2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 113 ]

eljes nevén EstebanZazpi De Vascos Y

Aitzgorri (1746[?]–1821[?])spanyol–portugál, ibér, baszk, gallego meg Is-ten tudja, miféle keverékköltő és kalandor; ál-lítólag az Ibér-félsziget összes nyelvjárását is-merte, majd kikeveredve a latin Újvilágbakecsuául is megtanult, aztán valahol ott veszetta limai őserdőben. Volt zsoldos, szerzetes, hős-szerelmes és kurvapecér, saját legendája szerintvalamiféle rokonság fűzte Simon Bolivarhozmeg Loyolai Szent Ignáchoz is. Életművénekmegmaradt töredéke – ahogy ez már lenni szo-kott az álszerepversek, áléletművek esetében –kalandos utat járt be, s végül Ferenczes Istvánmegtalálta a tordai ferenceseknél. A megtalálóa töredéket megpróbálta összerakosgatni, és a Kortárs Kiadó gondozásában Zazpi címmelközzé is teszi.

Eddig a dologban semmi különös nin-csen. Az évek óta folyóiratokban megjelenőZazpi-versek nem keltettek különösebb iz-galmat a kortárs versolvasókban, mert bárhakülönös, míves darabok voltak is, apró kispuzzle-darabkák voltak, tényleges olvasatukcsak a kötetegésszé komponált műben rajzo-lódik ki. Mert nem beszélhetünk csak a ver-sekről, bár a Zazpi című kötetnek meghatá-rozó részét képezik a Zazpinak tulajdonítottversek, versfordítások és átköltések, azokcsak a hozzájuk illesztett magyarázó lábjegy-zetek meg a hosszabb-rövidebb kiegészítőjegyzetekben elmesélt történetek révén nyíl-nak meg egészen. Ezek a mindenféle jegy-zetek pedig nem kevésbé izgalmasak, mint aversek. Vonzó és borzongató világot rajzol-nak meg, a miénktől meg a standard euró-paitól némiképp eltérő, spanyol nyelvű vilá-gét. A spanyolét, amelyik két féltékéből áll,az ibériaiból meg a hispán-amerikaiból. Ez

utóbbit ugyan beárnyé-kolja a brutális gyarma-tosítás, de meg is nyitja

egy különleges, egzotikus multikultúrájú vi-lág felé.

Ferenczes István a könyv borítóján aztírja, hogy a 2004-es népszavazás keserves ta-pasztalata motiválta a verseket, a rossz em-lékű népszavazást követő éjszaka ugyanis aztálmodta, hogy nem tud magyarul se beszél-ni, se olvasni, se írni. Lidérces álmok gyö-törték, majd a tél végén megjelent előtte„ez a Zazpi nevű ibér – mint írja –, mint-egy álmaim függelékeként, és kioldozottrémálmaim kalodáiból. Verseinek átültetésé-vel szabadabbá váltak vergődéseim.” Nincsokunk kétségbe vonni a Zazpi-versek moti-vációját, de a versek olvasásakor e motiváci-ótól nyugodtan eltekinthetünk. Annál is in-kább, mert a Zazpi-versek – kevés kivételtőleltekintve – egyáltalán nem feleltethetőkmeg valamiféle bús-székely sorsmetaforának.Spanyolország nem Románia és nem Ma-gyarország, ahogyan Hispán-Amerika semaz, és még a gyarmatosított indián sem ana-lógiája a nemzetből kiszavazott erdélyi ma-gyarnak. Bár gondolhatunk a Zazpi-versekszövegelőzményeként Kányádi Sándor Délkeresztje alatt című ciklusának sorsanalógiásverseire, de csak annyiban, hogy Ferenczesnem analógiát akart írni (vagy ha azt akartvolna, nem azt írt), legközelebbi rokonaWeöres Sándor Psychéje: szuverén, erőteljesés pompázatos költészet, ahol a valóság tereés ideje is költőileg át van lényegítve.

Ezzel a Zazpi figurával – alteregóval –Ferenczes István megteremtett egy metavi-lágirodalmi nyelvet, egy olyan tágas kulturá-lis teret, amely nyelvi és nemzeti beágya-zottságtól függetlenül is értelmezhető és

„Bűbáj lengi át ezt a versvilágot”

Ferenczes István: Zazpi

K O R T Á R S K I A D Ó ,

2 0 1 0

S Z EML E

T

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 113

befogadható, s ebben a tág térben bár sajátgyötrelmes keserveit is elpanaszolhatja, nemkevésbé fontos, hogy ő maga ki is szabadul-hat a kisnépi-kisnyelvi kötöttségekből.

A hazavesztés ugyanis egyetemes sorsta-pasztalat. A hazát el lehet veszteni politikai,gazdasági ok, de kalandorság, kóborló kedvmeg egy szoknya miatt is – valószínűlegZazpit sem egyetlen indíték kényszerítetteaz óceánon túlra, hanem, a dolgok termé-szete szerint sokféle motívum adódott ösz-sze. Persze azért kóborol is folyton, de csakhogy megőrizhesse viszonylagos szabadságát,meg hogy a maga örömére írhassa verseit,de ezt a túléléssel küszködő, angyali-ördö-göcskei csavargó poétát inkább a kedve kor-mányozza, mint az erkölcsi törvény. Költő istehát, aki mindenféle verseket ír – hirtelenmérgében, nagy nekibúsulásaiban meg vígkedvében. Költő, akinek nem kevésbé fontosa megélt élet, mint a vers: a vers az élet- ésléttapasztalat szublimációjából születik, azélet érzéki teljességéhez képest ezért talánmásodlagos is. S mert nyitott elméjű, éssokfelé elveti a sors, hatalmas a szellemigrádiusza. És ezen a ponton válik roppantizgalmassá és relevánssá Ferenczes–Zazpi lí-rája: a költészet eszközével és erejével fedeziföl és honosítja számunkra az alig ismert,sok titokzatossággal átszőtt hispán-latin vi-lágot.

Előrebocsátom: egy igazán nagy kötetlehetősége és nagyobb részben megvalósulá-sa a könyv.

Ferenczes István az előszóban elmeséliZazpi élettörténetét, nevének eredetét (későbbis többször hangsúlyozza annak baszk, azaz ki-sebbségi gyökerét), kalandjait és a megtaláltkézirattal való bajlódását. Majd nagyjából ke-letkezésük szerint időrendbe sorolva közliZazpi verseit és jegyzeteit: a kötet terjedelmé-nek mintegy negyede íródik Spanyolország-ban, ezekhez két kivétellel még nem írt meg-jegyzést Zazpi, de ahogy haladunk előre azidőben, úgy szaporodnak és bővülnek a magya-rázó, értelmező jegyzetek. Csak sajnálhatjuk,hogy az ibériai szakaszt nemigen kommentál-ta, az odakintiek viszont igazán izgalmasak, s még izgalmasabbak lennének, ha kevésbé

nagyvonalú a kötetszerkesztés. Nem mindigderül ki ugyanis, hogy a magyarázó jegyzete-ket Zazpi vagy Ferenczes írta-e, s ha Ferenczessaját jegyzeteivel amúgy is „belenyúlt” Zazpiszövegébe, miért nem eligazítóbb a magyará-zata. Az ismertebb Chamissóról olvashatunk,de a magyar olvasó számára alig ismert JuanBoscánról, Mateo Rosas de Oquendóról vagya mexikói apáca, Sor Juana Inés de la Cruzról,akiknek szintén fordította verseit, semmit.Nem következetes a conquista fogalomköré-nek magyarázatában, a verscímek, ajánlások,személynevek föloldásában sem. A Kecsua dalokciklushoz fűzött jegyzetben Túpac Amaru, aföllázadt utolsó inka uralkodó „borzalmas ki-végzését” említi Zazpi, s hogy eztán került kö-zel a bennszülöttekhez, megismerte dalaikat,és hatásukra megírta az Inka románcokat. Nos,Inka románcok ciklus is szerepel a kötetben,hátrébb, s nagyjából ugyanez a jegyzet olvas-ható ott is, ahol megemlíti még, hogy éposztakart írni az inka uralkodóról. Az Inka címűoperalibrettó jegyzetében ismét feltűnik Tú-pac Amaru, itt Ferenczes István megjegyzi,hogy Zazpi igazából róla akart volna operát ír-ni. Az olvasó valamiféle értelmezésre vár: haennyire fontos volt Zazpi számára Túpac Ama-ru, miért is nem olvashat róla vagy neki ajánl-va egyetlen verset sem? Természetesen a csél-csap, folyton kóborló baszktól nem várhatómagyarázat, de a kéziratgondozótól és közrea-dótól igen! Annál is inkább, mert egyrészt aspanyol–portugál–baszk kultúra sem túlságo-san ismert nálunk, a hispán-amerikai múlt megegyáltalán nem, másrészt a gyarmatosítás ide-jén olyan jelenségek történtek sorozatosan,amelyeket a mi élettapasztalatunk alapján kö-zönségesen nem fogadnánk el realitásnak.Mint például a dzsungelben felhangzó Tedeum… vagy az olasz nyelvű operaária előfor-dulását – írástudatlan indiánok énekelték, akik-nek őseit a jezsuiták redukciókban, mintafalvak-ban szocializáltak, aztán a rendet föloszlatták,a falvakat szétverték, az embereket megölték, scsak az egy-két bujdosó indián örökítette to-vább a környezetidegen kultúra törmelékét –ahogy megrendülten elmeséli Zazpi is. Itt afantasztikum, a legenda, a szürreális is megtör-tént valóság, nem egyes elemeiben, hanem va-

[ 114 ] H I T E L

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 114

lamennyi részletében. Ezért a kötetzáró álom-szép történetben is valószínűsíthetően csak acsattanó, Zazpi szamárcsődörré változása a le-genda, a bolondok, elmeháborodottak szürre-alisztikus szigete meg az ő gondozásuk hitelesés való (lehetett).

A történeti háttérrajz nélkül csak a ver-sek – fájdalmas és derűs – egzotikus szépsé-gében telhetne kedvünk, a háttér ismereté-ben azonban nyomatékkal rádöbbenünk aköltészetnek a mindennapi élet nyűgétől va-ló felszabadító természetére és erejére is: át-lirizálva szakrális rangra emeli a mindenna-pokat, s valóban katarziszt ad, megtisztítókegyelemben részesít. Ugyanakkor a jegyze-tekkel a költő folyamatosan emlékezteti azolvasót, hogy a költészeti szépség sokféle él-ményből épül, pajzánságból, iszonyatból,rettenetből, félelemből, s ezek disszonanciá-ját oldja harmóniába a vers. És persze aháttérrajzok érdekességeket, ismereteket isközölnek, a vers és jegyzet/történet ritmusapedig elősegíti a verseskönyv olvashatóságát,befogadhatóságát. Néhol pedig – ez márszándéktalan – a történet elrejti a versesmegnyilatkozás kidolgozatlanságát, mint AzInka operalibrettónál, ahol a prózai szövegeluralkodik, noha a félvér Inka Garcilaso éscsaládjainak története operai nagyjelenetsor-ra kívánkozik.

Azzal, hogy Ferenczes István magára öltöt-te Zazpi szerepét, egyúttal eltávolította a ké-zenfekvő „erdélyi magyar” költőét s ez utóbbi-nak a szerepben kínálkozó kötelezettségét is. A mandátum nélküli költőszerepet választottatehát, s még ennél is továbbment, azt írjaugyanis (ön)lefokozó módon az előszóbanZazpiról, hogy „nem szuverén költészet az övé,inkább valamiféle bűbáj lengi át ezt a versvilá-got”. Azaz sem a kánonképző ítészek elvárásai-nak, sem pedig a „társadalmi megrendelésnek”nem akar megfelelni, s hozzáteszi, miről isszólnak a baszk alteregó versei: „Az örökös hi-ányról, a mérhetetlen sóvárgásról, az élet hiá-bavalóságáról. Végül is az elmúlásról – a sze-relem sivatagáról, vágyakozásról, honvágyrólés hazavesztésről, a lehetetlenről, születésről-halálról. Úgy, hogy akár a kortársunk is lehet-ne.” A költészet természete szerint tehát bár-

miről szólhat a vers, és úgy, ahogy a költőnek– érzékenysége, verstapasztalata folytán, és a kor kommunikációs környezetének eredmé-nyeit beépítve – éppen kedve szottyan.

Valóban „bűbáj lengi át ezt a versvilágot”,és elemi létbizalom. Ez a föltétlen létbizalomcsak legvégül rendül meg, igaz, akkor megha-sonlik a hős, a fehér ember civilizációjába ve-tett összes bizalmát vesztvén egyszerre ad fölmindent. De addig bűbáj és derű – mert a fáj-dalmat is, a kudarcot is költészetté írja. Zazpi„reneszánsz” vagy még inkább manipuláció-mentes, zabolázatlan, szuverén teremtmény, s mint ilyen, némiképp deviáns. Érzelmei és világhoz való viszonyulásai ezért roppant szé-les skálán mozognak: dühöng, szitkozódik, átkozódik, gyönyörködik, helytelenkedik, bo-londozik, siránkozik, kétségbe esik, megren-dül, és persze, nem idegen tőle a szakrális áhí-tat sem.

Zazpi válaszol a világnak, mégpedig a vers-formák pazarul gazdag regiszterén. Madrigál,gázel, rubái, quintilla, seguidilla, szerenád, so-ledad, cantiga, glosa~glossza, eposztöredék,gallego népköltés, kecsua dal, románc, siralmasének, ária és opera, félszonett és mesterfélszo-nett, verses fabula, limerick, copla, cantar –ezek a kötet főbb, többségükben spanyolosversformái, s amit Zazpi–Ferenczes tesz, nemmás, mint hogy a jellegzetes spanyol(os) költé-szeti formákat honosítja a magyar költészetihagyományba. A műfaji fölsorolásból kitetszik,hogy Ferenczes István az akadémikusan kötöt-tek mellett (szonett) szívesen használja a költőihabitusához közelebb álló, érzelemgazdag, ze-neileg, ritmikailag erősen intonált (a dal~can-tar különféle változatai), ugyanakkor verstani-lag nagyobb szabadságot adó versformákat(románc, verses fabula), illetve fordul a folklór-hoz (andalúz és inka népdal).

Az egyik legjellegzetesebbnek ismert spa-nyol versforma a románc. Európában főkéntGarcía Lorca révén híresült el ez a dramatikus,epikus-lírikus jellegű, általában strófatagolásnélküli, erősen átlirizált költemény. A románczeneiségét jelzi, hogy a Lorca-románcok is an-nak köszönhették népszerűségüket hazájuk-ban, hogy rendszerint gitárkísérettel, énekelveadták elő (ahogy például a madrigálokat, cop-

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 115 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 115

lákat, seguidillákat is). Ferenczes románcai, azInka románcok ciklus a kötet egyik szép meg-valósulása: könnyed, zeneileg lirizált felezőnyolcasokban szólalnak meg tragikus és vígballadák. Az árnyék románca egy meggyalá-zott indián lány kétségbeesett oltalomkere-sése: „Árván maradt, vagy eladták, / kamasz-lányként már elaggott, / hegy méhéből, hó-homályból, / úgy szállt alá, mint az alkony, / riadt őzgidaként nézett, / gyertyafény-szemevilágolt, / étlen, szomjan várt valakit, / ki majdráborít egy sátort, / kimosdatja rózsalúgban / a rivaldák szennyeséből, / inka bánat, tébolyu-lás, / koldus utcák mély sebétől… / Reszketettvörösréz teste, / egy szál poncsó volt csak raj-ta, / ágyéka riadt madárka, / a lator szél kita-karta. // Légy az apám, légy a bátyám, / végymagadhoz öreg gringó, […] Jézus lábánálMagdolna, / ha kell kurvád, ha kell szolgád /leszek az utolsó óra” – nem a költői képek tob-zódása, hanem a képek visszafogott kezelése,az érzelmi intonáció magas foka és az erőteljesszemélyesség adja a vers drámai erejét. Meg-rajzolódik a szociológiai és kulturális háttér is,ahol a fájdalmas, vérlázító dráma megtörténik,de a történetben rejlő teatralitás visszafogásá-val, a nyelvi eszközök finomságával éri el a ki-merevített drámaiság hatását. A részeg románcaa dalszerűség könnyed eleganciájával, az ismét-lésekkel, a színszimbolikával teremt borzonga-tóan ironikus aurát a gyarmatok páriái köré –legyenek gringók vagy bennszülöttek: „Őszvolt, tele mélabúval, / árva férfi ült magában, /szédítette magát rummal / a kihalt pincekocs-mában. / Éjfélt üt a toronyóra, / jöjjön még egyrum a rumra, / könnyebb lehullni a porba: /jöjjön még egy rum a rumra. […] Nádszálkar-csú indiánlány / vérvörös selyemruhában, /táncol a szenyór asztalán, / sárga virág leng ha-jában.” A kurtizán románcában a 4 + 1 belső ta-golású strófa refrénismétlése nyomatékosítja atörténet tragikumát: „Egy tartomány imádta, /csodálta, lábánál hódolt, / most szamár vontakordén, / csürhe közt viszi a cohors, / viszi acohors.” Az inka apáca románca, a meggyalázottlány megtébolyodása és halálba meneküléseszintén remeklés: „Jégezüstben zúg a folyó, /itt megtöri, túl lerakja. / Lázban holdkórol apartján / szegény Dolores Hualpa. […] Üveg-

sikoly az éneke, / sír, zokogva áriázik, / bo-lyong erdő-folyó között, / nem tudja, hogy ég vagy fázik” – a szépség és az iszonyat ellenétes képei adják a ballada feszültségét. A románc különlegessége itt is a szociológiaiháttérből ered: a klasszikus balladákkal ellen-tétben az indián lány nem léháskodott, nemhűtlenkedett – brutálisan megerőszakolták,szakrális gyalázatot követtek el rajta: „piszt-ráng-combom széjjeltépte, / mellbimbómatvérig marta, / tomporomba keselyűként / be-levágott éles karma”.

A jellegzetes gallego-portugál versforma, a népi eredetű glosa vagy glossza a románcnálkevésbé terjedt el a kontinensen. A glosa élénegy mottó áll, amelyet mint tételmondatot fejtki a vers, a mottó pedig variatívan, refrén-szerűen ismétlődik. A Glosa de mote gáláns udvarlóvers egy Cervantes-motívummal ját-szik („Hogy mennyi rossz van mennyi jóban”),a Glossza címűben pedig József Attila-intertex-tusokkal saját identitásának megrendülését,egzisztenciális elbizonytalanodását beszéli el(„Sokasodik nyílt sebem, / címeremben vasbi-lincs, / se apám, se anyám nincs…”). Általábanszívesen alkalmazza a könnyed zeneiséggel pá-rosuló ismétléseket, refrénismétléseket Fe-renczes, melyre kitűnő lehetőséget kínálnak a különféle dalformák, cantigák, mint a lány-csúfoló A zarándoklány vagy az áhítatos Egy vi-rágszálról szerelmi vallomás. Máskor a cantiga refrénismétlése a szidalmazást, becsmérléstnyomatékosítja, mint a Cantiga de escárnióban,melyet „Egy gyarmatügyi miniszterre” írt:„Kipirulsz és hablatyolsz / Kotyogó szemű bi-tang / Cvikkered le-föl lötyög / Európa majmavagy / Akár egy bájgúnár / Illegeted magad /Lököd a híg dumát”, ismét máskor az ismétlésa szakrális áhítat, Szűz Mária magasztalásánakaz eszköze: „Ékes virágszál, szép amarylla, / Is-ten kertjében csalogánytrilla” – s ennek varia-tív ismétlése a vers zárásában: „ékes virágszál,csalogánytrilla, / Isten kertjében szép amaryl-la” (Cantigas de loor – Bölcs Alfonz imakönyv-ének átköltése). A Levél Córdobába tercett vi-szont könnyed rímeivel sodor magával:„Szemednek a foglya / Vagyok földig ronda /Ó donnám Madonna”, a Börtönszerenád gro-teszk szépsége ismét az ellentétekre épül: a sze-

[ 116 ] H I T E L

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 116

relmi vallomás és a börtönpanasz ötvözése ba-bitsi mívességgel: „Szél süvít a rács között / kö-dös hajnaltájon, / csak a vasbilincs zörög: / kül-di szerenádom, / vonszolódik tefeléd, / orrabukik, földbe ég / áldásom s az átkom.”

A Zazpi kötetegész dinamikus ritmusátnemcsak a versformák változatossága, de abriliáns nyelvi regiszterek meghökkentő vál-tásai is teszik. Szent és profán, csúfoló ésmagasztaló, szakrális és vulgáris szeszélyesenlátszik váltakozni a kötetben, jóllehet emberitermészetünk természetes ritmusának leké-pezései. A kötet két szélsőséges ciklusa abordélyházi Vulgarden limerick ciklus és azAmor mistica című latin mise. Az előbbi ins-pirálója, Zazpi jegyzete szerint, régi nagyszerelme, aki éppen örömtanyát működtet,amikor szegény Zazpinak bujkálnia kell atörvény elől. Itt talál menedéket, „pornog-ráf” limerickeket pedig a cég népszerűsíté-séért kell – fizetség fejében – írnia. Hogypornográf-e, persze, ízlés kérdése, minden-esetre vérbő, szókimondó, sziporkázó, fre-netikus humora inkább Villon szabadszájúsá-gával rokon, semmint a mi korunk közön-ségességével, ám a ciklus legjobb darabjaisejtelmesek, enigmatikusak. Mint ez: „Lustavolt, sohasem mosdott harmaton, / tudta,hogy bevetik, nem marad parlagon. / Sokanimádták őt / a nagy befektetők, / hát befek-tetett ő is, sok-sok pamlagon”, vagy ez:„Mint a tépett pókláb, rángott a balfara, /dühöngve tekerte a kolbászt Barbara, / deha korán löttyedt / az ormány, s lepüffedt, /jólevét kiköpte, s véresre harapta.”

Aztán az élet törvénye vagy a sors szeszé-lye szerint Zazpi a bordélyházból szövevényesmódon egy szerzetesházba sodródik, belép a ferencesek harmadik rendjébe mint laikustestvér, s mint írástudó szent versekkel háláljameg a vendéglátást. Az Amor mistica a Vulgar-den tökéletes ellentéte, de nincs ebben semmideszakralizáció, ugyanis nem a bordélyház fe-lől tekint a katolicizmusra, hanem mert a kö-zösségben megtalálta lelki békéjét, személyesáhítatát fogalmazza verssé. A ciklus a latin mi-sék szertartásrendjét követi, kollázsszerűenkapcsolódnak egymáshoz a különböző formá-ban írt versek, melyek – úgy sejtem – teljesség-

gel megfelelnek a katolikus liturgia és az egy-ház szakrális rendjének. Felteszem, hogy eb-ben a formában az egyház éppúgy kanonizál-hatná az Amor misticát, ahogy például SíkSándor himnuszait kanonizálta. Az Ave, a Sta-bat mater himnuszok Szűz Mária magasztalásaihálatelt szívvel, a Rex tremende az égi király íté-lőszéke előtt álló megrendült lélek vallomása,s egyszerre létbölcseleti költemény: „Hatalmasvoltod előtt / az ember oly parány, / Istenem,mint lehet / elbírni ily arányt, / viselni a sem-mihez / sem mérhető magányt.” A kitárulkozóönvizsgálat a gyönyörű Dies irae tercettjeibana gyarlóság megvallása után az egyetemes ke-gyelem hitében és reményében nyer irgalmat:„Én Jézusom, tégy mérlegre, / formálj át a teképedre, / reád vagyok kiéhezve, // tudom, ér-tem is szenvedtél / Golgotádon, a keresztnél /talán én voltam a segéd, // ott lettem előszörgyáva, / láttam, mint hal meg az árva / a világ-nak váltságára.” És persze, nem meglepő, hogya záró ima, a Vesperas intertextusai a magyarszakrális folklórból ismert archaikus népi imá-kat idézik: „Istenem, ki mögöttem állsz, / adjjó álmot, szép kis halált, / úgy nyugodjam azágyamban, / mint a Fiad a jászolban, / ne kí-sértsen meg az ördög, / őrangyalod fejem fö-lött” – hiszen magyar költő írta ezeket a verse-ket, természetes, hogy saját – nemzeti –költészeti élménykörét mozgósítja megszólalá-saiban. És azért sem meglepő, mert az ezeréveskatolikus istenkép és kultúrkör alaprétegei föl-tétlenül azonosak, tehát úgy nemzeti, hogyegyszerre egyetemes, illetve úgy egyetemes,hogy egyúttal nemzeti is.

A nemzeti-egyetemes megfelelések a ke-resztény kultúrkörön túl is számos pontonmegmutatkoznak. Például a népköltészetben.A spanyol népdalok alapos ismerete nélkülnem tudom eldönteni, hogy Ferenczes–Zazpisoledadjai, andalúz népdalai és a magyar nép-dalok meglepő hasonlóságának az-e az oka,hogy Ferenczes az átköltés során a mi fülünk-höz igazította az andalúz kesergőt, vagy való-ban mélyáramlati a rokonság, mint a Néhánysoledadban: „Forró szelek fújnak délről, / kiszá-rad a mandula, / viszik el a legényeket, / a sze-retőm regruta”, vagy a gallego népdalokban:„Galíciát járom / járom a nagy erdőt / Galí-

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 117 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 117

[ 118 ] H I T E L

[ Szemle ]

ciát járom / kerülöm a mezőt // Nyomombana zsandár / zörgeti a láncot / sarkamon a zsan-dár / erdő-mező lángol // Veres az ég alja / ottvár a szeretőm / veres az ég arra / ott lesz a te-metőm.” Mindenesetre több versnél is gyana-kodhatunk, hogy a költő játszik a verssel, anyelvvel, velünk és a „kultúrák interferenciái-val”, mint a Madrigálban („A Sierrákon túl / Élegy csalogány / Micsoda madár / Jaj micsodalány”), vagy Zazpit a Titicaca-tó nádszigeteinlakó indiánok látványa ihlette, Ady-intertextu-sos Kompországban („Kompország ez, sárból,nádból tákolt haza”).

Nincs mód a kötet minden formai gazdag-ságát, remeklését elősorolni – szólni kellene azOmár Khajjámnak ajánlott Tíz rubái egy mórleányról ciklusról, a Roland vitézségét elmesé-lő Eposztöredékről, a Kecsua dalokról, a könnyed,ezópuszi verses tanítómesékről, a Fabula rasar-ról, és külön szólni Ferenczes–Zazpi „félszo-nett”-fordításairól. Ez utóbbiak ismét játékokis, játékok a mesterséggel, merész virtuozitás-sal, ugyanis a tizennégy soros Lope de Vega-,Vega Carpio-, Sor Juana-, Cervantes-, Gón-gora- és Petrarca-szonetteket hétsoros (4 + 3 soros) „félszonett”-re fordította a költő. A „fél-

szonett”-et talán Kányádi Sándor szabadal-maztatta, de ha Ferenczes–Zazpi műfajújító in-doklása emlékeztet is Kányádi érvelésére(„amit el lehet mondani tizennégy sorban, azkimondható egy oktávval és egy tercinával is”),kötetének saját jegyzésű félszonettjei, a Gozo-rú című, a gázel és a szonett ötvözésével írottmesterszonettje s különösen a Télikék cik-lus őszikéi az elégikus létbölcseleti költészetpompázatos darabjai: „Az Andokban meghal aNap. / Betöltöttem a hatvanat. / Kolindál or-todox halál. / Borban a könny lefelé száll. //Túl sokat mértél istenem. / Öledbe hajtanámfejem. / Töredék minden. Tél velem.”

Nem kétséges, hogy a Zazpi című kötetFerenczes István költői életművének koroná-ja. Szívesebben olvastam elő-előforduló rím-döccenői, filológiai nagyvonalúsága ellenéreis, mint a szabályos, formailag tökéletes,ámde fölöttébb unalmas opusokat. Csak re-mélni tudom, hogy javított kiadásban – ésszerencsésebb kötetcímmel –, bibliofil for-mátumban elnyeri az értő olvasók figyelmétis. Méltán.

P É C S I G YÖRGY I

„Imbolygó ködök, kén-szagú mélyforrások, el-hagyott tárnák és med-dőhányók közelében” játszódik Bodor Ádámlegújabb regénye, a Verhovina madarai. A Si-nistra körzet és Az érsek látogatásának alkotójaismerős, ámde merőben új világot teremtettmeg, s míg a két első novellafüzér-regény adiktatúra és ember viszonyának lenyomata,

addig az új kötetben ahangsúlyok eltolódnak,„a végtelen szabadság

igézetében” találjuk magunkat.Egy Bodor Ádám-i Keleti-Kárpátokban

játszódik a regény, Verhovinában, számosutalás ad bizonyos tájolási lehetőséget, Lem-berg említése, az Eugenia-keksz stb., hogyaztán bebizonyítódjék, soha nem volt tája-

Pécsi Györgyi (1958) kritikus, az Új Könyvpiac alapító szerkesztője, a Kortárs versszerkesztője. Monográfiátírt Tőzsér Árpádról és Kányádi Sándorról. Utóbbi kötete: Írások és olvasások. Tanulmányok, kritikák, beszél-getések (2011).

Haláltánc a Jablonka völgyében

Bodor Ádám: Verhovina madarai. Változatok végnapokra

M A G V E T Ő ,

2 0 1 1

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 118

kon járunk. Jablonska Poljanán él a brigadé-ros Anatol Korkodus neveltjével, Adammalmeg a végidők és a halál biztos tudatával.Különös emberek fordulnak meg itt, többsé-gük nem marad meg ezen a helyen, ahon-nan egy idő óta a madarak is eltávoztak.Jönnek ugyan időről időre madarak, így ne-vezi Korkodus a védenceit, a javítóintézetbőlbefogadott fiúkat, de Adam kivételével ők iseltűnnek, sorsuk ideig-óráig fonódik össze atöbbiekével, aztán szem elől tévesztjük őket.Ahogy a környék ezen a végvidéken „vég-napjait” éli, valami bizonytalan enyészet éselhagyatottság uralkodik a városon, úgy aszereplők is a halállal szembesülnek. Mintközépkori haláltánc, ilyen-olyan változatban,de akit illet, utolér a halál. Tizenhárom fe-jezetben üt a végóra egy olyan természetesrendben, ahol magától értetődő az emberhalála. A regény értelmezésének nyitottságamegfeleltethetőségek végtelenségét kínálja,annyi azonban bizonyos, hogy a halállal valószembesülés és a búcsúzás könyve ez.

Az imbolygó ködök, a meddőhányók, abódító gázokat árasztó kénszagú mélyforrá-sok belső tájak, egyszerre kísértetiesen isme-rős s egyszerre soha meg nem ismerhetőhelyek, a lélek szürrealitásának kivetülései. Avalóság olyan cseppfolyós, mint a regényegyik fő motívumát szolgáltató víz. Itt-ottkristályosodik ki Adam vagy Anatol Korko-dus alakjában, de a referencialitás tünékeny,a bizonytalanság a legfőbb bizonyosság. Aszereplők sorsát töredékében ismerjük meg.Nem tudjuk, mi történik az intézetből érke-zett fiúkkal, Adam tudni vél két kopaszranyírt, kámzsás szerzetesről, akik megfigyelika város lakóit, de hogy ez csupán káprázat,vagy valóban ott vannak, nem tudhatjukmeg. Hamilcar Nikonuk, a tiszteletbelicsendbiztos groteszk módon haldoklik. Va-jon megmérgezték, vagy túlette magát, segyáltalán meghalt-e? Kérdés marad. Halá-los fenyegetés éri Ambrosius pópát, de mitörténik vele? A szándékosan összekuszálttörténetek tovább mélyítik a bizonytalansá-got. A brigadéros elküldi újonnan érkezettpártfogoltját, hogy az tegye rendbe a gátőrtmeg a gátat is, aztán a következő történet

mintegy evidenciaként kezeli, hogy a gátőrmár rég halott. A múltba vesző eredet újabbés újabb verziókban áll előttünk. Hogy ho-gyan került Nika Karanika csigolyái közé apenge, elképesztő mesékben tálalja elénk amindenkori elbeszélő, mint ahogy a közmosodájának eredettörténete is hol próza-ibb, hol kedves urbánus legenda formájábanjelenítődik meg (Isaac Gold zsinagógájavolt, de amikor az áttért lutheránusnak, mo-sodának kezdték használni). A szöveghagyo-mányozódás és legendaképzés elevenítődikfel, olyan világ kulisszái közt, amelynek tör-vényszerűségei, rendje is más, mint a meg-tapasztalt világunk.

Ha új világról van szó, miért ne működhet-ne egy másfajta morál ennek társadalmában?Anatol Korkodus önmaga által kijelölt hatalmipozícióban ül, s jóllehet inog ez a vezetői szék,amíg él, ő Jablonska Poljana első embere. Mo-rálisan megkérdőjelezhetnénk hatalmi túlka-pásait, az ott élők azonban ezt nem teszik. Sőta regény egyik szerethető alakja ő, aki halálaután válik igazán emblematikus figurává. Ne-veltje, Adam (akinek neve Anatol Korkodus-hoz hasonlóan a szerző nevének alakváltozata)egyszer sem öl, ugyanakkor nem bánja, sőtidőnként elősegíti egy kis lökéssel, hogy las-sanként elnéptelenedjen körülötte minden.Tetteire verhovinai viszonylatok között képte-lenség a „bűn” szót alkalmazni, mintha a ter-mészet igazsága és törvénye felül állna az em-beri törvényeken, úgy érezzük, a szokásosmorális kategóriák elveszítették érvényüket. A morál viszonylagosságáról beszél Korkodus,amikor a gyilkossággal vádolt Augustin házas-párt végre a bíróság elé citálják: „Most végremegszabadulunk tőlük, mondta. Még mielőttidejön valaki, és megmondja, hogyan kell élni,hoz valami rendeletet, és szélnek ereszti őket.”Törvény és erkölcsi viszonylagosság fölötturalkodik egy nagyobb törvény, s Korkodus, avizek őreként mintha ennek a nagyobb tör-vényszerűségnek volna helyi követe és végre-hajtója.

Verhovinán a félelem, az alávetettség segy kevésbé meghatározható fenyegetettségáll az emberi cselekedetek hátterében, első-sorban pedig azoknak a szereplőknek a tet-

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 119 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 119

tei mögött, akik egyértelműen emberi lény-nek tekinthetők. Azok a – többnyire női –figurák, akik az animalizálódás különbözőfokain vannak, paradox módon nem olymértékben érintettek a társadalomban mű-ködő megfélemlítés és a szabadság korláto-zásától, mint emberibb ismertetőjegyekkelellátott társaik. Az animalizálódás, BodorÁdám műveinek egyik kulcsmotívuma, nemnegatív jelenség. A medveként élő Delfinavagy a háziállatszerű Roswitha ösztönös,emberi morálon kívül álló lények. Az ani-malizálódás egyik leglíraibb figurája NikaKaranika. Ő madárlétével összekötő kapocség és föld között, könnye halott gyermeke-ket támaszt fel, s Adam kisszerű próbálkozá-sai, amelyek arra irányulnak, hogy a nőt afélelem hálójába szorítva megnyerje magá-nak, mindannyiszor sikertelen marad. A fér-fiak viszont nem tudnak kiszakadni a fenye-getettség baljós légköréből. Hogy mitőlfélnek? Először úgy tűnik, külső hatalom az,amely markában tartja a város lakóit, későbbmintha meglazulna a szorítás, és lassankéntszemtanúi lehetünk annak, ahogy JablonskaPoljana lakói egymás riogatásában és aláve-tésében mesterkednek. Külső összeesküvés-ről beszélnek, egymásnak üzengetnek. „Nemárt, ha a brigadérosnak is megfordul a fejé-ben, hogy bizony, nem kizárt, valakik meg-alkudtak a fejünk fölött. Itt lakunk ugyan,de a föld alattunk már rég nem a mienk.”Noha kísérteties áthallásokat érzünk ki e so-rokból, nem érezzük annak a hatalomnak azerejét, amely manipulálja a félelemben élő-ket. Egyáltalán: diktatórikus karhatalmi poli-tikát éppúgy sejtet a besúgás és összekacsin-tások légköre, mint a pénzvilág könyörtelentiszteletlenségét a kiszolgáltatott emberekkelszemben. A körvonalazatlan fenyegetettségés a kiszolgáltatottság egy teljesen bizonyta-lan háttérben – ez a regény kevésbé erőspontja. Átirányítja ugyan a tekintetet máslátómező felé, még hangsúlyosabbá válik avégnapok aspektusa, de egy konkrétabb ha-talomkép bizonyosan jobban sűrítette volnaaz atmoszférát. A szorongattatás légköreugyanakkor végig érvényes, a kollektív eltus-solás visszatérő motívum, az árulás és a be-

súgás ebben a közegben nem vált ki szé-gyent. Ezt groteszk humorral jelzi Adam ésa kocsmáros párbeszéde Anatol Korkodushaláláról.

„Elárulták, az biztos. Minél többet gon-dolok rá, annál biztosabb vagyok benne. Temit szólsz ehhez?

Én is azt hiszem.Jó lett volna idejében megtudni, ki volt az.Én mindig is azt hittem, te voltál az,

Pochoriles. Mondd meg, ha tévedek!Szóval te azt gondolod. Mért nem szól-

tál nekem erről soha?Gondoltam, miért szólnék, biztos te is

tudod.”A részvét hiánya éppoly szembetűnő,

mint az erkölcsi deficit. Sem az emberiszenvedés, sem a halál nem indítja meg aszereplőket. Mindez visszavezet a nem em-berek uralta világ sajátságaihoz, a természetrészvétlensége a végkifejlet legfőbb felkiáltó-jelévé válik majd. Nem feltétlenül negatívjelenség ebben a kontextusban tehát, tudjuk,más törvényszerűségek uralkodnak ebben aközegben, ahol az emberi érzés és az erköl-csi felülemelkedés kizárólag káprázat, hamisönáltatás lenne. Adam láthatóan szereti éstiszteli Korkodust, de annak halálával máraz előtt kibékül, mielőtt valójában elvinnékés kivégeznék a brigadérost. A magány hoz-zátartozik a szereplők életéhez, sőt Adammintha még siettetné is az elnéptelenedést.Egy különös, társas magány kulisszái ezek,hiszen egyre kevesebb ember és mind többélő táj foglalja el Verhovinát.

Ebben a folyamatban humoros, már-márgúnyos színezetet kap Anatol Korkodus egy-kori csöndes hatalomátvétele, amikor is azegykori legtekintélyesebb lakosok elhagyottházába beköltözik, s ezzel a hatalom legiti-mációja szempontjából legfontosabb hely újbirtokosává válik. Ez az a terület, ahol a hő-források kialakulásának legendája összekap-csolódik Szent Militzenta, a HáromlábúAsszony megjelenésének történetével. A re-gényben a saját legendák és csodák rendreérvényüket vesztik, mégpedig nem igazság-és valóságtartalmuk megkérdőjelezésével, ha-nem az erejük, hatásuk semmissé tételével.

[ 120 ] H I T E L

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 120

Nikita, a csodagyerek kislány három lábbalszületik, mint az egykori szent, de még any-ja sem törődik vele, kiviteti az erdőbe, hogynyugta legyen végre. Nika Karanika könny-cseppjei pedig két halott kislányt feltámasz-tanak, ám éjszaka ismeretlenek megölik ezta két gyermeket is. Eronim Mox mesés sza-kácskönyve e legendárium titkos könyve,amiről azt tartják, majd minden kérdésre vá-laszt ad. Korkodus utolsó napján azonbannem talál önmagára érvényes párhuzamot.

Ahogy a regény egy groteszk legendárium,úgy a mitizálás szintén relativizálódik, vagyegyenesen elerőtlenedik a humor és gúny ele-gyében. E mitológia szereplői a magyarok,akik egykor e földön éltek, könyveiket hátra-hagyták, ám nyelvükre már helyben senki nememlékszik. Klara Burszen szerelmi ábrándjá-nak megtestesítője az ismeretlen magyar ka-tona, aki egyszer valóban eljön a halottak bi-rodalmából dögszagot árasztva, ám már későn.A kisasszony sírjába belefekhet.

Verhovinán a halálnak is sajátságos aszimbolikája. Eronim Mox szakácskönyvébenNikita a halál neve, az N betű hamar meg-mutatja, kinél érkezik el. Sokszor visszatérőkép a déli óra, az ájulat időszaka, Adam ahalál órájának nevezi ezt a napszakot. Moxmeséskönyve azt jövendöli, hogy egyszermajd nem jön el az éj, az lesz majd a világvége. A világosság lenne a vég? Mintha ki-fordulna a végidők sötétségének bevett képeamellett, hogy az utolsó időkről szóló ke-resztyén szimbolika egyes elemei megférneke verhovinai elképzelés mellett. KorkodustIlléshez hasonlóan tüzes kocsi viszi el, s bárholtteste visszakerül, kívánsága szerint Adama kettes számú forrásba helyezi el földi ma-radványait. Ez a kénes forrás, amelybenkristályosodási folyamatban minden megőr-ződik, mondhatnánk átlényegül, a pokolbanyújt bepillantást. Korkodus holtteste bele-épül ebbe a forrásba, hajára ráül a kék kris-tály, s miközben tovább nő, a kék hínárhozlesz hasonló. A brigadéros tehát beleolvad atájba, a halál ezek szerint nem a véget, ha-nem a tájban való továbbélést jelenti.

Bodor Ádámnál az idő kuszán, megfogha-tatlanul gomolyog, mint az „imbolygó ködök”.

Megfoghatatlansága, meghatározhatatlanságasugallja: a végidők hosszasan tartanak. Nincsegy pont, ami felé a lineárisan haladó idő mintcél felé tartana, a végidők egymásba folyva,egymást hajszolva konstans módon jelen van-nak. „Eronim Mox, miután megismertetett amadártej, kiváltképp a tetején úszkáló habfel-hőcskék készítésének a módjával, történeté-ben, ki tudja miért, azokról az időkről is emlí-tést tesz, amikor már nem lesz ember a földön.Hogy ezek a felhők akkor is ugyanúgy fognakrohanni az égen, mintha valaki lentről csodál-ná őket. Hogy akkor meg minek, arról egy szósem esik.” Ezt az ember nélküli világot előre-vetíti a regény vége, hisz az éltető vízben egy-szerre megváltozik a sóösszetétel, azaz a ter-mészet átveszi az emberek helyét, amit mi semmutat jobban, minthogy a madarak is vissza-térnek. Az ember számára véget ér az élet, atermészet számára ez nem jelent semmit. A táj,a természet él. Rendhagyó apokalipszis ez, fel-perzselt föld, az anyagi világ megszűnése he-lyett kizárólag az emberi világvége érkezik el. De mindez miért? Mi értelme volt élni ésmeghalni, és éppen itt élni és meghalni? „Hát-ha jön valaki, és megmondja, mi végre vagyunkitt. Vagy nem jön ide többet senki. Igazábólcsak az idő múlását várjuk.” A legfőbb létkér-dés explicit megfogalmazásába, mely nem volteddig jellemző Bodor Ádám prózájára, beleját-szik egy már-már csupán a transzcendencia körébe sorolható magyarázat. „Valaki gondos-kodik rólunk azzal, hogy tőlünk ezt a sok hasz-navehetetlen dolgot megveszi. De egy napon,ha már nem kellünk neki, abba fogja hagyni.Soha nem fogjuk tudni, ki volt és mit akart.”

Hogy a verhovinaiakkal ki mit akart, ezvalóban a bizonytalanság és az ontológiaikétely pontja, azonban maga a regény mint-ha több jelet adna arra, mit akart BodorÁdám elmondani, mint korábbi két regénye.Amúgy is nagy fegyvertény, hogy a szerzőteljesen új világot tudott teremteni, hiszenelőző két „nagy műve”, valamint novelláiegy „törzsanyag” változatai, újragondolásai.Gyarló olvasóként amúgy is nehéz volt el-képzelni, hogy Az érsek látogatása után,amely ennek a törzsanyagnak a lehető legtö-kéletesebbre való lecsiszolása, még lehet újat

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 121 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 121

[ 122 ] H I T E L

[ Szemle ]

mondani. A Verhovina madarai a hasonló táj-metafora, a hasonló szerkesztési elv és poé-tikai módszerek ellenére kétségtelenül új világ, sőt új kérdéseket ébreszt, más a kér-dések által keltett echó. Nyitottsága ellenéreszámos orientációs pontot ad. E tekintetbenis figyelemreméltó, hogy Bodor a könyv cí-mével és alcímével éppúgy fogódzót ad,mint a Sinistra körzet esetében. Ez utóbbinála címben ott a táj, neve önmagában légkörtteremt, az alcím (Egy regény fejezetei) a mű-fajról folytatott vitának mind támpontja,mind konklúziója. A Verhovina madarai szin-tén ily módon igazít el, amellett hogy előre

sejteti a könyv szokatlan líraiságát, az alcímpedig szerkesztési elv (változatok – iteráció),valamint témamegjelölés (végnapokra) egy-ben. A regény vége felé költői sorokban némi iróniával fűszerezve azt is megfogal-mazza Bodor Ádám, mit jelenthet mindany-nyiunk számára ez a talányos próza: „Mesea selyem seregélyekről, az égbolton tündök-lő gyöngyházfényű N betűkről, az örök al-konyatban derengő végnapokról.” Mese ittminden. Mese az életről. És mese legfőkép-pen a halálról, egy színes, őrült haláltáncról.

J A K A B - KÖV E S G YO P Á RK A

hír és a hírközlés egy-idős velünk, embe-

rekkel, de az állatvilágbansem ismeretlen, a dolgozó méhek tánca, amel-lyel gazdag mézlegelőről tudatják az otthonia-kat, a biológia szép csodája. További példák so-rolása kitenne egy vaskos könyvet, lexikont.

Leszűkített témánk azonban most csak a XX. századi hidegháború, ennek a zúzma-rás korszaknak a – szerencsére – tankok, rakéták nélkül vívott szócsatája. S mindjárt ide kívánkozik egy nagyon szomorú, de szo-morúságában is felemelő adalék, fájdalmas kuriózum, történelmi nonszensz. Szelmencszínmagyar ikerfalut (ismert a világra szólóbotrány, a kommunizmus bukása után még az amerikai szenátus is foglalkozott a lehetet-len állapottal!) kettévágta a vasfüggöny, egyikfelét a Szovjetunió, másikat Csehszlovákia ke-belezte be, emiatt a község asszonyai úgy ér-tekeztek egymással, hogy a mezőn, kapálás, paszulyszedés, aratás közben Kisszelmencről„áténekelték” a drótkerítésen túlra a híreket

Nagyszelmencre, és for-dítva. Valahogy így kép-zelhető el ez: a Tavaszi

szél vizet áraszt dallamára elmondották pél-dául, hogy az alszegben meghalt Balla Ádám,holnap délután lesz a temetése, vagy hogy Kovács Erzsi urát elhurcolták, senki sem tud-ja, hová.

Vajon bekerül valaha a történelemköny-vekbe ez a balladatéma, a hírközlés dallam-ba öltöztetett formája? Az emberi leleménycsodája?

Igen, a hír! Bizonyára sokan megírták a hír-közlés történetét, izgalmas olvasmányok le-hetnek a munkák, amelyek arról szólnak, mi-képpen jutott el az ember a postagalambtól, a lovas futártól a távíróig, a távírótól a telefo-nig, onnan a rádióig, tévéig, a világhálóig,okostelefonig.

És most egy – első olvasásra – logikát-lannak tűnő intermezzo.

* * *

Jakab-Köves Gyopárka (1971) Szombathelyen élő író. Kötete: Morfondír (tárcák, 2009).

Halló! Halló!

Skultéty Csaba: Mi is volt a Szabad Európa Rádió? Egy szerkesztő visszaemlékezései

H E L I K O N K I A D Ó ,

2 0 1 1A

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 122

Világszerte nagy sikert aratott a Halló! Halló!(Eredetiben: ‘Allo! ‘Allo!) 85 részes angolfilmsorozat. Az a lényege ennek a gáttala-nul áradó, pajzán történetnek, hogy a szer-zők, rendezők, színészek a vígjáték, a bohó-zat, a burleszk, a paródia eszközeivel mertekhozzányúlni olyan kényes témákhoz-fogal-makhoz, mint: fasiszta, náci, Gestapo, SS-kommandó, illetve ellenfeleik, jelen esetbena francia ellenállási mozgalom.

Milyen jó, Istenem, hogy végre felszaba-dult lélekkel tudunk kacagni von Strohmezredesen, a megszálló német csapatok pa-rancsnokán, akinek állandóan tele van a ga-tyája, annyira fél, nehogy kiküldjék az oroszfrontra! Milyen diadalmas érzés járja át anézőt, hogy az egykoron gátlástalanul gyil-koló Gestapo tisztje, Herr Otto Flick nevet-séges bohóc, idétlen fajankó, paprikajancsiés nem véres kezű hóhér! Aztán a körülmé-nyek, a helyszín! A francia kisváros népszerűvendéglőse, René, kényszerűségből, mindenhatalmat kiszolgál, az anyósa kuplerájból ki-érdemesült madám, ágya alatt, a bilibenadó-vevő készülék, amelyen keresztül Lon-donnal beszélnek, a híres francia ellenálláscsupa fiatal lányokból áll, vezérük – a sasor-rú Charles de Gaulle helyett – egy pirosberetsapkás, csókos csinibaba, és a legna-gyobb szörnyeteg, Hitler a Reichstagbannem a nagyobb élettér miatt ordítja rekedt-re torkát, hanem a Bukott Madonna nagy di-dikkel című festmény megszerzéséért üvölt,azt ugyanis itt, ebben a francia városbandugták el saját emberei.

A nevetés jobban gyilkol, mint a kritika!Társadalomtudósok, a tömeglélektan szak-

értői állítják, addig nem ér véget a hideghá-ború, amíg a lelkekben nem oldódnak föl a görcsök, amíg csak a „semmit nem feled-ni, mindent megbosszulni” jelszót lihegik a vi-lágban.

* * *Ezek után jöjjön e könyvszemle ténylegestárgya: Skultéty Csaba: Mi is volt a SzabadEurópa Rádió? Egy szerkesztő visszaemlékezéseicímű könyve. A rádióból jól ismert álneve:Ambrus Márton.

A szerző napjaink szellemi életének emble-matikus alakja, publicista, Felvidék, Kárpátaljaszakértője, nemzetiségi jogok harcosa, kulturá-lis hungarikumok, régi térképek gyűjtője. A könyv illusztrációi korszakjellemző doku-mentumokról készült szenzációs fotók! Fiumeemlékezete címmel vándorkiállítást hozott létre, és ami itt fontos: harminchárom éves rádiós múlttal és kilencven év fölötti életkorbölcsességével tekint szét zűrzavaros, egyrebonyolultabbá váló világunkban.

Keresztül-kasul bebarangolta Európa or-szágait, előadásokat tartott és tart, sajtóbannyilatkozik, hol ő készít interjút, hol őt kér-dezik, s ebben az embert próbáló hajszábanmár sokszor, nagyon sokszor közhírré tétet-te, mi is volt az a Szabad Európa Rádió, seddig megjelent munkáiban (a fülszövegközli a címeket) elmondott egyet s mást azegykoron a kommunisták számára véres ing-nek számító müncheni rádióadóról.

Mi az újdonsága akkor ennek a mostanikönyvnek?

Mindenekelőtt az, hogy Skultéty Csabaoldja azt a feszültséget, amely belül, a tuda-tunkban még mindig munkál, oldja az egy-kor oly vészes vasfüggönyszindrómát, oldjaa komorságot, a gyűlöletet.

Tudja, és jelzi is egy helyütt, hogy aSZER történetét sokan megírták, többekközött a nyugati magyar kultúrát legjobbanismerő Borbándi Gyula: Magyarok az AngolKertben című munkájában.

De meg kellett szólalnia a koronatanú-nak a kerek évforduló miatt. Hatvan évvelezelőtt, 1951. október 6-án szólalt meg elő-ször magyarul az amerikai kormány általlétrehozott és a szenátus által finanszírozotthírközlő intézmény, és – idézzük a záróak-kord sorait – „a Szabad Európa Rádió ma-gyar adásának a története végül 1993. októ-ber 31-én zárul.”

A negyvenkét aktív és a tizennyolc passzívév összesen hatvan, és nagyrészt Skultéty Csa-bának köszönhetjük, hogy a feledékeny utókora SZER utóéletét, a fentebb passzívnak neve-zett tizennyolc évet még mindig jól ismeri.

Az olvasót elsősorban a könyv hangneme (a szerző stílusa) lepi meg. Skultéty Csaba

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 123 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 123

anélkül, hogy urambátyámosan anekdotázna,jóízű tréfákkal, viccekkel, az adás szerkesztésé-be becsúszott elszólásokkal, bakikkal, szójáté-kokkal fűszerezi a komor kor eseménykróniká-ját. Miközben a szakszerűség minden szabályátbetartja, és a szerkesztőség megalakulásának,bővülésének, a munkamenet kialakulásánakminden mozzanatát elmeséli (Indulás: hírek,hírszolgálat, A dolgos mindennapok, A mun-kamenet stb.), majd minden fejezetet jóízűcsattanóval zár. Néhány példa:

Egyik szerkesztőtársánál nagy társasággyűlt össze, becézik, babusgatják a vendéglátóházaspár aranyos kislányát, mire az megkérde-zi: „Anyuka, melyik néni a kurva?” Gyermek-száj, aranyszáj.

A felnőttszáj viszont nem mindig arany;a jogügyeket intéző infantilis amerikai tit-kárnő megkérdezte a személyzetet: „Ki tudjaa Mister Ibsen lakcímét?”

Egy a szerkesztőségen kívüli történet. AzAranycsapat ötvenhatban kiruccant Lissza-bonból Horthy Miklós kormányzóhoz. Be-szélgetnek, a megszólítás magyar nyelvenrangkülönbség esetén nem könnyű, de Pus-kás Öcsi kettévágja a gordiuszi csomót.Amikor Horthy a magyar fővárosról, Buda-pestről érdeklődik, azt mondja a világhírűjátékos: „Ne bánkódjon, Miklós bácsi, ahhozképest egész jól néz ki…”

A szerkesztőség tagjai tehát, miközben akommunizmus falait döngették, annak bás-tyáit rombolták, élték a maguk hétköznapiéletüket, hajnalban kezdődött a robot, éjfé-lig tartott, sokszor csak az alvásidő kurtítá-sával tudták elvégezni az idegölő munkát, akimért penzumot. Ehhez nemcsak szívós ki-tartás, hanem jó kedély, sokszor fekete hu-mor kellett, szerkesztettek is egy rövid éle-tű, belső használatra szánt vicclapot.

Rádiósoknál, színészeknél, filmeseknél anagy kísértet, félelmetes mumus a baki, ho-palának nevezik német nyelvterületen. Meg-történt, hogy egyik szerkesztő a „malachus”szóról akart elmélkedni a rádióban, valami-lyen különleges görög étel nevének tartvánazt, de szerencsére adás előtt kijavította arendező, mondván: ez a jellegzetesen göröghangzású szó nem más, mint „malachús”.

Egymás ugratásával is űzik az unalmat,hisz hegyén-hátán élnek, s lakótelepeiken iski-kiütközik a gettó jelleg. Mivel SkultétyFelvidékről származik, ezért a telexgép mű-szaki kezelője, aki mellesleg szegedi szalámi-val, kecskeméti paprikával, gyalult tökkelvircsaftolt, azt mondta neki: „Te csak hall-gass, te nálunk a régi Bácskában legfeljebbcsak drótos tót lehettél volna!”

És ezzel el is érkeztünk Skultéty köny-vének (és a SZER-nek) egyik lényegi as-pektusához, a földrajzi, illetve faji szárma-záshoz. Aligha volt még egy ilyen vegyesmunkaközösség a hidegháború éveiben Euró-pában. Dolgozott itt székelyföldi góbé, pár-tiumi, vajdasági, bácskai, tiszántúli, dunán-túli, budapesti, kárpátaljai, felvidéki, bécsimagyar, dolgozott itt sváb, zsidó, félig hol-land, félig angol, dolgozott itt gazdag mű-veltségű polgár (Skultéty ez a kategória),zamatos beszédű vasi gyerek, raccsoló arisz-tokrata, sőt nyilaskeresztes múlttal terheltszerkesztő (Csonka Emil), akit éppenséggelegy John Fitzgerald Kennedy nevű ameri-kai politikus (akkor még csak szenátor volt)vett pártfogásába, mondván: „valakit ifjúko-ri tévelygéséért nem szabad egy életre el-ítélni”.

Jó portrékészítő Skultéty! Miniatűr arc-képeket rajzol legjobb kollegáiról és kortárspolitikusokról, művészekről, akik közül ittcsak néhányat lehet kiemelni. Juhász Lászlójeles kultúrtörténész, főleg Bécs és Bur-genland (Várvidék) ismerője, Halász Pétervérbeli író, Bogyay Tamás kiváló történész,Borbándi Gyula a nyugati magyar világ polihisztora, Kovács Dénes utánozhatatlanhumorú pesti zsidó, Czupy Bálint (Bálintgazda) az agrártudományok tudora és ígytovább. Küzdelmes utak, gazdag életműveksommáját találjuk meg itt, ez is emeli en-nek a jó könyvnek a dokumentáris, kultúr-történeti értékét. (Nem ártana viszont ösz-szehasonlítani Skultéty Csaba WinstonChurchill-portréját például azzal a figurával,amelyet Szolzsenyicin a GULAG-ban meg-rajzol!)

És most jönnének az elvi, világnézeti,morális kérdések, amelyek nemcsak Európát,

[ 124 ] H I T E L

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 124

hanem Amerikát, Ázsiát is sújtották, terhel-ték akkor és foglalkoztatják ma is.

Morális lehet a háború? Van igazságosháború? Létezik két olyan tábor, hogy kizá-rólagosan csak az egyik oldalán az igazság?Ha a hidegháború eszköze volt a SzabadEurópa Rádió, nem kellett volna azt mindenszabad, nyugati ország hatáskörébe vonni?Nem szolgálta ez a faltörő kos másodlago-san egy szupernagyhatalom, az USA szupre-máciára törő érdekeit? Vajon a bolsevizmusösszeomlásával nem szivárgott be Európábaaz amerikanizmus számtalan fertőfoszlánya?Jót tett, jót tesz a nemzeteknek a mondia-lizmus? A globalizáció? Az a fajta liberaliz-mus, amely minden nemzeti értékkel szem-befordul?

Skultéty több helyütt hangsúlyozza, hogymeggyőződésével, felfogásával, lelkiismereté-vel ellentétes mondatot soha le nem írt, so-ha mikrofonba el nem mondott, mert céljaazonos volt az Amerikai Egyesült Államokés az egész Nyugat politikai programjával: akommunizmus megdöntése.

Mint minden írásnak, könyvnek, tételnek,tézisnek van első, második, sőt harmadik olva-sata is. Az teljesen evidens, elfogadható, hogya kommunizmus olyan emberiségellenes rend-szer volt, amelynek megdöntése százmilliókérdekét szolgálta.

De az ütközés, az ellentmondás is tör-vényszerű, a fenti kérdésfelvetéseket igazoljaa magyarság felemelő, tragikus eseménye,ötvenhat. A legtöbb átlagember tudatábanmost is az él, hogy ekkor, a szovjet invázióborzalmas napjaiban a Nyugat éppen azokata forradalmárokat hagyta cserben, akik nema szenátus által megszavazott dollármilliókat,hanem vérüket áldozták a szabadságért. Ak-kor Szuez volt fontos, és a kényelmes akol-szellem, a „mindenki a maga táborában bol-doguljon, ahogy tud” jelszó.

Skultéty Csaba felelős írástudó. Miköz-ben krónikát ír, miközben egykori rádiószol-gálatának főbb eseményeit sorolja (algériaiháború, futball-világbajnokság, Svájc 1954,Horthy Miklós halála, Hruscsov bukása,prágai tavasz, bombamerénylet a SZER el-len, a megszűnés bomlástünetei), megrebbe-

nő lélekkel kizárólagosan és maga számárakimért imperatívusszal figyel két dologra,ügyre: a Magyarországon kívül rekedt nem-zetiségek sorsára és ötvenhatra.

Bevallottan egyik esetben sem tudott ma-ximálisan cselekedni, Amerika, egészen Jugo-szlávia felbomlásáig képtelen volt a Kárpát-medence, az egykori Monarchia rendkívülibonyolult, sokrétű színvilágára figyelni, sú-lyos történelemfilozófiai infantilizmussal hit-te, hogy az emberi jogok megoldásával auto-matikusan megoldódnak a népek, nemzetek,etnikumok problémái is. Ilyen értelembenigenis volt „cenzúra” a Szabad Európai Rádiószerkesztőségében, és volt egyenruhás politi-kai doktrína, ott lebegett fölöttük a CentralNews.

És ami a legszomorúbb: ott is tekintettelkellett lenni az úgymond szomszéd országok(csehszlovák, román) érzékenységére! A Sza-bad Európa Rádió magyar adásaira hisztériku-san reagált a román és a csehszlovák szerkesz-tőség, ha azok nemzeti, nemzetiségi ügyeketérintettek, és ez ellen nem volt apelláta.

Ötvenhat még fájóbb pont mindnyájunk-nak, az itt elemzett könyv szerzőjének is az. A közismert érvelés – Amerika nem vállalhat-ta egy atomháború kirobbanásának veszélyét –féligazság, amely rosszabb a hazugságnál.Eisenhower elnök kijelentette: Magyarországnem a mi érdekszféránk. (Az Eisenhower-doktrína további tételei, az USA terjeszkedésiszándéka Közel-Keleten, a Libanonban kitörtfelkelés már messzi vezetne.)

Van viszont egy alkotás-lélektani tünet,amelyet itt érinteni kell. A háború első elmé-letírója időszámításunk előtt egy kínai hadtu-dós volt, aki kendőzetlenül fejtette ki az an-timorál tételeit. Minél csalárdabb, hamisabb,ravaszabb egy hadvezér, annál sikeresebb, ígyminden eszköz, módszer megengedett a győ-zelem érdekében.

Az európai mitológia viszont ennek a visz-szacsapó, visszaütő veszélyeire is figyelmeztet.Arthur (Artus) király lovagja, Lancelot addigharcol a sárkány ellen, amíg hasonlatossá vá-lik a sárkányhoz. (Ebből a csapdából vezeti ki hősét az irodalmunkba hatalmas sikerrel berobbanó, aztán túl korán eltávozó írónk,

2 0 1 2 . J Ú L I U S [ 125 ]

[ Szemle ]

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 125

[ 126 ] H I T E L

[ Szemle ]

Gerelyes Endre az Isten veled, Lancelot! címűregényében!)

Skultéty Csabát polgári neveltetése, euró-pai humanizmusa és lelki alkata megóvta attól,hogy a harminchárom év kemény csatáiban fi-karcnyit is változzon. Szóképek nyelvén: Nemvált hasonlatossá a sárkányhoz, ellenkezőleg:humorral, jókedvvel, életkedvvel, derűvel,majdhogynem olyan felszabadultan ír, mesél,érvel, mint a bevezetőben tárgyalt angol film-sorozat, a Halló! Halló!

Bizonyíték rá mai – kilencven fölött is – fi-atalosan, frissen végzett, fáradhatatlan munkál-kodása magyarságunkért, magyarságunk euró-paiságáért és mindenekelőtt a felvidéki,kárpátaljai magyarok jogaiért.

Cselekszi mindezt könyve mottójának szel-lemében, amelyet Salvador de Madariaga spa-nyol írótól, történésztől, politikustól vett át:„Európa lényege: Szókratész szelleme és Krisz-tus szeretete.”

HEGEDŰ S IMR E J Á NO S

Hegedűs Imre János (1941) Székelyhidegkúton született irodalomtörténész. 1984-ben Ausztriába emigrált.Munkatársa volt a Bécsi Naplónak, tudósítója a Szabad Európa Rádiónak. Utóbbi kötete: Benedek Elek mo-nográfia (2009).

Zichyné Ujhidy Klára

JulSzeml.qxd 2012.06.19. 19:01 Page 126