Fény az alagút végén

Egy ember a kutyájával együtt halt meg. Az égbe érve, az arannyal kirakott úton mentek…

Ismerős? Egy finom márványkert mellett haladtak.Felérve a tetőre, egy gyöngyből kirakott csodálatos kapuhoz értek,

csak úgy csillogott a napfényben.

Odaérve egy embert találtak, aki a küszöbön ült.„Bocsánat” szólt a kutya gazdája,

“hol vagyunk”?“A Mennyben” – válaszolta a kapus.

“Kaphatnánk egy pohár vizet”? - kérdezte a kutya gazdája.“Természetesen” - volt a kapus válasza, “lépj be és kapsz hideg üdítőt”.

“ A barátom is bejöhet”? – kérdezte tovább a látogató.“Sajnálom” válaszolta a kapus. “Állatokat nem engedhetünk be”.

Az ember úgy döntött, ő is lemond a vízről,hívta a kutyáját és tovább mentek.

A további út nehézkes és poros volt.Egy egyszerű, kert nélküli fa kapuhoz értek.

A kapus a kapura támaszkodva egy könyvből olvasott .

“Bocsánat” – szólt a látogató. “Kaphatnánk egy kis vizet”?

“Persze, szívesen, kérem jöjjenek be” válaszolta kedvesen a kapus.

Bementek, a közeli kúthideg vízéből ittak,

annyit amennyit csak óhajtottak.“Köszönjük, megmondaná

nekünk hol vagyunk?”“A Mennyben” válaszolta a kapus.“Teljesen össze vagyok zavarodva,ui. az előbbi kapus is azt mondta,

hogy az ő kapujánálvan a bejárat a Mennybe”

szólt a látogató.

„Ó, az aranyozott útra és a gyöngyös kapura gondol?

Nem, az a pokol”.

“És nem zavarja, hogy ott az önök nevére hivatkoznak”?

- csodálkozott a kutya gazdája.

“Nem”, válaszolta a kapus.“Mi örvendünk, hogy ők mind elveszik azokat,

akik beleegyeznek a barát elhagyásába,kint maradásába”.

Megértettétek?

Ha igen,

Küldjétek tovább ezt az üzenetet!

Soha ne feledjétek!

Egy jó baráttal

mindig lesz egy „napsugaratok” az

alagút végén…

Jó éjt!