185
Forgató leckék, pillanatok, élmények – a te életed, az én kérdéseim

Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

Forgatóleckék, pillanatok, élmények

– a te életed, az én kérdéseim

Page 2: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

„Mindig legyen kétjó könyv kezedügyében:

ezt írd, azt olvasd.”Fodor Ákos

Ez a te könyved lesz, úgy, hogy semmit nem tudok rólad. Coachként egyet látok nap mint nap, hogy keveset beszélgetünk. Egymással is, magunkkal is. Most arra kérlek, hogy kérdezd meg

magadtól minden másnap az én kérdéseimet. Szülessen meg a Te könyved, amit én kérdeztem, de te írtál.

Page 3: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

1. Kezdjük a legfontosabbal. Kell egy doboz. Mindegy milyen, egy a lényeg, hogy minden héten tudj bele dobni egy cetlit azokról a dolgokról, amelyek történtek veled és jó lenne visszaemlékezni rájuk. Az év végén felbonthatod és elolvashatod mind az 52 dolgot, amiért jó volt az év. Aztán indulhat a következő év.

Page 4: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

2. Mi volt a legjobb beszélgetésed? Mi maradt meg belőle benned?

Page 5: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

3. Emlékszel a legjobb gyerekkori karácsonyra? Írj le minél több dolgot belőle!

Page 6: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

4. Mi volt életed legnagyobb bukása? Ma hogyan értékeled?

Page 7: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

5. Mikor ünnepelted meg utoljára a sikeredet? Mivel?

Page 8: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

6. Mi volt életed legjobb 5 étele? Milyen ízre, illatra, színre emlékszel belőlük?

Page 9: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

7. Van olyan az életedben, aki elviszi az energiádat és mindig lehúz? Miért van helye az életedben?

Page 10: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

8. Vannak értesítések beállítva a telefonodon? Ha egy napra eltünteted, mit veszel észre?

Page 11: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

9. Van olyan dolog, amivel érzésed szerint túl sok időt töltesz? Mi az és vajon miért?

Page 12: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

10. Sírtál az idén? Miért, írd le a történetét!

Page 13: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

11. Álltál valaha dobogón? Idézd fel, milyen érzés volt!

Page 14: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

12. Melyik volt életed legjobb könyve? Mit kaptál belőle?

Page 15: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

13. Történt veled az idén olyan dolog, ami miatt kételkedni kezdtél önmagadban? Írd le !

Page 16: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

14. Előfordult, hogy bántó kritikát mondtál valakinek? Lett következménye?

Page 17: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

15. Van kedvenc idézeted? Írd le!

Page 18: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

16. Volt tárgy amire nagyon vágytál és megszerezted? Milyen érzés volt?

Page 19: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

17. Van olyan mondat, amit ismerősöd mondott és egy életre megjegyezted?

Page 20: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

18. Mit jelent neked a példakép? Ki a példaképed?

Page 21: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

19. Előfordult veled az utóbbi időben, hogy túlköltekeztél? Most is megvennéd, amit akkor?

Page 22: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

20. Tényleg igaz lenne, hogy az idő minden sebet begyógyít? Nálad működik ez?

Page 23: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

21. Milyen gyerekkori beceneveid voltak? Miért pont azok?

Page 24: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

22. Érezted azt, hogy egy helyben toporogsz? Mit csináltál, hogy végre elindulj?

Page 25: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

23. Mikor töltöttél utoljára gyerekekkel időt? Milyen emléked maradt?

Page 26: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

24. Volt olyan, aki nagyon megbántott és azóta is haragban vagytok? Írd le, mit mondanál neki, ha mégis lenne lehetőséged beszélni vele!

Page 27: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

25. Mi a fontosabb? A dolgokat jól tenni, vagy jót tenni?

Page 28: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

26. Írj össze legalább tíz olyan dolgot, amivel lehet a stresszt oldani! Melyiket használod a leggyakrabban?

Page 29: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

27. Életed álláslehetősége. Az interjúra nem kérnek semmit. Nem érdekli őket a végzettséged, csak egy dolog. 3 perced van ott a helyszínen kézzel megírni egy levelet, amelyben azt kell elmondanod nekik, miért téged válasszanak. Óra indul!

Page 30: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

28. Írj le 30 pozitív szót ! Most.:) Ha leírtad nézd meg melyik nincs most az életedben.

Page 31: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

29. Mikor és hol érezted utoljára, hogy igazán hiányzik valaki?

Page 32: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

30. Kocsis Zoltán zongoraművész azt mondta egyszer, hogy őt nem érdeklik a kritikák, mert belülről úgyis érzi, mikor volt igazán jó. Egyetértesz vele?

Page 33: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

31. Ha valahonnan eljöttél, vissza tudtál nézni a visszapillantó tükörbe jó érzéssel? Ha nem miért nem?

Page 34: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

32. Van bármilyen függőséged? Teszel ellene?

Page 35: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

33. Ki volt a legjobb mentorod? Mit tanultál tőle és mit adtál belőle tovább?

Page 36: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

34. Volt már olyan korábban, hogy egy döntési helyzetben megszólalt benned a kisördög és nem hallgattál rá? Mi lett a vége?

Page 37: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

35. Egy barátod helyzete reménytelen. Ajánlanál neki 5 filmet, ami neked erőt adott nehéz helyzetben?

Page 38: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

36. Legutóbb mikor nehéz helyzetben voltál, mit tett volna a legjobb barátod és mit tettél te?

Page 39: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

37. Történt olyan veled, amikor valamit teljesen benéztél és komoly gond lett belőle? Hogy oldottad meg?

Page 40: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

38. Ki volt a legmeghatározóbb tanárod az életben? Mit tanultál tőle, mint ember?

Page 41: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

39. Jason Statham azt mondta, ha akad egy jó forgatókönyv a többi lassan megépül magától. Melyik volt a legjobb forgatókönyved eddigi életedben?

Page 42: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

40. Egy tizes skálán mennyire vagy elégedett a munkahelyeddel? Írd le, minek kellene történnie, hogy a szám eggyel nagyobb legyen?

Page 43: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

41. Van olyan mondat, amely a legjobban jellemző a kommunikációdra? Kérdezz meg még öt embert szerintük mi az?

Page 44: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

42. Melyik az az évszázad a 20. század előtt, amelyben élnél? Mi lennél ott?

Page 45: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

43. Megint egy másik nap. A feladat szekrénytakarítás. Igen. Nem írtam el. Rámold ki a leggyakrabban használt szekrényedet és vidd el a benne lévő felesleges dolgokat egy segítő szervezetnek. Írd le, milyen érzés volt és mi volt a reakció.

Page 46: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

44. Írd le a 10 legfontosabb ember nevét az életedben és mellé azt is ki miért volt fontos.

Page 47: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

45. Rád bíznak váratlanul tíz tinédzsert egy napos felügyeletre. Mit csinálnál velük?

Page 48: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

46. A Harry Potter írónője azt mondta egyszer, hogy rossz úton jár, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni. Te vajon így jártál?

Page 49: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

47. Sokszor hangoztatott mondat, hogy jobb megtenni egy dolgot és megbánni, mint azt megbánni, hogy nem tetted meg. Volt már ilyen élethelyzeted? Ma is megtennéd?

Page 50: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

48. Az utóbbi időszak legnehezebb helyzetét éled meg. Hány lehetőséged van megoldani?

Page 51: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

49. Mentél teljesen felkészületlenül tárgyalásra? Mi lett az eredménye?

Page 52: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

50. Egy ugrás az időben. 2030-at írunk. Mi lesz veled ott, mit csinálsz? Hol élsz?

Page 53: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

51. Mi volt a legnagyobb áldozat életedben amit meghoztál egy ügyért?

Page 54: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

52. Írj magadról egy oldalban használati útmutatót egy új kollégának, aki még nem tud rólad semmit !

Page 55: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

53. Mi a kedvenc illatod? Milyen története van?

Page 56: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

54. Mi volt a legrosszabb tanács amit életedben kaptál?

Page 57: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

55. Mikor éltél meg utoljára olyat, hogy legszívesebben örömödben repkedtél volna?

Page 58: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

56. Előfordult veled, hogy elsőre valaki kifejezetten unszimpatikus volt és aztán gyökeresen megváltozott a véleményed? Hogyan történt?

Page 59: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

57. Milyen a viszonyod a pénzzel? Mit szeretnél rajta megváltoztatni?

Page 60: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

58. Írd le az első állásinterjúdat. Milyen volt? Milyen érzés visszagondolni rá?

Page 61: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

59. Jodorovszky azt írta egyszer, hogy ami nem tetszik bennem, azt javítsd ki magadban. Mit mond neked ez a mondat és mikor élted át?

Page 62: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

60. Mi az amiért igazán hálás vagy?

Page 63: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

61. Mi a kedvenc színed? Gyerekkorodban is ez volt a kedvenc színed? Miért?

Page 64: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

62. Robert Dilts azt mondta egyszer, teremtsünk olyan világot ahova az emberek tartozni akarnak. Milyen lenne az a világ, ahova te szeretnél tartozni?

Page 65: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

63. A legjobb barátod hosszú útra indul. Írj neki pár sort, amit összehajtogatva átadsz neki, mikor indul.

Page 66: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

64. Hol lennél most a legszívesebben, ha nem itt lennél? Mit csinálnál ott?

Page 67: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

65. Van egy gondod, amelyet hónapok óta görgetsz. Írj le rá annyi megoldást, amennyi csak eszedbe jut úgy, hogy ne a problémán gondolkodj közben.

Page 68: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

66. Mi az a három dolog amivel a legjobban tudod bíztatni magad?

Page 69: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

67. Megélted, hogy egy szituációban az előítéleteid kárt okoztak a döntésben?

Page 70: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

68. Voltál túl szigorú magadhoz? Mikor történt?

Page 71: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

69. Mit üzennél annak, akit nem szeretsz?

Page 72: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

70. Volt olyan helyet, amikor igazán pánikba estél? Hogy oldottad meg?

Page 73: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

71. Üvöltöttél az elmúlt hónapokban valakivel? Miért?

Page 74: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

72. Minek köszönhetők a sikereid? És mit gondonak mások, hogy minek !

Page 75: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

73. Maradjunk a sikernél. Elérted amit akartál. Holnap kapod meg érte a cégnél nyilvánosság előtt a jutalmadat. Írd meg a beszéded vázlatát !

Page 76: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

74. Volt helyzet ahol nem a te tudásoddal, hanem hátszéllel nyertél? Megtennéd újra?

Page 77: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

75. Mi volt az az egyedi dolog, ahol a legtöbb megoldással próbálkoztál életedben?

Page 78: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

76. Mi volt a legkreatívabb dolog, amit életedben csináltál? Van még valami merész ötleted?

Page 79: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

77. Van egy órád, hogy kiválaszd, jövőre milyen Guiness rekordra jelentkezz. Miben döntenél rekordot?

Page 80: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

78. Álmodozz egy kicsit. Itt a lehetőség. Megírhatod álmaid munkaköri leírását. Írj bele mindent, ami neked fontos és mindent, amit nem szeretnél. Ha készen van, akkor pipálj ki minden pontot, ami a jelenlegi állásodra igaz. Hogy áll a helyzet?

Page 81: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

79. Melyik a legkedvesebb boltod? Mi van ott, ami máshol nincs?

Page 82: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

80. Írj le legalább három olyan esetet, amikor másoknak segítettél. Milyen érzés volt?

Page 83: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

81. Létezik jótékony hazugság? Elkövettél már ilyet? Mi lett az eredménye?

Page 84: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

82. Emlékszel még a legnagyobb vitádra életedben? Ma is úgy érvelnél?

Page 85: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

83. Mi az a tárgy, ami legrégebben a tied és még mindig vigyázol rá?

Page 86: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

84. Van olyan dolog, amit régóta szeretnél, de valami visszatart? Mi az ami visszatart?

Page 87: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

85. Nagy döntést kell meghoznod és ki akarod kérni pár ember véleményét. Kik azok és miben tudnak segíteni?

Page 88: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

86. A legtöbb ember álma lábnyomot hagyni a világban. A te lábnyomod mit mondd el majd rólad?

Page 89: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

87. Hiszek abban, hogy bármilyen emberi kapcsolatban a jóért és a rosszért is közösen felelünk. Mikor volt életedben, hogy végiggondoltál egy szituációt és rájöttél arra, hogy a te felelősséged legalább akkora volt benne mint a másiké?

Page 90: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

88. Írj össze húsz pozitív dolgot magadról a lehető legrövidebb idő alatt !

Page 91: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

89. Mi volt az életed legbeszédesebb hallgatása? Fel tudod idézni mikor és hol történt?

Page 92: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

90. Elcsépelt kifejezés, de tudjuk, hogy van. Mi volt életed leggyönyörűbb pillanata? Írd le részletesen!

Page 93: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

91. Einstein azt mondta egyszer, hogy „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen”. Volt ilyen őrültség az életedben?

Page 94: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

92. Minden év vége a jövő évi tervezésé. Mit tervezel a saját életeddel öt pontban?

Page 95: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

93. Nehéz helyzetbe kerültél és állandóan rágódsz, mit kellett volna másképp. Tedd fel a kérdést magadnak, mi a te tényleges szereped a szituációban?

Page 96: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

94. Azt szokták mondani, tárgyakhoz ne ragaszkodj. Mégis van egy kedvenc, amihez ragaszkodsz. Mi ez és mi a története?

Page 97: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

95. Mikor élted át azt, hogy elejtettél egy szót, ott ahol nem kellett volna és úgy ahogy nem kellett volna? Mi lett belőle?

Page 98: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

96. Feldmár András azt mondta, hogy „akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon vagy?

Page 99: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

97. Írj le egy történetet az életedből, amely arról szól, hogy a szó valóságot teremt!

Page 100: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

98. Itt a lehetőség. Megvan a forrás teljes egészében és tied a telek, amin álmaid háza felépülhet. Írj le róla mindent!

Page 101: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

99. Dolgozol. Haladsz a ranglétrán az elképzeléseid szerint. Tedd fel a kérdést magadnak, miért fontos ennyire a ranglétra?

Page 102: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

100. Melyik volt eddigi életed legboldogabb időszaka? Mi volt akkor?

Page 103: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

101. Van –e olyan kérdés, amit nem szeretnéd ha feltennének egy állásinterjún?

Page 104: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

102. Első értekezlet az új saját cégednél. Mi az az öt érték, amelyet meghatározol a kollégáknak a jövőre nézve?

Page 105: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

103. Miben tanultál meg az utóbbi időben nemet mondani?

Page 106: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

104. Mi az a helyzet amiben mostanában el vagy akadva? Írd le minél részletesebben, hogy mit akarsz kihozni belőle!

Page 107: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

105. Írd le, mit jelent neked ez a mondat : megengedhetem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok.

Page 108: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

106. Mi az amit sok éve halogatsz és nem oldottad meg még mindig?

Page 109: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

107. Mit jelent Neked az otthon melege? Megvan az életedben?

Page 110: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

108. Mi volt a legnagyobb merénylet, amit elkövettél az egészséged ellen? Azóta rendbetetted?

Page 111: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

109. Milyen kritikát kaptál mostanában ami érzékenyen érintett?

Page 112: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

110. Van valami amire nagyon vágysz? Mit ad neked, ha eléred?

Page 113: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

111. Ha tied lenne ez az ország mi lenne az a 20 dolog, ami biztosan benne lenne az Alkotmányában?

Page 114: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

112. Mi volt a legnagyobb igazságtalanság, ami ért eddig?

Page 115: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

113. Mit mond neked ez a két szó, bűntudat és szégyen?

Page 116: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

114. Mi volt az a helyzet életedben, amit legszívesebben újra meg újra átélnél?

Page 117: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

115. Mikor volt utoljára teljes semmittevés az életedben, amikor tényleg azt tetted, amit akartál?

Page 118: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

116. Mi az amit évek óta meg akarsz tanulni és még mindig tanultad meg? Mikor állsz végre neki?

Page 119: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

117. Tied Aladdin lámpája. Egyetlen kérés erejéig. Mit kérsz tőle és miért pont azt?

Page 120: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

118. Van –e olyan téma az életedben, ami tabu és nem beszélsz róla soha? Leírnád?

Page 121: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

119. Itt a nagy lehetőség. Megszabadulhatsz a szerinted legrosszabb szokásodtól. Mi az és hogyan fogod csinálni?

Page 122: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

120. Mi volt a legnagyobb munkahelyi vitád? Ha most újra ott lennél, hogy érvelnél?

Page 123: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

121. Gondold végig mi az ami mostanában a legtöbb fejtörést okozza? Gondold végig melyek azok a megoldások, amelyekkel biztosan nem tudnád megoldani!

Page 124: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

122. Mi volt a legnagyobb adu ász, amit egy helyzetben életedben kijátszottál?

Page 125: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

123. Melyik újság címlapján szeretnél lenni és mi lenne a főcím?

Page 126: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

124. A pénz boldogít. Ezt mondják. Igaz?

Page 127: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

125. Milyen embertípust nem bírsz elviselni? Vajon miért?

Page 128: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

126. Amy Winehouse azt mondta egyszer Az élet rövid. Bármi megtörténhet, és általában meg is történik, szóval nincs értelme ülni és a sok “ha”-n, “és”-en és “de”-n gondolkodni. Mi volt az utolsó és, ha és de a te életedben?

Page 129: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

127. Mikor volt olyan helyzet, amit túlbonyolítottál? Ha most lenne ilyen mit tennél?

Page 130: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

128. Itt és most. Mit jelent neked ez a két szó?

Page 131: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

129. Előtted a lehetőség. Megszabadulhatsz a legrosszabb tulajdonságodtól. Melyik az és milyen lenne az életed, ha már nincs?

Page 132: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

130. Holnap elutazhatsz 2000 km távolságra. De csak egyetlen hátizsáknyi dolgot és egy embert vihetsz magaddal. Mi az ami biztosan benne lesz a zsákban és ki megy veled?

Page 133: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

131. Írd le egy titkod amit nem mondtál még el senkinek.

Page 134: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

132. Az vagy aki 10 évesen szerettél volna lenni? Ha nem miért nem?

Page 135: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

133. Ki volt a legmeghatározóbb főnököd életedben? Miért?

Page 136: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

134. Legyen ez egy főzős nap. Mindegy mennyi munkád van és milyen programod, menj, vásárolj be, és este főzz egy jót a családodnak. A vacsora után írd le milyen volt!

Page 137: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

135. Írd le az öt legfontosabb tanítást amit a szüleidtől kaptál !

Page 138: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

136. Kemény kihívás elé kerültél szakmailag. Tele vagy aggodalommal, meg tudod-e oldani. Ülj le és írd össze az utóbbi 5 év szakmai kihívásait, amelyeket megoldottál és emeld ki, melyiknél milyen tulajdonságodat használtad!

Page 139: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

137. Csernus Imre azt kérdezte, mi az elpocsékolt idő? Az, ha tudom és nem teszem. Ha felismerem, hogy valamivel ártok magamnak és mégsem változtatok. Van elpocsékolt időd?

Page 140: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

138. Írd meg a motivációs leveledet álmaid állásához !

Page 141: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

139. Hogy reagálsz rá, ha átnéznek rajtad? Mikor élted meg ezt utoljára?

Page 142: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

140. Meg kell szerkesztened egy robotot, ami döntéseket hoz. Mi lesz az a három elv, amely egy döntésben sem csorbulhat?

Page 143: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

141. Mi volt az amikor a legjobban meglepődtél önmagadon?

Page 144: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

142. Az irodádban van egy növény. Mindent lát és mindent hall. Ha megkérdeznénk tőle, hogyan viselkedsz a kollégáiddal mit mondana?

Page 145: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

143. Az öndicséret büdös. Egyetértesz ezzel? Ha nem miért nem?

Page 146: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

144. Mi az a dolog, amit már réges régen le kellett volna zárnod, de mégsem tetted meg?

Page 147: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

145. Az Ízek, imák szerelmek című filmben volt egy mondat, a rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjászületéshez. Mikor romboltál utoljára?

Page 148: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

146. Mondj igent 5 olyan dologra egy héten belül, amire eddig nemet mondtál, de igent szerettél volna mondani.

Page 149: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

147. Valld be magadnak milyen indokokkal szoktál halogatni dolgokat. Tedd fel a kérdést magadnak, ezek indokok, vagy kifogások? Válassz ki egyet, amit most azonnal elintézel. Ha kész, írd le, milyen érzés, hogy túl vagy rajta.

Page 150: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

148. Több napos feladat következik. Egy héten át minden nap írd erre a lapra, hogy milyen jó dolog történt veled.

Page 151: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

149. Ma megint az apró fricskák napja van. Ha vége a munkának indulj el. Ne legyen cél és irány sem, csak amerre a lábad visz. Milyen érzés volt? Hova jutottál?

Page 152: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

150. Mindig mindenki azzal foglalkozik, hogy mi az, amit meg akarsz változtatni. Most írj azokról a dolgokról, amelyeket nem akarsz megváltoztatni !

Page 153: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

151. Melyik az a dal, amelyet bármikor meghallasz megborzongasz tőle? Milyen emlék köt hozzá?

Page 154: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

152. Isten malma lassan őröl. Szerinted is?

Page 155: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

153. Egy emberrel több hónapon át konfliktusod van. Mindent megpróbáltál semmi nem működött. Kilépsz a helyzetből?

Page 156: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

154. Megint egy megoldó nap. Ki az akire nem szántál elég figyelmet az utóbbi időben? Itt az ideje, tedd rendbe. Legyen ma este vele egy közös program, teljesen váratlanul, szervezetlenül. Aztán nincs más dolgod, csak leírni milyen volt.

Page 157: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

155. Döntened kell egy komoly dologban. Gondold végig mi az és kérdezd meg magadtól, hogy a döntés az enyém, vagy valaki más kedvében akarok járni?

Page 158: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

156. A döntéseidet te hozod, vagy megengeded más embereknek, hogy meghozzák helyetted őket?

Page 159: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

157. Nem látni a fától az erdőt. Ugye ismerős? Melyik volt az a helyzet, amikor a sok apró részlet mellett nem láttad a jó megoldást? Mi kellett hozzá, hogy látni tudd?

Page 160: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

158. Mikor sodródtál utoljára? Mikor volt az, hogy hagytad magadnak megélni a dolgokat és nem akartál azonnal működő megoldást?

Page 161: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

159. Mi volt a legnagyobb emberi csalódásod? Mit tanultál belőle?

Page 162: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

160. Máraitól származik a sor, nem a helyzetekben élsz, hanem útközben. Mikor élted meg ezt?

Page 163: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

161. Mikor játszottál utoljára és mi a kedvenc játékod?

Page 164: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

162. Albert Schweizer szerint a példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel embereket befolyásolhatunk, hanem az egyetlen. Mi volt a legjobb példamutatásod az életedben?

Page 165: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

163. Mi okozta a legnagyobb szomorúságot az életedben?

Page 166: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

164. Tegyük fel, hogy most írod életed regényét. Az elmúlt hónapnál tartasz már. Írd le, mi lesz a fejezet címe és miért?

Page 167: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

165. Írj le három olyan eseményt, amely megváltoztatta az életedet!

Page 168: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

166. Mikor ajándékoztad meg magad utoljára? Mivel és mi volt az apropója?

Page 169: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

167. Ha a körülötted élőknek azt mondanánk, mondjanak három dolgot rólad mi lenne az a három?

Page 170: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

168. Ha van gyereked, kérd meg írja ide mit szeret benned a legjobban. Meglepődtél a véleményén?

Page 171: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

169. Ki volt a legnagyobb szerelem az életedben? Mik a legszebb emlékeid?

Page 172: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

170. Melyik szerepet választanád az állandóan agyaló zsenit, vagy a bolondét?

Page 173: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

171. Az elkövetkező pár napban legyen egy szabadnapod. A feladat pedig, csendben lenni. Nem telefonálni, nem beszélni, csak lenni, élni és megfigyelni. Mászkálni az emberek között, de semmiféle interakcióba nem kezdeni. Este írd le milyen érzés volt!

Page 174: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

172. Buddhától származik a sor, hogy megtanulni élni, nem más mint megtanulni elengedni. Mit engedtél már el? És mit fogsz?

Page 175: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

173. Megrekedtél, vagy mozgásban, pörgésben vagy? Miért?

Page 176: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

174. Itt a nagy lehetőség. Találkozhatsz élőben a három legnagyobb példaképeddel. Mindegyiknek feltehetsz három kérdést. mit kérdeznél?

Page 177: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

175. Mi volt az a legmeredekebb helyzet életedben amit jó kommunikációval mentettél meg?

Page 178: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

176. Aki fecseg neked, fecseg rólad is. Megélted ezt már?

Page 179: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

177. Milyen szerepeid vannak az életben jelenleg? Ha tizes skálán kellene őket értékelni melyik szereped hányast kapna? Hogyan kaphatnának eggyel jobb pontot?

Page 180: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

178. Mire vártál a legtöbbet életedben? Megérte?

Page 181: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

179. Egy felnőtt ember amikor döntést hoz, képes számtalan szempontból mérlegelni, el tudja dönteni mi a helyes út. Mikor volt olyan szituáció az életedben, amikor nem a helyes utat választottad? Megérte?

Page 182: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

180. Melyik hibád volt az, amivel anyagilag a legtöbbet buktál? Mit tanultál belőle?

Page 183: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

181. Mindenhol a munka magánélet egyensúlyról beszélnek. Nálad egyensúlyban van ez a két dolog? Ha nem, miben nincs meg az egyensúly?

Page 184: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

182. Coleridge azt mondta, hogy az ambíció valójában hatalomvágy. Egyetértesz?

Page 185: Forgatóamikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy”. Ebben az értelemben otthon

Minden másnapra 365 napos évben 182,5 kérdés jut. Kerekítsük a felet egyre. Tegyél fel nekem is egy olyan kérdést, amivel elakadtál.

A facebook oldalomon 2020-ban minden héten megválaszolok egy olvasók által feltett kérdést.