újszülöttnek. (lásd fent a 7. pontot.) Minden ilyen szellem ebben a fajta szabadságban van, amikor mint egy nyomorult rabszolga szolgál az ördögök közül néhánynak, amikor azonban elõbb-utóbb abbahagyja a szolgálatot, egy még siralmasabb állapotba jut, kölcsönösen egyik a másikat kinozza szörnyü módon. Ilyen szabadság vár mindazokra, akik nem ismernek el és nem vágynak másfajta szabadságot, mint ami az önszeretetbõl és a világ szeretetébõl ered. Figyelemre méltó tény, hogy õk nem tudnak semmit a mennyei szeretetõl, és ha az leiratik elõttük ezerféle módon is, és életszerüen kinyilvánittatik nekik, mégsem hiszik, hogy az egyáltalán valami. Pedig a mennyei szeretet az Úrtól származik; ebben van a menny minden angyala, amely, mint mondtam, az Úr iránti és a kölcsönös szeretet; ez tehát a jó és az igaz indittatása. Ennek a szabadságnak a természetérõl tudható az a tény, hogy mindenki, aki ebben a szabadságban van örvendezik és boldog, amikor megosztja azt szive legbelsõ indittattásából másokkal, és hogy megoszthatja másokkal, ebbõl ered öröme és boldogsága. Ebbõl ered, mint egy középpontból az egész menny minden boldogsága és öröme; és mivel ott minden egyén ilyen természetü, egy folyamatos kör keletkezik, véget nem érõ közlés, (közössé tétel), amely egyedül az Úrtól ered. Az elmondottakból megállapitható, milyen a mennyei szabadság. Mivel az Úr akarata Isteni könyörületességébõl az, hogy mindenkinek ilyen szabadság adassék, ezért a jó és az igaz indittatása (affectio, érzése) ilyen szabadságban fogamzik meg.

13. Jól ismert tény a másik életben, de teljesen ismeretlen a világon manapság, hogy senki sem képes gondolkodni és akarni Önmagából, hanemhogy másoktól eredõen tesz igy; mindenki pedig ilyen kapcsolatban van az Elsõ Élõvel, vagyis az Úrral; aki nincs ilyen kapcsolatban, az nem is létezik. Azok, akik a gonoszságban és a hamisságban vannak, összeköttetésben vannak a pokollal, ahonnan az õ gondolataik és vágyaik származnak. Azok, akik a jóban és igazban vannak, összekapcsolva vannak a mennyel, és onnan vonzzák magukhoz gondolataikat és vágyaikat. Ebbõl világosan látható, honnan ered és milyen természetü szabadság az egyik, és milyen a másik. Hogy a dolog igy áll, az sokszorosan bizonyitott tény.

14. A fent mondottakból megállapitható: örökérvényü törvény az, hogy mindenki szabadságban legyen gondolkodását és akaratát illetõen, de erõsen korlátozva legyen cselekedeteiben. Azok miatt van ez igy, akik a gonoszság és hamisság indittatásában vannak, és akiket csak az olyan külsõ kötelékek (tartanak féken), mint a megbecsülés, a vagyon, a hirnév vagy az élet elvesztésétõl való félelem, és a törvényes büntetéstõl való rettegés. E büntetések nélkül minden ilyen személy nem hogy nem szolgálna másoknak, hanem a pokollal együtt cselekedne.( Aki nem szolgálna neki, azokkal pokoli módon bánna.) Manapság a legtöbb embert ilyen kötelékek által kormányozza az Úr, mégis úgy tünik fel ez elõttük, hogy õk szabadok. De azokat, akik a jó és igaz indittatásában vannak, azokat olyan belsõ kötelékek segitségével vezeti az Úr, mint a lelkiismeret, az Úr és a felebarát iránti szeretet; és amikor ezekben a kötelékekben vannak, a mennyei szabadságban vannak. Minden szeretet és indittatás köteléknek neveztetik, mégsem tünnek fel annak.

15. Az ember nem hiszi és nem akarja tudni, hogy õ nem önmagától él, gondolkodik és akar; és ennek a visszautasitásnak az oka a saját gonoszsága és hamissága. Összetapad azzal, mivel összekapcsolja magát vele, és addig, ameddig õ ebben az állapotban van, semmi jó és igaz nem tulajdonítható neki. (inputed) Másként áll a dolog, ha õ hiszi azt, ami valójában az igaz, vagyis hogy minden gonosz a pokoltól ered, és minden jó az Úrból. A gonoszság akkor nem válna a sajátjává, mert az akkor a pokolhoz tartozna; sem a jót nem igényelné, mint sajátját, mert az az Úré; és igy a másik életben nem büntetnék azért, ami a gonosz számláján van, sõt, megjutalmaznák a jóság számlája alapján, nem érdembõl, hanem kegyelembõl.

16. Sok hamis csoda történt régen, és ez lehetséges még a mai napig is, de csak azok között, akiknek hite hamisságokból álló hit, és akik imádsága, istentisztelete nem belsõ, hanem külsõ; csodák által nem léphet be ilyen emberekbe hit, és igy õk nem ( defile,contaminare)szennzezhetik be a belsõ igazságokat, mert ott nincsenek ilyenek. Noha ezek a csodák nem igazi csodák önmagukban, mivel a legnagyobb részük csalás, mégis megzavarhatja az egyszerübb elméket, akiknek bizonyos fajta külsõ kegyességük és életszentségük van, s amely olyan mértékben tisztátalan, amilyen mértékben õk a hamisságokban vannak.

17. A mágikus csodák, amilyenek régen történtek Egyiptomban, Káldeában, és más nemzetségek között, mesterséges eszközök által hajtattak végre, vagy szemfényvesztés által, nem más célból, mint hogy azt a hitet ( hiedelmet ) keltsék, hogy isteni megnyilatkozások voltak, és eképpen a lelkek feletti hatalom jogosultságát, és a világi javak bõségét biztosítsák. Ezek a csodák önmagukban ellentétesek voltak az isteni renddel, de külsõ formájukban hasonlítottak az isteni csodákhoz. Sok ilyen csoda történt õrdögi szellemek által a másik életben. Ezek, amikor kiszabadultak, (cum soluti, set free ), semmi más céljuk nem volt, mint azon dolgok utánzása, amelyek a mennyben vannak, és ez utánzások által mások értelmének becsapása, különösen azért, hogy õk uralkodhassanak és másokat megkárosíthassanak. Ezek a szemfényvesztések rábeszélés és fantáziák ( persuasiones, phantasias ) által és a

megfelelések rendellenes alkalmazásával jönnenk létre, melyek által az új ( újonnan jött ) szellemek (spirits) különösen elbájolódnak. Van egy kiterjedt mezõ tekintélyes távolságra, a láb talpának síkjában ( in the plane of the sole of the foot ), ahol ilyenek nagy számban vannak jelen. Az egyiptomi és a káldeusi mágusok pokla is itt van, de a barlangok alatt. Mindenki, aki összezavart másokat ilyen fortélyos ravaszságok által, az õ testi élete folyamán, ilyen szellemekhez társul.

18. Az isteni csodák, amelyek manapság elöfordulnak nem nyilvánvalóak, hanem rejtettek. Bekövetkezésük esetén sok történést, mivel nem csodaként jelennek meg, a véletlennek tulajdonitanak, vagy a körültekintésnek, vagy a természetnek; csak azok kivévelek ez alól, akik is-merik az Isteni Gondviselést minden egyes esetben ( a legkisebb részleteiben is). Rejtettek, mint mondtam, azon okból, hogy azoknak értelmében, akiknek belsõjét az Úr elõkészitette a jó és igaz befogadására, ne legyen idõszerütlen befolyás; hanem hogy õk szabadságban legyenek azért, hogy befogadhassák az õ hitét egy belsõ indittatásból.

Ez az, amit az Úr mond Tamásnak: ‘mivel te láttál engem, Tamás, hittél, boldogok azok, akik nem látnak és mégis hisznek.’( János 20: 29)